126
Dr Drábik János 1 Az államcsőd a jó megoldás A pénzhatalmi világelit magánháborúja A pénzimpérium a 20. század végén pénzügyi és gazdasági eszközökkel nagyszabású háborút indított nemzetállamok felszámolására és az Új Világrend létrehoz ásár a. A pénzhat almi elitnek a világk ormán y létrehozásáért folytatott háborús offenzívája 2008 után új szakaszba lépett. Az államok feletti Pénzkartell több évszázados stratégiájá nak kezdettől fogva olyan transznacionális pénzügyi rendszer létrehozása volt a célja, amelynek a segítségével ellenőrizni lehet az egyes országok ga zdasá gi és pol itikai rendszerét is. A szervezett mag ánhatalom a pénzi mpér ium - úgy rejt őzködik a területhez kötöt t, geopo litika ilag létező ország okban, mint egy k anál só a pohár vízben. Nem, vagy csak alig látszik, de ott van, és jelenléte meghatározó. A pénzimpérium nem úgy épül fel, mint egy állam. Szervezeti rendszeréből hián yz ik a hatalmi ága k törvén yho , vég re haj , bír ói megosztása (a fékek és ellensúlyok ellenőrző szerepe), működéséből pedig a társadalomnak felelősséggel tartozó vezetők demokratikus megválasztása. A pénz világbirodalmának a szervezeti felépítése és működé se egy mag ántula jdo nban lévő vilá gcé g sze rvezetéhez és működéséhez hasonlítható. Legfőbb döntéshozói a hierarchia felső szintjén elhelyezkedő tulajdonosok, akiknek a döntéseit a második szintet alkotó igazgatóságok tagjainak (ENSZ és NA TO főtitkárok , a WT O , a Világkereskedelmi Szervezet, a Világbank és IMF ügy vezetői , a z EU Bizottságának elnökei, a CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa, a Bilderberg Csoport és a Trilaterális Bizottság irányítói) a felügyelete alatt a nagy szakértelemmel rendelkező harmadik szint technokrata menedzserei ( a FED, a BIS, az ECB, a központi bankok és a nemzetközi kereskedelmi bankok elnökei, a multinacionális cégbirodalmak és óriás biztosítótársaságok ügyvezetői, a globális média tulajdonosai, a mintegy harmincezer alapítvány irányítói, állam és kormányfők, a hadseregeket és zsoldosokat vezén yl ő tábornokok, titkosszol gálatok és hírszerzőszervezetek, a nemzetközi szabadkőműves hálózatok és más

KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

Embed Size (px)

Citation preview

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 1/126

Dr Drábik János

1

Az államcsőd a jó megoldásA pénzhatalmi világelit magánháborúja

A pénzimpérium a 20. század végén pénzügyi és gazdaságieszközökkel nagyszabású háborút indított nemzetállamok felszámolásáraés az Új Világrend létrehozására. A pénzhatalmi elitnek a világkormánylétrehozásáért folytatott háborús offenzívája 2008 után új szakaszbalépett. Az államok feletti Pénzkartell több évszázados stratégiájánakkezdettől fogva olyan transznacionális pénzügyi rendszer létrehozása volta célja, amelynek a segítségével ellenőrizni lehet az egyes országok

gazdasági és politikai rendszerét is. A szervezett magánhatalom – apénzimpérium - úgy rejtőzködik a területhez kötött, geopolitikailag létezőországokban, mint egy kanál só a pohár vízben. Nem, vagy csak alig látszik,de ott van, és jelenléte meghatározó.

A pénzimpérium nem úgy épül fel, mint egy állam. Szervezetirendszeréből hiányzik a hatalmi ágak – törvényhozó, végrehajtó, bírói –megosztása (a fékek és ellensúlyok ellenőrző szerepe), működéséből pediga társadalomnak felelősséggel tartozó vezetők demokratikusmegválasztása. A pénz világbirodalmának a szervezeti felépítése ésműködése egy magántulajdonban lévő világcég szervezetéhez ésműködéséhez hasonlítható. Legfőbb döntéshozói a hierarchia felsőszintjén elhelyezkedő tulajdonosok, akiknek a döntéseit a második szintetalkotó igazgatóságok tagjainak (ENSZ és NATO főtitkárok, a WTO , aVilágkereskedelmi Szervezet, a Világbank és IMF ügyvezetői, az EUBizottságának elnökei, a CFR, a Külkapcsolatok Tanácsa, a Bilderberg

Csoport és a Trilaterális Bizottság irányítói) a felügyelete alatt a nagyszakértelemmel rendelkező harmadik szint technokrata menedzserei (aFED, a BIS, az ECB, a központi bankok és a nemzetközi kereskedelmibankok elnökei, a multinacionális cégbirodalmak és óriásbiztosítótársaságok ügyvezetői, a globális média tulajdonosai, a mintegyharmincezer alapítvány irányítói, állam és kormányfők, a hadseregeket észsoldosokat vezénylő tábornokok, titkosszolgálatok éshírszerzőszervezetek, a nemzetközi szabadkőműves hálózatok és más

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 2/126

Dr Drábik János

2

féltitkos társaságok irányítói) hajtják végre.

David Rothkopf  a „Superclass” c. munkájában (USA, 2008)dokumentálta, hogy a globális korporációként működő pénzimpérium

tulajdonosai a világ mintegy háromszáz leggazdagabb pénz-dinasztiáibólkerülnek ki, és körülbelül hatezer személy tartozik hozzájuk. Ők alkotják alakosság szupergazdag 1%-ának a felső szintjét. Ennek az 1%-nak azemberiség 99%-ka kényszerűségből folyamatosan átadja munkájaeredményét. Rothkopf a New Yorkban működő Kissinger Associates, Inc.egyik vezetőjeként, vagyis jól tájékozott bennfentesként állítja, hogy enneka háromszáz családnak a tagjai irányítják a kormányokat, a legnagyobbkorporációkat, a nemzetközi pénzhatalom fellegvárait, a

tömegtájékoztatás világhálózatát, a vallási szervezeteket, valamint alátható intézmények árnyékában a világ legveszélyesebb bűnöző ésterrorista szervezeteit is.

A globális pénzimpérium, mint szervezett magánhatalom,sokszorosan összetett hierarchikus rendszert alkot, ahol az egyes szintek,struktúrák, hálózatok centralizált irányítás alatt koordináltan működnek.Ennek a globális hatalmi struktúrának a többi fölé emelkedő talán

legfontosabb irányító szerve a Bilderberg Csoport, amelyet a pénzhatalmivilágelit zárt klubjának is tekinthetünk. Olyan „Klubnak”, amelybe csak aszuperosztály legfőbb vezetői által gondosan kiválasztott bennfentesektartozhatnak.

A 20. század végére és a 21.század elejére ez a szuperosztály atörténelemben eddig példa nélkül álló gazdagságot halmozott fel éslényegében megszerezte a világhatalmat magának. Sokkal gyorsabbanglobalizálódott, mint bármely más – a világ irányításában résztvevő –

csoport. A szuperosztály tagjai nemcsak baráti és családi kapcsolatokkalkötődnek egymáshoz, hanem szoros érdek- és sorsközösséget is alkotnak.Ők tartják kézben a globalizációt és döntően ők az egyre növekvőgazdasági- és társadalmi egyenlőtlenség okai.

A világelit azért indított pénzügyi háborút Amerikában, Európábanés másutt, mert véglegesíteni akarta az immáron 300 év óta követettvilágstratégiája nyomán megszerzett óriás vagyon feletti rendelkezést ésaz ehhez kapcsolódó politikai előjogait. A folyamatban lévő világháború

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 3/126

Dr Drábik János

3

különlegessége, hogy magánérdekek érvényesítését célzó privatizáltháború. Másik sajátossága (a nemzetközi Pénzkartell által korábbankirobbantott háborúkhoz képest), hogy elsősorban nem katonaiszövetségekbe tömörült nemzetállamok hadseregei vívják véres

ütközeteiket hatalmas hadigépezeteikkel. Ennek a látszólag békéseszközökkel vívott magánháborúnak azonban mégis igen súlyosak akövetkezményei az egész emberiség számára. Talán a legtragikusabb ezekközül az, hogy a 21. század elején több, mint egy milliárd embernyomorog és éhezik. Másodpercenként halnak meg éhező csecsemőkolyan betegségekben, amelyeket már gyógyítani lehet. A hétmilliárdemberből túlságosan sokan vannak, akik kénytelenek napi 1 dollárbólmegélni. Az eladósodottsághoz és a vele járó stresszhez kapcsolódó

betegségek naponta szedik áldozataikat.A pénzügyi eszközökkel folytatott világháború tehát zajlik, és ma már

a fejlett nyugati világban is milliók estek neki áldozatul. Ennek aháborúnak az ütközetei nem olyan látványosak, mint amikor hagyományoshadseregek csapnak össze. Ha szétbombáztak egy gyárat, mindenki tudta,hogy nemcsak az épületek és berendezések pusztultak el, de az ottdolgozók munkahelyei is megsemmisültek. Az már kevésbé tűnik fel,

hogyha pénzügyi eszközökkel kényszerítik ki a gyárak, üzemek bezárását,akkor is elvesznek a munkalehetőségek. Egy szétbombázott és egy bezártgyár között csak annyi a különbség, hogy az utóbbi csak fokozatosan válikhasználhatatlan ócskavassá. A végeredmény azonban ugyanaz.

A pénzimpérium magánháborúja szinte az egész világot sújtja, egy-szintre hozva fejlett és fejlődőnek nevezett elmaradott országokat. Avilággazdaság centrum-országaiban egyre kevesebb az értéket-előállítógyárak száma. Az egykor élenjáró ipari országok aktív nemzedékei egyre

kevésbé találnak munkát, a nyugdíjasok megélhetése pedig közvetlenveszélybe került. A szuperosztálynak sikerült az emberiséget a 'SötétKözépkornál' is vigasztalanabb 'Sötét Újkorba' taszítania. Az egyesországok az eddig ismert minden mértéket felülmúlóan el lettek adósítva.A fizetésképtelenné vált országok kénytelenek még meglévő értékeiketátengedni a nemzetközi pénzügyi közösségnek. A legyőzött népek egymásután adják meg magukat a győztes pénzimpériumnak, és fizetikvazallusként legyőzőiknek a hatalmas hadisarcot adósságszolgálat és

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 4/126

Dr Drábik János

4

kamat formájában. A meghódított országok hihetetlenül megalázó„üzleteket” kötnek legyözőikkel, átengedve szinte mindent a pénzhatalmivilágelitnek.

A győztes pénzimpérium – hatalma csúcsán – mégsem folytathatja

zavartalanul hódító magánháborúját. Nem azért, mert felébredt alelkiismerete és megsajnálta a legyőzött országokat, a megrendülttársadalmakat, a kétségbeesett és munkanélkülivé vált milliókat, hanemegyszerűen azért, mert túlnyerte magát, és már nincs mit elrabolnia.Egyre nehezebb arra kényszerítenie az emberiséget, hogy elpusztítva azélővilágot, felemésztve pótolhatatlan erőforrásokat, betegesen hajszolja anövekedést csak azért, hogy a kamat-mechanizmussal hatványozottannövekedő adósságait fizetni tudja az új hódítóknak. A pénzimpérium

túlnyerte magát és nem hagyott más lehetőséget az emberiség számára,mint a szembefordulást, az életre-halálra szóló harcot túlélése érdekében.

A szuperosztály tanult elődeitől, de nem eleget

Otto von Bismarck, aki a 19. század második felében létrehozta azegyesített Németországot, aggódott amiatt, hogy életműve fennmaradjon

és Németország felemelkedése tartós legyen. Tudni akarta, hogy a magascivilizációval rendelkező birodalmak bukását mi idézte elő atörténelemben. Ezért felkérte Gustav Ruland gazdaságtörténész egyetemitanárt, hogy derítse ki, mi okozta e magas civilizációk bukását. Rulandtöbb kötetes válasza szerint a bukás döntő oka a pénzrendszermagánellenőrzés alá kerülése, a kamatszedés és a túlzott méretűeladósodás volt. Az államok fizetésképtelené válása mindig felgyorsította amagas kultúrák hanyatlását, és végül elvezetett a birodalmak

összeomlásáig. A Nyugatrómai Birodalom felbomlását is az eladósodásokozta. A csődbe jutott államnak már nem volt pénze közfeladataiellátásához. A Római Birodalom nyugati felében szinte teljesen eltűnt apénz a gazdasági életből, és átadta helyét a naturál-gazdálkodásnak, azanarchiának és a cserének.

Miért találta fel a Pénzkartell elődje a demokráciát és a nemzetállamot?

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 5/126

Dr Drábik János

5

A középkorban a mai nemzetközi bankárok elődei hatalmaskölcsönöket nyújtottak az egymással háborúzó abszolút uralkodóknak,természetesen magas kamatokat felszámítva. A hitelek az uralkodószemélyes adósságát képezték. A mai nemzetközi bankárok akkori

elődeinek gyakran nagy veszteségeket kellett elszenvedniük, mert az egyesuralkodók meghaltak még mielőtt kifizették volna adósságaikat. Aszemélyhez kötött kölcsönök a hitelt felvevő szuverén uralkodó halálávalmegszűntek. Az uralkodó utódja megtehette, hogy máspénzkölcsönzőkhöz forduljon, így azok a bankárok, akik az elhunyturalkodónak hiteleztek, már nem jutottak hozzá pénzükhöz.

A szuperosztály elődei ezért arra törekedtek, hogy ne az egyesuralkodókhoz kössék a hiteleket és azok visszafizetését, hanem a

kölcsönökért egy egész ország és annak népe vállaljon felelősséget. Ezért abankárok úgy döntöttek, hogy a dinasztikus államokat fokozatosanátalakítják és az abszolút uralkodókat eltávolítják. Olyan államokat kezdteklétrehozni, ahol az állam nem az abszolút uralkodót, hanem az adottország lakosságának az egészét jelentette. Fokozatosan kifejlesztették aparlamenti demokrácia rendszerét. Az új rendszer meghonosításátelősegítette az, hogy Német-Alföld (a jelenlegi Benelux-államok) el tudott

szakadni Spanyolországtól. Létrejött Hollandia, ahol már a lakosság egészefizette az állam tartozását adó formájában. Hollandia polgárai voltak azadósok, mivel a lakosság választott képviselői vették fel a kölcsönöket. Eválasztott hatalomgyakorlók pedig a népszuverenitásra hivatkozva apolgárok adóiból fizették vissza a kölcsönöket kamataikkal együtt.

A már csírájában meglévő nemzetközi Pénzkartell emiatt tekintette aparlamenti demokráciát a sikeres eladósítás fontos feltételének. Így márúgy lehetett eladósítani az államokat, hogy azok az uralkodók halála után

is kötelesek voltak eleget tenni adósságszolgálati kötelezettségeiknek. Ígylett a nemzetközi Pénzkartell elődje érdekelt a nemzetállamoklétrehozásában és a demokrácia elterjesztésében, mert a parlamentidemokrácia biztosította, hogy az adófizető polgárok is beleszólhassanak aközügyekbe. Ezért találták ki a nemzetközi bankárok elődei afelvilágosodást, a brit és a holland parlamenti demokráciát, majd pedig anemzetállamokat. Bebizonyosodott, hogy a nyelvi és etnikai közösségenalapuló nemzetállam olyan természetes egység, amelyet viszonylag kis

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 6/126

Dr Drábik János

6

kockázattal lehet tetemes adóssággal megterhelni. Egy ilyen természetesközösségnek erős a kohéziója, és még az eladósítás terhei alatt sem esikkönnyen szét.

A helyzet századunkban megváltozott. A nemzetközi Pénzkartell ma

már szabadulni akar mind a nemzetállamoktól, mind az érdemidemokráciától. A vagyon globális felhalmozását, a pénzügyi hatalomkoncentrációját a politikai és a fegyveres hatalom centralizációjával akarjakiegészíteni. Ennek útjában állnak a szuverén nemzetállamok, és azérdemi demokráciával együtt járó politikai felelősségvállalás, az alulról jövő számonkérés és az elmozdítás lehetősége. A szuperosztály az 'ÚjVilágrendért' folytatott háborúját az euró-atlanti régióban ma mégdöntően eladósítással, pénzügyi és gazdasági eszközökkel vívja. Nem lehet

azonban kizárni, hogy szükség esetén ezt a háborúját is pusztítófegyverekkel vívott küzdelemmé alakítja át egy nagyobb konfliktuskeretében.

Gideon Rachman, a Financial Times munkatársa 2008. december 8-án publikált „És most a világkormány” című írásában megírta, hogy apénzhatalmi világelit terve egy globális kormány felállítása. Ehhez még aztis hozzátette, hogy ez alapvetően demokráciaellenes elképzelés. „A

nemzetközi kormányzás csak akkor lehet igazán hatékony, hademokráciaellenes” ismerte be. Arra hivatkozott, hogy az Európai-Unióbővítési kísérletei mindig nehézkesek, amikor a csatlakozáshoz az adottország lakóinak népszavazással kell igent mondaniuk. Az Unió akkor haladtelőre gyorsabb ütemben, amikor a fontos döntéseket technokraták éspolitikusok hozták meg, és csak utólag kellett meggyőzniük a szavazókatdöntésük helyességéről.

Rachman ebben az írásában kifejti, hogy a tervezett világkormány az

Európai-Unióhoz hasonlóan működne: „Egységes államra jellemzőtulajdonságokkal rendelkező és meghatározott jogrend által irányítottszervezet lenne. Az Európai-Unió már létrehozott egy 27 országból állókontinentális kormányt, ami modellként szolgálhat. Az Európai-Uniónakmár van Legfelsőbb Bírósága, saját valutája, és több ezer oldalnyi jogszabálya, továbbá rendelkezik kiterjedt polgári szolgálattal, azonkívülbármikor képes felállítani és mozgósítani egy hadsereget.”

Rachman úgy véli, hogy a globális kormány diktatórikusan

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 7/126

Dr Drábik János

7

végrehajtaná az ENSZ égisze alatt kidolgozott klímaváltozásimegállapodást, és gondoskodna egy ötvenezer fős békefenntartó erőfelállításáról. A világkormány bevezetése ma már elfogadható, sőtegyenesen kézenfekvő lépés, mivel a fennálló pénzügyi válság, a globális

felmelegedés és a terrorizmus elleni globális harc biztosítják azelfogadásához szükséges programokat. Mindezt azonban kellőenbecsomagolva kell tálalni a közvéleménynek, hogy ne ijedjen meg.Rachman írása óta a pénzhatalmi világelit több fontos országban helyeztekulcspozícióba a szolgálatában álló technokrata szakértőket. MagaRachman pedig részt vett a Bilderberg Csoport 2012. évi konferenciáján azEgyesült Államok Virginia tagállama, Chantilly nevű városában.

2012. július 24-én a CNBC televízió kerekasztal beszélgetésén a

résztvevők egybehangzóan azt állították, hogy az Egyesült Államokkormánya is a központi bankok vezetőiből álló elit irányítása alatt áll .Ennek az elitnek egy világkormány felállítása a végső célja. Ebben afőáramlatú, vagyis a hivatalos álláspontot képviselő tömegtájékoztatásiintézményben a műsorvezető a beszélgetés résztvevőinek a következőhárom kérdést tette fel: „Mindannyian a központi bankároknakdolgozunk? Ez már a globális kormányzás, vagy egységes világ a központi

bankárok vezetésével? A központi bankok akarata szerint élünk éshalunk?”Az egyik elemző azonnal válaszolt: „Mindannyian a központi bankok

rabszolgái vagyunk.” Egy másik meghívott ehhez hozzátette: „A központibankok vezetőinek, a jogszabályok és a törvények megalkotóinak vagyunkalárendelve, és nem a gazdasági törvényszerűségek irányítanakbennünket.”

A hivatalos tömegtájékoztatás a világkormány felállítására vonatkozó

információkat eddig összeesküvési-elméletként kezelte. Most azonbanfordulat történt, mert a globális média irányítói azt sugalmazzák aközvéleménynek, hogy csak egyetlen járható és működőképes megoldásvan, ha a hatalom formálisan is átkerül a pénzhatalmi világelit kezébe. Ezkiegészülne egy új világvaluta bevezetésével. A pénzhatalom szolgálatábanálló technokraták ma már nyíltan vállalják, hogy a világkormánylétrehozásán dolgoznak. Az Európai-Unió elnöke, Herman van Rompuy,2009-ben történt megválasztását követően kijelentette, hogy a pénzügyi

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 8/126

Dr Drábik János

8

válság és a globális felmelegedés elleni küzdelem célja bolygónk globálisirányításának az előkészítése. Rompuy úgy gondolta, hogy már 2009. aglobális kormányzás első éve lesz.

Robert Zoelick, a világbank elnöke, a G20-ak csúcstalálkozóján

sürgette a nemzeti szuverenitás felszámolását és a globális kormánybevezetését.Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank korábbi elnöke, a CFR

(Külkapcsolatok Tanácsa) előtt mondott beszédében egyértelművé tette,hogy annak a tanácskozási sorozatnak, amelyre a bázeli NemzetköziFizetések Bankjának (BIS-nek) a központjában kerül sor, a globáliskormányzásra való gyakorlati felkészülés a célja. Trichet így foglalta össze aglobális kormányzásra vonatkozó elképzelését: „A gazdasági- és pénzügyi

világban a globális kormányzás nemcsak a nemzetek feletti és anemzetközi intézményeket foglalja magában, hanem a globális szintenprogresszívan létrejött informális csoportokat is. Ezek (a G7-ek, a G10-ek, aG20-ak stb) kulcsfontosságú szerepet töltenek be a globáliskoordinációban, ott, ahol a döntéseket még mindig nemzeti szintenhozzák, legyen az az átgondolt szabványok, jogszabályok, törvényekmeghatározása, vagy makrogazdasági irányelvek koordinálása.”

Strobe Talbot, aki Bill Clinton elnök kormányában külügyminiszter-helyettes volt, már 1992-ben azt nyilatkozta a Time magazinnak, hogy: „Akövetkező évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket,megszűnnek létezni. Valamennyi állam egyetlen globális hatalmat fogelismerni. Kiderült, hogy a nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jóelképzelés.”

Gordon Brown, korábbi brit miniszterelnök pedig röviden csak annyitmondott: „Egy új globális egyességre van szükségünk, a világ országai és

kontinensei közötti megállapodásra.”A pénzhatalmi világelit emberiség elleni háborújának tehát egyik

fontos stratégiai célja: létrehozni az egy-központból irányítottvilágrendszert, hogy a globális kormányzat formálisan is működhessen.

Mikor kezdődött az emberiség elleni háború?

Az előzmények a második világháború után kialakult helyzethez

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 9/126

Dr Drábik János

9

vezetnek minket. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen háborút csak a másodikvilágháború győztesei készíthették elő. Kik voltak ezek a győztesek? Elvilegaz angol-szász hatalmak, elsősorban az Egyesült Államok,valamint asztálinista Szovjetunió. De az Egyesült Államok alatt sem az amerikai

munkásokat vagy farmereket kell érteni. Ezeknek akkor sem volt, és masincs lehetőségük az Egyesült Államok világstratégiájának az alakítására.Annál több köze van a már hivatkozott államok feletti hatalomnak (Councilon Foreign Relations, Külkapcsolatok Tanácsa, a Trilaterális Bizottságnak,és a Bilderberg Csoportnak) és a hozzájuk kapcsolódó intézményeknek éshálózatoknak.

Ha közelebbről szemügyre vesszük, hogy kik azok a személyek, akiklétrehozták ezeket a szervezeteket, akkor ismerős nevekre bukkanunk,

olyanokra, mint Rockefeller, Rothschild, Warburg, Schiff, Loeb, Goldman,Sachs, Montefiore. A 19. és a 20. századból megemlíthetjük még BernardBaruch-ot, Felix Frankfurter-t, a német Walther Rathenau-t, valamint azAltschul, a Cohen, a Straus, a Steinhardt, a Blum, a Lippman, a Lehnman,a Dreyfus, a Lamont, a Mandel, a Morgenthau, az Ezechiel, a Lasky, aRosenman és más családoknak a neveit. Ha viszont azt nézzük, hogy azalapítók kikre bízták ezeket a szervezeteket, amelyek dokumentálhatóan

irányítják a látható kormányokat, nemzetközi szervezeteket, pénzügyistruktúrákat, akkor olyan nevekkel találkozunk, mint Alan Greenspan,Milton Friedman, Ben Bernanke, Henry Kissinger, Paul Wolfowitz,Richard Perle, Madleine Albright és sok más társuk. Ekkor szembesülünkazzal a ténnyel, hogy a felsoroltak túlnyomó többsége zsidó, vagy zsidószármazású. Hogyan lehetséges az, hogy egy olyan nép, amelyetévszázadokon át elnyomtak, amelyet üldöztek vallási és etnikai különállásamiatt, amelyet gettókba zártak, kihasználtak, végül is a világhatalom

csúcsára került. Nyilvánvaló, hogy nem ennek a sokat szenvedett, üldözött,zsidó népnek a fiai-lányai kerültek hatalomra, hanem egy olyan világelit,amely ugyan döntően e népből származott, de már önálló erőközponttá,saját önérdekét követő hatalmi tényezővé alakult át.

A pénzhatalmi világelit, amely angol-szász színekben és a sztálinistaSzovjetunió segítségével megnyerte a világháborút, olyan nemzetköziviszonyokat akart kialakítani az euroatlanti térségben, amely többé nemveszélyezteti világ feletti hegemóniáját. Jól világítja meg ezt a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 10/126

Dr Drábik János

10

világstratégiát az, amit Winston Churchill 1946. márciusában az amerikaiFulton-ban mondott Truman akkori amerikai elnöknek:

„Ez a háború nemcsak a fasizmus megsemmisítéséért folyt, hanem akereskedelmi piacok meghódításáért is. Ha akartuk volna, megelőzhettük

volna ezt a háborút, és egyetlen lövés nélkül kikerülhettünk volna belőle,de mi ezt nem akartuk.”Hasonló tartalmú véleményt fogalmazott meg Churchill a svájci

Bernben 1960-ban:„Németország megbocsáthatatlan bűne a második világháború előtt

az volt, hogy kísérletet tett gazdaságának a kiszakítására avilágkereskedelmi rendszerből, és arra, hogy kialakítsa saját pénzügyirendszerét, amelyből a pénzvilág már nem tud többé profitálni (…).

Lemészároltuk a gaz disznót.”A pénzhatalmi világelit már a második világháború után hozzáfogott

pénzuralmi világstratégiájának a megvalósításához. Ehhez azonbansegítőtársakra volt szüksége. Nem volt válogatós, mert az olasz maffiától alegyőzött Németország egykori nácikból álló szakértő rétegéig kész voltmindenkivel együttműködni, aki vállalta a pénzuralmi rendszer átültetéséta gyakorlatba. Az egykori náci vezetőréteg szívesen vállalkozott a

pénzhatalmi világelit kiszolgálására, hiszen a vesztes háború nyomándeklasszálódott és élete, egzisztenciája, karrierje veszélybe került. Avilágelit szolgálatában álló amerikai és európai politikusoknak szükségükvolt az egykori náci bürokraták szaktudására. Az amerikai főhatalmatképviselő személyek – immáron a Pénzkartell szolgálatában – ugyanúgyEurópa szervezett meghódítását tűzték ki maguk elé, mint a HarmadikBirodalom, de eltérő, nem háborús módszerekkel.

Az Amerikát is irányító pénzhatalmi világelit olyan kollaboráns

érdekcsoportokat akart az egyes európai országokban, amelyek nekielkötelezettek, nem pedig az egyes országok nemzeti uralkodócsoportjainak. A világelitnek nem állt érdekében, hogy Európa egyesállamaiban erős nemzeti tőkésosztály vegye át a pénzügyi és gazdaságihatalmat, valamint a politikai szféra irányítását. A legyőzött náciNémetország középszintű vezetőrétege tehát zsarolhatóságánál fogva jóeszköznek bizonyult céljaik eléréséhez. Az egykori náci technokratákatazonban szalonképessé kellett tenni, hogy elkerüljék a nácitlanítással járó

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 11/126

Dr Drábik János

11

felelősségre-vonást.Mivel a nácitlanítás irányításában fontos szerepet játszottak a

nemzetközi zsidó szervezetek, ezért a zsidó érdekcsoportok voltak abban ahelyzetben, hogy meghatározhassák a náci technokraták és hivatalnokok

közül kit vonnak felelősségre és kit nem. Az Európa nyugati részében élőzsidóság így a közvetítő fontos szerepét tölthette be az amerikai főhatalomés a helyszínen szerveződő kollaboráns vezetőréteg között. A pénzuralmivilágelit tehát az irányítása alatt álló Egyesült Államok tőkésérdekcsoportjait használta fel az új rend kiépítésére a meghódítottEurópában. Ehhez igénybe vette a zsidó szervezetek és a kollaboránssávált, egykori középszintű náci technokrataréteg segítségét.

Ez a 'hármas szövetség' nem volt teljesen új, hiszen már a második

világháborút megelőzően is együttműködtek az amerikaiszuperkapitalisták a nemzetiszocialista kormányt támogató, olyaniparmágnásokkal, mint Fritz Thyssen, akiről köztudomású volt, hogyHitlert támogatta. Ma már kellően dokumentált, hogy a tekintélyesWASP-dinasztia (White, Anglo-Saxon, Protestant) Bush család akkori fejeaz a Prescott Bush volt, aki a Rockefeller-ház tulajdonában álló StandardOil világcégen keresztül juttatott sok millió amerikai dollárt a hitleri

rendszernek és hadigépezetének.A pénzhatalmi világelit Európa meghódítását tűzte ki célul, amit ahitleri Németország is meg szeretett volna valósítani. A világelit tagjánaktekinthető Winston Churchill már idézett szavai egyértelművé teszik, hogynem ez a fasiszta célkitűzés volt a nemzetiszocialista Németországlegnagyobb bűne a Pénzkartell szemében. A nagy bűn, amiért el kellettpusztítani az volt, hogy a nemzetközi bankárokat kihagyta a pénzrendszerműködtetéséből. Ha a náci Harmadik Birodalom vezetésével egyesült

volna Európa, akkor a pénzhatalmi világelit többé nem szedhetett volnakamatsarcot Európa népeitől. Ezt minden eszközzel meg kellettakadályoznia.

Az említett 'hármas szövetségben', amely a világelit szolgálatában amásodik világháború után átvette Európa irányítását, nem a zsidó népazon tagjai vettek részt, akik más népekhez tartozó embertársaikhozhasonlóan munkájukból, tudásukból, szakértelmükből éltek. Túlnyomórészt a szuperosztály szolgálatában álló, és a nemzetközi Pénzkartell által

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 12/126

Dr Drábik János

12

finanszírozott szervezett zsidósághoz – elsősorban a transznacionáliscionista szervezetekhez – tartoztak, akik készségesen vállalkoztak aszuperosztály világstratégiájának a végrehajtására. A romokban heverőEurópa lehetőséget kínált nekik arra, hogy átvegyék az irányítást a

pénzügyi és a gazdasági szektorban, a kereskedelemben, atömegtájékoztatásban, továbbá a kulturális és tudományos szférában is.Tehetségük és összeköttetéseik révén hamar vezetőszerephez jutottak akülönböző politikai pártokban és a szakszervezetekben. Nem kevesenmagas állami funkciókba is kerültek.

Az új stratégia szerint nem német, hanem az amerikaimonopóliumok tulajdonosai vették át az európai gazdaság irányítását. Azúj hódítókkal együttműködő kollaboráns vezetőréteget minél előbb meg

kellett szervezni. Ebben az időszakban több európai ország mégrendelkezett gyarmatokkal. Ezért az adott ország pénzügyi, gazdasági éspolitikai rendszerének az átvétele a hozzátartozó gyarmatok felettiuralmat is jelentette. Ennek a hosszútávú stratégiának sikeresmegvalósítása tette szükségessé olyan koordináló szervezetek létrehozásátis, mint a Bilderberg Csoport.

Ennek az 1954-ben megalakult nagy-hatalmú zárt Klubnak a tagjai

részben olyan hagyományos hálózatokból jöttek, mint a különbözőszabadkőműves páholyok és a transznacionális cionista szervezetek. AKlub állandó bizottságának közvetlen irányítását a világelit bizalmiemberei végezték, tagjai pedig azokból kerültek ki, akiket mi a pénzuralmirend hierarchiájában az igazgatósághoz soroltunk. A Bilderberg Csoportszigorúan titokban tartott tanácskozásain az állandó résztvevőkön túl –időről időre váltakozva – főleg a menedzseri szint meghívottjai vettekrészt.

A rendszer működéséhez természetesen erre a célra kiválasztott,felnevelt és pozícióba helyezett profi reálpolitikusokra, pragmatikustechnokratákra, engedelmes hivatalnokokra, az együttműködők éskiszolgálók egész bürokrata-osztályára volt szükség. Ők azok, akik arctalanrobotként gondolkodás nélkül szolgálták a pénzimpériumot és hajtottákvégre annak stratégiáját. A pénzhatalmi nomenklatúra számos tagjabámulatos karriert futott be. Ezek a jól-fizetett pénzuralmi bürokratákminden áldozatot megkövetelhettek az alul-lévőktől arra hivatkozással,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 13/126

Dr Drábik János

13

hogy a világuralomra törő szovjet kommunizmus fenyegeti a világbékét, ésezért a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia védelmében össze kellfogni.

A világelit szolgálatában álló bürokrata osztály azonban válságba

került, amikor a szovjet birodalom felbomlott. Már nem hivatkozhattak akommunista veszélyre, amikor továbbra is engedelmességet követeltek anépektől. Többek között azt, hogy mondjanak le nemzetiönrendelkezésükről és nemzeti államaikról. A hidegháború kétpólusúvilágáról fokozatosan kiderült, hogy a szemben álló ideológiák ellenérevalójában a pénzhatalmi világelit közös stratégiáját szolgálta mindkétpólus, csak más-más módon. Az eltitkolt közös cél egyesítette a látszólagélesen szemben álló két világrendszert. A világelit valódi célkitűzése

kezdettől fogva az egy-központból irányított világrendszer, a globáliskormányzat létrehozása volt. Ennek előfeltétele a különböző országok ésnépek vagyona feletti rendelkezésnek a megszerzése. A vagyon hatalom!Aki rendelkezik az emberek, a népek és nemzetek vagyonával, azrendelkezik a sorsukkal is. A kommunizmus a világelit kísérlete volt anemzetek vagyonának rendőrállami módszerekkel való megszerzésére.Ehhez diktatúrát kellett létrehozni, mert az megkönnyítette az emberek

vagyonának és munkájának az elit számára történő állami kisajátítását ésaz emberek életével való rendelkezést. Ehhez azt kellett biztosítania, hogyaz általa létrehozott és részben finanszírozott kommunista diktatúrák –rejtett módon - mindvégig az ellenőrzése alatt maradjanak. Ez volt akommunista rendszer legnagyobb titka.

A pénzhatalmi világelit az általa elképzelt Új Világrendben egy-központból gyakorolja a hatalmat a kezében lévő globális pénzrendszer,fegyveres erő és politikai irányítás útján. Ebben a rendszerben a

társadalom tagozódása kétszintű. Az egyik szinten a hatalmat gyakorlóvilágelit, az őt kiszolgáló bürokrata osztály, valamint a globálisnomenklatúra technokratái találhatóak, a másik szinten pedig afüggőhelyzetű és vagyontalan százmilliók, akik bérből és fizetésből, illetvesegélyből élnek. Ez az antidemokratikus világdiktatúra hosszútávrabiztosítaná a pénzhatalmi világelit megszerzett előjogait.

A pénzuralmi világelit másik módszere az egy-központból irányítottvilágrendszer létrehozására a kamat-mechanizmussal működtetett

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 14/126

Dr Drábik János

14

magán-pénzmonopólium elterjesztése, és a globális eladósítás. A világelitebben a változatban nem rendőrállami módszerekkel, hanemeladósítással szerzi meg az egyes emberek, gazdasági szervezetek ésországok vagyonát. A cél azonban ugyanaz: felszámolni a

nemzetállamokat és átvenni az emberiség feletti hatalmat az Új Világrendlétrehozásával. Az internacionalista-kommunizmus rendőrállamimódszerei, valamint a kozmopolita-globalizmus eladósítási technikáiugyanannak a pénzhatalmi világelitnek a céljait szolgálták, és szolgáljákma is. Az emberiség mindkét ajtón ugyanabba a terembe jutott.

Pénzügyi támadás a centrum országok ellen

A Szovjetunió és birodalma felbomlásával elvileg lehetővé vált, hogynemcsak Kelet-Európa, de egész Európa népei erős nemzetállamokathozhassanak létre, amelyből kiszorulhat az Egyesült Államok és az Amerikafelett a főhatalmat gyakorló pénzhatalmi világelit. A második világháborúután először nyílott arra lehetőség, hogy a nemzetállamok Európája ismétönmaga ura lehessen. A nemzetközi pénz-és korporációs oligarchia ezértindított csendes világháborút pénzügyi fegyverekkel, hogy az Amerika

feletti hatalom megszerzése után Európa feletti uralmát is megszilárdítsaés véglegesítse. Ez a háború – stratégiai célját tekintve - megegyezett azEurópát leromboló két világháborúval. A pénzhatalmi világelit, mivelhadsereggel soha nem rendelkezett, világhódító háborúit szemben állóháborús szövetségek létrehozásával és a tőle pénzügyileg függőeladósított államok fegyveres erőivel vívta. A nemzetállamok háborúztak,de a háború eredményeit - nevető harmadikként - mindig ő zsebelte be.Az eladósítással, és a hitelezés finomra hangolásával el tudta érni, hogy

mikor törjön ki és meddig tartson a háború, s hogy az általa kiválasztottoldal nyerjen. Arról is gondoskodott, hogy a háború végén - vesztes ésgyőztes egyaránt - megfizesse neki kamatostul a háború finanszírozásáhoznyújtott kölcsönöket.

Új fejlemény a világtörténelemben, hogy a pénzhatalmi világelitmostani magánháborúját a saját eszközeivel - eladósítással és jogiszemélyek egész hadosztályainak a bevetésével - indította meg. Ezt aháborút a történelem első teljesen privatizált világháborújának

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 15/126

Dr Drábik János

15

tekinthetjük, amelyben a szervezett magánhatalom elsősorban az euró-atlanti térség, vagyis a fejlett ipari országok országok népeit támadta meg.Ennek a privatizált magánháborúnak a legfőbb célja az eddig megszerzettvagyon megtartása és bővítése. A további vagyonszerzés érdekében

szükségessé vált a háborút más földrészekre is kiterjeszteni. A termelő-tőkét le kellett győzni, az értékelőállító ipari és a mezőgazdasági üzemeketpedig a pénzügyi szektor uralma alá kellett helyezni. A centrumországokban nem bombáztak le a gyárakat. Elpusztítás helyett csődbekergették és bezárták őket. Mindezt kiszervezéssel és eladósítássalhajtották végre.

Az euró-atlanti térségen kívüli területeken, elsősorban a Közel-Keleten, a világelit ezúttal is igénybe vette az általa kirobbantott helyi

háborúkhoz más államok haderejét, pénzét és katonáinak életét.Elsősorban az Egyesült Államok hadseregét használta zsoldosként, de azellenőrzése alatt álló NATO révén más államokat is rákényszerített arra,hogy részt vegyenek a kizárólag az ő érdekeit szolgáló magánháborúban.Irakot és Afganisztánt Amerika támadta meg, Szerbiát és Líbiát a NATO, demegbízójuk a világelit, jelképesen szólva a 'Bilderberg Klub' tagjai voltak.Ismét olyan nevekkel találkozhattunk, mint Rumsfeld, Wolfowitz, Perle,

Albright, Holbrooke és az elmaradhatatlan Kissinger. A második vonalbanpedig olvashatjuk Colin Powell, Condoleezza Rice, Richard N. Haass,Zbigniew Brzezinski és társaik neveit. Bizonyított tény, hogy azellenségként megjelölt iszlám terrorizmust is a világelitet kiszolgálószervezetek finanszírozták hosszú időn át. A háború igazolására mindigrendelkezésre álltak kellő számban a képzett és jól megfizetettideológusok, teoretikusok, akik a világelit tulajdonában állótömegtájékoztatásban megrendelésre manipulálták a közvéleményt.

Ez a magánháború eddig jól szolgálta a pénzhatalmi világelit, azEgyesült Államok lakosságának az 1%-kát kitevő szupergazdagok, valaminta szervezett zsidóság érdekeit. A pénzhatalmi világelit szorosan kötődik azsidó, vagy zsidó származású szupergazdag pénz-dinasztiákhoz, de aszervezett zsidóság más csoportjai is fontos szerepet játszanak ebben apénzügyi eszközökkel vívott magánháborúban. Ők a pénzügyi technikákkalgyakorolt hatalom nagy tapasztalatokkal rendelkező mesterei. Jól ismerik,hogyan kell a pénzt felhasználni eladósítással a hitelrendszer, a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 16/126

Dr Drábik János

16

bankrendszer, a befektetések és a termelőgazdaság irányítására, a hatalommegszerzésére és megtartására.

Már a pénzügyi világháború előtt ki kellett építeni azt atransznacionális mechanizmust, amely képes az információáramlás

hatékony ellenőrzésére. Ilyen tájékoztatási rendszer nélkül nem tarthatókézben a tudat-ipar, amely elengedhetetlen a hatékony dezinformációhoz,a világközvélemény manipulálásához. A háborút viselő világelitnek csakígy lehetett szövetségeseket szerezni, másrészt az ellenállókatmegfélemlíteni. Mind a meggyőzéshez, mind a fenyegetéshez szükség voltaz elektronika, a kibernetika és az informatika teljes arzenáljának abevetésére. Nem elég az információ világszintű áramlásának azellenőrzése. Képesnek kell lenni az ellenállók elhallgattatására is. Csak

olyan vélemények kaphatnak nyilvánosságot, amelyek a pénzhatalmi elitcéljait szolgálják. Hasonlóan fontos - példát statuálva - az ellenállókmegbüntetése.

Mindehhez az ipari méretű agymosáshoz nem elég az elsőnyilvánosság, a tömegtájékoztatási intézmények világhálózatának ahatékony működtetése. Szükség van az internet másodiknyilvánosságának az ellenőrzésére is. A nyomtatott és elektronikus sajtó

globális hálózata sem elég. A világelit az emberiség tudata feletti uralommegszerzéséhez világméretekben ellenőrzi nemcsak a filmipart,de akönyvnyomtatást is. Ugyanez áll felsőoktatás, az egyetemek, atudományos intézmények, a think tank-nek nevezett kutatóközpontok,gondolati műhelyek feletti kontrollra is. Csak az a művész, tudós, közéletiszereplő, politikus számíthat sikerre, aki a világelit irányvonalát követi.

A Bilderberg Csoport rendelkezésére állt minden eszköz evilágstratégia végrehajtására. A pénzhatalmi világelit magját a

szupergazdag zsidó bankár-dinasztiák alkotják. A globális információshálózat intézményeinek ők a tulajdonosai. Az amerikai tömegtájékoztatásis a zsidó érdekcsoportok tulajdonában, illetve az ő ellenőrzésük alatt áll.Ezt dokumentálni is lehet. Csak néhány nevet említünk e tényalátámasztására: a CBS-t, a Viacom-ot, az MTV-t Summer Redstoneellenőrzi és ő a tulajdonosa a Black Entertainment Television-nek is. A CBSelnöke Leslie Moonves, aki David Ben Gurion unokaöccse. A Disney-Capitol Cities-nek, amelyhez az ABC tartozik, Michael Eisner a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 17/126

Dr Drábik János

17

tulajdonosa. Az NBC News elnöke Neal Shapiro. A FOX Companytulajdonosa, Rupert Murdoch nem zsidó, de a cég elnöke, Mel Karmazin,valamint helyettesei Peter Chernin, Gail Berman és Sandy Grushow azok.A CNN News menedzsere Walter Isaacson és itt van alkalmazásban Wolf 

Blitzer, Larry King, Paula Zahn, továbbá a híres Ted Koppel Andrea nevűleánya. A Warner Bros Entertainment elnöke Jordan Levin, a VerizonCommunications cégé pedig Ivan Seidenberg. A világ legnagyobbmédiavállalatának a Bertelsmann Enterprises-nak, pedig Joel Klein azelnöke.

A Nagy Amerikai Zsidó Szervezetek Elnökeinek Konferenciája nevűtekintélyes szervezet első embere Mort Zuckerman, a US News and WorldReport és a NY Daily News tulajdonosa. Arthur Sulzberger Jr. a kiadója a

New York Times-nak és a Boston Globe-nak. William Kristol publikálja aWeekly Standard-et, Donald Graham Jr. pedig a News Week és aWashington Post elnöke. A felsorolást abbahagyjuk, mert oldalakon átfolytathatnánk. Megállapíthatjuk, hogy ami a média világában nincs zsidótulajdonban, az közvetlenül vagy közvetve az ellenőrzésük alatt áll. Egy jólmegszervezett hálózat tartja kézben az Egyesült Államok információsszféráját. Innen áramlik a megszűrt és manipulált információ a világ többi

része felé. Egy olyan tájékoztatási hálózattal van dolgunk, amely önmagátfelügyeli. Tetszés szerint döntenek arról, hogy az információ világában kilesz sikeres és ki nem. Mit kell igaznak tartani és mit nem. Ezt azellenőrzött-dezinformáció rendszerének is nevezhetjük, amelyben agondosan létrehozott és kiválasztott információkat becsomagolják éstovábbítják a világ minden tájára.

A pénzhatalmi világelit Amerika segítségével lényegében Európát isgyarmatosította, amelynek nincs saját hadserege és ezért ki van

szolgáltatva annak a NATO-nak, amelyet egyértelműen Amerika dominál.Európa pénzügyileg és az információ szempontjából is kiszolgáltatotthelyzetben van. Az Amerikából érkező információs és tudatipari termékekEurópában is a szervezett zsidóság hegemóniája alatt állótömegtájékoztatási-hálózatokhoz kerülnek, hiszen Európában is azAmerikáéhoz hasonló helyzet jött létre. Csak azt a tényt említjük, hogyHaim Saban, amerikai-izraeli médiabáró a tulajdonosa Németországlegnagyobb tévéhálózatának, a Kirch médiának. De meghatározó súllyal

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 18/126

Dr Drábik János

18

van jelen Európában Rupert Murdoch is az érdekeltségi körébe tartozó,vele együttműködő médiavállalkozókkal együtt.

A pénzügyi háború stratégiája és taktikája

A háborúban álló szuperosztálynak sikerült olyan nemzetközi légkörtteremtenie, amelyben minden vele szemben alternatívát kereső, vagyellenálló személy terroristának, az emberiség közellenségénekminősíthető. A 'War on Terror' meghirdetése egy területhez és időhöznem kötött háború megindítását jelentette mindenki ellen, aki ellenzi vagyveszélyezteti a szuperosztály Új Világrendjét. Az 1991-es első, majd a2003-ban megindított második Irak elleni háború célja többek között a

népek megfélemlítése is volt. A világelit figyelmeztetett mindenkit,hogyan jár az, aki ellenáll neki.

Ennek a háborúnak a főszíntere azonban nem a Közel-Keleten,Irakban, Afganisztánban vagy Szíriában van. Ez globális háború, amely azegész emberiség ellen folyik. Jelenlegi fő hadszíntere az Egyesült Államokés egyre inkább Európa. Célja ma is a meghódítandó országok vagyonánaka megszerzése és így hatalmuk véglegesítése. A világelit most nem

hadseregekkel hódítja meg a legyőzendő országokat, hanem pénzügyifegyverekkel kényszeríti őket arra, hogy minden vagyonukat adják át nekiadósságszolgálat fejében. Ez lehetővé teszi a pénzügyi hódítók számára,hogy az euró-atlanti térség minden erőforrása, az értékelőállító-termelőszektor egésze is az ellenőrzésük alá kerüljön. Ezzel megszerzik avilágkereskedelem feletti ellenőrzést is.

A pénzhatalmi világelit offenzívája a FED támadásával kezdődött. Aszupergazdag bankár-dinasztiák magántulajdonában lévő FED, amely

ellátja az Egyesült Államok központi bankjának a szerepét is, AlanGreenspan irányításával úgy döntött, hogy az euró-atlanti térség országaitelárasztja levegőből előállított olcsó pénz-zuhataggal, és így teszi tönkrea fejlett ipari országok értéktermelő reálgazdaságát, versenyképes árukatelőállító ipari üzemeit. A termelőszektor átvétele és felszámolása volt acél. Különböző spekulációs módszerekkel – pénzügyi buborékoklétrehozásával – megkönnyítették hatalmas jövedelmek elérését atermelő-iparágak kihagyásával. A nagy pénzügyi szervezetek, élükön a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 19/126

Dr Drábik János

19

FED-del, elsősorban a pénzügyi és kereskedelmi szektort finanszírozták,lehetővé téve a kolosszális méretű pénzügyi hozamokat.

Ily módon a spekulációra szakosodott befektetőknek és bankároknakviszonylag rövid idő alatt sikerült versenyképtelenné tenni a

termelőszektort. A pénzügyi szférát özönvíz-szerűen elárasztó szintetikuspénzzel elérhető nagy haszon miatt elértéktelenedett az a jövedelem,amihez értékelőállító, termelő munkával lehetett hozzájutni. Atermelőszektorban befektetett tőke eltörpült a pénzügyi szektorbanmegforgatott pénzekhez képest. A termelőmunkával csak üggyel-bajjal ésa piaci ingadozásoknak kitéve lehetett jövedelemhez jutni. Biztosítanikellett az optimális termelési feltételeket, az olcsó alapanyagot, energiát, aszakképzett és alacsonyan fizetett munkaerőt, továbbá a termékek

raktározását, terítését és szállítását, de mindenek előtt meg kellett találniaz értékesítésükhöz szükséges fizetőképes keresletet. Minderre nem voltszükség a pénzpiaci befektetéseknél, ugyanakkor az ott mozgatott óriásipénzek segítségével könnyen lehetett hatalmas jövedelmeket húzvaspekulációs fogadásokat kötni.

Amerika, majd később Európa pénzügyi szőnyeg-bombázásasikeresnek bizonyult. Néhány éven belül a termelő-iparágak fontos részei

áttelepültek Dél-Amerikába, Ázsiába, elsősorban a gyorsan fejlődő Kínába.Az euró-atlanti térség országaiban megjelent a tömeges munkanélküliség,amitől nem lehet megszabadulni, mert eltűntek a munkahelyek. Amegbénult termelőszektor felett az uralmat a pénzügyi szektor hatalmigazdasága vette át.

Ebben a pénzügyi eszközökkel vívott hódító háborúban szükség voltaz emberek megtévesztésére, hogy ne álljanak ellent. A világelit ezért azáltala forgalomba hozott dollár-trilliárdokkal azt a látszatot keltette, hogy

létre jött egy olyan eddig nem ismert, csodálatos új gazdaság, amelyállítólag értékelőállító munka nélkül is képes tartós jólétet biztosítani. Ez amisztikus, új gazdaság volt a „pénzből való pénzcsinálás”, amitArisztotelész krematisztikának nevezett, hogy megkülönböztesse aszükségletre termelő valódi gazdaságtól, az ökonómiától. Már ő istisztában volt a pénzgazdaság pusztító hatásával. Ruhland pedigbebizonyította, hogy elsősorban a krematisztika pusztító következményevolt a Nyugatrómai Birodalom bukása, amit csak megpecsételt, hogy

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 20/126

Dr Drábik János

20

Odoaker germán vezér 476-ban, Ravennában lelökte a trónjáról az utolsónyugatrómai császárt, Romulusz Agusztuluszt.

A világelit neoliberális krematisztikája azt az illúziót keltette, hogyelég, ha a termelőmunkát Dél-Amerika, Ázsia és Kína alsóbb osztályai

végzik. A nemzetközi Pénzkartell gondoskodott arról, hogy a kevésbé jómódú, sőt, vagyontalan emberek is hozzá juthassanak olcsó hitelekhez.Ezzel kikapcsolták azok ellenállását, akik most a világelit pénzügyiháborújának az első számú áldozatai. Ezt a fajta megtévesztéstalkalmazták nemzetközi szinten is, amikor a világ többi országát iselárasztották könnyen elérhető, viszonylag alacsony kamatozásúhitelekkel. Ez az olcsó pénzdömping tette lehetővé a harmadik világfejletlen országainak a túlzott eladósítását, amely végül is elvezetett a

 jelenlegi adósságcsapdához, amelyből csak az adósságszolgálatfelmondásával, vagyis államcsőddel lehet kikerülni.

A John Perkins-hez hasonló „gazdasági bérgyilkosok” a pénzhatalmivilágelit szolgálatában azért adósították el a harmadik világ országait, mertez a pénzügyi világháború szerves része volt. Szakszerűen kidolgozottmódszerekkel korrumpálták a kiszemelt országoknak a vezetőrétegét, ésvették át az eladósítás nyomán e népek nemzeti vagyonát. Az alacsony

kamattal kínált milliárdokat valósággal rátukmálták a harmadik világországaira, amelyek vezetői ezeket a hiteleket nem termelőüzemeképítésére, az oktatási és az egészségügyi rendszer fejlesztésére, atermészeti környezet és erőforrások megőrzésére fordították. A helyivezetőréteg ebből luxusvillákat, jachtokat vásárolt, drága magániskolákatlétesített. A lakosság többsége a legnagyobb nyomorba süllyedt, amikormeg kellett kezdeni a kölcsönök kamatostól való törlesztését. Ezeknek anépeknek adósságszolgálat fejében át kellett adniuk a pénz-és korporációs

oligarchiának természeti kincseiket, kőolajtartalékaikat, mezőgazdaságiültetvényeiket.

A pénzhatalmi világelit sikeresen vetette be a túlhitelezés eszközeitaz európai népek vagyonának a megszerzéséért indított offenzívájában is.Nemcsak e népek nemzeti vagyonára kívánta rátenni a kezét, hanemvállalataik és állampolgáraik vagyonára is. Célba vették e fejlett országokbiztosítótársaságai és nyugdíj-alapjai pénzének a megszerzését is. Mivel azállamok feletti Pénzkartell a hatalmat az általa kiképzett és hivatalba

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 21/126

Dr Drábik János

21

helyezett technokrata hivatalnokok útján gyakorolja, így viszonylagkönnyen el tudta érni, hogy az egyes kormányok eltávolítsanak mindenolyan jogszabályt, amely védelmezte az adott ország nemzetgazdaságát.Az egyelő esélyeket, a társadalmi igazságosságot védelmező

protekcionizmus minden formáját kártékonynak minősítették ésfelszámolták. A szabályoknak ez az átállítása megkönnyítette a lakosságpénzének a kiszivattyúzását a pénzpiacok és a tőzsdék manipulálásával.

A pénzhatalmi elit szolgálatában álló brókereknek, befektetőknek,spekulánsoknak mindig kellő mennyiségű hitel állt a rendelkezésére. Atőzsdék segítségével összeporszívózták a kisemberek pénzét, majd kellőidőben távoztak vele. Ha megnézzük kik voltak a globális szerencsejátékkaszinóvá átalakított nemzetközi pénzrendszer főszereplői, olyan nevekkel

találkozunk, mint Carlos Slim, Warren Buffet, George Soros, Bill Gates,illetve olyan kevésbé ismert sztárokkal, mint Lloyd Blankfein a GoldmanSachs-től, Charles Schwab a Schwab&Co-tól, Richard Fuld a LehmanBrothers-től. Ők és munkatársaik voltak azok, akik kifosztották apénzpiacokat, és eltették kevésbé szerencsés embertárasaikmegtakarításait, gyakran életük egész munkájának az eredményét.

A globális szerencsejáték következő fázisában elárasztották a

pénzpiacokat 'mérgező kötvényekkel', olyan 'toxic bond'-okkal,amelyekről eleve tudták, hogy gyakorlatilag eladhatatlanok. Célba vettéka 'piggy bank'-nak, 'perselynek' nevezett takarékpénztárak kifosztását is.Ezek a takarékbankok kisemberek millióinak a megtakarításait fektették beolyan közszolgáltatásokba, közművekbe, ahol az biztonságosnak volttekinthető. Ezekre a manipulációkra a továbbiakban még részletesenkitérünk.

A pénzhatalmi világelit egymás után aratta az általa indított pénzügyi

háborúban a győzelmeket. Megszerzett pénzügyi és gazdasági hatalmánaka biztosítása érdekében helyi támogatókra is szüksége volt. Nincs sikeresgyarmatosítás kollaboráns érdekcsoportok nélkül. Ezek létrehozását is főfegyverével, a pénzzel oldotta meg. A meghódított népek kísérletet tetteknemzeti érdekeik védelmezésére, ezért az új hatalmi elitnek, és helyikiszolgálóiknak az volt az érdekük, hogy a háttérben meghúzódvaelkerüljék a nagy nyilvánosságot. Ezt a rejtőzködést megkönnyítetteszámukra, hogy sikerült megtörniük a homogén lakosság egységét,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 22/126

Dr Drábik János

22

elősegítve a bevándorlást, a multikulturalizmust, a kevert, hibrid-tudatú -önazonosságban elbizonytalanított - társadalom létrehozását.

Az eladósított szegény országokban a hiteldömping meggyöngítettea helyi közhatalmat és nyomorba taszította a lakosságot. Ez jelentős

létszámú rétegeket kivándorlásra kényszerített. A világelit a humanizmustés az emberszeretetet alibiként használva a fejlett országokat arrakényszerítette, hogy tömegesen fogadja be ezeket az éhség elöl menekülőkivándorlókat. A fejlett, jómódú országokban ezek a külföldiek egyreláthatóbb etnikai közösségeket alkottak, és köztük már a pénzhatalom újgyakorlóinak sokkal könnyebb volt elvegyülniük és láthatatlanná válniuk.

A humanitárius célok érvényesítésére a pénzhatalmi elit úgynevezettnon-governmental szervezeteket, NGO-kat hozott létre, amelyek a

közérdekre hivatkoztak, de valójában a szervezett magánhatalom érdekeitszolgálták. A pénzhatalmi elit ezeknek az NGO-knak a segítségével –viszonylag kevés ráfordítással - ellenőrizni tudott minden számára fontosszektort és személyt. A lakosság összekeverésének, felhígításának ez aprogramja azonban nem oldott meg minden problémát. Ezek a harmadikvilág eladósított országaiból érkező bevándorlók túlnyomó részt szegényekvoltak, és ők voltak azok, akik elsőként váltak a pénzügyi válság

áldozataivá. A szupergazdag pénzügyi elit és helyi kiszolgálói konfliktusesetén ezektől a szegény bevándorlóktól nem számíthattak hatékonyvédelemre.

Ezért vált szükségessé gazdag emigránsok tömeges betelepítése ameghódított országokba. Ezt a feladatot is a leghatékonyabb fegyverrel, apénzzel oldották meg. Óriási mennyiségben dobtak a piacra olcsó pénzt agazdag centrumországokban, amely arra késztette azok lakóit, hogy ennekegy részét külföldön fektessék be. A gazdagabb országok polgárai szinte

minden feltétel nélkül juthattak ingatlanvásárlási kölcsönökhöz, éstömegesen vásárolhatták fel például a mediterrán országok ingatlanait,lakóházait, lakásait. A pénzhatalmi elit azért szervezte meg ezt azingatlanvásárlási akciót, hogy sok észak-európai költözzön délre ésalkosson olyan jómódú külföldiekből álló közösségeket, amelyek között apénzelit tagjai már észrevétlenek maradhatnak. Ha a helyi lakosságérdekei védelmében visszakövetelné a nemzeti szuverenitást és az azzal járó pénzügyi- és gazdasági jogokat, már nem lehetne a pénzelit

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 23/126

Dr Drábik János

23

nagybefektetőit sem egyszerűen felelősségre vonni, mert együttvédekezhetnének a többi jómódú bevándorló közösséggel.

A pénzhatalmi világelitnek ez a módszere sikeresen fellazított éshatékonyan aláásta a meghódított országok társadalmának a kohézióját.

Alapvetően megváltozott a megosztott lakosság közös érdekérvényesítőképessége. Mindez felgyorsította a pénzhatalmi elit által kitűzött célnak - anemzetállamoknak birodalmi struktúrába való beolvasztásának – azelérését egy globális kormányzat mielőbbi létrehozása érdekében.

A győzelem a vég kezdete?

A pénzhatalmi elit elérkezett az Új Világrend formális bevezetéséhez.

Ez irányú szándékát nemcsak kinyilvánította, de a gyakorlatba valóátültetéshez is neki fogott. Mégis egyre több tény utal arra, hogy avilághatalomért folytatott háborúját elveszíti. Nem képes megtartanieddig megszerzett pénzügyi, gazdasági, politikai és fegyveres hatalmát. Ahatalom csúcsára került, de kiderült, hogy nem tudja kormányozni azemberiséget. Eladósítással, kamatszedéssel ki tudta rabolni szinte az egészvilágot, de egyre több a jele annak, hogy nem képes a termelő gazdaság

működtetésére. Ehhez át kellene térnie a munkával fedezettpénzrendszerre, és vissza kellene állítania a termelőszektor elsőbbségét apénzügyi szektorral szemben. Ha a világelit ezt megteszi, akkor elveszítihatalmának legfőbb forrását, a kamat-mechanizmussal működtetettglobális pénzmonopóliumot.

A pénzhatalmi elitnek impériuma megtartásához a termelőgazdaságműködtetésére, munkahelyek teremtésére, fizetőképes keresletre,munkával fedezett pénzre lenne szükség. Ha a világelit nem akarja, hogy a

meghódított népek fellázadjanak ellene, akkor vissza kell térnie aközérdek, a közjó szolgálatához, és a társadalmi igazságosságot atörténelemben eddig legjobban érvényesítő szociális piacgazdasághoz. Apénzhatalmi világelit gyökeres fordulat nélkül erre alkalmatlan. Eddigistratégiájával meg tudott szerezni magának mindent, de megtartani márnem képes. Nem hagyott a népek számára olyan mozgástért a túlélésre,amelynek a segítségével távol lehetne őket tartani a világelit összerablottvagyonától. A népek visszakövetelik ezt a vagyont a maguk számára,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 24/126

Dr Drábik János

24

egyrészt mert ők hozták létre, másrészt azért, mert e vagyonnalhagyományos életmódjuk anyagi alapjai is elvesztek.

A pénzhatalmi világelitnek ahhoz, hogy fordulatot tudjonvégrehajtani világstratégiáján, eddigi értékrendjén is változtatni kellene. A

világelit elkülönült, maffia-jellegű, zárt érdekcsoportot alkot, és kettősmércét alkalmaz. Az ókorig visszanyúlóan úgy alakította életstratégiáját,hogy lehetőleg mások munkájából éljen. Ellenfélnek, sőt ellenségnektekinti mindazokat, akik felismerik ezt a helyzetet. Minden rendelkezésérehatalmi eszközzel fellép ellenük. Nemcsak az erő érvét, de az erőszakot isbeveti ellenük. Fél tőlük és gyűlöli őket. Az információs korszakbanazonban - az internet második nyilvánosságának köszönhetően - egésznépek ismerték fel, hogy a pénzhatalmi elit az univerzális erkölcs

szabályait mellőzve győzte le őket, vette el munkájuk eredményét ésalakította ki a jelenlegi pénzfeudalizmus antidemokratikus viszonyait.

Kétséges azonban, hogy az a pénzhatalmi világelit, amelyre eddig atelhetetlen pénzéhség és nyereségvágy, a fanatikus zsugoriság volt a jellemző, képes lesz-e a közérdek és a közjó szolgálatában változtatni eddiggyakorolt értékrendjén. A népek azért nem várhatnak, mert azexponenciálisan növekedő kamatterhek nyomán olyan mértéket ért el az

eladósodás, hogy már csak úgy tudják teljesíteni adósságszolgálatikötelezettségeiket, ha tovább csökkentik az értéket előállítótermelőgazdaság erőforrásait. A termelő szektor zsugorodása azonbanéletüket veszélyezteti.

A népeknek túlélésük érdekében haladéktalanul cselekedniük kell ésvissza kell venniük a tőlük eladósítással elvett közvagyont. Ezt csak aközösségi érdekeiket védelmező nemzetállam segítéségével tudják elérni.Ezért akarja a világelit minél előbb felszámolni a nemzetállamokat, hogy a

népeknek ne legyen lehetősége az ellenállásra. Megtehetné azt is, hogyezúttal partikuláris érdekeit alárendeli a népek érdekeinek, de ehhezerkölcsi megújulásra, az üzleti etika alapvető szabályainak a betartásáralenne szükség. Gondoljuk csak meg: eddig zsugori uzsorásként viselkedő,kérges szívű érdekcsoportoknak kellene a közjó és a közérdekszolgálatában elengedni - részben pedig átütemezni - az eladósítottnépeknek nyújtott hiteleket. Kétséges, hogy hajlandóak és képesek-e errefordulatra, önzésük legyőzésére a közjó érdekében. Az ókori birodalmak

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 25/126

Dr Drábik János

25

uralkodói azonban, akik egyben az államhatalmat is megszemélyesítették,képesek voltak erre a fordulatra. Könyörületes, de okos despotaként - aszárazságot követő ínséges időkben - rendszeresen elengedték alattvalóikadósságát. Pénzuralmi despotáinknak ezt a példát kellene ma is követni,

lehetővé téve az államcsőddel az újrakezdést.

Az államcsőd a jó megoldás ma is

Nem kell félni az államcsődtől. Az államcsőd nem felszámolás,hanem az adósságcsapdából való kiszabadulás. A csődgondnok nemfelszámoló-biztos, hanem az újrakezdés elősegítője. Vannak olyanhelyzetek, amikor az államcsőd - vagyis a szuverén adósság leírása - az

egyetlen ésszerű megoldás. Az államadósság vég-nélküli fizetésének amegtagadása a helyes lépés még akkor is, ha a nemzetközi Pénzkartelligyekszik a rendelkezésére álló minden eszközzel bosszút állni azon azállamon, amelyik ezt megmerészeli tenni. A szervezett pénzhatalom sohanem fogja elfogadni önként, hogy egy nemzetállam felmondja a hibáspénzrendszerhez való szolgai alkalmazkodást és megtagadjaerőforrásainak a folyamatos átengedését az élősködő pénzügyi

szektornak. A nemzetállam az államcsőd bejelentésével hozza apénzhatalmi elit tudomására, hogy nem játssza tovább azt a pénzügyipókert, amelyben neki mindig a vesztes szerepe jut.

Az államcsőd nem világkatasztrófa, nem a világ vége, hanem azújrakezdés, a tisztalappal indulás egyetlen igazságos és elfogadhatólehetősége. Aki tanulmányozza a pénzügyi rendszer fejlődésének aváltozásait az elmúlt három évszázadban, megállapíthatja, hogy akülönönöző típusú felhalmozódó adósságok jelentős részét soha nem

lehetett megfizetni, és általában nem is fizették meg az adósok ahitelezőknek. Adam Smith, az erkölcs-filozófusból lett közgazdász,állapította meg, hogy egyetlen egy kormány sem fizette meg teljesegészében az adósságát. Ez volt a helyzet, amikor megírta fő művét: „Anemzetek gazdagsága”-t.

2012-ben ugyanezt lehet elmondani a magánszektor adósságáról is.Előbb-utóbb, de beáll a fizetésképtelenség és csődöt kell jelenteni.Jelképes módon persze lehet továbbra is fenntartani a fizetőképesség

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 26/126

Dr Drábik János

26

látszatát és oly módon teljesíteni az adósságszolgálati kötelezettségeket,hogy a fizetendő kamatterheket az esedékességkor egyszerűen hozzáírjáka főköveteléshez és a tartozás újabb hitelek felvétele nélkülautomatikusan növekszik. Ez az adósságnövekedés végül olyan

nagyságrendet ér el, amikor racionálisan nem lehet vele mást kezdeni,mint leírni. Ebben az esetben a hitelezőknek ez az egyetlen ésszerűválasztása.

Az a tény, hogy az adós ténylegesen fizetésképtelen, feszült helyzetetteremt. Nemcsak az a konfliktus oka, hogy szembe kell nézni az eddigtakargatott valósággal, de válaszolni kell arra a kérdésre is, hogy milyenmódon kerüljön sor az adósság elengedésére, leírására, milyen pénzügyitechnikával lehet beindítani az újrakezdést. Választani kell, hogy az adósok

átengedik-e kézzelfogható, fizikai tulajdonukat a végrehajtást követelőhitelezőiknek, vagy pedig a hitelezők elengedik az adósok tartozásait,teljesen, vagy legalább addig a mértékig, hogy azok visszanyerjékfizetőképességüket, lehetővé téve számukra, a gazdasági és pénzügyiegyensúly helyreállítását.

Nyilvánvaló, valakinek vesztenie kell és ez a veszteség a számviteliegyenleg másik oldalán nyereségként fog megjelenni. Az adósok

veszítenek, amikor adósságuk fedezeteként át kell engedniükvagyontárgyaikat, vagy pedig le kell mondaniuk adósságszolgálati terheikteljesítése érdekében más szükségleteik finanszírozásáról. A hitelezőkakkor veszítenek, amikor le kell írniuk az adósok tartozásait, vagy amikor akihelyezett hitelek visszafizethetetlenné válnak.

Számvitelileg a nyereség és veszteség egyenlege a fedezetkéntátadott vagyontárgyak értékétől függ.

Michael Hudson, a Missouri Egyetem tanára állapítja meg, hogy a

felhalmozódott adósságteher problémáját hosszabb távú változásaibankell elemezni. Minden ilyen elemzés kénytelen közelebbről megvizsgálni azadósok és a hitelezők szerepét egy adott ország gazdasági életén belül.Amerikában ma ezt úgy fejezik ki, hogy mi a 99% viszonya ahhoz az 1%-hoz, amely a gazdasági és a pénzügyi hatalmat birtokolja. Azaz, hogyanviszonyul a reálgazdaság a pénzügyi szektorhoz.

Nem egyszerűen arról a jogi kötelezettségről van szó, amit az egyesszerződések tartalmaznak, miszerint valamennyi adósságot meg kell

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 27/126

Dr Drábik János

27

fizetni. Ennél sokkal fontosabb az, hogy az eladósodás milyen hatástgyakorol a gazdaság egészének a költségstruktúrájára. Ennek keretében anemzetközi vonatkozások is fontosak. Az adósságszolgálat és azingatlanforgalom, valamint más kiadások tőkeáttételes hitelekből való

finanszírozása, mind megnöveli nemcsak a megélhetési költségeket, demegdrágítja az üzleti-vállalkozói tevékenységet is.Hudson professzor szerint az adósságok elengedése átfogóan

csökkenti a gazdaság pénzügyi szükségleteit. Ha nem írják le azadósságokat a számviteli nyilvántartásokból, a banki főkönyvekből, akkorezek a költségek továbbra is fennmaradnak. Amikor tehát a pénzügyiszektor az említett 1% ragaszkodik a felhalmozódott adósságokfenntartásához és fenntartja a fedezetül szolgáló ingatlanok megemelt

árait, akkor biztosítja a maga számára továbbra is nyereségeit. Ezeknek anyereségeknek a megtartása azonban összeegyeztethetetlen egyműködőképes és kiegyensúlyozott gazdaság fenntartásával. Azadósságteher olyan költséggé válik, amelytől meg kell szabadulni, ha aztakarjuk, hogy ne zsugorodjon a gazdaság. Ha a gazdaság sorvad, akkorviszont még több adósság válik megfizethetetlenné és az adósságspirálfolytatódik (Debts that can't be paid, won't be, by Michael Hudson April

10, 2012)Ez a hosszútávú makrogazdasági dinamika hozta létre az elmúltévszázadokban azokat a jogi és politikai megoldásokat, amelyek kedvezteka termelőmunka, az ipar és az államok eladósításának. Ez ad magyarázatotarra is, hogy miért zárták be az adósok börtöneit és miért lettek a csőd- jogszabályok egyre enyhébbek, lehetővé téve az adósoknak egyújrakezdést. A történelmi fejlődés csak a 21. században jutott el odáig,hogy a globális hitelezők most már a gazdaság egésze vonatkozásában - az

államadósságok elengedésével is - lehetővé tegyék ezt az újrakezdést.Hudson úgy látja, hogy a 2012-ben kibontakozó törekvés változtatni

akar az ellenkező irányba ezen az adósbarát reformtendencián. Be kelllátni, egy ilyen törekvésnek súlyos gazdasági és társadalmi következményeivannak. A szokásos üzleti magatartás (business as usual) szépítgetőmódon eltakarja azt a tényt, hogy feláldozzák a reálgazdaságot ahitelezőknek. Valójában a bankok és a járadékos osztály aránytalanul nagynyereségének a legalizálására törekszik. A bankok és járadékhúzó

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 28/126

Dr Drábik János

28

partnereik sikeresen monopolizálták és sajátították ki a maguk számára azelmúlt nemzedékek által előállított többletértéket.

A FIRE-szektor (Finance, Insurance, Real Estate – Finanszírozás,Biztosítás, Ingatlanforgalom) az így felhalmozódott tőkenyereséget az

állami intézmények befolyásolására fordította, beleértve azigazságszolgáltatást, a bíróságokat, valamint a tudományos és oktatásiintézményeket is. A pénz- és korporációs oligarchia célja, hogy megszorítóés korlátozó intézkedésekkel teljes ellenőrzése alá vonja a magánszektort,az államot pedig arra kényszerítse, hogy önkéntesen adja át neki a mégmeglévő közvagyont csődmegelőző eljárás keretében.

Ennek a pénzügyi és gazdasági stratégiának az a hátránya, hogy azilyen megszorítások és korlátozások még inkább megnehezítik az

adósságszolgálati kötelezettségek teljesítését. Egy zsugorodó gazdaságkevesebb adót fizet és kevesebb többletterméket állít elő, amibőltörleszteni lehet a kölcsönöket. Az adósságszolgálatra fordított összegekcsökkentik azt a vásárlóerőt, amit árukra és szolgáltatásokra lehetneelkölteni. Egyre kisebb lesz az adott ország piaca.

Hudson professzor, hivatkozott írásában azt is hangsúlyozza, hogylehet változtatni ezen a helyzeten. Az államok és a kormányok

szuverenitásuknál fogva ellentmondhatnak hitelezőiknek. Rendelkeznekaz államokat megillető felségjoggal, és felmondhatják adósságszolgálatikötelezettségeik további teljesítését. Államcsődöt jelentve kényszeríthetikhitelezőiket, hogy adósságaikat engedjék el, és hogy hasonló módontöröljék azokat a megtakarításokat is, amelyek ezeknek az adósságoknakaz ellentételei a banki főkönyvek másik oldalán. Erre példaként Hudsonprofesszor az 1948-ban végrehajtott német valutareformot hozta fel. Ez amodell megköveteli azt, hogy a hitelezők vállaljanak magukra

veszteségeket. Ez a megoldás már többször is előfordult az elmúlt ötezerév történelme során. Az úgynevezett üzleti ciklus utolsó állomásarendszerint a pénzügyi összeomlás volt, amely kikényszerítette azadósságok elengedését, hogy aztán újra lehessen indítani a következőciklust. A jelenlegi helyzet sajátossága, hogy a gazdaság egésze a pénzügyirendszer hegemóniája alá került, financializálódott és a hitelezők döntőpolitikai befolyáshoz jutottak.

A pénzhatalmi elitnek ma már lehetősége van arra, hogy az

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 29/126

Dr Drábik János

29

adósságproblémával kapcsolatos tudományos vitákat is megakadályozza.Az ilyen viták elfojtásával akarja továbbra is életben tartani azt arendszert, amely lehetővé tette a pénzoligarchia számára, hogy areálgazdaság teljesítményét ellenszolgáltatás nélkül kisajátítsa magának.

Mi az MMT?

A betűk a 'Modern Money Theory' elnevezésre utalnak, vagyis arra,hogy mit kell érteni modern pénzelmélet alatt. 2012 februárjában azolaszországi Rimini-ben nagyszabású rendezvényre került sor több ezerrésztvevővel. Az MMT lényegében egy tudományos igényel fellépő civilmozgalom és legfontosabb célkitűzése a munkahelyteremtés. Ennek

körébe tartozik a munkahelyek biztonságának a garantálása. A munkahelyszavatolása olyan program, amely lehetővé teszi az egyes államok éskormányok számára, amit a piacgazdaságnak eddig soha nem sikerültmegvalósítania: a teljes foglalkoztatottságot, vagyis, hogy mindenkineklegyen munkája. Az alapvető elgondolás az, hogy az egyes államok éskormányok minden munkanélkülinek, aki kész, hajlandó és képes munkátvégezni, felajánl egy bér- és járadékcsomagot.

Ezen a tanácskozáson meghívott előadóként Michael Hudsonprofesszoron kívül részt vett Dr Stephanie Kelton közgazdász, a MissouriEgyetem docense is. Kelton előadását a normálisan működő, jólfunkcionáló pénzrendszer (functional finance) elemzésével kezdte. Enneka pénzrendszernek az ellentéte a dysfunctional finance, azaz aműködésképtelen, a rosszul működő, vagyis hibás pénzrendszer. Alegtöbb országnak a 21. században ilyen hibásan működő pénzrendszerevan. Ennek az az oka, hogy azok az országok, amelyeknek szuverén pénze

van, nem nagyon értik, hogy mit jelent pénzük szuverenitása. A szuverénvalutával, saját pénzzel rendelkező országok kormányai ahhoz hasonlómódon cselekednek, mint a háztartások és a vállalkozók. Abból indulnakki, hogy a megoldandó problémák és a nehézségek azonosak. Ezértmondják, hogy a kormánynak szilárd költségvetési politikát kell folytatnia,szigorúan a saját lehetőségei között maradva, vagyis ugyanazt a pénzügyifegyelmet kell betartania, mint egy háztartásnak.

Ma már azonban tudjuk, hogy egy ország, amely a saját - fedezet

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 30/126

Dr Drábik János

30

nélküli - pénzével működik, vagyis nemzeti valutája nem konvertibilis,annak nem kell úgy viselkednie, mint egy családi háztartásnak. Az ilyenállam pénzügyi szuverenitását más módon is használhatja. Ez a más módaz, amit jól funkcionáló pénzrendszernek hívunk.

A jól funkcionáló pénzrendszer

Kelton ezután Abba Lerner (1903-1982) tudományos munkásságára hívtafel a figyelmet, mert az MMT, a modern pénzelmélet, az ő eredményeiretámaszkodik. Lerner akkor írta könyveit és tanulmányait, amikor az 1929-ben kirobbant nagy világgazdasági válság hatásai még érezhetőek voltak.Lerner egy másik nagy közgazdásszal, Keynes-szel, együtt úgy gondolta,

hogy a pénztőkével működő kapitalista gazdaság normális velejárója amunkanélküliség. Ezért az államoknak nemcsak akkor kell foglalkozniuk amunkanélküliséggel, amikor komoly gazdasági visszaesés van, hanemakkor is, amikor a gazdaság normálisan működik, mivel akkor is jelen van amunkanélküliség.

Lerner alapvetően másképp ítélte meg a gazdaságot, mint ahagyományos közgazdasági elméletek követői. Ez utóbbiak szerint a

kínálat létrehozza a neki megfelelő keresletet. A piacok ezért a teljesfoglalkoztatottság felé tendálnak. Az állam, a kormányok csakszükségtelenül avatkoznak be ebbe a folyamatba, gyengítve ezt arendszert. A legjobb amit egy kormány tehet, ha valami rossz történik,hogy távol tartja magát a gazdasági folyamatoktól, és az úgynevezett,laissez fair (hagyd magára, hadd menjen a maga útján) politikájátfolytatja. A piacok majd megoldják a problémákat, mert önmagukatkorrigálják.

A piacgazdaság komplex jelenség, amelynek a résztvevői, a termelők,döntéseiket nem koordinálják a fogyasztókkal, a többi gazdaságiszereplővel és a kormányokkal. Lerner nem hitt abban, hogy létezik egyolyan mechanizmus, amely a vásárlók döntéseit egyeztetné a termelőkdöntéseivel, egyensúlyban tartaná a gazdasági folyamatokat, és ígybiztosítaná a teljes foglalkoztatottságot. A vállalkozók ma úgy termelnek,hogy nem tudják: lesz-e kereslet termékeikre. Előfordulhat, hogykevesebbet termelnek, mint amekkora a kereslet, ilyen esetben a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 31/126

Dr Drábik János

31

raktárkészletek csökkennek. Ez ösztönző lehet arra, hogy többettermeljenek.

Ha azonban kiderül, hogy még sincs elég kereslet, akkor araktárkészletek megint elkezdenek növekedni. A hagyományos

közgazdasági-elmélet szerint a készletek növekedése esetén csökkenniekell az áraknak egészen addig, amíg a kereslet és a kínálat találkozik. Ez azelmélet. A gyakorlat ezzel szemben az, hogy a vállalkozók visszafogják atermelést, és kezdik elbocsátani a munkavállalókat. A munkanélküliségnövekszik. A kapitalista világban egyetlen egy gazdaság sincs, aholbiztosítva lenne a teljes foglalkoztatás. Minden piacgazdaság ciklusokonmegy keresztül, amikor növekszik, akkor alacsony a munkanélküliség,amikor recesszióban van, akkor pedig magas.

Lerner ebből azt a következtetést vonta le, hogy a közhatalomnak - aklasszikus közgazdaságtannal szemben - nem távol kell tartania magát azüzleti élettől, hanem szakszerűen és időben be kell avatkoznia. Ahagyományos nézet szerint, ha magas a munkanélküliség, az azt jelenti,hogy a munkáltatók nem akarnak magas munkabéreket fizetni amunkavállalóknak. Ezért a magas munkanélküliségre a bérek és a juttatások csökkentése a megoldás.

Időnként a munkaerőpiacon is strukturális változtatásokatszorgalmaznak. Eszerint azért van munkanélküliség, mert a munkavállalóknem rendelkeznek azokkal a ismeretekkel és képességekkel, amelyekre agazdaságnak szüksége lenne. Erre pedig a átképzés, a továbbképzés, és aszervezett oktatás a megoldás. Mindebben van igazság. A problémamégsem oldható meg ily módon.

Az MMT, a modern pénzelmélet szerint az igazi probléma az, hogynincs elég munkahely. Stephanie Kelton Rimini-ben tartott előadásában,

példaként azt hozza fel, hogy ha van száz kutya, de csak kilencvenöt csont,akkor mind a száz, még a legigazságosabb esetben sem juthat csonthoz,amikor mindenki csak egyet szerez magának. A hagyományosközgazdaságtan szerint tovább kell képezni a csont nélkül maradt kutyákat,hogy ügyesebben vadásszanak a csontra. Ebben az esetben lesznek akiktöbb csontot is találnak, de mindig lesznek olyanok, akik csont nélkülmaradnak.

Vannak olyan közgazdászok, akik megvannak győződve: kifejezetten

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 32/126

Dr Drábik János

32

hasznos, hogy a munkanélküliséget nem lehet megszüntetni. Ez ugyanisfokozza a munkafegyelmet, mert mindenki fél attól, hogy elveszíti amegélhetését. Hogy megtartsa a munkahelyét egyre többet és jobbanteljesít. Lehet csökkenteni a munkanélküliséget, de az inflációt

eredményez, amelynél viszont – hirdetik e nézet hívei – állítólag nincsrosszabb a világon. Ezért előnyösebb, ha van elég munkanélküli, és agazdaság nem működik a kelleténél magasabb szinten. Így az árakemelkedését mérsékelni lehet.

Másképp megfogalmazva ott van a teljes foglalkoztatás felső határa,ahol az árak még nem emelkednek. Ezért ebbe a gazdasági modellbe bevan építve - mint nélkülözhetetlen alkotóelem - a munkanélküliség. AMaastricht-i Szerződés, például, nem tűzi ki célul az Európai-Unió

központi bankja, az EKB számára azt, hogy olyan monetáris politikátfolytasson, ami biztosítja a teljes foglalkoztatottságot. Egyetlenkötelessége az infláció megakadályozása. Az Egyesült Államok központibankjának a szerepét betöltő magánbankrendszer a Federal Reserve, aFED, ezzel szemben kettős kötelezettséggel rendelkezik, legalábbiselméletben. A FED kötelezettsége egyrészt, hogy gondoskodjon azárstabilitásról. Egy másik kötelezettsége azonban a gazdasági növekedés

és ezen keresztül a teljes foglalkoztatás elősegítése. 2012-ben a FED márcsak az árstabilitást tekintette céljának, elismerve, hogy a mai pénzuralmiviszonyok között már kevés mozgástere van egy központi banknak.

A modern pénzelmélet, az MMT, a nemzeti kormányok feladatáváteszi a munkahelyteremtést, amelyet az állam költségvetési eszközökkelköteles elősegíteni. A munkanélküliség legalább annyira hátrányos egytársadalom számára, mint az infláció. Aki nem dolgozik, az nem állít előértéket, gazdaságilag veszteséget jelent, csökkenti a társadalom egészének

a teljesítményét. Olyan elmaradt jövedelem, amelyre a társadalomnakszüksége lett volna. De figyelembe kell venni a vele járó közvetettköltségeket is.

Melyek ezek? Ha valaki nem dolgozik, munkavégző képessége elkezdcsökkenni. Minél hosszabb ez a passzív időszak, tudása annál inkábbelavul. Az nem véletlen, hogy a munkáltatók nem alkalmaznak olyanmunkakeresőket, akik már hosszú ideje nem dolgoznak. Amunkanélküliség egyben lelkileg is megviseli a társadalomból kiszorult

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 33/126

Dr Drábik János

33

személyt. Sokan depressziósok lesznek, szorongás gyötri őket, és egyretöbben lesznek öngyilkosok. Megromlanak a családi kapcsolatok, nő aválások számra. Mindez rendkívül káros a társadalom számára. Ezeket a járulékos károkat nehéz összegszerűen meghatározni. A fiatalok esetében

kimutatható, hogy a munkanélküliség növeli a bűnelkövetők számát.Amikor valaki elveszíti a munkáját, akkor nincs többé egészségügyibiztosítása. Ez azonban felhajtja az egészségügyi kiadásokat, mivel abetegek már csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor helyzetüksúlyosbodott és így sokkal többe kerül a gyógykezelésük. A washingtoniFehér Ház egyik felmérése szerint minden egyes munkanélküli fiatal, akikimarad az iskolából, évente 38 ezer dollárjába kerül az államnak. Amunkahelyteremtés tehát egyben közösségépítés is. Az ember teljes-

értékű életet - képességei optimális kibontakoztatásával - csak közösségtagjaként élhet.

Bill Mitchel számította ki, hogy az Egyesült Államoknak mindenegyes munkanapon a munkanélküliség 9,7 milliárd dollárjába kerül.Ennyit veszít naponta elmaradt jövedelem formájában. Ezt a veszteséget akormányzat az ő megfogalmazása szerint 'sensible job creation'-nel, azazokos munkahelyteremtéssel nemcsak csökkenthetné, de meg is

szüntethetné.A főáramlatú tömegtájékoztatásban halható válasz, hogy amunkahelyteremtés legjobb formája, ha kedvezőbbé tesszük az üzletivállalkozások számára a környezetet. A befektetőknek a jó környezetalacsonyabb adókat és kevesebb betartandó jogszabályt jelent. E nézetekképviselői szerint a magas adók és a bürokratikus szabályok tartják vissza abefektetőket. Emiatt stagnál a gazdaság. Ha azonban egy vállalkozótkérdezünk meg, mi tartja őt vissza, akkor kiderül, hogy nem a magas

adózás és a bonyolult szabályozás, hanem a szegényes kereslet termékeikés szolgáltatásaik iránt. Hiányoznak a fizetőképes vevők. Ilyen fizetőképeskereslet pedig azért nincs, mert pénzügyi válság van, amelyet a hatalmasraduzzadt adósságbuborékok kipukkadása okozott. Így az amerikai lakosságmilliói jövedelem nélkül maradtak és ezért nem vásárolnak.

A fizetőképes kereslet teremti a munkahelyeket. A vállalkozók akkoralkalmaznak munkavállalókat, amikor el vannak árasztvamegrendelésekkel, nem pedig akkor, amikor csökkentik az adót, vagy

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 34/126

Dr Drábik János

34

lazítanak a szabályozókon. A vásárlók teszik lehetővé az eladásokat. Avásárlóknak azonban jövedelemmel kell rendelkezniük, hogyköltekezhessenek. A jövedelem teszi lehetővé az eladást, de a vásárláshoz jövedelemre van szükség. Amikor valaki elkölti a pénzét, egy más valaki azt

megkapja, és ez az ő jövedelme lesz. Ezért van az, hogykiadáscsökkentéssel nem lehet élénkíteni a gazdaságot. A pénzügyimegszorítások, a szilárd alapokon nyugvó finanszírozás, a kiadásokcsökkentését jelenti. A kiadáscsökkentés azonban jövedelemcsökkentés,ami sorvasztja a vásárlóerőt és a kereskedelmet. Az eladhatatlan árukpedig felszámolják a munkahelyeket.

A munkanélküliség valódi oka, hogy nincs fizetőképes kereslet. Agazdaságba a vásárlóerő négy szektorból érkezik. A legnagyobbat közülük

a háztartások alkotják. A következő a vállalkozási-üzleti szektor, aharmadik a közalkalmazotti szektor és a negyedik a külföld, a világ többirésze. Ma az a legfőbb probléma, hogy mélyponton van a fogyasztás,mivel kiszáradtak a jövedelemforrások. Ha az emberek nem fogyasztanak,akkor az üzleti szektorból hiányoznak az ügyfelek. A beruházások pedigelmaradnak.

Abba Lerner szerint ezt a helyzetet a közhatalom, vagyis az állam

fokozott költekezésével kell kiegyensúlyozni. Ezt a kiegyensúlyozástnevezte ő 'functional finance', azaz olyan pénzügyi politikának, amelyet azegyes kormányok költségvetési és makrogazdasági politikájábanalkalmazni kell. Lerner figyelmeztet, hogy az emberiség a gazdaságitevékenység során sem mondhat le a kormánykerékről. A gazdaságiszereplők tevékenységét nemcsak szabályoznia, de irányítania is kell.Kordában kell tartani a 'laissez fair'-t, vagyis nem szabad mindent a 'piacspontán erőire', és a gazdaság szereplőire bízni. Az államnak a közérdeket

a funkcionális finanszírozással kell érvényesítenie.A közhatalomnak egyrészt olyan szinten kell tartania a fizetőképes

keresletet, hogy az biztosítsa a teljes foglalkoztatást, másrészt arra kellhasználnia adószedési monopóliumát, hogy az elég nagy legyen afizetőképesség fenntartásához, az elsődleges cél eléréséhez. Nem szabadönkényesen felállított deficit-szinthez igazodni. Hagyni kell, hogy adeficit-szintje rugalmasan alkalmazkodhasson a reálgazdaságfolyamataihoz. A beszedett adóknak nem az államot kell finanszírozniuk.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 35/126

Dr Drábik János

35

Ennek a pénznek az a feladata, hogy mozgásban tartsa a monetárisrendszert. Azt kell elérniük, hogy az adott állam valutáját elfogadják. Akormánynak nincs szüksége arra, hogy a magánszektortól szerezzen pénztazért, hogy fedezze közkiadásait. A közhatalom maga bocsátja ki saját

pénzét, és ebből fedezi kiadásait. Az államnak ehhez kölcsönök felvételéresincs szüksége. A kölcsönök felvétele azoktól von el pénzeszközöket,akiknek arra szükségük van. Az a cél, hogy az emberek vásároljanakazokból a termékekből, amelyeket a teljes foglalkoztatás segítségével sajátmaguk állítanak elő.

Lerner különbséget tesz egy állam szuverén nemzeti valutája és anem szuverén pénz között. Az az állam, amely rendelkezik szuverénnemzeti valutával, képes saját bankján keresztül hitelt nyújtani egy másik

gazdasági szereplőnek. Még egy csekk kiállítására sincs ma már ehhezszüksége. Napjainkban a kormányok a számítógépek billentyűinek aleütésével hozhatják forgalomba a saját maguk által kibocsátott nemzetivalutát. A gombok nyomogatásából pedig nem lehet kifogyni, azaz annyipénzt lehet előállítani egy szuverén államnak, amennyire szüksége van.

Ezért egy szuverén állam, amely saját maga bocsátja ki nemzetivalutáját, soha nem kell, hogy pénzhiányban szenvedjen. Az egyetlen

valóságos korlátot a reálgazdaság erőforrásainak a hiánya jelenti. Nemlehetséges több erőforrást felhasználni, mint amennyi létezik. Ha ezekbőlhiány van, akkor az felhajtja az árakat, vagyis inflációt eredményez. Haelőáll ez a helyzet, akkor az államnak több adót kell kivetnie, és többet kella termelőgazdaság működésére fordítania. Lerner tehát adókra ésállamkötvényekre gondol, mint finanszírozásra használt eszközökre. Ha agazdaság nem működik a megkívánt szinten, akkor vagy csökkenteni kellaz adókat, vagy növelni kell a kiadásokat. Ha viszont túlfűtött a gazdaság,

akkor emelni kell az adókat, vagy csökkenteni a kiadásokat. Finomrahangolva a szabályozást el lehet érni a makrogazdasági-politikacélkitűzéseit.

Mindebből következik, hogy a költségvetési-deficit normális jelenségnek tekinthető. Az állami költségvetések mindig deficiteseklesznek. Ezek a deficitek azonban nagyon különböző okokra vezethetőekvissza és ezért eltérő módon kell a kormányoknak kezelni őket. El kelldönteniük, hogy ha csökkentik az adókat, az kinek a számára lesz előnyös.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 36/126

Dr Drábik János

36

Stephanie Kelton ezután több olyan programot is ismertetett,amelyeket az MMT, azaz a modern pénzelmélet képviselői dolgoztak ki. Alegfontosabb közülük 'A Munkahely Szavatolása'. Ennek az a lényege,hogy a közhatalom valósítsa meg azt, amit a magánérdek által vezérelt

piacgazdaság soha nem tudott elérni, hogy mindenki számára legyenmunkahely, hogy megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság. A programszerint a kormány összeállít egy bér- és járadékcsomagot minden olyanmunkanélküli számára, aki kész, hajlandó és képes dolgozni. Ez a programkiegyensúlyozó-rendszerként működne. Ha a gazdaság gyengélkedik, akkorbefogadja a munkanélkülieket. Ha viszont erős a gazdaság, akkor kellőszámú munkavállalóval elégíti ki a munkaerő-keresletet. Ez az áramlásfolyamatos és végigkíséri a gazdaság természetes ciklusait. Egy ilyen

programnak igen sok előnye van.

Mitől drágult meg a gazdasági tevékenység?

Michael Hudson professzor, a Rimini-ben tartott tanácskozás másikelőadója, arra kereste a választ, hogy miért kell ma sokkal többet dolgoznikevesebb pénzért. Ennek az az oka, hogy a gazdasági tevékenység egésze

el lett adósítva, és a munka eredményét adósságszolgálatra kell fordítani.Akik előállítják az árukat és a szolgáltatásokat, már nem tudják többémegvásárolni azokat. Munkájuk hozadékát át kell engedniük a hitelt-nyújtó bankároknak azokért a kölcsönökért, amelyekből egy ideig fentlehet tartani a korábbi életszínvonalat. Az európai stratégia arról szól,hogyan kell lecserélni az ipari kapitalizmust a pénzügyi kapitalizmusra.

Ennek az európai tervnek a keretében a munkabérek és azéletszínvonal nem emelkedtek. Valamennyi gazdasági hozamot a pénzügyi

szektor sajátította ki a maga számára. A megszorításokkal kapcsolatosanvalójában a pénzügyi szektort kell említeni, mert ez az, ami rátelepedett areálgazdaságra, nem a közhatalom. A posztindusztriális közgazdaságténylegesen a termelőiparágak leépítését jelenti. A termelőszektorzsugorodása pedig munkanélküliséget von maga után. Ha pedig sok amunkanélküli, akkor folyamatosan csökkennek a munkabérek.

Százötven évvel ezelőtt a munkanélküliek tartalékhadseregérőlbeszéltek. Tömeges munkanélküliséggel alacsonyan lehetett tartani a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 37/126

Dr Drábik János

37

munkabéreket. Annak ellenére, hogy a második világháború utánfolyamatosan nőtt a termelékenység, a reálgazdaságra és a munkabérekreegyre kevesebb forrás jutott. A termelékenységgel egyedül a kamatos-kamat növekedése tartott lépést. A kamatra fordított költségek

felemésztették a termelékenységből adódó többletet, és ez a társadalom99%-ka helyett az értéket-elő-nem-állító 1%-nál halmozódott fel.A gazdaság ma lényegesen más, mint 1945-ben. 2012-ben egy

hosszú gazdasági ciklus végéhez értünk. 1945-ben csaknem minden országmagánszektora viszonylag mentes volt az adósságtól. A háború után kevésárucikk állt a fogyasztók rendelkezésére. A termelővállalatokat aligösztönözte valami a beruházásra. Az állami szektor ez alól kivételtképezett. A legtöbb háztartásnak nem volt adóssága, volt viszont

megtakarítása. Mára a helyzet ennek a fordítottja. Elfogytak amegtakarítások és a gazdaságot hatalmas adósság terheli.

Ahhoz, hogy az eladósodást meg lehessen állítani, tanulmányoznikell, hogy mi történt az elmúlt hetven évben. Ennek a helyzetnek akialakulásában a bankszektor finanszírozási gyakorlata mellett aköltségvetési tényezők is fontos szerepet játszottak. Az egyes kormányok abankszektort és az ügyfeleiket terhelő adókat fokozatosan az értékelőállító

munkát végző rétegekre csoportosították át. A bankszektor legfőbbügyfelei az ingatlan-üzletág és a különböző monopóliumok képviselőivoltak.

Az Egyesült Államokban például 1930-ban az egyes tagállamok általés a helyi kormányzatok által beszedett adók többsége az ingatlan vagyonmegadóztatásából folyt be. 2012-ben az adóbevételeknek csak az 1/6-daszármazik ebből a forrásból. Az egyes tagállamok és önkormányzatokfokozatosan csökkentették az ingatlanvagyonra kivetett adókat, és

helyettük a személyi jövedelmet és a kereskedelmi forgalmat terheltékmeg adókkal. Ezek közül a legrosszabb adó a termelő-munkát sújtó adó,vagyis a hozzáadott-értékre kivetett adó (magyarul hozzáadottérték-adóvagy ÁFA, azaz az általános forgalmi adó. Ez németül a Mehrwertsteuer,angolul a value-added tax).

Ez az adó rátelepedett az értékelőállító termelőgazdaságra, elszívtaannak hozamát és így a munkát-végzőkre, akik egyben vásárlók is, márnem jutott elég jövedelem, amit a saját maguk által előállított árucikkek

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 38/126

Dr Drábik János

38

megvásárlására fordíthattak volna. A kifogásolt változáskövetkezményeként a munkát-végzők jövedelme átkerült a bankokhoz,amelyek a legváltozatosabb pénzügyi-és befolyásolási technikákkalátvették a közhatalom irányítását, megvásárolták a maguk számára a

politikai elit tagjait, és a szervezet pénzhatalom alá rendelték ademokratikusan megválasztott közhatalmat. Ha a választott politikusoknem teljesítik a pénzügyi szektor kívánságait, akkor a szervezettmagánhatalom által kiválasztott technokratákból alakítanak úgynevezettszakértői kormányokat. Ezek legfőbb feladata: még többet elvonni atermelői szektortól a pénzügyi szektor javára. Ha a pénzhatalomgyakorlóinak a tevékenysége nem sikeres és hatalmas veszteségekkel jár,akkor ezek az úgynevezett szakértők arra kényszerítik a társadalmat, hogy

a csődbe jutott bakokat közpénzből, az adófizetők terhére bankmentőcsomagokkal szanálják.

Hudson professzor, akinek Rimini-ben tartott előadása főbbgondolatait foglaljuk össze, megemlítette, hogy 1982-ben AlanGreenspan, a neoliberális gazdasági nézetek képviselője (a FED későbbielnöke) egy olyan bizottságot vezetett, amelynek fel kellett mérnie azamerikai társadalombiztosítási-rendszer (a Social Security)

működőképességét hosszútávon. Ez a bizottság azt javasolta, hogy neközszolgáltatás legyen a társadalombiztosítás, hanem azt azokfinanszírozzák, akik igénybe veszik. Vagyis a Social Security rendszert amagánszektornak kell működtetnie úgy, hogy a munkát-végzők fizetnekérte. De azt is hozzátették, hogy legalább ötször annyit kell érte fizetni,mint amennyibe az ténylegesen kerül, mivel az igénybe vett bankiközreműködésért jelentős rezsiköltséget és más többletkiadást is vállalnikell.

Az átalakított biztosítási rendszerben a résztvevőknek a bankokfizették a nyugdíjakat azokból a megtakarításaikból, amelyeket akamatokból és a részleges tartalékrendszer alapján történő hitelezésbőlhalmoztak fel. Ezeket a hatalmas összegeket kölcsönadták az államnak,amely ennek a jövedelemnek a birtokában tudta csökkenteni azingatlanvagyonra kivetett adókat. De a felére mérsékelték a kormányok apénzügyi tranzakciókra és a gazdagokra kivetett adókat is, jelentősencsökkentve a tőkenyereségre kivetett adókat. A pénzügyi szektor

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 39/126

Dr Drábik János

39

hegemóniája alá került állam ezután kijelentette, hogy pénztelenné vált,tönkrement. Emiatt kénytelen megemelni a társadalombiztosítási adót,mert a dolgozók nem fizettek be elég összeget a Social Security rendszerfenntartásához.

Az Egyesült Államok esetében az utóbbi évtizedben valójában arrólvolt szó, hogy az állam rendkívül sokat kellett költenie az Irakban ésAfganisztánban folytatott háborúkra és a folyamatban lévő nagyarányúfegyverkezésre. A kormányzatoknak azonban sok pénzükbe kerül az aháború is, amelyeket a társadalom értékelőállító munkát végző tagjai ellenfolytattak. A bankrendszer egésze a már említett FIRE-szektor részévé vált.

Ma az Egyesült Államokban 'Pension fund capitalism' (nyugdíjalapkapitalizmus) működik, amelyben elvben a munkavállalókból lesznek mini-

kapitalisták a részvény-tulajdonlási programok révén. Ezeknek aprogramoknak a fele már csődbe ment, mert a nyugdíjbiztosítási-üzletágtulajdonosai és irányítói lényegében kifosztották őket. A bankok és ahitelintézetek kölcsönöket adtak nagy vállalatok felvásárlóinak ésmenedzsereinek, akik ezeknek a cégeknek az összes jövedelmét kamatraés saját maguk bónuszaira költötték, kisajátítva a munkavállalóknyugdíjazására félretett összegeket is. Ezeknek a vállalatoknak a

spekulációs felvásárlása (hostile takeover) nem volt más, mint álcázottrablás. A mai pénzügyi és gazdasági viszonyok között lényegébencsalásnak nevezhető tevékenységgel lehetett hatalmas vagyonokhoz jutni. Ma is igaz Honoré de Balzac megállapítása, hogy: „minden nagyvagyon mögött bűn rejtőzik”, jelen esetben egy többé-kevésbé legalizáltlopási technika.

Ezt a fosztogatási folyamatot nevezik „szabad vállalkozásnak” és„szociáldemokráciának”, vagyis „szocializmusnak”. Ennek a

szocializmusnak és ennek a szociáldemokráciának már semmi köze nincsahhoz, amit száz évvel ezelőtt ezek a fogalmak jelentettek. Ma már aszociáldemokráciának és a szocializmusnak egy szánalmas paródiájávalvan dolgunk. Orwell által megjövendölt világban élünk, ahol az egyespártok elnevezése pont az ellenkezőjét jelenti. Ma egyetlen mozgalom,vagy párt sem nevezi magát fasisztának. Egyik se mondja ki nyíltan, hogynem támogatja többé a reálgazdaságot és az értékelőállító munkát-végzőket.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 40/126

Dr Drábik János

40

Hudson ezután kitér arra, hogy milyen módon adósítják el azAmerikaiakat. Ahhoz, hogy valaki munkához jusson, diákhiteleket kellfelvennie. Ahhoz, hogy családot alapíthasson,  jelzáloghitelt kell igénybe-vennie, amit harminc éven át törleszthet. Ha csak autóval tud a

munkahelyére menni, akkor arra is hitelt kell kérnie. Ha mindennapiszükségleteit ki kell elégítenie, kénytelen hitelkártyára vásárolni. Amikor azígy eladósított amerikai törleszti az adósságát, kiderül, hogy az a vagyonamivel rendelkezik már nem ér annyit, mint amennyiért vásárolta. Ez azadósságdefláció következménye, amikor az árak csökkenése miatt ahitelek mögötti fedezetek értéke is lényegesen kisebb lesz. Mindez azadósok - elsősorban a vállalatok - hitelképességének a romlásához vezet,növeli a vállalati csődök valószínűségét és negatívan hat a beruházásokra.

Az értéktermelő munkát végzők nem jutnak elég pénzhez, hogy a sajátmunkájuk nyomán létrejött termékeket megvásárolhassák. A bankárokviszont pont emiatt erőltették folyamatosan a termelékenység növelését.

Lettország és Oroszország jól szemlélteti, mi történik egy országban,ha a neoliberális gazdaságpolitika korlátlanul érvényesülhet. (A Putyinnevével fémjelzett politikát megelőzően zajlott le Oroszország gazdasági éspénzügyi kifosztása. Erről adott tájékoztatást Szergej Glazijev matematikai

közgazdász, aki Borisz Jelcin egykori orosz elnök első kormányában,külgazdasági miniszter volt 'Népirtás - Oroszország és az Új Világrend','Genocide - Russia and the New World Order' című munkájában, amelyWashingtonban jelent meg 1999-ben. Glazijev részletesen elemzi, hogymilyen károkat okoztak a neoliberális téveszmék Oroszország gazdasági,pénzügyi és társadalmi életében és miként járultak hozzá a lakosságlétszámának nagyarányú csökkenéséhez.)

Napjainkban viszont Lettország vált a neoliberális téveszmék

áldozatává. Ebben a balti-államban a termelőmunkára 59%-kos adótvetettek ki. Az ingatlanvagyonra pedig csak 1%-kot. Az ingatlan adót még acári Oroszországban megállapított ingatlan-értékbecslésekre alapozták. Amunkát-terhelő 59%-kos és a vagyont-terhelő 1%-kos adó együtteskövetkezményeként a foglalkoztatottság mélypontra süllyedt. Szinteteljesen eltűntek a munkavállalási lehetőségek. Ugyanakkor beindult egyingatlanspekulációs buborék, amiért a lettek az ingatlantulajdonosokattették felelőssé, akik óriási jövedelemhez jutottak. Amerikában az

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 41/126

Dr Drábik János

41

ingatlanspekuláció azon alapult, hogy az ingatlanok bérleti díja abankokhoz került, kamatfizetés formájában. Amiről tehát lemond azállami adóbeszedő, az elérhetővé válik a jelzáloghitelt nyújtó bankokszámára, mint a hitelek kamathozama. (Itt csak emlékeztetünk arra, hogy

a 'fractional reserve', azaz a banki tartalékráta figyelembevételévelnyújtott kölcsönök túlnyomó része a kereskedelmi bankok által ahitelfelvételkor kibocsátott fedezetlen pénz – nem létező pénz – amiért ahitelnyújtást követően már kamatot számíthat fel. A bankok korábbannem létező pénzből is nyújthatnak hitelt és szedhetnek érte kamatot.) ilymódon a bankok és a bankárok léptek a középkori Európa földbirtokosarisztokráciája helyébe, mert most az ingatlanvagyon után ők szedik aföldjáradékot. Ezért lehet napjaink bankárjait, pénzembereit, befektetőit

az új arisztokráciának nevezni.Itt megint emlékeztetnünk kell Carroll Quigley, amerikai egyetemi

tanárnak, a washingtoni Georgetown Egyetem történészének a fő művére,a „Tragédia és remény”-re. Ezt a munkáját azután tette közzé, hogy többéven át kutathatott a szupergazdag bankár-dinasztiák szigorúan elzártmagánarchívumaiban. Idézett könyvének a 324. oldalán írja, hogy apénzvagyon tulajdonosok nemzetközi hálózatának a célja „nem

kevesebb, mint létrehozni a pénzügyi ellenőrzés olyan magánkézben lévővilágrendszerét, amely képes uralni valamennyi ország politikai rendszerétés a világgazdaság egészét. Ezt a rendszert a világ központi bankjai feudálismódon kontrollálnák összhangban azokkal a titkos megállapodásokkal,amelyeket a rendszeresen tartott magántalálkozókon és konferenciákonelfogadnak.”

A kiváló amerikai történész tehát feudalizmusnak nevezi a mostanipénzuralmi rendszert, ahol a pénzoligarchia vette át a földbirtokos

arisztokrácia szerepét. Hudson is hangsúlyozta, hogy ugyanolyan gazdaságihaszonszerzésről, jövedelemelvonásról van szó, mint amilyenre akkorkerült sor, amikor a feudalizmus létrejött és a földtulajdonos osztály volt ahaszonélvező. A 21. században a pénzügyi szektor végzi ezt a jövedelemelvonást az ingatlanforgalmi üzletág, valamint a nagymonopóliumok és a jogi tevékenységet végzők javára.

Visszatérve Lettország esetéhez a gátlástalan pénzuralmi fosztogatáseredményeként a 20 és 30 év közötti lakosság egyharmada kivándorolt,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 42/126

Dr Drábik János

42

illetve emigrálni készül. A neoliberális téveszmék eluralkodásakövetkeztében az ország lakossága 15%-kal csökkent és az élettartam isrövidült. Drasztikusan esett a házasságkötések száma is, hiszen ki merimegkockáztatni a családalapítást, ha az otthonokra kivetett adó 59%, és a

az otthonteremtéshez egy életre szólóan el kell adósodni?Hudson professzor szakértőként járt ebben a jobb sorsra érdemesbalti-államban. Tanúja volt annak, hogy amikor a bankok szembesültek azeladósodott lett polgárok fizetési nehézségeivel, akkor nem azadósságkönnyítést, nem az adósságok átütemezését és nem a kamatokcsökkentését választották. Ehelyett úgy döntöttek, hogy ha valaki jelzálogkölcsönt akar felvenni, akkor azután ne csak ő vállaljon a kölcsöntörlesztéséért felelősséget, hanem a szülei, a gyerekei, és a többi rokona:

nagynénik és nagybácsik, vagyis a család egészének a vagyonát lehessenadott esetben elárverezni. Ily módon egész családokat kényszerítettektávozásra hazájukból.

Izlandban is hasonló folyamatok játszódtak le. Ma sokan úgyemlegetik ezt az országot, mint amely követendő példaként szolgálhat.Valójában azonban csak az követésre méltó, ahogy a lakosság egységesen – a közvetlen demokrácia eszközeit felhasználva – fellépett a bankok ellen.

Jellemző az Izlandot sújtó nehézségekre, hogy harmincezer izlandikivándorolt Norvégiába és más országokba. A bankrendszer működését apolitikai rendszer működéséhez hasonlóan a közhatalomnak ellenőrizniekell a fékek és ellensúlyok segítségével. Mielőtt a neoliberális pénzuralmirendszer átvette az irányítást és mindent liberalizált, deregulált ésprivatizált, ez az egyensúly a közhatalom és a pénzhatalom között méglétezett.

Izland köztulajdonában álló bankrendszerének a privatizálása

bizonyítja, hogy egy magántulajdonba került bankrendszer mennyire jobban ki van szolgáltatva a csalárd működés és a vakmerőkockázatvállalás veszélyének, mint az a bankrendszer, amelyet aközhatalom szabályoz és szigorúan ellenőriz. Nem említik a neoliberálisközgazdászok a köztulajdonban álló bankrendszernek azt az előnyét, hogysokkal könnyebb a kormányoknak leírni azokat az adósságokat, amelyekkelsaját maguknak tartoznak, mint azokat, amelyekkel a magánszektorhitelezőinek tartoznak. A 21. század elején a pénzoligarchia uralma alá

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 43/126

Dr Drábik János

43

kerültek az egyes országok, és véget vetettek az adósságelengedéshagyományának.

Ami Izlandban 2011-ben és 2012-ben történt a jelek szerintmodellként szolgál a Európai-Unióhoz tartozó többi ország számára is,

mert az Európai-Uniót irányító pénzhatalmi elit ezt a megoldást akarjamegvalósítani az Unióban is. Annak az adósságnak az indexe, amivel azizlandiak tartoznak a hitelező bankoknak a külföldi valuták árfolyamáhozés a fogyasztási árindexhez van kapcsolva. Ha egy izlandi polgár a csalárdés kifosztott izlandi bankoktól - 2008 után – felvett 1000 euró hitelt, akkor180 euró adósságszolgálatot kell utána fizetnie úgy, hogy a fedezetül adottingatlan értéke a 40%-ára csökkent. Azaz a vásárolt vagy fedezetülszolgáló ingatlan értéke kisebb, mint a felvett hitel és az utána járó

adósságszolgálat összege. A tartozást azonban változatlan összegben megkell fizetni nemcsak az adósnak, de egész családjának, és az adósságösszege folyamatosan növekszik.

Amikor a csalárd módon üzletelő izlandi bankok csődbe mentek,akkor az izlandi kormány államosította őket, majd pedig az Európai-Unióilletékeseinek a tanácsára eladta azokat - 1 dollárra vetítve 10 centért –kótyavetye-áron spekuláns befektetőknek. Az izlandi Alkotmány tiltja,

hogy ezek a spekuláns pénzemberek indexálással növeljék az adósok általfizetendő összegeket. A bankok új tulajdonosai azonban ezt az előírástmegszegték. A bankokkal kötött megállapodás úgy szólt, hogyha egy bankúj tulajdonosai az egy tizedéért vásárolták meg a bankot, akkor kötelesekaz adósok banki tartozásait is 90%-kkal csökkenteni. Az új tulajdonosokezt megígérték, de nem tartották be.

Az izlandi nép és a közgazdászok követelték, hogy a kormányszerezzen érvényt ennek a megállapodásnak. A szociáldemokrata kormány

erre adott válaszának a lényegét így foglalta össze Hudson a sajátszavaival: „nekünk nem azt kell tennünk, amit az emberek mondanak. Azizlandi nép felhatalmazott minket, hogy helyette döntsünk, mi pedig abankok és nem a lakosság érdekeit tartjuk szem előtt. Aszociáldemokrácia tehát a bankárok uralmát jelenti, néhány Hollandiábanés Németországban élő család uralmát. Mi egész Európához, nemIzlandhoz tartozunk. Mi nem az izlandiak, hanem az európai, a német, afrancia és az angol bankárok demokráciáját képviseljük, akik támogattak

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 44/126

Dr Drábik János

44

és hatalomra segítettek minket.”

Hogyan lettek jobboldaliak a szocialisták?

Rimini-ben a hallgatóság természetesen arról is hallani akart, hogyebben a helyzetben mit lehet tenni. Mit tehetnek a választópolgárokakkor, ha a politikai rendszer mindkét oldala korrupt és megvásárolható?Hudson elgondolkodtatónak tartja, hogy a szociáldemokrata pártok,amelyek a politikai spektrum baloldalán kezdték a baloldali értékekképviseletével, átkerültek a politikai spektrum jobboldalára. Utalt rá, hogy1960 óta figyelemmel kíséri Amerikában a szociáldemokrata vezetőkéletútját. Tájékozott illetékesek már 1960-ban elmondták neki, hogy

például a szocialista-internacionálé vezetőinek utazási és egyéb költségeitközvetve a CIA fizeti.

Megfigyelhette, hogy amikor az Egyesült Államok szocialista pártjatámogatni kezdte a vietnámi-háborút, tagságának 90%-ka otthagyta.Akkor még úgy szólt az elmélet, hogy nem juthat hatalomra a marxizmus,amíg nincs a világ megszabadítva a sztálinizmustól. Ezért Amerikaszociáldemokrata pártja, a szocialista párt, csatlakozott a hidegháborús

erőfeszítésekhez és támogatta a Johnson-kormányzat vietnámi-politikáját.Az amerikai hatalmi elitnek – megfelelő pénzügyi rásegítéssel - sikerültmeggyőznie az európai szociáldemokratákat is, hogy támogassák abankokat, mert azok a kommunizmus és a sztálinizmus elleni küzdelemélharcosai.

A szociáldemokraták azonban nemcsak eladták magukat úgy, hogyegyes vezetőik ezért kellő jutalmazásban is részesültek, hanem még meg isgyőzték magukat arról, hogy az ipari szektor finanszírozásához, a

kizsákmányolás megszüntetéséhez támogatniuk kell a pénzügyi szektoruralomra jutását, a pénzügyi eszközökkel történő kizsákmányolást.Elfogadták igaznak azt a téveszmét, hogy majd a bankok fogják elősegítenia gazdasági haladást, ami pont az ellenkezője volt annak, amit azúgynevezett 'progressive era'-ban, vagyis abban a haladónak nevezettkorszakban hirdettek az Egyesült Államokban, amely 1890-től 1920-igtartott.

Hudson visszatérve Izlandhoz, Lettországhoz, valamint Skandinávia

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 45/126

Dr Drábik János

45

és az Európai-Unió szociáldemokrata pártjaihoz, megállapította: azok mamár elfogadják, hogy szükség van a megszorításokra, az önsanyargató ésönpusztító takarékossági intézkedésekre. Ha 30%-kal csökkentik a béreket,ha az emberek lemondanak az utódokról, és ha kivándorolnak, akkor

helyre lehet állítani az egyensúlyt az adott ország gazdasági életében. Azipari kapitalizmus azonban pontosan ennek az ellenkezőjét hirdette. Ma agazdaság dinamikája az egyik fő probléma. Ahhoz, hogy megtaláljuk a jóalternatívákat, tudomásul kell venni, hogy nem minden adó rossz aközérdek szempontjából. Ha az értékelőállító munkát adóztatjuk, akkor azmegnöveli a munka költségeit.

Azok, akik a 99%-hoz tartoznak, csökkenteni akarják az értékteremtőmunkára, a fogyasztásra kivetett adókat és nem hívei a hozzáadott-érték

adónak. Az Európai-Unióban közös hozzáadott-adó értékrendszerműködik. A hozzáadottérték-adót ki kell vetni a fogyasztás céljábólvásárolt vagy értékesített termékek és szolgáltatások előállítására,valamint elosztására. A magyar adórendszerben a hozzáadott érték, vagyisaz értéknövekedés után az eladónak minden kereskedelmi szinten megkell fizetnie az általános forgalmi adót, vagyis a hozzáadottérték-adót.

Az egyetlen jó adó

Ezektől az adóktól az adófizetők szeretnének megszabadulni. Vanazonban egy olyan adó, ami nagyon is hasznos, a közjót és a közérdeketszolgálja. Ez valójában az egyetlen jó adó. Ez nem más, mint a nemértékelőállító munkával szerzett jövedelmek megadóztatása. Ide tartozikminden munkanélküli járadékot, jövedelmet, hozamot biztosítótevékenység megadóztatása. Legismertebb közülük a földjáradék, a

természetes monopóliumokból származó többletjövedelem és mindenmás privilégiumból származó jövedelem megadóztatása.

Minél több adót vetünk ki a nem munkával szerzett jövedelmekre,annál inkább az ingatlantulajdonosok és a vagyonnal rendelkezők lesznekkénytelenek adót fizetni. Minél több vagyon-adót fizetnek, annál inkábbcsökken a lakóingatlanok ára. Minél kevesebb jövedelmi-adó terheli azértékelőállító munkát végzőket, annál kevesebbet tudnak a bankokbegyűjteni az általuk nyújtott hitelek kamataiként és más

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 46/126

Dr Drábik János

46

adósságszolgálati költségekként. Ezért a magánérdeket megtestesítőbankok keményen küzdenek a közhatalom - a közjó - érdekében adóztatóerős állam ellen. Ők tartanak igényt azokra az összegekre, amelyeket aközérdeket képviselő állam adóként kivet és közcélra fordít. Azt akarják,

hogy az adófizető-polgárok a bankok adósaiként ezeket az összegeket isnekik fizessék kamat formájában, és ily módon is a pénzvagyon-tulajdonosok szervezett magánhatalmát gazdagítsák és erősítsék.

Vissza kell állítani a nemzetállamok pénzügyi szuverenitását

A szociális igazságosságot, a közérdeket és a közjót ma anemzetállamok képviselik. Századunkban Magyarországon is a nemzeti,

konzervatív és keresztény politika képviseli a hagyományos baloldaliértékeket, elsősorban a közjót, a magyar nép erős nemzeti közösségkéntvaló megmaradását. Így lett baloldali a jobboldal. Nemcsak Európa ésbenne Magyarország, de az egész nyugati világ problémája, hogy anemzetállamok elveszítették pénzügyi szuverenitásukat és emiatt nemképesek megtakarításokat és az újonnan kibocsátott hiteleket atermelőgazdaság növekedésére fordítani. Az államok feletti Pénzkartell –

ez a nemzetközileg megszerveződött magánhatalom - amely az euró-atlanti térségben kisajátította magának a nemzetállamok pénzügyifelségjogait, görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy a tulajdonában lévőbankrendszer továbbra is hitelezze az ingatlanszektort és a nyugdíj-biztosítási üzletágat. Ily módon ebben a két szektorban folyamatosanfelfelé hajtja az árakat.

A szervezett pénzhatalom az egyetemeken csak a Pénzkartell általelfogadott hivatalos pénzelmélet oktatását engedélyezi. Ez a hivatalos

elmélet pedig csak a fogyasztási javak árait veszi számításba a pénzkínálat,a pénzkészlet nagysága szempontjából. A vagyontárgyak áralakulásátfigyelmen kívül hagyja. Ezáltal mellőzi azt a meghatározó dinamizmust,amely eladósítással szélsőséges vagyoni viszonyokat hoz létre, egyreinkább megosztva a gazdaságot és társadalmat.

Egy jól kialakított pénzügyi rendszerben a hiteleket és amegtakarításokat az értékelőállító termelő-szektorba kell irányítani. Akölcsönvevő úgy jut hitelhez, hogy a létrejövő többlettermékből vissza

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 47/126

Dr Drábik János

47

tudja fizetni a felvett kölcsönt, továbbá jut még neki rezsiköltségre,amortizációra, adóra és megélhetésre, valamint a termelési folyamatmegismétlésére, esetleg bővítésére. Ez lenne az optimális megoldás.

A 2008-ban bekövetkezett pénzügyi összeomlás után úgy kellene

összpontosítani az erőforrásokat, hogy az értékelőállító termelőgazdaságújra növekedjen. De ezúttal úgy, hogy el lehessen kerülni a pénzügyibuborékok újabb kialakulását, hogy a bankrendszer többé ne finanszírozzaaz értéket-elő-nem-állító tevékenységeket és spekulációs ügyleteket.

Ez történelmi visszatérést jelentene a közgazdasági elméletklasszikusainak a törekvéseihez, akik az értéket-elő-nem-állító,teljesítmény nélkül húzott jövedelmeket meg akarták adóztatni, vagypedig ezeket a tevékenységeket köztulajdonban akarták tartani, mint a

közhatalom, az állam által támogatott infrastrukturális szolgáltatásokat.Száz évvel ezelőtt a közgazdászok és a társadalomtudósok még nem vettékszámításba, hogy a 21. századra a pénzügyi szektor el tudja érni, hogy areálgazdaság egésze hatalmas összegű járadékot fizessen neki. Akkor mégúgy gondolták, hogy a reálgazdaság jövedelme olyan adóalap, amely utánaz állam jut jelentős adóbevételhez, amit aztán közfeladatai ellátásárafordíthat.

A pénz- és korporációs oligarchia szolgálatában álló pénzügyitechnokraták és egyetemi szakemberek fokozatosan aláásták az eredetiérték- és járadékelméletet. A klasszikus liberalizmus közgazdászainak azvolt a célja egyrészt, hogy megszabadítsák a gazdasági tevékenységet aparazitaként rátelepedett járadékjövedelemtől, másrészt a vagyontárgyakárainak az emelkedése legyen a megtakarítás és a hitelezés alapja.

A szervezett magánhatalomként működő pénzügyi szektor aközhatalmat - az államot - korlátozó politikai ideológiát fejlesztett ki azért,

hogy továbbra is kisajátíthassa magának a földjáradékot, a természetierőforrásokból származó járadékot, valamint a monopolhelyzetekbőladódó járadékot. Így például kiharcolta magának azt az előjogot, hogycsak ő bocsáthasson ki hitelpénzt, és ezért övé legyen a pénzkibocsátáshaszna (seigniorage), valamint a kikölcsönzött pénz kamata. Azingatlantulajdonra és más vagyontárgyakra kivetett adókat kifogásolták ésfokozatosan megszüntették azért, hogy azokat földjáradékká és másgazdasági járadékokká átalakítva, az adósok fizetni tudják az így

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 48/126

Dr Drábik János

48

felszabadult összegekből a bankoktól felvett hitelek kamatait. Azállampolgárok munkából származó jövedelmét ne az állam szedje beadóként közfeladatai finanszírozására, hanem az a pénzoligarchiabankjaihoz kerüljön kamat formájában, annak teljesítmény nélküli

gazdagodását növelve.

A pénzrendszer elfajulása – A pénzügyi maffia intézményesíti a csalást

William K. Black professzor, a Missouri Egyetem tanára, hosszúéveken át volt az Egyesült Államok legfelsőbb pénzügyi ellenőrzőszervezete munkatársaként a pénzügyi bűncselekmények kivizsgálásátvégző szakjogász. A pénzügyi rendszer regulátoraként és pénzügyi

bűncselekmények felderítésére szakosodott kriminológusként W. K. Blackszéleskörű tapasztalatokra tett szert. Többek között ő volt a jogi igazgatójaa Federal Home Loan Board-nak (Szövetségi Lakás Bank Testület), majdpedig helyettes igazgatóként a Federal Savings and Loan InsuranceCorporation-t (Szövetségi Takarékpénztár Biztosító-t) irányította. Amikorkirobbant a Savings and Loan válság, a kongresszusi vizsgálat fontosszereplőjévé vált. Black professzor volt az, aki megvádolta a képviselőház

akkori elnökét Jim Wright-ot és öt szenátort, köztük olyan hírességeket,mint John Glenn és John McCain, hogy a Savings and Loan-tól nagyösszegű választási támogatásokat fogadtak el. Az egyik szenátor, CharlesKeating, annyira megharagudott Black-re, hogy egy memorandumotküldött, amelyben szimbolikusan ugyan, de arra szólít fel, hogy „némítsákel”, „öljék meg” Black-ket. 2005-ben nagy figyelmet keltett az a munkája,amelynek ezt a címet adta: The Best Way to Rob a Bank is to Own One:How Corporate Excutives and Politicans Looted the S&L Industry (Egy

bank kirablására a legjobb módszer az, ha a tulajdonod: Korporációsvezérek és politikusok hogyan fosztották ki a takarékpénztár üzletágat), ésamely a Texas-i Egyetem kiadásában jelent meg. Black professzor tehátegyetemi karrierje előtt a fehérgalléros bűnözésre, a pénzügyi rendszerszabályozására és ellenőrzésére szakosodott.

Ő volt az, aki bevezette a „Control Fraud” szakkifejezés használatát,amely szó szerint ellenőrzött, menedzselt csalást  jelent, amit egy magasbeosztásban lévő, bizalmat élvező vezető hajt végre egy vállalaton, egy

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 49/126

Dr Drábik János

49

pénzügyi intézeten, vagy egy állami szervezeten keresztül. A menedzseltcsalás célja, az extra profit és a személyes gazdagodás. W. K. Black amikoraz irányított és ellenőrzés alatt tartott csalás koncepcióját megalkotta,abból indult ki, hogy egy vállalat ügyvezetője el tudja távolítani a csalás

útjában álló ellenőrző és fékező szabályokat és mechanizmusokat. Ehhezmeghatározott szempontok szerint választja ki munkatársait. A szelektívenkiválasztott munkatársak lehetővé teszik az ügyvezető számára, hogybefolyásolja a pénzügyi nyilvántartást, a könyvelést, a számvitelt, elrejtse asikkasztást és a hűtlen kezelést és az irányítása alatt álló szervezet másfogyatékosságait. A munkatársaknak ez a szelektív kiválogatása ígymegkönnyíti a befektetők, a részvénytulajdonosok megtévesztését, anagyközönség manipulálását. Mindenre jó példa az, amikor egy

fizetésképtelenné vált vállalat olyan könyvelési eredményeket hoznyilvánosságra, amelyek nagyarányú profitot mutatnak ki. Ebben azesetben az adott cég részvényeink az ára tényleges értékük fölé emelkedika pénzpiacokon. A menedzselt csalás irányítói pedig hatalmas extraprofithoz jutnak a tulajdonukban lévő részvények eladásával még aztmegelőzően, hogy a nagyközönség megismerhetné az adott cég ténylegeshelyzetét és részvényeinek valós piaci értékét. A menedzselt csaláshoz

tartozik az is, amikor az ilyen cégek azért lobbiznak, hogy elgyöngítsék,vagy eltávolítsák a rájuk vonatkozó szabályokat.Ellenőrzött és menedzselt csalás a politikai szférában is előfordul. Így

például egy adott ország vezetője, vagy vezetői arra használhatják hatalmihelyzetüket, hogy a közvagyon hűtlen kezelésével, az állami vagyonelsikkasztásával általános gyakorlattá tegyék a kleptokráciát. A rivális elitcsoportok kölcsönösen tájékozottak a másik korrupciós ügyeiről, s ígysakkban tudják tartani egymást. Bármelyik érdekcsoport van uralmon, a

kormány, a közhatalom nem avatkozik be érdemlegesen. Ez megszilárdítjaa kleptokrácia rendszerét, mert megóvja a hatékony állami és társadalmiellenőrzéstől.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 50/126

Dr Drábik János

50

A Ponzi-stílusú piramisjáték és más pénzügyi csalások

Az ellenőrzés alatt tartott és tervszerűen végrehajtott csalásra jópélda az, ami az ENRON-nál, a Savings and Loan-nál, a Fannie Mae/Freddia Mac-nél, a Lehman Brothers-nál és a másodlagos jelzáloghitelezésnél történt. De idesorolhatjuk Bernard Madoff  álcázottpiramisjátékát is, ami nem volt más, mint egy Ponzi Schemes, vagyis egyPonzi nevű pénzügyi csaló által alkalmazott és róla elnevezett módszer.Black professzor 2009 áprilisában interjút adott a Bill Moyers-nek, aveterán médiaszemélyiségnek, akinek a műsorait sokan nézik. Black

ebben az interjúban kijelentette, hogy az a pénzügyi válság, amely 2008végén kezdődött az Egyesült Államokban, lényegét tekintve Ponzi-stílusúpiramisjáték. Azt, amit a másodlagos jelzáloghitel spekulációs buborékkapcsán „liar loans”-nak, hazugoknak nyújtott hiteleknek neveztek,továbbá az ismertté vált más pénzügyi trükkök büntetőjogi szempontbólcsalásnak minősülnek.

(A hitelezési módszerek egyik legveszélyesebb formája, az ún. „liars

loans” „hazugoknak nyújtott kölcsönök”. Ezekben az esetekben a bankokolyan személyeknek nyújtottak nagy összegű jelzáloghiteleket, akik csakalig, vagy sehogyan se tudták dokumentumokkal igazolnifizetőképességüket. Amerikában a Pénzkartell együttműködve a FED-delés az illetékes állami pénzügyi felügyelettel, tudatosan fújta fel hatalmasraaz ingatlanspekuláció buborékát, mert ezzel óriási extraprofitra tett szert,miközben a kockázatának egy jelentős részét át tudta hárítani Európára.)

Ezek a hazugságokon alapuló kölcsönök AAA hitelminősítést kaptak,

amely leplezte azt, hogy itt a Büntető Törvénykönyvbe ütköző pénzügyicsalásról van szó. A ”Prompt Corrective Action law” (Azonnali KiigazítóIntézkedésről szóló törvény) szövetségi jogszabály, amely felhatalmazza apénzügyi szabályozást és felügyeletet végző szerveket egyre nagyobbösszegű bírság kiszabására olyan bankokra, amelyeknek folyamatosanromlik a tőkemegfelelési mutatója. Így például egy olyan pénzintézetet,amelynek a tőkemegfelelési mutatója 2% alá csökken, és amely a FederalDeposit Insurance Corporation, FDIC (Szövetségi Betétbiztosítási Alap)

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 51/126

Dr Drábik János

51

védőhálója alá tartozik, azt vagyongondnokság alá kell helyezni. Ezt az'Azonnali Kiigazító Intézkedés' jogszabályt a Savings and Loan válság utánmegszigorították, kötelezővé téve a fizetési nehézségekkel küzdő bankokgondnokság alá helyezését. Az illetékes hatóságok leplezni próbálták, hogy

mennyire súlyos a helyzet és ezzel valójában elmélyítették a válságot. Akormányzat részéről Timothy Geithner szándékosan megtévesztette aközvéleményt, mert elhallgatta, hogy milyen súlyos válságba került azEgyesült Államok egész bankrendszere.

Figyelemre méltó az a tanúvallomás is, amit Black 2010. április 20-ántett az amerikai törvényhozás Pénzügyi Szolgáltatások Bizottsága (HouseFinancial Services Committee). Hangsúlyozta, hogy az Alt-A minősítésű jelzálogkölcsönök mind „liars loans”-nak minősíthetőek. A Lehman

Brothers bukását pedig egy nagyszabású csalássorozat következményénekminősítette, amely 2001-ben kezdődött. Black ezt mondotta:

„A Lehman Brothers fiktív jövedelmének fő forrása és ténylegesveszteségeinek okozója az volt, hogy a leányvállalatán, az Aurora-n(Aurora Loan Services, Inc.) keresztül létrehozott és piacra dobott olyanpénzügyi termékeket, amelyek „liar's loans”-nak minősülnek. Ez a„hazugoknak nyújtott hitel” vagy maga is már bűncselekmény, vagy

 jelzáloghitel járvány előidézésével könnyen azzá válhat, mert arra ösztönzia jelzálogkölcsönért folyamodókat, hogy hamis információkat adjanak.”Black professzor a modern pénzelméletről tartott konferencián

kifejtette, hogy a jelenlegi pénzuralmi rendszerben négyféle csalásra vanszükség ahhoz, hogy valaki milliárdos legyen. Feltette a kérdést: hányember bankár az emberiségből? Nem túl sok. És mennyi észre, tehetségre,tudásra és képességre van szükség ahhoz, hogy valaki egy rossz kölcsöntnyújtson? Erre csaknem minden ember képes. Éppen ezért a középszerű

bankárok becsületes módszerekkel nem állnák meg a helyüket aversenyben. De biztosak lehetnek abban, ha hajlandóak követni a csalásireceptet, akkor sikeresek lesznek.

A jelenlegi pénzügyi válság hetvenszer nagyobb, mint az, amire az1980-as évek végén a Savings and Loan összeomlása nyomán sor került.1987-ben a látszólag jól és gazdaságosan működő Savings and Loan Bank(Takarék- és Hitelbank) likviditási válságba került. A Savings and Loanátvilágításakor derült ki, hogy hatalmas veszteségeket engedélyezett a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 52/126

Dr Drábik János

52

leánybankjainak. Ezeknek a jóváhagyott veszteségeknek az értékemeghaladta a 160 milliárd dollárt. A tényleges és pontos számokat aszakértők sohasem hozták nyilvánosságra. A belső vizsgálatokat végzőkszerint a tényleges veszteség elérhette a 900 milliárd dollárt. Black azok

közé a szakértők közé tartozott, akik a tények fanatikusaként igyekeztekmaradéktalanul feltárni a valóságot.Arra kereste a választ, mi az oka a minduntalan visszatérő és egyre

súlyosabb pénzügyi válságoknak. Ezek megvilágítására elemezte azokat agazdasági dogmákat és téveszméket, amelyek ilyen válságokateredményeznek. Azt akarta kideríteni, hogy az emberiség miért ad mindigrossz válaszokat ezekre a válságokra.

A Nobel-díjas George Akerlof  állapította meg szerzőtársával Paul

Romer-rel együtt (http://www.jstor.org/stable/2534564) írotttanulmányában, amely a 'Looting: The Economic Underworld of Bankruptcy for Profit' (Fosztogatás: A profitáló csőd gazdasági alvilága)címmel jelent meg a következőket:„Sem a nagyközönség, sem a közgazdászok nem látták előre, hogy aSavings and Loan deregulációja szükségszerűen fosztogatást eredményezés annak sem voltak a tudatában, hogy ez mennyire súlyos

következményekkel járhat. Így azok a helyszíni szabályozók (regulátorok),akik a kezdettől fogva értették, hogy mi történik, legfeljebb csak lanyhatámogatást kaptak ebben az ügyben. Most már többet tudunk. Ha okulunka tapasztalatból nem kell, hogy a történelem ismételje önmagát.”

Nos, mi volt az a lecke, amit megtanulhattunk volna? „A regulátorok(szabályozók és ellenőrzők), akik a területen dolgoztak, nem rendelkezteknagy hatalommal, de kezdettől fogva értették, hogy a szabályoknak ameglazítása, sőt eltörlése szükségszerűen tömeges csalásokba fog

torkollni. A közgazdászok azonban nem vettek erről tudomást. Nem vettékfigyelembe, hogy a csalás ténye bizonyítást nyert, és több ezer sztárbankárés kiszolgálója került börtönbe. Emiatt válságok egész sora következettannak dacára, hogy egy Nobel-díjas közgazdász komolyan figyelmeztetetta várható veszélyekre.”

Mi volt az, amit a Savings and Loan válságból meg kellett volnatanulnunk? Egy szövetségi bizottság, amely vizsgálatot folytat az ügybenezt írta le jelentésében: „A jellemző súlyos hiba az, hogy rendkívül nagy

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 53/126

Dr Drábik János

53

arányban és gyorsan bontakozott ki, létrehozva a kockázatosvállalkozásokba befektetett vagyoneszközök igen magas koncentrációját...Minden elgondolható könyvelési trükk alkalmazásra került... A csalás alegkülönbözőbb változatban volt bizonyíthatóan jelen, ugyanúgy, mint a

végrehajtóknak az a lehetősége is, hogy megfejjék az adott szervezetet.”A 'megfejés' szó itt egyértelműen kifosztást, zsákmányolást, rablást jelent. Az ilyen típusú visszaélések szinte minden országban előfordulnak,ahol a pénzügyi szektor kerül uralomra, átvéve önmaga szabályozását ésellenőrzését a közhatalomtól, az illetékes állami szervektől. Abüntetőjogban a pénzügyi ragadozókat spekulánsoknak, gátlástalanpénzügyi befektetőknek, vagy költőien 'uzsorás dögkeselyűnek' nevezik.Bill Black e pénzemberek virtuóz mutatványát minősítette a már többször

is hivatkozott 'control fraud'-nak, vagyis menedzselt csalásnak.A pénzügyi szektorban a könyvelés, a számvitel a kiválasztott

fegyver. A könyvelési csalások nagyobb veszteségeket tudnak okozni, mintminden más vagyon elleni bűncselekmény együttesen. A könyvelésicsalásoknak erről a veszélyességéről azonban a közgazdászok hallgatnak.Amikor ilyen csalásoknak az egész sorozatával találkozunk ugyanazon aterületen, akkor azok szükségszerűen pénzügyi buborékokat hoznak létre,

amelyek pénzügyi válsággá növekedhetnek. Ennek pedig tömegesmunkanélküliség az eredménye. E csalárd gyakorlat egyedülihaszonélvezői az adott intézmény irányítói, ügyvezető-igazgatói,vezérigazgatói, akik magánvagyonként megtarthatják a csalásból húzotthatalmas jövedelmüket.

A büntetőjog tudományában azt nevezik bűnözést elősegítőkörnyezetnek, amikor az ösztönzők rendkívül szélsőségesek, s ígynagyméretű csalásokat eredményeznek. Milyen alapon minősíthetők

perverznek az ösztönzők? Kriminógén hatású az ösztönző, ha úgy lehetnagyösszegű pénzeket eltulajdonítani, hogy nem kell érte börtönbe menniés elszenvedni a bűnözővé válással járó társadalmi kiközösítést ésmegszégyenítést. A pénzügyi kapitalizmus gyakorlatában ez aderegulációt, azaz az ellenőrzés felszámolását, és a bűnügyi eszközökalkalmazásáról való lemondást jelenti. A dereguláció értelemszerűen aközhatalom által hozott szabályok eltávolításával jár. Az ellenőrzésfelszámolása (desupervision) pedig azt jelenti, hogy gyakorlatilag

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 54/126

Dr Drábik János

54

megszüntetik a hatósági kontrollt. A pénzügyi visszaéléseket pedig – adekriminalizációval - vonják ki a bűncselekmények és a bűnüldözésköréből. Az ellenőrző szervek indítanak ugyan időnként jogi eljárásokat, avizsgálóbírók is kezdeményeznek büntetőpereket, de a végeredmény

mindig az, hogy a felelősök megússzák valamilyen enyhe pénzbüntetéssel,mert megkímélik őket a szabadságvesztés büntetéstől. A bűnözéstelősegítő körülmények közé tartozik az is, hogy az ügyvezető igazgatókszélsőségesen magas juttatásokat adhatnak maguknak, amelyeksemmilyen arányban nincsenek az általuk nyújtott teljesítménnyel.

Melyek a könyvelési csalás ideális feltételei? A rendkívül nagyfizetéseket, bónuszokat olyan rövidtávú jövedelem-kimutatásokraalapozzák, amelyeket később nem lehet visszamenőlegesen sem

ellenőrizni, sem korrigálni. Még akkor sem, ha azok valótlannakbizonyulnak. Legfontosabb feltétel az, hogy a pénzügyi eszközöknek nelegyen valós és igazolható piaci-értékük, mert ebben az esetben rendkívülkönnyű ezeknek a vagyoneszközöknek felemelni az árait, és így elrejteni atényleges veszteségeket. Ha pedig valaki még ennél is nagyobb csalástakar, akkor az ipari szektorban erre is nyílik lehetősége.

Hogyan lesznek milliárdosok a bankárok?

A bankárok világszerte négy fő módszert alkalmaznak arra, hogymilliárdosok legyenek. Az első, hogy cégjük nagymértékben és erőteljesennövekedjék. A második, hogy minden szempontból a lehető legrosszabbhiteleket nyújtsák, de a legnagyobb kamatra. A harmadik módszer, hogyszélsőségesen nagy tőkeáttételes tranzakciókat használjanak maximálisaneladósítva az adott céget. A negyedik módszer: mindenfajta tartalék

félretételének a mellőzése a bekövetkező veszteségek fedezésére.Európában ez utóbbi módszer alkalmazását rendkívül megkönnyítik azérvényben lévő nemzetközi könyvviteli szabályok. Ha egy pénzember enégy módszerhez tartja magát, akkor rövidtávon garantáltan nagynyereségeket tud kimutatni. Az adott bank rekord-profitokat jelent, ezekazonban fiktívek. A legfőbb pénzügyi irányító nyomban gazdaggá válik, demaga a bank óriási veszteségeket szenved el a későbbiekben. Ha pedig sokbank jár el ugyanígy, akkor pénzügyi buborék keletkezik, amely rendkívül

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 55/126

Dr Drábik János

55

kockázatos, mert bármikor kipukkadhat. Ez az egyik oka annak, amiért abankárok nem szeretik a hatékony piacokat, sőt, gyűlölik azesélyegyenlőségen és vállalkozói szabadságon nyugvó ipari kapitalizmust.

Hogyan növekedhetne egy bank gyorsan és becsületesen

piacgazdasági körülmények között? Kevesebb díjat és alacsonyabbkamatokat kellene felszámolnia kölcsöneiért. Ilyen esetben aversenytársak hasonló eszközökhöz nyúlnának. Ez csökkentené az adottbank hitelezési lehetőségeit, ezért a kamatok további csökkentésérekényszerülne. Ebből már látni lehet, hogy ily módon nem tud egy banknagy pénzekhez jutni. Egy ilyen piaci verseny valójában valamennyi bankprofitját csökkentené. Mivel a bankok nem szeretik a vállalkozóiszabadságon nyugvó szabad piaci versenyt, ezért világszerte a „haverok

kapitalizmusának” a támogatóivá váltak.Miért kedveznek a rossz hitelek a hatalmas profitokat nyújtó

bankcsalásoknak? A bank sokkal magasabb kamatlábat számíthat fel egyolyan hiteligénylőnek, akiről tudni lehet, hogy nem képesadósságszolgálati terheit viselni, és a kölcsönt visszafizetni. Ilyenfizetésképtelen gyanús kölcsönzőből sok millió van. Bármennyi hitelt lehetily módon kihelyezni és a bank gyorsan tud növekedni. A magas

kamatlábak is kedvezőek, mert a versenytársakat is a kamatokfelemelésére kényszeríti. A kamatlábak általános emelkedése pedig azért„jó”, mert a pénzügyi buborékot még tovább növeli. Egyre több lesz arossz (nem törlesztett, nem behajtható) hitel, de ezeket csak újra kellfinanszírozni, átütemezni, és ily módon éveken át elrejteni a ténylegesveszteségeket.

A bank ügyvezetője nem kockáztat, mert mindez biztosanbekövetkezik. Ha feltesszük a kérdést, hogy mekkora műveltség, tehetség

szükséges garantáltan rossz hitelek nyújtásához, nyugodtan adhatjuk azt aválaszt, hogy sok ember képes erre. A középszerű bankárok nem tudnakbecsületes módon, fair piaci versenyben magas profithoz jutni.Ugyanakkor biztosak lehetnek abban: ha hajlandók követni a fentebb márismertetett négy módszert, akkor profitjuk szavatolva van.

A könyvelési és számviteli visszaélések is a rossz hitelek nyújtásáraösztönöztek. Kifizetődő olyan kölcsönigénylőket keresni, akik valójábansoha nem gondolták komolyan, hogy visszafizessék a felvett kölcsönöket,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 56/126

Dr Drábik János

56

mert az ilyen kölcsönigénylők a leginkább hajlandók magasabb díjakat éskamatokat fizetni. Ezért lehet ésszerű magatartásnak tekinteni azt, amikora bankvezérek egyre jobban eladósították saját bankjaikat azért, hogy még jobban kifoszthassák azokat. A gyors és nagyméretű meggazdagodás

legbiztosabb módja tehát az volt, ha egy banknak az ügyvezetője a lehetőlegrosszabb hitelezési gyakorlatot folytatta. Hogy minél több rossz hiteltnyújthassanak maximálisan kihasználták az úgynevezett 'aláírási eljárást':ezzel a bank a közönség által nem lejegyzett részvények, kötvényekátvételére vállal kötelezettséget új részvények kibocsátása esetén. Habecsületesen jár el a bank, akkor kötelezettséget vállal arra, hogy azadósság vissza lesz fizetve. Ha azonban a bank tudatosan törekszik minéltöbb rossz hitelt nyújtani, akkor meg kell szabadulnia ettől a garanciát

biztosító aláírási eljárástól.Képzeljük el, hogy a „Becsületes Bank” munkatársaiként

foglalkozunk aláírással. A kevésbé kockázatos kölcsönvevőknek 10% díjatszámítunk fel, a magas kockázatú kölcsönzőknek pedig 20%-kot. Egy másikpénzintézet a „Hozzá-nem-értő Bank” nem tudja megmondani, hogy ki azalacsony és magas kockázatú ügyfél, ezért mindenkinek egységesen 15%-kot számít fel. Ehhez a bankhoz a legrosszabb kölcsönigénylők mennek.

Hitelképes kölcsönvevők 10%-ra is vehetnének fel hitelt a „BecsületesBanknál”. Valódi kockázatvállalásról tehát nincs itt szó. Ezt hívják aközgazdaságtanban kontraszelekciónak. Ami ebben az esetben azt jelenti,hogy az a bank, amely ily módon kölcsönöz, rendkívül sokat veszít.Becsületes bankár ezt nem tenné. A bankok ezzel a gyakorlattal olyankörnyezetet hoznak létre a maguk számára, amely megkönnyíti a csaláshozszükséges és érdekeltté tehető szövetségesek összegyűjtését.

Az az ingatlanforgalmi értékbecslő, aki a valódi piaci értéket

állapítja meg és nem inflálja annak árát, nem alkalmas partner a bankszámára. Ahhoz, hogy a spekuláns bankok jól működjenek, nem kellkorrupttá tenni minden ingatlan-értékbecslőt. Elég néhányat azzá tenniük.Csupán arra kell ügyelniük, hogy ezekhez küldjék ügyfeleiket. Már ez iselég ahhoz, hogy a csalók prosperáljanak és az üzleti etika kiszoruljon agazdasági életnek erről a területéről.

Amerikában a száz leggazdagabb korporáció létrehozott egylobbicsoportot, amelynek az a neve, hogy Business Roundtable, vagyis

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 57/126

Dr Drábik János

57

Üzleti Kerekasztal. Amikor az ENRON korszak csalásai egyre-másrakiderültek és a közvélemény figyelmének a központjába kerültek, akkor aBusiness Roundtable vizsgálóbizottságot hozott létre a csalásokkivizsgálására. Ennek a bizottságnak az elnökétől kérdezte meg a Business

Week hetilap munkatársa, hogy véleménye szerint mi okozza ezeket acsalásokat. A válasz így hangzott:„Csak ennyit kell mondanod: 'ha a cég eléri ezt és ezt a jövedelmi

számot, akkor a bónuszod ennyi és ennyi lesz'. Olyan ösztönzőt tűz ki,amely ellenállhatatlan. Elég meglebegtetni a nagyon sok pénzt azemberek előtt és jó emberek megteszik a rossz dolgokat.”

Egyszerűbben kifejezve: ha egy ügyvezető kilátásba helyezháromszor nagyobb jövedelmet és hozzáteszi, hogy ennek eléréséhez nem

kell különleges nehézségeket biztonságosan leküzdeni, hanem elég a márismertetett csalási recepteket követni, akkor az ajánlatnak nehézellenállni.

A bank ügyvezetője dönti el, hogy mennyi pénzt akar keresni.Nyilvánvaló, hogy ezt nem rendkívüli és nehezen teljesíthetőfeltételekhez köti, amikor könnyű feltételeket is szabhat önmagánakahhoz, hogy gazdag legyen. Ezért szükséges olyan szabályokat hozni és

azokat ellenőrizni, hogy a bankoknak a felelős vezetői ne tarthassák meghatalmas vagyonukat, miután csődbe vitték az irányításuk alatt állóbankot. Egyelőre azok az elit bankvezérek, akik miatt összeomlott apénzügyi rendszer és ennek következtében máig tart a gazdaságivisszaesés az euroatlanti térségben, valamennyien megtarthattákvagyonukat, politikai befolyásukat. Csalásaik következményi alól az államaz állampolgárok adóiból mentesítette őket.

William K. Black professzor Rimini-ben tartott előadásában arra is

kereste a választ, hogy miért ismétlődnek egyre erőteljesebben a pénzügyiválságok, és miért nem képes a Nyugat levonni belőlük a szükségestanulságokat. A közgazdászok nem igazán ismerik magát aközgazdaságtant, de még kevésbé az üzleti etikát. Elvárják, hogy aszerintminősítsék őket, mennyire jók az előrejelzéseik. E téren a teljesítményükszánalmas. De pontosan azért, mert három évtizede minden lényegeskérdésben tévedtek, nem hajlandók beismerni hibáikat, és továbbra iskitartanak rossz tanácsaik és téveszméik mellett. Különösen gyengék az

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 58/126

Dr Drábik János

58

univerzális erkölcs, és konkrétan az üzleti etika kérdésében.A Savings and Loan válság ügyében vizsgálatot folytató egyik

közgazdász, Greg Mankiw racionálisnak nevezte, hogy a csalók rosszhiteleket nyújtottak, és kijelentette, hogy a „Savings and Loan ügyvezető

igazgatói számára ésszerűtlen lett volna, ha nem csalnak.” Abból indul ki,hogy a rossz hitelekkel maximalizálni lehet a csalást, ez pedig racionálistevékenység. Ha pedig racionális, akkor megfelelő és elfogadható is,annak ellenére, hogy csalás. Greg Mankiw-ot később George W. Bushelnök kinevezte a Gazdasági Szakértők Tanácsa elnökének, amely alegfontosabb gazdasági tisztség az Egyesült Államokban.

Black professzor idézte Daniel Fischel gazdasági szakjogászt, akiszerint „az értékpapír-piacoknak nem lényeges, illetve nem fontos része a

csalás elleni szabályozás”. Fischel három nagyszabású 'control fraud' ügykivizsgálásában is részt vett. Noha a gyakorlatban szembesült alegetikátlanabb trükkökkel, mégis a csalások dicséretét választotta.Jutalma nem maradt el, mert hamarosan a Chicago-i Egyetem jogifakultásának a dékánja lett.

A Lincoln Savings nevű óriás pénzintézet is csalás áldozata lett. AlanGreenspan, aki később a FED élére került, írta egy levelében, hogy „meg

kell engednünk a Lincoln Savings-nek csaló befektetési gyakorlatát, mertazok nem jelentenek előreláthatóan kockázatot a Szövetségi BiztosításiAlap számára.” Ma már tudjuk, hogy a Lincoln Savings az Egyesült Államoktörténetében eddig a legnagyobb veszteséget okozta a Biztosítási Alapnak.

A neoklasszikus és neoliberális gazdasági téveszmék.

A neoklasszikus közgazdászok előrejelzései szerint a piacok hatékonyak,

mert önmagukat korrigálják, a csalás pedig automatikusan ki van zárva,továbbá pénzügyi buborékok sem jöhetnek létre. Ugyanezek aszakemberek arról biztosították a közvéleményt, hogy mivel abankároknak fontos a hírnevük tisztasága, hogy jó viszonyban legyenek akönyvvizsgálókkal és az értékbecslőkkel, ezért soha nem követnének elcsalást és nem is nyújtanának csalárd gyakorlathoz segítséget. Azt ismegjósolták, hogy a tömeges pénzügyi derivatívák stabilizálni fogják agazdasági rendszer egészét. Mondták ezt akkor, amikor a pénzügyi és

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 59/126

Dr Drábik János

59

ingatlanspekulációs buborékok a történelemben eddig nem ismertméreteket öltöttek az Egyesült Államokban, Írországban, Japánban ésSpanyolországban.

A Pénzkartell ellenőrzése alatt álló tömegtájékoztatás nem közli az

emberekkel, hogy a világ legnagyobb bankjai készséggel segítették elő, ésnyújtottak támogatást az ENRON-korszak csalási botrányaihoz. Ezek abankok tisztában voltak azzal, hogy az ENRON jogellenesen, csalárdmódon működött. Úgy gondolták azonban, hogy ez üzletileg jó dolog,mert exponenciálisan növeli meg az ügyletek számát. A pénzügyihatóságok hiába dokumentálták ezer és ezer oldalon a kolosszális méretűcsalások tényét, egyetlen egy esetben sem vonták felelősségre ecsalásokban aktívan résztvevő bankárokat, akik nélkül ezeket a

bűncselekményeket nem lehetett volna elkövetni.Egyedül a Merrill Lynch óriás-befektető ellen indult büntetőeljárás,

amit azonban a bíróságok elszabotáltak. Erre az eltussolási gyakorlatra azEgyesült Államok Legfelsőbb Bírósága tette fel a koronát, amikorkötelezően úgy döntött, hogy csak a kormány indíthat polgári pereseljárást olyan bankok ellen, amelyek támogatták és elősegítették anagyméretű üzleti csalásokat. Hiába volt vitathatatlan bizonyíték rá, hogy

egy adott bank szándékosan nyújtott segítséget az ENRON sorozatoscsalásaihoz, s ezzel sok milliárd dolláros veszteségeket okozott. A bankellen ennek ellenére sem lehet pert indítani. Jelenleg ez az érvényes joggyakorlat Amerikában. Az Egyesült Államok Értékpapír- ésTőzsdefelügyeleti Bizottsága is csak rendkívül enyhe büntetéseket szabottki, ha egyáltalán folytatott vizsgálatokat.

A FED (az Egyesült Államok központi bankjának szerepét betöltőmagántulajdonban lévő bankrendszer) belső ellenőrzésének a vezetője

éveken át a tanúja volt annak, hogy a világ legnagyobb bankjai mikénttámogatták az ENRON orbitális csalásait. Úgy döntött, hogy arendelkezésére álló bőséges információkból összeállít egy tájékoztatódokumentumot a FED vezetése számára. A jelentés megvitatásakor a FEDlegfelső irányítói és vezető közgazdászai nem bírálták az ENRON-t, és nemláttak semmi kivetnivalót azoknak a bankoknak a magatartásában,amelyek az ENRON csalásait támogatták. Haragjukat a jelentéselkészítőjére zúdították, felelősségre vonva: hogy merészeli kritizálni a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 60/126

Dr Drábik János

60

bankokat?A jelenlegi pénzhatalmi korszakban a neoklasszikus és a neoliberális

irányzat képviselői azt várják el az államtól, hogy a lehetőlegengedékenyebb legyen a bankárokkal szemben. Black professzor

személyesen is megtapasztalta még pénzügyi regulátorként és ellenőrzéstgyakorló felügyelőként, hogy a legfelsőbb kormányzati szintről arrautasították az ellenőröket: kezeljék a bankokat egyenrangú ügyfelekként. Ahatósági ellenőrzést alárendelték a magánérdekű bankárok elvárásainak.Amikor ez ellen Black nyíltan protestált, akkor egyszerűen ledorongolták. Abankok csak a látszattal törődtek, hogy hírnevük ne csorbuljon, ésreputációjuk sértetlen maradjon.

Black professzor hangsúlyozta, hogy az üzleti etika és az univerzális

erkölcs teljesen hiányzott bankárügyfeleiből. Ő, mint regulátor, hameggyőződött arról, hogy a bank jogellenes, csaló magatartást tanúsít,úgy érezte, első kötelessége azt leállítani. Második kötelessége: leváltaniazt az ügyvezetőt, akinek az irányítása alatt a bank a csaló gyakorlatotfolytatta. Harmadikként az lett volna a kötelessége, hogy lefolytassa abüntetőeljárást és börtönbe juttassa a bűnöző bankárt. Negyedikkéntpedig polgári per keretében be kellett volna perelnie, hogy a csalással

szerzett hatalmas pénzösszegeket adja vissza. Ezeket a kötelezettségeitmár nem tudta teljesíteni, mert falakba ütközött. 2008-ban a pénzügyirendszer összeomlásakor kiderült, hogy számos bank és befektetőpénzintézet fizetésképtelenné vált, ezért állami támogatásra szorult,ugyanakkor a pénzügyi összeomlás okozói csalással szerzett hatalmasvagyonukat megtarthatták és a helyükön maradhattak, vagy ha távozniukkellett, csalárd módon szerzett vagyonukhoz akkor sem nyúltak.

Black professzor véleményével összecseng az, amit a The Financial

Crisis Inquiry Commission (A pénzügyi válságot kivizsgáló bizottság)állapított meg jelentésében a pénzügyi és gazdasági válság okairól 2011 januárjában. A jelentés XVIII. oldalán ez olvasható:

„Megállapítjuk, hogy a pénzügyi szabályozásban és felügyeletbenszéles körben elterjedt hibák pusztító hatásúnak bizonyultak országunkpénzügyi piacainak a stabilitására. Az őrök nem voltak a megfigyelőposztokon, nem kis részben amiatt a széles körben elfogadott hiedelemmiatt, hogy a piacok képesek az önkorrekcióra, a pénzügyi intézmények

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 61/126

Dr Drábik János

61

pedig önmaguk hatékony ellenőrzésére. Több, mint 30 év óta tartódereguláció és a pénzintézetek önszabályozására való támaszkodás -amelyet a Federal Reserve korábbi elnöke, Alan Greenspan és másokszorgalmaztak, valamint az egymást követő kongresszusok és

kormányzatok támogattak, a hatalmas pénzügyi szektor minden lehetőmódon aktívan erőltetett - kiiktatta azokat a biztosítékokat, amelyekelősegítették volna a katasztrófa elkerülését. Ez az eljárás eltávolította afelügyeletet olyan trillió dolláros kockázatokkal járó területekről, mintpéldául az árnyékbankrendszer és a banki nyilvántartáson kívüli derivatívpiacok. Ezen túlmenően a kormányzat engedélyezte, hogy pénzügyi cégekkiválasszák a saját igényeiknek megfelelő regulátorokat, ami aleggyengébb felügyelet utáni versengéssé fajult.

Ennek ellenére nem fogadjuk el azt a nézetet, hogy a felügyeletetellátóknak nem volt hatáskörük a pénzügyi rendszer megvédelmezésére.Elegendő hatáskörrel rendelkeztek számos területen, de úgy döntöttek,hogy a rendelkezésükre álló eszközöket nem veszik igénybe. Csupánhárom példát említünk: Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságmegkövetelhette volna, hogy a nagy befektetőbankoknál több tőkefedezetlegyen, és hogy tartózkodjanak a kockázatos ügyletektől. Ezt azonban nem

tette. A működési irányelvek készítői és a felügyeletet ellátókmegakadályozhatták volna, hogy elszabaduljon a jelzálogértékpapírosításának a gépezete. Nem tették. A regulátorok egyfolytábanbiztonságosnak és megbízhatónak minősítették ezeket az értékpapírokat aláthatóvá vált növekvő bajok ellenére, s gyakran csak az összeomlásukelőtt minősítették le őket. A regulátorokból gyakran hiányzott a politikaiakarat – egy akadályozó politikai és ideológiai környezetben –, valamint ahatározottság, hogy kritikusan lépjenek fel az intézményekkel, és az egész

rendszerrel szemben, amelyet hivataluknál fogva felügyelniük kellett.A szabályozó-rendszer változtatására sok esetben a pénzügyi piacok

átalakulása miatt került sor. A jelentés azonban megmutatja, hogy apénzügyi ágazat maga is kulcsszerepet játszott a pénzintézeteket, apiacokat és a termékeket szabályozó korlátozások elgyöngítésében. 1999-től 2008-ig a pénzügyi szektor 2,7 milliárd dollárt költött hivatalosanbejelentett lobbizási költségekre; a pénzügyi szektorban egyes személyekés politikai akcióbizottságok több, mint egymilliárd dollárt költöttek

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 62/126

Dr Drábik János

62

kampány-hozzájárulásokra. Gondolkodóba ejtett minket, hogy országunkmilyen nagy méretekben lett megfosztva a szükséges erőtől ésfüggetlenségtől, melyek szükségesek a pénzügyi stabilitás biztonságának afelügyeletéhez.”

Azért idéztünk hosszabban a jelentésből, mert a szakmailag éspolitikailag legilletékesebbek erősítik meg azt, amit William K. Black ésMichael Hudson professzor már számos könyvben és tanulmányban –személyes tapasztalataikra is támaszkodva – kifejtett.

2012. júniusában robbant ki az a botrány Londonban, amely azismertté vált adatok szerint a világ eddig legnagyobb kárt okozó pénzügyicsalásának bizonyulhat, s amelyet a nemzetközi pénzügyi közösség egyiklegtekintélyesebb bankja, a City of Londonban működő Barclays Bank

felelős irányítói követtek el.

Egy patinás globális bank világrekord csalása

A nemzetközi pénzügyi közösséget és az irányítása alatt álló britbankszektort alapjaiban rázta meg az a tény, hogy a Barclays Plc.vezetésével naponta manipulálták a bankok egymás közötti

elszámolásában irányadó Libor (London Interbank Offered Rate)kamatlábat. A botrány kirobbanásához az vezetett, hogy a brit pénzügyifelügyelet, az FSA (Financial Services Authority) megállapította: A Barclaysbefektetési részlegének kereskedői a 2008-2009-es pénzügyi válságotmegelőzően és a válság ideje alatt is hamis adatokkal tudatosanmanipulálták a Libor mértékét. Ehhez a kamatlábhoz igazodik a WallStreet Journal becslése szerint 800 trillió dollárt elérő nagyságrendben (1trillió ebben az esetben 1000 milliárdnak felel meg) a hitelek és

származtatott pénzeszközök (derívatívák) kamata. A manipuláció célja apénzügyi válság előtt a Libor emelése volt a nagyobb profit eléréseérdekében. A válság kibontakozásakor pedig a Barclays a bankközihitelezés irányadó kamatlábának már a csökkentésével próbálkozott.Ennek az volt a célja, hogy leplezze a bank megingott pénzügyi helyzetét.

A Libor-csalás azért globális bűncselekmény, mert ez az az irányadókamatláb, amelyet a kereskedelmi bankok által nyújtott adatok ésbecslések alapján rögzítenek minden kereskedési nap délelőttjén. A

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 63/126

Dr Drábik János

63

bankokra volt bízva, hogy mekkorára becsülik saját nagybanihitelköltségeiket. Becsületességük függvénye volt, hogy mekkora lesz aglobális likviditás-piac irányadó kamatlába, mert a Libor naponta több ezermilliárd értékű pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként. Az

ügy kirobbanásakor lemondott Marcus Aguis, a bank igazgatótanácsánakelnöke, majd 2012. július 3-án a bank vezérigazgatója, Bob Diamond is.Másnap Aguis visszavonta lemondását és újra átvette a Barclays elnökitisztségét egészen addig, amíg a Barclays Plc. (Public Limited Company -részvénytársaság) tulajdonosai nem találnak újabb első embert. Ha atulajdonosok belső emberrel oldanák meg Bob Diamond utódlását, akkora Wall Street Journal szerint Antony Jerkins, a bank lakossági- és vállalatiüzletágának a felelőse lehet az új vezérigazgató.

A brit parlament pénzügyi állandó bizottsága feszült légkörbenhallgatta meg Diamond-ot a Westminster-ben. A szorult helyzetben lévővolt vezérigazgató háromórás faggatása során azt állította, hogy csaknéhány hete olvasta azokat a belső e-mail üzeneteket, amelyekben abefektetéssel foglalkozó banki alkalmazottak arra biztatták egymást, hogymanipulálják a Libor megállapításához szükséges finanszírozásiköltségbecsléseket. Diamond tehát tagadta, hogy tudott volna a Libor

lefelé mozdítását célzó mindennapos gyakorlatról. A Westminsterbenazonban önmagának is ellentmondott, amikor arra hivatkozott, hogy azelmúlt hét végéig nem tudott ezekről a bankon belüli üzenetváltásokról.

Bob Diamond parlamenti meghallgatását megelőzően a Barclays Plc.olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek szerint a Bank of England (a brit jegybank) ösztönözte a patinás pénzintézetet arra, hogy aválság idején nyomja lejjebb a bankközi kamatlábat. Diamond a brit jegybank jelenlegi elnökhelyettesével, Paul Tucker-rel nemcsak

telefonbeszélgetést folytatott, de erről feljegyzést is készített. Ez utóbbitmegküldte a Barcklays legfőbb vezetőinek is. Bob Diamond (magyarraátírva 'Gyémánt Robi') szerint ezt a feljegyzését értelmezte félre Jerry DelMissier, a Barclays ugyancsak távozni kényszerült pénzügyi igazgatója. DelMissier hatáskörébe tartozott a Libor megállapításához szükségesadatszolgáltatás. Diamond azt állította: a korábbi pénzügyi igazgató voltaz, aki utasította a bank munkatársait, hogy az adatok manipulálásávaltorzítsák a Libort. Ő maga ezt már azért sem tehette, mert fogalma sem

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 64/126

Dr Drábik János

64

volt arról, hogy a vezetőségnek írt feljegyzését félreértették.David Cameron, brit miniszterelnök, éles szavakkal ítélte el, hogy a

Barclays manipulációi miatt a közembereknek magasabb hitelkamatokatkellett fizetniük. Paul Tucker, a brit jegybak elnökhelyettese is

bejelentette: szeretne személyesen is a parlamenti vizsgálóbizottság eléállni, hogy kifejtse saját véleményét erről az ügyről. A parlamentimeghallgatáson kiderült, hogy a pénzügyi felügyelet, az FSA, 2011 elejéneredetileg nem támogatta Bob Diamond vezérigazgatóvá történőkinevezését. Diamond a jegybank elnökhelyettesével kapcsolatban úgyfogalmazott: nem érezte úgy, hogy Paul Tucker a 2008-as válság idején aLibor csökkentésére próbálta volna rábeszélni. Ezért nem értette azt sem,miért értelmezte csökkentésre tett javaslatként Tucker üzenetét Del

Missier pénzügyi igazgató.A Libor-botrány kivizsgálása még csak a kezdetén tart és minden

bizonnyal érinteni fogja az állami pénzügyi felügyeletet és a brit központibank szerepét betöltő Bank of England-et is. A Financial Times szerintugyanis az ügyet jól ismerő források szerint a felügyeleti hatóságokpontosan tudták, hogy a Libor napi megállapításához előterjesztetthitelköltség-becslések nem azt a kamatszintet tükrözték, amelyen a

bankok ténylegesen is hajlandóak voltak egymásnak hitelezni. Aszabályozó és felügyelő hatóságok azonban nem léptek közbe, mert attóltartottak, hogy ezzel még inkább ingataggá teszik az amúgy isbizonytalanná vált pénzpiacokat.

A Libor ügy ismét felhívta a közvélemény figyelmét arra, hogy nemlehet megbízni a pénzpiac önkorrekciójában, és ezért nem ódázhatótovább, hogy a közhatalom – az állam, mint a közérdek érvényesítője -megszigorítsa a szabályokat és elejét vegye a pénzpiacon nyerészkedő

pénzemberek és intézmények gátlástalan manipulációinak.Mivel a parlamenti meghallgatást élőben közvetítették, a kolosszális

méretű pénzügyi csalásba keveredett bankvezér célszerűnek találta, hogybocsánatot kérjen a történtekért, elítélendőnek és helytelennek minősítvemind a Libor, mind az Eulibor manipulációját. Diamond ezt az eljárástteljesen idegennek minősítette, mert eltér azoktól az értékektől,amelyeket ő maga személyesen és a Barclays bank, mint pénzintézet isképviselt. Megerősítette, hogy csak egy hónapja értesült a négy évvel

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 65/126

Dr Drábik János

65

korábban elkövetett és már három éve vizsgált szabálytalanságokméreteiről. Csalódottnak mondta magát, amiért 14 munkatárs ekkoracsorbát ejthetett a 140 ezer alkalmazottal rendelkező tekintélyes Barclaysbank jó-hírnevén.

Az ügynek messzire nyúló politikai vonatkozásai is vannak. GeorgeOsborne pénzügyminiszter, a The Spectator című hetilapban azzal vádoltameg a 2008-ban hatalmon lévő munkáspárti kormányt, hogy az gyakoroltnyomást a Barclays Bank-ra a Libor alacsonyan tartása érdekében. A márisnagy port felkavart ügynek csak az első felvonása az, hogy a brit ésamerikai pénzügyi felügyeleti hatóságok 2012. július 4-én 453 milliódolláros büntetést róttak ki a Barclays-ra. A súlyos csalásibűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság az SFO,

még Diamond lemondása előtt közölte, hogy felvette a kapcsolatot a britpénzügyi felügyelettel, és megvizsgálja büntető eljárás megindításának a jogi lehetőségeit a kamatmanipulációs csalásban érintett bankárok ellen.

Ed Miliband, a brit munkáspárt vezetője hangoztatta: a britközvélemény nem fogja kevesebbel beérni, mint egy teljes, független ésnyílt vizsgálattal, amely átvilágítja a bankszektor egészét. Ed Miliband-nakazonban tudnia kell, hogy a Barclays azon néhány brit nagybank egyike

volt, amelyek a 2008 őszén kirobbant rendszerszintű likviditási válságidején nem kértek a munkáspárti vezetésű brit kormány segítségéből.Gordon Brown a költségvetésből több tízmilliárd fontstelling-gel sietett abajba jutott bankok megsegítésére. Ennek a formája állami részesedésvásárlása, vagyis részleges államosítás volt.

A Barclays a pénzügyi válság kellős közepén is mindvégig apénzpiacról biztosította a saját működéséhez szükséges hiteleket. Ma márismert tény, hogy ehhez sokak által vitatott forrásokat is felhasznált. A

bank számos részvényesének az sem tetszett, hogy Barclays vezetéseközel-keleti vagyonalapok tőkéjét is bevonta a bank finanszírozási forrásaiközé. A Barclays irányítói így érték el, hogy távol tartották cégüktől azállamot, mint potenciális tulajdonost, amelynek joga lett volna belülről ismegfigyelni a bank belső ügymenetét. A Barclays kereskedőinek Libor-ügyletei azonban már jóval a pénzügyi válság előtt elkezdődtek, legalábbisezt állapította meg a brit pénzügyi felügyelete által végzett feltáróvizsgálat.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 66/126

Dr Drábik János

66

A Barclays kereskedői a Libor-rögzítés befolyásolásával sikeresen,mondhatni profitorientált módon tudták befolyásolni a cég általterjesztett derivatívák árfolyamatit. Az eddigi vizsgálat szerintmegalapozott a gyanú, hogy a Barclays által a Libor-rögzítéshez

beterjesztett finanszírozási költségbecslés hol mesterségesen magas, holpedig alacsony volt az illetéktelen beavatkozás miatt.A Barclays botránya nyomán már megindult a vizsgálat több más

globális bank, így a HSBC (Honkong and Shanghai Banking Corporation), aCitigroup és az UBS (Swiss Bank Corporation) pénzügyi óriások ellen. Azügy Svájcot is közvetlenül érinti, mert a tekintélyes svájci központi bank, aSvájci Nemzeti Bank irányadó kamatlába is a svájci frankra átszámítotthárom hónapos londoni bankközi kamatlábhoz igazodik.

A lakosság 99%-ka egyre inkább bírálja az 1%-ot, a horribilis összegűfizetéseket és bónuszokat zsebre tevő bankárokat. A internet másodiknyilvánosságának köszönthetően egyre többen vetik fel a politikai elitsúlyos felelősségét is, mert a közhatalom és a közérdek képviselőikéntnem látták el megfelelően szabályozási és ellenőrzési feladataikat.Hagyták, hogy a pénzügyi elit hatósági felügyelete a pénzelit csalásraösztönző önellenőrzésévé korcsosuljon.

2012. július 24-én az amerikai igazságügyi hatóságok képviselői és azállamügyészek közölték a gyanúsított pénzemberek és bankárok jogiképviselőivel, hogy megindítják a büntetőeljárást a Libor-botránybanérintett bankok illetékes munkatársai ellen a bankközi kamatlábakmanipulálásának a gyanúja miatt. A büntetőfeljelentésekkelpárhuzamosan megvizsgálják, hogy van-e lehetőség a manipuláló bankokmegbírságolására. Az is megerősítést nyert, hogy több globális nagybankellen indulhat vizsgálat, így a már említett HSBC, a Deutsche Bank, a

francia Societe & Generale és a Credit Agricole munkatársai ellen.A Libor-botrány a pénzpiac globalizációja miatt szükségszerűen

befolyásolta a magyar bankrendszer hitelezési gyakorlatát is.Magyarországon is voltak és vannak olyan hitelezési változatok,amelyeknek a kamatait a Libor-hoz kötötték. Ezért a brit bank visszaélésehatással lehetett a magyar gépjárműhitelek és a lakossági jelzáloghitelekkamataira is. A magyar államadósság, mintegy 45%-ka is érintett, mertdevizában van és a deviza adósság 34%-ban változó kamatozású pénzügyi

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 67/126

Dr Drábik János

67

kötelezettség. Ennek a kamatköltségeit érinthette a csalás, de pontosméreteit csak további információk napvilágra kerülése után lehetkiszámolni.

A magyarországi bankok is érezhették - amikor 2008. szeptember 15-

e, a Lehman Brothers világcég csődje után, már csak nagyon korlátozottantudtak forrásokhoz jutni a bankközi pénzpiacon - hogy a londoni Liborkamatlábat manipulálhatják. Egyre többen panaszkodtak a britbankszövetségre amiatt, hogy a Libor-t meghatározó hitelintézeteken kívülszinte egyetlen bank sem jut kölcsönhöz a hivatalosan megadottkamatlábak mellett.

Már utaltunk rá, hogy a magyar bankrendszerben is elterjedtek aLibor-hoz kötött kamatozású hitelek, főleg a devizakölcsönök körében. Az

euróalapú hiteleknél az Eulibor-hoz igazítják a kamatokat, de a svájcifrank, valamint a dolláralapú finanszírozás esetében inkább a Libor volt azirányadó. A Magyarországon működő bankok – pénzügyi szakértők szerint – nem profitálhattak a Barclays illetéktelen beavatkozásából, mivel sajátkamatmarzsuk ezzel nem nőtt meg. Elképzelhető, hogy a magyarországidevizahitelesek a manipulált adatok miatt egy ideig esetleg alacsonyabbkamatokat fizethettek. A magyarországi bankok elsősorban vállalati

ügyfeleik kamatait kapcsolták a Libor-hoz. Nagyvállalatoknál -változókamatozású hitelfelvétel esetén - mindig valamilyen bankközikamatlábat vesznek figyelembe a hitelintézetek.

A pénzelit kibújik a közteherviselés alól

A pénzuralmi világrend kialakítói arról is gondoskodtak, hogy mesés jövedelmüket kivonják a közteherviselés alól. A Tax Justice Network

elnevezésű civil szervezet, amely az off-shore befektetések és vagyonokkutatására szakosodott, és amelynek James Henry a vezetője, 2012. július23-án nyilvánosságra hozott tanulmányában megállapította, hogy 21 trilliódollár (egy trillió itt ezer milliárdot jelent) pénz áramolhatott azadóparadicsomokba az elmúlt harminc éveben. A Magyarországrólkiáramló tőke – 242 milliárd dollár - meghaladja az ország teljes külsőadósságát. Magyarország a régiós államokat megelőzve az első húsz államközött szerepel. Ennek az lehet az oka, hogy Magyarországon sokáig

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 68/126

Dr Drábik János

68

lehetett off-shore céget bejegyezni.Ebből az is következik: nem biztos, hogy a becsült 242 milliárd dollár

teljes egészét Magyarországon termelték. John Christensen, a Tax Justicecivil szervezet igazgatója szerint az adóparadicsomok száma a gazdasági

válság óta folyamatosan bővül. Ezzel együtt növekszik az ide menekítettvagyonok mértéke is. Jelenleg 73 off-shore központot tartanak nyilvánvilágszerte. A 21 ezer milliárd dollár értékű off-shore számlák azonbannem tartalmazzák az off-shore ingatlanokat, a hajókat, és a cégestulajdont. Mégis ez az összeg megegyezik az Egyesült Államok és Japánegyüttes évi nemzeti össztermékével.

Ami Magyarországot illeti - méretéhez és tőkeerejéhez képest - igennagy veszteséget szenvedett az elmúlt évtizedekben, az off-shore

paradicsomokba kimenekített pénzek miatt. A 242 milliárd dollármagántőke ugyanis a teljes magyar államadósság két és félszerese. A 242milliárd dollár abszolút mértékben is magas, ezért szerepel Magyarországe szomorú világranglista tizenkettedik helyén, de Európában az első.Christensen szerint Magyarországról az 1980-as évektől kezdve áramlott kia pénz a tőkepiaci liberalizáció pedig még könnyebbé tette amagánvagyonok kimentését. Vajon ki fogják-e deríteni valaha is az

illetékesek, hogy a pénzhatalmi világelit és hazai kozmopolita, komprádorés kollaboráns kiszolgálói közül név-szerint kik felelősek a magyar nép ekolosszális méretű kirablásáért?

A Berlini Konszenzus és Görögország

A Berlini Konszenzus a Washingtoni Konszenzus ikertestvére. AWashingtoni Konszenzus elnevezés John Williamson-tól származik, aki

1989-ben, illetve 1990-ben tíz pontban foglalta össze a neoliberálisgazdaságpolitika és világstratégia legfontosabb ismérveit. A WashingtoniKonszenzus tehát a neoliberalizmus esszenciáját tartalmazza. Azt soroljafel, milyen feltételek között kell működnie egy ország gazdaságának ahhoz,hogy a globális pénzuralmi rendbe minél jobban be tudjon illeszkedni. Ez abeilleszkedés a feltétele annak, hogy a nemzetközi Pénzkartell éspénzhatalmi struktúrái az illető országnak hitelt nyújtsanak.

Első követelmény a fiskális fegyelem. Eszerint a költségvetés

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 69/126

Dr Drábik János

69

elsődleges egyenlegének 1%-osnál nagyobb többletet kell mutatnia és azúgynevezett operacionális deficit nem lehet több, mint 2%. Másodikkövetelmény az, hogy nem a közjót és a közérdeket szolgáló kiadásoknakkell elsőbbséget biztosítani, vagyis meg kell nyirbálni az állami

költségvetéseket. A harmadik követelmény az adóreform. Szélesíteni kellaz adózási bázist, el kell törölni a kedvezményeket és csökkenteni kell alegmagasabb adókulcsokat. A negyedik követelmény a pénzügyek, apénzügyi szféra egészének a maximális liberalizálása. Az egyes országokkormányainak arra kell törekedniük, hogy a pénzpiacokon alakuljanak ki akamatlábak. Ötödik követelmény, hogy a valutaárfolyam legyen egységesés exportösztönző, az árfolyam-politika pedig stabil és biztonságos.Hatodik követelmény a külkereskedelem liberalizálása, a protekcionizmus

felszámolása, a vámok lebontása. Hetedik követelmény a külföldiműködőtőke számára teljes mozgásszabadság biztosítása, a tőkemozgásokliberalizálása. Nyolcadik követelmény a lehető legteljesebb privatizáció. Aközvagyont, az állami vállalatokat, közműveket és közszolgáltatásokat,valamint az állami monopol-jogosultságokat lehetőség szerintmagántulajdonba kell adni, illetve magánellenőrzés alá kell helyezni.Kilencedik követelmény a közérdeket szolgáló állami ellenőrzés

csökkentése illetve megszüntetése, azaz teljes dereguláció a gazdaságminden területén. Tizedik követelmény, hogy az állam maximálisangondoskodjon a magántulajdon védelméről, szavatolja a magánosítottközvagyon magántulajdonban maradását.

A Washingtoni Konszenzus tehát a neoliberális pénzhatalmi világelitglobális támadása volt az egyes országok, nemzetállamok pénzügyi,gazdasági és politikai szuverenitása ellen. Az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok egy része szembeszállt a nemzetközi Pénzkartellnek

ezzel a pénzügyi hódító háborújával. A Pénzkartell világstratégiájának azérvényesítésében kiemelt szerep jutott a Világbanknak, de különösen aNemzetközi Valutaalapnak, az IMF-nek. Argentína elutasította aWashingtoni Konszenzust.

Buenos Aires első lépésként kiutasította az IMF-et Argentínából.Második lépésként pedig bebizonyította, hogy sikeresen tudja működtetnigazdaságát és pénzügyi rendszerét, ha megszabadítja az országot az IMFáltal rákényszerített megszorító csomagtól, amely rendkívül károsnak

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 70/126

Dr Drábik János

70

bizonyult a természeti kincsekben gazdag dél-amerikai ország számára.Argentínát valójában azért sújtotta a gazdasági depresszió, mert az IMFragaszkodott a Washingtoni Konszenzus végrehajtásához. Argentína egydarabig engedelmeskedett, de végül is elutasította a számára gazdasági és

pénzügyi öngyilkosságot jelentő IMF követelések végrehajtását. Az IMFminden bajra alkalmas gyógyszerként ajánlotta a megszorításokat és azokvégrehajtásától tette függővé Argentína áthidaló hitelekkel valókisegítését.

A Pénzkartell világstratégiájának a szolgálatában álló trojka - azEurópai-Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – malényegében ugyanúgy zsarolja Görögországot, mint ahogyan az IMFtette10 évvel ezelőtt Argentínával. A szigorú megszorítások politikája

eddig mindenütt kudarcot vallott. Az IMF egyetlen egy esetben semtudott gazdasági stabilitást és növekedést elérni ezzel a politikával. Egyretöbb nép ismerte fel, hogy a Pénzkartell az IMF útján valójában lassúöngyilkosságra kényszeríti. Ezért utasítják el a munkabérek csökkentését, aköltségvetési-megszorításokat, az államadósság mértékének önkényeselőírását, és kényszerzubbonyként a népekre való kényszerítését.

Argentína 2001 végén államcsődöt jelentett és felfüggesztette

államadósságának a törlesztését. Argentína azonban a kezdeti anarchikusállapotokon túljutva gyors gazdasági növekedésnek indult és 2012-re mára nyugati félteke egyik leggyorsabban fejlődő gazdaságával rendelkezik.Nemzeti összterméke az inflációval korrigált számok szerint 47%-kalnövekedett. Azért tértünk ki Argentínára, mert követhető példát jelentmás adósságcsapdában vergődő ország számára is. Nem kell elfogadni azIMF és Berlin diktátumát, hogy az Európai-Unió perifériáján lévő országokszámára nincs más út, mint elfogadni a gazdasági depressziót

eredményező megszorítások at. Ezek a megállapodások valójábanönfeladást jelentő öngyilkos paktumok.

A növekedési és stabilitási paktum betarthatatlan

Egy ország valójában nem tudja eldönteni, hogy legyen-eköltségvetési többlete vagy se. Ha erőlteti a költségvetési többletet, akkorazzal gazdasági recessziót válthat ki, amely hatalmas költségvetési

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 71/126

Dr Drábik János

71

deficitet eredményezhet. Merkel kancellár és Sárközy - korábbi franciaelnök – a „Növekedési és Stabilitási Paktummal” betarthatatlanmegállapodást kötöttek. Ez a Paktum zsugorodó gazdaságokhoz ésgazdasági válságokhoz vezet. Amikor Berlin felismerte a Paktumnak ezt a

következményét, akkor sem lazított rajta, hanem még kevésbébetarthatóvá tette.Az euró, pontosabban az eurózóna hibás rendszere miatt lett a

görög adósság német adósság. Az eurózóna jelenlegi feltételei mellettGörögország eladósodottságának a dinamikája fenntarthatatlan. Amegszorítások fanatikus hívei ugyan még mindig azt állítják, hogy amegszorítások és a költségvetési egyensúly helyreállítása elősegíthetik agazdasági növekedést. Ha igaz lenne, hogy a megszorítások serkentik a

gazdasági növekedést, akkor viszont az adósság szintje aligha tarthatófenn. Ha egy ország csökkenti kiadásait, akkor több marad atermelőgazdaság számára, amelynek a bővülése növelheti azadóbevételeket és eredményezhet költségvetési többletet.

Hasonló módon, ha az IMF és Berlin egy országban kikényszeríti amunkabérek csökkentését gazdasági visszaesés idején, akkor azversenyképesebbé teheti az exportot és így eredményezhet kereskedelmi

többlet. Ez megkönnyíti az állam számára az adósságszolgálati terhekviselését. Ha azonban csökkentik a termelésben dolgozók bérét recessziósidőszakban, az tovább korlátozza a magánszektor keresleti igényeit éselmélyíti a gazdasági visszaesést. Ezért a tündérmesék világába tartozik,hogy megszorításokkal egy ország kikerülhet a mély adósságválságból.Görögország számára az lenne a járható út, ha kilépne az eurózónából.Ami pedig az eurózónát illeti, fel kellene hagynia a pénzügyi és gazdaságimegszorítások erőltetésével. A német kormány és az IMF azonban eddig

nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy azoknak az országoknak azeladósodása fenntarthatatlan, amelyek nem rendelkeznek nemzetivalutával.

A megszorítások mellőzése önmagában nem oldaná meg sem agörög válságot, sem az eurózóna ingatag helyzetét. Az államok felettiPénzkartellnek - a pénzügyi, gazdasági és politikai főhatalomgyakorlójának - tudomásul kéne vennie, hogy elengedhetetlenül szükségvan a közvetlen demokrácia technikáival, alulról ellenőrzött monetáris és

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 72/126

Dr Drábik János

72

fiskális rendszerre és irányításra, ha valóban ki akarják vezetni azeurózónát és az Európai-Unió egészét a válságból.

Ehhez át kell térni a jelenlegi magánpénzrendszerről aközpénzrendszerre. Az önmagát ellenőrző, gátlástalan ragadozóként

működő bankszektor összeegyezhetetlen egy tartósan fizetőképes, szilárdés tisztességes pénzügyi-rendszer létrehozásával. Ehhez viszont olyanközponti bankra lenne szükség, amely alá van rendelve a demokratikusanmegválasztott képviseleti szerveknek. Függetlenné kell tenni az EKB-t azállamok feletti Pénzkartelltől, és függővé az Európai-Unió közvetlendemokrácia technikáival megválasztott és politikai felelősséggel tartozóvezető testületeitől. Az Európai Központi Bankot a közjó és a közérdek,elsősorban a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés szolgálatába

kell állítani. El kell távolítani az Európai-Unió vezetéséből a Pénzkartelláltal megvásárolt és pozícióba helyezett bürokrata technokratákat, akikténylegesen a nemzetközi pénzügyi közösség igényeit szolgálják ki.

Vissza kell térni a szociális piacgazdaság rendszeréhez és újra kellépíteni a jóléti államot. Az Európai-Unió ezt csak úgy képes teljesíteni, ha adöntéshozatal visszakerül a Pénzkartell által felügyelt brüsszelibürokráciától a közvetlen demokrácia technikáival ellenőrizhető

nemzetállamok kormányaihoz, illetve az ezek vezetőiből állótestületekhez. Csak a nemzetek Európája lehet demokratikus, ahol a teljesegyenjogúság és kölcsönös előnyök alapján hozzák meg az érdemidöntéseket. Az Európai-Unió föderális állammá való átalakításalehetetlenné teszi az érdemi demokráciát, és az EU-t a volt Szovjetunióhozhasonló diktatórikus, illetve autokratikus birodalommá alakítja át.

Két hazugság egynek az áráért

Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, az európai pénzügyiválság megoldására javasolta a Long Term Refinancing Operation, LTRO(Hosszútávú Újrafinanszírozási Művelet) hitelezési program beindítását. Ezlehetővé teszi a magántulajdonban lévő kereskedelmi bankok számára,hogy közvetlenül vegyenek fel hiteleket az Európai Központi Banktól. Ez jelentősen eltér az eddigi gyakorlattól. A bankok 1%-kos kamattalvehetnek fel hiteleket az EKB-tól. Olaszországban, Spanyolországban,

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 73/126

Dr Drábik János

73

Portugáliában, Írországban és Görögországban 2011 karácsonya és 2012február között 489 milliárd euró kölcsönt vettek fel, eddig összesen pedigezer milliárd eurót.

A Draghi-program lényege, hogy elsősorban az eladósodott államok

finanszírozását segítsék. Spanyolországban a kereskedelmi bankok 220milliárd euró mértékben vásároltak állami adósleveleket. Olaszországbanpedig 267 milliárd euróért. Sem Spanyolországban, sem Olaszországban2012 februárjáig nem volt sikeres államkötvény-aukció. A Draghi-program után azonban meglepően nagy kereslet mutatkozott az aukciókonaz állampapírok megvásárlása iránt. Ennek eredményeként akereskedelmi bankok 5-6%-kos kamathozamot biztosító államiadósleveleket vásároltak maguknak olyan pénzért, amit ők 1%-kos

kamattal vettek fel az EKB-tól. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi bankoknettó 4-5%-kos állami támogatást kaptak az adófizetők terhére.Egyidejűleg a nagyrészt fizetésképtelenné vált magánbankoknak rendkívülnagy szüksége volt készpénzre és mobilizálható tőkére. A készpénzre anapi működéshez, a tőkére pedig az előírt feltőkésítés miatt voltszükségük.

Az egyes államok maguk is kérhettek volna hiteleket az Európai

Központi Banktól 1%-kos kamatra. Ehelyett az egyes kormányok hagyták,hogy a magántulajdonban lévő kereskedelmi bankok igényeljenek azEKB-tól 1%-kos kamattal nagy-volumenű kölcsönöket, majd pedig akormányok ezektől a bankoktól vették fel a hiteleket, amikor az államiadósleveleket, államkötvényeket, kincstárjegyeket 5-6%-kos kamattalárusították ki a kereskedelmi bankok számára.

Ha feltesszük a kérdést, hogy az Egyesült Államok, vagy az Európai-Unió kezelte-e jobban a pénzügyi rendszer összeomlása következtében

kialakult válságot, a mérleg nyelve első látásra Amerika, pontosabban aFED javára billen el. A FED két szakaszban hajtott végre 'QuantitativeEasing'-nek nevezett monetáris mennyiségi enyhítést, és ezzelkiterjesztette mérlegfőösszegét. A FED mérlege 2012 júniusában nagyjábólaz Egyesült Államok nemzeti össztermékének (a GDP-jének) a 20%-káttette ki.

A 'Quantitative Easing' tehát a központi bankok részéről egy'unconventional', azaz nem szokásos monetáris beavatkozás az adott

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 74/126

Dr Drábik János

74

ország gazdaságának az élénkítése érdekében. A Központi Bank, jelenesetben a FED, rövidlejáratú államkötvényeket vásárolt azért, hogyalacsonyon tartsa a kamatlábakat. Amikor a rövid távú kamatok közelvannak a zéróhoz, akkor hagyományos monetáris politikával már nem

lehet csökkenteni a kamatlábakat. Ekkor van szükség a 'QuantitativeEasing'-nek nevezett monetáris könnyítésre, hosszabb lejáratúértékpapírok nagy összegben történő megvásárlásával. Ily módon ahosszabb távú kamatlábakat is csökkenteni lehet. A 'Quantitative Easing'tehát növelni tudja a likviditást pénzszűke esetén, amikor beszáradnak ahitelek.

Az Európai Központi Bank az LTRO-val vette fel a versenytAmerikával. Az EKB több mint ezer milliárd euró összegben juttatott

forrásokat az euróövezethez tartozó pénzintézeteknek hároméveslejáratra, rendkívül alacsony kamattal. Az EKB mérlegfőösszege 2012 júniusában elérte a 2800 milliárd eurót.

A két beavatkozás mennyiségi mutatói közel állnak egymáshoz, mégisnagy a különbség közöttük. A FED ugyanis elsősorban kockázatmentesértékpapírokat vásárolt (amerikai államkötvényeket), míg az EKBmeglehetősen kockázatos pénzügyi eszközöket vett át, amelyek iránt már

nem volt kereslet a pénzpiacon. A FED keveset hitelez a bankoknak, ezzelszemben az EKB nagy tételekben folyósított kölcsönöket a gyenge helyzetűbankoknak is. Mindez azt mutatja, hogy a mennyiségi enyhítés lényegesenkülönbözik a hitelkönnyítéstől.

A 'Quantitative Easing' mögött az az elméleti megfontolás húzódikmeg, hogy a központi bank csökkenteni tudja a hosszabb távú kamatokat,ha nagy tételben vásárol hosszabb lejáratra szóló államkötvényeket. Eztazoknak a betéteknek a felhasználásával teszi, amelyeket a kereskedelmi

bankok helyeznek el nála.Az Európai Központi Bank esetében más megfontolások ösztönözték

a hitelkönnyítést. Az euróövezethez tartozó országok egyes bankjaiténylegesen ki voltak zárva a bankközi piacokról. Amikor a FED amerikaiállamkötvényeket vásárolt, hitelkockázatot lényegében nem vállalt.Átvette viszont a kamatkockázatot. (A lejárati transzformáció névenismert művelet lényege, hogy rövid lejáratú betétekből hosszú lejáratúhiteleket nyújtanak. Lejárati transzformáció esetén a bankok viselik annak

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 75/126

Dr Drábik János

75

kockázatát, hogy a kamatok emelkedésekor a lejáró rövid betéteket csakemelkedő kamatszinten lehet megújítani.)

Amerikában a rövid lejáratú betétek kamatai a nullához állnak közel,a hosszú lejáratú értékpapírok kamatai pedig 2% körül vannak. A FED úgy

 juthat évi 2% hozamhoz, ha a hosszú lejáratú értékpapírokat vásárol. A'Quantitative Easing' keretében összesen 1500 milliárd dollár értékbenvásárolt ilyen értékpapírokat. Ennek teljes hozama 30 milliárd dollár. Ami aFED számára még kifizetődő, a kereskedelmi bankok számára már nem az.Ez utóbbiaknak már tekintettel kell lenniük arra, hogy a felhasználtforrások költsége esetleg meghaladja a 2%-kos hozam mértékét. A FEDmeg tudja szabni a felhasználandó alapok költségét, mert ő határozzameg a rövid lejáratú kamatok szintjét.

Az EKB - a FED-től eltérően - nem vállalt lejárati kockázatot az LTRO-műveletekkel. Magára vállalt viszont hitelkockázatokat, mert olyanbankoknak folyósított pénzt, amelyek máshonnan nem tudtak forrásokhoz jutni. Az EKB mérlegfőösszegének a nagyfokú emelése miatt egyespénzügyi szakértők aggódni kezdtek az infláció élénkülése miatt. Inflációsveszély egyelőre azért nincs, mert az EKB nettó értékben nem növelte azeuróövezeti bankrendszernek folyósított hiteleit. A bankok mintegy 1000

milliárd euró összegű betétet helyeztek el az EKB-nál, és ebből folyósítottaz EKB 1150 milliárd euró hitelt. Az EKB-nál a betétek nagy részét azészak-európai - főleg német és holland – bankok helyezték el 0,25 %-koskamatért. A kölcsönök kihelyezésére pedig főleg a dél-európai országokba- Olaszországba és Spanyolországba – került sor. Ők vettékfel a három évre szóló hitel nagy részét 1%-kos kamattal.

Az Európai Központi Bank tehát közvetítőszerepet vállalt egy olyanbankrendszerben, ahol a törésvonal ténylegesen az egyes nemzetállamok

határai mentén húzódik. Az EKB fő problémája az, hogy nincs bebiztosítvamegfelelően a vállalt hitelkockázatokkal szemben. A nála elhelyezettbetétek és a kihelyezett hitelek 0,75%-kos kamatrése 7,5 milliárd euróbevételhez  juttatja. Ez kevés ahhoz, hogy kompenzálja olyanveszteségekkel szemben, amilyenek adott esetben, például, aGörögországba kihelyezett 130 milliárd euró összegű hitelek kapcsánérheti.

Az EKB kényszerhelyzetbe került, amikor 2011 végén az euróövezet

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 76/126

Dr Drábik János

76

pénzügyi rendszere közel jutott az összeomláshoz. Az EKB-nak bár javult amozgáslehetősége, az mégis sokkal korlátozottabb, mint amivel a FEDrendelkezik. Olyan kockázatos hitelekkel van megterhelve, amelyek felettnem tud ellenőrzést gyakorolni.

A Gazdasági és Monetáris Unió

Az Európai Tanács 2012. június 28-29-i tanácskozásán az állam,illetve kormányfők megvitatták a valódi gazdasági és monetáris uniómegvalósítására vonatkozó stratégiai célt. A Gazdasági és Monetáris Unió,a GMU létrehozására vonatkozó jelentést az Európai Tanács, az EUBizottság és az EKB elnöke készítette el. Abból indultak ki, hogy az

euróövezet heterogén terület, és számos szakpolitikai döntést tagállamiszinten helyes meghozni. Mégis szükségessé vált a szakpolitikákösszehangolása azoknál a tagállamoknál, amelyek a monetáris unió tagjai.Az euróövezet stabilitása érdekében javasolták integrált pénzügyi keretlétrehozását a bankcsődök európai polgárokra háruló költségeinek aminimalizálására. A pénzügyi keret európai szintre emelné a felügyeletihatáskört és közös mechanizmusokat irányozna elő a bankok szanálására,

valamint az ügyfélbetétek biztosítására.A GMU az elképzelések szerint létrehozna integrált költségvetésikeretet is. Ennek célja a koordináció, a közös döntéshozatal, a szigorúbbvégrehajtás és egy közös kötvénykibocsátás. Ez lehetővé teszi, hogytagállami és európai szinten legyen egyeztetett költségvetés-politikaidöntéshozatal.

A GMU integrált gazdaságpolitikai keretet is biztosít, hamegszilárdul, mert elegendő mechanizmussal rendelkezik ahhoz, hogy a

nemzeti és európai szakpolitikák elősegítsék a fenntartható növekedést, afoglalkoztatást és a versenyképességet. A GMU keretében biztosítanák ademokratikus legitimitást és elszámoltathatóságot is. Ennek alapját aszuverenitás együttes gyakorlása és a szolidaritás képezné a közösszakpolitikák terén. Az integrált pénzügyi keret minden uniós tagállamrakiterjedne. Ugyanakkor az euróövezetbe tartozó, illetve azon kívül esőtagállamok közötti különbségtételt is lehetővé teszi. A keret kétalkotóeleme az egységes európai bankfelügyelet, valamint a közös

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 77/126

Dr Drábik János

77

betétbiztosítási és szanálási keret.Az integrált felügyeletre a kockázatkezelés és válságmegelőzés – Unió

egészében történő – biztosításához van szükség. Egy egységes, európai éstagállami szinten rendelkező európai bankfelügyeleti rendszer  jönne

létre, ahol a végső felelősséget az európai szint viselné. Egy ilyen rendszermérsékelné a bankcsődök kockázatát, és elejét venné olyan helyzetekkialakulásának, amikor már szükséges a közös betétbiztosítási rendszer,vagy a szanálási alap igénybevétele. Az európai szint tehát felügyelhetnéaz összes bankot.

Az európai szanálási alapot elsősorban a bankok hozzájárulásaibólfinanszíroznák. Közös szanálási hatóság felügyelné a betétbiztosításirendszert és a szanálási alapot. Minden betétbiztosítási rendszer

hitelességéhez pénzügyi védőhálóra van szükség. Az euróövezetben azEurópai Stabilitási Mechanizmus tölthetné be a pénzügyi védőhálószerepét a szanálási és betétbiztosítási hatóság számára.

Az Európai Unió további centralizációja káros

E sorok írója nem támogatja a föderális-birodalmi Európát, mert

antidemokratikus, és ellenzi a további erőltetett centralizációt, amonetáris unió kibővítését, valamint a fiskális hatáskör elvételét atagállamoktól. Az államok feletti Pénzkartell a GMU-val teljesen szabad-kezet kap a hatalomgyakorlásához az ellenőrzése alatt álló brüsszelibürokrácián keresztül. Ha viszont a Pénzkartell – amely a végső döntésekethozza – ragaszkodik a GMU-hoz, akkor annak hatékony működéséheznemcsak a Stabilitási és Növekedési Paktumban foglalt rendelkezésekvégrehajtása, illetve a Gazdasági és Monetáris Unión belüli stabilitás

gyakorlati megvalósítása szükséges, hanem érdemben kell elmozdulni aköltségvetési unió felé is. Ebben az esetben szükség van a tagállamokbanolyan mechanizmusokra a nem-fenntartható költségvetési politikákmegelőzésére és korrekciójára, amelyek útján meg lehet állapodni:mekkora legyen az egyes tagállamokban a költségvetési egyenleg és azállamadósság felső határa? Az állampapíroknak az elfogadott szint felettikibocsátását a tagállamoknak meg kell indokolniuk és Brüsszel előzetes jóváhagyását kell kérniük hozzá. Jelentős változást jelent, hogy napirendre

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 78/126

Dr Drábik János

78

került a közös kötvénykibocsátás lehetősége, valamint az egyetemlegesállamadósság-vállalás bevezetése is. A közös kötvénykibocsátásfokozatosan történne közös döntéshozatal és kockázatviselés útján.

Meg vagyunk győződve arról, hogy az EU-tagállamok fiskális

szuverenitásának az ismertetett áthelyezése az államok felettibürokratikus struktúrák hatáskörébe, tovább nehezíti a számonkérést ésaz elszámoltathatóságot. A döntések következményeit viselni kényteleneurópai polgárok olyan bürokratikus struktúrával kerülnek szembe,amelynek sokszoros áttételen keresztül van csak meg egy nagyon vékony,gyenge demokratikus legitimitása. Ezért a közvélemény erőteljesmanipulálására van szükség ahhoz, hogy biztosítani lehessen az európaipolgárok támogatását az így meghozott adózási és költségvetési

döntésekhez. Ez különösen kényes kérdés, mivel az Európai Parlamentneknagyon korlátozott a jogszabály-alkotási hatásköre. Ez a testület - költségesnemzetközi vitaklubként – a demokrácia látszatát keltő díszítőornamensként szolgál az érdemi demokrácia ismérvei szerint egyreantidemokratikusabb Európai Birodalom számára.

A Brüsszelben meghozott döntések nem foglalkoznak az eurózónátsújtó válság legfőbb okával, a gazdaság működését fojtogató megszorító

stratégia enyhítésével, illetve eltörlésével. Valójában a BerliniKonszenzust kellene érvényteleníteni. A GMU-ról szóló döntés isfolyamatosan hivatkozik a fenntartható növekedés biztosítására, amely –ha pontosan definiáljuk a növekedés fogalmát – valójában egyképtelenséget erőltet. Fenntartható növekedés sem Európában, semvilágszinten nem lehetséges. Földgolyónk zárt és véges rendszert alkot,amelyben semmilyen alrendszer fenntarthatóan nem növekedhet. Deilyen növekedésre a pénzrendszerbe beépített kamatmechanizmuson kívül

senkinek és semminek nincs szüksége. A lakosság létszáma csökken ésöregszik. Ez nem indokolja a kierőszakolt növekedést. A valódiszükségletek kielégítéséhez pedig nem fenntarthat növekedésre, hanemfenntartható erőforrásokra van szükség.

Az Európai Tanács egy bukott téveszme mellett foglalt állást azért,hogy eleget tegyen az államok feletti nemzetközi Pénzkartellvilágstratégiai igényeinek. A brüsszeli bürokrácia kisajátítva magának azegyes tagállamok monetáris és fiskális felségjogait, tovább erőlteti a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 79/126

Dr Drábik János

79

megszorításokat szorgalmazó Berlini Konszenzust, amely azonban kontra-produktív. Az Európát sújtó gazdasági visszaesés legfőbb okozója a BerliniKonszenzus által Európára kényszerített pénzügyi kényszerzubbony, amegszorítások átfogó rendszere. E kényszerzubbony miatt került az

eurózóna recesszióba, állt le gazdaság növekedése és csökkentfolyamatosan a teljesítménye. Az úgynevezett periférikus államok is amegszorítások miatt kerültek depresszióba. A Pénzkartell szolgálatábanálló brüsszeli bürokráciának be kellene látnia, hogy a megszorításokerőltetése sehol és semmikor nem vezetett gazdasági növekedéshez. Ilymódon legfeljebb a költségvetési egyensúlyt lehet kierőszakolni, de azt iscsak egy alacsonyabb szinten. Ez pedig nem megoldás.

Francois Hollande, az új francia elnök, már az értékelőállító

termelőgazdaság növekedését szorgalmazza a költségvetési egyensúlymindenáron való biztosításával szemben. Azt még nem lehet tudnifelismerte-e, hogy az Európai Stabilitási és Növekedési Paktum és azeuró pénzügyi struktúrája, valamint az Európai Központi Bank korlátozotthatásköre együttesen kiszolgáltatja az eurózóna egészét az állampapír-piaci kereskedőknek, a 'bond vigilantes'-eknek. Ez utóbbiak nemtámogatják azokat a kontra-produktív politikákat, amelyek gazdasági

katasztrófához vezetnek. Az állampapír kereskedők világosan látják azeurózóna strukturális hibáit és nem is titkolják, hogy a súlyosfogyatékosságokat hogyan kellene kijavítani.

A Berlini Konszenzushoz ragaszkodók azonban azt mondják, hogy azeurózóna számára nincs alternatíva. Ez lényegében azt jelenti Európanépei számára, hogy vagy elfogadják azt a politikát, amely gazdaságivisszaesésbe kényszerítette az eurózónát, illetve depresszióba aperifériáján elhelyezkedő országokat, vagy pedig azonnal gyökeresen

átalakítják a pénzügyi rendszert, kivéve azt a Pénzkartell korlátlanellenőrzése alól. Ha azonban továbbra is kitartanak a Berlini Konszenzusmegszorító politikája mellett, akkor az az eurózóna végét jelenti.

Meg kell tehát változtatni a Stabilitási és Növekedési Paktumot.Illúzió azt feltételezni, hogy egy állam ellenőrzése alatt tudja tartaniköltségvetési deficitjét. A paktum a prociklikus gazdaságpolitikátszorgalmazza, amely növeli a gazdasági ciklusok kilengését és erőskonjunktúra ingadozásokat hoz létre. Ez azért van így, mert a prociklikus

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 80/126

Dr Drábik János

80

eszközrendszer konjunktúra esetén erősíti a növekedést, recesszió idejénpedig mélyíti a visszaesést. Az anticiklikus gazdaságpolitikánál ez fordítvavan. Konjunktúra idején tartalékokat gyűjt, egyensúlyt javít, adósságokatcsökkent, fékezi az inflációt, recesszió idején pedig bővíti a keresletet,

ezzel fékezi a visszaesést. Ugyanakkor ezzel rontja az egyensúlyt, növeli azadósságot és az inflációs nyomást.2012. júliusáig annak lehettünk a tanúi, hogy a paktum prociklikus

fiskális politikája elmélyítette a recessziót és a depressziót, és egyáltalánnem segítette elő, hogy az eurózóna országai úgy egyensúlyozhassák kiköltségvetéseiket, hogy ne keljen a reálgazdaságot bénító megszorításokatalkalmazniuk. Már említettük, hogy a prociklikus gazdaságpolitika azeurózóna strukturális hibáira vezethető vissza. Nincs olyan európai

intézményrendszer, amely az eurózóna egészére vonatkozóan anticiklikuseszközöket alkalmazhatna recesszió idején. Ezen próbált az Európai-Unióvezetése a Merkel-Sárközy tandem irányításával változtatni. Ezért hoztákviszonylag rövid idő alatt létre az ESFS-et, az Európai Pénzügyi StabilitásiEszközt, az EFSM-et, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmust, azSNP-t, az Stabilitási és Növekedési Paktumot. Ebbe a folyamatbailleszkedik a valódi Gazdasági és Monetáris Unió, a GMU szervezetének és

működésének a továbbfejlesztése. A Stabilitási és Növekedési Paktum,mint már kifejtettük, olyan keretrendszer, amely a GMU-n belülitagállamok pénzügyi politikáit hivatott összehangolni. Olyan szabályokraalapul, amelyek a tagállamok államháztartásának hatékonyságát éseredményességét és ezáltal a GMU hatékonyabb működését biztosítják.

Említést kell tennünk még az Európai Stabilitást létrehozóMechanizmusról, azaz EMS-ről. Ez az intézmény nem tévesztendő össze azEurópai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmussal, az EFSM-mel, vagy pedig az

Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközzel, az ESFS-sel. 2012 februárjában azeuróövezetet alkotó országok képviselői Brüsszelben írták alá az ESMalapokmányát. Ezt az állandó válságkezelési mechanizmust azért hoztáklétre, hogy elősegítse a nemzetközi pénzügyi közösség eurózónába vetettbizalmának a megerősödését. További célja az euróövezeten belüliszolidaritás és pénzügyi stabilitás megszilárdítása. Az ESM-met egy erre acélra létrehozott luxemburgi pénzintézet működteti, amely támogatástnyújt az eurózóna országainak, ha azt a pénzügyi stabilitás megőrzése

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 81/126

Dr Drábik János

81

igényli.

Világszintű pénzügyi fordulat és reform szükséges

1) Elsőként az adórendszert kell átalakítani. Magyarország, azEurópai-Unió, de a világgazdaság egésze is egy átfogó, nagy rendszertalkot. Az euró-atlanti térségben a pénzrendszer egy nemzetek felettihatalmi elit magánmonopóliumaként működik. Ez akamatmechanizmussal működtetett hitelpénz-rendszer hatványozottannövekvő adósságterhet hordoz. Ennek az adósságtehernek afelszámolásához szükség van az adórendszer gyökeres átalakításához. Aközponti és kereskedelmi bankok ma nem a termelő iparágakat és a

kereskedelmet finanszírozzák. A bankok elsősorban a járadékjövedelem-szerzésére alkalmas tevékenységeket látják el pénzeszközökkel. Idetartozik az ingatlanszektor, a biztosítási szektor, valamint amonopolhelyzetet élvező gazdasági tevékenységek egésze, ahogyan aztkorábban már jeleztük. Most azért tértünk vissza ehhez a kérdéshez, mertrészletesen ki akarjuk fejteni miként kell ezen a helyzeten egy globálisfordulattal és reformmal változtatni.

A Pénzkartell tulajdonában álló bankrendszer ma a legtöbb kölcsöntaz ingatlan üzletág finanszírozásához nyújtja. Kiemelt ügyfeleknekszámítanak még a kőolajtermelő- és feldolgozó, valamint a nagynyersanyag-kitermelő világcégek. Itt is megemlítjük, hogy óriási hitelekhez jutnak azok a spekuláns befektetők, akik hitelekből vásárolják fel acégeket, hogy aztán azoknak az értékes részeit kiárusítva hatalmasosztalékokat és bónuszokat adjanak maguknak sorsukra hagyva atönkretett vállalatokat. Ha a klasszikus liberalizmus elvei még

érvényesülnének, akkor ilyen jövedelmekre nem lehetne szert tenni. Aklasszikus közgazdászok pontosan az ilyen járadékjövedelmeket akartákmegadóztatni és az így befolyt összegeket a teljesítmény nélkülimagánvagyon képzés helyett közcélra fordítani.

Amikor Oroszországban az állami vagyon zöme nyolc oligarchamagántulajdonába került, a közérdeket még lehetett érvényesíteni velükszemben úgy, hogy az állam adókkal elvonta ezen oligarchák jövedelmének egy jelentős részét és közcélra fordította. Sokkal rosszabb a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 82/126

Dr Drábik János

82

helyzet akkor, ha a gazdaságnak ez a hozama bankkölcsönné alakul át. Azeladósodott állampolgárt, akinek fizetnie kell a banknak a törlesztéseketkamataival együtt, az állam csak úgy tudja adóval megterhelni, hogy azilletőt csődbe juttatja. Ez az, amire fentebb már kitértünk. A bankok

agresszív módon elárasztották kölcsöneikkel ügyfeleiket, köztük az államibiztosító-intézeteket is, mert meg voltak róla győződve, hogy a helyzetvéglegesen megváltozott a javukra. Ha a közhatalom adót vetne ki a járadékjövedelemre és a vagyontárgyak árnövekedésére, az pénzügyiösszeomlást eredményezne, amit el kell kerülni.

A gazdaság hozamát, és a különböző járadékokat az állam már nemtudta megadóztatni, ezért más bevételi forrásokat kellett keresnie. Arrakényszerült, hogy megemelje a jövedelmi, a kereskedelmi- és forgalmi

adókat. Ezek az adók azonban felhajtják a fogyasztói árakat. Ezzel szembena járadékjövedelem megadóztatásának pont ellentétes a hatása. Ha errevet ki adót az állam, akkor kevesebb szabad jövedelem marad a bankokszámára. Ha viszont az állam ezt az adót eltörli, akkor ez a pénz abankokhoz kerül. A bankok kölcsönné átalakítva folyamatosan emelnitudják belőle az ingatlanárakat, illetve a monopóliumokban valótulajdonrészesedést. A földjáradék megadóztatása tehát megakadályozza

az építési telkek árának az emelkedését, és ezzel az ingatlan és másmonopóliumokból származó jövedelmek átalakítását a bankok általkamatozó kölcsönökké, s így lelassítják az állam, a vállalatok és azállampolgárok eladósodását.

A közérdek tehát az, hogy földjáradékot, a természeti erőforrásokból,valamint a monopolhelyzetből származó járadékokat – beleértve apénzügyi privilégiumokat is – meg kell adóztatni. Egy másik megoldásilehetőség, ha a járadékot biztosító vagyontárgyakat köztulajdonban

tartják, illetve az ilyen jövedelmet nyújtó tevékenységeket csak akormányok és az önkormányzatok ellenőrzése alatt lehet végezni. Abankok előszeretettel fektetnek be adómentes jövedelemforrásokba és ezvált a fő tevékenységükké. Olyan politikában érdekeltek, amely növeli agazdaság egészének költségeit, amely viszont csökkenti aversenyképességet. Ezért a pénzügyi reformnak arra kell kényszerítenie abankokat, hogy pénzügyi tevékenységükkel a reálgazdaságot szolgálják.

Az államok feletti Pénzkartell befolyása következtében a kormányok

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 83/126

Dr Drábik János

83

az euró-atlanti térségben olyan politikát folytatnak, amely szabaddá teszia gazdaság növekményéből adódó jövedelem átirányítását a pénzügyiszektor számára. Az Egyesült Államokban például a közművek, a vasutak ésmás privatizált infrastruktúra-létesítmények hatósági árszabályozásával

kerülték meg a monopolhelyzetből származó többlethozamokmegadóztatását.Az adópolitika és a pénzügyi-reform szorosan összefügg. Az állam

ugyanis a pénzkibocsátással kreált pénz értékét meghatározza azzal, hogyelfogadja az adók megfizetését az így létrejött pénzben. Ezek az adók nemképeznének holtsúlyt, ballasztot, ha megakadályoznák a teljesítménynélküli spekulációt és elsajátítást. A klasszikus közgazdaságtan megalapítóimeggyőzően bizonyították, hogy társadalmilag kívánatos a

 járadékjövedelem közcélra fordítása. Ha ezt a járadékot nem szedik beközcélra, akkor a reálgazdaság fizikai vagyonának a növekedése átalakul járadékhozó tevékenységgé. A járadék beépül a gazdaság egészénekköltségei közé, és egyben erősíti a pénzügyi szektort. Ily módon a járadékjövedelem a szervezett magánhatalommá átalakult pénzügyiszektort gazdagítja, míg korábban az volt a funkciója, hogy aközpénzrendszert és a közérdeket, a közjót szolgálja.

2) Másodikként meg kell szüntetni a kamatfizetésekadómentességét. A 19. században még érvényesült az a törekvés, hogy atőke a termelőgazdaságba áramoljon. Ezért arra törekedtek, hogy azadósságot felcseréljék a törzsalaptőkében való részesedéssel. A bankok atermelőgazdaság profitjából részesedtek szolgáltatásaikért. Ma azadórendszer pontosan az ellenkező elv szerint működik. Az adópolitika mamegengedi, hogy a kamatfizetéseket levonják az adóból. Ugyanezt meglehet tenni a vállalati felső-vezetők fizetéseivel. Az adott vállalat tényleges

hozamából termelési többletéből származó osztalékjövedelmet viszontnem lehet levonni az adóból. Ugyanez vonatkozik arra a hozambólszármazó jövedelemre, amelyet újra befektetnek a termelésbe.

Ez az adópolitika és adózási filozófia meghatározó módon felelősazért, hogy az 1980-as éveket követően a részvények átalakultakkötvényekké, és a termelővagyonba történő beruházások átadtákhelyüket a kamatozó kölcsönökből történő beruházásoknak.

3).Harmadikként a társadalombiztosítási rendszert

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 84/126

Dr Drábik János

84

spekulációmentessé kell tenni. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjalapokat és azegészségügyi alapokat nem szabad a pénzügyi szektornak üzleti alaponirányítania és a profit-elv szerint működtetnie. Az államháztartás és aközpénzügyek általában lényegesen eltérnek egy családi költségvetéstől.

Az állampolgároknak szükségük van arra, hogy takarékoskodjanak jövőbeni szükségleteik finanszírozására. Ha ezt nem teszik, akkor kevesebbmarad kiadásaik fedezésére. Ezért arra törekednek, hogymegtakarításaikat az értékelőállító gazdaságba fektessék be, amelynek ahozamából aztán folyamatosan részesedhetnek.

Az államháztartások nem így működnek. Így például Németország ésmás országok központilag finanszírozzák a nyugdíjalapokat, azegészségügyi szolgáltatást, és a többi fontos közszolgáltatást. A felosztó-

kirovó elv alapján a befolyt adókból, elsősorban olyan adóbevételekbőlfedezik ezeket a közszolgáltatásokat, amelyeket a magasabb jövedelmikategóriákba tartozó állampolgárok fizetnek, másrészt új pénzkibocsátásával. Ez volt a progresszív adózás mögött meghúzódóelgondolás egészen az 1980-as évekig, amikor a pénzrendszer átvette areálgazdaság feletti uralmat. Ez a politikai szférában neoliberálishatalomátvételt eredményezett, amelyet akár államcsínynek is

minősíthetünk.Már röviden említettük, hogy az Egyesült Államokban a későbbi FED-elnök, Alan Greenspan, vezetésével működött egy bizottság, amely atársadalombiztosítás biztonságos finanszírozása érdekébenkezdeményezte a Social Security hozzájárulás megemelését 12,4%-ra, azegészségügyi hozzájárulás összegét pedig 2,9%-ra. A kettő együtt 15,3%-kot tesz ki, ami magasabb, mint a hosszú-távú tőkebefektetés hozamárakivetett adó. Ez a megemelt társadalombiztosítási előtakarékosság a Social

Security program befizetéseit átalakította az alacsonyabb jövedelműeketsújtó, meredeken regresszív adóvá. Jelenleg 110 ezer dollár atársadalombiztosítás céljára levont adó felső határa. Az efeletti jövedelemután már nem kell fizetni Social Security hozzájárulást. Ez jól szemlélteti,hogy milyen igazságtalanul oszlik meg az adóteher.

Megváltozott azonban a Social Security levonások természete is.Közsegélyezési programból, amelyet döntőrészt az állami költségvetésfinanszírozott, előre befizetett összegekért járó juttatássá alakult át. Maga

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 85/126

Dr Drábik János

85

a társadalombiztosítási hatóság pedig a költségvetés egyik pénzügyiforrása lett. A munkabéreknek így egy jelentős része az államhoz került,amely azokból államkötvényeket vásárolt, lehetővé téve a maga számáraaz ingatlanvagyonból és más vagyonadóból származó bevételeinek a

csökkentését. Ezzel mérséklődött a vagyonos rétegek közteherviselésbőlvaló részesedése, a munkából élő kisebb jövedelműeké pedig nőtt.Így vette kezdetét az a folyamat, amelynek a nyomán óriási vagyon

halmozódott fel a lakosság 1%-nál, miközben a 99% rendelkezésére álló jövedelem egyáltalán nem emelkedett az Egyesült Államokban 1970 óta.Az 1993-tól 2000-ig terjedő Clinton-kormányzat idején a munkabéreknekez az állami elvonása tette lehetővé, hogy költségvetési többletkeletkezzen. Emögött azonban súlyos igazságtalanság húzódott meg.

Közgazdaságilag pedig az történt, hogy az állam már nem nyújtottpénzforrást a lakosság számára, hogy az megőrizhesse vásárlóerejét, éstovábbra is biztosíthassa a fizetőképes keresletet a gazdaság számára. Így jutottak a kereskedelmi bankok ahhoz a lehetőséghez, hogy hatalmasösszegű hitelekkel tartsák fenn a fizetőképes keresletet. Ezekért ahitelekért azonban egyre növekvő adósságszolgálatot kellett teljesíteni éssok milliárd kamatot fizetni.

Az adózásnak és a jövedelemnek ez az aránytalan megoszlása példanélkül álló módon megosztotta a társadalmat is. Az egyik oldalon álltak azegyre gazdagodó hitelezők, a másikon pedig az egyre jobban eladósítottvállalatok, egyének és maga az állam is. A társadalomnak ez a szélsőségespolarizációja viszonylag konfliktusmentesen zajlott le. Kevesen emelték felszavukat az adók emelése, az adósság halmozódása, a képzési, oktatási ésotthonteremtési költségek növekedése miatt. Kevesen tanúsítottakellenállást, a többség engedelmesen tűrte, hogy többet fizessen a

közszolgáltatásokért, s hogy a társadalmi programokra fordítottközkiadások folyamatosan csökkenjenek.

A legszélsőségesebben nem Amerikában, hanem az egykoriSzovjetunió utódállamaiban került sor a vagyont-terhelő adók átvitelére amunkára és a termelőiparágakra. Lettország esetét kiegészítjük azzal,hogy ebben a balti-államban a munkavállalók 24% átalányadót fizetnek atársadalombiztosításért, és 25%-kot a munkát terhelő különbözőadókként. Ez teljesen átáramoltatja a munkabéreket, s a lakosságnak már

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 86/126

Dr Drábik János

86

nem marad pénze, hogy a saját munkája eredményeként létrejötttermékeket meg tudja vásárolni. Ez a fajta adóztatás teljesenversenyképtelenné teszi a munkavállalókat.

A Szovjetunió utódállamaiban a felhalmozott vagyonokat kevesebb,

mint 1% adó terheli, amely hozzájárult ahhoz, hogy az 1990-es évekközepére itt lehettünk a tanúi az egyik legnagyobb méretűingatlanspekulációnak. A bérjövedelem túladóztatása a lakhatást jelentősen megdrágította. Mindezek következményeként a kivándorlásihullámra került sor.

Az említett eltérített jövedelmek átkerültek a pénzügyi szektorirányítóihoz, akik azokat befektették a pénzpiacokon és ezek a pénzek nemnövelték a piacok számára nélkülözhetetlen fizetőképes keresletet. A

pénzbefektetések túltengése a minimálisra csökkentette azokat azösszegeket, amelyeket a termelő-iparágakba és a munkahely-teremtésbelehetett volna befektetni. A termelőszektor stagnálása, illetve zsugorodásapedig csökkentette azt a többletet, amiből fizetni lehetett volna anyugdíjakat. Ehhez hozzáadódik, hogy az aktív dolgozók is kevesebbetkölthetnek. Ezért a gazdaság túlzott monetizálása - a pénzügyi módszerekeluralkodása - rendkívül káros a gazdaság számára.

Amerikában a kisbefektetők megtapasztalhatták, hogy a pénzügyiszektor szabályozásának a megszüntetésével megtakarításaik jelentősmértékben csökkentek. A pénzoligarchiának és a szolgálatában állópénzügyi lobbistáknak sikerült az olyan állami ellenőrző szervezeteket,mint például a SEC (Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság), azellenőrzésük alá vonni oly mértékig, hogy a spekulánsok a kisbefektetőkmillióinak a pénzét tudták minden következmény nélkül igénybe venni aszerencsejáték-kaszinóvá átalakított pénzrendszerben folytatott

tranzakcióikhoz. Így arról, amit az Egyesült Államokban ötven évvel ezelőttmég nyugdíjalap-kapitalizmusként ünnepeltek, kiderült, hogy fosztogatópénzrendszerré degenerálódott, amelyben büntetlenül lehet a legdurvábbpénzügyi szabálytalanságokat, sőt bűncselekményeket elkövetni. Ennekkövetkezményeként jött létre az a spekulációs buborékgazdaság, amelykipukkadt, és nyomában a gazdaságot korlátozó és a társadalom egészétfojtogató megszorító-intézkedéseket vezettek be.

4) Negyedik követelményként helyre kell állítani a klasszikus érték-

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 87/126

Dr Drábik János

87

és járadékelméletet, és alkalmazni kell a pénzügyi szektorra is. APénzkartell szolgálatában álló technokraták és politikai érdekérvényesítőktalálták ki a valóság tényeinek a tudatos elferdítésével azt a téveszmét,hogy az adóssággal sújtott gazdaságokra rákényszerítsék a

megszorításokat. Ez a hamis elmélet eltorzítja a gazdaság valóságostényeit a pénzügyi szektor érdekében. A pénzügyi fordulathoz ésreformhoz a gazdaság tényleges működését kell figyelembe venni. Ez afeladat elsősorban politikai jellegű, mivel minden gazdasági téveszme éshibás elemzés mögött speciális érdekek húzódnak meg.

Ma már bizonyított tény, hogy a 20. században bekövetkezettváltozások fő haszonélvezője a pénzügyi szektor, végső soron az államokfeletti Pénzkartell. A pénzügyi befektetők és bankárok együttműködve az

ingatlan-szektorral és más monopolhelyzetben lévő gazdasági szereplőkkelsikeresen kiiktatták a gyakorlatból a klasszikus közgazdaságtan elveit. Ígyfelszámolták a különbséget a munkateljesítménnyel előállított jövedelemés a munkanélküli jövedelem között. Hasonló módon felszámolták azt akülönbséget, amely a termelésbe befektetett hitelek felvétele, és az olyanhitelek között van, amely csak eladósít és kamatjáradék fizetésérekényszerít. A szabadpiac-gazdaság legfontosabb alapelve pedig az, hogy az

értékelőállító termelő szektort meg kell szabadítani minden járadéktehertől és privilégiumtól, amely mögött nincs munkateljesítmény.Elsősorban a földjáradék minden formáját, a természetes és más

monopóliumokból származó járadékokat, valamint a pénzügyi szektor általszedett kamatokat és más adósságszolgálati terheket kell betiltani.Különösen ez utóbbi vált sürgőssé, mert a bankrendszer kisajátítottamagának a pénzkibocsátás és a hitelezés monopóliumát, s egyre növekvőextra-profithoz jut ezért a tevékenységéért.

A Pénzkartell által megvásárolt ideológusok görcsösen ragaszkodnakahhoz a téveszméhez, hogy a jelenlegi hibás pénzrendszernek nincsalternatívája. Ezt a téveszmét úgy tudták kötelező egyetemi tananyaggátenni, hogy a közgazdasági gondolkodás, valamint a reálgazdaságtörténetét kiiktatták az egyetemi oktatásból. Az alkotójellegű, elemzőgondolkodásmódnak ez a betiltása tette lehetővé a neoliberális irányzatképviselői számára, hogy saját céljaiknak megfelelően átértelmezzék aközgazdaságtan klasszikusainak a szabadpiacra vonatkozó nézeteit. A

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 88/126

Dr Drábik János

88

neoliberális ideológusok számra a szabadpiac ma azt jelenti, hogy apénzügyi szektor korlátlanul szedheti a kamatot és a többi pénzügyi járadékot. Az állam már nem felügyeli és nem kérheti számontevékenységéért: nem szabályozhatja az árakat, és nem adóztathatja meg

a hegemóniája alá került gazdaság hozamát. Ez a hozam - a gazdaságegészétől szedett járadék - kizárólag a pénzügyi szektort illeti. Azaz aneoliberálisok számára a piaci szabadság átalakult a gazdasági élet többiszereplőjének a szabadságával való korlátlan visszaélés szabadságává: „Én,Pénzkartell, azt csinálok, amit akarok. Miért? Mert megtehetem.”

A történelem során a legnagyobb vagyonok olyan – a köztulajdonrovására – elkövetett lopásokból, csalásokból keletkeztek, amelyek nagyonhasonlítanak azokhoz a tranzakciókhoz, amelyeket ma 'bennfentes

kereskedelemnek' neveznek. A mai szerencsevadászok, elődeikhezhasonlóan, igyekeznek elrejtőzni az arctalan pénzviszonyokba ésláthatatlanná válni. Azt a hamis látszatot keltik, hogy vagyonukat aszabadpiaci versenyben tisztességes eszközökkel szerezték, nem pedig azértéktermelő embertársaik közös tulajdonát sajátították ki a magukszámára pénzügyi-technikákkal és jogi bűvészmutatványokkal.

5) Az alapvető pénzügyi fordulat és reform ötödik feltétele a

nemzeti jövedelem kiszámításának és nyilvántartásának új módszerérevaló áttérés. Egy adott ország nemzeti jövedelmének és termelésieredményének a nyilvántartásánál meg kellene különböztetni a ténylegesvagyont a rárakódó szükségtelen rezsiköltségektől. Ez lehetővé tenné atőkenövekmény és a teljes megtérülés kiszámítását. A valóságotpontosabban tükröző könyvelés és számvitel szétválasztja a finanszírozást,a biztosítást és az ingatlanforgalmat az értékelőállító termelőgazdaságtólés a fogyasztástól. A cél az, hogy hű képet kapjunk a gazdaság hozamáról,

értéknövekedéséről, többlettermékéről azáltal, hogy pontosan mérjük aziparcikkek és termékek előállítását, a mezőgazdaság, a bányászat, azenergiatermelés és a szállítás-közlekedés teljesítményét. Ennek nyománmár pontosan meg lehet mondani, hogy mekkora volt a gazdaságnövekménye és az kikhez került különböző járadékok formájában.

Ennek az új jövedelmi és termelési nyilvántartásnak ki kell mutatnia,hogy a teljes megtérülésből mennyi jut a vagyon forgalmi értékének anövekedésére, vagyis mekkora a tőkegyarapodás, továbbá mennyi jut a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 89/126

Dr Drábik János

89

 járadék-jövedelem elvonására, az osztalék kivételére. Ha az ingatlanokértékéhez hozzászámítjuk azok forgalmi árának a növekedését, nyomonkövetve a pénzáramlás szélsőséges ingadozásait is, akkor már reálisabbképet kapunk a gazdaság helyzetéről. Ha az ingatlanárakból származó

 jövedelmet számszerűsítjük, akkor az láthatóvá teszi: mibe kerül atársadalomnak az a fajta kedvezményes adóztatás, amelyet azingatlanspekuláció élvez. Ez az adópolitika a társadalom megtakarításait -a termelőgazdasági beruházásokhoz szükséges összegeket - átirányítja a játékkaszinóként működő pénzgazdaságba.

Bizonyított tény, hogy a jelenlegi eladósítás a gazdaság jövedelmét éstőkenövekményét a társadalom 1%-kát alkotó érdekcsoportokhoz juttatja.A 20. század elején ennek az ellenkezőjét feltételezték. A gazdasági és

társadalmi élet irányítói arra számítottak, hogy egy társadalmilagigazságosabb, a jövedelmeket teljesítményarányosan elosztó, az egyenlő-esélyek alapján versengő, demokratikus és szabad gazdaság jön létre. Amagasabb termelékenységnek köszönhetően majd ugrásszerűen megnő amunkavállalók bére, megemelve az általános életszínvonalat. Abankrendszertől azt várták, hogy az a termelőgazdaság hitelezésévelmeggyorsítja a gazdasági növekedést. Ehelyett az történt, hogy a pénzügyi

szektor - a bankrendszer - adóssággal árasztotta el az értékelőállítótermelőgazdaságot és annak teljes hozamát elvonta járadék és kamatformájában a termelésben részt-nem-vevő tulajdonosok, valamint agátlástalanul spekuláló befektetők számára.

Az 1970-es évek óta a munkatermelékenység növekedése már nemtükröződött a munkabérek és bérjellegű juttatások növekedésében. Agazdasági többlet, a termelés hozama, ekkor már a gazdasági hierarchiacsúcsán lévőkhöz áramlott. Nem az az elképzelés valósult meg, hogy

létrejön egy - a szabadidő hasznos eltöltését, a folyamatos tanulást ésképzést segítő, a nagyobb kényelmet és egészségesebb életmódotkialakító, a sportolási igényeket kielégítő – szabadidős ipar. Az életminőség javulása helyett az ellenkezője valósult meg. A munkavállalók ma többetés hosszabban kénytelenek - rosszabb viszonyok között - dolgozni azért,hogy fizetni tudják a személyi, az oktatási és lakhatási szükségleteikkielégítésére felvett hitelek kamatait, adósságszolgálati terheit.Eladósításukat fokozza, hogy az általuk megvásárolt termékek áraira is

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 90/126

Dr Drábik János

90

rárakódott, mint önköltség, az adósságszolgálat és a kamat.Az adófizetők pénzét is egyre inkább olyan programok

finanszírozására fordítja az állam, amelyek a pénzpiacnak és aprofitszerzésnek vannak alárendelve. A közfeladatok ellátását is elkezdték

nyereséget hozó üzleti vállalkozásokká átalakítani. A gazdasági éstársadalmi élet szinte minden elemének a monetizálása - pénzügylettévaló átalakítása - mérhetetlenül meggazdagította a társadalom 1%-kát.Legalább egy nemzedékre van szükség ahhoz, hogy ezt a helyzetet meglehessen változtatni. A Pénzkartell monopol-hatalmát fel kell számolni, azáltala létrehozott - és a szintetikus pénz tömeggyártására specializálódott – parazita struktúrákkal együtt.

Az átlagember rendelkezésére álló, elkölthető személyi jövedelem

folyamatos csökkenése továbbra is folytatódni fog, ha nem kerül sorvilágszintű fordultra és reformra, a pénzügyi rendszer alapvetőmegváltoztatására. Ha a kamatmechanizmussal működtetetthitelpénzrendszer tovább működik a mai formájában, akkor az nemcsakaz értékelőállító termelőgazdaságot veszélyezteti, de az egyestársadalmak, népek, nemzetek önrendelkezését is. Tovább folytatódik a„sötét újkor”, az egyenlő esélyeken nyugvó szabad-piacgazdaság, és a

társadalom akaratát a köz iránti felelősséggel képviselő közvetlendemokrácia felszámolásával. Mindez azt jelenti, hogy az emberség búcsútmondhat a felvilágosodás nagy vívmányainak: a társadalmi viszonyok javítására is kiterjedő modernizációnak, az igazságosság felé haladásnak,az egyenlő-mércével mért szabadságnak és az érdemi demokráciának.

A szabad-piacgazdaság kicsúfolásának tekinthetjük, amikor az önzőérdekeket követő gátlástalan spekulánsok veszteségeit az állam azadófizetők terhére magára vállalja. Az az ország már nem rendelkezik

önmagával és lakói nem nevezhetőek szabadnak, ahová a Pénzkartellminden további nélkül ki tudja nevezni miniszterelnöknek azokat azalkalmazottait, akiket ő választott és képzett ki, akik neki kötelesekengedelmeskedni. Figyelemre méltó, hogy Lukász Papademosz volt görög,és Mario Monti olasz miniszterelnök a Wall Street befektetőóriáscégének, a Goldman Sachs-nak a vezetőbeosztású alkalmazottaivoltak, azzal a Mario Draghival együtt, aki 2012-ben az Európai-UnióKözponti Bankjának, az EKB-nak az elnöki székébe került.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 91/126

Dr Drábik János

91

A Pénzkartell által a népekre kényszerített megszorításokszükségszerűen felszámolják az érdemi demokráciát és rendőrállamimódszerekkel kormányzó diktatúrákhoz vezetnek. Csak ilyen diktatórikusmódszerekkel lehet fenntartani a vagyon és politikai hatalom jelenlegi

szélsőségesen aránytalanul megoszló rendszerét. Több ország is közelítahhoz a fordulóponthoz, amikor a Pénzkartellnek alárendelt politikai elitfelfüggeszti az alkotmányos rendet és rendkívüli állapotot kihirdetvediktatórikus kormányzást vezet be.

A Pénzkartell szolgálatában álló, tőle függő politikai elitek tisztábanvannak azzal, hogy egyre több olyan család létezik az általuk irányítottországokban, amelyek már nem képesek finanszírozni iskoláztatási ésélelmezési szükségleteiket úgy, hogy otthonaikat is megtarthassák. A 20.

században a középosztály még rendelkezett olyan jövedelemmel, hogymeg tudta vásárolni az otthonát, mert az otthont-alapítás költsége be voltépítve a fizetésébe. Ugyanez mondható el az iskoláztatásról is, amelyviszont ahhoz szükséges, hogy az adott ország munkavállalói versenyképes- nagyobb termelékenységű munkát végző - szakemberek lehessenek. Havalaki ma versenyképes munkavállaló akar lenni, akkor már a diplomája,illetve szakképzettsége megszerzéséhez el kell adósodnia.

Adósságszolgálati terhei növekednek, amikor nagy összegű lakáskölcsönökfelvételére kényszerül. Már ez a kettő életre-szólóan eladósítja és arrakényszeríti, hogy jövedelme jelentős részét átadja a pénzügyi szektortulajdonosainak. Amerikában egyedül a diákhitel több, mint ezermilliárddollár, amely meghaladja a hitelkártyákra felvett összegeket.

Erőszak helyett négy reform és négy fordulat

Az adóssághegyek alatt rogyadozó pénzuralmi rendszert erőszakospolitikai konfliktusok nélkül kellene megváltoztatni. A pénzuralmikapitalizmus tragikus végjátékát viszonylag egyszerűen el lehetne kerülni.Ehhez a következő négy reformot és négy fordulatot kell végrehajtani:

Először: Vissza kell állítani a közpénzrendszert és a pénzkibocsátás, akamat- és árfolyam szabályozás felségjogait vissza kell adni a népüknekpolitikai felelősséggel tartozó, demokratikusan megválasztottkormányoknak a hatáskörébe. Csak nemzetállamok rendelkezhessenek

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 92/126

Dr Drábik János

92

monetáris szuverenitással. Ilyen joga a szervezett magánhatalom egyetlenstruktúrájának se legyen. Az államok ne adósleveleket bocsássanak kiadóbevételük fedezetével, hanem pénzt. A központi bankok pedigelsősorban az állami költségvetést finanszírozzák kamatmentesen.

Másodszor: A kereskedelmi bankok tartalékrátáját a jelenlegi néhányszázalékról fokozatosan száz százalékra kell felemelni. A kereskedelmibankoknak ne legyen hitelpénz kibocsátási privilégiuma. Csak azt a pénztkölcsönözhessék ki, amivel rendelkeznek, illetve amit a betéteseiktőlösszegyűjtenek. A kereskedelmi bankoknak ne legyen többé jogafedezetlen - lényegében hamis - pénz kibocsátására.

Harmadszor: A hiteleket át kell irányítani az értékelőállítótermelőgazdaságba. Ha ennek a reálgazdaságnak van növekedése,

többlete, hozama, akkor annak egy részét át lehet engedni a hitelt nyújtópénzintézetnek. Ezt a részesedést akár kamatnak is lehet nevezni. Alényeg az, hogy csak akkor jár a hitel után hozam, ha a reálgazdaságbanvolt többlet, és ez a hozam ebből a többletből származik. Be kell tiltani apénz előállítását pénzből. Csak a termelőgazdaság finanszírozása útjánlehessen a pénzt is szaporítani, és kötelező legyen a termelő és a pénzügyiszektor viszonyában az „együtt sírunk, együtt nevetünk” elvének a

betartása. Kamatot csak a reálgazdaság növekményéből lehessen fizetniolyan tőke befektetésként használt pénz után, amely először be lettforgatva az értékelőállító termelőgazdaságba. Fel kell számolni azt apénzgyártó iparágat, ahol a gazdasági élet közvetítésére szolgáló jeleket, apénzt, úgy lehet exponenciális méretekben szaporítani, hogy az kikerüli atermelőgazdaságot a vele járó kockázatokkal és felelősséggel.

Negyedszer: Nem elég lecserélni a konstrukciós hibákban szenvedőpénzrendszert. Ennek a legalizált fosztogatásra létrehozott

pénzrendszernek a következményeként rendkívül igazságtalan ésszélsőséges tulajdonviszonyok jöttek létre világméretekben. Ezért közéletivita tárgyává kellene tenni új elveken nyugvó tulajdoni rendszerlétrehozását és a jelenlegi rendkívül igazságtalan rendszer lecserélését. Azúj tulajdonrendszer első alapelve lenne, hogy minden egyes ember egyénitulajdonában csak az lehetne, amit saját teljesítményével az élete soránhozott létre. Minden más tulajdon az emberiség közös öröksége és ezértcsak köztulajdonban lehet.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 93/126

Dr Drábik János

93

A köztulajdon tárgyai természetesen az egyének különbözőtársulásaihoz kapcsolódnának. A tulajdonviszonyokból ki kell iktatni alehetséges maximumig a csalásra és megtévesztésre kitalált – erkölcsifelelősséget nemviselő -  jogi személyek tulajdonlását. A nemzetközi

Pénzkartell ilyen erkölcsi felelősséggel nem-tartozó jogi személyekdzsungeljévé alakította át nemcsak a magyar gazdaságot, de csaknem azegész világgazdaságot.

A tulajdon új szabályozásának másik elve az lenne, hogy atermészetes személyhez kötött tulajdon nagysága a tulajdonos személyesteljesítményének a függvénye kell, hogy legyen. Egyetlen ember – egyedül- egész életén át, egy gombostűt sem képes előállítani. Minden, amicivilizációnk rendelkezésére áll, végső soron a természet ajándéka, vagy az

emberiség közös munkájának az eredménye. Ezért köztulajdonban kelllennie, ahogyan köztulajdon a Földünk és a naprendszer is, amelybenélünk. De köztulajdon az idő is. Ezért elfogadhatatlan, hogy egyesmagáncsoportok az időt is eladják másoknak kamat formájában. A kamatugyanis nem más mint az idő monetizálása, kamatozó pénzzé valóátalakítása.

Az új tulajdonviszonyok lehetővé tennék, hogy egyes személyek és

érdekcsoportok tulajdonában túlzottan nagy vagyonok halmozódjak fel. Avagyon hatalom. A nagy vagyoni különbségek nagy hatalmi különbségeket jelentenek, amelyekkel a fölényben lévők visszaélhetnek és a történelemtanúsága szerint vissza is élnek. Ha azonban a vagyon a teljesítményhezkötött tulajdonviszonyok következtében arányosan oszlik meg, akkor ahatalmi viszonyok is arányosakká és kiegyensúlyozhatóbbá válnak. Ebbenaz esetben az egyének és a csoportok, köztük a nemzetállamok, márkellően meg tudják védeni önérdekeiket a nagyobb vagyonnal,

hatalommal rendelkezők önzésével szemben. Két ellentétes irányú de,hasonló erejű önzés vektorális eredője fair, tisztességes magatartás lesz,amely tekintettel van mindkét fél jogos önérdekére.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 94/126

Dr Drábik János

94

A pénzuralom világdrámájának utolsó felvonása

A nemzetek feletti szervezett magánhatalom - a globális pénzuralmielit - olyan Új Világrendet akar, amelyben kétpólusú rendszer működik.Minden hatalom – a pénzügyi, a gazdasági, a politikai és a fegyveres –egyetlen központban koncentrálódva irányítja az egész világot. Mindenkiettől a globális hatalmi központtól függ, annak van pénzügyileg,politikailag és fegyveresen alárendelve. Ez a világstratégia az emberiségegész sorsát érinti. Ezért fontos megérteni ennek a globális világelitnek azértékrendjét és gondolkodásmódját. A pénzuralmi világelit törzsét

háromszáz szupergazdag pénzdinasztia, és mintegy hatezer ember alkotjaDaniel Rothkopf szerint. Ezek a dinasztiák többé-kevésbé rokonikapcsolatban is állnak egymással. Ideológiájuk a gnosztikus kabbalizmusés az illuminátus-szabadkőművesség nézetrendszerén alapul.

Ennek a globális pénzuralmi elitnek az a célja, hogy az Új Világrendbevezetésével véglegesen megszerezze magának világszinten az abszolúthatalmat. Uralmának alappillére az a globális pénzmonopólium, amelyet

létrehozott magának. Ez a pénzmonopólium került veszélybe azáltal, hogyolyan kiegyensúlyozatlan rendszerré vált, amely ma már pusztítja, feléli azta gazdasági és társadalmi bázist, amelyből él. Egyre több nép és állampróbál ennek a globális pénzmonopóliumnak a függőségéből, fojtogatószorításából kikerülni. A globális hatalmi elit - uralma megtartásaérdekében - a klasszikus eszközhöz, a háborúhoz is nyúlhat. Ezért apénzuralmi kapitalizmus végjátéka minden bizonnyal nem lesz szép,hanem félelmetes és visszataszító látvány lesz.

Miért jobb a drachma, mint az euró?

Egy nemzetállamnak, hogy valóban szuverén legyen, saját nemzetivalutára van szüksége. A klasszikus gyarmattartó országok - Anglia,Spanyolország és Portugália - nem engedték meg gyarmataiknak, hogysaját kibocsátású pénzük legyen. Ezért ha egy országnak bármely okbólmegtiltják, hogy saját pénzt bocsáthasson ki, az már felveti a gyanút, hogy

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 95/126

Dr Drábik János

95

vajon nem került-e gyarmati függésbe. Az Európai-Unió jelenleg érvényesalapszerződései, így a Lisszaboni Szerződés Nagy-Britannia kivételévellényegében minden tagállamának megtiltja, hogy saját pénze legyen. Ezegyelőre az eurózóna 17 tagállamára érvényes. De a további 10 tagállam

számára is kötelező a közös pénz, az euró mielőbbi bevezetése. E logikaszerint az Európai-Unió tagállamai is gyarmatoknak tekinthetők. De ki agyarmattartó, aki gyarmatosította őket? A 21. századunkban agyarmatosítás nem úgy megy végbe, mint a 19. században, vagyisterületileg jól meghatározható országok elfoglalásával.

Ezt a fajta gyarmatosítást nevezi az argentin-amerikai AdrianSalbuchi vertikálisnak, aki bátor politikai elemzéseivel méltán hívta felmagára a figyelmet. A 21. század gyarmatosítását az államok feletti

hatalmi központból lefelé haladó struktúraként írja le 2012 május 29-én azinterneten közzétett írásában. Bizonyos értelemben minden ország,beleértve az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát is, egy Világ-felettiHatalmi Struktúra gyarmatának tekinthető. Létezik egy egyre inkábbcentralizálódó pénzügyi, politikai, gazdasági és monetáris rendszer, amelyolyan hatalmas és mindenek felett álló, hogy ma már nincs szükségeföldrajzi értelembe vett központra. Nem látszik, de mindenütt jelen van.

A nemzetállamok szemszögéből ez a nem látható, de létező globálishatalmi központ felülről gyarmatosít. E hatalmi központ képviselőipiacokról, befektetőkről, nemzetközi pénzügyi közösségről, szuverénállamok adósságáról, mérgező pénzügyi befektetésekről, NemzetköziValutaalapról, Világbankról, Világkereskedelmi Szervezetről, ENSZ-ről,NATO-ról, Európai-Unióról és ehhez hasonlókról beszélnek.

Az argentin politikai elemző szerint saját hazája, illetve Németország,már átélte mit jelent az, ha egy pénzügyi rendszer összeomlik. A középkori

Kína egyik politikusát, Szecsuan tartomány kormányzóját idézi. A bölcskínai politikus szerint - aki 772-től 846-ig élt - hagyni kell, hogy a parasztokarassanak, a pékek süssék kenyerüket, a fegyvergyártók gyártsák akardokat, a kereskedők kereskedjenek és a katonák védjék a határokat, dea pénz kibocsátása szigorúan, egyedül a kormányzó monopóliuma lehet,mert minden hatalom a pénz kibocsátásán nyugszik. A bölcs kormányzóvilágosan látta, hogy aki egy ország pénzét az ellenőrzése alatt tartja, azaz adott ország valamennyi tevékenységét is az ellenőrzése alatt tartja. Ő

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 96/126

Dr Drábik János

96

mondja meg: ki, mit, mikor, hol birtokolhat és milyen tevékenységetfolytathat, vagyis az övé az adott országban a főhatalom.

Salbuchi úgy véli, hogy a szecsuani-kormányzó most azt tanácsolná agörögöknek: térjenek vissza saját nemzeti valutájukhoz, a drachmá-hoz.

Amikor egy olyan pénzügyi válság bontakozik ki, mint amilyen megráztaaz egész görög társadalmat, akkor el kell dönteni, hogy ki fizesse megennek az árát. Ehhez viszont tisztázni kell: ki a felelős a pénzügyiösszeomlásért? A görög nép ennek a válságnak az okozója, vagy pedig azuzsorások felelősek, akik gátlástalanul folytatnak spekulációs üzleteketGörögországon belül és kívül? A nemzetközi pénzviszonyok globalizálódtakés az uzsorás spekulánsok ragadozó módjára tudják kiszemelni soronkövetkező áldozatukat. Ilyen alkalom lehet, amikor különleges piaci

feltételek - amelyeket nagyrészt mesterségesen alakítanak ki - lehetővéteszik a spekulánsoknak, hogy egy ország gazdasági teljesítményétkisajátítsák és távozzanak vele, otthagyva a kifosztott országot, áthárítvaannak lakóira fosztogatásuk minden következményét.

A nemzetközi Pénzkartell első számú végrehajtó-szervezetének, aNemzetközi Valutaalapnak az ügyvezető igazgatója, Christine Lagarde,2012 májusában sértően a görögök szemére hányta, hogy jobban tennék,

ha fizetnék az adóikat. Ez a bankster-ek nyelvén azt jelenti, hogy 'add feleddigi életmódodat, hogy a nemzetközi pénzügyi közösség mindenkövetelését ki lehessen elégíteni'. Salbuchi emlékeztet arra, hogy 2001-ben és 2002-ben Argentína akkori ügyvivő kormánya engedelmesenvégrehajtotta David Rockefeller (JPMorgan Chase, Trilaterális Bizottság ésCFR- Külkapcsolatok Tanácsa) és William Rhodes (City Corp, CFR-Külkapcsolatok Tanácsa, Americas Society – Amerikaiak Társasága)utasításait. A nemzetközi Pénzkartellnek ez a két kulcsembere Domingo

Cavallo-t (John Perkins meghatározását használva egy 'gazdaságibérgyilkost') bízott meg azzal, hogy készítse elő és hajtsa végre Argentínateljes körű pénzügyi összeomlását.

Cavallo létrehozott egy olyan valutabizottságot, amely gondoskodottarról, hogy minden argentin által kibocsátott peso-nak az ország központibankjában legyen dollár-fedezete. Ha nem érkezett az országba dollár,akkor peso-t sem bocsátottak ki. Amikor a spekuláns befektetők úgydöntöttek, hogy leállítják a dollár beáramlását, Cavallo ragaszkodott az

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 97/126

Dr Drábik János

97

általa létrehozott pénzügyi kényszerzubbonyhoz és Argentína pénzügyirendszere összeomlott.

(Itt jegyezzük meg, hogy ugyanez a helyzet az 1990-es évek közepétőlMagyarországon is. A magyar állam a pénzkibocsátási felségjogát leadta a

Magyar Nemzeti Banknak, és egyidejűleg a központi bank felügyeletétátengedte az államok feletti Pénzkartell olyan intézményeinek, mint aBázelban működő Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, később pedig aFrankfurtban működő ECB, az Európai-Unió Központi Bankja. Forintot akülföldi ellenőrzés alatt álló MNB csak akkor bocsát ki, ha deviza érkezik azországba. Ha deviza távozik az országból, akkor az annak megfelelő –kurrens árfolyamon számított – forintmennyiséget pedig kivonja aforgalomból és megsemmisíti. Vagyis az önálló magyar forint már több,

mint másfél évtizede nem létezik. Csupán az országba beérkező devizaalakul át látszólagosan forinttá azért, hogy az európai átlagnál lényegesenmagasabb kamathozammal növekedve visszaalakuljon devizává éstávozzon az országból.)

A görögökhöz (és a spanyolokhoz, a portugálokhoz, az írekhez és azolaszokhoz) fordulva Salbuchi hangsúlyozza, hogy a saját nemzeti valutaellenőrzése a nemzeti szuverenitás nélkülözhetetlen része. A nemzeti

valuta társadalmi felelősséggel párosulva kedvező időkben biztosíthatja agazdasági növekedést. Ha pedig rossz idők járnak és válságok törnek ki,akkor a nemzeti valuta olyan mentőöv lehet, amely elengedhetetlen azéletben-maradáshoz. A nemzetközi Pénzkartell szakértői természetesenazzal riogatnak, hogy a kormányok által kibocsátott pénz inflációhoz vezet.Ez pedig maga a világkatasztrófa. Az újrafinanszírozást, új hatalmasösszegű kölcsönök felvételét és a maguk által okozott adósság-hegyekközpénzből való kifizetését ajánlják, hogy ez ne következzen be. Így

biztosítják az adósság-csapda ciklikus folytatódását. Salbuchi ezt kérdez:Mi könnyebb egy országnak, ha a saját maga által kibocsátott ésellenőrzött pénz veszít az értékéből, vagy pedig vég-nélkül növekedő sok-milliárd dolláros és eurós adósságokat kell a nemzetközi bankároknakfizetni olyan adósságszolgálat formájában, amelyet az állam nem tudellenőrizni?

A pénzügyekben jártas angolok mindezt jól tudták, amikor úgydöntöttek, hogy ők nem csatlakoznak az eurózónához. Nagy Britannia az

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 98/126

Dr Drábik János

98

Európai-Unió tagja, de megtartotta saját pénzét a fontot. Ez nem jelentiazt, hogy Nagy Britannia lakosai teljesen mentesek minden pénzügyiválságtól, de ha mégis kibontakozik, akkor a Bank of England meg tudhozni minden szükséges intézkedést, hogy megvédje a nemzetközi

pénzimpérium és Nagy Britannia nemzeti érdekeit. Nem kétséges, hogyvégszükség esetén a Londonban működő Bank of England  jobban segítimajd nagy Britanniát, mint az Európai-Unió Frankfurtban lévő központibankja, az EKB, segíti most az eurózóna államait.

Salbuchi felszólítja a görögöket, térjenek vissza nemzetivalutájukhoz a drachmá-hoz, mert a nemzetközi Pénzkartell sokkal inkábbtiszteletben tartja az érdekeit határozottan védelmező nemzetállamot,mint a 'piac' 'láthatatlan kezét'.

Hudson mit tanácsol a görögöknek?

Hudson professzor 2012 február 15-én interjút adott a The RealNews Network, TRNN nevű kanadai-amerikai hírportálnak, amelynek ahíranyagát világszerte átveszik a különböző elektronikus újságok, onlinemagazinok, rádiók és televíziók. A TRNN washingtoni szerkesztője, Paul

Jay, azt kérdezte Hudson-től, hogy milyen tanulságokat kell levonni agörög válságból?Hudson szerint ugyanazokat kell levonnunk, mint amelyeket az

európai bankárok tanultak meg belőle. Egy nagy kísérlet zajlik.Lettországban az elmúlt 5 évben a neoliberálisok 30%-kal csökkentették amunkabéreket. A kísérlet folytatói abból indulnak ki: nem lehet tudni,meddig lehet elmenni a bérek és a nyugdíjak csökkentésében úgy, hogy azemberek ne álljanak ellent. Lettországban még nem bontakozott ki az

ellenállás. Most azt próbálják kipuhatolni, hogy Görögországban, majdSpanyolországban, Portugáliában és Olaszországban milyen mértékbenlehet csökkenteni a munkabéreket, mennyire lehet kiszipolyozni agazdaságot, hol van a határa annak, amikor az érintett lakosság márkeményen ellenáll.

Az Európai-Unió és a nagy bankok egy technokratát neveztek ki agörög kormány élére. (Lukász Papadémoszról van szó, aki váltotta AndreasPapandreut.) Az ő feladata felmérni, mennyi jövedelmet lehet még a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 99/126

Dr Drábik János

99

munkát végzőkből kicsalni. A neoliberálisok tisztában vannak azzal, hogyaz európai baloldal teljesen megosztott és képtelen védekezni aneoliberális politikával szemben. A bérek csökkentése azonbanakadályozza a gazdaság működését. Amikor csökkentik a költségvetési

hiányt, akkor csökkentik azt a pénzmennyiséget is, amely a gazdaságonkeresztül elősegíti a keresletet. Az Európai-Unió kivérezteti a gazdaságokatahhoz hasonlóan, ahogyan a középkorban az orvosok alkalmazták azérvágást, abban a hiedelemben, hogy az helyreállítja az egészséget. Agörög nép helyes válasza az lehet, ha megbénítja a gazdaságot, mivel máseszköze az ellenállásra nem maradt. A PASOK és a szocialista párt – amelyfelvállalta a megszorítóprogramot – elveszítette támogatottságát.

A görög nép 2012 május 6-án elutasította a nemzetközi Pénzkartell

és az őt kiszolgáló Európai-Unió gazdasági diktátumát és önző pénzügyizsarolását. Azt is tudjuk, hogy nem sikerült kormányt alakítani, ezért újabbválasztásokat kellett június 17-én tartani. A görög társadalomhozzájárulása nélkül ugyanis nem lehet kényszeríteni Athént a szigorúadósságszolgálati terhek viselésére. A nemzetközi jog szerint: ha az adottország polgárai nem vállalják az adósságszolgálati terhek viselését, akkoraz úgynevezett szuverén adósság felvétele és a vele járó kötelezettségek

semmisnek tekintendőek. A második választás nyomán megalakult újgörög kormány azt kérte a nemzetközi szervezetektől, hogy két évvelhosszabbítsák meg a költségvetési célok teljesítésének az idejét. A háromkormányzó párt azt akarja, hogy a hiány lefaragását és a költségvetéskonszolidációját az adóelkerülés visszaszorításával érjék el. Az új kormánynem bocsátana el 150 ezer főt a közszférából és hatályon kívül helyezné aminimálbér 22%-os csökkentését előíró törvényt is. A görög választóktehát ambivalensen viszonyultak az eurózóna-tagsághoz. Nem mondtak

nemet azoknak a politikusoknak, akik némi ellenkezéssel, de hajlandóakkiszolgálni az Európai-Unió bürokráciáját és a mögötte álló nemzetköziPénzkartellt. Az eurózóna-tagságtól biztonságot remélnek, ezértragaszkodtak hozzá. A tagsággal járó túlzott terheken azonban enyhíteniszeretnének, ezért várják az új kormánytól, hogy az harcoljon ki számukraa nemzetközi pénzügyi közösségtől kedvezőbb feltételeket.

Visszatérve az interjúhoz, Paul Jay a privatizációra kérdezett rá.Hajlandó lesz-e egy demokratikus kormány minden köztulajdont, így a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 100/126

Dr Drábik János

100

repülőtereket és a kikötőket is magánosítani? Hudson szerint igen, és mártervbe-vették az ivóvíz-rendszer, a csatorna-hálózat, az állami- ésönkormányzati ingatlanok és a szigetek eladását is. Az adósságválságot aPénzkartell arra használja, hogy gátlástalanul magához ragadja a még

elérhető közvagyont és annak tulajdonosává váljon. A Pénzkartellheztartozó bankárkaszt a válság idején is előre kidolgozott terv alapjáncselekedett. A pénzeszközökkel zajló hódítóháború ma ugyanazokat acélokat szolgálja, mint amit a múltban a fegyveresen vívotthódítóháborúk. Csak a hadviselés módja változott. Pénzügyi módszerekkelsokkal olcsóbb és biztonságosabb elfoglalni és kifosztani egy országot.

A privatizáció kikényszerítésére az Európai-Unió irányítói csak akkornyújtanak további kölcsönöket Athénnak, ha a görög kormány konkrétan

megmondja előre, milyen közvagyont szándékozik privatizálni. Ez azértérzékeny pont, mert a görögök korábban is tettek ilyen ígéreteket, deeddig nem hajtották végre őket. Az EU most biztosra akar menni és ezérttudni akarja, mi kerül átadásra a görög közvagyonból a bankárok számára.

Hudson a Wall Street és az európai bankárkaszt magatartása közöttikülönbségről elmondta, hogy a Wall Street képviselői ellenzik a megszorítóintézkedéseket. Az EU pénzügyeinek irányítói viszont helyeslik. Ennek

egyik oka az, hogy már a 19. századtól kezdve Amerikában a magánszektortulajdonában volt mindaz, ami Európában a közvagyon részét képezte.Európában köztulajdonban voltak az elektromos-áram termelő és ellátóvállalatok, a gázművek és a gázszolgáltatás egésze. Amerika a közműveketprivatizálta, de a közérdek figyelembevételével szabályozta. Előírta, hogymennyi saját tőkével rendelkezhetnek és milyen haszonkulccsal,megtérülési aránnyal működhetnek. Európában nincsen olyan jogi háttér,amely szabályozná az árakat, a közüzemekből, közművekből húzható

 járadékot, jövedelmet, mivel ezek mindig köztulajdonban voltak. AzEgyesült Államoktól eltérően Európában még mindig sok fizikaivagyontárgy van köztulajdonban, amit a Pénzkartell és a bankárkasztkisajátíthat magának.

Az a nagyszabású kísérlet, amelynek ma Görögország a súlypontja, abérek 20-30%-kos csökkentésén túlmenően azt is ki akarja deríteni, hogymennyire lehet felemelni az olyan közszolgáltatások díjait, mint az ivóvíz, acsatornarendszer, a közlekedés. Az árak emelkedése magasabb profitot

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 101/126

Dr Drábik János

101

biztosít nemcsak Görögországban a magántulajdonosok számára, hanem atöbbi európai országban is, ahol a közvagyon privatizálása mellettmagánosítani lehet a közszolgáltatásokat is, nagyobb jövedelemhez juttatva a pénzügyi szektort.

Hudson úgy látja, hogy Görögországban mindez hasonlókövetkezményekkel jár, mint Izlandban, Lettországban és másországokban. A munkaképes lakosság tömegesen vándorol majd ki, ezpedig tovább csökkenti a görög gazdaság versenyképességét. Görögországkísérleti laboratórium. A nemzetközi pénzügyi közösség azt próbáljakideríteni, hogy milyen következményekkel jár a munka hozamánaktovábbi elvétele, a munkajövedelem átirányítása a pénzügyi szektorba. AWall Street első számú befektető óriásának, a Goldman Sachs-nak, külön

oka is van arra, hogy aggódjék Görögország államcsődje miatt, amit akemény megszorító-intézkedések kiválthatnak. Ebben az esetben aGoldman Sachs-nak hatalmas biztosítási összegeket kellene kifizetnie acsődbe jutott görög állam adóssága fejében. Ha hatalmasra duzzad amunkanélküliség Görögországban, Spanyolországban és Portugáliában, azfenyegetést jelent Franciaország és Németország munkavállalóira is. Egyilyen helyzet felszítja a nacionalizmust, ami viszont elvezethet az EU közös

piacának a felbomlásához.Az európai integráció célja a háború megelőzése volt. A bankárokneoliberális uralma alatt azonban kemény osztályháború folyik. Azértékelőállító munkát végzők védekeznek a rájuk támadó parazitapénzügyi szektor intézményei és kiszolgálói ellen. Az Európai-Unióról egyreinkább kiderül, hogy ez a szuper-gazdagoknak az államok felettiszervezete, amelyet a gazdagok arra használnak, hogy a segítségévelhatékonyabban uralkodhassanak az értékteremtő munkát végzők felett. Az

Európai-Unió ebben az értelemben már nem vonzó az öreg földrészlakóinak a többsége számára. Az izlandiak már úgy döntöttek, hogy nemcsatlakoznak az Európai-Unióhoz, pedig korábban erre törekedtek. Akövetkező nemzetállam Törökország lehet, amely elfordul az Európai-Uniótól. Nincs jövője annak az Európai-Uniónak, amely a pénzoligarchiaprogramját - a megszorításokat - kényszeríti az európaiakra, elsorvasztvaaz értékelőállító-szektort.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 102/126

Dr Drábik János

102

Kísérletek a pénzdiktatúra megszilárdítása Európában

Az Európai-Unió bizottsága és az EU Központi Bankja a jelenlegipénzügyi válságot - amely nagyrészt az európai bankrendszer mértéktelenhitelezésének és hibás kockázatkezelésének az eredménye – arra használjaki, hogy létrehozza a földrész egészét felölelő bankuniót. További cél aszociális programok, az egészségügyi ellátás, és a nyugdíjak drasztikuscsökkentése. Az, ahogyan az Unió döntéshozói a válságra válaszolnak, azszociális ellenforradalom, amely az eurózóna 17 tagországát ténylegesenolyan 'megszorítási zónává' akarja átalakítani, amelyben a pénz- és

korporációs oligarchia korlátlanul gyakorolhatja a hatalmat.A Reuters brit hírszolgálati iroda által kiadott International Financing

Review, IFR 2012 május 30-i száma hivatkozik az Európai Bizottságra,amely nyilvánosságra hozta éves ajánlásait. Eszerint „az eurózónánakfokoznia kell a növekedést és csökkentenie kell az eladósodást, hogyvisszanyerje a befektetők bizalmát. Egyidejűleg elő kell segítenie abankunió létrehozását, ki kell bocsátania az eurokötvényeket, és az Unió

állandó pénzalapjából fel kell tőkésítenie a bankokat... Európa gazdaságiés pénzügyi uniója jelenlegi szervezetét lényegesen megjavítaná azeurózóna országok szervezeti felépítésében és működésében, azellenőrzésben, a határokon átnyúló válság kezelésben, a közösteherviselésben, és a bankunió előkészítésében létrehozandó szorosabbintegráció.” Az EU Bizottsága sürgette azt is, hogy válasszák szét abankokat és a kormányokat, továbbá az Európai Stabilitási Mechanizmuskeretében közvetlenül tőkésítsék fel a bankokat.

Az eurózóna állandó pénztámogatási alapjára vonatkozómegállapodást még nem ratifikálta a zónához tartozó 17 tagállam, azEurópai Bizottság azonban máris meg akarja változtatni és fel akarja jogosítani arra, hogy közvetlenül nyújthasson mentőakciót a bajba jutottbankok számára. A fizetésképtelenné vált bankoknak ez a közvetlensegélyezése leplezetlenül növeli a pénzügyi szektor hatalmát. AzEurópában működő bankok számára is biztosítja azokat az előjogokat,amelyekben az amerikai bankok részesültek a TARP (Troubled Asset Relief 

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 103/126

Dr Drábik János

103

Program – Bajba került (nem behajtható) banki eszközök mentőprogramja)keretében. Ezt a programot használták arra, hogy a TBTF (Too Big To Fail –Túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen) befektető pénzintézeteketmegmentsék a csődtől. Azok a bankok, amelyek ebbe a „túl nagy”

kategóriába tartoznak, lényegében maguk alá gyűrték az államot, mertkényszeríteni tudták a kormányokat, hogy az adófizetők terhéreközpénzből szanálják őket.

Az Egyesült Államokban ezek a pénzügyi óriások maguk mögötttudhatják az állam kezességvállalását arra az esetre, ha fizetésképtelennéválnának. Az Európai-Unió 2012 tavaszán lényegében ennek a modellnek abevezetése mellett döntött. Német részről még ellenzik, hogy az EurópaiStabilitási Mechanizmus keretében tőkésítsék fel a spanyol bankokat, de a

pénzügyi válság elmélyülése valószínűleg engedményekre kényszerítiBerlint is. Ha az EU Bizottság keresztül tudja vinni akaratát az új franciaelnök támogatásával, akkor a csőd előtt álló bankoknak nem kellátalakítaniuk adósságstruktúrájukat, nem kell megszabadulniuk kötvény-és részvénytulajdonosaiktól, továbbá nem kell leírniuk a behajthatatlanköveteléseiket és kicserélniük a bankok vezetőgárdáját. A bank-mentőcsomag minden költségét az adófizetők viselik, és pontosan ez az,

amit az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank irányítói akartak.

A megszorítások Spanyolországban is kudarcra vannak ítélve

2012. július 12-én csak Madridban közel százezren vonultak azutcára, tiltakozva a kormány újabb megszorító-intézkedései ellen.Spanyolországban több mint nyolcvan településen tüntettek azt követően,hogy a madridi parlament jóváhagyta a következő két évre szóló 65

milliárd eurós takarékossági intézkedéseket. Ezek keretében felgyorsítják anyugdíjkorhatár 65 évről 67 évre emelését. 18-ról 21%-ra növelik azáltalános forgalmi adót a spanyol ÁFA-t, és megvonják aközalkalmazottaktól a karácsonyi pénzt. A munkanélküli segélyt iscsökkentik.

A Spanyolországon végigsöprő tüntetések utáni napon, azeuróövezethez tartozó miniszterek tanácskozásán eldöntötték, hogySpanyolország számára az euróövezeti stabilitási mechanizmus keretéből

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 104/126

Dr Drábik János

104

elkülönítenek 30 milliárd eurót, amelyet Madrid várhatóan egy sürgőspénzszükséglet esetén már fel is használhat. Ezeknek a hiteleknek azátlagos lejárata 12,5 év, illetve maximális lejárata 15 év. Brüsszelbenközleményt adtak ki, amely szerint a Spanyolországnak nyújtott támogatás

nyomán az ország bankágazata ismét stabil lesz. A spanyol stabilitásszükséges az euróövezet egészének a pénzügyi megszilárdulásához.A pénzügyminiszterek közleménye utal rá, hogy döntésüket

egyeztették az Európai Központi Bank, az Európai Bankhatóság (EBA) és azIMF álláspontjával. A hitelek felhasználását a miniszterek a pénzügyiszektorra vonatkozó feltételekhez kötötték. Ezek közé tartozik az uniósállami támogatási szabályok betartása, az egész bankágazatot érintőszerkezeti reformok, és ezek keretében a problémás bankvagyon

leválasztása. További feltétel még a bankszektor ellenőrzésének ésszabályozásának a szigorítása. A pénzügyminiszterek szerint Spanyolországteljesíti a túlzott államháztartási hiány miatt indított uniós eljárás sorántett vállalásait. Madrid korrigálja az EU gazdasági koordinációsmechanizmusa keretében feltárt makrogazdasági egyensúlyhiányt. Aspanyol kormányt ebben a tekintetben folyamatosan ellenőrzik.Madridnak 2011-re a nemzeti össztermékhez, a GDP-hez mért hiányát a

3%-kos uniós határ alá kell szorítania. Az EU pénzügyi biztosa, Olli Rehnszerint, a megállapodás lehetővé teszi Spanyolország pénzügyinehézségeinek a rendezését és a bankok feltőkésítését. A cél az, hogySpanyolország hatékonyan szabályozott és szigorúan ellenőrzött bankokkalrendelkezzen.

Nem teljesült a spanyol kormánynak az a kérése, hogy Brüsszel akölcsönt ne az államon keresztül, hanem közvetlenül a bankoknakfolyósítsa. A hitel a spanyol kormány felügyelete alatt álló F.R.O.B.

mentőalaphoz kerül és az utalja tovább a pénzintézeteknek. Madridnaktehát teljes garanciát kell vállalnia a kölcsön visszafizetésére. Ez azt is jelenti, hogy a maximum 100 milliárd eurós mentőhitel beleszámítSpanyolország államadósságába. Ez tovább rontja az ország adóskockázatimegítélését és feljebb hajtja a spanyol állampapír hozamokat. Madridnakaz egész gazdaságra vonatkozó újabb reformokat és megszorításokat isvégre kell hajtania. Az Eurogroup csak azután hozta meg döntését, hogyMariano Rajoy kormányfő elfogadtatta a spanyol parlamenttel a korábban

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 105/126

Dr Drábik János

105

bejelentett 65 milliárd eurós megszorító-csomagot.Ami a bank mentőcsomag részleteit illeti, a hitelt négy részben

folyósítja az euróövezet, mint már utaltunk rá a maximális hitel elérheti a100 milliárd eurót. A pontos összeg az egyes bankok tőkeigényétől függ

majd. Madridnak abba is bele kellett egyeznie, hogy az életképtelennekbizonyuló pénzintézeteket hagyja csődbe menni, a nem fizető hitelek,illetve behajthatatlan tartozások kezelésére pedig úgynevezett „rosszbankot” hoz létre. A nemzetközi Pénzkartell, amelynek pénzpiac az egyikszépítgető elnevezése, azonban továbbra is bizalmatlan és ezért július 20-án 7,27%-ra emelte fel a spanyol államkötvények hozamát, ami alegmagasabb érték Spanyolország euróövezeti tagságának a kezdete óta.

Jellemző az uzsorás gondolkodásmódra, hogyha valaki rogyadozik az

eladósítás súlya alatt, akkor a magát pénzpiacnak nevező uzsorás közösségúgy siet a segítéségére, hogy további terhet rak a már amúgy is rogyadozóadós nyakába, ahelyett, hogy csökkentené járadékigényét.

A válság élezésével kényszerítik ki a fiskális uniót

Az Európai-Unióban és az eurózóna országaiban a mélyülő válságot a

nemzetközi Pénzkartell további fiskális reformok kikényszerítésérehasználta ki. A probléma az, hogy pont e reformok miatt - húsz év óta2012-ben - a legmagasabb a munkanélküliség. Brüsszel azt óhajtja, hogyEurópa egészében minél előbb szavatolják a bankbetéteket, hogyelkerüljék egy katasztrofális összeomlás kockázatát. Az Európai KözpontiBank már jelezte, hogy támogatja a bankbetéteknek a szavatolását.Láthattuk, hogy Spanyolországban a helyi bankok már alig hiteleznek, vagymegengedhetetlenül magas kamatlábbal teszik megbénítva a vállalatokat,

és megkockáztatva egy pusztító hatású csődfolyamatot. A fogyasztókpedig elhalasztják vásárlásaikat és csökkentik kiadásaikat...

Mark Weisbrot, a brit 'The Guardian' elemzője úgy véli, hogy az EUBizottság és az Európai Központi Bank tudatosan segítette elő a válságelmélyülését, hogy ily módon gyorsítsa fel stratégiai célja elérését: afiskális unió létrehozását, amelyet a bankok ellenőriznének úgy, hogykorlátlan hozzáférési lehetőségük lenne a pénzalapokhoz, valamint fellennének hatalmazva megszorító-intézkedések kikényszerítésére.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 106/126

Dr Drábik János

106

Weisbrot a Guardian 2012 május 30-i számában írja, hogy „az eurózónaismétlődő válságát nem a pénzpiacok által megkövetelt megszorító-intézkedések okozzák gazdasági visszaesés idején, ahogyan azt aközvélemény gondolja. A válság kiváltó oka és elhúzódása az európai

hatóságok politikai programjának a részét képezi. Ezt a stratégiát azEurópai Központi Bank (EKB), és az Európai Bizottság irányítja. Ezek aszervezetek (amelyekhez, ha hozzászámítjuk a Nemzetközi Valutaalapot is,akkor egy 'trojkát' kapunk) azok, amelyek az eurózóna gazdaságpolitikájátirányítják. Ők akarnak kikényszeríteni olyan politikai változásokat,amelyeket a gyengébb gazdaságú országok lakói soha nem szavaznánakmeg.

Számos tekintélyes közgazdász elemezte az adósságválságot, és

bírálta azt a módot, ahogyan Európa irányítói azt kezelték. Különösen amegszorító-intézkedéseket helytelenítették. Nehéz azt elhinni, hogypolitikusok csupán azért, mert döntési helyzetben vannak, jobban érteneka gazdasághoz és a pénzügyekhez, mint Joseph Stiglitz, Paul Krugman,Robert Reich, Barry Eichengreen, Mark Thoma, Mark Weisbrot, James K.Galbraith, Dean Baker és Nouriel Roubini.

Az Európai-Unió első számú politikusa - Angela Merkel - sem érthet

 jobban a gazdasághoz, mint a felsorolt személyek. Az EKB elnöke pedig aza Mario Draghi, aki korábban a Goldman Sachs egyik igazgatója volt. AzEurópai Bizottság és az EKB a jelek szerint radikálisan át akarja alakítani azEurópai-Unió gazdaságát és társadalmát. El akarják távolítani a jólétirendszer maradványait, a szociális biztonsági hálót, meg kívánnakszabadulni a 20. század haladó mozgalmai által kiharcolt vívmányoktól,Európát pedig a harmadik világhoz hasonló függőségbe akarják taszítani. Atervbe vett bankunió tovább erősíti az államok feletti pénzuralmi elit

hatalmát az egyes nemzetállamok felett. Vagyis a pénzügyi válságelmélyítése és szándékos elhúzása a nemzetállamok szuverenitásánaktovábbi gyöngítését, és az Európai-Unió államok feletti bürokratikusintézményeinek az erősítését és központosítását szolgálja.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 107/126

Dr Drábik János

107

Mi a kapcsolat a dollár gyengülése és az eurózóna válsága között?

Miként tudja a FED fenntartani a nulla kamatszintet a bankokszámára, és a negatív reálkamatot megtakarítók és a kötvénytulajdonosokszámára, amikor az Egyesült Államok kormányzata évente 1,5 trillió (1500milliárd) dollárral növeli az államadósságot a költségvetési hiányonkeresztül? A FED 2012 júniusában bejelentette, hogy ezt a irányvonalatmég további három évig folytatni kívánja. A mesterségesen alacsonykamatlábak nélkül az államadósság szolgálati terhei olyan magasaklenének, hogy aláásnák az amerikai állam hitelképességét és a dollár

világvalutaként való használhatóságát. Nem lehetne tovább folytatnidollárban a több trillió nagyságrendű kamatcsere-ügyleteket és másszármazékos tranzakciókat.

A Wall Street-en a hatalmas összegekkel folytatott szerencsejátékot apénzszektor szabályozásának a lazítása tette lehetővé. Az Egyesült Államokkormánya úgy döntött, hogy a saját spekulációs műveleteik következtébenfizetésképtelenné vált bankokat közpénzből kisegíti azért, hogy

továbbműködhessenek. A FED zéró kamatláb politikájával az EgyesültÁllamok gazdaságának és pénzének a jövőjét ezzel egy fenntarthatatlan ésveszélyes helyzetbe hozta. Évről-évre nem lehet az államkötvény-piacotújabb és újabb 1,5 trillió dollárra rúgó állampapírokkal elárasztani, amikora kötvények hozama kevesebb, mint az infláció szintje. Mindenki, akiállamkötvényeket vásárol, valójában leértékeli a saját vagyonát. Azállamkötvényekbe történő befektetés nagyon kockázatos. A rendkívülalacsony kamatláb azt jelenti, hogy értékén felül fizetünk az

államkötvényekért. A kamatlábak megemelése, amely elkerülhetetlen,katasztrofálisan levinné az államkötvények árát, és mind a belföldi, mind akülföldi kötvénytulajdonosoknak nagymértékű tőkeveszteséget okozna.

Paul Craig Roberts, aki Reagan elnök kormányzatábanpénzügyminiszter-helyettes volt, majd pedig a Wall Street Journal egyikszerkesztője és más jelentős lapok, folyóiratok vezető munkatársa lett, arrapróbál választ adni, hogy miként lehetséges egy ilyen tarthatatlanpénzügyi politikát hosszabb időn át folytatni. A választ 'Collapse at Hand'

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 108/126

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 109/126

Dr Drábik János

109

„függetlenségéhez”, ami azt jelenti, hogy a központi bank legyen függetlena tulajdonosától, de nagyon is függjön a Pénzkartell olyan intézményeitől,mint a Bázelben működő BIS, a Frankfurtban működő EKB, a brüsszelibürokrácia, a washingtoni IMF, valamint a City of London nemzetközi

bankjai és hitelminősítői.)A tulajdonnal (törzstőkével, résztulajdonnal, tulajdonosirészesedéssel) való kereskedelem mintegy 80%-ka nagyfrekvenciájúelektronikus műveletekkel történik. A hagyományos befektetők azonbanaz állampapírokba történő befektetést előnyösebbnek tartják, ésfokozatosan távoznak a vagyon-piacról. Ennek az az oka, hogy nem bíznaka bankok fizetőképességében, amelyek alig fizetnek a betétekért,ugyanakkor a tíz évre szóló állampapírok névlegesen még mindig fizetnek

2% hozamot. Az államkincstárnak módjában áll a FED-en keresztülforgalomba hozni az államkötvények kifizetéséhez szükséges pénzt. Ezért akötvények legalább névlegesen megőrzik a befektetés értékét még akkoris, ha valódi értékük lényegesen kevesebb.

(A pénzuralmi rendszerben a pénz olyan áruvá alakult át, amely„nem romlik”, mert különböző technikákkal meg lehet őriznimonopolhelyzetéből fakadóan a vásárlóértékét. Minden más áru, árucikk,

romlandó és veszít értékéből. Egyedül a pénz kivétel ez alól, mert havisszatartják a gazdasági élet közvetítésétől, megfelelő kamat eseténmegtartja értékét, sőt, még növelni is tudja. Valójában semmiigazságtalanság nincs abban, ha a pénz is osztozna a többi áru sorsában,azaz „romlandóvá válna”, vagyis az idő múltával csökkenne az értéke.)

Az államok feletti Pénzkartell tulajdonában álló – vagy legalábbishegemóniája alatt működő – tömegtájékoztatás folyamatosan arróltájékoztatja az amerikai közvéleményt, hogy a befektetők már nem

hiteleznek többé az eladósodott európai országoknak és pénzeszközeiketkivonják az eurózónából, és az ingatlan üzletágból is kivonulnak. Ehelyett abiztos befektetésnek számító amerikai állampapírokat vásárolják, és awashingtoni kormányzat ezekből a pénzekből fedezi évi 1,5 trillió dollárrarúgó deficitjét. Paul Craig Roberts szerint a FED tarthatatlan hitelezésigyakorlatát a washingtoni kormányzat, a FED és a Wall Streetösszehangolt pénzügyi politikája teszi lehetővé.

Japánban a legnagyobb az államadósság nemzeti össztermékhez

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 110/126

Dr Drábik János

110

viszonyított szintje. A tokiói kormány azonban a Japán vállalatoknak ésháztartásoknak van eladósodva. Az Egyesült Államok adósságát viszontadóslevelek vásárlásával Kína, Japán, az OPEC, valamint a kőolaj-exportálóországok finanszírozzák. Kína, ha úgy látja, két trillió dollár

nagyságrendben dobhat a pénzpiacra amerikai államkötvényeket és másdollár-alapú értékpapírokat. Ebben az esetben a FED-nek új kibocsátásúmilliárdokkal kell felvásárolnia a dollár-alapú pénzeszközöket. Ez aforgalomba hozott hatalmas dollármennyiség miatt nyomban csökkentenéa dollár átváltási arányát. A FED nem rendelkezik külföldi valutával, hogydollárt vásároljon, ezért kénytelen lenne dollárért eurót, rubelt és jentkérni a bajba jutott Európától, az amerikai rakétavédelmi rendszerrelkörülvett Oroszországtól, és a még mindig tőle függő Japántól. A BRICS

országok (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) már szabadulniakarnak a dollártól és már Európa, Oroszország és Japán sem lelkesedikérte.

Ha Kína elárasztaná a pénzpiacokat dollár-alapú értékpapírokkal, adollárban lévő tőkevagyon értéke azonnal csökkenne. Kína számára eznem előnyös, ezért lassan szeretne megszabadulni dollártartalékaitól.Japán, Európa és az OPEC államok sem akarják az amerikai

külkereskedelmi deficitből felhalmozódott tőkevagyonukatelkótyavetyélni, ugyanakkor minél kisebb veszteséggel, de csökkenteniakarják dollár-tartalékaikat és dollár-alapú vagyonukat. Erre kényszerítiőket az Egyesült Államok költségvetési- és külkereskedelmi hiánya, astagnáló amerikai gazdaság, a Wall Street pénzügyi spekulációi, valamint afenyegető háborús tervek.

Az Egyesült Államok kereskedelmi bankjainak komoly érdeke fűződika status quo fenntartásához. Ők birtokolják legnagyobb részt az amerikai

állampapírokat. A FED kamatmentesen nyújt kölcsönöket nekik, amiért2%-ot kamatozó tíz éves lejáratú értékpapírokat vásárolhatnak. A 2%-kosnévleges profit így csökkenti veszteségeiket. A FED-től felvehetőkamatmentes dollárral lehet nagy összegű tőkeáttételes származékosügyleteket kötni. Ha felgyorsul a dollártól való menekülés, a FEDmegkövetelheti, hogy azok a külföldi bankok, amelyek működni akarnak azEgyesült Államokban, növeljék dollár-tartalékaikat.

Egyetlen érdekelt fél sem akarja a dollár gyors értékvesztését, a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 111/126

Dr Drábik János

111

dollár-rendszer gyors összeomlását, ugyanakkor valamennyi szeretnetávozni ebből a rendszerből fokozatosan és minél kisebb veszteséggel. ABRICS országok már elhatározták egy új bank létrehozását, amely lehetővéteszi számukra a dollár mellőzésével történő kereskedelmet. Peking és

Tokió is tárgyal már arról, hogy közvetlenül kereskednek egymással japán jenben és kínai jüanban. A két ázsiai gazdasági óriásnem akarja többékereskedelmi többletét amerikai értékpapírokban tartalékolni.

Amikor a pénzhatalmi elit spekulációi miatt összeomlott az amerikaipénzrendszer, sok amerikai nem értette, hogy e súlyos károkat okozómagatartásért miért nem vontak felelősségre senkit. Paul Craig Robertsúgy gondolja, hogy a Wall Street óriás-befektető pénzintézetei valójábanösszehangoltan együttműködtek a washingtoni kormányzattal és a FED-el

abban, hogy fenntartják a dollár stabilitását és az értékpapír-piacműködőképességét. Itt tehát egy hatalmi triumvirátus átgondoltösszejátszásával állunk szemben.

A veszélynek kitett bankok abban érdekeltek, hogy alacsonyaklegyenek a kamatlábak és sikeres legyen a FED monetáris politikája. AJPMorgan Chase és más „túl nagy, hogy megbukjon” bankok le tudjákszorítani az államkincstár kamatlábát, ezáltal felfelé tudják hajtani a

kötvények árait, ily módon előnyös üzleteket tudnak kötni a különbözőkamathozamot biztosító értékpapírokkal. Az a pénzintézet, amely eltérőkamatozású értékpapírok csereügyleteivel foglalkozik, olyanmegállapodásokat ad el, ahol változó a kamatláb, cserébe fix kamatozásúértékpapírokért. A vevő olyan megállapodást vesz meg, amely alapján nekifix kamatláb szerint kell fizetnie és cserébe változó kamatláb szerint kaphozamot.

Az eladó azért ad el változó kamatlábat fix kamatlábért cserébe,

mert arra számít, hogy a kamatlábak csökkenni fognak. A kamatlábakcsökkenésére való spekuláció felfelé hajtja az állampapírok árait. Beindul akereslet az államkötvény-piacon, amit a Pénzkartell irányítása alatt állótömegtájékoztatás úgy állít be, hogy a biztonságos menedékhely abefektetők számára az amerikai- dollár és államkötvény. Ténylegesen aztörténik, hogy amikor a Wall Street kamatcsere ügyleteket bonyolít le,akkor a FED-nek szüksége van a kamatlábak emelkedésének amegakadályozására. Csak így képes más vonatkozásban elfogadhatatlan

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 112/126

Dr Drábik János

112

monetáris politikáját megvédeni. A kamatcsere ügyletek azt a benyomástkeltik, hogy menekül a tőke a dollárba, de ez ténylegesen nem történikmeg. A kamatláb csereügyletek esetén tényleges értékek, vagyonieszközök cseréjére nem kerül sor. Mindössze egy fogadás történik a

kamatlábak változására. A fogadási ügyleteknek pedig nincs korlátja.Bármennyit lehet fogadni.Ez az az összejátszás, amelyről már említést tettünk. Ez magyarázatot

adhat arra is, hogy a Wall Street bűncselekményeket elkövető befektetőpénzembereit büntetőjogilag miért nem vonták felelősségre. Epénzemberek valójában a FED segítőtársai és közreműködnek az amerikaidollár globális tartalékvaluta státuszának a megőrzésében. A jelek szerintkoordinált összejátszás folyik a FED és a bankok között. De ha nem lenne

ilyen szervezett együttműködés, a bankok egyértelműen a FED zéró-kamatláb irányvonalának a haszonélvezői, ezért érdekükben áll azttámogatni. Hasonló spekuláció történik a nemesfém-piacon az arannyal ésaz ezüsttel. Mindkét nemesfém unciánkénti ára folyamatosan emelkedett2011-ig, majd 2012-ben hirtelen zuhanás következett be, az aranyunciánkénti ára 1900 dollárról 350 dollárra esett le. Erre is a magyarázat azárzuhanásra való spekuláció, a shortolás.

A FED a kereskedelmi bankokon keresztül spekulál anemesfémek áresésére. Mindössze a vevők 10%-ka ragaszkodik ahhoz,hogy fizikailag is hozzájusson az arany és az ezüstrudakhoz. A vevők 90%-ka megelégszik a pénzügyi megállapodással és így szinte korlátlanmennyiségben lehet olyan aranyat és ezüstöt is eladni, amely nem islétezik. Egyes megfigyelők szerint maga a kormányzat is részt vesz ashortolás irányításában. A bankok azonban egymagukban is tudnakkereskedni a papír- arannyal és ezüsttel és nagy hasznot húzni jelentős

áringadozásukból. A tőzsdéken folyó arany nélküli aranykereskedelem,vagyis a 'naked short selling', csökkenti a fizikailag is létező arany irántikeresletet.

A JPMorgan a világ legnagyobb ezüsttartalékát tartja felügyeletealatt, miközben ő a legnagyobb eladó, aki az ezüst áresésére spekulál.Amikor növekszik az őrzött ezüstrudak mennyisége, akkor a JPMorganhasonló mennyiséget elad short-ügyletek keretében. A short-selling,vagyis az adott értékpapír kölcsönvételével és egyidejű eladásával ki lehet

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 113/126

Dr Drábik János

113

egyensúlyozni a fizikai ezüst árának az emelkedését, amelynek a növekvőa kereslet az oka. Láthatjuk, hogy a nemesfém rudakkal való kereskedést isugyanúgy lehet manipulálni, mint az állampapír piacot és akamathozamokkal való csereügyleteket.

A pénzrendszer szabályozásának fellazítása, felügyeleténekmegszüntetése olyan szerencsejáték-kaszinóvá alakította át apénzpiacokat, ahol a különböző fogadások már nincsenek fedezettelellátva. A fedezet nélküli fogadások párosulva a FED zéró-kamatlábpolitikájával aláásták az amerikai életszínvonalat és a lakosság jelentősmértékben elveszítette a vagyonát. Azok, akik megtakarításaikból,nyugdíjra félretett befektetéseikből akarnak megélni, jóformán semmilyenhozamot nem kapnak, és arra kényszerülnek, hogy feléljék azt a tőkét,

amelynek a hozamából akartak megélni. Ez utódaikat is megfosztjaörökségüktől.

A munkahelyek külföldre vitelével az Egyesült Államok importfüggőországgá vált, amely napi szükségleteit nagy-részben már csak külföldrőltudja kielégíteni. Amikor a dollár átváltási aránya csökken, a belföldi árakemelkednek. Ez korlátozza a fogyasztást és folyamatosan csökkenti azéletszínvonalat. A kormányzat, a bankok és a nagyvállalatok által

elkövetett súlyos hibák következményeit átmenetileg korlátozza azalacsony kamatláb és a közvélemény megtévesztése. Az adósság azonbangyors ütemben növekszik. Az infláció pedig fokozatosan csökkenti a dollárvásárlóerejét és így az alkalmatlanná válik, hogy tartalékvaluta legyen. AFED, a politikusok és a pénzemberek azt szeretnék, ha az elkerülhetetlenpénzügyi összeomlás minél később következne be.

Az Egyesült Államok számviteli hivatala szerint az amerikai bankokfőkönyveiben 230 trillió dollár összegben szerepelnek származékos

ügyletek szerinti követelések. Ebből az öt legnagyobb bankra jut 226 trilliódollár. A JPMorgan Chase bankeszközeiből több, mint 70 trilliószármazékos ügylet, és csak 136 milliárd az, ami kockázatmentes tőkénektekinthető. Ez azt jelenti, hogy ennek a banknak a leszármaztatottügyleteken nyugvó eszközei 516-szor nagyobbak, mint az a tőkefedezet,amivel ténylegesen rendelkezik. A Goldman Sachs, a Wall Streetlegnagyobb befektető pénzintézete, még ezen is túl tesz. 44 trillióra rúgóderivatív eszközei fedezetéül mindössze 19 milliárd tőkével rendelkezik. Ez

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 114/126

Dr Drábik János

114

azt jelenti, hogy fedezetlen kötelezettségvállalásai 2295-ször nagyobbak,mint az a tőke, amelyekre ezek a kötelezettségvállalások ráépültek. Akamatok jövőbeni alakulására tett fogadások teszik ki a derivatív ügyletek81%-kát.

Paul Craig Roberts szerint erre a tarthatatlan helyzetre az lenne amegoldás, ha az amerikai kormány törölné a kereskedelmi bankoknálnyilvántartott 230 trillió dollárra rúgó származtatott ügyleteket,egyszerűen érvénytelenné nyilvánítva azokat. (Egy trillió, mint márutaltunk rá, itt ezer milliárdot jelent.) Mivel tényleges vagyonról nincs szó,csupán eszmei értékre alapozott fogadásokról, ezért csak a kockázatcsökkenne a pénzügyi rendszerben. A pénzhatalmi elit természetesenfolytatni szeretné a fogadásokkal való üzletelést, mert az hatalmas

nyereséget hoz a számára, miközben hazardírozásának a veszteségeit áttudja hárítani az adófizetőkre. Az állam a nemzetbiztonságra hivatkozvatörölhetné ezeket a hazárd szerződéseket. A terror elleni háborútóleltérően a pénzügyi rendszer megszabadítása a kockázatos fogadásokonalapuló származtatott ügyletektől, lényegesen erősítené az EgyesültÁllamok nemzetbiztonságát.

Ezt azzal egészíthetjük ki, hogy a pénzrendszer szerkezetének és

működésének a változatlanul hagyása egyre felelőtlenebb éskockázatosabb. Az államok feletti pénzhatalmi elit arra kényszerítette azeurópai országokat, hogy bontsák le azt a szociális biztonságot nyújtórendszert, amelynek a létrehozása több nemzedék áldozatos munkájátigényelte. Az államok feletti Pénzkartell ily módon megfosztotta a jelenleginemzedéket élete munkájának az eredményétől, a társadalmiigazságosságon alapuló nyugdíjrendszertől és egészségügyi-rendszertől. Apénzuralmi elit már attól sem riad vissza, hogy kikényszerítse olyan

nemzeti örökséget jelentő szervezetek, vagyontárgyak privatizálását,amelyek egy népnek az önazonossága megőrzéséhez szükséges kulturálishagyományait hordozzák.

A szociális piacgazdaság megszűnt, a jóléti állam haldoklik

A társadalmi igazságosságot érvényesítő szociális piacgazdaság és a jóléti állam a keresztény értékrend szerint működő európai civilizáció

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 115/126

Dr Drábik János

115

csúcspontját jelentette. Ha a Nyugat egészét nézzük, ehhez a civilizációhozkell Észak-Amerikát is számítanunk. Az elmúlt húsz év során a jólétiállamokban megnyirbálták a társadalmi juttatásokat, csökkentették avégkielégítéseket, a közalkalmazottak számát, korlátozták a nyugdíjakat, az

egészségügyi- és iskoláztatási költségeket, a munkahelyek biztosítását, afizetési szabadság idejét. Egyidejűleg bevezették, illetve növelték atandíjakat, a regresszív adózást (ilyen adózás esetén a jövedelememelkedésével az adókulcs csökken), megemelték a nyugdíjkorhatárt,lehetővé tették a szélsőséges vagyoni- és jövedelmi különbségeknövekedését, és rekordméretűre növekedett a munkanélküliség.

A jóléti állam kimúlása azt bizonyítja, hogy téveszme volt az azelgondolás, miszerint az érett kapitalizmus és a fejlett állam, a

csúcstechnológia és a változatos magas színvonalú szolgáltatások nagyobb jóléthez, több jövedelemhez és így magasabb életszínvonalhoz vezetnek.Tény, hogy az elektronika, kibernetika, informatika, nanotechnológia ésmás csúcstechnológiák eredményeként a gazdasági szektor teljesítményemegtöbbszöröződött, de mindez elmélyítette a társadalmat kettéhasítótörésvonalakat.

2012-ben már történelmi rekordot ért el az értékelőállító munkát

végzők és a pénzzel spekuláló üzletemberek és bankárok jövedelmeközötti különbség. A jóléti állam lebontása hosszú távú és átfogófolyamat, amely Nyugat-Európán és Észak-Amerikán kívül súlyosan érintiKelet-Európa, korábban a kommunista tömbhöz tartozó országait is. Asztálinista jelzővel illetett szocializmus a maga módján a másodikvilágháborút követőn széleskörű reformokat vezetett be, a teljesfoglalkoztatottságot, a garantált munkahelyet, az általános egészségügyiszolgáltatást, a magasabb iskolákhoz való hozzáférést, négy hét fizetett

szabadságot, teljes-összegű nyugdíjat, olcsó vagy ingyenes üdülést,családok számára is és a nők számára is számos kedvezményt biztosított azanyaság és csecsemőgondozás idejére.

Ezzel a kapitalista Nyugat kénytelen volt versenyezni. A hatalmatgyakorló elit növelte az egyéni fogyasztást, bevezetve az olcsó hitelhez jutást és a részletre fizetést. A nyugati hatalmi elit egyrészt így akartamegtartani a dolgozó osztályok lojalitását, elkülönítve őket a radikálisszakszervezetektől. Ez a hatalmi elit úgy akart vonzást gyakorolni a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 116/126

Dr Drábik János

116

sztálinista Keleten élők számára, hogy a nagyobb egyéni fogyasztás mellémég az övékéhez hasonlítható jóléti programokat is kilátásba helyezett. Aversengés a kollektivista (szocialista) és a kapitalista (individualista) jólétirendszerek között annak ellenére folytatódott, hogy az 1960 és az 1970-es

években mind Nyugaton, mind Keleten patthelyzet alakult ki az uralkodóhatalmi elit és a munkát végzők között.A szovjet blokk felbomlásának egyik kísérő jelensége volt az az

illúzió, hogy a már elért kollektivista jóléti vívmányokat majd ki tudjákegészíteni a kapitalista Nyugat tömegfogyasztásával, a WashingtoniKonszenzus stratégiájának a végrehajtása azonban véget vetett ennek azillúziónak.

Ezt a konszenzust alapozta meg Ronald Reagan amerikai elnök és

Margaret Thatcher brit miniszterelnök politikája. Thatcher bénító csapástmért a szakszervezetekre, Reagan pedig olyan méretű fegyverkezésiversenyt indított be, amellyel a Szovjetunió nem volt képes lépést tartani.

A kelet-európai országokban a rendszerváltást megelőzően márelkezdődött olyan új vezető elit kialakulása, amely aztán átvette ezeknekaz országoknak az irányítását. Ennek az új hatalmi elitnek a magjátkleptokratákból, neoliberálisokból, és maffiajellegű vállalkozókból álló

érdekcsoportok alkották. Ezeknek a tagjait a nyugati értékek hangoztatásakapcsolta össze. A szervezett pénzhatalom által irányított kapitalistaNyugat kezdettől fogva politikai és pénzügyi támogatást nyújtott ennek azúj elitnek alapítványai, hírszerző szervezetei útján. De még a Vatikán isrészt vett ebben a támogatásban.

A szovjet tömb jóléti rendszerét a szervezetlen, atomizálódotttársadalom nem tudta megvédeni. Az új hatalmi csoportok kiszolgáltattáka neoliberális globalizációnak a jól képzett és alacsonyan fizetett dolgozók

millióit. A nyugati hatalmi elit a versenyre hivatkozva megszerezte,átcsoportosította, illetve felszámolta a keleti tömb gazdaságát. A jólétiállam szempontjából ez azt jelentette, hogy a Nyugatnak többé nemkellett versengenie a Kelettel, hogy kinek van jobb jóléti rendszere. Az újpénzuralmi kapitalista világrendben a különböző tőkés érdekcsoportokversengtek abban, hogy hol lehet alacsonyabb munkabérrel és társadalmiráfordítással a környezetvédelmi lazaságokat kihasználva a munkahelyekbiztonságát megszüntetve, a legkönnyebben extraprofithoz hozzájutni.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 117/126

Dr Drábik János

117

Azok a nyugati baloldaliak, akik joggal támadták a sztálinistaszocializmust, nem léptek fel a pénzhatalmi elit neoliberális kurzusávalszemben. Nem vettek tudomást arról, hogy Sztálin halálát követően aszovjet tömb is változott, és a tekintélyuralmi jóléti állam hibrid rendszere

 jött létre. Nem ismerték fel, hogy a kollektivista jóléti rendszer bukása aNyugaton is a jóléti állam lebontásához vezet. A kollektivista jóléti államkorlátai ellenére is számos értéket hordozott. Bukása nyomán a primitívneoliberális kapitalizmus kiegyensúlyozatlan rendszere jött létre, eztovább korlátozta a szakszervezeteket, a szociáldemokráciát a nagytőkeszolgálatába állította. A jóléti rendszer haldoklását mutatja, hogy milyensimán ment a NATO számára Afrika egyetlen jóléti államának véresszétverése.

Bebizonyosodott, hogy a Kelettel való versengés tette lehetővéNyugaton a jóléti állam létrejöttét és fejlődését. A kollektivista keleti jólétirendszer kényszerítette arra a nyugati hatalmi elitet arra, hogy jólétiintézkedésekkel legitimálja saját uralmát. A kollektivista államokegalitáriánus jogrendjének az eltűnése döntőmódon elősegítette, hogy azegykori Szovjetunióban és a varsói szerződés országaiban a ragadozó-gengszter kapitalizmus legvisszataszítóbb formái jöhettek létre. Azok, akik

felszámolták a kollektivista jóléti államot, a hatalmi vákuum legfőbbhaszonélvezőivé váltak. Belőlük kerültek ki azok, akik a Pénzkartellszupergazdag oligarcháinak a szolgálatában új uraiknak és saját maguknaksajátították ki Oroszország és Kelet-Európa népeinek közös vagyonát.

A pénzuralmi rend új urai a haladás, a demokrácia, a modernizációnevében egész iparágakat számoltak fel, és munkanélkülivé tettekszázezreket és milliókat. Ez is hozzájárult, hogy ebben a térségbentörténelmi rekordra emelkedett az alkoholisták, a prostituáltak és a

kábítószerfüggők létszáma. Súlyos csapás érte a nőket is, mert sokatelveszítették nemcsak a munkájukat, de a különböző anyasági,gyermekápolási támogatásokat is. Ennek a következménye az, hogy ebbena térségben a legalacsonyabb a születési arányszám és legalacsonyabb azáltalános életkor.

A jóléti állam újjáépítésére olyan országokban kerülhet sor, amelyekelveszítették teljes szociális biztonsági hálójukat, de a társadalom elégszervezett ahhoz, hogy hatékonyan védelmezze a jóléti állam még

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 118/126

Dr Drábik János

118

meglévő maradványait. Európában ezekhez sorolható Görögország,Portugália, Spanyolország és Olaszország. Latin-Amerikában csak egy évigtartott a neoliberális pénzuralmi kapitalizmus hegemóniája. Ez annyirarombolta a közjót, hogy tíz év után rendkívül erős társadalmi ellenállás

bontakozott ki és ennek nyomán a társadalom munkát végző tagjainaksikerült számos elvett, jóléti vívmányt visszaszerezni. Latin-Amerika egyesországaiban ma is erős osztályharc folyik a jóléti állam helyreállítására, aközérdeket védelmező nemzeti mozgalmak keretében.

Nyugaton a jóléti állam lebontása együtt járt a rendőrállamszervezeti kiépülésével. Az Egyesült Államokban létrejött a BelbiztonságiMinisztérium (Department of Homeland Security) hatalmasköltségvetéssel és több ezres személyzettel. A 'War on Terror' is

elősegítette a jóléti állam vívmányainak a folyamatos eltörlését. Eztegészíti ki a társadalombiztosítás hanyatlása és milliók életszínvonalának afolyamatos csökkenése.

Nézzünk meg néhány adatot mindezek alátámasztására:

1) Az Egyesült Államok vállalatai kisebb mértékű adót fizetnek, mint a

lakosság legalacsonyabb jövedelmű 20%-ka. A vállalati profit 2011-ben1.97 trillió dollár volt. A korporációk 181 milliárd dollár szövetségi adótfizettek, ez nyereségük 9%-ka, és 40 milliárd dollár állami adót, amiprofitjuk 2%-kának felel meg. Együttesen tehát 11% adót fizettek. Ezzelszemben a amerikai lakosság legszegényebb 20%-ka szövetségi, állami éshelyi adóként jövedelmének 17.4%-kát fizette be.2) A magas profitot hozó és az adózást kikerülő csúcstechnológiai iparközpénzből finanszírozott kutatási eredményeket hasznosított a maga

 javára. A csúcstechnológiai szektor jobban függ az állami kutatásoktól ésfejlesztésektől, mint a többi iparág. Amerikában a szövetségi kormányfedezte a technológiai és kommunikációs kutatási költségek felét egészenaz 1980-as évek végéig. Még ma is 60%-kot ér el az állami támogatás. AzIMB, a Hewlett-Packard, az Intel, a Microsoft, az Apple and Oracle, a Ciscovalamennyien államilag finanszírozott és a hadsereg által kikísérletezettinnovációkra, találmányokra támaszkodott. A Google is a VédelmiMinisztérium által kifejlesztett Arpanet-rendszert alkalmazta, valamint a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 119/126

Dr Drábik János

119

Nemzeti Tudományos Alapítvány Digitális Könyvtár Programját.3) Az Egyesült Államokon belüli pénzügyi forgalom, amely évi 1.14kvadrillió (tíz a tizenötödiken) nagyságrendet ér el, egyáltalán nincsmegadóztatva. A bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, 2008-as

adatai szerint a nemzetközi derivatíva-kereskedelem egészének évesösszege volt 1.14 kvadrillió dollár. Ugyancsak 2008-ban a ChicagóiKereskedelmi Tőzsde éves forgalma elérte az 1.2 kvadrilliót. Egy kvadrilliódollár a világgazdaság egész értékének a 12-szerese. Elegendő összegahhoz, hogy a háromszázmillió amerikai mindegyike három millió dollártkapjon. Ez a pénz azonban nem valóságos pénz. Túlnyomó részenanoszekundum alatt lezajló elektronikus kereskedelmi tranzakció. Ezt agigászi méretű pénzforgalmat legalább egy csekély mértékű forgalmi

adóval kellene megterhelni. Ez az adó most nem létezik. Ha valaki veszAmerikában egy iPhone-t, akkor 10% forgalmi adót fizet. Ha vesz egy milliódolláros magas-kockázatú hitelbiztosítást, akkor nem fizet forgalmi adót.4) Az amerikaiak túlnyomó többsége olyan vagyonnal rendelkezik, amitha értékesíteni akarna, csak egy penny-t, azaz egyetlen centet kapnaminden egyes dollárnyi értékért. A leggazdagabb amerikaiak, a lakosság0,1%-ka. Az ő 1980-ban meglévő vagyonuk - dollárban kifejezve -

megnégyszereződött. Vagyis minden egyes dollár még további háromdollárral gyarapodott. A legszegényebb 90% vagyona pedig mindösszeegy centtel nőtt dolláronként. Az Egyesült Államokban a forgalombanlévő összes értékpapírból a lakosság 90%-ára dolláronként másfél centérték jut. Szakértők kiszámolták, hogy 2008 és 2010 között az olyanóriáscégek profitja után fizetett adóból - mint amilyen a Boeing, a DuPont,a Wells Fargo, a Verizon, a General Electric és a Dow Chemicals - az átlagamerikai mindössze egy centhez jutott.

5) Az Egyesült Államokban egy személy (vagy egy család) akkoramennyiségű pénz felett is rendelkezhet, amelyből finanszírozni lehetne aFöld valamennyi éhezőjének az élelmiszer szükségletét. Az ENSZ adataiszerint évi 30 milliárd dollárra van szükség az éhínség felszámolásárabolygónkon. Amerikában ma egyre nő azoknak a száma, akiknek avagyona eléri ezt a nagyságrendet. Földünkön ma 925 millió ember éhezik,vagy alultáplált. A Világélelmezési Program, a WFP szerint egy embertáplálásához átlagosan évi 100 dollár szükséges. Ez 92 milliárd dollárt tesz

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 120/126

Dr Drábik János

120

ki, ami azonos a Wal-Mart világcég hat tulajdonosának a vagyonával. AWal-Mart - árbevétele alapján - a világ legnagyobb multinacionálisvállalata. Ha ország lenne, akkor gazdasági teljesítménye, vagyona és jövedelme szerint a nemzetek sorában Ukrajna és Kolumbia között a 33.

helyen állna.Az amerikai Wal-Mart üzletlánc hat örökösének a vagyona tehátakkora, mint amennyivel az Egyesült Államok lakossága szegényebbik41,5%-ka rendelkezik. Ez 130 millió amerikai lakost és 49 millió háztartást jelent. Ezek az adatok jól szemléltetik, hogy mekkora egyenlőtlenségalakult ki a jövedelmek vonatkozásában Amerikában. Egy másik adatszerint a leggazdagabb amerikaiak 1%-ka 1979 és 2007 között 275%-kallett vagyonosabb. A lakosság alsó 1/5-nek a vagyona ugyanennyi idő alatt

mindössze 20%-kal bővült. A személyhez köthető egyéni tulajdonban lévővagyon szempontjából a Wal-Mart örökösök közül kettő a világ ötleggazdagabb embere közé tartozik.

Általában a világ leggazdagabbjai között szokták emlegetni a mexikóiCarl Slim, az amerikai Bill Gates és Warren Buffet nevét. Ezek az adatokazonban annyiban ködösítőek, hogy nem tesznek említést a szupergazdagbankár és befektető-dinasztiák fel nem osztott vagyonáról, amelyek

különböző családi alapítványokban vannak elhelyezve. A legnagyobbcsaládi alapítvány a Rothschild-dinasztia közös tulajdona, amelynek ahozama felett – a családi alkotmányoknak és végrendeleteknekmegfelelően – a dinasztia londoni ágának az első szülöttje rendelkezik. Azelérhető források szeriont a fel nem osztott Rothschild családi vagyonlegkisebb 100 trillió dollár és a legnagyobb becslések szerint mintegy 400trillió dollárt tesz ki. (1 trillió ebben az esetben 1000 milliárdot jelent).

A családi alapítványokban elhelyezett vagyon nem öröklődik, nem

készül róla hagyatéki leltár, és nem fizetnek utána örökösödési adót. Évihozamát a már említett családi alkotmányoknak megfelelően a dinasztiamindenkori vezetője osztja szét. A Rockefeller-dinasztia fel nem osztottcsaládi vagyonát 11 és 80 trillió közötti nagyságrendben jelölték megkülönböző országok matematikai közgazdászai. További dinasztiákat ismegnevezhetnénk, de e két szupergazdag család megnevezése is elégahhoz, hogy jelezzük: az egyes személyek magánvagyonának a mértékenemcsak a nevükön lévő vagyontól, hanem a családi alapítványok

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 121/126

Dr Drábik János

121

keretében működő kollektív tulajdonban lévő óriási magánvagyonoktól isfügg.

A pénz lehet sok, de elég?

A pénz lehet sok vagy még annál is több, de elég úgy látszik nemlehet. Ezt példázza John Paulson 'hedge fund manager-nek', a Paulson &Co. kockázati tőkealap felelős irányítójának az esete, aki gátlástalanszerzésvágyának nem tudott ellenállni, noha a Wall Street egyikkiemelkedően magas jövedelmet húzó kulcsfigurája volt. 2007-ben azamerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottság, a SEC, eljárást indította Wall Street karmesterének számító Goldman Sachs ellen csalás miatt. Az

óriásbefektető cég olyan CDO-kat (collateralized debt obligation, fedezettkötelezvények) dobott piacra, amelyek fedezetét másodlagos jelzálogcsomagok alkotják. John Paulson azonban maga is hasznot akarthúzni az így forgalomba hozott értékpapírokból és ezért titokban arraspekulált, hogy ezeknek az értékpapíroknak hamarosan nagymértékbencsökkenni fognak a részvénypiaci árai.

John Paulson, a Paulson & Co. kockázati tőkealap menedzsere, azt

kérte a befektető Goldman Sachs-tól, hogy minél több jelzálogalapúértékpapírt bocsásson ki. Így akart short-ügyletekkel nagy haszonhoz jutni.A Goldman Sachs ehhez hozzájárult és 15 millió dollár munkadíjatszámított fel Paulson-nak. Ezt megtetézte azzal, hogy lehetővé tette aszuper-spekuláns számára ezeknek az értékpapíroknak a kikölcsönzését,hogy azok értékzuhanására spekulálhasson a tőzsdén. A Goldman Sachsezeket a kezdettől fogva elértéktelenedésre ítélt értékpapírokat gondosanellátta a legbiztonságosabb befektetésnek számító AAA minősítéssel saját

ügyfelei számára. Az óriásbefektető cég tőlük is nagy összegeketkasszírozott, mert John Paulson példáját követve titokban maga is azértékzuhanásukra opciózott shortolási technikákkal.

A SEC szerint John Paulson és a Goldman Sachs olyan kényszerpályáthozott létre, amelyen a kibocsátott értékpapíroknak el kellett veszíteniükértéküket. Paulson hedge fund-ja és a Goldman Sachs befektetőimunkamegosztásban tevékenykedtek. A Goldman Sachs kötelessége voltolyan ügyfelek felhajtása, akik fedezett pénzzel rendelkeztek. Ezek közé

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 122/126

Dr Drábik János

122

tartoztak elsősorban a nyugdíjalapok és a biztosítók. Ez utóbbiaktermészetesen az adott részvények és más értékpapírok áremelkedéséreszámítottak. John Paulson hedge fund-ja 3,7 milliárd dollárt keresett ashortoláson 2007-ben. Három évvel később további öt milliárdot keresett.

Ez az összeg egymagában elég lett volna százezer egészségügyi dolgozóbérének a kifizetésére.Eljárás azonban nem indult ellene. A felügyeleti hatóságnak számító

SEC csupán Fabrice Tourre, a Goldman Sachs alelnöke ellen indítotteljárást, mert ő volt elsősorban a felelős a többszörös tőkeáttétellellétrehozott egzotikus értékpapírokért és azok eladásáért. Tourre tudta,hogy szinte lehetetlen lesz eladni ezeket a CDO-kat (fedezettadóskötelezvényeket), ha kiderül: John Paulson egyrészt maga választotta

ki a fedezetként használt kétes-értékű értékpapírokat, másrészt ugyancsakő volt, aki nagyösszegű fogadásokat kötött azok rövid időn belül történőértékzuhanására.

Azt is érdemes megemlíteni, hogy John Paulson-nak csak 15% adótkellett volna fizetnie hatalmas jövedelme után, ami lényegesen kisebbhányad, mint ami az átlag amerikait terheli. Szinte bizonyos, hogy ezt sefizette meg, mivel a kockázati tőkealapok (hedge fund-ok) elhalaszthatják

későbbi időpontra esedékessé váló köztartozásaik rendezését. Mindeztmegtetézi az a tény, hogy az amerikai kisemberek adójából szanálta akormány az olyan spekuláns pénzügyi óriásokat, mint az AIG Inc.(American International Group), a világ legnagyobb biztosító-társasága,amikor az fizetésképtelenné vált.

2012. július 18-án, Carl Levin demokrata szenátor, a washingtoniszenátus kormányzati ügyek vizsgálatával foglalkozó albizottságának (US.Senate Investigation Subcommittee) elnöke nyilvánosságra hozta, hogy a

HSBC (Honkong and Shanghai Banking Corporation), a londoni központtalműködő nemzetközi bankóriás, Európa legnagyobb pénzintézete, nagyvalószínűséggel terrorista csoportokat finanszírozott, és mexikóikábítószer-csempészetből származó milliárdokat mosott át. A legalizáltpénzeket aztán befektette az amerikai gazdaságba. A szenátusi albizottság340 oldalas jelentése szerint ezt a bank túlságosan laza működésiszabályzata, hanyag és felületes belső ellenőrzése tette lehetővé. A HSBCglobális struktúrájára is a nagyfokú gondatlanság és felületesség jellemző.

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 123/126

Dr Drábik János

123

Levin szenátor szerint az Egyesült Államok szigorú pénzmosás elleni jogszabályai nem tették lehetővé, hogy a drogkartellek nagyösszegűkészpénzeket helyezzenek el amerikai bankokban. Ezért a dollárt jelentősmennyiségben Mexikóba csempészték. Ott kerestek egy mexikói bankot,

pénzváltót, vagy elszámoló házat, amely átvette ezeket a dollármilliókat.Az említetteknek rendszerint volt számlájuk a HSBC mexikóikirendeltségénél. Ezt a fizikai dollárt a HSBC pénzszállító autókkal, illetverepülőgépekkel visszaszállította az Egyesült államokba. Ezzel befejeződötta kábítószerből származó illegális pénzek tisztára mosása. Levin szerint aHSBC pénzügyi kultúráját a mindent átható bűnös hanyagság jellemeztemár hosszabb ideje. A HSBC Holding-ot várhatóan egymilliárd dollárbírsággal sújtják, amiért elhanyagolta a pénzmosás elleni jogszabályok

betartásának az ellenőrzését. A szenátusi jelentés nyilvánosságra hozatalaután a HSBC részvényeinek az értéke nyomban jelentősen csökkent.

Mire tanít a történelem?

Emlékeztetni kell a pénzhatalmi elitet arra, hogy az általaelterjesztett és működtetett pénzrendszer valójában egy 18. században

kialakított, az akkori korszaknak megfelelő információs rendszer, amely azeltelt háromszáz év alatt eltorzult és használhatatlanná vált. A 21.században, amelyet információs korszaknak is szoktak nevezni, azemberiségnek a civilizáció szinte minden vonatkozásában sikerülthatalmas változásokat elérnie. Ez alól azonban kivétel a pénzügyi rendszer,amelynek elmaradt a gyökeres átalakítása, megújítása.

A jelenlegi hitelpénzrendszeren belül olyan kamatmechanizmusműködik, amely a pénzügyi szektort rákos daganathoz hasonlítható

beteges növekedésre kényszeríti. Mivel a pénzrendszer maga alá gyűrte azértékelőállító termelőgazdaságot, ezért a termelőgazdaság is a folyamatosnövekedés kényszerétől szenved. Bolygónk pótolhatatlan erőforrásait felkell áldozni a kamatmechanizmus miatt exponenciálisan növekvőpénzrendszer kielégíthetetlen igényeinek. Véges Földünkön azonbansemmilyen alrendszer nem növekedhet végtelenül. A természetikörnyezetet pusztító beteges növekedés helyett az erőforrásokmegtartására van szükség. Ha továbbra is érvényesül a természet- és

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 124/126

Dr Drábik János

124

életellenes pénzrendszer dominanciája, akkor az visszafordíthatatlan éstragikus következményekkel jár az egész emberiség számára.

Fel kell számolni ezt az elavult hitelpénzrendszert, amely ma azállamok feletti nemzetközi Pénzkartell ellenőrzése alatt áll. Ennek a

magánmonopóliumban lévő pénzrendszernek a segítségével a nemzetközipénzügyi közösség folyamatosan eladósítja az államokat, a vállalatokat ésaz egyes személyeket is. Az eladósítással végzett jövedelemelvonás teszilehetővé a pénzhatalmi elit folyamatos gazdagodását és hatalmánaknövekedését. Eladósítás más történelmi korszakokban is létezett, de ilyenpusztítóerejű még soha sem volt, mint a 21. században. Az adósság azókorban megkönnyítette az államokat irányító uralkodók, despotákszámára alattvalóik ellenőrzését, és az elérhető gazdasági, társadalmi

erőforrásokkal való rendelkezést.A szakadatlan háborúk is fokozták az eladósítást, mert óriási

pénzeket emésztettek fel. Amikor azonban az eladósítás mértéke túllépettegy határon, akkor rendszerint társadalmi megrázkódtatásokra, a népiellenállás legváltozatosabb formáira került sor. Az arány, a mérték – ahomo mensura – minden emberi-társadalmi tevékenységben fontos, így apénzrendszer működésében is. Az adóssággal nemcsak az a probléma,

hogy egy bizonyos mértéken felül megbénítja az emberi tevékenységet,hanem még ennél is nagyobb kárt okoz, mert kiforgatja az embertermészetes hajlamát arra, hogy másik embertársán segítsen. A pénzlehetővé teszi, hogy az emberek egymás iránti felelősségét éskötelezettségeit adóssággá alakítsák át, vagyis monetarizálva arctalan ésérzéketlen pénzviszonyokra redukálják. Az hitelező és az adós viszonyanem fér össze a kölcsönös támogatáson alapuló termékeny emberikapcsolatokkal.

David Graeber fejti ki 'Debt' című munkájában, amely 2011-ben jelent meg az Egyesült Államokban, hogyha megértjük az adósságtársadalmi eredetét, akkor hajlandóak leszünk újratárgyalni a hitelekfeltételeit, legyen szó a körülmények megváltozásáról, jelzálogkölcsönökről, hitelkártya-adósságról, diákhitelről, vagy egy egészország szuverén adósságáról. A világot jelenleg sújtó pénzügyi válság aztmutatja, hogy az emberek hajlandóak az adósság elengedésére, ha azok azintézmények, amelyeket az eladósítás létükben fenyeget, fontosak a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 125/126

Dr Drábik János

125

számukra. Ehhez hozzátehetjük, hogy a szuverenitás végső soron –legalábbis elméletben – egy egész népet, az adott ország (állam) lakóinakaz összességét illet meg. Szuverén népet alkotó emberi közösségként mihatalmaztuk fel a bankokat arra, hogy pénzt bocsássanak ki, amit aztán

kölcsön adtak nekünk kamatozó hitel formájában. Ezzel beindult azeladósítás spirálja, amely szükségszerűen elvezetett a megfizethetetlenmértékű adóssághoz, a pénzügyi alávetéshez, a szabadság ésönrendelkezés elvesztéséhez. Mi közösen alakítottuk így a helyzetet, ezértazok is mi vagyunk, akik ezt meg tudják változtatni. Nekünk kellkezdeményezni a jelenlegi globális magán-pénzmonopólium lecserélésétkamatmechanizmus nélkül működő közpénzrendszerre, helyreállítva anemzetállamok közjót és a közérdeket védelmező pénzügyi szuverenitását.

Graeber azt ajánlja, hogy a Bibliából ismert 'jubileumi évhez'hasonlóan minél előbb el kell engedni valamennyi ember és ország teljesadósságát. Az általános adósság-elengedés az emberiség újkoritörténelmében igen ritkán fordult elő. Az ókorban azonbanMezopotámiában, Babilonban, Asszíriában, Egyiptomban és aPtolemaiosz-dinasztia uralma alatt álló területeken az adósság-elengedésrendszeresen előfordult. Az uralkodók, akik egyben az államot

személyesítették meg, megtanulták, hogy bizonyos mértéket meghaladóeladósodás után lázadásokra kerül sor. Különösen olyan ínséges időkbenalakultak ki zűrzavaros viszonyok, amikor szárazság volt, rossz volt atermés, és a földműves nép nem tudta teljesíteni adósságszolgálatikötelezettségeit. Az első ilyen állami adósság-elengedésre az ókorbanmagyar néppel rokon suméroknál került sor. A sumér király rendeletbentörölte el az adósságokat. Graeber szerint ma is egy ilyenadósságelengedésre lenne szükség, de nemcsak azért, hogy ily módon

enyhítsünk sok ember szenvedésén, hanem azért is, hogy arraemlékeztessen minket: a pénz nem érinthetetlen szent dolog, és hogy azerkölcsös magatartás és emberi tisztesség ismérve nem az adósságmegfizetése. Ellenkezőleg! Az az erkölcstelen, ha a hitelező az adóstönkretétele, sőt elpusztítása árán is ragaszkodik az adóságszolgálatmaradéktalan teljesítéséhez.

Az elavult kamatozó magánpénzrendszer felett eljárt az idő.Emberek hozták létre megállapodásokkal mintegy három évszázada. Ez a

7/23/2019 KIÉ A MAGYAR ÁLLAM? - A magyar nemzeté, vagy a szervezett magánhatalomé? (Részlet)

http://slidepdf.com/reader/full/kie-a-magyar-allam-a-magyar-nemzete-vagy-a-szervezett-maganhatalome 126/126

Dr Drábik János

pénzrendszer azóta működik, miközben folyamatosan változtattak rajta.Ha létezik még érdemi demokrácia, akkor képesnek kell lennünk amegújulásra és átgondolva újra meg kell állapodnunk egymással azuniverzális erkölcs alapján. A gátlástalan önzésen alapuló szervezett

magánhatalmat az univerzális erkölcs elvein nyugvó igazságos közhatalomhelyreállításával lehet és kell legyőzni.

Megjelent:

Leleplező 2012/ 3.Országkrónika könyvújságFüggetlen, szólásszabadság folyóirat