20
1 Ikt. szám: RK/1013-45/2019. JEGYZŐKÖNYV Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2019. június 26. napján. Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét. Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen van 23 szavazati joggal rendelkező tag, és a meghívottak a jelenléti ív szerint. Előre bejelentette hiányzását hat fő: Dr. Bognár József; Dr Váczy Kálmán; Dr. Ruszkai Csaba; Bartók Szilárd; Pál Petra; Dr. Hadnagy József Mizera Tamás helyére új tagot a DÖK, Lengyelné dr. Molnár Tünde helyére pedig a Pedagógiai Kar még nem delegált, így két szenátori hely jelenleg betöltetlen. Az Elnök megállapítja, hogy a Szenátus határozatképes. Az elnök javaslatára a Szenátus egyhangúan megválasztja a jegyzőkönyv-hitelesítőket: Jegyzőkönyv-hitelesítők: Dr. Tánczos Tamás szenátustag Bíró Balázs szenátustag Szavazatszámláló Bizottság: Tagok: Rákosiné Dr. Jakab Éva Oszlánczi Krisztina Levezető elnök: Dr. Liptai Kálmán Napirendi pontok: 1) Bejelentések (szóbeli; előadó: Dr. Liptai Kálmán rektor) 2) Az Eszterházy Károly Egyetem 2018. évi szöveges beszámolója (előterjesztő: Lengyel Péter kancellár) I. Személyi Ügyek egyetemi docensi pályázatok véleményezése: 3) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Anglisztikai és Amerikanisztikai Intézet (Dr. Peterecz Zoltán) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 4) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média és Design Tanszék (Széplaky Gerda) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 5) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Dr. Mizser Attila) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 6) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Bollók Csaba) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 7) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Képzőművészeti Tanszék (Kopasz Tamás) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

1

Ikt. szám: RK/1013-45/2019.

JEGYZŐKÖNYV

Készült: az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának ülésén 2019. június 26. napján.

Az ülés 10.00 órakor veszi kezdetét.

Jelen vannak: a 31 fős testületből jelen van 23 szavazati joggal rendelkező tag, és a meghívottak

a jelenléti ív szerint. Előre bejelentette hiányzását hat fő: Dr. Bognár József; Dr Váczy Kálmán;

Dr. Ruszkai Csaba; Bartók Szilárd; Pál Petra; Dr. Hadnagy József

Mizera Tamás helyére új tagot a DÖK, Lengyelné dr. Molnár Tünde helyére pedig a Pedagógiai

Kar még nem delegált, így két szenátori hely jelenleg betöltetlen.

Az Elnök megállapítja, hogy a Szenátus határozatképes.

Az elnök javaslatára a Szenátus egyhangúan megválasztja a jegyzőkönyv-hitelesítőket:

Jegyzőkönyv-hitelesítők: Dr. Tánczos Tamás szenátustag

Bíró Balázs szenátustag

Szavazatszámláló Bizottság:

Tagok: Rákosiné Dr. Jakab Éva

Oszlánczi Krisztina

Levezető elnök: Dr. Liptai Kálmán

Napirendi pontok:

1) Bejelentések (szóbeli; előadó: Dr. Liptai Kálmán rektor)

2) Az Eszterházy Károly Egyetem 2018. évi szöveges beszámolója (előterjesztő: Lengyel

Péter kancellár)

I. Személyi Ügyek egyetemi docensi pályázatok véleményezése:

3) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Anglisztikai és Amerikanisztikai Intézet (Dr. Peterecz Zoltán) (előterjesztő: Dr. Liptai

Kálmán rektor)

4) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média

és Design Tanszék (Széplaky Gerda) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

5) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Dr. Mizser Attila) (előterjesztő: Dr.

Liptai Kálmán rektor)

6) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Bollók Csaba) (előterjesztő: Dr. Liptai

Kálmán rektor)

7) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Képzőművészeti Tanszék (Kopasz Tamás) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

Page 2: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

2

8) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Vizuális

Művészeti Intézet (Kótai Tamás) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

9) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Ének-

zene Tanszék (Dr. Zombola Péter) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

10) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Természettudományi Kar

Információtechnológiai Tanszék (Dr. Király Roland) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán

rektor)

11) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Természettudományi Kar Társadalomföldrajzi

és Területfejlesztési Tanszék (Dr. Patkós Csaba) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

12) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Vállalkozás-gazdaságtan Tanszék (Dr. Novotny Ádám) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán

rektor)

13) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Pszichológiai Intézet (Dr. Taskó

Tünde) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

14) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Andragógiai és Közművelődési

Tanszék (Dr. Tengely Adrienn) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

15) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar

Vidékfejlesztési és Tájgazdálkodási Intézet (Dr. Koncz Gábor) (előterjesztő: Dr. Liptai

Kálmán rektor)

16) Egyetemi docensi pályázat véleményezése Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar

Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézet (Dr. Vincze Judit) (előterjesztő: Dr.

Liptai Kálmán rektor)

II. Személyi Ügyek vezetői pályázatok véleményezése:

17) Vezetői pályázat véleményezése Vagyongazdálkodási Osztály osztályvezető (dr. Fejes

Szonja) (előterjesztő: Lengyel Péter kancellár)

18) Vezetői pályázat véleményezése Beszerzési Osztály osztályvezető (dr. Morvai Anasztázia,

Kisari Éva) (előterjesztő: Lengyel Péter kancellár)

19) Vezetői pályázat véleményezése Bérgazdálkodási Osztály osztályvezető (Németh Judit)

(előterjesztő: Lengyel Péter kancellár)

20) Vezetői pályázat véleményezése Pénzügyi Osztály osztályvezető (Nagy Enikő)

(előterjesztő: Lengyel Péter kancellár)

21) Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Vizuális

Művészeti Intézet intézetigazgató (Csontó Lajos) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

22) Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Vizuális

Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék tanszékvezető (Kopasz Tamás) (előterjesztő:

Dr. Liptai Kálmán rektor)

23) Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Német Nyelv és

Irodalom Tanszék tanszékvezető (Dr. Szép Beáta Tímea) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán

rektor)

24) Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média és Design

Tanszék tanszékvezető (Süli-Zakar Szabolcs) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

25) Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék tanszékvezető (Jeney Zoltánné dr. Tóth

Éva) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

26) Vezetői pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Turizmus

Tanszék tanszékvezető (Domjánné dr. Nyizsalovszky Rita) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán

rektor)

Page 3: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

3

27) Vezetői pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Társadalomtudományi Intézet intézetigazgató (Dr. Sárkány Péter) (előterjesztő: Dr. Liptai

Kálmán rektor)

28) Vezetői pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Gyógypedagógia Tanszék (Dr. Dávid

Mária) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

29) Vezetői pályázat véleményezése Természettudományi Kar Médiainformatika Tanszék (Dr.

Antal Péter, Lengyelné Dr. Molnár Tünde) (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

III. Személyi Ügyek Professor Emeritus, Címzetes Egyetemi Docens

30) Javaslat Professor Emeritusi cím adományozására és a címmel járó, a Foglalkoztatási

Követelményrendszer 132.§ (1) bekezdése szerinti rendszeres juttatás biztosításáról

Prof. Dr. Dinya László egyetemi tanár részére (előterjesztő: Dr. Bujdosó Zoltán)

31) Javaslat Professor Emeritusi cím adományozására Dr. Kis László főiskolai tanár részére

(előterjesztő: Dr. Pintér Márta Zsuzsanna dékán)

32) Javaslat címzetes egyetemi docensi cím adományozására Dr. Hantal György számára

(előterjesztő: Pénzesné Dr. Kónya Erika dékán)

33) Javaslat címzetes egyetemi docensi cím adományozására Dr. Zólyomi Géza számára

(előterjesztő: Pénzesné Dr. Kónya Erika dékán)

IV. Személyi ügyek, hallgatói kitüntetések:

34) Javaslat Pro Academia Agriensi Juventutis-díj odaítélésére (előterjesztő: Kőfalusi Eszter

hivatalvezető)

35) Javaslat a „Hallgató a tudományért”- díjak odaítélésére (előterjesztő: Kőfalusi Eszter

hivatalvezető)

36) Javaslat a „Hallgató a hallgatóért”- díjak odaítélésére (előterjesztő: Kőfalusi Eszter

hivatalvezető)

37) Javaslat a „Jó tanuló, jó sportoló”- díj odaítélésére (előterjesztő: Kőfalusi Eszter

hivatalvezető)

V. Szabályzatok:

38) Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének módosítására

(előterjesztő: Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona rektorhelyettes)

39) Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem iratkezelési szabályzatának módosítására

(előterjesztő: Oszlánczi Krisztina könyvtár főigazgató)

40) Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem kitüntetési szabályzatának módosítására

(előterjesztő: Dr. Pintér Márta Zsuzsanna dékán)

41) Javaslat egyetemi ünnep megalapítására (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

42) Javaslat az Inkluzív nevelés pedagógusa szakirányú továbbképzési szak Képzési és

Kimeneti Követelményeinek módosítására (előterjesztő: Dr. Dávid Mária, főiskolai tanár,

szakfelelős)

43) Javaslat a Gyógypedagógia alapképzés Pszichopedagógia szakirány nyilvántartásba

vételére jászberényi helyszínnel az Oktatási Hivatalban (előterjesztő: Dr. Bujdosó Zoltán,

campusokért felelős rektorhelyettes)

44) Javaslat új tárgyak beillesztésére a tanári felkészítés pedagógiai-pszichológiai-

szakmódszertani moduljába (szóbeli előterjesztés; előterjesztő: Dr. Virág Irén,

intézetigazgató, egyetemi docens)

45) Javaslat az EHÖK alapszabály módosításának jóváhagyására (előterjesztő: Dr. Bíró Balázs

EHÖK elnök)

Page 4: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

4

46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor)

47) Különfélék

A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus tagjai 23 igen szavazattal elfogadták.

Dr. Liptai Kálmán tájékoztatja a Szenátus tagjait arról, hogy a 19. illetve a 46. napirendi pont

nem kerül megtárgyalásra. A Szenátus egyhangúlag elfogadja az ülés módosított napirendi

pontjait.

A személyi ügyekben a Szenátus titkosan szavaz.

Bejelentések

2. napirendi pont

Az Eszterházy Károly Egyetem 2018. évi szöveges beszámolója

Lengyel Péter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a 2018. évi szöveges beszámoló részleteit.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem 2018. évi szöveges

beszámolóját.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

Dr. Juhász Tibor: A 3-16. napirendi pontokkal kapcsolatban tájékoztatja a Szenátus tagjait

az alábbiakról:

- A pályázatok kötelező mellékleteként a pályázónak be kellett nyújtania a habilitációs

oklevelet, ennek hiányában bizonyítania kellett az azzal egyenértékű teljesítményt.

- A Tanács a habilitáltak, az egyenértékűséget bizonyítóak illetve a Munkácsy díjas

kollégák esetében támogatta a pályázatokat.

3. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Anglisztikai és Amerikanisztikai Intézet (Dr. Peterecz Zoltán)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

Page 5: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

5

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Peterecz Zoltán 23 0 0

4. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média

és Design Tanszék (Széplaky Irén Gerda)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Széplaky Irén Gerda 22 1 0

5. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Dr. Mizser Attila)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Mizser Attila 9 9 5

Page 6: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

6

6. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék (Bollók Csaba)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Bollók Csaba 22 0 1

7. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Képzőművészeti Tanszék (Kopasz Tamás)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Kopasz Tamás 22 0 1

8. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Vizuális Művészeti Intézet (Kótai Tamás)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Page 7: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

7

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Kótai Tamás 22 0 1

9. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Ének-

zene Tanszék (Dr. Zombola Péter)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Zombola Péter 23 0 0

10. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Természettudományi Kar

Információtechnológiai Tanszék (Dr. Király Roland)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Király Roland 21 2 0

11. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Természettudományi Kar

Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék (Dr. Patkós Csaba)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Page 8: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

8

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Patkós Csaba 23 0 0

12. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Vállalkozás-gazdaságtan Tanszék (Dr. Novotny Ádám)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Novotny Ádám 23 0 0

13. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Pszichológiai Intézet (Dr.

Taskó Tünde)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Taskó Tünde 14 6 3

14. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Andragógiai és

Közművelődési Tanszék (Dr. Tengely Adrienn)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Page 9: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

9

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Tengely Adrienn 23 0 0

15. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar

Vidékfejlesztési és Tájgazdálkodási Intézet (Dr. Koncz Gábor)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Koncz Gábor 22 1 0

16. napirendi pont

Egyetemi docensi pályázat véleményezése Agrártudományi és Vidékfejlesztési Kar

Agrártudományi és Környezetgazdálkodási Intézet (Dr. Vincze Judit)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a Szenátus tagjaival a pályázati anyagot, az Eseti Bizottság, a

Kari Tudományos Bizottság illetve a Kari Tanács véleményezését.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Vincze Judit 15 5 3

17. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Vagyongazdálkodási Osztály osztályvezető (dr. Fejes

Szonja)

Dr. Kőfalusi Eszter: Tájékoztatja a Szenátus tagjait arról, hogy a meghirdetett pozícióra egy

érvényes pályázat érkezett. A formai követelményeknek megfelelt, a Bíráló Bizottság a

jelöltet alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

Page 10: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

10

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Fejes Szonja 23 0 0

18. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Beszerzési Osztály osztályvezető (dr. Morvai

Anasztázia, Kisari Éva)

Dr. Kőfalusi Eszter: Tájékoztatja a Szenátus tagjait arró, hogy a meghirdetett pozícióra két

érvényes pályázat érkezett. Kisari Éva visszavonat a pályázatát.

Dr. Morvai Anasztázia pályázata a formai követelményeknek megfelelt, a Bíráló Bizottság a

jelöltet alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Morvai Anasztázia 18 5 0

19. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Pénzügyi Osztály osztályvezető (Nagy Enikő)

Dr. Kőfalusi Eszter: Tájékoztatja a Szenátus tagjait arról, hogy a meghirdetett pozícióra egy

érvényes pályázat érkezett. A formai követelményeknek megfelelt, a Bíráló Bizottság a

jelöltet alkalmasnak találta a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Nagy Enikő 18 5 0

Dr. Juhász Tibor: A 20-28. napirendi pontokkal kapcsolatban elmondja, hogy minden

meghirdetett pozícióra egy pályázat érkezett. Ezeket a pályázatokat a Tudományos Tanács

támogatta.

Page 11: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

11

20. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Vizuális

Művészeti Intézet intézetigazgató (Csontó Lajos)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Csontó Lajos 23 0 0

21. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Vizuális

Művészeti Intézet Képzőművészeti Tanszék tanszékvezető (Kopasz Tamás)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Kopasz Tamás 23 0 0

22. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Német Nyelv és

Irodalom Tanszék tanszékvezető (Dr. Szép Beáta Tímea)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Szép Beáta Tímea 23 0 0

Page 12: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

12

23. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar Média és Design

Tanszék tanszékvezető (Süli-Zakar Szabolcs)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Süli-Zakar Szabolcs 23 0 0

24. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Bölcsészettudományi és Művészeti Kar

Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszék tanszékvezető (Jeney Zoltánné dr.

Tóth Éva)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Jeney Zoltánné dr. Tóth

Éva

19 4 0

25. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Turizmus

Tanszék tanszékvezető (Domjánné dr. Nyizsalovszky Rita)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Domjánné dr.

Nyizsalovszky Rita

23 0 0

Page 13: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

13

26. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar

Társadalomtudományi Intézet intézetigazgató (Dr. Sárkány Péter)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Sárkány Péter 23 0 0

27. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Pedagógiai Kar Gyógypedagógia Tanszék (Dr. Dávid

Mária)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Dávid Mária 23 0 0

28. napirendi pont

Vezetői pályázat véleményezése Természettudományi Kar Médiainformatika Tanszék

(Dr. Antal Péter, Lengyelné Dr. Molnár Tünde)

Dr. Kőfalusi Eszter: Ismerteti a pályázatot. A Bíráló Bizottság a pályázót alkalmasnak találta

a pozíció betöltésére.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Lengyelné Dr. Molnár

Tünde

23 0 0

Page 14: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

14

29. napirendi pont

48) Javaslat Professor Emeritusi cím adományozására és a címmel járó, a

Foglalkoztatási Követelményrendszer 132.§ (1) bekezdése szerinti rendszeres juttatás

biztosításáról Prof. Dr. Dinya László egyetemi tanár részére

Dr. Bujdosó Zoltán: Ismerteti Dr. Dinya László méltatását. Kéri a Szenátus támogatását.

Dr. Liptai Kálmán: Kéri a Szenátus támogatását.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Prof. Dr. Dinya László 22 0 1

30. napirendi pont

Javaslat Professor Emeritusi cím adományozására Dr. Kis László főiskolai tanár részére

Dr. Pap József: Ismerteti Dr. Kis László méltatását.

Kéri a Szenátus támogatását.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Kis László 23 0 0

31. napirendi pont

Javaslat címzetes egyetemi docensi cím adományozására Dr. Hantal György számára

Dr. Tóth Antal: Ismerteti Dr. Hantal György méltatását. Kéri a Szenátus támogatását.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Hantal György 23 0 0

Page 15: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

15

32. napirendi pont

Javaslat címzetes egyetemi docensi cím adományozására Dr. Zólyomi Géza számára

Dr. Tóth Antal: Ismerteti Dr. Zólyomi Géza méltatását. Kéri a Szenátus támogatását.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név támogatta nem támogatta tartózkodott

Dr. Zólyomi Géza 23 0 0

33. napirendi pont

Javaslat Pro Academia Agriensi Juventutis-díj odaítélésére

Dr. Kőfalusi Eszter: A díjat évente 2 hallgató kaphatja meg. A díjra két jelölés érkezett. Az

EHÖK Ruszkai Nórát, a TTK pedig Simonyi Sándor javasolta.

Ismerteti a méltatásokat.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név Támogatta Nem támogatta Tartózkodott

Ruszkai Nóra 18 5 0

Simonyi Sándor 6 11 6

34. napirendi pont

Javaslat a „Hallgató a tudományért”- díjak odaítélésére

Dr. Kőfalusi Eszter: A díj karonként egy hallgatónak adományozható. A jelölteket az

Egyetemi Tanács támogatta.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név Támogatta Nem támogatta Tartózkodott

Nagy Dávid Pál-AVK 23 0 0

Kolcsár Zsolt-BMK 23 0 0

Page 16: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

16

Hortolányi Árpád-GTK 23 0 0

Mitre Zoltán-TTK 23 0 0

35. napirendi pont

Javaslat a „Hallgató a hallgatóért”- díjak odaítélésére

Dr. Kőfalusi Eszter: A díj karonként egy hallgatónak adományozható. A jelölteket az

Egyetemi Tanács támogatta.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név Támogatta Nem támogatta Tartózkodott

Fischer Ádám-AVK 23 0 0

Tóth Mercédesz-BMK 23 0 0

Lukács Noémi-GTK 23 0 0

Motolai Anna Dóra-PK 23 0 0

Kovács Miklós-TTK 23 0 0

36. napirendi pont

Javaslat a „Jó tanuló, jó sportoló”- díj odaítélésére

Dr. Kőfalusi Eszter: A díjra egy jelölés érkezett. A Sporttudományi Intézet, az Egyetemi

Tanács illetve a Kitüntetési Bizottság támogatta.

A szavazatok összegyűjtése, majd a szavazatszámlálók általi megszámlálását követően a

rektor ismerteti a szavazás eredményét.

Név Támogatta Nem támogatta Tartózkodott

Tóth Boglárka-TTK 23 0 0

37. napirendi pont

Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói Követelményrendszerének

módosítására

Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona: Ismerteti az előterjesztést, melyet a Szenátus tagjai korábban

elektronikusan megkaptak. A javaslatot a Hallgatói Ügyek Bizottsága elfogadta a

módosításokat.

Kéri a Szenátus támogatását.

Page 17: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

17

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem Hallgatói

Követelményrendszerének módosítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

38. napirendi pont

Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem iratkezelési szabályzatának módosítására

Oszlánczi Krisztina: Ismerteti az előterjesztést, melyet a Szenátus tagjai korábban

elektronikusan megkaptak. A módosítással az irattári terv része lesz a szabályzatnak.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem Iratkezelési

Szabályzatának módosítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

39. napirendi pont

Javaslat az Eszterházy Károly Egyetem kitüntetési szabályzatának módosítására

Dr. Pintér Márta Zsuzsanna: Egyetemi művészeti díj alapítását szeretnék.

Dr. Kőfalusi Eszter: A javaslatot a Kitüntetési Bizottság véleményezte és támogatta.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az Eszterházy Károly Egyetem kitüntetési

szabályzatának módosítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

Page 18: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

18

40. napirendi pont

Javaslat egyetemi ünnep megalapítására

Dr. Liptai Kálmán: Az egyetemmé válás napja nemcsak az egyetemi rangra emelkedést teszi

ünneppé. Ez az alkalom is segít a közösségformálásban, alkalmat adva a közös együttlétre

jelenlegi és egykori oktatóinknak, hallgatóinknak egyaránt. Épp ezért kiemelten fontosnak

tartom, hogy az egyetemnek legyen saját ünnepe.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az egyetemmé válás emlékére egyetemi ünnep

megalapítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

41. napirendi pont

Javaslat az Inkluzív nevelés pedagógusa szakirányú továbbképzési szak Képzési és

Kimeneti Követelményeinek módosítására

Dr. Dávid Mária: Ismerteti az előterjesztést, melyet a Szenátus tagjai korábban elektronikusan megkaptak. A módosítást indoklása

A Kodolányi János Egyetem által létesített Inkluzív nevelés pedagógusa szakirányú

továbbképzési képzési- és kimeneti követelményeinek módosítása szükséges, tekintettel arra,

hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló tv. végrehajtásáról szóló 87/2015 (IV.9) Kr. alapján a

KKK struktúrája megváltozott.

Az érvényben lévő hatósági eljárás rend része, hogy amennyiben a képzést más felsőoktatási

intézmény is folytatja, úgy érintettség lévén nem csak nyilatkoznunk szükséges, hanem a

módosított tantervet elfogadó szenátusi határozatot a további hatósági eljárás lebonyolítása

érdekében a létesítő számára rendelkezésre kell bocsátani.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja az Inkluzív nevelés pedagógusa szakirányú

továbbképzési szak Képzési és Kimeneti Követelményeinek módosítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

Page 19: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

19

42. napirendi pont

Javaslat a Gyógypedagógia alapképzés Pszichopedagógia szakirány nyilvántartásba

vételére jászberényi helyszínnel az Oktatási Hivatalban

Dr. Bujdosó Zoltán: Az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campus – a gyógypedagógia

alapképzés Pszichopedagógia szakirány nyilvántartásba vételének a támogatását kéri az

Oktatási Hivatalban történő bejegyzéshez.

A gyógypedagógia végzettséget két modul elvégzésével lehet teljesíteni, amelyhez jelenleg a

Jászberényi Campuson csak a Logopédia szakirány biztosított. Akik a logopédia alkalmassági.

vizsgán nem feleltek meg, azoknak nem tudunk jelenleg más modult felajánlani. Egyetemi

szinten várjuk a tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány engedélyezését, de még ezt

sem tudjuk felajánlani jelenleg a hallgatóknak.

Dr. Varró Bernadett: Kéri a Szenátus támogatását.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja a Gyógypedagógia alapképzés Pszichopedagógia

szakirány nyilvántartásba vételét jászberényi helyszínnel az Oktatási Hivatalban

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

43. napirendi pont

Javaslat új tárgyak beillesztésére a tanári felkészítés pedagógiai-pszichológiai-

szakmódszertani moduljába

Dr. Virág Irén: Ismerteti az előterjesztést, melyet a Szenátus tagjai korábban elektronikusan

megkaptak. Június 3-án egyeztetést tartottak a tanárképzés megújítása témában. Ekkor feladatul

kapták, hogy az alábbi tárgyakat illesszék be a tanári felkészítés pedagógiai-pszichológiai-

szakmódszertani moduljába:

- Fókuszban az iskola

- Fókuszban az osztály

- Fókuszban a pedagógus

- Fókuszban a diák

- Fókuszban a tanítás

Összeállítottak egy szakértői bizottságot, melynek tagjai:

- Dr. Hanák Zsuzsanna

- Dr. Ugrai János

- Dr. Mogyorósi Zsolt

- Dr. Virág Irén

Ismerteti az alapelveket, melyek mentén dolgoztak.

Határozati javaslat: A Szenátus elfogadja új tárgyak beillesztését a tanári felkészítés

pedagógiai-pszichológiai-szakmódszertani moduljába.

Page 20: Ikt. szám: R JEGYZŐKÖNYV...4 46) A rektor külföldi útja (előterjesztő: Dr. Liptai Kálmán rektor) 47) Különfélék A jegyzőkönyv-hitelesítőkre tett javaslatot a Szenátus

20

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

44. napirendi pont

Javaslat az EHÖK alapszabály módosításának jóváhagyására

Bíró Balázs: Ismerteti az előterjesztést, melyet a Szenátus tagjai korábban elektronikusan

megkaptak.

Módosítottak a küldöttgyűlés összetételén. A Campusok alapszabályain módosítottak (Eger,

Jászberény).

Kéri a Szenátus támogatását.

Határozati javaslat: A Szenátus jóváhagyja az EHÖK alapszabály módosítását.

Szavazás eredménye

Nyílt szavazás

Leadott szavazatok száma:23

Igen szavazatok száma: 23

Nem szavazatok száma: 0

Tartózkodik: 0

Érvénytelen szavazatok száma: 0

45. napirendi pont

Különfélék

További hozzászólás hiányában a levezető elnök megköszönte a részvételt és bezárta az ülést.

Dr. Tánczos Tamás Bíró Balázs

jegyzőkönyv-hitelesítő jegyzőkönyv-hitelesítő

Dr. Kőfalusi Eszter Dr. Liptai Kálmán

jegyzőkönyv-vezető a Szenátus titkára rektor