JAMIE McGUIRE

AZ ÉDEN

Dream

válogatás

Írta: Jamie McGuire A mű eredeti címe: Éden

Fordította Szűr-Szabó Katalin

Szerkesztő: Vájná Gyöngyi Nyelvi korrektor: Horváth Annamária

Műszaki szerkesztő Szuperák Attila

©Jamie McGuire 2012 © Szűr-Szabó Katalin 2015 © Maxim

Könyvkiadó Kft. 2015

A kiadvány a szerző engedélyével készült.

Borítóterv: Botos Tamás

ISSN: 2063-6989

ISBN: 978 963 261 617 9 (puhatáblás), kiadói kód MX-9124 ISBN:

978 963 261 618 6 (keménytáblás), kiadói kód: MX-913 Q)

Kiadja Maxim Könyvkiadó Kft.

Cím: 6728 Szeged. Kollégiumi út 11 /H

Tel.: (62) 548-444. fax: (62) 548-443, e-mail.

Infoigmaxim.co.hu

Felelős kiadó: Puskás Norbert

Nyomda: Kinizsi Nyomda Kft., felelős vezető: Bördős János

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetve

rövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélye nélkül

sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár

elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és

bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.

Miminek

Köszönöm, hogy minden lehetséges módon,

ahogy csak tudsz, itt vagy mögöttünk.

Köszönöm a támogatásodat, szeretetedet és a mosolyodat.

Bethnek

Azt mondtad, meg tudom csinálni, mindig is ezzel bíztattál.

Első fejezet

Holnap

Boldogan éltek, míg meg nem haltak. Így végződött, nem? A nehezét

már magunk mögött tudhattuk. Innentől már megy minden simán, mint a

karikacsapás. Jóképű, égi királyfim mellett feküdtem az ágyban, a trópusi

szellő átfújt a kis karib-tengeri kunyhónk szúnyoghálóján, és vártam,

hogy felkeljen a nap, és felvirradjon az esküvőm napja.

Furcsa, hogy a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" egyáltalán nem

a befejezés, főként nem akkor, ha a Pokol meg akar ölni minket.

Könnyen meg lehetett feledkezni erről a lényegtelen apróságról,

miközben futó eső kopogott a bádogtetőn, pálmalevelek súrolták a

caszránkat, ahogy a szél szelíden borzolta a fák lombját. A felkelő nap

első foltjai, mint áttetsző, meleg pettyek táncoltak a mennyezeten.

Amikor kinyitottam a szemem, ezeket a reszkető, ragyogó foltokat

pillantottam meg. Aztán Jared Ryelt. Elmosolyodott, és megvárta, hogy

tétova pillantásom rá összpontosuljon.

- Holnap van - suttogta.

Rózsaszín és lila színárnyalatú pettyek érték el az ablakokat, és a már

csak csepegő eső továbbvonult a nagy szigetre. A Jared homlokát, arcát

és állát megvilágító, halványuló lila fényfoltok élesen kirajzolódtak a kora

hajnali félhomályból, és azonnal megrohantak az előző napok emlékei.

Mi ketten már túléltük a lehetetlent: szemtől szemben álltunk a Pokol

egyik legrémisztőbb teremtményével és néhány száz emberi és démoni

alattvalójával. Azzal is beértük volna, ha adatik még egy nap. Ekkor

csapott belém a felismerés, és Jared tekintete vidáman felragyogott,

amikor álmos arckifejezésem megélénkült.

- Ma van a napja? - kérdeztem halkan. Megérintettem a bőrét, a

Shaxszel történt összecsapás még megmaradt nyomait.

Jared felkönyökölt, aztán a hasamhoz hajtotta a fejét.

- Jó reggelt, Babszem.

- Babszem? - vontam fel a szemöldökömet.

- Igen, mert nem nagyobb egy babszemnél. Legalábbis a könyv ezt

írja.

- A könyv.

Jared lenyúlt a földre, felemelt egy vaskos kötetet, amelynek borítója

visszataszító pasztellszínekben pompázott, és gyerekes ákombákom volt

rajta.

- Gondoltam, jobban fel kellene készülnöm mindenre, ami csak

adódhat - lapozott bele, aztán helyeslésre várva rám pillantott.

- Szenteltek egy fejezetet az egyensúlyt felborító angyalbabáknak is?

- érdeklődtem, és elvigyorodtam, amikor Jared összevonta a

szemöldökét.

A könyvet a földre hajította, aztán játékosan fölém kerekedett, és az

orrát a nyakamhoz dörgölte.

- Jared! - sikítottam, és erőtlen kísérletet tettem arra, hogy ellökjem. -

Hagyd abba!

- Ha kimondod, abbahagyom - hallatszott tompán a hangja, ahogy a

nyakamba fúrta az arcát.

- Mit mondjak? - kacagtam, és hiábavalóan vergődtem.

Felemelte a fejét, hogy egyenesen a szemembe nézhessen. -

Babszem - mondta, és a szeme lágy szürkéskék volt.

Keményen összepréseltem az ajkaimat, de amikor ismét

megcsiklandozott, nem bírtam tovább. - Rendben! - könyörögtem. –

Babszem.

Széles mosolyra húzódott a szája. - Bárcsak három éve is tudtam

volna, milyen jól beválik nálad ez a meggyőzési módszer! Könnyebbé

tette volna az életet.

Úgy tettem, mintha meglegyinteném, mert tudtam, hogy úgyis elhajol a

kezem elől. - Nem igazság.

Jared csókot nyomott a számra, átjárt a teste melege. Nem volt olyan

tüzes a bőre, mint máskor, de ezt annak tulajdonítottam, hogy a trópusi

hőség engem is átmelegített.

- Tudod, mi nem járja? Hogy ma délutánig nem láthatlak.

- Magamra hagyott az ágyban, és felkapott egy fehér pólót.

- Hogyhogy? - könyököltem fel.

- Ideje felöltöznöd, szerelmem. Öt perc múlva vendégek érkeznek.

- Vendégek?

Jared egy sárgásbarna nyári ruhát dobott az ágyra, én meg

négykézláb odamásztam, hogy felvegyem, mert mindenkinél jobban

tudtam, hogy Jared tévedhetetlen olyan dolgokban, mint az idő. Kócos

lófarokba kötöttem a hajam, aztán zavartan álldogáltam, Jared pedig

kinyitotta a bádogajtót. Falusiak kapaszkodtak fel libasorban a

caszránkhoz, az elcsigázott Bethszel az élen. Egy fehér ruhazsákot

tartott a kezében, és amikor találkozott a tekintetünk, a mosolya fülig ért.

- Beth! - rohantam le a lépcsőn. Meztelen lábujjaim között sár

buggyant ki, ahogy odafutottam hozzá, és átöleltem. Barna haja nyirkos

volt, a homlokához és az arcához tapadt. Izzadtan, kipirulva próbálta

kifújni magát, amikor Chad kivette a markából a ruhazsákot.

- Nem hagyta, hogy más vigye - csóválta a fejét Chad. Jarednek

nyújtotta a zsákot, de Beth - a kezét félrelökve - gyorsan visszavette.

- Jared nem láthatja! - kiáltotta. Magasba emelte a hosszú zsákot,

nehogy az alja a sárba lógjon, mindezt a háta mögött, hogy Jared ne

érhesse el.

Jared jót mulatott. - Nem nézek oda, Beth. Most lekísérem Chadet a

kápolnához. Tiétek az egész nap.

Nem is értem, miért lepődtem meg, hiszen Jared bármit meg tudott

szervezni, de Beth és Chad csak nyolc órával utánunk érkeztek.

- De hogyan...? - kezdtem.

Jared szélesebben mosolygott. - Mindenről gondoskodtunk. Nem

akartalak ezzel idegesíteni.

- Ki a többes szám?! - vontam össze a szemöldökömet egyre

zavartabban.

- Anya a kápolnában vár. Ott találkozunk. - A szája fülig ért. Még

sosem láttam ilyen boldognak. Lehajolt, hogy arcon csókoljon, aztán

intett Chadnek, hogy menjen vele.

- Motoroztál már?

- Persze - torpant meg Chad. - Miért?

- Nem akármilyen az út. - Jared vállon veregette Chadet, hogy

haladásra nógassa. Szegény Chad láthatóan úgy érezte magát, mint egy

partra vetett hal. Bár a két férfi nem volt közeli jó barát, tökéletesen

megbíztam jövendő férjemben, hogy eloszlatja majd Chad zavarát. Ez a

feladat majd Jared idegességét is csillapítja, gondoltam.

- Várj csak! Leesik majd az állad, ha ezt a ruhát meglátod! - mondta

Beth, és behúzott a kunyhóba. A szekrény előreugró fa tetejére

akasztotta a zsákot, aztán fájó vállát dörzsölgette. - Hosszú és saras volt

az út idáig.

- Igaz - bólintottam. - Hozzak egy kis jeget, hogy a válladat

borogasd?

Beth szeme felcsillant, amikor lehúzta a cipzárat, aztán felém fordult.

Elképedve pislogtam. - De hiszen ez a...

Beth tekintete izgatottan villogott. - A ruha, amit abban a magazinban

láttál, és amit két éve választottál ki? Igen!!!

- De... hogy került ide? Hogy csinálta Jared...?

Beth nem bírta kivárni, hogy kinyögjem a szavakat.

- Egy örökkévalóság óta nálam van ez a ruha! El sem hinnéd! Ullan

hozta el hozzánk. Azt mesélte, hogy te választottad ki, Jared pedig

megvette, és rávettek, hogy két évig senkinek se szóljak róla! Szörnyű

volt! Mit gondolsz, miért nyúztalak annyit, hogy döntsd el, mikor lesz az

esküvő?

- De... miért?

Beth bólintott. - Tudom, igaz? - Ezt mondtam. Az anyja elmondása

szerint Jared izgatott volt, szeretett volna meglepni, és így tovább. Én

személy szerint azt hiszem, hogy csak engem akart kínozni, mert ez

maga volt a pokol.

Képtelen voltam levenni a szemem az előttem lógó lebegő, habos,

selyem fehérségről. Emlékszem, hogy otthon gyógyulgattam a

kanapénkon, és Lilliannel magazinokat lapozgattunk, de közben

megálltam egy képnél. Képtelen voltam elszakadni tőle. Néhány nap telt

el csak azóta, hogy kiengedtek a kórházból, és Claire aznap ment el,

hogy végezzen a minket fenyegetőkkel. A ruha, amely centikre tőlem

lógott egy vállfán, pontos mása volt annak, amely iránt két éve olyan

nagy érdeklődést mutattam.

- Beth? - szólaltam meg, de nem vettem le a szemem a ruháról.

- Igen?

- Vegyél vissza a lendületből. Kezdek besokallni.

Beth hevesen bólogatott, aztán leült a sarokban. Mély levegőt vett,

aztán újrakezdte. - Gyönyörű!

Majdnem megkérdeztem tőle, tudja-e, miért nem tartotta a ruhát Lillian

magánál, de rájöttem, hogy buta kérdés lenne. Bethnél biztonságban

volt, az ő lakását senki sem akarta felrobbantani, és nem törtek be hozzá

éjnek idején az ablakon át, Jarednek viszont támadt még egy

szövetségese, aki vele együtt az esküvő időpontjáért küzdött.

- Zseniális - esett le az állam.

- Tessék?

- Nem érdekes.

Beth átfogta a térdét, és az ajkába harapott, ahogy a múló

másodpercekkel egyre fogyott az önuralma. - Még most is be vagy

sokallva?

- Már jobban érzem magam.

Előrehajolt a széken, és ismét lelkesen rákezdte. – Két táskányi

sminket, hajlakkot és hajsütővasat hoztam. Szerintem a kapható összes

méret van nálam. Tudok nagy loknikat vagy kis csavarosakat csinálni. És

ha nem akarsz loknikat, akkor hoztam kiegyenesítőt is...

- Beth?

- Bocsi.

- Kapj be valami nyugtatót. Én most lezuhanyozom. Várj csak... hát

nem képtelenség, hogy nem tudom a saját esküvőm időpontját?

- Egy órakor lesz. Még bőven van időnk.

Bólintottam, aztán felkaptam a köntösömet és egy törülközőt.

Elképzelni sem tudtam, milyen nehezére eshetett várni. A gondolat

egyszerre volt szívmelengető és felkavaró.

A casita egyszerű zuhanyozójában a meleg víz alatt nem volt nehéz

megfeledkeznem a szorongásaimról. Madarak felelgettek egymásnak a

pálmafák ágain, és az óceán közelségéről a hullámok moraja árulkodott.

Csodálatos módon lehetetlen volt idegeskedni a paradicsomban.

- Szeretted volna feltűzni a hajad? Erre az esetre hoztam

hajcsatokat! - kiabálta Beth.

- Nem figyelek oda! - dörzsöltem be samponnal a hajam. Felmerült

bennem, vajon kíváncsi-e, hogy Jared hogy szerezte halványuló

horzsolásait, vagy hogy egyáltalán észrevette-e őket. Chadnek majd

bizonyosan feltűnnek. Jared majd kitalál valami mesét, igaz viszont, hogy

ha Beth érdeklődni kezd, és más sztorival állok elő, az alaposan bekavar

majd. Könnyen meggyőzhetem, hogy testőrre van szükségem, elvégre

tanúja volt a Mr. Dawsonnal történt összetűzésemnek. Hacsak nem

edzés közben szerezte őket. Jared sebesülései arról árulkodtak, hogy

veszélyben forogtam. Az elmúlt két év tapasztalatai azonban

megtanítottak arra, hogy Betht túlságosan lekötik az esküvői

előkészületek, ezért nem aggódtam túlságosan.

Jared sebeire gondolva felmerült előttem az arca, és hirtelen nem

vágytam másra, mint kibújni a zuhany alól. Rám tört a szorongás, hogy

még milyen sokat kell várnom, amíg viszontláthatom.

Törülközőbe csavarva szaladtam be a casitába, a hajamból csepegett

a víz, és gyorsan belebújtam a köntösöm ujjába.

- Mit művelsz?

- Sétálok egyet - mondtam, és belebújtam egy szandálba.

- Szó sem lehet róla! Néhány óránk van csak arra, hogy egy napi

tollászkodást lezavarjunk! Told ide a segged ebbe a székbe, ifjú hölgy! -

emelte fel a hangját Beth.

- Csak egy percre ugrom el - hessegettem el. Feltéptem a casita

ajtaját, de Bex állta el az utamat.

- Jó reggelt - mosolygott. - Készülsz valahova?

- Csak sétálok egyet - vontam meg a vállam.

- Nincsenek csajos tennivalóid? Pár óra múlva férjhez mész.

- Azért vagy itt, hogy fogságban tarts? - vontam össze a

szemöldökömet.

Bex arckifejezése hű tükre volt az enyémnek. - Nem. Ms. Paranoiás

Skizofrén. Az őrangyal, aki nem mellesleg nemsokára férjed lesz a sziget

túlsó felén van, és te meg a meg nem született gyermeked a Pokol

üldözöttéinek listáján a két legkeresettebb személy vagytok. Azért

vagyok itt, hogy gondoskodjam a biztonságodról. Ha el akarsz menni,

menj. De el kell, hogy kísérjelek.

- Á - nyögtem, és hülyén éreztem magam. - Rendben. Szeretnék

elmenni.

Beth elkapta a csuklómat, a másik kezében hajszárítót szorongatott.

- Első szóra gépre szálltam. Ismeretlen vizeken hajóztam, ráadásul

szakadó esőben. A frissen festett lábkörmöm alá sár száradt, és esküdni

mernék rá, hogy míg felsétáltam ide, egy madár piszkított a fejemre.

Mindezt csakis azért viseltem el, hogy idejöjjek, és segítsek neked

felkészülni az esküvődre, amelyet két éven át a legnagyobb titokban

tartottam. Pár órát csak szánhatsz rám.

- Rendben! Igazad van! Bocsáss meg! - válaszoltam. Bementem

Beth után a casitába, és leültem a székre, amelyet a rögtönzött

„fodrászat" tükre elé készített.

- Hűha, a lányok tiszta őrültek - ült le az ágyra Beth.

A pulton zsinórok kígyóztak, amelyek különféle hajsütővasakban értek

véget, de sminkes készleteket, hajkeféket, hajcsavarókat, fésűket és

fodrászati kellékeket is láttam. A fekete dugókat egy narancsszínű

hosszabbítóba dugta, amely a napenergiával hajtott generátorhoz

vezetett, ezt Jared odakint állította fel. A rengeteg zsinór bántotta az

ember szemét, de legalább úgy kaptunk áramot, hogy nem kellett

elviselnünk a benzinnel működtetett generátor idegesítő zúgását. Beth

több lámpát is hozott, hogy az ablakokon beszűrődő természetes fény

miatti félhomályt eloszlassa, és manikűr- és pedikűrkészlet is volt nála.

Az óriási rendetlenségben egy nagy fényképezőgépet is felfedeztem, és

mellette két bontatlan csomag memóriakártyát.

- Kösz, Beth - hálálkodtam. Már csak az összekészítés napokba

telhetett.

- A legjobb barátnőt erre találták ki.

Több órányi fésülés, radírozás, púderezés és pepecselés után végre

eljutottam odáig, hogy felvehessem a ruhámat.

- Kimegyek - jelentette ki Bex. - Amúgy is szükségem van egy kis

friss levegőre.

- Jó ötlet - mosolyodtam el. - Ki tudja, mit művel az a sok hajlakk egy

fiatalember tüdejével.

Beth megvárta, míg Bex kimegy, aztán felsóhajtott. - Várnunk kell, míg

felveheted a ruhádat - állt egyik lábáról a másikra.

- Viccelsz? - kérdeztem. Egy lépést tettem a ruhám felé, de Beth

futva megkerült, a karjait széttárva utamat állta, hogy elválasszon a

ruhámtól.

- Nem én! Ez nem tréfa. Várunk.

- Kezded túlfeszítem a húrt, Beth - zöttyentem le a székre

neheztelve.

- Gyönyörű vagy - mosolyodott el.

- Általában megszoktam, hogy sejtelmem sincs semmiről, de az

esküvőm napján szeretnék mindenről tudni.

- Megértlek - válaszolta Beth, és a hangjából sütött a megbánás. -

Csak éppen...

A hirtelen felhangzó halk kopogás teljesen megváltoztatta a

viselkedését. - Máris jövök! - kiáltotta megkönnyebbülten.

Cynthia állt az ajtóban. Az arcán szokás szerint nem tükröződtek

érzelmek.

- Igen? - szólt vissza. - Vigye a csomagjaimat a szomszédos

épületbe. Köszönöm. - A hanghordozása - megint csak szokás szerint

ellentmondott a szavainak.

- Anya! - csodálkoztam el.

Pezsgőszinű, testhezálló, derékban övvel átkötött ruhát viselt, és

annak ellenére, hogy trópusi esőben és sárban gyalogolt, makulátlan volt

a ruhája és a tűsarkú cipője is. A haját a szokott módon feszes kontyba

tekerte a tarkóján, amitől a tekintete még szigorúbb lett, amikor levette a

napszemüvegét, és sértődötten kifújta a levegőt.

- Elnézést a késésért, Nina kedves. Több hivatalos eseményt is át

kellett programoznom, mivel ilyen későn kaptam értesítést, hogy

idejöjjek.

- Bocsánat - mondtuk kórusban Bethszel.

- Nos - sóhajtott egyet. - Te vagy az egyetlen lányom. Megtesszük,

amit kell. - Elmosolyodtam, mire Cynthia pár lépést tett, és fagyosan

megölelt. Ennél a feszélyezett mozdulatnál nem volt többre képes, és

mivel ezzel tisztában voltam, sokkal inkább méltányoltam, mintha mások

tették volna. Gyorsan elengedett, és udvariasan rám mosolygott. -

Csodálatosan festesz, kedvesem.

- Köszönöm. Éppen most akartam felvenni a ruhámat.

- Á, akkor mindjárt megyek is - sietett megjegyezni.

Zavartan feszengtem. - Segítenél?

Cynthia habozott: - Hm... nem ezért jött Beth?

- Nem - mosolyodott el Beth. - Önre vártunk.

Cynthia tekintete végigfutott a ruhámon és a többméternyi fehér

selymen, és könnyek szöktek a szemébe.

- Ó, Istenem - suttogta, es elővett egy papír zsebkendőt a táskájából.

Megdöbbentem. Cynthia ritkán sírt. Életem során csak kétszer fordult

elő, és mindkét alkalom inkább apámmal volt kapcsolatos.

- Nincs semmi baj, anya - mondtam, és tétován olyan helyet

kerestem, ahol vigasztalásképpen megérinthetem. Végül a vállára esett

a választásom, amelyet párszor zavartan megsimogattam.

Szipogott egyet, majd felszegte az állát, hogy úrrá legyen nem

kívánatos érzelmein. - Csak ez a selyem olyan könnyen gyúródik!

- Tudom - bólintottam.

Még egyszer megtörölte a szemét, aztán elfordult.

- Beth majd segít, drágám. Hívj, ha felöltöztél! - Becsukta maga

mögött az ajtót, én pedig Bethhez fordultam.

- Ne haragudj - suttogta Beth. - Azt hittem... azért vártam meg, mert

úgy képzeltem, szeretne ő is részt venni ebben. Több eszem is lehetett

volna. Most mindkettőtöket kínos helyzetbe hoztalak.

- Egy próbát megért. Cynthiánál sosem lehet biztosra menni. Lehet,

hogy sértésnek vette volna, ha nem kérem meg rá, így hát jól tetted.

- Komolyan?

- Igen - mosolyodtam el. - És most segíts ezt a ruhát felvenni, és a

világért se gyűrjük össze! Nem akarom felzaklatni anyámat.

Beth bólintott, és óvatosan leakasztotta a ruhát a vállfáról.

- Azt én sem szeretném.

Második fejezet

Ígéretek

- Igaza volt - mondta Beth könnyes szemmel. - Tényleg könnyen

gyűrődik.

Bólintottam, miközben magamat néztem abban a nagytükörben,

amelyet Beth erre az alkalomra hozott. A rám tekintő nő finom,

megállapodott, tompán fénylő selyembe és sifonba burkolt jelenség volt.

Beth mégsem halandó, futott át a fejemen. Csak egy földöntúli lény

varázsolhatott át ezzé az elegáns, kecses teremtéssé, aki a tükörből

nézett vissza rám.

Lágy, szőke csigák súrolták a vállamat, és csak egy leheletnyi arcpír

és rózsaszín ajakpír emlékeztetett arra, hogy Beth kifestett. Órákig

fáradozott azon, hogy időtlen és természetes legyen a sminkem.

Összecsapta a kezét, és a mellére szorította. A végeredmény

ugyanúgy lenyűgözte, mint engem. Jared össze fogja tojni magát!

Nagyot nevettem. - Tudtam, hogy Oklahoma majd csak előbújik a ma

játszott keleti-parti profi stylist bőréből!

Beth összeszedte az átalakításomhoz használt kellékeket, felcsavarta

a zsinórokat, és a zacskókba tett sminkkészleteket a falusiak által

felcipelt műanyag dobozokba tette. Mozdulatlanul álltam, moccanni sem

mertem. Most hasított csak belém, hogy a kápolna mérföldekre innen

van, és egy sáros dzsungelén keli átkelni, hogy odaérjek, én pedig

fehérben pompáztam.

- Jaj, istenem - sápadtam el. - Cynthia kifekszik, ha az esküvő előtt

összekoszolom a ruhám!

- Ha ilyen makulátlan állapotban ideért, biztos eljuttat úgy a

templomba, hogy nem leszel saras.

- Lehet, hogy igazad van - bólintottam, és igyekeztem lazítani.

- Bárcsak Kim is itt lenne - csóválta a fejét Beth. - Hívtam, de nem

volt a városban.

- Megértem. Nagyon váratlanul jött az egész. - Nem szívesen

hazudtam neki, hiszen mintaszerű, legjobb barátnőm volt, de nála

hamarabb tudtam, hogy Kim nem lesz jelen az esküvőmön. Két

kórteremnyire feküdt Ryantől, és a sebei begyógyulását várta, amelyeket

akkor szerzett, amikor Isaac a St. Anne-templom másik végébe hajította.

Helytelennek éreztem, hogy megmentette az életemet, én pedig ahelyett,

hogy őt ápolnám, egy trópusi paradicsomban tollászkodom.

- Arra kért, hogy mondjam meg neked, hogy ne nyugtalankodj miatta.

Mondta, hogy jól van, és azt szeretné, ha élveznéd a nagy napodat... De

miért is aggódnál? - tette hozzá, mintha közben jutott volna az eszébe,

és addig meg sem fordult volna a fejében, hogy volna miért.

- Mikor nem izgatom magam miatta? - kérdeztem vissza, és a

ruhámat igazgattam.

Beth elgondolkodott: - Igaz - hagyta rám, és tovább rendezkedett. -

Rendben. Akkor most elmegyek anyádért, aztán én is összekészülök. Ha

bármire szükséged lenne, csak egy kunyhónyira vagyok.

- Beth? - kiáltottam oda.

- Igen? - perdült meg.

- Köszi! - mosolyogtam rá. - Mindenért.

Beth viszonozta a mosolyomat. - Szívesen.

- És Beth?

- Igen? - Láthatóan alig várta, hogy átmehessen a casrájukba.

- Szerinted leülhetnék egy kicsit?

- Jaj! - kiáltott fel, és elrohant, hogy hozzon egy széket. - Tessék.

Ennek háttámlája is van, amelynek kényelmesen nekidőlhetsz. Nem

vagy szomjas?

- Pillanatnyilag nem. Te vagy a világ legjobb nyoszolyólánya.

- Tudom - ragyogott az arca. Kihátrált a szobából, és a becsukódó

ajtó eltakarta széles, páratlanul büszke mosolyát.

Beth távozása után kellemetlen csend támadt a casitában, de nem

éreztem magam magányosnak. Lenéztem a hasamra. Babszem a ruha

anyaga alatt elbújva, amelyben az apjához készültem feleségül menni,

láthatatlan maradt. Kis pocakomra szorítottam a kezem, és

elmosolyodtam. Vajon Babszem tudja-e, hogy vendég lesz az

esküvőnkön? Kuncogni kezdtem, amikor lelki szemeim előtt megjelent

egy apró test estélyiben vagy szmokingban.

- Mi annyira mulatságos? - kérdezte Cynthia, amikor belépett. -

Bizonyosan nem magadon nevetsz, hiszen csodás jelenség vagy. -

Elmosolyodtam, és felálltam, hogy jobban lásson. - Kocsit rendeltem -

folytatta. - Vagyis nem annyira kocsit, mint inkább egy ütött-kopott

teherautót, de a kápolnához elvisz majd.

- Kíváncsi voltam, hogy jutok el oda úgy, hogy nem piszkolom össze

a ruhámat.

Cynthia a homlokát ráncolta. - Nem állítottam, hogy könnyű lesz. Még

az is megfordult a fejemben, hogy fóliába csomagollak. Mindannyiunk

közös, komoly erőfeszítésével van rá némi esély.

- Köszönöm - mosolyodtam el. - Örülök, hogy itt vagy.

Az érzelmek újabb árja készületlenül találta Cynthiát, és ismét vadul

papír zsebkendőt keresett a táskájában. De mielőtt az első könnycsepp

legördülhetett volna a pillájáról, gyorsan letörölte. - Még ilyet! - jegyezte

meg bosszúsan. - Remélem, nem így folytatódik egész nap!

A széken ülve pihentem. Cynthia pedig letelepedett az ágyra.

Láthatóan kényelmetlenül érezte magát, és kirítt a környezetéből, mégis

barátságos maradt a modora, és egyenes a tartása. Illő témákat vetett

fel, például az időjárásról társalgott, és került mindent, ami ismét sírásra

ingerelhette volna. Párszor udvariasan együtt nevetgéltünk, és

magamban azért fohászkodtam, hogy Beth mielőbb visszatérjen.

- Csinglling! - nyitott be végre Bex. - A teherautó alig egy

mérföldnyire jár. Készen állsz?

- Mondjuk - sóhajtottam fel.

Beth Bex mögött bukkant fel. A mosolya beragyogta a szobát.

Fantasztikusan festett francia koktélruhájában, és amióta csak ismertem,

most először látszott annak a szépségkirálynőnek, aki korábban volt.

Borvörösre festette a száját, félhosszú, gesztenyebarna haja

hullámosan, lágyan omlott a vállára, és nem szerteszét állt.

- Jaj. de jó! - sikkantott fel, amikor a teherautó motorzúgása egyre

hangosabb lett. – Ciyan, mint egy Bronco! Hátsó ülése van! . ..

- Remek - mondtam, és anyám arckifejezesére ügyeltem. miközben

összefogtam a szoknyámat.

A széktől az ajtóig eseménytelen volt az utam, de anyám határozott

kézzel irányította, hogyan lépjek ki a homályos dzsungelbe. Cynthia

parancsszavakat dörgött Bexnek, Bethnek és a sofőrnek. Bex a karjába

kapott, eltartott magától, és Cynthia kérésére igyekezett, hogy ne gyűrje

össze még jobban a ruhámat. Míg Bex a teherautóhoz nem ért, Beth és

Cynthia emeltek fel és tartották magasba azt, ami itt-ott lelógott, aztán

segítettek lesimítani a ruhámat, miközben Bex elhelyezett a hátsó

ülésen. Cynthia taktikája bevált. Tiszta takarón foglaltam helyet, és a

ruhámat nem szennyeztük be az őserdőben.

Bex egy krosszmotoron vezetett minket, Cynthia az anyósülésen ült,

Beth pedig tőlem jobbra az ajtóhoz szorulva igyekezett helyet adni a

ruhámnak.

- Mind képtelenül viszonyultok a ruhámhoz. Amint kiszállok, a

gyűrődések is kisimulnak majd - morogtam.

- Lehetséges. És mi lesz, ha sár fröccsen rá? Találtál már

vegytisztítót a szigeten? - érdeklődött Cynthia.

- Nyomós érv.

A teherautó félórán belül már az ismerős macskaköves utcákon

zötyögött. Vadul vert a szívem, amikor a pálmafák koronája felett

megláttam a kápolna tornyát, és alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne

ugorjak le a teherautóról, és ne szaladjak be a templomba, amikor előbb

a szökőkutat, majd a kétszárnyú ajtót is megpillantottam. Jared bent volt,

és a várakozás pattanásig feszítette az idegeimet.

Beth finoman megérintette a kezemet, és csak ekkor döbbentem rá,

hogy a térdén dobolok.

- Megérkeztünk - húzta meg az ajtókilincset.

Bex széles mosollyal állt a járdán.

- Jól nézel ki.

- Kösz! - Meghatott a szavaiból sütő érzelem.

- Rendben van, elég a csevegésből. Még nem értünk be a

templomba - mondta Cynthia, és levezényelte a következő „áthelyezést".

Felemelte a szoknyám szélét az egyik oldalon, és szólt Bethnek, hogy

tegye ugyanezt a másikon, majd együtt felkapaszkodtunk a lépcsőn.

Odabent Lillian várt minket. Amikor rám ismert, felragyogott a

tekintete, összecsapta a kezét, és azonnal a szájához is kapta. - Ó! Ó,

istenem! - kiáltott fel, és könnyek futották el a szemét. - Még annál is

gyönyörűbb vagy, mint képzeltem - áradozott, aztán Cynthiára pillantott. -

Milyen jó viszontlátni - ölelte meg régi barátnőjét.

- Téged is jó látni - viszonozta Cynthia meleg, de tartózkodó

mosollyal.

Lillian megtörölgette egy papír zsebkendővel a szemét, és a fejét

ingatta. Tiszta szeretettel és elragadtatással nézett rám. Mindig is olyan

odaadással tekintett rám, aminek okát sosem értettem igazán, de ez a

pillantás új volt nekem is.

- A helyére kísérhetem? - kérdezte Bex, és a karját nyújtotta

Cynthiának.

- Köszönöm, igen - válaszolta anyám, és bement Bexszel a

templomba.

Lillian nézte, ahogy eltűnnek az ajtó mögött, aztán a fülemhez hajolt.

- Nem is sejted, milyen régen várok erre a pillanatra. Mindig is a

családunkhoz tartoztál, Nina. Képtelenség elmagyarázni - suttogta, és

kedves, ártatlan nevetése gyöngyözött a levegőben. - Amikor egy-egy

este Jack és Cynthia hazavittek tőlünk, miután vacsorát főztem nektek,

sírva fakadtam.

Kérdőn felvontam a szemöldökömet. Lillian mindig olyan őszintén

feltárta előttem az érzéseit, de a szavai még így is meglepetésként értek.

- Cabe folyton csak a fejét csóválta. Úgy tartotta, túlságosan elfogult

vagyok, ha rólad van szó. De valahányszor elmentél tőlünk, úgy éreztem,

mintha hagynám, hogy idegeneknél lakjon a lányom. Biztos őrültségnek

hangzik. És butaság hangosan kimondani. Csak el akartam mondani,

milyen boldoggá tesz, hogy mától... a lányomnak nevezhetlek.

Magamhoz öleltem. A heves érzésektől megszólalni sem tudtam. Se

nem láttam, se nem hallottam. Lillian szavaiból áradt a szeretet.

- Nem, nem. Ne sírj! - húzott elő egy papír zsebkendőt a táskájából

Beth. - Elvileg nem folyik le a szempillafestéked, de azért ettől sem lehet

csodát várni. Elkenődhet. - Óvatosan felitatta a könnyeket a szemem

alatt. - Nemsokára életed egyetlen szerelmének felesége leszel. Minek

sírni?

Elmosolyodtam. - Igazad van.

Felcsendült a zene. Beth átnyújtott egy rózsaszín és fehér tulipánokból

összeállított csodálatos csokrot, aztán besietett a kétszárnyú ajtón, hogy

az oltárhoz sétáljon. Gyönyörű ruhámban, kedvenc virágaimmal a

kezemben egyedül álltam a templom előterében. Ugyanilyen virágot

kaptam Jaredtől az első randevúnkon. Akkor meglepődtem a véletlen

egybeesésen. Most már csak elmosolyodtam. Rejtély, miért izgult azon,

hogy beleszeretek-e. Nem csak, hogy nem ismertem nála

figyelmesebbet, önzetlenebbet vagy szeretőbb szívűt, de pontosan tudta,

mit szeretek és mit nem. Egyetlen férfi sem volt úgy birtokában

mindannak, amivel meg tudta hódítani a szívemet, mint ő. A tulipánok

tökéletesek voltak. Míg nekem udvarolt, sokszor küldött ilyen csokrot.

Most ébredtem csak rá, hogy a szerelmünk előtt is kaptam már ilyet,

születésnapokra, érettségire, és arra is emlékeztem, mennyire

megvigasztalt, amikor egy ilyen virágokkal díszített koszorút láttam apám

temetésén. Jared addig sosem beszélt róla, de tudtam, hogy tőle

kaptam. A gondolat mosolyt csalt az arcomra. Régen szeretett, és most

végigmegyek majd a kápolnánk padsorai között, a mi szigetünkön, hogy

örök szerelmet fogadjak neki. Az életet még sosem éreztem ilyen

tökéletesnek.

Apámra gondoltam, és azt kívántam, bárcsak mellettem állna.

Elképzeltem, ahogy könnyes szemmel, elegáns szmokingban feszít

mellettem, a ruhámat dicséri, és elmondja, milyen gyönyörű, felnőtt hölgy

vagyok. Kislányként mindig arról ábrándoztam, hogy ő vezet majd az

oltár elé, és most majd a mennyből kell ezt megtennie.

- Tudom, hogy látsz, apa - suttogtam lehunyt szemmel.

Egyszer csak már nem voltam egyedül. Állt valaki mellettem, a keze

megérintette a könyökömet.

- Remélem, nincs ellenedre egy hívatlan esküvői vendég - kacsintott

rám Eli, és szorosabban fogta a könyökömet. - Jack küldött.

- Természetesen egyáltalán nincs - ráztam a fejemet.

- Mindig is szerettem volna ezt csinálni - húzta ki a nyakát és a hátát.

- Jó mókának tűnt.

- Köszönöm - hálálkodtam, amikor a templomban felcsendült az

esküvői induló.

- Mehetünk, kölyök?

- Igen - mosolyodtam el, és mély levegőt vettem.

Feltárult mindkét ajtószárny - két helyi fiú segített és a kis násznép

felállt.

Eli a fülemhez hajolt. - Egyébként lélegzetelállítóan szép vagy - súgta.

Tett egy lépést, én pedig követtem. Lassan végigsétáltunk a padsorok

között.

A templom belsejében kissé félhomály volt, az ablakokon behulló

napsugarak megvilágították barátaink és családtagjaink arcát. A finom

porszemek lassan, kecsesen lebegtek a fénykévékben. Először Jared

Luke bácsikáját láttam meg, és nagyon meglepődtem, ami kiülhetett az

arcomra, mert a feleségével, Maryse-szal együtt halkan kuncogtak az

arckifejezésem láttán. Örömmel fedeztem fel Chadet, aki anyám mellett

állt, és bár nem számítottam arra, hogy anyám... bármit is... érez majd,

nem szerettem volna, ha egyedül van. Lillian, Luke és Maryse egymás

mellett álltak az első súlyos fapadban, párhuzamosan anyámmal és

Chaddel, akik a túlsó oldalon álltak az első sorban.

Luke súgott valamit a testvére fülébe, amire Lillian rábólintott, aztán

mélyen, elégedetten beszívta a levegőt.

Akkor pillantottam meg Jaredet Bex mellett az emelvényhez és az

oltárhoz felvezető pár lépcsőfok tetején. Eli megállt, mielőtt továbbindult

volna, mert megérezte, hogy megtorpanok. Jared khaki öltönyt és fehér,

legombolt gallérú inget viselt, amelynek a legfelső gombját nyitva hagyta.

És nyakkendőt sem vett. Tökéletesen festett. Ragyogó, szürkéskék

szemét rám függesztette, és kissé ideges, boldog mosoly játszott az

ajkán.

Gondolkodás nélkül egy lépést tettem felé. Hirtelen mindennél jobban

vágytam rá, hogy mellette álljak. Eli is gyorsabban kezdte szedni a lábát,

ahogy megérezte, hogy mielőbb a mellett a férfi mellett akarok lenni, akit

az életemnél is jobban szeretek. Jared iránti szerelmem túlnőtt a

megszokott iránti igényen, és elég volt, hogy legyőzze a sorsot és a

halált. Abban a pillanatban képtelen voltam megérteni, miért vártam Ilyen

sokáig, és sehol másutt nem akartam lenni, mint ebben a kápolnában,

hogy olyan esküvel fogadjam, örökké fogom szeretni, amit nem esett

nehezemre megtenni.

A tiszteletes alacsony férfi volt, aki szinte elveszett a miseruhában.

Barna bőre tompán fénylett, és ráncos volt, de kedves mosolya

felderítette az arcát.

- Jó napot, Nina. Julián atya vagyok - mondta erős akcentussal.

Bólintottam, és a pillantásom ismét Jaredre vándorolt.

- Azért gyűltünk itt össze, hogy Isten és e gyülekezet színe előtt a

szent házasság kötelékében egyesítsük Jaredet és Ninát.

Összegyűltünk, hogy megünnepeljük, és osztozzunk abban a nagyszerű

cselekedetben, amelyre most Isten készül, s amelynek révén az egymás

iránti szerelmüket a szent és megszentelt házassággá változtatja. A

házasság tiszteletre méltó és megszentelt kapcsolat, amelyet a

Teremtőnk az emberiség jóléte és boldogsága érdekében hozott létre, és

amelyet Pál apostol dicséretesként ismert el minden ember között. Arra

szánták, hogy két vonzalmat és reményt egyesítsen, és férj meg feleség

kölcsönös bizalmán és odaadásán alapul. Kössön össze benneteket a

házasság szent köteléke, a legteljesebb gondoskodásban és

megbecsülésben, az isteni útmutatás szerint.

Jared tekintete az enyémbe mélyedt. Julián atya tőle néhány méterre

leereszkedett, hogy elém álljon. Eli-re pillantott, és erős akcentusával így

szólt: - Most pedig megkérdezlek, hogy megbizonyosodjunk, egymás

iránti szerelmetek és egymás kiválasztása, hogy egy életen át társak

legyetek, Isten akarata szerint való-e. Ki adja át ezt az asszonyt, hogy

felesége legyen ennek a férfinak?

- Mi - válaszolta magabiztosan Eli. Apám és Cynthia nevében

beszélt. Még talán Cabe nevében is, de úgy éreztem, a menny

mosolyogva tekint erre a pillanatra.

Eli a szájához emelte a kezemet, és megcsókolta a kézfejemet, aztán

megfogta Jared kezét, és gyöngéden rátette a kezem Jaredére.

Gyöngéden s enyhén megszorította a kezünket, majd magunkra hagyott

a lépcső aljában, és kiment a kétszárnyú ajtón, amelyen percekkel

korábban vezetett be.

Jared felvonta a szemöldökét, az arcáról egy pillanatra sem tűnt el a

mosoly. Ez váratlan volt.

- Jack küldte - világosítottam fel, és könnyek homályosították el a

szememet.

Jared megsimította az arcomat, aztán ismét a tiszteletes beszélt. A

szavai nem jutottak el a tudatomig, miközben Jared szemének kékjeibe

és szürkéibe mélyedtem, és elcsodálkoztam azon, hogy még sosem

ragyogott így a szeme. Az arckifejezése egyszerre volt nyugodt és

ideges, boldog és aggodalmas, a valaha érzett minden érzelme alig

észrevehetően, gyönyörűen suhant át az arcán, tükröződött a szeme és

a szája körül bőr összehúzódásaiban. Rajtam kívül másnak fel sem tűnt

volna, én azonban olvastam bennük, mialatt Jared az egy életre szóló

kötelesség terhével küszködött, és megkönnyebbülten hallotta, hogy

odaígérem magam neki.

- Jared Ryel? - mondta most Julián atya. - Készen állsz-e, hogy

házasságra lépj Nina Crey-jel, mert hiszel abban, hogy a szeretet,

amiben osztoztok és az egymásba vetett hitetek minden megpróbáltatást

kiáll majd?

- Készen állok - válaszolta egyszerűen Jared.

- Nina Crey?

- Igen!

Kis gyülekezetünk nevetett a sietségemen. Jared is elnevette magát.

Julián atya gondolatban átfogalmazta a mondandóját, majd befejezte a

megkezdett kérdést. - Készen állsz-e, hogy házasságra lépj Nina Crey-

jel, mert hiszel abban, hogy a szeretet, amelyben osztoztok, és az

egymásba vetett hitetek minden megpróbáltatást kiáll majd?

Vártam kicsit, hátha a tiszteletes kijavítja a tévedését, de nem így

történt.

Gyorsan bólintottam. - Jared Ryellel. De igen. Készen állok.

Julián atyának szeme sem rebbent, úgy folytatta. - Hites uraddá

fogadod-e Jaredet, Nina? Ígéred, hogy szeretni fogod, tiszteled és

becsülöd, mellette leszel örömben és bánatban, betegségben és

egészségben, és mindenben jó és hűséges felesége leszel, míg a halál

el nem választ benneteket?

- Ígérem.

Julián atya megismételte az eskü szövegét Jarednek is. Minél inkább

közelgett a szertartás vége, Jared ujjai annál erősebben szorították a

kezemet. Amikor végül Jaredre került a sor, hogy megszólaljon, nem

habozott.

- Ígérem, és szeretem a halál után is, ezer évig és még ezer évig.

Szélesen elmosolyodtam. A keze túl szorosan fonódott az enyémre, a

teste várakozásteljesen hajolt felém. Ez volt a pillanat, amelyre várt, és

láthatóan arra vágyott, hogy átadja magát neki, és siettesse is, hogy

semmi se álljon közé és a pillanat közé. Ez a pillanat az időben olyan

volt, mint egy villanykapcsoló egy sötét szobában, egy ajtó egy ijesztő

folyosó végén, bármi és minden, ami valaha is megmentett valakit.

Julián atya lehunyta a szemét. - Mennyei Atyám. Te rendelted el

gyermekeidnek a házasság intézményét, Te adtál nekünk szeretetet.

Íme, itt áll előtted Nina és Jared, akik e napon azért jöttek, hogy

házasságot kössenek. Áldd meg szerelmi frigyüket igaz odaadással és

lelki elkötelezettséggel. Kérünk Téged, Istenünk, hogy adj nekik erőt,

hogy megtartsák a fogadalmat, amelyet most tettek. Amikor felüti fejét az

önzés, adj nekik nagylelkűséget, amikor a bizalmatlanság kísérti őket,

adj nekik erkölcsi erőt, amikor meg nem értés honol, adj türelmet és

gyöngédséget, és amikor a szenvedés életük részévé válik, adj nekik

erős hitet és megingathatatlan szerelmet. Ámen.

Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Jared feltétel nélküli

szerelemmel és odaadással néz rám, és ennél többet apám tekintetében

sem láttam.

- Milyen záloggal pecsételitek meg fogadalmatokat?

Bex kinyitotta az öklét, és Jared felemelt egy fehérarany karikagyűrűt a

testvére tenyeréről.

- Nina - kezdte halkan Jared. Lehunyta a szemét, elgondolkodott egy

pillanatra, aztán a szemembe nézett.

- Mit mondhatnék, amit nem mondtam már el? Mit adhatnék, amit

még nem adtam? Van-e olyan porcikám, amely még nem a tied? Tiéd a

testem, az elmém, a szívem, még a lelkem is. Minden, ami én vagyok,

már régen e pillanat előtt a tiéd volt, és hosszú idővel e pillanat után is az

lesz. Követlek bárhova és mindenhova, ahova csak vezetsz. Óvlak téged

és mindenkit, aki a szerelmünkből születik, hogy ne érjen benneteket

bántódás. E naptól téged választalak feleségemül, szerelmem, hogy

veled éljek és nevessek, melletted álljak, a karodban aludjak, hogy

mindig a legjobbat hozzam ki belőled, és hogy erőmhöz képest mindig a

legtöbbet jelentsem számodra. Fogadom, hogy a jó időkben veled

nevetek, a rosszakban veled együtt küzdőm, a kezemmel törlöm le a

könnyeidet, a szavaimmal vigasztallak, a lelkemmel tükörképet mutatok

neked, és életünk végéig meg még azon túl is kiélvezek minden boldog

vagy szomorú pillanatot.

Jared szavai után hosszú szünet támadt. Senki sem mozdult, és a

násznép áhítatos csendben próbálta megemészteni Jared lélegzetelállító

fogadalmát. Megfogta a kezemet, és az ujjamra húzta a gyűrűt. Úgy

csúszott rá, és simult a gyémánt eljegyzési gyűrűmhöz, mintha végre a

helyére került volna.

- V... van-e, Nina, zálogod, amellyel fogadalmad kíséred? - dadogott

Julián atya.

Bethhez fordultam, akinek csikókban lefolyt a szempillafesték az

arcára. A tenyerén ott feküdt Jared egyszerű karikagyűrűje. Elvettem

tőle, és Jared felé fordultam.

Elmosolyodott, és várta a fogadalmamat. Sokszor végiggondoltam, mit

is mondjak, miután úgy döntöttünk, megfogalmazzuk írásban a

fogadalmunkat. A szerelmünk sosem volt hagyományos, ezért amellett

maradtunk, hogy egy számunkra különleges esküt teszünk. Mély levegőt

vettem. Amit mondani készültem, meg sem közelítette Jared szavainak

szépségét és kifejezőkészségét, de mostanra már biztosan tudtam, hogy

Jared így is imádni fogja minden hangját.

- Jared - suttogtam. Fogtam a kezét, aztán a gyűrűt az ujja hegyére

illesztettem. - Téged választottalak a legjobb barátomnak és egyetlen

szerelmemnek. A legmélyebb szerelmemet, legteljesebb odaadásomat,

leggyöngédebb gondoskodásomat ígérem neked, és fogadom, hogy hű

leszek hozzád a jelen feszültségei és a jövő bizonytalanságai között is.

Mostanáig nem is fogtam fel, hogy ez nem a véletlen műve és nem egy

harc. Minket egymásnak teremtettek. A mennyből szállt le a szerelmünk,

és ígérem, hogy Örökkön örökké becsben fogom tartani. E naptól kezdve

már nem járod egymagad a világot. A szívemben mindig menedéket

találsz, a karomban lesz az otthonod.

A Jared arcán átfutó vegyes érzelmek eltűntek, és csak a boldogság

maradt a helyükön. Felhúztam a gyűrűt az ujjára, ő pedig megszorította a

kezemet.

Julián atya a kezünkre tette a kezét. - Amit Isten egybekötött, ember

szét ne válassza. Jared és Nina megegyeztek, hogy a szent házasság

kötelékében egyesülnek, és ezt Isten és e gyülekezet előtt is

tanúsították, egymásnak szerelmet és hűséget fogadtak, és ugyanennek

bizonyítékát is adták, amikor gyűrűt cserélve összekötötték az életüket.

Az állam által rám ruházott hatalom révén férjnek és feleségnek

nyilvánítalak benneteket.

A kápolnában halk sóhaj hallatszott, és Jared is egy mosoly

kíséretében megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Csókold meg a feleségedet - mosolygott Julián atya is.

Jared két keze közé vette az arcomat, a szemembe nézett, aztán

magához vont, és lágy ajkát az enyémhez érintette. Először gyöngéden

csókolt, aztán átölelt, és az ajka megfeledkezett körülöttünk mindenről és

mindenkiről. Házasok voltunk. Ő volt a férjem, én a felesége.

Végül elengedett. A szemébe könnyek szöktek, és láthatóan ugyanúgy

eltöltötte a boldogság, mint engem. Az ingénél fogva magamhoz húztam,

és még egyszer megcsókoltam.

- Örömmel mutatom be Mr. és Mrs. Jared Ryelt - kezdte hangosan a

pap.

Jared mosolya lehervadt, és összeszorította a fogát.

- De nem ma - hunyta le a szemét.

Harmadik fejezet

A tárgyalás

A templom belsejére sötétség szállt. Az ablakokon beáradó napfény

elhalványult, pedig még csak kora délután volt. Hideg és áporodott lett a

levegő. A hideg futkosott a hátamon. Miközben a legrosszabbtól

tartottam, kétségbeesetten vágytam egy teljesen természetes

magyarázatra. - Vihar lesz?

- Bocsáss meg! - sötétült el Jared tekintete.

Az épület körül általában fújó trópusi szél észrevehetően elcsendesült,

és hamarosan már csak a templom falain levő néhány gyertyatartóból

szűrődött némi halvány világosság. Ideges pillantást vetettem a hátam

mögött ülő barátainkra és családtagjainkra, de ők a pillanatba dermedve

ültek a helyükön.

Jareddel a sarkamban lesiettem a lépcsőn. A kis gyülekezet meg sem

rezzent a közeledésemre, én pedig halkan felsikoltva estem térdre. -

Lillian? - nyújtottam felé a kezemet.

Kecsesen összekulcsolta a kezeit az ölében, az arcára ráfagyott a

halvány mosoly. Felemelkedtem, és egy lépést tettem a következő pad

felé. Akkor vettem észre elszörnyedve, hogy az eleven szobrok tekintete

még mindig arra a helyre szegeződik, ahol Jareddel percekkel azelőtt

álltunk.

- Beth? - suttogtam, és megérintettem az arcát. A bőre még meleg

volt. - Nem lélegzik - néztem hátra újdonsült férjemre. Bex Jared mellett

állt. A homlokát ráncolta, mielőtt Jared felé fordult. A hatás csak az

embereket érintette.

- Bizonyára panaszt nyújtott be - jegyezte meg Bex.

- Shax? - kérdeztem.

Jared megrázta a fejét. - Nem. Michael... amiért megöltük a fiát. -

Lehunyta a szemét, megfogta a kezemet és a mellkasára szorította. -

Bármi történjék is, Nina, maradj Bexszel.

- Hogy érted? Hova mész? - kérdeztem. Elindult a kétszárnyú ajtó

felé. Szabad kezemmel megragadtam a zakóját. - Jared - suttogtam. A

viselkedése megrémített.

Feltárult a kápolna ajtaja. Eli jelent meg. Az arca kifejezéstelen volt.

- Nagyon sajnálom, Jared. De ez nem várhat.

Jared bólintott, aztán félrehajtotta a fejét, és úgy mondta, hogy csak én

halljam. - Ne szólj semmit, Nina. Hagyd ezt rám.

Szó nélkül beleegyeztem. Jared kivezetett a kápolnáitól, és megálltunk

a lépcsősor tetején. Sötét volt az ég, a feketeség egészen a kápolnáig

szivárgott le. A lépcső alján több sötét alak állt rendezett alakzatban.

Jared továbbindult. Az ismeretlen felé tett minden lépésünknél úgy

éreztem, kiugrik a szívem a helyéről. Végül szemtől szemben álltam

Jared vádlóival, de most is homályban maradt a kilétük. Fekete

köpenyük csuklyája elrejtette az arcukat. Ha angyalok voltak, akkor jóval

ijesztőbbnek tűntek, mint azok, akikkel eddig találkoztam.

Eli Jared másik oldalán állt, és türelmesen várt valamire, de volt annyi

eszem, hogy ne kérdezzem meg, mire. A fekete alakok néhány pillanat

múlva szétváltak, és két, magasságban igencsak különböző alak lépett

előre. Eli egy alig észrevehető kézmozdulatot tett, és a kis csoport

fényességet kezdett árasztani, majd tompa ragyogás vett körül minket. A

szemem sarkából rásandítottam, ő pedig rám kacsintott. Én voltam az

egyetlen, akinek a tekintete nem hatolt át a sötétségen. Eli kizárólag az

én emberi szemem számára világította meg a környezetet.

Figyelmessége kicsit könnyített a telkemen. Nem hagyja, hogy bármi

bajunk essen, gondoltam.

De az Eli apró gesztusa okozta nyugalmam nem tartott sokáig. Most

már felismertem a két alakot, és elszorult a torkom, amikor megláttam,

milyen ideges a Samuel mellett közeledő Claire.

- Mit keresel itt? - kérdeztem. - Hol van Ryan?

Jared megszorította a kezemet, és csak utólag ébredtem rá, hogy

hallgatásra intett. A velünk szemben álló csoportból egy férfi letépte a

csuklyáját, és ránk villant felháborodott tekintete. - Itt nem beszélhetsz! -

kiáltotta, és beszéd közben remegett a teste.

Samuel és Claire védelmezőén elénk álltak. Jared ismét, ezúttal

vigasztalóan megszorította a kezem, aztán az ajkához emelte, és

megcsókolta. Hirtelen leküzdhetetlen vágy tört rám, hogy elsírjam

magam, és bár igyekeztem uralkodni magamon, sós könnyek szöktek a

szemembe, és csorogtak le az arcomon.

Eli finoman félretolta az útból Samuelt és Claire-t, és odajött hozzám. -

Nézd csak, mit tettél - emelte fel az államat. Hüvelykujjával letörölte a két

könnypatakot. - Felzaklattad a menyasszonyt az esküvője napján. - A

férfihoz fordult. - Kérj bocsánatot, Michael, aztán az itt töltött hátralevő

időnkben viselkedj rendesen.

Michael karót nyelve állt. - Bocsáss meg - mondta, és a teste merev

volt visszafojtott haragjától.

Bólintottam, és Jaredhez bújtam.

Samuel Jared mellé állt, Claire pedig mellém. Eli visszatért a helyére,

de ezúttal inkább a két csoport között félúton foglalt helyet. Lehajtotta a

fejét, és lehunyta a szemét. A Ryel testvérek és Samuel meg a köpenyes

férfiak hasonlóan cselekedtek. Én is így tettem, és közben azon járt az

agyam, nem viselkedem-e nevetségesen, vagy hogy elvárják-e tőlem.

Jared nem terelt sem egyik, sem másik irányba, így az tűnt a jobb

választásnak, ha követem a többiek példáját. Kis idő múlva Eli a szokott

lágy, gyakorlatias hangján kezdett el beszélni.

- Dicsőség a Magasságos Istennek, mivel ez az ő ítélőszéke és az ő

királysága. Ninánk kedvéért a közös nyelven szólok majd, hogy ő is

értse. Én, Miatti, azaz Éliás, a Mennyei Terv angyala, a Mindenható Isten

nevében cselekszem. Döntésem megmásíthatatlan.- Jaredre és

Michaelre pillantott. - Az erőszakosságot nem tűrjük.

Jared és Michael bólintottak.

Eli rám nézett, és ellágyult a tekintete. - Michael panaszt emelt Jared

ellen a földi fia, Isaac halála miatt.

Első reakcióm az volt, hogy szólásra nyitom a számat, de Michael

nyilvános dorgálása után haboztam.

Eli megérezte a félelmemet, és elmosolyodott. - Ne félj, Nina.

Nyugodtan beszélhetsz.

- Hm... - Jaredre néztem, aki éppen az ellenkezőjére intett pár

perccel ezelőtt. Az arcán nem látszott óvatosság. - Jared nem ölte meg

Isaacot - jelentettem ki. A hangom halk, de határozott volt. Még ha

magamat is kellett vádolnom, nem hagyhattam, hogy Jared az én tetteim

miatt bűnhődjön.

Eli mindentudóan és türelmesen bólintott.

- Azok miatt a tettek miatt vagyunk most itt, Nina, melyek Isaac

halálához vezettek. Egy pillanat, és előhozakodhatsz az érveiddel.

Biztosíthatlak, hogy tisztességes eljárásra kerül sor.

- Akkor miért olyan nyugtalan Jared és Claire? - kérdeztem, de

szándékosan kihagytam Bex nevét. - Nem érzem alkalmi vizsgálatnak.

- Igazad van, nem is az. A Jared ellen emelt vádak igen komolyak.

Elveszett egy élet. Az árkok nem ölhetnek embert a Talehjük

védelmében. A félvérek kivételt képeznek a szabályaink alól, mivel félig

emberek, és szabad akaratuk lehet. Mivel azonban a félvérek

tudomással bírnak a szabályokról, nagyon fontos, hogy ne éljenek vissza

velük. Érted?

- I... igen - dadogtam, de féltem kimondani a következő szavakat. Eli-

nak mintha végtelen türelme lett volna, de nem akartam próbára tenni. -

Jared... nem ölte meg Isaacet.

Michael összerándult, és olyan gyönyörű nyelven kezdett beszélni,

amely csak a menny nyelve lehetett. Eli közbevágott.

- Angolul, Michael. Az udvariasság ezt követeli.

Michael ingerülten sóhajtott fel.

- Miért fecséreled az időt? - mondta Eli-nak. - Nem szoktunk

magyarázkodni előttük.

- Türelem - intette Eli, aztán rám nézett. - Az Isaac halálához vezető

összes cselekedetet mérlegre tesszük. Ebből a szempontból az is

szerepet játszik, hogy Jared felfedte magát előtted. Általában nyomon

követjük az eseményeket egészen a kezdetekig, és felelősségre vonjuk

az illetőt. Ez esetben az érintett Jared apa. Gábriel, aki felfedte magát

Lillian Van Búrén előtt. Ez a tette végül Isaac halálához vezetett. De

mivel Gábrielt már ítélőszék elé állítottuk ezért a tettéért, a felelősség

Jaredet terheli.

Még mindig zavartan ráncoltam a homlokomat.

Eli megértőén mosolygott. - Gondolj csak a paradicsomra. A mi Urunk

láncreakciók alapján ítélkezik a rossz felett. Ez a dolgok menete.

- Vagyis haragtartó - szögeztem le.

- Nem - kuncogott Eli. - Nem így értettem. Ő a probléma gyökerét

vizsgálja, amikor döntést hoz.

- Az apák bűnei, ilyesmire célzol?

- Nehéz ezt emberi viszonylatokban megmagyarázni, Nina. De

röviden igennel válaszolnék. Jared hozott az élete során döntéseket, de

az, hogy őt okolják, hogy a szülei szerelmének a gyümölcse, és Donovan

halálának az előidézője, a szememben elfogadhatatlan volt. Végtére is a

férjem volt. Most már kötelességem volt őt is megvédeni. Kihúztam

magam. - És én?

- Nina - figyelmeztetett Jared.

Felnéztem rá, de eleresztettem a fülem mellett az intését. - Azon az

alapon, hogy apám olyan döntéseket hozott, amelyek a történtek okai

lehetnek, és ha figyelembe vesszük, hogy én öltem meg Isaac Talehjét ..

nem nekem kellene bíróság elé állnom?

- De igen - morogta Michael halkan és ijesztően, a fogai között

szűrve a szót.

Eli megérintette a vállamat. - De igen, Nina. Minden választásod miatt.

Az ő, számodra kiszabott ítélete később következik. Jared más, a

mennytől és a földtől elkülönített mérce szerint kerül megítélésre, olyan,

az ő fajtája számára lefektetett szabályok szerint, amelyeknek Jared

tudatában van. És most - mosolygott rám kedvesen és magában kicsit

mulatva ha elégedett vagy a válasszal, folytathatnánk is.

Bólintottam, mert tudtam, hogy még ha meg is értem, sosem értenék

ezzel egyet. Eli arckifejezéséből azt szűrtem le, hogy tisztában van az

érzéseimmel, és méltányolja, hogy hajlandó vagyok engedni, hogy

folytassa.

Hirtelen újfajta feszültség támadt, amely mindenkin meglátszott, csak

Eli-on nem, akit láthatóan hidegen hagyott. Michael mellkasát nagy sóhaj

feszítette, miközben arra készült, hogy előadja az ügyét, és

megbosszulja Isaac halálát. Amikor egy lépést tett előre, kis seregének

tagjai is levetették a csuklyájukat. Nem kellett volna, mégis

meglepődtem. Azt hittem, mind Michaelre hasonlítanak majd: sötét

hajúak és szeműek. De sokkal inkább Claire-re emlékeztettek. Néhányan

kíváncsian méregettek, mások lenézően, de jobbára a kötelességtudat,

és nem személyes okok hozták ide őket. Következtetésem azonban

ellentmondott annak, hogy Claire és Samuel miért vannak zavarban.

Eli szólalt meg. - Michael...

- Isaacnek nem volt választása! - kiáltott fel Michael. - Fontos volt.

Bármely félvér képességeit meghaladó tehetséggel ruháztuk fel. Talehje

döntései nem indokolják a halálát!

Eli bólintott. - Jared...

Jared érzelemmentesen szólalt meg. - A Talehünk döntései sosem

igazolják a halálunkat, de kötelességünk és ránk nehezedő átok, amelyet

el kell fogadnunk, hogy engedelmeskedjünk.

Michael egyik lábáról a másikra állt. - Mit tudsz te a kötelességről,

félvér?

A vér az arcomba szökött. - Hogy merészeled! - fortyantam fel.

- Nina - figyelmeztetett Jared.

- A fiad, aki ilyen tehetséggel volt megáldva, szintén félig ember volt.

Feltételezem, hogy mivel Jared nem támogatja a Talehjét, hogy

bűnözőként éljen, és egy démont szolgáljon, már nem is veszi komolyan

a kötelességét? - Indulatosságom átmenetileg elfeledtette velem a

biztonságomért érzett aggodalmat.

Michael homlokán mély ránc támadt, a tekintetében harag csillogott.

- A fiam nem volt olyan szerencsés, mint Cabe fia. Elfogadta a rá

kimért sorsot, és a legjobbat hozta ki belőle. Nem befolyásolhatjuk az

emberek szabad akaratát. Az az ő akarata ellen való.

- Ahogy a másik oldal szolgálata is - morogtam.

- Nina! - mordult rám Jared.

Michael nekilódult, és a háta mögül a köpenyek hosszú, fekete ujjából

karok lendültek előre, hogy megfékezzék. Samuel ugyanakkor

védelmezőn Jared felé mozdult. Nem kuporodott le, ahogy Claire-től oly

sokszor láttam, amikor megvédett. Samuel nem harcolt a testvérei ellen,

de nem engedte azt sem, hogy kárt tegyenek bennünk.

Claire a karomhoz hajolt, és a fülembe súgta. - Pofa be, ostoba. Nem

javítasz a helyzeten.

- Nem szabadna itt felszólalnia! - tépte ki magát Michael a

szövetségesei markából.

- Elég! - kiáltotta Eli nyugodtan és kiegyensúlyozottan. - Mindez Nina

sorsára is kihat. Joga van érvekkel előhozakodni - nézett rám. - A

nézeteidet figyelembe vesszük. Ez minden.

Most először nem éreztem Eli-nál részrehajlást. Gyorsan bólintottam,

és egy kis lépést hátrálva adtam tanújelét az engedelmességemnek.

- Claire... - folytatta a tárgyalást Eli.

- Az igazság az, hogy Isaac és Donovan Shaxszel működtek együtt,

és meg akarták ölni Ninát, ezzel pedig gyakorlatilag Jaredet is

elpusztították volna - közölte Claire gyakorlatiasan. - Vagy Donovan,

vagy Nina. Eli. Isaac vagy Jared. Ha engem kérdezel, a jobbik győzött.

A szavai megsebezték Michaelt, de nem szállt vitába.

Eli tekintete végigsiklott a Michael mögött sorakozó magas

angyalokon. - Akar bármelyikőtök is hozzászólni?

Michael megrázta a fejét. - Ez az én panaszom.

- És pontosan mi is az? - kérdezte Bex.

Michael összehúzta a szemét, és egyenesen Jared öccséré meredt. -

Hogy meggyilkolta a fiamat.

Claire egy lépést tett felé. - A fiad meggyilkolta Nina apját.

Amikor belém hasított, hogy Claire az apámat említi, megroggyant a

térdem, és Jared erősebben szorított, hogy ne essek össze.

- M micsoda? - kérdeztem alig hallhatóan.

Jared az arcomhoz hajolt, az orra a fülemet súrolta. - Donovan lőtte le

apádat. Isaac vele volt.

Nagyra tágult a szemem, és Michaelre meredtem.

- Gabe-et és Jaredet akarod okolni? Idejössz, félbeszakítod az

esküvőnket, ordítozol velem, gyilkossággal vádolsz, és a fiad bűntárs

mindennek az okában?

Michael sötét szeme Eli-ra villant.

Eli megvonta a vállát. - Vitathatatlan érv.

Michael álla leesett. - Isaac nem érdemelte meg a halált. Jó fiú volt.

Elfogadta a rá nehezedő átkot, és eleget tett a kötelességének.

- Michael - szólt rá mély, határozott hangon Sámuel.

Michael Eli felé közeledett. - Gábriel fiát meg kell büntetni!

Megengedte a Talehjének, hogy megölje a fiamat. Rebecca fiát!

Eli elgondolkodva nézett a földre. - Rebeccát elszomorították Isaac

döntései, nem igaz?

Michael tekintete végigsiklott rajtunk. - Követelem, hogy büntessék

meg Jaredet, amiért elvette Isaac életét.

Samuel szólalt meg ismét. - Michael...

- Jaredet meg kell ölni, a Talehjét pedig a vadaknak kell odahajítani! -

mutatott Michael Jaredre.

- Michael... - ismételte meg Samuel, ezúttal halkan felmordulva.

- Szemet szemért, Eli! Követelem! - kiáltotta Michael, és ökölbe

szorította a kezét.

- MICHAEL! - bömbölte Sámuel. Amikor szólt, megremegett a föld. A

fülemhez kaptam a kezem.

Eli egy pillanatig Samuel és Michael összecsapását figyelte, aztán így

szólt - Rendben van. Jól van. Mindkét féltől eleget hallottam. Már csak

egy érvet kell meghallgatnom.

Egymásra néztünk, és azon tűnődtünk, ki maradhatott hátra.

- Bocsánatot kérek - szólalt meg egy meleg hang. Régen nem

hallottam már ezt a hangot a gyerekkoromból.

Jared még a kezemet fogta, és amikor a hang felcsendült, a keze

elerőtlenedett. - Apa? - kérdezte.

Megfordultam, és a kápolna kőlépcsője tetején Cabe Ryelt pillantottam

meg. Pontosan úgy festett, ahogy emlékeztem rá: magas volt, szőke

hajú, átható, fagyosan kék szeme több méter távolságból is világított az

áriában. A csoportból villámként vált ki valaki, felsuhant a lépcsőn, és a

következő pillanatban Claire már eszét vesztve az apja karjában

zokogott. Az arcát az apja mellkasához szorította, és olyasmit suttogott,

amit nem értettem. Cabe lehajtotta a fejét, válaszolt valamit, aztán csókot

nyomott a lánya homlokára. Együtt jöttek le a lépcsőn, és léptek oda

Bexhez.

Cabe halványan rámosolygott a legkisebb gyermekére, aki a karjába

vetette magát.

Tátott szájjal néztem a jelenetet, aztán rögtön Jared arcát vizslattam,

hogy lássam, hogyan reagál. De az arca kifejezéstelen maradt.

Cabe arcán lelkifurdalás tükröződött. - Sajnálom a fiadat. Michael. Te

és én kivételes helyzetben vagyunk... tudjuk, milyen az egy gyermeket

szeretni. Egyetértünk abban, hogy ha lehet, megváltoztatnánk az

események menetét.

Eli Cabe felé nyújtotta a kezét. - Fontos, hogy ne feledjük, hogy az

ellenségeskedés legnehezebb pillanatában kell egyesülnünk, özvegyed

elvesztette a férjét és a fiát. Tragikus eset.

Michael lehajtotta a fejét.

Cabe odament Michaelhez, és magához vonta. - Szükségünk van rád,

testvér, a mi oldalunkon.

Michael kibontakozott az öleléséből.

- Eli? - esdekelt Michael.

Eli halványan, vígasztalban elmosolyodott. - Már tudod a választ.

Michael vádló tekintetet vetett Jaredre.

Jared összevonta a szemöldökét. - Nem akartam Isaac halálát,

Michael. Esküszöm, hogy azt kívántam, bárcsak ne történt volna meg.

- Rendben van. - Michael intett a köpenyes angyaloknak, és

valamennyiüket elnyelte a sötétség.

Eli összecsapta a kezét, majd összefonta az ujjait. - Mint mindig, most

is tökéletes az időzítés, Gábriel.

Gabe bólintott. A tekintete egy pillanatra megpihent rajtam, mielőtt

megállapodott Jareden. - Nem a te hibád, Jared.

Jared nem válaszolt. Az arca feszültségről árulkodott, sötét szeme az

apjáéba mélyedt. Bénultan állt. A látottak eszembe juttatták, amikor

utoljára együtt voltam az apámmal, és fájt a szívem Jaredért. Most

másodszor is el kell búcsúznia az apjától.

- Jared - kezdte Gabe. - Nem a te hibád. Végig helyesen cselekedtél.

Jared feje lekonyult, ahogy bólintani próbált.

- Fiam... - tette a kezét Gabe Jared vállaira. - Büszke vagyok rád.

Jared torkából fuldokló hang tört fel, a teste erőtlenné vált. Az apjára

dőlt. A számhoz kaptam a kezem, mert ismeretlen volt előttem, hogy

Jared ne tudjon uralkodni az érzésein. Átölelték egymást, és Jared

bütykei elfehéredtek, olyan görcsösen szorította Gabe-et. Amikor az apja

elengedte, Jared kapkodva a hüvelyk- és mutatóujjával törölte meg

könnyes szemét.

- Jó viszontlátni, apa - mondta elgyöngült mosollyal.

Gabe arca felragyogott. - Nagyszerűen megálltad a helyed, fiam.

Nagyszerűen!

- Igyekszem - válaszolta az apja szavaitól megkönnyebbülten Jared.

Ekkor fogta meg a kezemet. – Emlékszel, ugye, Ninára?

- Hát persze - hajolt le Gabe, és csókot nyomott a homlokomra.

Eli jött fel a lépcsőn, és derűsen figyelte, ahogy Bex és Claire

körbeveszik az apjukat. - Gábriel..

- Tudom - mondta Gabe kicsit elszomorodva. - Még valami - tette

hozzá, és ismét átkarolta Bexet és Claire-t, aztán elindult Eli nyomában a

kápolna belseje felé. Végigsétált a padsorok között, ahol Lillian még

mindig dermedten ült, és ugyanaz az édes kis félmosoly játszott az

ajkán.

Gábriel letérdelt elé. Észrevette, hogy Lillian az ölében összefonta a

kezeit, és gyöngéden rátette az övét.

- Olyan gyönyörű, mint aznap, amikor először megláttam -

mosolyodott el. Két ujjával végigsimította az arcát, aztán odahajolt

hozzá, és megcsókolta. Az ajka kicsit elidőzött Lillian ajkán, és lehunyt

szemmel adta át magát a feleségével töltött utolsó pillanatnak.

Claire letörölte a szeméből kibuggyanó könnyet, de az arca fénylett a

korábban elsírt könnyeitől. - Eli...

- Sajnálom, de nem - válaszolta Eli.

- Már így is megszegjük a szabályokat azzal, hogy Ninát ébren

hagytuk, arról nem is szólva, hogy már az csoda, hogy engedélyt kaptam

arra, hogy itt legyek - mondta Gábriel. A tekintetét egy pillanatra sem

fordította el Lillian finom vonású arcáról.

- Hasonlóan ahhoz, ahogy betörsz az álmokba, hogy nyomatékosítsd

a véleményedet... - kapta félre a fejét teátrálisan Eli.

- Az álmok - bukott ki a számon, de azonnal meg is bántam, hogy

megszólaltam. Nevetségesen önzőnek éreztem, hogy Gabe-et zaklatom

a feleségével töltött utolsó percei alatt. Cabe ettől függetlenül még

egyszer szájon csókolta Lilliant, aztán felállt, és szembefordult velem.

- Hát igen, az álmok - sóhajtott fel.

Haboztam, de aztán mégis feltettem a kérdést. - Miért kerestél meg

álmomban, ha semmi sem volt a könyvben, ami segíthetett volna

nekünk?

Cabe lesütötte a szemét, aztán Jaredre pillantott. - Eleinte abban

reménykedtünk, hogy nem követitek a próféciát., és Nina nem esik

teherbe az első adandó alkalommal.

Piros lett az arcom, Jared pedig megköszörülte a torkát. - Nem

pontosan így történt, apa.

Cabe gyorsan bólintott. - Nálad van a könyv.

- Igen - válaszolta Jared.

- Most, hogy hozzád került, nyugodtan elmondhatom, hogy

kötelességed lenne segíteni Pollockéknak, hogy visszavigyék. Eggyel

kevesebb, ami nyugtalaníthat, nem?

Jared a homlokát ráncolta. – De, ha ez veszélybe sodor minket, akkor

eleve miért vetted el tőlük?

- Válaszok. Jack a születése pillanatában tudta, hogy Ninát az a

veszély fenyegeti, hogy a próféciában említett nővé cseperedik. Amikor

beleszerettél, fiam, már tudtuk, hogy nem az a kérdés, hogy az lesz-e,

hanem hogy mikor válik azzá. Szembeszálltunk az idővel és a sorssal,

lehetetlen feladatot vállaltunk. Jack azonban nagyon szerette a lányát, és

erejéhez mérten mindent elkövetett, hogy letérítse erről az útról. Tudtuk,

hogy van egy kis remény, hogy a könyv segítségével egérutat nyerünk,

ezért ehhez folyamodtunk.

Jared elkeseredetten állt egyik lábáról a másikra. - De... mire álmában

meglátogattad Ninát, már tudtad, hogy nincs menekvés. Miért tetted ki

annak? Minek a színjáték? Van fogalmad róla, min ment keresztül? Min

mentem én keresztül?

- Azért, hogy felkeltsük a figyelmeteket. Elkeseredetten próbáltuk

megtalálni a módját, hogy ne teljesítsétek be a próféciát.

- De addigra már késő volt - szúrta közbe Bex.

- Szemmel láthatóan - mormolta Claire.

- Nem egészen - csóválta a fejét Cabe. - Ninának még volt ideje.

Körülnéztem. - Hol van Samuel?

Claire a kabátzsebébe süllyesztette a kezét. Tréningnadrágot, szakadt

fehér pólót húzott, szürke nadrágja begyűrődött a térde alá, és a

nadrágjához illő kapucnis dzsekit viselt. Váratlanul hívhatták ide. - Ryan

mellett bébicsőszködik, míg vissza nem érek. Most, hogy vége a

tárgyalásnak, Ryan védtelen.

- Jól van? - kérdeztem.

Claire bólintott. - Kimet holnap hazaengedik. Francis atya állapota is

stabil, de még egy darabig nyújtják a begipszelt lábát.

Bex a homlokát ráncolta. - Nem lett volna szabad megtörténnie. A

papoknak ennél nagyobb védelem járna.

- Francis atya őrangyala egy ark, Bex. Meg volt kötve a keze, amikor

Donovan az atyára támadt - magyarázta Claire.

- És most hogyan tovább? - fordult Jared Gabe-hez.

- Shax még meg akarja szerezni a könyvet. A Pokol nem akarja, hogy

ez a gyermek megszülessen. Minden összeesküszik ellened, Jared.

Egyszerre egy dologgal foglalkozz.

- Egyszerre eggyel - ismételte meg Jared, és hagyta, hogy az apja

tanácsa mélyen beleivódjon a tudatába.

Cabe még egyszer megölelte a gyermekeit, aztán az ajtó felé indult.

- Sok idő van a jelen pillanat és a között, hogy Nina világra hozza a

gyermeket, Jared - mondta. - Nyitva tartjuk a fülünket, de te is légy

óvatos. A menny addig nem lép közbe, míg okot nem szolgáltatsz rá.

- Mármint arra, hogy háborút indítson - mondta Jared.

- Találj rá okot, fiam.

És Gábriel abban a pillanatban eltűnt.

- Hú, ez aztán furcsa volt - fújta ki a levegőt Bex.

Claire előre görnyedt. - Sosem jön vissza, ugye? - kérdezte.

- Valószínűleg nem - mondta Jared bocsánatkérő, kis mosollyal.

Claire beült a legközelebbi padba az anyja mellé. Lillian vállának dőlt,

és lehunyta a szemét, hogy szabad folyást engedjen könnyeinek. - Úgy

sajnálom - suttogta. - Hogy nem láthattad.

- Tud majd róla - nyugtatta meg Bex. - Mindig tud.

Odakint lassan világosodni kezdett, és az ablakokból áradó fény a

falakon táncolt, mintha most kelne fel a nap.

Eli elmosolyodott, és csókot lehelt az arcomra. - Gratulálok, kölyök.

Mindkét dologhoz. Viszlát nemsokára.

- Milyen messze van a nemsokára?

- Mondtam már - mosolygott. - Amikor már csak egy kérdést akarsz

feltenni.

- De hát... ez mit jelent? Mi az a kérdés? - faggattam, de már csak a

levegőhöz beszéltem. Eli már szertefoszlott.

Claire felállt, és mély levegőt vett. - Vissza kell mennem - mondta, és

hátranézett. Samuel az ajtónál állt, és kinyújtotta felé a karját. - Gyönyörű

vagy - mondta még halvány mosollyal, aztán sietség nélkül

végigbaktatott a padsorok között. Amikor a keze megérintette Samuelét,

már ott sem volt.

Bex felkacagott, és megcsóválta a fejét. - Ez nagyon király!

Negyedik fejezet

Kis mennyország

Jared kézen fogott, és a templom elejére vezetett, a korábbi

helyünkre. Bex megállt a testvére mellett. Egymást néztük, ahogy mind

ragyogóbban sütött a nap, és lassan megvilágította a násznép arcát. A

szemem sarkából mozgásra lettem figyelmes: Julián atya egyik lábáról a

másikra állt, és ezzel jelezte, hogy lassan ébredezik mindenki.

A tiszteletes elmosolyodott, és intett, hogy forduljunk meg. Barátaink

és családjaink felé fordultunk, és Julián atya a vállunkra tette a kezét. -

Örömmel mutatom be Mr. és Mrs. Jared Ryelt!

A templomban felragyogott minden arc, és a jelenlevők tapsolni

kezdtek. A pillanatokkal ezelőtti ijesztő események ellenére is öröm járta

át a szívemet. Jared megfogta a kezemet, és együtt lépkedtünk le a

padsorokhoz vezető pár lépcsőfokon, majd megindultunk kifelé. Különös

volt visszatérni Jared tárgyalásának helyszínére, ezúttal napsütésben,

madárdal kíséretében. A madarak a szellőben lengedező ágakon

énekeltek. A kápolnához vezető lépcső aljában lévő terecske, ahol tíz

perccel korábban még Michael állt kis serege gyűrűjében, most meleg

napsütésben fürdött, és itt vártuk a sima, sziklás földön, hogy barátaink is

csatlakozzanak hozzánk. Csobogott a szökőkút, az úton az itt élők jártak-

keltek. A látványtól enyhe rosszul lét fogott el.

- Jól vagy? - szorította meg a kezem Jared, és megállt, hogy rám

mosolyogjon, míg Beth lekapott minket.

- Hát... igen, csak... összezavarodtam.

- A síkok váltása természetellenes és felkavaró az emberek számára,

és általában ezért nem engedélyezik.

- Ez sokat megmagyaráz - bólintottam, és kihúztam magam,

miközben Lillian, Cynthia, Chad és Jared Luke bácsikája meg Maryse

nénikéje sétált ki a templomból. - Ugye, nincs... rossz hatással a babára?

- mosolyogtam.

- Nincs - válaszolta Jared, és homlokon csókolt.

- Honnan tudod? - dőltem neki csók közben.

Lepillantott rám, és megérintette az arcomat. - Eli nem hagyta volna,

hogy ez megtörténjen, ha nem így lenne.

- Ó! - mondtam, és a tekintetem addig vándorolt körbe, míg meg nem

láttam Lilliant. - Hát persze.

Lillian megölelte a fiát, aztán engem is. Édes, energikus mosolya

beragyogott mindent. Lestem az arcát, vártam, hogy rájon-e, hogy

pillanatokkal előbb Gábriel járt itt.

- Mi az? - kérdezte félig meddig kíváncsian és magában mulatva.

- Semmi - mosolyogtam. - Örülök, hogy itt vagy.

- Nem annyira, mint én - kacsintott rám.

Jareddel összevillant a tekintetünk, és furdalta az oldalunkat a

kíváncsiság, vajon célzott-e valamire.

- Cynthia! - kiáltotta Beth. - Álljon, kérem, Nina mellé, én meg

lefényképezem az ifjú párt az örömanyákkal!

Cynthia a frizuráját igazgatta, aztán illedelmesen mellém állt. Átfogtam

a derekát. Megmerevedett, amikor közelebb húztam magamhoz.

- Mosoly! - kiabálta Beth, és kattant a kioldó.

Helybeliek kis csoportja verődött össze, barátságos, mosolygó arcuk

elvegyült a barátaink és a családtagjaink ismerős arcaival. Tapsolni és

énekelni kezdtek, aztán egy nagymama intett, hogy induljunk csak el.

Jared a kezemnél fogva kihúzott az utcára. Meglepetten és izgatottan

kezdtem nevetni, amikor láttam, hogy követnek minket, és tapssal kísérik

boldog dalukat. Vendégeink fehér bőre fel-feltűnt a barna, napsütötte

helyiek tömegében.

Követtek minket a szegényes városközpontig, ahol férfiakból álló

zenekar muzsikált.

- Te szervezted? - fordultam Jaredhez.

Elképedve mosolygott. - Dehogy! Ehhez az egyhez semmi közöm.

Együtt nevettünk, ahogy ámulva néztük a körülöttünk találomra

összeverődő ünnepséget. Jared az utca közepére húzott, ahol gitár és

kézi ütőhangszerek zenéjére táncoltunk. Chad és Beth is csatlakoztak

hozzánk, aztán Luke és Maryse is. Bex az anyját húzta ki a földútra. Ha

nem ismertem volna, sajnáltam volna Cynthiát, de tisztában voltam vele,

hogy jobban szeret távol maradni ettől a képtelenségtől. Mozdulatlanul

állt az út szélén.

A délutáni nap meleg volt, a menyasszonyi ruhámat sem olyannak

készítették, hogy könnyen kapjak levegőt a párás karib-tengeri klímában.

Jared is megérezte, mi bajom, és leültetett az árnyékban. Egy idős

asszony legyezőt hozott, és megértő mosollyal nyújtotta át. A zenekar

tovább játszott, a helyiek és a vendégeink még akkor is táncoltak, amikor

leszállt az este, és az ütött-kopott utcai lámpák meg fényfüzérek

felgyulladtak és sziporkázni kezdtek az éjszakában.

- Hogy érzed magad? - kérdezte Jared, és még egy pohár vizet adott.

- Jól - válaszoltam, és ittam egy kortyot. - Nagyon jól.

- Van kedved táncolni? - kérdezte. Intett a zenekarnak, és lassult a

ritmus.

Lelkesen hagytam, hogy a férjem kézen fogva az ünneplő tömeg

közepére vezessen. Átöleltem a nyakát, és a mellére fektettem a

fejemet. Mennyei illata messzire repített tárgyalásoktól és a háborútól,

amelyet nekünk kell majd kirobbantanunk, hogy életben maradjunk.

Akkor eszméltem rá, hogy a bőre nem olyan lázasan forró, mint ahogy

megszoktam.

- Mi az? - kérdezte.

- Nem olyan tüzes a bőröd.

- Valószínűleg azért, mert felforrósodtál ebben a ruhában. Hoznom

kellett volna valamit, amibe átöltözhettél volna.

- Nincs semmi bajom, nem kell akkora felhajtást csinálni! -

mosolyogtam.

Jared a fejemre támasztotta az állát, és lassan imbolyogtunk a zenére.

A város közepén a kis macskaköves utcát szegélyező fák között enyhe

szellő fújt. Jared mellkasához simultam, és hagytam, hogy a karja

teljesen átöleljen. Még sosem fenyegetett ekkora veszély, mégis soha

nem éreztem magam ilyen nagy biztonságban. A Providence-be történő

visszatérésünk után ránk leselkedő megpróbáltatások hirtelen eltörpültek

e pillanat mellett.

Felpillantottam Jaredre, és észrevettem elégedett mosolyát. -

Pontosan olyan volt, mint ahogy remélted?

- Valami olyasmi - mondta lágyan. - Pontosan az volt, és még annál

is több.

Elnehezült a fejem, és a férjem vállára hajtottam. A tekintetem

végigsiklott a körülöttünk levőkön. Láttam, hogy Chad és Beth is

táncolnak. Nem beszélgettek, csak mosolyogtak, és élvezték az édes

pillanatot. Arra emlékeztetett, amikor Jareddel először jártunk Little

Cornon, és melegség járta át a szívemet, hogy a sziget ugyanolyan

hatással van Chadre és Bethre is.

Amikor lement a nap, a falubeliek meggyújtották egyszerű lámpásaikat

a járdaszélen. Jared, én és Bex együtt álldogáltunk, és azt hallgattuk,

ahogy Cynthia és Lillian arról beszélgetnek, milyen szép volt a

szertartás. Vártam, hátha Lillian valami jelét adja annak, hogy tudatában

volt Cabe jelenlétének, de ha így is volt, nem árulta el.

- Nos, lányom - itatta fel az izzadtságot Cynthia a homlokáról - korán

lesz egy megbeszélésem, Jared megígérte, elérem. Jobb, ha indulok.

- Köszönöm, hogy eljöttél, anya - hajoltam oda, hogy megöleljem.

Szokásos zavart, futó ölelésénél melegebben szorított magához, és a

fülembe súgta: - Vigyázz magadra, drágám. Szeretlek,

Sarkon fordult, és magassarkújában gyorsan a várakozó teherautóhoz

kopogott. Vissza sem nézett, ahogy a teherautó eltűnt a sötét

dzsungelben. Ott álltam, míg a motort hallottam, aztán Jaredhez

fordultam.

Halványan elmosolyodott. - Szeret.

- Hallottam - rebegtem döbbenten. - Úgy értem, természetes, hogy

szeret, csak éppen soha... odaér a megbeszélésére?

- Gondoskodtam róla - nyugtatott meg Jared. - Bex már a kikötőben

van, és átkíséri a szárazföldre, aztán intézkedik, hogy időben felszálljon

a gépre.

- Helyes. Emlékeztess, hogy később megköszönjem Bexnek.

- Ó! - ölelt át vékony karjával Lillian, és magához vont. - Boldogan

teszi. Én Chadhez és Bethhez csatlakozom. Aranyos lány.

- Az - mosolyodtam el.

- Otthon találkozunk. Gyertek át mihamarabb vacsorára, rendben?

- Ígérjük - csókolta meg a homlokát Jared.

- Szeretlek benneteket! - integetett, és Chaddel meg Bethszel egy

másik várakozó járműhöz ment.

- Hol a kocsink? - kérdeztem.

- Csak a motor van, amelyikkel átjöttem.

Lenéztem a ruhámra. - Viccelsz?

Jared kurtán felnevetett. - Dehogy! Szó sincs róla. - Leguggolt, és

felemelte marokra fogott ruhámat. - Szép esténk van. Jó móka lesz.

A fejemet csóváltam, aztán vállat vontam. - Miért is ne? Cynthia nincs

itt, nem borul ki miatta.

A hónom alá kaptam az összefogott tüllt és selymet, aztán megfogtam

Jared kezét. A zenekar mellett álló kis krosszmotorhoz kísért. A kertek

alatt kerültünk meg egy-két falvat, de olyan sötét volt, hogy nem tudtam

megállapítani, hogy bádogkunyhók mellett megyünk-e el, vagy csak a fák

árnyékait látom. Hamarosan ritkulni kezdett az őserdő, és Jared lassan

megállt. A közelből a partot nyaldosó hullámok hangja hallatszott.

Megfogta a kezem, és miután elfogyott a lábunk alól az ösvény,

nedves homok türemkedett be a szandálomba. A félhold makacsul

árasztotta fényét a vékony, szaggatott felhőréteg résein át. Leballagtunk

az óceánig, és végigsétáltunk a parton. Nem beszélgettünk, csak kéz a

kézben mentünk egymás mellett, és hallgattuk Little Cornt.

Végül a hold kitört a felhők közül, és ezüst fénybe vonta a vizet. Egy

nagy sziklához értünk. Jared intett, hogy üljek le.

- Biztosan kimerültél - jegyezte meg, és letelepedett mellém.

- Fáradt vagyok, de az embernek csak egyszer van esküvője az

életben. Mindjárt visszanyerem az erőmet.

Jared ellágyult tekintettel nézett rám, a pillantása megállapodott az

ajkamon. - Csak kettesben akartam lenni veled és a szigettel.

A szeme fénylett az ezüstös csillogásban, és hirtelen elfogott az

idegesség. Butaság volt ilyesmit érezni, hiszen várandós voltam, de a

nászéjszakánk kilátása nyomásként nehezedett rám, és minden olyan

lett, mintha most történne meg először. Nem voltak korlátozó tényezők,

nem kellett attól tartani, hogy teherbe esek, vagy ránk nyitják az ajtót,

vagy lidérces álmok zaklatnak. Csak mi kelten voltunk, és a tudat, hogy

elháljuk a házasságunkat. És ki tudja, miért, de ez hihetetlen feszültséget

ébresztett bennem.

- Mi a baj? - kérdezte Jared.

Gyanítottam, hogy zavarodottság nélkül képtelen lennék

megmagyarázni az érzéseimet, ezért magamhoz húztam, és szájon

csókoltam.

Elhúzódott, és zavartan felnevetett. - Ideges vagyok a mai éjszaka

miatt. Hát nem röhejes?

- Nem - kezdtem kihúzni az ingét. - Én is így érzek.

- Tényleg? - kérdezte megkönnyebbülten.

Bólintottam, aztán hátrapillantottam. Amikor ismét ide fordultam, és az

ajkamba haraptam. - Milyen messze vagyunk a casitától?

- Itt van közvetlen mögöttünk - intett mögém.

- Lehet, hogy... nem is tudom... az essünk túl rajta nem igazán

megfelelő szó.

Jared megköszörülte a torkát, aztán komiszul rám vigyorgott.

- Vetkőzzünk meztelenre, és feledkezzünk meg az idegességről?

Leesett az állam, és hangosan felkacagtam. - Jared!

Nevetett, aztán a karjába emelt, és elindult a casita felé. - Nem

állítottam, hogy rossz ötlet.

Pár méternyit vitt a fákon túlra, a casitánk ismerős környékére.

Kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, bevitt, és gyöngéden letett a matracra.

Már nem sütött a hold, és felerősödött a szél. Jared a két vállamra tette a

kezét, és fölém hajolt. Az óceán felöl távoli dörgés hallatszott. Jared

lehajolt, és az ajka az ajkamhoz ért, amikor az első esőcseppek kopogni

kezdtek a bádogtetőn.

Jared szája lefelé vándorolt a nyakamon, és fél térdre támaszkodott,

miközben egyik karjával felemelt, a másikkal pedig lehúzta a

menyasszonyi ruhám cipzárját. Én két kézzel húztam le róla a zakót,

aztán kibújtattam a karját is a zakóujjból, végül kigomboltam fehér inge

első két gombját, aztán türelmetlenül megfogtam az ing alját, és a fején

át lehúztam róla.

Sima bőre alatt a hatalmas izmok játéka nem oszlatta el az

idegességemet. Úgy döntöttem, élvezem azt a kellemességet, ami a

szeretkezéseinket kísérte, és arra összpontosítottam, hogy

levetkőztessem. Kigomboltam a nadrágját, aztán lerántottam a cipzárt.

- Azt mondtam, jó ötlet, de nem ígértem, hogy nem húzom el a

szeretkezést - mondta, amikor lerúgta a nadrágját. A könyökére

támaszkodott, és a teste lassan leereszkedett az enyémre.

- Nem kell sietned - nyugtattam meg. - Miénk az egész éjszaka.

Amint túljutunk ezen a ponton, el is tudom engedni magam -

mélyesztettem az ujjaimat a hátába.

A szoknyám alá nyúlt, aztán lehúzta vékony, csipkés bugyimat a

combomon és a bokámon át, és ledobta a földre.

A keze lassan visszavándorolt a lábamon, és eltűnt a selyemrétegek

alatt. Megfeszült a lábam, és hirtelen beszívtam a levegőt. Pár pillanattal

később akaratlanul is lehunytam a szemem, és belesüppedtem a

matracba.

- Örülök, hogy ezt mondtad - suttogta a számhoz hajolva. - Mert ki is

akarom használni az egész éjszakát.

Ötödik fejezet

A vég

A parton ülve a hullámokat hallgattam. Amikor utoljára jártam itt a

szigeten, úgy tettem, mintha Mrs. Ryel lennék. Most ez valósággá vált.

Felsóhajtottam, és a hasamra tettem a kezem. Bárcsak más lenne

minden, gondoltam. Bárcsak olyan lennék, mint a többi fiatalasszony, aki

házassága első napján élvezi az őt körülvevő szépséget. De a „volna"

nem segít, ezt jól tudtam. Ha más életem lenne, nem volna Jared. Ha

sosem ismerjük meg egymást, a felfordulás java elmaradt volna, és a

legrosszabb, ami történhetett volna az, hogy apámról kiderül, hogy nem

az volt, akinek hittem. A csalódást leszámítva az élet folytatódott volna a

megszokott világias, középszerű kerékvágásban. Hozzámentem volna

Ryanhez, és a Titánban dolgoztam volna. Egy, két, három gyermeket

szültem volna. Napról napra szerelemben, kölcsönös tiszteletben éltünk

volna, és szembenéztünk volna a hétköznapi élet kihívásaival.

Az orromat ráncoltam. Jared nélkül elképzelhetetlen volt az élet.

Nélküle nem is kellett volna. Az ő szerelmének elfogadható velejárója

volt a káosz, az örökös éberség, a bizonytalanság. Végtére is ő sem erre

vágyott. Veszélynek tettük ki magunkat, hogy együtt lehessünk, és

számára ez megért mindent. Sosem kérdőjelezte meg, én pedig

vonakodva elfogadtam. Lehet, hogy ezt nem mindenki tartotta

ésszerűnek, de azok sosem érték fel ésszel a kapcsolatunkat. A többség

sosem élte át azt, amit én. Éveken át vártak rám, vágytak rám. Semmi

sem ért fel azzal a biztonsággal, gondtalansággal és nyugalommal, amit

Jared mellett éreztem. A földön senki sem érzett ehhez foghatót. Senkit

sem tartott olyan szentnek és sérthetetlennek a férjem, mint engem,

ezért fel sem foghatták, hogy az ember mit képes elviselni, hogy ezt

megóvja. Minden tökéletlensége ellenére a szerelmünk maga volt a

tökély.

Ebben a pillanatban hirtelen kristálytisztán láttam, hogy attól a perctől,

hogy megtudtam az igazságot, a normális élet elvesztésével birkóztam,

de Jared nélkül ennek az életnek nem lett volna értelme. Igaz, hogy

egyéniség, sőt erős egyéniség voltam. Nem volt szükségem másra, hogy

teljesnek érezzem magam, de boldogabb voltam Jareddel, mint nélküle.

Sőt. Boldogságnál még többet éreztem. Miért értem volna be azzal, hogy

bizonyítom: szabad vagyok? Az voltam vele vagy nélküle. Az én

választásom volt, hogy mellette döntöttem, én választottam, hogy

szeretem, és fogadom a szerelmét, és boldog kapcsolatban élek vele.

Még a bennünket körülvevő káosz ellenére is ez több volt, mint amit

remélhettem. Több, mint amit a többség remélhetett. A szerelme a

legtisztább példája volt annak, amit egyik emberi lény a másik iránt

érezhet. Minél tovább mérlegeltem gondolatban a választási

lehetőségeimet, annál kevésbé vonzott az úgynevezett normális élet.

Kifejezetten sértőnek tűnt egyáltalán összevetni a kettőt. Hirtelen már

arra sem emlékeztem, hogy eleinte miért nem láttam ezt be, és

megróttam magam, amiért valaha is éreztettem Jareddel, hogy hálánál

kevesebbet éreztem minden pillanatért, amit az életemben töltött.

- Hogy érzed magad, szerelmem? - kérdezte a hátam mögül. Hosszú

pohárban jeges vizet hozott.

- Mintha szükség lenne erre a kérdésre! Igazán jól vagyok. Mintha

minden áldott nappal jobban és jobban érezném magam, így kell ennek

lennie? Nem jár hányingerrel, fáradsággal vagy mindkettővel?

- Nem feltétlenül. Mi a normális, amikor a gyermekünket hordod a

szíved alatt? - ült le mellém.

Együtt néztük a partot. Az éjszaka érkező vihar kora hajnalig tombolt,

és... jó okom volt rá, hogy ezt biztosan tudjam. Jared hű volt az

ígéretéhez, és nem kapkodott el semmit. Egy órát aludtam vagy talán

kettőt, miután feljött a nap. Kimerészkedtem a partra. Az óceán a

végtelenbe nyúlt, amíg az éggel nem találkozott. Csak egy árnyalatnyi

színeltérés különböztette meg egymástól a kettőt. Mélyen beszívtam a

levegőt, és a férjemnek dőltem.

- Mi a gond? - kérdezte, és ajka egy kis bőrfelületet súrolt a

homlokomon.

- Nem érdekes - hunytam le a szemem. Szerettem volna a partra

felfutó hullámokra koncentrálni, s arra, ahogy a szellő előrefújta a

hajamat. Ha lehetett volna, kizártam volna a fejemből a rémisztő

gondolatokat. Szerettem volna úgy tenni, mintha az elmúlt években

tudomásomra jutó tények nem lettek volna valóságosak. De azok voltak,

és otthon felfoghatatlan, lidérces dolgok vártak ránk. Ilyen gondolatokkal

még Jared fáradhatatlan bátorítása mellett is nehéz volt elengednem

magam, és élvezni a nászutunkat. Már belenyugodtam, hogy az életem

olyan, amilyen, de ettől nem lett kevésbé ijesztő.

- Nézd - intett a fejével egy pontra a parton.

Sámuel úgy kétszáz méternyire tőlünk állt, túl messzire, hogy emberi

szemmel kivehessem, hogy bennünket figyel-e vagy az óceánt.

Jared az orrával a fülem fölötti egyik tinccsel játszott.

- Átmenetileg új szolgálati helyre nevezték ki.

- Ránk felügyel? - kérdeztem. - Biztos felvillanyozta.

Jared kuncogott. - Valami ilyesmi. A félvéreknek nincsenek arkjaik.

Meséltem már?

- Még nem.

- Szóval nincsenek. Az emberek védelme a tudásunkkal és

képességeinkkel együtt feleslegessé teszi, hogy saját őrangyalunk

legyen. Nem is beszélve az átokról...

- De azért csak van szükségetek védelemre, nem? faggattam.

Jared eltöprengett. - Védelemre születtünk. Azt hiszem, az Úr az

erőforrások határtalan pazarlásának tekinti.

- Értem - bólintottam.

Jared félrebillentett fejjel, a homlokát ráncolva nézett rám. - Más vagy

ma.

- Tényleg? Mi a baj velem?

Jared felnevetett. - Nem az általános egészségi állapotodra értem,

hanem kifejezetten rád. A viselkedésedre. Kevésbé látszol feszültnek.

Miért?

Felszaladt a szemöldököm a homlokomra, és vállat vontam. -

Megnyugtathatlak, hogy nem azért, mert nem aggódom annyira. Még

egy évem van hátra a főiskolán, utána nem sokkal később átveszem a

Titán vezetését. És várandós vagyok. A legjobb az egészben, ami

személy szerint a kedvencem, hogy állandóan ébernek kell lennem, hogy

a következő kilenc hónapban életben maradjak addig, míg világra hozom

a gyermekünket, és remélem, hogy a világegyetem Teremtője a saját

szabályait felrúgva segít nekünk ebben.

- Tíz.

- Mi tíz?

- A terhességed. Negyven hét az tíz hónap.

- Hát ez nem segít - vontam össze a szemöldököm. Jared elnyomott

egy mosolyt.

- Büszke voltam rád a meghallgatáson. - Amikor nem válaszoltam,

Jared magyarázkodni kezdett. - Michaellel szemben. Nagyszerűen adtad

elő az ügyet. Lehet, hogy emiatt nem kerültem komoly bajba.

- Mi történhetett volna, ha Eli nem a javadra ítél?

- A legszigorúbb büntetés, a halál.

- De hát... - kezdtem, és közben vadul kergették egymást a

gondolataim - nem halhatsz meg, csak ha én is.

- Vagy ha rám bizonyítják, hogy felborítom az egyensúlyt. A menny

zéró toleranciát mutat mindkettő iránt.

- A babánk feltehetően megbontja az egyensúlyt - Hintettem meg a

hasam.

Jared a kezemre tette a kezét. - Nem Isten teremtette a babát, hanem

mi ketten, Nina. A szabad akarat és a törvény a világegyetem két

ellentétes pólusa. Életed végéig magyarázhatnám neked, és még akkor

sem értenéd meg. Még én sem érem fel az egészet ésszel. Csak tudd,

hogy a törvény állandó, az egyensúly változó. A mi esetünkben a szabad

akarattól függött, és ettől az egyensúly egy merőben új teremtménnyé

válik.

- Fáj a fejem - mondtam.

- Bocsáss meg. Kérsz még vizet?

Lenéztem a poharamra. Üres volt. - Észre sem vettem, hogy

megittam.

Jared lentről felfelé végigsimította a karomat, az ujjaival megnyomott

bizonyos pontokat. - Emelkedett a testhőmérsékleted, de azt hiszem, ez

a terhességednek tudható be.

Bólintottam, a tekintetem az óceán felett időzött. - Vége lesz-e valaha

is, Jared? És ha megszületett a babánk, tovább kell-e harcolnunk

minden napért?

- Nem. A mennynek egy ponton majd döntenie kell, hogy mit enged.

Vagy megmentenek minket, vagy hagynak meghalni. És amint erre a

döntésre jutnak, védelmet kapunk.

Felnéztem az égre. - Miért nem most határoz? - Jared nem válaszolt,

és ezt nem is bántam. Nem számítottam rá. - Jared... - Haboztam, mert

nem akartam a csodálatos reggelünket elrontani. - Szerintem folytatni

kellene a kiképzésemet.

Felsóhajtott. - Terhes vagy, Nina.

- Tudom. De talán egyetértünk abban, hogy eljöhet még az idő,

amikor esetleg meg kell védenem magam és... a babát? Nem arra

kérlek, hogy félholtra verj, csak szeretnék többet lövészettel foglalkozni,

és azt akarom, hogy bonyolultabb mozdulatokra taníts.

- Rendben van.

- Igazán?

Átölelte, és a fejemre támasztotta az állát. - Igazad van. Fel kell

készülnünk mindenre. Amint visszaérünk, újrakezdjük.

- Köszönöm - mosolyodtam el.

Hátradőlt, és lehajtotta a fejét, hogy a szemébe nézhessek. - De nem

viheted túlzásba. Nem viccelek.

- Nem is fogom, ígérem.

Jared elégedetten vette el a poharamat, és percekkel később egy

pohár vízzel jött vissza, amin friss jégkockák úszkáltak. Ittam egy kortyot,

és felsóhajtottam. Igyekeztem minél jobban ellazulni.

A reggeli napsütésben ültünk, néztük, ahogy a nap lassan kúszik az

égen, és gyakran el-elbújik egy- egy kósza felhő mögött. Egymást

átölelve élveztük a pillanatnyi kis békességet. Végül korogni kezdett a

gyomrom.

Lenéztem, aztán Jaredre pillantottam. - Azt hiszem, ideje valami

ennivalót keresni.

- Meglep, hogy nem szóltál korábban. Tegnap óta egy falatot sem

ettél.

- Meglep, hogy a baba nem szólt korábban - nyújtottam a kezem

Jared felé, amikor felállt.

Felhúzott a kezemnél fogva. - Látom már, hogy jobban kell

gondoskodnom rólad.

Elsétáltunk az étteremként szolgáló kunyhóhoz, ahol a terem túlsó

végében csak pár vendég üldögélt az asztaloknál. Nekiláttam a friss

gyümölcsöknek, amelyeket az asztalon találtam, aztán izgatottan vártam

a pincért.

Egy órával később üres vagy félig üres tányérok hevertek mindenütt,

miután jóllaktunk fűrészes sügérből, gyökér levelekből, bundában sült

kagylóból és más karib-tengeri különlegességekből. Ahhoz képest, hogy

nem voltam éhes, szinte képtelen voltam abbahagyni az evést.

Összenyomkodtam kezemmel a desszertnek rendelt

banánkenyérmorzsákat, aztán lenyaltam az ujjaimról.

- Hűha! - mondta Jared.

- Mi az?

- Mindig is jó étvágyad volt, de ez előtt le a kalappal - vigyorodott el.

- Nem vitatom - mosolyodtam el. Mindketten tisztában voltunk vele,

hogy a bámulatos mennyiségű étel, amit elpusztítottam, messze

meghaladott bármit, amit addigi életemben elfogyasztottam. Az asztalunk

úgy festett, mintha egy falka kiéhezett farkast hívtunk volna meg

ebédelni.

- Egy kis délutáni szundítás? - javasolta Jared, és egy nagy címletű

bankjegyet tett az asztalra.

- Menjünk el kirándulni mosolyogtam. - Vagy búvárkodni.

- Micsoda? Még most sem vagy fáradt?

- Nem. Bámulatosan érzem magam - vigyorogtam, de Jared a

homlokát ráncolta. - Mi az? Nem szabadna így ereznem magam?

- Nem, érzésem szerint fáradt vagy. Egy órával az előtt, hogy korgott

volna a gyomrod, már éhes voltál. Nem tudom eldönteni, hogy az

érzékelésem romlik-e, vagy Babszem miatt a tested reagál a normálistól

eltérően. Ha pedig az utóbbi igaz, akkor nem szeretném, ha túlzásba

vinnél bármit is.

- Rendben van, akkor szundítok egyet. Vagy ha nem jön álom a

szememre, akkor legalábbis pihenek.

- Komolyan mondod?

- Persze. Miért?

Jared fészkelődni kezdett. - Csak tudod... ritkán vagy ennyire

simulékony. Kezdek arra gondolni, nem csöppentem-e egy párhuzamos

valóságba.

- Hűha! Bocs, hogy ilyen fárasztó voltam! Azt hittem egy házaspár

között nem lehetnek súrlódások a nászútjukon.

Jared elcsodálkozott. - Hát erről van szó? Igyekszel megnyerő lenni?-

Megrázta a fejét, amikor a homlokomat ráncoltam. - Komolyan beszélek.

Néha kétségek gyötörnek.

- Azt hiszed, olyasmit teszek, amivel árthatok a babának?

- Nem. Bízom benned. Nálam is jobban ismered a testemet, és

semmi olyat nem akarok tenni, ami árthat a babának.

Jared mély levegőt vett, aztán kifújta. - Jó ezt a szádból hallani.

- Dehogy! - ölelt magához nevetve. - Hogy bízol-e bennem.

- Persze, hogy bízom - simultam a mellkasához. - Menjünk haza a

casítába, és pihenjünk le egy kicsit.

Jared bólintott, aztán megfogta a kezemet. Viccelődve, nevetgélve

mentünk végig a földúton a szeszélyesen kifestett bádogkunyhónkhoz. A

szeme még sosem ragyogott ennyire, a tekintetét nem felhőzték gondok.

Amikor az ajtó elé értünk, a karjába emelt, az ágyhoz vitt, és óvatosan

hanyatt fektetett.

- Tudod - simította ki a hajam a szememből - mindig is kivételesen

gyönyörűnek tartottalak, de most így - érintette meg gömbölyödő

pocakomat - egyszerűen nem tudom levenni rólad a szemem.

A keze visszatért a hajamhoz, hogy hátrasimítsa a frufrumat, aztán

gyöngéden, puhán simogatott. Olyan jó érzés volt, hogy el tudtam volna

olvadni az ágyon, annyira ellazultam, de álmos még ekkor sem voltam.

- Addig nem szabad ezt mondanod, míg akkora nem leszek, mint egy

ház, és bátorításra lesz szükségem, hogy nap mint nap emberek közé

merjek menni.

- Alig várom, hogy ilyennek lássalak. Bejártam a világot, de ennél

csodálatosabb és gyönyörűbb látványban még nem volt részem.

- Amíg meg nem látod a gyermekünket - jegyeztem meg.

Jared arca felragyogott. - Sok mindenre készülök nagy örömmel!

A fülénél fogva magamhoz húztam, és csókolgatni kezdtem. - Ahogy

én is. - Kirángattam a pólóját a nadrágjából, és lehúztam róla. Meleg

mellkasához vont. Felsóhajtottam. Az életünknek legalább egy része

vissza tudott zökkenni a normálisba.

Pihenned kellene - suttogta a bőrömhöz simulva.

- Fogok is - ígértem.

Alig hunytam le a szemem, már újra kipattant. Még sütött a nap, Jared

az ágy szélén ült, és a pólóját húzta fel. Értetlenül meredt rám.

- Azt ígérted, hogy alszol egyet. ha. ..

- Aludtam is - ásítottam. - Nagyon jót. Hány óra van? Úgy érzem

magam, mintha egész nap aludtam volna.

- Még húsz perc sem volt, Nina.

- Biztos viccelsz.

- Elképesztő - ráncolta a homlokát.

- Miért? Sosem voltam igazán ebéd után szundító típus.

- Igaz, de ha néha lepihentél, három óránál kevesebbet sosem

aludtál. - Lehajolt, és a fülét finoman a pocakomra tapasztotta, így

maradt egy percig, aztán s hajtva felegyenesedett. - Valami

megváltozott. Nem tudom, hogy pontosan mi. Más vagy.

- Dehogy. Mondtam, hogy nem vagyok álmos. Menjünk búvárkodni!

Unatkozom. - Felálltam, kiválasztotta egy fürdőruhát a bőröndből, és

Jaredet is sürgettem, hogy tegye ezt. Noszogattam, hogy érjünk le

mielőbb a strandra, hogy kicsit szórakozhassak. Búvárkodtunk, úsztunk

egymást fröcsköltük, és a sziget legtávolabbi sarkát is felderítettük. Este

nem kevés időt töltöttünk a kinti zuhanyozóban, aztán ágyba bújtunk. Ha

nem lettem volna már terhes, a nászút végére biztos az lettem volna.

Jared kielégíthetetlen volt, és én is mintha minden percben érzéki

dolgokat suttogtam volna a fülébe.

Akárcsak a korábban Little Cornon töltött nyaralásunk alkalmával,

most is hamar elrepült a hét, és csomaglás közben Jared észre is vette a

szememben a szokásos szomorúságot.

- Visszajövünk - biztatott. - Visszatérhetünk diplomázás után, a baba

születését követően, és addig maradunk, amíg csak kedved tartja.

- Ne feledd, hogy van egy vállalatom, amelyet vezetnem kell.

- Az szépen elvan akkor is, ha úgy döntesz, hogy szabadságot veszel

ki.

Vállat vontam, és folytattam az elkezdett unalmas feladatot:

betömködtem a menyasszonyi ruhámat a zsákba aztán lesimítottam. -

Lehet.

Jared is rosszkedvű volt. Nem sokat beszélgettünk, míg a felfogadott

személyzet felrakta a teherautóra a poggyászunkat, aztán a teherautóról

átrakodott mindent a hajóra. Jared átölelt, míg a hajó a hullámokon

bukdácsolva átkelt a nagy szigetre, és semmiségekről csevegtünk, míg

arra vártunk, hogy a gép felszálljon, és eIhagyja Nicaraguát. Olyan

érzésem volt, mintha utolsó búcsút vennék egy régi baráttól. Mintha

veszteség ért volna. Ezúttal nem derített jobb kedvre egy gyűrű. Nem

maradt más, mint a baljós gondolatok, amelyek a körül forogtak, hogy mi

vár odahaza.

A tündérmesének vége volt.

Amint átértünk az amerikai légtérbe, rögtön Betht hívtam, hogy

kifaggassam, mi a helyzet a Titánnál. Sasha mindent elkövetett, hogy

megnehezítse a munkatársai életét, Crant is nagyon várta már, hogy

visszamenjek dolgozni, hogy elmehessen végre szabadságra. Az iskolai

szünetig már csak pár hét volt hátra, utána a nyári munkaidő veszi

kezdetét.

Ryan még a kórházban lábadozott. Bethnek feltűnt, hogy Claire egy

pillanatra sem mozdul el mellőle. A megjegyzése arra emlékeztetett,

amikor a megtámadása után felkerestem a kórházban, és azon

töprengtem, hogy megtanította-e Claire-nek a Logo játékot. Képtelen

voltam magam elé képzelni Claire-t, ahogy az agya mellett ül, vihog és

hülyéskedik. Rá sokkal inkább az volt jellemző, hogy egy sarokban

duzzog, igyekszik elereszteni a füle mellett Ryan figyelemfelkeltő

próbálkozásait és szünet nélküli kérdéseit. Reménykedtem, hogy

tévedek.

A hangosbeszélőn át a kapitány bejelentette, hogy hamarosan

ereszkedni kezdünk. Jared szorosabbra húzta az övemet, és

megcsókolta a fülem mögötti selymes bőrt, miközben odasúgta, hogy

minden rendben lesz. Nem izgultam különösebben a leszállás miatt, de

arra gondoltam, talán a providence-i életünkre érti. A Little Cornon

történtek után könnyű volt elmerülni a szigeti életben, és úgy tenni,

mintha Rhode Islanden az igazi élet csak egy rossz álom lenne,

csakhogy a rossz álom volt a valóság, és ez várt ránk most.

Az utasszállító lépcsőjén lemenni, aztán a felszállópályán a várakozó

autóhoz gyalogolni kísértetiesen emlékeztetett a szigetre való

érkezésünkre. A késő tavaszi vihartól még vizes volt a beton, a levegő

pedig olyan párás, hogy szinte tapinthatónak tűnt. Samuel vagy száz

méterre állt a háttérbe húzódva, de úgy, hogy azért lássuk. Jared már

tudta, hogy ott van, ezért aztán tisztába voltam vele, hogy a jelenléte

nekem szól, ő azonban most nem ment oda hozzá. Együtt sétáltunk oda

a kocsihoz, és odabiccentett a kocsiajtót kitáró Robertnek.

Zizegni kezdett a telefonom. Felvettem, és Crant azonnal az

időbeosztásom változásairól világosított fel. Megemlítette, hogy nem

ártana máris bejönnöm. A más napi egyik órám idejére fontos

megbeszélést időzítettek, és szeretett volna néhány kulcsfontosságú

kérdést átvenni velem, hogy a távollétem ne jelentsen problémát.

Kinyomtam a telefont, és felsóhajtottam. - Lehet, hogy be kéne...

- Már így is több napnyi pótvizsgára felkészülés és teszt vár rád, és

ne feledd, hogy már nyakadon az év végi vizsga. Crant megbírkózik a

benti munkával.

- Igazad van - bólintottam. - Ma este találkozunk, egy órát, utána

nekiesem a tanulásnak.

Jared a fejét csóválta.

- Mi az? Mit mondtam?

- Nem értelek. Vitatkozás nélkül egyetértesz velem. Ehhez még

hozzá kell szoknom.

Keményen összeszorítottam a számat, nehogy véletlenül

elmosolyodjak. Tényleg az idegeire mehettem. Szép hosszú

szabadságra kellett küldenem, amely alatt nincs kitéve az

önfejűségemnek.

- El sem hiszem, milyen rémesen viselkedtem veled. Bocsáss meg.

Jared megfogta a kezemet, és felém fordult. - Nem voltál rémes.

Nagyon sok mindennel meg kellett birkóznod, és fontosnak érezted,

hogy a saját feltételeid szerint cselekedj. A választási szabadság volt az

egyetlen módja annak, hogy ura legyél az életednek ebben az őrült

helyzetben. Ezért sosem orroltam rád. Sőt ez az egyik tulajdonságod,

amelyet szeretek benned.

- Ettől függetlenül tekintsd mostantól visszafogottabbnak a

hozzáállásomat.

Jared elmosolyodott. - Nem kell bocsánatot kérned azért, hogy

megállod a helyed. Nehéz volt ez mindnyájunknak. És sok is volt. De

nem hazudok, és nem mondom, hogy élvezem majd ezt az új

beállítottságot.

Hozzá hajoltam, és csókot nyomtam a szája sarkára. - Sok újat

tapasztalsz majd tőlem! Nem akarok többé áldozat lenni. Aktív részese

szeretnék lenni annak, ami velem és a családommal történik. Együtt

verekedjük át magunkat ezen, vagy sehogy.

Jared arca ragyogott az örömtől. - Minden nap ámulatba ejtesz!

- Nos, ha beteltél a csodálkozással, akkor be kell mennem kicsit

dolgozni. Róbert? Szükségünk lesz az Escalade-re.

Róbert kedves, szarkalábas szeme feltűnt a visszapillantó tükörben. -

Igenis, asszonyom.

Visszafordult, hogy hazavigyen minket. A Little Cornra tett múltkori

látogatásunk óta ez gyökeres változást jelentett már nem a tetőtérben

volt az otthonunk.

A murvás felhajtón csikorogtak a kerekek, és Róbert lassított, majd

megállt Jared terepjárója mellett. Kinyílt az ajtó, és Róbert kisegített. -

Örülök, hogy újra itthon van, Miss... - Némi zavarodottság után folytatta: -

Mélységes elnézését kérem, Mrs. Ryel.

Elmosolyodtam. - Csupán ezért felemelem a fizetését Róbert.

Biccentéssel köszönt el Jaredtől. aztán felnyitotta a csomagtartót, és

kivette hátulról a bőröndjeinket. - Ki mosatom a holmijukat, és

felküldetem a szobájukba.

- Köszönöm, Róbert - mondta Jared. Kézen fogott, és az

Escalade-hez vezetett. Kinyitotta az ajtót, aztán felemelt és gyöngéden

az anyósülésre ültetett. - Mivel nem emelhetlek át a küszöbön,

gondolom, ezzel kell megelégedned.

Nagyot nevettem. - Meg is elégszem - fogtam meg az arcát, és gyors

csókot nyomtam a szájára.

Providence egészen másnak tűnt. A fákról még csepegett a víz, a

gyönyörű épületek még az utcák fölé magasodtak, és a nagy forgalom

miatt még most is nehezen lehetett a járókelőknek elkerülni, hogy a

kocsik ne fröcsköljék le őket a vihar után maradt pocsolyákon áthajtva.

Mégis valahogy idegennek éreztem a várost. Providence mindig is a

szülővárosom marad, de most csatatér volt, az a hely, ahol le kell

győznöm azokat, akik kárt akarnak tenni a kisbabámban. Az

elkövetkezendő hónapokban, amíg megszülöm a gyermekemet, állandó

készenlétben kell járnom ezeket az utcákat, gyanakvással kell kezelnem

mindenkit, akivel csak találkozom, és el kell kerülnöm minden sötét

sikátort. Fogalmam sem volt, mikor szánja el magát cselekvésre a Pokol,

vagy hogy mit tartogatnak számunkra, most azonban mindennél

fontosabb volt, hogy felkészült és éber legyek. Mindent összevetve

mégis csak hazai pályán mozogtam, és ez örömmel töltött el. Nemcsak

Rhode lsland-i ősökkel büszkélkedhettem. Nefilim voltam. Túléltük Dávid

királyt, az özönvizet és az 1797-es sárgalázjárványt. A férjem félig

angyal volt. Bármi szakadjon is a nyakunkba, bátran szembenézek vele.

Legalábbis ezt hajtogattam magamban. Nem volt értelme, hogy halálra

aggódjam magam.

- Mi az? - kérdezett rá Jared arra az érzelemre, amit megsejtett.

Megvontam a vállam. - Azt hiszem, bátorság - mondom. - Meg tudjuk

csinálni. Hiszek benned. Hiszek magamban. Tekintete kissé elsötétült, és

a konzol felett megragadta a kezemet. Megrándultak az izmok az

állkapcsán, az ujjai megfeszültek, amikor összefonta övét az

enyémekkel. - Ez az új hozzáállás határozottan kedvemig van.

Hatodik fejezet

Válasz

A Titán magasba törő, hagyományos homlokzata a Flee Rink fölé

tornyosult. A nyár beköszöntétől már csak pár hét választott el minket, és

a korcsolyapálya már a megszokott jeges szórakozásból átváltozott a

helyi gördeszkások népszerű találkozóhelyévé. Jared beállt a szokásos

parkolóhelyre, és megcsókolt, mielőtt kiléptem a járdára, és az

előcsarnokba nyíló bejárathoz sétáltam.

Hirtelen megtorpantam: a Jared nélkül megtett néhány lépést is

furcsának éreztem. Egy hete szoros közelségben éltünk, azt a pár órát

leszámítva, amikor az esküvőre készülődtem. Nyugtalanító érzés nyilallt

belém, mint amikor az ember otthon felejti a mobilját, vagy bezárja az

autóba a kocsi kulcsait.

Benyomtam az ajtót, és a rossz érzést elhessegetve átmentem az

előcsarnokon. Jared a kocsiban maradt, ez azt jelenti, hogy minden a

legnagyobb rendben van, gondoltam. Ha a legcsekélyebb veszélyt is

érezné, már mellettem termett volna.

- Szedd össze magad, Nina - suttogtam magam elé. A liftben

megnyomtam a gombot, és míg az ajtó becsukódott, mély, a bensőmet

megtisztító levegőt szívtam be. De amikor az ajtó ismét kinyílt, a

nyugtatónak szánt levegő hiábavalónak bizonyult.

- Lám, lám, milyen pocsékul festesz! - kiáltott fel Sasha. Egyik kezét

csípőre vágta, a másik karjában egy halom papírt szorongatott, és

hosszú, vörös, hullámos haja kiemelte éles vonásait. Egy éretten

gondolkozó személy talán gyönyörűnek nevezte volna Sashát, én

azonban már régen belenyugodtam, hogy Sasha kihozza belőlem a

makacs, dühös gyereket.

- Nahát! Bedaueroltattad a hajad, míg távol voltam? Tényleg visszatér

a nyolcvanas évek divatja! - nyomakodtam el mellette. Úgy döntöttem,

nem lököm félre a vállammal csontos karját.

- Felforrósított hajcsavarók. Ma Crant is kifejezetten dicsérte a

frizurámat.

- Crant hol van?

- Az irodájában. Fél órán át várt a tiédben. Késtél.

- A reptérről egyenesen ide jöttem. Miért vagy még itt?

Sasha megvonta a vállát. - Addig szoktam maradni, amíg Crant.

Égnek emeltem a szememet, és odanyújtottam a kezem. - Nekem

hoztad?

- Igen - nyújtotta át a papírhalmot. - Csak le akartam másolni őket.

- Szükségtelen. Kösz, hogy bent maradtál, de most már indulhatsz

haza. - Fogtam a papírokat, és Crant irodájába mentem. Undorító

sárgásbarna és zöld skót kockás zokniba bújtatott lábát feltette az

asztalra.

- Na, végre befutott, Mrs. Cukorfalat.

- Ne kezdd! - tettem le az iratokat az asztalára. - Mondtam, hogy

jövök, amint tudok. Miért küldted el Sashát, hogy másolatot készítsen

róluk?

Crant a tenyerébe temette az arcát. - Sasha édes teremtés, legalábbis

velem, de túlliheg mindent. Nem győzök kitalálni neki tennivalókat.

Kurtán felnevettem. - A titkárnői állásra pályázik. Ezért lóg rajtad.

- Rajtam, az irodámban, az íróasztalomon, az orrom előtt és a lábam

alatt. Javíthatatlan. Bevallom, hogy nem tudok neki elég munkát adni.

Nem hajlandó más osztályokon kisegíteni, és addig marad, míg én bent

vagyok.

- Crant! Sasha még csak gyakornok. Semmire sem mondhatna

nemet.

Grant fontolóra vette, amit mondtam, aztán bólintott.

- Igazad van. Reggel adhatsz neki új megbízatást.

- Nem, nem. Ezt nem varrod a nyakamba! Sasha a te gondod.

Grant hátravetette magát a székében. - Nem akarom felzaklatni, és

úgy láttam, neked édes mindegy. Gondoltam, szívesen átvállalod.

- Hogy maradt talpon a cég ennyi ideig egy ilyen beszari alakkal az

élén? - Átfutottam az iratot. - Ezek... sörétes puska nyomai?

- Legépeltettem Sashával. Azt mondtam, nem akarok semmit sem

elfelejteni. - Grimaszt vágtam. Grant pedig megvonta a vállát. - Egy órán

át békén hagyott. Nehezen tökéletesítette a margót.

- Grant, ezt a rendelést már kívülről ismered. Nem kellett volna ezért

behívnod, írasd alá ezt az átkozott megegyezést, és postázd ki. -

Felálltam. Bosszantott, hogy az időmet pocsékolja.

- Ezt tervezem. A gond csak az, hogy ezzel a szerződéssel a Titán

egészen más irányba megy, mint amit apád megálmodott.

- Jack a pénzcsinálásról álmodozott. Zárd le az ügyletet.

Grant leverten csüggesztette le a fejét, és lesütötte a szemét.

- Várjunk csak... - szegeztem rá az ujjam. Grant rögtön megdermedt.

Rajtakaptam. - Nem is a megbeszélésről akartál velem egyeztetni! Azt

akartad, hogy rendezzem le helyetted Sashát!

Grant felém nyújtotta a kezét. - Ezt te nem érted! Minden reggel

átrendezi az íróasztalomat! Az aznapi feladataim jegyzékéhez is

jegyzéket állít össze!

- Sasha nem a feleséged. El sem hiszem, hogy ezért ráncigáltál be a

nászutam utáni első estémen.

Rögtön felszaladt a szemöldöke. - Apropó, milyen volt? Biztos valami

trópusi helyen voltatok. Szépen lebarnultál. Sosem hittem, hogy

megszöksz, és titokban kötsz házasságot. Jack nem helyeselte volna.

- Nem igen lehet szökésről beszélni, amikor két ember ilyen régóta

jegyes. Inkább csak az utolsó pillanatban döntöttünk így. Holnap két

órám között felhívlak, hogy mi újság.

- Igenis, asszonyom. - Grant az íróasztalán fekvő információs

csomagokra meredt. Sasha kétségkívül egész heten ezen dolgozott.

Ábécérendbe szedte őket, és színkóddal látta el. - Izé... Sasha úgy

gondolta, hogy egyénibbé tehetné őket, ha ráírná a nevüket.

Kalligrafikusán.

- Kalligráfus?

Grant magába roskadt a székén. - Úgy vélte, fel kéne vennünk egyet

erre a munkára.

Kivörösödtem. Grant most már azt is megengedte Sashának, hogy a

cég pénzéből fizesse a képtelen szeszélyeit. - Holnap beszélek vele.

Beth említette, hogy az irattárban rendet kellene rakni.

- Óvatosan közöld vele.

A szememet forgattam. - Beszari!

Az irodám pontosan úgy festett, mint amikor otthagytam. Beth a hét

során lassan rendet tett, de ezt leszámítva semmihez sem nyúlt. Leültem

apám székébe, és kifújtam a levegőt, hogy kicsit lecsillapodjak. Úgy volt,

hogy csak diploma után fogom átvenni a céget, és most azon töp-

rengtem, hogy fogom a Brownon töltött utolsó évemet, a terhességemet

és a Titán vezetésével járó feszültséget bezsúfolni a napjaimba.

Hamarabb leszek anya, mint főiskolát végzett diplomás. Minden olyan

gyorsan történt.

Ismerős kéz érintette meg gyöngéden hátulról a nyakam és a vállam

találkozásánál a selymes bőrt. Jared ujjai a görcsös izmokat

masszírozták. Automatikusan lehajtottam a fejem, és felsóhajtottam. Szó

nélkül letérdelt mögöttem, és az ajka végigsimított a vállamtól a

nyakamig. Oldalra hajtottam a fejem, hogy kényelmesebben hozzám

férjen.

- Sosem jössz be ide - jegyeztem meg mosolyogva. - Nagyon feszült

lehetek.

A keze lecsúszott a vállamról a karomra, majd lassan végighúzta az

oldalamon, és megállapodott a hasamon. Az ujjai belemélyedtek a

bőrömbe, és úgy fogta a hasamat, mint egy kosárlabdát. Kemény fogása

igencsak meglepett. Éreztem, hogy a homlokomat ráncolom, és nem

értem, mire megy ki a játék. Az ajka sem volt olyan lágy, mint máskor:

száraznak, kicserepesedettnek éreztem.

- Egy kis szőlőzsír csodákat tesz, szerelmem - suttogtam.

- Kellemetlennek érzed? - kérdezte egy reszelés hang.

Lepillantottam: a hasamat fogó kéz tésztaszínű, természetellenesen

hosszú ujjakban végződött, a körmök mocskosak voltak, és a végükön

elhegyesedtek.

Amikor megfordultam, a sápadt arc és a fekete szempár centikre volt

az arcomtól. A lény elvigyorodott, és kivillant két szabálytalan, borotva

élességű fogsora.

Felültem, és pislogni kezdtem. Az iroda sötét volt, és csendes, csak a

fülemben doboló szívemet hallottam. Gyorsan, kapkodva szedtem a

levegőt. Az ijesztő lény már nem volt mögöttem, de az íróasztalom

túloldalán egy sötét alak ült a zöld székben. Felsikoltottam.

Jared felém nyújtotta a kezét.

- Minden rendben. Ne félj, csak én vagyok.

- Ó! - érintettem az ujjam a mellemhez.

- Reszketsz.

- Rosszat álmodtam. Elszundíthattam.

- Hosszú hetünk volt - mosolyodott el kényszeredetten Jared. - Ugye,

nem apám volt itt?

- Nem - Igyekeztem megnyugodni. - Nem tudom, ki volt.

Valaki, akinek nagyon sok foga volt.

- Éreztem őket - bólintott Jared.

- Vagy lehet, hogy csak a terhességem az oka. Olvastam, hogy a

várandós nőknek gyakrabban vannak lidérces álmaik.

Jared a homlokát ráncolta. Minden helyzetben a legrosszabbat

képzelte. Igaz, erre jó oka volt, de örültem volna, ha most az egyszer

valami teljesen normális ok húzódik meg a háttérben. Felálltam,

felkaptam a földről az aktatáskámat, aztán belebújtam a cipőmbe. Nem

emlékeztem, hogy levettem. Nagyon kimerült lehettem.

- Claire hívott - jegyezte meg Jared.

- Valami baj van?

- Ryan jól van. Azt kérdezték, nem vacsorázunk-e velük.

- A kórházban?

- Unják magukat.

Beletúrtam a hajamba, és letöröltem a szempillafestéket, amely

valószínűleg elkenődött a szemem alatt. - Éhes vagyok. Ez a

legalkalmasabb idő, hogy kórházi ételt együnk, nem?

- Gondoltam, vihetnénk magunkkal valamit.

- Még jobban hangzik! - nyitottam ki az ajtót. - Tudom is, hova

menjünk. - Jared rátette a kezét az enyémre, ahogy az ajtógombot

fogtam, és lehajolt, hogy megcsókoljon. A szája szokás szerint sima és

puha volt. De nem volt olyan forró a csókja.

Mély levegőt vettem, és rámosolyogtam. Nem záporoztak a golyók,

nem hallottam robbanásokat, automata támadófegyverekkel nem törtek

be az épületbe idegen férfiak. A visszatérésünk első napja

eseménytelennek ígérkezett. Mertem remélni, hogy a Pokol kivárja, míg

megérkezik a baba, és csak akkor zaklatnak a fenyegetéseikkel.

Jellegzetes kíváncsiságuk és túlzott magabiztosságuk révén lesz egy kis

időnk, hogy tervezzünk, az otthonba tértem volna vissza, amelyet

gyermekkoromban ismertem. Ebben a pillanatban nem tűnt úgy, mint és

a túloldalról megnyerjünk magunknak néhány kulcsfontosságú

szövetségest.

Providence utcáin hirtelen úgy éreztem, mintha minden sarkon veszély

leselkedne rám, nem látszott minden sötétnek és baljósnak. Az a festői,

nyüzsgő, forgalmas nagyváros volt, amely az emlékeimben élt. Ahol

megláttam a napvilágot. Ahol majd megszületik a gyermekem, és ahol

apámmal jártam az utcákat. Providence volt a helyszíne Jared és az én

szerelmem születésének. Még most is az otthonom volt, és itt fogjuk

megvetni a lábunkat.

- Ma este meglepően nincs benned feszültség - jegyezte meg Jared.

- Nem is tudom - sóhajtottam fel. - Olyan helyénvalónak tűnik

minden.

- Biztatóan hangzik.

Megvettük a vacsorát, aztán elindultunk a kórházba. Amikor kinyílt a

liftajtó, Jared megfogta a kezemet, és Ryan szobájához vezetett. Az ajtó

nyitva volt, de csend volt bent.

Claire Ryan ágyának fejénél ült. Az öklére támasztotta a fejét, és

Ryanre mosolygott. Ryan ujjai szórakozottan csavargatták Claire karja

mellett a takarót. Láthatóan édes beszélgetésbe merültek édes

semmiségekről. Eszembe jutott, amikor ezen a széken ültem. Ryan

abszurd humorán nevettem, és örömmel láttam, hogy megint csillog a

szeme.

Ryan testéből már nem kígyóztak a különböző monitorokhoz futó

vezetékek és az infúzió. Olyan nyugodtnak látszott Claire mellett... Jared

keze után nyúltam.

A kézbütykei súrolták az enyémet, amikor összefonódtak az ujjaink.

Felpillantottam rá. A kishúgára mosolygott, és úgy tűnt, örül, hogy végre

elégedettnek látja.

Ryan tekintete az ajtóra siklott, ahol álltunk. Claire lassan felénk

fordult, és halványan elmosolyodott.

- Kopp, kopp! - mondta Jared, és magasba emelte a vacsorával teli

szatyrokat. - Nina szerint ez a kedvenced.

Ryan mosolya érzelgős vigyorrá szélesedett, és hátravetette a fejét. –

Ó, hála Istennek! Azt hittem, már halálra éheztetnek.

- Hm - mormolta egy óriási sajtburgert majszolva. - A Red Stripe-nál

kapni a legjobb sajtburgert. Efelől semmi kétség. Nem kéne, hogy ezt

műveljétek velem a kórházban. Még azt képzelem majd, hogy

meghaltam, és a mennybe mentem!

Claire a szemét forgatta. - Nem próbálnál meg kevésbé drámaian

nyilatkozni egy sajtburgerről?

Ryan állkapcsa megállt, és a csuklójával letörölte a szája sarkában

maradt ketchupöt. - Ne légy féltékeny egy sajtburgerre, szivi.

- Jesszusom! - mondta Claire, és Ryanre mutatott. - Látjátok, mit kell

elviselnem? Értesítené valaki a Munkahelyi Biztonsági és

Egészségvédelmi Hivatalt?

- Hát nem is tudom - ingatta a fejét Jared. - Amikor megérkeztünk,

elégedettnek tűntél.

Ryan harapott egyet, és elmosolyodott. - Ha valaki idelátogat,

megjátssza a kemény csajt. De engem nem tesz lóvá.

- Ki járt még itt? - kérdeztem.

- Anya, Kim, Beth, Chad, Josh... hát igen, kábé ennyien. Vagy

várjatok csak...

- És hogy ment? Mármint anyáddal?

Claire a homlokát ráncolta, és Ryan rákacsintott. - Remekül.

Kidolgozott egy elméletet. Mivel az utóbbi alkalommal, amikor kórházba

kerültem, te látogattál meg, most meg Claire, anya szerint a lányok miatt

esik bajom.

- És nem így van? - kérdezte fanyar mosollyal Jared.

- Pofa be, Jared! - figyelmeztette Claire.

Ryan kezébe nyomtam az üdítőjét. - Kezd szokássá válni.

Ryan borostája már az egy két naposnál hosszabb volt, a haja meg

kimondottan bozontos lett. Sokkal idősebbnek látszott annál, amilyennek

utoljára a kórházban láttam, és egyáltalán nem hasonlított arra a

tengerész- gyalogosra, aki a leveleiben küldött fényképeken szerepelt. -

Mesélj róla! Azt hiszem, két kórházi tartózkodással ezelőtt azt mondtam,

hogy most rajtad a sor?

- Rajtam is volt.

- Na, persze, majdnem elvéreztél. Nagy ügy! Három az egyhez az én

javamra.

- Terhes vagyok, tehát az idén még várható egy kórházi tartózkodás

- közöltem, és mialatt kimondtam, a fejem egyre a szavaim jelentőségén

járt.

Ryan felnevetett. - Várj csak... Mit is mondtál? - Az arckifejezése

nevetésről aggodalomra változott.

- Nem mesélted el neki? - fordultam Claire-hez.

Vállat vont, platinaszőke, egyenesre vágott haja le-fel ugrált a

mozdulattól. - Neked kell elmondanod. Szépen a nyakába zúdíthatod,

szamár.

A homlokomat ráncoltam. Ryan arckifejezése hű tükörképe volt az

enyémnek. - Gratulálok - mondta. Jaredre pillantott - a villámgyors

gyilkos tekintetet alig lehetett észrevenni aztán ismét rám nézett. Felült

az ágyban, így sokkal magasabbnak tűnt.

- Mondd csak ki! - csattant fel Jared.

Claire láthatóan gondterhelten figyelte a vitájukat. Nem tudtam

biztosan, hogy megérezte-e Ryan hangulatváltozását, vagy csak

természetes reakcióról van szó egy váratlanul élesre forduló

beszélgetésnél.

- Nem az én dolgom bármit is mondani - vágott vissza Ryan.

- Felhatalmazást adok - kötötte az ebet a karóhoz Jared. Amint

befejezte, intett Ryannek, hogy folytassa.

Ryan a szemét forgatta, aztán Clairere pillantott. - Nem ez az, amit

nem szerettetek volna, ha bekövetkezik?

Claire-nek nem volt ínyére, hogy a bátyja helyett válaszoljon, de

gyorsan túltette magát a bizonytalanságán. - Igen is, meg nem is. Elvben

biztonságosabb lett volna nem a Shax könyvében megfogalmazott

prófécia szerint eljárni, de ettől függetlenül a Pokol továbbra is számítana

arra, hogy a prófécia valóra válik. Most, hogy bekövetkezett, ez a cél

elérését segítő eszköz. Nagyobb eséllyel pályázunk arra, hogy a

mennyet a magunk oldalára állítjuk.

Ryan jól tette, hogy megkérdezte Claire-t. Jared mindig hosszas

fejtegetésekbe bonyolódott. Claire azonban azonnal a lényegre tért.

Ryan tekintete Claire-ről rám siklott. - Jól érzed magad?

- Remekül - vontam meg a vállam. - Tulajdonképpen soha nem

voltam ilyen jól. Le tudnám futni a maratoni.

- Nagyszerű - mosolyodott el Ryan. aztán Claire-hez lordult. - Ez jó,

nem?

- Miért engem kérdezel? - ráncolta az orrát Claire.

- Nem is tudom, - vont vállat Ryan. - Gondoltam, te talán mindenki

másnál jobban tudod.

Claire kurtán felnevetett, és felállt. - Aligha vagyok szakértő!

Számomra sosem kínálkozott választási lehetőségnek, ezért sosem

tudakoltam meg anyámtól a részleteket.

- És miért ne lenne választási lehetőség?

- Mert rengeteg dolgom van - forgatta a szemét Claire.

- Mivel? - kérdezte kétkedőn Ryan.

Claire letámasztotta a két tenyerét az ágyra, és Ryanre nézett. - Hogy

életben tartsalak.

Ryan keze átsiklott a takarón, Claire kezére. - És ha... együtt lennénk?

Akkor lehetőség lenne rá...

Claire gyorsan kiegyenesedett, és összefonta a karját. - Álmodozz

csak tovább!

Ryan szája mosolyra húzódott. A kelleténél jobban szerette

kiakasztani Claire-t. - Tévedek?

- Először is - állt egyik lábáról a másikra Claire - sosem következhet

be. Másodszor is: nagy gondban lennék, ha óriásira kerekedve

próbálnálak megvédeni.

- Lefogadom, hogy akkor is menne - bizonygatta Ryan. - Kilenc

hónapig biztos kerülném a bajt.

Claire felvonta a szemöldökét. - Egy hónapra sem tudod kerülni.

Három év alatt többször kórházba kerültél, két komoly műtéten vagy túl,

és hosszas rehabilitációra van szükséged.

Ryan tekintete ellágyult. - Ha kellene, megtenném. Érted bármit.

Claire a szája elé kapta a kezét. – Hallgass!

Jared zavartan feszengett. Úgy érezte, nem kéne jelen lennünk. -

Szerintem... izé... mennünk kellene.

- Nem! - kiáltott fel Claire. Elvette a kezét, és a leggingsébe törölte a

tenyerét. - Maradjatok csak. Hozok még pár széket.

- Majd én segítek - ajánlkozott Jared, aztán arcon csókolt, mielőtt

kiment Claire után a folyosóra.

- Tyűha! - ültem le az ágy melletti székre. - Hamarabb kiürítesz egy

szobát, mint én. És az nem semmi.

Ryan a homlokát ráncolta. - Claire kemény csaj. Keményebb nálad is.

- Ehhez kétség sem fér - bólintottam.

- Nem... vagyis igen, de nem fizikai értelemben. A lábadozásom

minden percében mellettem van. Tudom, hogy őriznie kell, de nem kell

az ágyam mellett ülnie, és fognia a kezemet.

- Fogja a kezedet?

Ryan tétován elmosolyodott. - Az első reggel, amikor magamhoz

tértem, két kézzel fogta a kezemet. És eleresztette, amint kinyitottam a

szemem. De igen: fogja a kezemet.

- Rendben van, de akkor sem kell kínoznod. A tettei arról árulkodnak,

hogy fontos vagy neki. Claire már csak ilyen. Nem erőltetheted.

Ryan az oldalára fordult, és felkönyökölt. - Nézd, Nina, terhes vagy. Itt

még brutális dolgokra lehet számítani, lehet, hogy holnap. Vagy aznap,

amikor életet adsz az icuri-picuri Szent Ryelnek - mutatott a hasamra. -

De azt hiszem, abban mind egyetértünk, hogy veszélyeket hordoz, ha

készpénznek vesszük, hogy annyi az időnk, mint a pelyva.

- Veszélyeket hordoz - ismételtem meg. - Lenyűgözöl!

- Pofa be! - vigyorodott el Ryan. - Szeretem Claire-t. Szeretnék vele

lenni. És nem csak a közelében. Még rosszabb a tudat, hogy nincs itt, de

mégis valahol a közelben van.

- Ismerem ezt az érzést - vallottam be. Elködösült a tekintetem,

amikor felidéztem a nem is olyan távoli múltat, amikor az Andrews

Hallban levő kollégiumi szobámban próbáltam kínkeservesen tanulni, és

tudtam, hogy Jared valahol a közelben van. A falról lógó mikrofonba

beszéltem, a jéghideg esőben álltam, és tudtam, hogy eljön.

- Szerintem ő is kedvel, csak nem ismeri be. Csak a páncélját kell

feltörnöm.

Ryan hangja rántott vissza a valóságba. - Sok szerencsét - mondtam.

Claire és Jared székekkel tértek vissza.

- Szeretlek - nézett Ryan egyenesen Claire szemébe. Claire a

meglepetéstől szótlanul állt.

- Szuper - bólintottam.

- Én... izé... - nézett körül Claire. Letette a székeket, aztán a

testvérére pillantott. - Még más is benézhet, nem árt még pár szék.

Amikor becsukódott mögötte az ajtó, Ryan lesütötte a szemét, és

komoran felnevetett. - Milyen makacs!

- Jobb, mint ostobának lenni - jegyezte meg Jared.

Ryan felkapta a fejét. - Tessék?

- Hadd végezze a munkáját - mondta színtelen hangon Jared.

- Ezt éppen te mondod? Röhejesl

A kettejük közti feszültségtől valahogy elfogyott a levegő. - Ne már,

fiúk! - szóltam rájuk.

Jared szeme körül megfeszültek az izmok, Ryan kicsit előrehajolt.

Mindig csak kényszeredetten bántak egymással udvariasan. Csak idő

kérdése volt, mikor kerül pengeváltásra sor.

Jared megmoccant. - És ez pontosan mit is akar jelenteni, Ryan?

- Megfeledkezel arról, hogy eleve miért van mindenki ebben a nagy

bajban. Ha előírás szerint végezted volna a munkádat, ez mind nem

történt volna meg. Akkor hát miért ne juthatnánk magunk döntésre,

ítélkezés nélkül?

Jared karót nyelve állt, és keményen összeszorította a fogait. Vártam,

hogy mindjárt Ryanre zúdítja a haragját, kétségbevonhatatlan érveket

felsorakoztatva, logikusan vág vissza, ahogy szokott, de nem tette. Szó

nélkül kiment a szobából.

- Na, végre... nem tudott megszólalni - dőlt hátra Ryan az ágyban.

- Erre nem volt szükség - jegyeztem meg.

- Miért nem? - ráncolta a homlokát. - Mert ő Jared? Gátlástalanul

megmondja mindenkinek, hogy mit tett rosszul, de ő sem döntött mindig

helyesen. Burkoltan sejtette, hogy nem hagyom, hogy Claire a munkáját

végezze, holott nem is olyan régen még ő is ebben a cipőben járt.

- Tudom.

- Akkor meg miért véded? Miért nem tudod egyszerűen azt mondani:

„Igazad van. Ryan. Jared pedig téved."

- Mert minden tőle telhetőt elkövet. Mert amikor tesz valamit,

igyekszik azt tenni, ami helyes, és ami a többiek érdekét szolgálja.

Szeret, és kegyetlenség tőled a történtek után ebbe beleverni az orrod.

- Jobban tenné, ha megtartaná magának a véleményét - fonta össze

a karját.

- Nem ésszerűtlen, ha megpróbál valamiképpen úrrá lenni egy

helyzeten, amire egyébként nincs befolyása. Claire a kishúga. Régebben

szereti, mint te, és első kézből tudja, milyen szeretni a Talehedet. Csak

meg akarja menteni attól, amit mi is átéltünk. Ezt is vedd figyelembe.

- Szóval megbántad? - vonta fel a szemöldökét.

- Micsoda?

- Megbántad, hogy beleszerettél? Hogy tudsz már mindent?

- Nem, nem! Természetesen nem. Csak nehéz.

- Mi nem az?

- Talán egy hétköznapi kapcsolat?

- És ezt ki állítja?

- Átlagemberek.

- És neked mennyire van rálátásod az átlagemberekre?

- Ismerek párat! - tiltakoztam. Ryan igyekezett leplezni a mosolyát.

Szeretett felbosszantani. Szegény Claire! Amúgy sem volt a

legtürelmesebb ember, de most egy idegekre menő, okoskodó, szívós

szarcsimbók - ahogy egyszer Bex nevezte - volt szerelmes belé.

- Min mosolyogsz? - kérdezte.

- Semmin. Jobbulást! - intettem, mielőtt kinyitottam az ajtót.

- Várj! Magamra hagysz?

- Sosem vagyunk egyedül - mosolyodtam el.

Jared és Claire a folyosón álltak. Claire felnézett rá, és megnyugtató

szavakat mormolt. Jared már lecsillapodott kicsit, és Claire minden

szavát fontolóra vette.

- A tied - mosolyogtam Claire-re.

- Mi van? - kérdezte.

Megfogtam Jared kezét. - Nagyon jól tudja, mivel tud feldühíteni, te

meg csak hagyod.

- Vele máshogy áll a dolog. Nem tudom mással magyarázni, mint

vegytiszta, hamisítatlan gyűlölettel.

- Régen utánam vesződött, most pontosan olyan dühítően üldözi a

kishúgodat.

- Így van.

- És ha nem lenne?

- Mi nem lenne? - kérdezte, mert sejtelme sem volt, hova akarok

kilyukadni. Majd szétrobbantam a jókedvtől. Feszített az elégedettség,

hogy Jared végre nem ért valamit, amit én igen.

- Szerelmes Claire-be. Figyelj, drágám - ágaskodtam lábujjhegyre,

hogy a karomat a nyaka koré fonhassam. - Hiszen ez nagyszerű!

- Neked talán igen - morogta Claire.

- Elfelejtetted, mit jelent, hogy Ryan Claire-t szereti? Őket rendelte

egymás mellé a sors, és nem Ryant meg engem! És mi a legjobb

ebben? Így is, úgy is le kellene rendezned Ryant, de mivel Claire-t

szereti, nem azt kell nézned, hogy engem halálra bosszant, hanem hogy

Claire-t szekálja. - Büszkén és szélesen vigyorodtam el, bár Claire olyan

képet vágott, mintha ököllel az arcomon át - a falba akarna bokszolni.

Jared vonásai megenyhültek, és kuncogni kezdett. - Nagyon is igaz -

mondta, és lehajolt, hogy megcsókoljon.

- Rosszabb is lehetne. Sokkal rosszabb. - Aztán Claire-re pillantott. -

Bocs. Sok szerencsét.

Claire dühösen meredt ránk, ahogy elindultunk a folyosón.

- Bocs.. Nina? - szólt utánam Claire.

Megfordultam, és szíven ütött, milyen apró. Testhezálló kék

leggingsében és több mérettel nagyobb, vállról ejtett pólójában még

kisebbnek tetszett. Bokacsizmájában sebesen kopogott a padlón.

- Igen?

Összekulcsolt kezét láthatóan elkeseredetten tette a felére. - Szerinted

is tényleg önfejű vagyok? Szerinted ezért Ryan a Talehem? Mert

egymásnak teremtettek minket?

- Igen. Szereted, nem?

- Nem tudom - vonta meg a vállát. Egyik keze lehullott, a másikat a

szája elé kapta. - Azt hiszem.

Jaredre pillantottam, és a szememmel Claire felé vágtam. Jared a

homlokát ráncolta, én azonban kitartóan intettem már a fejemmel is

Claire felé, mire Jared végre megszólalt. - Részemről rendben van,

Claire. Nem állítom, hogy rajongok a fickóért, de nem látok rá más okot,

hogy így történt. És te? Mert ha igen, akkor szívesen meghallgatom...

pfűű - fújta ki a levegőt, és összerezzent, amikor könyökkel oldalba

böktem. Persze meg sem érezte, de azért bírtam a reakcióját.

- Én sem látom más okát - suttogta Claire. Lassan, a gondolataiba

merülve Ryan ajtajához sétált. Elfordította az ajtógombot, aztán

megrázta a fejét. - De ez még nem jelenti, hogy össze kellene kutyulnom

mindent.

Beléptünk mögötte a kórterembe. Feltűnt, hogy Claire távolabb húzza

a székét Ryan ágyától. Szótlanul hozzáfogott a burgeréhez. Ryan egy

darabig figyelte, aztán elfordította a tekintetét, amikor rájött, hogy nem

azt a reakciót kapja, amelyre számított.

Megsajnáltam Ryant. Nagyon is jól ismertem, milyen szörnyű érzés

egy távolságtartó embert szeretni. - Szóval most már jobban vagy? Mikor

jelentkezel ismét szolgálatra?

- Egy hét eltávozást adtak. Kár, hogy nem voltam szolgálatban,

amikor ez történt. Megúszhattam volna a költségek egy részét.

- Ne izgasd magad a számla miatt, Ryan - nyugtattam meg. -

Rendezve van.

Ryan szóra nyitotta a száját, hogy tiltakozzon, de tudta, hogy

hiábavaló lenne. Nem tudta volna kifizetni azt, amire a csekély

biztosítása már nem terjedt ki. Alázatosan bólintott. - Ez az utolsó eset.

Legközelebb máson a sor. Nem hülyéskedem. Komolyan mondom.

Claire vonásai ellágyultak, és alig észrevehetően mosolyra húzta a

száját. Az arckifejezése arra emlékeztetett, amikor Jared foggal-

körömmel harcolt, hogy távol tartsa magát tőlem, és igyekezett leplezni

az érzéseit. Claire nyilvánvalóan vesztésre állt ebben a harcban. Ryan

nálam is kitartóbb volt.

Élvezettel fogyasztottuk el a késő esti vacsoránkat, egymást ugrattuk a

Little Corn-i utazásunk előtti néhány nappal kapcsolatban. Ryan

elmesélte a felgyógyulását, Claire lagymatagon panaszkodott, hogy

ápolónőt kellett játszania mellette. Beszélgetés közben démonokat,

Shaxet és Isaacet is emlegettük. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést,

és tartottam különösnek, hogy Ryeléken kívül mással is csevegek az

életemben előforduló paranormális jelenségekről. Mégis így adódott: egy

kórteremben üldögéltünk, és több száz idomtalan szörnyeteg

gyomorforgató szaga volt a téma, akik a St. Anne-templom falán kúsztak.

- Van híretek Francis atyáról? - kérdeztem.

Claire bólintott. - Hazaengedték. Az első este kritikus volt az állapota,

de aztán hamar jobban lett. Az orvosait meglepte a gyors javulása.

Jared megérintette a kezemet. A mozdulat rögtön oda- vonzotta Ryan

tekintetét.

- Hallottam, hogy kettesben megszöktetek a városból - jegyezte meg.

- Barnábbak vagytok.

- Igen - bólintottam. - Little Cornra utaztunk.

- Megint? - kérdezte Ryan.

Claire árgus szemekkel figyelte Ryan arcát. Bizalmatlanul lesett egy

arckifejezést, amit nem szeretett volna látni.

Jared megszorított a kezem. - Úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk

a szigeten álló kápolnában.

Ryan bólintott. Nyilvánvaló volt, hogy a gondolatait egy belső monológ

foglalta le. Claire nem moccant. Csendben várt, csak azt nem tudtam

eldönteni, mire.

- Minek a sietség? - kérdezte félvállról Ryan.

- Nem hallottad, amikor azt mondta, hogy várandós? - háborodott fel

Claire.

Ryan odakapta a fejét, ahol Claire ült. - Na, és?

Vállat vontam. - Egyébként is jegyesek voltunk, Ryan. Nem volt

értelme várni.

- Férjhez mentél, Jaredhez. - Ryan szeme elkerekedett

megdöbbenésében, a szemöldöke szinte a haja vonaláig felszaladt.

Claire teste megfeszült, a tekintete Ryan arcára tapadt, amelyen a

következő pillanatban széles vigyor jelent meg.

- Gratulálok, Nigh! Ez aztán a remek hír!

Claire üres tekintete élettel telt meg. Mély levegőt vett. Még egy

halvány mosolyra is futotta, aztán rám nézett. Ha nem láttam volna ezt a

könyörgő arckifejezést egy éve Jared arcán, talán észre sem vettem

volna. Claire-t az nyugtalanította, hogy Ryan talán még mindig szerelmes

belém.

- Kösz! - sütöttem le a szemem.

Ha visszagondoltam az elmúlt évre, a négyünk közti dinamika sosem

lehetett volna ennél különbözőbb. Még így is minden kiejtett szó,

négyünk minden döntése éppen ehhez a pillanathoz vezetett. Ryan

imádathoz fogható tekintettel nézte Claire-t, Jared pedig a hasamra tette

a kezét.

Szép pillanatunkat egy kopogás zavarta meg.

- Kim! - kiáltott fel Ryan.

Kim ruhája piszkos volt, a haja torzonborz. Egy kis barna táska lógott a

válláról, amelyet a hóna alá szorított. Feltételeztem, hogy a könyv lapul

benne. Kénytelen volt minden pillanatban magánál tartani. Kim volt az

egyetlen, aki megvédhette a Naissance de Demoniacot Shaxtől és a

démonaitól.

Teljesen ki volt fordulva önmagából. - Te! - mutatott Jaredre. -

Megígérted, félvér, és be is tartod a szavad!

Hetedik fejezet

Megszegett ígéretek

Kim zihált, előreszegezett ujja majdnem érintette Jared orrát. Szinte

szikrázott a hirtelen támadt feszültség, és így éreztem, feláll a szőr a

karomon. A többiek most szorosan a nyomában voltak, és csak azt

lesték, mikor követ el hibát. Shax visszatért a Pokolba, ahova tartozott,

az elszenvedettkudarc még elszántabbá tette,hogy visszaszerezze, ami

az övé, mielőtt Kim és Jared visszajuttatják a jeruzsálemi Szent Sír-

bazilika biztonságába.

Az ellenség állandó jelenléte megviselte Kimet. A szeme alatt lila

karika sötétlett, az elmúlt két évben a rá jellemző pimasz és sértő

modora lassan lefoszlott róla. Kamaszkori megszállottsága révén el tudta

venni a démonok hatalmát, és a Pokol ezt nem értette. így lett Kim a

könyv tökéletes őrzője, amíg nem sikerül visszavinni az egyetlen helyre,

ahol Shax nem fér hozzá. Kim olyan elkeseredetten akarta

megszabadítania családját a Naissance de Demoniaciól, ahogy Shax

próbálta meg a könyvet elvenni tőlük.

Egy ápolónő lépett be. Feltűnt neki Kim furcsa viselkedése, de hamar

meg is feledkezett róla, amikor vizsgálni kezdte Ryant.

Látható elégedettséggel vette ki a füléből a sztetoszkópot.

- A doktor úr azt mondta, hogy kiengedhetjük, de mivel már későre

jár, szeretné még éjszakára bent tartani, és majd csak holnap korán

engedjük el.

Kim leengedte a kezét.

- Jaj! - füstölgött Ryan. Az arckifejezése ellenszenvről árulkodott.

Claire a szemét forgatta. - Egy éjszaka nem a világ. Ne siránkozz!

Ryan ferdén elmosolyodott. - Amint hazaérek, nyugodtan bejöhetsz a

lakásba. Nem kell kint rostokolnod a Lotusban.

- Kösz, de nem. Nem lehet egyszerre jól végeznem a munkámat, és a

szájjártatásodat hallgatni egész éjjel.

- Mást is lehet, nem csak beszélni - vigyorgott Ryan.

Jared felállt. - Ezzel a végszóval távozunk is – nézett rám -, ha lehet,

még az előtt, hogy sajtburgert okád Ryan ölébe, amiért meghitt

együttlétre akárcsak halványan is emlékeztető megjegyzéseket tesz a

kishúgommal kapcsolatban.

Claire meg sem tudott szólalni, én meg a homlokom ráncoltam. - Na,

de Ryan, muszáj ezt?

Ryan harsányan felnyerített.

Jared azonnal kivezetett a lifthez. Nem bírta elég gyorsan otthagyni

Ryant. Kim is kijött utánunk a folyosóra. Jared megnyomta a gombot,

aztán várta, hogy Kim megszólaljon.

Kim összefonta a karját, mert már elmondta, miért jött. Most

várakozásteljesen nézett fel Jaredre.

- Több időre van szükségem - sóhajtott fel Jared.

- De hiszen megígérted! Különben is, mire vársz? Nina terhes. A

prófécia beteljesülése kezdetét vette. Most már csak kétféle végkifejlet

képzelhető el.

- Vissza akarom vinni a könyvet Woonsocketbe, és szeretnék pár

napot eltölteni Francis atyával. Talán ráakadunk egy gyenge pontra.

Esetleg akad valami módja, amivel teljesen elkerülhetjük a konfrontációt.

- Ez még tőled is sok!

Sápadt arcára halvány pír kúszott. A magából kifordult Kim olyan

ismeretlen jelenség volt, hogy csak tátott szájjal néztem.

- Ninával pár hetetek van már csak a nyári szünidőig. Nina nem

hiányozhat többet, én meg nem mehetek nélküle.

Kim összehúzta a szemét. - Azt hiszed, izgatnak az óráim? Komoly

ügyről van szó, Jared. Megígérted, hogy ha segítek visszaszerezni a

könyvet, akkor te is segítesz visszavinni Jeruzsálembe. MEGÍGÉRTED!

Jared elkeseredetten dörgölte a tarkóját. Kinyílt a liftajtó, és Jared

mindkettőnket behúzott. Egy idős pár sétált a lift felé, és az öregúr intett

a kezével, hogy tartsuk ott a liftet, de Jared gyorsan megnyomta az ajtót

bezáró gombot.

- Jared! - hökkentem meg. - Emlékeztess, hogy miért is kell ezt a

nyomorult könyvet megvédenünk Shaxtől?

Kim éles pillantást vetett rám. - Mert hihetetlen hatalommal ruházná

fel, olyannal, amitől valaki Jézus korából annyira félt, hogy mindent

kockára tett, hogy Shax ne kaparinthassa meg. Most, hogy apáitok

feldühítették, és mi átadjuk neki a bibliáját, az elsők, akiket megsemmisít

vele, ti lesztek.

Jared kihúzta magát, és leszegte az állát. - Megértem, hogy vissza

akarod vinni a könyvet, azt is, hogy miért. Hidd el, tisztában vagyok vele.

De ha így... ha egyszer megtesszük, Kim, akkor azt már nem lehet

visszahátrálni. És ilyen lehetőség nem adódik még egyszer.

Kim keményen állta a tekintetét. - Akkor ess túl rajta.

Kinyílt a liftajtó, és Kim kisétált a kórház előcsarnokába. Egy szót sem

szólt többet, engem is levegőnek nézett.

Jareddel néma csendben mentünk ki az Escalade-hez. Mindkét

érvelést ésszerűnek éreztem. Ki ne értene egyet mindkettejükkel, amikor

mind a ketten egy számukra szeretett személyt akartak megvédeni?

Először arra hajlottam, hogy ragaszkodom ahhoz, hogy Jared tegyen

eleget az ígéretének, de aztán arra gondoltam, hogy amikor engem véd.

Babszemet is védi. Babszem állt az első helyen.

Jaredben még nálam is ellentmondásosabb érzelmek viaskodtak. Jó

ember volt, és bántotta, hogy nem állja a szavát. De igaza volt: minden

nyomot át kellett vizsgálnunk, a prófécia összes bekezdésének minden

átvitt és szó szerinti értelmét elemeznünk kellett. Csak a végső esetben

kényszeríthettük háborúba a mennyet és a poklot, és nem lehettünk

biztosak semmiben, amíg nem derítettünk fel minden lehetőséget.

Éjjel nyugtalanul aludtam. Háborúról, démonokról és Babszemről

álmodtam. Az agyam egy pillanatra sem állt le, hanem mintha egy sínen

mozogva folyton megrémített volna, de annyira, hogy felriadtam. Aztán

megint elaludtam, és egy újabb ijesztő álmot láttam. Újra meg újra

harcba szálltunk a kórházban a démonok ellen, a St. Anne-ben, a tetőtéri

lakásban, és minden álom ugyanúgy végződött Babszem az egyik

pillanatban a karomban volt, a másikban nyoma veszett. Gondolataimat

pánik szórta szét, de mindannyian tudtuk, hogy már késő, és többet nem

lehet tenni. Kétségbeesés lett úrrá rajtam, miközben arra próbáltam

rávenni Jaredet, hogy keresse és mentse meg a kisbabánkat, majd

elviselhetetlen szomorúság tört rám, amikor rájöttem, hogy nincs tovább.

Aztán mindig kipattant a szemem.

- Nina - suttogta Jared, és a nevem után rövid, lágy mondatokat

mondott franciául. Ki tudja, miért, de a francia nyelv mindig

megnyugtatott, és Jared ezt megérezte. Hátrafésülte az ujjaival a

hajamat, az ajka végigsimította a fülem karimáját.

A hálószobám falaira árnyékokat vetett a nap. Pislogni próbáltam,

hogy tisztábban lássak, és eszembe jusson, milyen nap is van ma, s

közben emlékeztettem magam, hogy csak álom volt, amelyet egy életre

szóló szívfájdalomnak éreztem.

Jared arcon csókolt, én pedig felé fordultam. - Nehéz éjszakám volt -

vallottam be. Egy könnycsepp csörgött le a szemem külső sarkából a

halántékomra.

A pizsamaujjával törölte le a fényes csíkot. - Észrevettem.

Kinéztem az ablakon. - Tudod, mitől érezném jobban magam?

- Mitől, szerelmem?

- Egy kis gyakorlástól.

Jared bólintott. - Gondoltam, hogy ezt mondod. Mikor szeretnéd

kezdeni?

- Ma este, miután kicsit dolgoztam bent a Titánban. Bex ráér?

- Igen. Azért megkérdezem, de mindig készen áll, hogy veled

verekedjen.

Álmos mosolyra húztam a számat. - Néha neked sem ártana

bekapcsolódnod. Szerintem halálra untatom.

- Majd meglátjuk - mosolyodott el. - Összeütök pár áfonyás

palacsintát.

- Én meg összeütöm, azaz helyrepofozom magam a zuhany alatt. Van

salsa?

Jared hátrahőkölt. - Igen, talán maradt egy kevés. Miért?

- Mert szeretném a palacsintát abba mártogatni.

Jared viszolyogva elfintorodott, és kinyújtotta a nyelvét. - Akkor

juharszirupot nem kérsz hozzá?

- Dehogynem, azt is - baktattam a fürdőszoba felé. Nem néztem

hátra, nehogy lássam az arcára kiülő undort, de addig nem mozdult az

ágyról, míg ki nem nyitottam a zuhanycsapot.

Biztos a gyomra forgott tőle, pedig jól hangzott. Mi nem

étvágygerjesztő a juharszirupba mártott, friss, fűszeres paradicsomon,

korianderen, hagymán, áfonyán és palacsintatésztán? Korogni kezdett a

gyomrom. Hirtelen farkasétvágyam lett.

Gyorsan lezavartam a reggeli tennivalókat, magamra kaptam a Brown

logós, bebújós, kapucnis felsőmet és egy farmert. A gombbal nehezen

boldogultam, és kénytelen voltam behúzni a hasam. Amikor még így

sem sikerült begombolni, hanyatt vetettem magam az ágyon, így már

egy kis hasbehúzással kombinálva sikerrel jártam. Mégis feszengve,

mereven vonultam le a lépcsőn.

- Verekedés helyett vásárolnunk kell ma este - jött oda hozzám Jared.

- Mindkettő belefér - válaszoltam. - Csak ne a kismamaboltba vigyél.

Arra még nem készültem fel.

Jared bólintott. - Legyen. Csak szeretném azt látni, hogy mindketten

kényelmesen érzitek magatokat.

Színpadiasán körülnéztem. - Megetted a salsás palacsintáimat?

Jared kurtán felnevetett. - Szó sincs róla. Cynthia előbb ért a

konyhaszekrényhez.

- Palacsintát süt?

- Nem, és salsát sem szolgál fel.

- Pedig úgy rákészültem - ráncoltam a homlokomat.

Cynthia cipősarkai kopogtak a kerámialapokon, ahogy felém tartott

egy tálcával, és letette az asztalra. Letett elém egy üres tányért, arra egy

hosszú poharat, amelyben meghatározhatatlan összetételű fagyasztott

turmix volt. Mellé egy tál friss gyümölcsöt, egy korpalisztes muffint és egy

szelet paradicsomot tett.

- Mi van a pohárban? - kérdeztem.

- Friss gyümölcs, joghurt és mogyoróvaj.

- Borzalmasan hangzik - nyögtem fel.

- A salsás palacsinta ezzel szemben étvágygerjesztő? - kérdezte

Jared. Bosszús pillantást vetettem rá.

Cynthia a fejével intett a reggelimre. - Biztosíthatlak, hogy nagyon

finom. Nem vállalhatom, hogy minden reggel elkészítem. Ma véletlenül

lemondtak egy megbeszélést, de elvárom, hogy helyesen étkezz.

Lefagyott az arcom. - Tudod, igaz?

Cynthia futólag elmosolyodott. - Mindent tudok. Nina kedves. És most

etesd meg az unokámat. A vacsoránál találkozunk.

Kibontotta a kötényét, a székre akasztotta, és a cipősarkai kopogása

elhalkult, ahogy az előcsarnok felé sietett.

A pohárban levő kotyvalékot néztem. - Hivatalosan is kijelentem, hogy

sosem tudom, mire számítsak az anyám részéről.

- Akkor már ketten vagyunk, akik nem tudják.

Felhajtottam a mogyoróvajas-gyümölcsös koktélt - tulajdonképpen

egész finom volt, és összeszedtem a holmim az óráimra. Jared az

Escalade-hez kísért, de a karjára tettem a kezem, mielőtt elhagytuk a

felhajtónkat. - Majdnem elfelejtettem. Be kell ugranom a Titánba, hogy

Sashával beszéljek.

- Hát persze! Száműznöd kell az irattárba.

- A nevetséges szerelmi bolondériája sok pénzembe kerül -

morogtam. - Kalligráfust vett fel, hogy az új megrendelők csomagjaira

ráírja a neveket.

Jared fura képet vágott, mert nem tudta, hogyan reagáljon, aztán a

Titán felé kanyarodott. Útközben magamban gyakorolgattam, mit

mondjak Sashának. Valahol szerettem volna lábbal tiporni a reményeit

és az álmait, ahogy megérdemelte, a lelkem másik fele viszont arra

noszogatott, hogy kesztyűs kézzel bánjak vele. Mire Jared a járda mellé

húzódott, már fel is adtam a gálád bosszú tervét, és egy szelídebb

szónoklatra készültem. A döntésem kevésbé nyájas hangulatba ringatott.

- Viszlát hamarosan - nyomott egy puszit az arcomra Jared. Időbe

került, hogy megkeressem Sashát, de miután mindenhova benéztem,

lementem az alagsori irattárba. A teremben több világítótest sem égett,

és az egyetlen, amelyik igen, az is villózott. A lépteim visszhangoztak a

betonon.

- Sasha?

Lassan mentem végig a polcok között, és jobbra-balra kapkodtam a

fejem.

A terem sötét sarkából halk, tompa kis zaj szűrődött. Égnek állt a

hajam. Egyedül voltam, valami mégis volt ott a teremben.

Levegőt vettem, aztán a lehető legcsendesebben a sor végéig

mentem, és a zaj felé fordultam. Sötét alak kuporgott nekem háttal a

földön, és a rossz világításban láttam, hogy reszket.

- Helló?

Az alak megmerevedett. Az adrenalin végigrohant a testemen. Rögtön

átfutott a fejemen minden mozdulat, minden védekezési technika, melyet

tanultam. Ökölbe szorult a kezem, és felkészültem a harcra.

- Menj innen! - sziszegte Sasha. Hangosan beszívta a levegőt, és

megint remegni kezdett.

Megfeszülő izmaim elernyedtek, a harag levezette az adrenalint. - Mi a

fenét keresel idelent?

Sasha a szemét törölgetve fordult meg. - Peter azt mondta, hogy Crant

ma egész nap nem jön be, és itt kell rendet raknom, míg te munkába

érkezel. Ostobának néz? - Felállt. - Miért akarnék olyannak dolgozni, aki

amúgy sem tart semmire? Nem akarok. Tehetségesebb vagyok annál,

semhogy az irattárba száműzzenek!

- Sasha. Pazarlón bántál a cég anyagi forrásaival.

- Jóváhagyták!

- Gyakornok vagy. A gyakornokok nem vesznek fel kalligráfusokat, és

nem rendelnek kapucsínó automatákat.

- Crant imádja a kapucsínót!

- Akkor vegyen egyet az irodájába!

- De ő a vezérigazgató!

- Nem - lihegtem. - Nem az. Jelentkezz Peternél, amikor végeztél

idelent, hogy adjon az új feladataiddal egy listát! Peter osztályán is

dolgozni fogsz, tehát ő lesz az új főnököd, ő készít majd rólad értékelést

is. Ha szükséged van bármire, Peter szívesen megoldja a gondjaidat.

- Nina!

Kimentem az alagsorból, és mélyen beszívtam a levegőt. Most először

éreztem, hogy levegő tódul a tüdőmbe. Észrevettem egy másik,

Sashánál frissebben hozzánk került fiatal férfi gyakornokot a folyosón, és

odaszólítottam magamhoz.

- Igen. Mrs. Ryel?

- Az irattárban sok világítótest kiégett. Hívja fel a karbantartást,

cseréltesse ki őket, vagy azonnal javíttassa meg, és segítsen Sashának

mindenben, amiben csak szüksége van rá! A harmadik sor végén találja.

És semmilyen körülmények között se hagyja magára!

A gyakornok zavartan ráncolta a homlokát. - I... igen, asszonyom! -

Egy pillanatig még álldogált, egymást kergető gondolatai kiültek az

arcára.

- Nos? Menjen már!

Bólintott, és sietve elindult a folyosó végén levő irattár felé, én pedig

egy pillanatig csak álltam, és a hangomban felfedezett, határozottan

Cynthia-szerű felhangon tűnődtem.

Felszaladtam a lépcsőn, és hunyorogni kezdtem az előcsarnok

ablakain át betóduló napfényben. Amikor az Escalade-hez közeledtem,

Jared gyanakodva pillantott rám.

- Gond támadt? kérdezte.

- Odabent voltak - fogtam meg a kezét.

- Kicsodák?

- Hát ők, Jared - sóhajtottam fel. A konzolra könyököltem, és a

kezemmel eltakartam a szemem. - Éreztem őket. - Jared szótlanul ült.

ezért felkukucskáltam rá. Zavartan meredt maga elé. - Te nem érezted?

- Miből gondolod, hogy ott voltak?

- Először is a frászt hozták rám. Éppen eleget voltam már a

közelükben, hogy tudjam, milyen érzés, amikor karnyújtásnyira vannak.

Sasha odalent volt, és sírt, a levegőben negatív energia érződött. Hideg

volt.

Jared elhúzta a száját. - Ez még nem feltétlen jelenti, hogy...

- Csak most az egyszer higgy nekem - sóhajtottam fel ingerülten. -

Nem vagyok félvér, de odabent voltak. Nem sokan, de éreztem őket.

- De... Én nem éreztem! Semmi értelme, hogy te érezted, én meg

nem!

Megráztam a fejem. - Nem értem. - Egy pillanatig a gondolataimba

mélyedtem. - Engem éreztél?

- Igen. Jól voltál.

- Egyáltalán nem voltam jól. Őszintén abban a hitben voltam, hogy

valami támadásra készül ellenem. Nem érezted?

Jared felém fordult, az arca elkomorult az aggodalomtól.

- Féltél. - A hangsúlya inkább kijelentő volt, mint kérdő.

- Az adrenalin majd' szétrobbantott! Az érzékelésed, azt hittem, sokkal

kifinomultabb, nem?

Jared pillantása ide-oda táncolt az Escalade belsejében, ahogy

megpróbált kiigazodni az új fejlemény részletei között. Láthatóan nem jól

fogadta. Előre nézett, a sebességváltót indítóállásba nyomta.

- Jared - szólaltam meg halk, megnyugtató hangon. Nem tett rá

hatást.

A sebességváltót visszavágta parkolásba, és a fejéhez kapta a kezét. -

Éppen, amikor azt hiszem, előrébb jutok - csapott a kormányra - újabb

akadály kerül az utamba!

- Majd kiderítjük, mi ez, drágám - érintettem meg a karját.

Keményen megmarkolta a kormányt. - Hogyan védhetnélek meg a

Pokoltól - azt leszámítva, hogy az árnyékodként folyton a sarkadban

vagyok -, ha egyszer nem bízhatok az érzékeimben? Ha nincs mire

támaszkodnom? - kérdezte kétségbeesett tekintettel.

- Hát légy az árnyékom.

Jared kurtán felkacagott, aztán megrázta a fejét. - Nem mehetek be

veled az óráidra. Nem követhetlek a Titánban, Nina.

- De maradj hallótávolságon belül. Te magad mondtad: a

Superbowlon a tömegben is meghallasz.

Jared bólintott, aztán ismét sebességbe tette az autót, de túlságosan

feldúlt volt, és leperegtek róla az észérvek. Könnyedén jutott előre

Providence belvárosának egyirányú utcáin, majd az Andrews Hall

mögötti járda mellé húzódott. Kinyitotta az ajtómat, és intett, hogy

menjek át az utcán.

- Mit csinálunk?

- Elkísértek az órádra. Már csak pár hét tanítás van hátra. Majd kint

várlak a folyosón.

- Szerinted tényleg szükség van erre?

- Gyors vagyok, de ők is azok. Az alatt a néhány másodperc alatt,

míg innen odaérnék, rengeteg kárt tehetnek benned. Ha nem vagyok

képes megérezni, hogy valami baj van, akkor nyugodtabb vagyok, ha

közeledben tehetek, mint ha nem.

Átgondoltam, aztán bólintottam. Bármi, ami Babszem számára

nagyobb biztonságot jelent, csakis a helyes megoldás tehet.

Az utolsó néhány hét Incidens nélkül zajlott le. Jared a folyosón állt,

míg órán voltam, és együtt ebédelt velem Chaddel és Bethszel. Mivel

Ryan nem járt még be, Josh máshova ült, és Kim olyan dühös volt

Jaredre, hogy nem bírta elviselni a közelségét.

Mire a Brownon véget ért a harmadévem, a csípős idő már csak távoli

emlék volt. Az egyetemi parkban nyüzsögtek a hallgatók, akik a Van

Winkle kapuhoz igyekeztek, hogy megnézzék a végzős évfolyam utolsó

nagy felvonulását.

Mielőtt az utolsó lemaradozók is áthaladtak volna a kapun, Bethszel és

Chaddel a College Hillre kapaszkodtunk fel, hogy lekörözzük a nagy

tömeget. Beth a családjáról csacsogott, hogy könyörögnek neki meg

Chadnek, hogy látogassanak el hozzájuk a nyáron. Alig vette észre a

sűrű forgalmat. Igazi keleti parti nő lett. Már az akcentusát is alig lehetett

érezni. Sokkal inkább hasonlított Ryanére, mint a családjáéra.

- Mi van ebédre? - kocogtattam meg Beth karját.

Jared megszorította a kezemet.

- Azt hittem, újra felkeressük az első randink színhelyét.

Beth odacsúsztatott nekem egy dobozt, amely a kezénél valamicskét

nagyobb volt, és ezt minden figyelmeztetés nélkül odadobtam Jarednek.

Szerettem mindenfélét dobni neki, mert mindig elkapta őket. Ez a mi kis

külön játékunk volt.

- Mi ez?

- A születésnapi ajándékod.

- Ma születésnapom van?

- Kilencediké van, nem? - kérdeztem vissza pajkos mosollyal. -

Szerettelek volna meglepni.

- Akkor azt hiszem, az van - mondta. Arcon csókolt, aztán

megrántotta a zsinórt. - Egy könyv? - kérdezte, és belelapozott. - Egy

üres könyv?

- Egy napló. Már az előző naplód végén jártál, és gondoltam, ideje

újat kezdeni.

Jared tekintete ellágyult, és a karjába szorított. - Ez a tökéletes

pillanat.

Chad a szemét forgatta, Beth pedig felsóhajtott. - Emlékszem rá -

mondta, és gondolatban elmerült a Jared iránti szerelmem első, édes,

rejtelmes napjainak ködében.

- Ne már. Ryel. Rossz fényben tüntetsz fel.

Átsétáltunk a kampuszon, és átadtuk magunkat a hangulatnak.

Izgalom érződött a levegőben, mindenütt a nyár illata fogadott. A

szokottnál hangosabb volt a beszélgetés, a hallgatók fiatal arca sokkal

élénkebbnek tűnt. Valamennyien vakációzni indulnak, hazautaznak vagy

a nyári szünetet a tengerparton, esetleg egy medence szélén töltik. Én

valószínűleg a sógoromnak bevitt ütésekkel vagy azzal múlatom az időt,

hogy azt figyelem, hogy olvassa el Jared a Naíssance de Demoniacot. A

tengerpartot sokkal izgalmasabbnak találtam volna.

Jared megtorpant.

- Jaj, ne! - lehelte Beth, és felnézett az épületre, amely egykor a

„Blaze" volt.

Ránéztem, aztán követtem a tekintetét. - A „Shanghai”? Mintha azt

mondtad volna, hogy a „Blaze”-be akarsz menni?

Jared láthatóan zavartan engedte el a kezem. - Te tudtál erről? -

fordult Chadhez.

- Nem - rázta a fejét Chad. - De a „Blaze”-ben sem jártam soha.

Körülnéztem, és rájöttem, hogy az előtt az épület előtt állunk,

amelyben egykor a „Blaze” volt. Első randink színhelye sehol sem volt,

egy elvitelre is dolgozó sushi étterem lett a helyén. Leesett az állam.

- Na, de komolyan? - kérdeztem fennhangon, csak úgy bele a

vakvilágba.

Beth elhúzta a száját. - Annyira rákészültem a sült édesburgonyájukra!

Éreztem, hogy kimered a szemem. - Jared!

Chad kifújta a levegőt. - Még mindig van egy másik éttermük a keleti

oldalon. Azt hiszem, a Hope Streeten.

- Egyszerűen nem érem fel ésszel! Nem értem, hogy tehették... -

Elhalt a hangom, mert feldúltságomban képtelen voltam befejezni.

Beth megmasszírozta a vállamat. - Biztos felkavar, drágám. Nagyon

sajnálom.

Chad megragadta Beth kezét, és feldübörgött a lépcsőn. - Nem nagy

tragédia, gyerekek. Igaz, a nosztalgiának annyi, de attól az épület még

ugyanaz. Majd lesznek új emlékeitek. Én mindenesetre éhes vagyok.

Jared fél karral magához húzott. - Bosszantó, de Chadnek igaza van.

Semmit sem tehetünk ellene. Ha sült édesburgonyára vágyunk, bármikor

átmehetünk a keleti oldalra.

Bólintottam. - A belvárosi „Kubai Forradalom”-ban is lehet kapni. -

Jared bólintott, aztán felvezetett a lépcsőn. Kelletlenül baktattam utána.

Nehezen tettem túl magam a csalódottságon.

Sorban álltunk Chaddel és Bethszel. Jared emlékeztetett, hogy terhes

vagyok, ki kell hagynom a sushit, ezért vonakodva valami mást

kerestem. Még egy csalódás mára. Magamban azért imádkoztam,

nehogy később Bexnek közbejöjjön valami. Most nagyon szívesen be-

húztam volna valakinek.

A „Shanghai”-ba mentünk. Még most is a Thayer Street- re néztek az

ablakai, ahogy emlékeztem rá, és még maradtak világítótestek a „Blaze”

idejéből. Beth kacagott azon, ahogy Chad tömte magát. Jared

mosolyogva nézte őket, és az asztal alatt megsimogatta a térdemet. Az

élet olyan képtelenül nyugodt és fesztelen volt, hogy az egyetlen, ami

miatt panaszkodhattam, a kedvenc éttermünk bezárása volt. Ezen el is

mosolyodtam, és tovább lapátoltam magamba a csirkés-garnélás Pad

Thai-t. Bármennyire szerettem volna kicsinyes gyűlölködésből utálni a

kajájukat, nem ment. Jó volt, méghozzá olyan jó, hogy hamarabb

végeztem Chadnél is.

Beth elkerekedett szemmel bámult rám. - Hamarabb is szólhattál

volna, hogy éhes vagy, Nigh. Nem vártunk volna addig, míg majd' éhen

halsz.

- Nem tudtam, hogy ilyen éhes vagyok - dőltem hátra a széken.

Lenéztem, és észrevettem, hogy a hasam kezd domborodni.

Beth a szemét forgatta. - Jaj, ne már! Ha csak egy szót is hallok tőled

arról, hogy kövér vagy... - Elakadt a szava, amikor észrevette

gömbölyödő pocakomat. - Hű, a sok kajától úgy tűnsz, mintha terhes

lennél!

Jaredre pillantottam, és bólintottam. - Nem. Tényleg babát várok.

- Micsoda? - sikított fel Beth.

- Eredményes nászút volt - jegyezte meg Chad.

- Mikor akartad elmondani? A legjobb barátnőd vagyok, és akkor kell

megtudnom, amikor már meglátszik rajtad? - Beth láthatóan feldúlt volt,

de éles hangú reklamációja felkeltette mások figyelmét az étteremben.

Jared közelebb hajolt, és halkra fogta a hangját. - Csak pár hetes,

Beth. Biztosíthatlak, hogy az elsők között tudtad meg.

Beth a homlokát ráncolta. - Már látszik rajta, és még csak pár hete

tudjátok! Ezt nem hiszem el! Hisz csak egy igazi, eleven babát vártok,

minek is kéne tudnom egy ilyen triviális dologról? Nem mintha a

munkában fel kéne készülnöm erre vagy ilyesmi.

Elmosolyodtam. Beth ezen a ponton már magában morgott. -

Hamarabb kellett volna szólnom, Beth. Igazad van. Bocsáss meg!

Fülig szaladt a szája, és az öklére támasztotta az állát - Meg van

bocsátva. Mikor mehetünk vásárolni? Tudjátok már, hogy fiú vagy lány? -

Nem osztoztam a lelkesedésbn, inkább azt a szörnyű hányingert

éreztem, amelyet akkor is, amikor Lillian két éve esküvői magazinokkal

árasztott el.

Jared nagy levegőt vett. - Nem tudjuk. Ninának még mindez új és

nehezen birkózik meg vele, ezért talán az segítene a legtöbbet, ha nem

szembesítenénk a valósággal.

- Á, hát persze! Igazad van. Majd később beszélőn mindenről - intett

elutasítóan a kezével.

Befejeztük, és távoztunk az étteremből. Egy perccel később a

zebránál vártunk, annál, ahol Jared rám dudált, és majdnem halálra

rémített az első találkozásunk után. Beth úgy döntött, meg sem szólal,

nehogy olyasmit mondjon, amit nem kellene. Chad próbálta különféle

kérdésekkel elterelni a figyelmét, de csak bólogatást vagy fejrázást

kapott válaszul.

Amikor a lámpa éppen zöldre váltott, egy kar nyúlt át előttem, és

megragadta Jared könyökét.

- Régen nem láttalak - mondta Kim.

Beth elmosolyodott, de Kim láthatóan nem volt jókedvében.

- Mondtam, hogy majd felhívlak - válaszolta Jared. Kim felvonta a

szemöldökét. - Tudom. Három napja. Nem várok tovább, Jared.

Ha nem tudtam volna, hogy küzd a végkimerülés ellen, azt hittem

volna, hogy orrba vágták. A szeme alatti sötét karikák monoklinak

látszottak. A szeme fehérje véreres volt, a háta meggörnyedt. Nagyon is

ismertem ezt az állapotot, és megértettem az elkeseredését.

- Nagyon sajnálom, de kénytelen leszel.

Kim egy lépést tett felé. - Szerintem nem hallottad az előbb. Nem.

Várok. Tovább.

Jared felsóhajtott, de meg rezzent Kim dühös tekintete láttán. - Már

megbeszéltük.

- Igen. Nem is egyszer.

Beth idegesen felvihogott, és nyugtalanul egyik lábától a másikra állt. -

Mire nem vársz?

Jared és Kim Bethre pillantottak, mire Kim magában mulatva meredt

Jaredre. - Mondd meg neki.

Jared a homlokát ráncolta. - Esztelenül viselkedsz.

- Mire várunk? Már megint? - firtatta Beth, és a hangja még mindig

bizonytalanságról árulkodott.

Kim keresztbe fonta a karját. - Az őseim keresztes lovagok voltak, és

örökletes kötelességük volt egy könyvet őrizni, melyet a sok száz éve élt

szépapám szépapja egy jeruzsálemi templomból hozott el.

- Sok pénzt ér? - szúrta közbe Chad.

Beth oldalba bökte.

- Kim! - figyelmeztettem.

- Szóval ez a Jerry itt félig angyal, és ő az egyetlen, aki elég erős,

hogy segítsen a könyvet visszavinnem úgy, hogy közben ne öljenek

meg. Csakhogy önző, és bár segítettem neki megmenteni Nina életét,

most mégsem segít visszavinni a könyvet, mert megkapta, amit akart, és

nem hajlandó az egyezség ráeső részét betartani.

- Kim! - ordítottam.

Beth nevetőgörcsben fetrengett. - Hú, az anyját! Ez aztán egy bazi

nagy hazugság! - Az oklahomai akcentusa duplán érződött. - Honnan

szedted ezt a rizsát. Kim?

Kim Jaredre nézett, a hangja kétségbeesett volt, a szemébe könnyek

gyűltek. - Szükséged van rám, hogy melletted álljak. Ezt ne feledd. -

Otthagyott minket. Beth és vele mindannyian kijöttünk a sodrunkból, és

megrémültünk.

Jared nézte, ahogy Kim a Sentrához vonszolja magát.

- Kifutunk az időből - mondta.

Nyolcadik fejezet

Áttörés

A tölgyfa fölénk nyújtotta ágait, és hatalmas árnyékot vetett a délutáni

napsütésben. Édes nyári szellő lapította le a hosszúra nőtt fűszálakat, és

a szélben a virágzó som finom szirmai együtt táncoltak az ibolyákkal. A

menny még sosem tűnt olyan közelinek, mint most, amikor Jared mellett

feküdtem egy takarón a tölgyfánk alatt, amelynek kérgébe elegáns

betűkkel véste bele a nevünket.

Babszem hetek óta egy fenyegetésektől mentes világban fejlődött, de

se Jaredet, sem engem nem húztak be a csőbe, hogy azt higgyük, az

egész nyár eseménytelenül zajlik majd le. Amíg lehetett, élveztük a

békés pillanatokat, és ezek sorába tartozott ez a délután is.

Jared Shax könyvébe mélyedt. Felhúzott térdére fektette, és az undok

oldalak fölé görnyedt. Egyik kezét az ősi, bőrkötésű könyvön nyugtatta,

hogy ne csukódjon be, a másikat a pocakomon. A könyv nem illett a

nyugalmas, gyönyörű délutánba.

Jared telefonja megcsörrent. Alig pillantott rá, csak olvasott tovább.

Gyakran tett így, amikor Kim hívta inkább nem vett róla tudomást, mint

hogy még egyszer el kelljen sorolnia a könyv megtartása melletti okokat.

Átéreztem Kim nyomorúságát, ám még így is könnyebb volt úgy tennem,

mintha semmit sem látnék, miközben Jared a könyvet bújta, és amíg

tehette, válaszokat keresett. Borzalmasan éreztem magam attól, hogy

ezt el is ismertem magam előtt, de ez szükséges rossz volt. És nem is

volt választás kérdése, hogy jobb anya vagy jobb barátnő akarok-e lenni.

A távolból motorzúgást hallottam. - Fel kéne venned az edzőcipődet -

javasolta Jared. - Bex rögtön itt lesz.

Bex aznap lőfegyvereket is hozott. A napi harcművészeti edzést

céllövészettel egészítettük ki. Hajszálpontosan a takaróm szélénél

állította le a motorját.

Felpillantottam rá. - Ez a takaró többet ér, mint a motorod.

Bex levette a sisakját, és felhorkant. - Nem igaz.

- Érzelmi értéke van - magyarázta Jared, de fel sem nézett a

könyvből.

Bex teste tizennégy évesen kezdett végre teljesen kifejlődni. Két és fél

centivel magasabb volt Jarednél, és könnyen össze lehetett téveszteni

egy húszas évei elején járó fiatalemberrel. A szeméből sütő gyermeki

kedvesség és időnként megnyilvánuló tapasztalatlansága láttán sosem

hittem volna el, hogy ugyanaz a tizenegy éves gyerek, akit pár éve

ismertem meg. Döbbenetes volt.

Fekete leggingsben és fehér pólóban, az elöl jól észrevehetően

kidudorodó Babszemmel kuporogva biztosan nevetséges látványt

nyújthattam egy felnőttnek látszó férfi előtt. Még akkor is, amikor a

legjobb formámat hoztam. Bex könnyedén galacsinná gyűrhetett volna,

és tudtam, hogy ha bárki azt látja, hogy egy terhes nő ütésváltásba

keveredik egy nála kétszer akkora férfival, biztos rögtön a rendőrséget

hívja.

- Bex! - figyelmeztette Jared fel sem pillantva.

Bex az orrát ráncolta. Idegesítette Jared utasítása. - Tudom. A

testközéptáj éppen csak megmutatkozó gömbölyödése állandó

emlékeztető, hogy ne vigyük túlzásba. Nem bántom a messianisztikus

ivadékodat, Nina.

A kezem élével Bex gyomrára vágtam, ami még csak le sem lassította,

de én örömmel nyugtáztam, hogy sikerült egy ütést bevinnem. - Valaki

már megint a Nehéz szavak listáját olvasta!

Bex Jaredre pillantott, aztán elkapott. A szokottnál erőteljesebben

körbefordított, és a mellkasához szorított.

A karja szorosan körbefonta a nyakamat. - Oké. És most hogyan

tovább?

A lábára tapostam, a könyökömet az oldalába vágtam, és

hátravetettem a fejemet. Bex elhajolt, de ha ember lett volna, betörtem

volna az orrát.

- Ügyes - dicsért meg.

Több tucatszor gyakoroltuk a régi mozdulatokat aztán Bex újabbakat

mutatott. Inkább támadóak, mint védekezőek voltak. Bex láthatóan

szívesebben tanította ezeket, én meg határozottan nagyobb élvezettel

támadtam, mint hogy újra meg újra megpróbáljak kiszabadulni egy

támadó öleléséből.

Egy óra múlva Jared odahozta a fegyverekkel teli zsákot, és

lövészethez használt fül- meg szemvédőt nyomott a kezembe. Egy kis

dombhoz sétáltunk, ahol Bex több célpontot is felállított. Hozzám

hasonlóan izgatott volt, de eszembe sem jutott megkérdezni, miért.

Maroklőfegyverrel, puskával és vadászfegyverrel is gyakoroltam.

Amikor Jared és Bex már elégedettek voltak a célzással, Bex egy kötelet

kötött a tölgyfa egyik ágára, és lelógatott róla egy fatörzset. Kigöngyölt

egy papír céltáblát, és a fatörzs közepére ragasztotta. Aztán meglökte a

fatörzset, amely nagy ívben ide-oda lengett.

Jared ideadta a pisztolyát. - Egy százaléknál is kevesebb célpontod áll

mozdulatlanul. Meg kell tanulnod, hogy egy mozgó célpontot is eltalálj.

Két kézzel felemeltem a Glockot, és belenéztem az irányzókba.

- A kulcsszó az előrelátás - mondta Jared.

Egy pillanatig figyeltem a fatörzset, aztán meghúztam a ravaszt. Bex

keserves vonítással ugrott hátra.

Ledobtam a fegyvert, és a szám elé kaptam a kezem.

- Jaj, istenem! Nagyon sajnálom!

Jared felvette a fegyvert, és a mosolyát igyekezett leplezni. Bex

azonban a földön fetrengett, úgy nevetett. - Nem vicces, te kis görény! -

néztem rá dühösen. - Itt rögtön megszülhettem volna a fűben!

Bex azonnal kijózanodott, és megerősítést várva a bátyjára pillantott.

- Egy icipicit túloz - nevetett Jared.

- Még egyszer - tartottam újra magam elé a pisztolyt. Hatszori

próbálkozás után ingerülten sóhajtottam fel, és lekaptam a fejemről a

zajvédőt, amely a földre esett.

- Túl sokáig gondolkozol - jegyezte meg Bex. Kikapta a pisztolyát a

farmerja korcából, és anélkül, hogy elfordította volna rólam a tekintetét,

meghúzta a ravaszt. A céltábla közepe, ahol a golyó befúródott,

elszakadt.

Kifújtam a hajamat az arcomból. - Nem számíthatsz valamire úgy,

hogy ne gondolnál rá.

Bex elmosolyodott. - Dehogynem!

Jared a tenyerébe fogta a karomat, és lassan a föld felé nyomta. -

Ösztönös megérzésnek nevezik. A véredben van, Nina. Csak át kell

engedned magad neki.

A fatörzsre pillantottam. - Át kell engednem magam - ismételtem meg,

és felemeltem a pisztolyt.

Bex ismét meglökte a fát.

Mindent kizártam, a szellőt, a madarakat, a szájfényembe ragadó

hajszálakat. Minden megdermedt, még a belső gondolataim is. Az

elmém a fatörzsre koncentrált, és ráhangolódtam a környezetemre.

Éreztem a fatörzs mozgását, a kötél ellenállását, ahogy a tölgyfához

súrlódott, még a szél sebességét is, és azt, hogy hat majd a golyó

röppályájára. Mély levegőt vettem, és meghúztam a ravaszt. Bex

megragadta a fatörzset, és az rögtön megállt.

- Szép! - ismerte el Bex.

A golyó Bexétöl pár centire fúródott a fába. Elmosolyodtam, és Jared

odahúzott magához, hogy csókot nyomjon a hajamra.

Bex ezek után kivette a pótgumit az Escalade hátsó üléséről, és a

közepére egy céltáblát erősített. Felment a dombocska tetejére, én pedig

félúton álltam meg. Elengedte a gumit, én meg többször is rálőttem,

miközben a fúvón lefelé gurult a domb aljáig, és ott az oldalára esett.

Bex odafutott a gumihoz, és megfordította, aztán magasba emelte a

hüvelykujját, és elvigyorodott.

- Ma igazán remekül dolgoztál - dicsért meg Jared.

Bólintottam. - Tudom.

Jared lehajolt, és két keze közé vette a pocakomat. - A mami ügyes

volt ma, igaz, Babszem? - Várt egy kicsit, aztán felegyenesedett. -

Minden rendben levőnek tűnik. A pulzusod, Babszem pulzusa, a

vérnyomás és a lélegzetvétel szaporasága. Szerintem Babszem észre

sem vette.

- Akkor folytathatjuk?

Jared bólintott.

A hóna alatti könyvre mutattam. - Találtál valamit?

Jared halvány mosolya odalett. - Van kedved kiruccanni

Woonsocketbe?

Bex segített berakni a holminkat az Escalade-be, aztán búcsút intett,

és elfüstölt a motorján. Haza igyekezett, Lillianhez.

Jared az észak felé tartó húszperces autóút alatt végig hallgatott.

Előreszegezte a pillantását, és észre sem vette a csodálatosan zöld,

nyári lombozatot az országút két oldalán. Én hagytam, hogy a táj elvonja

a figyelmemet, miközben Jared némán felkészült, hogy milyen kér-

déseket tesz fel Francis atyának. Elkeserítő lehetett újra meg újra

ugyanazok fölött a szavak fölött görnyedni, mialatt sejtelme sem volt róla,

tulajdonképpen mit is keres. Átnyúltam a konzol felett, és Jared szinte

azonnal ösztönösen a kezemre tette a kezét.

Még mindig gyönyörű volt, és a találkozásunk óta őt emésztő stressz

és aggodalom csak a tekintetében tükröződött. Fáradtnak és

elkeseredettnek, de eltökéltnek látszott.

Megszorította a kezemet, aztán az ajkához emelte, és átnyúlt hozzám,

hogy a hasamra tegye a kezét. Láthatóan csak ekkor nyugodott meg.

- Lehet, hogy... rossz oldalról közelíted meg ezt az egészet -

próbálkoztam.

- Mondd csak, csupa fül vagyok.

- Mi van, ha nem a megfelelő könyvet olvasod? A prófécia

beteljesülését már késő leállítani. Tulajdonképpen azt keresed, hogy

állítsd a mi oldalunkra a mennyet, nem?

- Pontosan.

- Nem fogsz a mennyről válaszokat találni egy olyan könyvben, amely

a pokolról szól.

Jared tekintete ide-oda cikázott, miközben fontolóra vette az ötletemet.

Nem válaszolt, de egy bólintással elismerte a szavaimat. A kezére tettem

a kezem, és hagytam, hadd merüljön a gondolataiba.

Elsuhantunk a sziklafal mellett, amely Woonsocket elejét jelezte, aztán

a St. Anne-hez hajtottunk. Sárga rendőrségi szalag vette körül a

templomot. A valamikor csodálatosan színes üvegablakokat kivették a

helyükről, és az üres ablaknyílásokat deszkákkal szögelték be, műanyag

fóliával fedték.

Jared leparkolt, majd felmentünk a lépcsőn. Megingatta az egyik

ajtószárnyat, de az ajtó zárva volt. Még két másikkal is próbálkozott, de

azok is zárva voltak. A nyári szellő csattogtatta a fóliát, s neki-

nekicsapta a templom falának. A városka ezt leszámítva csendbe

burkolózott.

Jared megfordult, és észrevett egy járókelőt. – Elnézést, de zárva a

templom?

A férfi vállat vont. - Francis atya zárva tartja. A robbanás óta nincs ki a

négy kereke - magyarázta, és távozott.

A robbanás. Shax és a szolgái jóformán darabokra szaggatták a

templomot a legújabb összecsapásunk idején, és a St. Anne úgy nézett

ki utána, mint egy csatáié Igyekeztek némileg rendbe hozni, de

VVoonsocket már nem volt az a rohamosan fejlődő iparváros, mint

egykor. A régen összetartó közösség, mely extravagáns építményekkel,

festményekkel és színes üvegablakokkal ékesítette a város társadalmi

központját, most a recesszió gondjaival küszködött, és korunk számtalan

más problémáját sokkal előrébb valónak érezte.

Egy oldalbejárathoz sétáltunk, és Jared könnyedén megrántotta az

ajtót. Az ajtó beszorult. - Nem akarok úgy távozni, hogy nem beszélek

vele, és betörni sem szeretnék - tépelődött.

- Hívd fel telefonon.

Már éppen hátat fordítottunk az ajtónak, amikor ismerős hangot

hallottunk.

- Várjanak! - kiáltott utánunk Francis atya, és lendületes léptekkel

sietett elő a templom végéből. - Itt vagyok fiam! - Lassított és megállt,

majd igyekezett úrrá lenni a lihegésén. - Bocsássanak meg. A templom

végében imádkoztam. Ott volt korábban az iskola. - Megnyúlt az arca. -

Szégyellem kimondani, hogy ott most nagyobb biztonságban érzem

magam.

Jared két kezével a pap vállára támaszkodott. - Megértem, atyám.

Vannak dolgok, amelyek örökre bevésődnek az emlékezetünkbe.

Francis atya bólintott, aztán intett, hogy kövessük a templomba. A

nyomában maradtunk, és türelmesen megvártuk, hogy felkapaszkodjon

a lépcsőn, a St. Anne oldalbejáratához.

Hideg, huzatos volt a templom belseje. A fapadokat és a

márványszobrokat porvédővel takarták le. Kísérteties légkör volt a falak

között, és beláttam, miért nem akar a pap egyedül maradni.

A festményekről lenéztek ránk az angyalok és a szentek. Akaratlanul

is arra gondoltam, hogy szomorúnak látszanak, s arra várnak, hogy

valaki helyreállítsa otthonuk korábbi dicsőségét. - Atyám húztam elő a

csekkfüzetemet a táskámból. - Én zúdítottam önre ezt a megpróbál-

tatást. Hadd segítsek! - Egy hatjegyű számot firkantottam egy csekkre.

Francis atya tekintete ellágyult, amikor átvette tőlem a csekket. -

Köszönöm, gyermekem. Nagyobb szükségünk van rá, mint gondolná.

- Atyám - húzta elő Jared Shax könyvét a hóna alól.

A pap szeme elkerekedett, és azonnal elfordította a pillantását. - Ne! -

rázta a fejét. – Nem, nem, nem. Nem szabad ezt idehoznia!

Csengett a fülem, és a hang alig észrevehetően erősödni kezdett.

Olyan volt, mintha rémült suttogást hallottam volna. Körülnéztem a

teremben, de nem volt rajtunk kívül senki. Csak mi és a fali meg a

mennyezeti freskókon látható több száz ember.

Felnéztem. Egy jelenetet láttam, amely azt ábrázolta, hogy Isten

kitaszítja a mennyből a lázadó angyalokat. A művész úgy ábrázolta őket,

mintha a festményből, a mennyezetből hullanának ki. A templom

végében egy másik freskót vettem észre, melyen matrózok tehetetlenül

hánykolódnak a viharos tengeren, és Szűz Máriához fohászkodnak

segítségért. Zűrzavarosnak tetsző pillanat következett, és hallottam ijedt

kiáltásaikat. Mindet hallottam, ahogy kiabáltak és jajongtak a könyv

láttán amely romba döntötte körülöttük az otthonukat.

Szorosan lehunytam a szemem, és befogtam a fülem. A kiáltozás

olyan hangos lett, hogy már nem is hallottam ki egy-egy hangot, csak

összeolvadó, tomboló, páni rémületüket.

Jared megérintette a karomat. - Nina?

Azonnal csend lett. Kinyitottam a szemem, és körül néztem. Az első

gondolatom az volt, hogy megtébolyodtam.

Francis atya azonban megértőén bólintott. - Néha számomra is

elviselhetetlenül nagy a hangzavar idebent.

Nyugtalanul néztem körül a festményeken látható arcokon.

A pap előbb a könyvre, majd Jaredre pillantott. - Nem hozhatja be ide!

- Továbbra is szükségem van a segítségére, atyám.

- Amit csak tudtam, megadtam.

Jared megrázta a fejét. - Bocsásson meg, de ebbe nem nyugodhatok

bele.

Francis atya a templom végébe indult, Jared pedig magával húzott,

hogy kövessük. Gyorsan szedtük a lábunkat egészen a szállásáig, ott

azonban italt töltött magának. Hirtelen felhajtotta, aztán megint töltött

magának. Remegett a keze, amitől a pohár széléhez koccant a metszett

üveg szája.

A pap lehunyta a szemét, felemelte az állát, és egy hajtásra legurított

a torkán még egy pohár borostyánszínű folyadékot. A pohár kihullott a

kezéből, és leesett a földre. A nagyobb üvegszilánkok a lábamig

repültek, és egy pillanatig rájuk meredtem.

- Atyám! - néztem fel rá. - Már majdnem vége. Tudom, hogy rémült,

de nemsokára visszavisszük a könyvet.

Összevonta a szemöldökét. - A Szent Sír bazilikába?

- Igen - érintettem meg a karját. A kezét az enyémre lüktette.

- Nem fog sikerülni - mondta szomorúan.

Jared elkeseredetten állt egyik lábáról a másikra. - Előbb a

legfontosabb kérdéssel foglalkozzunk! Csak arra kérem, hogy még

utoljára üljön le velem, és próbáljunk valami más megoldást keresni.

Kizárt, hogy az egyetlen választási lehetőségünk a baba születése, és a

menny közbelépésébe vetett remény legyen.

A pap elutasítóan rázta a fejét. - Minden iIrányban keresgéltünk. Nem

volt semmi.

- Csak még utoljára! Kérem! - esdekelt Jared. - Tudnom kell, hogy

nincs más választásunk, mielőtt Jeruzsálembe viszem a feleségemet és

a meg nem született gyermekemet.

Francis atya a bőrkötéses könyvre nézett, és felsóhajtott. - Rendben

van. - Megigazította kerek szemüvegét, és felnézett a magasba. - De

utána el kell mennie, és soha többé nem hozhatja be ezt az Úr házába.

- Szavamat adom - bólintott Jared.

A pap becipelt még egy széket, és Jareddel a könyvet. A teremben

rögtön hideg lett, ezért összefontam a derekamon a karomat. A többiek

tudták, hogy itt vagyunk, és nálunk a könyv. Miután már régen nem

élhettünk a meglepetés erejével, Jared nem habozott több bekezdést is

megvitatni. Amikor Francis atyának valami ötlete támadt, előrelapoztak

egy próféciához, amelyről Jarednek valami más jutott az eszébe, mire

visszalapoztak. Vitatkoztak és egyetértettek, és minden felvetődött ötlet

csak további csalódottságot szült.

A percek órákra nyúltak, de rendületlenül vették át a prófécia minden

szempontját, és lassanként az egész már inkább kántálásnak hangzott,

mint megbeszélésnek. Az ablakok kereténél különös fény kezdett

derengeni, és hirtelen ráébredtem, hogy a reggeli nap süt be. Az éjsza-

kát Woonsocketben töltöttük, és még csak el sem álmosodtam.

Jared most először nézett fel a könyvből, és látta, hogy fészkelődöm a

széken. - Éhes vagy? - kérdezte, mintha csak most jutott volna az

eszébe, hogy én is ott vagyok.

- Nemsokára igen - támasztottam az államat az öklömre.

A terem másik végébe hajította a könyvet, amely nagyot csattant a

falon, és a földre hullott. Ódonsága ellenére sem lazult meg egyetlen

lapja sem.

Felálltam, a kis konyhába mentem, kerestem egy poharat, és

kinyitottam a csapot. A testemet kezdte lehúzni a fáradtság, és a

teremben érezhető feszültség érzelmileg is kimerített. A pulton a Biblia

feküdt. A könyv gerince már majdnem teljesen elkopott, a lapok félig

kilógtak, és az egész könyv annyira megviselt volt, hogy már csak a

Szentlélek tartotta össze. Felhajtottam a borítólapot, aztán az ujjammal

belelapoztam.

- Szerzünk neked valami ennivalót - mondta Jared.

A paphoz fordultam. - Mi áll a Bibliájában erről?

Francis atya egy pillanatra elgondolkodott. - Nos, valóban van egy

változat a világvégéről. Említik a nőt a gyermekkel.

- Mondtam Jarednek, hogy rossz helyen keresgélünk. Ha nincs válasz

a Pokol bibliájában, nem kellene a mennyében keresgélnünk?

A pap vállat vont. - Feltételezem... - A pulthoz ment, és felvette a

könyvet. - Egy próbálkozást megér. A Biblia harmada prófécia.

Jarednek nyújtottam a poharam, és ivott egy kortyot. Amikor

visszaadta, arcon csókolt. A két férfi visszaült, és most a menny Bibliáját

nyitották ki.

Francis atya lapozni kezdett. - Kezdjük azokkal a részekkel, ahol a

végítélet napjaiban felbukkanó nőről és gyermekről van szó.

Jared bólintott, és arra várt, hogy a pap megkeresse az első

bekezdést. Harsonákról volt szó, meg valami pecsétekről - képzeletben

angyalokat láttam, ahogy viasz- pecsétes borítékokat nyitnak ki, mint a

celebek a díjkiosztó ünnepségeken meg egy sárkányról és egy nőről

meg a gyermekről. Próbáltam kizárni ezt a részt, mert a hangzása

megrémített. De nem lehetett abban a fényűzésben részem, hogy a

gondolataim mélyére száműzzem az ijesztő próféciát. Annak alapján,

amit az elmúlt két évben hallottam, tudtam, hogy a próféciák nagyon is

valóságos lehetőségek. Egy módon kezdhettem csak le az ösztönös

késztetést, hogy sikoltozva elrohanjak, ha befogtam a fülemet. A pap

egyebek mellett szó szerinti és jelképes értelmezéseket emlegetett,

amelyektől már szédültem. Nem tudtam, hogy a kimerültségtől volt-e,

hogy szándékosan nem figyeltem oda, vagy azért, mert a vitájuk

meghaladta a képességeimet. A lényeg, hogy várandós voltam, fáradt és

ingerlékeny.

- Jó lenne, ha nem úgy beszélnétek rólam, mintha itt se lennék -

morgolódtam.

Jared tekintete ellágyult, és odanyújtotta a kezét. - Ne haragudj,

szerelmem! Igyekszünk sietni, de alaposnak kell lennünk. Ez az utolsó

esélyünk.

- De miért?

- Mert Kimnek vissza kell vinnie a könyvet Jeruzsálembe. Éppen

eleget várakoztattam.

Bólintottam. Sokszor gondoltam a jeruzsálemi utazásra. Shax és az

alattvalói nem fogják megkönnyíteni nekünk, hogy visszavigyük a

könyvet arra az egyetlen helyre, ahova ő nem teheti be a lábát. A Szent

Sír-bazilikában Jézus sírkamrája volt, ahova a Pokol teremtményei nem

léphettek be. Még a végtelen isteni türelem se viselte el a Szent Sír-

bazilika meggyalázását. A harc azonnal kitör majd, amint a gépünk földet

ér, vagy már eleve megakadályozzák, hogy feljussunk a repülőre.

Fogalmunk sem volt, mi történhet. Ez volt benne a legrosszabb.

Francis atya felpillantott a könyvből. A tekintete a távolba révedt,

ahogy egyre jobban elmerült a gondolataiban. - Van egy ősi zsidó apokrif

szöveg, a Negyedik Ezdrás. Uriel arkangyal sok mindent ír a végítélet

napjairól.

Jared a homlokát ráncolta. - Tudom, hogy mit akar most mondani, és

ismerem Úrielt. Gábriel a félvérek leghangosabb ellenfele. Uriel rögtön

utána következik.

- A próféciájának mindenesetre van értéke. Azt mondja, hogy...

Jared közbevágott. - Atyám...

A kíváncsiságom és az önfenntartási ösztönöm minden másnál többet

nyomott a latba. - Mondja el, atyám! Engem érdekel.

Jared felsóhajtott, és a pap folytatta: - Ezdrás negyedik könyve

kimondottan terhes asszonyokat említ. Azt állítja, hogy „a várandós

asszonyok szörnyetegeket szültek".

Jared a szemét forgatta. - Uriel engem is szörnyetegnek tart.

Tétováztam. - És... miféle szörnyetegeket?

A pap Jaredre pillantott, aztán ismét rám. - A Jelenések könyvében

olvashatókhoz sok hasonló próféciát mond. A „Szomorúságok

kezdeteként" emlegeti őket. Jézus is ezt mondja „Jaj a várandós és

szoptatós anyáknak azokban a napokban!" (Lukács 21:23)

- Ez nem jelent semmit - legyintett Jared.

- Figyelj oda! - intettem. - Lehet, hogy azért nem jössz rá a

megoldásra, mert nem vagy hajlandó az igazságot meghallgatni.

Megeshet, hogy nincs felette hatalmunk.

Jared a homlokát ráncolta. - Ezek a próféciák hibrid születések hirtelen

megugrását jelzik. Tudnánk róla, ha ilyesmi lenne készülőben. Babszem

amúgy sem félvér.

Francis atya felnyomta az orrán a szemüveget. A kíváncsisága

láthatóan feltámadt. - És ezt bizonyosan tudja?

- Igen. Az egyetlen gyermek, aki képes a Pokollal így szembeszállni,

aki fel tudja borítani az Egyensúlyt, az hibridnél több lesz.

- A gyermeke tehát nem emberi lény?

Védelmezőn, Babszemet dédelgetve öleltem át a hasamat. - Úgy

beszél a babáról, mint az irtózat tárgyáról.

- Hát nem az? - kérdezte Francis atya.

Jared felállt. - Nem az, hanem egy gyermek. A mi gyerekünk. -

Megfogta a kezemet, és én is felálltam.

- Bocsássanak meg nekem - szabadkozott Francis atya, és megállt

előttünk. - Nem akartam megsérteni önöket. De különös időket élünk.

Ijesztő időket. A páni rémület háttérbe szorította a józan

gondolkodásomat. Csak nem értem, hogyan lehetséges ez.

- Nina a nefilimek leszármazottja - közölte Jared tárgyilagosan.

A pap zavartnak látszott. - De hiszen maga is ilyen! A nefilimek

angyalok földi asszonyoktól született gyermekei.

Jared megrázta a fejét. - Én egy arkangyal fia vagyok. A nefilimek

olyanokat nemzettek, mint Góliát. Óriásokat, akik nem olvadtak bele az

emberiségbe. Ezek az angyalok a Földet járták, aztán fellázadtak.

A pap szeme elkerekedett, és éreztem, hogy az enyém is.

Megragadtam Jared ingét. - Mit mondasz? Hogy démonok

leszármazottja vagyok?

- Nem ezt mondtam. Sok ezer év távlatáról beszélünk, Nina. Sok

minden egészen más volt akkor.

- A lázadó angyalokat kiűzték, Jared.

Megfogta a karomat. - Az anyám a kelták leszármazottja. A kelták

vadak voltak, Nina. Megitták a halottak vérét. Én nem tekintem ezt

személyes ügynek. Én nem vagyok ilyen.

- Akkor miért hagytad ki ezt az információt? - A tenyerembe temettem

az arcomat, mert annyira szégyelltem magam, hogy rá sem mertem

nézni. Félig angyal volt, én pedig a Pokol génjeit hordoztam. Nem csoda,

hogy a gyermekünk ilyen különleges volt. - Tudtad már korábban is? -

kérdeztem, és könnyek szöktek a szemembe.

- Nem.

Éreztem, hogy ég az arcom. Nem mertem feltenni a kérdést, amely

eszembe jutott, mégis megtettem. Mindig is így cselekedtem, függetlenül

attól, hogy milyen borzalmas válaszra számítottam. - Megváltoznak ettől

az érzéseid irántam?

Jared gyöngéden megfogta az államat, és a szemembe nézett. -

Természetesen nem, Nina. Hogy juthat ilyesmi az eszedbe?

- Mert még azt sem tudom, hogy érzek magammal kapcsolatban.

Jared szájon csókolt, aztán magához vont. Ez volt apám utolsó titka,

melyet Jared megpróbált elhallgatni előlem, hogy ne okozzon fájdalmat.

De most, hogy fény derült rá, minden érthetővé vált. Mostanáig sehogy

sem akart összeállni a kép.

Mégis úgy éreztem... csakis egyetlen módon tudtam ezt az érzést

leírni: mocskosnak éreztem magam. Elvégig egy lépéssel sem voltunk

közelebb a megoldáshoz, mint amikor ide érkeztünk. - Uriel tehát így

értette, amikor azt mondta: „szörnyeteg"? Milyen lesz a baba?

- A babánk. Babszem a mi babánk lesz, semmi több. Tudod, mire van

szükséged? - kérdezte halvány mosollyal.

- Mire? - kérdeztem, megtörölve a szemem alatti finom bőrt.

- A tapasztalat nyújtotta vigaszra. - Jared a kezemnél lógva húzott. -

Hívjuk meg Lilliant vacsorára.

Francis atya kinyújtotta a kezét. - Ugye, még nem végeztünk?

Jared homloka elfelhősödött. - A válasz nincs abban a könyvben. Nem

tudom, mi mást tehetnénk.

- A válasz mindig ebben a könyvben van - mondta Francis atya, és

magához szorította a Bibliát. - Csak elsiklottunk valami felett.

- Kizárt dolog. Reméltem, hogy Isten elvezeti önt a válaszhoz, atyám,

de még csak nem is suttogott a fülébe.

Jared szavaitól forogni kezdett velem a világ. Lehet, hogy nem vettünk

észre valamit? Hogy mindvégig ott volt a válasz az orrunk előtt?

Gondolatban végigfutottam minden ötleten és az írás minden passzusán,

amiről vitatkoztak, mintha egy tévé előtt csatornákat váltogatnék.

Állandóan visszatértem Shax könyvéhez, s hogy azt vissza kell vinni

Jeruzsálembe.

- Lehet, hogy az Úr nem az én fülembe súg? - jegyezte meg a pap.

Jared elhessegette. - Nina kimerült és éhes. Ez elhomályosítja a

gondolataimat. Csakis arra az átkozott könyvre tudok gondolni, és hogy

minden erőnkkel arra kell koncentrálnunk, hogy megóvjuk Nina testi

épségét.

- Várjunk csak! - döbbentem meg. - Mit mondtál?

- A jeruzsálemi utazáson járt a fejem. Képtelen vagyok másra

összpontosítani. Őrjítő érzés.

- Suttog - bukott ki a számon.

Jared felvonta a szemöldökét. - Hogyan?

Francis atya bólintott, és odabicegett, ahol álltunk. Igaza van.

Megragadtam Jared ingjét. – A szent sír. Az egyetlen hely, amelyet

nem szentségteleníthetnek meg. Ahol könyv biztonságban van a

Pokoltól.

Jared tekintete felragyogott. - Ott megóvhatunk mindentől!

Kilencedik fejezet

Esedékes

Bex letette az utolsó terítéket, aztán visszament a konyhába. Líllian

boldogan ült anyám hosszú, külföldről importált asztala egyik végében.

Cynthia nem olyan boldogan a másikon. Idegesen várakoztam velük

együtt, ezért kényelmetlenül fészkelődtem. Cynthia szinte azonnal

rosszalló pillantást vetett rám. Utálta, ha izegtem-mozogtam, de most,

hogy férjnél voltam, már illetlenségnek tartotta, ha anyaként rám szólt.

Bex és Jared óriási tempóban dolgoztak a konyhában, a nevetésük és a

beszélgetésük beszűrődött az elegáns ebédlőbe, az étvágygerjesztő

illatokkal együtt.

Bex jelent meg egy kosár friss, forró zsemlével és egy vajtartóval. Az

ajtóra siklott a tekintete, aztán vissza az asztalhoz. - Már éppen ideje.

Nyílt a bejárati ajtó, aztán Claire halk zsémbelését hallottam. Ryannel

úgy léptek az asztalhoz, mint a tél és a nyár: Ryan csupa mosoly volt,

Claire szokásos rosszkedvűségével nézett a világba.

Bex egyik kezében egy tál főtt zöldséget, a másikban riszt hozott.

Ryan kihúzta Claire székét, aztán összecsapta és összedörzsölte a két

tenyerét.

- Szívesen segítek - ajánlotta.

Bex a fejével intett a konyha felé. - Kapj fel valamit, és hozd ide az

asztalhoz. - Levette a kötényét, és helyet foglalt az anyja mellett.

- Szerintem kár volt levenned - tűnődött Claire. - Jól állt neked a

rózsaszín hajszálcsík.

Bex ráöltötte a nyelvét, aztán az ölébe terítette a szalvétáját. Lillian

szemrehányó tekintetet vetett a lányára, majd Bexre mosolygott. - Mint

mindig, most is csodálatosan néz ki, fiam.

Ryan „en cocotte" sült burgonyát hozott be, Jár pedig egy hatalmas

sonkát. Nevettek valamin, és ne bírtam megállni, hogy a szemem

sarkából ne figyeljem Claire reakcióját. Halványan elmosolyodott, de a

mosoly azonnal lehervadt, amikor Ryan leült mellé.

Jared mellém ült, és kezdtük körbeadogatni a tálakat amikből ki-ki vett

magának a tányérjára. Amilyen feszült és nyomasztó volt a helyzet,

annyira derűsnek tűnt az évődő beszélgetés. Jared hangulata majdnem

vidámnak volt mondható. Végre nem nehezedett rá a válaszkeresés

súlya, és visszatért belé a remény.

Cynthia alig fejezte be az étkezést, amikor máris az órájára pillantott. -

Jared, Bex, nagyon köszönöm a vacsorát. Elnézést kérek, de

megbeszélésem van.

- Természetesen, Cynthia - bólintott Jared. - Köszönöm, hogy

csatlakozott hozzánk.

Cynthia megállt a székem mögött, és a vállamra tette a kezét, aztán

lehajolt, és arcon csókolt. - Jó volt látni Nina kedves.

Bólintottam, és hallgattam, ahogy a cipősarka kopogása távolodik.

Ryan szemöldöke felszaladt a homlokára. - Nem nagy rajongója a

családi összejöveteleknek, mi?

- Hát nem igazán - ismertem be.

- Cynthia a jótékonysági tevékenységével mutatja ki az emberségét.

Nagyon elfoglalt, de rengeteg embernek segít - magyarázta Lillian.

- De még mennyire - erősítettem meg. - Süti van? Jared felnevetett. -

Nincs - szólalt meg váratlanul Bex. - De torta igen.

- Angyal torta? - csillant fel a szemem.

- Természetesen - vágta rá, és kiment a konyhába. Ryan kivette a

villát a szájából. Láthatóan ő is készen állt a desszertre. - Mi a vacsora

valódi oka?

Bex visszajött a tortával, és egyenesen elém tette. - Próbálunk egy

várandós asszonyt etetni. Egy egész falu kell, hogy összefogjon hozzá.

- Őrült vicces - morogtam, de azért levágtam egy hatalmas szeletet. A

terhesség kiváló ürügyet szolgáltatott a falánkságra.

Ryan fején találta a szöget - mosolyodott el Lillian. - A változatosság

kedvéért jó hangulatban vagy - mondta Jarednek.

Jared elmosolyodott. - Elvittem a könyvet Francis atyához.

- Megint? - csodálkozott el Claire.

Lenyeltem a bekapott, csodásán finom, ruganyos falatot. - Ott voltunk

egész éjjel.

Ryan is vágott egy szeletet, de átnyújtotta Claire-nek.

- Szóval találtatok valamit?

- Semmit, a fene egye meg! - mosolygott Jared.

Ryan vágott egy újabb szeletet magának is, ami Lilliant még szélesebb

mosolyra késztette. Claire csak a szemét forgatta.

- Nem értem - vallotta be Claire.

Jared a villájával próbált egy darabot levágni a tortámból, de a

könyökömmel hárítottam el a próbálkozását, amivel mindenkit, még

Jaredet is megnevettettem.

Jared végül feladta, és vágott magának a tortából.

- Elterelődött a figyelmünk. Csak arra tudtunk Ninával gondolni, hogy

el kell vinnünk Shax könyvét Kim miatt Jeruzsálembe.

Ryan a villájával mutogatott. - Ma hívott. Nagyon ki volt bukva.

Üvöltött. Még sosem hallottam tőle ilyesmit.

- Akkor felvirradt a szerencsenapja - mondtam.

- Remek, de miért is? - kérdezte tele szájjal Ryan. Jared az asztalra

könyökölt, és összefonta a karját. - Mert a jövő héten repülünk

Jeruzsálembe.

Claire vállat vont. - Végtére is okos dolog. Ryannel mindketten ősszel

kezdjük a Brownt, Ninának meg ekkor kezdődik az utolsó éve. Jó, ha a

könyv elkerül innen.

Lillian meglepődött. - A Brownra jelentkezel?

Claire megvonta a vállát. - Ryan vissza akar menni, hát gondoltam...

- De nem, nagyon örülök! - ragyogott Lillian.

- Nem jövünk vissza, míg Babszem meg nem születik - dobta be

Jared. Az asztal körül csend lett. Senki sem moccant, minden tekintet

rászegeződött. - A válasz mindvégig ott volt az orrunk előtt. A Szent Sír

az egyetlen hely, ahol a szülésig biztonságban van.

- Kilenc hónapig akarsz Jeruzsálemben élni? - ráncolta a homlokát

Claire.

- Nem egészen annyit - szólt közbe Lillian. - Nem vagyok benne

biztos, de valószínűleg már csak néhány hónapja van hátra.

Jared elsápadt. - Hogyhogy?

Lillian a szalvétáját gyűrögette. - Már szólnom kellett volna, fiam.

Igazán nagyon sajnálom. Nina állapota nyilvánvalóan más, de egy hibrid

terhesség teljes időszaka hat-hét hónap. Feltételezem, hogy

Babszemnél is ennyi, esetleg rövidebb.

Bex elmosolyodott. - Most már te is! Szegény kölyöknek sosem lesz

rendes neve.

Lenéztem a hasamra. A speciális helyzetünk miatt nem jártam

terhesgondozásra, de feltételeztem, hogy normális viselősségre

számíthatok. A megszokottnál előrehaladottabbnak látszottam, de

amúgy minden rendben volt. Jared arra gondolt, hogy a vékony

testalkatom miatt látszom terebélyesebbnek.

- Akkor hát... júliusra? Vagy augusztusra várhatjuk? - kérdeztem.

- Lehetséges - válaszolta Lillian.

Jared bólintott. - Akkor ez el is dőlt. Minél közelebb a szülés időpontja,

annál nagyobb veszélynek van Nina kitéve. Most kell elutaznunk.

Megráztam a fejem. - Még el kell intéznem pár dolgot a Titánnál.

Jared felsóhajtott, de beleegyezett. - Rendben van. A hetet a

felkészüléssel töltjük. Vasárnap elrepülünk.

- Szuper! - kiáltott fel Bex.

- Te nem - szólt rá Claire. Itt kell maradnod anyával.

- Micsoda?! - jajdult fel Bex.

Jared dühösen meredt rá. - Nem hagyhatjuk egyedül.

- De el kell mennem! Te is tudod!

Lillian helytelenítően ráncolta a homlokát. - Ez igazán nevetséges,

Jared. Mindenkire szükséged van, hogy épségben odajuttasd Ninát.

Amint földet értek, nektek fognak esni. Mindent elkövetnek majd, hogy

ne érjen el oda, ahova ők nem mehetnek.

Nagyot nyeltem. Olyan közelinek tűnt a szavai hallatán. Eddig mindig

azt éreztem, hogy rengeteg időnk van még addig, amikor a felfordulás

elkezdődik.

Claire felsóhajtott. - Nem hagyhatunk védtelenül, anya.

Rábízhatnánk Grantra - vetette fel Bex.

- Bex! - ordított rá Jared. Dörgő hangját visszaverték a falak. Bex

elvörösödött, és azonnal lesütötte a szemét.

- Grantre? - kérdeztem összezavarodva. - Grant Bristolra? - Egy szót

sem szólt senki. Rajtam kívül mindenki lesütötte a szemét, az én

tekintetem meg ide-oda táncolt közöttük. - A Titán Grantje? Hibrid?

- Nem - fogta meg Bex vállát Lillian. - Ark.

Kiesett a villa a kezemből, és nagyot csendült a tányéromon. - Ezt

nem hiszem el!

Lillian legédesebb mosolyával próbálta Jared haragját elűzni. - Nem is

rossz ötlet. Lillian elterelő hadműveletét csírájában fojtottam amikor

Jaredhez fordultam. - Úgy gondoltad, ez olyasmi, amit nem kellene

tudnom? Tréfálsz velem? - jajdultam fel.

Jared arcára kiült a kétségbeesés. - Nem várhatod, hogy minden

angyalról vagy démonról beszámoljak, aki csak felbukkan.

- De vele együtt dolgozom, Jared. Egyszerűen... értetlenül állok az

előtt, hogy ezt eltitkoltad előlem! Ma már másodszor fordul elő!

- Mit nem osztottál még meg vele? - kérdezte Ryan, aki nagyon

élvezte az előadást.

Jared gyilkos pillantást vetett rá. - Ezt a titkot neki kellett volna

elmondania, Nina, egyébként tényleg nem az a legfontosabb, hogy tudd.

A dolgok rendjében ez csak egy elenyésző apróság. Eltúlzod a dolgot.

- Apróság - álltam fel a helyemről. - Szerintem nem túlzás egy kis

bizalmat kérni vagy elvárni, hogy ne úgy bánjanak az emberrel, mintha

semmi köze nem lenne a saját vállalatához vagy a családjához.

Szerintem az sem túlzás, hogy feldúl, hogy én vagyok az utolsó, aki

megtudta, hogy terhes vagyok. Torkig vagyok azzal, hogy te döntőd el,

mit kell tudnom vagy mit nem, és csak mintegy véletlen arculcsapásként

jut bármi is a tudomásomra!

Jared is lesütötte a szemét. Az asztalra dobtam a szalvétámat, és

Oscar-díjas alakításként viharzottam fel a lépcsőn a szobámba. Még

mindig dühöngve ültem le az ágyamra. A halk kopogástól csak fellángolt

a haragom.

- Menj innen, Jared.

- Claire vagyok.

- Veled sem akarok beszélni.

Claire - Claire lévén - ettől függetlenül bejött, leült mellém az ágyra, és

összefonta a karját. Hosszú ideig nem szólt semmit, aztán nagy levegőt

vett.

- Tudod, megértelek. A lényegtelen információt velem sem osztják

meg. Szar ügy.

- Inkább lealacsonyító. - A homlokomat ráncolva felé fordultam, de

nem néztem rá. - A felesége vagyok. Értem, hogy én vagyok a

szimbolikus emberi lény, aki nincs tisztában a világegyetem törvényeivel,

de mindenről, ami szent, mostanra már eleget tudok. Meg kellene bíznia

bennem.

- Nem arról van szó, hogy ne bízna benned. Igyekszik az életedet

minél normálisabbá tenni. Tudja, hogy ez neked mennyire fontos.

- Mostanában ez már elég vitatható szempont, nem gondolod?

- De igen, de én nem szeretlek annyira, ahogy ő.

Elhúztam a számat. Claire tisztességtelenül harcolt, Jared szeretett,

és ez időnként elhomályosította az ítélőképességét. Ezért volt lehetetlen

sokáig haragudni rá. De az, hogy Jared eltitkolta előlem Grant kilétét,

ellentmondott a logikának. Egyszerűen nem volt értelme.

- Jó oka kellene, hogy legyen, hogy eltitkolja előlem, és nem tudok

ilyenről.

- Tulajdonképpen nagyon is emberi oka.

- Világosíts fel róla.

- Grant időtlen idők óta szerelmes beléd. Mit gondolsz, miért próbált

vele Jack mindig összehozni?

- Ennek sincs értelme. Jack a prófécia miatt nem akarta, hogy

összejöjjek Jareddel. Még kevésbé akarta volna, hogy egy arkangyallal

legyek együtt.

Claire felvonta a szemöldökét, és ugyanazon az oldalon a szája sarkát

is mosolyra húzta. - Mit tesznek a kamaszlányok, amikor a szüleik arra

intik őket, hogy ne tegyenek meg valamit? - kérdezte. - Ha Jack azt

mondta volna, hogy ne járj Granttel, biztos a nyakába vetetted volna

magad.

- Brr!- rázkódtam össze. - Senki sem ilyen makacs.

- Csak te.

Felsóhajtottam. - Miért nem gondolkodott így Jack Jareddel

kapcsolatban?

Nem volt rá szükség. Jaredet kényszerítette, hogy ne kerüljön a

szemed elé. Ezzel megoldotta a problémát. Grant nem fogadott el

parancsokat Jacktől.

- De még mennyire, hogy elfogadott! Sokszor láttam.

- Azt láttad, amit láttatni akartak veled.

- Még ez sem magyarázza, miért titkolta el előlem Jared? -

mérgelődtem.

- Jared angyalian tökéletesnek tűnik, mégis ember.

- Ha már egyszer várt vele, hogy elmondja, akkor ez azt jelentette,

hogy eltitkolta. És ezzel már el is késett az őszinteséggel, nem?

- Lehet, hogy igazad van.

- Naná, hogy igazam van - jelentette ki Claire, és talpra húzott, aztán

meglegyintette a fenekemet. - És most puszilkodj össze és békülj ki a

férjeddel, aki minden valószínűség szerint legszívesebben felpofozná

magát!

Az ajtóhoz mentem, de kicsit tétováztam előtte, aztán végül is

kinyitottam. Jared zsebre vágott kézzel a folyosón állt.

Összefontam a karomat. - Úgy festesz, mint aki elvesztette a legjobb

barátját.

- És így történt? - kérdezte magába roskadva.

Leejtettem a vállam.

- Bocsáss meg! - kérlelt. - Esküszöm, hogy nincs más. Minden másról

tudsz.

- Ezt mintha már hallottam volna - mentem oda hozzá, de centikre

tőle megálltam.

Jared két keze közé fogta a pocakomat, és aggodalmas, bűntudatos

tekintettel nézett le rá. Átkaroltam a nyakát, és az arcomat az övéhez

szorítottam. Összeölelkezve álltunk egy darabig. Pontosan olyan jó, ha

nem jobb volt átölelni, mint első alkalommal. Még megvolt a köztünk lévő

elektromosság, és ugyanazt a vad vágyat éreztem, hogy közel legyek

hozzá. Ugyanolyan fantasztikus illata volt, a bőre is ugyanolyan sima és

puha. Túl sok hónap telt el azóta, hogy utoljára szakítottunk annyi időt,

hogy így összeölelkezzünk. Igyekeztem kiélvezni a pillanat

gyönyörűségét, és tudatában lenni minden lehetőségnek. Nyolc nap

múlva elutazunk, és életünk legnagyobb csatája vár ránk. Nem tudtam,

mikor lesz megint Ilyen alkalmunk.

A keze a derekamra csúszott, és közelebb húzott magához.

Felemeltem a fejemet, és az ajka az enyémhez simult. Az ujjaim

belemélyedtek a karjába, majd mélyebbre, az izmaiba. A nyelve besiklott

a számba, de aztán mégis elhúzódott.

- Khm - köszörülte a torkát Ryan.

Megfordultam, és Claire mellett megpillantottam a lépcső tetején azt,

aki félbeszakított minket.

- Sejthettem volna - morogta Jared.

Együtt mentünk le az előcsarnokba, ahol Bex és Lillian álltak.

Búcsúzóul megöleltem az anyósomat, és mosolyogtam, amikor nagy

szeretetében a kelleténél kicsit erősebben szorított magához.

- Szeretlek - nyomott egy puszit a hajamra, aztán Jaredre pillantott. -

Bánjatok szépen egymással. - Jared bólintott, Lillian pedig búcsút intett.

Bementem az ebédlőbe, a többiek meg utánam jöttek.

Ryan és Claire kezdték leszedni az asztalt. Ryan elmosolyodott, és

könyökkel megbökte Claire-t. - Anyád megszeretett.

- Anyám mindenkit szeret - gúnyolódott Claire. - Nem vagy

különleges.

- Te nem szeretsz mindenkit. Mondhatnám azt is, hogy emiatt mégis

különleges vagyok..., mert te szeretsz

Claire láthatóan zavartan pillantott rám és Jaredre. - Csak szeretnéd!

- Mondd csak nyugodtan!- biztatta Ryan.

- Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek!- vágott vissza Claire.

Ryan összefonta a karját. – Azért ne mondjam meg, mert ember

vagyok, igaz?

Claire szeme elkeskenyedett. – Ez most komoly? Még az sem kizárt,

hogy egyszerűen nem kedvellek.

- Engem? – bökött a mellkasára Ryan. – Neem! - vetette el Claire

kijelentését. – Erős nő vagy. Értem én. Nem sokan viselnék el, hogy a

csajuk szétrúgja a seggüket. Még kevesebben a katonák közül, és még

annál is kevesebben a Különleges erőknél szolgálók közül. De én

tisztában vagyok vele, és mindenki másnál inkább tartani tudom veled a

lépést. Kaptam kiképzést..., és gyakorlatilag a világegyetem teremtője

rendelt minket egymás mellé, hogy életünk végéig együtt maradjunk.

Még hány bizonyítékra van szükséged?

Claire megfordult, és egy lendületes lábmozdulattal elkaszálta Ryant,

aki hanyatt esett. - Először is nem tudod felvenni velem a versenyt.

Másodszor...

Ryan előrerúgott, majd felugrott. Claire védekező tartásban guggolt a

földön. Ryan elmosolyodott a reakcióján. - Lépést tudok tartani veled.

- Erősen kétlem.

- Tégy próbára. Ha nem megy, békén hagylak.

Claire alulról felfelé Ryanre nézett. Világító kék szemébe gyilkos

pillantás költözött, de a szája pajkos mosolyra húzódott.

Ráncba szaladt a homlokom. - Nem jó ötlet.

- Már késő - jegyezte meg Claire.

Claire behajlította a térdét, és hasba rúgta Ryant, aki átrepült a

szobán, és a falnak simulva lecsúszott a földre. Lassan felkászálódott,

és lihegett, mert nem kapott levegőt.

Összerezzentem. - Még szerencse, hogy Claire nem vett fel tűsarkút.

Ryan bosszúsan rám pillantott a szeme sarkából, aztán köhögni

kezdett. Ingatagon állt a lábán, és a tenyerét Claire felé tartotta. -

Mostanra már tudnod kellene, hogy nem adom fel.

Claire ördögi elszántsággal vigyorgott. - Ezt élvezni fogom!

- Nem annyira, mint én - jelentette ki Jared. Dühösen rápillantottam,

mire megvonta a vállát. - Mi van, mi rosszat mondtam?

Claire támadott, és Ryan megperdült. Más ellenféllel szemben

pontosan akkor tette volna, amikor elkerülhetett egy bevitt ütést, de

Claire gyorsabb volt, mint a természetfelettien gyorsak, és jobban

szeretett rúgni.

Claire most megperdült, a sarka Ryan fenekét érte. Ryan a lökéstől

pár lépést botorkált, majd megfordult, és ütött. Az ökle egy gipszkarton

falba csapódott, ami az ökle körül csillag alakban szakadt be.

- Remélem, tudja, hogy javítsa meg - mormoltam.

Claire előrehajolt, és a könyökhajlatába szorította Ryan fejét. Ryan

megperdült, és ugyanabban a pillanatban elkapta Claire derekát.

Támadott, amitől mindketten az asztalra zuhantak.

- Ne már! - kiabáltam, amikor anyám Angliából importált

ebédlőasztala szétforgácsolódott.

Claire azonnal talpra ugrott, két marokra fogta Ryan ingét, és kivágta

Ryant az előcsarnokba.

- Szeretem, amikor tisztességtelenül játszol! - kiabált vissza Ryan.

Claire megtörölte véres ajkát, és a bíbor cseppeket lenyalta az újjáróI.

- Még nem tudod, milyen, ha kemény vagyok! - Kirontott az ajtón.

Megrándult a szám, amikor Ryan kiáltását hallottam.

- Ez tényleg tisztességtelen! - üvöltött fel újra.

- Nem ártana átmennünk, hogy szemmel tartsuk őket - húzott

magával a szomszédos előcsarnokba Jared.

Claire a bokájánál fogva a levegőbe emelte Ryant, és megjátszotta a

szánakozót, miközben Ryan hiábavalóan kalimpált a karjaival, hogy

megüsse. A tekintete körbejárt a helyiségben, aztán ívben meghajlította

a hátát, felemelt egy tömör faszobrot a padlóról, és amint megkaparintot-

ta, Claire térdét kezdte vele püfölni.

Claire a földre esett, és Ryan fejjel lefelé a padlóra zuhant, a feje

nagyot koppant. Amikor felállt, vékony vérpatak csörgött a hajáról az

arcára.

- Megérte - jegyezte meg, és nekirontott Claire-nek.

Claire hátraszaltót csinált, aztán előkapta a pisztolyát.

- Ez már nem tréfa - figyelmeztette Jared.

Elsült a fegyver, Ryan összerándult, és egyik kezével a fejét, a

másikkal a lába közét védte. A golyó a falba fúródott, miután pontosan

középen áthaladt Cynthia nagy becsben tartott, eredeti Renoirján.

- Én... én mindjárt elájulok - suttogtam szédülve. Jared átfogott,

amikor a karjába kapaszkodtam.

- Leállítsam őket? - kérdezte.

- Nem hagyják abba, míg elegük nem lesz ebből a gyerekes

viselkedésből! - kiabáltam. - Folytassátok kint!

Ryan Claire-re mutatott. - Te... rám... lőttél!

Claire a szemét forgatta. - Olyan pólyás vagy! Még a közeledben sem

volt.

- A golyó szelét éreztem a szemgolyómon! - mutatott Ryan teátrálisan

a szemére.

- Oké - fújta fel magát Claire. - Elteszem a fegyvert, nehogy

összepisild a nadrágodat, te Különleges erők dísze!

Ryan elernyedt, és kihúzta magát, aztán ismét támadásba lendült.

Claire unottan a szemét forgatta, és elkapta Ryan nyakát, amitől az

lendület közben megtorpant. - Folyton csak nekem rontasz! Olyan uncsi!

Ryan megpróbálta megütni, és furcsán hörgött. Odamentem hozzájuk,

dühösen Ryanre meredtem, aztán Claire-re. - Kezd elkékülni.

Claire felemelte a másik öklét, mintha meg akarná ütni, aztán

megfordította az öklét, és egykedvűen a körmét kezdte piszkálni.

- Claire - mordult rá Jared.

Claire Ryanre pillantott, és összehúzta a szemét. - Add fel!

Ryan kínkeservesen megpróbált hangot kiadni. - Nem! - nyögte, és a

szeme fennakadt, amikor elvesztette az eszméletét.

Összevontam a szemöldököm. - Oké, elég ebből. Jared, légy szíves

állítsd le a testvéredet.

Jared egy lépést tett felé, és Claire rászegezte az ujját. - Jared

Gábriel, meg ne próbáld!

- Claire... - kezdte, de Claire a tenyerével jelezte, hogy ne menjen

közelebb.

Ryanre pillantottam, aztán ismét Claire-re. - Ez már nem vicces többé.

- Nem is tudom - mondta Claire. - Én annak találom. Egyik kezemmel

megragadtam Claire csuklóját, a másik karommal átfogtam Ryant.

Hiábavaló igyekezetnek tűnt, mégis azt reméltem, hogy Claire-t

magához térítem a veszett dühéből, és végre ráébred, mit művel. De

meglepő módon sikerült szétválasztanom őket.

- Kösz - mondtam, és lefektettem Ryant a padlóra. Ry! - paskoltam

meg az arcát. - Végy mély levegőt! - Felnéztem Claire-re, hogy

szemrehányó pillantást vessek rá, de az arckifejezése meglepett. - Mi

az?

- Nem engedtem el - mondta döbbenten.

Jared tekintete hármunk között cikázott. - Hogy érted, hogy nem

engedted el?

Claire szeme elkerekedett. - Nina szétválasztott minket.

- Igazán nincs helye a tréfának - róttam meg. - Túl messzire mentél.

Claire elképedve csóválta a fejét. - Hogy csináltad?

Most láttam, hogy komolyan beszél. Erőfeszítés nélkül kiszabadítottam

Ryant a markából. Jóformán meg sem erőltettem magam. Azt hittem.

Claire döntött úgy, hogy elereszti. - Én... nem... értem - mondtam, és

vártam, hogy Jared magyarázattal szolgáljon, de csak megkukulva állt.

Ryan mocorogni kezdett. - Győztem?

Claire a homlokát ráncolta. - Dehogy, ostoba. „Győztem?" - utánozta

gúnyosan Ryan mély hangját, és közben a szemét forgatta. Aztán

felderült az arca. - Állj fel, Nina.

- Miért?

- Állj fel, ne kérdezősködj.

Felálltam, és Claire védekező állást vett fel. Jared a következő

pillanatban közénk állt. - Elment az eszed?

- Csak most az egyszer! - könyörgött Claire. - Biztos, hogy még csak

fájni sem fog neki!

- Mégis miről van szó? - kérdeztem, és egyikről a másikra

pillantottam.

- Majd én - ajánlotta Jared.

- Mi majd te? - faggattam. Jared a helyiség közepére vezetett, és

közvetlenül elém állt.

- Mit művel? - kérdezte Ryan Claire-t.

- Pszt. Ájulj el megint - várta türelmetlenül Claire, hogy valami

történjen.

A szemöldökömet ráncoltam. - Mire készülsz?

Jared megtámasztotta magát, és kihúzta a derekát. A tekintete

elsötétült, és leszegte az állát. A következő percben elernyedt a teste, és

hátravetette a fejét. - Nem megy - sóhajtott fel a mennyezetre szegezve

a tekintetét.

- Micsoda balfék! - nevetett Claire.

Nyílt a bejárati ajtó, és lehunytam a szemem, hogy felkészüljek anyám

fájdalmas kiáltására. De nem történt semmi.

- Izé... itt meg mi történt? - kérdezte Bex. Kinyitottam a szemem, és

láttam, hogy földbe gyökerezett lábbal áll az ajtóban, a kezében egy félig

megevett almával.

- Nina leszedett Ryanről - közölte Claire izgalomtól remegő hangon.

- Értem. És te mit csinálsz, Jared? - kérdezte Bex.

- Semmit - válaszolta Jared láthatóan zavartan.

- A gyakorlatban is kipróbálja az elméletet - magyarázta Claire.

Jared gyorsan megrázta a fejét. - Nem én.

Összefontam a karomat. - És azt mégis hogy akartad véghezvinni?

Jared megdörgölte a tarkóját. - Gondoltam, lendületet veszek. Nem

akartam...

- Megütni? - segítette ki Bex.

Jared görbe szemmel nézett Bexre, aztán bocsánatkérően rám.

- Micsoda? - jajdultam fel.

Jared könyörgőn felém nyújtotta a kezét. - Nem akartalak valóban

megütni! Csak kíváncsi voltam, blokkolod-e az ütést.

Claire közömbösen szusszant egyet. - Én meg akartam ütni!

Leesett az állam.

Bex könnyedén átjött a helyiségen, és megállt előttem. Jared vonta

magára a figyelmemet, amikor ismét felé nyújtotta a kezét. - Ugyan már.

Nina! Csak nem hiszed, hogy meg akarom ütni a terhes fe...

De mielőtt befejezhette volna a mondatot, Bex ökle villámgyorsan

felém vágott. Gondolkodás nélkül reagáltam, és az ökle a tenyerembe

csapódott.

- Mindent beleadok - nyögte Bex, és továbbra is erőlködve tolta felém

az öklét.

Jared szeme elkerekedett. Próbált valamit kinyögni, de csak

hangtalanul tátogott.

Bex felhagyott a támadással, és leengedte a kezét, aztán lehajolt, és

megpuszilta a homlokomat. - Már hónapok óta ilyen. Nem vetted észre?

- kérdezte Jaredet.

- Én... izé... éreztem, hogy valahogy más. Feltételeztem, hogy a baba

miatt.

- Persze, hogy miatta - mosolyodon el Bex. - Babszem angyalvére

elkeveredik Nináéval. Hetek óta nagyon nehéz már vele a gyakorlás.

- Hogyan? - kiáltottam fel.

- Hogyan? - ismételte meg Jared.

Bex a szemét forgatta. - Emlékszel, amikor hanyatt vágott?

Jared tekintete rám villant. - Tényleg ezt tette?

Bex zord képet vágott. - Ráadásul fájt is. Csak nem említettem, mert

azt hittem, tudod, és ez is olyasmi, amiről nem akarsz beszélni.

- Hát ez nagyon jellemző rá - lódította Claire.

Jared azonnal felpaprikázódott. - A te szinteden gyakoroltál vele? Bex!

Hiszen Nina terhes! Elment az eszed? És ha kárt tettél volna a

babában?

Kidudorodó pocakomra pillantottam, és óvatosan megsimogattam. -

Babszem különleges képességeket ad?

Bex vállat vont. - Babszem százszázalékosan angyal, Nina.

Lefogadom, hogy nagyobb hatalom birtokában vagy, mint mi. Ezért

tudtál álmodban lebegni, felmászni a falon meg hasonlók. Akkor már

terhes voltál, ugye?

Ryan kurtán felkacagott. - Mi van? Nina most már Pókember?

- Pontosan ezt mondtam! - ragyogott fel Bex képe. - Szeretem

Pókembert!

- Szólnod kellett volna - nézett rá görbe szemmel Jared.

Bex szárazon felnevetett. - A te Talehed..., arról nem is beszélve, hogy

a feleséged. Azt hittem, tudod!

- Nem gondoltad, hogy szóvá tenném, ha így lenne?

- Nem! Az egyáltalán nem vallana rád - csattant fel Bex.

- Igaza van - helyeselt Claire. - Nem erősséged az igazság kitálalása.

Jared sarkon fordult, és összefonta a karját. A karizmai kidudorodtak a

tenyere alatt. - Gondolom, te is tudtál róla?

- Nyilván nem! - háborodott fel Claire. - Az én ötletem volt, hogy

megütöm!

- Akkor hát híreszteljük el széltében-hosszában. - morogtam

szárazon.

Csend támadt, ahogy az új ismereten rágódtunk. Jared tekintete ide-

odaugrált a padlón, mialatt az agya másodpercenként milliónyi

gondolatot dolgozott fel.

A helyiség túlsó feléből hatalmas robaj hallatszott, és megremegett a

lábunk alatt a padló. Claire a hátán feküdt, és döbbenten bámult fel

Ryanre.

- Mondtam, hogy nem adom fel - vigyorgott Ryan.

Claire elvörösödött, és arra számítottam, hogy megint a szoba másik

végébe hajítja Ryant. De az arcára felkúszó pír elhalványult, és a

tekintete ellágyult. Lassan elmosolyodott. Ryan az óvatosságra fittyet

hányva térdelt mellette. Már nem Claire szemébe nézett, hanem az ajkát

figyelte. Közelebb hajolt. Vártam, hogy Claire mindjárt elkapja a torkát,

vagy bevisz egy övön aluli ütést, de Claire lassan lehunyta a szemét.

- Mi az ördög történt itt? - hallottam Cynthia rikácsolását.

Anyám meglepetésszerű megjelenése csak egy másodpercre vonta el

a figyelmemet, de amikor visszanéztem, már a szokott csalódottságot

láttam Ryan szemében.

Elmosolyodtam.

- Ajánlom, hogy válaszoljon valaki!- mondta Cynthia.

Claire tekintetében rádöbbenést fedeztem fel, és hírtelen felém villant

a tekintete.

- Karma - mondtam mindentudó vigyorral. Cynthia gyakran megzavart

minket, amikor még együtt jártunk. Jó volt látni, milyen képet vág Claire,

amikor vele is ez történik.

- Dugulj el! - állt fel a sógornőm. Megfogta Ryan kezét, és talpra

segítette őt is. - Bocsásson meg, Mrs. Crey.

- Te művelted ezt - mondta anyám, és a megjegyzése inkább vádnak,

mint kérdésnek hangzott. - Követelem, hogy holnap reggelre minden úgy

legyen, ahogy volt! - közölte, majd elvonult a szobájába.

Claire felmérte a pusztítást. - Hosszú éjszakánk lesz.

- Majd én segítek - ajánlotta Ryan.

Claire kiment a konyhába, és egy nagy szemetesvödörrel tért vissza.

Az egyik kezében a vödröt fogta, a másikkal a faforgácsokat szedegette

fel.

- Jó mulatást - mosolyodott el Jared, és megfogta a kezemet. - Amint

hajnalodik, a tölgyfához megyünk.

- Komolyan? - mosolyodtam el én is.

Jared a kisöccsére pillantott. - És te is jössz.

- Igen? - kérdezett vissza bizonytalanul Bex.

Bex arcán óvatos aggodalom jelent meg, és a pillantása kettőnk között

cikázott. Láttam, hogy nem meri átadni magát a várakozásteljes

izgalomnak. - Miért? Az nem., az... izé... párzási helyetek?

Jared a szemét forgatta. - Szeretném látni, hogy Nina mire képes.

- Remek! - csapta össze a tenyerét Bex. - Készen állsz a

verekedésre, tesó? - dörzsölte össze a kezeit.

Fülig ért a szám. - Kezdődhet a harc!

Tizedik fejezet

Méltó ellenfelek

Felmentünk a hálószobánkba. Kábultan készülődtem a lefekvéshez,

próbáltam elfogadni ezt az új valóságot. Mivel tudtam, hogy másnap

reggel sokat kell bizonyítanom, nehezen jött álom a szememre. Végül

kényszerítettem a gondolataimat, hogy lelassuljanak, és sikerült pár

órára lehunynom a szemem, mielőtt a nap felkúszott az égre.

Amint felriadtam, már képtelen voltam visszaaludni vagy sokáig

ágyban lustálkodni. Éber voltam, a testem azt követelte, hogy keljek fel,

és menjek mielőbb a tölgyhöz. Nem vesztegettem az időt

zuhanyozással, mert tudtam, hogy egy órán belül úgyis megizzadok,

poros és koszos leszek. Jared egyik nagyméretű pólója éppen csak

ráfeszült a pocakomra, de ezzel is beértem. Most már egyre jobban

látszott rajtam a terhesség, és átfutott a fejemen, milyen nevetségesen

festek majd dagadtan és esetlenül, miközben Bex káprázatosán pontos

mozdulatokkal támad minden irányból.

Jareddel a földszinten találkoztunk, ahol a többiek még mindig

takarítottak. Az előző estével kapcsolatban csak Ryan nem sütött el

vicceket, és ő nem mosolygott rajta.

- Mi az? - kérdezte önelégülten Jared. - Szerinted Nina nem győzi le

Bexet?

Ryan rám mutatott, de Jaredre nézett. - Még mindig terhes.

Bex kurtán felkacagott. - Ne izgasd magad! Babszem nálam is

keményebb.

Claire azonban úgy vélte, Ryannel kéne kezdenem. Ryan kitárta a

karját. - Mi ez? A „Szart is verjük ki Ryanből” hét?

- Azt hittem, nem bánod, hisz folyton azért töröd magad, hogy

kórházba kerülj - vonta meg a vállát Claire.

Ryan undorral elfintorodott. - Ez méltatlan volt.

- Fáj az igazság, bébi?

Ryan elmosolyodott. - Ha így becézel, akár egész nap sértegethetsz.

Claire elővette a kocsikulcsokat a zsebéből, aztán a kezénél fogva

húzni kezdte Ryant. - Úgy értettem, hogy pólyás vagy. Nem becézésnek

szántam.

- Na, persze.

Jared megszorította a kezemet. - Akkor irány a tölgy. Biztos, hogy

nincs ellene kifogásod?

- Számít valamit?

- Nagyon is sokat. De azért szeretném látni, mire vagy képes, te

nem?

Elgondolkoztam a kérdésén. Mindig is csodáltam a Ryelek

képességeit, de sosem gondoltam, hogy egyszer én is képes leszek

ilyesmikre. Lehet, hogy nem leszek többé veszélybe került leányzó,

gondoltam. Nem volt ellenemre a dolog.

- Ha Claire-t legyőzöm, veled is megpróbálkozhatok?

Jared vállat vont. - Persze, de...

- Akkor hát igen.

Jared megjátszotta a sértettet. - Hát ez nem volt valami szép, drágám.

Nem bizony.

Átkaroltam a nyakát, és az arcához dörgöltem az orromat, míg az

Escalade-hez mentünk. - Egy kis feltáró jellegű családon belüli erőszak

még nem jelenti, hogy kevésbé szeretnélek!

Az Escalade a tölgyfánkhoz vezető egyenetlen földúton döcögött. Bex

és Claire vigyáznak majd, gondoltam, hogy ne a hasamat üssék, de rám

törtek az anyai ösztönök és azzal az idegesség is. Azt hajtogattam

magamban, hogy nem először kerül erre sor: Bexszel sokszor folytattunk

már közelharcot, és nem egyszer én kerekedtem felül. Akkor azt hittem,

hogy visszafogja magát, hogy elhitesse velem, egyre ügyesebb vagyok,

de most már tudtam, hogy nem így történt.

Ryan egy rendőrségi egyenpólóban és egy providenc rendőri

baseballsapkában állt meg velem szemben.

- Kérlek, nagyon, de nagyon vigyázz, nehogy Babszem közelében

üss meg, amíg rá nem jövök, mire vagyok képes! - figyelmeztettem.

Ryan a homlokát ráncolta. - Csak hogy tudd, jóformán testen kívüli

élményt jelent ez az egész, és a józan énem azt ordítja, hogy raboljalak

el ebből az elmebajból, mielőtt bajod esik.

- Kezdjük lassan, és majd meglátjuk, mi történik.

Ryan arca megrándult. - Egy terhes asszonnyal fogok verekedni.

Rengeteg szempontból helytelen.

- Gyerünk, beszariak! - üvöltötte Claire. - Mindjárt lemegy a nap!

- Nem vagyok beszari - motyogta Ryan.

- Dehogynem, ha félsz egy lánytól!

Ryan bosszúsan pillantott rá, én meg elmosolyodtam. - Meg fogod

tanulni, hogy a suttogás nem segít.

- Oké, lássunk hozzá, mielőtt a barátnőm rossz véleménnyel lesz

rólam.

- Még mindig nem vagyok a barátnőd! - ordított vissza Claire.

Az ajkamba haraptam. - Próbáljuk meg ezt - mondtam, és meglöktem

Ryant. Csak annyi erőt használtam, hogy pár lépésnyit hátráljon, ő

azonban hátrarepült, megfordult a levegőben, és többször megperdült a

földön.

Meglepetten nézett fel rám. - Csalás!

- Alig érintettelek meg.

- Komolyan?

- Igen.

Ryan feltápászkodott, aztán kicsit összetörve baktatott vissza hozzám.

- Nem hagyhatom, hogy két lány is szétrúgja a seggemet tizenkét óra

leforgása alatt.

- Lássuk, mit tudsz!

Ryan vagy tucatszor ütött, és nem talált célba, csak utána próbáltam

meg megütni. Gyomron találtam, és majdnem ugyanoda esett, ahova az

előbb. Felállt ugyan, de aztán kétrét görnyedt, és próbált levegőhöz jutni.

Tett egy lépést, de megint összegörnyedt, és felemelte egy ujját.

- Bocs! - kiáltottam.

- Rajtam a sor! - ajánlkozott Bex. Nem vesztegette az időt, és a

tekintetén láttam, hogy vége a játszadozásnak.

Támadott, én meg védekeztem. Megállítottam minden ütését, Claire

lendületes kaszáló rúgását alkalmaztam, és ezzel földre is terítettem.

Felugrott, az első ütése nem talált, de a következő igen. Fájt, de csak

annyira, mintha véletlenül nekimentem volna egy ajtónak, és nem egy

hibrid vágott volna teljes erőből állon.

- Ó! - jajdult fel Jared, és összefont ujjait a fejére tette. Gyűlölte az

egészet. Az életét az én védelmemnek szentelte, és most, hogy

összeházasodtunk és a gyermekét vártam, hagyta, hogy egy kísérleti

nyúl meg egy homokzsák keveréke legyek.

- Minden rendben? - lihegte Bex.

A homlokomat ráncoltam.

- Jaj, istenem, bocs. Fájdalmat okoztam? - emelte fel .az államat,

hogy szemügyre vegye a sérülést.

- Még egyszer - kuporodtam le védekezőn.

- Nem! - kiabálta Jared. - Láttuk már, mire képes. Elég ebből!

Megráztam a fejem. - Egy tizenhárom évessel verekszem, Jared -

mondtam csendesen. - Nem adtam bele apait-anyait.

Bex lekuporodott. - Ez sértő volt.

Újból támadt, és bár a mozgásunkat az emberi szem csak elmosódott

foltoknak látta volna, nekem egyáltalán nem jelentett nehézséget, hogy

tartsam az iramot. Bex másodperceken belül a levegőben volt, és nagyot

nyekkenve a hátára esett.

- Rajtam a sor! - húzta fel Claire a levágott ujjú bő kesztyűjét.

Megvetettem a lábam. Claire mindig megrémített. Bexszel azelőtt is

küzdöttem, ismertem a technikáját. De Claire-rel már hónapok óta nem

gyakoroltam, és nem ismertem a stratégiáját. Mégsem akartam

aggodalmat kelteni Jaredben, ezért arra gondoltam, rákapcsolok kicsit.

Nem hagyhattam, hogy Claire megüssön. Jared már úgyis elég

bűntudattal viaskodott. Nem is szólva arról, hogy bár Claire most már

szeretett, régóta várt erre a pillanatra.

A szemöldöke alól nézett rám azzal az ellenséget megfélemlítő

tekintettel. Ezt már ismertem. Nem fogj vissza magát, gondoltam, és nem

fél fájdalmat okozni.

Ez kemény lesz.

Bex Jared mellé támogatta Ryant, aki fájó tagokkal, megviselten,

ziláltan esett térdre.

- Szorongasd meg, Nigh! - biztatott.

- Hé, te meg kinek az oldalán állsz? - kurjantott vissza Claire.

Összpontosítottam. Claire Ryel a legkiválóbb volt. Még a démonok is

tartottak tőle. A Föld leghalálosabb fegyvere volt, akit még sosem

győzött le senki, aki kiállt ellene, és most nekem kellett leterítenem.

Azonnal ütöttem, amint Claire figyelme felém fordult. Az ütés célba talált,

és majdnem ledöntötte a lábáról. Jaredre nézett, megdörgölte az arcát,

és véres foga kivillant, amikor elmosolyodott. - Bántott!

Egy pillanatra sem lazítottam, mert tudtam, hogy Claire annyira szeret

győzni, hogy nem adja fel. Világító kék tekintete rám összpontosított, és

dühös pillantásával megcélzott. - Szeretlek, és elnézést kérek a verésért,

amely most kezdődik.

- Egy szavadat sem hiszem.

- Milyen igazad van. Csak udvariaskodtam.

Én támadtam először, mert tudtam, hogy az előző két ellenfelemnél

megfigyelte, hogy kivártam az ellenfél támadását. Elhajolt az ütésem

elől, de a lábam a következő pillanatban a mellkasának csapódott, és

vagy tizenkét méternyire, a mező egyetlen saras pontjára rúgtam. Vize-

sen, koszosán és dühösen kecmergett elő. Szétvetette a két karját, hogy

a maradék sár lecsorogjon róluk. - Tényleg ilyen messzire elmentél?

Elmosolyodtam. - El én.

Odarohant, és megragadta a pólómat, a következő pillanatban pedig

már fel is dobott a levegőbe, csakhogy talpra estem, közvetlen a saras

pocsolya szélén.

- Ügyes próbálkozás - mosolyogtam.

Claire el volt keseredve. Újra meg újra megpróbált lökni, taszítani,

dobni és egy ütéssel a sárba hajítani, de vagy megállítottam az ütését,

vagy őt juttattam oda. Platinaszőke haja egy fél órával később kócos és

barna volt, és mindketten piszkosak voltunk, és lihegtünk. Ő nálam is

jobban, de lehetetlen volt tisztán kikerülni egy összecsapásból valakivel,

aki fülig mocskos, Claire pedig a közelharc híve volt.

- Elég - parancsolta Jared, és odajött hozzánk. Letörölt egy

sárdarabot Claire arcáról. - Világosan bebizonyítottad.

- Még., nem... végeztem... vele - zihálta Claire.

Bex azóta nevetőgörcsben fetrengett, hogy Claire a sárban landolt, de

a nővére gyilkos pillantására elhallgatott.

- Oké - kapkodtam én is a levegőt. - És most te jössz.

- Nem.

- Neem?

- Gyáva kukac! - kiabálta Ryan.

Jared a homlokát ráncolta. - Láttuk, amire kíváncsiak voltunk, és nem

akarom, hogy túlságosan elfáradj. Lehet, hogy angyalvér folyik az

ereidben, de ettől még ember vagy. Amíg nem tudjuk biztosan, hogy tűri

a tested a stresszt, nem akarlak túlzott megterhelésnek kitenni.

Bólintottam. - Igazad van. Téged bármikor elkalapálhatlak.

Nevetett, és átkarolt, miközben az Escalade-hez sétáltunk.

Mérhetetlenül élvezte ezt az új „Igen, kedves, rendben, kedves!"

hozzáállásomat. Az igazság az volt, hogy sosem bocsátottam volna

meg, ha baja esik a babánknak.

Ryan levette a kabátját, Claire vállára terítette, aztán a kezével

lekaparta az arcáról a maradék sarat. Claire sohasem szeretett harcban

veszíteni, de az izgalom, amivel ez az új fejlemény valamennyiünket

eltöltött, ott táncolt a szemében.

- Állj ki ellenem Babszem születése után! - kiáltotta.

- Szó sem lehet róla! - kiabáltam vissza, majd Jaredre pislogtam. -

Ugye, nem mondja komolyan?

Jared megpróbálta elfojtani a mosolyát. - Persze, hogy nem. - Hirtelen

felkapta a fejét, és az ösvény helyett az utat figyelte. Kim Sentrája

gördült felénk.

A kocsi hirtelen megállt, és Kim kiszállt, aztán bevágta az ajtót.

Jared felemelte a kezét. - Tudom, hogy türelmetlen vagy, Kim. A jövő

héten indulunk, rendben?

Felsikoltottam, amikor Kim közelebb ért. A ruhája csupa vér volt. - Hát

ez nagyszerű, Jared. Sajnálatos módon, a nagybátyám számára már

kicsit túl késő.

- Mi történt? - kérdezte Jared, aki úgy megrémült, mint én. Bex. Claire

és Ryan körénk gyűltek.

Ryan megragadta Kim karját, de Kim elhúzódott. – Jaj, istenem, Kim..

Minden rendben?

Kim nem vette le a szemét Jaredről. A pillantása távoli lett. -

Megmondtam. Mondtam, hogy vissza kell vinnünk.

- Nagyon sajnálom, Kim - mondta Jared.

- Ez nem hozza vissza a nagybátyámat. Segítettem neked, és amikor

neked kellett volna, addig húztad az időt, amíg meg nem halt valakim,

akit szerettem. Megfordult, és elindult a kocsija felé.

- Vasárnap indulunk, Kim! - szólt utána Jared. - Vasárnap.

Kim magasba emelte a karját, és a középső ujjával bemutatott. Egy

pillanattal később már ott sem volt.

- Szegény Kim - mondta Ryan. - Szerintetek mi történt?

Claire összefonta a karját, és a távolban eltűnő Sentra után nézett. -

Üzenetnek szánták. Ha igazi mivoltukban jelentek volna meg a

démonok, nem tudtak volna a nagybátyja közelébe kerülni. Bizonyára

más bőrébe bújtak.

- Hogyan? - kérdeztem.

- Emberi alakot vesznek fel - magyarázta Jared.

- Mint amikor megszállnak valakit - bólintott Ryan.

Claire a homlokát ráncolta. – Nem, ez alakfelvétel.

- Kis időre belebújnak valakinek a testébe, hogy elérjék a céljukat. A

test ettől nem gyöngül meg, és az embernek nincs az esetről emléke

vagy nem rázzák meg utólag a történtek.

Jared a tarkóját dörgölte. - Kezdődik.

- De még mennyire - indult el Claire a lotusa felé.

- Jó, hogy otthagytam a melót, hogy visszamenjek tanulni - jegyezte

meg Ryan, és Claire után ment. - Ha még több szabadságot kértem

volna, hogy Jeruzsálembe menjünk, amúgy is kirúgtak volna.

- Mindenképp lapátra tettek volna - tette a kezét Ryan vállára Claire.

Ryan odakapta a fejét. - Tessék?

- Mert egy seggfej vagy.

Ryan lerázta Claire kezét, aztán minden erejét összeszedve

megtaszította, de Claire meg se rezzent, csak annyi időre fordult felé,

hogy halványan, magában mulatva rámosolyogjon.

- Én nem, de te igenis az vagy - morogta Ryan, és bemászott a

kocsijába.

Tizenegyedik fejezet

Megbocsátás az utolsó

pillanatban

Mennyi tennivaló! Milyen embertelenül sok. Szüntelenül magamban

zsörtölődtem, miközben ide-oda rohangáltam a házban. Egyetlen hét

nem volt elég, hogy rendezzem az életemet. Fáradságosan, az egyre

gömbölyödő pocakommal manőverezve jártam az emeleteket, és jöttem-

mentem a szobák között. Míg én csomagoltam, Agatha éjjel-nappal azon

törte magát, hogy elkészüljön a mosással. Jared pedig le-fel futkosott a

lépcsőn, ruhákat és orvosi felszerelést cipelt. Amíg arra nem kérte egy

barátját, aki szívességgel tartozott neki, hogy infúzióoldatot, csöveket,

injekciós tűket és véralvadásgátlót szerezzen, fel sem rémlett bennem,

hogy nem kórházban szülök majd, még ha itthon maradnánk, akkor sem.

Babszem egy sötét, évezredes barlangban jön majd a világra

Jeruzsálem alatt, távol a modern orvostudománytól, a Pokol által mégis

elérhetetlen helyen.

A hét nap nem tűnt elég időnek, de tudva, hogy a démonok emberek

bőrébe bújnak, mégis nagyon hosszúnak tetszett. Bárki, akivel

összefutottunk, az életünkre törhetett. Minden ember veszélyes volt. Még

Beth, Chad, Ryan vagy az anyám is. Megfagyott az ereimben a vér,

amikor elképzeltem egy démont anyám testében. Emberként is elég

ijesztő volt.

Grantot is értesíteni kellett a küszöbönálló távollétemről, de valami

megakadályozott benne, hogy a számát tárcsázzam. Zavarba ejtett a

tudat, hogy arkangyal, ráadásul bukott angyal. Udvariatlan voltam vele,

néha még sértegettem is. Mintha az egész életem egy központi téma, az

eltitkolás körül forgott volna, most mégis úgy éreztem, mintha mindenki

visszaélt volna a bizalmammal. Arról nem is szólva, hogy a köztünk zajló

kimondatlan versengésnek ezzel mindörökre vége szakadt. Grant

győzött. Minden, a rovásomra tett szurkálódó megjegyzése, a flörtölések

csak arról szóltak, hogy engem fel piszkáljon, és én mindannyiszor csak

adtam alá a lovat. Ennek tudatában nehezen tudtam elképzelni, hogy

vele beszélgessek. Idővel talán beismerem a vereségemet, az lesz majd

a végső megaláztatás. Nem én. Szó sem lehet róla. Nem teszem meg,

gondoltam. Jared volt a mennyei legjobb barátja. Beszéljen ő Granttel.

- Szerelmem? - kiabált fel Jared az előcsarnokból.

Még több ruhát gyömöszöltem a bőröndbe, aztán behúztam a cipzárat.

- Itt vagyok.

Jared nevetett. - Tudom. Bex hívott. Grant majd vigyáz anyára. És

üzeni, hogy beszélnetek kellene.

- Beszélj vele te! Te tudod az utunk részleteit.

- De a Titánét nem. Szeretné, ha ma este bemennél. Bex követ majd,

míg én elugrom egy barátom klinikájára a maradék felszerelésért, aztán

megyek érted.

- Jared...

Magához vont, a karjával átölelt. Ekkor villant az agyamba, miért nem

érzem a bőrét olyan melegnek, mint, engem is a félvér-láz emésztett. Ez

az egyik, gondoltam, amit nem bánok, hogy visszaváltozik, miután

Babszem megszületik: Jared forró bőre mindig megnyugtatott, és most,

hogy nem éreztem, kicsit megsirattam.

Bex vágta ki a bejárati ajtót, aztán felrohant a lépcsőn, és közvetlenül

előttünk állt meg.

Jared megdermedt. - Mi az? Anyával van baj?

- Nem. Miért?

- Másképp miért rontanál be ajtóstól a házba, és vágtatnál fel így a

lépcsőn?

Bex megvonta a vállát. - Nem is tudom. Csak kedvem támadt rohanni.

Mi a hézag?

- Az, hogy bármelyik pillanatban meghalhat valaki, akit szeretünk. Ne

tedd ezt velem.

- Oké - mondta Bex megrökönyödve. - Ne haragudj.

Jared ledübörgött a lépcsőn, és bevágta maga mögött az ajtót. Bex

rám nézett. - Nem akartam!

A vállára tettem a kezem, s megszorítottam. - Semmi baj, Bex. Azt

hiszem, elfelejti, hogy még csak gyerek vagy. Nagyszerűen csinálsz

mindent.

Bex kicsit sebzett, kicsit elismerő mosolya nem győzött meg arról,

hogy a lelkesítő beszédemmel a kívánt irányba tereltem. Megvárta, míg

elegáns kosztümbe bújok, aztán hagytam, hogy a BMW-vel bevigyen a

Kennedy Plázához.

- Annyira hasonlítasz a bátyádhoz - mondtam, amikor kinyitotta

előttem az ajtót.

- Bárcsak ezt ő is látná.

- Látja, ne félj.

- Az ajtóhoz kísérlek. Nem lehetünk elég óvatosak, az átváltozás

miatt.

Bólintottam. Bár rossz érzéssel töltött el, hogy Bexnek már megint

engem kellett babusgatnia, örültem a közelségének. A járda valóságos

akadályversenynek bizonyult, és szokás szerint megint nem a megfelelő

cipőt választottam. Magas sarkaimon a girbegurba betonon

egyensúlyoztam, és gömbölyödő testem sem a legkecsesebben

mozgott, akár felturbózták angyalvérrel, akár sem. Ha Bex mostanában

egyre inkább sonkanagyságú, izmoktól duzzadó karja nem kapott volna

el, a legkevesebb, hogy mindkét bokámat kitörtem volna.

- Rendben. Épen és egészségesen ideértél. Majd a kocsidban

megvárom Jaredet.

Bólintottam. - Jó tervnek hangzik, kölyök. És Nina?

- Igen?

- Mit gondolsz, le tudnál állni azzal, hogy így szólíts? Pár hét múlva

betöltőm a tizennégyet, és ciki, amikor mások is hallják. Idősebbnek

látszom nálad.

- Dehogyis.

- Dehogynem!

- Jól van - morogtam. - Elnézését kérem, Mr. Ryel.

- Bex is megteszi.

Bosszúsan nyomtam be az üvegajtót. Fogalmam sem volt, hogy Bex

mikor nőtt fel, de teljesen kiakasztott. A csizmám sarka a kövezett padlón

kopogott, és elhalkult, amikor a lifthez értem. Az épület csendes volt,

amitől még idegesebben gondoltam a Grant és köztem várható

beszélgetésre.

Kinyílt a liftajtó, és megálltam a sötét folyosón. - Grant? - kiáltottam.

Teljes volt a csend. Fájón hiányzott a másológép surrogása, a telefonok

csörgése, a billentyűzeten kopogó ujjak vagy a beszélgetés hangja. Az

idegességemet, amit a rám váró beszélgetés ébresztett, most elnyomta

egy másik érzés. Az érzékeim éberré váltak. Valami nem stimmelt.

Halványkék fény szűrődött ki az irodám ajtaja alatt. Kifújtam az addig

bent tartott levegőt. Szedd össze magád, Nina. Ma legyőzted Claire-t.

Bármi legyen is az ajtó mögött, megbirkózol vele.

Megfogtam az ajtógombot, elfordítottam, és próbáltam elviselhető

mértékűre csökkenteni a félelmemet. És azonnal elfogott a düh, amikor

rájöttem, ki ül az íróasztalomnál.

Sasha hátradőlt a székemen, a lábát feltette az asztalra, és bokában

keresztbe vetette. Egyik kezével a telefont szorította a füléhez, a

másikkal egy vörös hajfürtjét tekergette. - Jaj, ne már! - kacagott, és

előre-hátra

ringott a külön megrendelésre készült Aeron irodai székemben.

Kitártam az ajtót, mert abban reménykedtem, annyira meglepem

Sashát, hogy a földre zuhan, ő azonban csak rám pillantott, és

szemrebbenés nélkül folytatta. - Á, és láttad a cipőt, amelyet viselt? Meg

is fordult a fejembe, hogy könyörületből a pocsolyába lököm, hogy

elborítsa a sár!

- Sasha - szólaltam meg szándékosan nyugodt hangon. - Tedd le,

kérlek, a telefont! Beszélnünk kell.

Sasha égnek emelte a tekintetét. - Mennem kell, anya. Valakinek a

héten első ízben szüksége van az irodájára, és véletlenül éppen akkor,

amikor telefonálok. Oké. szia.

A telefont visszatette a villára. - Neked van az utolsó hagyományos

telefonod az épületben.

- Apámé volt.

- Na, és?

Az első reakcióm az volt, hogy teljes sebességgel nekirontok, és a

földre rántom csontos hátsóját. Akkor legalább nem ülne már a

székemben arról panaszkodva, hogy a telefonom nem felel meg az

igényeinek.

Lehunytam a szemem, mély levegőt vettem, és elölről kezdtem. -

Semmit sem változtatok ezen az irodán. Szeretem így, ahogy van... mert

valójában ez az én irodám. Amiből adódik a kérdés: mit keresel itt este

tízkor?

- És te?

- Válaszolj a kérdésre, Sasha! - nógattam elkeseredve.

- Dolgoztam - csattant fel. Felemelt egy aktát az íróasztalról, és a

melléhez szorítva elindult felém. - Hidd el, az irodád élvezte a

változatosságot!

Előbb össze akartam fonni a karomat, de aztán mégis hagytam a

testem mellett. - Mégis, mit remélsz itt elérni azzal, hogy a cég

vezérigazgatóját sértegeted? Meddig szeretnél itt eljutni, Sasha? -

Utálatosnak éreztem az arrogáns kérdést, de őszintén érdekelt a dolog.

- Ami minket illet, Grant a vezérigazgató.

- Téged inkább az a cég kéne, hogy izgasson, ahová majd diploma

után jelentkezel. Mit gondolsz, ki írja alá az ajánlóleveledet? Mit

gondolsz, kinek lesz végleges leszólása az ajánlásodba?

- Neked biztos nem.

Nagyot néztem. - Az első naptól kezdve az ellenségeddé tettél. Nem

várhatod el, hogy sajnállak majd...

- Grant sok pozitív dolgot mondhat majd az itt töltött időmről.

- Grantnak a rövid szoknyád és a reggel az asztalára készített kávéd

tetszik. Még ha valahogy észre is vette volna az elvégzett jelentéktelen

feladataidat, akkor is látná, hány hibát követsz el. Nem vagy akkora

főnyeremény a cégnek, mint ahogy képzeled, és egy ro... - Időben el-

haraptam a további mondandómat.

- Egy mi vagyok? - heccelt.

- Robbanékony természet.

Összehúzta a szemét. - Tudom, hogy te vagy a Titán

királykisasszonya. De ez nem jelenti, hogy mindent megkaphatsz.

- Mire akarsz kilyukadni? - ráncoltam az orromat.

Sasha csípőre vágta a kezét. – Á, elég ebből a „semmiről sem tudok"

hozzáállásodból! Lehet, hogy egyeseket átversz vele, de én nem

tartozom közéjük - bökött a mellére az utolsó szavaknál.

Elkeseredetten hunytam le a szemem, megráztam a fejem, és

felsóhajtottam. - Ha nem akarod ezt megoldani, részemről úgy is oké. De

ne tedd be a lábad az irodámba, hacsak szóban engedélyt nem adok rá.

- Kinyitottam az ajtót, és intettem, hogy távozzon.

Sasha még szorosabban fonta össze a karját, és dacosan felszegte a

fejét. - Fáj az igazság?

- Őszintén megmondom, hogy nincs erre időm.

- Most fenyegettél meg, hogy tönkreteszed a karrieremet. Hát keríts

rá időt - csukta be az ajtót.

- Miféle karrierről beszélünk?

- Ez is jobb, mint egy hamis karrier.

- Komolyan beszélsz? Keserű vagy, mert elfoglalom apám helyét a

cég élén? Mintha te nem tennéd, ha lehetőséged nyílna rá! Melyik apa

ne akarná, hogy a gyereke átvegye a családi vállalkozás irányítását?

- Soha nem vagy itt!

- Mit akarsz. Sasha? Az állásomat?

- Nem! De képtelenség, hogy itt van Grant mellett ez a hatalmas

irodád, amiben sosem tartózkodsz! Micsoda pazarlás! Megcsapolod a

cég vagyonát! Grant vezeti a céget, miközben te isten tudja, mit csinálsz

a férjeddel, fanatikus rajongóddal! Ez egyszerűen… undorító! - robbant

ki belőle, és úgy összehúzta az arcát, hogy a ráncoknál kifehéredett a

bőre.

- Undorító?

- Igen! De amikor végre beállítasz, akkor is annyira lefoglal, hogy

Granttal flörtölj, hogy semmit sem végzel el. Mi lesz ezzel a céggel, ha

egyszer Grant úgy dönt, hogy felmond? Halálra van ítélve!

Sasha szavai nyomán világosság gyűlt az agyamban, és döbbenten

meredtem rá. - Szerelmes vagy belé - suttogtam.

- Jaj, ne már - mondta Sasha. - Biztos megint nem alszol rendesen.

- Szerelmes vagy Grantbe.

Sasha álla leesett. - Nem én!

Rászegeztem az ujjamat. - Szerelmes vagy belé, és azért vagy rám

dühös, mert velem flörtöl!

- Azt hiszed, féltékeny vagyok rád? Ennél képtelenebb... - A hangja

elakadt, és magában nevetett. Vörös lett az arca, és egy lépést tett

felém. - Nem értem, mit látnak benned az emberek. Nem vagy

tehetséges... semmiben sem… nem vagy különösebben okos sem,

kimondottan nem vagy szép, nulla a stílusérzéked, és nem fejlődik a

személyiséged.

- Mondd csak el, valójában mit érzel - vágtam vissza felbőszültén. -

Nem érdekel, hogy Grant mit lát bennem. A világegyetem

legtökéletesebb, legbámulatosabb és legszebb férfijának a felesége

vagyok. - Bár ez volt az igazság, összeborzadtam attól, milyen

nagyképűen hangzik.

- Fütyülsz rá? Akkor miért dugtál az irattár mélyére? Tudom, hogy el

akartál távolítani a közeléből!

Szívesen elmondtam volna, hogy Grant száműzte oda, de ekkora

kegyetlenségre nem voltam képes. - Legyen tiéd Grant. Nekem sosem

kellett - közöltem vele. A puszta gondolat, hogy Grant vagy Grant meg

én., brr.

- Nem a tiéd, hogy átadd! - üvöltötte magából kikelve. - Kíváncsi vagy,

mit nem bírok benned? Ezt! Pontosan ezt! Ezt a beképzelt, arrogáns,

önhitt hangot, amely mögött nulla képesség van! Az apád azt hitte, te

vagy a világ közepe, Grant szerint tévedhetetlen vagy, a legjobb

barátnőd- titkárnőd királynőként kezel, és a férjednek észre sem kellett

volna vennie. Most meg várandós vagy és ragyogsz a boldogságtól.

Nem vagyok féltékeny, Nina, hanem forog a gyomrom tőled! Semmit

sem érdemelsz meg, amid van.

- Lehet, hogy igazad van.

- Mi az? - kérdezte Sasha halkan, láthatóan kizökkenve a szerepéből.

- Nem tűnök ki semmiben. Nem értem, Grant miért van úgy oda értem

- már ha egyáltalán erről van szó és én vagyok az első, aki beismerem,

hogy nem érdemlem meg Jaredet. Valószínűleg azért szeretett belém,

mert egy huszonnégy órában mellettem van a munkája miatt, és nem

volt ideje másokkal randizni. Ő nem ért ezzel egyet, de mindig is azt

gondoltam, hogy…

- Hát... - köszörülte meg a torkát te nem is vagy... olyan rossz.

Mármint egyáltalán nem vagy vicces, mégis néha megnevetteted

Grantet. És láttam, milyen kedves voltál Bethhez. Egyszer. Igaz,

nincsenek kiváló képességeid, de mióta kell valakinek különlegesnek

lennie ahhoz, hogy szeressék? Az emberek többsége átlagos. Én persze

nem, de semmi baj., hogy te az vagy.

Mély levegőt vettem. - Belátom, hogy miért izgatod fel magad miattam.

Nem kezeltem a konfliktusunkat a legjobban. Nem értettem meg, hogy...

vagyis most visszagondolva Grantről tudtam, de azt hittem, a pozícióra

fáj a fogad, és nem feltétlenül rá. Most, hogy tudom, már mindent értek.

Én egyáltalán nem látom olyan vonzónak, de megértem, mások mit

esznek rajta.

- Grant nagyon helyes - durcáskodott Sasha. - És a szívén viseli a cég

és az alkalmazottak életét, és nagyon okos, meg aranyos. És amikor

éppen nem azon töri a fejét, hogy tartsa meg a Titánt a csúcson, akkor

mindig rólad beszél. Őrjítő! Sosem vagy kedves hozzá.

- Így van - ráncoltam a homlokomat. - De igyekszem majd rajta

változtatni.

- Ne! Ne tedd! - rázta a fejét. - Vagyis... miattam ne erőltesd meg

magad.

- Bocsáss meg! Szeretném, ha jobban kijönnénk egymással. – Most,

hogy tisztában voltam a megvetése okával, könnyebb volt megértenem a

gyűlölködő megjegyzései mozgatórugóit. - De ettől még nem teheted fel

a lábad az íróasztalomra.

- Igazad van. Megbocsáthatatlanul illetlen viselkedés. Elnézést kérek.

Nem tudtam, ezek után mit mondjak. Még sosem beszéltünk

egymással udvariasan, és most, hogy megállapodásra jutottunk, már

csak a kínos csend maradt.

- Én... izé... éppen kávéért indultam. Egész éjjel benn leszek, hogy

átrendezzem az irattárat. Kriminális! Te... is kérsz?

- Kávét?

- Igen - próbálkozott Sasha egy mosollyal.

- Tessék - húztam elő egy húszdollárost a zsebemből. - Kávét nem

ihatok, kivált a konyhában főzött moslékot nem. Hozok magamnak egy

almabort, neked meg egy kávét a Spruce-on levő csehóból. Nekem az a

kedvencem.

Sasha kikapta a bankjegyet a kezemből. - Majd én elmegyek érte. Úgy

is szünetet kell tartanom. Csak egy elemlámpára van szükségem.

- Miért?

- Mert az építkezés miatt négy háztömbnyire kellett parkolnom a

parkolóházban, és ott nincs világítás.

- Miért nem mész a... - Kényszerítettem magam, hogy elhallgassak,

és előbb gondolkodjak. Jared már biztos visszaért, de az Escalade-ben

nem viheti el Sashát, s ennek több oka is volt. A kocsim odakint állt a

ház előtt. Csak Jarednek és Bexnek engedtem meg, hogy vezesse, és

nekik is csak azért, mert természetfeletti pontossággal és villámgyors

reflexekkel rendelkeztek. Most már azonban késő volt. Eljárt a szám, és

a visszakozásom alapjaiban rengetné meg máris törékeny

tűzszünetünket. Hagynom kell, hogy Sasha vezesse a kocsit, amit

apámtól kaptam.

- Miért nem mész a BMW-vel? - böktem ki végre, és majdnem a

torkomon akadtak a szavak.

- Biztos, hogy ezt akarod?

- Igen - nyújtottam oda a kulcsokat. - De kérlek, nagyon vigyázz!

Sasha elmosolyodott. - Mit kérsz?

- Egy nagy forró, karamellás almabort, ja, és egy szelet citromtortát.

- Mivel nyár van, jegeskávét is hozhatok, ha azt szívesebben innál. -

Megráztam a fejem, és Sasha arckifejezése gyorsan változott zavartról

megértőre. - Ja, persze, a baba. Húsz perc alatt megjárom.

- Nem megyek sehova - mosolyogtam rá.

A kulcsaim Sasha kezében csilingeltek, amikor eltűnt a liftben. A

falnak dőltem, és azon tűnődtem, nem követtem-e életem legnagyobb

hibáját. Hogy bízhattam Sashára a legdrágább tulajdonomat? Hiszen

gyűlöl!

A hüvelykujjam körmét rágtam, és néhányszor le-fel- firkáltam. A

kocsimban levő tárgyakat vettem számba. Vajon átkutatja majd?

Hagytam-e valami gyanúra okot adó dolgot, amiből esetleg rájöhet az

igazságra Jareddel kapcsolatban? Megcsörrent a mobil a zsebemben.

Gyorsan előhalásztam.

- Jól vagyok - szóltam bele.

- Akkor meg miért veri a plafont a vérnyomásod? - kérdezte Jared. A

puszta hangja lelassította a szívverésemet. - Megállíthatom, ha nem

akarod, hogy elvigye a kocsidat.

Az irodámon át a nagy ablakhoz sétáltam, és lenéztem az utcára. -

Hát persze, mert az nem lesz majd gyanús. - A Fleet Rink fényei úgy

ragyogtak, hogy bevilágították az egész háztömböt. Néztem, ahogy

Sasha a járdán megy, vörös fürtjei olajzöld selyemblúzán ugrálnak járás

közben. A BMW reflektorai felvillantak, és kurta csipogás hallatszott,

amikor hatástalanította a riasztót.

- Úgy láttam, vigyáz a kocsijára - igyekezett Jared megvigasztalni. A

túlsó oldalon, az Escalade-ben ült, és a mobilt a füléhez szorítva

mosolygott fel rám.

Mély levegőt vettem. - Nem tudom, miért izgatom magam. Hiszen csak

egy mérf... - kezdtem, de a szavaimat egy hangos dörej szakította félbe.

Abban a pillanatban a hely, ahol a kocsim parkolt, egyre jobban kiterjedő

tűzgömbbé változott. Megremegett az ablak, de nem tört be. Az

Escalade ablakai már nem voltak ilyen szerencsések. Láttam a

vezetőülésben ülő Jared döbbent arckifejezését. Lángoló roncsdarabok

repültek a magasba, aztán szerteszét.

- Ó, istenem! Segíts neki, Jared! Segíts rajta! - sikoltottam.

- Maradj a házban! - ordította túl a zajt Jared. Kiugrott az Escalade-

ből, és a hatalmas lángokhoz futott. A karjával takarta el az arcát, és

más-más oldalról próbált a kocsihoz férni, de három emelet magasból is

láttam, hogy nem tud áthatolni a lángokon. Még ha tudott volna is, Sasha

már akkor sem élt.

Jared elszörnyedve bámulta a lángokat, és két kézzel belemarkolt

szőke hajába. Megrázta a fejét, aztán a térdére támaszkodva lehajolt.

Pár pillanat elteltével az Escalade- hez rohant, és teljes sebességgel

elhajtott. A kerekek csikorogtak az aszfalton.

Az íróasztalomhoz szaladtam, és remegő kézzel felkaptam a telefont.

Próbáltam a rendőrséget tárcsázni, de annyira reszkettek az ujjaim, hogy

rossz számokat tárcsáztam. A harmadik próbálkozás után Jared már

mellettem is állt.

A karjába vetettem magam, és végre feltörtek a könnyeim. - Mi

történt? - kiáltottam. - Hova mentél?

- Igyekeztem elhitetni velük, hogy pánikba estem, és elhajtottam.

Bombát szereltek a kocsidra, Nina.

Megmerevedtem, a szemem nagyra tágult. - Megöltem! Odaadtam a

kocsim kulcsait, és a halálba küldtem! Jaj, istenem, Jared, meghalt! Még

csak huszonkét éves volt! Alig fél órája még az anyjával beszélt

telefonon!- Minden felsorolt ténynél fülsértőbben rikácsolt a hangom.

Jared magához ölelt, de képtelen volt vigasztaló szavakat találni. - Meg

kellett volna éreznem! Ki kellett volna szagolnom, vagy akármi...

- De nem éreztél semmit? - néztem fel rá könnyes szemmel.

Megrázta a fejét. - A fenébe is, semmit. A baba és az, ahogy a

testedre hat, megbolondítja az érzékszerveimet. Akkor tehették fel a

bombát, miután ideértél az irodába. Nem értem. Egy fél sarokra sem

voltam. Látnom kellett volna.

- Értesítenünk kellene a rendőrséget - nyöszörögtem.

- Majd valaki más megteszi. Bárki is helyezte el a bombát,

összetévesztette Sashát veled, így egy kis időt nyerünk. Ezért csináltam

akkora cirkuszt az utcán. Valószínűleg figyelnek minket.

- De kik?

- Nem tudom. Feltehetően egy átmenetileg átváltozott ember.

Lehetetlen megállapítani, hányán vannak a közelben.

Bólintottam. Jared a kezemnél fogva a lépcsőhöz vezetett. Az ujját a

szájára tette, aztán kinyitotta az ajtót. Négyemeletnyit ereszkedtünk le az

alagsorig, onnan egy oldalbejáraton át kijutottunk a sikátorba.

A cipősarkaim a nedves aszfalton kopogtak, pocsolyákon tocsogtak át.

A holdfény visszatükröződött a nedves aszfaltról. Jared sikátorok

útvesztőjén vezetett át, zöld kukákat és szemetet kerülgettünk, míg az

Escalade-hez értünk.

- Nem a te hibád - suttogta.

- Akkor hát kié? - zokogtam, és ököllel belevágtam az ajtóba. - Tudni

akarom! Azt akarom, hogy feleljenek azért, hogy elvették egy ártatlan

ember életét! Aljas és kicsinyesen gyűlölködő volt, de előtte állt az élet!

Ez nem igazság!

- Nem bizony. Hanyag munka volt. Még sosem követtek el ilyen hibát.

- Szerinted tévedés volt? – szipogtam.

- Így vagy úgy, de igen.

Megint leesett az állam. Szerelmes volt. Grantba, de sosem árulta el

neki.

Jared töprengve meredt maga elé. – Sajnálom Sashát. Fáj a szívem a

családjáért, amikor majd értesülnek a haláláról, de most ennél nagyobb

problémával kell szembenéznünk. Egy hét múlva elutazunk, de ha

belevonnak a nyomozásba, nem hagyhatod el az országot.

Magyarázattal kell szolgálnunk arra, miért volt a kocsidban, miért volt itt a

kocsid, és te miért nem voltál itt. Mindezt azok után, hogy kiderítik, hogy

nem ültél benne. Ami szintén

- Hagyd abba.

Jared a gondolataiba mélyedt. - El kell utaznunk. Írj Bethnek üzenetet,

és magyarázd el, hogy rövid időre meg kell szöknünk, és a kocsid

kulcsait az íróasztalodon hagytad arra az esetre, ha szüksége lenne

rájuk, én meg szólok Bexnek, hogy tegye a kulcsokat az íróasztalod előtt

a földre, hogy úgy nézzen ki, mintha leejtetted volna.

- Hagyd abba, Jared.

- Elmegyünk pár napra. Megtervezzük a következő lépést.

Szorosan lehunytam a szemem. - Egyszerűen elég!

- Tessék?

- Úgysem számít.

Jared két keze közé fogta az arcomat, és a szemembe nézett. - Ne

tedd ezt. Nem fogod feladni! - Elvette az egyik kezét, és megérintette a

pocakomat. - Most okkal harcolunk még az eddiginél is jobban.

Megzizzent a mobil a zsebében. - Itt Ryel. Jól van, de az ő kocsija volt.

Nem. Felrobbant. Robbanóanyagot erősítettek rá. Még nem tudom

biztosan. Hagyta, hogy Sasha azzal menjen el kávéért. Nem - ismételte

meg Jared halkan. - Pár napra elhagyjuk a várost, hogy egy kis időt

nyerjünk. Küldd Bexet! El kell küldenem egy üzenettel Nina irodájába. -

Szia.

Szirénák vijjogtak a távolban. Jared eltette a telefonját, és megfogta a

két vállam. - Velem tartasz?

Bólintottam. - Papírra és tollra van szükségem.

Jared meglapogatta a zakóját, és előhúzott egy tollat, aztán sebesen

eltűnt szem elől. Pár pillanattal később egy rózsaszín jegyzetblokkal

jelent meg. Lefirkantottam pár sort Bethnek, elmagyaráztam a rögtönzött

vakációnkat, és a kulcsok helyét arra az esetre, ha arrébb kellene állnia

a kocsimmal, aztán aláírtam. Öt perccel később egy motor bukkant fel a

sikátorban.

Bex letette a lábát a földre, és felnyitotta a sisakját.

- Mi az ábra?

- Vidd ezt fel Nina irodájába, és tedd az asztala alá, mintha leesett

volna. Ki kell magyaráznunk magunkat.

Bex levette a sisakját, és elvette a cetlit. - Ti itt maradtok, gyerekek,

vagy...?

- Nem. Néhány napra elutazunk a városból. Majd hívlak, ha

odaérünk.

- Hova?

- Még nem tudom - válaszolta Jared. - Ne mutatkozz, és azonnal

menj vissza anyához!

Bex biccentett, aztán végigrohant a sikátoron a Titánhoz. Egyre

közelebbről hallottuk a szirénákat. Jared megszorította a kezemet, és

arcon csókolt. Kinyitotta az anyósülés felöli ajtót, és lesöpörte az ülést

borító üvegszilánkokat, aztán ezt tette a saját oldalán is. Délre indultunk,

és nem sokkal a várost elhagyva meg is álltunk. Claire és Ryan már

Ryan Tundrájában vártak ránk.

Gondoltam, szükséged lesz egy járműre a hosszú úthoz, amelynek

ablakai is vannak - dobta oda mosolyogva Ryan Jarednek a kulcsokat.

- Kösz.

Claire a teherautó platójára mutatott. - Elhoztuk a poggyászotokat is.

Még szerencse, hogy amúgy is utazni készültetek. - Kicsit elveszetten

bólintottam. Clair szánakozó pillantással és egy öleléssel próbált

megvigasztalni. - Sajnálom, ami Sashával történt. Miközben a napon

süttetitek magatokat, én megpróbálom kideríteni, hogy ki akart megölni.

Akár ember, akár más, többé nem fog neked fejfájást okozni.

A homlokomat ráncoltam, és könnyek tolultak a szemembe, hogy

lecsorogjanak az arcomon. Erősen megszorítottam Claire-t.

- Ne izgasd magad - mondta, és áthatóan a szemembe nézett. -

Hamarosan vége ennek az egésznek.

Tizenkettedik fejezet

Országúton

Déli irányban haladtunk a 95-ös államközin. A fejemet az ablaknak

támasztottam, és felvettem az ablakon túl feltűnő és elsuhanó fehér

csíkok ritmusát. A testem üres és érzéketlen volt, és nem tudtam, ébren

vagyok-e vagy alszom. Lassanként meg kellett volna szoknom a

traumákat. Egyébként lehet, hogy ezért nem voltam egy zokogó,

reszkető idegroncs. Nem birkóztam meg a helyzettel, vagy talán mégis?

Megeshet, hogy csak az elfogadást éreztem, de nehéz volt megállapítani

úgy, hogy nem éreztem semmit.

Jared kisimított egy fürtöt az arcomból. - Miért nem próbálsz meg

aludni egy kicsit?

- Nem tudom, menne-e.

- Csak hunyd le a szemed - simogatta a karomat Jared. Csak

vigasztalni próbált, hisz mindketten tudtuk, hogy nem fázom.

Megkönnyebbülés töltött el, hogy Babszem nem később, hanem

hamarabb várható. A nyár amúgy is elviselhetetlen a terhes nőknek, de a

felforrósodott testemet tekintve még akár problémát is okozhatott volna.

Jared keze a karomról a pocakomra siklott.

Valamikor az után, hogy Bronxba értünk, végül lecsukódott a szemem,

és nem is nyitottam ki addig, míg dél felé el nem hagytuk Philadelphiát.

Még sötét volt, amikor felébredtem, a hajam az arcomhoz tapadt, és az

arcom és a konzol között nedvesnek és melegnek éreztem az

üléstámlát. Jared közben felére rövidítette a menetidőt.

Nem sokkal az után, hogy felfogtam, hol vagyunk és miért, a könnyeim

is feltörtek. - Jaj - töröltem meg az arcomat. Feldúltságomat és zaklatott

lelkiállapotomat különös megkönnyebbüléssel nyugtáztam. Mégis csak

normális vagyok, gondoltam.

- Minden rendben lesz, szerelmem - mondta Jared, és odahajolva

megcsókolta a hajamat.

- Van valami híred?

Bólintott. - Claire SMS-ezett. Eloltották a tüzet, és megtalálták a testet.

Azt hiszik, te vagy. Valószínűleg reggel jönnek majd rá az ellenkezőjére.

- Az anyám...?

- Claire már értesítette. A rendőrség felé megjátssza a semmit sem

tudót és a kétségbeesettet. Tisztában van a szokott eljárással.

Kifújtam a levegőt. - Legalább nem hisz halottnak.

- Hétfő reggelig senki sem fogja észrevenni, hogy Sasha eltűnt.

- Nem is tudom - piszkáltam a körmömet. - Az irodai telefonomról az

anyjával beszélt. Úgy vettem ki, hogy közel állnak egymáshoz. A

családja ma vagy holnap bejelentheti, hogy Sasha eltűnt.

Jared mélyen a gondolataiba merülve bólintott.

Nem éreztem helyénvalónak, hogy Sasha halálát elhallgatjuk. Ha

szokás szerint naponta beszélt az anyjával, az anyja talán várja a

hívását, és az aggodalma hamar pánikká fokozódik. A kezem lecsúszott

a hasamra, és a gyermekünket védelmező domborulaton nyugodott.

Sasha valakinek a lánya volt. Az anyja hazavitte a kórházból,

megtanította kúszni, járni, felnevelte ezzé a fiatal lánnyá, vagyis azzá,

aki volt. Az a szegény asszony, aki mindenki másnál jobban szerette

Sashát, életében utoljára aludt nyugodtan és békésen. És az a pillanat,

amikor Sasha majd eszébe jut, amikor majd átfut a fején, hogy felhívja a

lányát, a több ezernyi pillanat közül az első lesz, amikor rettenetes

fájdalmat érez. A bűntudat ismét átsöpört rajtam.

- Hagyd abba, Nina. Nem a te hibád - mondta Jared.

- Ha jól sejtem, Bethnek sem árulhatjuk el? - kérdeztem, bár előre

tudtam a választ.

Jared csak bocsánatkérő pillantást vetett rám.

Másodszor kanyarodtunk ki egy benzinkúthoz. Bárki más kétszer is

meggondolta volna, hogy kora hajnalban megáll-e egy ilyen mocskos

helynél. Vasrácsok védték az ablakokat, és ijesztő alakok lődörögtek a

bejárat körül. Jared azonban kiszállt, és úgy vonult el mellettük, mintha a

bevásárlóközpontban lett volna.

A teherautóban vártam, és abban reménykedtem, hogy a velem

farkasszemet nézőknek nem lesz merszük odajönni. Jared csak egy

pillanatig volt bent, és már fel is bukkant egy üveg vízzel meg valami

olajban sült, sajttal és csirkével töltött valamivel.

Aggodalmas tekintettel nyújtotta át. - Nem a legegészségesebb, de

gondoltam, kihúzod vele addig, míg találok egy rendes éttermet.

Beleharaptam; visszataszítóan mesés volt.

Jared éppen visszakanyarodott az országútra, amikor megcsörrent a

telefonom. Kivilágosodott a kijelző. Azonnal megfeszült a testem. - Beth

keres.

Jared felsóhajtott. - Ne vedd fel! Hagyd csengeni!

- Biztos belebetegedett az izgalomba. Nem engedhetem, hogy

halottnak higgyen.

Jared kivette a telefont a kezemből. - Átérzem, hidd el. Komolyan.

Beth nem érdemli meg, de nincs más választásunk.

Megráztam a fejem, és kinéztem az ablakon. Jarednek igaza volt: Beth

nem érdemelt olyan barátot, mint én. Csak türelmes, becsületes, kedves

és lojális volt, és engem védelmezett. El sem tudtam képzelni, milyen

kétségbeesés lett volna úrrá rajtam, ha Beth kocsija robban fel, és abban

találnak egy szénné égett holttestet. Fájt a szívem érte, és ha már addig

is nem gyötört volna a bűntudat, mostanra sikerült a szégyentől

elviselhetetlenül éreznem magam a bőrömben. Könnyek szöktek a

szemembe, és patakzottak az arcomon. Ha Beth valaha is rájön, hogy

tudatosan hagytam, hogy szenvedjen a halálom miatt, sosem fog

megbocsátani, és én nem is várom el tőle.

Elhallgatott a telefon, és pityegett a hangposta, amikor Beth üzenetet

hagyott nekem. Nyújtottam érte a kezem, de Jared a fejét rázta.

- Tényleg szeretnéd hallani az aggódó hangját? Így is elég rosszul

érzed magad.

A tenyerembe temettem az arcom, és a fejemet ráztam.

- Ez borzalmas, Jared. Egyáltalán nincs rendjén!

Jared odahajolt, és megcsókolta a halántékomat. - Sajnálom, Nina.

Nagyon, de nagyon sajnálom.

Rápillantva rögtön láttam, hogy ugyanolyan zaklatott, mint én. Biztos

más utat választana, ha lenne, gondoltam, de ha valaki egyszer

tudomást szerez az életünkről, már nincs visszaút. És ezt sem kívántam

Bethnek.

Továbbmentünk dél felé, és hajnalra Marylandbe értünk. A reggeli

napsütés megcsillant egy táblán, amin ez állt: Eden, 793 lakos. Az út

egyik oldalán a középső elválasztó sávot fák szegélyezték, a másikon

vasúti sínek. Edenből nem sokat láttam néhány óriás hirdetőtáblán és

egy traktorokat árusító telephelyen kívül.

- Érdekes név - jegyeztem meg.

- És illik is rá - mondta faarccal Jared. - A várost olyan nehéz

megtalálni, mint az édenkertet.

- Ha, ha - ugrattam, mert nem nyűgözött le a vicce. - Van valami

tényleges úti célunk?

Jared elmosolyodott.

- Most már igen. Amikor láttam, hogy az Óceán Highway-n vagyunk,

eszembe jutott a tökéletes hely.

- Vagyis...? - halkult el hangom.

- Virginia Beach.

- Még sosem jártam ott - mosolyodtam el.

A szemembe nézett, az arckifejezése az enyémet tükrözte. -

Gondoltam, ott lazíthatnál, míg kivárjuk, hogy a nyomozók kiderítik, mi

történt, és aztán, ha megkeresnek minket, ami bizonyosan bekövetkezik,

pár nap múlva visszamegyünk. Feldúltan és aggodalmasan.

A szemöldökömet ráncoltam. Jared terve nem fog beválni. Sőt., ha a

providence-i rendőrség követi a nekik hagyott nyomokat, még

gyanúsabb színben fogunk feltűnni. Jared tetőtéri lakását már

gyújtogatásnak minősítették, és feltételezték, hogy ő követte el. Miután

ezt nem sikerült bizonyítani, nem is emeltek vádat ellene. De most, hogy

a célpont a kocsim volt, Jared után ismét nyomozni fognak. Ha pedig

rájönnek, hogy a robbanás pillanatában ott voltunk, számos dolog miatt

vádolhatnak meg és zárhatnak be. Aggodalmam annál jobban nőtt, minél

tovább töprengtem rajta.

- Nem először kell magyarázkodnom a rendőrség előtt. Higgy nekem,

nincs miért nyugtalankodnod. Elmondjuk a saját verziónkat, és a tervek

szerint Jeruzsálembe utazunk. Ha egy éjszaka alatt egy tucatnál is több

piszkos zsaruval tudok végezni, és a nevünk nem kerül ebbe az ügybe.

- De a családja! Nem gondolod, hogy a rendőrség akkoriban azért

hagyta abba a nyomozást, mert elég mélyre ástak, hogy lássák, mi

folyik? Sasha családja viszont válaszokat vár majd.

- Ryan és Claire gondoskodik mindenről. A család megkapja a

válaszokat, csakhogy olyanokat, amik egyikünket sem kevernek bele.

Van egy testőröd, Nina, akiről mindenki tud. Most majd mindenki

megérti, miért. Célpont voltál, és Sasha járulékos veszteség. Valójában

nem is áll messze az igazságtól. Az egyetlen különbség csak az, hogy

nem kell elmagyaráznunk, miért hagytuk el a helyszínt.

Jared megfogta a kezemet, és végigcsókolta az ujjaimat, aztán az

öklömet a mellkasához szorította. - Nagyon sajnálom Sashát. Nem

érdemelte meg a halált, de ezért nem okolhatod magad. Ha valaki

hibája, akkor csakis az enyém.

Megdermedtem. - Hogy mondhatsz ilyet? Igazán nem tudhattad...

- Tudnom kellett volna. Könnyen te is beülhettél volna abba az

autóba. - A gondolatra aggodalmas ráncokba szaladt a szemöldöke. -

Örülök, hogy ő volt, és nem te. Tudom, hogy kínoz a bűntudat amiatt, mit

érez majd a családja, ha majd felhívják őket, de szeretném, ha arra a

pillanatra gondolnál, amikor felrobbant a kocsi. És ha nem ő lett volna?

Abban a másodpercben a feleségem és a gyermekem halálát nézhettem

volna végig, drágám. Ezt igazán nem kívánhatod nekem. - Eleresztette a

kezem, és két ujjal megtörölte a szemét, aztán felsóhajtott. - Én csak

annak örülök, hogy nem te voltál.

Szerettem volna elmondani, hogy az egésznek meg sem lett volna

szabad történnie, de féltem, hogy ettől még rosszabbul érzi majd magát.

- Először a lakás, aztán a kocsi - sóhajtottam fel. - Nemsokára semmink

sem lesz.

- Az egyszer biztos, hogy ki kell iktatnunk azt, aki bármit is tud a

robbanóanyagokról - nevetett fel kurtán és kimerültén. - Annyira rád és

Babszemre koncentrálok, hogy olyan fontos dolgok felett siklom el, mint

egy, az autódba telepített bomba, és ez komoly negatívum - csóválta a

fejét. - Önindítóra robbant, tehát nem lehetett ott, mielőtt bementél a

Titánba. Az odaérésed és a robbanás közötti időszakban szerelhették

csak fel. Bex megérezte volna. Csak az érkezésem után nyílt módjuk a

felrakására.

- Az meg hogy lehet? Hiszen pár méterre onnét, az Escalade-ben

ültél!

- Úgy van - felelte nyugtalan arckifejezéssel. - Korábban is nehéz volt

koncentrálni...

- Hogy érted, hogy korábban? - kérdeztem, de tudtam a választ. Jared

régebben is nagyon értett ahhoz, hogy tudatlanságban hagyjon. Nem

vallott rá, hogy elszólja magát.

Csak sóhajtott válasz helyett, de láthatóan feldúlt volt. Ebben a

pillanatban jutottam döntésre. Én már nem akartam tudatlanságban élni.

Most már anya voltam. És amikor ilyen sok minden forgott kockán, úgy

éreztem, ideje aktív szerepet játszanom az életünk megmentéséért tett

erőfeszítésekben.

- Mondd el.

- Miután mi ketten, szóval egy darabig sokkal jobban rád voltam

hangolódva. Már éppen kezdtem megszokni, hogy átgázoljak a

zűrzavaron, hogy eljussak annak az alapjaihoz, amit korábban éreztem,

amikor te... amikor mi...

- Most talán nem ártana elhagynod a több órás magyarázataidat, és

kertelés nélkül rátérni a kendőzetlen igazságra.

- A baba. Őt is érzem. Bámulatos, viszont eltereli a figyelmemet.

Nagyon összezavar.

- Érzed a babát? - mosolyodtam el. - Szóval Babszem is a Talehed?

Jared a homlokát ráncolta. - Az egész helyzet precedens nélküli. Amit

mondtam, azt jelenti, hogy a baba földi lény, pedig nyilvánvalóan nem

erről van szó. Lehet, hogy az az oka, hogy a baba a te részed.

Egyszerűen nem értem.

E perctől fogva Jared nem szólt semmit, csak amikor néhányszor rövid

időre megálltunk. Myrtle Beach külvárosát alkonyatkor értük el.

Akaratlanul is azon járt az eszem, hogy már egy napja nem kapott hírt a

lányáról Sasha anyja, és most már bármelyik pillanatban felkereshetik

otthon, és szegény összeomlik majd. Bármely percben bejelenthetik

Sasha eltűnését. Ismét hatalmába kerített a bűntudat, így szinte az elém

táruló szépséget sem láttam.

Mialatt késői ebédünket ettük, Jared előretelefonált, és lefoglalt egy

apartmant Myrtle Beach legészakibb pontján, a Crande Dunes

Oceanfronton. Amikor az üdülőhelyhez értünk, elállt a lélegzetem a

fényűzés láttán. És ettől még rosszabbul éreztem magam.

- Mi az? - kérdezte Jared. Reményt láttam felcsillanni a szemében.

Szerette volna, ha ez vakáció lesz, de most nem adhattam át magam a

kismama masszázsnak meg az arckezeléseknek, miközben tudtam,

hogy a barátaim és Sasha családja a poklok poklát járja meg.

- Hidd el, méltányolom, amit tenni próbálsz. Komolyan. De ez nem

igazi vakáció. Bujkálunk, miközben az ismerőseim nagy része halottnak

hisz, és Sashát kétségbeesetten próbálja felkutatni a családja.

Jared bólintott, és megszorította a kezem. - Összefoglaltad a lényeget,

de akkor sem verek sátrat a parton a terhes feleségemnek.

Megérdemelsz egy kis kényelmet, miközben szétidegeled magad

mindenki másért.

- A „kis kényelem" az utca végén levő „Super 8" motel lenne. Ez egy

elegáns üdülőhely, Jared.

- A tengerparton van, és az óceán látványa megnyugtat majd. Gyere!

Jared bejelentkezett, miközben igyekeztem természetesen viszonyulni

ahhoz, hogy pár nap vakációra két irdatlan, agyontömött bőrönddel

érkeztünk. A személyzet tenyérbe mászóan kedves volt, szinte buzgón

örvendeztek, hogy megérkeztünk. Ezt két okból is furcsállottam: először

is Jared csak pár órája jelezte nekik, hogy megszállunk itt, másodszor

nem voltunk hírességek. A viselkedésük gyorsan meggyőzött, hogy

megszállták őket, és amint lehet, ránk fognak támadni.

- Szerelmem? - szólt hátra a válla fölött Jared.

Dühösen meredtem a pult mögött álló lányra. Spirális szőke fürtjei telt,

rózsás arca körül ugráltak. Meleg, barna szeme üveges lett attól az

elragadtatástól, amit Jared láttán érzett. Emlékeztem erre az érzésre.

Jared elképzelhetetlenül gyönyörű volt, a külseje és a magabiztos

fellépése bizonyára azt a képzetet keltette bennük, hogy valami módon

mégis csak egy híresség. Lehet, hogy a recepción mégsem emberbőrbe

bújt démonok dolgoztak, de a lány mégis úgy meredt a férjemre, mintha

fel akarná falni.

- Minden rendben - mosolyogtam legszebb műmosolyommal.

Őszintén nem értettem, miért vagyok ilyen csapnivaló hangulatban,

hiszen csak azt néztem végig, hogy egy kolléganőm, akivel három évig

dolgoztam együtt, szénné ég. Évek óta nem volt hatással rám, hogy a

lányok ennyire kiszámíthatóan viszonyulnak Jaredhez. Nem is

emlékeztem, mikor forgattam utoljára a szemem, ha a pincérnőknek

vagy az egyetemistáknak jóformán a nyáluk csörgött a férjem láttán.

Több oka is lehetett, de feltételeztem, hogy gömbölyödő alakom a

bűnös.

Jared visszajött hozzám és a bőröndökhöz. A szobánkban az ágyra

tette a bőröndöket, és körülnézett. Tágas, világos szobát adtak, amely

nem sokban különbözött azoktól, amilyenekben korábban megszálltam.

- Nagyon kellemes - jegyezte meg.

- Említettem már, hogy pocsékul megy a könnyed csevej? -

mosolyodtam el. Pár lépéssel odasiettem hozzá, és a mellkasának

támasztottam a homlokomat.

Nevetett, és megcsókolta az arcomat. - Igen.

A fürdőszobába mentem, és vizet lötyköltem az arcomra. A vastag

törülközőknek sterilen tiszta virágillata volt, amely azonnal elárulta, hogy

nem vagyunk. Felnyögtem, és kinyújtóztam. Egy majdnem kifejlett pocak

és a hosszú autóút nem harmonizáltak egymással. Úgy éreztem, hogy

merevek a tagjaim és kocsonyás a térdem.

- Szundítás vagy séta a parton? - szegezte nekem a kérdést Jared.

Kibújt a csizmájából, és bőrszandálba dugta meztelen lábát.

- Egyformán kedvem lenne mindkettőhöz, de a kocsiban töltött sok

idő után a parti séta jobban hangzik.

- Egyetértek - mondta, és felém nyújtotta a kezét.

Kényelmesen sétálgattunk a Crande Dunes majdnem privát

tengerpartján, és élveztük, hogy a friss nyári szél simogat minket.

Képeslapra kívánkozó látvány volt: minden megvolt, ami egy tökéletes

tengerparthoz kell. Jared kiválasztott egy helyet, és leterített egy

pokrócot. Felhúzott térdére könyökölt, és az óceánt nézte.

- Majdnem olyan, mint Little Cornon.

Majdnem.

A helyemen fészkelődtem, mert tudtam, hogy gyermeteg

bizonytalanságaim malmára hajtom a vizet.

- Csinosak voltak.

- Kik?

- A recepciós lányok.

Jared kurtán felnevetett, aztán térdre kecmergett. Felém hajolt, és a

két kezét a pocakomra tette. - Nina, mindig volt valami benned, ami rabul

ejtett. Még amikor nem akartalak szeretni, akkor is vonzódtam hozzád.

Nem tudtam másra gondolni. Most a feleségem vagy, és a gyer-

mekünket hordod a szíved alatt. Ennél nincs számomra szebb. Amikor

izzadt és kimerült vagy, mert Babszemet hordozod, akkor az lesz a

legszebb, amit életemben láttám. Amikor sírni fogsz, mert az első óvodai

napon elküldjük otthonról Babszemet..., akkor az lesz a legszebb, amit

valaha láttam. Amikor majd engem vigasztalsz., mert kiképzésre küldjük

el a gyerekeinket, vagy az évfordulónkat ünnepeljük, vagy amikor

megőszülsz, nekem mindenegyes pillanat a legeslegszebb lesz.

Az orrát a pocakomhoz fente, aztán átölelte a derekamat. - Mindig a

megfelelő szavakat mondod - suttogtam, és megérintettem a fülét.

Felnézett rám. - Ha megtörténne, ami lehetetlen, és valami még szebb

létezne, akkor sem venném észre. Állandó és osztatlan figyelmem

középpontjában állsz. Mindig is ott álltál.

- De csak, mert ezért fizetlek - mosolyodtam el.

Jared napbarnított arcában felvillantak hófehér fogai, ahogy szélesen

elmosolyodott. - Már nem. Amikor elveszed a főnöködet, te adhatsz

magadnak fizetést.

Játékosan oldalba böktem, de még akkor is magához szorított. A

takarón pihenve néztük, ahogy a nap lassan a narancs és a lila

árnyalataiba süllyed, és sisteregve elmerül az óceánban. Felmerült

bennem a kérdés, vajon a világ másik felén is ilyen-e az ég. Hogy

megérkezünk-e Jeruzsálembe, és látjuk-e az eget, míg a baba meg nem

születik.

Hátradőltem a takarón, és felbámultam az égre, melynek keleti felén

már látszottak a csillagok, de nyugatról még elhalványította őket a tüzes

naplemente. Jared megragadta a karomat, mire megmerevedtem.

- Mi az?

Jared elmosolyodott, és előhúzta a Glockját. - Majdnem ráfeküdtél a

pisztolyomra.

- Elhoztad a pisztolyodat? Attól féltél, hogy a homokszemeket

megszállja egy démon? - mosolyogtam.

- Amikor a többiek kezdenek testeket megszállni, nehéz lesz

megállapítani, ki jelent fenyegetést és ki nem. Ami engem illet, ezért kell

mielőbb eljutnunk a Szent Sírhoz. Már az is eszembe jutott, nem

repítették-e szándékosan levegőbe a BMW-t. Ha tudtak a tervünkről, és

szerintem így volt, és ha nem öltek volna meg menet közben,

bizonyosan úgy gondolkodtak, hogy ezzel megakadályozhatják az

elutazásunkat. Bex nehezebben érzi meg őket, így az én...

szórakozottságomat .. is figyelembe véve a helyzet nagyon veszélyessé

válhat.

Bólintottam. - Nem igazság, hogy minden más mellett, amivel meg kell

birkóznunk, még az érzékszerveid is túlterheltek.

- A körülményeket figyelembe véve szerintem világos, hogy van

odafent néhány rajongónk. Eli és Sámuel is küzd értünk. Ez önmagában

is hatalmas előny.

- Nem érzem annak - morgolódtam.

Megcsörrent a mobilom. Megint Beth keresett. Szorosan lehunytam a

szemem, míg Jared kivette a telefont a kezemből, és kinyomta a hívást.

A hátizsák aljára dugta, amit levittem a partra, aztán magához vont.

- Elköszönhetsz tőle, mielőtt elutazunk. Csak pár napig táplál ilyen

érzéseket, aztán megvigasztalhatod. Valószínűleg megölel, és elfelejti az

egészet.

- Szó sincs róla.

Jared nagy levegőt vett, és még szorosabban ölelt. - Csak segíteni

próbálok.

- Tudom. Tisztában vagyok vele. Csak éppen úgy érzem,

szándékosan okozok neki fájdalmat. Nem igazság, hogy ő az egyetlen

igaz barátom, akinek semmiről sincs tudomása.

- Komolyan ki szeretnéd tenni mindennek? És ami ennél is

lényegesebb, úgy hiszed, képes lenne megbirkózni vele?

Megráztam a fejem. - Nem. Tudom, hogy neked van igazad. Nem

akarom megmondani neki, csak szemétnek érzem magam. Illetve a

„szemét" még nem is fedi. Rossz barát vagyok, és... rossz ember.

- Beth képes lesz úgy lehunyni esténként a szemét, hogy nem azon

töri a fejét, hogy mi van veled, Nina. Szerintem éppen, hogy jót teszel

vele.

- Lehet. El tudod képzelni a reakcióját, amikor megtudja, hogy pár

nap múlva Izraelbe utazunk? Ki fog borulni. Azt sem tudom, hogy

magyarázzam meg neki.

- Akkor ne tedd! Nem feltétlenül szükséges elmondanod, hogy

Jeruzsálembe utazunk. Mondd, hogy a nyugati partra vagy valami

hasonló helyre megyünk.

Keményen összeszorítottam a számat. - Elegem van abból, hogy

hazudok neki, Jared.

- Tudom.

A csillagok elhomályosították a lemenő nap utolsó színfoltjait, és az

óceán olyan fekete lett, mint felettünk az ég. Pár hónapja még fáztam

volna a víz mellett, de Jared karjában, magasabb testhőmérséklettel úgy

éreztem, mintha a nap még mindig sütne rám.

A tenger felől támadt szél Jared arcába fújta a hajamat. Elfordította az

arcát, és kifújta a szájába lógó hajszálakat.

Elmosolyodtam, de hamar elmúlt a vidámságom. - Ha már

Jeruzsálemet említetted..

- Igen?

- Ha tudják, hogy oda készülünk, miért nem próbálnak megállítani

minket? Ha autóbombánál rosszabb is adódik, komoly gondokkal kell

szembenéznünk. Mi lesz, ha a repülőre tesznek fel bombát? - nevettem,

de ebben nem volt derű. - És ha lelőnek minket?

- Ez is egy lehetőség. De fel vagyunk készülve.

Hatalmába kerített a rettegés. A gépen nem volt semmi védelmünk, és

tíz órás repülés várt ránk.

- Leszállunk, téged és a könyvet elvisszük a Szent Sír hoz, és a föld

alatt várjuk ki, amíg megszülöd a gyermekünket.

- Így egyszerűnek hangzik, de elfelejted, hogy a démonok mindent

elkövetnek majd, hogy ezt megakadályozzák.

- Csak az odajutást kell lebonyolítanunk. Onnantól már simán megy

minden.

- Gondolod te.

Jared arca megfeszült. - Benézek a raktárépületbe, mielőtt elutazunk.

Beszélek Eli-jal.

- Nem azt mondta, hogy akkor keresd fel, amikor már csak egyetlen

kérdésünk maradt?

Jared pillantása az óceánon időzött. - Szerintem azt a kérdést nem

nekünk kell feltennünk.

Tizenharmadik fejezet

Hazafelé

A következő két napban még sokszor felkerestük azt a helyet a parton.

Jared elüldögélt mellettem, nézte a homokot nyaldosó hullámokat, és a

láthatár szélén lassan haladó hajókat. A jeruzsálemi útról beszélgettünk,

de Jared nem avatott be a részletekbe. Nem akart nyugtalanítani az

igazsággal, amelyet már előre látott. Bár jóval erősebb voltam, mint

régebben, ez nem változtatott a tényen, hogy a gyermekünket vártam.

A csendet csak a szél susogása és a partra felfutó hullámok ütemes

moraja törte meg, de a fejemben túlkiabálták egymást a gondolatok.

Néha szorosan lehunytam a szemem, és igyekeztem az ijesztőbbeket

elűzni, de ilyenkor meg Sashát láttam. Mindegy, milyen erősen ölelt

Jared, vagy mennyire próbáltam elhitetni magammal, hogy Little Cornon

vagyunk, csak démonokra, Sashára és bombákra tudtam gondolni.

Többször is megszólalt a telefonom. Beth telefonszáma volt a

leggyakoribb a híváslistámon és a hangpostámon is az ő kétségbeesett

könyörgéseit hallgattam. Sasha nem jött be dolgozni, és a napnál is

világosabb volt, hogy ő is eltűnt. Nemsokára mások is hívogatni kezdtek.

Még Cynthia is, bár feltételeztem, hogy a rendőrség kedvéért tartja fenn

a látszatot. A rendőrség bizonyára úgy vélte, hogy az anyám attól tart,

hogy meghaltam vagy eltűntem.

A második napon estefelé Jared telefonja szólalt meg. - Ryel - szólt

bele. Kis ideig hallgatta a hívó felet, aztán gyors igenlő választ adott, és

kinyomta a telefont.

- A nyomozók bármelyik percben megkaphatják a fogászati adatok

összehasonlításának eredményeit. Már nem kell sokáig várni.

- Gondolom, ez jó hír.

Természetesen nem a legjobb volt, hogy Sasha családja megtudja,

hogy Sasha maradványait találták a kocsimban, de a cél elérését

szolgálta, ahogy minden más is. Az igazi jó hír az volt, hogy végre

felhívhattam Betht.

Claire-nek igaza volt: egy órán belül SMS-ben megküldte, hogy az

azonosítás megtörtént. Amikor Jared engedélyt adott, beütöttem Beth

számát.

- Hol a pokolban voltál? - jajdult fel. - Azt hittem, meghaltáll -

Gyorsabban kezdte kapkodni a levegőt, amíg fel nem zokogott, majd

tompa zajok hallatszottak, s végül Chad vette át a mobilt.

- Bocs... halló?

- Ne haragudjatok - mondtam. - Hagytam üzenetet. Azt hittem, mind

tudjátok, hogy elutaztam. Jareddel úgy éreztük, jó lenne kicsit kettesben

lenni, ezért kikapcsoltam a telefont. Most rémesen érzem magam.

A vége igaz is volt. Hallottam, hogy Beth zokog a háttérben, és még

rosszabbul éreztem magam, amikor hallottam, hogy Chad igyekszik

vigasztalni. Beth megnyugtatása közben Chad megpróbálta elmondani,

mi történt. Leírta a Titánnál történt robbanást, a rendőrségi kordont, a

kihallgatásra váró alkalmazottak sorát, a megfeketedett aszfaltot ott, ahol

a BMW-m éjszaka lángolt.

Nemsokára Beth vette vissza a telefont, és a füléhez emelte. - Pokol

volt az életem! A Titánnál vagy rémhíreket terjesztettek, vagy

könnyekben törtek ki, vagy az ingerült és a gyűlölködő között ingadozott

mindenki. Te is tudtad, hogy Sasha eltűnt? Kész őrület!

- Eltűnt? - kérdeztem, és vigyáztam, nehogy remegjen a hangom.

Minden hazugsággal, amely elhagyta a számat, csak nőtt a bűntudatom.

- Ó, istenem... jaj, Nina, az anyja beszélt vele utoljára. Azt mondta,

hogy Sasha későig dolgozott a Titánban azon az éjszakán, amikor

nyoma veszett. Mit gondolsz, ő ült a kocsidban? Ha nem te voltál, akkor

ki volt?

- Nem... fogalmam sincs. Lehet, hogy mondanom kellene valamit a

nyomozóknak.

Beth megint elsírta magát. - Szegény lány! Fel kellene hívnod az

anyját, aztán a providence-i rendőrséget is, hogy tudják, nem esett

bajod. Valószínűleg azonnal vissza kellene jönnöd. - Újra szipogott. -

Előre is elnézést, ha lekeverek neked egy taslit, amiért a frászt hoztad

rám.

Felkacagtam. - Megbocsátom.

- Örülök, hogy semmi bajod. Bármennyire is irtóztam attól a nőtől,

mégis remélem, hogy nem ő ült a kocsiban. Borzalmas így meghalni...

Nina?

- Igen?

- Valaki bombát szerelt a kocsidba!

- Nagyon úgy fest.

- De ez... nem zavar?

Felsóhajtottam, és elhatároztam, hogy legalább az igazság egy részét

kitálalom.

- Már hozzászoktam, Beth. Mit gondolsz, miért vette fel az apám

Jaredet?

Beth hosszan hallgatott, végül suttogva szólalt meg.

- Azt hiszem, ebbe még nem gondoltam bele. Ne haragudj!

Emlékszem Mr. Dawsonra, de... nem is sejtettem, hogy ilyen rettegésben

élsz.

- A tengerparton vagyok, Beth, és a testőröm felesége vagyok. Ne

nyugtalankodj miattam, rendben? Majd beszélünk, ha visszatértem.

Beth megkönnyebbülten fújt a telefonba. - Siess, kérlek! Muszáj

találkoznunk.

- Jared már csomagol.

A teherautóban ültem, és a hosszú utazástól féltem, míg Jared

kijelentkezett a recepciónál. A Tundrához szaladt, felhuppant a

vezetőülésre, és odahajolt hozzám, hogy megcsókoljon.

- Tudom, hogy nagy feszültségben éltél, de csodálatos volt veled ez a

három nap. Valahányszor elutazunk könnyű megfeledkezni a világról.

Szorosan a kezébe csimpaszkodtam. Mindketten tudtuk, hogy a

visszatérésünk olyan lesz, mintha darázsfészekbe nyúlnánk. Az utolsó

pár békés napon voltunk túl, és mostantól az életünkért kell harcolnunk.

Megsimogattam a pocakomat, és Jared is megérintette a szabad

kezével.

Kékesszürke szeme elsötétült, és a homlokát ráncolta. Bólintottam,

mert pontosan tudtam, mire gondol. Közelebb hajolt, és lassan, lágyan

megcsókolt. Úgy szívta be az ajkamat, mint az első csókunknál, mintha

utoljára csókolna meg. Elhúzódott, aztán mégis a homlokomnak

támasztotta a fejét. Szótlanul, érzelmekkel teli ölelésbe forrva ültünk a

kocsiban. Egyikünknek sem volt bátorsága sírni vagy beszélni, mert attól

féltünk, nem bírnánk a ránk nehezedő nyomást.

Jared visszatette a kezét a kormányra, és sebességbe tette a kocsit. -

Rendben - sóhajtott fel. - Irány Providence.

Rövidebb volt az út hazafelé. Jared újra meg újra elismételtette velem

a történetet, amit a rendőrségnek szántunk. Több tucatszor is

elmondtam, amikor hirtelen nyilallást éreztem.

Jared rögtön a hasamra nézett, és a szemembe. - Jól vagy?

Grimaszt vágtam.

- Esetleg félreállhatnánk egy pillanatra. Meg kéne mozgatnom a

lábaimat.

Jared óvatosan lekanyarodott balra a benzinkúthoz, ahol Virginia

Beach felé menet is megálltunk. Az átutazók szokott csoportja lődörgött

a parkolóban. Jared kinyitotta előttem az ajtót, és mellettem maradt, míg

besétáltunk az üzletbe. Kerültem a szótlanul álldogálók tekintetét, míg

bementünk, és inkább lesütöttem a szemem, az aszfalton levő

olajfoltokat és eltaposott rágógumikat néztem. Nem tudom, hogy a férfiak

jelenlététől-e, de éreztem, hogy valami nincs rendjén. Ahogy azt is, hogy

Jared is felfigyelt erre.

Kinyitotta előttem az ajtót, és bár kifújtam az addig bent tartott levegőt,

mintha még nagyobb nyomás nehezedett volna rám. A pénztárost

leszámítva senki sem volt a boltban rajtunk kívül, mégsem kaptam

levegőt.

Céltalanul csámborogtam a polcok között, kinyújtóztattam a nyakamat

meg a hátamat, találomra levettem ezt-azt, aztán visszatettem. Egy sós

kekszes doboz mögül egy svábbogár iszkolt ki, és tűnt el.

Visszarántottam a kezemet, és körülnéztem. Amikor legutóbb itt jártunk,

nem láttam ilyen mocskosnak a boltot, igaz viszont, hogy csak pár perc

erejéig a vécét használtam.

A fejem felett vibrált és zümmögött egy neonlámpa. A szemem

sarkából észrevettem, hogy a pult mögött álló férfi engem figyel.

Alacsony termetű és sötét bőrű volt. Az arckifejezésétől azonnal elfogott

az idegesség. Láttam már ezt a tekintetet.

Hallottam, hogy csukódik a hűtő ajtaja, aztán Jared bukkant elő a

sarok mögül két nagy kanna vízzel, kényszeredetten mosolyogva. Felém

nyújtotta a kezét, és kétszer intett az ujjaival, hogy menjek oda hozzá.

Áporodott volt körülöttünk a levegő, és a szívem nagyokat dobbant a

mellkasomban.

- Már nincs sok idő hátra - jegyezte meg a pult mögött álló férfi,

gömbölyű pocakomat nézve.

Szabad kezemmel ösztönösen megérintettem a hasamat.

Jared óvatosan közeledett a kasszához, és vigyázott, hogy

biztonságos távolságban kövessem. Még egy lépést tett, aztán

megtorpant. - Jól érzi magát?

A férfi lihegett, a teste ritmikusan ingott. Az arca és nyaka fénylett az

izzadtságtól, és átitatta fehér galléros pólóját. A szeme alatti karikáktól

még ijesztőbb volt a beesett szemébe kiülő tekintet.

Amikor nem reagáltam, Jared elhátrált a pulttól, és egy tízdollárost

dobott a férfi elé. - Ez biztos elég lesz.

A férfi lenézett az előtte fekvő összehajtogatott bankjegyre, és

lehunyta a szemét. A pultra nyomta az ujjhegyeit, aztán a teste pár

pillanatig vibrált, mielőtt hirtelen kihúzta magát. Felkukucskált Jaredre. A

szeme megváltozott: két koromfekete gömb guvadt ki a szemgödréből.

Jared a mellkasomra fektette a kezét, és az ajtó felé tolt. - Ideje

indulnunk.

Pár lépést botladoztam hátra, és vakon a hátam mögötti ajtó

fogantyúja felé tapogatóztam. Az alacsony férfi felugrott a levegőbe, és a

következő pillanatban már négykézláb kuporgott a pulton. - Kibelezem,

mint egy halat. - A hangja ijesztő volt: egy kisgyerek csipogásának és

egy kígyó sziszegésének a keveréke.

Kinyomtam az ajtót, és azonnal a parkolóban lebzselő motoros banda

egyik tagjának ütköztem. Nagydarab férfi volt, hosszú, ősz szakállal,

bőrszerkóban. Megfeledkeztem az újonnan szerzett erőmről: a földre

döntöttem, és átgázoltam rajta. A férfi döbbenten és zavartan bámult fel

rám. Az arckifejezése egy másodperc múlva már meg is változott, a

pupillák feketesége átfolyt a szivárványhártyára, majd ellepte a szeme

fehérjét.

Négykézláb távolabb kúsztam tőle, aztán Jared karon ragadott, és

lóhalálában a Tundrához vonszolt. Rám csapta az anyósülés felőli ajtót,

aztán már mellettem is ült.

- Kösd be magad! - parancsolt rám.

Az öv után tapogatóztam, és hiábavalóan próbáltam megőrizni a

nyugalmamat. Az alacsony, sötét bőrű férfi négykézláb vágtatott felénk.

Jared a gázpedálra taposott.

A töltőpisztoly még a Tundra tankjába lógott, de amint elindult a kocsi,

kiszakadt a pisztoly, és magunk után húztuk, miközben Jared farolva

ráhajtott az országútra.

Leengedtem az ablakot.

- Mit csinálsz? - kiabálta Jared.

- Add a fegyvered! - kiabáltam, és a szívem majdnem kiugrott a

helyéből.

- Tessék!

Kihúzta az övéből a Glockot, és lecsapta a kettőnk közti ülésre.

Felmarkoltam, aztán kihajoltam az ablakon. Jared marokra fogta a

ruhámat, nehogy kizuhanjak az útra. A kistermetű férfi a parkolóban állt

leszegett állal, és természetellenes fekete szemével figyelte a

menekülésünket. Magam elé nyújtottam a kezemet, és egyenesen a

homlokára céloztam.

- Mit művelsz? - rántott vissza a pólómnál fogva a teherautó fülkéjébe

Jared. - Nem ölheted meg!

- Mi az ördögért nem? Ő meg akart gyilkolni minket!

- Amint a démon kiszáll a testéből, a gazdatest ismét ember lesz. Egy

ártatlan emberről van szó, Nina. - Lenyomott egy gombot az ajtaján, és

azonnal felcsukódott az ablakom. Megszűnt a szél, amely összekócolta

a hajamat.

Hátrafordultam, hogy az átváltozottakat figyeljem. Nem lehetett

megállapítani, hány emberbe költöztek démonok. Az aszfalton kígyózó

cső vonta magára a figyelmemet. A pisztoly végre kiesett a Tundrából,

és egy árokba gurult. Hangos robaj rázta meg a Tundrát, tűz- és

füstgömb emelkedett az ég felé. Az alacsony férfi még mindig az úton

állt, és közvetlenül a tomboló lángok előtt dühösen meredt utánunk.

- Jared! - kiáltottam.

- Erről ennyit - mondta a homlokát ráncolva. A visszapillantó tükörbe

nézett, hogy felmérje a kárt. A kutakról tűzoszlop tört a magasba. Csoda

lett volna, ha az ott maradt emberek túlélik ezt a borzalmat.

- Szegény emberek - nyögtem fel, és a tenyeremet a homlokomra

szorítottam. Könnyek szöktek a szemembe és ismét előre fordultam.

Néhány mérfölddel távolabb két nagy tűzoltókocsival, egy szivattyús

kocsival és egy mentőautóval találkoztunk: az ellenkező irányból

rohantak a helyszínre teljes sebességgel. villogó lámpákkal, szirénázva,

ami elhalt, ahogy távolodtak. A mentő lassabban haladt a nyomukban,

de amint a hátsó lökhárítója egy vonalba ért velünk, a jármű éles

kanyarral visszafordult.

- Jared?

- Látom - válaszolta. Felkapta az ülésről a kézifegyverét. Odanyúlt,

feszesebbre húzta az övemet, és anélkül, hogy lassított volna, jobbra

rántotta a Tundrát, és száznyolcvan fokos szögben visszafordult, míg

farkasszemet nem néztünk a fekete szemű személyzettel. Jared kinyúlt

az ablakon, célzott, és a Glockkal kilőtte a kereküket. A mentőkocsi

megfarolt, Jared pedig ismét megfordult a teherautóval, amíg észak felé

nem nézett az orra, és nyomunkban a mentőkocsival elindultunk.

A mentőkocsi megcsúszott, előrelódult, végül az úton átbukfencezve a

túloldali mezőn állt meg.

A szemem előtt lezajló esemény mintha lassított felvételként ment

volna végbe, mégis másodpercekkel azt követően, hogy megláttuk a

mentésre siető járműveket, Jared már ki is lőtte a mentőautó első

kerekeit, és egyenesbe hozta a teherautót, hogy folytathassuk az

utunkat. Az agyam még szinte fel sem fogta, mi történt, a szívem

azonban majd' kiugrott a helyéről.

- Mintha azt mondtad volna, hogy ne öljem meg őketl

Jared visszatette a fegyvert az ülésre, és a visszapillantó tükörbe

nézett. - Remélem, nem haltak meg.

Felemelte a mobilját, és a füléhez emelte. - Mások testébe bújnak,

Claire. Támogatásra van szükségem. - Lecsapta a telefon tetejét, aztán

a combja alá csúsztatta a készüléket.

- Jön? - kérdeztem.

Egyszer bólintott. - Mindannyian jönnek. Csak el kell jutnunk hozzájuk.

A Tundra meglódult, amikor Jared a gázra taposott. A sebességmérő

jelzője hetvenöt, nyolcvanöt, végül kilencvenöt mérföldes sebesség fölé

kúszott, és a motor fülsiketítő hangon visított, ahogy Jared

kétségbeesetten igyekezett minél közelebb jutni a testvéréhez.

- Lehet, hogy leráztuk őket - jegyeztem meg, de inkább csak

önmagam megnyugtatására, mint a férjem meggyőzésére.

Jared átnyúlt a konzolon, és megragadta a kezem. Védtelenek

voltunk, ezt ő is tudta. Minden ember, akivel összetalálkoztunk, veszélyt

jelentett. Jared még erősebben szorította a kezemet, és kifutott a vér az

arcából.

- Nem tudom eldönteni, hogy lekanyarodjak-e az autópályáról egy

kisebb forgalmú útra. vagy maradjak itt, és rövidítsem le a menetidőt.

- Ez a szakasz nem tűnt forgalmasnak, amikor korábban erre jártunk.

Lehet, hogy szerencsénk lesz. Engem a városok aggasztanak.

A következő tíz percben csak egy-két autó jött szembe. Valahányszor

feltűnt valami a távolban, feszülten vártam. Amikor az autó elment

mellettünk, és az utasok még csak ki sem integettek, az adrenalin ismét

eloszlott a szervezetemben. Egy órával később már szédültem, és

kavargón a gyomrom, de tudtam, hogy szóba sem jöhet, hogy

megálljunk.

- Sántikálnak valamiben - jegyezte meg Jared. Hunyorogva bámult

előre, és igyekezett minél messzebbre ellátni. hogy felfedezzen minden

ránk leselkedő veszélyt.

- Még mennyi idő van hátra Claire-ig?

- Nem tudom, mikor indultak. Feltehetően azonnal. A hívás idejéből

és abból kiindulva, hogy Claire milyen gyorsan vezet, én egy óránál

kevesebbre saccolnám. Vagy talán annak a felére.

Gyorsan bólintottam, és próbáltam kicsit jobban érezni magam. -

Harminc perc. Annyi ideig ki tudunk tartani. Ugyan mi szakadhat a

nyakunkba, amivel nem tudunk fél órán át megbirkózni?

Jared egy teljes percig nem válaszolt. Az előttünk húzódó utat nézte.

Amikor végül a távolban látható apró pontra összpontosított, megnyúlt az

arca, és elakadt a lélegzete. - Ó, istenem!

Tudtam, hogy emberi szemmel sosem tudnám kivenni a mérföldekre

levő sötét folt körvonalait, de Babszem olyan éles látást adott, amivel

egyébként sosem rendelkezhettem volna. Az aszfalt felett lebegő

délibábba úszó hosszú, sötét alakok felénk rohantak.

Csak amikor meg akartam szólalni, akkor ébredtem rá, hogy tátott

szájjal bámulok. - Most mit tegyünk?

Jared eleresztette a kezem, és az ülés alá nyúlt. Átadott egy másik

kézifegyvert, és két kézzel ragadta meg a kormányt.

Katonai járművek konvoja, egy Humvee, három dzsip és egy hatalmas

szállítójármű tartott teljes sebességgel felénk. A teherautó egy ponyvával

letakart szekérre emlékeztetett, csakhogy ezen terepszínű ponyva

feszült.

- Ez most vicc? - kérdeztem elfúlva.

- Valószínűleg Fort Storyba tartanak - mondta Jared.

- Nem érdekel az úti céljuk. Ezért volt olyan nagy nyugalom, Jared. A

Pokol tudott a konvojról, és úgy döntött, azonnal a katonák testébe bújik,

amint keresztezik az utunkat. Le kell kanyarodnod az útról.

- Egyszerűen utánunk hajtanak.

Elkeseredetten sóhajtottam fel, aztán lenéztem az órámra. - Talán

nincsenek felfegyverezve.

- A taktikai szállítójárműnek páncélozott a vezetőfülkéje. A földdel

teheti egyenlővé a Tundrát, ha elég közel engedem magunkhoz.

- Ne engedd! - fordultam felé, és idegesen rámosolyogtam.

Jared viszonozta a mosolyomat, aztán bólintott, és megragadta a

kormánykereket. Teljes erővel rátaposott a gázpedálra. Nem tudtam,

milyen elhatározásra jutott, de volt valami terve. Megeshetett az is, hogy

a járművek sofőrjeit mégsem szállták meg a démonok, és gond nélkül

elmegyünk mellettük, ahogy az előző tízegynéhány jármű mellett is. De

természetesen erre nem sok remény volt. A csontjaimban valami különös

perzselést éreztem. Tudtam, hogy az összes katona átváltozott.

Tizennegyedik fejezet

A legfontosabb dolog

Előbb a Humvee húzott el mellettünk, aztán a dzsipek. Már éppen

reménykedni kezdtem, amikor a nagy csapat szállítójármű átcsúszott a

sávunkba. Jared meg se rezzent, csak még gyorsabban vezetett. A

sebességmérő nyila óránként száz mérföldnél remegett. Olyan erősen

markoltam az ajtó kilincsét, hogy a bütykeim kifehéredtek. Bíztam benne,

hogy Jared tudja, mit csinál, igaz viszont, hogy maximális sebességgel

rohanva egy páncélozott teherautóval történő frontális ütközés nem tűnt

jó ötletnek.

- Kitartás, szerelmem - mondta halkan. - Vedd át a kormányt, amint

kiszállok.

- Kiszállsz?! - estem rögtön pánikba.

Olyan könnyed mozdulattal, ami egy balett-táncosnak is dicséretére

vált volna, Jared jobbra rántotta a kormányt, és csaknem tökéletes

félkörben megkerülte a katonai csapatszállító teherautót. Amint a Tundra

leperdült az útról, Jared már nyitotta is az ajtót, és kilépve egyenesen a

teherautó kerekeire kezdett lőni. Több pukkanást is hallottam, de csak

arra figyeltem, hogy átvegyem a kormányt, és a fékre tapossak. Bár

rettegés töltött el, mégis erőfeszítés nélkül végrehajtottam a feladatot, és

mielőtt megijedhettem volna, a Tundra már meg is állt az útpadkán.

Átkukucskáltam a kormány felett: a teherautó csikorgó fékkel megállt.

Jared mind a négy kerekét kilőtte, és éppen az egyik katona nyakát

kapta el a karjával. A katona teste elernyedt, és Jared finoman leengedte

a földre. Tizenegy férfit számoltam meg a földön. Valamennyien ájultak

voltak.

Jared tekintete találkozott az enyémmel, aztán hátranézett, és

észrevette, hogy a többi jármű is megfordul. Szaladni kezdett, és közben

a hátam mögé mutatott. Amikor megfordultam, két fényes pontot láttam a

távolban. Hunyorogva próbáltam a tárgyak alakját kivenni, és sikerült is

megkülönböztetnem egy motort és egy fekete sportkocsit. Claire Exige-é

volt. Eszeveszett sebességgel közeledett; egy így száguldó autót csak a

Föld legkeményebb félvére tudott irányítani.

Elfordítottam a kormányt, és a gázra léptem. Közben felvettem

Jaredet. A gázpedálon levő lábam majd kibújt elől, miközben a

családunk felé rohantunk.

Jared szinte ki sem melegedett.

- Jól vagy? - kérdeztem.

- Persze. Az átváltozottaknak nincs olyan hatalmas erejűk, mint a

démonoknak, mert nem kapaszkodnak olyan erősen a gazdatestbe, mint

azok, akik meg is szánják az emberi testet. Nem akartam végezni velük,

csak harcképtelenné tettem őket.

- Utánunk indulnak, miután magukhoz tértek?

- Lehetséges - nézett vissza Jared. - Gyorsabban, drágám!

A dzsipek és a Humvee egyre közelebb kerültek, és gyors

fejszámolással úgy kalkuláltam, hogy ha szerencsénk van, elérjük Claire-

t., mielőtt a katonai járművek utolérnek minket.

Jared kihajolt az ablakon, és az első dzsip kerekeire célzott. A fegyver

csak kattant, és Jared kiejtette az üres tárat. Hátranyúlt a hátsó ülésre,

és előhúzott egy zsákot, majd ledobta maga elé a földre. Tele volt

fegyverekkel és lőszerrel.

- Ez meg honnan a pokolból került elő? - kérdeztem.

- Claire segített becsomagolni. - Újabb tárat nyomott a fegyverbe, és

derékig kilógva az ablakon lőni kezdett. Még leadott pár lövést, mielőtt

visszabújt a teherautóba. Az Exige az út egyik felére kanyarodott, Bex

motorja a másik oldalra, így akadálytalanul haladhattunk tovább. Jobbra

pillantottam, és hangsebességről hirtelen csigalassúságára változott

minden. Claire tűnt fel, az ajka ferde mosolyra húzta, és rám kacsintott.

Ryan az anyósülésen ült, és az öklét mutatta, a mutatóujja és a kisujja a

magasba meredt, a szája nyitva volt, a nyelve kilógott.

Amint elhagytak minket, lehúzódtam az út szélére, és nagy ívben

visszakanyarodtam. Az egyik dzsipen egy katona állt a lövegtoronyban,

és Bexre irányította a gépfegyvert.

- Mit tegyek?

Jared odanyúlt, és kikapcsolta a motort. - Várunk.

Claire a konvoj mögé került, ott megperdült, és az egyik dzsip mellé

húzódott. Vékony karja kinyúlt az ablakon, a kezében pisztoly volt.

Egyszer húzta meg a ravaszt, és kilőtte az első kereket. A dzsip

irányíthatatlanul kacsázott az úton, aztán a Tundra felé bukfencezett.

- Jared?

A férjem a kezemet fogta. - Minden a legnagyobb rendben.

A dzsip a tengelye körül többször is átfordulva tovább görgött felénk.

- Jared!

Kitéptem a kezéből a slusszkulcsot, és gyorsan bedugtam a gyújtásba,

aztán megdermedtem, amikor a dzsip az oldalára esett, és a

lökhárítónktól centiméterekre állt meg. A szívem csak ekkor kezdett el

újra verni, és hangosan kifújtam az addig bent tartott levegőt.

Az út felől felhangzó puskaropogás vonta magára a figyelmemet. Az

Exige a konvoj maradványai mögé került, és furcsa módon egyenesen

és kivételesen normális sebességgel hajtott, amikor is Claire bukkant fel

az anyósülés felőli oldalon. Bex a következő pillanatban már mellette is

termett a Ducatiján. Mintha milliószor gyakorolták volna, úgy pattant át

Claire Bex mögé. Bexnek háttal, két pisztollyal a kezében.

Bex gázt adott, és a motor úgy süvített el, mint egy rakéta. Claire

platinaszőke haja az arca körül repkedett, miközben kilőtte egy újabb

dzsip kerekeit, de a következő dzsipen ülő katona lőni kezdett rájuk.

Bex a dzsip közelébe húzódott, aztán a motorjáról felugrott a

levegőbe, és szétterpesztett lábbal, biztosan érkezett le a katona mögé.

Némi dulakodás után a katona lerepült a dzsipről, és az útpadkára gurult.

Claire visszafordult az ülésen, és a Humvee mellé kormányozta a motort.

Beverte a Humvee ablakát, kirántotta a sofőrt, és az útra hajította. A

Humvee megfarolt, aztán hatszor átfordult, és végül egy fának

csapódott.

Claire kifarolva állt meg, aztán leugrott a motorról, és kiráncigálta a

többi katonát a Humvee ból. Ellenőrizte a pulzusukat, aztán felkapta a

Ducatit a földről, és odatolta a Tundrához. Ryan pár lépésnyire állt meg

az Exige- dzsel, aztán kiszállt.

- Örülök, hogy nektek ez csak móka és kacagás - jegyeztem meg.

Ryan tekintete rögtön a hasamra siklott. - Hűha, Nigh, mennyi időre

utaztatok el? Mindjárt szülsz!

A szemem forgattam, aztán a tekintetem Ryan mögé villant, ahol

lassan közeledett egy dzsip, majd megállt, és Bex szállt ki.

Gondterhelten pillantott Claire-re. - Meghúztad?

Claire vállat vont. - Semmi sem történt, amit ne lehetne lepolírozni.

A hátuk mögött úgy nézett ki a környék, mintha csata folyt volna.

- Ne hívjunk mentőt? – érdeklődtem.

- Már hívtam. - válaszolta Ryan, és összefonta a karját. Claire a

hajával babrált, kontyba tekerte a feje tetején.

- Nem fognak semmire sem emlékezni, de nem ártana elhúznunk

innen, mielőtt bármelyik magához tér. – Kulcsokat nyomott Jared

kezébe. – Az Escalade-et megcsináltattam, anyánál átveheted.

Jared a könyökhajlatába fogta Claire fejét, aztán gyorsan puszit

nyomott a fejére. – Kösz, kölyök.

Claire mosolyogva elhúzódott, és elhessegette a bátyját. - Amúgy is

unatkoztunk.

Jared Bex karjába bokszolt. - Ügyes húzás, öcsi.

Bex felszegte az állát, aztán elmosolyodott. - Egy vadállat vagyok.

Majd nézz meg Jeruzsálemben!

Jareddel visszamentünk a Tundrához, de most ő ült a kormány mögé.

Mi is konvojban tértünk vissza Providence-be. Az Exige mögöttünk, a

Ducati előttünk haladt, így száguldottunk haza. Könnyű szívvel utaztam

Jared testvérei között. Egészen más érzés volt, mint egy órával

korábban. Hátradőltem, és megnyugodva fújtam ki a levegőt. Jared

átnyúlt a konzol fölött, és rám mosolygott. Összefontuk az ujjainkat, és

figyeltem, ahogy a változatos táj elsuhan az ablak előtt. Nem izgultam a

miatt, ami ránk várt. Tudtam, hogy biztonságban vagyok, és abban a

pillanatban ez volt a legfontosabb.

Naplemente után álltunk meg Lillian felhajtóján. Bex bekanyarodott az

udvarra, aztán kinyitotta előttem az ajtót. Utána Claire futott be, és

Ryannel együtt odasétált a járdán. Oldalba bökdösték egymást, és

mosolyogtak. Még mindig boldogok és izgatottak voltak. Ryanre nem

voltak hatással a történtek, és abban a percben vált világossá

számomra, hogy tényleg egymásnak teremtették őket.

Jared megveregette Bex vállát, amikor elment mellette, aztán

megfogta a kezemet, és bekísért az ebédlőbe.

Lillian már várt minket, az asztalt is megterítette. Egy nagy tálon párolt

marhaszegyet hozott be, és az asztal közepére tette. Claire kiment a

konyhába, és Bex is követte.

Lillian levette a kesztyűt, amellyel a forró edényt fogta., aztán átkarolta

a nyakamat.

- Nézzenek oda! Csodálatosan nézel ki, drágám! Hogy érzed magad?

- Túlméretezetten - válaszoltam csak félig viccesen.

- Már nem tart sokáig - biztatott. A mosolya ragyogó és meleg volt,

mint a nap.

Lillian mindig azt éreztette velem, hogy szeretnek, és szívesen látnak.

Elszomorított, hogy nem lesz ott Babszem születésénél.

- Jaj - simogatta meg az arcomat. - Mi a baj?

- Hamarosan elutazunk.

Vigasztalóan mosolygott rám. - Tudom. De amikor legközelebb látlak,

akkor már nem csak a legkedvesebb menyem leszel, hanem az unokám

édesanyja is.

A vállára hajtottam a fejem, ő pedig még szorosabban ölelt át. - Napok

óta nem ehettél rendes házi kosztot. Üljünk asztalhoz!

Claire és Bex az asztalnál izgatottan karattyoltak a katonai

teherautókkal történt találkozásunkról. Ryan pedig azzal volt elfoglalva,

hogy a hasát tömje. Lillian apró falatokat vágott, és mosolyogva

hallgatta, ahogy a gyerekei beszámoltak a napjukról.

Jared is mosollyal az arcán figyelte, ahogy Claire és Bex egymás

szájából vették ki a szót, úgy meséltek. Jared egyik kezében villát tartott,

a másik keze a térdemen pihent. Észrevettem, hogy van még egy teríték

az asztal másik végén.

Jared füléhez hajoltam. - Lillian vár még valakit?

Jared lenézett a tányérjára, aztán megvonta a vállát. - Figyelj csak.

anya... jön még valaki vacsorára?

Lillian szeme felcsillant. - Igen! Igaz, későn szereztem a ma estéről

tudomást, így én sem időben továbbítottam a meghívást.

Csengettek, és az asztal körül ülők összenéztek. Lillian gyorsan

megtörölte a száját a szalvétájával, aztán hátratolta a székét.

Cipősarkak ismerős kopogása visszhangzott az előtérben, aztán a

folyosón, majd az ebédlőben.

- Nina drágám! - jött felém Cynthia kitárt karral.

Felálltam, és kicsit megriadtam, amikor átölelt.

- Szia, anya.

Cynthia elengedett, majd eltartott magától.

- Hallottam, mi történt. Remélem, jól vagy? - Bólintottam, mire így

folytatta. - És a baba? - Ismét bólintottam, ő pedig megint magához

húzott. - Nagyon jó hír! Nagyon, nagyon jó.

Kicsit különösnek éreztem, hogy a vacsoraasztalunknál ül, és

hallgatja, ahogy Claire és Bex leírja a káoszt és a rombolást. Őt azonban

mindez láthatóan hidegen hagyta.

Miután Bex felszolgálta a desszertet, hirtelen rádöbbentem, hogy a

mostani vacsora után hónapokig nem látjuk majd Lilliant és Cynthiát, és

mindnyájan nagy erőfeszítéssel igyekszünk úgy tenni, mintha nem így

lenne. Ryeléknek már nagy gyakorlatuk volt e téren, de én nehezen

birkóztam meg a rám törő szomorúsággal. Többször is észrevettem,

hogy Cynthia engem néz. Nem tudtam, hogy a pocakom keltette-e fel a

kíváncsiságát, vagy az arcomat akarta az emlékezetébe vésni, hátha

többé nem látjuk viszont egymást.

Az illem diktálta vacsora utáni társalgást követően Cynthia egy korábbi

meghívásra hivatkozva kimentette magát. Kikísértem, és mosolyogva

néztem, ahogy Robert kiszáll a kocsiból, és kinyitja anyám előtt a hátsó

ajtót.

Cynthia lepillantott drága cipőjére, aztán kurtán felkacagott. - Jobb

anya is lehettem volna, drága Nina.

A szavai váratlanul értek. Nem tudtam, mit válaszoljak, de még ha

tudtam volna is, akkor sem hagyott időt, hogy kimondjam.

- Mindig is nehezemre esett. Sosem voltam született édesanya. Az

ösztönök, amelyekről az emberek beszélnek.. nos, belőlem mindig is

hiányoztak. Apádnak olyan természetesen ment az ölelés, a puszi. Azt

hiszem, irigyeltem ezért. - Megtörölte az orrát egy papír zsebkendővel,

és felnézett rám. - Szívből szeretlek. Ha valaha is kétségeid voltak, akkor

kérlek, fogadd el legőszintébb bocsánatkérésemet.

Megragadtam a kezét, és tétován elmosolyodtam. Éreztem, hogy

mindjárt kicsordulnak a könnyeim. - Én is szeretlek. Nemsokára

találkozunk.

Cynthia átölelt, és sovány vállán meg a veranda fényein túl láttam

Robert döbbent arcát. Cynthia elengedett, majd vissza sem nézve

elment, a cipősarkai a járdán kopogtak, míg be nem szállt a kocsiba.

Még nem álltam készen a többiek kíváncsi, kérdő pillantásaira.

Megkerültem a házat, és a hátsó veranda oszlopának dőltem. Halk

mormolás ütötte meg a fülemet, és láttam, hogy Claire és Ryan a

verandán levő hintaágyon ülnek, és az eget nézik.

Claire kuncogott. Ryan pedig hanyagul a háta mögött, a támlán

pihentette a karját. Claire nem húzódott el tőle. Mosolyogva néztem őket.

- Ma jól mulattam - jegyezte meg Ryan, és Claire reakcióját leste.

- Észre sem vettem - forgatta a szemét Claire, de nem leplezte a

mosolyát.

- A kedvenc részem az volt, amikor helyet cseréltünk a kocsiban.

- Hát, ebben biztos vagyok.

Az átváltozottakkal folytatott harc részleteit osztották meg egymással,

és egymás ugratása közben nagyokat nevettek. Valahányszor Claire

felbukkant Ryan látómezejében, Ryan szeme felcsillant, a mosolya pedig

olyan ártatlan és élénk volt, hogy rám is átragadt.

Ryan a hintának dőlt,aztán megint csendben üldögéltek, és az este

csendjét csak néhány még kibukó nevetés zavarta meg. Claire

kinyújtotta maga elé a lábát, napbarnított bőre tökéletesen kiemelte

levágott szárú farmersortját, és lezser, rózsaszín vállpántos pólóját.

Fekete katonai bakancsa csak claire-esebbé tette a megjelenését.

Ryan megjátszva a könnyedet - a tarkóját dörgölte. - Meg kell

vallanom valamit. Idegesít ez az út.

Claire felé fordult, és kihúzta magát. - Félsz, kislány?

Ryan sértetten felfújta magát, rájátszva Claire csipkelődésére. - Még

hogy félek, ugyan már! Az ijesztő része nem izgat. Inkább az, hogy

miként alakulnak majd a dolgok. Mi lesz, ha valami rosszul sül el?

Claire játékos mosolya ellágyult, és előre fordult. – Nem fog.

- De ha mégis?

- Akkor rendbe hozom. Mindig elsimítom.

- És mi van, ha történik valami, és nem tudod rendbe hozni?

- Nem tudom - válaszolta Claire. - Ez csak egyszer fordult elő.

Ryan hátrafeszítette a vállát, és teljesen Claire felé fordult. - Apádra

gondolsz?

Claire csak bólintott.

- Volt már valaha hasonlóval dolgod?

Claire sokáig nem válaszolt. Bárcsak láthatnám az arckifejezését,

gondoltam. Nem voltam biztos benne, hogy a faggatózás bosszantja-e,

vagy fél a választól.

- Figyelj csak! - szólalt meg Ryan, de amikor Claire nem vett róla

tudomást, megkocogtatta a vállát. - Figyelj rám! - Claire végre ránézett. -

Ott leszek a sarkadban. És ezt nem úgy értem, hogy nem tudsz magadra

vigyázni, mert mind tudjuk, hogy nem így van. Arra céloztam, hogy ha

valami történik, nem megyek sehova. Bármire legyen is szükséged.

Claire nagy levegőt vett. - Csak feltételeztem, hogy tudod, de most

döbbentem rá, hogy nem. Jared az utolsó védelmi vonal, így ha

elveszítjük őket, mi már nem fogunk tudni róla. Érted?

Ryan némi gondolkodás után bólintott.

Claire így folytatta. - A legfontosabb a baba, akivel Nina várandós.

Addig kell védelmeznünk, míg csak bírjuk.

- A baba fontos - hagyta rá Ryan -, de nekem te vagy a legfontosabb.

Claire figyelte, aztán a tekintete Ryan szájára siklott. Ryan tekintete

ellágyult, és odahajolt Claire-hez.

Hirtelen illetlenségnek éreztem, hogy őket nézem. Sarkon fordultam,

hogy megkeressem, hogy távozhatnék a lehető legészrevétlenebbül.

Úgy láttam, a legjobb, ha arra osonok el, amerről jöttem, és egy lépést

hátráltam.

Claire elmosolyodott. - Ha már eddig figyeltél minket, akár

maradhatnál is, hogy megnézd a befejezést!

- Bocs... igazán restellem - vörösödtem el.

Jared bukkant fel a hátsó ajtóban, és szélesre tárta előttem. - Minden

rendben?

Ryan nevetett, és a fejét rázta. - Rendben volt.

- Ó! - motyogta zavart pillantással Jared, összenéztünk, aztán Jared

gyorsan visszament a házba.

Claire kuncogott, és Ryan combjába bokszolt.

- Aú!

- Várj meg! - parancsolta Claire, és utánam jött a ház előtti udvarra.

Egy másodpercbe sem telt, hogy mellettem teremjen, és belém karoljon.

- Komolyan gondoltam, amit mondtam.

- Melyik részét?

Claire megállt, az arca megnyúlt, és leszegte az állát, hogy egyenesen

a szemembe nézhessen. - Nem tudom, hogy zajlik le majd ez az egész.

Jaredet ismerve van pótterv, pót-pótterv meg végső megoldás is, de ha

valami balul sül el, akkor is kitalálunk valami mást. Az egyetlen más

választási lehetőség szóba sem jöhet. - Megráztam a fejem, és Claire

szorosan magához ölelt. - Sétagalopp lesz.

Jared az Escalade mellett állt, kulcsokkal a kezében. - Indulnunk

kellene. Még meg kell állnunk a raktárnál.

Bólintottam, aztán integettem Claire-nek. Ryan jelent meg mögötte, és

a vállára tette a kezét. Olyan természetes volt, ahogy ott együtt álltak,

hogy már nem is emlékeztem, milyen volt, amikor Ryan még nem

ismerte Ryelék titkát, és Claire-rel nem töltötték együtt ébrenlétük

minden percét.

- A gépen találkozunk - jegyezte meg Ryan mesterkélt mosollyal.

Némi habozás után így szóltam. - Megérteném, ha nem akarnál jönni.

Ryan megrázta a fejét. - Tengerészgyalogos vagyok, Nigh. Ez a

szarság éltet.

Jared a kezemnél fogva húzott. Felsóhajtott, amikor az Escalade-hez

értünk.

- Aggódsz miattuk.

- Nem - mondta, és beindította a motort. - Magunk miatt aggódom, és

hogy még mit kell elviselnünk, amikor nincs küszöbönálló háború, amely

leköti őket.

Tizenötödik fejezet

Kikérdezés

Jared áthajtott a városon, aztán rákanyarodott az autópályára, amely

elvezetett a raktárépülethez. Amikor lehajtottunk az autópályáról, és egy

földúthoz értünk, már tudtam, hogy közel járunk. Tiszta volt az éjszakai

égbolt, a világegyetem összes csillaga mintha minket vigyázott volna.

Levél se rezdült, még tücskök vagy kabócák sem zenéltek, amikor

megálltunk és végigmentünk a murvával felszórt úton. Jared kinyitotta a

kapu nagy, rozsdás zárját, én pedig bementem utána az oldalajtón.

Jared megnyomta a gombot, aztán vártunk.

A tíz-tizenkét perces várakozáshoz szoktam, és nem is

türelmetlenkedtem volna, de az ajtó azonnal kattant, és Jared behúzott

magával.

- Ez aztán a kiszolgálás - mosolyodtam el.

Jared visszamosolygott. - Vár minket.

- Nem ezt teszi mindig?

A telihold fénye világított csak, nagy árnyékokat vetett a hatalmas

terem betonpadlójára. A szandálom csikorgott a porban, a lépteim

visszhangot vertek. Jared átment a termen, és megállt a közepén.

Ez az alkalom merőben más volt, mint a korábbi látogatásaink. Most

éreztem Eli-t. Szinte az illatát is. Olyan volt, mintha jelezné, hogy

közeledik, hogy már a szomszéd teremben van, és zörejekkel jelzi, hogy

felénk tart,pedig nem hallottunk semmit, csak éreztem.

Az energiája erősödött, aztán már ott állt előttünk. A szokott öltözékét

viselte, és elmosolyodtam egyszerű szandálja láttán. Uralkodtam

magamon, hogy ne öleljem meg. Amikor utoljára találkoztunk,

megmentette az életünket, de nem tudtam, most hogy állunk egymással.

Eli mosolya készséges és őszinte volt. – Szia, Nina. Határozottan

ragyogsz! Hát nem káprázatos, Jared?

- Dehogynem - helyeselt Jared.

- Az idő ellentmondásos a síkok között. Úgy tűnt, mintha már

évezredek óta vártalak volna benneteket. Remélem, jól van a család?

- Eddig igen - válaszoltam.

Eli egyik karját maga elé tartotta, a másik kezét a szájához emelte,

ahogy azt színlelte, hogy a gondolataiba merül. - Hm... nemsokára útnak

indultok, igaz? A hétvégén?

Jared bólintott.

Eli szeme elkerekedett. - Hallottam. Tényleg nem könnyítitek meg a

sötét oldalnak, igaz?

Jared mély levegőt vett. - Nem látszol nyugtalannak.

Eli kurtán felkacagott. - Nehéz idegeskedni, amikor semmi sem

meglepetés! Úgy szeretném legalább egyszer azt mondani:..”Ó, te szent

ég!” Értitek?

Nevettem, és Eli a reakcióm feletti örömét bólintással jelezte.

Jared eleresztette a kezem, aztán megdörzsölte a tarkóját. - Ez nem

autós kirándulás. Védelemre lesz szükségünk a levegőben.

Eli elhúzta a száját. - Megőrzi a semlegességét.

Jared homloka ráncokba szaladt. - Hogy védhetném meg, ha a gép

lezuhan? Számtalan akadály lehetősége merülhet fel. Áramkimaradás, a

motor meghibásodása... és a vízbe zuhanunk, egy hatalmas hullámokat

felkorbácsoló viharba kerülhetünk. Ez nem kiegyenlített küzdelem.

Eli bólintott. - Igaz. Ráállítom Samuelt. Gondoskodjon róla, hogy

tisztességes legyen a harc. Megegyeztünk?

- Megfelel - bólintott Jared. - És még valami...

- Á, szóval készen álltok rá? - húzta fel a szemöldökét Eli.

Akaratlanul is elmosolyodtam. - Az én szememben ez nagyon közel áll

a meglepetéshez.

Eli szája fülig ért. - Úgy is érzem! Valószínűleg azt kellene mondanom,

hogy ..”Te szent ég!", hogy hivatalossá váljon, igaz? Te szent ég!

Készen álltok?

Jared elmosolyodott, aztán lehajtotta a fejét, és bólintott. - Készen.

- Mire? - kíváncsiskodtam.

Eli tekintete ellágyult. - Az utolsó kérdésre. A gyermek különleges,

Jared. Az első angyal, aki a Földre születik. És mint már te is tudod, ez a

gyermek nagyon sokra képes, és számodra felfoghatatlan hatalommal

és erővel rendelkezik, de te csak a feleségedért tartozol felelősséggel.

Jared a szemöldökét ráncolva próbálta megérteni, amit Eli közölni

akart vele.

Megragadtam Jared karját. - De én azt hittem, hogy ha megszületik a

baba, akkor védelmet kap. Nem így van?

- De igen - erősítette meg Eli. - De Jared nem a védelmezője. Ő a

tiéd.

Jared a kezemre tette a kezét. - Tedd fel a kérdésedet, Eli. Tedd fel az

utolsó kérdést.

- Meg tudsz bízni benne? - kérdezte Eli.

- Ninában? - nézett rám zavartan Jared.

Láttam, hogy Eli tekintete ránk szegeződik. Lágyan, halkan csengtek a

szavai. - Az anyai szeretet minden, Jared. Az hozza világra a gyermeket.

Az formálja az egész lényét. Amikor egy anya úgy látja, hogy a gyerme-

ke veszélyben forog, szó szerint bármire képes. Anyák autókat emeltek

le a gyermekükről, és egész dinasztiákat pusztítottak el. Az emberiség

számára ismert legerősebb energia az anyai szeretet. Bíznod kell ebben

a szeretetben és az erejében. Képes vagy rá?

Jared mindvégig a szemembe nézett. – Igen.

Eli bólintott. – Akkor légy meggyőződve arról, hogy véghez tudod vinni,

amit elterveztél.

Eli-ra pillantottam, hogy elköszönjek tőle, de már eltűnt. Nagy levegőt

vettem és átöleltem a férjemet. – Jobban érzed magad?

- Nem arról van szó, hogy képtelennek éreznélek rá, de nincs

gyakorlatom abban, hogy csak nézőként legyek jelen.

- Most mondta, hogy nyugodtan elmehetünk Jeruzsálembe, és

biztonságban leszünk! Azt mondta, hogy minden rendben lesz! Nem

hallottad?

Jared a homlokát ráncolta. - Én azt hallottam, hogy adjam át neked a

teljes irányítást.

Elmosolyodtam. - És azt is hallottam, hogy te azt mondtad, átadod.

Jared láthatóan elkeseredve bólintott. - Tudom. És így is lesz. -

Megfogta a kezemet, és az Escalade-hez vezetett. Figyelmeztető,

mérges pillantást vetettem rá, ő meg összerezzent. - Úgy lesz,

esküszöm.

- Szerintem nem úgy értette, hogy én vezessem a hadműveletet. A

gyermekünk iránti szeretetem megóvja a baba életét. Ezt bíztatónak

érzem, és nagyon egyszerűnek hangzik.

- Túlságosan is egyszerűnek. Nem akarom, hogy azt hidd, hogy

szépen földet érünk, taxival a Szent Sír-bazilikához megyünk, és minden

megy, mint a karikacsapás, ahogy elterveztük. Pillanatok alatt a feje

tetejére állhat minden.

Megszorítottam a kezét. - Meg tudjuk csinálni. Muszáj lesz.

Jared a két tenyerébe fogta az arcomat, és a számra szorította a

száját. Belemarkoltam kék pólójába, és magamhoz húztam. A pocakom

nem engedte, hogy olyan közel kerüljek hozzá, ahogy szoktam, de

egyelőre ennél közelebb nem ment.

- Hűha! - ugrott el tőlem Jared.

Megfogtam a hasamat, és felnevettem. - Érezted?

- De mennyire! Szerinted Babszem mondani akart nekünk valamit?

- Hogy totál kiborítjuk őfiúságát?

Jared kinyitotta előttem az ajtót, és besegített. – Á, szóval már

kisfiúban gondolkozol?

- Nem is tudom - hümmögtem. - Még mindkettő játékban van.

Jared becsukta az ajtót, és a következő pillanatban már a helyére is

siklott. A sebváltót sebességbe tette, aztán elindult. Az ajkán még ott

játszott az előbbi mosoly.

Odahajoltam hozzá, a karjába csimpaszkodtam, és a vállára hajtottam

a fejem. Hosszú idő óta először nem fogtak el balsejtelmek a jövőt

illetően. Eli felcsillantotta előttünk a reményt.

Megszólalt a telefonom. Kihalásztam a táskámból, és a kijelzőre

pillantottam. - Szia, Beth - szóltam bele.

- Mennyi ideje érkeztél vissza? - kérdezte.

- Pár órája. Tudom, hogy azt mondtam, hogy odamegyek, de előbb

Lilliannel és Cynthiával kellett találkoznunk.

- Oké, ezt megértem, de legalább felhívhattál volna!

A szemöldökömet ráncoltam. A barátság terén folyton kudarcot

vallottam.

- Rendben. Kárpótollak a mulasztásomért. Találkozzunk húsz perc

múlva a kocsmában.

- A kocsmában? Komolyan?

- Igen. Biztos szívesen innál egy kortyot. Mindjárt hívom Ryant és

Claire-t is. Találkozzunk ott.

- Mint a régi, szép időkben! - sikkantott Beth. - Szólok Chadnek.

A táskámba ejtettem a készüléket, és elmosolyodtam. - Lecsapta a

telefont.

Jared aggodalmas arcot vágott. - Mit gondolsz, okos dolog nyilvános

helyen találkozni egy ilyen nap után?

Kinéztem az ablakon. - Ez az én városom. Szembe merek szállni

velük.

Jared nevetett, aztán megfogta a kezem, és megcsókolta az ujjaimat. -

Észvesztő vagy ilyen tüzesen!

Elmosolyodtam a bókja hallatán, és néztem, ahogy a kocsmába menet

Providence elsuhan az ablakomon túl. Néha lopva egy-egy pillantást

vetettem Jaredre. Nem sokat változott, amióta megismerkedtünk. Még

mindig az a magas, szőke, filmsztárra emlékeztető, jóképű fiatalember

volt, aki csaknem három éve mellettem ült azon a padon. A szemem

még ma is megakadt mellkasa és a karja izmain, amikor megfeszültek a

pólója alatt, szürkéskék szeme láttán még ma is megállt a szívverésem.

Ennél őrültebb világot elképzelni sem tudtam volna, mint amilyenben

éltünk, de nem adtam volna oda semmiért sem. Nem tetszett volna más

élet. Annak ellenére, hogy állandóan menekültünk, hogy életben

maradjunk, mindenem megvolt, amire csak vágytam egy olyan férfi olda-

lán, akit Elsőéves korom óta sokat romlott a kocsma környéke. Az utcák

sötétebbek lettek, és a bejáratnál összeverődő egyetemisták helyett

sokkal idősebb közönség téblábolt kint, akiknek arcára volt írva szomorú

sorsuk. Jared az utca túloldalán levő parkolóba állt be. Jóformán

ugróiskolát kellett játszanom az utat tarkító pocsolyák között. Semmibe

vettem a rám szegeződő pillantásokat, és Jareddel a nyomomban

beléptem a kocsmába. Már nem Tozzi volt a pultos, hanem egy

nagydarab hosszú hajú, szőkére festett nő. Nem üdvözölt minket, mikor

beléptünk.

- Gondolom, változott a vezetés - jegyezte meg Jared, amikor üres

asztalt találtunk. - Ha jól sejtem, Beth sem járt itt az utóbbi időben,

különben említette volna.

Kár. A szívemnek kedves Brown-emlékeim egy része ehhez a helyhez

fűződik.

Jared az asztalra könyökölt, és kényelmesen elhelyezkedve

elmosolyodott. - Arra az estére gondolsz, amikor először táncoltunk?

Én is lekönyököltem, és a tenyerembe támasztottam az arcomat,

aztán kacér pillantást vetettem rá. - Igen, pontosan arra céloztam.

Hangos volt a zene, így csak SMS-eket küldtem Bethnek, hogy nem

akar-e máshol találkozni. Ha Jareddel voltam, mindenütt biztonságban

éreztem magam. Bár Chad nem volt egy satnya mitugrász, nem tudtam

elképzelni róla, hogy jól érezné magát ezen a helyen.

Másodpercekkel az után, hogy az SMS-t elküldtem, Beth és Chad

nyomták be az ajtót. Beth szeme elkerekedett, amikor körülnézett, és

csak kicsit könnyebbült meg, amikor ránk ismert. Integetett, aztán

gyorsan odavonszolta a kis sarkunkba Chadet.

- Mi az ördög történt ezzel a hellyel? - kérdezte.

Az asztal fölé hajoltam.

- Máshova mennétek? - kérdeztem.

- Miért mennénk? - ült le Chad, és felfújta a mellkasát. - Ideje

bedobnom egy sört.

Rendeltünk, és ekkor jelent meg Claire, a nyomában Ryannel.

Az egyik férfi füttyentett, aztán rásózott Claire fenekére. Claire azonnal

megtorpant, a tűsarkú csizmájával kirúgta a férfi székének lábát, amely

szilánkosra tört, a pasas meg leesett a földre. Se Claire, se Ryan nem

néztek vissza, hanem mintha mi sem történt volna, folytatták az útjukat

az asztalunkhoz.

A férfi asztalánál ülő egyik rosszarcú fazon felállt, mire Jared lassan

felegyenesedett a maga százkilencvenöt centijével, amíg a reménybeli

támadó fölé magasodott. Még a terem másik végéből is félelmetes volt.

Amikor a füttyentő barátja azonnal visszaült, Jared is leült.

- Mindig látványosan kell bevonulnod - morogta Jared a húgának.

- Sosem szedem ki a zsíros mancsnyomát ebből az anyagból -

méltatlankodott Claire.

- Így jár, aki műbőrt visel - tréfálkozott Ryan.

- Ez NEM műbőr - fortyogott Claire. Egy rántással hátradobta a

szemébe hulló fürtjeit. Majdnem fehér haja mellett világított búzavirágkék

szeme, és magamban azt kívántam, bárcsak Babszem rá hasonlítana.

Kicsit kellemesebb természettel, de külső megjelenését tekintve Claire

maga volt a tökéletes nő.

Beth részletesen elmesélte, hogy a Titánnál ki hogyan áll hozzá a

történtekhez érzelmileg, milyen pletykák keringenek, és Grant milyen

remekül kezeli a helyzetet. Minél tovább beszélt, annál melegebb lett a

kocsmában, és annál több koszos motorossal és ágrólszakadt alakkal

telt meg a csehó. Chad egyre nehezebben hallotta a zajban, hogy Beth

mit mond, mi Jareddel azonban csak megjátszottuk, hogy alig halljuk. Én

olyan jól hallottam, mintha Beth egyenesen a fülembe beszélne.

Verekedés tört ki, és Jared felállt. Már hamarabb ugrásra készen állt,

mert sejtette, hogy a bennünket körülvevő tömegben megindul az

átváltozás. Az ökölharcot figyeltem, míg a résztvevőket ki nem dobták,

és csak akkor lélegeztem fel. De Jarednek igaza volt. Túl nagy volt a

mellényem. Még a Claire és Ryan jelentette erősítéssel is könnyen baj

érhette Chadet vagy Betht, ha a duhaj tömegben elszaporodnak a

démonok, és kénytelenek vagyunk ököllel utat törni magunknak, hogy

kijussunk.

- Lehet, hogy át kéne mennünk máshova – vetettem fel.

- Egyetértek - csapott le gyorsan Beth.

- Fizetek - ajánlotta fel Jared.

Claire a szemét forgatta. - Olyan pólyások vagytok, gyerekek!

Bethszel az asztal mellett hagytuk Claire-t és Ryant, és az ajtóhoz

mentünk. Pár lépésnyire voltunk Chadtöl és Jaredtől, akik az italt fizették

ki. Chad nevetett valamin, amit Jared mondott. Elmosolyodtam.

Elégedettséggel töltött el, hogy Jared a szűk körűnkön kívül valaki

mással is barátkozik. Valahogy... emberibb lett tőle.

Megnyugtatónak éreztem, hogy olyanok társaságában vagyunk, akik

nem ismerik a titkunkat, és ezzel Jared is így volt. Abban a pillanatban

meg is békéltem azzal, hogy nem árultam el semmit Bethnek. Nem csak

az ő biztonsága kívánta így, de úgy okoskodtam, hogy a józan eszem

megőrzéséhez is szükség van rá.

- Szépen kigömbölyödtél! - intett Beth a pocakomra.

Ösztönösen a kerek hasamra tettem a kezem. - Őrület, mi? Mintha

egyik napról a másikra történt volna.

Ekkor újabb verekedés tort ki. Öklök repkedtek, emberek lökdösődtek,

a testek úgy csapódtak egymásnak, mint a jágó fémgolyói.

Kétségbeesetten kerestem Jaredet a felfordulásban, de amikor végre

bepillanthattam az emberek sűrűjébe, sehol sem láttam a férjemet.

Tudtam, hogy a legnagyobb biztonságban kint vagyunk, ezért gyorsan

kinyitottam az ajtót, és kitoltam Betht a hús éjszakai levegőre. A

verekedés már a járdán is folyt, így egyre messzebbre sodródtunk

Bethszel. Igyekeztem megvédeni, hogy ne essen baja, és addig húztam

magammal, míg egy sikátorba értünk.

- Furcsa, de nagyobb biztonságban érzem magam a sötétben - súgta

oda.

A sarkon túlról üvegcsörömpölés és ordítozás hallatszott, ezért úgy

döntöttem, innen nem mozdulunk. Jaredet és Chadet vártuk, de teltek a

percek, és erősen kellett küzdenem a rajtam elhatalmasodó pánik ellen.

Úgy képzeltem, bármelyik pillanatban átverekszik magukat a tömegen,

és kijutnak az utcára, aztán befordulnak a sikátorba, hozzánk.

A két épület közötti keskeny átjáróba alig hatolt be fény. Éreztem,

hogy a hideg futkos a hátamon, és a hajam égnek áll. A sikátor mindkét

végéből suttogás hallatszott az árnyékból.

Megszorítottam Beth kezét. - Meg kellene néznünk, mi tart olyan

sokáig.

Beth bólintott. Egy lépést tettünk csak, de rögtön meg is torpantunk. A

kocsmában látott egyik nagydarab férfi állta el az utunkat, a szeme

guvadt, fekete félgömb volt. Mozgott a szája, de ismeretlen nyelven

beszélt. Olyasmin, amit még sosem hallottam.

Beth halkan felsikoltott, és egy lépést hátrált. Engem is magával

rántott. Kinyílt egy sötét fémajtó, és a pultosnő jelent meg. Kifejezéstelen

arca és sötét szeme elárulta, hogy benne is egy démon lakozik.

- Ó, a... - kezdte Beth, de a téglafalnak löktem egy nagy

szemeteskonténer mellé.

- Minden rendben. Jared és Chad bármelyik pillanatban itt lehetnek -

igyekeztem megnyugtatni. Megfordultam, és védekezőn emeltem fel a

kezem.

A két átváltozott felém tartott. Az ijesztő mosolyú nő kezében kés volt.

- Chad! - kiabálta Beth. - Itt vagyunk a sikátorban!

- Segítség! - kiabáltam. A járdán dúló verekedésből még

odahallatszott a kiabálás. Nehéz lett volna meghallaniuk, nem mintha

bárki is a segítségünkre sietett volna. Arra következtettem, hogy Jared a

maga átváltozottjaival küzd, különben már odaért volna hozzánk. Az

átváltozottak közelebb jöttek, én pedig felkészültem a harcra.

- A francba - morogtam.

A nő nekem ugrott, én meg elhajoltam előle. Felé rúgtam, amitől

megroggyant a térde. A feje Beth lábától nem messze a téglafalnak

csapódott. Beth a szája elé kapta a kezét, és felsikkantott. A pultosnő

valahogy feltápászkodott, a haja tövéről vér csepegett, és egy lépést tett

Beth felé. Felemeltem egy faágat, amely a szemetes mellett feküdt, és

két kézzel meglendítettem. A nő a földre esett. A kés csengve koppant

az aszfalton.

Beth odanyúlt, felkapta a kést, és remegve maga elé tartotta. - Ne

menj a közelébe! - kiáltotta. - Terhes!

A férfi elmosolyodott, és megint valami alig hallhatót mondott. Nekem

rontott, én meg átugrottam rajta, és hagytam, hogy teljes sebességgel a

téglafalnak rohanjon. Hátratántorodott, én meg támadtam. Ökölbe

szorítottam a kezemet, és újra meg újra az arcába vágtam, aztán két

kézzel megfogtam a bőrkabátját, és a földhöz csaptam. Elkapta a

bokámat, és lerántott a földre, de másodperceken belül már ismét álltam,

és harca készültem.

Az érzékszerveim újabb veszélyt jeleztek, de már késő volt. Valaki

kitört az árnyékból, és a karjával elkapta a nyakamat.

- Hagyd békén! - kiabálta Beth, és nekünk rontott a késsel.

A tenyeremet Beth felé fordítva ráparancsoltam: - Maradj a fal mellett.

Beth!

Zavartan, lépés közben torpant meg, én meg hátravetettem a fejem,

és a fejemmel orrba vágtam a támadómat. Amikor megfordultam, egy

újabb férfit fedeztem fel a földön: soványabb és hórihorgasabb volt, az

arcára és a homlokára is vér fröccsent. A testesebb férfi támadt rám az

ággal. Kiütöttem az ágat a kezéből, aztán a tenyerem élével a torkára

vágtam. Egy Claire-re emlékeztető mozdulattal megperdültem, és fejbe

rúgtam. Térdre esett. Visszahúztam a kezemet, és ököllel állón vágtam,

amitől elájult.

A sovány férfi hátba rúgott, és ettől majdnem földre estem, de

megtámaszkodtam, mielőtt a hasam földet ért volna.

- Ne! Nina! - sikoltott fel Beth.

Megfordultam, és cséphadaróként ütöttem-rúgtam a férfit, ahol csak

értem. A sikátor felénél jártunk, amikor végre megfordult, és behúzott

nekem. Meglepődött, hogy sikerrel járt, én pedig azon, hogy nem fájt, így

mindketten megtorpantunk egy pillanatra. A sovány férfi kihasználta a kis

szünetet, és a hasamra vetette magát. Anyai ösztönöm felébredt, és

kitört belőlem a harag. Elléptem előle, és az ökle a téglafalnak csapódott.

Láttam, hogy az oldala védtelen maradt, így rögtön támadtam, és a

torkába vágtam a könyököm, aztán fél kézzel magasba emeltem, minden

erőmet összeszedve felkiáltottam, és a férfit a túlsó falhoz vágtam.

A földre esett, és nem kelt fel.

Beth odarohant hozzám, és átkarolt. Hallottam, milyen erősen ver a

szíve, és hogy alig kap levegőt.

Jared és Chad fordultak be futva a sarkon. Mindketten ziláltak voltak.

Jared arcáról hirtelen elmúlt a rémület, felváltotta a megkönnyebbülés,

és a teste ellazult.

Chad szeme elkerekedett. Kapkodva szedte a levegőt.

- Beth! - kiáltotta, és átugrált az útjába kerülő testeken.

Beth elengedett, és Chad karjába vetette magát. Kitört belőle a

hangos zokogás. Chad ekkor vette észre a földön heverő mozdulatlan

testeket, és a pillantása az enyémmel találkozott.

- Mi az ördög történt itt?

Beth tenyérrel kifelé feltartotta a kezét. - Ne is mondd.- szipogott.

Megtörölte az orrát, és egy lépést tett felém. - Szeretlek, de kérlek, ne

mondd el, hogy csináltad ezt, őszintén szólva, nem akarom tudni.

- Hát én igen - vetette ellen Chad.

- Jobb, ha nem tudod - biztosította Jared, és elnyomakodott Chad

mellett. Kinyújtotta felém a karját, és én hozzásimultam. - Egytől egyig

átváltoztak. Egy örökkévalóságig tartott kijutni a kocsmából.

- Nagy kár, de ebbe a kocsmába nem tesszük be többé a lábunkat -

jelentette ki Chad. - Ingyenélők és bűnözők tanyája lett.

- Hol van Claire és Ryan? - kérdeztem.

Chad a szemét forgatta. - Feltakarítanak. Szerintem nagyon élvezik.

Amikor befordultunk a sarkon, Claire összefont karral állt, Ryan pedig

elkapott egy nála kétszer nagyobb férfit, és lefejelte.

- Bármelyik pillanatban itt lehetnek a rendőrök - jegyezte meg Jared.

- Tudom - vágta rá Claire. - De furcsa módon nagyon szexisnek

találom ilyenkor.

Jared égnek emelte a tekintetét, és kivezetett az utcára, Beth meg

Chad követtek minket. Amikor elértük a parkolót. Chad nagy levegőt vett.

Remegett a keze, ahogy Bethé is. Nagyon megsajnáltam őket. Nem

érdemelték meg, hogy belerángassuk őket a mi szörnyűségünkbe.

- Beth - szólaltam meg, és lenyaltam a vért az alsó ajkamról. -

Elutazunk.

Döbbenten kapta fel a fejét. - Megint? De csak most jöttetek vissza!

- Szeretném, ha helyettesítenél a Titánnál. Grant főnöksége alatt.

Egész nyáron nem leszünk itthon.

Beth kibontakozott Chad karjából, átkarolta a nyakamat, és erősen

magához szorított. - Egy valamit tudnom kell: minden rendben lesz

veled?

- Igen - mosolyogtam.

Bólintott, mélyen beszívta a levegőt, és kihúzta a derekát. - Mindenről

gondoskodom.

- Tudom.

Tizenhatodik fejezet

Közvetlen járat a Pokolba

Remegett a kezem. Fémesen csengett a biztonsági öv, amikor már

vagy negyedszer próbáltam becsatolni. Claire egy méterre állt tőlem, és

próbálta begyömöszölni a sporttáskáját a felső poggyásztartóba. Jared

még kint volt, a holmink elhelyezését irányította, és legalább harmadszor

ellenőrizte, hogy a felszállás előtt alaposan átnézték-e mindet. Bex mély

hangját a hátam mögül hallottam, ahogy Ryannel viccelődött. A

hangjából kicsendült, mennyire ideges és felajzott, és bár próbálta

elviccelni, azért érezhető volt.

Leszállt a nap, és a korábbi könnyű, nyári eső miatt fénylett a

felszállópálya. Jared gesztikulált, kérdésekre válaszolt, az arckifejezése

szigorú volt, örültem, hogy az elutazásunk megszervezésével

valamennyire le tudja vezetni a feszültséget.

- Az isten szerelmére, Nina! Tessék - csattintotta be Claire a

biztonsági övemet.

Felsóhajtottam, és fejbiccentéssel megköszöntem. Claire otthagyott,

és hátrament Ryanhez és Sexhez. Az idegeimet lecsillapította, hogy

Jared munkáját figyeltem odakint, így az ablakra tapadtam.

Egy sötét alak közeledett Jaredhez; ráismertem Kimre.

Boldogtalannak látszott, és amikor rádöbbentem, hogy Jeruzsálemig

velünk utazik, még nyugtalanabb lettem. Egyikünk sem állt mellé.

Egyedül kellett harcolnia, még akkor is, amikor egy kis könnyebbséget

ígértünk neki. Segített nekünk, mi mégis úgy tettünk, mintha nem

vennénk észre, hogy nem alszik, és meghalt a nagybátyja. Féltem attól,

mit mond majd nekem, és most bőven volt ideje, hogy hagyjon a

levemben főni vagy beszóljon nekem.

Kinyújtotta a kezét. A Babszemtől kapott élesebb hallásom révén még

száraz hangját is hallottam.

- A könyvet - parancsolta.

Jared a kezébe tette a Naissance de Demoniacot. - Tudom, hogy nem

hiszel nekem, de rettenetesen sajnálom.

- Hiszek neked. - Fáradt volt a hangja. A Kim, akit régen ismertünk,

ugyanúgy nem létezett, mint a régi életünk. Elvette a könyvet, és a

mellkasához szorította, aztán elővette a mobilját a zsebéből. Hallottam a

sóhajtását, ahogy felfelé jött a gép lépcsőjén. - Megszereztem, apa. Tíz

perc múlva felszállunk - aztán becsattintotta a telefont.

Megtöröltem izzadt homlokomat.

- Mi van veled? - kocogtatta meg a vállam Bex. - Rosszul vagy?

Betegnek látszol.

- Nem érzem jól magam.

Összehúzta a szemöldökét, és elmélyült a ránc, ami Jaredet is mindig

elárulta. Bex Jared helyére telepedett, és megpaskolta a kezemet. - Itt

van melletted a gépen Kim, az emberi démonriasztó, három félvér és

egy exrendőr, aki egy különleges haderőben szolgált katona. Nem be-

szélve arról, hogy mostanában te is kemény csaj vagy.

- Bex! - figyelmeztettem.

- Bocs. Ne buktass le anya előtt.

Kim felért az utastérbe. A ruhája pecsétes volt, gyűrött, és lógott

lesoványodott testén. A régen lágy tekintetű barna szeme alatti táskák

lila bevérzésnek látszottak hamuszürke arcán. Csak a könyv volt nála és

a telefon a zsebében. Nem hozott sem bőröndöt, se kézipoggyászt.

Csak egy, egyetlen egy küldetése volt, semmi más nem számított.

Találkozott a tekintetünk, mire megtorpant. Ryan ment el az ülésem

mellett, és odalépett Kimhez. Összenéztek, de nem váltottak szót. Ryan

megpuszilta Kim csontos, beesett arcát, ő meg egy pillanatra ellazulva

nekidőlt. Ryan egy percig megtámasztotta, aztán erősen magához

szorította, mielőtt elengedte. Kim az üléstámlákba kapaszkodott, mialatt

felém tartott.

- Szia - szólalt meg reszelés hangon.

Könnyes lett a szemem. Nem mondhattam olyat, ami helyénvaló lett

volna. Nem érdemeltem meg, hogy szóljak hozzá.

Bex felállt, és besegítette Kimet az ülésbe, ahol addig ült. Kim felém

fordult, és leszegte az állát. - Nem hibáztatlak.

Keményen összeszorítottam a számat. A bocsánatkérést sértésnek

éreztem, és a szemébe sem mertem nézni.

- Nem teszek szemrehányást. Csak szerettem volna, ha tudod. .

hátha pár perc múlva lezuhanunk, és porrá égünk.

Hitetlenkedve bámultam rá, ő pedig halványan elmosolyodott, rám

kacsintott, és felállt.

Hátradőltem az ülésemben, és nagy levegőt vettem, amitől nem

éreztem magam könnyebben. A gépbe berakodó alkalmazottak kis

csoportja szétszéledt, és Jared még egyszer ellenőrzött mindent, mielőtt

beszállt.

- Hát ennyi - mondta nekünk. - A felszállástól a megérkezésig semmi

sem múlik rajtunk.

Kinyújtottam felé a kezem, ő pedig megragadta, és leült mellém.

Megcsókolta az ujjaimat, és lehunyta a szemét. Vártam néhány percig,

de mozdulatlanul, szótlanul ült tovább. Bexre és Claire-re pillantottam, de

ők is lehunyták a szemüket. Bex ajka mozgott, ahogy némán imádkozott.

Elfogott a lelkifurdalás. Nem kellett volna a gépen tartózkodniuk.

Bexnek sem. Ha a Pokol egy ügyes húzással túljár az eszünkön, és a

gép lezuhan, semmivel sem akadályozhatjuk meg, viszont azt is tudtam,

hogy mind természetesnek érzik, hogy itt vannak, ettől azonban még

rosszabbul éreztem magam. Vagy mind odaveszünk, vagy egyikünk sem

- könnyekre fakasztott a gondolat, hogy milyen messzire képes elmenni

szokatlan összetételű családunk a többiekért.

Jared letörölte az arcomon legördülő könnycseppet. - Készen állsz?

Kényszeredett mosollyal bólintottam. - Erre születtem, nem?

- Ahogy mindnyájan.

Felbőgtek a motorok, a gép gurulni kezdett. A repülőgéptörzs mellett

villogni kezdtek a helyzetjelző lámpák, és a szívdobbanásaimnál

sebesebb ritmusban vörös fényt árasztottak.

- Próbálj meg lazítani - súgta oda Jared. A hangjából nem csendült ki

meggyőződés. Tudta, hogy ezek csak üres szavak.

Valamennyien küszöbön álló halálunkra vártunk, mert tisztában

voltunk vele, hogy amint a gép a levegőbe emelkedik, az esélyeink

rohamosan csökkennek. Hosszú volt az út Jeruzsálemig, annál

mindenképpen hosszabb, hogy elviseljük az állandó félelmet, amit egy-

egy rázkódás vagy zaj váltott ki, hiszen mindről azt hittük, a zuha-

násunkat jelzi.

A tekintetem végigfutott a családomon. Claire és Ryan halk, meghitt

beszélgetésbe mélyedtek. Bex Kim mellett ült, a kisujja körmét rágta,

Kim pedig kifejezéstelen tekintettel meredt maga elé. A motorok hangja

egyre élesebb lett, miközben a gép előregördült. A pilóta végiggurult a

felszállópályán, és kis szünet után nekilódult a felszállásnak. A hirtelen

gyorsulástól bepréselődtem az ülésbe. Lehunytam a szemem, és

igyekeztem nem figyelni a huppanókra vagy a szélre, amely megdobta a

szárnyakat. Frissen szerzett képességeimet izgalmasnak találtam, és

néha megmentették az életemet, de most először azt kívántam, bárcsak

kedvemre kikapcsolhatnám őket.

Ahogy egyre gyorsabban rohantunk a kifutópályán, elképzeltem az

apró kerekeket, és azon töprengtem, hogy a csodában nem változtat

ilyen sebességnél irányt a gép, hogy aztán a füvön ugrálva belerohanjon

egy épületbe. Most már minden átfutott a fejemen, ami csak elromolhat.,

mielőtt még a levegőbe emelkednénk, és a szívem olyan erősen

dobogott a mellkasomban, hogy azt hittem, szívroham végez velem,

mielőtt magunk mögött hagyjuk Providence-t.

- Nina - figyelmeztetett nyugalmat sugárzó hangon Jared. A fülemhez

hajolt, az ajka a bőrömet súrolta. Magához húzta a karomat, és

megcsókolta a nyakamat. Belemarkoltam az ingébe, az erős szorítástól

kifehéredtek a bütykeim. Nagy kő esett le a szívemről, hogy a férjem

karjában lehetek, csak éppen nem abból az okból, amiért kellett volna.

- Félek - hebegtem.

- Tudom. - Gyöngéden két tenyere közé fogta az arcomat, és leszegte

az állát. Sötétkék szemével mélyen a szemembe nézett. - Sikerülni fog.

Nem engedem, hogy bármi bajod essék.

- Ne tégy olyan ígéretet, amelyet nem tudsz betartani.

Keményen, eltökélten csókolt meg. Régebben egy ilyen csóktól

mindenről megfeledkeztem, de a gép ebben a pillanatban emelkedett el

a földtől, és hatalmas, könnyű célpontot nyújtottunk.

- Hinned kell, Nina.

Összevontam a szemöldököm. - Valaki meg kell, hogy győzzön

észérvekkel, hogy hinni tudjak. Elfogyott a hitem. - A gép kicsit

ereszkedett egy éles kanyar előtt.

- Nézd, milyen messzire jutottunk - mosolyodott el. Vigasztalni

szeretett volna, de láttam a szemében a félelmet. A nyakába temettem

az arcomat, és magamhoz szorítottam. Erősen lehunytam a szemem, és

igyekeztem elhessegetni azt a mindent lebíró érzést, hogy becsaptak

minket, betereltek ebbe a halálos csapdába, az egyetlen olyan helyre,

ahol Jared nem ura a helyzetnek.

A gép egyenesbe állt, majd könnyedén feljebb emelkedett az éjszakai

égbolton. Odalent a fények összezsugorodtak, amíg már csak

szentjánosbogarak ragyogó fürtjeinek nem tűntek. A földön minden más

sötét és rosszat sejtető volt.

Jared kiterítette az Óváros térképét az ölében. Az ujjával a Szent Sír-

bazilikához vezető útvonalakat követte nyomon, aztán felsóhajtott. -

Bárcsak elég időnk lett volna, hogy valakit előreküldjünk. Hogy felossza

a csatateret.

Megérintettem az üres kezét. - Nem tudom, ez mit jelent, de majd

együtt kiokoskodjuk.

A válaszom megakasztotta. - Bocsáss meg a katonai zsargonért. Csak

éppen most katonaként gondolkozom.

- Megértem - nyugtattam meg. Meglátszott rajta a szörnyű stressz.

Összeroskadt a nyomás alatt.

A tekintete lassan odavándorolt, ahol az ujjaimmal megérintettem a

bőrét, majd belekapaszkodtam a kezébe. Mélyen, akadozva beszívta a

levegőt, aztán kifújta. - Félek attól, hogy elveszítelek. Az útvonalak, a

tervek utolsó pillanatban történő megváltoztatásának lehetősége,

minden, ami balul sülhet el, már olyan sokszor átfutott a fejemen, hogy

kétlem, hogy valaha is elfelejteném őket. Annyira szeretlek, Nina. És úgy

szeretem a gyermekünket. Olyan súllyal nehezedik rám a félelem, hogy

veled kapcsolatban kudarcot vallok, hogy úgy érzem, megörülök.

Felé fordultam az ülésben. Mélyen a szemébe néztem, és minden

érzés könnyeket csalt a szemembe. - Még soha nem hittem benned

annyira, Jared, mint most.

- Bármi történjék is, bármi keresztezze az utunkat, tudom, hogy a

megfelelő döntést hozod majd. - Kerek pocakomra húztam a kezét. -

Mindketten hiszünk benned.

- Claire elég sok időt töltött ott. - Jared megfordult, és intett Claire-nek,

hogy jöjjön oda hozzánk.

- A Ben-Gurion repülőtéren szállunk le - mutatott Jared a térképre.

Claire bólintott. - Körülbelül negyvenegy kilométerre van Jeruzsálem

központjától. Itt nyugat felé haladunk Nesher irányába, aztán itt jobbra

fordulunk, a 4503-as útra.

Jared az ujjával mutatta az irányt. - De ez a főút - rázta a fejét. - Nem

valami mellékutat kellene választanunk?

Claire megvonta a vállát. - Majd ott meglátjuk, Jared. Bármelyik utat

válasszuk is, szétrúgják a seggünket.

- Hát ettől most nem érzem jobban magam - ráncoltam a

homlokomat.

Claire felvonta a szemöldökét. - Fel kellene készülnöd, Nina. Idézz fel

minden háborús filmet, amit a tévében láttál. Erős hanghatások,

ordítozás, fegyverropogás, robbanások a közvetlen közelünkben. Lőnek

majd ránk, kergetnek, és amint leszállunk, mentenünk kell az irhánkat.

Figyelned kell, követned a parancsokat, és mindvégig koncentrálj!

Máskülönben nem sikerül. Megértetted?

Bólogattam, ahogy a Claire által leírt történéseket próbáltam

feldolgozni.

Rólam ismét a térképre siklott a tekintete. - Az alagút gondot jelenthet.

Itt kerülőutat tehetünk - mutatott a helyre - és átvághatunk, hogy itt

hajtsunk rá a főútra, amivel kikerülhetjük a fizetőkaput.

- Ha bejutunk az Óvárosba, már semmi gond. A Szent Sír-bazilika itt

van - mutatta Jared. Az ujjával az ajkát nyomkodta, a fején számtalan

ötlet viharzott át.

A térkép fölé hajolva vitatták meg a különböző útvonalakat, épületeket

és beláthatatlan helyeket. Bár voltak olyan kedvesek, hogy ezúttal

érthető nyelven beszéltek, a megbeszélésük felét így sem értettem olyan

szavak miatt, mint Fekete Hattyú (meglepetésszerű támadás),

kötélerősítés vagy Schwerpunkt (súlypont).

Claire a fejét csóválta. - Elhoztam az új puskát. Ryannel

hátramaradhatnánk. És fedezhetnélek.

Jared egy pillanatra elgondolkozott, aztán megrázta a fejét. - Túl

kockázatos. Mi lesz, ha csapdába estek?

Claire a homlokát ráncolta. - Ez aztán sértő!

- Nem csak rólad van szó, Claire. Kettőtökre kell vigyáznod.

- Tudom, de ő...

- Claire?

Claire megadóan előreejtette a vállát.

- Senkit sem hagyunk hátra. Együtt maradunk.

- Vettem.

Még egy órán át pótterveket és pót-pótterveket és azok variánsait

dobták fel. Ha valami baj lesz ezen a sarkon, akkor azon a sikátoron

futunk végig, abban az épületben keresünk menedéket, átvágunk azon a

tetőn. A zsúfolt területeket mindenáron kerülni kell, de a Szent Sír-bazili-

ka az óváros közepén volt, és népszerű zarándokhelynek számított. A

harc nem ér véget addig, míg biztonságban el nem érjük a sírboltot.

Végigfutott a hideg a hátamon. Nem értettem, hogy érezheti magát

biztonságban bárki is egy sírkamrában, mégis ez volt az egyetlen hely,

ahova a Pokol nem hatolhatott be. A könyv volt a bizonyíték. Kim felé

fordultam, és láttam, hogy a könyvet nézi.

Megérezte a pillantásomat, és felnézett rám. Rögtön zavarba jöttem,

de a régi barátsággal mosolygott rám. De ez annyira természetellenes

volt, hogy egy másodperc múlva ismét kifejezéstelen arccal bámulta a

könyvet.

Claire felállt, és összefonta a karját. - Hat óra van az érkezésig.

Előkészítem a fegyvereket.

Még félúton sem járt a helyéig, amikor megremegett a gép, aztán

rázkódni kezdett, Jared rám nézett, aztán a háta mögé. Claire a folyosó

két oldalán levő ülések támláiba kapaszkodott.

- Talán csak egy kis turbulencia - vélte Ryan.

A gép abban a pillanatban nagyot ugrott, és a fenti tárolókból kiestek a

csomagok. Villózni kezdtek a fények. Egyik kezemet a hasamra

szorítottam, a másikkal Jaredbe kapaszkodtam. Claire alakja villózott,

ahogy elindult a pilótafülke felé.

- Turbulencia? - kiabáltam. A motorok olyan hangon bődültek fel,

amilyet még nem hallottam, és éreztem, hogy a gép gyorsan süllyed.

Még egy rövid zuhanás következett, aztán kicsit simábban repültünk

tovább. - Jared? - kiáltottam.

- Claire majd elintézi - fogta meg a kezemet Jared.

A kabinban sötét lett, és a vörös vészvilágítás ijesztő árnyékokat

rajzolt. Egy újabb zuhanás után fentről lelógtak az oxigénmaszkok.

- Ez nem azt jelenti, hogy esett a belső nyomás? - kérdeztem

rémülten.

Jared az ablakhoz hajolt, hogy kinézzen, s vele együtt én is. Odalent

teljes volt a sötétség. Nem láttam ragyogó szentjánosbogarakat, se az

autóforgalom fényes csíkjait. A tenger felett repültünk, és semmi

reményünk nem volt, hogy kényszerleszállást hajtsunk végre.

A gép hirtelen balra dőlt, és az ablakhoz préselődtem. Ekkor láttam

meg, hogy a holdfény visszaverődik a hullámokról. Már csak pár száz

méter választott el minket, hogy a tengerbe zuhanjunk.

- Nina! - kapcsolta ki Jared az övemet. - Gyere velem. Kinyitom a

vészkijáratot, és amikor szólok, kiugrunk.

- Micsoda? - kiáltottam fel. - Kiugrunk a gépből? Megőrültél?

Igazi félelmet láttam a szemében, és most éreztem először, hogy

Jared ez egyszer kétségbeesésében hozott döntést.

Claire kivágta a pilótafülke ajtaját, Jaredre nézett, és a fejét rázta.

Jared megragadta a kezemet, és talpra segített. Mielőtt

megszólalhattam volna, már a vészkijáratnál voltunk. Jared két kézzel

belekapaszkodott az ajtónyitó karba, de lefogtam a kezét.

- Most kell megtennünk!- ordította.

- Nem megy - ráztam a fejem.

- Dehogynem!

Körülnéztem Bex, Kim, Ryan., aztán Claire ijedt arcán.

- Miért ültök ott? - kiáltotta Claire. - Segítsetek, a fenébe is!

Jared karja megfeszült, de az erőmmel nem bírt, én meg nem

hagytam, hogy meghúzza a kart.

Lehunytam a szemem, és megpróbáltam kizárni a zajt. - Segíts rajtunk

- suttogtam. - Szükségünk van a segítségedre.

Tizenhetedik fejezet

Indulás

A gép úgy remegett, mintha rázták volna. A motorok vadul bőgtek, és

az oxigénmaszkok előredőlő szögben lógtak, ahogy a gép a fekete víz

felé zuhant.

Claire felsikított. Én nem mertem kinyitni a szemem, mert nem

akartam látni, milyen elképzelhetetlen borzalom késztette erre. Aztán

előbb óvatosan kinyitottam az egyik szemem, majd a másikat. Még a

halványvörös fényben is jól láttam, hogy vékony karjával Claire átölel egy

termetes, sötét alakot. A fények ismét kigyulladtak, és a rázkódás

azonnal abbamaradt. A repülőgép orra felemelkedett, és a motorok éles

bömbölése csendes, egyenletes morajjá csendesült.

Jared már nem rángatta az ajtót, és a lábán kicsit imbolyogva

egyenesedett ki, ahogy megfeszülő izmai ellazultak.

Bex talpra ugrott. - A francba is, ideje volt! - kiáltotta, és az előtte levő

üléstámla tetejére csapott. Miután összeszedte magát. Kimhez fordult. -

Jól vagy?

- Miért, mi a gond? - kérdezte Kim fapofával.

Aztán rám kacsintott, én meg nem tudtam uralkodni magamon, hanem

rögtön fülig ért a szám. Nyomokban kezdtem ismét felfedezni benne a

régi barátnőmet.

Samuel az ülések közti folyosó végén állt, és sötét arcából mosolygás

közben kivillantak fehér fogai.

- Elnézést kérek. Talán az erre a legpontosabb kifejezés, hogy le

kellett küzdenem egy-két bürokratikus akadályt.

Claire elengedte Samuelt, és játékosan a karjába bokszolt.

Jared végigrohant a folyosón, aztán megtorpant. Samuel szélesre

tárta a karját, és Jared szorosan átölelte.

Samuel dörgő hahotában tört ki, ami betöltötte a kabint. Fel sem tűnt,

milyen feszült vagyok, amíg Ryan a fülem mellett meg sem szólalt;

ijedten rezzentem össze.

- Ugye, nem volt korábban a gépen?

Mosolyogva ráztam a fejem. - Nem bizony.

Hangos puffanások visszhangoztak, amikor Samuel megveregette

Jared hátát. - Csak Jeruzsálem elővárosáig mehetek veletek, de ha nem

gond, most csatlakozom hozzátok.

Jared kurtán felnevetett. - Dehogyis. - Előrementem az ülések között,

és szorosan köré fontam a karom, aztán felsóhajtottam. - Bevallom, hogy

halálra rémültem.

Jared megcsóválta a fejét. - Képes lettem volna a terhes

feleségemmel kiugrani a zuhanó repülőgépből. Azt hiszem, ezt a

menetet én nyertem.

Gondolkodás nélkül rábólintottam. - Nem is vitás.

Samuel egy darabig le-fel sétált az ülések között. Szótlanul figyeltük,

de már nem éreztünk sem félelmet, sem balsejtelmet. Valahányszor

Samuel elhaladt az ülésünk mellett, Jared megszorította a kezem. Friss,

még nem finomított képességeim segítségével igyekeztem valami sötét

jelenlétet felfedezni, de vagy rosszul csináltam, vagy Samuel alaposan

elrettentette őket.

Jared nemsokára egyenletesen kezdett szuszogni, és a kezemet

szorító ujjat ellazultak.

Hamarosan én is elszenderedtem. Álmomban egy pihe-puha kék

pamutba bugyolált pici fiúcskáról álmodtam, ahogy a tölgyfánk alatti

árnyékban elégedetten mosolygott. Vidám arcocskájában világított

ragyogó, kékesszürke szeme. Kisujja nem volt nagyobb a kisujjam

körménél, én meg egyfolytában csak a kis kezét csókolgattam, mert nem

tudtam betelni azzal, hogy az ajkam selymes, puha bőréhez ért.

Gyorsan múlt az idő. A nap még le sem ment, már totyogott, aztán

általános iskolába járt. Sosem tűnt idősebbnek, mint amilyen korú volt,

akárcsak Bex. Tökéletes emberi lény volt, ugyanakkor eszményien szép,

mint az apja. Mire a tölgy alatt besötétedett, már felnőtt férfi volt a fiam,

magas és méltóságteljes, akárcsak az apja. Megilletődötten, mégis

szomorú szívvel néztem végig a felnövését. Túl gyorsan pergett le.

Szerettem volna több időt tölteni a fiammal. Újra akartam kezdem.

Büszkeség és fájdalom különös keveréke söpört végig rajtam, és

eszembe jutott, hogy pár órája még a szívem alatt hordtam.

Az árnyék már sötétségbe fordult, a fiam odasétált hozzám, és

kinyújtotta a kezét. Megszólalásig hasonlított az apjára.

- Elérkezett az idő - mondta halvány mosollyal. Az én mosolyommal.

- Mihez?

- A véghez.

Kipattant a szemem. Jared felkelt mellőlem, és a gép végében

beszélgetett Bexszel és Kimmel. Megdörzsöltem a szemem, és jobbra

fordultam. Samuel a folyosó túloldalán ült, hatalmas teste alig fért el az

ülésben.

- Jól aludtál? - kérdezte.

- Ami azt illeti, igen.

- Tudom - mosolyodon el. - Csak udvariasságból érdeklődtem.

- Ó! Nos, rendben. - Kikászálódtam az ülésből, és nyújtózkodtam.

Jared rám nézett. Felállt, és odajött hozzám.

- Már megint? - ugratott Bex.

- Igen. Bex! Terhes vagyok. Amikor majd egy kifejlett magzat ugrál a

hólyagodon, én is számolom, hányszor jársz vécére, rendben? -

Végigkacsáztam a folyosón.

Elmentem Ryan és Claire mellett, akik észre sem vették a

közeledésemet. Ryan kisujja Claire-én pihent, és Claire nem verte ezért

véresre. Elmosolyodtam, és a vécéajtóhoz mentem.

Amikor kinyitottam az ajtót, összevontam a szemöldököm. Úgy

éreztem magam, mint Micimackó, amikor megpróbálta feltornázni magát

a méhekhez a fára. Visszanéztem a folyosóra, és férjem kérdő

tekintetével találkozott a pillantásom.

Jared elnevette magát. - Ha mégis bemész, kihúzlak onnét.

Bex feltartott egy testápolós flakont. - Van nálam! Ez biztos segít.

A szememet forgattam, és megpróbáltam valahogy bepréselni magam

a szűk helyre.

Különösebb incidens - vagy testápoló segítsége - nélkül mentem

vissza a helyemre. Kim és Bex azonban bosszantóan vihogtak rajtam.

- Pofa be! - morogtam, de dühített, hogy a kacsázásom láttán még

hangosabban tör ki belőlük a nevetés.

Ismét Jared felé fordultam. - Feltételezem, hogy nem gondoskodtál az

apróságokról.

- Úgy, mint?

- Fürdőszoba? Alvóhely? Privát szféra?

- Olyan fényűzés, amelyet nem lehet könnyen megteremteni.

- Hogyan? - vontam fel erősen a szemöldökömet. - A terhesség

végén járok, és nincs fürdőszoba vagy vécé?

- De van - fészkelődött idegesen a helyén Jared.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és a mennyezetre néztem. - Hála

Istennek!

- De... izé... nem az, amihez hozzászoktál.

Kérdőn rásandítottam.

Megint csak feszengett. - Inkább... hogy is mondjam... lyuknak

nevezném. De alatta folyóvíz van, így aztán nem olyan rémes, mint

ahogy hangzik.

Undorral fintorodtam el. - Azt hiszed, ezzel - mutattam a hasamra -

egyensúlyozni fogok egy lyuk felett?!

- Majd Kim és Claire segítenek.

A fal felé fordulva összefontam a karom. - Hát ez nem vicces.

- Nincs mit tenni.

Lecsillapodtam, és a tenyerembe temettem az arcom.

- Nagyon restellem! Úgy beszélek, mint egy elkényeztetett kölyök,

de... - Könnyek csípték a szemem. - Nem így képzeli el az ember a

terhességét. Nem mintha valaha is elképzeltem volna, de hogy egy

nyirkos, sötét lyukban töltsem a terhességem utolsó heteit, középkori

lakásviszonyok között, aztán ott szüljek - akadt el a szavam. - Iszonyúan

meg vagyok rémülve. Fájdalmas lesz, és bízom benned, de... hogy

mégsem kórházban leszek, és talán még egy bába sem lesz mellettem...

félek, hogy nem leszek rá képes.

Jared szorosan átfogott. - Elhiszem, de Claire-rel aprólékosan

utánanéztünk a témának, számtalan orvossal beszéltünk, és magunkkal

hoztunk mindent, amire csak szükség lehet.

- Akkor is rettegek gurult le egy könnycsepp az arcomon.

Jared a fejemre fektette az arcát, és az ujjai a karomba mélyedtek. -

Végig szerelemmel segítelek.

Bólintottam, és a mellkasához simultam.

Claire megkocogtatta Jared vállát. - Elő kell készítenünk a

fegyvereket, és ellenőriznünk kell a felszerelést.

Jared bólintott és eleresztett. Mindenki őt nézte. Intett a többieknek. -

Sok felszerelést kell átcipelnünk a városon. A legfontosabb

csomagokban fegyverek, orvosi felszerelések, ellátmány van. Ezeket én,

Claire és Bex cipeljük. Ryan, te is a könyvet őrződ, de Claire mellett kell

maradnod.

Ryan bólintott.

- Kim, te maradj Bex mellett - folytatta Jared. - Ha bárki leszakad,

maradjon ott, visszamegyünk érte. Semmilyen körülmények között sem

mehettek külön. Nem érdekel, hogy pánikba estetek, vagy jobb utat

találtatok. A csoport szétzilálása valamennyiünket veszélybe sodor, ezért

együtt kell maradnunk. Megértettétek?

Mindenki rábólintott.

A kapitány bejelentette a leszállás megkezdését. Claire és Bex már

előrehozták a felszereléssel és fegyverekkel teli zsákokat, és

felkészültünk, hogy a várakozó járműhöz szaladjunk. Jared láthatóan

izgult, de Samuelen nyoma sem volt aggodalomnak.

Megböktem a férjemet. - Samuel azt mondta, hogy az Óvárosig egy

kocsiban utazik velünk. Ez azt jelenti, hogy addig nyugalomra

számíthatunk?

- Nem tudom. Mindenre fel kell készülnünk.

Bólintottam, és a nadrágomba töröltem izzadt tenyeremet.

Claire és Ryan egy-egy AK-47-est akasztottak a nyakukba, sokzsebes

nadrágjukba pisztolyokat, a fülükbe kommunikációs fülhallgatót dugtak.

Claire két ilyet adott Bexnek és Kimnek, akik halkan beszélgettek

egymás között, hogy kipróbálják a hangminőséget, és azt, hogy jól

működik-e a fülhallgató.

A nagy rohangálás és készülődés egyre jobban felidegesített.

Claire átadott egy mellényt, és Jared biztatott, hogy vegyem fel.

Néztem, ahogy Claire ugyanilyen mellényt ad át Kimnek, Bexnek és

Ryannek, és rájöttem, hogy golyóálló mellényekről van szó. Az enyém

rendkívül könnyű volt. Jared lehajolt, hogy ellenőrizze, erősen

megkötöttem-e a szalagokat.

- Ne már - morogtam. - Nem vagyok pelenkás.

- Csak szeretek biztosra menni, szerelmem.

Kim és Samuel kényelmesen hátradőltek, és alig foglalkoztak a

körülöttük zajló lázas készülődéssel.

- Ryan! - dörögte Claire. - Add ide az ötven kaliberest. A rakétavető a

kettes zsákban van.

Ryan bólintott, és átnézte az egyik nagyobb vászonzsákot. Átnyújtott

Claire-nek valamit, ami nehéz hátizsáknak tűnt.

Amint a kerekek a leszállópályát érintették, Claire és Ryan felvették

sötét szemüvegeiket, és támadófegyverrel a kézben az ajtó mellé álltak.

Kikapcsoltam a biztonsági övemet, és Jared megfogta a kezemet. Kim

és Samuel középen álltak. Bex zárta a sort. Claire és Ryan bevetésre

készen álltak.

Az ajtónál Samuel behunyta a szemét, és gyönyörűen,

jelentőségteljesen hangzó szavakat mormolt, aztán kinyitotta az ajtót.

Nyugodt léptekkel kiment, és összefont karral megállt a lépcső mellett.

- Megnyugtatlak benneteket, hogy teljesen biztonságos -

visszhangzott mély hangja. A leszállópálya a ránk várakozó Humvee-t

leszámítva üres volt. A Humvee világosbarna kölcsönzött autó volt, és a

golyó ütötte nyomokból kikövetkeztethető, hogy használták már harcban.

Claire levette a napszemüvegét, és csodálattal nézett fel Samuelre. -

Így lesz, amíg az Óvárosba nem érünk?

- Ha nem, akkor közbelépek, de csak az erejüket fecsérelnék, ha

előbb támadnak.

Claire a könyökével Samuel hasába bökött, de Samuel meg sem

rezzent. - A semmiért vágtam díszbe magam!

Samuel elmosolyodott. - Azt hittem, örülni fogsz. A Humvee megy a

ruhádhoz. Claire lenézett az olajzöld ujjatlan pólójára, és a világos drapp

zsebes nadrágjára, és megjátszotta, hogy bosszankodik. - Nem elég jó.

Claire keskeny válla elveszett Samuel hatalmas markában. - Ha

egyszer eléritek Jeruzsálemet, ígérem, hogy annyi hasznát veszed a

különleges mellényednek, hogy még eleged is lesz belőle.

Claire és Jared összenéztek.

- Jó bulinak hangzik - vigyorodott el Ryan.

Tizennyolcadik fejezet

A Szent Sír

Pár perc alatt berakodtunk a Humvee-be, aztán már a kocsik között

szlalomozva az autópályán száguldottunk. Bex vezetett. Claire mellette

ült, mi meg hátulra zsúfolódtunk be. Jared utasításokat ordítozott

Bexnek, egyszerre igazgatta a zsákokat és töltötte meg a fegyvereket.

Nagyon hiányzott a figyelme, mert tudtam, hogy a védelmezésünkre

koncentrál, amíg valamennyien a Szent Sír alatt nem leszünk,

biztonságban, de hagynom kellett, hogy most csak erre figyeljen. Minél

messzebb jutott Bex, annál jobban elhatalmasodott rajtam a félelem.

Kim közelebb csúszott, és megfogta a kezemet.

Szégyenlősen néztem rá.

- Nem félsz?

- Annyira, hogy mindjárt összepisilem magam.

Gyorsan rábólintottam, és örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen,

aki retteg az összecsapástól.

Ryan valami dallamot dúdolt, amelyet a fejében hallott, és a fegyvere

tusán dobolta a ritmust.

- Nem vicceltél? - kérdeztem.

- Mivel kapcsolatban? - pillantott fel.

- Hogy jó buli lesz.

- Mit mondhatnék? - mosolyodott el. - Hiányzik már.

Kim hitetlenkedve nevetett fel. Én reagálni sem tudtam.

- Ugyan már. - intett felénk. - Ti ketten most láttok majd először akció

közben. Ki mondhatja el magáról, hogy a barátjuk részt vett egy

háborúban, és aztán láthatják harcolni? Megnyugtatlak benneteket, hogy

civilek sosem.

- Nagyon eldurvulhat - jegyeztem meg.

- Számítok rá - rázta a fejét mosolyogva.

Ryan nyegle viselkedése szokás szerint felszín alatt fortyogó haragot

ébresztett bennem. - És mi lesz, ha történik veled valami? Tudod, mit

jelent az Claire számára?

- Nem ez az első bevetésem, kölyök.

Kim előrehajolt. - Nem most kellene lenyűgöznöd Claire-t. Ez komoly

dolog. Fejezd be a szarakodást, és koncentrálj, mielőtt mindenkit

kinyíratsz!

Míg Ryan és Kim civakodtak, előrébb dőltem, hogy kinézzek az

ablakon. A táj nem volt szokatlan: kisboltok, forgalom, járókelők. Egyedül

a nap és a pálmafák tűntek idegennek. Mintha Kaliforniában jártunk

volna. Visszadőltem az ülésben. Megmagyarázhatatlan okoknál fogva

jobban éreztem magam ebben az ismerős környezetben.

Bex élesen vette a kanyart. Kimnek estem.

- Bex? - hallatszott Jared hangja.

- Átváltoznak, de egyelőre tartják a távolságot. Igyekszem, hogy ne

szoruljak be a kocsik közé.

- Türelem! - intette Samuel.

Jared bólintott, aztán újabb lőszeres övét csatolt fel magára. A

legközelebbi tükörhöz araszoltam, és néztem, ahogy a Humvee-nkat

magánautók és teherautók veszik körbe.

Bex jobbra kapta a kormányt, és leszorította az egyik kocsit az útról.

Claire felkapta és előreszegezte a fegyverét.

- Várj még - szólt rá Samuel. Higgadt volt a hangja, és különös módon

mindenkit megnyugtatott.

Egy pillanatig figyeltem. - Miért nem maradhatsz velünk a Szent Sírig?

- Hogy a harcotok fölé emelkedhessetek - jelentette ki. - És mert ez

volt az egyezség. A repülőúton és Jeruzsálemig vigyázok az

épségetekre. Utána a harcotok fölé kell emelkednetek. Csakis így

ítélhetitek meg helyesen szorult helyzeteteket. - Vállat vont. - Az

emberek már csak ilyenek. Mindig is ilyenek voltak.

Nem egészen értettem, mire akar ezzel kilyukadni, de nem akartam

tovább faggatni. Nem volt Eli-hoz hasonló jártassága az emberi

kapcsolatok terén, és úgy sejtettem, mindegy, milyen mélységig

magyarázza az előbbieket, azzal csak még jobban összezavar.

Kim a fülemhez hajolt. - Azt akarja mondani, hogy nem láthat el

egyszerűen a „Szabadon kimásztok a slamasztikából" igazolvánnyal,

mert a jellemünkhöz tartozik, hogy meg kell küzdenünk a sikerért. Isten

lényege az igazságosság és az, hogy ne avatkozzon az ügyeinkbe.

- A Pokol meg az ellenkezője - zsörtölődtem.

A következő váratlan kormánymozdulattól megint Kimnek dőltem. -

örülök, hogy itt vagy - egyenesedtem fel.

Ferdén elmosolyodott. - Én nem.

- B terv! - kiáltotta Bex. - A következő kihajtónál lekanyarodom!

Samuel felemelte a kezét. - Tartsd az útvonalat. Tekintsd őket

kíséretnek.

- Nem a legjobb fajta.

Ahogy a városhoz közeledtünk, a mellettünk s előttünk- mögöttünk

haladó autók és teherautók már szinte ismerősnek tűntek, és kétség sem

fért hozzá, hogy körülöttünk mindenki átváltozott. Kikukucskáltam az

ablakon, hogy benézzek a mellettünk haladó kocsiba. Egy húszas évei

derekán-végén járó nő ült benne, és hátul gyerekülést láttam.

Lehunytam a szemem. Amikor Samuel majd magunkra hagy minket,

ezek mind ránk támadnak, és meg kell ölnünk őket.

- Jared?

- Igen? - válaszolta, bár kissé szórakozottan.

- Az a nő ott - intettem a másik kocsira a fejemmel. - Kisbabája van.

Jared alig pillantott rá. - És?

- Nem ölhetjük meg.

Jared megfogta az államat, és gyengéden maga felé fordította a

fejemet, hogy ne figyeljek a fiatal nőre. - Ő sem ölhet meg téged.

Mostantól a célba érésig sok nehéz döntést kell hoznunk. Ne

foglalkozzunk most az átváltozottakkal. Nem engedhetjük meg

magunknak.

Bólintottam, de Ryan a kocsit vezető nőre pillantott, és láttam, hogy

felkavarta a gondolat.

Jared elkapta Ryan fegyverének csövét, és megrántotta. - Bárki

átváltozhat. Mindenki fenyegetést jelent. A démonok számítanak arra,

hogy az emberi oldalt látjátok, és tétováztok. A habozás pedig a

halálotokat jelenti. Megértettétek?

- Meg.

- Még öt perc! - kiáltotta Claire.

Mindenki feszülten várakozott. Bex villámgyorsan haladt előre, hogy

maga mögött hagyja a már átváltozottak seregét, de amint előrébb

jutottunk, az előttünk levő kocsikban úgy változtak át az emberek

démonokká. Ezen a környéken, az alacsony dombokon már egymást

érték a boltok és a lakóházak. Az épületek nagy része téglalap formájú

kövekből épült, és a házak alakjukat tekintve várra emlékeztettek. Itt-ott

fák zöldelltek, és nem az a hatalmas sivatag fogadott, amelyre

számítottam.

Vakítóan sütött a nap, és visszaverődött az útról és az épületekről.

Kim megszorította a kezemet, amikor elsuhantunk két lovon ülő,

páncélos lovag szobra mellett, akik zászlóval a kézben hirdették a

győzelmüket. Jeruzsálem elfoglalását. Beleszédültem a gondolatba,

hogy hány birodalom próbálta bekebelezni ezt a földet, és mennyi vért

ontottak, miközben igényt támasztottak rá. Ki tudja, hányadik csatát

vívjuk majd ebben a szent városban. Nem azért, hogy megszerezzük,

hanem, hogy életben maradjunk.

Jared rám nézett. - Maradj mellettem. Soha, semmiért ne mozdulj el

mellőlem. Szemed, füled nyitva tartsd.

Bólintottam. - Szeretlek.

Sikerült egy halvány mosolyt kipréselnie. Megrázta a fejét. - Szeretlek

- húzott magához. Gyorsan szájon csókolt, aztán Humvee már meg is

állt.

- A Damaszkuszi kapu egy kilométerre van! - kiáltotta Claire.

Jared magyarázatot várva Samuelre pillantott, de Samuel már eltűnt.

Bex feszülten pillantott hátra. - Átváltozottak közelednek a domb felől!

- Ennyi! - kiabálta Jared. - Magunkra maradtunk! - Kibiztosította a

pisztolyát, és megmarkolta a mellényemet.

Claire és Ryan szálltak ki elsőként a Humvee-ből, aztán Jareddel mi

következtünk. Máris repkedtek a golyók, és felverték a lábam előtt a

homokot. Egy kőfalú folyosóból nyíló kis sikátorban kuporogtunk, míg

Kim és Bex csatlakoztak hozzánk, aztán Jared némán jelezte, hogy

induljunk.

Claire a folyosó túlsó pontjára mutatott. - Damaszkuszi kapu. Piacok

és járókelők. Nem jó.

Jared biccentett. Kiléptünk a folyosó takarásából, és a többiek Claire-t

fedezték, míg teljes sebességgel be nem vetette magát a következő

sikátorba. Az utcán sétálók futásnak eredtek, aztán hirtelen

megtorpantak és a nyomunkba szegődtek. Jared átvonszolt az utcán.

Egy katonai gyakorlóruhát viselő nagydarab férfi rohant felénk. Claire

egy szempillantás alatt fejbe lőtte. Jared még csak nem is lassított.

Átugrottuk a holttestet, és utolértük a többieket.

A következő két utcában a behúzott nyakról és a fedezék kereséséről

szólt az akcióterv. Az Óváros kikövezett, keskeny utcák és folyosók

labirintusa volt, ahol szőnyegeket és csecsebecséket árultak. Elértük az

egyik utca végét, és egy piac szélén találtuk magunkat. Claire

megdermedt, és mi is rögtön megtorpantunk mögötte. Vagy százan

álltak meg hirtelen, majd lassan felénk fordultak. A nők, férfiak és

gyerekek szeme fekete volt, mint az éjszaka, és kiguvadt a

szemgödrükből.

- Menjetek! - intett Claire, hogy vonuljunk vissza.

Jared sarkon fordult, és a következő épülethez, majd egy lépcsőn

felfelé vezetett minket. Felkapaszkodtunk a tetőre, a tömeg meg Kim és

Bex nyomában loholt. Jared néhány nagyobb lépéssel nekifutott, és

átugrott a szomszéd tetőre. Tovább is ment volna, de én lecövekeltem,

hogy bevárjam Kimet. Amint Bexszel felértek a lépcső tetejére, láttam,

hogy a testek tömegéből karok nyúlnak ki, és az átváltozottak egymást

tapossák, hogy elérjenek minket. Bex koncentrált, de Kim szeme

kidülledt.

- Kapaszkodj bele! - utasította Claire.

Bex nem lassított, de ugrás előtt a hóna alá kapta Kimet, mint egy

futball-labdát. Könnyedén ért földet, de Kim kénytelen volt egy percet

szakítani arra, hogy összeszedje magát, pedig nem volt időnk. A tömeg

utánunk vetette magát, és sokan zuhantak le a sikátorba, amikor

megpróbáltak átugrani.

A szám elé kaptam a kezem. A lezuhanók között gyerekek is voltak.

Még négyszer ugrottunk egyik tetőről a másikra, aztán leszaladtunk

egy lépcsőn, ahonnan folyosók útvesztőjébe jutottunk.

Jared lekucorodott, hogy Kim kifújja magát. - A keresztény negyedben

vagyunk. A Szent Sír két kilométerre van. A nyugati kerülőutat

választjuk, és utat vágunk magunknak. Kétoldalt magas sziklafalak

között fut, közkedvelt a turisták körében, ezért utat kell vágnunk.

- Vettem - emelte lövésre a fegyverét Ryan.

Jared még akart valamit mondani, de felülről fiatalemberek csoportja

vett bennünket tűz alá. Ismét futásnak eredtünk, átváltozottak és golyók

elől ugrottunk el. Bex zárta a sort, és futás közben időnként megfordult

és lőtt. Ryan és Claire szaladtak előttünk, a szemükhöz tartott puskával,

amelynek a csövét arra fordították, amerre néztek. Bár sokszor

próbáltam meg korábban elképzelni, milyen lesz, most valóban egy

háborúba csöppentünk. Az AK-47-sek hangja, ahogy Ryan és Claire a

tüzet viszonozták, és a falakról meg az útról visszapattanó golyók arra

ösztönöztek, hogy gyorsabban szedjem a lábam.

Kim, aki már nagyon kimerült volt, nehezen tartott lépést velünk, és

Bex egyre csak biztatta, hogy ne maradjon le. Pár másodpercenként

szeméttárolók és parkoló kocsik mögé bújtunk, és valahányszor egy

pillanatra eltűntünk szem elől, a zaj is szünetelt, és ez lassanként

ismerős ritmust vett fel.

Claire és Ryan általában egyszerre töltötték be a következő tárat, majd

ismét nekilódultunk. Jared futás közben ejtette ki a kiürült tárat, és

nyomta be a következőt, Bex ugyanígy tett. Egyszer egy másik pisztolyt

is előhúzott, és megfordult, hogy még jobban fedezzen minket, amíg

Jared rá nem kiabált, hogy ne szakadjon le. Bex egy másodperc

töredéke alatt Kim mellett termett.

A fegyvertelen átváltozottak csak megpróbáltak elkapni minket, de a

démonok kívül csak emberek voltak, és Ryan hamar rájött, hogy szerelje

le őket. A könyökével vagy a puskatussal ütötte le őket, és akikre nem

volt ideje, azokat lelőtte. Feltűnt, hogy a golyók többsége a

térdkalácsukat vagy a vállukat ért. Bizonyára azt remélte, esélyt ad

nekik, ha egyszer a démonok kiköltöznek a testükből.

A Szent Sír-bazilika udvarán nagy tömeg állta el a bazilika belsejébe

nyíló két hatalmas faajtót. Úgy álltak ott, mint a szobrok, nyugodtan

leengedett karral, fekete szemük és hamuszürke arcuk a démoni

megszállottságot jelezte. Voltak köztük civilek, de a többség katonai

gyakorlóruhát viselt, és AK-47-eseket fogtak a kezükben. A bazilika

masszív kőépület volt, sokkal hatalmasabb, mint képzeltem. Hirtelen

sokkal kellemesebb kilátásnak éreztem, hogy itt bújjak el a következő

hatvanegynéhány napban, de a magas kőfalak a frontális támadásnál

egyebet nem tettek lehetővé.

- Várjunk sötétedésig? - kérdezte Bex.

Megragadtam véres vállát, a tenyeremmel próbáltam elállítani a

vérzést. - Megsebesültél.

- Nem olyan vészes - kacsintott rám. - Szóval... akkor várjunk?

Jared megrázta a fejét. - Muszáj bejutnunk.

Kim felsóhajtott. - De hogyan? Több százan vannak az épület előtt!

Claire kibiztosított egy kézigránátot. - Mondjuk így. - Begurította a

tömegbe, és pár másodperc múlva a hatalmas robbanás testeket és

testrészeket szórt szét. Óriási barna füstfelhő töltötte be az udvart, és

Claire meg Ryan teljes sebességgel vetették bele magukat.

Jared megragadta a ruhaujjamat, és követtük őket, öt lépcsőfokot

kapaszkodhattunk fel, amikor golyózáporba kerültünk. Jaredet többször

is eltalálták, és tántorogni kezdett. Egy golyó áthatolt a karomon. Eleinte

nem is fájt, de minél közelebb kerültünk a Szent Sírhoz, annál erősebb

lett a karomat égető érzés. A providence-i japán étteremben szerzett

lábsérülésem emléke azonnal visszatért. Jared megperdült, és a tárat a

lassan szétoszló füstfelhőbe ürítette. Előrelökött, Claire és Ryan pedig

bevezettek a bazilikába.

- Megsebesült! - kiáltotta Ryan.

A belső termet már megtisztították. Ryan egy vászoncsíkkal bekötötte

a karomat, Claire meg ez alatt kiiktatta a bazilikában maradt

átváltozottakat, és biztosította a bejáratokat. Jared, Bex és Kim együtt

jöttek be az ajtón. Kim már térden csúszott. Bex azonnal becsukta

mögöttük az ajtókat, és rögtön az ablakot próbálta fedezni.

Claire pár perc múlva, a szórványosan hallatszó lövések után bukkant

fel. - Már csak pár percünk van, mielőtt újjászerveződnek. A barikádok

nem tartják fel sokáig őket. Le kell mennünk a föld alá.

Megrándult a szám, amikor Jared megszorította a kötést, amit Ryan

tett fel. - Azt hittem, ide nem tudnak bejönni! - mondtam.

Jared aggodalmasan nézte a kötést átitató sötétvörös vért.

- Csak a sírkamrába nem jöhetnek be. A templom és a bazilika

szabad préda.

Bex hátrapillantott az ablaktól.

- Bármit csináljunk is, csináljuk gyorsan!

A kézigránát felrobbanása utáni füstfelhő lassan eloszlott, és a földön

látható lett a sok szétroncsolódott holttest. Újabb átváltozottak

rohamozták meg a Szent Sírt, a falakra másztak fel és az ajtókat verték.

Jared felemelte Kimet a földről.

- Nálad van a könyv?

Kim zihálva bólintott.

- Készen állsz arra, hogy megtedd, amiért idejöttél?

- Igen, és a fenébe is, nagyon ideje van, Ryel - válaszolta Kim, és

szorosabban fogta a hátizsákját.

Beljebb mentünk a templomba, fényűző aranydíszítések, márvány és

műtárgyak mellett haladtunk el. Az oltárokon rengeteg gyertya égett, és

Krisztus keresztre feszítéséről láttam festményeket. Nemsokára egy

lépcsőhöz értünk, ahol Claire egy pillanatra megállt, mielőtt Jézus

sírjához indult.

- Hova vezet? - kérdeztem.

Jared csak futó pillantást vetett a lépcsőre. - A Kálváriához vezető

lépcső lehet. Krisztus ezen a lépcsőn ment fel, azután keresztre

feszítették.

Egy nagyobb termen át továbbmentünk egy másik helyiségbe, amiben

egy kis szoba volt. Körbe is lehetett volna járni, de Claire bement a

szobába.

- Ez az? - kérdeztem.

Jared megszorította a kezemet. - A Szent Sír.

Besorjáztunk, és mindenki ledobta a hátizsákját. Most már semmit

sem értettem. A szoba díszítése szent zarándokhelyre utalt, én mégis

mindvégig egy földalatti barlangot képzeltem el.

- Ez nem lehet! Hogy védhetjük meg magunkat idebent?

Claire felsóhajtott. - Nem idebent. - Félretolta az oltárt, és láthatóvá

vált egy meredek, ódon lépcsősor. - Az igazi sír odalent van. A

nyilvánosság nem láthatja.

- Egy lyukban szülőm meg a gyermekemet. - Inkább kijelentésnek

hangzott, mint kérdésnek.

Bex felnevetett. - Izé... van szoba a fogadóban?

Görcsbe rándult a hasam. Megragadtam Jared karját.

- Nina? - kérdezte rögtön aggodalmasan.

Két kézzel fogtam a hasamat, és felnyögtem. - Várjatok egy percet -

lihegtem.

Claire nekivágott a lépcsőnek. Nincs egy percünk.

- Vigyük le - sürgette őket Bex, aki a külső termet vizsgálta át. –

Jönnek!

Claire lámpát kapcsolt a fegyverére, és bebújt a nyíláson. Ryan

követte, aztán Jared következett, majd én és Kim, és Bex bezárta

felettünk a nyílást. A lépcső egy kőfalú folyosóra vezetett, aminek a

végén hatalmas barlang nyílt. Pontosan olyan, mint amelynek

elképzeltem: sötét, nyirkos, a falakról víz csöpögött.

- Jobban vagy? - kérdezte Jared, és megsimogatta gömbölyű

pocakomat.

Bólintottam, de a tekintetem még körbejárt a teremben. Az

elemlámpák kőből rakott, óriási boltíveket világítottak meg, amelyek a

tágas teret szegélyezték, és melléktermekbe nyíltak.

- Hova vezetnek? - kérdeztem.

- Alagutakba. Bármely irányba kétszáz méter, utána nem számít

védettnek. Ne kóborolj el!

- Nem fogok.

Kim elővette a Naissance de Demoniacot a válltáskájából, és

körbevilágított a teremben. A lámpa fénye végül egy korábbi, díszes,

oltárnak tűnő építményen állapodott meg. Még a félhomályban is láttam,

hogy Kim egész testében leküzdhetetlenül remeg. Ryannel mögötte

mentünk, és figyeltük, ahogy maga elé tartja a könyvet.

- Véghezvittem - meredt áhítattal a könyvre. - Megszabadultunk.

Ryan Kim vállán nyugtatta a kezét, amikor Kim az oltárra helyezte a

könyvet. Kim térdre esett, s mellette mi ketten is. A következő pillanatban

remegni kezdett a föld, és apró kődarabok hullottak fentről. Fülsiketítő

bömbölés visszhangzott a sírboltban, és mind befogtuk a fülünket.

Egyetlen hang volt, ugyanakkor sokaság is, ahogy jajongott, üvöltött és

borzalmasan trágárul átkozódott. . Aztán váratlanul vége szakadt. Csend

lett.

Kim hátrapillantott Jaredre, aki megértőén rámosolygott. Kim

végrehajtotta a küldetését, és megszabadította a családját: nem kellett

többé védelmezniük a Naissance de Demoniacot egy örökké jelenlevő,

hatalmas ellenségtől.

- Gondolom, most már hazamehetek? - kérdezte Kim.

- Persze - válaszolta Bex. - De egyedül vagy, és átváltozottak

nyüzsögnek mindenütt.

- És hasznodat vennénk itt a szülésnél - tette hozzá Jared.

Kim rámosolygott. Nagy kő esett le a szívemről, hogy azt láttam, végre

elsimulnak köztük a nézeteltérések. Rögtön jobb lett a légkör.

- Vajon megvan-e még az emberfeletti erőd? - érdeklődött Ryan.

Kim gyomorszájon vágta, és Ryan összegörnyedt. - Úgy fest!

- Nem így gondoltam - köhögött Ryan.

Tizenkilencedik fedezet

Csapdában

A föld alatt nehéz számon tartani az éjszakák és a nappalok

változását. Ha nem egy félvérekből álló családon múlt volna, egyedül

maradtam volna az álmatlan óráimban. A baba, vagy a nagyon is

kényelmetlen felfújható matrac, vagy a háttérben hallatszó örökös

csöpögés okozta, de képtelen voltam aludni. Ettől függetlenül egy-két-

három órás szundításokra sort kerítettem a nap huszonnégy órájában.

Ryan és Kim nem küzdött hasonló problémával. Bár Ryan matraca

észrevehetően közelebb volt Claire-éhez, most, hogy mind biztonságban

voltunk, Claire szándékosan igyekezett három lépés távolságot tartani

Ryantől. Ahogy teltek a napok, Ryant egyre jobban elkeserítette Claire

hűvös modora, és a zsörtölődésből hangos veszekedések lettek.

És nehéz volt - miután olyan sok időt töltöttünk a cselezéssel és az

előkészületekkel - csak ülni és várni. Miközben rengeteg időt szántunk

arra, hogy ebbe a sírboltba meneküljünk, úgy tűnt, senki sem gondolt

előre a föld alatt töltött őrjítő várakozásra.

Jareddel igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni ezt az időt: a

pocakomhoz beszéltünk, meghitt boldogságba feledkeztünk, általában a

szülés volt a téma. Nem tudtam, mit érzek azzal kapcsolatban, hogy

Jared segít világra hozni a babámat, de a velünk együtt csapdában

vergődők közül ő állt nálam az első helyen, ha választanom kellett.

Harminc nap sötétség, íztelen, csökkentett fejadag és az

ugyanazokkal az arcokkal való szoros összezártság kezdte felőrölni az

idegeinket. Még Bex vidámsága és elevensége is lanyhult. Pókerezni és

tízlapos römizni sem lehetett a végtelenségig, az izraeli szikla mélyén

nem lehetett rádióadást fogni. Az esti anekdotázgatást mindig nagyon

vártam; lehetőségem nyílt, hogy jobban megismerjem a többieket.

- Akkor kerekedtem felül először apán, bár majdnem biztosra veszem,

hogy hagyott győzni - jegyezte meg egyszer széles vigyorral Bex.

- Emlékszem arra az esetre - mondta Claire. - Nem hagyott győzni.

Miután lefeküdtél, másról sem tudott beszélni.

- Komolyan? - ragyogott Bex szeme.

- Igen.

Bex arca elkomolyodott. - Rá négy nappal halt meg.

Lehorgasztottuk a fejünket. Nem tudtuk, hogy folytassuk a

beszélgetést.

Végül Jared szólalt meg. - Nehéz lehetett neked, Bex. Talán sosem

kérdeztem meg, hogy jól vagy-e.

Bex megrándította a vállát. - Gondolom, igen. Hogy lehettem volna?

- Fájó szívvel - mondta Claire. - Annyira lefoglalt minket a saját

fájdalmunk, hogy meg sem próbáltunk átsegíteni a gyászodon.

- Hiányzott apa. Aztán meg... ti is, gyerekek. Örültem, amikor Jared

elhozta Ninát. A család valahogy ismét összeállt. És most itt van Ryan is.

- Ryan nem tartozik hozzánk - jelentette ki Claire.

Ryan gyilkos pillantást vetett rá, de aztán Bex kedvéért ellágyultak a

vonásai. - Hozzátok tartozom, ember. Itt vagyok, ha szükséged van rám.

Claire a szemét forgatta. - Ugyan minek kellenél neki? Hogy az

iskolában rászálló osztálytársait megfegyelmezd?

- Hogy beszélgessen valakivel - válaszolta Ryan. - Még biztos

emlékszel, milyen volt, amikor még nem voltál ilyen gyűlölködő és

kicsinyes.

Claire átfogta a térdét. - Nem hagysz nekem más választást -

motyogta.

- Tessék?

Ryan keserű hangja hallatán Claire szeme szikrát hányt. - Nem

hagysz nekem más választást!

- Ne már, gyerekek - szóltam közbe. A nagy barlangban a

klausztrofóbia lehetetlenné tette a veszekedést.

Ryan felállt. - Milyen választási lehetőséget akarsz? Azt, amikor egész

nap a nyomomban koslatsz anélkül, hogy egy szót is váltanánk? Vagy

egy olyat, amiben kijövünk egymással?

- Kijöhetünk egymással úgy is, hogy nem próbálod meg megdönteni a

megközelíthetetlen szőkét!

Ryan álla leesett. - Szerinted ezzel próbálkozom?

Claire felkászálódott, és állta Ryan dühös tekintetét. - Csak... szállj le

rólam.

Ryan egy lépést tett felé. - Szeretlek. Szerelemmel szeretlek, te meg

úgy állítod be, mintha egy véletlenül rád akaszkodó egyetemista

szerencsét akarna nálad próbálni.

Jared felsóhajtott. - Füldugót kellett volna hoznom. Itt nincs hova

elbújni.

- Te csak... - kezdte Claire, de nem fejezte be a mondatot.

Tudtam, hogy Claire viszontszereti Ryant. Azért hagyta félbe a

mondatot, mert nem akart Ryan érzéseibe gázolni, és Claire-t az ilyesmi

sosem tartotta vissza.

Ryan tett még egy lépést. Már csak centikre volt Claire arcától. -

Gyerünk, mondd ki.

- Már megmondtam, nem is egyszer! Milliószor! Nem kerül rá sor.

Ryan a fejét rázta. - Ne azt. Mondd, hogy nem szeretsz. Hogy nem

olyan szemmel nézel rám, és csak egy tehetetlen emberi lény vagyok a

szemedben. Mondd, hogy gyűlölsz! Mondj valamit. Elegem van a ködös

kifogásaidból!

- Nincs szükségem ürügyekre! - kiabálta Claire. - Ezt nem akarom! -

mutatott ránk. - Nem akarok olyan családot, amilyen nekem volt, vagy

amilyen nekik van! Te gyerekeket akarsz! És hétköznapi életet, Ryan. Én

nem vagyok erre alkalmas!

- Én csak téged akarlak! Bármivel jár is, azzal együtt akarlak!

Claire a homlokát ráncolta. Remegett a haragtól. Két kézzel

megragadta Ryan gallérját. Ryan kicsit hátrahajolt, és összerezzent,

talán arra számított, hogy Claire megüti. Claire a száját csücsörítette,

aztán magához húzta Ryant, és keményen megcsókolta.

- Brr! - fordult el Jared.

Ryan előbb a meglepetéstől megdermedt, aztán Claire-hez simult.

Átkarolta, közelebb húzta magához, Claire pedig átölelte Ryan nyakát. A

csók olyan kemény volt, hogy szinte fájdalmasnak tűnt.

Bex kuncogott, de ők meg sem hallották. Egy két perc elteltével már

zavarba ejtő volt őket nézni, ezért mind átballagtunk a barlang másik

felébe. Jared láthatóan pocsék hangulatban volt, ami igencsak

felzaklatott. Érthetetlen volt, miért van annyira Claire és Ryan ellen.

Tökéletesen illettek egymáshoz, és a vak is láthatta, hogy szeretik

egymást.

- Vajon nekem is lesz ilyen az életemben? - pillantott vissza rájuk Bex.

- Ne nézz oda! - figyelmeztette Jared. Felkapott egy követ, és eldobta.

- Ki tudja, mi folyik ott hátul.

- Könnyen megtörténhet veled is - mosolyogtam. - Ne hallgass

Jaredre! Tudja, hogy nálam jobb nem történhetett volna vele.

Jared megfogta és megszorította a kezemet. - Hát persze. Miért

gondolod, hogy más lett volna a véleményem?

Megvontam a vállam. - Mert annyira ellenük vagy - intettem a hátunk

mögé. - Ahogy az anyám sem örült a kapcsolatunknak. Mert ez

megnehezíti a dolgokat.

Jared közelebb húzott magához, és a karjával átfogott a térdemnél. -

Csak arról van szó, hogy nem kedvelem Ryant. Hozzád vagy kettőnkhöz

ennek nincs köze.

Felvontam a szemöldököm. - Miért nem kedveled?

Jared nyugtalanul fészkelődött. - Ryan majdnem elvette tőlem az

életem egyetlen szerelmét. Ez nem olyasmi, amin az ember hamar

túlteszi magát.

Megérintettem az arcát. - Szeretlek. Ryan Claire-t szereti. Felejtsd el

az egészet.

Jared kurtán felkacagott, aztán Bexre nézett. - Remélem, veled is

megesik! Komolyan mondom.

Bex a szemét forgatta, aztán felállt, és a sírkamra végébe ment, ahol a

könyv az oltáron feküdt. Kim sok időt töltött ott, még azon a részen is

aludt. Bex leült mellé, és a hangjuk nyugodt beszélgetésben olvadt

össze.

Négykézlábra álltam, és próbáltam terebélyes testemmel valahogy

felállni. Abban a pillanatban, amikor ellöktem magam a kőpadlótól,

görcsbe rándult a hasam, és megbotlottam. Jared elkapott, de képtelen

voltam kiegyenesedni.

- Összehúzódás? - kérdezte nyugtalanul.

- Nem... nem tudom. - A fájdalom miatt nehezen kapkodtam a levegőt.

Bex és Claire azonnal mellettünk termettek, mögöttük Kim és Ryan is

feltűntek.

- Jön a baba? - kérdezte Bex. - Készüljek elő?

- Nem - válaszolta Jared. - Hadd pihenjen. Hátha elmúlik.

Claire bólintott, és segített Jarednek, aki eltámogatott hevenyészett

ágyunkhoz. Feltámasztottam a lábamat, és lazítani igyekeztem.

Próbáltam másra gondolni, és nem arra, hogy a fájdalom újra

jelentkezik-e. A vajúdás iszonyatos lesz, gondoltam, ha ez az előbbi

fájás órákon át tart majd, gondoltam. Reménykedtem, hogy új képes-

ségeimmel tompítani tudom a fájdalmat, de ha az előbbi görcsöt vettem

alapul, akkor alaposan megszívtam.

A görcs ismét jelentkezett: olyan érzés volt, mintha teljesen elborítana

egy hullám.

- Lélegezz, szerelmem.

Az orromon át szívtam be a levegőt, és a számon fújtam ki, de így

sem csökkent a fájdalom. Egy hatalmas kéz marokra fogta a méhemet,

és az ujjat belemélyedtek, miközben a legborzalmasabb ételmérgezési

tüneteket produkáltam; talán így lehetett volna az érzést legpontosabban

leírni.

- Készüljünk fel? - kérdezte megint Bex.

- Nem - jelentette ki Jared határozottan. - Egyelőre mérjük az

összehúzódások közti időt.

Percekig vártunk, aztán újabb görcsöt éreztem, de ez közel sem volt

olyan gyötrelmes. Ettől fogva ritkábban és egyre kevésbé fájdalmasan

tértek vissza a görcsök, majd teljesen megszűntek. A barlangban

egyszerre sóhajtott fel mindenki a megkönnyebbüléstől, amikor Jared

téves riasztásnak minősítette az esetet. Azt azonban nem engedte, hogy

felüljek, vagy akár felkeljek. Claire-rel elkísértek a lyukig, ha könnyítenem

kellett magamon. Megalázónak és ijesztőnek éreztem egyszerre. A

testemet már jó ideje nem éreztem az enyémnek, de most már

egyáltalán nem voltam ura.

Fogalmunk sem volt, mi folyik odafent, a világban. Azon járt a fejem,

vajon Chad és Beth mit csinálhatnak, aggódnak-e miattunk, aztán

Cynthiára és Lillianre gondoltam.

Hogy egymást támogatva várják-e a hírt, hogy megszületett az

unokájuk, és életben vannak-e a gyerekeik. Bár tudtam, hogy derűlátóan

kellene gondolkodnom az utolsó, nehéz napokban, a fekvés és a

tétlenség, s az, hogy mást sem tudtam csinálni, mint újra meg újra

ugyanazokat a magazinokat elolvasni vagy töprengeni, az agyam

könnyen kalandozott el a kevésbé felületes dolgok felé.

A dámajáték meg a sakk sem szórakoztatott többé. Már az is

bosszantott, ha többieket néztem, ahogy kártyáznak. Július vége felé

jártunk, és olyan hatalmasra nőttem, hogy már alig tudtam mozogni.

Kénytelen voltam szabadjára engedni a fantáziámat, hogy kimeneküljek

a sírkamra sötétjéből, egyáltalán elszakadjak attól, hogy egy sírboltban

élünk, és valahogy meg kellett feledkeznem a csöpögésről. Jaj, az a

csöpögés! Az a hang egészen megőrjített.

Lehunytam a szemem, és úgy tettem, mintha a Brownon lennék, a

nagy parkban, s Jareddel feküdnék a fűben, miközben a nyári szellő a

lombok között motoz. Kizártam a sírboltban visszaverődő hangokat, és

mormolást, nevetést, meleg napokon a védőfoci barátságos hangjait és

a Cate felől szálló csodás illatokat képzeltem a helyükre. Még az

Andrews-beli koleszszobámat is menedéknek éreztem. De inkább csak a

tölgyfánkra és a tetőtéri lakásra összpontosítottam. Még most is fájt a

szívem az első otthonunk után, de a képzeletemben ép és sértetlen volt.

Ekkor már csak úgy tudtam megőrizni a józan eszemet, hogy felidéztem

minden helyet, ahol Jareddel jártam. Ez óvott meg a tébolytól, és az,

hogy figyeltem, ahogy Claire és Ryan egymásba szeretnek. Édes

beszélgetéseik, az, ahogy kedvüket lelték minden együtt töltött percben,

távol tartott a sötétségtől.

Elérkezett augusztus elseje, és el is múlt, s az emlékeimet egyre

nehezebben tudtam élvezni. Úgy éreztem, csak gúnyt űznek belőlem.

Belőlünk. Az arcunk sápadt lett, a bőrünk napra vágyott. Még a

biztonság ígérete sem érte ezt meg! Mindig is vágytam rá, hogy

nyugalmas időket töltsünk el Jareddel, de nem ebben a börtönben. Nem

ebben a sírboltban, ahol máris halottnak éreztem magam.

A hasamban egy kis szúró fájdalom támadt. Visszafojtottam a

lélegzetemet. A szúrás elmúlt, de hamarosan újabbat éreztem, majd

megint egyet. Erősebbek voltak, és minél inkább reménykedtem, hogy

elmúlnak, annál gyorsabbak és erősebbek lettek.

Próbáltam beszívni a levegőt, de olyan áporodott volt! Amikor fájások

közben a lélegzésre igyekeztem összpontosítani, csak a vízcsöpögést

hallottam. Mindig csak azt a csöpögést. Őrjítő volt. Vajúdtam, és egy

csöpögős, sötét, föld alatti lyukban fogom megszülni a gyermekemet.

- Nem - suttogtam magam elé.

Jared a matracunktól egy méterre egy könyvet olvasott, és láthatóan

arra várt, hogy szólok, ha kényelmetlenül érzem magam. De nem

mondtam. A kimondott szavaktól valóságossá vált volna. Azonnal a

magunkkal hozott felszereléshez sietnének, és kipakolnának mindenféle

orvosi eszközt, amit nem akartam látni.

Mielőtt a következő összehúzódást éreztem volna, felkászálódtam az

ágyról.

- Ki kell mennem innen.

Jared letette a Zabhegyező kopott példányát, és felém fordult. Amikor

észrevette, hogy állok, ő is felállt. - Le kell feküdnöd, Nina.

- Képtelen vagyok rá - ráztam a fejem. - Elegem van, Jared. Nem

bírok tovább itt maradni. Másik helyet kell keresnünk.

- Nincs másik hely.

Behajlított térddel, sután lehajoltam, hogy felvegyek pár dolgot,

amelyek az ágy körül hevertek. - Hát itt nem maradhatunk. Én nem...

nem szülhetem meg itt a babámat.

Jared felsóhajtott. - Elég volt, Nina. Most nem gondolkozol józanul.

- Jó, akkor esztelen vagyok. De kint leszek az, ahol levegőt tudok

venni.

Jared megpróbálta megérinteni a kezemet, de elhúztam. - Tudod,

hogy nem mehetsz ki.

- De kimehetek, és ki is fogok.

Ryan összefonta a karját. - Akkor menj.

- Micsoda? - fortyant fel Jared.

- Erősebb bármelyikünknél. Ha nem akar maradni, nem

kényszeríthetjük rá.

- Látod? - mondtam Jarednek Ryanre mutatva. - ő legalább odafigyel

rám. De te nem!

- Édesem - kulcsolta össze a kezeit maga előtt Jared. - Tudod jól, mi

vár ránk odafent. Amint felérünk a lépcső tetejére, megtámadnak minket.

- Csak egy pillanatra - kértem, és igyekeztem hanyagul elsurranni

mellette. Megfogtam a hasamat, és kicsit meggörnyedve próbáltam

fesztelenül átvészelni egy újabb összehúzódást.

Ryan megérintette Jared karját. - Jared. Egy átváltozottakkal teli

városon jöttünk át. Ha hatvan nap barlangban tartózkodás után egy kis

friss levegőt akar szívni, szerintem hagynunk kellene.

- Neked nincs ebbe beleszólásod, szóval pofa be! - szűrte a szavakat

a fogai közt Jared.

- Nekem sincs? - bicegtem lassan a bejárat felé, de Jared mellettem

jött.

- Dehogy nincs - mondta. - Csak... hadd gondoljam át egy kicsit.

Szorosan lehunytam a szemem. Mindannyiszor megrándult a

szemhéjam, valahányszor egy vízcsepp lecsöppent a falról a földre. -

Hát éppen ez a gond. Képtelen vagyok itt gondolkozni! Levegőt venni!

Aludni! Úgy érzem, meghalok!

- Jared - kezdte Ryan.

- Fogd már be a pofád!

- Lehet, hogy mindenkire ráférne egy kis friss levegő - javasolta Bex.

Jared és Claire elkerekedett szemmel, a nyakukat nyújtogatva

meredtek kisöccsükre.

Jared állán ugráltak az izmok, és láthatóan igyekezett annyira

lecsillapodni, hogy nyugodt hangon válaszoljon nekem. - Amennyire

tudjuk, Nina, az ördög odafent vár. A gonosz most már semmitől sem

riad vissza.

Ryan vállat vont. - Néha be kell vállalni kellemetlen dolgokat is, hogy

sikert érjünk el.

Minél közelebb jutottunk a kijárathoz, annál sötétebb lett. Bex

korábban két professzionális lámpaállványt állított fel két-két reflektorral

a körzetünk szélén, amelyek eleinte olyan ragyogó fényt árasztottak,

amikor mindegyik reflektort meggyújtottuk, mintha nappali világosság lett

volna. Most a lámpák vetette árnyékok is csak arra emlékeztettek, hogy

börtönben vagyunk.

Gyorsan az ajtóhoz léptem, de Claire megragadta a csuklómat. -

Lehet, hogy be kellene nyugtatóznunk? - kérdezte.

Kirántottam a szorításából a karomat, és könnyedén elnyomakodtam

mellette. - Nem fogtok itt tartani az akaratom ellenére! Tudom, hogy

őrültnek tűnök! Annak is érzem magam! Megbolondulok ettől a helytől!

Nem akarok végleg távozni, csak p... pár perc napsütésre vágyom! Hogy

egy pillanatra úgy érezzem, élek!

Ryan lépett elém, és feltartotta a kezét. - Nono, haver, ne lovalld

annyira bele magad! - Ideges nevetgéléssel próbálta lecsillapítani a

kedélyeket. - Egy percre azért el kéne gondolkoznod ezen. Senki sem

kényszerít arra, hogy itt maradj, de ha jobban belegondolsz, talán más

elhatározásra jutsz.

Jared reménykedő tekintettel nézett rám.

- Azt hittem, az én pártomon állsz - mondtam.

- Így is van, Nigh. Mindig is a te oldaladon álltam.

- Senki sem áll mellettem. Senki sem hallgat meg.

Ryan kicsit megnyugodott. - Próbáld összeszedni magad, és ezt

józanul végiggondolni. Nem tart itt senki fogságban. Azért vagy itt, hogy

a babát biztonságban tudd, míg meg nem születik.

- Rendben, ezt átgondoltam - bólintottam. - Nem bírom tovább. Ki

akarja egy sírkamrában megszülni a gyerekét? Én biztos nem. Rossz

ötlet volt. Ki kell jutnom innen. Muszáj.

A lépcsőhöz vezető kijárathoz mentem, de Jared elállta az utamat, és

az ujjai a vállamba mélyedtek. - Nem hagyhatom, hogy felmenj,

szerelmem. Ha felmész ezen a lépcsőn, megölnek.

- De nekünk... nekem... ki kell innen vinned, világos? Nem akarok

tovább idelent lenni.

Jared bólintott. - Megértem - mondta halk, nyugodt hangon. - Amint

világra jön a baba, elhagyjuk ezt a helyet, ígérem.

Megráztam a fejem, az arcomon patakzottak a könnyek. Egy lépést

hátráltam. - Nem! Nem akarom itt megszülni a gyerekemet! Nem bírok itt

ki még egy éjszakát. Egy másodpercet sem.

- Ez aztán egy gigantikus kiborulás - jegyezte meg Kim közönyösen.

Jared szája megrándult. - Ezzel nem segítesz. Kim. Figyelj... - fordult

ismét felém.

Egész testemben remegtem. Irányíthatatlanná vált az életem. Nem

voltam ura a testemnek, de még annak sem, hol alszom. Egyedül még a

vécére sem tudtam kimenni, se sétálni. Túl sok volt. Elviselhetetlenül

sok.

- Nem kényszeríthetsz, hogy itt maradjak. Elmehetek, amikor csak

kedvem tartja.

- Igazad van. Bármikor távozhatsz, de… szeretném, ha maradnál!

Amint felérsz, Nina, meg fogod majd bánni a döntésedet. Kérlek... bízz

bennem, jó? Csak még egy kicsit. Velem tudsz még egy picit maradni?

Két könnypatak csörgött a koszos trikómra. Lehunytam a szemem, de

csak a csöpögést hallottam. Azt az istenverte csöpögést! Egy pillanatra

sem szakadt félbe.

- Nem - suttogtam. Futva az ajtóhoz indultam. Claire és Jared a

karomba csimpaszkodtak. Minden erőmet összeszedve egyik lábamat a

másik elé tettem, és lassan, de biztosan haladtam az ajtónyílás felé.

Claire nyögve próbált visszatartani, mert nem bírt az erőmmel. - Állj

meg, Nina!

Bex is besegített a testvéreinek: elkapta a két bokámat, és a lábát

körém tekerte. Kiszabadulhattam volna, de nem akartam sérülést okozni

neki vagy bármelyiküknek, csak fel akartam menni a napvilágra, friss

levegőt szívni és érezni a napot a bőrömön. És hallani a hangomat -

csak egyszer! - visszhang nélkül!

- Nina, nézz rám! Nézz rám! - tolta egészen közel az arcát Jared. -

Meg kell állnod. Megöleted magad, és a baba is meghal. Hallod, amit

mondk? Mind meghalunk!

Nem küzdöttem tovább, a testemből kifutott minden erő, ahogy a

földön, a férjemnek dőlve zokogtam. Az életben maradásra való

odafigyelés - akár irracionális volt, akár sem - egy szörnyű monstrummá

vált.

Claire és Bex lihegve hátráltak egy lépést. Mindegyiküket alaposan

megizzasztottam.

Jared felállt, és felhúzott magával. - Minden rendben? Bólintottam, és

néztem, ahogy visszamegy a sírkamrába.

- - Bocsáss meg!

Huszadik fejezet

Légiónyi

Felrohantam a lépcső tetejéig, és eltoltam az útból az oltárkövet.

Kimásztam a lyukból, és a kör alakú kupolán beszűrődő napsütésben

hunyorogni kezdtem.

Mélyen beszívtam a meleg, friss levegőt, amely átjárta a tüdőmet.

Valósággal fürödtem benne, hogy mindent magamba szívjak, mielőtt

Jared visszavonszol a föld alá. Néhány másodperc múlva megszűnt a

meleg levegő, és a sírbolt hideg sötétsége vett körül. Jared szinte egy

levegővételt sem engedett, azonnal visszavitt.

Kipattant a szemem, és akkor döbbentem rá, hogy még a Szent

Sírban vagyok. A teremben hemzsegtek az átváltozottak; alig várták,

hogy rám vethessék magukat. Hallottam, hogy a nevemet kiabálva Jared

kapaszkodik fel a lépcsőn, de a démonok már támadtak is. Visszavertem

egyet, aztán egyszerre kettőt-hármat. Mire Jared felért, már villámgyors

mozdulatokkal - amelyeket gondolkodás nélkül hajtottam végre -

harcképtelenné tettem az átváltozottak felét. Egy aprócska nő vetette

rám magát, a karjai cséphadaróként jártak. Jared leütötte. Claire és

Ryan elérték a lépcső tetejét, a nyomukban már Bex mászott, és a Szent

Sírban gyorsan gyérült a tömeg, csakhogy még többen nyomultak be, és

egyre szűkült a mozgásterünk.

- Hátráljatok! - kiabálta Jared. - Húzódjatok vissza!

Remegtek a falak, és a Szent Sír ajtaján két nagy, sötét, formátlan

teremtmény nyomakodott be. Nem átváltozottak voltak, hanem igazi

démonok, óriási, szürke bőrű, nedves pofájú démonok, akiknek szájából

iszonyatos fogak villantak elő.

A jobbról támadó felkapta Jaredet, míg a másik megragadta a

trikómat, és háttal a szemközti falhoz csapott.

- Hé! - kiáltotta Kim a lépcső tetejéről. - Mars ki innen!

Bár a szörnyek jó két fejjel magasabbak voltak nála, Kim kicsit sem

tűnt idegesnek. A démonok panaszosan ráordítottak, a vállukkal védték

magukat, de nem hátráltak meg.

A Jareddel birkózó démon rákiáltott a fekete szemű vazallusaira, és

mielőtt bárki is megakadályozhatta volna, legalább hat átváltozott Kimre

vetette magát, és visszalökték a lyukba. Ahogy egyre lejjebb zuhant, úgy

halkult a sikolya.

Bex utánaugrott, Claire és Ryan pedig Jared ellenfelének estek.

Próbáltam kitépni a pólómat, hogy kiszabaduljak a démon markából,

de óriási mancsa volt, nem bírtam lefejteni az ujjait. Egy katonai

gyakorlóruhát viselő átváltozott surrant a terembe, habozás nélkül

hozzám lépett, és pisztolyt szorított a halántékomhoz.

A démon, aki engem szorongatott, intett a társának, és ezzel magára

vonta Jared, Claire és Ryan figyelmét is. Jared olyan sebesen, hogy

szemmel lehetetlen volt követni a mozdulatát, előkapta az övéből a

kézifegyverét, és az átváltozottra szegezte. A teremben mindenki

megdermedt.

- Ne! Mozdulj! - parancsolta Jared.

Bólintottam. Biztos voltam benne, hogy őrült dühös rám. A tekintete

fénytelen lett, és összeszorította a fogait.

Az átváltozott szólalt meg. - Kivisszük innen. Ne kövessétek, különben

az utcán vágjuk ki belőle a gyermeket.

Jared haragtól remegve vette célba az átváltozottat, majd pár pillanat

múlva kicsit lejjebb engedte a fegyverét. - Szeretlek - mondta, és

azonnal ismét megfeszült a karja.

- Semmi baj - mosolyodtam el. - Meg fogsz menteni, ahogy máskor

is, igaz?

- Igaz. Csak várj rám.

- Várni foglak.

Jared tétovázva és láthatóan ellentmondásos érzésekkel küszködve

engedte le a fegyvert. A következő pillanatban olyan erővel rántottak

hátra, hogy úgy éreztem, repülök. A Szent Sír termei elsuhantak a

szemem előtt, és hirtelen a napon találtam magam. Az utcákból csak egy

elmosódott foltot láttam, ahogy a démon átviharzott velem az Óvároson.

Percekkel később bevonszoltak egy ódon épületbe.

A démon elhajított, és egy szoba közepére csúsztam. Első látásra

mocskot és rendetlenséget láttam, de aztán rájöttem, hogy a halomba

dobált takarók, lepedők valójában egy hevenyészett ágyat jelentenek. Se

orvosi felszerelés, se babaholmik.

- Mit tesztek a fiammal? - kérdeztem, de nem mertem az ajtóban álló

bomló test szemébe nézni.

- Arra vár, hogy felfalja.

Felnyögtem. Fájdalom hasított a testembe, és tudtam, hogy meg kell

nyugodnom, ha le akarom lassítani a vajúdást. Minél több időt hagyok

Jarednek, hogy utolérjen minket, annál több az esélyünk, gondoltam.

Felkapaszkodtam az odadobott takarókra, és a tenyerem élére

támaszkodtam.

Beengedtek egy nagydarab nőt, egy átváltozottat. Felkészültem a

támadására, de csak megragadott verítéktől csatakos hajamnál fogva,

talpra emelt, aztán a másik kezével letépte rólam a ruhát. Egy több

mérettel nagyobb hálóinget adott rám, aztán visszanyomott a padlóra.

Felemeltem a kezem, hogy megvédjem magam, de csak megragadta a

csuklómat, és vászoncsíkokkal vastag huzalokhoz kötött ki, amelyeket

csavarokkal a betonhoz rögzítettek. Amint a nő végzett, magamra

hagyott a démonnal.

Tőlem balra koszos ablakok sora látszott, és a homályos üvegre

átváltozottak tucatjai vetettek árnyékot. Megfordult a fejemben, hogy

megpróbálom az ajtót őrző óriási démont legyűrni, de tudtam, hogy

Jarednek és Claire-nek is meggyűlt a bajuk vele, és arra nem képeztek

ki, hogy támadás közben ne vegyek tudomást a szülési fájásokról.

Igyekeztem észrevétlenül ellenőrizni, mennyire tartanak a csavarok -

elég erősnek látszottak -, bár biztosra vettem, hogy ha itt az ideje, ki

tudok szabadulni. A legnagyobb gondot az egyetlen kijárat jelentette:

nem tudtam ugyanis, hogy mi vár rám a túloldalon. Valószínűleg az

ablakon is ki tudtam volna vetni magam, de megint csak a fájások...

Megfeszült a testem, és igyekeztem a fájdalom ellenére is

egyenletesen lélegezni. - Ó... Istenem! - nyögtem fel. A mély

lélegzetvételből lihegés lett, a hajam tövéről veríték csörgött a

szemembe. Amikor már úgy éreztem, rögtön szétszakadok, a fájdalom

csillapulni kezdett. A testem erőtlenül roskadt a falnak támasztott ócska

párnára.

- Kaphatnék vizet? - kérdeztem.

A démon mélyen ülő, apró fekete szeme felém fordult. A szörnyeteg

rám vicsorgott, aztán megint maga elé nézett.

A következő néhány összehúzódás alatt a görcsök sokkal erősebbek

lettek, majd valami meleg ömlött végig a lábamon. Amikor lepillantottam

a tiszta folyadékra. amely átitatta a lepedőket, rájöttem, hogy elfolyt a

magzatvizem. Egy pillanatnyi könnyebbség következett, amelyeket

rögtön egy olyan erős görcs követett, hogy majdnem elvesztettem az

eszméletemet.

Feljajdultam, és a falnak támaszkodtam, de bármit tettem is, semmi

sem enyhítette a kínjaim. - Kérem - nyöszörögtem két lélegzetvétel

között - segíts! - Újabb fájdalomhullám söpört végig rajtam, vérfagyasztó

sikolyaim az egész épületben visszhangoztak. Az ajánlott lihegés sem

segített. Semmi sem segített. A kezem ökölbe szorult, remegett és

kifehéredtek a bütykeim.

Amikor a gyötrelem egy-két percre alábbhagyott, erőtlenül

hanyatlottam vissza a párnára. Kimerültem, és tudtam, hogy ha Jared

nem ment meg minket, a képességeimnek semmi hasznát nem veszem

majd.

A következő fájás ereje meglepett: kiegyenesedtem ültömben, és

szélesen szétterpesztettem a lábamat, a kezem nekifeszült a

kötelékemnek. Magam sem tudtam, miket mondok, mégis az életemben

hallott összes trágárság elhagyta a számat. Amikor vége lett, a párnának

dőltem, zokogtam és a férjem után nyöszörögtem. A lábam között

feszülést éreztem, és lenyúltam: valami puha, nedves, hajjal bontottat

tapogattam ki, de éppen csak. A magzat feje kezdett kibújni! A démonra

pillantottam. Még csak oda sem figyelt. Jared nem volt a közelben.

Lehunytam a szemem, és minden erőmet összeszedve igyekeztem

ellazítani az izmaimat. A fájásoknál nem feszítettem meg az izmaimat.

Nem nyomtam. Amikor a kín elviselhetetlenné fokozódott, nem

sikoltoztam. Ha a legcsekélyebb mértékben megfeszültem volna,

bizonyosan kinyomom a babát, én pedig nem voltam hajlandó megtenni,

amíg meg nem látom a férjemet. Újabb fájdalom hullámzott végig rajtam,

de leszegtem az államat, az ajkamba haraptam, és áthatóan meredtem a

szemközti falra. Nem. Fogok. Nyomni!

A testem leküzdhetetlenül remegett. Amint a fájdalom alábbhagyott,

hirtelen mozgásra lettem figyelmes az ablakokon túl. Az ajtót őrző

démon mocorogni kezdett, és valami hangot hallatott. Ideges volt! Jared

megérkezett.

Az átváltozottak árnyékai ide-oda mozogtak, majd hatalmas robbanás

hallatszott, és a saras ablakra vér fröccsent, és a robbanás fénye

megvilágított. Betört az üveg, és a férjem nyomult be; a tekintete vad

volt, de látszott, hogy minden erejével koncentrál. Azonnal rátámadt az

ajtóban álló őrre, és a lény fejébe eresztette a tárban levő összes golyót.

Amint a démon a földre zuhant. Kim rohant neki az ablakon támadt

lyuknak. Az ajtóhoz szaladt, becsukta és a tenyerével nyomta a fémajtót.

- Megvan! - kiáltotta. Csupa vér volt, és látszott, hogy megsebesült.

- Jól vagy? - kiáltottam oda.

- Soha jobban - mosolygott. - Te csak törődj azzal, hogy világra hozd

azt a ba...

Mielőtt befejezhette volna a mondatot, egy átváltozott vetette be magát

az ablakon, és a fegyverét Kimre szegezte. Kim megfordult, a szeme

rémülten elkerekedett.

- Ne! - sikoltottam.

Jared az álváltozottra támadt, de már késő volt. Az átváltozott a mellén

találta el Kimet, aki nekizuhant az ajtónak.

- Kim! - kiáltottam, és néztem, ahogy ernyedt teste lecsúszik az ajtón

a földre. Nyitva volt a szeme, de halott volt, mielőtt földet ért. - Kim!

- Nina! - kiáltott fel Jared, és odafutott hozzám. A térdén csúszott

elém, megszabadított a kötelékeimtől, lekapta a hátizsákját, kinyitotta és

kezdte kirakni az orvosi felszerelést.

Mielőtt megszólalhattam volna, iszonyatos erejű görcs lepett meg.

Felsikoltottam, de nem nyomtam.

Jared megvizsgált a lábaim között, és elkerekedett a szeme.

- Megjelent a feje, szívem. Nyomj!

- Kim meghalt - ráztam meg a fejem.

- Tudom, de nyomnod kell.

- Nem megy.

Jared elmosolyodott. - Dehogynem. Eddig nagyon jól csináltad.

Kimre pillantottam. - Kint várnak. A fiunkra.

Jared megsimogatta az arcomat. - Itt vagyok. Nem hagyom, hogy

bármi baja essék.

- Elhagytak minket - jajdultam fel.

- Kicsoda? - kérdezte Jared, és steril lepedőt terített le.

- A Menny! Hol vannak? Hol van Samuel? - Újra elhatalmasodott

rajtam a fájdalom.

- Nyomj, Nina!

- Meg fogják a fiunkat ölni!

Jared elkapta és megszorította a kezemet. - Nézz rám - biztatott, és

figyelt, miközben lihegtem. - Nem hagyom, hogy megtegyék! Megvédjük.

Együtt.

Könnyek szöktek a szemembe. - Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá.

- Képes vagy, és meg is fogod tenni! Most pedig nyomj!

Bólintottam, és a kezemmel feltámaszkodtam. A következő fájásnál

végig nyomtam, s közben halkan és rekedtesen, minden maradék

erőmet összeszedve morogtam.

Claire és Bex ugrottak be a törött ablakon, és megtorpantak, amikor

meglátták Kim testét a padlón, ülő helyzetben, még mindig az ajtónak

dőlve. Odamentek hozzá, és Claire gyöngéden lezárta a szemét, aztán

odarohant hozzám. Letérdelt mögém, és a hónom alatt átnyúlva

megtámasztott.

Kimre meredtem, de Claire az arcával takarta el előlem a látványt. -

Ne nézd, drágám.

Jajongva sirattam a barátnőmet. Claire szorosan magához ölelt. -

Sajnálom, annyira sajnálom - ismételte újra meg újra.

Ryan fegyverrel a kezében nekidőlt a szemközti falnak, és piszkos

arcára fehér csíkokat mostak a könnyek.

- Fogj egy rongyot, és töröld le, kérlek, a homlokát - mondta Claire.

Ryan habozás nélkül keresgélni kezdett a hátizsákjában, és felitatta a

homlokomról a verítéket. Az ujjaival hátrafésülte átizzadt hajamat, aztán

arcon csókolt. - Minden jól megy, Nigh. Csak így tovább.

Meg akartam szólalni, de megint nyomnom kellett, ezért beszívtam a

levegőt. Olyan erővel nyomtam, hogy beleremegett a testem. Úgy

éreztem, hogy segít, ha kiabálok, ezért így tettem. Kiabáltam, és

sikoltoztam, és sírtam. Sirattam Kimet, a fájdalmat, a félelmet, hogy mi

lesz, ha Babszem védtelenné válik.

Jared széttárta remegő térdeimet. - Már majdnem megvan, Nina.

Ahogy kimondta, a baba kicsússzam belőlem, Jared karjába.

Jared döbbenten nevetett fel, és a karjába fogta a véres babát.

Claire lefektetett a párnára, aztán segédkezett Jarednek

megtisztogatni az újszülöttet, és elvágni a köldökzsinórt.

Bex az ajtónak vetette a hátát. - Szörnyű lények tartanak ide!

Egyenesen a Pokolból bugyognak fel!

Ryan megragadta a fegyverét, és Claire is felállt. - Ó, istenem -

suttogta maga elé. - Egy légiónyit küldtek!

Huszonegyedik fejezet

Anya

Világosan elkülönül egymástól az a képesség, hogy életet teremtsünk

és az ösztönös vágy, hogy megvédjük, őrködjünk felette. Ha az életet

úgy tekintjük, mint amit a világegyetemben a legjobban szeretünk, és ezt

kötelességünknek érezzük, ebből egyenesen következik, hogy minden

mást elhanyagolunk, hogy megóvjuk.

Az autó elé ugró anya, vagy aki megeszik egy doboz őszibarack

befőttet, amikor az utolsó falat ételen már nem lehet megosztozni, vagy

aki szakadt ruhát visel a munkába, hogy az apró, drága lábacskát a

szükséges cipőcske óvja... az ilyen anyai szeretetet önfeláldozásnak

nevezik.

Amint meghallottam a pici, magzatmázas újszülött sírását Jared

karjában, hirtelen semmi sem volt fontos. Én sem.

- Jól van? - kérdeztem rögtön.

- I... igen. Jól van a... kislányod.

- Kislány? - esett le az állam. Szinte minden lehetséges eseményre

felkészültem, ami a szülés után bekövetkezhet. Csak egy kislány

születése nem volt köztük.

- Lány?! - sikkantott fel Claire.

- Lány? - nyögött fel Bex.

Jared tiszta takaróba bugyolálta a babát, és óvatosan felemelte a kis

batyut, hogy a szemébe nézhessen. Az arcán nem tükröződött semmi,

csak halvány mosoly játszott az ajkán. Jared ez után rám nézett, majd a

karomba fektette a lányunkat. A mozdulata olyan volt, mintha a Földön a

legtörékenyebb, legértékesebb kincset adná át.

A karomba fogtam, és mindaz, amit addig a pillanatig önfeláldozásnak

éreztem, jelentéktelenné vált. Az életemben minden és mindenki más

eltörpült mellette, és messze nem volt olyan égetően fontos. Az életem

mindössze a meghosszabbítása volt a csöpp, puha, ártatlan csodának,

amely előttem feküdt. Tisztában voltam vele, hogy előttem már hány

millió asszony viselkedhetett ilyen szeszélyesen, ilyen megbocsátóan és

bátran. A szívem már nem a testemben dobogott, hanem a karomban

tartottam.

- Jared? - szólalt meg Bex. Fél kézzel az ajtót tartotta, hogy ne nyíljon

ki, a másikkal gyöngéden megfogta Kim élettelen testét, és az ajtó

helyett a falnak támasztotta.

Hatalmas dörej rázta meg a falakat. Bex hátrarepült, majd

végigcsúszott a padlón. Az ajtó felpattant, és a lények besereglettek a

terembe, majd azonnal támadásba lendültek. Ocsmány bűz áradt szét,

én pedig azonnal magamhoz szorítottam a kisbabámat. Jared mellettem

maradt, és szenvedélyesen verte vissza a démonokat, amelyek elég

közel merészkedtek a családjához.

Az ajtóval szembeni falon berobbantak az ablakok. Jared a testével

védett minket a szétrepülő üvegszilánkoktól. Amint leülepedett a

porfelhő, Samuel lépett a terembe, s mellette egy teljes páncélzatba

öltözött férfi. Az arca ismerős volt.

- Michael! - lehelte Jared döbbenten. Isaac apja volt, s mögötte harcos

angyalainak egész serege.

A démonok acsarogtak és rikoltoztak.

- Jöjjetek hát! - kiáltotta kihívóan, karját felemelve Jared. - Nem

futamodunk meg a Pokol borzalmas haragja elől!

A démon, amelyik elragadott a Szent Sírból, felemelte a fejét, elbődült,

majd a támadást kivezette az utcára.

Bex és Claire félreálltak az útjukból, és figyelték, ahogy a több száz

démon elrohan mellettük. Olyan szelet kavartak, mintha egy tehervonat

száguldott volna át a termen. Hallani lehetett, ahogy a menny és a pokol

összecsap; soha nem hallottam még ehhez foghatót, majd hirtelen - a

létezés síkjait keresztezve - teljes csend lett.

Jared két keze közé fogta az arcomat, és szélesen elmosolyodott. -

Megcsináltuk. Nina! A menny megvédi a lányunkat!

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, és a mellemhez szorítottam a

kislányunkat. A bennünket körülölelő csend beledermedt az időbe. A

körülöttünk zajló háború váratlanul ért véget. Bex, Ryan, Claire és Jared

ámulattal nézték a lányomat. A pici mozdulatlanul feküdt, és nagy, kék.

kerek és kicsit homályos szemével körülnézett, majd az éles fényben

pislogni kezdett.

Jared letérdelt elém. Még most is lihegett, az arca kivörösödött, és

sötétebb-világosabb vér- és piszokcsíkok tarkították, amelyeket a harc

közben szerzett, amikor hozzánk próbált eljutni. Ryan és Claire körénk

gyűltek, aggodalmas arckifejezésük ellágyult a karomban fekvő,

bebugyolált csecsemő láttán.

- Bámulatosak vagytok – suttogta Jared. A hangja egy másodperc

töredékéig elcsuklott, de nem bírtam elfordítani a tekintetemet a

lányunkról, látnom kellett az arcát. A karomban tartott kislány

lélegzetelállító volt.

Claire hangtalanul tett pár lépést, míg mellettem nem állt. A tenyerét a

farmerjába törölte, aztán kinyújtotta kis kezét, és a mutatóujjával

megérintette a baba kisujját. - Hát... itt van - suttogta áhítattal.

- Remek voltál - mosolyodott el ferdén Ryan.

Jared Claire másik oldalára mászott, egyik kezét gyöngéden a

tarkómra tette, a másikkal a lánya arcát simogatta a hüvelykujjával.

Megcsókolta a hajamat, aztán a fülemhez hajolt. - Nem hittem, hogy

annál jobban is tudlak szeretni, mint ahogy eddig - súgta.

A szemébe néztem, és elmosolyodtam. – Véghezvitted, Jared.

Megmentettél minket.

Jared kékesszürke szeme elhomályosult, és közelebb húzott

magához. Szelíd ölelésben fonódtunk össze.

Néhány nyugalmas, csöndes pillanat telt el így, ám ekkor Jared karja

megfeszült, és a férjem az ajtóra pillantott. Claire megperdült, leengedett

keze ökölbe szorult. Bex a hevenyészett ágyam előtt védekező

testtartásban kuporodott le.

Ryan gyorsan felhúzta a fegyvere kakasát, és a csövet az ajtóra

szegezte. Készen állt arra, hogy felvegye a harcot bármivel, amivel a

félvérek meg szoktak küzdeni.

Claire a falnak nyomta Ryant, aztán rászegezte az ujját. - Maradj ott! -

parancsolt rá. - Ne! Mozdulj!

Ryan leeresztette a puskája csövét, és várt.

Lassan nyílt az ajtó, és egy fehér öltönyös férfi lépte át lassan és

ruganyosán a küszöböt. Fényes, fekete haja volt, a szeme mélyen ülő és

nyugodt tekintetű. Egyszerre volt gyönyörű és groteszk, egy babaarcú

szupermodell, akinek ereiben időtlen idők óta csak gyűlölet és keserűség

folyt.

Bex egy lépést tett, de Claire a tenyerét a mellkasára tette, és

visszatartotta. - Állj Ryan mellé!

- De... - tiltakozott Bex.

- Engedelmeskedj! - mordult rá Claire. Még sosem hallottam, hogy

ilyen hangot ütött volna meg az öccsével szemben.

A férfi tekintete a legfiatalabb Ryelre villant, de a feje nem mozdult.

Természetellenes, ijesztő látvány volt. Bex lassan a falhoz ment, és

mindvégig bizalmatlanul figyelte a minden lépését követő szempárt.

Közelebb húztam újszülött kislányomat, és úgy fordultam, hogy a

vállammal védjem. Nem is voltam a mozdulatom tudatában, míg észre

nem vettem, hogy ezzel magunkra vontam ismét a férfi figyelmét.

- Megszentségtelenítés. - jegyezte meg. Inkább sziszegés volt, amit

hallottam, nem emberi hang. - Még inkább, mint apádnál.

- Ne szólj hozzá! - mordult Jared a férfira, a hangja halk és ijesztő

volt.

Ryan Claire-re pillantott. Zavar és nyugtalanság ült ki az arcára, de

nem mozdult.

A férfi még egy lépést tett.

Jared felállt, és felemelte a kezét, majd a fekete hajú férfira mutatott. -

A kislány az Úré. Nem érhetsz hozzá. Megölhetsz mindannyiunkat, de az

Úr úgy rendelte, hogy a kislány éljen.

A férfi mélyen beszívta a levegőt az orrán keresztül, a szeme

fennakadt. A szemhéja lecsukódott, majd felpattant, és a szemét a

babára szegezte. Amikor megszólalt, a hangja sokaság volt, egyszerre

távoli és hangos. - Ha még nem vetted volna észre, szeretek az Ő

akarata ellen cselekedni.

- Lelőjem? - suttogta Ryan a szája sarkából.

- Nem - válaszolta Claire erőltetett hangon. - Ne mozdulj.

Ryan láthatóan elbizonytalanodva a szemöldökét ráncolta. - Mi ez?

- A Sátán.

A férfi fekete pupillájából a sötétség elborította a szeme fehérjét, a

feketeség felragyogott a kinti tűzfényben. Még egy lépést tett felénk.

Tésztaszínű homlokán kidudorodott egy nagy ér, ahogy apró szemével

a lányomat kezdte fürkészni.

Jared nem várta meg, hogy még egy lépést tegyen. Nekitámadt, de

megtorpant, amikor a Sátán torkon ragadta. Claire azonnal mozgásba

lendült, és döbbenetes gyorsasággal vetette rá magát az ördögre. Kis

termete a falhoz csapódott, ami cselekvésre ösztönözte Ryant.

Claire felemelte a kezét. - Ne! - kiáltotta, és felállt.

Jarednek sikerült kiszabadulnia, és igyekezett többször is megütni a

Sátánt. Verekedni kezdtek, és a gonosz hirtelen leütötte Jaredet. Claire

ismét nekirontott a Sátánnak, de az megint a falhoz vágta, és valami

láthatatlan erő ott is tartotta. Claire kínjában felüvöltött, ahogy több

tucatnyi mély, véres karmolás jelent meg az arcán, a nyakán és a testén.

Vér szivárgott a sebekből, lecsorgott a ruhájára, és a cipőjéből a padlóra

folyt.

- Ne! - kiáltotta Ryan, és felemelte a fegyverét.

Bex kelletlenül megakadályozta, hogy közbelépjen.

Ryan megmarkolta Bex gallérját. - Segíts neki!

Jared négykézlábra állt, és ismét nekitámadt a Pokol királyának. Fel-

felnyögött és morgott, valahányszor erős ütést kapott a Sátántól, és

hamarosan a Sátán le is bírta, és a padlóra lökte. A fehér öltönyös egy

csuklómozdulattal Claire teste mellé tapasztotta Jaredét is. Claire

sebeiből a vér a bátyja vállára csöpögött.

Claire lehunyta a szemét, a szemhéja rezegni kezdett. - Segíts rajtunk

- suttogta. - Hát nem látod? Segíts rajtunk! - könyörgött.

A Sátán még egy lépést tett. Már egészen közel volt a földre terített

ágyamhoz. A vállhajlatomhoz szorítottam kislányom apró fejét, és az

ajkam fehér, pihés haját érintette. Olyan illata volt, mint az apjának, csak

finomabb, tisztább. Alulról felfelé a merénylőjére néztem, akinek

jelenlétében félve, halálra rémülten és reményvesztetten

meghunyászkodtam.

Jared ismét megpróbálkozott, az alakját nem is láttam, olyan sebesen

támadt. Összecsaptak, és jóformán követhetetlen foltként repkedtek a

terem egyik sarkából a másikba, néha megálltak, aztán ismét mozgásba

lendültek. Kis idő múlva oda tértek vissza, ahonnan elindultak; Jared a

padlón feküdt, és a sebeiből vér folyt.

A Sátán lassan, a rémületemet kiélvezve hajolt oda hozzám.

- Segíts rajta! - könyörgött alig hallhatóan Claire.

Ryan kétségbeesett arccal indult el felém, de Bex megragadta a vállát.

- Engedj el! - kiáltotta Ryan, és próbált kiszabadulni, de Bex átölelte a

barátomat, és nem engedte, hogy közbelépjen.

Bex és Ryan végignézik majd a halálunkat. Ha Bex valahogy el tudna

menekülni Ryannel. Claire még megmenekülhet, de a gyermekem

védtelen maradna. Milliónyi lehetőség futott át a fejemen.

Reménykedtem, hogy még ha meg is halok, Jared élhet talán annyi

ideig, hogy biztos helyre menekítse a gyermekünket.

És abban a pillanatban harag támadt a lelkemben a félelem helyén.

Visszaemlékeztem Eli szavaira, és olyan bátorságra kaptam, amelyről

sosem hittem, hogy képes leszek rá. - Nem lehet a tied! - fortyantam fel,

és dacosan felszegtem a fejemet. - Nem félek tőled. - A szemembe

könnyeket csalt a harag.

A Sátán elmosolyodott. - És mit teszel? - kérdezte, és Kim élettelen

testére pillantott. Egy elmosódott suhanással Kim teste a Sátán karjába

repült. A Sátán szinte atyaian tartotta a karjában, és megfeketedett

ujjaival megsimogatta az arcát. Komoran vizslatta Kim vonásait, majd

közelebb hajolt, és megszagolta a haját. - Még egy órája vert a szíve.

Voltak álmai. Vágyai. És most - mondta, és Kim ernyedt testét fél kézzel

a szoba másik végébe dobta - semmivé lett.

Lehunytam a szemem; nem hagytam, hogy a félelem megfosszon a

józan gondolkodástól. Mielőtt anya lettem, talán kimenekültem volna

ebből a teremből, de csaknem egy éven át a szívem alatt hordoztam a

lányomat, és már korábban is túléltem a poklot. A lelkem mélyén valami

azt súgta, hogy a gyermekem biztonságban van a karomban. Hittem

abban, amit Eli mondott, és elhatároztam, hogy nem hátrálok meg.

Semmi sem erősebb egy anya szereteténél a gyermeke iránt. Még a Sá-

tán sem.

Claire a földre zuhant, és Ryan odarohant hozzá. Jared megpróbált

talpra állni, de csak arra volt ereje, hogy odamásszon hozzám.

Odakúszott a családjához, aztán lassan, a kimerültségtől imbolyogva

feltérdelt. Megint csak ő állt közénk és a halál közé.

A Sátán torkon ragadta Jaredet, és felemelte a földről. Jared két

kézzel belekapaszkodott a Sátán karjába, a lába a levegőben kalimpált.

A Sátán oldalra tartotta, hogy Jared a legjobb szögből nézhesse végig a

halálunkat.

Megfeketedett, hosszú ujjak nyúltak a gyermekért. Gondolkodás nélkül

áttettem a babámat a másik oldalamra, és a szabad kezemmel

megragadtam a Sátán csuklóját. Hideg volt és keskeny. A bőröm szinte

égette.

- Hozzá ne merj érni! - lihegtem.

Láthatóan összezavarodva, összevont szemöldöke alól nézett rám.

Megpróbálta elérni a gyermekemet, de képtelen volt megmozdítani a

kezét.

- Elég ebből, Lucifer! - szólalt meg Samuel. Szokás szerint egy

szemvillanás alatt, észrevétlenül jelent meg a síkunkon, de ezúttal Eli is

vele volt.

- Mi ez? - kérdezte Lucifer, és nagy kínnal próbálta meg elérni a

kisbabámat. Szemmel láthatóan erőlködött, de a szorításommal nem

bírt.

Eli elmosolyodott. - Papa azt mondja, nem.

Lucifer visszarántotta a kezét, eszelős harag sütött a szeméből. -

Hagyja, hogy ez az., ember szembeszálljon velem! - üvöltötte, és a

földre ejtette Jaredet. - Tudod, mivel jár ez?

- Háborúval? - vigyorgott Samuel. - Az már lezajlott.

A Sátán mondani akart valamit, de Eli feltartotta a kezét. - Elég legyen,

Lucifer! Vége! Úgy döntött, hogy megkíméli a gyermeket.

Lucifer kinyújtott kézzel, karomszerűen behajlított ujjakkal nekünk

rontott, hogy végezzen a karomban tartott kisangyallal. De mielőtt

elérhetett volna minket, valaki hátradobta, és a falhoz szorította. Nagy,

hosszú ujjak fonódtak a torkára. Lucifer szeme elkerekedett. A Sötétség

Ura félt.

- Gabriel? - kérdezte meglepetten.

- Az Úr azt mondta, hogy elég - acsarogta Gabriel. - Takarodj vissza a

Pokolba, Sátán! Az Úr nem kér meg erre még egyszer.

- Apa! - kiáltott fel Bex, az arca egyszerre volt reménykedő és izgatott,

akárcsak Claire-é.

Egy alak lépett be kívülről a kitört ablakokon át. Michael volt, a

harcban megfáradtan, de győzelemittasan. - Elég volt.

Samuel Michael mellé lépett, és összefonta a karját, Eli pedig a

harcosok elé állt. Makulátlanul fehér inge élesen elütött az angyalok

nehéz páncélzatától. Egy újabb alak jött be az üvegcserépen át a

terembe, majd még egy. Nemsokára Michael seregének mind a húsz

tagja bent volt.

- Eljött a nagy szenvedések ideje - forrt a dühtől Lucifer. Eloldalazott,

hogy kiszabaduljon Gabriel szorításából.

Eli leszegte az állát. - Hagyd békén ezt a családot. A Pokol nem

nyúlhat Gabriel gyermekeihez és gyermekeik gyermekeihez. Ő

parancsolta így - jelentette ki határozottan. - Az Úr pártfogásába vette a

gyermeket.

- Hiszen nem ember! - sziszegte Lucifer.

Gabriel közelebb lépett hozzá, és ökölbe szorította a kezét.

- Ő az unokám. - A hangja dörgött, pedig nem is kiabált. - A

Magasságbelire esküszöm, hogy ha még egyszer megfenyegeted, a

büntetésed olyan lesz, hogy azt kívánod, bárcsak a Pokolban lennél!

- Alávaló! - üvöltötte a Sátán. – Útszéli! Igazságtalan! Megvetendő! -

Hisztérikus kifakadása után elmosolyodott. - Nos, végre leereszkedett az

én szintemre! Milyen élvezetes!

- Istenkáromlás! - indult el felé Samuel, de Eli megállította.

Mielőtt Eli ráparancsolhatott volna, a Sátán eltűnt.

Nagy levegőt vettem, és kitört belőlem a zokogás. Jared visszakúszott

hozzánk, és véres, verítékben fürdő karjaival átölelte a lányát és engem.

Remegtem sírás közben, és a kisbabám puha, finom homlokát csókol-

tam, ahogy Jared az enyémet.

- Claire? - szólalt meg Ryan, aki a karjában tartotta Claire-t.

Eli nyugodtan átsétált a termen, és letérdelt melléjük. - Borzalmasan

nézel ki - mondta.

Claire erőtlenül felkacagott. – Tényleg? Azt hittem, ahhoz képest, hogy

a Sátánnal verekedtem, klasszul festek.

Gabe lépett oda hozzájuk, és megvizsgálta Claire sebeit. - Elég

rondán festenek, kölyök.

Eli intett Sámuelnek, aki a következő pillanatban már mellette térdelt,

és kivette Claire-t Ryan karjából.

- Várjatok - szólalt meg Ryan.

Samuel nem vett róla tudomást, és talpra állította Claire-t, akinek a

ruhája még most is tépett volt, de az arcát és a testét borító, tátongó

sebek eltűntek.

Gabe fél kézzel talpra segítette Ryant, és a másik karjával átfogta Bex

nyakát. - Köszönöm - mondta látszólag maga elé, de tudtam, hogy

Istenhez beszél.

Ryan a karjába szorította Claire-t, és újra meg újra hevesen

megcsókolta. - Jól vagy? - kérdezte nyilvánvalóan feldúltan.

- Átlagos munkanap - mosolyodott el Claire.

Ryan erősen magához vonta, és egyetlen könnycsepp gurult le az

arcán. Gyorsan beszívta a levegőt, aztán szaggatottan kifújta.

- Ha netán később elfelejteném említeni - mondta Claire -,

valamennyire szeretlek.

Ryan kurtán felnevetett. - Csak ne feledd, ki mondta ki először!

Claire oldalba bökte, és együtt figyelték, ahogy Bex lassan visszamegy

Kim testéhez. Bex a homlokát ráncolva próbált úrrá lenni a

mindannyiunkat lesújtó gyászon.

Ryan odahozott egy lepedőt, amelyet a terem sarkában talált, és

Claire-rel leterítették a földre. Bex felemelte Kim testét a földről, és

óvatosan lefektette a lepedőre. Kinyújtotta Kim lábát, és a kezét

összekulcsolta a mellén.

Eli Ryan mellé állt. - Kim lelkét neked ajánljuk, Atyám. Fogadd be

mennyei királyságodba, vedd őt karodba. Nyújts vigaszt apjának és

barátainak, és naponta emlékeztesd őket arra, hogy szeretetből hozott

áldozatot.

- Úgy sajnálom - mondta Bex, és a lepedővel letakarta Kim arcát.

Ryan felnyögött, és Claire-rel átölelték egymást.

Érzelmileg úgy kimerültem, hogy már nem voltak könnyeim. Csak

hitetlenkedve néztem Kim testének kirajzolódó körvonalait. Valóban

meghalt! Milyen megrázó lesz erről az apját és Betht értesíteni! Hogy

magyarázzuk el, milyen körülmények között halt meg?

- Gondoskodunk róla - szólalt meg Jared. - Megkapja az öt megillető

temetést és tiszteletet.

- Csak vissza akarom kapni - mondtam halkan. - Ez egyedül az én

hibám. Nem lett volna szabad előbújnom. Mind biztonságban lehettünk

volna, ha a Szent Sírban maradok.

Jared megérintette az arcomat. - A szorongás mindenkit megkínoz.

Azt tetted, amit abban a pillanatban elkerülhetetlennek ítéltél, és

félvérként szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni az életösztönt. Te nem

ezt akartad. Kim is tudta.

Bólintottam, de tudtam, hogy a bűntudat egész életemen át elkísér

majd. A fenyegetettség, amelyet a sírkamrában éreztem, akkor nagyon

is valóságosnak tűnt, de most visszatekintve úgy éreztem, hogy

hagytam, hogy a félelmem elhatalmasodjon rajtam, és ez Kim életébe

került. Ezt magammal hurcolom majd a halálomig.

Gabe letérdelt mellém, hogy megnézze az unokáját.

- Tökéletesen gyönyörű - mondta, és megérintette a kislány pici

kezét.

- Köszönöm - mondtam, és végre könnyek szöktek a szemembe.

- Nem érted, mit tettél itt - mondta Gabe, és letörölte a szemem alatti

finom bőrről a könnyeimet. - Megmentetted a lányodat, és ő megment

majd minket.

- Hatalmas feladat egy ilyen pici lánynak - jegyezte meg Jared, és

lenézett a drága, bebugyolált babára a karomban. - Még szerencse,

hogy olyan erős, mint az anyja.

Felemeltem az arcom, és az ajkamat Jaredéhez szorítottam. Hónapok

óta most először forróbb volt az ajka az enyémnél. Az illata elvegyült a

lányunkéval, és szédültem a megkönnyebbüléstől, ami kicsit ismerősnek

tetszett. A biztonságérzet a múlt ködébe veszett, és most olyan

szürreálisnak tűnt, mintha nem hihetnék a létezésében. Pedig a

családunk biztonságban volt.

Kiharcoltunk egy új kezdetet magunk és mindannyiunk számára,

amelyet a menny teremtett meg. E gondolattal tekintettem le a karomban

tartott drága szépségre. - Éden - suttogtam.

- Hogy mondtad? - kérdezte Jared majdnem eufórikusan.

- Éden. A neve.

Epilógus

Izzadt a tenyerem. Beletöröltem a ruhámba, de megint úszott a

verítékben. Meg tudod tenni, gondoltam. Ez semmiség, sokkal

rosszabbat is túléltél már. Igaz, de akkor nem néztek több százan.

Várakozásteljesen.

A férjemre pillantottam. A látásom nem volt olyan éles, mint a

terhességem idején, és nagyon bosszantó volt ismét hétköznapi

emberként érzékelni mindent azok után, hogy ritka képességek

birtokában voltam. A tömegben egy integető kézre lettem figyelmes, és

megláttam Lilliant, akinek fülig ért a szája. Cynthia ült mellette. Bex,

Claire és Ryan egymás mellett ültek az anyám másik oldalán, és a sort

Jared zárta, aki az izgatott és izgő-mozgó Édent próbálta a kezében

tartani. A lányunk tízhónapos volt, és pufók. A haja hullámos szőke volt,

és az arca olyan dundi, hogy lelógott a pofazacskója, mint egy

borzebnek. A helyemről is láttam hatalmas, kék szemét. Felállt Jared

ölében, ugrált és integetett, és kivillant a két metszőfoga közti rés. Úgy

festett, mintha Jared alig látna ki mögüle, pedig csak Éden nagy barna

masnijától nem látott. Leküzdhetetlen nevetés jött rám, amikor láttam,

hogy próbál kikukucskálni a masni mögül.

Páratlan boldogságban töltöttük az elmúlt tíz hónapot. Kijártam a

Brownon az utolsó évemet, ahogy a többi hallgató is, akiknek nem volt

férjük és gyerekük. Már nem néztem folyton hátra. Nem féltünk.

Egyszerű, átlagos életet éltünk. Annál persze sokkal jobbat. Végre ré-

szünk lehetett a „boldogan éltek, míg meg nem haltak" befejezésben, és

a lányunk maximális boldogsággal figyelte újonnan kivívott

szabadságunkat.

- Nina Grey Ryel - hallottam a bejelentő hangját.

Felmentem a lépcsőn, végigmentem a színpadon, és átvettem a

diplomámat a rektortól. Gratulált, én pedig végighaladtam azok előtt,

akiket nem ismertem, de akik nyilvánvalóan fontos pozíciót töltöttek be a

Brown Egyetemen. Kezet fogtam mindegyikükkel.

Beth és Chad, Tucker, Josh és Lisa az évfolyamtársaim voltak.

Szomorúak és izgatottak voltunk, hogy végre lediplomáztunk.

Az ünnepséget követően a kapuhoz mentünk, és kitáncoltunk a

zenekar és Bruno, a Brown kabalája nyomában a híres Van Winkle-

kapun. Bethszel nagyokat nevetve egészen az utcáig szökdeltünk, ahol

a családom várt.

A Ryelek, de még anyám is öleléssel, csókokkal fogadtak. Éden felém

nyújtotta a karját, és Jared átnyújtotta, amiért cserébe egy csókot kapott.

Éden átkarolta a nyakamat dundi karjával, az ujjait a hajamba fúrta, és

nagy, nyálas babapuszit nyomott az arcomra.

- Nagyon szépen köszönöm! - mosolyogtam.

- Gondoltam, egy közös vacsorával ünnepelhetnénk - csicseregte

Lillian.

- Persze - bólintottam. - Hozzunk valamit?

- Nem - kacsintott rám. - Egész délelőtt a konyhában tüsténkedtem! -

Még egyszer megpuszilt, aztán az orrával megsimogatta Éden arcát,

mielőtt csókkal búcsúzott a gyerekeitől. - Hatra gyertek!

Jared a zsebébe süllyesztette a kezét. - Lehet, hogy kicsit késünk,

anya. Még benézünk valahova.

- Tényleg? - kérdeztem.

- A diplomaajándékodért.

- Mi lesz az? - csillant fel a szemem.

Jared nagyot nevetett. - Tudod, hogy nem árulom el!

Megjátszottam a csalódottat. - Utálom a meglepetéseket!

- Dehogy - húzott oda magához.

Claire Jaredre kacsintott. - Vacsoránál találkozunk, srácok. Gratulálok!

Viszlát, Edie! - csókolta meg Éden kövérkés ujjait, aztán egymást

átölelve Ryannel az Exige- hez mentek. Bex a szemét forgatta, aztán

kelletlenül utánuk indult.

- Át kell öltöznöm - jegyeztem meg.

- Rendben, még az is belefér.

Jared a kertvárosi rész felé hajtott azon az úton, amerre a raktárépület

is volt. Izgatottan fészkelődtem a helyemen, mert azt hittem, Jared Eli-

hoz visz. De a raktártól több száz méterre álltunk meg, ahonnan az

épületet alig láttam.

Jared behajtott egy emeletes ház elé.

- Hol vagyunk?

- Otthon - mosolyodott el.

- Tessék? - hökkentem meg. Újra a házat néztem: fehér falak, zöld

zsalugáterek, veranda, rajta hintaágy.

- Menjünk be! - javasolta Jared. Amint becsapódott az ajtaja, már nyílt

is az enyém, aztán a hátsó ajtó, és kikapcsolta Éden övét, és kiemelte az

üléséből. - Gyere már! - sürgetett, és alig bírt úrrá lenni a lelkesedésén.

Megfogtam a kezét, és a bejárathoz mentünk. Jared kulccsal nyitotta

ki, aztán kitárta előttem az ajtót. Nem hittem a szememnek! Odabent a

tetőtéri lakás pontos mása fogadott. Ugyanazok a képek a falakon,

ugyanaz a díszítés, még a belső tér kialakítása is ugyanaz volt.

Annyiban különbözött csak, hogy a galériát nem lehetett látni.

- Ez a miénk? - kérdeztem lenyűgözve.

- A miénk bizony. A hálónk fent van, a folyosó végén, szemben

Édenével, és van egy vendégszoba is.

Szorosan magamhoz öleltem, és a mellkasára fektettem a fejemet. -

Jaj, Jared! Imádom ezt a házat! El sem hiszem, hogy ezt csináltad!

- Cynthia nem örül neki - nyomta el a mosolyát.

- Majd csak túlteszi magát rajta! - néztem körül ámulattal.

Felkocogtunk a lépcsőn, és elállt a lélegzetem a hálószobánk láttán.

Olyan volt, mintha soha nem történt volna semmi a tetőtéri lakásunkkal.

Tökéletesen ugyanolyan volt. Alig vártam, hogy lássam az újdonságokat

is, és Éden szobájába siettem. Jared gondoskodott róla, hogy pontosan

úgy fesse ki és díszítse fel, mint ahogy Cynthiánál volt. Beültette Édent a

járókába, betett neki játékokat, aztán kézen fogva átvitt a

vendégszobába. Bútorozatlan volt, fehér, csupasz falakkal.

- Ezt rám hagytad, ugye? - szorítottam meg a kezét.

- Nem tudtam, hogy szeretnéd, így arra gondoltam, inkább hagyom,

ahogy van. Hogy semmi se korlátozzon.

- Imádom! Az egész házat. Amióta elvesztettük a lakást, ma fogok

először igazán jól aludni. El sem tudom mondani, mennyit jelent ez

nekem.

A homlokát ráncolva nézett le rám. - Közel sem annyit, mint te

jelentesz nekem.

Pipiskedve felnyúltam, és átöleltem a nyakát. A számat az övére

szorítottam, és mosolyra fakasztott a belőle áradó forróság. Mennyire

hiányzott, hogy érezzem emberi bőrömön az angyali melegét! Erős kezét

a hátamra tette, és közelebb vont magához, és a csókjába sűrítette

minden érzését.

- Boldog vagyok - suttogtam. - Olyan boldog... - mondtam a szájához

érve - és ezt egyedül neked köszönhetem!

Vége

Köszönetnyilvánítás

Először is annak kell köszönetét mondanom, aki a Sötétség és Fény

Angyalai trilógia megírására bátorított. Ugyanannak, aki a könyvek írása

alatt és közben is vidáman, elevenen haladt előre. Nagy köszönet neked,

legkedvesebb barátnőm, Beth. Támogatásod, buzdításod és

eltökéltséged segített el engem és ezt a trilógiát a befejezésig. Minden

jó, ami az elmúlt három évben velem történt, abból a hitedből fakadt,

hogy képes vagyok rá.

Szeretnék köszönetét mondani édesanyámnak, Brendának, hogy

mindenben a segítségemre volt, amivel csak hozzá fordultam, vagy

amiben képes volt támogatni. Tanácsaikért, ösztönzésükért és

útmutatásukért hála és köszönet Jessica Park, Tammara Webber, Abby

Glines, Liz Reinhardt és E. L. James írónőknek. Imádlak benneteket, és

úgy örülök, hogy összehozott bennünket a sors! Hálás vagyok Jim

Thomsennek a türelméért és a szakértelméért, dr. Ross Vanhhoosernek

azért, hogy hitt bennem, és ezt tettekkel, kockázatvállalással is

bizonyította, Harmony Hempflingnek, aki a legcsodálatosabb hallgatóság

és fantasztikus nem hivatásos kéziratolvasó. Köszönet Maryse-nak a

Maryse.net-nél és Nikki Estep lektornak lelkesedésükért, és hogy nagy

szerepet játszottak abban, hogy író lett belőlem. És a legnagyobb

köszönet Jeffet, bámulatos férjemet illeti. Fáradhatatlanul mellettem

állsz, türelmes vagy és szeretsz még akkor is, amikor képzeletszülte

emberek miatt elhanyagollak. Az életben te vagy a társam, a mindenem,

és elképzelni sem tudom, hogy ezt a munkát nélküled végezzem. Nem is

akarnám. Nagyon köszönöm, hogy mindez vagy nekem.