Elí Galindo: Restos del barco fantasma / A …...la aparición de un hito significante en la poesía venezolana. Eleazar León escribe: „ A su aparición, en 1973, el libro produjo

ELÍ GALINDO

Restos del barco fantasmaA kísértethajó maradványai

VERSOS ESCOGIDOSVÁLOGATOTT VERSEK

BUDAPEST

Készült a Venezuelai Bolivári Köztársaság Nagykövetsége támogatásával

A válogatásElí Galindo San Baudelaire című verseskönyve alapján készült

MONTE ÁVILA EDITORES LATINOAMERICANA, C.A., 2005

A verseket fordította:DOBOS ÉVA

SIMOR ANDRÁS

Tipográfia:DOMJÁN ISTVÁN

© Elí Galindo© Dobos Éva, Simor András

San Baudelaire extiende sus pardas alasy me cubre el viento cargado de lluviay me veo cruzar las colinasen su compañíalos dos cubiertos por capas negrasél hablando del infiernoy yo silenciosotropezando con las rocas

Szent Baudelaire széttárja barna szárnyátesővel terhes szél borít belátom amint átsuhanok a dombok felettvele együttmindketten fekete köpenybe burkolózunkő a pokolról beszélén hallgatoks olykor a szikláknak ütődöm

Letölthető:

[ PDF formátumban ] [ EPUB formátumban ]

Más allá de la tierra, más allá del infinitome esforzaba por ver el Cielo y elInfierno. Una voz solemne me ha dicho:„El Cielo y el Infierno están en ti.”

Omar Khayyam

Lelkem röpült s partot nem lelt sehol:a Menny vak űr s az Isten haldokol;végül csüggedten tért meg: „Én vagyoka boldog Ég s a jajgató Pokol!”

Omar Khajjám (Szabó Lőrinc fordítása)

La poesía de Elí Galludo

Elí Galindo nació el 13 de septiembre de 1947, en SanSebastián de los Reyes, la población más antigua del estadoAragua.

Su primer libro, Los viajes del barco fantasma , se publicóen 1973, y concitó al entusiasmo e incluso algunos predijeronla aparición de un hito significante en la poesía venezolana.

Eleazar León escribe:„ A su aparición, en 1973, el libro produjo un merecido

entusiasmo, pues entre los nuevos poetas de la época Galindotrajo un acento luminoso y fúnebre, invocación de las almasperdidas, memorias perdidas, seres confundidos en unaerrancia sin fin, con voces dolientes pero de una sobriedad enel decir que volvía sus confidencias un eco remoto, ganadopor severidades y profundidades de resignados abismos. Laimaginación ascendente del poeta, amante de alturas, cae atierra y más que abajo, en una serena exploración de loshundimientos.”

Sus inquietudes intelectuales lo llevaron a la agrupaciónconocida como Pandilla de Lautrémont, y conicidir conCaupolicán Ovalles, Luis Camilo Guevara, Víctor ValeraMora, William Osuna, Enrique Hernández D'Jesús y LuisSutherland, entre otros, a finales de los años 70.

Luis Alberto Crespo releyendo Los viajes del barcofantasma escucha, ,,al fondo de su bruma y sus roquedades, lavoz de Trakl.”

Para entender lo nuevo que trajo Elí Galindo a la poesíavenezolana tenemos que entrar en el bosque de sus metáforas,de sus imágenes poéticas. El poeta vive en una ciudadfantasma que recoge sus muros errantes y cierra sus ojosdesiertos como un niño ante un juego perdido. Sus aves rozanlos cuerpos de los pasajeros del barco fantasma cuyos restosse van borrando. Y sus aves baten sus alas sobre otros sitios.Las colinas descienden bajo sus pies, y desde arriba un paisajenegro pasa sobre su rostro. La tierra por donde pasa y cuyosrasgos se borran y aparecen es un desierto, es „nuestrodesierto”. La única esperanza es la niñez, su casa que lebusca, le husmea y a todas partes le sigue, la voz de su padreen la calle Paúl, en la casa marcada con el número trecedonde estaba la bodega Buenos Aires. „Las fuentes vuelvenaunque no existan ya.” El caminante solitario no olvida quecircula en el río helado el que no deja huellas. Es desconocidoen su país, en vano toca la puerta de

la casa familiar, se hunde en la niebla cruel.¿En que momento histórico nacen estás imágenes

poéticas?

Elí Galindo költészete

Elí Galindo 1947. szeptember 13-án született San Sebastiánde los Reyesben, Aragua állam legrégebbi településén.

Első könyve, A kísértethajó utazásai 1973-ban jelentmeg, lelkes fogadtatásra talált, mi több, némelyek aztjósolták, hogy vele fontos határkőhöz érkezett a venezuelaiköltészet.

Eleazar León írja:„Megjelenésekor, 1973-ban ez a könyv megérdemelt

lelkesedést keltett, mert a korszak költői között Galindofénylő és komor hangot ütött meg, elveszett lelkekhez,elveszett emlékezethez, végtelen bolyongásba veszettlényekhez fohászkodva, fájó, de mértékletes módon távolivisszhangot idézett fel reménytelen szakadékok mélyéből ésszigorából nyert hangon. A költő felröppenő képzelete, amagasságok szerelmeséé, aláhull a földre, és még mélyebbrea pokoljárások higgadt kiaknázójaként.”

Szellemi nyugtalansága a Lautrémont Társasága névenismert csoporthoz vezeti, akárcsak Caupolicán Ovallest, LuisCamilo Guevarát, Víctor Valera Mórát, William Osunát,Enrique Hernández D'Jesúst, Luis Sutherlandot, és másokat, ahetvenes évek végén.

Luis Alberto Crespo újraolvasva A kísértethajó utazásait„szikláinak és ködének mélyéből” Trakl hangját hallja ki.

Ha meg akarjuk érteni az újdonságot, amit Elí Galindohozott a venezuelai költészetbe, be kell lépnünkmetaforáinak, költői képeinek erdejébe. A költőkísértetvárosban él, amely komor falait összegyűjti, ésbehunyja üres szemét, mint gyermek egy elveszett játék előtt.Madarai megérintik a kísértethajó utasainak testét, a hajóét,melynek maradványai eltünedeznek. Madarai szárnyukat mástájak fölött verdesik. Lába alá ereszkednek a dombok, ésfentről fekete táj vonul el arcán. A föld, ahol jár, és amelyneknyomai kitörlődnek és újra megjelennek, sivatag, „a misivatagunk”. Egyetlen remény a gyermekkor, háza, amelykeresi őt, utána szimatol, mindenüvé követi, apjának hangja aPaúl utcában, ahol a tizenhárom számmal jelölt házban állt aBuenos Aires bolt. „A források visszatérnek, noha nemléteznek már.” A magányos vándor nem feledi, hogy fagyottfolyó felett köröz, amely nem hagy nyomokat. Ismeretlensaját hazájában, hiába zörget a családi ház kapuján, elnyeli akegyetlen köd.

Milyen történelmi helyzetben születnek ezek a költőiképek?

Az ötvenes évek katonai diktatúráját követő átmenetiállapot után választások útján a Demokrata Akciópárt jutotthatalomra, és Bétancourt (1958-63), majd Leoni (1963-68)

Elí Galindo: Restos del barco fantasma / A kísértethajó maradványai (Z-könyvek)

2

Después del período transitorio que siguió la dictaduramilitar de los años cincuenta llegó al poder la AcciónDemocrática por vías de elecciones, y colocó dos presidentes,Bétancourt (1958-63), luego Leoni (1963-68). En laselecciones presidenciales de 1968 se eligió el socialcristianoCaldera. La dirección política del país se desplazócontinuamente a la derecha, en 1961 rompieron las relacionesdiplomáticas con Cuba, en 1962 prohibieron la actividad delPartido Comunista y de otras organizaciones progresistas. En1975, durante el gobierno de Carlos Andrés Pérez senacionalizó la industria petrolera que a principio de los añossetenta estaba en la propiedad de monopolios extranjeros,entre ellos el Standard Oil, el Shell, el Golf Oil. Venezuela, eltercer exportador petrolero del mundo tenía un 80% de supoblación en la pobreza, las tres cuartas partes de las tierrascultivadas las tenían los terratenientes, mientras tanto losminifundistas solamente tenían un 5%. Estaba en auge lacorrupción, el provecho de la industria petrolera llegó a manosprivadas que servían a los intereses norteamericanos.

Luis Fuenmayor Toro así analiza los años 80 deVenezuala:

„En Venezuela desde el año 1983 para acá se desencadenauna crisis económica paulatina. El 18 de febrero del 83, que sellama el viernes negro, arranca el proceso de devaluaciónmoneteria. El sistema económico no aguantó la inflación, lapolítica económica de vitrina. El provecho de la industriapetrolera de estos años se fue a los países desarrollados, y sedepositó en sus bancos, estos ofrecieron préstamos a losproductores petroleros. Cae el precio del petróleo, se cae laeconomía de vitrina que los gobiernos podían mantenerdurante muchos años. Crece la inflación, tal vez no llega tangrande como en los países del Sur, en Argentina y Chile,porque la industria petrolera lo impidió. Los pobres llegaron aser más pobres, y se deterioró la vida de las capas mediastambién. En los años 1984-85-86 aparecieron movimientosopositores entre los intelectuales, en los círculosuniversitarios. Siguen estos movimientos, huelgas,manifestaciones en las calles durante el segundo gobierno deCarlos Andrés Pérez, cuando elaboran el paquete neoliberalque ya tenían veinte y cinco años antes en los países del Sur.El gobierno proclama como una salvación las propuestas delFonto Monetario y del Banco Mundial, el paquete neoliberal,y Carlos Andrés Pérez lo quiere popularizar de mododemagógico en el pueblo. Crecen los precios, empeoran lascondiciones de vida.

Así llega el país a la rebelión y ocurre el famoso caracazode 1989.

Esla rebelión de 1989 fue importantísima en la vida delpaís, algo era cambiado en la consciencia del país.

El pueblo comenzó a despertar, y la abstención del votomostró que el pueblo se desilusionó completamente de lademocracia respresentativa.”

En los años 70 y 80 Elí Galindo ve un país fantasma ido apique, como los restos del barco fantasma. Su poeta amigo,Víctor Valera Mora con una voz abrupta, cortante, incisiva enla crítica „como un Dante moderno precipitaba en losinfiernos, condenaba…” Elí Galindo deja otra inscripción enlas puertas del infierno, a través de él no se observanrelámpagos. „Nada veo en mí.” „Estoy fuera de la vida” – sonsus frases claves.

El charla con el viejo Carón quien dispone de pocotiempo y tranquiliza las almas muertas a gritos y dentelladas.

La poesía de Elí Galindo no es cortante, ni rebelde. Enesta poesía hay mucho dolor, una tierra que viaja por el aire ycuando descansa sobre los negros techos, solloza. Lassiniestras, torvas, misteriosas brujas vuelan sobre sus camposmuertos.

Pero el dolor también condena. Condena los años 70 y 80,cuando el país se convirtió en un barco fantasma que hace susviajes sobre la piel negra de un río que bordea las murallas dela ciudad. Su voz no es amenazante, pero tiene una sabiduríasin resignación, citando otra vez a Eleazar León, más bienuna rebelión „en estado de sosiego, recompensa de unamadurez…”

Luis Sutherland escribe:„La fuerza de estos versos nos conduce a una entrada a lo

oculto, es un viaje inexorable, a fondo, al Hades, hacia el

személyében két elnököt állított. Az 1968-as elnökválasztásoksorán a keresztényszocialista Calderát választották meg. Azország politikai vezetése folyamatosan jobbra tolódott, 1961-ben megszakították a diplomáciai kapcsolatot Kubával, 1962-ben betiltották a kommunista párt és más haladó szervezetekműködését. 1975-ben, Carlos Andrés Pérez első kormányzásaidején állami tulajdonba vették a kőolajipart, amely ahetvenes évek elején külföldi monopóliumok, köztük aStandard Oil, a Shell, a Golf Oil társaság kezében volt.Venezuelában, a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelőországában a lakosság 80%-a továbbra is szegénységben élt,a művelt földterület háromnegyedét a nagybirtokosoktartották kézben, miközben a törpebirtokosok csupán 5%-ávalrendelkeztek. Tombolt a korrupció, a kőolajipar profitja azészak-amerikai érdekeket kiszolgáló magánkezekbevándorolt.

Luis Fuenmayor Toro így elemzi Venezuela 80-as éveit:„Venezuelában 1983-tól kezdve folyamatos válság

bontakozott ki. 1983. február 18-án, az úgynevezett feketepénteken került sor a pénz leértékelésére. A gazdaság nemviselte el az inflációt, kirakatgazdaság jött létre. A kőolajiparlétrehozta profit a fejlett országok bankjaiba vándorolt ki,amelyek kölcsönöket biztosítottak az olajtermelőországoknak. Csökkennek az olajárak, és összeomlik akirakatgazdaság, amelyet a különféle kormányok sokáig fenntudtak tartani.

A növekvő infláció talán nem volt olyan méretű, mint adéli országokban, Argentínában és Chilében, mert akőolajipar ezt megakadályozta. A szegény rétegek életeazonban még rosszabb lett, a középrétegek egy része iselszegényedett. 1984-85-86-ban értelmiségi, egyetemikörökben ellenzéki mozgalmak alakultak ki. Carlos AndrésPérez második kormányzásáig folytatódtak a sztrájkok, utcaitüntetések, majd sor került a neoliberális csomagtervérvényesítésére, amelyet már a déli országokban húszonötévvel ezelőtt alkalmaztak. A kormány a Nemzetközi Valuta-alap és a Világbank követelményeit, a neoliberáliscsomagtervet megváltó megoldásnak vélte, és Carlos AndrésPérez populista demagógiával próbálta népszerűsíteni. Emel-kedtek az árak, rohamosan romlottak az életkörülmények.

Így jutott el az ország az 1989-es caracazónak nevezettnyomorlázadásig. Az 1989-es nyomorlázadás igen jelentősesemény volt az ország életében, valósággal megváltoztattaVenezuela tudatállapotát.

A nép ébredezni kezdett, és a szavazástól valótávolmaradás azt jelezte, hogy végleg kiábrándult aparlamentáris demokráciából.”

Elí Galindo a hetvenes, nyolcvanas években süllyedőkísértet országot lát, amely olyan, mint a kísértethajómaradványa. Barátja, Víctor Valera Mora szókimondó,metsző, kritikus hangon írt, „mint modem Dante zuhant aPokolba, mondott ítéletet”. Elí Galindo más feliratot hagyotta Pokol kapuin, benne nem villannak villámok. „Nem látokmagamba.” „Kívül vagyok az életen.” – ezek akulcsmondatai.

A vén Kharónnal társalog, aki kevés idővel rendelkezik,és a holt lelkeket kiáltásokkal és harapásokkal nyugtatgatja.

Elí Galindo költészete nem metsző, és nem lázadó. Sokfájdalom van ebben a költészetben, a levegőn keresztül utazóföldé, amely megpihenve fekete háztetők fölött zokog. Atitokzatos, rút vészbanyák halott mezők fölött repülnek.

De a fájdalom is ítéletet mond. Elítéli a hetvenes,nyolcvanas éveket, amikor az ország kísértethajóvá változott,amely a város falait övező folyó fekete bőrén utazott. Hangjanem fenyegető, de beletörődés nélküli bölcsesség él benne,ismét Eleazar Leónt idézve, ez is lázadás, de „nyugodtlázadás, az érettség vigasza…”

Luis Sutherland írja:„Ezeknek a verseknek az ereje a titkokba vezet be

minket, kérlelhetetlen utazás ez a mélybe, Hádészba, a lélekmélyébe, a görög történelem intézményeibe és őstípusaiba.Reminisztenciák, amelyek Homérosz szellemét dicsérik.”

Amikor Víctor Valera Mora 1984-ben, szívinfarktusbanmeghalt, Elí Galindo ezt írta:

„Valera Mora halála roppant űr számunkra. A venezuelaiköltészet számára, ahová 1961-ben Az igaz katona énekével


3

fondo del personaje, instauraciones y arquetipos de la historiagriega. Reministencias que celebran el espíritu de Homero.”

Cuando murió Víctor Valera Mora, en 1984, en infarto, ElíGalindo escribió:

„La muerte del chino Víctor Valera Mora deja un enormevacío en nosotros. Para la poesía venezolana, a donde entraraaquel muchacho con su Canción del soldado justo en el año1961, es la figura más verídica de su historia.”

Elí Galindo, con su voz bien diferente, también es figuraverídica de la poesía venezolana, dejó un testamento fiel delos años desesperantes de la democracia representativa.

El poeta murió el 13 de febrero de 2006, antes que fuerapresentado su último libro, que terminó siendo postumo: SanBaudelaire.

Sólo dos libros publicó en vida.

András Simor

az a fiatalember belépett, ő történetének legigazabb alakja.”Elí Galindo nagyon is másféle hangjával ugyancsak

hiteles alakja alakja a venezuelai költészetnek, hűtestamentumot hagyott hátra a parlamentáris demokráciakétségbeejtő éveiről.

A költő 2006. február 13-án halt meg, utolsó könyvének,aSzent Baudelaire-nek, amely posztumusz műve lett, amegjelenése előtt.

Életében csak két könyvet adott ki.

Simor András

Sombras de las olas que cruzan

La tierra roja cubre las aguasel aire suberocas sobre el polvo de las hojasy sopla ramas vacías

Los pájaros levantan espaciosgargantas de oro abiertasel azul flotando

Mi rostro cae como un muroentre las sombras de las olas que cruzan

En las aves hay frescor de viajesruidos de barcas que se alejanel mar en vuelo lleva mis ojos

Una luna gira opaca en la colina

en ráfagasme trae la desolación de un día lluvioso

Hullámok árnyai metszik egymást

Vörös föld takarja a vizeketa szélsziklákat visz a levelek pora föléés csupasz ágakra fú

A madarak tereket emelnek fölarany torkuk kinyílikkékség lebeg

Arcom leomlik mint egy falhullámok árnyai közt melyek egymást metszik

Utazások frissességét hozzák a madaraktávolodó hajók zajátröpülő tenger ragadja el szemem

Homályos hold forog a domb fölött

szélrohamaivalvigasztalanságot olt belém egy esős nap

Llevamos en nosotros el río

Llevamos en nosotros el ríosus pájarosel oleaje que avanza y regresa entre los frutos silvestressus cabelleras verdesresbalando

Las palmeras van a la tierra joven de mis ojosel aire las muevey llega en capas de polvo a la corriente que fluye desgastandosolespecesbajo ráfagasruido de flores sobre la arenacaracolesque es traer laberintos

Llevamos en nosotros el ríoel mar en tomoqué tristezalas ondas con sus ojos de perro

Magunkban visszük a folyót

Magunkban visszük a folyótmadaraitelőre törő és visszacsapó hullámverését az erdei gyümölcsökközöttelomlózöld haját

A pálmaligetek szemem fiatal földjére úsznakszél lengeti őketporfelhőket fú a vízsodorra amelyben alámerülnek a napokhalakszélrohamok alattvirágok nesze a homokoncsigákakárcsak labirintusok

Magunkban visszük a folyótkörben a tengertmicsoda bánatkutyaszemű hullámok

Yo cambiaba el lugar de las colinas Megváltoztattam a dombok helyét


4

Yo cambiaba el lugar de las colinas hacia el sury mi padre rodaba de sus brazoslas montañas azules para volverlas a su sitio

No tenía derecho a llevar estrellas fijas

Yo invocaba como un perro a mi madreella acudía dejándose caer por la lluvia menudasobre los árbolesola que mueve de flores mi barcami barcaza rotacubierta por las ropas del invierno

Mi madre canta como un saucecomo campana acaricia las heridasmientras tomo licores perfumadosde lejanas y diferentes regionestraídos por ella para hacerme conocer el mundo

Reman las ondas claras en la nochela barca se acerca como un grano de arenaa la orillacruzo los remos en la nochey escucho a mi padre perdido en los ramajesen sus ojosel correr de serpientes

El fuego de dos águilas rugen espejismosy contemplan una espiral de polvo detrás de las colinas

Megváltoztattam a dombok helyét déliránybanés apám karjában görgettevissza a helyükre a kék hegyeket

Nem nyúlhattam az állócsillagokhoz

Anyámnak mint egy kutya könyörögtemés ő engedett mint csöndes esőnekengednek a fákhullám ringatja virágos bárkámattörött dereglyémettéli ruhákkal betakarva

Anyám dalol mint a fűzfamint harangszó sebeket gyógyítmialatt illatos likőrt iszomkülönös messzi vidékekről valókathozott hogy megízleljem a világot

Tiszta hullámok eveznek az éjbenmint homokszem közeledik a bárkaa parthozhúzom az éjben az evezőketés hallgatom apámat aki a lombok közé veszettszemébenkígyók iramodnak

Két sas tüze délibábokat vijjogés porkarikák spirálját bámulják a dombok mögött

Alas al fuego

Algo que recordar y lo impide la muerte

mis ojos en los árboles crecen del polvorejuvenecen el musgocruzan la cara del sol semicerradoscubiertos de ramajes

Calles rojascuelgo en mis fantasmassobre murosllevo un pedazo de tierra que no pesa nadaLas aguas corren entre las hierbasbajo la capa negra de las flores extrañas

pájarosrompen los pájaros esa ventana

siento cómo salencómo chocan sus alas al fuego

Tűzbe vert szárnyak

Arra kell emlékezni ami megállítja a halált

porból lett szemem fák törzsén kisarjadmegifjítja a zuzmóta nap arcát félig lehunyva metszigallyaktól beborítva

Vörös utcákatlógatok látomásaimbana falakraés földdarabkát viszek magammal melynek súlya nincs

Füvek között futnak a vizekkülönös virágok fekete köpenye alatt

madarakmadarak zúzzák be ezt az ablakot

érzem amint kirepülnekamint szárnyukat a tűzbe verik

San Baudelaire

San Baudelaire, patron míotú sabes que tengo en una lavativa

de lino, malva y almidón,empapada el alma de Moliere

Si no eres un animalsácame de esta tienda

y te nombro gran almirantede mi flota del Atlántico

(Texto de un loco. Citado por Vicente Huidobro)

Afuera llueve Badelairey la lluvia entra en los vidrios de la nocheMe retiro al sitio donde vivocierro las ventanas

Szent Baudelaire

Védőszentem, Szent Baudelaire,te tudod, hogy a lenolajas, mályvás

és keményítős beöntésátitatja a lelkemet Molière-rel

Ha nem vagy vadbarom,vegyél ki ebből a boltból,

és én kinevezlek Atlanti-óceáni flottámnagy admirálisává

(Egy őrült szövege. Vicente Huidobro idézi)

Odakint Baudelaire zuhogés az eső belép az éjszaka ablakainMeghúzom magam e menedékben ahol élekbecsukom az ablakokat


5

entro de pie al sueñoDejo vagar mis rasgos sobre las yerbas cortasUn perro negro lame mis cabellosMe acerco a los ríosdonde los peces sacan las bocas del aguay beben de la lunaRozo las aguas con mi mano derechay la llevo a los ojosdesciende color a las siluetas que circundan dentro de míllenas de humedadde tierra confusa

Regreso hondo

Caigo aún más en la noche

San Baudelaire extiende sus pardas alasy me cubre el viento cargado de lluviay me veo cruzar las colinasen su compañíalos dos cubiertos por capas negrasel hablando del infiernoy yo silenciosotropezando con las rocas

belépek az álom földjéreHagyom hogy vonásaim a nyírott gyep felett bolyongjanakHajamat egy fekete kutya nyaljaA folyókhoz megyekhol a halak kitátognak a vízbőlés a holdfényt isszákMegérintem a vizet jobb kezemmelés kezem a szememhez emelemszínek szállnak alá a bennem körvonalazódónedvességgel átitatottismeretlen vidékről való sziluettekre

Súlyosan térek vissza

Még jobban rázuhanok az éjszakára

Szent Baudelaire széttárja barna szárnyátesővel terhes szél borít belátom amint átsuhanok a dombok felettvele együttmindketten fekete köpenybe burkolózunkő a pokolról beszélén hallgatoks olykor a szikláknak ütődöm

La ciudad fantasma

Recojo mi cuerpo del cespedlo cubro de los vientos helados

Entro en la ciudadmirando las ventanas abiertas

Por aquellas callesdonde viejos reyesadornados como doncellaspaseaban ante los ojos del públicoy prudentessaludaban las puertas de los templosacariciando figuras talladasmonstruos aladosahora sólo pasa la nochedejando perrosmontículos de yerba negra

Pasan las hojas nocturnasbajo mis piesLa ciudad fantasma recoge sus muros errantesy como ante un juego perdidocierro mis ojos desiertos

A kísértetváros

Fölszedem testemet a fűrőlés fagyos szelekbe bujtatomBelépek a városbavégignézem nyitott ablakait

Azokon az utcákonhol öreg királyokdíszes ruhában mint kisasszony lánykáksétáltak a nép szeme láttáraés bölcsenköszöngettek a templomok kapujábanvésett faszobrokatszárnyas szörnyeket simogatvamost csak az éj járkutyákfekete fűhalmok között

Lábam alattéji levelek zizegnekA kísértetváros kóbor falait összegyűjtiés mint egy elveszett játék előttbehunyom üres szemem

Inscripción en las puertas delinfierno

a Caupolicán Ovalles

Por mí se va a lo rojomis puertas se abren al roce de los muertos

Por mí circula el vientodonde los paisajesllevados en los ojos de los seres errantespierden hermosura

Mis manos entregados a las oscuras atmósferasconstruyen laberintosechan piedras perdidasa los pies de las sombras que vienen

A través de mí no se observan relámpagos

Felirat a pokol kapuin

Caupolicán Ovallesnak

Rajtam keresztül a vörösbe érhetsza halottak érintésére nyílnak ki kapuim

Rajtam keresztül köröz a szélahol a tájakkóbor lények szemébenszépségüket elvesztik

Kezem átadom a sötét világnaklabirintust építekelveszett köveket hajítoka megérkező árnyak lábához

Rajtam keresztül nem villannak villámok

Csak a kísértethajó


6

Sólo el barco de fantasmashace sus viajessobre la piel negra de un ríoque bordea las murallas de la ciudad

En los palacios caídosy jamás tocados por el solva mi rostro anillado por lianas llameantesDentro de mí se levanta una brumaque ha dejado fuera de estos sitiossu pesoy surge en vapores rojizosalrededor de mis ojos

Por mí se entra a los árboles humososPor mí se fluyePor mí van los abandonadoslos desiertoslos cubiertos de polvo

utazikegy folyó fekete bőrénamely a város falai közt tekereg

Leomlott palotákbanmelyeket sosem érintett a naphalad lángoló liánok övezte gyűrű arcomKöd emelkedik benneme vidékeken kívül hagytasúlyátés vöröslő párákban tör előszemem körül

Rajtam keresztül ér a füstölgő fákhozRajtam keresztül folyik továbbRajtam keresztül menetelnek az elhagyottaka sivatagoka por takarta lények

Carón

Soy el viejo CarónMis cabellos blancoscubren mis hombros y rodillasse tiñen al caer en estas aguas pastosasJamás he visto el sol sobre esas negras colinas

Ahoracuando en la otra orilla no veo aparecerninguna de las almas enviadasaprovecho para darle reposoa mis miembros

Siempre dispongo de poco tiempo

Estoy aquí en la niebla que no se aparta de mis ojoscondenado a remar enternamente las mismas aguasEstas aguas no se reproducen bajo la barcaSu oleaje es el mismoimpasible acepta en su carne mis remos negros

A veces sólo me visitan las aves nocturnasCon los remos golpeo los hombros de las almas muertasy las dejo caer en la madera carcomidaUna vez dentro las tranquilizo a gritos y dentelladas

Oh mis cabellos blancos y mis brazos desnudosmojados por siempre en el río de los muertos

Maldito oficiopara un viejo

Kharón

A vén Biharon vagyokFehér hajambefedi vállamat és térdemetszínük megváltozik e pépes vízbe hullva

E fekete dombokon sosem láttam napot

Mostmikor a másik parton egyetlen ide küldöttlelket se látok megjelennipihenő időt engedélyezekmegfáradt tagjaimnak

Kevés idővel rendelkezem mindig

Itt vagyok a ködben ami nem hagyja el szememarra ítélve hogy mindvégig e vizekben evezzekEzek a vizek nem születnek újjá a bárka alattFolyásuk ugyanazhúsuk érzéketlenül fogadja fekete evezőimet

Olykor éji madarak látogatnakEvezőimmel ütlegelem a holt lelkek vállátés ők a szúette fára rogynakEgyszer és mindenkorra idebent kiáltásokkal és harapásokkal nyugtatom őket

Ó fehér hajam és mezítlen karomkik mindig a holtak folyójában áztok

Átkozott mesterségegy öregnek

Aqueronte

Oh yo tuve alguna vezramajes sobre mis brazosun viento con avescruzando mi cabeza

Soy un ancianoque apenas puede mover sus aguasllevar la oscuridad del oleajede una orilla a otra orilla

Me han lanzado bajo las sombras de las rocasen vez de solhay sobre mis ojos un techo de tierraAhora mi cuerpo es duro

Akherón

Ó egykor falombokfelé ágaskodtammadárszárnyú szélszelte át a fejemet

Aggastyán vagyokalig vonszolom vizeimets viszem a hullámverés sötétjétegyik parttól a másikig

A sziklák árnyékába vetetteknem a napraszememre földből való szemfödél borulTestem most kemény


7

como la piel de una res vieja

Empujo con mis pocas fuerzaslos muertos atascados en el lodolos envuelvo en mis cabelloscada día más grisessoporto sus nados alocadosy los llevo como una cinta de piedraspuliendo las negras carnes

A vecescuando el viento de estas comarcaspasa rabiosoa penas si levanto mis olasy me voy bajo las hojas amarillascubierto de un vapor rojizoapagado por la brumalos ojos bajospuestos sobre mis piedrassobre las bocas abiertas

Sólo el viejo Carónnavega en mis ojosrompe con sus remos mis cabellos hirvientesen aquellas partesdonde soy profundoy tengo peces negros

Levanto la cabezalos párpados filtrados como un fantasmapongo las manos en mis escamasy lleno de locurame voy de bruces husmeando las grutascon el recuerdo de que una veztuve vestiduras blancasy no este infierno

mint egy öreg lábasjószág bőre

Kevéske erőmmel lökdösöma sárba ragadt halottakatnapról napra szürkébbhajamba burkolom őketelviselem őrült kalimpálásukat mikor úsznaks viszem őket magammal a kövek füzérével együttmelyek fekete testüket csiszolják

Olykormikor az idevalósi szélveszettül süvít elépp csak megemelem egy kicsit hullámaimats behúzódom a sárga levelek aláködtől homályosvöröses párába burkolózoms lesütött szemmelnézem köveim sorátmeg a tátott szájakat

Csak az öreg Kharóntlátom hajózniő dúlja szét evezőivel örvénylő hajfonataimatott aholmélységeimbenfekete halak úsznak

Fölvetem a fejemetszemhéjamat mint egy kísértet testét átüti a fénykezemet végighúzom pikkelyeimens eszelősenhasmánt kúszva szimatolok be a barlangokbamert emlékszem hogy egykorfehér palástot húztam magam utánnem ezt a poklot

Las brujas

Siniestras, torvas, misteriosas brujas,negros fantasmas de la medianoche,

¿qué estáis haciendo?

WILLIAM SHAKESPEAREMacbeth

Como aves de rapiña que bajan con las garras abiertasy se elevan de nuevocon la rabia de llevarsenada más que un puñado de polvopedazos de yerbas secasasí levantamos nuestras cabezaslas plumas sobre los ojos

Resbalamos de colina en colina como globostocando las ramas altasy contemplamos cómo las ciudades antiguassólo dejaron sus ruinas

Nadie puede prohibirle a nuestras sombras que pasensobre las cosas que encuentransin tropezaríasa penas dando con sus manchassobre las torres

Somos las brujas

Nos deslizamos en el fuegoque hemos levantado de las rocas

Nuestras plumas son duras y grises

Mientras movemos las enormas alasacurrucadas en los follajesquebrando sus ramas

A vészbanyák

Mi dolgotok itt, titokzatos, rútéjféli szörnyek?

WILLIAM SHAKESPEAREMacbeth

(Szabó Lőrinc fordítása)

Mint ragadozó madarak melyek széttárt karmokkal szállnakalás fölemelkednek újradühödten hogy csak egy maroknyiport karmoltak felszáraz fűcsomókatígy nyújtogatjuk mi is nyakunkat fölfelétollainkkal ernyőzve szemünket

Gömbökként siklunk a dombok felettmeg-megérintve a fák csúcsaits szemléljük mint hagytak maguk utánromokat az egykorvolt városok

Senki sem tilthatja meg árnyainknak hogy elsüvítsenekminden felett ami alant vananélkül hogy beléjük botolnánképp csak árnyékunk foltja hulla tornyaikra

Mi vagyunk a vészbanyák

Belevitorlázunk a tűzbeamit mi raktunk a kövekből

Tollaink kemények és szürkék

Míg hatalmas szárnyainkat mozgatvaa lombokra kuporodunk


8

comiendo de sus hojashablamos a las arenas que no tienen sitiosino que ruedanen las paredes blancas de la niebla

Volamoslas alas cerradassobre estos campos muertoslluviosos

ágait töljük a fánakleveleit esszüka homokról beszélünk aminek nincs hona seholcsak vándorolfehér falán a ködnek

Összezártszárnyakkal röpülünk elaz esős halottmezők felett

Restos del barco fantasma

Las aves que rozaron los cuerpos de los pasajeros del barcofantasmaahora vuelan en los ojos de los pasajeros del barco fantasmaluego descansan sobre los mismos guijarrosy cierran sus alas

Han recorrido sus caras vacíasyendo entre algas viejasrestos de peces

Revolotean sobre los círculos de piedrarasgan con sus patas las maderaslos remosComo borrascas surgenentre los fantasmasdejando sus plumas negras

Mojan sus cuerpos en el río de los muertoslos ojos rojosy regresan las aves malditasmientras los restos del barco fantasmase van borrandose van borrando

A kísértethajó maradványai

A madarak melyek a kísértethajó utasainak testétmegérintettékmost a kísértethajó utasainak szemére repülnekaztán ugyanazokon a kavicsokon pihennekés szárnyukat bezárják

Végig járták üres arcukatvén algákhalmaradványok között

Kövek körei fölött keringnekbelemarnak karmukkal a hajófábaaz evezőkbeMint szélrohamok törnek előa kísértetek közthagyva fekete tollaikat

A holtak folyójában mossák meg testüketvörös szemüketés visszatérnek a gonosz madarakmiközben a kísértethajó maradványaieltünedeznekeltünedeznek

Hoy me siento un árbolcargado de lluvia

Hoy me siento tendido bajo una gran oscuridadestoy como una piedray fluye sobre mícruza su largo cuerpo como una barcazacubriendo todas las aguasy se hundesin que las maderas humosas lleguen al fondo

es un sonidosuspendido o igual a esos animalesque viven del airey se desplazan

Hoy me siento un árbol cargado de lluviaque alguien sacude bruscamente

Pienso en mis antepasadosy éstos van por mis ojos cerrados como un vaporun soploque recorre mi sombrahusmeando las etapas de mi vidaesa líneapuesta allí como un animal sedientopor manos extrañasque será cortada por manos extrañas

Cerrado como un círculohoy no doy pasosino a esas cosas vagasque levantan mi cabezaque descienden

Ma eső borította fánakérzem magam

Ma úgy érzem hogy temérdek sötétségben nyúlok elkő vagyokés átfolyik rajtama sötétség hosszú teste akár egy dereglyebeborítja a vizeketés alá merülanélkül hogy füstölgő fái a fenékre érnének

egyetlen hangvisszafojtott vagy állatokhoz hasonlókik a levegőből élnekés ide-oda járnak

Ma eső borította fának érzem magamvalaki kegyetlenül megráz

Elődeimre gondolokbezárt szememen vonulnak mint a páramint szélfúvásami árnyékomon fut végigéletem állomásait füstölgiolyan ez a vonalitt mint egy éhes állatkülönös kezekkülönös kezek vágják félbe

Bezárt mint egy körma nem megyek továbbcsak ezekhez a furcsa dolgokhoz érekfölemelik fejemaláhullnak


9

sobre mis cinco espíritus muertos öt halott érzékszervemre zuhanva

Sólo

A veces robo al pasado ráfagas de infanciay ella viene a mi caraarrastrando hojas de árboles que han muertolugares cargados de rostros extrañostechos de casas con sus columnas borradasruinas blancasdonde sumerjo mi cabeza

A veces cuando las colinas dejan de mostrar mis sombrasvoy debajo de aquellos árboles fantasmasviendo a los pájaros que no sienten mis pies sobre las hojastratando de atravesar estas paredes flexiblesque no permiten la entrada de mi cuerpo

Toco lo que en mí queda de estos paisajespaso sobre la cara de las cosasmi mano alejaday ellas se quedan observando ese pedazo de vientodonde estoy de pielos cabellos blancos echados hacia la frentesolo

Egyedül

Néha ellopom a múlttól gyerekkorom szélrohamaitarcomba csapódnakhalott fák leveleit söpörvekülönös arcokkal teli helyeketháztetőket letépett oszlopokkalfehér romokathová fejem lehajtom

Néha amikor a dombok megmutatják árnyaimatkísértetfák alatt megyeklátom a madarakat akik nem érzik mikor lábam a levelekre lépmegpróbálnak átrepülni ezeken a rugalmas falakonamelyek testemet belépni nem engedik

Megérintek mindent ami bennem ezekből a tájakból maradtávolba vesző kezemet végighúzoma dolgok arcánmiközben ők megállnak szemlélik a széldarabothol megvetem lábamfehér hajamat homlokomra eresztveegyedül

Las aves

Hace mucho las aves no descienden a estos vallesVenían a mojarse las alasluego de volar sobre mis pequeñosarrojaban sus plumas verdesal regresar a los árboles

Lentamente la soledad ha subido a mis ojosy desde esos lugaresbaja a recorrer los arbustoslos pozos de piedra

Alguien ha dichoque mis avesbaten ahora sus alas sobre otros sitioserrandoalimentándose de pequeñas serpientesen los desiertosmis avesque se alojaban en mis manosal caer el sol

Muchas veces cuando deambulo por las colmas cercanashe sentido en mi cabezalos graznidos que pasantan lejosque al levantarse la frentesólo recuerdo del espaciounas líneas negras perdiéndose en lo profundo

A madarak

Sok éve már a madarak nem szállnak alá ezekbe a völgyekbeItt mosták szárnyukat valamikorazután kicsinyeim fölé repültekelejtették zöld tollaikata fákra visszatérve

Lassan magány száll szememreezekről a helyekrőllefelé indul végigfutva a bokrokata kőkutakat

Valaki azt mondtamadaraimszárnyukat más tájak fölött verdesikkóborolvakicsiny kígyókat eszegetneka sivatagokbanmadaraimakik tenyeremben pihentekmikor lebukott a nap

Sokszor ha a közeli dombokon kószálokérzem agysejtjeimmelmessziről érkezőkárogásukatde fejemet fölemelvecsak a térségre emlékszemfekete vonalakra melyek a mélységben odavesznek

Como un buey

Loco de soledadvoy por estos campostocando las rocasapartando de los ojos los ramajes secosque una vez existieron

Me inclino a caminarlos lugaresborrados de casas y árboles

Mint egy ökör

Magánytól eszelősenjárom ezeket a mezőketsziklákat megérintvekikerülve szememmel a száraz lombokataz egykor létezőket

Kész vagyok útra kelnihajdan volt házak és fáktereire


10

De alguna parte del vientosurgen hojas secasvolando sobre mi cara

Las colinas descienden bajo mis piespedazos de yerba rojay yo luego de observar largo ratoaquella especie de piel humanacubierta de polvocaigo de rodillasy me ofrezco a los astros

Desde arriba un paisaje negro pasa sobre mi rostrobrujas hermosas cubren mis ojos de bueyy yo los bajo hacia la tierrasosteniendo aquella carga extrañaque me va hundiendoque me va hundiendo

Valamelyik vidékéről a szélnekszáraz levelek bolydulnak felarcomhoz csapódva

Lábam alá ereszkednek a dombokvörös fűdarabkákkalés én miután sokáig szemléltemezt a sajátos emberi bőrtmelyet belep a portérdre hullvamagamat a csillagoknak ajánlom

Fentről fekete táj vonul át arcomongyönyörű boszorkányok takarják be ökörszememetés én lesütöm azt a földrevállamon tartva a különös terhetami alányomami alányom

El desierto

Grupos de aves blancas mueren al caer las hojasvuelan perdidas entre los árboles del paraísovienen a darme con sus plumas en la cara

Agarro este espacio y me adentro rodillas en tierraMe dejo llevar en polvaredas a los bosques ocultosdonde sacudo la caray brindo vino fresco a las islas salvajes

Los valles rozan en sus entrañas una luna opacaque los nativos recogenpara traerla en los rostrosDeslizo pequeñas rocas sobre mi frentey pienso que morir es llevar bruma en los ojos

Esta tierra por donde pasocuyos rasgos se borran y aparecenes nuestro desiertoy me alejo apoyado en las piedrasapartando las ramasbuscando un sitio donde cobijarme

A sivatag

Fehér madárrajok halnak meg lombhulláskoreltévedve repülnek az éden fái közttollukkal csapnak az arcomba

Megragadom ezt a térséget és térden csúszva térek be földjérePorfellegek visznek rejtett rengetegekbeahol megrázom arcomés friss borral köszöntöm a vad szigeteket

Homályos holdhoz érnek mélyükben a völgyekaz ott lakók fölveszikhogy arcukon őrizzékKicsiny sziklákat gördítek homlokomonés azt gondolom meghalni annyi mint ködöt vonni szememre

Ez a föld ahol járokmelynek nyomai kitörlődnek és újra megjelenneka mi sivatagunkmesszire megyek sziklákba kapaszkodvaágaktól eltávolodvahelyet keresek ahol menedék vár

Ralo

Apoyando sobre los codossaco el rostro a la nochey ella cae disolviendo sus ropajes pesadoscomo una gran avelas alas abiertas

Camino sobre este sueloque ha sostenido tantos bosquestantas piedras errantes

Me siento ebrioLos perros pasan y se detienen a oler mis huesosLevanto los ojos llenos de frío y cosas oscuras que cruzany vigilo la salida de la luna para aullarlepara decirle que he regresado

Mi piel toma el color negro de las rocas

Se oye el tropel de los animales entrando a la nochemojando en ella los cuerpos temblorosos

Y me observo una sombra másen medio de los vientos heladoscomo un río que ofrece las aguasquedándose en la pura piedra

Ritkás vidék

Könyökömre támaszkodvanyújtom arcomat az éjszakábas az lezuhan súlyos ruházatát kibontvamint egy nagykitárt szárnyú madár

Megyek ezen a földönmely annyi erdőt hordott már a hátánannyi tévelygő követ

Részeg vagyokA kutyák megtorpannak hogy megszagolják csontjaimatFölnézek szemem hideggel meg a szembejövő árnyakkal vanteles nézem mikor bújik ki a hold hogy voníthassakhogy közöljem vele hazatértem

Bőröm felveszi a sziklák fekete színét

Állatok ügetése hallatszik belerohannak az éjszakábamegmossák benne remegő testüket

Csak egy árny vagyok a sok közüla fagyos szélbenfolyó vagyok ami felkínálja vizeits csak a köves meder marad belőle


11

Blancos blancos blancos

Todo se levanta con aquellos copos del invierno pasadoy yo los cruzo despaciomientras el cielo bajaoleadas de avesme roza con su solme encierra en sus blancas paredes

Y aquellas polvorientas tinieblasque han cegado a nuestros mejores reyesse van de los árbolescruzando los corrales de las casas

Ahora han regresado las nubeslos extraños paisajesy uno resbala por ellospor las colinascomo hojas lavadas por la lluviajamás pisadas de los muertosy donde el sol que rueda en lo altola cabeza hacia abajose deja ir sobre las plumas de las aves

Aún bajo el vapor de aquellos laberintosalargo los brazosmientras el soplo que viene de unas ramas blancaslimpia mis ojos

Hundo mi cabeza en las colinascamino por los valles llenos de pájaros rojosy contemplo ese paísbrillante como lámina de cuchillotechado de cosas silvestres

Oh tierra que me alumbraexiste por favor

También he perdido mi infierno

Fehérek fehérek fehérek

Az elmúlt tél hópelyheivel együtt minden felkavarodiklassan megyek át rajtukmiközben madarak hullámaitereszti le az égmegérint napsugarávalfehér falai közé zár

A poros alkonyokmelyek legjobb királyainkat megvakítottákeltűnnek a fákrólátszelik a házak udvarait

Most visszajöttek a felhőka különös vidékeks az ember lecsúszik értüka domboldalakonahogy lecsúsznak az eső mosta levelekamiken sosem tiport a holtak lábamiközben a fent guruló napfejjel lefelézuhan a madarak tollaira

Még e labirintusok párájában botorkálvanyújtom ki a karomatmiközben a fehér ágakról felém szálló leheleta szememet kitisztítja

Fejemet a dombok vállaiba mélyesztvemegyek a völgyekben köröskörül piros madaraks nézem a késéleként fénylőerdőkkel fedett vidéket

Ó rám ragyogó földkérlek létezz

Én is elveszítettem a magam poklát

Mi casa me busca

Mi casa me buscame husmeaa todas partes me sigue

Aunque me encuentre en lo más desoladoella está conmigo

De las calles me recogeen los malos sitios me azotajamás me abandona

Ni en los peores momentosde nada me privaAnte su patio me coloca

Bajo la sombra de sus hermosas hojasme da techoEs capaz de ofrecerme su propio alimentode todo me cobija

Cuando me sabe solojunta su rostro al míoy aullamos como lobos al viento

Delante de vosotros no estoysombra del que fuime llevaen su niebla

Házam keres engem

Házam keres engemutánam szimatolmindenüvé követ

Bár találjon rám teljesen remény vesztvevelem marad

Felszed az utcákrólrosszhírű helyeken utolérel sose hagy

A legrosszabb pillanatokban semtagad meg tőlem semmitUdvara elé állít

Gyönyörű leveleinek árnyéka alattfedélre találoksaját ételét képes nekem kínálnimindentől megvéd

Mikor tudja hogy egyedül vagyokarcát enyémhez érintiés mint farkasok vonyítunk a szélbe

Előttetek nem maradok továbbárnyékát önmagamnakhomályábavisz engem


12

En mi recuerdo llueve

El viejo paisajepasa silencioso por mis ojosrecoge tinieblas

Como en morada no conocidava tocando bajo los párpadoslas gruesas cortinasel polvo acumulado sobre los rostrosque dentro de mí cuelgan

Contra los cristales cerrados caen sombrasde relámpagos

Mi paisaje abre paso a la lluvia

Los arbustos recogen aves del vientocorren las puertas del espaciolejos del sol

Aquellos cascos abandonados por algúnanimalen mi memoriaflotan entre las aguas

También los rastros de lo que conocírebosan

Yo que he salido de algún plieguecamino entre aquel silencioMe miro sin ruidome sigo como un perro puede seguirseLevanto la cabezala sacudo contra el viento de aquel recintoque ya desconocey me quedo allírecibiendo la lluviala temible lluvia

Esik emlékezetemben

Az öreg tájcsöndesen úszik át szememenködöket gyűjtMint ismeretlen szállásonmegérint szemhéjam alattvastag függönyöketarcokra rakódott portbennem hullnak alá

A bezárt ablakokra villámokárnyai verődnek

Tájam az esőnek utat nyit

A bokrok egybegyűjtik a szél madaraita naptól távoli vidékajtajai tárulnak

Szilánkok melyeket otthagyott valamilyenállatemlékezetembenvizeken lebegnek

Az ismerős nyomok kicsordulnakbelőlem

Kiléptem valamilyen ráncbólmegyek a csönd neszei köztZajtalanul nézekkövetem magam ahogyan a kutya nyomot követFölemelem fejema térség szele ellenébenmár nem ismerés itt maradokvárom az esőta rettegett esőt

La calle Paúl

En la calle Paúlen la casa marcada con el número treceestaba la bodega Buenos Aires

Allí sopló durante mucho tiempola voz de mi padreLos patios silbaron bajo el sol y la nocheLos campesinos llegabanLos campesinos llegabancomo ráfagasde tiempo en tiempoBuen amigomi perrotambién pasó de allí a mi memoria

A pesar del cultoque llevo al río del olvidosé que su corriente no se atrevecon mi antigua casaSerena pequeña colando lluviarodeada de pájaros y arbustosdurante gran parte del díaviene a mi encuentro

De ella bebo frecuentementea sus pilares me abrazocuando estoy a punto de caer

A Paúl utca

A Paúl utcábana tizenhárom számmal jelölt házbanállt a Buenos Aires bolt

Ott süvített sokáigapám hangjaNapsütésben és éjjel fütyörésztek az udvaronParasztok érkeztekParasztok érkeztekmint szélrohamokidőről időreJó barátomkutyámszintén onnan szökött emlékeim közé

Habár hódolattal adózoka felejtés folyójánaktudom hogy sodra nem bírrégi házammalEső áztatta kicsiny derűjebokrokkal és madarakkala nap mindegyik felébentalálkára jön hozzám

Belőle iszom szünös-szüntelenátölelem oszlopaitmikor majdhogynem földre zuhanok


13

Espejos

En casa borran los espejoscon telas blancas

Todo lo que fue por ellospor su hondo pozosale a la muerte

Según mi madrelos cristales atraen los relámpagosa su calle solitaria los llaman

Cuando llueve puede verse la inquietudde aquella superficieLa blanca corriente donde pasaron nuestros rostrosse torna oscuraarenosa

Nada se oye de sus vocespero aquella oscuridad busca en el espaciola lluvia de orola rama que abreal temible Hades

En casadonde se le teme a los muertoscierran la puerta de los cristalesantes que las viejas aguas del Aquerontemojen nuestros rostros

Tükrök

Otthon a tükröketfehér vászonnal törlikMinden mi bennük éltmély kútjukba hullvahalni készül

Anyám szerintaz üvegek a villámokatmagányos utcájukba hívják

Mikor esik nyugtalanságtól vibrálfelületükA fehér fény hol arcunk megjelentsötét lettszemcsés

Hangjukból semmi se hallatszikde a sötétség a térbenaranyesőt kereságat amelya rettentő Hádészbe nyílik

Otthonahol a halottaktól félünkbecsukjuk a tükrök kapujátmielőtt Akherón öreg vizebenedvesíti arcunk

En verano

En verano las hojas suenan al vientode modo diferenteque en invierno

Las lluvias llaman de la tierralas yerbascubren oscuras rocasel brillo se levantaempuja hojas nuevasPero en veranoaunque estés a considerable distancia del bosquesientes el ruidode la hoja muertaEn las colinas el fuego apagalo que hace poco empezó

Tantas flores admiradas por mí y por otrose precipitan como Di doen medio de la noche

Tengo catorce años

Aunque no lo creas he regresadoSi vieras al vegetal quemado volver con verde siluetaentenderías lo de los catorce años

Las fuentes vuelven aunque no existan ya

Nyáron

Nyáron a levelek a szélbenmásképp zizegnekmint télen

Esők hívják a földrőla füveketbeborítják a sötét sziklákata fény felszállés leveleket bont kiDe nyáronmég ha meglehetős messziségben is vagy az erdőtőlérzed neszéta halott levélnekA dombokon a tűz mindazt kioltjami nemrég vette kezdetét

Annyi virág melyeket én vagy más csodáltunkmélybe vetik magukat mint Didóaz éj közepén

Tizennégy éves vagyok

Habár nem hiszed visszatértemHa látnád hogyan tér vissza a felégetett fű zöld sziluettjemegértenéd amit a tizennégy évről mondok

A források visszatérnek noha nem léteznek már

La extranjera

La planta que sembré hace díasya no extraña este lugar

En poco tiempo borró los rasgos tristesde sus ramas y hojas

Han venido los brotes

Az idegen

A facsemete melyet néhány napja ültettemmár nem száműzött ezen a helyen

Againak és leveleinek szomorú nyomaithamar kitörülte emlékezetéből

Bimbói kipattantak


14

y los mueveaunque no haya viento

Pero recién plantadapodía vérseleel rostro escondido entre las ramasSus raícesse hundían cautelosasal sabor de otra tierra

Qué hago lejos de mi hogarpreguntabaqué diferencia ofrezco de las plantascuyas semillas fueron llevadas en el pico de un pájaroy crecieron fuera de sus padres

Ahora sube con fuerzahacia el sol

és mozgatja őketnoha szél se fúj

De látnihogy az újra ültetettelrejti arcát az ágak közöttGyökereitóvatosan mélyesztimásféle föld ízébe

Mit keresek messze szülőföldemtőlkérdeztemilyen másságot ajánlok ivadékaimnakkiknek magjai madár csőrében kerültek ideés szüleiktől távol növekedtek

Most hevesen nyújtózika nap felé

El viejo rey

El viejo rey vepartir los muros

Por rugosos torpes murosescapa su vistaEl viento rápido arranca el polvo de sus ojoscierra la habitacióndonde no habrá más luz

Qué pasa diceyendo tembloroso alrededor del negro rostroen qué abismo hundo mis piesestos pasos no son mis más fuertes pasosen eso no me engañopero dónde rayos caenqué pasa con los verdes pastosque una vez florecieron para mí

Az öreg király

Az öreg király látjamegindulni a falakat

Ráncos omladék falakonfut végig tekinteteGyors szél ragadja el szeme porátlakást bezárhol nem gyúl ki többé fény

Mi történik mondjafekete arc körül remegve járokmilyen mélységbe süpped lábamezek a léptek nem az én hajdani erős lépteimkár becsapni magamde hová ütnek a villámokmi történik a zöld fűvelmely nekem virágzott egykor

Bajo la oscura hiedra

Bajo la oscura hiedraviendo solamentelas raíces y sus filamentosalejarse en el aireapresado entre las insensibles rocasempujado por las lágrimasa través de los ojosdesmentidospues mi espíritu se ha ido a otras tierras

Todos se han marchado

Separo la humedad de mi rostromas no las sombrasúnicas fieles acompañantes

En qué lugar me han dejadopor qué estoy tan soloLas colinas donde cantaban mis ojosy el sol que no veré másson imágenes crueles

Qué fría es la corteza de las rocasEn mis brazossopla el frío de las rocas

Extranjero me sientoNo sé ocupar las palabras de los muertos

Estoy oscuro

A sötét borostyán alatt

A sötét borostyán alattahol nem látok mástcsak a gyökereket és erezetüketami felkúszik a levegőbeaz érzéketlen kövek foglyaként kuporgoks könnyek árja sodornami meghazudtoltszememből folyikmert lelkem más vidékre költözött

Mind elmentek innen

Letörlöm arcomról a nedvességetde nem az árnyakategyedüli hű kísérőimet

Hol hagytak engemmiért vagyok ennyire egyedülA dombok ahol szemeim daloltaks a napfény amit nem látok többékegyetlen képek

Milyen hideg a sziklák kérgeKarjaim közta sziklák hidege sziszeg

Idegennek érzem magamNem tudok a holtak szavaival beszélni

Sötét vagyok


15

Nada veo en mí

No reciben mis ojos las cosas mías

Nada oigo de los astrosque no sealo oscuro

Nem látok magamba

Szemem nem fogadja be ami az enyém

Semmit sem hallok a csillagokbólami ne volnaa sötétség

El círculo de los hipócritas

En los habitantes de aquel lugardos seres luchan eternamente

Como si uno apurarse en saliry otro en mantenerse donde había reinadoapaciblementedos ejércitos se debatenen la superficie del rostro

Aquella piel no descansaLas carnes carecen de rumbo fijoSe levantan y caenen silencioso combate

Los miembrosempujados por fuerzas contrariaslos entregan al movimiento circularLas diferentes rutaslos condenan a morder polvo de aquella tierra

En este recintoes de igual naturaleza la vegetación

Unas veces las plantas asumen unos rasgosy en otrasdiferentes expresiones vienen a sus hojas

Se arrebatan los broteslanzan flores y frutos al suelocon furia se arrancan las ramasdeseándose muerte

Luego sus faccionesse lamentanovillándose alrededor del tronco

Las tinieblas en la oscuridad temen

Hasta la roca sufredos carasdos infiernos

Képmutatók köre

Az ottani lakosok közülketten örökös harcban állnak

Mintha az egyik kifelé sietnea másik meg ott maradna ahol addig békésenuralkodottkét hadsereg viaskodikaz arc felületén

A bőrnek nincs nyugovásaA hús nem rendeződik semmilyen iránybaFölemelkednek s aláhullanakdúl a néma csata

A végtagokatellentétes irányú erők lökiks mozgásuk végül körkörös leszAz eltérő utakarra ítélik őket hogy a fűbe harapjanak

Ezen a vidékenugyanolyan természetű a vegetáció

A növényzet olykor valamilyen arcot öltmáskor megmásféle vonások rajzolódnak ki a leveleken

A hajtások dühöngvehajigáinak virágokat s gyümölcsöket a földreőrjöngve tépdesik az ágakatkívánják egymás halálát

Majd panaszosarccal tekeredneka fa törzse köré

A félhomály fél a sötétben

Még a kőnek is fájaz a két arcaz a két pokol

Unos huesos a la orilla del camino

En lamentable estado me encuentroviajero

Como el echado de casaestoy fuera de la vida

desconocido y solitario vuelvo y vagopor el vasto universomientras el viento pule mis huesosy me llevaa esta hora cuando el día pierde su voz

Me seco al solpero por mí viaja el pasado cruelmente

Infanciacuántas veces me detengo ante tiy me veo trotar entre el rebaño adulto

Csontok az út mentén

Siralmas állapotban vagyokén az utazó

Mint akit kidobtak hazulrólkívül vagyok az életen

idegenként és magányosan bolyongoka tágas mindenségbenmiközben csontjaimat a szél sikáljas elviszabba az órába amikor elnémul a nap

Megszárítkozom a fénybende kegyetlenül utazik bennem tovább a múlt

Gyerekkorhányszor megállók előtteds látom magam ügetni a felnőtt nyájjal együtt


16

la crin levantadabrillante como corresponde a un asno joven

Pesado fardo llevoy allí va lo perdido

Devastandoviene la oscuridady la hierba huyecuando bajo mis belfoscruza el campo iluminado por Bononia

En las ráfagas trepalo que de mí queda

Desde estas rocasante el sol muerto de la nochedigo a las viejas estrellasque van en nave tan silenciosaen ustedes confíael que no lleva reposoel que no fluye

lobogó sörénnyelfényessel amilyen egy ifjú szamárhoz illik

Súlyos terhet cipelekbenne minden amit elvesztettem

Pusztítvajön a sötétségés a fű menekülmikor pofám alattBononia fényében szeli át a mezőt

Szélrohamokkal kúszik elami még megmaradt belőlem

E sziklákróla éjszakába fúlt nap előttmondom az öreg csillagoknakmelyek néma hajójukon vonulnakcsak bennetek bízikaki sohasem pihenaki nem folyik tovább

La tierra que viaja por el aire

La tierra que viaja por el airecuando descansasobre estos negros techossolloza

Haciendo poco caso de la nocheo del díase entrega a intranquilo reposo

Las estrellasno logran arrancarla de los lugaresdonde mete la cabeza

Yo no sé que túo tú han oídocuando el viento parte silbandoy sabes que no es el viento quien se lamentasino la tierradonde nada ha nacido y nada floreceporque en el aire lleva sus raícessus pensamientos

Cuando va como un caminante solitarioy en su senda encuentra los ojos de los pájarosvuela más altopero no olvida que circula en el río heladoel que no deja huellas

Ahora pesca en la nocheel techo de esta casabrota sitios donde las sombras abundan

A levegőn keresztül utazó föld

A levegőn keresztül utazó földmikor megpihenfekete háztetők fölöttzokog

Alig figyel arra éjjel van-evagy nappalátadja magát a nyugtalan pihenésnek

A csillagokse képesek kirántani onnanahová fejét befészkeli

Én tudom hogy tevagy te egy másik hallottátokmikor a szél fütyörészve útnak eredés tudod hogy nem a szél panaszkodikhanem a földahol semmi se született és semmi se virágzikmert a levegőben viszi gyökereitgondolatait

Mikor magányos utasként haladés ösvényén a madarak szemére bukkanmagasabbra szállde nem feledi el hogy a befagyott folyó fölött körözmelynek nyomai nincsenek

Most halászik az éjbenhálót vet erre a háztetőrehelyeket teremt hol gyűlik sok árnyék

El desconocido

La memoria me deja en la orillalos chorreantes cabellosdefienden mis ojos del sol

Zarandeado mi mundosometido al remolino que ha tirado mi cuerpoen la arenase va ocultando de mi razónse interna entre altas malezas

Inesperadas fugaces imágenesofrece antes de hundirsey olvidarme

Ismeretlen

Ott hagy a parton az emlékezetcsordogáló fürtökvédik szemem a naptól

Megkínzott világomörvénybe vetve ami testemet odadobtaa homokbaértelmem elől elrejti magáta bozótosba bújik

Váratlan eltűnő képeketkínál mielőtt elmerülneés elfeledne engem


17

Con las ropas de un viejosobre mi carnesintiendo blanca la barba de mi rostrooyendo las arrugas extenderseen las mejillasllego a mi poblado

Toco la puerta de la casa familiarveo las enredederaslas cayenas me reconoceny aquel que partió jovenhace unos instanteses echadoes desconocido

Vénember ruhájabőrömönérzem hogy arcomon a szakáll fehérhallom hogy a ráncok végigfutnakorcámonszülőhelyemre érek

A családi ház kapuján kopogtatoklátom a folyondárta kerti bors felismeraki pár pillanattal ezelőttifjan útra keltszámkivetettismeretlen

Ante la ausencia de la amada

Cuatro veces ha unido sus cuernos la lunay mis ojosvuelven una vez mása la silenciosa bóveda

Retirados al espacioque nada visible apoyay donde corre lo celestelos arbustos moviendo ligeramente el cuerpomiran como yoel cielo cribado

Qué se hizo la red de oroque de manos del sol toma la lunaa esta hora

Tanta soledad cuelan los astrossobre este planeta que rueda hacia lo interminableque me preguntoy mi corazón hacia dónde dirige sus ruedas

Calla el rocío de los astrosPaso acariciando los colgantes helechosfuera de mí los cabellossalen desordenados de mi cabeza

Cuatro veces ha unido sus cuernos la lunay el rosal desde que siente tus ojosno floreceEsperando como yooyen por largo tiempo el silencio que impulsa la bóveda

A kedves hiányakor

Négyszer egyesítette szarvait a holds tekintetemetmegint magára vonzzaa néma égbolt

A bokrok az űrbe visszahúzódvaahol nincs semmi látható kapaszkodós ahol égi fuvallat fújtestüket lágyan ingatvanézik miként éna lyukacsos eget

Hová lett az aranyhálómely ebben az órában a nap kezébőlátveszi a holdat

Olyan magány csepeg a csillagokbólerre a bolygóra mely a végtelen felé göröghogy megkérdezem magamtóls a szívemtől merre forognak kerekei

Elhallgat a csillagokból szivárgó harmatMegsimogatom a lecsüngő páfrányokatfejem körül ziláltanborzolódik a haj

Négyszer egyesítette szarvait a holds a rózsabokor mióta nem érzi pillantásodatnem virágzikVárakozik akárcsak énsokáig hallatszik az égbolt zengő csöndje

Ley de hielo

Turbada se encuentra la faz de mi estrellatiemblan los rayos que despideocultaa los que debo la vida

Sus cabellos se extienden caóticosalrededor del rostroy sus ojosinflamados por la mala nocheya no me ven

Cómo recuperar el favorde la que ahora duda

Convulsionando el lechocon repentinas sacudidasagitando dentro de sí terribles ideasestá mi amor

La que ha sido comparada con los astros

A jég törvénye

Csillagom felszíne zavaroskibocsátott sugarai remegnekelrejti azokatamelyeknek életemet köszönhetem

Hajzata ziláltan lebegarca körüla rossz éjszakátólbegyulladt szememár nem lát engem

Hogyan szerezzem visszamegrendült bizalmát

Vadul hánykolódvarázkódik az ágyamszörnyű gondolatokkal viaskodikbennem a szeretet

Ami a csillagokhoz volt hasonló


18

en los mejores momentosdura roca opacase alejasus filos cortansu silencio es la fiera más temida

Qué frío despide mi astro esta noche

De qué recurso saldrá el calorpara romper el hielo

a legjobb percekbenaz a kemény homályos sziklaeltávolodik tőlemélei metszenekcsöndje a legfélelmetesebb fenevad

Micsoda hideget áraszt a csillagom ma éjjel

Honnan fakad majd a melegami a jeget megtöri

Como una piedra

En ocasiones como una piedrasuelo ser

Donde caigo allí me quedopor mi faz ninguna emoción ruedatodo lo dejo en el valle que llevo

Abismos no verénada de puentes entre la imaginación y yoporque andaré lejos

El sol que tantas vecesme ha invitado a su casay alimentadoserá mi fuente

A través del viento me observarás

Cuánto carga la nochelo daré a mis ojospara que indague lo que vi bajo el foco solar

Cerradono brillaré más allá de lo silvestreno daré lujopasaré delante de ticomo pasa una piedrasin rodeos

Aunque mi corazón aguardano haré otra cosaque ascender a lo fríodesde donde miro como un gavilánmientras me desplazo

Bononia me llamobostas de vacaralos arbustos que descansan del sollos ojos rojos del conejome rodean

EspectrosYa no hay muchos expectros

Mint egy kő

Alkalmasint mint egy kőolyan vagyok

Ahová esem ott maradokarcomon semmilyen érzelem nem rezdülmindent amit viszek a völgyben hagyok

Szakadékokat se fogok látnisemmi hidak köztem és képzeletem köztmert messzire megyek

A nap amely annyiszorhívott házába engemtáplálni fogforrásommá válik

Szemlélhetsz majd a szélen keresztül

Mikor összesűrűsödik az éjszememet kínálomhogy kifürkéssze amit a nap fókusza alatt láttam

Bezárvavadon tájnál messzebbre nem ragyogoknem hivalkodomúgy haladok előttedahogy egy kő haladköntörfalazás nélkül

Bár szívem várakoziknem teszek mástfelszállók a jeges űrbeonnan nézek le mint sólyommiközben elmegyek

Nevem Bononiatehéntrágyanapban pihenő ritkás bokornyulak vörös szemevesz körül

RémekMár rémek sincsenek sokan

La niebla cruel

En este recuerdo el gallo canta por última vezporque el galloasí abre y cierra el díaabre o cierra mi memoria

La rama curvada hacia el ponientemal dirigida por el azartambién por última vez cruje

Y aquellos árboles desportilladosel viejo caminoque brevemente me transita ahoraraudos pasan al silencio

Kegyetlen köd

Emlékezetemben utoljára énekel a kakasmert a kakasmiként megkezdi és bezárja a napotmegnyitja vagy bezárja emlékeimet

A nyugat felé hajló faágmelyet a véletlen rossz irányba forgatszintén utoljára reccsen

És azok a megnyesett ágú fákaz öreg útamely most alig halad már velemhevesen torkolnak a csöndbe


19

al pozo que soy

La niebla lo ha borrado todobaja de mí lo que fui colgando del viajecarga con lo que ahora me es lejanoecha yerbas sobre lo mío

Cae un rostro por tierramás adelantetoma el paisaje que cubrió mis ojos

Avanzo y encuentro los rastros de la matanzaEl territorio mal vigilado por míes devastadohumillado al polvo

a kútba aki én vagyok

A köd kitörölt mindentbelőlem száll alá aki utazások megszállottja voltamfölemeli ami tőlem messze vandolgaimon füve kisarjad

Egy arc földre hullikelőbbelveszi a tájat amely szemem befödte

Előre indulok és gyilkosság nyomaiba botlomRosszul őriztem a földetmár tönkretettporig alázott

Luna llena

Y las faldas de los cerrosplateadas por el sol de la nochecrecenDemorándose en el espaciotempladashaladaspor el astro

Las rocasovillándoseacumulándosetensa la pielY el sueloantes dormidotiende formas redondasa lo alto

Planta que no mire a la vía lácteaaquí no hayéste no es su aposento

Y de las secas cañadasse oye un clamor cuando la luzpasa sobre las piedrasinvocando a las aguas perdidasinvitándolas a dejar lo profundo

Los burros y las vacas comen el oro de la yerbaA esta hora también mi espírituvuela

Telihold

És a dombok lábaaz éjszaka napjának ezüstjébenmegnőVárakoznak a térbenvonalukat kihúzzamegfeszítia csillag

A sziklákösszegubancolódnakegybegyűlnekfeszes a bőrükÉs a földmielőtt elaludnakerek formákat ölta magasban

Növény ki ne nézne a Tejútraitt nincsenez nem az ő szálláshelye

És a kiszáradt hágókbólkönyörgés hallatszik amikor a fénya köveken lépkedfohászkodik az elveszett vizekhezkéri őket hogy mélyük odahagyják

A szamarak és a tehenek aranyfüvet esznekEbben az órában szellemem szintúgyfelszáll

Verano

La perdiz recoge sus coloresdel bosque

Cuando el verano se muestrasuficientemente cruely se oye al viento cortar lo quemadoes momento tiñe las plumasde algunos pájaros

Como si se cayera de un recuerdola perdiz se deslizaen aquel cieloEsas hojas que allí vesdelante de tiesas que no hacen ruido al arrastrarseno levantanni giran hacia parte algunaobedientes en mi sueñoesas hojas han caído de mi recuerdo

Subo la cabeza

Nyár

A fogolymadár összegyűjti színeitaz erdőből

Amikor a nyár meglehetősenkegyetlennek mutatkozikés hallani hogy a szél levágja az égett gallyakatebben a pillanatban befesti szárnyaitegynémely madárnak

Mintha emlékképből hullna alásiklik a fogolymadárakkor az égenEzek a levelek amelyeket itt látszelőttednem zörrennek mikor elsodorják őketfel se szállnaknem pörögnek semerreengedelmesek álmombanezek a levelek emlékeimből hullottak ide

Fölemelem a fejem


20

Si la muevo con violenciasoledad salebosque de muertos saleespejo donde va el sol de las tumbasdespués de tanto amor salegalería quejumbrosa donde he guardadoel viejo astrode un país ido a piquesale

Ha erőszakosan emelem fölmagány érkezikholtak erdeje érkeziktükör hová a sírok napja jőannyi minden után szerelem érkezikpanaszos tárna ahol megőriztemaz öreg csillagotegy elsüllyedt országétő érkezik

La niebla es cruel

La niebla es cruel

Borra sin dar marcha atrásmi vida

Así la increpe duramenteva solitariasobre las cosas que amé

Yo le pregunto incansablementepor mi vieja casadónde los animaleslas colinas de yerbas rebosandodónde el viejo maravilloso paísque pasara de los ojos de mi padre a los míos

Pero la niebla es cruelMi universo que sopla de este a oestecomo el sol cuando es jovenes asaltadopor ese gavilán cuyas garrasrompen el firmamento que me techa

Qué puede contra la superficiede una garra en vueloDesalojadosiento a la luna elevar líquido de mis ojos

Qué decirle a mis pequeñosde todo estoQué a mis cachorros

A köd kegyetlen

A köd kegyetlen

Hátra felé egy lépést se téveki törli életem

Így szidalmaz igen keményenegyedül járrátelepszik arra amit szerettem

Kérdezem szünös-szüntelenrégi házamrólhol vannak az állatoka füves dombokon pihenőkhol a régi gyönyörű országmi apám szeméből az enyémbe költözött

De a köd kegyetlen

Világegyetemem keletről nyugatra fúmint a kelő nap mikor fiatalés megtámadjaa sólyom kinek karmaibeletépnek az égboltba mely fölém borulMit lehet tenni egy kinyúlórepülő karom ellenKilakoltatvaérzem szemem nedvét megduzzasztja a hold

Mit mondjak kicsinyeimnekminderrőlMit a kölykeimnek

Relámpagos

Esta noche veo los relámpagossu brevedadla escasa calma de su recorridosu sed

Aquícon uno de mis pies sobre el escalónque oculta la sombraapoyado en el brazo superior de la barandame acerco a las negras nubesque pasan sobre nosotros

Como un cuervo cruzadopor rápidas plumas de oroestá el cielo

Frente a míse ilumina un trozo de agualuego cae donde no alcanzala voz de mis ojos

Arriba pasan figuras sangrantes

En un rincón de la ciudadvieron al más ilustre de sus héroestembloroso

Villámok

Ma éjjel villámokat látokrövid életüketfutásuk fösvény nyugalmátszomjukat

Ittegyik lábammal már a lépcsőnmi árnyékomat elrejti.1 korlát felső karfájára támaszkodvaközeledem a fekete felhőkhözmelyek fölöttünk szállnak

Mint varjúgyors arany tollaittárja az ég

Szemben velemvízdarab fénylikaztán odahull hol nem éri elszemem hangja

Fent vérző alakok vonulnak

A város egyik zugábanhőseinek leghíresebbikeremegett


21

el pecho cruzado por una gran herida

El pasado brotaba de ella

Al que le prestaba auxiliole fue arrebatado el personaje de las manospor una extraña niebla

nagy seb rajzolt keresztet a mellére

Belőle sarjadt ki a múlt

Aki neki segítséget nyújtottazt a személyt kiragadta a kezébőlvalamilyen különös köd

Salto

Haciendo poco caso de la alturame desprendotomado de las rocasfluidolibres los miembroscruzo los cerros

Tantas veces he descendido en su buscaescrutado el rigorque señaló sitios en mícuántas he hallado solo el vientoque una vez batió tus cabellos

Estamos en marzolos árboles rojosentre aquel metal llamado sudor del soly yo hasta poco jovenmiro desde lejos a mis tres cachorros

Mi corazón casi no salta del pechoapresado por innumerables lianascomo un pueblo fantasmainvita al polvo que pase

Dónde está la muchacha que vuelve un ovillo mi mentesus claros ojos que parecen beber del Leteotanto olvido acumulan sobre mídónde caerán a estas horascuando mi cuerpo salta

Me despido de todosSemejante al ciegono sé que línea de mi vidaacciono

El muro que he salvado en mi saltolleva en sus picostrozos de mi carney yo que me pensé fluyendo en el aireimpulsado por el deseo de vera esa muchachatanto tiempo buscadatanto perdida

Ugrás

A magassággal alig törődömelrugaszkodomsziklákba kapaszkodvaúszvaszabad tagokkaldombokon át

Keresésébe annyiszor alámerültemzordul fürkészvemagamban milyen helyekre jutokhányszor találtam a szélre csupánmi egyszer zilálta össze hajad

Március havában járunka fák vöröseka nap verítékének izzó fémsugarai köztés én ki nemrég ifjú voltammessziről nézem három kölykömet

Szívem majdhogynem kiugrik mellembőlszámtalan lián ejti foglyulmint kísértetnépki a port hívja útitársul

Hol a lány aki eszemet összegubancoljatiszta szeme amely a Léthé vizéből iszikannyi feledés nehezül énrámhová hullnak ezek az órákmikor testem leveti magát

Mindenkitől búcsút veszekVakhoz hasonlatosannem tudom életem melyik vonaláttapogatom

A fal melyen ugrásommal átjutottamcsúcsainhúsom darabkáit őrziés én ki azt hittem belefolyok a levegőbeannyira vágytam látniezt a lánytakit annyi ideje kerestemannyiszor elveszítve

Al viento salen flores silvestres

Al viento salen flores silvestresSin alejerse mucho del pradoascienden

De un pequeño cauceagua que ibaconocerá mi cuerpoy luego seguirá su camino

Cuántas cosas he detenidodesviado de la veredaCuántas vidas he agarrado a la míaborrado en mí

Mientras lavo mis pensamientoscomo Pedro

A szélbe erdei virágok szállnak

A szélbe erdei virágok szállnakA mezőtől alig távolodvafel repülnek

Kicsiny mederbőlvíz mi ott folytmegismeri testemés tovább halad útján

Hány dolgot megállítottamösvényemről letérveHány életet illesztettem enyémhezmegsemmisítve bennem

Miközben gondolataim mosommint Péter


22

niego tres veceslos malos tiempos pasados

Aunque el poderosoborre el rodar de los demás astrosla rueda continuaráy el dulce perfume del azarse extenderá por el ambiente

háromszor tagadom megaz elmúlt rossz időket

Bár a hatalmastöbbi csillag keringését kitörlia kerék forogés a véletlen édes illatabelengi a vidéket

ISBN 978-963-88123-2-2

Felelős kiadó a Venezuelai Bolivári Köztársaság Nagykövetsége

Felelős szerkesztő Tabák András

2009 Vasas-Köz kft. nyomdaFelelős vezető Badó Géza

Terjeszti a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság


23

Documents

Elí Galindo: Restos del barco fantasma / A …...la aparición de un hito significante en la poesía venezolana. Eleazar León escribe: „ A su aparición, en 1973, el libro produjo