A PISTIS SOPHIA

GNOSZTIKUS MISZTÉRIUMAI

MAGYARÁZATOK

A PISTIS SOPHIA

ELSŐ KÖNYVÉHEZ

JAN VAN R I J C K E N B O R G H

A Z E L Ő S Z Ó T Í R T A

C A T H A R O S E D E P E T R I

E L S Ő M A G Y A R K I A D Á S

2 0 0 5 .

R O Z E K R U I S P E R S - H A A R L E M - H O L L A N D I A

Tartalom

Bevezető

Catharose de Petri előszava 11

A P I S T I S S O P H 1 A E L S Ő K Ö N Y V É N E K S Z Ö V E G E 1 5

M A G Y A R Á Z A T O K A P I S T I S S O P H I A E L S Ő K Ö N Y V É H E Z 1 0 3

1 Az ismerhetetlen misztériumok 1 0 8 2 Öt lélektani folyamat 1 1 5 3 Az alapvető nyugtalanság 1 2 1 4 A tanuló válaszúton 1 2 6 5 A megnyilvánulás-tudat 1 3 2 6 A mágneses vihar 1 3 7 7 Új ég és új föld 1 4 4 8 Találkozás a Szellemi Iskolával 1 5 0 9 A tüzes háromszög 1 5 6

10 A kő mestere 1 6 7 11 Az eonok archonj ai 1 7 2 1 2 A János-születés I 7 7

13 A kis Jaőnak, a j ónak az erej e 1 8 5 14 A nagy Sabaoth erej e 1 9 1 15 Az öt segítő 1 9 7 16 Az ősatom csodája 2 0 3 17 Vér, tűz és füstfelhő 2 0 9 18 Ti vagytok az egész világ megmentői 2 1 4 19 Az Úr mindőnket név szerint ismeri 2 2 5 20 A keleti és a nyugati ablak 2 3 1 21 A megújulás fényruhája 2 3 7 22 A nehézségi erő törvényének legyőzése 2 4 3 23 Az archonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegnek.. 2 4 8 24 Az Állatöv mint tizenkétszeres börtön 2 5 9

25 A sors négy urának trónfosztása 266 26 A Szellemi Iskola örömhíre 274 27 A tizenharmadik eon misztériumai 281 28 A tizenharmadik eon megteremtése 287 29 A horoszkópok vége 299 30 Megelevenítés a halálra, és megelevenítés az életre 306 31 Új Nap és új Hold 320 32 Pistis Sophia bánata 328 33 Authádész befolyása 337 34 A mágneses konfliktus 342 35 Az oroszlánfejű erő 349 36 Jaldabaoth: tüz és sötétség 354 37 A tizenháromszoros bűnbánat 360 38 Első bűnbánó ének: az emberiség dala 375 39 Második bűnbánó ének: a tudat éneke 385 40 Harmadik bűnbánó ének: az alázat dala 394 41 Negyedik bűnbánó ének: az összetöretés dala 405 42 Ötödik bűnbánó ének: az odaadás dala 416 43 Az ötödik bűnbánó ének misztériuma 424 44 Hatodik bűnbánó ének: a bizalom dala 434 45 A három világosságerő misztériuma 440 46 Hetedik bűnbánó ének: a döntés dala 453 47 Nyolcadik bűnbánó ének: az üldöztetés dala 465 48 Kilencedik bűnbánó ének: az áttörés dala 477 49 A tizenkét eon fala 483 50 A betegségek és a halál alapvető oka 488 51 Krisztus sugárereje 491 52 Jakab, a Gnózist birtokló ember 501

Bevezető

A gnosztikus iratot, a Pistis Sophiát, melyet az i.sz. II. században

élt, alexandriai születésű ismert gnosztikusnak, Valentinusnak tu­

lajdonítanak, A. Askew londoni orvos fedezte fel a XVIII. század

második felében. Askew halála után az iratot 1785-ben megvásárol­

ta a londoni British Museum, ahol azóta is fekszik Codex Askewia-

nus címen.

A Pistis Sophia első könyvének német fordításához Jan van

Rijckenborgh fűzött részletes magyarázatokat az 1960-as években.

A könyv abban az időszakban jelenik meg, amikor sokakban élnek

a Gnózis lényegének, eredetének és céljának a kérdései.

E könyv a Gnózis megvilágításában ad közvetlen választ az ember

rendeltetésének a kérdésére, és irányt mutat, hogy ennek a rendelte­

tésnek - az élő lélekállapot elérésének - hogyan lehet eleget tenni.

A Pistis Sophia két áramlatról, két elektromágneses hullámról be­

szél. Az egyik az ismeret, a Pistis árama, a másik, a Sophia, a böl­

csességé. Az egyik teljesen csatlakozik a mindenkori emberi tudás­

hoz minden korszakforduló idején, úgy, hogy ezt a sugárzást az

7

egész emberiség felfedezheti, és reagálhat rá, sőt kénytelen rá rea­

gálni. A másik teljesen kívül esik a világon, jóllehet besugárzódik,

hogy az Istent kereső ember végül megmenekülhessen a világtól, és

megtalálja Sophiát, a bölcsességet, sőt ő maga Sophiává váljon.

Olyan időszakhoz jutottunk, amikor számos gnosztikusan fogékony

ember - jóllehet többé-kevésbé tudatosan és különböző szinten -

megszabadulásra vágyik. Vizsgálódva próbál rálelni felindultsága

forrására, vágya céljának a felismerésére, és arra, hogy miként kö­

zelíthetné meg azt. A Jan van Rijckenborgh magyarázatait átható

gnosztikus megvilágítás nyomán az ilyen kereső előtt feltárulhat a

Pistis Sophia olykor lefátyolozott szavainak igazi jelentése.

Látjuk tehát a két kisugárzást, a Pistist és a Sophiát, melyek a szel­

lemi természet világából származnak. A Pistis támasztja az emberi

megindulást, a szó legtágabb értelmében, s így rendkívül erősen hat

az értelemre. A Sophia ellenben a választottakhoz fordul, hogy ki­

mentse őket a haláltermészetből, és felvonja őket az isteni gazdag­

ság, a pleróma tereire, melyekről Pál apostol beszél az efézus-

beliekhez, napjai határlakóihoz intézett levelében (Efez. 3:19). A

Sophia a kiválasztottakban fel akarja kelteni az új lélekállapotot, az

új lélektudatot, az új lélekgondolkodást.

A Pistis Sophia első könyvének szövege ebben a feldolgozásban

Carl Schmidt fordításán alapul, melyet Walter Till dolgozott fel

(Koptisch-gnostische Schriften, I, Pistis Sophia, Berlin, 1962). Fel­

használtuk azonban George Horner angol fodítását (Pistis Sophia,

London, 1924), és G.R.S. Mead (Pistis Sophia, a Gnostic Miscel-

8

lany, London 1955) valamint Violet MacDermot fordítását is, mely

a Nag-Hammadi-kiadások keretében jelent meg a The Coptic

Gnostic Libraiy, Nag Hammadi Studies IX (Leiden, 1978) része­

ként.

ROZEKRUIS PERS

9

Előszó

Ez a könyv sajnos befejezetlen maradt, mert írása közben szerzője

- Jan van Rijckenborgh (1896 - 1968) - elhalálozott.

Könyvében a szerző leírja, hogyan lehet valaki képes arra, hogy

Pistis Sophiához hasonlóan áthatoljon a tizenharmadik eon fátyla

mögé. Teljes magyarázatot ad a hívást, új életfeladatot, új megbíza­

tást jelentő új világosságerőről, melynek meg kell felelnünk ahhoz,

hogy a halál helyett az egyetlen igaz élet lehessen osztályrészünk.

Sok olvasóban felmerülhet a kérdés: „Vajon mik a tizenharmadik

eon misztériumai?" A válasz a következőképpen hangzik: Ezek

Krisztus Egyetemes Szerzetláncának misztériumai, vagy ahogy

Jákob Böhme mondja: „Ez maga Krisztus, aki a bukott természet

szívét megtámadta."

A tizenharmadik eon - vagyis az az egyetemes erőtér, melynek ré­

vén az ősanyag ötödik alapeleme, a tűzéter vagy elektromos éter a

négy másik éterállapottal együtt isteni világosságerővé lobban -

örökké létezik. És innen, ebből az erőtérből semmilyen erőt sem

vesznek el. A szellemlélek-ember ez által a tizenharmadik eon által

1 1

él és létezik. Akik elfogadják Jézust, a Krisztust, mindazoknak Ő

megadja az erőt és hatalmat, hogy a tizenharmadik eonhoz felfej­

lődjenek.

Mit jelent az, hogy valaki ehhez a tizenharmadik eonhoz felfejlő­

dik? A gnosztikus misztériumok jelöltje tizenhárom lélekmegfordu-

lás előtt áll, amelyeken keresztül kell küzdenie magát ahhoz, hogy

az igazi lélek-újjászületést elérje. Ezek a lélekmegfordulások ölte­

nek alakot Pistis Sophia tizenhárom bűnbánó énekében.

1. Az első énekben Pistis Sophia felfedezi a dialektikát és az em­

beriség átkát. Elénekli az Emberiség dalát.

2. A második énekben felfedezi saját természetállapotát. Elénekli

a Tudat dalát.

3. Ennek alapján elénekli az egyetlen igaz világossággal szembe­

ni Alázat dalát.

4. Ezt követi az Összetör és dala: az ént sírba helyezik.

5. Az Odaadás dala a következő lépés: Pistis Sophia teljes önát-

adásban áll.

6. Ezen az alapon énekli el a Bizalom dalát. Teljes hitbizalommal

könyörög a világosságért.

7. A hetedik bűnbánó énekben Pistis Sophia elénekli a Döntés

dalát. Ez a felemelkedés, vagy a lesüllyedés.

8. Erre elkezdődik az üldöztetés. A természet eonjai nagy erő­

vel megtámadják Pistis Sophiát, mire ő elénekli az Üldözte­

tés dalát.

1 2

9. Miután elénekelte az Áttörés dalát, határozottan lerázza üldö­

zőit.

10. Ezután Pistis Sophia elénekli az Imameghallgatás dalát. Első

alkalommal pillantja meg a világosságok világosságát.

11. A hit erejét végső próbának vetik alá. Elénekli a Hit megpró-

bálásának dalát.

12. Tizenkettedik gyanánt átéli a nagy próbát, amelyet a pusztai

megkísértéshez hasonlíthatnánk. Elénekli a Nagy próbatétel

dalát.

13. Végül Pistis Sophia elénekli tizenharmadik bűnbánó énekét, a

Győzelem dalát: a lélek felemelkedett, felismeri a Szellemet,

saját Pymanderét, és találkozik vele.

Ennek alapján az olvasó valamelyest elgondolkodhat azon az isteni

bölcsességen és erőn, amelynek az arra előkészített emberbe be kell

lépnie. A bölcsesség és erő az első követelmény ahhoz, hogy a lé­

lekmegszabadító ösvényen valóban tetterősen haladjunk, és azt jó

véghez vihessük.

Az a tény, kedves Olvasó, hogy ebbéli igyekezetében Ön az évszá­

zadokon át megőrzött Egyetemes Tanra támaszkodhat, azt bizonyít­

ja, hogy törekvésében sohasem hagyják magára. Krisztus Egyete­

mes Szerzetlánca mindenkor közel van, hogy ott segítsen Önnek,

ahol éppen hasznos és szükséges.

E könyv által, mely a Pistis Sophia gnosztikus misztériumai címet

viseli, újból elhangzik az isteni felhívás a világhoz és emberiség-

1 3

hez, hogy ismerjék meg az istenbirodalom nagy misztériumát. És

aki ezt a hívást megérti, azt képessé teszik arra, hogy ráléphessen az

eredeti életterülethez visszavezető útra. Ehhez mindenkinek szük­

sége van a Sophiára, a magasztos isteni bölcsességre mint útmuta­

tóra az előtte álló ösvényen.

Az eonok minden szféráján

átvonul Pistis Sophia,

miután a test szentélyét

a Golgotán megtisztította.

Nem akadályozhatja a gonosz hatalma,

hogy akaratát a Szellemnek megnyissa,

így lép be, győzelmi dalokat zengve

a szeretet örök ünnepébe.

1 9 9 0 . ÁPRILIS 2. CATHAROSE DE PETRI

1 4

A PISTIS SOPHIA ELSŐ KÖNYVÉNEK

SZÖVEGE

I. K Ö N Y V

1 Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanít­ványaival beszélgetve, és oktatásukban csak az Első Parancso­lat és a fátyol mögötti Első Misztérium területéig ment el, tehát az Első Parancsolat tartalmáról oktatta őket. Ez a huszonnegye­dik misztérium belülről kifelé - az, amely az Első Misztérium második terében található. Az Első Misztérium minden miszté­rium előtt áll: az Atya galamb képében.

És Jézus így szólt tanítványaihoz: „Az Első Misztériumból jöt­tem, amely az utolsó, vagyis a huszonnegyedik misztérium." A tanítványok pedig nem tudták és nem is értették, hogy ezen a misztériumon belül még más is létezhet; mert azt gondolták ró­la, hogy ez a mindenség és minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége, mert Jézus azt mondta nekik erről a misztériumról, hogy magában foglalja az Első Pa­rancsolatot valamint az öt őselvet, a nagy világosságot, az öt segítőt és a teljes fénykincset.

Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatat­lan és a három háromszor-hatalmas erő egyetlen tartományának a terjedelmét sem, ahogyan a huszonnégy láthatatlant és ezek egyetlen területét, eonját és rendjét sem, s hogy ezek miként je­lennek meg - azaz a nagy láthatatlan kisugárzódásait -, és nem mondott nekik semmit ezeknek a nemzetleneiről, önnemzettei-ről és nemzetteiről, sem az ő világító csillagaikról és páratlana-ikról, archonjaikról, hatalmasságaikról, uraságaikról és arkan-

1 7

18

gyalaikról, dékánjaikról és szolgáikról, valamint szférájuk laká­sairól és rendjeikről.

Jézus nem beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzódásai-nak (emanációinak) kibontakozásáról, sem ezek rendjeiről és keletkezésük mikéntjéről; és nem mondott nekik semmit azok megváltóiról, s hogy ezek minémüek, ki-ki a rendje szerint. Azt sem mondta meg nekik, hogy milyenek a fénykincs kapuinak őrei. Nem mondott nekik semmit sem az ikermegváltó helyéről, aki az utód. A három Ámen területéről sem szólt semmit, s hogy meddig terjed ki hatalmuk; és azt sem tudatta velük, hogy mely helyekre ültették az öt fát; és nem nyilvánított ki semmit a hét másik Ámenről, azaz a hét hangról sem, s hogy ezeknek hol van a tartományuk, és hogyan terjednek.

Jézus nem mondta meg tanítványainak, hogy minemű az öt se­gítő, és hogy hol találhatók. Azt sem mondta meg nekik, hogy mi módon terjedt szét a nagy világosság, és hogy mely terüle­tekre ér el. Éppoly kevéssé beszélt nekik az öt őselvről és az Első Parancsolatról, és hogy mely területekre terjednek ki. Csupán általánosságban beszélt velük, úgy hogy csak ezek léte­zéséről tanította őket, de kiterjedésükről és területeik rendjéről, és hogy ezek miként lettek, arról nem szólt. Ezért azt sem tud­hatták, hogy ezen a misztériumon belül még más területek is vannak.

Nem mondta azt a tanítványainak, hogy „erről vagy arról a területről jöttem ki, mielőtt bementem volna abba a misztériumba, amelyikből végül jöttem". Hanem csak azt tanította nekik: „Ebből a misztériumból jöttem".

Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély tökéletessége, a világmindenség fejedelme és a mindent átfogó bőség. Mert Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ez a misztéri­um mindent átfog, amiről beszéltem nektek találkozásunk nap-

jától a mai napig." Ezért gondolták a tanítványok, hogy ezen a misztériumon belül semmi más sincsen.

2. Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel imígyen beszélgettek egymással: „Áldottak vagyunk a Föld minden népei között, mert a Megvál­tó mindezt megnyilvánította nekünk, és megkaptuk a bőséget és az egész beteljesülést." Mialatt így beszélgettek, Jézus távolabb ült tőlük.

A Hold tizenötödik napján, Tübi havában, telihold idején, ami­kor a Nap rátért pályájára, hatalmas világosságerő jött elő mö­güle, rendkívül világos ragyogással, hogy mérhetetlen volt a vi­lágosság, amely ehhez az erőhöz kapcsolódott. Mert a világos­ságok világosságából eredt, és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről kifelé a huszonnegyedikből, amelyek az El­ső Misztérium második terének rendjeiben találhatók.

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mia­latt tanítványaitól kissé távolabb ült; és kimondhatatlanul ra­gyogott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.

A tanítványok pedig nem látták őt a nagy világosság miatt, amiben tartózkodott, mert szemüket elvakította az őt körülvevő nagy ragyogás. Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem alul­ról felfelé különböző minőségűek és tulajdonságúak - egyikük végtelenül pompásabb, mint a másik, a földtől az égig érő ha­talmas, felmérhetetlen csillogásban. Midőn a tanítványok meg­látták ezt a fényt, nagy félelem fogta el őket, és mély felindult-ság vett erőt rajtuk.

3. Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan telje­sen beburkolta. Ekkor Jézus felemelkedett, és felment a magas­ságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. A tanít-

19

ványok utánanéztek, és egyikük sem szólalt meg, míg ő el nem érte a Mennyet, hanem mélységes némaságba burkolóztak. Ez a Hold tizenötödik napján történt, telihold idején, Tübi havában.

Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak, és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetem­ben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin, mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony felgöngyölí­tik a világot.

A Menny összes ereje folytatta a megmozdulást, és az egész vi­lág is. Mind egymás ellen fordultak, Tübi hava tizenötödik nap­jának harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órá­jáig. És minden angyal és az ő arkangyalaik és a magasság minden ereje dicsőítette a legbensőbb legbensőbbjét, hogy az egész világ hallotta hangjukat, szakadatlanul, a következő nap kilencedik órájáig.

4. A tanítványok rettegve ültek hát együtt, és nagyon izgatottak voltak és nagyon féltek a bekövetkezett nagy földindulás miatt, és sírva így szóltak egymáshoz: „Mi fog hát történni? A meg­váltó talán minden helyet lerombol?"

Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilence­dik órájában megnyíltak a mennyek, és a tanítványok látták Jé­zust alászállani, rendkívüli ragyogásban és mérhetetlen világos­ságban. Mert még erősebben ragyogott, mint amikor felszállt a mennyekbe, úgyhogy az őt övező világosság emberi szavakkal leírhatatlan volt.

A fénysugarak bőségét árasztotta, és ragyogása semmihez sem volt fogható. Világossága nem volt egyforma, hanem különbö­ző jellegű és természetű, mialatt egyes sugarak a többieknél

20

csodásabban világítottak. Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik végtelenül ragyogóbb volt, mint a másik. A második vagy középső teljesebb volt, mint az első vagy legalsó, a harmadik pedig az első kettőt is fölülmúlta. Az első sugár, a mind közül a legalsó, arra hasonlított, amelyik mennybemenetele előtt lejött Jézusra; de csak a fényessége ha­sonlított rá. A világosság három fajtája mind másképpen sugár­zott, és egyik csodásabb volt, mint a másik.

5. Amint a tanítványok ezt látták, nagyon féltek és összezavarod­tak. Midőn pedig Jézus, az irgalmas és szelíd, tanítványait ilyen nagy felindulásban látta, így szólt hozzájuk: „Nyugodjatok meg. Én vagyok az. Ne féljetek!"

6. A tanítványok pedig ezt hallván azt mondták: „Ó, Urunk, ha te vagy az, vond magadhoz a fényességedet, hogy elviselhessük, mert szemeink elvakultak, és izgatottak vagyunk; de az egész világ is össze van zavarodva a rajtad lévő nagy világosság mi­att."

Erre Jézus visszavonta magába világossága fényességét. A ta­nítványok így felbátorodtak, Jézushoz léptek, leborultak előtte, s nagy örömmel imádván őt így szóltak: „Mester, hová mentél, és milyen feladat volt az, melyet be kellett töltened? És minde­nekelőtt, miért voltak ezek a kozmikus megrendülések?"

Jézus, az irgalmas pedig monda nékik: „Örvendjetek és uj­jongjatok ettől az órától fogva, mert azokra a területekre men­tem, ahonnan korábban eljöttem. Mostantól kezdve teljes nyíltsággal fogok beszélni veletek, az igazság kezdetétől egé­szen annak a teljesüléséig, és közvetlenül szólok veletek, pél­dázatok nélkül. Mostantól kezdve semmit sem hallgatok el előttetek a magasság misztériumáról és az igazság helyeiről. Mert a Kimondhatatlan és minden misztériumok Első Miszté­riuma hatalmat adott nekem, hogy beszéljek nektek minden-

21

22

ről, a kezdettől egészen a teljesülésig. Halljátok hát, hogy mindent közölhessek veletek:

Amikor kissé távolabb ültem tőletek az Olajfák hegyén, azon gondolkoztam, hogy ezzel teljesült megbízatásom, amiért le­küldték engem, és hogy az utolsó misztérium, belülről kifelé a huszonnegyedik (abból a huszonnégyből, melyek az Első Misz­térium második terében vannak) még nem küldte el nekem a ruhámat. Felismertem, hogy küldetésem feladata elvégeztetett, s hogy ez a misztérium még nem küldte el a ruhámat, melyet hátrahagytam őbenne, míg be nem telik az idő - ezen gondol­kodva ültem az Olajfák hegyén, tőletek kicsit távolabb."

7. Amikor aztán Keleten felkelt a Nap, az Első Misztériumtól, amely kezdettől fogva létezik, és melynek akaratából a minden­ség keletkezett, s amelyből éppen most magam is jövök - nem a keresztre feszítésem előtt, hanem most -, és ezen misztérium parancsára elküldték nekem a fényruhámat, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet az utolsó misztériumban, be­lülről kifelé a huszonnegyedikben hátrahagytam. Ez a huszon­négy misztérium az, amely az Első Misztérium második terének rendjében van.

Ezt a világosságköntöst hagytam hátra az utolsó misztérium­ban, míg eljön az idő, hogy magamra öltsem és elkezdjek be­szélni az emberiséghez, mindent megnyilvánítva nekik az igaz­ság kezdetétől annak teljesüléséig, és hogy veletek is beszéljek a benső legbensőbbjétől a külső legkülsőbbjéig és viszont. Ör­vendjetek hát és ujjongjatok, és gyarapodjatok az örömben! Mert megadatott néktek, hogy először veletek szóljak az igaz­ság kezdetéről annak teljesüléséig, lévén hogy eleve titeket vá­lasztottalak az Első Misztérium által.

Örvendjetek hát és ujjongjatok, mert amikor útra keltem a vi­lágba, kezdettől fogva tizenkét erőt hordoztam magammal,

2 3

ahogy ezt nektek elejétől fogva mondtam; azokat az erőket, amelyeket a fénykincs tizenkét megváltójától kaptam az Első Misztérium parancsára.

Ezt az erőt anyátok ölébe ültettem, amint a világba jöttem, és ezek azok az erők, amelyek most a ti testetekben vannak. Eze­ket az erőket pedig az egész világért kaptátok ajándékba, mivel ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni. Ez­zel képesek lesztek elviselni a világ archonjainak fenyegetéseit, a világ szenvedéseit, veszélyeit, és minden üldöztetést, amit a magasság archonjai hoznak majd rátok. Ezért mondtam oly sokszor nektek, hogy a bennetek lévő erőt attól a tizenkét meg­váltótól vettem, akik a világosság kincseskamrájában vannak. Ezért mondtam nektek kezdettől fogva, hogy nem ebből a vi­lágból valók vagytok. Én sem vagyok ebből való.

Lelkét e világ minden embere az archonok és eonok erejéből kapta, a bennetek lakozó erő ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magasságokhoz tartozik. A világosság kincseskam­rája tizenkét megváltójának tizenkét erejét hoztam el, me­lyet az én erőmnek abból a részéből vettem, amelyet először kaptam.

Amikor úton voltam e világ felé, a szférák archonjai közé jutot­tam Gábrielnek, az eonok angyalának alakjában. Az eonok ar­chonjai pedig nem ismertek fel, mert azt hitték, hogy Gábriel angyal vagyok.

Az eonok archonjainak körébe kerülvén, az Első Misztérium parancsára lepillantottam az embervilágra. Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy erőt ve­tettem el beléje, amelyet a kis Jaőtól kaptam, a jótól, aki közé­pen van, hogy János képes legyen majd előttem prédikálni, egyengetni nekem az utat, és a bűnbocsánat vizével keresztelni. Ez az erő van János testében.

Ezenkívül a neki szánt archoniélek helyett Illés próféta lelkére találtam a szférák eonjaiban. És felemelvén, vettem a lelkét, és a világosság szüzéhez vittem. Ő továbbadta a világosság paralemptorainak1, akik az archonszférába vitték, és Erzsébet ölébe vetették. így van keresztelő János testében összekötve a középen lévő kis Jaő ereje és Illés próféta lelke.

Ezért kételkedtetek egyszer, amikor mondottam nektek: „János azt mondta: nem én vagyok a Krisztus", és ellentmondtatok ne­kem: „Meg van írva: amikor eljön a Krisztus, Illés jön majd előtte, hogy elkészítse neki az utat." Én meg azt feleltem: „Illés már eljött és mindent előkészített, ahogyan írva áll; és úgy bán­tak vele, ahogy akartak".

Amikor láttam, hogy nem értitek, amit Illésnek a Keresztelő Jánosba kötött lelkéről mondtam, akkor szemtől szembe meg­mondtam nektek nyíltan: „Ha be tudjátok fogadni Keresztelő Jánosról: Illés ő, akiről mondtam, hogy eljő".

8. Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Miszté­rium parancsára lepillantottam az embervilágra, Máriára talál­tam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak' neveznek. Beszéltem vele Gábriel alakjában, és amikor felém fordult a magasságba, beléje ültettem az első erőt, amit Barbelótól vettem, vagyis an­nak a fénytestnek az erejét, amelyet a magasságban viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem belé­je, aki jobboldalon, az igazak körzetében található.

A fénykincs tizenkét megváltójának tizenkét erejét pedig, me­lyet a középen lévő tizenkét szolgálótól kaptam, az archonok szférájába juttattam. Az archonok dékánjai és azok szolgái azt

1 Szó szerint fogadó, átvevő. (Ld. még a 12. fejezet legelején lévő lábjegy­zetet is.)

24

hitték, hogy ezek archon-lelkek. A szolgák pedig elhozták, és anyáitok testében kötötték meg őket.

Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy ar-chon-lélek lenne bennetek. így részt kaptatok abból az erőből, amit az utolsó segítő lehelt ebbe a világba. Ez az az erő, amely most minden láthatatlannal, archonnal és eonnal össze van ke­veredve, szóval ami összeelegyedett a romlásnak eme világá­val.

Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az Első Parancsolatba vetettem. Az Első Parancsolat aztán ebből egy részt a Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy részét a Nagy Világosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pe­dig egy részt a haláltermészetbe (a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most mindenkiben, aki a keveredés világában él, aho­gyan az imént mondtam nektek."

így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és hozzá­tette: „Örvendjetek és ujjongjatok, és örömöt örömre halmozza­tok, mert eljött az idő, amikor magamra öltöm a ruhát, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az utolsó misztériumban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.

A beteljesülés ideje pedig az, amikor az Első Misztérium meg­hagyja nekem, hogy beszéljek nektek az igazságról, annak kez­detétől egészen a beteljesüléséig, és minden dolgokról a benső legbensőbbjétől a külső legkülsejéig, mert általatok lesz meg­mentve a világ. Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagy­tok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni."

9. Midőn Jézus így beszélt tanítványaival, imígyen folytatta: „íme, most felöltöttem a ruhámat, és az Első Misztérium felru­házott engem minden hatalommal. Még egy kis idő, és beszélni

25

fogok nektek a mindenség misztériumáról és bőségéről. Ettől az órától kezdve semmit sem rejtek el előttetek, hanem elvezetlek titeket a betelj esedéshez a bőségben és a misztériumokban, ami a teljesülés bőségét és minden Gnózis Gnózisát jelenti, amik az én ruhámban találtatnak. Minden misztériumot megnyilvánítok nektek, a legkülsőtől a legbensőbbig. Figyelmezzetek hát, hogy mindent elmondjak néktek, ami énvelem történt."

10. „Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal, melyet hátrahagytam a huszonnegyedik misztériumban, ahogy azt az imént mondtam nektek. És egy misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képében: »£aua ^aua ro^a pa%aua co^ai (Zama zama ózza rachama ozai)«. Ez a következőt jelenti: O, misztérium, aki megnyilvánultál a világban, a mindenség ősoka, a tökéletes kez­det és vég, amelyből minden kisugárzás - és ami azokban van -ered, és akinek akaratából minden misztérium és azok minden te­rülete lett, jöjj el hozzánk! Mert mi a társaid vagyunk, veled tel­jesen egyek. Ugyanaz vagyunk. Te vagy az Első Misztérium, amely öröktől fogva a Kimondhatatlanban volt, még mielőtt megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük, együtt. Most mindannyian rád várunk a legkülső határon, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál, amely mibennünk van.

Most elküldtük neked a ruhádat, mely kezdettől fogva a tiéd, s melyet az utolsó határon, a belülről kifelé számított utolsó misztériumban hátrahagytál, amíg az idő az Első Misztérium parancsára be nem teljesedik.

íme, az idő betelt. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mindannyian várunk rád, hogy az Első Misztérium parancsára felöltöztessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első Misztérium adta nekünk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet már elküldtünk neked. Mert méltó vagy rá­juk, mivel fölöttünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te már voltál.

2 6

Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ő sugárbő­ségének misztériumát, mely két köntösből áll. Az első a Ki­mondhatatlan térségeiben és rendjeiben létező összes misztéri­um és kisugárzódás neveinek teljes dicsőségét tartalmazza. A második köntösben az Első Misztérium rendjeiben és két teré­ben lévő valamennyi misztérium és kisugárzódás nevének teljes dicsősége található.

A (harmadik) ruhában, melyet most küldtünk neked, a kihirdető - aki az Első Parancsolat - misztériuma nevének fényessége ta­lálható, valamint az öt jel misztériuma és a Kimondhatatlan nagy küldöttének - a Nagy Világosságnak - a misztériuma, és az öt irányító, az öt segítő misztériuma.

Továbbá ebben a ruhában van azon misztériumok nevének fé­nyessége, amelyek a fénykincs kisugárzódásainak rendjeihez tartoznak, valamint a fénykincs megváltóié és legmagasabb rendjeié, továbbá a hét Ámené és a hét hangé, az öt fáé és a há­rom Ámené, és az ikrek megváltójáé, aki a gyermek gyermeke. Ezenkívül benne van a fénykincs három kapujában álló kilenc őr misztériumának fényessége. Szintúgy benne van azok nevé­nek fényessége, akik jobbról vannak, és azoké, akik középen vannak. Továbbá benne van a nagy láthatatlan (aki az ősatya) nevének teljes fényessége, valamint a három háromszor-hatalmas és azok egész terének misztériuma, aztán az ő láthatatlanjaik misztériuma, és azoké, akik a tizenharmadik eonban vannak; meg a tizenkét eon és archonjaik, arkangyalaik és angyalaik neve, és mindennek a neve, ami a tizenkét eonban van. Benne van mindazok nevének teljes misztériuma is, akik a sorshatalmakban meg minden mennyekben vannak, és mind­azoké, akik a szférákban vannak, valamint az ő firmamentuma-iké és ezek minden lakójáé és területéé.

íme, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól lefelé senki sem ismert meg; mert világosságának dicsősége

27

rejtve volt benne. Az Első Parancsolattól lefelé lévő szférák és területek ezt mostanáig nem ismerték. Öltsd hát magadra ezt a ruhát hamar, és jöjj hozzánk! Mert azért jövünk hozzád, hogy az Első Misztérium parancsára feladjuk rád két köntösödet, me­lyek kezdettől fogva rád vártak az Első Misztériumban, míg be nem teljesedik a Kimondhatatlan által elrendelt idő.

íme, az idő betelt. Jöjj hozzánk sietve, hogy felruházzunk vele; hogy a Kimondhatatlan határozatának megfelelően bevégezd az Első Misztérium betelj esítésének küldetését.

Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium parancsához híven felöltöztessünk. Mert már csak kevés idő, alig valami van hátra: hozzánk jössz majd, és elhagyod a világot. Jöjj hát gyor­san, hogy megkapd teljes fényességedet, az Első Misztérium sugárbőségét."

11. „A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misz­tériumát, azonnal magamra öltöttem ezt a ruhát. A világosság soha nem látott módon sugárzott rólam. Felmentem a magas­ságba, és az engem körülfogó mérhetetlen fényességben ra­gyogva az egek kapujához érkeztem. És az egek kapui meg­mozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. Minden archon, hatalom és az abban lévő angyalok zavarba jöttek az engem övező nagy világosság miatt. Megpillantván sugárzó fényru­hámat, a nevüket tartalmazó misztérium láttán nagy rettegés fogta el őket.

Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Ho­gyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudo­másunk lett volna róla?" Mindannyian együtt magasztalták a bensők legbensőbbjét. Engem azonban nem láttak, csak a vilá­gosságot. Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőí­tették a bensők legbensőbbjét.

2 8

12. Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli fényességben ragyogva, negyvenki­lencszer erősebben, mint amikor a firmamentumban voltam. Amint az első szféra kapujához értem, a kapuk megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. A mérhetetlen fényben ragyogva beléptem a szféra házába, mire a szféra minden archonja és la­kója összezavarodott. Látták a nagy világosságot, amely körül­vett, és fényruhámat megpillantva meglátták rajta az ő nevük misztériumát. így még inkább tanácstalanok lettek, és félelem­mel telve kiáltották: Hogyan mehetett át közöttünk a Minden­ség Ura a mi tudtunk nélkül?!

Kötelékeik, befolyási övezeteik és rendjeik felbomlottak, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és en­gem, illetve a fényruhámat imádva mélységes rettegésben és felindultságban dicsőítették a benső legbensőbbjét.

13. Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a sorserők kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi. Beléptem a sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első szféránál is negyvenkilencszer fényesebben ra­gyogtam.

A sorserők szférájában lakozó minden archon és lény megzava­rodott és felkelt egymás ellen; és nagy világosságom láttán va­lamennyien rettegtek. Megpillantván fényruhámat és benne ne­vük misztériumát, még jobban úrrá lett rajtuk a zavar, és ijede­lemmel telve kérdezgették: „Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!"

És szétmállott az ő területeik, rendjeik és házaik minden kö­teléke. Egyként borultak le előttem és hódoltak nekem, és nagy felindultságban, rettegve dicsérték a legbensőbb leg­bensőbbjét.

2 9

30

14. Ezt a helyet is magam mögött hagytam, és felemelkedtem az archonok nagy eonjaihoz. Leírhatatlan fényözönbe burkolózva érkeztem az ő fátylaik és kapuik elé.

Amint elértem a tizenkét eont, fátylaik és kapuik egymás ellen fordultak. A fátylak maguktól félrehúzódtak, a kapuk pedig sor­jában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb ragyogván az engem övező mérhetetlen világosságban, amely még annál is negyvenkilencszer fényesebb volt, mint a sorserők házaiban.

Az eonok minden angyala, arkangyala, archonja és istene, min­den ura, hatalmassága és kényura, az ő erőik, fényszikráik és csillagaik, páratlanjaik, láthatatlanjaik, ősatyáik és háromszor-hatalmasaik mind megláttak engem ebben a mérhetetlen fé­nyességben. Nagy világosságom láttán háborogni kezdtek egy­más ellen, és óriási ijedelem fogta el őket. Mélységes zavaruk­ban és félelmükben a nagy, láthatatlan pátriárka és a három há-romszor-hatalmas területére vonultak vissza. Ám nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy pátriárka és a három háromszor-hatalmas is csak föl-alá száguldozott az ő területén. Az őket el­töltő iszonyú rettegés miatt képtelenek voltak lezárni területei­ket.

Valamennyi eonjukat, szférájukat és rendjüket egyszerre moz­gatták, félelemmel és rettegéssel telve az engem övező nagy fé­nyesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely az embereknél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a bőségét - ez azonnal megsem­misítette volna a világot és lakóit egyaránt. Az a fény ugyanis, amely a tizenkét eon körében ékesített, 8700 milliárdszor erő-sebb volt, mint nálatok a Földön.

15. Amikor pedig a tizenkét eonban tartózkodók meglátták a rólam sugárzó nagy világosságot, meghasonlás támadt köztük, és föl-alá futkostak az eonokban.

3 1

Minden eon és menny és az ő egész rendjük összegabalyodott a nagy félelemtől, mivel nem értették a misztériumot, amely megtörtént.

Adamasz pedig, a nagy zsarnok, meg az eonokban lakozó ösz-szes többi kényúr hasztalan harcra kelt a világosság ellen. Nem tudták azonban, hogy ki ellen harcolnak, mivel semmit sem lát­tak a lenyűgöző világosságon kívül. Mialatt pedig a világosság ellen harcoltak, minden erejük elapadt. Lezuhantak az alsóbb eonokba, és életlehelet nélküli halottakká váltak, mint a föld la­kói.

Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne foly­tathassák gazságaikat, és ne vihessék véghez gonosztetteiket, ha a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus misztériumok­ban, amelyeket a bukott angyalok hoztak a Földre.

A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát megfordítot­tam, és olyanná tettem, hogy asztrális befolyásukat hat hónapig balra fordulva, hat hónapig pedig jobbra nézve gyakorolják. Az Első Parancsolat utasítására és az Első Misztérium parancsára ugyanis Jeu, a világosság őre úgy állította be őket, hogy mindig balra nézzenek, és úgy fejtsék ki asztrális hatásaikat.

16. Amikor az ő területükhöz értem, szembeszegültek a fénnyel és harcra keltek ellene. Én pedig elvettem erejük egyharmadát, hogy gonosz tetteiket ne tudják véghezvinni.

A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát úgy fordítot­tam és állítottam be, hogy hat hónapig balra nézve, további hat hónapig pedig jobbra fordulva érvényesítsék asztrális befolyá­saikat.

17. Miután Jézus ezt elmondta tanítványainak, így szólt hozzájuk: „Akinek van füle, az hallja".

A Megváltó szavait hallva Mária egy órán át a levegőbe me­redt, majd így szólt: „Uram, parancsold meg, hogy nyíltan be­széljek!"

Jézus, az irgalmas pedig így válaszolt Máriának: „Mária, te ál­dott, akit én tökélyre viszek a magasságok minden misztériu­mában, te, akinek szíve testvéreidnél is jobban a mennyek biro­dalmára irányul, szólj hát nyíltan!"

18. Ekkor Mária így szólt a Megváltóhoz: „Uram, az igét, amelyet hozzánk intéztél - hogy akinek van füle, az hallja meg -, azért mondtad, hogy szavaidat helyesen értelmezzük. Halld hát uram, amint nyíltan szólok. Azt mondtad, hogy »elvettem az archonok és minden eonok erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sors­erőket és szférát pedig megfordítottam, hogy ettől az órától kezdve ne legyenek képesek véghezvinni gyalázatos tetteiket, ha az emberek megidézik őket misztériumaikban, amelyekre a bukott angyalok tanították meg őket, hogy mágiájuk misztériu­mában gonosz és gyalázatos tetteiket véghezvigyék.« Mert el­vetted erejüket, valamint horoszkópkészítőik, csillagjósaik és látnokaik erejét is, hogy ama órától fogva ne tudják többé meg­jósolni az eljövendő dolgokat. Mert megfordítottad szféráikat, hogy akaratod szerint hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordulva fejtsék ki asztrális hatásukat.

Ezzel kapcsolatban, Uram, az Ézsaiás prófétában lakozó erő az egyiptomi látomás egyik szellemi példabeszédében a követke­zőket jelentette ki egykor: »Ugyan hol vannak a bölcseid, ó Egyiptom? Látnokaid és csillagjósaid, és azok, akik a földből idéznek, és azok, akik annak méhéből idéznek, hogy megjelen­tessék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek ura, Szabaóth, Egyiptom felől?«

Mielőtt eljöttél, azt jövendölte rólad az Ézsaiásban ható erő, hogy te majd elveszed az eonok archonjaiban lévő erőt, szférá-

32

33

ikat és sorserőiket pedig megfordítod, hogy többé semmit se tudjanak. Azért hangzott el az is, hogy »nem fogjátok tudni, mit tesz majd a seregek ura«. Ez azt jelenti, hogy az archonok közül senki sem fogja tudni, mit teszel mostantól kezdve. Egyipto­mon az archonokat kell érteni, mivel ők is mulandó anyagból vannak.

Az Ézsaiásban lakozó erő előre megjósolta rólad: »Mostantól kezdve nem fogjátok tudni, hogy mit tesz a seregeknek ura.« A világosságerő által, amelyet Te a seregek urától, Szabaóth-tól, az igazságosság térségében lakozó jótól szereztél, és amely most a te anyagtestedben van, mondtad nekünk, Uram Jézus, hogy »akinek van füle a hallásra, az hallj a«; hogy meg­tudd, kinek a szíve irányul vágyakozva a mennyeknek orszá­gára."

19. Amikor Mária elhallgatott, Jézus így szólt: „Jól mondád, Má­ria! Áldott vagy te az asszonyok között a Földön, mert te leszel a legnagyobb bőség és legmagasztosabb beteljesülés."

Mária pedig ezt hallván a Megváltótól ujjongva Jézus elé lé­pett, lábai elé borult, és őt imádván így szólt: „Uram, hallgass meg, és engedd, hogy még egy kérdést intézzek hozzád arról, amiről azelőtt beszéltél, mielőtt az általad bejárt helyekről szól­tál volna."

Jézus így válaszolt Máriának: „Szólj leplezetlenül és félelem nélkül! Bármit is kérdezel, megnyilvánítom neked."

20. Mária így szólt: „Uram, akik ismerik az eonokban lakozó ar­chonok mágiájának misztériumát, továbbá a sors és a szférák archonjainak mágiáját, amelyre a bukott angyalok tanították meg őket, tehát ezek az emberek mostantól fogva véghez tud­ják-e majd vinni ezeket a mágiákat, ha a jó tettek megakadályo­zása végett felhívják őket misztériumaikban?"

Jézus így válaszolt Máriának: „Nem úgy fogják véghezvinni, mint annakelőtte, mert erejük egyharmadát elvettem. Hanem erőt fognak kölcsönözni azoktól, akik ismerik a tizenharmadik eon mágiájának misztériumait. Ha pedig azok mágiájának misz­tériumait idézik meg, akik a tizenharmadik eonban vannak, ak­kor bölcsen és biztosan bevégzik majd ezeket a misztériumokat, mert az Első Misztérium parancsával összhangban erről a terü­letről nem vontam el erőt".

21. Amikor Jézus bevégezte beszédét, újfent Mária kérdezett: „Uram, akkor a horoszkópkészítők és jósok nem tudnak többé az embereknek jövendőt mondani?"

Jézus így válaszolt: „Ha a horoszkópkészítők a sors szféráját és az első szférát balra fordulva találják, ahogyan az kezdetben is volt, akkor szavaik igazak lesznek, és képesek lesznek megjó­solni az eljövendő dolgokat. Ha azonban jobbra fordulva talál­ják őket, akkor nem tudnak igazat szólani, mert asztrális befo­lyásaikat, négyszögeiket, háromszögeiket és nyolcszögeiket megfordítottam. Asztrális befolyásaik, négyszögeik, háromszö­geik és nyolcszögeik ugyanis kezdettől fogva állandóan balra voltak fordulva. Most azonban hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordítottam őket. Aki mármost a megfordulást kö­vetően szeretaé ezeket kiszámítani - mivelhogy hat hónapig a bal, hat hónapig pedig a jobb pályájukra irányulva hagyom őket -, tehát ha valaki így vallatja őket, akkor az pontosan ismerni fogja asztrális befolyásaikat, és minden hatásukat előre tudja majd jelezni.

Éppúgy a jósok is, ha megidézik az archonok nevét, és balra fordulva találják őket, akkor mindent pontosan meg tudnak mondani, amiről a dékánjaikat kérdezik. Ha viszont jobbra for­dulva találják őket, akkor nem fognak rájuk hallgatni, mert más irányúak, mint eredeti helyzetükben, amit Jeű megszabott szá­mukra. Hiszen jobbról nézve a nevük is más, mint balról olvas-

3 4

va! Ha tehát akkor szólítják őket, amikor jobbra állnak, akkor nem a valóságot nyilvánítják meg a kérdezőnek, hanem csak megzavarják és veszélyeztetik őt.

Aki tehát nem ismeri fel, hogy pályáik, háromszögeik, kvadrát-jaik és más bolygóállásaik mikor néznek jobb felé, az nem az igazságot tudja meg, hanem csak összezavarodik, és a hamisat véli igaznak, mert tevékenységüket, amelyet azelőtt kvadrátja-ikkal, trigonjaikkal és más szögeikkel balra fordulva fejtettek ki, most, miután megfordítottam őket, hat hónapig jobbra for­dulva végzik, hogy teljesen összezavarodjanak.

Ezenkívül azért is hagytam, hogy hatásukat, asztrális befolyása­ikat és minden állásukat hat hónapig balra fordulva fejtsék ki, hogy az eonokban, szférákban, egekben és minden más terüle­ten lévő archonok annyira megzavarodjanak és eltévelyedjenek, és már a saját pályájukat se értsék meg."

22. Amikor Jézus befejezte beszédét, Fülöp lépett elő, aki Jézus minden szavát feljegyezte. Hódolattal a lábai elé borult, és így szólt: „Uram és Megváltóm, engedd, hogy föltegyek egy kér­dést arról, amit mondtál, mielőtt tovább beszélsz nekünk a tér­ségekről, ahol megbízatásod szerint jártál."

A könyörületes szívű Megváltó így válaszolt Fülöpnek: „Le­gyen hát: add elő, amit mondani akarsz."

Fülöp pedig azt mondta Jézusnak: „Uram, melyik misztérium késztetett téged arra, hogy az archonok és eonjaik, sorserőik, szféráik és valamennyi területük rendjét megfordítsd, hogy pá­lyájukon megzavard és működésükben megtéveszd őket? A vi­lág megmentése érdekében tetted-e ezt velük, vagy sem?"

23. Jézus pedig azt mondta Fülöpnek és a tanítványoknak: „Pályái­kat a lelkek megmentése érdekében fordítottam meg. Ha nem

3 5

így cselekedtem volna, számtalan lélek elpusztulna, és rengeteg idő menne veszendőbe, ha az eonok archonjai, a sorserők és a szférák archonjai, és minden területük, egük és eonjuk nem lenne semlegesítve.

A lelkeknek hosszú időt kellene e világon kívül tölteniük, és csak nagy sokára telne be a tökéletes lelkek száma, akik a misz­tériumok által a mennyek és a fénykincs örökösei.

Ezért fordítottam meg pályájukat; hogy megzavarodjanak és megriadjanak, és kiadják világuk anyagának azt az erejét, amelyből lelkeket teremtenek maguknak; hogy akiket meg lehet menteni, azok hamar megtisztulhassanak és minden erejükkel együtt felemeltessenek, akiket pedig nem lehet megmenteni, azok mielőbb megsemmisüljenek.

24. Miután Jézus mindezt elmondta tanítványainak, Mária lépett elő, az őszinte beszédű és áldott, s Jézus lábai elé borulva így szólt: „Uram, légy türelemmel irántam, és engedd, hogy szóljak hoz­zád. Ne neheztelj rám, hogy oly gyakran zaklatlak kérdésekkel."

A Megváltó teljes könyörületességgel válaszolta: „Mit mondani szereméi, mondd; s én őszintén megválaszolom."

Mária így szólt Jézushoz: „Uram, hogyan késleltetik a lelkeket e világon kívül, és hogyan megy majd végbe gyors megtisztulá­suk?"

25. Jézus így válaszolt: „Kitűnő kérdés, Mária; te mindent gondo­san megvizsgálsz. íme, többé semmit sem hagyok rejtve előtte­tek, hanem mindenre nyílt és igaz magyarázatot adok. Halld hát Mária, s halljátok ti is, tanítványok!

Mielőtt az eonok archonjainak és a sorserők meg a szféra ar­chonjainak átadtam volna az üzenetemet, azok mind le voltak

36

láncolva az ő kötelékeikben, szféráikban és azokban a világok­ban, amelyek határait nem léphették át - ahogyan Jeu, a vilá­gosság őrizője a kezdetektől fogva megkötötte őket. Mindegyi­kük megmaradt a maga rendjében és rótta megadott pályáját, Jeu rendelése szerint.

Amikor rendre elérkezik Melkisédek, a világosság nagy paralemptora tökéletes számának az ideje, kimegy az eonok va­lamint a szférához és a sorserőkhöz kötött archonok közé. Az eonok archonjaitól és a sorserők valamint a szféra minden eonjától elvonja a megtisztított világosságot, megsemmisítve mindent, ami összezavarja azt. Majd felgyorsítja fölöttük az időt, hogy sebesebben róják köreiket, és szájuk leheletéből, szemük könnyéből és testük verejtékéből [Melkisédek] kivonja a bennük rejlő erőt.

Melkisédek, a világosság kincstartója, megtisztítja ezeket az erőket, és világosságukat a fénykincshez hordja. A sorserők ar­chonjainak szolgái és az eonok alatti szféra archonjainak szol­gái pedig fogják az eonok archonjainak szolgái által begyűjtött anyagot, lelkeket formálnak belőle az emberek, a háziállatok, a hüllők, a vadállatok és a madarak számára, és leküldik ezeket az emberek világába.

Amikor a Nap és a Hold paralemptorai felfelé tekintve meglát­ják az eonok, a sorserők és a szféra pályáinak konstellációját, kivonják azokból a világosságerőt. A Nap paralemptorai ezt előkészítik és mindaddig megőrzik, amíg át nem adják a nagy világosságtisztító, Melkisédek paralemptorainak.

Ami pedig ebből az anyagból visszamarad, azt leviszik az eonok alatti szférába, és ott lelkeket alkotnak belőle az embe­rek, állatok, hüllők, vadak és madarak számára, éspedig annak megfelelő lelkeket, hogy az adott szféra archonjai éppen milyen helyzetet foglalnak el pályájukon; majd ezeket a lelkeket az

37

emberek világába juttatják. Ott pedig lelkekké válnak, ahogy az imént már mondottam nektek."

26. „így ment ez mindaddig, míg erejüket meg nem csapolták, s gyöngék és erőtlenek nem lettek. Midőn pedig erejük megfo­gyatkozott és végül teljesen elapadt, tehetetlenné váltak. Az uralmuk alatti területek fénye kihunyt, birodalmuk semmivé lett, és a mindenség legott felemeltetett.

Melkisédek, a fény kincstartója pedig minderre idejekorán fi­gyelmezvén, amikor jegyeinek száma teljes lett, akkor annak rendje s módja szerint újra megjelent az archonok eonjai vala­mint a sorserők és a szféra archonjai között. Felgerjesztette őket, és oda hatott, hogy gyorsan elhagyják pályáikat. Szoron-gatottságukban - szájuk leheletén, szemük könnyén és testük verejtékén keresztül - ezek nyomban kivetették magukból az erejüket.

Melkisédek, a fény kincstartója pedig mint rendesen, most is megtisztította ezeket az erőket, és világosságukat a fénykincs­hez hordta. Ám az eonok, a sorserők és a szféra archonjai a visszamaradt anyaghoz térvén most bekebelezték azt, megaka­dályozva, hogy abból a világ számára lelkek készüljenek. Azért élték fel saját anyagukat, hogy ne gyengüljenek el végérvénye­sen, hogy ne veszítsék el minden erejüket és birodalmuk ne semmisüljön meg. Felemésztették azt tehát, hogy ne pusztulja­nak el, s hogy a világosságkincshez tartozó tökéletes lelkek száma minél később teljen be."

27. „Az eonok és a sorserők archonjai megmaradtak ennél: a visz-szahagyott anyaghoz térve fölhabzsolták azt. Ily módon elejét vették annak, hogy abból az emberek világában új lelkek szü­lessenek. Tették pedig ezt azért, hogy uralmuk minél tovább fennmaradjon, és lelkük erejét a végletekig a túlvilágon tartsák. Ez két cikluson keresztül sikerült is nekik.

38

Amikor aztán az Első Misztériumtól vett megbízatásom szerint fel akartam emelkedni, a tizenkét eon arc honjának zsarnokai közé jutottam. Fényruhám eközben mérhetetlen ragyogással tündökölt.

Amikor a zsarnokok meglátták a rólam sugárzó nagy világossá­got, akkor Adamasz, a nagy kényúr, és a tizenkét eon valamennyi zsarnoka együttes erővel harcba szállt köntösöm fénye ellen, s el akarták ragadni, hogy ezzel elodázzák uralmuk végét. Ezt tették, nem sejtvén, hogy kivel csatáznak.

Mialatt pedig szembeszálltak velem, és a világosság ellen küz­döttek, az Első Misztérium parancsára megfordítottam eonjaik, sorserőik és szférájuk pályáját, s úgy intéztem, hogy hat hóna­pig balra pillantsanak négyszögeikre, háromszögeikre és más aspektusaikra, ahogyan azelőtt is tették. Ezután azonban meg­fordítottam pályáikat és bolygóállásaikat, hogy a következő hat hónap során a kvadrátjaikban, trigonjaikban és más csillagállá­saikban megjelenő asztrális hatásaikat jobbról fejtsék ki. Az eonok archonjait, valamint a sorserők és a szféra archonjait ez­által nagyon megzavartam és megtévesztettem. Feldúltságuk-ban attól kezdve nem voltak képesek anyaguk maradékához nyúlni és azt elnyelni, hogy ezzel területük létét meghosszab­bítsák, s uralmi helyzetüket a végletekig fenntartsák.

Amikor erejük egyharmadát elvettem, elfordítottam a szférái­kat, hogy egy ideig balra, egy ideig pedig jobbra nézzenek. Tel­jes menetüket és pályájukat megfordítottam, és működésüket felgyorsítottam, hogy mielőbbi megtisztulás és felemelkedés váljék lehetővé. Köreiket kisebbre szabtam, ösvényüket meg­könnyítettem, s az így fel is gyorsult. Az archonok ezáltal meg­zavarodtak pályáikon, és többé nem voltak képesek felélni megtisztított világosságanyaguk maradékát. Idejüket és fordula­taikat is lerövidítettem, hogy a misztériumokat befogadó és a fénykincshez tartozó tökéletes lelkek száma mielőbb beteljen.

3 9

Ha pályáikat nem fordítottam volna visszájára, és idejüket nem kurtítottam volna meg, akkor egyetlen léleknek sem adták vol­na meg a világrajövetel lehetőségét, mert anyaguk maradékát felemésztvén sok lelket elpusztítottak volna.

Ezért mondtam egykor nektek: »választottaim miatt megrövidí­tettem azokat a napokat, különben egyetlen lélek sem menekül­hetne meg«.

A kiválasztottak, azaz a misztériumokban részesülő tökéletes lelkek száma miatt rövidítettem le tehát az időket és fordulato­kat. Ha az idejüket nem rövidítettem volna le, akkor egyetlen anyagban született lélek sem menekülhetne meg, mert mindet elemésztené az archonok testében lobogó tűz. Ez tehát a válasz a kérdésedre."

Amikor Jézus így szólt, a tanítványok egyként leborultak, s őt imádván mondták: „Áldottak vagyunk mindenek előtt, hogy ezeket a nagy üdvcselekedeteket felfedted előttünk."

28. Jézus folytatta beszédét, és azt mondta tanítványainak: „Hall­gassátok hát meg, mi történt velem a tizenkét eon archonjainál, és minden archonjaiknál, uraiknál, hatalmasságaiknál, valamint angyalaiknál és arkangyalaiknál. Az engem körülvevő fényru­hát látva mind ők, mind pedig az ő páratlanjaik megpillantották rajta nevük misztériumát.

Mindahányan leborultak, és a fényruhát imádva egyként ki­áltották: »Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?« És együtt magasztalták a legbensőbb legbensőbbjét. Háromszor-hatalmasaik, nagy pátriárkáik, nemzetleneik, önnemzetteik és nemzetteik, isteneik, fény­szikráik és csillagaik, egyszóval a nagyjaik pedig mind lát­ták, hogy a zsarnokok ereje az uralmuk alatti területeken megcsappant.

40

Elgyengültek, s rettenetes ijedelemmel bámulták nevük miszté­riumát a ruhámon. Megpróbáltak közelebb kerülni, hogy imád­ják a nevük misztériumát a ruhámon, de erre nem voltak képe­sek a rólam sugárzó hatalmas fényesség miatt. Imádattal nézték azonban némi távolságból. így adóztak tisztelettel a fényru­hámnak, és dicsérték a legbensőbb legbensőbbjét. Amint ez tör­tént az archonok zsarnokaival, erejük elvétetett, s eonjaikban mind összerogytak - a halottakhoz váltak hasonlatossá; olya­nok lettek, mint az emberek, akik már kilehelték a lelküket.

Midőn pedig elhagytam ezeket az eonokat, a tizenkét eon min­den lakója a rendjéhez köttetett. Tevékenységüket most már az általam megszabott módon végezték, tehát hat hónapig balra fordulva hatottak kvadrátjaikban, háromszögeikben és más as­pektusaikban, további hat hónapig pedig jobbra pillantottak a háromszögeikre, négyszögeikre és egyéb bolygóállásaikra. És ettől fogva így róják pályájukat a sorserőkben és a szférában lévők is.

29. Amikor fölemelkedtem a tizenharmadik eon kárpitjaihoz, a fátylak maguktól félrehúzódtak és megnyíltak előttem. Belép­tem hát a tizenharmadik eonba, és ott találtam Pistis Sophiát a tizenharmadik eon alatt teljesen egyedül - senki sem volt mellette. Ott ült búsan és szomorúsággal telve, mert nem en­gedték a tizenharmadik eonhoz, az ő magasabb területére. Azon gyötrelmek miatt is emésztette magát, amelyeket Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike okozott neki. Amikor majd Authádész mibenlétéről beszélek nektek, megvilágítom annak misztériumát is, ami által Pistis Sophi-ával ez megtörténhetett.

Amikor Pistis Sophia meglátott engem rendkívül ragyogó, mér­hetetlen fényességemben, nagy izgalom fogta el. Ruhám vilá­gosságában meglátta a neve misztériumát és e misztérium egész ragyogását. Mert azelőtt ő is a felső területeken élt, a tizenhar-

4 1

madik eonban, dicsőítve a magasztos világosságot, amelyet a fény kincseskamrájának fátylán át pillantott meg.

Miközben kitartóan hódolt a magasztos világosságnak, a többi­ek is a fényt nézték: a két nagy háromszor-hatalmasnál lévő ar­chonok, és az ő [Pistis Sophia] láthatatlanja, akivel össze van kapcsolva; csakúgy mint a többi 22 láthatatlan kisugárzódás. A Pistis Sophia és pár-társa, meg a többi 22 láthatatlan kisugárzó­dás képezi ugyanis együttesen azt a 24 kisugárzódást, amit a nagy, láthatatlan ősatya és a két háromszor-hatalmas sugárzott ki magából."

30. Amikor Jézus ezt elmondta tanítványainak, előlépett Mária, és így szólt: „Uram, úgy hallottam tőled, hogy maga a Pistis So­phia a huszonnégy kisugárzódás egyike. Akkor miért nincs a saját területén? Azt mondtad ugyanis, hogy a tizenharmadik eon alatt találtál rá."

Pistis Sophia története

Jézus így válaszolt: „Midőn Pistis Sophia a tizenharmadik eonban volt, láthatatlan testvéreinek, a nagy láthatatlan hu­szonnégy kisugárzódásának a területén, pillantását az Első Misztérium parancsára a magasba emelve meglátta a világosság kincsestárának kárpitjából áradó fényt, és arra vágyott, hogy odajusson. Erre azonban nem volt képes. Ettől kezdve azonban nem végezte már a tizenharmadik eon misztériumát, hanem an­nak a magasban lévő világosságnak hódolt, amelyet a fénykincs világosságfüggönyén át látott.

Mivel pedig (Pistis Sophia) nem szűnt meg dicsőíteni a magas­ság térségét, a tizenkét eonban élő összes archon meggyűlölte őt, mert az ő misztériumaikban többé már nem vett részt, ha­nem a magasságba vágyott, hogy fölébük kerekedjen. Ezért ne­hezteltek rá. Éppígy gyűlölte őt a nagy, háromszor-hatalmas

4 2

Authádész is, a tizenharmadik eon harmadik háromszor-hatalmas ereje, aki engedetlenségében sem erejének megtisztí­tott részét nem sugározta ki, sem pedig világossága megtisztí­tott részét nem adta le abban az időpontban, amikor az archo­nok továbbadták megtisztított erejüket, mivel ő akart uralkodni az egész tizenharmadik eonon és az alatta lévőkön.

Amikor aztán a tizenkét eon archonjai már nagyon dühösek vol­tak Pistis Sophiára, és rettenetesen gyűlölték őt, akkor a nagy há-romszor-hatalmas erő, Authádész is - akiről az előbb beszéltem nektek - csatlakozott hozzájuk, s ő is háborgott Pistis Sophiára és bőszen utálta őt, mert Pistis Sophia ahhoz a világossághoz akart fölemelkedni, amely magasabban volt őnáluk.

Ekkor Authádész önmagából egy nagy, oroszlánfejű erőt alko­tott, és igen sok más, nagyhatalmú anyagi lényt is teremtett sa­ját anyagából. Ezeket leküldte az alacsonyabb körzetekbe, a káosz területére, hogy onnan gyötörjék Pistis Sophiát és elra­bolják erejét, mivel Pistis Sophia arra vágyott, hogy olyan ma­gasságokba emelkedjen, amelyek fölöttük voltak, s mert nem vett részt az ő misztériumaikban, hanem ehelyett állandóan csak bús­lakodott, és az a fény után sóvárgott, amelyet látott. És gyűlölték őt az archonok, amelyek továbbra is megmaradtak az ő miszté­riumaikban. És gyűlölték őt az eonok kapuinak őrei is.

Aztán az Első Parancsolat utasítására a nagy, háromszor-hatalmas Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike a tizen­harmadik eonban megpróbálta rávenni Pistis Sophiát, tekintsen le az alsóbb területekre, hogy ott az ő oroszlánfejű világosság­erejét megpillantva odavágyjon, ahol is majd el lehet rabolni a világosságát.

31. Amikor lefelé tekintett, és észrevette a világosságerőt a lenti te­rületeken, nem tudta, hogy ez a háromszor-hatalmas Authádész világosságereje. Azt hitte, hogy az abból a világosságból ered,

4 3

4 4

amelyet kezdetben a magasságban látott, s amely a világosság kincseskamrájának kárpitjából származott. Azt gondolta magá­ban: „Leszállok oda pártársam nélkül, magamhoz veszem azt a fényt, hogy fényeonokat csináljak belőle magamnak, amivel fel tudok majd emelkedni a világosságok világosságához a legma­gasabb magasságba."

Ezzel a gondolattal el is hagyta a tizenharmadik eont, és le­ereszkedett a tizenkét eonhoz. Az eonok archonjai pedig üldö­zőbe vették őt, mert haragudtak rá, hogy oly nagy dicsőségre pályázott.

O pedig a tizenkét eont is elhagyta, és a káosz területeire eresz­kedvén az oroszlánfejű világosságerőhöz lépett, hogy magához vegye. Erre rögvest körülfogták őt Authádész anyagi teremtmé­nyei. A nagy oroszlánfejű világosságerő elnyelte Pistis Sophia összes világosságerejét. Megszűrték, majd elnyelték a világossá­gát, anyagát pedig a káoszba vetették. Volt ott egy oroszlánfejű archon, amelynek egyik fele tüzes, a másik fele pedig sötét volt; név Szerint Jaldabaoth, akiről már többször beszéltem nektek.

Pistis Sophia mindettől nagyon elgyengült, az oroszlánfejü vi­lágosságerő pedig újra meg újra megfosztotta minden fényere­jétől, miközben Authádész valamennyi anyagi ereje körülzárta és szorongatta őt.

32. Pistis Sophia ekkor hangosan felsikoltott, és a világosságok vi­lágosságához kiáltott, amelyet kezdetben látott, s amelyben hitt. Bűnbánatának e szavakkal adott hangot:

„ 0 , világosságok világossága, akiben kezdettől fogva hittem, hallgasd meg most, ó világosság, a vezeklésemet. Ments meg, ó világosság; mert gonosz gondolatok lopóztak belém.

Pillantásomat az alsó területekre vetvén ott egy világosságot

láttam, és azt gondoltam: lemegyek oda, hogy magamhoz ve­gyem azt. És mentem is, de az odalent honos káosz sötétjében találtam magam, és már nem voltam képes fölemelkedni, hogy visszatérjek az én területemre. Authádész teremtményei ugyan­is szorongatni kezdtek, az oroszlánfejű erő pedig elrabolta bel­ső világosságomat.

Segítségért kiáltottam, hangom azonban nem hatolt át a sötét­ségen. Tekintetemet a magasba emeltem, hogy a fény, amely­ben hittem, segítségemre siethessen.

Ám ahogy fölnéztem, láttam, hogy az eonok archonjai néznek le rám, és rajtam csúfolódnak, noha én soha nem ártottam ne­kik. Alaptalanul gyűlöltek engem. Amikor pedig Authádész te­remtményei látták az eonok archonjainak kárörömét, tudták, hogy azok nem fognak a segítségemre sietni. A teremtmények ettől felbátorodva rámrontottak, és erőszakkal elvették tőlem a világosságot, amely nem tőlük származott.

Te pedig, ó igazság világossága, tudod, hogy mindezt ártatlanul cselekedtem, mert azt hittem, hogy az oroszlánfejű erő a tiéd. Elkövetett bűnöm most már ismeretes előtted.

Ne hagyj hát a szükségben, ó Uram, hiszen kezdettől fogva hit­tem a te világosságodban. 0 Uram, erők világossága, ne hagyd, hogy elszakítsanak az én világosságomtól.

Mert miattad, a te világosságod miatt kerültem e szorult hely­zetbe, ami miatt elönt engem a szégyen.

A te világosságod utánzata miatt fordítottam hátat testvéreim­nek, a láthatatlanoknak, és Barbelo nagy teremtményeinek.

Ez történt velem, ó világosság, mert forró vágyakozással telve a te lakhelyedet kerestem. Utolért Authádész dühe, aki parancso-

4 5

dat megszegvén nem saját ereje kisugárzása révén teremt. Gyű­löl, mert bár az ö eonjában vagyok, mégsem az ő misztériumát szolgálom.

És az eonok összes archonja gúnyolt engem.

Én pedig mélységes szomorúsággal telve a magasban látott vi­lágosság után vágyakoztam.

Az eonok kapuőiei pedig hajkurásztak engem, és akik megma­radtak az ő miszleriumrendjeikben, gúnyolódtak velem.

Én azonban pillantásomat hozzád emeltem, a magasságba, ó vi­lágosság, és hittem benned. Most viszont a káosz sötétjében szorongatnak, ó világosságok világossága. Ha eljönnél, hogy megszabadíts engem - mert nagy a te irgalmad -, akkor igazán hallgass meg és ments meg engem.

Ments ki a sötétség anyagából, hogy el ne merüljek benne telje­sen, és megváltassak Authádész isten teremtményeitől, amelyek szorongatnak engem.

Ne hagyd, hogy ez a sötétség lehúzzon engem; ne hagyd, hogy az oroszlánfejü erő elnyelje egész erőmet, s hogy elvett erőm a káoszba vesszen.

Hallgass meg, ó világosság, mert végtelen a te kegyelmed. Te­kints le reám a te világosságod nagy irgalmával.

Ne fordítsd el tőlem a te orcádat, mert nagy az én szükségem. Hallgasd meg az imádságomat hamar, és mentsd meg az erő­met!

Válts meg az archonoktól, akik gyűlölnek engem. Tudod az én gyötrelmemet és kínomat, s hogy híján vagyok az erőmnek, me-

46

lyet elvettek tőlem. Nyilván van előtted, hogy kik tették ezt ve­lem. Cselekedj velük kedved szerint.

Erőm kipillantott a káosz és sötétség közepéből. Vártam pártár­samat, hogy eljöjjön küzdeni érettem; de nem jött. Vártam, hogy jön és erőt ad nekem; de nem találtam őt.

Amikor a világosságot kerestem, sötétséggel kínáltak. Amikor pedig az erőmet kerestem, anyagot adtak nekem.

Most pedig, ó világosságok világossága, a sötétség és az anyag, amit Authádész teremtményei hoztak rám, önmaguknak vessen gáncsot, és őket buktassa el. Állj bosszút rajtuk, hagyd elesni őket, hogy ne juthassanak vissza az ő Authádészük területére.

Hadd maradjanak a sötétségben, és ne lássák meg a világossá­got. Tedd, hogy mindig a káoszt lássák, és a mennyeket soha­sem. A saját bosszújuk lebegjen fölöttük, s ítéleted ragadja meg őket.

Zárd ki őket az ő istenük, Authádész területéről, s az ő te­remtményeit mostantól ne hagyd helyükre jutni. Mert istente­len és arcátlan az ő istenük, aki azt hitte, hogy ezt a gonosz­ságot önnön erejéből cselekedte, nem tudván, hogy tehetetlen lenne velem szemben, ha nem a te parancsodra lennék meg­alázva.

Mert amikor parancsolatoddal megaláztál, annál inkább üldöz­tek engem, s megaláztatásomat az ő teremtményei szenvedéssel toldották meg.

Világosságerőmet elrabolták, és nem hagytak fel zaklatásom­mal, hogy a bennem lévő fénytől újra meg újra megfosszanak. Mivel ezt mívelték velem, ne hagyd őket feljutni a tizenharma­dik eonhoz, az igazságosság területére.

4 7

48

És ne hagyd őket azokhoz számláltatni, akik megfehérítik ma­gukat és az ő világosságukat. Ne engedd, hogy hirtelen megbá­nást színlelve elnyerjék a világosság misztériumait.

Mert elvették tőlem a világosságot. Erőm kimerülő félben, és nélkülözöm az én világosságomat.

így hát, ó világosság, aki benned és velem vagy, dicsőítem a te neved nagyságát.

Dicshimnuszom szolgáljon tetszésedre, ó világosság, jeles misztérium gyanánt, melyet a világosság kapui befogadnak, s melynek révén a töredelmes szívűek világossága megtisztul.

Vigadjon minden anyagi! Keressétek mind a világosságot, hogy a bennetek lévő lélek ereje élő legyen! Mert a világosság meg­hallgatta az anyagot, és nem hagyja azt tisztátalanságban.

Dicsérjék hát az anyagvilág lelkei és ami őbennük van minden eonok Urát! Mert Isten megmenti a lelkeket minden anyagtól. Várost készít a világosságban, melyet minden megmentett lélek lakhely gyanánt örököl.

•

Akik pedig a misztériumokat megkapják, és akik a misztériu­mokat az Ő nevében befogadják, azoknak lelke ott lakozik majd.

33. E szavak után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ezt a magaszta-lást mondta Pistis Sophia első esdeklésében, amikor bűnét megbánva elmondta, mi történt vele. Akinek van füle a hallás­ra, az hallja."

Ismét Mária lépett elő, és monda: „Uram, az én világosságban lakómnak van füle, és hallok az én világosságerőmmel. A te szellemed, mely velem van, felébresztett engem. Engedj hát

szólanom Pistis Sophia bűnbánó énekével kapcsolatban. Vilá­gosságerőd erről prófétált egykor Dávid által a 69. zsoltárban:2

Szabadíts meg engemet, ó Isten; mert a vizek a lelkemig hatot­tak. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen ör­vénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom. Szemeim elbá­gyadtak, várván Istenemet.

Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alapta­lanul. Amit nem ragadtam el, azt követelik tőlem.

0 Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyil­ván vannak teelőtted.

Ne szégyenüljenek meg miattam, akik tebenned remélnek, Uram, erőknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged ke­resnek, oh Izraelnek Istene!

Mert teéretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én or­cámat. Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jö­vevénnyé. Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt en­gem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.

Ha sírok és böjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik. Gyászruhát öltöttem, és kigúnyoltak engem.

A kapuban ülők rólam fecsegnek, és a borozók rólam énekelnek.

2 Az ebben a könyvben szereplő bibliai idézetek fordítása megfelel a szer­ző által választott holland nyelvű megfogalmazásnak. Ahol azonban a magyar Biblia-fordítás megegyezik a holland szöveg tendenciájával, ott a Károli-féle fordításra támaszkodunk.

49

Lelkemmel pedig hozzád imádkozom, ó Uram; jókedvednek idején a te kegyelmednek sokaságához képest hallgass meg en­gem a te megszabadító hűségeddel.

Ments ki engem az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd sza­baduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből. Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon fölöttem!

Hallgass meg engem Uram, mert balzsam a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints reám.

És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Őrizd meg az én lelke­met, és váltsd meg azt. Az én ellenségeimtől szabadíts meg engem. ~

Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat. Jól ismered minden szorongatómat.

A gyalázat megtörte a szívemet, és beteggé lettem; várok vala rész­vétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék. Sőt ételemben mér­get adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.

Legyen az ő asztaluk előttük csapdává, és a bátorságosoknak hálóvá. Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá. Öntsd ki a te hara­godat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utol őket.

Legyen az ő palotájuk puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakó.

Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdal­mát szólják meg. Álnokságra álnokságot halmoznak; szedd ösz-sze bűneiket, és a te igazságodra ne jussanak el. Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak.

5 0

Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed! Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És ez kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.

Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, ele­venedjék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és a foglyokat nem veti meg.

Dicsérjék őt az egek és a föld, a tengerek és ami csak mozog azokban! Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának vá­rosait, és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.

És az ő szolgáinak ivadékai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét."

34. Miután Mária a tanítványok körében ezeket mondta Jézusnak, így szólt: „Uram, ez Pistis Sophia bűnbánó éneke misztériumá­nak magyarázata.

Máriától ezeket hallván, Jézus így szólt: „Nagyon jó, Mária! Áldott vagy te bőséggel és minden boldogsággal teljes, akit minden nemzetség áldani fog."

35. Jézus folytatta, és így szólt: „Pistis Sophia pedig elmondta má­sodik bűnbánó énekét, a következőképpen:

0 világosságok világossága, benned volt az én bizodalmam; ne hagyj engem időm végezetéig a sötétségben. Segíts rajtam és ments meg a misztériumaiddal, hajtsd hozzám füledet, és sza­badíts meg.

A te világosságod ereje mentsen meg és vezessen engem a ma­gasabb eonokhoz; mert te meg fogsz váltani, és felemelsz a te eonjaidhoz.

51

Szabadíts meg, ó világosság az oroszlánfejű erőnek és Authádész-isten teremtményeinek a kezéből. Mert te vagy az, ó Világosság, akiben hittem, és akiben bíztam eleitől fogva.

Hittem benned a pillanattól kezdve, ahogy teremtettél engem. Te magad alkottál engem, és kezdettől fogva bíztam a világos­ságodban.

Tebenned hívén pedig kigúnyoltak engem az eonok archonjai, mondván: »nem tudja véghezvinni az ő misztériumát«. Te vagy a megmentőm és megváltóm, Te vagy az én misztériumom, ó világosság.

Szájam dicsérettel teljes, hogy mindenkor a te dicsőséged misz­tériumát zengjem.

Ezért, ó világosság, ne hagyj a káoszban napjaim végéig; ne hagyj el engem, ó világosság.

Mert elrabolták minden világosságerőmet, és Authádész te­remtményei körbefogtak engem. Minden világosságomtól meg akarnak fosztani, erőmet pedig ellenőrzésük alá vonták.

Közben így beszélnek egymáshoz: »A világosság elhagyta őt. Igázzuk le, és vegyük el tőle maradék világosságát is.«

Ne hagyj hát sorsomra, ó világosság. Fordulj hozzám, és ments ki az irgalmatlanok kezéből.

Essenek el és erőtlenedjenek el, akik az erőmre törnek. Sötétség és gyengeség legyen a bére annak, aki el akarják venni a vilá­gosságerőmet.

Ez tehát a második bűnbánó ének, amellyel Pistis Sophia a vi­lágosságnak adózott.«

5 2

36. Miután Jézus így szólt tanítványaihoz, azt mondta: „Értitek-e, amiket beszélek?" Ekkor sietve előlépett Péter, mondván: „Uram, nem állhatjuk ezt az asszonyt, mert nem hagy minket szóhoz jutni, annyit beszél."

Jézus felele néki: „Akiben felgerjed a szellem ereje, s felfogja az én szavaimat, az lépjen elő és beszéljen. Most pedig látom, Péter, hogy a benned lévő erő megérti Pistis Sophia esdeklésé-nek misztériumát. Akkor hát, Péter, oszd meg testvéreiddel e bűnbánó énekkel kapcsolatos gondolataidat."

Péter pedig felele Jézusnak: „Halld hát, Uram, mit fűzök az ő esdekléséhez. A te világosságerőd prófétált egykor Dávid által a 71. zsoltárban az ő megbánásáról:

Tebenned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.

A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem. Légy erősségem és sziklaváram, ahová menekülhessek, mert kőszálam és menedé­kem vagy te.

Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezéből, a hamis­nak és kegyetlennek markából. Mert te vagy az én reménységem, ó Uram Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva.

Reád támaszkodtam születésem óta; anyámnak méhéből te von­tál ki engem; gondolkodásom reád irányul szüntelen.

Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizo­dalmam; te vagy a megváltóm, ó Uram.

Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségedet zengem. Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elhuny az én lelkem, ne hagyj el engem!

53

Mert gazságot szólanak felőlem ellenségeim, és akik lel­kemre törnek, együtt tanácskoznak, mondván: »Az Isten el­hagyta őt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs aki meg­szabadítsa!«

Én Istenem, siess a segítségemre!

Szégyenüljenek meg és enyésszenek el, akik lelkemet rágal­mazzák. Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek.

Ez tehát Pistis Sophia második bűnbánó énekének magyaráza-ta."

37. A Megváltó így válaszolt: „Jól mondád, Péter, ez az ő esdeklé-sének magyarázata. Boldogok vagytok ti minden emberek előtt a földön, mert ezeket a misztériumokat megnyilvánítottam nek­tek. Bizony, bizony mondom néktek: teljessé teszlek titeket a misztériumokban bőséggel, a legbensőbbektől a legkülsőbbe­kig. Eltöltelek titeket a szellemmel, hogy szellemieknek mon­dassatok, minden tekintetben tökéletesnek.

Bizony, bizony mondom néktek: minden misztériumban részel­tetlek titeket, amelyek Atyám és az Első Misztérium területein vannak, hogy akiket a földön elfogadtok, azok a magasság vilá­gosságában is elfogadtassanak; és akiket a földön nem fogadtok be, azok Atyám birodalmából is kitaszíttassanak. Hallgassátok meg azonban Pistis Sophia többi bűnbánó énekét is, aki harma­dik esdeklésével ekként folytatta:

Ó, erők világossága, tarts meg és válts meg engem.

Jusson szükségbe és sötétségbe mind, aki el akarja venni a vi­lágosságomat. Káosz és szégyen legyen része azoknak, akik az erőmet akarják.

54

Térjenek hamar a sötétséghez, akik szorongatnak engem, mondván: legyőztük őt.

A világosságot keresők azonban örüljenek és vigadjanak; és akik a te misztériumodra vágynak, így ujjongjanak: »Dicsértes-sék a misztérium!«

Ments hát meg most, ó világosság, mert hiányolom a világossá­got, melyet elvettek tőlem. És éhezem az erőre, melyet elrabol­tak tőlem. Mert te vagy a megváltóm és megmentőm; szabadíts meg ebből a káoszból hamar, ó világosság!"

38. Midőn Jézus ezt mondta tanítványainak, így szólt: „Ez Pistis Sophia harmadik bűnbánó éneke. Akiben felébredt a belátás szelleme, az lépjen elő, és fejtse ki a Pistis Sophia esdeklésében rejlő gondolatot."

Mielőtt Jézus befejezte volna, előlépett Márta, lábai előtt lebo­rulva megcsókolta azokat, és mély alázattal, zokogva mondta: „Uram, szánj meg engem, és könyörülj rajtam. Engedd, hogy magyarázattal szolgáljak Pistis Sophia esdekléséhez!"

Jézus pedig megfogta Márta kezét, és így szólt: „Boldogok az alázatosak, mert ők irgalmasságot nyernek. íme, Márta, te egy vagy közülük. Világítsd meg tehát Pistis Sophia esdeklésének értelmét."

Márta pedig a tanítványok körében így válaszolt Jézusnak: „Pistis Sophia bűnbánó énekéről prófétált egykor a te világos­ságerőd, Uram, Dávid által a 70. zsoltárban:

Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess! Szégyenüljenek meg és piruljanak, akik a lelkemre törnek. Hát­ráljanak meg és szégyenüljenek meg, akik gúnyolódva kiáltják: Hehé, hehé!

55

De örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik keres­nek téged. És ezt mondják majd szüntelen, akik a te üdvössége­det szeretik: Magasztaltassék az Isten! Én pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám, ó Isten; segedelmem és sza­badítóm vagy te Uram: ne késlekedj!

Ezt jelenti tehát Pistis Sophia harmadik vezeklő éneke, midőn a mennyeket dicséri."

39. Amikor Jézus ezeket hallotta Mártától, így szólt: „Kitűnő, Már­ta, jól mondád."

Jézus folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Pistis Sophia a negyedik esdekléssel folytatta, mielőtt másodszor is megkínozta őt az oroszlánfejű erő és az anyagi teremtmények, melyeket Authádész küldött a káoszba, hogy elrabolják a mara­dék világosságát. A következő vezeklő éneket mondta tehát:

0 világosság, akiben van az én bizodalmam, hallgasd meg bűn­bánatomat, hadd jusson el hangom a te lakhelyedhez.

Ne rejtsd el fényes orcádat előlem, hanem védj meg, amikor kí­noznak engem. Ments meg hamar még ma, midőn hozzád kiál­tok.

Mert napjaim szellőként illannak el, s múlandó anyaggá lettem.

Világosságomat elvették, az erőm elapadt. Elszakadtam a misz­tériumtól, melyet pedig azelőtt hűen teljesítettem.

A félelem zsibongása és Authádész hangja miatt bennem az erő megcsappant.

Olyanná lettem, mint egy különös démon, mely az anyagban lakozik, és amely minden belső világosság nélkül való. A taga-

5 6

dás szelleméhez lettem hasonlatos, mely belső világosságerő nélkül anyagi testben lakozik.

És szolgalénnyé (dékánná) lettem, aki magányosan bolyong a levegőben.

Authádész teremtményei sarokba szorítottak engem, és pártár­sam azt mondta magának: »íme, a korábbi világosság helyett káosszal töltötték meg őt.«

Testem verejtékével és félelmem könnyeivel tápláltam magam, nehogy üldözőim azt is elvegyék tőlem.

Ezek értek utol engem, ó világosság, a te akaratod és parancso­latod szerint. Mert a te határozatod szerint való, hogy itt va­gyok.

A te parancsolatod küldött le, és lesüllyedtem, mint a káosznak egy ereje. Az én erőm megdermedt bennem.

Te azonban, Uram, az örök világosság vagy, és nem szűnsz meg keresni a szorongatottat.

Most tehát, ó világosság, kelj fel és keresd az erőmet és a ben­nem lévő lelket. Amit számkivetettségemben kiszabtál reám, az teljesült. Elérkezett az idő, amikor újra erőm és lelkem után kérdezel. És eleve ezt az időt rendelted az én keresésemre.

Mivel pedig a szám teljes lett, megváltóid keresik lelkem erejét, hogy anyaga is megmentessék.

Ama napon pedig az anyagi eonok minden archonját félelem fog­ja el a te világosságodtól. És a tizenharmadik anyag-eon minden kisugárzódása rettegni fog a te fénymisztériumod előtt, hogy má­sok magukra ölthessék az ő megtisztított világosságukat.

57

Mert az Úr keresni fogja a lélekerőtöket. Megnyilvánította az ő misztériumát.

Letekint azok bűnbánó énekére, akik a lenti területeken vannak. És nem hagyja- figyelmen kívül a megbánásukat. Ez tehát a misztérium, mely példa lesz a jövendő nemzedékeknek. Akik pedig akkor születnek, magasztalják majd az egeket.

Mert a világosság lepillantott a magasságból. Pillantása minden anyagit átfog, hogy a megbéklyózottak sóhajtozását meghall­gassa, és lelkeket a kötelékeiktől megváltsa. Hogy a világosság az ő nevét a lelkükbe írja, és misztériumát az ő erejüknek adja.

40. Ezek után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ez Pistis Sophia ne­gyedik bűnbánó éneke. Aki meg tudja érteni, az értse meg." Er­re János lépett elő, aki kedves volt Jézus szívének, és monda: „Uram, engedd meg, hogy megvilágítsam Pistis Sophia negye­dik esdeklésének értelmét".

Jézus így szólt Jánoshoz: „Meghagyom hát neked Pistis Sophia esdeklő énekének magyarázatát."

János pedig ezt válaszolta: „Uram és Megváltóm, Pistis Sophiának erről az esdekléséről prófétált egykor a te világos­ságerőd Dávid által a 102. zsoltárban:

Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson tehozzád!

Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!

Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.

5 8

Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; mert ke­nyerem megevéséről megfeledkeztem.

Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

Hasonló vagyok a pusztai csókához, olyanná lettem, mint kuvik a romokon.

Virrasztok, és olyan vagyok, mint a magányos madár a házte­tőn.

Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim neve­met szitokként használják.

Bizony a hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel vegyítem a te felindulásod és búsulásod miatt: mert felemeltél engem, és földhöz vertél engem.

Napjaim árnyéka megnyúlt, magam pedig, mint a fű, megszá­radtam.

De te, Uram, örökké királyiszékedben ülsz, és a te neved nem­zetségről nemzetségre áll.

Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje hogy könyörülj raj­ta, mert eljött a megszabott idő.

Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és elfogadják az or­szágukat.

És a pogányok félik az Úrnak nevét, és e földnek minden kirá­lya is a te dicsőségedet.

Mivelhogy az Úr megépíti a Siont, és megláttatja magát az ő dicsőségében.

5 9

60

Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádsá­gát meg nem vetette.

írattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról: a meny-nyekből a földre nézett le az Úr, hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a megölteknek fiait; hogy hir­dessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsá­lemben.

Uram, ez a magyarázata Pistis Sophia negyedik vezeklő éneké­nek."

41. Amikor a tanítványok társaságában János ezeket a szavakat in­tézte Jézushoz, Jézus azt mondta neki: „Kitűnő, János, te tiszta, aki a világosságban fogsz uralkodni."

Jézus pedig folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Authádész teremtményei a káoszban megint rárontottak Pistis Sophiára, és el akarták rabolni minden világosságerejét. A pa­rancsnak azonban, hogy kivezessék őt a káoszból, még nem jött el az ideje. Az Első Misztérium még nem adta ki a parancsot, hogy mentsék ki őt a káoszból.

Amint Authádész összes anyagi teremtménye rátámadt, kiáltás­ként szakadt fel belőle ötödik bűnbánó éneke:

Ó, üdvösségem világossága, dicséretedet zengem mind a ma­gasságban, mind a káoszban.

Dicsérlek himnuszaimmal, melyekkel a mennyekben dicsőítet­telek; dicshimnuszom a káoszban is érjen el tégedet. Figyel­mezz, ó világosság az én esdeklésemre.

Erőm sötétséggel telve, világosságom a káoszhoz süllyedt.

Magam is olyanná lettem, mint a káosz archonjai, akik leszáll­tak az alant lévő sötétségekbe. Anyagi testté levek, melynek senkije sincsen a mennyekben, aki megmentené őt.

Olyan lettem, mint az anyagosodott lények, melyektől minden erőt megvontak, hogy a káoszba vessék őket; akiket nem men­tettél meg, s akik a te törvényed által leromboltattak. Ezért vi­tettem én is a legmélyebb sötétségbe, sötétségbe és anyagba, mely halott és erőtelen.

Lesújtottál rám törvényeddel a te akaratod szerint. Szellemed eltávolodott, és elhagyott engem. A te parancsod tartotta vissza eonom teremtményeit attól, hogy segítsenek nekem. Meggyű­löltek, és visszahúzódtak tőlem. Mindazonáltal még nem vesz­tem el teljesen.

Világosságom megcsappant ugyan, de maradék világosságom­mal felkiáltottam hozzád, ó világosság, s karjaimat kitártam fe­léd.

0 világosság, betöltöd-e most törvényedet a káoszban? És a megváltók, akik a te törvényed szerint eljönnek, felkelnek-e a sötétségben, hogy a tanítványaiddá legyenek?

Hirdetik-e majd a te neved misztériumát a káoszban? Vagy in­kább a káosznak ama anyagában tanúskodnak majd a nevedről, amelyben nem lépsz fel tisztítóan?

Én azonban dicsőítettelek, ó világosság, és esdeklésem elér te­hozzád a magasságban. Jöjjön el rám a te világosságod.

Mert elvették az én világosságomat, és szenvedek annak hiá­nyától teremtésemtől fogva. Amikor pedig a világossághoz

6 1

emelkedvén letekintek a káosz világosságerejére, fogtam ma­gam, és leszálltam ahhoz.

A te törvényed szállott reám, és a nékem rendelt ijedelmek ösz-szezavartak engem.

Örvényként fogtak körül, és egész idő alatt szorításukban tar­tottak engem.

Törvényed okán pedig teremtménytársaim sem segíthettek ne­kem. Azt sem engedted, hogy pártársam kimentsen a szükség­ből.

Ez tehát Pistis Sophia ötödik bűnbánó éneke, mely a káoszban elhagyta ajkát, mialatt Authádész anyagi teremtményei tovább­ra is támadták őt.

42. Amikor Jézus ezt mondta tanítványainak, így szólt: „Akinek van füle a hallásra, az hallja. És akiben a szellem felbuzdul, az lépjen elő, és magyarázza meg Pistis Sophia ötödik bűnbánó énekét."

Jézusnak ezen szavai után Fülöp lépett elő. Letette a kezében tartott könyvet - ő volt ugyanis Jézus szavainak és cselekedete­inek feljegyzője -, mondván: „Uram, nem én vagyok-e egyedül, akit azzal bíztál meg, hogy a világról gondoskodván mindent felírjak, amit mondasz és teszel? Ekként nem adtál rá alkalmat, hogy Pistis Sophia esdeklésének misztériumait megmagyaráz­zam. Mert noha a szellem gyakran felbuzgóit és szabaddá vált bennem, erősen ösztönözvén engem az előlépésre és Pistis Sophia bűnbánó énekének a magyarázatára, mégsem tudtam előlépni, lévén minden beszédek írnoka."

Fülöpöt meghallgatván Jézus így válaszolt: „Fülöp, te áldott, figyelmezz szavamra. Veled együtt Tamást és Mátét bízta meg

6 2

az Első Misztérium minden beszédemnek és annak a feljegyzé­sével, amit majd látni fogtok.

Ami téged illet, az általad felírandó beszédek száma még nem telt be. Ha betelik, akkor előléphetsz, és elmondhatod, amit jó­nak látsz. Mostantól fogva azonban mindhárman írjátok a be­szédeimet és amit teszek és amit láttok majd, mint a Mennyei Birodalom dolgairól való tanúbizonyságot."

43. Ezeket mondván, Jézus így szólt tanítványaihoz: „Akinek van füle, az hallja."

Ekkor újra Mária lépett középre Fülöp mellé, és így szólt Jé­zushoz: „Uram, az én fénybenlakómnak van füle, és erőm kész a hallásra. Megértettem, amit oly bölcsen szavakba fog­laltál. Miután azt mondtad, hogy »akinek van füle, az hallj a«, meghallgatod-e magyarázatomat azzal kapcsolatban, amit mondtál?

Fülöpnek azt mondtad: »Te, Tamás és Máté, ti hárman vagy­tok, akiket az Első Misztérium megbízott a világosságbiroda­lomról szóló beszédek feljegyzésével, hogy tanúskodjatok azokról«. Halld hát tőlem e szavak jelentését. Ez az, amiről világosságerőd Mózes által prófétált egykor: »Két vagy há­rom tanú rögzítsen le minden dolgot«. A három tanú Fülöp, Tamás és Máté."

Ezek hallatán Jézus így szólt: „Kitűnő, Mária; ez az ige magya­rázata. Most azonban te lépj elő Fülöp, és add meg Pistis So-phia ötödik esdeklésének magyarázatát. Azután megint ülj le, és jegyezd fel minden beszédemet, míg be nem telik a részed mindabból, amit a világosságbirodalomról neked kell felírnod. Utána felállván elmondhatod, amit szellemed megértett. Előbb azonban halljuk tőled Pistis Sophia ötödik esdeklő énekének je­lentését.

6 3

Fülöp így válaszolt: „Uram, hallgasd meg magyarázatomat az ő bűnbánó énekéről. Erről prófétált a te erőd Dávid által a 88. zsoltárban:

Uram, szabadításomnak Istene, éjjel-nappal kiáltok hozzád. Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.

Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember, akinek nincsen segítője.

A szabadok a holtak között olyanok, mint a megöltek, akik odadobva, sírokban alszanak, akikről többé nem emlékezel; mert elszakasztattak a te kezedtől.

Mély sírba vetettek engem, a halál sötétségébe és árnyai közé.

A te haragod reám nehezedett, és minden vajúdásoddal nyomtál engem.

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem; utálattá tettél előttük en­gem. Berekesztettem, és ki nem jöhetek.

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az ár­nyak, hogy dicsérjenek téged?

Hirdetik-e a koporsóban a te nevedet? Vagy megtudhatják-e a te igazságodat olyan földön, amelyről megfeledkeztél?

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel eledbe jut az én imádságom.

6 4

Ne fordítsd hát el orcádat éntőlem. Mert nyomorult és holtele­ven vagyok ifjúságomtól kezdve: ha felemelkedtem, megaláz­tattam.

Viselem a te rettentéseidet, roskadozom. Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem. Körül­vettek engem, mint a vizek, egész nap.

Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim: a sötétség.

Ez tehát Pistis Sophia ötödik esdeklése misztériumának a ma­gyarázata, midőn a káoszban szorongattatott."

•

44. Fülöpnek e szavait hallván Jézus így szólt: „Nagyon jó, szere­tett Fülöp. Jer azonban, ülj le újra, és írd fel a részedet minden beszédemből és cselekedetemből, és mindabból, amit látsz." Fülöp pedig nyomban leült, hogy tovább írjon.

Jézus folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Ekkor Pistis Sophia könyörgött a világossághoz. A világosság pe­dig megbocsátotta az ő bűnét, hogy helyét elhagyván a sö­tétséghez szállt alá. Hatodik bűnbánó éneke ekként hang­zott:

Téged dicsértelek, ó világosság, a legmélységesebb sötétség­ben. Halld hát bűnbánatomat, és engedd, hogy világosságod felfigyeljen könyörgő szavamra.

Ha bűnömről megemlékezel, ó világosság, akkor nem állhatok meg előtted, és magamra hagysz engem. Mert te vagy a meg-mentőm, ó világosság, a te fényes nevedért hittem benned.

Világosságerőm hitt a te misztériumodban. Amikor erőm a ma­gasságban volt, bízott a világosságban, és amikor alant volt a káoszban, akkor is bízott benne.

65

6 6

Bízvást bízzon minden bennem lakozó erő a világosságban, most, amikor a legmélyebb sötétségben vagyok; és akkor is, ha a magasság helyeire jutok.

Mert a világosság irgalmas, és megvált minket. A világosság­ban egy nagy, megszabadító misztérium van.

Minden erőket kimenekít majd a káoszból, noha vétkeztem, mivelhogy helyemet elhagyván a káoszhoz szálltam alá.

Nos, akinek az értelme ránemesedett, az értse meg."

45. Jézus pedig szólott tanítványaihoz, mondván: „Felfogjátok-e a mondottak értelmét?"

András lépett elő, és így szólt: „Uram, ami Pistis Sophia hato­dik énekét illeti, erről prófétált egykor a te világosságerőd Dá­vid által a 130. zsoltárban:

A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!

Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?

Hiszen tenálad van a bocsánat... Mert a te neved miatt bíztam benned, Uram.

Lelkem a te igédet várta. Reménykedik lelkem az Úrban reggel­től estig.

Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Bízzál Izrael az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! Meg is szabadítja ő Izraelt minden ő bű­néből."

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Kitűnő, András, te áldott! Ezt je­lenti az ő esdeklése. Bizony, bizony, mondom néktek: a vilá­gosság minden misztériumába, a teljes Gnózisba bevezetlek ti­teket, a legbensőbbtől a legkülsőbbig; a kimondhatatlantól a külső sötétségig; a világosságok világosságától a legsűrűbb anyagig; minden istenektől a démonokig; minden uraságtól az ő dékánjaikig; a hatalmasságoktól a szolgáikig; az emberek te­remtésétől az állatok, a barmok és a hüllők teremtéséig, hogy tökéleteseknek és a bővölködésben teljeseknek neveztessetek.

Bizony, bizony, mondom nektek: ahol én leszek az én Atyám birodalmában, ott lesztek velem ti is.

Mihelyt pedig a tökéletes szám betelik, hogy a keveredés vilá­gát feloszlassák, megparancsolom nektek, hogy hozzatok elém minden zsarnok istenséget, aki nem sugározta ki megtisztított világosságát. És megparancsolom a bölcsesség tüzének, ame­lyet a tökéletesekre bízunk, hogy addig marja a zsarnokokat, míg azok megtisztított világosságuk utolsó maradékát is le nem adták."

Miután Jézus ezeket mondta tanítványainak, így szólt: „Megér­titek-e a mondottak értelmét?"

Feleié Mária: „Igen Uram, megértettem a te igédet. Amikor azt mondod, hogy a »keveredés világának feloszlatásánál a vilá­gosság trónusán ülsz majd, tanítványaid pedig - tehát mi - a jobbod felől; és ítélkezni fogsz a zsarnok istenek fölött, akik vi­lágosságuk megtisztított részét nem sugározták ki; és a bölcses­ség tüze addig fogja emészteni őket, míg le nem adják a bennük lévő utolsó csepp világosságot is«, - nos, erről prófétált egyko­ron a te világosságerőd Dávid által a 82. zsoltárban:

Isten áll az istenek gyülekezetében, ítéletet mond a bálványok fölött."

67

Jézus felele néki: „Jól mondád, Mária."

46. Beszédét folytatván Jézus így szólt tanítványaihoz: „Midőn Pis-tis Sophia hatodik énekével esdekelt vétkei megbocsátásáért, újra a magasság felé fordult, hogy lássa, vajon bűnei megbo­csáttatnak-e, és felvezetik-e őt a káoszból. Az Első Misztérium parancsára azonban még nem volt lehetséges, hogy bűnei meg­bocsáttassanak, és hogy kivezessék őt a káoszból.

Amikor a magasság felé fordulva tudakolta, hogy megbánása elfogadtatik-e, látta, hogy a tizenkét eon minden archonja őt gúnyolja, nem leplezvén afölötti kárörömét, hogy bűnbánatát nem fogadták el. Erre nagyon elszomorodott, s a mennyekhez kiáltott hetedik bűnbánó énekével, mondván:

0 világosság, hozzád emelem az én erőmet, én világosságom! Tebenned bízom. Ne hagyj megcsúfolni engem, és ne tűrd az engem gyűlölő tizenkét eon archonjainak kárörömét.

Mert aki benned bízik, nem szégyenül meg. Maradjanak a sö­tétségben azok, akik elrabolták az erőmet; és ne legyen hasznuk belőle, hanem vétessék el tőlük.

0 világosság, mutasd meg nekem a te utadat, hogy rajta meg­meneküljek. Mutasd meg a te ösvényeidet, hogy kiszabaduljak a káoszból.

Vezess a te világosságodban, és engedd megismernem, ó Uram, hogy te vagy a megmentőm. Örökké benned lesz nékem bizo­dalmam. Te mentesz meg majd engem, ó világosság: mert a te irgalmad örök.

Ne ródd fel nekem vétkemet, melyet kezdettől fogva tudatlan­ságban követtem el, hanem szabadíts meg a te bünbocsánatod nagy misztériuma által, a te kegyelmedért, ó világosság.

6 8

Mert irgalmas és igazságos a világosság. Ezért utat mutat majd nekem, hogy bűneimtől megváltassam.

Az Authádész anyagi teremtményeitől való félelmemben meg­csappant erőimnek pedig az ő parancsára a világosság lesz majd a lámpása. Az irgalom híján megfogyatkozott erőimet megajándékozza a Gnózissal.

Mert a világosság Gnózisa megváltás és misztérium azoknak, akik az ő örökségéhez és misztériumaihoz törekszenek.

A te neved misztériuma kedvéért, ó világosság, bocsásd meg vétkeimet, mert súlyosak azok.

Aki bízik a világosságban, annak ő azt a misztériumot adja, amelyre szüksége van. Lelke a világosság földjén lakozik majd, ereje pedig a világosság kincseit örökli.

A világosság mindenkinek erőt ád, aki hisz őbenne. Aki rábízza magát, az misztériumának nevét kapja ajándékba. És megmu­tatja neki az örökség földjét, mely a világosság kincseskamrá­jában van.

Hitem nem rendült meg a világosságban, mely megszabadítja lábamat a sötétség béklyóitól. Légy hozzám irgalmas, ó vilá­gosság, és ments meg, mert a káoszban még a nevemtől is meg­fosztottak.

A teremtmények miatt kínom és szükségem megsokasodott. Válts meg bűneim sötétségéből. Tekints szenvedésemre és szükségemre, és bocsásd meg vétkeimet.

Nézd a tizenkét eon archonjainak féltékenységéből fakadó gyű­löletet. Oltalmazd erőmet, és ments meg engem. Ne hagyj e sö­tétségben; hiszen benned van az én reménységem.

69

Bolondnak tartanak engem, mert benned hiszek, ó világosság.

Most, óh világosság, szabadítsd meg erőimet Authádész te­remtményeinek hatalmából, akik szorongatnak engem!

Nos, akinek értelme világos, az járjon józanul."

Amikor Jézus ezt mondta tanítványainak, Tamás lépett elő, és így szólt: „Uram, én józan vagyok, felettébb józan, a bennem lévő szellem nagyon világos, és ujjongok, hogy ezeket megje­lentetted nekünk. Eddig türelemmel voltam testvéreim iránt, nehogy megharagítsam őket; és mindőjüket magam elé enged­tem, hogy megadják Pistis Sophia esdeklésének magyarázatát. Most tehát, Uram, ami Pistis Sophia hetedik bűnbánó énekét il­leti: világosságerőd egykor Dávid próféta által beszélt erről a 25. zsoltárban:

Hozzád emelem, Uram, lelkemet!

Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek raj­tam ellenségeim. Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled.

Útjaidat Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.

Vezess engem a te igazságodban, és taníts engem, mert te vagy az én üdvösségem Istene, mindennap várlak téged.

Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.

Ifjúságomnak vétkeit és tudatlanságban elkövetett bűneimet ne ródd fel nekem; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!

70

Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket. Igazságban já­ratja a szelídeket, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.

Az Úrnak minden ösvénye kegyelem és igazság azoknak, akik az ő igazságát és igéjét keresik.

A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.

Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az utat, ame­lyet válasszon.

Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.

Az Úr erőssége az öt félőknek. Feltárja nekik nevét, és szövet­ségére oktatja őket.

Szemeim mindenkor az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lábamat.

Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.

Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.

Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg min­den bűnömet.

Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyű­lölséggel gyűlölnek engem.

Őrizd meg lelkemet, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy nálad kerestem oltalmat.

Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak.

71

Mentsd ki, Isten, Izraelt minden bajából!"

Amikor Jézus ezeket hallotta Tamástól, azt mondta neki: „Ki­tűnő, Tamás. Ezt jelenti Pistis Sophia hetedik bűnbánó éneke. Bizony, bizony, mondom néktek: a föld minden nemzetsége boldognak mond majd titeket, hogy ezeket megnyilvánítottam néktek, hogy kaptatok az én szellememből, és mert bölcsekké és szellemiekké lévén megértitek, amit mondok nektek.

Eltöltelek majd titeket a szellem egész világosságával és erejé­vel, hogy mostantól kezdve mindent megértsetek, amit hallani és látni fogtok. Még egy kis idő, és szólok veletek a menny minden dolgáról, kintről befelé és bentről kifelé."

47. Jézus folytatta beszédét, és azt mondta tanítványainak: „Ami­kor Pistis Sophia a káoszban elmondta hetedik bűnbánó énekét, még nem kaptam parancsot az Első Misztériumtól az ő meg­mentésére. Könyörületességből, magamtól és parancs nélkül azonban a káosznak egy valamivel nyitottabb területére vezet­tem.

Amikor Authádész anyagi teremtményei észrevették, hogy Pis­tis Sophiát a káosznak egy némileg nyíltabb területére vitték, kissé alábbhagytak szorongatásaikkal, abban a hiszemben, hogy most teljesen kivezetik őt a káoszból.

Pistis Sophia nem tudta, hogy én voltam a segítője. Egyáltalán nem ismert meg, és tovább dicsérte a világosság kincseskamrá­jának világosságát, melyet egykor látott, s amelyben hitt. Azt hitte, hogy ez a világosság volt a segítségére, amelyet azzal a meggyőződéssel dicsért, hogy az az egyetlen igazi világosság.

Mivel pedig hitt az igazi fénykincs világosságban, kivezetik majd a káoszból, és bűnbánatát elfogadják. Még nem hangzott el azonban az Első Misztérium parancsa, hogy fogadják el a

72

bűnbánatát. Hallgassatok hát tovább, hogy felfedjek előttetek mindent, ami Pistis Sophiával történt.

Amikor egy valamelyest nyíltabb helyre vittem őt a káoszban, Authádész teremtményei alábbhagytak a zaklatásával, mert azt hitték, hogy most kivezetik őt a káoszból. Amikor azonban rá­jöttek, hogy mégsem viszik ki, azonnal visszatértek, és hevesen rátámadtak. Ezért mondta el nyolcadik bűnbánó énekét, mivel azok nem hagyták abba a zaklatását, hanem ellene fordulván hevesen szorongatták. Azt mondta tehát:

Benned reménykedtem, ó világosság! Ne hagyj a káoszban. Válts meg és szabadíts meg a te Gnózisod szerint.

Legyen rám gondod. Légy a megváltóm, ó világosság! Igen, szabadíts meg, és vezess el a te világosságodhoz.

Mert te vagy a megváltóm, és magadhoz fogsz vezetni engem. A te neved misztériuma miatt vezess, és ajándékozz meg a ke­gyelmeddel. Megszabadítasz az oroszlánfejű erőtől, amelyet csapdául állítottak nekem; mert te vagy a megváltóm.

A te kezedbe akarom tenni világosságom megtisztított részét. Megmentésemre siettél, ó világosság, a te Gnózisod szerint.

Haragod elérte azokat, akik hatalmaskodnak ugyan fölöttem, de mégsem tudnak teljesen legyőzni. Mert a világosságban volt nékem bizodalmam.

Örvendek tehát, és boldognak mondom magamat, mert irgal­maztál nekem, szükségemre felfigyeltél, és kiszabadítottál. Erőmet is bizton megváltod majd a káosztól.

Nem hagytál engem az oroszlánfejű erő hatalmában, hanem olyan területre vezettél, ahol nincs semmilyen szorongattatás."

73

48. Miután Jézus ezt mondta tanítványainak, így folytatta: „Amikor az oroszlánfejű erő ráébredt, hogy Pistis Sophiát mégsem ve­zették fel a káoszból, anyagi teremtményeivel egyetemben és ismét rátámadt Pistis Sophiára. Ő pedig ekként esdekelt szo-rongattatásában:

Könyörülj rajtam, ó világosság, mert megint nagyon szorongat­nak. Belső világosságom, erőm és szellemlelkem a te törvényed szerint elsötétült.

Erőm kezd elhagyni ebben a szorongatásban. Időm száma is fo­gyatkozik, amíg a káoszban vagyok. Világosságom megcsap­pant; mert elrabolták az erőmet, és minden erő megrendült bennem.

Tehetetlenül állok az eonok archonjaival szemben, akik gyűlöl­nek engem; és a huszonnégy emanációval szemben is, ame­lyeknek a helyein tartózkodtam. Mivel pedig ezek a hatalmukba kerítettek, testvérem, a velem összekapcsolt nem mer segíteni nekem.

És a magasság minden archonja múlandó anyagnak tartott en­gem, amelyben nincsen világosság. Olyanná lettem, mint egy anyagi erő, mint az archonok szemétje.

És az eonok lakói így szóltak: »Maga is káosszá lett«. Erre pe­dig azonnal körülvettek engem a kegyetlen erők, mondván, hogy elveszik tőlem összes belső világosságomat is.

Mégis bíztam benned, ó világosság, és azt mondtam: »Te vagy a megváltóm.«

Sorsom, melyet rendeltél nekem, a te kezedben van. Szabadíts meg Authádész teremtményeinek a markából, mert üldöznek és gyötörnek engem.

74

75

Küldjed a te világosságodat énreám, mert orcád előtt semmi vagyok; és ments meg engem a te nagy irgalmasságod sze­rint.

Ne hagyj megszégyenülni, amiért téged dicsértelek, ó világos­ság. Authádész teremtményeit temesse be a káosz, és vettesse­nek a sötétségre. Némuljon el azok szája, akik orvul le akarnak gyűrni engem, és azt mondják: »Raboljuk el tőle minden belső világosságát«, holott én semmi rosszat nem tettem velük."

49. Amikor Jézus ezeket mondta, előlépett Máté, és így szólt: „Uram, szellemed megindított és világosságod megvilágosított engem, hogy megmagyarázzam Pistis Sophia nyolcadik esdek-lését. Mert erről prófétált egykor a te erőd Dávid által a 31. zsoltárban:

Tebenned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságos­ságoddal szabadíts meg engem.

Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem biz­tos szirtem, erős váram, hogy megtarts engem. Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért, és vezé­relj engemet.

Ments ki engem a hálóból, melyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én menedékem. Kezedre bízom szellememet. Te vál­tasz meg engem, ó Uram, igazság Istene.

Gyűlölöd a hazug hiúságok híveit; és az Úrban bízom én.

Vigadok és örülök a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomo­rúságomat, és lelkemet megszabadítod szükségéből.

És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre ál­latod lábaimat.

Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom. Elsenyved a bú­bánat miatt szemem, lelkem, testem.

Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; az ínség miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.

Csúfsága lettem ellenségeimnek és szomszédaimnak, és réme ismerőseimnek. Akik megpillantanak, menekülnek tőlem.

Töröltettem a szívükből, akár a halott az emlékezetből; olyanná lettem, mint a törött váza.

Mert hallanom kell sokak rágalmát mindenfelől. Terveket ko­vácsolnak ellenem, hogy elrabolják lelkemet.

De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.

Sorsom kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon; válts meg engem a te kegyelmed által, ó Uram.

Ne hagyj megszégyenülni, mivelhogy hívlak téged; az istenta­gadók szégyenüljenek meg és hallgattassanak el a halottak bi­rodalmában.

Némuljanak el a hazug ajkak, melyek vakmerően szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel, s őket arcátlanul kí­nozni merészelik."

50. E szavak hallatán Jézus így szólt: „Nagyon jó, Máté. Bizony, bizony, mondom néktek: Ha a tökéletes szám eléretett, és a mindenség a mennybe emeltetett, akkor én a világosság kin­cseskamrájában trónolok majd, ti pedig tizenkét világosság­erőn ültök, mígnem újra helyre nem állítjuk a tizenkét meg­váltó mindahány rendjét az ő örökségük mindenkori helyén."

7 6

Miután ezt mondta, megkérdezte: „Megértitek-e, amit mon­dok?"

Mária lépett elő, és így szólt:

„0 Uram, ezzel kapcsolatban egykor azt mondtad nekünk egy példabeszédben: »Ti pedig kitartottatok velem az én kísértése­imben. Én azért országot adok nektek, ahogyan az én Atyám adott nékem országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalom­nál az én országomban, és üljetek tizenkét királyi széken, ítél­vén az Izraelnek tizenkét nemzetségét.«"

„Kitűnő, Mária", mondta Jézus, és így folytatta beszédét tanít­ványaihoz: „Amikor Authádész teremtményei újra üldözőbe vették Pistis Sophiát a káoszban, akkor ő elmondta kilencedik bűnbánó énekét:

Verd meg azokat, ó világosság, akik elrabolták az erőmet: vedd el az erőt azoktól, akik elvették azt tőlem. Mert én a te erőd és a te világosságod vagyok! Jöjj el, és ments meg engem!

Mély sötétség borítsa be üldözőimet. Szólj az én erőmhöz: Én vagyok, aki meg fog menteni téged!

Veszítsék el erejüket mind, akik a világosságomra pályáznak. Térjenek a káoszba és erőtlenedjen el, akik el akarják rabolni a világosságomat. Porladjon el az erejük. Hagyd, hogy Jeu an­gyalod leverje őket.

Ha pedig a magassághoz fordulnának, ragadja meg őket a sötét­ség; add, hogy elsüllyedjenek a káoszban. Kövesse őket Jeu angyalod, és vesse le őket a legmélyebb sötétségbe.

Mert anélkül, hogy bármit is ártottam volna nekik, egy orosz-lánfejü erővel vetettek csapdát nekem, melytől elvétetik a vilá-

77

gosság. Amely erőt pedig képtelenek voltak elvenni, azt elfoj­tották bennem.

O világosság, vedd el tehát észrevétlenül az oroszlánfejű erő megtisztított részét és Authádész világosságát, ahogy ő akarta elvenni az enyémet. Vétessék el annak az oroszlánfejű erőnek a világossága, mely csapdát vetett nekem.

Akkor ujjongani és örvendeni fog az én erőm a világosságban, mert a világosság megmenti őt.

És erőm minden ízében azt mondja majd: »Rajtad kívül nincs más megváltó.« Mert megszabadítasz engem az oroszlánfejű hatalom kezéből, mely elvette erőmet. És megmentesz azoknak kezétől, akik erőmet és világosságomat elvették.

Mert ellenem tusakodtak, hazug módon állítván, hogy ismerem a magasságok világosságának misztériumát, amelyben hittem. Kényszerítettek engem, mondván: »Nevezd meg a világosság misztériumát, amely a magasságban van!«, amelyet pedig én nem ismerek.

És mert hiszek a magasságban lévő világosságban, bántalmaz­nak engem, annakokáért elvevén erőmtől annak minden vilá­gosságát.

Amikor pedig kényszerítettek, a sötétségben valék, miközben lelkem görnyedezett a szomorúságtól.

O világosság, kit saját magadért dicsérlek, ments meg! Tudom, hogy meg fogsz menteni, mert a te akaratodat teljesítem, mióta az eonomban vagyok. A te akaratodat teljesítettem, miként azok a velem egybekapcsolt láthatatlanok is, akik a területemen tartózkodtak. Állhatatosan a világosságodat kutatva búsongtam, és világosságod után sóvárogtam.

78

Azután mégis körülvettek Authádész teremtményei, akik uj­jongva szorongattak, holott nem ismertem őket.

Aztán pedig elmenekültek, és könyörtelenül cserbenhagytak. Majd újra visszatértek és próbára tettek. Engemet ismét erősen szorongatván, fogvicsorgatva a maradék világosságomat is el akarták venni tőlem.

0 világosság, meddig tűröd még, hogy kínozzanak? Mentsd meg az erőmet gonosz szándékaiktól. Szabadíts meg az orosz-lánfejü erő hatalmából; mert a láthatatlanok közül egyedül va­gyok ezen a helyen.

Ó világosság, téged dicsérlek az ellenem összesereglettek kö­zepette. Hozzád kiáltok szorongatóimtól.

Most tehát ne hagyd többé, ó világosság, hogy rajtam kárör­vendjenek, akik gyűlölködve el akarják venni az erőmet, és akiknek szeme szikrákat szór felém, holott én semmit sem tet­tem ellenük.

Amikor a világosság misztériumai felől faggattak, amelyeket nem ismerek, édes szavakkal hízelegtek. Ravaszul ellenem ágáltak és haragudtak rám, mert én a magasságban lévő vilá­gosságban hiszek.

Szájukat nagyra nyitván kiáltották ellenem: »Megfosztjuk a vi­lágosságától!«.

0, világosság, gonosz szándékuk most nyilván van előtted. Ne tűrd őket többé, és ne távoztasd el tőlem segítségedet.

ítélj felőlem, ó világosság, és állj bosszút érettem. ítélj meg en­gem a te kegyelmed mértéke szerint. Ó, világosságok világos­sága, ne hagyd elvenniük az én világosságomat!

79

Ne mondhassák maguknak: »Erőnk jóllakott az ő világossága-vak. Ne engedd azt mondaniuk: »Elnyeltük az ő erejét.«

Boruljon sötétség azokra, és erőtlenedjenek el inkább azok, akik el akarják venni a világosságomat. Káosz és sötétség le­gyen azok öltözéke, akik azt mondják: »Elvesszük az ő világos­ságát és erejét.«

Ments meg hát, hogy örvendhessek; mert vágyom a tizenhar­madik eonra, az igazságosság helyére. És minden nap így aka­rok szólni: Jeu angyalod világossága egyre dicsőbben ragyog­jon!

Gnózisod tizenharmadik eonjában ajkam folyton csak téged di­csér majd."

51. Midőn Jézus ezeket monda tanítványainak, így szólt:

„Amelyikőtök szelleme világos, az magyarázza meg e szavak jelentését."

Ekkor Jakab lépett elő, és Jézus kebelét csókkal illetvén így szólt: „Uram, szellemedtől megvilágosítva kész vagyok magya­rázattal szolgálni. Erről prófétált egykor a te erőd a 35. zsoltár­ban Dávid által, aki Pistis Sophia kilencedik esdeklését idézvén ekként kiáltott:

Perelj Uram a velem perlőkkel; harcolj a velem harcolókkal.

Ragadj pajzsot és vértet, és kelj föl segítségemre. Szegezz dár­dát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.

Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; vettesse­nek hátra és piruljanak, akik vesztemet koholják.

80

Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket. Legyen útjuk sötét, csuszamlós, s az Úrnak an­gyala kergesse őket.

Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójukat, saját vesz­tükre; és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.

Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet ellenem kivetett.

Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadí­tásában.

Minden tagom ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Aki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.

Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem; megrabolják lel­kemet.

Amikor háborgattak, durva ruhát öltöttem, böjttel gyötörtem a lelkemet, imádságom kebelemre vissza-visszaszállt.

Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem értük; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva.

Ők pedig örültek az én bukásomon, és összegyűltek; összegyűl­tek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak. Álszent csúfkodásaik közt fogaikat vicsorgatva gú­nyoltak.

O Uram, mikor tekintesz le reám? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól; szabadítsd meg az én egyetlenemet az oroszlá­nok hatalmából!

8 1

Téged dicsérlek, ó Uram, a te nagy gyülekezetedben, és a meg­számlálhatatlanok seregében magasztallak téged.

Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlö­lőim se hunyorgassanak rám.

Mert képmutató módon békés szavakat szólnak, de haragjukban álnok dolgokat koholnak.

Föltátjákrám szájokat, mondván: Haha! Saját szemünkkel láttuk!

Láttad, oh Uram, ne hallgass, Uram; ne légy távol tőlem!

Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügye­mért.

ítélj meg engem a te igazságod szerint, ó Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam!

Ne mondhassák szívökben: Ha! Ez a lélek a miénk! Ne mond­hassák: Elnyeltük őt!

Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örülnek. Szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkod­tak ellenem.

De vigadjanak és örüljenek, akik kívánják az én igazságomat. Hadd mondják mindenkor, akik az ő szolgájának békességét kívánják: »Nagy és magasztos az Ur!«

Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicső­ségedet minden napon."

52. Amint Jakab befejezte, így szólt Jézus: „Jól mondád, Jakab. Ez Pistis Sophia kilencedik esdeklésének megoldása. Bizony, bi-

8 2

zony, mondom néktek: elsőként mentek be a mennyek országá­ba, minden láthatatlan előtt és minden isten és minden archon előtt, akik a tizenharmadik és a tizenkettedik eonban tartózkod­nak. De nem csak ti, hanem mindenki, aki véghezviszi majd az én misztériumaimat." Amint ezt mondta, még hozzátette: „Megértitek, amit mondok nektek?"

Ismét Mária sietett elő, mondván: „Igen Uram, egykor azt mondtad nekünk, hogy az utolsókból lesznek az elsők, és az el­sőkből lesznek az utolsók. Az elsők pedig, akiket előttünk te­remtettek: a láthatatlanok, hiszen ők az emberek előtt keletkez­tek; ők, az istenek és az archonok. Azok az emberek pedig, akik megkapják a misztériumokat, elsőként mennek be a mennyek országába."

Felele néki Jézus: „Nagyon helyes, Mária." Majd folytatta be­szédét, és ezt mondta tanítványainak: „Miután Pistis Sophia el­mondta kilencedik esdeklő énekét, újra rátámadt az oroszlánfejű erő, hogy minden erejétől megfossza őt. Újra a világossághoz fordult hát: »Oh, világosság, amelyben kezdettől fogva hittem, éretted viseltem el a nagy fájdalmakat; ments meg engem!«

És bűnbánata ebben az órában elfogadtatott! Az Első Misztéri­um meghallgatta, és az ő parancsára küldtek ki engem. Segítsé­gére siettem, és kivezettem a káoszból, mert tettét megbánta, és mert hitt a világosságban, miközben nagy szenvedéseket és próbákat kellett kiállnia. Authádész-isten félrevezette őt. Az a fény tévesztette meg, mely hasonlatosságot színlelt a világos­sággal, amelyben hitt. Ezért küldtek engem az Első Misztérium parancsára őhozzá, hogy titokban segítsek neki.

Én azonban még nem mentem az eonok területéhez, hanem ki­mentem közülük anélkül, hogy arról az Első Misztérium kivéte­lével az erők bármelyike tudomást szerzett volna - a legben­sőbbektől a legkívül lévőkig.

83

8 4

Amint a káoszba értem, hogy segítsek neki (Pistis Sophiának), felismert engem. Észrevette, hogy megértő vagyok, fényesen ragyogok, és irgalmas vagyok őhozzá. Mert nem voltam hozzá kíméletlen, mint az oroszlánfejü erő, mely világosságerejét el­rabolta, és szorongatta őt, hogy minden belső világosságát el­vegye.

A Sophia látta, hogy az oroszlánfejü erőnél tízezerszer fénye­sebben tündöklők, s hogy nagyon irgalmas vagyok hozzá. Fel­ismerte, hogy a magasságok magasságából származom, amely­nek világosságában kezdettől fogva hitt. Ettől felbátorodván Pistis Sophia elmondta tizedik esdeklő énekét, a következőkép­pen.

Szükségemben hozzád kiáltottam, ó világosságok világossága, és te meghallgattál.

0 Világosság, mentsd meg az erőmet az igazságtalan és istente­len ajkaktól és ravasz csapdáktól. A világosságot, melyet ravasz üldözéssel vesznek el tőlem, nem hozzád viszik.

Mert a kegyetlen Authádész kivetette rám hálóit és csapdáit. Jaj nekem, mert saját lakhelyem messze van, én pedig a káosz föld­jén találtatom. Erőm oly területeken vesztegel, melyek idege­nek éntőlem.

A kegyetlenekhez irgalomért fohászkodtam, de könyörgésemet semmibe véve ok nélkül hadakoztak ellenem."

53. Jézus pedig szólott tanítványaihoz, mondván: „Most lépjen elő, aki a szellem késztetésére megadja Pistis Sophia tizedik esdek-lésének magyarázatát."

Felele néki Péter: „Uram, világosságerőd ekként prófétált erről Dávid által a 120. zsoltárban:

Nyomorúságomban tehozzád kiáltottam, ó Uram, s meghallgat­tál engem.

Ments meg Uram a hazug ajkaktól és csalárd nyelvektől.

Mit kapsz te, csalárd nyelv, mi lesz a jutalmad? Vitéznek re­kettye parazsával tüzesített hegyes nyilai.

Jaj nékem, hogy lakóhelyem a távolban volt, és a Kédár sátrai közt laktam. Lelkem sok helyen idegenként lakott.

Békességben vagyok a békességnek gyűlölőivel. De ha megszó­lalok, ők ok nélkül viadalra készek.

Uram, ez a megoldása Pistis Sophia tizedik esdeklő énekének, amely akkor hagyta el ajkát, midőn Authádész és az oroszlánfe­jű erő anyagi teremtményei módfelett szorongatták."

Jézus így felelt néki: „Jól mondád, Péter! Ez Pistis Sophia tize­dik bűnbánó énekének magyarázata."

54. Jézus folytatta, és így szólt tanítványaihoz: „Amikor az oroszlán­fejű hatalom meglátott engem, amint nagy fényességgel alászáll-tam, hogy Pistis Sophiának segítsek, még nagyobb haragra ger­jedt, és számos hatalmas teremtményt alkotott magából. Erre pe­dig Pistis Sophia a tizenegyedik esdeklésével válaszolt:

Miért nőtt ismét e hatalmas erő haragja? Szüntelenül a világos­ságom elrablására törekszik, s mintha éles karddal szabdalná erőmet.

A káoszba vágytam ahelyett, hogy a tizenharmadik eonban ma­radtam volna, az igazságosság helyén.

Ravasz kelepcébe csaltak, hogy minden világosságomat elnyeljék.

85

Ezért a világosság fogja elvenni az ő fényüket, még az anyagu­kat is megsemmisítvén. Igen, a világosság megvonja tőlük fé­nyét, többé nem tűrvén meg őket lakhelyükön, a tizenharmadik eonban. És nevük kitöröltetik az élők helyéről.

A huszonnégy teremtmény pedig látni fogja, hogy mi történt veled, ó oroszlánfejű erő. Félelmükben hajlanak majd az enge­delmességre, és leadják világosságuk megtisztított részét.

Kárörömmel tekintenek majd terád, mondván: »íme, a te­remtmény, mely nem adta le fénye tisztáját, hogy ezáltal megmentessék, hanem hencegett erejének és világosságának nagyságával, melyre nem is saját erejéből tett szert, mond­ván: magamhoz veszem a Pistis Sophiától elrabolt világos­ságot.«

Most pedig lépjen elő, akinek ereje képes megadni Pistis Sophia tizenegyedik esdeklésének magyarázatát."

Ekkor Salomé lépett elő, mondván: „Uram, Dávid által így pró­fétált erről a te világosságerőd az 52. zsoltárban:

Mit dicsekedel gonoszságban, ó te magabízó? Nyelved ártal­makon elmélkedik egész nap, s olyan mint az éles olló, te ál­nokságnak mestere.

A gonoszt inkább szereted, hogy sem a jót, és hazugságot in­kább, mint igazságot szólni. Szeretsz minden ártalmas beszédet és álnok nyelvet.

Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat az élők földjéről.

És látják ezt az igazak, és félnek; és nevetnek rajta, mondván: »íme az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, hanem sa-

8 6

ját gazdagságában bízott, s elbizakodottságában bajt csinált magának.«

Én pedig mint zöldelő olajfa Isten házában, bízom Isten ke­gyelmében mind örökkön örökké. Áldlak téged örökké, hogy így cselekedtél velem; áldani fogom a neved könyörületességet a te szentjeid előtt.

Uram, ez a Pistis Sophia tizenegyedik esdeklő énekének jelenté­se. Világosságerőd indíttatására kívánságod szerint szólottam."

Salomé szavainak hallatán Jézus így szólt: „Nagyon jó, Salomé! Bizony, bizony, mondom néktek: a világosságbiroda­lom minden misztériumában részeltetlek titeket."

55. Jézus folytatta, és azt mondta tanítványainak: „Ezután nagy fé­nyességtől övezve közeledtem a káoszhoz, hogy élvegyem az oroszlánfejű erő világosságát. Ragyogó világosságomtól támadt félelmében ez Authádész-istenéhez kiáltott segítségért. Authá-dész-isten haragjában le is tekintett a káoszra a tizenharmadik eonból, hogy az oroszlánfejű erő segítségére siessen. Az orosz­lánfejű erő és teremtményei azonnal körülfogták Pistis Sophiát, hogy elvegyék minden belső fényességét.

Szorongattatásában a Sophia segítségért kiáltott hozzám a ma­gasba. Felfelé pillantván a haragvó Authádésztől és teremtmé­nyeitől való félelmében elmondta tizenkettedik esdeklő énekét. Hozzám kiáltott fel, mondván:

0, világosság, ne feledd dicsőítő énekemet. Mert Authádész és oroszlánfejű ereje újra kitátotta a száját, álnokságot forralván ellenem.

Körülvettek engem, hogy elrabolják az erőmet. És gyűlölnek, mert téged dicsérlek.

8 7

Szeretet helyett rágalom a részem. Én azonban téged dicsőítelek.

Azon tanakodnak, hogy elrabolják a világosságomat, mert té­ged dicsértelek, ó világosság. És gyűlölnek engem, mert én té­ged szeretlek.

Jöjjön el a sötétség Authádészre, és a legkülsőbb sötétség ar­chonjai üljenek a jobbja felől.

ítéleted napján vedd el az erejét, és hiúsítsd meg a tervét, mely-lyel az én erőmet akarja elvenni. Világosságereje legyen sem­mivé, és egy másik háromszor-hatalmas kapja meg az ő dicső­ségét.

Teremtményeinek minden ereje sötétüljön el, anyaga legyen vi­lágosság nélkül való.

Teremtményei maradjanak a káosz foglyai, hogy ne térhesse­nek vissza a helyükre. Hunyjon ki benső világosságuk, és ne hagyd őket a területükre, a tizenharmadik eonhoz menni.

A világ világosságának megtisztítója, a paralemptor tisztítsa meg és vegye el az Authádészben lévő összes világosságot.

A legkülsőbb sötétség archonjai uralkodjanak a teremtményein. Ne hagyd, hogy máshol befogadják őt, s hogy a káoszban bárki is engedelmeskedjen az ő teremtményei erejének.

Vétessék el teremtményeinek világossága, és nevük töröltessék el a tizenharmadik eonból. Igen, vétessék el az ő neve onnan örökre.

Az oroszlánfejű erőt terheld meg annak bűnével, aki őt terem­tette. És ne leljen bocsánatot az anyagnak a bűne, amely Authádészt létrehozta.

8 8

Legyenek az ő bűneik örökké nyilvánvalók a világosság színe előtt. Ne engedj nekik kitekintést a káoszból, és töröld el nevü­ket mindenhonnan, mivel engem kímélet nélkül szorongatván világosságot és erőt vettek el tőlem. És miután ezt művelték ve­lem, most még a maradék világosságomtól is meg akarnak fosz­tani.

Mivel vágyakoztak a káoszba alászállani, maradjanak is ott, és ettől fogva ne is vezettessenek ki onnan. Az igazságosság he­lyét nem akarták lakóhelyül, így mostantól ne is vétessenek fel oda!

Authádész sötétségbe burkolta magát, mint valami köpenybe. És a sötétség vízként hatotta át a testét, és olajként folyt bele erejébe.

Öltse hát magára örökre a káoszt, mint valami köpenyt, és övezze fel magát a sötétséggel, mint valami bőrövvel.

Ez történjen mindazokkal, akik a világosság miatt ezt tették ve­lem, mondván: vegyük el minden erejét.

Te azonban, ó világosság, irgalmazz nekem a te neved miszté­riuma miatt, és válts meg engem a tejóságod és kegyelmed sze­rint.

Mert elvették a világosságomat és erőmet. Belső erőm megren­dült, s a gonoszok között nem tudok megállni.

Bűnös anyaggá lettem. Gonosz szellemként hányódom, kit a szél vet ide-oda.

Erőm elsatnyult, mert nem váltam az üdvtitok tudójává, és anyagom megcsappant, mert elvették a világosságomat. Gúnyo­lódnak rajtam, s újjal mutogatva néznek le rám.

89

Segíts rajtam a te irgalmasságod szerint!

Nos, akinek szelleme kész, az lépjen elő, és adja meg Pistis Sophia tizenkettedik esdeklésének magyarázatát."

56. András lépett elő, így szólván: „Uram és megváltóm, a Pistis Sophia ajkairól elhangzott bűnbánó énekhez hasonlóan prófé­tált egykor Dávid a te világosságerőd ösztönzésére a 109. zsol­tárban:

Én dicséretemnek Istene, ne hallgass! Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyílt ellenem, hazug nyelvvel be­szélnek én velem.

És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromol­nak engem ok nélkül. Szeretetemért hálaként ellenkeznek ve­lem; én pedig imádkozom. Rosszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért.

Állíts föléjük gonoszt, és vádló álljon az ő jobb kezük felől. Mikor törvénykezik, mint gonosz jöjjön ki; még az imádsága is bűnné legyen.

Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el. Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özveggyé. És buj­dossanak az ő fiai és kolduljanak, helyeiktől távol keressenek eledelt.

Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el a szerzeményét. Senki se mutasson kegyelmet iránta, és ne legyen, aki könyörüljön az ő árváin. Vesszen ki az ő maradéka, a második nemzedékének töröltessék el a nevük.

Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjá­nak bűne el ne töröltessék.

90

Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezete is vesszen ki e földről. Mert nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon, és a szegény és nyomorult embert és a megkeseredett szívűt halál­ra üldözte.

Az átkot szerette - jöj jön el reá! Nem volt kedve az áldáshoz -maradjon az távol őtőle!

Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj. Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, és övül, mellyel mindenkor övezze magát.

Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre.

De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; s mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem! Mert szegény és nyo­morult vagyok én, és a szívem is megsebesíttetett énbennem.

Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tovahányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhség­től, és testem megfogyatkozott az olaj miatt.

Sőt gyalázatossá lettem előttük; ha lámák engem, fejüket csó­válják. Segíts meg engem, Uram Istenem; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!

Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te csele­kedted ezt, Uram.

Ez tehát a tizenkettedik esdeklő ének megoldása, amely Pistis Sophia ajkáról a káoszban felhangzott."

57. Jézus így folytatta beszédét tanítványaihoz: „Ezután Pistis Sophia újból hozzám kiáltott, mondván: »0, világosságok vilá-

91

gossága, vétkeztem a tizenkét eon ellen, ahonnan alászálltam. Ezért mondtam a tizenkét esdeklő éneket, minden eonért egyet. Most pedig, ó világosságok világossága, bocsásd meg bűnömet; mert igen nagy az én vétkem: a magasság helyeit elhagyván a ká­osz területeit választottam lakhelyük. Ezeket mondván, Pistis Sophia a tizenharmadik bűnbánó énekével folytatta, ekképpen:

Hallgass meg ó világosságok világossága, mert dicshimnuszt zengek neked. Hallgass meg a tizenharmadik eonért mondott esdeklésemet, ahonnan lejöttem; hogy teljesüljön a tizenhar­madik eonnak szóló tizenharmadik ének, az eoné, melyet el­hagytam, s amelyből alászálltam.

Ezért, ó világosságok világossága, hallgass meg, midőn a tizen­harmadik eonban zengem dicséretedet, amelyből kiestem.

Ments meg a te nagy misztériumodban, és bocsásd meg bűnö­met a te irgalmas mivoltodért. Keresztelj meg engem, bocsásd meg vétkeimet, és tisztíts meg bűnömtől.

Az én bűnöm, mely soha sem marad rejtve előtted, az oroszlán­fejű erő; mert miatta szálltam alá.

A láthatatlanok közül, akiknek helyein tartózkodtam, egyedül én vétkeztem és szálltam alá a káoszhoz. Éretted követtem el e kihágást, hogy törvényed beteljék.

Ezt mondta tehát Pistis Sophia. Akit pedig a szelleme a hallot­tak megértésére sarkall, az előlépvén világítsa meg e szavak ér­telmét."

Márta lépett elő, mondván: „Uram, szellemem arra unszol, hogy közöljem Pistis Sophia bűnbánó énekének jelentését. Eh­hez hasonlatosan prófétált egykoron a te erőd Dávid által az 51. zsoltárban, mondván:

9 2

I. K Ö N Y V

Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; ir­galmasságod sokasága szerint töröld el az én bűneimet!

Egészen moss ki engemet az én álnokságomból és az én vét­kemből. Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szünte­len előttem van.

Hogy igaz légy beszédedben, és tiszta az ítéletedben.

Ez tehát Pistis Sophia szavainak magyarázata."

Felele néki Jézus: „Nagyon helyes, Márta, te áldott!"

58. Jézus újra folytatta, és így szólt tanítványaihoz: „Midőn Pis­tis Sophia ezeket mondta, betelt az idő, hogy kivezettessék a káoszból. Önmagamból, az Első Misztériumtól függetlenül egy világosságerőt bocsátottam ki a káoszra irányítva, hogy Pistis Sophiát annak mélységeiből a káosz magasabb terüle­teihez vezessem, és ott az Első Misztérium parancsát bevár­ván teljesen megszabadítsam a káoszból. És lőn, hogy vilá­gosságerőm Pistis Sophiát felvezette a káosz felsőbb terüle­teire.

Amint Authádész teremtményei észrevették, hogy Pistis Sophia a káosz magasabb területeire emeltetett, nyomába eredtek, hogy visszaráncigálják a káosz mélyére. Világosságerőm pedig, ame­lyet a Pistis Sophia káoszból való kivezetésére küldtem volt, rendkívül fényesen sugárzott.

Miközben Authádész teremtményei üldözőbe vették a káosz magasabb területeire vezetett Pistis Sophiát, ő engemet magasz­talva újra hozzám fohászkodott, mondván:

Dicsőítelek, ó világosság, mert arra vágyom, hogy hozzád ke­rüljek. Dicsérlek, ó világosság, mert te vagy a megváltóm.

93

Ne hagyj el a káoszban, válts meg, ó mennynek világossága, mert téged magasztaltalak. Elküldted magadból a te világosságodat, és megmentettél. Felvezettél a káosz legfelsőbb területeire.

Authádész engem üldöző teremtményei süllyedjenek le újra a káosz mélységeibe. Ne engedd őket magasabbra jönni, nehogy engem megláthassanak.

Mélységes sötétség borítsa be őket, és sötét éjszaka boruljon rájuk. Ne hagyd, hogy meglássanak engem a te erőd világossá­gában, melyet mentésemre küldtél, nehogy újra elhatalmasod­janak fölöttem.

Ne engedd teljesülni erőm elrablására koholt tervüket. Ahogy ők szövetkeztek világosságom elvételére, akként vedd el te az övékét.

Megpróbálták elvenni egész világosságomat, de nem jártak si­kerrel, mert velem volt a te világosságerőd. Mivel híján voltak a te parancsolatodnak, ó világosság, nem tudták elvenni az én világosságomat.

Mivel a világosságban bízom, a félelem elkerül engem. A vilá­gosság az én megváltóm, és nem látok rettegést.

Akit pedig az ereje képessé tesz rá, az most adja meg Pistis Sophia iménti szavainak jelentését."

Amikor Jézus ezt mondta tanítványainak, Salomé lépett elő, mondván: „Uram, erőm a Pistis Sophia szavainak felfedésére sarkall engem. Erőd Salamon által prófétált egykor a követke­zőképpen:

Hálát adok neked Uram, mert te vagy az én Istenem. Ne hagyj el Uram, mert te vagy a reménységem.

9 4

Ingyen adtad nékem a te országodat, és a te karod mentett meg engem.

Porba hulljanak az üldözőim; ne hagyd, hogy meglássanak engem. Füstfelhő fedje be a szemüket, és ködhomály sötétítse el őket. Ne hagyd, hogy felkeljen nekik a nap, nehogy elfogjanak en­gem. Terveik erőtlenek legyenek, s amit koholnak, az őket érje.

Álnok tervet szőttek, de semmire sem mentek vele. Hatalmuk ellenére legyőzettek; és amit gonoszul terveztek, a saját fejükre roskadt.

Az Úrban reménykedem, és nem félek, mert te vagy az én Iste­nem, Megváltóm."

Amikor Salomé befejezte, Jézus így szólt hozzá: „Nagyon jó, Salomé. Ezt jelentik Pistis Sophia szavai."

59. Jézus tovább beszélt tanítványaihoz: „Amikor Pistis Sophia ezeket mondta a káoszban, a megmentésére küldött világosság­erőt fénykoszorúvá tettem a feje körül, hogy Authádész te­remtményei többé ne tudják hatalmukba keríteni őt.

Amikor pedig az erő fénykoszorúvá lett a fején, minden szent­ségtelen anyag megindult és megtisztult őbenne. Ezek mind megsemmisültek és a káoszban maradtak, amit Authádész te­remtményei örömmel láttak. A Sophiában ragyogó megtisztult belső fény pedig felerősítette az én világosságerőmet, mely fénykoszorúvá lett a fején.

Miközben tiszta világossága beburkolta Pistis Sophiát, az ő tiszta világossága nem vált el a fényláng erőkoszorújától, így Authádész teremtményei többé nem tudták már megrabolni őt. A Pistis Sophiában ragyogó világosságerő pedig ujjongva hó­dolt az őt megkoronázó világosságerőmnek, mondván:

9 5

A világosság korona lett a fejemen, többé nem válok el tőle, hogy Authádész teremtményei el ne rabolják tőlem.

Ha minden anyag megrendül is, én nyugodt maradok. Ha min­den, Authádész teremtményei számára észlelhető anyagom megromlik és a káoszba marad is, én nem semmisülök meg.

Mert a világosság velem van, és én egyesültem a világossággal.

így szólt Pistis Sophia. Aki megérti e szavak értelmét, az elő­lépvén adja meg a magyarázatát."

Ekkor Mária lépett elő, Jézus anyja, és mondotta: „Fiam e világ szerint, Istenem és Megváltóm a menny szerint, hagyd megad­nom Pistis Sophia szavainak magyarázatát."

Jézus felele néki, mondván: „Mária, te is a Barbelóban megha­tározott anyagi alakot kaptad. Ugyanígy kaptad a fényszűz ha­sonlatosságát a világosság szerint, miként a másik Mária is, az áldott. És miattatok keletkezett a sötétség. Belőled kelt az anyagtest, melyben utóbb találtattam, s amelyet megtisztítottam és megvilágosítottam. Megkérlek tehát, hogy közöld Pistis Sophia szavainak magyarázatát."

Mária, Jézus anyja pedig így felelt: „Uram, e szavak hasonla­tosságára prófétált egykor a te világosságerőd Salamon 19. ódá­jában:

Az úr az én fejemen, mint a koszorú. Nem tágítok tőle.

Az igazság koszorúja megfonatott nekem, s ebből a te ágaid sarjadtak ki bennem. Mert nem hervadó koszorú ez, mely nem sarjad, hanem élő vagy az én fejemen, és sarjadtál nekem.

A te gyümölcseid érettek és a te üdvösségeddel teltek."

96

Anyja szavait hallván felele néki Jézus: „Nagyon jól mondád! Bizony, bizony, mondom néked: Boldognak mondanak majd téged a föld egyik sarkától a másikig; mert az Első Misztérium öröksége betért hozzád. Ezen örökség által mentetnek meg a földiek és a magasságban lévők. Ez a kezdet és a vég."

60. Jézus folytatta beszédét, azt mondván tanítványainak: „Amint el­hangzott Pistis Sophia tizenharmadik bűnbánó éneke, abban a pillanatban véget értek megpróbáltatásai. Ez egybeesett a kezdet­től fogva létező Első Misztérium akaratával. Mivel bűnbánatát az Első Misztérium elfogadta, eljött az ideje, hogy a káoszból megváltassék és minden sötétségből kivezettessék. Ez a misztéri­um a magasságból egy nagy világosságerőt küldött nekem, hogy Pistis Sophiát megsegítsem és a káoszból felvezessem.

Feltekintettem tehát az eonokhoz a magasságba, és láttam a világosságerőt, melyet az Első Misztérium küldött nekem, hogy Pistis Sophiát a káoszból megmenthessem. Amint ezt az eonoktól származó világosságerőt láttam hozzám sietve le­szállani - én magam ekkor a káosz fölött voltam -, Pistis Sophia megsegítésére belőlem egy másik világosságerő is életre kelt. Az Első Misztérium által a mennyekből küldött vi­lágosságerő leáramlott a belőlem kijövő világosságerőre. Egymással találkozván ezek egyetlen hatalmas világosság­áramlattá váltak."

Midőn Jézus ezeket mondta tanítványainak, így szólt: „Megér­titek-e ezt a beszédet?"

Újra Mária sietett elő, és így szólt: „Uram, megértem, amit mondasz. Ami e szavak magyarázatát illeti, erről prófétált egy­kor a te világosságerőd Dávid által a 85. zsoltárban:

Kegyelem és igazság összetalálkoznak, igazságosság és békes­ség megcsókolták egymást.

97

Az igazság a földből sarjadt, az igazságosság a mennyből tekin­tett alá.

A kegyelem tehát a világosságerő, mely az Első Misztériumból szállt alá; mert az Első Misztérium meghallgatta Pistis Sophiát, irgalmazván néki megpróbáltatásai közepette. Az igazság pedig a belőled származó erő; mert általad lett teljes az igazság, mely Pistis Sophiát megmenthette a káoszból. Továbbá az igazságos­ság az az erő, mely az Első Misztériumból jött elő Pistis Sophia vezetésére.

A békesség továbbá a belőled származó erő, hogy Authádész teremtményeit áthassa, és visszavegye tőlük a Pistis Sophiától elvett világosságot; mindezt azért, hogy ezeket az erőket újra Pistis Sophiában összpontosítsd, és ezeket az ő erejével össze­hangold.

Az igazság így az az erő, mely tebelőled tört elő, amikor a ká­osz alsó területein tartózkodtál. Ezért mondta a te világosság­erőd egykor Dávid által, hogy „az igazság a földből sarjadt", mert te a káosz alsó területein voltál.

Az igazságosság ellenben az az erő, mely a mennyből tekintett alá, és az Első Misztériumtól, a magasságból szállt le és hatolt be Pistis Sophiába."

61. Ezeket hallván Jézus azt mondta: „Nagyon helyes, Mária, te ál­dott, aki az egész világosságbirodalmat örökölni fogod!"

Erre Mária, Jézus anyja is előlépett, és így szólt: „Uram és Megváltóm, hagyd meg nékem is e szavak magyarázatát."

Felele Jézus: „Akit a szelleme belátáshoz juttatott, azt nem akadályozom, sőt bátorítom, hogy az őt ösztönző gondolatokat elmondja. Jer hát, Mária, akivel mint anyag szerinti anyámmal

9 8

99

annakidején összeköttettem, és fejtsd ki az elhangzott esdeklés-ben rejlő gondolatokat."

Mária felelt tehát, és így szólt:

„Uram, erőd erről prófétált egykor Dávid által: »Kegyelem és igazság összetalálkoztak, igazságosság és békesség meg­csókolták egymást. Az igazság a földből sarjadt, és az igaz­ságosság az égből tekintett alá.« így prófétált egykor a te erőd tenmagadról. Kiskorodban, amikor a szellem még nem szállt le rád, s miközben Józseffel egyszer egy szőlőskertben voltál, a szellem a magasságból alászállván betért a házamba. Rád hasonlított, és én nem ismertem meg, mivel azt hittem, te vagy.

És a szellem azt mondta nekem: »Hol van Jézus, a testvérem, hogy találkozzak vele?« Ezt hallván zavarba jöttem, mert kísér­tetnek véltem, mely próbára akar tenni engem. Megragadtam tehát, s házamban az ágy lábához kötöttem, hogy magam men­jek ki hozzád és Józsefhez a földekre. A szőlőskertben találta­lak titeket, ahol József dolgozott.

Hallván, amint mindezt Józsefnek elmesélem, azonnal megér­tetted, és így szóltál örömödben: »Hol van, hadd lássam; kü­lönben e helyen várnék rá.« József ennek hallatán elcsodálko­zott, és együtt a házba térvén a szellemet ott találtuk az ágyhoz kötözve. Rátok tekintve úgy találtuk, hogy hasonlítotok egy­másra. Az ágyhoz kötöttet eloldozván megöleltétek és megcsó­koltátok egymást, és eggyé lettetek.

Ez tehát az ige és a magyarázata: A kegyelem a szellem, amely a mennyből való Első Misztériuma által nyilvánul meg; mert az emberi nemet megszánván elküldte az ő szellemét a világ bűne­inek eltörlésére, s hogy az ember megkapja a misztériumokat és örökölje a világosságbirodalmat.

Az igazság viszont az az erő, mely Barbelóból kiválván hozzám jött, majd a te anyagi testeddé lett, és az igazság országáról prédikált.

Az igazságosság a te szellemed, mely elhozta a misztériumokat a magasságból, hogy az emberi nem befogadhassa azokat.

A békesség pedig az az erő, mely a te világ szerinti anyag­testedbe tért be, és megkeresztelte az emberi nemet, hogy az ember elidegenedjen a bűntől, és megbékéljen a te szelle­meddel; hogy majd békében éljen a világosság teremtmé­nyeivel; ezért »az igazságosság és a béke megcsókolták egymást«.

Amikor pedig azt mondják, »az igazság a földből sarjadt«, az azt jelenti, hogy az igazság a te anyagtested, mely belőlem sar­jadt az anyagvilág szerint, majd pedig prédikált az igazság bi­rodalmáról.

Ahol pedig azt mondják, hogy »az igazságosság az égből tekin­tett alá«, ott az igazságosság az a magasságból származó erő, mely az emberi nemnek ajándékozza a világosság misztériuma­it, hogy az emberek így igazságosak és jók legyenek, és örököl­hessék a világosságbirodalmat."

Amikor Jézus e szavakat hallotta anyjától, Máriától, azt mond­ta: „Nagyon szép, Mária!"

62. Ekkor a másik Mária lépett elő, és így szólt: „Uram, légy velem türelmes, és ne neheztelj rám. Miután azonban édesanyád meg­világította e szavak értelmét, erőm engem is arra sarkall, hogy előlépvén ugyancsak magyarázattal szolgáljak." Felele néki Jé­zus: „Halljuk hát a magyarázatodat."

Mária így szólt: „Uram, a kegyelem és az igazság összetalál-

1 0 0

koztak. A kegyelem mármost a szellem, mely leszállt reád, amikor János megkeresztelt téged. A kegyelem tehát Isten szel­leme, mely reád leereszkedvén megszánta az emberi nemet, és találkozott Szabaóthnak, a jónak a tebenned lévő erejével, mely az igazságról prédikált.

Továbbá: »Az igazságosság és a békesség megcsókolták egy-mást«. Az igazságosság a világosság szelleme, mely reád alá-szállván elhozta a magasság misztériumait, hogy az emberi nemnek adja azokat.

A békesség pedig Szabaóthnak, a benned lakozó jónak az ereje, mely keresztelt és az emberiségnek megbocsátott. És ez az erő békítette ki az embereket a világosság fiaival.

Ahol pedig az erőd azt mondta Dávid által, hogy »az igazság a földből sarjadt«, ott ez Szabaóthnak, a jónak az erejére vonatkozik, mely édesanyádból, Máriából, a földlakóból sarjadt.

»Az igazságosság, mely a mennyből tekintett le«, a magasság­nak ama szelleme, mely a mennyek misztériumait lehozván az emberi nemnek adta azokat. Az emberek igazak és jók lesznek, és öröklik a világosságbirodalmat."

Amint Jézus ezeket hallotta Máriától, így szólt: „Kitűnő, Mária, te világosság örököse!"

Ismét Mária lépett elő, Jézus anyja. Lábai előtt leborulván megcsókolta azokat, majd így szólt: „Uram! Fiam és megvál­tóm, bocsáss meg, ha e szavak jelentését még egyszer előadom.

»A kegyelem és az igazság összetalálkoztak.« Én Mária va­gyok, a te anyád; és itt van Erzsébet, János anyja, akivel talál­koztam. A kegyelem Szabaóth ereje, mely énbennem lévén be-

1 0 1

lőlem előtört: aki tehát te vagy. Te vagy az, aki az egész emberi nemet megszánta.

Az igazság ellenben az az erő, mely Erzsébetben volt és János­sá lett, aki eljővén prédikált az igazság útjáról: aki te vagy. Előtted járván prédikált ő.

»Továbbá a kegyelem és az igazság találkoztak« - ez te vagy, Uram, aki Jánossal találkoztál azon a napon, amikor meg kel­lett kapnod a keresztelőt. Másfelől viszont te és János vagy­tok »az igazságosság és békesség, akik megcsókolták egy-mást«.

»Az igazság a földből sarjadt, és az igazságosság a mennyből tekintett alá.« Ez arra az időre vonatkozik, amikor magad szolgájaként Gábriel alakját vetted fel, s a mennyből letekint­vén szóltál velem, majd pedig megfogantattál bennem. Az igazság tehát Szabaóthnak, a jónak az erejét jelenti, mely a te anyagtestedben lakozik: ez tehát »az igazság, mely a földből sarjadt«."

Midőn Jézus ezeket hallotta anyjától, így szólt: „Kitűnő és nagyszerű! Ez tehát ama igémnek az értelme, amelyről világos­ságerőm Dávid által prófétált egykoron."

1 0 2

MAGYARÁZATOK A PISTIS SOPHIA

ELSŐ KÖNYVÉHEZ

1 0 3

Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványa­ival beszélgetve, és oktatásukban csak az Első Parancsolat és a fá­tyol mögötti Első Misztérium területéig ment el, tehát az Első Pa­rancsolat tartalmáról oktatta őket. Ez a huszonnegyedik misztérium belülről kifelé - az, amely az Első Misztérium második terében ta­lálható. Az Első Misztérium minden misztérium előtt áll: az Atya galamb képében.

És Jézus így szólt tanítványaihoz: „Az Első Misztériumból jöttem, amely az utolsó, vagyis a huszonnegyedik misztérium." A tanítvá­nyok pedig nem tudták és nem is értették, hogy ezen a misztériu­mon belül még más is létezhet; mert azt gondolták róla, hogy ez a mindenség és minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége, mert Jézus azt mondta nekik erről a misztéri­umról, hogy magában foglalja az Első Parancsolatot valamint az öt őselvet, a nagy világosságot, az öt segítőt és a teljes fénykincset.

Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatatlan és a három háromszor-hatalmas erő egyetlen tartományának a terje­delmét sem, ahogyan a huszonnégy láthatatlant és ezek egyetlen te­rületét, eonját és rendjét sem, s hogy ezek miként jelennek meg -azaz a nagy láthatatlan kisugárzódásait -, és nem mondott nekik

105

semmit ezeknek a nemzetleneiről, önnemzetteiről és nemzetteiről,

sem az ő világító csillagaikról és páratlanaikról, archonjaikról, ha­

talmasságaikról, uraságaikról és arkangyalaikról, dékánjaikról és

szolgáikról, valamint szférájuk lakásairól és rendjeikről.

Jézus n e m beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzásainak ki­

bontakozásáról , sem ezek rendjeiről és keletkezésük mikéntjéről; és

n e m mondot t nekik semmit azok megváltóiról, s hogy ezek

minémüek, ki-ki a rendje szerint. Azt sem mondta meg nekik, hogy

mi lyenek a fénykincs kapuinak őrei. N e m mondott nekik semmit

sem az ikermegvál tó helyéről, aki az utód. A három Á m e n területé­

ről s e m szólt semmit, s hogy meddig terjed ki hatalmuk; és azt sem

tudatta velük, hogy mely helyekre ültették az öt fát; és n e m nyilvá­

nított ki semmit a hét másik Ámenről, azaz a hét hangról sem, s

hogy ezeknek hol van a tartományuk, és hogyan terjednek.

Jézus n e m m o n d t a m e g tanítványainak, hogy minémü az öt segítő,

és hogy hol találhatók. Azt sem mondta m e g nekik, hogy mi módon

terjedt szét a n a g y világosság, és hogy mely területekre ér el. Épp­

oly kevéssé beszélt nekik az öt ideáról és az Első Parancsolatról, és

hogy m e l y területekre terjednek ki. Csupán általánosságban beszélt

velük, úgy h o g y csak ezek létezéséről tanította őket, de kitérj edé-

106

sükről és területeik rendjéről, és hogy ezek miként lettek, arról nem szólt. Ezért azt sem tudhatták, hogy ezen a misztériumon belül még más területek is vannak.

Nem mondta azt a tanítványainak, hogy „erről vagy arról a terület­ről jöttem ki, mielőtt bementem volna abba a misztériumba, ame­lyikből végül jöttem". Hanem csak azt tanította nekik: „Ebből a misztériumból jöttem".

Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély töké­letessége, a világmindenség fejedelme és a mindent átfogó bőség. Mert Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ez a misztérium mindent átfog, amiről beszéltem nektek találkozásunk napjától a mai napig." Ezért gondolták a tanítványok, hogy ezen a misztériumon belül semmi más sincsen.

Pistis Sophia, 1. fejezet

107

1

A könyvünkben közöltekkel a birtokunkban levő legrégibb és leghi­telesebb evangélium elé, mégpedig a Pistis Sophia evangéliuma elé akarjuk állítani Önöket. Ezzel akarjuk bizonyítani, hogy a csoda, amely megérintett minket, minden idők Egyetemes Tanában tükröződik.

Pistis Sophia annak a gondolkodónak a megszemélyesítője, aki dialektikus gondolkodásának határához érkezve megszabadító böl­csességre törekszik. Pistis Sophiát nőnek ábrázolják, aki a beavatást keresi, és aki a Pistis, az értelmi gondolkodás tekintetében össze­törvén ezt a beavatást immár a Sophia, az isteni bölcsesség segítsé­gével szeretaé megkapni.

A Pistis Sophia egy rendkívül gnosztikus evangélium. Minden idők összes megnyilvánított bölcsességét belefoglalták, és új nyel­vezetbe ültették. Ezt a bölcsességet azonban úgy fejezi ki, hogy egyetlen illetéktelen sem értheti meg a tartalmát, és ennélfogva nem is tudja meghamisítani azt. Idézünk az első fejezetből:

Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványa­ival beszélgetve, és oktatásukban csak az Első Parancsolat és a fá­tyol mögötti Első Misztérium területéig ment el, tehát az Első Pa­rancsolat tartalmáról oktatta őket. Ez a huszonnegyedik misztérium belülről kifelé - az, amely az Első Misztérium második terében ta-

108

Az ismerhetetlen misztériumok

lálható. Az Első Misztérium minden misztérium előtt áll: az Atya galamb képében.

És Jézus így szólt tanítványaihoz: „Az Első Misztériumból jöt­tem, amely az utolsó, vagyis a huszonnegyedik misztérium. " A ta­nítványok pedig nem tudták és nem is értették, hogy ezen a miszté­riumon belül még más is létezhet; mert azt gondolták róla, hogy ez a mindenség és minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége.

Aki e szavak értelmét fel akarja tárni, annak saját létállapotának vizsgálatával kell kezdenie. A dialektikus életterületnek természet­tudományosan tizenkét nézete, tizenkét állapota van. A dialektika tizenkétszeres zodiákusából fejlődik ki a tizenkétszeres természet­megnyilvánulás. Mind a tizenkét nézetnek van egy tükörképe, vetü­lete, tükörtartománya, egy tükörszférája.

Ezért azt lehet mondani, hogy életterületünkön huszonnégy ter­mészetnézet létezik. Tizenkettő az anyagszférához és tizenkettő a tükörszférához tartozik. És aki kívánja, misztikusan vagy okkult módon tanulmányozhatja ezt a huszonnégy nézetet, melyben éle­tünk kereke forog.

Ez az a huszonnégy misztérium, melyet az ember teljesen fel­foghat. Ez a dialektika, a rögeszme huszonnégy misztériuma. így megértjük, amikor a Pistis Sophiában azt olvassuk, hogy Jézus ezt a huszonnégy misztériumot egy szóval sem említette, és hogy O maga sem ezekből származik.

Ha a természetember saját misztériumainak útját járja, akkor egy határhoz ér, saját világmindenségének, elektromágneses uni­verzumának a végéhez. Akkor - a Pistis Sophia szavai szerint - egy parancsolat előtt találja magát, melyen még a legnagyobb mágus­nak sem áll hatalmában áthatolni. Ez az „eddig és ne tovább" pa­rancsa. Ekkor eléri első valódi misztériumát, amely számára meg­oldhatatlan: a lélekvilág zárva marad előtte.

109

1. F E J E Z E T

Az Első Parancsolatnak és az első valódi misztériumnak ezekről a területeiről - melyek a természetember előtt falként magasodnak - tanította Jézus a tanítványait. Ezt még egyszer nyomatékkal alá­húzva a Pistís Sophia megismétli, hogy Jézus az Első Parancsolat­ról beszélt, amely a huszonnegyedik misztérium belülről kifelé. Ez tehát az a határ, ahol a dialektikus természetterület végződik, és ahol elkezdődik egy másik életterület, amely teljesen a tükörszférán kívül fekszik.

Ha Ön valaha is azt gondolta, hogy a Rózsakereszt modern filozófiája korszakunk valamely polgárának az agyából ered, akkor most ez a kétezer évvel ezelőtti szöveg, mely már akkor is százezer éves bölcsesség összefoglalása volt, helyreigazítja Önt. Ahol a véges törekvés határa húzódik, a primitív ember oda képzeli legmagasabb istenét, mert minden általa elérhető terüle­tet bálványokkal népesített be, akiket kizsákmányol. Ám az ezen határ mögött lévő Istennek semmitmondó, ostoba tisztelettel adózik.

Jézus ezzel szemben tanítványait az ismerhetetlen misztériu­mokra oktatja, mert ezekjelentik a megszabadulás egyedüli valósá­gát. A fátyol mögötti Első Misztériumból származom - mondja. Krisztus életterülete ugyancsak egy huszonnégyszeres nézetű terü­let. Ez tizenkét pozitív mágneses térből és a hozzá tartozó tizenkét tükröződésből áll.

Ezen térségek egyikének tükörzónájából bocsát ki sugarakat az Atya galamb formájában. A Gnózisban a galamb a szent Hétszel­lem, a hétszeres mikrokozmosz, a hétszeres világegyetem egyik nagy szimbóluma, éppúgy, mint a hét Ámen vagy a hét mennydör­gés. A Pistis Sophiában ugyancsak szó van a hét hangzóról, melyek együtt Isten nevét adják.

Annak a természetembernek, aki elért képességei netovábbjá­hoz, és az Első Parancsolat határán, a valóban Ismerhetetlen előtt áll, annak sugárzik ebből az Ismerhetetlenből a szent Hétszellem.

110

Ez Isten szent nevének a felhívása magával a Névvel. Ezért áll így a Pistis Sophiábm (143):

Nincs más misztérium, amely kiválóbb lenne azoknál, amelyek felől kérdeztek engem, mert ezek lelketeket a világosságok világosságá­hoz fogják vezetni [...] Semmi sem kiválóbb, mint ezek a misztériu­mok, kivéve a hét hangnak és negyvenkilenc erejének misztériumát.

Létterületünk határairól jön ez a hét sugár, és itt képezi gyújtópont­ját. A világtörténelemnek egy új válságpillanatában megint megszó­lal a hang, a hét hangzónak és negyvenkilenc erejének a titka. Már többször részletesen tájékoztattuk Önöket a hétséges Világszerzet­ről és negyvenkilenc sugaráról, tehát a hétszer hét nézetről.3 Ipar­kodjanak, ha a rózsaösvényen akarnak haladni, és szenteljék magu­kat teljesen a szent műnek. A megújult lelkeknek a világosságok vi­lágosságához való vezetéséről van szó.

3 Lásd pl. Dei Glória Intacta, VII. fejezet: Tájékozódás, és IV fejezet: Az első heteskör Szaüirnusz-beavatása. Rozekruis Pers, Haarlem, 1991.

111

Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel imígyen beszélgettek egymással: „Áldottak va­gyunk a Föld minden népei között, mert a Megváltó mindezt meg­nyilvánította nekünk, és megkaptok a bőséget (plerómát) és az egész beteljesülést." Mialatt így beszélgettek, Jézus távolabb ült tő­lük.

A Hold tizenötödik napján, Tübi havában, telihold idején, amikor a Nap rátért pályájára, hatalmas világosságerő jött elő mögüle, rend­kívül világos ragyogással, hogy mérhetetlen volt a világosság, amely ehhez az erőhöz kapcsolódott. Mert a világosságok világos­ságából eredt, és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről ki­felé a huszonnegyedikből, amelyek az Első Misztérium második te­rének rendjeiben találhatók.

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé távolabb ült; és kimondhatatlanul ragyogott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.

A tanítványok pedig nem látták őt a nagy világosság miatt, amiben tartózkodott, mert szemüket elvakította az őt körülvevő nagy ra­gyogás. Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A

112

fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem alulról felfelé kü­lönböző minőségűek és tulajdonságúak - egyikük végtelenül pom­pásabb, mint a másik, a földtől az égig érő hatalmas, felmérhetetlen csillogásban. Midőn a tanítványok meglátták ezt a fényt, nagy féle­lem fogta el őket, és mély felindultság vett rajtuk erőt.

Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus felemelkedett, és felment a magasságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. A tanítványok utá­nanéztek, és egyikük sem szólalt meg, míg ő el nem érte a Mennyet, hanem mélységes némaságba burkolóztak. Ez a Hold tizenötödik napján történt, telihold idején, Tübi havában.

Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny ösz-szes erői igen felindultak, és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetemben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön min­denkin, mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony összegöngyölítik a világot.

A Menny összes ereje folytatta a megmozdulást, és az egész világ is. Mind egymás ellen fordultak, Tübi hava tizenötödik napjának

113

harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órájáig. És minden angyal és az ő arkangyalaik és a magasság minden ereje di­csőítette a legbensőbb legbensőbb] ét, hogy az egész világ hallotta hangjukat, szakadatlanul, a következő nap kilencedik órájáig.

Pisíis Sophia, 2. és 3. fejezet

114

2

Öt lélektani folyamat

Az előző fejezetben megmagyaráztuk, hogyan pontosítja minden idők egyetemes tana a modern bölcsességtant, klasszikus ragyogást kölcsönözvén neki. Kifejtettük Jézusnak, az Úrnak a Pistis Sophiá-ban tett kijelentését, hogy egy olyan életterület küldötte, amely nem a dialektika huszonnégy területén található.

A dialektikus életterületet saját elektromágneses állapota hatá­rolja be. Tizenkét nézete és tizenkét reflexiója vagy tükörképe van, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a pozitív a negatívhoz. A természetember mind a huszonnégy térséget megismerheti, ha akarja. Am ha mindezeket a térségeket kikutatta és megértette, ak­kor óhatatlanul egy határ előtt találja magát. Akkor az igazi Első Misztérium előtt, a valóban ismerhetetlen, az elérhetetlen előtt áll. Ezért nevezi ezt az elérhetetlent „Istennek", a láthatatlannak. És ennek a láthatatlannak néma, ostoba tisztelettel adózik, de továbbra is saját misztériumaiba temetkezik. Kiszolgáltatja magát a huszon­négy természetterületnek, és így mintegy pókhálóban raboskodik, amelyben megalkotja és szolgálja bálványait.

A Pistis Sophia már az elején nyomatékkal kijelenti, hogy Jézus Krisztus nem ebből a világrendből jött, hanem az egész természet számára megismerhetetlenből küldték.

De milyen célból? Mi ennek az értelme? Ha a valódi isteni misz­térium az ember számára egy áthatolhatatlan fal, és csak saját hu-

115

2. F E J E Z E T

szonnégy térségében képes bolyongani, hogy ott a valóság utánzatát alkossa meg, akkor mi értelme, hogy Jézus eljön az isteni valóság­ról tanúskodni, és az Atyát megmagyarázni? Mi más értelme lehet­ne, mint az, hogy a természetember - miután elvetette tévhiedel-meit és megújította mikrokozmoszát - a megismerhetetlen kapuin áthaladva bevonuljon valódi szülőföldjére, a mozdíthatatlan biroda­lomba, amely nem ebből a világból való? Ezért jött el Jézus, az Úr. Ezért ereszkedik le a Krisztus-szerzet az emberiséghez.

Az evangélium, ahogyan Önök ismerik, a Krisztus-megnyilvá­nulásnak csak a legelejét tartalmazza. Ahol az Önök evangéliuma végződik, onnan kezd el a Pistis Sophia beszámolni Krisztusról és küldetéséről, és ezeket megmagyarázni azoknak, akik erre nyitot­tak. Ezért kezdődik a feltámadás után. Úgy ábrázolja a helyzetet, hogy Jézus a tanítványaihoz beszél, és így szól: „Amikor még a kö­zönséges életben voltam veletek, a feltámadásom előtt, sohasem beszéltem nektek a huszonnégy természetmisztériumról. Mert én a minden természetember számára ismeretlen valódi első isteni misz­tériumból származom. Az Első Misztériumból jöttem, amely a hu­szonnegyedik természetmisztériummal határos. Az első megnyilat­kozásomban csak általánosságban beszéltem az eredeti életről."

Ha most tovább olvassuk a Pistis Sophiát, lefátyolozott formá­ban több hatalmas pszichológiai folyamatot ismerünk fel, melyeket az arra érett tanulók is felfedeznek.

Az első folyamat a modern Szellemi Iskola egy olyan nézetére vonatkozik, amely Önöknek is bizonyára nagyon ismerősnek és kö­zelinek tűnik. Az Egyetemes Szerzet nevében, amely a másik biro­dalomból származik, két természetrendről, az istenrendről és a dia­lektikus természetrendről beszélünk. Ez az első mű, melyet Jézus megvalósított.

Úgy jelent meg közöttünk, mint aki egy alig észrevehető új-mágneses sugárzással igen elemi módon szellemszikra-atomunkhoz fordul. Sugallatokat ad nekünk az eredeti életről. Filozófiailag és

1 1 6

részletezés nélkül vázolja, mert nincs más lehetőség. Az eredeti éle­tet csak akkor ismerhetjük, ha már hozzá tartozunk. Mégis, ez az eredeti élet erőteljesen megszólítja az embert. Hatalmas erővel ta­núskodik, és nagy bizonyosságot kelt benne az ősatomon keresztül. Ilyenkor szokták azt mondani: „Nem értem ugyan, de tudom, hogy igaz, és többé már nem tehetek másképpen."

Ebben az első érintésben egyidejűleg a második pszichológiai folyamatot is kifejlesztik. Az a természet, amelyben Ön él, halál­természetként lepleződik le Ön előtt, amellyel az Ön saját természe­te lényegileg azonos. Mindent megkísérelnek, hogy ez a második folyamat olyan erősen hasson Önre, amennyire csak lehetséges.

Most attól függ a helyzet, hogy ez a két pszichológiai folyamat valóban képes-e megtámadni Önt, és meggyökerezik-e Önben. Ha ez megtörténik, akkor egy nagyon érthető harmadik folyamat fejlő­dik ki: minden porcikájával egyre jobban vágyódik a Mozdíthatat­lan Birodalom varázsa után. Ekkor mindinkább idegenként éli meg a természet életét, és egyre inkább maga mögött hagyja azt.

Ha ez a folyamat nem kezdődik el, akkor az Önben lévő szel­lemszikra-atom még egy túlságosan zárt bimbóhoz hasonlítható. Akkor a haláltermészetet mint olyat még nem akarja felismerni, még rögeszmében él. Nem hisz az új életben sem, és nem remény­kedik benne csillapíthatatlan hévvel, és így lehetetlen az Iskolát szeretnie.

Ellenkezőleg: az Iskolának ellenáll. Ez nagyon is érthető. Ha mi újból és újból olyan témákról beszélünk, amit Ön elutasít, ha állan­dóan egy olyan világkép elé állítjuk, amelyet nem tud elfogadni, ha nagy lendülettel és nyomatékkal bizonyos következményekkel szembesítjük, akkor Ön bizonyára felháborodik. Ez egy lélektani folyamat, melyet az Iskola valójában nem óhajt ugyan, de mégis nagyon érthető.

Ebben az a tragikus, hogy az ilyenek nem hagyják el az Iskolát, hanem még erősebben ragaszkodnak hozzá, miközben valósággal

117

elégnek. Lényük legmélyén nem tudják nélkülözni az Iskolát, és er­re az égési folyamatra szükségük van.

Hála Istennek, az Iskolában sok tanuló ismeri a három folyama­tot, és növekszik bennük, tudván, hogy a következő szakaszok va­lamelyikében tartózkodik: 1. szembesül az új élettel mint egy misztériummal, 2. a dialektikus élet lelepleződik előtte, 3. hisz az új életben, és arra vágyik, hogy egyesüljön vele; szereti

az Iskolát és munkáját, valamint egyre jobban elidegenül a dia­lektikus élettől.

Ha a tanuló idáig eljutott, a Krisztus-hierofánsok iskolája nem ma­rad tétlen: tovább halad, és kinyilvánítja a negyedik folyamatot, mondván: „Most nyilvánvalóvá kell válnia Önök előtt az új élet di­csőségének és fenségének. A jövőben már nem elvontan, hanem konkrétan kell beszélni róla. Tehát határozott módon szembesítik Önöket vele; mert útnak kell indulniuk! Itt az idő!" Az első reakció­juk pedig öröm és lelkesedés:

Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel imígyen beszélgettek egymással: „Áldottak va­gyunk a Föld minden népei között, mert a Megváltó mindezt meg­nyilvánította nekünk, és megkaptuk a bőséget (plerómát) és az egész beteljesülést."

Ezt az örömöt sokszor észleltük már számos tanulónál, és valószí­nűleg Ön is ismeri. A hálaérzet és öröm eme negyedik folyamatát ekkor egy ötödik folyamat követi, amely látszólag szöges ellentét­ben áll a negyedikkel, és a jelölt csalódva azt gondolja, hogy min­dent elveszített, méghozzá olyan végérvényesen, hogy emiatt kese­rűség és félelem gyötri lényét. Ha a jelölt hitének biztonságából felemeltetik az első kézből származó ismerethez, akkor mindennek egy új elektromágneses képességgel kapcsolatban kell megtörtén-

1 1 8

1 1 9

nie, ez Önöknek is világos. Egy új mágneses terület érinti meg a je­löltet, és ennek nagyon különös következményei vannak:

A Hold tizenötödik napján, Tübi havában, telihold idején, amikor a Nap rátért pályájára, hatalmas világosságerő jött elő mögüle, rendkívül világos ragyogással, hogy mérhetetlen volt a világosság, amely ehhez az erőhöz kapcsolódott. Mert a világosságok világos­ságából eredt, és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről ki­felé a huszonnegyedikből, amelyek az Első Misztérium második te­rének rendjeiben találhatók.

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mia­latt tanítványaitól kissé távolabb ült [...].

A tanítványok pedig nem látták őt a nagy világosság miatt, ami­ben tartózkodott, mert szemüket elvakította az őt körülvevő nagy ragyogás. Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem alulról felfelé kü­lönböző minőségűek és tulajdonságúak - egyikük végtelenül pom­pásabb, mint a másik, a földtől az égig érő hatalmas, felmérhetet­len csillogásban. Midőn a tanítványok meglátták ezt a fényt, nagy

félelem fogta el őket, és mély felindultság vett rajtuk erőt.

Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus felemelkedett, és felment a magasságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. A tanítványok utá­nanéztek, és egyikük sem szólalt meg, míg ő el nem érte a Mennyet, hanem mélységes némaságba burkolóztak. Ez a Hold tizenötödik napján történt, telihold idején, Tübi havában.

Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak, és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetemben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin, mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony összegöngyölítik a világot.

A Menny összes ereje folytatta a megmozdulást, és az egész vi­lág is. Mind egymás ellen fordultak, Tübi hava tizenötödik napjá­nak harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órájáig. És minden angyal és az ő arkangyalaik és a magasság minden ere­je dicsőítette a legbensőbb legbensőbbjét, hogy az egész világ hal­lotta hangjukat, szakadatlanul, a következő nap kilencedik órájáig.

Ha a jelölt ideje eljött, vagyis ha a valódi élet iránti szeretete - a hit tüze és a remény következményeként - valóban elég naggyá növe­kedett, ha a dialektikus természettől való elidegenedése egy ilyen támadást lehetővé tesz, ha tehát a Hold Tübi havába került, akkor a mikrokozmoszt egy hatalmas elektromágneses erő érinti meg és fogja körül.

Ez az érintés olyan intenzív és idegen, annyira szokatlan, hogy először nagy megrázkódtatást és kétségbeesést vált ki. Ha a hétsé-ges Világszerzet sugártere valakit így megostromol, az nagy meg­rázkódtatást okoz. Az illetőt nagy félelem fogja el, és azt gondolja, hogy inkább a megsemmisülés, mintsem a megváltás közeledik.

Nem érthető-e, hogy az ember a fényt először sötétségnek érzé­keli? Nem ugyanerről a tapasztalatról tanúskodik-e minden beszá­moló?

Ez a tapasztalat abból a tényből ered, hogy az új mágneses érin­tés hevessége miatt a természet-én mintegy megbénul, tehát műkö­désképtelenné válik, de új tudat, új én még nem jött létre.

A megrökönyödött léleknek ebből a tapasztalatából és a jeladás miatt érzett öröméből, ebből az ötödik pszichológiai tapasztalatból fejlődik ki az ekkor időszerűvé váló, helyreállító megszabadulás to­vábbi folyamata.

1 2 0

Az alapvető nyugtalanság

Az előző fejezetben arról beszéltünk, hogyan dolgozik az Egyete­mes Szerzet a tanulóval. Figyelmüket ez a módszer nem arra irányí­totta, aki már elért valamit az ösvényen, tehát akit különlegesnek mondhatnánk. Megmutatkozott, hogy senkinek sincs oka borúlátás­ra, kisebbrendűségi érzésre vagy a méltatlanság rögeszméjére, és ezért nem is mondhatja senki: Ó, de hisz ennek én még nem tudok megfelelni. Mindenki képes ugyanis elfogadni a Szerzet segítségét. Senkinek sem kell kirekesztettnek éreznie magát. Ez a kéznyújtás mindenkinek szól.

Gondoljanak csak Rózsakereszt Krisztián ábrázolására a halál­természet vermében. Amikor a megmentő kötelet leeresztik a ve­rembe, akkor ez nem erre vagy arra a személyre irányul, nem egy­valakinek szól a többiek kizárásával, hanem mindenkit felhúznak, aki azt meg tudja ragadni, és képes rajta meg is maradni.

Mindazok, akik a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolájának előudvarában összegyűltek, és veszik a fáradságot, hogy az Is­kola valamely gyújtópontját látogassák, teljes biztonsággal tud­hatják, hogyan haladhatnak az ösvényen az első lépéstől a meg­szabadulásig, ha hajlandók ezt intelligens módon átgondolni. Ha e folyamat sémája alapján megvizsgálja magát, bárki megtud­hatja, hogy mely pontig jutott el, vagy fejlődése éppen hol re­kedt meg.

121

3. F E J E Z E T

Az ösvény első fázisa arra a nagyon alapvető mágneses sugár­erőre és befolyásra vonatkozik, mely az Egyetemes Szerzettől ered, és mindenkihez eljut. Minden ősatom-birtokos reagálhat rá, sőt re­agálnia is kell. Ez az a kötél, melyet a verembe leeresztenek, és amelyet ő észlel. Ezt a kötelet hívásnak is szokták nevezni.

Nem mi, nem a Szellemi Iskola munkatársai hívjuk Önöket. Mi csak beszélünk erről a hívásról. Megpróbáljuk megmagyarázni ezt a hívást, amely a mi közreműködésünk nélkül jut el Önhöz. Olyan erő ez, amely áthatja a világot, és az Ön szellemszikra-atomjához fordul. Ez az erő sugallatokat ad az eredeti életről, és egy különös filozófiát közvetít.

Ez minden szellemszikra-atom birtokost nagyon megrendít. Ha Önt sötétségbe zárnák, de még őrizné a világosság emlékét, ha tehát szinte tokba zárva hordozná magában a világosságelvet, és a fény hívása behatolna Önbe, vagy ha hallana a világosságbirodalomról, akkor talán nem reagálna? Nem érezné-e magát meghatva? Akkor nem is annyira arra ügyelne, hogy miket mondanak a fényről, ha­nem csak azt tudná, hogy arról beszélnek. Már maga a „világosság" szó csengése is kibillentené dialektikus egyensúlyából.

Ebben a spontán reakcióban persze veszély is rejlik, és sokan komolyan zátonyra futnak életük folyamán e veszély kialakulása miatt.

Hogy ezt világosan felismerje, még egyszer jól át kell tekintenie a helyzetet. Az Egyetemes Szerzetnek létezik egy mágneses sugár­zása. Ez személytelen és hangtalan. Az a feladata, hogy a megérin­tett ősatomon keresztül nyugtalanítsa Önt, hogy már ne tudja elfo­gadni a haláltermészetet, és keresni kezdjen.

Ekkor meghallja embertársai hangját. A világosságról beszél­nek, és tanúskodnak róla. Hajlamos rögtön hozzájuk csatlakozni, még ha a legnagyobb badarságokat beszélik is. Mivel ők is a szív­nek ugyanabból a nyugtalanságából kiindulva beszélnek, mint amit Ön is érez, minden további nélkül testvéreinek fogadja el őket.

1 2 2

Emiatt aztán jelentős késedelem keletkezhet. Ennek a termé­szetnek sok ügyes szolgája nagyon is jól tudja, hogy ha a keresők­nek sokat beszélnek a világosságról, egyesületekkel és egyházakkal vakítják el, és nagy szavak meg okoskodások tömkelegével veszik körül őket, akkor sok figyelmetlen fennakad ebben a ravasz háló­ban.

A Földön és az Egekben egyetlen halandó sincs abban a hely­zetben, hogy az ősatomot, a rózsák rózsáját kiszakítsa az Ön szív­szentélyéből. De arra van lehetőség, hogy a rózsabimbónak azon reakcióját, hogy természetéből fakadóan az örök napfény felé akar fordulni, a rögeszmék felé térítsék. Ahogyan lehetséges növényeket zárt térben mesterséges fény mellett nevelni, úgy a rózsabimbót is körül lehet venni a metafizikai spekulációk sziporkázó hamis fé­nyével. Ily módon lehet a rózsabimbó-hordozók millióit inkarnáci-ókon keresztül hamis megnyugtatással altatgatni.

Ez történik a fátyol innenső oldalán, ha a változást folyvást a jö­vőbeli másvilágra halasztják, ahol állítólag a Mennyek és Krisztus, az Úr található. Ha valaki ennek a rögeszmének esett áldozatul, és így kerül a másvilágra, a túloldalra, akkor a reinkarnáció abszolút biztos, mert ez a mikrokozmosz biológiai folyamata. Ezért támad meg ez a ravasz mágia, a dialektikának korszakok óta tartó mágikus kultúrája minden rózsagyermeket, aki törékeny bimbója számára az egyetemes világosságot keresi.

Ez a természetmágia mindent és mindenkit felhasznál céljai el­érése érdekében. Erre minden képessége meg is van. Még ezt az is­kolát, és Jézus Urunk vagy más nagyok transzfigurisztikus szavait is képes felhasználni erre. Ez a természetmágia ugyanabban a pilla­natban is megragadhatja Önt, amikor az egyetlen valóságra gondol.

Ha a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolája Önt jelenlegi álla­potában megelégedéshez és belső nyugalomhoz vezette, akkor ró­zsabimbója a természetmágia gondoskodásának hálójába került. Mert kizárt dolog, hogy egy szellemszikra-hordozó lény nyugalmat

1 2 3

és békét találhasson a haláltermészetben. Ha mégis így lenne, akkor valami nincs rendben. Hogyan is lehetne a világosság gyermeke nyugalomban és békében, ha még nem tért haza a világossághoz?

Ezen nem azt értjük, hogy az embernek félelemben, aggodal-maskodásban vagy örökös elégedetlenségben kellene élnie. A látha­tatlan fény gyermeke lehet nagyon boldog és kiegyensúlyozott an­nak a bizonyosságában, hogy az Atya háza felé vezető úton van. De a felhőtlen nyugalom és az ezzel a természettel kötött egyezségek olcsó békéje teljesen kizárható. A világosság gyermeke ismeri a Jé-zusi tapasztalatot, hogy nem talál egy talpalatnyi helyet se magá­nak, sem követ, amire a fejét lehajthatná. Ez ugyanis alapvetően le­hetetlen.

Ha Ön a Rózsakereszt Szellemi Iskolájának tanulója, tegye csak fel magának a kérdést: Mit vált ki bennem az Iskola? Nyugtalanít-e még? Kelt-e még olyan erős vágyat bennem, mint ahogy a fuldokló kapkod a levegő után? Vagy már nem okoz megindultságot? A számomra közvetített tannal úgy vagyok-e, hogy az egyik fülemen be, a másikon meg ki? Részese vagyok-e még a folyamatnak, vagy időközben félreállított a sátánom - a felettes énem -, az aurikus lé­nyem?

Ezeket saját maguktól kell megkérdezniük, hiszen végtére is tudniuk kell, hogy minden órában veszélyben vannak. Aki ezt nem látja be, és azt mondja: ugyan, ugyan, csak ne olyan drámaian, ab­ban nincs meg az alapvető tanulóság ismertetőjegye.

Ha a rózsa gyermeke világra jön, nem talál elismerésre, nem te­kinthet semmit sem a magáénak, mert itt teljesen idegen. És ha el­kezdi keresni a megszabadulást, hogy isteni, természetes rendelte­tését újra megtalálja, akkor megpróbálják fogva tartani az idegen­ben azzal, hogy hamis hangokkal és hamis fénytöredékekkel a meg­szokásba szorítják. Ez itt a veszély!

Évszázadok óta folyik az összeesküvés mindazok ellen, akik szeretnék kivirágoztatni rózsabimbójukat. Ez pedig veszélyes. Ez a

124

veszély folyamatosan fennáll. Ezzel persze nem sugalmazunk sem­milyen ördöghitet, és nem is akarjuk Önt megfélemlíteni, csupán az alapvető önismeret megszerzésére szeretnénk rávenni.

Miként az igazi fénykeresők, nyugtalanítva érzi-e még magát? Tudatában van-e még, hogy Ön küzdelem tárgya, és ezért igen nagy igyekezet forgatagában áll, olyannyira, hogy ez világít Önről? Megvan-e még Önben az a feszültség, ami a zsoltárosban, aki az egyik pillanatban ujjong, a másikban pedig lelke legmélyéig fenye­getve érzi magát? Nos, ha még érzi az Önt körülvevő falakat - ak­kor az élő tanulóság kegyelmében áll.

Ha csupán nyugalom van Önben, itt üldögél minden eleven cse­lekedet nélkül, akkor egy megkristályosító hatalom befolyása alá került, mely rózsabimbójától elvonta a talajt. Ha még van hozzá ereje, meg kell keresnie ennek az okát. És ha mi most képesek vol­tunk Önt, az olvasót szavainkkal a régi nyugtalanságba űzni, ha ez sikerült nekünk, akkor nagyon hálásak vagyunk. Mert megszabadí­tottuk Önt saját személyes ellenségének a fojtogatásából.

Mindenkit, akinek van rózsabimbója, megérint szívében a Gnó­zis alapvető sugárereje, és nagy nyugtalanságot kelt benne. Ekkor a Gnózis elküldi szolgáit. A világosságról beszélnek, és tanúsodnak róla. Az Önök nyugtalanságát azonban nem akarják csillapítani, hanem irányt akarnak adni neki. Jelszó: az illetőt helyesen az ös­vényre terelni. Mert a nyugtalanság mögött az idegenség tapasztala­ta áll, az a tudás, hogy Ön nem ide való.

Ha ezt a nyugtalanságot elvennék Öntől, akkor pont azt a dina­mikus energiát ölnék meg, amellyel a megszabadulás ösvényén elő­re haladhat. Ezért legyen úgy, hogy bárcsak valamit is visszaadtunk volna Önnek, vagy felébresztettünk volna valamit abból a nagyon fontos feszítőerőből, alapvető nyugtalanságból, mely a Gnózis gyermekeire jellemző.

125

Akinek szívszentélyében ott van a rózsabimbó, azt eltalálja a Gnózis alapvető sugárereje. Ez a világosságerő a hétséges Világszerzettől ered. Akit ez a fény megérint, az erős nyugtalanságot érez, mert ez a világosságerő, melyet a rendszerben lévő ősatom vesz fel, minden tekintetben ellentétes a dialektikus természettel. Ezt egy nagyon idegen légkörben folytatott légzéshez hasonlíthatnánk, mégis ezt a belélegzett anyagot az egész rendszer kénytelen felvenni.

Ezzel egyidejűleg a Gnózis szolgái is útnak erednek. Arról a vilá­gosságról beszélnek, amely minden rózsabimbó-hordozót megtámad. Tanúskodnak róla. A kifejlődött nyugtalanságot nem akarják csillapí­tani, hiszen éppen ez bizonyítja a reagálást. A Gnózis munkatársai ennek a nyugtalanságnak irányt akarnak adni. Megmagyarázzák a célját, és a tanulót „igazán" arra az ösvényre állítják, amelyen mennie kell. Ezt a nyugtalanságot egy teljesen új dinamikus energiával való feltöltődéshez hasonlítottuk. Ezt az energiát pedig alkalmazni kell.

Az ecsetelt nyugtalanság egy feszítőerő. Ezért a Rózsakereszt­iskola tanulójának meg kell vizsgálnia, hogy ezt a nyugtalanságot, a szent nyughatatlanságot ismeri-e vagy ismerte-e. Ha ismeri, akkor abban a folyamatban van, melyet az Iskola visz véghez vele. Akkor felvétetett a folyamatba.

Ha a tanulóban nincs meg a szent nyughatatlanság, vagy már nincs meg, akkor valójában már nem is tanuló. Akkor egy megkris-

126

tályosító befolyás kerítette hatalmába. Akkor a rózsabimbó létalap­ja megszűnt. Ezt a megkövülést, az ősatom ezen álmatlan szunnya­dását az okozza, hogy az illető teljesen összekapcsolódott a termé­szet erőivel.

Most a szent érintés következő fázisára szeretnénk rámutatni. Akit a hétséges Világszerzet sugarai megérintettek a szívében, és ezért tapasztalja a szent nyughatatlanságot - akinél továbbá ennek a nyughatatlanságnak a Szerzet munkatársai irányt, célt mutattak -, annak két új lehetősége van.

Az első annak a hatalmas vágynak a kifejlődése, hogy részesül­jön az új élet valóságában. Ezt a vágyat üdvrevágyásnak nevezzük.

Másodszor: fennáll annak a lehetősége, hogy ellenállás és ellen­ségeskedés fejlődik ki benne, ami végül az ösvény abszolút elutasí­tásához vezet.

Ezért minden tanulót válaszúthoz vezetnek, ahol határozottan döntenie kell.

Vagy mérhetetlen vágy keletkezik benne az új élet iránt, amely esetben aztán a szent nyugtalanság felébresztett feszítőereje ele­gendő energiát ad a cél eléréséhez,

vagy az ezt követő önsemlegesítéssel elutasítja az ösvényt. Az iskola erőtere elég erős ahhoz, hogy ezeket a reakciókat ki­

váltsa. Önnek ügyelnie kell arra, hogy a választást - melyet minden válaszúthoz ért tanulónak meg kell tennie - legmélyebb lényében jól megértse.

Itt nem olyan döntésről van szó, melyet valamilyen értelmi mér­legelés után kell meghoznia, vagy amely érzelmileg felfokozott pil­lanatokban születhet. Nem, itt egy elkerülhetetlen pszichológiai re­akcióról van szó: Ön többé nem képes másra, éspedig nem valami önmagán alkalmazott kényszer vagy külső nyomás hatására, hanem egy belső valóság elutasíthatatlan megnyilvánulása alapján, és ezért az elvakultság, felindultság vagy sugalmazás teljesen ki van zárva. Egyfajta ön-titkosszavazásról beszélhetnénk, melynek során olyan

127

biztonsággal kerül napvilágra a belső valóság, hogy minden tévedés teljességgel kizárható.

Fontolóra vehetnénk például, hogy a Szellemi Iskola előudvará-ban minden tanuló a helyén van-e. Ezzel lehetne foglalkozni. Ám egy olyan élő iskolában, mint amilyen a Rózsakereszté, minden előudvar-lakót az ismert válaszúthoz vezetnek. És akkor ő maga nyilvánítja ki saját magát.

Hiszen tudja: az Egyetemes Tan szerint az igazság és valóság minden jelöltnél napvilágra kerül. „Az igazságnak meg kell nyilvá­nulnia!" Most azt szeretnénk összefoglalni, hogyan fejlődik ki ez az öndeklaráció.

Milyen módon jön létre az új élet utáni vágy, az üdvrevágyás? 1. Önt megérinti a hétszeres Világszerzet alapvető sugárzása. Ez

Szerzet első kéznyújtása. 2. Ha van szellemszikrája, és az életvitele lehetővé teszi, akkor a

szent nyughatatlanság fogja el Önt. 3. A Szerzet munkatársai célt és irányt adnak ennek a nyughatat­

lanságnak, úgyhogy Ön felismeri saját létállapotát, az idegenség állapotát a dialektikus világban.

Ekkor megérti, hogy létezett és létezik egy eredeti élet, és hogy az Ön mai mikrokozmikus jelensége az eredetihez képest csupán karikatúra. Ha ezt világosan felismeri, akkor az életvitele fogja meghatározni, hogy ebből a belső tapasztalatból létrejön-e vágyakozás. Ezután va­lamiféle belátás keletkezik, elpusztíthatatlan vágy az új élet iránt.

Milyen életvitel határozza meg a vágyat? A tapasztalat életvite­le. A valódi belátásnak a tapasztalatból kell ébrednie, ami aztán a vérben rögzül. Filozófia, tekintélytisztelet, tantételek elfogadása vagy családi körülményekhez való igazodás nem tudják megterem­teni a szükséges lélektani állapotot. Csak a tapasztalat képes a vá­gyat felkelteni. A tanulónak a tapasztalatban kell igazolva látnia az Iskola filozófiáját.

128

129

Természetesen lehetséges, hogy már óriási tapasztalat gyűlt ösz-sze az Ön tudatalattijában és vérében egy felmérhetetlen múlt eredményeképpen, úgyhogy már tanulósága kezdetén jelen van egyfajta tapasztalattudat. De akárhogy van is a dolog, ennek az Egyetemes Tanra vonatkozó tapasztalattudatnak jelen kell lennie ahhoz, hogy felkeltse azt az igencsak szükséges vágyat, melyet a 42. zsoltár is ecsetel:

Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten! Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez. Mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?

Ha ez a vágy jelen van, akkor ez nem egy akaratlagos döntés vagy valami tanács következménye, hanem olyan lélektani állapotról van szó, mely a lény minden porcikáját eltölti. Ez belső késztetés, egy „másképpen nem tudás".

Ezt a reakciót a Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője cí­mű mű is leírja. Ebben a jelöltnek több út közül kell választania. És egy bizonyos pillanatban ösztönösen, belülről hajtván azt az utat választja, amelyik a belső templomhoz vezeti.

Talán Ön is többször tapasztalta vagy érezte már, hogy életében vezetik, és hogy egy ösvényen halad. Ez így is van, de nem abban az értelemben, hogy külső erők irányítják az életútját. A belső álla­pot az, ami lényét uralja, az Önben uralkodó vérállapot határozza meg tapasztalatát.

Akiben tehát megvan ez a vágyakozás, az az új élet mágneses erőit felhívja, amelyek aztán őt az előbb leírt alapon visszavonha­tatlanul célhoz viszik.

Most nézzük meg, hogy mi módon fejlődik ki az ösvény elutasí­tása és az önsemlegesítés, mi miatt választ az illető a válaszúthoz érkezve egy másik utat.

Ennek vizsgálatánál ugyanazt az eseménysort követjük. Az em­bert megérinti a Szerzet alapvető világossága, és nyugtalanság ke­letkezik benne. Efelől tájékoztatják őt az Iskola munkatársai, és a helyes módon az ösvényre állítják, azzal az egyetlen, minden mást kizáró tanáccsal, hogy: „Őbenne a Másiknak kell növekednie. A természet-énnek alá kell hanyatlania. Egyengesd a te Istenednek út­ját ! " így ez az ember is eléri a válaszutat, csakhogy ő nem a vágya­kozás ösvényét választja, hanem egy másik útra tér.

Miért? Mert tapasztalattudata még más irányokba tájékozódik. Ez az ember éppen ugyanazon belső túlerő miatt nem tudja a meg­szabadulás útját járni, amellyel másvalaki nagyon is képes. Mind­kettőnek van szellemszikra-atomja, mindkettőt megérintette a Gnó­zis alapvető mágneses tere, mindkettőhöz odafordult a Szellemi Is­kola. De mindegyikük másik utat választ a tapasztalattudatból eredő belső késztetés miatt.

Ha ezt tudjuk, akkor sohasem bánkódunk, ha egy tanuló elhagyja - mert el kell hagynia - az Iskolát. Az Iskola ugyanis az ilyen embert is önkinyilvánításra, erre az ön-titkosszavazásra sarkallja. A dolgok ilyen alakulását sajnálni lehet ugyan, de egyszer úgyis eljön a he­lyes választás ideje - mihelyt az illető belső állapota megérett rá.

Ha ezeknek az embereknek az önsemlegesítéshez vezető választá­sát megvizsgáljuk, akkor nagyon eltérő okokat fedezünk fel. -„Nem tudok az ösvényen haladni, mert idős édesapámat kell gondoz­nom, ami minden időmet igénybe veszi." Itt apakomplexus fojtja el a vágyat. - „Visszavonulok, mert idős édesanyám nem vegetáriánus, és azt akarja, hogy alkalmazkodjam hozzá. Ha a húst elutasítanám, bánatot okoznék neki." - „Nem tehetem a feleségem miatt." Vagy: „Férjem ellenzi" - „Gyermekeim nevelése teljesen lefoglal".

Egy másik típus, aki a lelepleződés miatt fordul az Iskola ellen, a csalódott önteltség területén található.

Egy harmadik kategóriát képeznek azok, akik még sokat várnak az élettől, és ambícióikat akarják megvalósítani.

1 3 0

Olyanok is vannak, akiknek ugyan már elegük van a haláltermé­szetből, de lelkiismeretfurdalásaik miatt visszatartják magukat. Bűntudattól terhelve újra és újra visszapillantanak életükre.

Mindezekben az esetekben a hamis utat választják. Egy különleges csoportra lelünk azok körében, akik - egészen a

válaszútig hajtatván - nem tudnak választani, semlegesen akarnak viselkedni, és nem mutatnak sem vágyat, sem elutasítást. Ezeknél kristályosodás, megkövesedés jön létre. Hidegek lesznek.

így végül is felismerjük annak csodás, élő szükségességét, hogy a Szellemi Iskolában mindenkinek színt kell vallania, bármi módon is. Ez az Iskola egyik célja. A saját lélektani állapota alapján min­denjelölt kinyilvánítja magát, és ezáltal két áramlat keletkezik: an­nak a megszabadító vágynak az áramlata, amely biztosítja az új életterületre való felvételt, valamint az az áramlat, amely bizonyos pillanatban megfordul, és visszavezet a kiindulópontjához.

Persze sem az ibseni „mindent vagy semmit" elv, sem Jézus Urunk szavai - „Aki nem hagyja el mindenét, és nem követ engem, az nem lehet a tanítványom" - nem olyan életvitelt képvisel, melyre egy adott pillanatban az akarat bevetésével elszánhatják magukat. Itt ugyanis olyan életvitelről van szó, amely élettapasztalatból ke­letkezik. Ezt a poharat az utolsó cseppig ki kell üríteni. Az ember ezt nem kerülheti el. És amikor a tapasztalattudatot bizonyos pilla­natban döntés elé állítják, akkor ennek a tudatnak a jellege és minő­sége fogja meghatározni, hogy melyik utat követik.

Ez a döntés mindig eleve biztos. A vérében felgyülemlett ta­pasztalatminőség vezeti, és - hála Istennek - az Egyetemes Szerzet soha sem hagyja el Önt. Sugaraival eltalálja, tanúskodik Önről, és a válaszút felé üzi. Noha már sokszor visszavezették a kiindulópont­hoz, egyszer mégis át fog törni a vágy fennsíkjára, és meglátja az új hajnal pírját.

131

A megnyilvánulás-tudat

A Pistis Sophiát követvén bevezettük Önöket az új emberré válás misztériumába, és több oldalról tanulmányoztuk az ösvény első fá­zisait. Megállapítottuk, hogy az új emberré válás alapja a szellem­szikra-atom vagy rózsabimbó elve, amely a jobb szívkamra csúcsá­ban található.

Aki birtokolja vagy még birtokolja ezt az elvet, az ezt egy olyan létállapot révén tapasztalja meg, amely gyakran már gye­rekkora óta jellemzi az egész jellegét és viselkedését. Ezt az álla­potot nevezzük nyugtalanságnak. Szent nyughatatlanságról beszé­lünk, mert ennek az állapotnak üdvösséghozó, gyógyító hatást kellene kifejtenie.

Ez a nyugtalanság az elektromágneses befolyásoknak egy olyan csoportjára való érzékenységgel magyarázható, mely nem ebből a természetből származik, s amelyet a tudatos szellemszikra-atom fel­fog és az egész rendszerben elterjeszt. Ezeket az elektromágneses sugarakat az Egyetemes Szerzet bocsátja ki, amely életterületünkön egy ilyen sugárteret tart fönn hét munkaterülete fölött.

Biztos, hogy erre minden szellemszikra-atom lénynek reagálnia kell, és az ilyen lény nyugtalan lesz tőle. Ez Isten hívó hangjának józan valósága, amely a misztikus-poétikus felfogás szerint min­denkihez eljut. Ugyancsak ez a józan realitása annak is, hogy Isten személyesen reagál minden ember egyéni viselkedésére.

132

A gyermeteg misztikus ezt mondja: „Isten mindent lát, és min­dent hall." Ebben van valami igazság, mert minden mágneses terü­let nagyon pontosan reagál annak a testnek a viselkedésére, amelyet megérintett ezen térség befolyása. Egy mágneses területtel kapcso­latban álló ember cselekedetei meghatározzák ennek a mágneses térségnek a hatásmódját.

így tehát megállapíthatjuk, hogy egy tudatosan létrehozott és mintegy hálóként az emberiség tengerébe leengedett mágneses terü­let sugárzása minden rózsabimbó-hordozót megérint, és ezzel nyug­talanít. Sem éjjel, sem nappal nem hagyják őt nyugton. Az ilyen embert egy misztérium képében szembesítik az új élettel.

A misztérium körülfogja őt, nem tud megszabadulni tőle - az il­lető tehát keresővé válik. Felteszi az élet nagy kérdéseit. Kutatja lé­tezése okát. Tudja, hogy idegen a Földön. Lénye alapján romanti­kus, aki a mást, a Másikat, a Csodálatosat keresi.

Ha az emberiség életterületét így előkészítették, akkor az Egye­temes Szerzettől szolgálók erednek útnak, és iskolákat alapítanak, vagy más módon vonzanak magukhoz tanulókat. Beszélnek a szent nyugtalanságról, és megmagyarázzák a jelentőségét. A Gnózisról, az isteni hívásról és a mágneses térről tanúskodnak. Ha aztán olyan keresőkre találnak, akik hallani akarnak, és erre képesek is, akkor a küldöttek továbblépnek: beszélnek az eredeti életről, és leleplezik a dialektikát. Megmagyarázzák a kereső pillanatnyi létállapotát.

Szándékuk világos. Megpróbálják tanulóikat egy nagyon benső­séges, harmonikus és személyes kapcsolatba hozni az említett mág­neses feszültségterülettel. Ezt a harmonikus kapcsolatot hitnek is lehet nevezni: hinni az új életben, remélni az egyesülést vele, sze­remi az Iskolát és munkáját. Ennek következménye a mindjobban növekvő elidegenülés a dialektikától; ugyanakkor azonban egy mérhetetlen, mindent betöltő vágyról is beszélhetünk.

Az is lehetséges viszont - ahogy már korábban megbeszéltük -, hogy az egyesülés elutasítása, az egyesüléstől való alapvető félelem

133

alakul ki, mert az illető még nem futott zátonyra az anyagban, és még nincs meg a kellő tapasztalattudata ahhoz, hogy képes legyen elbúcsúzni ettől a természettől.

Ám ha az ember lelkében növekszik a vágy, és az ősatomon keresztül a gnosztikus mágneses terület teljes áramlata beléje ha­tol, akkor egy teljesen új állapot keletkezik. Akkor az új élet csil­logása, dicsősége és fensége megnyilvánul a jelöltnek, akit nagy hála, öröm és lelkesedés tölt el. Jól meg kell érteni, hogy itt meg­nyilvánulásról, kinyilatkoztatásról beszélünk, és nem beteljesü­lésről vagy elérésről. Itt csak a hittudatnak egy magasabb fokáról van szó, arról, amit kinyilatkoztatásnak neveznek. És ez a kinyilat­koztatás nagyon személyes ismerethez juttat a Gnózis valódi termé­szetét illetően.

Most azonban egy másik témára térünk át. Ha egy okkult szerzet, egy hierarchikus dialektikus hatalom az emberiséget ténylegesen befolyásolni akarja, akkor az mindig egy - alapul szolgáló - mág­neses terület segítségével történik. Ezért fel kell ismerni, hogy az emberi életszférában sok mágneses terület létezik.

Nagyon sok hálót engednek le az emberi élet tengerébe. Gondol­janak csak a tibeti befolyásokra, amelyek bejárják a világot, vagy egyes egyházakra, amelyek mágneses rendszerükkel szintén egy ilyen teret tartanak fenn. Teljes bizonyossággal lehet állítani, hogy az emberiséget nagyon sok mágneses befolyás éri, és sok ilyen be­folyás utánozza az Egyetemes Szerzet mágneses területét.

Nem félelmetes-e ez? Nem vezethetik-e félre az embert? Nos, a félrevezetés a komoly kereső esetében teljesen kizárható. Az egye­temes mágneses törvények alapján ugyanis egy bizonyos ponton minden mágneses terület igazi jellege bemutatkozásra kényszerül. Ha pedig ez a bemutatkozás olyasmit tesz nyilvánvalóvá, ami a je­lölt természetével teljesen ellentétes, akkor az illető mindig ki tudja magát vonni ennek a mágneses térnek a befolyása alól, és képes

134

semlegesíteni kezdeti érdeklődését. Ezért ez a megnyilvánulás nemcsak tudattágulás, hanem próba, ellenőrzési lehetőség is.

A megnyilvánulás, a bemutatkozás a valóságot és az adott mág­neses terület magerejének valódi jellegét tanúsítja. Senki sem esik véletlenül áldozatul. Amit erről beszélnek, az túlnyomórészt badar­ság. Ha egy szellemszikra-lény igazán keresi a megszabadulást, ak­kor valóban képes megvizsgálni, hogy a szellemek a Gnózistól va­lók-e vagy sem. Alkalmazhatja az ellenőrzési segédletet.

Mint említettük, minden mágneses terület kénytelen kívánságra megnyilvánítani magát. Ha ez nem történik meg, akkor a megnyil­vánulást nem is kívánták igazán, és az illető rendkívül jól érzi ma­gát e befolyás sugárzásában. Hagyja, hogy az érintett térség küldöt­tei tévútra vezessék. Az ilyen küldöttek híveiktől megkövetelik, hogy higgyenek az átadott tantételekben és előírásokban, amelyeket érinthetetlen isteni nyilatkozatoknak mondanak. Ezek a tantételek egyben minden komoly vizsgálatot megakadályoznak.

A tudásvágy kielégítésére egy „tudományt" alkalmaznak. A diá­koknak ezeket a tantételeket kívülről meg kell tanulniuk, méghozzá görögül és latinul is. Ezért a görög és a latin nyelv tanulmányozása is szükségessé válik. A diákok kénytelenek a régi nyelvekbe és a sok író ismeretébe merülni. Tudniuk kell, hogy a hírességek mi mindent mondtak a Szentírásról és a vallásról. A „megnyilvánulás" azonban náluk elmarad, mert ők ahelyett betűket és értelmi tudást halmoztak fel.

Szabad-e megkérdeznünk, kedves olvasó, hogy meggyőződése a könyvtárára vagy agya értelmi tartalmára hagyatkozik-e? Ha ez az eset, akkor az a saját hibája, mert hagyta, hogy a közönséges termé­szet valamely mágneses tere befolyásának az áldozata legyen. így akadályozzák meg Önt, hogy megnyilvánuláshoz jusson.

Most térjünk vissza kiindulópontunkhoz. Akit a Gnózisban való hi­te miatt és a vázolt folyamat miatt határtalan vágy tölt el, azt to-

1 3 5

vábbvezetik a megnyilvánuláshoz. A Gnózishoz fűződő harmonikus kapcsolata az ilyen jelöltet eljuttatja ahhoz a ponthoz, amelyen a mágneses terület magja megnyilvánul neki, kibontakozik előtte, színt vall magáról.

János Jelenésében ezt úgy írják le, hogy a jelölt szembesül az eredeti emberrel, aki az Első és az Utolsó. A jelölt még nem az ere­deti ember, még sokáig nem az! De nagyon személyesen szembesí­tik Vele. Felismeri-e hát a különbséget a megnyilvánulás és az is­meret között?

Figyelembe kell vennie, hogy egy ilyen megnyilvánulás nem egyszeri jelenség, hanem ez a folyamat hasonló feltárulkozások szakadatlan sorát okozza. Megeshet, hogy hirtelen valami olyan ha­talmas, olyan magasztos bontakozik ki Ön előtt, hogy mintegy da­dogva kiáltja: „Micsoda megnyilvánulás!" És szótlanná válik a há­lától. Ugyanúgy érez, mint a tanítványok az Olajfák hegyén a Pistis Sophiában: Áldottak vagyunk minden ember előtt. Ez a Jupiter­tudat megnyilvánulása, amelyről egyesek azt mondják, hogy a távo­li jövőben jön majd el. De Ön már a jelenben megragadhatja, felté­ve, hogy az ismertetett ösvényen halad.

Ha Ön birtokolná ezt a megnyilvánulási tudatot, akkor ugyanab­ban a pillanatban láma, beszélne és tapasztalna. Misztikusan úgy lehetne mondani, hogy a dolgok örökkévaló szülőföldjének a köze­lében állna.

Ez a megnyilvánulási tudat azonban csak egy fázis, a Jánosi em­ber útjának végső időszaka. Ez tehát még egy teljesen dialektikus állapot. Ennek a kibontakozási tudatnak most az utolsó és döntő vá­lasztás alapjául kell szolgálnia.

136

A Rózsakereszt Iskolájának az a célja, hogy tanulóit bevezesse az új ember keletkezésének misztériumába. Ezt a misztériumot az élő jelenben megvalósuló időszerű történésként ábrázoltuk, melyben Ön is részesülhet, ha vágyakozását erre irányítja.

Vannak, akik ezt a misztériumot dogmatikus problémának tart­ják. „Tanulmányt" akarnak belőle csinálni. Nézeteit körülbelül úgy veszik, mint egy kirakat előtt álló ember, aki egy ügyes kirakatren­dező művében gyönyörködik.

Ám a Gnózis nem hagyja magát kirakatba tenni. Csak azoknak mutatja meg magát, akik élő lélekszükségből közelednek hozzá. Olyan tudomány sem lesz a Gnózisból soha, amit az egyetemen ok-tatai lehetne. Csakis az égő szívű emberekért van, a Szellemi iskola tanulói számára, akik a Nagy Mű céljához és mi voltához igaz üdv­revágyással közelednek, és akiket csakis ebben az állapotban fo­gadnak el tanulónak.

Ön tudja, hogy az új emberré válás elemi alapja a szellemszikra­atom vagy rózsabimbó birtoklása. Ez az atomi elv a jobb szívkamra csúcsánál található.

Ennek a szellemi elvnek a létezését Ön egy olyan létállapot ré­vén érzékeli, melyet nyugtalanságnak lehet nevezni. Ezt az állapo­tot az Egyetemes Szerzet által kisugárzott elektromágneses befolyá­sok bizonyos csoportjára való érzékenység magyarázza. Ezek a be-

137

folyások egy olyan mágneses területről jönnek, amely a dialektikus természetből nem magyarázható. Ezeket a befolyásokat sem a kö­zönséges tudattal, sem a kígyótűzzel, sem valamely belső elválasz­tása szervvel nem lehet felvenni - kizárólag az ősatom képes ész­lelni, felvenni és feldolgozni őket.

Az ősatom egy nagyon különleges, idegen elv személyiségünk atomszerkezetében. Teljesen más felépítése van, és nem tartozik a közönséges életterület ősanyagi jellegű csoportjaihoz sem. Ezért nyugszik ez az atom - mint ahogy a rózsabimbó is, zöld csészeleve­leibe burkolva - elveszetten a szívszentélyben, amíg a Gnózis alap­vető sugara fel nem ébreszti.

Az biztos, hogy egy adott pillanatban minden szellemszikra­lénynek reagálnia kell erre a sugárzásra. Az első reakció nyugtalan­ság, mert a szív rózsája, a valóban isteni ember hétséges elve vá­gyódik szülőföldjére. Amint a rózsabimbó az őt megérintő sugarak­ra érzékenynek bizonyul, egy izzás fejlődik ki, egy visszatükröző­dés, amely az egész személyiséget érinti, és minden általános tudat­központot megtámad. így szólítják meg az emberfiát.

Ez egy mágneses vonzás, amely minden időkben megmozga­tott egyes költőket és gondolkodókat. Ez a mágneses hívás az, amely a jámbor, egyszerű embereket mindig is arra unszolta, hogy leküzdjék a jámborságból eredő félszegséget, és szabadon köze­ledjenek a misztériumok világosságához. Újra és újra bebizonyo­sodott, hogy épp a jámborság és egyszerűség volt a legrövidebb út a célhoz, az istenfiasághoz. Mérlegeltük a nyugtalanság célját, és mi más lenne ez a cél, mint hogy egy emberfiát keresésre unszol­jon?

„Keressetek, és találtok" - ez egy őstörvény. Ha a nyugtalanság egy lelket keresésre ösztönöz, akkor bizonyos, hogy az illető egy­szer talál is. Akik belegabalyodtak az időbe, azok számára talán úgy tűnik, hogy ez végtelenül sokáig tart, és a kerék addig esetleg még sokszor megfordul, de aki keres, talál!

1 3 8

A mód, ahogyan a Gnózis a keresésre alkalmas lelket kezdetben megérinti, olyan csodásan egyszerű, és ugyanakkor olyan ellenáll­hatatlan, hogy az ember legszívesebben csodálkozva nevemé rajta, tisztelettel és a legnagyobb hála csendes mosolyával illemé. Nincs egy lélek sem, aki elkerülné a figyelmet. Mert olyan sugárbőség ez, mely egy hétszeres forrásból áramlik szét a világon, és minden szel­lemszikra-atom lényt el kell érnie, még ha az az őserdőben van is, vagy egy világvárosban veszett is el.

Ez a sugárbőség nem kelti a krízis tüzét, csak egy folyamatos, csendes hívás. Mágneses törvények alapján hat, amelyekre az ős-atomi kristálynak válaszolnia kell. így vezetnek el egy lelket egy bizonyos érettségre.

Egy adott pillanatban pedig az illető megtalálja a Szellemi Isko­lát, ahol a munkatársak a keresés jellegéről és okáról valamint az új mágneses sugárzás forrásáról beszélnek. Ekkor felismerés születik, és ezáltal nagy öröm. A kereső talált.

Ez azonban csak egy mérföldkő az ösvényen. Ekkor a munkatár­sak megpróbálják az idegent az ismert mágneses feszültségtérrel való igen bensőséges, harmonikus és személyes kapcsolatra ösztö­nözni. Pusztán a reakció nagyon különös viselkedést válthat ki. De ha valaki azután reagál, miután megértette, azt már hitnek nevez­zük. Hinni az új életben azt jelenti, hogy szeretjük azt az életet. így a jelöltet egy csaknem végtelen vágyakozás tölti el.

Ez az állapot csodás és mérhetetlenül szép. Mert lássa be, hogy amikor a Gnózis hívja és magához vonzza Önt, és Ön mindent el­hagy, hogy hatalmas vágyakozásával a Gnózist megtalálja, akkor nem csak a Gnózis közeledik Önhöz, hanem Ön is siet feléje. És ennek, ó isteni dicsőség, testi találkozáshoz, tiszta és világos megta­láláshoz kell vezetnie.

Itt most ne valami tiszteletreméltó mesterre vagy adeptusra gon­doljon. Ennek a találkozásnak a lényege erőkiáradásban fejeződik ki. Itt az isteni tűz pünkösdjéről van szó, az ösvény egyik további

139

mérföldkövéről. Ezt a találkozást nevezzük a mi szóhasználatunk szerint „megnyilvánulásnak".

Ezen a kapcsolaton keresztül a jelölt első kézből ismeri fel na­gyon személyesen a Gnózis valódi jellegét. Ebben a megnyilvánu­lás-tudatban azután van egy ellenőrzési eszköze. Akkor ő, mint ahogyan a Pistis Sophiában mondják: áldott minden ember előtt.

A megnyilvánulás olyan felismerés, amely intellektuális előké­szítés nélkül történik. Tudás a legbelsőbb magig. A közönséges is­meret csak a dolgok felszínéig képes elhatolni. Itt viszont most a Jupiter-tudatról van szó. Mihelyt a kibontakozás tudata világítani kezd a jelölt előtt, a Jánosi ösvény utolsó és döntő választása elé ál­lítják. Ennek a döntő választásnak az ötödik fázisban kell megtör­ténnie, amit a Pistis Sophiában a következőképpen írnak le:

A Hold tizenötödik napján, Tübi havában, telihold idején, amikor a Nap rátért pályájára, hatalmas világosságerő jött elő mögüle, rendkívül világos ragyogással, hogy mérhetetlen volt a világosság, amely ehhez az erőhöz kapcsolódott. Mert a világosságok világos­ságából eredt, és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről ki­felé a huszonnegyedikből, amelyek az Első Misztérium második te­rének rendjeiben találhatók.

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mia­latt tanítványaitól kissé távolabb ült; és kimondhatatlanul ragyo­gott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.

A tanítványok pedig nem látták őt a nagy világosság miatt, ami­ben tartózkodott, mert szemüket elvakította az őt körülvevő nagy ragyogás. Csak világosságot láttak, melyből sok fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem alulról felfelé kü­lönböző minőségűek és tulajdonságúak - egyikük végtelenül pom­pásabb, mint a másik, a földtől az égig érő hatalmas, felmérhetet­len csillogásban. Midőn a tanítványok meglátták ezt a fényt, nagy félelem fogta el őket, és mély felindultság vett rajtuk erőt.

1 4 0

Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus felemelkedett, és felment a magasságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. [...]

Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak, és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetemben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin, mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony összegöngyölítik a világot.

A Menny összes ereje folytatta a megmozdulást, és az egész vi­lág is. Mind egymás ellen fordultak, Tübi hava tizenötödik napjá­nak harmadik órájától kezdve a következő nap kilencedik órájáig. És minden angyal és az ő arkangyalaik és a magasság minden ere­je dicsőítette a legbensőbb legbensöbbjét, hogy az egész világ hal­lotta hangjukat, szakadatlanul, a következő nap kilencedik órájáig.

Ha a jelölt a megnyilvánulás fázisába lép, akkor személyes megis­merésről és megvizsgálásról beszélhetünk. Ha a tekintély- és dog­matisztelet megszűnt, az első kézből származó megértésnek enged­vén át a helyét, és az illető képes személyes felelősséget vállalni a döntéseiért, akkor a tanuló egész mikrokozmikus rendszerében mágneses vihar közeleg.

Ezt a mágneses vihart ecseteli a Pistis Sophia idézett részlete. A Jelenések könyvében és Rózsakereszt Krisztián alkémiai me-nyegzőjében is olvashatunk róla, csakúgy, mint az Evangéliumok­ban, amikor a Tibériás taván lévő hajóról van szó. Megtalálhatjuk Johann Valentin Andreáé Christianopolis-ábm is, és sok egyéb írásban.

Ez a mágneses vihar olyan lenyűgöző, olyan erőteljes, oly kü­lönleges és teljesen szokatlan, hogy először nagy megrázkódtatást és kétségbeesést kelt. Az ember közelibbnek gondolja a megsem­misülést, mint a megváltást.

141

Ebből az összetörtségből fejlődik ki azonban az esedékes meg­újító megszabadulás további folyamata, feltéve, hogy a jelölt haj­landó elfogadni a mágneses vihar követelményeit. A halál tapaszta­lata, amiről mindenki tanúskodik, aki átküzdötte magát rajta, abból a tényből ered, hogy a természet-én a mágneses érintés hevessége miatt mintegy lebénul és cselekvésképtelenné válik, viszont az új tudatgyújtópont még nem működőképes. Szóval a leírt tapasztalat azt bizonyítja, hogy a jelölt az új mágneses terület gyújtópontjához közeledvén krízispontra jutott. Mintha egy fal előtt állna.

Ám ebben a falban létezik egy ajtó, amit valóban ki lehet nyitni. De ehhez birtokolni kell a kulcsot és a képességet. Ez a képesség nem a személyiségkultúra eredménye, sem pedig egy mester önké­nye. Mert Önnek nincs szüksége semmilyen mesterre vagy adeptus-ra ahhoz, hogy képes legyen kinyitni ezt a zárt ajtót. Az új szemé­lyiség alapjául az új tudatra van szüksége, és egy teljesen új énre.

A következő választással kell szembenéznie: el kell döntenie, hogy hajlandó-e feladni a régi ént, a régi tudatgyújtópontot, amely alkalmatlan az új mágneses területen való továbbhaladásra. Rövi­den, arról van szó, hogy hajlandó-e a beteljesedés ösvényén halad­ni, vagy sem.

A Gnózis megnyilvánulása bevezetésül szolgál egy ilyen dön­téshez. Aki az ösvénynek ezen a pontján nem fogadja el az ösvény követelményeit, bármilyen okból is, legyen az énközpontúság vagy félelem, az valójában már nem tud visszatérni. És ha nem ajándé­kozzák meg a feledés italának kegyelmével, akkor minden igaz Gnózis karikatúrájának szolgáltatják ki, annak, amit a mai világban okkultizmusnak neveznek.

A megnyilvánulási fázisban az ember annyi gnosztikus tudásra tett szert, hogy elkezdi utánozni, és olyan életterületen akarja al­kalmazni ezt az ismeretet, amely arra nem alkalmas. Ezt próbálják a természetvallások is. Ennek az egyedüli és kizárólagos következ­ménye a világ és az emberiség egyre növekvő ziláltsága, a mind

142

erősödő és dinamizálódó énközpontúság, valamint a dialektikus én művelése. És mindegy, hogy feketének vagy fehérnek nevezzük, pogánynak vagy kereszténynek.

Ezért kell felismernie a választás eljövendő idejének nagy jelen­tőségét. Az igaz megszabadulás ösvényét választja-e, mint ahogy Buddha és Krisztus mutatták? A természet-éntől való teljes elfordu­lás ösvényét? Hajlandó-e elveszíteni az életét, hogy elnyerjen egy másikat? Vagy a rögeszmét választja, az „én király" rögeszméjét?

Mihelyt az utóbbit, a személyiségkultúra ösvényét választja, az ősatom újból bezárul, és Ön elveszíti a kapcsolatot az új mágneses területtel.

Ha viszont az élet kapuja előtt állván az ego elhalásának útjára lép, akkor ösvénye az élethez fogja vezetni. Akkor a viharra nyuga­lom következik: Isten népének nyugalma.

143

Mielőtt a Pistis Sophia megbeszélését folytamánk, meg kell magya­ráznunk egy mágneses tér jellegét és mivoltát. A Szellemi Iskolá­ban gyakran beszélünk az új élet és a közönséges természet mágne­ses területéről, újból és újból utalva a sokféle mágneses befolyásra. Az egész Egyetemes Tant a mágneses erőkkel összefüggésben kell tekintenünk, és azokból kell megmagyaráznunk. Ezért fontos, hogy minden tanuló megértse, mire gondolunk, amikor egy ilyen mágne­ses tér kerül szóba, és hogy el is tudja azt képzelni.

Mindenekelőtt egy olyan korszakban, mint a miénk - amelyben sok esemény kizárólag mágneses befolyásokkal magyarázható -, elengedhetetlen, hogy a tanuló felismerje a dolgok összefüggését. Bevezetésként utalunk arra a feliratra, amely Rózsakereszt Kriszti­án sírkamrájában, a bronztáblán található: „Nincs üres tér".

Ennek a bölcs mondásnak sok jelentése van, olyan sok, hogy számukat akár végtelennek is mondhatjuk. Ebből a kijelentésből ál­talánosságban arra következtethetünk, hogy amit mi térnek vagy végtelen világűrnek nevezünk, az tulajdonképpen végtelenül sok fejlődés területe, amelyek egymást kölcsönösen áthatják, körülfog­ják és betöltik. Ezek a mágneses törvényeik eltérő volta miatt kü­lönböznek egymástól.

Minden fejlődésnek saját mágneses rendszere, saját mágneses törvénye van, és ez teljesen elválasztja minden más fejlődéstői, jól-

144

lehet mind ugyanabban a térben léteznek. Látjuk a Napot és más jellegzetes égitesteket. Kimutathatóan tapasztaljuk hatásukat. Tud­juk, hogy mi az ő rendszerükhöz tartozunk. Ez egy olyan rend, amelyben minden illeszkedik egymáshoz, és a tényezők együttmű­ködése csaknem hibátlan. És azt is tudjuk, hogy mindezt egy hatal­mas természettörvény tartja össze.

Minden mozgásban van, minden spirális pályán kering, egy alapvető mágneses törvény szabályai szerint. Világképünk, térel­képzelésünk, a világmindenségről kialakult benyomásaink, saját természetünk és állapotunk, mikrokozmoszunk helyzete és felépíté­se - mindez ugyanazon alapvető mágneses törvény révén keletke­zik, és abból magyarázható.

Mindenségi megnyilvánulásunkról nem lehet azt mondani, hogy rögeszme, vagy hogy nem létezik. Amikor mégis „dialektikáról" beszélünk, Jákob Böhme pedig „haláltermészetről" - és ezen az egész látható teret értjük, és mindent, ami a csillagok között terül el -, akkor ezzel Jákob Böhme és mi is azt szeretnénk kifejezni, hogy ez a mindenség-megnyilvánulás istentelen, és nem azonos az isteni természettel.

Ha részben vagy egészben mégis isteninek értelmeznénk vagy nyilvánítanánk, akkor ez elvakultság lenne, jóllehet minden korban gúnyolódva kérdeztek rá, hogy ugyan hol található a mozdíthatat­lan, a nem evilági birodalom, a transzfiguristák új életterülete. Agy­rémnek, teljes képtelenségnek, szertelenségnek tartották. Sohasem értették, hogy miről beszélnek a transzfiguristák. Sok tanuló talán ugyanezzel a kérdéssel szembesül. Mit válaszolnának, ha gúnytól szikrázó szemmel feltennék Önöknek ezt a kérdést?

El lehet képzelni azt az eseményt, melyet a Máté 24. ír le: Föld és ég elmúlnak egy katasztrófában. A csillagászok tudják, hogy csillagok tűnnek el, és újak jelennek meg. Ha világmindenségünk­ben valami eltűnik, akkor valami más lép a helyébe. A világmin­denség megmarad, még ha más szerkezetben is. A Nap kialudhat -

145

ami Naprendszerünk megsemmisülését jelentené -, de a világegye­tem megmarad, tovább létezik.

A világűrt távcsövekkel mérhetetlen távolságokig átkutatják. És újabb távcsövekkel olyan térségeket fedeznek fel, amelyekhez em­beri szem még nem volt képes elhatolni. Arról vitatkoznak, hogy vajon a világegyetem véges-e vagy végtelen. Felfedezik, hogy a fény elhajlik, és újból visszatér kiindulópontjához. Ismernek olyan csillagokat, amelyek hatalmas sebességgel távolodnak egymástól, és olyanokat, amelyek egymás felé rohannak. Táguló és összehúzó­dó világegyetemről beszélnek. De mindez az uralkodó világképen, az uralkodó világnézeten alapul, a bukott természetrend alapvető mágneses törvényén.

Ezért nem meglepő, hogy a természetvallásos ember a tükör­szférát tartja Isten birodalmának, esetleg egyik-másik égitestet, amelyre egyszer majd űrhajóval elmehet. „Ha az isteni birodalom sem itt, sem a tükörszférában nem található, akkor valahol ott kint kell lennie" - gondolja esetleg az Iskola kissé naivabb tanulója is.

Nos, még ha az egész univerzumot beutazhatnánk is, akkor sem találnánk Isten birodalmára, mert ez a birodalom kizárólag egy má­sik mágneses törvény vagy mágneses rend révén válik láthatóvá, és csak ennek révén lehet belépni oda.

Minden mágneses törvény egy sugárzó ideából ered, amely az ősanyagi teret megérinti. Ezen ideának vagy őselvnek megfelelően alakul ki a világmindenség, különböző formáival és erőivel.

Most egy haláltermészetet észlelünk, és tudjuk, hogy az az ős-elv, amely ennek a világmindenségnek az alapjául szolgál, szintén istentelen, és soha nem is válhat istenivé. Ez az őselv nem ér sem­mit, ezért a megnyilvánulása sem ér semmit. Ha világegyetemünk őseivé isteni lenne, akkor minden istentelen megnyilvánulás lehe­tetlen lenne benne.

Ezért meg kell tanulniuk belátni, hogy létezik egy másik őselv, egy másik Gnózis; ennek következtében egy másik mágneses tér és

1 4 6

ezért egy másik világegyetem is, amely közelebb van hozzánk, mint kezünk és lábunk. Mindenütt ott van és mozog, ahol a haláltermé­szet nem található. Nincs sem kívül, sem belül, sem fönt, sem lent, hanem mindenütt jelenlévő, mégis oly messze van, mint a legtávo-libb égitest.

Képzelje el, hogy ugyanabban a teremben számos más emberrel van együtt, akiknek azonban egymástól teljesen eltérő életfelfogá­suk és eszményeik vannak, és ezért teljesen különböző az életvitel­ük is. Tehát különbözik a jellegük, a rezgési képletük és a mágneses állapotuk is. Eszményeik és azok következményei felhőkként fog­ják körül őket, és így mindegyikük a saját világában és rendjében él, miközben egyidejűleg mind ugyanabban a térségben tartózkod­nak.

Annak tudatával szeretnénk Önt áthatni, hogy azon alapvető mágneses törvény mellett, amely a világegyetem és a hozzá tartozó dialektikus rend alapja, még más alapvető mágneses törvények is vannak, melyek egyidejűleg létezhetnek ugyanabban a térben.

Isten tiszta, eredeti eszméje abszolút rendet követel meg, és egy világegyetemet alakít ki. Vajon ezzel is előfordulhatna, hogy meg­romlik és elfajul? Az lehetetlen! Mert az isteni őselv sugárbősége ellenállhatatlan és mindig ugyanaz. Ezért maradt fenn, létezik most is és fog mindig is létezni az isteni világegyetem.

Az ember ebből a világegyetemből, ebből az univerzumból egy másik világegyetembe bukott, mégpedig egy másik ösztönző ötlet által. Létével ehhez a másik világegyetemhez igazodott. Ezért lehe­tetlen, hogy a Gnózis mint megnyilvánuló bőség jelen legyen a ha­láltermészetben.

Ámde mihelyt egy bukott ember újra részese lesz az eredeti mágneses területnek, megmutatkozik neki az eredeti univerzum. Mert ha valaki egy másik mágneses területben részesül, az azt je­lenti, hogy másik tudata, másik személyisége, másik mikrokozmo­sza van.

147

Még azt is el szeretnénk mondani, hogy létezik egy másik Föld, másik Nap, másik naprendszer, másik világegyetem is. Az eredeti univerzum nem keletkezik újra, mindig is itt volt, nem tűnhet el. Tegnap és ma is ugyanaz.

Amikor a Bibliát tanulmányozza, akkor két különböző dologról olvas. Először egy kozmikus katasztrófáról a haláltermészet terüle­tén, a dialektikus világegyetemben; a dolgok virulásáról és hanyat­lásáról. Másodszor arról a jelöltről, aki új tudata segítségével újra megpillantja az eredeti, valódi, isteni világegyetemet. Ezt a két köz­lést gyakran összekeverik, és ezért úgy olvashatjuk, hogy az ég egy katasztrófa miatt elmúlik, és utána egy új ég jön.

De ami elmúlik és újból eljön, az nem más, mint a változás; for­dul egyet a kerék a dialektikában, a mikrokozmoszban és a makro-kozmoszban, a haláltermészet egész világegyetemében. Amikor azonban a Jelenések könyvének 21. részében azt olvassuk: „Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala", akkor ezzel arra a tanulóra utalnak, aki a rögeszmék világ­mindenségét látja elmúlni, és transzfigurációval belép Isten világ­egyetemébe.

A Szellemi Iskola és a Világszerzet arra szeremé Önt sarkallni, hogy hasonló élményben legyen része a jelenben. Milyen úton kell tehát haladnia?

Már világosan olvashatta, hogy hogyan válhat Ön is Pistis So-phiává. Az eredeti világegyetem, ahogyan megállapítottuk, egy ős-elvből eredően létezik. Van egy alapvető magja, egy nap, és ezért van egy sugárterülete, mágneses kisugárzása is. Az isteni Nap nagy mágneses területén hét szférát lehet felismerni, hét sugarat, vagy -ahogy a Biblia mondja - hét angyalt. És mivel a mágneses terek egymást kölcsönösen áthatják, világos, hogy a haláltermészet és a Gnózis természete nagyon közel vannak egymáshoz. Az isteni su­gárterület legkülső szférájában a szellemszikra-atommal lehet tuda­tossá válni.

148

A hét angyal egyike rányomja a pecsétet az Ön homlokára, ami­vel a dialektikus tudat csúcspontján ezt a dialektikus tudatot szeret­né megnyerni a Gnózis részére. Mikrokozmoszában Ön ezáltal megtapasztalja az isteni Nap fényét, mely hívja és vonzza Önt. És amilyen mértékben reagál a hívásra, úgy lép közelebb a legkülső udvaroktól az isteni Nap magjáig, a legkülsőtől továbbhaladván a legbelsőig, míg végül ezen az úton a legbensőbbnek olyan távlatai­ba vonják Önt az eredeti birodalom mágneses erői, hogy valami lé­nyeges változásnak kell bekövetkeznie.

Amint ez a változás elkezdődött, meglátja az új eget és az új földet. Ez olyan, mint amikor egy függönyt félrehúznak. Ekkor már nincs szüksége többé a Nap és a Hold fényére.

Reméljük, hogy képesek vagyunk leírni Önnek ezt a kívülről be­felé vezető folyamatot, hogy így megértse, mit tapasztalt Pistis Sophia az isteni Sophia felé vezető útján.

149

Megpróbáltuk Önt megbarátkoztam! azzal a gondolattal, hogy egy­azon térben egynél több univerzum létezik. Egy másik univerzum tehát nincs olyan messze tőlünk, hogy a legerősebb csillagászati távcsővel se lehetne felfedezni. Sőt - ha három dimenzióban sze­retnénk megfogalmazni -, ugyanazon téren belül a világegyetemek sokasága található.

A dialektikus embernek van egy bizonyos világképe, és egy uni­verzumhoz tartozik. Minden, amit a legerősebb távcsövével észlelni tud, és az is, ami a műszer látóhatárán kívül esik, az egész kifür­készhetetlen térség a halál világegyeteméhez tartozik, azaz olyan állapothoz, amelyben mindenütt az általunk ismert dialektikus ter­mészettörvényszerűség van érvényben. Ez a kikelet, virulás és ha­nyatlás törvénye. Ezt az állapotot az élet és halál jellemzi, a szaka­datlan változás, minden velejáró okával és következményével együtt.

Világegyetemünket, amelyhez tartozunk, egy adott elektromág­neses törvény tartja fenn, egy bizonyos - valamely lehetőségcso­porton belül fellépő - bonyolult nehézségi erő, amely mindent ösz-szetart, ami egymáshoz tartozik, egymástól függ és egymást befo­lyásolja.

A Földet a Naprendszer és az Allatöv befolyásolja. Mint egysé­get mindig egy nagyobb egység fogadja be, amit aztán egy még na-

1 5 0

1 5 1

gyobb, mindaddig, míg felismerjük, hogy az egész világegyetem egyetlen egység.

Ennek az egyetemes egységnek egyetlen őselv az alapja, és minden más ennek az őselvnek a tevékenysége. Az őselv maga egy rezgés, és egy olyan rezgést kelt, amely megérinti az ősanyagot, és tevékenységet valamint megnyilatkozást vált ki benne. A tevékeny­ség a mágneses tér, a megnyilatkozás pedig a megnyilvánuló világ­egyetem.

Az alapvető őselv hatására bizonyos módon hidrogén, oxigén, nitrogén és szén szabadul fel összefüggő formában; az atomok arra kényszerülnek, hogy meghasadjanak, és adott módon elemekké il­leszkedjenek össze.

Megállapítottuk, hogy világegyetemünk alapvető ötlete istente­len, amit az ötlet tevékenysége és megnyilatkozása alapján lehet felismerni és bizonyítani. Már csupán ebből arra kell következtet­nünk, hogy egy másik világegyetemnek is léteznie kell, amelyik egy másik őselvből ered, mégpedig egy isteni eszméből. Akkor viszont ennek más tevékenysége és más megnyilatkozása van, más az éter­tényezője, és ennek következtében teljesen más a természete is, mind alapjában, mind eredményében.

Ennek a másik világegyetemnek nincs szüksége másik térre, csak egy másik őselvre, és ebből következően egy másik mágneses területre. Két különböző mágneses terület képes ugyanabban a tér­ben kifejezni különböző megnyilvánulásait, anélkül, hogy az egyik megnyilvánulás valamit is észlelne a másikból. Legfeljebb a két mágneses terület zavarhatja egymást, de teremtményeiknek semmi közük sincs egymáshoz.

Tudjuk, hogy világegyetemünk teremtményeinek egy része az ősidőkben az isteni világegyetemhez tartozott. Napjaink megnyil­vánulására ez azonban nem vonatkozik, mert ez a megnyilvánulás teljesen a természetből való. Volt egy másik megnyilvánulás, amelyből csupán egy elv maradt fenn. Ez az elv az ősatom, egy

szunnyadó mágneses rendszer az aurikus lényben, amely mintegy álomba merült, következésképpen az aurikus lényben most egy má­sik mágneses rendszer uralkodik.

Ha Ön birtokolja az ősatomot, a szív rózsáját, amely egykor egy másik világegyetemben csodálatos szépséggel virult, akkor érthető, hogy Ön bizonyos mértékben fogékony is az isteni mág­neses terület iránt. Ezért az Ön mikrokozmikus területét zavarhat­ja az isteni kozmikus terület. Minthogy Ön mint egyed a dialekti­kus világegyetemhez tartozik, világos, hogy az egyedek összessé­ge együttesen az egész dialektikus kozmoszra átruházza ezt a za­varást. A zavarok részint az isteni természetből, részint a halál­természetből származnak. Ezért mindkét mágneses terület kölcsö­nösen zavarja egymást.

A Bibliában ezt például misztikusan fejezik ki a következő meg­jegyzéssel: „Isten nem hagyja el kezeinek alkotását." „Elküldi fiát, hogy megmentse, ami elveszett." „Haragszik gyermekei bűnéért." így minden tanuló megérti, hogy ő a Gnózis elveszett fia, és megta­pasztalja az isteni világmindenség legkülső sugárterületének befo­lyásait, ha szívében ott van a rózsabimbó.

Ha valaki ezeket a hatásokat nem csak érzi, hanem tudatosan fel is ismeri, akkor testileg a Gnózis legkülső udvaraiban áll. A Gnózis legkülső sugárterülete félreismerhetetlenül mágneses, de egész biz­tosan nem olyan mértékben, hogy az végzetes lenne. Ez nem is hozna semmilyen eredményt sem, legfeljebb csak az ősatomot mint ős-elvet lehetne vele vonzani és a lesüllyedt rendszertől eloldozni. A cél azonban semmi esetre sem ez, mert a lesüllyedt rendszernek önkéntesen kell feladnia magát a transzfigurációban. A lesüllyedt rendszernek újból tökéletesen isteni rendszerré kell válnia, és visz-sza kell térnie az isteni világegyetembe. Ezért a legkülső sugárterü­letet egy érintéshez, híváshoz, egy csendes jeladáshoz lehet hason­lítani, amely mentes minden kényszertől vagy erőltető mágneses vonzástól.

1 5 2

1 5 3

Az érintés a szívben egy lágy sugárzást kelt, mely a dialektikus tudathoz fordul. Ez utóbbi erre nyugtalansággal reagál, mint aho­gyan ezt már megbeszéltük. Ezek a dialektikus lényre irányuló is­métlődő impulzusok mintegy felszólítják a dialektikus tudatot, hogy kövesse az ősatom hangját, sugallatát.

A dialektikus tudat ezt természetesen nem tudja. Sejtelme sincs arról, hogy létezik olyasmi, mint az ősatom. Tökéletlen, istentelen világában annyira megszokta a próbálkozást és spekulálást, a kö­rülmények hatására olyannyira a boldogulást keresi, hogy azt hiszi, teljesen saját kezdeményezésre cselekszik. Teljesen énközpontú, jóllehet az énjét valójában irányítják. Talán most világossá vált Ön előtt, hogy egyetlen rózsabimbó-hordozó sem térhet ki e gnosztikus impulzusok elől.

Ezen befolyások erejében a történések egész sora fejlődik ki, amit oly jól ismer, hiszen önmagának is volt benne része, vagy még most is ezzel van elfoglalva. Ismeri az én bukfenceit minden erre irányuló érdeklődésében: a rengeteg könyv elolvasása, a számtalan gyűlés és szeánsz látogatása, a vég nélküli beszélgetések, a moz­galmakhoz és egyesületekhez való kapcsolódások. A fej elfárad a sok gondolkozástól, és az ember folyvást remény és kétség között lebeg. Vagy vegyük az ellenállást mindennel szemben, ami az egóban van, az ellenállást a hívó hanggal szemben - és a tettetést, az igen erős meggyőződésű ember színlelését, aki magát elhívott-nak és beavatottnak érzi. Ön mindezt ismeri már.

Ismeri azt a bizonyos példát az aknáról, amelyről levették a fe­delet. A nap belesüt, és a pincebogarak között olyan nyüzsgés és futkározás támad, hogy követni is képtelenség.

Ez a keresés és örvénylés nagyon sokáig tarthat. Egy egész éle­ten keresztül! Egészen addig, amíg nagy belső fáradtság nem kelet­kezik. Ennek az az oka, hogy az aurikus lény vagy felettes én ta­nácstalan. Az említett időszakban megpróbálja megtartani a kez­deményező szerepet az ember kísérletezései közepette, és mindenü-

vé elvezeti az alantas ént, hogy éhségét csillapítsa. Ezek ugyan csak kövek kenyerek helyett, de amíg az én ráharap, addig nyújtanak némi kielégülést.

Egy bizonyos idő után azonban eljön a pillanat, amikor az én már nem fogadja el a nyújtottakat. Ekkor az aurikus lény mágneses rendszere már nem képes új kielégülést nyújtani. A felettes én elfá­radt. Ekkor a dialektikus égbolt fénye meggyengül, és emiatt jelen­tős mágneses zavar keletkezik. Az ősatom új fényben sugárzik, és az aurikus lényben az ennek megfelelő fényterületet a gnosztikus mágneses tér keríti hatalmába, és az kezdi éltetni.

Ettől a pillanattól fogva egy mágneses sugár hatol be a főszen-télyben lévő agy egy pontjába, és amint ezt elérte, a mellékvesék egy erős impulzust kapnak. Az agyból kiindulva, mely a vesét és a mellékvesét irányítja, új energia áramlik a testbe. Az én első alka­lommal kezd pozitívan reagálni a Gnózis hívására.

Ekkor vált az ember éretté a Gnózis - kívülről befelé tekintve -második sugárterületére. Ezen a második területen kerül a tanuló első alkalommal kapcsolatba a Szellemi Iskolával.

Lehet, hogy az illető már az első szakaszban is ismerte a Szel­lemi Iskolát, sőt akár benne is tartózkodhatott. De csak úgy ismerte, mint bármilyen más mozgalmat vagy egyesületet. Csak a második időszakban kezdi belülről is megismerni, mégpedig egy egészen más módon. Akkor elkezdi szeremi és szolgálni, olyan hevesen és rendíthetetlenül, hogy soha többé nem hagyja el. A tanuló ízelítőt kap a „hazatérésből". Nagyon reméljük, hogy Ön már most is tudna beszélni erről a tapasztalatról.

1 5 4

A tanítványok rettegve és izgatottan ültek hát együtt, és a bekövetke­zett nagy földindulás miatti félelmükben sírva szóltak egymáshoz: „Mi fog hát történni? A megváltó talán minden helyet lerombol?"

Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilencedik órájában megnyíltak a mennyek, és a tanítványok látták Jézust alá-szállani, rendkívüli ragyogásban és mérhetetlen világosságban. Mert még erősebben ragyogott, mint amikor felszállt a mennyekbe, úgyhogy az őt övező világosság emberi szavakkal leírhatatlan volt.

A fénysugarak bőségét árasztotta, és ragyogása semmihez sem volt fogható. Világossága nem volt egyforma, hanem különböző jellegű és természetű, mialatt egyes sugarak a többieknél csodásabban vi­lágítottak. Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik végtelenül ragyogóbb volt mint a másik. A második vagy kö­zépső teljesebb volt, mint az első vagy legalsó, a harmadik pedig az első kettőt is fölülmúlta. Az első sugár, a mind közül a legalsó, arra hasonlított, amelyik mennybemenetele előtt lejött Jézusra; de csak a fényessége hasonlított rá. A világosság három fajtája mind más­képpen sugárzott, és egyik csodásabb volt, mint a másik.

Pistis Sophia, 4. fejezet

1 5 5

Amikor a gnosztikus misztériumok jelöltje első alkalommal szem­besül az új életterület dicsőségével és fenségével, tehát a hatodik kozmikus terület sugárzásával, akkor átéli egy mágneses vihar ere­jét, és ennek örvényében azt hiszi, hogy közeleg a megsemmisülés, és számára itt a vég. Már több ízben megtárgyaltuk ezt a felindult-ságot, így Ön már ismerheti az okait.

Amint a közeledő tanuló valamelyest kezd megbarátkozni ezzel az érintéssel, felismeri az új mágneses tér szerkezetét. Ennek fénye mérhetetlen, és bőségesen árasztja sugarait. Ezek a sugarak nem egyformák. Fajtájuk és rezgésük különböző, de mégis egymáshoz tartoznak, és ugyanabból a forrásból erednek.

Az említett sugarak három csoportra oszlanak. A Pistis Sophia megállapítja ezeket a különbségeket, de egyidejűleg azt is hangsú­lyozza, hogy mind egy és ugyanazon fenségességből származnak.

Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik vég­telenül ragyogóbb volt, mint a másik. A második vagy középső tel­

jesebb volt, mint az első vagy legalsó, a harmadik pedig az első kettőt is fölülmúlta.

Ragyogó, kiváló - olyan felsőfokú jelzők, amelyek valójában nem tesznek túl egymáson, de egymástól különböznek.

156

Ezt a háromszoros fényt nevezik Jézus, az Úr fényruhájának. És ha a misztikus kifejezési módot természettudományosra cseréljük, akkor ez a következőt jelenti. Ez a háromszoros fény a gnosztikus elektromágneses tér jellege és lényege. Az a tanuló, aki Jézusban, az Úrban aláhanyatlik, megkapja ezt a fényruhát, melyet egy há­romszöggel lehet jelképezni.

Ez a klasszikus rózsakeresztesek Trigonum Igneumja, a tüzes háromszög, melyet a Confessio Fraternitatis R.C-ben tárgyaltunk meg.

Először válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy miért áll a fényruha három csoportból, három nézetből. Ehhez elsősorban azt kell tud­nunk, hogy egy mágneses teret egy pozitív és egy negatív pólus ké­pez, melyek hatására egy harmadik nézet jelenik meg. A harmadik nézet az eredmény, vagyis a fény, melyet a pozitív és a negatív ta­lálkozása lobbant lángra.

A Kiváló és a Kimagasló találkozik, és az eredmény a Sugárzó. A régi bölcsességben tűzről, lángról és fényről beszéltek. A bibliai terminológiában ezt Atyának, Fiúnak és Szellemnek nevezik. És Ön tudja, hogy a Szellem - a Szent Szellem - fényként ismerhető fel. Gondoljon csak Pünkösdre és a Szent Szellem kitöltetésére. Ezen kitöltés révén lesz a köntös tökéletes.

Ezt az erőháromszöget nevezik „ruhának", köntösnek. Ezért ez egy test. Ezt a testet a Bibliában menyegzői ruhának is mondják, arany menyegzői ruhának, mégpedig a rendkívüli csillogása miatt, és mert ez a köntös lehetővé teszi a megszabadító életbe való beju­tást.

A menyegzői ruha tehát egy elektromágneses köntös is, az az elektromágneses elv, amelyből a gnosztikus ember él. Ezt a köntöst még nem illethetjük a lélektest elnevezéssel, ámde hívhatjuk olyan elvnek, olyan háromszögnek, melynek segítségével a teljes újjászü­letés véghezvihető. Ezért minden jelölt számára fontos, hogy meg­legyen ez a menyegzői ruhája.

1 5 7

Az új elektromágneses elvnek mint köntösnek, mint testnek kü­lönböző tulajdonságai vannak. Létezik egy tudat- és egy vágy­nézete. Aki ezt a köntöst birtokolja, az egészen új gondolkodás­módra, új énre, teljesen új vágylényre és abszolút új négyszeres testre tesz szert.

A gondolkodás, akarat, érzés és vágy összessége képezi a tuda­tot. És ezek együttese az az elektromágneses elv, amelyből az em­ber él. Ez az elektromágneses elv a fej és a szív együttesen. Ebből az elvből keletkezik a személyiség formája. Ugyanis ez uralja a négy étert; magához vonzza, összeilleszti és széthasítja őket. A négy étert egy bizonyos rezgésállapotba hozza. Ezen elv miatt olyan a személyiség, mint amilyen, a formai oldalát tekintve:

a négy éter alakítja ki a formát, a fényruha ajándékozza hozzá az erőt, a Trigonum Igneum az építőmester.

Ebből talán kiviláglik, hogy a tanulónak legelőször is az új fényru­ha elnyerésén kell fáradoznia.

Ez az új fényruha csak akkor valósult meg, ha bekövetkezhet a Szent Szellem kitöltése. Aki nem birtokolja az új háromszög első két oldalát, esdekelhet ugyan: „Szent Szellem szállj le ránk", de ez értelmetlen, legalábbis akkor, ha „Szellemen" az abszolút megúju­lás szellemét értjük.

Minden embernek van fényruhája. Mindenki egy háromszögben áll, és az éterhatás négyzetén építkezik. Mindnyájan valamilyen tu­datfényből, mentalitásból, akaratösztönből és vágyból indulunk ki. Ennek következtében létezünk. Mindannyiunknak van egy élethá­romszöge - de vajon ez képezi-e azt a köntöst, melyet az arany me­nyegzői ruhának neveznek, a Pistis Sophia lenyűgöző fényét?

A természetembernek dialektikus köntöse van, amely az istente­lenség elektromágneses területéről származik. Ilyen köntösben nem találkozhat a vőlegénnyel. Ezzel az elektromágneses elvvel nem le­het részese a nem ebből a világból való elemek.

1 5 8

Ezért el kell kezdenie a gyakorlatban, testileg, szervileg kimu­tathatóan az új elektromágneses elvből élni. Az Egyetemes Tan, minden Szentírás, minden testvér tudósítása erről tanúskodik. Min­den rózsakeresztes erről beszél.

Önnek Isten Szellemétől lángra kell lobbannia: Ex Deo nascimur. Jézusban, az Úrban alá kell hanyatlania: In Jesu morimur. És a Szent Szellemtől újjá kell születnie: Per Spiritum Sanctum reviviscimus.

Ez a Trigonum Igneum, a tüzes háromszög. Ennek birtoklása le­gyen az Ön első és legnemesebb feladata. Ebben nyilvánul meg az igaz tanulóság.

Hogyan szövi az arany menyegzői ruhát? A Szellem általi lángra lobbanás a szívszentély rózsájának kivirulására utal. Ha a rózsa kivirul, akkor felismeri saját állapotát, a bukottság, a szen­vedés és aggodalom állapotát, felismeri az ösvényt és nézeteit, megszabadító aspektusait. És a Szellemi Iskola azért van itt, hogy segítsen Önnek. A gyógyulás ismeretének teljes gazdagságát kiárasztják Önre.

Ha mindezt tudja, hallja és megvizsgálja, és ha ezt újra és újra megismétlik, akkor ugye világos, hogy arra szeretnék felkérni, hogy miután mindent felfogott, térjen rá a folyamatra. Arra szólítják fel, hogy ezt a folyamatot saját magára, mindenekelőtt magára alkal­mazza.

Aki ezt nem kezdi el, az megreked a tantételeknél és a filozófiá­nál, és azokat tartja lényegesnek. Rózsája el fog hervadni, elveszti szépségét és illatát. Mert nem az a fontos, hogy mit tud, hanem hogy mit cselekszik!

A Rózsakereszt Iskolája teljesen a tüzes háromszög első oldalá­nak megszerkesztése jegyében áll. Célját a tanulóval csak akkor éri el, ha az kész belépni a folyamatba. Akkor a tanuló meghúzza a há­romszög második oldalát. És ha ennek során kitartónak bizonyul, akkor az Iskola kész arra, hogy eközben is szolgálja a tanulót.

159

A háromszög második oldalát akkor szerkesztik meg, ha a tanu­ló Jézusban, az Úrban aláhanyatlik, úgy, hogy elkezd azokból az erőkből élni, dolgozni és lebontani, amelyek a rózsát megérintik, és hogy mindent lelkiismeretesen teljesít. Az a jelölt, aki folytatja ezt a munkát, az a rózsával egy keresztutat jár be, és a rózsát ténylege­sen és valóságosan a keresztre szegezi. Ha aztán ezenkívül az új életterület, az új elektromágneses képesség pozitív sarka mellé a negatív sarkot is odahelyezi, és így a rózsakeresztutat beteljesíti, akkor magától értetődő, hogy eljön a vigasztaló, a Szent Szellem, aki a kitöltést, a megvalósulást bizonyítja.

Erre következik Pünkösd, a tüzes háromszög harmadik oldala. A jelölt a keresztút után belép a megvalósulás állapotába. Akkor egy fényt gyújtanak meg, amely előtt a régi fénynek meg kell hajolnia. És a Szellemi Iskola ennek során is kíséri a jelöltet az élő test magasabb nézeteivel. Ekkor a menyegzői ruhát megszőtték. Ekkor új tudat, új gondolkodás, akarás és vágy született meg. Ekkor a személyiség to­vább transzfiguráihat a formai oldala szerint egy új négyzet alapján.

„Igen ám - így szólhat most Ön -, de a háromszöget és a négy­szöget egy kör fogja körül - ez lenne a felettes én?"

A Pistis Sophia alapján ezt meg tudjuk magyarázni. Ha az em­ber erről a témáról beszél, mindig fennáll annak a veszélye, hogy megreked a szavaknál vagy tanúskodásnál, és nagyon sok tantétel­lel fogja körül és borítja be magát, anélkül, hogy belső áttörés kö­vetkezne be. Ezért jó ezt az áttörést egyszer másképpen is ábrázolni Önnek, és így rámutatni az olyan tanultság teljes haszontalanságá­ra, amely nincs kapcsolatban a fény áttörésével.

Minden atomnak egy kilencszeres magja van. Ez a kilenc nézet három csoportra osztható: az első hármas csoport az atommag pozi­tív töltésű része, a második csoport a negatív töltésű, és a harmadik a semleges rész.

Ha az atomot felhasítják, ami azt jelenti, hogy nagy erővel szét­zúzzák, akkor nagyon nagy energia szabadul fel, mint Ön is tudja.

1 6 0

Az atomtudósok ezt a hasítást mind a mai napig nagyon ügyetlen módon űzik, és emiatt az atomenergiának csak egy része szabadul fel. Az atomot ugyanis nem hasítják fel mind a kilenc nézetében, mivel az alkalmazott energia ehhez nem elegendő.

Ha sikerülne az atomot kilencszeresen felhasítani, akkor az em­beriség órái meg lennének számlálva. Akkor elképzelhetetlen ka­tasztrófának kellene bekövetkeznie. Az atom kilencszeres aktiválá­sa az egész kozmoszban láncreakciót váltana ki, hatalmas tüzet, en­nek minden következményével.

A nagy fényesség, amelyről a Pistis Sophia beszél, szintén erre a háromszor háromszoros, tehát kilencszeres atom-felszabadulásra utal. De ott a rózsabimbóról, az ősatomról és az aurikus lényről van szó.

Ha valaki teljesen az önfeláldozás jánosi útján halad, akkor nagy energiát hív fel, mégpedig a Gnózis energiaforrását. Ez az energia bizonyos pillanatban az ősatomot teljesen láncreakcióra lobbantja. Ez azt jelenti, hogy ez a láncreakció a személyiség minden atomját összhangba hozza az ősatom fajtájával. Ha valaki képes ezt a fel­szabadulást létrehozni, akkor a rózsát - a piros, viruló, tüzes rózsát -a keresztre szegezte. Ekkor vált először rózsakeresztessé.

Ön fel fogja ismerni, hogy egy rózsakeresztes mennyire külön­bözik az átlagos dialektikus embertől. Atomi létállapotuk összeha­sonlíthatatlan. Kizárólag egy rózsakeresztesnek lehet valóban lélek-teste.

161

Amint a tanítványok ezt látták, nagyon féltek, és összezavarodtak. Midőn pedig Jézus, az irgalmas és szelíd, tanítványait ilyen nagy felindulásban látta, így szólt hozzájuk: „Nyugodjatok meg. Én va­gyok az. Ne féljetek!"

A tanítványok pedig ezt hallván azt mondták: „O, Urunk, ha te vagy az, vond magadhoz a fényességedet, hogy elviselhessük, mert sze­meink elvakultak, és izgatottak vagyunk; de az egész világ is össze van zavarodva a rajtad lévő nagy világosság miatt."

Erre Jézus visszavonta magába világossága fényességét. A tanítvá­nyok így felbátorodtak, Jézushoz léptek, leborultak előtte, s nagy örömmel imádván őt így szóltak: „Mester, hová mentél, és milyen feladat volt az, melyet be kellett töltened? És mindenekelőtt, miért voltak ezek a kozmikus megrendülések?"

Jézus, az irgalmas pedig monda nékik: „Örvendjetek és ujjongjatok ettől az órától fogva, mert azokra a területekre mentem, ahonnan korábban eljöttem. Mostantól kezdve teljes nyíltsággal fogok be­szélni veletek, az igazság kezdetétől egészen annak a teljesüléséig, és közvetlenül szólok veletek, példázatok nélkül. Mostantól kezdve semmit sem hallgatok el előttetek a magasság misztériumáról és az

1 6 2

igazság helyeiről. Mert a Kimondhatatlan és minden misztériumok Első Misztériuma hatalmat adott nekem, hogy beszéljek nektek mindenről, a kezdettől egészen a teljesülésig. Halljátok hát, hogy mindent közölhessek veletek:

Amikor kissé távolabb ültem tőletek az Olajfák hegyén, azon gondol­koztam, hogy ezzel teljesült megbízatásom, amiért leküldték engem, és hogy az utolsó misztérium, belülről kifelé a huszonnegyedik (abból a huszonnégyből, melyek az Első Misztérium második terében vannak) még nem küldte el nekem a ruhámat. Felismertem, hogy küldetésem feladata elvégeztetett, s hogy ez a misztérium még nem küldte el a ruhámat, melyet hátrahagytam őbenne, míg be nem telik az idő -ezen gondolkodva ültem az Olajfák hegyén, tőletek kicsit távolabb."

Amikor aztán Keleten felkelt a Nap, az Első Misztériumtól, amely kezdettől fogva létezik, és melynek akaratából a mindenség kelet­kezett, s amelyből éppen most magam is jövök - nem a keresztre feszítésem előtt, hanem most -, és ezen misztérium parancsára el­küldték nekem a fényruhámat, melyet kezdettől fogva nekem szán­tak, és amelyet az utolsó misztériumban, belülről kifelé a huszon­negyedikben hátrahagytam. Ez a huszonnégy misztérium az, amely az Első Misztérium második terének rendjében van.

163

Ezt a világosságköntöst hagytam hátra az utolsó misztériumban, míg eljön az idő, hogy magamra öltsem és elkezdjek beszélni az emberiséghez, mindent megnyilvánítva nekik az igazság kezdetétől annak teljesüléséig, és hogy veletek is beszéljek a benső legben-sőbbjétől a külső legkülsőbbjéig és viszont. Örvendjetek hát és uj­jongjatok, és gyarapodjatok az örömben! Mert megadatott néktek, hogy először veletek szóljak az igazság kezdetéről annak teljesülésé­ig, lévén hogy eleve titeket választottalak az Első Misztérium által.

Örvendjetek hát és ujjongjatok, mert amikor útra keltem a világba, kezdettől fogva tizenkét erőt hordoztam magammal, ahogy ezt nek­tek elejétől fogva mondtam; azokat az erőket, amelyeket a fény­kincs tizenkét megváltójától kaptam az Első Misztérium parancsára.

Ezt az erőt anyátok ölébe ültettem, amint a világba jöttem, és ezek azok az erők, amelyek most a ti testetekben vannak. Ezeket az erő­ket pedig az egész világért kaptátok ajándékba, mivel ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni. Ezzel képesek lesz­tek elviselni a világ archonjainak fenyegetéseit, a világ szenvedése­it, veszélyeit, és minden üldöztetést, amit a magasság archonjai hoznak majd rátok. Ezért mondtam oly sokszor nektek, hogy a ben­netek lévő erőt attól a tizenkét megváltótól vettem, akik a világos-

1 6 4

ság kincseskamrájában vannak. Ezért mondtam nektek kezdettől fogva, hogy nem ebből a világból valók vagytok. Én sem vagyok ebből való.

Lelkét e világ minden embere az archonok és eonok erejéből kapta, a bennetek lakozó erő ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magas­ságokhoz tartozik. A világosság kincseskamrája tizenkét megváltó­jának tizenkét erejét hoztam el, melyet az én erőmnek abból a ré­széből vettem, amelyet először kaptam.

Amikor úton voltam e világ felé, a szférák archonjai közé jutottam Gábrielnek, az eonok angyalának alakjában. Az eonok archonjai pedig nem ismertek fel, mert azt hitték, hogy Gábriel angyal va­gyok.

Az eonok archonjainak körébe kerülvén, az Első Misztérium paran­csára lepillantottam az embervilágra. Erzsébetre találtam, kereszte­lő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy erőt vetettem el be­léje, amelyet a kis Jaőtól kaptam, a jótól, aki a középen van, hogy János képes legyen majd előttem prédikálni, egyengetni nekem az utat, és a bűnbocsánat vizével keresztelni. Ez az erő van a János testében.

165

Ezenkívül a neki szánt archonlélek helyett Illés próféta lelkére találtam a szférák eonjaiban. És felemelvén, vettem a lelkét, és a vi­lágosság szüzéhez vittem. Ő továbbadta a világosság paralempto-rainak, akik az archonszférába vitték, és Erzsébet ölébe vetették, így van keresztelő János testében összekötve a középen lévő kis Jaő ereje és Illés próféta lelke.

Ezért kételkedtetek egyszer, amikor mondottam nektek: „János azt mondta: nem én vagyok a Krisztus", és ellentmondtatok nekem: „Meg van írva: amikor eljön a Krisztus, ülés jön majd előtte, hogy elkészítse neki az utat." Én meg azt feleltem: „Illés már eljött és mindent előkészített, ahogyan írva áll; és úgy bántak vele, ahogy akartak".

Amikor láttam, hogy nem értitek, amit Illésnek a Keresztelő János­ba kötött lelkéről mondtam, akkor szemtől szembe megmondtam nektek nyíltan: „Ha be tudjátok fogadni Keresztelő Jánosról: Illés ő, akiről mondtam, hogy eljő".

Pistis Sophia, 5-7. fejezet

166

A kő mestere

Megbeszéltük, hogy a Trigonum Igneum az új lélek lángoló fény­ruhájára utal. Erről a köntösről állítja a Pistis Sophia, hogy fénye háromféle. Sugárzó, kiváló és kimagasló. Ha valódi megszabadu­lásról, transzfigurációról akarunk beszélni, akkor a jelöltnek elő­ször is ezzel az új lélekköntössel kell rendelkeznie.

Ezt az új köntöst az ősatom, a szív rózsája alapján lehet meg­szőni. Csak azt lehet igazán rózsakeresztes testvérnek nevezni, aki hozzáfog ennek az új köntösnek a megszövéséhez. Erre a köntösre a Bibliában és az Egyetemes Tanban különböző módon utalnak, például mint arany menyegzői ruhára, varrat nélküli köntösre és a Szent Szellem kitöltésére. A főnixről vagy a hatszárnyú sárkányról is olyan értelemben beszélnek, mint mi a tüzes háromszögről.

Minden nagy világtanítónak és minden hiteles szellemi iskolá­nak szüksége van arra, hogy a háromszoros köntöst birtokolja, fel­mutassa, és megtanítsa, hogy milyen módon kell megszőni. Bizo­nyítékul elég csupán az evangélium lélekmegújító hangsúlyára gondolniuk.

A dialektikus embernek halandó lelke, és ennek megfelelő kön­töse valamint tudata van. A halandó lélek köntöse tartalmazza töb­bek között:

a kígyótüzet, az értelmet,

167

az akaratot, a vágyat és az érzést, az idegek közegét, a vért és az anyagi atomokat.

Ezek összességét tudatnak, énnek vagy az ember elektromágneses életelvének is nevezhetjük.

Ezt a lélekállapotot teljesen meg kell változtatni, és egy egészen más elektromágneses elv segítségével meg kell újítani. Ha ez meg­történik, ha a tanuló eléri ezt az állapotot, akkor sző új köntöst és akkor veszi azt magára. Ezen köntösben és ezen köntös révén telje­sül a transzfigurisztikus csoda.

Pörgessük le magunk előtt még egyszer ezt a folyamatot. Aki sze­retne együttműködni a megújulás belső tartalmának felépítésén, annak meg kell értenie, hogy először a háromszöget kell megszer­kesztenie. Ez teljesen építőmesteri és kőművesi ügyességétől függ.

A háromszög első oldalát a szívszentély rózsájának kivirulása húzza meg. Ez jelenti azt, hogy „Isten szellemében lángra lobbanni".

Azt mondtuk, hogy a rózsa kivirulásával Ön létállapotában fel­ismeri a bukott lényt. Ha a szív rózsája hat, akkor Ön az ösvényét járja, és felismeri ezen ösvény megszabadító nézeteit. Amikor Ön a rózsa késztetésére keresővé vált, akkor a Szellemi Iskola bevonta Önt a megindultság és tájékozódás folyamatába. Az üdvismeret tel­jes gazdagságát árasztotta Önre.

Ha ily módon meghúzta a háromszög első oldalát, akkor az a kérdés, hogy vajon arra is kész-e, hogy az első folyamatban vázolt összes következményt belsőleg spontán módon elfogadja, azaz a rózsát megérintő erőkből éljen, cselekedjen, és a lebontást is ezen az alapon végezze; és habozás nélkül elmerüljön ennek mindennapi alkalmazásában.

Aki így cselekszik, az meghúzza a tüzes háromszög második ol­dalát. Ez jelenti azt, hogy „Jézusban aláhanyatlani".

168

A rózsán keresztül pozitív erők érintik meg Önt, és Ön reagál rá­juk, ahogyan ez mindig is megtörténik, amikor nagy világosságerő érint meg egy lényt. Az Ön első reakciója tájékozódó, érzékelő és mérlegelő lesz. Ez azonban nem elegendő, jóllehet ez a reakció szükséges. De ha megakad ennél, akkor Ön csupán egy szemlélődő, észlelő ember. így nem keletkezik harmónia a világosságerővel, és az Ön közönséges természetének magja érintetlenül marad. Ön nem változik meg!

Ha azonban lényét az első reakció után teljesen megnyitja a Gnózisnak a „ne az én akaratom, hanem a Te akaratod legyen meg" tényleges alkalmazásával, akkor fogékony emberré válik, aki átadja magát a Gnózis pozitív érintésének. Más szóval: a pozitív pólushoz egy eszményi negatív pólus társul.

Ön tudja, hogy mi történik ekkor, mi az, ami nem maradhat el. Ha a pozitív és a negatív pólus érintkezik, akkor szikra, láng, tűz keletkezik. Ez a tűz a háromszög harmadik oldala, a diadalmaskodó aspektus. A tűz azon mértékben lesz egyre hevesebb, ahogy a tanu­ló énlebontásával módszeresen halad, mígnem egyszer - szinte egy szempillantás alatt - eljön a Szent Szellem, mint egy lángoló pa­rázs, mint egy orkán, mint egy erőteljes felindulás. Ekkor létrejött a háromszoros fényruha. Most már elkezdődhet a Szent Szellemből való újjászületés. A tüzes háromszöget - nagyon világos jelekkel -megszerkesztették.

Most pedig a jelölt hozzáfog a négyzet megszerkesztéséhez. Ez azt jelenti, hogy az új lélekállapottal, az új elektromágneses elvvel - mely rendszerében most már tudatként, tehát alkalmazható képes­ségként jelentkezik - képes az étererőket teljesen más módon átala­kítani és feldolgozni. A jelölt most már képes arra, hogy egyen a szent eledelekből, a megvendégelés tizenkét kenyeréből, a négy há­romszoros éterből.

Ezzel nagy, megújító változások lépnek fel. A lélek új anyagtes­tet alkot, amely mellett a régit már csak addig használják, amíg

169

szükséges. így egy építmény keletkezik a négyzet alapján, a meg­újulás háromszögének segítségével.

Magyarázatunk azonban még nem teljes, mert Ön tudja, hogy a háromszögön és a négyzeten kívül még egy kör is létezik. A kör az aurikus lényt, a felettes ént jelképezi. Az átlagember esetében a fe­lettes én minden korábban élt élet dialektikus vezéreszméjét őrzi, ahogy a jelenlegi élet alapelvét is, melyek kimondhatatlanul hosszú idők karmájából keletkeztek. A felettes én körülfogja az elektro­mágneses égboltot, melyből a dialektikus fényruha áll. Ez az égbolt olyan, mint egy csillagrendszer. Tizenkét elsődleges és sok másod­lagos mágneses pontot tartalmaz.

Ha mármost a tanulóban és a tanuló által elkezdődik a szent fo­lyamat, a tüzes háromszög folyamata, és különösen ha már végbe is ment, akkor az aurikus lényben jelentős változások jönnek létre. Tizenkét új elsődleges mágneses pont éled fel benne. Aki a szív ró­zsáját megnyitja, az megveti ennek a változásnak az alapját. Ha ez a tizenkét új mágneses erő hatásossá tud válni, akkor elegendő új le­hetőség áll rendelkezésre a négyzeten és a négyzettel való építke­zéshez, így kell elkezdem és a diadalig végigvinni az építkezést.

Aki eléri ezt a győzelmet, csakis az nevezhető teljes joggal épí­tőmesternek, a kő mesterének. Az ilyen ember képes igazán szol­gálni a világot és emberiséget. Ismertetőjegyét a Pistis Sophia a következőképpen írja le:

Örvendjetek hát és ujjongjatok, mert amikor útra keltem a világba, kezdettől fogva tizenkét erőt hordoztam magammal, ahogy ezt nek­tek elejétől fogva mondtam; azokat az erőket, amelyeket a fénykincs tizenkét megváltójától kaptam az Első Misztérium parancsára.

Aki tehát a kő mestere, az ezáltal képes másoknak is ezzel szolgál­ni. Akinek pénze van, az tud kölcsönözni. Akinek kenyere van, az tud másokat táplálni. Akinek szeretete van, az ezt ki tudja sugároz-

1 7 0

ni. Ha a tüzes háromszöget a szent négyzettel együtt az a kör fogja körül, amelyben a tizenkét megváltó sugároz, akkor ezt a tizenkét­szeres erőt másoknak is át lehet adni.

Ámbár az Ön lipikájában még nem léteznek ezek a fények, mindazonáltal az élő testben megvannak. Ezzel képes elkezdeni és szabad elkezdenie építkezését. Aki az építkezésén folyamatosan to­vábbmunkálkodik, úgyhogy végül ezáltal lehetségessé válik a meg­szabadító élet nemessége, az megkapja aurikus égboltján a tizenkét megváltót mint a Szerzet közvetlen kegyelemadományát. Az ilyen tanuló ettől a pillanattól fogva abszolút mikrokozmikus értelemben véve „többé már nem ebből a világból való".

171

Az eonok archonjai

Azt a csodálatos változást, amely az aurikus lényben akkor lép fel, amikor a tanuló a tüzes háromszög szent folyamatát kifejleszti, már alaposan megmagyaráztuk. Ez az átváltozás tizenkét mágneses pont megjelenésével jár, ami által ez a mikrokozmosz mintegy új állat­övet kap, és ezért egy új mágneses rendszert fejleszthet ki.

Ezt a tizenkét új erőt mindazok megkapják a fény kincseskamrá­jának tizenkét megváltójától - ahogy a Pistis Sophia mondja -, akik igazán alávetik magukat az egyetlen egyetemes Krisztus­világosságnak. Aki belép ebbe a létállapotba, az élő valóságként ta­pasztalja a következő szavakat:

Lelkét e világ minden embere az archonok és eonok erejéből kapta, a bennetek lakozó erő ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magas­ságokhoz tartozik.

Kik az eonok archonjai? Ők az uralkodó és vezető hatalmak a halál világában. Itt nem csak arra kell gondolni, ami a tükörszférában la­kozik, hanem mindenekelőtt azokra a nagy hatalmakra, amelyek a naprendszereket, az állatövi rendszereket és a még óriásibb alakula­tokat uralják a halál világegyetemében.

Amikor az ádámi emberiséget bukása után kiűzték az eredeti vi­lágegyetemből, akkor részükre egy teljesen új, dialektikus világ­egyetemet készítettek, melynek természettörvényei és természeti

172

erői alkalmazkodtak az olyannyira megváltozott ádámi emberiség­hez. Az ádámi emberiséget számtalan csoportra és egységre osztot­ták, és az éppoly számtalan csillagcsoport valamelyikéhez kapcsol­ták. Minden csoport kapott egy vezetőt, egy faj istent, egy uralko­dót. Ezeket az isteneket és uralkodókat nevezi a Pistis Sophia az eonok archonjainak.

így világos, hogy ezeknek a fajisteneknek nem az a feladatuk, és képességük sincs arra, hogy a nekik alárendelt lényeket visszave­zessék az eredeti életbe. Bennük csupán az a törekvés van meg, hogy rendszereiket fenntartsák, a mindenség-megnyilvánulásban saját célhoz vezessék, és ily módon műveiket a Gnózis számára el­fogadhatóvá tegyék.

Az archonok átka az, hogy ezt a célt sohasem érhetik el. Fájdal­muk pedig az, hogy a nagy átalakulással, a transzfigurációval egy­szer az összes alájuk rendelt lény kivonja magát a vezetésük alól. Mikor az eonok archonjairól beszélünk, nem szabad azt gondolni, hogy ezek az erők a gonoszság példaképei, hogy a civilizáció szennyéből származó minden rossz szokás az ő rossz szokásuk is. Ez nem így van, sok szempontból a dialektikusan elérhető legmagasz­tosabb erényeket, a lényét tekintve istentelen világrendszer elkép­zelhető legnemesebb nézeteit jelenítik meg. Bizonyos vonatkozás­ban csúcs-efézusbélieknek lehet őket nevezni, csúcs határlakóknak.

Erre az állapotra azonban másképp reagálnak, mint az ádámi emberiség. Ha egy ádámi ember elérte az efézusbéli állapotot, ak­kor az eredeti hazájába vágyik, és a rabságot le akarja vetni. Az ar­chonok nem képesek ilyesmire, mert ők kozmokrátorok, a halálter­mészet bonyolult rendszerének az alkotói. Tevékenységüket addig kell folytatniuk, amíg szabad választása révén az utolsó bukott lény is meg nem szabadul befolyásuk alól, amikor is világegyetemüket meg lehet szüntetni.

Figyelembe kell venni, hogy az archonok és azon lények révén, akik lelküket tőlük kapták, nagyon magas kulturális fejlődés jöhe-

173

tett létre. Sugallataik hatására még testvériségről és emberszeretet­ről, jóságról, igazságról és igazságosságról is lehet beszélni. Egy Dévakánt, egy elképzelhetetlen szépséggel és boldogsággal teli legmagasabb mennyet tartanak fenn, ámbár mindennek semmi köze a valódi megszabaduláshoz.

Aki lábát a transzfiguráció ösvényére teszi, és lelkét a fény kin­cseskamrájának tizenkét eredeti megváltója segítségével szeremé megújítani, az ezt teljesen meg fogja érteni, úgy, hogy a tévedés ki van zárva. Kizárólag a tiszta Egyetemes Tan és a keresztény üdv­megnyilvánulás lényeges, megszabadító nézete felé fog fordulni. Ezért gondolkodásából minden jellegzetesen mózesit és szemitát ki kell zárnia.

Ezzel nem akarunk semmit sem a szemita faj ellen mondani, hi­szen sok zsidó volt transzfigurista. Gondoljanak csak Izrael tíz el­tűnt törzsére és a Baal Sem szent szektájára, amely még manapság is ismeretes.

Szemléletmódunk egyik bizonyítékát megtalálják Mózes V. könyvének 32. részében, amit egyszerűen Mózes dalának szoktak nevezni. A nyolcadik és kilencedik vers így hangzik:

Mikor a Felséges megosztotta a népeket, és szétszórta az ember fiait, akkor megszabta a népek határait, Izrael fiainak (a szemita fajnak) száma szerint. Mert az Úrnak része az ő népe, Jákob néki öröksége.

Ez az „Úr" tehát nem a „Legmagasabb", nem az „Abszolút", hanem Izrael szövetséges istene, Jehova. Világos, hogy mindezek a szemi-ták ezen emberfölötti vezetés idején nem fukarkodtak köszönetük kinyilvánításával:

Mert (én, Mózes) az Úr nevét dicsőítem: Csak a mi Istenünket ma­gasztaljátok! (5. Mózes, 32:3.)

Egymaga vezette őt (Jákobot) az Úr; idegen Isten nem volt ővele. (5. Mózes, 32:12)

174

Ez egy tipikus dialektikus kifejezésmód. Eredetileg a Legmagasabb a Mindenható. A dialektikában még egy archon is nagyobbá válhat gyer­mekei engedelmessége által. És dühöng, ha akaratának ellenszegülnek.

Ezért Mózes a jehovai misztériumok hierofánsa volt, a szemita misztériumoké, ahogyan minden vezető archonnak megvan a saját misztériuma. Dialektikus mértékek szerint Mózes talán nagyon nagy ember volt, de nyilvánvalóan és nyomatékkal egy archonlelkű lény, aki mindent elfogad, és az isteni igére figyel, ha istene így szól hozzá (5. Móz. 32:39):

Most lássátok meg, hogy egyedül én vagyok, és nincs Isten kívülem! En ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, aki kezemből megszabadítson.

Tudják, hogy a szemita fajt tizenkét törzsre osztották, melyeket Já­kob tizenkét fia után neveztek el. Ők képezték az „Úr részét". Tud­ják, hogy általában mi került az „Úr részének" erre a számlájára. Amikor a nomád szemita törzsek Kánaánba betörtek, akkor minden ott lakozó népet meggyilkoltak, és javaikat eltulajdonították. Iste­nük parancsa szerint senkinek sem volt szabad életben maradnia. Amikor egy pár humanista a szemiták között egynéhány embert megkímélt, ezt Istenük később keményen felrótta nekik.

Később, amikor a szemita nép szépen kifejlődött rabolt országá­ban, ahol egy nagyszerű és kiemelkedő egyiptomi kultúrát semmisí­tett meg, tovább folytatta gyilkolásait. A legkomiszabb Dan törzse volt, amelynek problémája keletkezett a kiszabott határral, és elfog­lalt egy szomszédos birodalmat, lakosságát lemészárolta, és Jehova nevében birtokba vette.4 A Dan név bírát vagy igazságosságot je-

4 Lásd Bírák 18:27: „Ők pedig ... Lais ellen mentek, a nyugodtan és biz­tonságban élő nép ellen, és leölték őket fegyvernek élivel, és a várost megégették tűzzel."

175

lent. Ennek az igazságosságnak a dialektikussága nem fogja fi­gyelmüket elkerülni.

Nem is kell panaszkodnunk ellene, mert lelkét e világ összes embere az eonok erejéből kapta. És a mai óráig bizonyítékát lehet találni annak, hogy égitestünk vezető személyiségei is az eonok alázatos és hü szolgái. Az istenének kezéből vett ősrégi mózesi tör­vény: „szemet szemért, fogat fogért" még most is a tömeg és az egyed vezéreszméje, még ha már nem Jehováról, hanem Krisztusról beszélnek is. Hogy ez a Krisztus egy hamis Krisztus, azt egy gyer­mek is érti.

E világon mindenki a régi fajok utódja. Benne dúl és forrong a szürke múlt minden sugallata. A tudatalattiból és az archonok lipikájának közvetlen sugárzásából jönnek felszínre. Ezért értsék meg, hogy az Önök részére csak egyetlen megoldás létezik: Vessék magukat hanyatt-homlok a megszabadulási folyamatba, úgy, hogy egyszer majd Önökről is elmondhassák: „A bennetek rejlő erő tő­lem van, Jézustól, az Úrtól, és a ti lelketek az eredeti birodalomhoz tartozik."

1 7 6

5 A görög Paralemptor szó, ami itt a Pistis Sophia kopt szövegében áll, szó szerint „átvevőt, fogadót" jelent. Ezzel a „kapu őrére" utalnak, azon lé­nyekre, akik fogadják a megmentett lelkeket a Pleromába való felvéte­lüknél, és aztán az örök, múlhatatlan élet területére vezetik őket.

177

A János-születés

A Pistis Sophia 7. fejezetében olvassuk:

Az eonok archonjainak körébe kerülvén, az Első Misztérium paran­csára lepillantottam az embervilágra. Erzsébetre találtam, keresz­telő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy erőt vetettem el beléje, amelyet a kis Jaőtól kaptam, a jótól, aki a középen van, hogy János képes legyen majd előttem prédikálni, egyengetni ne­kem az utat, és a bűnbocsánat vizével keresztelni. Ez az erő van Já­nos testében.

Ezenkívül a neki szánt archoniélek helyett Illés próféta lelkére találtam a szférák eonjaiban. És felemelvén, vettem a lelkét, és a vi­lágosság szüzéhez vittem. O továbbadta a világosság paralempto-rainak5, akik az archonszférába vitték, és Erzsébet ölébe vetették, így van keresztelő János testében összekötve a középen lévő kis Jaő ereje és Illés próféta lelke.

A Pistis Sophia szerzője ily módon próbál megmagyarázni egyes, többé-kevésbé nehezen érthető evangéliumi közléseket a Szellemi

Iskola tanulóinak. Mivel legtöbb olvasónk a keresztelő János titká­hoz fűzött kommentárt nem találja valami világosnak a Pistis Sophiában, jó lesz, ha elemezzük ezt a magyarázatot.

Keresztelő János személyiségét ne történelmi alaknak lássuk, hanem olyan embertípusnak, akit valóban Jézus előfutárának lehet nevezni, mégpedig a következő értelemben: Mielőtt a Krisztus­sugárzás alakot tud ölteni valakiben, és őt ezért Jézus-embernek le­het nevezni, először János-emberré kell válnia. Fel kell vétetnie egy előfolyamatba.

Ezért közli az Evangélium, hogy János Jézus előtt haladt. Ke­resztelő János alakja nincs meghatározott korszakhoz kötve, és azonnal megnyilvánul, mihelyt a Szellemi Iskola tanulója elkezdi ösvényét, ugyanolyan feltételekkel és erőkkel, mint a János-típus. Ezért az ember nem határozhatja el csak úgy minden további nél­kül és önkényesen, hogy János-típus lesz, legfeljebb azt, hogy az­zá válik.

Ennek során különböző fejlődési állapotok követik egymást, és ezért különböző típusok és altípusok fordulnak elő: 1. Az átlagos dialektikus embertípus, amely különböző fokozatok­

ra osztható. 2. A János-típus, aki a szokásos, látható Szellemi Iskolában talál­

ható. 3. A Jézus-típus; ez az újra megszabadult ember típusa. 4. A Krisztus-típus, az isteni ember típusa. Az Evangélium és a Pistis Sophia közléseiből kiderül, hogy már a János-típusnál bekövetkezik egy csodás születés. Nem egy gyermek természetes születése, hanem egy nem-dialektikus létállapotba való belépés.

Három születés létezik, a csodálatos feltámadás három fejlődési szakasza: 1. A János-születés, amelyre a rózsakeresztesek a következő sza­

vakkal utalnak: „Isten szellemétől lángra lobbanva".

178

179

2. A Jézus-születés, amit a rózsakeresztesek úgy mondanak, hogy „Jézusban, az Úrban aláhanyatlani".

3. A Krisztus-születés, amelyet a rózsakeresztesek „a Szent Szel­lem által újjászületni" kifejezéssel illetnek.

Az első születés a transzfiguráció feltétele. A második születés a transzfiguráció folyamata. A harmadik születés a transzfiguráció tényét bizonyítja.

Ezt a vázlatot áttekintés gyanánt adjuk, azonban Önökre nézve an­nak van nagyobb jelentősége, hogy vajon tényleg beléptek-e az első születés, a János-születés folyamatába. Ismételjük, hogy ez egy csodálatos születés. Azt nem határozhatja el az ember, hogy mától fogva János lesz, de azt igen, hogy rátér az ehhez vezető útra. Ezen az úton - a feltételek betöltése esetén - megadatnak neki ennek a születésnek a tényezői. Azért csodálatos ez a születés, mert bebizo­nyosodik, hogy egy létállapot révén, az éntelenség szerfölött gya­korlati életvitelével jön létre.

Fontos egy s mást megismételnünk, hogy ezt a csodálatos szüle­tést és ezzel a János-típust világosan a tudatuk elé állítsuk. A kö­vetkező kérdéssel kezdjük: „Milyennek kell lennie a Szellemi Isko­la megszabadító értelemben sikeres tanulójának?"

A válasz így hangzik: „Ez olyan tanuló, aki keserű tapasztalat­ból, szükségben és halálban, szenvedésben és szomorúságban fel­fedezte, hogy ez a mi természetrendünk egyáltalán nem lehet az is­teni rend."

Ennek következtében egy ilyen tanuló feleslegesnek és telje­sen haszontalannak fog tartani minden olyan ténykedést a vízszin­tes síkon, ami a világ megjavítására szolgál. Ezért nem fogadja el a világot minden további nélkül, hanem belsőleg keresi a Másikat. Mindenképpen keres, mert a vérébe oltott nyugthatatlanság erre készteti.

Amikor ez a tanuló tudásra, a dolgok mibenlétének ismeretére tesz szert, akkor magas célja érdekében arra is kész, hogy mélyre­ható következtetéseket vonjon le. Az ilyen embert a Rózsakereszt Iskolájának irodalma Erzsébet-Zakariás embernek nevezi. Ha valaki ilyen, márpedig ez a Szellemi Iskola sok tanulójára érvényes, akkor teljesültek az első csodálatos születés követelményei. Ez a születés a következőképpen valósul meg:

Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta vol­na őt.

Aki az ecsetelt nyugtalanságot a vérében hordozza, bizonyos mág­neses rezgést bocsát ki; ez érthető. Ez a reakció kapcsolatot hoz lét­re azzal az erőforrással, amelyre a Pistis Sophia úgy utal, mint a kis Jaő ereje, a jóé, aki a középen van.

Miféle erő ez? Jákob Böhme szavaival élve ez az az erő, amely a haláltermészetet a szívéig megtámadta. Ez az Egyetemes Lánc gnosztikus testének alapvető, hívó ereje, mely a dialektika világá­ban hat. Ez az erő nem közvetlenül az új életterületről származik, de mégis kapcsolatban van azzal, és teljesen a dialektikus természet területén ölt alakot.

Ennek ellenére olyan erőről van szó, amely a dialektikus termé­szettől világosan elkülönül, és kizárólag az ecsetelt típusnak megfe­lelő emberekben képes hatni. Ez az erőtér tehát az ilyen dialektikus emberek számára elérhető, anélkül, hogy természetellenes állapotba kellene hozniuk magukat.

Az az erőtér, amely „középen van", tehát a haláltermészetben központilag megtalálható, ugyanúgy viszonyul a Gnózishoz, mint a Szellemi Iskola az új életterülethez. Ezt a „kis Jaő, a j ó " területének nevezik, ezzel fejezve ki azt a tényt, hogy jóllehet a dialektikus természetben hat, mégis teljesen az eredeti isteni erők vezetése alatt áll. Ennek a területnek az erejét a fent ecsetelt embertípusba ültetik - válaszképpen lelki szükségletére -, és összekapcsolják az ős-

1 8 0

atommal, a szívvel. Ha ezt a művet kivitelezték, akkor kifejlődik a folyamat második fázisa:

Ezenkívül a neki szánt archoniélek helyett Illés próféta lelkére ta­láltam a szférák eonjaiban.

Illés próféta lelkével a Pistis Sophia azt a vérörökséget jelöli, ame­lyet a világosságban megszabadultak összessége gyűjtött össze, és amely a haláltermészetben jelen van. Mindazok, akik bejárták az ösvényt, és megszabadították magukat a dialektikus természettől, hátrahagyták a haláltermészetben a nagy diadal vérörökségét. És mindazok, akik az ösvényen haladnak és az előbb ecsetelt típushoz tartoznak, adott pillanatban megkapják ezt a vérörökséget. Részesei lesznek, és egyidejűleg megkapják azt az erőt, amelyik középen van.

Ha tetszik, ha nem, mindenki kap egy vérörökséget. Ha erősen kap­csolódik a családhoz, néphez vagy fajhoz, és nem szabadítja meg gyökeresen magát tőlük, akkor - akár akarja, akár nem - kénytelen magára venni az egész csoport vérörökségét, ami természetesen karmikusan igen meg van terhelve. Akkor nem ő él, hanem őt élte­tik a vérből és a vér által.

Ha az illető mégis az ecsetelt típussá fejlődik, és létállapota ré­vén a szívben összekapcsolva érzi magát azzal az erővel, amely bennünk középen van, akkor egyidejűleg egy ennek megfelelő vér­örökséget is megkap, a vérkincset, a győzedelmesek vérkincsét, azok élő testvérközösségének erejét, akik előttünk haladtak az ös­vényen.

Ez az örökség évszázadról évszázadra egyre nagyobb, és fel­mérhetetlen birtokká vált. Ezt a vérkincset vetik Erzsébet ölébe. így egyesítik a középen lévő kis Jaö erejét és Illés próféta lelkét keresz­telő János testében, hogy János képes legyen előfutárrá válni, az utat előkészíteni és a bűnbocsánat vizével keresztelni, minden kar­ma nélkül, egy más lélekfelépítés révén. Ezen a módon fejlődik ki

181

az első csodálatos születés. Ennek, ahogy már megállapítottuk, há­rom tényezője van:

a megfelelő elő-létállapot, a Zakariás-Erzsébet állapot, a természetben elkülönítetten jelenlévő mágneses terület sugár­

erejének az érintése, és az a képesség, hogy a gnosztikus elődök vérörökségét felve­

gyük, és abból éljünk.

Akire mindez ráillik, az előfutár lehet, előkészítheti az igazi ös­vényt ebben a természetben, megszabadíthatja magát az aurikus büntehertől, és előkészülhet a második csodálatos születésre: a Jé­zussal, az Úrral való találkozásra.

Láthatjuk tehát, hogy mi szükséges az igaz tanulósághoz, és hogy mindenki élheti ezt a tanulóságot, ha típusa tekintetében meg­felel a megszabott logikus feltételeknek.

Ami még esetleg valakit visszatarthat, az talán az a körülmény, hogy az illető még megpróbál két úrnak szolgálni, és ezért egy olyan vérörökség terhét kell hordoznia, amely teljesen az alantas természetből és a vízszintes síkból magyarázható.

182

Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium pa­rancsára lepillantottam az embervilágra, Máriára találtam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak' neveznek. Beszéltem vele Gábriel alakjá­ban, és amikor felém fordult a magasságba, beléje ültettem az első erőt, amit Barbelótól vettem, vagyis annak a fénytestnek az erejét, amelyet a magasságban viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem beléje, aki jobboldalon, az igazak körzetében található.

A fénykincs tizenkét megváltójának tizenkét erejét pedig, melyet a középen lévő tizenkét szolgálótól kaptam, az archonok szférájába juttattam. Az archonok dékánjai és azok szolgái azt hitték, hogy ezek archon-lelkek. A szolgák pedig elhozták, és anyáitok testében kötötték meg őket.

Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy ar-chon-lélek lenne bennetek. így részt kaptatok abból az erőből, amit az utolsó segítő lehelt ebbe a világba. Ez az az erő, amely most minden láthatatlannal, archonnal és eonnal össze van keveredve, szóval ami összeelegyedett a romlásnak eme világával.

Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az Első Parancsolatba vetettem. Az Első Parancsolat aztán ebből egy részt a

183

Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy részét a Nagy Vilá­gosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pedig egy részt a ha­láltermészetbe (a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most min­denkiben, aki a keveredés világában él, ahogyan az imént mondtam nektek."

így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és hozzátette: „Örvendjetek és ujjongjatok, és örömöt örömre halmozzatok, mert eljött az idő, amikor magamra öltöm a ruhát, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az utolsó misztériumban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.

A beteljesülés ideje pedig az, amikor az Első Misztérium meghagy­ja nekem, hogy beszéljek nektek az igazságról, annak kezdetétől egészen a beteljesüléséig, és minden dolgokról a benső legbensőbb-jétől a külső legkülsejéig, mert általatok lesz megmentve a világ. Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni."

Pistis Sophia, 8. fejezet

1 8 4

Ha az általunk ismert Krisztus-evangéliumnál maradunk, akkor ki­tűnik, hogy először is egy papi családról van szó, Zakariásról és Er­zsébetről. Erzsébetnek azt jósolják, hogy tőle fog megszületni Já­nos próféta. Röviddel később hasonló üzenetet jelentenek be egy másik családban, pontosabban egy leendő családban, József és Má­ria körében, akik jegyesek. Hírül adják, hogy Máriából csodálatos módon - párja közreműködése nélkül - Jézus, az Úr fog megszü­letni.

János megszületik - és Jézus is megszületik. János teljesíti fel­adatát, és eltűnik, mihelyt Jézus elkezdi munkáját. Ez az evangéli­um színpadán lejátszódó szerepcsere a jordáni vízkeresztséggel megy végbe. Az evangélium tudósítása ezt követően az ismert mó­don folytatódik.

Az Arany Rózsakereszt Iskolájában mindig nyomatékkal hang­súlyozzák, hogy ezeket az evangéliumi közléseket ne a szokásos ér­telemben vett történelmi eseménynek, hanem mindig az aktuális je­lenben végbemenő történésnek tekintsük.

Ez képtelenségnek és lehetetlennek tűnik mindazok számára, akik az evangéliumi tudósítás jelentését nem értik, az egész életet formálissá teszik, és istenektől és bálványoktól teszik függővé ma­gukat. Röviden: mindazok számára képtelenség, akik megmaradnak a szokásos természetvallásos gondolkodásnál.

185

Ám akiknek tudomásuk van az Egyetemes Tanról, és akik egy szellemi iskola tanulójának vallják magukat, azok tudják és tapasz­talják a mi értelmezésünk igazságát. A Pistis Sophia magyarázata kapcsán megállapítottuk, hogy három csodálatos születés létezik:

a János-születés, a Jézus-születés és a Krisztus-születés.

Ahhoz, hogy valaki részese legyen az első születésnek, bizonyos embertípushoz kell tartoznia, olyanhoz, aki a sok keserű tapasztalat, szükség és halál, szenvedés és bánat miatt megrekedt ebben a halál­természetben, és vére nyugtalansága és minden dialektikus fárado­zás hiábavalósága miatt keresni kezd.

Ezt az embert aztán, akit Zakariás-Erzsébet embernek lehet ne­vezni, létállapota alapján megérinti az a sugárzó erő, amely a kis Jaőtól, a jótól ered, aki a középen van. Ez egy elektromágneses su­gárzás, az az alapvető gnosztikus erő, amely haláltermészetünket egészen a szívéig megtámadta.

Ez az erő a fentiekben leírt ember lélekszükségére érkező isteni válasz. És mindazok, akik most és később ilyen lélekszükségben él­nek, megkapják ezt a választ. Ennek segítségével aztán az ember fokozatosan megnyílik egy új látásmód számára. Minden dolog megváltozik. A szerzet fáradozásának ezen első sugarával hat a Szellemi Iskola minden szokásos munkájában. Ez Jaö ereje, aki a középen van. Mindazok, akik beléptek a Szellemi Iskolába, észlel­ték ezt, amikor első alkalommal szembesültek az Iskolával, és meg­ismerkedtek annak munkájával és tanulóival. Olyan volt ez, mintha a belépő szeméről egy fátylat vettek volna le, és számtalan dolog, sőt az egész élet hirtelen más megvilágításba került.

Akik már ismerik ezt az időszakot, vagy épp most ismerkednek vele, ne gondolják, hogy itt a végcél értelmében vett tökéletes létál­lapotról van szó. Mert ez még csak egy születés előtti állapot, egy lehetséges születés előhírnöke. Ezért a tudat érzékszervi képességé-

186

nek ezen tágulása után jelen kell lennie a készségnek és erős eltö­kéltségnek, hogy az illető ennek az új látókörnek és új érintésnek az alapján munkához fog, megragadja az eke szarvát.

Ha vágyik erre, és növekszik benne ez a vágy, akkor egy máso­dik sugárerő segítségével megacélozzák izmait a tetthez, képessé teszik a szabadkőműves cselekedetre. Ezt a második sugárerőt az­tán János születésének vagy Illés újraszületésének nevezik. Ez azt jelenti, hogy az ifjú jelöltet összekapcsolják minden megszabadult vérerejével. Megkapja ezt a vérörökséget, ami voltaképpen egy sziderikus sugárzás. Mintegy vérkapcsolatba lép minden olyan test­vérrel, aki előtte bejárta az ösvényt.

A vérnek ez a kincse a győztes vérkincse, egy élő közösség ere­je. Ez az erő teszi Önt képessé arra, hogy saját magát megtámadja, és az ösvényt igaz tanuló módjára küzdje végig. Vajon nem ugyan­úgy vérbirtok-e minden általános emberi képesség, szemlélet, fo­gyatékosság és megnyilvánulás? Ami nincs az Ön vérében, az nem is valósulhat meg soha. Ezért ez az új születés a vérben, a vérörök­ség elnyerése a feltétele mindennek. Ha az Ön típusa megfelel a támasztott követelményeknek, akkor már részese a vérörökségnek, és később is részesülni fog benne.

A Pistis Sophia folytatja az Egyetemes Tan magyarázatát, és azt mondja:

Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium parancsára lepillantottam az embervilágra, Máriára találtam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak' neveznek. Beszéltem vele Gábriel alakjában, és amikor felém fordult a magasságba, beléje ültettem az első erőt, amit Barbelótól vettem, vagyis annak a fénytestnek az erejét, amelyet a magasságban viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem beléje, aki jobboldalon, az iga­zak körzetében található."

1 8 7

Az imént ecsetelt tanulóban tehát az új elektromágneses tér két su­gara hat: az a sugár, amely felüdíti a keresőt, és mintegy távolból megmutatja neki az Atya házát, és a vérörökség sugara, amely di­namizálja a tanulót, tettre serkenti, elősegítve János-személyiséggé válását. Ha a tanuló ezzel foglalatoskodik, lénye az Evangéliumban József-Máriával jelzett új típussá növekedik.

Az önmagán való munkálkodás, melyet átizzít a múlhatatlan igazság első két sugara, természetesen ön-szabadkőmüvesség. Utat tör magának az akadályokon keresztül: ez János, az úttörő. Ennek a szabad út teremtésnek az eredménye tipikusan József, az ács - a szabadkőműves.

Ez a változás a tanuló lényét magától értetődően krízishez veze­ti, egy végponthoz, határhelyzethez, ahol minden dialektikus lehe­tőségnek törvényszerűen véget kell érnie. Ezt az állapotot „Máriá­nak" nevezik. A mikrokozmosz József, az ács következetes munká­ja révén kerül ebbe az állapotba. Ezért mondják, hogy József és Mária össze van kapcsolva, mintegy párt alkot. De vajon mondhat­ja-e, hogy az Ön előkészítő ács-munkássága elegendő a tökéletes Mária állapot kiérdemléséhez? Nem gyötri-e mindig a kétség és az az érzés, hogy még alig kezdte el? Ezért mondják azt, hogy József és Mária még nem házasok. Egységre rendeltettek, de a valóság még távol van.

És mégis, a „magát távol tudván, de ennek ellenére a vér unszo­lására buzgólkodván" eme állapotában csodaként bekövetkezik egy harmadik gnosztikus sugárerő érintése, amely Barbelótól szárma­zik. Szó szerint fordítva Barbeló „az összetörés fiát" jelenti. Talán megértik, hogy Barbelónak ebben az erejében kezdődik el a meg­fordulás, a természetlény átváltozása egy Jézus Krisztus Szellem­rendjéhez tartozó lénnyé.

Ez a megfordulás azonban egy szükséges összetöretést követel meg. Talán úgy vélték, hogy a János és József általi összetörés ele­gendő ahhoz, hogy dagadó vitorlákkal befussanak a kikötőbe. Az

188

első fázisban azonban az ösvénynek ez az előkészítése csupán a vízszintes síkon történő előkészítés. A Gnózis első két sugara segít­ségével Ön a saját akarata, saját felfogása, saját ízlése szerint viszi ezt véghez, amennyire belátása képessé teszi, ameddig vérképessé­ge terjed, amennyire a munkaképessége megszabadító értelemben feltárja az Ön ösvényét.

Megkérdezzük Öntől: Teljes belátással rendelkezik-e? Teljes-e a vérképessége? Munkaképessége megszabadító értelemben tökéle­tes-e?

Szíve mélyéből és őszintén bizonyára nemmel válaszol. Ez ter­mészetesen bénítja a fejlődést. így eltévedne a pusztában. Am ezt most megakadályozza Barbeló harmadik sugara. Ez módszeresen és teljesen felőröl és összetör mindent, amit Ön esetleg nem akar, mindent, amihez értelme reménytelenül elégtelen, mindazt, amire energiájából nem futja.

Ez a sugárerő megtámadja Önt az Atya akaratával. Emiatt re­ménytelen zűrzavar keletkezik Önben, pedig eleinte olyan jól men­tek a dolgok. Erős ellenállás jöhet létre, a természetes ellenállás, az önfenntartás ösztöne, és mérhetetlen félelem. Ha ekkor nem tör át, mint egy bátor, szilárdan eltökélt hős, akkor össze lesz törve.

A János-fázis odaadó tanulójaként Ön természetesen el akarja készíteni drága húsvéti bárányát, és alázattal telten, teljes összpon­tosítással ül kunyhójában. Ekkor azonban, mint Rózsakereszt Krisz­tián esetében is, a harmadik sugár, a Barbeló-sugár vihara kereke­dik, amibe az Ön egész háza beleremeg.

Most minden azon múlik, hogy feladja-e spontán, természetes ellenállását, és mondja-e Máriához hasonlóan, hogy történjen ve­lem a Te igéd szerint. Úgy kell viselkednie, hogy életvitelével kér­je: ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg. Akkor lelkében megkapja a nagy Sabaoth erejét, a jóét, aki a jobb oldalon van.

Ez a Gnózis életszabályzó, egyensúlyszabályzó negyedik sugara, amely képessé teszi Önt arra, hogy az összetöretés ösvényén

189

örömmel haladjon. Ez egy olyan út, amelyet Ön a természet szerint ugyan nem akarhat, nem láthat és nem foghat fel, melyen azonban mégis ellenállás nélküli elhalásban halad, hogy örökké élőnek szü­lessen meg.

1 9 0

A nagy Sabaoth ereje

Részletesen megbeszéltük, hogy három csodálatos születés létezik. A jelöltnek három fokon kell feljutnia, ha el akarja hagyni a dialek­tikus életet. Ezek a fokok vagy születések a következők: a János­születés, a Jézus-születés és a Krisztus-születés.

Ezen születések mindegyikét a négy világosságsugárnak, az elektromágneses megújulási tér négy erősugarának a hatása teszi lehetővé a tanuló számára. Megmagyaráztuk, hogy miként fejlődik ki ez a négy sugár, és hogyan hat a János-születésben. A Pistis Sophiában a János-születés első sugarát a kis Jaő sugarának neve­zik. Ez a kezdő tanuló lélekszükségére adott isteni válasz. Ennek következtében a keresőben hirtelen belátás, megértés és új távlatok fejlődnek ki a megszabadító út vonatkozásában. Látja maga előtt az utat.

Ha ezzel a leleplezéssel hatalmas vágy támad a megszabadító úton való haladásra, akkor e vágy minőségének és képességének megfelelően a Gnózis második sugarára való fogékonyság fejlő­dik ki. A vágy pedig akkor támad fel, ha a szóban forgó ember számára teljessé válik a dialektika leleplezése és a csalódás kese­rűsége.

A Gnózis második sugarára való fogékonysága révén a jelölt össze lesz kapcsolva a vérterülettel, minden olyan testvér vérörök­ségével, aki előtte bejárta az ösvényt. Ez a vérkapcsolat képesíti a

191

közeledőt arra, hogy elegendő bátorságot, erőt és lendületet szerez­zen az eke szarvának megragadásához. Ebben az erőben képes az újdonsült tanuló igaz cselekedetre.

Bizonyára megértik azonban, hogy midőn egy dialektikus ember Istentől elválasztottnak ismeri fel lényét és világát, és ezért életében számtalan alapvető jellegű vagy megtévesztésből eredő hibát fedez fel, szent műve során akkor is csak egy bizonyos határig képes el­jutni. Komoly és tökéletes törekvéssel Ön sok hibát képes semlege­síteni élete során, sok élemtat készíthet elő Istenének, végül azon­ban azt az élethibát, amit saját maga jelent, nem tudja semlegesíte­ni. Az én nem tudja az ént megsemmisíteni.

Úgy beszélünk ugyan az éntelenségről, mint ami abszolút szük­séges a transzfiguráció szent misztériumaiban, az ént azonban nem lehet teljesen semlegesíteni. E tekintetben legfeljebb bizonyos hatá­rig lehet eljutni. Mindig megmarad ugyanis egy olyan hatósugár, ahol fel kell lépnie az énnek: Önnek kötelessége öntudatosnak len­ni, gondolkozni, érezni és cselekedni. Gondoljon csak a polgári életre, amitől nem tud teljesen elhatárolódni.

Ezért az éntelenség követelménye az első fázisban bizonyos ha­tárhoz vezet. Ezen a határon állván a jelölt egy harmadik gnosztikus sugárerő érintését tapasztalja, melyet a Pistis Sophiában „Barbeló erejének", az összetörés fiának neveznek. Ez az erő megtámadja Önt az Atya akaratával, és módszeresen és tökéletesen összetör és megsemmisít mindent, amit Ön is meg akar, és minden olyasmit is, amit adott esetben nem akar, továbbá mindent, amit Ön egyáltalán nem is lenne képes. Ebben a harmadik sugárban törik össze a ter­mészet-ént e mivoltának magjában. Ezért áll az a Bibliában, hogy Jánost lefejezik.

Barbeló sugárereje radikális és teljes. A tanulónak készen kell állnia arra, hogy ezt a megsemmisítést elfogadja, és ténylegesen bi­zonyítsa, hogy: „Uram, ne az én akaratom, hanem a Te akaratod le­gyen meg."

1 9 2

Aki ezen a ponton teljesen, a régi énlény utolsó maradékáig haj­landó odaadni magát, az megkapja a Gnózis negyedik - „a nagy Sabaoth erejének" nevezett - sugárzó képességére való nyitottsá­got. Ez egy olyan élet- és egyensúly-szabályzó sugárzás, amely le­hetővé teszi a jelöltnek, hogy nagy örömmel haladjon az összetöre-tés ösvényén, mégpedig egy igen különös halál kapuján keresztül.

így esik át a tanuló egy második csodálatos születésen, a Jézus­születésen, amelyet ugyancsak a Gnózis négy sugara támogat. Ko­rábban már beszéltünk az aurikus lényben található tizenkét mágne­ses csomópontról, amelyek együttesen teszik lehetővé az új fényru­hát. Avégett, hogy az újjászületés egész misztériumát még jobban megértsék, figyelmüket még egyszer erre a tizenkét mágneses pont­ra kell terelnünk.

Tudják, hogy az aurikus lény mágneses égboltja meghatározza lélekállapotuk és életállapotuk teljes minőségét, mert az aurikus lényből kiinduló minden mágneses erővonal kapcsolatban áll a fő­szentély megfelelő pontjaival. így az egész mikrokozmosz mágne­ses egységet képez, egyetlen összetartozó rendszert. És ezen a jobb szívpitvar csúcsánál lévő szellemszikra-atom birtoklása sem képes semmit sem változtatni.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában gyakran szóba hozzuk a szellemszikra- és az életszikra-lényeket. Ehhez a két cso­porthoz most egy harmadikat kell hozzátennünk. Ez jóval bonyolul­tabba teszi ugyan a mindenségtörténés áttekintését, de szükséges ahhoz, hogy meg lehessen magyarázni egyes emberek viselkedését és az életükben végbemenő eseményeket, minthogy ezek a magatar­tásformák és események a közeljövőben gyakoribbá válnak majd, mint ezelőtt valaha.

Tudják, hogy egy életszikra-lény alapvetően nem egyéb, mint egy természetlény, egy magasabb rendű állat. A szellemszikra lénynek viszont van egy mikrokozmosza, mely az emberiség ős-múltjából származik, az eredeti hét főfajból, és ebből eredően bizo-

1 9 3

nyos ismertetőjeggyel bír. Az ő aurikus lényében a ténylegesen ha­tó és működő mágneses égbolton kívül egy másik lappangó mágne­ses égbolt is létezik, egy kioltott, sötét rendszer. Ez a mikrokoz­mosz a gömbje szívében egy ősatomot hordoz. Ha a mikrokoz­moszban épp egy élő személyiség nyilvánul meg, akkor ez az atom a személyiség jobb szívpitvara táján tartózkodik.

Ez a mikrokozmikus gömb közepén lévő atom rendkívül érzé­keny az arról az életterületről érkező hatásokra, ahol a mikrokoz­mosz a bukása előtt tartózkodott. Ezek a benyomások azonban nem találhatnak visszhangra a mikrokozmoszban - tehát a személyiség­ben sem -, ha ennek a mikrokozmosznak az aurikus lényében a ha­todik gyűrű tizenkét elsődleges szunnyadó mágneses magja nem vált ugyancsak érzékennyé ezekre a hatásokra. Ha ez a tizenkét eredeti mágneses mag még ily mértékben szunnyad, akkor az ős-atom visszatükröző működése egyetlen valóban megszabadító jel­legű hatást sem képes kiváltani a személyiségben, tehát az egész lényben sem. Az ősatomnak ez a visszatükröző képessége ekkor az illetőben legfeljebb bizonyos intellektuális és misztikus érdeklődést kelt. Ez az ember azonban biztosan nem fog a János-születés ösvé­nyén haladni, és éppily kevéssé fogja megismerni az azt megelőző Zakariás-Erzsébet állapotot.

Megmarad énlényében, és vérét elzárja a regeneráló hatás elől. Nem ismeri teljes természetének a feláldozását, és nem is tud ilyen áldozatot hozni. Legfeljebb akkor kész áldozatra és engedelmesség­re, ha biztos benne, hogy saját énje számára visszatarthat vagy visz-szakaphat valami fontosat. Ha áldozatát nem elvárása szerint jutal­mazzák, akkor heves fájdalmat érez. Ez azonban nem a világunkban megrekedt ember fájdalma, hanem a csalódott én-emberé.

Az ősatom negatív visszatükröző működése miatt ez az ember beférkőzhet ugyan a Szellemi Iskola tanulóinak soraiba, többé-kevésbé megértheti az Egyetemes Tant, bizonyos keretek között érezheti annak vonzását, a legkevésbé sem juthat el azonban a négy

1 9 4

sugár erőterében történő önmegvalósuláshoz, mert mágneses rend­szere ezt nem engedi meg, és teljesen elzár minden bejáratot a lé­nyéhez és a véréhez.

Látván, hogy ilyen tanulók a saját életükben a legnagyobb hibá­kat követik el, amelyekből a müvet hátráltató befolyások és visel­kedésmódok erednek, csak az ismert kéréshez folyamodhatunk: „Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cseleksze­nek". Csupán teljesen dialektikus módon képesek reagálni arra, amit a Szellemi Iskola követel. Bármennyire szeretnénk is segíteni nekik és támogatni őket, lévén ők is Isten bukott gyermekei, ezek­nek a tanulóknak várniuk kell, mígnem lényükben új mágneses le­hetőségek nyilvánulnak meg.

A Szellemi Iskolának szintúgy ki kell várnia, míg ezeknek a ta­nulóknak a gőgös és erőszakos viselkedése - ami különösképp jel­lemző rájuk - és az ellenállás miatt átélt bosszúságuk megannyi szenvedés és fájdalmas tapasztalat után át nem változik Isten és ember előtti alázattá. Mert ez az alázat a bizonyítéka annak, hogy a világosság kincseskamrájának tizenkét őrzője el tudta érni, hogy felragyogjon valami az aurikus lény tizenkét szunnyadó mágneses magjának fényéből. Ettől a pillanattól fogva új mágneses erővona­laknak egy csoportja érinti meg a fej és szív megfelelő pontjait.

Ezzel tehát új mágneses lehetőség keletkezik. Az egész lénynek ebben a megfordulásában pedig a Gnózis sugarai, amelyek meg­érintik az ősatomot, el tudják kezdeni és tovább folytathatják nagy­szerű munkájukat. Ekkor a vetőmag már nem köves talajra talál, hanem előkészített földre, melyben növekedhet a győzelemig. Ezért az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája mindenekelőtt azokat a szellemszikra-lényeket akarja összegyűjteni az erőterében, akik aurikus minőségük miatt képesek valódi szabadkőművesekké válni.

Ezt meg kellett magyaráznunk, mielőtt a Pistis Sophia evangéli­umának megbeszélését folytathatnánk. Mert aki rendelkezik ezzel a nagyszerű és megszabadító ismérvvel, annak az ősatomja kivirul-

1 9 5

hat, mint egy igazán rózsák rózsájának nevezhető virág. Ahogyan Jézus Krisztusnak tizenkét tanítványa van, úgy van a jelölt szívében a Krisztus-lény. És ezt a rózsák rózsáját tizenkét szolgálója veszi körül tágas körben, a tizenkét tanítvány a hatodik gyűrű tizenkét új mágneses aurikus ereje képében, akik a rózsa művét győzelemre vi­szik.

Akit egy ilyen apostoli kör vesz körül, az egy olyan kört birto­kol, mely semmi másra sem képes és nem is akar mást, mint telje­sen Krisztust szolgálni, akit a Rózsák Rózsájának neveznek.

196

Az öt segítő

Alaposan megbeszéltük annak az ősatom-lénynek a mikrokozmikus szerkezetét, amelyik a megszabadító élet ösvényén akar haladni. Ezt a magyarázatot a Pistis Sophia 8. fejezete alapján folytatjuk, ahol a következőket olvassuk:

„Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy ar-chon-lélek lenne bennetek. így részt kaptatok abból az erőből, amit az utolsó segítő lehelt ebbe a világba. Ez az az erő, amely most minden láthatatlannal, archonnal és eonnal össze van keveredve, szóval ami összeelegyedett a romlásnak eme világával.

Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az El­ső Parancsolatba vetettem. Az Első Parancsolat aztán ebből egy részt a Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy részét a Nagy Világosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pedig egy részt a haláltermészetbe (a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most min­denkiben, aki a keveredés világában él, ahogyan az imént mondtam nektek."

így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és még hoz­zátette: „ Örvendjetek és ujjongjatok, mert az idők beteljesedtek. "

Hogy jól megértsék ennek az idézetnek az értelmét, figyelmüket még egyszer a következőkre tereljük.

197

Az ősatommal rendelkezők aurikus lényének a működő mágne­ses égbolton kívül még egy lappangó, kioltott mágneses rendszere is van. Amíg ez a lappangó rendszer még semmiféle tevékenységet nem mutat, addig a szívben lévő ősatom sem képes semmilyen megszabadító hatás kifejtésére.

Az illető az ősatom befolyásoló képessége miatt bizonyos mér­tékben érdeklődik ugyan a megszabadító élet után, és talán a Szel­lemi Iskolához is csatlakozik, de továbbra is teljesen a saját énjét fogja ápolni, tehát megközelíthetetlen marad, a vére irányából eltorlaszolva.

Az ilyen ember készségesen veszi tudomásul az Iskola filozófiá­ját, és talán még szorgalmasan hirdeti is. Magát élenjárónak tartja ugyan, mert törvényszerű életvitelt tanúsít, mégsem lehet őt igazi tanulónak nevezni.

Egy tanuló olyasvalaki, aki önmagát, az énjét feláldozza. Aki ezt az áldozatot meghozza, annak feltétlenül az aurikus lény lap­pangó mágneses rendszere által kell erre alkalmassá válnia. Mert azok a mágneses sugarak és erővonalak, amelyeket az aurikus lény sugároz ki, a szív- és főszentélyben összefutnak, és egységük képezi és tartja össze az ént. Ezért aztán, ha ezek a mágneses erő­vonalak még a szokásos, természeti mágneses rendszerből szár­maznak, akkor a Gnózis egyetlen befolyása sem léphet fel való­ban összetörően a személyiségben, hanem legfeljebb csak indító­oka lehet annak, hogy az illető kacérkodjon az Iskolával és filozó­fiájával.

Ezért egy hatásos ősatomnak állandóan együtt kell működnie az azelőtt teljesen szunnyadó eredeti mágneses rendszernek egy éppily hatásos részével. Itt tizenkét elsődleges mágneses pontról van szó. Ha ez a tizenkét erő valamelyest hat, akkor tizenkét mágneses erő­vonal lesz felismerhető a fej- és szívközpontban. Ekkor a halálrend­szerben mintegy megnyílik egy ajtó, és a rózsa ereje nemcsak be­léphet, hanem munkához is láthat.

1 9 8

Ha a szív rózsája sugározni tud, akkor Jézus, az Úr megszületett az emberben, és kiválasztotta tizenkét tanítványát mint aurikus apostoli kört. Ez a kör fogja a belső Krisztus megszabadító müvét továbbvezetni a betelj esedésig. Ezért megállapítható, hogy minden olyan tanuló, aki el tudja érni belső Krisztusának megszületését, és megvalósítja apostoli körét, az eredményes lesz.

A belső Krisztus minden keresőnél megvan. Ez az ősatom vagy a rózsa. Ám amíg csészelevelei alatt ez a rózsa bimbóként rejtőzik, addig nem virulhat ki. Amíg ez a rózsabimbó csupán elvileg, filozó-fiailag az Ön tulajdona, addig Ön valójában egyáltalán nem ismeri a belső Krisztust. A Biblia képletesen így tanúskodik erről: „Az övéi közéjöve, és az övéi nem fogadák be őt."

Ahhoz, hogy valaki a rózsát felismerje, illatát érezze, és a rózsa­kertbe belépjen, János előkészítő ösvényén kell haladnia. Az ellen­állás miatti szomorúságnak, amit az én a haláltermészetben megél, sok szenvedés és tapasztalat után át kell változnia a megbánás fáj­dalmává, valamint az Isten és emberek előtti alázattá. Ez az alázat bizonyítja azt, hogy a világosság kincseskamrájának tizenkét őrzője lángra lobbantotta a megszabadulás tizenkét elsődleges aurikus mágneses pontját. És a tizenkét tanítvány ekkor körülfogja a Grál Urát a szent úrvacsoránál.

De van itt még más is. Azt mondják, hogy Jézus születésekor egy csillag volt az istálló fölött, egy ragyogó ötágú csillag. A szüle­tési hely fölött lebegett, a keleti bölcsek pedig eljöttek a csodálatos csillagfény vezetésével, hogy hódoljanak a gyermeknek.

Nem tartják különösnek, hogy annyi szent iratban beszélnek egy ilyen ötágú csillagról? A megdicsőült lélektestet, vagyis a tanuló új köntösét ugyancsak ötágú csillaggal jelölik. Ez az eredeti ember jelképe. Ennek az ötszögnek a csúcspontjai a fejnek, a két kéznek és a két lábnak, tehát a tökéletes tanulóság öt ismérvének felelnek meg. Ha ezt az öt ismertetőjegyet vonalakkal összekötjük, akkor az ötágú csillag képét kapjuk, az Emberfia öt ismertetőjegyét. „A csil-

199

lag egy helyben állt az istálló fölött." Öt ismertetőjegy: felismeri az öt segítőt, amiről a Pistis Sophia beszél?

Ez az ötös egység maga is egy misztérium. Gondoljanak a vető­mag-atomokra. Ezek olyan atomi elvek, amelyek a halál után meg­maradnak, és egy új inkarnáció során újra beépülnek az új testbe. Hét vetőmag-atom létezik, és a dialektika világában hét lánc van, mely a mikrokozmoszokat a születés és halál kerekéhez bilincseli. A hét vetőmag-atom a személyiségben el van osztva, ahogy ezt mindenki tudja, aki az ezoterikus irodalmat tanulmányozta.

Ezeknek a vetőmag-atomoknak azonban semmi közük sincs a csodálatos betlehemi csillaghoz. Az eredeti mennyei alaknak mind a hét vetőmag-atomja a szív ősatomjában rejlik. A szív rózsája, a belső Krisztus egy hétszirmú rózsa. Ha ez a hétszirmú rózsa kivirul, ha a belső Krisztus megszületik, akkor az ötágú csillag is felkel. Arról a tanulóról, aki képes ezt a születést megünnepelni, el lehet mondani, hogy „láttuk az ő csillagát Napkeleten", amihez hozzá kell érteni, hogy a születés helyén, a születés pillanatában.

Ha erről a misztériumról fel akarja lebbenteni a fátylat, akkor a következő módszert kell követnie: képzelje el az ősatomot hét, ugyanazon a pályán keringő atomnak. Ha végbemegy a születés ün­nepe a kereszt leereszkedése által, és elkezdődik az újraalkotás vagy transzfiguráció, akkor a hétszeres atom a gnosztikus tűz érin­tésétől mintegy széthasad. Hét atomra esik szét, és nagy világosság keletkezik. A jelöltet ez az atom-robbanás mintegy lángba borítja, és e láng hét elvéből egy alak képződik: az igazi, eredeti ember pe­csétje.

Ezek azonban még csak elvek, és nem a megvalósulás. Mind­azonáltal a hét elv egyike a szívben marad, a jobb szívpitvar csú­csában, mint az új atomi kép centruma. A második elv kiterjed, be­tölti az egész mikrokozmoszt, és megalkotja a pentagramot, a fény­ruhát. Az öt fennmaradó pedig a pentagram belsejében lesz találha­tó, és a fejnek, a kezeknek és a lábaknak felel meg. Ezt az ötöt

200

bolygóknak is nevezhetnénk, az első kettőt pedig napnak és hold­nak, így képeznek ezek az új aurikus állatövön belül egy teljes, új naprendszert. Amikor arról van szó, hogy a rózsa megnyilvánult, és illata érezhető, akkor ez az ősatomnak erre a mikrokozmikus atom­hasadására utal.

A fényruhában található öt atomot nevezi a Pistis Sophia „az öt segítőnek". Ugyanis a másik két rózsasziromnak - a fényruhának és a szívben lévő magjának, amelyek egy pozitív és egy negatív sugár­zást bocsátanak ki - az öt segítője valójában egyre jobban ellenőr­zés alatt tartja az egész dialektikus rendszert. Ez az öt segítő viszi véghez a transzfiguráció folyamatát.

Ha mármost egy ilyen csillagrendszer a tanuló fölött egy hely­ben áll, akkor ezt a fényt messziről látni lehet, és a szerzet bölcsei és erői odasietnek, hogy hódoljanak az újszülöttnek. Aranyat, töm­jént és mirhát áldoznak: a Szellem aranyát, a gnosztikus kapcsolat tömjénjét és a megtisztulás mirháját. Az ilyen tanuló valódi rózsa­keresztessé vált. Hozzá joggal lehet így szólni: „Légy boldog, és örvendj, mert időd beteljesedett."

Most megismerhették a viruló rózsa misztériumát. Minden fölösle­ges sallangtól megszabadítva ez azt jelenti, hogy noha az ősatom a dialektikus fogság állapotában csak egy bimbóba zárt hétszirmú ró­zsa, amely semmiféle megszabadító munkára sem képes, mégis ez az az elv, amely a bukott istenembert képes helyreállítani, hogy ha­ladhasson a megszabadulás ösvényén. Ez azon embertípus lehetsé­ges Krisztus-ereje, amelyikről el lehet mondani, hogy: „Bizony mondom néktek, Istenek vagytok." Ennek az Istennek azonban saját magát kell megszabadítania a béklyóitól.

Ám ennek az embertípusnak nem lehet azt mondani, hogy „le­endő Istenek vagytok". Ez hazugság lenne, nagy ámítás. Ők nem leendő Istenek, mert ez egy apránkénti fejlődésre, evolúcióra, lassú felemelkedésre utalna. Ezt azonban mi elutasítjuk. Korszakokon át

2 0 1

ezzel az árulással csapták be és tartották fogva egy rögeszmében a bukott emberi nemet. Ez az, ami a mi filozófiánkat leginkább meg­különbözteti a modern teozófiai gondolkodástól. Az igazi embernek nincs evolúciója (lassú fejlődése), hanem csak a régi ember ugrás­szerű revolúciója (forradalma) létezik. A régi embernek alá kell hanyatlania, az igazi embernek meg kell születnie. Emez a rózsa­bimbó foglya, és ezt a bimbót csak a gnosztikus nap erős tüze képes felpattintani. A régi természetnek kell azonban önsemlegesítéssel egyengetnie az utat, hogy az új nap sugarai elérhessék a rózsabim­bót. A rózsabimbó akkor fog növekedni, ha Ön hajlandó lesz kisebb lenni. Ebben áll a megszabadító tűz titka.

Ön örülhet, hogy van rózsabimbója, mert ez a nagy mű alapja. Az azonban hibának számítana, ha leragadna ennél a birtoklásnál, azt mondván: „Szellemszikra-lény vagyok. Isten gyermeke vagyok. Rózsakeresztes vagyok." És ha ebben bizakodván önelégülten vagy erőszakosan úgy tenne, mintha máris az lenne.

Ön csak akkor valódi rózsakeresztes, istenfia, csak akkor birto­kol valóban egy rózsakertet, ha a nagy tűz segítségével fellobban a nagy világosság, és az öt segítő láthatóvá válik. Akkor Ön teljesen felvétetett a rózsába, és újra az egykori szárnyas emberré vált. Ak­kor Ön az istenfia szárnyának és hatalmának birtokosa.

Ekkor lett az Egy Hétté, a Hét Kettővé, a Kettő Ötté és az Öt újból Eggyé.

Aki ezt meg tudja érteni, az értse meg!

202

A Rózsakereszt Szellemi Iskolájában rendszeresen visszatérő téma a szellemszikra-atom. Ha valamiről sokszor beszélnek, akkor fenn­áll annak a veszélye - ezt bizonyára Ön is észrevette már -, hogy a dolog banálissá válik és ellaposodik.

Ez a veszély különösen nagy, amikor olyan óriási mélységű és döntő jelentőségű témáról van szó, melynek a dialektikus ember csak egyes külső nézeteit képes felfogni. A külső nézet pedig gyor­san megismerszik, hamar ellankasztja az érdeklődést, és elveszi a tüzetesebb vizsgálathoz szükséges erőt.

Ám aki figyelmét fáradhatatlan szorgalommal, egész kereső lel­kével a szellemszikra-atomra irányítja, az csodálatos dolgot tapasz­tal. Felfedezései oly csodálatosak és eredményükben oly határtala­nok, hogy nagy hála tölti el a Rózsakereszt Iskolájának fáradozása miatt. Az Iskola minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a tanuló figyelmét a jobb szívpitvar csúcsánál levő ősatomra terelje. A változatlan üzenet, melyet a Szellemi Iskola átad a tanu­lóinak, így hangzik: Testvérek, ügyeljenek hát mindenkor és min­denekelőtt az ősatomra, mert ez az igaz létük kulcsa. Ez a misztéri­umok misztériuma, minden új alakulásnak a kezdete és a vége.

Önök elé tárjuk annak az embernek a józan tudósítását, aki követ­te a sürgető meghívást, és odaadó, kereső figyelmét változatlanul

2 0 3

a szellemszikra-atomra irányította. íme vizsgálatának az eredmé­nye:

„Követvén a tanácsot, melyet bölcs szándékkal adtak nekem, ar­ra tértem át, hogy figyelmemet állandóan a szellemszikra-atomra irányítva tartsam. És sikerült elérnem, hogy az összes napi elfog­laltságom közben jelen legyen bennem szakadatlan vizsgálatom eme tárgya. Sőt, amikor a vízszintes síkon folyó sürgölődés teljesen lefoglalta a gondolkodásomat, akkor is tudtam, hogy összpontosítá­som tárgya az agyamnak egy bizonyos központjában jelen van és érvényesül.

Végül már nehézséget okozott annak elkerülése, hogy ez a do­log elhatalmasodjon fölöttem, de odaadásom kincsét elfogadtam mint vérbirtokot, ahogyan jellemvonásaink és típusunk sajátossá­gai is jelen vannak a vérünkben, és újra meg újra érvényesítik magukat.

így keringett az ősatom misztériuma mint egy tipikus tulajdon­ság az ereimben, úgy hogy személyiségem minden központját éjjel és nappal váltakozva megérintette. Része lett a gondolkodásomnak, az akaratomnak, az érzéseimnek és cselekedeteimnek. A szívnek er­ről a misztériumáról álmodtam.

És ahogy egy rendkívül érzékeny precíziós műszer olyan be­nyomásokat is felfog, amelyekre az érzékszervek nem képesek, úgy vált lényem képessé arra, hogy betekintsen egy hatalmas csodába. Először értettem meg, hogy az ősatomot szűzies dialektikus állapo­tában miért nevezik rózsabimbónak. Mikrokozmoszunk, kis vilá­gunk tartalmaz egy lelket, egy lélekkel ellátott személyiséget, egy kis világlelket. Vajon nem a keresztre feszített világlélekről beszélt-e Platón is a misztériumaiban? Valóban, milyen találó!

Személyiségünk keresztje a haláltermészetben áll, egy olyan mikrokozmoszban, amely el van választva a Logosztól. Mindazt megtapasztalom, amit a Rózsakereszt Iskolája tanított a dialektiká­ról. A kereszten függök, a halál lélegzetének kellős közepén. Most

2 0 4

azonban itt van az a mérhetetlen öröm, hogy létezik egy rózsabim­bó, az új ifjúság ígéretével telítve.

Az atom egy csodálatos jelenség. Mi az atom? Minden - egy vi­lágegyetem. Olyan erőket tartalmaz, melyek a legmerészebb fantá­ziát is felülmúlják. Ha valaki képes bizonyos számú és típusú ato­mot hatalmas energiával elhasítani, akkor olyan robbanás keletke­zik, amely több mérföldnyi távolságban is mindent elsöpör.

Lehet, hogy egy elhasított atom felszabadult energiáját nemso­kára irányítani tudják majd, és tervszerűen alkalmazni. A rózsa­bimbó atomját azonban semmilyen ismert vagy még ismeretlen dia­lektikus energiával sem lehet meghasítani. A benne foglalt energia, a benne rejlő titok nem szabadulhat fel így. A rózsabimbó csak egy teljesen más létterületen tud növekedni és virulni. Az öröm ürömmé válna, ha egy természettudós zseninek sikerülne meghasítania a ró-zsabimbó-atomot, mert a felszabaduló energia csak pusztulást okozna.

Az atom egy világ, egy világrend, egy mikrokozmosz. Nagyon jól tudom, hogy a kicsi és nagy elnevezések csak mulandó fogal­mak. A rózsabimbó belsejében lévő terek oly tágasak, mint az örökkévalóság. A benne rejlő nézetek, jelentőségek és lehetőségek oly bőségesek, mint a homok a sivatagban.

A rózsabimbó egy olyan világrend, világiélek, mindenség-megnyilvánulás, amely itt nem tud kibontakozni. Ez a mindenség-megnyilvánulás nem ebből a világból való; s noha hatalmas biroda­lom, nem ebből a természetből. A rózsabimbó egy békés és derűs életet tartalmaz, amely túláradó fenségben virulhatna. Ám ennek a királyi életparázsnak az illatát itt nem lehet észlelni.

Egy új világot hordozok magamban, mely háromszorosan isteni. Az Atya házát hordozom magamban, amelyben sok hajlék van, de senki sem tud egyidejűleg két világban tartózkodni vagy két világ­ból való lenni. Amit az okkultisták két világban való részvételnek gondolnak, az csupán e világ két szférájában való részesülés. Ha ré-

2 0 5

szese akarok lenni a békésen derűs, bennem szunnyadó világnak, annak a birodalomnak, amelyik nem ebből a világból való, de ame­lyet mégis magamban hordozok, és amelyről azt mondják: „Lásd, Isten birodalma benned van", akkor mostani világomat el kell hagynom.

Mi az én világom? Az én világom a benne lévő lélekkel áthatott életen áll vagy bukik. Ez az éltető pedig én magam vagyok. Saját magamat kell elhagynom. Az énemet kell megsemmisítenem. Attól a pillanattól fogva egy másik én fog egy másik lélekkel áthatott életben állni, egy másik világrendben. Belőlem semmi sem fog a másik birodalomba átkerülni, mert ott nincs rám szükség. Az én énemben nincs semmiféle bukott én. Az én énem csodálatosan illik abba a világba, ahol létezem. Nem vagyok bukott ember, úgy aho­gyan a természetvallásos tévhitben mondják. Én ebben a halálter­mészetben születtem, és a halál az ismertetőjegyem, az életem. Már pusztán a létezésemmel terjesztem a halált és a romlást magam kö­rül. A halálból élek.

A bukott én viszont, a lesüllyedt én a rózsabimbóban van, ahol én nem vagyok, aminek nem vagyok részese, de amit mégis mindig magammal hordozok. Ez a bukott én pedig csak akkor képes meg­szabadulni és élni, ha én nem vagyok többé.

O, tudatlanságnak oktalan hatalma, amely arra késztet, hogy be­lépjek Isten birodalmába! Az új birodalom a bennem lévő másik ré­szére van, aki a rózsabimbóban lakozik és alszik. Vajon tudnám ezt a másikat annyira szeretni, hogy önmagamat feladjam érte?

Ahhoz, hogy egy másikat szerethessünk, ismernünk kell őt. Ezért bizonyára lehetséges, hogy megismerhessük ennek a csodála­tos atomnak a szerkezetét, jellegét, tulajdonságait és nézeteit, mint­egy megvizsgálhassuk és tapasztalhassuk, hogy így ebben a szere­tetkapcsolatban meghozhassuk az áldozatot, önmagunk aláhanyat-lását a másikért. Elvégre azért hordozom magamban a rózsabimbót, hogy az önmagát feláldozó szeretet felébreszthesse. Nem ez-e az ér-

2 0 6

telme minden szent elbeszélésnek? Nem ez-e az értelme minden szentírásnak?

Vajon csak egy érzelmi önkívület áldozata lennék? Egy freudi komplexus működik vajon bennem, telítve vallásos, önsanyargató erotikával? Tudom-e ellenőrizni felfedezésemet a modern atomtu­domány fényében?

Igen, tudom! A természettudomány tanítja és bizonyítja, hogy egy atom elhasításával teljesen más típusú és teljesen más értékű atomot vagy atomokat kapunk. Az egyik tudatos aláhanyatlása - az önmagától való megszabadulás nagy tüzében - ad életet a másik­nak.

Most már tudom, hogy mit jelent a virágzó rózsabokor a jelké­pek nyelvén. A virágzó rózsabokor nem akarja megszépíteni a régi összedűlt istállót, nem akar olyan látszatot kelteni, ami nincs. A természet keresztjén lévő rózsabokor, a keresztre feszített világiélek rózsabokra azt az embert mutatja nekünk, aki - a rózsabimbóba pil­lantván - egy életet a halálba vezet, hogy egy másik életet nyerjen. Az az élet, amelyik magát a halálnak szenteli, nem értelmetlen, sőt, több tekintetben értékes. Ez ad lehetőséget a rózsabimbó kibonta­kozásához. Ez az édes halál, a gnosztikusok önmegszüntetése.

Mintegy a szív tükrében látom a szeretettet, akiről oly sok be­avatott beszélt. A szent másik világa úgy nyilvánul meg nekem, mint egy rám meredő szempár. Látom, amint a rózsabimbó meg­nyitja szirmait, hogy a csodaatom hét atomból áll, és hogy ez a hét­csillag a „Legyen világosság!" magasztos szózatára megnyílik, mint egy kitáguló világegyetem. Látom, hogy ezt az álombeli megnyil­vánulást tágas ívben körülfogja egy ugyanolyan szunnyadó állatöv, egy mágneses tűzkör.

És felismerem, hogy a Szentírásban erre az alvó, még sötét ál­latövre mint trónra, isteni trónra utalnak; a hétszeres atomra, a hét­szirmú rózsára pedig mint a trón előtt álló hét úrra. Látom, hogy a bennem elzártan nyugvó isteni mikrokozmosz minden oldalról kö-

2 0 7

rülfog, és hét hatóterülete van; hogy hét sugár és hét lehetőség léte­zik, és hogy az újjászületés hét müvét kell elvégezni. Látom, hogy a gyertyatartókat egymás után meggyújtják, és kifejezhetetlenül pompás világosságban ragyognak fel.

Csak most értem meg igazán az Apokalipszis kezdetét. Ez annak az embernek a felhívása, aki felébreszti a szeretettjét, annak az em­bernek a felhívása, aki elkezdi az endurisztikus művet, és ezért ki­mondja a mantramot: „János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki volt és aki el­jövendő; és a hét szellemtől, amely az ő királyiszéke előtt van, és a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az első­szülött" ... A Szellemben voltam, az Úr napján.

208

A Pistis Sophia 143. fejezetében a következőket olvassuk:

Tanítványai így szóltak Hozzá: „Mester, fedd fel előttünk Atyád vi­lágosságának misztériumait, mert hallottuk, hogy létezik a tűz ke­resztsége és a Szent Szellem keresztsége. "

Ezek a szavak megfelelnek keresztelő János szavainak, aki azt mondja: „Én vízzel keresztellek benneteket, de aki utánam jő, az a Szent Szellemmel és tűzzel keresztel majd titeket."

Mindkét keresztség elvét megtaláljuk minden időben és minden szentírásban. Képzelje el, hogy a távolban lát egy füstoszlopot a le­vegőbe emelkedni. Akkor tudja, hogy ott tűz ég, mert tűz nélkül nincs füst. A füst bizonyítja a tűz létezését, de az nem maga a tűz. Magától értetődő, hogy aki a füsthöz megy, az megtalálja a tüzet is. A füsthöz közeledni, meglátni és tapasztalni - ez a vízkeresztség. A víz minden anyagi megnyilvánulás szimbóluma, a füstkeresztség pedig a Gnózisnak az idő világában való megnyilvánulására utal.

Amit az idő lényében megjelenő szellem szent tüzéből képesek vagyunk megvizsgálni, megérteni és feldolgozni, az csak a tűz ár­nyéka, a füst. Maga a tűz azonban az anyagi tapasztalás számára rejtve marad. A tüzet magát csak akkor lehetséges megpillanta­nunk, ha az anyagi tapasztaláson és annak rögeszméin már áttör­tünk. Ezért a szent tűzből egyedül csak a füstkeresztséget, a tűz ár-

2 0 9

nyékát vagyunk képesek megragadni. De már ennek az elnyerése is oly magasztos, olyan isteni, hogy az ember szóhoz se jut a hálától, mert a füstkeresztség az egyedüli út az üdvözüléshez. Ez az értelme a János-evangélium bevezetőjének is. János Jézus előfutára. Aki követi Jánost az élet sivatagába, és ösvényét előkészíti egészen a Jordánig, az találkozik Jézussal. Ezt a tanulónak nemcsak hogy meg kell értenie, hanem élő cselekedettel bizonyítania is kell. E nélkül a bizonyítás nélkül nincs tűzkeresztség.

Jól értsék meg, hogy mindezt azért állapítottuk meg beveze­tésképpen, mert a kétszeres keresztséggel kapcsolatban sok félre­értés uralkodik, mégpedig természetvallásos és természet-okkult jellegűek.

Ezeket a félreértéseket egész mélységükig át kell látniuk, mert oly sok évszázadon át uralkodtak az emberiségen, hogy a dialekti­kus nyüzsgésben mindenki tapasztalta és felvette befolyásaikat. Senki sem állíthatja magáról, hogy teljesen mentes ezektől. Mond­hatná ugyan, de nem állná ki a próbát. Mindannyian ittak ebből a méregpohárból, és ezért súlyosan meg lettek becstelenítve.

Ebben a megvilágításban kell értenünk a tanítványok idézett ké­rését a Pistis Sophiában. Ez egy szívből kélő felkiáltás: „Urunk, fedd fel előttünk a világosság misztériumait!"

Miben áll a misztériumok felfedése? Egyáltalán képesek va­gyunk-e Önök előtt fellebbenteni a fátylat egy misztériumról? Nem, ezt önmaguknak kell megtenniük!

Ezzel elérkeztünk a félreértések területére, ahol a világ legjobb­jai is gyakran elbotlottak. Azt mondják például: „A vízkeresztség a dolgok anyagi oldalára vonatkozik, a földi misztériumokra és be­avatásokra, valamint a misztériumok ismeretére."

Sokaknak van bőséges ismeretük a misztériumokról, kérdés azonban, hogy mindezen ismeretek révén egy tanuló vagy valaki más boldogabb lett-e csak egyetlen órára is. Mindazok a beavatá­sok, amelyekkel az Úr útját járó kereső találkozott, és amiket abban

2 1 0

a hitben élt át, hogy általuk gazdagabbá válik, vajon hoztak-e neki megszabadulást és boldogságot?

A halálnak eme világában nem várható semmiféle világosság. És ha mindenetek meglenne is, minden ismeret, de a minden ér­telmet meghaladó szeretet nem lenne meg bennetek, akkor nem lenne semmitek. Amit ismeretnek, értelemnek és beavatási kultú­rának neveznek, az csak a haláltermészetnek egy igen elfajult ké­pessége.

Meg szeretnénk magyarázni, hogy az isteni misztériumokhoz semmilyen ismeretre sincs szükség. Ezért a zen-buddhista egy szel­lemes viccel válaszol, ha az ismeret felől kérdezik. Mert valójában Önt nem kell beavatni. Önnek el kell tűnnie ebből a világból, Ön­nek meg kell halnia, énjének endurisztikusan meg kell semmisülnie. Önnek semmit sem kell gyűjtenie. Az Ön mikrokozmosza már ma­gában véve is teher, miért akarná ezt még jobban nehezíteni? Ön­nek ki kell ürülnie.

A Felhő a szentély fölött c. könyvben azt mondja Kari von Eckhartshausen, hogy Önnek nem kell csak úgy minden további nélkül a külsőségekből a belső dolgokba behatolnia. „Mert - így mondja - a külsőségekben őrzik a belső dolgok hieroglifáit, és ezért a külsődleges szertartásokban, a szertartásos mágiában rejlik az igazság és a belső dolgok esszenciája."

Könyvének ez a gyenge pontja, mert ez egyáltalán nem így van. Ily módon bemutatni a dolgokat bűn a Gnózissal szemben.

A klasszikus rózsakeresztesek kincseiket teljesen becsületesen ajánlották fel a természet szerint bölcs és értelmes embereknek: „Itt vannak a kincseink. Dolgozzatok velük, éljetek velük, merüljetek alá bennük!"

De a bölcsek ezt nem fogadták el. Mi történt ezután? Talán bi­zony egyházat alapítottak a klasszikus rózsakeresztesek, vagy egy olyan iskolát, ahol kiskanállal adagolt, hieroglifák alá rejtett szer­tartásos mágiával etették a tömeget, és ennek során a testvérek ma-

211

gukat papoknak vagy adeptusoknak kiadván üdvözölték a vendége­ket?

Nem, hanem felépítették a Sanctus Spiritus házát. Meggyújtot­ták a tökéletes tüzet, hogy füstje a világot lélegzőtérként vegye kö­rül.

A szertartásos mágia csak füst-álarc, dialektikus rafinéria, azzal a céllal, hogy a Gnózis lélegzőterében lehessen tartózkodni anélkül, hogy alámerülnénk benne, ugyanis a romlandóság levegőjét így to­vábbra is bármikor be lehet lélegezni.

Nincs hát egyáltalán emberi segítség a szegény tévelygő részére, nem lehet őt kézen fogni és kivezetni?

A Lectorium Rosicrucianum ugyanúgy cselekszik, mint Rózsa­kereszt Krisztián és testvérei. Felajánlja kincseit a világnak, minde­nét, amije van: vért, tüzet és füstöt. Nem áll ki a világ mellett, és nem él annak módszereivel és felfogásával. A Lectorium Rosicru­cianum nem fonódhat össze ezzel a világgal! Kincseink az emberi­ség és az egész világ kincsei is. A Gnózis teljes gazdagsága min­denkiért van!

A Sanctus Spiritus háza mindenütt jelen van. De az embernek, a keresőnek és tanulónak el kell hagynia régi állapotát. A régi állapo­tában nem helyezhetik Önt örökségének birtokába. Ezért az első va­lódi kapcsolatnak egyben az utolsónak is kell lennie. Ezt a kapcso­latot pedig önmagának kell létrehoznia. Nincs egy olyan pap, se be­avatott, se szellemi vezető sem, aki ebben segíthetne Önnek.

A Szellemi Iskola a tűzzel létrehozza a füstöt, és átviszi azt az Ön vérébe. Az utolsó napokban vér és tüz és füstfelhő lesz. Az in­tegető füstoszlop annak az ösvénynek a célja, melyet megmutattak és mutatnak Önnek, és most Önön a sor, hogy Keresztelő Jánossal átkeljen a sivatagon, saját magát átadja az endúrának, avégett, hogy örömkiáltással megtalálja az egyetlen tüzet, és elmerüljön benne.

Ha vére fogékony rá, akkor a szív ujjongása is él Önben: „Fedd fel előttem a tüz titkait!" Aki ezt a kiáltást vágyakozása lelki szük-

2 1 2

ségének teljes dinamikájával hallatja, azt közvetlenül öröksége bir­tokába helyezik. Ebben az örök biztonságban halad aztán az illető az ösvényen.

Az alapvető nagy különbség az okkultizmus és vallás mint egyik oldal és a transzfigurizmus mint másik oldal között a következő:

A dialektika világában olyan ösvényt mutatnak, melynek végcélja a beavatás, ami tehát egy üzérkedés. Mert mi minden meg nem tör­ténhet a cél eléréséig - tévedés, félrevezetés stb.

A transzfigurizmusnál pedig először létrejön a kapcsolat a céllal, és csak utána jön az ösvény. Ez az újjászületés abszolút biztos és vál­tozatlan folyamata. Ezáltal megint csak bebizonyosodik, hogy a misztikus és okkult spekuláció csupán visszfénye az egyetlen igaz­ságnak.

2 1 3

Az előző fejezetben megmagyaráztuk, hogy a szív ősatomja, a meg­szabadulás rózsája tulajdonképpen egy összezsugorodott ős-mikrokozmosz, amely a mostani mikrokozmosz foglya. Ez egy ha­tás nélküli, teljesen nyugvó isteni lény, melyet egy istentelen elekt­romágneses erőrendszer zár körül.

Azt lehetne mondani, hogy az ősatom a Mozdíthatatlan Biroda­lomban hagyta életre keltő képességét, az isteni Gnózis sugárterét. Ezért beszél a Pistis Sophia is egy hátrahagyott fényruháról. Mi­helyt a dialektikus ember kész arra, hogy az önátadás ösvényén ha­ladjon, és ezért a mikrokozmosz már nem dinamikusan él, hanem csak olyan lényként létezik, amely teljesen megnyitja magát annak a sugárerőnek, mely kizárólag a benne lévő másik birodalomnak van alárendelve, akkor az ősatomnak újra odaajándékozzák az ere­deti fényruhát, az eredeti világosságerőt.

A Szent Szellemnek ezen perzselő hősége révén hasad meg, tö­rik fel az ősatom. Az eredeti rózsát megnyitják. Az, aki az első volt és az utolsó lesz, ekkor újra élővé vált.

Mikor az eredeti rózsa kibontakozik, akkor kitűnik, hogy szer­kezete rendkívül bonyolult. Létezik egy központi elv, amely úgy ég a szívben, mint egy új napfény. Jákob Böhme ezt új Aurórának ne­vezi. A második elv ritmusadó erőként fogja körül az elsőt. A má­sodik elvtől bizonyos távolságban pedig még öt további elv találha-

214

tó. Ez az öt ismertetőjegy képezi együttesen az ötágú csillagot: az Emberfia jelét. Ezt az ötágú csillagot egy erő vonalrendszernek is felfoghatjuk, melynek segítségével az új ember - miután „felnőtté" vált - teljesen megnyilvánul. Ezt értik a betlehemi csillagon, ame­lyet a bölcsek láttak.

Ennek a csillagnak a fénye egy mágneses teret képez, amely­nek révén az újjászületett már a Gnózisban tud lélegezni. Ezért az új mágneses térben egy tágas körben tizenkét új mágneses pont található. Ezek egy új mágneses rendszert alkotnak, amelyhez a régi aurikus lényből nem tartozik semmi sem. A tizenkét új nagy világosságelv képezi az új mikrokozmikus állatövet. Az isteni su­gárterület által megszületett az új ember; Jézus, az Úr valóban megjelent a mulandó időben. Jézus Krisztusnak nevezik, mert ez az üdvhozó magából a Gnózisból meríti az üdvösséget. Tizenkét tanítványa van - tizenkét mágneses ereje - tizenkét kiváló képes­sége, melyekből él.

Ez az új rendszer születésének a rövid leírása. Képzeljék el, hogy ez az új mikrokozmosz a régi mellett valamint benne és körü­lötte létezik. Megvan már az új égitest, de kezdetben még a régi is ott van. Egy kettőscsillagról beszélhetnénk: az egyik világ kialszik, miközben a másik egyre nagyobb ragyogásban nyilvánul meg.

Leírásainkban megmagyaráztuk a mikrokozmosz valódi jellegét, és azt, hogy az aurikus lény, a mikrokozmosz felettes énje az élet és halál kerekének körforgásában bizonyos értelemben halhatat­lan. Ez az aurikus lény, ez a karmikus önvaló a mikrokozmosz összes életét átfogja.

És ebben az aurikus lényben újra meg újra egy másik szemé­lyiség születik meg. Egyetlen személyiség sem ismert tehát vala­mely előző életet, és semelyik újabbat se fogja megtapasztalni. Az úgynevezett reinkarnáció csupán arra a tényre vonatkozik, hogy az állandóan a dialektika világában létező aurikus lény oly-

215

kor elveszít egy személyiséget, majd adott időben ismét egy újat szerez magának.

Elmélkedésükben azonban még egy lépéssel tovább kell menni­ük, és be kell látniuk, hogy az aurikus lény (mikrokozmoszuk felet­tes énje) annak ellenére, hogy a dialektikában folyamatosan létezik, az új nem-dialektikus mikrokozmosz születésekor teljesen feloszlik.

Erről olvasunk a Bibliában, a sivatagi megkísértésről szóló igen lefátyolozott beszámolóban. Itt ugyanis a felettes én megpróbál ve­zetésre szert tenni az újjáébredt ember fölött, aki halott volt és újra élővé vált. Ez azonban nem sikerül neki. Ezért mondják Jézus Krisztus győzelme után: „Isten angyalai szolgáltak Neki". Ezzel azt fejezik ki, hogy a régi lipika mágneses erői nem táplálhatták és így nem is uralhatták az újszülöttet, hanem egy új lipika, új aurikus lény, új állatöv, új apostoli kör szolgált neki. Egy új fejlődési terü­let nyílik meg az új ember előtt. Ezért áll így a Pistis Sophia evan­géliumában: így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén. És hozzátette:

Örvendjetek és ujjongjatok, és örömöt örömre halmozzatok, mert eljött az idő, amikor magamra öltöm a ruhát, melyet kezdettől fog­va nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az utolsó misztérium­ban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.

A beteljesülés ideje pedig az, amikor az Első Misztérium meg­hagyja nekem, hogy beszéljek nektek az igazságról, annak kezdeté­től egészen a beteljesüléséig, és minden dolgokról a benső legben-sőbbjétől a külső legkülsejéig, mert általatok lesz megmentve a vi­lág. Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld min­den népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni.

Aki új emberként felébredt, az áldott a Földön mindenki előtt, mert egy ilyen ember az egész világot meg tudja menteni. Amennyire tő-

2 1 6

lünk telik, megpróbálunk fényt deríteni rá, hogy mit jelent ez a kije­lentés.

Egy egészen egyszerű példával szeretnénk kezdeni: Gondoljon egy darab fára, amely közismerten könnyebb a víznél. Ez mármost valamely természetellenes okból egy tó fenekén van fogva tartva. Egy bizonyos pillanatban azonban a természetellenes okot meg­szüntetik. Ekkor a fadarab azonnal újból a víz színére emelkedik. Más szóval: a természetellenes állapot megszüntetése után újra helyreáll a természetes egyensúly.

így van ez az új ember esetében is. Halálos álmában lesüllyedt a dialektika aljára, ámde a dialektikus ember önátadása által feléb­redvén és újjászületvén kiemelkedik a természet sírjából, hogy ha­zatérjen szülőföldjére, és ott visszanyerje természetes egyensúlyát. Ezért kél útra az újjászületett ember vissza a szülőföldjére, és ez az utazás a világ és a bukott emberiség megmentését jelenti.

Ennek megértéséhez meg kell vizsgálnunk a dialektikus termé­szet helyzetét. Miért olyan az ember, mint amilyen, vagyis egy mindenféle jellemhibával terhes, önérvényesítő, tehát a pszichikai hajlamok és praktikák összességével bíró dialektikus személyiség? Az aurikus, a karmikus lény miatt ilyen, amelyre számtalan évszá­zad terhe nehezedik.

Ezt az aurikus lényt - mindennel, ami alatta és fölötte van - az Ön saját tükörszférájának lehetne nevezni, amely a dialektika asztrális területével áll kapcsolatban, és amelyből Ön él. Ön és a mikrokozmoszában Ön előtt megforduló összes személyiséglény képezi ennek az Önben lakozó tükörszféralénynek a reflexeit, reak­ció-gyújtópontjait. Ez az úgynevezett felettes én a valódi dialekti­kus önvaló, az az eon, az az archon, aki uralja Önt.

Önátadásával, önnön tükörszférájának elutasításával felemelke­dik az Önben lévő másik mikrokozmosz. A valódi mikrokozmosz felébred, egy másik fényruhával felszerelve. Bizonyára el tudják képzelni, hogy mi történik ezután. Ön, aki azelőtt csak tükröződése

2 1 7

és rabszolgája volt saját sátáni, dialektikus felettes énjének, Ön, aki átadta magát a másiknak és mintegy felvétetett belé - tehát Ön egy új énben - kiemelkedik haláltermészetéből. Ez a természet már nem tudja visszatartani. Ön felemelkedik a szülőföldjére. Gyújtópontjai­tól megfosztva a sátáni felettes én összeomlik és eltűnik - mint minden káprázat -, feloszlik, mint ökörnyál a szélben.

Ami az egyes mikrokozmoszok tekintetében történik, az játszó­dik le a kozmoszban is. Kozmoszunk számtalan mikrokozmosz élet­területe. Ahogy a tükörszféra a mikrokozmosz sátáni felettes énje, úgy - mint tudjuk - a kozmosznak is van egy tükörszférája és egy sátáni felettes énje. Ahogy az újjászületett mikrokozmosz áthatja és megsemmisíti a régit, úgy fogja az újjászületett, a transzfiguráit ember áthatni a kozmikus tükörszférát, úgy fog áthaladni annak igen bonyolult magasabb énjén, és ezzel hozzájárulni ennek az én­nek a megsemmisüléséhez.

Képzeljék el, hogy egy embercsoport ezen az úton halad, és a természet nem képes őket feltartani. Akkor egy ilyen csoport a ha­láltermészetet nagymértékben megfosztja erejétől, majdnem meg­bénítja. Ezért a megszabadultaknak egy ilyen csoportja megkönnyí­ti az utánuk jövők részére a megszabadulás útján való haladást.

így minden új lélek, aki az atya házához vezető útra határozottan képes rálépni, az ösvényt egyengeti minden elbukott számára. Ezért mondja a Pistis Sophia evangéliuma:

Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az egész világot megfog­ják menteni.

Az ilyen tett valódi humanizmus, tehát igazi emberszeretet. Egy szellemi iskola tanulóinak minden fáradozását nagyobb összefüg­gésben kell látnia. Ön a fáradozásával, a szabadságért tett erőfeszí­tésével másokat is megszabadít. így teremt a többiek részére jobb lehetőséget. Az a kegyelem, amit egy ilyen tanulóseregnek ajándé-

218

koztak, és amit ők elfogadtak és alkalmaztak, az mindenki részére kegyelmi javakká válik.

Akit oly nagyon sújt az állatias ember erőszakos énközpontúsá-ga és durva egoizmusa, aki a létért való harcban az első helyekre próbálja küzdeni magát, az belemerülhet a nagy, gyönyörű és isteni csodába: egy olyan szabadságba, amely egyben mindenki más ré­szére is szabadságot jelent.

Ez a vallás, tudomány és művészet egysége. Ez a demokrácia. Ez a szent demokrácia: egy mindenkiért, és mindenki egyért!

Emiatt van öröm a mennyben, ha egy bűnös megtér és az egyet­len világosság felé fordul. A Pistis Sophia ezért a következő fejeze­tekben leírja ezt a kozmosz tükörszféráján keresztül vezető diadal­menetet, amelynek során elsöprik a pokol hatalmait.

219

Midőn Jézus így beszélt tanítványaival, imígyen folytatta: „íme, most felöltöttem a ruhámat, és az Első Misztérium felruházott en­gem minden hatalommal. Még egy kis idő, és beszélni fogok nektek a mindenség misztériumáról és bőségéről. Ettől az órától kezdve semmit sem rejtek el előttetek, hanem elvezetlek titeket a beteljese-déshez a bőségben (plerómában) és a misztériumokban, ami a telje­sülés bőségét és minden Gnózis Gnózisát jelenti, amik az én ru­hámban találtatnak. Minden misztériumot megnyilvánítok nektek, a legkülsőtől a legbensőbbig. Figyelmezzetek hát, hogy mindent el­mondjak néktek, ami énvelem történt.

Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal, melyet hátrahagytam a huszonnegyedik miszté­riumban, ahogy azt az imént mondtam nektek. És egy misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képében: »£aua £aua coí^a pa%apa co^ai (Zama zama ózza rachama ozai)«.

Ez a következőt jelenti: O, misztérium, aki megnyilvánultál a vi­lágban, a mindenség ősoka, a tökéletes kezdet és vég, amelyből minden kisugárzódás - és ami azokban van - ered, és akinek akara­tából minden misztérium és azok minden területe lett, jöjj el hoz­zánk! Mert mi a társaid vagyunk, veled teljesen egyek. Ugyanaz vagyunk. Te vagy az Első Misztérium, amely öröktől fogva a Ki-

2 2 0

mondhatatlanban volt, még mielőtt megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük, együtt. Most mindannyian rád várunk a legkül­ső határon, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál, amely mibennünk van.

Most elküldtük neked a ruhádat, mely kezdettől fogva a tiéd, s me­lyet az utolsó határon, a belülről kifelé számított utolsó misztéri­umban hátrahagytál, amíg az idő az Első Misztérium parancsára be nem teljesedik.

íme, az idő betelt. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mind­annyian várunk rád, hogy az Első Misztérium parancsára felöltöz­tessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első Misztérium adta ne­künk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet már elküldtünk neked. Mert méltó vagy rájuk, mivel fölöt­tünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te már voltál. Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ő sugárbőségének misztériumát, mely két köntösből áll. Az első a Kimondhatatlan térségeiben és rendjei­ben létező összes misztérium és kisugárzódás neveinek teljes dicső­ségét tartalmazza. A második köntösben az Első Misztérium rendje­iben és két terében lévő valamennyi misztérium és kisugárzódás nevének teljes dicsősége található.

221

A (harmadik) ruhában, melyet most küldtünk neked, a kihirdető -aki az Első Parancsolat - misztériuma nevének fényessége találha­tó, valamint az ötjei misztériuma és a Kimondhatatlan nagy küldöt­tének - a Nagy Világosságnak - a misztériuma, és az öt irányító, az öt segítő misztériuma.

Továbbá ebben a ruhában van azon misztériumok nevének fényessé­ge, amelyek a fénykincs kisugárzásainak rendjeihez tartoznak, vala­mint a fénykincs megváltóié és legmagasabb rendjeié, továbbá a hét Ámené és a hét hangé, az öt fáé és a három Ámené, és az ikrek meg­váltójáé, aki a gyermek gyermeke. Ezenkívül benne van a fénykincs három kapujában álló kilenc őr misztériumának fényessége. Szintúgy benne van azok nevének fényessége, akik jobbról vannak, és azoké, akik középen vannak. Továbbá benne van a nagy láthatatlan (aki az ősatya) nevének teljes fényessége, valamint a három háromszor-hatalmas és azok egész terének misztériuma, aztán az ő láthatatlan­jaik misztériuma, és azoké, akik a tizenharmadik eonban vannak; meg a tizenkét eon és archonjaik, arkangyalaik és angyalaik neve, és mindennek a neve, ami a tizenkét eonban van. Benne van mindazok nevének teljes misztériuma is, akik a sorshatalmakban meg minden mennyekben vannak, és mindazoké, akik a szférákban vannak, va­lamint az ő firmamentumaiké és ezek minden lakójáé és területéé.

222

íme, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól le­felé senki sem ismert meg; mert világosságának dicsősége rejtve volt benne. Az Első Parancsolattól lefelé lévő szférák és területek ezt mostanáig nem ismerték. Öltsd hát magadra ezt a ruhát hamar, és jöjj hozzánk! Mert azért jövünk hozzád, hogy az Első Misztéri­um parancsára feladjuk rád két köntösödet, melyek kezdettől fogva rád vártak az Első Misztériumban, míg be nem teljesedik a Ki­mondhatatlan által rendelt idő.

íme, az idő betelt. Jöjj hozzánk sietve, hogy felruházzunk vele; hogy a Kimondhatatlan határozatának megfelelően bevégezd az El­ső Misztérium beteljesítésének küldetését.

Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium rendeléséhez híven felöltöztessünk. Mert már csak kevés idő, alig valami van hátra: hozzánk jössz majd, és elhagyod a világot. Jöjj hát gyorsan, hogy megkapd teljes fényességedet, az Első Misztérium sugárbőségét.

A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misztériu­mát, azonnal magamra öltöttem ezt a ruhát. A világosság soha nem látott módon sugárzott rólam. Felmentem a magasságba, és az en­gem körülfogó mérhetetlen fényességben ragyogva az egek kapujá-

223

hoz érkeztem. És az egek kapui megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. Minden archon, hatalom és az abban lévő angyalok za­varba jöttek az engem övező nagy világosság miatt. Megpillantván sugárzó fényruhámat, a nevüket tartalmazó misztérium láttán nagy rettegés fogta el őket.

Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rend­jét. Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla?" Mindannyian együtt magasztalták a bensők legben-sőbbjét. Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy féle­lemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legben-sőbbjét."

Pistis Sophia, 9-11. fejezet

224

2 2 5

Az Úr mindőnket név szerint ismeri

Ha a kereső a dialektikus tapasztalatai és a dialektika lényének fel­ismerése alapján az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájához for­dul, akkor felfedezi a transzfigurisztikus misztériumok igazságát és elutasíthatatlanságát. Ha valóban belülről hajtva vágyik a Szellemi Iskola tanulóságára, akkor az első fok tanulójának lehet nevezni.

Bár az ilyen tanuló nagyon komoly ember, mégis még teljesen a dialektikus énjét helyezi minden tevékenységének középpontjába. A szív rózsája még a bimbóban rejtőzik. A régi aurikus mágneses égbolt még teljesen érintetlen, és még mindig a felettes én az ural­kodó tényező az életében.

Ez a tanuló aztán mérlegelni kezdi az önátadást a Rózsakereszt Iskolájának befolyására - és mindenekelőtt saját belátása indíttatá­sára -, továbbá filozófiai megértésből. Megteszi az első lépéseket a transzfigurisztikus ösvényen, megpróbál rajta kitartani, és valame­lyest jó tanuló lenni. Ettől a pillanattól megszületett mint Kereszte­lő János. A második fok tanulója lett.

Ámbár az alantas én fogyatkozik, de még teljesen létezik, épp­úgy, ahogy az egész dialektikus felettes én is jelen van. A szív ró­zsája, a magzati új mikrokozmosz még nem nyílt meg pozitívan, bár a tanuló ismeri, hogy mi a rózsa. Mégis kitart, és biztos léptekkel halad az endúra ösvényén, elszántan arra, hogy elkészíti Ura részé­re az utat. Dialektikus lénye fogyatkozik. Megváltoztatja viselkedé-

sét és egész cselekedeti életét. Elkezdi a szabadkőműves művet, de nem a nagy önkényszerítés feszültségében, alig uralkodva magán, hanem nagy belső belátással, igaz bizalommal és szeretettel.

Emiatt a szív rózsája egy adott pillanatban megnyitja legkülső csészelevelét. így be tudnak hatolni a pirkadat első sugarai. Az ilyen tanulót a harmadik fok tanulójának nevezzük. A Bibliában er­re a pontra úgy utalnak, mint Jézus születésére, aki néhány hónap­pal János után látja meg a napvilágot. De még ebben a fázisban is jelen van az alantas én és a dialektikus felettes én. Még működik a közönséges természet mágneses rendszere. A rózsa még csak a vi­rulás első fázisát érte el.

Ám a folyamat tovább halad. A Jánosi út örömmel be lesz vé­gezve, az önátadás egészen a biológiai minimumig megvalósul. A jelölt eléri a mélypontot. Ebben az egész folyamatban a rózsa egyre jobban kivirul, az új mikrokozmosz kipattan és feltárja titkát. Ez az a pillanat, amikor János a kezdeményezést átadja az újszülött Jé­zusnak. Most már nem az én, hanem a másik, a lélek az, aki az egész lényt vezeti. Ez a tanuló elérte a negyedik fokot. Semmikép­pen sem úgy van azonban, hogy ezt a fokot a tanulónak valaki más ajándékozza; ez csupán a negyedik lépcső az ön-szabadkőművesség ösvényén.

Ezen a ponton viszont létezik még egy csapda. Habár a rózsa az élet világító, sugárzó urává vált, a dialektikus felettes én, az alantas természet mágneses rendszere, a halál természetével való mindent uraló kapcsolat még teljesen változatlan. Aki még viseli ezt a köntöst, az elkerülhetetlenül össze van kapcsolva a halál lé­nyével. Ezért még a negyedik fok tanulója sem igazán szabad. A legfontosabb akadályt még el kell hárítania, a felettes ént még le kell győznie.

Ez egy nagy csoda, egy hatalmas és gyönyörű, nagyon sokoldalú folyamat. Eddig a pillanatig a felettes én csak egy negatív ellenfél volt, sőt sok esetben még együttműködő tényezőként is szerepelt.

2 2 6

A negyedik fok tanulóját dialektikus láncokkal még meg lehet kö­tözni, és fogságban lehet tartani. Az olvasó biztosan el tud képzelni egy misztikusan nagyon szép és ájtatos önátadást, anélkül, hogy közben valódi áttörő tevékenység jelenne meg. Az a tény, hogy el tud képzelni egy ilyen misztikus tevékenységet, azt bizonyítja, hogy a közönséges természetben lehetséges ilyen gyakorlat, melynek a dialektikus felettes én maradhat az ura és mestere. Ezen a módon minden misztikus eredményt elektromágnesesen kisugároznak a di­alektikus természetbe, ezáltal felerősítvén és elősegítvén ennek a természetnek a fenntartását.

Ezért ha az ön-szabadkőműves az ötödik fokot el akarja érni, ak­kor felettes énjét semlegesítenie kell, és túl kell rajta adnia. Aki er­re elszánja magát, az tapasztalni fogja, hogy negatív, eladdig hát­térben álló ellenfele igen pozitívvá, tevékennyé változik. Ekkor nincs többé sugalmazás és együttműködés. A jelölt önnön legna­gyobb természetes ellenségével szembesül, a kezdetek ellenségével. A közönséges természet elektromágneses erőinek köntöséből kell magát megszabadítania, mert ezek az erők tartották fogságban kez­dettől fogva.

Az ellenség se nem ördög, se nem tükörszféralény, hanem egy egészen egyszerű aura, mágneses terület, amelyben minden idők karmája rejlik. Ehhez természetesen különféle lényiségek kapcso­lódhatnak, de ez mellékes, mert aki az új fényruhát hordja, azt már egyetlen tükörszféralény sem tudja többé elérni. így kell a negyedik fok tanulójának a megszabadulás útján haladnia, azon az úton, amelyre például mint „a pusztai megkísértésre" utalnak.

Ebből a beszámolóból kivehető, hogy a negyedik fokon álló testvér hogyan tör át önnön tükörszféráján, és milyen módon sem­misíti azt meg. Ennélfogva világos lesz a következő: aki így a saját, közönséges természetbeli aurikus lényén átvonul, szemét a célra szegezve, és mindinkább a rózsa új fényruhájába öltözve, az egyi­dejűleg a kozmikus tükörszférán is átutazik. Mert aki a saját, kö-

227

zönséges értelemben vett mikrokozmikus égboltját megsemmisíti, az megszabadítja magát a dialektikus természet kozmikus és makrokozmikus égboltjától is.

Az egész dialektikus természet sem képes már többé az ilyen ta­nulót feltartani. Az ilyen testvér a világban van ugyan, de már nem a világból való. A Pistis Sophiában a következőt mondják a negye­dik fok eme tanulójáról:

Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, mivel ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni.

Egy makrokozmikus égbolt elektromágneses erőkkel fogja át az egész bukott emberiséget. Ez a makrokozmosz egy Önt igencsak személyesen körülfogó mikrokozmikus égboltot használ fel arra, hogy az Ön börtöncelláját kijelölje. Ön most széttöri ezt a mikro­kozmikus páncélt. Megsemmisíti az elektromágneses rendszert. Magától értetődően ezzel a makrokozmikus égboltot is gyöngíti. Ha egy egész csoport halad együtt az ösvényen, akkor természet­tudományosan érthető, hogy megbénítják a természet hatalmait és eonjait, és így az egész világot és a bukott emberiséget is meg­mentik.

Az a folyamat tehát, amely elé a modern Szellemi Iskolában ál­lítjuk Önt, mentes minden rögeszmétől, minden érzelgősségtől és minden önámítástól. E folyamatot a józan valóság medrébe terel­jük, az egyetlen igazság derűs nyugalmába és csöndjébe vonjuk. Itt nem arról van szó, hogy a tanuló mit beszél vagy miről álmodozik, hanem arról, hogy a valóságban mit cselekszik. A kérdés a követ­kező: melyik vonzóerő uralja rendszerét?

A Szellemi Iskola feladata az, hogy megszabadítsa tanulóit a természet markából. De minden tanulónak saját magának kell hoz­zálátnia az első feladatához: rálépni az elsőtől a negyedik fokig ve­zető útra. Ezután kell a negyediktől az ötödik fokhoz vezető utat

2 2 8

kipuhatolni. Ha létezik a negyedik fokon lévők nagy csoportja, akiknek megvan az arany rózsaköntösük, és akik mindannyian a menyegzői ruhába öltöztek (ennek tulajdonságait majd még meg­tárgyaljuk), és mi egy ilyen csoporttal folytathatjuk utazásunkat igazán az anyagon áttörő értelemben, akkor erre az áldott csoportra a Pistis Sophia tizenegyedik fejezetének szavai vonatkoznak:

A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misztériumát, azonnal magamra öltöttem ezt a ruhát. A világosság soha nem lá­tott módon sugárzott rólam. Felmentem a magasságba, és az en­gem körülfogó mérhetetlen fényességben ragyogva az egek kapujá­hoz érkeztem. És az egek kapui megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. Minden archon, hatalom és az abban lévő angyalok zavarba jöttek az engem övező nagy világosság miatt. Megpillant­ván sugárzó fényruhámat, a nevüket tartalmazó misztérium láttán nagy rettegés fogta el őket.

Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla? " Mindannyian együtt magasztalták a bensők legben-sőbbjét. Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy fé­lelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legben-sőbbjét.

Ezzel a következőt mondják nekünk: Ha a negyedik fok valamely testvére megkapta a rózsa-köntöst, és rálép az ötödik fokhoz vezető útra, akkor a dialektikus égbolt - minden értékével és rendjével egyetemben - összeomlik. Az egész mágneses rendszert megsem­misítik, az abban lévő minden összefüggést és rendszert teljesen le­rombolnak és elsöpörnek. Ezzel a dialektikus nehézségi erőtől való megszabadulásra utalnak. Minden béklyó lehull, és minden dialek­tikus mágneses erő elhagyja a rendjét.

2 2 9

„A saját nevet tartalmazó misztériumot meglátni" ismert foga­lom az Egyetemes Tanban. A név eredeti értelemben véve utalás az igazi létállapotra. Mindannyiunknak van neve, egy létállapota, és ezért a Bibliában így mondják: „Az Úr mindannyiunkat név szerint ismer", ami teljesen világos.

Akinek a neve és létállapota alacsonyabb rendű, mint az isteni misztérium, az látja ugyan a misztériumot, a kifürkészhetetlent -például fénymegnyilvánulásként -, de annak valóságát nem észleli, így hát megérthetjük, hogy aki rózsakeresztes testvérként a rózsa­köntösbe öltözött, és elkezdte a mennyei utazást, azt nem lehet földi hatalmakkal és a tükörszféra erőivel akadályozni, sőt ezek még megpillantani sem képesek őt. Ezért áll ott:

Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy félelemben és nagy zavarban voltak...

A születés és halál kerekén belüli fénylények egész serege pedig így szól:

Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomá­sunk lett volna róla?

Hogy hogyan? Hisz világos! Mert ami e világ bölcsei és tudósai előtt rejtve van, az Isten gyermekeinek megnyilvánul.

Sikerüljön Önnek ezt a megnyilvánulást saját maga számára va­lósággá tenni, és így másoknak is segíthessen ehhez a valósághoz közeledni!

2 3 0

2 3 1

A keleti és a nyugati ablak

Az előző fejezetek egyikében megtárgyaltuk az ön-szabadkőműves­ség öt fokozatának útját, az Egyetemes Szerzet sugárbőségének egyetlen szegletkövére való építés öt nézetét. Ez az öt lépcső az, mely az embert a kezdet kezdetétől a teljes megszabadulásig elvezeti.

Az első fok arra a komoly tanulóra vonatkozik, aki belép az Isko­lába, mert belsőleg felfedezte a transzfigurisztikus misztériumok­nak, az újjászületés ösvényének igazságát és elutasíthatatlanságát.

A második fok azt jelenti, hogy a tanuló tényleg végérvényesen rálép az endúra, az önátadás ösvényére.

A harmadik fok az alkalmazott endúra első következményeire tereli a figyelmet. Ennélfogva a szív rózsája megnyílik a gnosztikus pirkadat első sugaraira.

Ha tehát felkél a Szellemnek ez a Napja, és sugárterének ereje megnövekszik, akkor szerkezetileg és szervileg egy új kígyótűz fej­lődik ki, egy új én, egy menyegzői ruha, egy új lélekállapot. Ebben a pillanatban születik meg Jézus, az Úr a jelöltben, aki a negyedik fok testvére lesz.

Amint ez a negyedik fok megvalósult, a jelölt már meg is kapta az erőt és a képességet, hogy elkezdje hazafelé vezető útját. Átvo­nul a tükörszférán és mikrokozmosza aurikus lényén, és ez utóbbit meg is semmisíti. így kel át egyben a kozmikus tükörszférán is. En­nek során felold minden dialektikus köteléket. Ily módon gyengíti a

dialektika erőit, és ezáltal mindazoknak, akik őt követik, könnyebb lesz ugyanazon az úton haladniuk. így lett belőle az ötödik fok test­vére, megünnepelte az alkímiai menyegzőt.

Világos tehát, hogy ön-szabadkőművesség révén Önnek teljesen és közvetlenül már most megvan rá a lehetősége, hogy a negyedik fok testvérévé váljon. Ha felemeltetik ebbe a létállapotba, akkor belső állapota alapján valóban viseli Isten újjászületett gyermekei­nek „nevét", akkor a Pistis Sophia szavait Ön saját magára vonat­koztathatja:

Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden né­pe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az egész világot megmentik.

Aki utat vág egy veszélyekkel teli őserdőn át, az megkönnyíti az utazást mindazoknak, akik utána jönnek. Ha pedig egy egész cso­port véghezviszi ezt a feladatot, akkor szabad utat teremt minden később jövőnek. Ez az a pompás mű, amelyre Önt hívják: az ösvé­nyen állni, és mindenkiért dolgozni.

Mily nagyszerű és isteni pillanat lesz az, amikor a negyedik fok testvéreiként szabad üdvözölnünk egymást, és együtt beszélhetünk a pompás fényruháról, az arany menyegzői ruháról, melyet akkor már birtokolunk! Ezt a ruhát Ön rövid időn belül meg tudja szőni. A szegletkő, amire építenie kell, már létezik. Az építőanyagokat az erőtér bőségesen rendelkezésére bocsátja, a szükséges szerszámo­kat pedig önnön lényében birtokolja. Miért ne alkotná meg a művet, hogy megünnepelje az alkímiai menyegzőt?

Ha ezt valóban véghezviszi, akkor úgy tárul fel Ön előtt a Pistis Sophia tizedik fejezete, mint hegymászáskor egy széles táj:

Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal, melyet hátrahagytam a huszonnegyedik miszté­riumban, ahogy azt az imént mondtam nektek. És egy misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képé-

232

ben: »Zama zama ózza rachama ozai«. Ez a következőt jelenti: Ó, misztérium, aki megnyilvánultál a világban, a mindenség ősoka, a tökéletes kezdet és vég, amelyből minden kisugárzódás - és ami azokban van - ered, és akinek akaratából minden misztérium és azok minden területe lett, jöjj el hozzánk! Mert mi a társaid va­gyunk, veled teljesen egyek. Ugyanaz vagyunk. Te vagy az Első Misztérium, amely öröktől fogva a Kimondhatatlanban volt, még mielőtt megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük, együtt. Most mindannyian rád várunk a legkülső határon, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál, amely mibennünk van.

A napfelkelte Keleten a harmadik fokra utal. Amíg Ön még az első vagy a második fokhoz tartozik, addig a felkelés pirkadatában, a közeledő Nap derengésében áll. Mihelyt azonban a Nap Keleten felkel, eljut Önhöz a nagy világosságerő, és felébreszti a rózsát kor­szakok óta tartó álmából.

Az Egyetemes Tanban a Kelet mindig a dolgok kezdete, amint a nyugati ablak a dolgok vége. A nyugati ablakon keresztül hagyják el a dolgok az embert, de ezen keresztül próbál a múlt is ráakasz­kodni. Amikor a gnosztikus nap Keleten felkel, akkor az embert szembesítik az isteni megnyilvánulás titkával, ami tényleg ugyan­csak a múlt. Mikor a gnosztikus világosságerő lejön, hogy megtá­madja a szívet, akkor Ön felfedezi benne fényruháját, amit egykor hátrahagyott. Itt most valami nagyon mély értelmű dologról van szó, aminél el kell időznünk egy pillanatra, hogy világosan megért­se a Pistis Sophia eme kijelentésének mélységét.

Minden mikrokozmosznak van egy keleti és egy nyugati ablaka. Az egyik ablakon látjuk a napkeltét, a másikon a napnyugtát. A ta­nulóság bizonyos állapotában a mikrokozmoszban egy kifelé vezető áramlat keletkezik, amellyel minden olyan erőt és értéket, amely már megszolgálta a magáét, minden hatalmat, amellyel a tanuló szakított, kivezetnek és megsemmisítenek. Ha a természet-össze-

2 3 3

törés útján halad, és elbúcsúzik a dialektikus dolgoktól, akkor a ki­vezető mágneses áramlattal azok mind elhagyják őt a nyugati abla­kon keresztül. Életharcában azonban a régi dolgok mindújra megje­lennek, gyakran nagyon újszerű köntösben. Ha az éntelenség még nem tökéletes, akkor a dialektikus múlt dolgai mindig meg fognak jelenni a nyugati ablak előtt, sokszor a megújulás látszatalakjaiban, mert a mindennapi én meditatív szemlélődéseiben ezeket a látszat­alakokat álmodja meg.

Ezért ha elgondolkozik a Gustav Meyrink A nyugati ablak an­gyala című könyvében szereplő John Dee alakján, akkor tudja, hogy a sors angyala miért a nyugati ablak előtt jelenik meg és veze­ti őt a szakadékba. Sohase engedje be ezt a múltat! Mert aki ezt megteszi, az dialektikus sorsát követi, amely aranyat ígér ugyan, de mégis végtelen fájdalommal fizet.

A mikrokozmoszban létezik egy befelé vezető gnosztikus áram­lat is, melyet „Keletnek" neveznek. Most felteheti a kérdést: „A sors vajon nem ezen a keleti kapun jön-e be?" Dehogynem, mert ami Ön, amit magához vonz, az hatol be Önbe. Egyensúlyban, har­móniában van vele, és ez nem tuja megváltoztatni az Ön állapotát, a létállapotát, a „nevét". Ellenben minden, ami a nyugati kapun ko­pog, az keleten már nem tud többé bejönni, ha létállapotát afölé emelte. A keleti fény rezgése meghatározza az egész mikrokozmosz rezgését.

Ha Ön mint komoly tanuló pillantását mindig a hajnalra irányít­ja, és ezt egész cselekedeti életével alátámasztja, akkor keleten vi­lágosság lesz. A mikrokozmosz rezgése megemelkedik, és mind a keleti, mind a nyugati mágneses áramlatnak erre kell hangolódnia. A külső áramlat kifelé hajtja a szentségtelent, a belső áramlat pedig felhívja Isten gyermekeinek ősmúltját. így történhet meg, hogy Ön megkapja azt a fényruhát, amit valamikor maga mögött hagyott.

Értse meg ezt a csodás misztériumot! Próbálja meg egész lényé­vel átfogni, mert az üdvtitokról rántják le a leplet benne. A fényru-

234

ha nemcsak egy elektromágneses sugártér, mint ahogy ezt valószí­nűleg gondolja, hanem ennél végtelen sokkal több.

Képzelje el, hogy a dialektikus világban épít magának egy há­zat, de aztán bizonyos pillanatban elhagyja, és tovább nem gon­dozza. Egy idő után a por, a pókháló, a nedvesség és az idő vas­foga gondoskodik róla, hogy a ház tönkremenjen. A dialektikus természetben minden a mulandóságnak és a halálnak van alávet­ve. Sőt, amit féltő gonddal ápol, még az is visszavonhatatlanul el­pusztul. Az eredeti világban azonban semmi sem porlad el. Min­den, ami egyszer Isten tágas csarnokaiban létezik, az van, és örökké megmarad.

Ezért a fény, amit a bukott istengyermek egykor hátrahagyott, nem csupán egy elektromágneses terület, melyet mint egy köpenyt újra köréje terítenek. A fényruha egyben az eredeti létezés is, olyan testiség, oly tökéletesen megszervezett rendszer, amely folyamat-szerűén egyesül a feltöredező ősatommal.

Ezért van az Önben rejlő Másik egyidejűleg az eredeti életterü­let huszonnegyedik misztériumában is. Ez a Másik az Ön ősatom-jába van bezárva. Valami ebből az eredetiből megtalálható az Ön szívében, elsüllyedve a mikrokozmoszában; a lényeges azonban, a legnagyobb, az örökkön örökké abban a fényruhában van, amely­nek keletről kell aláereszkednie.

Érti most már, hogy mi a szabadkőművesség? Főképpen lebontás, az állati, dialektikus én lebontása, az én testének és aurikus lényé­nek a lebontása. Az ön-szabadkőművesség a haláltermészet dolgai­tól való folyamatos kiüresedést jelent a nyugati ablakon keresztül, egy új nap hajnalának beköszöntéig. Az ön-szabadkőművesség egy virrasztás, ahogyan ez a 119. zsoltár 147. és 148. versében áll:

Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van remény­ségem. Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam.

2 3 5

Az új ember örökké létezik. Leereszkedik az új fényruhával az Ön mikrokozmoszába, mert valamicskét belőle az Ön mikrokozmoszá­ban tartanak fogva. A transzfiguráció tulajdonképpen nem más, mint egy éjszakai kísértet feloszlása a hajnal fényében. Ha a rózsa sugárzik, akkor az egész haláltermészet-mikrokozmosz összeomlik. És minden, ami valódi élet volt és a jelenben is az, folytatódik Benne, aki volt és aki van örökkön örökké. Emiatt jelenik meg egyidejűleg az apokaliptikus új ember a fényruhával, azt mondván: „Ne félj. Én vagyok az első és az utolsó. Halott voltam, és íme élek örökké."

Az tehát a nagyszerű a gnosztikus üdvmegnyilvánulásban, hogy Ön az eredeti fényruhájában, amely a lélek arany menyegzői ruhá­jával van összekapcsolva, egy rejtélyt, egy misztériumot fedez fel: a bőség, a valóság, a tökéletes megnyilvánulás misztériumát. Minden, amit fel kíván építeni, már létezik. Minden, amit virrasztásában re­mél, már létezik.

Csak a falakat kell áttörnie, amelyek elválasztják a hajnal pírjá­tól, és akkor a keleti Nap nagy csodája felkel Önnek.

2 3 6

Akik a rózsa és kereszt útját járják, azok mind vágynak rá, hogy fel-ölthessék a megújulás fényruháját. Felismerik, hogy szellemben szegények, és vágyódnak a szellem után. Akik a jelöltek valamely csoportjához tartoznak, azoknak megnyilvánítják a misztériumot, mely szerint a megújulás fényruhája nemcsak fényből, erőből és elektromágneses képességekből áll, hanem ez a köntös egy tiszta szellemi képesség is, amely a dialektikus mikrokozmoszt övezi. Az isteni Gnózis területein minden megnyilvánulás lerombolhatatlan és örök. Az a megnyilvánulási rendszer, melyhez valamikor a szív­be bezárt isteni én tartozott, örökkön-örökké és változatlanul él. A szív rózsája egy örökké égő tűz szikrája. A szikra meghalt és kialudt ugyan, de eredete miatt azonnal újra tüzes parázzsá lobbantható.

Ez akkor történik meg, amikor az ember keresi „a rózsabimbó­jának járó fényruhát". Emiatt a Szerzet kezdetben sugárzásának előrevetett árnyékával őrizte és védte Önt, mint ahogy egy kertész ládákban ápolja a virághagymákat. Ön érezte az erőtér vigasztalá­sát; táplálták, hogy egyedüllétéből ki lehessen szabadítani. És a ne­gyedik fok minden testvéréhez elér a hang:

Most mindannyian rád várunk a legkülső határnál, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál, amely mibennünk van. [...] Egé­szen egy vagyunk veled. Azonosak vagyunk.

2 3 7

Ebben a stádiumban kapta meg az Önnek küldött fényruhát, hogy a dialektika minden szféráján átvezető hazautazását véghezvihesse. Erről a fényruháról, az eredeti lét misztériumáról szeretnénk Önnel beszélni a Pistis Sophia tizedik fejezete alapján.

Ebben a fejezetben igen különös dolgokat mondanak róla. Sőt, az ismert menyegzői ruhán kívül még három fényköntösről beszél­nek. A fényruha, melyet a testvérnek küldenek, az a ruha, amely kezdettől fogva az övé volt, és amelyet ő az utolsó határon - belül­ről számítva az utolsó misztériumban - hagyott hátra. Azt a ruhát, amit utoljára hordott, ezért elsőként ajándékozzák vissza neki, a következő ajánlással:

Lásd, az idők beteljesedtek. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mindannyian várunk rád, hogy az Első Misztérium parancsá­ra felöltöztessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első Misztérium adta nekünk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet már elküldtünk neked. Mert méltó vagy rájuk, mivel fölöttünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te már voltál. Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ö sugárbőségének misztériumát, mely két köntösből áll. Az első a Kimondhatatlan tér­ségeiben és rendjeiben létező összes misztérium és kisugárzódás neveinek teljes dicsőségét tartalmazza. A második köntösben az El­ső Misztérium rendjeiben és két terében lévő valamennyi misztéri­um és kisugárzódás nevének teljes dicsősége található.

A (harmadik) ruhában, melyet most küldtünk neked, a kihirdető - aki az Első Parancsolat - misztériuma nevének fényessége talál­ható, valamint az öt jel misztériuma és a Kimondhatatlan nagy kül­döttének - a Nagy Világosságnak - a misztériuma, és az öt irányí­tó, az öt segítő misztériuma.

Továbbá ebben a ruhában van azon misztériumok nevének fé­nyessége, amelyek a fénykincs kisugárzásainak rendjeihez tartoz­nak, valamint a fénykincs megváltóié [...].

238

239

A M E G Ú J U L Á S F É N Y R U H Á J A

így folytatódik a Pistis Sophia a tizedik fejezetben mindazon dol­gok szédületes felsorolásával, amik a harmadikként küldött fényru­hában találhatók. Ezt a magyarázatot a következő szavakkal zárják:

Lásd, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól le­felé senki sem ismert meg; mert világosságának dicsősége rejtve volt benne. Az Első Parancsolattól lefelé lévő szférák és területek ezt mostanáig nem ismerték. Öltsd hát magadra ezt a ruhát hamar, és jöjj hozzánk! Mert azért jövünk hozzád, hogy az Első Misztérium parancsára feladjuk rád két köntösödet, melyek kezdettől fogva rád vártak az Első Misztériumban, míg be nem teljesedik a Kimondha­tatlan által rendelt idő.

íme, az idő betelt. Jöjj hozzánk sietve, hogy felruházzunk vele; hogy a Kimondhatatlan határozatának megfelelően bevégezd az El­ső Misztérium beteljesítésének küldetését.

Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium rendeléséhez híven felöltöztessünk. Mert már csak kevés idő, alig valami van hátra: hozzánk jössz majd, és elhagyod a világot. Jöjj hát gyorsan, hogy megkapd teljes fényességed, az Első Misztérium sugárbőségét.

Ha mindezt hallja, mérlegeli és tanulmányozza, akkor a teljes Egye­temes Tant mintegy távirati stílusban nyilvánítják meg Ónnek. Ha a Dicsőséges megnyilvánul a negyedik fok testvérének, és elküldi neki a harmadik fényruhát, Pymandert, a megnyilvánuló Szellemet, akkor ez a megnyilvánulás a tökéletes Gnózisnak, valamint a menny és föld minden hatalmának ragyogását és fenségét jelenti.

Az Atya házába felfelé vezető nagy utazás folyamatszerüen át­vezet a haláltermészet minden területén. Ez nemcsak a mi élette­rületünkre érvényes, hanem egyben a dialektika egész világegye­temére is.

Ezen világegyetemben számtalan rendszer található, a legdur-vábbtól a legfinomabbig. Töméntelen sok lény és élethullám léte-

zik, amelyek jellegük és erejük szerint elképesztően különböznek. Ez ama megnyilvánulások kikutathatatlan és felmérhetetlen óceán­ja, amelyek mind az istentelenség és az alapvetően és szerkezetileg bukottság keretein belül hömpölyögnek. Ez a kísérletek életóceán­ja, a magukra hagyott varázslóinasok gigantikus munkaterülete. Egyes területek mintha mély álomba merültek volna, másokban lüktető, dinamikus építés uralkodik, megint másokban az elvakult­ság kábulata és örvénye mutatkozik; de mindenhol érezzük a véges­ségét és a keletkezés, virulás és elmúlás lázas sürgölődését. Minden és mindenki a majdnem örök átok alatt görnyedezve halad, és min­dent latba kell vetniük és fel kell használniuk ahhoz, hogy „csak egy keveset is kihozzanak belőle". A lázas ügyködések eme tarka óceánjában az önnön mikrokozmikus tükörszféránk, de még koz­moszunk tükörszférája is semmiség csupán.

Ha a haláltermészet csak a mi duplaszférájú életterületünkből állna, akkor a belőle való megszabadulás meglehetősen egyszerű lenne. Az ember azonban a halál világegyetemében létezik. Ezért a hazavezető utazás egy hatalmas, óriási léptékű folyamat, csavarvo­nalban terjedő fejlődés, melyben már nem lehet viszályról beszélni, ahogyan azt a mi világrendünkben ismerjük. Nincs viszály a saját énben, van ellenben egy személyes agressziók nélküli hatalmas erő­lánc, ami miatt az istentelennek meg kell hátrálnia az isteni elől. Ezt ne az undorító gonoszság és az elfajuló bűnözés mocsarán ke­resztülvezető nagy lélekutazásnak tekintse, hanem a céltalanság, a jóság-rögeszme, az öndicsőítés és az egyetemes törekvések sokarcú művének bemutatását lássa benne.

Ahogyan a mi életterületünkön egy hétséges egyetemes szerzet tevékenykedik, hogy a megváltottaknak lehetővé tegye a fényruhát, úgy a halál egész világegyetemében léteznek a nagy megváltók és az ő munkaterületeik. Minden megváltott erősíti ezeket a csoporto­kat, és fényruhájával, a tagjait körülvevő eme hatalmas köpennyel mindegyikük hozzájárul a rögeszme megsemmisítéséhez.

2 4 0

A M E G Ú J U L Á S F É N Y R U H Á J A

Emberi mértékek szerint a látható világegyetemben sok tekintet­ben nagy dicsőség uralkodik, de a negyedik fok testvére teljesen felismeri ennek a nagyszerűségnek a csalárdságát. A harmadik ruha ugyanis, melyet ezeknek a testvéreknek szabad viselniük, és viselni is tudnak, ez a ruha tehát az eredeti, isteni fenség ruhája, melyet az első törvény alatti térségben senki sem ismer. A halál világegye­temében egyetlen lény sem akad, aki ezt a köntöst birtokolhatná. A harmadik ruha a próféták nevének ragyogását mutatja, az öt őselv ragyogását, az öt Irányító misztériumát, a megváltás fénykincsét, ami felmérhetetlen kincs!

Ha a negyedik fok testvérei megkezdik a hazafelé vezető útju­kat, akkor a következőkkel vannak felszerelkezve:

1. a bölcsesség minden képességével, ami azt jelent, hogy: 2. a tökéletes Gnózis ismeretének képességével, 3. az átlátás és leleplezés ismeretének képességével, 4. a tökéletes önmegszabadítás képességével, 5. a teljes megtámadhatatlanság képességével.

Az ember intellektuális képessége egy olyan módszeren alapul, melynek segítségével számtalan tény és jelenség gyűlik össze az emlékezetben. A tényeknek és jelenségeknek eme külsődleges is­merete alapján aztán a kísérleti cselekvés következik.

A harmadik fényruha által kölcsönzött ismeret képessége azon­ban egy folyamatosan vibráló, világító valóság. A benne felismert dolgok mind közvetlenül a legmélyebb mélységükig ismerszenek meg. Akármire irányul is a figyelem, az illető azt mind azonnal át­látja, lényének minden dimenziója szerint.

A kísérletező, spekulatív cselekvés, melyre a dialektikus ismeretek alapján van szükség, mindig karmát szül, tehát szünte­lenül új kötelékeket és egyre nehezebb láncokat okoz. Aki azonban a Gnózis értelmében vett megismerés birtokában van, az kiszabadítja magát minden meglévő béklyóból, és képes másokat is megszabadítani.

241

Aki a próféták ragyogásában áll, az a szülőföld ragyogásában él, amely felé vezető útnak nekivágott. Aki ismeri az öt Őselv és az öt Irányító ragyogását, az az öt Dhyani-Buddha ragyogásában áll. Ezek azok az erők, amelyekből az Ószövetség szerzői megalkották a zsidó nép öt ősatyját. Egy ilyen ember a legmagasabb tudata sze­rint egy az Abszolúttal, a mindenség Atyjával; legmagasabb érte­lemben véve része Isten népének.

így, a teljes királyságban, a harmadik fényruhába burkolva járja a testvér - sugározván és munkálkodván - a szülőföld felé vezető utat. Még nincs a szülőföldön, de onnan való, és egy vele. Növeli a megváltók fénykincsét.

így emelkedik fel a megszabadító, hazavezető Szellem ruhájá­ban az eredeti misztériumba, amelyben a másik két köntös várja. Belép magába a Valóságba. Először a második fényköntössel lesz ékesítve, amely a Valóság nézetével kapcsolja össze. Ezután szabad megkapnia az első fényköntöst, amely legmélyebb lényében maga az isteni Valóság. Isten gyermeke hazaérkezett.

A Szent Szellemben növekedvén, a Fiú által az isteni misztéri­umokba bevezetve, karjaiba fogadja őt az Atya.

242

A nehézségi erő törvényének legyőzése

•

Részletesen ecseteltük, hogy mivel vannak felszerelve a hazautat elkezdő, negyedik vagy ötödik fokon lévő testvérek. Birtokolják a harmadik fényruhát, amely képessé teszi őket arra, hogy a dialekti­kus nehézségi erő minden területén átkeljenek, anélkül, hogy bár­milyen ellenállásba is ütköznének. A gravitáció egy olyan mágne­ses tér nehézségi erejének a hatása, amely magához vonz és fogva tart minket, ha személyes mágneses terünk egyezik vele.

Dialektikus lényvalóságunk gyújtópontja természetesen nem más, mint a tudatunk, énünk, a kígyótűz teljes feszítőereje. Ez a tu­dat teljesen egy azzal a kozmikus mágneses térrel, amelyben élünk. Ez tart minket fogva ezen az életterületen, és ez vonz ide. Ezáltal észleljük a nehézségi erő minden ismert hatását. Egy olyan létálla­potban, amelyben teljesen az én uralja az életet, csakis a dialektikus természet gravitációs törvényeinek lehetünk alávetve.

Amikor ezt tényként könyveljük el, akkor egyidejűleg azt is megállapítjuk, hogy azokat az erőket és értékeket, amelyek a dia­lektikus természet számára idegenek, a dialektikus mágneses tér ha­tása eltaszítja, és ezek semmiképp sem képesek behatolni valamely dialektikus életrendszerbe.

Tudjuk, hogy minden mágneses térnek két hatása van: egy vonzó és egy taszító hatás. A vonzó kozmikus térség köt ide ben­nünket, tart minket fogva, és egyben éltet is, mert minden, ami a

243

kozmikus mágneses térbe belekerül, az azonnal közli magát ve­lünk. Ezért világos, hogy mindaz, amit a kozmikus mágneses tér eltaszít, azt a mi személyes mágneses terünk is elutasítja és távol tartja magától.

A természet szerint teljesen földiek földies jellegűek vagyunk. Teljes harmóniában állunk ezzel a természettel. Ennek a kozmikus területnek, amelyben élünk, a belső sajátossága azonban dialekti­kus. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a megnyilvánult élet véges, és nem tudja magát huzamosan fenntartani. Ezért aztán életünk is dia­lektikus. Egy diszharmonikus terület tart fogva bennünket, a nehéz­ségi erő törvényei alá tartozunk, egyezünk vele. Ezért a létezést il­letően ugyancsak diszharmonikusak vagyunk, különben a dialekti­kus nehézségi erők nem tudnának fogva tartani.

Egyszerű összehasonlítással igazolni lehet, hogy az emberi én, létünk magja a lénye legeslegmélyén boldogtalan. Mindig az elér­hetetlen előtt áll, állandóan a legfontosabb hiányzik, és alapvetően diszharmonikus. Az ember ezért természetéből kifolyólag egy har­cos. Állapota alapján mindig nyugtalan és ideges. Ezért alkalmaz gyakran erőszakot célja eléréséhez. Alapjában véve az ember min­den cselekedete a természeténél fogva rendkívül erőszakos. Az egyik az erejét veti be. Ez férfias! A másik a száját használja. Ez nőies! A harmadik hallgat ugyan, de megannyi furfanghoz folya­modik célja elérése érdekében. Emiatt van mindenütt viszály: vi­szály a világban, a szívünkben, a gondolkodásunkban, akaratunk­ban és érzésünkben. Ez jellemzi az emberiséget.

Ezért joggal állapítható meg, hogy mindennek, amibe az énünk­kel a Szellem nevében belefogunk, hogy a Szellemet szolgáljuk, mindig viszály és zűrzavar a következménye, mindig romláshoz ve­zet, és sohasem hozhat szellemi eredményt. A végső, a döntő fázis mindig hiányzik. Emiatt az én alapján nyugvó minden törekvés kár­tyavárhoz hasonlít, amely a legcsekélyebb fuvallatra összeomlik. Ezenkívül biztos, hogy minden, amit az énünkkel a Gnózis nevében

244

245

teszünk, az a dialektikus mágneses teret erősíti. A Gnózis szolgála­tában ekkor valójában e világ istenét szolgáljuk.

Talán már Ön saját maga is felfedezte, hogy miként képes má­sokat és saját magát is az önátadással ámítani. Külsőleg az emberek megbocsátanak egymásnak, mosolyognak egy barátságtalan eljárás miatt, de lényük mélyén sohasem engesztelődnek ki. Egy égés ma­rad vissza, amely bosszúra sarkall. A szeretet és bocsánat külső lát­szata nem önátadás volt, sem éntelenség, hanem egy igen magas fokú önfenntartás bizonyos formája. Az is előfordulhat, hogy két ember kölcsönösen erősíti énje erejét a kölcsönös szimpátia kötelé­kével, bókokkal és szívélyességekkel.

Tudatosan cselekszik-e így a rózsa és a kereszt ösvényén álló em­ber? Képmutató-e? Egyáltalán nem! Csupán buta. Pont az ilyenekre való tekintettel hangzottak el egykor a következő szavak: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek".

A tanuló mindaddig valóban nem tudhatja, hogy mit tesz, amíg lényének mágneses magelve miatt logikus módon a kozmikus mág­neses tér fogságában áll. Az önátadás megvalósítása nem olyan ne­héz. Azt nehéz megérteni, hogy egyáltalán mit is jelent az önátadás! Amíg a tanuló ezt nem tudja, addig minden gondolat, minden ér­zelmi hatás, minden cselekedet, minden akarat-megnyilvánulás visszavonhatatlanul az önfenntartást szolgálja.

Ha feltételezzük, hogy a tanuló tudja, mi az önátadás, olyannyira hogy fel is tud ragyogni valami ebből a hajnalpírból, akkor ez azt je­lenti, hogy így vagy úgy egy másik, földön kívüli terület gravitációs hatáskörébe került. Akkor ez közvetlenül tudathasadást okozna. A tanuló tudatában a megszokott tevékenységek mellett ugyanabban a pillanatban egy teljesen más jellegű belső harc jelenne meg.

Szokásos dialektikus állapota következtében az ember diszhar­monikus, és emiatt van viszály és önérvényesítés. Ebben az állapot­ban az önátadás nem más, mint az én bizonyos életvitele, amely nem hat megszabadítóan. Ha tehát az a „hajnal" hasad, amelyet a

megszabadulás ösvénye helyez kilátásba, akkor a szokásos dialekti­kus harc mellett egy másik viszály keletkezik. Ez az új tapasztalat növekvő lélektudatot jelent, egy új tudatmag képzését, amely a Gnózis sugárerejében az ősatom hatására bontakozik ki.

Ez az új tapasztalat teljesen az énen kívül áll, nem nyilvánulhat meg az embernek, nem tud hozzá mint dialektikus lényhez beszélni, mert ez egy olyan hatás, amit egy másik mágneses tér okoz.

Ha az Új beszélne az énhez, „testvéremnek" nevezve őt, akkor ez az Új csak tükörszféra-fáradozás lenne, ugyanazzal a mágneses képességgel. A csoda ellenben egy másik mágneses fejlődés a dia­lektikus testiségben. Felhasználja azonban a testet, és mint valami fáklyát, egy másik tudatot gyújt meg benne.

Az önátadás titka mármost abban rejlik, hogy nem állunk ellen ennek a folyamatnak, nem küzdünk ellene, hanem elfogadjuk. Ezt teljességgel véghez lehet vinni a szokásos, dialektikus nehézségi erő törvényeinek a keretében. Követni kell Jézus útját az emberben.

A tanuló elszánhatja magát egy olyan életvitelre, amely arra irá­nyul, hogy ne akadályozza a Másik fejlődését. Ezáltal fenntartja ugyan az ént egy biológiai minimumig, de ez nem is lehetne más­képpen, mert a másik tudat biztosan nem tudná átvenni a dialekti­kus háztartást.

Ennek az új tudatnak a szikráját akkor lehet a tanulóban meg­gyújtani, amikor fogékonnyá válik a Rózsakereszt élő igéjére. Ha ez a szikra egyszer felizzik, akkor lángoló tűzzé kell szítani. Magá­tól értetődően két lehetőség áll fenn: vagy a dialektikus tűz újra ki­oltja a szikrát, vagy helyes életvitellel új tűzzé válhat, a közönséges személyiségben és mellette. A régi tüzet ekkor folyamatszerűen ki­oltják.

Aki elkezdi ezt a folyamatot, az egy új fajhoz tartozik. És ez az embertípus kapja meg a harmadik fényruhát, amiről a Pistis Sophia tanúskodik. Ez a Szellem, amely megszabadítja Önt a dialektika minden nehézségi erejétől. Amikor az új mágneses erőtér kellő

2 4 6

mértékben birtokába vette a dialektikus mikrokozmoszt, és ennek következtében abban egy új én keletkezett, akkor kapja majd meg újra ez a tudatmag - Jézus útján az emberben, a rózsaúton megszü­letve - az eredeti létet. így képes a Másik feltámadni a dialektikus természet sírjából, és a mennybe felszállni, mert a sír az ilyen em­bert nem tudja fogva tartani. Elkezdődött az út, a visszatérés az Atya házába.

Nézze, Ön a dialektikus természet sírjánál áll. Vajon bánattal, fájdalommal és kétségbeeséssel telve áll ott? Vagy hallja a hangot, amint így szól Önhöz: „Elküldöm hozzátok a Vigasztalót, aki ta­núskodni fog rólam"? Mert Ön is megkapta ugyanezt a lehetőséget, hogy kikeljen a sírból.

Győzedelme bizonyságaként fellángol a pünkösdi tűz. A Vigasz­taló, a Szent Szellem nem más, mint az Egyetemes Szerzet sugárzó ereje, az új szövetség mágneses sugárzása.

Értse hát meg a mágneses átalakulás eme titkát, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjét!

247

2 4 8

Az archonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegnek

A Pistis Sophia már idézett tizenegyedik fejezetében ez áll:

A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misztériumát, azonnal magamra öltöttem ezt a ruhát. A világosság soha nem lá­tott módon sugárzott rólam. Felmentem a magasságba, és az en­gem körülfogó mérhetetlen fényességben ragyogva az egek kapujá­hoz érkeztem. És az egek kapui megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. Minden archon, hatalom és az abban lévő angyalok zavarba jöttek az engem övező nagy világosság miatt. Megpillant­ván sugárzó fényruhámat, a nevüket tartalmazó misztérium láttán nagy rettegés fogta el őket.

Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla? " Mindannyian együtt magasztalták a bensők legben-sőbbjét. Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy fé­lelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legben-sőbbjét.

Részletesen megtárgyaltuk a három fényruha jellegét, de különösen a harmadikét, amely a Pymanderrel való találkozásnak felel meg. A jelölt ezt a ruhát akkor kapja meg, miután létrehozta a kapcsolatot a

Gnózissal, vagyis amikor ez a sugártér le lett rögzítve a vérben és a tudatban. Amint ezt az alapot lefektették, a gnosztikus elektromág­neses tér egyre inkább hatalmat nyer a jelölt fölött, aki ezért folya-matszerűen ki tud lépni a dialektika világából, és képes ugyancsak folyamatszerüen transzfigurálni. Az a pillanat, amikor ez a folya­mat elkezdődhet, jelenti a harmadik fényruha elnyerését. A Biblia számunkra megszokottabb szóhasználatával élve ezt a Szent Szel­lem kitöltésének nevezhetnénk.

A Szent Szellem által válik lehetővé a hazaút, a kiemelkedés, az újjászületés. Ezeket a lehetőségeket nevezik a Pistis Sophiában „misztériumoknak". És a jelöltnek, aki hazaútjára ránemesedett, tudnia kell olvasni ezeket a misztériumokat. Mindezeket a lehető­ségeket értelmesen-erkölcsösen kell megértenie és megragadnia. Ekkor fedezi fel, hogy miért nevezik a Szent Szellemet vigasztaló­nak is. Akinek szabad megkapnia ezt az erőt, az felismeri annak a lélekre nézve vigasztaló tulajdonságát. Az illető tapasztalja a tényt, hogy az eredmény biztos, hogy minden viszályt - akárki és akármi ellen is - fel lehet adni, és hogy egyetlen összetűzés sem fordulhat elő, hacsak nem nyomatékkal és akarattal idézik elő.

Aki ezt tudja, az közvetlenül a fényruhába burkolódzik, és vilá­gos tudattal elkezdi az utazást. Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében utazik. És abban a pillanatban a mennybolt kapui előtt áll, az őt körülvevő mérhetetlen világosság által beragyogva. Talán megértik, hogy a mennybolt kapui az aurikus lénynek és egyidejű­leg a dialektikus világmindenségnek a mágneses égboltjára vonat­koznak.

Természetesen életterületünknek is van egy mágneses menny­boltja, amely tökéletes összhangban van a személyes mágneses ég­boltunkkal. Ha tehát önnön mágneses rendszerünk kapuin átme­gyünk, akkor egyúttal a tükörszféra kapuit is feltárjuk.

Ha a lipika hatalmát megsemmisítjük, akkor a földi lipika ha­talmát is leromboltuk. Ekkor megmozdulnak a mennyek kapui, és

2 4 9

egyszerre mind megnyílnak. Valamennyi archon, hatalmasság és angyal izgalomba jön a nagy világosság miatt.

A jelölt ezt is olvasta új fényruhájának misztériumában: Ör­vendjetek és ujjongjatok, mert ti vagytok, akik az egész világot megmentik majd.

Most már megértjük, hogy miként megy végbe ez a megmentés. Nem úgy történik, hogy a személyiség kibújik a saját természet-lipikáján - mint valami nyíláson át, tehát mint csibe a tojásból. Az ég kapujának megnyitása a következőt jelenti: saját természet-lipikánkat, és ezáltal egyidejűleg a világ lipikáját, mágneses égbolt­ját is alapjaiban megtámadni. Ebben az értelemben a megtámadás akkor megsemmisítést jelent.

Ez a megszabadító, ennek a munkának a világot és emberiséget megszabadító nézete. Talán nehéz megérteni, hogy miért beszélünk emberiséget megszabadító műről akkor, amikor a dialektikus eonoknak a saját rendszerünkre gyakorolt befolyását romboljuk le. Ha azonban meggondoljuk, hogy ez az ön-szabadkőművesség egyi­dejűleg a dialektikus világrendszer megtámadását is jelenti, akkor tökéletesen belátjuk az itt értelmezett hatást.

Ezért valóban megszabadító értelemben semmi lényegeset sem tudunk tenni mások érdekében, ha egyidejűleg nem mun­kálkodunk a magunk megszabadulásán is. Ezért az a segítség és vigasz, amit ennek a természetnek a keretében nyújtunk mások­nak, sohasem megszabadító. Az ilyenfajta segítést azonban nem kell emiatt elkerülni, de azért minden munkánknak elsősorban az önmegszabaditásra kell irányulnia. Mert csak aki szabad, az tud másokat is megszabadítani, mégpedig igen személyes mó­don.

A hazaútját elkezdő jelölt, aki tehát a Szent Szellem világosság­ruháját birtokolja, nagyon erős fényt sugároz ki. Egy új sugárteret hozott létre. Ez a fény pedig igen természetes módon a természet-lipika minden hatalmában és erejében izgalmat okoz:

2 5 0

251

Megpillantván sugárzó fényruhámat, a nevüket tartalmazó miszté­rium láttán nagy rettegés fogta el őket.

Képzeljük csak el ezt a helyzetet: mint dialektikus személyiséglények egyek vagyunk az aurikus égboltunkkal. Aztán egy új fényelem jön hozzánk a szív rózsáján keresztül, és átalakítja egész személyiséglé­nyünket. Ha mármost ez az új fény elegendő erőt és sugárzó képessé­get őriz meg, akkor ezáltal a mennybolt minden erejének össze kell zavarodnia, és ezek nem tudnak többé táplálni bennünket. Áramlataik el lesznek utasítva, és tevékenységeik vissza lesznek vetve. A lipika fényei kihunynak. A Pistis Sophia megfogalmazásával élve: Az ar­chonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegtek.

Ezzel három csoportra utalnak, a mágneses égbolton található mágneses gócok három osztályára. Az „archon" szó az „éber" foga­lomból ered. Az archonok az éberek, a mágneses ellenőrzőpontok, a mikrokozmikus börtön valódi börtönőrei. Tapasztalataiknak meg­felelően hatalmakat és erőket alkalmaznak. Mindezek az ellenőrző lipika-erők látják az új sugárzó fényruhát. Nagyon rettegnek, mert ebben a misztériumban saját nevüket látják, ami azt jelenti, hogy ezt a misztériumot a saját minőségükkel észlelik.

Egy név megfelel egy minőségnek, utalás egy belső lényálla­potra. Ha valaki a saját nevét pillantja meg egy misztériumban, és ezért retteg, akkor ez azt bizonyítja, hogy az ő belső minősége sokkal alacsonyabb rendű, mint az új erő, és reménytelenül le­győzetett.

Aki retteg, az pánikra hajlamos. Félelem, rettegés és pánik elvá­laszthatatlanok. Ha egy katonai tábor pánikba esik, akkor rendje felbomlik, és hatalma elvész. Ezért teljesen világos, amikor azt ol­vassuk, hogy minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét.

Hajelölt a megbeszélt események alapján nem tudja többé elfo­gadni saját mágneses rendszerét, és létrejön a tudatos elzárkózás,

akkor a mágneses gócokat a kozmikus mágneses térbeli bázisuktól is elválasztják. Mind elhagyja a rendjét.

Ettől a pillanattól fogva egyetlen dialektikus hatás, a tükör­szféra egyetlen ereje sem képes a legcsekélyebb befolyást sem gyakorolni a jelöltre. Hiszen világos, hogy minden dialektikus be­folyás - akár ebből a világból, akár a másvilágból - a haláltermé­szet mágneses területének archonjaitól, hatalmaitól és angyalaitól ered. Ha a jelölt a kezdődő hazaútjának ehhez a pontjához érkez­ne, és minden dialektikus erő együttesen azon fáradozna is, hogy egy hatalmas koncentrációs gyakorlat alkalmazásával befolyásol­ja őt, akkor ezt alig venné észre. A jelölt csak ily módon szaba­dulhat meg a tükörszférától. Amíg még nem ez a helyzet, addig nagyon kell vigyáznia.

Az aurikus lényben minden mágneses góc a sziderikus rendje szerint van csoportosítva. Ebben minden asztronómiai erő és áram­lat - ami az állatövi makrokozmoszon belül csak előfordul - szere­pet játszik. Ezen sziderikus rendek mindegyikének megvannak a maguk archonjai, erői és angyalai. Az anyag- és a tükörszféra min­den lakója, a legmagasztosabbtól egészen a legmélyebbre süllyed-tig, csoportokba van sorolva, a sziderikus rendeknek megfelelően. Az a jelölt, aki - mint már megbeszéltük - felemelkedik a mennyek kapujához, az teljes mértékben, szerkezetileg és alapvetően össze­zúz minden sziderikus béklyót.

Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla?"

Ez az imádat a félelem következménye. Az ember a veszélyben na­gyon ájtatos lesz. A Pistis Sophiában a következőkkel egy figye­lemre méltó helyzetet írnak le, és az archonok kijelentése tipikus: Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomá-

252

2 5 3

sunk lett volna róla? Szóval az archonok azon tűnődnek: „Hogyan birtokolhat valaki olyasmit, amit mi nem?"

A dialektikus világegyetemben az egyik legpompásabb és leg­magasabb létállapot a Neptun-állapot. Ez az isteniség rögeszméje a halál természetében. Mindenkinek van egy neptuni mágneses góca az aurikus égboltozatán. A Pistis Sophia allegóriájában ezt a pontot személyként ábrázolják, aki így szól: „Hogyan lehetséges, hogy a Mindenség Ura átment közöttünk a mi tudtunk nélkül? Hiszen oda­lent minden a hatalmunk és felügyeletünk alatt áll, és legfeljebb a mi létállapotunkig képes fejlődni. Hogyan lehetséges ez?!"

Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legbensőbbjét.

Ez tehát a nagy csoda. Nekünk, szegény halandóknak, nekünk, a di­alektikus világegyetem roppant nagy és lenyűgöző hatalmai alatti alacsony lényeknek megadatott, hogy eloldódjunk ebből az igézet­ből. Meg tudunk szabadulni azoktól, akik már elképzelhetetlenül hosszú idő óta a haláltermészetnek ama szintjéig hozták fel magu­kat, amelyen jelenleg állnak. Ez olyan nagy dicsőség, hogy emellett minden dialektikusan magasztos dolog semmivé törpül. Fényru­hánk nagy rémületet kelt. Ez a pompás csoda: a semmiből, alulról kiindulva, felébred a megváltott ember, és elkezdi az örök otthoná­ba vezető utazást.

Emellett azonban nem szabad elfelejtenünk egy másik nézetet. A „félelem" fogalmát ugyanis nemcsak a rettegés értelmében kell felfognunk, hanem a tisztelet értelmében is, a nagyfokú hódolat egy formájának. Ebben az értelemben használja például a Biblia az „is­tenfélő" szót. így most már megértjük a Pistis Sophia tizenegyedik fejezetének zárszavát:

Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legbensőbbjét.

Ha mindazok, akik a halál világegyetemét a dialektikus térség legalsó határáig benépesítik, ráhangolódnak erre a dicshimnuszra, akkor látjuk, hogy a gnosztikus megszabadító folyamat

először megszünteti a saját természet-lipika befolyását, másodszor megsemmisíti a halál egész világegyetemének befo­

lyásait, harmadszor emiatt a szabadság miatt megrémülnek a börtön­

őrök, negyedszer erre föl mély hódolatba esnek, ötödször végül is volt rabjaik dicséretét zengik, és így - hatal­

muktól megfosztva - ebben az új lélektani helyzetben önmaguk ré­szére is szabaddá teszik az utat a Mozdíthatatlan Birodalomba.

így világosan felismerjük, hogy a transzfigurista ösvény minden nézetében megmentést és megváltást jelent mindenki részére. Ha Ön az ösvényen halad, akkor legyen boldog, és örüljön, mert Ön az, aki közre fog működni a világ megmentésében.

2 5 4

Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli fényességben ragyogva, negyvenki­lencszer erősebben, mint amikor a firmamentumban voltam. Amint az első szféra kapujához értem, a kapuk megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. A mérhetetlen fényben ragyogva beléptem a szféra házába, mire a szféra minden archonja és la­kója összezavarodott. Látták a nagy világosságot, amely körül­vett, és fényruhámat megpillantva meglátták rajta az ő nevük misztériumát. így még inkább tanácstalanok lettek, és félelem­mel telve kiáltották: Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!

Kötelékeik, befolyási övezeteik és rendjeik felbomlottak, és mind­egyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és engem illetve a fényruhámat imádva mélységes rettegésben és felindultságban di­csőítették a benső legbensőbb] ét.

Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a sorserők kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi. Beléptem a sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első szféránál is negyvenkilencszer fényesebben ragyogtam.

2 5 5

A sorserők szférájában lakozó minden archon és lény megzavaro­dott és felkelt egymás ellen; és nagy világosságom láttán valameny-nyien rettegtek. Megpillantván fényruhámat és benne nevük miszté­riumát, még jobban úrrá lett rajtuk a zavar, és ijedelemmel telve kérdezgették: hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!

És szétmállott az ő területeik, rendjeik és házaik minden köteléke. Egyként borultak le előttem és hódoltak nekem, és nagy felindult-ságban, rettegve dicsérték a legbensőbb legbensőbb) ét.

Ezt a helyet is magam mögött hagytam, és felemelkedtem az archo­nok nagy eonjaihoz. Leírhatatlan fényözönbe burkolózva érkeztem az ő fátylaik és kapuik elé. Amint elértem a tizenkét eont, fátylaik és ka­puik egymás ellen fordultak. A fátylak maguktól félrehúzódtak a ka­puk pedig sorjában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb ra­gyogván az engem övező mérhetetlen világosságban, amely még an­nál is negyvenkilencszer fényesebb volt, mint a sorserők házaiban.

Az eonok minden angyala, arkangyala, archonja és istene, minden ura, hatalmassága és kényura, az ő erőik, fényszikráik és csillagaik, páratlanjaik, láthatatlanjaik, ősatyáik és háromszor-hatalmasaik

2 5 6

mind megláttak engem ebben a mérhetetlen fényességben. Nagy vi­lágosságom láttán háborogni kezdtek egymás ellen, és óriási ijede­lem fogta el őket. Mélységes zavarukban és félelmükben a nagy, láthatatlan pátriárka és a három háromszor-hatalmas területére vo­nultak vissza. Ám nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy pát­riárka és a három háromszor-hatalmas is csak föl-alá száguldozott az ő területén. Az őket eltöltő iszonyú rettegés miatt képtelenek voltak lezárni területeiket.

Valamennyi eonjukat, szférájukat és rendjüket egyszerre mozgat­ták, félelemmel és rettegéssel telve az engem övező nagy fényesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely az emberek­nél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a bőségét - ez azonnal megsemmisítette volna a világot és lakóit egyaránt. Az a fény ugyanis, amely a tizenkét eon körében ékesített, 8700 milliárdszor erősebb volt, mint nálatok a Földön.

Amikor pedig a tizenkét eonban tartózkodók meglátták a rólam su­gárzó nagy világosságot, meghasonlás támadt köztük, és föl-alá futkostak az eonokban. Minden eon és menny és az ő egész rendjük összegabalyodott a nagy félelemtől, mivel nem értették a misztériu­mot, amely végbement.

2 5 7

Adamasz pedig, a nagy zsarnok, meg az eonokban lakozó összes többi kényúr hasztalan harcra kelt a világosság ellen. Nem tudták azonban, hogy ki ellen harcolnak, mivel semmit sem láttak a lenyű­göző világosságon kívül. Mialatt pedig a világosság ellen harcoltak, minden erejük elapadt. Lezuhantak az alsóbb eonokba, és életlehe­let nélküli halottakká váltak, mint a föld lakói.

Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne folytat­hassák gazságaikat és ne vihessék véghez gonosztetteiket, ha a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus misztériumokban, ame­lyeket a bukott angyalok hoztak a Földre.

A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát megfordítottam, és olyanná tettem, hogy asztrális befolyásukat hat hónapig balra fordulva, hat hónapig pedig jobbra nézve gyakorolják. Az Első Pa­rancsolat utasítására és az Első Misztérium parancsára ugyanis Jeu, a világosság őre úgy állította be őket, hogy mindig balra nézzenek, és úgy fejtsék ki asztrális hatásaikat.

Pistis Sophia, 12-15. fejezet

258

Aki méltó rá, hogy megkapja a harmadik fényruhát, a Szent Szel­lem fényruháját, az kiemelkedik a dialektika világából. Hazautazik az Atya házába, a Mozdíthatatlan Birodalomba. A Mozdíthatatlan Birodalomba vezető út egy sokrétű folyamat, ahogy az előző feje­zetben láthattuk. Ez a folyamat nemcsak mikrokozmikusan szemé­lyes jellegű, hanem egyetemes jelentőségű is. Itt ugyanis nemcsak a saját természet-lipikából való kilépésről van szó, hanem egyidejű­leg a halál egész világegyetemének a megtámadásáról és a dialekti­ka teljes megnyilvánulásának a megsemmisítéséről is.

A Pistis Sophia világos képet ad erről. A Szent Szellem köntö­sébe öltözvén a jelölt kilép saját életterületének tükörszférájából, melyet egyszerűen földgömbünk másvilágának nevezünk. Erről a Pistis Sophia tizenegyedik - előző fejezetben idézett - részében szerezhetnek benyomást.

A tükörszféra minden archonja, hatalma és angyala izgatott lesz, amint látják a Szent Szellem fényoszlopát alulról felemel­kedni és áttörni. Azt el tudják ugyan képzelni, hogy az övéknél hatalmasabb világosság jön hozzájuk felülről, mert tudják, hogy a Nap-makrokozmosz nagy hierarchiái valamint az Allatöv fölöttük léteznek. Az azonban, hogy egy ilyen roppant nagy, az övéknél is hatalmasabb világosságerő azokról a területekről emelkedjen fel, amelyeket teljesen uralnak és ellenőriznek, az meghaladja a fel-

2 5 9

fogóképességüket. Ezért rettegnek nagyon, és hagyják el a rend­jüket.

Ezt az állapotot lélektanilag úgy kell érteni, hogy a Gnózis ha­talmasabb elektromágneses sugárzásai megzavarják a tükörszféra sugárzásait, ahogy a hazafelé vezető utazás első fázisa is szétzi­lálta és rendjéből kitaszitotta a saját aurikus lény mágneses rend­szerét.

Ha a jelölt idáig jutott fejlődésében, akkor a tükörszférától ugyan megszabadította magát, de a teljes halál-világegyetemtől még egész biztosan nem. Az ezeken a tereken való áthaladást ugyancsak ecseteli a Pistis Sophia tizenkettedik fejezete. Ott ez áll:

Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli fényességben ragyogva, negyvenkilencszer erősebben, mint amikor a firmamentumban voltam. Amint az első szféra kapujához értem, a kapuk megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. A mérhetetlen fényben ragyogva beléptem a szféra há­zába, mire a szféra minden archonja és lakója összezavarodott.

Itt a Nap-térségre utalnak. A Pistis Sophia ezt a teret nevezi „az el­ső szférának". Ez a Naprendszernek az a tere, amelyhez a Föld tar­tozik. Ahhoz, hogy ebből a térségből kiléphessen, a harmadik fény­ruha ragyogásának időközben negyvenkilencszer erősebbé kell vál­nia, mint a tükörszférán keresztül vezető utazásnál.

Ott ugyanaz történik: most is rendkívüli zűrzavar keletkezik, és elhangzik a felkiáltás: Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!

Ez megint csak teljesen érthető. Mert az első szféra lakóinak szemszögéből tekintve az Allatöv térségéből várhatók ugyan hatal­masabb erők, de a Nap-makrokozmosz alá vetett valamely testből azért mégsem. így például természettudományos alapon meg lehet állapítani bizonyos atomfajták és elemek erejét és képességét, és meg lehet mérni a természet-területünkön előforduló erőket. Ha

2 6 0

azonban egy természettudósnak azt kellene látnia, hogy egy halan­dó, akinek testi törékenysége és emberi erőinek gyengesége ismere­tes és tudományosan megalapozott, fittyet hány a statika, a dinami­ka, a nehézségi erő, a hőtan és az elektromágneses sugárzások min­den törvényének, akkor ez a tudós nemcsak hogy rendkívül csodál­kozna, hanem fölöttébb meg is lenne rémülve. „Teljesen ki lenne taszítva a rendjéből", nevezetesen belsőleg, lelkileg.

A Biblia számtalan példát hoz az ilyen rémülettel vegyes cso­dálkozásra, amikor az új fajban megszületettek - anélkül, hogy akarnák vagy fitogtatnák - alapvető érinthetetlenséget tanúsítanak. Gondoljanak csak mindarra, amit az Evangélium ír erről, vagy pe­dig Pál tapasztalataira!

Az alapvetően dialektikus, a gyenge, a jelentéktelen erőssé és fenségessé válik, mert az egész halál-világegyetemen keresztül vib­rál és sugároz egy gnosztikus erő, amelyhez dialektikus ellenőrzés és tudományos megközelítés nem tud hozzáférni. Ha valaki Isten gyermekeként össze van kapcsolva ezzel a gnosztikus erővel, akkor kilép minden dialektikus kényszer és irányítás alól.

Midőn a Nap-makrokozmosz minden archonja megállapítja ezt a - nézetük szerint - tudományos abnormitást, amely csúfot űz isme­reteikből és képességeikből, akkor nem marad más hátra számukra, mint dicséret és tisztelet, ámbár nagyon félnek és össze vannak za­varodva:

Leborultak előttem, és imádtak engem; mélységes rettegéssel, za­vartan dicsőítvén a benső legbensőbb]ét.

Ezután a tizenharmadik fejezet a második szférát, a sorserők szférá­ját tárgyalja. Ez a Nap-makrokozmosz és az Allatöv között húzódik. Ez az a szféra, ahol végül is minden dialektikus sors keletkezik, és amelytől az egész Naprendszer, tehát minden mikrokozmosz is függ. A jelölt belép ebbe a második szférába. Világosságereje megint negyvenkilencszeresen megnövekedett.

2 6 1

Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a sorserők kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi. Beléptem a sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első szféránál is negyvenkilencszer fényesebben ragyogtam.

Az a tény, hogy itt megint a negyvenkilences számot említik, az is-. teni világegyetem hétszeres szerkezetével függ össze, miáltal a je­lölt a folyamat előrehaladásának mértékében egyre több hétszer hétszeres erőt szabadít fel.

Nos, a második szférában ugyanaz történik. Minden archon iz­galomba jön, félelmükben egymásnak esnek, és így szólnak: Ho­gyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?! És minden kötelék felbomlik.

Amint a jelölt el tudja hagyni ezt a helyet, a tizenkét eon kerül sorra. Ezen az idegen területen át vezető utazása közben a testvér fényruhája újra negyvenkilencszer fenségesebb. A Pistis Sophia er­ről azt mondja a 14. fejezetben:

Amint elértem a tizenkét eont, fátylaik és kapuik egymás ellen for­dultak. A fátylak maguktól félrehúzódtak, a kapuk pedig sorjában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb ragyogván az engem övező mérhetetlen világosságban, amely még annál is negyvenki­lencszer fényesebb volt, mint a sorserők házaiban.

Az eonok minden angyala, arkangyala, archonja és istene, min­den ura, hatalmassága és kényura, az ő erőik, fényszikráik és csil­lagaik, páratlanjaik, láthatatlanjaik, ősatyáik és háromszor-hatal-masaik mind megláttak engem ebben a mérhetetlen fényességben. Nagy világosságom láttán háborogni kezdtek egymás ellen, és óriá­si ijedelem fogta el őket. Mélységes zavarukban és félelmükben a nagy, láthatatlan pátriárka és a három háromszor-hatalmas terüle­tére vonultak vissza. Am nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy pátriárka és a három háromszor-hatalmas is csak fól-alá szá-

262

263

guldozott az ő területén. Az őket eltöltő iszonyú rettegés miatt kép­telenek voltak lezárni területeiket.

Valamennyi eonjukat, szférájukat és rendjüket egyszerre mozgat­ták, félelemmel és rettegéssel telve az engem övező nagy fényesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely az embereknél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a bőségét - ez azonnal megsemmisítette volna a világot és lakóit egyaránt. Az a fény ugyanis, amely a tizenkét eon körében ékesített, 8700 milliárdszor erősebb volt, mint nálatok a Földön.

A helyzet megváltozik. A haláltermészet minden alantas területén csodálkozást és félelmet kelt ugyan az a tény, hogy a fejlődés alul­ról ment végbe, de végül a misztérium áthelyeződött az úgynevezett magasabb régiókba. Ha az olvasó a természetvallásos észjárásra gondol, akkor megérti ezt. A szükséget, bánatot és nyomorúságot áthárítják arra, amit „Istennek" neveznek. így mondják: „az Úr majd elrendezi".

Itt, a Pistis Sophiában azonban a nekünk ecsetelt kép szerint nincs tovább felettes hatóság! Maguk a magasabb istenek is teljesen tanácstalanok, és elveszítik az uralmukat. Ekkor az utolsó érvükkel jönnek elő: dühösek lesznek.

Adamasz pedig, a nagy zsarnok, meg az eonokban lakozó összes többi kényúr hasztalan harcra kelt a világosság ellen.

Megértik, hogy ez az utolsó dialektikus érv egyúttal a vég is, a vég­nek kell lennie. Az Atyához történő lélekutazásnál a tizenkettedik eonhoz való megérkezés a kiemelkedés utolsó és döntő fázisának bizonyul.

Ahhoz, hogy ezt áttekintsük, valamelyest tudnunk kell, hogy mit értsünk az Állatövön. Azért beszélnek „Állatövről", mert a dialek­tikus világmindenséget közvetlenül irányító tizenkét makrokozmi-kus erőt részben állatnevekkel jelölik. Ez a tizenkét erő zárja körül

és igazgatja a dialektikus világmindenséget. Ők képezik a legmaga­sabb dialektikus isteni feljebbvalóságot, amelyből az ember tizen­kétszeres személyiséglénye is ered.

Ők alakítják ki: először: másodszor: harmadszor: negyedszer:

ötödször:

hatodszor: hetedszer: nyolcadszor:

kilencedszer: tizedszer:

tizenegyedszer: tizenkettedszer

a dialektikus éntudatot, a dialektikus birtoklási hajlamot, a dialektikus testvériség eszméjét, a dialektikus haza-gondolatot, az isteni biroda­lom földi megvalósításának elképzelését, a dialektikus erő, bátorság és hősiesség eszmé­nyét,

a dialektikus termékenység képét, a dialektikus életharmónia formáját, a dialektikus fejlődési ötletet, amely az okkul­tizmusban fejeződik ki, a dialektikus istenné-válás álmát, az első lépést ennek az isten-rögeszmének a megvalósításához, mentális értelemben véve, a második lépést, etikai értelemben véve, a harmadik lépést, az anyagi megnyilvánulás ér­telmében, amely végtelen fájdalmat jelent.

Ez az egész tizenkétszeres lánc képezi a nagy börtönt a haláltermé­szetben. Ez tizenkét isten, akiktől tizenkét ötlet, tizenkét megté­vesztés, tizenkét fáradozás indul ki.

Ennek a láncnak az egységét nevezik a Pistis Sophiában „pátriár­kának" (ősatyának), a háromszor-hatalmasaival és a láthatatlan erői­vel. Ebben a rendszerben ugyanis létezik egy alapvető erő, egy irá­nyító erő és egy folyamatosan aktiváló erő. Ez az ámító természet hármasegysége. Minden jelöltnek, aki hazaútját a tizenkettedik óráig teljesíteni akarja, le kell ráznia magáról az ámításnak ezt a láncát.

264

Tizenkét isten kormányoz mindent, ami az Állatövön belül él. Ezek visszatükröződnek a lipikában, tehát az ember mágneses rend­szerében és személyiségében. így logikus, hogy az ösvényt járó egyetlen tanuló sem elégedhet meg csupán az aurikus lényében lévő saját állat-övének az összetörésével. Az egész halál-világegyetem­ből ki kell lépnie, hogy az istenek kertjében többé ne lehessen őt feláldozni.

A Rózsakereszt azonban egy másik ősatya és annak háromszor-hatalmasai elé állítja Önt. Mert a Gnózistól egy alapvető erő indul ki. Aki erre támaszkodik, az mintha sziklán állna. Létezik egy gnosztikus irányító erő is. Aki ezzel az erővel karöltve halad az ös­vényén, az sohasem tévedhet el. És létezik egy gnosztikus aktiváló erő. Aki ezzel van felvértezve, aki fényruhaként, Szigfrid-kardként birtokolja ezt az erőt; az minden veszélytől megszabadul.

Ennek a Sigfried-kardnak végül van egy olyan fényképessége, amely 8700 milliárdszor erősebb, mint a zarándokút kezdetén. Ez azt jelenti, hogy minden anyagon áttör, és eloldozhatatlanul össze van kapcsolva az isteni Mindenséggel.

265

Az előző fejezetben említettük azt a tizenkét makrokozmikus erőt, amely körülfogja és irányítja a dialektikus világmindenséget. Eze­ket az erőket közérthetően Allatövnek nevezzük. Bolygónk számára ez a tizenkét erő a legmagasabb dialektikus, isteni feljebbvalóság.

Először vizsgáljuk meg ennek a tizenkét erőnek a személyiség­hez való kapcsolatát. Az agyban tizenkét mágneses góc jeleníti meg őket. A tizenkét pár agyideget is ezek az erők éltetik.

Ezenkívül az ember aurikus lényének mágneses égboltján is fel­lelhetjük ezt a tizenkét erőt. Az aurikus lényben a mágneses gócok­nak tizenkét csoportja létezik, amely az agyban lévő tizenkét pont­nak felel meg.

Harmadszor, ezzel összhangban felfedezünk tizenkét erőt, amely az ember közvetlen életterületét - az anyagszférát és a tükörszférát - veszi körül, tehát bolygónk fírmamentumában található. Ezért ezt a tizenkét erőt az egész emberiséggel közösen birtokoljuk és tapasz­taljuk.

Negyedszer, itt van a tizenkétszeres Állatöv, amely körülfogja a Naprendszert.

Ezt a négy falat nevezhetjük - mágikusan tekintve - a sors négy urának:

egyik a személyiségben található, a másik az aurikus lényben,

266

267

egy az életterületen, egy pedig a Naprendszert veszi körül.

Ebből látható, hogy a kiemelkedésnek is négy fázisa van, ha a tanu­ló valóban az ösvényt járja.

Az első fázis a legfontosabb és legdöntőbb. A sors első ura ugyanis tizenkétszeresen befolyásolja az agyat, és ebből magyaráz­ható az én jellege, állapota és lénye. Az ember „sziderikus szüle­mény". Ez azt jelenti, hogy élete a tizenkétszeres elvből, közvetlen makrokozmoszunk mágneses erővonalainak tizenkét csoportjából magyarázható.

Talán már hallottak valaha a második sziderikus születésről, amit a misztikus újjászületésnek is nevezünk. Ez a kiemelkedés el­ső fázisára vonatkozik; a sors első urát fosztja meg trónjától. Meg­töri az agyban uralkodó tizenkétszeres mágneses befolyást, és ki­cseréli egy másik tizenkétszeres mágneses erővonalszerkezetre.

Mielőtt azonban idáig eljut valaki, egynek s másnak még történ­nie kell! Amikor tanulóinkkal és az érdeklődőkkel megbeszéljük egy jelöltnek az emberiségútját ebben az alapvető folyamatban, ak­kor ott leselkedik a nagy veszély, hogy a hallgatók leragadnak az intellektuális szempontoknál. Azt gondolják, hogy birtokolnak be­lőle valamit, pedig a valóságban ez semmit sem jelent.

Ezért szeretnénk még egyszer az Evangélium gyógyulási folya­matának kezdetére irányítani figyelmüket. Ott először a Zakariás-Erzsébet kettős alakban a kereső embert ecsetelik. Öreg, beteltek napjai, és semmit nem tud felmutatni élete eredményeként. Mégis, ez a kereső állapot a Szent Szellem kegyelemadománya. Ez bizo­nyítja ugyanis a szív rózsájának, az ősatomnak a működését.

Megeshet azonban, hogy a sors első ura annyira befolyásolja az embert, hogy az éli a maga megszokott, dialektikus életét, és a keresés csak időtöltés a számára. Megértik, hogy az ily módon vezetett életnek nincsen semmilyen megszabadító értelme. Zaka­riás-Erzsébet már túlhaladt ezen az állapoton. Keresése és vágya

szívből jövő üdvrevágyás, határtalan vágyakozás egy új, másik élet után.

Ha a jelölt ismeri ezt az állapotot, akkor elkezdődik a második evangéliumi folyamat: megszületik János, aki az Úr ösvényét egyengeti, előkészítvén az ösvényt Istene részére. Aki ezen az úton halad, az közvetlenül konfliktusba kerül az agyistenével és annak csatlósával, az éntudattal. Aki a szív rózsájától indíttatva János út­ján halad, annak magától értetődően az énösszeroppanás útját is járnia kell.

Megbeszélésünkből logikusan adódik, hogy az énösszetörés eme útjának tizenkét fázisa, tizenkét nézete kell hogy legyen.

Az első fázisban teljesen meg kell tagadnia a természetesen na­gyon erős énközpontú személyiséget, aki saját nézete szerint min­dent tud, mindent lát, mindent teljesít és mindent előre megért, aki tehát teljesen ellenállhatatlan. A világosság és a rózsa erejében Ön képes megtagadni ezt az öntudatos én-lényt. Ezt az állapotot oda­adásnak, alázatnak, szerénységnek, csöndnek nevezzük. Ez a maga­biztosság vége.

Ha a jelölt átélte és előkészítette ezt az első ösvényt, akkor kö­vetkezik a második fázis, és így tovább, amíg mind a tizenkét fázi­son át nem haladt. Ezen a tizenkét ösvényen való haladás az énnek és agyistenének közvetlen megtámadását jelenti.

Aki azonban rá akar lépni erre a tizenkétszeres ösvényre, annak először erre kell születnie, mégpedig úgy, mint János, abból az erő­ből, amelyet a Szent Szellem kölcsönöz. A Zakariás- Erzsébet fej­lődési szakaszból kell megszületnie, annak a keresőnek a stádiumá­ból, aki ennek az állapotnak a poharát az utolsó cseppig kiürítette, és ezért ismeri az üdvrevágyást.

Aki az én-összetörést pusztán kísérletezésképpen, mint egy módszert, mint egy rendszert gyakorolja, annak sohasem lesz sike­re. Olyan nehézségek előtt találja magát, hogy sietve visszavonul a pusztából, és ismét a régi élet felé fordul.

268

269

Amikor a tizenkét János-fázis beteljesült, akkor következik a mélypont a Jordánnál, a Jézus-születés pillanata az emberben. Ez a pillanat a tizenkétszeres agy-isten, a sors első ura tökéletes trón­fosztásának a pillanata. Ettől az órától kezdve látja az ilyen ember a betlehemi csillagot - személyiségét tekintve kiemelkedik a dialek­tikából, és megszületik az új fajban, Isten népében.

Ekkor az agyban tizenkét új mágneses gócot, tizenkét új nézetet kell lerögzíteni. Ezért mondják, hogy Jézus, az Úr tizenkét tanít­ványt választ, tanítja őket, segít nekik, és a tökéletesség felé sar­kallja őket. Ezt a személyiségben lezajló teljes folyamatot nevezik keresztútnak. Részt kapni az új fajból, beleolvadni és tökélyre jutni, ez felel meg a Betlehemtől Golgotáig vezető útnak.

Ha elhangozhat a „consummatum est", akkor az új faj új fia fel­nőtt, megérett a cselekvésre és a Szerzetre. Ekkor a halál legyőze­tett, és a transzfiguráció már jelentős részben előrehaladt. Ezért áll a Bibliában, hogy Jézus, az Úr a Golgota után tanítványai előtt ha­lad a felemelkedés folyamatának egy új fázisához.

A következőt bizonyára be tudják látni: abban a pillanatban, amikor a jelölt megfosztja trónjától agy-istenét, és a természet-eonok tizenkétszeres mágneses varázsa megtörik a főszentélyben, akkor egyidejűleg alapvető konfliktus keletkezik a sors három má­sik urával, nevezetesen az aurikus lényben lévővel, az életterüle­tünkön lévővel és a Naprendszer sors-urával - tehát a mikrokoz­mosszal, a kozmosszal és a makrokozmosszal. Ezért a mikrokoz­moszból, a kozmoszból és a makrokozmoszból ugyancsak szüksé­ges kiemelkedni. Ezt a négyszeres kilépést írja le a Pistis Sophia.

A Pistis Sophia már idézett tizenötödik fejezetében megismer­tetnek minket ennek a csodálatos négyszeres útnak néhány igen fi­gyelemreméltó tényével. Aki átélte a második sziderikus születést, a misztikus újjászületést, és ezáltal a sors első urát, az agy-istent megfosztotta trónjától, annak a másik három dialektikus hatalom miatt egy csöppet sem kell nyugtalankodnia.

Amikor az új fény meggyulladt, Adamasz és minden zsarnok el­kezd ugyan harcolni a világosság ellen, de a személyiséget már nem tudják többé elérni. Erejük megsemmisül, amint a személyiségre irányul.

A kozmosz és a makrokozmosz aurikus lényének mágneses erőit ugyanis kivetik a pályájukról. A sorsot pedig és azokat a szférákat, amelyek fölött azelőtt uralkodtak, tehát az agy-istent és a személyi­séget ezek a mágneses erővonalak többé már nem tudják befolyá­solni. Ezeket a mágneses erővonalakat ismételten balra majd jobbra fordítják, így a személyiségtől nagyon elhajló a pályájuk. A felsza­badult energiákat pedig minden olyasmi elnyeli, ami velük lényegi­leg megegyező. Ezért mondják, hogy tekintetüket az isteni világos­ság urának, Jeünak a parancsára mindig balra vetik.

Isten tanácsára a Gnózis által eloldották a régi mikrokozmosztól a személyiséget, amelyben az értékes drágakő, az ősatom rejlik. És a harmadik köntösbe, a fényruhába öltözvén egy újabb mikrokoz­mosz épül fel. Akinek van füle a hallásra, hallja!

2 7 0

Amikor az ő területükhöz értem, szembeszegültek a fénnyel és harcra keltek ellene. Én pedig elvettem erejük egyharmadát, hogy gonosz tetteiket ne tudják véghezvinni.

A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát úgy fordítottam és állítottam be, hogy hat hónapig balra nézve, további hat hónapig pedig jobbra fordulva érvényesítsék asztrális befolyásaikat.

Miután Jézus ezt elmondta tanítványainak, így szólt hozzájuk: „Akinek van füle, az hallja".

A Megváltó szavait hallva Mária egy órán át a levegőbe meredt, majd így szólt: „Uram, parancsold meg, hogy nyíltan beszéljek!"

Jézus, az irgalmas pedig így válaszolt Máriának: „Mária, te áldott, akit én tökélyre viszek a magasságok minden misztériumában, te, akinek szíve testvéreidnél is jobban a mennyek birodalmára irá­nyul, szólj hát nyíltan!"

Ekkor Mária így szólt a Megváltóhoz: „Uram, az igét, amelyet hoz­zánk intéztél - hogy akinek van füle, az hallja meg -, azért mond­tad, hogy szavaidat helyesen értelmezzük. Halld hát uram, amint

271

nyíltan szólok. Azt mondtad, hogy »elvettem az archonok és min­den eonok erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sorserőket és szférát pedig megfordítottam, hogy ettől az órától kezdve ne legye­nek képesek véghezvinni gyalázatos tetteiket, ha az emberek meg­idézik őket misztériumaikban, amelyekre a bukott angyalok tanítot­ták meg őket, hogy mágiájuk misztériumában gonosz és gyalázatos tetteiket véghezvigyék.« Mert elvetted erejüket, valamint horosz­kópkészítőik, csillagjósaik és látnokaik erejét is, hogy ama órától fogva ne tudják többé megjósolni az eljövendő dolgokat. Mert meg­fordítottad szféráikat, hogy akaratod szerint hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordulva fejtsék ki asztrális hatásukat.

Ezzel kapcsolatban, Uram, az Ézsaiás prófétában lakozó erő az egyiptomi látomás egyik szellemi példabeszédében a következőket jelentette ki egykor: »Ugyan hol vannak a bölcseid, ó Egyiptom? Látnokaid és csillagjósaid, és azok, akik a földből idéznek, és azok, akik annak méhéből idéznek, hogy megjelentessék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek ura Egyiptom felől?«

Mielőtt jöttél, azt jövendölte rólad az Ézsaiásban ható erő, hogy te majd elveszed az eonok archonjaiban lévő erőt, szféráikat és sors­erőiket pedig megfordítod, hogy többé semmit se tudjanak. Azért

272

hangzott el az is, hogy »nem fogjátok tudni, mit tesz majd a seregek ura«. Ez azt jelenti, hogy az archonok közül senki sem fogja tudni, mit teszel mostantól kezdve. Egyiptomon az archonokat kell érteni, mivel ők is mulandó anyagból vannak.

Az Ézsaiásban lakozó erő előre megjósolta rólad: »Mostantól kezd­ve nem fogjátok tudni, hogy mit tesz a seregeknek ura.« A világos­ságerő által, amelyet Te a seregek urától, Szabaóth-tól, az igazsá­gosság térségében lakozó jótól szereztél, és amely most a te anyag­testedben van, mondtad nekünk, Uram Jézus, hogy »akinek van füle a hallásra, az hallja«; hogy megtudd, kinek a szíve irányul vágya­kozva a mennyeknek országára."

Pistis Sophia, 16-18. fejezet

273

Előbbi fejtegetéseinkből kiderült, hogy a tizenkét állatövi eon há­romszoros erőt fejt ki:

először is bolygónkra, másodszor minden mikrokozmoszra, mégpedig az aurikus lény mágneses firmamentumán keresztül, harmadszor pedig a személyiség agyában található tizenkét mág­neses gócra.

Ha a jelölt kivonta magát az eonok befolyása alól, agy-istenét meg­fosztotta trónjától, és a főszentélyben megvalósított egy új tizenkét­szeres mágneses gyűrűt, akkor a tizenkét eont gyakorlatilag meg­fosztották erejük egyharmadától, már ami ezt az ösvényen járó adott egyedet illeti. Őfölötte ezután a dialektika egyetlen erejének sincsen már hatalma. A bibliai „Krisztusban megszabadult", „Is­tenből született" és hasonló misztikus fordulatok így nagyon mély és rendkívüli jelentést kapnak.

Aki az ösvénynek ezt az első fázisát, az énlebontás fázisát képes a rózsa kegyelmében megvalósítani, és meg tudja semmisíteni a kö­zönséges természet mágneses rendszerét, amely által meg van kö­tözve, az attól a pillanattól kezdve szabad. Ámbár létformáját te­kintve még teljesen természetlény, és így még a tizenkét eon rend­szerén belül található, egy ilyesvalakit, aki ezt a második sziderikus születést a magáénak mondhatja, többé nem lehet akadályozni.

274

Egyszer s mindenkorra megszabadult minden köteléktől. Egyes kívülállók a modern Szellemi iskola filozófiáját homá­

lyos, nehéz, melankolikus tannak nevezik, de az olvasó el tudna-e képzelni csak egyetlen olyan örömhírt is, amely a Szellemi Iskoláét felülmúlná?

A kívülállók felfogása természetesen érthető. Persze hogy ko­mornak és kilátástalannak hangzik, mikor a Szellemi Iskola azt mondja: „Ne várjon semmit ettől a természettől. Tartsa magát telje­sen távol tőle. Egy csepp energiát se pazaroljon rá!" Annak a szá­mára, aki még mindent az éntől és ettől a természetrendtől vár, szükségképpen lehangolóan hangzik, ha a gyökeres énösszetörést követeljük.

Azoknak viszont, akik el tudják képzelni a ki- és felemelkedést ebből a siralomvölgyből, és akik szívüket az eredeti szülőföldre irányították, mérhetetlen örömöt jelent, ha megállapíthatják, hogy az ösvény egy határozott és teljes megmentéssel kezdődik. Örülnek, hogy ez a megmentés nem csak majd a Gnózisban bejárt beláthatat­lan fejlődési út vége felé várható. Ezzel az örömmel szeretnénk Önt is áthatni és eltölteni.

Ennek az a bizonyosság az alapja, hogy aki a Gnózisban való második sziderikus születést a rózsa kegyelméből megvalósítja, az az énösszetörés által a maga viszonylatában megsemmisíti az eonok mágneses rendszerét, amelyhez kötözve volt. így elrabolta az eonok erejének harmadrészét, méghozzá pont azt a részt, amelyikkel őt feláldozták.

Önnek fülének kell lennie, hogy meghallhassa, miért beszélnek a Pistis Sophiában ezekről a dolgokról. Ha Ön egyedül, egyedként halad az ösvényen, akkor saját magára vonatkozóan elveszi az eonok erejének egyharmadát. És ezzel mindent megmondtunk. Ek­kor Ön mint egyed megszabadult.

Az eonok azonban tovább tombolnak. Uralkodnak minden em­bertársa fölött. Az eonok minden archonja, angyalaik és minden

275

szféra ereje folytatja tevékenységét a dialektikus természet rendsze­rének segítségével. Mire képes Ön, magányosan, ezen hatalmakkal szemben? Legfeljebb csak kiáltó szó lehet a pusztában.

Ha azonban együttesen járjuk a megszabadulás ösvényét, ha minden megszabadultat egy világközösséggé füzünk össze, és ha minden keresőnek szolgálunk, és segítünk nekik, hogy csatlakozza­nak hozzánk, akkor, mint tudják, az Önök számára jól ismert új mágneses teret éltetjük. Ekkor az egész dialektikus természetben egy jól észrevehető, nem-dialektikus befolyás nyilvánul meg, amely átmenetileg megbénít minden álnok dialektikus befolyást. Ezért áll ez a Pistis Sophiában:

„Elvettem az archonok és minden eonok erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sorserőket és szférát pedig megfordítottam, hogy ettől az órától kezdve ne legyenek képesek véghezvinni gyalázatos tetteiket, ha az emberek megidézik őket misztériumaikban, amelyek­re a bukott angyalok tanították meg őket, hogy mágiájuk misztéri­umában gonosz és gyalázatos tetteiket véghezvigyék." Mert elvet­ted erejüket, valamint horoszkópkészítőik, csillagjósaik és látnoka-ik erejét is, hogy ama órától fogva ne tudják többé megjósolni az eljövendő dolgokat. Mert megfordítottad szféráikat [...].

Ha az új faj közösségének mágneses tere elegendően erőssé vált, akkor ki fogja mozdítani pályájukról a közönséges természetterület mágneses sugarait, balra és jobbra fogja fordítani őket, hat hónapig balra és hat hónapig jobbra. Az új mágneses tér fent említett befo­lyása miatt a szokásos dialektikus források mágneses rezgései nem tudják többé közvetlenül elérni objektumaikat, és emiatt eltérés, el­hajlás alakul ki balra és jobbra. Anélkül, hogy célját elérte volna, az eltérés a befolyást újra visszavezeti az eredetéhez. A visszatérés pillanatában aztán kisülés keletkezik, és az előbb még balra forduló befolyás visszavetődik, és most a jobbra való eltérést követi.

276

Ha valaki okkult-tudományos gyakorlatokkal bizonyos énköz-pontú, érzékfölötti képességekre tett szert, akkor a belső elválasztá-sú szervei természetesen fogékonyak bizonyos elektromágneses erővonalakra, amelyek az archonoktól és misztériumaiktól erednek. A belső elválasztása szervek különösen elektromágnesesen érzéke­nyek, és hormonjaik olyan elektro-mágneses töltésű kicsiny testek, amelyek bizonyos állapotban tartják a szerveket és a sejtcsoporto­kat, a vért és az idegközeget.

Ha mármost az új mágneses tér elég erőssé vált ahhoz, hogy ki­vesse pályájukról a dialektikus eonok elektromágneses impulzusait, akkor az okkultista egy adott pillanatban folyamatszerüen elveszíti minden okkult képességét, mert már nincsenek jelen azok az elekt­romágneses sugárzások, amelyeknek táplálniuk kellene ezeket a képességeket. Erre a dicső eseményre utal itt a Pistis Sophia.

Számtalan hivatalos és nem hivatalos misztérium létezik. A tü­körszférában és ezen a szférán kívül is vannak olyan mágneses erő­tömörülések, amelyeket különféle szervezetek, okkult iskolák va­lamint egyéb csoportosulások tartanak fenn. Ezek az erőforrások milliókat tartanak különféle módon a hatalmukban, jóllehet renge­tegen szenvednek eme befolyás alatt, vágyakozva keresve a kiutat. Számtalan ember hívja fel misztériumaiban az isteneit, és könyörög segítségért, mert nem tud jobbat. Ezzel kísérteties pontossággal elektromágneses kölcsönhatás keletkezik, melynek következményei feltartóztathatatlanok.

Az új mágneses terület kifejlődésével azonban ezek a sugárfor­rások egy adott pillanatban tisztán természettudományosan ki lesz­nek taszítva a pályájukról. Számtalan misztérium válik hirtelen ha­tástalanná. Teljesen elveszítik erőiket, ami érthető is. És mindazok­nak, akik megérdemlik, segíteni lehet az Egyetemes Szerzet meg­szabadító ereje révén.

Ha Önnek van füle a hallásra, akkor megérti, hogy az Ön meg­szabadulása mindenki megszabadulását jelentheti. Felismeri-e,

2 7 7

hogy az utolsó napokban miért olyan haragos a mélység összes erője, és miért támadnak meg oly sokakat, hogy mindenkit, aki csak valamelyest is fogékony rá, visszatartsanak ennek a fejlődésnek a kivitelezésétől?

Nem ostobaság-e ilyen befolyásokra hallgatni? Hiszen azok mind az énlényükhöz kapcsolódnak. Nem örömteli dolog-e, hogy sem magasság, sem mélység nem választhat el minket Isten szerete­tétől, amely a Krisztus-hierofánsok Szerzetében nyilvánul meg? Ezek azok a szereteterők, amelyek meg akarják Önt érinteni a sziv rózsáján keresztül!

Az itt ecsetelt fejlődés a megnyilvánulás minden napján végbemegy néhányszor, amikor eljött az idő, hogy az aratást behordják a föl­dekről. És a Pistis Sophia azért idézi a múltat, hogy minden tanuló bátorságot és erőt meríthessen ezekből a történelmi, ellenállhatatlan győzelmekből:

Ugyan hol vannak a bölcseid, ó Egyiptom? Látnokaid és csillagjó­said, és azok, akik a földből idéznek [...]?

"Ezért mondják: nem fogjátok tudni, hogy mit tesz majd a seregek Ura. Eljött az idő, és részben már bekövetkezett az, hogy a dialekti­kus misztériumokban részesedők egyike sem tudhatja, sőt még csak felfedezni vagy megérteni sem képes, hogy mit fejleszt ki a modern Szellemi Iskola. A dialektikus felismerőképesség lezárulása megy végbe, és ez a fejlődés egyre jobban el fog hatalmasodni. És ami fi­gyelemreméltó és csodálatos: a nagy ellenség és csatlósai a felisme­rőképesség hiányában már egyetlen csatát sem tudnak indítani a se­regek Ura ellen. így nagy csönd támad, Isten népének békéje.

Akinek tehát van füle a hallásra, az hallja, és csatlakozzon ve­lünk az új faj eme seregeihez. Látni és tapasztalni fogja ezeket a dolgokat - ha szíve vágyakozva tekint a Mennyei Birodalom felé.

2 7 8

Amikor Mária elhallgatott, Jézus így szólt: „Jól mondád, Mária! Áldott vagy te az asszonyok között a Földön, mert te leszel a legna­gyobb bőség és legmagasztosabb beteljesülés."

Mária pedig ezt hallván a Megváltótól ujjongva Jézus elé lépett, lá­bai elé borult, és őt imádván így szólt: „Uram, hallgass meg, és en­gedd, hogy még egy kérdést intézzek hozzád arról, amiről azelőtt beszéltél, mielőtt az általad bejárt helyekről szóltál volna."

Jézus így válaszolt Máriának: „Szólj leplezetlenül és félelem nél­kül! Bármit kérdezel, megnyilvánítom neked."

Mária így szólt: „Uram, akik ismerik az eonokban lakozó archonok mágiájának misztériumát, továbbá a sors és a szférák archonjainak mágiáját, amelyre a bukott angyalok tanították meg őket, tehát ezek az emberek mostantól fogva véghez tudják-e majd vinni ezeket a mágiákat, ha a jó tettek megakadályozása végett felhívják őket misztériumaikban?"

Jézus így válaszolt Máriának: „Nem úgy fogják véghezvinni, mint annakelőtte, mert erejük egyharmadát elvettem. Hanem erőt fognak kölcsönözni azoktól, akik ismerik a tizenharmadik eon mágiájának

2 7 9

misztériumait. Ha pedig azok mágiájának misztériumait idézik meg, akik a tizenharmadik eonban vannak, akkor bölcsen és biztosan be-végzik majd ezeket a misztériumokat, mert az Első Misztérium pa­rancsával összhangban erről a területről nem vontam el erőt".

Pistis Sophia, 19-20. fejezet

2 8 0

Az előző fejezetekben fellebbentettük Ön előtt a fátylat a transzfiguráció tanának egyik legkülönösebb és legfontosabb misz­tériumáról. Ezáltal világosan maga előtt láthatta a második szideri-kus születés lényegét és következményeit.

Aki a rózsa kegyelmében - üdvrevágyással és önátadással - tel­jesíteni tudja a valódi ösvény első szakaszát, az énösszetörés fázi­sát, az a főszentélyben szétzúzta a közönséges természet azon mág­neses rendszerét, amely őt uralja és vezeti. Az ilyesvalaki ettől a pillanattól fogva szabad. Már nem a haláltermészetóo/ való, ámbár még a haláltermészetöen létezik. Ami saját magát illeti, megfosztot­ta a természeteonokat erejük egyharmadától, ezért ezek az eonok már egyáltalán nem tudják többé befolyásolni.

Biztonsággal, nagy hálával és örömmel állapíthatjuk hát meg, hogy a transzfigurista misztériumok igazi ösvénye nem a jelölt teljes megmentésével végződik, hanem azzal kezdődik. Mindaz, ami ezen kezdet után nyilvánul meg, az egy zavartalan, hatalmas fejlődés, egy békével teljes, megragadó és csodálatos visszatérés a Mozdíthatatlan Birodalomba. Amikor a Biblia ujjongva így tanúskodik: „Szabadság­ra vagytok hivatva", akkor a figyelmet erre a szabadságba vezető útra irányítja, amelyre mindazok hivatottak, akik felkészülnek az új fajra.

Amikor a transzfigurista misztériumoknak ezen a megszabadító útján egy úgyszólván jelentéktelen egyedet ki lehet vonni a halál

281

egész világegyetemének hatalmas, gigantikus befolyása alól, akkor az egy csoda. Ennek a figyelemreméltó és nagyszerű eseménynek a még jobb megmagyarázása kedvéért áll a Pisíis Sophia huszadik fe­jezetében a következő:

Mária így szólt: „ Uram, akik ismerik az eonokban lakozó archonok mágiájának misztériumát, továbbá a sors és a szférák archonjainak mágiáját, amelyre a bukott angyalok tanították meg őket, tehát ezek az emberek mostantól fogva véghez tudják-e majd vinni ezeket a mágiákat, ha a jó tettek megakadályozása végett felhívják őket misztériumaikban? "

Jézus így válaszolt Máriának: „Nem úgy fogják véghezvinni, mint annakelőtte, mert erejük egyharmadát elvettem. Hanem erőt fognak kölcsönözni azoktól, akik ismerik a tizenharmadik eon má­giájának misztériumait. Ha pedig azok mágiájának misztériumait idézik meg, akik a tizenharmadik eonban vannak, akkor bölcsen és biztosan bevégzik majd ezeket a misztériumokat, mert az Első Misz­térium parancsával összhangban erről a területről nem vontam el erőt".

Érdemes a most gyorsan közeledő és végbemenő folyamat teljes képét világosan és érthetően az olvasó tudata elé állítani:

1. Tudjuk, hogy a jelölt a második sziderikus születésben széttöri a közönséges mágneses rendszert az agyban, és így megszabadítja magát minden dialektikus köteléktől. Ha sokan járnak ezen az úton, akkor az a helyzet alakul ki, amit már többször megtárgyaltunk.

2. A megszabadítóttaknak egy nagy csoportja még a dialektikus életterület vízszintes vonalán áll, de már megszületett a Krisz-tus-hierofánsok mágneses szférájában.

3. Mint csoport, egy új mágneses területet fejlesztenek ki. 4. Kiterjesztik ezt a teret a szokásos életterület körül. Ettől a pilla­

nattól kezdve a mágneses zavarok egész sorozata fejlődik ki a

282

6 Ez az utalás a hatvanas évek politikai helyzetén alapul, akkor íródott ugyanis a könyv. (A kiadó megjegyzése.)

283

szokásos, közönséges életben. 5. Ezek a zavarok csorbítják az eonokban lévő archonok mágiájá­

nak minden misztériumát. 6. Ezek a zavarok egyre dinamikusabbak lesznek, míg már egyet­

len egy mágikus misztériumot sem lehet semmilyen tekintetben sem véghezvinni.

Ennek a fejlődésnek magától értetődően rendkívül drámai követ­kezményei vannak, és már önmagában, így külön is olyan forra­dalmi, hogy ahhoz képest minden szociális, politikai és gazdasági probléma semmiség.

Ezt Ön is belátja, ha egyszer megvizsgálja, hogy mely csoportok és mozgalmak mögött állnak ott az archonok és eonok mágneses erői ebben a világban. Némi meggondolás után azt fogja válaszolni: minden csoport és mozgalom mögött.

Minden misztikus és vallásos csoport mögött, legyen az nagy vagy kicsi, olyan tükörszféra-erők állnak, melyeket a Pistis Sophiá-ban „a szféra archonjainak" neveznek. Emögött pedig ott sorakoz­nak a különböző hierarchiák a maguk rendjében. Mindezek az erők uralják és vezetik a misztikus és vallásos tömeget azzal az Ön előtt is ismeretes szándékkal, hogy a Krisztus-birodalmat vagy valame­lyik üdvmegnyilvánulását utánozzák, és így misztikusan bebiztosít­sák az ámítás birodalmát.

Minden etikai és humanista csoport mögött teljesen ugyanazok az erők állnak, ugyanazzal a szándékkal. A Föld minden országa mögött, eme országok minden érdekcsoportja mögött, minden nem­zetközi csoport, mint például a NATO vagy az Arab Államok Szö­vetsége mögött, Izrael mögött, az orosz érdekszféra országai mögött - annak ellenére, hogy magukat történelmi materialistáknak6 neve-

zik - tükörszféra erők állnak, amelyek többé-kevésbé rafináltak, ilyen vagy olyan jellegűek, ám a dialektikus természet kezelésében lényegében teljesen egységesek.

A dialektikus misztériumok beláthatatlan sora létezik tehát, me­lyeket azonban felülről egy kézből irányítanak, küzdjenek bár még­oly hevesen is egymással ezek a látszólag annyira ellentétes csopor­tok és érdekeltségek. Hiszen a viszály és vérontás a dialektikus egység módszere.

Az új mágneses tér kifejlődésével mindezen hatalmak és csopor­tocskák erejének egyharmada elvétetik. Ennek az egyetlen és kizá­rólagos következménye pedig az egész jelenlegi társadalmi élet fo­lyamatszerű és teljes összeomlása, annak minden sokrétűségével egyetemben. Akármivel próbálkoznak is, ebbe a széteső fejlődésbe már nem lehet új életet lehelni.

Ha pedig már nem léteznek a buzdító befolyások, akkor meg­szűnik a küzdelem, a heves harc, a folyamatos feszültség. Altalános bátortalanság, rémült csönd keletkezik majd, letargia támadja meg az egész emberiséget. Még a démonizmus is abbahagyja orgiáit, mert a sötétet is megkötözték.

így áll az emberiség, mint egy hajótörés után, a saját élete és a társadalom partra vetett roncsai előtt. És a döbbenet és borzalom eme szótlanságában, egy olyan hallgatásban, mely csendesebb, mint a sír, mindenkinek szerfölött világosan megnyilvánul majd Is­ten fiainak fejlődése. Mindazok, akik valóban Krisztust és az ő bi­rodalmát keresték, de akiket félrevezettek azok, akikhez a vér és a születés hajtotta őket, most erőt fognak kérni a tizenharmadik eon misztériumaitól, és ebben egyetlen régi hatalom sem lesz képes őket megakadályozni.

Mik is a tizenharmadik eon misztériumai? Ezek az Egyetemes Szerzet misztériumai, amelyek a haláltermészet szívében találhatók, vagy mint Jákob Böhme mondja: „Krisztus az, aki a bukott termé­szet szívét megtámadta." A tizenharmadik eon az az egyetemes erő-

284

tér, amely az ősanyag ötödik alapelemében folyamatosan jelen van. Azt is megállapíthatják majd, hogy milyen hallatlan és szokatlan fejlődésen megy át a szent mű a világ gyorsan közeledő történelmi órájában.

A Szellemi Iskola belülről és nagy vágyakozással hívja fel a ti­zenharmadik eon ezen misztériumait, beteljesülésük mégis lassú és hiányos. Amíg a második sziderikus születés nem valósult meg, ad­dig még minden vágyakozót akadályoznak a dialektikus misztériu­mok. Ezért a beteljesülés misztériumai ebben a természetben elein­te csak olyanok, mint a pislákoló fény.

Ha az ecsetelt fejlődés miatt a hátráltató tényezők elmúlnak, ak­kor szokatlan erővel ragyognak majd fel az isteni misztériumok. Nagy tömegek lesznek képesek gyorsan beteljesíteni és megvalósí­tani azt, amire azelőtt csak a szívük irányult. A dialektikus össze­omlás nagy csöndjében ez a dicsőség számos félrevezetettet szoro­sabb kapcsolatra ösztönöz majd. Ekkor alázattal ők is akadály nél­kül mehetnek az új misztériumok ösvényén. Ekkor beteljesül az a mondás, hogy az erősek a gyengék érdekében kapták meg a ke­gyelmet.

Most azonban mindent meg kell tenni az új mágneses tér ele­gendő megerősítéséhez, hogy minden vágyakozó szellemben­szegény igaz esélyt kaphasson a megszabadulásra. Ezért van szük­ség olyanokra, akik tökéletes önátadásuk révén ünnepelhetik saját áttörésüket a második sziderikus születéshez. Dolgozzon tehát, amíg nappal van! így megteremtheti annak a lehetőségét, hogy a gyengék és félrevezetettek részére is hamarosan eljöhessen az idő! Emelkedjen fel az ismert ige szerint: Örvendjetek és ujjongjatok, mert ti vagytok, akik majd az egész világot megmentik!

A halál egész világegyetemében, a dialektikus megnyilvánulás minden területén ott vannak és hatnak a tizenharmadik eon miszté­riumai. Az egész új életterület, az új faj és az is, amit egyszerűen Samballa vákuumának nevezünk, létezik, hála ezeknek a rendkívüli

285

misztériumoknak. Ez egy nagy, csodálatos isteni segítségrendszer mindenki részére, aki testben vagy azon kívül található, és az Egye­temes Szerzethez fordul.

A hét megnyilvánított misztérium helyes együttműködéssel erő­sen támogathatja a nagy müvet és annak beteljesülését. Ez azt je­lenti, hogy Önnek van egy hétséges kulcsa a tizenharmadik eonhoz. Nem kell tehát a Szent Szellem még több adományára és segítségé­re várnia. Minden, ami szükséges, már a birtokában van. És az a legfontosabb feladat, amit teljesíteni kell, hogy a természet-eonokat meg kell fosztani erejük egyharmadától.

Ez a fejlődés annyira meggyengíti majd a természet-eonok mág­neses befolyását mindazokra, akik keresnek, hogy a mostaninál sokkal kevesebb erőfeszítéssel ki lehet menteni a vágyódókat az élet tengeréből.

286

Tüzetesen megbeszéltük a Pistis Sophia tizenkilencedik és husza­dik fejezetét, amely a természet-archonok és -eonok mágikus misztériumainak a tehetetlenségét és szétesését, továbbá a tizen­harmadik eon misztériumainak a fenségességét tárgyalja. Erre vissza kell térnünk, hogy világos képet kapjunk a világtörténe­lemben időnként lejátszódó kozmikus és légköri forradalom való­di mivoltáról.

Elbeszélő stílusában a Pistis Sophia ezt úgy ábrázolja, hogy Jé­zus, az Úr a feltámadása után az eredeti misztérium eredeti fényé­vel felvértezve fentről lefelé áthalad a halál univerzumának minden szféráján és tartományán. Közben minden archont és eont - a halál­természet hatalomelveit - megfosztja erőik egyharmadától. Ezáltal az archonok és eonok befolyása az agy mágneses rendszerére egyre csökken, mígnem egy adott pillanatban e befolyásnak teljesen meg is kell szűnnie.

Önnek mint mikrokozmosznak a bukás hajnalától fogva iszonyú hosszú múltja van. Ennek a múltnak a története fel van jegyezve aurikus lényének mágneses rendszerében. És ennek a múltnak az összessége mindig agyának mágneses rendszerén keresztül szólal meg. Ön ahhoz az évmilliárdos múlthoz van kötözve, amelynek fel­építésében és fenntartásában önnön mikrokozmosza tevékenyen részt vett. Ezért emel szót Önben időnként a dialektikus természet-

287

bői származó összes archon és eon, melyek közül sok még most is túlsúlyban van az Ön lényében.

Az Ön biológiai-intellektuális lénye - a természetállapota - tel­jesen tőlük függ. Ezek határozták meg a jelen pillanatig az Ön ér­telmi magatartását és kulturális állapotát a művészet, tudomány és vallás terén, továbbá társadalmi viselkedésmódját a szociális, gaz­dasági és politikai irányzatokat illetően.

Egész jellemét, minden biológiai ösztönét és szükségletét, aka­rati megnyilvánulásait és egyéni viselkedését szintúgy az archonok és eonok irányítják és határozzák meg, úgyhogy nemcsak azt kell megállapítanunk, hogy „Ön a természetből való", hanem egyidejű­leg azt is le kell szögeznünk, hogy „Ön a természet eonjaiból való". Jelenleg valóban az eonok azok, akik meghatározzák az Ön termé­szetét.

Ezért még egyszer feltesszük a kérdést: milyenek illetve mik azok, amiket a gnosztikus filozófia archonoknak és eonoknak ne­vez?

Ezek hatalomelvek és hatalomösszpontosulások, a haláltermé­szetben fellépő bizonyos elektromágneses feszültségek és viszo­nyok, amire a következő példát hozhatjuk fel.

Ön egy teljesen lakatlan és zord szigeten van. Nincs ott sem la­kás, sem ruházat, sem tűz. Ön csak egy biológiai tudattal rendelke­ző biológiai lény, aki csupán azt tudja, hogy létezik. Az Önt körül­vevő világ hideg, kemény, ellenséges és mérhetetlenül gonosz. Ezért elkezdődik az önfenntartás, a létért vívott harc. Ezt nem ke­rülheti el, mert ez a természet alaptörvénye.

Ezen az elvi alapon fejlődik ki lassanként az értelmi-tudat. Az emlékezéssel kezdődik, amelybe fel vannak jegyezve a létért folyta­tott harc negatív következményei, azzal a céllal, hogy ebből az em­lékezeti tapasztalatból egy gondolkodást építsenek fel, hogy végül ennek a segítségével a létért folytatott harc kudarcait pozitív ered­ményekre lehessen átváltoztatni.

288

A haláltermészetben mindenki pozitív eredményekre törekszik, és ez, ahogy bizonyára megérti, biológiai szükségletei alapján pil­lanatnyilag elsősorban az agy tevékenysége. Az ember kigondol magának egy tervet, az önérvényesítés tervét. Ha a mentális terve­zés megtörtént, és gondolatilag egyre tovább dolgozik rajta, akkor ez az elgondolás növekedni kezd az illető lélegzőterében, és egy adott pillanatban uralni fogja őt. Ekkor az ember a tervének a meg­szállottja lett.

Ezzel egy archon, természetisten teremtetett. Az elektromágneses természetterület sugarait egy speciális szabály szerint részben át­transzformálják egy elkülönített elektromágneses elvvé, amely egy mikrokozmoszban lakozik. Megszületett a személyes természetisten!

Ha mármost több embert vonnak be az önfenntartási tervbe, ak­kor együttesen egy óriási természetistent hoznak létre. Ekkor egy hatalmas transzmutált elektromágneses terület keletkezik, amelynek ereje sokkal erősebb, mint az egyedi archonoké. És ezzel a megnövekedett erővel részlegesen meg lehet valósítani az önfenn­tartás tervét. A sikerért kijáró tisztelet a természetistent, az archont illeti, és a tervet három módon építik tovább:

kultusz keletkezik az archonok körül; vallási művészet keletkezik a kultusz alátámasztására; és egy tudomány is létrejön, noha a kezdeti eredmények csak

részlegesek. Tovább szorgoskodnak tehát a terv tökéletesítésén. így mutatko­

zik meg, hogy a művészet, tudomány és vallás az ember elsődleges biológiai önfenntartásából keletkezik.

Ehhez a felfedezéshez két módon lehet közeledni: hívőként vagy hitetlenként. Ez a különbség azonban csupán ízlés dolga. Ön az egyik archont fogadja el, másvalaki pedig a másikat. Ön csak a ma­gáéban hisz, és nem a másikéban.

Most pedig az archonok viselkedését vizsgáljuk meg. A hatal­mas mentális táplálék miatt, amit kapnak, hihetetlenül gyorsan nö-

2 8 9

vekednek. Van egy természettudományos törvény: a hasonló hason­lót vonz magához, még ha harcolnak is egymás ellen. Az ecsetelt elektromágneses koncepciók egy magasabb szinten azonos rezgés­sel összekapcsolódnak. A hatalomelvek hatalomösszpontosulások-ká lesznek, ami azt jelenti, hogy az archonok eonokká állnak össze. Az eonok nem mások, mint hasonló rezgésü archonok felhői. És ha az arc hont kisebb jelentőségű, inkább bolygói természetistennek te­kintjük, akkor világos, hogy az eonnak univerzum méretű termé­szetistennek, egy interkozmikus istennek kell lennie.

Ezért a következőt képzelheti el. Amikor egy emberiségkorszak elég hosszú ideig tart, akkor végül lentről, a dialektikus emberiség biológiai ösztöneiből, hajtóerőiből és szükségleteiből az egész vi­lágegyetemet hatalmas erőkkel népesítik be, melyek az egész ter­mészetet egy ellentermészettel uralják.

Ellentermészettel? Igen, hiszen minden archon és eon az embe­riség szörnyű ínségének és alapvető nyomorának a bizonyítéka.

De képes-e másra az emberiség? Vajon nem mindenki az archo­nokat és eonokat tartja-e fenn?

Most fontolóra kellene vennünk ennek a problémának a megol­dását. Két megoldás van: egy negatív és egy pozitív.

Ebben a dialektikus természetben két nagyon alapvető elektro­mágneses sugárcsoport létezik, amely bizonyos szabályszerűséggel „forog" és gyakorolja befolyását. Az archonok és eonok keletkezé­se szétszórja ezeket a sugárzásokat és befolyásaikat, és kiveti őket a pályájukról. Az emberiség által okozott elektromágneses transz­formációk így diszharmonikussá teszik a dialektikus életterületet, és ez a diszharmónia folyamatosnak bizonyul. Ez a dialektikus élet megnehezítését jelenti. Azok az istenek nyújtanak segítséget az embereknek, akiket az emberek maguk teremtettek, épp ezért ez a segítség csakis kétes lehet.

Minthogy az emberi tervek beteljesedése mindig csak részben valósul meg, az archonok és eonok kultúrája folytatódik, folytatód-

2 9 0

2 9 1

nia kell. Ám a kultúra ilyen folytonos fejlődése miatt az alapvető sugárcsoporttal szembeni diszharmóniának is fokozódnia kell.

Ez így megy tovább, egy határig, egy krízisig. A dialektika alapvető mágneses területe összefügg az egész világegyetemmel. S mivel ez utóbbi erősebb, mint az eonok összetömörült felhője, ezért a válságban nem az univerzum erői siklanak át az eonikus-ba, hanem fordítva, s nagy tisztulás keletkezik. Ilyesmi állandóan történik az univerzumban. Az emberiség által kiváltott eonikus sugarak és hatások a folyamatos müvelés révén az alap­természetterületet fenyegetik. Ennek az a következménye, hogy az eonok elerőtlenednek.

Egyik következmény szüli a következőt. Ha az eonok elveszítet­ték erejük egyharmadát, akkor az többek között azt jelenti, hogy a földi mágneses rendszer elválasztatott az archonjaitól és eonjaitól. Ezek ekkor nem képesek többé erőt kifejteni az emberben, és az ember sem tud már általuk hatni.

Talán azt gondolja: „Ez pompás!" De biztosra veszi-e Ön, hogy van olyasvalamije, amivel helyettesítheti őket? Ha az eonok műve megsemmisült, akkor az emberiségnek vissza kell térnie a dialekti­ka eredeti kezdetéhez, a biológiai kezdethez. Akkor lesz újra hely­reállítva az alaperőkkel való összhang. És az ember olyan lesz, mint azelőtt. A mesterséges kultúra lehullik róla. A meztelen biológiai ember marad meg, a civilizáció megsemmisül.

Ez a visszatérés persze rendkívül drámai. így ér el az ember egy határhoz, és tér vissza aztán a kiindulópontjához. Eközben isteneket teremt, és miközben alkotja őket és szolgál nekik, egyben előkészíti a halálukat.

Ha Ön meg akar menekülni ettől a sorstól, melyet mint mikro­kozmosz már oly sok alkalommal átélt, akkor a másik útra, a ti­zenharmadik eon útjára kell rátérnie. Egyedül a tizenharmadik eontól nem vesznek el egy szemernyi erőt sem a krízis óráiban és a világtörténelem megváltozásának elkerülhetetlen pillanataiban,

így állapítja meg a Pistis Sophia. Ezért képes folytatni a tizen­harmadik eon és mindenki, aki a rendszeréhez tartozik, a kultúrá­ja fejlesztését.

A Pistis Sophiában „szférákról" is beszélnek. Az archonok és eonok eme szférái is természeterők ugyan, de nem magyarázhatók a dialektikus világegyetem alapvető jellegéből, annak ellenére, hogy ez utóbbi törvényeinek a segítségével keletkeznek és hatnak.

Az archonokat és eonokat az emberiség által készített elektro­mágneses transzformátoroknak lehet tekinteni. Ezek mintegy kény­szerítik a dialektikus természet minden alapvető mágneses áramla­tát, hogy hagyják magukat általuk transzformálni, irányítani és megváltoztatni.

így egy teljesen természetes és szabályosan ismétlődő elektro­mágneses összeütközés fejlődik ki a dialektikus világegyetemben. Amint az archonok és eonok hatalma túllép egy bizonyos határt, interkozmikus lázadás keletkezik, hogy helyreállítsa a megzavart egyensúlyt, amely minden Tejút-rendszerrel összefügg.

Egy ilyen konfliktus első következménye az, hogy az archonokat és eonokat megfosztják erejük egyharmadától, ahogy ezt a Pistis Sophia nevezi. Ennek az a célja, hogy megszakítsák a kapcsolatokat az emberiség és az archonok valamint eonok között. És egy, az em­beriség számára teljesen idegen mágneses rezgés, melynek teljesen más a hullámhossza és feszültsége, lerombolja az évezredes kap­csolatokat az agy mágneses rendszerei és egyrészt az aurikus lény, másrészt a természetistenek között.

Ezáltal az emberiséget teljesen elválasztják mentális teremtmé­nyeitől, és emiatt a kultúra emelkedő íve hanyatlássá változik. Az eonok müve, tehát az emberiség kultúrája ekkor megsemmisül, és az emberiség visszatér az eredeti kezdethez. Ezzel az emlékezőké­pesség teljes elvesztése jár együtt, mert a mágneses gócok egész há­lózata kialszik mind az aurikus lényben, mind pedig a személyiség­ben, úgy, hogy az ember végül újból a kezdetek ősemberévé válik.

2 9 2

Ez tovább folytatódik egy biológiai minimumig. Ekkor a halál egész világegyeteme megtisztult az archonoktól és eonoktól, és adott pillanatban elkezdődik egy új kultúra kifejlődése. A kerék új­ból felfelé forog, hogy később ismét lefelé vegye útját. Vajon hány­szor élte már át ezt az ember mint mikrokozmosz?

Most a tizenharmadik eon lényére kell terelnünk az olvasó fi­gyelmét. Az emberiség bizonyos része felelős a tizenharmadik eon megteremtéséért. Ennek megértéséhez a következő példát hozhatjuk.

Adva van egy ember, akinek a tapasztalatok sokfélesége miatt, a szenvedés és bánat miatt elege lett a könnyek és fájdalmak útjából. Rájött, hogy a természet szerinti minden fáradozás hiábavaló. Fel­ismerte, hogy minden, ami történik, már megtörtént a mögötte lévő évszázadokban is. Tehát megvizsgálta és kiismerte a dialektika va­lódi természetét.

Ezért jogosan gyanítja, hogy ez mégsem lehet az emberi lét cél­ja. Úgy véli, hogy a mindenségi megnyilvánulásnak, amit ismer, hi­bás az alapja. így hát egy tervet dolgoz ki. Elkészíti a felismert ha­láltermészetből való megszabadulás gondolati tervét. Ez a terv tar­talmazza azt a készséget is, hogy minden áldozatot meghozzon a terv teljesítéséért, hogy még a saját létét és énjét is feláldozza.

Mire is vállalkozik hát ez az ember? Egy archont alkot, de nem a természet-fenntartásra szolgáló archont, hanem az elmenekülés, a természetből való kiemelkedés archonját.

Ezután olyan emberekre talál, mint önmaga. Ők is keresik az élet értelmét, így részesíti őket saját megszabadulási tervében. Azok együttműködnek a terven, miáltal az archon növekszik.

Magától értetődően egy adott pillanatban az ilyen archon­képződményeknek, a világ bármely részén fejlődnek is ki, egy eonná kell összeilleszkedniük. A tizenharmadik eon létrejött, ámbár jellege még nagyon gyenge és földies.

2 9 3

Mi történik most? Az új eon természetesen testi kölcsönhatás­ban áll a közösség minden tagjával. A terv által transzmutált erők kultúrára, tettekre és ekképpen eredmények elérésére sarkallnak.

Ezek az eredmények azonban még nem kielégítőek. Mi ennek az oka? A transzmutált elektromágneses feszültségek még nincsenek kivonva a közönséges dialektikus életterületről, és ezért csak olyan eredményekhez vezethetnek, amelyek a dialektikus természetterü­letnek felelnek meg.

A megszabadulási terv közössége azonban nem veszti el bátor­ságát, hanem tovább halad. Anélkül, hogy filozófiájának alapjait megváltoztatná, módosítja megfontolásait. A tapasztalatok révén elmélyíti filozófiáját a tények alapján. Tudniillik eljön az a pilla­nat, amikor a közösség felfedezi, hogy ha eredményes akar lenni, akkor a haláltermészet elektromágneses erői nem szolgálhatnak munkahipotézisül. Annak következtében, hogy a közösség a tágas univerzumba tekint, hatalmas vágy ébred egy másik alap-életerő után.

így keletkezett a belátásból az első üdvrevágyás. Ebből születik meg aztán, akármilyen kezdetlegesen is, az első kapcsolat a Gnó­zissal, az igazi isteni természettel, amely már nem magyarázható a haláltermészetből. Ettől kezdve a tizenharmadik eon nemcsak a kö­zönséges természet erőit veszi fel, hanem az eredeti természet erőit is. Azt lehet mondani: megszületett a János-eon.

Most az új közösséghez tartozó emberek testében különös válto­zás megy végbe. Az aurikus lény, a fej és a szív mágneses rendsze­rei kapcsolódnak. Ez olyan helyzet, melyben testileg, szerkezetileg és alapvetően meghatározott ösvényeket helyesen alakítanak ki.

A fejlődés tovább halad, még ha természetesen bukdácsolva is. Létezik egy érezhető előrehaladás. Új boldogság izzítja át a közös­séget, de az énközpontúság még megtréfálja. Még jó sok megpró­báltatásra, tapasztalatra és új csoportegységre van szükség ahhoz, hogy az én teljesen félre legyen állítva.

2 9 4

A közösség folyamatos munkája nyomán a tizenharmadik eon egyre finomabbá válik, mind jobban ráhangolódik az isteni mágne­ses körre, és egyre jobban elveszíti földi jellegét. Ennek a kultúrá­nak megfelelően a tizenharmadik eon egyre nagyobb mértékben be­folyásolja mindazokat, akiket a szférája magához vonz.

Most már bizonyára világosan felismerik, hogy bizonyos pilla­natban létezik egy tizenharmadik eon, számtalan archon és egy igen nagy közösség, ami a világban van ugyan, de tulajdonképpen már nem a világból való. Elektromágneses minősége és jellege olyan lett, hogy már csak kevés földi található benne.

Ha aztán a közönséges természetben kifejlődnek az ecsetelt krí­zispillanatok, és minden archonnak és eonnak elveszik ereje egy­harmadát, akkor a tizenharmadik eontól nem lehet semmit sem el­venni, mert nem transzmutál semmilyen dialektikus mágneses energiát sem. Nem alkalmaz erőszakot a közönséges természeten, ezért érintetlen marad, és hasonlóképpen mindazok is, akik a szfé­rájához tartoznak. Ha tehát a közönséges természetben a kultúra fejlődése hanyatlásnak indul, akkor mindazok kultúrfejlődése, akik a tizenharmadik eonhoz tartoznak, tovább folytatódik erőről erőre és dicsőségről dicsőségre.

Az emberiség többi része számára a kerék tovább forog lefelé a kiindulási pontig. Amikor aztán egy új megnyilvánulási nap követ­kezik, és az emberiség fáradságot nem kímélve újból a kultúra fej­lődésének útján halad, akkorra a mindenség-megnyilvánulásban időközben némileg megváltozik a helyzet. Az előző megnyilvánulá­si nap idején ugyanis volt egy nagy csoport, mely a tizenharmadik eonhoz tartozott, a megváltottak csoportja. Ez a csoport nem hagyja cserben az emberiséget, mert nem a saját üdvözülésére irányul. Az üdvözülés már itt van! Nincs önfenntartás! Ez a csoport azokra irá­nyul, akik még a haláltermészetió'/ és a haláltermészetée« vannak. Követeket, prófétákat és megvilágosultakat küld hozzájuk, hogy hívja őket. Ha a hívottak aztán tapasztalatukból kifolyólag a János-

2 9 5

ösvényre térnek, akkor csupán hozzá kell kapcsolniuk a közösségü­ket ehhez az egyetemes közösséghez, ahogy egy lánchoz új szemet fűznek.

Ezért a tizenharmadik eon egyetemes közössége egyre csillo­góbb és gyönyörűbb lesz, egyre hatalmasabb és erősebb. A meg­szenteltek felemelkedése mind egyszerűbb lesz. Ezért mondható a Pistis Sophiában, hogy:

Ha pedig azok mágiájának misztériumait hívják fel, akik a tizen­harmadik eonban vannak, akkor bölcsen és biztosan bevégzik majd ezeket a misztériumokat, mert [...] erről a területről nem vontam el erőt.

Bárcsak az olvasó is felfogná ennek az üdvözülési folyamatnak az eszméjét és magasztos értelmét, és velünk haladna ezen a boldog ösvényen!

296

Amikor Jézus bevégezte beszédét, újfent Mária kérdezett: „Uram, akkor a horoszkópkészítők és jósok nem tudnak többé az emberek­nekjövendőt mondani?"

Jézus így válaszolt: „Ha a horoszkópkészítők a sors szféráját és az első szférát balra fordulva találják, ahogyan az kezdetben is volt, akkor szavaik igazak lesznek, és képesek lesznek megjósolni az el­jövendő dolgokat. Ha azonban jobbra fordulva találják őket, akkor nem tudnak igazat szólani, mert asztrális befolyásaikat, négyszöge­iket, háromszögeiket és nyolcszögeiket megfordítottam. Asztrális befolyásaik, négyszögeik, háromszögeik és nyolcszögeik ugyanis kezdettől fogva állandóan balra voltak fordulva. Most azonban hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordítottam őket. Aki mármost a megfordulást követően szeretné ezeket kiszámítani -mivelhogy hat hónapig a bal, hat hónapig pedig a jobb pályájukra irányulva hagyom őket -, tehát ha valaki így vallatja őket, akkor az pontosan ismerni fogja asztrális befolyásaikat, és minden hatásukat előre tudja majd jelezni.

Éppúgy a jósok is, ha megidézik az archonok nevét, és balra for­dulva találják őket, akkor mindent pontosan meg tudnak mondani, amiről a dékánjaikat kérdezik. Ha viszont jobbra fordulva találják

2 9 7

őket, akkor nem fognak rájuk hallgatni, mert más irányúak, mint eredeti helyzetükben, amit Jeű megszabott számukra. Hiszen jobb­ról nézve a nevük is más, mint balról olvasva! Ha tehát akkor szó­lítják őket, amikor jobbra állnak, akkor nem a valóságot nyilvánít­ják meg a kérdezőnek, hanem csak megzavarják és veszélyeztetik őt.

Aki tehát nem ismeri fel, hogy pályáik, háromszögeik, kvadrátjaik és más bolygóállásaik mikor néznek jobb felé, az nem az igazságot tudja meg, hanem csak összezavarodik, és a hamisat véli igaznak, mert tevékenységüket, amelyet azelőtt kvadrátjaikkal, trigonjaikkal és más szögeikkel balra fordulva fejtettek ki, most, miután megfor­dítottam őket, hat hónapig jobbra fordulva végzik, hogy teljesen összezavarodj anak.

Ezenkívül azért is hagytam, hogy hatásukat, asztrális befolyásaikat és minden állásukat hat hónapig balra fordulva fejtsék ki, hogy az eonokban, szférákban, egekben és minden más területen lévő ar­chonok annyira megzavarodjanak és eltévelyedjenek, és már a saját pályájukat se értsék meg."

Pistis Sophia, 21. fejezet

2 9 8

Az emberek az archonok és eonok teremtői, és folyamatosan fenn is tarják azokat. A természet-archonok és természet-eonok ezáltal olyan gigantikus méreteket öltenek, és annyira megerősödnek, hogy megzavarják a közönséges dialektikus elektromágneses vi­szonyokat a világegyetemben. Az előző fejezetben ezt tüzetesen megtárgyaltuk.

Amikor ez a zavar elérte a krízist, akkor ott, ahol a legnagyobb az indulat, kitörnek a feszültségek. Azt lehet mondani, hogy a mágneses hálózat a legéletbevágóbb helyen ég át, vagyis azon a helyen, ahol az ember össze van kötve az archonjaival és eonjai-val. Az agy mágneses rendszerét mintegy elszakítják a többi rend­szertől.

Ez a hely a tobozmirigy-tűzkörnek felel meg, amely a tudat ko­ronájának nevezhető. Emiatt ettől a pillanattól fogva ez az ember el van választva mind a saját, mind a közösen teremtett kultúristenek-től, amelyeket az archonok és eonok éltettek. Ekkor egy olyan le­épülési folyamat veszi kezdetét, amely visszavezet a nullponthoz. Ez a folyamat világosan mutatja az összes dialektikus jelenség jel­lemző vonását, a keletkezést, virulást és hanyatlást.

Tudjuk, hogy a Pistis Sophia egy ilyen elválasztás kezdetét ecseteli, ezért mi megérthetjük azt a kérdést is, melyet a huszon­egyedik fejezetben tesznek fel Jézusnak:

299

Uram, akkor a horoszkópkészítők és jósok nem tudnak többé az embereknek jövendőt mondani?

Jézus így válaszol:

Ha a horoszkópkészítők a sors szféráját és az első szférát balra fordulva találják, ahogyan az kezdetben is volt, akkor szavaik iga­zak lesznek, és képesek lesznek megjósolni az eljövendő dolgokat. Ha azonban jobbra fordulva találják őket, akkor nem tudnak igazat szólani, mert asztrális befolyásaikat, négyszögeiket, háromszögei­ket és nyolcszögeiket megfordítottam. Asztrális befolyásaik, négy­szögeik, háromszögeik és nyolcszögeik ugyanis kezdettől fogva ál­landóan balra voltak fordulva. Most azonban hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordítottam őket.

Képzelje csak el ezt a helyzetet! A normális dialektikus állapotban az interkozmikus archonok és eonok, amelyek elsődlegesen a hu­szonnégy láthatatlanból erednek, össze vannak kapcsolva először a kozmosszal, másodszor a mikrokozmosz aurikus lényével, és har­madszor az agy mágneses rendszerével.

Most következik azonban az elválasztás, mihelyt valaki a meg­szabadító ösvényen halad, és az archonokat és eonokat megfosztják erejük egyharmadától. Befolyásuk erre a személyiségre már nem kényszerítő. Az ember el van oldozva, el van választva teremtmé­nyeitől, és ezért rendkívül sajátos helyzetbe került. Az archonok be­folyásai, amíg még életképesek, a kozmoszban és az aurikus lény­ben keringenek. Ha azonban az ember többé már nem akarja, akkor ezek a befolyások már nem tudják megérinteni és magukkal vonszolni őt. Az illető egyfajta semleges állapotot ért el. Nem lehet már megjövendölni, hogy mi történik majd, és mire szánja el ma­gát, ez ekkor teljesen tőle függ.

Ez magától értetődően mindenki számára nagy előny, mert azt bizonyítja, hogy ez a megfordulás az egész emberiség számára

3 0 0

megmentési lehetőséget hordoz. Most mindenki számára csak az a kérdés: „Merre fordítom a tekintetem, balra vagy jobbra?"

Ebben a semleges állapotban tehát minden emberfiának bizo­nyos cselekvési szabadságot teremtettek. Annak a számára, aki már megtette az első lépéseket a megszabadító ösvényen, és tudja, hogy kapcsolatban van a tizenharmadik eonnal, annak ez azt jelenti, hogy sokkal kevesebb ellenállást kell legyőznie, ami által sokkal gyor­sabb előrehaladás válik lehetővé. A keresőnek ez világos belátást jelent, valamint gyorsabb és pozitívabb kapcsolatot a segítőkkel. Ám az értelmileg, erkölcsileg és társadalmilag az egyensúlyukból már teljesen kizökkent emberek számára a normális gátlások elsöp­rődnek, ők pedig annál gyorsabban és tömegesebben esnek az álla-tiasságba. Ezért ebben az időben az árnyékok nagyon sötétek lesz­nek, és a fény és a sötétség nagyon éles ellentétet mutat majd.

Talán ismeretes, hogy az agy mágneses rendszerének a szerkeze­tét le lehet fényképezni és ki lehet számítani. A közönséges termé­szeterők valamint az eonok és archonok befolyásai is közönséges mágneses erővonalak segítségével érik el az embert. Ha tehát az agyrendszer létállapotát kiszámítják, akkor meg lehet állapítani az erővonalak pillanatnyilag érvényes viszonyait, és le lehet olvasni szögeiket. Fel lehet fedezni, látni lehet a négyszögeket, háromszö­geket, nyolcszögeket és más aspektusokat, és végkövetkeztetéseket lehet levonni belőlük. Ekkor mint asztrológus és jós tud az ember többé kevésbé olvasni a jövőben.

Amint azonban megszakad a kapcsolat az agy mágneses rend­szere és a többi között, a szokásos horoszkóp negatív lesz. Nem le­het már következtetéseket levonni belőle. Ha olyannal találkozunk, akinek a tekintete balra irányul, akkor az illetőre minden kényszer nélkül a szokásos befolyások hatnak. És az együttműködésnek eb­ben a fázisában sok minden előre látható. Ha viszont ennek az em­bernek a tekintete jobbra, tehát a megszabadító életre irányul, akkor abszolút vége minden kényszerítő vagy sürgető befolyásnak.

3 0 1

Elképzelhető azonban még egy másik lehetőség is, ami bonyolít­ja a helyzetet. Amikor az agyban lévő mágneses rendszert elválaszt­ják az archonoktól és eonoktól, akkor ez nem azt jelenti, hogy ez a mágneses rendszer eltűnik. Ellenkezőleg: létezik, léteznie kell, mert az eltűnés, az összehúzódás a testi halált jelentené. De csak olyan mértékben létezik, amennyiben a kimondottan szükséges életfelté­telekre vonatkozik. Ezen az alapon természetesen gyenge befolyá­sok még behatolhatnak, amelyekre - ahogy az imént megbeszéltük - az ember balra vagy jobbra fordulva reagálhat, vagy elutasíthatja őket.

Van azonban még egy másik hatás is, amellyel számolni kell. Az agyban végbemenő változás, különösen ami a tobozmirigy-tűzkört illeti, szerkezeti változást is okoz az agy mágneses rendszerében. Ez a megváltozás vagy megfordulás azonban nem állandó, hanem periodikusan változik, ahhoz hasonlóan, ahogyan egy fény bizo­nyos időközönként felvillan és kialszik.

Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a tobozmirigy-tűzkör ebben az új állapotban az archonok befolyására bizonyos ideig a szokott mó­don fogékony, legyen az akár negatív módon is, az illető számára tökéletesen szabad döntési lehetőséggel. De erre mindig a mágne­ses rendszer teljes megfordulásának a periódusa következik, mely­nek során az aszcendensből deszcendens, a nadírból pedig zenit lesz. Ezért mondják a Pistis Sophiában:

Aki mármost a megfordulást követően szeretné ezeket kiszámítani -mivelhogy hat hónapig a bal, hat hónapig pedig a jobb pályájukra irányulva hagyom őket -, tehát ha valaki így vallatja őket, akkor az pontosan ismerni fogja asztrális befolyásaikat, és minden hatásukat előre tudja majd jelezni.

Bizonyára megérti, hogy ezeket az agyban végbemenő figyelemre­méltó változásokat a kozmoszban és a makrokozmoszban lejátszó­dó rendkívül különös, periodikus mágneses eseményeknek kell

302

okozniuk. És ez alkalmat ad további meglepő eseményekre, ame­lyek minden másnál világosabban a közvéleményhez fognak szólni. Ennek megértéséhez a következő kijelentést kell figyelembe ven­nünk:

Éppúgy a jósok is, ha megidézik az archonok nevét, és balra for­dulva találják őket, akkor mindent pontosan meg tudnak mondani, amiről a dékánjaikat kérdezik. Ha viszont jobbra fordulva találják őket, akkor nem fognak rájuk hallgatni, mert más irányúak, mint eredeti helyzetükben, amit Jeű megszabott számukra. Hiszen jobb­ról nézve a nevük is más, mint balról olvasva! Ha tehát akkor szó­lítják őket, amikor jobbra állnak, akkor nem a valóságot nyilvánít­ják meg a kérdezőnek, hanem csak megzavarják és veszélyeztetik őt. [...]

Ezenkívül azért is hagytam, hogy hatásukat, asztrális befolyása­ikat és minden állásukat hat hónapig balra fordulva fejtsék ki, hogy az eonokban, szférákban, egekben és minden más területen lévő ar­chonok annyira megzavarodjanak és eltévelyedjenek, hogy már a saját pályájukat se értsék meg.

Az a csoport viszont, amelyik a tizenharmadik eonhoz van kapcsol­va, nyugodtan halad tovább, és tagságának létszáma gyorsan fog növekedni, mert sok kereső - ellenállásától megszabadulván - meg­találja majd az egyedüli ösvényt, és akkor csatlakozik Isten népéhez a Földön.

3 0 3

Amikor Jézus befejezte beszédét, Fülöp lépett elő, aki Jézus min­den szavát feljegyezte. Hódolattal a lábai elé borult, és így szólt: „Uram és Megváltóm, engedd, hogy föltegyek egy kérdést arról, amit mondtál, mielőtt tovább beszélsz nekünk a térségekről, ahol megbízatásod szerint jártál."

A könyörületes szívű Megváltó így válaszolt Fülöpnek: „Legyen hát: add elő, amit mondani akarsz."

Fülöp pedig azt mondta Jézusnak: „Uram, melyik misztérium kész­tetett téged arra, hogy az archonok és eonjaik, sorserőik, szféráik és valamennyi területük rendjét megfordítsd, hogy pályájukon megza­vard és működésükben megtéveszd őket? A világ megmentése ér­dekében tetted-e ezt velük, vagy sem?"

Jézus pedig azt mondta Fülöpnek és a tanítványoknak: „Pályáikat a lelkek megmentése érdekében fordítottam meg. Ha nem így csele­kedtem volna, számtalan lélek elpusztulna, és rengeteg idő menne veszendőbe, ha az eonok archonjai, a sorserők és a szférák archon­jai, és minden területük, egük és eonjuk nem lenne semlegesítve.

A lelkeknek hosszú időt kellene e világon kívül tölteniük, és csak

3 0 4

nagy sokára telne be a tökéletes lelkek száma, akik a misztériumok által a mennyek és a fénykincs örökösei.

Ezért fordítottam meg pályájukat; hogy megzavarodjanak és megri­adjanak, és kiadják világuk anyagának azt az erejét, amelyből lel­keket teremtenek maguknak; hogy akiket meg lehet menteni, azok hamar megtisztulhassanak és minden erejükkel együtt felemeltes­senek, akiket pedig nem lehet megmenteni, azok mielőbb megsem­misüljenek.

Pistis Sophia, 22-23. fejezet

3 0 5

Annak, aki az Egyetemes Tant tanulmányozza, a Pistis Sophia hu­szonkettedik fejezetének kezdete igen fontos és érdekes magyarázatot ad a dialektikus világ mivoltáról. Bár ennek nézeteit az Arany Rózsa­kereszt Iskolájának irodalma több oldalról megtárgyalja, a Pistis Sophiában olyan tanulságos módon beszélik meg ezt a témát, hogy nem szeretnénk szemlélődéseinkből kihagyni ezt a részt. Ezenkívül ily módon a dialektika sok olyan ismertetőjegyére lehet terelni a fi­gyelmet, amelyek teljességgel megérdemlik a világos magyarázatot.

Az egyik tanítvány ezt kérdezi a 22. fejezetben:

Uram, melyik misztérium késztetett téged arra, hogy az archonok és eonjaik, sorserőik, szféráik és valamennyi területük rendjét meg­

fordítsd, hogy pályájukon megzavard és működésükben megtéveszd őket? A világ megmentése érdekében tetted-e ezt velük, vagy sem?

A válasz így hangzik (23. fejezet):

Pályáikat a lelkek megmentése érdekében fordítottam meg. Ha nem így cselekedtem volna, számtalan lélek elpusztulna, és rengeteg idő men­ne veszendőbe, ha az eonok archonjai, a sorserők és a szférák ar­chonjai, és minden területük, egük és eonjuk nem lenne semlegesítve.

A lelkeknek hosszú időt kellene e világon kívül tölteniük, és csak nagy sokára telne be a tökéletes lelkek száma, akik a misztériumok

3 0 6

által a mennyek és a fénykincs örökösei. Ezért fordítottam meg pá­lyájukat; hogy megzavarodjanak és megriadjanak, és kiadják vilá­guk anyagának azt az erejét, amelyből lelkeket teremtenek maguk­nak; hogy akiket meg lehet menteni, azok hamar megtisztulhassa­nak és minden erejükkel együtt felemeltessenek, akiket pedig nem lehet megmenteni, azok mielőbb megsemmisüljenek.

• *

Az archonok és eonjaik mágneses tereit az emberek alakítják ki, ezt már tudjuk. Ha egyszer feltöltődtek, akkor sugárbőségükkel az em­beriséget bizonyos életvitelre kényszerítik. Ezek az erők adott pil­lanatban konfliktusba kerülnek a dialektika interkozmikus elektro­mágneses sugárzásaival.

Ez a konfliktus megzavarja majd az archonokat és eonokat, pá­lyájuk megváltozik, és az emberiséget ez kivonja a befolyásuk alól. Ekkor számtalan olyan esemény fejlődik ki, amelyet az évek során „kozmikus és légköri forradalom" néven tárgyaltunk.

Ha Ön ezeket a jelenségeket látja kifejlődni a haláltermészet rendszerében, akkor igen érdekes és tanulságos problémákat fedez­het fel. Felismeri például, hogy a haláltermészet lényege dialekti­kus, és ezért benne minden élet körforgás alá van vetve. Az emberi­ség azonban származása miatt ösztönösen és alapvetően ellenszegül ennek a törvénynek, megpróbálja a dialektikát a kultúrával legyőz­ni, és örökké tartó életté átváltoztatni.

Az archonok és eonok, mint megállapítottuk, az emberi kultúra teremtményei, mentális teremtmények. Emiatt ezek a teremtmények közvetlenül konfliktusban állnak a dialektika saját belső területei­vel, teljesen különböznek tőlük.

Vegye csak figyelembe, hogy az emberi eonok legnagyobb része azon ügyködik, hogy az örök életet lehúzza az időbe. Ám az ilyes­fajta tevékenységnek parancsoló „megálljt" kiáltanak.

Fel kell ismernie, hogy miért van ez így. Ha Ön ezt belátja, és ezen a belátáson alapul a gondolkodása és a törekvése, akkor mind-

3 0 7

járt teljesen másként viszonyul az élethez, mint a legtöbb ember. Hogy megvan-e Önben ez a belátás, vagy sem, az a nagy, mélyreha­tó különbség a transzfigurizmus és minden más vallásos és mágne­ses rendszer között.

A dialektikus természet időszakos rendszer. A mikrokozmoszt, kozmoszt és makrokozmoszt foglalja magában. Ebben a rendszer­ben minden alapvetően időhöz van kötve, ami azt jelenti, hogy mindennek van kezdete és vége. Valamiféle örökkévalósági fejlő­dés, folyamatos „létezés" ki van zárva benne. A Pistis Sophia meg­állapítja, hogy mindezt Jaő, a Jó állította be és vitelezte ki így.

Miért? A válasz kézenfekvő: „Ez nem büntetés, hanem hatalmas áldás".

Az emberiség egy része létét tekintve egy olyan makrokozmosz-ba, olyan időszakos rendszerbe süllyedt, ahová lénye szerint nem tartozik. Ha mármost az emberiségnek ezt a részét képessé tennék arra, hogy állapotát az időtől függetlenné tegye, pont akkor válna ez az „áldás" kemény büntetéssé, mondhatni pokollá. Ezért Jaő, a Jó -ez a mindenség-megnyilvánulás természettörvénye - gondoskodik arról, hogy ez a törekvés sohase járjon sikerrel.

Az emberiség kulturális törekvése, beleértve a tükörszférát va­lamint a Naprendszer, az Allatöv és a Tejútrendszer minden terüle­tét, nagyon jól érthető. Mert minden halandó, aki tudatlanságba bu­kott, és eredetét elfelejtette, megpróbálja magát fenntartani, és le­győzni a halált.

És mert mindezek ellenére ezt a halandót szeretik, és segíteni akarnak neki, bizonyos pillanatban keresztezik és megfordítják ezt a törekvést. Az időszakos rendszernek csak egy a célja: hogy idő­höz kötött lakóit időhöz kötöttnek tartsa meg! Remélhetőleg emiatt (az említett kulturális törekvés megfordítása miatt) egyszer majd fogalmat alkotnak eredetükről, és visszatérnek igazi hazájukba, az időtől független örökkévalóságba. Ezért amikor a Pistis Sophiában az eonokra vonatkozóan azt mondják, hogy „pályájukat minden lé-

3 0 8

3 0 9

lek megmentése érdekében megfordítottam", akkor ezt most meg­érthetjük.

Képzelje csak el, hogy az eonok minden kulturális törekvését vég nélkül folytatni lehetne. Akármilyen jónak és nemesnek tekint­hető is ez a fáradozás, mégis a téridőrend hanyatlását jelentené.

Hogyan is nézne ki ez a hanyatlás? Folyamatos megkövesedés, minden életjelenség fokozódó megkristályosodása lenne. A meg­nyilvánulásban található emberi lények teljesen megsemmisítenék tulajdon megnyilvánulási lehetőségüket, az égitestek mind kialud­nának, a napok elsötétednének, és már csak egy fölöttébb ideigle­nes élet lenne lehetséges a tükörszférában. A naprendszerekben lé­vő utolsó izzó tűz kialvásakor azonban az emberiség mikrokozmo­szai még a tükörszférában sem tudnák fenntartani magukat, és egy olyan rendszerbe kellene lesüllyedniük, amely az időszakos alatt ta­lálható.

Rendszerünk egyik természettörvénye az, hogy azonnal kristá­lyosodás lép fel, amint megpróbálnak ebben a rendszerben valamit abszolút tartóssá tenni. Ezért az ásványvilág nem az élet kezdete, hanem az élet befejeződésének egyik tünete.

Biztosan el tudják képzelni, hogy ekkor milyen végtelenül hosz-szú idő veszne el, és milyen sok léleknek kellene tönkremennie. Micsoda késedelem keletkezne az Egyetemes Szerzet megmentési folyamatában! Hiszen nem minden bukott lény „elveszett fiú-e", akit visszavárnak? Vajon nem az igaz élet örököse-e mindenki? És vajon nem minden bukott lény, akiben azért ott van a királyság, a fény kincseskamrájának lakója-e?

Ezért nagyszerű, sőt több mint csodálatos, hogy az eonok pályá­ját megfordítják, ha eljön az ideje. Ez a megfordulás nem viszi ugyan véghez a visszatérést, de szabad lehetőséget nyit a visszaté­réshez. Visszaadja a fényét a János-evangélium bevezetőjében ta­lálható ismert igének: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy újból Isten fiaivá legyenek".

„Hatalmat ad." Milyen hatalom ez? Ez az a hatalom, az az erő, amelyikről a Pistis Sophia idézett részében beszélnek:

Ezért fordítottam meg a pályájukat; hogy megzavarodjanak és megriadjanak, és kiadják világuk anyagának azt az erejét, amely­ből lelkeket teremtenek maguknak.

Ha Ön ezt így magában olvassa, akkor csak egy különös töredéknek tűnik. Ezzel azt akarják mondani, hogy minden bukott lény birtokol egy „erőt", egy jelentős mágikus képességet, egy önrendelkezési- és önmegvalósító erőt, egy olyan mágikus képességet, amely a halál­természet minden életmegnyilvánulásában jelen van, és amelyet azért ajándékoztak nekünk, hogy minden bukott entitásnak lehető­séget adjanak a tisztaságba való visszatérésre a transzfiguráció se­gítségével.

Ezzel a mágikus képességgel azonban a legtöbb ember már nem rendelkezik feltétel nélkül és szabadon. Mert arra használták, hogy megteremtsék valamint fenntartsák archonjaikat és eonjai-kat. Ezeket a képességeket a mágneses területeken keresztül -miután ezek ugye már működnek - mintegy lecsapolják, elveszik az embertől.

Az emberiség ezen mágikus erőivel, amelyek tehát az említett területeken összpontosulnak, éltetik az eonok kulturális fejlődését, továbbá minden tevékenységüket. Vallásos és okkult területekhez tartozó különböző kulturális kellékeket használnak fel ahhoz, hogy ezt a mágikus erőrablást folyamatosan végezhessék.

Most már valószínűleg meg tudja érteni a megszentelés, a visz-szatérés folyamatát, és azt az erőt, amin ez a visszatérés alapul. Ön­nek mint normális természet-embernek már semmilyen mágikus erő sem áll a szabad rendelkezésére. Elvették Öntől a kulturális talál­mányai miatt. A János-evangélium bevezetője viszont valóban azt mondja: Mindazoknak, akik Őt elfogadják, visszaadja az erőt, hogy újból Isten fiaivá váljanak.

3 1 0

Aki az ösvényen szeretne haladni, és erre véglegesen elszánja magát, azt kivonják az eonoknak az agyra gyakorolt mágneses befo­lyása alól. Ennek következtében Sámson visszakapja erejét a szív szentélyében. így mentik meg a jelöltet, hogy minél előbb felemel­kedhessen, megtisztultan és ereje teljében.

Most talán szeretné tudni, hogy vajon milyen módon adja vissza az Ön erejét a Gnózis, miután megszabadították Önt az eonok befo­lyásától. Ennek feltárásához figyelmét még egyszer a tizenharmadik eon lényére irányítjuk.

Aki együttműködik a tizenharmadik eon építésén, továbbá üdv­revágyással és önátadással teljes lényével a fény kincseskamrája szerzetének szentelte magát, az magától értetődően erre a tizenhar­madik eonra fogja bízni mágikus lehetőségét és képességét. Ez az eon nem arra használja az erőt, hogy kultúrával a mulandót időtlen­né, tartóssá változtassa, hanem hogy Önt felvonja az új életterület­re, hogy a leggyorsabban megtisztítva felfelé húzza az Ön teljes erejével együtt.

Önnek ereje, elidegeníthetetlen java van. Ennek az erőnek a se­gítségével Ön mágikus kölcsönhatásban, mágikus kapcsolatban áll önnön közönséges természet-eonjaival, és ezek ezzel az erővel élte­tik, ezzel látják el Önt lélekkel a halálra. Ha mármost Ön ugyanez­zel az erővel a tizenharmadik eonnal lép kapcsolatba, akkor önnön erejével az életre lesz megelevenítve. A /za/á/-elevenítés az Ön mikrokozmoszát teljesen elfajulttá és alkalmatlanná tette. Az élet-elevenítés a mikrokozmoszt újra teljesen transzfigurálni fogja. Ez a megszabadulás nagy titka.

Itt tehát két mágikus törvényről van szó, és a kettő közül csak egy működhet. Mit tesz Ön - mint mikrokozmosz - ezzel az erővel? Ha átadja a Gnózisnak, akkor az Ön számára elkezd hatni a meg­szabadító törvény. Akkor Ön nem függ valamiféle szerzet esetleges önkényétől, hanem teljesen képes az önmegvalósításra.

3 1 1

Miután Jézus mindezt elmondta tanítványainak, Mária lépett elő, az őszinte beszédű és áldott, s Jézus lábai elé borulva így szólt: „Uram, légy türelemmel irántam, és engedd, hogy szóljak hozzád. Ne neheztelj rám, hogy oly gyakran zaklatlak kérdésekkel."

A Megváltó teljes könyörületességgel válaszolta: „Mit mondani szereméi, mondd; s én őszintén megválaszolom."

Mária így szólt Jézushoz: „Uram, hogyan késleltetik a lelkeket e vi­lágon kívül, és hogyan megy majd végbe gyors megtisztulásuk?"

Jézus így válaszolt: „Kitűnő kérdés, Mária; te mindent gondosan megvizsgálsz. íme, többé semmit sem hagyok rejtve előttetek, ha­nem mindenre nyílt és igaz magyarázatot adok. Halld hát Mária, s halljátok ti is, tanítványok!

Mielőtt az eonok archonjainak és a sorserők meg a szféra archonja­inak átadtam volna az üzenetemet, azok mind le voltak láncolva az ő kötelékeikben, szféráikban és azokban a világokban, amelyek ha­tárait nem léphették át - ahogyan Jeu, a világosság őrizője a kezde­tektől fogva megkötötte őket. Mindegyikük megmaradt a maga rendjében és rótta megadott pályáját, Jeu rendelése szerint.

3 1 2

Amikor rendre elérkezik Melkisédek, a világosság nagy paralemp-tora tökéletes számának az ideje, kimegy az eonok valamint a szfé­rához és a sorserőkhöz kötött archonok közé. Az eonok archonjaitól és a sorserők valamint a szféra minden eonjától elvonja a megtisztí­tott világosságot, megsemmisítve mindent, ami összezavarja azt. Majd felgyorsítja fölöttük az időt, hogy sebesebben róják köreiket, és szájuk leheletéből, szemük könnyéből és testük verejtékéből [Melkisédek] kivonja a bennük rejlő erőt.

Melkisédek, a világosság kincstartója, megtisztítja ezeket az erő­ket, és világosságukat a fénykincshez hordja. A sorserők archon­jainak szolgái és az eonok alatti szféra archonjainak szolgái pedig fogják az eonok archonjainak szolgái által begyűjtött anyagot, lelkeket formálnak belőle az emberek, a háziállatok, a hüllők, a vadállatok és a madarak számára, és leküldik ezeket az emberek világába.

Amikor a Nap és a Hold paralemptorai felfelé tekintve meglátják az eonok, a sorserők és a szféra pályáinak konstellációját, kivonják azokból a világosságerőt. A Nap paralemptorai ezt előkészítik és mindaddig megőrzik, amíg át nem adják a nagy világosságtisztító, Melkisédek paralemptorainak.

3 1 3

Ami pedig ebből az anyagból visszamarad, azt leviszik az eonok alat­ti szférába, és ott lelkeket alkotnak belőle az emberek, állatok, hüllők, vadak és madarak számára - éspedig annak megfelelő lelkeket, hogy az adott szféra archonjai éppen milyen helyzetet foglalnak el pályá­jukon majd ezeket a lelkeket az emberek világába juttatják. Ott pe­dig lelkekké válnak, ahogy az imént már mondottam nektek.

így ment ez mindaddig, míg erejüket meg nem csapolták, s gyöngék és erőtlenek nem lettek. Midőn pedig erejük megfogyatkozott és végül teljesen elapadt, tehetetlenné váltak. Az uralmuk alatti terüle­tek fénye kihunyt, birodalmuk semmivé lett, és a mindenség legott felemeltetett.

Melkisédek, a fény kincstartója pedig minderre idejekorán figyel­mezvén, amikor jegyeinek száma teljes lett, akkor annak rendje s módja szerint újra megjelent az archonok eonjai valamint a sors­erők és a szféra archonjai között. Felgerjesztette őket, és oda hatott, hogy gyorsan elhagyják pályáikat. Szorongatottságukban - szájuk leheletén, szemük könnyén és testük verejtékén keresztül - ezek nyomban kivetették magukból az erejüket.

Melkisédek, a fény kincstartója pedig mint rendesen, most is meg-

3 1 4

tisztította ezeket az erőket, és világosságukat a fénykincshez hordta. Ám az eonok, a sorserők és a szféra archonjai a visszamaradt anyaghoz térvén most bekebelezték azt, megakadályozva, hogy ab­ból a világ számára lelkek készüljenek. Azért élték fel saját anya­gukat, hogy ne gyengüljenek el végérvényesen, hogy ne veszítsék el minden erejüket és birodalmuk ne semmisüljön meg. Felemésztet­ték azt tehát, hogy ne pusztuljanak el, s hogy a világosságkincshez tartozó tökéletes lelkek száma minél később teljen be.

Az eonok és a sorserők archonjai megmaradtak ennél: a visszaha­gyott anyaghoz térve fölhabzsolták azt. Ily módon elejét vették an­nak, hogy abból az emberek világában új lelkek szülessenek. Tették pedig ezt azért, hogy uralmuk minél tovább fennmaradjon, és lel­kük erejét a végletekig a túlvilágon tartsák. Ez két cikluson keresz­tül sikerült is nekik.

Amikor aztán az Első Misztériumtól vett megbízatásom szerint fel akartam emelkedni, a tizenkét eon archonjának zsarnokai közé ju­tottam. Fényruhám eközben mérhetetlen ragyogással tündökölt.

Amikor a zsarnokok meglátták a rólam áradó nagy világosságot, akkor Adamasz, a nagy kényúr, és a tizenkét eon valamennyi zsar-

3 1 5

noka együttes erővel harcba szállt köntösöm fénye ellen, s el akar­ták ragadni, hogy ezzel elodázzák uralmuk végét. Ezt tették, nem sejtvén, hogy kivel csatáznak.

Mialatt pedig szembeszálltak velem, és a világosság ellen küzdöt­tek, az Első Misztérium parancsára megfordítottam eonjaik, sors­erőik és szférájuk pályáját, s úgy intéztem, hogy hat hónapig balra pillantsanak négyszögeikre, háromszögeikre és más aspektusaikra, ahogyan azelőtt is tették. Ezután azonban megfordítottam pályáikat és bolygóállásaikat, hogy a következő hat hónap során a kvadrátja-ikban, trigonjaikban és más csillagállásaikban megjelenő asztrális hatásaikat jobbról fejtsék ki. Az eonok archonjait, valamint a sors­erők és a szféra archonjait ezáltal nagyon megzavartam és megté­vesztettem. Feldúltságukban attól kezdve nem voltak képesek anya­guk maradékához nyúlni és azt elnyelni, hogy ezzel területük létét meghosszabbítsák, s uralmi helyzetüket a végletekig fenntartsák.

Amikor erejük egyharmadát elvettem, elfordítottam a szféráikat, hogy egy ideig balra, egy ideig pedig jobbra nézzenek. Teljes me­netüket és pályájukat megfordítottam, és működésüket felgyorsítot­tam, hogy mielőbbi megtisztulás és felemelkedés váljék lehetővé. Köreiket kisebbre szabtam, ösvényüket megkönnyítettem, s az így

316

fel is gyorsult. Az archonok ezáltal megzavarodtak pályáikon, és többé nem voltak képesek felfalni megtisztított világosságanyaguk maradékát. Az idejüket és fordulataikat is lerövidítettem, hogy a misztériumokat befogadó és a fénykincshez tartozó tökéletes lelkek száma mielőbb beteljen.

Ha pályáikat nem fordítottam volna visszájára, és idejüket nem kur­títottam volna meg, akkor egyetlen léleknek sem adták volna meg a világrajövetel lehetőségét, mert anyaguk maradékát felemésztvén sok lelket elpusztítottak volna. Ezért mondtam egykor nektek: v á ­lasztottaim miatt megrövidítettem azokat a napokat, különben egyetlen lélek sem menekülhetne meg«.

A kiválasztottak, azaz a misztériumokban részesülő tökéletes lelkek száma miatt rövidítettem le tehát az időket és fordulatokát. Ha az idejüket nem rövidítettem volna le, akkor egyetlen anyagban szüle­tett lélek sem menekülhetne meg, mert mindet elemésztené az ar­chonok testében lobogó tűz. Ez a válasz a kérdésedre."

Amikor Jézus így szólt, a tanítványok egyként leborultak, s őt imádván mondták: „Áldottak vagyunk mindenek előtt, hogy ezeket a nagy üdvcselekedeteket felfedted előttünk."

3 1 7

Jézus folytatta beszédét, és azt mondta tanítványainak: „Hallgassá­tok hát meg, mi történt velem a tizenkét eon archonjainál, és min­den archonjaiknál, uraiknál, hatalmasságaiknál, valamint angyala­iknál és arkangyalaiknál. Az engem körülvevő fényruhát látva mind ők, mind pedig az ő páratlanjaik megpillantották rajta nevük misz­tériumát.

Mindahányan leborultak, és a fényruhát imádva egyként kiáltották: »Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nél-kül?« És együtt magasztalták a legbensőbb legbensőbbjét. Három-szor-hatalmasaik, nagy pátriárkáik, nemzetleneik, önnemzetteik és nemzetteik, isteneik, fényszikráik és csillagaik, egyszóval a nagyja­ik pedig mind látták, hogy a zsarnokok ereje az uralmuk alatti terü­leteken megcsappant.

Elgyengültek, s rettenetes ijedelemmel bámulták nevük misztériu­mát a ruhámon. Megpróbáltak közelebb kerülni, hogy imádják a nevük misztériumát a ruhámon, de erre nem voltak képesek a rólam sugárzó hatalmas fényesség miatt. Imádattal nézték azonban némi távolságból. így adóztak tisztelettel a fényruhámnak, és dicsérték a legbensőbb legbensőbbjét. Amint ez történt az archonok zsarnokai­val, erejük elvétetett, s eonjaikban mind összerogytak - a halottak-

318

hoz váltak hasonlatossá; olyanok lettek, mint az emberek, akik már kilehelték a lelküket.

Midőn pedig elhagytam ezeket az eonokat, a tizenkét eon minden lakója a rendjéhez köttetett. Dolgukat most már az általam megsza­bott módon végezték, tehát hat hónapig balra fordulva hatottak kvadrátj aikban, háromszögeikben és más aspektusaikban, további hat hónapig pedig jobbra pillantottak a háromszögeikre, négyszöge­ikre és egyéb bolygóállásaikra. És ettől fogva igy róják pályájukat a sorserőkben és a szférában lévők is.

Pistis Sophia, 24-28. fejezet

319

A mikrokozmosznak szüksége van arra, hogy lélekkel hassák át, lelkesítsék, mert anélkül csak egy élő-halott szerkezet. Egy lélek nélküli mikrokozmoszt egy teljesítetlen tervnek lehet tekinteni.

Abban a mikrokozmoszban, amelyet Ön ismer, és amelyhez az emberi lélekállapot tartozik, nem lehet halhatatlan lélekállapotról beszélni, mert az eredeti lélekélet elvét, amely a mikrokozmikus szerkezethez tartozik, nem lehet életre kelteni. Ez az elv folytono­san élő-halott állapotban van. Olyan, mint egy rózsabimbó, melyet elrejtenek csészelevelei. Egyelőre még nélkülözi az életre keltő Napot, amely megnyilvánulási bőséghez segíthetné. Az életre keltő Nap létezik ugyan, de a rózsabimbó számára a mikrokozmosz rejtve van, olyan, mint a sötétség. „A világosság fénylik a sötétségben, de a sötétség nem fogadta be azt."

Ennek oka a mikrokozmosz teljes szétziláltságában rejlik. Kris­tályosodás támadta meg, olyan, mint egy tóhúnyófélben lévő tűz, és ennek megfelelően az eredeti lélek eltűnt, meghalt. Csupán egy elv, egy vetőmag maradt meg, melyet azonban nem lehet a megfelelő földbe tenni, hogy növekedjen.

Ennek az állapotnak megfelelően a haláltermészetben egy szük­ségmegoldást hívtak életre, nevezetesen a halandó lélekállapot megnyilvánulását, melynek teljesen a haláltermészet anyagából kell létrejönnie. Ez a megnyilvánulás tehát teljesen más módon történik,

3 2 0

mint az eredeti, mégis nagy és csodálatos kegyelemnek tekinthető, segítségnek minden bukott és elfajult mikrokozmosz számára.

Itt az élő lelkek földi születési folyamatára utalunk. Ezen a mó­don éltetik időről időre a mikrokozmoszt egy bizonyosfajta lelke­sültség révén, még ha ez egy halandó és az eredetitől nagyon eltérő lelkiség is.

A Pistis Sophia kijelenti, hogy a halandó lélekállapot az eonok kozmikus szférájából ered. Ezt a kozmikus szférát egy hatalmas gömbnek képzelhetik el, amely az általunk ismert valamennyi életet magában foglalja.

Ez a gömb tizenkét nézetre, tizenkét hatalmi szférára, tizenkét sugárra van felosztva. Ezt a tizenkét eonikus sugarat vagy hullámot az aurikus lény mágneses rendszere felveszi, és az agy mágneses rendszerébe vetíti. Ha az agy mágneses rendszere felvette ezeket a befolyásokat, akkor a továbbiakban a belső elválasztási rendszer, a hormonmirigyek rendszere veszi fel az erőket. Ez a rendszer három­szoros jellegű: egy része a kígyótűzzel van szerves összeköttetés­ben, egy része az idegrendszerrel, egy része pedig a vérrendszerrel.

így terjednek szét az eonikus elektromágneses sugarak az egész rendszerben. Tehát minden hormontípus az eonikus sugarakból magyarázható.

A hormonok és erőik állítják elő az emberi magot is. Ez egy szükség-életelv. Ezt a magot élesen meg kell különböztetni Krisztus vetőmagjától, a szív rózsájától. Az emberi mag olyan eonikus lé-lekerőt tartalmaz, amely az illető mikrokozmosz létállapotára és karmikus terhére van hangolva. Ha a hím mag egyesül a nőivel, ak­kor ez egy pozitív és egy negatív töltésű elv egyesülése, aminek ré­vén egy tűzfolyamat keletkezik. Az így életre keltett tüzelv a kígyó-tűz-rendszerből, az idegrendszerből és a vérből egy élő lélekké fej­lődik.

Ha egy lelketlen mikrokozmosz ezzel a leendő lélekkel össze tud férni, akkor megkapja és körülfogja ezt. így egy adott pillanat-

3 2 1

ban megszületik a halandó lélek. E folyamat során sok bonyodalom keletkezhet, s ez a legtöbb esetben meg is történik.

Ha mármost a halandó lélek felnőtt, és teljesen felvétetett a halál­természet bonyolult szövevényébe, megtapasztalta szenvedéseit és fájdalmait, és a dialektikus élet minden hányattatását kipróbálta, ak­kor az eredeti életelven, a szív rózsáján keresztül impulzusokat köz­vetítenek neki. Ezek nem a szokásos eonikus makrokozmikus gömb­ből jönnek, hanem az élettermészetből, amely ugyancsak kibocsátja a maga sugarait. Erre utal a kijelentés, hogy „a világosság fénylik a sö­tétségben". Ebben az állapotban a rózsát olyan érzékeny pontnak kell látnia, amely a Gnózis sugárzásait valamelyest vissza tudja tükrözni.

Ha a halandó lélek képes erre reagálni, akkor mintegy azt mond­ják neki:

„Oh lélek, hagyj fel azzal a haszontalan fáradozással, hogy fenn­tartsd magadat a haláltermészetben, és kezdd el azt az egyetlen mű­vet, azt az egyetlen feladatot, amiért életre hívtak: hogy ugyanis mikrokozmoszod lelkesítőjeként keltsd életre és szabadítsd meg a halhatatlan lelket. Kezdd el ezt a jánosi művet! Légy a Megváltó előfutára a te mikrokozmikus, bűnös kis világodban. Ha te, lélek, vállalkozol erre a műre, akkor tudatod beleolvad az új, halhatatlan tudatba, ahová felvétetik. Akkor számodra, aki ezt megérted, a halál nincsen többé." Aki ezt a nagy megszabadító művet, az újjászületés művét elkezdi, az abban a pillanatban összekapcsolódik az életter­mészet makrokozmikus gömbjével, jóllehet még fennáll az eonikus gömbbel való kapcsolata is. Ez természetesen egy módfelett nem­kívánatos állapot. Ezért mondja a Pistis Sophia a 25. fejezetben, hogy Melkisédek, a paralemptor7 - a világosság nagy begyűjtője -révén mindazok, akik a nagy megtisztító folyamattal foglalkoznak, elválasztatnak a dialektikus természettől, és bevitetnek a világosság hatalmas kincstárába:

7 Lásd a 12. fejezet elejének lábjegyzetét.

322

Az eonok archonjaitól és a sorserők valamint a szféra minden eonjától elvonta a megtisztított világosságot, megsemmisítve min­dent, ami összezavarja azt. Majd felgyorsította fölöttük az időt, hogy sebesebben róják köreiket, és szájuk leheletéből, szemük könnyéből és testük verejtékéből [Melkisédek] kivonta a bennük rejlő erőt.

Világos, hogy az általános dialektikus fenntartási folyamat mellett a haláltermészeten túl, a haláltermészetben és azzal kapcsolatban lé­tezik egy megmentési folyamat, amelynek semmi köze sincs a ha­láltermészethez. A haláltermészet folytatja anyagának összegyűjté­sét a halandó lelkek éltetéséhez. Ha azonban egy halandó lélek hallgat a Megszabadító hangjára, akkor kiemeltetik.

A Pistis Sophiában továbbá ezt mondják:

Amikor a Nap és a Holdparalemptorai felfelé tekintve meglátják az eonok, a sorserők és a szféra pályáinak konstellációját, kivonják azokból a világosságerőt. A Nap paralemptorai ezt előkészítik és mindaddig megőrzik, amíg át nem adják a nagy világosságtisztító, Melkisédek paralemptorainak.

Ami pedig ebből az anyagból visszamarad, azt leviszik az eonok alatti szférába, és ott lelkeket alkotnak belőle az emberek [...] szá­mára - éspedig annak megfelelő lelkeket, hogy az adott szféra ar­chonjai éppen milyen helyzetet foglalnak el körpályájukon -; majd ezeket a lelkeket az emberek világába juttatják.

Ön talán tudja, és a tudomány is megmagyarázta, hogy a Nap és a Hold nagy tisztító és éltető szerepet tölt be a közönséges természet­területen. A Nap a nagy életelv a mi természetterületünkön. És többszörös értelemben nem tudnánk élni, mikrokozmoszaink sem tudnák magukat fenntartani, ha nem létezne a Nap energiája.

Az Arany Rózsakereszt Iskolájában, mint ismeretes, gyakran esik szó elektromágneses sugárzásokról. Az elektromos sugarak a Napból jönnek a többi általános mágneses sugárzás támogatására és

3 2 3

éltetésére. A Nap elektromos erősugárzása által válik az eonok töb­bi sugárzása érezhetővé és hatásossá. A Hold pedig bizonyos érte­lemben egy szabatos eszköz ebben a folyamatban.

A Nap az alapvető erő, míg a Hold a szabályozó erő, amely vé­gül megnyilvánít. Az Allatövnek és a Naprendszernek nincs egyet­len olyan befolyása sem, amelyet ne a Hold juttatna először ahhoz, hogy pozitívan hathasson. A Napnak és a Holdnak ebből a kettős -éltető és megnyilvánító - hatásából magyarázható az is, hogy az ókorban a Napot hímneműnek, a Holdat pedig nőneműnek tekintet­ték, és Napistenről meg Holdistennőről beszéltek.

Ahogy a haláltermészet birodalmában van, úgy van az életter­mészet birodalmában is. Ahogy a haláltermészetben a Nap és a Hold rendkívüli hatással van minden természetfolyamatra, éppen úgy két gyújtópontnak számít a Nap és a Hold az élettermészetben is. És hát mennyi szent irat, mítosz és legenda létezik, amely egy Nap mögötti Napról (Vulkánusz) és egy Hold mögötti Holdról ad hírt! A láthatatlan Napról és a láthatatlan Holdról úgy beszélnek, mint egy ismeretlen és a dialektikus szem számára láthatatlan vi­lágegyetemben ható testekről.

Ahogyan a haláltermészetben létezik egy Egyetemes Szerzet, amely nem magyarázható a haláltermészetből, és amely a bukott mikrokozmoszok megmentését tűzte ki célul, úgy szükségszerűen létezik ennek a Szerzetnek a szolgálatára egy Nap mögötti Nap és egy Hold mögötti Hold is. Naprendszerünkben tehát hat egy nap­erőtér és egy holderőtér, amelyek nem hozhatók kapcsolatba az Ön által ismert Nappal és Holddal, és amelyeknek az állását, fázisait és hatásait nem lehet a szokásos módon kiszámítani. Mármost erre a két erőtérre utal a Pistis Sophia. Amint a tanuló elkezdi az újjászü­letés nagy és pompás művét az ötszörös egyetemes Gnózis módsze­rei és elvei szerint, összekapcsolják a láthatatlan naperőtérrel és az ennek megfelelő holderőtérrel. Ez a Nap lesz az éltető ereje. És ez­zel a Holddal nyilvánul majd meg benne folyamatszerűen az új élet.

3 2 4

Ha az ösvényen járó jelöltnek felkél ez a Nap, akkor az már so­hasem nyugszik le. És ha ez a Hold ragyog neki, akkor ezen erő megnyilvánító hatása átvezeti őt minden ellenálláson és korlátozá­son.

A haláltermészetben az ember a természet Napjának és Holdjá­nak a vezetése alatt áll. Ez természettudományos tény. Ha mármost a szegletkő-szabadkőművesség folyamata révén a mikrokozmosz­ban új világosságerő nyilvánul meg, akkor a misztériumok Napjá­nak és Holdjának „paralemptorai" belevonják ezt a mikrokozmoszt a rendszerükbe. Ekkor a világosságerőt kivonják a haláltermészet­ből, és átadják Melkisédek őreinek. Ezeket az őröket már évezre­dekkel ezelőtt is a Nap fivéreinek (szerzetesi értelemben!), a böl­csesség és a tűzkőd fiainak nevezték.

Azok számára, akik előtt ez az új Nap felkél, beköszöntött az örök nappal. Már nincs szükségük a dialektikus természet Napjára és Holdjára, mert az örökkévalóság megnyilvánult nekik az időben.

325

Amikor fölemelkedtem a tizenharmadik eon kárpitjaihoz, a fátylak maguktól félrehúzódtak és megnyíltak előttem. Beléptem hát a ti­zenharmadik eonba, és ott találtam Pistis Sophiát a tizenharmadik eon alatt teljesen egyedül - senki sem volt mellette. Ott ült búsan és szomorúsággal telve, mert nem engedték a tizenharmadik eonhoz, az ő magasabb területére. Azon gyötrelmek miatt is emésztette ma­gát, amelyeket Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike okozott neki. Amikor majd Authádész mibenlétéről beszélek nektek, megvi­lágítom annak misztériumát is, ami által Pistis Sophiával ez megtörténhetett.

Amikor Pistis Sophia meglátott engem rendkívül ragyogó, mérhe­tetlen fényességemben, nagy izgalom fogta el. Ruhám világosságá­ban meglátta a neve misztériumát és e misztérium egész ragyogását. Mert azelőtt ő is a felső területeken élt, a tizenharmadik eonban, di­csőítve a magasztos világosságot, amelyet a fény kincseskamrájá­nak fátylán át pillantott meg.

Miközben kitartóan hódolt a magasztos világosságnak, a többiek is a fényt nézték: a két nagy háromszor-hatalmasnál lévő archonok, és az ő [a Pistis Sophia] láthatatlanja, akivel össze van kapcsolva; csakúgy mint a többi 22 láthatatlan kisugárzódás. Pistis Sophia és

326

pár-társa, meg a többi 22 láthatatlan kisugárzódás képezi ugyanis együttesen azt a 24 kisugárzódást, amit a nagy, láthatatlan ősatya és a két háromszor-hatalmas bocsátott ki magából."

Pistis Sophia, 29. fejezet

327

Az imént idézett 29. fejezetben kezdődik el magának a Pistis Sophiának a története. A Pistis Sophia név utalás a bölcsességre és megszabadulásra szomjazó lélekre, amely felfedezte, hogy a halál­természet nem lehet az isteni természet. Ez á lélek megtapasztalta, hogy a dialektika vég nélküli ámítás, és emiatt elutasítóan szemben áll a megmutatkozó természetrenddel és tizenkét eonjával. A 29. fe­jezet elején nagy szomorúságban találjuk ezt a vándort a tizenhar­madik eon kárpitjai előtt.

Egy eon olyan különös, kozmikus típusú teremtmény, amelyet halandó lelkek alkottak. Talán jó lesz erre még egyszer visszatér­nünk. A makrokozmoszt tizenkét erős asztrális mágneses áramlat uralja. Ezen áramlatok mindegyike befolyásolja és uralja a mikro­kozmosz egy részét és az abban fellépő halandó lelket is. Ezenkívül ez a tizenkét mágneses áramlat irányítja a születés, az élet és a halál folyamatát, továbbá a halandó lelkek ezt követő feloszlási és össze-kapcsolódási folyamatait.

Ez a tizenkét mágneses áramlat felelős a halandó lélekben lévő háromszoros erő, az akarat, az értelem és a vágy keletkezéséért is.

Ez a három erő határozza meg együttesen a tudatot, vagyis az ént. Mindhárom erőnek három képessége van: a vonzás, a taszítás és a semlegesítés képessége. Ez a három képesség számtalan lélek-tevékenység együttműködését teszi lehetővé. Az ebből eredő csele-

3 2 8

kedetek okozzák az egyén életállapotának fel-le ingadozását. Ezzel a három képességgel a halandó lélek nagyszerű, hatalmas alkotó cselekedeteket vihet véghez, például gondolatképek teremtését.

A lélek a legkülönbözőbb típusú gondolatképek tömkelegével népesíti be életterületét azért való óriási küzdelmében, hogy éljen, hogy fenntartsa az életet, és hogy megállja a helyét a létért vívott harcban. Ez egy felmérhetetlen fenyegetések elleni lélegzetállító vi­askodás, melyben a lelket ezernyi félelem szállja meg. A számtalan emberi lélek mindezen gondolatképeinek összessége tizenkét osz­tályra vagy csoportra osztható. Ebből a teljes gondolatszövevényből valamennyi elsődlegesen a tizenkét nagy asztrális áramlat egyikére válaszol. így bizonyára el tudja képzelni, hogy az összes ember ösz-szes ilyen gondolatképe az általános rezgéstörvények alapján tizen­két nagyon hatalmas, emberek által létrehozott és fenntartott erővé rendeződik össze. Ezeket egyrészt a tizenkét makrokozmikus áram­lat, másrészt a folyamatos emberi gondolatáramlatok éltetik.

A tizenkét asztrális erő és a halandó lelkek közötti eme kölcsön­hatásból tizenkét rendellenesség, tizenkét szörnyűséges képződ­mény keletkezik, amely természettudományosan magyarázható, és amely a dialektikus világegyetemet egyre jobban betölti és megté­veszti. Mert ez a tizenkét monstrum minden hatásával és mellékha­tásával együtt egy adott pillanatban az egész dialektikus rendszert uralni fogja majd, és kiveti azt a pályájáról. Ezért újra meg újra szükség van egy nagy megtisztításra és egy új megnyilvánulási nap­ra. A mikrokozmoszokat újból és újból meg kell szabadítani a saját maguk által teremtett tizenkét fenevad markából. Ha nem követ­kezne be egy ilyen megtisztítás, akkor a mikrokozmoszok megmen­tésének meg kellene rekednie, és az egész dialektikus makrokoz-mosz megmerevedne, ahogyan Dante Poklában nagyon helytállóan megállapítják.

Ezt a tizenkét szörnyet a Pistis Sophiában a tizenkét eonnak ne­vezik. Az eonok archonjai arra a sok hatásra terelik a figyelmet,

329

amelyek belőlük erednek. Az emberiség minden istentisztelete és -imádata, a természetvallásos és okkult tevékenységek tarka sora mind ezzel függ össze. Ha Ön részt vett vagy még részt vesz ilye­nekben, akkor az Ön istene is ezzel van összekapcsolva, akkor Ön is kötve van, ennek minden következményével és fájdalmával!

A tizenharmadik eon annak az abszolút „nem"-nek a következ­ménye, amit a kereső és küszködő lelkek mondanak erre a világra. Ha Önt a tapasztalatok megpuhították, ha már annyiszor ment fejjel a falnak, és megcsömörlött a dolgok szakadatlan ismétlődésétől, akkor akaratából, gondolkodásából és vágyakozásából mágneses impulzusok indulnak ki. Ekkor sorstársaival egyetemben egy sem­leges kozmikus területet alkot, amely nem ebből a világból való, de még nem is egy újból. Ezt a területet egy kapuhoz lehetne hasonlí­tani, amelyből világosság és hatalmas mágneses vonzás árad. Eme kapu mögött található az élettermészet.

Ha Ön ehhez a kapuhoz közeledik, és a fátylakat úgy félrehúz­zák, hogy Ön észleli a világosságot és a mágneses vonzást, akkor Ön olyan szakaszában van, mint Pistis Sophia. Ezt a következőkép­pen írják le:

Ott ült búsan és szomorúsággal telve, mert nem engedték a tizen­harmadik eonhoz, az ő magasabb területére.

Még nem lehetett őt felvenni oda ama szenvedés miatt, melyet Authádész8, a háromszoros erők egyike okozott neki. Ám szenvedé­sének és elakadásának oka saját magában rejlett.

Authádész az emberi akarat, a halandó lélek háromszoros aka­ratlénye. A lélek mágikus eszköze, és ezért az eredmények, az aka­rás következményei mindig a legmegkötőbbek. Az ember vágyhat és gondolhat dolgokra, de mihelyt akarja is őket, a vágyak és gon-

Szó szerint: az önfejű

3 3 0

dolatok konkrét anyagi jelenségekké válnak, és ahhoz a világhoz kötik őt, amelyben létrejöttek.

Pistis Sophia, aki zarándokútját egészen a tizenharmadik eon kapuiig folytatta, tapasztalja azokat a kötődéseket, 'amelyek Authádész által keletkeztek. Mert a háromszoros erőket születésük alapján folytonosan az aurikus lény és az agy mágneses rendszerei éltetik. Ezért ül Pistis Sophia búsan és szomorkodva a tizenharma­dik eon kapui előtt. Senki sincs mellette.

Ebben azonban téved. Bizonyos pillanatban meglátja a hozzá közeledő hierofánsi szerzet fényruháját. A megmentő erők teljes ereje eljön hozzá. Kiemelkedik szomorúsága szférájából, és nyugta­lanság fogja el. Mert midőn a Szerzet megérinti őt a mágneses agy­rendszerében, belülről felismeri, hogy - fejlődésének megakadása ellenére - mégiscsak a tizenharmadik eonhoz tartozik.

Látja nevének misztériumát és teljes ragyogását, mert a benne lévő Másik révén egyszer a rózsaudvarhoz tartozott. Zarándok lé­vén megszokta, hogy az eredeti fény teljes ragyogását áldja és kö­szönetet mondjon neki. Most, amikor az elsődleges mágneses kapcsolat áldását kiárasztják rá, folytatja dicsőítő himnuszait, és telve van boldogsággal és lelkesedéssel. Elektromágnesesen ki­vonják Authádész befolyása alól. Mindennek nagyon figyelem­reméltó következményei vannak. Egy adott pillanatban ugyanis kiderül, hogy Pistis Sophián és a vele összeköttetésben lévő látha­tatlanon kívül a többi huszonkét láthatatlan is a Gnózis világossá­ga felé tekint.

Ezzel a tizenkét pár agyidegre és a rajtuk átáramló erőkre hívják fel a figyelmet, továbbá azokra az életlehetőségekre, amelyek ezál­tal fejlődnek ki. A tizenkét eon, a tizenkét szörnyeteg a mágneses agyrendszer által nyilvánul meg a tizenkét pár agyidegben. És az a tény, hogy egy adott pillanatban mind a huszonnégy láthatatlan meglátja azt a fényt, amely a misztériumok kapujából árad, azt bi­zonyítja, hogy a mágneses agyrendszer ezen tanítványait kivonták a

3 3 1

tizenkét szörny befolyása alól, és új mágneses befolyásolással egy új életközegre, mégpedig az új élet elixírjére lettek irányítva.

Tudja-e Ön, hogy miért beszélnek a Pistis Sophiában huszon­négy teremtésről, huszonnégy teremtő erőről? Az értelem, az akarat és a vágy három háromszoros ereje az idegközeget használja ahhoz, hogy megnyilvánuljon és érvényesüljön. Az idegközeg a mágneses közeg, az életleheletünk, életszellemünk. Ahogyan vérünk létrehoz­za és fenntartja a formát, úgy az idegközeg tartalmat, értelmet és célt ad a formának.

Ha az élet megmerevedett a formában, akkor először a vért kell megtámadni, hogy a kristályosodás megtörjön, és az így megszaba­dított élet új tartalmat kaphasson.

Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája olyan úton halad tanu­lóival, amelyen megtámadják a vért, és megújítják az életet, hogy egyszer minden jelölt huszonnégy új teremtéssel rendelkezhessen.

3 3 2

Amikor Jézus ezt elmondta tanítványainak, előlépett Mária, és így szólt: „Uram, úgy hallottam tőled, hogy maga Pistis Sophia a hu­szonnégy kisugárzódás egyike. Akkor miért nincs a saját terüle­tén? Azt mondtad ugyanis, hogy a tizenharmadik eon alatt találtál rá."

Pistis Sophia története

Jézus így válaszolt: „Midőn Pistis Sophia a tizenharmadik eonban volt, láthatatlan testvéreinek, a nagy láthatatlan huszonnégy emanaciójának a területén, pillantását az Első Misztérium paran­csára a magasba emelve meglátta a világosság kincstárának kárpit­jából áradó fényt, és arra vágyott, hogy odajusson. Erre azonban nem volt képes. Ettől kezdve azonban nem végezte már a tizenhar­madik eon misztériumát, hanem annak a magasban lévő világos­ságnak hódolt, amelyet a fénykincs világosságfüggönyén át látott.

Mivel pedig [Pistis Sophia] nem szűnt meg dicsőíteni a magasság térségét, a tizenkét eonban élő összes archon meggyűlölte őt, mert az ő misztériumaikban többé már nem vett részt, hanem a magas­ságba vágyott, hogy fölébük kerekedjen. Ezért nehezteltek rá. Épp­így gyűlölte őt a nagy, háromszor-hatalmas Authádész is, a tizen-

3 3 3

harmadik eon harmadik háromszor-hatalmas ereje, aki engedetlen-ségében sem erejének megtisztított részét nem sugározta ki, sem pedig világossága megtisztított részét nem adta le abban az idő­pontban, amikor az archonok továbbadták megtisztított erejüket, mivel ő akart uralkodni az egész tizenharmadik eonon és az alatta lévőkön.

Amikor aztán a tizenkét eon archonjai már nagyon dühösek voltak Pistis Sophiára, és rettenetesen gyűlölték őt, akkor a nagy három­szor-hatalmas erő, Authádész - akiről az előbb beszéltem nektek -is csatlakozott hozzájuk, s ő is háborgott Pistis Sophiára és bőszen utálta őt, mert Pistis Sophia ahhoz a világossághoz akart fölemel­kedni, amely magasabban volt őnáluk.

Ekkor Authádész önmagából egy nagy, oroszlánfejű erőt alkotott, és igen sok más, nagyhatalmú anyagi lényt is teremtett saját anya­gából. Ezeket leküldte az alacsonyabb körzetekbe, a káosz területé­re, hogy onnan gyötörjék Pistis Sophiát és elrabolják erejét, mivel Pistis Sophia arra vágyott, hogy olyan magasságokba emelkedjen, amelyek fölöttük voltak, s mert nem vett részt az ő misztériumaik­ban, hanem ehelyett állandóan csak búslakodott, és az a fény után sóvárgott, amelyet látott. És gyűlölték őt az archonok, amelyek to-

3 3 4

vábbra is megmaradtak az ő misztériumaikban. És gyűlölték őt az eonok kapuinak őrei is.

Aztán az Első Parancsolat utasítására a nagy, háromszor-hatalmas Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike a tizenharmadik eonban megpróbálta rávenni Pistis Sophiát, tekintsen le az alsóbb területek­re, hogy ott az ő oroszlánfejű világosságerejét megpillantva oda­vágyjon, ahol is majd el lehet rabolni a világosságát.

Amikor lefelé tekintett, és észrevette a világosságerőt a lenti terü­leteken, nem tudta, hogy ez a háromszor-hatalmas Authádész vi­lágosságereje. Azt hitte, hogy az abból a világosságból ered, ame­lyet kezdetben a magasságban látott, s amely a világosság kin­cseskamrájának kárpitjából származott. Azt gondolta magában: »Leszállok oda pártársam nélkül, magamhoz veszem azt a fényt, hogy fényeonokat csináljak belőle magamnak, amivel fel tudok majd emelkedni a világosságok világosságához a legmagasabb magasságba. «

Ezzel a gondolattal el is hagyta a tizenharmadik eont, és leereszke­dett a tizenkét eonhoz. Az eonok archonjai pedig üldözőbe vették őt, mert haragudtak rá, hogy oly nagy dicsőségre pályázott.

3 3 5

Ő pedig a tizenkét eont is elhagyta, és a káosz területeire ereszked­vén az oroszlánfejű világosságerőhöz lépett, hogy magához vegye. Erre rögvest körülfogták őt Authádész anyagi teremtményei. A nagy oroszlánfejű világosságerő elnyelte Pistis Sophia összes vilá­gosságerejét. Megszűrték, majd elnyelték a világosságát, anyagát pedig a káoszba vetették. Volt ott egy oroszlánfejű archon, amely­nek egyik fele tüzes, a másik fele pedig sötét volt; név szerint Jaldabaoth, akiről már többször beszéltem nektek.

Pistis Sophia mindettől nagyon elgyengült, az oroszlánfejű világos­ságerő pedig újra meg újra megfosztotta minden fényerejétől, mi­közben Authádész valamennyi anyagi ereje körülzárta és szorongat­ta őt."

Pistis Sophia, 30-31. fejezet

3 3 6

Pistis Sophia az az ember, az a jelölt, az a tanuló, aki az új megsza­badító életre törekszik. Ott hagytuk abba, hogy Pistis Sophiát a ti­zenharmadik eon kapui előtt találtuk, tehát már e kapu függönyei mögött, és ezért már az új életáramlattal összekapcsolva. Ezután azt olvassuk:

Beléptem a tizenharmadik eonba, és ott találtam Pistis Sophiát a ti­zenharmadik eon alatt teljesen egyedül, mert senki sem volt mellet­te. Ott ült búsan és szomorúsággal telve, mert nem engedték a ti­zenharmadik eonhoz, az ő magasabb területére. Azon gyötrelmek miatt is emésztette magát, amelyeket • Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike okozott neki. Amikor majd Authádész mibenlété­ről beszélek nektek, megvilágítom annak misztériumát is, ami által Pistis Sophiával ez megtörténhetett.

Részletesen elmagyaráztuk, hogy Authádész a dialektikus emberi akarat, a halandó lélek háromszoros, szerfölött mágikus akaratlé­nye. Most aztán kérdések merülhetnek fel, például ez: „Hogyan le­hetséges, hogy valaki bejutott a tizenharmadik eonba, tehát felvéte­tett a megújulás területére, és mégis egyedül hagyják, következés­képpen nem engedik be az ő magasabb területére?"

Ennek az írásnak a szerzője előre látta ezt az aggályt, mert Má­riával, aki a tanítványokhoz tartozik, kimondatja ezt a kételyt:

337

Uram, úgy hallottam tőled, hogy maga Pistis Sophia a huszonnégy kisugárzódás egyike. Akkor miért nincs a saját területén? Azt mondtad ugyanis, hogy a tizenharmadik eon alatt találtál rá.

Megpróbáljuk megkeresni a választ erre a kérdésre a Pistis Sophia 30. és 31. fejezete alapján.

Ehhez először is teljesen azonosulnia kell Pistis Sophiával. To­vábbá tisztában kell lennie azzal, hogy a Gnózis egész megmentési terve és megszabadító műve az ösvényen haladó jelölttel kialakított új mágneses kapcsolaton alapul. A természet szerint Önnek szüksé­ge van a haláltermészet tizenkét asztrális erejére. Ezekből él, formai lénye ebből keletkezett.

Ha ezektől meg akar szabadulni, akkor a haláltermészet egyetlen képességével sem szabad kísérletet tennie a megszabadulásra. Ha meg akar szabadulni a dialektikus erőktől, akkor egyetlen dialektikus erőt sem alkalmazhat ahhoz, hogy ezektől az erőktől megszabaduljon.

Ezért mindenkinek, aki rászánja magát a megszabadító ösvényen való haladásra, közvetlenül a megmentő és megszabadító erőt kell alkalmaznia. Ennek az erőnek tehát az ő rendelkezésére kell állnia, hogy saját maga alkalmazhassa. Ez a megmentő képesség, a szent­séges, gyógyító és segítő erő tényleg jelen van, és a jelöltnek teljes mértékben a rendelkezésére áll. Ezt az erőt „Szent Szellemnek" vagy a „Szerzet erejének", a „Gnózis erejének" vagy röviden „Gnó­zisnak" is nevezzük.

Ez az erő az Ön számára időszerű, és ebben a pillanatban is a rendelkezésére áll. Önnek viszont természetesen ezen erő termé­szettudományos törvényei szerint kell viselkednie ahhoz, hogy azt használhassa. Egy szigeteletlen magasfeszültségű vezetéket sem érinthet meg puszta kézzel. Ehhez bizonyos követelményeknek kell eleget tennie.

Az Arany Rózsakereszt Iskolája egy hosszú évek során kialakí­tott mágikus eszköz, melynek segítségével a megszentelő Szellem -

338

a Gnózis révén többszörös módon - megnyilvánul. Úgy képzelheti ezt el, akár egy transzformátorállomást.

A Rózsakereszt Iskolája elsősorban egy erőtér, ami azt jelenti, hogy egy gnosztikus jellegű befolyást gyakorolnak kívülről a tanu­lóra. A szándék az, hogy a tanítást ezen erő segítségével a helyes módon végezzék. Ha ugyanis a tanuló nem reagál erre az erőre, ak­kor az oktatásnak nincsen semmi értelme.

A Rózsakeresztes Iskola élő testének harmadik megnyilvánulása a tanulóság vallása, ha a tanuló már a kívánt mértékben reagál a szóban forgó erőre. Ezért az Iskola előrevilágítóan hat, világosság­erőt sugároz ki, és hozzákapcsol minket ehhez az erőhöz. Az egész egy szabadkőműves folyamat, melyben minden tanuló öntekintély-lyel (önmaga mestereként) vehet részt, ha igazodik az Iskola magas színvonalú rendjéhez.

Ha tehát a jelölt helyesen reagál a gnosztikus erőre, és egyidejűleg megőrzi a misztériumok magas rendjét, akkor fel lehet venni a tizenharmadik eon testvéreinek körébe. Akkor már nemcsak össze, van kapcsolva a tizenharmadik eonnal, hanem fel is vétetett oda.

Ha a jelölt az Iskola eme háromszoros alapelve szerint dolgozik, akkor megajándékozták őt munkaalapjával, akkor neki ajándékoz­ták a kegyelemadományokat. Ily módon felvéve a szabadkőműves­ség munkahelyére, ezután azzal az erővel és abban az erőben való­síthatja meg a művét és haladhat az ösvényén, amelyik nem ebből a világból való. Ezért a Pisíis Sophia harmincadik fejezetében nem olyasvalakiről beszélnek, aki fejlődésében végtelen magasan Ön fe­lett áll, hanem Önről.

No és mit kell tennie a jelöltnek ezen a szabadkőműves munka­helyen? Erről ezt olvassuk:

Midőn Pistis Sophia a tizenharmadik eonban volt, láthatatlan test­véreinek, a nagy láthatatlan huszonnégy kisugárzódásának a terü-

3 3 9

leién, pillantását az Első Misztérium parancsára a magasba emelve meglátta a világosság kincsestárának kárpitjából áradó fényt.

Önt tehát azért vették fel erre a mágikus munkaterületre, hogy a Gnózis hívására az eredeti élet felé forduljon, az eredeti világos­ságkincsre irányuljon.

Teljesen a tervnek, a módszernek és a rendnek megfelelően Pis-tis Sophia is arra vágyódott, hogy elérje ezt a területet. De értse meg jól, „ő" nem tudta elérni! Mert ki is ez az „ő"?

Ő dialektikus lény, halandó lélek volt, aki a haláltermészetből született és lett. Ezért kellett teljesítenie a tizenharmadik eon misz­tériumait, az ötszörös Egyetemes Gnózist, ami belátás, üdvrevá­gyás, önátadás, új életvitel és felemelkedés a megújulás lényébe. Ez az a munka, amit el kell végeznie.

Ő azonban abbahagyta a tizenharmadik eon misztériumainak tel­jesítését, és csak áldotta az ég világosságát, amit a világosság kin­cseskamrája kárpitjának fényében látott.

Ez gyakran megesik a jelölttel. Abbahagyja a munkát, ami miatt beengedték a kovácsműhelybe. És hogy milyen magtartást vesz fel? A csupán szemlélődőét. Nagyszerűnek találja az Iskola filozófiáját, és minden összejövetelét csodálatosnak, de ugyanaz az ember ma­rad, aki mindig is volt. Megtartja ugyanazt a kőkemény énközpon-túságot és énje törekvéseinek ugyanazon feszítőerejét.

A kovácsműhelyben való jelenlét azonban azt követeli meg a jelölttől, hogy ne csupán hallgatója maradjon a mondottaknak, hanem váljon az ige cselekvőjévé. A Szerzet ezért nem hagyja, hogy a tanuló ilyen állapotban maradjon. A tizenharmadik eon ezt nem tűrheti, két okból sem hagyhatja, hogy egy ilyen állapot to­vábbra is fennálljon. Ezért a tizenharmadik eon rendje előírja, hogy ilyenkor be kell avatkozni, legjobb mindjárt abban a pilla­natban, amikor ez a helytelen viselkedés megmutatkozik. Az em­lített két ok a következő:

3 4 0

először is ez az állapot nem megengedhető a műhely érdekében, másodszor pedig magának aj elölmek az érdekében sem. Aki pozitívan áll a gnosztikus erővel kivitelezett folyamatban,

azt ez a háromszoros erő határozottan megvédi, megerősíti és to­vábbsürgeti. Aki azonban csupán mindenféle hangnemben dicséri és magasztalja a világosságot, de lényegében a legkevésbé sem szolgálja azt, és semmilyen tekintetben sem von le következtetése­ket, az olyan hatalmas hanyatlás felé tart, amely katasztrófához ve­zet. Ezt a katasztrófát ecsetelik nekünk a Pistis Sophiában. Ezt a következő fejezetben szeretnénk megtárgyalni.

341

Az egész haláltermészetet és a dialektikus embert egy interkozmi-kus asztrális erő mozgatja és tartja karban. Minden dialektikus do­log ebből az erőből magyarázható.

Ha megszabadulásról, valódi, pozitív és érzékelhető transzfigu-rációról beszélhetünk, és ha a keresztény üdvmegnyilvánulás nem mese, akkor a megújulás ösvényén már az első lépést is egy másik asztrális erővel kellett elkezdeni és véghezvinni. Ha megújulást akarunk, akkor szükségszerűen léteznie kell megújító erőnek is.

Ezt a megújító erőt a magyar Biblia Szentléleknek, a rózsake­reszt „Szent Szellemnek" nevezi. Rámutattunk arra, hogy a modern Szellemi Iskolában a Szent Szellem háromszoros módon van jelen, és háromszoros módon hat. Amit sok vallásos csoport megtévesztő írások alapján kihordani vél, nevezetesen a Szent Szellem kegyelmi eszközét, amelyet oly buzgón és szenvedélyesen kutatnak a világ­ban - az a modern Szellemi Iskolában alulról kiindulva megszüle­tett és ténnyé vált. A bárka vagy égi hajó újból teljesen elkészült. Ennek az építménynek a három képessége a következőkből áll:

Egy üdvmegnyilvánulásból, egy erőtér-megnyilvánulásból és egy mágikus megújító-megnyilvánulásból. Ezzel a három megnyilvánulással egy ötszörös utat tárnak fel, az

ötszörös Egyetemes Gnózis ösvényét.

3 4 2

Az üdvmegnyilvánulás nem külsődleges szöveg, sem könyv, sem kimondott szó. Az üdvmegnyilvánulás az előtt nyílik meg, aki a természet szerint össze van törve, és keresővé vált. Akkor ezt a kereső embert megérintheti egy új asztrális sugárzás, amely új belá­tást, egy teljesen más belátást érlel meg. A klasszikus rózsakeresz­tesek ezt az érintést úgy hívták, hogy „Isten szelleme által lángra lobbantva".

Aki ezt az érintést egészen a véréig megtapasztalta, az ennek alapján megnyitja magát az erőtér-megnyilvánulásnak. Ez teszi őt képessé az üdvre vágyás és az önátadás útján való járásra. Ez azt je­lenti, hogy „Jézusban, az Úrban aláhanyatlani".

Ehhez természetesen kapcsolódik az életvitel, az életirányulás és az életfelfogás megváltozása is, vagyis egy teljes körű életreform. Aki pedig erről bizonyítékkal szolgál, az abban a pillanatban belép a Gnózis harmadik, megújító megnyilvánulásába, és részese lesz annak. Ez a Szent Szellemből való újjászületés folyamata.

Itt tehát három hatalmas elektromágneses jellegű hullámból álló áramlatról van szó, amely nem magyarázható a haláltermészetből. A tizenharmadik eonról vagy misztériumiskoláról akkor beszélünk, amikor a haláltermészetben egy csoport intelligensen és szervezet­ten reagál erre a három sugárra. Egy ilyen csoport, mint egy hajó, egységként úszik ezen a három új hullámon a megszabadító cél fe­lé. Elképzelhető, hogy sok olyan hajó létezik, amely már hamarabb kifutott a tengerre, és ezért már közelebb került a célhoz. Csakhogy mindezek a járművek, mindegyik mennyei hajó egy láncot alkot, egy élő magasabb egységet. Mindegyik azonos rendhez kapcsoló­dik, ugyanarra a célra irányul, és ugyanannak a törvénynek enge­delmeskedik. Ez a tizenharmadik eon dicsőséges misztériuma.

Nos, itt van egy tanuló, egy Pistis Sophia, aki rábízta magát a gnosztikus megnyilvánulás háromszoros áramlatára. Ezt a tanulót a bejáramái találjuk, a fátylak mögött. A kapcsolat tehát létrejött, a zarándok felszállt a hajóra. Akárcsak a többiek, ő is az utazás céljá-

343

ra irányul. Utasként pedig kötelessége ennek megfelelően viselked­nie, és minden munkát a többiekkel együtt elvégeznie. Pistis Sophiának, aki részese lett a tizenharmadik eonnak, pillantását az egyetlen célra kell irányítania ahhoz, hogy lássa a világosságkincs kárpitját.

Most azonban valami közbejön. Pistis Sophia felhagy a tizen­harmadik eon misztériumainak teljesítésével. Csak magasztalja a világosságot, de semmit se tesz a megvalósításáért. Más dolgokra irányul, és a tizenharmadik eont saját céljaira használja. Megpró­bálja tehát megváltoztatni a hajó menetirányát.

Bizonyára érthető, hogy ez ki van zárva, itt tehát törésnek kellett bekövetkeznie. A három elsődleges sugár egysége széttört. Pistis Sophiát egyedül hagyták, senki sem volt vele. Ott ült búsan és teli szomorúsággal, mert nem fogadták be a magasabb területre.

Ezt jól meg kell érteni. Elvileg az új élettér az Ön magasabb te­rülete. A misztériumiskolával, a tizenharmadik eonnak ezzel az új hajójával Ön beutazhatja ezt az új teret, feltéve, hogy alkalmazko­dik az irányhoz, a munkamódszerhez és az erkölcsi szabályokhoz.

Ha Ön ezt nem akarja, az a saját dolga. Senki sem fogja kény­szeríteni. De szerfölött erkölcstelen lenne, ha útitársait arra kény­szerítené, hogy Önnel együtt ők is változtassanak irányt, és hagyják el a háromszoros gnosztikus áramlatot. Ismételjük, elvileg, belső lényét tekintve az új élettér az Ön magasabb területe, mint ahogy a miénk is. Ám ha ezt a területet el akarja érni, akkor ennek egy me­nettel, egy irányból és az összes ehhez rendelkezésre álló lehetőség tökéletes összehangolásával kell történnie. Nem nevezhető intelli­gens hozzáállásnak, ha ezt egyesek sajnálatos módon nem akarják.

Pistis Sophia sem akarta. Felhagyott a művel szembeni enge­delmességgel, és ezért otthagyták. Nem volt más lehetőség.

A könyvben most ez áll: Ott ült búsan és szomorúsággal telve. Ennek a bánatnak a természetét ugyancsak jól meg kell érteni. Ez abból a tényből ered, hogy leállították negatív törekvését (mármint

344

a Pistis Sophiáét), és meghiúsították azon terveinek kivitelezését, amelyek az egész misztériumiskolára nézve a legnagyobb veszélyt jelentették. Ugye belátható, hogy gnosztikus szempontból lehetet­len tiszteletben tartani az efféle bánatot, és hogy ilyen fájdalom esetén egyetlen lehetőség sincs a segítségre? Hiszen logikus, hogy a Gnózisnak az ilyen fájdalommal szemben kőkeménynek kell mu­tatkoznia. Ön vajon mennyi fájdalmat szenvedett már el amiatt, hogy énközpontú indítékai nem hoztak semmi eredményt? Tapasz­talta-e ilyen hitszegő törekvés során valaha is a Szerzet segítségét?

Mi a fájdalom? A fájdalom egy kedélyállapot, vérrezgés, ideg­rezgés, és valamilyen csalódást követő reakció. Amikor valaki ilyen állapotban van, akkor egy hormonhatás rögzíti ezt az állapotot, amit az ember csak fokoz, ha gondolataiban teljesen átengedi magát en­nek a csalódásnak, és kitartóan a vélt ok ellen harcol.

Nagyon örülnénk, ha megértené, hogy a Szellemi Iskolának ilyen helyzetben kötelessége kitartani az elveinél, még akkor is, ha elég ok lenne az együttérzésre. így hát az a magány is teljesen ért­hető, amibe Pistis Sophiát taszítják. Ebben a magányban rejlik számára a segítség egyetlen lehetősége, ugyanis egy adott pillanat­ban egészen más szomorúság ébred majd benne.

Ön tudja, hogy Authádész a halandó lélek hármas, mágikus aka­ratlénye. Authádész az oka annak a bajnak, amit Pistis Sophia idé­zett elő önmagának.

Egy vetőmagnak három eleme, három ereje, három nézete van. Egy életelvet, egy életcélt és egy olyan életerőt tartalmaz, amely a célnak van alárendelve, és azzal összhangban van. Gondoljon egy búzaszemre. Van egy életelve és egy célja is, mégpedig az, hogy megalkossa a búzaszárat, a búzanövényt, és létrehozza a saját típu­sának megfelelő termést. A vetőmag életcélját nem lehet megvál­toztatni, nem nőhet belőle másfajta növény. Az életerő a célt szol­gálja, mint dinamikus képesség, amely a magban rejlik, hogy a cél­nak megfelelően adjon tanújelet magáról.

3 4 5

Minden megjelenő élet ennek a három elemnek a megnyilvánu­lására reagál. A halandó léleknek is van egy életelve, életcélja és életereje. Az elvet tudatnak nevezzük, minden hozzá tartozó dolog­gal. A cél a kívánságban fejeződik ki, és abban, ami ahhoz tartozik. Az életerő az akaratban nyilvánul meg, és mindabban, ami az aka­rathoz tartozik.

És ahogyan a vetőmag törvénynek van alávetve, ugyanúgy van ez a halandó lélekkel is. A halandó lélek sohasem válhat halhatat­lanná. Az akarat az ember nagy, teremtő, bizonyító nézete. Ami a tudatban él, és amit a vágyban ápolnak, az az akarat révén nyilvánul meg. Mivel az ember a természete miatt a haláltermészet eonjaihoz van kötve, és ebből a természetből kell őt magyarázni, magától érte­tődő a következő: ha Pistis Sophia belép a tizenharmadik eonba vagy a misztériumiskolába, akkor nagy, alapvető nehézség keletke­zik, melyet minden tanuló tapasztalni fog, ez pedig az Authá-désszel, a saját akarattal való kemény viaskodás.

Az Ön akaratát a haláltermészet receptje szerint állították össze. Mármost ha átadja akaratát a misztériumiskolában a háromszoros megnyilvánító sugárzásával jelen lévő Gnózisnak, és ezért Ön egy másik háromszögben áll, akkor súlyos összeütközésbe kerül a halál­természet mágneses törvényeivel.

Ahogyan a biológusok megpróbálják megváltoztatni bizonyos növények magjának a tulajdonságait, abban a tudatban, hogy siker esetén az életet saját kívánságaik szerint irányíthatják, úgy dolgozik a Szellemi Iskola is. Ez valójában szintúgy biológusok munkaterü­lete, ahol a transzfigurisztikus biológiai mágiát alkalmazzák.

Ön azonban bizonyára megérti, hogy a transzfigurisztikus bioló­gia mire tesz kísérletet. A mikrokozmoszban két magatom van: a halandó lélek magatomja, amelyet újra meg újra életre keltenek, és az ősatom, a rózsa. A Szellemi Iskolában megpróbálják a halandó lélekatomot negatívan, a halhatatlan atomot pedig pozitívan befo­lyásolni.

3 4 6

Ez csak akkor sikerülhet, ha a halandó lélek a Szent Szellem há­rom áramlatára bízza magát, nagyon is természetellenes körülmé­nyek között. Ekkor a halandó lélekatom endurál, visszahúzódik, a halhatatlan atom pedig ezáltal emanál, kiárad, aminek révén az egész lény transzfigurál. Ez a Szellemi Iskola alkímiája.

Ha Ön ennek akarja magát szentelni, akkor összeütközésbe kell kerülnie Authádésszel, a haláltermészet háromszoros mágikus aka­ratával. Igaz, amit a János evangélium bevezetője mond: A hús aka­ratának, a férfi akaratának, a gondolkodó, halandó lélek akaratának alá kell hanyatlania.

Mivel pedig [Pistis Sophia] nem szűnt meg dicsőíteni a magasság térségét, a tizenkét eonban élő összes archon meggyűlölte őt, mert az ő misztériumaikban többé már nem vett részt, hanem a magas­ságba vágyott, hogy fölébük kerekedjen.

Elkezdődik a mágneses konfliktus. Ez először olyan állapot, mely még a lelken kívül esik, ám hamarosan belső összetűzéssé válik. Ezért haragudtak rá és gyűlölték.

A tanuló természetesen a közönséges akaratlényével lép be a Szellemi Iskolába. Értse meg jól! Ha aztán a lélekben kifejődik a konfliktus, akkor ez az Iskolában könnyen megbosszulhatja magát. Mivel pedig az ebben a konfliktusban levő lélek először a legkisebb ellenállás útján akar haladni, megpróbálja a szentségtelen akaratfe­szültségeket, amelyek mindig dialektikusak, a biológiai természet­törvény szerint az Iskolában kiélni.

Emiatt Authádész a haláltermészet eonjaihoz kapcsolódik. A konfliktus eléri a csúcspontját. Az akarat haragszik a gnosztikus sürgetés miatt, amely ugyancsak működik Pistis Sophiában. Az akarat fittyet hány a misztériumiskola becsület-szabályaira, és áttér arra, hogy önmagát nagy, oroszlánfejű erővé változtassa.

Amint a természetszükségben konfliktusba hajszolt lélek az oroszlánfejü erőt tükrözi, a Szellemi Iskola még jobban vigyáz ma-

347

gára, mint azelőtt bármikor. Mert az ellenálló lélek ebből az erőből kiindulva fogja megindokolni, eszményíteni szembeszegülését, ma­gasztos vallási vagy fölöttébb erkölcsös mázt adva neki. Ekkor ilyeneket hallunk: „Az Iskola téved, és én jó vagyok. Az Iskola tönkre fog menni, és nálam van az igazság." Ugye ismeri a halál ál­arcait, az igazságosság eme palástját, amibe oly szívesen burkoló­dzik az ember?

Mindezt és az ennek megfelelő következményeket Pistis Sophi-ának végig kell szenvednie és át kell harcolnia egészen a végig. És a kapuk őrei mindaddig nem engedik be, míg meg nem szabadította magát ettől az álnok rögeszmétől.

3 4 8

Ha valaki tanulóként belép a Szellemi Iskolába, akkor lényegében még semmi sem változott meg benne. A kereső és törekvő elem fontos lehet ugyan, de az ilyen állapot csak annak a bizonyítéka, hogy egy szükségben lévő emberfia kiutat keres. Tehát a Szellemi Iskolába egész dialektikus létállapota alapján lép be.

A belépés pillanatában Ön szembesül az Iskola sugárterületével, amely Önnel nagyon ellentétes. Az Önben rejlő három háromszoros erőt emiatt közvetlenül és teljesen személytelen módon támadás éri. A gondolkozását, vágyakozását és akaratképességét támadják meg.

Az akarat messze a legmágikusabb képesség az emberben. Az akarat nem más mint tűz, az éntudat ereje és bástyája. Az akarat az emberi énnek önmagáért kardoskodó főpapja. Az akarat az én ta­pasztalt harcosa. Ez az Authádész most azt a célt, amire az Ön lelke vágyódik, és amit a Szellemi Iskolában magyaráznak Önnek, a saját céljára akarja lecserélni.

Emiatt közvetlenül kitör a konfliktus. Két ellentétes dolog áll kiengesztelhetetlenül egymással szemben. Akit akaratában gátol­nak, vagy akinek az akarata tehetetlennek bizonyul a célja eléré­sében, az mind nagy zavarba kerül. Ez a bánat azonban csak énközpontú tiltakozás. Ahol az én adja meg a hangot, ott lehetet­len az illetővel lélekértékeket és lélekmegszabadító lehetőségeket közölni.

3 4 9

Aki azonban egyszer már tapasztalta a világosságot, és felismer­te a bölcsességet, az meg van bélyegezve. Magányos, tragikus figu­ra lesz, mert felfedezi, hogy a senki földjén él. Már nem lát otthont a világban, jóllehet a világ pont a saját akaratával tarja fogva. Ha Ön a Szellemi Iskolát valóban belső indíttatásból kereste, akkor a keresésnek ugyebár a szív szükségéből kellett megszületnie, abból a tényből, hogy Ön a dialektika világában már semmit sem találhat? Ez az állapot már önmagában véve is azt bizonyítja, hogy Ön konf­liktusba került a közönséges természet mágneses sugárterületével.

Ezért merőben új állapot keletkezik: az Iskola mágneses erőtere részéről semlegesítés következik, a természet részéről pedig ellen­ségeskedés. Ebben az állapotban nem marad más hátra, mint hogy az ember alázattal és teljes megértéssel a világosság felé forduljon, és segítséget kérjen, mint ahogyan mélységes kétségbeesésében Pistis Sophia is elénekli a maga vezeklő énekeit.

Ám a legtöbb esetben nem ez történik. Az ember, és pont az erős akaratú ember tönkreteszi magát ezzel a nyomorult akaratösz­tönnel. Akarata szenvedéllyé válhat, ami azt jelenti, hogy uralhatja őt. Az embert megszállhatja az akaratösztöne. Az olyan akaraterő, amelyik mögött az egész énösztön lángol, az nagy mértékben büsz­ke is, és ezenkívül módfelett mágikus és teremtő.

Pistis Sophiát kiutasították a tizenharmadik eonból, és fájda­lommal telve ül ott. Előtte a magányosság fenyeget, mint tátongó mélység, mögötte az ellenségeskedés leselkedik. És ekkor felemel­kedik Authádész, minden tolakodásával. Ő is haragudott Pistis So-phiára, amiért egy nála, Authádésznél magasabb világossághoz akart feljutni. így aztán megalkotta magából a nagy, oroszlánfejű erőt, ami az utánzás ereje.

Ennek az Önben lévő mágikus erőnek a segítségével Ön utánoz­hat mindent, ami az Ön megszabadulását szolgálja, mindent, ami a Szellemé. Ezért történhetett meg, hogy Pistis Sophia hamis képek segítségével elkezdte maga körül imitálni a szellemterületet. A kép-

3 5 0

zeletnek ezek a mágikus akarat által éltetett fantomjai alakot ölte­nek, és az alacsonyabb területeken, a káosz területein választanak lakóhelyet, hogy Pistis Sophiát onnan ostromolják, és erejét elra­bolják. Az én hajtotta lélek így próbálja meg újból helyreállítani az egyensúlyt, és megvigasztalni magát az akaratösztön képzelgései­vel. Ha Ön nem akar haladni az ösvényen, és mégis szomorúan vá­gyik rá, jóllehet továbbra is megtagadja az ösvény misztériumának teljesítését, akkor Önt ebben a lehetetlen állapotban - éppúgy, mint Pistis Sophiát - a kőkemény valóság közepébe vetik. Semmi más nem történik, mint alkalmazzák rá a szükségszerűség alapvető tör­vényét, amit ő hív fel önmagára.

Ezután ezt olvassuk:

Az Első Parancsolat utasítására a nagy, háromszor-hatalmas Authádész, a háromszor-hatalmasok egyike a tizenharmadik eon-ban megpróbálta rávenni Pistis Sophiát, tekintsen le az alsóbb te­rületekre, hogy ott az ő oroszlánfejű világosságerejét megpillantva odavágyjon, ahol is majd el lehet rabolni a világosságát.

Tehát Pistis Sophiának abban a helyzetben, amibe került, volt még valami elrabolni valója? Melyik világosságerőre gondolnak itt?

Aki kapcsolatban volt a Gnózissal, és akit megvilágított a szel­lem napjának fénye, az ebből megtart valamit. Vérében és lényében magával visz valamit belőle, amikor elküldik. És pont ez az állapot, ez a természetidegen állapot és ennek ereje az, ami az eonokat el­lenségeskedésre indítja. Ezért valamilyen kibékülésnek kell követ­keznie; vagy a Gnózissal, az ötszörös egyetemes Gnózis törvénye szerint, vagy pedig a halál természettel. Ám az utóbbi esetben a leg­parányibb gnosztikus jellegű fényszikra is eltűnik a lényből, és a vér érzéketlenné válik az ilyesmire.

Annak az űrnek, amelybe Pistis Sophiát juttatta a tizenharmadik eon, az egyedüllétnek valójában az volt a célja, hogy felismertesse vele: az önátadás a megszabadító ösvény egyedüli kulcsa.

3 5 1

Authádész az erőivel és megbízóival egyetemben most hamis fényt csillogtat meg Pistis Sophia előtt, hogy az sértett büszkeségében ennek adja át magát. Akit megszállt az akaratösztön, az elveszíti a megkülönböztető képességét és az önértékelési képességét. Ily mó­don Pistis Sophia az oroszlánfejü erő áldozata lett.

A környező világban láthatjuk, hogy számtalan kereső esik ál­dozatul eme erőnek, mert ez sokakban megnyilvánul. Ezeket a te­remtményeket azok szervezik és veszik gondjaikba, akik valamikor önérvényesítésük miatt kudarcot vallottak a tizenharmadik eon ka­pui előtt.

Mielőtt Pistis Sophiát tévútján a mélypontig követjük, olvassuk el a 31. fejezet csodálatos szavait. Pistis Sophia lefelé tekint, az akarat­ösztöntől csábítva. Látja ott a hamis világosságerőt, és azt gondolja, hogy ez a Gnózis világossága, amit kezdetben a tizenharmadik eonban látott. Ezután pedig a következőket olvassuk:

Azt gondolta magában: „Leszállok oda pártársam nélkül, és ma­gamhoz veszem azt a fényt... "

Ki ez a társ, aki össze van kapcsolva vele? Ez az Önben lévő társ a szív rózsája, mely napról napra és óráról órára árasztja Önben az il­latát. A rózsa segítségével beszél a Gnózis Önben, és ilyeténképpen a Gnózis elkíséri Önt minden útján.

Van egy társa a vákuumban, azután is, hogy megálljt kiáltottak a tizenharmadik eonból. Magányában és megingásában ott van a társa, és ott áll az Ön meggörnyedt alakja fölött, minden pillanatban szolgá­latra készen. Pistis Sophia ismeri ezt a társat, ismeri őt, és ismeri Authádészt is. E kettő közül kell választania. És ő az említett terü­letre való leereszkedést választja, a vele összekapcsolt társa nélkül.

Valóban vannak olyan területek, ahova társa nem követi. Van­nak olyan határok, amelyeken társa nem tud átlépni. A rózsabimbó bezárul, minden csészelevél becsukódik, és nagy csönd keletkezik.

352

Aki Pistis Sophiához hasonlóan ivott a Grál-kehelyből, az na­gyon tudatosan hagyja el a társát, ha ugyanazon az úton halad, amit itt bemutatnak nekünk. Reméljük és kérjük, hogy Ön ne hagyja el társát szándékosan!

A Pistis Sophia gnosztikus evangéliumát azért ajándékozták ne­künk, hogy minden kereső levonhassa belőle magának a tanulságo­kat. Pistis Sophia útja úgymond természettudományos folyamat. Az Ön számára azonban nem kell tudományosan biztos és szükségsze­rű menetté válnia az útnak. Ön bármely pillanatban az igazi vilá­gosság felé fordulhat, és beengedhetik, ha eleget tesz a megfelelő követelményeknek.

Sajnos meg kell állapítani, hogy a Pistis Sophiában ecsetelt út olyan tökéletesen megfelel az általános valóságnak, mintha ezt a régi írást ma vetették volna papírra.

Az emberek lelkesedéssel telve és igazi vágyakozással jönnek az Arany Rózsakereszt Iskolájába. Minden jól is menne, ha az Iskola alkalmazkodna énközpontú irányulásukhoz. Ám az embernek kell a szent törvényhez alkalmazkodnia, és neki kell azt betöltenie. Ha ez nem történik meg, akkor kitör a konfliktus. És az eredmény az, hogy az illető a hamis fény csillogásába burkolódzik. így fosztják meg őt minden, még nála lévő valódi világosságerőtől, miközben társa újra csupán egy elvvé sorvad. Az ilyenek megfeneklenek saját akaratösztönük és magabiztos énközpontúságuk miatt.

Ha van valami Önben a hanyatló Pistis Sophiából, akkor lássa ezt be, és dobja sutba a büszkeségét. Szaggassa szét a hamis fény köntösét, és alázattal telten jöjjön a Szent Szellem szent csarnokai­ba. Ekkor győzelmi dalok hangzanak majd fel, és vidám nevetés, te­le köszönettel mindazoknak, akik önmagukat legyőzték.

353

A Pistis Sophia 31. fejezetében a következőket olvassuk:

Amikor lefelé tekintett, és észrevette a világosságerőt a lenti terüle­teken, nem tudta, hogy ez a háromszor-hatalmas Authádész vilá­gosságereje. Azt hitte, hogy az abból a világosságból ered, amelyet kezdetben a magasságban látott, s amely a világosság kincseskam­rájának kárpitjából származott. Azt gondolta magában: „Leszállok oda pártársam nélkül, magamhoz veszem azt a fényt, hogy fényeo-nokat csináljak belőle magamnak, amivel fel tudok majd emelkedni a világosságok világosságához a legmagasabb magasságba. "

Ezzel a gondolattal el is hagyta a tizenharmadik eont, és le­ereszkedett a tizenkét eonhoz. Az eonok archonjai pedig üldözőbe vették őt, mert haragudtak rá, hogy oly nagy dicsőségre pályá­zott.

O pedig a tizenkét eont is elhagyta, és a káosz területeire eresz­kedvén az oroszlánfejű világosságerőhöz lépett, hogy magához ve­gye. Erre rögvest körülfogták őt Authádész anyagi teremtményei. A nagy oroszlánfejű világosságerő elnyelte Pistis Sophia összes vilá­gosságerejét. Megszűrték, majd elnyelték a világosságát, anyagát pedig a káoszba vetették. Volt ott egy oroszlánfejű archon, amely­nek egyik fele tüzes, a másik fele pedig sötét volt; név szerint Jaldabaoth [...].

354

Pistis Sophia mindettől nagyon elgyengült, az oroszlánfejű vilá­gosságerő pedig újra meg újra megfosztotta minden fényerejétől, miközben Authádész valamennyi anyagi ereje körülzárta és szoron­gatta őt.

Ebben a fejezetben Ön a saját életállapotát láthatja teljesen vagy részben visszatükröződni. Ezáltal megtisztíthatja vagy megvilágo­síthatja tudatállapotát. A „Pistis Sophia" névben a Pistis értelmet, a Sophia pedig bölcsességet jelent. Az isteni bölcsesség a kezdeti, tisztán isteni csillagerő. Ezt a csillagerőt vagy asztrális erőt élesen meg kell különböztetnünk a dialektikus világegyetem asztrális erejétől. Az isteni asztrális tűz ugyanis kettős: egyidejűleg szel­lemi és anyagi. A világegyetem asztrális ereje kaotikus, és csupán anyagi. A halál világegyetemében minden anyagból lett felépítve, minden a kaotikusan elszabadult ősanyag segítségével nyilvánul meg.

Az anyagi világmindenséget vissza lehet vezetni egészen a leg­kisebb elképzelhető részecskére; ekkor ősanyagról beszélünk. A vi­lágmindenséget a káosz mozgatja. És mivel az ősanyagi erőkben fo­lyamatos mozgást tapasztalunk, tartós változást, az erők olyan ösz-szekapcsolódását és szétválását, ami által formák keletkeznek és szűnnek meg újra, azt mondhatjuk, hogy a káosz okozta a halál dia­lektikáját.

Ez a dialektika az ősanyag tulajdonságából magyarázható, az ősanyag tulajdonsága pedig a kétsarkúság, tehát a jó és rossz, a fény és sötétség. Ami ebből az anyagból keletkezik, az sohasem le­het isteni. Ezenkívül, ami a halál ősanyagából keletkezik, az mindig határokhoz és időhöz van kötve. Ezért a dialektikus világmindenség ideiglenes. Minden felemelkedik és lehanyatlik benne, minden do­log az ellenkezőjére változik.

A halál ebben az időszakos világmindenségben egyetemes elv. Aki belép az ideiglenes világegyetembe, az a halálba lép be. A mu-

355

landó világmindenségben erők lépnek fel, melyek közül először a tizenkét eont említjük meg.

Ez a tizenkét erő először úgy nyilvánul meg, mint háromság, majd mint négység, mint háromszor négy és négyszer három. Ez újból a hetes számot, a hetes elvet tartalmazza. Ezért azt lehet mondani, hogy az ideiglenesben megnyilvánuló erők egy hétséget alkotnak. Ennek a hétségnek a legmagasabb rendű vezérelvét a gnosztikus fi­lozófia Jaldabaothnak nevezi. Az alacsonyrendű asztrális erőknek ez a vezérelve szó szerint a sötétség fia vagy a káosz gyermeke.

Az embernek a főszentélyében van egy hétkarú gyertyatartója, amelyet a hét agyüreg képez. A hét agyüregben találjuk a dialekti­kus világmindenség nagy héterejének lángoló asztrális tüzét. A hét­karú gyertyatartó központi elve, az emberben lévő vezető elv tehát Jaldabaoth, akinek egyik fele tűz, másik fele pedig sötétség, vagyis az a dinamikus mágikus elv, amely a lényt a sötétségben hajtja.

Jaldabaoth az emberi elv gyújtópontja, ez az ő énje. Az én pedig az eredeti Én utánzata. Jaldabaoth az antroposznak, az első ember­nek az utánzata. Antroposz az első Logoszból, Jaldabaoth pedig a második Logoszból ered.

A második Logosz lényeinek - a mai emberiségnek -, az eredeti Antroposz képzelete szüleményeinek a Rózsakereszt útján kell ha­ladniuk, hogy az egész rendszert visszavezessék az eredethez, az el­ső Logoszhoz, azért, hogy Jaldabaothból és aláhanyatlásából feléb­redhessen Antroposz.

Az embernek van értelmi képessége, tehát intelligenciája. Ez az értelem az emberben lévő hétkarú gyertyatartóból ered, és az táplál­ja. Eme hétkarú gyertyatartónak a központi elve Jaldabaoth. Az ember tehát nem Pistis Sophia, hanem Jaldabaoth-Sophia. Értelme, intelligenciája az alantas asztrális erőből ered, és ez az erő, vagyis a haláltermészet anyagereje táplálja.

Pistis Sophia olyasvalaki, akinek az értelmét és intelligenciáját a Sophia, az isteni bölcsesség, az eredeti Logosz világítja meg. Az

3 5 6

ilyen irányban történő megváltozásnak a hétkarú gyertyatartó egy vagy több fényének a megújulása révén kell végbemennie. A gyer­tyatartó központi elvének - Jaldabaothnak - helyet kell adnia egy új központi elv - a Sophia - számára.

A Sophiának mint közvetítőnek az a feladata, hogy a lelket to­vábbvezesse az eredeti Antroposzhoz. Az a tanuló tekinthető tehát Pistis Sophiának, akiben elkezdődött a szent megmentési mű. A ti­zenharmadik eonba is e célból jött Pistis Sophia. Ezért volt szabad a nagy misztérium fátyla mögé mennie: a rózsa alapján megérintet­te őt a Sophia.

Csakhogy Authádészt, földi akaratlényét is magával vitte a ti­zenharmadik eonba. Nem is lehetett másként, mert még nem volt új akarata. Emiatt magára kellett hagyni, egyedül kellett maradnia azért, hogy a régi akarat, az alantas akaratösztön kitombolhassa magát.

Ez a folyamat hosszú ideig is eltarthat, mert az akarat óriási má­gikus erő. Az akarat képzelőerejével varázsol és teremt elő az em­ber mindent. Pistis Sophia - tehát az az ember, aki megpillantotta az új fényt, aki evett az élet kenyeréből és ivott a Grál-kehelyből -ebben az állapotban azonban a régi akarattal próbálja meg elérni az új életet. Ekkor megjátssza az „előrehaladottat". Am ezért nem ne­vezhető képmutatónak, mindössze arról van szó, hogy a rögeszme uralja. Mert Jaldabaoth még mindig részt vesz az élet játékában, mégpedig a hétkarú gyertyatartó több nézetének a segítségével.

Amit Pistis Sophia a régi akaratával akar elérni, azt a tizenhar­madik eon távol tartja tőle. Ezért Authádész eljátssza neki ezt az el­érhetetlent azon a területen, amelyikhez jómaga tartozik.

Ezért tekint Pistis Sophia lefelé Authádész területére, nem pedig felfelé a tizenharmadik eonba. Közönséges, csupán ésszerű gondo­latmenettel valamint Authádész vezetésével látja saját területét teli világosságerővel, és az a tévhite, hogy: „Nincs szükségem a tizen­harmadik eonra és az erőterére. Amit jogtalanul visszatartanak tő-

3 5 7

lem, azt mindenütt máshol megadják nekem. Igazságtalanul bántak velem. Nem ismerték fel a nagyságomat." Nem fogja fel, hogy Authádész színdarabot játszik neki:

Azt hitte, hogy abból a világosságból ered, amelyet kezdetben a magasságban látott, s amely a világosság kincseskamrájának kár­pitjából származott.

És leereszkedik a rögeszmék területére. Tehát elhagyja a tizenhar­madik eont. Társát, a szív rózsáját, maga mögött hagyja. El kívánja venni a fényt, amelyet oly nyíltan felajánlanak neki. „Fényeonokat akarok csinálni belőle magamnak, és így a saját módszerem szerint akarok bevonulni az új életterületre."

Ez a tanuló nem akar visszatérni a világba. A Gnózisra irányul, vágyik a megszabadulásra, viszont a régi akaratát sem akarja felad­ni. Önátadása személyiségkultúra. így Authádész fényeinek fogsá­gába esik.

Pistis Sophia elhagyja a kegyelem területét, és leszáll a romlás­ba. Megint eléri a közönséges életterületet, amely magától értető­dően ellenséges érzületű vele szemben. Bizony, már nem tartozik oda.

Ám még tovább ereszkedik lefelé, egészen a káosz erőiig. Egyre mélyebbre csábítja Authádész, mígnem elérkezik az a pszichológiai pillanat, amikor a Gnózis kegyelemterülete elhagyja őt. A saját szegényes énjévé válik.

Ebben a pillanatban körülfogják Jaldabaoth anyagi teremtmé­nyei. A földi mágikus akarat mindig csak Jaldabaoth típusú te­remtményeket képes alkotni. így minden megszabadító világosság­erejét elnyelik. Minden eltűnt, ami a megújuláshoz a hétágú gyer­tyatartóban világított. így anyagát újból a káoszba taszították. Nem maradt neki semmi más, csak Jaldabaoth, a sötétség fia, az ala­csonyrendű asztrális erő, a káosz gyermeke. Antroposz úgy eltávo­lodott, mint még soha, és Sophia nagyon elgyengült.

358

Egy dologban azonban most biztos lehet: kapcsolata a Gnózis kegyelemterületével megszakadt ugyan, de a rögeszme is szerte­foszlott. Most első alkalommal ismerte meg igazán saját Authádészát. Semmivé lett. Mint József, ül a kőhalmon. Nem ma­radt semmije, de első alkalommal ragyog fel előtte a belátás, a belá­tás mint nyitott kapu.

Ezen a kapun keresztül a messze távolban megpillantja a tizen­harmadik eon fátylát. És felismeri lesüllyedését, halálugrását. Eb­ben a pillanatban új fejezet kezdődik a tanuló élettörténetében. Ez az új fázis a híres bűnbánó énekkel kezdődik: Pistis Sophia hango­sanfelkiáltott:

[...] O, világosságok világossága... Ez a megbánás, ez a belátáson alapuló megfordulás kapcsolja

újra össze Pistis Sophiát a Gnózissal.

3 5 9

Hét csillagerő-rendszer létezik, és a mindennapi természet csillag­erő-rendszere ennek a hetedik nézete. Az ember személyiségét a di­alektika csillagerő-rendszere formálja és tartja fenn. Értelmének eszköze, a Sophiája, csakúgy mint akaratképessége, teljesen ennek felel meg. Az idegközeg, a kigyótűz, a hormonközeg és a vér is mind ebből magyarázható.

A test minden sejtje tartalmazza a közönséges természet csillag­erő-elvét. Ez a csillagerő tizenkét áramlatban jut el az emberhez. A Pistis Sophiában ezeket a tizenkét eonnak nevezik. Ezeknek még számtalan felosztásuk van, melyeket az archon elnevezéssel jelöl­nek. Ez a tizenkét áramlat a mágneses agyrendszeren keresztül ha­tol be a főszentélybe, és a fejben lévő hét gyújtópont, az úgyneve­zett hétkarú gyertyatartó fogja fel őket. Ennek a gyertyatartónak Jaldabaoth a hangadó ereje. A hétkarú gyertyatartó a tudat magja, az én, az intelligencia. A főszentélynek ebből a magjából tizenkét pár agyideg ered. Ezek uralják és irányítják az egész rendszert az intelligencia magjának, Jaldabaothnak a kedvére.

Az ember akkor fordul egy szellemi iskolához, ha ebben a vi­lágban nem képes megtalálni a lényegest. Vágya ekkor az emberi lét ismeretlen céljára irányul. Aki így gondolkozik, az felfog vala­mit a szívével a Gnózis sugárzásából. A szív rózsáján keresztül ezek a befolyások eljutnak a bensőbe. Megtámadják a vért, és sze-

3 6 0

líd késztetéssel egy szellemi iskola felé hajtják az embert. Amit ott lát és tapasztal, az megfelel a vérében ható sugallatoknak. Ez hálás­sá teszi őt, és dicséri a fényt.

Ez azonban semmit sem változtat azon, hogy ez az ember tulaj­donképpen még ugyanaz, mint aki ezelőtt volt, a Szellemi Iskolához fűző kapcsolatától eltekintve. A Pistis és a Sophia még teljesen a dialektika világához tartoznak. Ahhoz, hogy ez az új kapcsolat si­kerhez vezessen, mind a Pistist, mind pedig a Sophiát ki kell cse­rélni ebben az illetőben a Gnózis csillagerejére, ami egy új Pistist és új Sophiát jelent.

Ekkor egy új gyertyatartó világíthatna, és új idegközeg áramol­hatna a tizenkét pár idegcsatornán keresztül. Egy teljesen új ötszö­rös lélekerő mutatkozna meg, és a nagy átváltozás, a transzfiguráció már csak idő kérdése lenne.

Aki belép a Szellemi Iskolába, attól elvárható, hogy alávesse magát ennek a szükséges újjászületési folyamatnak. A régi termé­szet azonban erős, és ellenáll. Ezért a kezdő tanuló még egy fáj­dalmas és nyomorúságos időszak elé tekint. Először ugyanis szoká­sos Sophia-minőségét próbálja alkalmazni. Authádészét veti be cél­jainak elérése érdekében, meg ahhoz, hogy a tant feldolgozza, a művet teljesítse és reagáljon.

így azonban lehetetlen a Gnózissal egyesülni. Ennek következ­tében elidegenedés keletkezik: Pistis Sophiát a Gnózis magára hagyja. A dialektikus Sophia azonban világosan észrevette, hogy új világosságerőt árasztottak ki fölötte. Mivel most magára hagyták, megpróbálja utánozni ezt a világosságerőt. Megpróbálja elképzelni, hogy mi van a tizenharmadik eonban. A mágikus akaratképesség maga köré vetíti ezt az utánzatot.

Az ember nemcsak tud a Gnózisról, nemcsak hisz benne, hanem ezenkívül még művész is. Megteremti magának azt, amire vágyik, és így nagyon világos lesz körülötte. Azt, hogy ez Authádész hamis fénye, nem veszi észre. Kiéli magát mint művész, mint mágus. Va-

3 6 1

lódi varázslóinas. Forog körülötte a fény. Úgy gondolja, hogy belé­pett a transzfigurációba.

Pistis Sophia ekkor lefelé fordítja pillantását, és többé már nem néz fel­felé, mert még nem ismeri az utat. A rózsaszív ismét bezárul, és e nélkül a társ nélkül az ember bajba keveredik: beleesik a saját maga teremtette fogságba. Mindaddig fogoly marad, amíg be nem látja, hogy tévedett. Ez a belátás azonban annak a felfedezésével függ össze, hogy a nyomor közepében ül. Ez a felfedezés új tapasztalatot hoz az em­bernek, jóllehet ekkor távolabb van az atyai háztól, mint valaha.

A keserű tapasztalat eme útján kell mindenkinek haladnia, de a Pistis Sophia gnosztikus evangéliuma szeretné neki bevilágítani az utat. Állhat valaki egy ilyen tapasztalat elején vagy közepén, de az is lehet, hogy már a végéhez érkezett. Mindazoknak, akik ismerik ezt a tapasztalatot, és emiatt tudják, hogy távol vannak az atyai ház­tól, csak az intenzív megbánás marad hátra. Azaz mindannak a tö­kéletes és valódi átlátása, ami valójában történt, hogy ezen az ala­pon belátás, új megszabadító cselekedet jöhessen létre. A dialekti­kus Sophia alapján nem válhat valóra a nagy újraalkotó mű. Ugyan­is a megtisztulás után, és Authádész elutasithatatlan befolyása után, tehát a látszat után új alapot kell lefektetni.

A tizenharmadik eon fényébe történő első és második alapvető belépés között egy hatalmas előkészítő folyamat zajlik le. Ez a fo­lyamat rendkívül drámai is lehet. Végbemehet a Szellemi Iskolán belül vagy kívül, de a második belépés kulcsa mindig a megbánás.

A megbánás egy cselekedeti életet takar, ami azt jelenti, hogy valamilyen szomorúság feldolgozása, valaminek az elrendezése, va­laminek a létrehozása. Ez a megbánás mélyebb értelme. A megbá­nás egy bizonyos vérállapotból kiinduló cselekvést jelent. Nem énközpontú törekvés. A megbánás olyan kőkemény önismeret, amely egy visszavonhatatlan tényre vonatkozik. A szomorúság megbéníthatja az embert. Ilyenkor mind az öt lélekközeg egy bizo-

362

3 6 3

nyos állapotba süllyed. Az ember ekkor egy elutasíthatatlan ténnyel áll szemtől szemben, amely az okokkal együtt ráerőszakolja magát. A meztelen, szépítetlen igazság áll előtte és él benne. És most az embernek ebből az igazságból kell cselekednie. Az igazsággal kell körülöveznie magát. Ez a megbánás.

A megbánás az egész lény visszatérése a vér mélységéből a Gnózishoz. Nem más, mint az önismeret biztos birtoklása a vérben. Ennek a megbánásnak az alapján aztán egy tizenhárom lépésből ál­ló folyamat fejlődik ki, ahogy ezt nagyon alaposan leírja nekünk a Pistis Sophia.

Tehát Pistis Sophia most elkezdi énekelni tizenhárom vezeklő énekét. Hatot mindenféle eredmény nélkül énekel el, legalábbis tu­datának úgy tűnik. Csak a hetedik bűnbánó ének után tapasztal va­lamiféle belső megvilágosulást. Úgy mondja az írás, hogy egy na­gyobb területre viszik. A nyolcadik ének nem hoz további változást, de a kilencedik ének után imája meghallgatásra talál. A Gnózis vá­laszol a megbánására, és elküldi hozzá Jézust a dialektikus terület­re. Ez az új kapcsolat azonban még sokáig megtámadható a termé­szet-archonok rohamaival.

Aztán mégis, a tizenharmadik vezeklő ének elhangzása után be­következik a tizenharmadik eonba való felemelkedés. Megünneplik a második belépést. Egy fénykoszorú fogja körül a fejét. Az ideje beteljesedett. A megbánás tizenhárom dala teljesen átváltoztatta az egész mágneses agyrendszert, a teljes hétkarú gyertyatartót és a ti­zenkét pár agyideget.

Most léphet be első alkalommal a Gnózis csillagereje közvetle­nül a főszentélybe. Most az ember valóban Istenből született, és igazi Pistis Sophiává vált.

Az az út, amelyet egy tanuló a Rózsakereszt ösvényén jár be, ugyanaz, mint amit Pistis Sophia követ. Legyen úgy, hogy a tizen­háromszoros megbánás folyamatának segítségével a tanuló útja mi­hamarabb az idők beteljesedéséről tanúskodjon!

Pistis Sophia ekkor hangosan felsikoltott, és a világosságok vilá­gosságához kiáltott, amelyet kezdetben látott, s amelyben hitt. Bűn­bánatának e szavakkal adott hangot:

„Ó, világosságok világossága, akiben kezdettől fogva hittem, hall­gasd meg most, ó világosság, a vezeklésemet. Ments meg, ó vilá­gosság; mert gonosz gondolatok lopóztak belém.

Pillantásomat az alsó területekre vetvén ott egy világosságot láttam, és azt gondoltam: lemegyek oda, hogy magamhoz vegyem azt. És mentem is, de az odalent honos káosz sötétjében találtam magam, és már nem voltam képes fölemelkedni, hogy visszatérjek az én te­rületemre. Authádész teremtményei ugyanis szorongatni kezdtek, az oroszlánfejű erő pedig elrabolta belső világosságomat.

Segítségért kiáltottam, hangom azonban nem hatolt át a sötétségen. Tekintetemet a magasba emeltem, hogy a fény, amelyben hittem, segítségemre siethessen.

Ám ahogy fölnéztem, láttam, hogy az eonok archonjai néznek le rám, és rajtam csúfolódnak, noha én soha nem ártottam nekik. Alaptalanul gyűlöltek engem. Amikor pedig Authádész teremtmé-

3 6 4

nyei látták az eonok archonjainak kárörömét, tudták, hogy azok nem fognak a segítségemre sietni. A teremtmények ettől felbáto­rodva rámrontottak, és erőszakkal elvették tőlem a világosságot, amely nem tőlük származott.

Te pedig, ó igazság világossága, tudod, hogy mindezt ártatlanul cselekedtem, mert azt hittem, hogy az oroszlánfejű erő a tiéd. Elkö­vetett bűnöm most már ismeretes előtted.

Ne hagyj hát a szükségben, ó Uram, hiszen kezdettől fogva hittem a te világosságodban. Ó Uram, erők világossága, ne hagyd, hogy el­szakítsanak az én világosságomtól.

Mert miattad, a te világosságod miatt kerültem e szorult helyzetbe, ami miatt elönt engem a szégyen. A te világosságod utánzata miatt fordítottam hátat testvéreimnek, a láthatatlanoknak, és Barbelo nagy teremtményeinek.

Ez történt velem, ó világosság, mert forró vágyakozással telve a te lakhelyedet kerestem. Utolért Authádész dühe, aki parancsodat megszegvén nem saját ereje kisugárzása révén teremt. Gyűlöl, mert bár az ő eonjában vagyok, mégsem az ő misztériumát szolgálom.

365

És az eonok összes archonja gúnyolt engem.

Én pedig mélységes szomorúsággal telve a magasban látott világos­ság után vágyakoztam.

Az eonok kapuőrei pedig hajkurásztak engem, és akik megmaradtak az ő misztériumrendjeikben, gúnyolódtak velem.

Én azonban pillantásomat hozzád emeltem, a magasságba, ó vilá­gosság, és hittem benned. Most viszont a káosz sötétjében szoron­gatnak, ó világosságok világossága. Ha eljönnél, hogy megszaba­díts engem - mert nagy a te irgalmad -, akkor igazán hallgass meg és ments meg engem.

Ments ki a sötétség anyagából, hogy el ne merüljek benne teljesen, és megváltassak Authádész isten teremtményeitől, amelyek szoron­gatnak engem. Ne hagyd, hogy ez a sötétség lehúzzon engem; ne hagyd, hogy az oroszlánfejü erő elnyelje egész erőmet, s hogy el­vett erőm a káoszba vesszen.

Hallgass meg, ó világosság, mert végtelen a te kegyelmed. Tekints le reám a te világosságod nagy irgalmával.

366

Ne fordítsd el tőlem a te orcádat, mert nagy az én szükségem. Hall­gasd meg az imádságomat hamar, és mentsd meg az erőmet.

Válts meg az archonoktól, akik gyűlölnek engem. Tudod az én gyötrelmemet és kínomat, s hogy híján vagyok az erőmnek, melyet elvettek tőlem. Nyilván van előtted, hogy kik tették ezt velem. Cse­lekedj velük kedved szerint.

Erőm kipillantott a káosz és sötétség közepéből. Vártam pártársa­mat, hogy eljöjjön küzdeni érettem; de nem jött. Vártam, hogy jön és erőt ad nekem; de nem találtam őt.

Amikor a világosságot kerestem, sötétséggel kínáltak. Amikor pe­dig az erőmet kerestem, anyagot adtak nekem.

Most pedig, ó világosságok világossága, a sötétség és az anyag, amit Authádész teremtményei hoztak rám, önmaguknak vessen gán­csot, és őket buktassa el. Állj bosszút rajtuk, hagyd elesni őket, hogy ne juthassanak vissza az ő Authádészük területére.

Hadd maradjanak a sötétségben, és ne lássák meg a világosságot. Tedd, hogy mindig a káoszt lássák, és a mennyeket sohasem.

367

A saját bosszújuk lebegjen fölöttük, s ítéleted ragadja meg őket. Zárd ki őket az ő istenük, Authádész területéről, s az ő teremtmé­nyeit mostantól ne hagyd helyükre jutni. Mert istentelen és arcátlan az ő istenük, aki azt hitte, hogy ezt a gonoszságot önnön erejéből cselekedte, nem tudván, hogy tehetetlen lenne velem szemben, ha nem a te parancsodra lennék megalázva.

Mert amikor parancsolatoddal megaláztál, annál inkább üldöztek engem, s megaláztatásomat az ő teremtményei szenvedéssel toldot­ták meg.

Világosságerőmet elrabolták, és nem hagytak fel zaklatásommal, hogy a bennem lévő fénytől újra meg újra megfosszanak. Mivel ezt mívélték velem, ne hagyd őket feljutni a tizenharmadik eonhoz, az igazságosság területére.

És ne hagyd őket azokhoz számláltatni, akik megfehérítik magukat és az ő világosságukat. Ne engedd, hogy hirtelen megbánást szín­lelve elnyerjék a világosság misztériumait.

Mert elvették tőlem a világosságot. Erőm kimerülő félben, és nél­külözöm az én világosságomat.

3 6 8

így hát, ó világosság, aki benned és velem vagy, dicsőítem a te ne­ved nagyságát. Dicshimnuszom szolgáljon tetszésedre, ó világos­ság, jeles misztérium gyanánt, melyet a világosság kapui befogad­nak, s melynek révén a töredelmes szívűek világossága megtisztul.

Vigadjon minden anyagi! Keresse mind a világosságot, hogy a bennük lévő lélek ereje elnyerje az életet!

Mert a világosság meghallgatta az anyagot, és nem hagyja azt tisz­tátalanságban.

Dicsérjék hát az anyagvilág lelkei és ami őbennük van minden eonok Urát! Mert Isten megmenti a lelkeket minden anyagtól. Vá­rost készít a világosságban, melyet minden megmentett lélek lak­hely gyanánt örököl.

Akik pedig a misztériumokat megkapják, és akik a misztériumokat az Ő nevében befogadják, azoknak lelke ott lakozik majd."

E szavak után Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ezt a magasztalást hallatta Pistis Sophia az első esdeklésében, amikor bűnét megbánva elmondta, mi történt vele. Akinek van füle a hallásra, az hallja."

369

Ismét Mária lépett elő, és monda: „Uram, az én világosságban la­kómnak van füle, és hallok az én világosságerőmmel. A te szelle­med, mely velem van, felébresztett engem. Engedj hát szólanom Pistis Sophia bűnbánó énekével kapcsolatban. Világosságerőd erről prófétált egykor Dávid által a 69. zsoltárban:

Szabadíts meg engemet, ó Isten; mert a vizek a lelkemig hatottak.

Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszá­radt a torkom. Szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.

Többen vannak fejem hajszálainál, akik ok nélkül gyűlölnek en­gem; hatalmasok a vesztemre törők, akik ellenségeim alaptalanul. Amit nem ragadtam el, azt követelik tőlem.

0 Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak teelőtted.

Ne szégyenüljenek meg miattam, akik tebenned remélnek, Uram, erőknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, akik téged keresnek, oh Izraelnek Istene!

3 7 0

Mert teéretted viselek gyalázatot, és borítja pironság az én orcámat. Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénnyé. Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázó­idnak gyalázásai hullanak reám.

Ha sírok és böjtöléssel gyötröm lelkemet, az is gyalázatomra válik. Gyászruhát öltöttem, és kigúnyoltak engem.

A kapuban ülők rólam fecsegnek, és a borozók rólam énekelnek.

Lelkemmel pedig hozzád imádkozom, ó Uram; jókedvednek idején a te kegyelmednek sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.

Ments ki engem az iszapból, hogy el ne süllyedjek; hadd szabadul­jak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből.

Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a ve­remnek szája be ne záruljon fölöttem!

Hallgass meg engem Uram, mert balzsam a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints reám.

371

És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól, mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Őrizd meg az én lelkemet, és váltsd meg azt. Az én ellenségeimtől szabadíts meg engem.

Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat. Jól is­mered minden szorongatómat.

A gyalázat megtörte a szívemet, és beteggé lettem; várok vala rész­vétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék. Sőt ételemben mér­get adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem.

Legyen az ő asztaluk előttük csapdává, és a bátorságosoknak háló­vá. Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő dere­kukat tedd mindenkorra roskataggá. Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utol őket.

Legyen az ő palotájuk puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakó.

Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg. Álnokságra álnokságot halmoznak; szedd össze bűne­iket, és a te igazságodra ne jussanak el. Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne írattassanak.

372

Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!

Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És ez kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.

Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevened­jék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és a fog­lyokat nem veti meg.

Dicsérjék őt az egek és a föld, a tengerek és ami csak mozog azok­ban! Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait, és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.

És az ő szolgáinak ivadékai öröklik azt, és abban laknak majd, akik szeretik az ő nevét."

Miután Mária a tanítványok körében ezeket szólá, monda:

„Uram, ez Pistis Sophia bűnbánó éneke misztériumának magyará­zata."

373

Máriától ezeket hallván, felele néki Jézus: „Nagyon jó, Mária! Ál­dott vagy te bőséggel és minden boldogsággal teljes, akit minden nemzetség áldani fog."

Pistis Sophia, 32-34. fejezet

374

38

Az eddigi fejezetekben egészen addig jutottunk Önnel Pistis Sophia útján, amikor elkezdi énekelni a tizenhárom bűnbánó éneket. Lát­tuk, hogy mivel nem akarta feladni énközpontúságát, újra elhagyta a tizenharmadik eont, amelybe egyszer már felvétetett, és az ő ter­mészetes életét fenntartó haláltermészet asztrális csillagerejének segítségével próbált meg teret nyerni.

Drámai bukását különböző oldalakról világítottuk meg. Miköz­ben a saját maga okozta fájdalom mély sebeket ejt lelkében, Pistis Sophia bizonyos pillanatban felfedezi ennek okait. Tökéletesen fel­ismeri saját állapotát, és heves megbánást tanúsít.

A gnosztikus értelemben vett megbánás a lélek ötszörös belső megindultsága. A megbánás így az egész léleklény megfordulásává válik, amely mély önismerethez kötődik. Az önismeretnek ebből a lelki mélységéből egy tizenháromszoros folyamat fejlődik ki, ame­lyet a legkisebb részletekig bemutatnak nekünk.

Felfedeztük, hogy az önismeretnek teljesnek kell lennie, és a ta­pasztalatból kell születnie. A tapasztalatnak egy bizonyos személyi­ségállapotban kell megmutatkoznia, hogy a tizenhárom bűnbánó ének valóban termékeny talajra találjon Pistis Sophia pszichéjében. Itt nem tizenhárom olyasféle imáról van szó, mint például: „Oh, Uram, segíts nekem, mert pácban vagyok", hanem arról, hogy a jelölt az önisme­ret segítségével kifürkészi saját állapotát, nyomorát és fájdalmát.

375

Első bűnbánó ének: az emberiség dala

Ezen az alapon megállapítja, hogy tehetetlen. A valóság tökéle­tes szemszögéből felismeri továbbá, hogy minden a helytelen élet­vitel eredménye, éspedig mind az okokat, mind a szükségszerű kö­vetkezményeket illetően. Mintha meztelen lenne, oly alázatosan és teljes önátadással áll a Gnózis előtt, és ebben az állapotban fejlődik ki a tizenháromszoros folyamat.

A teljes, önmegismerő megfordulásnak ezt a folyamatát a Pistis Sophiában először a pszichológiai oldaláról szemléltetik. Megma­gyarázzák, hogy a tanulónak mi módon sikerül pszichológiailag megoldást találnia, és hogyan tér újból vissza a tizenharmadik eonban lévő megszabadító életbe. Csak ezután ecsetelik a lélek eme újjászületése közben szerzett szerkezeti és transzfigurisztikus ta­pasztalatokat.

Mi ugyanezt a módszert követjük, és most először az első bűn­bánó énekkel foglalkozunk, az emberiség dalával. Ezt a bűnbánó éneket a Pistis Sophiában a 69. zsoltárral hasonlítják össze. A zsol­tár kezdetén kiderül, hogy ezt a sósannim felé énekelték, ami azt je­lenti, hogy „az ibolyaszín Szerzet gyújtópontjában", tehát egy olyan templomban, ahová behatol a hetedik sugár.

Ebben az első bűnbánó énekben a jelölt felfogja, hogy krízisál­lapot keletkezett benne, amelyben a szakadék szélén egyensúlyoz. Ezenkívül tudja, hogy jelenlegi létállapota reménytelen, nem kí­nál egyetlen életesélyt sem, tehát röviden szólva tarthatatlan. Tett ugyan különböző erőfeszítéseket a vízszintes síkon, hogy bukott állapotából felegyenesedjen, de ezek eredménytelennek bizonyul­tak.

Halálos fáradtság ragadta meg a jelöltet. Érzi, hogy mérhetetlen gyűlölet veszi körül, melynek okait nem képes felismerni. Megtes­tesült gyűlölői megtámadják, és elrabolják az értékeit. Ő azonban nem ismeri ezeket az értékeket, nem is tudja, hogy birtokolja őket. Ennek a lehetőségét csupán a támadások tényéből vezeti le, mert ha valaki gyűlöl vagy támad, annak bizonyára megvan rá az oka. Ha

376

377

olyasvalakit támadnak meg, aki óriási bajban van, aki már mindent elvesztett, és szinte elsüllyed az ingoványban, akkor azért mégis­csak fel kell tenni a kérdést, hogy „miért?"

A jelöltben ekkor az a felismerés merül fel válaszként erre a kérdésre, hogy óriási esztelenségeket követett el, és roppant vétkes. Most az lenne várható, hogy ezután az önmegismerés után vak ön-fenntartási ösztönétől hajtva helytelenül segítségért kiált. De egyál­talán nem ez a helyzet! Gondja és félelme elsősorban másoknak szól, azoknak, akik őt példaképüknek tekintették. A tizenharmadik eonba való belépés után valóban nem valami felemelő látvány Pis-tis Sophiáról, ahogy lesodródott a feneketlen ingoványba, kitéve az archonok csábításának és támadásainak. Érthető, hogy mások, akik ezt látják, visszakoznak az ösvényen való továbbhaladástól.

Itt szégyenkezésről és a többiek féltéséről van szó. A szégyen és aggodalom azonban veszélyes, a visszahúzó hatása miatt. A saját tevékenységek megbénulását okozza. Ezért a jelölt most mélyebbre tekint: „Reménytelen a helyzetem. Mindent elrontottam, és olyan példakép vagyok, akitől undorodnak - így gondolja. - Azért buk­tam el, mert teljesen rosszul reagáltam a tizenharmadik eonban lévő sugárzásra. Ennek a bukásnak és mindennek, ami összefügg vele, van értelme. Halálmenetet élek át így az ösvény és a Gnózis miatt. A szégyen, amit érzek és árasztok, a tanulóságom miatt van. Ezért most elszigeteltségem felismerésének kell bevésődnie. Minden testvérem elhagyott. Énem teljes elhagyatottságában élek. Mert aki az ösvényen fenn akarja tartani az énjét, az teljes egyedüllétbe és én-elhagyatottságba süllyed."

Milyen következtetést kell ebből levonni? A következtetésnek annak kell lennie, hogy ez a tapasztalati út a Gnózis szándéka volt, azzal a céllal, hogy a természet szerinti ént, az énközpontúságot megölje. És milyen különös! Az alacsonyrendű természet minden gyűlölködője, aki vak dühvel támad a jelöltre, ha úgy tetszik, ugyanezt a feladatot tölti be. Az önfenntartás utolsó maradékát te-

hát két oldalról támadják meg. A Gnózis részéről elutasítással, a haláltermészet részéről pedig vak gyűlölettel.

A tehát teljesen elszigetelt, zátonyra futott és megtámadott én-lélek először mély szomorúságba esik. Ez lélektanilag teljesen jo­gos. Örömre egyáltalán nincs ok. A jelölt beszél a bánatáról, tanús­kodik róla, énekel róla, és annak megfelelően cselekszik. Pesszi­mistának tartják, nagy szenvedőnek, melankolikusnak. Hírbe hoz­zák. Azt gondolják, hogy súlyos bűnök vannak a rovásán. így énjé­nek elszigeteltsége még nagyobb lesz, és már bánatának taglalásá­ban sem talál többé vigaszt.

És ekkor, elkülönültségének űrjében, és miután felfedezte, hogy végül az úgynevezett vezeklés is csak önmutogatás és önfenntartás, a jelölt elkezdi felhívni a Gnózist, mégpedig egészen új módon. Már nem emlegeti a jogait. Már nem kér semmit sem egy bizonyos állapot vagy valamilyen érték alapján, hanem a bukott mikrokoz­moszok megmentése során megmutatkozó gnosztikus jóindulatra hivatkozik.

Teljes beismeréssel vallja: „Egészen elsüllyedtem a feneketlen ingoványban. A gyűlölőim áldozata vagyok. A haláltermészet anyaga foglyul ejtett." Mivel pedig a jelölt tudja, hogy ő képhordo­zó, és rendeltetésének teljesítésére hivatott, segítséget kér, meg­mentést ebből a halálmenetből.

Most az egyetemes isteni szeretet elé áll, és kéri: „Tekints rám, Uram. Ne takard el orcádat előttem, mert nagyon rettegek." Előtör az én halálkiáltása: „Nagyon rettegek!"

E halálkiáltás elhangzása után csönd támad. A lelki nyugalom csöndje száll a jelöltre: elfogadja az állapotát, abban az értelemben, hogy: „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." Az élet a megszabadulás imája lesz, amely a lélekállapot csendjéből emelke­dik fel.

A lélek azonban még mindig magával foglalkozik. Felváltva hol szemérmességével, hol szégyenével, hol megcsúfolásával áll a

3 7 8

Gnózis elé, és vallomást tesz. A lélek most halálosan gyenge lett. Részvétre várt, de ez elmaradt. Vigaszt keresett, de nem kapta meg. És panaszkodik a tömérdek keserű tapasztalat miatt, amelyen átküz-dötte magát.

Mialatt azonban ebben a nyomorúságos állapotban van, elkezdi elfelejteni önmagát. „Mi a saját én nyomora a dialektika mérhetet­len erejéhez képest, amely a nagy tömeget őrli?"

Ezért a lélek most hét nézetben is elkezd szembefordulni a halál­természettel. Ezt nem panaszkodva, szenvedve és elbukva teszi többé, nem mint megtámadott, hanem mint harcos. A lélek a harco­ló egyház előudvarában áll, és beveti magát a Szerzetnek a Földön végzett nagy munkájába.

így éli meg a lélek teljes önátadásban, a többieket szolgálva nemcsak teljes önfeledtségét, hanem rendkívüli hálaérzetét is. Még boldogság is átizzítja amiatt, hogy tesz valamit, hogy bukott állapo­tában is hasznos tud lenni. Aki ezt felismeri, és tapasztalja, hogy a semmivel - és pont azzal - lehet valamit tenni az Istenért és embe­riségért folytatott szolgálatban, az új életleheletet kap, hogy kitart­hasson. A szívet pedig megtisztítja a tiszta vágyakozás.

így megtudja a lélek, hogy ön-szabadkőművességével újból ré­szese a folyamatnak. Felismeri magáról, hogy a mindenség-megnyilvánulás egy tényezője, és hogy csak most tud igazán vala­mit az ösvényről. Világosan belátja, hogy alulról, az én-letevés semmijéből vezet az út felfelé, a megszabaduláshoz.

így aztán végül létrejön egy rendíthetetlen biztonság, és ennek következtében ujjongás és hálaadó ének tör fel ebből az agyongyö­tört és alaposan megpróbáltatott lélekből: „Hazajövünk! Mi és a többi lelkek. Megkaptuk az örökséget!"

így végződik Pistis Sophia első bűnbánó éneke.

3 7 9

Jézus folytatta, és így szólt: „Pistis Sophia pedig elmondta második bűnbánó énekét, a következőképpen:

0 világosságok világossága, benned volt az én bizodalmam; ne hagyj engem időm végezetéig a sötétségben.

Segíts rajtam és ments meg a misztériumaiddal, hajtsd hozzám fü­ledet, és szabadíts meg.

A te világosságod ereje mentsen meg és vezessen engem a maga­sabb eonokhoz; mert te meg fogsz váltani, és felemelsz a te eonjaidhoz.

Szabadíts meg, ó világosság az oroszlánfejű erőnek és Authádész-isten teremtményeinek a kezéből. Mert te vagy az, ó Világosság, akiben hittem, és akiben bíztam eleitől fogva.

Hittem benned a pillanattól kezdve, ahogy teremtettél engem. Te ma­gad alkottál engem, és kezdettől fogva bíztam a világosságodban.

Tebenned hívén pedig kigúnyoltak engem az eonok archonjai, mondván: »nem tudja véghezvinni az ő misztériumát«. Te vagy a

3 8 0

megmentőm és megváltóm, Te vagy az én misztériumom, ó vilá­gosság.

Szájam dicsérettel teljes, hogy mindenkor a te dicsőséged misztéri­umát zengjem.

Ezért, ó világosság, ne hagyj a káoszban napjaim végéig; ne hagyj el engem, ó világosság.

Mert elrabolták minden világosságerőmet, és Authádész teremtmé­nyei körbefogtak engem. Minden világosságomtól meg akarnak fosztani, erőmet pedig ellenőrzésük alá vonták.

Közben így beszélnek egymáshoz: »A világosság elhagyta őt. Igáz­zuk le, és vegyük el tőle maradék világosságát is.«

Ne hagyj hát sorsomra, ó világosság. Fordulj hozzám, és ments ki az irgalmatlanok kezéből.

Essenek el és erőtlenedjenek el, akik az erőmre törnek. Sötétség és gyengeség legyen a bére annak, aki el akarják venni a világosság­erőmet.

381

Ez tehát a második bűnbánó ének, amellyel Pistis Sophia a világos­ságnak adózott."

Miután Jézus így szólt tanítványaihoz, azt mondta: „Ertitek-e, ami­ket beszélek?" Ekkor sietve előlépett Péter, mondván: „Uram, nem állhatjuk ezt az asszonyt, mert nem hagy minket szóhoz jutni, any-nyit beszél."

Jézus felele néki: „Akiben felgerjed a szellem ereje, s felfogja az én szavaimat, az lépjen elő és beszéljen. Most pedig látom, Péter, hogy a benned lévő erő megérti Pistis Sophia esdeklésének miszté­riumát. Akkor hát, Péter, oszd meg testvéreiddel e bűnbánó énekkel kapcsolatos gondolataidat."

Péter pedig felele Jézusnak: „Halld hát, Uram, mit fűzök az ő es­dekléséhez. A te világosságerőd prófétált egykor Dávid által a 71. zsoltárban az ő megbánásáról:

Tebenned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.

A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.

3 8 2

Légy erősségem és sziklaváram, ahová menekülhessek, mert kőszá­lam és menedékem vagy te.

Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezéből, a hamisnak és kegyetlennek markából.

Mert te vagy az én reménységem, ó Uram Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva.

Reád támaszkodtam születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; gondolkodásom reád irányul szüntelen.

Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodal­mam; te vagy a megváltóm, ó Uram.

Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségedet zengem. Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elhuny az én lelkem, ne hagyj el engem!

Mert gazságot szólanak felőlem ellenségeim, és akik lelkemre tör­nek, együtt tanácskoznak, mondván: »Az Isten elhagyta őt! Kerges­sétek és fogjátok meg, mert nincs aki megszabadítsa!«

3 8 3

Én Istenem, siess a segítségemre!

Szégyenüljenek meg és enyésszenek el, akik lelkemet rágalmazzák. Borítsa szégyen és gyalázat azokat, akik vesztemre törnek.

Ez tehát Pistis Sophia második bűnbánó énekének magyarázata."

Pistis Sophia, 35-36. fejezet

384

Megállapíthatjuk tehát, hogy a tizenhárom bűnbánó ének, melyet Pistis Sophia mond el a tizenharmadik eon előtt, a lélek tizenhárom beavatására vonatkozik. Ez a közönséges lélekállapotnak az a ti­zenhárom megváltozása, amelynek meg kell történnie, mielőtt a képhordozó alkalmassá válna a nagy újraalkotó mű elkezdésére.

Vonzódjon bár Ön mégannyira is a nagy célhoz, vágyakozzon bár mégoly hőn is rá, mégis alapvetően alkalmatlan arra, hogy hoz­záfogjon a nagy átváltozáshoz, mert az Ön egész tudatállapota egy­előre még teljesen a dialektikus életre van hangolva.

A lelkét ezért elő kell készíteni, nemcsak azért, hogy más mág­neses sugárzásokra is tudjon reagálni, hanem azért is, hogy egyide­jűleg képes legyen elutasítani a dialektikus sugárzásokat, érzéket­lenné váljon irántuk, és szervileg elzárja magát előlük. A lélek eme előkészítő folyamatának tizenhárom nézete van, és mind drámai, mind örömteli vonatkozásai is vannak. Ahhoz, hogy a dicső felme­netelre készen álljon, a léleknek nehéz utat kell bejárnia. Ezt a ti­zenháromszoros folyamatot egyetlen jelölt sem kerülheti el. Mind­az, amit Pistis Sophia életéből megtárgyaltunk, az a transzfiguráció ösvényén járó minden tanuló életére jellemző, most és a jövőben egyaránt.

A folyamat, röviden összefoglalva, a következő módon játszódik le. Valaki valamilyen komoly okból vonzódik a Rózsakereszthez.

3 8 5

Belső vágya, hogy ezen az ösvényen járjon. Miután összekapcsoló­dott a Rózsakereszttel, belép a Lectorium Rosicrucianum mágneses terébe. Ekkor léleklényének alkalmazkodnia kell az új mágneses te­rülethez. Ezért ennek az illetőnek le kell tennie azt, ami funkcioná­lisan, szervileg és elektromágnesesen ebből a természetből való.

Közönséges létállapotában alkalmatlan arra, hogy elkezdje a nagy müvet. Tehát egyedül hagyják, hogy vigye véghez az előkészí­tő művet.

Ez az illető egész életén keresztül hagyta, hogy dialektikus tuda­ta, akarata és értelme vezesse a haláltermészet asztrális közegének segítségével. Az új mágneses területen belül ezt a régi vezetést, Authádészt alapvető létállapotában megtámadják, aki ezért fellá­zad, és ellenáll az eljövendő változásoknak. Két mágneses terület ütközik egymással. Az új még nem tud belépni, még nem tud hatni. A régi pedig feszültségbe került, és kettőzött erővel működik.

A régi természet erősen mágikus akarata most megpróbálja megadni a jelöltnek azt, ami után vágyakozik: gnosztikus betelje­sülést és érintést. így lép be aztán az ember a rögeszmébe, és megtapasztalja minden következményét. Fel kell ismernie, hogy amit Authádész épít fel neki, az mind csak omlatag kártyavár. Ha valaki erőteljesen akart valamit, és minden akaratmágiájával egy álomvilágot alkotott, akkor mély csalódást kell feldolgoznia, ami­kor ez az építmény köddé foszlik. Ily módon éli meg a jelölt, hogy a dialektikus akaraterővel semmi olyat sem tud elérni, ami a Gnózist érinti.

Ez erős pszichológiai reakciót vált ki belőle. A csupán filozófiai megértés nem elegendő. Ahhoz, hogy a folyamatot valóban megél­je, belső tudással kell rendelkeznie. így áll ott a jelölt csalódottan, megtapasztalva akaratának kudarcát és tehetetlenségét. Belátja té­vedését. Mivel pedig törekvése komoly, e belátást követően helye­sen cselekszik: megbánást tanúsít. Nem keményíti meg a szívét, nem hagyja, hogy fojtott büszkeség ébredjen benne. Felismerte,

386

hogy jóllehet heves vágy él benne az ösvényen való haladás iránt, ehhez egyetlen képességgel, egyetlen adottsággal sem rendelkezik.

Ez aztán kijózanító felismerés, mindenekelőtt az erős személyi­ségek számára, akik a mindennapi életben akaratuk, szorgalmuk bevetésével, vagy bizonyos taktikák alkalmazásával mindent elér­tek. Az ilyen embernek kínos azt tapasztalnia, hogy „Itt állok. Semmi sem vagyok, csak egy'tehetetlen kontár. Csupán tiszta vá­gyakozás él bennem az új élet iránt."

Ám pont ez az állapot a tizenhárom bűnbánó ének lélektani alapja. Ez az ember megbánást érez, de nem azért, mert valamit rosszul csinált, hiszen nem is képes másra, hanem alapvető alkalmatlansága miatt. Állapotát tökéletesen átlátja. Tehát nem valami rossz tettet bán meg, hanem az önismeretből származó megbánást érzi.

Ez a fajta megbánás azonban lehet szerfölött negatív is. Meg le­het kristályosodni benne. Ekkor látjuk, ahogy lehajtott fejjel, pillan­tását a földre szegezve, leverten áll ott az az ember, aki azt gondol­ta, hogy meg tudja hódítani az eget.

Egy ilyen negatív szakasz után mégis újból feltámadhat a sóvár­gás és a vágy. Ekkor aztán ez az illető a világosságot kezdi hívni, de teljesen másképpen, mint azelőtt. Elénekli első bűnbánó énekét, amely harminchat versből áll. Elénekli az emberiség dalát.

Ebben először feltárja saját állapotát, szomorúságát, a mély bu­kást. Leírja ellenségeit, akik támadják és minden oldalról körülfog­ják. Szégyelli magát a negatív példáért, amit mutat. Beszámol tehe­tetlenségéről és elszigeteltségéről. Teljesen a saját sorsával és an­nak következményeivel van elfoglalva. Midőn azonban első bűnbá­nó énekében az emberiség dalát énekli, önsajnálatában körülpillant, és első alkalommal látja meg mindenek mérhetetlen szenvedését. Felismeri, hogy az egész világ a nyomorúság alatt görnyed. Látja, hogy tudatlanságában mindenki rohamtempóban siet a pusztulás fe­lé. És most rájön, hogy némi előnye van ehhez az emberiséghez ké­pest. Ismeri saját állapotát, tapasztalta tehetetlenségét. Kigyógyult

3 8 7

„az akarat hozza a hatalmat" jelszóból, ennek minden következmé­nyével.

A többiek még mind a romlásban tévelyegnek. Ő azonban lélek­tanilag nyugvópontra jutott. Már tudja, hogy képes tenni valamit a többiekért. Ezért első bűnbánó éneke örömmel végződik. Az embe­riséget azzal a tapasztalattal és abbéli hitében szolgálja, hogy min­den mögött mély értelem rejlik. Ezért mondják: mindenki Őt dicsé­ri. Mert a Gnózis mindenkit meg fog váltani. így végződik az embe­riség dala, az első bűnbánó ének.

A jelöltben tehát figyelemreméltó változás ment végbe. Soha, semmilyen körülmények között sem fogja már magát érvényre jut­tatni. Az önérvényesítés idegenné vált számára, mert ahhoz túl so­kat tud a saját énjéről és a lehetőségeiről. Nyitottá tették a világ fáj­dalmára.

Ebben az állapotban kezdi el második bűnbánó énekét, amely ti­zennégy versből áll. Ez a tudat éneke, amelyet a Pistis Sophiában Péter magyaráz meg, míg az emberiség dalát Mária értelmezte. A tudat dalában a következőket tapasztalja a jelölt:

1. Tudata az Istenbe vetett rendíthetetlen bizalomról tanúskodik.

2. Tudata bizonyítja, hogy létezik egy olyan gnosztikus igazsá­gosság, amelyhez minden jelölt felemelkedhet.

3. Tudata tudja, hogy létezik egy olyan gnosztikus erő, amely ké­pes őt természetállapotában megérinteni, és hogy a haláltermé­szetben élhet és dolgozhat ezzel az erővel. A tudat érzékeli az erőt, és ez adja neki ezt a biztonságot.

4. Tudata tudja, hogy ez az az erő, amely megszabadítja őt a ha­láltermészetből.

3 8 8

M Á S O D I K B Ű N B Á N Ó É N E K : A T U D A T É N E K E

5. A jelölt felfedezi azt a csodálatos tényt, hogy már ifjúsága óta benne lakozott ez a pompás képesség, azonban a természetál­lapot teljesen elfojtotta.

6. Igen, már születése előtt jelen volt ez a megszabadító elem. Vagy talán a létezést illetően nincs összekötve mikrokozmo­szának központi elvével, a szív rózsájával?

7. Ezért vagy Te, óh rózsaszív, a menedékem.

8. Ajkamat naponta töltse el a Te dicséreted. Váljék bennem egy­re tudatosabbá a Te dicsőséged.

9. Ehhez fűzi az alázatos kérést: Tudom, hogy bár képhordozó vagyok, mégis csak egy véges lény, halandó teremtmény, aki­nek életereje elmúlik, és egyre kevesebbet tehet a Te szolgála­todra. Ne vess el, ha munkaképességem megcsappan!

10. Világosan tudom, hogy minden pillanatot ki kell használni, mert a dialektika minden erejét - jellege és születése szerint -állandóan az foglalkoztatja, hogy engem fogságban tartson. Folyvást összebeszélnek, hogy mi módon erősíthetnék meg kö­telékeimet.

11. Aki nem birtokolja Istent, az nem ismeri Istent. Ilyen tudatlan­ságból kiindulva mindig a másik embert ítélik meg, azt, aki birtokolja a Gnózist. Ezért a tudatlanok folyton ilyeneket mondanak: „Még közöttünk van, vér szülte ember. Eszik, iszik és alszik, akárcsak mi. Csak úgy tesz, mintha másmilyen lenne. Új életről beszél. Valamiféle Gnózisról tanúskodik, aki nem a miénk, és akit nem ismerünk. Ahogy ő sem ismeri Istent. Ez az Isten nem létezik. Ez az életállapot egy agyrém. És ha a Gnózis

389

létezik, akkor nyilvánvalóan elhagyta szolgáját. Iramodjatok utána, és fogjátok el! Mert ő nem a Megváltó, és nyugtalansá­got kelt."

12. Ezért végződik a tudat éneke egy tetőponttal, egy fohásszal: Oh Gnózis, csodás kegyelem, ne légy távol tőlem!

13. Szégyenítsd meg őket! Szabadíts meg a Te neved kedvéért!

Ez nem félelemből eredő felkiáltás, mint az első bűnbánó énekben, hanem az élet reményének bizonyítéka. A tudat éneke arról tanús­kodik, hogy az a jelölt, aki ezt az éneket belsőleg elénekelheti, az az egész tizenkétszeres idegrendszert, ezt a tudatból fakadó forrást, a Gnózisban biztonságba helyezte.

Adassék meg, hogy nemsokára mindenki hálásan énekelje a tu­dat dalát, az áttörés dalát, ezt a második bűnbánó éneket!

3 9 0

A Megváltó így válaszolt: „Jól mondád, Péter, ez az ő esdeklésének magyarázata. Boldogok vagytok ti minden emberek előtt a földön, mert ezeket a misztériumokat megnyilvánítottam nektek. Bizony, bizony mondom néktek: teljessé teszlek titeket a misztériumokban bőséggel, a legbensőbbektől a legkülsőbbekig. Eltöltelek titeket a szellemmel, hogy szellemieknek mondassatok, minden tekintetben tökéleteseknek.

Bizony, bizony mondom néktek: minden misztériumban részeltet­lek titeket, amelyek Atyám és az Első Misztérium területein van­nak hogy akiket a földön elfogadtok, azok a magasság világossá­gában is elfogadtassanak; és akiket a földön nem fogadtok be, azok Atyám birodalmából is kitaszíttassanak. Hallgassátok meg azonban Pistis Sophia többi bűnbánó énekét is, aki harmadik esdeklésével ekként folytatta:

Ó, erők világossága, tarts meg és válts meg engem.

Jusson szükségbe és sötétségbe mind, aki el akarja venni a világos­ságomat. Káosz és szégyen legyen része azoknak, akik az erőmet akarják. Térjenek hamar a sötétséghez, akik szorongatnak engem, mondván: legyőztük őt.

3 9 1

A világosságot keresők azonban örüljenek és vigadjanak; és akik a te misztériumodra vágynak, így ujjongjanak: »Dicsértessék a misz­térium!«

Ments hát meg most, ó világosság, mert hiányolom a világosságot, melyet elvettek tőlem. És éhezem az erőre, melyet elraboltak tőlem. Mert te vagy a megváltóm és megmentőm; szabadíts meg ebből a káoszból hamar, ó világosság!"

Midőn Jézus ezt mondta tanítványainak, így szólt: „Ez Pistis Sophia harmadik bűnbánó éneke. Akiben felébredt a belátás szel­leme, az lépjen elő, és fejtse ki a Pistis Sophia esdeklésében rejlő gondolatot."

Mielőtt Jézus befejezte volna, előlépett Márta, lábai előtt leborulva megcsókolta azokat, és mély alázattal, zokogva mondta: „Uram, szánj meg engem, és könyörülj rajtam. Engedd, hogy magyarázattal szolgáljak Pistis Sophia esdekléséhez!"

Jézus pedig megfogta Márta kezét, és így szólt: „Boldogok az aláza­tosak, mert ők irgalmasságot nyernek. íme, Márta, te egy vagy közü­lük. Világítsd meg tehát Pistis Sophia esdeklésének értelmét."

3 9 2

Márta pedig a tanítványok körében így válaszolt Jézusnak: „Pistis Sophia bűnbánó énekéről prófétált egykor a te világosságerőd, Uram, Dávid által a 70. zsoltárban:

Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess! Szé­gyenüljenek meg és piruljanak, akik a lelkemre törnek.

Hátráljanak meg és szégyenüljenek meg, akik gúnyolódva kiáltják: Hehé, hehé!

De örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik keresnek téged. És ezt mondják majd szüntelen, akik a te üdvösségedet sze­retik: Magasztaltassák az Isten! Én pedig szegény és nyomorult va­gyok: siess hozzám, ó Isten; segedelmem és szabadítóm vagy te Uram: ne késlekedj!

Ezt jelenti tehát Pistis Sophia harmadik vezeklő éneke, midőn a mennyeket dicséri."

Pistis Sophia, 37-38. fejezet

393

Pistis Sophia első bűnbánó énekét az emberiség dalának neveztük, a másodikat pedig a tudat dalának.

Az emberiség dalában Pistis Sophia mint kereső lény felismeri az egész dialektikus emberiség valódi állapotát. Látja a világ és az emberiség szenvedését. Kezdetben még középpontnak érzi magát ebben, és szégyelli a viselkedését. Végül azonban győzedelmeske­dik az emberszeretet és a világ üdve. Segítséget kér a szenvedő em­beriség részére, és felismeri saját feladatát az önfeledt emberiség­szolgálatban, így végül hálát és örömöt érez, mert megadatik neki, hogy saját nyomorúsága ellenére szolgáló lehet.

A lélek így alulról elkezdte zarándokútját, és megtette az első lépéseket az ösvényen. Ezek az első lépések azt jelentik, hogy önfe­ledten szolgál másoknak, és szeme nyitva van a világ és emberiség szenvedésére.

A második bűnbánó ének, a tudat dala, teljesen kapcsolódik eh­hez a fázishoz, mert ez az áttörés dala, amely belülről támadja meg a lelket, hogy az beléphessen a rózsaudvarba.

És most Pistis Sophia felfedezi, hogy a szív rózsája egész életé­ben, sőt, már születése előtt is jelen volt a mikrokozmoszában. Ezért naponta tanúskodni akar erről, és tökéletesen szolgálva hor­dozni a rózsakeresztet. Emellett azonban van még egy másik való­ság is, mégpedig az a tény, hogy ezt a szolgálást veszélyezteti a vé-

394

ges és törékeny dialektikus életerő, a rövid élettartam és a folyama­tos ellenhatások és támadások, melyek mindent a Gnózissal ellenté­tes értelműre akarnak átfordítani.

Ezért él Pistis Sophiában az egyetlen, mindennél fontosabb ké­rés: „Oh Isten, csodálatos kegyelem, ne légy távol tőlem! Szégye­nítsd meg az engem fenyegetőket! Szabadíts meg a Te neved ked­véért!"

A jelöltet eltölti a tudatos önmegismerés, és így az egész hétkarú tudat-gyertyatartót a Gnózis kegyelemterületére állítja. Önfeledt, átadja magát a szív rózsájának, szolgálatkész; ugyanakkor azonban joggal tételezi fel, hogy az elvállalt feladatot az ellenség miatt nem lehet teljesíteni. Tehát erősen tudatában van tehetetlenségének.

Azt lehetne gondolni, hogy most érte el a zarándokút mélypont­ját. De nem ez a helyzet. A lélekmegtisztulás folyamata még csak alig kezdődött el.

Ezért énekli el Pistis Sophia a harmadik bűnbánó dalát, az alázat dalát. Az alázat a bölcsességnek egy bizonyos állapotára utal, tehát a szomatikus9 idegrendszer egy bizonyos állapotára, méghozzá a gondolkodásra és annak szervére.

Csak ha valaki alázatos, akkor lehet szelíd és türelmes is. Mivel a második bűnbánó énekben megtörtént a tudatáttörés, ezután a Gnózis megérinti a pozitív tudatközpontot, ami mindig összefügg a szomatikus idegrendszerrel, amelyet viszont teljesen felügyelhet a gondolkodás és az akarat.

Az ilyesféle áttörés első bizonyítéka mindig az alázat. Ezen ál­lapot jelentőségének felméréséhez a mágneses agyrendszer hatásá­val kell foglalkoznunk. E rendszer által az ember a közönséges ter­mészet tizenkét eonjának ellenőrzése alatt áll. Ebben a mágneses

9 Akaratunktól függő vagy cerebrospinalis, agy- és gerincvelői idegrend­szer

3 9 5

agyrendszerben találhatók a szomatikus idegrendszer fő szervei és az értelem központja. Pont ott van Authádész trónja.

A jelölt a többi lélekszervével lehet gnosztikusan fogékony, rendkívül érdeklődhet egy szellemi iskola iránt, és annak vonzereje alapján be is léphet oda. Ha azonban mindennek ellenére - akármi­lyen fontosak legyenek is ezek a dolgok - nem következik be a tu­datáttörés, akkor ez az illető a hasadtság nyomorúságos állapotában leledzik.

Akkor két urat szolgál: Istent és a mammont. Ez nem azért tör­ténik, mert képmutató, a Hegyi beszéd nem úgy érti, hanem azon tény miatt, hogy a tudat nagyobb és fontosabb része még teljesen a dialektikus természetből származik, és az vezérli.

Miután a jelölt a szív rózsájának, tehát a szív mágneses rendsze­rének a segítségével össze van kapcsolva a Gnózissal, először ön­magát kell kényszerítenie, hogy haladjon az ösvényen. Nem tud mást e törekvés mögé állítani, mint az énjét. De ahhoz, hogy ne­hogy személyiség-kultúrába essen, a jelöltnek úgy kell elénekelnie az emberiség dalát, hogy saját szenvedését és saját állapotát telje­sen elfelejtse az emberiség szolgálatában. Csak az emberiség szol­gálatában képes a jelölt elfelejteni a saját nyomorát.

Egy gnosztikus szellemi iskola erőterében a jelöltet teljesen visszataszítják a saját énjéhez. Fel kell ismernie saját ziláltságát, és ezt perzselő tűznek kell éreznie. E létállapot első gyógyszere az emberiségszolgálat, az önfeláldozás.

Aki képes ezt az önfeláldozást önfeledten megvalósítani, az átéli a tudatáttörést. Ekkor áramlik be először a gnosztikus sugárzás közvetlenül a mágneses agyrendszerbe, megtámadva a szomatikus idegrendszert, miáltal a gnosztikus tűz - ugyancsak első alkalom­mal - meg tudja érinteni az idegrendszer pozitív pólusát. Ekkor be­következett a tudatáttörés. A gondolat- és akaratlényt egészen a legbelső magjáig megragadta a Gnózis. Most látja a jelölt első alka­lommal teljesen új módon a saját, belső állapotát mindazzal együtt,

396

397

ami kapcsolódik hozzá. A szomatikus idegrendszerébe behatoló gnosztikus fény tette erre képessé. Csak ezután hangzik el a máso­dik bűnbánó ének.

Elvárható lenne, hogy a jelölt most a sötét éjszaka után virrada­tot él át. De mi történik? Az éjszakai tudattal már tapasztalta a ha­láltermészet valóságát. A nappali tudattal pedig most azt a szétzi-láltságot és rombolást ismeri fel az új hajnal fényében, melyet az élet viharai okoztak. Egy ilyen tapasztalat egyáltalán nem tesz bol­doggá.

Az egész értelmi képességet először az eleven, bevésődő való­sággal szembesítik, amely mint leplezetlen igazság, gonoszan és ki­kerülhetetlenül áll a jelölt előtt. így kezdődik a harmadik bűnbánó ének. Az egész érzékszervi észlelőképesség megváltozott a gnoszti­kus érintés következtében.

Érthető lenne, ha a jelöltet most beteges rettegés fogná el, mert ennek az igazságnak a felismerése olyan, mint a küszöb őrének megpillantása a bosszúálló igazságosságnak, a három Gorgó egyi­kének a képében. El lehet képzelni, hogy a jelölt a menekülésre gondol. Ez a reakció azonban rendkívül negatív lenne. Akkor a harmadik bűnbánó ének nem hangzana el.

Pistis Sophia azonban elénekli a harmadik bűnbánó éneket, és ehhez bátorságra volt szüksége, olyan bátorságra, amely bölcses­ségre támaszkodik: ez az alázat. Az alázatos ember, akit ezzel a valósággal szembesítenek, nem fél. Ellenkezőleg: alázattal, ön­hittség és gőg nélkül, minden önérvényesítés és életéhség nélkül odaáll a gnosztikus világosság elé, amely az önmegismeréshez vezette.

Az ilyen ember nemcsak alázatos, hanem türelmes és szelíd is. Felmérhetetlen türelme van, és nem sebzi meg embertársait éles kritikával. Olyan szolga, aki könyörületes szeretettel szolgál. És ezen a módon énekli el a harmadik bűnbánó éneket, az alázat dalát. Ennek az éneknek öt versszaka van.

1. Először az a kérés rezeg át a jelöltön, hogy szabaduljon meg ettől a keserű valóságtól.

2. A második nézetben felfedezi az Istennel szembeni ellensé­geskedés okát és célját.

3. A harmadik nézetben tudatosul benne, hogy az eonok minden gonoszságát semlegesíteni kell.

4. A negyedik nézetben kérés száll föl belőle mindenkiért, aki szenved és a megszabadulást keresi.

5. Végül az ötödik nézetben a jelölt beismeri saját állapotát: Nyomorult vagyok, és szorult a helyzetem. Siess hozzám! Egyedül Te vagy a segítségem és megszabadítom.

így, egy eddig soha fel nem ismert valóság talaján, alázattal meg­vallja Istenbe vetett hitét. A valóság jelen van ugyan minden rém­ségével, de mindenek fölött a bátorság áll, ami lehetővé teszi, hogy továbbmenjen.

Ez a megpróbáltatás remélhetőleg hamarosan Ónre is eljön, hogy megszülessen Önben az alázat!

398

Amikor Jézus ezeket hallotta Mártától, így szólt: „Kitűnő, Márta, jól mondád."

Jézus folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Pistis Sophia a negyedik esdekléssel folytatta, mielőtt másodszor is megkínozta őt az oroszlánfejű erő és az anyagi teremtmények, melyeket Authádész küldött a káoszba, hogy elrabolják a maradék világossá­gát. A következő vezeklő éneket hallatta tehát:

0 világosság, akiben van az én bizodalmam, hallgasd meg bünbá-natomat, hadd jusson el hangom a te lakhelyedhez.

Ne rejtsd el fényes orcádat előlem, hanem védj meg, amikor kínoz­nak engem. Ments meg hamar még ma, midőn hozzád kiáltok.

Mert napjaim szellőként illannak el, s múlandó anyaggá lettem.

Világosságomat elvették, az erőm elapadt. Elszakadtam a misztéri­umtól, melyet pedig azelőtt hűen teljesítettem.

A félelem zsibongása és Authádész hangja miatt bennem az erő megcsappant.

399

Olyanná lettem, mint egy különös démon, mely az anyagban lako­zik, és amely minden belső világosság nélkül való. A tagadás szel­leméhez lettem hasonlatos, mely belső világosságerő nélkül anyagi testben lakozik.

És szolgalénnyé (dékánná) lettem, aki magányosan bolyong a leve­gőben.

Authádész teremtményei sarokba szorítottak engem, és pártársam azt mondta magának: »Ime, a korábbi világosság helyett káosszal töltötték meg őt.«

Testem verejtékével és félelmem könnyeivel tápláltam magam, ne­hogy üldözőim azt is elvegyék tőlem.

Ezek értek utol engem, ó világosság, a te akaratod és parancsolatod szerint. Mert a te határozatod szerint való, hogy itt vagyok. A te pa­rancsolatod küldött le, és lesüllyedtem, mint a káosznak egy ereje. Az én erőm megdermedt bennem.

Te azonban, Uram, az örök világosság vagy, és nem szűnsz meg ke­resni a szorongatottat.

4 0 0

Most tehát, ó világosság, kelj fel és keresd az erőmet és a bennem lévő lelket. Amit számkivetettségemben kiszabtál reám, az teljesült. Elérkezett az idő, amikor újra erőm és lelkem után kérdezel. És ele­ve ezt az időt rendelted az én keresésemre.

Mivel pedig a szám teljes lett, megváltóid keresik lelkem erejét, hogy anyaga is megmentessék.

Ama napon pedig az anyagi eonok minden archonját félelem fogja el a te világosságodtól. És a tizenharmadik anyag-eon minden teremtménye rettegni fog a te világosságmisztériumod előtt, hogy mások magukra ölthessék az ő megtisztított világos­ságukat.

Mert az Úr keresni fogja a lélekerőtöket. Megnyilvánította az ő misztériumát. Letekint azok bűnbánó énekére, akik a lenti területe­ken vannak. És nem hagyja figyelmen kívül a megbánásukat. Ez te­hát a misztérium, mely példa lesz a jövendő nemzedékeknek. Akik pedig akkor születnek, magasztalják majd az egeket.

Mert a világosság lepillantott a magasságból. Pillantása minden anyagit átfog, hogy a megbéklyózottak sóhajtozását meghallgassa,

4 0 1

és lelkeket a kötelékeiktől megváltsa. Hogy a világosság az ő nevét a lelkükbe írja, és misztériumát az ő erejüknek adja."

Midőn pedig Jézus ezt mondta tanítványainak, így szólt: „Ez Pistis Sophia negyedik bűnbánó éneke. Aki meg tudja érteni, az értse meg." Erre János lépett elő, aki kedves volt Jézus szívének, és monda: „Uram, engedd meg, hogy megvilágítsam Pistis Sophia ne­gyedik esdeklésének értelmét.

Jézus így szólt Jánoshoz: „Meghagyom hát neked Pistis Sophia es­deklő énekének magyarázatát."

János pedig ezt válaszolta: „Uram és Megváltóm, Pistis Sophiának erről az esdekléséről prófétált egykor a te világosságerőd Dávid ál­tal a 102. zsoltárban:

Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson tehozzád!

Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint va­lami tűzhely, üszkösök. Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én

4 0 2

szívem; mert kenyerem megevéséről megfeledkeztem. Nyögésem­nek szavától csontom a húsomhoz ragadt.

Hasonló vagyok a pusztai csókához, olyanná lettem, mint kuvik a romokon. Virrasztok, és olyan vagyok, mint a magányos madár a háztetőn.

Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim nevemet szitokként használják.

Bizony a hamut eszem kenyér gyanánt, és italomat könnyekkel ve­gyítem a te felindulásod és búsulásod miatt: mert felemeltél engem, és földhöz vertél engem.

Napjaim árnyéka megnyúlt, magam pedig, mint a fű, megszárad­tam.

De te, Uram, örökké királyiszékedben ülsz, és a te neved nemzet­ségről nemzetségre áll.

Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.

4 0 3

Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és elfogadják az országu­kat.

És a pogányok félik az Úrnak nevét, és e földnek minden királya is a te dicsőségedet.

Mivelhogy az Úr megépíti a Siont, és megláttatja magát az ő dicső­ségében. Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem vetette.

írattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.

Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról: a mennyekből a földre nézett le az Úr, hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza a megölteknek fiait; hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.

Uram, ez a magyarázata Pistis Sophia negyedik vezeklő énekének."

Pistis Sophia, 39-40. fejezet

4 0 4

Odáig jutottunk, hogy Pistis Sophia kimondja negyedik bűnbánó énekét. Elsőként az emberiség dalát hallottuk, másodszor a tudat dalát, harmadszor pedig az alázat dalát. Halljuk most negyediknek az összetöretés dalát!

Egy jelöltnek fájdalmas ezt a dalt hallania, ám erre szükség van az ösvényen. A lélek hasadtságával függ össze, amely azáltal kelet­kezik, hogy a lélektudatban két hang beszél. Ekkor két erő lép fel: a Gnózis és a természet. Ez olyan lelkiállapot, melyet minden komoly tanuló ismer.

A jelölt halad az ösvényen, és kész az emberiség szolgálatára. Ezt bizonyítja is énjének feláldozásával, melynek során önnön nyomorúságát és saját magát tökéletesen el tudja felejteni. Ebben a nagyszerű szolgálatban a saját nehézségek teljesen elhalványulnak. Ám azért még megvannak, és jelenlétük azt bizonyítja, hogy még mindig a természet eonjai uralkodnak a lélekben, s hogy időnként Authádész adja meg a hangot. Ezért minden jelölt ismeri a vissza­esés időszakait.

Azonban a Gnózis is beszél a lelkében, és az ebből eredő képes­ségeket időnként észre lehet venni a jelöltben. így él Rózsakereszt Krisztián lelke is az ösvény kezdetén remény és félelem között. A lélek úgy halad a lelki depressziók között, mint egy ösvényen, amely magas hegyek lábánál vezet el, és csak itt-ott enged kilátást.

4 0 5

A lélek alázattal kitart. Ha azonban a jelöltnek még nagy szük­sége van az alázatra, akkor valami még nincs rendjén a lélekálla-potában. Halad ugyan előre, de az a tény, hogy bátran kell átha­ladnia lelki sötétségeken, azt bizonyítja, hogy Authádésznak még nagy a hatalma a lélekközpontban. Ez magyarázza a felfelé ívelés és hanyatlás hullámzását, az optimizmus és pesszimizmus válta­kozását, az egymást követő ellentétes hangulatokat, amelyeket nem negatív befolyások okoznak, hanem az önismeret és a tapasz­talat tényei.

Ha azonban a lélek át akar hatolni a világosságszületéshez, a Gnózis általi beteljesedéshez, ha teljesen egy akar lenni a Krisztus­sugárzással, akkor feltétlenül szükséges a természet lélekállapotá-nak teljes összetöretése, annak minden ismert és ismeretlen visel­kedésmódjával együtt. Az összetöretésnek ezt az állapotát, a lélek­nek egy ilyen mélypontját ecseteli a negyedik bűnbánó ének. A lel­ket el kell vezetni a természet szerinti teljes semmibe. És ezt a nem­létet bizonyítania kell, nem elméletben, hanem a világos gyakorlat­ban, úgy ahogyan erről a gnosztikus evangélium tájékoztat bennün­ket.

A léleknek mindent el kell veszítenie ahhoz, hogy mindent el­nyerhessen. Arról van itt szó, hogy a jelölt mire helyezi a hang­súlyt: mit akar elveszíteni, és mit szeremé elnyerni?

Az első három bűnbánó énekben a lélek még mindig hasadtsá­gával küszködik. Még két ellentétes erő mozgatja. Ebben az álla­potban most Pistis Sophia megpróbálja, hogy mindig a Gnózisra hallgasson. És mindig az ösvényre irányulása az, amivel győzelmet arat. Ez a győzelem teljesen lezárja az elkeseredettség és görcsös­ség szakaszát. Ennek ellenére még ezt az állapotot sem lehet ideá­lisnak nevezni.

Az a tény, hogy győzelmet vívott ki, rendkívül jó. Az viszont, hogy az énjében van valami, amit le kell győzni, sokat elárul. Az ilyen győzelem mindig a lélek hasadtságának a jele. Ezért is mond-

4 0 6

hatjuk ezen a helyen, hogy azok, akik a legféktelenebbül nevetnek, így próbálván elfelejteni nehézségeiket, azoknak van a legtöbb ba­juk. És elkeseredetten harcolnak ellene a nevetés fegyverével. Ah­hoz, hogy ez a váltakozás a siker és az összeomlás között teljesen megszűnjön, a természetes lélekerö teljes összetörésére van szük­ség. A természet lelkét az általános nem-léthez kell vezetni, és vilá­gosan bizonyítani is kell ezt az állapotot.

Pistis Sophia a negyedik bűnbánó énekben nagyfokú önfelfede-zés bizonyítékát adja. Ugyanis megállapítja, hogy aki harcban áll a saját énjében lévő hasadtsággal, az csak látszólag arat győzelmet. O viszont a szolgálatkészségben elfelejtheti önmagát. Szereti az em­beriséget, és a Gnózis lehetővé tette benne az áttörést. Ez az életvi­tel a nyereség az első három bűnbánó ének eléneklése után. Telje­sen az alázatban áll, ami azt jelenti, hogy énközpontúság nélkül ki­tart.

Aztán megállapítja, hogy aki harcol, az már eleve vesztett, ezért nem léphet be a megszabadító életbe. Ön ismeri a mondást: „Akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök". Aki megpróbálja a lélek mélyén dühöngő erőket elfojtani, és ebben kezdetben sikert ér el, az egyszer tapasztalni fogja, hogy mindaz, amit elfojtott, mégis újra felüti a fejét. Amit sokáig elfojtottak, az egyre erősebb lesz, és oly hatalmas erővel fog felemelkedni, hogy ellenállhatatlannak bizo­nyul majd. Minél hevesebben harcol valaki belsőleg az ellenállha­tatlan ellen, annál hevesebben támad az majd rá. Önmagunk elleni minden viaskodás a legmélyebb lényegét tekintve haszontalan.

Az ösvényt járó tanuló lélekben harcol a természetes állapot el­len. Ezáltal mind gyengébb lesz, mert dialektikus eszközökkel dol­gozik, hisz a viaskodás dialektikus módszer. Viaskodással próbálja a tanuló természet-születését és ezzel a természet valóságát elha­zudni.

Ezt bizonyos ideig ki lehet bírni, de van egy határ. Minden ter­mészettörvény azt bizonyítja, hogy a természet mindig megköveteli

4 0 7

a magáét. Ami tehát az első három bűnbánó énekben értékesnek és sikeresnek tűnt, most hiábavalónak mutatkozik, mert az oly sokáig visszafojtott természet újból érvényesíti jogait.

És alázattal, amit Pistis Sophia most birtokol, elfogadja az igaz­ságot és valóságot, Krisztus igéjének igazságát, hogy „Akik fegy­vert fognak, fegyverrel kell veszniök". Egy adott pillanatban Pistis Sophia már nem lép a harcmezőre, és nem áll többé ellen a termé­szetjogainak.

Ezt a lélektani állapotot jól meg kell értenie. Az biztos, hogy Pistis Sophia nem örömmel és lelkesedéssel fogja a természetet kö­szönteni és annak alárendelni magát; ez lehetetlen lenne. Mint az isteni bölcsesség és magasztosság keresőjének, Pistis Sophiának meg van hasadva a lelke. Két lélek található a lélekközpontban. Az egyik az alapvető isteni sugárzásból él, a másik pedig a dialektikus mágneses területből.

Az alapvető sugárzásból élő lélek megszünteti a hadakozást természetbeli társa ellen, de tovább létezik. Felismervén, hogy a vi­askodás mindig csak erősíti a természetleiket, tudatosan adja fel ezt a harcot, sőt még a másik arcát is odatartja, ha az egyiket megütik, így lép be lélektanilag és tudatosan a nemes lelkű fegyvertelenség fokozatába. Szintígy tudatosan megszünteti az ellentéteket, és harc nélkül győz.

Ez történik az emberek között is. Ha valaki veszekedni akar, de a másik nem megy bele, akkor az ilyen lelki erődítményt nem lehet bevenni. A fegyverek kiüttetnek az előbbi fél kezéből, és a két em­ber közötti ellentét megszűnik. Csak a kölcsönös lelki értékek ma­radnak meg. Ha a lélek a Hegyi beszéd-féle viselkedést alkalmazza, akkor megtámadhatatlan. Ha a lélek harcol, akkor veszít, mert ak­kor dialektikusan él.

Hogyan kell akkor a léleknek legyőznie a természetállapotot, és felébrednie a Világosságok Világosságában? Harc nélkül hogyan hanyatlik alá a természeti állapot? Nem sérül-e meg a rózsaszív, és

4 0 8

nem romlanak-e meg vagy nem lesznek-e zavarosak a lélekköze-gek? El kell-e viselnie a léleknek minden megpróbáltatást?

A nagy titok az ellentétek megszüntetésében rejlik. A természet eltalálja a lelket, ha ez a lélek a természet ellen harcol. Ha a jelölt teljesen spontán módon és egyáltalán nem tüntetőleg a „nem reagá­lás" elvét alkalmazza, és gondolatilag távolságot tart, akkor meg­szünteti az ellentétet a természet és önnön lelki vágyódása között. Azonnal nyugalom és béke szállja meg. A jelölt az ösvényen meg-támadhatatlan. Ha a tanuló nem hagyja magát harcba csalogatni, és így tudatosan megszünteti az ellentéteket, akkor azonnal megszaba­dul a dialektikától, amit az ellentétek mozgatnak.

Akkor már csak egy dolog marad hátra, el kell vetni a látszatot. A két lélekérték közötti heves harc következtében a jelölt rengeteg látszatértékre tett szert. Eleinte pátyolgatja ezt a látszatot, mint ahogy a gyerek képzeletben megeleveníti a babáit, és beszél velük. És ugyanúgy, ahogy a gyerek kinő ebből az álmodozásból, és a va­lóságra cseréli azt, úgy kell a jelöltnek is legyőznie képzelgéseit. Össze kell törnie az ellentéteket és a látszatértékeket, és hangos, hallható hangon el kell énekelnie az összetöretés dalát. Aki ezt az utat nem érti meg, és megmarad a régi és oly jól ismert életmódsze­reinél, az látja napjait füstként elenyészni, és csontjai elhamvadnak, mint a tüz parazsa. Az ilyesvalaki a természet szorongatásának egyik sóhajából a másikba esik, és a gnosztikus érintésnek folyton távoznia kell.

Aki azonban képes az ecsetelt módon felszabadítani önmagában az igazi jelöltség valóságát, az felismeri, hogy ő az ösvényen járó jelöltként nem más, mint rab, aki az ellentétek megszüntetése miatt életében először állhat börtönének ablaka elé. És első alkalommal tudja a Világosságok Világosságához küldeni teljesen új lélekvá-gyát.

Reméljük, hogy az Olvasó megérti és el is tudja énekelni az ösz-szetöretés dalát; mert ekkor válik teljesen éretté arra, hogy részesül -

4 0 9

jön az új mágneses térségben, az új életterületben és ennek életere­jében. Itt arra gondolunk, hogy az az alapvető sugárzás, amelyet a lélekben meglévő tanuló-elem alakít és táplál, fel tud hasadni a hét­szeres újraalkotó, transzfiguráló erővé.

A harc egylényegü a dialektikával. A dialektikus területen min­dig hallani lehet háborúkról és háborúk híreiről, mind kicsiben, mind nagyban. Az Önben lévő jelöltnek, a lélekelemnek meg kell szabadulnia a harctól, mind belsőleg, mind külsőleg. Ekkor a jelölt vagy a lélekelem növekszik, mert legyőzte az ellentétek befolyását. És akkor a tűz és a Szent Szellem forrósága révén a lélekelem ki­mondhatatlan következményekkel hétszeres erővé fog kitörni.

410

Amikor a tanítványok társaságában János ezeket a szavakat intézte Jézushoz, Jézus azt mondta neki: „Kitűnő, János, te tiszta, aki a vi­lágosságban fogsz uralkodni."

Jézus pedig folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Authádész teremtményei a káoszban megint rárontottak Pistis Sophiára, és el akarták rabolni minden világosságerejét. A parancs­nak azonban, hogy kivezessék őt a káoszból, még nem jött el az ideje. Az Első Misztérium még nem adta ki a parancsot, hogy mentsék ki őt a káoszból.

Amint Authádész összes anyagi teremtménye rátámadt, kiáltásként szakadt fel belőle ötödik bűnbánó éneke:

0, üdvösségem világossága, dicséretedet zengem mind a magas­ságban, mind a káoszban.

Dicsérlek himnuszaimmal, melyekkel a mennyekben dicsőítettelek; dicshimnuszom a káoszban is érjen el tégedet. Figyelmezz, ó vilá­gosság az én esdeklésemre.

Erőm sötétséggel telve, világosságom a káoszhoz süllyedt.

411

Magam is olyanná lettem, mint a káosz archonjai, akik leszálltak az alant lévő sötétségekbe. Anyagi testté levek, melynek senkije sin­csen a mennyekben, aki megmentené őt.

Olyan lettem, mint az anyagosodott lények, melyektől minden erőt megvontak, hogy a káoszba vessék őket; akiket nem mentettél meg, s akik a te törvényed által leromboltattak. Ezért vitettem én is a leg­mélyebb sötétségbe, sötétségbe és anyagba, mely halott és erőtelen.

Lesújtottál rám törvényeddel a te akaratod szerint. Szellemed eltá­volodott, és elhagyott engem. A te parancsod tartotta vissza eonom teremtményeit attól, hogy segítsenek nekem. Meggyűlöltek, és visz-szahúzódtak tőlem. Mindazonáltal még nem vesztem el teljesen.

Világosságom megcsappant ugyan, de maradék világosságommal felkiáltottam hozzád, ó világosság, s karjaimat kitártam feléd.

O világosság, betöltöd-e most törvényedet a káoszban? És a meg­váltók, akik a te törvényed szerint eljönnek, felkelnek-e a sötétség­ben, hogy a tanítványaiddá legyenek?

Hirdetik-e majd a te neved misztériumát a káoszban?

412

Vagy inkább a káosznak ama anyagában tanúskodnak majd a ne­vedről, amelyben nem lépsz fel tisztítóan?

Én azonban dicsőítettelek, ó világosság, és esdeklésem elér tehoz­zád a magasságban. Jöjjön el rám a te világosságod.

Mert elvették az én világosságomat, és szenvedek annak hiányától teremtésemtől fogva. Amikor pedig a világossághoz emelkedvén letekintek a káosz világosságerejére, fogtam magam, és leszálltam ahhoz.

A te törvényed szállott reám, és a nékem rendelt ijedelmek össze­zavartak engem.

Örvényként fogtak körül, és egész idő alatt szorításukban tartottak.

Törvényed okán pedig teremtménytársaim sem segíthettek nekem. Azt sem engedted, hogy pártársam kimentsen a szükségből.

Ez tehát Pistis Sophia ötödik bűnbánó éneke, mely a káoszban el­hagyta ajkát, mialatt Authádész anyagi teremtményei továbbra is támadták őt."

413

Miután Jézus ezt mondta tanítványainak, így szólt: „Akinek van fü­le a hallásra, az hallja. És akiben a szellem felbuzdul, az lépjen elő, és magyarázza meg Pistis Sophia ötödik bűnbánó énekét."

Jézusnak ezen szavai után Fülöp lépett elő. Letette a kezében tartott könyvet - ő volt ugyanis Jézus szavainak és cselekedeteinek fel­jegyzője -, mondván: „Uram, nem én vagyok-e egyedül, akit azzal bíztál meg, hogy a világról gondoskodván mindent felírjak, amit mondasz és teszel? Ekként nem adtál rá alkalmat, hogy Pistis Sophia esdeklésének misztériumait megmagyarázzam. Mert noha a szellem gyakran felbuzgott és szabaddá vált bennem, erősen ösztö­nözvén engem az előlépésre és Pistis Sophia bűnbánó énekének a magyarázatára, mégsem tudtam előlépni, lévén minden beszédek írnoka."

Fülöpöt meghallgatván Jézus így válaszolt: „Fülöp, te áldott, fi­gyelmezz szavamra. Veled együtt Tamást és Mátét bízta meg az El­ső Misztérium minden beszédemnek és annak a feljegyzésével, amit láttok majd.

Ami téged illet, az általad felírandó beszédek száma még nem telt be. Ha betelik, akkor előléphetsz, és elmondhatod, amit jónak látsz.

414

Mostantól fogva azonban mindhárman írjátok a beszédeimet és

amit teszek és amit láttok majd, mint a Mennyei Birodalom dolgai­

ról való tanúbizonyságot."

Pistis Sophia, 41-42. fejezet

415

A negyedik bűnbánó ének, az összetöretés dala, minden harc befe­jezésére, továbbá a saját ellenállás megszüntetésére vonatkozik.

Ezzel a bűnbánó énekkel kapcsolatban a Pistis Sophiában a 102. zsoltárra utalnak, amelyben világosan kifejeződik az összetöretés szférája. Minden harc elvi és közvetlen feladása sorsfordító hatású, és hosszú időbe telhet, míg a tanuló el tudja énekelni bűnbánó éne­két. Mindazonáltal ebben a negyedik bűnbánó énekben rejlik az egyetlen megoldás az éntudatból való tényleges kiemelkedésre, és ezt követően a lélektudatba való belépésre.

Ha az Önben lévő tanuló - ez egy bizonyos lélekállapot, lélek-rezgés - a saját magában lévő dialektikus lélekállapot ellen harcol, akkor mindig veszítenie kell. Ezáltal beleveti magát a dialektika nagy harcába, a változások szakadatlan folyamatába. Ettől a közön­séges éntudat csak erősebb lesz, mert ezt a harc növeli és élteti. Amint tehát a tanuló fejlődő lélekállapota hagyja magát rávenni a harcra, szükségszerűen veszítenie kell.

Ha valaki a Gnózis útján akar haladni, akkor a benne növekvő új életelvnek be kell lépnie a tökéletes béke állapotába, annak ellené­re, hogy idegenként van jelen egy ellenséges országban. Ha kitart a béke állapotában, nem történhet semmi bántódása.

Mivel Pistis Sophia most a negyedik bűnbánó énekét énekli, azt gondolhatnánk, hogy közvetlenül a világosságba való felemelkedé-

416

417

se küszöbén áll. Ám ez egyáltalán nem így van! Jézus ugyanis azt mondja, hogy az Első Misztérium még nem adta ki a parancsot Pis-tis Sophiának a káoszból való megmentésére.

Miért nem? Mert mindenekelőtt a valóságnak, a tettnek, a tény­nek, a valódi birtoknak kell beszélnie. Bizonyítani kell azt az álla­potot, amely az összetöretés énekéből ered. így tehát a negyedik bűnbánó éneket követnie kell az ötödiknek.

Az ötödik énekre mint az odaadás dalára szeretnénk utalni. A tanulónak lélektanilag jól fel kell ismernie az ötödik bűnbánó ének időszakát. Mert ekkor néhány előre nem látott helyzet lép fel.

Mindig közel van a segítség azoktól a gnosztikus világosságsu­gárzásoktól, amelyek a tanulót megérintik, betöltik és előre akarják sürgetni. Ugyancsak közel van egy szolgáló szerzet segítsége, aki megmagyarázza neki az ösvényt, továbbá közel van egy iskola is, mely felveszi őt egy mágneses területre, ahol növekedhet és élhet.

Az ember azonban éntudatával is utánozhatja az összetöretés da­lát. Meg lehet játszani a gnosztikus értelemben összetört embert.

Ez nem azt jelenti, hogy ez az illető hazudik, mert a sóvárgó és vágyakozó én, a nyugalom és egyensúly után vágyódó ember uralja a taktika minden formáját. Ha a tanuló megtudja, hogy a kifejlődő folyamatban minden viszályt le kell állítani, akkor az én elkezdi -egész természetével ellentétben - a viszálytalanságot, az önátadást gyakorolni és megjátszani. Ekkor az erőszakmentesség a természet harci formájává válik. Ezt egyesek nagyon erősen kifejlesztették. Az én feldíszíti magát a békebirodalom fehér fátylaival, és mímeli a tanulóságot. Az élet színpadán ez számtalan jelenetben megmutat­kozik, a színművészet pedig még elő is segíti. Az én mindent képes utánozni. Az öntudatos, gondolkodó, intelligens ember kulturált magatartással megpróbál valamiféle valóságot elérni és éltemi. Ez azonban teljességgel lehetetlen.

Ha valaki az összetöretés dalát énekli, akkor meg kell mutatkoz­nia, hogy vajon valóban gnosztikus értelemben élte-e át, vagy csak

megjátszásról van szó. A valódiságot csak a gyakorlat tűzlángjai, tehát a tapasztalat tudja ellenőrizni. Minden színpadiasság, minden kultúrmáz lehullik egy életkrízisben, egy igazi veszélyben, amikor az élet nehézségei túl közel kerülnek az énhez. Ámbár mindig van­nak olyanok, akik ilyenkor is kitartanak a beképzeléseiknél. Ezek még a halálba is magukkal viszik a színlelésüket.

Pistis Sophia válsága az ötödik bűnbánó éneke közben lép fel: most kell bizonyítania magát a létállapotának. Azért kell az össze-töretés dalát az odaadás dalának követnie, nem pedig a hősiesség dalának, mert a hősiesség ilyen szörnyű szorongattatásban nagy megszállottság, merő valótalanság. Pistis Sophia azonban nyugod­tan elfogadja mostani sorsát. A szenvedéstől leverten nem mondja, mint egy regényhős, hogy „Nem érzek fájdalmat". Ő teljesen való­ságosan az odaadás tiszta mintaképe.

Authádész teremtményei a káoszban megint rárontottak Pistis Sophiára, és el akarták rabolni minden világosságerejét. A pa­rancsnak azonban, hogy kivezessék őt a káoszból, még nem jött el az ideje. Az Első Misztérium még nem adta ki a parancsot, hogy mentsék ki Pistis Sophiát a káoszból. Amint Authádész összes anyagi teremtménye rátámadt, kiáltásként szakadt fel belőle ötödik bűnbánó éneke.

Mint egy megroskadt ember kiáltása, úgy hangzik ez az ének. Mit kiált ki magából? Szenvedését és fájdalmát. Mit vall meg? Az őt elöntő keserű tapasztalatok hullámai között, és egy nem titkolt fáj­dalom bélyegével megjelölve, lenyűgözően szép szavakkal bizo­nyítja megnyugvását:

O, üdvösségem világossága, dicséretedet zengem mind a magas­ságban, mind a káoszban.

Kimondhatatlanul fenséges és szép, odaadás ez, lélektudat ez, és lelki nagyság.

418

Ebben a jegyben, ebben a bizonyított valóságban áll az ötödik bűnbánó ének. Mialatt Authádész teremtményei folytatják a szo-rongatását, aközben énekli Pistis Sophia ezt az ötödik bűnbánó éneket.

A Pistis Sophia 42. fejezetében most a további bűnbánó énekek le­írása előtt egy kis közjáték következik, amely a tanítványok köré­ben felmerülő úgynevezett konfliktust tár elénk.

Jézus mondta: Akinek van föle a hallásra, az hallja. És akiben a Szellem felbuzdul, az lépjen elő, és magyarázza meg Pistis Sophia ötödik bűnbánó énekét.

Fülöp ezért nyugtalan, és azt mondja, hogy nem tud egyszerre írni és beszélni is. Megbízták, hogy írjon fel mindent, amit mondanak, és ezért nem volt alkalma beszélni. Jézus válasza így hangzik:

Veled együtt (Fülöp) Tamást és Mátét bízta meg az Első Misztéri­um minden beszédemnek és annak a feljegyzésével, amit láttok majd. Ami téged illet, az általad felírandó beszédek száma még nem telt be. Ha betelik, akkor előléphetsz, és elmondhatod, amit jónak látsz. Mostantól fogva azonban mindhárman írjátok a beszédeimet és amit teszek és amit láttok majd, mint a Mennyei Birodalom dol­gairól való tanúbizonyságot.

Ennek a különös hatást keltő közjátéknak mély értelme van. Ez a három tanítvány együttesen fejezi ki egy tökéletes transzfiguriszti-kus szellemi iskola mágneses területének héterejét:

Fülöp képviseli a sziderikus sugárzást, Máté az alapvető sugárzást, Tamás a négy étersugárzást.

Három tanú van az Égben, és három a Földön: A Szellem, a víz, és a vér - a megérintés, a teljesítés és a megvalósítás: „Szellememet

4 1 9

szívetekbe írom." Az élet vizét ki kell árasztani, hogy egy folyamot képezzen, amin utaznunk kell. A vér a megújulás életvére. Aki az ötödik bűnbánó ének tökéletes odaadásában hagyja, hogy ezek a fo­lyamatok elvégezzék a munkájukat, az minden veszélyből kikerülve az életre ébred.

Most már az is érthető lesz, hogy az odaadás dala után egészen más fejlődési helyzet kezd körvonalazódni Pistis Sophia számára. Állapotában bizonyította, hogy énje a negyedik bűnbánó ének után nem kezd újból ágaskodni, hogy valamilyen módon érvényesítse magát. Fájdalommal telve hű marad az ösvényhez és annak törvé­nyeihez.

420

Ezeket mondván Jézus így szólt tanítványaihoz: „Akinek van füle, az hallja."

Ekkor újra Mária lépett középre Fülöp mellé, és így szólt Jézushoz: „Uram, az én fénybenlakómnak van füle, és erőmmel kész vagyok hallani. Megértettem, amit oly bölcsen szavakba foglaltál. Miután azt mondtad, hogy »akinek van füle, az hallja«, meghallgatod-e magyarázatomat azzal kapcsolatban, amit mondtál?

Fülöpnek azt mondtad: »Te, Tamás és Máté, ti hárman vagytok, akiket az Első Misztérium megbízott a világosságbirodalomról szó­ló beszédek feljegyzésével, hogy tanúskodjatok azokrók. Halld hát tőlem e szavak jelentését: ez az, amiről világosságerőd Mózes által prófétált egykor: »Két vagy három tanú rögzítsen le minden dol-got«. A három tanú Fülöp, Tamás és Máté."

Ezek hallatán Jézus így szólt: „Kitűnő, Mária; ez az ige magyaráza­ta. Most azonban te lépj elő Fülöp, és add meg Pistis Sophia ötödik esdeklésének magyarázatát. Azután megint ülj le, és jegyezd fel minden beszédemet, míg be nem telik a részed mindazon szavak­ból, amelyeket a világosságbirodalomról neked kell felírnod. Utána felállhatsz, és elmondhatod, amit a szellemed megértett. Előbb

421

azonban halljuk tőled Pistis Sophia ötödik esdeklő énekének a je­lentését.

Fülöp így válaszolt: „Uram, hallgasd meg magyarázatomat az ő bűnbánó énekéről. Erről prófétált a te erőd Dávid által a 88. zsol­tárban:

Uram, szabadításomnak Istene, éjjel-nappal kiáltok hozzád. Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott. Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember, akinek nincsen segítője.

A szabadok a holtak között olyanok, mint a megöltek, akik odadob­va, sírokban alszanak, akikről többé nem emlékezel; mert elsza­kasztattak a te kezedtől.

Mély sírba vetettek engem, a halál sötétségébe és árnyai közé. A te haragod reám nehezedett, és minden vajúdásoddal nyomtál engem. Elszakasztottad ismerőseimet tőlem; utálattá tettél előttük engem. Berekesztettem, és ki nem jöhetek.

422

Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Hirdetik-e a koporsóban a te nevedet? Vagy megtudhatják-e a te igazságodat olyan földön, amelyről meg­feledkeztél?

De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel eledbe jut az én imádságom. Ne fordítsd hát el orcádat éntőlem.

Mert nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve: ha fel­emelkedtem, megaláztattam. Viselem a te rettentéseidet, roskado­zom. Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid el­emésztettek engem. Körülvettek engem, mint a vizek, egész nap. Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim: a sötétség.

Ez tehát Pistis Sophia ötödik esdeklése misztériumának a magyará­zata, midőn a káoszban szorongattatott."

Pistis Sophia, 43. fejezet

423

Most a Pistis Sophia 43. fejezetét mutatjuk be, amely az odaadás dalának nevezett ötödik bűnbánó ének magyarázatát tartalmazza, a három tanúról szóló, látszólag oly különösnek tűnő történet után.

Ha egy tanuló el tudja énekelni ezt az ötödik bűnbánó éneket, akkor ez annak a megindultságnak a következménye, amelyet Fülöp fogalmaz meg. A három személy, Máté, Fülöp és Tamás egy transz-figurisztikus szellemi iskola mágneses területével hozható kapcso­latba.

Máté képviseli az alapvető sugárzást, Fülöp a sziderikus sugár­zást, Tamás pedig a négy étersugárzást. Ez az a három tanú, akik teljesen egyek, és egész személyiségükben a Gnózis Hétszellemét jelenítik meg és sugározzák ki. Ez a képletes beszéd talán nehezen érthető. Ám a gnosztikus gondolkodásmód ezt a három tanítványt nem történelmi jelenségükkel hozza kapcsolatba, hanem a gnoszti­kus fáradozás nézeteire történő utalásnak tekinti őket.

A gnosztikusok számára a tizenkét tanítvány a gnosztikus fára­dozás tizenkét nézetét jelképezi, melyek szerepüket tekintve és tu­dományosan is meghatározhatók. A tanítványok neveit sem véletle­nül választották. Szószármaztatás segítségével össze lehet hozni őket szándékolt hatásukkal. Azok a bibliai területek is, amelyekben ezek a nevek előfordulnak, ezekre a magyarázatokra utalnak.

4 2 4

4 2 5

Máté ebben az értelemben a „kezdetet" ábrázolja, Fülöp pedig az „előrehaladást". Ő mindent átfog és mintegy feljegyez. Tamás jelenti a „megvalósítást"; ő szeremé kézzelfoghatóvá tenni a dolgo­kat.

Ezért: Máté: az alapvető sugárzás - a kezdet, Fülöp: az asztrális sugárzás - a lélekbetöltő, Tamás: a szent eledelek - a megvalósító erők.

A 42. fejezet végén Fülöp tiltakozik az ellen, hogy a rábízott tevé­kenységek miatt sohasem kap lehetőséget Pistis Sophia bűnbánó énekeinek a „megmagyarázására".

Hogyan kell ezt érteni? A „magyarázatot" többnyire valami ho­mályos dolog megvilágításának tekintjük. Azért kapunk magyaráza­tot, hogy megértsünk valamit. Gnosztikus értelemben pedig egy magyarázat a szó szoros értelmében vett felvilágosítás, megvilágo­sodás lehet.

Azért vonz sokakat ez a gnosztikus evangélium, mert hatását a saját lényükben tapasztalják tisztázó, felvilágosító és megvilágító értelemben. Ha ugyanis valaki a helyes módon mélyül bele ebbe a gnosztikus evangéliumba, akkor olyan erők szabadulnak fel, ame­lyek kegyelemteljesen és segítőén hatnak. Fülöp szavait tehát úgy kell érteniük, hogy segíteni akar a zarándokoknak, és el akarja töl­teni őket a világosságával.

Pistis Sophia össze van kapcsolva a világossággal. A sziderikus fény a lelkében lakozik. A negyedik bűnbánó ének viszálymentes­ségi elve miatt a Gnózis sziderikus lélekelve mégsem tud helyette­sítőén fellépni, védelmezőén segíteni.

így azt tapasztaljuk, ahogy a lény tehetetlenül elsüllyed, és áldo­zatul esik a földi lélekerőnek, habár valójában rendelkezik egy új megszabadító lélekenergiával, amely azonban sajnos nem avatkoz­hat be megszabadítóan. Ennek a lélekképességnek végig kell néznie

ezt a szenvedést. Ezért akar Fülöp beavatkozni és segíteni, hogy a lélek felemelkedhessen a világosságba.

Valójában egy lélektani konfliktusról, egy pszichológiai prob­lémáról van szó. Elméletileg a jelölt felemelkedhet az új életterület­re, megvan benne ennek a lehetősége, de még nem jött el ennek az ideje, mert földi útjának még nem érkezett a végére. Hiszen egy idő előtti felemelkedés később visszavonhatatlanul megbosszulná ma­gát. Ám meggátolni sem jó azt a megújító életre való sürgetést, ami a lélekben forrong. Ezért mondják:

Most azonban te lépj elő, Fülöp, és add meg Pistis Sophia ötödik esdeklésének magyarázatát. Azután megint ülj le, és jegyezd fel minden beszédemet, míg be nem telik a részed mindabból, amit a világosságbirodalomról neked kell felírnod. Utána felállhatsz, és elmondhatod, amit szellemed megértett.

így tehát a sziderikus világosság adhat egy támaszt Pistis Sophiá-nak, jár neki egy felvilágosítás, és ez - ahogyan Önök most már tel­jesen megértik - megnyugvást hoz.

Ön bizonyára észrevette, hogy minden bűnbánó ének után ma­gyarázat, felvilágosítás következett, mindenekelőtt az olyan jelölt számára, aki már ott tart. Pistis Sophiát tehát mélyre süllyedt álla­potában sem hagyták magára. Minden lépésre egy ahhoz szabott vá­laszlépés következik. Ez az egész út, ez az egész zarándoklás telje­sen illik ahhoz a folyamathoz, amelyet a tanulónak kell átélnie. A láncszemeket a lánchoz fűzik, amíg a kitűzött számot el nem érik. Ha Fülöp magyarázatát követjük, elsősorban azt kérdezhetjük, hogy min alapszik Pistis Sophia megnyugvása az ötödik bűnbánó énekben.

Ennek oka saját állapotának teljes belátásában rejlik. Ez nem csak az önnön lesüllyedtségére vonatkozó belátás, hanem ennek az okaiba, és a Gnózissal való jelenlegi kapcsolatába való belátás is.

Az ember olyan megnyugvásra is juthat, amely az eleve elren-deltségen és szenvtelenségen alapul. Ez meddő belenyugvás. Itt

426

azonban egyáltalán nem ilyen létállapotról van szó. Ezért is hason­lítják össze az ötödik bűnbánó éneket a 88. zsoltárral. Pistis Sophia tudja, hogy erősen össze van kapcsolva az üdvösség világosságával, és belekezd ötödik dalába:

Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig10 jutott.

Mintegy legyőzték a halálbirodalom erői. Teljesen össze van törve. Olyanná vált, mint egy erőtelen ember. Énközpontúsága kilehelte utolsó leheletét, szegényes maradékát pedig leengedték a legmé­lyebb sírkamrába.

Amikor egy emberiélekben az új sziderikus erő növekedésnek indul, akkor a dialektikus sziderikus erőnek ugyanolyan mértékben csökkennie kell, ez nem is lehet másként. Ezért a természet haláltu­sája annak bizonyítéka, hogy egy újabb életállapot van születőben. Az egyik fogyatkozik, a másiknak növekednie kell.

Ám ebben a helyzetben az a drámai, hogy az, ami kevesebb lesz, uralja az egész személyiséget, mert a személyiség a természet szü­leménye, és az utolsó pillanatig hagyja, hogy a közönséges termé­szet uralja. Ezért beszélnek a Pistis Sophiában arról az érzésről, hogy mintha egy sírban feküdne, közben az új életerő a valóságban erősebb és közelebb van, mint valaha.

A fal vékonyabb lett, de a vékony falnak is össze kell omlania. Mindennek össze kell törnie, ami a tanuló és az egyetemes világos­ság között áll, ez pedig kizárólag teljes elszigeteltségben és egye­düllétben történhet meg. Ezért szól így a 88. zsoltár:

Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, utálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek. Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt.

Seol: a halottak birodalma.

427

4 2 8

Talán már Ön is érzett valamit a személyiségnek ebből az elszige­teltségéből. Ha valaki jobb belátása ellenére az énlénye maradékai­ba kapaszkodik, akkor az önfenntartás sokkal bonyolultabb, heve­sebb és ellenszenvesebb lesz. Ha valaki, akit komoly jelöltnek is­mernek, erős önérvényesítést mutat, mint bármely földszülött, ak­kor ez mindenki számára meglepő és taszító. Ezáltal az illető elszi­geteli magát, és minden ismerőse eltávolodik tőle.

A tények azt bizonyítják, hogy a jelölteknek ebben a fázisban nagyon nehéz szert tenniük világos belátásra. Azért támogatja Fü­löp beavatkozása ezt a belátást, mert az új asztrális tevékenység megvilágosítja a tanulóban megkötözve lévő földi lélekállapotot.

Ezen az alapon kell a jelöltnek - így tanítja az ötödik bűnbánó ének - belátásra szert tennie, mert a megnyugvásra hamarosan kö­vetkezhet a hatodik bűnbánó ének, a bizalom dala. Amíg az ember­ből hiányzik a saját állapotát illető belátás, addig nincsen meg­nyugvás, amiről aztán viselkedése eléggé árulkodik is.

Pistis Sophia például azt gondolhatná, hogy már nem hibázhat a fő irányt tekintve, hiszen oly nagyon vágyakozik a világosság után, és teljesen arra irányul. Ezért aláhanyatlására teljesen hamis ma­gyarázatot próbál keresni. így arra juthatna, hogy a Világosság a pokolban akarja létrehozni a világosságbirodalmat.

Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vájjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Hirdetik-é a koporsóban a te nevedet, és igazságosságodat olyan földön, melyet elfeledtél?

Ezt kérdőn, feltételesen fejezi ki. Majd hozzáfűzi:

Ne rejtsd el orcádat éntőlem. Mert nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve. Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; már csak a setétség ismer engem.

Ezzel Fülöp számára betelt a káprázat. Aki ezt a rögeszmét áttöri és felismeri, hogy ugyanis pont az önfenntartás végső maradéka, az énösztön utolsó szikrácskája az, ami a tanulót legjobban akadályoz­za és elszigeteli, az elérte a mélypontját. Az elénekelheti a meg­nyugvás énekét.

Ezt a tanulóban lévő Fülöpnek, az új asztrális tevékenységnek kell neki megmagyaráznia. Akkor közeledik a hajnal, mégpedig ab­ban a pillanatban, amikor az éj a legsötétebb.

Ez a jelentése az ötödik bűnbánó éneknek, melyet Pistis Sophia akkor mondott el, midőn a káoszban szorongatták.

429

Fülöpnek e szavait hallván Jézus így szólt: „Nagyon jó, szeretett Fülöp. Jer azonban, ülj le újra, és írd fel a részedet minden beszé­demből és cselekedetemből, és mindabból, amit látsz." Fülöp pedig nyomban leült, hogy tovább írjon.

Jézus folytatta beszédét, és így szólt tanítványaihoz: „Ekkor Pistis Sophia könyörgött a világossághoz. A világosság pedig megbocsá-totta az ő bűnét, hogy helyét elhagyván a sötétséghez szállt alá. Ha­todik bűnbánó éneke ekként hangzott:

Téged dicsértelek, ó világosság, a legmélységesebb sötétségben. Halld hát bűnbánatomat, és engedd, hogy világosságod felfigyeljen könyörgő szavamra.

Ha bűnömről megemlékezel, ó világosság, akkor nem állhatok meg előtted, és magamra hagysz engem.

Mert te vagy a megmentőm, ó világosság, a te fényes nevedért hit­tem benned. Világosságerőm hitt a te misztériumodban.

Amikor erőm a magasságban volt, bízott a világosságban, és amikor alant volt a káoszban, akkor is bízott benne.

4 3 0

Bízvást bízzon minden bennem lakozó erő a világosságban, most, amikor a legmélyebb sötétségben vagyok; és akkor is, ha a magas­ság helyeire jutok.

Mert a világosság irgalmas, és megvált minket. A világosságban egy nagy, megszabadító misztérium van.

Minden erőket kimenekít majd a káoszból, noha vétkeztem, mivel­hogy helyemet elhagyván a káoszhoz szálltam alá.

Nos, akinek az értelme ránemesedett, az értse meg."

Jézus pedig szólott tanítványaihoz, mondván: „Felfogjátok-e a mondottak értelmét?"

András lépett elő, és így szólt: „Uram, ami Pistis Sophia hatodik énekét illeti, erről prófétált egykor a te világosságerőd Dávid által a 130. zsoltárban:

A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?

431

Hiszen tenálad van a bocsánat... Mert a te neved miatt bíztam ben­ned, Uram. Lelkem a te igédet várta. Reménykedik lelkem az Úrban reggeltől estig.

Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt. Bízzál Izrael az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadí­tás! Meg is szabadítja ő Izraelt minden ő bűnéből."

Jézus ekkor így szólt hozzá: „Kitűnő, András, te áldott! Ezt jelenti az ő esdeklése. Bizony, bizony, mondom néktek: a világosság min­den misztériumába, a teljes Gnózisba bevezetlek titeket, a legben­sőbbtől a legkülsőbbig; a kimondhatatlantól a külső sötétségig; a világosságok világosságától a legsűrűbb anyagig; minden istenektől a démonokig; minden uraságtól az ő dékánjaikig; a hatalmasságok­tól a szolgáikig; az emberek teremtésétől az állatok, a barmok és a hüllők teremtéséig, hogy tökéleteseknek és a plerómában teljesek­nek neveztessetek.

Bizony, bizony, mondom nektek: ahol én leszek az én Atyám biro­dalmában, ott lesztek velem ti is. Mihelyt pedig a tökéletes szám betelik, hogy a bűn (a keveredés) világát feloszlassák, megparan­csolom nektek, hogy hozzatok elém minden zsarnok istenséget, aki

432

nem sugározta ki megtisztított világosságát. És megparancsolom a bölcsesség tüzének, amelyet a tökéletesekre bízunk, hogy addig marja a zsarnokokat, míg azok megtisztított világosságuk utolsó maradékát is le nem adták."

Miután Jézus ezeket mondta tanítványainak, így szólt: „Megértitek-e a mondottak értelmét?"

Feleié Mária: „Igen Uram, megértettem a te igédet. Amikor azt mondod, hogy a »keveredés világának feloszlatásánál a világosság trónusán ülsz majd, tanítványaid pedig - tehát mi - a jobbod felől; és ítélkezni fogsz a zsarnok istenek fölött, akik világosságuk meg­tisztított részét nem sugározták ki; és a bölcsesség tüze addig fogja emészteni őket, míg le nem adják a bennük lévő utolsó csepp vilá­gosságot is«, - nos, erről prófétált egykoron a te világosságerőd Dávid által a 82. zsoltárban:

Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek (bálványok) között.

Jézus felele néki: „Jól mondád, Mária."

Pistis Sophia, 44-45. fejezet

4 3 3

Pistis Sophia elénekelte ötödik bűnbánó énekét, az odaadás dalát. Ez megmutatja, hogy a jelölt, akit Pistis Sophia képvisel, a leírt lé­lektani állapotban ki akarja űzni lényéből érvényesülési- és énösztöne utolsó maradékát is. Ennek következtében Pistis Sophia a benső nyugalom állapotába kerül, és első alkalommal érez való­ban nyugodt, harmonikus és derűs bizalmat.

Ezért énekli az odaadás dala után a hatodik bűnbánó éneket, a bizalom dalát. Hat fokra lépett fel, és most a hatodikon áll, mint olyan, aki teljesen bízik a Világosságban.

Vessünk még egy pillantást a már megtárgyalt nézetekre! Ki az a Pistis Sophia? Ön az, a lélekmegszabadítás ösvényén lévő jelölt! Legalábbis Ön leheti

Szeretnénk még egyszer közelebbről szemügyre venni az ezen az úton lejátszódó folyamatot. Viharos lelkesedéssel kezdődött. Az ember mint kereső lény rengeteg tapasztalat után rátalált a Rózsa­keresztre, és megismerte a megszabadító tant. Szinte egy ugrással ott termett az üdvözülés misztériumainak tizenharmadik eonjánál, megbújt a függönyök fátylai mögött, és bebocsátásért esedezett. A tizenharmadik eon azonban teljesen semmibe vette, és egyedül hagyta.

Az elszigeteltségnek ebben az állapotában, teljesen idegen kör­nyezetben Authádész jött el a jelölthöz. Authádészt úgy kell lát-

4 3 4

nunk, mint az énlény minden erejének az összefoglalását. Magától értetődő, hogy ez az erőnyaláb most a jelöltre összpontosul, mert az én először mámoros lelkesedéssel irányult a Gnózisra.

A Gnózis nem válaszolt, és ennek következtében újból a közön­séges én kezd fellépni és beszélni. A jelölt törekvő ember, igazi fénykereső. Mivel tehát a Gnózis világosságát nem kapta meg, meg kell elégednie a saját fényével, Authádésznek - a Gnózissal össze­hasonlítva - hamis fényével. A cselekvés tehát felhívta a választ: először a gnosztikus misztériumok tizenharmadik eonja felé sietés, aztán pedig visszaesés a régi állapotba. A jelöltet visszavetik valódi létállapotába. Ez szerfölött jogos helyzet.

Nem vette őt semmibe a Gnózis, de még nem tudott megnyilvá­nulni neki, mert az illető erre még nem volt nyitott, még nem volt rá alkalmas.

Senkinek sem szabad azt hinnie, hogy a gnosztikus életet vala­milyen taktika segítségével meg lehet hódítani. A dialektikus ember azonban megpróbálja, mert ezt szokta meg a létért folytatott harc­ban, és mert ilyen taktikákkal sikert is ér el. A sikerek természete­sen ideiglenesek, erről gondoskodik a dialektikus természet jellege, mert ez a természet az ideiglenességhez van kötve.

Érthető, hogy Pistis Sophia, miután az első nekirugaszkodása után visszavetették a valóságba, egyáltalán nem érzi magát boldog­nak. A gnosztikus világosság helyett a mindennapi világnak és saját énjének aranyfüstös fényét találja.

Emiatt kezdődik éppen ekkor a bűnbánó énekek sora, a keserves panaszkodás, mert ez a jelölt teljesen megérti, hogy miért került ebbe az állapotba, és felismeri saját hiányosságait. A rózsakereszt ösvényének nekivágó jelölteknél korántsem mindig ez a helyzet. Az ő énekeik tiltakozást és kritikát tartalmaznak, valamint az elkesere­dettség és mellőzöttség érzését.

Szeretnénk azonban azt feltételezni, hogy jelöltünk legyőzte ezeket a kezdeti nehézségeket, és elkezdi énekelni bűnbánó énekeit.

4 3 5

Ekkor belép egy olyan folyamatba, mely által alkalmassá válik arra, hogy a végén bekerüljön a Szentek Szentjének fátyla mögé. E fo­lyamatnak azonban először egy nullponthoz, nem-léthez kell vezet­nie, hogy ezen az alapon új létet lehessen felépíteni.

A folyamat bűnbánó énekekkel kezdődik, heves panaszkodással, aztán pedig elvezet a megnyugváshoz és a bizalomhoz, hogy ezután nemsokára dicsérő énekekben nyilvánuljon meg, ahogyan e könyv előrehaladtával Ön is megállapíthatja majd.

Amikor a jelölt felismeri, hogy először el kell távolítania véré­ből a kritika érzését továbbá az összes alacsonyrendű dolgot, akkor ez már a helyes irányba megtett első lépés. Csak e felismerés után kezdődhet el a nullponthoz vezető utazás, és ez a legtöbb jelölt számára még mélyebb bukást jelent.

Ha nincs jelen az igazi világosság, akkor az ember hamis fény­nyel, a természet egész parádéjával próbálja magát megvigasztalni. Ezt a komédiát most teljesen félre kell tenni és el kell felejteni, egészen a nullpontig.

Ez az építmény előkészítése. Ha valaki olyan házat akar építeni, amely az egekig ér, akkor először mélyen le kell ásnia a földbe, hogy megfelelő alapot készíthessen. A jelölt ezt belátja, és elkezdi a nullpont felé haladó utazást.

Jól át kell látni az ezzel összefüggő nehézségeket. Van egy olyan probléma, amely mind az öt bűnbánó énekben megjelenik, sőt még a hatodikban is. Pistis Sophia mindig beszél Authádész és a káosz erőiről, amelyek szorongatják őt, de beszél más erőkről is, amelyek saját magában vannak. így szól például a hatodik bűnbánó énekben:

Világosságerőm hitt a te misztériumodban. Amikor erőm a magas­ságban volt, bízott a világosságban, és amikor alant volt a káoszban, akkor is bízott benne. Bízvást bízzon minden bennem lakozó erő a világosságban, most, amikor a legmélyebb sötétségben vagyok!

436

Egész világosan két erőcsoportról van itt szó: Authádész erőcso­portjáról, az én erőiről; és más erők egy csoportjáról, amelyek ugyancsak benne találhatók, de amelyeket Authádész és a káosz erői elnyomnak, akadályoznak és megkötnek.

Honnan jön a misztikus erők csoportja, és mire vonatkoznak ezek az erők? Ezt a jelöltnek feltétlenül tudnia kell. Ha ugyanis fel­ismerné ezeket az önmagában meglévő erőket, akkor saját folyama­tának előrehaladásával el tudná énekelni magát a megszabadító ha­todik bűnbánó éneket is.

Lényében két rendkívül fontos érintési pont létezik: a szívszen­tély, melyben a szív rózsája található, és a főszentély a maga abla­kával, az arany csodavirág székhelyével. Eme ablakon keresztül kell behatolnia a gnosztikus világosságnak. És ugyanezen ablakon át kell kisugárzódnia a lélek fényének. Ezen az ablakon keresztül jön létre a végérvényes, beavató kapcsolat a jelölt és a tizenharma­dik eon között. Ezen az ablakon keresztül árad be az igazi megsza­badító világosságerő, és lép ki a transzfiguráit lélekember.

Kezdetben Pistis Sophia esetében még nem beszélhetünk a meg­szabadulás arany világosságerejéről. Az ablak még zárva van, és neki magának kell belülről kinyitnia. Ehhez az egész tombolást el kell csitítani az én által uralt főszentélyben. Ezt pedig a szív ős-atomjából származó rózsaerővel lehet és kell elérni.

Az éntermészet nullpontjához vezető utazás, az endúra tehát egy uralkodó erőcsoport teljes önátadása, meg a személyiségben lévő tulajdonságok teljes önátadása, mégpedig más erőcsoportok segít­ségével és bevetésével. Ez a magában a jelöltben lévő keresztút.

A születés szívéből felébredvén, ezeket az erőket mozgósítani kell. Végig kell utazniuk az Ön egész lényén, egész életállapotán, és mindenütt a megújulás evangéliumát kell hirdetniük, a beteg szerveket meg kell gyógyítaniuk, míg fel nem érnek a koponya he­lyére, Golgota halmára. Ott kell a gyógyító erőnek kilehelnie lelkét, egész lényének haldokló gyilkosai közepette.

437

Aki végigjárja ezt a rózsakeresztutat az utolsó sóhajig, és kész lemondani az énőrület utolsó maradékáról is, az rálép a via dolorosára. Eközben megfesti a fehér rózsát a saját maga által hor­dozott kereszt vörös vérével, és megnyitja a lélek ablakát. Kilép a sírból, és örömhimnuszként csendül fel a feltámadás éneke, az arany virág dala.

Aki ezt az utazást a szív rózsájának erejében kezdi el, abban az erőben, amely az alapvető sugárzás révén és a sziderikus születés fényében szabadul fel, az érzi, hogy ereje óráról órára növekszik. És jóval a győzelem eljövetele előtt e biztonság révén belső nyu­galmat és a teljes bizalmat ér el. És ekkor tudja teljes meggyőző­déssel énekelni, hogy:

Lelkem a te igédet várta. Reménykedik lelkem az Úrban reggeltől estig. [...] Mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szaba­dítás.

Ha Ön mindezt jól meg akarja érteni, akkor fel kell ismernie, hogy az ember a világosságerőnek és a sötétségnek a keveréke. A vilá­gosságereje segíti Önt, hogy sokat megértsen a Gnózisból, és felébreszti Önben a megszabadulás utáni vágyat. Ezzel a világos­ságerővel Ön rengeteg olyan dolgot épített és vont maga köré, amit megszeretett, és aminek segítségével fenntartja önmagát ebben a vi­lágban.

Ily módon azonban egy millimétert sem jut előre a megszabadu­lás útján. Legfeljebb önnön világosságerejének szeretete lesz meg Önben, és ezzel egy gnosztikus rögeszmét épít majd fel. Időről idő­re aztán áttörik ezt a rögeszmét, és Önt erővel a sötétség valóságába vetik.

Miért mondhatjuk ezt ilyen nagy biztonsággal? Mert az Önben lévő sötétség megfelel az Ön személyiségének. Ez a személyiség, a szerkezete és a tudata teljesen a sötétségből lett felépítve, és abból is magyarázható. A világosságerőnek ekkor még semmilyen hajlé-

438

ka, alapja és szerve nincs meg Önben. Nincs alakja. Az Ön létálla­potában a világosságerő csak nyersanyag, lappangó képesség.

Ezért kell Önnek ezzel a világosságerővel, világosságképesség­gel, világosságanyaggal egy keresztutat bejárnia. Akkor minden olyan dolog elnyeletik, ami Önben sötétség - Authádész elpusztul. Akkor Ön is elpusztul, hogy a másikká váljon.

Menjen el mindenki ezen a keresztúton a bűnbánó énekek mély­pontjáig, hogy azután a döntés órájában felemelkedhessek onnan!

4 3 9

Ahogyan már beszéltünk róla, a személyiségben két érintkezési pont létezik: a fehér rózsa, vagyis az ősatom székhelye a szívszen­télyben, és a homloküreg, az az üres térség, ahol egyszer majd ki kell virulnia az arany rózsának. Pistis Sophia a bűnbánó énekeiben mindig a „világosságerejéről" beszél, és a hatodik bűnbánó ének­ben is mondja:

Világosságerőm hitt a te misztériumodban. Amikor erőm a magas­ságban volt, bízott a világosságban, és amikor alant volt a káosz­ban volt, akkor is bízott benne.

Honnan jött ez a világosságerő? Talán bizony az elmúlt jobb napok maradéka volt?

Tudatlanság miatt abból a gondolatból lehetne kiindulni, hogy akinek a Gnózis értelmében vett világosságereje van, az nem eshet áldozatul Authádész és a káosz hamis fényének. Ekkor azonban ez a gnosztikus evangélium valószínűleg megzavarta Önt, hiszen mi mindig két világosságerőt veszünk figyelembe, és ezeket állítjuk szembe egymással; viszont a Pistis Sophia látszólag három világos­ságerőről tanúskodik:

A Gnózis világosságáról, a saját világosságáról, és Authádésznak, a természet-eonok szolgájának a világosságáról.

440

A Pistis Sophiában a hatodik bűnbánó énekhez adott magyarázat arra kötelez minket, hogy teljesen feloldjuk a különböző világos­ságerők problémáját. Jézus, az Úr ugyanis a következőket mondja a hatodik bűnbánó énekhez fűzött beszédében:

Mihelyt pedig a tökéletes szám betelik, hogy a bűn (a keveredés) vi­lágát feloszlassák, megparancsolom nektek, hogy hozzatok elém minden zsarnok istenséget, aki nem sugározta ki megtisztított vilá­gosságát. És megparancsolom a bölcsesség tüzének, amelyet a tö­kéletesekre bízunk, hogy addig marja a zsarnokokat, míg azok meg­tisztított világosságuk utolsó maradékát is le nem adták.

Rövidre fogva, úgy történik majd, ahogyan a 82. zsoltárban áll: „Is­ten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek (bálványok) kö­zött. "

így megmutatkozik, hogy a zsarnok isteneknek, a természet-eonoknak is van olyan világosságerejük, amely olyan jó, olyan tisz­ta és kitűnő, hogy elveszik tőlük, a valódi világosságbirodalom erő­sítéséhez.

A régi gnosztikusok három embertípust vettek számításba: A pneumatikusukat, a pszichikusokat, a hylikusokat.

A pneumatikusok azok, akik belső, tudatos felismerésből közvetle­nül a Krisztus-világossághoz sietnek, amikor ez megjelenik a tuda­tok előtt, hogy azonnal átöleljék. Ezzel tehát arra az embertípusra utalnak, amelyikben az arany rózsa kivirult vagy kifejlődőben van. Ennek az embernek megvan a nyitott ablaka, amelyen keresztül a gnosztikus teljesség be tud áradni az üres térbe.

A pszichikusokról azt mondják, hogy ők csak hinni tudnak a vi­lágosságban, mint azok a hívőtípusok, akik a Biblia szerint mintegy a távolból látják a megszabadulás fényét. Ezeknél a lélekablak még teljesen zárva van. Ezért mindig magyarázatra szorulnak a világos-

441

ság kinyilatkoztatását és hatását illetően. Az ég nyelvezetét nekik le kell fordítani ahhoz, hogy valamit megértsenek belőle. Akkor vi­szont belülről is hisznek benne.

Arra képesek, mert a szív rózsája működik bennük. A fehér ró­zsa működésének köszönhetően a gnosztikus sugarak képesek meg­érinteni őket, és olyan állapotot tudnak előidézni bennük, amelyben lehetséges a Gnózisban való igazi, tiszta hit.

A hylikusok viszont egyáltalán nem fogékonyak. Ők igazi ter­mészeti típusok, akik teljesen a dialektikus természetre vannak hangolva. Nem a világosságból élnek, hanem olyan erőből, mely az életfolyamatok láncreakciójából szabadul fel. A rózsaszív - már ha egyáltalán megvan bennük - ezekben az emberekben nem működik. A Gnózis nem jelenik meg nekik, és ezért figyelmen kívül hagyhat­juk őket: távol állnak minden gnosztikus fáradozástól, és nem is vágyódnak rá.

Akiket vonz a transzfiguráció valamelyik ösvénye, azok a pszi­chikus típushoz tartoznak. Nekik már születésük óta megvan a ró­zsaszívük. Ennek az állapotnak az oka a ködös múltban rejlik, a mikrokozmoszban, vagyis az aurikus lényben, ahol a mikrokoz­mosz összes egymást követő személyiségének sorsa fel van je­gyezve.

Ebben rejlik a gnosztikus világosságra való eleve elrendelés is. A születésből származó véren keresztül a múlt megfelelő szakasza a plexus sacralis-on át belülre folyik, és a medullán keresztül meg­érinti a szívet, pontosabban a jobb szívpitvart. Ezzel a befolyással válik az ősatom fogékonnyá a gnosztikus sugarakra.

Ennek azonban az ember még nincs tudatában. Csupán bizonyos hajlamokat ismer fel, és bizonyos embertípust képvisel. Ez a típus vallásos vagy okkult érdeklődésű, vagy különféle humánus irá­nyultságú. Az ilyesvalaki belülről érdeklődik az emberiség és prob­lémái iránt.

442

Ezt a hatást még megerősítik a saját tapasztalatok és felfedezé­sek. Ezért az illető valóban segíteni akar, és együtt harcolni, együtt élni a világgal és az emberiséggel. Bizonyos értelemben embersze­retetről lehet beszélni, mely a mindenkori a belső fejlődési állapot­nak megfelelően nyilvánul meg.

Ily módon a milliók részvételével növekszik az emberiség szol­gálatának eposza, és mind a mai napig tart az ember illetve az em­beriség iránti szeretet valamint az értük hozott áldozat. E típus igen sok képviselője irányul a Gnózisra. Nekik e tekintetben nagy az ál­dozatkészségük és szeretetük.

Ámde mindezen jósággal és szépséggel kapcsolatban a dialektikus természet-én áll a központban. A szeretet Istenből, a Gnózisból jön ugyan, de a mindennapi, dialektikus embert ébresztgeti és serkenti. Isten szeretete, ez az isteni rendből származó érintés beléje hatol és előre hajszolja, s ezáltal a dialektikus ember sok tapasztalatot szerez.

Az istenbirodalmat azonban nem lehet a természet birodalmában megvalósítani. A szeretet - ha az anyagban alkalmazzák - bizonyos változást szenved. Persze azért felismerhető, és az ősatom vágyódá­sa arra készteti az embert, hogy ezen a szeretetalapon cselekedjen, lévén az ennek megfelelő sugárzásokra fogékony.

így az ember egy adott pillanatban hatalmas konfliktus előtt áll: egyrészt jelen van az emberszeretet áradata és különböző szeretet­megnyilvánulások áradata, másrészt pedig a kőkemény énközpontú-ság.

Isten szeretet, Isten az embert a szívben érinti meg. És Isten vi­lágosság. Ezt a világosságot az én, tehát a természetállapot fogadja be és alkalmazza.

A világosságot nemcsak az emberiség veszi fel, hanem a termé-szet-eonok, a természeterők és a természet kozmikus képződményei is. A természet-eonok ugyanúgy ékesítik vele magukat, mint az em­ber. A természet eonjai az embertől éppúgy mindig elrabolják ezt a világosságerőt, mint ahogy Pistis Sophiától.

443

így tehát a dialektikus élet mindkét szférájában ki-ki a maga fényruháját viseli. Az egész univerzum - csakúgy, mint az embe­riség - a Gnózis poláris világosságerőiből táplálkozik, és amit már nem lehet megemészteni, azt a legmagasabb hőségszféra ki­veti, így a természet-eonok azt adják vissza, amit nem tudnak fel­venni. Minden világosságerőt, amit születése óta az ember kapott és alkalmazni próbál, a természet-eonok elrabolnak tőle. És ezt az erőt a saját sugárzásukon keresztül újra visszasugározzák az em­beriséghez. Ezáltal nagy zűrzavar keletkezik, az emberiség elve­szíti áttekintését, és a világosságot ellenségnek véli, az ellenséget pedig világosságnak.

A feszültség elkerülhetetlenül fokozódik, és robbanásnak kell bekövetkeznie. Az elrabolt világosságot ekkor visszaveszik. Tisztu­lás jön létre, a dialektikus kozmoszban a puszta valóság marad visz-sza, a megpróbált embereknek pedig egy kemény tapasztalat, egy forradás a lelkükben. A helyzet valójában így áll:

A poláris világosságérintés teljes fordulatot vett, és behatolt az időbe, hogy aztán megint visszavitessen az örökkévalóságba, és anélkül térjen vissza saját birodalmába, hogy sok embert elért volna.

Mivel sokan rendelkeznek érzékeny rózsaszíwel, Isten áldozata visszatér. És újból fordul a kerék. Az eredmény az embertől függ, hogy újból olyan szeretetet tanúsít-e, amely mögött kőkemény énközpontúság leselkedik. Az ily módon összegyűjtött világosság­ból sokat újból elrabolnak. Authádész és csatlósai éjjel nappal ra­bolják az ilyen ember világosságerejét.

így most már érthető, hogy miért van mind az emberben, mind a kozmoszban gnosztikus eredetű világosságerő. A gnosztikus világ-lélek az, aki szakadatlanul feláldozza magát, és akit szakadatlanul keresztre feszítenek.

Most az a fontos, hogy mihez kezd az ösvényen járó jelölt ezzel a világosságerővel. Bizonyára működik a rózsaszíve, és a Gnózis

444

megérinti őt, csakúgy, mint millió más embert. És ezért embersze­retet tölti el a jelölt szívét.

De ez nem megoldás. Mert a természetállapot nem tudja a szel­lemállapotot magához vonni, legfeljebb csak ideiglenesen, valami­lyen elvakultságban. Valójában a jelölt nem tehet mást, mint hogy Krisztust a gyakorlatban kövesse. Végig kell járnia önnön rózsake-resztútját a Golgotáig, amíg meg nem nyílik a lélekablak, hogy hús­vét reggelén életre keljen benne az arany rózsa. Ezután a transzfi-guráció útját járja, és teljesíti azt a célt, aminek a kedvéért a vilá­gosság neki ajándékozta magát.

így gondoskodik a jelölt másokkal együtt arról, hogy beteljesed­jen a szám, a megmentettek száma. Mihelyt ez megtörténik, és az új gnosztikus birodalom elég erős lett, minden elrabolt világosságot visszaadnak a megmentetteknek, és az új birodalom úgy emelkedik fel, mint egy világosság-óriás, mint egy tűzláng.

Valóban: Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.

445

Beszédét folytatván Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Midőn Pistis Sophia a hatodik énekével esdekelt vétkei megbocsá­tásáért, újra a magasság felé fordult, hogy lássa, vajon bűnei meg­bocsáttatnak-e, és felvezetik-e őt a káoszból. Az Első Misztérium parancsára azonban még nem volt lehetséges, hogy bűnei megbo­csáttassanak, és hogy kivezessék őt a káoszból.

Amikor a magasság felé fordulva tudakolta, hogy megbánása elfo-gadtatik-e, látta, hogy a tizenkét eon minden archonja őt gúnyolja, nem leplezvén afölötti kárörömét, hogy bűnbánatát nem fogadták el. Erre nagyon elszomorodott, s a mennyekhez kiáltott hetedik bűnbánó énekével, mondván:

0 világosság, hozzád emelem az én erőmet, én világosságom!

Tebenned bízom. Ne hagyj megcsúfolni engem, és ne tűrd az en­gem gyűlölő tizenkét eon archonjainak kárörömét.

Mert aki benned bízik, nem szégyenül meg. Maradjanak a sötétség­ben azok, akik elrabolták az erőmet; és ne legyen hasznuk belőle, hanem vétessék el tőlük.

446

Ó világosság, mutasd meg nekem a te utadat, hogy rajta megmene­küljek. Mutasd meg a te ösvényeidet, hogy kiszabaduljak a káosz­ból.

Vezess a te világosságodban, és engedd megismernem, ó Uram, hogy te vagy a megmentőm. Örökké benned lesz nékem bizodal­mam.

Te mentesz meg majd engem, ó világosság: mert a te irgalmad örök.

Ne ródd fel nekem vétkemet, melyet kezdettől fogva tudatlanság­ban követtem el, hanem szabadíts meg a te bünbocsánatod nagy misztériuma által, a te kegyelmedért, ó világosság.

Mert irgalmas és igazságos a világosság. Ezért utat mutat majd ne­kem, hogy bűneimtől megváltassam.

Az Authádész anyagi teremtményeitől való félelmemben megcsap­pant erőimnek pedig az ő parancsára a világosság lesz majd a lám­pása. Az irgalom híján megfogyatkozott erőimet megajándékozza a Gnózissal.

447

Mert a világosság Gnózisa megváltás és misztérium azoknak, akik az ő örökségéhez és misztériumaihoz törekszenek.

A te neved misztériuma kedvéért, ó világosság, bocsásd meg vétke­imet, mert súlyosak azok.

Aki bízik a világosságban, annak ő azt a misztériumot adja, amelyre szüksége van. Lelke a világosság földjén lakozik majd, ereje pedig a világosság kincseit örökli.

A világosság mindenkinek erőt ád, aki hisz őbenne. Aki rábízza magát, az misztériumának nevét kapja ajándékba. És megmutatja neki az örökség földjét, mely a világosság kincseskamrájában van.

Hitem nem rendült meg a világosságban, mely megszabadítja lába­mat a sötétség béklyóitól.

Légy hozzám irgalmas, ó világosság, és ments meg, mert a káosz­ban még a nevemtől is megfosztottak.

A teremtmények miatt kínom és szükségem megsokasodott. Válts meg bűneim sötétségéből.

448

Tekints szenvedésemre és szükségemre, és bocsásd meg vétkeimet. Nézd a tizenkét eon archonjainak féltékenységéből fakadó gyűlöle­tet.

Oltalmazd erőmet, és ments meg engem. Ne hagyj e sötétségben; hiszen benned van az én reménységem.

Bolondnak tartanak engem, mert benned hiszek, ó világosság.

Most, óh világosság, szabadítsd meg erőimet Authádész teremtmé­nyeinek hatalmából, akik szorongatnak engem!

Nos, akinek értelme világos, az járjon józanul."

Amikor Jézus ezt mondta tanítványainak, Tamás lépett elő, és így szólt: „Uram, én józan vagyok, felettébb józan, a bennem lévő szel­lem nagyon világos, és ujjongok, hogy ezeket megjelentetted ne­künk. Eddig türelemmel voltam testvéreim iránt, nehogy meghara­gítsam őket; és mindőjüket magam elé engedtem, hogy megadják Pistis Sophia esdekléseinek magyarázatát. Most tehát, Uram, ami Pistis Sophia hetedik bűnbánó énekét illeti: világosságerőd egykor Dávid próféta által beszélt erről a 25. zsoltárban:

449

Hozzád emelem, Uram, lelkemet!

Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim.

Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár; szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled.

Útjaidat Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg en­gem.

Vezess engem a te igazságodban, és taníts engem, mert te vagy az én üdvösségem Istene, mindennap várlak téged.

Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.

Ifjúságomnak vétkeit és tudatlanságban elkövetett bűneimet ne ródd fel nekem; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!

Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.

4 5 0

Igazságban járatja a szelídeket, és az ö útjára tanítja meg az aláza­tosokat.

Az Úrnak minden ösvénye kegyelem és igazság azoknak, akik az ő igazságát és igéjét keresik.

A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.

Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az útat, amelyet vá­lasszon. Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a föl­det.

Az Úr erőssége az őt félőknek. Feltárja nekik nevét, és szövetségére oktatja őket.

Szemeim mindenkor az Úrra néznek, mert ő húzza ki a tőrből lá­bamat.

Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.

Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.

451

Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet. Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.

Őrizd meg lelkemet, és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy nálad kerestem oltalmat. Ártatlanság és becsület védelmezze­nek meg engem, mert téged várlak.

Mentsd ki, Isten, Izraelt minden bajából!"

Amikor Jézus ezeket hallotta Tamástól, azt mondta neki: „Kitűnő, Tamás. Ezt jelenti Pistis Sophia hetedik bűnbánó éneke. Bizony, bizony, mondom néktek: a föld minden nemzetsége boldognak mond majd titeket, hogy ezeket megnyilvánítottam néktek, hogy kaptatok az én szellememből, és mert bölcsekké és szellemiekké lé­vén megértitek, amit mondok nektek.

Eltöltelek majd titeket a szellem egész világosságával és erejével, hogy mostantól kezdve mindent megértsetek, amit hallani és látni fogtok. Még egy kis idő, és szólok veletek a menny minden dolgá­ról, kintről befelé és bentről kifelé."

Pistis Sophia, 46. fejezet

4 5 2

Most a hetedik bűnbánó énekhez, a döntés dalához érkeztünk. A Pistis Sophia evangéliumának megértéséhez alaposan ki kell

puhatolni ennek a döntésnek a jellegét. A transzfiguráció ösvényére lépő ember a gnosztikus világosságerő és a sötétség keveréke. A személyiség atomok egysége, és ezt az egységet az atomok ereje tartja össze. Ahhoz pedig, hogy ezt az erőt birtokolni és alkalmazni lehessen, az atomokat el kell hasítani. A személyiség ezért együtt­működő folyamatok rendkívül bonyolult jelensége.

Az emberben van egy atomhasításra képes elv, egy rettenetesen forró, hatalmas tűz, amely széthasítja az atomokat. Az ezáltal fel­szabaduló erők újabb atomokat vonzanak, vagy hasítással képződ­nek újabb atomok, hogy a folyamatok hátterében meghúzódó ős-elwel egy személyiséget alkossanak, és azt a mikrokozmoszban fenntartsák.

A mindezt lehetővé tévő elvet, erőket és folyamatokat dialekti­kának és sötétségnek nevezzük, olyan erőknek és fejlődési folyama­toknak, amelyek a hetedik kozmikus területről származnak és ebben nyilvánulnak meg. Az egész emberi létállapot, ennek az erői és formái teljesen ezzel a sötét természettel, a halál természetével füg­genek össze. Ez az egész lény, amelyik a sötét természetből szár­mazik és annak a végterméke, ebben a természetben fájdalmat és kínt szenved.

4 5 3

Amiatt száll fel az emberből számtalan sóhaj, és azért támad benne erős vágy a megváltás után, mert létállapotában egyetlen pil­lanatig sincs biztonságban. Már a születésénél előkészítik a halálát. A halál után elillan a személyisége, s hosszabb-rövidebb idő múltán egyáltalán nem marad belőle semmi. A sötét lét ebben a sötét ter­mészetben nem vezet semmire. Az ember sóhajtozik, mert a fájda­lom elmaradhatatlan kelléke ennek a természetnek.

Ebben az állapotban támadja meg az embert az első kisugárzó-dás, a Pistis emanációja a pleromából. Az Ön gondolkodásához, in­telligenciaképességéhez és tudatához fordul. így szól Önhöz: „Fáj­dalmat szenvedsz, sötétség vagy, semminek születtél. Miért vagy itt, és mi az életed értelme?"

Ez még csak fokozza az emberi fájdalmat; mert ha valakit akkor támadnak meg, amikor a reménytelenség érzése hatalmasodik el rajta, akkor ezt a megpróbáltatást erősebben éli át, mint azelőtt valaha.

Ekkor a sötét természet segítséget és gyógyulást, mindenesetre megvilágosulást keres heves fájdalmára. Nagyon sok kísérlet után aztán az ember megtalálja a megszabadulás ösvényét, amely új életállapot kilátásával kecsegtet.

Mitévő legyen most? Mindenféle erővel és képességgel felsze­relve valamely szellemi iskola tanulója lesz. Már maga a megsza­badulás eszméje is vigasztalja valamelyest, de ez valójában sovány vigasz, mert csak rögeszme. Hiszen az egész sötét természet úgyis elpusztul önmagában és önmagától. Lényegünk pedig nem más, mint a sötét természet, lényünk teljesen ebből magyarázható.

A sötét természetnek két nézete van: a jó és a rossz. Mivel az embernek még semmi egyebe sincs, beveti a jóságképességét, amely ugyancsak a sötét természetből magyarázható. Eme jóság alapján áldozza fel idejét, kapacitását és birtokát.

Az ilyen áldozat vigaszt és örömöt nyújt ugyan, de a tulajdon­képpeni fájdalmat nem szünteti meg. Az ember ettől még nem kerül közelebb az igazi megváltáshoz.

454

Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy minden, ami a haláltermé­szetből való és abból keletkezik, a jellege miatt újból visszatér a ha­láltermészetbe. Emiatt sokan esnek kétségbe. Azt mondják és gon­dolják: „Mindent odaadtam, amim csak volt. Mit tehetnék még?" Az Ön áldozatait azonban a Gnózis nem fogadja el. Az ég hajlítha-tatlan marad, és az embert egyre-másra visszavetik fájdalmi állapo­tába.

Ezek szerint a jóság bevetése nem jó? Ellenkezőleg! Jobb nem is lehet. Csakhogy a tizenharmadik eon az embert újra meg újra visz-szaveti sötét valóságába. „Ha valamit rosszul csináltam, úgy mondd meg nekem!" - kiáltja Pistis Sophia. Választ azonban nem kap. Csak a természet-eonok harsány, kaján nevetését hallja, ahogyan csúfolódnak rajta. Ő dicsérte az Urat, hálát adott neki, és magasz­talta őt. Éjjel-nappal neki szolgált, felajánlotta neki életét, egészsé­gét és tulajdonát. És mégsem fogadják el mindezeket az áldozato­kat! Az ég hallgat.

Bűnbánó ének bűnbánó ének után száll fel. De mi van itt meg­bánni való? Pistis Sophia nem bűnös, bár kész a bűnt magára vál­lalni. Csodálatraméltó tisztességgel elajándékozta minden jóságké­pességét. Márpedig a természet szerint nem tud többet tenni, és nem tud több lenni. Minden, amit ezenfelül és ezenkívül megpró­bál, az őrültség, és visszatér az eredetéhez. Ez az eredet pedig a dia­lektika.

Ám Pistis Sophia a világosságerejéről is beszél. Viszont pont ez a tévedése. A világosságerő jelen van ugyan, de nem az övé, hanem csak rendelkezésére bocsátják.

Ha világosságerő kerül az ember közelébe, akkor azt az ember­nek nagyon jól meg kell értenie. Ez a világosságerő nem más, mint a mikrokozmosz középpontjában lévő elsüllyedt ősatom. Ez a kö­zéppont az ember szívével esik egybe, és arra hat.

Gerjesztéssel aztán létrejön az eredeti gnosztikus világosságerő befolyása. Ez a befolyás felébreszti a megszabadulási tanba vetett

455

hitet, és ebből a hitből és belátásból beszél, dolgozik, és hoz áldo­zatokat az ember. Ez a beszéd, munkálkodás és áldozat azonban nem a világosságerő megnyilvánulása. Az illető még sohasem dol­gozott ezzel a világosságerővel, még sohasem járt az ehhez a lehe­tőséghez vezető ösvényen.

A gerjesztés révén legfeljebb a jóságképesség kezd hatni. Ez jó tapasztalatszerző út. Az emberben és körülötte lévő világosságerő­vel dicsőített, mondott köszönetet, magasztalt és dolgozott mint Pistis Sophia. Az ember hordozott ugyan egy keresztet, de ez a ter­mészet keresztje volt, és nem a megváltás keresztje. Még nem a ró-zsa-keresztutat járta. Pedig az lenne a fontos!

Ahhoz azonban egy titok kapcsolódik, a Rózsakereszt elsődle­ges beavatási titka. Ez a titok így hangzik: „És ha mindeneteket odaadtátok is, de az életeteket nem, úgy tudjátok meg, hogy semmit sem adtatok." Nem az Ön jóságképességére van szükség, hanem az életére, az én-lelkére.

A nem-létet az ennek megfelelő életvitellel kell bizonyítania. Akkor születik meg Önben Krisztus. Akkor a világosság működése már nem logikai következtetés eredménye, hanem a világosság ma­ga lép akcióba. Ekkor születik meg az új lélekállapot. És csak ez az újonnan született lélek mondhatja, hogy:

Most, óh Világosság, szabadítsd meg erőimet Authádész teremtmé­nyeinek hatalmából, akik szorongatnak engem!

Ekkor a jelölt végigment a döntés folyamatán, és új fejlődési cik­lust kezdhet el:

El tud menekülni a sötétségből, meg tudja semmisíteni a sötétséget, újjá tud születni a Világosságban, és képes elnyerni az örök életet.

Sokan közelednek saját jóságképességükkel a gnosztikus világos­sághoz. Mivel ez a jóság mindig a rosszal keveredik, és azzal áll

456

kapcsolatban, az a roppant fárasztó helyzet keletkezik, hogy az em­ber a jót akarja cselekedni, és a rosszat teszi.

A mindennapi élet gyakorlatában mindig ez a kevert állapot for­dul elő. Aki belátja, hogy hasztalan a Gnózishoz az én-állapottal és az ehhez kapcsolódó ikererőkkel, a jóval és a rosszal közelednie, és aki rájön, hogy a jó világosságerejét folyton felemészti a rossz, az felismeri, hogy a Gnosztikus világosság valami egészen más. Ha elénekelte bűnbánó dalait, akkor az illető szükségszerűen mély­pontra kerül, ahol nem marad más hátra számára, mint a Gnózisnak való önátadás.

Ez a Gnózis szabálya szerinti életvitel. Olyan lét, mint a nem­lét. Ez a visszafelé mozgás életvitele.

„Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt." Aki azonban el akarja veszíteni az életét a Gnózisnak és a Gnózis há­rom misztériuma világosságának való önátadással, az minden halált legyőz, és élni fog. „Aki pedig elveszíti az ő életét én érettem, az megtartja azt." Aki aztán a nem-énnel át is lép a gnosztikus miszté­riumok kapuin, csak azt lehet valóban jelöltnek, a döntés emberé­nek nevezni.

4 5 7

Jézus folytatta beszédét, és azt mondta tanítványainak: „Amikor Pistis Sophia a káoszban elmondta hetedik bűnbánó énekét, még nem kaptam parancsot az Első Misztériumtól az ő megmentésére. Könyörületességből, magamtól és parancs nélkül azonban a káosz­nak egy valamivel nyitottabb területére vezettem.

Amikor Authádész anyagi teremtményei észrevették, hogy Pistis Sophiát a káosznak egy némileg nyíltabb területére vitték, kissé alábbhagytak szorongatásaikkal, abban a hiszemben, hogy most tel­jesen kivezetik őt a káoszból.

Pistis Sophia nem tudta, hogy én voltam a segítője. Egyáltalán nem ismert meg, és tovább dicsérte a világosság kincseskamrájának vi­lágosságát, melyet egykor látott, s amelyben hitt. Azt hitte, hogy ez a világosság volt a segítségére, amelyet azzal a meggyőződéssel di­csért, hogy az az egyetlen igazi világosság.

Mivel pedig hitt az igazi fénykincs világosságban, kivezetik majd a káoszból, és bünbánatát elfogadják. Még nem hangzott el azonban az Első Misztérium parancsa, hogy fogadják el a bünbánatát. Hall­gassatok hát tovább, hogy felfedjek előttetek mindent, ami Pistis Sophiával történt.

458

Amikor egy valamelyest nyíltabb helyre vittem őt a káoszban, Authádész teremtményei alábbhagytak a zaklatásával, mert azt hit­ték, hogy most kivezetik őt a káoszból. Amikor azonban rájöttek, hogy mégsem viszik ki, azonnal visszatértek, és hevesen rátámad­tak. Ezért mondta el nyolcadik bűnbánó énekét, mivel azok nem hagyták abba a zaklatását, hanem ellene fordulván hevesen szoron­gatták. Azt mondta tehát:

Benned reménykedtem, ó világosság! Ne hagyj a káoszban. Válts meg és szabadíts meg a te Gnózisod szerint.

Legyen rám gondod. Légy a megváltóm, ó világosság! Igen, szaba­díts meg, és vezess el a te világosságodhoz.

Mert te vagy a megváltóm, és magadhoz fogsz vezetni engem. A te neved misztériuma miatt vezess és ajándékozz meg a kegyelmeddel.

Megszabadítasz az oroszlánfejű erőtől, amelyet csapdául állítottak nekem; mert te vagy a megváltóm.

A te kezedbe akarom tenni világosságom megtisztított részét. Megmentésemre siettél, ó világosság, a te Gnózisod szerint.

459

Haragod elérte azokat, akik hatalmaskodnak ugyan fölöttem, de mégsem tudnak teljesen legyőzni. Mert a világosságban volt nékem bizodalmam.

Örvendek tehát, és boldognak mondom magamat, mert irgalmaztál nekem, szükségemre felfigyeltél, és kiszabadítottál. Erőmet is biz­ton megváltod majd a káosztól.

Nem hagytál engem az oroszlánfejű erő hatalmában, hanem olyan területre vezettél, ahol nincs semmilyen szorongattatás."

Miután Jézus ezt mondta tanítványainak, így folytatta:

„Amikor az oroszlánfejű erő ráébredt, hogy Pistis Sophiát mégsem vezették fel a káoszból, anyagi teremtményeivel egyetemben és is­mét rátámadt Pistis Sophiára. Ő pedig ekként esdekelt szorongatta-tásában:

Könyörülj rajtam, ó világosság, mert megint nagyon szorongatnak. Belső világosságom, erőm és szellemlelkem a te törvényed szerint elsötétült. Erőm kezd elhagyni ebben a szorongatásban. Időm szá­ma is fogyatkozik, amíg a káoszban vagyok. Világosságom meg-

4 6 0

csappant; mert elrabolták az erőmet, és minden erő megrendült bennem.

Tehetetlenül állok az eonok archonjaival szemben, akik gyűlölnek engem; és a huszonnégy emanációval szemben is, amelyeknek a he­lyein tartózkodtam. Mivel pedig ezek a hatalmukba kerítettek, test­vérem, a velem összekapcsolt nem mer segíteni nekem.

És a magasság minden archonja múlandó anyagnak tartott engem, amelyben nincsen világosság. Olyanná lettem, mint egy anyagi erő, mint az archonok szemétje.

És az eonok lakói így szóltak: »Maga is káosszá lett«. Erre pedig azonnal körülvettek engem a kegyetlen erők, mondván, hogy elve­szik tőlem összes belső világosságomat is.

Mégis bíztam benned, ó világosság, és azt mondtam: »Te vagy a megváltóm.«

Sorsom, melyet rendeltél nekem, a te kezedben van. Szabadíts meg Authádész teremtményeinek a markából, mert üldöznek és gyötör­nek engem.

461

Küldjed a te világosságodat énreám, mert orcád előtt semmi va­gyok; és ments meg engem a te nagy irgalmasságod szerint.

Ne hagyj megszégyenülni, amiért téged dicsértelek, ó világosság. Authádész teremtményeit temesse be a káosz, és vettessenek a sö­tétségre.

Némuljon el azok szája, akik orvul le akarnak gyűrni engem, és azt mondják: »Raboljuk el tőle minden belső világosságát«, holott én semmi rosszat nem tettem velük."

Amikor Jézus ezeket mondta, előlépett Máté, és így szólt:

„Uram, szellemed megindított és világosságod megvilágosított en­gem, hogy megmagyarázzam Pistis Sophia nyolcadik esdeklését. Mert erről prófétált egykor a te erőd Dávid által a 31. zsoltárban:

Tebenned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságossá­goddal szabadíts meg engem.

Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem biztos szirtem, erős váram, hogy megtarts engem.

462

Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te neve­dért, és vezérelj engemet.

Ments ki engem a hálóból, melyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én menedékem.

Kezedre bízom szellememet. Te váltasz meg engem, ó Uram, igaz­ság Istene.

Gyűlölöd a hazug hiúságok híveit; és az Úrban bízom én.

Vigadok és örülök a te kegyelmednek, amiért meglátod nyomorú­ságomat, és lelkemet megszabadítod szükségéből.

És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, sőt tágas térre állatod lábaimat.

Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom. Elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem.

Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban múlnak éveim; az ínség miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.

463

Csúfsága lettem ellenségeimnek és szomszédaimnak, és réme isme­rőseimnek. Akik megpillantanak, menekülnek tőlem. Töröltettem a szívükből, akár a halott az emlékezetből; olyanná lettem, mint a tö­rött váza.

Mert hallanom kell sokak rágalmát mindenfelől. Terveket ková­csolnak ellenem, hogy elrabolják lelkemet.

De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.

Sorsom kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldö­zőimtől. Világosítsd meg orcádat a te szolgádon; válts meg engem a te kegyelmed által, ó Uram.

Ne hagyj megszégyenülni, mivelhogy hívlak téged; az istentagadók szégyenüljenek meg és hallgattassanak el a halottak birodalmában.

Némuljanak el a hazug ajkak, melyek vakmerően szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel, s őket arcátlanul kínozni meré­szelik.

Pistis Sophia, 47-49. fejezet

464

Ecseteltük Pistis Sophiát, ahogy elénekeli hetedik bűnbánó énekét, a döntés dalát.

Ezen bűnbánó ének során fejlődik ki dialektikus állapotának mélypontja, ahol felismeri, hogy jósága és dialektikus világosságere­je kivétel nélkül olyan rezgésterület, amely teljesen a halál természe­téhez tartozik és emiatt nem tartalmaz egyetlen megszabadító elemet sem. Ezért tehát mindig kölcsönhatás, egyensúly marad fenn az em­ber és a természet-eonok között akkor, ha az ember a saját jóságké­pessége bevetésével próbálja meg elérni a megszabadulást.

Pistis Sophia azonban a Gnózis világosságerejét, a rózsa vilá­gosságát is észleli. Csakhogy ez a világosság és ez a rózsa nem a dialektikus életrendszerhez tartozik. Ezért a gnosztikus világosság mindig visszavonul, ha az ember a mindennapi természet én-állapo­tával akarja megkaparintani és alkalmazni. Bármilyen hősies kísér­leteket tesz is ezen a téren az ösvényen járó tanuló, nem fog neki sikerülni, hogy dialektikus képességgel tartson meg valamely gnosztikus erőt.

Aki ezt megállapítja és saját bőrén tapasztalja, az végül is a dön­tés órájában az önátadást választja, legalábbis ha valóban óhajtja a gnosztikus tanulóságot. Ily módon valósíthatja meg az ember a nem-létet is, és így nyithatja meg magát a gnosztikus világosság­folyamatnak.

465

A pozitív-dinamikus ember számára az a pillanat, amikor át kell haladnia a nem-lét kapuin, a kétség pillanata. Mert a pozitív én-tudatos ember mindig azzal foglalkozik, hogy csináljon valamit, hogy vezesse a folyamatot. Meg akarja határozni az időpontot, és ő akarja diktálni a tempót. Amikor ilyesvalaki járja az ösvényt, akkor mindig a saját világosságerejével kísérletezik.

Ha ez az illető felismeri, hogy nincs semmije, amivel a gnoszti­kus világosságerőt megfoghatná és irányíthatná azzal a céllal, hogy beléphessen a tizenharmadik eonba, akkor letaglózva, becsületében és emberi rögeszméjében megtámadva érzi magát. A döntés órája ezért az én számára is a megaláztatás órája, mert az én teljesen te­hetetlen a megszabadulás természetében.

Ezen a ponton sokan visszariadnak azok közül, akik komolyan vágtak neki az ösvénynek. Ekkor megtagadják a Gnózist és a transzfiguráció lehetőségét, vagy az okkult ösvényt választják. Megpróbálják elérni azt, ami a mindennapi természet keretében le­hetséges, és a természet-eonok jobbágyai lesznek.

Pistis Sophia azonban átmegy a nem-lét kapuin. Felad minden önfenntartást jósága legtávolibb zugáig elmenve, és belép az alázat időszakába. Megvan a bátorsága, hogy felvállalja a nem-cselekvést azzal a kéréssel: „Gondolj rám a Te kegyelmed szerint, és a Te jó­ságod miatt, Uram." így a természetállapota szerinti legnagyobb tettét vitte véghez, amit a Gnózist illetően csak megtehet.

Most a két világ, a hetedik és a hatodik kozmikus terület közötti határterületen tartózkodik. Ott áll tehát a jelölt, mintegy kitárva kar­jait, és így szól: „Jámborság és őszinteség tartson meg engem, mert Rád várok, óh Uram."

A jámborság a természet szülte lény Gnózisra való irányulása teljes nem-létben és nem-cselekvésben. Pistis Sophia jámborsága ezenkívül őszinte. Nem taktika és nem hamis jámborság, hanem érett, belátás által vezetett és teljesen megértett tapasztalatból ke­letkezik a jámborsága. Ezért őszinte.

466

467

Aki így közeledik a Gnózishoz, az biztos lehet abban, hogy azonnal elkezdődik a megmentés folyamata. Ezért írják a Pistis Sophiában:

Amikor Pistis Sophia a káoszban elmondta hetedik bűnbánó énekét, még nem kaptam parancsot az Első Misztériumtól az ő megmenté­sére. Könyörületességből, magamtól és parancs nélkül azonban a káosznak egy valamivel nyitottabb területére vezettem.

Amikor Authádész anyagi teremtményei észrevették, hogy Pistis Sophiát a káosznak egy némileg nyíltabb területére vitték, kissé alábbhagytak szorongatásaikkal, abban a hiszemben, hogy most teljesen kivezetik őt a káoszból.

Pistis Sophia nem tudta, hogy én voltam a segítője. Egyáltalán nem ismert meg, és tovább dicsérte a világosság kincseskamrájá­nak világosságát, melyet egykor látott, s amelyben hitt. Azt hitte, hogy ez a világosság volt a segítségére, amelyet azzal a meggyőző­déssel dicsért, hogy az az egyetlen igazi világosság.

Mivel pedig hitt az igazi fénykincs világosságban, kivezetik majd a káoszból, és bűnbánatát elfogadják.

Magától értetődő, hogy az a tanuló, aki a nem-lét által teljesen nyi­tott a Gnózis megmentő folyamatának az érintésére, az tapasztalni fogja, hogy ez a folyamat valóban elkezdődött. Ugyanakkor azon­ban be kell látnia, hogy ez még csak az új ösvény kezdete. Mielőtt a megmentés végérvényes lehet, egynek-másnak még meg kell tör­ténnie, és még nagyon sok veszélyt kell legyőzni. Mielőtt ezek a veszélyek megjelennek és kiéleződnek, kezdetben minden jelölt megvilágosulást érez, és valamivel nyíltabb helyre viszik.

Mivel a gnosztikus sugárzások most teljesen benne rezegnek, sokkal jobban megérti a dolgokat, mint valaha. Minden, amiről már azt hitte, hogy érti, most teljesen más oldaláról mutatkozik be, egé­szen más fényben áll, mint azelőtt, mintegy új köntösben jelenik

meg. Még nem lehet azonban gnosztikus tudatról, gnosztikus érte­lemben vett gondolkodási képességről beszélni. Az illető tanuló tu­data és megismerési képessége még mindig a régi természetből va­ló. Ezért mondják: Egyáltalán nem ismert meg.

Pistis Sophia legfeljebb a dialektikus érzékszervével látott va­lamit villanásszerűen az igazi világosságkincsből. Ezért aztán nem marad más hátra neki, mint hogy a nem-tudatával magasztalja az ég világosságát. Ön biztosan észrevette, hogy a Pistis Sophia pontosan ezt az állapotot, az ösvény ecsetelt stádiumában álló jelölt állapotát írja le. A jelölt a nem-létben áll, és ezért már teljesen benne van a folyamatban, de még nem ismeri a segítőjét, mert még nincs új tu­data. A régi természet még befolyásolja, és ezért visszavonhatatla­nul eljön az a pillanat, amikor a természet-eonok újból elkezdik az üldözést.

Az új fázis kezdetén Authádész teremtményei egy darabig teljes mértékben leállnak Pistis Sophia üldözésével, úgyhogy bekövetke­zik az ecsetelt megvilágosodási állapot. Ám ez a szabadság és nyu­galom csak ideiglenes, mert:

Amint Authádész teremtményei rájöttek, hogy Pistis Sophiát még­sem vezetik ki a káoszból, azonnal visszatértek, és hevesen rátá­madtak.

Elkezdődik az üldözés. Ezért halljuk Pistis Sophia nyolcadik bűn­bánó énekében az üldöztetés dalát. Megpróbáltatások, nehézségek és problémák keletkeznek. Ennek következtében Pistis Sophia olyan pillanatokat is átél, amikor úgy gondolja, hogy távolabb van a megmentési folyamattól, mint valaha.

A jelölt azonban fontolja meg, hogy a folyamat alatt jobb, ha az embert üldözik, mint ha visszatartanák, akkor is, ha ebben az üldö­zésben komoly veszélyek rejlenek. Önnek jól át kell látnia eme ül­dözés szerkezetét és nézeteit, mert itt újból előtérbe lép az orosz­lánfej ü erő.

4 6 8

Feltéve, hogy a tanuló kitart a hetedik bűnbánó ének mélypont­jáig, a fontos döntésig, és tényleg megvalósítja a Gnózis értelmében való önátadást, akkor megtapasztalja a megkönnyebbülés és az el­sődleges megvilágosulás időszakát, amelyben mindent csodálatos­nak ismer fel, és lelkes lesz. De még nem ismeri a segítőjét, még nem birtokol egyetlen új képességet sem, és emiatt még szerfölött tehetetlen. Ebben az állapotban, amikor a magot már elvetették ugyan, de még nem indult növekedésnek, az oroszlánfejű erő újból visszatér a tanulóhoz.

Az oroszlán Krisztusnak, a gnosztikus megváltónak a szimbó­luma. Ám a tanuló még nem ismeri a segítőjét. Ezért magától érte­tődő a nagy imitátor, aki a dialektika világában a világosság csalóka árnyékaként a Gnózist utánozza, és megint a tanuló felé fordul. Authádész erői megtámadják őt, és akkor megszólal az utánzó.

A Rózsakereszt elhozza a tanulónak a jó hírt, összekapcsolja őt Krisztus bölcsességtanával, és bevonja őt a megtartás élő testébe. Ha a tanulót így ellepik a nehézségek, és számtalan gond foglalkoz­tatja, akkor talán némi keserűséggel gondol erre.

Az oroszlánfejű erő már az első ilyenféle gondolatnál a tanu­lóhoz kapcsolódik, és megpróbálja őt nyugtalanítani, valamint megkísérel rámutatni arra az úgynevezett ámításra, amit a Gnózis állítólag elkövet. „Örömöt ígértek neked, de csak nehézségekkel szembesülsz. Térj vissza a régi, biztos életterületre", így szól az oroszlánfejű erő. Kapcsolódik minden embertípushoz, minden ember múltjához és gyenge oldalához, és megpróbálja az illetőt visszavetni a régi életbe. Először Authádész erői támadják meg a tanulót, és utána az oroszlánfejű erő mondja csábító, jól megfon­tolt szavait.

Ez az az üldözés, amelyre a Bibliában olyan sokféleképpen cé­loznak. Gondoljon csak Izrael népére, mely a sötétség országából, Egyiptomból elmenekült, és a fáraó seregei üldözték. Aztán gondol­jon Jézusra és a pusztai megkísértésekre.

4 6 9

Nos hát, némely tanuló éppen ebben a stádiumban esik áldoza­tul. Újra meg újra elkezdi a folyamatot, de újból és újból vissza­húzzák a régi országba.

Ezen a módon idővel olyan kimerültség keletkezik, amely a ta­nulót annyira legyöngítheti, hogy egyre nehezebbé válik számára a választóvonal végérvényes átlépése.

Ezért óva intünk minden tanulót! Ismerje fel az oroszlánfejü erőt, amely üldöz mindenkit, aki ebben a fázisban van!

4 7 0

„Nagyon jó, Máté. Bizony, bizony, mondom néktek: Ha a tökéletes szám eléretett, és a mindenség a mennybe emeltetett, akkor én a vi­lágosság kincseskamrájában trónolok majd, ti pedig tizenkét vilá­gosságerőn ültök, mígnem újra helyre nem állítjuk a tizenkét meg­váltó mindahány rendjét az ő örökségük mindenkori helyén."

Miután ezt mondta, megkérdezte: „Megértitek-e, amit mondok?"

Mária lépett elő, és így szólt: „Ó Uram, ezzel kapcsolatban egykor azt mondtad nekünk egy példabeszédben: »Ti pedig kitartottatok velem az én kísértéseimben. Én azért országot adok nektek, aho­gyan az én Atyám adott nékem országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és üljetek tizenkét királyi széken, ítélvén az Izraelnek tizenkét nemzetségét.«"

„Kitűnő, Mária", mondta Jézus, és így folytatta beszédét tanítvá­nyaihoz:

„Amikor Authádész teremtményei újra üldözőbe vették Pistis So-phiát a káoszban, akkor ő elmondta kilencedik bűnbánó énekét:

471

Verd meg azokat, ó világosság, akik elrabolták az erőmet: vedd el az erőt azoktól, akik elvették azt tőlem. Mert én a te erőd és a te vi­lágosságod vagyok! Jöjj el, és ments meg engem!

Mély sötétség bontsa be üldözőimet. Szólj az én erőmhöz: Én va­gyok, aki meg fog menteni téged!

Veszítsék el erejüket mind, akik a világosságomra pályáznak. Tér­jenek a káoszba és erőtlenedjen el, akik el akarják rabolni a vilá­gosságomat. Porladjon el az erejük. Hagyd, hogy Jeu angyalod le­verje őket.

Ha pedig a magassághoz fordulnának, ragadja meg őket a sötétség; add, hogy elsüllyedjenek a káoszban. Kövesse őket Jeu angyalod, és vesse le őket a legmélyebb sötétségbe.

Mert anélkül, hogy bármit is ártottam volna nekik, egy oroszlánfejü erővel vetettek csapdát nekem, melytől elvétetik a világosság. Amely erőt pedig képtelenek voltak elvenni, azt elfojtották bennem.

Ó világosság, vedd ,e\ tehát észrevétlenül az oroszlánfejű erő meg­tisztított részét és Authádész világosságát, ahogy ő akarta elvenni

472

az enyémet. Vétessék el annak az oroszlán fejű erőnek a világossá­ga, mely csapdát vetett nekem.

Akkor ujjongani és örvendeni fog az én erőm a világosságban, mert a világosság megmenti őt.

És erőm minden ízében azt mondja majd: »Rajtad kívül nincs más megváltó.« Mert megszabadítasz engem az oroszlánfejű hatalom kezéből, mely elvette erőmet. És megmentesz azoknak kezétől, akik erőmet és világosságomat elvették.

Mert ellenem tusakodtak, hazug módon állítván, hogy ismerem a magasságok világosságának misztériumát, amelyben hittem. Kényszerítettek engem, mondván: »Nevezd meg a világosság misztériumát, amely a magasságban van!«, amelyet pedig én nem ismerek.

És mert hiszek a magasságban lévő világosságban, bántalmaznak engem, annakokáért elvevén erőmtől annak minden világosságát.

Amikor pedig kényszerítettek, a sötétségben valék, miközben lel­kem görnyedezett a szomorúságtól.

473

Ó világosság, kit saját magadért dicsérlek, ments meg! Tudom, hogy meg fogsz menteni, mert a te akaratodat teljesítem, mióta az eonomban vagyok. A te akaratodat teljesítettem, miként azok a ve­lem egybekapcsolt láthatatlanok is, akik a területemen tartózkodtak. Állhatatosan a világosságodat kutatva búsongtam, és világosságod után sóvárogtam.

Azután mégis körülvettek Authádész teremtményei, akik ujjongva szorongattak, holott nem ismertem őket. Aztán pedig elmenekültek, és könyörtelenül cserbenhagytak. Majd újra visszatértek és próbára tettek. Engemet ismét erősen szorongatván, fogvicsorgatva a mara­dék világosságomat is el akarták venni tőlem.

Ó világosság, meddig tűröd még, hogy kínozzanak? Mentsd meg az erőmet gonosz szándékaiktól. Szabadíts meg az oroszlánfejű erő hatalmából; mert a láthatatlanok közül egyedül vagyok ezen a he­lyen. .

0 világosság, téged dicsérlek az ellenem összesereglettek közepet­te. Hozzád kiáltok szorongatóimtól.

Most tehát ne hagyd többé, ó világosság, hogy rajtam kárörvendjc-

474

nek, akik gyűlölködve el akarják venni az erőmet, és akiknek szeme szikrákat szór felém, holott én semmit sem tettem ellenük.

Amikor a világosság misztériumai felől faggattak, amelyeket nem ismerek, édes szavakkal hízelegtek. Ravaszul ellenem ágáltak és haragudtak rám, mert én a magasságban lévő világosságban hiszek.

Szájukat nagyra nyitván kiáltották ellenem: »Megfosztjuk a vilá­gosságától!«.

0, világosság, gonosz szándékuk most nyilván van előtted. Ne tűrd őket többé, és ne távoztasd el tőlem segítségedet.

ítélj felőlem, ó világosság, és állj bosszút érettem. ítélj meg engem a te kegyelmed mértéke szerint. Ó, világosságok világossága, ne hagyd elvenniük az én világosságomat!

Ne mondhassák maguknak: »Erőnk jóllakott az ő világosságával^ Ne engedd azt mondaniuk: »Elnyeltük az ő erejét.«

Boruljon sötétség azokra, és erőtlenedjenek el inkább azok, akik el akarják venni a világosságomat. Káosz és sötétség legyen

4 7 5

azok öltözéke, akik azt mondják: »Elvesszük az ő világosságát és erejét.«

Ments meg hát, hogy örvendhessek; mert vágyom a tizenharmadik eonra, az igazságosság helyére. És minden nap így akarok szólni: Jeu angyalod világossága egyre dicsőbben ragyogjon!

Gnózisod tizenharmadik eonjában ajkam folyton csak téged dicsér majd."

Pistis Sophia, 50. fejezet

476

A hetedik bűnbánó ének fázisában Pistis Sophia elérte a nem-lét ál­lapotát. Ezáltal a gnosztikus sugárzások hozzáfoghatnak nála a szentelés folyamatához. Pistis Sophia tehát rálépett a rózsakereszt-útra. Ha valaki a nem-lét vagy az én-elvesztettség révén el tud kez­deni egy ilyen folyamatot, akkor azonnal nagy megkönnyebbülés érzése fogja el.

Ez a kezdet azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy birtokolja az új lélektudatot és az azzal járó képességeket. Csak a kezdet való­sult meg, de a királykamra, a lélek ablaka még nincs nyitva. E nél­kül az új tudat nélkül az illető tökéletes értelemben képtelen észlel­ni a segítő erőket és az új életterületet, a hatodik terület kozmoszát. Ennélfogva még csak a hit fázisában áll, és csupán hit-tapasztalattal rendelkezik.

Bár a Biblia azt mondja a hit fázisáról, hogy „A hit biztos alap", de hozzáfűzi: „azon dolgokra nézve, melyekben az ember remény­kedik, és bizonyítéka annak, amit az ember nem lát." A láthatatlan­nal való kapcsolathoz tehát a legjobb alap a hit, de emiatt ez a fázis nem veszélytelen.

A hitfázisban, az első gnosztikus érintés eme állapotában ugyan­is - minthogy sikerült elérni a nem-lét állapotát - sok dialektikus erő is képes kapcsolódni. Mivel a tanuló az új tudat hiánya miatt még nem lát, ezek az erők ki tudják és ki is fogják használni a tanu-

477

ló tehetetlenségét. A hitfázisban a tanuló olyan célra irányul, me­lyet még nem tud észlelni, amelyet legfeljebb a vágy- vagy érzelemtestében tapasztal egyfajta összetartozásként, egyfajta szilárd alapként. Ez azt jelenti, hogy össze van kapcsolva a gnoszti-kus-asztrális áramlatokkal.

Nos hát ebben az állapotban próbálja meg az oroszlánfejű erő, a nagy tettető eltéríteni a tanulót az ösvénytől. Ennek eredménye aztán fájdalmas tapasztalatok, belső és külső ellenállások, sőt gyakran testi nehézségek újabb sorozata, mert a beinduló gnoszti­kus folyamatok már elkezdik megváltoztatni az atom-polarizációt. Ezért a természeterők ismételt befolyása esetén zavarok keletkez­nek.

Itt tehát valós üldöztetésről van szó. Ezért olvashatjuk a követ­kezőket: Amikor Authádész erői felfedezték, hogy Pistis Sophiát a hetedik bűnbánó ének után nem vezették ki teljesen a káoszból, legott visszatértek, és újból megtámadták. Az oroszlánfejű erő pe­dig igyekezett őt megkaparintani.

A Szellemi Iskolának minden időkben voltak olyan tanulói, akik ebben a nehéz időszakban csődöt mondtak. Hitüket a vázolt módon vizsgálták meg. Gyakran nem tudták kiállni ezt a próbát, mert az oroszlánfejü erő sugalmazására abba a hibába estek, hogy saját ne­hézségeikért a Szellemi Iskolát okolták.

A Gnózis asztrális áramlata a máj kapuerén keresztül válik hatá­sossá a vérben, és találkozik az oroszlánfejű asztrális erővel. Emiatt a vérben erős erjedés és hőség keletkezik. Eáng lövell fel a három­szög csúcsához.

Ugyanebben a pillanatban az illetőben heves ösztön gerjed, for­ró féltékenység, és a kritika hulláma. Ennek következménye mentá­lis tehetetlenség, az érzékszervi észlelés eltompulása a hitjavak te­kintetében. A tűz hevesen tombol, és amikor kialszik, a hajdani ta­nuló többnyire teljesen kimerülve érzi magát. Gyakran évekig nincs ereje, hogy újból elkezdje. Ilyenkor egészen a csontokig hatóan

478

marcangolja a bánat, gyűlölettel és mindenféle hasonló tudatalatti érzelemmel keveredve.

Minden tanulónak át kell haladnia a hetedik bűnbánó ének és a vele járó veszélyek kapuján, és ezért jó, ha erre felhívjuk a figyel­mét. Mindenkinek, aki az ösvényen halad, el kell szenvednie az ecsetelt üldöztetést. Ekkor pedig azon múlnak a dolgok, hogy el tud-e menekülni üldözői elől. Ezért a hetedik és nyolcadik bűnbánó ének az igazán nagy szakaszok egyike a Pistis Sophia evangéliu­mában.

Nagyon fontos tehát megfigyelni, hogy mi módon szembesül Pistis Sophia az üldözőivel. Ezért hűen akarjuk követni a nyolcadik bűn­bánó ének szövegét, mert sokat tanulhatunk belőle.

Elkezdődik az üldözés. Pistis Sophiát a végletekig kínozzák, és Authádész erői behatolnak a májba. Pistis Sophia tudja, hogy a gnosztikus tisztító folyamat kezdeti fázisában van, és ezt tapasztalja is összes érzékszervével. Elkezdődik a tisztulás, a megszenteltetés, és most jön az üldözés krízise, minden eseményével együtt.

Azonban semmiképp sem az a helyzet, hogy most Pistis Sophiában az imént ecsetelt erjedési folyamat fejlődne ki, ami által az a veszély keletkezhetne, hogy az összes új világosságerőt ismét megsemmisítik. E megpróbáltatás alatt tekintetét teljesen a célra irányítva tartja:

Legyen rám gondod. Légy a megváltóm, ó világosság! Lgen, szaba­díts meg, és vezess el a te világosságodhoz. Mert te vagy a megvál­tóm, és magadhoz fogsz vezetni engem. A te neved misztériuma mi­att vezess, és ajándékozz meg a kegyelmeddel.

Várja az oroszlánfejű erő támadását, de:

Meg fogsz menteni az oroszlánfejű erőtől, amelyet csapdául állítot­tak nekem; mert te vagy a megváltóm. A te kezedbe akarom tenni

479

világosságom megtisztított részét. Megmentésemre siettél, ó vilá­gosság, a te Gnózisod szerint.

Azt kéri, hogy a benne lévő Gnózis által megtisztított világosság őriztessék meg, és megértjük, hogy a folyamatos Gnózisra irányulá­sa miatt valóban minden, már megtisztított részt megőriznek Pistis Sophiában. Előre bízik, mialatt szorongatják.

Nem hagytál engem az oroszlánfejű erő hatalmában, hanem olyan területre vezettél, ahol nincs semmilyen szorongattatás.

Ez ám a gnosztikus mágia! Minden üdvre vágyásával, egész intelli­genciájával a remélt megváltását vetíti az eljövendő dolgok vetítő­vásznára. A gnosztikus mágiának vannak fejlődési fázisai. A hit­mágia olyan dolgokat képes bizonyossá tenni, melyeket az ember nem lát.

Aki azonban a gnosztikus mágiát a hitfázisban alkalmazza, az ugyanakkor felhívja az ellentermészet erőit is, hiszen lényileg még a természethez van kötve. Azért van itt röviden megszakítva a nyolcadik bűnbánó ének, hogy erre lehessen terelni a teljes fi­gyelmet. Az oroszlánfejű erő megtámadja Pistis Sophiát Authá-dész minden teremtményével. Ő saját maga hívta fel őket. Emiatt mondja, hogy:

Könyörülj rajtam, ó Világosság, mert megint nagyon szorongatnak. Belső világosságom, erőm és szellemlelkem a te törvényed szerint elsötétült. Erőm kezd elhagyni ebben a szorongatásban. Időm szá­ma is fogyatkozik, amíg a káoszban vagyok. Világosságom meg­csappant; mert elrabolták az erőmet, és minden erő megrendült bennem. Tehetetlenül állok az eonok archonjaival szemben, akik gyűlölnek engem.

Pont amiatt, hogy Pistis Sophia ezt állandóan a Gnózisra irányulva mondja ki, megtámadhatatlan lesz. A folytonos irányulás mágikus

4 8 0

hatása itt teljesen világos. A gyűlöletre nem gyűlölettel válaszol, nem harcol, egyedül áll a viharban, de állandó irányulással és egy magas szintű, új erkölcsiség biztonságával, mely a következő sza­vakban nyilvánul meg:

(Ők) azt mondják: „Raboljuk el tőle minden belső világosságát", holott én semmi rosszat sem tettem velük. [...] Sorsom a kezedben van (ó, Uram).

így megy át Pistis Sophia az üldözés oly sötét kapuján. Kiáll min­den próbát, és ezért nemsokára meg lehet nyitni számára a Biro­dalmat.

Az üldözés megpróbáltatásai ezzel azonban még nem fejeződtek be, mert a Gnózis még többet vár tőle, mielőtt az erre a fázisra eső minden próbatétele a múlté lehetne. Nemcsak arra van szükség, hogy ebben az állapotban állandó irányulást mutasson, hanem egyidejűleg folyamatos önálló aktivitásnak is ki kell fejlődnie. A tanulónak nemcsak látnia kell a világosságot, és nemcsak hogy mindig arra kell irányítania szemét, akármi történik is, hanem köze­lednie is kell ehhez a világossághoz. Ezért itt mozgásnak kell len­nie, folyamatos erőfeszítésnek, mintha semmiféle ellenállás és megpróbáltatás se lenne.

A gnosztikus mágia nemcsak az üdv-kinyilatkoztatás kivetítése egészen az eljövendő dolgok fátylai mögé, aminek segítségével a támadókat távol lehet tartani, mégpedig abban az értelemben, hogy az illető az üdvözülés tervére való folyamatos irányulással felette áll ezeknek a támadásoknak. A gnosztikus mágiának ezenkívül el kell vezetnie a győzelemhez, a támadásoktól való megszabadulás­hoz is. A tanulónak képesnek kell lennie a továbbhaladásra! Nem szabad negatívan kivárnia, amíg az ellenállások egyszer majd el­múlnak. Át kell törnie. Önálló aktivitásra van tehát szükség. Ez a hittudás alapján álló, és a hiterő meg a szolgálatkészség segítségé­vel megvalósuló viszálymentes tevékenység.

481

Akinek van mersze ehhez, az tapasztalni fogja, hogy minden el­lenállásnak meg kell szűnnie, úgyhogy végül egyetlen akadály sincs már, amely erősebb lenne, mint a tanuló ereje.

Ha Ön elnyerte ezt a tapasztalati tudást, akkor a kilencedik bűn­bánó éneket - az áttörés dalát - valamint az ezt követő nagyszerű győzelmet is megérti.

482

A kilencedik bűnbánó énekből kivehető, hogy Pistis Sophia a meg­beszélt módon kitart, de az is látszik, hogy nő a megpróbáltatások és támadások ereje, és elmélyül a lénye körüli sötétség. Ez minden olyan embernél megtörténik, aki a virradatot sóvárogva és egész lé­nyével várja. A sötétség egyre nyomasztóbba válik.

Ám a biztos tudat, hogy a „pirkadat istennőjének" m< g kell je­lennie, nem enged teret szemernyi pánikhangulatnak vagy melankó-liának sem. Ez nagy ostobaság is lenne! Ki várhatna el .világossá­got" a dialektikától? Ha valakit megviselt az élet, akkor biztosan nem tesz ilyet, mert ha helyesen irányul, akkor a hajnalt a Gnózis/ó/ várja, és a Gnózis birodalmában.

Persze ő sem tagadhatja a sötétséget, hiszen nagyon is egyértel­műen tapasztalja. Csakhogy teljesen abban a reményben él, hogy a hajnal majd kellő időben eléri őt, és nem marad időtlen időkig a sö­tétségben elmerülve:

„A hajnal közeledik. A hajnal az én számomra jön el. A hajnal mindazoké, akik a világosságra építenek. Legyek erős ahhoz, hogy járjam az ösvényt."

A kilencedik bűnbánó ének témája ugyanis Pistis Sophia azon kéré­se, hogy legyen elég ereje a sötétség utolsó fátylán való áthatolás­hoz. Mialatt ezt az éneket énekli, a támadások erősödnek, mert a

4 8 3

kehelyből az utolsó kortyok a legkeserübbek. Ennek ellenére irá­nyulása rendíthetetlen marad mindvégig.

Oh, Világosság, amelyben kezdettől fogva hittem, éretted viseltein el a nagy fájdalmakat, ments meg engem!

Annak a teljesen kimerült tanulónak a fájdalomkiáltása ez, aki saját áttörése útján megtette az utolsó lépeseket is. Ebben az órában fo­gadják el Pistis Sophia megbánását. Most más módon küldik neki a világosságot, mint ezelőtt:

Amikor a káoszba értem (mondja Jézus), hogy segítsek neki, felis­mert engem.

Ebben a pillanatban tesz szert látásra a tanuló. A hajnal világít Pis­tis Sophia életének horizontján: az áttörés elvégeztetett!

Először is szeretnénk megvilágítani azt a tizenhárom állapotot, amelyen át kell küzdenie magát a természetszülte embernek. Ezek Pistis Sophia tizenhárom bűnbánó énekével vannak összhangban.

Ahogyan kozmoszunkat tizenkétszeres Allatöv fogja körül, amelyben kozmoszunk jelen van, úgy minden mikrokozmoszban is van egy tizenkétszeres nézet. A természetszülte emberben tizenkét állapot, tizenkét nézet, tizenkét kifejlődött szerv található. Ezek azonban a megszabadító élet és annak feltámadási tere viszonylatá­ban egyidejűleg tizenkét akadálynak, tizenkét alapvető pszichikai ellenállásnak is minősülnek. Ezért az is érthető, hogy annak a tanu­lónak, aki be akar lépni az új életterületre, egymás után el kell hárí­tania mindezeket az akadályokat.

A tökéletesen dialektikus állapot tizenkét nézete tehát tizenkét olyan erőt képez, amellyel minden jelöltnek számolnia kell. Eze­ket a Pistis Sophiában a tizenkét eonnak nevezik; ez az a tizenkét természeti erő, amelyből minden ember természetállapota magya­rázható. Ezekből él ő. Ez a tizenkét erő mintegy falat képez, a

484

485

lipika-falat. így az ember egy zárt térben él, a tizenkét eon falán belül.

Az emberek mind nagyon elegyéniesedtek, teljesen bezárkóztak énlényükbe, és fölöttébb énközpontúak. Egymástól teljesen elkülö­nülten élnek, és ebből megmutatkozik, hogy a tizenkétszeres fal, amely őket körülfogja, ugyanolyan jellegű. Minden eonikus fal ré­sze az egész tizenkétszeres falnak, az egésznek. És az egésznek a szintézisét, azt az alapelvet, amelyre ezt a tizenkétszeres falat épí­tették, és amelytől működik, a tizenharmadik nézetnek, a tizenhar­madik eonnak nevezik. A tizenharmadik eon úgymond a kulcsa az egésznek és a fal titkának. Aki képes maga mögött hagyni a tizen­harmadik eon fátylát, az megszabadult a saját falától, saját jellegé­től és saját életterületétől is.

Ez az első pillanatban értelmetlennek tűnik. Olyan halra emlé­keztet, amelyik a vízen kívül él; olyan növényre, amelynek gyökere nem érinti a földet; olyan házra, amely a levegőben lebeg. Ennek ellenére be lehet hatolni a saját tizenharmadik eon fátyla mögé, és jó is lesz megérteni, hogy ez hogyan lehetséges.

Ehhez gondoljon most először egy kődarabra. Ez viszonylag holt anyag, és mégis van neki abszorpciós, elnyelő képessége. Ha elég sokáig süti a nap, akkor a napsugarak meglehetősen felmelegí­tik a követ, aztán pedig később a kő leadja a Naptól kapott meleget. Majd gondoljon egy emberre, aki be van zárva saját tizenkétszeres eonikus falába a mikrokozmoszon belül.

Most hasonlítsa össze ezt a mikrokozmoszt a kővel. A mikro­kozmosznak is van ugyebár elnyelő, abszorpciós képessége, csak­úgy, mint mindannak, ami benne van. A mikrokozmosz nemcsak a hozzá hasonló kozmikus és makrokozmikus rendszerek világosság­erejét nyeli el, hanem egyéb világosságerőket is, elvileg az egész világegyetem minden világosság-sugárzását, a maga mérhetetlen sokféleségében. Az emberek azonban ebből semmit sem észlelnek, mert nem tartják meg ezeket a világosságerőket, és nem képeznek

számukra befogadó teret. Ezért a másféle kozmikus sugarak átha­tolnak az emberen, és számára teljesen észrevétlenül jönnek-mennek.

Léteznek azonban olyan világosságsugárzások is, amelyek nem a dialektikus természetből származnak, ám szándékosan és igen nyomatékosan a mi természetünkhöz fordulnak. Gondoljon például a Gnózis sugárzásaira, és a Gnózisnak a hatodik kozmikus területen lévő világosságbirodalmából eredő sugárzásokra. Ezek a mi termé­szetünkbe jönnek, noha nem ebből a természetből valók.

Mármost ebből magyarázható egy a mikrokozmoszban meglé­vő csodálatos hatásmechanizmus. Képzeljen el egy természetszül­te embert, aki tehát fogságban van, önnön tizenkétszeres fala gyű­rűként fogja körül minden oldalról. A sorsa kemény, mint minden más emberé. Önérvényesítőnek kell lennie, mert a halál rendjében él, ahol szükség van a létért folytatott harcra, és ahol mindennek két nézete van. Röviden: olyan világban él, ahol minden dialekti­kus.

Ezért nem is lehet másképpen, mint hogy ez az ember elégedet­len, akkor is, ha sorsa néha kedvező. Elégedetlen a sorsával, és ezért keresni kezd. Valamiféle kiteljesedésre törekszik, jóllehet maga sem tudja pontosan, hogy voltaképp mit is keres. Anélkül hogy tudná vagy akarná, ez a valaki beveti természetes abszorpciós képességét. Olyasmit kíván, amit saját tizenkétszeres eonikus fala nem tud neki megadni.

Ez az ember most az egész rendszerével együtt véve kitűnő alany a nem ebből a világból való, mégis ehhez a világhoz forduló világosságerő számára. És most ugyanaz történik, mint a kőnél: új világosság árad erre az emberre, új Nap melegíti fel. Ezáltal erő ke­letkezik benne, olyan hőség, amely egyáltalán nem magyarázható a saját természetéből. Nincs benne része sem az akaratának, sem a tudatának, sem az eonikus falának. És mégis, természetes felvevő­képességének felhasználásával feltöltik őt egy másféle világosság-

486

erővel, egy gnosztikus világosságerővel, ahogyan a követ tölti fel a Nap a melegével.

A dialektika célja az, hogy olyan rendszert teremtsen, melyben az ember természetszerűleg a kifelé törekvésre érez késztetést, mégpedig saját tökéletlensége és az őt körülvevő tökéletlenség mi­att, így a maga idejében mindenkit feltöltenek ilyen másféle vilá­gosságerővel. Ez magyarázza meg azt is, hogy Pistis Sophia miért beszélhetett a saját tulajdon világosságerejéről, amit egykor Istentől kapott. És azt is megértjük, hogy az eonok nyilvánvalóan az igazi világosság világosságerejét birtokolják.

Keresése által az ember mágneses, gnosztikus világosságerőt vonz a mikrokozmoszába, noha ez a világosságerő a legkevésbé sem magyarázható a természetszülte jellegből.

4 8 7

Authádész folytonos fenyegetései alkalmasint félelemmel töltöt­ték el Pistis Sophiát. Ön bizonyára érti, hogy miből áll az oroszlán-fejü erő.

Az a dialektikus mikrokozmosz, melyet adott pillanatban gnosz­tikus világosságerővel töltenek fel, igen sokáig megtartja ezt a vilá­gosságerőt, és képes lassanként leadni ezt a hőt, akárcsak a felheví­tett kő. A hő azonban nem magyarázható saját forrásból, hanem a Gnózistól származik, aki időnként küldött valamennyit a világossá­gából a mikrokozmosznak. Ha nem történik döntő változás, a ható­képesség törvényszerű elvesztése után a mikrokozmosz egy idő után újra ugyanaz lesz, mint ami annakelőtte volt.

Ha a Szellemi Iskola tanulója személyes szükségtől vezérelve rendszeresen látogatja a Szerzet gyújtópontjait, akkor természete­sen mind a személyiségét, mind az eonikus falát feltöltik gnosztikus világosságerővel. Az ilyen tanuló ezért rendelkezik világosságerő­vel, aurikus lénye pedig az oroszlánfejű erővel. Ez a világosságerő aztán az emberben marad, ha folyamatosan újra feltölti magát vele; és dolgozhat vele, élhet belőle, és tanúskodhat róla.

De nem ez a megoldás. Mert ahogy a felmelegített kő is ugyanaz marad, mint ami volt, úgy ez az ember is a természet szülöttje ma­rad a haláltermészetben, még ha oly gyakran fel is töltötték a gnosztikus világosságerővel. Benne nem változott meg semmi. Ta-

4 8 8

4 8 9

pasztalata csak természetes fényelnyelő képességének a következ­ménye, amely képességet elégedetlen érzései indították be.

A hatóképesség törvényszerű elvesztése miatt az ember kényte­len mindig utánatölteni. Az a tény, hogy a gnosztikus világosságerő újra és újra fellép és hat benne, annak a bizonyítéka, hogy őt a ke­resése miatt természettudományos módon hívják a gnosztikus vilá­gossághoz. Az a tény pedig, hogy ez az ember újra és újra kihűl, mint a kő, és ezért mindújra fel kell melegíteni, azt bizonyítja, hogy ő valójában naponta kihasználja és keresztre feszíti a Gnózist, és hogy a Gnózis naponta feláldozza magát őérette.

Van még egy másik szempont is, amit Önnek jól át kell látnia. A természetes elnyelőképesség ugyanis elhasználódásnak van kitéve. Ha egy követ naponta felmelegítenek, majd újból lehűl, akkor ve­szít a tömegéből, és elkezd töredezni. A folyamatos feszültségkü­lönbség töréseket és repedéseket okoz, a többit pedig a kőpestis végzi el. Végül eltűnik, meghal.

Ez az alapvető oka a betegségeknek és a halálnak is. Az ember már gyermekként elkezd keresni, az emberi nem ösztönétől hajtva. A természetes felvevőképesség segítségével már gyermekkorában hívja őt az isteni világosság. Ha azonban úgy reagál, mint a kő, ak­kor azonnal megindul a megsemmisülés, a kopás, a halál.

A Gnózis világossága azonban nem azért jön az emberhez, hogy megölje és továbbra is a keletkezés, virulás és elmúlás kerékforgá­sára hagyja. Ámbár törvényszerűen bizonyos, hogy a feszültségkü­lönbségek megölik az embert, ha továbbra is a mindennapi termé­szetével megegyező marad, akár a Szellemi Iskolában, akár kívüle; a Gnózis mégis azt mondja, hogy mindenkihez eljön, hogy meg­mentse és megőrizze őt, és hogy az legyőzze a halált.

így megmagyaráztuk Önnek, hogyan lehetséges, hogy az ember Pis-tis Sophiához hasonlóan behatoljon a tizenharmadik eon fátyla mö­gé. Ha a természetes elnyelőképesség működik, akkor az aurikus

lényen kívül lévő egész mágneses terület rákényszerül, hogy más típusú világosságerőket fogadjon be és vezessen a mikrokozmosz­ba. Ekkor az ember áttörte tizenkétszeres falának alapelvét, és en­nélfogva új világosságerőt lélegzik be.

Megállapítottuk, hogy ez az új világosságerő olyan, mint egy hí­vás, egy olyan új feladat, olyan új megbízatás, amelyet teljesíteni kell, hogy ne a halált, hanem az életet nyerjük el. Ezért küldik visz-sza Pistis Sophiát, ezért vetik vissza ehhez a feladathoz, amelynek tizenhárom nézete van, amely tizenhárom bűnbánó éneket követel, és tizenhárom alapvető változást tartalmaz. Ez az egész folyamat ekkor vagy feltámadáshoz vagy bukáshoz fog vezetni.

4 9 0

Az előző fejezetekben megtárgyaltuk, hogy miként képes a törekvő ember áthatolni egészen a tizenharmadik eon fátylai mögé. A ter­mészetes emberi fényelnyelő-képesség működése arra kényszeríti a mikrokozmikus mágneses teret, hogy más jellegű világosságerőt vonzzon magához, és ezt vezesse tovább az egész rendszerbe. Ez a világosságerő igyekszik kielégíteni az illető sajátos igényeit. Hí­vásként hat az új, a másik élet felé; arra az életrendeltetésre és élet­betöltésre hív, amellyel ez a másik világosságerő lényében meg­egyezik.

Ám az illető egész lénye a mindennapi természet régi világosság­erejéből született, és abból magyarázható. Ezért aztán az egész rend­szert az új világosságerőre kell hangolni, ha az ember teljesen az új világosságerő térségéhez akar tartozni és abban akar élni. Meg kell változtatni a rendszer minden részét, minden szervét. A Rózsake­reszt Iskolájában ezt az átváltozást nevezzük „transzfigurációnak".

Pistis Sophiát - miután tapasztalta a másik világosságerőt -ezért irányítják vissza a transzfigurációnak, a lény teljes átváltozá­sának oly fontos folyamatára. E folyamatnak tizenhárom nézete, ti­zenhárom lépcsőfoka van, melyeket feltétlenül figyelembe kell venni ahhoz, hogy ez a megújulás bizonyossá váljon.

Ha a tanuló teljesen a tudatában van ennek az ösvénynek, és szomjúhozik az új világosságterületen bekövetkező nagy megsza-

491

badulás után, akkor hasonlít Pistis Sophiához. Ezért aztán, miután újra meg újra megtapasztalta Krisztus világosságerejét, visszakül­dik nagy feladatához: át kell szakítania és meg kell semmisítenie a mindennapi természet akadályozó mágneses láncait, hogy megün­nepelhesse a feltámadási térben való újjászületést.

A Pistis Sophia szerzője a különböző világosság- és természet­erőket az akkori idők szokása szerint nevekkel és jellemekkel látta el, megszemélyesítette őket. Napjainkban is számtalan ember él még mindig a régieknek ezzel a megközelítésével.

Ez módfelett romantikusan és misztikusan hathat ugyan, és sok­féle érzelmet kielégíthet, de a jelenlegi időkben veszéllyel jár, ugyanis természetrendünk két szférája - az anyagszféra és a tükör­szféra - pillanatnyilag nagyon erősen egymásba hatol. A köztük lé­vő fátylak igen véknyak. A mindenség világosságerőinek egy ilyen túlságosan megszemélyesített érzelmi ábrázolása az embert nagyon is könnyen a tükörszféra testnélküli lényeihez köthetné. Ezért Ön­nek egyre jobban meg kell szabadítania elképzeléseit a megszemé­lyesítő misztikától, mert az ember jelenlegi létállapotában minden megszemélyesítés mindig az énlényhez kapcsolódik és az énlény-hez fordul. Ekképpen tartják fenn az énlényt és ezzel a születés vi­lágosságerejét is, változatos formájú rögeszmékkel hálózva be az embert, aki így az árnyalakok egész panteonját teremti magának, és mindig áldozatul esik.

Inkább az egyetemes világosságerő-rendszer elemeire kellene gondolni, a kozmikus sugártörvényekre, és megismerkedni az alap­vető világosságsugárzások ama egyszerű rendszerével, amelyből minden teremtmény él. Nem a teremtmények, tehát a megszemélye-sülések vannak először, hanem a világosságerők. Az örökkévalóvá vált teremtmények mögött is egyetemes világosságerők állnak. A tanulónak ezért mindenekelőtt magára a világossághatásra kell rá­eszmélnie, és abból kell kiindulnia. Ezáltal mindig biztos lehet a dolgában, és mindig létállapotával összhangban élhet. Ekkor magá-

4 9 2

tói elnyeri a létállapotának megfelelő teremtmények csoportjával való érintkezést.

Az a harc, amit az embernek meg kell vívnia, az a mű, amit meg kell valósítania, az nem „hús és vér" ellen folyik, hanem olyan su­gárzások ellen, amelyek diszharmonikusan szembeszállnak az ös­vénnyel. Ezért mondja Pál: „Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem ... a gonoszság lelkei ellen, melyek a magas­ságban vannak." Ez az ellenség mindig sugárzás, tehát forma nélkü­li, és biztosan nem megszemélyesült. Ezek a „gonoszság lelkei" olyan sugártípusokból állnak, amelyek ellentétesek a megújulás su­gártervével. Ezek tehát nem a rosszaság vagy a romlottság értelmé­ben gonoszak, nem ördögien hatnak, hanem zavaróan.

Az ösvényen járó tanuló, aki Pistis Sophiához hasonlóan az új életállapot után vágyódik, természetes abszorpciós képessége révén összeköti magát egy másik sugárterülettel. Ettől a pillanattól fogva régi sugárterülete zavarja az újat. Ezzel számolnia kell az illetőnek. Erre kell helyeznie tevékenységének súlypontját. Hússal és vérrel valamint a régi természetterület minden megnyilvánulásával szem­ben viszálymentesen kell fellépnie. Ezzel a viszálymentességgel tud a legjobban harcolni azon zavaró sugárzások ellen, amelyek a régi természeten alapulnak és abból erednek.

Az Egyetemes Tan azt mondja, hogy hét nagy alapvető sugárte­rület létezik, melyek a hét kozmikus területnek felelnek meg. Ezek a területek vagy terek felülről lefelé kölcsönösen áthatják és befo­lyásolják egymást: A hetedik vagy legalsó csak saját magára van hatással, és nincs ereje ahhoz, hogy a hatodik területen hasson. A hatodik terület nem tudja befolyásolni az ötödiket, ámde érvénye­sítheti magát a hetedikben. Az ötödik meg tudja magát nyilvánítani a hatodikban és a hetedikben, de a negyedikben nem, stb. Az abszo­lút tökéletességet tehát az első kozmikus területen lehet elnyerni, amely önmagában nyugszik, és ezenkívül meg tudja magát nyilvá­nítani a többi hat sugárterület mindegyikében.

493

A hetedik kozmikus terület a hét térség leginkább elszigetelt te­rülete. Teljesen önmaga foglya, és saját törvényeihez van kötve. Mégis, kizárólag a hatodik területből tud élni. A hatodik valamint a többi terület világosságerőinek el kell jönniük a hetedik területre ahhoz, hogy az ember egyáltalán létezhessen, és hogy a hetedik te­rület összes világosságereje élni tudjon.

Mi is történik hát? Az eonok, a hetedik terület természeterői vi-lágosságerőkct kapnak a hatodik területről, hogy lehetővé tegyék az életet és az alkotást a hetedik területen. Ha most megszemélyesítve, romantikusan és mitológiailag ábrázoljuk, akkor tehát a hetedik te­rület világosságerői folyamatosan elrabolják a hatodik terület vilá­gosságerejét. Erre kényszerülnek, hogy létezhessenek.

Ezt alkotásaik és teremtményeik segítségével teszik, Aufhá-dész teremtményeivel és az oroszlánfejű lény teremtményeivel. Mert mi is a helyzet? Mivel az ember nem érzi magát otthon eb­ben a létben, és sokakban nagy vágyakozás él, az ilyenek együtte­sen hatalmas világosságerő áramlatot hívnak le a hatodik kozmi­kus területről a miénkbe. A természetes elnyelőképesség biztosít­ja ezt a beáramlást.

Mivel azonban az ember a hetedik kozmikus területen él és an­nak a teremtményei közé tartozik, az új világosságerőt olyan rez­géssé transzmutálják, amely megfelel a hetedik terület jellegének. E terület mágneses terével lesz azonos, és ekképpen a hetedik terület alapanyagává válik. A világosságerő ezért nem közvetlenül jön az utána vágyakozóhoz, hanem elrabolják tőle, mert transzmutálják, ami egy magától értetődő és természettudományos folyamat.

A magasabb \'ilágosságerők fia - mitológiailag Jézus Krisztus­ként megszemélyesítve - tehát mindig él, szakadatlanul feláldozza magát, folyamatosan keresztre feszítik, és így minden másodperc­ben meghal mindannyiunkért, azért hogy az egész hetedik kozmi­kus területet ellássa élet- és sugárerővel. Ezalatt az egész dialekti­kus emberiség a Júdás-nézetet alakítja.

494

495

Azoknak azonban, akik a transzfiguráció ösvényén haladnak, meg kell ismerkedniük egy másik nézettel. A hatodik terület vilá­gosságerejének, mely magát szakadatlanul feláldozza, nemcsak az a feladata, hogy biztosítsa az emberiség létét a hetedik területen, ha­nem ugyanakkor egy megváltó elem is rejlik benne, mégpedig a felemelkedés a hetedik területről a hatodik létterületre.

Ha valakinek, mindenekelőtt a tanulónak sikerül a hatodik terü­letről kapott világosságerőt úgy megőriznie magában, hogy az tiszta maradjon, akkor ez az erő nem válik azonossá az illető létterületé­vel. Ellenkezőleg, ezzel a tanuló létterületének erői válnak e másik világosság szolgálóivá. Ekkor magától értetődően mindennek (az il­lető lényének is) teljességgel alkalmazkodnia kell a hatodik terület jellegéhez és rezgéséhez.

Aki képes rá, az ily módon a hatodik terület teremtményévé vál­hat, tehát újra megszületik. Kétszer-született lesz. Feltámad egy tel­jesen új életterületen. így tekintve a transzfiguráció természettudo­mányosan magától értetődő dolog.

Ha egy tanuló Krisztus világosságerőit új módon őrzi meg, és új, nem banális módon alkalmazza, akkor Krisztussal feltámad, míg a tudatlan, aki a régi módon él, az minden megszabadító aspektus nélkül elárulja, keresztre feszíti és megöli a benne lévő Krisztust. Minden ember megkapja az egyetemes világosságerőt, és ezért Is­ten Szelleme által lángra van lobbantva. Minden ember Jézusban, az Úrban hanyatlik alá. De a Krisztusban való aláhanyatlás révén még egyáltalán nem mindenki születik újjá a Szent Szellem által, noha mindenki egész határozottan megtehetné.

Csak az a fontos, hogy az emberben tudatossá váljon, hogy birtokolja a világosságerőt, és ezt a világosságerőt igazi Pistis Sophia módjára új módon alkalmazza. Mindenkinek megvan az ereje, mindenkinek megvan a hatalma, hogy újból Isten gyermek­évé váljon, azaz hogy új teremtményként beléphessen a hatodik kozmikus területre.

Ettől a tudatos embertől tehát teljesen új cselekedeti életet vár­nak el. Elvárják tőle, hogy azt az erőt, amit már eddig is egész éle­tében megkapott, új módon és új célokra alkalmazza.

Ezt csak meg tudják valósítani!? Akkor pedig lássanak hozzá, ösvényen álló jelöltek!

496

Midőn Jézus ezeket monda tanítványainak, így szólt: „Amelyikőtök szelleme világos, az magyarázza meg e szavak jelentését."

Ekkor Jakab lépett elő, és Jézus kebelét csókkal illetvén így szólt: „Uram, szellemedtől megvilágosítva kész vagyok magyarázattal szol­gálni. Erről prófétált egykor a te erőd a 35. zsoltárban Dávid által, aki Pistis Sophia kilencedik esdeklését idézvén ekként kiáltott:

Perelj Uram a velem perlőkkel; harcolj a velem harcolókkal.

Ragadj pajzsot és vértet, és kelj föl segítségemre. Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.

Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, akik vesztemet koholják.

Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse őket. Legyen útjuk sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket.

Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójukat, saját vesztükre; és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.

497

Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, amelyet ellenem kive­tett.

Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításá­ban.

Minden tagom ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Aki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.

Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, amiről nem tudok. Jóért rosszal fizetnek meg nékem; megrabolják lelkemet.

Amikor háborgattak, durva ruhát öltöttem, böjttel gyötörtem a lel­kemet, imádságom kebelemre vissza-visszaszállt.

Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem értük; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva.

Ők pedig örültek az én bukásomon, és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak. Álszent csúfkodásaik közt fogaikat vicsorgatva gúnyoltak.

4 9 8

Ó Uram, mikor tekintesz le reám? Szabadítsd meg lelkemet tombo­lásaiktól; szabadítsd meg az én egyetlenemet az oroszlánok hatal­mából!

Téged dicsérlek, ó Uram, a te nagy gyülekezetedben, és a meg­számlálhatatlanok seregében magasztallak téged.

Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám.

Mert képmutató módon békés szavakat szólnak, de haragjukban ál­nok dolgokat koholnak. Föltárják rám szájokat, mondván: Haha! Saját szemünkkel láttuk!

Láttad, oh Uram, ne hallgass, Uram; ne légy távol tőlem! Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.

ítélj meg engem a te igazságod szerint, ó Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam!

Ne mondhassák szívökben: Ha! Ez a lélek a miénk! Ne mondhas­sák: Elnyeltük őt!

499

Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, akik bajomnak örül­nek. Szégyen és gyalázat borítsa be őket, akik felfuvalkodtak elle­nem.

De vigadjanak és örüljenek, akik kívánják az én igazságomat. Hadd mondják mindenkor, akik az ő szolgájának békességét kívánják: »Nagy és magasztos az Ur!«

Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsősé­gedet minden napon."

Pistis Sophia, 51. fejezet

5 0 0

Ebben a fejezetben a Pistis Sophia evangéliumának 51. fejezetében szeretnénk elmélyülni. Előtte azonban még egyszer össze kell fog­lalni az eddig megtárgyaltakat.

Ehhez fel kell tenni a kérdést: „Mi a Gnózis lényege? Mi a lé­nyege céljának és módszerének?" A Gnózis lényege a következő: egyrészt abból indul ki, hogy a mindenség-megnyilvánulás a vilá­gosság-sugárzások sokfélesége útján valósul meg, másrészt pedig bízik abban a tényben, hogy az emberi lény fogékony a világosságra.

A Gnózisból és a Bibliából ismert „világosságon" azon elektro­mágneses és radioaktív sugárzások, áramlatok és terek sokaságát értjük, amelyek mindenütt jelen vannak, ahogyan ezt manapság mindenki tudja, és amelyek az ember és minden teremtett élet fenn­tartását szolgálják. Ezért a gnosztikus nem áll meg ott, hogy fontol­gatva, tükör által és folyton csak keresgélve elgondolkodjon min­den jelenség és fejlemény eredetéről, hanem a világosság teljessé­gének időszerű, abszolút jelenére irányul.

Számára a világosság az ismerhetetlen Isten fia, a megmagyará­zó, a megnyilvánító; és maga a szeretet is, aki feláldozza és fogság­ra adja magát. Erre vonatkozik az egész Krisztus-eposz.

A gnosztikus nem ragad le a történelmi jelenségeknél sem. Számára teljesen érdektelen, ha egyes emberek és csoportok foly­ton arról vitatkoznak és azt kérdezik, hogy mi módon zajlottak le

501

vagy fognak megtörténni bizonyos történelmi események. A Logosz fia ugyanis az ő számára már régen visszatért. Szegény az, akihez a fiúnak papírra vetett betűk segítségével kell beszélnie. És koldusszegény, aki csak könyvszekrénye tartalmát birtokolja és ab­ból él.

Az ember élete - minden hullámzásával együtt - egyedül azok­ból a világosságerőkből magyarázható, amelyek ebben a pillanat­ban érte fáradoznak. Nehézségei elsősorban nem az embertársai­hoz, a társadalomhoz vagy általában véve az élethez való viszonyá­ból keletkeznek. Ezek kizárólag annak a befolyásnak a következ­ményei, amelyet elektromágneses és radioaktív sugárzások, áramla­tok és terek bizonyos csoportja gyakorol rá. Ebből magyarázhatók helyzetei és kalandjai.

Ha világosság-kapcsolatai magasabb síkhoz kötődnének - fedezi fel a gnosztikus -, akkor minden jelenlegi korlátozottsága meg­szűnne. Kilépne abból a feszültségi térből, amelyből minden dialek­tikus jelenség magyarázható, és mintegy belépne egy új világba. Mintha ajtón menne át egy teljesen új feszültségi térbe. Ezen az aj­tón belépni a gnosztikusnak Krisztus megtalálását jelenti. Ám en­nek az ajtónak, ennek az új világosságkapunak a keresése sohasem merülhet ki csupán misztikus törekvésben és beszédben, és nem is szabad, hogy azzá fajuljon. Természet-misztikus viselkedésével az ember mindig ugyanaz marad, ami addig volt. Az egyetlen ajtónak a keresése abban az értelemben, hogy az ember egy másik, nem­dialektikus világosság-valóságba szeretne beolvadni, azt jelenti, hogy naponta fel kell készülnie arra az ösvényre, melyen mennie kell; dinamikusan annak kell szentelnie magát, és valóban haladnia kell rajta.

A Gnózis célja és módszere világosan beszél ezzel kapcsolat­ban. Kijelentettük, hogy a Gnózis lényege a világosság. A világos­ság az örök Isten fia. A világosság egy új szövetség közvetítője. A mágneses világosság a mi megváltónk.

502

Mivel az ember a világosságra érzékeny lény, és tizenháromszo­ros jellegű természetes elnyelőképességével felismeri a világosság jelenlétét, a haláltermészet világosság-területén boldogtalannak és idegennek érzi magát. A mulandóság fájdalmától korbácsolva, kő­kemény valóságunk szegénységének és nyomorúságának tudatában a vágyakozás új állapotába kerül.

Ez a sóvárgás a lélek kérése, kiáltása valami új, más világosság iránt; a magasabb világosságterület ajtajának keresése. Biológiai felvevőképessége révén pedig az illető megtapasztalja majd a ma­gasabb világosságterület hívását és kéznyújtását. Igen, még mielőtt vágyódása tudatossá válna, már hívta is őt a világosság.

Az azonban, hogy valakit egy magasabb világosságterületről hívnak, mert természetes elnyelőképességével az illető magához vonzotta ezt a világosságot, még nem jelenti azt, hogy ezen a maga­sabb világosságterületen él. Ehhez egy utat kell bejárnunk, a régi természettől való elfordulás és az új természet felé fordulás útját. Ez a transzmutáció folyamata. Ez a transzmutáció az első megnyil­vánulása és megvalósulása a szentelő, gyógyító szellemnek, az új világosságterület újjászülő szellemének. Abszolút követelmény, hogy ezen az ösvényen találtassunk. Az embernek ezt minden nap bizonyítania kell a régi természetét illető naponta meghalással, és az új természetét illető naponta újjászületéssel.

Aki erre nem vállalkozik és ezt nem valósítja meg, az nem tarto­zik egy gnosztikus szellemi iskolához. Az ilyesvalaki vagy véletle­nül vagy családi kapcsolata miatt került ebbe az iskolába. Az ilyen ember még nem ismeri a vágyódást, a lélek kiáltását. Ezért a vilá­gosság őt még nem hívta el, még nincs megjelölve, még nem fogé­kony erre.

Aki a világosságot keresi, az meg is találja, és ezzel a világos­sággal és ebben a világosságban kell járnia azért, hogy a világosság révén megváltozzon. E gnosztikus irányulás minden következmé­nye és tapasztalata révén válik az ember igazán Pistis Sophiává,

503

akiből kiégett minden én-irányulás és tévhit, továbbá minden tükör-szféra-hallucináció. A Gnózis ugyanis megköveteli, hogy a világos­ságra való irányulás következetes és szigorú legyen. Kizárólagos engedelmességet követel a világosságba való felemelkedéssel szemben, és ezért minden embert és a teremtés minden jelenségét háttérbe helyezi.

A Gnózis sem istenek sem emberek imádatát vagy tiszteletét nem várja el senkitől. Nem akar egyetlen lényt sem a világosság és a világosságot kereső ember közé állítani, még ha sok lény kétség­telenül meg is érdemli az Ön tiszteletét és köszönetét. Mutassa vi­szont ki ezt a tiszteletet és köszönetet az ösvényen való haladással! Ott van a világosság, és ott van Ön. Kettejük között nem áll senki. A világosság szolgái sohasem fogják magukat előtérbe állítani, vagy a jelölttől követelni valamit. Ők csak kisugározzák a világos­ságot, olyan mértékben, ahogy az felszabadulhat bennük. Ezzel az­tán úgy tudják embertársaikat a világossággal szolgálni, hogy sem­mi se álljon azok és a világosság közé, ami megakadályozhatná a jelöltek ösvényen való haladását.

Kifejlesztik az egyszerű utat a sóvárgók számára. De egyikük sem fogja nekik azt mondani: „Énreám nézzetek!" A világosság mindenki számára fénylik, mégpedig teljesen személytelenül. Aki a világosságot keresi, és ténylegesen és valóban válaszol rá, abban felszabadul a világosság. Ez pedig azt jelenti, hogy a dialektika minden tekintetben meghal.

Eme tudás alapján szeretnénk most a Pistis Sophia 51. fejezetéhez fordulni. Ennek az elején Jakab szerepel, aki megmagyarázza Pistis Sophia kilencedik bűnbánó énekének jelentését. Gnosztikus érte­lemben Jakab az az ember, aki mindent megért, amit megtárgyal­tunk, méghozzá nem intellektuális értelemben - akkor ugyanis megértése csak filozófiai felfogás lenne -, hanem gnosztikus érte­lemben. Ő az, aki megváltoztatta a helyét; másik helyen áll, másik

504

életlehetőséget választott. A dialektika világosságterületét mint életalapot elhagyta, elbúcsúzott tőle, és most egy másik életalapra lépett. Aki ily módon mindent megért, az a benne megnyilvánuló két világosságterület közül minden élethelyzetben mindig a helye­set fogja választani, és így az új alapon fog állni. Az ebből áradó üdvöt és gyógyító hatást minden pillanatban érezni fogja utolsó porcikájában is.

Hagyjon hát fel Ön is a közönséges misztikus vagy intellektuális megértéssel! Ez nem alkalmas a Gnózis számára. Ezen a ponton le­gyen Ön is Jakab, és akkor a tizenharmadik eonban (ez a megsza­badulás mikrokozmikus kapuja) és a tizenkettedik eonban (ez pedig a gnosztikus tanulóság megvallásában az önfeláldozás mélypontja) tartózkodó minden láthatatlan, isten és archon orcája előtt a lehető leggyorsabban beléphet az egek birodalmába.

Aki ezt megérti - nem misztikusan vagy intellektuálisan tehát, hanem gnosztikusan és ténylegesen -, az kitárta önmaga számára az új világosságbirodalom kapuját. Egyidejűleg véghezvitte a nagy ön­feláldozást, aminek segítségével sokan mások is meg fogják kapni a megszabadulás misztériumait.

505