A korábbi magyar, illetve románnyelvû írások, majd egy kétnyelvûkülföldi kiadás1 után most Király V.Istvánnak a maga nemében elsõ – an-gol nyelvû, monografikus, nemzetkö-zileg forgalmazott és recenzált – kö-tetét vehetjük kezünkbe. A célközön-ség megváltozása és kibõvülése a fi-lozófiai párbeszéd beágyazódásánakátalakulásába illeszkedik, mivel szer-zõnk – már 1999-ben leírt – szavaivalélve „[…] valami […] igenis – és lé-nyegében – megváltozott. A kommu-nikáció új lehetõségei nyíltak meg,illetve régiek teljesültek ki. Ezértmondtuk: ma már a mérték, a filozo-fálás mértéke, nemzetközi.”2 Ezt a –megváltozott – szituációt a kötet egy-részt impliciten, másrészt tematiku-san is – a magyar nyelv filozófiai le-hetõségeire való reflexiójával – veszicélba, olyan értelmezési körfolyama-tot indítván be, mely végsõ soron atartalmat is átminõsíti.

Ugyanakkor a szerzõ habitusa márönmagában is egyedivé teszi szövege-it, mivel – szûkebb környezetünkbenegészen szokatlan módon – az õ eseté-ben mindig is primer filozófiai szöve-gekrõl van szó. Ilyen szempontbóligen nehéz feladat volna rákérdezni,vajon a filozófiai tevékenység megvál-tozott szituáltsága eredendõen inkábbtágabb beágyazottságot vagy ellenke-zõleg, legsajátabb közegébõl való ki-szakítottságot jelent. Nem egyértelmûugyanis, hogy mint eredeti szerzõ va-lójában bizonyos hagyományból ésannak folytatásaként vagy éppenség-gel attól elkülönbözõdve szólal-e meg.

Ám – vele együtt – Gadamerrel szólva,kapcsoljuk vissza ezt a kérdést a filo-zófia nyelvi jellegének kérdéséhez,melyre még visszatérünk: „bármilyenhagyományról legyen is szó, mindigegy emberi, tehát nyelvi jellegû világaz, amely megmutatkozik benne. Mi-vel nyelvi jellegû, minden ilyen világmagától nyitott minden lehetséges be-látásra és így saját világképének min-den lehetséges bõvítése iránt, teháthozzáférhetõ a többi világ számára is.”3

Bár tematikailag és megírásukidõrendjében, rétegzõdésükben ere-detileg nem egységes, de gondolat-menetükben egymást kiegészítõ ésdialogizáló egységekbõl áll össze akönyv. A szerzõ már ismerõs idõ –halál – titok – szabadság tematikájáta kötet egyrészt egyedi módon kötiössze, másrészt a történetiségre valóerõteljes és átfogó vonatkoztatást teszhozzá ezekhez. A történelem és tör-ténetfilozófia szempontjából történõújratematizálás a heideggeri ihletésûegzisztenciálanalitikai kérdésfölte-vést egy olyan mindennapi helyzetalapjára helyezi vissza, melyen belülaz olvasó („mi”) a történetiséggel, amúlttal, de ennél is elébb saját jele-nével-jövõjével egészen sajátos, sajá-tos módon problematikus, éspedigmindenekelõtt kényszeresen túlhang-súlyozott viszonyban áll; eme viszonyetalonja – ízelítõül – a Kolozsvár fõte-rén (ma is) (üvegfedél alatt) megte-kinthetõ gödör.

Túl a német kulcsterminusok ma-gyarra, illetve románra történõ átül-tetésén, illetve a magyar nyelv filozó- téka

121

KÉRDÕ ELIDÕZÉS A HALÁLON ÉS TÖRTÉNELMEN INNENKirály V. István: Death and History

Lambert Academic Publishing, Saarbrücken, 2015.

fiai lehetõségeit kiemelõ nyelvi-fo-galmi fejtegetéseken, majd a teljesszöveg angolra történõ lefordításá-nak, egyben etimológiai-fogalmi-reto-rikai újraszerkesztésének erõfeszíté-sén (melyhez Czintos G. Emesének,Zsizsman Évának és Korondi Ágnes-nek szívbõl gratulálhatunk) a retori-kai-stilisztikai eszköztár, a textusmint olyan az, ami eleve kiszûri azolvasás és ezáltal az olvasó bizonyostípusát. Konkrétabban, lehetetlennéválik az olvasás nemcsak a megfelelõnyelvi-fogalmi képesítéssel nem ren-delkezõk, de az elvárt türelmet, kellõlassúságot és a szöveg jelentésrétegeiiránti hitelnyújtást meg nem elõlege-zõk számára is. A jelentések és vo-natkozások sokaságának játéka olyanhatást kelt, mintha az olvasás diakro-nikus-horizontális elõrelépés helyettvertikálisan haladna, ezért gyakorla-tilag befejezhetetlen is lenne.

Könnyít természetesen ezen akönyv anyagának tartalmi és hang-súlybeli elosztása, mely egy igen tö-mör és mégis viszonylag terjedelmeselsõ – a szerzõ gondolkodói habitusaszempontjából, tematikailag és ter-minológiailag alapvetés jellegû, a ha-lál fogalmának (faktumának?) filozó-fiatörténetével, Heideggerrel és enneknéhány utódával dialogizáló – fejezetután a második fejezetben kidolgozzaa könyvre nézve sajátos idõfogalma-kat, melyek ugyanakkor alkalmazottfilozófiai kérdésfeltevéssé alakítják afent bevezetett egzisztenciálanalitikaiproblémákat, és a magyar nyelv filo-zófiai lehetõségeinek felmutatásávalkísérlik meg újratematizálni azokat.A harmadik fejezet visszatér az alap-fogalmak körébe, és a hangsúlyt a jö-võ eksztázisára helyezvén át, elmé-lyíti az analízist.

Az utolsó fejezet (a függeléketnem számítva) a történetiség kérdé-sét újraágyazza Heidegger korai írá-sainak közegébe – megkísérelvénmeghaladni ezeknek a jelen metafizi-kájában való megrekedését. A függe-

lék ezután a kéznél levõ gondolati él-mény alapján igen provokatív módonmegkíséreli a terrorizmus jelenségé-nek egzisztenciális értelmezését.Ámbár az elvi összefüggésrendszer,ahogyan leírtuk, viszonylag egyértel-mû, mégis feltehetjük a kérdést, hogya harmadik fejezet, amennyiben erreaz elsõ több ízben is hivatkozik, nemszolgált-e volna biztosabb alapul azelsõ fejezet helyett mint bevezetés.

A Függelék tapasztalatából kiin-dulva a – nem utólagosan, külsõdle-gesen értett – „alkalmazás” kérdése isföltevõdik: egyrészt, lévén a szerzõt-olvasót egyaránt személyesen involvá-ló, „lét”-vonatkozások sorát körvonala-zó és hangsúlyozó szöveg, a könyv ele-ve „alkalmazott” módon szólal meg,nincs szüksége tehát „konkrét” alkal-mazásra-alkalmazhatóságra. Emellettugyancsak a Függelékben kapcsoló-dik össze – a szerzõ gondolati útjánelsõ ízben – Király V. István filozófi-ájának két nagy tematikája: a haláléés a titoké. A könyv eddigi tartalmavoltaképp ezt a találkozást alapozzameg. Talán éppen ezért bír felszaba-dító erõvel a terrorizmusértelmezésfogalmi teljesítménye mint a halál ésa titok jelenségei alapján végigveze-tett rákérdezés – és válaszkísérlet! –egy mindennapi, már-már megszo-kottá közönségesült, ám ezáltal nemkevésbé nyugtalanító kognitív szo-rultságra, éspedig arra, ahogyan aterrorizmus ténye (nemcsak metafi-zikai-erkölcsi, hanem már pusztánkognitív) értelmezési stratégiáinkatszisztematikusan kisiklatja.

Innen „visszafelé” követve a szö-veget, rájövünk: a szerzõ tartogat mégtarsolyában ehhez hasonló fajsúlyúgondolatmenetet, mely a kevésbé au-tonóm olvasót is elvezeti bizonyosmegvilágosító erejû következtetése-kig – a könyv „alkalmazott” jellegéterõsítvén. Kiemelendõ eme alkalma-zások közül például a halál hobbesidiskussziójának politikafilozófiai ext-rapolációja (elsõ fejezet), melybõl a122

2016/7

szerzõ mondandójának potenciálisanigen messzemenõ kihatásait sejthet-jük meg; a Föld elhagyásának projekt-jére adott válasz (elsõ fejezet –Exkurzus), mely ökológiai összefüg-gésben válhat teljessé; a (jelenvaló,múlni nem akaró) múlt temporali-tásának analízise (második fejezet),mely élethelyzeteink egy sajátos mó-don kérdéses, kétséges és látszólag„megoldhatatlan” (avagy csak poszt-apokaliptikusan – inautentikusan –megoldható) idõbeli beágyazottságá-ra válaszol, konkrét történeti önértel-mezésünket mozdítva ki ezáltal meg-rekedtségébõl; a történelemnek a sa-ját kérdezõ ittlétünk általi konstitúci-ója (harmadik fejezet), mely egybenkonkrét módon világkonstituáló; ésmindezek kozmopolitikai relevanciá-ja (Függelék).

Egyedülálló ezek közt egyes eg-zisztenciális alapfogalmaknak (pél-dául a „semmi”-nek) a magyar nyelvadottságaira rájátszó nyelvi-filozófiaikifejtése. Ahogyan a szerzõnek JózsefAttila versével való szembesülése4

esetében láthatjuk – hasonlóan Hei-degger és Hölderlin párbeszédéhez –,ezt sem kell szigorú értelemben vettetimológiai és/vagy fogalmi analízis-nek tekintenünk; inkább a filozófiaés a teremtõ (költõi) erejû nyelv kö-zötti kérdezõ, kérdéses, nyitott, ko-moly játéknak. Nem azért történik –és nem azért izgalmas – ez, mert „föl-fedez” valami addig „ismeretlent”;sokkal inkább valami olyasmit kísé-rel meg felmutatni, amit mindig istudtunk, avagy a nyelvvel együtt min-dig is mondtunk – persze csak azok,akik ezt a nyelvet beszélik. Ezért isérdekes mindezt most fordításban ol-vasni: az a pusztán intencionált,transzcendentális többes Én („mi”),amelyet a nyelv implicite egy konkrétcsoportra redukált, immár konkré-ciójában is egy elvileg korlátozatlanpublikummá szélesedett – valóságo-sabbá tévén a kanti kérdést: „mi azember?”

Éppen ezáltal válik a szöveg – azegzisztenciafilozófiai írásokra jel-lemzõen monologikus jellegének el-lenére – nyitottá, rákérdezhetõvé.Ahogyan a szerzõ „mesterünket”,Heideggert esetenként ismétli, ámugyanakkor szelektíven használja,önmaga ellen fordítja, radikálisanmegkérdõjelezi és meghaladja, ugyan-ezt várhatjuk el önmagunktól õveleszemben is. Konkrétan: a szöveg egé-szén – már Heidegger esetében is, deitt fájóbb és kérdésesebb módon – vé-gighúzódik egy retorikai alap, mely a „mi” képletében követhetõ – ésamely kulcsként oldja meg különbö-zõ jelentésrétegek átjárhatóságát. A „mi” múltunkat tesszük sajáttá –történelemmé –, mely enélkül csu-pán egy inautentikus, vállalatlan ésvállalhatatlan történet marad. A „mi”(modern) korunk sajátossága az azidõbeliség, mely szerint ez történik.A „mi” generációnk az, mely szoron-gató kétséggel utasítja el megelõlege-zett múltját, és kíséreli meg azt való-ban múlttá tenni. És ez a „mi” ugyan-akkor az ember mint olyan, konkré-ciójában azonban mindig is a nyelvé-nek és idõbeliségének nyitottjábangondolkodó, kérdezõ, olvasó, értõ,író ember.

És most ez a „mi” – nem utolsó-sorban a potenciális olvasók köréneknyelvi-technikai kiterjesztése által –utolsó konkrét, idõ-, tér-, nyelv- éshagyománybeli körvonalát is levet-kõzi. Nincs több elvi korlátozás – re-gionális nyelvek, Kelet-Közép-Euró-pa, csonkolt modernitás, posztkom-munizmus, kisebbségi lét és kontinen-tális hagyomány. Mégis adott, adódika „mi” – enélkül (legalábbis ez) a szö-veg nem mûködik. Ha csupán az em-ber mint olyan elvontságával lenneez behelyettesíthetõ, hogyan is lehet-ne konkrét jelentéstartalmakkal –például a magyar nyelv adta filozófi-ai lehetõségekkel – gazdagítani létvi-szonyait? Ha viszont a konkrét törté-nelmi ember (egyedien kollektív)

téka

123

szubjektumát jelentené, hogyan is vol-na ez képes éppenséggel a maga – vi-lágpolgári értelemben – történelemal-kotó tevékenységére reflektálni?

Értelmezési javaslatom szerint amagyar nyelv filozófiai felhasználá-sának a szerzõ által éppen így, fordí-tásban történõ bemutatása a válasz.Éspedig nem föltétlenül az illetõnyelvi-fogalmi fejtegetések tartalma,hanem egyáltalán azok felmutatásamint gesztus az, ami megvilágíthatja

a dolgot. Ilyen értelemben – mindigis nyelvében-idõbeliségében konkre-tizálva, jelenvaló tettként, alapítócselekedetként – világpolgári a (törté-net-)filozófia.

Vagy ahogyan Nobody, a kiközö-sített világpolgár indián jelenti kiWilliam Blake-nek, a mûvét és önma-gát felejtett költõ-utazónak: and yourpoetry will now be written in blood.5

Telegdi-Csetri Áron

2016/7

JEGYZETEK1. Lásd A betegség – az élõ létlehetõsége – Prolegoména az emberi betegség filozófiájához / Illness – APossibility of the Living Being - Prolegomena to the Philosophy of Human Illness. (Kétnyelvû kiadás).Kalligram, Pozsony (Bratislava), 2011.2. Király V. István: Filozófia és Itt-Lét. Erdélyi Híradó, Kvár, 1999.3. Uo. 141.4. István Király V.: The Names of the Nothing. Philobiblon 2015. Vol. XX. No.1.5. „és költészeted ezután majd vérrel íratik”. Dead Man, rendezte Jim Jarmusch, 1995.