16
Dvojtarifová daň sa zrejme zruší Foto: Somogyi Tibor Hetven hungarikon Híres emberek művészettel spékelt használati tárgyai a KMG-ben A magyar szinkronra bejöttek a nézők Strana 4. Megjelenik kéthetente Vychádza dvojtýždenne 5. oldal 8. oldal Megmenekült a CINEMAX Iskolai csodák DUNASZERDAHELYI HÍRNÖK DUNAJSKOSTREDSKÝ HLÁSNIK 2011. szeptember 7., 19. évfolyam, 17. szám 17. číslo, 19. ročník, 7. septembra 2011 2008-as tanügyi reform fokozatos bevezetésének utolsó évébe léptünk. Panaszok bizonyára az idén is lesz- nek a gyakorlattól olykor távol eső minisztériumi elképzelések, az oktatás döcögő tartalmi korszerű- sítése és sok egyéb más miatt. Vannak azonban dolgok, amelyekre a legátfogóbb reform sem terjedhet ki. Ilyen az iskola és a szülők vi- szonya. Persze, vannak jogi keretek, de ezeket tarta- lommal megtölteni az érintetteknek kell. Gyakran hal- lani a panaszt, hogy ez a viszony nem egyenrangú part- nerek viszonya, s ha igen, csak annyiban, hogy mind a ketten erősen kiszolgáltatottak. Lehet ezt ragozni, so- pánkodni, hogy semmit sem lehet tenni ellene, és eb- ben az esetben valóban nem is változik semmi. De le- het csodákat is művelni, elérni a szükséges változásokat, ha az iskola és a szülők megtalálják a közös hangot. Egyáltalán nem véletlen, hogy a manapság annyiszor emlegetett társadalmi tőke fogalma egy olyan ember agyából pattant ki, aki a vidéki iskolaközösségek mű- ködését tanulmányozta. L. J. Hanifan 1916-ban azok- nak az embereknek a mindennapi életével kapcsolatos interakciók, szimpátiák és baráti kötődések leírására használta, akik valamilyen társadalmi egységet alkot- nak. Szerinte társadalmi tőkének tekinthető mindaz, ami fontos az emberek mindennapjaiban: jóakarat, barát- ság, kölcsönös érzékenység egymás iránt. Egyszóval a jó emberi kapcsolatokról van szó, ame- lyek sok embert fűznek egybe. Mert sokan vannak és ugyanazt akarják, befolyásolni tudják a környezetüket, a sorsukat, és főleg a gyermekeik sorsát. Dunaszer- dahelyen van olyan iskola, ahol a szülői munkaközösség rendelkezik ilyen társadalmi tőkével. Hogy melyik az, rögtön kitalálják, ha átlépik az iskola küszöbét. A XXXI. Csallóközi Vásár: szeptember 22 – 25. XXXI. Žitnoostrovský jarmok, 22-25. septembra

Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Dvojtarifovádaň sa zrejmezruší

Foto: Somogyi Tibor

Hetvenhungarikon

Híres emberekművészettel spékelthasználati tárgyai a KMG-ben

A magyarszinkronrabejöttek a nézők

Strana 4.

Megjelenik kéthetente Vychádza dvojtýždenne

5. oldal 8. oldal

Megmenekülta CINEMAX

Iskolaicsodák

D U N A S Z E R D A H E LY I H Í R N Ö K D U N A J S KO S T R E D S K Ý H L Á S N I K

2011. szeptember 7., 19. évfolyam, 17. szám 17. číslo, 19. ročník, 7. septembra 2011

2008-as tanügyi reform fokozatosbevezetésének utolsó évébe léptünk.Panaszok bizonyára az idén is lesz-nek a gyakorlattól olykor távoleső minisztériumi elképzelések, azoktatás döcögő tartalmi korszerű-

sítése és sok egyéb más miatt. Vannak azonban dolgok, amelyekre a legátfogóbb

reform sem terjedhet ki. Ilyen az iskola és a szülők vi-szonya. Persze, vannak jogi keretek, de ezeket tarta-lommal megtölteni az érintetteknek kell. Gyakran hal-lani a panaszt, hogy ez a viszony nem egyenrangú part-nerek viszonya, s ha igen, csak annyiban, hogy minda ketten erősen kiszolgáltatottak. Lehet ezt ragozni, so-pánkodni, hogy semmit sem lehet tenni ellene, és eb-ben az esetben valóban nem is változik semmi. De le-het csodákat is művelni, elérni a szükséges változásokat,ha az iskola és a szülők megtalálják a közös hangot.Egyáltalán nem véletlen, hogy a manapság annyiszoremlegetett társadalmi tőke fogalma egy olyan emberagyából pattant ki, aki a vidéki iskolaközösségek mű-ködését tanulmányozta. L. J. Hanifan 1916-ban azok-nak az embereknek a mindennapi életével kapcsolatosinterakciók, szimpátiák és baráti kötődések leírásárahasználta, akik valamilyen társadalmi egységet alkot-nak. Szerinte társadalmi tőkének tekinthető mindaz, amifontos az emberek mindennapjaiban: jóakarat, barát-ság, kölcsönös érzékenység egymás iránt.

Egyszóval a jó emberi kapcsolatokról van szó, ame-lyek sok embert fűznek egybe. Mert sokan vannak ésugyanazt akarják, befolyásolni tudják a környezetüket,a sorsukat, és főleg a gyermekeik sorsát. Dunaszer-dahelyen van olyan iskola, ahol a szülői munkaközösségrendelkezik ilyen társadalmi tőkével. Hogy melyik az,rögtön kitalálják, ha átlépik az iskola küszöbét.

A

XXXI. Csallóközi Vásár:szeptember 22 – 25.XXXI. Žitnoostrovský

jarmok, 22-25.septembra

Page 2: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

2 Mozaik Mozaika2

Dunaszerdahelyen három napon át zajlott az Eu-rópai Unió Élelmiszerjuttási Programja keretébenmegvalósult élelmiszercsomag – kiosztás a rá-szorultaknak. A szállítmányok fogadása, a liszt- éstésztacsomagok kirakása, valamint szétosztása a vá-rosháza szociális ügyi osztályának szervezésébentörtént.

Pótolhatatlan segítséget nyújtottak mindebbenazok az önkéntesek, akik a lapunkban megjelent fel-hívás nyomán jelentkeztek. A Balogh-házaspár ésbarátjuk, Molnár Ferenc nemcsak a kamionszál-lítmány kirakásánál segédkeztek, hanem a cso-magok kiosztásánál is. Valamennyien nyugdíjasok,de a fiatalokat meghazudtoló munkabírással hord-ták a tízkilós csomagokat. Mint Balogh Mária és

László elmondta, azért vállalták, mert szeretnek má-soknak segíteni és remélik, ha ők fognak segítségreszorulni, szintén számíthatnak majd viszonzásra.A kiosztás szervezetten zajlott, besegítettek aFény Polgári Társulás tagjai Bugár Györggyel azélen, továbbá a helyi vöröskereszt képviselői is. Akeletkezett hulladék elszállítását Czuczor Tiborvállalkozó vállalta, de a rakod§sn§l is seg&tett.. Avárosi hivatal és a polgármester ezúton mond kö-szönetet minden közreműködő önkéntesnek.

V Dunajskej Strede tri dni rozdávali odkázanýmmúku a cestoviny v rámci programu potravinovejpomoci Európskej únie. Príjem, vykladanie a roz-dávanie potravinových balíkov odkázaným orga-nizoval sociálne oddelenie mestského úradu.

Nezastupiteľnú pomoc poskytli dobrovoľníci,ktorí sa prihlásili na výzvu, ktorú sme zverejnili vDunajskostredskom hlásniku. Manželia Baloghovciich známy Ferenc Molnár pomáhali nielen pri vy-kládke kamiónu, ale aj pri rozdávaní potravinovýchbalíkov. Hoci sú dôchodcovia, napriek tomu ne-

únavne roznášali 10 - kilové potravinové balíky so-ciálne odkázaným. Ako Mária a László Baloghnám povedalii, radi pomáhajú iným, a veria, že akoni budú potrebovať pomoc, tak sa tiež nájdú ochot-ní ľudia. Rozdávať potravinové balíky pomáhali ajčlenovia Občianského združenia Lúč na čele s Gy-örgyom Bugárom, ako aj zástupcovia Červenéhokríža. Odvoz vzniknutého odpadu odvážal podni-kateľ Tibor Czuczor.

Primátor mesta a mestský úrad touto cestou ďa-kuje dobrovoľníkom za nezištnú pomoc.

A legnagyobb kánikulában locsolókocsival öntözték a belvárosban a felforrósodott aszfaltot. V najvačších horúčavách cesty v centre mesta kropili vodou z cisterny.

Köszönet az önkénteseknek

Pomoc dobrovoľníkov

Háromezernél többen csatlakoztak mára Pázmáneum Polgári Társulás EsterházyJános védelmében indított petíciójához! A pe-tíciós honlapon október 6-ig lehet csatlakoznia kezdeményezéshez. (http://www.petici-ok.com/, Internetes petíció Esterházy Já-nos védelmében). A dunaszerdahelyi szék-helyű Pázmaneum elutasítja Ivan Gašpa-rovič szlovák államfő vádjait, amelyekkelmegsértette a felvidéki magyarok mártírjá-nak, gróf Esterházy Jánosnak az emlékét. Es-terházy János nyíltan szembeszállt a náci dik-tatúrával és a szlovák fasiszta bábállam par-lamentjében egyedül szavazott nemmel a zsi-dók deportálására. A világháború végeztévelmégis igazságtalanul elítélték és bebörtö-nözték. A Pázmáneum a szlovák államfőt bo-csánatkérésre szólította fel az Esterházy Já-nost gyalázó szavai miatt és sürgette mielőbbiszlovákiai rehabilitációját!

Petíció Esterházy védelmében

Page 3: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Mozaik / Miozaika 3

Ügyfélfogadás a városházán szeptembertőlStránkové hodiny na radnici od septembra

Szeptembertől újra a szokásos harmonogram szerint fogad-ják az ügyfeleket a Dunaszerdahelyi Városi Hivatalban. A köz-ponti ügyfélfogadó iroda az alábbi harmonogram szerint áll azügyfelek rendelkezésére.

Od septembra na Mestskom úrade v Dunajskej Strede stránkyvybavujú opäť podľa obvyklého harmonogramu. Úradné hodinyv kancelárii prvého kontaktu sú nasledovné:

Hétfő/Pondelok: 8. 00 - 16. 00Kedd/ Utorok : 8. 00 - 16. 00Szerda/ Streda: 8. 00 - 17. 00Csütörtök/ Štvrtok: 8.00 - 16.00Péntek/ Piatok: 8. 00 - 13.00

Az építésügyi főosztály ügyfélfogadása/Prijímanie stránok na Stavebnom odbore

Hétfő /Pondelok: 8. 00 - 11,45Szerda/Streda: 8. 00 - 11,45Péntek/Piatok: 8. 00 - 11,45

Két hét múlva itt a vásár

Már csak két hét választ el bennünket a XXXI. Csallóközi Vásármegnyitásától, amely szeptember 22-től 25-ig tart.

Az idén másodszor lesz alkalmuk az adrenalin-sportokat kedve-lőknek arra, hogy megpróbálkozzanak a műfalmászással. A vásár egyiklátványossága lesz a kötélpályával ellátott mászófal. Miután a tavalyipremieren többen vállalkoztak arra, hogy megismerjék ezt a fajta moz-gáskultúrát, a szervezők idén is teret biztosítanak az Alpine Job Slo-vakia képviselőinek arra, hogy felállítsák mászófalat.

A vásáron először lesznek jelen Dunaszerdahely testvérvárosai.Zenta, Székelyudvarhely és Gödöllő, képviselteti magát továbbá kétpartnerváros, Győr és Mosonmagyaróvár is. A vásár más régióknakis alkalmat kínál a prezentációra, hogy bemutassák idegenforgalmi ne-vezetességeiket. Idén harmadik alkalommal rendezik be a borok ut-cáját, ahol a kiváló helyi borosgazdák mellett neves külföldi borászokis kínálják majd legjobb boraikat.

Gazdag kulturális program várja a vásár látogatóit. A szervezőkigyekeztek a műsorokkal minden korosztályt megszólítani. Máté Pé-ter és Cserháti Zsuzsa legszebb dalait idézi fel a kétórás élő em-lékkoncert, ezek neves magyar énekesek előadásában hangzanak el.Fellép a közkedvelt TNT együttes, a Csík zenekar, és a vásár sztár-duójaként fellép a Polyák Lilla – Homonnay Zsolt énekesházaspáris. Neves csallóközi fellépőket is meghívtak a szervezők, köztüka nagymegyeri Big Man Bandot, de több közkedvelt csallóközi ci-gányzenekarnak és nótaénekesnek is tapsolhat a közönség. Mari-án Grexa műsorát első alkalommal láthatják az idei vásáron. A ta-valyi nagy sikerre való tekintettel ismét eljön DunaszerdahelyreNagy Bandó András, aki nemcsak humoros produkcióiból nyújt íze-lítőt, hanem legújabb könyvét is bemutatja.

A szeptember végi nagyszabású vásári seregszemlén megjele-nik a Csallóközben is népszerű Kék Duna Rádió közvetítőkocsija,sőt, kívánságműsor keretében a helyszínen dalokat is kérhetnek azérdeklődők.

Už iba dva týždne nás delia od za-hájenia XXXI. Žitnoostrovského jar-moku, ktorý sa koná v dňoch 22. -25. septembra.

Tento rok už po druhýkrát môžu otes-tovať svoju šikovnosť a smelosť milovní-ci adrenalinových športov na lezeckej ste-ne. Atrakciou tohto ročníka bude lezec-ká stena s lanovým istením. Nakoľko vla-ni bola premiéra lezeckej steny úspešná,organizátori jarmoku poskytnú aj tento rokpriestor zástupcom Alpine Job Slovakiana prezentáciu.

Na jarmoku sa prvýkrát predstaviaaj družobné mestá Dunajskej Stredy,a to Senta (Srbsko), Odorheiu Secu-iesc (Rumunsko) a Gödöllő (Ma-ďarsko), okrem nich aj partnerskémestá Győr a Mosonmagyaróvár. Jar-mok je výborným miestom na pre-zentáciu aj pre iné regióny. V poradítretíkrát bude aj ulička vinárov, vktorej budú ponúkať svoje najlepšie

vína miestni vinári, ale aj vinárimajstri zo zahraničia.

Počas jarmoku nebude chýbať anibohatý kultúrny program. Organizátori sasnažia osloviť každú generáciu. V poda-ní populárnych maďarských spevákov od-znejú na živom spomienkovom koncer-te najkrajšie melódie Pétera Mátého aZsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupinaTNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudúchýbať ani účinkujúci z blízkeho okolia:z Veľkého Medera to bude Big ManBand, ďalej cigánske kapely a pesničká-ri zo Žitného ostrova. Na tohtoročnom jar-moku koncertuje aj Marián Grexa. Vzhľa-dom na veľký úspech vlani aj tento rokprisľúbil svoju účasť András Nagy Ban-dó, ktorý popri humoristickom pásmepredstaví aj svoju najnovšiu knižku.

Na veľkolepom septembrovom po-dujatí sa objaví aj prenosové vozidlopopulárnej rozhlasovej stanice KékDuna Rádió.

Jarmok už o dva týždne

A Városi Művelődési Központ előtti tér folytatódó átépítésének része a parkbanlévő szökőkutat díszítő nőalakok teljes felújítása is. A Három Grácia néven köz-ismertté vált szoborcsoportot a napokban megtisztították és egyidejűleg a szö-kőkutat is korszerűsítik.Súčasťou prestavby námestia pred Mestským kultúrnym strediskom je aj úplná rekon-strukcia súsosia uprostred fontány v parku. Tri ženské postavy ľudovo nazývané Tri grá-cie v týchto dňom očistili a súčasne modernizujú aj celú fontánu.

Page 4: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Ingatlanadó / Daň z nehnuteľnosti4

A dunaszerdahelyi képviselő-testület szep-tember 27-re tervezett soros ülésén születikdöntés a járási ügyész által kifogásolt 2008.évi 12. számú általánosan kötelező érvényűvárosi rendelet további sorsáról, amely az in-gatlanadóra vonatkozik.

A járási ügyész 2011. július 8-án kelt levelé-ben arról tájékoztatta a város vezetését, hogy óvástemelt a szóban forgó rendelet ellen amiatt, hogyegyes rendelkezései törvényellenesek. Egyúttal fel-hívta a figyelmet arra, hogy az önkormányzatnak90 napon belül el kell távolítania a rendeletből akifogásolt részeket. A három éve hatályos rendeletügyében az ügyész magánszemély beadványa nyo-mán kezdett vizsgálódni. Lapunk értesülései sze-rint állítólag az egyik városi résztulajdonú rész-vénytársaság korábbi, menesztett vezetője fordultaz ügyészséghez.

A rendelet hiányosságaira Dakó Sándor váro-si képviselő már az ügyészségi óvás megszületé-se előtt áprilisban figyelmeztetett, miután egymeg nem nevezett személy felhívta a figyelmét arendelet jogszabályokba ütköző voltára. Dakóegyúttal a személyi felelősség megállapítását szor-galmazta a képviselő-testület ülésén.

Rendelet a spekulánsok ellen

A vitatott ingatlanadó-rendelet még PázmányPéter polgármestersége idejét született. Két tarifátállapított meg: a lakott lakások esetében 0,17 eurót,míg a lakatlan lakások esetében ennek a tízszere-sét. A rendelet elfogadása idején mintegy 700 olyanlakás volt a városban, ahova nem volt senki beje-lentve, mert a tulajdonosok időközben vidékre, vagycsaládi házba költöztek. A csak papíron üres la-kásokban valójában feketén bérlők laktak, akik azon-ban nem fizettek szemétdíjat, holott szemeteltek ésa városnak ingyen kellett elhordatnia a szemetet.Ezeket az adófizetési kötelezettség alól kibújóspekulánsokat a magas adó arra ösztönözte, hogybejelentsék a feketén lakó bérlőiket. Az eredménykedvező volt: mintegy ötszázzal csökkent az adó-csaló lakástulajdonosok száma, tehát a kéttarifás adóa tulajdonképpeni célját elérte.

Korrigálják a rendeletetA város vezetése a pozitív tapasztalat ellenére az

ügyészségi óvásnak megfelelően javaslatot terjeszta képviselők elé a kifogásolt cikkelyek módosítá-sára. Dr. Hájos Zoltán polgármester lapunknak nyi-latkozva úgy vélte, a város nem a lakosokat akar-

ta megrövidíteni, sőt, épp ellenkezőleg. „A szándékegyrészt az volt, hogy a spekulánsok ne bújhassa-nak ki az adófizetési kötelezettség alól, másrészt az,hogy védjük a tisztességes adófizetők érdekeit”, je-lentette ki a polgármester. El akarták kerülni azt ahelyzetet, hogy a feketén lakók által termelt szemételhordási díját a többi lakó fizesse meg egy esetlegmegemelt szemétdíj formájában.

Érdekes ugyanakkor, hogy a Szlovákiai Falvakés Városok Társulása lapunknak is megküldött tá-jékoztatójában tudatja: azzal a javaslattal fordul apénzügyminisztériumhoz, hogy módosítsanak ahelyi adókat és illetékeket szabályozó jelenlegi tör-vényen. A társulás épp annak bevezetését szorgal-mazza, ami most az ügyészségi óvás miatt várha-tóan kikerül Dunaszerdahelyen a városi rendeletből.

Mestské zastupiteľstvo v Dunajskej Stredena svojom nasledujúcom zasadnutí, ktoré sakoná dňa 27. septembra, prerokuje okreminého aj protest prokurátora, ktorý vzniesolvo veci všeobecne záväzného nariadeniamesta Dunajská Streda č. 12/2008 o dani znehnuteľností a poslanci rozhodnú aj o ďal-šej podobe tohto nariadenia.

Okresný prokurátor vo svojom liste zo dňa 8.7. 2011 informoval mestskú samosprávu o tom,že podáva protest a navrhuje predmetné naria-denie v napadnutej časti zrušiť ako nezákonné anahradiť jeho napadnuté časti ustanoveniami, kto-ré budú v súlade so zákonom. Zároveň uviedol,že ak mesto vyhovie protestu, je povinné naj-neskôr do 90 dní od doručenia protestu kontro-verzné ustanovenia zrušiť a nahradiť textom, ktorýje v súlade so zákonom. Kritizované nariadenieplatí tretí rok a prokurátor sa začal s ním zaoberaťpo tom, čo istá fyzická osoba sa obrátila so svo-jim podaním na prokuratúru. Podľa informácií DHmá ním byť údajne osoba, ktorá šéfovala jednejmestskej spoločnosti s majetkovou účasťou mes-ta, neskôr však bol odvolaný.

Predmetné nariadenie označil za protizákonnýaj mestský poslanec Alexander Dakó ešte v aprí-li, teda predtým, než prokuratúra vzniesla svoj pro-test. Poslanca podľa jeho slov na nedostatky nari-adenia upozornila istá, bližšie nemenovaná súkromnáosoba. A. Dakó žiadal na zasadnutí mestského zas-tupiteľstva aj vyvodenie osobnej zodpovednosti.

Nariadenie namierené voči špe-kulantom

Napadnuté mestské nariadenie bolo prijaté ešteza primátorovania P. Pázmánya. Boli v ňom za-kotvené dve sadzby dane z nehnuteľnosti: pre bytyobývané sadzba bola vo výške 0,17 Eur, v prí-pade neobývaných bytov sadzba bola desaťná-sobne vyššia. V čase prijatia tohto nariadenia vmeste bolo takmer 700 takých bytov, v ktorýchnikto nebol prihlásený, majitelia sa totiž vysťa-hovali do rodinných domov, alebo do susednýchobcí. Byty boli prázdne iba na papieri, bývali vnich totiž neprihlásení nájomníci načierno, kto-rí neplatili ani za odvoz smeti, odpady však pro-dukovali, za odvoz smeti ale neplatili. Zavede-nie viacnásobne vyššej dane mal motivačný

účinok a bol namierený voči špekulantom. Jehopozitívnym prínosom bolo to, že takmer v 500bytoch zlegalizovali svojich ájomníkov, prihlá-sili sa k pobytu v meste, tým pádom sa zlepšilaaj disciplína platenia poplatku za odvoz smeti.Teda dvojtarifný systém splnil svoj účel.

Návrh na korekciuVedenie mesta napriek doterajším pozitívnym

skúsenostiam predkladá návrh na vypustenie čas-tí nariadenia, ktoré prokurátor napadol. PrimátorJUDr. Zoltán Hájos pre DH povedal, že mestonechce ukrátiť obyvateľov mesta, opak je pravdou.„Našou snahou bolo, zabrániť špekulantom, abysa vyhli daňovej povinnosti, a aby sme mohli účin-ne hájiť záujmy čestných daňovníkov.“ Snahou mes-ta bolo zabrániť tomu, aby náklady na odvoz pro-dukovaného odpadu platili za neprihlásenýchobyvateľov ostatní občania.

Kuriózne je, že Združenie miest a obcí Slo-venska (ZMOS) práve navrhuje ministerstvu fi-nancií novelizáciu zákona o miestnych daniach apoplatkov. ZMOS iniciuje zavedenie podobnéhoriešenia, ktoré musí Dunajská Streda pre protestprokurátora zrušiť.

Dvojtarifová daň sa zrejme zrušíOkresný prokurátor zaslal protest vo veci nariadenia o dani z nehnuteľností

Az ingatlanadó csak egytarifás lehetA járási ügyész megóvta a kéttarifás városi ingatlanadó-rendeletet

Page 5: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Galéria 5

Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket.

A híres nagyságok érintette tárgyaknakmindig mágikus varázsuk van. Ha ezt mégmegtetézzük egy ihletett képzőművész kre-ativitásával, egészen különleges műalko-tás jöhet létre.

A dunaszerdahelyieknek szerencséjük van,mert szeptember 2-ától hetven ilyen műalko-tást láthatnak a Kortárs Magyar Galériában.Itt minden a beleérzésről, a tiszteletről és a sze-retetről szól, a legbanálisabb személyes tár-gyaktól, fejfedőktől, sétapálcától, szem-üvegtől egészen az olyan speciális munka-eszközökig, mint Kodály metronómja vagySolti György karmesteri pálcája. Az utób-bihoz a hátteret csupán néhány lendületes, szé-les ecsetvonás szolgáltatja, mégis többet mondel Solti dinamikus, roppant energiák fűtötte lé-nyéről, mint egy hosszú tanulmány. Kertész Imreelegáns nyári kalapja egy fonott kason hever.Kész csendélet, mondhatnánk, de a kast szöges-drótból fonták, és az alján, mintegy fogva tartva,ott a Nobel-díjas író arcképe. Nagy Imre, BartókBéla, Örkény István, Faludi György, MándiIván, Gobbi Hilda, Aba-Novák Vilmos, Ame-rigo Tot, Szőnyi István, El Kazovszkij, Latino-vits Zoltán, Ruttkai Éva, Tolnai Klári, GrosicsGyula, Egerszegi Krisztina, Papp László, Pol-gár Judit -- csak néhány név a több tucatnyi hí-resség közül, akik tárgyaikkal képzőművészeket ins-piráltak érdekes, értékes alkotásokra. Akik ott vol-tak a H. Szilasi Ágota művészettörténész rendez-te kiállítás parádés vernisszázsán, ahol KárászySzilvia zongoraművésznő és Tahi Tóth László szín-művész szerepelt, Kollai István, a Magyar Köz-társaság Kulturális Intézete igazgatója köszöntöt-te a megjelenteket és dr. Feledy Balázs művészeti

író elemezte a látottakat, találkozhatott Kárpáti Ta-más műgyűjtővel, a kollekció tulajdonosával is.

Kárpáti Tamás több évtizedes kulturális éssportújságírói pályafutása alatt tett szert hírességektárgyaiból álló, egyedülálló gyűjteményére. Az őötlete volt, hogy képzőművészek révén életet le-heltessen a holt tárgyakba. Műfajt teremtett ezzel,a hungarikon nevet is ő adta az ily módon létrejöttalkotásoknak, amelyek egyszerre állítanak emlé-ket a tárgy egykori tulajdonosának és a kortárs kép-zőművészetnek.

A tárlat 2011. szeptember 30-ig tekinthető mega Vermes villában.

Van egy dunaszerdahelyi vonatkozása is --Overdose patkója. Tessék megnézni, biztos, hogyszerencsét hoz.

Hetven hungarikon Híres emberek művészettel spékelt használati tárgyai a Kortárs Magyar Galériában

A Kárpáti gyűjtemény tulajdonosa Foto: Vojtik SzimonaCsaknem teltház volt a galériában.

Overdose patkója.

Page 6: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Mozaik / Mozaika6

Szeptember elsejétől a városi autóbusz ismét az iskolaévben szokásos menetrend szerint köz-lekedik. Megszűnt az ún. termálfürdős járat, amelynek a kihasználtsága kissé emelkedett a múltidényhez viszonyítva. Ellenben ismét indul a reggeli iskolás járat. Időközben új igény is jelentkezetta városi tömegközlekedés iránt. A Schindler cég új, Pozsonyi úti gyártóüzeme a munkába járók szá-mára, míg a Nagyabonyi úton épült rendelőintézet a pácienseinek kéri egy-egy új járat beindítá-sát. A városi önkormányzat az autóbusz-közlekedést működtető vállalattal közösen megvizsgálja,hogyan lehetne eleget tenni a kérésnek.

Od 1. septembra platí v mestskej hromadnej autobusovej doprave cestovný poriadok obvyklý cezškolský rok. Zanikol tzv. kúpaliskový spoj, ktorého vyťaženosť v porovnaní s minulým rokom mier-ne stúpla. Opäť však budú premávať ranné spoje pre školákov. Medzičasom na mestskom úrade za-registrovali nové požiadavky na MHD. Firma Schindler žiada robotnícky spoj k novému výrobné-mu závodu na Bratislavskej ceste, kým poliklinika na Veľkoblahovskej ceste pre svojich pacientov.Samospráva aj dunajskostredská SAD prerokujú možnosti splnenia týchto požiadaviek.

Centrum voľného času v Dunajskej Strede na školský rok 2011/2012 vnovej ponuke má aj jazykové krúžky. Ponuku záujmových krúžkov nájdetena webowej stránke www.cvcds.edu.sk, Prihlášky do záujmových útva-rov nájdete aj na webovej stránke www.dunstreda.sk, prípadne si ich mô-žete vyzdvihnúť priamo v Centre voľného času od 8,00 do 16,00 hod. Síd-lime v budove ZŠ Smetanov háj v Dunajskej Strede. Vyplnené prihláškymôžete poslať mailom na adresu: [email protected], alebo ich do-ručiť do Centra voľného času.

Zápis do záujmových krúžkov je do 14. septembra 2011 pre záujem-cov od 5 do 30 rokov! Záujmové krúžky začnú svoju aktivitu od 1. 10. 2011

A Dunaszerdahelyi Szabadidőközpont újdonságként több nyelvi szak-kört is indít a 2011/2012-es tanévben. A szakkörök kínálata megtekinthe-tő a www.cvcds.edu.sk weboldalon. Jelenkezőlapokat ugyanitt talál az ér-deklődő, vagy a www.dunstreda.sk honlapon, illetve személyesen is ki-töltheti a Szabadidőközpont székhelyén, a Dunaszerdahelyi Smetana ligetialapiskola épületében 8,00-tól 16,00 óráig. A kitöltött és aláírt jelentke-zőlapokat kérjük visszaküldeni a [email protected] mailcímre, vagyszemélyesen leadni a Szabadidőközpontban.

A beíratkozás 2011. szeptember 14-ig tart, 5 éves kortól 30 éves ko-rig jelentkezhetnek. A szakköri tevékenységek október 1- től kezdődnek.

Ponuka krúžkov CVČ A Szabadidőközpont szakkörei

Od septembra školské spoje

Dunaszerdahelyen tovább épül a bevásárlónegyeda Galántai úton Udvarnok irányába. Az Euronics áru-háza mőgőtt már megkezdődtek a terepmunkák, ittegy lengyel érdekeltségű társaság épít fel egy épí-tőipari anyagokat kínáló üzletközpontot.

A Merkury Market szakáruház mintegy másfélhektáros területen épül meg. A tulajdonos vállal-ta, hogy itt 108 parkolót is létesít. Ezt a városhá-za illetékes szakosztályával folytatott hosszadal-mas tárgyalások eredményeként sikerült elérni,ugyanígy azt is, hogy a cég megépíti a Nagyud-varnok felé vezető út mentén a járda folytatását is.Továbbá sikerült arról is megegyezni a beruházó-val, hogy kifinanszírozzák és megépítik annak atöbbsávos helyi jellegű tehermentesítő útnak az elsőszakaszát, amely majd a kürti útnál a Tesco mel-lett rácsatlakozik a Komárom fele vezető útra.

Bővül a bevásárló-negyed

V Dunajskej Strede sa rozširuje nákupná štvrť priGalantskej ceste dmerom na Dvorníky. Za nákupnýmcentrom Euronics poľská firma už zahájila terénnepráce nového nákupného strediska, ktoré sa budešpecializovať na distribúciu stavebného tovaru.

Nákupné centrum Merkury Market sa vybudu-je na poldruha hektárovej ploche, pričom firma pointenzívnych rokovaniach s mestským úradomsúhlasila s výstavbou 108 parkovacích miest a vybu-dovaním chodníka pre chodcov. Ďalej vyfinancu-je a vybuduje prvý úsek viacpruhovej miestnej ko-munikácie, ktorá sa pri Tescu napojí na cestu v sme-re do Komárna.

Nákupnáštvrť sa rozrastá

Szeptembertől iskolai járatok

Page 7: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Színház / Divadlo 7

Milyen lesz az idei színházi évad? Ezt kér-deztük Ibolya Ildikótól, a Városi Művelődé-si Központ igazgatójától. Amit elmondott,több, mint biztató.

Magyarországi sztárok és remek darabok – töb-bek között ezek jellemzik a Városi MűvelődésiKözpont idei, rendkívül színesnek ígérkező szín-házi évadját. Az évadnyitó előadás a méltán nép-szerű Csókos asszony lesz október 2O-án a kas-sai Thália előadásában. A Komáromi Jókai Szín-ház Ladislav Ballek izgalmas regényének színpadiváltozatával vendégszerepel. A háború utáni Dél-Szlovákiában játszódó, A hentessegéd c. darabegyik érdekessége, hogy az író fia, Rastislav Bal-lek rendezésében láthatjuk A győri Forrás Szín-ház fergeteges Karnyónéjában nem kisebb mű-vészek játsszák a főszerepeket, mint Bánsági Il-dikó és Dörner György. A pesti Körúti SzínházNeil Simon két világsikerű komédiájával jön, ANapsugár Fiúkkal és a Mezítláb a parkban című-vel, amelyek kacagtatóak, ugyanakkor elgondol-koztatóak, és mindenütt kasszasikernek számíta-nak. Nem csoda, hogy Hollywoodban mindkettőtmegfilmesítették világsztárokkal. Dunaszerda-helyen is sztárokat láthatunk: Koltai Róbertet,Koncz Gábort, Frajt Editet, Galla Miklóst ésKautzky Armandot.

Dunaszerdahely büszke lehet, egyszerre háromifjú színésztalentuma is támadt. Mind a hárman fel-lépnek az idei évadban. Tarr Csilla Corneille Azillúzió c. színművében, amelyet a pozsonyi Szín-

művészeti Egyetem magyar hallgatói adnak elő,Bugár Anna a Figaro házasságában (a budapes-ti Bánfalvy Ágnes Stúdió vendégjátéka) és SzabóMarika Móricz Zsigmond A dinnyék c. paraszt-kabaréjában.

A Városi Művelődési Központ egyetlen korosz-tályról sem feledkezik meg. Ismét kedvezményt kap-nak a nyugdíjasok és a panziók lakói, a legkiseb-

beknek megint kijár a mesebérlet, de lesz ifjúsági ésdiákbérlet is. A kicsinyek biztosan örülnek majd Mi-cimackónak és Kolontos Palkónak, a diákok pediga Kafka-írásokból született monodrámának, amelyetJelentés az Akadémiának címmel Ács Tamás ad elő.Aki többet akar megtudni, vagy bérletet szeretne vál-tani, jó lesz, ha már szeptember elején jelentkezik aVMK szervezési osztályán.

Aká bude tohtoročná divadelná sezóna? Otom informuje našich čitateľov riaditeľkaMestského kultúrneho strediska v Dunaj-skej Strede Ildikó Ibolya. Podľa nej pro-gramovú ponuku zostavili tak, že myslelina každú vekovú kategóriu.

Výborné predstavenia a maďarské hviezdy– to charakterizuje program novej divadelnejsezóny. Sezóna sa začne 20. októbra vystúpe-ním košického Divadla Thália Csókos asszo-ny (Žena bozkov). Komárňanskí herci Jókai-ho divadla sa predstavia divadelnou adaptáci-ou strhujúceho románu Ladislava Balleka,Pomocník. Dej sa odohráva na Južnom Slo-vensku v povojnovom období. Zaujímavosťouinscenácie je, že jej režisérom je Rastislav Bal-

lek, autorov syn. V produkcii divadla Forrás zGyőru vystúpia také známe tváre, ako IldikóBánsági a György Dörner. Budapeštianskédivadlo Körúti zavíta k nám s dvoma obľúbe-nými komédiami Simona Neila, Bosé nohy vparku a Zlatí chlapci. V Dunajskej Strede budúhrať tieto komédie v skutočne hviezdnom ob-sadením. V hlavných úlohách sa predstavia Ró-bert Koltai, Gábor Koncz, Edit Frajt, MiklósGalla a Armand Kautzky.

Dunajská Streda môže byť hrdá na to, že máaž tri talentované mladé herečky, a všetky sapredstavia domácemu obecenstvu v jednej se-zóne. Csilla Tarr vystúpi v Komickej ilúzii Pier-ra Corneillea, ktorú naštudovali maďarskí štu-denti Vysokej školy múzických umení v Bra-tislave, Anna Bugár sa predstaví vo Figarovej

svadbe (vo vystúpení budapeštianského ŠtúdiaÁgnes Bánfalvy), a Marika Szabó sa predsta-ví v sedliackom kabarete Zs. Móricza Melóny.

Mestské kultúrne stredisko opäť poskytnezľavy pre dôchodcov a obyvateľom penziónu,pre najmenších pripravuje rozprávkovú per-manentku, ale bude permanentka aj pre mlá-dež a študentov. Tí, ktorí si zakúpia nezľavnenúpermanentku, dostanú dar v podobe jednéhopredstavenia zadarmo. Najmenší sa už určitetešia na Macka pusíka a ostatné rozprávky, žia-ci na monodrámu z Kafkových noviel, ktorúpod názvom Hlásenie akadémii prednese Ta-más Ács. Abonentky možno kúpiť v budoveMestského kultúrneho strediska už začiat-kom septembra. informovať na organizačnomodbore MsKS.

Évadnyitó: Csókos asszonyA színházi évadnyitó október 20-án lesz, de már árusítják a bérleteket

A jogosult dunaszerdahelyieknek kedvezményeket biztosító városi Hűségkártya tulajdonosai minden belépőjegyárából 50 eurócentes kedvezményt kapnak azon rendezvények esetében, amelyeket a VMK szervez. A felvételen atavalyi nagysikerű Bánk bán egyik jelenete látható / Na podujatiach organizovaných MsKS majú zlavu vo výške 50eurocentov z ceny vstupenky majitelia Vernostnej karty, ktorú vydáva mesto oprávneným Dunajskostredčanom.Na snímke záber z vlaňajšieho prvého predstavenia sezóny Bánk bán.

Programy pre všetky generácieDivadelná sezóna sa začne 20. októbra, už sú v predaji abonentky

Page 8: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Képriport8

„Utolsó felhívással fordulok Önhöz, hogysegítsen megmenteni Dunaszerdahelyegyetlen multimoziját, amelyet bezárás fe-nyeget“ - így kezdődött az a levél, amelyetMakki Zsanett, a Cinemax mozi mened-zsere küldött szét több tucatnyi címreidén márciusban. Hogy hogyan lett ebbőla drámai hangú, kétségbeesés szülte S.O.S.-ből sikertörténet?

Hát csak úgy, hogy Makki Zsanett nem adta fel.Addig érvelt, kérlelt, amíg sikerült elodázni a vesz-teséges mozi áprilisra tervezett bezárását. Ezt a po-zsonyi vezetőség szeptember 3O-ára halasztotta,mivel élt még benne némi remény, hogy legalábba nyári időszak nem lesz veszteséges, hisz a nyá-ri hónapokban sok a szórakozni vágyó fürdőven-dég Dunaszerdahelyen, ráadásul nagy sikerű filmekbemutatását tervezték.

Arra azonban, ami bekövetkezett, senki semszámított. Úgy megugrott a nézőszám, hogyegyetlen hét alatt elérte a 25OO-at, ami eddig csakkét hónap alatt sikerült. Persze, jó filmek mentek,de azok mentek máskor is -- félig üres, vagy an-nál is kongóbb teremben. Akkor mégis mi történt?Nem más, minthogy a magyar nyelvű szinkron-ra bejöttek a nézők. A magyarul beszélő Hupikéktörpikéket például többen nézték meg Duna-szerdahelyen, mint a vele azonos nagyságú töb-bi szlovákiai településen.

"Amikor a vezetőség csodálkozva tudakolta,mi történt, hogy ennyire megugrott a látoga-tottság, mondtam, hogy ez a magyar szinkron-nak köszönhető, amelyet már három éve egy-folytában kérek" -- mondja a menedzser. Az pe-dig, hogy magyarul mennek a filmek, neki kö-szönhető, ő kereste és találta meg a módját, hogymagyar szinkronnal készült filmeket vetíthes-senek. No meg a szponzoroknak, akik hatékonytámogatást nyújtottak ehhez. "Nem tudtam be-lenyugodni, hogy ezt a kitűnően felszerelt, szép,

klimatizált, háromtermes mozit elveszítsük" -- in-dokolta kitartását Zsanett.

Bizony, kár lett volna érte. Szerencsére a ve-zetőség is megértette, hogy a moziban nincs he-lye holmi politikai szempontoknak, ott a néző azúr, amilyen szolgáltatást igényel, olyat kell kapnia.Mert ha nem, autóba ül, és irány a győri mozi. Re-mélhetőleg erre már nem lesz szükség. Itt, helybenis jól szórakozhat minden mozikedvelő, mert a Ci-nemax remek filmek bemutatását tervezi, és már akarácsonyi műsoron dolgozik.

“Győrbe jártunk moziba, de amiótamagyar szinkron van, máshova nem me-gyünk”

“Harry Potter és a halál ereklyéi (2. rész)3D-ben, MAGYAR szinkronnal!!! el semhiszem!!!”

“Ez egy nagyon jó ötlet volt !! állat jóvolt :D mindenkinek ajánlom!”

“Jó volt nagyon, és felemelő érzés voltnem ketten ülni abban a hatalmas terem-ben:)Még több magyar filmet!:)”

A magyar szinkronra bejöttek a nézőkIgazi dunaszerdahelyi sikertörténet, megmenekült a bezárástól a CINEMAX mozi

Internetesvélemények

Page 9: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Fotoreportáž 9

Moderné kino pred zatvore-ním zachránili filmy s ma-ďarským dabingom

„Obraciam sa na Vás s poslednou prosbouo pomoc, o podporu jediného multikina vDunajskej Strede pred jeho zatvorením.“ -Takto sa začínal list manažérky kina Cinemax,pani Žanety Makkiovej, ktorá v marci roz-poslala výzvu o pomoc na množstvo adries.

Ako sa z dramatickej SOS prosby stal ús-pech? Tak, že Žaneta Makki sa nevzdala. Ar-gumentovala, presviedčala neúnavne, až sa jejpodarilo oddialiť zatvorenie kina, ktoré bolovytýčené už na apríl. Vedenie spoločnosti sa roz-hodlo, že jej dajú čas do 30. septembra, veď vletnom období je aj veľa turistov v meste, pri-čom boli na programe premiéry zaujímavých fil-mov. Čo sa však neskôr stalo, to nikto nečakal.Návštevnosť kina rapídne stúpla: za jedinýtýždeň predali 2500 lístkov, čo sa im podarilopredtým za dva mesiace.

Aj predtým boli na programe trháky, ale tie sa pre-mietali v poloprázdnych sálach. Tak čo sa zmenilo?Len toľko, že nové filmy boli s maďarským dabin-gom, a to prilákalo divákov! Napríklad obľúbenú ani-máciu Šmolkovia v 3D prevedení si pozrelo v Du-najskej Strede viac ľudí, ako v iných slovenskýchmestách s porovnateľným počtom obyvateľstva.

„Vedenie spoločnosti si nevedelo predstaviť, čosa stalo, čo vzbudil taký záujem o kino. Vysvetli-la som , že úspech tkvie v maďarskom dabingu, čožiadam už tretí rok“ - vraví manažérka. To, že filmy

sú v maďarčine, je jej zásluha. Ona našla spôsob,aby sa mohli premietať v Dunajskej Strede. Vďa-ka aj sponzorom, ktorí jej poskytli účinnú pomoc.„Nevedela som sa zmieriť s myšlienkou, aby smestratili toto kvalitné, dobre vybavené kino“ -vysvetľuje Zsanett.

A skutočne bola by to škoda. Našťastie, už ajvedenie spoločnosti pochopilo, že kino nemá ničspoločné s politikou. Tam je pánom divák. Akúslužbu vyžaduje, takú musí dostať. Lebo ak je opakpravdou, tak nasadne do auta, a pozrie si ten istýfilm v neďalekom maďarskom Győri. Verme, že tátoprax je už za nami. Aj v Dunajskej Strede sa môžezabaviť ten, kto má o kino záujem. Lebo Cinemaxchystá premiéry výborných filmov. A už pripravujeaj pútavý vianočný program...

CINEMAXpredsa nezanikne!

A magyarul beszélő Hupikék törpikékre bejöttek a nézők és a többi gyerekfilm is megtöltötte a mozitermet.

Page 10: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Városi rendelet10

1. paragrafus -

Bevezető rendelkezések

/1/ Ez az általánosan kötelező érvényű rendelet /to-vábbiakban csak „ ÁKÉR” / az ebtartók számá-ra részletesen szabályozza a kutyatartás feltéte-leit, vagy arra a személyre vonatkozóan, aki azebet tartja (a továbbiakban csak ebtartó) vagy fel-ügyeli Dunaszerdahely városának /a továbbiak-ban csak „város”/ területén.

/2/ A rendelet nem vonatkozik a sajátos előírásokszerint használt szolgálati kutyák tartóira. Aszolgálati kutyák tartásának feltételeit sajátos tör-vények írják elő.

2. paragrafus -

A fogalmak meghatározása

E rendelet szempontjából:a/ minden olyan eb veszélyesnek számít, amely em-

bert sebesített meg, vagy harapott meg anélkül,hogy magát az állatot támadás érte volna, vagyvalaki kiprovokáltra volna, illetve ha nem szük-séges önvédelemből, vagy nem szélsőségeskényszerhelyzetben vetették be.

b/ Sajátos küldetésű ebnek minősül:1. a magán biztonsági szolgálatok által, külön tör-

vény értelmében használt eb,2. a hegyi mentőszolgálatot segítő eb,3. a mentő-, lokalizációs és kárelhárító munká-

latoknál a polgári védelem segítésére alkal-mazott eb,

4. a vadászkutya,5. a pásztorkutya,6. a vakvezető kutya,7. kiképzésen vagy a nemzetközi, illetve nemzeti

rendtartásnak megfelelően megtartott versenyenrésztvevő kutya.

c/ A kutya szabad mozgásán a kutya olyan moz-gását értjük, amikor az eb póráz nélkül mozog,a kutyatartásra szolgáló területen vagy létesít-ményen kívül, de ugyanezt szabad mozgásnaknem tekintjük a sajátos célokra használt kutya ese-tében, ha nincs póráz rajta és nem ezen vezetika kutyatartást szolgáló létesítményen kívül abbanaz esetben, ha kiképzés alapján annak a sze-mélynek az utasításait követi, aki őt vezeti.

d/ Kóbor kutyának olyan eb minősül, amely azebtartó és ellenőrzés nélkül a nyilvánosság részérehozzáférhető területeken mozog, továbbá amely-nek a tulajdonosa ismeretlen abban az időpont-ban, amikor az eb a nyilvánosság részére hoz-záférhető területeken található.

e/ A póráz a kutyát a nyakörvhöz vagy a mell-hámhoz rögzítő alkalmatosság, amellyel az őt ve-

zető személy biztonságosan tudja irányítani,vagy amellyel az állat egy adott helyen bizton-ságosan rögzíthető, ha az ebtartó rövid időre fel-ügyelet nélkül hagyja nyilvánosság által hozzá-férhető helyen. A póráz hosszúságának és szi-lárdságának olyannak kell lennie, hogy a kutyaminden helyzetben irányítható legyen.

f/ Tartási területnek vagy létesítménynek nevezzükazt a térséget, amely a háziállatok tartását és sza-porodását szolgálja.

g/ Az ebürülék eltávolítására használatos megfe-lelő csomagolásnak főleg a műanyag, igelitvagy papírzacskók tekinthetők.

h/ A kutyák csipeztetésén a csipek kutyák testébetörténő tartós beültetését nevezzük, amely az ebnyilvántartását és személyazonosságának a meg-állapítását szolgálja.

i/ Közterületnek számítanak a város tulajdonábanlévő és a nyilvánosság számára hozzáférhető köz-területek, amelyeket a szokásos módon lehet hasz-nálni, ha ezt a város nem korlátozta, ezek rend-szerint a város tulajdonában vagy használatábanlévő közterületi telkek, helyi érdekeltségű utak,járdák, parkolók, leállósávok, felüljárók, továb-bá a közterületeken lévő zöldövezetek, homo-kozók, vízfelületek, autóbusz- és vasúti pálya-udvarok, temetők, stb.

3. paragrafus -

Az ebek nyilvántartása

/1/ Minden olyan ebre, amely több mint 90 naponát folyamatosan Dunaszerdahelyen tartózkodik,bejelentési kötelezettség vonatkozik. Az eb tar-tója köteles a rendelet 1. számú mellékletekéntcsatolt , a Kutya nyilvántartásba vételi bejelen-tőlapja formanyomtatványon bejelenteni az ebet,méghozzá legkésőbb az első mondatban megje-lölt időponttól számított legfeljebb 30 napon be-lül azon a településen, ahol a kutya az illető év-ben túlnyomórészt tartózkodik. Ellenkező eset-ben kihágást követ el a sajátos törvényben fog-laltaknak megfelelően.

/2/ A bejelentőlapon az ebtulajdonos köteles fel-tüntetni:a/ a kutya tulajdonosának nevét/az intézmény

megnevezését, b/ az állandó lakhely címét, az átmeneti lakhely

címét, az ebtartó székhelyét, postacímét, c/ ha a kutya tulajdonosa súlyosan egészségká-

rosult személy, akkor az ezt tanúsító igazolványszámát,

d/ a kutyatartó által lakott épület jellegét, e/ az ebtartó által lakott ház/ lakás tulajdonosát,

f/ megjelölni a kutyatartás kezdetének időpont-ját – év, hónap,

g/ a kutya születési dátumár, h/ a kutya nevét, ha van neki, i/ a kutya fajtáját, j/ a kutya nemét, k/ a kutya színét, l/ a tetoválási számot, vagy a csipeztetésre vo-

natkozó adatot, ha van csipje a kutyának, m/ ha az eb tartójának címe nem azonos azzal a

hellyel, ahol a kutya tartózkodik, fel kell tün-tetni a helyet, ahol a kutyát tartják a város te-rületén. Az eb tulajdonosa a bejelentőlapon fel-tüntetett pontokon kívül más adatokat is fel-tüntethet az a – m pontokban megjelölteken kí-vül, pl, az oltásra vonatkozó adatokat, stb.

Az ebnyilvántartást a Dunaszerdahelyi VárosiHivatal vezeti / a továbbiakban csak Városi Hivatal/./3 / A nyilvántartásban feltüntetik:

a/ a kutya tulajdonosának nevét/az intézménymegnevezését,

b/ az állandó lakhely címét, az átmeneti lakhelycímét, az ebtartó székhelyét, postacímét,

c/ ha a kutya tulajdonosa súlyosan egészségká-rosult személy, akkor az ezt tanúsító igazolványszámát,

d/ a kutyatartó által lakott épület jellegét, e/ az ebtartó által lakott ház/ lakás tulajdonosát, f/ megjelölni a kutyatartás kezdetének időpont-

ját – év, hónap, g/ a kutya születési dátumár, h/ a kutya nevét, ha van neki, i/ a kutya fajtáját, j/ a kutya nemét, k/ a kutya színét, l/ a tetoválási számot, vagy a csipeztetésre vo-

natkozó adatot, ha van csipje a kutyának, m/ ha az eb tartójának címe nem azonos azzal a

hellyel, ahol a kutya tartózkodik, fel kell tün-tetni a helyet, ahol a kutyát tartják a város te-rületén,

n/ minden olyan esetet, ha az eb embert harapottmeg anélkül, hogy az állatot megtámadták vagykiprovokálták volna, vagy ha nem szükségesvédelemből és kényszerhelyzetben vetették be,

o/ az eb kimúlását, p/ az eb elveszését./4/ Az eb gazdája köteles jelenteni minden olyan

adatnak a megváltozását a Dunaszerdahelyi Vá-rosi Hivatalnak, amely a nyilvántartási lapon sze-repel, legkésőbb a tényállás megváltozását követő30 napon belül. Ellenkező esetben kihágást kö-vet el a vonatkozó sajátos törvény rendelkezéseiértelmében. Köteles bejelenteni az eb elveszté-sét vagy kimúlását is. Az eb kimúlására vonat-kozó jelentéshez csatolni kell az állattetemekkel

Rendelet az ebtartás szabályairólDunaszerdahely Város 2011/ 18. számú, 2011. június 28-án elfogadott általánosan

kötelező érvényű rendelete

(folytatás a 11. oldalon)

Page 11: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Városi rendelet 11

való manipulálásra jogosult személy igazolásáta kutyatetem átvételéről, vagy az állatorvos iga-zolását a kutya elaltatásáról.

/5/ A Városi Hivatal a kutya tartójának kiad egy ér-mét, amelyen a város címere mellett fel van tün-tetve az eb nyilvántartási száma és a kutya pik-togramja.

6/ Az ebtartó köteles a rendelet 8. paragrafusábanmegjelölt ellenőrző szervek felszólítására fel-mutatni az eb személyazonosságát igazoló érmét,ellenkező esetben a sajátos törvény értelében ki-hágást követ el.

7/ Az érme nem ruházható át más ebre. Az érmeeltulajdonítását, megsemmisülését vagy elveszté-sét az eb gazdájának a Városi Hivatalban 14 naponbelül be kell jelenteni azután, hogy az elveszést fel-fedezte.8/ Dunaszerdahely városa az eb gazdájának pó-

térmét ad ki 3,31 euró megfizetése ellenében,haaz eredeti érmét ellopták, elveszett vagy meg-semmisült.

9/ Az ebtartó köteles a rendelet 3. paragrafusának1/ bekezdése értelmében nyilvántartásba vett ebetcsipeztetni a Városi Hivatal által megjelölt jo-gosult személlyel. Az eb tartója köteles a jogo-sult személynek bemutatni a csipeztetéshez a ku-tya nyilvántartására vonatkozó okiratot. Az eb csi-peztetésének költségeit a városi költségvetésbőlfedezik. Ennek a rendelkezésnek a megszegésea vonatkozó sajátos törvénynek megfelelőenkihágásnak minősül.

10/ A csipeztetés nem mentesíti az eb tulajdono-sát azon kötelezettsége alól, hogy az ebet érmévellássa el e rendelet 3. paragrafusának 6. bekezdéseértelmében.

11/ Az eb tartója köteles két munkanapon belül je-lenteni a Városi Hivatalban minden olyan esetet,ha a kutyája embert harapott meg,vagy a városirendőrségnek írásban, vagy szóbeli formában,amiről jegyzőkönyv készül. A bejelentés faxonvagy elektronikus úton is elküldhető, de ezesetben 7 napon belül írásban is meg kell küldeniaz értesítést. Aki ezt elmulasztja, a sajátos tör-vény rendelkezései értelmében kihágás jogcíménfelelősségre vonható.

12/ Az eb tartója igazolható módon köteles azzalszeméllyel, akit a kutyája megharapott, közölnia vezeték- és keresztnevét, telefonszámát, ame-lyen elérhető, de az ebtartó egyúttal köteles meg-adni az ebtulajdonos ugyanezen adatait, külön-ben a sajátos törvény értelmében szintén kihá-gást követ el.

4. paragrafus –

Ebek kijelentése

1/ Ha nincs máshogy meghatározva, akkor ha ezenrendelet 3. paragrafusának értelmében nyilván-tartásba vett eb 72 óránál tovább tartózkodik fo-lyamatosan a város területén, bejelentési köte-lezettség vonatkozik rá. E kötelezettség arra vo-natkozik, hogy a a 2/ bekezdésben meghatározottszemély köteles e rendelet 4. mellékleteként csa-tolt formanyomtatványt kitölteni és az eljuttat-ni a városházára legkésőbb három munkanaponbelül, attól számítva, hogy a kutya itt tartózko-

dik a városban, a kijelentési kötelezettség értel-mében pedig ki kell őt jelenteni legkésőbb 3 mun-kanappal azután, hogy az itt - tartózkodása be-fejeződött. A bejelentési kötelezettség intézése in-gyenes.

2/ Az 1/ bekezdésben körülírt bejelentési kötele-zettség az alábbi személyekre vonatkozik: a/ a kutya tulajdonosa,b/ a kutya tartója helyett azon elszállásolást biz-

tosító intézmény üzemeltetője, amely a városterületén lévő szállásadó helyen elszállásoltaaz eb gazdáját és az ebet.

3/ Nem vonatkozik a bejelentési kötelezettség a kö-vetkező esetekre:a/ ha mentő-, lokalizációs vagy kárelhárító

munkálatokról van szó, b/ vakvezető kutyák esetében,c/ kiképzésen vagy a nemzetközi, illetve nemzeti

rendtartásnak megfelelően megtartott versenyenrésztvevő kutyák esetében.

4/ Ha e rendelet 4. paragrafusának 1/ és 2/ bekez-dése értelmében meghatározott személy nem teszeleget bejelentési kötelezettségének, akkor a vo-natkozó sajátos törvény értelmében kihágástkövet el.

5. paragrafus -

A kutya szabad mozgása

/1/ A kutya szabad mozgása a város közterületeincsak a jól látható módón tájékoztató táblákkal ki-jelölt alábbi közterületeken lehetséges, ahol az ebü-rülék begyűjtésére alkalmas konténerek is vannak: a/ A MAX üzletközpont mögötti közterületen lévő

zöldövezetben b/ A Bősi úti felüljáró alatt c/ a városi szabadidőparkban a Vásártéren lévő

zöldövezetben./2/ Tilosnak minősül:

a/ a kutya vezetése azokon a helyeken, ahova ku-tyával belépni tilos,

b/ a kutya póráz nélküli vezetése a tömegközle-kedési eszközökben és olyan helyeken, aholemberek gyülekeznek, továbbá ha szájkosárnélküli kiképzetlen kutyáról van szó , amelymás állatok testi épségét vagy emberek biz-tonságát veszélyeztetné,

c/ a kutyákat szabadon közterületen hagyni,vagy olyan helyen, ahova tilos kutyát vezetni,

d/ kutyát vezetni vagy szabadon mozogni hagy-ni:1/ olyan helyeken, ahol Kutyával belépni tilos!

felirat vagy ennek megfelelő piktogramvan elhelyezve,

2/ gyermekjátszótereken vagy homokozókban,a gyermekek részére játszásra kijelölt he-lyeken az óvodákban és az iskolákban,

3/ nyilvános sportpályákon vagy az ilyen céltszolgáló területeken,

4/ a fürdőben,5/ a temetőkben,6/ a piacokon,

e/ kutya vezetése bicikli mellett,f/ kutyát megkötni vagy egyedül hagyni közte-

rületen / például üzlet előtt/,g/ a kutyát szabadon hagyni mozogni, miközben

az őt vezető gazdi nincs jelen,h/ manipulálni a kutyával az általános jogsza-

bályokba vagy e rendeletben foglaltakkalössze nem egyeztethető módon, elsősorban azelhagyása azzal a céllal, hogy szabadon en-gedéssel valaki megszabaduljon az állattól.

/3/ A kutyával történő belépés tilalma nem vo-natkozik a vakvezető kutyákra, leszámítva e ren-delet . paragrafusának 2/ bekezd. d/ 1/ és 2/ pont-jai értelmében megjelölteket.

/4/ A kutya szabad mozgása megakadályozásánakaz elmulasztása, leszámítva az erre kijelölt he-lyeken, a kutyával való belépésre vagy a kutya

(folytatás a 12. oldalon)

Az idei év végéig minden kutyát csipeztetni kell a városban.

Page 12: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Városi rendelet12

szabad mozgására vonatkozó tilalomnak a meg-szegése a sajátos törvény értelmében kihágásnakminősül.

6. paragrafus - Az eb vezetése

/1/ Az eb tulajdonosa köteles biztosítani azt, hogya kutyát a tenyészet vagy a tartás területén kí-vül csak olyan személy vezetheti, aki képes fi-zikailag és pszichikailag is minden helyzetbenuralni a kutyát. A tulajdonos szintén köteles meg-előzni azt, hogy az emberre vagy állatra támad-jon és veszélyeztesse őket, ugyancsak meg kellelőznie azt, hogy a kutya kárt tegyen vagyonban,a természetben vagy a környezetben. Ellenkezőesetben a sajátos törvény értelmében kihágást kö-vet el. Ezzel nem szűkülnek a szükséges önvé-delemre és a szükséghelyzetre vonatkozó sajá-tos törvények rendelkezései.

/2/ Veszélyes kutyát a tenyészeten kívül csakis tel-jes mértékben jogképes személy vezethet. A ve-szélyes ebnek közterületen szájkosarat kell vi-selnie.

/3/ Az ebet közterületen kizárólag pórázon lehet ve-zetni, amely a nyakörvhöz vagy a mellhámhozvan rögzítve. A póráz hosszúságát és szilárdsá-gát úgy kell megválasztani, hogy az arányos le-gyen a kutya fajtájával és az állatot minden hely-zetben biztonságosan kezelni lehessen vele.

/4/ Az ebért mindig az a személy felelős, aki a tu-lajdonosa, vagy a tartója, aki vezeti és felügye-li az állatot az adott időpontban. A kutyáért vi-selt büntetőjogi és polgárjogi felelősséget a sa-játos törvény szabályozza.

/5/ A eb tartója, vagy az, aki őt közterületen ve-zeti, köteles magánál hordani elegendő meny-nyiségű megfelelő eszközt vagy zacskót /mű-anyag vagy papírzacskót / a kutyaürülék eltá-volítására, amellyel a kutya a közterületetszennyezte. Ennek a kötelezettségnek az el-mulasztása a vonatkozó sajátos törvény értel-mében kihágásnak minősül.

/6/ A kutyát vezető személynek az ürü-léket saját költségére haladéktalanulel kell távolítania és a meghatározotthelyre el kell helyeznie, ellenkezőesetben a sajátos törvény értelmébenkihágást követ el. Az erre szolgálóhely a közületi szemét tárolására al-kalmas szemétláda, vagy az ebürüléktárolására szolgáló kutyakuka./7/ Az eb tartója köteles betartani aközrendet és a polgári együttélés sza-bályait a kutya nevelését, tartását ésvezetését illetően. Köteles úgy eljár-ni, hogy a környezetet ne szennyezze,és az emberi kapcsolatok ne sérülje-nek, a szomszédokat pedig ne te-gyék ki elviselhetetlen zajnak és szag-hatásoknak. /8/ Az ebtenyésztők kötelesek betar-tani azokat az érvényes jogszabályo-kat és a különböző hatóságok által ki-

adott rendeleteket és előírásokat, amelyekelőírják az állategészségügyi gondosko-

dás szabályainak betartását, a megfelelő nevelésifeltételek biztosítását, valamint az emberekegészségének védelmét.

/9/ Az eb tartója köteles intézkedéseket hozni azállat megszökésének, vagy nem kívánt elszapo-rodásának megakadályozására.

7. paragrafus - Kutyák befogása

/1/ Befogható minden olyan kóbor kutya, amelyete rendelet 2. paragrafusának d/ pontjában meg-határoz. A kóbor kutyák befogását Dunaszer-dahelyen a város által megbízott személy, vagyDunaszerdahely Városi Rendőrsége végzi / a to-vábbiakban csak Városi Rendőrség/ , együtt-működve az állatorvosi szolgálattal és az erre hi-vatott személlyel.

/2/ A Városi Rendőrség: a/ nyilvántartást vezet a befogott kutyákról,b/ haladéktalanul és térítésmentesen tájékoztatást

ad a befogott kutyákról. /3/ A befogott ebet a kutyamenhelyen helyezik el.

A befogott kutyával az állatorvosi gondoskodásravonatkozó jogszabályok betartásával kell törődni/ beleértve a 2007/39. Tt. számú törvényt és a há-ziállatok védelmét szabályozó 2008/123. sz. hir-detményt, továbbá a karantén állomásokra és azállatmenhelyekre vonatkozó előírásokat.

/4/ Abban az esetben, ha a Városi Rendőrség fog-ta be az ebet, az eb tulajdonosa vagy tartója át-veheti az ebet, de meg kell fizetnie a befogás ésa kutyáról való gondoskodás igazolható költsé-geit.

/6/ Ha a befogástól számított 30 napon belül nemjelentkezik a kutya tulajdonosa vagy tartója, a ku-tya kóbor kutyának minősül.

8. paragrafus - A kutyák védelme

/1/ Minden jogi vagy természetes személy, aki/amely/ tartósan vagy átmeneti jelleggel az ebettartja vagy neveli, köteles biztosítani az állat

védelmét és kényelmét, amin az értendő, hogyolyan kapcsolat teremtődjön a környezet és azeb számára, amely tekintettel a kutya fajtájá-ra, fejlődési fokára, alkalmazkodóképességé-re garantálja az eb jó egészségi állapotát,élettani és etológiai szükségleteinek, moz-gásigényének a kielégítését, a megfelelő szo-ciális kapcsolatok kialakítását, képességei-nek fejlesztését.

/2/ Minden jogi vagy természetes személy, aki/amely/ tartósan vagy átmeneti jelleggel az ebettartja vagy neveli, köteles biztosítani részéreaz élelmet, a gondoskodást és a mozgásigénytlehetővé tevő életteret. A kulya mozgásátnem lehet tartósan és feleslegesen korlátozni,hogy az netán a kutyának fájdalmat vagy sé-rülést okozzon.

9. paragrafus - Ellenőrző szervekés szankciók

/1/ Az e rendeletben foglaltak ellenőrzését a Vá-rosi Rendőrség tagjai végzik, továbbá a Váro-si Hivatal megbízott alkalmazottjai, a VárosiKépviselő-testület tagjai, valamit a főellenőr.

/2/ Sajátos jogszabályok rendelkeznek az ebtartásrendszabályait megsértők ellen kiszabhatóbírságokról, ezek határolják be a Város és Vá-rosi Rendőrség jogkörét a kihágások elbírálá-sakor.

10. paragrafus -

Közös rendelkezések

/1/ A lakás kezelője vagy a lakóközösség kérvényalapján vagy a Városi Hivatallal történt meg-egyezés értelmében beterjeszti a lakóházbanlévő ebek tartóinak névsorát.

/2/ Tilos harci kutyák tartása lakótömbökben.Ennek az előírásnak a megszegése a sajátos jog-szabály értelmében kihágásnak minősül.

11. paragrafus –

Átmeneti és záró rendelkezések

/1/ A kutya tartója, aki e rendelet hatályba lé-pésének időpontjában a kutyát tartja, kötelesminden e rendelet hatálya alá eső kutyát leg-később 2011. december 31-ikéig csipeztetni, el-lenkező esetben kihágást követ el a sajátos tör-vény értelmében.

/2/ E rendelet hatályba lépésekor hatályát veszti azebtartás rendszabályairól 2009. december 15-énelfogadott 19. számú városi rendelet .

12. paragrafus - Hatályosság

Ez az ebtartás rendszabályairól jóváhagyott vá-rosi rendelet 15 nappal azután lép hatályba, hogykifüggesztették a Dunaszerdahelyi Városi Hivatalhivatalos információs tábláján.

Dr.Hájos Zoltán polgármester/A rendelethez csatolt formanyomtatványok

megtalálhatók a város honlapján www.dunstreda.sk

A kutyát vezető személy köteles zacskót vinni magával az ürülék eltá-volítására.

(Folytatás a 13. oldalon)

Page 13: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Városi rendelet 13

1. paragrafus -

Alapvető rendelkezések

Ez az általánosan kötelező érvényű városi ren-delet részletesen szabályozza a szlovák parlament2004/582. Tt. sz. törvényébe és későbbi módosí-tásaiba foglaltakat, amelyek a közületi hulladék ésa kis méretű építkezési hulladék után fizetendő he-lyi adóra és illetékre vonatkoznak Dunaszerdahelyvárosának területén, különös tekintettel az ebadóra,az ebadó törlesztésére, az ebadó befizetésének ha-táridejére, az adózási kötelezettség keletkezése ésmegszűnése igazolásának módjára, a bejelentési kö-telezettség alaki kellékeire, az adófizetési kötele-zettség alóli felmentésre, az illeték csökkentésé-re, az ebadó beszedésének módjára.

2. paragrafus - Az adó tárgya/1/ Az ebadó tárgya a 6 hónaposnál idősebb eb,

amelyet természetes személy vagy jogi sze-mély tart.

/2/ Az ebadó tárgya alól kivételt képez:a/ a tudományos és kutatási célokra nevelt eb,b/ az állatmenhelyen elhelyezett eb,c/ különleges kiképzésben részesült eb, amely sú-

lyosan egészségkárosodott polgár birtokában van.

3. paragrafus - Az adó kezelőjeAz ebadó kezelője Dunaszerdahely Városa. /a

továbbiakban csak „Város”/

4. paragrafus - Adóalany/1/ Adóalany az a természetes vagy jogi személy,

aki /amely/ a kutya tulajdonosa, vagy tartója, hanem igazolható, hogy ki az eb tulajdonosa.

/2/ Ha az eb tulajdonosa, vagy tartója 18 évnél fi-atalabb személy, az adófizetési kötelezettségekaz ő törvényes képviselőjét terhelik.

5. paragrafus - AdóalapAz adóalapot az ebadó esetében a kutyák szá-

ma jelenti.

6. paragrafus - Adótarifa és adó-zási időszak

/1/ Az ebadó tarifája egy ebre vonatkoztatva vanmegállapítva egy adózási időszakra, ami egy nap-tári évnek felel meg.

/2/ Az egy kutya után egy naptári évre fizetendőebadótarifa az ebtenyészet vagy a kutyatartás he-lye szerint a alábbi módon van meghatározva Du-naszerdahely Városának területén:a/ 20 euró a lakótömbökben, b/ 10 euró családi házakban, hétvégi házakban,

kertekben, jogi személyek, vagy természetesszemélyek – vállalkozók városban lévő léte-sítményeinek területén,

c/ 5 euró Ollétejed, Sikabony, Csótfa városrészek-ben családi házakban, hétvégi házakban , ker-tekben, jogi személyek, vagy természetes sze-mélyek – vállalkozók létesítményeinek területén.

/3/ A fentebb ismertetett módon megállapított ta-rifát fizeti minden további kutya után is az ille-tő adóalany, ha több kutyát tart.

/4/ Az adót készpénzben kell befizetni az adóke-zelő pénztárában, továbbá átutalással a városszámlájára, vagy pénzutalvánnyal.

/5/ Az ebadó - fizetési kötelezettség alól mente-sülnek azok a személyek, akik a súlyos egész-ségkárosodottságot tanúsító igazolvánnyal ren-delkeznek, vagy akik ilyen igazolvánnyal ren-delkeznek és kísérőre van szükségük.

/6/ Az adó kezelője csökkenti az egy eb után be-fizetendő éves adótarifa mértékét: a/ 50 százalékkal a 65 évnél idősebbek esetében, ha

nem élnek közös háztartásban más személyekkel,b/ 30 százalékkal olyan adóköteles személyek

esetében , akik a Város területén működő men-helyről fogadtak be kutyát,

/7/ A 6. paragrafus 6. bekezdésének b/ pontjábanmeghatározott adóalanyok az esetben jogosultakaz adócsökkentésre, ha igazolást mutatnak fel ar-ról, hogy az ebet kutyamenhelyről fogadták be.Az ebadó csökkentésére vonatkozó igényüket azadózási kötelezettség keletkezésétől számított 30napon belül érvényesíthetik e rendelet 8. parag-rafusának 1. bekezdése értelmében.

7. paragrafus - Adózási kötelezett-ség keletkezése és megszűnése

/1/ Az adófizetési kötelezettség a következő hónapelső napjától keletkezik, attól a hónaptól számítva,hogy az eb az adó tárgya lett.

/2/ Ha az adóalanynak 6 hónaposnál fiatalabb ku-tya került a birtokába, az adózási kötelezettségannak a naptári hónapnak az első napjától ke-letkezik, amely az után a hónap után következik,amelyben a kutya betöltötte a 6 hónapos kort.

/3/ Az adózási kötelezettség az azt követő naptá-ri hónap első napjától kezdődően szűnik meg,amely hónaptól számítva az adóalany már nema kutya tulajdonosa vagy tartója.

/4/ Az adózási kötelezettség arra az adóalanyra isvonatkozik, aki a kutyát más községben jelentibe, de az ebet Dunaszerdahely Város területén tart-ja. Az adóalanyra e rendelet értelmében vonat-kozik a bejelentési kötelezettség.

8. paragrafus - Bejelentési kötele-zettség

/1/ Az adóalany az adózási kötelezettség keletke-zését köteles 30 napon belül bejelenteni az adókezelőjének az Ebadófizetési kötelezettség be-

jelentése – változás elnevezésű nyomtatványon/ a továbbiakban csak „bejelentés”/ /A forma-nyomtatvány a rendelet 1. számú melléklete, le-tölthető a város honlapjáról/

/2/ Az adóalany köteles a feltüntetett adatokat érin-tő minden változást bejelenteni az adó kezelő-jének, méghozzá az 1. bekezdés alapján legké-sőbb 30 napon belül azután, hogy a változás be-következett.

/3/ Ha az adózási kötelezettség az adózási időszakalatt szűnik meg, az adóalany 30 napon belül kö-teles erről írásban tájékoztatni az adó kezelőjét.Az adófizető akkor tesz eleget ennek a kötele-zettségének, ha kijelenti a kutyát a Városi Hiva-talban a sajátos törvény szerint vezetett nyil-vántartásból. Az adó kezelője visszafizeti az adó-alanynak az adózási időszakra befizetett adó ará-nyos részét. Ez a jogosultság megszűnik, ha azadóalany a megszabott határidőn belül nem jel-zi az adózási kötelezettség megszűnését.

/4/ A bejelentési kötelezettség elmulasztásért az adókezelője az adókra és illetékekre vonatkozó általánosérvényű jogszabály értelmében bírságot ró ki.

9. paragrafus - Az adó kiszabásaés behajtása

/1/ Az adó kezelője fizetési végzéssel rója ki az adótaz első adózási időszakban. A kirótt adó legké-sőbbi befizetési esedékessége a végzés jogerő-re emelkedésétől számított 15 nap.

/2/ A következő adózási időszakokban a folyó évjanuár 31- ike az adó befizetésének esedékessé-ge, méghozzá annak kirovása nélkül is az illetőadózási időszakban.

/3/ Az adó kezelője visszafizeti az ebadótúlfizetést,ha az meghaladja a 3,31 eurót, vagy ha ez az ösz-szeg az adóalany kérésére más adófajta megfi-zetését szolgálja.

10. paragrafus - Záró rendelkezések

/1/ Ennek a rendeletnek a betartását az adó keze-lője a Városi Rendőrség, a Városi Hivatal meg-bízott alkalmazottjainak, a Dunaszerdahelyi Vá-rosi Képviselő-testület képviselőinek és a városfőellenőrének a bevonásával ellenőrzi.

/2/ E rendelet hatályba lépésével érvényét vesztiDunaszerdahely városának a területén érvényesebadóról rendelkező, 2009. december 15- ikén el-fogadott 2009/20. számú általánosan kötelező ér-vényű rendelete.

11. paragrafus - Hatályosság

Ez a rendelet 2012. január 1-tól lép hatályba.Kelt Dunaszerdahelyen 2011. április 26-ikán

Dr. Hájos Zoltán polgármester

Városi rendelet az ebadórólDunaszerdahely Város 2011/ 10. számú, 2011. április 26-ikán elfogadott általánosan kötelező

érvényű városi rendelete

Page 14: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Olvasói verseny, reklám Čitateľská súťaž, reklama14

Az idén is szeretnénk szíves figyelmükbe ajánlani a Kondé püspök utca5138/32 szám alatti épület második emeletén működő Rehabilitációs és Aku-punktúra Központot.

Egy tapasztalt szakember, MUDr. Svetlana Tóthová vezetésével a köz-pont elsősorban mozgásszervi panaszok – hátgerinc-,izom- és izületi fáj-dalmak – kezelésére szakosodott, egy hatékony alternatív gyógymódot,az akupunktúrát is felhasználva. Az akupunktúra ősrégi kínai gyógymód,amellyel évezredek óta betegségek hosszú sorát kezelik hatékonyan. Agyógyhatást a bőrfelület meghatározott pontjainak tűszűrással történő in-gerlése idézi elő. Az akupunktúra segíthet többek között megszabadulnia fölösleges kilóktól, bizonyos allergiás tünetektől, de akár a dohányzáskáros szenvedélyétől is.

Azoknak a klienseinknek, akik a ráncok eltüntetésével és ajakfeltöl-téssel szeretnének javítani a külsejükön, vagy a kellemetlen izzadástól kívánnakmegszabadulni, központunkban botulotoxinos és hyaluronsavas kezelést kí-nálunk. A rendelőbe látogatók különböző gyógymasszázsainkat is kipróbál-hatják, állandó vendégeink árkedvezményben részesülnek.

Minden hozzánk forduló kliensnek testre szabott egyéni kezelést bizto-sítunk. A rendelés 17.OO órától 2O.OO óráig tart, bejelentkezni és időpontotegyeztetni a következő telefonszámon lehet: O918/849 829. A szolgáltatá-sok teljes kínálata megtalálható a www.tolemed.sk weboldalon.

Aj tento rok by sme Vám chceli dať do pozornosti Ambulanciu rehabili-tácie a akupunktúry, ktorá sa nachádza v Dunajskej Strede na ulici BiskupaKondého 5138/32 na 2. poschodí.

Ambulancia pod vedením skúseného odborníka – MUDr. Svetlany Tót-hovej ponúka odborné služby a poradenstvo v oblasti rehabilitácie a akupunktúry.Zameriava sa na ošetrenie pohybového systému ako sú bolesti chrbtice, kĺbov,svalové bolesti. Táto ambulancia ponúka aj alternatívny spôsob liečby aku-punktúrou. Akupunktúra je liečebná metóda stará tisíce rokov pochádzajúcaz Číny. Akupunktúra vyvoláva nabodávaním ihiel do kože obrannú reakciutela, ktorá môže prispieť k vyliečeniu pacienta. Akupunktúra vám okrem iné-ho môže pomôcť zbaviť sa prebytočných kíl alebo sa zbaviť závislosti na ni-kotíne, či zmierniť príznaky alergie.

Pre klientov, ktorí by si chceli vylepšiť svoj vzhľad odstránením vrások, zväč-šením pier alebo zbaviť sa nadmerného potenia, ponúka ambulancia apliká-ciu botulotoxínu a kyseliny hyaluronovej. Návštevníci ambulancie môžu sa-mostatne využiť aj terapeutické masáže, kde pre stálych klientov majú zvý-hodnené ceny.

Všetky ponúkané služby sú orientované s vysoko individuálnym prístupomku klientovi a to v ordinačných hodinách po pracovnej dobe od 17:00 do 20:00hodiny, na základe telefonického dohovoru na tel. čísle 0918 849 829.Kom-pletnú ponuku služieb ambulancie nájdete aj na webovej stránke www.tolemed.sk.

Augusztus 24-i versenyünk megfejtői

A legutóbbi számunkban két feladványt közültünk. Az olvasói versenyegyik szponzora, a Zepter-cég 50 – 50 eurós terméket ajánlott fel a nyer-teseknek. A helyesen válaszoló olvasóink közül sorsolással nyertek: Do-horák Erika, Újfalu 2217/4, Lengyel Enikő, Malom utca 306/1 és Né-meth Ingrid, Barátság tér 2168/17. A nyereményért a 0907/193-455 szá-mon jelentkezzenek, vagy személyesen a Zepter dunaszerdahelyi kiren-deltségén. /Fő utca, Unikredit Bank épülete, 1. emelet, bejárat az udvar fe-lől/ Szükséges a személyazonossági igazolvány bemutatása.

A Shine fodrászat által felajánlott három díj nyertesei: Kovács Júlia,Arany János utca 5888/29, Karácsony Eleonóra, Újfalu 2224/33 és Mat-lák Renáta, Neratovicei tér 2145/9. A nyertesek a következő telefonszá-mokon jelentkezzenek: 0915/428-655, 0915/601-474, vagy személyesena Shine fodrászatban, ahol 20 euró értékben frizurát készíttethetnek ma-guknak, vagy ugyanilyen értékben hajápoló készítményeket vásárolhatnak.

Új kérdésünk: Hol található Dunaszerdahelyen a rehabilitációs és akupunktúra köz-

pont? A kisorsolt három nyertes 1 – 1 hátmasszázst nyer a központ-ban. Válaszaikat legkésőbb szeptember 16-ig küldjék el szerkesztősé-günk címére, vagy e-mailben ([email protected]), de a városi hivatalportáján is leadhatják. Az email-megfejtésben a nevüket és a címüketis szíveskedjenek feltüntetni. Az olvasói verseny megfejtői egyben abeleegyezésüket adják ahhoz, hogy a verseny szponzora a nevüket ésa címüket felhasználhatja üzleti céljaira.

Nem babra megy

a jatek!, ,Výhercovia čitateľskej súťaže z 24. augusta

V poslednom vydaní DH sme položili našim čitateľom dve otáz-ky. Prvá otázka sa týkala firmy Zepter, ktorá trom výhercom veno-vala tri ceny v hodnote po 50-50 eúr. Vyžrebovaní výhercovia: Eri-ka Dohorák, Nová Ves 2217/4, Enikő Lengyel, Mlynská 306/1 a Ing-rid Németh, Nám. Priateľstva 2168/17. Výhercovia nech sa prihlásiana telef. čísle: 0907/193-455, alebo osobne v kancelárii firmy Zepterna Hlavnej ulici, v budove Unikredit banky, 1. poschodie, vchod z dvo-ra/ Treba sa preukázať občianskym preukazom.

Kaderníctvo Shine do druhej súťaže venovalo tiež 3 ceny, ktorévyhrávajú: Júlia Kovács, ul. J. Aranya 5888/29, Eleonóra Karácsony,Nová Ves 2224/33 a Renáta Matlák, Neratovické nám. 2145/9. Vý-hercovia nech sa prihásia na tel. číslach: 0915/428-655 alebo0915/601-474, alebo osobne v kaderníctve na Hlavnej ulici na novejadrese, kde im pripravia účes podľa želania v hodnote po 20-20 eúr,alebo si môžu vybrať vlasovú kozmetiku v tej istej hodnote.

Nová otázka: Na akej adrese sa nachádza ambulancia rehabilitácie a akupunk-

túry? Traja vyžrebovaní čitatelia vyhrávajú po jednej masáži chrbta.Od-povede zašlite najneskôr do 16. septembra na adresu redakcie, e-mai-lom / [email protected]/, alebo odovzdajte na vrátnici mestského úra-du. Nezabudnite v elektronickej pošte uviesť aj vaše meno a adresu.Čitatelia, ktori sa zúčastnia čitateľskej súťaže, súhlasia s tým, že spon-zor súťaže použije ich údaje pre svoje komerčné účely.

Nejdeo babku!

Rehabilitációs és akupunktúra központ

V ponuke rehabilitáciaa akupunktúra

Page 15: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

A DSZTV műsora: Híradó * Magazin - Új Hírek és Magazin minden csü-

törtökön 18.00-kor. Folyamatos ismétlés, kivéve a tech-nikai szüneteket.

Relácie DSTV: Správy * Magazín - Nové Správy a Magazín každý

štvrtok o 18.00. Nepre tržité opakovanie, výnimkou technickej prestávky.

Kronika

Programok, Krónika , Hirdetés Programy, Kronika, Inzercia 15

Születések – Novorodenci

Santur AdriánGanea EvelinTakács OrsolyaEdmár Levente JózsefGál FilipVörös KrištofNémeth NimródBíró MaximilianHeribanová EliškaVarga JázminNagy PetraRajcsányi Nóra MáriaKiss Stella ZsófiMéhes AttilaPetríková SophiaRásó BiankaŠtullerová SáraBugová EugéniaBoth LizaSzalaiová AgátaMerva Max

Elhalálozások – ZomreliMizerová Anna /1922/Tóthová Magdaléna /1938/Vontszemü Vojtech /1950/Múčková Emília /1926/Bors Ladislav /1929/Bögi Vojtech (1936)Zsilinszky Viktor (1942)Katona Vojtech ( 1932)

Házasságkötés – Sobáše

Rosztovics Jozef - Mgr. Kósa SzilviaDömötör Július - Šišmišová ZuzanaPuha Július Besnyeiová KristínaZsoldos Gábor - Monika SzilvásiováPéntek Štefan - Miriam KántorováVörös Kristián - Erika TóthováKovács Kristián - Mária Szoboszlayová

A VMK szeptemberi programja – Septembrový program MsKS

szept. 8.–19.00 .: Az IMT Smile koncertje / Koncert skupiny IMT Smileszept. 10. – 19.00: Ünnepi műsor Quittner János koreográfus 70. születésnapján szept.13.–14.00 .: Nyugdíjas Csoportok és Szólisták XIII. Járási Népzenei Fesztiválja / XIII. Ok-

resný festival seniorských súborov a sólistovszept.14.–19.00 .: SZEKERES ADRIEN KONCERTJE / Koncert speváčky Adrien Szekeresszept.17.– 9.30 .: VII. EGÉSZSÉGFESZTIVÁL – MOZDULJ AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! / VII.

FESTIVAL ZDRAVIA – V ZDRAVOM TELE ZDRAVÝ DUCH!16.30 .: Koncert – Molnár Ferenc Caramel / Koncert speváka Caramel

szept. 22 – 25.:XXXI. CSALLÓKÖZI VÁSÁR / XXXI. ŽITNOOSTROVSKÝ JARMOK

Rendezvenyek Podujatia,

,

Vermes villaA Hungarikonok kiállitás megtekinthető szeptember 30-ig a Vermes villában.

Vermesova vilaVýstava Hungarikony potrvá do 30. septembra vo Vermesovej vile.

0. Csallóközi Ultramaraton

Rajt Vásárúton szeptember 17-én 9 órakor. Benevezni a helyszínen is lehetséges, de csak 18 év-nél idősebbeknek, vagy előnevezéssel: [email protected], vagy telefonon: 0904/664-808,0911/479-889. főszervező : Bögi Sándor, rendezi a Csallóközi Maratonfutók Csoportosulása. Ne-vezési díj nincs, a táv 46 kilométeres, frissítőkről gondoskodnak.

Žitnoostrovské múzeum

Vernisáž výstavy PEOPLE - METER2011 8. 9. 2011 o 18,00, výstava potrvá do1. 10. 2011. www.people-metr.eu

Csallóközi MúzeumKiállítás- megnyitó: PEOPLE - METER

2011. szeptember 8. 18.00, megtekinthető ok-tóber 1-ig.

VII. Egészségfesztivál 2011. szeptember 17.

10.00 – 11.30 Assoc. prof. mag. dr. Dávid Tamás: CoD™ Orthomolekuláris Rák-Terápia Rend-szer® www.codteainfo.hu

11.45 – 13.00 Az öt állat játéka - Egészségmegőrző- és fejlesztő mozgásos chikung gyakorla-tok

13.15 – 14.15 Kovács Zoltán – VÁNDORLÁSS!- Himalájai élménybeszámoló14.30 – 16.00 Weisz Ildikó – Hellinger család- és rendszerállítások, alternatív pszichoterápiás

eljárások, egyéni- és csoportterápiás tevékenységek www.csaladallitas.co.hu16.30 Koncert – Molnár Ferenc Caramel!!!

Svédasztalos Vega büfé–Vérnyomásmérés || gyógyító piramisok | Raszterszemüveg | Trambulinmint gyógyeszköz | Biorezonanciális állapotfelmérés |

Bemer-terápia | Masszázs | Táltos csontkovácsolás | Bionet – természetes gyógymód | Energia ter-mészetesen | Magneter-terápia és még sok más érdekesség, meglepetés

Szervező: [email protected] – 00421 915 076474 www.vmkds.sk – www.baratok.sk Belépők Egészségnap: 4 euró, egészségnap + koncert: 8 euró, elővételben: 7 euró

Page 16: Iskolai csodák A - Dunajská Streda...Zsuzsa Cserháti, vystúpi ďalej skupina TNT a súbor Csík, a spevácka dvojica Lil-la Polyák a Zsolt Homonnay. Nebudú chýbať ani účinkujúci

Zdá sa, že fotografi tento rok zaspali, nakoľko -ako nás Péter Iván, poverený vedúci galérie infor-moval - Galéria súčasných maďarských umelcov ešteneobdržala ani jednu súťažnú fotografiu, povedal preDH poverený vedäci galérie Péter Iván. Ale mož-no nik nezaspal, ba naopak, v týchto dňoch pri vodealebo na ulici zvečnia posledné dni leta a práve tie-to zábery budú víťaznými fotografiami roka. Mož-no, práve čakajú na jedinečné jesenné momentky.Nech je to tak, či onak, dôležité je neprepásť termínuzávierky súťaže. Podmienky 7. ročníka fotografickejsúťaže ŽIVÝ OBRAZ DUNAJSKEJ STREDY, kto-rú vyhlásila Samospráva mesta Dunajská Streda, Ga-léria súčasných maďarských umelcov a Mestská te-levízia DSTV sú nasledovné:

Témy v kategórii Fotografia:

- Mestský človek kritickým okom; ulice, ná-mestia, budovy, pamiatky a ich okolie. /Rozmer fo-tografií: 20 x 30 a 30 x 40 cm/

Krátka filmová tvorba: reklamný spot /max.0,5 min/; videoklip /max 5 min/; dokumentárny film/5-15 min/.

Súťažné práce treba odovzdať do 28. októbra2011 v Galérii súčasných maďarských umelcov voVermesovej vile, alebo zaslať poštou na nasledovnúadresu: Galéria súčasných maďarských umelcov,ul. Gyulu Szabóa 304/2, 929 01 Dunajská Streda.Informácie: 031/5529384, 0918/607-307 awww.kmgaleria.eu .Vyhlásenie výsledkov foto-súťaže bude v rámci otvorenia výstavy z najlepšíchprác vo Vermesovej vile. Cena primátora je 200 eúr,hlavná ceny poroty je 100 eúr.

Rendhagyó prímástalálkozóA református templomban, szept. 16., 19.00 A formáció tagjai: Lakatos Róbert brácsaművész, a világhírű dzsessz-szaxofonos, Dresch Mi-

hály, a gitárvirtuóz Both Miklós, a cross over muzsikus Balogh Kálmán cimbalmos, Mester Lász-ló brácsás, Doór Róbert nagybőgős, élvonalbeli népi hegedűsökként Pál István „Szalonna” és Vi-zeli Balázs. .A csapatot két csodálatos hangú énekes, Herczku Ágnes és Korpás Éva egészíti ki.

Úgy látszik, elaludtak a fotósok, mert a KortársMagyar Galéria címére még egyetlen árva fotó semérkezett, mint erről lapunkat Iván Péter megbízottgalériavezető tájékoztatta. De lehet, hogy nemalusznak, hanem nagyon is aktívak, és épp most,a nyár végén készítik a víz mellett és a verőfényesutcákon jobbnál jobb, garantáltan díjnyertes fel-vételeiket. Vagy csak az ősz dús színkavalkádjá-ra várnak, hogy a hervadás poézisét kapják len-csevégre? Bárhogy is van, egy a fontos, hogy a ki-tűzött határidőig elküldjék a képeiket. A Duna-szerdahely Város Önkormányzata, a Kortárs Ma-gyar Galéria kuratóriuma és a Dunaszerdahelyi Vá-rosi Televízió által DUNASZERDAHELYIÉLETKÉPEK címmel immár hetedik alkalommalmeghirdetett fotópályázat feltételei az alábbiak:

-Fotó kategóriában a témák: - az utca emberekritikus szemmel, - utcák, terek, épületek, mű-

emlékek és környezetük. /A fényképek méretei:20x30 és 30x40 cm/

-Mozgókép kategóriában: - reklámfilm /max0,5 perc/, - videoklip /max 5 perc/, dokumen-tumfilm /5-15 perc/

A pályamunkák 2011. október 28-ig adhatók lea Vermes villában székelő Kortárs Magyar Galé-riában személyesen, vagy postázhatók az alábbicímre: Kortárs Magyar Galéria, Szabó Gyulautca 304/2, 92901 Dunajská Streda. (Nyitvatartáshétfőtől péntekig, 9-től 17 óráig) Tájékoztatás a 031/ 5529384-es vagy a 00421-918-607 307-es szá-mon, valamint a www.kmgaleria.eu weboldalon.

Az ünnepélyes díjátadó a legjobb munkákbólrendezendő kiállításon lesz decemberben aVermesvillában. A polgármester különdíja 200 euró, a zsű-ri fődíja 100 euró. A két legjobb filmet a DSZTVis bemutatja.

DH

NabuduceA kovetkezö szambol..

, ,

Miről tárgyalnak a képviselők?O čom budú rokovať poslanci?

Küszöbön a vásárNa prahu jarmoku

Visszapillantó a tanévnyitóraŠtart nového školského roka

Előkertek versenyeSúťaž predzáhrad

,Elaludtak a fotósok?Az idei városi fotópályázatra október végéig várják a pályamunkákat

Fotografovia zaspali?Mestská fotosúťaž potrvá do konca októbra

Dunajskostredský Hlásnik Dvojtýždenník Mestskej samosprávylŠéfredaktorka: Erzsébet P. Vonyik l Fotografie: Kanovits Gábor l Ad-resa redakcie: 929 01 Dunajská Streda, Hlavná 50. l Tel.: 590 3946 le-mail: [email protected] l Internet: www.dunstreda.sk l Grafickápríprava: PG l Tlačiareň: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győrl Expedícia: MSÚ l Evidenčné číslo: 233/08 l Nepredajné.

Dunaszerdahelyi Hírnök A Városi Önkormányzat lapja l Megjelenikkéthetente l Fõszerkesztő: P. Vonyik Erzsébet l Fotók: Kanovits Gábor lA szerkesztő ség címe: 929 01 Dunaszerdahely, Fő utca 50. l Tel.: 590 3946l e-mail: [email protected] l Internet: www.dunstreda.sk l Nyomdaielőkészítés: PG l Nyomda: Lapcom Lapkiadó és Nyomdaipari Kft., Győrl Lapterjesztés: Városi Hivatal l Nyilvántartási szám: 233/08 l Ingyen-példány.

Mozaik,/ Mozaika16