Jóna Dávid

Elmélkedések a médiapedagógiáról

1997

Felelős kiadó: Art'húr Kortárs Művészeti és Kulturális Alapítvány

http://arthur.netstudio.hu

Külön köszönet Windisch Józsefnek.

Közlési jog kérhető: Marschalkó Eszter 2072 Zsámbék, Mányi út 46.

Tel.: 06 23 342 312E-mail: jdave@zsktf.hu

ISBN: 963.04.8561.3

A könyv a Közoktatási Modernizációs Közalapítvány támogatásában részesült.

© Jóna Dávid

1997

Fejezetcímek – Tartalom:

Bevezető 7 Prológ 8 Médiapedagógia 10

- kommunikáció- a közoktatási rendszer kihívása

A média oktatásának módszertana 15- előzmények: a NYIK- a Rejtjelek megfejtése

A film és a gyermek 21- szerepválasztás- valóság és mese- Walt Disney és ellenjavallatai 25- az animáció 27

A közönség 30- Hollywood 32- Péntektől péntekig- közönségképmás

Mozikultúra 34 - filmművészet – tömegfilm 35

- séta és lajstrom a mozikultúrában 36- a burleszk és a western 37- a fény-árnyék alkotó felhasználása 51 - a mozgókép hangja és a csönd 54

Az erőszakkultúra 56- az agresszió- az akciófilmtől a horrorig - meztelenség, sztriptíz, szex, pornó, erotika 62

A közöny, az unalom és a velleitás 67A morális túlélés – a közeg 69

- felelősség- a szellemi önkormányzat alternatívája

A képzelet 74Az alkotófolyamat természete 75

- koncentrációA sakk77A balzsam 79A nyomtatott sajtóról 81

- Napoleon hazatérése- a hír

A kép hatalma 83 - Vilém Flusser képei- fotogenitás- a média érzéstelenítése- önreprodukáló gesztusok a múltból és a jelenből- a dene indiánok 88- a mozi, a televízió, a video és a kamera 91- a kép bolyongása 100- korunk népművészete

A manipuláció – Hajas Tibor után manipuláltan 102 - a média mint primér közvetítő- manipulációs technikák (politikai és hétköznapi manipulációk)

- a montázs 105Médiacápák 110

- a globális tévé - a megvásárolható interjú

A hitelesség 114- Orson Welles rádiójátéka 117

Szép új világ 119- a tér és az idő legyőzése- hálózatok (Internet)- kommunikációs forradalom- virtuális valóság 126- Habitat és az Otaku nemzedék- jövőbéli próféciák - a továbbszolgáló hit

Filmajánlat 131Ajánlott irodalomjegyzék és köszönet 133

Melléklet – a NAT Mozgóképkultúra és Médiaismeret blokkjának követelményei.A képek jegyzéke és a képek.

E könyvet köszönettel és tisztelettel ajánlom Péterffy Andrásnak!

Bevezető

Mibenlét? Több kérdésem van, mint válaszom.Tény? A tényként kapott tény? Tényleg?És vannak fontos kérdések?Az igaz képzelt formája az igazság?Te is kergeted?! Illúzió, mítosz, órarugó...Folyóra építkezünk.Örök tanítványként.A fogalmak mentén kóstolgatva, a pillanatokért.

Az örök változót a változás kényszere hajtja.Kell éreznünk! Egyszerűen kell!Még egyszer: egyszerűen kell.Az egymásra hatás ugyanannyira stílusgyakorlat,mint amennyire csoda. Lélekkommunikáció.Lelkesek. A fellelkesültet pedig szeresd!Ez az élet igenlése.És lám, az ablakban, a monitoron az érzékenység háromdimenzióssá válik.

Tanmese az engedetlen kisbékáról:Volt egyszer, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egy borzasztóan engedetlen kisbéka. Hiába mondta mindig a mamája, „ne tedd ezt, ne tedd azt", csak nem fogadott szót. Egy napon a kisbéka elhatározta, hogy elmegy világot látni. Már nagyon kíváncsi volt, mi lehet a hétmérföldes autópályán túl. A mamája azonban tudomást szerzett a tervről, és rögtön elmondott neki egy tanmesét az engedetlen kisegérről, aki megpróbált átkelni az autópályán... A kisbékát – mivel engedetlen volt – persze nem hatotta meg a tragikus történet. Egy óvatlan pillanatban nekivágott az útnak. Vígan ugrándozva ért az autópályához. Az autók száguldoztak előtte. Hatalmas gumikerekekkel döngölték a felforrósodott aszfaltot. Ám az engedetlen kisbéka nagyon megátalkodott volt. Nagy levegőt vett, becsukta a szemét...és csak a túloldalon nyitotta ki.

/Windisch József/

Prológ

A bevezetők jó része az önként-mosakodás, a territóriumkijelölés, a szerzői kompromisszumok ismertetésének jegyében íródik. Hagyománytiszteletből legyen hát így!Hiszen manapság mindenki, „aki számít", vagy akire számítanak, tankönyvet, jegyzetet ír, merthogy erre támadt igény, s pénz is akad, meg aztán pályázati ürügynek se rossz. Hát miért is ne? – mondják.

Az általam leírtak azonban nem felelnek meg a tankönyvírás kritériumainak, mert nem (feltétlen) a szakmai közmegegyezést tükrözik. Umberto Eco nyomán feladatom lehet „hipotéziseket állítani fel, a káosz használatáról". „Rózsabimbó" – suttogja Kane a titkot (Orson Welles Aranypolgár – 1941). A könyv felépítése szubjektíven, néhol felszínesen (reményeim szerint azért színesen) összelapátolt szemléleti, megközelítési módot sugárzó törekvés. Önként áll tehát hibáival az akadémikus, arisztokratikus, nemegyszer belterjes szakma céltáblája elé azzal a hittel, hogy a sugallt súlypontjai egy majdan felálló oktatásban fontosnak ítéltetnek, s így a nyomtatást megszolgálja.Öngólként; hiányoznak például az egy nyelv beszéléséhez szükséges fogalmi tisztogatások is, remélve, hogy ezt azért a nevelők megteszik majd, adaptálva életkorhoz, témához az itt taglaltakat. Nem kívánok „a nép azé, aki megműveli" nemrég hallott szlogenvariáns szereptévesztésébe beleszaladni, mégis felhasználói hiányérzetem önmagam számára is (mint mozgóképoktató) fontossá tette a médiaértelmezés aspektusait.A gyerek bizonyos szempontból tájékozottabb, mint mi, mert a technikai képuniverzum alakítói tökéletesen kiképzett felhasználót, fogyasztót neveltek belőle. Hitem szerint e téren nem szabad magára hagyni a feloldódásra felkészített gyermeki identitást. Az új médiákkal való együttélést lehet és kell is tanítani, veszélyeit, prognosztizálható veszélyeit a pedagógusnak ismernie kell.

Kinek szól tehát a MŰ, divatosabban, definiálható-e a célközönsége? Minden szülőnek egy kicsit pedagógusnak is kell lennie, így tehát ha kezükbe kerül a könyv, nem baj! A nap mint NAT tanítóknak, tanároknak, különösen a humán területeket képviselő kollégáknak egy kicsit még fontosabb. Ajánlom e könyvet még a „felszentelt" médiapedagógusoknak, kommunikátoroknak, az ezerféle módon, ezerféle helyen és szinten képzett mozgóképes (kép mutató) szakembereknek, de érdekes lehet a médiafogyasztók lelkes és lelketlenné vált táborának is.

Az itt leírtak persze nem kőbe véshető igazságok. Több okból sem.A tévedések nincsenek kizárva, hiszen tévedéseink tesznek szerethetővé minket. Persze Murphy prognosztizálása matematikai esélyt sem hagy az új médium megértésére: „ha nem érted, ködösíts", és „ha érted, akkor már elavult".

Felvizezett kultúránkban az arcok nem fontosak. Meszlényi Attila írta: „Ne nézz a szendvicsember arcába, nem arra való! ", – nekem azonban igen, nekem fontosak az arcok. Szeretnék megőrzésére kultuszt javallani.És fontos, hogy az arcok, a tekintetek merre fordulnak. Nagy a kínálat, figyelmünkért versengenek a médiák. A mögöttes, a látszólag marginális, mellékes dolgok azonban sokszor érdekesebbek tudnak lenni, de ezeket úgy láthatjuk meg, ha a tolakodó páncélt le tudjuk venni róluk. Ha megtanulunk tudattal szelektálni – ez képesség, s mint ilyen, fejleszthető.

A világ nem írható le külső nézőpontból, csak több különböző perspektíva egymás mellé rendelésével és egymásra vetítésével. Az egyik, az általam elképzelt irány felé (önigazolásképp) én is keresve, óriások vállára állva, azaz „váltott lovakkal" közelítek. Idézetek kéz a kézben, ami közös bennük, a kiválogatójuk.

„Az ember szubjektivitása az a ferde szög, amelyben a világgal szemben áll. Amit ebből a szögből láthat, az csak önmagának visszaverődött képe lehet. Az ember világhelyzete: tükör."

/Hamvas Béla/

Goethe azt mondja, hogy „mindenben, amit alkotunk, önmagunkat tükröztetjük." (Az alkotó önmagának áll modellt.) Felix Speidl szerint: „Minden ember a világ tükre, és minél több tükröződik benne, annál gazdagabb." Tükör vagy tükörkép?

Herczeg Ferenc összegzése helyén való: „Magamat a külvilágban találom meg, a világot pedig magamban."Mint a csapat benjáminja, elnézést kérek tehát a merészségért, akitől s akinek ez kell, de az olvasót ez ne zavarja.

Érezze jól magát, s érezzen jól engem!

Médiapedagógia

Franz Boas fogalmazta meg azt a nézetet, miszerint a kultúrának, sőt magának az életnek is a kommunikáció a lényege. A kommunikáció tartalmi vetületeit, mélységét körül kell járjuk, mert a megoldási képletben hatványkitevő lesz milyensége.

„Ha nem forradalmasítja a kommunikáció világát a fantázia és az empátia, akkor a kommunikáció sem képes ellenőrizni az eszközök és apparátusok világát."

/Király Jenő/

Peter Weir a Holt költők társasága című film rendezője a következőket mondja filmjéről:„Ez a film valójában lényünk kreatív oldaláról szól, amit olyan ritkán hívunk elő későbbi életünkben. A hat-, hétéves gyerekek festenek, rajzolnak, verseket írnak, még csak nem is kérdezik, tegyék-e. De valahogy nevelésünk során arra tanítanak bennünket (a rendező ausztrál), hogy csak a nagyon tehetséges emberek értenek ezekhez a dolgokhoz, így aztán lemondunk arról, hogy ilyesmiket csináljunk, és hogy megpróbáljuk megérteni, hogyan csinálják a többiek."Peter Weir filmjének és az itt olvasottaknak közös üzenete, hogy visszatérjünk önmagunkhoz, s onnan szemléljük a környezetünk történéseit.

Belső világunk fogalmi értelmezése után célszerű a külvilágot, a társadalmi környezetet megismernünk, és újra és újra felülvizsgálnunk e tudást, a napi aktualitásokat véve tárgylemez alá, hogy a világban elfoglalt helyünket és viszonyunkat racionalizáljuk, s hogy végül önmagunkat ezek alapján határozzuk meg. Az emberek, éppúgy mint a madarak a sarkcsillagot, keresik a biztos viszonyítási pontot.

„Mit jelent a művészet? Egy új tükrözést jelent. Az élet megalkotja a külső világ tükörképét, a belső világot. A művészet ennek a belső világnak a tükörképét is megalkotja."

/Babits Mihály/

Persze nem a külső világ lenyomata a fontos, hanem a belső világ érintése, rendezése, válogatása, a külső személyessé tétele.

„A művészet általános szükséglete, annak ésszerű szükséglete, hogy az ember a belső és külső világot a szellemi tudat fokára emelje, mint olyan tárgyat amelyben saját Énjét ismeri fel."

/Hegel/

Palotai János Interneten közölt Vizuális forradalom című írásában azt írja, hogy művésznek vigyáznia kell a belső és a külső világ közötti egyensúlyra, mert ha ezt elvéti, valóságképe vagy lázongó lesz, amelyben egyedül az ő tudata az ellenőrző és rendező erő, vagy mechanikus törvények „tudományos" rendszerében gondolkodik, amelyben az emberek nem egyebek, mint élő automaták.

Az egymás sarkára lépő hírek, információk hátterének keresése és megbeszélése, a mögöttes érdekek felfedése, a kötések megtalálása nevelői, értelmiségi felelősség. Továbbadása, a későbbiekben leírt szemlélet tükrözése, egy megélhető polgári alternatíva lehetőségét vázolja majd tanulóinknak. Ezen lét legfontosabb eleme a kommunikáció, a kapcsolat. Az ember közösséghez való viszonyulását leginkább a kapcsolataival jellemezhetjük.Teremtett és átalakított világunk eltávolított egymástól bennünket, ezért a visszautat közösen kell keressük. Jack Lemmon azt mondta és milyen elegáns fogalmazás, hogy „ha úgy érzed, hogy nehezen ismerkedsz, próbáld meg felvenni valaki más golflabdáját."

A kommunikáció létünk bizonyítéka.

A világ technikai evolúciójának aspektusából következik, hogy az igen nagy tehetetlenségi nyomatékkal terhelt iskolarendszer, a kimenet felőli szabályozásnak engedve újragondolta tanítanivalóját.A Nemzeti Alap Tantervnek (a későbbiekben NAT) reagálnia kellett az új információhordozók létére, így feldolgozta az elektro-nikus vizuális környezet folyamatosan bővülő információözönét, megoldandó feladatnak tűzte ki annak megismertetését, törleszti nagy adósságát és bevezeti a mozgóképoktatást. A parlament jóváhagyta, hogy

Mozgóképkultúra és Médiaismeret néven önálló és egyenrangú tananyagként integrálja ezt a területet. A közoktatási rendszer lépéskényszerbe került, 1998-tól az iskoláknak tanítaniuk kell a NAT-ban meghatározott minimális követelményeket.

Szerb Antal a szellem folytonosságának ápolását, az irodalom tanítását, „fáradt és fárasztó tanárok szürke rutinmunkájának látta". (A hatvanas évek középiskolai, ideológiával jócskán átszőtt filmesztétikáját is javarészt irodalomtanárok oktatták.) A közeli jövőre nézve félelmeim hasonlóak. A rajztanár (köcsög –lepel – háttér) sem feltétlen alkalmas a mozgóképoktatásra, s az sem lenne jó, hogy a kötelező óraszám hiányában lévő paidagogosz nyelné le (keresztbe) e témakört.

„Nem elég a fuldokló gyermeket kimenteni a folyóból. Valakinek el kell indulni felfelé a folyó mentén, és meg kell akadályoznia, hogy a gyerekeket beledobálják."

/Barbara C. Harris/

Mert hogy beledobálják, és nem is feltétlenül rossz szándékból. Tudatlanságból, rosszul értelmezett kötelességtudatból, tanácstalanságból, kényszerből.A megfelelő tanárok képzése késik, a tanterv, a tematika kidolgozás alatt áll, a tankönyvek íródnak, s a pedagógusok körében meglehetősen nagy a bizonytalanság, a Duna Engelhartzelnél árad. A Közoktatásügyi Minisztérium Közoktatásfejlesztési és Kutatási Főosztályának megbízásából (Jakab György, Hartai László és Lányi András közreműködésével) 1996 áprilisában megkezdődtek az ún. Regionális Médiaoktatási Központok szervező munkálatai. A nagyságrendben megyei bontású területeken munkába kezd tehát egy érdekérvényesítő lobbycsoport, amely tanárokból, pedagógiai intézetek munkatársaiból, mozis és tömegkommunikációs szakemberekből áll. Feladatuk a Mozgóképkultúra és a Médiaismeret közoktatási integrációjának elősegítése, az ezen ismeretek átadásához szükséges feltételrendszer kialakítása, a meglévő, de a használaton kívüliségben szétforgácsolódott erőforrások felkutatása, e célból történő aktivizálása, régiónként egy információs, szakmai bázishely üzemeltetése. E központok élén moderátorok állnak majd, akik szakirányú alapdiploma mellett egy intenzív cél specifikus képzést is kapnak, hogy vállalásukat kellő hatékonysággal végezhessék. Munkájuk lesz, hogy szakképzéseket, továbbképzéseket szervezzenek; elvégezzék az intézmények, a mozgóképpel foglalkozó vállalkozások, magánszemélyek közti koordinációt, szakmai programokat, fórumokat hozzanak létre; s az oktatás financiális problémáit pályázatok útján, külső források bevonásával részben, vagy egészében megoldják. Szakmai tanácsot adjanak technikai fejlesztésekben, ezek régiónkénti összehangolását végezzék. Segítsék elő – oldva a műhelyek elszigeteltségét – a kulturális, művészeti értékkel bíró produktumok bemutatását, terjesztését.

A következőkben módszertani önvizsgálatot tartok az eddigi oktatási tapasztalataimról, leírom elképzeléseimet a miértről, a hogyanról, a mikéntről. Elképzelem magam egy kihívást elfogadó szerepben, hogyan lehet felkészíteni értelmiségi, gyakorló tanító és tanár embereket, filmes vagy újságírói vonalon érkező szakembereket e dimenziónyerő küldetésre. Teljességre, de még a helyzet átlátására sem vállalkozhatok a napjainkban formálódó képzés tartalmát illetően, az általam fontosnak ítélt főbb stratégiai pontokat azonban megkísérlem megfogalmazni. Reményeim szerint, mint egy jó puzzle, a végére összeáll majd a kép! Ha már valaki megfogalmazta, mégpedig jól, és rátaláltam, akkor idézem. Hisz arra is jó példa, hogy bizonyos kérdéseket tekintve többen nézünk egy irányba. Így tehát Marshall McLuhan kanadai szociológussal aki azt mondja, hogy „a világot, amelyet valaha ismertünk, felváltotta a média. Csak akkor leszünk képesek újra felfedezni ezt a régi világot, ha megvizsgáljuk, a média milyen módon nyelte el."

„Az utóbbi időben a nyilvános propaganda mechanizmusa érdekel, mert azt hiszem, a legnagyobb fegyver lehet ellenünk."

/Konrad Lorenz/

„A média igazi üzenete ma a mindenütt jelenvalóság. A média többé nem olyasvalami, amit csinálunk, hanem olyasvalami, aminek a részei vagyunk. Mintegy kívülről szembesít bennünket a történelem és az emberiség összes érzéki tapasztalatával. Olyan, mintha nem a fülünket vagy a szemünket amputáltuk volna, hanem magunkat, és aztán egy totális protézist, egy automatát tettünk volna a helyünkbe."

/Gary Wolf interjúja egy Marshall McLuhan néven levelező internetes cyberpunkkal, aki igen jól ismeri a mester életművét, gondolkodásmódját. A cikk a Wired 96/1. számában jelent meg, és a 2000 című lap még ez évben magyar fordításban közölte./

Médiapedagógia a varázsszó, merüljünk tehát alá!

A média oktatásának módszertana

„A világot reménységgel kell megfertőzni." /Hokendijk/

„Óceán partján élünk, s ahelyett, hogy falakat emelnénk, tanuljunk meg úszni."/Freedman/

És tanítsuk meg gyermekeinket is úszni!A gyors változások gyors reakciót, tájékozottságot követelnek a végső felhasználótól, azaz tőlünk (is). A gyorsaságkultusszal szemben azonban nekünk meg kell tanulni elidőzni, a dolgokra mért időt szabadon kezelni. (Az idevágó Bíró Yvette Siessünk lassan című tanulmány az Európai füzetek sorozatban 1997-ben jelent meg.) A polaroid , a fast food, hirtelen leves avagy tasak leves, a nescafé, a gyorsolvasás, a lézerprinterek és fénymásolók, hírvillanások világában „kábult vendégek vagyunk, idegenek saját élményeinkben" – írja a professzorasszony.„Elvégeztem egy gyorsolvasás-tanfolyamot – írja Woody Allen –, és húsz perc alatt el tudtam olvasni a Háború és békét. Oroszországról szól."

A katarzishoz, az extázishoz, a beteljesedéshez, a kielégüléshez vezető út elidőzési fortélyait, technikáit ismerni kell, a visszatartás feszültségének oldása adja az örömöt, különben „ejaculation praecox" féle fuccs. Az élvezet forrása a türelem, a varázslat megélése. De ha hajt a tatár, az más, akkor iszkiri.

A tantárggyá váló Mozgókép és média univerzum várhatóan átesik egy rostán, s meg fogják határozni, hogy mi ebből az elsajátítandó anyag, adat, kik lesznek az idézhető klasszikusok, definíciók. Igyekeznek majd tesztekbe, dolgozatokba suszterolni, számon kérhetővé tenni a rájuk bízott tantárgyat. Évszámok, rendezők, „miről szól?", „mit jelentenek?", kulcsjelenet, korszakok és jellemzőik kísértenek. Felmerül tehát a kérdés: értékelhető-e, kell-e értékelni a tanulók teljesítményét? Hagyományos értelemben – nem!A tudás eddig képességet jelentett, a szerzett információk agyunkban történő tárolásának és előhívásának képességét. Az elektronikus emlékezetek szerzett információinak tárolása, gyors és adatveszteség nélküli előhívása azt a lehetőséget teremti meg számunkra, hogy agyunk kapacitását az adatok variálására (homo ludens) fordítsuk, azokat másfajta összefüggésekbe helyezzük. A rendszert kell megértenünk, hogy használhassuk lehetőségeit, hogy kreatívan csoportosíthassuk (ki)választott elemeit.Mit is nevezhetünk tudásnak? Lányi András tanárom egy biblikus példával tette érzékelhetővé, a házasságtörő asszony esetével. Megkérdezik Jézust, mit tenne a „félrelépő" asszonykával? Ha nem ítéli el a tettet, akkor a törvénnyel ütközik, amely bötűi szerint kövezésre ítélné az asszonyt. Ha elfogadná a törvényt, akkor saját tanításának mondana ellent. „Az vesse rá az első követ, – s itt mondta Jézus szállóigévé vált mondatát – aki nem vétkezett!"

A világ megértéséhez szükséges „befogadói távolságra" kínai bölcselet figyelmeztet. Egy valós, eredeti kép előtt elidőzni, mélységeiben bolyongani, valami időtlenség-élményt jelent. Nagyapám mondta mindig, hogy a „dolgoknak meg kell adni a módját". És így is van jól, hiszen egy multimédiás generált kép (akár több millió színű) sem tudja azt az élményt adni, amit a kiállítóterem atmoszférája varázsol elénk. A szintetikus környezet dominanciája meg fogja teremteni az eredeti(ség) reneszánszát, megbecsülésének kultuszát. És itt nem feltétlen műalkotást kell érteni, beszélgetéseket, (rög)eszmecseréket, valódi szerelmet, igazi tengert, természetet, füstös kávéházat, dohszagú antikváriumokat.Részemről, abban a görög tanítási formában hiszek, ahol a hűs, történelmi korokat súgó oszlopcsarnokban sétálva, vagy ennek analógiáján az erdei tisztáson leülve, a tengert hallgatva, netán a tűz körül beszélgetve, vitatkozva bontják szét és magukban teszik össze (a tanító és a tanulók közösen) a világot, immár az ő világukat. Az iskolarendszer uniformját ez irányba tágítanám.

A média vonzását már korábban is használták, felismerve, hogy a pedagógia nem nélkülözheti a gyermek érdeklődését. Maupassant A rendjel című novellájában (1883) Sacrament úr a következő röpiratot fogalmazza a gyermekek szemléltető oktatásáról:

„A szegénynegyedekben állítsanak fel ingyen színházfélét a kicsi gyerekeknek. A szülők már a csöppségeket is odavinnék, és egy laterna magica megismertetné velük az emberi tudás alapjait. A látás művelné az agyat, a képek belevésődnének az emlékezetébe, hogy úgy mondjuk: a tudományt láthatóvá tennék."A magyarországi kultúrtörténet 1908-ban az első magyar filmszaklapban, a Mozgófénykép Híradóban Révész M. tollából származó vezércikkét említi, hasonló következtetéssel: „Bátran állíthatjuk, hogy a mozgófényképészet a gyermeknevelés nagy horderővel bíró tényezője, messze kiható, nemesítő hatással van a gyermek kedélyére, egész lelkületére, mintegy új irányt adva a tanításnak és a tanulásnak."

Nézzünk bele a hazai mozgóképoktatás előzményének bátran tekinthető alternatív pedagógiai elképzelésbe, amely 1984 óta szabad felhasználású, engedélyezett oktatási mód! A 6–10 éves korú gyermekek részére összeállított, Zsolnay József nevéhez fűzhető, nyelvi, irodalmi és kommunikációs nevelési programcsomag (későbbiekben NYIK) lényegét a következő témakörökben határozták meg: szükségletek fejlesztése, képességek fejlesztése, pozitív viszonyulás, énképformálás és világkép-kialakítás. Vázlatosan, címszavakba tömörítve a hagyományos iskola modelljétől való különbözőségéről: lelki egészségvédelem, játék, sajtóolvasás, könyvtárhasználat, közművelődési szolgáltatások igénybevétele s annak igénylése, önkifejezés, vers- és meseírás, riportkészítés, koncentráció, észlelés, ítélet- és fogalomalkotás, nyelvi kommunikációs képességek, kapcsolatfelvétel, véleménynyilvánítás, lényegkiemelés, társas viszonyulások, értékekhez való viszonyulások, önértékelés stb.A felsoroltak megvalósítása azonban feltételezi az izgalmas személyiségű közvetítőt, tanítót is, aminek a pedagógusszakma züllesztése, alulértékeltsége, rosszul fizetettsége miatt ez idő tájt igencsak híján van.A Zsolnay-modellnek ismert egy törökbálinti (gimnáziumi fakultáció) mozgóképoktatási, kreativításfejlesztő programja, amelyről Hartai László és Muhi Klára számolt be a Filmkultúra (92/5 és 94/10) című lapban. Az ART mozihálózat tagjai (e kötelékében működő Toldi és Tabán mozi biztosan) igen jó partnereknek mutatkoznak a középiskolai mozgóképoktatás vetítéseinek megszervezésére.

Az önfelfedező színjátszás szerepei (mint közösségi rítus, gesztusvilág megismerése, dramaturgia stb.); az írott véleménynyilvánítás felelőssége (kifejezőkészség, stilisztika); a hírkészítő erkölcsi kérdéseinek, dilemmáinak vizsgálata nagy lehetőség a nevelő számára. A technikai újdonságok vonzó voltát, a rácsodálkozás természetességét kihasználva a nevelő csepegtetni tud. Platón igazsága szerint az emberi gondolkodás a csodálkozással kezdődik. Ez olyan kiindulópont, amely kérdések formájában, tőlünk várja a válaszokat, amelyekre nap mint nap készülnünk kell.

Beszélnünk kell a kulturális környezetszennyezésről. A gyarmatosítás ma sem befejezett folyamat, formája azonban megváltozott. A „haladás" melléktermékei egyben szimbólumaivá is váltak, legfőképpen Kelet-Európában, Ázsiában, és a fejlődő országokban. A bangkoki és dzsakartai fiatalok szívét elönti a büszkeség, ha városaikban a pénzügyi hatalmak újabb üveg és márvány felhőkarcolót építenek (a család talán épp a márványbányában dolgozik). A feltörekvő ázsiai középosztály McDonald's gyorsétkezdébe jár, Reebok cipőben a „dreamteam" sztárjainak gesztusait majomkodja. Jól van ez így? Ez volna a fejlődés? Beszéljünk róla!Feltétlenül ajánlom a Kapitány házaspár Rejtjelek sorozatának útmutatásait, ahol a fejezetek végén lévő feladatok gyakorlatiasak, maiak, jók, mint például: házassági, állásajánlat-hirdetések elemzése; választásikampány-plakátok, szórólapok, választási filmek analizálása (a jelölt öltözéke, mimikája, testtartása, testhelyzete, környezete, színvilága, szimbólumhasználata, nyílt és rejtett üzenetei); Hitchcock feszültségteremtő eszközei egy filmrészletének vizsgálata alapján (hangeffektek, plánok váltogatása, képi ritmus, arcok, közeli képek); más népek kultúrájáról alkotott vélemények gyűjtése (ítéletek – előítéletek); Chaplin figurájának jellegzetességei, a geg meghatározása; botrányok, sikerek, preferált ügyek, napilap főcímek mint társadalmi témák; a Lakáskultúra című lap alapján következtetések lakójáról (presztízs, kényelem, értékrend, szokás, egyéniség); vezetői szobák, sikeremberek, hatalmi jelek stb.Az önkifejezés módjai kipróbálhatóak, fejleszthetőek, a beszéd- és viselkedéskultúra elemei megismerhetőek. Az újrafogalmazott világ, ahol már az „én" is szerepet kap, az alkotás első lépcsőjének tekinthető. Azok, akik kipróbálták ezen játékok egyikét-másikát, empirikusan is felfedezik az illúziókeltés mikéntjét, s akkor nem dőlnek be a felizzott jupiterlámpáknak, sem az ideológiailag túlképzett montírozónak.

Korosztályokhoz adaptálhatóak a kameragyakorlatok (riporthelyzetek, gépállás meghatározások, világítási próbák), szituációs játékok, reklámvizsgálatok, különféle műsorelemzések. Ha nincs kamera, a Médiakalauz 1. igen ötletesen toalettpapír-gurigából s egy ráragasztott diakeret segítségével készített nézőkét ajánlja a képkivágások gyakorlására.

A bámészkodás és a látás különbözőségéről van (legyen most!) szó. Az értelmező látás pedig a megismerés, a befogadás, a belsővé válás folyamatának elsődleges eszköze. „Nagyon szeretem Csehovot,... hihetetlenül az enyém." – nyilatkozta Dajka Margit, és valóban önmagunkon ellenőrizhető, a személyes kötődések nyitottabbá teszik az embert. Személyes kötődéseket kell tehát létrehozni!Azt mondják, ízlésekről nem érdemes vitatkozni (ezt nagyapai örökség gyanánt még latinul is tudom!), másfelől viszont az ízlés fejleszthető, s fejlesztésének akkor van alapja, ha minél több előválogatott (a válogató személyes hitelében bízva) alkotást ismerünk meg, ismertetünk meg. Az ízlés a személyiséggel együtt alakul, fejlődik, s a párhuzamból is kiderül, hogy egész életünkön át. Balázs Béla fogalmaz segítségemre ekképpen: „A növekvő, terjeszkedő emberi gondolat kitágítja és megsokszorozza kifejezési formáit, másrészt a megszaporodott kifejezési formák segítik elő és teszik lehetővé a szellem további fejlődését."

Mert az élet csak lenni akar, a szellem viszont hódítani, alkotni, megváltoztatni.

Kultúránkat nagymértékben meghatározó vizuális ingereket – mint más művészetek formanyelvét vagy akár az írás kódrendszerét – ismerni kell, hogy szépségeit, megoldásait vagy éppen hatásmechanizmusát észrevegyük, leleplezzük. „Az emberi kultúra nem fényűzés (vagyis hát, dehogynem: fény űzés) és nem szórakozás. A kultúra: emberré válásunk, öntudatosulásunk iskolája. Akik ezt az iskolát elmulasztják, hiányosan, félig végzik el, vagy elvégzését megakadályozzák, kívül rekednek az emberi élet egyik nagy lehetőségén."

/Sőtér István/

A művészetek értő ízlelése (esztétika), a harmóniakeresés, az élő kapcsolattartás (a metakommunikáció, amit a számítókütyü nem tud és nem is fog tudni!), az erre való képesség (odafordulás, szeretet adása, érdeklődés) életformává válhat, ahol képek, hangok, színek, illatok izgalmas asszociációiból épül fel egy olyan dimenzió, amelyet gyermekkorunkban mindannyian átéltünk lelkünkkel, s melyet átélhetünk most, prezúros tudatunkkal is.

A film és a gyermek

„A gyermekek figyelnek bennünket!" – Vittoria de Sica filmje nyomán.

„A gyermeket nemcsak olvasni kell megtanítani, hanem a többi közlési eszköz nyelvére is." /G. Maletzke/

Az üveggolyók, a gombfoci, az erőszakosnak ítéltetett ólom, majd a műanyag katonásdi korszaka lejárt. Manapság a meseigényt a Cartoon Networks 24 órás műsora, a videón újra és újra lejátszott rajzfilmek, a számítógépes játékok adják (szintetikus, konfekcionált álom).

Hol volt, hol nem volt, túl az Óperencián, az Üveghegyen is túl, volt egyszer egy ember, s mióta világ a világ, az ember gyerekének biz'a meséltek esténként, alvás előtt. Az emberpalánta meg igen-igen szerette ezt a fajta törődést. Kispárnájába fúrta buksiját, s hallgatta a mesét, pár pillanat múlva pedig már hősként vágtatott az álmok mezején.

A gyermek fokozatosan különíti el a valóságos és a mesevilágot, ezek átjárhatóságára, a játékra mint az élet próbaüzemére szüksége van. Bruno Bettelheim – mesék ügyében hozzá tessenek fordulni! – fogalmazza így, hogy a mesék kimondatlanul, anélkül, hogy rápirítanának a gyermekre, megoldásokat ajánlanak a konfliktus elhárítására, oldják a feszültséget, azaz a „A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni."A mesék hallgatásakor, a mesefilm nézésekor, ha az értelem megbotlik, ott a fantázia igen élénken besegít, kiegészít. A mesevilágban minden lehetséges, természetes a varázslat, az átváltozás, sőt még a feltámadás is. Az elégtétel vágyát (hamvas bosszú) repülő szőnyegen, lámpásból dörzsölve vagy a csillagok útján érkező hősök segítségével szolgálja ki a gyermek. A veszély az „éppenhogy" megmeneküléssel együtt jelenik meg, növelve értékét a befutott

kalandnak. A rosszak: sárkányok, szörnyek, óriások, boszorkányok, banyák és mostohák, farkasok és egyéb ragadozók legyőzetnek, s a gyermek helyett küzdő főhősök elnyerik megérdemelt jutalmukat (a királykisasszony kezét, fele királyságot, miegymást), majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. A gyermek képzelete, különösen ha felszabadult, csodálatosan eredeti, nem kötik társadalmi szabályok, korlátok, konvenciók. A történetet megtoldja, alakítja, részt vesz benne, bele álmodja magát.

Adorno a mese és a film viszonyáról beszélve a következőket mondja: „A film tele van hazugsággal és sztereotípiákkal? De a sztereotípia a népművészet lényege, a mesék ismerik a megmentő herceget és az ördögöt, ahogy a film a hőst és a gazembert. A barbár kegyetlenség, mellyel jóra és rosszra osztják fel a világot, a film és a legnagyobb mesék közös jellemzője, minthogy izzó vascipőben táncoltatják halálra a mostohaanyát."Az erőszakminták eredetéről folynak viták, az viszont vitathatatlan, hogy a civilizációs kultúra része, meséinkben, mondáinkban, történeteinkben megtalálhatók.

Vekerdy Tamás különválasztja a belső és a külső képvilágot (amit sokszor a mindennapok gyakorlatában mi nem tudunk megtenni). A civilizáció sajátossága, hogy elfelejtünk belső képeket készíteni. A relaxációs technikák, terápiák ezt az állapotot igyekeznek visszanyerni az egyén számára. Belső képek formálódnak bennünk, jelentőségük pedig nem kevesebb, „mint a külvilág eseményeinek és a belső világunkban létező tagolatlan benyomásoknak a feldolgozása és a személyiségünkbe való beépítés, ami az álom közben, pontosabban belső képek készítése közben történik. A pszichológia ezt elaborációnak (feldolgozásnak) nevezi". A gyermekben ez a képesség eredendően megvan, szorongásait belső képekkel oldja, de rendkívüli képéhségében nem tud különbséget tenni a külső és belső kép között. A külső képnek megvan az a tulajdonsága, hogy azonnal leállítja a belső képet, ezért nem nyugszik meg a televízió elé ültetett gyerek (a tévének csak az elektromospásztor funkciója működik), a feldolgozás nem történik meg (ellentétben a hallgatható olvasott mesékkel).A gyermekrajzok vizsgálata során (Mérei Ferenc – Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Vizuális képességek fejlődése – szerk.: Kárpáti Andrea) a gyermek lélekállapotáról tudhatunk meg információkat, hisz a gyermek számára „a rajz a világ megismerésének eszköze". /Comenius Orbis Pictusából/„A nem kiélt feszültségeket a gyermek tovább hordozza magában, míg átformálódva ez a rajzban kifejezésre jut." – írja Gerő Zsuzsa. Egy neves gyermekrajzszakértő G.H. Luquet professzor azt írja, hogy a kivitelezett rajz nem szolgai reprodukciója a látványnak. A megjelenített tárgy a gyermek tudatában bekövetkezett fénytörésen keresztüli rekonstrukció, mely egy bonyolult feldolgozási folyamat (viszonyítás, mérlegelés, érzelmi kötödések) eredménye. A rajzban történő pszichikus önkifejezés igen gyakori megnyilvánulása az agresszivitás, amely a forma tudatos rombolásában nyilvánul meg (a színes ceruza papírszakadtáig „dolgozik"). A belső képek világa rendkívüli érték, az iskolai oktatás pillanatonként rongálja, szabályozza, kényszeríti a gyermeket a fogalmazásórákon (bevezetés – tárgyalás – befejezés: „egész mondatban válaszolj!"), rajzórákon és a matematikaórákon éppúgy. Az áradás legyen, lehessen szabálytalanabb, kreativitásukat ne blokkoljuk!

Továbbra is a Vekerdy Tamástól kölcsönzött gondolatmenet mentén haladva a gyermek megbecsülendő (ő még minden lehet!) lehetőség, potenciális művész (gátlásaival, őszinteségével, a már említett belső képekkel). A divatosan oly gyakran emlegetett keleti filozófia tanítása egyben pedagógiai módszer is, hogy hétéves korig ne tanítsd, akkor se, ha kéri! Tizennégy éves kortól mutass, de ne bíráld, ne korrigáld, mert személyisége olyan szőttes, amelynek bolygatásakor olyan szálakat is megbánthatunk, amelyek pedig jó helyen vannak.

A kép a gondolkodás első kapaszkodója, amelynek segítségével tudatosan lehet összevetni a múltbéli történéseket és tapasztalatokat a jelennel és a várható jövővel. Az észlelt és az emlékezeti képek összekapcsolásának, szétválasztásának képessége teremti meg – főleg játékokban megfigyelhető módon – a szimbólumok felhasználását, segítve a gondolkodás kialakulását. Merész áttétellel; a képpel való együttélési képességünk civilizációnk biztosítéka is egyben.Az agy kapacitásának végessége okán, a jelenlegi értelemben vett ember s az általa kialakított civilizáció is veszélyben van. Az agy neurotikus tüneteit akkor produkálja, ha az információ elől elzárjuk, vagy ha információhalmazzal elöntjük, amitől kiakad (ahogy a pesti skacok is mondják), telítődik. A hódító képözön mint mennyiség, a technikai minőség tökéletessége, a valóság és a fikció határait radírozza. A gondolkodás egy részét átveszi a média, a szükséges testi terhelés, a mozgás rovására. Gondoljunk arra, hogy a számítógépes gondolkodás igen-nem (0 vagy 1) sémája mennyire nincs a gyermeki gondolkodás körkörös sémájával fedésben. A gyermek világa költői, színes, képekkel teli, és a számítógép aspektusából logikátlan.

Fontos a gyermek személyiségfejlődésében az azonosulás (identifikáció) folyamata. Ma a modell és szerepválasztások, a viselkedési, a probléma és konfliktusmegoldó mintákkal való találkozások színterei a mozgóképet közvetítő játékok. Itt a dramatizált történetek, a sűrített és sarkított jó-rossz ellentétek akciódúsan (egyben arra redukálva) vannak elkészítve. A lelkileg aktív, érzelmileg érintett, de testileg passzív gyermek felfokozott izgalmi állapotát nem tudja levezetni, s idegrendszerileg terheltté válik. Természetesen itt a valóságban létező szélsőségek következményekénti fejlődésbéli zavarokról van szó. A tálalt, teremtett hősöket javaslom szelektálni, az erkölcsi mérlegelést együtt megtenni, kérdéseket provokálni. Több empátiát! Nem tiltani, odafigyelni!

/Saját gyermekkoromat vizsgálva tudom, hogy a becsület, az adott szó, a barátság tartalmi mögöttesét a keletnémet „indiánkultúra" közvetítette. Dean Reed és Gojko Mitic vérszerződése a másság, a másikért való vállalás, az akarás fogalmak tisztítását végezte bennem. Félő, hogy a mai gyerekek számára a Doom, a „dzsiájdzsó" és a Barbie baba erre nem alkalmas./

Ott van például Walt Disney egérre épített világbirodalma: tele ötlettel, igényes kivitelezéssel, bájjal, humorral és agresszióval. A rózsaszín repülő habostorták fiktív világa zseniálisan használja a hangeffekteket, a palettagazdagságot.A siker vállalatóriássá duzzasztotta az 1920-ban alapított céget. „Ő volt a XX. századi Cellini, aki maga irányította aranybányájának feltárását." – írta róla J. Morgenstern. „A kedves kisegérből telhetetlen patkány lett" – nyilatkozza az MCA elnöke a Disney konszern terjeszkedéséről. „Eddigi cselekedeteim közül az volt a legéletrevalóbb, hogy koordináltam a tehetségeket, akik nekünk dolgoztak, és így bizonyos cél érdekében mozgósítottam őket." – vallja maga a mágus Disney 1954-ben. Kulturális Csernobil – írja Arlene Mnouchkine francia színházigazgató a New York Timesban. Az FBI hírszerző (besúgó) Disney rendkívül jó üzletembernek bizonyult. Igaz a rajzfilm készítése a praktikummal is kötött alkalmi házasságot, így a Führer arca című produktumban Donald kacsa náci egyenruhában kínálja szeretnivalóságát.

1955-ben épült fel csodaországa, amely már a megnyitó napján harmincezer látogatót fogadott. Azóta már három kontinensen négy Disneyland működik. „Disneyland a legnagyobb emberfogó, amit egér valaha is épített" – írja Leslie Halliwell angol filmkritikus. Schikel azt írja a róla szóló könyvében, hogy Disney hetente kétszer saját repülőgépén körberepülte Disneylandot, s gyönyörködött benne, igaz a kért dedikációkon nem tudta aláírni nevét úgy, hogy hasonlítson a védjegyként használt közismert Disney aláíráshoz.A Disney stúdió egyeduralkodónak számít ma is, ha másként nem úgy, hogy felvásárolja és lenyeli, nem mutatja be a világ mesefilm konkurenciájának számára megvehető részét. Az Oscar- és az Emmy-díjak mellé Disney 1964-ben megkapta a Szabadság Érdemrendet is. Johnson elnök ezeket az ünnepélyes szavakat mondta: „Művészként és impresszárióként egy korszakot szórakoztatott, és megteremtette az amerikai folklórt." Ezen beszélő megjelölések önmagukon túlmutatóak, tendenciákat szimbolizálnak.Disney szórakoztat, nevettet, birodalmába kalauzolva varázsol el. Csak közben Dagobert bácsi dollár- és aranyközpontú szemlélete gusztustalan, s mivel mintákat közvetít, pozitív élménnyel kapott mintákat, gyermekeink szivacslelkébe beépül a vicsorgás. S így már nem olyan rózsaszín.

Arra gondolok, hogy az animáció (életrekeltés), az anima – lélek, latin szóból ered, és ez esetben nagy utat tett meg. Az biztos, hogy Disney mindannyiunk életét befolyásolta. Ellenjavallataim a Jankovics Marcell rendezte Magyar népmesék sorozat és a János vitéz (1979), az ifj. Ujváry rendezte Mátyás király sorozat és a Heltai-féle Fabulák (Richly Zsolt), Mondák a magyar történelemből (1987–88). Dargay Attila filmjei az 1981-ben készült Vuk, a Ludas Matyi (1976), a Pom-Pom meséi (1978–82), a nyolcvanas években készült A nagy Hohoho horgász sorozata, a Szaffi (1984) és az Erdő kapitánya (1987) a Vízipók (1982), a Kukori és Kotkoda (1970–72).

A Romhányi József mesteri magyar szövegével feldobott amerikai Frédi és Béni valamint Nepp József munkái a Kérem a következőt alias Doktor Bubó, az 1968-tól megjelenő Mézga család (Nepp József), Frakk a macskák réme (1971–86) aztán a Leo és Fred, a két jóbarát (1987). A csehszlovák Kis vakond és a lengyel B. Zeman Lolka-Bolka rajzfilmjei 1986-ban. Foky Ottó Mirr-Murr (1973–75), a Mazsola és Tádé, a Futrinka utca történetei, az Ugrifüles kalandjai és a Mekk Elek, az ezermester (1973) című bábfilmek.

„A rajzfilm története egybeesik a játékfilmével, de sohasem részesül az utóbbinak szentelt közfigyelembe." – írja Donald Crafton.

E témakört Féjja Sándor Holnap nyolcéves leszek (Az egész estés filmanimációról) írt könyve nyomán lehet átnézni. Művészettörténeti előzményként H. Daumier gúnyrajzai, Hogart A kurtizánok története című rézmetszet sorozata, s az angol festőművész Töpffer 1829-ben kiadott Faust paródiája került megemlítésre. A képregények, comicsok (több képből álló sorozatok, amelyek folytatásokban jelennek meg az újságokban) szintén az animáció előfutárai. Az első stoptrükkös rajzfilmet Blacktonnak tulajdonítják 1906-ban Egy arc humoros változásai címmel (Simándi István, Reynaud kísérletei után), majd 1908-ban Émile Cohl Fantazmagóriája készült el. Dave Fleisher és Paul Terry és Ub Iwerks munkássága jelentős. Az első egész estés animációs film 1937-ben a Disney produkció Hófehérke és a hét törpe. Jelentősebb alkotások még: a magyar származású Halas Állatok farmja 1954-ben, Jean Effel rajzaira épülő A világ teremtése 1957-ben, Dunning a Beatles animációs filmje, a Sárga tengeralattjáró 1968-ban. A szórakoztató sorozatok közül ismertek a Metro Goldwin Mayer Tom and Jerry, a belga grafikus Peyo Hupikék törpikék sorozata, Freleng és Pratt Rózsaszín párduca (1964), a Menő manó epizódok és a Nils Holgerson kalandjait bemutató rajzfilmek.

Nálunk Bortnyik Sándor festőművész iskolájával kezdődik minden 1928-ban. A harmincas években közülük sokan távoztak az országból, és idegenben lettek világhírűek. Az itthon maradt Macskássy Gyula (Megy a juhász a szamáron – 1948; A kiskakas gyémánt félkrajcárja – 1950 Fekete Edittel; Peti sorozat; Két bors ökröcske – 1956; Telhetetlen méhecske – 1958; A ceruza és a radír és a Párbaj – 1960, az utolsó filmje Az öreg – 1970) Halász Jánossal 1932-ben saját stúdiót alapít – amihez hamarosan Kassowitz Félix és Szénássy Ernő is csatlakozik –, ahol reklámfilmeket készítenek. Valker István a temesvári harisnyagyáros megrendelésére Ágit, a lányát rajzos történetekkel keverte, 1943-ban azonban sikerült befejeznie A molnár, a fia meg a szamár című filmjét. Macskássy Gyula nyomában jelenik meg Nepp József és Dargay Attila mellett : Csermák Tibor, Szoboszlay Péter, Reisenbüchler Sándor, Szabó Szabolcs, Várnai György, Kovásznai György (Habfürdő – 1979) és Gémes József. A magyar animációfilm gyártás a világ élvonalában van (Walt Disney, Hanna-Barbera, a Szojuzmultfilm, a japán Toei mellett a Pannónia Film Vállalatot, a Kecskeméti Animációs Stúdiót és a 1974-ben alapított pécsi Varga Stúdió emlegetik).

1964-től a Gusztáv sorozat indult, 1973-ban Hugo a víziló, Az idő urai 1981-ben, a Vili a veréb 1988-ban. Ezek az animációsfilmek már komoly vállalkozások, a családi mozi kedvelt filmjei. És a zseniális Macskafogó Ternovszky Béla 1986-os munkája az Intermaus 007-es ügynökéről Grabowskiról. Nepp Józsefnek az 1966-ban készült Öt perc gyilkosság című munkáját az erőszak című fejezethez vetíteném szívesen, Gémes József Koncertissimo című alkotása 1968-ban készült és nagyon jó, 1981-ből Kovács István Változó idők és Bányai István Hamm című alkotása említhető. Fontos kiemelni Nagy Béla zseniális munkáit, a Sütit amelyet 1984-ben a nagymamája konyhájában forgatott, és az 1986-ban készült Ujjhullámot. Zoltán Anna Mária a 1983-ban gyártott textilanimációs filmjét a Rhapsody in blue Jeans-t, Vajda Béla Moto perputo (1980) és a Teljesítmény és siker (1982) című munkáját, Foky Otto Bab filmjét és Cakó Ferenc homokanimációit (Ab ovo – 1987, Hamu – 1994) és gyurmafilmjeit (Ad astra – 1982; Zéno 1985–88) kell kiemelni. Rofusz Ferenc A légy című munkájáért 1981-ben Oscar-díjat kapott. 1993-ban a kecskemétiek két filmjét, Szilágyi Varga Zoltán Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlatát és Horváth Mária Zöldfa utca 66 című alkotását lehet kiemelni. (Ezen rész megírásában Lendvai Erzsi A magyar animációs film című tanulmánya segített.)A világ animációs filmgyártásának zöme most is Ázsiában készül. A számítógépes animációk új korszakot jelentenek, s egyben össze is mosódnak a játékfilmmel.

A közönség

„nem csoda, hogy érdekli, az ő háza ég..." /részlet Milos Forman Tűz van babám című filmjéből/

Ma már vitathatatlan, hogy a legnagyobb közönséget magáénak tudó művészeti ág a film, sőt több művészeti ág közvetítője is egyben, így természetszerűleg a publicitása is a legnagyobb.

Az Európai Unió 1994 tavaszán kiadott szakértői jelentése megállapítja, hogy az európai filmesek elfeledkeznek arról, hogy produkcióik közalapítványi segítségekkel jönnek létre (tulajdonképpen az adófizetők pénzéből), s nem gondolnak a potenciális (azaz fizető) közönségre. Azt mondják, válságban van a film, pedig azt is mondhatnák, hogy válságban van a néző. A filmfiloszok keresik a gyógyírt a vén Európa celluloidlelkének gyógyítására.

A bajok egyik megjelölt forrása a kaliforniai filmváros Hollywood, vagy ahogy Laurence Stallings írta az álmok városáról: „a hülyék paradicsoma", a kulturimperializmus bombagyártója, amely kipróbált receptura alapján tömegfogyasztásra szánt szórakoztatóipari termékeket gyárt. Fontos, hogy a tömegfogyasztás vonzereje nem az erőltetett hamis szükségleteken, hanem a valóságos és jogos szükségletek meghamisításán és kizsákmányolásán alapszik! A kassza megtöltése érdekében az egyre bárgyúbb történeteik hódítanak, akcióra redukáltságuk a képregényekhez, videojátékokhoz teszi hasonlatossá őket. Fáradt, de működő sztereotípiákként forgatott sorozatfilmek; olcsó szappanoperák, az írott bulvár-zsurnalizmus képre vitele; egynyári kommerszek készülnek, ahol csak a helyszínek, a sztárok változnak, s a forgatókönyvírók legfeljebb csavarnak egyet, kitalálnak ismét egy neoprimitív címet, s máris indulhat a reklámkampány (a producer), és futás a mozikba, videotékákba.Francis Ford Copolla Ázsiában forgatandó filmsorozatot tervezett Szex, fegyverek, gyors kocsik és gyémántgyűrűk címmel. Mint mondja, „ezek váltak az emberi konfliktusok központjává, fölébe kerekedve mindannak, amit az emberiség valaha magára mért."

Vajon egy kliséről hány bőrt lehet lehúzni? Egy sikeres film utórezgései szériába indulnak, részesülni akarván a tortából. Megdöbbentő volt Tarzan szappanoperásított mutánsa, ahol Tarzan hordozható számítógéppel és rádiótelefonnal volt felszerelve. James Bond, 007-es szuperügynök, Rockyhoz és Rambóhoz hasonlóan szovjet vagy távol-keleti ellenféllel küzd, a hagyományos jó-rossz felfogásban, majd az enyhülés éveitől együttműködnek. Azért sajnálkozom a közönségen, mert nincs valós választási lehetősége. (Nem az a baj, hogy ez van, az a baj, hogy nincs más!) A tömegkultúra tolakodó, erőszakos, felülről adagolt, önellátó népi kultúrává nőtte ki magát. Fontos megemlíteni a film kísérőiparát is.„A Jurassic Park fedőnevű akcióban például már nem volt eldönthető, a komputerjátékok, a pólók, a dinoszaurusz-kiállítások, a képregényfüzetek, a matricák és plüssállatok reklámozzák-e a filmet és videováltozatát, vagy viszont" – írta Wessely Anna.Más filmekkel is behelyettesíthető jelenségről van szó. A Madonna-szerelés „mutatós vacakjai" az „anyagias lánynak" jó bevételi forrás. (A San Frascó-i koncert alatt a húsz dolláros pólókból percenként tízet adtak el. 1991–92-ben Madonna keresete 48 millió dollár volt.)Némi iróniával megkérdezhető, hogy ez lenne a McLuhan által említett globális falu globális ellátottsága? Merthogy a néző (ahogy oskolámban hallottam, a „fotelkrumpli") szórakozni akar („a közönség együtt ritkán téved" szlogenje igazol), az álomgyári szórakoztatóipar pedig ebből él, nem is rosszul, eltartva (a víziló és a tehéngém szimbiózisára emlékeztetően) a rászerveződő producer- és reklámcégeket."A mozi: egyenruhát húz a szemre – figyelmeztet Kafka. Ma, a videóval és a digitalizált képek írásával olyan mértékben igazolódik ez a veszély, hogy hamarosan szükségessé teszi az észlelés etikai bizottságának létrehozását, mert e nélkül bizony megtörténhet, hogy a látás idomításának olyan, optikailag korrekt, tudat alatti konformizmusnak a túlzásaiba esünk, amely befejezetté tenné azt, amit a nyelv és az írás már eddig elvégzett." – írja Paul Virgilio

A közönségre gyakorolt hatásról pedig egy vers és két rövid történet:

Péntektől péntekig

Még öt perc. A délelőtti fényekneka szemközti ház állja útját.A nejlonkombiné a betongyufaházfőzőfülkéjében görnyed az asztalnak dőlve.

A konyhakredenc sarkán elhasznált gyufaszálakközött száraz sercli üldögél.Már a beharangozó megy. Majd a reklám.Ismeri őket, a zenék mankójával maga előtt látja.A csikket két ujjával fojtja meg.Menet közben a villanyt – már csak úgy szokásból –az ajtó mögé nyúlva kapcsolja le.A jól ismert szignál kezdete már ott találjaszokott helyén, felhúzott lábakkal a maga készítette párnákra dőlve.Kezdődik a Dallas...

Hazánk északkeleti részén járunk. A keresztszülő büszkén nyújtja a kislány fejét a szenteltvíz alá. Lakatos Pamela – suttogja a kiválasztott nevet. A pap mosolyog, majd bizonyosságot várva kérdezi: Dallas gyerek?

Kertben játszó kislány az alkonyatot figyeli:– Nézd, apu! A nap eltűnik a képernyőről! /Readers Digest/A közönség igenis mindig egy konkrét elvárásrendszerrel ül be a moziba, amely szolgáltatásért (látvány, sztori, romantika, szex, agresszió) fizet. A piacorientált szolgáltatók pedig bölcsek, hiszen a nézőnek mindig igaza van, s karonfogva ismétlik önmagukat egyre brutálisabban, véresebben, egyre jobban levetkőzve, kivetkőzve, egyre ösztönszerűbben. A közönség tehát közvetett módon részt vesz a filmek gyártásában, illetve azok bemutatásában; a filmalkotókban, a terjesztőkben, filmes szakemberekben élő közönségképmáson keresztül.A film változó, de létező társadalmi szerepét tanulmányok sora taglalja, talán íróik többségének is elfogadható az a vélemény, hogy a társadalom maga teremti és tartja fenn filmkultúráját, a filmek összessége tehát meglehetősen jó tükör a kor kollektív álomvilágára, félelmeire, agressziójára.

Réz András a film százéves ünneplésekor közölt egyik írásában a mozgókép kétféle létezéséről beszélt, a filmről és a moziról. A különbséget a következőképpen érzékeltette: míg az előbbit mint műalkotást lehet elemezni, az utóbbit mint benyomást, generációk jóleső érzését „a nagy sötét, büdös, hol túl hideg, hol túl meleg mozit, ahol olyan jólesően húzódtunk együvé a világ elől."

Éltünk csillagporos emlékeiben bizony ott vibrál a vászonról lejött és beépült mese, a vetítő kattogása, a fénycsóvában kavargó porszemek kergetőzése. A jegyszedő néni mogorva arca és a külön életet élő szolgálati zseblámpája, a mozihíradó és a „filmszínházunk bemutatja". Emlékeink, amelyek valóban hozzánk tartoznak, amelyek ide tartoznak, hogy megértsük fontosságát.

„Miként megőrizünk ködös gyermekmeséket és nem felejt szívünk néhány varázsigét,úgy bennem él a láz. mely kiskoromban égett,gomolygó hősvilág, sok régi mozikép..."

/Vas István/

A Cinema Paradiso című film mozigépésze jut eszembe, a névtelen néphős, a varázsló, egy csodálatosan emberi kultikus figura, aki a közönség szórakoztatására a szemközti ház falára vetít a kívül maradottaknak.

Mozikultúra

„A mozi valóságfeletti élet" – vallja Apollinaire.

„A mozgóképfénykép mint esztétikai hatáskeltésnek egészen új, eddig nem ismert módja...megköveteli a komoly számbavetést " – írja 1911-ben Sztrakoniczky Károly.

Régebben ha azt hallottam egy filmről, hogy „olyan művészfilmféle", hát bizony nem volt jó ajánlólevél a moziválasztáskor. A filmklubok füstös előtereiben pedig az akciófilmek szeretetével nem volt tanácsos előhozakodni. A kategóriákat mindenki igényli, s a skatulyákat erőltetik is. A legelfogadottabb felosztás szerint a populáris, azaz tömegfilmmel (műfajfilm) a művészfilm, azaz a szerzői (author) film kerül szembe, amit mi az alábbi felsorolásban mozikultúrává mosunk össze (az animáció- és az amatőrfilm is csak a könyv tagolása miatt került máshova). Király Jenő a fenti felosztást a következőképpen részletezi: „Míg az analitikus, individuális szerzői vallomásfilmben – művészfilmben – a szerző egyéni formavilága és személyes nyelvezete dominál, a tömegfilmben, bár a szerzői önkifejezés itt sem hiányzik a sikerült műalkotásokból, a műfaji determináció és a benne megtestesült, általa közvetített, kiterjedt tradícióban felhalmozott kollektív képzetkincs kerül előtérbe, a szerzőnek messzemenően számolnia kell vele, építenie rá, hisz éppen ezáltal érheti el a közérthetőséget, népszerűséget. A kifejlett műfaji hagyományokra, a variációk sokaságában ránk hagyományozott tradícióra épülő mivoltában a tömegfilm nagymértékben kollektív alkotás: a szerző szinte csak a műfaj eddigi fejlődésének és a mindenkori aktuális társadalmi közeg specifikus problematikájával való érintkezésének konzekvenciáit vonja le."

A filmművészet iskolákra, korszakokra, hullámokra, irányzatokra osztja az alkotókat és alkotásaikat, melyeket a filmtörténetek részletesen tárgyalnak. Az 1958-ban összeállított Brüsszeli tizenkettőt a filmszakma többségében elfogadja, az 1929-ben alapított Oscar-díj, vagy a cannes-i Arany Pálma mint művészeti elismerés már lényegesen vitatottabb. Meggyőződésem, hogy a szórakoztató filmek elemzését – már csak a kiváltott társadalmi hatásuk okán is – az átfogó igényes filmkódexek nem nélkülözhetik. A kanonizált esztétikumnak eddig is szembe kellett néznie a laikusok által csinált (folklór) művészettel, most azzal kell szembe néznie amelyet a laikusok ellátására készítenek a professzionalista filmesek (tömegművészet). Ez utóbbi funkciója az, hogy a merőben hétköznapi mindennapokkal szemben alternatívát adjon, hogy képzelt világokat építsen, s azokba helyezze magát, hogy nevethessen (önmagán, a szomszédon, az emberiségen), hogy egy neutrálisabb dimenzióba vívja meg virtuális létharcát. Az, hogy könnyű vagy komoly műfajban készül egy alkotás, önmagában nem jelent értéket (a zenében erősek az ilyen félreértések). „A komédia az élet távolról nézve, a tragédia az élet premier plánban." – mondja Chaplin. Az biztos, hogy a „kirafinált filmbubusok úgy nézik a filmeket, mint a művészettörténészek a műalkotásokat a galériában. A mozinéző viszont – írja Réz András – az utcáról zuhan be, nem folytat hosszas előtanulmányokat, magával viszi a nézőtérre a közlekedési dugót, a kisebbik gyerek torokgyulladását, a főnöke hülyeségét... nem műélvezni akar, hanem mozizni."

Alább tehát a 100 éves mozikultúra néhány jelentősebb alkotását és sztárját sorolom, emlékeztetőül, hogy a filmekhez kapcsolódó élmények megidézésével hitelesítsem életünkben elfoglalt helyére vonatkozó passzusaim. Kezdve a Lumiere–filmektől (Megöntözött öntöző, A vonat érkezése, A baba reggelije stb.) napjainkig. (Házi feladat! A listát mindenki egészítse ki a személyes kötődésű filmekkel s a véleménye szerint méltatlanul kimaradottakkal!) A némafilmkorszakban való elmélyedés nélkül kezdődjön a felsorolás:

Kezdjük a svéd–amerikai Victor Sjöström A halál kocsisa című filmjével 1921-ben, Mauritz Stillerrel, aki Greta Garbot vitte Amerikának. David Wark Griffith Egy nemzet születése című munkája 1915-ben, a kitűnő Türelmetlenség című filmje 1916-ban, Eric von Stroheim A gyilkos aranya 1923-ban, a német Robert Wiene Dr. Caligarija 1920-ban készült. Jelentős még Murnau (Nosferatu – 1922, a Drakula – 1922 és a Faust – 1926) aki Flahertyvel (Nanook az eszkimó – 1921) dokumentum filmeket is készít (Tabu – 1931). A németek Fritz Lang Nibelungok (1922–24) című filmjét fontosnak tartják. A kísérletező francia Abel Gance Száguldó kerék című filmje (1923–24), az impresszionista Delluc Láz című munkája (1921), René Clair – Felvonásköze (1924), Dreyer – Jeanne d'Arc-ja (1928) és Jean Epstein a szürrealista filmköltő munkái emelhetők ki. A szép szőke Pearl White és Mary Pickford, a német Henny Porten, a lengyel-német Pola Negri (mint Carmen – 1918), Mary Prevost és Gloria Swanson a kor sztár színésznői, John Gilbert, Wallace Beery, Severin Mars és Emil Jannings a színészei. A német expresszionista és avantgarde film (Ruttmann Berlin – Egy nagy város szimfóniája című montázsfilmje 1927-ből), a forradalmi orosz némafilm (sarló és kalapács) klasszikusok: Eizenstein – Sztrájk (1924) és az Október (1927); Pudovkin, Dziga Vertov és Kulesov.

Az első sztárok Charlie Chaplin, Asta Nielsen (aki egyébként 1913-ban a Filmprimadonna című filmben kigúnyolja a sztárallűröket.), Rudolph Valentino, a latin szerető (bővebben Hevesy Iván A némafilm egyetemes története című könyvében). A kor magyar sztárjai: Sacy von Blondel, Gaál Franciska, Bánky Vilma, Putty Lia, Nagy Kató, Várkonyi Mihály, Lukács Pál, Lugosi Béla, Blaha Lujza és Fedák Sári (akikkel Zitkovszky Béla az Uránia tudomány-népszerűsítő színház tetőteraszán 1901-ben 27 egyperces filmet forgat egy táncművészetről szóló előadás illusztrációjaként). Rendezőink: Deésy Alfréd, Balogh Béla, a még itthon dolgozó Kertész Mihály és Korda Sándor. 1910 körül 270 állandó mozi volt az országban, ebből 92 Budapesten. A némafilmkorszakban 45 filmszaklap működött hosszabb-rövidebb ideig. A tízes évek közepén közel két tucat magyar filmműhely működött, s jelentős filmgyártás folyt Kolozsváron Janovics Jenő irányításával, ahol 1913-ban elkészült a Sárga csikó, az első magyar film, amely igazi világsikert aratott (137 kópiát adtak el belőle a világon.). Magyarország 1917–1918-ban közvetlenül Dánia, az Egyesült Államok, Németország, Olaszország után következett a filmgyártó nagyhatalmak sorában. 1918-ban egy év alatt több mint száz magyar játékfilm került a nézők elé (igaz, 1919-ben, a világon először nálunk államosították a filmgyárakat és a mozikat).

Akkor itt ejtsünk néhány szót a görög–római (pantomim) elemekre építő, irodalmi, zenei, és színművek parodizálására kitalált burleszkről (az alapját szolgáló geg meghatározása a 5-ös lábjegyzetben), amelyet ekkor még komédiások, varietészínészek és akrobaták adtak elő lokálokban a katonák szórakoztatására.„A komédia a tragédia szatírája" – mondja Harry Langdon. A burleszk dramaturgiája kedveli az üldözéseket, az összecseréléseket, a helyzetkomikumra épít. A burleszk egyidős a filmmel, hisz a Megöntözött öntöző – 1895, gegre épülő történet, s mint ilyen a burleszk őse. Előfutára Georges Mélies (Egyéb filmjei: Dreyfus ügy – 1899; Utazás a Holdba – 1902; Az ördögi bérlő – 1908;). John Bunny és az elegáns francia Max Linder, aki 1910 és 20 között világsztár. Nagy nevettetők a kancsal, Ben Turpin, Larry Semon, Charlie Chase és a nagymester Mack Senett. A legnagyobbak Buster Keaton (Navigátor – 1924; A generális – 1926) és Charlie Chaplin (A kölyök 1921-ben Jackie Cogannal; Aranyláz – 1925; Cirkusz – 1928 – Az első Oscar!; Nagyvárosi fények – 1931; Modern idők – 1936; A diktátor – 1940).

A dán komikus pár, Zoro és Huru (1914–40), Harold Lyold (Felhőkarcoló szerelem – 1923), Stan Laurel és Oliver Hardy (avagy Stan és Pan 1927–52), a Marx fivérek (The Cocoanuts – 1929, Kacsaleves – 1933; Botrány az operában – 1935) és az amerikai Abbott és Costello páros (1940-ben a Tökfilkótól 1956-ig) a képviselői. Jacques Tati, Pierre Richard, Benny Hill és Rowan Atkinson (azaz Mr. Bean) a burleszk elemeit használja, aktualizálja.

Külön kiemelést kap a western is. „Lovaglások, lövöldözések, üldözések, szerencsére megbüntetett gonoszok, mindig megjutalmazott jók... állandó látványosság" – írja Claude Mauriac.A western-gondolkodás nagyon is racionális, de nem feltétlen a történelmi valóságot másolja, hanem önálló, teljesen fiktív világot teremt, és ennek közegében konstruál olyan modelleseteket, amelyek tanúságai a reális élet problémáira is visszafordíthatók.A műfaj Porter 1903-ban készített tíz perces filmjével a Nagy vonatrablással kezdődik, amit Porter Edisonnal együtt készít. A tízes években Thomas Harper Ince filmjeiben William Hart és Tom Mix voltak a sztárok. A legjelentősebb westernrendező a hat rendezői Oscar tulajdonosa, John Ford, akinek Hatosfogatjában John Wayne színész lesz sztárrá 1939-ben (közös filmjeik még a Rio Grande – 1950; Aki megölte Liberty Valanceot – 1962). Ebben az évben készült a Jesse James is (a gentlamen gengszter szerepében Tyrone Power, mellette Henry Fonda fut be akinek nagy alakítása az Apacserőd). 1947-ben készült Houston A Serra Madre kincse; 1954-ben Zinnemann Délidője és a Aldrich rendezte Vera Cruz Gary Cooperrel. Burt Lancaster és Kirk Douglas 1957-ben az Újra szól a hatlövetű című filmben játszik együtt. Gregory Peck, Anthony Quinn, James Stewart a műfaj férfiideáljai. 1960-ban A hét mesterlövész arat Charles Bronsonnal. Paul Newman és Robert Redford Butch Cassidy és a Sundance kölyök című filmben játszik. A eurowestern jelentős alkotása: Az ezüst tó kincse 1962-ben, rá egy évre indul a Winnettou- sorozat Harald Reinl rendezésében a Pierre Brice és Gojko Mitič párossal, majd Sergio Leone filmje, a Volt egyszer egy Vadnyugat 1968-ban, amely Ennio Morricone zenéjének fantasztikus stílusérzékével spékelve generációknak adott felejthetetlen élményt s talán némi belső tartást is. 1978-ban Gojko Mitič és Dean Reed játszik a Vértestvérek című filmben. Az utolsó mohikánt 1968-ban és 72-ben is megfilmesítették.Ide tartozik még Bud Spencer és Terence Hill, az ököllel nevettető spagetti westernjei (nálunk Bujtor István – Csöpi és Kern András voltak Steno rendező kultusszá vált Piedone (1973–79) filmjeinek hullámlovasai). A műfaj új oscarosai, a Farkasokkal táncoló Kevin Costner film 1990-ben és a Clint Eastwood Nincs bocsánat 1992-ben a western életképességét mutatja. (A westernről bővebben Berkes Ildikó A western címmel 1986-ban kiadott könyvéből.)

Folytassuk a hangosfilmmel: Alan Crosland Dzsesszénekesét 1927-ben mutatták be. A német UFA filmgyár Fritz Lang Metropolisz című némafilmjének elkészítésével már nagyot bukott 1927-ben, jelentős Pabst Koldusoperája 1931-ben. A harmincas évek mozijában A kék angyallal Marlene Dietrich, a Mata Hari-ként megismert Greta Garbo és az Intermezzoban ismertté vált Ingrid Bergman a világsztár. Marcel Carné (Ködös utak – 1938, Mire megvirrad – 1939, Szerelmek városa – 1945) filmjei, Renoir Nagy ábrándja Jean Gabinnel 1937-ben és Eizenstein Rettegett Ivánja 1945-ben kitűnő mozik.

A Hunnia Filmgyár 1931 áprilisára vált alkalmassá hangfelvételre és hamarosan megkezdődött az első magyar hangosfilm A kék bálvány forgatása is. Még 1931-ben készült el Csortos és Kabos Gyula főszereplésével a Hyppolit, a lakáj, Székely István (Lila akác és a Bál a Savoyban 1934-ben, majd a Légy jó mindhalálig 1936-ban, A lovagias ügy és a Két fogoly 1937-ben) rendezésében. 1932-ben Fejős Pál Tavaszi zápora készült el, 1934-ben Gaál Béla Meseautója divatozik, majd Jávor Pál, Karády Katalin és Somlay Artúr főszereplésével a Halálos Tavasz 1939-ben. 1941-ben a Dr. Kovács István, 1944-ben A két Bajthay című film jelent sikert. A 30-as, 40-es évek évi 40 filmje, majd 1942–43-ban az évi ötven film jelentős (A Kormányzó és családja látogatja a filmbemutatókat). Nálunk még Latabár Kálmán, Szilassy László, Feleki Kamill, Szörényi Éva, Perényi László, Turay Ida, Gombaszögi Ella, Patkós Irma, Rajz János szórakoztat. Korda Sándor az angol filmet újítja, George Cukor 1941-ben indítja Joan Crawfordot, 1954-ben A sztár születik című filmmel Judy Garlandot útjára. Fleming az Elfújta a szélért nyolc Oscart kap 1939-ben, Lubitsh ekkor készíti a Ninocskát. A Waterloo bridge 1940-ben készült. Dolgozik Alfred Hitchcock mester is (39 Lépcsőfok – 1935; Londoni randevú – 1938; A gyanú árnyékában – 1942; Hátsó ablak – 1954; Az ember aki túl sokat tudott – 1955; Szédülés – 1958; Psycho – 1960; Madarak – 1963; Marnie – 1964; Téboly – 1972). A háború alatt készül A bagdadi tolvaj, Humphrey Bogarttal A máltai sólyom, Kertész Mihály Casablancája és Orson Welles Aranypolgára minden idők legjobbnak tartott filmje. Katharine Hepburn és Spencer Tracy kettőse, valamint Walt Disney nevetteti a nézőket.A háború után Visconti Megszállottságával 1943-ban indul a neorealizmus (Rosselini Róma nyílt városa – 1945; Vittorio De Sica A gyermekek figyelnek minket – 1943; Biciklitolvajok 1948; Csoda Milánóban – 1950; Visconti Vihar előtt – 1948).A szórakoztató filmek közül kiemelkedik az Akiért a harang szól Gary Cooper játékával, ágyúgolyón száguld Münchhausen, működését kezdi Az operaház fantomja és Lassie (előbb Akit Rover megmentett című film, később Rin Tin Tin, Boomer és Benji lesznek nyomában kutyahősök) is. 1946-ban Cannes-ban Nemzetközi Filmfesztivál nyílik, s elsőként René Clémont Harc a sínekért című alkotása nyer. Laurence Olivier Shakespeare-filmesítésekkel Angliában; Gina Lollobrigida A párizsi Notre Dame Esmeraldája 1956-ban Olaszországban (és Nino Manfredi), Jean Marais, Gérard Philipe (Jean Coctau A szép és a szörnyeteg – 1946; Orpheusz – 1950) és Yves Montand (A félelem bére – 1952) Francaországban, Gene Kelly (Egy amerikai Párizsban – 1951; Ének az esőben – 1952), Marlon Brando (Elia Kazan 1951-ben A vágy villamossában Vivien Leighgel és a Rakparton – 1954 című filmjeiben, később Copolla Keresztapájában és 1972-ben és az Apokalipszis most-jában 1979-ben), Burt Lancester (A gyilkosok – 1946; Vörös kalóz – 1952; Most és mindörökké – 1953), Gregory Peck (A Kilimándzsáró hava – 1952; Római vakáció – 1953 Audrey Hepburnnel), Marlyn Monroe (Aszfaltdzsungel – 1950; Niagara – 1952; Az urak a szőkéket szeretik – 1953, s az utolsó filmje, a Kallódó emberek – 1961) és Jayne Mansfield és James Dean (Édentől Keletre és a Haragban a világgal – 1955) az USA-ban lesz sztár.

A második világ háború után Európában elsőként (1945 októberében) már filmet forgattak a Hunnia Filmgyárban – Keleti Márton filmjét –, A tanítónő címmel. Ez volt a „demokratikus magyar filmgyártás" első játékfilmje. 1948-ban a filmgyártást államosították, és már csak olyan játékfilmek készülhettek, amelyek megfeleltek az „új idők új szellemének". 1949-től 1953-ig Révai József egy személyben döntött minden filmes kérdésről (sematikus film korszaka). Őt Darvas József váltotta fel a Népművelési Minisztérium élén. 1958-ban indult a Filmvilág című lap, 1957-ben megalakult a Magyar Filmtudományi Intézet, és 1960-ban megjelent folyóirata, a Filmkultúra, és ekkortájt szerveződött a filmklub-mozgalom. A korszak filmjei: Szőts István Emberek a havason 1942-ben, az Ének a búzamezőkről 1947-ben, Radványi Géza Valahol Európában 1946-ban, Bán Frigyes Talpalatnyi föld című művei 1948-ban készültek. Kilenc millió nézőt vonzott Keleti Márton Mágnás Miskája, amely Nádasdy Kálmán Soós Imre által megformált Lúdas Matyijával 1949-ben készült el. Gertler Viktor Hazugság nélkül (1945) című filmje vígjátékba ágyazott propagandafilmek sorát indítja (termelési és szabotázsfilmek), az Állami áruház-a 1953-ban készült és annyira rossz, hogy már jó! Az 50-es években készültek Homoki-Nagy István és Jacques Yves Cousteau (A csend világa – 1955) természet filmjei is.

1953-ban Richard Burton A köntös című filmje az első szélesvásznú film. A japánok Akira Kuroszava A vihar kapujában (1950) és A hét szamuráj (1953), Kaneto Shindo Kopár sziget, Sindo Kaneto Hirosima gyermekei és Ozu Jaszudzsiro Tokiói történet (1953) című filmjeivel váltak ismertté Európában.

Jacques Tati a (a képen látható) Kisvárosi ünneppel debütál 1948-ban (Hulot úr nyaral – 1953; A nagybácsim – 1958, Playtime – 1967), nagy siker Yves Robert Horgász a pácban Luis De Funes alakításával. Népszerűek az irodalmi adaptációk, így filmre kerül A három testőr, a Quo vadis, A háború és béke és Az ügynök halála is. David Lean a (Twist Oliver – 1947; Híd a Kwai folyón – 1957; Doktor Zsivágo – 1965 Omar Shariffel) a monumentális mozi mestere.A szerzői film nagy egyéniségei a lélektan mestere Ingmar Bergman (A hetedik pecsét – 1956; A nap vége – 1957; Tükör által homályosan – 1961; Úrvacsora – 1962; Csend – 1963; Érintés – 1970; Suttogások és sikolyok, Jelenetek egy házasságból, Őszi szonáta 1972, 73 és 78 Liv Ulmannal, Fanny és Alexander – 1982), Federico Fellini (Bikaborjak – 1953; Országúton – 1954; Édes élet – 1959 Anita Ekberggel és Marcello Mastroiannival; Nyolc és fél – 1962; Szatirikon – 1968; Amarcord – 1973)A francia új hullám (nouvelle vague) a kézbe vett kamerával lázadás a „papa mozija" ellen. Neves rendezői Truffaut (Négyszáz csapás – 1959; Lőj a zongoristára – 1960; Jules és Jim – 1960; Bársonyos bőr – 1962; A férfi aki szerette a nőket –1977; A zöld szoba – 1978; Az utolsó metro és a Szomszéd szeretők Gerard Depardieuval 1980 és 1981-ben), Agnes Varda (Cleo öttől héttig – 1961; Sem fedél, sem törvény – 1985), Alain Resnais (Szerelmem Hirosima – 1959; Tavaly Marienbadban – 1961), Jean-Luc Godard (Kifulladásig – 1959 Jean-Paul Belmondo főszereplésével; Megvetés – 1963 – Brigitte Bardot felbukkanása; Bolond Pierrot és az Alphavile – 1965; Hímnem, nőnem – 1966; Weekend – 1967; Új hullám – 1990).A Free cinemát Lindsay Anderson (Ha... – 1969) és Tony Richardson (A hosszútávfutó magányossága – 1962; Dühöngő ifjúság; Tom Jones – 1963) neve jelzi. Luis Buňuel (Andalúziai kutya – 1928; Aranykor – 1930; Nazarin – 1959; Viridiana – 1961; Az öldöklő angyal – 1962; A burzsuázia diszkrét bája – 1972; A vágy titokzatos tárgya – 1977) és a hosszú beállítások mestere Antonioni (Nagyítás – 1966; Zabrieskie Point – 1969; Foglalkozása: riporter – 1975; a Napfogyatkozás című filmjével Monica Vitti válik ismertté) is dolgozik.1957-ben készült el Kalatazov Szállnak a darvak című műve1959-ben és Csuhraj Ballada a katonáról a Szovjetunióban, Lumet Tizenkét dühös embere, Kramer Megbilincseltekje és Elvis Jailhouse Rockja az USA-ban. Újabb irodalmi alkotások celluloidon a Meztelenek és holtak, Az öreg halász és a tenger, A Karamazov testvérek, Monthe Christo grófja, s az Oroszlánkölykök.A hatvanas évek a Van, aki forrón szereti-vel, az 1960-ban 11 Oscar-ral díjazott Ben Hurral, A hét mesterlövésszel, Kubrick Spartacus-szával és Kramer Megbilincseltek (Sidney Poitier és Tony Curtis) című darabjával nyitható a szórakoztató műfajban. Bernstein zenéjére elkészül a West Side Story és Marina Vladyval a Hazug lány 1961–ben, Roman Polanski a Kés a vízbent mutatja be (Iszonyat –1965; Vámpírok bálja – 1967; Kínai negyed – 1974; Keserű méz – 1992), Orson Welles (előtte a Shanghaji asszony – 1947 és a Gonosz szellem – 1958) Franz Kafka Per-jét Anthony Perkinssel, Jeanne Moreau és Romy Schneiderrel. Alain Delon feltűnik Visconti –Rocco és fivérei (1960) című filmjében, 1963-ban a Kleopátrában pedig Elizabeth Taylor. Pier Paolo Passolini Mamma Róma, Tarkovszkij Iván gyermekkora, Peter Brook a Legyek ura című filmjével jelenik meg 1963-ban. A Cinéma vérité irányzata hat a 60-as évek elején.

A magyar film nagy öregjei: Várkonyi Zoltán (A kőszívű ember fiai – 1965; Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán – 1966; Egri csillagok – 1968; Fekete gyémántok – 1976 Szeleczky Zitával és Rózsahegyi Kálmánnal), Fábri Zoltán (Körhinta – 1956 Soós Imrével, Törőcsik Marival és Kiss Manyival (a képen a film plakátjából látható részlet); Hannibál tanár úr – 1956; Édes Anna – 1958; Két félidő a pokolban – 1961; Húsz óra – 1965; Pál utcai fiúk – 1968; Isten hozta, őrnagy úr! – 1969; Az ötödik pecsét – 1976), Máriássy Félix (Teljes gőzzel – 1951; Budapesti tavasz – 1955; Csempészek – 1958). Ranódy László Móricz Zsigmond (Légy jó mindhalálig – 1960 és az Árvácska – 1976) és Kosztolányi Dezső regényeit (1963-ban a Pacsirta Págerral és Tolnay Klárival, majd1966-ban az Aranysárkány Mensáros Lászlóval) vitte filmre. 1958-ban Herskó János Vasvirágja (Szevasz Vera – 1967; N.N. a halál angyala – 1970), Fehér Imre Kard és kockája 1959-ben, 1965-ben Keleti Márton a kisember túlélési technikáit bemutató A tizedes meg a többiek című filmje igazi siker. A „fényes szelek" nemzedéke, az 1950-ben végzett osztály: Makk Károly (Liliomfi – 1955 Dayka Margittal, Darvas Ivánnal és Pécsi Sándorral; Ház a sziklák alatt – 1959 (a pártautó érkezése nyomán hozzáforgatják a boldog befejezést, a „vidám barakk" szellemében.); Megszállottak – 1961; Szerelem – 1970; Macskajáték – 1974; Egy erkölcsös éjszaka – 1977), Jancsó Miklós (Oldás és kötés Latinovics Zoltánnal és Domján Edittel 1962-ben; a nagy

nemzetközi elismerést kapott Szegénylegények 1966-ban; a Csillagosok és katonák 1967-ben; a Fényes szelek 1969-ben; és az Allegro Barbaro 1978-ban), Bacsó Péter (Tanú – 1969; Te rongyos élet – 1984; Hány az óra vekker úr?– 1985; Banánhéjkeringő – 1986; Titánia, Titánia... – 1987; Sztálin mennyasszonya – 1991; kedvelt színészei Kállai Ferenc és Udvaros Dorottya), Kovács András (A Nehéz emberek című dokumentumfilmje 1964-ben, az újvidéki mészárlásokról készült Hideg napok 1966-ban, a Falak 1968-ban és A ménesgazda 1978-ban).1961-ben a Máriássy-osztály nemzedéke: Szabó István (Álmodozások kora – 1965; Apa – 1966, Szerelmesfilm – 1970, Mephisto – 1980; Redl ezredes – 1984), Rózsa János (Álmodó ifjúság – 1974; Pókfoci – 1976; Csók anyu – 1986), Huszárik Zoltán (Elégia – 1965; Szindbád – 1971; Csontváry – 1980), Gyöngyössy Imre, Kardos Ferenc (Gyerekbetegségek 1965-ben Rózsa Jánossal), Elek Judit (Tutajosok – 1989). 1964-ben végzett Herskó osztály: Sándor Pál (Régi idők focija – 1973; Szerencsés Dániel – 1982), Simó Sándor, Gyarmathy Lívia.Fontos még Kósa Ferenc Tízezer nap – 1967; Banovich Tamás Ezek a fiatalok – 1967; Sára Sándor Feldobott kő – 1969; Gazdag Gyula A sípoló macskakő – 1971; Zolnay Pál Fotográfia – 1972; Gaál István Sodrásban 1964; Rényi Tamás K.O. című filmje Cserhalmi Györggyel – 1977; Jeles András A kis Valentino – 1979; Gothár Péter Megáll az idő – 1981 című filmjei; András Ferenc A nagy generációja 1986-ban Cserhalmival és Eperjes Károllyal; Bódy Gábor kísérleti, a Gulyás testvérek dokumentumfilmjei (Lásd még Zsugán István Szubjektív magyar filmtörténet 1964–94).

1964-ben a zenés film a divat: Kakojanisz Zorba, a görög (Anthony Quinn-nel), és az Egy nehéz nap éjszakája, amely nyitja a Beatles filmek sorát. Elkészül a My Fair Lady és a Mary Poppins is.A cseh új hullám neves rendezői: Vera Chytilová (Mennyezet – 1961; Panelsztori – 1979), Milos Forman (Fekete Péter – 1964; Egy szöszi szerelme – 1965; Tűz van babám – 1967; amerikai filmjei, a Száll a kakukk fészkére – 1975, Hair – 1979, Ragtime – 1981 és az Amadeus – 1984) és Jiri Menzel (Szigorúan ellenőrzött vonatok – 1966; Sörgyári capricco – 1980; Az én kis falum – 1985; Ivan Csonkin – 1994). 1966-ban Claude Lelouch Egy férfi és egy nő című filmjében Jean-Louis Trintignan a főszereplő. Dustin Hoffman a Diploma előtt 1967-ben válik ismertté (Éjféli cowboy – 1969; Kis nagy ember – 1971; Maraton életre-halálra – 1976; Kramer kontra Kramer – 1979; Aranyoskám – 1982; Rain Man – 1988). Jack Lemmon és Walter Matthau a Furcsa pár filmeket indítja be, s kezdődik a Kicsi kocsi sorozata is. 1970-ben Bryan Forbes Tombol a hold című filmje siker. Elkészült A dzsungel könyve és a Bonnie és Clyde (1967). Woody Allen saját filmjeit rendezte (Fogd a pénzt és fuss – 1969; Játszd újra, Sam – 1971; Amit tudni akarsz a szexről... – 1972; Annie Hall –1977; Manhattan – 1978; Csillagporos emlékek – 1980; Szentivánéji szexkomédia – 1982; Zeilig – 1982; Kairó bíbor rózsája – 1984; Hannah és nővérei – 1985; Férjek és feleségek – 1993), Diane Keatonnal és Mia Farrow-val játszott leggyakrabban együtt.1969 nagy sikerei: Arthur Hiller Love Story, Dennis Hopper Szelíd motorosok és Sidney Pollack A lovakat lelövik ugye? (később A cég – 1993). Fleischman leforgatja a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban című filmjét, Tarkovszkij az Andrej Rubljovot. Nálunk gyakran vetítenek orosz alkotásokat: Mihalkov Az első tanító című filmje 1965-ben, Rosztockij Csendesek a hajnalok 1972-ben nagy siker. A négy páncélos egy kutya lengyel mozi 1966-ban. Megszületik Hagman Eper és vér-je, Robert Altman M.A.S.H.-je (a koreai háború szatírája) és a Konvoj 1978-ban. Andrzrej Wajda Tájkép csata utánja (előbb: Hamu és gyémánt – 1958, később: A márványember 1977; Danton – 1982) és Arthur Pen Kis nagy ember-e 1970-ben, Copolla Keresztapája 1971-ben (folytatás 1974 és 90-ben), Spielberg Párbaj-a és Bogdanovich Az utolsó mozielőadás-a 1972-ben. A balfácán (1981) Pierre Richard, a Magas szőke férfi felemás cipőben (1972) 1978-ban ország-világnak hirdeti, hogy Félénk vagyok, de hódítani akarok . Lehet, hogy csak Esernyőtrükk (1980)? Barbara Streisandnak a Hello Dolly és a Funny Girl után, most a Mi van doki, s az Ilyenek voltunk című filmekben van sikere. Liza Minelli is arat Bob Fosse (később Mindhalálig zene – 1979) Kabaréjában 1972-ben. Vásznon a Jézus Krisztus Szupersztár és a Rocky Horror Picture Show, táncol John Travolta a Szombat esti láz-ban (majd a Pomádéban 1977-ben). Volker Schlöndorf A bádogdob című filmje az új német film remeke, Zanussi Illuminációja a lengyelé. 1974-ben a Gyalog-galopp Terry Gilliam filmje (Brian élete – 1979; Brazil – 1984; A halász király legendája – 1991; 12 Majom – 1995),Guillermin King Kong-ja 1976-ban került bemutatásra Jeff Bridges-el és Jessica Lange-gal. Vászonra kerül 1972-ben Tarkovszkij Solaris (majd 75-ben a Tükör, 79-ben a Sztalker), 1973-ban Ferreri Nagy zabálás, 1974-ben Werner Herzog Kaspar Hauser című filmje. Fellép Fassbinder (Zöldségkereskedő – 1972; Maria Braun házassága – 1978; Berlin Alexanderplatz – 1980; Veronika Voss vágyakozása – 1982). Copolla Magánbeszélgetés címmel 1973-ban készít filmet (majd az Apokalipszis most 1979-ben). Philippe Noiret a Férfiak póráz nélkül című Monicelli filmben játszik 1975-ben.

A háborús filmek kitűnőségei Sydney Lumet A domb – 1964, és Robert Aldrich A piszkos tizenkettő – 1967, majd az angol filmművészet színész-rendezője Richard Attenborough A híd túl messze van címűt készíti el 1976-ban (később Gandhi – 1982; Tánckar – 1985; Chaplin – 1992; Árnyékország – 1993; Nyomorultak – 1994).Robert De Niro (Martin Scorsese Taxisofőr – 1975, a Dühöngő bika – 1979 és a Rettegés foka című filmjeiben; Michael Cinimo A szarvasvadász – 1978; Roland Joffé A misszió – 1986; Penny Marshall Ébredések – 1990, Ron Howard Lánglovagok –1991; majd rendezői filmje a Bronxi mese – 1994) és Michael Douglas (Kóma – 1978; A smaragd románca és a Nílus gyöngye 84 és 85-ben; A tánckar – 1985; A rózsák háborúja – 1989; Összeomlás – 1993; Zaklatás – 1994) a sokat foglalkoztatott színész.David Lynch Elefántember (később Dűne – 1983; Kék bársony – 1985, Veszett a világ – 1990; Twin Peaks sorozat), Rafaelson A postás mindig kétszer csenget és Szabó István Mephistója nyitja a nyolcvanas éveket. Harrison Ford Az elveszett frigyládát fosztogatja, Richard Chamberlein Sógunként érkezik. Indul a Házibuli Sophie Marcau-val és Claude Brasseurrel, nagy siker a Tűzszekerek és a Tű a szénakazalban Donald Sutherlanddal (M.A.S.H. és a Kelly hősei – 1970; Átlagemberek – 1980), a Becéző szavak Shiley McLaine-nel és Jeff Daniels-szel, A francia hadnagy szeretője Karel Reisz és Jeremy Irons-szal, Costa-Gavras Eltűntnek nyilvánítva című filmje, és John Boorman Excalibur-ja. Jelentős Jack Nicholson (Száll a kakukk fészkére – 1975; a Missouri fejvadász – 1976; Ragyogás – 1980; A postás midig kétszer csenget – 1981; Prizzik becsülete – 1985; Egy becsületbeli ügy – 1992; Farkas – 1994), Charles Bronson a western hős és a Bosszúvágytól éhes családapa és Robin Williams (Egy úr az űrből 1978–82; Jó reggelt, Vietnam – 1987; Holt költők társasága – 1989; Ébredések – 1990; A Halászkirály legendája – 1991; Játékszerek – 1992; Mrs. Doubsfire – 1993) munkássága is. A romantikus tragédiák nagymestere Franco Zeffirelli (Rómeo és Júlia – 1968; Napfivér, Holdnővér – 1973; A názáreti Jézus – 1977; Hamlet – 1990; Egy apáca szerelme – 1994)1982-ben E.T. őrület Spielbergtől (a Sugarlandi hajtóvadászat – 1974; Indiana Jones filmek – 1984 és 88), Nick Nolti a 48 órában, Gene Hackman a Tűzvonalban című filmben alakít. Adrian Lyne (9 és fél hét – 1986; Végzetes vonzerő – 1987; Tisztességtelen ajánlat – 1993) 1982-ben a Flashdance-t, Ridley Scott már (A nyolcadik utas a halál – 1979 után s a Fekete eső – 1989; 1492– A paradicsom meghódítása – 1992 előtt.) a Szárnyas fejvadászt készíti el, míg ausztrál rendező Peter Weir a Veszélyes élet évét (A kis szemtanú – 1985; Holt költők társasága – 1989; Zöld kártya – 1990). A lengyel Machulski 1983-ban a Szexmissziót készíti el, 1986-ban megérkezik a Hegylakó Christopher Lamberttel és Sean Conneryvel.A fiatalok ropják a 1987-es Dirty dancing nyomán, és 1990-ben elindul a Lambada-láz. Elkészül a Szellemirtók 1984-ben, és dolgozik Robert Zemeckis (Smaragd románca – 1983; Vissza a jövőbe – 1985; Roger nyúl... – 1988; Forrest Gump – 1994) is. Scola maradandót alkot 1984-ben A bál című filmmel, ebben az évben Alan Parker (Fame – 1980; A fal – 1982) a Madárká-val.Robert Redford (A jelölt – 1972; A nagy balhé – 1973; A keselyű három napja – 1975; Az elnök emberei – 1976; Brubaker – 1980; Távol Afrikától – 1985; Törvényszéki héják – 1986; A hírek szerelmesei – 1996; rendezőként A folyó szeli ketté – 1992) és Meryl Streep főszereplésével Sydney Pollack 1984-ben készítette filmjét a Távol Afrikától címmel. Tom Cruise (Cocktail – 1988; Esőember – 1988; Született július 4-én – 1989; A cég – 1993;) Top Gunja 1986-ban a siker. 1988-ban Scorsese újabb botránya Krisztus utolsó megkísértése. 1992-ben elkészül a Baraka és Az egerek és emberek is John Malkovich kitűnő játékával, aki Michelle Pfeiffer oldalán 1988-ban a kosztümös Veszedelmes viszonyok című Stephen Frears filmben is nagyot játszott. Oliver Stone (Éjféli expresz – 1978; A sárkány éve – 1985; A szakasz – 1986; Salvador – 1986; Tőzsdecápák – 1987; The Doors és a JFK – 1991; Született gyilkosok – 1994) és Luc Besson filmjei (A nagy kékség – 1988; Nikita – 1990; Léon a profi – 1994) az akciódúsabb, Wim Wenders (A skarlát betű – 1972; Az amerikai barát – 1976; Villanás a víz fölött – 1980; A dolgok állása – 1982; Párizs, Texas – 1984; Tokyo-Ga – 1985; Berlin felett az ég – 1987; Távol és mégis közel – 1993), Peter Greenaway (A rajzoló szerződése – 1982; A szakács, a tolvaj, a felesége és a szeretője – 1987; Prospero könyve – 1991; A maconi gyermek – 1993), Jim Jarmusch (Florida a paradicsom – 1984; Törvénytől sújtva – 1986), Derek Jarmen (Caravaggio – 1986), Krzysztof Kieslowski (Rövidfilm a szerelemről – 1985; A három szín trilológia 1993–94) a művészibb megformálás nagyjai. Akira Kuroszava a Káosz /Ran/ – 1985 és az Álmok – 1990 című filmjeit készíti. A kilencvenes éveket Kevin Costner (Silverado és a Hegyek pokla – 1985; Robin Hood és a Revans – 1990; J.F.K. – 1991, Több mint testőr – 1992, Waterworld – 1995; Rettenthetetlen – 1996) Farkasokkal táncoló filmjével lehet kezdeni. Alkot a színész rendező Cassavettes (New York árnyai – 1959; Arcok – 1968; Férjek – 1970; Egy hatás alatt álló nő – 1975; Premier – 1977), a független Hal Hartley (Hihetetlen igazság –1989; Semmi ágán – 1990; Egyszerű emberek – 1992; Flört – 1995) és a horvát Emir Kusturica (A cigányok ideje – 1989; Arizonai álmodozók – 1993; Underground – 1995) is. Sikeres női szereplők Susan Saradon, Jodie Foster, Whoopi Goldberg, Sandra Bullock, Emma Thompson, Drew Barrymore. A férfiak közül Brad Pitt, Antonio Banderas, Nicolas Cage, Keanu Reeves, Samuel L. Jackson.

Fontos filmek még: Neil Jordan Crying Gameje, Regies Wagnier Indokínája, Maurice Pialat Van Goghja, Mike Leigh Mezítelenülje, Percy Adlon Bagdad caféja; Giuseppe Tornatore Puszta formalitása (ne maradjon el a Cinema Paradisoja sem 1989-ből), Johanathan Demme Philadelphiája (Tom Hanks szereplésével), Tarantino Ponyvaregénye, James Campion Zongoraleckéje Holly Hunter és Harvey Keitellel, Edward Zwick Szenvedélyek viharában, Frank Darabont A remény rabjai és Joel Schumacher Összeomlás című filmje. A családi limonádé műfajában a Forró rágógumi és Top Secret hangulatát idézve a Csupasz pisztoly Leslie Nielsennel, Jim Carrey és Ace Ventura bohóckodásai, A Flinstone család élő szereplőkkel áll a nézettségi listán. Kassovitz – A gyűlöletet készíti el 1995-ben; Clint Eastwood rendezi és játssza A szív hídjait 1996-ban. Ebben az évben a kábítószeres világot a Danny Boyle Transpotting filmjében mutatja be, divat lesz a finn Kaurismaki (Leningrád menni cowboys Amerika – 1989). A földöntúli invázió legújabb filmje a Függetlenség napja, a kilenc Oscart érő Anthony Minghella Angol betegje, Richard Loncrain III. Richard-ja és A szikla Sean Conerryvel még mindig a 96-os év termése.

Magyarországon Koltay Gábor az István a királyt örökíti 1985-ben, majd jó tíz évre rá bukik a Franco Nero játszotta Honfoglalással. 1988-ban Enyed Ildikó Az én XX. századom filmje, 1992-ben Szomjas György Roncsfilmje (előtte Könnyű testi sértés – 1983), Bereményi Turnéja a siker. Ebben az évben forgatja Szabó Ildikó a Gyerekgyilkoságokat. Elkészül Tarr Béla Sátántangója, Jeles András Senkiföldje 1993-ban. Koltai Róbert a színész-rendezők egyike a Sose halunk meget mutatja be sikerrel, Kern András a Sztracsatellát. Szász János Woyzeck-jével díjakat nyer 1994-ben (Kovács Lajos és Haumann Péter játékával), Grunwalsky Utriusát, Rózsa János Jó éjt királyfiját mutatja be. Gothár Péter 1995-ben A részleg, 1996-ban a Haggyállógva, Vászka című filmjeit készíti el. 1996-ban Iványi Marcell a Szél című kisfilmje, Fekete Ibolya Bolse Vita és Sára Sándor Vád című filmje jelentős még, Tímár Péter (Egészséges erotika – 1985; Csapd le csacsi – 1991) Csinibabája sikeres vállalkozás.

Mi maradt ki? Rengeteg minden. Arra azért jó, hogy csokorban látva filmes élményeinket megidézzük, s lássuk e százéves világbirodalmat.

A következőkben a film készítésben rejlő alkotói lehetőségekbe kóstoljunk bele! Először a képi világba, majd a hang univerzumába.

Fény – árnyék

Viharos-kék abroszt festett a piktor, rá egy zömök sült kappant, rózsaszínt.Az árnyak megrohanták alkonyatkor, a kappant abroszostól falta mind."/Weörös Sándor Csendélet című verse az Orbis Pictus ciklusból/

Vissza nem tarthatom a mozirajongó Babits Mihály 1907-ben született Mozgófénykép című versének első versszakát:

„A gép sugarát kereken veti, képkörbe fénylik a sík lepedőnmindjárt, szívem új színek és alakok lovagolnak a fénylegyezőnolcsó, s remek élvezet összecsodálni e gyors jelenéseket itt:első Szerelmi Tragédia, melyet a lámpa a falra vetít."

A fény alkotó felhasználása teszi a filmet a hetedik művészetté. Persze lételeme is egyben, éltető forrása, hiszen fény nélkül nincs élet, nincs látás, nincsenek érzékelhető formák, kiterjedések, perspektívák, és az életünket oly „színessé" tevő hideg-meleg színek, a szem fokozott csábításának eszközei. A fény-árnyék művészi funkcióit Bíró Yvett három csoportba sorolja: hangulatteremtő funkció, érzelemkifejező és értelmező szerep. Az operatőr kamerájával a filmkép megformálása során tudatosan alkalmazhatja a fény-árnyék adta lehetőségeket. A film nyersanyagának érzékenysége, a filmes stáb munkájának gazdaságos működése miatt a szükséges fényviszonyokat leggyakrabban mesterségesen, világítással hozzák létre.

A filmnek és a videónak eltérőek a megvilágítási igényei, az elektronikus videokép alacsony fényigényének minőségi hiányosságai vannak (szakszlenggel zsizsikél, nyüzsög, hangyásodik, moarés, mákos – és még mondja valaki, hogy nincs terminológia!), a film a fényérték különbségeket érzékenyebben rögzíti, jobb az „átfogása". A videokép komponálásakor fontos tudni, hogy a legtöbb kamera a képmező fényviszonyait átlagolja, így az gyakran beég vagy behúz, azaz elsötétedik. A manuális blendeállítás korrekciót jelent, megoldást nem. A kamera színhűségét a fehéregyensúly (white ballance) beállítása teszi lehetővé, amelyet a fényviszonyok változásával újra el kell végezni. Kerülni kell a kevert fényt, mert a felvétel színtónusa vagy pirosas rozsdaszínű, vagy kék lesz, erősen rontva a kép tartalmának befogadási esélyeit.

„A fény – írja E. Lindgren – meghatározza és kiemeli a tárgyak körvonalait és síkját, megteremti a tér mélységérzetét, érzelmi hatást kelt."

A fénnyel hangulatot, atmoszférát teremthetünk, ami a filmes illúziókeltés legfontosabb hitelesítő eleme. A tárgyak képe aszerint változik, hogy mi a fényforrás, mekkora a fényerő, milyen a fény karaktere és milyen az iránya (például a képen látható ellenfény sziluett hatást ad).Az erős kontrasztok, erőteljes fényhatások alkalmazása legtöbbször a drámaiságot emeli ki, a tárgyak, személyek fenyegetővé, plasztikussá válnak (Eizenstein – Rettegett Iván); a sötétben tartás nyomasztó magányt, misztikumot sugall. A lágy fények poétikus, impresszionista használata nyugalmat, harmóniára való törekvést jelent. Reflektáló felületek (fal, víz, anyagok, kifeszített háztartási alufólia) megvilágításával szórt, ún. indirekt fénnyel igen szép hatásokat érhetünk el, mint ahogy akár a lámpa, akár az objektív elé helyezett szűrőkkel (üveggyapot, tüllök, gyári szűrők, fóliák, vagy akár a mikuláspapír).A fény kiemelő voltának, illetve a fénytelenség takarásának dramaturgiai szerepe lehet. Ma már a színhiány is egyfajta stilizáció, ha a szín láthatóan funkciót kap, akkor az nem más, mint színdramaturgia. A főfény okozta árnyékok, félárnyékok eltüntetésére derítőfényeket alkalmaznak. A fényeffektek (neonreklámok, vibráló fényjátékok, fénystroboszkóp) hangulatteremtő eszközök.A kép kivilágosítása és elsötétedése (fade) elkezdő – befejező, elválasztó funkciója van, az idő múlását érzékelteti, filmnyelvi séma.A fejezet elsötétítése, prózai képeinek gondolatbeli lekeverése gyanánt: Mintha filmet látnék:egymásba csókol két éhes árnyék,s a film remény:előttem a fal, mögöttem a fény...

A mozgókép hangja és a csönd

A 20-as évek végétől a némafilm gazdag, kifejező képi világát oldotta a hangosfilm megjelenése.

„A beszéd megjelenésével eltűnik az ember arca."/Balázs Béla/

„A talkie? – jelentette ki Chaplin – mondhatom Önöknek, megvetem! Elrontja a világ legősibb művészetét, a pantomimot. Megsemmisíti a csend gyönyörű szépségét."

Pedig valójában a hangosfilm tud dramaturgiai értéket adni a csendnek. A kép és a hang közötti viszony (Bíró Yvett függőleges montázsnak hívja ) azonban hamar főszerepet kapott, így a hang formanyelvi eszközzé vált, beépült, és gazdagította a film kelléktárát.

„A zene, szélesítve a néző vizuális befogadókészségét, lehetővé teszi, hogy a rendező irányítsa a néző érzéseit ... így az érzékelés árnyaltabbá és gazdagabbá válik" – írja Tarkovszkij.

Az akusztikus környezet ábrázolásának mikéntje a témája Lohr Ferenc A hangzó filmnyelv tanulmánykötetének. A szakirodalom súlyától szédülve el kell ismerni, hogy a videostúdiók mostohagyereke a hang.Pedig a hang gyakran átveszi a képek váltakozásának, vágás által adott belső ritmusának főszerepét; – a beszédre, zenére vágás, a jelenet csendre való kitartása alkalmazott funkció – ; de többnyire a hang azt az illusztrációt jelenti a video gyakorlatában, amit a kép végez az írott sajtóban. Az elektronikus gumizene, a jogdíj lejárt klasszikusok, a képben gondolkodó videósok ki nem mondott gondolata szerint, nem üthetik meg a képkompozícióikat, valójában a hangcsík vagy hangsáv értő felhasználásához nem értenek, legtöbbször nincs adekvát felszerelésük, idejük, státuszuk, és nincs a körülményekhez képest jobb megoldást kierőszakoló megrendelői igény. Az alkalmazók gyakran belefutnak hatásvadász slágerek s a kialakult filmzenei közhelyek használatába (templom – Bach, természet – Vivaldi, humor és burleszk – ragtime, víz alatti felvételek – Jean Michell Jarre, monumentalitás – Beethoven vagy Vangelis, neutrális modern – Mike Oldfield, lázadó – Pink Floyd és Doors).

Balázs Béla 1930-ban közzétett A film szellemében című könyve már lelkendezik a hang új dimenziónyitásáról. A zene, az emberi hang (monológ, dialóg, kommentár) és a zörej a képsorokat támogatja vagy ellenpontozza, összeköti vagy elválasztja, lágyabbá vagy keményebbé teszi, elandalít, meghökkent, heroizál, szorongással tölt el.

A vágás során a hang, a kép tartalmához viszonyítva lehet szinkronban és aszinkronban is. „A zenei alap leegyszerűsítő folytonos megfelelése, a zenei struktúra szolgai másolása, a zenei hangsúlyokkal minduntalan egybeeső vágás monotonizál. Az editálás során új ritmusvariációknak kell megszületniük."

/Buglya Sándor/

A hang lehet több rétegben is jelen, önálló „szimfóniát" alkotva. Érdekes jelenség a hang intimitása; a képi környezetből számunkra kiemel hangokat (a hang premier plánja lehet például ideges kézdobolás, szívhangok, ajtócsikorgás), miközben a titokba való beavatottság érzetét kelti. A hang tehát „plasztikusabbá teszi a filmképet, a kép terét pedig valószerűbbé" – írja Rudolf Arnheim –, ily módon az élményt teljesebbé, megélhetőbbé. Hangtárakat sablonoktól szabadulva tehát újra kell hallgatni, mikrofonokat csőre tölteni, és ahogy az előrelátó alkotó teszi, gyűjtögetni a „jó lesz még" zenéket, zajokat, hangokat.

Az erőszak kultúrája

„Az emberek sorsa nézetem szerint azon múlik, hogy sikerül-e kultúrájuk fejlődésének folyamán az együttélésnek az emberi agressziós és önpusztító ösztön által okozott zavarai fölött úrrá lenniök."

/Sigmund Freud/

Az erőszak kultúrájának jó összefoglalása, ahogy Conant, a barbárt oktatja apja: „Senkiben se bízz ezen a földön, sem emberben, sem állatban. Csak a kardodban bízhatsz!" „Az emberek gyilkolnak és gyilkoltatnak." – így a Kung Fu, avagy Egy legenda újjászületik című filmjében. A City Cobra elején egy hang sorolja az ijesztő adatokat: „Amerikában tizenegy másodpercenként történik egy betörés, hatvanöt másodpercenként egy fegyveres rablás, huszonöt másodpercenként egy erőszakos bűncselekmény, huszonnégy percenként egy emberölés, naponta kétszázötven erőszakos nemi közösülés."(Az állami erőszak adatai hasonlóan ijesztőek, így az 1983-ban becslések szerint az USA naponta kétmilliárd dollárt költött katonai célokra!) „Az erőszak az életem része" – mondja Martin Scorsese, az Ártatlanság korának rendezője, s valóban olyan ez, mint egy Ponyvaregényben. A Caligari (1920) bemutatójára készített programfüzet megállapítja, hogy „a háborúk és forradalmak sodrába került, letiport emberiség úgy áll bosszút az évekig tartó szenvedéséért, hogy elmerül a kéjben ... és tétlenül, vagy cselekvőleg behódol a bűnnek."

Ez a kérdés különösen megosztja a közvéleményt, így egy pillanatra megállunk.Aronson A társas lény című munkájában külön fejezetet szentel az emberi agressziónak, s ezt személyes példájával vezeti fel, miszerint a televízióban a délkelet-ázsiai híreket nézte: „A műsorvezető beszámolt arról, hogy amerikai repülőgépek napalmbombát dobtak egy dél-vietnámi falura, amelyről azt gondolták, hogy a partizánok egyik megerősített állása. Legidősebb fiam akkoriban tízéves lehetett, azt kérdezte: – Mondd, papa, mi az a napalm? – Hát

– mondtam szórakozottan – úgy tudom, valami vegyszer, ami tapad és éget, ha rákerül a bőrre, nem lehet eltávolítani, és elég csúnyán összeég tőle az ember. Ennyit válaszoltam, aztán néztem tovább a híradót.Néhány perccel később véletlenül a fiamra sandítottam, és azt láttam, hogy könnyek folynak le az arcán..."Arról, hogy az ember eredendően agresszív lény-e, megoszlanak a vélemények. Rousseau Társadalmi szerződésében azt mondja, hogy csak a korlátokat állító társadalom kényszeríti ki belőle az agressziót és az aljasságot. Freud és mások azt a nézetet vallják, hogy az ember természetes állapotában vadállat, és csak a társadalom adta rend és törvény tudja lefékezni, vagy szublimálni eredendő agresszív ösztöneit. Freud tovább megy, s azt mondja, hogy az agresszív impulzusoknak valamiképpen felszínre kell törniük, különben elfojtásuk belső robbanáshoz, betegséghez, torzuláshoz vezethetnek. Konrad Lorenz azzal érvvel, hogy az „agresszió lényeges szerepet játszik az ösztönök életfenntartó funkciójában", tehát evolúciós jelentősége van (hierarchia, párosodás stb.). Leonard Berkowitz szintézist alkotott, így meghatározása nyomán az embernél „az agresszivitás a vele született hajlamok és tanult reakciók bonyolult egymásra hatásának függvénye". Egy másik leegyszerűsített felosztás szerint kétféle embertípus van, a bankrabló és a pénztáros. Az agresszió formáinak elkülönítése nehéz feladat, a fogalomkör igen szélesen értelmezett. Aronson vélekedése szerint a nyugati világ emberének – különösképpen az amerikaiaknak – gondolkodásába belesulykolták, hogy a siker egyenlő a győzelemmel. „Egész kultúránk a győzni akarás őrületében szenved."A profi rögbiedző, Vince Lombardi szavaival: „A győzelem nem a legfontosabb, csak a győzelem a fontos."Hogy az agresszió megítélést tovább nehezítsem: Bettelheim és Aronson közös ösvényén, Seymour Feshbach kísérleteire támaszkodva állítható, hogy az agresszió kiélésének formája a fantázia. (A körpálya befutva, lehet a fantázia fejezethez lapozni!)

A televíziós programokat vizsgálva, azt találták, hogy minden tíz program közül nyolcban az erőszak dominál, műsoróránként nyolc erőszakos epizód jelenik meg. A legtöbb erőszakot a rajzfilmek sugározzák. Az USA Mentálhigénés Intézetének jelentésében megállapította:„A kérdéskör kutatóinak többsége egyetért azzal, hogy a televízióban ábrázolt erőszak agresszív magatartást idéz elő...", s érzéketlenné (imunissá) teszi a nézőit a valóságban tapasztalható agresszív cselekedetekkel szemben (a hírek meccseredményként számolnak be a terrortámadásokról, a repülőszerencsétlenségekről).A nem kívánatos műsoroktól való védekezés egyik lehetséges formája a V-chip (violent – erőszak). Az amerikai új távközlési törvény értelmében a gyártók minden új tévékészülékbe kötelezően beépítenek egy chipet, amely érzékeli az adásban közvetített jelet, s a képernyő elsötétül, ha – a szülő által – letiltott műsort választja az otthon maradt gyermek. A strasbourgi Európa Parlament nagy többséggel szavazta ajánlását tagországai számára, hogy a chip bekerüljön minden eladott tévékészülékbe.A magyar médiatörvény kizárólag a magyarországi rádió- és televíziós műsorszolgáltatásra és terjesztésre terjed ki. Számos általános tiltást fogalmaz meg. A kiskorúak személyiségfejlődésére ártalmas, így különösen az erőszak öncélú alkalmazását magatartási mintaként bemutató, szexualitást öncélúan ábrázoló műsorszámot csak 23 és 05 óra között lehet bemutatni. A kiskorúak személyiségfejlődésére súlyosan ártalmas műsorszám közzététele minden esetben tilos.

Az izgalom fokozásának igénye a 70-es évek elején teremtett meg (újabb) filmműfajokat (nem feltétlen az ősképet, az abszolút elsőt keresve). Fleisher A bostoni fojtogatót mutatja be 1968-ban. A nagyvárosi cowboytörténetek Clint Eastwood Piszkos Harry című filmjével 1971-ben, a Bosszúvágy típusú történetek Charles Bronsonnal 1974-ben kezdődnek. A bunyós filmek 1976-ban Stallone Rocky sorozatának első darabjával indulnak be igazán. A kung-fu harcos Bruce Lee 1971–73 között dolgozik. A road movie csillaga, Dennis Hopper Szelíd motorosok című filmje 1969-ben, majd Spielberg mester Párbaja 1972-ben kerül vászonra. A katasztrófafilmeket George Seaton Airport sorozata nyitotta meg 1969-ben a levegőben, 1972-ben a Poszeidon katasztófa és 1974-ben a Cápa a vízen, a Pokoli torony 1974-ben a nagyvárosban. A tudományos-fantasztikus filmek 1968-ban a Schaffner Majmok bolygója és Kubrick 2001 Űrodüsszeia című filmjével indulnak, majd 1977-ben Spielberg Harmadik típusú találkozások és George Lucas Csillagok háborúja triológiával népszerűsödik tovább, Mel Gibson 1978-ban a Mad Max sorozattal lesz ismert, 1982-ben Stallone a Rambo sorozatot kezdi, s indul a Karat Kid is. Richard Donner a Halálos fegyver sorozatot kezdi 1986-ban, Van Damme a Véres játékokkal 1988-ban kickbox filmeket kezd, ebben az évben Bruce Willis Die Hard sorozatot.Az izgaloméhség azóta is ébren tartja a filmkészítőket s így a nézőket is. Az akciófilmek néhány remekét kiemelve: Luc Besson Leon a profi és a Nyikita című; „Sly" azaz Sylvester Stallone A bosszú börtönében és a City Cobra; Sean

Connery Gyilkos nap és a Szikla című; Bruce Willies az Utolsó cserkész és David Fincher A hetedik című filmek igen jól elkészített mestermunkák.

Oliver Stone ámokfutó road movie-ját, a Született gyilkosokat (1994) nézve a jövő sem látszik habos tortának (Az FBI adatai szerint, az elmúlt húsz évben kézre került 160 tömeggyilkos háromnegyede amerikai volt, s nap mint nap mintegy 35 ilyen golyóérett elme cserkészi be soron következő áldozatát. Figyelem, ez a való élet!). Stone szerint az erőszak korunk legcsábítóbb és legjövedelmezőbb szórakoztató iparága, de miközben lerántja a leplet a média erőszakosságáról, maga is tobzódik benne. A sorozatgyilkosok ünnepelt sztárok (Ruby Dallasban az amerikai tévéstársaságok kamerái előtt ölte meg Oswaldot, Kennedy elnök feltételezett gyilkosát, így százmillió körüli nézője akadt), akik kegyetlenségüket rekordkísérletekkel akarják emlékezetessé tenni. Új dolog ez? Nem, sajnos a civilizáció történetében mindig is voltak, kiemelten kezelt gyilkosok. Kékszakállú, Báthory Erzsébet, Macbeth, Drakula és Hasfelmetsző Jack (1888), Edgar Allen Poe Morgue utcai kettős gyilkossága (1841). A pitbull-lelkű nézőtársainknak a Gonosz áldozat szomja, gyilkolásának részletgazdag bemutatása élvezettel jár. A Terminátor „közönyösen menetelő ölőgépe" – Arnold Schwarzenegger alakításában – a megbízhatatlan világot bünteti („a kalapácsos ember mindent szögnek néz!"). Jim Morrison mondta: „A mozi varázsa a halálfélelmen alapul." Robin Cook lélektani krimijei kitűnő dramaturgiai pontossággal kezelik, adagolják a feszültséget olvasóik, nézőik számára.

Nem mehetünk el mellete, hisz elérkeztünk a horror (vagy ahogy egy éjszaka rendre bepisilő kislány mondja, a „hojjoj") műfajához.Vámpírok, zombik, kísértetek az egykori karneváli hangulatnak, az ősi hagyományoknak, a misztériumjátékoknak örökségei, a túlvilági lét piaci vizualizálása. Minden korszakot a maga szelleme kísért. A Halált, a testet öltő Nagy Ismeretlent végül az élők legyőzik, visszakényszerítik a más világba. A természetfölötti (-alatti) jelenségek divatját a szellemipar tartja életben, kihasználva valós félelmeinket, (kollektíve) tudatlanságunkat.Sorakoznak a lidércek, a Gonoszok, a „zselatinszemű" kötőtűs mutánsok, hogy zsigereinket a feltrancsírozás rémével ijesztgessék, hogy a velőloccsantást kultiválják az embertelenedett létben. Hentesbárddal vagy láncfűrésszel tobzódik a tehetetlen monstrum.A horror (véres papírzsebkendő): embergyűlölet, nyomasztó sötétség a lét és a halál mezsgyéjén, (a metáltüdő asztmás légzése, vérkapszulák, halogénezett szárazjégben koporsófedél-flipper, rongyosra maszkolt embertorzók stb.) a félelemre építő lélekterror. A horror, az élet kompromittálása, beteges készítői agyvelő szülötte, melynek célja, hogy a képzelt gonosz lincselő megnyilvánulásait aprolékosan mutathassa. Emlékeztetnék a Nagykovácsiban történt gyermeköngyilkosságra, ahol a média közvetítésével a túlvilági csábításának engedve történt a tragédia.A műfaji határok nehezen értelmezhetőek, a szó mindkét értelmében korspecifikusak, így például az azóta rehabilitált Hitchcock betiltott Psychója ("aljas borzalmak szatócsa" – írta az Esti Hírlap) ma inkább csak izgalmas krimi. Luis Buňuel és Salvador Dali Az andalúziai kutya (1928) 20 perces művészfilmjében premier plánban látjuk egy lány szemének borotvapengével történő szétvágását. Stephen King (Carrie – 1976; A ragyogás – 1980; Cujo – 1983; Tortúra – 1990) abszurd, ezoterikus víziói érdekes, igaz, nem gyerekeknek való filmek, a Bárányok hallgatnak című (1991) film Oscarjai, a műfajt is legitimálták. A horror feltámasztja a lét szelídítetlen hatalmait, s olyan területeken tobzódik, ami túl van az empirikus és a tudományos válaszadás lehetőségein, ez vonzereje s veszélyeinek forrása is egyben.

Király Jenő a Filmvilág 1988/7. számában arra invitál bennünket, hogy vessünk egy pillantást a türelmetlenség, a gyűlölet, az üldözések és az álszentség világtörténetére. Javaslom, tartsunk vele:„A történelem tanúsága szerint a legbarbárabb kultúrák önképe a legjámborabb, a legkegyetlenebb korszakok a legálszentebbek, a félelem és rettegés korai rettegve tisztogatják és kozmetikázzák képüket... Minél nagyobb a jólét és szilárdabb a jogrend, minél inkább meghaladják a valóságban a meggyötrő, korrumpáló nyomort, a lét- és vagyonbiztonság hiánya által táplált perspektívátlan züllöttséget és mindennapi destruktivitást, annál szívesebben szemléli a fantázia a fiktív világokba kivetített, féken tartott veszélyeket. Némaságra ítélése megkettőzi a szorongást. A kín, a félelem kifejezése legalább a kín megkettőződésétől, az elhallgatás kínjától megszabadít, mert ahogy Kierkegaard mondja: ha minden kétségbeesést és a rossz minden borzalmát csak egyetlen szóval is megragadjuk, akkor ezek máris kevésbé lesznek olyan rettenetesek, mint a hallgatás."

Az bizonyos és nyomasztó is, hogy a borzalmak megragadása tökélyre vitt ábrázolásban és nagy mennyiségbe kerül elénk, mintha minden az embert támadná, hű lenyomataként apokaliptikus korunknak. Az erőszakfilm és horror a

testet kínozza, a pornó a gyönyört darabolja, a katasztrófafilmek a nagyvárost támadják, óriás majmok harapós piranhák, vírusok és őslények támadnak minket, emberkéket, sőt a sci-fi jóvoltából a Föld nevű sárgolyónkat is. Degenerált pankrátorok és unalmas, alamuszi gépemberek keresztezéséből készítik hőseinket, melyeknek lelke vagy programja emlékeztet csak kitalálójára, az önmaga félelmeivel játszó emberre.„Soha nem vagyunk védtelenebbek, mint mikor szeretünk."

/Freud/

Hacsak akkor nem, amikor nem szeretnek. Freudot megcsavartam, kiforgattam. Az biztos, a világon nem sok olyan csoda van, mint a teljes odaadás, az eggyé válás csodája, a szeretkezés. Biegelbauer Páltól kölcsönözve "akkor vagyok, amikor áradok", másfelől a legnagyobb ajándék, ha másik a szeretetét, önmagát adja. Reagálni kell a nemiséget témává, céltáblává vevő, a szeretetet, a szeretkezés misztikumát silányító, prostituáló médiumokra is. Reagálni és feldolgozni. A műholdon nyomul a tizen- huszonéves olcsó softerotikus vígjátékokat adó RTL; a svábise dájcskamaty, azaz Jürgen Tirolban, vagy iskoláslányok bundabugyiban (Schulmädchen-report) a SAT1-en; a hermafrodita Lilo Wanders aberrált bazár-tóksója extremitásokra kihegyezve a Voxon. A késői órákban gyomorpróbáló kínálat persze igen megnehezíti az ízléses műfajbéli filmek hozzánk való eljutását, befogadását.

A meztelenség lázadás (Banánhéjkeringő, A halászkirály legendája), kiútkeresés, feltárulkozás (civilizáció oldaláról), őszinteség (a védtelenség vállalása), visszatérés a paradicsomi léthez. Walker írja, hogy „Marlyn Monroe meztelenül érezte magát egyenlőnek a többi lánnyal, mert nem kellett az árvák ruházatát viselnie." Valójában a meztelenséggel a hatalom és gazdagság öltözékben formát öltő hierarchia helyett a szépség hierarchiája lép.A meztelenségnek más funkciója van a művészetben és az erotikában, a szexben és a pornóban. A görög és római antik világ feltáró meztelensége például a természetben élő ember önigazolási kísérlete, a mesterkélt civilizációs létforma ellen. A meztelenség lehet rituális magamutogatás végállása, ahol a vetkőzés az adagolt beavatásra épít, s ez a sztriptíz. A sztriptíz mint stílus önmagában érdekes, mert a leselkedés és a magamutogatás cinkosságára épül. A mozgásban elrejtett titokba való beavatás belső dramaturgiája légkört teremt, vágyat gerjeszt. A vállalt kiszolgáltatottságnak többségében iránya van (Kim Basinger tánca a 9 és ˝ hétben Mickey Rourke-nak Joe Cocker zenéjére – 1985), a nő a férfi képzeletére építve játszik, az imponálás, a csábítás szimbólumrendszeréből koreografált mozgássorokkal. A sztriptíz, valós találkozás nélküli rítustánc, hatását a zene, a megvilágítás, a női test, a ruházat (fehérnemű) és a mozgás érzékiségéből kapja.

1905-ben a német Messter a művészi erotikájú Meztelenek és bolondok című filmjét mutatta be, 1904-ben Argentínában készült a Mély torok című őspornó. 1910-ben Asta Nielsen elindult A züllés útján. Marylin Monroe, mint szőke szexbomba az 50-es évek máig tartó kultuszát alakította ki. Raquel Welch a hatvanas években szexistennője. Anita Ekberg a Fellini-filmek erotikus sztárja, Sophia Loren, Brigitte Bardot, Jeanne Moreau, Cathérine Deneuve tipizált női szépségkarakterek. 1972-ben Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című filmjét az államügyészség pornográfnak ítélte, s betiltatta. Az erotika tömegek felé a nagy áttörést 1974-ben bemutatott Emmanuelle című film jelentette Sylvia Kristellel, aki a Lady Chatterly szeretője című 1981-es alkotásban szerepelt még. Oshima 1976-ban Az érzékek birodalmába vezet. 1981-ben, Brooke Shields a Kék lagúnában, a paradicsomi állapotokat idéző jeleneteket mutatott a világnak, míg Postás mindig kétszer csenget című történetet ezúttal Jessica Lange és Jack Nicholson játszotta fel. A végzetes vonzerő 1987-ben, A vad orchideák 1989-ben készült. Az Elemi ösztön 1992-ben Sharon Stone robbanása, ebben az évben született Jean-Jacques Annaud A szerető című filmje is (A képen a szereplők: Jane March és Tony Leung). Natassja Kinski (Cosi come sei – 1978; Macskaemberek – 1982), Bo Derek (Bombanő – 1979), Demi Moore, Sophie Marceau, Pamela Anderson és Erika Eleniak keblei szintén mutatósak.

Az 1989-ben indult, a világ 142 országában vetített Baywatch sorozat a malibui partiőrség modell-nyusziaira építi sikerét. 1990-ben, az RTL-en indult a Tutti-Frutti című vetkőzös játékschow. Az énekes sztár Madonna – a fülledt klippjei után – a Tanú teste című filmben vetkőzik.

A szexipar (masszás monogám családapáknak; gumilányok, telefonszex, képes magazinok, videotékák szeparált sarka, rinoszarvörlet, málnaízű óvszer, elemes turbósító egészségügyi segédeszköz stb.), üzemi konyha. A szex technika- és teljesítménycentrikus. A random becsajozás a pub-ban kollektív élménye a papa unalmas impotens világának szól. A tömegkiszolgálás a szükséglet profitjáért bármit megmutat. „Las Vegas a pornógiccs fővárosa: az erotika-showban mintha Dante lenne a tornatanár..., 131 perc pucér női löncshús" – írja a Cinema újság Verhoeven Schowgirls – 1995 filmje nyomán.

Hard verziója az arisztokratikus kiváltságból a 60-as évekre kiszabadult polgári szabadságmozgalmi termék, melléktermék, a pornó (az összefüggéséből kiragadott nemi aktusra redukált kukucska, szórakoztatóipari stimulátor), amit azért fontos elhatárolni az erotikus kultúrától. Késztetéseink szerint (homo, bi, hetero) válogathatunk, hogy miből-kitől sűrűsödik vérünk. Az egyik legismertebb pornósztár, Teresa Orlowski (gimnasztika szex) filmjeire mondták, de a többire is igaz, ha egyet megnéztél, mindet láttad! A pornófilm lényege a maximált gyönyör; a kéj, a háztartási szex brutális képi adagolása (gyorstalpaló élvezetbiztos használati szex, a „belső történések hiányát a külső ingerkörnyezet látszólagos mozgalmassága feledteti"– Lányi András), mely műfajt (-alankodást) telivér nősztárok tartanak életben a piaci mutatók szerint (Gabriella, Angelica Bella, Anita Rinaldi). A búgatóipar csereorgazmusai az emancipálódott szexualitás jegyében történik a „sliccben nyitott társadalmunkban". Közben az ingerküszöb emelkedik; frusztrált, fásult, unott és érzéketlen lesz a még szűz és máris elhasznált bakfis („a használat után eldobandó" világ kultúrája).Az intimitás és a redukált női test szépségének áldozatával létrejött az actionsex fallikus uniformja. A strapanő modoros prózai feltárulkozása, a Király Jenő által publikált „kéjcirkusz" mutatványszáma. Visszataszító ez a fajta lumpenerotika (példa rá Cicciolina szégyenrevüjének „istálló-erotikája", zöldség-gyümölcs fetrengései), az együtt magány elfuserált orgazmusának érthetetlen kipakolása. Mert piszkos és elhasznált. A szexkáderek önmagukat áldozatként beállító szenvelgő körömrágásait elhinni, az öntudatuk mögött tudatot feltételezni – hiábavaló. „A megfizetnek, tehát vagyok" filozófia létezése, a morális özönvíz képével azonos.

Az eddig leírtak összképe szigorú helytelenítésemet mutatja. Á dehogy! A vallási szemérmetességet, az erkölcsi felháborodást mint dicsfénnyel övezett irigységet, vagy a fehér köpenyes Gólyva Gizellák, nemi betegségek makró fotóival rettentő okoskodását, a „Kádárné Tamáska Mária-féle kötöttsapkája által fémjelzett, szordinóban csak elölről kefélő, villanyt gondosan leoltó, malacságokat a légtérbe nem ordító bolsevik prüderiát" méginkább rühellem. Továbbra is Fábry Sanyi szavaival élve, bizony kell, lehet mit mutatni az „otthonkába beleszalonnásodott, lepattogzott körmű, lenőtt hajú, olajszagú asszonyállatoknak és borostás, hiányos fogazatú, nájlonmackóba pállott embereiknek." Az önmagunkhoz való elérés, már az első körökben igényli vágyainkkal, érzéseinkkel való szembetalálkozást.Na és Te, kedves olvasó, tudod-e, hogyan készül a gyerek?– Leül az asztalhoz, és megírja a leckéjét.

A „rendes lánynak" ma a hollywoodi cenzúra adja a mértéket, meddig lehet elmenni. A rendszerváltás után felszabadult import szutyadék után gyakran általánosítunk, s könnyen eleve tiltunk, vagy szömérmesen nem beszélünk róla. A kamasz a titokra, a kendőzetlenségre kíváncsi, a másik nem szépségének látványát szívesen kóstolgatná. Bíbelődése endorfin termelő nagy felkészülés, a diéta pedagógia pedig csak az iskola húgyszagú vécéibe száműzi az érdeklődő ifjúságot. A szexuális felvilágosítások az epebetegek diétájával, a vakbélműtét könnyen-gyorsan-féle művek előkelő társaságban találhatók, száműzve a jobb érzésűeket a kioszk-kínálat csurrantós látványvilágához. Ötletbörzét (itt) nem tudok felvonultatni a szemünk csukva tartása azonban minden bizonnyal a legrosszabb döntés.

Néhány szót az erotikáról, azaz „eltévelyedni emberi dolog, de isteni érzés." – ahogy Mae West mondaná. (Az alább következő idézetek Király Jenőtől valók.) Az erotika (szó szerint érzékiség) olyan szeretetfajta, ahol a résztvevők legteljesebben feltárulkoznak és elfogadják egymást. „Kiindulópontja a testi izgalom által felkorbácsolt képzelőerő", amely pedig ismét a vágyat táplálja, ami emocionalitássá szerveződő önreflexív módon viszi előre, ösztönzi és differenciálja a cselekvést. Az erotika művészi készlet a vágy, annak iránya és tartalma, a közeg, a hangulat megteremtésének megidézésére az elképzeléstől a megvalósulásig, az összenézéstől, a becéző simogatáson át a kielégülésig. Egy igényes pornó jelenet éppúgy lehet erotikus, mint egy arc, egy mozdulat, egy divatbemutató vagy Hegyi Barbara hangja. Az erotika játék, az érzékszervek és az agy, a felkorbácsolt vágy és a képzelet, valóságelemeket kereső és továbbépítő játéka. (Ami a hétkönapokon a hátsófél, a szabónál ülep, a hentesnél a far, az ismeretterjesztő brosúrában a végbélnyílás, az erotikában a popsi, a szexben a fenék, a pornóban a segg.) Az erotika idealizál és esztétizál, optimális távolságot keresve elidőz, emberivé teszi az ösztön parancsát. „Az erotika a test szellemi értelmezése, a szellem felfedezése a testben."Az erotika szabadság, hisz függésük a másik választásából s összeolvadásuk ered csupán („prózai, rigorózus környezetük számára ijesztően szabadok"), de ez is tartja őket össze.

A simogatások felelgetéseiben, az „ölelkezések dialógusaiban" beszélik meg a világ néhány percnyi leválasztását, a gyöngédség uralmát, az igazi odafigyelést. „Az erotika a Minden szenvedélye, a szerelem az Egy általi bűvölet." Az erotika a hódítás és birtoklás, a befogadás, a másik általi, másikban való önfelfedezés ünnepe.

A közöny, az unalom és a velleitás

„Mi a Közöny?Nem tudom, és nem is érdekel!"

/Graffiti/

Hogy is kerül e téma terítékre? A szenvedély, az odaadás feszültsége, a megszerzés öröme, az önpróbáló és feloldó játék, egyszóval a hozzáállás, az ember viszonya az, ami lényeges. Közönségként, készítőként, alkotóként egyaránt. Érzelmeink vállalása, a szépség és az igazság keresése olyan alapattitűd, amely az alkotói szemlélet fontos eleme, egyebek közt a dolgok ismeretével és tiszteletével együtt. De miért is kerülnek ide ezek az evidenciák? Mert a szorongó, rosszulléti társadalom önkifejezését nem találva a közöny látszólagos kényelmében tesped. Zsibbadunk. Érzelmeink fagyhalálával a magánélet is funkciótlanná válik.„Szeretkezz, ne háborúzz!" – szólt a Szelíd motorosok felkiáltása, s most, hogy ennek a generációnak potenciazavarai vannak, a politikai klimax áldozatává teszik az országot. Hankiss Elemér diagnosztizálásában, pongyola társadalmunkban minden olyan, mint egy felvonulási barakkban, ahol a keszekusza átmenetiség, hebehurgya kampányok paradigmatorlódásai jellemzők. Valakire mindig várunk. Megváltóra, Godotra, Valakire, aki majd helyettünk feláll, megold, elintéz. Pedig a kulturális evolúció értékteremtő és értékmentő megbízatásai a kezünkben vannak. Nevezzük egyszerűen lehetőségnek és éljünk vele!

Az unalom és a melankólia történelmi genezisére pillantva a növekvő specializáció tömegek számára jelentette cselekvési lehetőségeinek beszűkülését, döntési deficitet, növelve az egyén kiszolgáltatottságát. Gondoljunk egy gyári munkás hangya-létére. A pótolhatóság érzése, az értelmes öntevékenység hiánya, a kihívás nélküli monotonitás s a valóság feletti uralom illúziójának elvesztése tétlenséget, az pedig frusztrációt, szorongást okoz. Nietzshe Ecce homojában mondja: „Nem a kétely, a bizonyosság őrjítő."A gépies, valós alternatíváktól mentes, a személyiséget nem igénylő tevékenységek fáradságot idéznek elő, s elhasználják az egyént anélkül, hogy testi és szellemi erőit mozgásba hoznák. Keynes, a fogyasztói társadalom prófétája 1930-ban már leírja, hogy a dolgozóknak a szabad idő addig a pillanatig ajándék, amíg kezükbe nem kapják. Norman Mailer is a kizsákmányolás burkolt és kifinomult formájának tartja a komfortot és a tömegkultúrát. Mára a társas- (udvari, szalon) és a közélet is formális protokollá, médiatáplálékká csökkent, méginkább bezárva az egyén a szűk privátszférájába (Nagy Bandó András Kocka utca 13). Ezen tünetek összességét velleitásnak hívhatjuk. A velleitás az erőtlen vágyak és a bágyatag akarat együttese. Gombár Csaba egyik tanulmányában írja, hogy hozzátartozik egy jellegzetes fintor, a kényszeredettség grimasza s a torokból nehezen kipréselt tagolatlan hang. E jellemző deskriptív kórkép patológiás társadalmunkra igaz ugyan, de most az újraosztás reményében fel kell szívnunk magunkat.

A morális túlélés – a közeg

„Nem szeretem a politikát, az olyan... izé." /Arany János/

Néhány szót a közegről, apolitikusan a politikáról (porhintés, mellébeszéd, szélhám és öltöny-nyakkendő), merthogy túlpolitizáltak (mi pedig politikai menekültek) vagyunk. Médiatörvény, szerzői jogok, közszolgálatiság (az állam bácsi adófillérekből kuporta, na jó, kuporgatta tévéadás) nap mint nap a téma. Velősen (gasztronóm konklúzió): a televízió züllik, és vele züllünk mi is.

Az újra énekelt Internacionálé szétverte az ipart (rozsdatemető) és a mezőgazdaságot, veszélyes hulladékain kényszervállalkozók (jégháta, kiskapu, lopkovic) társadalmát építteti a Nyugat, ahol a Pizza Hut & Dunkin Donuts a mézeskalács, az IMF (Nemzetközi Valuta Alap) által „átvert" államháztartási reform a korbács. Ha van egyetemes kultúra, az a pénz kultúrája („...szeretnék egy zsák pénzt, hogy szabad lehessek! – mondja Antonioni főszereplője a Nagyításban). A fejlett országok a világ népesség 1/5-t kitevő lakossága a világ erőforrásainak 4/5-t birtokolja. A világ új tagolását (számítógépértők, Pepsi generáció) a világ vállalatóriásai idézik elő. Az Európa felé hanyatlást egy tehetségtelen urbánus, kozmopolita politikusi réteg zsoldosainak mediális szolgáltatásai támogatják. A háttérben lévők most figyelik, mikor akaszthatnak nyakamba sajtópert, de ügyesen csak kibeszéljük majd őket. Ez a világ szinte kibetűzhetetlen, mint villámlásban a képújság, a főszereplők nem látszanak, csak így, hogy Lobex, Grotex, ilyen bank, olyan bank, fantomcégek, közalapítványok, volt KISZ-titkárok, zugügyvédek, privatizáló hatalom átmentők és korunk hősei. Vannak, akik már nosztalgiáznak; a VIT-en, a házgyáron, a Trabanton és az elemes bútoron, az Olcsó Könyvtáron és az üzemi tanácson – persze nincs igazuk, hisz emberkísérletből volt elég, ma is törlesztjük adósságait. A kollektív neurózisból azonban nem népjóléti utasításra lesz kiút! Söpörjük a portánkat, tegyünk az ablakba muskátlit, beszélgessünk s fogjuk meg egymás kezét! Na ugye!Vegyük észre, hogy mindannyian politikai menekültek vagyunk!A felülről irányított politizálás ellenpontozása csak az lehet, ha az értelmiség felismerné a pedagógia társadalmi szerepét, és az együttéléstan altantárgyait, a kultúrát, a művészeteket okítanák (előre menekülés).Nem a díszes politikai tanácstermekben izzadó házipapucsok, állami prostituáltak által deklarált kultúrpolitikai zsetonokra gondolok, sokkal inkább múltunk s mindennapjaink kultúrájára, művészetére és művészeire, gondolkodóira, a vigyázókra, a hittel élőkre.

A személyiségfejlesztésnek, a nevelésnek az alapja az egyén, az individuum. Az „én" tudatosítása, annak minden sajátosságának felismerése, az önirányítás feltétele. A „szellemi önkormányzat" milyensége ad képet a világnak, önmagunkról. A társadalmi környezet és a genetikai determináció állandó szorzóként szerepel, s vizsgálóasztalunkon az ember által kialakított viszonyok, kapcsolatok állnak. Abban hiszek, hogy a velünk történtek mindig döntéseink közvetett vagy közvetlen következményei. A szerepválasztás és vállalás adja az ego, illetve még inkább a személy pozícióját. Merthogy Buber megfogalmazása szerint „az ego úgy jelenik meg, hogy más egóktól elrúgja magát, a személy úgy jelenik meg, hogy más személyekkel viszonyba lép."

Felelősség. Vajon tudunk-e kezdeni vele valamit?Szülői, nevelői, alkotói felelősség, amely felügyeli az újabb generációk világról alkotott képét, értékrendszert, mintákat, az együttélés normáit közvetíti (jelképein át), pedagógiai műszóval a társadalom részére szocializál. A felelősség az, hogyan teszi mindezt. A nevelőnek meg kell tartani a gyermek egyéniségét, miközben a világ kódrendszereit sulykolja, s jelzésein keresztül az emberek közötti közlekedésre tanít. Fontos, hogy ezt ne a hagyományos katedraszemlélettel tegye, sokkal inkább úgy, mint egy tevékenységszervező. Tudatosítani kell, hogy a tömegkommunikáció is – egyfajta nyelvi egységgel, a kultúra sugárzásával – homogenizál, amit a konformizmusunkhoz léptékel és léptékeljük mi magunk is, önkéntelenül kiszolgálva a hatalmi érdekeket s a hatalom struktúrájának terpeszkedését.

„A tömegkultúrának nevezett egyetemes agymosás az embert, a tárgyak tömeges előállítására és gyors elhasználására kiképzett hasznos szerkezetté aljasítja." – vélekedünk így Lányi Andrással.

Kultúránkban sikerrel háziasította magát az ember. A bioszféra irreverzíbilis pusztítása, szűk látókörű rablógazdálkodás folyik.

„Ez az alkonyi lény dögletes bűzben él, hadüzenet nélküli mindennapos gyilkos háborút folytat a magafajtájúakkal az utakon, a privát szférában fokozva abszurditásig azt a kollektív öngyilkosságot, melyet a termelés a termelésért és a fogyasztás a termelésért felkorbácsoló mechanizmusai jelentenek a világban."

/Király Jenő/

Az érdeklobbyk téglává konvertálják az embert (Pink Floyd: The Wall – 1982), hiszen orwelli módon kizsigerelték szabadságfogalmát, holnapképét, jövőképét.

„Az autó, a dezodor /vagy a tampon és a hónaljspray/ és a képernyő boldogságát, a fegyver- és az olajipar által finanszírozott háborúkkal, az új elitek szalonképessé finomult, minden lázadást, s ezzel a reményt lehetetlenné tevő diktatúráival kell megfizetni."

/Király Jenő/

Lányi András gondolatait elfogadva a rendszer mindig a fennállót mutatja kívánatosnak, az átlagot célnak, a középszerűt követendőnek, miközben egy szűk kiválasztott réteg uralmát tartja fenn. Megvehető értékeket fetisizál, a lemaradókat a társadalmi elvárásrendszerre hivatkozva szankcionálja, a másként gondolkodókat ellenőrzés alatt tartja (CIA, FBI, KGB, ÁVH), esetenként likvidálja (Ken Kesey Száll a kakukk... McMurphyjén végrehajtott agyműtét). Általános fizikai és pszichikai erőtlenséget idéz elő, hamis eszményeket misztifikál, álkommunikációt hoz létre. Egyenlőséget hirdet, márpedig az egyenlőség fogalmának nincsen értelme másutt, csak a közös uralom kényszerének alávetett emberek között, azaz „a kényszer mint társadalomszervező elv ugyan „jól bevált", de nem egyesít, csak egységesít. Felszámolja a különbségeket vagy korlátozza érintkezésüket, következésképp csökkenti a társadalom variabilitását, melyen alkalmazkodóképessége, fennmaradása múlik."

/Lányi András/

A magasztalt és elérendő célként lebegtetett piackonform személytelensége indukálja a félelmet és az erőszakot. Következményei: a társadalmi kényszermozgások, bűnözés, érdektelenség, közöny, depresszív önmagába zártság, öngyilkosság.

A részvétlen cinizmus mint a szellem arisztokratikus gesztusai a világ el nem fogadásáról (nevezetesen, hogy olyan, amilyen), vagy a pusztíthatatlan élni akaró pozitivista gondolkodás önvédő mechanizmusai viszont kialakítanak, kialakíthatnak egy megélési módot, megelőzve ezzel a rebarbarizálódást, az emberiség dicstelen végjátékát. A feladat tehát az érdekeket átlátó, értelmező, szabad gondolkodó emberek nevelése, hogy a manipulációk ne legyenek végrehajthatók, legyen az akár politikai, akár gazdasági manipuláció.

Kialakítani egy élményképes (Carpe diem!), képzelettel és fantáziával rendelkező, intellektuálisan érzékeny generációt, amelyik képes felülvizsgálni a fogyasztói társadalom pazarlásait, kezelni tudja önpusztító tüneteit, átalakítani képes szemléletét oly módon, hogy tisztelje létét, s találja, értelmezze helyét a világban, optimistábban a Naprendszerben.Ez lehet a morális túlélés, amelynek kovásza a képzelet.(Az élményképességre kedvenc példám Truffaut Jules és Jim című film azon eleme, amikor egy diavetítés hatására messzi utazást terveznek egy, a vetített kép alapján várhatóan izgalmas, misztikus szobormosolyért. Szóval „tanulja meg szeretni a tonicot!")Persze nem feltétlen más tájakra van szükség, másfajta látásra inkább.

Erről Karinthy jut eszembe: „Egy kezdő író a harctérről állandóan írt nekem, és nyaggatott, hogy adjak valami témát neki, amit megírhatna. Közben végigverekedte a háborút, ellőtték a lábát, fogságba esett, és Japánon, Szibérián át hazaszökött. Boldogan újságolta nekem, hogy már talált témát: egy erdészleánykával a pomázi erdőben megismerkedik a gróf, és feleségül veszi."

A képzelet

A világ az, amilyennek elképzelem.

A képzelet tudatforma. Kézzel foghatatlan (kézzelfoghatatlan) és mérték nélküli. A hatótere és mozgástere a pillanatokban is végtelen. Az individuum játékos foglalatának formátlan és szervezhetetlen lényegében ég. Következtében változik a meghatározottságra ítélt matéria, a fogalomöltöztetett realitás, és kap fényt a prioritását vesztett lélek.

Ez a lehetséges megélésének állapota, az átmentett én több dimenziós kontúrtalansága. A linearitását vesztett kép a belsőből vetít (pauszlágyan vagy szárnyaló dinamizmussal), megtartva értelmezhetetlenségét, misztikumát, biztosítva ezzel őszinteségét. A hordozó világalkotása önvédő varázslat, hiányosságai az erényei egyben.

A képzelet élménycentrikus, amely az agy tökéletlen, de fejleszthető reprodukciós képességével előhívható, a tudattal formálható és a tehetség ecsetvezetésével alkotássá érlelhető. Bergson szerint „a képzelet korrigálja az izolált, önmagára hagyott, önfetisizáló ráció gépies jellegét, mechanikus instrumentalizmusát és fragmentáló hajlamát, embertől elvonatkoztatott sterilitását."

A freudi tudattalan önkereső játéktere tulajdonképpen bölcsebb, alkotásai a teljesség felfedezésének érzetét keltik. Az ösztönharmónia teremtéseszköze a fantázia. Jaspers szerint a szellem szubjektuma.A képzeletvesztés szabadságvesztés.

Kettős világunk (két agyfélteke?) átjárhatósága nem a kiválasztottak privilégiuma, bár az elmúlt időszak divatja által mellőzött érzékenység genetikailag és környezetileg éppúgy determinál. Az önmaga rezgéseit feldolgozni igyekvők önkényesen meghatározott közössége, az egyének kommunikációéhes egymás felé fordulása jelentheti a már említett morális túlélést.

Képzeletünk azonban feltétel. Az alkotófolyamat természete

„Az alkotófolyamat a belső erők összpontosítása, olyan élményállapotok átélési lehetősége, amik segítik az én-védő mechanizmusokat."

/Németh László/

Az eredetiség (originalitás) érték.A tanulás, az alkalmazkodás, az észlelési technikák, a szellemi képességek, az intelligencia (civilizációs kreált kategória, egy mérhető!?! szocializációs elvárásrendszer) megfigyelésével, sajátosságainak feltérképezésével sokat foglalkoztak már. Ebből az iskola konzerválta, hagyományőrző modellből azonban hiányzik a kreativitásra ösztönző pedagógia. Irving A. Taylor tanulmányában írja, hogy a kreativitás a problémák megközelítési módját érinti.Miért fontos ez nekünk? Fontos.Például a Mozgóképkultúra tantárgy oktatásakor mintákat adunk, a filmnyelvi közlés elemeit tanítjuk. A megoldási képletek mind-mind bejárt utak, hajdan volt heurisztikus élmények, az idő rostáján fennmaradt, többször használt elemei. A tudományos kutatási módszer algoritmusa (credója) ma is az, hogy az összes témába vágó adatokat összegyűjteni, rendszerezni, felállítani az ésszerű hipotézist, kiszámolni, ellenőrizni és verifikálni. A szabadon kóborló elme ezzel szemben komolytalannak és alkalmatlannak ítéltetnek.

„A hagyományos logika szabályai lényegileg pszichológiai kényszerzubbonyt jelentenek az alkotó gondolkodás számára, visszafojtják a gazdag és szabad fantázia jegyében születő asszociációkat, lehetetlenné teszik a fellazulást, amely pedig annyira szükséges az alkotó felismerés számára, oly lényeges tudattalan játékhoz, tudatalatti feltöréshez" – írja Irving A. Taylor.

Kultúránkban igen rossz szemmel nézik a jellegzetes módon alkotó személyiségeknél megállapítható tulajdonságokkal bíró embereket, gyermekeket. Így az érzékenységet, a heves vérmérsékletet, a naivitást, a nyitottságot, a részletekkel való csekély törődést, vagy éppen abban való elmerülést, a befelé fordulást. Társadalmunk olyan egyéneknek kedvez, akik gyorsan döntenek, akik lehetőség szerint tartózkodnak attól, hogy „vad" képzelőerőről tegyenek bizonyságot, akik érzelmeiket nem „öntik" környezetükre, magabiztosak, középszerűek, de megbízható kulturáltságuk kiszámíthatóvá teszi őket.Az alkotó ember őrzi gyermeki énjét, erőteljes motivációk vezérlik, elvont problémákkal küzd, összefüggéseket hajkurász. Szabadságvágya mindenkor feltétele mivoltának. Az alkotó ember élménykötődésű, spontán módon és függetlenül expresszív (kifejezés igénye) – Lowenfeld és Goodenough a gyermekek alkotó fejlődéséről mondanak okosakat. Kevés dolog árthat jobban a gyermek alkotó fejlődésének, mint amikor azt mondják neki, hogy a rajza nem hasonlít semmire, vagy nem jók az arányai, vagy nem megfelelő színeket használt. A kreativitás egy megközelítési mód tehát, mely az élet más területein alkalmazva életmóddá terebélyesedik.

Az alkotó folyamatnak fontos eleme a koncentráció, a gondolkodás tartós összpontosítása. Lényege az objektivitás, a teljes odaadás, ráfigyelés. Erich Fromm A szeretet művészetében írja, hogy a koncentráció „figyelni tudást jelent". Fontos jellegzetességének kell lennie – s ez már új lehet! – , hogy „a jelentős és a jelentéktelen dolgok egyaránt" teljes figyelembe kell, hogy részesüljenek. Koncentrálni annyi, mint teljességgel a jelenben élni, az itt és mostban. Talán triviálisnak tűnnek az itt leírtak, de elnézve az önmaguk lekötésére dohányzó, rágógumizó nyugtalan, ideges, az egyszerre több dolgot (óhatatlanul felszínes tevékenységre szoktató) végző embereket (háttér-televízió, menet közben evés stb.) mégsem az. A türelem azt jelenti, hogy érdeklődsz önmagad iránt.(Popper Péter Belső utakon című munkája ajánlható e témában.)

A sakk

„Ki mondja meg mit látok: a táncost vagy a táncot?"/W.B.Yeats/

A felejtés szigorúan büntetett nebulói hiányosság. Pedig a felejtés óvja elménket. Vilém Flusser A sakk című munkájában kiiktatja a szemlélődésből a megszokást, az ismeretet s a tapasztalatokat, így nézi a sakktáblát. Leírjamit lát, s a látottak mire emlékeztetik. Konvenciók, egyezmények nélkül. A négyzetek valójában paralelogrammák (hiszen csak egy nézőpontból, igaz, a négyzet kritérium), a bástyák andalúziai sziklapartokon álló mór tornyokra emlékeztető faragások, a gyalogok gyámolatlan pagodafigurák, akik elveszítették a rájuk ruházott lépéseket, s királynővé válásuk lehetőségét. Fekete és tojásfehér lakkozott bábuk lényegüket veszítve állnak előttünk, s figyelmeztetnek arra, hogy a környezetünk utalásos jelrendszere, jelentéseket szüntette meg, alakít át, s legfőképpen sínpályára állítva irányít. Flusser játéka segít, hogy a térben s az időben a fogalmi béklyóktól szabadulva tudjunk mozogni. „Olykor egy szivar, egyszerűen csak szivar" – foglalja össze Freud.Visszatérve javaslom, hogy ez maradjon osztályozásmentes terület, s a többi tantárggyal szembeni szuverenitását a tanulói személyiség áradásának produktumai igazolják, a kereső, felfedező elme játéka legyen, ahol az oktató révkalauz s beszélgetéseket levezető résztvevő.

A globalitás nagy olvasztókemencéjében a kultúr-másságok elvesznek, eredeti értelmük feloldódik. Gondolkoztam azon, hogy mi minden következtethető csupán abból a tényből, hogy Indiában fehér a gyász színe. Hogy mennyire más, mondjuk, az indián kultúrák viszonya a halálhoz, hisz a jelenvalóságuk egyidejűségük valóságos világképpé ér össze, más népeknél az életből való kilépés örömünnep. Vagy, hogy Óceániában nincsen történelem, a tegnap írásos bizonyítékainak birtoklása halálos bűn. André Bazin a Korunk nyelve tanulmányában a Revue de Filmologie laptól kölcsönzött történettel, a „fehér tyúk" példáját írja le. Angol misszionáriusok Dél-Afrika fekete lakosságát akarták filmmel oktatni. A választott filmszalag levetítése után megkérték a nézőket, mondják el, mit láttak. Mindannyian azt felelték, hogy fehér tyúkot. A misszionáriusok akik ismerték a filmet, semmilyen fehér tyúkot nem láttak. Újabb vetítés, ugyanaz az eredmény. Vágóasztalon, képről képre átvizsgálva derült ki, hogy az egyik kép sarkában egy pillanatra, minden szándékolt jelentés nélkül feltűnt egy fehér tyúk.Az első mozielőadások egyikében, A kisbaba reggelije című film láttán a nézők elragadtatva kiáltottak fel, hogy a falevelek mozognak.A nézők előzetes élményeikhez, ismereteikhez viszonyítják a látottakat, ezt a másságot (etnikum vagy személyiségbéli legyen, hely vagy idő) érteni jó, tisztelni kell és megtartani. A generációs különbségekre egy metró-graffiti hívta fel frappánsan a figyelmem: „mi vagyunk azok, akiktől a szüleink annyira féltettek minket".

Hamvas Béla a lélekvándorlás fogalmának félreértéséből magyarázza, mennyire nem érthetjük (például) az őskort: „A lélekvándorlás képe nem azt jelenti, hogy az egyéni emberi lélek születik, meghal, újjászületik, a földi életből a túlvilági életbe, a túlvilági életből a földi életbe kering; forog, vándorol, tévelyeg. Ilyesmit csak a túltengő értelem által mechanizált s ezért megvakult gondolkozás vallhat. A lélekvándorlás nem az emberi individuumra, hanem az örök emberre vonatkozó őskép. Értelme pedig nem az, hogy a kis emberi ÉN ma meghal, s esetleg már holnap a Föld más táján és más lényben ismét megszületik, hanem az, hogy az ősi ember a szellemi teremtésből lezuhant anyagba, s ebből az anyagból mint emberiség ébred, mint egyénekre oszlott sokaság, s e sokaság minden egyes Énje az ősi ember egy-egy állomása, újjászületése – reinkarnációja. Automatikus le- és felmerülésről szó sincs. Egyéni újjászületést sem az őskor, sem Kelet nem ismert, ilyet soha a Véda, sem a buddhizmus, sem az egyiptomi, sem a piagoreus, sem a platóni metafizika nem tanított. A lélekvándorlás az örök ember sorsának kolosszális mélységű

ősképe, amely emberi Én sorsát az Örök ember sorsába ágyazva látja, s önmagát az egyetemes emberiség összefüggésében mint újjászületett lényt érti meg."

Az európai (keresztény) kultúra nekünk arkhimédeszi pont, de el kell fogadnunk, sőt rá kell csodálkoznunk, hogy az emberiség az őt körülvevő világ megértésére milyen logikákat, mítoszokat alkalmazott (bővebben ebben: Semlyén István Modern mítoszok).S akkor máshogy tudjuk nézni az ázsiai filmeket; érteni van esélyünk a „csecsen lázadók" vendettáját; a cigányok egymáshoz, a tulajdonhoz, a jövőhöz való viszonyulásukat; az indián őslakosok fehér embert istenként fogadó gesztusait; s nem fogunk beleszaladni olyan butaságok hangoztatásába, mint hogy „elmaradott térségek", „primitív kultúrák", s nem fogunk senkit tovább téríteni (a spanyolok megérkezése után Haiti 1 millió fős őslakossága 50 ezerre csökkent), rezervátumokba azaz gettókba zárni (az indiánok átlagéletkora ma alig 47 év, asszimilálódott, tönkretett, megalázott népek).

„Nagy szellem! Add, hogy addig ne szóljam meg felebarátomat, amíg nem tettem egy mérföldet az ő mokaszinjében."/indián fohász/

A balzsam

Áttételesen a lelki vigasz. A balzsamozás az idő legyőzésének próbálkozása, a lélekbeli haláltól való megóvás, megörökítési kísérlet. Talán kicsit erőltetett módon, de a halál legyőzése, a létezés testi látszatának mesterséges konzerválása analóg az ősi szükséglet szerinti képek birtoklási vágyával és rögzítésével. Bíró Yvett írja, hogy a „filmi mítosz mindig csipetnyi öröklétet adományoz a triviálisból kölcsönvett tárgyainak", alanyainak.

„A film teremtette szellemi forradalom következményeit így foglalhatjuk össze: a film maradandóvá teszi és megsokszorozza a tünékeny emberi mozdulatot azzal, hogy fényképek sorában reprodukálja időben és térben" – írja Charles Pathé 1912-ben.

Az indiánkultúra úgy tartja, akinek arcmását, fényképét – annak egyben lelkét is birtokolod. A XX. század vége felé is a levéltárcáinkban ott lapulnak szeretteink fotói. Gondoljunk a gyermekei képeit egy szóra, coltszerűen előrántó szülő harmonika-fényképtartóira vagy a munkahelyi íróasztalok üveglap mögött őrzött családfotókra.

A fotó az ipari társadalom látványgyarmatosításának eszköze. A kis kattanás, az exponálás lehetősége a társadalomnak „emlékezettel ellátott tükörként szolgál". A fotó nem más, mint a pillanat „mumifikálása" – ahogy Bazin mondja, ahol a kép az ábrázolt jelenlétének illúzióját adja. Karácsony Sándor ennél általánosabban értelmezte, és azt mondta: „ahol technika van, ott illúzió van". Tehát nem történik meg a dolog („nem van"; úgy van, mintha). Vekerdy Tamás szemléletes példája erre a tájon átsuhanó autó esete (a benne utazók ottlétének kérdésével), vagy a turista fotósok képvadászata (kipipálva, bizonyítékot gyártva). A képvadászat (Gerald Durell: Vadászat felvevőgéppel ) folyik, az emlékezésünket egy optikai rendszer támogatja meg, mely a kiválasztott látványt fényérzékeny anyagra képezi le, alkalmassá téve a megőrzésre.Persze az illúziókeltés, mint a valóság látszatának keltése, a legősibb gesztusok egyike (barlangrajzok, rítustánc). A festészet kifejezetten esztétikai jellegű, a spirituális valóság kifejezésének, a világ másolásának, beszerzésének igénye pszichikai szükséglet. Érdekes az az elmélet, miszerint Lumiere szabadította fel a festészetet a hasonlóság kötelezettsége alól. Malcraux írja, hogy „a film tulajdonképpen a képzőművészeti realizmusnak a legfejlettebb megjelenése."

A mozgókép életünk illó-élményei, amellyel balzsamozzuk hétköznapi holtfáradt tudatunkat, s amely hatása alatt egy kicsit mindennap bele is halunk.

„Minél szürkébb és keservesebb lesz az életünk, minél jobban lerongyolódik a világunk, annál nagyobb szükségünk van búfelejtőre... Ezt adja meg ma a legszélesebb tömegeknek a mozi" – írja Kosztolányi Dezső 1912-ben a Nyugatban.

Az akkori húszfilléres vigasztalás húszfilléres álmok hálójába csomagol.

„A moziélmény olyasfajta tudatbeszűküléssel jár, mint a hipnózis; a hatást a belső világ szűk határok közé szorításával fokozza. Mindez végeredményben ember és világ fogalmon kívüli kommunikációja."

/Robert Musil/

Lassan az (előre)vetített kép s mindennapjaink valóságának képe az elválaszthatatlanságig egymáshoz idomul, és balzsamoz minket, hol celluloidon, hol mágnesesen, hol digitálisan.A nyomtatott sajtóról

„Két nap múlva már a legszebb újságkommentár is csak csomagolópapír, amelybe halat és zöldséget lehet tenni." /Lord Beaverbrook/

A Gutenberg galaxisra való visszapillantás azért még nem csak művelődéstörténeti időutazás, hisz mindennapjaink része, még ha jelentősége, a századok alatti hegemóniája csökkent is az elektronikus sajtó megjelenésével. „A sajtó hatalom" – írja Zola, s mint ilyen, a hatalom működésének jegyeivel is leírható.

Híres művelődéstörténeti anekdota a francia Moniteur című lap tudósítás sorozata, amelynek témája Napoleon Elba szigetéről, száműzetéséből való hazatérése:„A száműzött gonosztevő megszökött Elba szigetéről."„A korzikai farkas Cap Juannál partra szállt."„A nyomorult kalandor immár Gap mellett mutatkozik. Csapataink minden oldalról útban vannak ellene. Bekerítése bizonyos."„A szörnyeteg valamely árulás folytán kisiklott a csapdából, s immár Grenoble-ba jutott."„A zsarnok Lyonba érkezett; láttára rémülettől dermed a nép."„A bitorló hatvan órányira közelítette meg a fővárost, hallatlan vakmerőséggel."„Bonaparte hatalmas léptekkel igyekszik Párizs felé."„Napoleon Párizs közelében van."„A császár Fontainebleau-ba érkezett."„Ő császári felsége tegnap este tartotta bevonulását a Tuilleriákba. Párizs hangos volt az örömujjongástól."

Nézzük, mi körül is forog a világ! A gépezetet a világon mindenhol, így nálunk is, ez a kialakított híréhség tartja életben. A privatizálás (lásd kótyavatye) az amerikai és nyugat-európai modellek, a „biznisz hírcsinálás" hazai adaptációi nem hoztak lényegi, minőségi változást, lényegében semmi újat. Hírplacebókon élünk, egyszerre oldva és gerjesztve félelmeinket, szorongásainkat. Nézzük meg, mi is az a hír!

„A hír az, amit valaki valahol szeretne eltitkolni... minden egyéb csak hirdetés."/Lord Northcliffe brit sajtómágnás/

Hír az, ami eltér, ami kilóg, ami nem normális, ami felborítja a rendet, esetenként a Rendet! Ez mindig is így volt. Szilágyi Ákos egy mozgóképoktatási konferencián tartott előadásakor egy fiktív múltba irányuló időutazásra invitált, és azt állította, hogy a mondjuk kétezer évvel ezelőtti világ hírei bizony sokkal véresebbek, brutálisabbak lettek volna. József Attilával szavaival élt: „finomul a kín" vagy „Nem arról van szó, hogy a világ sokkal rosszabb lett, hanem hogy a hírszolgáltatás lett sokkal jobb" – írja Chesterson angol író.A média azonban kontrollfunkciójával élve és visszaélve, önmaga által létrehozott világában, számtalan kedvezőtlen folyamat gerjesztőjévé vált. A média – mint legfőbb közvetítő közeg – a civilizáció történetét írja ma már. Így e felelősségéből adódóan sajnálatos, hogy ma hazánkban jobbára a világ kultúrmocskának adaptálása folyik (közhely, de igaz), s a média a korai tőkefelhalmozás korának kísérőjelenségeit produkálja.De vajon jogosan marasztaljuk-e el a médiákat? Debreczeni László így fogalmazott: „az eposz és a CNN – ugyanaz!" azaz vannak a kultúrtörténetben előzményei a híréhségnek, belső logikája felfedezhető. Az irodalom és a történelem színezett krónikái, hősi énekei, balladái, lovagi játékai hasonló igényeket szolgáltak. A tömegtársadalom tömegkommunikációja felerősíti, érdekei szerint a maga képére formálja nézőit.

Magyarországban a 90-es években a szellemi Marshall-terv – valójában multinacionális cégek tőkekihelyezése „A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána jön." /Bill Lomax/ – az újságíró nem számíthatja ki társadalmunk politikai hovatartozását, állampárti beidegződéseit, de a gazdasági struktúráját elvárások ultimátumaként leszögezi és elvár. Üzletfilozófiája áttekinthetően egyszerű: mindent a példányszámért. /lásd és olvasd Lányi András: Az írástudók (áru vá)lása című munkájának beszélő címe./ Az értelmiségi íróemberek sajátos kelet-európai módon politikai elkötelezettségűek lettek, és/vagy sértettségük diktálta belterjes világot alakítottak ki, néhány száz olvasóval vegetáló lapok köré gyűltek, és igen rossz hangulatúak. A sajtótermék vásárlója a megvásárolt kiadvány árának kifizetésével biztatja a kiadót az újbóli megjelenésre. A lapkínálat zöme színvonaltalan pletykalap, szerelmes és romantikus füzetek, gyermekeknek kiadott képregénymutációk. Jelentős fejlődés érezhető viszont a szakmai lapok választéka terén, amely a világgal való lépéstartásunk feltétele.

A kép hatalma

„Minden hatalom a vetített képeké." /Balassa Péter/

„A filmet nehéz elmagyarázni, mert könnyű megérteni." /Christian Metz/

Képek mindig voltak, a képkészítés igénye (mint ahogy a történet mesélésének vágya is), egyidős az emberiséggel. Desmond Morris A művészet biológiája című tanulmányában leírja, hogy vadászó őseink ősképeinek, a vallásos szimbólumoknak, hasznos diagramoknak esztétikai aspektusa is megfigyelhető.Az altamirai, lascaux-i barlangrajzok, az egyiptomi falképek, az égetett görög vázák jelenetei, a templomi freskók biblikus eseményeinek pillanatai mind-mind a megörökítés vágyának rekvizitumai. Érdekes a XI. századból való „Bayeuxi faliszőnyeg", egy hatvanhárom méter hosszú hímzés, amely hetvenkét jelenetben ábrázolja a normannok hódító hadjáratát. Ez tulajdonképp egy korabeli híradó.

„A görög mítosz, az eposz, a tragédia, a metafizika, a szobrászat, az építészet nem is egyéb, mint az ősképek ábrázolása. Az istenalakok, a héroszok, a tragikus sorsok, a Szókratész előtti gondolkozók képei: a víz, a tűz, a határtalan, a szám, az atom, a lét mind jelképek, amelyeknek igazi értelme és titka: a benne megnyilatkozó idea, vagy őskép" – írja Hamvas Béla Az őskori emberiség szellemi hagyománya című könyvében. „A képek nemcsak a jelek egy sajátságos osztályát alkotják, hanem olyanok, mint a színész a történelmi színpadon, aki kulcsszerepet kapott egy olyan történetben, amelyet mi mesélünk magunknak a saját fejlődésünkről, attól a teremtménytől kezdve, akit Isten a saját képére alkotott, addig a lényig, aki a világot a saját képére formálja" – írja W. J. T. Mitchell.

Persze a jelenkori képi látás és képi nyelvi mint üzenetközvetítő mód előretörésének, reneszánszának analógiakereső volta ingoványos talaj, nem ajánlott. Pedig e témában a hivatkozások gyakran kezdődnek ilyenféleképpen. Úgyhogy egy rövid kitérőt megér – érjen meg!Az őskori látás (gondolkodás) ismertetőjelei között legfontosabb az, hogy a látás számára az érzéki világ nem jelent határt, a testek, a tárgyak, a dolgok az emberi látás sugarait nem verték vissza, hanem beeresztették, az őskori ember a metafizikai világ iránt érzékenyebb volt. „Pillantása nem tört meg az anyagi látszat burkának felületén..." A dolgok között lévő érzékfeletti azonosság, a „minden Egy" metafizikája, amiből a ma szellemtörténete kiindul, s ami felé visszamutat, s ahonnan eltávolodik. Manapság a művészet őrzi ezen képességünk jegyeit.

Peternák Miklós által szerkesztett Médiatörténeti szöveggyűjteményében találtam egy rendkívül izgalmas tanulmányt, Vilém Flusser Képeink (1990) címmel, amely írás nyomvonalán építkezem. Környezetünk (ruházatunk, plakátok, kirakatok, folyóiratok) színessé válásának oka és jelentése van, üzeneteket sugároznak felénk. Kétdimenziós technicolor síkokba rendezi számunkra a világot. „Az analfabéta környezethez hasonlóan ismét a képek jelentik a nyilvános közvetítőket, amelyek révén információkhoz jutunk."

Ezeket a képeket azonban értelmeznünk kell, hiszen a világot állítják elő, de elébe is állhatnak. Az „imagináció" mint képértelmezési képesség és a „koncepció" mint szövegértelmezési képesség váltják egymást az emberiség története során – vélekedik Flusser.

„A könyvnyomtatás feltalálásának és az általános iskolakötelezettségnek köszönhetően a képek és a szövegek közti dialektika drámaian átalakult. A szövegek olyannyira olcsóvá lettek, hogy előbb a polgárok, később a proletárok számára is elérhetővé lettek" megszüntetve az írástudók (papság) hegemón helyzetét. „Az olcsó történelmi tudat túlsúlyra jutott a mágikus tudattal szemben. A képeket a napi életből a képzőművészet gettójába zárták."Legalábbis az írott kultúra dominált, a képek illusztratív, s nem elsődleges üzenetközvetítőként voltak jelen az életben. A sokszorosíthatóság tökéletesítésével, különösen a technikai reprodukciók megjelenésével újabb jelenségek figyelhetők meg, immár a XX. században. A művészet nyer is, veszít is. Az egyszeri előfordulás, az egyedi birtoklása helyett a tömeges előfordulás jelenik meg (pl.: a film, a televízió és végül az Internet), a tömegek részvételével. Walter Benjamin azt írja, hogy azonban a műalkotás elveszti „auráját, a kultikus értékét, egyszeriségét, adott helyhez és időhöz kötöttségét, utánozhatatlanságát". A technikai sokszorosíthatóság kettős természetéről, kétélűségéről írja, hogy „nemcsak a kulturális-művészeti értékek terjesztésének lehetősége rejlik benne, hanem épp ezen értékek antihumanista neutralizációja, eldologiasodása." És újra a képek (szimbólumok, logók) kerültek a néző elé, egyre tudatosabban használva a benne rejlő lehetőségeket.A tömegek gyors formálásának piaci lehetőségeit kihasználva, a hatalom hatalmának fenntartása érdekében pumpálta a proletarizálódást, s kialakította a reklámokon táplált fogyasztói társadalmat.„Most tehát – írja Abel Gance –, egy igen figyelemreméltó visszakanyarodás következtében ismét oda jutottunk, ahol voltunk: az egyiptomiak kifejezési síkjára." A műholdas hieroglifafüzérek a szórakozás, a látvány csomagolóanyagába suvasztják üzeneteiket: ilyen légy, s ahhoz, hogy ilyen lehess, vedd meg ezt! A passzív befogadók pedig áldozatává válnak a képalkotó érdekének. Így a képdominanciájú világunkra jellemző lett egyfajta posztanalfabétizmus, hisz a képi világ dekódolásának képessége történelmi linearitását vesztette. A képek, a szimbólumok eredeti értelmüket, lényegüket vesztették, a többszörösen átvitt értelmek, az újabb és újabb jelentéssel felruházódott jelek már nem is emlékeztetnek a kezdetre, így devalválódnak egy civilizációs KRESZ-táblává. „Nem értjük szimbólumaink nyelvét – fogalmazza így Lányi András –, elfeledtük a tudást, mely bennünk testet (képet) ölt; nyertünk helyettük olyan kereszténységet, magyarságot, európaiságot és szabadságot, mely jeligékkel bármely bank, párt vagy biztosítási ügynökség bízvást reklámozhatja magát, hiszen e jelképek csereszabatosak, mechanikusan összekapcsolhatók. ...Igaz, eközben mozgósító erejük is elveszett,... a propaganda megszűnt agitáció lenni: puszta erőfitogtatás. Nem meggyőző erejével, hanem kikerülhetetlen jelenlétével fogadtatja el magát."

A képalkotók, az információ emberei előttünk járnak (mindig is előttünk fognak), azonban a tőlük való függőségünket csökkenthetjük, önállóságunkat (részben) visszanyerhetjük. A technikai képek szimbólumrendszerének, nyelvezetének egyes elemeire ösztönösen ráérezhetünk ugyan, de azok működtető finomságait, asszociációinak láncolatát a képnyelv ismeretével fejthetjük meg, illetve akkor ha a kép készítői-készíttetői érdekek rendszerére van rálátásunk.A szálak itt is összeérnek. Maradok hittel, hogy a vizuális környezetünk megérthető, nem utolsósorban a tévé gigantikus amfiteátrumában estéről estére játszott programok üzenetei kibetűzhetőek, ezek alapján szelektálhatók is.Fontosnak tartom Hajas Tibornak a Jelenlét című lapban (1989/1–2.) publikált, az Art'húr című lapban (1995/5.) újraközölt gondolatait a fotogenitásáról, a kép hatalmáról: „Tudatunkban szaporodik a mesterséges anyag: a közvetett tudás; ismereteink egyre nagyobb hányadát vagyunk kénytelenek (dokumentumokból) fotókból, filmekből, statisztikákból, termelési mutatókból meríteni. Ez a kép reális annyiban, amennyiben nemcsak a valóság képe, de maga a valóság is közvetett és mesterséges, és egyre mesterségesebb. Jellemző Marshall McLuhan anekdotája: „de szép gyerek!" mondják, mire a büszke anya: „Hát még ha látnák a fényképét!". Az emberek emlékezete egyre inkább fotószerűvé válik, fotópillanatokban gondolkoznak, sőt jelen idejű élményeik egy részét – és egyre nagyobb részét – kifejezetten a fotó számára tartalékolják vagy rendezik meg. A turista, aki nem fér oda saját élményéhez a fényképezőgépétől; a szülők, akik saját gyerekük növekedését leginkább a fotóin követik; a bankett résztvevői, akik fotósként vagy fotómodellként szerepelik végig a vacsorát; a hansági mocsarakban látványos tablókba rendeződő ifjak; a lelőtt tüntető mellett oroszlánvadászként pózoló dél-afrikai rendőr, a sztárfotók kedvéért gyártott sztárok; a családi albumok standardjához igazított családok mind ennek a másodlagos valóságnak az iszonyú befolyását tükrözik. Nem emlékgyártás folyik, hanem az élet átalakítása emlékké. A fotó egyre jobban átjárja a közeget, amelyből témáit meríti, s így törvényszerűen egyre inkább saját maga válik a

témájává. Régóta tudjuk, hogy a fotó elsődleges üzenete a fotó ténye, de közeledik ahhoz a ponthoz, hogy kizárólagos üzenete lehessen."

Matkócsik András a Szellemkép mozgókép-elméleti folyóiratban így foglalja össze a fotogenitásról íródott cikkét:„A fotogenitás egy adott kor és tér arculata, amelyet mi is formálunk a fotó és a film mindenkori identifikációs törvényeinek megfelelően, a saját magunk kreálta ideál szerint, hogy a képzelt vagy vágyott önmagunkra ismerhessünk...."

A mozgókép jelenléte presztízskérdés, a társadalmi hierarchiában státuszkialakító, rögzítő szerepe van (ballagás az óvodától a diplomaosztóig; az elsőáldozás; a keresztelő; a születésnapi zsúron jól összekenjük a gyereket tortával, és idomításunk legfőbb attrakcióit mutatjuk be a „kamerás bácsinak"; esküvő illetve a „lagzi", majd végül a rokon és koszorúleltározó temetési szertartás videofelvétele). A ceremóniák kelléke lett az udvari videós, akitől elvárják a felhajtást, a kellő méretű kamerát, a „benne leszünk a televízióba" beidegződött jóérzést. E megfizetett szolgáltatás nyomán a megrendelő, élete főszereplőjévé válik, hiszen a kamera és lámpák figyelme feléje irányul.Mikszáth gavallérjai ma így varázsolják el magukat.Szomorú azonban, hogy a kényszervállalkozói alapon készült felvételekre jellemző képi kulturálatlanság, kontár agresszió, és az ízléstelen sémába rögzült giccsek azok, melyek mintákat teremtenek. Olcsó és olcsón teljesíthető mintákat.Az önmagunk túlélésének, nagyobbnak és erősebbnek való beállításának igénye persze nem új keletű, gondoljunk az arisztokrácia által megrendelt, önmagát és hatalmát dicsőíteni hivatott alkotásokra (legyen az szobor, olajfestmény, irodalom, zenedarab stb.), a polgárság portréira, majd Zolnay Pál Fotográfia című filmjéből megismert paraszti gesztusokra (Zala Márk vándorfotográfus és a tapintatos retusőr képei: cipóképű fesskatona, Karády frizurás végzet asszonya, babaarcú rózsaszín nagymama). Ez a megfelelni akarás működteti a világot.

„A média az egyetlen realitás" – sűrít Derek Jarman, hisz a média eszközein keresztül élünk, melynek nagyobb a hitele a való életnél. A kultúrmilitarizmusból nincs polgári szolgálatos felmentés. Ingerküszöbünk egyre magasabban: a média így érzéstelenít.

A mozgóképszállító mozi és a televízió a hétköznapi szemfényvezetés csatornája, eszköze, mert „... tudod, barátom, lassankint minden csak mozi lesz" – üzeni nekünk Babits Mihály.

Mindenesetre tény, hogy estéről estére milliók áldoznak az új vallás szertartásainak (a magyar lakosság háromnegyede tekinthető tv-nézőnek, tíz százaléka mozilátogatónak). Megfigyelhető, hogy az amerikai hadsereg deszantegységei a legszebb bíbor alkonyatban szálltak partra Szomáliában, híradó-főműsoridőben, hogy mutassanak, és jól mutassanak a képernyőn, miközben a városi gyerekek a tehenet a Milka-reklámból ismerik, és lilának gondolják. Az első pillanattól közvetített Kennedy elleni merénylet, a romániai forradalom, az Öböl-háború vagy éppen a „taxisválságnak"(1990. október 26–28. közösségi élményt teremtő dráma) keresztelt eseménynek televíziós interpretációja, Lady Di interjúja, amely „megrengette" a brit monarchiát, a felejthetetlen „muszter–master"-ügy, vagy a lottónyertessel készített szenzációriport csak az audiovizuális média hatalmának nyilvánvaló felületi rétegére utal, de utal rá.Gondoljunk csak bele, hogy az általunk ismert személyiségekről kialakított képeinket, a média formálta olyanná. A médiaszociológusok, esztéták és filozófusok évtizedek óta kutatják és értelmezik azt a folyamatot, ahogyan a tömegkommunikációs rendszerek terjedése befolyásolja a gondolkodást, és átalakítja a társadalmi érintkezés bevett formáit.

Jerry Mander cikke (Liget 1995/1.) A televízió zsarnoksága címmel rendkívül élő, általa tapasztalt példát ír le. Egy kis kitérőnek tűnhet, de megéri:Az ipari társadalom embere aranyat, szenet, olajat, urániumot és más fémeket, valamint állatokat, épületfát és megművelésre alkalmas földet, kísérletezésre megfelelő tengert keres. Ha végigtekintünk a világon a kanadai sarkvidékektől, a maláj őserdőktől, Tibet és Ladakh fennsíkjaitól, a Csendes-óceán apró szigeteitől a brazil őserdőkig, ugyanazok a folyamatok játszódnak le (elüldözés, megvásárlás, megtérítés vagy meggyilkolás).

Kanada északi részében dene indiánok és inuit (eszkimók) törzsek élnek, és ma is létfenntartó (önellátó) gazdálkodást folytatnak, halásznak, vadásznak, szőrmékkel kereskednek, bőrművességgel foglalkoznak. Jerry Mander a Bennszülött Asszonyok Egyesületének meghívására utazott el, hogy részt vegyen a televízióról szóló foglalkozásokon.

Az asszonyok aggódtak. A kanadai kormány igyekezett a bennszülött törzseket rábeszélni, hogy fogadják el az ingyenes műholdvevőket és tévékészülékeket. A huszonhat faluból tizenöt beleegyezett, s ott az asszonyok gyors és erőteljes változásokat észleltek. Elmondták, hogy eleinte mennyire örültek a televíziónak, hiszen a közösségek több száz mérföldre vannak egymástól, s utak sincsenek. Kommunikálni csak kutyaszán, rádió vagy kis repülő segítségével lehet. Később azonban azt tapasztalták, hogy a kormány beleszól, bele akar szólni, életükbe, megpróbál munkásokat szerezni az olajtávvezeték-építéséhez, fúráshoz, bányászathoz és igyekszik rábeszélni az embereket, hogy költözzenek a városokba.„Lehetőséget sem kapunk arra, hogy saját problémáinkkal foglalkozzunk a televízióban. Nem látunk bennszülött arcokat, ehelyett az indián emberek ülnek faházaikban a befagyott tavak mellett, kint kutyafalka, zsinegről lóg a szárított hal, és egy csomó dallasi fehér embert bámulnak, amint Martinit kortyolgatnak az úszómedencéik mellett, és azt tervezik, hogyan lopják meg egymást" – mondta a dene indiánok kommunikációs igazgatója.Az asszonyok szerint a televízió olyan értékeket és magatartásformákat dicsőit, amelyek az északi életmódra rendkívül károsak. Együttműködés, a javak elosztása és valamiféle spiritualizmus nélkül itt az élet alig elképzelhető. A tévé pontosan ezekkel ellentétes értékeket mutat be. Elmondták, hogy a családok nem látogatják egymást, nem dolgoznak együtt, a gyerekek nem törődnek a bennszülött nyelvvel (huszonkét bennszülött nyelv van), csak angolul akarnak tanulni (az emberek 40 %-a még nem beszéli az angolt), nem érdeklődnek a hagyományos vadászmódszerek iránt. Árucikkeket akarnak, főleg kocsikat, bár utak nincsenek. Leginkább a tradicionális mesemondást tette tönkre a tévé. Ez volt a fő szórakozás minden este, a gyerekek az idősek köré (az öreg mint múltra nyíló ablak) gyűltek, és ősi történeteket hallgattak elődeikről, az állatokról, és arról miként boldoguljanak földjeiken. Ezek a történetek valójában rendszereket tanítottak, büszkeséget, szeretetet és tiszteletet, s ezt generációkról generációkra adták tovább. A mesemondás abbamaradt, az asszonyok úgy vélik, hogy ez kultúrájuk halálát jelenti.Ami a dene indiánoknál történt, már régen lejátszódott az Egyesült Államokban, és más techno-civilizált társadalmakban. A televízió ezeket az észak-kanadai indiánokat – mint ez velünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel történt – kompatibilissé teszi a minket körülvevő (szintetikus) valóság többi felgyorsult részével.

A műholdas kulturális klónozás nem kíméli az eddig nehezen megközelíthető őserdőkben, kietlen vidékeken élő indiánokat, a szabadság szimbólumait. Csingacsguk ma westernfilmeken izgul, bingózik, és asszonyának kiadja, hogy az új szőttesbe hímezze bele a Donald kacsát.

Silvio Berlusconi hatalomra kerülése kapcsán összefoglalásképpen írja Paul Virilio, hogy „ez a médium átformálja a nyelvet, az öltözködést, a ritmusérzéket, az ízlést, a vágyakat, a hősöket, a tabukat és a rítusokat, a művészetet és a műélvezetet, az alkotást és a befogadást egyaránt. Mélyen áthatja a mindennapi életet, és kikezdheti a magánélet autonómiáját."

„A társadalmakat az általuk használt hírközlő közegek természete, mintsem a kommunikáció tartalma határozza meg" – írja MarshallMcLuhan.

A monitorkörnyezet lassan elengedhetetlen és lényegi emberi szükségletként viselkedik, mintegy „valóságként" érvényesül. A „látható" már-már megkülönböztethetetlen a „megtörténttől", vagyis a kép részben átvette a hatalmat a valóság felett.

Az új információbeszerzési mód új szokásrendszert alakít ki, alakított eddig is. Bizonyításképp néhány emlékeztető momentum. Ugye, hogy mennyire a miénk?

„Hogy mondanivalómat tisztán lássam magam előtt szeretném...azzal a tétellel kezdeni, amivel befejezni akarom: a mozgófényképet az emberi lelemény legcsodálatosabb alkotásának látom." – Karinthy Frigyes a Mozgófénykép metafizikája című 1909-ben megírt, a Gép hazudik című könyvben olvasható tanulmányából.

A mozi – az „animated pictures", ahogy a leedsi Le Prince az 1888-as szabadalmi bejelentésében használta. Másodpercenkénti tizenhat, majd huszonnégy vetített képkocka: Lumiere galaxis. Az „éber álom", ami világmagyarázó mítoszt teremt. És azóta „nézünk, mint (Rozi) a moziban!", nézzük a mozielőadást, a feltörekvő polgári létforma kollektív befogadási hisztériumaként.

„A mozi a leggépiesebb szórakozás: az embernek magának semmit sem kell csinálnia és mégis szórakozik." /Szerb Antal/

Jellemzői a vászon adta látásélmény (látásmező, színélmény, a hang tere); a spontán közösség hatása; sorbaállás jegyért (Annie Hall); az elsötétített terem; a büfé, popcorn, perec, mozizseb. Az első sorokban a gyengén látók, középen a családok, az utolsó sorokban izzadó tenyerű cirmogó kamaszok. Feliratos filmek nyelvgyakorlóknak, szinkronizált a többségnek. Filmzene.Filmhíradó, moziplakát-kultúra, filmkritika (hogy mi legyen a néző véleménye). Szakfolyóiratok, interdiszciplinális roham, majd provincialista öntudat, mozisznobéria, manifesztumok, majd a mozi nagykorú lesz, s hetedik művészetként beverekszi magát a magas kultúrába.Mozivilág – világ mozi, jól öltözött és ünnepelt sztárokkal, producerekkel, rendezőkkel. Rendszerezési igény, filmműfajok: burleszk, kalandfilm, krimi, akciófilm, western, történelmi film, kosztümös filmek, katasztrófafilm, művészfilm, filmvígjáték stb.Az Art mozihálózat "a műközpontú befogadók számára rendszeresített gettó, az ún. rétegfilmek autentikus megjelenési formája, alternatív kultúrkocsma" – írja Réz András. Magyarországon megjelentek a cineplex – multiplex mozik (aréna jellegű elrendezés, íves vetítővászon, legalább hét teremben 1500 feletti ülőhely, Dolby-Surround hangtechnika) amelyek nagy áruházak árukapcsolásával, a tömegfilm professzionális terjesztésével (kitűnő hanghatások) falják fel a hagyományos, fapados mozikat (A tendencia már hamarabb kezdődött, hisz 1985-ben még 3700, 1994-ben már csak 595 vetítőhely létezett. Elsősorban a rossz műszaki állapotban lévő vidéki mozihálózat szűnt meg, s jelentős oka még az állami támogatások elvonása. 1996-os adatok szerint harmadik éve a mozinézők száma 14 millió évente, egy év alatt 40%-al nőtt a moziszékek száma, köszönhetően a csak piaci alapon működő multiplex moziknak, akik a közönség kétharmadát magukhoz vonzották.). Koncsalovszkij azt jövendölte, hogy mivel az ember közösségi lény, „csordalény", a fénysugár által szelte zsúfolt nézőtéren máshogy érez és reagál, szüksége van a nagy látványosságra, szüksége van a mozikra, s ezen igénye örök. Meglátjuk.

A televízió – a görög tele és a latin visio szavakból született, és távolbalátványt jelent. Mihály Dénes mérnök jelentős közreműködése. Ismertek a „családtag", a „házi mozi", az „ablak a nagyvilágra" köznyelvi szlogenek, vagy „ahol a tévéd, ott az otthonod!". A tévé a Föld 70%-ának elérhető. (Az amerikaiak 99, 5%-ában van tévé, s a lakosság 95%-a mindennap tévézik. A Szonda Ipsos 1994-es felmérése szerint Magyarországon az otthonok 96%-ában van tévékészülék. Egy átlagos magyar felnőtt 194, egy 8–12 éves gyerek 135 percet tévézik naponta.) Ide tartozik Alfred Hitchcock gunyoros megjegyzése: „A televízió egyik nagy érdeme, hogy visszaviszi a gyilkosságot oda, ahová való: a családi otthonba.".Képernyőbűvölet, elektronikus gyerekpásztor. Házioltár, cserélhető istenekkel (lásd centrális helyét, funkcióit), a státuszszimbólum doboz. „A szem rágógumija", a „legolcsóbb szórakozás".Ha beteg vagy, beszűkül számodra a világ: nézed a tévét!, a szövődményeit megtalálod hétköznapjaidban (háttér-televíziózás, sorozatfüggőség).Távoktatás (iskolatévé – Öveges professzor, Tévémagiszter).Elsődleges hírközlés képi hitelesítéssel; az otthoni környezet kényelme (fotelbeállítás lábtámasszal, sör, mogyoró, chips, pisilés a film előtt, ágyból tévé); surfing chanel a műholdas adások megjelenése óta (távvezérlővel), ahol a néző maga állítja össze az aznapi műsorát (házi mozgókép kollázs, PIP /picture in picture/ szecska tévé). Kedves történet:– Papa, meséld el milyen volt, mikor át kellett bumliznod az egész szobán ahhoz, hogy csatornát válts!

A műholdas televíziók egy része specializálódott, például hírek adására (BBC, Sky News, CNN, NBC), sportra (Eurosport), zenére (Music TV) régi filmekre (TNT). A tévés állomásokra jellemző a repetatív szerkezet: televíziós órarend. Televíziós csatorna (canal, chanel): grandiózus elektronikus csatorna, a képpel öblítő analógiára.A 40 éves Magyar Televízióra tekintve: Speciális műfajok (az ébren tartott nézőkért): teleregény (Onedin család, Dinasztia, Rabszolgasors, Klinika, Polip, Shogun, Guldenburg) avagy a szappanoperák, vagy szitkom (ember legyen a talpán, aki szétválogatja), jellemzői a folytathatóság, epizódokra osztott izgalmak, a befogadható, megszerethető hős(ök) erőpróbái. Talkshow-k (Vitray Tamás, Kepes András), sportközvetítések (több kamera, replay) speakerrel (Pluhár István, Szepesi György, Knézy Jenő), vetélkedők (Ki mit tud és a Repülj páva, Vágó István és Egri János műsorai), szerencsejátékok (pl. telefonos), politikai (Panoráma Chrudinák Alajossal és az Össztűz) és magazinműsorok (Családi kör, Jogi esetek Dr. Erős Pállal, a körzeti stúdiók műsora), reklámok és zenés klippek.

A leggyakrabban nézett műsor az 1958-tól működő Híradó (Matúz Józsefné szerkesztő): főcím szignállal (elemzésre ajánlom), műsorvezető, aki jól/rosszul néz ki, lefogyott stb.; unalmas, hiteltelen hírklisék, hírsztereotípiák: fekete autó, vakuvillogás, lépcsőn fel, kézfogás, mosolygás, Brezsnyev-csók (bal-jobb-bal), megállapodás (leggyakrabban elvi, a semmiről), szertartásos aláírás. (A Veszprémi Állatkert kérte, hogy a híradó időpontját változtassák meg, mondván náluk is akkor van az etetés!)

„A médiának azt nem mindig sikerül az emberek szájába rágnia, hogy mit gondoljanak, de azt igen, hogy miről gondoljanak valamit."

/Berard Cohen/

Hangulat-közhelyek a Kékfény szirénás kezdőképénél: „vedd le a hangját!", „bezártad az ajtót?", „tiszta Chicagó". Ötvenperces krimik emblémái: Minden lében két kanál, Derrick, Kojak (Telly Savalas), Columbo (Peter Falk), Petrocelli, Charlie angyalai, Miami vice, Twin Peaks, Polip, Magnum, X-akták, avagy történetek az FBI titkos ügyeiből, A simlis és a szende stb.. Nálunk népszerű volt a Bors, a Kántor sorozat, s a Tenkes kapitánya.Tipikus televíziós műsorok (nem ritkán összekapcsolódva televíziós személyiségekkel): a Tévétorna (Idősebbek is elkezdhetik...), a Delta (Kudlik Juli tudományos híradója), Vers mindenkinek („ mindegy kinek"), Szeszélyes évszakok (Antal Imre), Parabola (Árkus József), Ablak (Déry János – Feledy Péter), Friderikusz show.Hétfő (régebben): műsorszünet vákuumában rádiókabaré. Kedd és Péntek: sorozat. Szerda: kupaszerda. Szombat: szombat esti filmkoktél (Muppet show, Menő manó, Parabola, Meghökkentő mesék és a „nagy" film), Kisfilmek a nagyvilágból. A hónap filmje ("Ha jó a film, biztos áremelés lesz.")

Műsorújságban felkiáltójelek, szövegkiemelők használata, keretezések. Műsorkezdés szabályozza életünk, vacsora, fürdés, a gyerek pizsamában nézheti az esti mesét (tévémaci játékelpakoló, fürdő, fogmosó életrendi vázlata, „még egy kicsit, mami!"). Ha rossz a gyerek, tévéelvonásával szankcionálhatjuk /?/.

Kívülről elég furcsa, mégis igaz a kép: Nápolyi sárga (esetleg sznobi szoláriumbarna) müzlinemzedék vasbeton házakban pozdorja bútoraikba tuszkol egy kékesen villódzó készüléket, és rabszolgájává válik. Pedig (még) ez a televíziónak nevezett csoda kikapcsolható néha (javasolt tévédiéta).Jerry Mander megírta a Négy indok a televízió kiiktatására című könyvét. A Liget 1995/1. számában megjelent tanulmányában így ír:„Ha a Mars tudósainak egy csapata a Föld körül keringene, hogy tanulmányozza a nyugati társadalmat..., a következőket jelentenék marsbéli feletteseiknek: Épp a földlakókat vizsgáljuk. Minden éjszaka az egész népesség elsötétített szobákban ül, általában egymástól leválasztva, nem beszélnek... Valami fényre merednek! Nem mozog a szemük." (A kutatások kimutatták, hogy egyenes összefüggés van a szemmozgás és a gondolkodás között. A szemmozgás tudatos információkeresést jelez. A tévénézés közben kevésbé mozog a szem, mint bármilyen más tevékenységkor, beleértve az alvást is.)A képzeletbeli jelentést folytatva:„Az agyuk alfa szinten van..., az összes ember ugyanazokat a képeket nézi. Ez talán valami agymosó vagy gondolatszabályozó szerkezet..."György Péter a Metaforák vége című tanulmányában így fogalmaz:„A televízióval nem lehet beszélgetni csak alárendelődni", vagy, hogy „A televízió mindent a maga képére formál, s hiába kiált mindenki Krisztust, a tömegből Barabás hallatszik." (lásd Karinthy Frigyes novellája).

Almási Miklós A fantázia kisajátítása című (Filmvilág 96/10. száma) írásában írja, hogy a néző, mint engedelmes barom, kondicionált fogyasztója a képsalátának, fejében kialakult patternek működnek. A néző filmmodellje a csúcspontokra van dresszírozva; nagy bunyók, autós üldözések, lángtengerek, fegyverkultusz („A revolver nyelv, az a funkciója, hogy állandósítsa az életveszélyt" – írja R. Barthes), és ez persze vizuális effektekkel tovább bolondítva, az 5–7 percenkénti izgalom dramaturgiájával.

A videorecorder – a televízióműsor rögzítése, más időpontban való megnézése (tévés folyam videós gátja), a megállíthatóság élménye (pause), vissza és előretekerési lehetőség. Mozgóképgyűjtemény kialakítása tévéből, üzletekben vásárolható műsoros filmekből. Többször felhasználható, olcsó nyersanyagok, három-négyórás műsoridővel (A Long play üzemmód minőségromlását vállalva, ennek duplája). Saját és környezetünk életének archiválása, majd az alapján történő újraélése.

A videotékák elsődlegesen a passzív szórakoztatásra szerveződtek, de a nagyobb, igényesebb tékák (például az Odeon filmkiadó jóvoltából) egyre inkább alkalmasak filmtörténeti „nassolásra" is.

Lássuk az egyén számára elérhető, akár a kézitáskában elférő képfelvevő eszköz, a videokamera(25 képkocka/sec), leggyakrabban camcorder (kamera és recorder egyben) lehetőségeit: olcsó üzemeltetés, mozgékonyság, felhasználóbarát kezelhetőség. A konzerválható élmény. A „kameratöltőtoll", az érzékeny Küklopsz, egyéni önkifejezési eszköz (tudományos, művészeti felhasználás, videoszemlék). A professzionális filmkamerához képest olcsóbb, barátságosabb (a minőségi kompromisszumok árán), mert oly mértékben nem avatkozik bele a dolgok valóságosságába, a látványt észleli, nem teremti.

Kis fényerő mellett is dolgozik; előnye az azonnali visszanézhetőség ("itt és most", és az „ilyet én is tudok!" élménye és hangulata).Az utóhang és a képi insert, a szerkesztett, azaz „komoly műsor" érzetét adják. Feliratozás, dátum és idő, digitális effektek, részletes display, mozgáskiegyenlítő kamerafunkciók teszik kényelmessé a kamera üzemeltetését. A kamera értőbb felhasználása, napjaink folyamata. A video őstörténetében azt tartották, hogy „videós az, aki nem rontja el a kamerát!" Igaz, hogy a tömegek tudata lassabban fogadja be a technika vívmányait, s így természetes, hogy a kamera első felhasználói technokrata emberek voltak, akik a funkciót és az esztétikumot nem tudták maradéktalanul összhangba hozni. A filmesek is egzisztenciális támadást láttak a gyakorlatilag infrastruktúrát nem, vagy alig igénylő videóban. Itt néhány szót érdemes ejteni az amatőr- vagy független filmről. (Bővebben Féjja Sándor Amatőrfilmről című könyvében.)„Az amatőrfilm a maga kötetlen lehetőségeivel, alacsony költségvetésével, életközelségével utánpótlás és egyben gondolatébresztés az egész magyar filmművészet számára" – írta Herskó János. „Az amatőr nincs szorosan a produkcióra kényszerítve, ezért szabadabb, gátlástalanabb..., kísérletezésre ad lehetőséget – nyilatkozik Grunwalsky Ferenc. Sokan a „nagy filmesek" közül kezdték például super 8-as filmezéssel. „Amatőr csakis az, aki ötlettől a vetítésig, az alkotás iránti szeretettel és alázattal mindent a saját erejével old meg" – írja 1965/3. számában az amatőrfilmes lap, az 1931-ben indult Pergő Képek. Az Amatőr Mozgófényképírók Egyesülete 1931-től, majd 1938-tól Magyar Amatőrfilm Szövetség néven üzemel, fesztiválokat szervez (1971-től tájegységi szemle rendszerben), lehetőséget biztosítva ezzel az alkotóknak az évenkénti bemutatkozásra (a győri Mediawawe 1991-től jelentős nemzetközi fényíró fesztivál). A család mozi vagy divatosabban a home video a magán történelem (lásd Forgách Péter – Privát Magyarország sorozata benne a Bartos filmek) pillanatainak lenyomata. Természetesen nem magyar találmány az amatőrfilmezés, igaz a magyarok javaslatára jött létre e mozgalom világszervezete az UNESCO-hoz kapcsolva, a 21 millió tagot számláló UNICA (Union Internationale du Cinema d'Amateur). Évek óta színvonalas, emberi és művészi értekek képződnek ebben a filmes árnyékvilágban.Talán a képzőművészek azok, akik elsőként felismerték a videóban mint új eszközben – a médiumot (ecsetkamera, installációk, tükrözések, tér-idő), amely saját törvényei szerint működik, ide értve rugalmasságát, gyorsaságát, technikai specifikumait. Így születik meg a 80-as évek elején az Infermental, az első nemzetközi magazin videokazettákon.Jelentős érdeme van a videoművészet nagy egyéniségének, a korán meghalt Bódy Gábornak (Amerikai anzix, 1975; Pszichokozmoszok – az első magyar komputerfilm, 1976; Kutya éji dala, 1983) abban, hogy a videó önállósulhatott, hogy művészeti ággá érett. Megemlíteni fontos az 1959-ben alakult és ma is működő Balázs Béla Stúdiót mint keretet adó szellemi műhelyt (Bódy Gábor, Jeles András, Erdélyi Miklós, Beke László, Maurer Dóra, Szirtes János, Hajas Tibor, Wahorn András, Halász Péter, Jeney Zoltán, Vidovszky Miklós). E művészeti ág szellemi örökségét a Képzőművészeti Főiskolán a Peternák Miklós által vezetett Intermédia Tanszék okítja, a video művészeti felhasználásával felsőoktatási szinten még az Iparművészei Főiskola foglalkozik. Bódy így fogalmaz: „A videóval az egész kinematográfiai életmód tényleg hasonlóvá válik a zenész, a festő, az író kifejezésmódjához."

Mára bizton állítható, hogy a video nemcsak mágneses képrögzítésen alapuló technika, hanem műfaj is egyben, egy alternatív kifejezésforma (példa rá a Közgáz Vizuális Brigád, a Kőbányai Non Professional stúdió életérzés filmjei), melynek jelentősége hasonlít az illegális stencilgép politikai közelmúltbeli jelenlétéhez.

Az amatőrfilm mássága és értéke a személyességében, őszinteségében, a helyi értékű témák megörökítésében és a képnyelvi kísérletezésben van Példa rá Szőke András (a képen látható), Ács Miklós, Bollók Csaba, Domokos János és Péter, valamint Kotnyek István filmjei. S ha már politikai hasonlattal éltünk az imént, a videokamera léte lehetőséget teremtett a kisebbségi, politikailag alternatívát kínáló csoportoknak, hogy a cenzúrával, a központi, politikailag ellenőrzött híradással szemben működtessenek vizuális szamizdatokat (Pesti László-féle Fekete Doboz).

A kép bolyongása

A nép hérosz- és csodaigénye, fantasztikuméhsége birodalmakat hizlalt. A film illuzionisztikus, egyúttal illúzióromboló világában a nézőnek úgy tűnhet, hogy a rejtett titkokba betekinthet. Az elektronikus Világosság eljövé, és megszületik az ember, akinek életét a műsorszerkezet formálja. Érdekes megvizsgálni a tévé centrális helyzetét a lakásokban, a második, a harmadik készüléket a gyerekszobában, konyhában, sőt a fürdőszobában. Ez is a kép hatalma, s egyben győzelme is az ember felett. Igaz, hogy a művészettel való kapcsolat teljességét, kizárólagosságát jelenti a városlakók nagy része, a falusi emberek többsége számára. Ebben rejlik persze az is, hogy központilag mondható, diktálható, mit nevezünk művészetnek. André Bazin és Balázs Béla is azt írja, hogy a „film a korunk népművészete", amely az életmódbeli univerzalizációnk része. Csak részben az. A nép lelkét átformálja, meghatározza érzésvilágát, fantáziáját, magatartásmintáit, átvéve ezt a szerepet a népmeséktől, legendáktól, mítoszoktól. (Ismertem olyan svéd főiskolás lányt, aki videón többször visszanézve Tom Cruise-tól tanult csókolózni.) A film készítésére azonban a nép nincs, vagy kevéssé van visszahatással, csak egy szűk elitnek van módja filmet készíteni. A technikai fejlődés elindított ugyan egy demokratizálódási folyamatot az alkotói oldalon, de még mindig túlsúlyban van a központi televíziók szerepe, s a mozifilmkészítők kasztja is meglehetősen zárt.

Az elmúlt években a kiválasztódást talán nem politikai, mint inkább gazdasági lobbyk diktálták, s ez a piacgazdasági normák alapján természetes is.A nyitottabb médiastruktúra-modell kívánatos ideának tűnik csupán, valószínű, hogy a helyi viszonylatokban sem lesz kedvezőbb a helyzet. A kamera mint képfelvevőeszköz már hozzáférhető ugyan, de a közvetítő csatornák politikailag, gazdaságilag szigorúan ellenőrzöttek. A konklúzió azonban most is az, hogy a hatalom kezében a legfőbb propagandaeszköz a XX. század végén is a mozgókép.Persze ma már a mozgókép is, mint minden, felgyorsult, műsoridőbe komprimált lett. A reklám mellett a belőle kifejlődött klip (Music TV napi 24 órás adása) rendezett kép-káosz formastruktúrájával is együtt kell élnünk. A recept könnyen leírható: látványdús képömlengés, blickfang rumli, gyermeteg kvázi történet, nyelvi lego, szín és felszín, képszótagok ritmusra (hatásvadász rigmusra), majd happy end és vegyél meg! Merthogy ez is üzlet a javából!

A stresszkultúra állandó készenléti, izgalmi állapotot stimulál, hétköznapi szürrealizmust, ahogy kapcsolgatva a csatornák között mi magunk is rásegítünk a szent kaotizmusra, egymás mellé kerül az intim betét és a szomáliai menekült, a sramli és Foxi maxi, a Forma I és a Kalahári sivatag kabócáinak nemi élete. Amerikai vicc: Apa és kisfia karamboloznak, a gyerek kétségbeesetten fészkelődik. Papa: nyugi, most nem tudsz másik csatornára váltani, ez az élet!

Ezen világban különleges szépségek is vannak, ezek megtalálása, előválogatása igen nehéz, feltételez ismereteket a témáról, szereplőkről, készítői műhelyekről, alkotókról. Szülői, nevelői feladat ez, hogy hangot (képet) találva a majdani befogadóval az információözönből helyes szemléletet magába foglaló produktumokra hívja fel a figyelmet, terítse meg kellő odafigyeléssel, és a befogadás után indukáljon beszélgetéseket.A kérdéseket fel kell tenni! (Arra valók!)A gondolatcsere, a másikhoz jutás, a másik elfogadásának feltétele.

Kommunikációgyakorlati alaphelyzet, ahol az információk feldolgozásán túl, lehetőséget nyílik morális kérdések felvetésére, továbbgondolásra (nem haszontalan!). A képek futószalagon haladnak át elméken, bolyonganak, és csak ritkán érkeznek meg. Képmassza vesz körül bennünket. Azonban ebből a képdominanciájú élményanyagból táplálkozik az álom, a fantázia, a képzelet, s racionalizálva ezen élményanyag tölti fel napjainkat. A szálak összeérnek.

A manipuláció – Hajas Tibor után manipuláltan

„Minthogy a fotonikus közegben minden egyéb szemiotikai cselekvésmódot a ténymegállapító állításérték, a dokumentatív bemutatás közvetít, a hazugság és félrevezetés különféle típusait is a ténymegállapító igazságértéknek kell közvetítenie, ami különlegesen hatékonnyá teszi a filmet mindenféle befolyás, meggyőzés, csábítás, reklám, propaganda és manipuláció számára......A film, az igazság hazudik, hazugsága az igazság erejével hipnotizál."

/Király Jenő/

A manipuláció (befolyásolás, csúsztatás) a társadalom egészét megdolgozó aktuális működéséhez való igazodás, egy érdekvezérelt kommunikáció. A hatalom önvédelmi kompenzációja, amit a diktatúra paranccsal, a demokrácia súgással próbál elérni. Ez utóbbinak a hatékonysága nagyobb, mert azt hiteti el magáról, hogy tiszteli az irányítottak tömegét, értük teszi. Hazugságai a személytelenség miatt ködösíthetők, elkenhetők.

„A hadügy-minisztérium háromféle adatsorral rendelkezett: az első; amivel becsapta a nyilvánosságot; a második: amivel becsapta a kabinetet; és a harmadik: amivel becsapta önmagát."

/H.H. Asquith/

A média ezen manipulációknak is primér közvetítője.A manipuláció alattomos, mert meghagyja alanyának azt a hitet, hogy saját maga döntött. A gondoskodás felszínes, édeskés ízét sugallja azzal, hogy látszat-kényelmessé téve életünket, tudatunkat elérhető, megvásárolható, elfogadható mirelit demagógiával látja el. Helyettünk gondolkodnak, megadva a passzivitás gyönyörét.A manipuláció által közölt üzenet elsődlegesen maga a manipuláció (már aki ezt felfedezi), az, hogy a hatalom szükségesnek tartja ezt a formát alkalmazni. A manipuláció egy narkotizált társadalmi állapot, mely az artikulált magabiztosságról szól. Az állapot feltételeihez hozzátartozik, hogy mindenki a megfigyelhetőség állapotában maradjon, vagy a megfigyeltség érzetével viselkedjen. A hírszerző apparátusok, lehallgató szerkezetek, állami apparátusban létező korrupciók, időleges botrányok a figyelem irányítottságára, a súlypontok mesterséges megteremtésére alkalmasak.

A manipuláció előválaszt, kiemel, kihasznál, megemészt és eldob.Intimitást színlel, hogy a médiához szoktasson, a jólértesültség bizalmát nyújtja. Sztárokat teremt (Madonna, az anyagias lány, „történelmünk egyik legnagyobb PR gépezete" – Imago 96/1), a megfigyeltet érdekessé teszi. Divatkaméleonokat tart el, figyelmet elvonó cirkuszt produkál. Teszi ezt még csábító kirakatokkal, szirupos filmekkel, banális konzumprodukciókkal, profi bokszmeccsel (neoprimitív módon pankrációval), társadalmi botrányokkal, választási kampányokkal stb..Edgar Morin francia filmszociológus a futószalagon készített filmek éltető erejét, tőkéjét, a star system rendszerét írja le: „A sztár az egész világ számára élvez. A sztár a szent prostituált misztikus nagyságát mondhatja magáénak..., teste megtisztul és feláldozza magát."„A sztár olyan színész vagy színésznő (Morin nem gondolhat mindenkire...), aki magába olvasztja a filmhősök hősi, vagyis istenített és mítoszi lényegének egy részét, s aki viszonzásul saját lényével teszi gazdagabbá ezt a lényeget. Amikor tehát a sztár mítoszáról beszélünk, elsősorban az istenítésnek arról a folyamatáról van szó, amelynek a filmszínész a részese, s amely a tömegek bálványává teszik." (1969)Al Capone magáról állította, hogy a sztár „milliók fejéből kipattant gondolat", a „közérzület megszemélyesítője", azaz szabályozottsága és merevsége nyomán mindig az őt éltető közösség sajátosságait viseli, kollektív akarat eredménye, személyiségében a néma többség ideája összpontosul. „Az egyes sztártípusok variálódása eligazítást nyújt a társadalmi igények és szorongások alakulásáról" – írja György Péter a Filmvilág 1988/7. számában, majd így folytatja:

„A sztárkultusz a XX. század vallási szinkretizmusának – egészségkultusz, táncőrület, body bulding, vegetarianizmus, asztrológia – egyik legkiemelkedőbb fontosságú jelensége.".A filmcsillag extra gázsiért dolgozik, a forgatáskor legendává nőtt kéréseiről ismerszik meg, magánélete jól fizető célpont. „A sztár az, aki egy életen át töri magát a sztárságáért, majd sötét szemüveget hord – úgy jár, mint nyuszika a sárgarépapürével – , hogy ne ismerjék fel" – mondja Fred Allen.A sztár tipizált karakter, kitalált közönségfogó recept, kellékei konzekvensen kell jelezzék őt, hogy az azonosítás ne legyen nézői teher (Chaplin botja, kalapja; Woody Allen szemüvege; Humphrey Bogart fülcimpa megfogása és viharkabátja; Pierre Richard cipője, mozgása; Karády Katalin cigarettája; Schwarzenegger robotléptei, izmai; Bud Spencer pocakja...)

Itt van például O. J. Simpson non fiction szappanoperává turbózott ügye, ahol a média, különösen a helyszíni közvetítéssel élő televízió szimpatikussá, áldozattá varázsolja az általa kikevert főhőst, mindezt az eladhatóság kedvéért, a demokrácia nevében az igazságszolgáltatást is epizodistává téve. A média primitív ösztönök kielégítője, s „a világ szépecskén, lassan alájuk hülyül" – megidézve Fábry Sanyi modoros, ámde nem minden tanulság nélküli, kávéházi bölcseleteinek egyikét.

A legagresszívebb manipuláció a reklám, a virtuális gumicsont, amely nem kíméli a privátszféra szuverenitását, önmaga hasznára alakítja azt.

„Nem olvasok hirdetéseket, különben minden idő azzal telne, hogy mindenfélékre vágynék."/Canterbury érseke/

A piackutatók az általuk hiperszegmentáltnak keresztelt társadalomhoz igazodva alakítják ki a sikeres reklám- és eladási stratégiájukat. (A reklámcégek belső hierarchiái a hadsereg modelljeit követik, használják.)A reklám a fogyasztói csoportnak új identitást ad, a (még) kívülállók szorongását egy csapásra oldja a termék megvásárlása. A termék sok esetben csak ürügy a feelingre. Egy kupak, egy leáztatott címke vagy beküldött vonalkódok nyerési lehetősége a „megváltást" ígéri, legalábbis szomszédpukkasztó kasztugrást. És lám egyszerű emberek, mint mi is, átveszik a nyereményt a szemünk láttára a tévében, tehát vannak csodák. Árulják őket!

A hazugság akkor működik jól, ha elemei igazak, annál veszedelmesebb, minél több benne az igazság. Ezen furcsa axiomatikus penge területen működik a politikai feszültséget levezetni hivatott humor (Hofi egyszemélyes intézménye s a televízió nélküli hétfők rádiókabaréja) is.

A manipulációs technikák kétfelé oszthatók, a valami mellett érvelő, eladni próbáló és a valami ellen, valamivel vagy valakivel szemben hangulatot kelteni igyekvő, uszító manipulációk. (A célközönséghez idomított artikuláció módszertani kérdés.)

A manipuláció legfontosabb eszköze a montázs. Az elemek egymás mellé helyezése nyomán ugyanis azonnal kapcsolat létesül, s ez az összefüggés lesz a két kép elsődleges jelentése. Alkalmazása módszerré vált –, olyan módszerré ahol nem fogalmazzuk meg nyíltan a kívánt összefüggést –, ahol asszociációkon, érzelmeken keresztül kúszik be tudatunkba a két kép egymásra hatásából keletkező üzenet. A montázs elméletét a szovjet filmművészet kísérletezte, s ezek alapján írta le. Kulesov egy közömbös arcot ábrázoló kép mellé rakott egy ételt, asszonyt, majd egy halottat mutató képet. A néző megváltozni vélte az arckifejezést attól függően, hogy melyik két kép került egymás mellé. A filmtér és a filmidő leírása is maradandó, az érdektelen valóságdarabok elhagyásával, tömörítéssel az alkotó figyelmet tud irányítani. Egy férfi és egy nő találkozását Kulesov öt különböző helyszínen vette fel, a vágás következtében a randevú mégis folyamatos cselekvéssé állt össze („alkotó földrajz"nak nevezte el.). Pudovkin és Eizenstein metaforái is a montázsra épülnek: az Anya egyik jelenetsorában a forradalmi képekkel párhuzamosan jégzajlás látható, míg a Sztrájk című filmben a sztrájkolók leverésének képei a vágóhídi mészárlás jeleneteivel váltogatja. Fritz Lang a Tébolyban kánkánt táncoló lányokat mutató képsor után baromfiudvarban pipiskedő tyúkokat mutat. Vagy egy történetet kellene az olvasónak kiegészítenie: két férfi párbajozni készül, egymás felé fordítják pisztolyaikat. A következő képen egy madárcsapat rebben... A montázs a filmkészítés legnagyobb hatású eszköze, tanulmányok sora foglalkozik ismertetésével, fajtáinak csoportosításával. Nézzünk bele a politikai manipulációk világába!

Andzrej Wajda A szabadság illúziója című munkájában így emlékezik: „Amikor beiratkoztam a lódzi filmfőiskolára, az épület falán a következő felirat állt: Legyen a mozi számotokra a legfontosabb. A mondás Lenintől eredt. A mozit az ideológiai harc fegyverének tekintették, mondván, hogy ez az a művészeti ág, amely a leghatékonyabban szól a tömegekhez, amely képes formálni és átalakítani a társadalmat."Lenin nagy tanítómester, megállapítása ma is igaz. Formálnak minket. A szigorúan titkos nukleáris üzemeket és laboratóriumokat tetszetős környezetű termelőparkként állítják be, a polgári védelem főhadiszállását luxus atomóvóhelyként reklámozzák.

Az első világháborús angol háborús plakát katonaarca keményen, agilisen mutat rá nézőjére, s a következő felirat olvasható alatta: „A hazának szüksége van Rád!" Dürenmatt szerint pedig: „Hazának mindig olyankor nevezi magát az állam, amikor tömegmészárlásra készül." Hitler a Mein Kampfot így kezdi: „Fanatizáltam a tömeget, hogy politikám eszközévé tegyem!" A goebbelsi propagandaminisztérium dolgozta ki azt az eljárást, hogy az átlagos vetítési sebesség minimális 16 képkockájának vetítése közben 1–2 kockányi bevágást tettek, amelyek eljutnak ugyan érzékszerveinkig, de nem tudjuk elkülöníteni az észlelésben. A nácik ezen a módon az általuk alacsonyabb rendű fajoknak nevezett emberekről készült filmképek közé olyan kockát kevertek, amelyek undorító férgeket, patkányokat ábrázoltak. (Leni Riefenstahl dokumentumfilmjei a Harmadik Birodalom elkötelezettségében, szolgálatában készültek. 1937-ben a párizsi világkiállításon még aranyérmet kapott.) A kiváltott, irányított ellenszenv elérhető, a fanatizálás eszköze ezúttal is működött. Az orosz katonai oktatófilmek használták azt a trükköt, hogy a fontos mondandónál a száj egy erős piros kontúrt kapott, éppen annyi időre csak, hogy ne tudatosuljon.Steven Spielberg Schindler listája című zsidó propagandafilmje egy a kollektív bűntudatot ébren tartó, erős érzelmeket keltő „borzalomgiccs". A filmet állami költségvetésből több nyugat-európai állam kultúrpolitikusainak döntése alapján egyedülálló módon ingyen kapták meg az ottani iskolák. (Nálunk – a párhuzam nem véletlen – Elek Judit Mondani a mondhatatlant című, Elie Wiesel üzenete alcímű videokazettát terítették ingyenesen).

Balázs Béla írja le, hogy egy skandináv filmforgalmazó a Patyomkin páncélos jeleneteit más sorrendben vetítve elérte, hogy a lázadással kezdődő filmjük végén a bűnösök elnyerték büntetésüket. Goebbels viszont betiltatta a Patyomkin páncélos című Eizenstein filmet /1925/, mert a holland matrózok a lázadás hősies ábrázolásának köszönhetően beindultak. Az ábrázolt forradalmi pátosz tehát gyökeret vert a flamand partokon.Király Jenőtől olvashatunk a forgalmazói filmvariánsokról (közvetett érdek), amelyeket kivágásokkal, jelenetek felcserélésével, a filmzene cserélésével hoztak létre.

Eddig a médiák közvetítői szerepéről volt szó, Vilém Flusser előadásaiban, nyilatkozataiban azonban azt vallja, hogy a médiák alakítják is a világ eseményeit. Állítása szerint a CNN kamerája csinálta a történelmet, s robbantotta ki az Öböl-háborút, mindvégig irányítása alatt tartotta, az egész egy hatalmas forgatókönyv szerint zajlott. A romániai forradalmat valóban a nézőknek megrendezett, televíziós show-műsorként éltük meg.„Itt leszünk a világ végéig, amikor azonban eljön a világvége, mi azt is közvetítjük!"

/Ted Turner, a CNN létrehozója/

1980 júniusában Atlantában (az Elfújta a szél és a Coca-Cola után) megalakult a CNN (Cabel News Network) 24 órás, élő egyenes adásokkal üzemelő hírtelevízió. Az általuk alkalmazott hírsztereotípiák ma is uralják és meghatározzák a világ hírműsorainak arculatát. Referenciái a pekingi diáklázadás, a san-franciscói földrengés, a berlini fal leomlása s a már említett Öböl-háborúnak (90 fős stáb; távirányítású rakétára szerelt kamera stb.) az ábrázolása.„Nálunk nem a filmet szakítják meg a reklám kedvéért, hanem a reklámot a friss hír kedvéért."

Van itt valaki, akit megerőszakoltak és beszél angolul? – címmel jelentette meg Edward Behr önéletrajzát. A könyv címében jól összefoglalja a hírcsinálók, az „elképesztés kalmárjainak" gyakorlatias munkafilozófiáját.

Nézzük a hétköznapjainkat! Érdemes megvizsgálni, szembesülni a Kapitány házaspár által „mézesmadzag" montázsnak hívott, nyílt manipulációk néhány elemével. A reklámhordozók, a feltételezett befogadó felé kívánatos dolgot társítanak (elragadó külsejű nők, férfias férfiak, erotika, régi filmes sablon a gyerek, a majom, a kutya és a fóka, stb.) A lényeg, hogy valamit a hozzákapcsolt pozitív asszociációk segítségével próbálunk eladni.

Mézesmadzag-szerepet tölthet be a jólét, a gazdagság világa, a biztonság, a kényelem, a pénzmegtakarítás, az újdonság, a divat („mesterséges járvány" – G.B. Schaw), a lépéstartás ígérete. (McTahaty rózsadombi sufnijába merkantilista módon gyűjtöget, hogy elismerjék, hogy bizonyítson.)

„A gyárban kozmetikumot készítünk, az üzletben reményt árulunk" – írja egy amerikai üzletember.

Az image-teremtést, a kitalált és közvetített feelinget (érzésvilágot) kreatív (lásd Kreatív című lap) stábok végzik. Működő forma, hogy a termék ritkaságértékét, exkluzivitását hangsúlyozzák, a kiválasztottság érzését sugallják, mágikus szavakat (szakértő, diszkrét, elegáns, fantasztikus, laboratóriumban tesztelt stb.) vetnek be a marketing szakemberek. A környezet, a háttér esztétikuma is fontos elem, legyen az színszűrővel megfejelt tenger, lágyító szűrővel fotografált pázsit, sztárfilterrel felvett belvárosi csillogás. Az anyagba való célirányos behatolást különféle szakmák végzik, egy újfajta civilizációs valóságot kreálva nekünk.

A manipuláció lényeges sajátossága, hogy igyekszik fenntartani azt a látszatot, hogy szabad választást ad, a döntést a kezünkbe helyezi, s hogy ezt a mi érdekünkben teszi. Azok, akikben tudatosult a hírkészítés mikéntje, a hírválasztás esetlegessége, érdekrendszere, s akik például kipróbálták a filmkészítés egyszerű illúziókeltését, nehezebben szervezhetők be a tudatuk elleni támadások alanyának, igényesebbek lesznek a szórakoztatásukat felvállaló írott sajtó, mozi, televízió meséjének, varázsának minőségére. Igényesebbek lesznek úgyis mint közönség, mint felhasználó, mint vásárló, mint választópolgár. Nagyszerű játék, a tudati manipuláció elleni védőoltás az Olajfalók vagy Siklósi Szilveszter Igazi Mao című filmjének elemzése, amely azt mutatja, „...hogyan lehet az igazság és hazugság ügyes keverésével egyre nagyobb dózisokban való adagolásával, az igazság fokozatos kiszorításával, végül teljes megsemmisítésével tömegfogyasztásra alkalmassá tenni a félrevezetést, a szemfényvesztést, a csalást."

/Vida János – Filmkultúra, 1995. május/

A manipuláció mint információszelekcióval, csomagolástechnikával való befolyásolás, tetten érhető megnyilvánulásaiban. A védőoltást megadhatjuk.

Médiacápák

"a sajtószabadság is csak azoké, akiké a sajtó" /A. J. Liebling/

"Azt szeretném megmutatni, hogy mi az, ami hozzájárul az emberiség elnyomásához."/Jacques Tati/

Egyre nagyobb az olajfolt a világ médiatengerén. Ez még talán beszélőbb hasonlat, mint a médiacápa. A média – mint ahogy egy urániumtermelő ország sem –, nem lehet semleges. Érdekek vezérlik működésüket. Nézzük őket:Levin (Time Warner), Eisner (Disney és ABC), Malone (MCI) mellett Rupert Murdoch, a jelenlegi legnagyobb műhold-monopoly játékos, aki immár a tajvani StarTv felvásárlása után megvette a milliárdos nézettségű teljes kínai televíziós piacot. A médiacsászár Ázsiában 300 égi csatorna üzemeltetésének tulajdonosa. Összázsiai műsoretetésre készül – írja Almási Miklós a Filmvilág 96/4 számában. A pekingi kormánynak csak az volt a kérése, hogy a BBC-t vegye ki a műsorkínálatból (politikai alku - gazdasági szabadkéz, törvényerőre emelkedett korrupció). A filmiparban övé a Twentieh Century Fox, komoly érdekeltsége van az ausztrál piacon, szerződése van egy Dél-Amerikát lefedő szatellit programra, Európában övé a BSkyB, amely cég stratégiájában szerepel egy a CNN-nel versenyképes hírtelevízió indítása.Felvásárolja, és egyszerre tartja kezében a tartalmat és a terjesztést (a közvetítő csatornát), legyen az égi vagy földi sugárzás, kábeltársaság. A megvásárolt vagy tönkretett kishalak teteme már csak kultúrhistória. Henry Kisinger azt mondta, hogy a leghatásosabb serkentőszer a hatalom.

És lám. Murdoch filozófiája a botrány s annak profi tálalása, a szomorú azonban az, hogy a globális nézőszám őt hitelesíti. Megvásárolta Angliában a The Sun és a The Times lapokat, elöntötte őket bulvármocsokkal, alpári, silány történetekkel és kétmillió feletti példányszámot ért el velük, messze megelőzve a hagyományokhoz hű napilapokat. A médiacápák egyívásúak, tisztességet ne feltételezzünk, mindenevők, mindent vesznek, ami kép, hang, hír vagy álhír, szenzáció, hogy megalomán betegségük tüneteit felületi kezelésben részesítsék.E jelenségkör értelmezése megérne egy újabb misét, na jó, egy újabb könyvet, amely felhívná a figyelmet e homogenizáló tendenciára.

Almási Miklós írja, hogy a baseballsapka és a farmer Hollywood és az „economics os scale" tömegárui (a McDonalds, a mi Friderikusz schow-műsorunk szellemi alászállásának mesterséges csűrhangulata, a Coca-Cola, nyelvünk amerikanizálódása) egy új közös nevező, amelyet a világ bármely pontján könnyű elfogadni a nemzeti, kulturálisan lecsupaszított társadalom tagjainak. „Az elektronikus oralitás korszakában a kereskedelmi célú logóké a főszerep." – mondja György Péter esztéta.

Az elmúlt években Európában gyakran tiltakoztak, ellenlépéseket szerveztek, ma inkább az iszlám országok vezetnek be szankciókat, de igaz, titokban ott is nézik.

Megjelent az Európai Unió újabb kulturális értékeket védő rendelettervezete, amelyben a film- és tévéipar számára komoly védővámokat akar bevezetni, az amerikai és az égi csatornák ellen a kvóták megszigorítását helyezi kilátásba. Mivel ez csak terv, amit végig kell futatni Európa bürokráciáin, az összes kormánynak és parlamentnek el kell fogadnia, és mivel az USA keményen tiltakozik a WTO (World Trade Organisation) szabadkereskedelmi szabályainak megszegése ellen, az angol The Economist némi iróniával jegyzi meg, hogy majd meglátjuk, marad-e valami a faragási folyamat végére. Mára már Amerika kulturálisan steril képi hipnózisa megaüzletté vált a vér–szex–horror–akció–schowgeil speciális mixtúrája által. A szatellittelevíziózás a vizuális környezetszennyezés méreteit, nagyságrendjét változtatta, növelte többszörösére (Sao Paulótól Dél-Afrikáig, Ausztráliától Új Zélandig). A globális tévének milliárdos a nézettsége. A nézők vizuális csajkarendszerben élik meg a programválasztás szabadságát, a kínálat vélt bőségét, amely a valóságban egyszemléletű, s az eltérő kultúrákat homogenizáló. A publikum kondicionálását, ízlés uniformizációját a médiacsászárok már piacideológia alapján teszik. Az ízléskülönbség abban áll, hogy Stallone, Van Damme vagy Schwarzenegger izmait részesítjük-e előnyben. Csak a last minut happy endhez ragaszkodunk.

Várkonyi Tibor a Filmvilág című lapban a vezető francia állami tévécsatornát, a TF 1-et privatizáló Bouygues család médicsászárságának mikéntjéről ír. Európa egyik leghíresebb és legnagyobb magántévéjének tulajdonosai ellen rendőri nyomozás, vizsgálóbírói kihallgatás folyik korrupció, megvesztegetés, gazdasági bűntett, a képernyő hatalmával való visszaélés vádjával. A gazdasági összefonódások, érdekkapcsolatok példázataként érdekes belepillantani a vizsgálati anyagokba.

Eszerint a kereskedelmi csatorna riportot készített és sugárzott az elefántcsontparti elnökről, aki egyébiránt 1958-ban De Gaulle tábornok minisztere volt. A riport nem tetszett az államfőnek, új újságírót, új műsort kért és kapott.A méltató, hízelgő műsorért cserébe Bouygues, aki egy építőipari óriáskonszern tulajdonosa is volt egyben, megkapta Elefántcsontpart valamennyi vízépítési munkájának elvégzésére megbízó szerződést. Ugyanez történt Gabonban, ahol Omar Bongo elnök a kedvező beállításért cserébe milliárdokért rendelt cementet. Végül – de ki tudja, hány ilyen van még – II. Hasszán marokkói királlyal készült ötvenkétperces, az uralkodót a mennyekbe emelő interjú, amelynek ellenszolgáltatása az agadiri repülőtér felépítésének megbízása volt. A nagy üzlet tehát nem csupán a busás hirdetési bevételt hozó TF 1 csatorna birtoklása, hanem mintegy hozadékaként az építési vállalkozás profitja is. Leo Kirch német milliárdos médiabirodalma mellett Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök médiacsászársága érdemel figyelmet. Az 1996 első negyedévében tőzsdére vitt Mediaset tőkeemeléses részvénykibocsátása révén 1015 milliárd lírát kasszírozott. Az olasz országos nézettség 43–44%-t jelentő három televíziós csatorna – a HVG 1996/VII.13-i számának értesülése szerint –, a Spielberg–Katzenberg–Geffen által létesített Dream Work-kel látatlanban kötött szerződést az amerikai filmgyártó cég első ötven filmjére. A Berlusconi féle komplexumhoz persze

hozzátartozik még egy, az olasz reklámpiac harmadát kezében tartó reklámcég (Publitalia), lemezkiadó (RTI Music) és egy évi 7–8 ezer órányi műsort gyártó cég is (Videotime).A televízió, a médiacsászárok kezében tehát csak eszköz egyéb üzleti vállalkozásaikhoz.

Végezetül nézzünk egy helyi médiacsászárt, aki majdnem háborút robbantott ki Törökország és Görögország között egy kis lakatlan sziklasziget birtoklása miatt. A konfliktus azzal kezdődött, hogy egy török magántévé riportere megjelent a szigeten, kitépte a görög zászlót, s helyébe a törököt tűzte ki. Az akciót rögzítették, s főműsoridőben adásba ment. A kereskedelmi tévé tulajdonosa a radikális Hürriyet című lap gazdája, fegyverkereskedő. A hollywoodi „konfliktusmegoldó programon" (a colt erősebb az ászpókernél) nevelkedett és föltüzelt tévénézők pedig harcos vérükkel csatabárdot emlegettek.

A világ ilyen. És mi van nálunk? Ugyanez. A Híradó és a Duna TV, a BBC és az Objektív más-más hírt tálal (elemzésre szabad préda). Riporteri kérdéseken, kamerahelyzeten, vágóképek milyenségén, elszólásokon, de főleg a háttérinformációk segítségével lehet csak igazodni. Médiacézáraink még belvillonganak, a választásoktól jelentős módon függ létük (visszafelé is igaz).Sértett nagy öregek, káderek méricskélik, hálásak-e még a régi/új cimborák. Tisztességtelenek, korruptak, a pre capitaly játékosai. Az erdei játszótéren nyuszika megkérdezi a farkast, hogy lehet médiacsászárnak lenni. A farkas báránybőr foteljébe süpped elegáns, szimpatikus és demagóg. A madarak azonban csiripelik, hogy kell filmjogokat lopni, lízingelni, a nyereségből kifizetni a bíróság által megítélt büntetést, venni, használni, kihasználni, adót csalni, azaz vállalkozni. A kormány vállalkozóbarát, a barát meg kormánybarát, vagy az akar lenni. Ilyen bonyolult és ilyen egyszerű. David Copperfield ezekhez képest nyeretlen kezdő.

A hitelesség

„ – Mondja – kérdezi Kékharisnya kisasszony –, mit lovagol maga folyton a szavahihetőségen?– Kedvesem – vigyorgok ártatlan pofával –, hogy lovagolhatnék én egy döglött lovon?"

/Orbán Ottó/

„Valóságnak és valóságábrázolásnak nyilvánvalóan semmi köze egymáshoz. A filmalkotó célja, hogy elhitesse valamiről, ami nem valós, hogy az, ami valós, hogy nem az."

/Henri-Geoerges Clouzot, 1957/

A manipuláció után a hitelességről beszélni nehéz feladat, természetszerűen sok az átfedés, és valójában nagyon személyes dologról van szó. A néző ítéleteit az olvasás, film nézése közben folyamatosan a meglévő ismereteihez vonatkoztatja. Ha nem értünk egy művet, annak nem feltétlenül a rendező bonyolultsága az oka, lehet, hogy ismeretek s megélt tapasztalatok híján nem tudjuk ellenőrizni a műnek a valósághoz való kapcsolatát. (Ez volt a jóindulatú megközelítés.)

„A hitelesség – írja Muhi Klára – esztétikai kategória, a mű és a világ partneri viszonyára vonatkozik."

Az ábrázolás hiteléről kell beszélnünk, a teremtett látvány önmagán túlmutató, igazságot kereső és fogalmazó létéről. Az összkép hiteléről, melyet a az alkotó stílusának megfelelően közvetít a nézői felé.A mozi s az azt követő mozgóképek is természetűknél fogva hazudnak. „Nézd, ez álomvilág, Te burleszket látsz, itt hazudik minden." – énekelte a Napoleon Boulevard együttes énekesnője, Vincze Lilla.A korabeli westernfilmeknél az előtérben lovagoló cowboy mögött festett díszleteket tekertek, így előfordult, hogy harmadszorra, negyedszerre láttuk a Grand kanyon szikláit. A bűvész rendező Georges Mélies Utazás a Holdba című filmjének kezdetleges díszletei ma már mosolyogni valóak, de ne felejtsük a kor mozira vonatkozó újdonságélményét, hogy néhány évvel ezelőtt még felugráltak a vonat elől, vagy a vászonra lőttek meg akarván védeni a filmbéli bántalmazott nőt. Az Apollo 13 holdutazásának látványtechnikai megoldásai már korunkat szimbolizálják.Ez a azonban egy közös játék, itt mindenki hazudik – viccel.

De ne legyenek téveszméink – és ez már más megvilágítást kér – , hogy a hamisítás mai jelenség; a filmtörténeti őskorban már Lumierék is György király esküvőjét reprodukálták, vagyis dokumentumként vetített filmjük hazugság. Az imént emlegetett Mélies 1901–02 fordulóján angol megrendelésre elkészítette VII. Edward angol király koronázási ünnepségének híradóját, amit hetekkel az események előtt forgattak. Edwardot egy hentessegéd alakította, a királynét egy mosónő, s a ceremóniát szertartásmester vezényelte – írja Nemeskürty tanár úr.Az első világháború idején amerikai mozikban 1913 előtti hadgyakorlatok felvételeit vetítették hiteles „fronthíradóként" (álhíradókról szól Karinthy Frigyes Amiről a vászon mesél kötete is). Nemeskürty István beszámol még arról is, hogy „A Szent István csatahajó adriai elsüllyedésének osztrák-magyar haditudósítok által felvett képsorát angol mozikban mint brit operatőrök felvételét mutogatták a Blüchner német csatacirkáló elsüllyesztéséről..."A Berlin felszabadulása másnap, nyugodtabb körülmények között esztétikusabban vehető fel. A ma történése már viszont az, hogy a Közel-Keleten készült interjú vágóképeit gyakorló ruhába bujtatott arab diákkal Százhalombatta határában is lehet rögzíteni. Hitelesítésként vaktöltény, hangeffekt, füst, kamerarángatás – és máris kész a híradó. A Pentagon az iraki katonák kuvaiti vérengzéseiről készítetett áldokumentumfilmet, hogy a közvéleményt meggyőzzék az amerikai intervenció jogosságáról.Mert mi is a képi valóság? Kaszkadőrök, dublőrök (lásd Titánia) helyettesítik a sztárokat a veszélyes vagy kínos jelenetekben. Itt van például Michael Jackson, aki négy-öt dublőrével járkál, vagy járkálnak helyette kórházakat és jótékonysági programokat, tárgyalótermeket(?) látogatni, díjat átvenni, felavatni. Őt látjuk a Híradó tudósításában? Ki tudja? Kim Basinger helyett valójában egy nála fiatalabb olasz modell kislány kínál meg minket testének látványával. Vagy nem is fontos? Hiszen a márkajelzéssé lett név már eltávolodott az azt létrehozó személy karakterétől. Akit nem is ismerünk. A formát különben is a szilikon, az arc szépséget a smink, az üdeségét az öltözet adja, a jellem megírva, a párbeszéd szintúgy. Az igazi nem található, valóságossága, mind a műnek, mind a színészeknek ellenőrizhetetlen, illetve egy másik, – most már elválaszthatatlan valóságosságban, a média által teremtett valóságban igaz. Lányi András tovább megy, s így fogalmaz: „Korunk kultúrája számára valamely jelenség valóságértéke tömeges reprodukálhatóságával egyenlő arányban nő. Egy ember, akinek viselkedését egyszerre hárommillió televíziós képernyő reprodukálja, összehasonlíthatatlanul valóságosabb, mit az, aki őt nézi."Vagy kiderül, hogy a tizenöt éve működő sztárriporter leleplező riportjai hazugságok, forgatókönyv alapján megrendezett jelenetekből állnak, fizetett amatőr színészekkel vették fel például a gyermekprostitúció annak idején nagy közfelháborodást keltett interjúit, jeleneteit. Az emberek különböző térfogatú, emésztőképességű gyomorra tettek szert. Frontérzékeny hangulatban hajlamos vagyok ezen moralizálni. Mindenesetre a konkrét eseteket értelmezve, a készítői szándékot s a produktumot bemutató, publikáló szándékot kell körbejárni.A manipuláló ennél ravaszabb, hiszen az információt a hitelesség mázával kínálja (legitimációszükséglet). Az eladni kívánó felhasznál jól megtervezett imázzsal bíró arcokat, hangokat, gyakran színészeket, sportolókat, ismert személyiségeket. A hiteles, autentikus személyiség megítélése személyes vonzalmak, szimpátia alapján egyszerű intuíción alapszik. Ilyen a bemondó, a vitavezető, a riporter, a reklámokban mutatott szakértő elfogadása is (mosópór, motorolaj). A szakzsargon retorikájának, a személyes varázsnak hitelével, csúsztatásokkal lehet célt érni.A valóság abszurditásának elfogadtatása, a felfoghatatlan éreztetése és ábrázolása, alkotói feladat is lehet (van, amikor elég üzletstratégiai panelek működtetése, hatásvadász elemek rutinkapcsolása is). Itt jutunk el a képi hitelesítéshez, az operatőri látványteremtő munkához (kamerahelyzet, képkivágás); amely technikailag gyakran műtermi, legújabban számítógépes trükkmegoldásokat jelent. Az atmoszféra (képi-hangi), a hangulat, a filmes miliő megteremtése hitelesítő funkciókkal bír (érdekes volt ezért az az egyetemen kapott feladat, hogy mellékneveket fényképezzünk). A kép telítettsége, valósághű részletgazdagsága, díszletezése, invenciózus világítása (kiemelő és árnyékban tartó lehetőségei) a jelenetvezetést segítik.Orson Welles rádiójátéka (Nemes Károly – Orson Welles Szemtől szembe című munkája nyomán.)

Érdekes történet Orson Welles 1938 októberében leadott rádiójátéka a marslakók földi támadásáról. Természetesen a műsor elején bemondták a rádiódráma címét, és a konvencióknak megfelelő adásstruktúrában riportszerű részleteket, időjárás-jelentést, zenei közvetítést sugároztak, majd megszakítva a műsort, a következő szöveget olvasták be: „Hölgyeim és Uraim, tánczenei műsorunkat félbeszakítjuk és felolvassuk Önöknek az Intercontinental Radio News különleges közleményét. Központi zónaidő szerint húsz perccel nyolc óra előtt a Mount Jennings-i obszervatóriumból (Chicago, Illinois) Farell professzor jelentette, hogy a Mars bolygón rendszeres időközökben megjelenő gázkitöréseket észlelt......Most visszakapcsolunk New York belvárosába, a Park Plaza Hotel Meridian termébe, ahol Ramon Raguello játszik Önöknek!"

A dráma a továbbiakban szakértői megnyilatkozásokból, a tömeg izgatott háttérzajából és a riporter egyenes adást szimuláló hangjából állt, aki közvetlen életveszélyben számolt be az idegen civilizáció látogatásáról. Hírek következtek áldozatokról, mozgósításról, helyszíni hanghatásokkal alátámasztott élménybeszámolókat lehetett hallani. Nyilatkozott a kirendelt katonai egységvezető s a belügyminiszter is. A vizsgálatok szerint a hatmillió hallgató mintegy egyharmada pánikba esett, annak ellenére, hogy az adás alatt négy közlemény hívta fel a figyelmet, hogy regényfeldolgozásról, rádiójátékról van szó. Az emberek sírtak, imádkoztak, telefonáltak, rohantak élelmiszerkészleteik feltöltésére, de főleg menekültek, eltorlaszolva az utakat mentették az életüket.A hitelesítő formák jól működtek, az interaktívvá érett műsor az Aranypolgár rendezőjének vezénylésével anekdotikus felejthetetlenségbe fordult, amelyek például ezúton is, vagy szóbeli elmesélések útján tovább terjednek. A mesélő majd biztosan az érdeklődő, kétkedő hallgatóság meggyőzésére kitalál hitelesítő momentumokat, színeket, mesélő arckifejezéseiben, mimikájában megjelenik majd a történet befogadását elősegítő gesztusarzenál.Fellini országútjai, elhagyott terei; Kuroszava vad és buja tenyészetű erdője; Renoir melankolikus folyópartjai – poétikus képek, melyek szuggesztivitásukat dokumentáló erejüknek köszönhetik. Ha a bemutatott képek nem csak egy valóságrészletet mutatnak, hanem jelentésük az, hogy a nagyobb egész részeként utalnak az általánosra, átfogóbb élményekre, tartalmakra, gondolatokra, akkor megőrizték konkrét tárgyiasságukat, hitelességüket. Az élménygondolkodás elemi értékítéletek mentén formálódik.Az erre való törekvés az egyetlen elfogadható alkotói hozzáállás.

Furcsa, elhallgathatatlan gondolatom az újságírói hitelesség kérdése. A Pesti Műsor például önmagát szakmai tájékoztató lapként üzemelteti, közben kritikái fizetett hirdetésként vásárolhatók. Pletykalapok aljasítják tovább a BBC-szlogent, miszerint, „ha nincs hír csinálni kell", és abszolút gusztustalan paparazzói magatartással nyáladzanak álhíreken, vádaskodásokon.

A megvásárolhatatlan értékek hitében, egyfajta ön- és nemzetvédő konzervativizmussal remélem, hogy a tudat szabadságharca ezen stádiumában világot teremtő hitelt, hitelességet kér a politikától, a pénzvilágtól, a médiától s főleg az ezeket kiszolgáló egyénektől. Merthogy a manipulációkat hitelesítő erők (vagy erőtlenségek) oka mindig a konformizmus és a tudatlanság.

Eötvös József Lőrinc papjának monológja már többször elsütött neveléstörténeti mottópatron, így maradjon a végére egy felkiáltójel:

„Úgy kell viselkednünk, hogy bármelyik pillanatban életben maradhatunk!"

Szép új világ

„A jövő már a múlté."

A számítógép ma egy nyereségbiztos áru, egy jó megoldás, ami problémákat, felhasználási területeket keres. A házak befelé fordulnak, a közterek beépülnek, grundjainkon bevásárlóközpontok és azok parkolói jelennek meg. Lakásainkban, irodáinkban, autóinkban légkondicionálás működik, műszerfalra kötött létezésünkből alig van kilépés. A sorskonstruktőrök írják a Szép új világ posztinformációs társadalmát. Peternák Miklós film-világ víziója a fizetett közalkalmazott nézőről ma még csak jópofa vernei jóslat /?/.A virtuális valóság azonban már napjaink valósága. Az új információs csatornák kezelése, lehetőségeinek bemérése pedagógiai feladat, merthogy ebben a világban – Karinthyt idézve – „minden másképp van".A mozivászon kétdimenziós relatív biztonságát, amely szükségszerűen kívülálló nézőnek lehetőséget teremtett a film és a valóság közötti határvonal érzékelésére, ma már a virtuális valóság háromdimenziós totalitása váltja fel. A térről, az időről alkotott fogalmaink változnak, alakulnak.

„Ha megkérdik tőlem, mi az idő, nem tudok válaszolni, ha nem kérdezik meg, tisztában vagyok vele" – vallja Szent Ágoston.

Az euklidészi elméleti és a newtoni fizikát Einstein relativitáselmélete fejelte meg, nyitogatva a lehetetlen kapuját, azonban ezt a tudást nem bízta ránk. A világtörténet negyedik információs forradalmát (az első három: írás, Gutenberg, Lumiere) nehéz még értékelni, mégis érezzük, hogy velünk történik. Világméretű expanziós időszakban élünk.A „nagy filmben" való komputeralkalmazás igazi nagy áttörései: Spielberg Jurassic parkja, a Terminátor II., Toy Story, Jumanji (a négy év alatt készült film szereplői is virtuálisak) és az Oscar-díj esővel zuhanyozott, az amerikai Svejk történetét mesélő, Robert Zemeckis Forrest Gump című filmje volt. A történelmi filmdokumentumok tetszőleges manipulálása számos kérdés újbóli átgondolását sürgette. A jelenlegi revolúció az adatok produkálásának, reprodukálásának, tetszőleges kombinálásának és egymásra hatásának eddig útjában álló tér- és időbeli, valamint emberi korlátainak lebomlásáról szól. A technokommunizmus hostjaként a hálózat gyógyiszapjában turkálunk. Fertőtlenítünk, papírzsebkendőt használunk, légfrissítünk, vitamin pirulákat vásárolunk, edzőtermekbe és szoláriumba járunk, a Nap sugárzásával szemben napszemüvegekkel, naptejekkel védekezünk. Serkentő és nyugtatószereket adagolunk magunkba, távkapcsolóval lapozzuk el a tuszik és a hutuk háborúját a képernyőről.

Az információ kultúrája a XX. században kapott nagyobb hangsúlyt. (Előre)jelzi ezt az a Wall Street-i mondás, hogy „a szóbeszédre alapozd, hogy mikor veszel, a hírekre, hogy mikor adsz el." Azóta megállíthatatlan kultuszával rendezi életünk, s új társadalmi struktúrát alakít ki.Al Gore, az Egyesült Államok alelnöke híres kongresszusi felszólalásában rámutatott, hogy míg régen a közlekedés, az utak és a kikötők kapacitása döntötte el egy ország gazdasági versenyképességét, ma az információ továbbításának és feldolgozásának a sebessége játssza ezt a szerepet. Az ezredvégre jellemző kékrózsás IBM-reklám szlogenjének optimista jóslata szerint: „Az információ egyenlőséget teremt, felszámolja a hierarchiát." Ez a szép új világ előrevetíthető kozmopolitizmusa!?Az igazsághoz tartozik, hogy csak az információhoz hozzájutók közti egyenlőségre lehet igaz. Még jobban elgaloppírozó az Oracle cég reklámfelirata, amelyet a genetikai információkért felelős DNS-molekula képével reklámoztak: „Minden létezés alapja az információ." Azt a félelmet erősíti, ha nem veszed meg a cég információközvetítő konfigurációját, akkor bizony lemaradsz.Az információkereskedelem mindenesetre már folyik, hisz a polgárokról különféle adatbázisokban (iskolák, egészségügyi, társadalombiztosítási, adóhivatali, rendőrségi nyilvántartások; digitális telefonközpontok adatsorai; hitelkártya-regisztrációk stb.) elvileg fellelhető információk átjárhatók, megszerezhetőek. A „Tudás Korának" Magna Chartáját, pozitív jövőképet sugalló kiáltványát (teljes egészében Replika 1997. júniusi számában) 1994. augusztusában fogalmazták meg amerikai gondolkodók:

„A 20. század központi eseménye az anyag uralmának megdöntése. A fizikai formában létező vagyon egyre jobban veszít az értékéből és jelentőségéből a technikában, a gazdaságban és a politikában egyaránt. A dolgok nyers valósága helyett a gondolat ereje kezd előtérbe kerülni mindenütt......az olyan dolgokat, mint a szabadság értelme, az önkormányzás formái, a tulajdonjog meghatározása, a verseny természete, az együttműködés feltételei, a közösségi érzés és a haladás mibenléte, –mind újra kell értelmezni, pontosan úgy, ahogy az ipari társadalmak kialakulásakor, 250 évvel ezelőtt is megtették."

„A hatalom átkerült a tárgyak tulajdonosától a programozó és a kezelő kezébe... A hatalomnak ez az átirányulása tulajdonképpeni ismertetőjele az információs társadalomnak, a posztindusztriális imperializmusnak" – írja Vilém Flusser a Bevezetés a fotográfia egy lehetséges filozófiája című munkájában.

A jelenlegi történet, harc a tudatvezérlő információs csatornákért (politikai intervenció, reklámhányad, frekvenciaelosztás), az átmenet mikéntje a tömegkommunikáció korából az interaktív kommunikáció világába, s ezt nekünk értelmeznünk, tanítanunk kell. Tanítani lehetőségeit, korlátait, veszélyeit, keresni a viszonyulásunkat.A számítógépes hálózatok informális decentralizációja ebben a hőskorban még igaz, de valószínűsíthető, hogy az előfizetőket kedvezőbb pozícióba hozó szolgáltató cégek átveszik az ellenőrzést, hivatkozva szerzői jogra, szolgáltatási áttekinthetőségre, tisztaságra – azaz a Rendre. A Föld kulturális közkincseinek egy része már a nagy digitális közösbe, elektronikus könyvtárakba került (a világ legkontaszelektáltabb tudása). Teleworking (távolsági munka), telestuding (távoktatás), új megszokásra váró

fogalmak. Vagy a ecash (virtuális pénz), amivel vásárolni lehet (Home Shopping Network) mondjuk a virtuális könyvesboltban. Bizonyos futurológusok szerint 2000-ben világszerte 7 milliárd dollár értékű árut és szolgáltatást forgalmaznak majd az Interneten (repülőjegyet, virágot, szoftvert, pizzát, szexpartnert). Az Internet hatalmas elektronikus hálózat, amely a világ számítógépeit köti össze (köbüki dzsembori), amely több tízezer szolgáltatást kínál az 1995-ös becslések szerinti több mint 30–40 millió embernek, amely becslések szerint évente megkétszereződik majd. (1995-ben 55 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak rajta.) Mint annyi más, az Internet is a hadi fejlesztés terméke. A rendszer kiépítésének stratégiai okai voltak, hogy az állam és a hadvezetés, egy esetleges atomtámadás után is működőképes legyen, decentralizációjának praktikuma, hogy bármely központ rendelkezzen a többi központ információmennyiségével, így az irányításra alkalmas legyen. (1971-ben 15 csomópont működött.) 1973-tól viseli az Internet nevet, 93-tól szépült meg, egy felhasználóbarát multimédiás felülettel (World Wide Web) egészült ki. A hálózat ma már a földrajzi és társadalmi határoktól való függetlenség eszköze és jelképe. Az Internet rendkívül dinamikus fejlődésébe, a világ információs vérkeringésébe, az 1986-ban indult Információs Infrastruktúra Fejlesztési (IIF, ma NIIF) program, a magyarországi felsőoktatási – kutatói – közgyűjteményi szférát is hivatott bekapcsolni. A program fontos célja az Európai Unióhoz való csatlakozás információtechnológiai előkészítése.

Állítólag a Playboy internetes mutációját naponta 400 ezren lapozzák fel, de keresettek még a sportadatbázisok, a vásárlási információk is. Megjelent az Interneten a Biblia, maga II. János Pál katolikus pápa is elérhető, olvasható az örökbe fogadható gyermekek anyaga, megjelent az IRA, a Encyclopedia Britannica, a Miniszterelnöki Hivatal, a Petőfi rádió, a Filmkultúra, real time (egyidejű) banki, tőzsdei információk hívhatóak a világ bármely táján is ül oda a számítógép elé az ügyfél. 75 ezer zenei témájú web terület létezik.Az átlagfelhasználó számára a levelezési, az E-mail, a leggyakrabban használt lehetőség a komputerhálózatokon, s bizony már presztízskérdés a névjegykártyán található E-mail cím.

A hálózat azonban elsődlegesen a kommunikáció új dimenziójának létét jelenti, új kultúrát, új életformát, új társadalmat. Médiateoretikusok ízlelgetik ezredvégi kavalkádunk jövőbeni vetületét. Ki tudja még mit hoz a jövő? Aki tudja, meg ne mondja!

Bodoky Tamás Egyetlen szárnycsapás című írásában írja, hogy „a kaotikus folyamatok rendkívül érzékenyek a kiindulási kondíciókra: egy násztáncát lejtő pillangó egyetlen szárnycsapása az Amazonas esőerdőiben olyan láncreakciót indíthat el, amely másnapra tornádót okozhat Japán partjainál. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ezt a ma még képlékeny, de végtelennek tűnő technológiai potenciált mire és hogyan használjuk", hiszen következményeivel együtt kell élnünk.Hazslinszky Ákos írja az információ szabadságáról írt dolgozatában, hogy az ún. fejlődő világban, a távmunka elvén világméretű munkamegosztás koncentrálódik, mindennapos rutin a hálózati kommunikáció. (Ez idő tájt Indiában több programozó dolgozik, mint az Egyesült Államokban.)Egyes indián törzsek saját szervereket állítottak fel, és olyan nyelveket tápláltak be a számítógépbe, amelyek írásban nem is léteztek. Egyszerűen átugrottak egy fejlődési fokot, az ipari társadalom korszakát, és így a vadászó, gyűjtögető, esetenként földművelő társadalom a világ információs társadalmának részévé vált. Az Új Alaplap 96/3. számában közölte Heinzpeter Thielnek néhány gondolatát, amely 1995 novemberében megrendezett Világreklám VII. szimpóziumán hangzott el a bécsi gondolkodó előadásában:

„A kommunikációs forradalom nagyon jó lehetőséget kínál arra, hogy az egyén visszaszerezze személyes szuverenitásának azt a részét, amelyet az utóbbi generációk során az állam, a gazdaság, a média (és bizony a reklám is) elvett tőle. Az egyes emberek magánügye lesz, hogy a rendszerből mit fognak lehívni."Hirsch Tibor Megabyte és öröklét című írását így vezeti be: „Ötszáz éve válogatnak helyettünk a könyvkiadók, négyszáz éve az újságszerkesztők, száz éve a stúdiófőnökök. Az Internettel minden másképp van, megrendült a protokoll hatalma."

Tudják ezt a politikai, gazdasági hatalommal bíró cégek, szervezetek is. Bill Gates a legerősebb amerikai szoftvercég, a Microsoft vezetője sikertelenül próbálta maga alá gyűrni az Internetet. Bill Clinton amerikai elnök a szenátorválasztások előtt fogadtatta el az amerikai Kongresszussal az Illő kommunikáció törvényét, amely büntetőjogi felelősséget terjeszt ki a számítógépes csatornákra.A reakció nem várt egyöntetű néma gyász, fekete alapon fehér betűk tiltakoztak a világ számítógépein a durva beavatkozás ellen. Megszületett a kommunikáció szabadságának kiáltványa, a netszlengben íródott, ámde létében

fontos Cyberspace Függetlenségi Nyilatkozat. John Perry Barlow szenvedélyes (Replika 1997. június) hangú üzenete bejárta már a világ monitorjait, álljon itt egy-egy részlet belőle:„Fejlett ipari országok kormányai, kik húsból, betonból, acélból építkeztek és merítitek hatalmatokat, én a cyberspace-ből jövök, a lélek új otthonából. A jövő nevében követelem tőletek, kik a múltból valók vagytok, hagyjatok békén minket! Nem üdvözlünk titeket jó szívvel. Ahol mi összegyűlünk, ott nektek semmi erőtök nincsen...A cyberspace tranzakciókból, kapcsolatokból és tiszta gondolatokból épül fel, melyeket a hálózatban a kommunikáció köt, kovácsol egybe. A mi világunk egyszerre mindenhol jelen van, és sehol sincs, de élő testet egyet sem találni benne...Egy olyan világot hozunk létre, melybe mindenki beléphet előítéletek és privilégiumok nélkül, faji hovatartozás, rang, gazdasági vagy katonai hatalom mind-mind elveszítik jelentőségüket...A cyberspace-ben a lélek civilizációja leszünk."

Nézzük, mit ér az amerikai törvényhozás tiltása! Valószínűsíthető, hogy semmit, kultúrtörténeti sztori, egy régmúlt berendezkedés privilégiumait védő korszerűtlen gesztusai csupán, melynek a digitális média cenzúrázását lehetővé tévő passzusait egyébiránt az amerikai bíróság is alkotmányellenesnek nyilvánította.

Nézzünk példát! A németek letiltottak az Internetről egy fasiszta nézeteket valló kiadványt. Két napon belül több amerikai egyetem hallgatói is kijelentették, hogy elítélik az írás nézeteit, de azt még nagyobb bajnak tartják, ha bárkit megakadályoznak a közlésben. Számítógépeiken keresztül tehát hozzáférhetővé tették, tükrözték az információkat. Vagy egy másik történet, miszerint a párizsi bíróság betiltott egy könyvet, amelyet Mitterand elnök kezelőorvosa írt, amit egy ún. netburger beszkennelt és mindenki számára elérhetővé tett.

A példákból az információs decentralizálódás mellett az is látszik, hogy a netikett (a hálózaterkölcs) tele van még gyermekbetegséggel (például a szerzői jogi kérdések), amit önmaga kíván gyógyítani, nem kívánja a külső beavatkozást. A kultúra evolúciója szempontjából természetes, hogy az „information superhighway" (nagy teljesítményű adatsztráda) társadalmi normái, viselkedési szabályai, kommunikációs formái eltérnek a mindennapi életben megszokottaktól, s ezért anarchikus arcot mutat.

Jelenleg a hálózat cenzúrázatlan, cenzúrázhatatlan, hiszen annak előtte, mint már szó volt róla, az amerikai katonai biztonsági rendszer pontosan ezért fejlesztette ki, hogy ne legyen megsemmisíthető központja, központjai, a rendszer elemei egyenrangúak legyenek. A szolgáltatók az információs dzsungelből információs ültetvényeket készítenek, kínáló, ajánlóprogramokkal nyújtanak eligazítást a böngésző előfizetőiknek. A keresőrendszerek sebessége és hatékonysága lenyűgöző.

„Nyolcvan kattintással a Föld körül" – ahogyan Nyírő András mondaná.

A multimédiás barangolások kínálata is igen gazdag, egy CD-n jelenleg és nagyságrendben 250 ezer oldalnyi információ tárolható. A DVD (digital video disk), a digitális videolemez 4.75 Gygabyte-nyi, 133 percnyi kiváló minőségű film tárolására alkalmas eszköz. A film felhasználási területe is bővül, hiszen a befogadó interaktív kapcsolatba kerülhet a filmmel, alakítva annak cselekményét, cserélheti szereplőit, választhatja befejezését. Az interaktivitás jelenlegi csúcsa a szintén hadikutatások eredményeként létrejött, de mára a privátszférában is használt virtuális valóság (VR), melyen olyan digitális technikával létrehozott s a retinánkra vetítetett – ezért minden eddiginél tökéletesebb – valóság modellező vagy pótló programon alapuló képet, illetve az általa felkeltett perceptuális élmény egészét értjük.A VR, a technológia általi képbe (a kibernetikus térbe) való behatolás és elmerülés metaforája, William Gibson sci-fi író megvalósulni látszó jövőképe. A szobánkban állva körbejárhatóak az egyiptomi piramisok, a vatikáni múzeum, sétálhatunk a Hold felszínén, repülhetünk Pearl Harbour kikötője felé, lemerülhetünk korallzátonyokhoz, hogy meghallgathassuk a bálnák énekét. Az adatkesztyű üvegszáloptikája válogatás nélkül szállítja az információkat.

„A cyberspacebe való belépés eszköze a sisak, amelyben a képeket egy-egy miniatürizált lézer scanner vetíti a platóni barlanggá változott szemfenékre" – írja György Péter a Filmvilág 1994. szeptemberi számában.

Hozzátartozhat még a kesztyű, amely bizsergeti ujjunkon a bőrt, így csak szoftver kérdése, s magunkévá tehetjük Sharon Stone modellált fenekét, megválasztva a helyszínt s a pozitúrát. Bakács Tibor Settenkedő cikkéből okosodva és összefoglalva: „tudattágulás révén charterjárat az Édenkertbe." A japán számítógépes óriáscég, a Fujitsu felhasználva George Lucas (a Csillagok háborúja sci-fi trilógia szerzője) ötletét, a hálózaton üzemeltet egy Habitat nevű, tízezer lakosú virtuális várost, ahol a lakók élik mindenapi életüket: beszélgetnek, bevásárolnak, partira járnak, szeretkeznek stb..Érdekes, hogy a számítógépen kapcsolatot felvevő személy a maga valóságos kilététől eltérő karakterrel léphet ki a cybertérbe, ebbe az új univerzumba. (Mesterséges személyiségek tét nélküli jutalomjátéka, felszabadult gátlások party line szolgáltatása.) A felhasználó a párhuzamos létének arányait önmaga határozza meg. Teremthet maga számára egy új identitást, nemet válthat, névválasztásának csak a fantáziája szab korlátot. A virtuális világban való közlekedéskor különleges helyzeteket produkál az effajta tudathasadás, tudatkettősség és a személyazonosság-vesztés. Amerikában pszichiáterek tizenéveseket kezelnek Internet-függőséggel, infonarkózisból eredő személyiségtorzulással. Jelen időben történnek virtuális bűncselekmények és az első próbaperek is. Valós félelem a valós világgal való kapcsolatvesztés, az elidegenedés és a kiüresedés, egészen addig, míg megjelenik a lélek végső képernyővédő felirata, a Game over.

A Magyar Narancsban Bodoky Tamás írt az Otakuról, a digitális Japán tizen-huszonéves „médiaagymosott" generációjáról, „akik kerülik a fizikai kapcsolatot, imádják a tévét, a számítógépet és a telekommunikációt." Az otaku-jelenség a japán iskolarendszer mellékhatása is egyben, hiszen iparirobot-képző rendszerben a gyerekeket arra tanítják, hogy a világot információ- és adathalmazként tapasztalják meg, s erről nap mint nap tesztek megírásával számoljanak be. A kommunikáció-képtelenség ezen a fokán a személyes kontaktusokat felváltja a fetisizmus, a túldoppingolt bitmánia elmossa a valóság és a virtuális világ közti különbségeket. Tárgyakat emberként, embereket tárgyakként kezelnek, nem néznek a másik szemébe, félénkek, visszahúzódóak.Életük a média, az interaktív játékok által definiált hallucináció hipervalóságában zajlik. 350 ezer főre becsülik az interaktív junkie-k táborát, a legnépszerűbb magazin, a Shonen Jump ötmillió példányt ad el hetente. Az információtömegben előkelő helyen szerepel a pornográfia (Lolita-komplexus, pedofília), a szexuális életük áttevődik a megatérbe.

Mondhatnánk, hogy Japán messze van. Gyermekeink azonban ugyanazzal a programokkal játszanak (Doom – a képeken látható, Quake – három dimenziós akciójátékok; Duke Nakem – fegyveres ámokfutás egy pornómoziban, mint vegyes élvezet), ugyanazok az interaktív mészárszékek pittyegnek az ő gépeiken is.

A programozott vágyak egyetlen gombnyomásra való kielégülése a technológia dicsérete lehet, számomra a következtetések legalábbis kérdésesek. Bodoky Tamás félelmeit átérzem, miszerint a posztmodern ember japán prototípusa az ideális fogyasztó, ideális alkalmazott, akinek az ismeretei soha nem állnak össze egységes világképpé, s ilyenformán létének megtartása, kiszolgálása érdeke a piacnak.

„A megváltó álmokból annyi maradt, mint komputer-agyban egy ujjlenyomat."/Zorán/

A kultúrához való hozzáférés lesz más, a személyesség (az arc) fog hiányozni, azt még nem lehet tudni, hogyan, de változni fog a számítógép társadalmának embere. A kibernetikus tér mint társadalmi mező lehetőséget ad arra, hogy a hatalom veszítsen pozícióiból, de ez csak lehetőség, tartalommal fel kell tudni tölteni. Kívül rekedtek lesznek, és nem tudom, ki lesz bezárva, ki lesz szabad (valószínű az, aki elhiszi magáról), és a szabadságával hogy tud majd élni?

Próféciaként elmondható, hogy abban a pillanatban, amikor már a számítógép által alkotott világ általános elterjedésről, háztartási on line kapcsolatokról beszélünk, a hangtárak, videotékák, könyvtárak helyett szórakoztató és szolgáltató elektronikus információs központok működnek majd. A kiválasztott adatok (programok, képek, mozgóképek is) az otthoni gépen raktározhatók, kinyomtathatók lesznek, a tudás megszerzésének, a szépség keresésének más útjai lesznek, mint a XX. században.

Remélem, hogy a számítógép-hálózatok ma még bemérhetetlen következményei közt lesz egy újszerű energiaszemlélet is, amely megtöri az állami monopol-lobbykat (energiaipar), s az újraelosztással a felkentek privilégiumai csökkennek majd.

„Nincs annyi sötétség az egész világon, hogy akár csak egyetlen kicsi gyertya fényét kioltsa."/Robert Alden/

A továbbszolgáló hit esete

Tenyeréből a válaszadó-önzetlenséget, a szeretet-garabolyt formálja,de a kattintott egérkorszak planktonállományaalkalmatlanná vált az Istennel kapcsolatot találni;gesztusait nem értik.Monitorszemvédő programjuk a beállított neuron korrózió védelmével fordul el stilizált játékai felé.

Jézust tévedésből későn küldték, a hipofízis krízis formalinpáncéljábólnem éleszthető, s a genius loci is csak top-listán lévő kalandjáték.A liberális magára hagyó pedagógia elfolyt az idő garatán.A hályog fiziológiailag is áthangolja a látást,s interaktivitást szimulálva gorombul el.

Az emberpiacon a frigytelen eunuch szakfiloszokérnek a legtöbbet, különösen akik az integrált kozmosz szakvizsgával rendelkeznek.Jézus mezítlábas jámborsága nem ismerte a belépő kódot, így a Hálózat azonosítása után törölhető adatbázis maradt.A WORLD PC világa pályáját járva oldódott az univerzum ismeretlen szürkeségében.

Ajánlok néhány, – általam megnézésre és elemzésre javasolt –, szórakozásra is alkalmas filmet az itt leírtak szellemében, melyek a filmklubok programjának összeállításakor figyelembe vehetők. Vélhetően az itt leírtak a filmes szakma által részben vitatott lesznek. Ezen fenntartásommal együtt az általam választott alkotások: Peter Weir – Holt költők társasága; Wim Wenders – Berlin felett az ég ; Buster Keaton – Generális; Orson Welles – Aranypolgár; Buňuel – A burzsuázia diszkrét bája; Bergman – A csend; Francois Truffaut – Jules és Jim és a Négyszáz csapás; Jacques Tati (tőle bármi) – Hulot úr nyaral; Woody Allen – Annie Hall és a Zeilig; Terry Gilliam – Halászkirály legendája; Hal Hartley – Semmi ágán; Milos Forman – Fekete Péter, Hair, és a Száll a kakukk fészkére; Percy Adlon – Café Bagdad; Dennis Hopper – Szelíd motorosok; Michelangelo Antonioni – Nagyítás; Luc Besson – Nagy kékség; Ettore Scola – A bál; Frank Darabont – A remény rabjai; Ang Lee – Étel, ital, férfi, nő; Krzysztof Kieslowski Három szín trilógiája; Matthieu Kassovitz – Gyűlölet; Emir Kusturica – Arizonai álmodozók; Joel Schumacher – Összeomlás; Robert De Niro – Bronxi mese; Oliver Stone – A szakasz; Robert Aldrich – Piszkos tizenkettő; Edward Zwick – Szenvedélyek viharában; Robert Redford – Folyó szeli ketté.

Magyar filmek: Szász János – Woyzeck; Enyed Ildikó – Az én XX. századom; Szőts István – Emberek a havason; Szabó István – Mephisto; Zolnay Pál – Fotográfia; Szőke András – Kiss Vakond; Bacsó Péter – Tanú és a Banánhéjkeringő; Huszárik Zoltán – Szindbád, és az Elégia; Gaál István – Sodrásban; Gertler Viktor – Állami

áruház; Gothár Péter – Megáll az idő, A részleg, Haggyállógva Vászka; Rózsa János – Jó éjt királyfi; Fekete Ibolya – Bolse Vita.

Ajánlom a filmklubok összeállítóinak, hogy dokumentumfilmekből, független filmekből, reklámfilmekből, és az animációs filmekből is készítsenek elemzésre szánt programot. Nem kihagyható ma már az interaktív játékok, multimédiás felületek elemzése sem. Javaslom az óriás plakátok, mozi hirdetések, címlapok, tévéújság értelmező beszélgetését is. Javasolom az ajánlott irodalomjegyzékben szereplőkön túl, a következő gyakorlatra öszpontosító munkákat, így például Buglya Sándor – Kreatív video, Molnár Miklós – Videoiskola és Pehi László – Videofelvétel készítés című írások használata.

Az oktatás során a hallgatók maguk készítette felvételein be lehet mutatni a filmnyelvi eszközöket. Ezen túl a vágást, a filmidő bemutatását Steven Spielberg A párbaj című filmjén; a filmtér érzékeltetését és Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjén; a világítás Szergej Eizenstein – Rettegett Ivánján; a kompozíciókat Orson Welles Aranypolgárján (a képen – alsógépállás, szekond plán, kiemelés); a vágás ritmusát Adrian Lyne Flashdance című filmjén; és a dramaturgiát Terry Gilliam 12 majom című filmjén szoktam bemutatni, bár a hallgatók által hozott filmekben is minden bizonnyal megtalálhatóak. Természetesen ezek a témák megközelíthetőek másként is, Király Jenőt szabadon idézve: minden film elemzésre alkalmas objektum.

Ajánlott irodalomjegyzék:

Ha eddig nem, itt minden bizonnyal megbukom, hiszen az engem ért hatások nem minden esetben fejthetők vissza. Még azt is elfogadom, mint kritikát, hogy az „óriások" gondolataival szabadon garázdálkodtam. Mentségem legyen, hogy az eredetet nem tiszteletlenségből nem teszem közzé, egészen egyszerűen a többszörös áttétek, a kópiák kópiái, a többgenerációs másolatok sok esetben elmosták a géniuszt. Ha az olvasót az élet egyszer a könyvírás felé sodorja, ezt a mintát ne kövesse, ez önfelmentés copyrightját tehát fenntartom annak reményében, hogy szándékom emígyen tisztul.

Rudolf Arnheim – A film mint művészet Balázs Béla – A látható ember (alapmű)André Bazin – Mi a film? (ez is)Bíró Yvett – A hetedik művészet (jó összefoglaló filmes alapállással), A rendetlenség rendjeFéjja Sándor – Walt DisneyGervai András – Mozi az alagútban Edward T. Hall – Rejtett dimenziók (kitűnő darab!)Elliot Aronson – A társas lény és a RábeszélőgépHamvas Béla összesHevesy Iván – A némafilm egyetemes története (a korszakról a legjobb)Kapitány Ágnes és Gábor – Rejtjelek I–II. (rendkívül fontos munka)Király Jenő – Filmelmélet és a Frivol Múzsa I–II. (tömegkultúráról egyedülálló monstre kalauz)Lányi András – A másik köztársaság vagy a Valahol megint utat vesztettünk (és a többi könyve, ligetes cikkei, tanulmányai, gondolkodása)Konrad Lorenz – Agresszió, A gondolat ösvényeinNemes Károly – A film mint művészet és a A filmtörténet alapjaiNemeskürty István – A képpé varázsolt idő, A filmművészet új útjai (pedáns krónikák), A mozgóképtől a filmművészetig (1907–30), A meseautó utasai (1930–48)Szőts István – Röpirat a magyar filmművészet ügyében (felelősség, szakmai tisztaság, hit és hitel)Truffaut – Hitchcock (riportkönyv)Mozgóképkultúra szöveggyűjtemény (Eger 1995, szerk.: Kakukk Jenő, Hauser Zoltán, Szilágyi Erzsébet)A film krónikája – Officina Nova kiadó, 1995Film lexikon – Totem könyvkiadó, 1994

Megjelenés előtt:Hartai László – Muhi Klára – Gelencsér Gábor: Mozgóképkultúra és médiaismeret 7–12. osztályig (tankönyv, tanári kézikönyv, szöveggyűjtemény)Megrendelhető: Korona kiadó Tel.: 165 4387Médiakalauz 1–4. Megrendelhető: Magyar Média Műhely tel./fax: 285 2925Érdemes figyelni a pedagógia szakfolyóiratokat, így az Új pedagógiai szemlét, Iskolakultúrát, Fejlesztő pedagógiát.

Néhány nevet fontosnak tartok megemlíteni, kiemelni (magam és a könyv szempontjából is), akik esetleg nem szerepeltek idézetek szerzőiként, vagy az irodalom jegyzékben, de szellemiségük hozzájárult e munka megszületéséhez: Horváth György, Kepes András, Montágh Imre, Péterffy András.Buglya Sándor, Fábry Sándor, Miltényi Tibor, Peternák Miklós, Réz András, Szilágyi Erzsébet, Vekerdy László, Kövesdy Gábor, Jakab György.Köszönet még dr. Gasparics Gyulának.

Felhasználásra kerültek (szak)folyóiratok mint a Filmvilág, Filmkultúra, HVG, Cinema, Szellemkép, Új Alaplap, Liget, Magyar Narancs; előadásokon hallottak és a jegyzeteim, amelyekért köszönet tanáraimnak.

Ezen könyv alapját az ELTE TTK Videokommunikáció szakán készített szakdolgozatom adta.

Köszönet a Magyar Mozgókép Alapítványnak (MMA), amely támogatott abban, hogy a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán évek óta taníthatom a mozgóképkultúrát (hasonmás tartalommal más-más névvel).

És köszönöm feleségemnek aki a legédesebb, legelnézőbb asszony a világon. Ez egy fizetett politikai hirdetés. /Henry Youngman nyomán/

„Igen, ez így volt, vagy csak én láttam így..." /Zorán/

Vég®e

A szerzőnek két verseskötete is megjelent Léleksztriptíz illetve Kattintott egérkorszak címmel, amely utánvéttel megvásárolható a belső borítón található címen, megrendelhető telefonon.

Az Art'húr Alapítvány kiadásában megjelent még Karinthy Frigyes A gép hazudik című, filmes írásokat tartalmazó könyve. Beszerzési vágy esetén az eljárás ez ügyben picit fentebb olvasható.