Szemfüles

(Kampány különkiadás)

Hagyományt teremtettünk? (12 órás vetélkedő szervezői szemmel)

2008. november 21-én hajnali fél 3-kor véget ért az első 12 órás vetélkedő. De ne szaladjunk ennyire előre… Minden ott kezdődött, hogy néhány 24 órás vetélkedőt megjárt erkeles diák fejéből kipattant: csinálni kellene egy saját vetélkedőt a 24 órás mintájára. El is kezdődött az ötletelés, szervezkedés, kinek, mikor, milyen feladatai lesznek. Én, személy szerint, úgy kerültem a szervezők közé, hogy Csősz Laci írt azon a bizonyos MSN-en, találjak már ki feladatokat, úgyhogy én is beálltam a sorba. Délutánok sokasága, különösen az utolsó héten, ment el azzal, hogy mindent pontosan „lezsírozzunk”. Aztán eljött a nagy nap. Amiről eddig még álmodni se mertünk, most itt állt a kapuban, az ajtóban, a küszöbön. A vetélkedő. A feladatok készen álltak, a terem berendezve, a büfé feltöltve, a csapatok egyenpólóban megérkeztek.

Volt minden: makett-építés, barangolás, activity, tesztek tömkelege, monopoly, tánc, divatbemutató, tánc, reklámozás, tánc, Shakespeare-idézés, tánc, sorverseny, tánc, és jókedv, és jókedv, és jókedv, és jókedv. A legjobb pedig az volt, hogy a tanárok együtt játszottak, nevettek, táncoltak velünk, diákokkal. Már-már frenetikus volt.

És hogy sikerült-e hagyományt teremtenünk? Az már csak rajtunk, diákokon múlik. Ha minden évben lesz egy csapat, amelyben ott a tenni akarás, a szervezőkészség és az a sokat emlegetett „erkeles szellem”, akkor bátran kijelenthetjük, hogy: igen, hagyományt teremtettünk.

Szabó Dávid (12. B)

Nézzük, ki mit tud!

Nem is gondolná az ember, milyen jó hangulat és színvonal kerekedhet egy „kimittud” vetélkedőn... Tény, iskolánk kollégiumi közössége más világot képvisel, eltérően az általuk iskolában tanúsítottak alapján. És itt jön a mágia a dologba...

Egy szép novemberi napon, iskola után, a diákok és tanárok az ebédlőbe mennek, majd miután jóllakottan (vagy nem) távoznak, a hely kicsit elcsendesül a kollégisták vacsorája előtt. Ezúttal viszont 3 órától hangcuccok, és kábelek, és székek, és asztaltologatás, és hangbeállítás, és hangolás, és egyebek zaja töltötte be az étkezőt. A kollégiumi ötlet már az előző években is jelen volt, így nekik ez a rendezvény nem volt teljesen újdonság. Ám most kicsit kibővült a dolog, és a valamit tudók nem csak koleszos arcok voltak. A székeken ülők között jó pár tanár is helyet foglalt. A zsűri csupa szakértő professzorból és az igazgató úrból állt, akik megérzéseikre támaszkodva, úgy vélem, a leghelyénvalóbban értékelték a műsorszámokat. Mikor mindenki körbeülte a halványan megvilágított kis színteret, igencsak zsúfolt lett a hely, de a családias hangulatot talán épp ez segített megteremteni.

Mit láthatott, aki nem hagyta ki az estét?Volt ízléses társastánc különböző stílusokban előadva. Volt roma tánc, ami fergeteges

hangulatot váltott ki, és később ez kapta a legnagyobb tapsot, megérdemelten. Volt egy kis hip-hop tánc, sőt volt olyan is, amit csak a zsűri tudott beazonosítani, viszont mindenki maximálisan értékelte, és tetszését fejezte ki: vastapssal (ahogy az este folyamán nagyon sokszor).... Hallhattunk szólóéneket, nem is akármilyet; teljesen megigézve figyelte az egyebe gyűlt kis tömeg. Vers is elhangzott, vicces, tömör – de okos, kedves és komoly, bátor kiállásban előadva. A hangszeres előadás sem maradt el: az akusztikus és az elektromos gitár párosítása nagyon érdekesen szólt, főleg a terem konkáv akusztikája miatt... A rap is felütötte fejét az ebédlőben, élőzenével kisérve. Volt, aki többször is szerepelt, ami nem probléma, hiszen ennek ez a lényege... lássuk, ki mit tud, és van, aki ezt is, azt is jól csinálja. Többen megjegyezték, hogy a előadások minőségét tekintve ez nem ebédlőbe való: nagyszínpadon is megállja a helyét. A fellépők/előadók/kimittudók teljesen jól mozogtak ott bent középen, így aztán csak a szervezésen múlik ennek a kis rendezvénynek az expanziója. El lehet képzelni a jövő évi vetélkedőt, ha már most ilyen pazar esemény volt, hiszen várhatóan ez évről évre csak jobb lesz. Jövőre gyertek el Ti, is akár nézőnek, akár mint résztvevő...

(Jeszenszky Ádám, 12. E)

Budrio, testközelből

Október 14-én, kedden nagy volt az izgalom azok számára, akik Olaszországba mentek az Erkel Ferenc Gimnáziumból. A gyülekező a vasútállomásnál volt, mert vonattal indultunk. Délután egykor indult el a vonat Békéscsabára. Amikor megérkeztünk, átszálltunk egy másik vonatra, és aztán meg sem álltunk Budapestig. Pesten metró és buszok segítségével értünk el a repülőtérig. A repülő nyolc órakor szállt fel. Számomra ez különleges élmény volt, mivel még sosem ültem repülőn. Előfordult, hogy légörvénybe kerültünk, de nem volt vészes, alig lehetett megérezni. A gépünk fél tízkor landolt Trevisióban. Ekkor már a reptér előtt várt ránk egy busz, ami Budrióba vitt minket. Másfél óra buszozás után megérkeztünk. Amikor a busz bekanyarodott az iskola sarkánál, már láttuk, hogy diákok százai várnak ránk. Nagyon izgatottak voltunk, de szerintem ők is, mivel akkor derült ki, hogy ki melyik családnál fog lakni.

Én egy háromtagú nagyon kedves családhoz érkeztem, akik mindig a kívánságaimat lesték. A bemutatkozás után, mivel már nagyon késő volt, beszálltunk az autójukba, és elindultunk hozzájuk. Már ekkor láttam, hogy nagyon kedvesek, és nagy szeretettel fogadnak. Sokat beszéltünk útközben, szinte már kezdtem megismerni őket. Szerencsére Federico (a srác, akihez kerültem) jól tudott angolul, tehát angolul tudtunk beszélgetni. Néha próbáltuk olaszul is, csak még ha megértettem is, válaszolni nem tudtam. Amikor megérkeztünk hozzájuk, csak annyit kérdeztem, hol van az ágy, amiben aludhatok, mert már nagyon fáradt voltam.

Másnap korán keltünk, suliba kellett mennünk. Hét kilométerre laktunk Budriótól  egy Castanazo nevű városban, ezért vonattal mentünk iskolába. Ebben a városban lakott pár magyar barátom, és reggelente együtt vártuk a vonatot a kétvágányos kis állomáson. Az iskolába pár perces késéssel, de megérkeztünk. Amikor bementünk az osztályba, pont emelt matematika volt. Ekkor még nem sejtettem, hogy ez dupla óra, ráadásul emelt szinten – és persze olaszul. Amikor vége lett ennek a kemény két órának, már azt hittem, vége, és újra láthatom a magyarokat is. De nem… Mikor végeztek, mentek az informatikaterembe, és begépelték az órán kapott eredményeket. De csak ezt az órát kellett még kibírnom, mert utána felmentünk a városba sétálni, olaszok és magyarok együtt. Ebédelni sokan étteremben ebédeltek, mi azonban hazamentünk enni. Legalább az étkezésre nem kellett költenem.

A délután folyamán eljött Federico egyik barátja, akivel elmentünk biciklizni. Megmutatták nekem Castanazót, miközben sok érdekes történetet meséltek a városról. A vacsora a nagyszülőknél volt, ahol tipikus olasz ételeket kaptam. Másnap reggel Bolgnára mentünk, ismét találkozhattam a barátokkal. Jó volt megint magyarul beszélni… Az aznapi program az volt, hogy elmentünk egy modern művészeti múzeumba, majd később szabad elfoglaltságunk volt. Ekkor kóstoltam meg az olasz fagyit, ami nagyon finom volt, és nem kiskanállal szedték, hanem egy kislapáttal. Igaz, hogy ott egy gömb sokkal drágább, mint itthon, de kb. négyszer akkora.

Pénteken, a negyedik napon ismét suliba mentünk, de útközben a vonaton Federico kapott egy sms-t, hogy nem lesz ma suli, mert sztrájkolnak a tanárok és a diákok. Ezért a rokonokat látogattuk meg. Az ötlet kicsit unalmasnak hangzott, de kellemesen csalódtam, mert nagyon jót beszélgettem a család többi tagjával is. Este, amikor hazamentünk, még volt egy meglepetésprogram, egy közös magyar-olasz bulizás, ami nagyon jó volt, de sajnos hamar kellett hazamenni.

Szombat, utolsó nap Olaszországban. Ezen a napon elmentünk Velencébe – az idő csodálatos volt, egy szál pólóban se fáztunk. Amikor megérkeztünk a Szent Márk térre, bementünk a bazilikába, ami nagyon szép, díszes, szobrokkal, festményekkel és mozaikokkal teli, arannyal futtatott falakkal pompázott. Ezután egész nap szabad utat kaptunk, így alkalmunk volt arra, hogy vásároljunk valami emléket az itthoniaknak, és persze magunknak is. A Szent Márk téren megetettük a szelíd galambokat, és sok képet csináltunk. Amikor leszállt az est, indulnunk kellett. Fájó szívvel, de először Velencétől, később a kedves családtól, végül Olaszországtól búcsúztunk el. Biztos vagyok benne, hogy nem örökre.

Horváth Viktor (10. A)

Haász Róbert (Hánsz)

Keresni a kincset. Nem sok ember akad,Ki akkor is kitart, ha minden húr szakad.Észvesztve rohanni végig az utcán,A hétköznapi ember meg csak nézzen bután.Hiába magyaráznád, úgysem vágná a sok kába,Hogy vethetné magát az élet habos oldalába,De Robinak sem móka s kacagás az élet,Ha két balláb éget, vagy a lányos kinézet.A Sors veri szegényt, vagy Más tesz keresztbe?Robi továbblép lazán. Miben lehet az ereje?Megsúgom. A dús, göndör hajában.Bízzunk meg mindnyájan gitártudásában.Csúcsra ér, ha minden lépcsőfok összeáll,Tomboló tömeg felett Ő, a szupersztár.

Szferle Dóra (12. A)

Személyes adatok Születési név: Haász RóbertVáros, ország: Gyula, MagyarországNem: férfiCsaládi állapot: hajadonAnyanyelv: magyar, de felsőfokonBeszélt nyelvek: magyar, német, angol,

fujarati Születésnap: február 27.Névnap: június 7.,de csak hétfőnÁllatok: Philip, a kis tacskó Egyéb  Általános iskola: Implom József Általános

IskolaKözépiskola: Erkel Ferenc GimnáziumHáziorvos: Dr. HouseParaméterek: 186 cm, 68kg, a többi

titokÁlom: egy étterem,

három gyerek, két fiú, egy lány,Pamela Anderson, fekete HUMMER H3 Coupe

Kedvenc  Étel: Cinny minnies,

pacalleves, körömpörkölt apa módra, édesség minden mennyiségben

Ital: Gyömbér, Jeam Beam, Amstel Pulse, hétköznapokon ami folyik

Ideál: szőke, magas, intelligens (ebben a sorrendben)

Zene: jazz, funky, rockElőadók: Magna Cum Laude,

Michael Jackson, Nickelback, Puddle of Mudd, Three days Grace

Szín: zöldHobbi: póker, foci, gitárjáték,

szombatonként disznóvágás

Tizenkettő Bö

Tizenkettő Bé…   Volt belőle egy tavaly is, amely a számotokra legimpozánsabb kampányprogramot nyújtotta (hiszen a legtöbb szavazatot zsebre vágva karácsonyozhattak), és lesz is 12. Bé, de csak mindaddig, amíg A is. Ha nem lenne A osztály, Bé sem lehetne, ezt köszönjük meg nekik…!

„Változás2006", mondja egy közismert politikai kampányszlogen. Az évszám megváltoztatásával gimnáziumunk idei tanévét jellemezhetnénk. A reformok sorra követik egymást, amiben a diákság is tevékenyen részt vesz. Osztályunk is csatlakozik az újításokhoz: elődeinket a szórakozás és szórakoztatás mellett a

diáknapot lezáró eredményhirdetés foglalkoztatta leginkább, minket még nem motivál az elért helyezés. A legfőbb szempont számunkra a jó hangulat, amelyet időnk, képességeink és kreativitásunk korlátai közt próbálunk maximálisan megteremteni. Ahhoz, hogy ez sikerülhessen, szükséges a ti aktivitásotok is, mivel a programok egy része rátok épül.  Továbbá lehetőséget biztosít műsortervezésnél, hogy számos zenészünk, táncosunk és sportolónk képviselteti tehetségét fellépésével.

A kampány alapötletét egy rövid rádiós beszélgetésből csempésztük, ahol James Bondot a már megszokott nőcsábász stílusa és megjelenése helyett egy merőben melegebb formában mutatják be.  Ebből keltettük életre a főszereplőt kisebb-nagyobb módosításokkal, akit a jelöltünk, Nándi alakít. Azt azért nem mernénk kijelenteni, hogy a vérében van a szerepe, de hamar szóra bírtuk.

Most pár szót róla:Nagy Nándor a legnedvesebb szecskaként kezdte csodálatos 4 évét a suliban, és higgyétek

el, még mindig nagyon nedves. Különleges testi adottságainak köszönhetően (jár a vízen – Jézus Krisztus egyenes ági leszármazottja) több mint 8000 úszóversenyt nyert már életében, jelenleg az olimpiára készül. Igazi polihisztor: a lubickolás mellett futásban és dobolásban is jeleskedik. Előbbit legutóbb azzal bizonyította, hogy 3 másodperc alatt 965 és félszer körbefutotta a Földet. Zenei tehetségét ezek után nem merjük kétségbe vonni, bár mindmáig rejtegette…; a kampánynapon azonban megmutatja nekünk a 12. B kampányzenekarával.

Nándi ezenkívül jelentős társadalmi munkát is végez, tagja a Greenpeace-nek, a Vöröskeresztnek és az ENSZ-nek.

Összefoglalva: Nagy Nándor egy nagyszerű ember, és diákigazgatóként jobbá teheti az életeteket. Amit kér: mosoly. Amit kínál: örök élet + 20 év.

Jó szórakozást!

Női egyenjogúság a köbön:12. C

A történetünk osztályon belüli harcok története. Négy év alatt alaposan kikészítettük egymást. Fiúk vs. lányok, lányok vs. lányok, mindenki vs. mindenki. Veszekedések, kiabálások, kibeszélések, és kitartóan nevelő osztályfőnökünk megfosztása az idilli osztály képétől. Persze voltak azért emlékezetes pillanatok is szépszámmal. „Megboldogult” Fekete Lacink már az első osztálykirándulásunkon nagyot alkotott... a tetőre. Másnap a vihar is nagyot alkotott. Balatoni hajókázás szakadó esőben, majd 200 méteres síkfutás a szállásig. Cél: melegvíz. Másodikban a vihar és az osztály felállása nem változott. Ám ezúttal átvertük az égi erőket, és esernyővel védekeztünk. Mégis akadtak páran, akiknek így is sikerült elázni. Egyszóval, Eger nagy hatással volt ránk. Harmadikban a logikus lépés Tokaj lett volna, de mi úgy döntöttünk, hogy itt az ideje felnőni, és ellátogatni a macskakövek és bazárok városába, Szentendrére. A sors iróniája, hogy habár az eső elkerült minket, a szállásunkon mégis egy egri csoporttal osztozkodtunk. Így hát színvonalas szórakozás vette kezdetét, szerettük volna feleleveníteni tavalyi emlékeinket, de némi tapasztalatcsere után rájöttünk, hogy mindenütt jó, de legjobb a házi. Természetesen nem csak az osztálykirándulások nyújtottak számunkra művelődési lehetőséget. Megjártuk Ditzingent, együtt süllyedtünk el a Titanic-kal és leplezetlen tájékozatlansággal csodáltuk meg van Gogh műveit. Majd a negyedik év elején végre felkötöttük az eddig bokánkat súroló bizonyos ruhadarabot. Még nagyobb szorgalommal kezdtünk el tanulni, és ezt a teljesítményünket a vitatkozásban is érvényesítettük. Akárcsak egy rossz házasságban, nálunk is mindennapossá váltak a kisebb nagyobb összerezzenések. Így a kampány kimenetele is kérdésessé vált, de érett óvodások módjára ezt is elintéztük. Egy kis mosolyszünet, egy kis szitkozódás, és végre jeleit láthattuk az együttműködésnek.

Feminista nőtársaink nagy örömére a jelöltünk Bianka lett. Mivel szerves része az iskolának, nem lehet nem észrevenni. Mindenhol felbukkan, ahol énekelni, táncolni vagy egyszerűen csak beszélni kell. Szeret szerepelni, és szereti a kamerát. Az érzés kölcsönös. Már egészen pelenkás kora óta minden alkalmat kihasznált, hogy tehetségét megoszthassa másokkal. Első tejfogának kinövését olyan erőteljes áriával ünnepelte, hogy szüleiben rögtön tudatosult a felismerés: nem fog beállni a szája. És a bölcs ősök meglátása beigazolódott. A kisiskolás Bianka szavalóversenyek és paradicsomi Ki mit tud vetélkedők rendszeres látogatójává vált. Jelenlegi állapotában pedig jazz-balettozik, és szorgalmasan próbálja kivágni a magas C-t. Így tökéletes alanynak bizonyult a jelöltségre. Reméljük, ezt Ti is felismeritek, és voksaitokat Bianka és a 12. C mellett teszitek le!

Minden évfolyamban van olyan osztály, akiről csak úgy néha-néha beszélnek, említik, hogy „vannak”, de igazából senki sem tud róla semmit. Alighanem a 12. D egy ilyen furcsa torzszülött. Van itt minden, mint a búcsúban, ugye. Valószínűleg jelöltünket, Szepesi Rolandot ismeritek, mint „az a vicces táncos gyerek, tudod”, vagy „múltkor cigiztem vele”, persze kevesen tudják, hogy osztályunk egyik, ha nem a legkiemelkedőbb tanulója. Na jó, ezt tényleg kevesen tudják, de most kampány van, megy a fényezés, és hát valamikor meg kell köszönni, hogy meghívott engem erre-arra. Az osztályról annyit, hogy van itt gyulai és „nem

gyulai”, mert ugye a „vidéki” sértő lenne. Aztán van itt vicces, visszahúzódó, dumagép, aki gondolkodik beszéd előtt, okos, még okosabb, szép, még szebb, jó tanuló, még éppen tanuló, rocker, repper, diszkós, retrós. Az osztály félig fiú, félig lány, elsőben ez egy emberben is testet öltött, máig szeretettel vegyes derűvel az arcunkon emlékezünk vissza rá. A végletek osztálya vagyunk, olyan szinten, hogy a teljes, dolgozat előtti anarchiából, kapuzárási pánikból el tudunk jutni pár óra alatt a nirvánába egy kellemesen megnyugtató

lyukasóra keretében. Egyébként egy mindennapos tanóra folyamán (amire többnyire késve, vagy nem érkezünk meg) általában vagy „nagyon akarunk válaszolni, de nem jelentkezünk, csak mondjuk”, vagy rettegünk, és lesütött szemekkel figyeljük cipőnk sarkát. Persze ha nagyon kell, összekapjuk mi magunkat, nem csak „– lesz kettesed? – hát remélem”-típusú párbeszédek vannak itt. Lessétek meg a filmet, a Piszkos 12. D-t aztán majd ránk szavazni, mert valahol legbelül te is egy tizenkettőD vagy, és nagyon szereted az amerikai sablonokat, szóval mentsd meg a világot velünk, szerezd meg a csajt (vagy pasit, kinek hogy), és ne szalaszd el életed eddigi legnagyobb lehetőségét. Vagy csak simán szavazz ránk! Na, pá!

A 13. E osztály kampánya

Az „első nulladik”, a prototípus osztály jelöltje, Nagy Gábor, aki (Boros tanár úr megfogalmazásában) a „földi Paradicsomban” lakik. Szereti a jó zenéket, ő maga is dobol. Emellett a suli (nem túlzás) egyik legjobb kosarasa, matekfakos, 43-as lába van, és a száját csak jellegzetes, leírhatatlanul egyedi nevetésekor nyitja nagyra. (XD) Ő a mi jelöltünk, a 13. E osztály és mindenki Pogácsája.

Ha egy szóval kéne leírnom azt, hogy mire épül a kampányunk, ezt a szót használnám: BULI! Ha kicsit bővebben kéne magam és a kampányunk jellemzőit kifejezni, akkor így fogalmaznék: olyan kampánnyal készülünk 17-ére, hogy ha egyszer lelátogatsz hozzánk a földszintre, a termünkbe (az E clubba), ne jusson eszedbe az, hogy más szinteket is meglátogass. Ehhez, úgy gondolom, elég ízelítő lesz a keddi kampányfilm-vetítés, ahol először bizonyosodhatsz meg arról, hogy Pogira érdemes szavaznod. S ha már

a kampányfilmnél tartunk, elárulok pár kulisszatitkot. Pogi – egy tévéműsor hatására – nehézségek árán, nem kis szerencsével összehozza a No.1 bandát. Na, de nem akármilyen ez a csapat – a világ leghíresebb lánybandája. (XD) Ennyit előzetesen a filmről. Remélem, elég szórakoztatónak tűnik ahhoz, hogy később a tornateremben előadott kampányműsorunkat is megtekintsétek, ahol a lánybandával készített élő interjút és a banda életének további (elárulom: izgalmas, fordulatos és poénos) történéseit követheted nyomon.

A 13. E kampányának legfőbb célja, (amint azt már fent is említettem) a jó buli, a szavazók kegyeinek elnyerése, és olyan bizalom Pogi felé, amit egy diákigazgató-jelöltnek kötelezően meg kell szereznie. Olyan bizalom, amit az osztálya, az osztályunk vetett belé, amikor jelöltnek választottuk. Ennek elérése érdekében minden programunkat nagy odaadással és mértéktelen KÉKséggel hoztuk össze. Igen, kékséggel, ugyanis az „osztály színe” a kampány ideje alatt a kék lesz. Ez visszaköszön majd a pólónkon, a termünkön, és a földszint egészében.

Producerek

Hát ez mi? Egy ehhez hasonló kérdés merült fel bennem, amikor a barátnőmmel eldöntöttük, hogy ha majd az őszi szünetben Pesten leszünk, legyen némi kultúra is. És végül a Producerek című színdarab (egész pontosan musical) mellett voksoltunk.

Elöljáróban persze nem árt néhány dologgal tisztában lenni. Az alapsztori az, hogy Max Bialystock (akit Gálvölgyi János alakított), az egykori nagy Broadway-producer nemes egyszerűséggel a csőd szélén áll. Művei egytől egyig elbuktak, pénze gyakorlatilag nincs, kilátástalan a helyzete, ám egy nap Leo Bloom (Sándor Dávid), a könyvelője rájön, hogy minden nagy sikerhez képest egy óriási bukás még nagyobb pénzt hozhat a kasszára. Nincs más hátra (mint előre), meg kell találni a legrosszabb produkciót egyenesen Németországból, a Hitler tavaszát, szerződtetni a leggyengébb rendezőt, azaz Roger De Bries-t (Galbenisz Tomasz). Ha megvan a legrosszabb darab, leggyengébb rendező, a legpocsékabb szereplők, akkor látszólag minden megvan ahhoz, hogy totális bukás legyen az egészből. De hát túl egyszerű lenne, ha minden ilyen simán menne...

Már amikor beléptem a színházba, olyan légkör fogadott, amit nehéz leírni. Az ilyet tapasztalni kell. Nagyon szép hely a Madách Színház. Bár fura volt, hogy fent, a függöny tetejénél volt egy vetítő, ami az angolul tudó külföldieknek akart segíteni, de szerintem így nyakizomgörcsöt kaphattak, akik nézték, mivel a lényeg lent volt a színpadon. A bemutatóról pedig: az agyamat majd' eldobtam. Remek poénok, nagyszerű zene, a koreográfiáról már nem is beszélve. A Gálvölgyi-Sándor duó hatalmasat alakított, de a többi szereplőről is csak elismerően tudok beszélni. Galbenisz Tomasz, Barabás Kis Zoltán, aki a Hitler Tavaszát kitalálta (a musicalban Franz Liebkind), Lippai László (Carmen Ghia), Roger segítője, Ladinek Judit, aki Ulla Jansen, Johnson, Mellberg, Shansen, Tomasson (és még megannyi svéd családnév...) szerepében volt látható, és persze azok, akik nélkül nem lehetett volna ilyen jó, nevetésekben gazdag esténk.

Ezek után bátran merem kijelenteni: akinek kedve támadt hozzá, és lesz ideje, egyszer nézze meg ezt a remek musicalt. Mi több, DVD-n is beszerezhető a külföldi változata. De ha valaki itthon, valamelyik nagyobb színházban megnézi, garantáltan dőlni fog a nevetéstől. Mai napig felidéződik bennem néhány emlékezetes dallam, jelenet. Mestermunka. Nincs jobb szó. Legalábbis én nem találok.

Hajdu Árpád (11. B)

Bodies, a kiállítás

A Szemfüles lapjain gyakran találkozhatunk kollégiumi programokkal. Most a Budapestre tett kirándulásról olvashattok egy cikket.

Biztosan sokan hallottak már a Bodies című kiállításról, ami jelenleg Budapesten tekinthető meg. A tárlat New York-i, londoni, washingtoni, mexikóvárosi, amszterdami és prágai sikere után érkezett meg kis hazánk fővárosába. Mi egy kolis kirándulás keretein belül látogattuk meg, és be kell valljuk: fantasztikus!

Először kicsit ódzkodtunk tőle, mivel a preparátumok valódi emberi testek, melyeket egy egészen új eljárással „tartósítottak”, abból a célból, hogy a látogatók megcsodálhassák az emberi anatómiát – ám a „félelem” azonnal köddé vált, mihelyst lesétáltam a lépcsőn, és beléptem az első terembe. Itt néhány szervet tekinthetünk meg üvegbúra alatt. Odébb láthatjuk a kéz és a láb izmait. Ha tovább megyünk, szembetaláljuk magunkat egy kipreparált emberi testtel, amely meglepő módon szabadon van. Nincs rajta búra, ami elzárná a külvilágtól, így olyan közelről nézhetjük, amilyen közelről csak akarjuk. (A kiállított testekhez természetesen nem lehet hozzáérni.) Egyszerűen lenyűgöző volt látni az izmokat, inakat és szerveket. Az ember először el sem hiszi, hogy egy valódi emberi testtel áll szemben, annyira hihetetlen ez a gondolat. A kiállítás során találkozhatunk egy helyben álló, kosarazó, futballozó, futó, és még sok más pózban elhelyezkedő testtel. Megtekinthetünk több szervet is, egészségeseket és betegeket egyaránt. Láthatjuk az agyat, amely mellett ott van egy stroke-os (valójában agyvérzéses) agy keresztmetszete, és megfigyelhetjük milyen különbség van egy nem dohányzó ember és egy dohányos tüdeje között. Van egy terem, melyben megnézhetjük testünk teljes érrendszerét is. A legsokkolóbb helyiség a magzatokat bemutató részleg, ahova csak saját felelősségére léphet be az ember. Megnézhetjük még az ember és a bálna bordái, illetve csigolyái közötti méretbeli különbséget. Mit is mondhatnék? Nőnünk kell még. A kiállítás végén, egy pultnál kézbe vehetjük egy igazi emberi agy egy igazi darabját. Igen bizarr és furcsa érzés. Eztán egy kis ajándékboltot találhatunk, ahol pólókat, kis szobrokat és más, a kiállítással kapcsolatos emléktárgyakat vásárolhatunk. Hogyha végeztünk a boltban, ne felejtsünk el írni a tárlat végén lévő emlékkönyvbe.

Mindent összevetve, remek kiállítás a Bodies. A tárlat sajnos csak december 31-ig lesz Magyarországon, a WAM Design Centerben a Király utca 26. alatt. Az árak is igen kedvezőek. A diákjegy 2500 Ft hétköznap, 3000 hétvégén, illetve ünnepnapokon. Én úgy vélem, megéri kifizetni ezt az pénzt ezért a felejthetetlen élményért. Ha valaki többet szeretne megtudni a kiállításról, a kiállítás helyszínéről vagy a jegyárakról, keresse fel a http:/www.bodiesbudapest.hu/hu weboldalt.

Amíg a csoport egyik fele a kiállításon bővítette biológiai ismereteit, addig közel 20 kollégista a Szépművészeti Múzeum Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című kiállítását látogatta meg. A tárlat, amely az egyiptomi fáraókor utolsó virágkorát ismerteti meg közelebbről a vendégekkel, december 7-ig tekinthető meg a múzeumban. A kiállítás tárgyai többek között a British Múzeumból és a párizsi Louvre-ból érkeztek.

A tárlaton kiállított szobrok, sztélék, koporsók és egyéb sírfelszerelési tárgyak segítségével a történelem egyik legizgalmasabb korszakával ismerkedhettünk meg. Tiszta szívből ajánlom mindenkinek, aki kicsit jobban érdeklődik a történelem ezen korszaka iránt.

Reméljük, máskor is lesznek még ilyen élménnyel teli kollégiumi kirándulások, és ezúton is szeretnénk megköszönni nevelőinknek ezt az izgalmas napot.

Csató József , Sutya Miklós (10. A)

Gondolatok az élet dolgairól

Az élet folyamatos visszaszámlálás! Úgy gondolok az életre, mint egy nagy stopperórára. Csakhogy ez az óra visszafelé pörög! Születésünktől kezdve megadatott nekünk egy bizonyos idő, amit nem ismer más, mint a stopperóra. Az óra pedig csak pörög-pörög kegyetlenül visszafelé, attól a perctől fogva, amikor elhagytuk az anyai méh biztonságát, egészen addig a percig, amikor majd végleg leáll… Az élet áldásos, hiszen nem tudjuk, mikor jön el ez a perc… legalábbis a legtöbb alkalommal. Ma már az orvostudomány eléggé fejlett ahhoz, hogy meg tudja állapítani, ha már nincsen sok hátra. De vajon etikus dolog-e ezt közölni egy beteggel. Az orvosok folyton azt hajtogatják: „joga van tudni!” Én viszont azt mondom: „joga van nem tudni!” Az érzés, amikor közlik veled, hogy egy időzített bomba vagy, semmihez sem fogható. Hirtelen minden fontossá válik… egy pohár víz, vagy csupán a friss levegő. Az emberek egy része ezután elkezd utazni, vásárolni, megpróbálja bepótolni az elvesztegetett időt. Mások pedig… összeomlanak. Az óra pedig csak pörög-pörög kegyetlenül visszafelé… Én jelenleg 16 éves vagyok, az öreg nénik és bácsik pedig folyton azt mondják: „annyi időd van még!” Azonban az idő, mint minden más is, relatív dolog. Kiszámíthatatlan, a mindennapok fogaskereke pedig lassanként felőröl. Gondoljuk csak bele… Hétfőn már elszörnyülködünk, ha pénteken dolgozatot kell írnunk, mégis úgy vagyunk vele, hogy még van időnk. Emellett pedig minden nap, egymás után megannyi kihívást kell kiállnunk, annyi mindent kell tennünk, hogy mire észbe kapunk, már csütörtök este van, és mi kifutottunk az időből. Hasonlóan képzelem el az életet, és hasonlóan állok a „Még annyi időd van!” mondatokhoz is. Az óra pedig csak pörög-pörög kegyetlenül visszafelé…

Bálint Gyula István (11. C)

Érti és kérdi

Életben a lét, éslétben az élet,s hogy mi ennek értelme?azt jogosan kérded.

Mert mint lelkünk a testben,sokak vagyunk a kevesebben,és kevésbé tudunk jobban,nappal, mint álmunkban...

Rálelni a létre,kicsiben egészre,s vakon vesszük észre,belezavarodtunk.., az egészbe.

Mert sokat szoktunk gondolni,keveset megfontolni,de többet okoskodni, de az eredmény,hogy csak kevesen tudunk IGAZÁN GONDOLNI!

Béres Sándor (9. B)

?

30Y – No.4.

2008. októberében megjelent a várva várt új 30Y lemez, a No.4. Az album címével azt szeretné hangsúlyozni a zenekar, hogy a 2004-es Egy perccel tovább koncertlemezüket tartják az első nagylemeznek.

A 30Y nevű pécsi alternatív-pop-rock formáció 2000-ben alakult, és a nevét egy szombathelyi buszjárattól kölcsönözte. A zenekart a Beck Zoltán (ének, gitár), Beck László (dob, vokál) és Sárközy Zoltán (billentyűs hangszerek, vokál) alapították. Varga Ádám (basszusgitár, vokál) egy üzenőfalas hirdetésen keresztül került a bandába, és ő hozta magával Gradvolt Endrét (gitár) is. Kezdetben csak koncertzenekarként működtek, nem terveztek albumokat. 2004-ben jött az áttörés: az első, már említett nagylemez. A zenekar elindult azon a bizonyos rögös úton, és most ott tartunk, hogy a negyedik lemezről már egy iskolai lapban is olvashatunk.

A No.4. nem olyan „könnyen emészthető”, mint az előzőek voltak, időbe telt, míg megszoktam, megértettem, de most már szeretem. Az elsőre feltűnik, hogy sokkal teltebb a hangzásvilág, köszönhetően annak, hogy talán most tudták a legjobb körülmények között rögzíteni a lemezt, valamint új hangszereket (fúvósok) és hangokat (pl. fütyülés) vetettek be.

Az első szám az albumon a tiszta zongorával induló Hajóra szállt című dal, ami zeneileg könnyed, ugyanakkor a szöveg a civilizációtól megfáradtságot tükrözi. Ezt követi a Felhő című slágergyanús dal, amiből az első klip készült. Ismét egy könnyed lazulós, mélázgatós szám, amit szinte bármikor meghallgathat az ember, nekem az egyik kedvencem. A harmadik szám a Gyújtósnak jó. Itt hallható például a trombita, ami eddig nem volt jellemző a 30Y-ra. A szövegből csak ennyit szeretnék kiemelni: „Nézem, hogy a füstnek az ég a rajztáblája. / A kertünk végében van az ég határa.” Engem nagyon megfogott. Ezt követi két „családi dal”, a Dajkák meséje és a Rubikernő. Az előbbi egy nem annyira tökéletes, de valódi, az utóbbi, pedig egy kitalált, szép, bánat és bűnnélküli család képét vázolja. A Kutyák meg emberek és a Karambol igazi zúzós, bulizós, ugrálós számok. A Karambolban ráadásul egy nagyon ügyes kis fordulat van, amikor a dal vége felé leugrik a „lemezlejátszó tűje”, és az addigi zúzást felszabadult trombitaszóló váltja fel. A két legkeményebb szám közé beékelték a talán leglíraibb dalukat, a korábbi Szentimentáléról már ismert Azt hittem, érdemest, amiben Beck Zoli az álmokból kiábrándulásról énekel. A Szenes című laza, bulizós dalban megemlékeznek a pécsi egyetemisták kedvelt helyéről – a refrént pedig mindenki úgy értelmezi, ahogy gondolja. Az Olyan csak olyanról nem tudom eldönteni, hogy szomorú vagy boldog, netán szerelmes vagy csalódott, mindenesetre: kellemes kis dal, amelyben újra feltűnik a trombita. A lemezt egy óriás és egy törpe szám zárja. Az óriás a majdnem nyolc perces Kifelé nem, befelé nem, amely tökéletesen illik a mostani, késő őszi időjáráshoz; a törpe az alig másfél perces Kerticsap, ami, valószínűleg a trombitának köszönhetően, szépen fejezi be az albumot.

Összességében szerintem egy jól sikerült anyag az új 30Y, jó szövegekkel és jó zenével. Persze ne várjon senki se Hendrix-féle szólókat, Chopin-féle zongorajátékot vagy slipknotos őrült dobot, mert ez nem olyan. Ez az „egyszerű, de nagyszerű” kategória, lehet szeretni és nem szeretni – meghallgatni viszont mindenképp érdemes.

Szabó Dávid (11. B)

Kiadja az Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Szűcs Levente Igazgató úrSzerkesztette Kiss LászlóBorítóterv és megvalósítás Szabó Soma GergelyTördelte Tóth Máté

Köszönjük, hogy adományával támogatta az éhező kollégisták élelmezését!

Címjegyzék

FőcímHagyományt teremtettünk(?) Nézzük: Ki mit tud?Budrio testközelből 12 A12 B 12 C12 D 13 EProducerek VendégtestekGondolatok No. 4Tartalom és stáblista