12
Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy mit hoz a szeptem- berre ígért új nyugdíjtörvény. Egyes vélemények szerint előfordul- hat, hogy összeomlik a romániai nyugdíjrendszer, és a havi egymilliárd euróra rúgó összeget nem fogja tudni folyósítani a kor- mány, az állami nyugdíjalap hiánya ugyanis közelít a 28 milliárd lej felé, ami a hazai össztermék 3,5 százalékát teszi ki. Ezt erősítendő terjedtek el a híresztelések, miszerint a rendszer három pillére közül (az állami nyugdíj, a kötelező magánnyugdíj és a nem kötelező magánnyugdíj) a másodikat, amit 2007-ben ve- zettek be, és a 35 év alatti alkalmazottak számára kötelező – foko- zatosan beolvasztják az állami nyugdíjrendszerbe. Holott, amikor bevezették, azt ígérték, hogy 2016-ra 5,1 százalékról 6 százalékra növelik azt az összeget, amit az állam havonta át kell utaljon a ma- gánbiztosítóknak. Növelés helyett a társadalombiztosítási járulé- koknak a dolgozókra való áthárítása nyomán az összeget idéntől 1,35 százalékkal csökkentették (3,75 százalékra). Az ellenzék szerint ez az intézkedés a magánnyugdíjrendszer ellehetetlenítéséhez vezet, a kormányfő ezzel szemben azt állítja, hogy nincsen semmi gond, hiszen januártól húsz százalékkal nőtt az átlagbér, ami kiegyenlíti Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat A Sanitas Szakszervezeti Szövetség teg- nap 9 és 11 óra között figyelmeztető sztrájkot tartott. A kétórás tiltakozásra az ország legtöbb kórházában sor ke- rült. A Marosvásárhelyi Sürgősségi Kli- nikai Kórház előcsarnokában mintegy 200 egészségügyi alkalmazott gyűlt össze, a tevékenység azonban a kórház egyik részlegén sem szünetelt. A Sanitas azt követeli, hogy tárgyalják újra a kollektív munkaszerződést. A szervezet alel- nöke, Mircea Ciocan elmondta, a tárgyalások tavaly áprilisban kezdődtek, de a három hónap- nyi intenzív megbeszéléseket nem követte a szerződés aláírása. Az egészségügyi dolgozók érdekvédelmi szervezete azt szeretné, ha a kol- lektív munkaszerződés alkalmazható lenne az egészségügyi rendszer egészére. A tegnapi figyelmeztető sztrájk alatt több kórházban az alkalmazottaknak csak egyhar- mada dolgozott, a sürgősségi ellátást azonban mindenhol biztosították. A Sanitas vezetői azt szeretnék, hogy az egészségügyi minisztérium képviselőivel való tárgyalások még ezen a héten lezáruljanak, de attól tartanak, hogy a kollektív munkaszerződés iktatására az elkövetkező na- pokban nem kerül sor, ami azt jelenti, hogy nagy valószínűséggel folytatódnak a tiltakozó megmozdulások. „Zöld javak” újrahasznosítása Hétfőn délelőtt Marosvásárhelyen, az Oázis Alapítvány Dr. Emil Dandea utcai székhelyén hulladékcsökkentést célzó környezettudatos projektet, a növényi hulladék komposztálását mu- tatták be, amelyet a Közösen a Lidllel egy jobb jövőért 2018-as programja keretében valósítanak meg. ____________4. Drágán add az életed – City’us módra Mint az ismert hollywoodi mozifilmso- rozatban: akárhány csapást kapott is ebben a szezonban a korábbi hatszo- ros bajnok, sehogy sem akart elpusz- tulni a színről. Sőt, akár az említett filmek főhőse: makacsul életben akar maradni a végéig. ____________8. (Folytatás a 4. oldalon) 2018. május 8., kedd LXX. évfolyam 102. (19887.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Antalfi Imola Bodolai Gyöngyi Fotó: Nagy Tibor (Folytatás a 3. oldalon)

Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Félig üres, vagy félig tele van?

Nagyban folynak a találgatások arról, hogy mit hoz a szeptem-berre ígért új nyugdíjtörvény. Egyes vélemények szerint előfordul-hat, hogy összeomlik a romániai nyugdíjrendszer, és a haviegymilliárd euróra rúgó összeget nem fogja tudni folyósítani a kor-mány, az állami nyugdíjalap hiánya ugyanis közelít a 28 milliárdlej felé, ami a hazai össztermék 3,5 százalékát teszi ki.

Ezt erősítendő terjedtek el a híresztelések, miszerint a rendszerhárom pillére közül (az állami nyugdíj, a kötelező magánnyugdíjés a nem kötelező magánnyugdíj) a másodikat, amit 2007-ben ve-zettek be, és a 35 év alatti alkalmazottak számára kötelező – foko-zatosan beolvasztják az állami nyugdíjrendszerbe. Holott, amikorbevezették, azt ígérték, hogy 2016-ra 5,1 százalékról 6 százalékranövelik azt az összeget, amit az állam havonta át kell utaljon a ma-gánbiztosítóknak. Növelés helyett a társadalombiztosítási járulé-koknak a dolgozókra való áthárítása nyomán az összeget idéntől1,35 százalékkal csökkentették (3,75 százalékra). Az ellenzék szerintez az intézkedés a magánnyugdíjrendszer ellehetetlenítéséhez vezet,a kormányfő ezzel szemben azt állítja, hogy nincsen semmi gond,hiszen januártól húsz százalékkal nőtt az átlagbér, ami kiegyenlíti

Figyelmeztető sztrájk a kórházakban

Kérik vissza a pótlékokat

A Sanitas Szakszervezeti Szövetség teg-nap 9 és 11 óra között figyelmeztetősztrájkot tartott. A kétórás tiltakozásraaz ország legtöbb kórházában sor ke-rült. A Marosvásárhelyi Sürgősségi Kli-nikai Kórház előcsarnokában mintegy200 egészségügyi alkalmazott gyűltössze, a tevékenység azonban a kórházegyik részlegén sem szünetelt.

A Sanitas azt követeli, hogy tárgyalják újra akollektív munkaszerződést. A szervezet alel-nöke, Mircea Ciocan elmondta, a tárgyalásoktavaly áprilisban kezdődtek, de a három hónap-nyi intenzív megbeszéléseket nem követte aszerződés aláírása. Az egészségügyi dolgozókérdekvédelmi szervezete azt szeretné, ha a kol-lektív munkaszerződés alkalmazható lenne azegészségügyi rendszer egészére.

A tegnapi figyelmeztető sztrájk alatt többkórházban az alkalmazottaknak csak egyhar-

mada dolgozott, a sürgősségi ellátást azonbanmindenhol biztosították. A Sanitas vezetői aztszeretnék, hogy az egészségügyi minisztériumképviselőivel való tárgyalások még ezen a hétenlezáruljanak, de attól tartanak, hogy a kollektívmunkaszerződés iktatására az elkövetkező na-pokban nem kerül sor, ami azt jelenti, hogynagy valószínűséggel folytatódnak a tiltakozómegmozdulások.

„Zöld javak” újrahasznosításaHétfőn délelőtt Marosvásárhelyen, azOázis Alapítvány Dr. Emil Dandeautcai székhelyén hulladékcsökkentéstcélzó környezettudatos projektet, anövényi hulladék komposztálását mu-tatták be, amelyet a Közösen a Lidllelegy jobb jövőért 2018-as programjakeretében valósítanak meg.

____________4.Drágán add az életed – City’us módraMint az ismert hollywoodi mozifilmso-rozatban: akárhány csapást kapott isebben a szezonban a korábbi hatszo-ros bajnok, sehogy sem akart elpusz-tulni a színről. Sőt, akár az említettfilmek főhőse: makacsul életben akarmaradni a végéig.

____________8.(Folytatás a 4. oldalon)

2018. május 8., kedd LXX. évfolyam 102. (19887.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Antalfi Imola

Bodolai Gyöngyi

Fotó: Nagy Tibor

(Folytatás a 3. oldalon)

Page 2: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Mintegy másfél hónapja ismétépítőtelep Nyárádszereda köz-pontja, munkagépek és mun-kások nyüzsgése, illetvefelbontott tér okoz kisebb fenn-akadásokat a közúti forgalom-ban. Már nem sokáig –nyugtatnak meg az illetékesek.

A március végén elkezdett munká-latok révén a városháza és a főtér alsórésze közötti szakaszon építik át a teretés a zöldövezetet, úgynevezett „repre-zentatív” tér, egy nagyobb, nyitott,gyalogosok, sétálók fogadására, pihe-nésére is alkalmas hely épül a polgár-mesteri hivatal előtt, továbbá teljesenmegújul a zöldövezet, a járda- és aparkolórész. „Erre már rég vártunk, re-méljük, ettől Szereda szebb lesz” –mondta el Tóth Sándor polgármester,hozzátéve, hogy a kivitelező gyorsan,látványosan halad, és ígérete szerintmég ebben a hónapban mindennel el-készülnek. Nem hosszú, de annál ne-hezebb szakaszról van szó, ugyanisműszaki vezetékeket kellett a talajban

helyezni, ami nagy földmunkálatokkaljárt – ugyanis a gyengeáram, a közvi-lágítási és lakossági villanyvezetékeklekerülnek az eddigi villanyoszlopok-ról, eltűnnek a huzalok, és csak néhányközvilágítást szolgáló oszlop marad azegész főtéren, a Nyárádig – mutatott ráaz elöljáró, aki ezúttal is köszönetetmondott a lakosság és az átutazókmegértéséért, a pozitív és az építő jel-legű visszajelzésekért, ugyanis mindigfelmerülnek olyan gondok is, ame-lyekre a tervezésnél nem számítottak,így a meglátásokat, felvetéseket ismegpróbálták időközben megoldani.

Szükség is volt erre a beruházásra,de a helyzet is adott volt, ugyanis kié-pült vagy kicserélődött a szenny- ésivóvízhálózat ezen a szakaszon is, ígya tér meg volt bontva. A beruházástsaját alapokból végezteti a város. Re-mélik, hogy éppen olyan lesz az új tér,mint annak elfogadott látványtervemutatja, és ez nemcsak a helyiek,hanem az átutazók tetszését is elnyeri,megállásra, pihenésre hívja őket. Ter-mészetesen a munkálat, a munkagépekés az építőanyagok helyet igényelnek,ezért ezen a szakaszon az építés ide-jére felszámolták a parkolási lehetősé-

get és „karcsúsították” az úttestet, amiérthető kényelmetlenséget okoz, demég egy kis türelmet kérnek minden-kitől, hiszen olyan szakaszról van szó,amelyen alig egy perc alatt át lehet ha-ladni – tette hozzá a polgármester, akiazt szeretné, hogy a munkálat befejez-tével nemcsak szép, hanem autóvalkönnyen átutazható legyen a főtér,amely nem elriasztja, hanem vonzzaaz idegeneket is.

Kérdésünkre, hogy mikor alakítjákát a főtér másik oldalát is, Tóth Sándorelmondta: a mindennapi ügyfélszolgá-lat és a folyamatban levő beruházásokmellett vannak kívülálló számára nemlátható feladatok is a városházán, ilyenpéldául a tervezés, előkészítés. Márdolgoznak a harmadik szakasz, azelemi iskola és a Tűzoltó utca közöttirész munkálatainak tervezésén, és haminden jól halad, akár már az idén el-kezdődhet itt is a térrendezés, de leg-később jövő tavasszal mindenképp,addig pedig a negyedik, utolsó sza-kaszt, a Tűzoltó utca és a reformátustemplom közötti részt is megtervezte-tik, hogy végre élhetőbb, használhatóés szép főtere legyen a kisvárosnak.

Tavaszi kavalkádTavaszi kavalkád címmel nyílik meg Marton Erzsébetpréseltvirág-képeinek tárlata május 13-án, vasárnap déli12 órakor a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egy-házközség Dersi János termében.

Vigaszágon JézushozSebestyén Péter Vigaszágon Jézushoz című, kisesszé-ket tartalmazó kötetét mutatják be május 10-én, csütör-tök délután 5 órától a Vár-lakban, Kedei Zoltánmarosvásárhelyi műtermében. Közreműködik DoszlopLídia. A szerző dedikálja könyvét.

XLVIII. Marosvásárhelyi ZeneiNapok – nyitóhangverseny

Május 10-én, csütörtökön kezdődik a XLVIII. Marosvá-sárhelyi Zenei Napok koncertsorozata. A fesztiválnyitószimfonikus hangversenyre 19 órától kerül sor a Kultúr-palota nagytermében. Vezényel Kriss Russman angliaikarmester, hegedűn játszik Ştefan Şimonca-Opriţa. Mű-soron: Butterworth-, Prokofjev-, Csajkovszkij-művek. Ahangversenyre a 29-es számú bérletek érvényesek.

BMC-s seregszemle ötödszörÖtödik tavaszi bemutatkozásához érkezett a BarabásMiklós Céh Maros megyei csoportja. A nagy múltú mű-vészeti alakulat tagjai és meghívottjaik kiállítása ma 18

órakor nyílik meg a Bernády Házban. A jól ismert céhta-gok mellett fiatal festők, szobrászok, más műfajokbankitűnt fiatal alkotók is lehetőséget kapnak az újabb meg-mérettetésre. Mintegy 30 művész alkotásait láthatja aközönség, amelyeket Nagy Miklós Kund ajánl az érdek-lődők figyelmébe.

Dr. Kós Anna könyvbemutatójaDr. Kós Anna Busola pentru navigare (Rolul jurnalistuluiîn noile media) című könyvét mutatják be május 9-én,szerdán délután 5 órakor a Marosvásárhelyi MűvészetiEgyetem Stúdió Színházának előcsarnokában. A könyv-bemutatón részt vesz dr. Sorin Crişan rektor és FerenczJudit, a kötet fordítója. Az esemény házigazdája dr. Ba-lási András rektorhelyettes.

Káli István SzászrégenbenMájus 9-én, szerdán 17 órától a szászrégeni DIO Ház-ban kerül sor Káli István A szemfényvesztett című regé-nyének bemutatására. A szerzővel Sebestyén Mihálybeszélget. A helyszínen a kiadó új könyvei kedvezmé-nyes áron megvásárolhatók.

Bizony, csoda! – a DeusbanMájus 11-én, pénteken 17 órától a marosvásárhelyiDeus Providebit Ház Szent Mihály termében kerül sor aBizony, csoda! című, Káli István és gróf Bethlen Anikóbeszélgetését tartalmazó, a Mentor Könyvek Kiadónálújonnan megjelent könyv bemutatójára. A beszélgetéstifj. Király István, a kiadó vezetője moderálja.

Ma MIHÁLY, holnap GERGELY napja.GERGELY: görög névből latinközvetítéssel érkezett hozzánk,jelentése ébren őrködő.

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2018. május 7.

1 EUR 4,65421 USD 3,9026

100 HUF 1,48251 g ARANY 164,7956

Felvételi felkészítők a színinA Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara idénmájusban is tart ingyenes felvételi felkészítőt. Az alapkép-zés minden szakán hétvégén zajlanak a konzultációk azegyetem honlapján közölt beosztás szerint. Bővebb tájé-koztatás a honlapon – www.szini.ro, www.uat.ro –, illetveaz egyetem hirdetőfelületein. További elérhetőségek:0265-266-281 (tel./fax), e-mail-cím: [email protected], szék-hely: Köteles Sámuel utca 6. szám, Marosvásárhely.

Délvidéki dokumentumfilmek Marosvásárhelyen

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont a bu-dapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásávaldélvidéki dokumentumfilmes műhelyek alkotásait mutatjabe május 9-én, szerdán 19 órától a marosvásárhelyi G. ká-vézóban. A Művészeti Karaván elnevezésű program céljadélvidéki és felvidéki dokumentumfilmes műhelyek alkotá-sainak bemutatása székelyföldi településeken április ésmájus folyamán. Az érdeklődők a magyarkanizsai CinemaFilmműhely alkotásait láthatják. A belépés ingyenes.

Esztendő kereke – hagyományőrző gyermekprogram

Május 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor kézműves-fog-lalkozásra és ügyességi játékokra várják a kisiskolásokatés szüleiket, nagyszüleiket a Néprajzi és NépművészetiMúzeumba. A belépő 5 lej, testvérek és csoportok eseténkedvezményes jegyek válthatók. Jelentkezni a következőelérhetőségeken lehet: [email protected], 0742-920-390. Szervezők: Világló Egyesület, Néprajzi és Népművé-szeti Múzeum. A program szakmai partnere aHagyományok Háza.

Kirándulás GyimesbükkbeMájus 19-én, szombaton kirándulást szervez Gyimes-bükkbe az Erdélyi Magyar Baloldal. Bővebb felvilágosítása Dózsa György utca 9. szám alatti (első emeleti) székhe-lyen vagy a 0744-928-299-es telefonszámon naponta 9–11 óra között.

Út a boldogsághozÚt a boldogsághoz címmel a valódi belső béke és örömeléréséről tart előadást Gunagriha, Sri Chinmoy tanítványamájus 11-én, pénteken 19 órakor a Maros Művészegyütteskövesdombi előadótermében (Marosvásárhely, 1848. út47. szám). A belépés díjtalan.

Transzlációs medicina – továbbképző ülésszak

A Romániai Magyar Orvos- és GyógyszerészképzésértEgyesület (RMOGYKE) ma 16–20 óra között tartja CII. to-vábbképző ülésszakát a marosvásárhelyi Deus ProvidebitTanulmányi Házban. Az ülésszakon prof. dr. Hegyi Péteregyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Általános Or-vostudományi Kara Transzlációs Medicina Intézetének ve-zetője a transzlációs medicináról értekezik. Az előadásokután 20 órakor rezidensfórum kezdődik. Az előadásokonvaló részvétel ingyenes.

Jogi tanácsadásMájus 9-én, szerdán délután 4 órakor Molnár Lorándügyvéd jogi tanácsadást tart előfizetőinknek szerkesztő-ségünk marosvásárhelyi, Dózsa György utca 9. szám alattiszékhelyén. Az érdeklődőket kérjük, hogy hozzák maguk-kal előfizetési szelvényüket és az ügyükkel kapcsolatosminden iratot.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

8., keddA Nap kel

5 óra 58 perckor, lenyugszik

20 óra 40 perckor. Az év 128. napja,

hátravan 237 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK ___________________________________________ 2018. május 8., kedd

IDŐJÁRÁSIdőnként felhőátvonulásokHőmérséklet:

max. 240Cmin. 120C

Gligor Róbert László

Megyei hírek

Élhetőbb főteret szeretnének

RENDEZVÉNYEKNemsokára befejezik a tér felújítását Fotó: Gligor Róbert László

Page 3: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Marosszék a Székely FesztiválonMarosszék lesz a kiemelt vendége idén a SzékelyFesztiválnak, amelyet péntektől vasárnapig tartanakBudapesten, a Millenáris parkban. A fesztivál alapjaiváltozatlanok, továbbra is a hagyományőrzés, aszakmaiság és az igényes szórakozás egységébenzajlanak majd a programok – emelte ki Varga Mihálynemzetgazdasági miniszter, az esemény fővédnökea rendezvényről tartott hétfői sajtótájékoztatón Buda-pesten. Hozzátette, ez a fesztivál mindig jó alkalomarra, hogy a külhoni magyarság az anyaországbelimagyarsággal találkozzon, ezt szeretné továbbra iserősíteni. Domokos István, a fesztivál szervezője el-mondta: a közönség ízelítőt kaphat a hagyományosés minőségi székely kézműves termékekből, a térséggazdag kultúrájából és gasztronómiájából. (MTI)

Halasztás a Borboly-perbenHétfőn ismét halasztott a törvényszék abban a per-ben, amelyben hivatali visszaéléssel vádolják Bor-boly Csaba Hargita megyei tanácselnököt. A Hargitamegyei törvényszéken zajló nyilvános tárgyaláson abíró megállapította, hogy nem jelentek meg az ügybizonyos tanúi, ezért május 29-ére halasztotta a tár-gyalást. Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség(DNA) Borboly Csaba és további 12 személy ellenemelt vádat folytatólagos és minősített hivatali visz-szaélés, hivatali visszaélésre való felbujtás, hamisokirat kiállítása és hamis megvádolás miatt. A DNAszerint a vádlottak által 2010-2011-ben elkövetett tet-tek 4.883.855,96 lej értékű kárt okoztak Hargita me-gyének. A vádlottak közül hárman beismertéktettüket, esetükben már megszületett az ítélet. A többitíz személy pere folytatódik. (Agerpres)

Ellenzik a posta privatizálásátA Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenzi, hogy privati-zálják a Román Postát – jelentette ki hétfőn LiviuDragnea, a párt elnöke. A PSD vezető testületénekhétfői tanácskozása után Dragnea elmondta: fel semvetődhet a posta magánosítása, a céljuk a posta fel-tőkésítése, hogy ismét sikeres vállalattá váljon, ésmegmaradjon az állam többségi tulajdonában. A vál-lalat részvényeinek 75 százaléka a távközlési minisz-térium tulajdonában van, a többi 25 százalékot aKárpótlási Alap (Fondul Proprietatea) birtokolja. Akormány eddig kétszer próbálta sikertelenül privati-zálni a Román Postát: először 2013-ban, de akkorsenki nem jelentkezett az 51 százalékos részvény-csomagért, illetve 2015-ben, akkor egyedül a belgaBpost érdeklődött, de végül nem nyújtott be kötelezőérvényű ajánlatot a többségi részvénypakettért. (MTI)

Egyelőre hatályban marad a sztrájkAz egészségügyi alkalmazottakat tömörítő Sanitasszakszervezeti szövetség képviselői hétfőn, miutántárgyaltak Sorina Pintea egészségügyi miniszterrel,közölték, a kollektív munkaszerződésről folytatottegyeztetés újrakezdése nem ad okot a tiltakozó meg-mozdulások felfüggesztésére. A Sanitas alelnöke,Mircea Ciocan kijelentette, jelenleg még hatályos amájus 11-re tervezett sztrájk. A tárgyalásokra azt kö-vetően került sor, hogy a Sanitas szakszervezet tagjaihétfőn kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, a be-jelentett menetrend szerint pénteken 11 órától ál-landó sztrájkot hirdetnek. Döntésüket azzalindokolják, hogy a fizetésük 500 és 1100 lej közöttiösszegekkel csökkent. (Mediafax)

2018. május 8., kedd ___________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

a csökkent befizetéseket. Elődje, Mihai Tudose nyíltankimondta, hogy igenis létezik a szándék, hogy a befize-tőkre bízzák, hogy a jövőben fizetnek-e a második pil-lérbe vagy sem. Viorica Dăncilă viszont azzal csitítottaa kedélyeket, hogy idén januárban 2017 hasonló idő-szakához képest összértékben nemhogy csökkent, hanemközel húsz százalékkal nőtt a második pillérnek átutalthozzájárulás.

Aki nem tud eligazodni a nyilatkozatok útvesztőjében,annak elmondjuk, hogy lehet úgy tekinteni a nyugdíj-rendszerre, hogy a pohár félig üres, vagy úgy is, hogyfélig tele van. Jó hírnek tartják, hogy a nagy kivándor-lások ellenére évről évre csökkent az alkalmazottak ésa nyugdíjasok között tátongó szakadék. A 2014-benjegyzett 4,3 millióról 2017-re 4,8 millióra nőtt az alkal-mazottak száma, a nyugdíjasoké pedig 5,2 millióracsökkent. Elemzők szerint ez az arány a kiegyenlítődésfelé vezet, bár mások ezt is cáfolják azzal, hogy a kül-földi beruházások értéke 2006-hoz képest 2017-ben afelére csökkent. Az is igaz viszont, hogy a korábban em-lített arányt a főváros és a nyugati országrész tartjafenn, vannak elnéptelenedett megyék, és Teleormanbanpéldául a lakosság 26 százalékának van munkahelye.

Mindent együttvéve, ahhoz, hogy teljesen tisztán lás-sunk, meg kell várnunk a szeptembert. Addig is a Vio-rica Dăncilătól érkező ígéretek szerint július elsejétől1.000 lejről 1.100-ra növelik a nyugdíjpont értékét, ami2020-ig 1.775 lejre nő, a minimálinyugdíjat pedig 520lejről 640 lejre emelik. Csak legyen kitartásunk addig!

Félig üres, vagy félig tele van?(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

A kortárs társadalmi problémákra, mindenekelőtt a nőkhelyzetére koncentrálva a korábbiaknál politikusabbnakígérkezik a ma kezdődő 71. cannes-i filmfesztivál, amelyrenagy számban kaptak meghívást újoncnak számító rendezők.A Kritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban mutat-ják be Szilágyi Zsófia első játékfilmjét, az Egy nap című al-kotást. Az Arany Pálmáért 21 alkotás versenyez, köztük azötven évvel ezelőtt, 1968 májusában a párizsi diáklázadásokmiatt a fesztivál megszakítását szorgalmazó Jean-Luc Go-dard legújabb filmesszéje, a Le livre d’image (Képeskönyv).Nagyszabású hollywoodi filmek hiányában az álompár idénSpanyolországból érkezik a vörös szőnyegre: Penélope Cruzés Javier Bardem alakítja a fesztivál nyitófilmje, Aszgar Far-hadi Oscar-díjas iráni rendező Nyílt titok című, Spanyolor-szágban játszódó pszichológiai thrillere főszerepeit. A 21versenyfilm alkotói közül tízen először kaptak meghívást ahivatalos programba, köztük nagy számban ázsiai és közel-keleti rendezők.

Kelet-Európából a 2015-ben a legjobb idegen nyelvű filmkategóriájában Oscar-díjat elnyerő, Ida című lengyel filmrendezőjének, Pawel Pawlikowskinak új alkotása (ZimnaWojna) versenyezhet az Arany Pálmáért.

Harvey Weinstein hollywoodi producer szexuális vissza-élései miatt hét hónappal ezelőtt kitört botrány nyomán a nőkhelyzetéről szóló filmek kiemelt szerepet kapnak az idei se-regszemlén, amelynek zsűrijét a szexuális zaklatások elleniküzdelem egyik élharcosának számító Cate Blanchett kétsze-res Oscar-díjas ausztrál színésznő vezeti, a testületben fele-fele arányban kaptak helyet férfiak és nők.

A fesztiválon kampányt is indítanak a szexuális zaklatásokellen, röplapokon hívják fel a résztvevők figyelmét arra, hogyviselkedjenek megfelelően és egy ingyenesen hívható segély-vonalat is létrehoznak az esetleges áldozatok és szemtanúkszámára, hogy jelenthessék az eseteket. Marlene Schiappa,a nők és a férfiak egyenjogúságáért felelős francia államtit-kár emlékeztetett arra, hogy Harvey Weinstein többek közöttállítólag Cannes-ban is megerőszakolt és zaklatott nőket.

A nők helyzetével foglalkozik a magyar versenyfilm is, Szi-lágyi Zsófia első játékfilmje, amelyet szerdán mutatnak be aKritikusok Hete elnevezésű párhuzamos szekcióban. Az Egynap című alkotás a fesztivál valamennyi szekciójában bemu-tatásra kerülő legjobb első filmet illető Arany Kamera díjértis versenyez, amelynek díjkiosztója május 19-én lesz a záró-gálán. (MTI)

Női témákra koncentrál a cannes-i fesztivál

Oroszországnak áttörésre van szüksége az életminden területén – hangsúlyozta elnöki beiktatásibeszédében Vlagyimir Putyin a moszkvai Kremlben.

Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja, hogymindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az or-szágnak az elnök szerint korszerűnek és dinamikusnak kelllennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitott-nak kell maradnia a párbeszédre.

Az elnök szerint az ország védelme és biztonsága szava-tolva van, amire ügyelni fog a jövőben is. Beszédében nagyfontosságot tulajdonított az életszínvonal emelésének és aszociális biztonság erősítésének, valamint az ország egységé-nek, öntudatának és hagyományainak.

„Oroszországnak több mint ezeréves története során nem-egyszer kellett zűrzavarral és megpróbáltatásokkal szembe-néznie, de mindig feltámadott, és főnixmadárként olyanmagasságokat ért el, amelyek meghaladták mások erejét,amelyeket elérhetetlennek tartottak, a mi országunk számárapedig újabb trambulinná, új történelmi határrá váltak egyújabb, erőteljes előretöréshez” – mondta.

Putyin a Nagy Kreml-palota András-termében tette le azesküt, az ünnepségre ötezer vendéget hívtak meg; a politikai,

a gazdasági, a kulturális élet és a média meghatározó szemé-lyiségei mellett az elnökválasztási csapat önkénteseit. Azelnök az eskütétel után megtekintette a Kreml díszezredénekfelvonulását, amely alatt 30 ágyúlövés dördült el.

A 65 éves Putyin, aki negyedik elnöki ciklusát kezdi Orosz-ország élén, a hivatalos adatok szerint a szavazatok 76,7 szá-zalékával nyerte meg a március 18-i elnökválasztást. A hétfőieskütételét követően újabb hat évig kormányozhatja az orszá-got. A jogi végzettségű elnök 1991-ig a KGB-ben szolgált,majd megfordult a szentpétervári önkormányzat vezetésébenés a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatói poszt-ján is. 1999 augusztusában ügyvezető miniszterelnökké ne-vezte ki Borisz Jelcin elnök. Jelcin kiválasztott utódjaként,annak idő előtti lemondását követően, 1999. december 31-énlett ügyvezető államfő. Az elnöki posztra először 2000. már-cius 26-án választották meg, majd 2004-ben újrázott.

Mivel az alkotmányos korlátozás miatt kettőnél többszörnem lehetett egymás után államfő, 2008-tól 2012-ig minisz-terelnök volt, majd – az elnöki posztot ebben az időszakbanbetöltő Dmitrij Medvegyevvel helyet cserélve – visszatért azelnöki hivatalba, amelynek mandátumát időközben hatévesrehosszabbították meg. (MTI)

Eskütétel a KremlbenOroszország korszerű és dinamikus kell legyen

Kinevezték a koszovói háborús bűnöket vizsgáló újkülönleges ügyészt, a feladatot a jövőben az ame-rikai Jack Smith látja el – közölte a pristinai sajtóhétfőn.

Jack Smith David Schwendimant váltja, akinek március31-én járt le a megbízatása.

A különleges ügyész a háborús bűnöket vizsgáló különle-ges bíróság alkalmazottja. A bíróság feladata az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején a gerillaakcióiról elhíresültKoszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) által elkövetett –feltételezett – háborús bűnök vizsgálata. Az UCK tettei máigvitatottak. Még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi há-lózatot szervezett, amelynek keretében fogságba ejtett vagyelrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak,illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcso-latban Hashim Thaci jelenlegi koszovói köztársasági elnökneve is felmerült.

A bíróság felállításáról szóló törvényt 2014-ben fogadta el

a koszovói parlament, ám a testület mindmáig nem kezdtemeg munkáját. A korábban elhangzottak szerint az első vád-emeléseknek 2017 végéig meg kellett volna történniük, deeddig egyetlen vádirat sem született. A bíróság – főként atanúk védelme érdekében – Hágában fog működni, az elítél-tek egy része azonban Koszovóban töltheti le börtönbünteté-sét.

A koszovói politikusok egy része a tavalyi esztendő végéna különleges bíróság felállításáról szóló törvény visszavonásátkövetelte, mert szerintük a testület diszkriminatív a koszovóialbánokkal szemben, ugyanis csak az általuk elkövetett bű-nöket vizsgálná, a szerbek által elkövetetteket nem. A törvényvisszavonása érdekében felszólalt Ramush Haradinaj minisz-terelnök és Hashim Thaci köztársasági elnök is. Később azon-ban a pristinai vezetés – főként Brüsszel és Washingtonnyomására – kijelentette: noha igazságtalannak tartja a bíró-ság felállítását, nem vonja vissza az erről szóló törvényt.(MTI)

Kinevezték a koszovói háborús bűnöket vizsgáló új különleges ügyészt

Doina Cornea halálhírének hallatán a gyászoló család és aromán nép iránti őszinte együttérzéssel idézném fel a meg-boldogultnak a kommunista rezsim, a Ceauşescu-diktatúra el-leni következetes és halálmegvető küzdelmét. Különlegesmegtiszteltetésnek tartom, hogy a Gonosz birodalmával (theEvil empire – R. Reagan) szembeni ellenállásban útjaink ta-lálkoztak, majd a románok és magyarok összefogása jegyébena forradalmat követően országunk népét együtt képviselhettükBukarestben.

1990. január 23-án azonban Doina Cornea távozott a Nem-zeti Megmentési Front Tanácsából, mivel rádöbbent, hogynincs mit keresnie az Iliescu-féle „forradalmárok” között,akiknek legfőbb törekvése a kommunista struktúrák és ha-talmi viszonyok, valamint a bukott rezsim embereinek átmen-tése volt. Ő elsőként vette észre, hogy a temesvári népfölkelésörve alatt a Securitate egy része és a román hadsereg belsőhírszerző szolgálatai puccsot hajtottak végre, és elárulták aforradalmat.

Közel húsz évvel a sorsfordító temesvári események utánDoina Cornea ezenképpen nyilatkozott az időközben kiala-kult helyzetről: „Hiszékenységünk és gyávaságunk árát fizet-jük ma”. Halála szolgáljon mementó gyanánt a romániai

forradalom iránti hűség megőrzésére és az egykor elkezdettdemokratikus rendszerváltozás folytatására nézve. Az Ő hi-tével és bátorságával térjünk vissza az általa járt útra, és ha-ladjunk azon tovább!

Tőkés Lászlóeurópai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar

Nemzeti Tanács elnöke

In memoriam Doina Cornea

Page 4: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Tizenhatodjára mutatkoznak meg Ma-rosvásárhely főterén a mindennapok-ban láthatatlanul munkálkodó,számos társadalmi kategóriát meg-szólító, kiszolgáló civil szervezetek. AMaros megyei civil szféra Együtt a közösségért jelmondattal évről évremegszervezésre kerülő rendezvényé-nek idei tematikája az egészségestáplálkozás, az egészséges közösségés környezet. A részletekről a tegnapdéli sajtótájékoztatón számoltak beaz illetékesek.

A civil szervezetek vásárát ezúttal is a Di-vers Egyesület szervezi az Alpha TransilvanăAlapítvánnyal, a Maros Közösségi Alapít-vánnyal és a Mâini Unite Egyesülettel közö-sen. A rendezvény célja lehetőséget nyújtania különféle területeken tevékenykedő szerve-zeteknek arra, hogy bemutathassák szolgál-tatásaikat, illetve egymássaltalálkozhassanak, tapasztalatot cserélhesse-nek. Ez alkalommal nyílik lehetőség az ön-kéntesek toborzására is.

Koreck Mária, a Divers Egyesület elnökeelmondta, hogy idén is a hagyományos for-gatókönyvet követik, a kétnapos rendezvény-sorozat május 10-én, csütörtökön a civilkávéházzal indul, majd 12-én, szombaton sorkerül a tulajdonképpeni vásárra.

Házi termékekről a civil kávéházbanAz együtt gondolkodásra, stratégiák közös

kidolgozására alkalmat kínáló civil kávéházcsütörtökön 17 órakor „nyit” a Marosvásár-helyi Rádió előadótermében. A szervezetekképviselői két témát érintenek: a közösségidöntésen alapuló költségvetésről, illetve azegészséges közösségről és annak feltételeirőlosztják meg egymással gondolataikat.

Előbbi témát Gál Sándor, a Maros Közös-ségi Alapítvány vezetője körvonalazta a saj-tótájékoztatón. A közösségi döntésen alapulóköltségvetés lényege, hogy a helyi önkor-mányzat költségvetésének egy részét külön-féle, a közösség érdekeit szolgáló projektekrekülönítik el. A támogatásban a megszavazottprojektek részesülnek. Ez egy Kolozsváronmár alkalmazott minta, amelyet évekkel ez-előtt a Pont Csoport kezdeményezett, és a ko-lozsvári polgármesteri hivatallal közösenvalósított meg. A civil kávéház vendégei arrapróbálnak majd választ adni, hogy Marosvá-sárhelyen életképes lehet-e egy ilyen elkép-zelés.

A másik fontos téma az egészséges táplál-kozás, közösség és környezet. Erről HajduZoltán, a Fókusz Öko Központ ügyvezető el-nöke beszélt a sajtó képviselőinek. A kister-melők adalékanyagoktól mentes, házitermékeinek népszerűsítése, a termelők és fo-gyasztók közötti közvetlen kapcsolat megte-remtése fontos feltétele az egészségesközösségnek. Erre irányuló kezdeményezé-sek több városban, Temesváron, Kolozsvá-

ron, illetve Marosvásárhelyen is vannak, eze-ket azonban egységesíteni kellene ahhoz,hogy a házi termékek fogyasztói rétege nö-vekedjen. Hajdu Zoltán szerint városunkbanalig százan vásárolnak úgynevezett „bioko-sarakat”. A fogyasztói bázis szélesítésévelpárhuzamosan minél több kistermelőt be kel-lene vonni a közvetlen értékesítésbe, illetveszükség lenne arra, hogy a kezdeményezésminden lakónegyedben kibontakozhasson,akár pár asztalos minipiacok működtetésével.Koreck Mária ennek kapcsán arra is felhívtaa figyelmet, hogy a civil kávéházba a városiés megyei tanács képviselőit is meghívják.Még lehet jelentkezni

A civil szervezetek vására május 12-én,szombaton délelőtt 10 órakor nyílik a Rózsákterén. A szokásos felvonulás déli 12 órakor

indul. A szervezők azt remélik, hogy minéltöbb marosvásárhelyi csatlakozik majd a me-nethez, ezzel is jelezve, hogy támogatja akezdeményezést. A Civil Cross futóverseny13 órakor rajtol a főtéren. A versenyt többkorcsoportban szervezik meg – 8 évnél fiata-labbak, 8–12, 12–15 év közöttiek, illetve 16év fölöttiek számára –, feliratkozni a helyszí-nen lehet. 16 órakor villámcsődület lesz. Avásár ideje alatt, 10–18 óra között az utca-zene-fesztivál is megtartatik.

A harmadik alkalommal megszervezettfesztiválra továbbra is várják a zenészek,együttesek jelentkezését. Ugyanakkor május10-ig még lehet jelentkezni a vásárra is. Rész-vételi szándékukat az [email protected] e-mail-címen jelezhetik, és ugyanitt kérhetik abeiratkozási nyomtatványt is a civil szerve-zetek.

Civilek ünnepe tizenhatodszorraFő téma: a közösség egészsége

Hétfőn délelőtt Marosvásárhe-lyen, az Oázis Alapítvány Dr.Emil Dandea utcai székhelyénhulladékcsökkentést célzó kör-nyezettudatos projektet, a növé-nyi hulladék komposztálásátmutatták be, amelyet a Közösena Lidllel egy jobb jövőért 2018-as programja keretében valósí-tanak meg.

A CompostCool! A természet a jövőiskolája címet viselő pályázatot azOázis Humánökológiai Alapítványnyerte, partnerségben a RhododendronTermészet- és Környezetvédelmi Egye-sülettel, a finanszírozója a Lidl áruház-lánc. Az évente keletkező szilárdhulladék nagy hányada biológiailag le-bomló szerves anyag, mely komposz-tálva hasznosítható. Ennek atermészetbe való visszajuttatásával –amelyhez egy kis odafigyelés és munkaszükségeltetik – a benne rejlő anyag- ésenergiatartalom újrahasznosítható.Ettől az ötlettől vezérelve dolgozták kia komposztálási projektet, melyet egylakóbizottság és négy iskola bevonásá-val valósítanak meg az év végéig.

Amint Görög Ilona, az Oázis Alapít-vány elnöke tájékoztatott, a projektnégy iskola: a 7-es Számú Általános Is-kola, a Bernády György Általános Is-kola, az Elektromaros TechnológiaiLíceum, valamint a szászrégeni Augus-tin Maior Általános Iskola diákjainakbevonásával zajlik, illetve egy vásárhe-lyi lakóbizottság is részt vesz benne. Afinanszírozás értéke 155.000 lej, ebbőla projekt kivitelezéséhez szükségeseszközöket szerzik be, biztosítják az el-méleti felkészítést és a gyakorlati meg-valósítást, ősszel pedig negyven gyerekrészesül jutalomkirándulásban.

Szakács László projektvezető (ké-pünkön) hangsúlyozta, hogy a kom-posztálást népszerűsítő projekt nemkellene újdonság legyen, valószínűlegmindenki hallott róla, ennek ellenére agyakorlatban nem alkalmazzák, pediga környezettudatos életmódhoz ez ishozzátartozik. Kísérleti jelleggel egyKárpátok negyedi lakóközösségbenvonták be a lakókat, akik vállalták,

hogy a komposztanyagbavaló háztartási hulladékot akihelyezett tárolóba gyűjtik.A projekt ismertetése előttegyesek ódzkodtak az ötlet-től, a legyek és az esetlegesbűz miatt idegenkedtek akomposztkészítés gondola-tától, azonban a szakemberbiztosította a résztvevőketarról, hogy sem szag, semcsurgaléklé nem keletkezik,ha az eljárást szakszerűenvégzik.

Amint az ökológus hang-súlyozta, nem szemétről,hanem zöld javakról kell be-szélni, mert a komposztálás-hoz használtzöldségmaradványok csakabban az esetben válnakszemétté, ha más anyagok-kal összekeveredve fejtik kihatásukat. A komposztálásolyan folyamat, amely le-vegő jelenlétében bontja le aszerves anyagot szag- éscsurgaléklémentesen. Az is-koláknál környezetnevelésiprogramokat tartanak, amelyek során adiákok elsajátíthatják a környezettuda-tosság alapvető szabályait, amit a szü-leiknek is átadhatnak. Alakóbizottságnál napi szinten követik akomposztálás folyamatát, ellenőrzik a300 literes edénybe helyezett zöldsé-gek és száraz anyagok arányát, a bom-lási folyamatot.

A zöldövezeteket, ahová a kom-posztládákat kihelyezik, elkerítik és le-zárják, növényzettel befuttatják, mivelcéljuk, hogy azok véletlenül se válja-nak szemétlerakóvá. A projektben résztvevők kulcsot kapnak a bejárathoz, ez-által biztosítva lesz a komposztanyagszakszerű készítése. A felhasználásafelől érdeklődve megtudhattuk, hogyahol a hasznos komposztanyag kelet-kezik, ugyanott használják majd fel, ésa finanszírozó tiszteletére Lidl-kertek-nek nevezik el, ahová cserjéket és vi-rágokat ültetnek.

Körtesi Sándor iskolaigazgató föld-rajztanárként vezeti a tevékenységet,amelyben a 7-es Számú Általános Is-kola negyedik osztályos diákjai vesz-

nek részt. Tapasztalata szerint a gyere-kek nyitottak a környezetvédelmi tevé-kenységekre, szívesen vesznek részt azilyen jellegű kezdeményezésekben,versenyeken. A helyet már kijelöltékegy zöld területen, és a gyerekek na-gyon várják, hogy megkapják a felada-tokat.

Kérésünkre Szakács László ökoló-gus felsorolt néhányat a háztartási hul-ladékként a szemétlerakóba kerülőanyagok közül, amelyek a komposztkiváló alapanyagai lehetnek: hámozásutáni zöldséghéj, gyümölcshéj, akár adinnye héja, tojáshéj, de még a tojás-tartó kartonanyaga is lebomlik, kávé-zacc stb., ami kerti nyesedékkelkombinálva kiváló virágfölddé válhat.A déligyümölcsök héja a nagy mennyi-ségű tartósítószer miatt késleltetheti abomlási folyamatot. Minél apróbbraajánlott feldarabolni a nyersanyagot,hogy gyorsan lebomoljon. Ha nincselegendő zöld anyag, lehet egy kis föl-det, ágakat is felaprítva rászórni –mondta a projektvezető.

A következő akciót május 11-re időzítették, amikor is –ha nem sikerül megegyezniük a szaktárca vezetőivel – álta-lános lesz a munkabeszüntetés. Eddig több mint 50.000 tá-mogató aláírást gyűjtöttek össze, így törvényesen tudnakáltalános sztrájkot kezdeményezni az egészségügyben és aszociális védelem terén is – adta hírül az Agerpres. Fehér karszalaggal dolgoztak

A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház előcsar-nokában tegnap délelőtt mintegy 200 egészségügyi alkalma-zott gyűlt össze, a tevékenység azonban a kórház egyikrészlegén sem szünetelt. A figyelmeztető sztrájkhoz a szoci-ális rendszerben dolgozók is csatlakoztak – nyilatkozta a Népújságnak a Sanitas marosvásárhelyi elnöke, PopşorIoan. Elsősorban az ápolók, kisegítő személyzet, az admi-nisztratív személyzet, az intenzív terápiás, a műtős, illetve alaborasszisztensek tiltakoztak, de a kórházi alkalmazottakközül sokan viselték a fehér karszalagot. „A pótlékok korlá-tozása, a bérezési egyenlőtlenségek miatt tiltakozunk. Aztsem értjük, hogy a Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kór-ház esetében a pótlékok miért csak 24 százalékát képezhetika béralapnak, miközben Teleorman, Călăraşi, Ialomiţa me-gyei kórházakban közel 40 százalékot szabott meg az egész-ségügyi minisztérium. Írásban kértünk ezekre a – szerintünk– visszásságokra magyarázatot a szaktárcától, de nem kap-tunk választ. Azt is nehezményezzük, hogy miközben a sür-gősségi kórház bizonyos, nehéz részlegein dolgozókesetében 55 százalék alatti a pótlékok aránya, a kisebb váro-sok kórházaiban, amelyeket a megyei önkormányzat is tá-mogat, a 85 százalékot is eléri. Remélhetőleg a miniszterasszony is megérti, hogy követeléseink jogosak, és nem kerülsor általános munkabeszüntetésre” – nyilatkozta lapunknakPopşor Ioan.

A Marosvásárhelyi Sürgősségi Klinikai Kórház szóvivője,Mariana Negoiţă is megerősítette lapunknak, hogy az egész-ségügyi dolgozóknak járó pótlékokat a szaktárca a béralap 24százalékában határozta meg. Hogy mennyi volt korábban, azidén efogadott 153-as törvény előtt ez az arány, nem tudtamegmondani, Popşor Ioan szakszervezeti vezető ezt 35-40százalékra becsülte. Mariana Negoiţă szerint a Marosvásár-helyi Sürgősségi Klinikai Kórház még nem nyújtotta be azegészségbiztosítóhoz az áprilisi bérekre vonatkozó iratcso-mót, éppen a pótlékok kiszámolása késlelteti az adminisztrá-ciót, jelenleg is dolgoznak a listák összeállításán. Mert az ahelyzet, hogy ha a pótlék arányának jogszabályokban rögzí-tett felső határértékét túllépik, az bűncselekménynek minősül.Ennek az ügynek a rendezése már meghaladja a kórház ve-zetését, és a szaktárca, a munkaügyi tárca és a szakszerveze-tek közti tárgyalásokon múlik – tette hozzá a szóvivő.

A tegnapi nap – kettő kivételével – a megye összes kórházabenyújtotta a bérekkel kapcsolatos adatokat az egészségbizto-sítási pénztárhoz – tájékoztatott Rodica Biro elnök-vezérigaz-gató. A biztosító összesíti az adatokat, ezt követően derül ki,melyik egészségügyi intézet hogyan számolta ki a pótlékokat– tette hozzá az intézményvezető.

Fotó: Nagy Tibor

Fotó: Nagy Tibor (archív)

4NÉPÚJSÁG _____________________________________________________AKTUÁLIS __________________________________________________ 2018. május 8., kedd

Kérik vissza a pótlékokat

Nagy Székely Ildikó

(Folytatás az 1. oldalról)

Szer Pálosy Piroska

Az Oázis és Rhododendron projektje„Zöld javak” újrahasznosítása

Page 5: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Nemcsak a diktatúrák, hanem minden ha-talom sajátja az a szemlélet, amely „szolgála-tot”, „elkötelezettséget” vár el az alkotótól, ahatalom természetéhez hozzátartozik, hogymegpróbálja a maga oldalán csatasorba állí-tani az értelmiséget. Azt gondolom azonban,hogy mindenik értelmiséginek önmagávalszembeni kötelessége, hogy ne álljon csata-sorba, és vállalja a véleménymondást. Az al-kotónak, az értelmiséginek a hatalommalszemben nincs, csupán önmaga tehetségévelés közösségével szemben van kötelezettségeés felelőssége – jelentette ki Markó Béla pén-teken, Marosvásárhelyen, az RMDSZ és aCommunitas Alapítvány alkotói ösztöndíjai-nak ünnepi átadásán.

Az immár 16. alkalommal megrendezettgálán – irodalom, vizuális művészetek, zene-művészet, színházművészet, valamint film éstelevíziózás kategóriában – 42 fiatal alkotóvehette át az egyéves időtartamra biztosítotthavi 800 lejes támogatásról szóló oklevelet.

Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnökebeszédében örömmel nyugtázta, hogy az el-múlt 16 évben a Communitas Alapítvány ésaz RMDSZ alkotói ösztöndíja egy tartós in-tézménnyé vált. Ez idő alatt természetszerűengyakorta merült fel az a kérdés, hogy mi vár-ható el a fiatal alkotóktól az odaítélt ösztöndíjfejében. Mint mondta, a válasz gyakorlatilagmindig ugyanaz: semmi.

Ez az ösztöndíj nem szolgálat, nem feladat,a bizalmat nem kell meghálálni: az alkotók-nak csupán az a felelőssége, hogy ne pazarol-ják el tehetségüket, éljenek ezzel atehetséggel, de felelősségük van a közízlésselszemben, hogy képviseljék az újat, a modernt,

és szembeforduljanak a dilettantizmussal, azideológiai vagy másféle fundamentalizmussala társadalomban, a közösségben, és akár aművészetben is – hangsúlyozta az ünnepségenMarkó Béla.

Az esemény keretében kiállítás nyílt a múltévben díjazott képzőművészek munkáiból, arésztvevők a 2017-ben irodalom, zeneművé-szet, film és televízió, valamint színházművé-szet kategóriákban díjazott ösztöndíjasokműsorát is megtekinthették.

Film és televízió kategóriában Bán József,Borsi Balázs, Buzási Gyopár-Orsolya, GödriAttila, Márton László és Vas-Gál LórántÁrpád pályázott sikeresen.

Irodalom kategóriában André Ferenc, Be-nedek Szabolcs, Győrfi Kata, Kemenes Hen-riette, Kész Orsolya, Láng Orsolya, OsváthZsuzsa Erika, Sánta Miriám Gabriella és VassCsaba kapott támogatást.

Színházművészet kategóriában Árus Péter,Benedek Zsolt, Bezsán Noémi, DabócziDávid, Derzsi Dezső, Imre Éva, KeresztesÁgnes, Trabalka Cecília és Veres-Nagy Attilanyert.

Vizuális művészetek kategóriában DeákZsuzsanna Irén, Fábián Emőke, Hodgyai Ist-ván, Kupás Anna, Makkai István, Orosz An-nabella, Szabó Csongor Gyula, Szén Andrásés Todor Tamás-Attila részesült ösztöndíjban.

A zeneművészet kategória támogatottjai:Antal Livia, Bajusz Gábor, Csernik VassÁron, Demény Balázs, Domahidi Zsuzsa, Ko-szorus Krisztina, az Operettissimo együttes,Szabó Sámuel és a Tokos zenekar. (RMDSZ-tájékoztató)

A kulturális örökség európaiévének égisze alatt az ErdélyiMagyar Televízió, a Maszolhírportál és az Erdély FM azRMDSZ Kulturális Főosztá-lyával partnerségben elindítjaa Kincsesládánk, Erdély címűkulturális projektet, amely-nek célja tévé-, rádió- és on-line riportsorozatsegítségével kihozni kulturá-lis örökségünket a múzeu-mokból és mindennapjainkrészévé tenni.

„Kulturális örökségünknek akkorvan jövője, ha ez mindennapjainkszerves része, ha nemcsak csodál-juk, hanem használjuk is ezt. Megkell engednünk a fiataloknak, hogyfelfedezzék, saját képükre alakítsákmindazt, amit elődeink alkottak,emellett nagyon fontos az is, hogya román közösség is legyen tisztá-

ban értékeinkkel, megvalósításaink-kal, terveinkkel. Ezt a célt követtükakkor, amikor az Erdély TV, a Ma-szol és az Erdély FM újságíróivalkitaláltuk ezt a programot” – nyilat-kozta Hegedüs Csilla, az RMDSZkultúráért felelős ügyvezető alel-nöke.

Az európai kezdeményezés céljaaz, hogy minél többen felfedezzékés megismerjék a kulturális öröksé-get, megerősítse a közös európaitérséghez való tartozás érzését.2018-ban számos olyan kezdemé-nyezésre és eseményre kerül sorEurópa-szerte, amelyek révén a pol-gárok jobban megismerhetik és ma-gukénak érezhetik kulturálisörökségüket. Kulturális örökségünkmeghatározó szerepet játszik iden-titástudatunkban és mindennapiéletünkben, jelen van Európa váro-saiban és falvaiban, természeti tá-

jain és régészeti lelőhelyein, to-vábbá az irodalomban, a művésze-tekben és a bennünket körülvevőtárgyakban. Multimédiás projek-tünkkel ehhez a kezdeményezéshezszeretnénk csatlakozni, rávilágítvaarra, hogy Erdély kincsei nemcsakhazai, hanem európai figyelmet isérdemelnek.

Kincsesládánk, Erdély című so-rozatunkban ezeket az értékeketszeretnénk részletesen bemutatni,legyen szó épített, szellemi vagytárgyi örökségről. A nézőket, olva-sókat és rádióhallgatókat az év vé-géig Erdély számos pontjárakalauzoljuk el, többek között ott le-szünk azokon a népszerű fesztivá-lokon, amelyeknek helyszínekulturális örökségünkhöz kapcsoló-dik, de terveink szerint beszélünkmajd a szilágysági pálinkáról, a táncházmozgalomról, borkultúrá-

ról, könyvkiadásról, de a perecsenyihagymáról is, és természetesen ottleszünk a csíksomlyói búcsún is.Megmutatjuk, hogy kulturális örök-ségünk oly természetesen részemindennapjainknak, hogy sokszornem is vesszük észre.

Értékeinket bemutató műsorun-

kat minden hónap utolsó vasárnap-ján 16–16.30 között közvetíti az Er-délyi Magyar Televízió, havontajelenik meg riport a Maszol hírpor-tálon is, az Erdély FM pedig vasár-naponként 12 és 13 óra közöttörvendezteti meg hallgatóit. (közle-mény)

Kulturális örökségünk ápolásaKincsesládánk, Erdély

Átadták az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait

2018. május 8., kedd __________________________________________________KULTÚRA _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Május 9-én este 7 órakor Nyárádsze-redában új előadással mutatkozik bea Bekecs Néptáncszínház. A nép-táncszínházi produkció címe: Emberaz embertelenségben, és az elmúlt100 év történelmi eseményeit dol-gozza fel táncszínházi eszközökkel.Az együttes tagjai ezúton tiszteleg-nek azok előtt, akik az életüketadták a hazájukért, családjukért,embertársaikért és nem utolsósor-ban azért, hogy gyermekeik egyjobb világban éljenek, példát mu-tatva emberségből, bátorságból, ha-zaszeretetből, kitartásból, hitből.

A táncelőadásban olyan képek rajzolód-nak ki a tánc, a zene és a beszéd színpadinyelvén, amelyek megidézik a hadba vonu-lók és az itthon maradottak életérzéseit. A20. század emberpróbáló történései nyomothagytak Európán. A Kárpát-haza nemzetei,ezen belül a magyar, székely és csángó kö-zösségek szellemi és lelki épségét megté-pázta a háború, a vér, a veszteség és agyász. Szűkebb környezetünkben a legtöbbcsaládban személyes emlékek őrzik ezt. Azegyszerű, a mindenkori emberek közt van,aki sorsának meghatározó fordulataira nemkíván emlékezni, aki nem szívesen vall aborzalmakról, de olyanok is akadnak, akiképpen a veszteségből megerősödve építet-ték újra életük morzsáiból a jelent, és adtáktovább bizakodással az életbe vetett örökhitet gyermekeiknek, leszármazottjaiknak.A színpadi események nem ragaszkodnakaz elmúlt század dokumentarista króniká-saiként beszámolni a háborús események-ről, inkább bemutatott sorsok által atörténelem kiszolgáltatottságában élő em-berről szólnak, így a látványt irodalmi szö-vegtöredékekkel, naplórészletekkel, vetítettképekkel egészítik ki az előadók.

Tőkés Zsolt rendező-koreográfus az elő-adásról elmondta:

– Az elmúlt század a történelem legtöbbemberáldozatát követelő háborúk időszakavolt. Minden nemzet megvívta a saját har-cát, amelyért komoly áldozatokat hoztak anemzet fiai. Ez alól a magyar nép sem voltkivétel. Világháborúk, forradalom, szabad-ságharc és a kommunizmus sötét időszakais szedte a magyar áldozatokat. A magyar-ság háta mögött keserű évszázad áll, hiszenaz első világháború következtében Magyar-ország a területei kétharmadát elveszítette.Az első világháború után, a trianoni béke-tárgyaláson gróf Apponyi Albert védőbe-szédében így fogalmazott: „…haMagyarország abba a helyzetbe állíttatnék,hogy választania kellene ennek a békénekelfogadása vagy visszautasítása között, úgytulajdonképpen arra a kérdésre adna vá-laszt: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogymegöljék”. Mint ismeretes, az első világhá-borúban az Osztrák–Magyar Monarchia 7,8

millió embert mozgósított, kik közül az ele-sett, sebesült, hadifogoly és eltűnt katonákszáma mintegy 7 millió. A mozgósított ka-tonák veszteségrátája 90%-ra tehető. A Tri-anon utáni revíziós törekvések belesodorjákMagyarországot a második világháborúba,amely végén újra feldarabolják az országot,a visszakapott területeket újra szétosztják.Országrészek, falvak, családok szakadtakketté. Az 1956-os orosz megszállás újabbkeserű fejezet a magyar nép számára, majda kommunizmusnak szintén komoly hatásaivannak a társadalomra és ezen belül a csa-ládokra, az egyénekre. Mindezen esemé-nyek hozadéka a migráció, mely egészennapjainkig nemzetünk egyik nagy problé-mája. Az elvándorolt emberek egy jobb életreményében választották ezt az utat, de va-lamennyien életük végéig visszavágynak aszülőföldjükre. A magyar népnek a világegyik legszínesebb, leggazdagabb népzene-és néptánckultúrája van, mely az évszáza-dok során folyton alakult és gazdagodott,megőrizve az utókornak az eltűnt korok jel-legzetességeit, így számos katonadalunk,siratóénekünk, mulatódalunk örökítettemeg nekünk az elmúlt időszak eseményeit.Előadásunkkal azok előtt szeretnénk tiszte-legni, akik az életüket adták a hazájukért,családjukért, embertársaikért és nem utol-sósorban azért, hogy gyermekeik egy jobbvilágban éljenek, példát mutatva emberség-ből, bátorságból, hazaszeretetből, kitartás-ból, hitből. Fontos tehát, hogy mi is továbbadjuk ezt gyermekeinknek, mert csak ígymaradhat meg a nemzetünk, kisebbségként,Erdélyben.

A bemutatót követően májusban a követ-kező helyszíneken lesznek előadások: 12-én 20 órától Gyulakután a művelődésiházban, május 13-án 19 órától Csíkszeredá-ban a szakszervezetek művelődési házában,17-én 20 órától Korondon a művelődésiházban, 27-én 17 órától Szentháromságona művelődési házban, 29-én 20 órától Ma-rosvásárhelyen a Maros Művészegyütteskövesdombi előadótermében. Helyfoglalása helyi önkormányzatoknál vagy a 0746-856-310-es telefonszámon.

Az előadás rendező-koreográfusa: TőkésCsaba Zsolt, dramaturg, forgatókönyvíró:Prezsmer Boglárka, jelmeztervező: Cs. KissZsuzsanna, díszlet: Csíki Csaba, zenei szer-kesztő: Molnár Szabolcs, látvány, projek-ció: Ferencz Hunor. A rendező asszisztense:Benő Barna-Zsolt és Tőkés Edit. Zenél aHeveder zenekar. Az előadás létrejöttét tá-mogatta a Magyar Miniszterelnökség Nem-zetpolitikáért Felelős Államtitkársága és aMaros Megyei Tanács. Védnökök: PotápiÁrpád János, nemzetpolitikáért felelős ál-lamtitkár, Brendus Réka, a Miniszterelnök-ség Nemzetpolitikai Államtitkárságánakfőosztályvezető-helyettese. (vajda)

100 év története táncban Ember az embertelenségben

Fotó: Gönczy Tamás

Page 6: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Nagysármáson is több gazdapályázata részesült kedvezőelbírálásban a magyar kor-mány által támogatott maros-mezőségi gazdaságfejlesztésiprogram keretében, amelyeta Pro Economica Alapítványbonyolított le.

Közülük kettővel beszélgettünk,egyikük traktort vásárolt a pályázatiúton nyert pénzből, a másik család,ahol apa és fiú is gazdálkodik, várjaa Magyarországról megrendelt ta-lajlazító és a gyomirtó gépet, mi-után az ár 25 százalékát átutalták agyártónak, a 75 százalékot pedig akormánytámogatás képezi.

Lakatos Géza és fia, Lóránd 120hektáron gazdálkodik, ebből 20hektár a saját terület, a többit bére-lik. Kukoricát, napraforgót, búzát

termesztenek elsősorban. Bár a ta-valyi év gyenge volt, az idén szépenkelt a búza, s ha az időjárás is segít,jó termésre számítanak. Ami a ma-gyar kormány támogatását illeti,számukra nagy segítséget jelent –teszik hozzá.

Fehér Ödönnek kisebb vállalko-zása van. Idejéből fél nap, illetve ahétvégék jutnak a család tulajdonátképező háromhektárnyi föld meg-művelésére. Mivel ez nem elég amegélhetéshez, a város központjá-ban egy ruha- és cipőkereskedést isműködtet.

A három hektáron napraforgót,búzát, kukoricát termeszt és egyszőlőst is művel. Bár az édesapjánakvan egy régi kicsi traktorja, amelyetmég 1958-ban vásárolt, lassan in-kább múzeumi tárggyá válik.

A pályázati úton nyert támoga-tást az önrésszel kiegészítve, egyrégeni cégtől vásárolta a szép, újpiros traktort, tárcsával együtt. Márhasznát is vette az idén, hiszen nemkellett várnia, hogy sorra kerüljön,és a tárcsázást már az új gépekkeltudta a legmegfelelőbb időben elvé-gezni.

Eredeti szakmája az asztalosság,de a kisipari szövetkezetnél kapottbér olyan kevés volt, hogy abbólnem tudott megélni a család, ezérta kereskedésre váltott, amit földmű-veléssel egészít ki.

Amíg a kormánytól várt pénzmegérkezik, a már felvett bankköl-csönből folytatják a korábbi alkal-makkor elmaradt útszakaszokleaszfaltozását. A közeljövőben 12kilométernyi útfelületre terítenekaszfaltburkolatot három sármási ut-cában, Kissármás faluban és aCsehtelkére vezető bekötőút más-fél kilométernyi szakaszán – tájé-koztatott Sallai Imre, Nagysármásváros alpolgármestere.

*Jó jelnek tartja, hogy megállt a

lakosság fogyása a településen. Anépszámláláskor rögzített 6.880 la-koshoz képest jelenleg 7.100-anélnek a községben. Ezt annak tulaj-donítja az alpolgármester, hogy vanmunkalehetőség, naponta autóbuszviszi Kolozsvárra, Désre, Beszter-

cére a munkásokat, ezért a fiatalokkönnyebben maradnak itthon, ésvannak, akik a munkahely remé-nyében visszajönnek.

*Most már egészen biztos, hogy

csak szeptembertől költözhetnekbe a kicsik a sármási új óvodába.Ami valójában nem is új, hiszen azépület hosszú évekig állt befejezet-lenül. Bár korábbi ígéretek szerintezt az idei második félévet már azúj óvodában kellett volna meg-kezdjék a legkisebbek, az átadásugyancsak elhúzódott, mivel nemkapták meg a tűzvédelmi enge-

délyt. A tervező ugyanis nem fog-lalta bele a tervbe a tűzvédelmi lép-csőt és a belső tűzcsapot,amelyeket utólagosan kellett meg-építeni, kialakítani.

Mondják, hogy kicsik a termek,vetettük fel az aggályokat az alpol-gármesternek, aki szerint a tervuniós normák szerint készült, hat-hét gyermekből álló kicsi csopor-tokra.

Érdeklődésünkre, hogy lesz-ehosszított program az óvodában,elmondta, hogy van néhány szülő,aki szeretné, ahhoz azonban, hogykérhessék, legalább egy csoportravaló gyermekre lenne szükség.

6 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________ VENDÉGOLDAL _______________________________________________ 2018. május 8., kedd

Lakatos Géza

Ottjártunkkor az új bútorokat hozták az óvodába Fotó: Nagy Tibor

Megállt a lakosság fogyása

Zenélő fiatalok

Szerkeszti: Bodolai Gyöngyi

A jövő tanévre tíz előkészítő és ötmásodik osztályos kisdiákot írattakbe a sármási iskola elemi tagozatára.Ha nem sikerül bővíteni a létszámot,akkor feltételezhetően összevontosztályban fognak tanulni. Hason-lóan alakul az első és a harmadikosztály helyzete, mivel az elsőbenhárman, a harmadikban nyolcanlesznek. Egyetlen önálló osztálymarad az alsó tagozaton, a mostani13 harmadikos, akik jövőre negye-dikesek lesznek – tájékoztatottBartha Erzsébet, a Samuil Micu Iskolaközpont aligazgatója.

Elmondta, hogy a magyar tagozatöt-nyolcadik osztályainak helyiség-

problémája némileg rendeződöttazzal, hogy az ablaktalan osztálybólegy új építésű világos terembe köl-töztek át, a külön tartott órákon azegyik évfolyam megy át a régi épü-letbe, ahol tanári szobát is berendez-tek. Maradnak az összevontosztályok, az ötödik és hetedik ki-lenc, illetve 11 tanulóval, valamint ahatodik és nyolcadik hét, illetve ki-lenc diákkal. Az ígéretek szerint ajövő iskolai évre a környezetet isrendezik, amire elég sokat kellettvárni. A román óvodai csoportoknakhelyet adó épületben bölcsőde nyi-tását tervezik, ha minden óvodás át-költözik az új épületbe.

Egyetlen önálló osztály

Már három napja csak hörög-nek a csapok – panaszolták ahelybeliek az elmúlt csütörtö-kön. A legbosszantóbb az,hogy nem értesítik őket, hogymeg fog szakadni az ivóvíz-szolgáltatás – tették hozzá,bármerre jártunk.

A panasszal a szolgáltató cég, azAquaserv sajtóirodájának a vezető-jéhez, Nicolae Tomuleţiuhoz fordul-tunk. Amint elmondta, az elmúltnapokban a szárazság miatt a mező-ségi ivóvízvezeték menti települé-seken nagyon megnőtt a fogyasztás.A napi 8.000 köbméter víz helyett

12.000 köbmétert használtak el aMezőszabad – Nagysármás közöttiszakaszon, így az a mennyiség,amennyit a vezeték elbír, nem ért elSármásra. Bár a vízüzemből tudná-nak nagyobb mennyiséget is pum-pálni, a problémát a vezetékbefogadóképessége okozza. Dol-goznak ugyan az új vezeték kialakí-tásán, amit 2018-ra be kellett volnafejezni, de talán az év végéig semlesz működőképes. Ezért, ha a többimezőségi faluban nem használjáktakarékosabban a vezetékes vizet,Nagysármásnak még lesznek nehéz,száraz napjai a nyáron.

Napokig ivóvíz nélkül Amióta az állatvásárokon valórészvételt és a vásárok meg-szervezésének feltételeitmegváltoztatták, csütörtökönmajdnem üresen tátong aváros bejáratánál levő tágasvásártér. Pedig hajdan színes,mozgalmas kép fogadta a hétközépső napján a városba ér-kezőt.

A hangsúly az utóbbi időben át-tevődött a vasútállomás melletti pi-actérre, ahol nagy tömeg volt azelmúlt héten. Cserepes virágból éspalántából bő volt a kínálat, a ruha-neműárusok sátrai is hosszan hú-zódtak, zöldséget és gyümölcsöt islehetett vásárolni, és olcsó volt atojás. A szépen, higiénikusan kiala-kított vásárcsarnokban ízletes juh-sajtot kínáltak a vásárhelyipiacokhoz képest alacsonyabb áron.

Hetivásár a piactéren

Hasznosak az új mezőgazdasági gépek

Megható ünnepséggel köszön-tötte az édesanyákat a vasárnapi is-tentiszteleten a helyi reformátustemplomban a sármási fiatalokegyüttese és a vallásórára járó kis-iskolások. Műsoruk könnyeketcsalt a résztvevők szemébe, akár-csak Kovács Szabadi Levente re-formátus lelkész prédikációja, aki

az anyai szeretetről és a hálaadásrólbeszélt.

A hat gyermekből és két felnőtt-ből álló együttesnek nem ez volt azelső fellépése, karácsonykor ésmárcius 15-én is ünnepi műsortmutattak be. A csoportot LukácsMelinda helybeli óvónő vezeti, akihegedűn kíséri a fiatalokat, vala-

mint Szikszai Erika, a gyülekezetkántora, aki a második szólamoténekli az együttesben, és elsősor-ban az énekes fiatalok felkészítésé-vel foglalkozik. Az ő tanítványai azanyák napi ünnepségen versetmondó és énekelő vallásórára járókisiskolások is.

Az együttesnek három énekesevan: a hetedikes Jánosi Johannaóvodás kora óta feltűnt népdalének-lési tehetségével, a családi típusúotthonban nevelt Gritto Eszter szin-tén tehetséges, és a hatodikos Szik-szai Angyalka, aki sokat gyakorolaz édesanyjával, ugyancsak szépenénekel. A negyedikes Tamás-Lu-kács Ingrid két éve zongorázik és azelőkészítő osztálytól furulyán ját-szik, a hetedikes Iszlai Szilárd nem-csak jól tanul, hanem szépengitározik és furulyál, hűségesen jára próbákra. Bár vasárnap nem sze-repelt, a csapat tagja a kilencedikesKovács Zsolt gitáros is. Rendszere-sen gyakorolnak, és népszerűségü-ket jelzi, hogy meghívást kaptak aközelgő örményesi és a sármási nő-szövetségi találkozókra is.

Fehér Ödön

Page 7: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

A Városháza Dr. Bernády György polgármes-

ter (1902–1913) tevékenységénekés megvalósult terveinek köszönhe-tően Marosvásárhely egyike volt aszázadelő legjelentősebben fejlődővárosainak. A városközpont tudatoskialakításának első lépéseként – Er-dély egyik legtágasabb vásárterénekrendezésével – 1905 februárjábanpályázatot hirdettek a városháza im-pozáns épületének megtervezésére.A kiírásban háromszintes, tornyosépület szerepelt. A szuterén szintrenéhány személyzeti lakást, a fogdát,a tűzoltóraktárakat és az egyéb ki-szolgálóhelyiségeket, a földszintrea hivatalokat – rendőrkapitányság,községi bíróság, jövedéki hivatal,mérnöki hivatal, levéltár, könyvtárstb. –, az emeletre pedig a polgár-mesteri hivatalt, a karzattal ellátottkétszintes dísztermet, a tanácster-met és az esketőtermet kellett elhe-lyezni. Az épület tornyát atűzoltóság foglalta el.

A beérkezett 14 pályamű közülaz első díjat Komor Marcell ésJakab Dezső „Székház” jeligéjű,neobarokk pályaterve nyerte el. AVárosháza a budapesti építészpáros:Komor Marcell és Jakab Dezső elsőközös kiemelt terve, amely sajátosstílusukat tükrözi, az erdélyi sze-cesszió egyik kiemelkedő épülete.A polgármester legfőbb érve azépítkezés mellett az volt, hogy aVárosháza épületének és berende-zésének kivitelezését helyi vállala-tok és szakemberek végzik majd,így nem idegenekhez kerül a várospénze. Ez így is történt. A kivitele-zési versenytárgyalást 1906 nyarántartották. 1907 végén már költözteka hivatalok, de a díszburkolat jelen-tős része és az üvegablakok csak a

rákövetkező év első felében kerül-tek helyükre. 1908-ban elszámoltáka kivitelezőnek a költségeket. Azépület alaprajzi elrendezése, hom-lokzati tagolása megőrizte a pályá-zati terven is szereplő jellegzetesbarokk térszerkezetet. A főhomlok-zati épületszárny súlypontja – akár-csak a barokk kastélyok esetében –a főbejárat hármas tagolású portiku-sza, a földszinti tágas lépcsőház ésa felette húzódó kétszintes díszte-rem. A teljes, barokkos szimmetriáta torony oldalsó elhelyezése bontjameg, elérve ezzel a polgármesteráltal kívánt festői hatást. A homlok-

zatok külső burkolataiban, díszítő-elemeiben az építészek által terjesz-teni kívánt magyaros-szecessziósstílus keveredik a historizáló meg-oldásokkal, nem mindig egységeshatást eredményezve. A főbejárat-nál Zsolnay-terrakottából készítettegykori városi és több főúri címert,valamint Erdély címerét eltávolítot-ták. Az első és második emeleti ab-lakok kereteit és a közöttük futónégyzetes mezőkből álló frízt RóthMiksa műhelyében készült aprócsillogó üvegmozaik szemekből ésnagyobb, tojásdad üvegkavicsokbólkirakott motívumok díszítik. A fő-bejárat formáit és a díszítést Lech-ner Ödön tervezte a budapestiFöldtani Intézet csarnokának ihleté-sére. A sejtelmes színeket a lépcső-forduló üvegablakainak ragyogásaváltja fel Róth Miksa színes vitrá-zsaival, melyeken a Városháza képeés a helyén korábban álló lakóházakfényképhű másolata látható. Az elsőemeleti díszterem színvilága hason-lóképpen egységes és elegáns. Ahullámzó erkélyek oldottságot köl-csönöznek a téglalap alakú térnek,melyet pompás fehér-arany oválisrozetta formájú álmennyezet borít.A míves, szecessziós motívumokkaldíszített faburkolattal fedett pasz-tellszínű falakat aranyozott mintákdíszítik, felületüket ragyogó réz fa-likarok törik meg. A terem színesüvegablakokon keresztül kapta afényt. Bethlen Gábor, II. RákócziFerenc, Deák Ferenc, KossuthLajos portréja, középen pedig Fe-renc József császár egész alakosképmása állt a terem tér felőli olda-lán, a tanácstagok mögött. Ezeketaz első világháború után eltávolítot-ták. Az 1989-es rendszerváltás utánsikerült restaurálni. Ma a Kultúrpa-lotában levő állandó kiállításon lát-hatóak. A torony is látogatható.A Toldalagi-palota

Az egykori Ferenc-rendi temp-lom megmaradt tornya mellett vana Toldalagi-palota. Jean Luidor ter-vezte barokk stílusban, és 1759–1772 között építették fel. Egykor apalota mögött park is volt, amelymértani formáival, szökőkútjaival afrancia barokk stílusjegyeit tük-rözte. Az épület díszítőelemeibenrokokó hatásokat is észre lehetvenni. Az évek során a lakóházulszolgált palotának több rendeltetésevolt: 1786-ban nyomda működött,1920-ban bank székháza volt. 1960-ban, restaurálását követően a MarosMegyei Múzeumhoz került, aholelőször a történelmi részleget ren-dezték be, majd 1984-től napjainkiga néprajzi osztály működik. Nem-rég újították fel. A kiállított anyagota korszerű múzeumpedagógiai kö-vetelményeknek megfelelően átren-dezve nyitják meg a létesítményt.

A csizmadiák épületeMajdnem a Toldalagi-palotával

szemben, a tér másik oldalán áll acsizmadiák épülete, bejáratát kariati-dák őrzik. Mint ismeretes, a céh épí-tette a vár egyik bástyáját. A XIX.század végén, amikor a céheket fel-oszlatták, megalakult a Csizmaké-szítő Ipartestület, amelynekszékházát Nagy Győző tervei alapjánkészítették el. Az épület első emele-tén a testület irodáját, a földszintenszállodai szobákat és éttermet ren-deztek be. 1949-ben az éttermet mo-zivá alakították. Az 1982-esrestaurálás során visszaállították azépület eredeti arculatát. A kapualjbantalálható márványtábla a millenniumiévfordulónak állít emléket. A volt rendőrségi épület

Nem messze a csizmadiák egy-kori székházától van a Faigenbaumcsalád szecessziós homlokzatúháza, amely egy ideig a rendőrségszékhelye volt. Az épületet 1906–07 között építették Keleti Béla épí-tészmérnök tervei alapján,1959-ben renoválták, amikor sajnostöbb egykori eredeti díszétől meg-fosztották homlokzatát. A Bányai-ház

A Toldalagi-palota mellett álló,gazdagon díszített eklektikus stílusúbarokk palotát, a Bányai-házat Bá-nyai Béla mészárosmester építtette1904–1907 között, Nagy Győzőmérnök tervei alapján. A ház elsőemeletén lakott 1936–37-ben Ber-nády György polgármester, az ud-varon volt a híres Édeslyukvendéglő.A Köpeczi–Teleki-ház

Marosvásárhely legrégebbi eme-letes épületét 1554-ben KöpecziNagy Tamás, Izabella királynő erdé-lyi adóbehajtója építtette. Az időkfolyamán az erdélyi uralkodóházaktöbb tagja is megszállt itt, állítólagFerenc József császár is járt falai kö-zött. Az évek során az egymást kö-vető tulajdonosok alakítgattak azépületen. 1808-ban az ingatlan grófTeleki József kezébe került, aki ittgyűjtötte össze könyvtárát, itt ren-dezte be a város első múzeumát, ter-mészetrajzi és ásványtanigyűjteményét, valamint fizikai esz-közökből álló szertárát, amelyek ké-sőbb a református kollégiumramaradtak. 1845-tól itt működött azÚri Kaszinó. Jelenleg magántulaj-donban áll, helyiségeiben irodákatrendeztek be. A Bolyai líceum

1557-ben megalakult a ScholaParticula református iskola. A Rá-kóczi-szabadságharcot követően agyulafehérvári, sárospataki tanáro-kat és diákokat kurucpártolással vá-dolva elűzték otthonaikból, és őkVásárhelyre menekültek. 1718. áp-rilis 30-án megnyílt a reformátuskollégium, amely felsőoktatással isrendelkezett. A teológia és filozófiamellé 1797-ben a jog, a filológia éstermészettudományok kar is csatla-kozott. A főépületet a múlt századelején a budapesti Baumgarten Sán-dor tervei alapján építették fel. Azelső világháborút követően egyháziiskolává alakul, míg a II. világhá-ború alatt katonakórházzá. A háborúután az iskola helyreállításán a ta-nárok, diákok és azok szülei dol-

goztak, így 1944. november 20-ánmegnyílhatott. 1957-ben felvettevolt tanárának, Bolyai Farkasnak anevét, az 1950-es években a líceumudvarának átrendezésekor egy épü-let alapjait és emberi csontvázakattaláltak. A 2004-ben a vízvezetékcseréjekor végzett leletmentésimunkálatok során a régészek egy18. századi szolgálati lakás alapjairabukkantak, amely szerepel a refor-mátus kollégium 1774-es helyrajzá-ban. A 17. századig itt állt azegykori Szent Miklós-templom. Akutatások az iskola udvarán 22 kö-zépkori sírhelyet tártak fel, amelyekaz egykori templom udvarán voltak.A leletek a 14–15. századra utaltak. A református Kistemplom

A Bolyai tértől nem messze vana református Kistemplom. A XVII.században a Sásvári család földethagyott a református egyházra, is-potályépítési célra. Ugyanoda a re-formátus egyház kis fatemplomotés haranglábat épített. 1788-ban azépület a város kezébe került, éspénzhiányra hivatkozva bezárták abiztos fedelet nyújtó ispotályt. A re-formátus egyház 1815–1830 közötta fatemplom helyére felépítette a je-lenlegi templomot, parókiát, vala-mint iskolát lányok és fiúk részére.A Kendeffy-ház

A nagyméretű főúri palotát épí-tési emléktáblája szerint 1789-bengróf Kendeffy Elek özvegye, Beth-len Krisztina fejezte be a Szent Mik-lós utca déli során összevásárolttelkein. Fia, Kendeffy Ádám az1826. június 1-jén kelt szerződésszerint cserélte el az erdélyi KirályiTábla birtokában lévő két főtéri ház-zal. A palotát és melléképületeitekkor Sófalvi József geometra terveialapján Schaffner Ignác kőműves-pallér, Thomas Rupert ácspallér ésmások közreműködésével tették al-kalmassá az új funkció ellátására.Ezt követően 1849-ig, a Habsburg-tartományként különálló ErdélyiNagyfejedelemség korszakának vé-géig itt székelt az erdélyi KirályiTábla, de a későbbiekben is, gyakor-latilag napjainkig, folyamatosanjoghatósági szervek használják azépületet. A telekhez eredetileg mel-léképületek, nagy kert tartozott – akésőbbiekben ezen a területen épültfel a bíróság dualizmus kori épülete,illetve a börtön. Az épület legfonto-sabb művészettörténeti értékét a fő-homlokzat jelenti, mely aklasszicizáló késő barokk építészetiformanyelv erdélyi terjedését szem-lélteti. Az épületet a középtengely-ben kosáríves fedett, tágaskocsibehajtó szeli át. Jelenleg enneknyugati oldalfalán látható az építtetőözvegy 1789-es emléktáblája (a kí-gyós bethleni Bethlen-címert utólaglevésték róla), valamint az 1827-bena főhomlokzaton elhelyezett latinnyelvű emléktábla. Ebben az épület-ben volt ügyvédbojtár Avram Iancu,ennek emlékére táblát helyeztek el ahomlokzaton. 1990. március 19-én aFelső-Maros menti románok betöré-sekor itt volt az RMDSZ Maros me-gyei szervezetének székháza, enneka padlására szorult 19 társával együttSütő András író is, akinek az épületelőtt verte ki a feldühödött tömeg abal szemét.

Szerkeszti: Vajda György

Fotó: Vajda György

2018. május 8., kedd __________________________________________________TURIZMUS _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

Marosvásárhely (6.) Marosvásárhelyi barangolásunkat a város három legismertebb

nevezetességének (Kultúrpalota, vár, Teleki Téka) az ismertetéseután a főtéren folytatjuk. A központi tér az évszázadok során a vár-domb, illetve a jelenlegi Bolyai tér (ahol egykor templom állott)alatt alakult ki, azon a régi árterületen, amelyet alkalmasnak talál-tak árucserére. A mostani Győzelem, illetve Rózsák tere köré fel-húzott és mai napig megmaradt épületek behatárolják atulajdonképpen vásárteret, ahol még a XIX. század végén is stráf-szekérből kínálták portékáikat a környékbeli falvakból érkező gaz-dák, kézművesek, kereskedők. Ezért van az, hogyMarosvásárhelyen minden főút a központ felé vezet. A város vásárijellegét tükrözik a még álló – a város címerével ellátott – vámházak,ahol az említett útvonalon érkezőket adóztatta meg a város. A főtérjellegzetes épületei ma is egykori tulajdonosaik révén a város igenérdekes és színes múltjáról árulkodnak. Legtöbbjük homlokzata aszecesszió korszakát tükrözi. Ma azonban kevesen tudják, hogy pa-lotákat nemcsak a környéken igen nagy birtokokkal rendelkező ne-mesek építettek, hanem a XVIII–XIX. században gazdag örményés zsidó kereskedők is hozzájárultak az 1960-as évekig nagy több-ségében magyarok által lakott település fejlesztéséhez. BernádyGyörgy városépítő ambiciózus tervét derékba törte az első világhá-ború. Így a tervezett színházi épület helyett a mostani polgármesterihivatal neobrâncoveanu stílusú székhelyét húzták fel. A központ jel-legzetességét megbontotta a két végében megépített templom (azalsó egykori görögkatolikus, míg a felső görögkeleti – ortodox – ka-tedrális). A kommunista korszakban hozzáláttak ugyan a városképtörténelmi jellegének a megbontásához, hiszen az egykori Hosszú,a mai 1918. December 1. utca tömbházasítása nem állt meg a sar-kon. Eljutott a görögkatolikus templomig, ahova oda nem illő tömb-házat emeltek, majd a 70-es években megépült a Grand szálloda is.És néhány – szerencsére a meglévő épületek magasságát meg nemhaladó – négyemeletes tömbházzal is elcsúfították a teret. Kilóg asorból a Nemzeti Színház épülete és a Színház tér is, amelyet az egy-kori Ferenc-rendi templom és kolostor helyén alakítottak ki, a Ce-auşescu-érában szokásos tapstérként, bár a diktátort a jelenlegiVárosháza előtt fogadták, azon a téren, amely a város szimbolikusköztere is lett, hiszen itt búcsúztatták a hadba induló honvédokat,ezen a helyen dőlt meg a diktatúra és csaptak össze az indulatok1990. március 20-án is. A teljesség igénye nélkül mutatunk be né-hány épületet, amelyeket nemcsak a turistáknak, hanem a maros-vásárhelyieknek is érdemes felkeresniük.

Page 8: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

A magyar állam által támogatottSzékelyföldi Jégkorong Akadémiaműködésének második idénye utánegyre több a műjégpálya Székely-földön – jelentette ki csíkszeredaisajtótájékoztatóján az akadémiátműködtető Mens Sana Alapítványelnöke.

Tánczos Barna, a Román Jégkorongszö-vetség korábbi elnöke elmondta: Székely-földön, egy 150 kilométeres körzetbenhamarosan nyolc műjégpályán lehet jegessportokat űzni, és egy újabb pálya építésevan folyamatban. A korábban épített csík-szeredai, gyergyószentmiklósi és csíkkarc-

falvi műjégpálya mellett Kézdivásárhelyenés Sepsiszentgyörgyön adtak át a közel-múltban ilyen létesítményeket, Csíkszere-dában és Gyergyószentmiklóson sátortetősműjégpálya egészítette ki a meglévő inf-rastruktúrát. Utóbbit két hét múlva üzeme-lik be, hogy az idő alatt is folyhasson afelkészülés a városban, míg a régi jégpá-lyát felújítás miatt bezárják. Őszig elkészüla székelyudvarhelyi sátortetős létesítmény,és egy marosvásárhelyi pálya építésénekaz előkészítése is folyamatban van. A pá-lyák némelyikének megépítését a magyarállam, másokét a román állam vagy azérintett helyi önkormányzat támogatta.

A Romániai Magyar Demokrata Szövet-ség (RMDSZ) szenátoraként is tevékeny-kedő Tánczos Barna beszámolója szerintfolyamatban van a csíkkarcfalvi metodikaiés egészségügyi központ felépítése is, és afelcsíki településre kollégium építését istervezik azoknak a gyerekeknek, akik másvidékekről érkeznek ide hokizni tanulni.

Tánczos Barna hangsúlyozta, a korcso-lyázási, jégkorongozási lehetőségek meg-teremtése mellett nagy hangsúlyt fektetteka gyerekek toborzására és az edzők felké-szítésére is. Minden központban folyikkorcsolyaoktatás, a térség iskoláiban pediga program részévé tették a heti egy korcso-lyaórát. Az intézkedések nyomán ma mintegy 5000 székelyföldi gyermek veszrészt a felkészítő programokban, az U10-es korosztályban pedig sikerült megkétsze-rezni a jégkorongozó gyermekek számát.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémiaigazgatója, Nagy Attila a sajtótájékoztatónelmondta, a következő idénytől a MagyarJégkorongszövetséggel (MJSZ) együttmű-ködve belső minősítési rendszert alakíta-nak ki az edzők számára, és a megszerzettminősítéseknek megfelelően alakítják aszakemberek bérezését. Hozzátette: az ala-pítvánnyal szerződéses viszonyban lévőgyerekek számára csaknem ingyenes fel-készítést ajánlanak. A gyerekeknek viszontvállalniuk kell, hogy otthon fognak jégko-rongozni.

2016 májusában Soltész Miklós állam-titkár jelentette be, hogy a magyar kor-mány több év alatt 1,5 milliárd forinttaltámogatja a megalakuló Székelyföldi Jég-korong Akadémiát. A támogatás egy részétberuházásokra, másik részét pedig szakmaiprogramokra szánják.

Az elmúlt hétvégén eldőlt, kilesz Maros megye másodikképviselője a Buzánszky JenőErdélyi Focikupán. A két csa-pat csütörtökön és péntekenrészt vehet a trófeáért valóvégső küzdelemben Csík-szentdomokoson.

Miután már két héttel korábbaneldőlt, hogy megyénk marosvásár-helyi körzetének képviselője aSzász Albert Sportlíceum leszmindkét korosztályban, ezúttalNyárádszeredában rendezték a vi-déki körzet képviselőinek kiválasz-tását célzó selejtező tornát.

Az elemi iskolások versenyére anyárádszeredai Deák Farkas iskolamellett a makfalvi WesselényiMiklós és a szovátai S. Illyés Lajosáltalános iskolák csapata nevezettbe. Az eredmények: Szováta –Makfalva 2-2, Nyárádszereda –Makfalva 1-1, Szováta – Nyárád-szereda 4-2, így első helyen Szo-váta végzett, második lettMakfalva, a legkisebb korosztálytfelvonultató Nyárádszereda pediga harmadik, így a kisiskolásokközül a fürdővárosiak utazhatnak acsíkszentdomokosi döntő tornára.

A felső tagozatok versenyébenmár népesebb volt a mezőny, a ház-igazdák mellett szovátai, makfalvi,hármasfalusi, nyárádmagyarósi,csíkfalvi és jobbágytelki 5-8. osz-tályos csapatok neveztek be. Az Acsoportban a következő eredmé-nyek születtek: Szováta – Mak-falva 6-0, Nyárádszereda –Hármasfalu 9-0, Makfalva – Nyá-rádszereda 1-10, Szováta – Hár-masfalu 1-0, Makfalva –Hármasfalu 2-3, Szováta – Nyárád-szereda 0-1. A B csoport eredmé-nyei: Csíkfalva – Nyárádmagyarós2-6, Csíkfalva – Jobbágytelke 1-2,Jobbágytelke – Nyárádmagyarós 1-2. A kisdöntőben Szováta 4-2-re le-győzte Csíkfalvát, így a harmadikhelyen végzett, míg a torna döntő-

jében Nyárádszereda és Nyárádma-gyarós lépett pályára. A házigazdákKacsó D. révén vezetést szereztek,de a bekecsaljiak hamarosanegyenlítettek Szabó találatával, ámszünetre a házigazdák mehettekelőnnyel, miután Ábrahám is góltlőtt. A második játékrészt máregyértelműen a házigazdák uralták,és a győzelem kétségtelenné vált,így a mérkőzés vége felé a szépösszjáték nyomán Kacsó két újabbgólt jegyzett, Kása pedig egyet, ígyaz 5-1-es eredmény a nyárádszere-dai Deák Farkas Általános Iskolátjuttatta a csíkszentdomokosi dön-tőbe.

Májai Imre rendező nyárádsze-redai testnevelő tanártól megtud-tuk: 2012 óta Nyárádszeredábanrendezik a megye egyik körzeti tor-náját, és azóta az iskola csapataminden évben eljutott az erdélyi fi-náléra, bár azt eddig még sosemnyerte meg. Idén első alkalommalrendezték füves pályán a mérkőzé-seket, eddig mindig teremben vagyműfüves pályán fociztak, de a Pus-kás Akadémia nyárádszeredai al-központja hozzáállásának éstámogatásának köszönhetően mostegészen jó körülmények között zaj-lott a torna, és az új helyszín azértis hasznos, mert a csíki tornán isfüves pályán játszanak majd.

Ami a legénysége teljesítményétilleti, Májai Imre szerint összefor-rott a csapat, ezek a fiúk már évekóta együtt fociznak az iskolában is,az akadémiai alközpontnál is, ezérttitokban reménykedik abban, hogyvégre a döntő tornán is sikerül szé-pen bemutatkozni, hiszen a játéko-sok nagy részének ez az utolsóáltalános iskolai éve, így utolsó le-hetőségük is, hogy döntőt nyerje-nek. A Deák Farkas iskola csapataa következő tanulókkal nyerte ahétvégi tornát: Kádár Dániel, Áb-rahám Dávid, Bakó Roland, Ko-vács Zorán, Kacsó Gáspár, KacsóDávid, Kása Botond és BálintZalán, míg az erdélyi döntőn 10-12sportolóval vesz részt.

A tavalyi erdélyi tornát a szová-tai S. Illyés Lajos Általános Iskolanyerte, ezért a mostaninál jobberedményt szerettek volna elérni anyárádszeredai megmérettetésen,de ezúttal csak ennyire futotta –mondta el kérdésünkre Kacsó Ro-zália testnevelő tanár, kiemelve a jószervezést. A szovátai iskola mártíz éve folyamatosan részt vesz acsíkszentdomokosi tornán, kétszeris megnyerték a vándorkupát, ésmost azt remélik, hogy az elemisjátékosok jól fognak szerepelni, anagyoktól pedig jövőre jobb ered-ményt várnak.

8 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________ SPORT ___________________________________________________ 2018. május 8., kedd

Drámai küzdelemben tartottaéletben a bennmaradási esé-lyeit a teremlabdarúgó 1. li-gában a MarosvásárhelyiCity’us. Bár egy akadály méghátravan, most már meglepe-tés lenne, ha Kacsó Endrecsapata kiesne. Mint az ismerthollywoodi mozifilmsorozat-ban: akárhány csapást kapottis ebben a szezonban a ko-rábbi hatszoros bajnok, se-hogy sem akart elpusztulni aszínről. Sőt, akár az említettfilmek főhőse: makacsul élet-ben akar maradni a végéig.

Sepsiszentgyörgyön a házigazdaSepsi Futsal és a City’us ki-ki mér-kőzést játszott. Miután a kettejüksorozata 1-1-re állt, egyszerű volt aképlet: aki kikap, kiesik. A találko-zót a vendég marosvásárhelyiekkezdték jobban, és a 3. percbenBoroş megszerezte a vezető gólt.Néhány perccel később azonbanNeagoe beadása a védelembe visz-szafutó Iszlairól Coman kapujábapattant. A City’us több lehetőségetkihagyott, közöttük Pop révén egytízméterest is, míg ugyanaz a Popmásodszor is vezetéshez juttattacsapatát, azonban a félidő utolsómásfél percében fordítottak a há-romszékiek Veres két találatával.

A második félidőben hosszúideig nem esett gól, bár a City’usszámos lehetőséget kihagyott. Ahelyzet a 32. percben vált igazándrámaivá, amikor Boroş, a csapategyik alapembere megkapta a má-sodik sárga lapját, és kiállították, aszentgyörgyiek pedig Tompa révénérvényesítették az emberelőnyt.

2-4-nél vészkapusos taktikáraváltott a City’us, és megkezdte afelzárkózást. Előbb Kiss szépített,majd Pop egyenlített, és ugyanő ve-zetést is szerzett. Az utsoló háromperc a Sepsi Futsal kétségbeesett tá-madásaival telt, a házigazdák azon-ban nem merték lehozni a kapust.Így könnyebb volt megállítani a tá-madásaikat, és végső esetben Co-manon akadtak el a lövések, azutolsó másodpercben is. A mérkő-zést lezáró sípszó után pedig lehe-tett ünnepelni Kacsó Endrekispadján.

A sikerrel azonban még nincsmindennek vége, hiszen a City’uspótselejtezőt játszik oda-visszarendszerben a 2. liga második he-lyezettjével. Ez jelenleg a Luceafă-rul Buzău, de a Brassói Colţeamegelőzheti, ha az éllovas Kolozs-vári Clujanát legyőzi idegenben,egy egyelőre ismeretlen időpontrahalasztott mérkőzésen. Logikus,hogy így a pótselejtező időpontjárólsem tudunk még semmilyen konk-rétumot.

Döntőbe jutott, de ott kikapott Balázsfalva

a női röplabda Bajnokok Ligájában

A második helyen végzett a Balázsfalvi CSMAlba a női röplabda Bajnokok Ligájában, miutánvasárnap 3:0-ra (25:17, 25:11, 25:17) kikapott aBukarestben szervezett négyes döntő (Final Four)utolsó mérkőzésén a török VakifBank Isztambul-tól. A VakifBank 2011, 2013 és 2017 után negyed-szer nyerte meg a trófeát úgy, hogy további négyalkalommal (1998, 1999, 2014, 2016) döntőt ját-szott. A balázsfalvi együttes révén ugyanakkor tör-ténelmet írt a román női röplabda, hiszen hasonlómenetelésre korábban még nem volt példa – azzalegyütt is, hogy a döntőt a török csapat uralta.

Az első szett elején a címvédő 9:1-re elhúzott,és bár a hazai csapat nagy erőfeszítéseket tett, eztaz előnyt nem sikerült behoznia, és a játszma25:17-re elment. A második szettet is a VakifBankkezdte jobban, 3:0, 5:1, 9:1, sőt 16:4-re is vezetett,és gond nélkül nyert 25:11-re. A harmadik játsz-mában a balázsfalviak feltámadni látszottak, 3:0-ra, 4:1-re, 8:4-re is vezettek, de aztán beindult atörök úthenger és 9:9-en egyenlítettek, 11:11 lett,majd egy 5-0-s sorozattal 16:11-re elmentek, ésonnan már nem volt visszaút, 25:16-re nyerték aszettet.

A kisdöntőben az olasz Imoco Volley Conegli-ano 3:0 (25:17, 25:18, 25:20) arányban győzött aGalatasaray Isztambul ellen.

Szombaton, az elődöntőben Balázsfalva 3:1(25:27, 25:17, 25:22, 25:22) arányban legyőzte aGalatasaray Isztambult, a másik elődöntőben pediga VakifBank Isztanbul 3:2 (25:22, 25:21, 17:25,15:25, 25:14) arányban győzött az olasz ImocoVolley Conegliano ellen.

JegyzőkönyvTeremlabdarúgó 1. liga, alsóházi rájátszás, 2. kör, 3. menet: Sep-

siszentgyörgyi Sepsi Futsal – Marosvásárhelyi City’us 4-5 (3-2)Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati csarnok. Vezette: Ionel Boharu Pre-

descu (Buftea), Roberto Gunciu (Popeşti-Leordeni). Tartalék: RaduDanielenco (Ploieşti). Ellenőr: Florea Frusin (Bukarest).

Gólszerzők: Iszlai (6. – öngól), Veress (19., 20.) Tompa (32.), illetveBoroş (3.), Pop (17., 35., 37.), Kiss (34.).

Kiállítva: Boroş (32.).Sepsi Futsal: Kisgyörgy – Bende, Bocz, Tompa, Veress, Nagy,

Neagoe, Boér, Jankó, Farkas, Papp, Ambrus.City’us: Coman – Pop, Küsmödi, Dobai, Boroş, Togan, Kiss, Lu-

duşan, Iszlai.

Bálint Zsombor

Gligor Róbert László

Hét iskola kisebb és nagyobb iskolásai küzdöttek a továbbjutásért. Fotó: Gligor Róbert László

Székelyföldön, egy 150 kilométeres körzetben hamarosan nyolc műjégpályán lehet jeges sportokat űzni, ésegy újabb pálya építése van folyamatban. Fotó: JochaPress

Nyárádszereda és a marosvásárhelyi sportlíceum a Buzánszky-kupán

Drágán add az életed – City’us módra

Egyre több a műjégpálya Székelyföldön

Page 9: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

Harmadik alkalommal rendez-tük meg hétfőn, április 16-án, az„Én olvastam, tetszett! – Eu amcitit, mi-a plăcut!” iskolák közöttiolvasói vetélkedőt, ezennel Maros-vásárhelyen. A tevékenység aktívszereplői három Maros megyei is-kola tanulói. Az idén objektív okokmiatt a marosludasi diákok nemtudtak megjelenni a vetélkedőn,így csak a marosvásárhelyi EurópaÁltalános Iskola, a segesvári AurelMosora Általános Iskola 7. osztá-lyos tanulói mérték össze „erejü-ket”. Felkészítő tanáraik: BalázsTünde és Tóth Mária Orsolya ma-gyartanárok.

A diákoknak egy hónap (már-cius 10. – április 16.) állt a rendel-kezésükre. Első lépésben acsapatok tetszés szerint kiválasz-tottak egy könyvet, amit elolvas-tak, majd plakátot készítettek róla,megadott szempontok szerint. Má-sodik lépés a kötelező regény elol-vasása volt. Idén Tasnádi István,Jeli Viktória, Gimesi Dóra Időfutár2. A királynő palástja című regé-nyére esett a választás. Az otthonikészülés harmadik lépése egyPower Point-os bemutató elkészí-tése volt. Minden csapat kiválasz-tott egy jelenetet, amit képregényformájában dolgozott fel, a szerep-lők ők maguk voltak.

A vetélkedő helyszíne a maros-vásárhelyi Constantin BrâncuşiTechnológiai Líceum dísztermevolt. Minden csapat bemutatta azáltala választott regényt. NicolaYoon Minden, minden című regé-nye mellett a Harry Potter első kö-tete is helyet kapott, de WéberAnikó El fogsz tűnni című könyveis feldolgozásra került a Szent Jo-hanna gimi és az Időfutár 1. mel-lett. Karinthy Frigyes Tanár úrkérem című kötete is helyet kapotta kortárs művek között. Színesebb-nél színesebb, ötletesebbnél ötlete-sebb megoldásokhoz folyamodtaka gyerekek olvasmányaik bemuta-

tásakor. Volt csapat, amely énekkelindította előadását, volt csapat,amely egyes szám első személy-ben, a szereplők bőrébe bújva me-sélte el mondanivalóját.

A vetélkedő második része amár említett „kötelezőből” vettkérdéseket foglalta magába. A csa-patok megkapták a feladatokat,amelyekre megszabott időn belülválaszoltak. A feladatok nehézségiszintje változó volt: betűhalmazbólkellett kikeresni a szereplők nevét,igaz/hamis állítások milyenségérőlkellett dönteni, megadott idéze-tekre kellett rákeresni, a regényszövegét felhasználva. Ezután appt-s bemutatók következtek, ame-lyek megtekintése nagy derültségetkeltett a gyerekekben.

Amíg a zsűri összesítette a pont-számokat, Simó Tamás és FábiánDorottya marosvásárhelyi diákokmodern tánccal szórakoztatták a je-lenlévőket. Zsűritagok Fekete Er-zsébet informatikatanár, VeressImola magyartanár és TakácsMária Terézia óvónő voltak.

A vetélkedő utolsó előtti állo-mása a díjátadás volt. Legnagyobbpontszáma a segesvári Könyvmo-

lyoknak volt, őket követte a maros-vásárhelyi Illuminátusok és a Na-gato csapat. A többiek jellemzői:lazaság, elszálltság és humor.

A vetélkedő végén a csapatokatpizzával vendégelték meg, majdvár- és a városlátogatás követke-zett. A tevékenységet a TiberiuGlas Kft., a Szabó Pékség, a TothPékség, a Hajdina Kulturális Egye-sület és nem utolsósorban a szóbanforgó iskolák és a diákok szülei tá-mogatták.

Szervezőként úgy érzem, a pro-jekt elérte célját. Minden gyereklegkevesebb két új regény ismere-tével gazdagodhatott, új emberek-kel köthetett barátságot, vagy amár meglévőket mélyíthette.Ugyanakkor elmondhatták olvasóiélményeiket, javaslataikat, meg-oszthatták gondolataikat, és nemutolsósorban bebizonyíthatták,hogy igenis léteznek olyan művek,amelyek még mindig lekötik a fia-tal generáció figyelmét.

A partneri kapcsolat továbbfolytatódik.

Tóth Mária Orsolya magyartanár

2018. május 8., kedd _______________________________________________NYILVÁNOSSÁG __________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Szerkesztette: Mezey Sarolta

A rovatban közölt levelek tartalmáért, a tényállítások hitelességéért a szerzők felelősek.

Elektronikus postán is fogadjuk leveleiket. A levélírók min-den esetben tüntessék fel telefonszámukat és lakcímüket.

Címünk: [email protected]

Időutazás a könyvek birodalmában

A küküllőszéplaki Pálffy Ágnesasszonykórus április 29-én a test-vértelepülés meghívására a ma-gyarországi Szászberekre látoga-tott, ahol részt vehettünk a tavasz-köszöntő majális keretében meg-szervezett énekkari találkozón.

Isten áldásával, a vasárnap dél-előtti istentisztelet után, CsepánLevente küküllőszéplaki lelkipász-tor vezetésével indultunk útnak. Akis csapat tagjai közül volt, aki elő-ször készült átlépni a jelenlegi ha-tárt Erdély és az anyaországközött. Késő délután érkeztünkmeg Jász-Nagykun-Szolnok me-gyébe, az Alsó-Jászság szélén,Szolnoktól 17 km-re található test-vértelepülésre, ahol az egykoriKohner Adolf grófi kocsiszínbőlkialakított és a kor igényeinekmegfelelő közösségi ház udvaránmuzsikaszóval és nagy szeretettel

várt bennünket Alapi József helyipolgármester, a lelkes szászbere-kiek, valamint Szakács Béla, Kü-küllőszéplak község polgár-mestere. Köszöntőkkel, asztali ál-dással, közös vacsorával, nótázga-tással, a viszontlátás örömét átélvetöltöttük az estét.

Majálisi ünnepségünket az ön-kormányzat épületében kezdtük,ahová a szászbereki asszonyokhívtak meg „csigázni”, azaz az al-földi húsleves csigatészta készíté-sének rejtelmeibe avattak be. Aközös munka öröme előcsalogattaa Kis-Küküllő menti népdalokat,melyeket átadtunk vendéglátóink-nak is. A délután a felhőtlen ünnep-lés jegyében zajlott. A szabadtériszínpad helyet adott az ünnepi kö-szöntőknek, majd operettáriákathallgathattunk Tóth Éva és Leb-lanc Győző előadásában, és a helyi

kisiskolások is bemutatták tudá-sukat. Ezt követően sor került avárva várt fellépésre. A szépen ki-alakított tér a kórusunk egyházi ésKis-Küküllő menti dalaitól csen-gett.Vendéglátóink Bársonyvirágkórusa alföldi dalokkal készült atalálkozóra, majd a Maros mentifenyves erdő dallamai és közösimaként a Nemzeti dal, valamint aSzékely himnusz csendült fel aj-kunkról.

Május elseje a hazaindulás je-gyében zajlott, előtte azonban is-tentiszteleten vettünk részt a helyikatolikus templomban, ahol amunkaszüneti napon az egymásiránti szeretetről és háládatosságrólszólt az igehirdetés, majd sétálhat-tunk Szolnokon, a Tisza fővárosá-ban, megcsodálva a városnevezetességeit. A késő esti órák-ban fáradtan, de annál nagyobb lel-kesedéssel érkeztünk haza kisfalunkba a késő esti órákban.

Tiszta szívből mondunk köszö-netet a szászbereki önkormányzat-nak, valamint a KüküllőszéplakiPolgármesteri Hivatalnak a támo-gatásért, kedves vendéglátóinknaka szeretetteljes, önzetlen fogadta-tásért, hiszen mindannyian átérez-hettük a szeretet megtartó erejét,mely képes ledönteni a fizikai éslelki határokat.

A küküllőszéplaki Pálffy Ágnes asszonykórus

Énekkari találkozó Szászbereken

Azt mondják a bölcsek, hogyakkor válunk igazán felnőtté, hamind a két szülőnket elveszítettük.Velem ez a szerencsétlenség csaknéhány napja történt meg, mikorédesanyám visszaadta lelkét Terem-tőjének. Most, mikor csaknemhárom éve unokáim vannak. Azazkivételes szerencsében volt részem,mert közel hat évtizedig gyermeklehettem. Volna. Ó, pedig annakidején a nagy családi viták után aztmondtam, én úgy születtem, hogy amarosvásárhelyi Somostető túlsóoldalán, a jeddi erdőben egy fe-nyőfa tövében megtaláltak, majdbegurítottak anyám mellé. Bizony,manapság már ilyet nem monda-nék.

Mint oly sokan mások, a trianonibékediktátum áldozata, de a máso-dik világháború szörnyűségeit ismegtapasztalta. Gyerekeit, unokáités dédunokáit feltétel nélkül sze-rető, mély érzésű, családcentrikusés csodálatos otthont teremtő asz-szony volt, aki kiváló házastárs ésédesanya is lehetett volna, ha vanapám személyében egy olyan társa,aki ezt felismeri és fel tud nőnihozzá. De az ő családját olyan mér-tékben üldözték és megbélyegez-ték, hogy egész életébenszorongott, félt és rettegett a „fa-siszta kommunizmus” rendszerétől.Ráadásul anyám szülei még kislánykorában elváltak. Két hiányos élet-mintának kellett volna összecsiszo-lódnia. Nem sikerülhetett.

Megbecsült és elismert gyermek-gyógyász édesanyámat és anyainagyanyámat kisgyermek koromtólkezdődően leginkább csak sírni lát-tam – karácsony és húsvét vagy es-küvő és keresztelő –, ők mindigsírtak. Ha megkérdeztem, miért,anyám azt válaszolta: „Tudod, kis-fiam, azt siratjuk, hogy milyen bor-zalmas és igazságtalan sors jutottnekünk”. Nagyanyám szipogva azalábbiakat dünnyögte: „Jaj, menjel, édes fiam, hiszen itt mindent miteremtettünk, és minden a miénkvolt, és ma is így kellene, hogy le-gyen”.

Életének vége felé hirtelen na-gyon megöregedett, kortársai majd-nem mind eltávoztak, a sokkeserűségtől és boldogtalanságtólmegviselve, kiüresedett és kiszáradtlélekkel már csak saját sorstalansá-gáról tudott beszélni. Szavainak ésmondatainak honvágya valamifélehontalanság megtestesülése volt.Amott a jogfosztottság, emitt kétMagyarország. Azt hitte, itt kizáró-lag szeretetre és vigasztalásra talál.Gondolatban mindig legkedveltebbBolyai utcájában sétált, lélekbensosem hagyta el szeretett szülőhe-lyét, Kibédet és csodálatos iskola-városát, Székelyudvarhelyt. Most,hogy átbotorkált az üdvösség folyo-sóján és reményeink szerint azöröklét dimenziójába lépett, máronnan fentről figyeli tovább székelynépének szenvedéstörténetét.

Lukácsy József

Amikor felnőtté válunk

A 2018-as Szent György Napokalkalmával április 24-én sor kerülta marosszentgyörgyi római katoli-kus plébánia szervezésében a márhagyománnyá vált Tavaszi szélvizet áraszt népdalvetélkedőre.

A Szent György Gimnázium, aBambi Napközi Otthon, a 2-esÓvoda által felkészített diákok éne-két kedves élményként vihettükmagunkkal.

A verseny nyertesei: Bambi Nap-közi Otthon és 2-es Óvoda: GrekuiAntonio, Szombati Vivien, GagyiHermina Renáta, Fülöp BrigittaSzidónia, Lengyel Balázs, OrbánÁrpád, Orbán Hajnal, LukácsBlanka.

Előkészítő osztály: Lőrincz Mi-hály Róbert, Palkó János Erik; I.osztály: Manea Tamara Blanka,

Rostás Rebeka; II. osztály: CsiszérZsanett; IV. osztály: Baric Doroty-tya, Sánta András, Nám Tamara.

Köszönjük a MarosszentgyörgyiPolgármesteri Hivatalnak – SófalviSándor Szabolcs polgármesternek –a támogatását; a zsűritagok – Nyu-las Antónia Izabellának, a Szent Ce-cília együttes énekesének, FábiánEnikő óvónőnek, Orbán Balázs ci-teramuzsikusnak, Kádár BarnaZsolt zenetanárnak – a türelmét; azóvónők: Imre Csilla, Sógor Kriszta,Nagy Edith, Balogh Emese, GöncziMária, Tőkés Zsuzsánna, CsutakNóra, Szász Annamária, valamint atanítónők: Molnár Andrea, OpraKinga, Rend Enikő, Jartó Tünde,Moldován Márta felkészítő munká-ját.

Rend Enikő tanítónő

Népdalvetélkedő Marosszentgyörgyön

Közös fotó a díjak kiosztása után

Page 10: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

ADÁSVÉTEL

ELADÓ 3 szobás tömbházlakás aKövesdombon, IV/IV. emeleti, tégla,külön bejáratú, központi fűtés, termopán,napos oldal, közel van az iskola, óvoda,piac, buszmegálló, üzletek. Ára: 48.000euró. Tel. 0743-598-311, 0745-202-830,naponta 9-20 óra között. (8315)

ELADÓ Deményházán a Kadai-dűlő-ben 42 ár földterület. Tel. 0365/417-844. (8306-I)

ELADÓ 1100 darab használt cserép(40x22 cm), 0,6 lej/darab. Tel. 0744-278-899, 8-20 óra között. (20080-I)

NÉMET ÁGYBETÉTEK eladók aNiki Park üzletben. Nyugdíjasoknak20% kedvezmény. Tel. 0744-438-594. (20084)

ELADÓ szemes kukorica. Tel. 0747-080-572, 0747-080-614. (8286-I)

BÚZÁT vásárolok. Tel. 0722-356-303,0722-396-107. (8318)

ELVESZETT

ELVESZTETTEM Gyenge Bernadettnévre szóló autóbuszbérletemet ésszemélyi irataimat. Megtalálóját kérem,hívjon a 0757-862-702-es tele-fonszámon. (8383)

ELVESZTETTEM Kapás Margaretanévre szóló autóbuszbérletem. Sem-misnek nyilvánítom. (8389)

MINDENFÉLE

A BETEGEK FIGYELMÉBE!A HUMAN EUROLAB orvosi labora-tórium Nyárádgálfalva 146. számalatt ingyenes laboratóriumi vizsgála-tokat végez küldőpapírral. Érdeklődnia 0741-253-253-as telefonszámon 8-12 óra között. (8368)

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (20037)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat, termopánPVC-nyílászárókat, szúnyoghálókat.Tel. 0744-121-714, 0265/218-321.(7664)

FUVART, BÚTORHORDÁST válla-lunk személyzettel. Tel. 0749-543-104. (6018-I)

HŰTŐK javítása lakásán, garancia. Tel.0748-020-050. (8285)

BÁRMILYEN munkát vállalunk: cserép-forgatás, csatornatakarítás, -javítás. Tel.0721-156-971. (8266)

VÁLLALOK tetőkészítést, tetőjaví-tást, teraszkészítést fából, csatorna-készítést, bádogosmunkákat,cserépforgatást. Tel. 0747-871-270,0758-639-258. (sz-I)

MEGEMLÉKEZÉS

Fájó szívvel emlékeztünkmájus 6-án a szeretettédesapára, nagyapára,testvérre, apósra, GYÖRFIPÉTERRE halálának elsőévfordulóján. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes!Emlékét őrzi négy gyereke éscsaládjuk, testvére éscsaládja. (8378-I)

Fájó szívvel emlékezünkmájus 8-án a héderfájaiSZAKÁCS JOLÁNKÁRAhalálának 13. évfordulóján.Emlékét őrzi édesanyja, fiai éscsaládjuk. Nyugodjálbékében! (8386-I)

Múlnak az évek, te nem vagymár velünk, de szívünkbenélsz, soha nem feledünk.Könnyes szemmel emlé-kezünk május 8-ánKARÁCSONYI CSABÁRAhalálának 19. évfordulóján.Emléke legyen áldott,nyugalma csendes! Szerettei.(-I)

ELHALÁLOZÁS

Fájdalomtól megtört szívvel tu-datjuk, hogy a szerető férj, édes-apa, nagyapa, testvér, após,rokon és jó barát,

MAKSZIN SÁNDOR backamadarasi lakos 72 éves ko-rában megszűnt élni. Drága ha-lottunk temetése május 8-án 14órakor lesz a backamadarasi ra-vatalozóból. Emléke legyen ál-dott, nyugalma csendes!

Gyászoló szerettei. (8377-I)

Fájó szívvel tudatjuk, hogy a sze-retett férj, édesapa, nagyapa,testvér, rokon és szomszéd, amagyarzsákodi születésű

PALATKA KÁROLY 86 éves korában május 4-énmegpihent. Temetése május 9-én15 órától lesz a Jeddi úti temető-ben, unitárius szertartás szerint.Emléke legyen áldott, pihenésecsendes!

A gyászoló család. (8381-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett férj, édesapa, nagy-apa, jó szomszéd, barát, a nyá-rádremetei születésű

KAKUCS MÁTYÁS (Gerő)

életének 62. évében folyó évmájus 6-án megpihent. Temetésemájus 9-én 12 órakor lesz a ma-rosszentkirályi katolikus temetőravatalozójából. Emléke legyenáldott, nyugalma csendes!

A gyászoló család. (8391-I)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy aszeretett édesapa, após, nagy-tata, dédnagytata és rokon,

OLLENDER GYULA az IRA volt közgazdásza

2018. május 6-án, 93. évébencsendesen megpihent. Temetésemájus 9-én 14 órakor lesz arómai katolikus temető felső ká-polnájából.

A gyászoló család. (8395-I)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy aszeretett édesanya, anyós, nagy-mama és dédmama,

özvegy DALI MÁRIA született Török

életének 98. évében elhunyt. Te-metése május 9-én 13 órakor leszBalavásáron. Emléke örökké szí-vünkben él.

Gyászoló szerettei. (8402-I)

A hirdetési rovatban megjelent közlemények, reklámok

tartalmáért a hirdetésfeladó vállalja a felelősséget!

Úgy elment tőlünk, mint alenyugvó nap, de a szívünkbenél, és örökre ott marad.Magadba zártad a sors ezernyibaját, váratlanul, búcsú nélkülitt hagytál.Fájdalommal emlékezünkLUKÁCS ZSOLTRA, aki május8-án öt éve búcsú nélkül itthagyott. Bánatos édesanyád, testvéred,Levente és a nagyszülők:Mamici és Tatici. (8352-I)

A Marosvásárhelyi MűvészetiEgyetem Magyar Karán ezena tavaszon is sok eseményzajlik. Folytatódnak az évekóta elkezdett vendégtanáriprogramok, ebben a félévbenBács Miklós színészprofesz-szor, Héjj Szilárd marketing-szakember, Hegedűs Bálintforgatókönyvíró, KincsesRéka és Jakob Wehrmannfilmrendezők már megtartot-ták műhelymunkáikat, to-vábbi tanárok és művészekérkeznek, érintve mindenképzési szakirányt.

A végzős színészhallgatók Au-gusztus című produkciója (ren-dező: Balázs Zoltán) többfesztiválon és vendégszereplésenvett és vesz részt: Segesvár, Sze-ben, Nagyvárad, Kecskemét, Bu-dapest, Pozsony, Prága, Kisvárda –legtöbb esetben a versenyprog-ramba válogatva. A zene szakosokkórusa ismét szerepelni fog egy át-fogó magyarországi turnén az Éne-kel az ország rendezvényen.Csehországi fesztiválon vettekrészt a bábszínész szakos hallga-tók, a leendő bábművészek előadá-sait a Levél utcai Bábstúdióbanlehet megtekinteni.

Pályázati projektekből sikerültfolytatni az egyetem keretébenműködő alkotói műhely, az Akadé-miai Műhely produkcióit, bemuta-tásra került a Lángarc (rendező:Harsányi Zsolt), illetve tévészín-házi felvételprodukció készült azAugusztus című előadásról, melyeta közönség a közszolgálati televí-zió műsoraiban láthat majd.

A tavalyi tudományos értekezle-

tek sora is folytatódik egy nevelés-tudományi és egy nemzetközi mé-diakonferenciával.

Idén is megrendezzük a kétévvel ezelőtt nagy sikerrel létreho-zott MASZIDI-t (Magyar SzínháziDiáktalálkozó), 46 diákot és tanártvárunk júniusban a Kárpát-me-dence magyar tannyelvű színházifelsőoktatási intézményeiből.

A végzős diákok ballagása előttszokás szerint sor kerül a minié-vadra is, melynek keretében párnap leforgása alatt a közönség elékerülnek az évad fontosabb elő-adásai.

A Stúdió Színházban bemuta-tásra kerülő vendégelőadások –volt diákjaink produkciói – idő-pontjai a www.studioszinhaz.roweblapon, illetve a Facebookonkövethetőek.

Diákjaink részt vettek az Er-délyben első alkalommal megszer-vezett TDK (TudományosDiákköri Konferencia) versenyen,ahol – több szekcióban – tizenegyelső díjat, két második díjat és kétharmadik díjat szereztek. Egye-temi közösségünk is díjban része-sül, május 7-én Gyulafehérváronvehetjük át az UNITER (RomániaiSzínházi Szövetség) különdíját,melyet a színházi és kulturális életfejlesztésért adományoztak ebbenaz évben.

Az intézmény tevékenysége (aköltségvetési forrásokon kívül)fontos pályázati támogatásban ré-szesült ebben a tanávben is a Stu-dium-Prospero Alapítvány, aBethlen Gábor Alap, a NemzetiKulturális Alap és a CommunitasAlapítvány részéről. (közlemény)

Tevékeny tavasz

A Gazdaságtudományi Aka-démia (ASE) hétfőn bemuta-tott felmérése alapján abruttó hazai terméket (GDP)és a kiskereskedelem teljesforgalmát tekintve Romániá-ban a legalacsonyabb az on-line vásárlások aránya.

„Időt spórolunk, ha online ren-delünk, használjuk a technológiát,és bizalommal fizetünk. Valószí-nűleg épp a bizalmatlanság miattáll rosszul az ország, ez a bizal-matlanság jellemző minden fo-gyasztóra, minden téren” – mondtaEduard Dinu közgazdász.

2017-ben Romániában 7,36 mil-lió online vásárló volt, akik átlag-ban 8,7 vásárlást intéztek. Akutatás eredményeiből kiderül,hogy az online kereskedelem szek-tora jó hatással van az állami költ-ségvetésre, kedvez a kisvállal-kozásoknak, hozzájárul a társada-lom fenntartható fejlődéséhez,ugyanakkor azonban a csomag-küldő cégek üzletmodelljének vál-

tozását is maga után hozta, hiszena haszon érdekében azoknak fon-tos beruházásokat kellett végez-niük. „Elmondhatom, hogy apiacvezető csomagküldő szolgálatesetében az összes eladásnak 7évvel ezelőtt 5 százaléka szárma-zott e-kereskedelemből, máraazonban már 40 százalékról be-szélhetünk. Más szóval épp azértlettek piacvezetők, mert ennyitnőtt az e-kereskedelem aránya azösszeshez képest” – magyarázta elEduard Dinu.

A fogyasztók számára leginkábbazért hasznos az online bevásárlás,mert időt takaríthatnak meg, a ha-gyományos kereskedelemhez ké-pest pedig jóval változatosabb akínálat, átláthatóbbak az árak, éskönnyebb őket összehasonlítani.

A kutatás következtetése, hogyaz e-kereskedelem fontos lépés ajavak és szolgáltatások adásvételé-nek optimalizálása felé, ami avégső fogyasztónak is kedvez,ugyanakkor ösztönzi a piaci ver-senyt. (Mediafax)

Románia utolsó az Európai Unióban az online kereskedelem szempontjából

Több tucat olyan sofőrt csíp-tek el a rendőrök a múlthéten, akik a megengedett-nél jóval nagyobb sebesség-gel közlekedtek a romániaiautópályákon. A csúcssebes-ség 218 kilométer/óra volt,és az észak-erdélyi autópá-lyán mérte be a traffipax.

Az elmúlt héten az autópálya-rendőrség összesen 57 személytmért be 180 kilométer/órásnál na-gyobb sebességgel.

Az A1-es, Déva és Nagylak kö-zötti sztrádán 18 sofőr száguldo-zott 183 és 203 kilométer/óraközötti sebességgel. A RâmnicuVâlcea és Déva közötti szakaszontovábbi hét sofőrt értek tetten, ami-kor 181 és 193 kilométer/óra kö-

zötti sebességgel hajtottak, a Bu-karest és Râmnicu Vâlcea közöttiszakaszon pedig még három sze-mély taposott annyira rá a gázpe-dálra, hogy az autó sebessége 180és 195 kilométer/óra között ala-kult.

Az A2-es, Bukarest-Konstancaautópályán négy sofőr hajtott 182,186, 192, illetve 194kilométer/órával.

Az A3-as, Torda-Bors autópá-lyán 14 sofőrt mértek be, akik 183és 218 kilométer/óra közötti sebes-séggel száguldoztak.

Valamennyi sofőrt megbírságol-ták amiatt, hogy több mint 50 kilo-méter/órával lépték túl a törvényáltal meghatározott maximális se-bességet. (Mediafax)

Többtucatnyian száguldoztak az autópályákon

10 NÉPÚJSÁG ____________________________________________KÖZÉLET – HIRDETÉS ___________________________________________ 2018. május 8., kedd

Focioktatás Marosvásárhelyen! Labdarúgás iránt érdeklődő fiúk és lányok jelentkezését várja

az MSE Focisuli. Ha betöltötted az 5 évet, nálunk a helyed! Kezdők és haladók is jelentkezhetnek, új csoportok is indulnak.

Az MSE a város első sportklubja, a Székelyföld Labdarúgó Akadémiamarosvásárhelyi alközpontja. Az oktatás magyar nyelven folyik.

Telefon: 0720-522-618, www.focisuli.ro. Kezdj el focizni még ma!

Page 11: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

2018. május 8., kedd ____________________________________KULTÚRA – HIRDETÉS – KÖZLEMÉNY ____________________________________ NÉPÚJSÁG 11

Az érdekelt gazdasági szereplők figyelmébe!Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala értesíti a gazdasági szereplőket, hogy a következő

időszakban szándékában áll elindítani a folyamatot annak érdekében, hogy az elektronikus köz-beszerzési rendszerben (SEAP) elérhető Termékek, szolgáltatások és munkálatok katalógusarévén közvetlen vásárlással beszerezze a következő szolgáltatást:

– Megvalósíthatósági tanulmány a marosvásárhelyi tömegközlekedés korszerűsítéséreBecsült érték: 99.096,64 lej héa nélkül– CPV-kód: 79314000-8 – megvalósíthatósági tanulmányOdaítélési szempont: a legalacsonyabb ár.Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala felkéri az érdekelt gazdasági szereplőket, hogy árajánlatukat nyújt-

sák be a SEAP elektronikus katalógusába a Megvalósíthatósági tanulmány a marosvásárhelyi tömegköz-lekedés korszerűsítésére (Studiu de fezabilitate pentru modernizare transport public de călători înMunicipiul Tîrgu Mureş) címszó CPV79314000-8 kódja alatt 2018.05.14-ig, műszaki és pénzügyi javas-lataikat pedig küldjék el a következő e-mail-címekre: [email protected] és [email protected], 2018.05. 14-ig.

Az érdekelt gazdasági szereplők ajánlataikat a jelenlegi felhíváshoz csatolt tervezési tematika alapján te-gyék meg.

További információk az adp@tirgumures e-mail-címen igényelhetők 2018.05.11-ig.Moldovan Florian ügyvezető igazgató

Szünetel a vízszolgáltatásMarosvásárhelyen

Az AQUASERV RT. értesíti a fogyasztókat,hogy az ivóvízhálózaton végzendő javítási munká-

latok miatt május 9–10-én 23 órától körülbelül hajnali 3 óráig szü-netel az ivóvíz-szolgáltatás Marosvásárhelyen az alábbiövezetekben:

• Állatkert, a Trébely utca 81–103. szám között, Verii utca 39–49. szám között, Somos utca 55–69., illetve 66–100. szám között,Nagyerdő, Nagyerdő köz, a Posada és Szegfű utcában.

Felhívjuk a fogyasztók figyelmét, hogy a munkálatok befejeztévela rendszerben a víz elszíneződhet és lerakódásokat tartalmazhat, a ki-tisztulásáig (48 óra) csupán háztartási célokra alkalmas. Az okozottkellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük. Köszönjük a megértésüket.

Az Aquaserv Rt. marosvásárhelyi fiókja

MAROS MEGYEI TANÁCS

HIRDETÉS

A MAROS MEGYEI TANÁCS értesíti az érdekelteket,hogy kérelmet nyújtott be egy előzetes környezet-védelmi engedélyre a Maros megye, Jedd község,Jedd, Kebeleszentivány, Kebele falvakban kivitele-zésre javasolt „Útpadkák és sáncok felújítása a135-ös Marosvásárhely-Nyárádszereda-Sóvárad-Hargita megye határa közötti megyei út 1+900-10+350 szakaszára” elnevezésű beruházás számára.A javasolt projektre vonatkozó információk tanul-mányozhatók a Maros Megyei KörnyezetvédelmiÜgynökség székhelyén (Marosvásárhely, Hídvégutca 10. szám), hétfőnként 900-1500 óra között,keddtől péntekig 900-1200 óra között, valamint aprojekt tulajdonosának, a megyei önkormányzat-nak a székhelyén (Marosvásárhely, Győzelem tér 1.sz.), hétfőtől péntekig 800 – 1600 óra között.Az érdekeltek a Maros Megyei KörnyezetvédelmiÜgynökség székhelyén nyújthatják be észrevétele-iket hétfőnként 900-1500 óra között, keddtől pénte-kig 900–1200 óra között.

ELNÖK JEGYZŐPéter Ferenc Paul Cosma

ALELNÖKOvidiu Dancu

KLARA gyógyító és javasasszony a legerősebb szerekkel, alegnagyobb gyógyító erővel, a leghatásosabb gyógyírekkelsegít Önnek. Feloldja a kötéseket és az átkot, segítimpotencia, alkoholizmus, epilepszia, psoriasis, depresszióesetén, kibékíti a szétvált családokat, cégeket ment meg acsődtől, sikert visz a házhoz és nyereségessé teszi avállalkozást. 100%-osan garantálja, hogy megoldjaproblémáját. Köszönetnyilvánítások: Corina Ákosfalváról köszöni Klara asszonynak, hogy ismétegyütt lehet férjével 3 évnyi távollét után; András Marosvásárhelyről hálás, hogyismét sikeres a magánélete és üzlete; Erika Régenből köszöni, hogy Klaraasszony segítségével megszabadult a kötéstől, az átoktól és sikeresen férjhezment; Gyöngyi Marosvásárhelyről hálás, mert megszabadult a depressziótól,élete rendbe jött; János Dicsőből köszöni, hogy kigyógyult az alkoholizmusból.Akinek problémája van, hívja bizalommal Klara javasasszonyt. Tel. 0755-270-381. (Fizetett hirdetés: mp.)

REDŐNYÖK, SZALAGFÜGGÖNYÖK, GARÁZSKAPUK és egyéb árnyékolástechnikai cikkek, au-tomatizált változatok nagy választékban. Tel. 0265/266-425, 0265/511-439, 0745-379-638. (sz.)TERMOPÁN ablakokat, ajtókat gyártunk és szerelünk német REHAU profilokból. Tel. 0265/266-425,0265/511-439, 0745-379-638. (sz.)A MAROSVÁSÁRHELYI REFORMÁTUS TEMETŐ teljes körű ellátást biztosít a segélyből (ko-porsó, szállítás, balzsamozás, temetkezés). Telefon: 0265/215-875, 0365/448-734, 0749-073-534. (60848)FELVESZÜNK SZORGALMAS HÖLGYEKET Jedden a LUMEA BASMELOR céghez. Jelentkeznia Lungă u. 30/J szám alatt. Tel. 0745-520-408. (20063-I)ONLINE SHOPBA, a jeddi üzletünkbe felveszünk SZORGALMAS FIATAL SZEMÉLYEKET. Tel.0744-208-846. (20063-I)ELADÁSI ÜGYNÖKÖT és RAKTÁROST alkalmazunk, B kategória kötelező. Tel. 0722-383-216.(8312-I)ELÁRUSÍTÓNŐKET és ÁRUFELTÖLTŐ FIÚKAT alkalmazunk ÉLELMISZERÜZLETBE Marosvá-sárhelyen. Tel. 0722-404-679. (20085-I)KFT. alkalmaz KERESKEDELMI ÜGYNÖKÖT, SOFŐRT. Tel. 0734-123-877. (20069-I)A MAROSVÁSÁRHELYI ADIMAG COMIMPEX KFT. – piacvezető a tartós fogyasztási cikkek ésaz építőanyagok forgalmazásában és eladásában – alkalmaz ÁRUKEZELŐKET, SOFŐRÖKET és TAR-GONCAKEZELŐKET. Vonzó fizetési csomagot ajánlunk. Az önéletrajzokat személyesen kell benyújtania cég székhelyén: Marosvásárhely, Szabadság (Libertăţii) utca 110. szám alatt. Tel. 0741-416-196. (20092)SOFŐRT és ELADÁSI ÜGYNÖKÖT alkalmazunk. Tel. 0728-169-805, 8-16 óra között. (8394-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

MÁJUSRA

Ahogyan korábban is írtuk, tízévvel ezelőtt abban remény-kedtünk, hogy egy új, akkorinduló fesztivállal továbbiszép és új hagyomány kezde-tének tanúja Marosvásárhelyzeneszerető közönsége.Amint azt az eltelt egy évtizedtanúsította, ez a remény va-lóra vált, és ismét megbizo-nyosodhattunk arról, hogyvan igény a minőségi muzsi-kára, és van igény a fiatal ge-nerációkban is azeneszerzésre, a játszásra, azenefogyasztásra.

A szóban forgó eseménysorozat,a Marosvásárhelyi IfjúságiDzsesszverseny és Fesztivál a városegyik újabb kulturális hagyomá-nyává, szemléjévé vált. A marosvá-sárhelyi Diákház, a Jazz&BluesClub és a Partitúra Kulturális Egye-sület által szervezett szemle az idénimmár a tizedik kiadásához érke-zett, és ahogyan azt az előzetes hír-adásokban is közzétettük, május 9-eés 13-a között kerül sor rá a Sörház(Sinaia) utcai Jazz&Blues Clubban,valamint a Marosvásárhelyi Nem-zeti Színházban.

A holnap kezdődő rendezvényso-rozat célja lehetőséget nyújtani abenevezett romániai és külföldi ze-neművészeti akadémiák hallgatói-nak, pedagógusainak a közöstalálkozásra, színvonalas eszmecse-rére és megmérettetésre. Az esemé-nyen a versenyzők esélyt kapnakarra, hogy produkcióikat több, szak-mailag elismert zsűritag értékelje,

emellett részt vehetnek a délelőtti,különböző tematikájú zeneműhe-lyeken, amelyeket ugyancsak elis-mert zenészek tartanak. ANemzetközi Ifjúsági Dzsesszver-seny és Fesztivál versenyprogram-jára olyan 30 év alatti énekesek,zenészek vagy énekesekből és ze-nészekből álló csapatok jelentkez-hetnek, akik az Oktatási és KutatásiMinisztérium által akkreditált zene-művészeti intézmények valamelyi-kének hallgatói. A szerveződzsesszklub közleményéből pedigkiderül, hogy a versenyzők előadá-sát az idén Romániából, Magyaror-szágról, Hollandiából ésÍrországból érkező tanárokból, ze-nészekből álló, héttagú zsűri fogjakiértékelni. A kiosztandó díjak ösz-szege 3000 euró, amelyet a zsűri aszervezőkkel közreműködve a leg-jobb hangszeres előadó, a legjobbénekes és a legjobb zenekar közöttfog szétosztani. Az idei zenei ese-ménysorozat programja az elmúltévek fesztiváljaihoz hasonlóan kétnagy tömbből áll: a benevezett ze-nészhallgatók versenyprogramjá-ból, valamint nevesdzsesszzenekarok koncertjeiből. Afesztivál prgramját az alábbiakbanolvashatják.

Szerda, május 9-e, a Jazz&BluesClub nagyterme. 18 óra – nyitókon-cert: Rocksuli – dzsesszprogram.További fellépők: a Marosvásárhe-lyi Művészeti Líceum dzsessz-együttesei, Jazz Residence (NL),JazzyBIT (Temesvár).

Csütörtök, május 10-e, aJazz&Blues Club nagyterme. 16-19óra – versenyprogram. 21 óra –koncertek: Ferencz Mari Duo, majd

Luiza Zan & Hungarian All Stars(Gyárfás István – Sárik Péter Trio).A koncertek után: Jam Session.

Péntek, május 11-e, aJazz&Blues Club Bunker terme. 10-12 óra – Workshop: Gitár a dzsessz-ben (Gyárfás István & Alex Man).13-15 óra – ebédszünet. 16-19 óra– versenyprogram. 21 óra – IrinaSârbu & ETHNOTIC projekt. Akoncert után: Jam Session.

Szombat, május 12-e, aJazz&Blues Club Bunker terme. 10-12 óra – Workshop: Humor adzsesszben (Florian Lungu –Moshu). 13-15 óra – ebédszünet.16-19 óra – versenyprogram. 21 óra– díjkiosztó ünnepség. 21.30 óra –Bágyi Balázs New Quartet ft. Po-csai Krisztina. A koncert után: jamsession.

Vasárnap, május 13-a, Marosvá-sárhelyi Nemzeti Színház. 19 óra –koncertek: U.N.A.G.E. Big Band (ajászvásári G. Enescu konzervató-rium, big bandje), valamint Buda-pest Jazz Orchestra (HU).

A fesztivál kiegészítő eseményei:tematikus kiállítások, borkóstolóminden este (Wine Box); a Művé-szeti Líceum diákjainak alkotásai(grafika, karikatúra); egyedi, zeneikiegészítőkből készült ékszerek ki-állítása; CD- és bakelitlemez-vásár.

A fesztiválra szóló jegyek ára 35lej (napijegy), valamint 100 lejesbérletet is ki lehet váltani, utóbbi akoncertsorozat négy napján jogosítbelépésre (a Marosvásárhelyi Nem-zeti Színházban vasárnap sorra ke-rülő koncertekre a bérlet nemtartalmazza a belépőt). A holnapeste kezdődő fesztiválra még visz-szatérünk.

Kezdődik a 10. Marosvásárhelyi Ifjúsági Dzsesszverseny és Fesztivál!Májusi dzsesszhét

Kaáli Nagy Botond

Page 12: Figyelmeztető sztrájk a kórházakban Kérik vissza a pótlékokat¡jus 08... · 2018-10-09 · Félig üres, vagy félig tele van? Nagyban folynak a találgatások arról, hogy

FONTOS TELEFONSZÁMOK• Romtelecom-tudakozó

- információ - 118-932- általános - 118-800

• Központosított ügyelet (Rendőrség, Tűzoltóság, SMURD, Csendőrség, Mentőállomás): 112• Rendőrség - 0265/202-305 • SMURD (betegekkel kapcsolatos információk) - 0265/210-110• Sürgősségi szolgálat:

- gyermekeknek - 0265/210-177• Optika-Optofarm - 0265/212-304

- 0265/312 436- 0265/250-120- 0265/263 351

• Optolens szemsebészet - 0265/263-351• Marmed - 0265/250-344

járóbeteg-rendelő: - 0756-468-658- 0729-024-380

Labor - 0751-114-307e-mail: [email protected],

www.marmed.ro• Dora Optics - 0733-553-976• Dora Medicals - 0265/212-971• Radiológia, echográfiaDr. Jeremiás István - 0265/222- 446

• Lézerakupunktúra - 0722-885-851• Emma vendéglő,hidegtálak készítése - 0265/263-021

• Prefektúra - 0265/266-801• RDS–RCS - 0365/400-401

- 0365/400-404• Áramszolgáltató vállalat - 0800-801-929- vidék - 0265/269-667

• Delgaz Grid - 0265/200-928- 0800/800 928

• Aquaserv:- hideg víz-csatorna - 0265/215-702 - közönségszolgálat - 0265/208-888- központ - 0265/208-800

- 08008 208-888• Fogyasztóvédelmi hivatal - 0265/254-625• Vasútállomás - 0265/236-284• Távolsági buszállomás - 0265/237-774• Vili Kft.: temetkezés, segélyintézés (0-24 óra), professzionális balzsamozásNemzetközi halottszállítás - 0265/215-119

- 0744-282-710• Alkony Kft. temetkezés (24 ó.) - 0265/263-865koporsók, kellékek, - 0745-606-215 koszorúk - 0745-606-269 és halottszállítás - 0745-609-830• Melinda temetkezés - 0741-615-661Oneşti tér 12. sz., a Litoral mögött,teljes körű szolgáltatás - 0740-263-907

- 0265/311-862• Maros megyei RMDSZ - 0265/264-442

- 0265/262-907• Thomas Hux sofőriskola - 0741-235-239,

- 0365/882-842• Üveg-tükör szerelése, házhoz szállítás - 0265/248-430

Utazási irodák- MAORI turisztikai iroda - 0365/440-528

www.maori.ro e-mail: [email protected] Transervice - 0265/216-242- World Travel Shop - 0265/216-768

turisztikai iroda - 0265/269-900- Bálint-Trans - 0745-611-999

9–17 ó. - 0265/255-092- Intertours - 0265/264-011Royal GTS - 0265/269-308

0731-898-989Hu 0036-306-053-753

- Family Holiday - 0365/449-833,- 0749-922-887

-Thomas Hux utazási iroda - 0365/882-842- 0772-068-684

Méltányos reklámdíj fejében állandó szereplője lehet

a FONTOS TELEFONSZÁMOK rovatnak. Várjuk jelentkezését

a 0265/268 854-es telefonon.

Leaszfaltozták az Egyesülés/Unirii

lakónegyedbeli Gyümölcsfa utcát

Az Astor Valpet Kft. munkásai szombaton, május 5-én aszfaltsző-nyeget fektettek le a Gyümölcsfa utcában. „A környék lakóinak örö-mére és megelégedésére leaszfaltozzuk ezt az útszakaszt is. Aszükséges pénzösszeget a helyi költségvetésből fedeztük. Megjegy-zem, hogy a leaszfaltozott felület 1750 négyzetméter” – tájékoztatotta polgármester személyes tanácsadója, Claudiu Maior.

A köz-, bel- és külkapcsolati osztály

A nyári színpadon…Marosvásárhelyen

megnyitották a legnagyobb3D-s szabadtéri mozit

A Bosszúállók: Végtelen háború című amerikai akciófilmmel avat-ták fel Románia legnagyobb 3D-s szabadtéri moziját. „Örülünk, hogya Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal meghívásának több mint1500-an tettek eleget, akik számára ezzel a nagyszerű amerikai film-mel biztosítottuk a kikapcsolódást. A marosvásárhelyieknek mától kez-dődően lehetőségük nyílik, hogy a nyári színpadon minden este21.30-tól különösen kellemes körülmények között tekintsék meg alegújabb mozgóképes alkotásokat” – mondta a polgármester tanácsa-dója, Claudiu Maior.

A köz-, bel- és külkapcsolati osztály

12 NÉPÚJSÁG _________________________________________________ KÖZLEMÉNY ________________________________________________ 2018. május 8., kedd

A Surub Trade S.R.L . dinamikusan fejlődő csavargyárába keresünk munkatársakat a következő munkakörökbe:

fémesztergályosElvárásaink:esztergályos, fémforgácsoló vagyfémmegmunkáló szakképesítéspontosság, megbízhatóságlojalitás

gépbeállító, gépkezelő

Előny, de nem feltétel: műszaki rajz alapfokú ismerete, lakatos, esztergályos, fémforgácsoló vagy fémmegmunkáló szakképesítés

A gépek kezelését megtanítjuk.

Önéletrajzok leadhatók személyesen a Surtec áruház vevő-szolgálatán (Gh. Doja 145/a) vagy a cserefalvi Surtec vevő-szolgálatán (Cserefalva,115 szám), illetve e-mailben: [email protected]. További információ a 0742-074-194telefonszámon.

Elvárásaink: • megbízhatóság• pontosság• lojalitás• tanulékonyság

Amit kínálunk:• stabil, modern munkahely• állandó fejlődési lehetőség• versenyképes bérezés

Részletes program a www.hargitamegye.ro honlapon