Elképesztő, hogy az ember mire nem képes a fantáziájával. Magamat mindig is képzelőerővel jól megáldott nőnek gondoltam, és ez a mai napon is bebizonyosodott. Az, hogy hogyan is indult a napom, szinte tejesen lényegtelen. Az események ugyanis

12:29-kor kezdődtek, mikor én és a szüleim berobogtunk az állomásra. A vonat persze mindig késik, kivétel ha az ember nem jön időben. Most is benn állt már a szerelvény én meg az óriási izmus karommal cibáltam a kilincset, de nem akart kinyílni az ajtó. Apa is megpróbálta, majd belátva, hogy ez tényleg zárva van felterelt engem a második kocsiba. Most még fogalmad sincs, hogy ennek mekkora jelentősége van, de ha kicsit türelmesebb lennél, rájönnél, hogy mindjárt itt a bonyodalom. Miss Unique makacssága ugyanis rávett, hogy a biztonság kedvéért nyissak be a belső átjáróról is, de ez is kudarccal végződött. Nem tehettem mást, hát beletörődtem, beszálltam a második kocsi első kabinjába és ki tudja miért durcás

arcot vágva huppantam le az ablak mellé. Miért zárták le? Mi lehet ott? Mi romolhat el egy vasúti kocsiban? Mit titkotok? Gyilkosság! - vágta rá Miss Unique. Nem. Nem írom meg és kész. - volt a válaszom Ki volt az áldozat? Nő, Csinos volt? Vagy egy gazdag férfi? Miért pont gazdag? Ahha! Tehát szegény volt... Megadóan sóhajtottam. Tollat kerestem, füzetet vettem elő és elképzeltem a férfit, ahogy fehér arccal és hullakék szájjal fekszik az üléssorok között. A rendőrök és nyomozók már Herenden felszálltak, a halál körülbelül Veszprém táján állhatott be. Jó napot! Varga Sándor nyomozó vagyok. Ön az orvos? - kérdezte a kövér, kissé kopaszodó nyomozó. Én volnék. De hullát még sosem láttam. Kérem, én csak gyermekorvos vagyok. Nyugodjon meg kérem. Az áldozat itt van a harmadik fülkében. Kérem nézze meg. Tudnunk kéne a halál okát. A doktor nagyot nyelt, kigombolta az ingujját és nagyot szusszantva belépett. Az áldozat ott feküdt a padlón, mellette pedig egy fiatal rendőr ült törökülésben az ülések jobb oldalán. Jegyzettömb és toll volt a kezében, az orvos nem is foglalkozott vele. Betuszkolta magát az áldozat mellé és vizsgálni kezdte. A mellkasán egy véres folt éktelenkedett, arcán pedig még látszott a riadalom. A doki kigombolta az inget, golyó lőtte sebre számított, de a seb egy kicsit sem hasonlított rá. Mit gondol doki? Mi lehetett? Tudja meg kéne találnunk a tettest. Ha még nem szállt le.- megvonta a fejét, majd villanyt kapcsoltatott és jobban szemügyre vette a sebet az áldozat fejét. Nézzék,- kezdett bele- én még sosem láttam ilyet. Ez a seb kétség kívül a halál oka. De az alakja furcsa. Mintha egy hegyes kúp alakú tárgy lett volna. És nézzék a fejét. Itt a bal fül mögötti szakaszon egy félhold alakú zúzódás. És nagyon friss. Ha ez a szegény pára még élne,nagyon sajogna a feje. Köszönjük doktor úr! Kérem maradjon az út végéig ebben a kocsiban

Természetesen. A doktor úr felegyenesedett, levette a takarítótól kapott vadonatúj kesztyűket, majd befordult egy rendőröktől mentes fülkébe. Volt valami fura aznap a vonaton. Az emberek zsémbesek voltak, a gyerekek sírtak vagy nyüszögtek. Olyanok voltunk, mint a hangyák az eső előtt. Valaki farkast kiáltott, hogy

rendőrök vannak a vonaton és elindult a pletyka...Rablás, gyilkosság? - Na persze! Jó hogy nem merénylet vagy vonatrablás!! Sosem szerettem ezeket a légbe köpött rémületeket, amikből pillanatok alatt tömeghisztéria lett. Ez persze mindig máshogzajlik, máshogy egy nagyvárosban, egy metróbaés máshogy az én vonatkabinomban. Háromnegyeegykor a fülledt kocsiban a folyosón álló öreg néni kezd el suttogni róla, majd egyre bátrabban közli MINDENKIVEL fontos információkat: rend

razziáznak a vonaton. Persze a szót ő sem érti, a híradóban hallotta és aki hallja, mind-mind máshogy értelmezi. Jó a hallásom, hallom az első mondatot is, és biccentve nevetek mimi kabinunkban is felüti a fejét a hír: drogos gyereket VAGY gyilkost keresnek a kommandósok. Persze pimasz nevetésem nem tetszik senkinek se, a nagymamák gyilkolnak atekintetükkel, egy kislány sírva fakad, mert két hete is ezt látta a CS-ban és nem lett jó vége. És persze ha sír a gyerek anya is mérges.. Érzem a feszültséget, mosolyom súlyát gy levegőzni indulok a folyosóra (hátamban mérges szemek nyilainak tucatjával). Sétálgatok, nyújtózom, kinézek az ablakon és jókat derülök a pletykákon, az elcsípett mondatokinkiszűrődnek az összedugott ok

y n

d

őrök

kor a

amik os fejek közül.

- Kisasszony, kérem fáradjon be a kabinjába- hallom magam mögött a testes hangot. Hátra fordulok és egy alacsony, vastag nyakú rendőr áll ott, narancssárga szemüvegben valami különleges lencséjű zseblámpával. Megfogja a karom és bekísér a kabinba az öregek elcsendesednek, a kislány újult erővel kezd bele. Jó napot! Palota főtiszt vagyok. Az első kocsiban történt eset ügyében vizsgálódom. Kérem nyújtsák ki a kezüket. Megdöbbenten teljesítjük a parancsot, a kislány is mindent megtesz, utánoz minket, tetszik neki a közös játék. A tokás egyenruhás bekapcsolja a lámpáját, végignézi az ujjainkat, a tenyerünket, a karunkat majd a cipőket kezdi vizsgálni és a padlót. Rendeben. Köszönöm! Mi folyik itt? Van engedélye?- tör ki az egyik idős hölgyből. - Manapság mindent megtehetnek maguk? Hölgyem! Kérem nyugodjon meg. Az első kocsiban meghalt egy fiatal férfi. A gyilkost keressük. És senkit sem hagyhatunk ki. Haláleset? Gyilkosság? Többet egyenlőre nem mondhatok. De kérem maradjanak itt. Nemsokára visszajövök és értesítem Önöket! Nem érdemes tagadni. Meg ijedtem én is, végig futott minden az agyamon. Hogy fel kéne hívni valakit. Valakinek el kéne mondani! De akkor én is pletykafészek lennék. Tudás nélküli fecsegő. Nem tehettem mást, nagyot szuszogtam és hogy eltereljem a fegyelmem, a többek arcát figyeltem. Kész tanulmány volt. A nő, aki a kislányával érkezett halálsápadt arccal a telefonja után kapott, hosszú üzenetet írt valakinek,majd tökéletes színészi tehetséggel kislánya felé fordult:

Gyere játszunk piros pacsit te csacsi... (Hogy a fekete hajú angyalt akarta-e jobban megnyugtatni vagy inkább magát azt nem tudom) A két idős hölgy érdes, rekedt hangra váltottak és összeesküvés elméleteket gyártottak. Rémültek voltak és harsányak, alig bírtam magam visszafogni (nem hiányzott egy megkövezés). Nagy krimikedvelőként életem poénjait hallottam, mikor egy valójában 10 éves néni Poirotként fejti fel a fonalakat: biztos szerelem volt, lelőtte őt, de a hangtompítók ma már nagyon jók és hogy az új szénszálas módszerrel majd mindent megfejt. Ezeken a reakciókon aztán olyan jól szórakoztam, hogy nem is tűnt fel az idő múlása, meg az a devecseri állomás, amit el is hagytunk már. Persze amíg én játszottam a pszichoanalitikus vizsgálódót addig Palota főtiszt nem unatkozott. Mikor visszajött kesztyűvel a kezén még nem tudta, hogy egy remek krimitrilógiának egyszer szereplője leszek. Hölgyem! - fordult a fiatalabbik (65) éves nénihez, aki éppen hófehér haját igazgatta a kontytűvel- Velem fáradna, kérem? Nem. A rendőrt kicsit meglepte a válasz, így furcsán magas fejhangon folytatta: Kérem fáradjon velem. A továbbiakban tájékoztatom a fontos információkról Rendben, de a fájós lábam... Majd én kísérem. - mondta kissé idegesen Palota tőtiszt Jajj nem kell! Inkább ez a szép fiatal hölgyike- mutatott rám A meglepetés akkora erővel csapott le rám, hogy a szemöldököm a hajamban ragadt és csak kellő mennyiségű pislogással tudtam a helyükre parancsolni őket. Mi a fenét akar velem ez az öreg banya, mikor ezelőtt még maga voltam a sátán leánya. Most meg én kísérgessem?! És ha ő a gyilkos? Kisasszony! Kisasszony! - itt tértem csak magamhoz – Kérem vegye fel ezt a kesztyűt és segítse át Magdi nénit az első kocsiba. Fabrik nyomozó ott vár majd magukra. Hát így kerültem a nyilvántartásba.

Rettenetesen meleg és büdös volt a fülkében.

Ott ültünk heten a hat fős fülkében és én hiába

magyaráztam idegesen, hogy én csak a Piri

nénit kísértem, mert a Varga főtiszt ezt

mondta nekem. És ez még nem volt elég,

minden ember csomagja is ott volt, és

egyesével hívtak mindenkit át a másod

fülkébe, ahol valószínűleg kihallgatás történt.

Piri néni már vagy fél órája visszament a

kabinjába, a holttestet pedig nem sokkal ezelőtt levitték a vonatról, de hogy őszinte legyek

nem tudom hogy hol. Nem is érdekelt, csak meneküln

ik

i akartam.

Maga jön kisasszony. - hallottam magam mellett.

Én nem gyanúsított vagyok. Csak a nénit kísértem ide, de ő már végzett.

Hát persze kisasszony. Kérem fáradjon velem át a második fülkébe.

Nem tehettem mást, felpakoltam a cuccaimat, és a bőrönddel átmásztam a fülkébe. Ott még

melegebb volt. Az ablak koszos volt, fény alig jött át rajta, és a meleg, áporodott levegő miatt

kezdtem furcsán érezni magam. Odabent Varga főtiszt ült, egy öreg, szakállas férfi

szemüvegben és jegyzetekkel a kezében és egy fiatal tanonc, aki végig meg sem szólalt, csak

bólogatott a főtiszt szavaira, egyébként pedig a dekoltázsomat tanulmányozta orvosi

precizitással.

Ismeri ezt a férfit? - kiáltott rám hirtelen a főtiszt, és elém vágott egy A4-es fotót, ahol a

kiterült holttestet láttam vérbe fagyva.

Nem. Nem ismerem. - nehezemre esett válaszolni, rosszul voltam, és nem értettem mi folyik

körülöttem. A főtiszt mutatott még pár képet, kérdezett pár abszurd kérdést, majd elém rakta a

gyilkos fegyver hagyta nyomot. - Esernyőnyél. - bukott ki belőlem. Mintha nem is én

mondtam volna. Meleg volt, én szomjas voltam és szinte önkívületi állapotban próbáltam

felébredni ebből a rémálomból, mikor kijöttek belőlem szépen sorjában a betűk: Esernyőnyél.

A két idősebbik férfi összesúgott, a szakállas ősz bácsi pedig a kezét lengette, mintha

golfozna. Kisebb diskurációjuk után ismét felém fordultak:

Ürítse ki a bőröndjét kisasszony. És kérem vegye le a kabátját is.

Akkor esett csak le, hogy én végig kabátban ültem, egy meleg bőrkabátban, így nem csoda,

hogy a pólóm csatakokban állt. Levettem a kabátot és odaadtam az ifjoncnak, aki lelkesen

kezdte átkutatni. Majd kinyitottam a bőröndöm összes rejtett zsebét és cipzárját. Volt ott

miden a laptoptól kezdve a pörköltön át a friss fehérneműkig. A három férfi érdeklődve nézte

a cérnabugyikat, a csatos dobozokat és a kilós könyveket, majd megkérdezték, nem hoztam-e

esernyőt magammal. Én nemmel feleltem, aztán elolvastam az orrom alá dugott lapot, amin

az én szavaim álltak, aláírtam és átmentem a zsúfolt gyanúsítottakkal teli fülkébe.

Mindenkinek elege volt már ebből a cécóból. A gyilkosság súlyát nem is éreztük, hisz az

áldozat már nem volt a szerelvényen, a rendőrök a folyosón kávéztak termoszból, és az aznapi

meccset vitatták meg. Mi meg ott ültünk, izzadtunk, és idegeskedtünk. Mellettem egy

negyvenes nő idegesen tördelte a kezét, és percenként nézte az óráját. Valószínűleg

abszurdnak találta, hogy őt gyanúsítják. Mellette egy fiatal férfi ült, neki azért kellett a

fülkében várnia, mert egyszerre szállt fel a vonatra az áldozattal. Ült ott még két férfi, de hogy

őszinte legyek, szerintem ők véletlenül ültek csak ott. Nyugodtak voltak, beszélgettek,

találgatták hol lehet most a vonat, és a múlt heti kosárról beszélgettek, meg hogy kinek milyen

nagy már a fia. Piri nénit már elengedték, kiderült, hogy a keze csak a csirkevértől világított a

kék fény alatt. Nem is értettem, hogy egy ilyen pöttöm, mégis nagyszájú mamika hogy

ölhetett volna meg egy olyan magas, izmos és fiatal srácot. Na meg az a szegény bácsi is. Már

jó ideje ült a kabinban, mostanra el is szenderedett a nagy melegben. Ápolt volt és jól öltözött,

a zakója mögül kidudorodott a fésű nyele. Az inge is rendesen volt vasalva, talán valami

komoly tárgyalásra jött, vagy látogatóba. Fekete zoknit viselt a fekete lakkozott cipőjéhez, és

még a fekete nyelű sétabotja is passzolt a szereléshez. A markolata egészen fénylett már az

izzadságtól, a bácsi még álmában sem eresztette el. Egészen félhold alak...... Úr Isten! A

gyilkos fegyver!

Elnézést! Elnézést kérek biztos úr! Beszélnem kell Varga főtiszttel.

Most nem lehet kisasszony. Higgye el, hogy próbálunk mi is sietni a kihallgatással.

Nekem beszélni kell vele. - emeltem fel a hangom, mégis vigyáztam, hogy meg ne ébredjen

az idős bácsi. - Valami eszembe jutott az áldozatról. Fontos információ!

Laci! - kiáltott egy másik rendőrnek emez. - Szólj a Sanyinak odabent. Ez a lady vallomást

akar tenni.

Bántam is én akkor már, hogy engem gyanúsít. Csak jussak be a kihallgatófülkébe. Ez a

kiabálós erősen megragadta a karomat, felhúzott az ülésről,és erőszakosan tolni kezdett a

főtiszt kabinja felé, majd egy erős lökéssel betessékelt oda.

Kérem én azt hiszem tudom ki a gyilkos. - hadartam el – Az idős úr a kabinban bottal jár. És

a félhold az áldozat nyakán... én tudom, hogy ez nem egy film, de... És ő elég magas is ahhoz,

hogy megüsse......de nem tudom.... én csak gondoltam.... meg a botja vége.. tudja..... nincs

rajta gumi vagy mi... és tudja...

Kérem nyugodjon meg. - csitított Varga főtiszt. - Hívják be a Malovicz urat, és hozzák a

csomagjait is.

Erre a taszigálós és a Laci nevű megfordult, és pár perc múlva már ott voltak az ajtóban,

támogatták a remegő kezű Malovicz Béla urat. Megvizsgálták a kezét, de nem volt véres,

átnézték a bőröndjét, de nem volt benne kesztyű, vagy véres rongy. Aztán megnézték a botját.

Piroslott az elmaszatolt vértől. Ott volt a markolaton, ott a végén, a szárán és mindenhol.

Mindenki megdöbbent, senki nem gondolta, hogy egy ilyen idős, jól szituált bácsi megölte azt

az ártatlan suhancot.

Kérem Malovicz úr, mondja el mi történt. Tudja jól, hogy a törvény elől nem menekülhet.

Most itt az ideje, hogy elmondja az egészet.

Nagyon jól tudom mit kell tennem. - sóhajtott nagyot – És úgy is fogok tenni.

Béla bácsi a botját az asztalra tette, végigsimította, majd hátradőlt, nyugodtan, mint aki mesét

akar mondani az unokájának és belekezdett a történetbe. Elmondta, hogy sok pénzzel utazott,

mert vásárolni indult, és hogy azzal a fiatallal került egy kabinba. Beszámolt arról is, hogy jól

elbeszélgettek, a bácsi elmondta, hogy a szőlő idén jó termést fog hozni, és azt is megtudta,

hogy a férfi egyedül él, mert a felesége elhagyta a tetves kártya miatt. Minden jól ment, amíg

a bácsi izzadni nem kezdett, mert akkor elővette a textilzsebkendőjét, és amíg a homlokát

törölgette, a férfi meglátta a pénzt a belsőzsebében. Akkor nagyot rúgott a bácsi térdére,

megmarkolta az ingét és a pénzét követelte. De a bácsi nem ijedt meg. Azt ugyanis nem árulta

el a fiatal bűnözőnek, hogy a katonaságon találékonysága miatt került oda, ahova. Fogta a

botját, és a markolattal jól odasózott a fejére. Ettől az megijedt, hátrahőkölt, és még a szava is

elakadt. Persze nem menekülhetett el, nem egy utcán volt. Béla bácsi itt nagy levegőt vett.

Azt hittem a pisztolyáért nyúl. Megijedtem, féltettem a bőrömet.

És mit tett Malovicz úr? - kérdezte a szorgosan jegyzetelő ifjonc rendőr.

Fogtam a botom végét, és mellkason vágtam. Köhögött tőle, de nem mozdult. Akkor tudtam,

hogy itt már úgy is mindegy, meg kellett ölnöm. És akkor nagy levegőt vettem és még

háromszor-négyszer odaütöttem. Akkor megláttam a vért, és a húst. Lassan, de dobogott. És

akkor még egyszer, utoljára odavágtam. Akkor lehunyta a szemét, és lefordult a földre.