16
MONITOROKKAL KÖRÜLVÉVE Teljesen átalakult a korábban tisztán forgalomszabályozást végző kollégák feladatköre, új elvárások hárulnak rájuk, nőtt a terhelésük. Az informatikai fejlesztések nem- hogy könnyítik, inkább nehezítik a munkájukat. (4. oldal) A Vasutasok Szakszervezete követe- lései a MÁV-val folytatott, 2017-re vonatkozó bértárgyalásokon nagy- mértékben teljesültek. (3. oldal) NEM ELADÓ! A márciusi számunkban levon- tuk a végkövetkeztetést: a szabad- ságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató joga kiadni azt, áprilisban pedig az órában nyilvántartott szabadság kérdéseit feszegettük. Most kiderül az is, hogy a szabadságot nem lehet megvásárolni. (8. oldal) BEJÁRÁSON Őrjáratunk ezúttal a 40-es vonal átépítése, felújítása végett tartott munkavédel- mi bejárást Érden, a Köz- ponti Munkavédelmi Bi- zottság VSZ-es elnöke és tagja kezdeményezésére. Kiderült: a munkálatok vég- eredménye itt sem hibátlan. (13. oldal) Győztünk! Lépésről lépésre Lépésről lépésre

Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

MONITOROKKALKÖRÜLVÉVE

Teljesen átalakult a korábban tisztánforgalomszabályozást végző kollégákfeladatköre, új elvárások hárulnakrájuk, nőtt a terhelésük.

Az informatikai fejlesztések nem-hogy könnyítik, inkább nehezítik amunkájukat.

(4. oldal)

A Vasutasok Szakszervezete követe-lései a MÁV-val folytatott, 2017-revonatkozó bértárgyalásokon nagy-mértékben teljesültek. (3. oldal)

NEM ELADÓ!A márciusi számunkban levon-

tuk a végkövetkeztetést: a szabad-ságot nem a munkavállaló veszi ki,hanem a munkáltató joga kiadniazt, áprilisban pedig az órábannyilvántartott szabadság kérdéseitfeszegettük. Most kiderül az is,hogy a szabadságot nem lehetmegvásárolni. (8. oldal)

BEJÁRÁSONŐrjáratunk ezúttal a 40-es

vonal átépítése, felújításavégett tartott munkavédel-mi bejárást Érden, a Köz-ponti Munkavédelmi Bi -zottság VSZ-es elnöke éstagja kezdeményezésére.Ki derült: a munkálatok vég-eredménye itt sem hibátlan.

(13. oldal)

Győztünk!Lépésről lépésreLépésről lépésre

Page 2: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

2

VÉLEMÉNY

A mindennapi érdekvédelmi problé-mákon túl egyre gyakrabban visszatérőkérdés, vajon mozgalom-e a szakszerve-zet? Mert, hogy szervezet, az biztos, megaz is, hogy egyesület, hiszen a PolgáriTörvénykönyv egyesületekre vonatkozóparagrafusai szabályozzák létünket. Akérdés elméletinek tűnik, pedig komolygyakorlati következményekkel számolha-tunk, ha „csupán” társadalmi szervezetvagyunk ahelyett, hogy társadalmi moz-galom volnánk. Vagy ismét azzá válnánk.Ha már nem vagyunk azok. De tényleg,most akkor mik is vagyunk mi?

Addig rendben, hogy egy társadalmiszervezet, például a Vasutasok Szakszer-vezete is a társadalom része, annak egy jólkörülhatárolható csoportja. Az is tiszta,hogy egyesület. És valóban szakszervezet,tehát egyfajta tartós egyesülésünk, mintmunkavállalóknak, érdekvédelmünk cél-jából: leginkább bér, munkaidő, a mun-kavégzés szabályozása, munkavédelem,szociális kérdések terén. Mindez közöscélként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta el az idő, meg a melós sors amozgalom jelleget, és nem tudni, hogyáshatnánk ki újra. Pedig jót tenne mégazoknak is, akik csak a partvonalról sze-retnek beszólongatni – amennyiben élve-zik a pályán küzdők által elért eredmé-nyeket.

Mert ha csak szervezet vagyunk, akkoregyrészt sima ügy: rábízunk mindent afelkentekre, aztán csendben bírálgatunk,vagy éppen hangosan szitkozódunk, hogynem ilyen verdára vágytunk. Másrésztviszont egyáltalán nem sima ügy, mert, hamindössze egy szervezet vagyunk, azérdekvédelem sokkal több egyszerű ügy-intézésnél. Nemcsak szakértelemre éstudásra van szükség, hanem erő felmuta-tására is. Ez utóbbi képtelenség komolyegyüttműködés nélkül ama közös célokeléréséért, amelyekre összeszervezked-tünk. Különösen a választott tisztségvise-lők esetében alapnak számító együttmű-ködési hajlandóságáról is szó van, a tag-ság és egymás irányában egyaránt.

A társadalmi szervezet inkább csak jogikeretet biztosít arra, hogy a tagok ne csakegyenként kopogjanak a céljaik útjábanálló ajtókon. A társadalmi mozgalomviszont közösség, amelyben a tagok ésvezetőik úgymond egy húron pendülnek,és nemcsak a sikereken osztoznak, de azodavezető úton is együtt mennek végig.Nemcsak közös céljaik vannak, hanemközös értékeik is, amelyek legalábbannyira összekötik őket, mint a célokóhajtása. Nem véletlen, hogy a jog nemnagyon tud mit kezdeni a mozgalom

fogalmával, hiszenaz értékeket is ér -dekekként jelenítimeg. Ám, ha egy társadalmi csoport tag-jai csak a közös érdekeik mentén szerve-ződnek, az olyan, mintha összefújta volnaőket a szél.

Egy közösség tagjai, különösen vezetői– régiesen a mozgalmárok – a közös dön-tések végrehajtásán serénykednek. Havalamelyiküknek nem tetszik bármelyi-kük megnyilvánulása, döntése, nem avirágoskert felől, vagy a hátsóudvarbólkiabálnak, hanem leülnek, és megbeszé-lik. Közösen. Ha mégis minden kötél sza-kad, másik vezetőt választanak, amikoreljön az ideje. Addig viszont együttmű-ködnek, és nem tesznek úgy, mint a kívül -állók, hanem érvekkel alátámasztva véle-ményt nyilvánítanak, igyekezvén meg-győzni a kételkedőket. Ha pedig kétsége-ik vannak, szintén a közösség nyilvános-sága előtt van lehetőségük meggyőződni.Már amennyiben nem csak érdekeik,hanem közös értékeik is vannak, melyek-hez ragaszkodnak. Mert mozgalomhozszeretnének tartozni, nem csak egy szer-vezethez.

D o l h a i J ó z s e f

„MO Z G A L O M H O Z S Z E R E T N É N K TA RTO Z N I , N E M C S A K E G Y S Z E RV E Z E T H E Z”

Szervezet és mozgalom Hovat a r t o z u n k ?

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

Dolhai József

Page 3: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

JEGYZETMAGYAR VASUTAS2017. 5.

Évek óta nem volt rá példa – így mostsem –, hogy a kollektív szerződésre és abérekre vonatkozó tárgyalások egykonkrét céldátumra, amely korábbanáltalában december 31-e volt ered-ménnyel befejeződtek volna. A bértár-gyalás lezárása mindig áthúzódik az évelejére, de inkább tavaszra, a KSZ-szelkapcsolatos egyeztetések, módosításokviszont szinte folyamatosak.

Pedig szakszervezeti oldalról mindigidőben adjuk a startjelet. Így volt ez2016-ban is, amikor a Választmánynovemberi ülésén véglegesítettük atárgyalási javaslatainkat, amelyet megis küldtünk a munkáltatónak. Azebben foglaltak apró – de lényeges –lépésenként teljesültek. Egyszer aVBKJ-hoz kapcsolódó megállapodá-sok, majd többször egy-egy KSZ-módosítás, azután a három évre szólóbérmegállapodás és együttműködésimegállapodás, legutóbb pedig ismétegy „zsebre menő” KSZ-módosítás.

Ez alapján 2017. május 1-jét követően:

– az átvezénylési díj 1600 forintról1750 forintra (több mint 9 százalékkal)emelkedik

– a munkaközi szünet megváltásáértfizetett átalánydíjazás összege 700-ról800 forintra (több mint 14 százalékkal)nő

– a vállalati gépjárművek rendszeresvezetésének pótlékaként 4,5 Ft/kmhelyett 7 Ft/km-t (55 százalékkal töb-bet) fizet a munkáltató.

A munkába járással kapcsolatos uta-zási költségek megtérítéséhez kapcso-lódóan a hosszú várakozási idő fogal-mát – javaslatunknak és a vonatkozójogszabálynak megfelelően – változtat-tuk. A jövőben költségtérítés már nemkét órát meghaladó várakozás eseténjár, hanem már akkor is, ha a tömeg-közlekedési eszközre történő várako-

zás az út megtételéhez szükséges időtmeghaladja.

A 40 százalékos műszakpótlékrajogosult szolgálati helyek jegyzékébefelvették Hidasnémetit, Hegyeshalmot,Zalaszentivánt, a Dunai Finomítót,Fényeslitke rendező-pályaudvart, Du -naújvárost, plusz a kikötőt.

A megállapodás tartalmazza a KSZ33.§ 1. pontjának módosítását is, ame-lyet a munkáltató kezdeményezett. Ezalapján, amennyiben a helyi függelék-ben szabályozott osztott munkaidőmunkáltató által kezdeményezett fel-függesztésében a felek a KSZ-ben sza-bályozott konzultációs eljárás soránnem tudnak megegyezni, a munkáltatójogosult azt egyoldalúan felfüggeszte-ni. Ebben az esetben a felfüggesztésidőtartama alatt havonta 10 ezer forintilleti meg az érintetteket.

Már csak a ruházati melléklet módo-sításának a véglegesítését kell végrehaj-tani, amely lapzárta után, az újságmegjelenésének idejére remélhetőlegmegnyugtatóan rendeződik.

A VÉT asztalán volt egy munkáltatóáltal összeállított dokumentum, ame-lyet sorvezetőként használt a tárgyalá-sok során. Ebben a VSZ 22 javaslattalszerepelt, a többi félnek összesen nemvolt ennyi ebben a dokumentumban.

A tárgyalások során 22-ből 17-et sike-rült részben vagy maradéktalanul ren-dezni. Mindezek alapján tényleg aztlehet mondani, hogy igen jelentősmértékben teljesültek a követeléseink.

Tehát a tárgyalásoknak ezt a szaka-szát lezárhatjuk, de szinte átmenet nél-kül folytathatjuk is a szenioritás rend-szerének kidolgozására elkülönítettbértömeg felhasználásáról, amelyrőlmegállapodásban rögzítettük, hogymájus 31-ig megállapodunk annakérdekében, hogy az Vasutasnapra beve-zethető legyen.

Z l a t i R ó b e r t

„…vándor vidd hírül a spártaiaknak: megcselekedtük, amit megkövetelt ahaza”. Ha nem is feltétlenül ilyen pátosszal, de jelentem: a Vasutasok Szak-szervezete követelései a MÁV-val folytatott, 2017-re vonatkozó bértárgyalá-sokon nagymértékben teljesültek.

Lépésről lépésre

Győztünk! MASZSZ-aMassza. Más-

képpen: halmaz,keverék, tömeg.Szakszervezetis z ö v e t s é g ü n kj e l l e m z é s é n é lmindezen sza -vaknak van he -lye, értelme.

A MASZSZ (Ma gyar SzakszervezetiSzövetség) má jus 5-én tartotta éveskongresszusát, amelyen a valamikorhárom halmazból tervezett, végülcsak kettőből – Autonómok ésMSZOSZ – egy halmazzá egyesültszakszervezeti tagság értékelte azelmúlt évet.

Az értekezleten elhangzottak alap-ján kijelenthetjük, hogy a kialakultszakszervezeti keverék még nemtökéletes. Belső viták vannak, a dön-tések lassúak, az együttműködésvezetői szinten – is – hiányos, azeredmények megkérdőjelezhetőek,legalábbis vannak, akik többet vár-nak. Jogosan.

Azért a ténylegesen meglévőbelső problémák közepette ne men-jünk el amellett, hogy a legalacso-nyabb bérek emelésének, a létmini-mumhoz közelítésének nettó bérek-nek programját is a MASZSZ hirdet-te meg és képviselte a legmarkán-sabban. És ez, a tavaly év végénmegkötött országos bérmegállapo-dásnak köszönhetően hamarosanmeg is valósul.

Persze nincs megállás, újabb célo-kat kellett kitűzni: a hazai béreknekel kell érniük a Visegrádi 4-ek többitagjának – Szlovákia, Csehország,Lengyelország – az átlagát. Ennekkapcsán persze el lehet gondolkod-ni, hogy kinek a szégyene ez a cél. Aszakszervezeti tagokból álló, egyrekisebb tömeg szégyenkezzen? Vagyinkább azok sokan, akik kiléptek amozgalomból? Esetleg azok, akiksoha nem is tartoztak oda? Vagynetán a politikai elit? Nincs kétsé-gem, az utóbbinak nagy a felelőssé-ge abban, hogy ennél kecsegtetőbbcélt rövidtávon nem tűzhetünk kimagunk elé. Miközben azt is sokszakértő mondja, hogy ott lehetettkomolyabb társadalmi és gazdaságifejlődést elérni, ahol a munkaválla-lók jobban szerveződtek.

A kongresszuson résztvevő tömegtehát kritikus volt. Csak nehogy végüla célok eléréséhez szükséges kriti-kus tömeget se tudjuk fenntartani!

Zlati Róbert

3Igen jelentős mértékben teljesültek követeléseink

Page 4: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

4

MUNKAKÖRÜLMÉNYEK

A Vasutasok Szakszervezete figye-lemmel kíséri tagjai munkakörülmé-nyeinek alakulását. Így van ez a forgal-mi szolgálattevők esetében is, akiknélaz elmúlt időszak informatikai fejlesz-téseinek következtében jelentősenmegváltoztak a munkavégzés körülmé-nyei. A forgalmi irodákba számítógépesmunkahelyeket alakítottak ki, megje-lentek az elektronikus biztosítóberen-dezések, Rk kapuk, hőnfutásjelzők,GSMR és a különböző számítógépesirányítási rendszerek.

Az eredetileg tisztán forgalomszabá-lyozást végző kollégáink feladatai teljesmértékben átalakultak, a tevékenysége-ik kibővültek, nagymértékben növelvea munkavállalókat érő terheléseket,szervezetük igénybevételét. Az infor-matikai fejlesztések során sajnos nemérvényesítették a munkahelyek kialakí-tásának ergonómiai követelményeit,sok esetben a kifejlesztett szoftvereksem a felhasználó munkavégzését segí-tik.

Egy eltűnt vizsgálati eredmény

A képernyős munkavégzés tárgyábantartott ellenőrzéseink és helyszíni vizs-gálatok rámutattak a helyzet tarthatat-

lanságára, ezért 2015-ben a VSZ elnökea MÁV felügyelőbizottsági ülésen kez-deményezte a munkavállalók leterhelt-ségének átfogó vizsgálatát, ezek ered-ményeképpen pedig egy megelőzésikoncepció kidolgozását követelte amunkáltatótól. Sajnos az első, a belsőellenőrzés által elkészített vizsgálatieredmény soha nem került napvilágra.

Részben átvállalva a munkáltató kö -telezettségeit, az Országos TisztiorvosiHivatallal közösen elkészíttettük Kőbá-nya-Kispest állomás forgalmi szolgálat-tevőinek igénybevétel-vizsgálatát. Avizsgálati eredmények megerősítették agyanúnkat: a munkavállalókat munka-végzésük során jelentős terhelés, ésigénybevétel éri, amelynek megelőzé-sére munkáltatói intézkedések szüksé-gesek.

Belső vizsgálati eredmények hiányá-ban újra felszólítottuk a munkáltatót aképernyős munkahelyek ismételt koc-kázatfelmérésére, amelynek eredmé-nyeként elkezdődött a forgalmi szolgá-lattevők pszichoszociális és munkabiz-tonsági szempontú analízise. A vizsgá-lat jelenleg is tart, az eredmény május-ban, lapunk megjelenése után várható.

Veszélyes helyzetekAz új beruházások során is sok hiá-

nyosságot tapasztaltunk. Számos, nema jogszabályoknak megfelelő helyzetettártunk fel, amelyek a mai napig veszé-lyeztetik az ott szolgálatot teljesítőmunkavállalók egészségét. Több érdek-védelmi kezdeményezést fogalmaz-

tunk meg, melyben felhívtuk a munkál-tató figyelmét megállapodásokban vál-lalt kötelezettségeinek betartására.

Ezzel párhuzamosan a munkahelyekkialakításával, az olykor indokolatlanulsok monitor telepítésével, elhelyezésé-vel kapcsolatosan a foglalkozás-egész-ségügyi szolgálat vezetőjétől kértünkállásfoglalást. Sajnos a válasz megerősí-tette feltevéseinket, mert a szolgálat isproblémásnak látja a kialakult helyze-tet. A többmonitoros munkahelyek sze-rintük is meghaladják a képernyősmunkahelyekre vonatkozó követelmé-nyeket.

Kevesebb képernyőt!Ugyanezen problémákat Veszprémi

László vezérigazgató-helyettesnél is fel-vetettük. A találkozók során egyetértet-tünk abban, hogy a monitorok számátcsökkenteni kell, amelyet most még sokesetben az új informatikai rendszerekgaranciális időszaka akadályoz. A szoft-verfejlesztők eddig csak saját külön esz-közeiken voltak hajlandóak az új alkal-mazásokat elindítani. A monitorok szá-mának jövőbeli csökkentésében, mére-tének, felbontásának, megjelenítésé-nek egységesítésében a vezérigazgató-helyettes elkötelezettséget mutatott,jelezve az illetékes szakszolgálat egyet -értését is ebben. A jelenleg tapasztalha-tó problémák elkerülése érdekében vál-toztatni kell a tenderek kiírásában is.

Reméljük, hogy a folyamat érdembenbeindul és minőségi változást fog ered-ményezni.

Teljesen átalakult a korábban tisztánforgalomszabályozást végző kollé-gák munkája, új feladatok hárulnakrájuk, nőtt a terhelésük. Az informati-kai fejlesztések pedig jobbítás helyettnéha inkább rontanak a körülmé-nyeken. A VSZ ezt nem nézheti, nemis nézte tétlenül.

Monitorokkal„A munkavállalókat jelentős terhelés és igénybe-vétel éri, amelynek megelőzésére munkáltatóiintézkedések szükségesek.”

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

Komoly problémák a forgalmi szolgálattevőknél

Page 5: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

MUNKAKÖRÜLMÉNYEK

Az előírások és a valóságA munkavédelem terén régi hiányos-

ság, hogy a kiviteli tervek elkészítésekornem biztosított a munkavédelmi képvi-selők részvételi és javaslattételi jogánakgyakorlása.

A VSZ ezért egyeztetést folytatott aMÁV Zrt. Infrastruktúra FejlesztésiIgazgatóság munkatársaival.

Az egyeztetésen felhívtuk a figyelmeterre a problémára, valamint elmondtuk,hogy ebben véljük felfedezni a beruhá-zások során tapasztalt hiányosságok(nem megfelelő ergonómiai és munka-

védelmi követelmények)okait is.

A munkáltatói oldal kép-viselői is elismerték, hogyők is találkoznak dühítőproblémákkal és jogosnak

tartják a VSZ felvetését. Úgy tapasztal-ják, hogy a beruházások során az elsőáldozat az ingatlan, ezért történnek mega felvetett problémák. A megoldás irá-nyába az első lépés az lehetne, ha a 2018-19-es beruházási program összeállításaután, annak tartalmáról, részleteirőlkonzultációt tartanának az érintett fe -lek. Az Infrastruktúra Fejlesztési Igaz-gatóság érezve a problémákat maga istervezési irányelvek elkészítésén dolgo-zik, amelynek kimunkálásában, végle-gesítésében is részt vehetne a munkavé-delmi érdekképviselet.

A jövő konkrét beruházásai, fejleszté-sei, átépítései során az adott helyszínrevonatkozó tervezési program készítése-kor lesz szükség az együttműködésre,amelynek a részleteit ki kell dolgozni.Ebben a KMVB koordinálása mellett ahelyi munkavédelmi bizottságok, képvi-selők szerepe fog előtérbe kerülni.

A legközelebb Püspökladányban ésTörökszentmiklóson tervezett átépítésegy mintája lehetne az együttműködéskidolgozásának.

Ko n do r No rb e r t, Z la t i R ó b e r t

Március 21-én rendezték Brüsszelbenaz ETF Utazószemélyzeti TanácsadóMunkacsoport soros ülését, amelyenOlaszország, Belgium, Norvégia, Csehor-szág, Luxemburg, Franciaország és Ma -gyarország vonatkísérőinek képviselőivettek részt. (Magyarországot Cseke Haj-nalka és Fridrich Imre képviselte). Atanácskozás fő témája a kalauz nélküliközlekedés elleni kampány értékelése és ajövőbeni feladatok meghatározása volt.Meg kellett állapítani, hogy a kampánymég nem érte el a célját, ezért a munka-csoport a kampány folytatását szorgal-mazza, hiszen például Franciaországbanúj törvényeket vezettek be, melyeknekelső áldozata az utazószemélyzet.

Erőszak és fenyegetésA manapság oly népszerű szociális

platformok nyújtotta lehetőségeket is kikell használni. A sikeres kampány érde-kében a nemzetek szakszervezeteinekössze kell fogni.

Nem kérdés, emberi jelenlétre szükségvan a vasúti szektorban. Az utasok biz-

tonsága és védelme érdekében is mind avonatokon, mind az állomásokon.

Franciaországban, amióta nincs sze-mélyzet az állomásokon, hatalmas mére-teket öltött az agresszió.

Hasonló a helyzet Norvégiában is, aholszintén csupán a vonatok személyzetenyújt biztonságérzetet az utasoknak.Csehországban a szerelvényeknek nagy-jából a 10 százaléka közlekedik személy-zet nélkül.

Az utasok biztonsága mellett fontostéma volt a vonatszemélyzetet érintőagresszió is. Az erőszak és a fenyegetésminden országban jelen van.

Változatok oktatásraSzintén kiemelt téma volt az egyes

országok előadása az utazói munkaválla-lók képzéséről, valamint a személyszállí-tást érintő biztonságról. Kiderült, hogy aképzési rendszer országonként eltérő.Belgiumban például a leendő utazósze-mélyzet elsőként tanulja meg, hogyan iskell elsajátítani a „tananyagot”. Vasútföld-rajzot tanulnak, valamint a különböző

emberek, kultúrák elfogadását. Szakmaigyakorlatként a tanulókat beosztják egytapasztalt kolléga mellé.

Norvégiában kétsíkú oktatás folyik:elsőként alaptudást szereznek a norvégvasutakról, másodsorban pedig ügyfél-szolgálati oktatást kapnak. A tanfolyam 4hónap és 22 napig tart, s a végzősöket 6hónap után lehet önálló szolgálatrabeosztani.

Svédországban 5 hét a képzés, a leendőutazószemélyzet nem tanul kapcsolást,és fékberendezésekkel kapcsolatos okta-tást sem kapnak. Nagy hangsúlyt fektet-nek viszont az utasok biztonságára.

Dániában a jegykezelési és ügyfélszol-gálati tanulmányok után a frissen végzet-tek 3 hónapig egy tapasztalt kolléga mel-lett dolgozhatnak. A dán vasutasok min-den harmadik évben vizsgáznak, az okta-tás fajtája pedig attól függ, hogy a helyivagy a távolsági közlekedésben fognak-edolgozni.

Olaszországban 27+22 napos a képzés,ezen a vonatindítást és járműkapcsolástis el kell sajátítaniuk az újaknak.

Csehországban szigorú orvosi vizsgála-tok előzik meg a felvételt és nagy hang-súlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra.

Luxemburgban írásbeli felvételi van,majd 3 hónap múlva írásbeli és gyakorla-ti számonkérés.

C s e k e H a j n a l k a

körülvéveA munkavédelem terén régi hiányosság, hogy a kiviteli tervekelkészítésekor nem biztosított a munkavédelmi képviselők MVSZszerinti részvételi és javaslattételi jogának gyakorlása.

MAGYAR VASUTAS2017. 5.

5

A jövő konkrét beruházásai, fejlesztései, átépítései során az adott helyszínre vonatko-zó tervezési program készítésekor lesz szükség az együttműködésre, amelynek a rész-leteit ki kell dolgozni. Ebben a KMVB koordinálása mellett a helyi munkavédelmi bizott-ságok, képviselők szerepe fog előtérbe kerülni.

Folytatni kell a kalauz nélküli vonatközlekedés elleni kampányt, mert azeurópai vasutaknál tervezett, illetve bevezetett kísérő nélküli rendszernem jó az utasoknak és a dolgozóknak sem – hangzott el az európai Uta-zószemélyzeti Tanácsadó Munkacsoport találkozóján márciusban.

Kampány Kalauz nélkül ne menjen!

Page 6: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

Ismét jó évet zártunk 2016-ban –jelentette ki a MÁV Zrt. áprilisi KÜTülésén Kertész Ottó vasútbiztonságivezető, aki a cég tavalyi vasútbiztonsá-gi helyzetéről tájékoztatta a résztvevő-ket, akiknek kicsit nosztalgiázva ada-tokat olvasott fel a vasútbiztonság tör-ténetéből. A technológiai korszerűsí-tések hatására jelentősen csökkent aMÁV hibájából bekövetkezett esemé-nyek száma, kevesebb volt a közlekedővonatok balesete és veszélyeztetése, sennek megfelelően kedvezően alakul-tak a „személyi következmények” is –mondta. A baleseti okok között a vál-tóellenőrzés elmulasztása, pályahibaés a jelzés figyelmen kívül hagyása volta legnagyobb számban előforduló eset.Az útátjárókon történt eseményekelemzéséből kiderült, hogy hektikusaz előfordulás. A tűzbiztonságról szól-va kiemelte, hogy az esetek számacsökkent, de a kár értéke megduplázó-dott 2016-ban. A balesetek megelőzéseérdekében szoros együttműködésrevan szükség a szakágak, hatóságok ésmagán vasutak között.

A vasútbiztonság vezető tájékozta-tást adott a tavalyi feladatterv teljesü-léséről is. Elmondta, hogy a biztonságifőigazgatóság az érintett szakágakkal

együttműködve maradéktalanul elértea kitűzött célokat. Kitért a kockázat-elemzés készítésére, amelyből 2016-raaz új beruházások közül Vác ELEKT-RA, Békéscsaba teljes átépítés, Gyoma-Mezőtúr szakaszra kellett az értékeléstelvégezni.

Továbbra is fontos az együttműkö-dés a katasztrófavédelemmel a menté-si gyakorlatok végrehajtásában, vala-mint a biztonsági rendszerek növeke-désével járó képzések elsajátításában –sorolta a jövő feladatait Kertész Ottó,aki hangsúlyozta: kiemelten kezelik abiztonsági eseményekről szóló kom-munikációt. Kijelentette, hogy növelnikell az ellenőrzések hatékonyságát, eztaz ORFK-val közösen végzik. Az útát-járó ellenőrzések példája bizonyítja,hogy közösen csökkenteni lehet akülönféle eseményeket. Az utasbizton-sági kampánynak nagy sikere volt2016-ban – szögezte le a vezető. Ezt kö -vetően a KÜT és a KMvB tagjai az ön -gyilkos esetekről, a munkabalesetekszá máról, az új informatikai elemekbő vüléséről, a vagyonbiztonságról, akameratelepítésekkel kapcsolatos in -formáció védelméről, valamint a gépiengedélykérés biztonsági következmé-nyéről kérdezték a vezetőt.

A technológia hatása a szervezetre

A TEB-szakmákat érintő szervezetiváltozásról Sánta Zoltán TEB-főosztály-vezető adott tájékoztatást. A T, E és Bte rület technológiai szintjén egyre gya-koribbak a szerver alapú megoldások. Ajanuári szervezeti változás is a techno-lógiai fejlődést követte. A TEB Főosz-tály és a TIG TEB osztályok között napikapcsolat van, az osztályvezetők min-den hétfőn szakmai egyeztetést tarta-nak. Elmondta, hogy az INKA rendszerhasználatához is megadják a szükségessegítséget, valamint folyamatosan keze-lik az általános és a szakanyag-ellátásiproblémákat is. Nagyon jó az együtt-működés az operatív testületekkel szö-gezte le a főosztályvezető. Sánta Zoltánbeszélt még a mesteri szakaszok leter-heltségéről, a piac elszívó hatásáról ésaz utánpótlás, képzés fontosságáról. AKÜT tagjai javaslatokat tettek a gépko-csivezetés, az anyagellátás, a képzés, va -lamint a humán feltétek vizsgálatára.

Elektronikus kézikönyvA PASS2 Technológiai Bővítés (PTB)

projekt haladásáról adott tájékoztatástHerczog Ákos projektvezető és BéresBarna forgalmi üzemirányítási osztály-vezető. A projektvezető elmondta, aPTB funkciók bevezetésére 2017. július1-jén kerül sor. A háromhetes oktatás108 résztvevő 5 napos képzésével in -dult, ezt követően 3 napos képzésindult 27 helyszínen, összesen 4730jelentkezővel. Ez a program a tervekszerint június közepén véget ér, ekkorkészítik el elektronikus formában akézikönyvet. A vasútvállalatok részérejúnius második felében egy napos okta-tásra kerül sor. El kell végezni az F.7. ésaz Sz.1. utasítások módosítását is. AKÜT tagjai elismerően szóltak a projekteddig végzett munkájáról, a csapat-munkáról és javaslatokat tettek a moz-donyvezetők telefonos elérhetőségénekjavítására, valamint a vonatterhelésikimutatások könnyebb lekérdezhetősé-gére. Javaslat hangzott el a FOR próba-üzem felülvizsgálatára is. Az osztályve-zető hangsúlyozta, hogy a PTB csök-kenti a munkavállalók informatikai fel-adatait. A FOR próbaüzem leállításátBéres Barna nem javasolta, viszontelmondta, a PTB bevezetési időszaká-ban tovább csökkentik azoknak a vona-toknak a számát, amelyeket a FOR pró-baüzemi időszakában kezelni kell. AKÜT döntött még 5 munkavállaló rend-kívüli segélykérelméről is.

(összeállításunk B o d n á r J ó z s e f KÜT

elnök írása alapján készült)

Minden szempontból javult a biztonság a vasútvonalakon, kevesebbvolt a közlekedő vonatok balesete és a veszélyeztetés is – derült ki aMÁV Zrt. Központi Üzemi Tanácsa és a Központi Munkavédelmi Bizottságegyüttes ülésén.

Biztonságbana vasúton

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

6

MÁV Zrt. KÜT

Együtt: MÁV KÜT és munkavédelmisek

(A kép illusztráció. Forrás: www.hirado.hu)

Page 7: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

RCH KÜT

Tervközeli helyzetben az RCH

MAGYAR VASUTAS2017. 5.

Atavaly lebonyolított munkavállalói elégedettségifelmérés (MAB) eredményét értékelte a háromna-pos ülésen megjelent tizenöt kirendeltség, vala-mint a három TÜK vezetője közösen. A kirendelt-ségenkénti összegzések azt mutatják, hogy van mitjavítani az eredményeken. Az is látszik, hogy a nyu-

gati országrész kicsit gyengébben szerepelt, mint a keleti régió. Ajelenlévők különféle feladatokat határoztak meg annak érdeké-ben, hogy a 2018 tavaszán sorra kerülő újabb munkavállalói fel-mérés jobb eredményeket, s értékeket hozzon.

Gondoljuk újra a forgalmat!A fent említetteken túl természetesen az aktuális napi problé-

mák is előkerültek, s azok kielemzése sem maradt el. A következőblokkban az RCH pénzügyi igazgatója, Kotiers Roman adott tájé-koztatót az RCH helyzetéről. Mint említette, a 2016. évet lezártuk,de az elsődleges tervet nem tudtuk teljesíteni, csak a módosítottváltozat szerény számait sikerült elérni. Az idei év eltelt időszaká-ról annyit lehet tudni, hogy sokkal többet fuvarozunk, de a bevé-teleink ezzel nincsenek arányban s ez ad okot arra, hogy a forgal-mainkat újra gondoljuk. A bevétel jócskán elmarad a tervezettől –hangzott el.

A szükségesnél kevesebbenAz év eddigi időszakában jelentős többlet túlóra gyűlt fel, s ez

kihat a személyi jellegű költségekre. Vagyis, ezen a téren túllépéstapasztalható – ezt már Vincze Teodóra HR-igazgató ismertette azülés tagjaival. A létszámhelyzetet ismertetve kiderült, hogy a ter-vezett 1904 munkavállaló helyett 1885, vagyis 19-cel kevesebb vana cégnél. Az ez évi létszámmozgásról elmondta, hogy 9 moz-donyvezető hamarosan végez a tanfolyamon, szeptemberbenpedig indul egy kocsivizsgáló képzés, amelyen 25-en vesznekrészt.

Megduplázódott túlóraA múlt év hasonló időszakához képest megduplázódott a túl-

óra, s ez több mint 30 millió forint többletköltséggel járt – ismer-tette Simon Ferenc HR Partner szervezetvezető. Elmondta, az elsőhárom hónapban 21 munkavállaló kapott temetési, 31 pedig szo -ciális segélyt. Munkabérelőleget 139 munkavállaló vett igénybe.Az átlagéletkor az RCH-nál 48,1 év, ám a raktárnokoknál, valamintaz állomási operatív koordinátoroknál még ennél is magasabb, őkátlagosan 50 év felettiek. Az egészségmegőrző program keretébenmeghirdetett 180 helyre 190 munkavállaló jelentkezett – fejezte beaz előadását Simon Ferenc.

A folytatásban Benyus Julianna a HR Ösztönzés és fejlesztésvezetője elmondta, hogy az elmúlt hetekben beindított – és vár-hatóan augusztus végén lezáruló – munkakörös projekt az állo-mási operátorokat, valamint az állomási operatív koordinátorokatérinti.

Ilyen kezdet még nem voltA napirendek sorában a TÜK-vezetők – Gáncsos István

(Záhony), Szokodi Attila (Kelet), valamint Czinki László (Nyugat)– adtak átfogó, mindenre kiterjedő tájékoztatást a saját területük-ről. Ezt követően Horváth Ottó üzemeltetési igazgató értékelte azelmúlt időszakot. Mint elmondta, az elmúlt három hónapban azRCH árutonnakilométer teljesítménye 20 százalékkal növekedett,viszont az üzemeltetési költség csak 10 százalékkal emelkedett. –Ez azt mutatja, hogy jól gazdálkodtunk – jelentette ki. Elmondtaazt is, hogy a cég a vonatok és a járműpark teljes kihasználásáratörekedett, a vonatokat mind mennyiségben, mind hosszúságbanis „kiterhelték”. Időszakosan kocsi hiány is volt, de ez nem okozottfennakadást – szögezte le az igazgató hozzátéve, hogy ilyen évkez-det még nem is volt az RCH életében.

A háromnapos ülés utolsó napján az RCH munkavállalói fel-ügyelőbizottságának két tagja, Mózes Tibor és Zlati Róbert aktuá-lis kérdésekről, valamint a munkájuk tapasztalatáról tájékoztattaa résztvevőket. Részletesen beszéltek az ágazati kollektív szerző-dés megkötése terén folyó egyeztetésekről, a cargósokra vonatko-zó menetkedvezmény-változtatásának szükségességéről, vala-mint az EÜT-szekció közelgő, budapesti ülésének néhány témájá-ról is. A maratoni ülés végén a KÜT elnöke értékelte aszakbizottságoknak az eltelt négy hónapban végzettmunkáját, s a tanács tagjai meghatározták a jövő felada-tait is.

Z u b á l y B e r t a l a n

Háromnapos ülést tartott ápri-lis 25-27 között az RCH Közpon-ti Üzemi Tanácsa. Az elégedett-ségi felmérésből kiderült, hogyvan mit javítani az eredménye-ken. Jövőre újra megkérdezika munkavállalókat, vajon elége-dettebbek lettek-e.

Még nem teljes az elégedettség

7

Page 8: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

JOG

Figyelem: felettébb „száraz” cikkkövetkezik!

Minden munkavállalót szabadság illetmeg, amelynek mértéke évente minimá-lisan húsz nap. Ez az időtartam azonbannövekszik, ahogy egyre öregedünk. Mirea negyvenötödik évünket elérjük, márharminc nappal büszkélkedhetünk. Atörvényi szabályozás azonban a semmi-nél is kevesebbet érne, ha nem rendel-kezne az esedékességről, tehát arról,hogy milyen időszakban kell a szabitkiadni.

Ma már természetesA Munka törvénykönyve szerint a sza-

badságot esedékességének évében kellkiadni. Ez az egyszerű kis mondatocskamagától értetődőnek tűnik, ám párévvel ezelőtt egyáltalán nem volt az. Akorábbi szabályozás szerint ugyanis amunkáltató megtehette, hogy az aktuá-lis szabadság egy tetemes részét átviszi akövetkező évre. Tehát hiába illette mega dolgozót például évi huszonnégy nappihenés, a munkáltató megtehette, hogya szabadságos napokat akár a következőév végén adja ki, ha „kivételesen fontosgazdasági érdekét” igazolta. Később azelőírás szelídült és már csak fél évethalaszthatott. Ezt követően még továbbenyhült a szabály, és már csak negyedév-vel „csúszhatott át” a pihenés a követke-ző évre (kollektív szerződés alapjánazonban még ekkor is lehetséges volt aszabi féléves halasztása.)

De legyen is elég ennyi a jogtörténet-ből! Ma a szabály az, hogy a tárgyévbenkell kiadni a szabadságot és kész. Nemtologatunk, nem halogatunk, kiadjunk.Téma lezárva. De...

Vannak kivételekVannak azért kivételek. Nem minden

szabadságot köteles a munkáltató a tár-gyévben kiadni. Egyrészről ugyanis,nagyon szűk körben ugyan, de mégmindig van lehetőség arra, hogy kivéte-lesen fontos gazdasági érdek esetén akövetkező évre csússzon át a pihenő. De– a korábbi szabályokkal ellentétben –

csak az éves szabadságos keret har-madát lehet átvinni, s azt is csak már-cius 31-ig, és ezt is csak akkor, ha akollektív szerződés megengedi.

Meglepő módon a jogszabály mégmindig fenntartja annak a lehetősé-gét, hogy a szabit a következő év de -cember 31-ig adják ki. Ezt a kivételtazonban minden eddiginél szűkebbesetben lehet alkalmazni: egyrészt,ehhez a lehetőséghez külön meg kellállapodni a munkavállalóval, más-részt, ennek a megállapodásnak nemlehet tárgya a szabadság egésze, csakaz időtartam, amit a dolgozó az élet-kora alapján az alapszabadságonfelül kap.

Alkotmányos védelemEgy 2006-ban született alkotmány-

bírósági határozat kimondta, hogy afizetett szabadsághoz való jog célja apihenés, az elhasznált erőforrásokpótlása, a regenerálódás biztosítása.A határozat szerint ez azonban nemjelenti feltétlenül azt, hogy az évesszabadságot csak tárgyévben lehetbiztosítani. Vagyis lehetséges, hogykésőbb kerüljön erre sor. Vi szont, haa szabadságot túlságosan késői idő-pontra – jelesül a következő év végé-re – halasztják, akkor a pihenéshezvaló jog a testület szerint már nemérvényesülhet, hanem egyenesenellehetetlenül.

Erre a határozatra tekintettelmódosította az Országgyűlés aMunka törvénykönyvét, s – lényegé-ben – ez az irányadó szabályozásazóta is.

Aktuális rémhírekA Munka törvénykönyvének – sze-

rencsére időközben visszavont –módosítása kapcsán merült fel egymokány rémhír: egyesek úgy vélték,hogy a bevezetni tervezett harmin-chat hónapos munkaidőkeret miatt aszabadságot nem lesz kötelező kiad-ni a tárgyévben, sőt, akár két évig isvisszatarthatja a munkáltató.

Szerencsére azok, akik aggódtak,megnyugodhatnak. Utolsó híreinkszerint – a szakszervezetek munkájá-nak is köszönhetően – nem vezetikbe a módosítást. De nem csak ez ad

okot a lelki békére: a harminchat hóna-pos munkaidőkeretet a munkaidő-szervezésről szóló uniós Irányelv miattnem is lehetett volna bevezetni, mivelennek maximális hossza az Irányelvszerint legfeljebb tizenkét hónap lehet.De ha mégis bevezették volna, a sza-badságra akkor sem hatott volna ki amódosítás, mivel a munkaidőkeret és aszabadság egymástól teljesen eltérőfogalmak, s egyik jogintézmény a má -sikra érdemben nem hat ki.

Nem lehet kivásárolniMárk munkamániás. Sztahanovista.

A munkához fűződő sajátos viszonyátkisebb részben a jelzálogkölcsöne éskét szép kisfia, nagyobb részben pedigédesapjától örökölt megfelelési kény-szere okozza. Márk, ha tehetné, hétfő-től vasárnapig melózna, napi tíz-tizen-két órát. Mindegy, csak a pénz jöjjön!Márk harminckilenc éves, tehát hu -szonhét nap szabadság jár neki, és mégnégy a srácok után. „Harmincegy nap?Felháborító! Hogy lógassam a lábam?Inkább fizesse ki a főnök!” – dohogmagában feldúltan, amikor értesítéstkap arról, hogy eggyel megint növeke-dett a szabis napok száma.

A morgolódást tett követi, bemegy afeletteséhez. „Ismersz, Főni, tudod,hogy szeretek dolgozni, meg a pénz iskell. És arra gondoltam, hogy nemmennék szabadságra idén. Írjunk egymegállapodást, hogy lemondok a sza-

Szabadság (III. rész)A márciusi számunkban levontuka végkövetkeztetést: a szabadsá-got nem a munkavállaló veszi ki,hanem a munkáltató joga kiadniazt. Áprilisban az órában nyilván-tartott és kiadott szabadág kérdé-seit feszegettük. Most a felada-tunk az, hogy górcső alá vegyük,a munkáltató milyen szabályokmentén adja ki a szabadságot.

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

8

NNeemm eellaaddóó!!

Page 9: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

Mi bajunk lehetne? Például, későbbkeresztet vethetünk a pihenésünkre.Csak a munkáltató jóindulatán fogmúlni, „emlékszik”-e majd arra, hogyjúniusban nem a hasunkat süttettük,hanem valójában bent robotoltunk.

Mi bajunk lehetne? Például az, hogyha munka közben balesetet szenve-dünk, a munkáltató nem fogja elismer-ni azt üzeminek. Így a gyógyulásunkidejére egyszerű táppénzt fogunkkapni a magasabb összegű balesetitáppénz helyett.

Mi bajunk lehetne? Például az, hogyha véletlenül munkaügyi ellenőrzéstkap a munkáltató, ki fog derülni atrükk.

Mi bajunk lehetne? Az ellenőrzőhatóság buzgó ügyintézője akár felje-lentést is tehet hamis magánokirat fel-használása jogcímén.

Szerencsére csökken azoknak amunkáltatóknak a száma, akik az ilyenügyeskedésekre alapozzák a működé-süket, ezért a javaslatom az, hogy havan mód az átlátható és jogszerű meg-oldásra, akkor inkább azt válasszuk.

d r. B a l c z e r B a l á z s

9

MAGYAR VASUTAS2017. 5.

Igaza van a főnöknek? Igen. A sza-badságot – főszabályként – pénzbenmegváltani nem lehet. Más szóval: apihenés nem váltható pénzre, tehátnem adhatjuk el a szabadidőnket. Mégakkor sem, ha nagyon szeretnénk. AMunka törvénykönyve nem engedi ezt,sőt, még azt is kimondja, hogy ettől aszabálytól jogszerűen nem is leheteltérni. Tehát hiába akarna a munka-vállaló több pénzt magának, és hiábaakarna a munkáltató több munkábantöltött időt az alkalmazottjaitól, a hatá-lyos jog nem fogja a megállapodásukatmegengedni. Az Mt. – úgynevezettkógens – szabálya szerint az ilyenmeg állapodás semmis.

Mi bajunk lehetne?Jó magyar szokás szerint, ha valamit

lehet ügyeskedve csinálni a jogszerűmegoldás helyett, akkor inkább azelőbbit választjuk. Hiába, mi már csakilyen kalandvágyó nép vagyunk. Sze-retjük az izgalmakat. Meg hát, mibajunk lehet abból, ha csak papíronvesszük ki a szabadságot, miközbenbejárunk dolgozni?

badságomról, ti meg kifizetitek! Úgy-sincs emberetek.”

A főnök figyelmesen hallgatja a meg-szállott dolgozót, majd így válaszol:„Figyelj! Nálam senki nem örülne job-ban, ha megtehetném. Gondbanvagyunk, alig van emberünk. De nemlehet. Tilos.” Márk széttárja a kezét:„Tilos? Micsoda marhaság ez! Hiszenmost mondom, hogy önként lemon-dok róla, csak fizessék ki.” A felettesazt mondja: „Ez most komoly dolog.Még az Alkotmánybíróság is foglalko-zott a témával. Nem lehet pénzbenmegváltani a szabadságot. Nem éntaláltam ki.”

JOG

FONTOS!A pihenés nem váltható pénzre, nem adhatjuk el a szabad-időnket. Főszabály szerint a tárgyévben kell kiadni a szabad-ságot a munkavállalónak.

Mi bajunk lehetne a papíronkivett szabadsággal? Pélául az,hogy ha munka közben balesetetszenvedünk, a munkáltató nemfogja elismerni azt üzeminek.Így a gyógyulásunk idejére egy-szerű táppénzt fogunk kapni amagasabb összegű baleseti táp-pénz helyett.

Page 10: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

A kvantumfizikától az érdekvédelemigSzinte élvezi a kiélezett tárgyaláso-kat, mert minden helyzetben átlátjaaz összefüggéseket. Már fiatalon islázadó, a társaság hangadója volt,imád szervezni és él-hal a fantasz-tikus irodalomért. No meg a kvan-tumfizikáért. Csökönyösen hisz azemberi kapcsolatok erejében ésértékében, ezt akár ars poeticánakis bevállalja. Szabó Gyulával, a leg-népesebb szakmai csoport, a For-galmi Szakmai Képviselet vezetőjé-vel beszélgettünk.

SSzzaabbóó GGyyuullaa::MA

GYAR

VASU

TAS2

017.

5.

10

BEMUTATJUK

Page 11: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

BEMUTATJUKMAGYAR VASUTAS2017. 5.

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

TANULMÁNYOK2009-2011: Corvinus Egyetem, Buda-pest, személyügyi szak, munkaügyi kap-csolatok szakértő2005-2008: Széchenyi István Egyetem,Győr, közlekedésmérnök, közlekedés-üzemi és logisztikai szak1998-1999: MÁV Rt. Baross Gábor Okta-tási Központ, felsőfokú forgalmi-keres-kedelmi tisztképző

SZAKMAI TAPASZTALAT2007– Vasutasok Szakszervezete For-galmi Szakmai Képviselet-vezető1989-2007 – MÁV Budapest-Ferencvá-ros állomás, főrendelkező forgalmi szol-gálattevő, főbizalmi, alapszerve ze ti tit-kár, Üzemi Tanácstag, munkavédelmiképviselő állomásfőnök Soroksár1981-1989 – MÁV Záhony állomás, for-galmi szolgálattevő, vezetőváltó-keze-lő, kocsirendező1981- Vasutasok Szakszervezete tag

11

hhiisszzeekk aazz eemmbbeerrii kkaappccssoollaattookk eerreejjéébbeenn

Page 12: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

12

EÜT

Adélelőtti programban Nor-bert Rothbard szekcióve-zető köszöntője és meg-nyitója után a szekcióta-gok ismertették az RCG-nél, az RCA-nál, valamint

az RCH-nál folyó munkákat. Az osztrákkollégák tájékoztatták a magyar szekció-tagokat az RCA felügyelőbizottságánakáprilis 25-én, Bécsben megtartott ülésé-ről, s az ott született döntésekről is. Meg-állapították, hogy ezek nagy része kihatmajd az RCH működésére is. Az fb. ülé-sén határoztak többek között személyikérdésekről is – ennek a részleteit aközeljövőben fogják nyilvánosságrahozni. A szekcióülésen közös álláspontotis megfogalmaztak a jelen lévők.

Európa második legnagyobbja

A délutáni ülésen az igazgatói beszá-molók sorát Eric Regter RCA-RCH CSO –a kommunikációért felelős – igazgatókezdte, s a Rail Cargo Group szempontjá-ból értékelte a 2016. évet. Mint mondta, atervszámokat nem sikerült hozni, de acsoport még így is eredményes volt, sEurópa második vasúti teherfuvarozó tár-saságává lépett elő. Sajnos a külsőkörülmények senkinek sem kedveztek.Az igazgató az idei év első három hónap-

járól elmondta, hogy új versenytársakjelentkezései ellenére piaci növekedéstapasztalható, a bevételeik viszontmint egy 0,7 millió euróval elmaradtak atervezettől. Ez nem számottevő – mond-ta Eric Regter.

Ugyanakkor a Trans4Cargo projekt aköltségek csökkentésére szolgál – eztmár Clemens Först az RCA CEO – akereskedelemért felelős – igazgatómondta, aki egyben a szóvivője is azRCA-nak. Kijelentette, hogy a nemzetiárufuvarozások terén már számottevőnövekedésre nem lehet számítani, ezérta külföldi országokban kell többletfuvarokra szert tenni. Erre össze is állí-tottak egy külön projektet, amelynek avezetői május 22-én tartják az első ülé-süket. A jövőben optimalizálni kell afolyamatokat, s előtérbe kerül a digita-lizáció, valamint a vállalati kultúra is –fejezte be Clemens Först.

Problémás átlagéletkorA folytatásban Kotiers Roman az RCH

CFO, pénzügyi igazgató visszatekintett amúlt évre, majd értékelte az idei néhányhónap teljesítményét is. Mint elmondta,jelentősen növekedett a teljesítmény,az áru mennyisége s az áru tonnakilo-méter is. Sajnos a bevételek ezt a növe-kedést nem követték, ezért csak tervközeli helyzet van a cégnél. Az elkövet-kező időszakban ezért át kell világítania folyamatokat, valamint a megkötöttszerződéseket is – szögezte le KotierRoman. A személyzeti problémákkalkapcsolatban megemlítette, hogy amunkavállalók magas életkora nagykihívás lesz, ezért átfogó humánstraté-giára van szükség. Ez néhány héten

belül elkészül – mondta –, s 2021-ig adtámpontot a létszámpótlásra is. Továbbfolytatódik a mobil kocsijavítás kiépíté-se azzal, hogy újabb területeket és mun-kavállalókat vonnak be a tevékenységbe– ismertette.

A hazai felszólalók közül elsőkéntZubály Bertalan RCH-szekciótag a vonta-tó járművek fontosságát, mennyiségétemlítette, hiszen kevesebb mozdonnyal akitűzött teljesítményeket nem lehet majdteljesíteni – érvelt. A MÁV-nál és leány-vállalatainál a 30 százalékos bérnöveke-dést eredményező megállapodás RCH-ravonatkozó hatásáról is az RCH-szekcióegyik tagja, Zlati Róbert beszélt. Elmond-ta, hogy érezhetően elkezdődött azelvándorlás, s néhány szolgálati helyenmár érződik is a folyamat hatása. Azelvándorlás elsősorban budapesti és adunántúli telephelyeken reális veszély.A munkavállalók elfáradtak, sok a túlóra.

A folytatásban Mózes Tibor szekciótaga teherkocsik karbantartásával, javítá-sával, fővizsgálatával kapcsolatbanelmondta, hogy míg az RCH leányvállala-ta volt a Miskolci TS. HU, addig rendbenment minden, s a teljesítményekkel semvolt gond, de amióta a TS elkerült azRCH-tól, problémák vannak. Meg kellvizsgálni, miért is alakult ki ez a helyzet– javasolta. – Az érdekünk, hogy a TS-nélminden rendben menjen, hiszen a meg-rendelések 80 százalékát az RCH bizto-sítja – szögezte le Mózes Tibor.

Az elhangzott kérdéseket és hozzászó-lásokat az igazgatók rendremegválaszolták, s a résztvevőkmegállapodtak, hogy a folytatásoktóber 24-25-én, Bécsben lesz.

Z u b á l y B e r t a l a n

Budapesten, az RCH székházaadott otthont április 27-én, azEurópai Üzemi Tanács (EÜT) Te -her szállítási szekciójának, ez évelső ülésének. Kiderült, a terv-számokat ugyan nem sikerülthoz nia a Rail Cargo Csoportnak,de a tavalyi évet még így is ered-ményesnek nyilvánították.

A tervszámoknem teljesültek, de...

Európai Üzemi Tanács ülése Budapesten

Page 13: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

13

általában hasonlóak a prob-lémajelzések a MÁV Zrt.te rületén végrehajtott át -építési munkák után át -adott területeken, mintÉrden, ahol legutóbb az át -épített állomást ellenőriz-

tük. Gyakori panasz, hogy megnő a for-galmi szolgálatot ellátó munkavállalókreggeli és délutáni terhelése, amelyettovább nővel a technológia folyamatosváltozása, amelyre a napi munka mellettkiemelten oda kell figyelni. Ez így azon-ban ellentétes az Mvt-vel.

A jogszabály idevonatkozó paragrafu-sa szerint ugyan is a technológia megvál-toztatása rendkívüli körülmény. Vagyis,azt jelenti, hogy amíg a módosítást kö -vetően el nem végzi annak vizsgálatát aMÁV Zrt., gyakorlatilag szüneteltetnikellene a vonatközlekedtetést. Ebből aszempontból a KMvB részéről meg kellvizsgálni minden hasonló eset, hogy azérintett munkáltató – vagy hatáskör hiá-nyában a MÁV Zrt. – milyen intézkedé-seket tesz, illetve soron kívül ellenőrzi-ea megváltozott technológiát.

Általános hiányosságokA bejáráskor Érden kiderült – egyebek

között –, hogy nincs engedély a külsőtársaságok munkakezdésére, ezért azérintett mérnökszervezet né hány óráraleállított minden munkavégzést. Általá-nos hiányosság volt, hogy a különbözőmunkagödröket szabálytalanul jelöltékmeg, s az elhatárolásuk sem volt mindenesetben előírásszerű. Az ott dolgozó kül-sős cégek alkalmazottai még csak nem ishallottak a munkavédelmi képviseletirendszerről, azt gondolták, ez a munka-védelmi szakember. Pedig a megkérde-zettekről kiderült, hogy mindegyikükcége húsznál több embert foglalkoztat.

Fontos, hogy a jövőben a MÁV Zrt.területén dolgozó külső vállalkozók mára szerződés megkötésekor megadják amunkavédelmi képviselő nevét, s megje-löljenek egy koordinátort is. Javasoljuk,hogy a pályázatok elbírálásakor élvezzenelőnyt az a társaság, amely a foglalkozta-tottak létszáma alapján eleget tesz a jog-szabálynak és van munkavédelmi képvi-selőjük, szemben azokkal a cégekkel,

ahol nincs ilyen személy. Jó lenne az is,ha a jövőben bevezetnének egyfajta mun-kahelyi egészségbiztosítási rendszert,amely több járulékfizetéssel „büntetné”azokat a cégeket, amelyeknél nincs mun-kavédelmi képviselő, holott a törvénykötelezi rá.

Azzal, hogy a jogalkotó szigorított amunkavédelmi szabályon és már a mun-katerületre történő belépésétől viselnikell például a védősisakot, egyes munka-folyamatok körülményei ergonómiai, ésegészségügyi szempontból nehezebbeklettek. Pályás csavarozó gép használataközben például nem indokolt a védősisakviselése, mert ilyenkor az legfeljebb esőelleni védelmet nyújthat, más funkciójanincs.

Ugyanakkor a tűző nap ellen nem véd,viszont ártalmas lehet a viselése. Ezértmódosítani kellene az előíráson.

Törvényi változtatást!Az általános problémák alapján kije-

lenthetjük, hogy az egészség és biztonsága legfőbb szempont, mégis több esetbenháttérbe szorul. Úgy véljük, módosítanikell a Munkavédelmi törvényt ahhoz,hogy bővüljenek a munkavédelmi képvi-selők jogai.

A lényeg, hogy a munkáltatónak hiva-talosan fel kelljen kínálnia a részvételilehetőséget a munkavédelmi képviselőkszámára, például már a tervezés folyama-tában. Ez egyrészről javíthatja a munka-vállalók biztonságát, munkakörülménye-it, valamint a megrendelő, üzemeltetőszámára is fontos, ha más szemszögből isvizsgálják a tervezést és végrehajtást. Ez amegrendelő számára gazdasági szem-pontból is fontos, mert ha lényeges köte-lező „részlet” marad ki, azt később kény-telen lesz saját beruházás keretébenpótolni.

Őrjáratunk ezúttal a 40-es vonal átépítése, felújítása végett tartott munka-védelmi bejárást Érden, a Központi Munkavédelmi Bizottság VSZ-es elnökeés tagja kezdeményezésére. A bejáráson részt vettek még a MÁV SZK és avállalkozó munkavédelmi szakemberei, valamint a MÁV Zrt. érintett végrehaj-tó szolgálatainak vezetői. A szemlét vonatforgalomból kizárt, illetve vonat-közlekedés közbeni munkaterületeken is megtartottuk.

Egy bejárástapasztalataiMunkavédelmi őrjárat Érden

MAGYAR VASUTAS2017. 5.

Hosszú vitaA Munkavédelmi törvény felülvizsgálata

jelenleg is tart. Annyi bizonyos, hogy azilyen, és ehhez hasonló bejárások rendkí-vül hasznosak, s megmutatják, milyentovábbi javító intézkedéseket kell hozni.Régi probléma, hogy a munkáltatókat nemsikerült érdekelté tenni abban, hogy töb-bet áldozzanak a munkavédelemre. Errejelenleg nem látszik más megoldás, mint amunkahelyi egészségbiztosítási rendszerbevezetése. Ez jó ideje tartó vita, amelyrőlkormány, munkáltató, munkavállaló egya-ránt tudja, hogy szükséges és célszerű,mégsem látjuk, mikor vezethetik be.

K o n d o r N o r b e r t , P é k K á r o l y

MUNKAVÉDELEM

Page 14: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

14

NYÁR

immár második alka-lommal adott otthontmájus 3-5. között Za -márdi a VasutasokSzak szervezete orszá-gos horgászversenyé-

nek. A bázis szakszerveze-tünk üdülője volt, a verseny-pályát pedig az épület mellet-ti szabad strandon jelöltük ki.Horgászt próbáló versenyvolt.

A korai májusi időpont atavalyihoz hasonlóan nemhozott sok szerencsét a 44benevezett horgásznak. Báraz idén az időjárás a kedve-sebb arcát mutatta és nemkellett megküzdeni az elmúltévi versenyt meghatározó 70kilométeres szembeszéllel, akeszegek ívása keresztülhúztaszámításainkat. Bár a partmelletti sekély vízben száz-számra tobzódó halak látvá-nya lenyűgöző volt, a kapó-

kedvükön azonban ez nemsokat segített. Márpedighalak nélkül a horgászat –pláne, ha még verseny is –kevésbé izgalmas. De a mihorgászaink nem adták fel.Ami csak elképzelhető egymai modern horgász reperto-árjában, azt mind bevetették.Élő csalik és a különbözőműcsalik, pelletek színes ésízes kavalkádja jelentette ahalaknak felkínált csáberőt.De minden hiába, az igazinagy halak távol maradtak.

A kifogott, összesen 18 kiló-nyi mennyiség egyáltalánnem nevezhető óriási teljesít-ménynek, de mivelminden gramm szá -mított, a versenyigen kiélezettnek éshorgászt próbáló-nak bizonyult.

H o r v á t hC s a b a

Az igazi nagy halak távol maradtak Ami csak elképzelhető egy mai modern hor-gász repertoárjában, azt mind bevetették. Élőcsalik és a különböző műcsalik, pelletek szí-nes és ízes kavalkádja jelentette a halaknakfelkínált csáberőt.Amikorminden gramm számít

A VSZ ONYSZ elnöksége április 11-én a területi képviseletvezetőkkelkibővítve tartotta soros ülését, mely-nek napirendjén szerepelt a múlt évitaglétszám alakulása, a várható vál-tozások, a szervezeti működés felté-telei és lehetőségei, valamint anyugdíjas vasutasnap előkészítése.

Az ülést Simon Dezső, a VSZ ONYSZelnöke nyitotta meg, majd Mári Gábor

alelnök a taglétszám alakulásával kap-csolatban elmondta, hogy a VasutasokSzakszervezete Országos NyugdíjasSzervezetéhez a 2016. december 31.-iállapot szerint 75 alapszervezet és 3 csa-tolt csoport tartozik. Tavaly a taglétszám9 alapszervezetnél növekedett, 6-nálnem változott, a többinél viszont csök-kent, összesen 263 taggal.

Mári Gábor szerint az alapszerveze-teknél a tagszervezést kiemelt feladat-ként kell kezelni.

Az utánpótlás bázisát elsősorban anyugdíjba vonulók adják, őket kell meg-nyerni, hogy a nyugdíjas alapszerveze-tekben folytassák tagságukat, mertérdekvédelemre nyugdíjasként is szük-ségük lehet.

Eredmények:A legnagyobb hal büszke horogra kerítője Csobai Gyula, azáhonyi Vasútőr Alapszervezet tagja volt.I. Szabó II. József, TS Hungária Járműjavító Kft. VSZ SZBII. Roik János, Állomásfőnökség VSZ SZB ÉrdIII. Lengyel Sándor, VSZ SZB Forgalmi Utazók Miskolc

A szervezet jövője a tétLétszámgondok a nyugdíjasoknál

Page 15: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

REJTVÉNY

arendezvényt Flamich Margit, a szakszervezeti bizottságtitkára nyitotta meg, majd Molnárné Szlávik Györgyigazdasági felelős köszöntötte a találkozó résztvevőit, aVSZ központ és a területi bizottságok volt dolgozóit,

akik közül sokan eljöttek a találkozóra. A Vasutasok Szakszerve-zeténél utoljára 22 éve volt nyugdíjas találkozó, ezért a mai napotakár ünnepnek is nevezhetnénk – mondta bevezetőjében.

Meleg János elnök a szakszervezeti mozgalom helyzetérőltájékoztatta a találkozó résztvevőit, majd kitért a VSZ 120 évesmúltjára, amely mint mondta kötelez. Vissza kell térni a gyöke-rekhez és mindent meg kell tenni azért, hogy újra vonzó legyena vasút.

A köszöntőket szórakoztató műsor követte. A szakszerveze-tünk különböző rendezvényein készült, vetített képes fotóösszeállítás után Ronyecz Mária előadásában hangfelvételrőlhangzott el József Attila: Majd megöregszel című verse. Utána aMÁV Szimfonikus Zenekar kvartettje és a Vasutas ZeneiskolaPesti Broadway Musical Stúdiójának egykori növendékei, Göbö-lős Krisztina és Kádár Szabolcs János adtak színvonalas műsort,mely vendéglátással folytatódott. V i s i F e r e n c

A VASUTASOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA– KIADJA ÉS TERJESZTI:

A VASUTASOK SZAKSZERVEZETE E-mail: [email protected]

Felelős kiadó: M E L E G J Á N O Sa Vasutasok Szak szer vezetének elnöke

Főszerkesz tő: N É M E T H . E R Z S É B E TFelelős szerkesztő: H O R V Á T H C S A B A

Tervezőszerkesztő: K Á R O L Y I M A R I A N N A

Szerkesz tő ség: 1023 Budapest, Ürömi u. 8;Központi telefonszá mok: 326-1616, 326-1622;

Nyomdai elő készítés-nyomás: Filmhíradó Mozgóképműhely Kft.: Tel.: 06/70-315-7815, www.impactmedia.hu,

e-mail: [email protected] ISSN: 0460-6000; Egyéni előfizetési díj: 960 Ft/év + postaköltség

w w w . v s z . h u

MAGYAR VASUTAS2017. 5.

15

Az alelnök után a területi képviseletvezetők adtak helyzetérté-kelő tájékoztatást. Abban valamennyien egyetértettek, hogy aszervezet jövője szempontjából elengedhetetlen a taglétszámnövelése.

A VSZ ONYSZ zavartalan működéséhez adottak a feltételek. Eztmár Győri István ügyvezető elnök mondta, aki a szervezeti ésműködési feltéteket ismertette.

Az alapszervezetekről ugyanez nem mondható el, mert kevéshelyen rendelkeznek számítógéppel, így internetes hozzáféréssincs – összegezte.

A nyugdíjas vasutasnapról Győri István tájékoztatta az elnöksé-get. A központi rendezvény július 3-án lesz Budapesten, a Vasút-történeti Parkban. A rendezvény előkészítése már megkezdődött.

V i s i F e r e n c

22 év kihagyás után ismét nyugdíjas találkozót rende-zett a Vasutasok Szakszervezete központi SZB március31-én, a MÁV Zrt. Kerepesi úti irodaépületének kultúrter-mében. A rendezvényen a VSZ vezetői – Meleg Jánoselnök, Horváth Csaba, Kotter József és Zlati Róbert alel-nök, – de a dolgozók közül is sokan részt vettek.

Újra együtt 22 év kihagyás után

Page 16: Győztünk! Lépésről lépésre - vszkavégzés szabályozása, munkavédelem, szociális kérdések terén. Mindez közös célként. No, meg közösen. Talán az utób-biban ásta

MAGY

AR VA

SUTA

S201

7. 5

.

16

MAJÁLIS

Idén is az évek óta szokásosprogrammal, a Városliget egyiksarkán álló, az 1890-es elsőszakszervezeti május elseje

emlékére emelt emlékkőnél tartottrövid ünnepséggel kezdte a majálist aVasutasok Szakszervezete is. Leg-alábbis Budapesten. A VSZ vidékialapszervezetei az ország több pont-ján is, helyben ünnepeltek.

Idén május elsején a Városligetzömében a vurstlisoké volt, ezért a

szakszervezeteknek a szokásosnáljóval kisebb terület jutott. Egyesekszerint pontosan ez, vagyis az érdek-védelmi szervezetek háttérbe szorítá-sa volt a célja a fővárosnak, a ligetkezelőjének. Amennyiben ez igaz,akkor az ötletgazda csak részbenlehetett elégedett, a szakszervezetekugyanis még így, kisebb területen isfelhívták a figyelmet. Igaz, nemmindegyik szervezet tudott sátratállítani, a VSZ azonban azon kevesekközé tartozott, amelyeknek most issikerült egy sátor alá hoznia a tagjait.Legalábbis azokat, akik május elsejénezt a hagyományos programot vá -lasztották. Idén nem volt felvonulásés szakszervezeti beszédek sem

hangzottak el, ott volt viszont min-den érdekvédelmi vezető, aki csakszámított. Élükön a VSZ elnökével,alelnökeivel, az elnökség tagjaival éssok szakszervezeti taggal és családja-ikkal.

A VSZ sátrát a politikusok is felke-resték – nem volt nehéz megtalálni, amegszokott kék szín és a jellegzeteslogó miatt kiemelkedett a többiközül –, s tartalmas beszélgetéseketfolytattak a pavilon csendesebb zugá-ban.

A jókedvű nap – amelyet még azidőjárás sem rontott el – nagy beszél-getésekkel, kulturált keretek közöttiközös evéssel, ivással és mértéktartósörözéssel telt.

Mégis kinek az ünnepe?