EVANGÉLIKUS HARANGSZÓA Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapja

Tatrang fölött, az Úr közelében – Gödri Alpár felvétele (cikkünk a 7. oldalon)

2018. ősz

Körkép nyári táborainkról

Jubilált a maros-vásárhelyi gyülekezet

Aratási hálaadó ünnepünk

K J A6 10 12

Istennek legyen hála„HÁLÁT ADOK ÉRTETEK ISTENNEK mindenkor azért a kegyelemért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott. Mert a vele való közösségben mindenben meggazdagod-tatok, minden beszédben és minden ismeretben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel megerősödött bennetek. Azért nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjá-tok, aki meg is erősít titeket mindvégig, hogy feddhetetle-nek legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus napján. Hű az Is-ten, aki elhívott titeket az ő Fiával, Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal való közösségre.” (1Kor 1, 4–9)

„Hálát adok mindenkor az Ő ajándékáért, mely adatott a Jézus Krisztusban…” Isten ezen igén keresztül megvizs-gálja hálánkat. Több alkalommal istentisztelet keretében is hálát adunk: a termésért, amelyet Isten megadott szá-

munkra, gyülekezeti tagok gyógyulásáért, gyermekek születéséért és még lehetne sorolni hosszan.

Vajon mi hálát adunk-e a kegyelemért, amit Krisztus-ban kaptunk? Pál apostol arról beszél, hogy mindenkor hálát ad azokért az emberekért, akiket megismert, akik-nek szolgált. Erre akarja most felhívni Isten a mi figyel-münket. Miért és mikor adunk hálát?

Mi miért adunk hálát? Könnyen tudunk hálát adni azért, ami jó: az egészségért, az örömért, a jólétért, a ter-mésért, a gyerekeinkért. Bár sajnos azt tapasztalom, hogy ezekért sem adunk mindenkor hálát. A rosszért, a beteg-ségért, a nehézségért nagyon nehezen tudunk hálát adni. Az ószövetségi Jób mindent elveszített – földi javait, tíz

• folytatás a 3. oldalon •

2 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Luther-rózsa Kézdivásárhelyen

Augusztus 19-én Lőrincz István nyugalmazott gépész-mérnök látogatta meg kézdivásárhelyi gyülekezetünket. Az istentisztelet keretében ünnepélyesen megajándékoz-ta közösségünket az általa faragott Luther-rózsával, majd az eddig elkészített Luther-rózsáiról beszélt. Megemlítette, hogy a há-romfalusi és a sepsiszentgyörgyi gyülekezet után a kézdivásárhelyi az ötödik, amelyet megajándéko-zott.

Ezt követően felolvasta Luther írását a jelkép szimbolikájáról: „Minthogy tudni szeretnétek, hogy pecsétem jól sikerült-e, elmondom, milyen gondolatokat akartam pecsét-nyomómon, teológiám ismertetője-gyén megmintázni. Benne kellett len-nie elsősorban a keresztnek: Fekete kereszt a szívben, amelynek természe-tes színűnek (piros szív) kellene lennie, hogy állandóan emlékeztessen a Meg-feszítettbe vetett hit boldogító hatalmára, mert akkor le-szünk igaz emberek, ha szívből hiszünk. Ez a kereszt fekete ugyan, megöl és fájdalmat okoz, de meghagyja a szívet ere-deti színében, nem semmisíti meg a természetet, hanem élet-

ben tartja… Az ilyen szív fehér rózsán pihen. Azt jelenti ez, hogy a hit örömöt, vigasztalást és békességet terem, tehát viruló fehér rózsákon vezérel bennünket. Nem úgy adja a bé-két és örömöt, mint a világ! Ezért kell fehérnek és nem piros-nak lennie a rózsának. Mert a fehér a lelkek és az angyalok színe. Ez a rózsa égszínkék mezőben virul, mert az ilyen lelki

és hitbéli öröm az eljövendő öröm elő-hírnöke már most a hitben élve és re-ménységben hordozva. De még nem az igazi öröm. Ezt a mezőt aranygyű-rű veszi körül. Az ilyen boldogság ugyanis örökké tart a mennyben, nincs vége, drágább minden örömnél és vagyonnál, ahogyan az arany a leg-nemesebb és legdrágább ásvány.”

A gépészmérnök Simon Gyöngyi-ke kántor kíséretével néhány egy-házi énekkel is megajándékozta a jelenlévőket. Örömre adott okot az is, hogy az istentiszteleti alkalomra elkészültek a templomi padokra a párnák Berszány Tibor, a Bertis-üz-letlánc tulajdonosának anyagi tá-

mogatásának és Imreh Zsombor felügyelő ügyintézésé-nek köszönhetően, valamint az oltári terítők az asszony-testvérek jóvoltából.

Végh Nimród

Krónika

EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Szerkesztőbizottsági elnök: Adorjáni Dezső ZoltánSzerkesztőbizottsági titkár: Tóth ZoltánSzerkesztőbizottság: Fehér Attila, Fejér Olivér, Fogarasi Szép Krisztina, Gödri Alpár, Hankó Szilamér, Kerékgyártó Imola, Koszta István, Krajnik-Nagy KárolyMűszaki szerkesztő: Virág Péter. Korrektor: Jakab MártaLapterv: IDEA PLUS – Könczey Elemér, Fazakas BotondNyomdai munkálatok: Idea Nyomda, KolozsvárIgazgató: Nagy Péter

Cím: 400105 Kolozsvár, 1989. december 21. sugárút 1. Tel./fax: 0264 593897, 0264 596614E-mail: evharangszo@yahoo.com – www.evangelikus.net

ISSN 1844 – 1793

Támogatók:BGA Zrt.Communitas AlapítványNordkirche Weltweit

Szórványvasárnap Csíkszeredában

Már hagyományosnak tekinthető az évi szórványva-sárnap megtartása a csíkszeredai evangélikus egyház-községben, ugyanis az idei volt a 9. alkalom, melyre szep-tember 2-án, vasárnap került sor. Minden Hargita me-gyében élő, nálunk nyilvántartott egyháztag értesítést és meghívást kapott erre az alkalomra, és pozitívan viszo-nyultak is hozzá, az elvárásnak megfelelő számban.

Az alkalomra Gödri Alpárt, a tatrangi evangélikus lel-kipásztort hívtuk meg igehirdetési szolgálatra, aki a peri-kópa előírása szerint 1 Thesszalónika 1,2–10 alapján hir-dette Isten igéjét. Osztozom véleményével, mely szerint Isten csodálatos módon ezen ige által kívánt szólni – ak-kor és ott –, és „jobb igét” választani ő nem tudott volna.

Remélem, az alkalom megerősítés lehetett abban a hitben és reménységben, hogy egy gyülekezet nem számszerű-ségében, térbeli, helyi megosztottságában rejlik, hanem: „gondolunk a mi Istenünk és Atyánk színe előtt hitből ere-dő munkátokra, szeretetből jövő fáradozásotokra, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől táplált reménységetek állhata-tosságára; mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok” (1Thessz 1).

Közösségi élmény volt Máthé Vilma Johann Sebastian Bach műveiből összeállított orgonakoncertjét hallgatni, az istentisztelet utáni szeretetvendégség pedig alkalom volt arra, hogy kötetlenül megosszuk egymással a leg-utóbbi találkozás óta eltelt időszak örömteli, esetleg fáj-dalmas történéseit.

Tamás János

32018. ŐSZ

gyermekét és még egészségét is –, és ebben a helyzetben is hűséges marad Istenhez.

Az is megjelenik ebben az igében, hogy mindenkor. Te-hát nem válogathatom meg a hálaadás idejét sem. Minde-nért és mindenkor hálás kell lennem. A mindenkor hálás szív elégedett szív. Valójában ebben van lemérve, hogy mennyire tudunk hálásak lenni. Hálaadásunkat foglalhat-juk egyszerűen szavakba, de egész életünk kell hogy tük-rözze, mi hálásak vagyunk Istennek mindenért. Oda kell szentelnünk életünket az Úr oltárán kedves hálaáldozatul.

Mit kaptunk Krisztustól, amiért hálásaknak kell len-nünk? Ha látjuk, hogy mennyi mindent kaptunk Jézustól, akkor nagyobb esélyünk van a hálaadásra.

Először is kaptunk egy életet, amivel megajándékozott az Isten. Ez egy egyedi élet, ami teljesen egyedi, teljesen egyéni, személyre szabott. Az életünk drága ajándék, be-csüljük meg, és adjunk hálát az Istennek.

Másodszor kaptuk bűneink bocsánatát. János apostol a bűneink bocsánatát feltételhez szabja: „Ha megvalljuk bű-neinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisz-tít minket minden gonoszságtól” (1János 1,9). Egyszer va-laki súlyos vétket követett el. Elment a lelkigondozójához, és elmondta, úgy érzi, hogy Isten nem tudja ezt megbocsá-tani, olyan súlyos vétket követett el. A lelkigondozó kinyi-totta a Bibliát az előbb említett helyhez, és ezt kérdezte:

„Oda van írva, hogy kivétel az a súlyos bűn, amit elkövet-tél?” Arra van bocsánat, amit megvallunk. Éljünk ezzel a lehetőséggel, és mindenkor jöjjünk mennyei Atyánk elé megvallva bűneinket, teljes bűnbocsánatot nyerve.

Harmadszor pedig naponta jöhetünk Isten elé, és sze-mélyes kapcsolatban lehetünk Vele. Lelki testvéreinkkel való közösség is nagy áldás, viszont drága megváltónkkal való kapcsolatunk még több áldást tartogat számunkra. A napi kapcsolat Istennel életemben, családom életében, gyülekezetemben sok áldásban részesíthet.

A következő ajándék, amit Isten Krisztus által nekünk ad, az örök élet. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez” (Efézus 2,8) – így vélekedik Pál apostol. Isten ajándékba adja, nem tehetünk mi mást, csak elfogadjuk ezt az ajándékot, és hálából neki szolgálunk.

Az Istennel való kapcsolatról mondja Pál apostol a fő igénk ötödik versében, hogy „mindenben meggazdagod-tatok”. Valóban, Krisztusban sok áldásban részesülünk és nagy gazdagságban. Akinek Krisztusa van, annak min-dene van. Ezért mondja Jézus Krisztus a Hegyi Beszédben: „De keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek (élelem, ruházat) is mind ráadásul megadatnak nektek. Ráadásként adja Isten a földi javakat a mennyeiek mellé.”

Isten az, aki életet, mennyei áldásokat, mennyorszá-got, családot, testvéreket, földi javakat adott nekünk, mindenkor adjunk hálát ezért.

Deák Bálint

Veszélyben a fazekasvarsándi templom

Fazekasvarsánd területén kétszázhuszonhat éve hir-deti evangélikus templom a gondviselő Isten jelenlétét. A jelenlegi templom idén száztíz éves. E hosszú évszázad alatt az épület sok örömteli esemény, keresztelő, esküvő, karácsonyi, húsvéti, pünkösdi és anyák napi istentisztelet otthona volt, valamint a gyász és bánat terhe alatt roska-dozók vigasztalódásának is a helye lehetett. Az élő Ige, Krisztus evangéliuma itt szólt és szól – felekezeti hovatar-tozástól függetlenül – mindenkihez szeretetről, újrakez-désről, megbocsátásról, békességről és feltámadásról.

Az épület kisebb-nagyobb javításaira korábban is sor került, de idén száztíz éves templomunk nagyobb törő-dést, fontos beavatkozást igényel. A templomnak mind a külseje, mind a belseje felújításra szorul. A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspökségének köszön-hetően az egyházközség nagy anyagi támogatást kapott a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től, amelynek köszönhe-tően elkezdődött a torony és a templomhajó héjazatának felújítása. A munkálatok kezdete során viszont egy nagy gond került napvilágra. A messziről is látható toronysü-veget, Fazekasvarsánd szimbólumát a szú és a viharok olyannyira tönkretették, hogy életveszélyessé vált. Mi-előbb ki kell cserélnünk a megrongálódott faszerkezetet. Így az egész eddigi koncepciót újra kellett tervezni, és az egyházközséget terhelő költségek a gyülekezet önerejé-hez képest óriásivá nőttek.

Ehhez kérjük mindannyiuk anyagi, fizikai és lelki tá-mogatását is!

Minden támogatást a jövő nemzedékek nevében is kö-szönünk, és Isten gazdag áldását kérjük támogatóinkra!

Kalit Eszter

Számlatulajdonos neve: Biserica Evanghelica-Lutherana din Romania - Parohia OlariIBAN: RO48BTRL00201205A18278XXBank: Banca TransilvaniaMegjegyzés: Donatie pt. reparatii biserica

Istennek legyen hála• folytatás az 1. oldalról •

4 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Felújított homlokzat

Idén májusban sikerült megvalósítani azt a tervet, amit a kiskapusi magyar evangélikus-lutheránus gyüle-kezet már tavaj óta dédelgetett, a templom homlokzatá-nak felújítását. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma jó-voltából sikerült annyi pénzt megpályázni, ami fedezi az anyag és munkadíj költségeit. Viszont az épület műemlék, ezért engedélyekre, tervekre volt szükség. A munka szak-emberek (építész, topográfus, restaurátor) bevonásával készült. A megvalósításhoz szükséges papírmunka is elég sokba került, több hónapnyi utánajárás és várakozás gyümölcsekén május első hetében a kivitelező hozzá-kezdhetett a régi vakolat leveréséhez. A restaurátor régi középkori falmaradványokat, farkasfogmotívumot, illet-ve a régi harangtorony befalazott ablakait, valamint egy régi román kori befalazott boltívet hozott felszínre, és ja-vaslatára teljesen más vakolási eljárással fogtunk a mun-kához. A XIII. századi templomrész jól elkülöníthető a ké-sőbbi templomhajótól, ezért az értékesebb templomrészt nem vakolták simára, mint szokás vagy divatos, vagy ki-nézetre kellemesebb, hanem vékony meszes vakolattal vonták be, követve a tégla és fal domborulatait, így meg-őrizve a középkori formát, jellegzetességet, eszmei és épí-tett értéket. Ez a falrész, homlokzati rész más színnel is kihangsúlyozták a kivitelezés során. A kőművesmunka mellett a templom zsindelytetejének és a templomtorony keresztjének felújítása, festése is megtörtént, speciális nedvesség- és fényvédő lakkot alkalmazva, illetve a vö-

rösréz keresztet befestették. A munka végeztével helyére került a templom éjszakai díszkivilágítása is. A homlokza-ti rész megfeketedett cserepeit speciális festékkel kenték be. A gyors és minőségi munkáért elsősorban Istennek vagyunk hálásak, de a kivitelező csapatnak is.

Adja Isten, hogy a felújított templom még több vonz-erőt jelentsen a hívő emberek számára, hogy ne csak egy felújított épületet, műemléket, megmentett épített örök-séget lássanak benne, hanem az imádság házát, az Isten-nel való találkozásnak a helyét. Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség!

Horváth Csaba

Nagyváradi nyár

Az evangélikus egyházközség életét az elmúlt hóna-pokban az építkezés jellemezte a leginkább. Lelki erősö-désre alkalmas istentiszteletek, testvérgyülekezeti találkozások, ünnepi alkalmak és önkéntes szolgálat ke-retében kapcsolódtak be aktív tagjaink a hitélet szervezé-sébe, terveink megvalósításába.

A Varadinum 2018 lehetőséget adott a debreceni evan-gélikus testvérgyülekezettel való kapcsolatunk szorosab-bá fűzésére. Asztalos Richárd debreceni evangélikus lel-kész igehirdetése, Abaffy Zoltán zsinati elnök köszöntő-beszéde, Mészáros János magánénekes műsora, az evangélikus óvoda gyerekeinek éneklése és az ízletesre főzött bográcsos megteremtették a lelki-testi erősödés fel-tételeit.

Ezt követően kezdődött el a templom udvarán levő régi magtárnak a lebontása. A közel 300 m2-es épületet a presbitérium döntése alapján magunk kezdtük el lebon-tani, önkéntes gyülekezeti tagok segítségével, hogy a megüresedett udvarrészre a gyülekezetnek imatermet, az evangélikus óvodának pedig torna- és dísztermet hoz-zunk létre.

A penzlini (Mecklenburg) evangélikus gyülekezettel már közel két évtizede tart a testvérgyülekezeti kapcso-lat. Június utolsó hetében látogatott Váradra a penzlini testvérek csoportja lelkészük, Hartmuth Reincke vezeté-sével. A találkozás élmenydús kirándulással kezdődött a Tisza-tavi ökocentrumban, folytatódott Erdőbényén (To-

kaj mellett) a Béres-birtok szőlősében, illetve Sárospatak és Tokaj megtekintésével. A magyar–német nyelvű isten-tisztelet, a közös szolgálat és az azt követő közebéd jelen-tették a találkozás kiemelkedő eseményét. Értékes szín-foltja volt az Érköbölkúton lakó Rákóczi Lajos családjánál és ménesénél tett látogatás is.

Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünk alkalmával Nagyvárad főterén gyűlt össze a magyarság maroknyi csoportja és történelmi egyházaink képviselete, hogy ke-nyeret szenteljen, nemzetünkért imát mondjon, és reá Is-tentől áldást kérjen.

A hónap utolsó napjaiban tett látogatást közösségünk-ben a legrégebbi testvérgyülekezetünk a kampeni (Hol-landia) evangélikus-református egyházközség képviselő-je, Jonnie Bosch. E kapcsolatnak köszönhetően nemcsak terveink, de beteg vagy bajba került egyháztagjaink is komoly anyagi segítségben részesültek, részesülnek.

A nyári hónapokban három olyan fiatal pár is házassá-got kötött templomunkban, akik közül egyik fél sem volt evangélikus. Ez bizonyítja azt, hogy neogótikus templo-munk a nem evangélikus váradiak számára is vonzó és fontos színhely.

Végül köszönetet szeretnék mondani mindazon gyüle-kezeti tagoknak, akik váradi szolgálatom 20. évforduló-ján, valamint 50. születésnapom alkalmával felköszön-töttek, és szeretetvendégséget szerveztek. Isten gazdag áldása legyen életükön és egész evangélikus egyházun-kon!

Mátyás Attila

52018. ŐSZ

Tanévnyitók

Négyfalu, Hosszúfalu-Alszeg

A négyfalusi George Moroianu Középiskola 2018/2019-es tanévnyitó ünnepsége hagyományosan Daragus End-re tiszteletes úr áldásával kezdődött a hosszúfalu-alszegi templomban.

Az evangélikus bibliaolvasó útmutató napi igéjére ala-pozva arra biztatta a tiszteletes úr a jelenlevőket, hogy Jé-zus tanácsa szerint „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem” (János 14–17).

Ez érvényes minden szülőre, diákra, pedagógusra, hi-szen az új év minden emberben új reményeket szül, új ag-godalmak, félelmek fogalmazódnak meg. Ezért jó, hogy Jézusba vetett hittel, rá támaszkodva, minden gondunkat rábízva induljunk neki az újnak. Nem nyugtalankodik a szívünk még akkor sem, ha a világ olyat hoz, ami más, ami ellentmond értékrendünknek, ami szokatlan, mert tudjuk, hogy aki hisz Istenben, annak minden a javára van.

Miután elénekeltük a Pásztorunk a Jézus című éneket, amelyet már himnuszként ismer minden gyermek, Gábor Kinga igazgatónő szeretettel köszöntötte a jelenlevőket, különös figyelmet fordítva iskolánk legkisebbjeire, az elő-készítő osztályosokra és az új pedagóguskollégákra. Az igazgatónő kihangsúlyozta, hogy iskolánk a gyermekköz-pontú, minőségi oktatáson alapszik. Az idei tanévet 145 magyar diákkal kezdjük, akiket 19 pedagógus irányít, csiszol mint gyémántot értékes ékszerré. Intézményünk-ben a nevelés, oktatás mellett a hagyományőrzés komoly cél, ugyanakkor a kisújszállási testvériskola kapcsolatá-nak az ápolása is.

Az előkészítő osztályt 17 kisdiák kezdi Balázs Rita taní-tó néni vezetésével, aki nagy szeretettel fogadta diákjait. A Hívogat az iskola című dallal és csengőszóval tette még ünnepélyesebbé az alkalmat.

A második osztályos diáklány szavalatának üzenetével kezdjük az új tanévet:

„tanulni kell magyarul és világul,tanulni kell mindazt, ami kitárul,ami világít, ami jel:tanulni kell, szeretni kell.”

(Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell)A George Moroianu Középiskola igazgatósága és tan-

testülete mindenkinek sikeres tanévet kíván.Manta Gyöngyi

Szitás Mária

Megnyílt az evangélikus óvoda is

Az idén immár 19. alkalommal nyitotta meg kapuit a nagyváradi evangélikus-lutheránus óvoda. Az evangéli-kus egyház által biztosított épületben működünk, mely-nek tágas és világos termei kiválóan megfelelnek az óvo-dai oktatás feltételeinek. Jelenleg 80 gyermek jár intézmé-nyünkbe, három csoportban: egy kicsi és két vegyes

csoporttal működünk. A három óvó nénit négy dadus segíti. Oktatási-nevelési programunk a gyermekközpon-túságon alapszik.

Az évek során az ide járó gyermekek kipróbálhatták ma-gukat a balett terén, ismerkedhettek a képzőművészetek-kel. Az utóbbi két évben az igényes zeneoktatás a művésze-ti nevelésünk alapja. Egyik csoportunkban a német nyelv-vel ismerkednek a gyerekek a Deutsch mit Musik módszer segítségével, másikban pedig angol foglalkozás van. A ro-mán nyelvvel való első találkozás szintén nagyon fontos a majdani iskolai követelmények miatt. Éppen ezért hetente kétszer lehetőséget biztosítunk az iskolába készülő gyere-keknek kiegészítő román foglalkozáson való részvételre.

A 2016/2017-es tanévet két nagyon fontos esemény tette számunkra felejthetetlenné. Októberben került sor az óvodakertünk avatójára, amelyen kitüntetett minket részvételével Bálint Gazda, a projekt megálmodója.

A másik kiemelkedő esemény a jótékonysági futóver-seny volt. A nevezési díjakat a Yuppi-tábornak adomá-nyoztuk, hogy az évente megrendezett tábor költségeire fordítsák. Ha csak egy csepp is a tengerben ez a segítség, úgy gondoljuk, hogy minden csepp számít.

Mátyás Judit

6 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Nyári táboraink

Simonyifalva

Isten kegyelméből július végén ez évben is megtarthat-tuk keresztény művészeti táborunkat. Kladova völgyének gyönyörű tájain, a természet csendjében, Isten jelenlété-ben töltöttünk el együtt egy hetet. A részt vevő 37 gyer-mek nagyrészt Simonyifalváról és környékéről, valamint szórványgyülekezeteinkből érkezett.

Délelőttönként Isten igéje köré gyűlve énekeltünk, imádkoztunk és tanulmányoztuk Józsué könyvét. Megér-tettük, hogy Isten teljes győzelmet ad nekünk a bűn felett, ha mi erre nyitottak vagyunk. Izrael népe azért győzött, mert hittek az Úr szavának, amelyet Józsuénak mondott, és engedelmeskedtek annak. Ma is a bűn feletti győzelem kulcsa az engedelmességgel párosuló hit.

Az áhitatok után zajlottak a képzőművészeti tevékeny-ségek. A gyermekeket Brittich Erzsébet művésznő beavat-ta a linóleummetszés titkaiba. Emellett kipróbálhatták az akrillal való festést, a pasztellezést, illetve a szén-, grafit- és tusrajzot. Készültek csendéletek, tájképek, kollázsok és linómetszetek.

A szabadidőt közösségformáló játékok, sporttevékeny-ségek, séták, társasjátékok, beszélgetések tették gazda-gabbá.

Délutánonként kis csoportokban elmélyítettük, és pró-báltuk személyessé tenni a reggeli áhítat üzeneteit. Ezu-tán következett a zenei foglalkozás, melynek keretében a gyermekek gitározni tanulhattak kezdő, illetve haladó szinten, vagy kipróbálhattak öt különböző fajta furulyát.

Hálásak vagyunk Istennek, amiért lehetővé tette en-nek a tábornak a megszervezését. Ő megadta, hogy anya-gi támogatást is kapjunk rá az Emberi Erőforrás Miniszté-riumától és a Communitas Alapítványtól, de besegítettek a szülők, a gyülekezeteink tagjai és önkéntesek is.

Örülünk annak, hogy mindenki élményekkel, tudással és új barátokkal gazdagodva térhetett haza. Hisszük, hogy az elhintett mag a megfelelő időben gyümölcsöt te-rem. Soli Deo Gloria!

Deák Bálint

„Légy erős és bátor” a Garcsin völgyében

2018. augusztus 28. és 31. között egy év kimaradás után ismét megszerveztük a gyerektábort. Idén a Pünkös-di Rózsa menedékházban, a barcasági Garcsin völgyében a KOEN Alapítvány programja szerint „Állati küldetés” volt a témája. Tizenhat gyermek vett részt a táborunkban különböző korcsoportokban, de ennek ellenére mindenki megtalálta a helyét és a barátját.

Minden nap élénkítő tornaórával indult, közös reggeli, ebéd, vacsora, bibliai történetek, éneklés, kézimunkák, bibliai totó, foci, méta, társasjátékozás, kirándulás került még terítékre. Utolsó este közös tábortűz körüli éneklés-sel búcsúztunk a tábortól és egymástól. Mivel a tábor ide-jén olyan sokat gyakoroltuk a métajátékot, a gyermekek utolsó nap kihívták egy párviadalra a szülőket. A közös játék csak fokozta az amúgy is vidám hangulatot és a gyermekek örömét.

A gyermektábor vasárnapi istentisztelettel, ünnepi műsorral zárult, ahol a nagyobb gyerekek árnyjátékkal mutatták be az alapigét – a tékozló fiú történetét –, majd a hirdetések után a tanult énekekkel és aranymondások-kal tették szebbé a napunkat. Ezt követően híveink egy

közös szeretetvendégségen vettek részt a gyülekezeti ter-münkben. Hálásan köszönjük a házigazdának és család-jának a sok finom ételt, melyeket nap mint nap gondosan elkészítettek számunkra. Köszönjük a szülőknek a bizal-mat, hogy elengedték és ránk bízták gyermekeiket.

Bencze Orsolya

72018. ŐSZ

A konfirmandus család

Szeptember 5-én kezdődött a már hagyományos Tat-rangi Országos Konfirmandus Tábor. Idén 18-cal több résztvevő jelentkezett, így a táborozók létszáma 94 sze-mélyre gyarapodott.

Az első nap az elhelyezkedésről, az ismerkedésről szólt. Miután mindenki megtalálta a maga helyét, a tábor nyi-tóakkordjaként elkezdődött az áhítat, amelyet a tábor há-zigazdája tartott meg a 2 Timóteus 1,14 alapján.

A második napot Kajcsa Loránd teológushallgató áhí-tata indította el. A reggeli elköltése után a táborozók meghallgatták Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszer-kesztőjének előadását a telefonhasználatról. Sok érdekes és tanulságos gondolat hangzott el, hogy miként lehet úgy használni a telefont, hogy az ne függőséget okozzon, hanem hasznos eszköz legyen. Az előadó azt is kiemelte, a telefonfüggőség még a legkisebb társadalmi sejtet, a csa-ládot is képes szétrombolni. Ebéd után a Tekergő Meseös-vény Egyesület tagjai foglalták le az ifjak figyelmét külön-böző kézműves foglalkozásokkal, illetve tanulságos inter-aktív tanmesékkel. Az esti áhítatot Borhaci Dávid teológiai hallgató tartotta meg.

Péntek reggel Zelenák József esperes áhítata után Incze Zsolt református esperes a család fontosságáról beszélt.

Az esti áhítaton Végh Nimród teológiai hallgató arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, hogy az ige magja mi-lyen talajt talál magának.

Szombaton – a mindennapos reggeli torna után, me-lyet Fóris Noémi türkösi táborozó vezetett – a táborozók felszerelkeztek a hagyományos túrára, és 10 óra után a sereg elindult meghódítani a Muszka-asztalt. A jó, kiadós séta után megpihent a már összeszokott sereg, és meg-hallgatta Bencze Nimród áhítatát. A délutáni órákban is-mét a sporton volt a főhangsúly. Erzse Zsolt teológushall-gató áhítata után a gyülekezet nőszövetsége vacsorára kemencében sült pizzával lepte meg a táborlakókat.

Utolsó nap az oltári szolgálatokat Bencze Nimród lel-kész és Erzse Zsolt teológiai hallgató végezte. Az igehirde-

tésben Koszta István elmondta, nem mindegy, hogy az életben melyik oldalt választjuk. Fontos jól dönteni, és ér-demes a nagy család, az egyház sorait erősíteni.

Köszönet illeti a tatrangi nőszövetséget és presbitériu-mot, akik rengeteget fáradoztak azért, hogy a lelki táplá-lék mellett bőséges és finom ételekkel kínálják a résztve-vőket. Ugyancsak köszönet illeti az önkénteseket, akik nélkül sokkal nehezebb lenne lebonyolítani a tábori teen-dőket.

A harmadik konfitábor után bátran borítékolni lehet, van értelme és értéke ezeknek az alkalmaknak, hiszen azon kívül, hogy egyre többen jelentkeznek, a fiatalok összebarátkoznak, közösségben gondolkodnak, és kedvet kapnak részt venni, vagy akár munkatársai lenni az egy-háznak.

Azt is el kell mondani, a közhiedelem ellenére a szerve-zők nem maguknak és gyerekeiknek szervezik meg a ha-sonló alkalmakat, hanem a nagy család, az egyház gyer-mekeinek próbálnak olyan tereket és alkalmakat biztosí-tani, ahol megízlelhetik, az egyház nem egy elszigetelt és exkluzív klub, ahová csak a kiváltságosak léphetnek be, hanem egy olyan közösség, ahol Jézus Krisztus parancso-latai érvényesülnek: a szeretet, az önzetlenség, az odafi-gyelés a másikra, a múltból kapott értékek megőrzése és a jövő építése.

A. G.

Erdély minden irányából a Szélrózsára

1800 megtett kilométer, 28 óra utazás, 105 résztvevő, naponta 14 000 megtett lépés, 5 nap és megszámlálha-tatlan élmény – informatívan a felsorolt adatokkal jelle-mezhetnénk a Szélrózsára látogató erdélyi csoport útját.

Július 24-én, kedden délután Brassóból indultunk. Az ott találkozó hétfalusi, brassói és sepsiszentgyörgyi fiata-lok két busszal két különböző irányba indultak Bük felé, hogy útközben felvehessék apácai és marosvásárhelyi, illetve fazekasvarsándi társaikat is.

A Brassóban elvált csapatunk tagjai további társaink-kal kiegészülve szerdán délben újra együtt folytatták útju-kat. Az ismert Szélrózsa-dalt átírva: Erdély minden irányá-ból hozzád, a Szélrózsára érkeztünk. Hozzá érkeztünk Bükbe, hogy 5 napon keresztül közösségben legyünk egy-mással és vele. Csapatunk minden tagja – a rendezvény veteránjai és az új arcok egyaránt – hamar megbarátko-zott a találkozó hangulatával. A reggeli közös hálók (áhíta-

tok) után mindenki kedvére válogathatott a programok tömkelegéből. A fiúk többsége a focibajnokság mellett dön-tött, de volt, aki futóversenyre, buborékfocira, lasertagre jelentkezett. A lányok a kézműves foglalkozásokat kedvel-ték. Emellett mindenki megtalálta a számára érdekes, a korosztályát megszólító előadásokat is, az esti koncerteket pedig gyakran hajnalba nyúló beszélgetések követték.

Öt, élményekben gazdag nap után a vasárnapi isten-tiszteletet követően útnak indult csapatunk. A Szélrózsán eltöltött idő kiváló lehetőségnek bizonyult arra, hogy a fi-atalok összeszokott csapattá váljanak, új barátságok ala-kuljanak ki, lelkileg feltöltődjenek és hitben erősödjenek.

Ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy idén is a Szél-rózsán lehettünk. Jövő nyáron pedig szeretettel várjuk az anyaországi fiatalokat az erdélyi Köz-Ép-Pont Ifjúsági Ta-lálkozóra.

Végh Nimród

• folytatás a 18. oldalon •

8 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Egyházmegyei konfirmandus bibliaihétvége, Zselyk, 2018. július 13–15.Idei rendezvényünk középpontjában a CSALÁD állt és e

köré építettük fel a napok témáit is. Ezért a tábor mottója a Józsué könyvéből vett ige, „de én és az én házam népe az urat szolgáljuk”, utalva a családon belüli keresztyén érté-kekre és a családon belüli egészséges szerepekre, ahol he-lyet kap a vallásosság és a Krisztusba vetett hit. A kolozs-vári evangélikus-lutheránus egyházmegye több gyüleke-zetéből érkeztek fiatalok: Kolozsvár, Marosvásárhely, Kiskapus, Zselyk és Beszterce.

Az első napon a sátrak felállítását és az összerázó játé-kokat követően Horváth Csaba kiskapusi lelkész áhítatát hallgathatták meg a fiatalok, majd Wolf Nagy Ildikó, a ko-lozsvári Apáczai-líceum pszichológusa vezette fel az azna-pi témát: Egészséges családmodell vagy ideális modellcsa-lád? Ezt követően a Szatmárról érkezett Sályi Róbert és Panna kézművesek vezették be a fiatalokat a bőrdíszkészí-tés, az agyagozás és cserépedény-készítés rejtelmeibe.

A Hol van apa és anya? Hol az én testvérem? – A virtuális család másnapi téma keretében a csoportok külön-külön összeállítottak egy-egy „családi fotót”, ami egyeseknél boldogságot, másoknál hiányt vagy feszültséget sugallt. Ezeket és üzenetüket közösen értékeltük ki.

A délután ismét a kézműves foglalkozásoké, majd a ve-télkedőké volt. Az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület három tagja – dr. Munzlinger Attila, Lőrincz Barnabás és Lőrincz Szabolcs – lenyűgöző előadásban és távcsöves észlelés révén mutatta be naprendszerünk főbb bolygóit.

A vasárnapi istentiszteleten megtisztelt jelenlétével Adorjáni Dezső Zoltán, a RELE püspöke, és igét hirdetett Fejér Olivér kolozsvári titkár-lelkész, aki a fiatalok segítsé-gével különböző családmodellek bemutatásával fejtette ki a központi témát.

Kulcsszerepe volt a fiataloknak az istentisztelet liturgi-ájában is, ugyanis ők olvasták fel az aznapra szóló episto-lai és evangéliumi igéket, valamint a közösen megszer-kesztett nagyimádságot.

Sikeres és eredményes rendezvényt tudhatunk ma-gunk mögött, ezért köszönetet mondunk támogatóink-nak: a RELE Püspöki Hivatalának, a Kolozsvári Egyház-megye Esperesi Hivatalának, valamint az RMDSZ-nek és a Communitas Alapítványnak.

Tóth Zoltán Csaba

Bibliai hetek

Kolozsvár

Július 23–28. között a kolozsvári evangélikus egyház-község és a kolozsvári felsővárosi egyházközség közösen szervezték meg a vakációs bibliahetet 2–14 év közötti gyerekeknek. A KOEN Alapítvány által összeállított Állati küldetés című programtervezet képezte a közös bibliahét alapját. A program sikeresnek bizonyult, ugyanis közel 140 gyerek és 30 önkéntes vett részt az alkalmon. Minden napot közös áhítattal és énekléssel, énektanulással kezd-tünk, majd a történeteket korosztályonként, négy csoport-ban dolgoztuk fel. Minden nap sikerült a gyerekeket ven-dégül látni, hiszen a megvásárolt kenyérre, a szülők és adakozók jóvoltából, mindig került vaj, pástétom, felvá-gott, lekvár, krémsajt, csokikrém. Az utolsó előtti nap pe-dig minden gyereknek nagy meglepetésben volt része, hi-szen egy jókedvű adakozó mindenki számára elegendő palacsintát sütött, amelyeket az önkéntes asszonyok fino-mabbnál finomabb lekvárokkal kentek meg.

A bibliahét utolsó napján több mint száz gyerekkel a Kolozsvár szomszédságában levő állatsimogatóba láto-gattunk el, majd a napot este hattól közös istentisztelettel és a szülők estjével zártuk, amelynek keretében a gyere-kek bemutatták mindazt, amiről tanultak.

Hálával tartozunk az Úrnak, hogy ilyen sok gyerek és szülő szívében ébresztett vágyat a közös együttlétre, az önkéntes fiataloknak és asszonyoknak, akik nap mint nap hűségesen jelen voltak és készségesen szolgáltak, az adakozóknak, akik hozzájárultak az étkeztetésekhez, a felhasznált fogyóanyagok beszerzéséhez.

A program az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósult meg.

Kerékgyártó Imola

92018. ŐSZ

Marosvásárhely

Az első falevelek lehullottak, a vakáció búcsúzni ké-szül, gyülekezetünk gyerekei viszont még egy kalandos hét elébe néznek: minden nyár utolsó hetében templo-munkban bibliahetet szervezünk.

Hétfő reggel alig múlt kilenc óra, mikor az első gyerek kissé álmos szemekkel, de annál nagyobb kíváncsisággal lép be a kapun. Lassan társai is megérkeznek. Alig végez-tük el a munkatársakkal az utolsó simításokat, tettük a helyére eszközeinket, mikor azt észleltük, hogy nem hall-juk a saját hangunkat. A várva várt gyerekek mind meg-érkeztek, és különböző nyári élményeiket osztották meg egymással nem kis lelkesedéssel.

Hetünk témája a „küldetés” volt. Nagy szó, sok fejtege-tést igényelt, de majdnem egy egész hét állt rendelkezé-sünkre.

Minden reggelt imádsággal kezdtünk, kérve Istenün-ket, hogy Ő maga szóljon hozzánk, a mi szívünk pedig kész legyen a befogadásra. Ezután játékfergeteg követke-zett. Ügyességi próbákon kellett átmenniük fiúknak, lá-nyoknak, igyekezve megszerezni a maximális pontszá-mot. Volt, amikor széket kellett felöltöztetniük, máskor mályvacukorral teletömött szájjal énekelniük, vagy ép-pen vizes lufival célba dobniuk.

Énekléssel, Isten dicséretével hangolódtunk rá a bibliai történetekre, üzenetekre. Megtudhattuk, ahhoz, hogy el tudjon küldeni minket Isten, feladatokkal tudjon ellátni, szükséges, hogy tudjuk, ki Ő, és kik vagyunk mi. Ezt pedig a Biblia árulja el nekünk. Józsuéval együtt mi is ráébred-tünk, hogy mennyire fontos megtartani Istennek beszé-dét, ha a támogatását szeretnénk élvezni. A hét során a

fiatalok színdarabjaiból azt is megértettük, hogy a bűn-nek következménye van, de Jézus Krisztus áldozatának az elfogadásával megbocsátást nyerünk, illetve arról is hal-lottunk, hogy mit kell tennünk, ha megbántanak, meg-sértenek.

Utolsó nap Jézus tanítványaira bízott utolsó mondatait zártuk a szívünkbe. Megértettük, hogy tovább kell ad-nunk, amit Tőle hallottunk, és járnunk kell azokban a jó-cselekedetekben, amelyeket Ő elkészített a számunkra. Tulajdonképpen ez a küldetésünk.

Barkácsoltunk, papírt hajtogattunk, könyvecskét ké-szítettünk, aranymondásokat tanultunk, finomakat et-tünk, és különböző meglepetésekkel zárult a nap.

Hiszem, hogy jó útravalóval távozhattak a gyerekek, és indulhattak neki az új iskolaévnek.

Istennek legyen hála!Kovács Zsuzsanna

Krizba

2012-ben szerveztük meg Krizbán először a vakációs bibliahetet. Az idén, 2018-ban, ez volt immár a hetedik, ahol az első vakációs bibliahét egykori résztvevői most már konfirmáció előtt állnak. Ők tízen utolsó alkalommal élvezhették a bibliahéten való részvételt. De reméljük, hogy jövőre ők fogják majd gazdagítani az önkéntesek csapatát.

A gyerekek nagy izgalommal várták már augusztus 6-át, hiszen ekkor vette kezdetét a „tábor”. Közel harminc

gyermek és hat fiatal önkéntes vett részt az alkalmakon. A nagymamák és anyukák gondoskodtak arról, hogy minden napra sok-sok finomság kerüljön az asztalra. A közös étkezések és programok napról napra közelebb hoz-ták a gyermekeket egymáshoz. A bibliai történeteken ke-resztül sikerült közelebb kerüljünk nemcsak egymáshoz, de Istenhez is. Megtanultunk egymásra odafigyelni, csa-patban dolgozni, ráhagyatkozni a csapattársunkra, és még azt is sikerült megtanulni, hogy az irigység (és nem csak) nagyon rossz dolgokra sarkallja az embert, és hajla-mos letéríteni a helyes útról. Minden nap új énekeket, aranymondásokat tanultunk, szép és érdekes tárgyakat barkácsoltunk, és izgalmas csapatépítő játékoknak vol-tunk részesei és szereplői. Vasárnap a gyülekezet előtt, az istentisztelet keretében, a híveknek bemutattuk mindazt, amit tanultunk. Ezt követően szeretetvendégséget tartot-tunk a gyülekezeti teremben.

Hálás köszönet mindenkinek a sok segítségért, főként Istennek, hogy szép időt, erőt és segítőkész embereket rendelt mellénk!

Bencze Orsolya

www.evangelikus.net

10 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Jubilált a maros vásárhelyi

Ez a jubileumi nap az emlékezés mellett a hálaadás napja is. Hálaadás Istennek, a reformációért, a megmaradásért, azért, hogy ma itt ebben a történelmi városban minden ne-hézség, megpróbáltatás ellenére, a mai kedvezőtlen törté-nelmi kontextusban, mégis van egy magyar–német luthe-rá nus közösség. Egy életképes, pozitív kisugárzású gyüleke-zet, ami azt is jelenti, hogy itt élő hit van. Azt jelenti, hogy a 21. században is megélhetjük itt ebben a gyülekezetben a Szentlélek teremtő, éltető csodáját. Mert mi biztosítja az Egyház létét? Mi adja az egyház, a gyülekezet megmaradá-

„A rád bízott drága kincset őrizd meg” (2Tim 1,14)

MEGALAKULÁSÁNAK 200. ÉVFORDULÓJÁT ezzel a mottóval ünnepelte az elmúlt hét végén a marosvásárhe-lyi evangélikus-lutheránus gyülekezet.

A jubileumi ünnepség a Kultúrpalotában gálaesttel kezdődött, szombaton az evangélikus templomban hála-adó istentiszteleten Adorjáni Dezső Zoltán püspök hirde-tett igét. Vasárnap a 10 órakor kezdődő istentiszteleten Veperdi Zoltán nyugalmazott lelkész szolgált, majd a Lu-ther-házban kiállítás nyílt a gyülekezet 200 éves múltjá-nak szemelvényeiből.

A Kultúrpalota nagytermében Fehér Attila esperes és Magos György felügyelő köszöntötték az ünneplőket, majd Molnár Tünde orgonaművész játéka után újabb kö-szöntések hangzottak el Adorjáni Dezső Zoltán püspök, Lupták György püspökhelyettes, Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke, Tóth László főkonzul és Maior Claudiu, a polgármester tanácsadója részéről. Az áhítatot Papp Noémi Melinda marosvásárhelyi lelkész tartotta, majd történelmi visszatekintés hangzott el az egyházköz-ség 200 éves múltjáról.

A gálaest során elismerő okleveleket adtak át a maros-vásárhelyi gyülekezeti tagoknak: Beyer Fülöp, Káden József és Molnár János egykori lelkipásztorok, Halmen József néhai felügyelő utódainak, továbbá a „keddi önkén-tes csoport” tagjainak, post mortem néhai Fülöp György-nek, Gödri Gyulának, Zippenfenig Jenőnek és Bodó Ró-bertnek.

Fehér Attila esperes e rangos esemény alkalmából Ma-gos Györgyöt és Papp Noémi Melindát tüntette ki. Claudiu

112018. ŐSZ

gyülekezet (1818–2018)

sát? Nem csupán a múlt, az emlékezés, hanem az, hogy a jelenben is az Egyház legyen és maradjon „élő egyház”. Az Úr Jézus Krisztus azért hívta létre az Ő egyházát, hogy annak legyen Élete és ebből az új és örök életből adjon az embereknek.

Kedves testvéreim, egy szép és Istentől megáldott, lelki-ekben gazdag jövőt kívánok nektek és kívánok magunknak, egyházunknak itt Erdélyben, a Bánságban és a Parcium-ban!

Adorjáni Dezső Zoltán püspök köszöntőjéből

Végh

Nim

ród

felv

étel

ei

Maior, a polgármester tanácsadója Papp Noémi Melindát Amici Urbis díjban részesítette.

Az est során kiosztották a Reményik Sándor-díjakat is, ebben Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társa-dalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Magos György egyházmegyei felügyelő részesült.

Az est meghívottjaként Csíky Csaba karnagy vezényle-tével fellépett a Musica Humana női kamarakórus, továb-bá a miskolci Luther-kórus, énekkarvezetőjük Halmai Mária volt, zongorán kísért dr. Kígyóssy Zsuzsa. A gá-laműsort az egyházközség gyerekeinek előadása zárta.

Szombaton hálaadó istentiszteleten új orgonát és a 200 év alatt itt szolgáló lelkipásztorok nevét feltüntető emléktáblát szentelt fel Adorjáni Dezső Zoltán püspök.

Istentisztelet után Soltész Miklós államtitkár a családról tartott tartalmas előadást a család éve jegyében. Ezt követ-te a Kolozsvári Lutheránus Egyházmegye közgyűlése.

A Luther-házban vasárnap kiállítással zárult a maros-vásárhelyi evangélikus egyház 200. évfordulójára szerve-zett rendezvénysorozat. Időutazás, amiről álmodtak, és nagyszerű szakemberek, egyházmegyei emberek és bará-tok segítségével sikerült megvalósítani – mondta Papp Noémi evangélikus lelkész a kiállítás megnyitóján.

A kiállítás dokumentációját Kovács Zsuzsanna gyüle-kezeti pedagógusnak a segítségével készítették elő, a fényképek Karácsony István, a szerkesztés Orbán Tibor munkáját dicséri. Az anyagi támogatás a BGA Zrt.-nek és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhető.

A Kolozsvári Evangélikus-Lutheránus Egyházmegye közgyűlésének is a jubiláló marosvásárhelyi evangéli-kus-lutheránus egyházközség adott otthont.

12 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Aratási hálaadó ünnepünk BENKŐ TÍMEA

AZ ARATÁSI HÁLAADÓ ÜNNEP a legtöbb gyülekeze-tünkben már régi hagyomány. Ilyenkor roskadozik az oltár vagy az erre a célra külön előkészített kis asztal a legkülönfélébb terménytől, mellyel azt a gazdagságot akarjuk kifejezni, amivel minket a gondviselő Isten meg-ajándékozott. Különösen személyes lehet az ünnep, ha ilyenkor nem távoli vidékekről hozzánk szállított íztelen, szagtalan zöldségeket és gyümölcsöket viszünk be Isten házába, hanem igyekszünk saját környezetünkből, talán a gyülekezeti tagok kertjéből vagy legalább a régióban gazdálkodó őstermelőktől beszerezni az ünnepi oltárt dí-szítő zöldséget, gyümölcsöt, bort, búzát, friss kenyeret. Bárhogyan is készüljünk az aratási-betakarítási, néhol ehhez még hozzákapcsolt szüreti hálaadási istentisztelet-re, ne feledjük, hogy a templomba elvitt termények nem csupán díszítik az istentisztelet helyét. Az oltárra helye-zett termények régi hálaáldozat maradványát őrzik, me-lyek emlékeztetnek minket arra, hogy Isten bőkezűségé-ből ízlelhetjük munkánk gyümölcsét.

Már a bibliai őstörténetekben, Káin és Ábel példájában ott találjuk a hálaáldozatot mint a termésért, a munka gyümölcséért való hálaadás kifejezését. A zsidó hagyo-mányban később két hálaadó ünnep alakult ki: a pünkös-di aratási hálaadó ünnep, melyen főként a gabonáért ad-tak hálát Istennek, és a második, a lombsátrak ünnepe, melyen a bort és általában minden más termést, gyümöl-csöt megköszöntek a Mindenhatónak. Az ősegyházban a 3. század óta ismert az aratási hálaadó ünnep, bár nem került be kötelező érvényű ünnepként a liturgikus év rendjébe, mivel nem kapcsolódik üdvtörténeti esemény-hez. A 8. századra vezethetők vissza a „kántorböjtnek” nevezett, negyedévenként megtartott hálaadó könyörgé-sek. A kántorböjt elnevezés nem a kántori szolgálatot vég-zők böjtölésére vonatkozik, hanem ez a könyörgési na-poknak a negyedévre utaló latin megnevezéséből (quat-tor tempora) származtatott magyar megnevezés. A kántorböjti napokon böjtöléssel egybekötött könyörgése-ket tartottak, ahol hálát adtak mindazért a jóért, melyben az éppen eltelt negyedévben a közösségnek része lehetett. Másrészt ezeken a könyörgéseken Isten áldását kérték a következő negyedévre, könyörögtek az elvégzendő mun-ka eredményességéért, a termésért, minden bajtól való védelemért. Ma már kevesen tudják, hogy a reformáció egyházai hosszú időn keresztül továbbra is ápolták, egyes egyházai mai napig megtartják a kántorböjti napokat (pl. Németországi Evangélikus Egyház). Az őszi kántorböjti nap helyet tartják meg evangélikusok és római katoliku-sok október első vasárnapján az aratási vagy terménybe-takarítási hálaadó ünnepet. Római katolikus testvéreink hagyománya szerint ilyenkor a híveknek lehetőségük van a termény megáldására is, hasonlóan a december 27-i boráldáshoz vagy az ismertebb húsvéti ételáldáshoz.

Evangélikus közösségeinkben a termény vagy az eledel nyilvános istentiszteleten való megáldása nem szokás, de családi körben, a személyes lelkiségi gyakorlatban mi is hálát adunk étkezés előtt és után a kirendelt élelemért, és sokak számára nem idegen, hogy a kenyérszelő kés pen-

géjével keresztet rajzolva a kenyérre a Szentháromságis-tent magasztalják az ő jóságos adományáért (Az Atya, Fiú, Szentlélek Isten nevében. Ámen!). Az úgynevezett szeletelt kenyér korszakában persze egyre kevesebben ápolják ezt a szép lelkiséget. Éppen úgy szinte semmitmondóvá vált maga az új búzáért, új termésért és új borért való hálaa-dás is, hiszen ki tudja manapság, mikor sütnek az idei bú-zából először kenyeret? Régebben református testvéreink az új búzából őrölt lisztből sütött első kenyeret úrvacsorai kenyérként az Új kenyér vagy Új búzazsenge ünnepén vették magukhoz. Amikor januárban is vásárolható nyári vagy őszi szezongyümölcs és zöldség, hányan érezzük igazán annak jelentőségét, hogy illatos friss paradicsom-ból készíthetünk salátát, hogy illatos szőlővel és lágy ke-nyérrel csillapíthatjuk éhségünket? Hányan éljük át an-nak jelentőségét, hogy aratási hálaadó ünnepen valóban friss gyümölcs, zöldség, friss kenyér és szőlő kerülhet az Úr asztalára, az oltárra? […]

A reformáció idején a mise áldozati jellege miatt a litur-giából elhagyták az úgynevezett offertórium, azaz fel-ajánlási részt, az idetartozó imádsággal. Annak ellenére történt ez így, hogy Luther hangsúlyozta, hogy Krisztus tökéletes engesztelőáldozata után Istennel szemben csak a hálaáldozatnak és magasztaló áldozatnak van jogosult-sága, és emlékeztetett az ősegyház istentiszteletéből is-mert hálaáldozat jellegű étel- és italadományok gyakorla-tára. Luther egyenesen istenkáromlásnak nevezte az úr-vacsora konszekrációja után felhangzó kijelentést: „Elődbe hozzuk, amit tőled kaptunk”. Mivel a középkori egyház felcserélte, illetve átértelmezte ezt a fajta hálaál-dozatot Krisztus testének és vérének áldozatával (miseál-dozat értelmezése), elkerülhetetlen volt, hogy a protes-táns egyház istentiszteletéből elhagyják ezt a különben teljesen jogos diakóniai elemet. […]

A második világháború után kibontakozó istentiszte-leti reformot követően néhány lutheránus egyházban is-mét ott találjuk az úrvacsora-liturgiában liturgikus elem-ként a kenyér és bor felajánlását, mint az Isten jóságából kapott javakból Istennek felajánlott hálaáldozatot. A vál-tozás annak köszönhető, hogy miközben a megújulás út-ját keresték, a teológusok felismerték, hogy helyesen ér-telmezve, a középkori miseáldozat jellegétől megtisztítva, a Teremtőtől kapott javak – kenyér és bor – felajánlásával az evangélikus liturgia ismét visszanyerhet egy régi, ős-keresztény liturgiai elemet, mely ráadásul nem csupán a római katolikus, de az ortodox keresztényekkel is össze-köt minket. […]

Jó volna, ha a megszokás kényelméből ki tudnánk sza-badulni, és őszinte hálával tudnánk Istenhez fordulni az aratási hálaadó istentiszteleten vagy a mindennapi al-kalmakon, amikor családunk körében megszegjük a ke-nyeret, és hálaadással fogyasztanánk az egészséges, táp-láló, jó ízű eledelt. És talán sikerül őszintén hálát adni az úrvacsorák alkalmával is a kenyérért és borért, a föld gyümölcséért és munkánk eredményéért, amit Isten ir-galmasan használ, hogy az számunkra élet kenyere és üdvösség itala legyen.

132018. ŐSZ

Apácai diák hosszúfalusi iskolában

BARTALIS JÁNOS (Apáca, 1893. július 29. – Kolozsvár, 1976. december 18.): a kiváló költő, a szabadvers első erdélyi művelője egyházunk felügyelője volt. Születésének 125. év-fordulójára hajdani iskolakezdésével emlékezünk. Önéletraj-zi kötete Az, aki én voltam címmel 1972-ben jelent meg a Kriterion Kiadónál.

Este kilenc óra tájt indultunk a két almásszürkével Hosszúfalu felé. Éjfélkor beértünk a botfalusi cukorgyár-hoz, ahol egy vendéglő színjében szoktak a Brassó felé igyekvő szekerek megetetni és megpihenni. Mi is meg-álltunk, és enni dobtunk a lovaknak. Én kikecmeregtem a jó meleg sarjú-ból, és kinyújtóztattam meggémbere-dett és elzsibbadt tagjaimat. Hajnal felé indultunk tovább, neki Brassó-nak. Sietnünk kellett. Hosszúfalu Brassótól még jókora távolságra volt, idejében ott akartunk lenni.

Szürke, hűvös szeptemberi reggel-re virradtunk. A Cenk Brassó felett alig rémlett. A távolabbi, Hétfalu fö-lötti havasokból meg éppen semmit sem lehetett látni. Riasztó, sötét, nagy, lomha fellegek jöttek. A szél egy-egy esőcseppet arcunkba csa-pott, majd mind sűrűbben vágott a zápor. Apám a lovakat nógatta.

Délelőtt tíz órára érkeztünk meg Hosszúfaluba nagy havas esőben. Én fejemre húztam a pokrócot, hogy ruhám át ne ázzék. Így nyargaltunk keresztül az egybeépült három falun, míg elértük az iskolát. A pokróc alól néha kikukucskáltam, de a falukból, amelyeken áthaladtunk, alig láttam valamit.

Az utcán mindenütt patakokban folyt a víz. A kanáli-sokban csobogott a piszkos lé.

Hosszúfaluban a szekeret beállítottuk az iskola közelé-ben lévő kocsma udvarára, a lovakat bekötöttük az istál-lóba, megcsutakoltuk, majd enni tettünk nekik a jászolba.

Aztán bementünk az iskolába. Jelentkeztünk az igazga-tónál. A hatalmas, nagy darab ember szívélyesen foga-dott, és mindjárt intézkedett, hogy a holmikat rakjuk be az internátusba, ahol már megvolt a helyem.

Azonnal levizsgáztattak az első osztály anyagából. Két tantárgyból tettem felvételit: nyelvtanból és számtanból. Már nem emlékszem, miket kérdeztek és tudtam-e vala-mit, de átengedtek és beírtak a második osztályba. Az egész vizsgáztatás megvolt tíz perc alatt.

Ekkor csengettek ki szünetre. Az iskola megbolydult, a tanulósereg, amelybe annyira vágytam, kitódult az ud-varra. Nagy zsivaj, eszeveszett futkározás töltötte be az udvart. Találkoztam Balázzsal és a kicsi Lazikával, akik nagyon megörültek, amikor megpillantottak az udvar

sarkában. Elláttak tanácsokkal: jó volna, ha ugyanabba a hálószobába kerülnék, ahol ők vannak. De szólt a csengő újból, vége volt a tízpercnek. A tanulók dobogva-robogva mentek fel a lépcsőn, be az osztályaikba, s aztán csend lett.

Apám lefizette a különféle díjakat az irodában, és sie-tett vissza Brassóba, hogy még vásárolni tudjon a bolt ré-szére. („Ne tegyem meg potyára a hosszú utat.”) Elkísér-tem a szekérig, és kezet fogtunk. Ölelés, csók nem volt di-vat nálunk. Majd felugrott a szekérre, meghúzta a gyeplőt,

rám nézett, és csak annyit mondott:– Oztán tudod, mi a dolgod. Oztán

ne fizessem hiába a sok drága pénzt!Én csak annyit mondtam:– Ne féljen, apám!A szekér indult, de mielőtt még

megrántották volna a lovak az istrán-got, odamentem és átöleltem a két al-másszürke nyakát, és kiesett a köny-nyem.

Aztán egy darabig még néztem, néztem hosszan a szekér után, míg el nem tűnt az utcakanyarban, és ak-kor, akkor, mint a csikó, nagyot ugrot-tam örömömben.

Diák voltam. [...]A vastengős szekér – rajta apám-

mal – elzörgött a szemem elől, és én ott álltam még pár pillanatig a kocs-ma előtt, a járda szélén, és szívemet nagy örömök környékezték. Íme, elér-tem, amire vágytam, amiért két éven

keresztül annyit sírtam és rimánkodtam.De egyúttal nagy félelmek és szorongások is elővettek:

mi lesz most velem? Vajon helyt tudok-e állani? Meg tu-dok-e birkózni a feladatokkal? Gyenge, sovány, lábadozó vagyok, most keltem ki a betegágyból. Hátha lever újból a betegség? De ennek nem szabad bekövetkeznie, mert ak-kor – jaj! Mert akkor – vége mindennek!

Apám jutott eszembe, amikor rám nézett hosszan, és a fejét csóválta. A szava is mindegyre visszariogott fülem-ben:

– Minek sietsz, te gyermek? Nem látod, alig állsz a lába-don? Várj még egy-két hetet, amíg megerősödsz. Vigyázz, nehogy rúdra kerüljön a bőröd!

De én nem vártam, én siettem, én biztos akartam lenni a dologban. Én ott akartam tudni már magam a hosszú-falusi polgári iskolában.

Most itt vagyok.Elhatároztam, hogy nagyon erősen fogok tanulni. Ha a

fejem kettőbe szakad is (ezt a kifejezést használtam akkor magamban), de mégis megmutatom, hogy érdemes va-gyok az iskoláztatásra. Meg kell állnom a helyem. Lássa meg apám, lássa meg a pap, a tanító, lássa meg az egész világ, hogy megállom a helyem. […]

BARTALIS JÁNOS

Csutak Levente grafikája

14 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Akiktől búcsút vettünk

Gernot Nussbächer

(Brassó, 1939. aug. 22. – Brassó, 2018. jún. 21.)

Az utolsó erdélyi történész-levéltáros, aki egyaránt szí-vesen beszélte a német, román, magyar és latin nyelvet. A kolozsvári egyetem történelem–filozófia szakán 1962-ben végzett, utána 1986-ig a brassói állami levéltárban dolgozhatott. Ekkor Svájcba kivándorló rokonai miatt fe-gyelmi úton a megyei könyvtárba helyezték át.

25 könyve és több mint 100 tudományos dolgozata kö-zül kiemelkednek Brassó város történetéről és Johannes Honterus munkásságáról szóló írásai, de elmélyülten fog-lalkozott a Barcaság és egész Erdély középkori történeté-vel, a román–magyar–szász együttélést és interetnikus kapcsolatokat is beleértve.

Jelentősek a papírgyártás és a nyomdászat, valamint az erdélyi céhes világ történetéről szóló írásai is.

Paul Philippi

(Brassó, 1923. nov. 22. – Brassó, 2018. júl. 28.)

Teológiai professzor, a Romániai Németek Demokrata Fórumának egyik alapítója, később elnöke, majd tisztelet-beli elnöke volt.

A második világháború alatt, akárcsak az erdélyi szász ifjakat, őt is besorozták a német hadseregbe. Harcolt a ke-leti fronton. A háború végén amerikai hadifogságba esett.

Teológiai és történelmi tanulmányokat az erlangeni egyetemen folytatott. Doktorátusa megszerzése után másfél évtizedig a heidelbergi egyetem diakóniai intéze-tét vezette. Miután román állampolgárságát 1982-ben visszanyerte, állandó tanári állást is vállalhatott a nagy-szebeni teológián.

Paul Philippi Nagyszeben díszpolgára és a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktora volt.

Jancsik Pál

(Brassó, 1936. nov. 12. – Kolozsvár, 2018. júl. 4.)

Kolozsvári gyülekezetünk presbitere, jeles költő, mű-fordító és könyvszerkesztő szülővárosában érettségizett, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen 1959-ben magyartanári diplomát szerzett. Az első Forrás-nem ze-déknek volt a tagja. Rövid ideig az Utunk hetilapnál, majd az Ifjúsági Könyvkiadónál dolgozott. 1970-től a Dacia Könyvkiadó szerkesztőjeként főként a Tanulók Könyvtára sorozatot gondozta. 1974-ben ő állította össze fiatal köl-tőink műveiből a Varázslataink című antológiát.

Műfordítói tevékenysége is jelentős, a klasszikus és kortárs román líra és a klasszikus német líra avatott tol-mácsolója volt. Számos népszerű gyermekverskötetnek is szerzője.

Utazás egy könyv és a borítója körül

Tamási Áronnak is tengeren, óceánon túlra, messzi idegenbe kellett „kitántorognia” ahhoz, hogy szállóigévé híresedett mondását – azért vagyunk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne – talpraesett Ábele érzé-keny hallásával egy életre megjegyezze. Hiányérzet, tá-volság, magány és nosztalgia egyenként sem csengenek túlságosan szívderítően, halmozottan pedig ugyanvalóst nem. És mégis nagyon sokszor éppen az együttes konstel-lációjukra van szükség, hogy mint derűltebb éjszakákon a csillagok, a költészet égboltozatán versekben is felra-gyogjanak.

Hosszú élete végén, amikor a költő már letenné a tollat, a sokat megélt, tapasztalt könyvszerkesztő még nekifog-hat, hogy verstermését, mások után végre a sajátját is, műfordításaival együtt még egyszer ki- és egyberostálja.

KRAJNIK-NAGY KÁROLY

152018. ŐSZ

Négy évvel ezelőtt, amikor gyűjteményes kötetével Jan-csik Pál minket megajándékozott, a könyv borítójának – Soó-Zöld Margit grafikai telitalálata – gazdag szimboliká-ja mellett a címe is elgondolkoztatott. Öreg, vihartépett platánfa ágai közt lombozat helyett, virágokként is pillan-gósereg kavarog önfeledt, színes extázisban. Szépség és kecsesség, de a gyorsan elszálló élet az illékony-múlékony pillanat szimbiózisának a hátterében hegyek, folyók tájjá, otthonná kerekítik ki a képet. Ahol otthon vagy e tájon, ol-vassuk a kötetcímben.

Távolság, magány, hiányérzet, nosztalgia, nos, a ti-zennyolc évesen Kolozsvárra szakadt költő tarisznyájá-ban a hamubasült pogácsa szerepét talán a gyermek- és ifjúkor tájélménye tudta legtovább betölteni. Ahol az ég kékje a legmélyebb, ahol népdalénekléssel kezdi az óráját a mártírsorsú magyartanár, ahol a legharsányabbak az ősz színei, ahol az öreg falak között féltve őrzött anya-nyelv több, mint kommunikáció, itt már bástya.

És miután végleg elnémul a költői szó, a könyborítón a platánfa tözsét átfonó gyászszalag is szomorú aktualitást nyer.

A házsongárdi nyughely körül a költő szülővárosából indult lelkész az egykori és az örök gyermeknek a terem-tés nagyszerűségére, azaz a világra való őszinte rácsodál-kozásáról és alázatáról beszél, a Brassóból, Barcaságból jött hittestvérek ajkán pedig felzendül a régi protestáns zsoltár, Tebenned bíztunk eleitől fogva.

„Más vagyok…”

Jó hangulatban indult a négyfalusi mozgássérültek Együtt nevű csoportja Sepsiszentgyörgy felé, ahová az ot-tani evangélikus gyülekezet és a Down-szindrómások Bartimeus csoportja hívta meg, hogy közösen ünnepelje-nek a diakóniai vasárnapon.

Az idei találkozót immár hagyományosnak is nevez-hetnénk, hiszen tavaly júniusban – ugyancsak Egymá-sért együtt címmel – a négyfalusiak meghívására Bácsfa-luban találkozott a két testvércsoport.

„Ez a világ egészen más életstílust gyakorol – mondta Zelenák József esperes. – Mindenáron a nagyságra, a ha-talomra, az elsőségre tör. Ezért van annyi viszály a csalá-dokban, annyi harag az emberek között, manapság még a testvérek között is, ezért van háborús feszültség nemze-tek között, mert még mindig nem tanulta meg az ember azt, amit Jézus nemcsak elméletileg adott nekünk, hanem gyakorlatilag is megélt közöttünk.

A fogyatékkal élő embertársainknak segítségre, tá-maszra, szeretetre van szükségük, akár egy jó szó erejéig is. Megsokszorozva viszonozzák a szeretetet, az Istenbe

vetett hitük és bizalmuk pedig többnyire példaértékű. Még a keresztények római üldözésének korából maradt fenn a következő történet: egy római hadvezér az egyik keresztény gyülekezet vezetőitől az egyház kincseit köve-telte. Nemsokára a keresztény elöljárók felsorakoztatták maguk mellé a sántákat, vakokat, fogyatékkal élőket. Rá-juk mutatva így szóltak: „Íme, az egyház kincsei…”

Ma is itt vannak közöttünk ezek a kincsek. A sepsiszent-györgyi Bartimeus csoport Down-kóros tagjai sok hozzá-értéssel és kedvességgel összeállított bábjeleneteikkel sze-reztek elismerést a jelenlévők körében, míg a négyfalusi Együtt csoport szájharmonika-előadással, énekkel, versek felolvasásával (Bálint Enikő saját versével) mutatkozott be a helyi gyülekezetnek. Befejezésül egy rövid részlet Kerner Mariann Más vagyok című verséből, amelynek szakaszait a négyfalusiak felváltva olvasták fel: „Épp úgy, mint ahogy esténként neked, / Belesajdul a lelkem, ha a világ kinevet. / Ezért kérlek szépen, segíts nekem élni, / Az utcát járva ne kelljen úgy félni / A sok szomorú, sajnálkozó arctól. / Elég volt már, sok is a kudarcból. / Nézz a szemembe, lásd, más vagyok, / De szemem, mint a tiéd, úgy ragyog.”

Gábor Ilona

16 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Hagyományünnep Háromfaluban HANKÓ SZILAMÉR

EGY ÉV KIMARADÁS UTÁN, 2018. június 24-én ismét sikerült megszervezni a Háromfalusi Hagyományok Ün-nepét, sorban a negyediket. Nagyon sok olyan (közösségi) kincsnek vagyunk a birtokosai, amelyek külön-külön nézve, nem tűnnek fontosnak vagy különösebben érté-kesnek, de egymás mellé állítva már egy egészen más ké-pet láthatunk.

Hagyományaink és szokásaink tárháza a viseletektől a táncokig és énekekig mutatja meg igazából azt, hogy kik vagyunk.

Az idei hagyományünnep lényegében erre próbált megfogalmazni egy üzenetet: egyházi és népi hagyomá-

nyaink magukban hordozzák az identitásunkat, azt a biz-tos tudatot, hogy tartozunk valahova, és ott, abban a kö-zösségben, amelybe beleszülettünk, a mi feladatunk az, hogy ezt a felismerést cselekvő életté alakítsuk.

Ezért is volt a szervezők célja, hogy az eddigi kereteken belül a hangsúly az élő hagyományokra kerüljön: nem nosztalgiával tekintve régi dolgainkra siránkozunk a je-len gondjain, hanem felismerve a régiektől kapott és a ha-gyományokba, szokásokba kódolt feladatot megfejtsük, és azt saját életünkre alkalmazzuk.

Mert tapasztaljuk és az idén különösen nagy erővel ta-pasztaltuk meg azt, hogy az előttünk járók igenis üzene-tet kódoltak mindabba, amit szellemi örökségként ránk testáltak.

Hogy csak egy példát emeljek ki: napsütésben bárki fel tud vonulni – mondta ki Gödri Alpár tatrangi lelkész ba-rátom, amikor szombat reggel a zuhogó esőt látva, nem kis rémülettel hívtam fel, hogy na, most mit csinálunk. Nem hátrálunk meg – mondta, és hangjában sok évszáza-dos csángó magyar öntudat szólalt meg.

Így hát felvettük a csángó inget, elővettük az „esőtartón-kat”, és beálltunk a fúvósok mögé, akik a kitartás példaké-peiként álltak akkor és ott előnkbe, és felvonultunk a temp-lomba. És aki ott volt velünk, hiszem, hogy nemcsak él-ményként élte meg a felvonulást, hanem hitvallásként is: nem hátrálunk meg, hiszen elődeink sem hátráltak meg, akik a maguk rendjén nem egy kis esővel, hanem ennél

sokkal nagyobb ellenfelekkel szemben állva mondták ki ugyanezt és tartottak ki hitük, egyházuk és népük mellett.

Ahogyan nem hátráltak meg egyházi elöljáróink sem, akikről az istentiszteleten emlékeztünk meg. Koszta Ist-ván brassói lelkész, a IV. Hagyományünnep igehirdetője is erről beszélt, amikor is kitartásra és gyümölcstermő életre biztatta, szólította fel az ünneplőket. És ennek je-gyében áldotta meg Zelenák József esperes az Argay György pürkereci lelkész, evangélikus püspök emlékére állított emléktáblát.

Az ünnepi úrvacsorás istentiszteletet a brassói evangé-likus-lutheránus egyház kórusának előadása követte Kovács Ildikó karnagy vezetésével, majd mintegy átveze-tésként az egyházi térből a népi hagyományok terébe, a szintén brassói Mátka népdalcsoport éneke zárta az is-tentiszteletet.

A hagyományos csoportkép elkészítése után még a nap is kisütött, a résztvevők a pürkereci kultúrotthon udvarán felállított sátorban folytatták az ünneplést, ahol felléptek Háromfalu boricásai, a csángó leányok mutatták be tán-cukat, felléptek a tatrangi Manócska óvoda táncosai, a négyfalusi Sipirka népi játékokat mutatott be, majd a Mát-ka néptánccsoport mutatott be nagy sikernek örvendő előadást. A sepsiszentgyörgyi Lőrincz István népdaléne-kes már az ünnep záróakkordjaként szólalt meg, azzal a reménységgel, hogy jövőre ismét egy napon együtt ünne-pelhetjük mindazokat a hagyományokat, szokásokat, amelyek múltunkból a jövőnkbe vezetnek minket.

Zárógondolatként pedig a három szervező egyházköz-ség (Tatrang, Zajzon és Pürkerec) nevében szeretném megköszönni azoknak az önkénteseknek, egyháztagok-nak a segítségét, akik teljes mellszélességgel odaállva az ünnep szervezése mellé, munkájukkal szó szerint lehető-vé tették az alkalom zökkenőmentes lebonyolítását, csak az ő kitartó és lelkes munkájukkal sikerült a mintegy 400 résztvevőt vendégül látni. És köszönetünket szeretnénk kifejezni Tatrang község alpolgármesterének, Szász Atti-lának is, aki a maga rendjén a tőle már megszokott nagy-vonalúsággal és segítő szándékkal állt a szervezők mellé. Isten áldása kísérje életüket.

172018. ŐSZ

Rostocki egyháznapok

Rostock város 800 éves születésnapja alkalmából a vá-rosi és egyházi vezetők rostocki egyháznapokat (Stadtkir-chentag800) szerveztek, ahova az észak-németországi lutheránus egyház testvéregyházait is meghívták.

Tilman Jeremias lelkész és a Stadtkirchentag főszerve-zője meghívására a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyházat Bandi Márta lelkész és Fogarasi Szép Krisztina képviselték.

Június 29-én, pénteken lehetőségünk volt az „Egyházi központ” (Zentrum kirchlicher Dienste) megismerésére, illetve délután pedig a rostocki egyházmegye esperese meghívásának tettünk eleget. Wulf Schünemann eperes úr a hivatalában fogadta a Sendoro püspök úr vezette tanzániai küldöttséget és egyházunk küldötteit. Itt lehe-tőségünk volt egyházunk bemutatására, illetve megis-merhettük a tanzániai egyházkerület helyzetét.

Szombaton a város főterén került megrendezésre a Kir-chentag Rostock800, melyet Jeremias Tilman és Roland Methling főpolgármester nyitott meg a főszínpadon. A színpadon egész nap változatos programok követték egy-mást egészen az esti záró istentiszteletig. A délutáni workshopok és előadások változatos sorából mindenki talált kedvére valót. A fő előadás meghívottja volt Joa-chim Gauck lelkész, volt államfő, aki a pódiumbeszélge-tés során arra a kérdésre is kereste a választ, hogy milyen szerepe van a keresztyénségnek a politikában. A főtéren felállított sátrakban megismerhettük az egyházkerület-hez tartozó szervezeteket, illetve néhány gyülekezetet, és

volt lehetőségünk találkozni a GAW helyi vezetőivel is. Vasárnap Warnemünde evangélikus gyülekezetébe láto-gattunk, ahol Harry Moritz lelkészkollégával együtt tar-tottuk az istentiszteletet, illetve hirdettem Isten igéjét.

A vasárnapi és hétfői napokon a találkozásokra és kap-csolatépítésre szenteltük az időt, így volt lehetőségünk a rostocki gyülekezetek tagjaival, illetve a tanzániai kül-döttekkel is több időt tölteni, illetve ellátogatni Sülstorfba és Ribnitzbe is, ahol potenciális partneri kapcsolatok ki-alakításáról is beszélgettünk.

Tartalmas, találkozásokban gazdag néhány nap után térhettünk haza.

Bandi Márta

Felfedezők világörökségeink útján

Másodszor részesültünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásában, így augusztus 17–19. között történel-mi felfedezőútra indultunk magyarországi világöröksé-gek útján. A kirándulás alkalmával 26 gyülekezeti tag lá-togatott el a 82 000 hektáron elterülő Hortobágyi Nemze-ti Parkba, mely az UNESCO világörökség részét képezi. A nemzeti park, mely rezervátum is egyben, növény- és ál-latvilágával elbűvölte a látogató csoportot. A gémesku-tak, a kilenclyukú híd, a látogatóközpont, a Horto-bágy-halastavi kisvasút, a Hortobágyi Vadaspark, illetve a kirakodóvásár voltak a legfontosabb látnivalók.

Hollókő szintén az UNESCO világörökség részét képezi. Itt elsőként a palóc település várát látogattuk meg, mely messziről tündökölt fenséges szépségében. Mélyebb bete-kintést nyerhettünk a vár történetébe és évszázados, hol viharos, hol békés időszakába. A völgyben megtekintet-tük Ófalut, amely Hollókő része. Ófalu a mai napig élő pél-dája a falusi élet hagyományos formájának, amely eltűnő-ben van. Csupán 55 lakó- és gazdasági épülete arra kész-teti a látogatókat, hogy megcsodálják egyedi stílusukat.

Ellátogattunk Máriapócsra, Magyarország egyik leg-nagyobb zarándokhelyére, mely település lakói szívvel-lé-lekkel a Nagyboldogasszony-napi búcsúra készülődtek. A főtéren meglátogattuk a görögkatolikus kegytemplomot, majd kijövet füllel-szemmel megcsodálhattuk a templom kis harangjainak dallamos játékát.

A felfedezőút során közösen ellátogattunk Nagygécre, abba a faluba, melyet az 1970-es árvíz teljesen elöntött, majd ezt követően kitelepítettek. A gyülekezeti tagok, il-letve néhány látogató jelenlétében közös vasárnapi isten-tiszteletet tartottunk a nagygéci Árpád-kori református templomban, mely épület műemlékvédelem alatt áll. Ezt követően bejártuk a kéthektáros emlékparkot.

Egy gazdag történelmi múlttal megáldott országba lá-togathattunk el – az anyaországba, ezért úgy érzem, köte-lességünk megismerni és megismertetni gyerekeink, unokáink számára is annak múltját, építészeti örökségét, illetve természeti kincseit. A 26 részt vevő gyülekezeti tag teljesen átszellemülve és feltöltődve tért vissza Szatmár-németibe augusztus 19-én késő délután.

Illyés Sándor

18 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Ifjúsági és családos tábor Krizbán

Július 11–15. között szerveztük meg a kétévente sorra kerülő ifjúsági tábort a krizbai gyülekezet udvarán.

A zömében brassói és barcasági fiatalok, valamint a tá-borvezetők és önkéntesek, több mint 60-an, öt napon ke-resztül vállalva az együttlakás nehézségeit és szépségeit, tapasztalták meg újból azt, ami minden ilyen jellegű tá-bor felejthetetlen emléke: tűz körüli közös éneklések, áhí-tatok, csoportos foglalkozások és nemegyszer késő éjsza-kába nyúló beszélgetések építő erejét, melyek átalakítják, átformálják lelkünket, jobb magyar emberekké tesznek.

Kopecsni Gábor, a Felföldi Baranta Iskola alapítója el-méleti és gyakorlati előadást tartott a magyar nép harc-modoráról. Betekintést nyertünk a barcasági csángó népi bútorfestészetbe, amit Kopecsni Mikolt bútorfestő taní-tott. Moldvai csángó táncokkal is megismerkedhettünk, amit Ráduly Sándor és felesége, Zsuzsa tanított. Incze Zsolt református esperes interaktív előadást tartott a csa-

ládról. A szombati kiránduláson a krizbai Mesterkertbe már egy összeforrott csapat vonult fel.

A tábor záróakkordja és egyben csúcspontja a vasárna-pi úrvacsorás istentisztelet volt, amely során Nánai Lász-ló, magyarországi tábori lelkész – táborunk áhítatfelelőse – igehirdetésében mintegy összegezte és lezárta a család-ról szóló igehirdetési sorozatát.

Ezúton is megköszönjük mindenkinek, aki támogatott, segített és lehetővé tette a táborozást.

Bencze Nimród

Kincskeresők Halmágyon

A szórványban, magyar oktatási intézmények nélkül élő és felnövő gyermekek és fiatalok számára kulcsfontos-ságú, hogy az egyházközségek magyar nyelvű és színvo-nalas programokat kínáljanak. Ezt a tényt szem előtt tart-va a halmágyi egyházközség lelkészei idén is megszervez-ték a gyülekezeti bibliahetet, ezúttal az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő anyagi hozzájárulásával.

Az ötnapos tábor hátterét egy komoly csapat alkotta, és biztosította a foglalkoztatás, illetve élelmezés feltétele-it. Édesanyák, akik minden nap a konyhában tevékeny-

kedtek, és gondoskodtak a testi táplálékról; illetve az az öt fiatal – név szerint ifj. Baranka György, ifj. Baranka Má-ria, Dobreán István, Füzesi Judit és Koller Fanni –, akiket a nagytarcsai evangélikus gyülekezet, lelkészük, Baran-ka György vezetésével delegált Halmágyra.

A tábor tematikája a KOEN Alapítvány idei programját (Állati küldetés!) követte. Három korcsoportban zajlott a bibliai történet elmélyítése és feldolgozása. A közös ebéd után egy szabadtéri játékos órán pihenhettek a résztve-vők. A délutáni sokszínű kézműves programokat három délután még külön bábjátékprogram is színesítette, me-lyet Miklós-Dienes Lídia vezetett; illetve egy délután Hal-mágyi Csaba vezetésével népi motívumok festésében pró-bálhatták ki magukat a vállalkozók.

A tábor utolsó délutánján Zorkóczy Zenóbia színmű-vész egyszemélyes, Rosszcsont Zénó című gyermekszínda-rabja került bemutatásra.

Augusztus 11-én, szombaton a Halmágyi Napot meg-nyitó istentiszteleten részt vettek a táborozók, és rövid énekes bemutatóban adtak számot mindarról, amit meg-tanultak. Velük együtt adhatott hálát az egész gyüleke-zet, hogy Isten minden szükséges feltételről gondosko-dott, és egy lélekben felemelő és hálára indító közössé-günk lehetett egy héten keresztül.

Bandi Márta

A Bethlen Gábor Alap Zrt. támogatásának köszönhető-en a kolozsvári egyházközség lelkes csapata nemcsak a marosvásárhelyi egyházközség fennállásának 200. évfor-dulóján és a kolozsvári egyházmegye közgyűlésén vehe-tett részt, hanem gyülekezeti kiránduláson is. A tordai sóbányán kívül meglátogattuk Bözödújfalut, valamint a kőrispataki szalmakalap-múzeumot, majd a szovátai pi-hentető szállás után felfedeztük a parajdi sóbánya szépsé-geit, Korondon megcsodálhattuk az aragonitmúzeumban kiállított, egyedi féldrágakőből készült tárgyakat.

Fehér Olivér

Nyári táboraink• folytatás a 7. oldalról •

192018. ŐSZ

Gyermekoldal

Kedves Olvasó!

Remélem, jól telt a nyarad, kipihented magad, és sok-sok élménnyel gazdagodva tértél vissza és kezdted az új tanévet.

Arra szeretnélek kérni, hogy most gondolj vissza a nyárra, mindarra, ami veled történt a vakációban, és fo-galmazd meg, hogy mi az, amiért hálás vagy, amit Isten-nek megköszönhetsz.

Azért kértelek erre, mert az ősz az az időszak, amikor betakarítjuk a megérett gyümölcsöket, zöldségeket, és megköszönjük azokat Istennek. Az egyházi évben is októ-ber első vasárnapját aratási hálaadó vasárnapnak nevez-zük, és arra ad alkalmat, hogy hálatelt szívvel álljunk Is-ten elé mindazért, amit ő adott.

A Bibliában nagyon sokszor olvashatunk a háláról, és Pál apostol is nagyon sokszor buzdít és írja, hogy minde-nért hálát adjatok. Azért van szükségünk az ilyen fajta buzdításra, mert nem mindig jut eszünkbe Istennek kö-szönetet mondani. Az alábbi történetben is azt láthatjá-tok, hogy nem mindenki tud hálát adni, köszönetet mon-dani.

„Jézus tanítványaival elindult Galileából Jeruzsálem-be. Útja nem a Jordánon túl vezetett, mint ahogy a galile-aiak szoktak Jeruzsálembe menni, hanem a zsidók által megvetett Samárián keresztül. Egy faluban tíz leprással találkozott. Bizonyos távolságra tőle megálltak, és kiál-tozva kérték:

– Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!Amikor Jézus meglátta őket, azt mondta nekik:– Menjetek el, mutassátok meg magatokat a papoknak.A leprások erre elindultak a papokhoz, és útközben

megtisztultak.Amikor egyikük látta, hogy meggyógyult, visszatért

Jézushoz. Közben fennhangon dicsőítette Istent.Jézushoz érve leborult lábainál, és hálát adott neki.Ez a férfi samáriai volt.Az Úr Jézus megkérdezte: – Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi ki-

lenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?

Aztán a meggyógyulthoz fordult: – Kelj fel, menj el, hited megtartott téged.”

(Lukács 17,11–19)

Te hogy állsz a hálaadással és köszönetmondással? Eszedbe jut megköszönni Istennek reggelenként a pihe-nést, a szüleidet, nagyszüleidet, azt, hogy van mit enned, amit felvenned, a barátaidat, azt, hogy meghallgatja imádságodat és a sok-sok más jó dolgot, amit adott?

Ragassz egy papírt a szekrényed vagy szobád ajtajára, és próbáld meg mindennap ráírni azt, amiért hálás vagy. Ez azért jó, mert akkor, amikor rossz napod van, elolvas-hatod, és rájössz arra, hogy sokkal több mindenért le-hetsz hálás, mint szomorú, ugyanakkor ez bátorítást ad, hogy Istenhez fordulj, és bátran merj tőle kérni.

Keresd meg a különbségeket a két kép között! (Nyolc van.)

Vezesd el a betegeket Jézushoz!

MINDEN KEDVES ÓVODÁSNAK

ÉS ISKOLÁSNAK

LELKI GAZDAGSÁGBAN

ÉS TUDÁSSZOMJBAN

BŐVELKEDŐ TANÉVET KÍVÁNUNK!

20 EVANGÉLIKUS HARANGSZÓ

Frida Kahlo keresztje

Ha választani kellene olyan festőt, aki képi világában és életművében egyértelműen keresztény értékrendet képvisel, biztosan kevesen választanák a kicsapongó, nyersen őszinte Frida Kahlót, aki a női szenvedés és sze-xualitás megragadásával feminista popkulturális ikon is lett. Jelen írás mégis arra tesz kísérletet, hogy a budapesti Frida Kahlo-kiállítást teológiai szempontból elemezze.

Ahogy belépünk a kiállítótérbe, a festőnő fontosabb életrajzi állomásait bemutató „idővonala” mellett rögtön szembetűnik A törött oszlop című 1944-es festménye, amely az egyetlen ebben a teremben, közvetlenül a láto-gató útjába állítva, tehát szándékoltan megadja a kiállítás keretezését is. Ez a festmény megjelenít mindent, ami emblematikus Frida Kahlo művészetében: a fizikai fájdal-makkal járó szenvedést és annak kendőzetlenségét, a ki-tárulkozást és a gyermektelenség kínját. A mexikói mű-vésznővel kapcsolatban ezek a szinte unalomig ismételt frázisok. Ez a kép viszont egyben egy erőteljes Krisz-tus-utalás is. Minderről a testszerte elszórt szögek és a de-rék körül húzódó, fehér lepel árulkodik. De a szimbólumok nélkül is működne ez az áthallás, hiszen ha van olyan mo-tívum, mely lehetővé teszi bármely művészeti alkotás teo-lógiai szempontú olvasatát, az a szenvedés megragadása.

Luther Márton a Heidelbergi disputáció 18–20. tételé-ben ezt írja: „Nem az nevezhető méltán teológusnak, aki Isten láthatatlan dolgait az ő teremtett műveiben felfogva szemléli. Hanem az nevezhető méltán teológusnak, aki Istennek látható műveit, azaz a »hátát« a szenvedésekben és a keresztben szemlélve fogja fel. A dicsőség teológusa a rosszat jónak, a jót rossznak mondja, a kereszt teológusa azt mondja, ami a valóság.”

Frida Kahlóból eszerint kiváló lutheránus teológus vál-hatott volna, ő azonban más eszközt választott ahhoz, hogy céltalan szenvedéseit túlélje, sőt valamilyen módon transzformálja is: a művészetet.

Tizenhét éves korában túlélt buszbalesetén és Diego Riverával való küzdelmes házasságán túl a gyermekte-

lenség sújtotta leginkább a mexikói művésznőt. Frida soha nem szenvedhetett a saját gyermekeiért, mivel nem hozhatta őket világra. Céltalan, értelmetlen fájdalmakkal kellett küzdenie.

Mégis otthonra lelt a fájdalmában, és felépítette magát belőlük. A fájdalom, a szenvedés megélése és leplezetlen-sége tette lehetővé számára azt is, hogy ennyire ragasz-kodjon az élethez, és mindahhoz, amit adni tud neki.

Ezt az életszeretetet mutatja be a Viva la vida!, Éljen az élet! feliratozású terem is, mely a Frida szerelmeiről szóló képeket, dokumentumokat mutatja be, köztük a Nickolas Muray (Muray Miklós) fotográfusnak, magyar szeretőjé-nek magyarul írt szerelmes levelét is.

Az életmű valóban nem állítható elénk keresztény ikonként, de Frida szándéka sosem volt, nem is lehetett az, hogy keresztény festőként tartsuk számon. Ő egy me-xikói nő volt, katolikus háttérrel, mégis inkább az ősi, po-gány, mexikói motívumvilágból merített. […]

A virágkoszorú, a naturalista ábrázolás és a mondat-szalag gyakran felbukkannak Frida Kahlo képein, tudato-san használta tehát ennek a katolikus hagyománynak az elemeit. Kétségkívül hangsúlyosabb azonban az életmű-vében az a hagyomány, melyet Mexikó kereszténységet megelőző, törzsi vallásából merít, és amelyet az anyaság-gal kapcsolatos képeknél helyeztek el a budapesti kiállítá-son. A Frida-képek mellett megjelenő istennőszobrok és -maszkok, termékenységi jelképek legalábbis ezt mutatják.

Frida Kahlo egyáltalán nem volt „jó keresztény”, a leg-kevésbé sem élt feddhetetlen életet. Mégis mindaz, amit a szenvedés valódi természetéről mutatnak a képei, közel állnak a kereszt teológiájához. Talán olykor közelebb is, mint amit a dicsőségtől és pompától, földi hatalmi jelké-pektől és ragyogástól hemzsegő egyháztörténeti és mű-vészeti remekek mutattak évszázadokon át.

(Forrás: kotoszo.blog.hu)

A Remekművek a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedó-ból című kiállítás megtekinthető a Magyar Nemzeti Galé-riában november 4-ig.

Szenvedéstörténet a modern művészetben LABORCZI DÓRA

A törött oszlop (részlet)

Frida Kahlo: Önarckép