I. tétel: Janus Pannonius

Rövid életrajz

Janus Pannonius 1434. augusztus 29-én született Szlavóniában, egy tehetősebb horvát kisnemesi családban. Születésének helye, valamint eredeti, "családi" neve (Vitéz vagy Csezmiczei) bizonytalan. (A Janus Pannonius a kor szokásának megfelelően felvett antikizáló humanista név.) Atyját még hétéves korában elvesztette: tizenhárom éves koráig anyja, Vitéz Borbála nevelte és taníttatta, papi pályára szánta. A tehetségesnek mutatkozó gyermeket nagybátyja, Vitéz János 1447-ben Itáliába küldte tovább tanulni Guarino da Verona ferrarai iskolájába. Itt tanulja meg a latin és görög nyelvet, s a humanista poétika és poézis alapelemeit és gyakorlatát, valamint általános humanista műveltséget szív magába. 16 éves korára már humanista körökben ismert költő, korai műfaja az epigramma.Ezután római jogot tanul a padovai egyetemen, és központi szerepet tölt be a gazdag velencei műkedvelők körében. Az irodalom révén a politikába is belefolyt, ehhez a magasabb rendűnek ítélt, eposzigényű panegyricus műfajt használta (mesterének, Guarinónak ő állította a legszebb emléket a neki szentelt dicsőítő énekben: Dicsőítő ének a veronai Guarinóhoz).1458-ban doktorál, majd az ezután „szokásos” itáliai körútra ment, és annak végeztével hazatér Magyarországra: nagybátyja, Vitéz János, Mátyás kancellárja ekkor, ezért Janus is a királyi kancelláriára kerül, majd megkapja a pécsi püspökséget. Hamarosan királyi személynök lesz, s a legbefolyásosabb udvari emberek közé tartozik.Az udvari élet azonban untatja, Mátyás udvara ekkor még nem volt az a fejlett reneszánsz udvar, amellyé a hetvenes években vált. Hiányzott a megértő közönség, amely a humanista poézist értékelte volna. Életkörülményei és élményei változtával, Magyarország feudális ege alatt költészete is átváltott, s fő műfaja a személyes líraiságú elégia lett.1465-ben Mátyás követeként Velencében és Rómában II. Pál pápával tárgyalt a török elleni segély ügyében. A diplomáciai tárgyalások mellett felújította hajdani kapcsolatait olasz barátaival, sőt újakat kötött, és híres humanistákat látogatott meg (ilyen például Marsilio Ficino). Azonban valamilyen diplomáciai hibavetés miatt „kiesik Mátyás kegyéből”, s lassanként kegyvesztetté válik. Ráadásul egyre erősödik korán kezdődött és súlyosbodó betegsége: tüdőbaja is. Homéroszt, Plutarkhoszt fordítja görögből, az új platonizmusban megtalálja azt az ideológiát, amely kielégíthette, megnyugtatta őt testi és lelki elesettségében. Jelenéből egykori dicsőségének tájaira menekült: megalkotja a Guarino - panegyricus végső változatát is, életének ez a költőileg legjelentékenyebb szakasza alig négy esztendőt (1465–1468) ölel fel. 1468 után már csak néhány kisebb verset ismerünk tőle.Mátyás iránti sértettsége a király elleni összeesküvések szereplőjévé teszi, s amikor a király elfogatja, inkább az önkéntes száműzetést választja és Itáliába készül. Azonban nem jutott tovább a Zágráb melletti Medvedgradnál, ott halt meg 1472-ben.Magyarországon szerzett „rangok”: váradi kanonok, pécsi püspök, királyi személynök.Költői mintaképei: Martialis, Galeotto Marzio, Marsilio Ficino.

Költészete

Janus Pannoniusszal nálunk eddig ismeretlen, új típusú költő jelentkezett: tudatos és öntudatos alkotóegyéniség, ki egyéni érzéseit, gondolatait fontosnak, közérdekűnek tartja, s akinek az irodalmi alkotás már nem személytelen. Szembe fordult a középkorral ezt tanúsítja emberi és költői hitvallása is. Költészetének központjában nem a vallásosság, Isten és a másvilág áll, hanem az Ember. Az ő alkotásaival jelent meg irodalmunkban a reneszánsz tematika: az egyén, a magánember lelki és testi problémáival; a család összetartozása érzése.

1

Már gyermekkorában is írt különböző költeményeket (Apróságok, Fogadósné, Aetna…), nagyobb lélegzetvételű művei: Bucolica (3 évig írja), Georgica (7 évig írja) és Aeneis (11 évig írja, de nem fejezi be – munkásságának betetőzéséül szánja).Latinul írt.Költői életműve három egymással összefüggő, de mégis élesen elhatárolható szakaszban tagolódik (természetesen más felosztás is létezik, én csupán korszakolásának egy módját emeltem ki):

- a ferrarai (1447-1454)- a padovai (1454-1458)- s a Magyarorsági (1458-1472)

Költészetében az ember és az őt körülvevő földi világ viszonya: a világ az, ami boldoggá hivatott tenni az embert. A humanistáktól felépített epigramma eléggé tágan értelmezhető műfaj volt ekkor: szatirikus, csipkelődő epigrammáinak élményanyagát nagyrészt a ferrarai iskola adta. Janus szeme a közvetlen környezetében felmerült apróságokon akadt fenn, melyek egy kis közösség életében már nem is látszanak apróságoknak.Magyarországon írt epigrammái főleg Mátyás királyt, Hunyadi Jánost és nagybátyját, Vitéz Jánost dicsőítik. Itáliában százszámra írta csipkelődő, erotikus epigrammáit (az ún. római epigrammákat), megverselte a szelek, a hónapok versenyét, s kipróbálta költői erejét, írói becsvágyát a nagyobb terjedelmű dicsőítő költeményekben is. Az itáliai költeményeire jellemző az életvidámság, gyakori témájuk a szerelem, de az egyház bírálata is, pap mivolta ellenére. Epigrammáiból árad a hedonizmus.

Egyik legismertebb műve a Pannónia dicsérete című epigramma (1465 körül), melyet már Magyarországon írt:Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,S most Pannónia is ontja a szép dalokat.Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám, Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

A Galeotto Marzióhoz (1450) című epigrammája abszolút hármasságokra épül. A verset Galeotto Marziónak, legjobb barátjának és ferrarai iskolatársának írta, aki mindenben radikálisan követte az egyházat, és az egyház által megszentelt években mindig elzarándokolt a pápaság központjába. Janus nem a hit vagy a vallás ellen tiltakozik művében, hanem az ellen, hogy barátja esztelenül követi azt. Az első hármasság három szimbolikus kifejezés (hiszékeny csőcselék, agyrémektől rettegő tömeg, álszent had) mely a fokozást szolgálja. A következő hármasság három nagy görög filozófus, Protogoras, Theodorus, Epikur. Majd a harmadik hármasság a múzsáknak szól (Múzsa-had, Phoebus, Vulkán). A vers a hit pénzzé tétele ellen tiltakozik. (Jó példa rá a búcsúcédula, melyet pénzért megváltva Isten megbocsátott az elkövetett bűnökért, ami akár emberélet kiontása is lehetett.) Személyes témájú, személyes hangvételű vers. Utolsó sor: "Mert hívő ember költő nem lehet!". Kijelentése nem az egyház, és a vallásosság ellen szól, hanem a pillanatnyi értékrendszer ellen.Magyarországon írt műveire, ellentétben az itáliai költemények hangulatával, a búskomorság jellemző. Inkább elégiákat írt. Búskomorságának oka, hogy a városi kultúrához, pezsgő, aktív szellemi élethez szokott költő Magyarországon társtalannak érzi magát, s fokozza bánatát, hogy a betegsége is kiújul.

Az Egy dunántúli mandulafáról egy elégico-epigramma (1466). A verset egy nyílt kérdéssel zárja, a költő magára vonatkoztatja a mandulafát, amely el fog fagyni.Itáliában ő volt A Költő, Magyarországon úgy érzi nem tud kibontakozni. A vers nem várt fordulata: ahelyett, hogy örülne a mandulafa szépségének, felteszi a kérdést, hogy mi lesz vele, hangsúlyozza: el fog fagyni. A költő a tél idejében virágba borult mandulafát saját sorsának jelképeként értelmezi. A verset egy téli időben virágzó mandulafa ihlette meg, a látott jelenséget

2

jelképnek érzi: ő ez a mandulafa, korán nyitott ki, virágai a pannon télben halálra vannak ítélve. A vers második fele a „merész” virágzás következményei méri fel. A költő itt a „zúzmara” eljövetelétől való félelmét fogalmazza meg, egy mitológiai név bekapcsolásával. A költemény a virágzás szépségét és a szépség veszélyeztetettségét bemutatva, minden kor kivirágzó szépségeinek és értékeinek a veszélyeztetettségét is érzékelteti."Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe se látott,Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén.Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne,Nemhogy a Pannon-föld északi hűs rögein.S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben,Ám csodaszép rügyeit zúzmara fogja be majd!Mandulafám, kicsi Phylis, nincs még fecske e tájonVagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?"

Pajzán epigrammákPajzán epigrammái rendszerint az iskolához és a tanuláshoz kötődnek, közönségük Janus iskolatársai és mesterei voltak. Ok: az iskola lehetőséget adott ezek megírására, valószínűleg a tananyagban is benne lehettek a tágabb iskolai keretek miatt. Formája: szónoki előgyakorlati forma (pl. érvelés, dicterium – odamondogatás, obscaenus – nyílt trágárság, obszcén kétértelműség, ironia – tudós, csiszolt szellemességet vártak el, kevéssel kellett sokat elmondaniuk, így sok a rövid, de ütős célzás.). Összességében Janus olyan művészi elvárásoknak akart megfelelni, amit az antik szerzőknél csodált, s ezt a pajzán epigrammák megírásával gyakorolta.

A veronai GuarinóhozMondd, guarinóm, te legelnézőbb apa minden apák közt,    csúf bűnökbe miért engeded a fiaid?Vagy tán azt se tudod, mit tett nemrég is az egyik?    Hát csak apóssá tett, s szolgaleány a menyed.Fattyú-gyerkőcnek lettél eszerint a nagyapja;    ismeri fél város, csak te nem ezt az ügyet.Kérdem, mondd, Guarinóm, te a legszelidebb apa mind közt,    csúf bűnökbe miért engeded a fiaid?Hisz, ha szabad prédák számukra a női cselédek,    könnyen azok lesznek másnak a lányaid is.

Úgyszintén Orsolya mindzsójárólMintha dis isten öles kapuján lépnék be, a holtak    országába, midőn, Orsolya, rád feszülök:annyira bő és tág al-táji világod előttem.    Vissza viszont onnét már kutya-terhes az út.Mélyebben dúrom; mélyebben nyílik a mélység,    s körben-körben széttárul a káoszi űr.Képes lenne, bizony, befogadni a féfimagot mind,    röpködhetnének bent - lebegő atomok.Nemcsak a vesszőt, lám, a herét, ágyékot, az alhast    és a kezet, lábat, sőt fejet is lenyeli.Régen még remegő két térdem napra segített,    mint a lopós Cacust Herkules indulata.Eztán már ne vezesd, Hermés, Erebusba a síri    árnyakat: itt ez a lyuk, több hely akad nekik itt.

3

Háborús epigrammákTanulmányai után Magyarországra hazatérve Janus folyamatosan szerezte meg a világi és egyházi tisztségeket, azonban egyetlen költeményében sem találkozunk arra tett célzással, hogy ezek elvégzése nehezére esett volna, s még akkor sem panaszkodik, amikor arról ír, hogy kevés ideje marad a költészetre. Egyedül a királyi személynöki munkával együtt járó részvétel a hadviselésben taszította, s ha lehetett volna, ez alól kihúzza magát. Ok: a költők többsége Homérosz óta ellenzi a háborúskodást, így Janus is, aki ráadásul a béke istenének nevét vette fel költői nevéül. Ezt a béke apostola magatartást sokáig viselte.

A lázbeteg Janus a táborozó Balázsnak(valószínűleg Mátyás híres hadvezérével, Magyar Balázzsal azonos személy). Ebben az elégiában magyarázza meg, miért nem vesz részt az ez évi háborúban. „Mentegetőzik”: betegségének kínjai össze sem hasonlíthatók a harcolókéval, ő sokkal jobban szenved, ezért nem kell Őt irigyelniük. Hogy ő nem harcol, arra az ad választ, hogy ha ő meghal a csatatéren, nem marad senki, aki a hősök tetteit megénekelje. Bárcsak ott lehetne a harcokban, hisz ott kevésbé kellene a haláltól rettegnie, mint e szörnyű betegségnél. A betegeket sokszor leteríti a kór, míg a katonák gyakran hazatérnek a harcokból, s számára a betegség sokkal nagyobb és veszélyesebb háború, mint amit a katonák valóban vívnak.

A Narni-beli Galeottóhoz.Epigramma, mely nagyjából egy időben keletkezett az előbbi elégiával. Janus egy betegségről tájékoztatja barátját, és megjegyzi, hogy talán jobb lett volna ha haza sem jön, mert kint sokkal jobb volt. Magyarországon a költészet a nép szemében asszonyos tevékenység, mivel passzív, haszontalan. A hősi halál, a harc az igazán férfias és hasznos munka egy férfinak. Janust Itáliában mindenekfelett tisztelték a művészetet, mások voltak az értékek. Ezzel kapcsolatos az is, hogy itthon folyton betegeskedik, és folytonos halálfélelem gyötri, míg odakint egészségesnek ismerték.

Az 1464-s boszniai hadjárat alatti nagy hideg, és a többi háborús körülmény miatt súlyosan megbetegszik, erről állít emléket a Mikor a táborban megbetegedett című elégiájában. Műve az ókori költő Tibullus korkyai elégiájának egyik részéhez hasonlít nagyon, ez a választás valószínűleg betudható a hasonló élethelyzetnek is, amit Janushoz hasonlóan Tibullus is háborús táborban élt át. Tibullus, Janus is felidézi anyja, nővére alakját, aki óvja s intette, hogy ne menjen, s békéért áhítozik. Az elégia szerzői sírverssel zárul.A humanisták antikutánzó műveivel ellentétben Janus elégiájában nincsenek anakronizmusok, saját korának életeszményét, helyzetét és érzéseit fogalmazza meg személyes elemekkel vegyítve. Neki a halál/betegség nem csupán az élet és javai elvesztését, de tehetségének kihunyását is jelenti, amitől óvakodnia kellett. A benne lévő ’isteni tehetség’ védelme szinte fő célja.

Az 1467-es Erdélyi hadjáratok Erdélyben folytak, ezeknek az eseményeknek Janus négy epigrammát szentelt. Ezután lett nem sokkal Janus „kegyvesztett”, ám a költészet már minden másnál fontosabb számára, ez adja az igaz dicsőséget, örök hírnevet. E hadakozó ország már hiába hazája, barbár föld. Már nem Apolló költő hangját, hanem Mars istent kell szolgálnia tollával: Békéért c. epigramma. (Nyugodt, békés életért könyörög a népnek és magának. Ez a műve már halotti imára hasonlít, nagyon fáradt hangú, keresztény ima-jellegű költemény). Mars istenséghez békességért c. epigramma. (Janus maga is istenné változik, hogy Marssal egyenrangú félként ne kelljen félnie a szörnyű istentől. Van olyan elmélet is, miszerint ez az epigramma valójában Mátyásnak szól, a versben megbúvó indulat, gyűlölet és félelem is ezt támasztja alá, ráadásul Mátyást kortársai gyakran nevezték folytonos háborúzása miatt „szittya Mars-nak”.

4

Versek

Búcsú Váradtól.Nem lehet tudni, hogy mikor keletkezett, mert a vers elég szegény információkban e téren. (Nincs utalás személyekre sem annak ellenére, hogy a témája a búcsúzás.) Valószínű az 1459/60-ös időpont. Refrénes versforma. A versben nincs utalás visszatérésre – ok: megszilárdult élethelyzet, újrakezdés itthon, „magyarországi költői korszak nyitánya”. Műfaja: elégico-óda (elégia és óda egyben), búcsúvers (’syntaktikon’ ez a műfaj Menandrosnál kerül elő először s hasonló mintára épül Janus verse is). A búcsú közbeni dicsőítés érinti a városon kívül az éghajlatot, templomot, folyót stb., és a dicsérő toposzok mellett folyamatosan említi az elválás gesztusát pl. a refrénben. A vers ima-zárlata is megfelel a syntaktikon műfaj kereteinek, ugyanis Menandos szerint elsősorban a várost kell dicsőíteni (itt váradot) amit a költő elhagy, s ennek Janus mindenben eleget tesz, sőt még ki is tágítja a képet az előbb említett toposzokkal. Viszont az eredeti Menandros-toposzokhoz képest Janus nem beszél az otthagyott város embereiről, barátokról, és nem ígéri meg, hogy visszatér. Ok: nem nagyon volt ott híres/kiemelkedően fontos ember, akit dicsőítenie illett volna.Másik forrása a versnek az ókori poéták búcsúversei: Orpheus, Ovidius, Catullus, Vergilius.A vers megírásának évszaka a tél, ami azért érdekes, mert az ókori versekben az utazás toposza a megújulással, a tavasszal kapcsolódik össze, ez Janusnál pontosan ezzel szembemenő vállalkozás. Ok: ’Janus isten’ akiről a költő a nevét választja a tél istene is, ráadásul a hagyománnyal való versengés is az oka lehet. - A vers hét, refrénnel erős keretbe zárt strófa. A hét strófa: a látott, ismert valóság megannyi híven tolmácsolt részlete, hét felvillanó kép. Az első három a téli pompát öltött Várad környékének rajza. Pár odavetett vonás – és él a táj, mert a költő örömének türelmetlen lázában a tájat is öröme részesévé gazdagítja. A további három a tulajdonképpeni búcsúzás Várad hírességeitől: a hévforrásoktól, Vitéz János könyvtárától és a nevezetes király-szobroktól. Mind megannyi fontos, az egykorú Váradra jellemző, köztudatban élt ismertetőjegy, az olvasóban a szeretett város képét, képzetét, lényegét idézik. A befejező strófa – könyörgés Várad patrónusához, a jobbjával bárdot emelő, hős lovagkirályhoz – méltóképpen zárja le a felvillantott képek sorát és fogja össze töretlen lírai egységbe.

Saját lelkéhez

5