125
Bevezetés az európai kultúrtörténetbe 4. Ea. A kereszténység és Európa születése Előadó: Kádas Csaba

Eu Bev 2. Dia

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Eu Bev 2. Dia

Bevezetés az európai kultúrtörténetbe

4. Ea.

A kereszténység és Európa születése

Előadó: Kádas Csaba

Page 2: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• Eredetét tekintve nem európai, akárcsak a zsidó vagy

iszlám vallás, melyekkel rokon

• A zsidó vándorprédikátor, a názáreti Jézus (i.e. 5-i.sz. 33) a nyughatatlan Judeából származott– történelmi okmány nem említi, római forrás sem említi

– 4 rövid evangéliumon kívül (melyek részben ismételnek, részben egymásnak ellentmondanak) keveset tudunk életéről

– tanait néhány példabeszédből, prédikátorsága alatti események, csodatételek alkalmával mondott szavaiból és kinyilatkoztatásaiból ismerjük

• hegyi beszéd, bírái előtt, utolsó vacsora, keresztfa...

• 1. Szeresd Uradat, Istenedet...; 2. Szeresd embertársaidat...

Page 3: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• Magát messiásnak nevezte

– ami a régi zsidó szent könyvek szerint a megváltót (görögül khristos) jelentette

• Nem kérdőjelezte meg a világi hatóságok hatalmát, Jeruzsálemben mégis keresztre feszítették– állítólag semmiben sem találták bűnösnek, csak a zsidó

törvényhozói tanács kívánságát teljesítette Pilatus

• Halála után nem hagyott hátra semmiféle egyházat– papságot, politikai végrendeletet, sőt szentírást sem...

• Aligha lehettet megjósolni, hogy több mint 400 évvel később a Birodalom államvallása lesz

Page 4: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• Utólag persze látható, hogy a kereszténység

kitöltött valamiféle szellemi űrt

• Az is nyilvánvaló, hogy a feltámadás doktrínája, a halál feletti diadal nagy vonzerőt jelentett

• A korai terjeszkedést megkönnyítette a Pax Romana

• A térítő utakat tevők közül Pál a legjelentősebb– aki harcias, zsidó farizeusként élt megtérése előtt

• ifjúkorától üldözte Jézus követőit, még Saulként jelen volt az első vértanú, István megkövezésénél is

– Damaszkuszba menet azonban Pál lett

Page 5: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• Szent Pál kétségkívül kulcsfigura

– az Újszövetségi írások nagy részét neki tulajdonítják

• Pálfordulása után a legbuzgóbb apostollá lett– három missziós, pasztorális útja a legnagyobb serkentője

lett az egyház növekedésének– A fordulat 2 tekintetben döntő

• az új út nem kizárólag zsidóknak van fenntartva!

• Másrészt Ő fektette le a keresztény teológia alapjait:– a bűnös emberiséget az isteni kegyelem Krisztus révén megváltotta

– Krisztus feltámadása eltörölte a régi törvényt

– Krisztus több mint messiás, Ő isten fia

– Testében azonos az Egyházzal, amelyből a hívő ember a bűnbánat és az oltári szentség révén részesülhet, Krisztus 2. eljöveteléig

Page 6: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység

• E vallás zsidó eredetének tartós következményei– a hamarosan szétszóródott (70) zsidók a Birodalom

minden városában feltűntek (diaszpóra)– egymás számára vetélytársak lettek

• Krisztus hamis próféta, a messiás cím bitorlója, renegát, a keresztények ellopták az Írást, megsértették a szent tabukat

• A zsidók pedig nem ismerték el Jézus isten voltát, sőt hóhérkézre juttatták (Krisztus-gyilkosok)

– A zsidó-keresztény hagyomány e belső szakadását a mindkét oldalon meglévő erős árulásérzés gerjesztette

• kereszténység = antiszemitizmus

• judaizmus = antikrisztus

Page 7: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység

• A kereszténységnek azonban más vetélytársa is akadt (Ízisz, Kübelé, Mithrász)– de mind közül a keresztény, a zsidó és a görög filozófiát

összekeverő Gnoszticizmus volt a legnagyobb• először hirdette, hogy Krisztusnak csak látszat teste volt, ezért

feltámadása sem fizikai értelemben történt meg

• Hosszú “vita” kezdődött Krisztus igazi természetéről, és nyilvánvaló lett, hogy szükség volna a Szentírás “mindenki” által elfogadott kánonjára (367-ben Athanasziosz teszi meg)– mely szent könyveket adta Isten?

Page 8: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• A Kánon évszázadok alatt formálódott

– Az Újszövetség törzsanyagát (4 evangélium, Pál 13 levele) már 130 körül elfogadták

– Az Ószövetséget 220 körül– Az Apokalipszist, a Jelenések könyvét még később is

sokan vitatták

• A teológiai vitákból fakadt az igény az egyházi tekintélyre is (Római Kelemen)

“Te vagy Péter, s egyházamat e kősziklára fogom építeni”

– keresztény vezetők akkor törvényesek, ha kinevezésük visszavezethető a 12 apostolig

– presbiter, episzkoposz (püspök), patriarcha

Page 9: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység• Keresztényüldözés

– megítélése ellentmondásos– kezdetben szórványos, a 3-4. századra tömeges

• Eretnekség– elfogult fogalom, így néhány egyházatya is azzá lett

később, különösen Arius (250-336) szerepe kiemelendő, hiszen az Ő tanai provokálták ki az első egyetemes zsinatot (325- Nicaea)

• A zsinatok krisztológiai kérdésekkel foglalkoztak– kegyelem, bűnbocsánat, egyház, szentség, keresztelés,

úrvacsora, és mindenekelőtt a szentháromság

Page 10: Eu Bev 2. Dia

Rómából - Bizánc?• Konstantin 330-ra átköltöztette a birodalom

központját Roma Novába, Constantinopolisba– ókor-középkor határa?– A költözéssel azonban még nem járt együtt, hogy a múlt

örökségénél az újítások fontosabbá váltak volna

• Konstantin által elültetett magból azonban később kinőtt a meggyőződés, hogy a kereszténység és a nagypolitika megférnek egymással– előtte a keresztények nem törekedtek politikai szerepvállalásra,

ügyüket nem a hatalom megragadásával igyekeztek előremozdítani

– Ezután azonban kéz a kézben járt

Page 11: Eu Bev 2. Dia
Page 12: Eu Bev 2. Dia

Rómából - Bizánc?

• A római császárság hanyatlása:– évszázadokig tartott...– a római világ keleti és nyugati fele közötti szakadék

mélyülése – barbár népek szüntelen nyugatra nyomulása– a kereszténység exportja a barbár népek felé– az iszlám felemelkedése

• Ezt a 4-500 évet címkézték „sötét kornak”

Page 13: Eu Bev 2. Dia

Rómából - Bizánc?• A Latin elem évről-évre csökkent

• Az átmeneti időszak félezer évig tartott– 4-5. században a nyugati provinciák elvesztek

• Róma utolsó felvonását 476-ban játszották

• keleten az ősi pogányság minden elemét fölszámolták

– 6. sz. Justinianus (527-65) kísérletet tett a kapcsolatok újraélesztésére (533-54)

• Ezalatt azonban a Balkán elvesztésével (szlávok) a maradék latin terület is kikerül a Birodalomból

• Ugyanakkor jogi kodifikációja maradandónak bizonyult

– 7. sz. Perzsák (Herakleiosz), majd az arabok rohanják le az értékes keleti tartományokat

Page 14: Eu Bev 2. Dia

Rómából - Bizánc?

– 8-9. sz. Vallási őrület tombolt a megmaradt területeken (képrombolás - ikonoklaszmosz)

• vallási szint (képimádás felszámolása)

• társadalmi-politikai szint (egyházi vagyon megszerzése, egyház szorosabb állami ellenőrzése, centralizálás)

– A belső “reformokat követően” trónra léptek a Makedón császárok, akik Bizánc, eltörpült „birodalmi” helyzetét megszilárdították

Page 15: Eu Bev 2. Dia
Page 16: Eu Bev 2. Dia

Bizánc• Az új civilizáció megkülönböztető jegyei

– állam és egyház szétválaszthatatlan egysége• autokratór védte az ortodox (helyes) pátriárka egyházát, cserébe az

egyház dicsőítette a császárt

– császári udvar központosított birodalmat igazgat (hatalmas hivatalnoksereg)

– a despotikus külsőségek erősödtek...• Bizánc = a szervilizmus, titkos ügyintézés, kamarilla-politika

• a régi intézményi külsőségei megmaradtak, de valójában funkcionáriusok gyülekezetévé vált

• paternalista gazdaság és társadalomirányítás

– a taxisz, a dolgok változatlan harmonikus, hierarchikus rendje (terebélyes politikai rituálé...)

Page 17: Eu Bev 2. Dia

Népek vándorlása• A vándorlások ritmusa Róma számára

megjósolhatatlan volt, rendszertelenül érkezett – többnyire Belső-Ázsia sztyeppéin történt “változás”

idézte elő– a kártyavár effektus utolsói pedig Rómára estek

• A Hunok már jóval európai megjelenésük előtt végigsöpörtek Ázsián– 2. századra már a Kaszpinál éltek, 4. században pedig a

Fekete-tenger vidékére költöztek• ekkor lökték a germánajkú “gótokat”, majd az alánokat és a

vandálokat Rómára

Page 18: Eu Bev 2. Dia
Page 19: Eu Bev 2. Dia

Népek vándorlása• A betelepülő (és maradó) népek többsége

indoeurópai nyelveket beszélt– kivételek (nomádok, zsidók, finnugorok, cigányok,

törökök, “bolgárok”)– Az első indoeurópaiak “északon” a kelták voltak,

akik benépesítették a “maradék” Európát– A római kor germánjai, a másik legnagyobb

barbártömeg Európában• északi (skandináv -rúna írás), nyugati (alemann, batáv,

fríz, frank, jütt, angol, szász), keleti csoportok (sváb, longobárd, burgundi, vandál, gepida, gót)

Page 20: Eu Bev 2. Dia

Népek vándorlása– A szlávok, távoli keleti területeken éltek– A balti népek (porosz, litván, lett) még nagyobb

elzártságban éltek

• A népáradat az osztrogótokkal “kezdődött” 376-8– szarmata-alán szövetségeseikkel tönkreverték Valens

császár légióit (hadtörténeti középkor kezdete)– majd Alarich vizigótjaival folytatódott (akik végül

Hispániában találtak hazára 507)• a vizigót pusztításra a nyugati határok védelme elvékonyodott,

ekkor be is özönlöttek (406) a vandálok, a szvévek és az alánok (a vandálok kivételével végül szintén Hispániában álltak meg)

– a Brit-szigeteket 410-ben adta föl Róma (jütt, angol, szász)

Page 21: Eu Bev 2. Dia

Népek vándorlása• Végül a hunok is megérkeztek (420 Pannónia),

akik Attila halálával szétszórattak

• A hunok elvonulása után a gepidák, az avarok (Közép-Európa) és az osztrogótok is fellélegeztek– A gót Teoderik vezetésével Itália nagy részére rá tették

kezüket (5. század második fele)• A 6. század végén azonban az erre vándorló Longobárdok

vették át a hatalmat

• Ezalatt a száli frank Klodvig Gallia tartományban győz le mindenkit 496-ra– a keresztvíz is segíti elismerését, Konstantinápolyból

“királyi korona” és tiszteletbeli konzuli cím is érkezik

Page 22: Eu Bev 2. Dia

Népek vándorlása

• A szlávok a 6. században költöztek nyugatabbra (cseh, szlovák, lengyel), délebbre (szlovén, horvát, szerb + a balkán elszlávosodása)– kivétel a vlach vagyis későbbi román nyelv

Page 23: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósodása

• Róma püspökei már felsőbbségi igényeik megfogalmazása előtt is nagyfokú szabadságot élveztek a központtól való távolságnak köszönhetően

• Róma latin jellegének hangsúlyozása– az 5. századra (I. Leo nevéhez köthető)

• a politikai ellenőrzés ekkorra szűnt meg

• a világi és egyházi hatalom szétválása megkezdődött

– Justinianus kísérletekor, majd a longobárdok idején Róma pátriarchái kénytelenek voltak eltűrni a császári hatalom átmeneti visszatérését (Silveriust és Vigiliust, 536-555 le is tartóztatták)

Page 24: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósodása• Róma első “szerzetes feje”, I. Gergely (540-604)

– a pápai hatalom megalapozója• jó szervezőkészség, kiváló közigazgatási ismeretek és

szilárd elvek (Lelkipásztorkodás kézikönyve)

– tiltakozott a Konstantinápolyi pátriárka ökumenikus címe ellen

• I. Márton (655) az utolsó vértanú-pápa

• Leo császár Ravenna visszahódítására tett kísérlete kudarc (732), Róma elszakad a császárságtól

• A 8. sz. második felére már erőfitogtatásra sem futja Bizánc erejéből, Róma önállóan választja vezetőit...

Page 25: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósodása• Jeruzsálem hitetlen kézre kerülése után Róma “ázsiója”

sokat emelkedett

• A Pápák szép bevételekre tettek szert az erre “kényszerült” zarándoklatokból

• Hamarosan kodifikálják a kánonjogot– így a dekrétumgyűjtemények jogi ereje is megnő

• Szent Péter öröksége, az egyházi földbirtokok gyorsan növekedni kezdtek

• A gazdasági tényezővé is lett hatalmat a harcias longobárdok, majd a frankok vették szárnyuk alá

Page 26: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység exportja“Kövessetek engem”

• A kereszténység evangelizáló, hittérítő vallás• Pál ezt erősítette meg azzal, hogy a kereszténység

nyitva áll mindenki előtt• Mikor azonban a birodalom vallása lett, a hittérítés

politikai kérdéssé vált– az uralkodók számára a hit exportja már nem egyes

lelkeket célzott, hanem nemzeteket

• A műveltség, a kultúra és a kereskedelem terén nagy jelentősége lett– hogy valamely nép Rómából, Konstantinápolyból vagy

egyikből se vette fel a keresztet

Page 27: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység exportja• Gallia esete példaértékű

– az itt élők már régen keresztények voltak, a bejövő germánok zöme (frankokat leszámítva) szintén, bár az „eretnekké lett” ariánusi irányzatot követték

– Klodvig megkeresztelkedése a Merovingek (frankok) szövetségét jelentette az “őslakossággal”

• Ugyanakkor a keresztény világ még rogyadozott a “barbár inváziók” következményeitől– 3 módszert találunk a keresztény hitre térítésre

• szerzetesi missziók (pl: az ír Columba 521-597, Brit-szigetek)• Justinianus hadjáratai az arianusok ellen, pl. Hispánia,

Rekkared (586-601) megkeresztelése• I. Gergely taktikája (Longobárdok megkeresztelkedése 588)

Page 28: Eu Bev 2. Dia

A kereszténység exportja

• A keresztény térítés tehát évszázadok eredménye– a Birodalom megtérítése 400 évig tartott– a Birodalom újrakeresztelése újabb 400 évig

• germania visszahódítása Wilfred és Bonifác missziós munkáival kezdődtek

• Mindezt vérrel egészítették ki a frankok a 8. század végig

• Bizánc a 8. század végéig élet-halál harcot folytatott a magterület megőrzéséért, így ereje nem maradt a “szláv tengerre” és a közeli bolgárok megkeresztelésére

– a provinciák határain túl eső területeké pedig 600 évig

Page 29: Eu Bev 2. Dia
Page 30: Eu Bev 2. Dia

Az Iszlám térhódítása• 622-ben egy Mohamed nevű arab misztikusnak, zavart

keltő tanainak köszönhetően Mekkából Medinába kellett menekülnie

• Gábriel jövendölte meg prófétai küldetését– de egy évtizedig hasztalan hirdette radikális eszméit– az ex-tevehajcsár 624-ben fegyverezte föl először híveit,

majd 628-ban már 10 ezer fegyveressel vonult Mekkába, Kába körzetét megtisztította, majd 4 évig tanított itt, bölcsességeit lejegyezték, melyből megszületett a szent könyv, a Korán

• Az “engedelmesség” jelentésű iszlám hit kezdettől fogva univerzális volt

Page 31: Eu Bev 2. Dia

Az Iszlám térhódítása• Bár a Korán nyelve miatt kötődött az arabhoz

– minden népet, minden osztályt és mindkét nemet meg akarta szólítani (forradalmi hitvallás volt)

• támadta az uralkodó elit kiváltságait, a nők alávetett sorsát és a sémi népek vérszomjas törvényeit

• társadalmi, gazdasági, politikai egyenlőségről beszélt

• az elnyomottak, a nők jogait hangsúlyozta

• a jótékonyság és a részvét kötelessége sokak számára jelentett felszabadulást

• Az Iszlámnak 5 fő pillére van– a hit megvallása, a rituális ima, a jótékonykodás, a böjt

és a zarándoklat– de mindenekfölött a Korán tanításának követése

Page 32: Eu Bev 2. Dia

Az Iszlám térhódítása• A kalifák, a próféta helyettesei az egyesített

Arábiát egy teokratikus világbirodalom központjává tették– Abu Bakr, Omár, Oszmán (632-656) seregei

meghódították Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot• Alexandria védelmére flottát építettek, majd a tenger urai

lettek

– Ali (Mohamed unokatestvére és veje) alatt vallási elégedetlenség tört ki

– Az Omajjádok (661-754) helyreállították az egységet • visszaszorították a síitákat, Damaszkuszba tették a fővárost

• meghódították É-Afrikát és Tarik átkelt Hispániába

Page 33: Eu Bev 2. Dia
Page 34: Eu Bev 2. Dia

Az Iszlám térhódítása

• 800 évig uralták a Pireneusi-félszigetet– (Al Andalusz) első központja Cordobá lett (Mezquita)– a kalifátus a 10. századra a legerősebb muszlim

fejedelemségnek látszott

• 732-ben az arab lovasok már a Loire-parti Toursnál jártak, Poitiersnél azonban Martell Károlynak (a Merovingek majordomuszának) sikerült legyőznie őket

• A muszlimok a Pireneusig húzódtak vissza

Page 35: Eu Bev 2. Dia

Az Iszlám térhódítása - Európa befelé fordulása

• A muszlim hódítások tették Európát a kereszténység központjává– az iszlám pólyája meggátolt szinte minden kapcsolatot a

kereszténység és más régiók között• a kereszténységnek nem maradt más, mint az iszlám elleni harc

és a pogányok megtérítése

• az iszlám sorompója önmagába fordította Európát– kereskedelmi, politikai és intellektuális együttműködéseket átformálta

– nyugat elhanyagolására kényszerítette Bizáncot• ez független, magát megvédeni, ellátni, irányítani képes entitások

kialakulásához vezetett (út a feudalizmushoz)

• az görög-római központból egyszerre a belső részekre vándorolt a politikai kezdeményezés (Francia)

Page 36: Eu Bev 2. Dia

A keresztény Európa születése

• A kereszténység és az iszlám híveinek egyaránt a másik hitetlenségét tanította– a félreértések, ellenségeskedések, negatív sztereotípiák sora

végtelen

– a 3 nagy egyistenhívő (zsidó, keresztény, iszlám - közös gyökerű) vallás azonosságait elhallgatták

– az éles ellentét hagyományához (a keresztény Nyugat és az iszlám Kelet között) minden kor hozzá tett

• Miközben a muszlim hódítás következményeit emésztették, elhintették az új rend magvait is– Róma “kitalálta” a pápaság intézményét és ehhez a

frankok asszisztáltak

Page 37: Eu Bev 2. Dia

II. István - Pippin• II. Gergely, III. Gergely és Zakariás (715-752)

utódaként került furcsa körülmények közt a pápai székbe (hamar a frankokhoz sietett segítségért)

• A nyugat-római területek legnagyobb utódállama a frank volt (Merovingok)– a 8. századra a királyi dinasztia mindenütt elveszítette

hatalmát, ami az örökletessé tett majordomuszé lett– 751-ben Pippin hatalmának “szentesítését” kérte

• II. István nem tudta föltartóztatni Aistulfot, aki Ravenna bevétele után Rómától adót követelt– így Róma és Frankföld az alkura késznek látszott

Page 38: Eu Bev 2. Dia

II. István - Pippin• II. István szorongatott helyzetében Pippinhez indult

(751-768) az Alpokon át– 754 januárjában a szövetség megköttetett

• Pippin “meggyőzte” a frankokat és a longobárdok ellen vonult (754, 756), sikerrel– Ravenna területeit Rómának adományozta, Pippint újra

megkoronázta a Pápa

– a „Bizánc” elvesztette Ravennát és Róma “hűségét”

• Róma a fentiek ősiségért, hitelesítésért hamísította a Donatio Constantini (Pápai állam) adománylevelet

• Míg a későbbi francia királyok viselhették a legkeresztényibb uralkodó címet ...

Page 39: Eu Bev 2. Dia

Nagy Károly• Uralkodása betetőzése a római pápaság és az

erősödő frank királyság szövetségének– átmeneti jelenségnek bizonyult, alig élte túl létrehozóját

és 10 év múlva teljesen eltűnt– hatása azonban mély volt

• Nagy Károly (768-814)– Martel Károly unokájaként egyesítette az elődök birtokait– sőt egy nyeregben töltött életnek köszönhetően: 53

hadjáratban azt alaposan ki is terjeszti• Longobárd királyság (774), Szászföld (775), Bajorföld (788),

Karintia (799), Bretagne (786), + őrgrófságok

Page 40: Eu Bev 2. Dia

Nagy Károly• A viszonylagos nyugati biztonság keletre figyelést tett

lehetővé, III. Leó pápával (795-816) kölcsönös megerősítések történtek– 800-ban történt a császári koronázás színjátéka

• Ettől fogva létezett egy nyugati, katolikus császárság, függetlenül Bizánctól– a császárságot vándorló udvara ellenőrizte, közvetve pedig

a comesek (grófok) irányították a 300 grófságot– kialakulóban volt egy új központosított rend– királyi és egyházi jogrend, melyben a püspökök és a grófok

gyakorolták a hatalmat• még az egyházi birtok is királyi hűbéradománynak minősült

Page 41: Eu Bev 2. Dia

Nagy Károly

• Károly udvarárában éled újra az ősi megjelölés:– Európa, mely régi-új címkeként tett különbséget a

nem Karolingok uralta bizánci keresztényektől és az iszlám „sötétjébe” borult déltől

– ez az első Európa, azonban nem élte túl Károlyt• pedig Károly buzgón épített, szónokokat, jog és

vallástudósokat alkalmazott (Aachen)

• kéziratokat gyűjtött, Bibliát ellenőriztetett, történelemkönyveket, balladákat íratott

• tűzzel-vassal terjesztette az igét (král)

• szentté avatása azonban 351 évig váratott magára

Page 42: Eu Bev 2. Dia
Page 43: Eu Bev 2. Dia

Nagy Károly öröksége

• 814-es halála után örökösei vitatkozni kezdtek– polgárháborúk után 843-ban, Verdunben 3 részre

osztották a birodalmat– latin nyugat, a későbbi “Franciaország”– a germán kelet, későbbi “Németország”– és a közép, a “csont”, melyen e kettő marakodhatott

• a karolingok (királyfik) közötti viszály is Károly öröksége lett, a belső viszályt az északról és a keletről érkező veszedelem ki is használta– vikingek, magyarok

Page 44: Eu Bev 2. Dia

Vikingek• Vagy normannok, 200 évig fosztogatták főként Nyugat-

Európát (700-900)

• Nem telt el év, hogy puszta kalandvágyból ne indultak volna fosztogatni, zsoldba állni– az első száz évben inkább a Brit-szigeteket és Németalföldet

prédálták– a másodikban inkább Frankföldet fosztogatták

• Norvég (Vörös Erik) és Svéd “irányok” (Rurik)– Shetland, Feröer, Izland, Grönland, Vinland– Baltikum, Visztula, Novgorod, Dnyeper, Kijev

• Dán vonal csúcsa Dánia és Anglia egyesítése (Knut)– 11. sz eleje Normandia (Szicília, Anglia - Robert és Vilmos)

Page 45: Eu Bev 2. Dia

Brit-szigetek• Itt a dán, viking nyomás különösen mély nyomokat

hagyott, Wessex királyai a 9. sz. második felétől létükért küzdöttek, Nagy Alfréd végül a wedmore-i szerződéssel megosztotta a szigetet– létrejött a Danelaw, a “Nagy Dánia”, mely 1066-ig a

sziget keleti felét is magába foglalta– Skócia megteremtője McAlpin (840)

• 1066-ban Eduárd halálakor Hardrada, Godwinson és “fattyú” Vilmos lépett fel trónkövetelőként– a 9-10. században megteremtett Normadiából meg is

kaparintotta hatalmat

Page 46: Eu Bev 2. Dia

Magyarok• Az utolsó hazát alkotó Közép-európai nomádok• 895-955-ig mind szemtelenebb hadjáratokat vezettek a

töredezett Karoling örökségbe– 899 Itália, 904 Morávia, 907 Bajorföld, 922 Szászország, ...

940-es évekre Apulia, Aragónia és Aquitánia is prédájukká vált

• 955-ben Lech-mezei vereség után a letelepült életmód művészetét sajátították el– kreatív tényezői Európa középkori kialakulásának

• Morva Birodalom szétzúzása (szlávok kettévágása)

• Német fejedelmeket egységre kényszerítették, II. Ottót császárrá tették és utat nyitottak a német terjeszkedésnek

Page 47: Eu Bev 2. Dia

Bevezetés az európai kultúrtörténetbe

5. Ea.

Európa középkora

Előadó: Kádas Csaba

Page 48: Eu Bev 2. Dia

Feudalizmus

• A káosz méhéből született meg a hűbériség, a feudalizmus– a politikai hatalom korábban szétforgácsolódott– a helyi erők magárahagyottsága sajátos fejleményekkel járt

• politikai, társadalmi, gazdasági, katonai, törvénykezési ...

• Nehézlovasság, lovagság

• Vazallus-rendszer

• Hűbérbeadás

• Immunitás

• Magánvárak

Page 49: Eu Bev 2. Dia

Feudális rend• Nem egységes, uniformizált rendszer

– alávetettségi és szolgálói kötelezettségeket alakított ki, szabályozta (két szabad ember viszonyát, úr-vazallus)

• Nehézlovasság– Bizáncból terjedt el nyugaton

• meghonosítását Martell Károlyhoz kötik, aki a nagyszámú lovasság eltartásához szekularizálta az egyházi birtokokat is!

– A kengyel forradalma ütőképessé tette a lovasságot

– már csak az állandóan bevethető társadalmi csoport, a lovagság kialakítása váratott magára...

• Készenlétben tartás, fenntartás költséges

• a lovagi osztály lett a feudális világ eszenciája– a földbirtok és a lovas hagyomány kéz a kézben járt

Page 50: Eu Bev 2. Dia

Feudális rend• Vazallitás (commendatio)

– a karoling korban a hűbérúr már hűségesküvel kötötte életfogytig magához vazallusát

• zászló, lándzsa, marék föld, szerződés

• Feudum (hűbér)– ellenszolgáltatásért (kezdetben lovas katona kiállítása volt a

mértékegység) tehát földbirtokot adott az úr• idővel ez finomodott, időben és térben eltért• hamar kiegészült a várvédelemmel, fegyveres kísérettel, bírósági

szolgálattal, consiliumban, auxilimban való részvétellel• majd pénzben is megváltható lett a szolgálat

– egy év bevétele + 4 segítség (hozomány, keresztes hadjárat...)

– a vazallus a gyakorlatban a föld bevételeit élvezhette és a rajta élőkön jogot gyakorolhatott

Page 51: Eu Bev 2. Dia

Feudális rend• A hűbér osztatlan és elidegeníthetetlen volt

– a szerződés valamely fél halálával megsemmisült

• A pereskedés persze járványos méreteket öltött– számos hűbéri törvénykönyv, önálló bíróság

• A hűbériség igazán akkor kezdett működni, mikor a hűbér valóban örökletes lett– a vazallitás esküje és a hűbéres saját érdeke innentől lesz

igazán összeegyeztethetetlen (árulások, feszültségek)

• a szerződéses viszonnyal átszőtt középkori társadalom rendkívül hierarchizált volt– a pápán és a császáron kívül mindenkinek volt ura

Page 52: Eu Bev 2. Dia

Feudális rend

• Persze e rendszer is kivételekkel teli és zavaros

• A következmények azonban világosak– szinte mindenki társadalmi helyét szigorú jogi és

érzelmi függőségek szabták meg• bizonyos biztonságérzetet, azonosságtudatot adott

• ugyanakkor sebezhetővé tette az egyént (kizsákmányolás, megtorlás) önkéntelen sérelemmel szemben

• a középkori társadalmat az egyéni szabadság hiánya jellemzi

• nem véletlen, hogy a személyes sors feletti tehetetlenség érzése erősítette a vallást (túlvilágba vetett hitet...)

Page 53: Eu Bev 2. Dia

Feudális rend• Immunitas (mentesség)

– az állami adók, kötelezettségek alóli mentesség• kezdetben az egyház volt a fő kedvezményezett

• hamarosan azonban, egyéni, intézményi, társasági immunitások is kialakultak

– a politikai, törvénykezési és gazdasági hatalom szétdarabolódik, nem marad kizárólag a királyé

• helyi hatalmak születnek (apátságok, körzetek, városok), melyeket külön chartákban leírtak szerint kormányoztak

• a helyi hatalmak és a rend védelme érdekében nem csak a lovagság állt lassan rendelkezésre, a várépítések is a 9. században indultak, majd a magyar-viking rablások után a helyükön maradva okoztak nehézséget a központi hatalomnak

Page 54: Eu Bev 2. Dia
Page 55: Eu Bev 2. Dia

Középkor

• A feudalizmus az egyház életén is mély nyomokat hagyott– rendkívüli módon meggyengült a központi egyházi

tekintély• a helyi hatalmasságok hozzászoktak, hogy letegyenek vagy

kinevezzenek püspököket, papokat, pápákat

– A szerzetesség jelentett kivételt, különösen Cluny apátságának nőtt a pápai székig a tekintélye, hatalma

• 250 éves nagy korszakában (910-) 314 monostorból álló európai hálózatot hozott létre

• II. Orbán, a pápai monarchia “főépítésze” is Cluny apát volt

Page 56: Eu Bev 2. Dia

Középkor

• A feudalizmus öröksége:– erősen átalakította a beszéd és viselkedésmódot

• lovagi értékrend: becsület, hűség, szerénység, udvariasság, bátorság

– védeni az egyházat, a gyengéket, nőket, engedelmeskedni az urának, harcolni a hitetlenek ellen, megtartani a törvényeket, az adott szót

– sajátos észjárást alakított ki a tulajdon, a törvények, az állam és az egyén közti viszony fogalmáról

• szerződéses viszony, a jogok és kötelességek hangsúlyozásával

– a kölcsönös bizalom, az adott szó fontosságának tudata

Page 57: Eu Bev 2. Dia

Középkor - város• A középkori társadalom túlnyomórészt rurális, az élet

a hűbérbirtokra összpontosult

• De a fallal kerített városok, bármilyen embrionálisak és kicsik voltak, biztonságot jelentettek (a jövő és a kultúra)– a város elősegítette társadalmi csoportok elkülönülését,

mely külön jogálláshoz, politikai tudat kialakulásához vezetett

– kikötőknél, gázlóknál, piacoknál, püspöki székhelyek mellett jöttek létre

– a 12. századra Európa több régiójában is élénk, tartós városok születtek

Page 58: Eu Bev 2. Dia

Középkor - város

• A városon belül élők kezdtek megszabadulni a feudális kötöttségektől (önálló jogú városok)– a szabadság a polgárság jogi állapotává válik

• a szabadság nemcsak egyéni kiváltság, hanem a város területi kiváltsága lett (gettó)

• A kereskedelmi hálózatok, útvonalak alig változtak• Hanza (Lübeck, Hamburg, Narva, Tallin, Wisby, Krakkó)

• Genova, Velence vette át Konstantinápoly levantei szerepét

• az Alpokat átszelő folyosó két végén Lombardia és a Rajna-vidék városai emelkedtek ki

• Champagne grófsága pedig valamiféle szabadkereskedelmi övezet korai formáját alakította ki

Page 59: Eu Bev 2. Dia
Page 60: Eu Bev 2. Dia

Középkor - az “új” császárság• I. Szász Ottó (936-973)

– állítólag Lech után már császárrá kiáltották ki a német csapatok (valójában 962 Róma)

– már apja Madarász Henrik megerősítette Szászországot

• Ottó a jó alapokon érsekséget (Magdeburg) és püspökségeket szervezett, falakat emelt és kikötőt épített (Hamburg)– hadjáratai (3) Itáliába (951-972), Itália alávetéséhez

vezetett és okos házasságok útján (Frankföld, Lotharingia, Svábföld, Bajorország) is visszataláltak a birodalomba

Page 61: Eu Bev 2. Dia

Középkor - az “új” császárság• Aachen megmaradt koronázó városnak, de a központ

keletre költözött– a karolingok lassan hatalmuk vesztették Capet Hugó (987-

996) új országot épített (Francia), mely már csak Nagy Károly emlékére és Lotharingiára tartott igényt, a császárságot elengedte...

• Ottó itáliai hadjáratai során a maradék bizánci birtokra is rátette a kezét és visszaadásukat császári címének elismeréséhez kötötte– az elismerést fia bizánci frigye pecsételte meg– a pápaságot lenézte: XIII. János beiktatása, császárrá

koronázásának előjátéka volt csupán

Page 62: Eu Bev 2. Dia

Középkor - Kereszténység• Nagy Károlyt követő 300 évben a kereszténység határai

kitágultak– az írástudó papság bejövetele megerősítette a kiskorú

monarchiákat: Morávia, Bulgária, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Kijev

– a jelentős súrlódások ellenére a latin és görög egyház a missziókat közös érdekként kezelte

• Morvaországba a 8. században érkeztek Bajorföldről térítők– a 9. sz.-ban német püspök keresztelte meg az uralkodót és

szentelt fel templomot Nyitrán– Cirill, Methód ökumenikus szerepe (szláv biblia)

Page 63: Eu Bev 2. Dia

Középkor - Kereszténység• Bulgária (865)

– a birkózás görög sikert hozott (Kliment - cirill ABC)– Borisz (852-888), aki frank szövetséggel is kacérkodott

végül a Bizánccal kötött béke jeleként a konstantinápolyi pátriárka kezéből vette fel a keresztet

– Simeon pedig a teológiai képzést indította el

• Csehország– Borivoj (855-891) még morva rítus szerint keresztelkedett– de fia már Regensburgban került keresztvíz alá, Prága

püspöke pedig Mainz érseke alá rendelődött

Page 64: Eu Bev 2. Dia
Page 65: Eu Bev 2. Dia

Középkor - Kereszténység• Lengyelország

– Mieszko 965-ben szövetségre lépett a csehekkel– a már létező szláv püspökség mellett az első latin központ

Poznanban keletkezett– Merész Boleszlav (992-1025) Kijevet és Prágát is

megostromolta, központja Krakkó lett, a katolicizmus új, keleti fellegvára

• Magyarország– hiába érkezett előbb bizánci püspök hazánkba, Lech után a

német befolyás nőtt (Géza megkeresztelkedése)• István házassága Gizellával és pápai korona

Page 66: Eu Bev 2. Dia

Középkor - Kereszténység• Kijev Bizánctól vette fel a keresztet 988-ban

– Vladimir (980-1015) elvette II. Bazileosz császár testvérét, Annát

– népét tömegesen hajtotta keresztelésre a Dnyeperhez, a nemes ifjakat külön neveltette az új hitre, melyet Szent Kliment honosított meg a Balkánon

• szláv liturgia, cirill ABC, hűség Konstantinápolyhoz

• Skandináviának sem volt erőszakmentes megtérése– Dániában Harald 960-ban vette fel a latin keresztet

(Schleswig, Aarhus), de fia Sven a pogány ellenzék vezére lett és csak Nagy Kanut (1016-35) alatt érkeztek újra brit földről térítők

Page 67: Eu Bev 2. Dia

Középkor - Kereszténység

• Norvégiában Olaf Tryggvason (995-1000) ugyan felvette a keresztet– de csak erőszakosan térítő utóda Olaf Haraldson

(1016-28) járt sikerrel

• Svédföldön Olaf Skutkonung (995-1022) megkeresztelkedett ugyan, de az ellentábor nagyobb volt és 100 éves harc kezdődött

• Északon Trondheim, Uppsala és Lund lett érsekség a 12. századra

Page 68: Eu Bev 2. Dia

A keresztény kultúra kora

• Nagy Egyházszakadás (11. sz.)• Invesztitúra-harc (11-13. sz.)

– A császárság és a pápaság harca– Canossák

• Keresztes-háborúk (11-13. sz.)– vallásos áhitat és a föld utáni sóvárgás– Reconquista, Baltikum és a Szent-Föld

• Belső reform és eretneküldözés (10-12. sz.)– Cluny, Citeaux …, Ferencesek, Domonkosok– pl. katharok, valdensek elleni harc

Page 69: Eu Bev 2. Dia

Kereszténység - schisma• Mihály pátriárkát 1043-ban szentelték fel

– Dél-Itáliai területeken robbantott ki vitát, majd hamarosan a latin rítusú templomokat is bezáratta

• IX. Leó pápa, a császár unokatestvére is erős küldetéstudattal volt megáldva– küldöttsége Konstantinápolyba azért indult, hogy

elismertesse a pápa főhatalmát Konstantinápoly felett, persze kitört a botrány

– Leó ezalatt meghalt, mégis megtörtént a kölcsönös kiközösítés (latin gyakorlat és hitvallás elítélése)

• A szakadás Nyugati katolikus és Keleti ortodox világot teremtett

Page 70: Eu Bev 2. Dia

Bizánc hanyatlása• Mialatt nyugat hervadozott, támadt fel Bizánc (9.sz.)

• 200 év virágzás köszöntött a régi császárságra a Makedón-dinasztia alatt– visszahódítottak Közel-keleti és Dél-itáliai területeket – A bolgárokat megszelidítették– a politikai feltámadás kulturális reneszánszot hozott,

amely főként enciklopédikusságában kiemelkedő

• Hamarosan azonban, a schisma után a normannok nyugaton, a törökök keleten vetnek véget a birodalmi illúzióknak (az erőforrások eltörpülnek)– Bizánc gondjai begyűrűztek az ortodox szláv világba is

Page 71: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága

• 1059-ben II. Miklós pápa dekrétumban rendelte el, hogy a római bíboros püspökök választják a pápát– korábban Róma népe és klérusa közfelkiáltással– újabban a német császár jelölte ki a pápákat

• Hamarosan az iratok már római udvarról és kormányról, római Kúriáról beszélnek

• Még ‘59-ben Miklós az eddig ellenségnek tartott normann, Róberttel köt “üzletet”– beiktatta az elfoglalandó Dél-itáliai és szicíliai földek

uralkodójának (ha sikerül szép summa járt a Pápának, mint hűbérúrnak)

Page 72: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• Róbert 10 év alatt elzavarta a szaracénokat és a

bizánciakat és 800 éves királyságot hozott létre– A másik normann ifjú, Vilmos Anglia elleni harcát is

szentesítette, 1066

• 1075-ben az új pápa VII. Gergely (1073-85) közétette a Dictatus Papae-t (27 rendelkezés)– törvényhozói és bírói főhatalom a keresztény világban– akár világi, akár egyházi uralkodót letehet a pápa

• Hamarosan formálisan is elrendelte azon királyok kiátkozását, akiket Róma nélkül neveztek ki

Page 73: Eu Bev 2. Dia
Page 74: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• A diktátumot elsőként a német császár kérdőjelezte meg és

bár látszólag az eszközök is mellette álltak, hosszú távon patthelyzet alakult ki– kiátkozásokkal kezdődött, de IV. Henrik hamarosan vezekelni

kényszerült (Canossa járás)– hamarosan fordult a kocka, az ismét kiátkozott Henrik elfoglalta

Rómát, az Angyalvár megvédte Gergelyt és a normannok (szaracénok) elzavarták Henriket

• Gergely azonban száműzetésben kellett meghaljon

– végül új szereplőkkel a wormsi konkordátum (1122) kompromisszuma zárta az invesztitúra harcot, mindkét fél invesztitúra jogot kapott

Page 75: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága

• II. Orbán, a hatalma csúcsán lévő pápaság feje 1095-ben a clermonti zsinaton szólította harcba a keresztényeket Jeruzsálem felszabadítására– a felhívást az egész latin egyház felkapta– 6 nemzedéken keresztül hercegek, királyok, közemberek,

sőt gyerekek sereglettek egybe a Szentföldért

• E háborúk őrülete kudarccal végződött– 200 év alatt 7 nagy és számos kicsi keresztes hadjárat– az elsőt (1096-99) francia grófok vezették és Jeruzsálem

sikeres elfoglalása követte (Latin királyság)– a másodikat (1147-49) VII. Lajos és III. Konrád vezette

Page 76: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága– a 3. Fülöp Ágost, B. Frigyes és O. Richárd vezette (1189-92)

hasztalanul– a 4. Velencei kezdeményezésre indult, de inkább Konstantinápoly

elfoglalására használták (1204)– az 5-6. Egyiptomban (1221, 1254) a 7. Tuniszban (1270) ért véget,

ahol Szent Lajos járványban halt meg– 1291-ben Akkon is elesett, de válasz már nem jött..

• A keresztesek viselkedése megdöbbentő volt– fosztogatás, pogromok, elvesztegetett életek és erőfeszítések (a

német császár folyóba fulladt, az angol királyt a német ejtette foglyul, egy harmadikat akkor közösített ki a pápa, amikor harcba indult...)

Page 77: Eu Bev 2. Dia
Page 78: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• Mindennapos volt az evangélium nevében elkövetett

tömeggyilkosság (70 ezer civil áldozat - Jeruzsálem)– a borzalmak elfedik a mélyebb mozgató okokat

• az éhínséggel, a túlnépesedéssel és járványokkal sújtott társadalom elégedetlensége párosult a vallási fanatizmussal

• A lovagokat persze számban felülmúlták a szegények hordái• fegyveres zarándoklat volt, kollektív Imitatio Christi, tömeges

áldozatvállalás, melynek jutalma a megdicsőülés• a keresztes harcok persze nem korlátozódtak a Szentföldre, jutottak

harcosok a Baltikumba és a hispániai reconquistára is

– a hadjáratoknak azonban egyéb mély hatásai is voltak• megújult és megnőtt a kereskedelem és hajózás keletre• a latin egyház közösségi tudata és a Pápa vezetése megerősödött

Page 79: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• erősítette a nyugati kereszténység, a feudalizmus és a

militarizmus összekapcsolását

• hősies és érdekes irodalmi és filozófiai témát szolgáltattak

• lovagrendek alakultak (johanniták, templomosok, német)– Ciprus, Rodosz, Málta; Szép Fülöp; Német Lovagrend 1230-95

• a görögök megundorodtak a latin rémtettektől, gyakorlatilag ellehetetlenült a kereszténység újraegyesítése

– kiemelhető ebből a 4. keresztes hadjárat műve (2 császárság)

• harcok kezdődhettek az eretnekek ellen (khatarok 1209-55)

• mindenekfölött azonban megszilárdították az iszlámmal kialakított határokat

• ... a keresztesek rossz hírbe hozták a kereszténységet

Page 80: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• A német birodalom pápaság elleni küzdelme a

keresztes-buzgalom alatt is folytatódott– A német császárnak továbbra is meg kellett küzdenie

• a gergelyi ideológiával, a Németföldön belüli dinasztikus vetélkedéssel (Welf – Hohenstauf), lombard városok ellenállásával, Rómával és Szicíliával

– Ezen akadályok megugrása többé-kevésbé csak I.-II. Frigyesnek és VI. Henriknek sikerült

• Barbarossa (1155-90) canossája Velencében zajlott• II. Frigyes (1211-1250) harcai sem tették örökletessé a trónt és

hamarosan Szicíliát is kijátszották alóluk • III. Sándor, III. Ince, IX. Gergely alatt a pápaság

tovább növelte hatalmát – a konklavét véglegesítették– Szicíliát sikerült átpasszolni, most már az Anjouknak

• bár hosszú távon, a győztes pápa a francia királyok függésébe került

Page 81: Eu Bev 2. Dia

A pápaság önállósága• A latin egyház valójában sokkal inkább

befolyásolta a nagypolitikát, mint az egyszerű emberek életét– Általánossá vált az eretnekség, a pogány hithez való

visszatérés, a pápaság gazdagodása elleni lázadozás

• III. Ince (1198-1216) nemcsak a hatalommal üzletelt ügyesen (számos „hűbérországa volt”)– De szabad utat engedett a mindkét nemnek alapított,

szegénységet fogadó domonkos és ferences szerzetesrendnek (Szent Ferenc)

– A szerzetesek fontos szerepet játszottak a korban kialakuló egyetemek „megtűrésében” és a világi tudás értékének felemelésében is (Bologna, Párizs, Oxford)

Page 82: Eu Bev 2. Dia

Bevezetés az európai kultúrtörténetbe

6. Ea.

Európa pestise, a katolicizmus válsága

Előadó: Kádas Csaba

Page 83: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Hispania• A 13. századra a keresztes háborúk hispániai ága

is nyugvópontra érkezett– VI. Alfonz indította Toledo bevételével (1085)– Alfonz hős lovagja 10 év múlva már Valenciába

lovagolhatott (El Cid)– Az áttörés 1212-ben Las Navas de Tolos hágójánál

következett be, súlyos mór vereséggel– 1236 Cordoba, 1248 Sevilla, 1266 Murcia is

keresztény kézre került– A móroktól azonban sok minden átdiffundált a

keresztény kultúrába• Arisztotelész tisztelete (Ibn Rusd - Avarroes), tízes

számrendszer a matematika tudományával és papírgyártás

Page 84: Eu Bev 2. Dia
Page 85: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Hispania• A mórok megmaradt politikai központja Granada

lett, mely további 200 évig virágzott– visszahódított területek városaiban azonban zsidó-mór

többség maradt, míg az egész terület nyelvében spanyol– A félsziget többi részét Portugália (1179-től), Navarra

(Pireneusokban), Leon és Kasztília és Aragónia uralta

• Kasztília lassan folytatta a visszahódítást– a Mesetán a merinó juhot terjesztette el, majd vált

Európa fő gyapjú szállítójává

• Portugália és Aragónia a tenger felé fordult – csakhamar a szigetek kezükre kerültek, Aragónia urai a

15. sz-ban pedig megszerzik Dél-Itáliát

Page 86: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Hispania

• Itt a kultúrák egyedülálló szintézise alakult ki– 5 királyságban 3 fő vallást gyakoroltak– 7 nyelvet beszéltek– a spanyol zsidók a mór toleranciának köszönhetően

mindenütt jelen voltak• a közigazgatásban, pénzügyekben, gyógyításban, oktatásban,

kereskedelemben; (Maimonides, Samuel Halevi, Solomon Halévi - Pablo de Santa Maria)

• kezdetben vallási viták rontották helyzetüket, majd förtelmes pogromok robbantak ki (14. sz)

– a szimbiózis legszebb példája az építészetben figyelhető meg (román, gót, keleti, mudejar )

Page 87: Eu Bev 2. Dia
Page 88: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Francia

• A német császárság és a pápa harcából leginkább Franciaország húzott hasznot– 11. sz.-ban a Capetingek csak Párizs környékén voltak

valódi királyok, a VI.-VII. Lajos hosszú uralkodása (1108-1180) alatt azonban sikeres déli hódításokat indíthattak, a meggazdagodott és népességében megnőtt északnak köszönhetően

• VII. Lajos már az ország teljes lovagságát rávette keresztes kalandjára, és később is magára hagyhatta az országot zarándoklatai alatt (Compostella, Canterbury)

• A válság csak Aquitaniai Eleonórától való válásakor kezdődött, aki nyomban riválisával II. Henrikkel állt össze

Page 89: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Francia• Fülöp Ágost (1180-1223) adta meg a végső lökést a

Francia királyság kialakulásához– az invesztitúra harcok alatt 3x növelte a királyi földeket– központi államigazgatást vezetett be

• mely a nemzeti hadsereg alapja lett

– ezután visszaverte nagyhűbéreseit és a Plantagenetek próbálkozásait (Földnélküli Jánostól a bírósági ítéletek után karddal vette el franciaországi birtokait)

• VIII. és IX. (szent) Lajos (1223-1270) mindenütt megszilárdította a hatalmát (Gótika)

• volt jogi tanácsadója, a francia IV. Kelemen lett a pápa (1265), aki egy évre rá Anjou Károlyt tette Szicília-Nápoly királyává

Page 90: Eu Bev 2. Dia
Page 91: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Francia• A capetingek utolsó 3 nemzedéke élt a pápaság és

császárság küzdelméből adódott történelmi eséllyel– III. (Merész)-IV. (Szép) Fülöp (1270-1314) és fiai (14-28)

• Szép Fülöp hatalmas országot kormányzott, jól szervezett közigazgatással és komoly adókkal– királyi tanács, királyi kincstár, parlament (törvényszék)– egyetlen területnövekedése Lyon megszerzése volt– gyakran hamis pénzt veretett– Összeütközésbe került a pápával– felszámolta a templomosokat és minden vagyonuk

bekebelezte, százféle ürügyet talált alattvalói megkopasztására (melyhez jogi gépezetet is teremtett)

Page 92: Eu Bev 2. Dia
Page 93: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Anglia• Ebben a korszakban a francia és az angol ügyek

szorosan összefonódtak– A plantagenet (anjou) dinasztiát Hódító Vilmos lánya és

Anjou grófja alapította • fiúk II. Henrik (1154-1189) véget vetett az istváni anarchiának,

hosszú uralkodása Aquitaniai Eleonórával megalapozta a dinasztia jövőjét (egészen 1399-ig)

• bírói reform, Írország elfoglalása, utazgatás Gascogne és Anglia között, egyház visszaszorítása (Becket meggyilkolása)

• Fiaik: Oroszlánszívű Richárd keresztes háborúval töltötte idejét

• Földnélküli János (1199-1216) pedig elvesztette Normadiát,– majd alattvalói bizalmát és a politikai kezdeményezést is, mely a

Magna Charta (1215) engedményeihez vezetett, fia III. Henrik (1216-72) tehetetlenségéről lett híres (House of Commons)

Page 94: Eu Bev 2. Dia
Page 95: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Anglia

• A következő 150 év azonban 3 Eduárd uralmával folytatódott (1227-1377)– igényt formáltak Aquitaniára és igyekeztek

Anglia elsőségét érvényre juttatni a Brit-szigeteken

– a belső viszonyok rendezése és a minta-parlament működése biztosította a hátországot

– Skócia leigázása azonban átmenetileg kudarcba fulladt (Wallace és Bruce ellenállásán)

Page 96: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Császárság

• Európa szívében a politika még mindig a Francia király, a császár és a pápa versengésétől függött– mindhárom erős helyi kényszereknek volt kitéve, így

nemzetközi győztes nem lehetett• németek az interregnum alatt teljesen elhanyagolták Itáliát

• a pápa úgy belekeveredett az itáliai harcokba, hogy Avignonban kötött ki

• Franciaország pedig reménytelenül pusztult a 100 éves háborúban (Burgundia, Svájc, Aragónia függetlensége...)

• A Hohenstaufok bukása meggyengítette a császárságot (Konradin kivégzés Nápolyban)

Page 97: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Császárság• A német fejedelmek állandósították kiváltságaikat,

megcsontosodott (1356 Aranybulla) a császár-választás mechanizmusa (7 választó)– IV. (Luxemburgi) Károly (1346-78) törvényesítette az

anarchiát, melyet alkotmánynak neveztek el...

– 1273 (Habsburg Rudolftól) - 1437 (Luxemburgi Zsigmondig) sokan igyekeztek talpra állítani a birodalomat

• kevés sikerrel

• A Hohenstaufok Itáliában is keserű örökséget hagytak– Észak: Milánó, Velence és Firenze ellenőrzése alá került

– A pápai államon 1275 óta a császár nem rendelkezett

– Délen az Anjouk garázdálkodtak• mely Szicília Aragón kézre kerülésével és Nápoly elleni 20 éves háborúval járt

Page 98: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Itália

• Firenze a középkori Itália, hagyományosan a császári hatalommal szembeni guelf város volt– 13. sz.-ra 100 ezren lakták, aranypénze a florino

(forint) Európa-szerte konvertibilis fizetőeszköz– a várost a választott Tanács irányította, amely a

Podestát is ellenőrizte, a hivatalokat rotálták• a nép, a céhek és a nemesek is részt vettek bennük

• a fentieket rendre felülíró alkotmányok sem tudtak véget vetni azonban a belső rivalizálásoknak

– hamarosan a Medicik önkényuralma következett– a zavargások azonban nem gátolták a kultúrális életet

(Dante, Petrarca, Boccaccio)

Page 99: Eu Bev 2. Dia
Page 100: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Itália• Dante Alighieri (1265-1321) a kereszténység

legnagyobb költője volt, aktív részese Firenze politikai életének (írásai a középkor lenyomatai is)– Vita Nuova - ember legbensőbb érzelmeiről szól– De Monarchia - a császárság visszaállításáról beszél– De Vulgari Eloquentia - érvelés a beszélt nyelv mellett– Commedia (Isteni színjáték)

• Franceso Petrarca (1304-74)– pompás szerelmes verseivel szerzett hírnevet

Page 101: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Itália• A 14. sz.-i Itália táptalaja volt a városok közötti és

belüli véres leszámolásoknak, de Európa első kereskedelmi bankjainak is– különösen Genova és Velence háborúzott– de a pápamentes Róma is “forradalmak színtere” lett– Nápoly pedig anarchiába sülyedt Johanna (1343-82) és

négy férje alatt – a bankok megtanulták hogyan húzhatnak hasznot a

konfliktusokból (váltók, biztosítás, könyvvitel)• Európa egésze megtanulta e fogalmakat Itáliától (computatio)

• a kapitalizmus első lépései ezek

Page 102: Eu Bev 2. Dia
Page 103: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Itália• VIII. Bonifác (1294-1303) a középkor utolsó pápája

– V. Celesztin-t kényszerítette lemondásra, majd fogságra– eltökélt szándéka volt, hogy saját rokonságát gazdaggá

míg a rivális famíliát (Colonna) koldussá teszi– továbbá az Anjouk hatalmának visszaállítására törekedett– ugyanakkor neki köszönhető a Sextus, a kánonjog 3.

része, a Szent Év (1300) és az Unam Sanctam– végül a francia királysággal történt összeütközése után

fogságban halt meg

• A pápaság hitvány végének az avignoni száműzetés bizonyult (1309-77)

Page 104: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - “Itália”

• Az avignoni fogság Szép Fülöp ösztönzésére kezdődött, aki V. Kelemennek parancsolt– a következő 7 pápa francia volt

• Avignon kezdetben bérbe, majd örökbe került a pápa kezébe

– az avignoni pápákat nem mindenütt ismerték el• miszticizmusba menekülők vagy népi szekták alakultak,

melyeket persze kegyetlenül üldözött az inkvizíció– a közös a hit és az volt bennük, hogy az intézményes egyház

részéről árulás történt...

• John Wicliff (1330-84) éles kirohanásokat rendezett az egyház gazdagsága, a pápa felsőbbsége és az átlényegülés tannal szemben (mágján hamvait el is égették)

– tanai erősen hatottak a cseh Jan Hus-ra is...

Page 105: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Pestis• 1347-50 között pusztító fekete halál háttérbe

szorította Európa minden kicsinyes gondját-baját– 3 pestis (bubó, vér, tüdő) halálos kombinációja egyszerre

csapott le Európára• Közép-Ázsiából indult először keletre, majd 1347-ben

Messinába érkezett az első hajó a Krímről...

– Rémület és vad tivornyázás volt a válasz a tehetetlenségre

– Uralkodó meggyőződés volt, hogy ez Isten büntetése

– veszteségek: 30 millió halott (minden 3. ember)

– Következményei mélyrehatóak voltak– Ez volt a döntő pont a roskadozó feudális világ

hanyatlásában (a kereskedelem visszaesett, városok, uradalmak elnéptelenedtek, munkaerőhiány...)

Page 106: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Pestis

• A pestis felgyorsította a bomlás folyamatait– a parasztok egyre gyakrabban váltották ki pénzben a

robotot, a hűbéresek is így váltották meg katonai és törvénykezési kötelezettségeik

– a kereslet nőtt, a bérek emelkedtek– a pénzgazdálkodás kezdett kibontakozni– veszélybe kerültek a társadalmi korlátok

• a középkor vége a prostitúció aranykora, sok városban engedélyezték, az egyház nem tiltakozott, ha már létezik a gonosz, medret kell neki szabni, a szabályozott kicsapongás, betörte a férfiakat a házassági kötelességek igájába...

Page 107: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Pestis

• A lélektani trauma mély volt, az egyház meggyengült, de a népi vallásosság növekedett– jótékonysági szervezetek alakultak, divatba jött a

buzgóság (meg kell békíteni az Istent)• áldozati bárányok kellettek, a leprások, majd a zsidók

(uzsora) következtek (pogromok söpörtek végig nyugaton)

– népi felkelések kezdődtek, mikor az életben maradt parasztoktól, munkásoktól mind többet követeltek

• a francia jaquerie, a firenzei ciompi már egy generációval később, a középkor általános betegségre adott válaszok voltak

• az 1381-es brit felkelés, John Bull pap vezetésével, majd Wat Tayler és Jack Straw közreműködésével bontakozott ki

Page 108: Eu Bev 2. Dia
Page 109: Eu Bev 2. Dia

A nyugati schisma• 1378-1417 közötti nyugati egyházszakadás a pápák

Avignonból való visszatérése után kezdődött– ellenpápák már korábban is voltak, de a mostaniakat

ugyanaz a bíborosi kollégium nevezgette ki• rendre háborúkkal és kiátkozásokkal fenyegették egymást

– a szentnek csak nehezen nevezhető VI. Orbán vagy VII. Kelemen helyzete is súlyos botrány volt

• a békítő zsinatra el sem mentek, így 3. Pápát is kreáltak melléjük, végül Konstanz teszi le mind és ad egy V. Mártont

• 1417-es zsinaton tetőzött a zsinati szellem, melyet Luxemburgi Zsigmond hozott össze– pápai hatalom korlátozása, Husz megégetése...

Page 110: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - a 100 éves ...• Anglia és Franciaország között ezalatt dúlt a 100

éves háború (1337-1453)– ami a középkoriságban megvetésre méltó az jellemezte

ezt a folyamatosnak korántsem nevezhető konfliktust• öldöklés, babonaság, hitszegő lovagok, önérdekek...

– Fr. bajai részben a Valois-dinasztia családi problémáiban és a nagyhűbéresek önállóskodásában keresendő

– Anglia érdekelt volt a Plantagenetek trónigényének és területeik megtartásában, és a Flandriához fűződő kereskedelmi kapcsolatok megőrzésében

• a 6 nagy Angol hadjárat és csodás sikerei (Crecy 1346, Poitiers ‘56, Azincourt 1415) kevésbé tipikusak, mint a regionális fegyveres bandák garázdálkodásai

Page 111: Eu Bev 2. Dia
Page 112: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - a 100 éves ...– A fő hadi és diplomáciai események hátterében

Franciaország katasztrófális állapotba került• 1347-49 pestis, 1358 jacquerie, 1382-es felkelés, a mészárosok

lázadása, Etienne Marcel országgyűlése...

• A burgundiak és az armagnacok harca

– VI.-VII. Károlynak (1380-1461) nem sok nyugodt perce volt

• Az 1420-as évek a konfliktus csúcsa, amikor Angliának állt a zászló és Orléans volt a Valois-ák utolsó mentsvára (‘28-ban ostrom alá vették)– Jeanne d’Arc-kal senki sem számolt...

• A konfliktus irama csökkent, Burgundia lekapcsolódott Angliáról (1453-ra csak Calais maradt angol kézen)

Page 113: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - a 100 éves ...• A háború különösen Fr. számára hatott kijózanítólag

– népessége felére csökkent, a nemzeti újjászületés e mély pontról indult, IX. Lajos (1461-83) mesterien szövögette diplomáciai hálóját és Burgundiát is leszerelte

• Angliában is a nemzeti közösség kialakításában hozott újat (a dinasztikus Plantagenet birodalomból, a Lancasterek szigetországi királysága lett)– öntudatosan angol, biztonságos, de elkülönült lett– a Franciaországban “kieresztett gőz” kialakította a közös

hazafiság szellemét• melyet a hamarosan kibontakozó testvérháború (York-

Lancaster) sem vetett vissza és a Tudorok uralmát hozta

Page 114: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - a 100 éves ...• A korszak mellékterméke volt Burgundia is

– melyet a 15. sz. végére teljességgel szétmarcangoltak– e zsíros falatból jutott a feltörekvő Habsburgoknak is

(Németalföld), akik ugyan 1438 óta folyamatosan a császári trónon ültek, de nem emelkedtek még ki vetélytársaik közül

• A korszakban az Anjou, a luxemburgi, a Habsburg és a Jagelló dinasztia váltakozó szerencséjén múlt kié lett a Közép-európai hatalom– Az ősi uralkodóházak (1301 Árpád, 1306 Premysl,

1370 Piast) kihaltak

Page 115: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Kelet-Európa

• Bár a kelet-közép európai térségben a pestis kevésbé tombolt, a 13. századi mongol betörések (1207-1287) Kijev, Moszkva, Novgorod államait vissza- és alávetették

• A Magyar és a Lengyel királyság függetlenségét megőrizte, de hatalmas emberveszteségeket szenvedett el (német, flamand betelepítések)– Csehországhoz hasonlóan mindkettőben erős

nemesség alakult ki, jogaikat megerősítették, és nélkülük a trón betölthetetlen lett

Page 116: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Kelet-Európa• Magyarországon Károly és (Nagy) Lajos (1310-

82) komoly hatalomra tett szert

• Melynek a török feltűnése szabott gátat– Luxemburgi Zsigmond nikápolyi keresztes kudarcát– Jagelló Ulászló várnai katasztrófája követte– II. (Jagelló) Lajos pedig szintén a törökkel szemben, de

már magyar földön, Mohácsnál esett el

• Utolsó fényes, hazai király Corvin Mátyás (1458-90), aki pazar magyarországi reneszánsz udvarából ura volt Bécsnek és Prágának egyszerre

Page 117: Eu Bev 2. Dia
Page 118: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Kelet-Európa

• Csehország királya már a 13. sz.-ban örökletes Birodalmi választó volt („zsíros falat”)

• Csehország utolsó hazai uralkodója Podjebrád György (1458-71) volt, aki 2 évtizednyi függetlenséggel ajándékozta meg a cseheket– a század első negyedében a Husziták mozgalma

borzolta a régió „belső békéjét”– Husz követői hamar túlmentek a teológiai

javaslatokon, halálhírére a mozgalom végletekig politikai lett, nemzeti felkelés robbant ki

Page 119: Eu Bev 2. Dia

A középkori Európa - Kelet-Európa• Lengyelország Nagy Kázmér idején (1333-70) újra

életerős királyság lett– nyugati területekről lemondott– befogadta a nyugatról menekülő zsidókat– szerződött Nagy Lajossal, akinek Hedvig lánya a

frissiben megkeresztelkedett Jagellóhoz (Litvánia királya) ment nőül

• A Lengyel-Litván egyesült királyság hatalmas erőket mozgósított a keleti földek megszerzésére (különösen a dicstelen Német Lovagrend ellen harcoltak buzgón és sikerrel 1410)

Page 120: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra• A kort gyakran nevezik teokratikusnak

– keresztény Isten mindent átfogó fogalma kormányoz– minden jelenséget Istennel magyaráztak– minden valamirevaló emberi cselekedet célja, hogy

Istent szolgálja– Istenről való elmélkedés pedig maga volt a szellemi

alkotások legmagasabb foka

• Oka elsősorban az, hogy szinte minden, amit a korról tudunk egyházi emberek tollából ered– nézőpontja alapvetően vallásos (torz tükör)– de a keresztény hit központi szerepe tagadhatatlan

Page 121: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra• A magas kultúra a művelt kisebbségtől: papoktól

és tanítványaiktól származott, így közel állt az egyházi tanításhoz

• A társadalom nagy többsége analfabéta volt– nők semmiféle oktatást nem kaptak, de közoktatás sem

volt, az arisztokraták zöme sem (pogányság maradványai)

• A természethez közelebbi élet a jellemző– Az embereknek kevés eszköze volt információik

ellenőrzésére, amit érzékelt, annak hitelt adott• természetes-természetfeletti, tény-kitaláció, jelen-múlt...

– Az időt az éjszaka-nappal, az évszakok, a vetés-aratás formálta (az óra feltalálása 8. sz. Kína, EU- 13. sz.)

Page 122: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra

• Az ember félelemben és bizonytalanságban élt, mely gátja volt a merész, független gondolatnak– természeti erők, háborúk, banditizmus, járványok– az ember gyenge, az Isten nagy...– Az erős lélek csak a biztonságot nyújtó kolostori falak

mögött alkothatott (a szaktudás csak lassan nőtt)• a tudományos kísérlet = boszorkányság

• az első emberi boncolás a 14. sz. történt

• A középkori filozófia épp ezért megmaradt a teológia egy ágának (Aquinói Szent Tamás, Roger Bacon, John Duns Scotus, William Ockham)

Page 123: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra• A hit mindenféle irracionalitással és babonával

együtt létezett (a dogma még formálódott)– gyónás, vezeklés kötelező lett (1215)– a hét szentséget 1439-ben vezették be, ekkor

alakították át az átlényegülés doktrínáját is– hivatalos lett Mária kultusza (Ave Maria)– lovagoktól céhekig, mindennek volt védőszentje– az egyház hivatalos tanításában a Sátán, mint bukott

angyal tűnt fel és a sötétség erői ellen harcolni kellet– a Pokol hálás témát adott a prédikációknak és a

képzőművészetnek

Page 124: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra• A fekete mágia és a boszorkányság, mely a

középkor sajátja, a miszticizmussal alakult ki– A boszorkányüldözés a korszak végétől lett tömeges– az egyház hivatalos bullái után mindenki tudta, hogy a

Sátán légióinak élén romlott nők állnak...– A nők még gyengébb, alacsonyabb rendű lények

lettek, akik képtelenek ellenállni a kísértéseknek

• Az erkölcsöt a társadalmi rend szabta meg– alacsonyabb rendűnek alá kellett vetni magát...– A hét fő bűnt megkülönböztették a kis bűnöktől

• házasságtörés, hazaárulás, eretnekség, isten káromlás

Page 125: Eu Bev 2. Dia

A középkori kultúra• A jogot is hierarchizálták

– elvileg az egyház által közvetített isteni törvény volt a legmagasabb (kánonjog, királyi rendelet, szokásjog)

• délen a római, északon a germán, szláv törzsi jog volt az alap

• A középkori oktatás egyházi kézben volt– alapiskolák papi vezetésűek (trivium), középiskolák a

székesegyházak mellett alakultak, egyetemek...

• A művészet is a vallást szolgálta– templomdíszek, ikonok, oltárképek, díszes Bibliák

• A középkori építészetet 2 kőépítmény uralta– a templom és a vár (gótika a latin kereszténységben)