42 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A hidegháborútörténetírásA

HAHNER PÉTER

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 43

Többször is megesett a történelemben, hogy egy háború lezárása után a győztesek szembefordultakegymással. A bécsi kongresszuson 1815-ben olyany-nyira kiéleződtek Napóleon legyőzőinek ellentétei,hogy a brit és az osztrák külügyminiszter titkosszövet ségi szerződést írt alá a legyőzött Franciaor-szágot képviselő Talleyrand-nal a porosz és orosz

kormány ellen. A második világháború lezárását kö vetően azonban jóval veszélyesebbnek bizonyulta győztesek közt kialakult ellentét: az atomfegy -verek az egész emberi civilizációt pusztulással fenyegették. Ezért a történészek körében sokkaléleseb ben vetődött fel a kérdés: melyik fél tehetőfelelőssé a kapcsolatok megromlásáért?

Kate Salley Palmernek a Greenville SC Newscímű lap 1983. április 4-i számában megjelent

karikatúráján Brezsnyev szovjet és Reaganamerikai vezető látható, amint gyűlölködő

szomszédokként trónolnak egymás közelében a fenyegetően ketyegő nukleáris fegyverekkel

körülvéve. A szúnyogháló mögül ideges és aggódó pillantások figyelik őket.

hidegháború nem olyan volt, minta többi háború. Mindkét fél óri-ási mennyiségű nukleáris raké-

tát halmozott fel, s bármikor készenálltak kilőni azokat szárazföldről, ten-gerről vagy levegőből. Sokan el is szán-ták magukat arra, hogy megtegyék, hi-szen az elrettentés sikerének az volt afeltétele, hogy a másik fél elhiggye: el-lenfele készen áll a harcra. Ugyanakkora nukleáris fegyverek pusztítóképes-sége messze meghaladta katonai hasz-nosságukat. Ahogy Edward N. Luttwakaradi származású amerikai hadtörté-nész megfogalmazta: túl hatékonyakvoltak ahhoz, hogy a kölcsönös elret-tentésen kívül másra is használják őket.

A nukleáris fegyverekmegfélemlítő ereje

Hagyományos ütközetekben az effélefegyvereket nem lehetett bevetni. Sőt,még az ellenfelek hagyományos fegy-verekkel történő összecsapását is aka-dályozták, hiszen a nélkülük kivívott si-kereket azonnal ellensúlyozhatták volnaa bevetésükkel. Egyszerűen lehetet-lenné tették azt az optimizmust, amelyszükséges a háborúk megindításához,hiszen nyilvánvaló volt, hogy felhaszná-lásuk katasztrofális következményekkeljárna. Thomas S. Power tábornok, azamerikai hadászati légiparancsnokság1957 és 1964 közti főparancsnoka egy-szer kijelentette: „Ha a háború végéncsak két amerikai és egy orosz maradéletben, akkor nyertünk!” Egy mun -katársa azonban megjegyezte: „Csakarra vigyázzon, hogy egy férfi és egy nőlegyen…”

Még az olyan diktátorok is, mintSztálin és Mao Ce-tung, akik nyugodtanfeláldoztak tízmilliókat saját honfitár-saik közül, nagyon óvatosnak bizonyul-tak, amikor az atomfegyverek kerültekszóba. A hidegháború ezért csak peri-fériális frontokon „melegedett fel”: Ko-reában, Vietnámban, Afganisztánban,Afrikában és Közép-Amerikában. Bár eharcokban milliók haltak meg, a hideg-háború végkimenetele szempontjábólnem bizonyultak döntő jelentőségűnek.A propaganda és a felforgatótevékeny-ség sem ért el meghatározó eredmé-nyeket. A háborút végső soron a piacáltal irányított gazdasági rendszer és aközponti tervgazdálkodás versengésé-nek végkimenetele döntötte el, amelyaláásta a szovjet rendszer legitimitását.

Amikor a hidegháború történetírá-sát emlegetik, szinte kizárólag ameri-

kai vagy nyugat-európai történészek vi-táit idézik fel. Az ok nyilvánvaló: bár akommunista tömb országaiban is jelen-tek meg írások a témáról, vita nembontakozott ki. A marxizmus–leniniz-mus hivatalos ideológiája szerint a hi-degháborúban a Szovjetunió a haladá-sért, a békéért, az emberiség fejlődésé-ért küzdött – ha pedig ezt elfogadjuk,akkor a vele szemben álló fél kizárólagmindezen nemes célok elszánt ellensé-gének szerepkörét kaphatja meg. Akifelvetette volna „a világ haladó erői”élén álló nagyhatalom felelősségénekkérdését, az a szovjetellenesség vádjátmagára vonva aligha publikálhattavolna nézeteit.

A hivAtAlos álláspont AvAsfüggöny egyik oldAlán

A kommunista tömb országaiban azoka történészek, akik publikálhattak a hi-degháborúról, meglehetősen egysége-sen nyilatkoztak a konfliktus eredetéről

és a felelősség kérdéséről. Álláspontjukráadásul nem sokat módosult a hideg-háború évtizedei alatt. Idézzünk fel né-hány jellegzetes megállapítást a legszé-lesebb körben forgalmazott, összefog-laló jellegű magyar kézikönyvekből!A Minerva Kiadó 1960-ban, majd a Köz-gazdasági és Jogi Kiadó új kiadásban1963-ban jelentette meg azt az encik-lopédiát, amelynek világtörténelmi kö-tetében a következő, sután megfogal-mazott kijelentést olvashatjuk a hideg-háború okairól: „A nyugati hatalmak ismételten útját próbálták állni a kelet-európai országokban a szocialista ele-mek kialakulásának.”

Jóval részletesebben fejti ki ugyan-ezt az MSZMP Politikai Főiskolája által1975-ben 30 000 példányban megjelen-tetett, A nemzetközi munkásmozgalomtörténete, 1945–1974 című kötet: „Aháború egyik legfontosabb következmé-nye a Szovjetunió megerősödése volt”,ami „növelte a háború utáni demokra-tikus szellemű rendezés lehetőségét,hozzájárult a különböző forradalmi

44 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A

mozgalmak továbbfejlődéséhez”. ASzovjetunió ellenfelei reakciós, sőt pol-gárháborús törekvéseket képviseltek:„A kelet-európai népi demokratikus for-radalmi fejlődés kibontakozásához ked-vező feltételeket biztosított a Szovjet -unió megerősödése, katonai, politikai,gazdasági segítsége. A felszabadítószovjet hadsereg jelenléte megakadá-lyozta a tőkés nagyhatalmak interven-cióját, bénítóan hatott a reakciós erőkszervezkedésére, kilátástalanná tette abelső ellenforradalmi körök polgárhá-borús terveit. A kelet-európai népi de-mokratikus erők a nyugati imperialistakörök hatalmi igényeivel szemben, or-szágaik függetlensége védelmében, atársadalmi haladás érdekében szorosegyüttműködésre törekedtek a Szovjet -unióval.” Vagyis a szovjet katonai meg-szállás nélkül a szerzők szerint a kelet-európai országokra ugyanaz a sors várt

volna, mint a Szovjetunióra a bolsevikhatalomátvétel után: intervenció éspolgárháború.

A szerzők meg is nevezik a vissza-húzó erő képviselőit: Nyugat-Európá-ban „az antifasiszta harc eredménye-ként fellendült nyugati munkásmozga-lom további demokratikus küzdelmei-nek kibontakozását akadályozta apolgári reakciónak nyújtott angol–ame-rikai támogatás. […] Az amerikai mo-nopoltőke a termelés és a profit háborúalatti magas színvonalának fenntar-tása és növelése érdekében új külföldiárufelvevő piacok és tőkebefektetési te-rületek szerzésére törekedett. […] A há-borús konjunktúra előnyeit élvező mo-nopolista csoportok előtérbe kerülése aháború utolsó szakaszától a hatalmi ré-gióban inkább jobbratolódást eredmé-nyezett. F. D. Roosevelt 1945 áprilisá-ban bekövetkezett halála után H. S. Tru-man elnökkel a világuralomra törekvőmonopoltőke szélsőséges irányzatánakképviselője került az amerikai kormány-zat élére. A személyi változás együtt járta Szovjetunióval szemben »kemé-nyebb« (zsaroló, fenyegető) fellépést kö-vetelő monopoltőkés csoportok befolyá-sának erősödésével. Truman reakció-sabbá váló demokrata kormányzata

alatt előretörtek a nála is szélsősége-sebb szovjet- és kommunistaellenes ma-gatartást pártoló republikánusok.” Tru-man, az egykori tönkrement rövidáru-kereskedő ugyancsak meglepődöttvolna, ha megtudja, hogy ő a „világura-lomra törekvő monopoltőke szélsőségesirányzatának képviselője”. Talán feles-leges felhívni a figyelmet arra a tényre,hogy a republikánusok nem „előretör-tek” elnöksége idején, hanem 1949-rea Kongresszus mindkét kamarájábanelveszítették többségüket.

A Szovjetunió természetesen „a fa-siszta tömb szétzúzása után is az anti-fasiszta koalíció fenntartására töreke-dett”. De „az Egyesült Államok és Ang-lia a háború befejező szakaszátólkezdve egyre nyíltabban igyekezettsaját, imperialista érdekeit érvényre jut-tatni. Felléptek a Szovjetunió befolyásá-nak visszaszorítása érdekében […] Abelső reakciót több országban is támo-gatták.” Sőt, nagyobb bűnük is volt: „El-utasították a fasizmus teljes felszámo-lását, a demokratizálódást megrekesz-tették a polgári demokrácia szintjén, amonopoltőke hatalmának megtörésehelyett pedig annak helyreállítására tér-tek át. […] Az imperialista érdekek ér-vényesítésére irányuló törekvés fokoza-tosan elvezetett az antifasiszta koalíciófelbomlásához, a szövetségesek együtt-működésének megszűnéséhez. ElsőkéntChurchill lépett fel fultoni beszédébenegy közös szovjetellenes angol–ameri-kai front létrehozásának tervével. […]Tartva a további erőeltolódástól ésattól, hogy az atommonopólium straté-giailag kihasználatlan marad, Trumanelnök 1947. március 12-i kongresszusiüzenetében hivatalosan is hideghábo-rús politikát hirdetett meg […] Az ame-rikai erőpolitika nyílt meghirdetésevéget vetett a szövetségesek közöttiegyüttműködésnek.”

Hasonlókat olvashatunk egy 1976-ban kiadott, A Szovjetunió története1917–1966 című egyetemi tankönyv-ben is: „A nyugati hatalmak a világhá-ború után letértek a fasizmussal szem-ben kialakult együttműködés útjáról.Mindent elkövettek, hogy megakadá-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 45

A Kelet–Nyugat ellentétről, a nukleáris fegyverzet felhasználásától való félelemrőlHerbert Lawrence Block, művésznevén Herblock (1909—2001) készítette a legszellemesebb politikai karikatúrákat az Egyesült Államokban.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Herblock 1946-ban ábrázolta először „Atom urat” mint a hidegháború nukleárisfenyegetésének szimbólumát. 1961-bentöbbször is felhasználta ezt a figurát, amikora kubai rakétaválság az Egyesült Államokszámára már közvetlen fenyegetést jelentett.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

lyozzák a szocialista erők növekedését,a nemzeti felszabadító törekvések ki-bontakozását. […] A nyugati kapita-lista államok megkezdték az úgyneve-zett hidegháborút.”

Mint látjuk, a hidegháború okaivalkapcsolatban a szerzők kerülték az ese-mények részletesebb ismertetését, smegelégedtek az általánosító és leegy-szerűsítő minősítésekkel. Szigorúan le-ninista terminológiával megfogalma-zott szövegeikből annyi derül ki, hogya hidegháború a gazdasági érdekeiketkövető amerikai és brit nagyvállalko-zók által diktált politika volt, amelyreChurchill tett javaslatot és Truman hir-dette meg, amíg ezt az atomfegyver ki-zárólagos birtokosaként biztonságosanmegtehette. A felelősség egyértelmű: a„nyugati kapitalista államokat” terheli.Ami pedig az oly gyakran emlegetettantifasizmust illeti, ennek kapcsán ér-demes felidézni François Furet franciatörténész véleményét, amelyet Egy il-lúzió múltja című kötetében fogalma-zott meg: „A fasizmus […] lappangó fe-nyegetésként éli túl önmagát, egészena szocialista forradalom eljöveteléig,amely egyedül képes rá, hogy a fasiz-musnak még a lehetőségét is kiiktassa[…] Ennek az ideológiai konstrukció-nak, amely oly sok szőrszálhasogatóvitát eredményez majd, épp az a célja,hogy ilyen vitákat gerjesszen, hiszen ígyelkerülhető a lehangoló valóságelemzés.A konstrukció negatív tárgyat teremt apolitikai cselekvés számára – antifasiz-mus, antikapitalizmus –, amivel elkerülia demokráciáról és a szocializmusrólszóló vitát.”

A történészek vitájA AvAsfüggöny másik oldAlán

A szakértők három egymást követőirányzatra osztják fel a hidegháborúnyugat-európai és amerikai historio -gráfiáját. Az elsőt „ortodox értelmezés-nek” nevezik. Az amerikai történészektöbbsége 1945 után ugyanis egyetér-tett abban, hogy a hidegháborút a szov-jet gyanakvás és mohóság robbantottaki. Ez megfelelt a hazafias hagyománya-iknak is: a sajátjukat kiválasztott nem-

zetnek tartották, amely ideális célokatkövet a külpolitika terén is. Ezért Ame-rikában az olyan politikusok, mint Roosevelt korábbi alelnöke, Hen ry Wal-lace, aki kijelentette, hogy a világbékétcsak a Szovjetuniónak tett, folyamatosengedményekkel lehet fenntartani,gyorsan elveszítették követőiket.

Nyugat-Európában viszont még so-káig éreztette hatását az a jóindulat,amelyet a Szovjetunió háborús erőfe-szítései váltottak ki. E régióban valódifelszabadításként élték meg a háborúvégét, mit sem tudva arról, hogy Kelet-Európában a náci elnyomást a sztáli-nista elnyomás követte. A tömegesfosztogatásról és nemi erőszakról, apolitikai rendőrség tevékenységérőlsem szereztek közvetlen ismereteket.Nehéz volt elfogadni, hogy az a rend-szer is követhet el emberiesség ellenibűnöket, amelyet a náci állam el akartpusztítani és amely oly sok áldozatárán harcolt a „legnagyobb bűnös”, anáci állam ellen.

Ne feledkezzünk meg a marxizmusjelentős vonzerejéről sem: mint gazda-sági elemzés, erkölcsi előírás és politikaijóslat kombinációja rendkívül csábító-

nak és jól hasznosíthatónak bizonyult.Ezért a brit Munkáspárt egy része, va-lamint sok francia és olasz értelmiségikészen állt Sztálin valamennyi intézke-désének védelmezésére. A hagyomá-nyos modernizációellenességből szár-mazó Amerika-ellenesség alapján is haj-lottak arra, hogy háborúra törekvő, „im-perialista” hatalomnak tekintsék azEgyesült Államokat. Bertrand Russelbrit filozófus még 1958-ban is azt han-goztatta, hogy a kommunista uralom ésaz emberi faj kipusztulása közül azelőbbi lehetőség a kisebbik rossz.

Az amerikai történészek közül Wil-liam Appleman Williams volt az új his-toriográfiai irányzat, az úgynevezett„revizionista értelmezés” egyik első kép-viselője. Diákjai egy része később az újbaloldal mozgalmaihoz csatlakozott.Az ő értelmezése szerint az Egyesült Ál-lamok a belső, faji és osztályellentétek-ről próbálta elvonni a társadalom figyel-mét az agresszív külpolitikával. The Tra-gedy of American Diplomacy (Az ame-rikai diplomácia tragédiája) című,1959-ben kiadott kötetében azt állí-totta, hogy a hidegháborúért nem akommunista terjeszkedés a felelős,

46 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

„Oltsa ki azt a fényt! Mindent fel akar robbantani?” Herblock vérfagyasztó és

kifinomult karikatúrákkal érzékeltette a hideg-háború fenyegetését, amelyért a szovjeteket,

személy szerint Hruscsovot tette felelőssé.

4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

hanem a piacokért harcoló amerikaierőpolitika, amely európai piacainak el-vesztésétől félve eltúlozta a szovjet fe-nyegetést.

Az 1960-as években a vietnámi há-ború hatására ez az értelmezés széleskörökben elfogadottá vált. Hívei sze-rint a szovjet vezetés érthető módonmindössze defenzióra törekedett, azEgyesült Államok kormánya azonbanfelelőtlenül viselkedett. Trumant azzalvádolták, hogy felhagyott Rooseveltbékés külpolitikájával, és elsőként tettagresszív lépéseket. A radikálisabb re-vizionisták szerint nem is az 1945utáni, hanem a jóval korábbi amerikaigazdasági expanzió volt az az alapvetőtényező, amely szükségszerűen veze-tett el a hidegháborús szembenállás-hoz. Egyesek az 1917-et követő ameri-kai beavatkozást, mások – mint pél-dául Walter LaFeber – a 19. századiamerikai terjeszkedést tekintik a hideg-háborúhoz vezető folyamat kiinduló-pontjának.

Nyugat-Európában is akadtak köve-tői ennek az irányzatnak. Wilfried Lothnémet történész még 1994-ben megje-lent Stalins ungeliebtes Kind. WarumMoskau die DDR nicht wollte (Sztálinnem szeretett gyermeke. Miért nem

akarta Moszkva az NDK-t?) című köny-vében is azt állította, hogy a hideghá-borút a nyugati hatalmak robbantot-ták ki, amelyek nem fogadták el Sztálinbékülékeny gesztusait. A „revizionistaértelmezés” kritikusai azonban arrahívták fel a figyelmet, hogy egy össze-tett nemzetközi helyzetben alighalehet csak az egyik oldalt okolni a konf-liktus elmérgesedéséért. A revizionistaérvelést pedig az Egyesült Államokrajellemző provinciális elfogultság egyiksajátos verziójának tekintették, mertazt sugallta, hogy az egész háborúutáni világot Amerika „ellenforradalmiimperializmusa” irányította. FrançoisFuret is így vélekedett: „Ennek a törté-netírásnak revizionista érzelmeiből fa-kadó gyengesége […] az, hogy egyol-dalú: megfeledkezik például – hogymást ne mondjunk – a szovjet rendszerkülönleges természetéről és sajátos dip-lomáciájáról.”

A revizionista értelmezés kritikájanyomán az 1970-es évektől kialakult azúgynevezett „posztrevizionista” inter-pretáció. Hívei szerint a hidegháborúkirobbantásáért a fő felelősség a sztá-linista Szovjetuniót terheli, de a konf-liktust az amerikai lépések, a belpoliti-kai meggondolások és a rossz számítá-

sok is felerősítették. Az irányzatnakAlan Brinkley, Thomas G. Paterson ésJohn Lewis Gaddis voltak a legismer-tebb képviselői az Egyesült Államokban.Ez utóbbi történész hazánkban is ki -adott, Most már tudjuk című kötetébenazt hangsúlyozta, hogy a hidegháborúrégi történetírása nemcsak elavult,hanem a történetírás abnormális irány-zata volt: „Egy abnormális korszaknak,a hidegháborúnak a terméke.” Az egyikfélre (a nyugatira) aránytalanul na-gyobb figyelem irányult, mint a má-sikra, mert a kommunista államok gon-dosan titkolták saját történelmüket. Ahangsúly az anyagi érdekek és a kato-nai erő vizsgálatán volt, s elsikkadt azeszmék és hatalmi formák jelentősége.

A hAtAlmi formákkérdéséről

Gaddis szerint a hatalmi formák sokfé-lesége nagyobb hatással volt a hideghá-ború menetére, mint maga a hatalmiegyensúly. Teljes joggal hívja fel a figyel-met arra, hogy az Egyesült Államok ésa Szovjetunió egészen különböző biro-dalmakat épített ki a második világhá-ború után. Sokan vélekedtek úgy, hogyerkölcsi szempontból nem sok különb-ség volt Moszkva és Washington biro-dalmai között, hiszen mindkettő meg-tagadta a fennhatósága alá tartozó ál-lamoktól a teljes autonómiát.

Eric Hobsbawm brit történész Moz-galmas évek című emlékiratában odáigfokozta a felelősség áthárításánakklasszikus módszerét, az egyenlősítést,hogy képes volt így fogalmazni: „1947-ben a nyugati kormányokban dolgozókommunista minisztereket kezdték ki-szorítani hivatalaikból, és ugyanez tör-tént a nem kommunista miniszterekkela kommunista irányítás alatt álló orszá-gokban.” Vajon valóban „ugyanaz” tör-tént az olasz vagy francia kommunistaminiszterekkel, mint a száműzetésbekényszerült Nagy Ferenccel vagy ameggyilkolt Jan Masarykkal? Sztálin isaz egyenlősítés módszerét alkalmazta,amikor 1945 tavaszán azt mondta Mi-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 47

A nukleáris fegyverek és a megsemmisüléstől való félelem határozta meg a Szovjetunió és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatait. A képen Hruscsov egy detonátorral megindítja a tiltakozási hullámot az amerikai atomkísérletekellen, háta mögött a borostás „Atom úr” egyetértően vigyorog.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

A képen Eisenhower amerikai elnök figyelmezteti Malenkov szovjet kormányfőt,hogy „az atomháború megsemmisítheti a civilizációt”. Malenkov (ha másban nem is,de) ebben egyetért, egy „Te mondtad!” feliratú táblát tarva.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

lovan Đilasnak: „Ez a háború eltér amúltbéli háborúktól; ha valaki területe-ket foglal el, ezekre a területekre rá-kényszeríti a saját társadalmi rendsze-rét. Ahová a hadserege eljut, ott a sajátrendszerének szerez érvényt. Másképpnem is volna lehetséges.”

Csakhogy az amerikai vezetőknekegyáltalán nem kellett zsarnoki mód-szerekkel „rákényszeríteniük” a franci-ákra vagy az olaszokra társadalmi rend-szerüket, a piacgazdaságot és a képvi-seleti demokráciát. Külpolitikai lépé -seik a hazai belpolitika demokratikushagyományait tükrözték, tárgyalásokra,konszenzus- és kompromisszumkere-sésre törekedtek. A Szovjetunió viszontFrançois Furet megfogalmazásával élve„semmiben sem különbözne bármelyikközönséges rendőrállamtól, ha nem ru-házná fel önmagát a szocializmus meg-testesítőjének ideológiai kiváltságával.[…] A kommunista eszme […] úgy lettbirodalomépítő hatalom, hogy közbensemmit sem adott fel önmagából. Mint-hogy a kezdetektől összeforrott az erőkultuszával, majd visszaszorult egyet-len ország szolgálatába, a háború

utáni körülmények szinte természetesterjeszkedési lehetőséget jelentenek aszámára. Csak a méretek változnak.”1945 után Sztálin pontosan olyan bá-násmódban részesítette a befolyásiövezetébe került államokat, mint sajáthonfitársait 1945 előtt. Az egyik biro-dalom kérésre, a másik kényszerből lé-tesült.

„A nyugati demokráciák olyan biz-tonsági rendszert képzeltek el, amely el-veti az erőszakot vagy az azzal való fe-nyegetőzést – írja Gaddis. – A biztonsá-got olyan kollektív értékként kezelték,amit senkitől sem lehet megtagadni, ésnem sajátíthatja ki senki. Sztálin egé-szen máshogy látta a kérdést: a bizton-ságot csak a potenciális ellenfelek meg-félemlítése vagy megsemmisítése révéntartotta elérhetőnek.” Ezért végezte-tett ki több mint húszezer lengyeltKatyńban, hurcoltatott el több száz -ezer magyart kényszermunkára, szál-líttatta el a hadserege által megszálltzóna ipari kapacitásának több mintegyharmadát, s nem bánta, hogy kato-nái megerőszakoltak kétmillió nőt. Azamerikai katonák is követtek el atroci-

tásokat, de a szovjetek viselkedésévelösszehasonlítva „angyaloknak látszot-tak”, ahogy Lucius D. Clay amerikai tá-bornok megállapította. Sztálin csakdiktatúrát és erőszakot tudott felkí-nálni – nem csoda, ha Raymond Aron,a kiváló francia filozófus levonta a kö-vetkeztetést: „Mint francia értelmiségiszolidárisnak vallom magam a sztálinitörekvések ellen harcoló Egyesült Álla-mokkal.”

A hidegháború végső soron a két ha-talmi rendszer, az amerikai és a szovjetkülönbözősége miatt vált elkerülhetet-lenné. Az egyik hosszú, szerves törté-nelmi fejlődés útján jött létre, nemmentesen az erőszaktól és a kizsákmá-nyolástól, de a huszadik századra tár-sadalmi konszenzuson alapult, szélestömegeket vont be a demokratikus po-litika gyakorlásába, és soha nem látottéletszínvonalat biztosított állampolgá-rai többsége számára. A másik rend-szer egy utópia megvalósítására tetterőszakos kísérleten alapult, s kizáró-lag azzal biztosíthatta fennmaradását,hogy a társadalom abszolút többségétbrutálisan elnyomta egy kiváltságos ki-sebbség – amely kisebbség tagjai közülis sokat elsöpört a terror.

Sztálin egyik legújabb életrajzírója,Oleg V. Hlevnyuk így jellemezte a rend-szert 2015-ben megjelent könyvében:„Sztálin uralkodásának több mint húsz -éves időtartama alatt évente átlagosanegymillió személyt lőttek agyon, börtö-nöztek be vagy deportáltak a Szovjet -unió alig lakható területeire. […] A 26millió agyonlőtt, bebörtönzött vagybelső száműzetésbe küldött személymellett tízmilliókat kényszerítetteknehéz és veszélyes munkára, tartóztat-tak le, vetettek alá vádak nélküli, hosz-szabb bebörtönzésnek. […] A sztálinidiktatúra összesen legalább 60 millióembert vetett alá valamilyen »lágy«vagy »kemény« elnyomásnak és disz-kriminációnak.”

A hidegháborúról minden bizonnyalsok új dokumentum kerül majd elő a le-véltárakból, és sokáig fognak még vitat-kozni róla a történészek. Annyit azon-ban máris megállapíthatunk, hogy azlett volna a csoda, ha ez a két rendszerképes lett volna tartós, ellenségességnélküli, békés együttműködésre, és eltudta volna kerülni a hidegháborút.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 49

A karikatúrán Hruscsov szétveri a nukleáris kísérletek betiltását szimbolizáló palackot, melyből kiemelkedik az atomháború szelleme.

4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™