19

HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést
Page 2: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

3

HANGVILLA

NOV

Dés László – Nemes István – Koltai Róbert – Nógrádi Gábor: SOSE HALUNK MEG (musical) Koltai Róbert felejthetetlen film-je ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevene-dik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végigkísér a 60-as évek elejének Magyar-országán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élet-helyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, aki-nek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarik-ja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszín-ház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.

Rendező: Vándorfi László

SOSE HALUNK MEGMUSICAL

Pannon VárszínházNAGYTEREM

29 PÉN19:00

Jegyár: Nov. 29-én 3500 Ft Dec. 19-én 1500 Ft (ifjúsági előadás)

DEC 19 CSÜT15:00

3

4

5

6

8

5

5

5

10

5

11

12

14

5

5

15

16

17

18

17

19

20

5

21

22

3

5

23

24

24

24

25

26

28

-

30

31

30

32

33

34

34

NOV 29.

NOV 29.

NOV 30.

NOV 30.

DEC 02.

DEC 03.

DEC 04.

DEC 05.

DEC 05.

DEC 06.

DEC 06.

DEC 07.

DEC 07.

DEC 08.

DEC 10.

DEC 11.

DEC 12.

DEC 12.

DEC 13.

DEC 13.

DEC 14.

DEC 14.

DEC 15.

DEC 16.

DEC 17.

DEC 19.

DEC 20.

DEC 20.

DEC 21.

DEC 21.

DEC 22.

DEC 26.

DEC 27.

DEC 27.

DEC 28.

DEC 28.

DEC 29.

DEC 29.

DEC 30.

DEC 30.

DEC 31.

DEC 31.

PÉN

PÉN

SZOM

SZOM

HÉT

KEDD

SZER

CSÜT

CSÜT

PÉN

PÉN

SZOM

SZOM

VAS

KEDD

SZER

CSÜT

CSÜT

PÉN

PÉN

SZOM

SZOM

VAS

HÉT

KEDD

CSÜT

PÉN

PÉN

SZOM

SZOM

VAS

CSÜT

PÉN

PÉN

SZOM

SZOM

VAS

VAS

HÉT

HÉT

KEDD

KEDD

SOSE HALUNK MEG

BRAINS

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

PÉTERFY BORI & LOVE BAND

BRAINDOGS - TOM WAITS DALOK ÉLŐBEN

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

OCHO MACHO

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

PADDY AND THE RATS, THE MOORINGS (FR)

FENYŐ MIKLÓS KONCERT

ALVIN ÉS A MÓKUSOK, SUPERNEM

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

RÁJÁTSZÁS – KÖLTÉSZET POPRITMUSBAN

HARCSA VERONIKA - GYÉMÁNT BÁLINT DUÓ

PUNNANY MASSIF (ELSŐ NAP)

BABOS GYULA & LÁSZLÓ ATTILA & TÁTRAI TIBOR

PUNNANY MASSIF (MÁSODIK NAP)

ZEPSESSION 20: „LED ZEPPELIN SZEÁNSZ”

SZAXOFON KÁVÉHÁZ

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

VÁSÁRY 80

KONCZ ZSUZSA

SOSE HALUNK MEG

MOZART SZÍVE (BASTIEN ÉS BASTIENNE)

KISCSILLAG

KARÁCSONYI KONCERT

IRIE MAFFIA

KARÁCSONYI KONCERT

IVAN & THE PARAZOL, PLUM IS FALLIN

A PADLÁS

QUIMBY

DUMASZÍNHÁZ: KISS ÁDÁM ÉS MOGÁCS DÁNIEL

HOLLYWOODOO

CSIVIR-CSAVAR, AVAGY TARAM TITKOS KERTJE

THE BLUESBERRY BAND

SZÁLL AZ ÉNEK

INTIM TORNA ILLEGÁL

HOLNAP HAJNALIG ...

THE CARBONFOOLS

H

E

H

E

H

H

H

H

E

H

E

H

E

H

H

H

H

E

H

E

E

H

H

H

H

H

H

E

H

E

H

E

H

E

H

E

H

E

H

E

H

E

19:00

22:00

19:00

22:00

19:00

17:00

19:00

15:00

21:00

19:00

22:00

20:00

22:00

17:00

17:00

19:00

19:00

21:00

20:00

22:00

22:00

20:00

17:00

19:00

19:00

15:00

19:00

21:00

19:00

22:00

19:00

22:00

17:00

21:00

19:00

22:00

11:00

22:00

19:00

22:00

18:00

24:00

OLD. DÁTUM NAP KEZDÉS PROGRAM HELY

Page 3: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

4 5

EXPRESSZÓ

NOV

A zenekar 1994-es szentendrei megalakulása óta folyamatosan változik, jelenlegi formáját 2010-re érte el. Zeneileg is egészen mást képvisel, mint a kezdetekben. A hardcore és a funk rock után jutottak el a jelenlegi stílusukhoz. Az első három lemezt még ezekben a stílusokban vették fel (Színek (1997),Semmi ko-moly (1998), Dunakanyar rasztabanditái (2001)). 2006-os Hu-manual című lemezük már a mostani stílust mutatja, ekkor csat-lakozott az együtteshez MC Columbo. Vele készült el a 2008-as Top Shotta album is, ami drum and bass, ragga, hip-hop és rock stílusok elemeikből épült fel. 2010-ben csatlakozott hozzájuk Lukács Levente (billentyűs) és Ujj Zoltán (dobos) a Másfél ze-nekarból. 2011-ben ezzel a formációval hozták létre eddigi legsi-keresebb albumukat a Refresh the Style című albumot, amit „Az év hazai elektronikus zenei produkciója” kategóriában Fonog-ram-díjra is jelöltek.

BRAINSKONCERT / drum and bass, breakbeat, electro

Expresszó Klub

29 PÉN22:00

Jegyár elővételben: 1500 Ft. A koncert napján: 2000 Ft

HANGVILLA

Wolfgang Amadeus Mozart – Bárány Ferenc – Krámer György: MOZART SZÍVE (Bastien és Bastienne) - „táncoperácska” egy felvonásban - Bastienne, a pásztorlány szerelmi bánatában Colashoz fordul, aki faluszerte nagy varázsló hírében áll, és aki-ről azt beszélik: egyedül ő tud segíteni az ilyesfajta bajokon. A lány elmondja neki, hogy kedvese, Bastien, a pásztorfiú elhide-gült tőle, sőt talán el is fogja hagyni. Colas ezt nem hagyja annyi-ban, és halandzsa varázsmondókával „összebűvöli” az ifjú párt. Fáradozását siker koronázza: Bastienne visszatér régi kedvesé-hez, aki ismét fülig szerelmes belé - hála a lány okos viselkedé-sének és persze a varázslatnak. A Pannon Várszínház előadása a korszerű operajátszás és táncművészet ötvözete, szórakoztató, kedves, továbbgondolásra alkalmas játék. Fiatal énekesek, szí-nészek és táncosok mellett a Mendelssohn Kamarazenekar lép fel a produkcióban.

Művészeti vezető: Kováts Péter Rendező-koreográfus: Krámer György

MOZART SZÍVE(Bastien és Bastienne)táncoperácska egy felvonásban

Pannon VárszínházNAGYTEREM

Jegyár: felnőtt 3500 Ft, diák, nyugdíjas 2800 Ft Ifjúsági előadás (december 3, 5, 10.): 1500 Ft

DEC 3

17:00

DEC 4

19:00

DEC 5

15:00

DEC 6

19:00

DEC 8

17:00

DEC 1017:00

DEC 15

17:00

DEC 2019:00

NOV 3019:00

Page 4: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

6 7

EXPRESSZÓ

NOV

Péterfy Bori énekesnő-színésznő szólóban már majdnem hét éve van a színpadon. A Love Band zenekar sikersztorija 2006-ban kezdődött, és máig töretlen.Péterfy Bori 2000 óta tagja a Schilling Árpád vezette Krétakör színháznak, korábban az Avisura Színházi Társaságban, Pintér Béla társulatában és filmekben is játszott - mindezek mellett a rock and roll éppoly fontos része életének, mint a színház: az 2007 tavaszán feloszlott Amorf Ördögök zenekar mellett a még mindig aktív KrétakörSzínészTáncZenekar énekesnője. Októ-ber közepén, a Megadó Kiadó gondozásában jelenik meg első szólóanyaga, amelyen a számokat részben a volt anyazenekar alapítói (Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs), részben pedig a Kispál és a Borz, illetve a Kiscsillag zenekarok szövegíró-front-ember-gitárosa, Lovasi András szerezte.Péterfy Bori és kísérete, (az Amorf Ördögök extagjaiból ver-buvált Love Band tagjai) a korábbi lemezeiknél jóval sűrűbb és energikusabb anyagot készítettek, amelyen felszabadultan játszanak a rockzene történetének kliséivel. Bori szólólemeze nemcsak virtuózan eklektikus stiláris keverék (Tövisházi Amb-rus zenei producer és zeneszerző keze munkája), de múltidéző költészet (Tariska Szabolcs dalszövegei) és a világ aktuális ál-lapotát bemutató, szuperéles fénykép is (Lovasi András dalai).A Love Band tagjai csuklóból, erőlködés nélkül játszanak diszkót, ős-beatzenét, militáns rockot, mutáns reggae-t és pszichedeli-kus popot. Bori pedig lazán cserélgeti a szerepeit: sokszor ellen-álhatatlan dizőz, néha vérszívó vámpír, máskor meg érzékeny, friss szerelmes tinilány. Mindez mégsem kiszámítható színésznői rutinból jön: lemezen és koncertszínpadon ő igazi popdíva.

PÉTERFY BORI & LOVE BANDKONCERT / pop

Expresszó Klub

30 SZOM22:00

Jegyár elővételben: 1500 Ft. A koncert napján: 1800 Ft

Péterfy Bori: énekDrapos Gergely: basszusgitárMészáros Ádám: gitárLaskai Viktor: dobPápai István: timbales, bongo, ziziTövisházi Ambrus: billentyűs hangszerek

Page 5: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

8 9

HANGVILLA

DEC

A kultikus amerikai énekes - komponista - színész dalait egy igazi szupergroup viszi színpadra. A zenekar egyszeri tisztelgésként indult, 10 éve Tom Waits születésnapján léptek fel először, a koncertnek azonban olyan elsöprő sikere volt (mind a közön-ség – mind a résztvevők oldaláról), hogy évente megismétlésre került. A tavaszi turné során egy megújult programmal lép szín-re a jól ismert csapat. A tagok egytől egyig komoly tisztelői a mesternek, és ami kiemeli ezt a produkciót a többi tribute band közül az az, hogy a résztvevők nagy része saját jogán is hason-ló kvalitású dalszerző-előadó. A londoni Ian Siegal-t többen a legtehetségesebb fehér soul-blues énekesként tartják számon (maga Tom Waits is elismerőleg nyilatkozott róla az egyik le-meze kapcsán, ami valahogy a kezei közé került), a grazi Ri-poff Raskolnikov több mint húsz éve visszatérő vendége a hazai színpadoknak, egyike közép Európa legjobb dalszerzőinek. Kiss Tibor és Varga Livius a Quimby szerzőpárosaként tette le a név-jegyét, míg a dobos–énekes Frenk nemrégiben jelentette meg második lemezét. A zongorista Nagy Szabolcs személyében jó eséllyel a legjobb hazai blues zongoristát tisztelhetjük.

Ian Siegal: ének, gitárRipoff Raskolnikov: ének, gitárKiss Tibor (Quimby): ének, gitárVarga Livius (Quimby): ének, ütős hangszerekFrenk (Hiperkarma): ének, zongora, dobNagy Szabolcs: zongoraVarga Laca (PUF): basszusgitár

BRAINDOGSTom Waits dalok élőbenKONCERT / rock, blues, jazz

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

2 HÉT19:00

Jegyár: 2000 Ft

Page 6: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

10 11

EXPRESSZÓ

DEC

A zenekar pályafutásának legfontosabb állomásait futja végig a 10 év 10 város elnevezésű turnéján.

OCHO MACHOKONCERT / latin, reggae, indie, ska, world, pop

Expresszó Klub

5 CSÜT22:00

Jegyár: 1300 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

A Paddy & the Rats zenekar 2008-ban alapította az énekes-dal-szerző Paddy, Vince-szel, és Joey-val. Ezek után csatlakozott hozzájuk Seamus, Sonny és Sam, a hegedű virtuóz, aki az élő bulikon ír sípon, banjon és skót dudán is játszik. Ahogy az lenni szokott, tagcserék, lemezmegjelenések és országos turnék ko-vácsolták össze a bandát. A koncerteken a saját dalok mellett tengerészdalokat ( Drunken Sailor, Bully in the Alley) játszanak hegedűvel, banjo-val, harmonikával, skót dudával, furulyával és persze sok rock ’n’ roll-lal. Céljuk, hogy megismertessék a kö-zönséget az élő koncerteken a tengerész dalokkal, kocsmakul-túrával… Az este folyamán a francia The Moorings zenekarral támogatják majd egymást.

PADDY ANDTHE RATS,THE MOORINGS (FR)KONCERT / kelta pub ’n’ roll, sailor punk

Expresszó Klub

6 PÉN22:00

Jegyár: 1500 Ft

Page 7: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

12 13

HANGVILLA

DEC

A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést próbálta hazánkban is megvalósítani, és egy fergeteges show-val előrukkolni. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez, mint a „Ho-tel Menthol”, „Limbó Hintó”, „Rock and Roll Party”, „Duci Juci”, „Napfény a jégen” vagy a „Made in Hungária”. Dalai és az általa képviselt zenei stílus olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy még évekkel, sőt évtizedekkel a legendás Hungária zenekar feloszlá-sa után sem csökken az érdeklődés a műfaj, valamint a csapat-ban töltött évek után készült Fenyő-szólóalbumok és - koncer-tek iránt.

FENYŐ MIKLÓSKONCERT / rock ’n’ roll

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

7 SZOM20:00

Jegyár elővételben: 3500 Ft. A koncert napján: 4000 Ft

Page 8: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

14 15

EXPRESSZÓ

DEC

Tudományos fantasztikus pop és punk. Ennél több nem kell, hogy Alvin és Papp Szabi, a két „Kelet-európai szuperhős”, “Irány a moziba be” felkiáltással mindenkit a színpad elé állítsa-nak. Figyelem! Páros lábban ugrálni ér!

ALVIN ÉS A MÓKUSOK,SUPERNEM KONCERT / tudományos-fantasztikus pop, punk

Expresszó Klub

7 SZOM22:00

Jegyár elővételben: 1900 Ft. A koncert napján: 2400 Ft

HANGVILLA

DEC

Az utóbbi évek legizgalmasabb irodalmi és zenei produkciója, a Rájátszás 2011-ben mutatkozott be először a Margó Városi Irodalmi Fesztiválon. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcé-na legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét. A 30Y, a Kistehén, a HS7 frontemberei értelmeznek újra régi- és mutatnak be friss sláge-reket a legismertebb hazai kortárs költők szövegeit felhasznál-va. A Rájátszás játék a szavakkal, a nyelvvel és a zenével.

Fellépők: Szűcs Krisztián, Beck Zoltán, Kollár-Klemencz László, Háy János,Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Egyedi Péter, Sárközy Zoltán és Beck László.

RÁJÁTSZÁSKöltészet popritmusban KONCERT

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

11 SZER19:00

Jegyár: 1200 Ft

Page 9: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

16 17

HANGVILLA

DEC

Elkészült, és október 3-tól kapható Harcsa Veronika ötödik lemeze, melyet ezúttal Gyémánt Bálint gitárossal, duóban ké-szített. A két zenész korábban az énekesnő quartettjében és a BinJip nevű kísérleti elektronikus projektben is zenélt együtt, duóként két éve dolgoznak aktívan. Az új repertoárt közösen írták, darabjaira a dalszerű jelleg és a kreatív, improvizatív előa-dásmód egyaránt jellemző. Mindkettejük számára izgalmas ki-hívást jelentett, hogy a puritán hangszerelés ellenére sokszínű-vé, változatossá tegyék az anyagot, illetve hogy perkusszív, a hangszerükön nem megszokott technikákkal tegyék teljessé a zenekari hangzást. A dalok szellemesek, érzelmileg és dinamika-ilag széles skálát járnak be, mégis mindvégig sugárzik belőlük az életszeretet. Az angol nyelvű szövegeket a korábbi lemezekhez hasonlóan az énekesnő írta. A magyaroszági bemutatót követő-en jövő márciusban Nyugat-Európában is megjelenik a lemez, a berlini Traumton Records kiadásában. A Traumton a legfonto-sabb német jazz kiadók egyike, a két zenész nagy lehetőségként tekint a velük való együttműködésre. A megjelenést Nyugat-Eu-rópai bemutatóturné is követi majd.

HARCSA VERONIKAGYÉMÁNT BÁLINTDuó: Lifelover KONCERT / jazz

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

11 SZER19:00

Jegyár: 500 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

Az idén a 10. évét ünneplő Punnany Massif kedves vendégnek számít a Presszóban, hiszen Veszprém is hozzátette a magáét a fiúk hihetetlen sikereihez. Ismerve a srácokat, a két koncert kö-zött sok átfedés nem lesz, így senkit ne tartson vissza, ha előző napon is Punnany koncerten VOLT a Presszóban :-)

PUNNANY MASSIF KONCERT / hungaro trip pop

Expresszó Klub

12 CSÜT21:00

Jegyár elővételben: 1700 Ft. A koncert napján: 2200 Ft

13 PÉN22:00

Page 10: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

18 19

HANGVILLA

DEC

Magyarország három gitáróriása éppenséggel már hátra is dől-hetne. Babos Gyula, László Attila és Tátrai Tibor mögött annyi minden van, hogy jó régen elveszíthette a fonalat, aki számolni próbálta koncertjeiket, lemezeiket, vagy éppen kitüntetéseiket. A három Liszt-díjas gitárművész azonban nem réved a múltba, hanem igyekszik élvezni a jelent. 2011-ben váratlan ötlet nyomán jazz gálán kerültek egy színpadra, s az előadás olyan jól sikerült, hogy nem csak a közönség, maguk a muzsikusok is folytatásra vágytak. A Babos Gyula & László Attila & Tátrai Tibor Gitár Trió tagjai látszólag a zene különböző területein alkotnak, a jazztől a blueson át a rockig, ám együtt gyorsan megtalálják a közös hangot. Repertoárjukban világhírű szerzők (mint Eric Clapton, Chick Corea vagy Larry Carlton) dalainak feldolgozásai mellett saját szerzeményeik is szerepelnek, változatos és improvizatív stílusban előadva. A szupergrup természetesen nem lehet teljes ritmusszekció nélkül: a gitárosokat a bármilyen stílusban otthon lévő Pluto Horváth József basszusgitáros, valamint az ország egyik legkiválóbb dobosa, Solti János kíséri.

BABOS GYULA,LÁSZLÓ ATTILA,TÁTRAI TIBORKONCERT / gitár trió

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

13 PÉN20:00

Jegyár: 2200 Ft Jegyár: 1500 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

Amikor úgy érezzük, hogy szükségünk van rá... egy kis időre feléled a már nem „lélegző” zenekarunk... kiegészülve néhány kivételes „arccal”... és csak játszunk... 20 éve, kisebb megsza-kításokkal. Egymással, egymásnak, Nektek! Egy izgalmas, Led Zeppelint megidéző műsorral ünnepelünk 2013. december 14-én 22.00 órától Veszprémben, a megújult Expresszó színpadán. Reméljük, találkozunk Veletek! Balu, Gergő, Tomi Ati, Oli, Robi.

ZEPSESSION 20:„Led Zeppelin szeánsz”

KONCERT / rock, blues-rock

Expresszó Klub

14 SZOM22:00

Page 11: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

20 21

Jegyár: 1000 Ft

HANGVILLA

DEC

Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar estje a művész 80. születésnapja alkalmából. Hangverseny, beszélgetés, valamint Vásáry Tamás Üzenet című most megjelent könyvének bemutatója, és dedikálása.

VÁSÁRY 80KOMOLYZENE

Mendelssohn KamarazenekarNAGYTEREM

16 HÉT19:00

Jegyár: 1500 Ft, 2500 Ft, 3000 Ft (helyfoglalás függvénye)

HANGVILLA

DEC

SZAXOFONKávéházKONCERT / jazz

Veszprémi ProgramirodaKONFERENCIATEREM

14 SZOM20:00

Élő kávéházi zene a Swing-Swing együttessel.

Page 12: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

22 23

HANGVILLA

DEC

Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, érdemes művész. A magyar beat, pop és rock meghatározó egyénisége ezúttal új lemezével érkezik Veszprémbe.

KONCZ ZSUZSALEMEZBEMUTATÓ KONCERT

Veszprémi ProgramirodaNAGYTEREM

17 KEDD19:00

Jegyár elővételben: 3700 Ft. A koncert napján: 4400 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

A Kiscsillag egy komolyan vett hobbizenekar, mely úgy alakult, hogy egy szép napon Bandi felfedezte magában a szunnyadó gitárhőst. A többi már történelem... Vásárolt egy megfelelő hat-húros hangszert, és szólt a Kispál és a Borz egykori dobosának, Brautigam Gábornak, az ős-Kispál basszusgitárosnak, Ózdi Re-zsőnek, valamint a PUF-os Leskovics Gábornak, ugornának már össze egy próbára. A próbák olyan jól sikerültek, hogy egyik követte a másikat és hamarosan összeállt a Kiscsillag zenekar első koncertműsora. A koncertműsort koncertek, sőt klub- és fesztiválkoncertek sorozata követte, majd újabb számok jöttek, közben elkészült egy demó, végül pedig a teljes lemezanyag. A Kiscsillag debütalbuma a kritikák szerint az elmúlt évek legjobb Lovasi anyaga. A zenekarból 2008-ban kivált Brautigam Gábor, helyette a Kispál és a Borzban is játszó Mihalik Ábel ült a dobok mögé. A zenekar ebben a felállásban készítette el második le-mezét Örökre szívembe zártalak címmel. A lemezmegjelenést a 2009-es év hátralévő részében országos lemezbemutató turné követte, kiegészülve több külföldi fellépéssel és három videoklip megjelenéssel. A zenekar 2010 novemberében jött ki Sirály című kislemezével, amit a 2011. november 4-én megjelent Néniket a bácsiknak! című harmadik Kiscsillag nagylemez követett.

Lovasi András - gitár, énekÓzdi Rezső - basszusgitárMihalik Ábel - dob, vokálLeskovics Gábor - gitár, ének

KISCSILLAGKONCERT / alternative, rock

Expresszó Klub

20 PÉN22:00

Jegyár elővételben: 1500 Ft. A koncert napján: 1800 Ft

Page 13: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

24 25

EXPRESSZÓ

DEC

Nagyon jó lesz! Busa, Sena, Columbo, MC Kemon és a többiek visszatérnek egyik kedvenc klubjukba, hogy a fesztiválok után az Expresszó színpadán is fel… azt a bizonyos KÉKet.

IRIE MAFFIA KONCERT / reggae, hiphop, funk, rock, dancehall, cumbia

Expresszó Klub

21 SZOM22:00

Jegyár: 3000 Ft

HANGVILLA

DEC

Veszprém Város Vegyeskara az évtizedek óta hagyományos karácsonyi koncertjét immár a Hangvillában tartja! Veszprém Város Vegyeskara és a Mendelssohn Kamarazenekar közös hangversenyén Johann Sebastian Bach: Magnificat és Benjamin Britten: Ceremony of Carols című művei szólalnak meg.

KARÁCSONYI KONCERTKOMOLYZENE

Veszprém Város Vegyeskara NAGYTEREM

Jegyár elővételben: 1500 Ft. A koncert napján: 1900 Ft

21 SZOM19:00 22 VAS

19:00

Expresszó KlubEXPRESSZÓ

DEC

A The Rolling Stones hazai keresztgyermekei Amerika meghódí-tása után városunkba hozzák a rock ’n’ roll hőskorának legjavát. Csőnadrágot fel!

IVAN & THE PARAZOL,PLUM IS FALLIN KONCERT / beat, garage, rock ’n’ roll

Jegyár: 1000 Ft

26 CSÜT22:00

Page 14: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

26 27

HANGVILLA

DEC

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A PADLÁS - félig mese, félig musical - Ez, az immár klasszikussá vált zenés játék ugyancsak az ifjúság identitásának kérdésével foglalkozik. A műfaji meghatározás pontos, hiszen mesés elemek, csodák, időutazások, szellemek és az ő kedves játékaik kísérik azt a tör-ténetet, melyben mában élő hőseink ármányok, féltékenységek, kicsinyességek, gyanúsítgatások, bűnözők, rendőrök, házmeste-rek szorításában próbálnak egymásra, azaz boldogságra találni. Mindezt Horváth Péter szellemes librettójában, Presser Gábor és Dusán Sztevanovity szinte kivétel nélkül slágerré vált dalaival élik meg. A transzcendenciával, a szellemvilággal, az idő és a tér relativitásával szembesülő fiatalok – megküzdve a való élet kisszerűségével is – más minőségű életre képesek, fel tudják fe-dezni egymásban és önmagukban a végtelent, túl tudnak lépni a hétköznapok sivárságán. Ez a játék legalább annyira filozofi-kus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés alapkérdéseit, a saját életük felépítését tervező fiatalok élet-halál küzdelmét. A játék helyszíne természetesen egy padlás, mégpedig egy belmére-tében tágas, ám sokszorosan osztott, irracionális, rejtélyes tér. A főhős által készített beszélő számítógép a mi előadásunkban egy sokfunkciójú robot lesz, mely mozgásra is képes, egyfajta emberi imitáció. A szellemek megjelenését igényes fényhatások, színpadtechnikai megoldások kísérik.

A PADLÁSMUSICAL

Pannon VárszínházNAGYTEREM

27 PÉN17:00

Jegyár: felnőtt 2900 Ft, diák, nyugdíjas: 2200 Ft

A produkcióban színházunk alaptagjai, alkotóközösségünk meghatározó személyiségei játszanak: Zayzon Csaba, Stefan-csik Annamária, Egyed Brigitta, Kovács Ágnes Magdolna, Varga András Zoltán, Kiss T. István, Oravecz Edit, Kiss Dávid és Molnár Ervin. Az előadás létrehozói Kovács Yvette Alida, Vándorfi Lász-ló, Regovics Zsuzsa, Krámer György.

Page 15: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

28 29

EXPRESSZÓ

DEC

A Quimby magyar alternatív rockegyüttes. Epikus, sanzonos hangvételű dalok, expresszív zenei világ, erőteljes előadásmód és szimbolikus szövegvilág. A zenekar 1991-ben alakult Dunaúj-városban. A zenekar elődje a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gim-názium – ma Széchenyi István Gimnázium – Október nevű rock-zenekara volt, amelynek tagjai Kiss Tibor, Kiss Endre (Kiss Tibor bátyja), Mikuli Ferenc basszusgitáros és Varga Livius voltak. Érettségi után a zenekar szétszéledt és csak 1991-ben sikerült újra egymásra találniuk. Az új együttesnek eleinte különböző nevei voltak, mint például a Cry Baby. A Quimby nevet először a Tilos az Á-ban használták és ez végül is rajtuk ragadt. Ahogy Kiss Tibor 2007-ben nyilatkozta: „Egyik ismerősünk rendszere-sen küldözgetett haza nekünk egy Quimby Comics nevű bos-toni szubkulturális újságot. Annak a főszerkesztője volt Birth Quimby. Miért ne legyünk akkor Quimby? Jól hangzott és nem jelentett semmit. Végül e név rajtunk maradt. 1992-ben készítet-tek egy egyszerű fekete-fehér fénymásolóval készített borítójú demót, a Rotten Vain-t, mely első műsoros kazettájuk anyagait tartalmazta. 1993-ra állt össze az a felállás (Kiss Tibor – ének, gitár, Kiss Endre – gitár, Varga Livius – ütőhangszerek, ének, Molnár Tamás – szaxofon, Mikuli Ferenc – basszusgitár, Medve Ákos – dob) amivel megjelentették a még kizárólag angol nyel-vű felvételeket tartalmazó A Sip Of Storyt, (Egy korty történet). Még az első CD (Majomtangó), megjelenése előtt 1994-ben helycsere történt, Kiss Endre helyére a balatonfüredi születésű billentyűs, Balanyi Szilárd lépett. A zenekar 1995-ben, új felállás-ban rögzítette következő albumát.

QUIMBY KONCERT

Expresszó Klub

27 PÉN21:00

Jegyár: 3500 Ft

Az aktuális munkát újabb tagcsere (Medve Ákos helyére Gerde-sits Ferenc érkezett) és Kiss Tibiék amerikai útja előzi meg. Az 1996-os keltezésű Majom-tangón már három felvétel kivételével magyar nyelvű számok találhatók.A hírnevet a Diligramm című lemezük hozta meg, amely 1998 tavaszán az év albuma lett. Eddigi legnagyobb közönségsikerük az 1999 novemberében megjelent Ékszerelmére című album. A Káosz Amigoson, a következő lemezükön Molnár helyén az Andersen együttes egykori fúvósa, Kárpáti József trombitált. A Kilégzés c. albumuk 2005 novemberében jelent meg. 2007-ben Gundel művészeti díjjal jutalmazták őket. 2009-ben megjelen-tettek két „kisebb” lemezt Ajjajjaj és Lármagyűjtögető címmel, amin néhány új dal, régi dalok új köntösben, valamint koncert felvételek és egy stúdió munkákat megörökítő dokumentumfilm is található. Az új Quimby album Kicsi ország címmel 2010 de-cemberében jelent meg. A zenekar igen népszerű minden kor-osztály körében. Az idősebb korosztályt főleg unplugged kon-certjeikkel és színházi megjelenéseikkel hódították meg. Egyik legnépszerűbb sikerdaluk a Most múlik pontosan című dal.

Page 16: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

30 31

EXPRESSZÓ

DEC

Az ünnepi készülődés nem lehet teljes a veszprémi megmondós rockzene nagyöregjei nélkül. Színpadon a Hollywoodoo. Üzenik Anyádnak, hogy a kétszázezres biciklit ne hagyd a kocsma előtt!

HOLLYWOODOO KONCERT

Expresszó Klub

28 SZOM22:00

Jegyár: 800 Ft

Jegyár: 1000 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

A Veszprém környéki zenészekből verbuválódott csapat, több országosan is elismert zenésszel muzsikált már együtt. Ezúttal Tóth Vera a „kiválasztott”!

THE BLUESBERRYBAND KONCERT / rhytm and blues, soul, funk

Expresszó Klub

29 VAS22:00

HANGVILLA

DEC

Taram tündér kertje egy titkokat virágzó, rejtélyes labirintus, ahol elté-ved mindenki, aki nem ismeri a Szív szavát. Lili és Lala álomszerű uta-zásra indul e különös világba, melynek elvarázsolt lakói egy régi átokról mesélnek. Mi lehet az a titkos erő, amivel a gonosz átok megtörhető? S ha megtaláljuk, vajon el merjük-e hinni, hogy bennünk van? Ám ne legyen a mese címe Csivir-Csavar, ha közben rá nem jövünk, hogy az esemény szálai egy láthatatlan boszorkány kezében futnak össze...

Nyakas Krisztina:

CSIVIR-CSAVAR,avagy Taram titkos kertje ZENÉS MESEJÁTÉK GYERMEKEKNEK - ŐSBEMUTATÓ

Pannon Várszínház NAGYTEREM

29 VAS11:00

Jegyár: 1000 Ft

Page 17: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

32 33

HANGVILLA

DEC

A Száll az ének annyiban kapcsolódik az eddigi Fenyő-musicalek világához, hogy a 60-as években játszódik, hősei főként fiatalok és a dalok egy része a rock and roll stílusában fogant. Annyiban viszont merőben új, hogy igazi ősbemutató, valamennyi dal e produkcióhoz készült és a rock and rollon kívül bonyolultabb zenei formák, mély, asszociatív dalszövegek is jellemzik. Fenyő Mikós új arcát mutatja meg zeneszerzőként és szövegíróként. A csillebérci úttörőtábor és egy építőtábor fiataljainak találko-zásáról szól a történet, de más, sötétebb emlékű táborok lakói is megjelenjenek. Fiú hősünk apja a GULAG-ról tér haza, a női főszereplő családja Auschwitz-ban vesztette el az apát. Az ot-tani élmények, szenvedések, megaláztatások árnyalják be a fia-talok táborának derűs, lógós, bulikkal és szerelemmel teli életét. A produkcióban részt vesz egész társulatunk, valamint gyermek és ifjúsági szereplők is.

Fenyő Miklós – Vándorfi László:

SZÁLL AZ ÉNEKMUSICAL - ŐSBEMUTATÓ

Pannon Várszínház NAGYTEREM

30 HÉT19:00

Jegyár: felnőtt 2900 Ft, diák, nyugdíjas: 2200 Ft

EXPRESSZÓ

DEC

A hazai zenekarok legőrültebb rockját játszó Intim Torna Illeg-ál olyan, mint osztriga a svédasztalon – igazgyöngy a javából. Pezsgő dallamok, karcos ének, és felfoghatóan mély üzenetek labdáznak a színpadon, amit a közönség fáradhatatlan tom-bolással dob vissza. A zenekari oszlopok (Dorogi Péter, Gálos Ádám, Kiss Sándor és Nádasdi János) egyik pillanatban támasz-tékot nyújtanak minden egyes bulira éhezőnek, a másikban pe-dig papírsárkányként repítenek messzire. A vulkanikus brigád bár hajlamos az újításokra, az életenergiát mindenhova maguk-kal cipelik és adnak egy pohárral bárkinek, aki szomjas a bólo-gatós beteljesülésre.

INTIM TORNAILLEGÁLKONCERT

Expresszó Klub

30 HÉT22:00

Jegyár elővételben: 1000 Ft. A koncert napján: 1400 Ft

Page 18: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

34 35

HANGVILLA

DEC

Színházi szilveszter a Hangvillában a Pannon Várszínház szervezésében.

HOLNAPHAJNALIG...SZILVESZTERI GÁLA

Expresszó Klub

31 KEDD18:00

Jegyár: 3490 Ft-tól

EXPRESSZÓ

DEC

Szilveszteri buli az Expresszóban.

THE CARBONFOOLS KONCERT

Jegyár: 3000 Ft

31 KEDD24:00

Pannon VárszínházNAGYTEREM

Page 19: HANGVILLA12 13 HANGVILLA DEC A `70-es és `80-as évek slágergyárosa Amerikában szeretett bele a rock and roll műfajba - az ehhez kapcsolódó életérzést

JAN 15 L’ART POUR L’ART TÁRSULAT:PIROSKA, A FARKAS

JAN 18 RÉVÉSZ 60

JAN 21 FRENÁK PÁL TÁRSULAT - FIÚK

FEB 1 LAJKÓ FÉLIX

FEB 6 HAJÓS ANDRÁS STANDUP ESTJE

FEB 7 PRESSER GÁBORDALOK RÉGRŐL ÉS NEM RÉGRŐL

2014. előzetes:

WWW.HANGVILLA.HU

8200 Veszprém, Brusznyai u. [email protected]

(+36) 30 6075 850

JEGYPÉNZTÁR NYITVA TARTÁS

Hétfőtől péntekig: 8-17, szombaton 09:00-13:00,valamint az előadás kezdete előtt egy órával.