1. A tulajdonjog

A tulajdonjog a legteljesebb dologi jog, a "legfőbb hatalom" a dolog fölött. A tulajdonjog alatt akár a (legtöbbször) ingatlanok tulajdonjogát értjük, amely magába foglalja a birtoklás jogát is.[1] A tulajdonjogban foglalt részjogosítványokat kimerítően nem lehet felsorolni, de nevesíteni szokás a következőket: a birtoklás joga (ius possidendi), a használat joga (ius utendi), a hasznosítás, másképpen gyümölcsöztetés joga (ius fruendi), az elhasználás, átalakítás, megsemmisítés joga (ius disponendi de substantia), az elidegenítés és megterhelés joga (ius alienandi), a tulajdonról való lemondás joga (ius derelinquendi). Utóbbi háromról együtt mint rendelkezési jogról (ius disponendi) is szokás beszélni.

A használat és a hasznosítás joga közötti különbség érzékeltetésére: a tulajdonos használja a dolgát, ha például maga lakik a lakásában, de hasznosítja azt, ha bérbeadja és bérleti díjat szed. (A bérleti díj ún. polgári gyümölcs, fructus civilis.) A használat joga mint a tulajdonjog egy részjogosítványa nem összetévesztendő a használattal mint a személyes szolgalmak egyikével.

Megterhelés alatt a korlátolt dologi joggal való megterhelést kell érteni.

A tulajdonjog tartalma: birtoklás és birtokvédelem; használat és hasznok szedése; terhek viselése; szomszédjogok; tulajdonjog korlátozása; jóhiszemű túlépítés; rosszhiszemű túlépítés; rendelkezési jog; védelem.

- Hitelintézetek fajtái

A hitelintézet olyan pénzügyi intézmény, amely betétet gyűjt és egyéb pénzügyi szolgáltatásokat végez.

Bankok:

A bankok jellemzői:

Teljes körű pénzügyi szolgáltatást végeznek pl. betétgyűjtés, hitelnyújtás, számlavezetés, belföldi és külföldi forgalom lebonyolítása

Részvénytársaságként működnek

Jegyzett tőkéjük legalább 2 milliárd Ft

A bankok feladatai:

Passzív bankműveletekAktív bankműveletek

Fizetési forgalom lebonyolítása (bankszámlák közötti elszámolás)

Banki szolgáltatások (speciális és semleges bankműveletek):

Valuta és deviza adás-vétel

Széfszolgálat

Váltó elszámolása

Speciális műveletek pl. faktoring, forfetírozás, lízing műveletek

Szakosított hitelintézetek:

A szakosított hitelintézetek jellemzői:

A tevékenysége, vagy az ügyfelek köre korlátozottRészvénytársaságként működik

Jegyzett tőkéje legalább 1 milliárd Ft

Szövetkezeti hitelintézetek:

A szövetkezeti hitelintézetek jellemzői:

Tevékenységüket csak szövetkezeti tagok körében végezhetikSzövetkezeti formában működik (legalább 15 fő szükséges)

Jegyzett tőkéje legalább 100 millió Ft

2. Az államháztartás

Az államháztartás a központi és a helyi kormányzat bevételeit és kiadásait tartalmazó mérleg, illetve az ezekre vonatkozó szabályrendszer (más néven az államháztartás rendszere) Az államháztartás az állam gazdálkodási rendszernek egésze. Azt a tevékenységet, amellyel az állam a bevételeit beszedi és összegyűjti az állami költségvetésbe, mint pénzalapba, majd azt felhasználja kiadásai teljesítésére, államháztartásnak nevezzük. Az állam olyan feladatokat lát el a köz érdekében, amelyeket a gazdaság többi szereplői nem tudnának megoldani. Ezeket a feladatokat közfeladatoknak nevezzük.

-Az államháztartás feladatai

allokáció: az állam a szükséges erőforrások megszerzésével és felhasználásával biztosítja a közösségi feladatok ellátását

újraelosztás: korrigálja a vagyoni értékű jogok örökléséből és a piaci működésből származó jövedelmi és vagyoni aránytalanságokat

az egyensúly megőrzése: elősegíti a gazdasági növekedés feltételeinek a megteremtését a megfelelő szintű foglalkoztatás, csoportérdekek összehangolása

jogi keretek kialakítása

önfenntartás

-Az államháztartás működésének feltételei

Az államháztartás működéséhez meg kell teremteni a feltételeket:

a megfelelő pénzügyi egyensúlyra a kijelölt állami feladatvállalás teljesítésére

a közpénzekkel való hatékony gazdálkodásra

a közpénzekkel való gazdálkodás ellenőrizhetőségére

-Az államháztartás bevételei

Az állami kiadások fedezéséhez szükséges bevételek formái sokfélék. Jellegük alapján két kis csoportot alkotnak: az egyik a végleges, vagy vissza nem térülő bevételek és a másik az átmeneti, vagy visszatérülő bevételek. A végleges, vagy vissza nem térülő bevételek:

adók vámok

illetékek

járulékok befizetése

hozzájárulások

bírságok

Az átmeneti, vagy visszatérülő bevételek:

belső kölcsönök külföldi kölcsönök

egyéb visszatérítéses pénzigénybevételek

Az államháztartás kiadásai

Az állami kiadások:

szociális és egészségügyi ellátás kultúra, oktatás

honvédelem és a rend-, és jogbiztonság

Egyéb kiadások:

a központi költségvetés gazdálkodó szervek részére nyújtott támogatásai nemzetközi kapcsolatokból eredő kiadások

adósságszolgálat

3. Az adórendszer

Az adórendszer közgazdasági és jogi fogalom is.

Közgazdasági szempontból az állami költségvetés bevétele, melynek befizetése kötelező, de az állam közvetlen ellenszolgáltatást nem nyújt az adófizetők részére. A közvetett szolgáltatás a költségvetésen keresztül és más jogviszonyokban jelentkezik, ezek azonban az adójogviszonytól függetlenek. Az adóztatás fontos osztálypolitikai célt is szolgál a polgári államokban a főleg a lakosságot terhelő vagyon-, és fogyasztási adók a költségvetés bevételi oldalának megalapozói és az államapparátus eltartására szolgálnak. Az adórendszer azoknak az adónemeknek az összessége, amelyeket egy adott államban együtt alkalmaznak.

A gazdasági-pénzügyi politikai célok, nemcsak az egyes adókkal kapcsolatban tartalmazza a konkrét adóelveket és elérendő szabályozási célokat, de mindig tekintettel van az egész adórendszerre, mert a gazdaságpolitikának a gazdasági összhatással is számolni kell, ami az adók külön-külön való alkalmazása révén egyes adóalanyoknál koncentráltan jelentkezik. Asz adórendszerben különböző szempontok szerint csoportosítják az adókat.

A rendes és rendkívüli adók közötti megkülönböztetés alapja az, hogy a rendes adók állandó elemei az adórendszernek, míg a rendkívüliek alkalmazását különleges politikai és gazdasági szempontok indokolják.

Személyi és tárgyi adók közül az előbbiek az alanyok egyéni életkörülményeit, vagy szociális helyzetét méltányolják (életkor, családtagok száma, rokkantság) a tárgyi adók szabályai csak az adóforrásra és az adótárgyra vonatkoznak (jövedéki adók)

Az egyenes és közvetett adók közötti megkülönböztetés lényege, hogy az egyenes adó terhe a jogszabály szerinti adóalanynál jelentkezik, míg a közvetett adók terhét áthárítják. (áfa) Ezt a jogalkotó nemcsak megengedi, de egyenesen ezzel számol.

Az adóalany, aki az adó megfizetésére kötelezett, e mellett az a másik személy, aki az adóterhet ténylegesen viseli az áthárítás folytán.

Az egyes adók a legkülönfélébb szempontok szerint oszthatók be az egyes csoportokba. A közgazdasági szemlélet abban az alakban vizsgálja az adókat, ahogyan azt az állam a forrásnál megragadja. Az adók általában központosított állami bevételek, a helyi adók köre viszonylag szűk. Különbséget kell tenni a helyi adók és a helyi adóztatási jog között. Az első fogalom arra utal, hogy mely szerv költségvetési bevételi oldalát gyarapítják (központi bevétel, vagy önkormányzati bevétel), az utóbbi azt fejezi ki, hogy az önkormányzati szervek mely „új” adókat rendszeresíthetik.

Az adórendszer jogi fogalmát nem határozzák meg (definiálják) jogszabályok. Az adóigazgatási szabályok előírhatják, hogy az egyes kötelező befizetéseket a jogszabályok szempontjából adónak, kell tekinteni. Az adójog rendszerébe tartoznak a jogszabályok által alkalmazható adónemekre vonatkozó anyagi és (több adóra közös) eljárási szabályok. A rendszer kialakítható adók közgazdasági csoportosítása szerint is: vagyonadók, forgalmi adók

jövedelemadók stb. Célszerűbb azonban a gazdaságpolitika irányait követve az adóalanyok főbb csoportjait alapul véve. (Lásd jogszabály gyűjteményekben)

A rendszerváltást követő, a megváltozott társadalmi és gazdasági folyamatokat tükröző, az adózási eljárásokat összefoglaló törvény Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény volt, amely számos módosítással egészen 2003-ig volt érvényben, amikor is újrakodifikálták, Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényként. Az újrakodifikálás célja az volt, hogy az egyes adónemeket érintő jogszabályok és az eljárásjog áttekinthető módon elkülönüljön egymástól. Sajnos a törvény kihirdetése pillanatában sem felelt meg maximálisan ennek a követelménynek. Azóta pedig számos ún. saláta törvény született, amikor is egyetlen törvényben számos adónemmel kapcsolatos módosítást, esetenként pedig új adónemek bevezetését rendelte el az Országgyűlés. Ennek legismertebb példája az Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI törvény.

Elsősorban a társaságok adózásánál kell tekintettel lenni A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvényre, mert a társaság formájának számos az adózással kapcsolatos következménye van. Talán még ennél is fontosabb azonban a többszörösen módosított A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény. Egyes gazdasági események számviteli megítélésének, még inkább rosszul megítélésének, ugyanis komoly adózási következményei lehetnek.

4. A vám

az államok által kivetett adószerű kötelezettség a vámhatárukat átlépő árukra. Célja egyrészt az állam bevételeinek növelése és az ország gazdaságának szabályozása: az adott ország piacán forgalomban lévő áruk szerkezetének és árának befolyásolása, leggyakrabban a hazai termékek, vagyis a hazai termelők védelme.

A vámok a külkereskedelmi politika fontos eszközei közé tartoznak, bár jelentőségük a szabadkereskedelmet előmozdító nemzetközi megállapodások következtében mára jelentősen csökkent. A domináns közgazdaságtani irányzatok szerint a vámok, az adókhoz hasonlóan, torzítják a piaci mechanizmusokat, így – rövid távon mindenféleképpen – jóléti veszteséget eredményeznek.

A történelemben a vámok egy speciális csoportját alkották a közlekedési vámok.

5. A társadalombiztosítás,

az állam által működtetett szociális ellátórendszer része, amelyben a rendszer hatálya alá vont tagokat mindaddig, míg képesek önmagukról, saját munkájukkal gondoskodni, tartalékképzésre kötelezik. Ennek fejében betegség, munkaképtelenség idején, eltartó elvesztése esetén, valamint más kockázatok fennállásának esetén, jogosultak lesznek, a rendszer által biztosított ellátásokat igénybe venni.

A társadalombiztosítás a társadalom tagjainak közös kockázatvállalása alapján működő rendszer, melynek fenntartásához minden foglalkoztatónak és jogosultnak bizonyos

befizetésekkel, járulékokkal – nyugdíj- illetve egészségbiztosítási járulék valamint a foglalkoztatót és a biztosítottat terhelő járulékok csoportjával – kell hozzájárulnia.

A feudális középkorban az egyház, vagy a család gondoskodott a betegekről rászorultakról. A felvilágosult abszolutizmus korában elsősorban rendészeti szempontból foglalkoztak a szegényekkel, a kolduskérdés szabályozásával. A reformkor végén a munkanélküli vagy csökkent munkaképességű szegények ellátására, angol mintára úgynevezett dolgozóházakat létesítettek. A kiegyezés után a szegényügy közigazgatási feladattá vált.

A munkahelyekhez kapcsolódó szociális ellátások a különösen veszélyes bányászatban alakultak ki először. A bányamunkások, az egyház javaslatára, bányatársládákat alakítottak ki. Legkorábbi adatunk ilyen bányatársládáról 1224-ből való. A bányatársládák elterjedése azonban csak a 15. század végén, a 16. század elején valósult meg. A társláda a munkaadó és a munkások önkéntes elhatározásából létesült. A bányászlegénység kezelte, önkormányzati alapon. Pénzügyi alapjai a munkásoktól levont járulékokból és a munkaadó hozzájárulásaiból gyűltek össze. A következő ellátásokat biztosították:

betegség esetén pénz, orvosi és gyógyszer segély; munkaképtelenség esetén nyugbér vagy végkielégítés;

temetkezési segély, özvegyek és árvák ellátásai.

1778-ban II. József elrendelte, hogy a kincstári bányákban is szervezzék meg a bányatársládákat. 1854-ben az osztrák bányatörvény nyomán, amely Magyarországon is hatályos volt, elrendelte, hogy minden bányabirtokos köteles társpénztárat létrehozni.

Az 1840-es évektől, sorra jelentek meg az olyan törvények, amelyek kötelezték a munkáltatókat a beteg vagy balesetet szenvedett munkások támogatását. Az ipari munkások önkéntes szervezkedésekkel munkásegyleteket alakítottak, azzal a céllal, hogy betegeket gondozzanak. A legjelentősebb ezek közül az 1870-ben megalakult Általános Munkásbetegsegélyező és Rokkantpénztár. A pénztár tagjai 12 és 60 év közötti tagokat fogadott be, célja pedig a beteggondozás és a rászorultak segélyezése volt.

1884-ben megjelent az ipartörvényről szóló törvénycikk, mely rögzítette: az ipartestület feladata a segélypénztárak kialakítása. A törvény hatálybalépése után, nagyobb gyárakban számos vállalati pénztár alakult. A kötelező biztosítás 1891-es bevezetése előtt, a különféle önkéntes vállalati betegsegélyező pénztáraknál a biztosítottak létszáma az összes munkás mintegy 40%-át tette ki.

A munkásbiztosítás fejlődésében nagy fordulatnak számít az 1891. évi 14. törvénycikk elfogadása. Ez volt az első olyan jogszabály, amely a kötelező biztosítás elve alapján, rendelte el, az érintettek ellátásának a megszervezését. A törvény a védett személyek két csoportját határozta meg: a kötelező védelem alá esőket és az önkénteseket. Kötelező védelem alá esők: az ipartörvény hatálya alá tartozó vállalatoknál foglalkoztatottak, a bányákban, kohókban, nagyobb építkezésen, vasúti üzemeknél és ezek gyáraiban, a postánál, a távbeszélőnél, a hajózásban illetve a hajóépítésben, a fuvarozásban, a szállítmányozásban, raktározásban, 8 napnál hosszabb ideig foglalkoztatottak, feltéve, hogy napi bérük nem haladja meg a 4 forintot. Önkéntes tag lehetett minden olyan személy, aki: 8 napnál rövidebb ideig foglalkoztatott, napi 4 forintnál több kereső, háziiparban foglalkoztatott,

önálló iparos, mezőgazdasági vállalatok vezetői és munkásai, a felsoroltak családtagjai. A biztosítás a következő ellátásokat nyújtotta: ingyenes orvosi kezelés és ingyenes gyógyszer, táppénz (legfeljebb 20 hétre), kórházi ápolás, négy hétre gyermekágyi segély, temetkezési segély. A pénztárak, a pénzügyi forrásaikat a munkáltatót és a munkavállalót terhelő befizetésekből származtatta. A járadékkulcs a bér 2-5%-a volt.

1891-re mintegy 450 ezer biztosításra kötelezett volt Magyarországon. A biztosításokkal kapcsolatos feladatokat mintegy 400 pénztár végezte. Magasak voltak az adminisztrációs költségek, gyakran pedig az előírt kötelezettségeiket sem tudták teljesíteni. Ezt a nehézséget kívánta áthidalni az 1907. évi 19. törvénycikk, amely megvalósította a betegségi biztosítás egységes, országosan központosított szervezetét, és létrehozta a baleseti biztosítást. A törvény lényegesen kiterjesztette a védett személyek körét is.

Az első világháború után a magas infláció szétzilálta az ellátásokat, új törvényre volt szükség amely átalakította az érvényben lévő betegbiztosítást. Ezt a változtatást az 1927. évi 21. törvénycikk hozta meg, mely megerősítette a centralizációt és megszüntette a helyi szervek önálló jogi személyiségét. A betegbiztosítási járulékot 7%-ban állapította meg, ugyanakkor kiterjesztette a jogosultsági kört és az igénybe vehető ellátások körét is.

A két világháború között született meg Magyarországon az öregségi és rokkantsági biztosítás, az 1928. évi 40. törvénycikkelynek köszönhetően. A biztosítottakat két csoportba sorolták: 1. az úgynevezett javadalmazási határ alá esőkre (tisztviselők, művezetők, stb.) és 2.javadalmazási határ alá nem esők (mindenki más, kivéve a mezőgazdasági dolgozók, ők csak 1938-tól lettek védettek). Az öregségi korhatár 65 év volt. A biztosítással kapcsolatos feladatokat az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), a javadalmazási határ alá esőket a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete (MABI) és az elismert vállalati nyugdíjpénztárak látták el.

A második világháborúban a nemzeti vagyon több mint 40% megsemmisült, a társadalombiztosítást ért háborús veszteségek elérték a 160 millió dollárt. Kórházak, rendelőintézetek felszerelése megsemmisült, a betegek élelmezése is probléma volt. A járulékfizetők száma egyharmadára csökkent, romlott a fizetési készség. A Minisztertanács soron kívüli jelentős támogatást nyújtott társadalombiztosítási célokra, ez adta meg a pénzügyi alapot, melyből építkezni lehetett. Az öregségi nyugdíjbiztosítás területén áttértek a felosztó-kirovó formára, melyet 1947. január elsején hivatalosan is deklaráltak. 1948-ban a MABIT összeolvasztották az OTI-val. 1950-ben az Országos Nyugdíjintézet vette át az összes közszolgálati ás vállalati nyugdíj- és társadalombiztosítási járadék folyósítását. Ettől kezdve az intézmény irányítását a szakszervezetek látták el, létrehozva a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központot, az SZTK-t. A társadalombiztosítás központi irányítását a Minisztertanács magának tartotta fenn. A vállalati pénztáraknál biztosított nyugdíjasok az 1948-ban alakult Állami Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára alá kerültek.

A Tanácsköztársaság idején, a rendszer ideológiai indíttatásainál fogva jelentősen bővítette a dolgozók ellátásait. Ebből az időből származik a mai terhességi-gyermekágyi segély is. 1948-tól folyamatosan bővült a biztosítottak köre, a mezőgazdasági szövetkezetek megállapodásokat köthettek a társadalombiztosítási szervekkel a tsz-tagok betegségű ellátására. A kisipari szövetkezetek tagjai először önkéntes lehetőséget kaptak, majd 51-től a

kötelező biztosítás alá estek. Biztosítottak lettek továbbá az egyházak lelkészei és családtagjaik valamint az egyetemi és főiskolai hallgatók is.

Az első egységes nyugdíjtörvény, az 1950. évi 30. számú törvény volt, amely kiterjedt minden, az állami társbiztosítás keretében betegbiztosításra kötelezett dolgozóra, az ipari szövetkezetek tagjaira, illetve ezekről a helyekről nyugdíjba vonulókra. E törvény különböző korhatárt állapított meg férfiaknál és nőknél: a férfiaknál 60 év, a nőknél 55 év jelentette a korhatárt. Az új törvény szigorította a jogosultsági feltételeket, a korábbi 400 járulékhétről, 10 év szolgálati időre, valamint ekkor jelent meg az a szabály, hogy ha valaki indokolatlanul 5 évig nem teljesít szolgálatot, annak korábbi évei elvesznek. A tb-járulék 10% lett, melyből betegségi ellátásra 6%-ot, a nyugdíjakra és baleseti ellátásokra 4%-ot fordítottak.

Az 1954. évi 28. számú törvény megszüntette a kettős korhatárt,nyugdíjminimumot állapított meg (havi 500 Ft.-ot).

Az 1975. évi II. törvény 22 éven keresztül szabályozta a magyar társadalombiztosítást. A törvény négy biztosítási ág, a betegségi és anyasági ellátásokat, a családi pótlékot, a nyugellátásokat és a baleseti ellátásokat foglalta törvényi keretbe. Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozása a törvény hatálybalépésétől kikerült a társadalombiztosítás finanszírozásából. Ettől kezdve az ellátások állampolgári jogon nyújtott és az állami költségvetésből finanszírozott, az állami egészségügyi rendszer keretében igénybe vehető szolgáltatásként működtek.

1985-től bevezették a gyermekgondozási díjat, 1989-ben a társadalombiztosítást leválasztották az állami költségvetésről. 1990-ben önállóvá vált az addigi társadalombiztosítási rendszerben szabályozott családi pótlék és állampolgári jogon járó ellátássá vált, ugyanakkor ebben az évben az addig állampolgári jogon nyújtott egészségbiztosítási szolgáltatások visszakerültek a társadalombiztosítás kötelékébe. 1997-ben megszülettek a mai társadalombiztosítási rendszer alapvető törvényei:

A társadalombiztosítás ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény és a végrehajtásáról szóló 195/1997. (XI.5.) Kormány rendelet;

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és a végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6) Kormány rendelet;

A kötelező egészségbiztosításról szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és a végrehajtásról szóló 217/1997. (XII.1)Kormány rendelet;

Az 1975. évi II. törvény hatályát vesztette.

A többpilléres nyugdíjrendszer, a magánnyugdíjpénzárakról és a magánnyugdíjról szóló 1997. évi LXXXII. törvény.

1993-ban kimondták az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei szétválását, a magyar társadalombiztosítási két biztosítási ágra szakadt: az egészségbiztosításra és a nyugdíjbiztosításra. A két biztosítási ág pénzforrásait az Egészségbiztosítási Alap és a Nyugdíjbiztosítási Alap tartalmazza. Az Alapokat a Kormány felügyeli.

1999. január elsejétől az egészségbiztosítótól és a nyugdíjbiztosítótól az APEH járulékigazgatóságához került a járulékok nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése.

6. A gazdasági társaságokra

vonatkozó hatályos szabályokat Magyarországon a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) tartalmazza. Az állam, a jogi személyek, a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok és a természetes személyek üzletszerű közös gazdasági tevékenység folytatására vagy annak elősegítésére saját cégnévvel rendelkező gazdasági társaságot alapíthatnak. Gazdasági társaság bármely gazdasági tevékenységet folytathat, amit törvény nem tilt vagy nem korlátoz. A gazdasági társaság alapvető funkciója a gazdasági vérkeringésbe való bekapcsolódás, üzletszerű, huzamos ideig tartó gazdasági tevékenység.

-Formái

A Gt. az alábbi társasági formákat különbözteti meg:

jogi személyként működő gazdasági társaságot o közös vállalat (2006. július 1. napja óta nem alapítható)

o korlátolt felelősségű társaság

o részvénytársaság

jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot

o közkereseti társaság

o betéti társaság

Valamennyi gazdasági társaság cégnévvel rendelkezik. A jogi személyiség nélküli gazdasági társaság is jogképes cégneve alatt, jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető.

-Alapítás

A gazdasági társaság alapításához társasági szerződés, részvénytársaság alapításához alapszabály, egyszemélyes társaság alapításához pedig alapító okirat és a társaságnak a cégnyilvántartásba való bejegyzése szükséges. Gazdasági társaság alapításához – a korlátolt felelősségű társaság és a részvénytársaság kivételével – legalább két tag szükséges. A társasági szerződést valamennyi tagnak alá kell írnia. A nyilvánosan működő részvénytársaság alapszabályát az alakuló közgyűlés fogadja el. A társasági szerződést közjegyző által készített közokiratba vagy ügyvéd, illetve az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.

A társasági szerződésben meg kell határozni:

társaság cégnevét és székhelyét

társaság tagjait, nevük és lakóhelyük feltüntetésével

társaság tevékenységi körét

társaság jegyzett tőkéjét, a jegyzett tőke rendelkezésre bocsátásának módját és idejét,

cégjegyzés módját

vezető tisztségviselők nevét és lakóhelyét

gazdasági társaság időtartamát, ha a társaságot határozott időre alapítják

mindazt, amit a gazdasági társaságokról szóló törvény az egyes társasági formáknál kötelezően előír.

A gazdasági társaság a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel, a bejegyzés napján jön létre.

-Vagyoni hozzájárulás

A gazdasági társaság alapításához valamennyi tag vagyoni hozzájárulása szükséges. E hozzájárulás révén szerzi meg a társaság az induló vagyonát. Ha a tag a társasági szerződésben vállalt vagyoni hozzájárulását az ott meghatározott időpontig nem szolgáltatja, az ügyvezetés harmincnapos határidő kiírásával felhívja a teljesítésre. Ha nem teljesít, úgy a tagsági jogviszonya a határidő lejártát követő napon megszűnik.

-Előtársaság

A létrehozni kívánt gazdasági társaság cégneve alatt az előtársasági létszakaszában is jogképes. A gazdasági társaság a társasági szerződés aláírásának napjától a létrehozni kívánt gazdasági társaság előtársaságaként működhet, de üzletszerű gazdasági tevékenységet csak a gazdasági társaság cégbejegyzése iránti kérelem benyújtását követően folytathat. A társaság a megkötött jogügyletekben a társaság elnevezése mellett a „bejegyzés alatt” („b.a.”) toldatot kell használni (például Minimo bt. b.a.)

-Az alapítás korlátozása

Természetes személy (ember) egyidejűleg csak egy gazdasági társaságban lehet korlátlanul felelős tag. Kiskorú személy nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. Közkereseti és betéti társaság nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja. Korlátlanul felelős az a tag, aki a társaság tartozásaiért a saját teljes vagyonával felel.

-A gazdasági társaság legfőbb szerve

A Gt. a közkereseti társaságnál és a betéti társaságnál a legfőbb szervet tagok gyűlésének nevezi. A tagok gyűlése tevékenységében való részvétel lehetőségét valamennyi tag számára biztosítani kell. A tagok gyűlése határoz a társaság mindazon ügyében, amelyet törvény vagy a társasági szerződés a hatáskörébe utal. A határozathozatal során valamennyi tagnak azonos mértékű szavazat van. A társasági szerződés ettől eltérően rendelkezhet, de legalább egy szavazat miden tagot megillet. A tagok gyűlése a leadható összes szavazatszámhoz

viszonyított szótöbbséggel hozza meg határozatát. A határozathozatal egyszerű szótöbbséggel történik, kivéve azokat a kérdéseket, amelyek esetében törvény vagy a társasági szerződés háromnegyedes szótöbbséget vagy egyhangúságot ír elő.

A Gt. a korlátolt felelősségű társaságnál a legfőbb szervet taggyűlésnek nevezi. A taggyűlés a tagok összességéből áll. A taggyűlés akkor határozatképes, ha azon a törzstőke legalább fele vagy a leadható szavazatok többsége képviselve van. A társasági szerződés ennél nagyobb részvételi arányt is előírhat. A taggyűlés határozatait - ha törvény vagy a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a jelen lévő tagok szavazatainak egyszerű többségével hozza meg. A Gt. meghatározza a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdéseket. A társasági szerződés a taggyűlés számára további hatásköröket állapíthat meg. Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságnál a taggyűlési hatáskörbe tartozó kérdésekben az egyedüli tag dönt, és erről a vezető tisztségviselőket írásben köteles értesíteni.

A Gt. a részvénytársaságnál a legfőbb szervet közgyűlésnek nevezi. A közgyűlés a részvényesek összességéből áll. a közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosult részvények által megtestesített szavazatok több mint felét képviselő részvényes jelen van. A közgyűlés határozatait - ha törvény vagy az alapszabály eltérően nem rendelkezik - a jelen lévő részvényesek szavazatainak egyszerű többségével hozza meg. A Gt. meghatározza a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdéseket. Az alapszabály a közgyűlés számára további hatásköröket állapíthat meg. Az egyszemélyes részvénytársaságnál a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben a részvényes írásban dönt, amelyről a vezető tisztségviselőket értesíteni köteles.

-A gazdasági társaság ügyvezetése

A gazdasági társaság ügyvezetését a társaság vezető tisztségviselői vagy a vezető tisztségviselőkből álló testület látja el. Ügyvezetésnek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek törvény vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a társaság legfőbb szervének vagy más társasági szervnek a hatáskörébe.

közkereseti társaságnál és betéti társaságnál az ügyvezetését az üzletvezetésre jogosult tag vagy tagok látják el

korlátolt felelősségű társaság ügyvezetését egy vagy több ügyvezető látja el

zártkörűen működő részvénytársaság ügyvezetését az igazgatóság mint testület vagy a vezérigazgató látja el

nyilvánosan működő részvénytársaság ügyvezetését az igazgatóság mint testület vagy az igazgatótanács mint testület látja el

Ha a társasági szerződés másként nem rendelkezik, a vezető tisztségviselőket határozott időre, de legfeljebb öt évre kell megválasztani, illetve a társasági szerződésben kijelölni. A vezető tisztségviselői megbízás az érintett személy általi elfogadással jön létre. A vezető tisztségviselők újraválaszthatók és a társaság legfőbb szerve által bármikor, indokolási kötelezettség nélkül visszahívhatók.

A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal - és ha a Gt. kivételt nem tesz - , a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni.

Nem lehet gazdasági társaság vezető tisztségviselője:

akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült.

jogerős bírói ítélettel a vezető tisztség gyakorlásától eltiltottak, e tilalom hatálya alatt.

Megszűnik a vezető tisztségviselői jogviszony:

megbízás időtartamának lejártával visszahívással

törvényben megszabott kizáró ok bekövetkeztével

lemondással

a tisztségviselő halálával

törvényben meghatározott esetekben

-Felügyelőbizottság

A tagok a gazdasági társaság ügyvezetésének ellenőrzése céljából jogosultak társasági szerződésükben felügyelőbizottság létrehozását előírni. A felügyelőbizottság legalább három, legfeljebb tizenöt tagból áll. Feladata: ellenőrizni a gazdasági társaság törvényes működését, határozatainak megtartását.

-A gazdasági társaságok megszűnése

- Jogutód nélkül szűnik meg a gazdasági társaság

társasági szerződésben meghatározott időtartam eltelt, vagy más megszűnési feltétel megvalósult

társaság legfőbb szerve elhatározza a társaság megszűnését

társaság tagjainak száma egyre csökken

cégbíróság megszünteti

jogszabály így rendelkezik.

- A gazdasági társaság jogutóddal történő megszűnése

Társasági formaváltással: a gazdasági társaság egyetemes jogutódlással más gazdasági társasági formát választ

Egyesüléssel: gazdasági társaságok egyesülése esetén két vagy több gazdasági társaságból egyetlen gazdasági társaság keletkezik. Az egyesülés történhet:

o összeolvadással

o beolvadással.

Szétválással: a gazdasági társaság két vagy több gazdasági társaságra válik szét. A szétválás történhet

o különválással

o kiválással.

7. Az adásvételi szerzõdés

Adásvételi szerzõdés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevõre átruházni és a dolgot a vevõ birtokába bocsátani, a vevõ pedig köteles a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni.

-Mi lehet adásvételi szerzõdés tárgya?

Adásvételi szerzõdés tárgya lehet minden dolog, ami nem forgalomképtelen. Ha az adásvételi szerzõdésben vételárként piaci árat kötöttek ki, a teljesítési helynek megfelelõ piacon a teljesítési idõben kialakult középárat kell megfizetni.

-Tájékoztatási kötelezettség az adásvételi szerzõdés alapján

Az adásvételi szerzõdés alapján az eladónak tájékoztatási kötelezettsége áll fenn a vevõ. Az adásvételi szerzõdés esetében ez a lényeges tulajdonságokra és a kapcsolatos fontos követelményekre is kiterjed. Adásvételi szerzõdés esetében az eladó viseli az átadással és az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett állapot rendezésével kapcsolatos költségeket.

-Tulajdonjog fenntartás az adásvételi szerzõdésben

Adásvételi szerzõdés esetében a tulajdonátruházási illeték, továbbá az átvétel és a tulajdonváltozás ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzésének költségei a vevõt terhelik. Adásvételi szerzõdés esetében az eladó tulajdonjogát fenntarthatja, amennyiben ezt írásban teszi és legfeljebb a vételár teljes kiegyenlítésééig. Ezen idõ alatt az adásvételi szerzõdés vevõje az adásvétel tárgyát nem idegenítheti el és nem terhelheti meg. Az ingatlan adásvételi szerzõdés vevõje a tulajdonszerzés napjától, amennyiben ezt megelõzõen birtokba lép, úgy ettõl a naptól kezdve szedi a dolog hasznait, viseli terheit és azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni.

-A szavatosság

Az adásvételi szerzõdés eladója szavatossággal tartozik az adásvétel tárgyának tulajdonjoga vevõ általi megszerzéséért és tehermentességéért, köteles a vevõ felhívására a tulajdonszerzés akadályát elhárítani, tehermentesíteni vagy biztosítékot adni, illetve a vevõ a

tehermentesítéshez szükséges összeget visszatarthatja. Ha a tehermentesítés nem lehetséges, úgy az adásvételi szerzõdés vevõje elállhat, vagy megfelelõ vételárcsökkentést igényelhet.

A vállalkozási szerződés alapján a vállalkozó valamely dolog tervezésére, elkészítésére, feldolgozására, átalakítására, üzembe helyezésére, megjavítására vagy munkával elérhető más eredmény létrehozására, a megrendelő pedig a szolgáltatás átvételére és díj fizetésére köteles. A vállalkozó valamely eredmény elérése vállal kötelezetttséget, a vállalkozási szerződés eredménykötelem.

8. A vállalkozási szerződés

-Kötelező tartalmi elemei

A vállalkozási szerződés csak akkor jön létre, ha a felek legalább a következőkben megállapodnak: meghatározzák a szolgáltatás tárgyát, annak mennyisége és minősége figyelembevételével. A műszaki leírásban rögzítik a fontosabb adatokat, mely általában a szerződés melléklete. A felek a szolgáltatást műszaki tervekre és költségvetésre utalással is meghatározhatják. Meg kell határozni a vállalkozói díj összegét, valamint a teljesítési határidőt.

-Ajánlattétel a vállalkozási szerződés megkötésére

A vállalkozói szférában olykor előfordul, hogy egy-egy megrendelés elnyerése érdekében a vállalkozók részletes terveket, ajánlatot készítenek, amely alapján a megrendelő kiválasztja a legmegfelelőbb vállalkozót. Maga a megrendelő vagy a megrendelést elnyert vállalkozó is utóbb felhasználja azokat a terveket, amelyeket más vállalkozók nyújtottak be a megrendelőnek. Amennyiben a felek megállapodása az ellenkezőjét nem írja elő, a megrendelő a részletes ajánlatot díjazás nélkül szabadon felhasználhatja. A vállalkozó által adott ajánlat általános ajánlati kötöttséget von maga után, feltéve, hogy ezt a vállalkozó az ajánlat megtételekor nem zárta ki.

-A vállalkozó költségviselése

A vállalkozó a munkát a saját költségén végzi el, a megrendelő nem köteles a költségek előlegezésére. A megelőlegezett költségeket a vállalkozói díjban fogja visszakapni.

-Alvállalkozó igénybevétele

A vállalkozó alvállalkozó igénybevételére jogosult. Amennyiben a megrendelő azt kívánja, hogy a vállalkozó személyesen végezze el a munkát, úgy ezt a vállalkozói szerződésben külön ki kell kötni. A vállalkozó a jogosan igénybe vett alvállalkozóért úgy felel, mintha a munkát maga végezte volna el, jogosulatlan igénybevételéért pedig felelős a vállalkozó minden olyan kárért is, mely anélkül nem következett volna be. Az alvállalkozó megjelenése csak a vállalkozó és az alvállalkozó között létesít jogi kapcsolatot, a megrendelő és az alvállalkozó között nem. A megrendelővel szemben a vállalkozó lesz kötelezett.

-A megrendelő utasítási joga, a vállalkozó figyelmeztetési kötelezettsége

A vállalkozó a munkát a megrendelő érdekében, annak elképzelései szerint végzi. A vállalkozó a munkát a megrendelő utasításai alapján köteles elvégezni. A megrendelő utasítási joga azonban nem terjedhet ki a munka megszervezésére, nem teheti a vállalkozó számára a szerződés teljesítését terhesebbé. Fontos, az, hogy a Ptk. 392§. (1) bekezdésében megjegyzi, hogy a felek ezektől a rendelkezésektől eltérhetnek, tehát itt diszpozitív a Ptk.-beli rendelkezés.

A vállalkozó köteles a megrendelőt minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a vállalkozás eredményességét vagy kellő időre való elvégzését veszélyezteti, gátolja. A vállalkozó felelősséggel tartozik azokért a károkért, amelyek az értesítés elmulasztásából származnak. (Ez a rendelkezés kógens, kötelező, a felek semmilyen egyező akarattal nem térhetnek el, és nem is zárhatják ki)

Előfordulhat, hogy a megrendelő alkalmatlan anyagot bocsát a vállalkozó részére azzal, hogy használja fel a vállalkozás teljesítésére, illetve a megrendelő utasítási jogának gyakorlása során célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad a vállalkozónak. Ezekben az esetekben a vállalkozó köteles figyelmeztetni a megrendelőt. Ha a megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja vagy nem szolgáltat megfelelő anyagot,a vállalkozó a szerződéstől elállhat. A vállalkozó tehát jogszabálynál fogva, ex lege elállásra jogosult, e jogát a (Ptk. 320§.) alapján-a megrendelőhöz intézett nyilatkozattal gyakorolja. Az elállás a szerződést felbontja. A szerződés felbontása esetében tehát a (vállalkozási)szerződés), megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal (ex tunc) szűnik meg, és a már teljesített szolgáltatások visszajárnak.(Ptk. 319.§ (3)bek.) Azonban vannak azonban olyan szerződéstípusok, amelyek esetében az eredeti állapot visszaállításának lehetetlensége miatt fogalmilag kizárt a szerződések felbontása, ezért ezek a szerződések csak a jövőre nézve szüntethetők meg, ebbe a körbe tartozik a vállalkozási szerződés, amennyiben a a már teljesített szolgáltatás kizárólag munkával elérhető eredmény létrehozása. A hangsúly a teljesített szolgáltatáson van a vállalkozó részéről .Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ezen esetben a jogszabály a fél (megrendelő) szerződésszegése miatt elállási jogosultságot ad a másik fél (vállalkozó) részére. Abban az esetben, ha a vállalkozó nem kezdte meg a munkát, és nem hozott létre eredményt, a szerződés hatálya alatt, az elállás felbontó jogkövetkezménye érvényesül.(Ptk.320§.) Óriási különbség, hogy léteznek azok a jogszabályokon alapuló elállási jogosultságok, jogcímek amik a másik csoportba tartoznak, amikor a jogszabály az egyik fél szerződésszegése nélkül biztosít elállást a másik félnek, ide sorolható a Ptk.395.§ (1) bekezdés.

Amennyiben a vállalkozó nem áll el a szerződéstől, úgy a kapott anyaggal vagy a megrendelő utasítása szerint a megrendelő kockázatára köteles a munkát elvégezni. Nem teheti meg a vállalkozó, hogy eltérjen a megrendelő utasításaitól: vagy eláll a szerződéstől vagy utasítás szerinti munkavégzést gyakorol.

A vállalkozónak tilos elvégezni a megrendelőtől kapott utasítás szerint vagy a rendelkezésre bocsátott anyaggal a munkát, ha az jogszabály vagy hatósági rendelkezés megsértésére vagy az élet- és vagyonbiztonság veszélyeztetésére vezetne.

-A munkahely átadása a vállalkozó részére

Amennyiben a vállalkozónak a munkát a megrendelő által kijelölt helyen kell elvégeznie, megrendelő kötelessége, hogy a munkahelyet alkalmas állapotban a vállalkozó rendelkezésére bocsássa. A vállalkozó a munkavégzést mindaddig megtagadhatja, amíg a megrendelő ennek a kötelezettségének nem tett eleget. Ha a megrendelő a kötelességét megadott határidőn belül nem teljesíti, a vállalkozó elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet.

Amennyiben ugyanazon a a helyen több vállalkozó tevékenykedik a megrendelő a munkának gyors és gazdaságos befejezése érdekében köteles megteremteni a vállalkozók közti összehangolt tevékenykedés feltételeit,a vállalkozók kötelesek a tevékenységüket összehangolni.

-A megrendelő ellenőrzési joga

A megrendelőnek joga van ahhoz, hogy ellenőrizze a vállalkozó munkáját és a felhasználásra kerülő anyagokat. Jogszabály vagy a felek megállapodása az ellenőrzést kötelezővé teheti. Ha egyes munkarészeket a vállalkozó beépít, eltakar és ezután az ellenőrzés a munka egyes részének elvégzését tenné szükségessé, a vállalkozó köteles előzetesen megfelelő időben a megrendelőt a beépítésről értesíteni. Amennyiben a megrendelő az értesítés ellenére elmulasztja az ellenőrzést, később a beépített munkarészt csak akkor ellenőrizheti, ha az újból végzett munkával kapcsolatos költségeket a vállalkozónak megtéríti.

-A vállalkozás tárgyának átadása

A vállalkozás azáltal tekinthető megvalósultnak, hogy a vállalkozó átadja a vállalkozás tárgyát a megrendelőnek. A felek a szolgáltatás átadásakor közösen kötelesek elvégezni azokat a szakmailag szokásos és indokolt próbákat, amelyek a teljesítés megfelelő minőségének megállapításához szükségesek. A próba lefolytatásához szükséges feltételeket a megrendelő - a vállalkozó költségére - biztosítja, míg a próbát a vállalkozó végzi el.

A vállalkozó köteles a megrendelőnek a szolgáltatott dologról a felhasználáshoz, fenntartáshoz szükséges tájékoztatást megadni. A megrendelő mindaddig nem köteles díjat fizetni, amíg a vállalkozó a tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, feltéve, hogy annak hiányában a szolgáltatott dolog rendeltetésszerű használatba nem vehető.

-A vállalkozó szellemi alkotásának védelme

Amennyiben a megrendelő a vállalkozás során új elgondolásról, megoldásról vagy műszaki ismeretről szerez tudomást, azt a vállalkozó hozzájárulása nélkül mással nem közölheti.

-A vállalkozói díj

A vállalkozói díj a szerződés teljesítésekor esedékes. A vállalkozói díj esedékességére vonatkozó szabályok az alvállalkozó díjigényére is kiterjednek, tehát az alvállalkozó díjkövetelése arra tekintet nélkül esedékes, hogy a vállalkozó az alvállalkozói díjat is magába foglaló vállalkozási díjat mikor kapja meg a megrendelőtől. Előfordulhat, hogy a vállalkozó a szerződésben meghatározottaknál drágább anyagot használ fel vagy többletteljesítményt

nyújt. Ilyenkor csak akkor emelkedhet a vállalkozói díj, ha a felek a vállalkozói szerződést a vállalkozó díj vonatkozásában kifejezetten vagy ráutaló magatartással módosították.

A vállalkozót a vállalkozási díj biztosítására törvényes zálogjog illeti meg a megrendelőnek azokon a vagyontárgyain, melyek a vállalkozási szerződés következtében kerültek a birtokába.

Amennyiben a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős és

o 1. a lehetetlenné válás oka mindkét fél érdekkörében vagy érdekkörén kívül merült fel, a vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a díj arányos része illeti meg.

o 2. a lehetetlenné válás oka a vállalkozó érdekkörében merült fel, díjazásra sem tarthat igényt.

o 3. a lehetetlenné válás oka a megrendelő érdekkörében merült fel, a vállalkozót a díj megilleti, de a megrendelő levonhatja azt az összeget, amelyet a vállalkozó a lehetetlenné válás folytán költségben megtakarított, amelyet a felszabadult időben máshol keresett, vagy nagyobb nehézség nélkül kereshetett volna.

-A kárveszélyviselé

Kárveszélyviselés alatt azon károkért való helytállást értjük, amelyek bekövetkeztéért senkit sem lehet felelőssé tenni. A megkezdett illetve a befejezett de még át nem adott mű tekintetében a kárveszély a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó szabályok szerint oszlik meg a megrendelő és a vállalkozó között.

A vállalkozó a senkinek fel nem róható ok következtében elpusztult mű újbóli előállítására, a megrendelő pedig annak átvételére nem köteles.

-A szerződés megszűnése

A vállalkozási szerződés megszűnését illetően két megszűnési oknak van az általános szabályokhoz képest nagyobb jelentősége.

-A megrendelő elállása

A megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a vállalkozó kárát megtéríteni. Az elállás megszünteti a szerződést, így az eredeti állapotot kell helyreállítani. A vállalkozási szerződés elállásánál a bíróság bármelyik fél kérelmére a jövőre nézve szünteti meg a szerződést, amikor a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, ezt a nemzetgazdaság érdeke vagy különös méltánylást érdemlő egyéb érdek indokolja.

Amennyiben a megrendelő a szerződéstől azért állt el, mert a teljesítési határidő előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a vállalkozó a munkát csak olyan számottevő késéssel tudja elvégezni, hogy a teljesítés emiatt a megrendelőnek már nem áll érdekében, a megrendelő a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet.

Amennyiben a munka végzése során a körülmények arra engednek következtetni, hogy a teljesítés hibás lesz, a megrendelő a fogyatékosság kiküszöbölésére tűzött határidő sikertelen eltelte után gyakorolhatja a hibás teljesítésből eredő jogokat.

-Lehetetlenülés

A teljesítés lehetetlenné válása a jövőre nézve szünteti mega szerződést. A vállalkozó díjigénye a lehetetlenülés egyes vétlen eseteitől függ, melyeket a vállalkozói díjról szóló alfejezetben kerültek részletezésre.

9. A nemzetközi szállítmányozási szerződés

A nemzetközi szállítmányozást eddig még nem szabályozták nemzetközi egyezményben, így nem is beszélhetünk a fuvarjoghoz hasonló nemzetközi szállítmányozási jogról. A nemzetközi szállítmányozási szerződések megkötéséhez szokványok nyújtanak segítséget.

A nemzetközi szállítmányozás keretében a szállítmányozó különböző okmányokat állít ki. A leggyakoribb okmány a szállítmányozói átvételi elismervény (spediteur recepisse), amely a megbízás tényét és az áru átvételét igazolja. Ennek az okmánynak a nemzetközi forgalomban használt egységes formája a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara által szokványként kidolgozott, ún. FCR okmány (Forwarding agent’s certificate of receipt). Az FCR kiállításával a szállítmányozó azt vállalja, hogy a küldeményt az okmányon szereplő személy részére továbbítja (kiszolgáltatja).

A másik ugyancsak szokványként alkalmazott egységes okmány az ún. FCT (Forwarding agent’s certificate of transport). Ez az okmány hasonlóképpen funkcionál, mint a hajóraklevél, mert nem csupán azt igazolja, hogy az árut a szállítmányozó fuvarozásra átvette, hanem annak kiállítója azt is vállalja, hogy az árut az azon, illetve forgatmányon feltüntetett személynek kiszolgáltatja.

A szállítmányozók a szokványok alapján felelősséggel tartoznak az általuk kötendő fuvarozási és egyéb szerződések szakszerű megkötéséért, ami magába foglalja a megfelelő partnerek kiválasztásáért való felelősséget is. A szállítmányozót fuvarozói felelősség terheli továbbá a küldeményben bekövetkezett károkért, ha a kár olyankor keletkezett, amikor a küldemény az ő birtokában volt.

A szállítmányozóval szembeni igények a jelentősebb nyugat-európai jogokban hat hónaptól három évig terjedő időtartam alatt évülnek el.

-A nemzetközi vasúti fuvarozási szerződés

A nemzetközi kereskedelem tárgyát képező áruk elfuvarozásában a vasutaknak kiemelkedő szerepük van, hiszen nagy teljesítőképességüknél fogva nagytömegű áruk aránylag gyors és biztonságos elfuvarozására képesek, viszonylag kedvező fuvardíjak mellett. A vasútvonalak az egész világot behálózzák, a különböző országok vasútjai pedig rendszerint jogosultak egymás javára, illetve terhére szerződést kötni.

a) A nemzetközi vasúti fuvarozás alapvető jogforrása az ún. CIM-COTIF egyezmény, amelynek elődjét, a CIM rövidítésű Vasúti Árufuvarozási Nemzetközi Egyezményt (Convention Internationale concernant le transport des Marchandises par chemin de fer)

1890-ben kötötték meg, és 1983-ban lépett életbe. Ezt a CIM egyezményt vették revízió alá később, és jelenleg az 1980-ban, Bernben megtartott revíziós konferencián elfogadott, majd 1985-ben hatályba lépett COTIF (Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény - Convention de Transport Internationale Ferroviaire) függelékeként létezik és azzal szerves egységet alkot. A COTIF-nak tagja jóformán minden európai ország (a volt Szovjetunió tagországait, Jugoszláviát, Bosznia-Hercegovinát és Macedóniát kivéve), továbbá tagja több afrikai, valamint közel-keleti ország is. Az egyezményt hazánkban az 1986. évi 2. tvr. hirdette ki.

A CIM-COTIF szerkezetét tekintve három részből áll: egyrészt magából a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezményből, amely a személy- és árufuvarozásra vonatkozó közös rendelkezéseket tartalmaz, és szervezeti kérdéseket szabályoz, másrészt a személyfuvarozás speciális szabályairól szóló CIV-ből (A. függelék), harmadrészt az árufuvarozásra vonatkozó szabályokat tartalmazó CIM-ből (B. függelék).

A CIM-COTIF-ot 1990-ben módosították: a módosító Jegyzőkönyvet hazánkban a 16/1998 (VI.29.) KHVM rendelet hirdette ki.

b) A CIM alkalmazásának feltétele, hogy a küldemény legalább két tagállam területét érintse. Az egyezmény általában áruk fuvarozására vonatkozik, de lehetőség van bizonyos tárgyak fuvarozásból történő kizárására (pl. terjedelmük vagy jellegük folytán), valamint egyes áruk (pl. élőállat) fuvarozásának feltételhez való kötésére.

Az egyezmény érdekes kollíziós szabályt tartalmaz, amikor kimondja, hogy az abban nem szabályozott kérdésekben annak az államnak a jogát kell alkalmazni (beleértve a kollíziós normákat is), ahol a jogosult az igényét érvényesíti. A nemzeti anyagi fuvarjogi szabályok szubszidiárius alkalmazására tehát ezzel a közvetítéssel (utalással) kerülhet sor.

c) Az ugyancsak a nemzetközi árufuvarozási szerződésekre vonatkozó ún. SZMGSZ megállapodást (Szoglasenyie o Mezsdunarodnom Zseleznodorozsnom Gruzovom Szoobscsenyii – Nemzetközi Árufuvarozási Megállapodás) annak idején a volt szocialista országok vasúttársaságai 1951-ben kötötték meg egymással és 1954-től az érintett országok viszonylatában érvényesült. 1990 óta a megállapodás jelentőségét elveszítette, de a volt Szovjetunió utódállamainak vasúttársaságaival a vasúti forgalom továbbra is az SZMGSZ szabályai szerint bonyolódik.

Az SzMGSz mint jogforrás jogi természetét tekintve nem minősül jogszabálynak, mivel hazánkban jogszabállyal nem hirdették ki, ennek megfelelően alkalmazására nem jogi normaként, hanem a vasúttársaságok által közösen kialakított általános szerződési feltételekként kerül sor.

A fuvarozási szerződésre vonatkozó szabályok

a) A CIM-COTIF alapján a vasutat fuvarozási kötelezettség terheli, s ez alól általában csak akkor mentesül, ha a fuvarozást rajta kívül álló okból nem tudja végrehajtani: ha például, nem rendelkezik megfelelő személyzettel vagy eszközökkel, ha a vasút által el nem hárítható, továbbá rendkívüli körülmények az áru fuvarozásra történő átvételét gátolják.

b) A fuvarozási szerződés megkötésére a fuvarlevéllel (Frachtbrief, lettre de voiture) kerül sor, amely egy, a CIM által rendszeresített nyomtatvány. Ez a felek jogairól és kötelezettségeiről nem rendelkezik, csupán a szerződés létrejöttét tanúsítja, tartalmazza

továbbá a fuvarozásra vonatkozó adatokat. A vasúti fuvarozási szerződés reálszerződés: létrejöttéhez nem elég a fuvarlevél kitöltése, hanem szükséges az is, hogy a fuvarozó az árut fuvarozásra átvegye. A vasúti fuvarozási szerződés részletes feltételeit, valamint a díjszabást a vasúttársaság üzletszabályzata tartalmazza, amely a CIM 6. cikkében foglaltaknak megfelelően a felek közötti szerződés elválaszthatatlan részét képezi.

- A nemzetközi közúti fuvarozási szerződés

A nemzetközi közúti árufuvarozás jelentősége a második világháborút követően nőtt meg, ami a gépkocsigyártás fejlődésének, az úthálózat kiépítésének és a fuvarozási mód előnyeinek (pl. a háztól-házig jelleg) köszönhető. A közúti fuvarozás további térnyerését ugyanakkor megkérdőjelezi a környezeti ártalmak problémája, illetve a közutak és a határátkelőhelyek áteresztő képessége. A nemzetközi közúti árufuvarozás első érdekvédelmi szervezete, a Nemzetközi Közúti Fuvarozási Egyesület (International Road Transport Union - IRU) az 1940-es években jött létre. Az IRU célja a tagok érdekvédelme és a gépjármű-közlekedés fejlődésének az elősegítése. A nemzetközi közúti árufuvarozás legfontosabb nemzetközi egyezményei az IRU közreműködésével jöttek létre.

A CMR egyezmény

A közúti fuvarozásról szóló és az UNIDROIT által kidolgozott nemzetközi egyezményt 1956-ban kötötték meg Genfben (CMR - Convention Relative au Contrat du Transport International de Marchandise par Route). Az egyezményhez Magyarország is csatlakozott és azt az 1971. évi 3. tvr. hirdette ki. A CMR és a CIM-COTIF közötti számos hasonlóság miatt csak az eltérésekkel foglalkozunk.

a) A CMR egyezményt akkor kell alkalmazni, ha az áru átvételének és kiszolgáltatásának helye két különböző államban van, amelyek közül legalább az egyik az egyezmény részes állama. A fuvarlevél a közúti fuvarozás során sem több, mint a fuvarozási szerződésről kiállított okirat, amelynek hiánya, szabálytalansága vagy elvesztése nem érinti sem a fuvarozási szerződés létét, sem pedig annak érvényességét. A fuvarozási szerződés létrejöttéhez az áru átadása-átvétele nem szükséges, a közúti fuvarozási szerződés tehát konszenzuál szerződés.

A vasutakkal ellentétben a közúti fuvarozónak nincs fuvarozási kötelezettsége. A fuvardíjat a fuvaroztató és fuvarozó szabad megállapodása határozza meg.

A fuvarozó átvételkor köteles ellenőrizni a darabszámra vonatkozó adatok pontosságát és az áru vagy a csomagolás külső állapotát. Ha erre nincs módja, vagy egyébként fenntartásai vannak, köteles azt a fuvarlevélen rögzíteni. A fuvarozó fenntartásaival szemben a feladó később nem emelhet kifogást, ha azok jogosságát a fuvarlevélen kifejezetten elismerte. Fenntartás hiányában ellenkező bizonyításig vélelmezni kell az áru fuvarlevélen jelzett darabszámát és jó állapotát.

Ha a címzett az árut a nélkül vette át, hogy annak állapotát a fuvarozóval együtt megvizsgálta volna, vagy a kapcsolódó fenntartását a fuvarozóval azonnal, illetve fel nem ismerhető hiány esetén, 7 munkanapon belül írásban közölte volna, ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az áru átvételére a fuvarlevélben leírt állapotban került sor.

- A nemzetközi légi fuvarozási szerződés

2.1.3.1. A nemzetközi légi fuvarozási szerződése vonatkozó jogforrások

Már az 1919-ben megkötött Párizsi Egyezmény számos olyan kérdést rendezett, amelyek a légiközlekedési ágazat fejlődését szolgálták. Ugyanebben az évben hozták létre a nemzetközi Légifuvarozási Szövetséget (International Airtransport Association - IATA), amelynek helyébe 1945-ben lépett a Havannában létrehozott hasonló nevű szervezet. Az IATA rendkívül nagy szerepet játszik a légifuvarozási szerződések feltételeinek egységesítésében.

Az első légifuvarozási egyezményt 1929-ben kötötték meg Varsóban (1936:XXVII.tc.), majd ezt 1955-ben Hágában (1964. évi 19.tvr.) módosították. A Varsói Egyezményhez további, Magyarországon ki nem hirdetett, kiegészítő egyezmények és jegyzőkönyvek is kapcsolódnak: a guadalajarai egyezmény (1961), amely a Varsói Egyezmény hatályát terjeszti ki az olyan esetekre, amikor a tényleges fuvarozó a szerződő fuvarozótól eltérő személy, az 1971. évi Guatemalai Jegyzőkönyv, valamint az 1975. évi Montreali Jegyzőkönyvek. E kiegészítések miatt az Egyezmény gyakorlati alkalmazása meglehetősen nehézkes, tekintettel arra, hogy minden esetben vizsgálni kell azt, hogy a fuvarozásokban érintett államok részesei-e valamelyik jegyzőkönyvnek, azaz hogy ennek megfelelően a Varsói Egyezményt az adott fuvarozási jogviszonyra milyen kiegészítésekkel kell alkalmazni.

A Varsói Egyezményt 1999-ben vették teljes revízió alá, a revíziós konferencia által elfogadott ún. Montreali Egyezmény ratifikációs eljárása jelenleg is tart. A Montreali Egyezmény, hatálybalépését követően, a Varsói Egyezmény helyébe lép.

A Varsói Egyeznény főbb szabályai

Összehasonlítva a CIM illetve a CMR egyezményekkel a Varsói Egyezmény nincs olyan alaposan kidolgozva.

a) A légi fuvarozás jellegénél fogva átmenetet képez a vasúti, a közúti, és a tengeri fuvarozás között. A fuvarozót a küldemények továbbítására vonatkozó fuvarozási kötelezettség terheli. A légi fuvarozási szerződés a felek megállapodásával jön létre.

b) Az egyezmény 1955. évi módosítása határozta meg az egyezmény területi hatályát: az egyezmény alkalmazást nyer, ha az indulási és a rendeltetési hely két részes állam területén van, valamint akkor is, ha csak az egyik hely van részes állam területén, de egy másik részes állam területén közbenső leszállást irányoztak elő.

c) A szerződés érvényességének nem feltétele a légifuvarlevél (air waybill) kiállítása, azonban annak igen nagy jelentősége van a fuvarozó felelőssége szempontjából: ha ugyanis a fuvarozó a fuvarlevél kiállítását mellőzi, később nem hivatkozhat azokra a mentesítő okokra, amelyeket az egyezmény a fuvarozók javára megállapít.

- A tengeri árufuvarozási szerződés

Történelmileg a tengeri fuvarozás tekinthető a legrégibb nemzetközi fuvarozási módnak, amely sokáig szokásjogi úton fejlődött. A mai tengeri fuvarozási jog kialakulására hatást gyakorolt a római jog, az olasz, a holland és - leginkább - az angol tengerjog. Utóbbi - az

angol tengeri hajózás múlt századbeli jelentős szerepe folytán - domináns szerepet játszott az egyes országok napjainkban is érvényesülő jogi szabályozásának kialakításában.

A tengeri árufuvarozás alábbi fajtáit különböztethetjük meg:

a vonalhajózást (liner service) és

a bérelt hajózást (tramping, charter).

Ennek megfelelően különböztetünk meg vonalhajózási és bérelt hajózási szerződéseket.

A nemzetközi folyami hajófuvarozás

a) Az előzőekben látható volt, hogy a tengeri hajófuvarozást – földrajzi szempontoktól függetlenül - egységesen szabályozzák. Ezzel szemben a nemzetközi hajózásra alkalmas folyamokon történő fuvarozás feltételeinek meghatározására folyamonként külön-külön tettek kísérletet. A nemzetközi jelentőségű európai víziutakról 1997-ben írtak alá európai egyezményt, amelyet Magyarországon a 151/2000. (IX. 1.) Korm. rendelet hirdetett ki. Az egyezmény függelékei tartalmazzák a nemzetközi jelentőségű belföldi víziutakat és kikötőket, valamint a víziutak műszaki és üzemeltetési jellemzőit.

b) A Dunára vonatkozó jelenleg hatályos egyezmény az 1948-ban elfogadott Belgrádi Egyezmény, amelyet Magyarországon az 1949:XIII. tc hirdetett ki. Az egyezmény földrajzi-területi hatálya az Ulmtól a Fekete-tengerig terjedő szakaszra vonatkozik.

1955-ben a Duna-menti országok, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Bulgária és a Szovjetunió hajózási vállalatai újabb egyezményt kötöttek egymással (Pozsonyi Egyezmény). A - Dunai Árufuvarozási Feltételeket (DÁF) tartalmazó - Pozsonyi Egyezményhez csatlakozott a két jugoszláv hajózási vállalat, majd a Bayerischer Lloyd és az osztrák DDSG is. Ez az egyezmény, az SzMGSz-hez hasonlóan közösen kidolgozott általános szerződési feltételekként rendelkezett a fuvarozás általános kérdéseiről, az egységes díjszabásról, valamint a vontatásról és a hajókárokról.

A dunai folyami árufuvarozás során kiállított okmány a folyami fuvarlevél: ez nem értékpapír, minthogy csupán a fuvarozási szerződés létrejöttét bizonyítja. Duna-tengeri kombinált forgalomban azonban mód van hajóraklevél kiállítására is.

- A kombinált fuvarozás

1980-ban Genfben írták alá az ENSZ keretében kidolgozott Nemzetközi Multimodális Árufuvarozási Egyezményt, amely azonban kellő számú ratifikáció híján még nem lépett hatályba. Az egyezmény arra hivatott, hogy a többféle fuvarozási módot alkalmazó ún. kombinált fuvarozási fuvarozási szerződésekre vonatkozóan nyújtson megfelelő szabályozást.

Az egyezmény lehetővé teszi mind forgatható, mind pedig nem forgatható fuvarlevél (az egyezmény szóhasználatával élve: multimodal transport document) kibocsátását a feladó választásától függően. Ennek az a gyakorlati jelentősége, hogy a fuvarozás körülményeitől

függően kiállítható mind az árut megtestesítő (forgatható), mind pedig csupán az egyszerű (nem forgatható) fuvarokmány szerepét betöltő fuvarlevél.

A fuvarozó felelősségének alakulása a vasúti, illetve a közúti fuvarozásnál tárgyaltak szerint alakul. A felelősség alapján fizetendő kártérítés felső határának a megállapításánál itt is az SDR-en alapuló elszámolási egységet veszik alapul. Elveszés vagy sérülés esetén a fuvarozó által fizetendő kártérítés csomagonként 920, illetve, ha ez magasabb összeget eredményezne, bruttó kilogrammonként 2,75 elszámolási egységben maximalizált. Abban az esetben, ha a kár egy meghatározott fuvarozási mód alkalmazása során keletkezett, az adott fuvarozási módra irányadó nemzetközi egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni. A fuvarozó mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy „minden ésszerű intézkedést megtett a kár vagy következményei elkerülése érdekében”. Az egyezmény szerint a fuvarozóval szembeni igények általános elévülése ideje 2 év.

A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara 1975-ben szokvány formájában kiadta a kombinált fuvarozási dokumentumra vonatkozó brosúráját (298-as brosúra).

- A konténerfuvarozás

a) A konténeres árufuvarozás - a rakodás egyszerusítése és gyorsítása, továbbá a fuvareszközök jobb kihasználása érdekében megindult technológiai korszerusítésnek köszönhetoen - a második világháború után indult fejlodésnek. A konténer többször is felhasználható, méretét, alakját tekintve szabványosított szállítótartály. A konténereknek különösen a kombinált fuvarozás keretében van nagy jelentőségük. A konténert legtöbbször a fuvarozók, illetve a konténer-lízing cégek biztosítják. A konténer nem önálló fuvarozási, csak sajátos csomagolási mód. A konténerek szállítása során mindig valamilyen korábban ismertetett fuvarozási fajtához tartozó fuvareszközt kell igénybe venni.

b) A konténerfuvarozás, mint csomagolási mód, a fuvarozásnak is sajátos vonást kölcsönöz. Ha ugyanis a konténert teljes mértékben megtölti a feladó által fuvarozásra bocsátott áru, maga a teljes megtöltött konténer (full container load - széles körben elfogadott rövidítéssel: FCL) képezi az árut, és nem az abban szállított darabok vagy csomagok. Ez azt is jelenti, hogy amennyiben a konténer zárja, plombája a fuvarozás során érintetlen marad, az a vélelem, hogy az áru mennyiségi hiánya nem keletkezhetett a fuvarozás alatt.

Ha viszont a feladott áru nem tölti meg a konténert (less than a full container – LCL), akkor azt a konténer-rakodó állomásokon gyűjtőkonténerbe teszik, és majd csak a célállomás konténer-rakodó állomásán választják el a többi árutól. Ilyenkor természetesen a fuvarozó mennyiségi hiányokért való felelőssége az adott fuvarozási módra vonatkozó szabályok szerint alakul: nincs tehát jelentősége annak, hogy az árut konténerbe csomagolva szállították.

10. Hitelszerződés

Ptk. 522.§ (1) „Bankhitelszerződéssel a hitelintézet arra vállal kötelezettséget, hogy jutalék ellenében meghatározott hitelkeretet tart a másik szerződő fél rendelkezésére, és a keret terhére – a szerződésben meghatározott feltételek megléte esetén – kölcsönszerződést köt,

vagy egyéb hitelműveletet végez.” A "2009. évi LXXXVI. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény pénzforgalmi intézményekkel és pénzforgalmi szolgáltatással összefüggő módosításáról" szerint:

"Hitelnyújtás: a hitelező és az adós között írásban létesített hitelszerződés alapján meghatározott hitelkeret rendelkezésre tartása az adós részére, jutalék ellenében és a hitelező kötelezettség vállalása meghatározott szerződési feltételek megléte esetén a kölcsönszerződés megkötésére, vagy egyéb hitelművelet végzésére."

Ezen szabályozások alapján tehát:

A hitelszerződésben a hitelező meghatározott összegnek a rendelkezésre tartását, illetve ennek megfelelő hitel nyújtását vállalja.

Az ügyfélnek lehetősége van a hitel igénybevételére, de arra sem részben, sem egészben nem kötelezhető. Az ügyfél jutalékot fizet a rendelkezésére tartott összeg után. A hitelt az ügyfelek igénybe vehetik egy összegben, előre meghatározott részletekben, illetve bizonyos kereten belül tetszés szerinti mértékben, rendszeresen és folyamatosan.

A hitelszerződés csak arra kötelezi a hitelezőt, hogy kölcsön- vagy hitelművelet elvégzése céljából a rendelkezésre tartott összeg erejéig bármikor - illetőleg a szerződés megszűnéséig - a vele szerződő fél rendelkezésére áll. A hitelnyújtás irányulhat arra, hogy a bank kölcsönszerződést köt az adóssal (pénzkölcsönnyújtás), de magában foglalhatja egyéb hitelműveletek végzését is (kötelezettségvállalási hitel). Amint a hitelfelvevő ténylegesen pénzeszközt vesz igénybe a számára fenntartott hitelkeretből kölcsönügylet jön létre. Ezért a hitelszerződésnek tartalmaznia kell a későbbi kölcsönszerződés jogszabályban előírt feltételeit is.

Ha a hitelező bank, akkor a szerződés mindig visszterhes, mert a törvény erre az esetre az adós kamatfizetési (mégpedig úgynevezett ügyletikamat-fizetési) kötelezettségét előírja, függetlenül attól, hogy az adós magánszemély vagy jogi személy. Jogszabályi rendelkezésben állapíthatnak meg kivételes feltételeket is, amelyek fennállása esetén a pénzintézetek ingyenes (ügyletikamat-mentes) kölcsönszerződést köthetnek.

Egyéb, nem pénzintézeti hitelező esetén a szerződés csak akkor visszterhes, ha a felek az ügyleti kamatban kifejezetten megállapodtak, tehát magánszemélyek egymás közötti szerződéses viszonyában kamat csak akkor jár, ha kikötik.

A hitelszerződést írásba kell foglalni. Az írásba foglalt szerződésből mindkét szerződő fél aláírt példányt kap.

Az írásba foglalt megállapodás tartalmazza:

- az éves hiteldíj mértékének meghatározását (THM)

- azokat a feltételeket, amelyek mellett az éves hiteldíj módosítható.

A különböző célú hitelek eltérő feltételekkel nyújthatóak, az írásba foglalt szerződésnek tartamaznia kell:

Egyes áruk vagy szolgáltatások vételének finanszírozására vonatkozó hitelszerződések (áruhitel, áruvásárlási hitel esetében:

- a szerződés tárgyát képező áruk és szolgáltatások megnevezése;

- a vételár és a hitelszerződés szerint fizetendő ár; - részletfizetés esetén a részletfizetés összege, a részletfizetések száma és összege, valamint esedékességük időpontjai, vagy ezek megállapításának módja, amennyiben a szerződés megkötése időpontjában ez nem ismert; - utalás arra, hogy az a hiteligénylő idő előtti visszafizetés esetén csökkentésre jogosult; - utalás arra, hogy ki az áru tulajdonosa (ha a tulajdonjog nem száll át azonnal a hiteligénylőre), és azokra a feltételekre melyek alapján az hiteligénylő az áru tulajdonossá válik; - az esetleges biztosítékok megnevezése; - adott esetben az az időtartam, ami alatt a hiteligénylő a szerződéstől következmények nélkül elállhat (megfontolási idő; - biztosítás esetén, utalás a megkövetelt biztosítás(ok)ra, és ha a biztosító megválasztása nem a hiteligénylőtől függ, akkor a biztosítási költségre.

Hitelkártyával lebonyolított hitelszerződés (hitelkártya, kereskedői kártya) esetében: - adott esetben a hitel megengedhető legnagyobb mértéke; - visszafizetési feltételek vagy e feltételek megállapításának módja;- adott esetben az az időtartam, ami alatt a hiteligénylő a szerződéstől következmények nélkül elállhat (megfontolási idő).

Folyószámlás hitelszerződések (automatikus hitel, folyószámlahitel esetében: - adott esetben a hitel megengedhető legnagyobb mértéke vagy megállapításának módja; - használati és visszafizetési feltételek; - adott esetben az az időtartam, ami alatt a hiteligénylő a szerződéstől következmények nélkül elállhat (megfontolási idő).

Egyéb, hitelnyújtók által nyújtott más hitelszerződések (személyi kölcsön, lízing, kamatmentes hitel) esetében: - adott esetben a hitel megengedhető legnagyobb mértéke; - utalás az esetleges biztosítékokra; - visszafizetési feltételek; - adott esetben az az időtartam, ami alatt a hiteligénylő a szerződéstől következmények nélkül elállhat (megfontolási idő); - utalás arra, hogy a hiteligénylő az idő előtti visszafizetés esetén csökkentésre jogosult.

11. A biztosítási szerződés

alapján a biztosító meghatározott jövőbeni esemény (a biztosítási esemény) bekövetkeztétől függően bizonyos összegnek megfizetésére vagy más szolgáltatás teljesítésére, a biztosított (illetve a szerződő fél) pedig díj fizetésére kötelezi magát. Ma Magyarországon a Polgári Törvénykönyv XLV. fejezete (536.§.-568.§.) foglalkozik vele, illetve a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. tv. (Bit.) Emellett a biztosítók biztosítási szabályzatban vagy az egyes biztosítási szerződésekben eltérő feltételeket is megállapíthatnak, amennyiben azt jogszabály engedi.

-A biztosítási jogviszony

-A szerződés alanyai

Biztosító: ez lehet a Bit.-ben meghatározott személyi és tárgyi feltételekkel bíró részvénytársaság, szövetkezet, vagy egyesület.

Szerződő fél: az ügy ura, aki saját személyében megköti a szerződést, megteszi az ügy szempontjából lényeges jognyilatkozatokat, de emellett őt terhelik a szerződésből eredő főkötelezettségek is (díjfizetés).

Biztosított: nem minden esetben esik egybe a szerződő féllel. A biztosított hordozza a biztosítási érdeket, neki fűződik ugyanis érdeke ahhoz, hogy a biztosított vagyontárgy vagy személy épségben maradjon. Őt elsősorban jogosultságok illetik meg, de van egy közlési kötelezettsége a biztosító felé.

Kedvezményezett: az a személy, akit a biztosítási szerződésben külön megneveznek, mint a teljesítést követelhető személy.

-A szerződés tárgya

Közvetlen tárgy: a biztosító által vállalt helytállási kötelezettség (praestare alakzat) ellenszolgáltatás fejében, amely a biztosítási esemény bekövetkezésekor teljesítéssé változik.

Közvetett tárgy: a vagyonbiztosítás esetében releváns; minden olyan vagyontárgy, amely a biztosított érdekkörébe tartozik.

-Jogok és kötelezettségek

Biztosító: köteles megfizetni a biztosítási esemény bekövetkeztekor a biztosítsi összeget illetve teljesíteni a vállalt egyéb szolgáltatásokat. Jogosult a biztosítási díj követelésére, illetve adatok kérésére a szerződő féltől. Egyéb törvényben meghatározott esetekben a biztosító mentesülhet teljesítési kötelezettsége alól. Rendelkezik az ún. törvényi engedményi joggal, vagyis ha a kárt megtérítette, akkor a tényleges károkozóval szemben követelheti a kár megtérítését. Megilleti emellett a rendes és a rendkívüli felmondás joga is.

Szerződő fél: köteles az esedékes biztosítási díj megfizetésére. Ha ezt elmulasztja, eltérő rendelkezés hiányában a szerződés 30 nap elteltével megszűnik. Köteles továbbá adatokat szolgáltatni a biztosítónak, s bejelenteni a lényeges változásokat. Jogosult arra, hogy megjelölje a biztosított illetve a kedvezményezett személyét.

Biztosított: követelheti a biztosító teljesítését, bármikor beléphet a szerződő fél helyett a szerződésbe, kedvezményezettet jelölhet. Köteles viszont együttműködni a biztosítóval, bizonyítási kötelezettség is terheli, illetve köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amely elősegítheti vagy kiválthatja az esemény bekövetkeztét.

Kedvezményezett: követelheti a biztosítótól a teljesítést, illetve együttműködési kötelezettsége van.

-Szerződés létrejötte és hatályosulása

Főszabályként a felek írásbeli megállapodásával jön létre, de lehetőség van ún. formák alapján is erre. Általában ez azt jelenti, hogy a szerződő fél írásbeli ajánlatot tesz és a biztosító az ajánlat tartalmával egyezően előre meghatározott, nyomtatott szerződési feltételsort bocsát ki. Létrejöhet még egyedi szerződésben, közös okiratba foglalva, biztosítási kötvényként, igazolójeggyel, esetleg biztosítási bélyeggel. Egészen ritka esetben hallgatással is.

Általában azon a napon lép hatályba a biztosítási szerződés, amikor a szerződő fél az első alkalommal tesz befizetést a számlájára. A felek megállapodhatnak ettől eltérő időpontban is. Amennyiben még a szerződés hatályának kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy megszűnt a biztosítási érdek, úgy a szerződés vagy annak megfelelő része hatálytalanná válik.

-A teljesítés

A szerződés teljesítésére a biztosítási esemény bekövetkezte után kerülhet sor. Ez általában pénzbeli szolgáltatás, melyet a bejelentéstől számított 15 napon belül köteles a biztosító megfizetni. A teljesítés nem feltétlenül szerződést megszüntető ok, csak akkor, ha a szerződést eleve egyetlen biztosítási eseményre vagy egyetlen meghatározott vagyontárgyra kötötték, és ennek pusztulása bekövetkezett.

-Szerződésszegő magatartások

A biztosító szerződést szeghet, ha késedelembe esik a teljesítéssel, illetve azt megtagadja. Késedelem esetén kamatfizetési kötelezettsége keletkezik. Ha a szerződő fél vagy a biztosított szeg szerződést, akkor az hatálytalanságot idézhet elő.

-A szerződés megszűnése

Közös megegyezéssel Egyoldalúan, felmondás útján

Határozott időre kötött szerződés a meghatározott idő eltelte után

Esetenként a biztosított halála

Díjfizetés késedelme vagy megtagadása esetén, ha másként nem állapodtak meg

A szolgáltatás lehetetlenül vagy megszűnik a biztosítási érdek

12. A licencia

iparjogvédelmi oltalom alatt álló szabadalom, védjegy, formatervezés minta, használati minta vagy használatára adott engedély. A szabadalomnál ismert kényszerlicencia kivételes, a tipikus az, hogy két fél, a licenciaadó és a licenciavevő között használati szerződés jön létre.

A jogi szabályozás nagyrészt diszpozitív jellegű, tehát a legtöbb rendelkezéstől a felek közös megegyezéssel eltérhetnek. Például a licenciavevő csak akkor adhat további használati engedélyt ("allicencia"), ha erre a szerződés kifejezetten feljogosítja.

A használati szerződésre vonatkozó rendelkezéseket elsősorban a megfelelő iparjogvédelmi törvények (például szabadalmi törvény) tartalmazzák, míg a nem szabályozott kérdések tekintetében a Polgári törvénykönyv az irányadó.

A licencia szót főleg iparjogvédelmi szakamberek használják, míg az informatikában és a sportban a licenc (anglomán kiejtéssel "licenc") szó terjedt el, amely ugyan szintén engedélyt jelent, de nem tartozik pontosan a licencia fogalma alá (vesd össze: "driving license" – gépjárművezetői engedély).

Licenciaszerzõdés alapján a szellemi alkotás jogosultja engedélyt ad a szellemi alkotás hasznosítására, a hasznosító pedig ennek fejében díjat fizet. A licenciaadó formális engedélye általában bizonyos feltételekhez kötött, ilyenek például a speciális cél, területileg vagy idõben korlátozott engedély. Az átadás ellentételezése a licenciadíj, aminek legfontosabb összetevõje a royalty-nak nevezett komponens, azaz a licenszbe adott termék forgalmához viszonyított, százalékban kifejezett arányú díjtétel. Ezen kívül általában kikötnek egy garantált minimum díjat is, azt guarantee-nek hívják, ezt - általában elõre - akkor is ki kell fizetni, ha a licenciaszerzõdés tárgya egyáltalán nem bizonyul értékesíthetõnek.

A licenciaszerzõdések tartalmát a felek általában szabadon állapíthatják meg; van azonban néhány olyan szabály amit semmilyen körülmények között sem szabad figyelmen kívül hagyni, továbbá van néhány olyan, amirõl ha nem rendelkeznek a szerzõdõ felek, akkor a törvényi rendelkezéseket kell alkalmazni.

A licenciaadó a szerzõdés egész tartama alatt szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a szellemi alkotásra vonatkozó olyan joga, amely a hasznosítást akadályozza vagy korlátozza. Mûszaki jellegû szellemi alkotások (találmányok) esetén a licenciaadó szavatol azért is, hogy a találmány mûszakilag megvalósítható; ennek hiányában a licenciavevõ a szerzõdést azonnali hatállyal felmondhatja.

Ha a felek másképpen nem állapodnak meg, a licenciaszerzõdés minden idõbeli és területi korlátozás nélkül a szellemi alkotás teljes terjedelmére, a hasznosítás minden módjára és mértékére kiterjed. A licenciaszerzõdés azonban csak kifejezett kikötés esetén ad kizárólagos jogot. Kizárólagos hasznosítási engedély esetén a jogszerzõ hasznosítón kívül a licenciaadó is hasznosíthatja a szellemi alkotást, kivéve, ha azt a szerzõdésben kifejezetten kizárták. A licenciaadó - a licenciadíj arányos csökkentése mellett - megszüntetheti a hasznosítási engedély kizárólagosságát, ha a hasznosító az adott helyzetben általában elvárható idõn

belül nem kezdi meg a hasznosítást. A hasznosító az engedélyt harmadik személyre csak akkor ruházhatja át, illetve csak akkor adhat harmadik személynek további engedélyt a találmány hasznosítására, ha ezt a licenciaadó kifejezetten megengedte.

13. A franchise

(francia eredetű angol szó, nem fordítható magyarra, a joglás vagy névjoglás képzett szó meghonosítására vannak kísérletek[1][2]) egy szerződéses kapcsolaton alapuló együttműködési forma. Többféle tartalma lehet, lényege egy olyan együttműködési megállapodás, amelynek során a franchise-átadó (franchisor) egy értékkel bíró név, általában bejegyzett védjegy, valamint egy hozzá tartozó, értékkel bíró üzletviteli tapasztalat használati jogát adja át, a franchise-átvevő (franchisee) pedig díj fizetésére köteles.

-A névhasználat

A névhasználati jog átadása kötelező fogalmi eleme a franchise-szerződésnek. Szinte minden esetben bejegyzett védjegy (esetleg több védjegy) használatának jogát adják át és szavatolnak azért, hogy harmadik személynek nincs olyan joga, amely ezt a névhasználatot akadályozná vagy kizárná.

Közkeletű tévhit ellenére cégnév nem lehet franchise-szerződés tárgya, legfeljebb a cégnév vezérszavának használatáról lehet szó (amely egyben általában bejegyzett védjegy is). Ennek indoka az, hogy a cégnév használata nem engedhető át, mivel ez a forgalomban zavarokat okozna – sem a partnerek, sem a hatóságok, sem a fogyasztók nem tudnák, melyik céggel (jogi személlyel) kerültek kapcsolatba.

A franchise-szerződés nem jár a fogyasztók megtévesztésével, mivel például egy gyorsétterem-lánc saját (ún. központi) egységei ugyanolyan alapvető jellemzőkkel rendelkeznek, mint a franchise-szerződés keretében létesült illetve üzemeltetett egységek. Amikor betérünk egy étterembe, nem figyelünk erre a kettősségre.

-Az üzletviteli tapasztalat

A névhasználat mindig konkrét termék előállítását és/vagy szolgáltatás nyújtását célozza. Az üzletviteli tapasztalat sokféle lehet:

szabadalommal oltalmazott találmány, formatervezési mintaoltalommal védett forma (design),

know-how (értékkel bíró üzleti titok)

egyéb üzemszervezési megoldás

iparjogvédelmi oltalom alatt nem álló egyéb üzletviteli megoldás (például az üzletek berendezési tárgyai, a falak színe, a pénztárgépek billentyűzete stb.)

-nak átadása, s mindez társul az e jogokat átadó vállalkozó folyamatos támogatásával.

-Az átadó egyéb kötelezettsége

A franchise-átadó egyéb kötelezettségeket is vállalhat, például finanszírozást, a számára fennálló beszerzési előnyökből való részesítést.

-Az átvevő kötelezettségei

A franchise-szerződés alapján az átvevő általában egy kezdőösszeget fizet ("beugró"), azután a megállapodás alapján fizet díjat a névhasználatért, illetve az egyéb átadói szolgáltatásokért.

A franchise-szerződés az átvevő számára gyakran szerződéskötési kötelezettséget is előír, így például köteles az átadó bizonyos termékeit megvásárolni, ezeket mással nem helyettesítheti, a termékpalettától nem térhet el, segédanyagokat (például tisztítószert) csak a franchise-adótól vásárolhat stb.

Az átvevő köteles minden olyan biztosítási szerződést megkötni és fenntartani, amit a szerződés előír.

A szolgáltatás vagy termék árképzésénél nem térhet el a megállapodástól (például nem fordulhat elő, hogy azonos gyorsétterem-lánchoz tartozó éttermek egymás között árversenyt folytatnak).

Mindig kikötik, hogy a franchise-vevő nem adhat másnak allicenciát, mivel akkor borulna a szerződéses rendszer, a felhasznált név imázsa sérülne.

-Versenyjogi kérdések

A franchise-szerződések bizonyos versenykorlátozásokkal (például piacfelosztás) járhatnak. A tiltott versenykorlátozások miatt esetenként versenyfelügyeleti eljárások indulhatnak.

-Antiglobalista kritikák

A franchise-szerződések ellen gyakoriak az antiglobalista fellépések. Előfordultak már támadások gyorséttermek ellen. A kritikák főleg azt hangsúlyozzák, hogy a külföldi tőke behatolásának eszközeként a franchise-szerződések a résztvevő hazai vállalkozókat kiszolgáltatják, alárendelt szerepre kárhoztatják, míg a kisvállalkozások megélhetését közvetlenül veszélyeztetik.

14. Közösségi társasági formák az Európai Unióban

Az Európai Unió belső piaca szükségessé tette, hogy a tagállamok összehangolják saját belső joguk gazdasági szférát érintő szabályait, hiszen mit sem ér a négy szabadságra vonatkozó alapelv, ha a gyakorlatban a vállalkozók tagállamonként gyökeresen eltérő jogi, pénzügyi, adózási feltételekkel találják szembe magukat.

Az Európai Unióban még nincs egységes társasági jogi szabályozás, de létezik már néhány közösségi jog alá eső társasági forma, nevezetesen az Európai Részvénytársaság (SE/Societas Europaea), az Európai Szövetkezet (SCE/Societas Cooperativa Europaea) és az Európai Gazdasági Érdekcsoport vagy Egyesülés (European Economic Interest Grouping/EEIG). Míg az uniós részvénytársaság (SE) jellemzően a különböző tagországok részvénytársaságainak tőkeegyesítését segíti főként nagyvállatok létrehozásának céljából, addig a másik két

társasági forma (SCE, EEIG) a tagok közötti kevésbé szoros együttműködésre ad lehetőséget és elsődlegesen nem profittermelő tevékenységeket támogat. Kifejezetten kis- és középvállalkozások számára tehát jelenleg még nem áll rendelkezésre egy olyan egységes közösségi társasági forma, mely egyszerűbbé tenné a határokon átnyúló kereskedelmet és a nemzetközi piacra való betörés lehetőségét. Ezért az Európai Bizottság 2008 júniusában kezdeményezte az Európai Magán Vállalkozás vagy Európai Zártkörű Társaság (SPE/Societas Privata Europaea) néven ismert rendelet tervezetet, de a kezdeményezés a 2009. decemberi tanácsi ülésen megakadt és még mindig a tagállamok megegyezésére vár.

Az Európai Gazdasági Érdekcsoport/Egyesülés (a magyar jogi terminológia használatában „egyesülés”) 1989. július 1-jén lépett hatályba a Tanács 2137/85/EGK rendelete, amely francia mintára létrehozta az európai gazdasági érdekcsoportot, mint első egységes közösségi társasági formát. Az Európai Gazdasági Egyesülések tagjai erőforrásuk, tevékenységeik és szaktudásuk egyesítéséhez járulnak hozzá. Az EEIG elsődleges célja tehát, hogy fejlessze a tagok tevékenységét és növelje eredményességüket a vállalkozások hatékony, tagállamokon átnyúló kooperációján keresztül. Az EEIG ugyanakkor nem törekedhet elsődlegesen haszonszerzésre, ezért versenyképessége a globalizált világpiacon kevésbé kedvező és a kkv-k határon átnyúló gazdasági térnyerését sem segítheti elő. Az EEIG alapításához legalább két tag szükséges (minden tagnak az EU-n belül kell székhellyel rendelkeznie, illetve működnie), tagjai természetes vagy jogi személyek, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok is lehetnek. Az európai gazdasági egyesülés alapítása nincsen minimális alaptőkéhez kötve.

Európai Részvénytársaság (SE)A Societas Europaea, azaz az Európai Részvénytársaság kidolgozásán közel 30 évig fáradoztak a tagállamok képviselői, melynek eredményeként megszületett a Tanács 2157/2001/EK Európai Részvénytársaság Statútumáról („SE”) szóló rendelete (2004- ben lépett hatályba). Az SE azon profitorientált vállalkozások számára bír jelentőséggel, amelyek több tagállam területén működnek, és ennek során több különböző társasági formát vesznek igénybe, alkalmazkodva az egyes nemzeti szabályozásokhoz. Az SE rugalmasan alakítható társasági formát tesz lehetővé, így könnyebbé válhat a működés a gazdasági élet területén, jogi és adminisztratív költségcsökkenést jelent, továbbá az egységes szabályozás stabil jogi környezetet biztosít. Így például a cég teljes, egyik tagállamból a másikba történő áthelyezése esetén nem kell megszüntetni egyik, és megalapítani a másik tagállamban, hanem biztosítható a társaság folytonos működése. Ezt a társaságot csak részvénytársasági formában lehet alapítani. A nemzeti jogtól eltérően viszont természetes személy nem alapíthat SE-t, csak jogi személyek meghatározott köre, így többek között rt-k, már meglévő SE-k vagy kft-k. A társaság kizárólag már létező, két különböző tagállamban alapított és bejegyzett társaság fúziójával, holdinggá alakulásával, közös leányvállalat alapításával illetve átalakulásával hozható létre. Az európai társaság alaptőkéje 120 ezer euró, mely egy kisvállalkozás számára alapvető akadályt jelent. Az Európai Részvénytárságok tehát főként a tőke Európa szintű tőkekoncentrációját és európai szintű nagyvállalatok létrehozását teszi lehetővé. Míg egyes tagállamokban az SE igen népszerű, másokban alig ismerik. 2004 óta az Európai Unióban összesen csupán 600 SE jött létre. A legaktívabbak Csehországban és Németországban (pl.: Allianz SE), míg Magyarországon mindössze 4 Societas Europaea került megalapításra (pl.: Graphisoft SE). Az SE 5 éves működése után az Európai Bizottságnak fel kell mérnie az SE gyakorlatban való működésének hatékonyságát és azokat az akadályokat, amik meggátolják az európai részvénytársaságok alakítását.

Az Európai Szövetkezet (Societas Cooperativa Europaea) a harmadik olyan közösségi társasági forma, amely közvetlenül az Európai Közösség jogának hatálya alatt áll. A Tanács az 1435/2003/EK rendeletet 2003. július 22-én fogadta el és 2006 augusztusában lépett hatályba. Ez a társulási forma lehetővé teszi, hogy tagjai - természetes vagy jogi személyek - meghatározott tevékenységeket közösen, ám függetlenségük megtartása mellett hajtsanak végre. Az egyezmények jellemzően valamilyen áru szállítására vagy szolgáltatások elvégzésére szólnak. Európai Szövetkezetet legalább öt természetes személy alapíthat, ha közülük legalább kettő más-más tagállam lakosa, de az létrejöhet fúzió, vagy létező szövetkezet átalakításával is. Európai szövetkezet legalább 30 000 eurós alaptőkével hozható létre.

Az Európai Unióban működő vállalkozások 99,8%-át és a munkahelyek kétharmadát a kis- és középvállalkozások adják, és mégis, a fenti társasági formák egyike sem nyújt lehetőséget a kkv-k határon átnyúló gazdasági tevékenységének folytatására.

Az Európai Bizottság 2008. június 25-én kezdeményezte az Európai Zártkörű Társaság vagy Európai Magán Vállalkozás (SPE/Societas Privata Europaea) rendelet tervezetét. Ez a társasági forma európai jogalanyiságot és európai arculatot adna a kkv-k számára, megkönnyítve ezzel működésüket az európai piacokon. A statútum olyan egységes társasági jogi szabályok gyűjteményét tartalmazza, amelyek minden tagállamban bármely Európai Magán Vállalkozásra egyformán érvényesek. Így a vállalkozók könnyebben alapíthatnának kisvállalkozást az Európai Unió bármely tagállamában. Időt takarítanának meg és csökkennének a költségeik is, különösen az egyes tagállamokban a különböző formájú vállalkozások alapításával kapcsolatban felmerülő jogi költségek. Az Európai Magán Vállalkozói statútum számos területen jelent előnyt a tagállamokban létező cégformákhoz viszonyítva. Az Európai Bizottság eredetileg egy rendkívül rugalmas jogszabályt képzelt el, amitől a tagállamok elképzelései egyre jobban távolodnak. A rendelet hatálybalépését 2010 júliusára tervezték, de a jogszabály megakadt a 2009. december 4-ei tanácsi ülésen. A fő nézeteltérések az SPE székhelye és a munkavállalói részvétel körül vannak. A Bizottság eredeti javaslata szerint nem lenne kötelező, hogy a vállalkozás bejegyzett székhelye ugyanabban a tagállamban legyen, ahol a vállalkozás központi ügyvezetése vagy üzleti tevékenységének fő helye található. Számos tagállam, mint például Ausztria, ellenzi, hogy a székhely és a működési hely két különböző tagállamban legyen. A 2009 júliusában kezdődő svéd elnökség azt a kompromisszumos megoldást javasolta, hogy legyen egy kétéves átmeneti időszak, mialatt a vállalkozásnak ideje van a bejegyzési hely és a működési hely egy tagállamba való összevonására. Spanyolország és Hollandia ugyanakkor nem tartja elegendőnek a javasolt kétéves időtartamot (Spanyolország 5 évet javasol).

A munkavállalói részvétellel kapcsolatban az Európai Bizottság azt javasolta, hogy annak a tagországnak a munkavállalói részvétellel kapcsolatos szabályai legyenek mérvadók, amelyben a létesítő okirat szerinti székhely található. A problémát az okozza, hogy míg például Svédországban és Dániában léteznek erre vonatkozó nemzeti szabályok, más tagállamokban nem. A svéd elnökség 500 munkavállalót javasolt küszöbértéknek, amely küszöbérték után kötelező lenne biztosítani a munkavállalói részvételt. Magyarország, Hollandia, Ausztria és Finnország túl magasnak tartja ezt a küszöbértéket, míg Belgium nem szeretné, hogy ez a szám 500 alá csökkenjen. Észtország, Olaszország és Lengyelország nem kívánja alkalmazni a rendelet e cikkelyét.