Upload
others
View
1
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
ERBÖ~ RE.NÉE
.. '
JOCf'1EM MO%%J.\'10K ...
Jf BUDAPEST
FRANKLIN-TÁRSULAT magyar il·od. intézet és Mnyvnyomda
1909
-"' l"· ... ·-~
'- "· J;-;·J, '. ~ •
* 'f. * JÖTTEM HOZZÁTOK * 'f. 3
JÖTTEM HOZZÁTOK ...
Jöttem hozzátok, messze idegenből
S magammal ho,ztam 15serdó1t ·dalát.
Ismeretlen ég tá vol csilla~fé;nyét, ,
Nagy, különös virágok inaÜt, Velem jöttek a rege-éjszakáknak
Tündöklő árnyai - egész sereg !
S én köztük éltem és nekik daloltam.
S ti nem ismertetek.
Oh, gyönyörüség volt az én magányom!
És szegénységem pompával tele.
És álmaimra lángoló rózsákat
Hintett a vágyak kóbor istene.
Minden reményem hófehér sirály volt
S magasan szállt vizeitek felett.
Mindent akartam és mindenre vágytam
S ti nem ismertetek.
l*
4 i< 'f JÖTTEM HOZZATOK "._ * '~-
S jöttetek hozzám mind, a csengő dalra.
Mely hívott, bűvölt, csábított, igért.
Ünnepi díszben, kérkedő babérral -
Imádtatok s nem tudtátok miért.
A csengés-bongás lelketek befonta,
De az erős szó elszállt, elveszett.
Én rózsáimat közétek dobáltam
S ti nem ismertetek.
Idegen voltam köztetek. Mi lelkem
Lángra gyujtotta : attól fáztatok,
Mert nem áldoztam oltáraitoknál
Ti hajlékomra üszköt dobtatok.
Az erkölcsös hazugság bálványának :
Ki nálam kisebb, az hajtson fejet.
Az én hitem, erkölcsöm : az Igazság -
Ti nem ismertetek.
Hát elmegyek. Úgy ahogy jöttem egykor
Csöndben, hogy többé ne is lássatok.
A ti világtok emléke velem jön
És nálatok maradnak a dalok.
* >~- * .JÖTTEM HOZZÁTOK * >f. 5
A dalok, mikről botorul azt hittem,
Hogy általuk majd sziveket nyerek,
De én siettem - kissé korán jöttem -
S így nem ismertetek.
DALOK,
AMIKET ELHAGYTAM
'i>
>1- +A DALOK AMIKET ELHAGYTAM * 9
A DALOK AMIKET ELHAGYTAM.
Ezek a dalok, amiket elhagytam,
Amiket eltemettem, elsirattam,
Amelyekhez én vissza sohse térek,
S amelyek fájni fognak amig élek.
10 '~- AMIG ENGEMET *
AMIG ENGEMET ...
Amig engemet üz a nyugtalanság :
Te nem tudsz megpihenni.
Amig a lelkem gyötrődve gondol rád
Te nem tudsz boldog lenni.
*
Mig minden álmom csókjaiddal telve :
Te nem aludhatsz éjjel!
Rám kell gondolnod, könyek közt, epedve,
Bús, csókos szenvedéllyel.
Amig én téged titkosan kivánlak:
Te áhitsz engem lopva.
Amig én téged uj ból meg nem áldlak:
Te nem léssz feloldozva ....
*
* * * :MEGESKETTETETT + + ll
MEGESKETTETETT.
Megeskettetett százszor egy napon:
Hogy egyedül meghalni nem hagyom.
Ha int felé a halál bús keze:
A nagy útra én elmegyek vele.
S én megesküdtem százszor egy napon,
Már nem szeret. Azóta messze jár.
Csillog, cikáz, mint őszi napsugár.
Hol diadalmas, hol meg szomorú.
A csókja is, mosolya is ború.
Nem boldogabb, mióta messze jár.
A hir felőle gyakran megrohan :
Hogy vigan él s szép szeretője van.
És hallatára nem fáj a szivem.
Mindegy : elhiszem-é vagy nem hiszem,
Hogy vigan él s szép szeretője Yan.
12 * * MEGESKETTETETT "' "' "'
Én várok, míg az őszi nap leszáll.
Én várok, mig kihúny mü1den sugár.
S ha int felé a halál bús keze :
Amint igértem, elmegyek vele.
Én várok, mig az őszi nap leszáll ...
* * * VELENCZE
VELENCZE.
Te itt jártál uram, már akkor is,
Amikor én, mint ötesztendős gyermek,
A kályha mellett hallgattam mesét,
Vagy künn a réten futkostam virágért,
És álmom volt egy aranyhajú bábú,
Egy kis kalitka s benne egy madár.
Te itt jártál uram, már akkor is,
S karodra fűzve egy idegen asszony.
Vele nézted a mese-kék eget,
V ele siklottál csöndes vizeken,
S a néma, fénytelen sikátorok közt
Az ő ölébe hajlott a fejed.
Te itt jártál, uram, már akkor is.
S a forró éjszakáknak mámorát
Beitta lelked a márványfalak közt,
13
14 * * VELENCZE
És hallgattad az álmatag zenet
És hallgattad a csengő rithmusos
Lágy olasz éneket - mig távol tőled
Én tüzetfúvó sárkányszörnyeteggel,
Boszorkányokkal vivtam nagy csatát,
S a félelemtöl sirva ébredék.
Te itt jártál, uram, már akkor is!
Óh mondd, óh mondd, hogyan feledjem el'!
Az agyvelömben forr e gondolat,
A véremben lángot vet és lobog:
Te itt jártál, uram, már akkor is !
Más volt az asszony, s te szeretted öt.
Más volt az asszony s megcsókoltad őt.
úgy fogtad át fejét, mint az enyémet,
úgy feküdtél a lábai előtt,
S úgy dicsérted szépségét, oly nagyon,
Mint most az én szépségemet dicséred.
Eressz el innen ! Menni akarok !
Megöl e város. Féltékeny vagyok rá !
Emlékeidré féltékeny vagyok !
Elmúlt csókokra féltékeny vagyole
* * * VELENCZE
Elmúlt lázaktól, lázarn csillapúL
Betelt vágyaktól, elnyugszik a vágyam.
Eressz el innen ! Menni akarok !
Azért kellett elhagynom a falut,
Ahol születtem s a szülői házat'!
Azért kellett kimennem a világba,
Hogy téged megtaláljalak? És hogy te engem idehozz
A bűnök városába és megejtsd
Ezer varázzsal káprázó szemern '!
Félek a karcsu márványoszlopoktóL
A rejtelmesen csillogó tavaktóL
E sok halott fény engemet ijeszt.
És dalon, zenén, csillogáson át
Kisérteteknek suhanását hallom,
Elmúlt szerelmek halál-sóhaját -
S ezerszeres lesz lelkemben a vád :
Te itt jártál, uram, már akkor is .•.
*
15
16 * * VELENCZE
Ő rám néz. Lassan, tétován felel :
«Itt voltam akkor. Bár ne lettem volna !
Bár most lennék először itt, veled !
Veled, először, édes gyermekem!
Te fiatalság, épség, ragyogás !
Nekem utolsó életörömöm !
Nekem utolsó áldásom, bünöm.
Utolsó dalom és utolsó álmom,
Ki itt léssz majd, ha már én nem leszek,
És csókot adsz majd- másnak - nem nekem,
És hallgatsz dalt a csillogó vizen
És üdvözülsz majd - mással, nem velem.
S piros ajkaddal a cyprusi bort
Épp oly mohó gyönyörrel szürcsölöd,
Ahogy én ajkad csókjait iszom most,
S úgy fog szeretni téged ez a város,
Ahogy hajdan engemet szeretett.
És h?gy szeretett : érte megbocsáss !
Te itt léssz majd, ha már én nem leszek . , .
* NEM FÉLSZ
NEM FÉLSZ.
Nem félsz a tavasztól?
Nem félsz a közelgő lágy alkonyatoktól?
Nem tölt el remegés a gondolatára
Hogy virágba pattan az orgona ága?
Nem borul gyászba a lelked:
Ha látsz ibolyás, fehér violás kertet'!
Nem félsz a tavasztól?
Hogy megvádol miattam és átkoz ?
Hogy susogó szóval odacsal magához
És füledbe sugja nevem?
És számon kéri tőled,
A régi virágos, napfényes időket? Sétáinkat a vízparton, a réten,
Kóborlásunkat a csillagos éjben.
Jöttem huzzútok.
17
18 * * NEM FÉLSZ
Hogy számon kéri a dalom, az álmom
A beszédem, a csókom, a kacagásom?
Hogy nevemmel üldöz, mignem futva futsz
Éjtől és virradattól -
Nem félsz a tavasztól?
* * * NEM FÉLSZ
II.
Lásd én félek . . .
Pedig ellened, soha nem vétettem
Pedig tenéked rosszat sohse tettem
Én félek ...
Ilyenkor zaklatóbbak az emlékek
S ilyenkor a bűnök haloványak,
S pirosak, és forrók a vágyak.
Ilyenkor az éj túlságosan fényes,
És nagyon fárasztók a nappalok !
S az ember szempilláján álmot érez,
S félénken, lopva csendűlnek dalok
Bele az első remegő napfénybe -
És minden rossznak mindörökre vége !
S eltékozolt tavaszok illatát
Érzem subanni a lelkemen át ...
Én félek,
S nem tudom hova menjek,
Hogy álomtalan, vágytalan pihenjek,
19
2*
20 * * NEM FÉLSZ
És szenvedéseim, hogy megmaradjanak -
Tele gazdagsággal az ifjú nap
S igy szegény tovább hogy maradhatok?
S azt is tudom, hogy várnak valahol,
S tudom: áldással, csókkal várnak ott.
Ha tán egy napon útnak indulok
S felvirágozva oda érkezern ? , . .
Oh szenvedés ereje légy velem !
Félek: ujjongok! Félek: kacagok!
Félek ...
* * * lJGY LÁTOD i\IA.JD "" + 21
ÚGY LÁTOD MAJD.
Úgy látod majd, hogy érdemes volt élned,
Amért találkoztál velem.
Az én sokszor megátkozott nevem
Lesz a te legnagyobb emléked.
Úgy érzed majd, hogy mii1den csók kiégett
S minden asszonyi száj hideg.
S én besngárzom éjj eleidet,
Az én csókom örökre éget.
Úgy látod majd, hogy elfoszló árnyéknak,
Ködnek is fényesebb vagyok,
lVIint a körötted égő csillagok,
Kik a bánattól elalélnak
Úgy érzed majd, hogy el kellett vón dobnod
Szegényes királyságodat,
22 * * ÚGY LÁTOD MAJD * * *
És hordanod a sírig láncokat
Inkább, mint foszló biborrongyot.
Én láttam fényét koronás fejednek,
Ha lecsókoltad is szemem.
Ök nem költők - látásuk színtelen.
Mint bús bohócot kinevetnek.
* * * MINDÉG TÜNŐDTEM 'l- 'í- 23
MINDÉG TÜNŐDTEM.
Mindég tiinődtcm : vajh, hogy élem át
A rettentő, a kínos bucsuzást,
Ha majd lelked lelkemtől elszakad?
Nem leszek-é majd nyomorult, beteg'!
Nem aláz-e meg? Vajh nem öl-e meg,
Nem hoz-e rám rémséges átkokat?
S te lelkedet, gyiilölséggel, vakon
Keresztül vitted sfiron, iszapon,
Vért gőzölgő mocsarak fenekén.
Varázsa, színe, fénye elveszett -
Oly rút, sötét, hogy rá sem ismerek,
S nem sajnálom, hogy többé nem enyém.
24 * KÖNYÖRGÉS "~
KÖNYÖRGÉS.
Ö h, Uram, arra kérlek:
Ne engedd hozzám a vigasztalókat,
A részvevőket, a szánakozókat !
Küldjed inkább a kárörvendezöket,
Nekik adom a kenyerem felét !
A tolvajokat, zsákmányra !esőket,
Amim még van, hogy hordják szerteszét.
Halottrablókat küldj hozzám, Uram,
Álmaim sirján hogy dőzsöljenek
Öszintén szilajon. Csak a szelid,
Komoly vigasztalók ne jöjjenek!
Próféta mincl, aki házamba lép.
Csupa elrejtett látás, bölcseség.
7\Iiut tudta már előre, hogy mi ér !
- Lenyugszik a nap, és fölszáll az éj.
"' KÖNYÖRGÉS 25
A mámornak egyszer vége szakad,
S a nyárra ősz jön és az őszre tél -
S megmondta mind, hogy nem lett vón szabad --
- S a korsó addig jár a lmtra - mig
(Régi szokásként) eltörile
Uram, e prófétáktól ments meg engem
Szelid kezükből ragadd ki a lelkem.
filert mentöl tovább hallgatom szavuk
Én annál szomorúbb leszek,
És annál kisebb és szegényebb.
Lehet : nekik van igazuk,
De, mégis, Uram, arra kérlek,
Hadd küzködöm magamban, egyedül.
Bánt, bánt a sok igazság, nem birom!
És a sok jóság és erény lever
Kiméletlen, kegyetlenűl!
Az ellenségím fegyvereivel
Megharcolok tán. Ámde földre nyom
A sok segítő kéz - s megroskadok
Ha jönnek az ell;és~:tt jósJatok
26 * * KÖNYÖRGÉS '1-
Ó h mért nincs megfordítva, Istenem!
Lenne barátom az, ki ellenem !
S az ellenségek hadd lennének ők
A siránkozók és a részvevők !
Hogy elbírnék velök ! ...
* * * SZERETNÉK ÍRNI
SZERETNÉK ÍRNI.
Szeretnék írni levelet
Valakinek.
De nincs kinek.
Egy szó reszket az ajkamon
De kimondani nem tudom.
Egy ösztön üz valahova -
Előttem az egész világ.
'í- 'í- 27
S elindulnék - de nincs hova.
Egy ami megvigasztal engem.
Hogy van a földön még egy ember,
Aki, miként én, útra kelne,
Aki, miként én, menne, menne;
Akinek ajakán a szó
Vigaszthozó, feloldozó
S nem mondja ki, mert nem lehet.
Ki mindennap megír egy hosszú,
Egy búbánatos levelet
S nem küldi el, mert nincs kinek.
28 * * MONDTAM
MONDTAM!
Emlékszel : mondtam 9
E végtelen embervadonban
Ha elbocsátod a kezem
Te számiízött léssz, idegen,
Es nem lesz senki, aki látna !
És senki, aki megbocsátna -
És senki, aki imádkozna érted.
Lenne száz anyád, száz testvéred,
Egyik se tudna úgy szeretni,
Hogy megváltaná szenvedésed .•.
Ugy-e, én mindég megváltottam 0
És most már sohsem válthatom meg.
És már sohsem bocsáthatok meg
t:s el kell veszned átkozottan,
És el kell vesznem átkozottan -
Emlékszel" :\1ondtam ! ...
* * OTT TÚL
OTT TÚL.
Amig itt lenn a földön élünk:
Egymás szemébe sohse nézünk.
Egymást mi többé sohse látjuk.
És ami bün és ami átok,
Egymás fejére ráhalmozzuk.
De túl, egy másik csillagon
Egymás bíínét könnyel lemossuk,
Egymással nagyon szépen bánunk,
Imával és áldással, ott
Szünetlen egymás mellett járunlc És mosolyogva, kéz a kézbe'
Érünk az Úr színe elébe,
És csupa sugár lesz a lelkünk,
Amikor szólunk szeliden :
"Uram, beh sokat is szenvedtünk>>!.
30 * * TALÁN?
TALÁN?
Olyan lesz a találkozásunk,
Mint mikor két fekete felleg
Találkozik s egymásba olvad.
Elfelejtjük, hogy viharban csatáztunk
S orkán szelében reszkettünk meg.
Elfeledjük, hogy villámaink voltak,
Melyekkel egymást vertük.
Csak szótlan, némán egymást átöleljük
S forró könnyeink megerednek,
S aztán együtt megyünk a nap elébe
Két bús, fekete felleg . . .
* * * ÚGY SIKLANAK '+
ÚGY SIKLANAK.
Úgy siklanak le rólam csókjaid,
Mint bágyadt őszi sugarak
A víz szinéről. Föl nem gyujtanak,
Csak beragyogják halvány, gyönge fénnyel
Lelkem erős hüvős hullámait.
Mi benned ég, a szenvedéllyel:
Kicsiny tavak, aprócska lápok,
Futó erecskék, ingoványok,
Hadd játszadozzanak!
Hozzájok illesz, sápadt őszi nap.
31
Én nagy folyam vaygok és nagy tüzeket várok.
32 * NEM TÖRTÉNT SEMMI
NEM TÖRTÉNT SEMMI.
Nem történt semmi, csak aludtam mélyen,
S legszebb álmomból fölvert egy sikoly.
S egy pillanatra megdermedt a vérem.
Nem történt semmi. Vándorlásarn közben
Megakasztott egy különös vidék,
S néhány napot henyélve ott töltöttem.
Nem történt semmi. Naphoz törő vágyam
Egy pillanatra megszédült, lehullt,
S örömét lelte egy kis éjbogárban.
De most eszmélek s látom, hol pihentem:
A vidék árva, színtelen, kopott,
S üres a dal, mit róla énekeltem
S az éjbagárnak szárnyait lefejtve,
Álmot felejtve repülök tovább
A sugaras, a hivó végtelenbe .
* ~' NE:\1 SZEBETE:\! 'f,
NEM SZERETE~I.
Nem szeretem a régi dalaim.
Túlságos nagy bennük az ifjuság,
Dölyfös az erő, féktelen a vágy
S a kelő napon és nyugvó napon
Ugyanaz a fény, ugyanaz a szín.
Mindenütt vörös mámor ég lobogva,
Mindent tikkasztó láz perzsel agyon.
Nincs egy sóhajtás, mely hangos ne volna.
Nincs egy csók, amely rejtőzködne, félne.
Sehol titok ! Mindenütt a leány
Merész, dicsekvő, nagy őszintesége.
i\Hntha egy napsütéses kertben járnék,
Hol mindenütt fény, sehol semmi árnyélc
Szines virágok, mik a naptól égnek,
Szines pillangók, részegek, ledérek.
S e forró, szines, kábult környezetben
Nem találom többé a lelkem.
Jüttcrn hozzátok. 3
34 * * NEi\I SZERETEi\I 'f-
Érzem, hogy nemsokára dalt irok,
Dalt, melyben nem lesz ujjongás, se vágy,
Dalt, melyben nem lesz köny, se szerelem,
De nagy titok, de szentséges titok,
Összeborúló sok fehér virág,
Mely illatát az éjbe ontja szét,
Szeliden, álmodón, rejtelmesen ;
Nem tudni, honnan jő, és hova vész el.
Olyan, mint egy puha lélekzetvétel,
Egy hullámcsobbanás, egy madárszárny, mi rebben
S ami az éjszaka álmát nem töri meg.
Egy sápadt villanás, de benne lesz a lelkem,
S rnind, amit álmodott, s rnind, amit szenvedett.
r t
UTAK
3*
* l~.JSZA1\A
ÉJSZAKA.
Hatalmas éjszaka, csillagsugaras
Öledbe hajtom a fejem !
Ki annyi csodát tettél már velem :
A végtelenbe suhogó szárnyaiddal
Ölelj magadhoz s mondd ki azt a szót,
Azt az erőst, vigasztalót,
Ami nélkül a hajnal álma vak
S vigasztalan az ébredés maga ...
Erősits meg, csillagsugaras
Hatalmas éjszaka!
A te kezeidbe ajánlom lelkemet.
Oh, tedd, hogy hozzád hasonló legyen :
Oly fényes, oly dalos, oly végtelen -
S ne fájjon néki sem, hogy lenn a porban
Kis férgek élnek aranyos szeunyben
38 * * E.JSZAKA
És szennyes, aranyos mámorban,
Ahogy nem fáj neked.
Tudjon tündökölni a végtelenben,
S a sötétben lappangó életet
Ne kivánja meg.
Égjen el a lángban, mit gyujtott maga:
Legyen gőgös, mint te, titokzatos, mint te,
Fájdalmas, mint te: csillagsugaras,
Hatalmas éjszaka!
Félek a reggelek lehelletétől.
A hideg fuvalmaktól félek.
Oh, mily józanok a fölébredések !
S mily durva fény támad a nap szemétől l
Hova legyek a reggel sugarában.
Mely ismeretlen tájakat mutat?
Előttem célok, mikre sohse vágytam.
Elinduljak? Nem tudom az utat.
A reggel kapujánál összetörve
Leroskadok, mint a keserv maga -
Szólits vissza s temess magadba engem,
Nehéz utjáról hívd vissza a lelkem!
Benned hunyjon ki minden sugara !
* * I~JSZAIL-\
S legyen néma, mint te.
Fénytelen, mint te,
Halálos, mint te,
Szamaru éjszaka ! ...
3!1
40 EGY HALOTTHOZ
EGY HALOTTHOZ.
Azt mondtad: dobjam el jól pengő citerámat,
Mely forró nászok üdvét százszor dalolta meg.
V egyek kezembe hárfát, mely tompán búg, remeg,
S rajt' titkos viharok zengő visszhangja támad l
Eldobtam citerámat ...
;\1ondtad: a hódolók seregéből kiszálljak l
Léha útszéli lárma ne környezze nevem.
Hitvány bohóc-seregnek nagy ünnepeimen
Helyet ne juttassak, hogy fújjon harsonákat.
Nem hallok harsonákat ...
;\fondtad, készüljek úgy, hogy nem lesz földi társam,
Kinek erős kezébe tehetném a kezem l
A nagy magányosoknak jut a nagy győzelem,
S hová út nem vezet: a völgyben több virág van.
Lásd, nincs e földön társam ...
(l
EGY HALOTTHOZ
S mondtad : nem tart soká örömöm a sikerben.
S hogy útra kelek én is, mert menni, menni kell
Az anyaföld költőnek virágot nem növel,
S Jézus Isten fia, kicsiny volt Názáretben
Lásd, ime útra keltem ...
De mondd, te jó, te sz en t, te megdicsőült- boldog,
Ki túl vagy a vak élet határán, aki látsz:
Miért van lelkem mélyén e súlyos, szörnyű gyász '!
S hogy róla minden nyűg, bilincs a földre omlott :
Mondd, mért nem vagyok - boldog ? . , .
42 * * * TÉL>~-
TÉL.
Nem teltek évek, csak egy hiís tavasz
S egy tikkadt, lomha nyár -
S ime, a hajam nem fekete már,
A hajam nem fekete már.
A hajam lángoló vörös,
Mintha forró vér ömlött vón' bele
S vagyok a tél hideg szerelmese,
A tél szerelmese.
S állok magam a hósivatagon,
Éjszin köpenyem úszik a havon,
s hollók viharos szárnycsapását
Érzem a vállamon.
N os, ki me r közeledni énfelém
Közületek, kik titkosan kivántok?
Ki az, aki le merné bontani
Vállaimról a fekete palástot 9
* * * * TI~L +
Ki merné kezét a fejemre tenni,
Bele az égő, vörös zuhatagba '!
Ki volna, Idnek élő, meleg ajka
Fagyos ajkamon tudna pihenni ?
A Ieghősebb, a legerősebb, legszebb,
Ki nem fél átoktól, se vértől,
Űzze el tőlem a hollók seregét!
Jöjjön és vegyen el a téltől!
H ATTY ÜK
HATTYÚK.
Szállnak a halovány éjben
- S a viz szine kék -
Hattyúk, erősek, komorak,
Hattyúk, feketék.
Az egyik az üdvtelen álom,
A fénytelen vágy a más.
S mindenik egy-egy fojtó
Hangtalan vallomás.
S a hold a felhők fátylán
Előtünik és megáll.
s mer·őn néz a tó vizébe
Hol a hattyúk sora száll.
S azok csak úsznak beljebb,
S szárnyuk alatt a viz
Megmegcsobbantja lágyan
Szikrázó fodrait.
r
* HATTYÚK
S közülök a hold szemébe
Csupán csak egy, ki néz,
És ez fehér és bágyadt
És csupa szenvedés.
Ez néz a hold arcába
Bús - mozdulatlanul,
Mignem álomba igézve
Bódultan a mélybe hull.
És ez az egy fehér volt!
Fiatal és csupa hit
S ismerni szerette volna
Az éjszaka titkait.
A többi pedig csupa értés,
A többi pedig csupa látás,
Hidegen, büszkén vonúlnak
A rejtelmek néma taván át.
Ezek visszafelé sohse néznek
l~s utjokba' meg se pihennek
45
46
il
* * HATTYÚK
Ezek tudják, hogy honnan jöttek
És tudják, hogy hova mennek o o o
Szállnak a halovánj' éjben
- S a viz szine kék -
Holt társuk fölött komoran
Hattyúk - feketék o o o
* * HA.JNALI VÁNDORLÁS 47
HAJNALI VÁNDORLÁS.
A halovány hajnalból jöttem,
S egy csukott ház maradt mögöttem,
S egy néma kert, melyben nincs más virág,
Mint nyitott szemü, sötét ibolyák.
És egy szökőkut, melynek vize még
A szildák közt alussza téli álmát.
Nem kezdte meg tavaszi életét:
Felszökkenését, üde csobogását ...
Mögöttem a kaput bezárták.
i\Iegyek. De mintha támolyognék
11ilyen fáradt minden tagom !
S azt sem tudom, hogy hol lakom.
:.\fintha hétszáz éve bolyongnék
Völgyből a hegyre, hegyről a folyóra,
S mintha a cypruserdők merev gyásza
A lelkem gyásza volna.
Hazajutok-e valahára?
48 HAJNALI VÁNDORLÁS
Ugy tetszik, a tegnap régesrég volt.
És az éjszaka oly sötét volt,
Hogy beleveszett minden fény, amit
Valaha a két szemern látott
S öröktől fogva s végitéletig
.Járom a ködös hajnali világot.
És ott a folyó és amott a házam.
S a tornácon valaki vár reám
Lehajtott fejjel, gyászruhában
És szólni fog: «Ezen az éjszakán
;\feghalt és most már uton ő is.ll
Nem léphetek be. Szégyenlem magam.
Inkább megyek tovább és egymagam.
t':s sohse legyen vetett ágyam,
Soha hajlékom, kenyerem.
És bujdosson a gond velem
S az önvád törje össze vállam.
Sok, sok idegen éjszakában
Járjak égő szemmel, megcsapzott hajjal
Harcban a közelgő hajnallal
·S a fenyegető napvilággaL
* * HAJNALI VÁNDORLÁS
És záruljanak be mögöttem
Durva, ijesztő csattanással
Álmukból fölriasztott kertek.
De csak az én utamon menjek ....
De csak az legyek, aki régen !
Könyek, csókok áldott tüzében
A kezemet hadd füröszszem meg.
Szempilláimon nagy misztériumok
Lázát érezze, aki lát.
És sejtse, lássa, tudja bennem
Az Öröm nagy diadalát.
És hogy vállaimon az élet
Ragyogó terhe és én elbirom,
S amikor a hajnalból visszatérek
Még mindég szomjazom.
Részegen, támolygón, még szomjazom.
JU"ttent hozzátok. 4
4 \J
50 * * HANGOK
HANGOK.
Az éjszakában
Föltámadnak a hangok.
Halk, puha, hófehér hangole
Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek
- Perugino vagy Rafaello
Vásznairól szálltak le talán -
Hozzák magukkal valami hüvös
Szent messzeségből.
S megcsendülnek a hangok
Finom, törékeny üvegcsengéssei:
"Hozsanna! Te szent vagy !J,
S rá kórusban fölzengenek
Kis, testetlen, szárnyas angyalfejek:
«Hozsanna! Te szent vagy !n
Az éjszakában
Föltámadnak a hangok.
r l
* HANGOK
Forró, szikrázó, vérvörös hangok.
Piros nyelvü, hegyes fiilü
Fekete, pikkelyes koboldok,
Táncos manók és libegő lidércek
Hozzák magukkal, valami forró
Tiizzel, vérrel, kénnel lobogó
Mélységéböl a vérnek ...
S fölsikoltnak a hangok
Lázas, lobogó sikoltással :
«Evoé! Tied az élet!"
S rá kórusban visszariad
A villogó szemü csapat:
((Evoé ! Tied az élet!"
Az éjszakában,
Mig fejem a párnába temetem:
Tusára kelnek fölöttem a hangok,
A puhák, hófehérek,
S az izzó, szikrázó, vérvörös hangok.
És fölöttem vijjogva és esengve
Követelön, imádkozón
Áldással, átokkal vegyes
Nagy hangvihar kerekedik.
4*
61
l l 52
' * * HANGOK
Szikrák és könyek hullását érzem.
S hajfürteim közt égő nyilakat -
t:s homlokomon hüvös harmatot.
És fáradtan, félig álomba dőlve
Tünődöm : Melyik lesz a győztes'!
Melyik lesz a győztes?
r
* * A NAPOK
A NAPOK.
Mosolyosan, hajnaltól pirosan,
Harmatosan, madárdalosan
Sziiletnek a napok.
S az erős fényben, lenn a völgy ölében,
Állnak mozdulatlan, bálvány-kevélyen,
Tőrténettelen, közömbösen, tétlen,
Mindég egyformán - a napok.
S alkonyra válva, valamennyi árva.
Nem tudja, miért jött a világra.
És csalódottan, fáradottan,
Fásultan és föláldozottan
Meghalnak a napok.
53
54 * * * FÉLEK
FÉLEK.
Félek: otthonn az ibolyák kinyilnak,
Oh föld csillagai, édes kék szemek!
Május jön s az ákácok kivirulnak
S a fehér pelyhek mind a földre hullnak,
S illatos csókjuktól a fű megremeg.
Félek : otthonn az ibolyák kinyilnak.
Félek, hogy én rám nem emlékszik senki;
Uj dalok születnek az új tavaszon.
S a régit elfelejtik énekelni,
S hűvös sírjából a nap föl nem kelti
Sok tüzes, lángoló tavaszi dalom.
Félek, hogy én rám nem emlékszik senki.
r 1
l i
* TEMETÉS
TEMETÉS.
Ahol tetszhalott lelkel,et temetnek,
Ismered nevét a temetőkertnek '!
Jer, megsugom és hozzá elvezetlek.
Pengnek az ásók. Uj halottat hoznak.
Hallod-e, hallod : mennyire zokognak!
Hallod-e, hallod: mennyit imádkoznak !
Mennyi virág, tömjénfüst, mennyi ének!
Igy temetik azokat, akik élnek.
Igy adják öket a fénytelen éjnek.
És a siratók, látod, mint halottak,
S kik kiéneklik hazugúl halottnak
S a gyászkíséret mind, mind, mind halottak.
56 * * TEMETÉS
Élő csak az, ki benn a koporsóban
Fekszik mosolygó szájjal és nyugodtan,
Az ő szive csak, mely lüktetve dobban.
S az ő szemében a sugár, a látás,
S az ő szivében a messzire vágyás
S az ő lelkén a fiatal sovárgás.
Pengnek az ásók. Göröngyöt göröngyre !
Hajrá, söpredék! Dugjátok a földbe!
S mondjátok el a bucsuzót fölötte!
Ő nem fogja a szavát fölemelni.
Ő fekszik nyugton, néki nem ke!I semmi.
Tudja, hogy harmadnapra föl fog kelni ...
r
* * EGYSZER
EGYSZER ...
t~s egyszer minden könynek ki kell égni
S 'minden fohásznak el kell fogyni.
És egyszer megint csak kell napot érni
És megint csak kell mosolyogni.
És jön egy reggel, amikor virágot
Kell ujra a hajunkba fűzni.
És jön egy este, mikor imádságot
Susogva kell majd lefeküdni.
És jön egy éjjel, melynek minden árnyán
Felragyog izzón a mi álmunk.
És jön egy hajnal, melynek kapujánál
Remegö szivvel meg kell állnunk ...
57
58 * * * ESTE"~-
ESTE.
A babérfás út a miénk,
S a Kék kastély a hegyoldalban
És miénk fölötte az ég.
Belűl a nagy boltives termek,
Miket a déli nap melenget,
S hol kandallóink tüze ég.
Miénk a kis kert bokraival,
Melyek nyáron fehérben állnak
S lehajtják a fejük,
Mint szégyenlős kis áldozó-leányok.
És miénk karcsú cyprusaival
A fehér rácskapu ott alant -
S miénk a sok vidám harang
Az egész völgyben ...
r
,, ,.
* * * ESTE "'
És piros alkonyatokon,
Mikor tűz ömlik el az olajfákon
S kigyúlnak a haloYány rétek :
Megállunk lenn csöndes-hallgatagon,
Alvó lelkünkkel a csodákon,
Susogásában egy-egy fáradt,
Legördülő levélnek.
S ilyenkor megszólalsz: « Visszamennél-e
A Városba, ahol minden emléked?
Álmod, szerelmed, dicsőséged?
A bűnös, a vérszomjas, a harcos,
A kegyetlen, a jajoktól hangos
Városba visszamennél-e '!
S amit elhagytál, újra kezdenéd-e ?>>
Én nem felelek. Lehúnyt szemekkel
Állok mereven, mozdulatlanul,
Homlokomon az esttel ...
59
60
l
* -. BESZÉLGETÉS
BESZÉLGETÉS.
Én már nagyon megöregedtem.
Nem tudok egy nagy pillantással
Magamhoz kötni lelkeket,
És már a csókot elfeledtem.
Előttem meghajló fejet
Földig borulni rég nem láttam,
S szemet, mely kiragyog a vágyban.
S már rég nem láttam könyeket
Erőszakos, vad könyeket,
Imádkozó, bús könyeket,
Amiket láttam hajdanában.
S azt a kacagás t elfeledtem!
Azt, amely halálig ki no:r.,
Azt, amely gyilkos dühbe hoz,
Azt, amely csengő és kegyetlen.
r !
* * * BESZÉLGETÉS "
S azt a kicsiny szót elfeledtem,
Azt a bűvös szót, mely ha szállt,
Megdöbbenő szívet talált,
Édes, boldog ijedelemben ...
Álmatlan, éjszakai csendben
Gondolkodom: hogy volt, mi volt.,
A kacagás, a szó, tekintet?
Nem jut eszembe - elfeledtem.
Én már nagyon megöregedtem ....
(il
62 * AZ AZ ERŐS
AZ AZ ERŐS.
Az az erős, ki el tud menni,
Mikor még könnyár hívja vissza.
Az az erős, ki egyedül megy
És nem jön vissza.
Az az erős, ki bálványként megy.
Gőgös bálványként, száraz szemmel,
S akit még sokáig átkoznak
Nagy szerelemmeL
Az az erős, ki frissen hord el
Magával örömet és vágyat
És neki vág mosolygó szemmel
Egy pusztaságnak
Igy mentem el, amikor mentem.
Most itt maradok lomhán, resten.
* * AZ AZ ERŐS
Mert fáj a könny és fáj a jajszó
S irgalmas lettem.
Most várok, amig nem sir senki.
Váram, míg kifogynak az álmak.
A napot, melyen titkon küldnek
És nem sajnálnak.
Egy puszta virágtalan kertből,
i\Ielyhöl az illat elszállt régen.
Iülépek majd közőmbös arccal
S koldússzegényen.
()3
64 * * VALAKI GYŰLOL '~- 'i- '~-
VALAKI GYŰLÖL.
Valaki gyiílöl. Sohse látott.
Valaki gyűlöl. Nappal, éjjel
Bevonja az én sápadt arcom
Fátyollal, feketéveL
E fátyolon keresztűl néz rám.
A napvilágon sohse látott.
Bús mámorában rútnak, rossznak,
Boszorkánynak elátkoz.
Rontást lát bennem. Sohse látott.
Sohase hallotta a hangom.
Sohsem mert a szemembe nézni,
Ahol a rontást tartom.
Gyűlöl és talán meg fog halni,
Mert megutáita a világot,
Hol meddőn hajszolta a csókot ...
És engem sohse látott.
* * * ÉLETEM
ÉLETEM.
A kék hajnaiba beleírni
Sápadt ujjal egy szót - és várni,
1\Hg jő a nap s fölégeti -
Minden nagy szót a ködbe írni !
De nem sirni !
A fehér felleges estének
Puha fátylát arcunkra húzni
S alatta égőn, reszketőn
Titokteljesen hallgatázni
De nem szólni !
Kiapadt fáradt fénytelen
Titkok fölé némán hajolni!
Józanul, értőn, éberen
Mindent tudni, mindent megoldni
S föl nem sikoltni!
Jűttem hozzátok.
()5
5
66 * * ÉLETEM
Emberi szörnyű hallgatásban
Dacosan és merően állni.
S a feltámadás nagy dalát
Dalolók búját kitalálni,
Semmit sem várni !
* * OH BEH SOKAT ALUDTA;.\I * 67
OH BEH SOKAT ALUDTAM.
Oh be sokat aludtam!
Négy évet átaludtam.
Négy év minden magányát,
Minden nagy éjszakáját,
Sok nagy szomoruságát
Konokul átaludtam.
Álmok fehér erdője -
Most vágyam ki belőle.
Egy éjre vagy kettőre
Éber akarok lenni.
Az éberek a szépek,
A bátrak, a kevélyek
Kik nem félnek az árnytóL
Búbánattól nem félnek.
Az éberek a látók,
Kik nyitott szemmel néznek,
5*
(iti * OH BEH SOJ~AT ALUDTA~! +
Kik mozdulatlan ülnek
És kifelé figyelnek :
Mi történik az éjben '1
Nem zörren egy kilincs meg.
~Iely évek óta zárva 0
Nem szálai hirtelen meg
Egy elfeledett hárfa,
Melyet halottnak hittek
Örökre szótalannak ?
Nem hallatszik egy sóhaj'?
Suhanás nem hallatszik?
Titkok szárnysuhanása,
Sóhajtás, amely lelke
Visszakisértö lelke
El nem dalolt daloknak,
Ki nem sirt könnycseppeknek
El nem csókolt csókoknak"
Fájdalmak suhanása
Az ellenséges éjben ...
Álmok fehér erdője,
Én föl akarok kelni.
A nappaJok szegények
* * OH BEH SOKAT ALUDTA:\! "
S én oly sokat aludtam
t~s majdnem boldog lettem
A fehér álomfák közt,
Fehér álomködök közt,
A Lethe fehér partján -
Unom a szineit már -
I~s zsongó éneklését
Az álommadaraknak.
Egy éjre vagy kettőre
Éber akarok lenni.
I~s várni, ugy mint mások.
Hemegni, ugy mint mások
I~s fölvenni a harcot
A fekete Bánattal -
Birokra kelni véle
És a földre teperni -
Vagy engedni, hogy győzzön
És ő gyürjön a földre.
Ez is szép, oh ez is szép ...
(j\)
í O * * A HOLD
A HOLD.
Ágyamra süt a hold.
Ezért volt nehéz álmom.
A csupasz ablakon át
Kék, kísértetes fénynyel
Ágyamra süt a hold.
Nagy fekete folyó
Bús partján ezért álltam.
Ezért hömpölygött lomhán
Gyilkos vörös medrében
A fekete folyó.
Ezért kusztak kígyók
Fel a vizből a partra
És szörnyü öleléssel
Reám ezért fonódtak
Nagy fekete kígyók.
í
* * * A HOLD
S mellém állt valaki.
Óh áldott legyen, áldott !
S a fekete kigyókat
Mind lesöpörte rólam
Mellém állt valaki ..
Jó ébren lenni most
És f;küdni a fényben,
Összekulcsolt kezekkel,
A rontó sugarak közt
Jó ébren lenni most.
Csupa kék láng vagyok.
A két karom két fáklya.
S mint a megolvadt láva
Uszik hajam a párnán,
Csnpa kék láng vagyole
71
72 >< * A PALATINUSON
A PALATINUSON.
A nagy romokhoz kellett jönnöm,
Hogy megtaláljam a nyugalmat
Hogy megtanuljam a lemondást,
Hogy a nagy csöndet megszeressem.
Óh, soha senkinek se mondtam -
Most rászán om magam; kimondom :
A halál árnyékában járok
Mindég a halál árnyékában
i\iely imbolyogva jár előttem
S én imbolyogva ő utána.
Most jobbra lép, majd balra szökken.
Előre fut, majd visszafordul.
i\iost húzza lábát, majd. meg táncol
S ahogy ő jár, úgy járok én is.
* * * A PALATINUSON
De egyszer majd csak elhibázzuk
A lépést. Vagy ő marad hátra
Vagy én lépek egyet e]{ÍJ·e
És beleesem a halálba.
És rom leszek a nagy romok közt.
7 J
74 * KÉTEZERÉVES GYÖNGY *'
KÉTEZER ÉVES GYÖNGY
A NYAKAMON.
Kétezer éves gyöngy a nyakamon
1\'Iár Egyiptomban is viseltem.
Öröktől fogva én viseltem.
De egyszer elvesztettem valahol.
Akkor kinyitották a sziklasirt,
Amelyben boldogan pihentem,
Ahol rejtelmesen pihentem.
S egy hang kiáltott - és valaki sírt.
S a sarkophagom ékes födelét
Ujjongva leemelték rólam,
Remegve leemelték rólam -
És valaki rám tette a kezét .
S a gyöngysor eltünt. Eltünt. Vándorolt.
Amíg egyszer csak megtaláltam,
T
* * KÉTEZERÉVES GYÖNGY +
Nagy Róma földjén megtaláltam.
S oly szép, amilyen hajdanába' volt.
Raj l' I sis istennő titkos jele.
A Nilus szent jogara rajta.
Ptah isten szent jogara rajta,
S ezer emléket rejt minden szeme.
Magányos csöndben egymásra lelünk,
S kérdem tőle : «Hol vándoroltál ?))
S kérdi tőlem: ((Hol vándoroltál ?>>
De nem felelünk. Jaj, nem felelünk.
S nagy Róma földjén most igy vándorol
Egy gyöngysor, mely kétezer éves,
Egy asszony, ki kétezer éves,
Míg ismét elszakadunk valahol . . .
75
76 * * KEZEK
KEZEK.
«Anima, e tutto il Bene e tutto il l\lale,"
D'Annunzio.
S vannak kezek, 1\Iester, melyek álomban élnek
S immár nem emlékeznek s nem remélnek.
]{ezek, mik mögött egy nagy élet áll,
Á tok és őrület, vér és halál.
Lelkettépö, törvényrontó kezek,
Mik jót tenni nem tudnak senkinek.
S mik rosszat téve, rosszról sohse tudnak
S amelyek áldón is - hazudnak.
:\lester, olyan kezek, mik tündökölnek
És mosolygva öln ek.
S melyeket virulásuk közepén
Valami nagy bíívölet ér.
T ,,.
* * * KEZEK
Atka egy elgyötört léleknek,
Jajongó, kérlelhetetlen átka
Egy örökszomjú szerelemnek
S akkor e kezek bágyadtan lehullnak,
Mint fehér irisek, mik elvirultak
Akkor összezsugorodnak és fáznak
I~s búcsut intnek csólmak, láznak
Akkor elfeledik a titkokat, mit tudtak,
S eszökbe jut, hogy sohsem imádkoztak.
S akkor vezekelnek, megszelidülnek
És békén álomba meriilnek.
í í
Mester, vannak kezek, mik holtnak látszana!;.
Miken úgy ül az álom, mint sírból jött lehellet.
S melyek egy tavaszi reggelen
Hirtelen csak életre kelnek.
78 * * KEZEK
KEZEK.
Il.
S a kéz, amelyben együtt mind a Jó
És mind a Rossz ?
A kéz, amely ártatlan és gonosz ?
Mely most csókol, aztán megostoroz ?
A kéz, mely egyszerre sír és nevet
S imádkozóu ldlopja lelkedet?
Mely elveszi mosolyod, ami van,
És neked adja, ami búja van?
A kéz, mely illatos, lomha, meleg,
Mint egy érett szőlőgerezd
Aranyfényben csillogva a na pon °
r • ( i *
i * * KEZEK
A kéz, amelyben minden hatalom
És minden álom öntudatlan él?
A kéz, mely ujjong, dőzsöl és henyél?
A kéz, mely gyászol és a bőjtre kész ?
S amelynek minden drágakő kevés
És minden csók és minden napsugár ?
A kéz, amely éjente lopni jár
S a Mámor kinestárát kifosztja
És reggel megtér s mint a szentelt ostya
Oly tiszta, hófehér és harmatos?
Ilyennek gondolod-é a kezet,
Mester, amelyben együtt mind a Jó
És mind a Rossz ?
79
80
l.
* *
TÉL.
Künn a terrasszon még nyilnak a rózsák
S ez már a tél, ez már a tél.
Aranyszinű minden levél
S tüzesek az alkonyi órák,
Tüzesek az alkonyi órák.
Távol a fényben úgy állnak a tornyok
Mint lángban úszó tengeren,
Büszkén, gőggel, rejtelmesen
Égbemerengő árbocormok
Égbemerengő árbocormok
Valami halk szót rejteget a lelkem,
Kimondjam-e? Ne mondjam-e?
Benne a tél lehellete,
S c színes, hiboros december,
E rózsaillatos december.
* * * * TÉL "~-
És benne sötétlő cyprusok árnya
S félénk alkonyi susogás.
Óh, mily meleg és mily csodás
S lelkem tőle az üdvöt várja
És lelkem a megváltást várja.
Lásd, az olajfák gyümölcse megérett
S halovány ágán, hogy remeg !
Fényes, fekete gyöngyszemek
Ünnepi diszei a télnek.
S látod - az én vágyam megérett.
Juttem hozzátok.
81
6
IDO LINO.
Vois-tu, que seu! m'est doux le spleen des nuits d'été, Des nuits longues ou tout est frais, comme un grand réve ...
Jules Laforgue.
Egy napsütésben izzó kertet látole
Benne imbolygó, bús asszony-virágok.
Selyemben, fátyolban, rezgő aranyban,
Rubinnal a kézen, gyémánttal a hajban.
Mindnek szemén a vágy, mint forró kárhozat
Lobogó átok -
Föl alá lejtenek viharos táncoka t,
Uszik utánok
Rőt, arany, fekete hajuk felhője.
Tapossa lábuk
A reggel harmatát, a hűvös pázsitot -
Beteg s őszinte mind s egyikben sincs titok.
A kert közepén egy szökőkút áll,
Sziklái közt szörnyek tanyáznak.
r
* * * IDOLINO
Szárnyas kígyók, kik a kútra vigyáznak.
A lehelletük is halál.
S a sziklák fölött a talapzaton
Áll egy szobor. Egy mese-meseszép
Fiatal férfi. Gyönyörű fejét
Karcsú alakját, a tüzes napon
Száz sugár éri : az asszonyszemek
Éhes sugára. De nem érzi meg.
Vigyáz rá, a szárnyas kígyósereg,
S a bűvölet ellen fejére és szívére
Ontja gyilkos szájából a vizet.
Az asszonyok, a kúthoz érve,
Körbe fogózva Iejtik a táncot.
Oly forrók, oly vágytelik, szinte
Szikrát szór hosszú ruhájuk !
Oly szépek, oly ifjak s a karjuk
Ütemre megnyílik, kitárul,
Oh mind lekivánják az ifjut
Nyirkos talapzatáról ...
De a medence-párkányon körül
Ülnek a hidegszájú szörnyek,
6*
83
84 * * IDOLINO
Merőn, fagyosan könyörtelen ül.
S távolabb, lombja közt egy ősi tölgynek
Egy bagoly gunnyaszt vakon, egyedül
Nem látva semmit a tragédiábóL
Beh szomorú kép ! Beh különös tábor !
És én - nem tudom ki vagyok
S a kerthez miképp tartozom.
De érzem : öleltek a bronzkarok
S patinás csókok különös izét
Érzem az ajkamon.
Ott a közelben élek valahol.
Talán egyike a szárnyas kígyóknak,
Ki éjjelente, míg a többi alszik,
Felkúszik a talapzatorr ?
Vagy tán én vagyok a bagoly,
Ki éjjel kinyitja szemét ?
És a szobor vállára száll
És nála hál ? . . .
r l l l
l * * * VÁGY-'~-
VÁGY.
Izzik a völgy. A napsütött romok
A régi tornyú várak --A ciprusok sötéten, komoran
Álmodva állnak. (Óh földem, földem, ott a Duna mellett !
Kicsiny, muskátlis, napraforgós kertek!)
Itt állok, fenn az olajfák hegyén.
Ott lenn csillog a város.
Fiorenza, a büszke, liljomos,
A bús, a bájos.
85
(Óh, hogy gyötör a vágy, hogy újra lássam
Ifjú városom a vén hegy aljában!)
És ott kanyarog a sárga folyó
Fénytelen ül, szegényen :
86 * * *VÁGY >f.
Ott fut az Arno, langyos iszapot
Hordva vizében.
(Óh, büszke folyam, ki az ifjú várost
Ott távol öleled, légy százszor áldott !)
Átkelek, át, a zúgó Adrián
S a kopár Karsztok ormán.
Repülök, szállok, mint kit elkapott
Nyugtalan orkán!
Elébe dalol lelkem a nagy percnek -
Óh, földem, földem, mikor nyughatom meg?
r * * * ÉDES ANYÁMNÁL -f -f
ÉDES ANYÁMNÁL.
A jó ég tudja, hova visz utam.
Egyszer majd megpihenek én is.
Minden kóbor vágy elcsöndesedik,
Megnyugszik egyszer az enyém is.
De még most távol földekről jövök,
Tornyok közül, mik látnak, élnek
S hallgatag éjek szent titkairól
Remegő érchangon beszélnek.
Még most idegen kertekből jövök,
Ahol a fénybogarak szállnak.
Tüzes pillangók: égő mécsei
A juniusi éjszakáknak
Az olajberkes völgyekből jövök,
Miken keresztül lmszik lágyan,
87
88 * * ÉDES ANYÁMNÁL >i- >i- >i-
Mint ezüstpikkelyes órjás kigyó,
Az Arno, a déli sugárban.
A sok tornyn várak közül jövök
Melyek között ott áll a házam,
A Kék kastély és babérligete,
Komoly őrtálló ciprusávaL
A Kék kastély s az ős-magnoliák
S a citromfák viruló száza.
És csipkés bástyáival oda néz
A mesevár, Vincigliata.
S San Miniato tornya oda néz
S lennről a Iiliomos város.
És a magány ott égető gyönyör
És a Szépség szinte halálos.
És félek, az marad az én hazám
S hogy mindég igy jövök, szaladva.
Hogy megcsókoljam galambősz fejed
Csak három napra - három napra ...
*
,·,
.J
* * *UTAK>~-
UTAK.
Kinek sietős az útja,
Ne menjen a gyalogútra.
Gyalogúton útját állják,
Taszigálják, ráncigálják.
Megkérdezik : Hova? Merre?
Miért arra? Mért nem erre ?
Sok üres szó reá támad.
Alig indúlt, már kifárad.
Kinek sietős az útja
Ne menjen az országútra.
Az országút végig porba' !
Arra csörtet nyáj és csorda.
Lustán cammogó szekérnek
Sok nyikorgó rossz keréknek
Ha neki ront, mind azt kérdi :
89
<<Mért nem áll meg? Mért nem tér ki?<<
90 * * * UTAK'~-
Ki túl vágyik a határon,
Ne ballagjon, hanem szálljon,
Ott, ahol az útnak vége,
Hol a hegynek nincs ösvénye,
Ne fák alatt, ahol árny van!
Fenn az égő napsugárban.
Tetején a ködnek, árnynak,
Ott, ahol a sasok szállnak.
Az én útam sietős volt,
Ámde rossz az indulásom.
Mit még ember sohsem látott :
Gyalogúton szálltam szárnyon.
Az emberek sarujáról
Fölszállá por arcom érte,
S rámszakadt a gond és mámor
Könnye, kínja, verejtéke.
Hanem azért fölrepültem
S a jó útra rátaláltam.
Vad viharban, égi tíízben
Hófehér lett újra szárnyam.
r i
* * * *UTAK"~-
Országúti vándorlásban
Ugy megnöttem --- hihetetlen!
Mikor földig ért a szárnyam,
Akkor égig ért a lelkem o o o
91
92 * * ÉS LASSAN
ÉS LASSAN.
És lassan a tavaszok múlnak,
S a völgyek lassan elvirúlnak.
És lassan megsápad az égbolt.
És elsötétül, ami fény volt.
S üszökké válik, ami láng volt,
S emlék lesz, ami egy világ volt.
S a mindenségen lopva átszáll -
Sápadtabban egy villanásnál,
Lágyabban egy szálló levélnél,
Erőtlenebbül egy pihénél,
Ölébe a nagy semmiségnek:
Az izzó, ujjongó, sugárzó
Éggel és földdel harcban álló
Fáradt emberi lélek.
í * * * MEGYEK
MEGYEK.
Megyek a fehér hattyuk után,
A tó partján, a füzek alatt.
Lantom valahol bozótha akadt
És tüskéktől tépett a ruhám.
S csak megyek álmatagorr
A nagy, rejtelmes hattyuk után.
Selymes, puha fátyolomat
Ki tudja, hol, merre viszi a szél !
Hull, hull a hajamra sápadt falevél,
Harmat lepi homlokomat,
Forró lihegéstől kiserked a szám -
Megyek a fehér hattyuk után.
Napszálltakor láttatok engem?
Oly gazdag voltam, oly szép, ragyogó !
Akkor feltűnt előttem a tó
93
94 * * MEGYEK
És bűbájával befonta a lelkem.
Megszédültem a hold kék sugarán
S rohantam a fehér hattyuk után.
Most éjszaka van. Ó h gyönyörű éjjel!
És csillog a tó és csillog a part.
Engem erős fény: a nap akart, -
S megejtett az éj lágy igézetével.
Néma gyönyörnek, szótalan üdvnek
Úszó fehér fellege vajh hova száll?
Zokogva megyek a parton,
A fehér, rejtelmes hattyuk után,
A távolba vesző, hideg hattyuk után.
r
ETRURIA
T
* ETRURIA 97
ETRURIA.
A táncosok földjén- oh szent szerelern -
Lányok, lányok, ki táncol velem?
Kettős fuvolán, ünnep-alkonyaton
Fiúk, fiúk, ki játsza dalom?
Ti vidám, ti bohó énekesek,
Ki énekel nászdalt, mikor szeretek?
Ki zengi lakomáírn fényét, zaját"
Ki mondja legszebben az Odisseiát?
Etruriai bölcs vén asszonyok.
Ki sirat el engem, mikor meghalok?
Etruszk müvészek, ha jön a nagy álom,
Ki festi szinesre a sarcofágom ?
Jüttem hozzátok. 7
!)8 * * ETRUSZK VÁZA !f-
ETRUSZK VÁZA.
Philolaos a szomszédom agyagműves,
Görögföldről jött fiatal, ügyes legény,
Szekérhajtáshoz és discosvetéshez ért.
Elmentem hozzá egy napon s megkértem öt :
"Philolaos készits egy serleget nekem !
De szép legyen, legszebb a serlegek között !
S én meghalt férjem emlékének szentelem.
Az ő alakját fesd reá. Lovon legyen
S magán viselje minden ékes fegyverét
Úgy épen ahogy a csatába távozott.
És engemet is fess reá Philolaos,
Amint halott árnyától épp' bucsut veszek,
Utoljára nyújtván feléje jobbomat,
S feje fölött lebegjen a szárnyas Niké
A koszorúval, amit épp felé IdnáL>>
* * * ETRUSZK VÁZA '~-
S egy hónap mulva, a megrendelt serleget
Házamba hozta Philolaos, a görög.
99
Nagyon szép volt. Legszebb a serlegek között.
De férjem helyett ráfesté saját magát
Piros szélií köpenyben, az istentelen;
Szekéren állva, három paripa mögött.
És ráfestett engemet is, az özvegyet,
De fátyol nélkül, vidoran és nevetőn,
Amint épen feléje nyújtom jobbomat.
Fejünk fölött a szárnyas Eros lebegett
S szórta fejünkre az akanthus-szirmokat.
7*
100 * * FRESCO
FRESCO.
Hellasban nem jártak lelkek.
S Róma nem gondolt a halállal,
De bus, dalos Etruriában
Sötét angyalok árnyakat terelnek,
Itt mennek fehéren a lelkek ...
Kicsapongók a dalok és szerelmek,
Ragyog, cikáz a tréfa árja.
Mindenki a borát kinálja,
Táncolnak, szökdécselnek, énekelnek -
De lassan vonulnak a lelkek ...
Tüzes Etruria, mennyi rejteimet
.Takarnak a halálos lápok.
Itt nyiltak a legszebb virágok,
Szerelmes gyilkos lázakat leheltek
S itt jártak legelőször lelkek ...
* * * THANUNIA >f.
THANUNIA.
Álmom-e csupán s nem emlékem Hogy engemet valaha - régen -
Thanuniának hívtak?
Régen. Folyt a vér az uralomért. Éjente ellepték a csatatért
Fekete varjak s sátorára szálltak
A legvitézebb etruszk katonának.
Iül
Kár, kár, kár, - mondták - nagy Róma alatt
Harcot viselni két hónapos nászban !
Otthonn az asszony sirdogál magában.
Talán még özvegyen marad.
Álmom-e csupán s nem emlékem,
Hogy engemet valaha régen
Thanuniának hívtak?
102 * * T HANUNI A
Kár, kár - mondták a varjak - s ott maradt
Hidegen holtan nagy Róma alatt
És jött vissza a hír: «Többé soha
Nem ölel a férjed, Thanunia!
Gyászt ölts magadra! Född el a hajad.
A sarcofágon te fekszel magad
Egyedül, egyedül - s nem lesz ki fejedre
Halotti koszorút akasszon,
Te borús, te komor özvegyasszony !
A sarcorágon itt fekszik maga,
Fiatal a szeme, az ajaka,
Viruló testén az erő nevet ;
Látszik, mig élt, nem csókolt eleget;
Kicsiny homlokán az özvegyi fátyol ; Igy néz rám egy letünt régi világból.
Álmom-e csupán s nem emlékem,
Hogy engemet valaha, régen
Thanuniának hívtak?
r l l
l
* * :\IYH.TIS :\IELISSOHOZ 103
MYRTIS MELISSOHOZ.
Szőke aratóm, megigérted,
Hogy eljössz hozzám a nyári nap teljén,
Ha majd virágban állnak a rétek
S a dalok az égig szállnak.
És mind kivirultak a vágyak
És minden szirom tele csókkal és mézzel
S tüzes szerelmét rám önti a nyár,
S ahány érett kalász, mind aratásra vár.
Szőke aratóm, megigérted ...
Nézd, nem bírok a sok gyümölcsös ággal
És mínden vágyam oly érett.
Átsírok minden holdsugaras éjet
S halványan kelek a kelő sugárral.
Hol kóbor lepke száll, onnan futok
Látod 1\Ielísso, csalni nem tudok -
104 MYHTIS MELISSOHOZ
S mi bennem virúl, nem virúl, csak érted.
S mi bennem tűz, ·csak te olthatod el -
S én forró nyararn dús kincseivel
Várom az érkezésed.
* * MELISSO A TÓBAN
MELISSO A TÓBAN.
Irisekből és nympheákból
Myrtisnek koszorút kötöttem.
Nevetett a kék ég fölöttem,
Mikor ezt látta.
Girynno, a rőthajú nympha,
A sűrűből leselkedett rám.
A koszorúért irigyelt tán,
Amelyet Myrtisnek kötöttem.
Sysippos is, a kecskelábú,
Egy nagy, mohos faágon ülve,
Incselkedett sokféle módon.
Sípolt. Ujját szájába téve,
Füttyentgetett. A lombot rázta.
Majd kavicsot dobált a vizbe,
Ahol feltűrt ruhával álltam,
Az irisek és nympheák közt.
105
106 * i\1ELISSO A TÓBAN
Ezenkívü l a kicsi rákok
Megcsipdesték mezitlen lábam
S a vidám, vakmerő halacskák
Bujósdit játszó kedve nagy volt
S naggyá növelte aggodalmam ...
Végezetül pedig mi történt?
Pajkos satyrfiúk a parton
Megtalálták övem, sandálom
S hangos-nevetve elrabolták.
Mezitláb kellett hazamennem
S loruposan széteső ruhában,
De mit se tesz.
Ma este még a lakomán
Myrtisnek fején koszorú lesz
Irisekből és nympheákból
Koszorú, amit én kötöttem.
*
'i
* MELISSO MYRTISHEZ
MELISSO MYRTISHEZ.
Hogy hajlékomban egyszer lássalak,
Myrtis, az a vágyam.
Hogy várjanak szolgáim
Virágfüzéres fejjel
S asztalomon rózsás testű csigák
S nemes falernumi.
Hogy eljöjj egyszer lakomára hozzám,
S hogy éjszakára ott maradj -
Myrtis, az a vágyam !
Fürtös fejed, hogy megpihenjen lágyan
Az én párnáimon, azt akarom.
S hogy fürdőd elkészítsem én magam
Langyosra, illatosra, bársonyosra,
Öntvén bele myrrhát özönnel
S párolgó frissen fejt tejet.
107
108 * MELISSO MYRTISHEZ 'f-
Myrtis az a vágyam
Hogy a közelgő hajnal ott találjon
Virágos ágyamon s a kaljaim között.
S a kelö nap, hogy bámuljon nagyot
E nagy csodán - és cikázó sugárral
Hirdesse szerteszét, hogy hallja meg a város:
«Tudjátok-e, a nagy Myrtis az éjjel
Boldoggá tette a kicsi Melissot !
~r
l
,1
* MYRTIS MELISSOHOZ 109
MYRTIS MELISSOHOZ.
Nem is tudtam, hogy költő vagy, Melisso!
Ékesen szólsz, mint párját csólu·a hivó
Szerelmes csalogány.
Engem hozzád visz minden egyszeríí szó.
Hát énekelj az istenek nevére!
Legyen dalod zengő patak zenéje
Mely bércek közt suhan
S fehér virágok hajlanak föléje.
Legyen dalod az erdők susogása,
Vadrózsák szirmán szellő suhanása!
Fehér legyen dalod,
Mint a tavasznak első, szűzi násza !
Ne szólj az üdvről, mely megtépi lelked.
Vágyat dalolj, ne romboló szerelmet!
110 * i\iYRTIS MELISSOHOZ
Fehér álmot dalolj, Mely hűvös, könnyű, mint szálló lehellet.
Én hallgatlak - s hallgatván - irigyellek.
Miként te, én nem voltam soha gyermek.
S előbb mint álmokat
Ismertem forró, fojtó gerjedelmet.
Mohón letéptem sok nyíló virágot.
Hallottam esküt és hallottam átkot,
S éltemnek tavaszán
Sirba temettem az asszonyiságot.
r ;
'~<: * MYRTIS SIRATJA i.\IELISSOT "~- lll
MYRTIS SIRATJA MELISSOT.
Hajóra szállt kis fuvolás leányom,
S elment a tengeren messze.
Elvitte egy férfi, aki szerette.
Azóta nem találom a helyem,
Kiiilök a tenger sziklás partjára
S párán, ködön át nézek utána -
Csak most tudom mennyire szeretem.
S az asszonyok fulánkos, gunyos ajlm
Kacagja búmat, meg sem értve tán.
Etruriában nincs több szőke lány,
Myrtis, ki tégedet akarna?
Oh balga kérdés! Nem látom szinét
Szemembe vesző epedő szemeknek,
S nem szeretem, kik engemet szeretnek.
112 * MYRTIS SIRATJA MELISSOT '~- '~--
A lelkem mint nagy, busongó sirály
Kiséri utját egy távol hajónak,
S ott sir, zokog, a vitorláinál.
A hajón van kis fuvolás leányom,
Szőke Melissom, dalaimnak lelke.
Elvitte egy férfi, aki szerette ...
* * * ÉJSZAKA 113
ÉJSZAKA.
•Immár lenyugodott Luna Es a Pleiadok is. A:z éjszakának Fele van épp'. Szállnak az órák És én egyedül fekszem, egyedül ?n
Sappho.
Az éjszakának fele van épen
S immár lenyugodott a hold.
S minden úgy van, mint valaha volt
Földön és égen.
Szállnak az órák - sok csillag menekül
És minden úgy van, mint valaha régen.
Hellasban és itt - földön és égen.
És én egyedül fekszem - egyedül.
Jöttem hozzátok. 8
r f:
t;
TARTALOM.
Oldal
J öttem hozzátok ... ____ -~ 3 Dalok, amiket elhagytam 9 Amig engemet. . . .... .... 10 Megeskettetett ........ _ 11 V eleneze .... .... .... .... .... 13 Nem félsz .... ... .... .... ~ 17 Ugy látod majd .... .... 21 Mindég tünödtem ....... 23 Könyörgés .... .... .... .... 24 Szerelnék írni ............ 27 Mondtam ! ... . .. .... .... 28 Ott túl . . . .... .... .... ·- .... 29 Talán? .... ·- .... .... .... 30 Ugy siklanak __ ............ 31 Nem történt semmi .... 32 Nem szeretem ........... 33 Éjszaka _ ............ _ 37 Egy halotthoz .... ..• .. .. 40 Tél_~- ....... ---- ........ 42 Hattyúk ........ ____ ....... 44 Hajnali vándorlás.... .... 47 Hangok ............ ~- ........ 50 A napok .... _ ... .... .... 53 Félek -· ....... __ .... .... 54 Temetés ... .... .... .... .... 55 Egyszer __ ................ _ 57 Este_ ........ ·- ........ __ 58
Oldal
Beszélgetés .... .... .... 60 Az az erös . . . .... .... .... 62 Valaki gyűlöl .... .... .... 64 Életem .... .... .... .... ... 65 Oh be sokat aludtam.... 67 A hold .... ... .... .... .... 70 A Palatinuson _ .... .... 72 Kétezer éves gyöngy a
nyakamon.... .... .... .... 74 Kezek ........... __ ... .... 76
Tél .................. -· .... 80 Idolino .... .... .... .... .... 82
Vágy ... ·- .... -· .... .... 85 Edes anyámnál .... .... 87 Utak ... ·- ........ -· .... 89 És lassan .... . .. ... .... 92 liiegyek ... .. ...... _ .... 93 Etruria ...... -- .... ... .... 97 Etruszk váza ........ ·- 98 Fresco ............... _ 100 Thanunia ............... 101 Myrtis Melissohoz .... 103 Melisso a tóban .... -· .... 105 Melisso Myrtíshez_ __ 107 Myrtis Melissohoz _ -~ 109 Myrtís siratja Melissot 111 Ejszaka -· ............ _ 113