12
EGYEKI HÍRMONDÓ . .. .. .. . 9. évfolyam . évfolyam . évfolyam . évfolyam 7-8. szám . szám . szám . szám 2012. 2012. 2012. 2012. július ius ius ius-augusztus augusztus augusztus augusztus IDŐSZAKI IDŐSZAKI IDŐSZAKI IDŐSZAKI LAP LAP LAP LAP A fonákja és a színe 2. E rovat elindításának terve már egy jó éve, még a jelenlegi ciklus elején megfogalmazódott bennem, annak apropóján, ahogy a Községünkben zajló eseményeket, történéseket egyesek tudatosan és gyalázatos módon félremagyarázzák, sőt, gyakran rémhírekként terjesztik faluszerte, a valóságnak megfelelő tényekkel szöges ellentétes tartalommal. Sajnos, mérget vehetünk rá: civil szervezeteknek álcázott, politikai- és érdek- csoportosulások gondoskodnak róla, hogy az igazság sokszor bődületes és rosszindulatú hazugsággá torzítása jusson el minél több egyszerű és talán kevésbé tájékozott, félrevezethető polgártársunkhoz. Bizony, naponta, hetente tapasztalhatunk ilyen jelenségeket településünkön, úgyhogy lesz hónapról-hónapra téma, ezt már előre borítékolhatjuk... *** Sajnos, tovább burjánzanak az oktatási intézményeink egyházi fenntartásba történő átadásáról szóló -mondhatom, hogy már- aljas mendemondák. Az első részben leírtak óta már megjelentek olyan rémhírek, hogy a szülőknek, mintegy tandíj helyett, az egyházadót kell majd minden évben leperkálniuk, ha pedig nem teszik, akár a fizetésükből is le lehet majd tiltatni. Ugyanilyen mesterien kiagyalt gazemberség az a híresztelés is, hogy az egyházi általános iskolában végzett diákok csak majd -szintén- egyházi középiskolában folytathatják tanulmányaikat. Azonnal jelzem, hogy hazugság mindkettő!!! Kérek, minden Tisztelt Olvasót, hogy ha ilyesmit hall, egyenesen utasítsa is rendre a pletyka terjesztőjét, mert ez már egyszerűen pofátlan, nyílt szellemi bűnözés, ami a faluban megy ebben az ügyben. Polgármester úr leírta és többször is érvelt már így: mindannyian érthetően félünk a változásoktól. Ez ügyben a minap olvastam a neten egy másfajta megközelítést jómagam is, egyszerű kérdés formájában, vagyis, hogy mit is várhatnánk „Abigél Nemzedékétől”? (folyt. 2. oldal) . A tartalomból: A fonákja és a színe 2 A fonákja és a színe 2 A fonákja és a színe 2 A fonákja és a színe 2. . . . .................... .................... .................... .................... 1-2. old. 2. old. 2. old. 2. old. Testületi ülés összefoglaló Testületi ülés összefoglaló Testületi ülés összefoglaló Testületi ülés összefoglalója ja ja ja ............... ............... ............... ............... 3. old. . old. . old. . old. Pályázati felhívás Pályázati felhívás Pályázati felhívás Pályázati felhívás ............................... ............................... ............................... ............................... 4. old. 4. old. 4. old. 4. old. Iskolai hírek Iskolai hírek Iskolai hírek Iskolai hírek ................................ ................................ ................................ ...................................... ...... ...... ...... 5. old. . old. . old. . old. Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok .......................... .......................... .......................... .......................... 6-7. old. 7. old. 7. old. 7. old. Kor Kor Kor Kor-Társ pályázat Társ pályázat Társ pályázat Társ pályázat ........................... ........................... ........................... ........................... 8-9. old. . old. . old. . old. Egyházi rovat Egyházi rovat Egyházi rovat Egyházi rovat ............................. ............................. ............................. ............................. 10-11. old. . old. . old. . old. Közérdekű információk Közérdekű információk Közérdekű információk Közérdekű információk ................... ................... ................... ................... 12. old. . old. . old. . old. 2012. szeptember 27-i Képviselő-testületi ülés napirendjei 1./ Polgármesteri jelentés 2./ Tájékoztató a lakásgazdálkodásról Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 3./ Tájékoztató az önkormányzati tagsággal működő társulások társulási szerződésében foglalt célkitűzések megvalósulásáról, az önkormányzat és a társulások előző évi kapcsolatáról Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 4./ Beszámoló az ETKIKI Többcélú Intézmény Móra Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvodák intézményegység 2011-2012-es tanévben végzett munkájáról, illetve a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház intézményegység tevékenységéről Előadó: Hajduné Holló Katalin igazgató Intézményegység vezetők Véleményezi: Fenntartható Településfejlesztési, Közbiztonsági, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 6./ Tájékoztató a romos ingatlanok rendbetétele ügyében Előadó: Csepreginé Kocsis Nóra jegyző Bóta Barbara aljegyző Véleményezi: Pénzügyi bizottság Fenntartható Településfejlesztési, Közbiztonsági, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság 5./ Kérdések, interpellációk 6./ Egyebek 3

EGYEKI HÍRMONDÓ · Polgármester úr leírta és többször is érvelt már így: mindannyian érthet ően félünk a változásoktól. Ez ügyben a minap olvastam a neten egy másfajta

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • EGYEKI HÍRMONDÓ ........ 9. évfolyam . évfolyam . évfolyam . évfolyam 7777----8888. szám. szám. szám. szám 2012. 2012. 2012. 2012. jújújújúlllliusiusiusius----augusztusaugusztusaugusztusaugusztus IDŐSZAKIIDŐSZAKIIDŐSZAKIIDŐSZAKI LAPLAPLAPLAP

    A fonákja és a színe 2.

    E rovat elindításának terve már egy jó éve, még a jelenlegi ciklus elején megfogalmazódott bennem, annak apropóján, ahogy a Községünkben zajló eseményeket, történéseket egyesek tudatosan és gyalázatos módon félremagyarázzák, sőt, gyakran rémhírekként terjesztik faluszerte, a valóságnak megfelelő tényekkel szöges ellentétes tartalommal. Sajnos, mérget vehetünk rá: civil szervezeteknek álcázott, politikai- és érdek-csoportosulások gondoskodnak róla, hogy az igazság sokszor bődületes és rosszindulatú hazugsággá torzítása jusson el minél több egyszerű és talán kevésbé tájékozott, félrevezethető polgártársunkhoz. Bizony, naponta, hetente tapasztalhatunk ilyen jelenségeket településünkön, úgyhogy lesz hónapról-hónapra téma, ezt már előre borítékolhatjuk...

    *** Sajnos, tovább burjánzanak az oktatási intézményeink egyházi fenntartásba történő átadásáról szóló -mondhatom, hogy már- aljas mendemondák. Az első részben leírtak óta már megjelentek olyan rémhírek, hogy a szülőknek, mintegy tandíj helyett, az egyházadót kell majd minden évben leperkálniuk, ha pedig nem teszik, akár a fizetésükből is le lehet majd tiltatni. Ugyanilyen mesterien kiagyalt gazemberség az a híresztelés is, hogy az egyházi általános iskolában végzett diákok csak majd -szintén- egyházi középiskolában folytathatják tanulmányaikat.

    Azonnal jelzem, hogy hazugság mindkettő!!! Kérek, minden Tisztelt Olvasót, hogy ha ilyesmit hall, egyenesen utasítsa is rendre a pletyka terjesztőjét, mert ez már egyszerűen pofátlan, nyílt szellemi bűnözés, ami a faluban megy ebben az ügyben.

    Polgármester úr leírta és többször is érvelt már így: mindannyian érthetően félünk a változásoktól. Ez ügyben a minap olvastam a neten egy másfajta megközelítést jómagam is, egyszerű kérdés formájában, vagyis, hogy mit is várhatnánk „Abigél Nemzedékétől”? (folyt. 2. oldal) .

    A tartalomból:

    � A fonákja és a színe 2A fonákja és a színe 2A fonákja és a színe 2A fonákja és a színe 2. . . . ................................................................................ 1111----2. old.2. old.2. old.2. old.

    � Testületi ülés összefoglalóTestületi ülés összefoglalóTestületi ülés összefoglalóTestületi ülés összefoglalójajajaja ............................................................ 3333. old.. old.. old.. old.

    � Pályázati felhívás Pályázati felhívás Pályázati felhívás Pályázati felhívás ............................................................................................................................ 4. old.4. old.4. old.4. old.

    � Iskolai hírek Iskolai hírek Iskolai hírek Iskolai hírek ........................................................................................................................................................ 5555. old.. old.. old.. old.

    � Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok Egyeki Vigasságok ........................................................................................................ 6666----7. old.7. old.7. old.7. old.

    � KorKorKorKor----Társ pályázatTárs pályázatTárs pályázatTárs pályázat ............................................................................................................ 8888----9999. old.. old.. old.. old.

    � Egyházi rovat Egyházi rovat Egyházi rovat Egyházi rovat .................................................................................................................... 11110000----11111111. old.. old.. old.. old.

    � Közérdekű információkKözérdekű információkKözérdekű információkKözérdekű információk ............................................................................ 11112222. old.. old.. old.. old.

    2012. szeptember 27-i Képviselő-testületi ülés napirendjei

    1./ Polgármesteri jelentés 2./ Tájékoztató a lakásgazdálkodásról Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 3./ Tájékoztató az önkormányzati tagsággal

    működő társulások társulási szerződésében foglalt célkitűzések megvalósulásáról, az önkormányzat és a társulások előző évi kapcsolatáról

    Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 4./ Beszámoló az ETKIKI Többcélú Intézmény

    Móra Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvodák intézményegység 2011-2012-es tanévben végzett munkájáról, illetve a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház intézményegység tevékenységéről

    Előadó: Hajduné Holló Katalin igazgató Intézményegység vezetők Véleményezi: Fenntartható Településfejlesztési,

    Közbiztonsági, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

    6./ Tájékoztató a romos ingatlanok rendbetétele ügyében

    Előadó: Csepreginé Kocsis Nóra jegyző Bóta Barbara aljegyző Véleményezi: Pénzügyi bizottság Fenntartható

    Településfejlesztési, Közbiztonsági, Oktatási, Közművelődési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság

    5./ Kérdések, interpellációk 6./ Egyebek

    3

  • 2. OLDAL

    Való igaz, a mai felnőtt korosztály, a mai szülők és nagyszülők egyik meghatározó kultúrélménye volt a hetvenes-nyolcvanas években, a népszerű filmsorozat, amelyet -nyugodtan állíthatjuk!- milliók néztek-izgultak már végig, azóta már többször is. Aki esetleg nem ismerné a csacska történetet, csak röviden: a 2. világháború végén egy „bölcs, antifasiszta” magyar tábornok, aki szervezi az ellenállást titokban, a „hős” szovjetekkel szövetségben a gaz nácik ellen, a lányát egy rettenetesen szigorú, tökéletesen zárt egyházi -a filmben református- lánynevelő-intézetben bújtatja el, hogy a fasiszták nehogy ráakadjanak, és a kislánnyal zsarolják, fenyegessék. A történet cselekményének többi momentuma itt és most teljesen érdektelen, csak azt fontos még megemlíteni, ahogyan ábrázolják, festik le végig a filmsorozatban az egyházi intézményben uralkodó kőkemény szigort és katonás fegyelmet, valamint sokszor a gyermekeket értelmetlenül vegzáló, gyakran megalázó követelményeket, bánásmódot. Az idősebb korosztály és a mai középkorúak közül minden bizonnyal sokan emlékeznek még Aczél György elvtársra, az előző rendszer egyik legszürkébb, mégis legsátánibb figurájára. Ez utóbbi kitételt azért mondom, mert a bajuszos, jóságos tekintetű, „parasztbácsis” külső takarta a '60-as, '70-es, '80-as évek legelvetemültebb politikai gazemberét. Ő volt a rendszer „fő-kultúrfelelőse”, és egyre jobban az a személyes meggyőződésem, hogy az akkori politikai garnitúrából akkortájt a legnagyobb kárt is ez a gazfickó okozta a Nemzetnek. Ő az agyunkat mosta át első hullámban 1990-ig, elképesztő eredményességgel... És a volt szocialista országok hasonló feladatú funkcionáriusa között is, a pokolban minden bizonnyal ez a szörnyeteg lenne a házi-bajnok. Helyhiány miatt le is zárnám a gondolatsor e szálát. A lényeg az viszont, hogy az Abigél-szerű filmecskék is -bármilyen jópofák és izgalmasak is- annak a szándékos károkozásnak a részei voltak, amellyel a régi (jelenlegi!) vezetőink „programozták” át felé, szépen-lassan az agyunkat. És amely „átprogramozásnak” az eredménye többek között, a Magyarországon

    legszembetűnőbb morális (erkölcsi) mélypont. Mert, hogy a volt Keleti Blokk országaiban egyedülállóan csak Magyarországon nő a vallás- és egyházellenesség, és pld. a nemzeti büszkeség és hazaszeretet, vagy éppen a társadalmi szolidaritás viszont csökken, az nagyon, de nagyon elgondolkodtató...(Gondoljunk minden abban az időben készült filmre, amelyben egyházi vezetők, papok, apácák, és úgy általában vallásos emberek voltak a történetek szereplői, mind-mind milyen negatív színben és negatív hősként voltak mindig ábrázolva, úgy, mint fanatikusak, mániákusak, vagy éppen képmutatóak, kapzsik, gonoszak, és még sorolhatnánk...) Úgyhogy, kérem a Tisztelt Olvasókat, a fentebb leírt és hasonló rémhír-terjesztéseknek ne dőljenek be. Amúgy pedig, az egyházi oktatási intézmények az ország legjobbjai közé tartoznak, és azután emelkedtek ki a szürke átlagból, miután valamelyik történelmi egyház vette át, vagy vissza őket. Higgyék el, a keresztények tudnak „valamit” az oktatásban-nevelésben is, hiszen már 2000 éves gyakorlatuk van benne. Hogy legyek egy kicsit tréfás, vagy inkább „pozitívan” ironikus is: már Jézus is egyszerű, durva, esetenként erkölcstelen életvitelű, félbűnözői életformát élő 12 emberből faragott nagyon rövid idő alatt, ugyanennyi apostolt. Bár tény az is, hogy Neki az átlagosnál valamivel több „spiritusz” is adatott hozzá, mindenféle állami normatíva és anyagi támogatás nélkül...

    *** Az egyik testületi ülésen téma volt, de azóta már újólag felmerült egy látszólag jelentéktelen, mégis még mindig -érdekes módon, meglepően- jelentős számú polgártársunkat foglalkoztató probléma az egyirányú utcákkal (Bocskai, Kuruc) kapcsolatban: kerékpárral igenis lehet közlekedni mindkét irányban. Nem fogja megbüntetni a rendőr az állampolgárt, aki netalán erre „vetemedne”. Tehát, az új KRESZ sem tiltja, és a régiben is benne van 2003 óta.

    Szebb jövőt!

    Vigh József (önkormányzati képviselő)

  • 3. OLDAL

    Összefoglaló a 2012. június 28-i testületi ülésről

    Polgármesteri jelentésemben újabb örömteli eseményekről számolhattam be. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települések támogatási rendszerén keresztül benyújtott pályázatunknak köszönhetően újabb 14.571.000,- Ft támogatásban részesültünk. Az ”Egyek bel-és külterületi csapadékvíz elvezető rendszer rekonstrukciója” című pályázatunk 304 millió Ft támogatást kapott. A régen várt, térfigyelő rendszer kiépítésére vonatkozó döntés is megszületett, 13.422.772,- Ft fordítható pályázati pénzből a kiépítésre. Önkormányzati rendezvényeinket 2.433.219,- Ft-al, képzési programjaink szervezését 8.000.000,- Ft-al támogatták. Köszönöm mindenkinek, aki munkájával hozzájárult pályázati sikereinkhez!

    A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyével ingatlanhasználati szerződést kötöttünk, melyben többek között kikötöttük, hogy az átadott ingatlanokban a civil és egyéb szervezetek az általuk használt helyiségeket ugyanolyan feltételekkel használhatják a továbbiakban is, mint eddig. Támogattuk az Egyeki Római Katolikus Plébánia visszatérítendő támogatásról szóló megállapodását a Szöghatár Kft.-vel, melynek keretében a Szöghatár Kft. 42 millió Ft összegű kamatmentes hitelt kap a Plébániától, amiből végre megvalósulhat a Fő tér rekonstrukciója. A 42 mFt-ot az erre a célra nyert pályázati pénzből fizetjük vissza.

    Támogattuk a Balmazújvárosi Kistérség Humán szolgáltató Központ kérelmét, ennek keretében emeljük a szociális étkeztetésben részesülők létszámát 200-ról 250 főre és felveszünk félállásban egy munkatársat, aki az ezzel kapcsolatos adminisztrációt végzi. Utóbbira azért van szükség, mert a megnövekedett feladatot nem lehet tovább felelősségteljesen közmunka program keretében végeztetni, ez már az Intézményvezető munkájának rovására ment volna. Ahogy többször elmondtam: célom a takarékos gazdálkodás, nem pedig önmagunk ”tönkre” spórolása. Fentiek miatt a szociális étkeztetést újabb 3 millió Ft-al támogattuk. Becsüljék meg!

    Működési hitelkeretünkből újabb 14,5 mFt-ot mondtunk vissza. Ezzel ebben az évben összesen

    37 millió Forinttal csökkentettük ezt a hitelfajtát. A Fő tér rekonstrukcióhoz és a belvizes pályázat önerejéhez összesen 28 millió Ft fejlesztési hitelt veszünk fel. A tendencia úgy gondolom két okból is jó, először is összességében csökken a hitelállomány, másodszor működési hiteleinket fokozatosan átváltjuk fejlesztési hitelekké, ennek köszönhetően elmondhatjuk, hogy nem éljük fel a pénzt, hanem fejlesztésre fordítjuk – ennek már ebben az évben, de főleg jövőre látható eredménye kell, hogy legyen.

    Dióhéjban:

    - A benyújtott pályázatok állásáról és önkormányzati döntések végrehajtásáról, valamint a közterület használatával, közterület foglalással kapcsolatos intézkedésekről szóló tájékoztatót elfogadtuk.

    - Jóváhagytuk a Tiszafüred Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság és az Egyeki Önkormányzati Tűzoltóság közötti együttműködési megállapodást.

    - Nem adtunk helyt a 18/2012 számú zaj és rezgésvédelem helyi szabályozásáról szóló rendelet felülvizsgálatát kérő népi kezdeményezésnek. Álláspontunk szerint jöhetnek az árusok minden nap, még vasárnap is, de ezen a napon ne zajongjanak. Vagy oldják meg az árusítást csendben, vagy jöjjenek a hét másik hat napján. Azoknak az embereknek is joguk van egy napot pihenniük, akik hétközben, nem ritkán éjszaka akár 12 órákat is dolgoznak!

    - Döntöttünk a Vadászpanzió előtti út karbantartási költségeinek támogatásáról, de a szerződést csak akkor írhatom alá, ha az Egyház működési engedélyt kap oktatási intézményeinkhez. Ameddig ez nem történik meg, nem rendelkezünk a szükséges fedezettel.

    - A Rózsaép Kft. kötbér ügyét sikerült közös megegyezéssel lezárni. Önkormányzatunk több mint 3 millió Ft-hoz jut hozzá. Részletek a jogerőre emelkedést követően !

    - Elfogadtuk a Művelődési Ház felújítási munkálatainak megkezdéséről szóló tájékoztatót.

    Dr. Miluczky Attila Polgármester

  • 4. OLDAL

    PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

    Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet vezető könyvtáros (magasabb vezető) munkakör betöltésére.

    A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

    Határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

    Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő

    A vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre, 5 évre szól.

    A munkavégzés helye: Tárkányi Béla Könyvtár és

    Művelődési Ház 4069 Egyek, Hunyadi u. 48/F.

    A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: A nagyközségi könyvtár és művelődési ház szakmai vezetése, az önállóan működő költségvetési szerv vezetői feladatainak ellátása.

    Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

    Pályázati feltételek: - Magyar állampolgárság, - Cselekvőképesség, - Büntetlen előélet, - Az intézmény alaptevékenységnek és a pályázó

    képzettségének megfelelő munkakörben szerzett szakmai gyakorlat - Legalább 5 év szakmai tapasztalat,

    - Rendelkezik a munkakör betöltéséhez szükséges, legalább az egyik intézményi tevékenységi körnek megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel, az alábbiak szerint:

    Könyvtár esetében: könyvtárosi szakirányú egyetemi végzettséggel és szakképzettséggel, vagy nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával, vagy főiskolai könyvtárosi képzettséggel (2009 után szerzett főiskolai könyvtárosi képzettség esetén legalább tíz éves szakmai gyakorlat szükséges).

    Művelődési Ház esetében: rendelkezik felsőfokú közművelődési végzettséggel és szakképzettséggel, vagy nem szakirányú egyetemi végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgával; továbbá a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet szerint akkreditált vezetési-szervezési, pénzügyi-gazdasági, államháztartási ismereteket is nyújtó közművelődési intézmény-vezető tanfolyam eredményes elvégzését okirattal igazolja; valamint a felsőfokú közművelődési végzettségének és szakképzettségének vagy a nem szakirányú egyetemi

    végzettséggel és felsőfokú szakirányú munkaköri szakvizsgájának megfelelő feladatkörben legalább öt éves szakmai gyakorlatot szerzett; és kiemelkedő közművelődési tevékenységet végez.

    - Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása. A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások: Részletes szakmai önéletrajz, a munkakör ellátásával kapcsolatos szakmai és vezetői elképzelések, végzettsége(ke)t, képzettséget igazoló okirat(ok) másolata(i), három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány (vagy az erkölcsi bizonyítvány megkéréséről szóló feladóvevény másolata), nyilatkozat vagyonnyilatkozat tételi kötelezettség vállalásáról, nyilatkozat arról, hogy pályázati anyagot a pályázati eljárásban résztvevők megismerhetik és nyilatkozat arról, hogy hozzájárul-e a pályázatának nyílt ülésen való tárgyalásához, tekintettel az 1990. évi LXV. törvény 12. § (4) bekezdés a) pontjára.

    A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör legkorábban 2012.09.01. napjától tölthető be.

    A pályázat benyújtásának határideje: 2012.08.21.

    A pályázatok benyújtásának módja: Postai úton, a pályázatnak az Egyek Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala címére történő megküldésével (4069 Egyek, Fő u. 3.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 5355/2012, valamint a munkakör megnevezését: könyvtárvezető.

    A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje: A benyújtott pályázatok érvényességének vizsgálatát követően a könyvtárvezető személyéről a Képviselő-testület dönt, az Ügyrendi Bizottság javaslatára. A pályázat elbírálásának módja: a képviselő-testületi ülést megelőzően a pályázatokat az Ügyrendi Bizottság bontja fel, jegyzőkönyvben rögzíti a pályázók adatait, megállapítja, hogy azok a kiírásnak megfelelnek-e, továbbá véleményezi azokat. Döntést a Képviselő-testület a benyújtási határidőt követő testületi ülésen hozza meg. A könyvtárvezetői megbízás határozott időtartamra szól, hat hónapos próbaidő kikötésével. A pályázók az eredményről az elbírálást követően értesítést kapnak. A Képviselő-testület fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelenné nyilvánítsa. A pályázati kiírásnak meg nem felelő pályázatot a Képviselő-testület érvénytelenné nyilvánítja, és nem értékeli.

    A pályázat elbírálásának határideje: 2012.08.31.

  • 5. OLDAL

    Az egyeki csapat hozta el a fődíjat

    Újszentmargita Község Önkormányzata a "Legyen Ön is fenntartható, avagy egységben a zölderő előadás- és kvíz-sorozat" című sikeres pályázatával a Polgári és a Balmazújvárosi Kistérség tanulóit célozta meg. 2011 szeptemberében 10 település, köztük Egyek diákjainak is egy 6 fordulós levelezős, játékos vetélkedőt hirdetett a főpályázó. A feladatokon keresztül a gyerekek megismerkedhettek a fenntartható fejlődés alapeszméjével, a környezettudatos magatartás fontosságával. A környező települések iskoláiból és a mi intézményünkből is 5 fős csapatok jelentkeztek a levelezős versenyre. A tanév végén értékelték a feladatokat, és településünkről a "Balaton lányai" elnevezésű 7. b osztályos csapat bejutott a döntőbe. Csapattagok: Berkes Erika, Bodnár Alexandra, Budai Elizabet, Fazekas Evelin, Nagy Henriett. 2012. június 22-én, Polgáron az M3 Archeoparkban

    mérhette össze a tudását a legjobb 5 csapat. A nap folyamán elméleti és gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk a gyerekeknek. A lányok igazi csapatként együttműködve, a legjobb tudásuk szerint dolgoztak. A színvonalasan megrendezett versenyért a szervezők munkáját elismerés illeti. Nagy izgalommal vártuk az eredményhirdetést. A zsűri értékelése alapján az egyeki csapat I. helyezést ért el. Az értékes könyvjutalmon túl, a "Balaton lányai" elnyerték a fődíjat, amely egy balatoni táborozás Zánkán.

    Ezúton is szeretném megköszöni diákjainknak a kitartó és eredményes munkájukat!

    Novákné Töviskes Annamária felkészítő pedagógus

    AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK

    Az ETKIKI Móra Ferenc Általános Iskola tanulói évek óta megmérettetik magukat a TITOK Oktatásszervező Bt. által meghirdetett HERMAN OTTÓ TERMÉSZETTUDOMÁNYI VERSENYEN. Idén Holló Lehel iskolánk 6.a osztályos tanulója

    az országos fordulóba jutott. A döntőt 2012. június 3-án a Budapesti Egyetem Központi Épületében rendezték. Lehel az országos versenyen XV. helyezést ért el. Felkészítő pedagógus Novákné Töviskes Annamária tanárnő.

    Az ETKIKI Többcélú Intézmény dolgozói és tanulói nevében szívből gratulálok és további

    sikereket kívánok!

    Hajduné Holló Katalin igazgató

    KORONGLÖVÉSZET (Trap lövészet)

    Helyszín: Kunmadarasi repülőtér

    Sportlövészet, koronglövészet

    Nyitva tartás szükség szerint, telefonos egyeztetés után.

    Elérhetőségek:

    Tel.: +36/20-964-19-40

    E-mail: [email protected]

  • 6. OLDAL

    Egyeki Vígasságok 2012 /Tisza-parti randevú Tiszadorogmával /

    2012. augusztus 18. szombat

    Egyeki Tisza-part Egyeki programok 6.00-tól Horgászversenyre nevezés 8.00-tól folyamatosan - Főzőversenyre nevezés - Szépségversenyre nevezés /babáknak/ 9.00-től folyamatosan - Arcfestés Ping –pong verseny Népi játékok Kézműves foglalkozás Kispályás foci /Tiszadorogmán/ 9.00-11.30 Oldalkocsis motorozás a polgármester úrral /csak jó gyerekeknek/ 12.00 óra Jó ebédhez szól a nóta 13.00 óra Főzőverseny eredményhirdetése, Horgászverseny eredményhirdetése, Gyerekszépségverseny eredményhirdetése 14.00 óra Egyeki Népdalkör 14.45 óra Polgármesterek köszöntője 15.00 óra Sztárvendég: Sógorok /mulatós zenekar/ 16.00 óra Márió /Dorogmai oldalon/ 17.00 óra Szandi /Dorogmai oldalon/ 18.00 óra Auth Csilla /Dorogmai oldalon/ 19.00 óra Aerobic szakkör 19.15 óra Vadrózsa tánccsoport 19.30 óra ETKIKI Többcélú Intézmény Móra Ferenc Általános Iskola Irodalmi színpada 20.00 óra Retro Disco 21.00 óra Tűzijáték

    A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

    A kompközlekedés 06.00 – 19.30-ig ingyenes. A dorogmai Tiszaparton is színvonalas programok várják egész nap az egyeki lakosságot.

    A rendezvény a Hortobágyi Leader Közhasznú Egyesület támogatásával valósul meg.

  • 7. OLDAL

    V E S S Z Ő S N A P O K 2012. Tiszadorogma

    Augusztus 17. péntek

    Helyszín: Tiszapart, Komplejáró

    15 órától Kerékpártúra a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben, Seres Mihály Nándor természetvédelmi őr vezetésével

    18 órától „Borsodi Mezőség Gyermekszemmel” rajzverseny kiállítás, és egy helyi alkotó festményeinek bemutatása a Révházban

    Augusztus 18. szombat

    Helyszín: a Tiszapart, Komplejáró 630 óra Horgászverseny 9 óra Kiállítások megnyitása /Kosár- és Gyermekrajz kiállítás/ 915 óra Főzőverseny indítása

    Kispályás foci Felnőtt és gyermek ügyességi versenyek Gyermekeknek gyermekfoglalkoztató, lufihajtogatás stb. Játszóház a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatok közreműködésével Kosárfonás bemutatása

    12 óra Tóth Zoltán, polgármesteri köszöntő 1215 óra Ebéd 13 óra Eredményhirdetés, díjak átadása

    „A legvirágosabb lakóház”, és „A legvirágosabb hétvégi ház” cím oda ítélése. 1330 óra Kistérségi csoportok bemutatkozása

    Dorogmai Asszonykórus fellépése 15 óra Fábián Éva gyermekműsora 16 óra Márió 17 óra Szandi 18 óra Auth Csilla 19 óra Tombolahúzás 21 óra Tűzijáték 2130óra Szabadtéri bál

    A rendezvényekre mindenkit várunk sok szeretettel!!

  •  

    8. OLDAL

     

     

    Nagyon nagy örömet okozott a nőklub tagjainak, hogy nyertünk a  

    KORTÁRS115129 pályázaton. 

     

     

    Elkezdődött a nagy tervezés, szervezés, hírverés – a községben szájhagyomány útján, megjelent a 

    június  havi  „Egyeki  hírmondó”ban  és  feltettük  a  hírt  a  honlapunkra  is. 

    (http://w3.bicomix.hu/egyekkonyvtar/) Végre elérkezett az Egri kirándulás napja. Igazi kánikulai napot fogtunk ki a mi az idősek számára 

    elég megerőltető, de ennek ellenére 33 fővel vágtunk neki az útnak. 

    Egyekről átszállás nélkül el lehet jutni Egerbe a vasúttal, így ezt az utazási formát választottuk, itt 

    sokat  nyomott  a  latba,  hogy    a  társaság 

    nagy  része  kora  miatt  már  ingyenesen 

    utazott (23 fő). 

    Eger  állomáson  készítettünk  egy  csoport 

    képet  amely  a  HajdúBihar  megyei 

    naplóban meg  is  jelent,  a  szöveg  sajnos 

    kicsit  hiányos  lett,  de  két  alkalommal  is 

    megjelent,  egyszer  színesben  és  egyszer 

    feketefehérben. 

    Az  állomáson  már  várt  bennünket  a 

    városnéző  kis  vonat  a  mellyel  nótázva 

    érkeztünk meg a Dobótérre.  

     

    A  városnézés után fáradtan gyülekeztünk 

    a  téren,  ahonnan  a  kis  vonat  tovább  vitt 

    bennünket  a  Szépasszony  völgybe.  Itt  elfogyasztottuk  az  előre  megrendelt  ebédünket,  majd  az 

    árnyas  fák  alatt  kellemes  sétákat  tettünk,  leültünk,  feküdtünk  a  zöld  füvön.    Miután  kipihentük 

    magunkat elindultunk felderíteni a boros pincéket, megcsodáltuk a sziklába vésett pincék falát,  

  •  

    9. OLDAL

     díszítését  (kiállított  régi  kellékeket).  Utunk  során  találtunk  olyan  pincét  is  amelyet  egyekről elszármazott házaspár üzemeltet,  itt megkóstoltuk a  finom vörösbort,  és még uzsonnát  is kaptunk (zsíros  kenyér  lila  hagymával),  meg  örvendeztettük  a  háziakat  egy  kis  nótázással,  majd búcsúzásképpen még a pince előtt egy kis körtánccal nyilvánítottuk ki köszönetünket. Megérkezett értünk a kis vonat és kivitte a fáradt, de boldog társaságot a vasútállomásra.  Idős  emberekkel  utaztunk,  de  hihetetlen,  hogy  a  hőség  és  a  fáradtság  ellenére  sem  lehetett  egy panasz  szót  sem  hallani  tőlük,  pedig  többen  bottal  járnak,  és  a  vonaton  hazafelé  szörnyülködve láttam többüknek a szinte torz alakúra dagadt lábát.  Sok  fényképet  készítettünk  amelyekből  emlékül  szinte  mindenki  kért  pár  darabot  e  szép  nap emlékére. Tiszacsegei termál  fürdőbe 2012. július 28án bérelt busszal utaztunk 39 fővel. Ezen a napon már alább hagyott a kánikula ami egy gyógyfürdőben nem is baj, így nem áll fenn a leégés veszélye. Mikor odaértünk a fürdőbe az eső is elkezdett cseperegni, de nem esett kétségbe a társaság, előre vettük  a  vízi  tornát  amit  a  fedett  gyógymedencében  gyakorolgattunk  NagyTóth  Kinga gyógytornász útmutatásai alapján.   

      Mindenki  úgy helyezkedett  el  ahogy  az egészsége engedte, volt aki a  medence  szélén  ülve, lábát  a  vízbe  lógatva,  volt aki  mellkasig  merült  a vízbe  és  volt  olyan  tagunk aki  a  parton  székben  ülve tornázott  velünk,  mivel nem  tudott  a  melegvízbe bejönni. Gyógytornászunk  beszélt az  időskor  jellemző 

    mozgásszervi betegségeiről,  valamint arról  hogy  ezeket  hogyan kerülhetjük  el  vagy enyhíthetjük  az  egészséges étkezés  és  különféle 

    mozgásformák, tornagyakorlatok segítségével.  

    A délutánt már  kinn  tölthettük  a  külső medencékben,  padokon üldögélve,  sétálva  a  fák  alatt  a  jó levegőn mivel kegyes volt az időjárás hozzánk és el állt az eső is.  

    Összességében ez a kirándulás is nagyon jól sikerült és mindenki egyet értett abban, hogy nekünk sokkal jobb volt ez az időjárás mint ha az egri kirándulás napjához hasonló kánikula lett volna. Este a busz hazaszállította a fáradt, de egyben nagyon kipihent embereket akik megegyeztek abban, hogy  nagyon  várják  azt  az  időt  amikor  majd  újra  elmehetünk  ilyen  szervezett  formában  más helyekre is.   

    Mindent összevetve nagyon sok szép és hasznos élménnyel gazdagodtak a kirándulók.                   

                  Gábor Istvánné intézményegység vezető 

  • 10. OLDAL

    Az egyeki harangokról

    A 33 m magas toronyban három harang lakik. Az első harangot Szent József tiszteletére öntötték. Felirata: „Jézus Krisztus nevelője, légy végóránk segítője.” Öntötte Walser Ferenc 1892-ben Budapesten. (73.5 cm átmérőjű). Másik harangja: 91 cm átmérőjű. Magyarok Nagyasszonya tiszteletére készült. Felirata: ”Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk.” – „Isten dicsőségére, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére öntették az egyeki római katolikus hívek az Úr 1922-ik esztendejében Szlezák László harangöntő által Budapesten.” Harmadik harangja, mely 61,5 cm átmérőjű, Szent Ferenc tiszteletére készült 1922-ben, szintén Szlezák László műhelyében. Felirata: „Isten dicsőségére és Szent Ferenc hitvalló tiszteletére Szekeres Ferenc és neje Fehér Emerencia hozzájárulásával öntötték az egyeki római katolikus hívek az Úr 1922-ik esztendejében Szlezák László harangöntő által Budapesten. 2012. július 30-án és augusztus 4-én az MR1 Kossuth Rádió „Déli harangszó” c. műsorában az egyeki templom harangja szólal meg. Hallgassuk együtt!

    A hónap szentje: Árpád-házi Szent

    Kinga Július 24-én Szent Kingát, Lengyelország és Litvánia védőszentjét ünnepli az Egyház. Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként. Tizenöt évesen lett lengyel királyné V. Boleszláv hitveseként. Testvére volt Árpád-házi Szent Margitnak és Boldog Jolánnak.

    „Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet” – a krónikák szerint Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel Kinga születése előtt. Kingát gyermekkorától mély vallásosság jellemezte; fiatalon szüzességi fogadalmat tett, életét Istennek ajánlotta. 1239-ben Boleszláv lengyel fejedelem feleségül kérte a tizenöt éves Kingát. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól Krakkóig. Kérésére királyi férje tiszteletben tartotta szüzességi fogadalmát, sőt, maga is fogadalmat tett. Életrajzában ezt olvashatjuk: „Földi szüleinek meglátogatása után Lengyelországba visszatérve Kinga - szülei bőkezűségéből - sok aranyholmit vitt

    magával. Ezeket mennyei Jegyese iránti lángoló

    szeretetből templomok és

    kolostorok díszítésére, valamint árvák, özvegyek és

    szegények megsegítésére

    fordította. Isteni sugallatra úgy vélte: az lenne a legjobb, ha szerzetesnők számára kolostort alapítana, és

    megfelelő adományokkal ellátva oda Assisi Szent Ferenc rendjéből - mivel ehhez a rendhez gyermekkora óta vonzódott – a ferences regula

    szerint élő szüzeket gyűjtsön. A földi templomot és kolostort megalapítva Kinga egy másik templom építésére is törekedett, amely egyedül az Úré.”

  • 11. OLDAL

    Kinga (Kunigunda) teljes hozományával hozzájárult a tatárok elleni védelemhez; a tatárjárás után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez: kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett; köztük a nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. [a wieliczkai sóbánya Szent Kinga-kápolnája] A híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg. 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította. 1279-ben, negyvenévi házasság után eltemette férjét, ez követően kérte felvételét a klarisszák közé. Ettől kezdve Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. A klarissza nővérek 1284-ben főnöknőjükké választották; haláláig az ószandeci kolostor apátnője volt. 1287-ben egy tatár betörés elől ismét Csorsztin sziklavárába menekült, nővértársaivai együtt. Az ostromlókat Baksa Simonfia György vitéz és maroknyi magyar csapata futamította meg egy éjjeli rajtaütés alkalmával. A szandeci kolostort a tatárok földúlták, és Kingának 63 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania. 1291 őszén betegeskedni kezdett, 1292 júliusában állapota válságosra fordult. 1292. július 24-én, Szent Jakab apostol vigíliáján halt meg. Halálakor is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét: cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek három napig titkolták főnöknőjük halálhírét. A lengyelországi Stary Sacz, Ószandec szívében álló klarissza kolostor és templom megszentelt zarándokhely: IV. Béla megözvegyült lányai, Szent Kinga és Boldog Jolán 1279-től ebben a kolostorban éltek szerzetesként; Kinga itt is halt meg. [Toth Dávid alkotásai: Szent Kinga és Szent Hedvig szobra a budapesti Nagyboldogasszony-templom északi falánál

    (Március 15. tér)] A kolostor falánál található a Szent Kinga-forrás. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába. Árpád-házi Szent Kinga a sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, jóllehet Kingát kevésbé az uralkodói stílus, sokkal inkább a szolgálat jellemezte. Szülővárosában, Esztergomban utca viseli a nevét. A legenda szerint, amikor a tatárjárás után hazalátogatott, édesapja, IV. Béla király kíséretében eljutott a máramarosi sóbányákba, az egyik aknaszlatinai tárnába is (amelyet később róla neveztek el Kunigunda-tárnának). Kinga gyönyörködve nézte a csillogó, hófehér sótömböket. De mindjárt eszébe jutottak lengyel alattvalói, akik csak sós forrásokból párologtatott, ún. főtt sóval kénytelenek beérni. Így szólt atyjához: 'Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.' A király teljesítette leánya kérését. Kinga lehúzta ujjáról a jegygyűrűjét, és az akna birtokbavételének jeléül az aknába dobta. Amikor később megnyitották a wieliczkai sóbányát, az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét – szerepel Bérczi Szaniszló Magyarországi szent királylányok emlékezete (2008) című könyvében. Csodás történetet mesél el egy másik legenda: mikor Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban, a Pieninek-hegységhez érve apácatársaival egy szalagot dobott a háta mögé, amiből kanyargós folyóvá vált: a Dunajec. Mivel ezen a tatárok – keservesen ugyan, de – átjutottak: a fésűjét dobta háta mögé, s ebből sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

    Papp László plébános

  • NYERJÜNK ÚJ BÚTOROKAT!

    Intézményünk benevezett a facebook-on meghirdetett 2012-es óvodai gyurmaversenyre, melynek fődíja 300.000 Ft értékű

    szabadon választott óvodai bútor. A verseny 2012. augusztus 31.-ig tart, kérünk mindenkit, hogy szavazzon az alábbi internetes oldalon :

    www.facebook.com/ovoda

    Keresd az: ETKIKI Napköziotthonos Óvodák gyurmából készült meseerdejét!

    Oszd meg, s add hírül minden ismerősödnek –hiszen minden szavazat számít !!! Köszönettel : ETKIKI Napköziotthonos Óvodák

    A támogatók névsora:Anderkó Jánosné Antal Attila Antal István Antal Istvánné Antal László Aranyné Szalai Tünde Bacsa Sándor Bakos Edina Balogh Jánosné Balogh Kálmán Balogh Kálmánné Baloghné Jakab Gabriella Bárdos Istvánné Bárdos Jánosné Bene István Bene Jánosné Benke Lászlóné Bereczné Major Erika Berkesné Szanyi Szilvia Borsos Gyula Bölkeiné Tóth Viktória Bundi Krisztina Csábiné Fekete Gyöngyi Csiszérné Lakatos Adrienn

    Deli László Dr. Hegedűsné Jámbor Valéria Dr. Majtényiné Dr. Szemes Erzsébet Ecsediné Ale Mária Erdődi Anita Farkas Hajnalka Fazekas László Fazekas Rita Fazekas Sándorné Fehér Árpádné Fehér Béláné Ferencz Jánosné Ferencz László Ferenczy György Fodor Lászlóné Galbács György Hajdúné Holló Katalin Id. Mucza József Ifj. Borsos Gyula Ifj. Lengyel Gyula Kállainé Tóth Melinda Kanalas Ferencné Károly Ferenc György

    KA-SZI Kft. Kátai Istvánné Kemény Istvánné Kovács Erika Kovács Istvánné Kovács László Kovács Zsoltné Ladányi Tibor Len István Lengyelné Ficzere Adrienn Magyari Kálmán Major Gáspár Medve Zsoltné Mihály Attila Murvai Enikő Murvai Lászlóné Nagy Attiláné Novákné Töviskes Annamária Papp Béla Papp Róbert Pausz Endre Pausz Endréné Pető János Pruck Tamásné

    Radics Mátyásné Sári Istvánné Sáriné Bodnár Annamária Szabó Bálint Szabó Károlyné Szincsák Ferenc Szundi Istvánné Takács Judit Tardi Kálmán Tóth István Tóth Istvánné Tóth Zsoltné Tóthné Szincsák Erika Tüdős Károly Ugrai Gyula Vágásiné Domán Csilla Vígh Attiláné Vinczné Lengyel Gizella Vitéz Zsolt Vitézné Szabó Hajnalka Zelei János Zima Lászlóné Zsólyomi Zsoltné

    n

    ELADÓ

    Egyek község külterületén a Szigethát dűlőben 51.750m2 (5,7175ha, 56AK) szántó

    művelési ágú termőföld eladó, amely 16/2002. (II.18.) sz. Korm. rendelet szerint

    értékesíthető.

    Érdeklődni: +36/30-479-35-55 +36/30-493-83-95 +36/59-351-150

    Köszönetnyilvánítás

    Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik megkeresésünkre támogatást nyújtottak utánpótlás csapatunk részére. A csapat megszolgálta a bizalmat, hiszen az előkelő harmadik helyet érték el a bajnokságban megelőzve pl. a debreceni akadémiát is.

    Az összegyűlt adomány összege 51.000 Ft. , amely a későbbiek folyamán lesz felhasználva.

    Külön köszönetet szeretnénk mondani Fazekas Erikának , aki segített a pénz összegyűjtésében.

    A szerkesztőség: 4069 EGYEK, Fő út 3. sz. Tel/fax: 52/ 378 – 028 # Kiadja: EGYEKI SZÖGHATÁR NONPROFIT KFT. EGYEK, F ő út 3. sz. #

    # A kiadásért felel: Fazekas Sándor # # Szerkesztő: Széles Szilvia #

    #Nyomda: Fábián BT. 4034 Debrecen, Szélső u. 8. sz. # # Megjelenik: 485 pld-ban #

    #ISSN 1789-7424#

    Köszönettel: Györfi István