HAHNER PÉTER

A bécsi kongresszus

Az 1919–20-ban kötött Párizs környéki béke-szerződések nem bizonyultak különösebben ered-ményesnek, hiszen nem sikerült tartós békét biztosítaniuk. Felvetődik a kérdés, hogy vajon azeurópai történelem korábbi békeszerződései tar-tósabbak voltak-e. Az 1648-as vesztfáliai béke-kötések után a spanyol–francia háború folytató-

dott, tizenegy év múlva a pireneusi béke zárta le,de hat év múlva máris újabb spanyol–francia há-borúra került sor. A spanyol örökösödési háborútlezáró utrechti, rastatti és badeni békékkel(1713–14) Nyugat-Európában mindössze negyedszázadra sikerült elkerülni a tartósabbkonfliktusokat. Volt azonban az európai törté -

lipcsei csata után, amely meg -sem misítette I. Napóleon biro-dalmát, a nagyhatalmak ve-

zető politikusai elhatározták, hogy eu-rópai kongresszusnak kell rendeznie akormányaik által vitatott kérdéseket.Az 1814-es, első párizsi békeszerződés-ben ennek helyszínét is kijelölték.1814 szeptemberétől mintegy száz -ezer külföldi vendég árasztotta el aHabsburg Birodalom 250 000 lakosúfővárosát, több mint kétszáz államotés fejedelmi családot képviselve.

A KÖZJOG NEVÉBEN

Klemens Wenzel Lothar von Metter-nich herceg, az Osztrák Császárság kül-ügyminisztere volt a házigazda, akiarra törekedett, hogy számtalan dísz-szemlével, koncerttel, színházi előadás-sal, ünnepséggel és bállal szórakoz-tassa vendégeit. Mégsem jellemezhet-jük a történteket az öreg Ligne hercegoly sokszor felidézett megjegyzésével:„A kongresszus nem halad, hanem tán-col.” A bécsi kongresszus nagyon is ko-moly munkát végzett.

A nagyhatalmak céljait nem voltkönnyű összeegyeztetni. Metternichminél nagyobb befolyást kívánt bizto-sítani az Osztrák Császárság számáraa német államokban és Itáliában. I. Sán -dor orosz cár nagylelkűen és liberáli-san bánt a vesztes Franciaországgal, viszont minden lengyel területet a bi-rodalmához akart csatolni. A poroszdiplomácia támogatta ezt, abban a re-ményben, hogy megkapja Szászorszá-got (a szász király ugyanis a FranciaCsászárság összeomlásáig Napóleonszövetségese maradt). A brit külügymi-niszter, Castlereagh őrgróf célja a ha-talmi egyensúly helyreállítása volt, ésmegerősített államokkal kívánta körül-venni Franciaországot, hogy az ne za-varhassa meg újra az európai békét.Ennek érdekében kész volt visszaszol-gáltatni korábbi tulajdonosaiknak a há-borúk során elfoglalt gyarmatok egyrészét. Az 1812-ben kirobbant ameri-kai–brit háború azonban egy ideigmég lekötötte a brit kormányt.

XVIII. Lajos francia királynak és kül-ügyminiszterének, Charles-Maurice deTalleyrand-nak a fő célja az volt, hogya legyőzött Franciaország visszatérhes-sen a nagyhatalmak közé. Szívesenmegakadályozták volna, hogy Porosz-ország bekebelezze Szászországot,Oroszország pedig Lengyelországot, shogy a Habsburgok túlságosan nagy

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 123

A táncoló kongresszus.Forceval metszete, 1815

4∞&£∞∞§£™4∞&£∞∞§£™

nelemben egy olyan békekongresszus, amelynekaláírói csaknem negyven évre biztosítani tudták a békét, és nagyobb háborúra csupán száz év múlvakerült sor államaik között. Ez volt a bécsi kong-resszus, amelyet a 19. század nacionalista történet -írói oly gyakran kritizáltak – s csak a 20. század kétvilágháborúja után ismerték el eredményeit.

A

befolyásra tegyenek szert Itáliában. Eza program lehetővé tette, hogy Talley-rand a brit delegációhoz közeledjen, sközösen lépjenek fel a fontosabb vitáksorán.

A négy győztes nagyhatalom arra tö -rekedett, hogy a legfontosabb kérdése-ket a többi delegáció megkérdezésenélkül oldják meg. Talleyrand-nak azon -ban (Duff Cooper megfogalmazásaszerint) „sikerült a lábát odafeszítenieEurópa parlamentjének ajtaja és a kü-szöb közé”. Amikor szeptember 30-ána négy nagyhatalom delegációjának ve-

zetői a spanyol követtel együtt meg-hívták Metternich dolgozószobájába,hangot adott meglepetésének, hogynem látja ott a svéd és a portugálnagykövetet, holott ők is aláírták a pá-rizsi békeszerződést. Majd aziránt ér-deklődött, miért emlegetnek „szövet-ségeseket” a diplomáciai iratokban.„Szövetséges hatalmak? Ki ellen? Márnem Napóleon ellen; ő Elba szigeténvan. Nem Franciaország ellen; velebékét kötöttek. Nem a francia királyellen; ő a tartós béke záloga. Uraim,beszéljünk őszintén: ha még vannakszövetséges hatalmak, akkor én itt fe-lesleges vagyok!”

Végül Talleyrand feltette a legkényel-metlenebb kérdést: milyen jogon készí-tették el a diplomáciai protokollt akongresszus október 1-jére időzített hi-vatalos megnyitása előtt? „Ha néhánykiváltságos állam diktatórikus hatal-mat kíván gyakorolni a kongresszus fe-

lett, ahogy már beszélik, meg kell mon-danom, hogy nem fogadhatok el sem-milyen legfelsőbb hatalmat e gyűlésben,s nem foglalkozhatok semmilyen javas-latával sem.” Ügyes fellépésével Talley-rand elérte, hogy ezután a francia és aspanyol nagykövetet is meghívják afontosabb tárgyalásokra, s az október12-i jelentést már nem négy, hanemnyolc hatalom képviselői tették közzé.Persze a négy nagyhatalom képviselőiezután is tartottak titkos tanácskozá-sokat, s bár néha meghívták a francia,spanyol, svéd és portugál nagykövete-ket, a legfontosabb döntéseket a „né-gyes bizottságban” hozták meg.

A nagyhatalmak közötti konfliktustaz orosz és porosz kormány törekvéseiváltották ki. Talleyrand kiállt Napóleonutolsó szövetségese, I. Frigyes Ágostszász király mellett, s a konfliktustolyan színben tüntette fel, hogy ter-jeszkedési igényével Poroszország ura-lomra tör a német államok, Oroszor-szág pedig egész Európa felett. Majdazt követelte, mondják ki, hogy a kong-resszust a közjog elveinek megfelelőenszervezik meg. Hogy mit értett a „köz-jog” fogalmán, azt Talleyrand a franciadiplomaták számára készített utasítá-sokban fogalmazta meg: „Európa nem-zetei egyáltalán nemcsak az erkölcsivagy a természeti törvény szerint élnek,hanem olyan törvény szerint is, ame-lyet maguknak készítettek, s amelyszankcióval sújtja megszegőit. E tör-vényt egyetemesen és kölcsönösen tisz-teletben tartott írásos egyezményekvagy folyamatos gyakorlat hozza létre,mindig a kifejezett vagy hallgatólagoskölcsönös egyetértésen alapul, és min-denki számára kötelező. Ez a közjog.”

Jean-Baptiste Duroselle, a nemzet-közi kapcsolatok egyik legtekintélye-sebb francia szakértője így értékelteTalleyrand idézett megállapítását:„Talán nem is lehet ennél nyomatéko-sabban képviselni azt a felfogást, hogylétezik egy alapvető európai szolidari-tás, és hogy ez a legitimitáson és egyen-súlyon alapuló szolidaritás a béke leg-biztosabb záloga.” Thierry Lentz fran-cia történész pedig arra hívta fel a fi-gyelmet, hogy a bécsi kongresszus ótaeltelt kétszáz év során „a Talleyrandáltal a porosz meghatalmazottak ar-cába vágott közjog eszméje egyre job-ban megerősödött, s egyre pontosabbtartalmat kapott. […] Bécsben a népekjogának komplex és kusza fogalmátóleljutottak a kollektív akaraton alapulóés az egyensúlyt megőrző, modernnemzetközi jog kezdeményéig.”

124 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

Bonaparte Napóleon 1797. április 18-án előzetes békét ír alá a Habsburg Birodalommal Leobenben. Guillaume Guillon-Lethière festménye, 18054 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

A nagyhatalmak konfliktusa azon-ban annyira kiéleződött, hogy 1815. ja-nuár 3-án Talleyrand a brit és az oszt-rák külügyminiszterrel titkos szövet-ségi szerződést írt alá, melybe szükségesetén Bajorországot, Hollandiát ésHannovert is bevonták volna. Még egykatonai bizottságot is létrehoztak. Ezjelentős sikernek számított egy hábo-rúban vesztes ország diplomatája ré-széről. Mindazonáltal a külügyminisz-ter kissé eltúlozta saját sikereit, amikorjanuár 4-én azt írta XVIII. Lajosnak,hogy „Felség, a koalíció mindörökre fel-bomlott”. Nagy-Britannia és a HabsburgBirodalom számára ugyanis e szerző-dés nem volt más, mint „blöff”, enged-mények kikényszerítésére szolgáló esz-köz. Persze a francia kormányzat is„blöffölt”, hiszen egyáltalán nem tudtavolna felszerelni azt a 150 000 katonát,akit a szerződés szerint hadba kellettvolna vetnie. A konfliktust Nagy-Britan-nia újabb győzelme zárta le. Amikormegérkezett a hír, hogy a Gentben1814. december 24-én megkötött béke-

szerződéssel véget ért az amerikai–britháború, s ezzel a brit haderő felszaba-dult, az orosz és a porosz kormány isbelátta, hogy engednie kell.

AZ EGYSÉGHELYREÁLLÍTÓJA

Februárban rendkívüli felhatalmazás-sal Bécsbe érkezett „őfelsége első telj-hatalmú megbízottja”, Wellington her-cege, s az ő közreműködésével sikerültkompromisszumot kötni. A szász ki-rály megtarthatta országa 40%-át, aporosz állam pedig a Rajnánál kapottkárpótlást. Az egykori Lengyelországnem került teljesen orosz kézre, terü-letéből Poroszország és a Habsburg Bi-rodalom is megtarthatott bizonyostartományokat. S miután Oroszországés Poroszország engedett, szóba semkerült többé a hármas szövetség terve.Talleyrand tehát nem szétbomlasz-totta a koalíciót, hanem önkéntelenülis segített a tagjainak leküzdeni a

belső válságot. Csak annyit sikerült el-érnie a francia kormány céljai közül,hogy Poroszország nem kapta megegész Szászországot, a Szárd Királysá-got megerősítették, Napóleon egykorimarsallja, Joachim Murat nápolyi ki-rályságát viszont nem.

A nápolyi kérdést Napóleon vissza-térése oldotta meg. 1815. március 7-revirradó éjszaka Metternich megkaptaa livornói konzul levelét, melyben ér-tesítették, hogy Napóleon megszököttElbáról. A türelmetlen Murat már Na-póleon szökése előtt is leveleket kül-dött Elba szigetére, majd miután tudo-mást szerzett a történtekről, meghir-dette Itália egyesítésének programját,

A három monarcha szövetsége 1814-benBécsben: III. Frigyes Vilmos porosz király,

I. Ferenc osztrák császár és I. Sándor orosz cár. Johann Nepomuch Höchle

után Franz Wolf metszete

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

és március 18-án hadat üzent a Habs-burg Birodalomnak. Elfoglalta Rómát,Bolognát, Modenát, Ferrarát, de május3-án az osztrákok Tolentinónál legyőz-ték. A bécsi kongresszus visszaültettea nápolyi trónra Bourbon Ferdinándot,aki a következő évtől I. Ferdinándnéven a Két Szicília királyának címez-tette magát. Murat néhány hónapmúlva visszatért Dél-Itáliába, de elfog-ták és agyonlőtték.

Ha Napóleon megvárta volna abécsi kongresszus szétoszlását, lon-doni, berlini, bécsi és szentpéterváriellenfelei sokkal lassabban tudtakvolna reagálni szökésének hírére, éssokkal nehezebben tudták volna össze-hangolni lépéseiket. Így azonban Tal-leyrand azonnali mozgósítást sürge-tett, hogy ne vádolhassák cinkosság-gal. A nyolc hatalom bizottságávalmárcius 13-án elfogadtatta a követ-kező nyilatkozatot: „Megszegve azegyezményt, amely szerint Elba szige-tén telepedhetett le, Buonaparte meg-semmisítette az egyetlen legális címet,amely létezését biztosította. Franciaor-szágban felbukkanva a zavargások ésa felfordulás terveivel önmagát fosz-totta meg a törvények védelmétől, ésaz egész világegyetem előtt kinyilvání-totta, hogy sem békét, sem fegyverszü-netet nem lehet kötni vele. […] A hatal-mak ezért kimondják, hogy NapoléonBuonaparte kívül helyezte magát a pol-gári és társadalmi kapcsolatokon, és át-adta magát a nyilvános megtorlásnak,mint a világ nyugalmának megzava-rója és ellensége. Ugyanakkor azt is ki-mondják, hogy szilárdan elhatároztákaz 1814. május 30-i párizsi szerződésérintetlen fenntartását…”

Napóleon tehát visszatérésével hely-reállította a bécsi kongresszus egysé-gét. Talleyrand valamennyi Bonapartetörvényen kívül helyezését szerettevolna biztosítani, hogy a hatalmakezzel elkötelezzék magukat XVIII.Lajos mellett. Metternich azonban acsászárra korlátozta a büntetést, hogyne zárják ki Mária Lujza régensségé-nek (és az osztrák befolyás megnöve-lésének) lehetőségét.

Napóleon visszatérése alaposanmegnehezítette Talleyrand helyzetétBécsben, ezért javasolta éppen ő, hogyhelyezzék törvényen kívül az egykori

francia császárt. A diplomatákat meg-lehetősen felháborította, hogy XVIII.Lajos újra csak elmenekülni volt képesországából. Sándor cár nyíltan arrólbeszélt, hogy ha a Bourbonok idősebbága nem tudja megőrizni királyi rang-ját, akkor Orléans hercegét (a majdaniLajos Fülöpöt), az ifjabb ág képviselő-jét kellene trónra ültetni. Talleyrandmár csak egy száműzött kormánytképviselt Bécsben, helyzete meggyen-gült, s ezért egyelőre arra sem tudtarávenni a nagyhatalmakat, hogy állja-nak ki XVIII. Lajos mellett. A hadmű-veletek megbeszélésétől a francia de-legáció távol tartotta magát, mert tag-jai úgy érezték, bármennyire is elítélikNapóleont, nem vehetnek részt a ha-zájuk ellen irányuló akciók tervezésé-ben. Párizsban pedig Napóleon közzé-tette az addig titokban tartott, 1815.

január 3-án aláírt francia–brit–osztrákszövetségi szerződés szövegét, amelyalaposan felháborította az orosz és po-rosz diplomatákat.

Bár Napóleon miatt az egész rende-zés veszélybe került, a kongresszusfolytatta munkáját. Talleyrand javasla-tára szabályozták a diplomáciai proto-koll normáit, s ezzel lefektették egy újnemzetközi jog alapjait. Biztosítottáka szabad hajózást a több államotérintő európai folyókon, s ezzel meg-könnyítették a kereskedelmet. Ennekvolt köszönhető, hogy az 1831-es ma-inzi konvencióval létrehozták az állam-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 127

A bécsi kongresszus helyreállítja a békétés a szabadságot Európában

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

I. Ferenc osztrák császár. Johann PeterKrafft festménye, 18164 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

közi Rajnai Központi Bizottságot a ha-józás szabályozására. Charles Zorgibefrancia történész szerint „így jött létre,egyelőre kezdetleges és szimbolikus for-mában az első azok közül az államköziszervezetek közül, amelyek száz évmúlva túllépnek majd a klasszikus dip-lomácián. A kongresszus ugyanakkornemcsak államközi kapcsolatokkal fog-lalkozott, hanem megvitatta az álla-mok belpolitikája szempontjából jelen-tős, nemzetek feletti kérdéseket is, nem-zetközi jogállamiságra törekedve. […]Anglia fel akarta számolni a rabszolga-kereskedelmet, de az egyetértő álla-moknak – Ausztriának, Poroszország-nak, Oroszországnak – nem voltakgyarmataik, a közvetlenül érintett álla -mok pedig – Portugália, Spanyol -ország, Franciaország – nem adtak po-zitív választ, és öt-nyolc év haladékotkértek, hogy bevezessék a tilalmat. Azá ró okmány csak elvi nyilatkozatrakorlá to zódott.”

A százhuszonegy cikkelyből álló zá-róokmányt 1815. június 9-én írták alá.(Az államfők közül csak a pápa és aszultán nem volt hajlandó erre.) A le-győzött Franciaországgal igen nagylel-kűnek bizonyultak: még a Napóleonvisszatérése után megkötött másodikpárizsi békében is csupán jelentéktelenterületveszteségeket szenvedett 1792-es határaihoz képest. A francia terjesz-kedést a brit terveknek megfelelően aszomszédos államok megerősítésévelkívánták megakadályozni. Hollandiamegkapta Belgiumot, s felvehette azEgyesült Németalföldi Királyság nevet.Svájcnak örökös semlegességet bizto-sítottak. A Szárd Királyság területét Sa-voyával, Nizzával és Genovával növel-ték meg. Svédország annektálhattaNorvégiát. A Franciaországgal szomszé-dos rajnai német területeket pedig azerős Poroszországhoz csatolták.

A győztes nagyhatalmak kielégít-hették területi igényeiket. Poroszor-szág az említett tartományok mellettmegkapta Észak-Szászországot, Svéd-Pomerániát, valamint a Lengyelországelső és második felosztása során általamegszerzett területeket. A HabsburgBirodalom minden elvesztett birtokátvisszakapta, s mivel Belgiumról lemon-dott, itáliai és adriai tartományokkalkárpótolták (Lombardia, Velence, Iszt-ria, Dalmácia). Oroszország megkaptaBesszarábiát, Finnországot, valaminta Varsói Hercegséget más lengyel terü-letekkel. Nagy-Britannia tengeri fölé-nyét és kereskedelmi érdekeit biztosí-totta egyes elfoglalt gyarmatok meg-

tartásával (Málta, Ceylon, Fokföld, Hel-goland, Jón-szigetek, Guyana, Tobago,Saint-Lucia). Visszakapta Hannovert is,királyi családja ősi birtokát.

A rendezés vesztesei a független-ségre törekvő lengyelek, valamint azegységes államról álmodozó olaszok ésnémetek voltak. Létrehoztak egy libe-rális alkotmánnyal rendelkező, 127 000km2-es Lengyel Királyságot 3,3 millió

lakossal, amelyet a lengyelek megve-tően csak Kongresówka (Kongresz-szuska) néven emlegettek. Krakkót ön-álló köztársasággá nyilvánították, Sán-dor cár lett a Kongresszusi Lengyelor-szág „alkotmányos királya”, a hárommegszálló nagyhatalom pedig Krakkóvédnöke. Vagyis 1815-ben több lengyelkerült orosz uralom alá, mint a korábbifelosztások idején, s Oroszország to-vábbnyomult nyugat felé: megtartottaaz 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben be-kebelezett területeket, Lengyel Király-ság néven pedig megszerezte az akko-riban porosz és osztrák kézre kerülttartományok egy részét is.

A Német-római Birodalom helyénlétrehozott Német Szövetséget pedig34 fejedelemség és 4 szabad város al-kotta. Mivel így a Habsburg uralkodónémet befolyása csökkent, lehetővétették itáliai szerepének megnöveke-dését: a birodalomhoz csatolt Lombar-dián és Velencén kívül Toscanát, Mo-denát és Pármát is a Habsburg-dinasz-tia tagjai kapták meg. Nagy-Britanniaugyanis azt szerette volna, hogy azerős Habsburg Birodalom képessé vál-jon a nyugat felé irányuló orosz ter-jeszkedés feltartóztatására.

EGY SIKERESBÉKEKONGRESSZUS

Egyes francia történészek felrótták Tal-leyrand-nak, hogy engedte poroszkézbe juttatni a Rajna melletti németterületeket. Jean Orieux szerint arrakellett volna törekednie, hogy a fran-ciabarát szász király kapjon kárpótlásta Rajna mentén országáért, nem pediglehetővé tenni, hogy „a jénai csata ótagyűlölettől részeg nemzet [vagyis Po-roszország] megtelepedhetett kapuinkelőtt. […] Ismerjük a következménye-ket: Bismarck, Sadowa, Sedan, Elzász-Lotaringia annexiója, az 1914-es há-ború, Hitler. A legyilkolt Európa.”

Csakhogy enyhén szólva túlzás len -ne Talleyrand-t tenni felelőssé Porosz-ország gyors iparosodásáért, III. Napó-leon külpolitikai kudarcaiért és a 20.század két világháborújának borzal -

128 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

Klemens Venzer Lothar vonMetternich herceg 1814-ben. Thomas Lawrence festménye

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

A bécsi kongresszuson a feltételeket diktáló angol küldött: Arthur Wellesley,Wellington első hercege (1769–1852),

aki Waterloonál győzelmet aratott Napóleon felett

A bécsi kongresszus központi alakja:Talleyrand herceg (1754–1838).

A francia külügyminiszter egy legyőzöttállam képviselőjeként is nagyhatalmi

pozícióban tudta tartani Franciaországot.4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

mai ért. Ráadásul a brit kormány min-denképpen el akarta kerülni, hogy egyhagyományosan Franciaországot tá-mogató német fejedelem telepedhes-sen le a Rajna túloldalán. Wellingtonezt írta Castlereagh-nak: „Az a célunk,hogy a szász király Ausztria és Porosz-ország között maradjon, hogy megaka-dályozza a lehetséges konfliktust e kéthatalom között.” A brit kormány törek-vései ellen Talleyrand semmit sem te-hetett. Ráadásul sokan úgy vélekedtek1814—15-ben, hogy Poroszországotnem a Rajna-vidék, hanem a teljesSzászország birtokba vétele erősítettevolna meg igazán.

A kongresszus célja az európai békeés a nagyhatalmi egyensúly megterem-tése volt. Sok történész bírálta a bécsikongresszus résztvevőit, mert nem vet-tek tudomást a nemzetekről, nemzetitörekvésekről, hanem kizárólag az ál-lamokkal és uralkodókkal voltak haj-landók foglalkozni. Csakhogy az ő sze-mükben – Majoros István megfogalma-

zása szerint – „a nemzeti elv, a népszu-verenitás jelentette a rend, a hatalmiegyensúly felborulását, ezért nehéz lettvolna elvárni a kongresszustól, hogy akatasztrófát okozó elvet tegye ismét arendezés alapjává”.

Henry Kissinger azt hangsúlyoztadiplomáciatörténeti kötetében, hogyMetternich és vendégei tevékenységea nemzetközi kapcsolatok szempont-

jából rendkívül sikeresnek bizonyult.„A bécsi kongresszus után Európa ad-digi leghosszabb békés korszakát éltemeg. A nagyhatalmak között negyvenévig egyáltalán nem volt háború, és a[…] krími háborút követően továbbihatvan évig nem került sor kiterjedt há-borúra.” Ráadásul „ez a nemzetközirend, amelyet minden addigi és azótalétrehozott rendnél határozottabban ahatalmi egyensúly nevében alkottakmeg, paradox módon a legkevésbé tá-maszkodott fennmaradása érdekébenaz erő alkalmazására”.

A tartós béke soha nem látott gaz -da sági, társadalmi és kulturális fejlő-dést eredményezett a napóleoni hábo-rúk és az első világháború közötti év-században. A konzervatív és legitimistaelvek, melyeken a rendezés nyugodott,természetesen gyorsan elavultak, s a te-rületi rendezés sem volt különösebbentartós, a nagyhatalmi együtt működésszervezete, a nemzetközi kongresszu-sok és konferenciák rendszere azonbanmeglehetősen sikeresnek bizonyult.

Talleyrand-nak hatalmas szerepevolt abban, hogy létrejött ez a rend-szer, amelyben – Kissinger szavaival –„megkísérelték erkölcsi és jogi kötelé-kekkel enyhíteni a nemzetközi viszonyo-kat, ezáltal mérsékelni a nyers erőpoli-tikát”. Neki sikerült elfogadtatnia azt

Ünnepség a bécsi kongresszus alatt a lipcseicsata 1. évfordulója alkalmából a Práterben,1814. október 18. Franz Wolf és Johann Nepomuch Höchle festménye4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

74 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™A bécsi kongresszus döntéseit

tartalmazó mappa borítója

az elvet, mely szerint a veszteseknekis joguk van arra, hogy meghallgassákőket. Azt hangoztatta, hogy nem azideális és végső célok elérésére, nemtökéletes megoldásokra kell törekedni,hanem pragmatikus, optimális és meg-valósítható kompromisszumok elfo-gadtatására.

Ezt a nézetet Talleyrand így fogal-mazta meg XVIII. Lajoshoz írott leve-lében: „Mióta az elfogultságaikkal fel-hagyó hatalmak megérezték, hogy adolgok szilárd rendjének megalapításá-

hoz arra van szükség, hogy e rendbenminden állam megtalálja azokat az elő-nyöket, melyekre jogot formálhat, jóhi-szeműen azon tevékenykedtek, hogy va-lamennyi megkapja azt, amivel nemárthat másnak. E vállalkozás óriási volt.Az volt a célja, hogy kijavítsa, amit húsz -évnyi zűrzavar megsemmisített, hogyegyenlő bánásmóddal kiegyenlítse az el-lentmondásos érdekeket, hogy nagyobbelőnyökkel kárpótoljon a hátrányokért,s hogy a politikai intézmények és azerők eloszlása terén az abszolút tökéle-

tesség eszméjét alárendelje egy tartósbéke megalapításának.”

Vajon miért nem sikerült ugyan-ilyen tartós békét létrehozniuk valami-vel több mint száz év múlva egy másikeurópai békekongresszus résztvevői-nek? Mi akadályozta meg ebben az1919–1920-as párizsi békekonferenciahumanista eszméken nevelkedett és amodern tudományok minden eredmé-nyével rendelkező küldötteit? Erre akérdésre egyetlen szóval válaszolha-tunk: a demokrácia.

Bár a forradalmi és napóleoni hábo-rúkban legalább hárommillió katonaesett el, s a civil áldozatok száma isminden bizonnyal elérte az egymilliót,Európa uralkodóinak és az általuk ki-nevezett minisztereknek a bécsi kong-resszus idején egyáltalán nem kellett„elszámolniuk” a történtekkel alattva-lóik előtt. Sajnálkozhattak a háború ál-dozatainak nagy száma miatt, de senkisem kérte számon rajtuk, hogy miértkellett ilyen sok embernek meghalnia,és azt sem kellett bizonyítaniuk, hogya győzelem megért ekkora áldozatot.I. Sándor cár, I. Ferenc császár, Metter-nich, Wellington és Talleyrand arisztok-ratákhoz illő nagylelkűséggel viselked-hettek a legyőzöttekkel, kizárólag ahűvös észre hallgatva, mert senki semkövetelhetett tőlük más magatartást.

Száz-egynéhány év múlva azonbanegyrészt az áldozatok száma volt fel-mérhetetlenül nagyobb, másrészt pe -dig az államok már többé-kevésbé de-mokratikusan megválasztott politiku-sok és nem isteni jogra vagy öröklő-désre hivatkozó uralkodók irányításaalatt álltak. A választott vezetőknekpedig igazolniuk kellett a nacionalistagyűlölködéstől áthatott társadalmakelőtt, hogy nem ők tehetnek az áldo-zatok nagy számáról, s azt is megpró-bálták bebizonyítani, hogy a győzelemgyümölcsei valamilyen módon mégis-csak ellensúlyozzák a veszteségeket.Ezért sújtották olyannyira kemény ésigazságtalan megtorlással a vesztese-ket, hogy azzal elkerülhetetlenné tet-ték a második, jóval több áldozatot kö-vetelő világháború kirobbanását.

A szerző egyetemi docens,Pécsi Tudományegyetem

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 131

Aláírások a bécsi kongresszus záródokumentumán4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™

4 ∞&£ ∞ ∞ § £ ™