16 Külügyi Szemle

Bulgária 19. század végi és 20. századi történelme – az 500 éves oszmán uralom alóli felszabadu-

lás ellenére – nemzeti tragédiákkal teli. Vesztett háborúk sora, regionális elszige-telődés, elveszített területek és lakosság, a szülőföldjükről elűzött bolgár mene-kültek áradata és mindezek gazdasági következményeinek a kezelése jellemez-te. A magyar történelemből is ismerjük: ilyen előzmények után a szomszédokhoz fűződő viszony mindig összetett, mindig tartalmaz negatív előítéleteket, félelmet. Nincsen ez máshogyan Bulgáriában sem.

Azonban a bolgár biztonságpolitikai és geopolitikai megközelítés szempontjából minden szomszédos viszonyrendszer kö-zül a legösszetettebb az erősödő Törökor-szággal fennálló. Részben a megváltozott török külpolitikai doktrínának, Ankara aktívabb regionális szerepvállalásának és a török gazdaság erősödésének köszön-hetően. Részben viszont a bolgár törté-nelmi tapasztalat és tudat következtében, illetve annak, hogy Bulgáriában él egy je-lentős számú török-muzulmán kisebbség. Az erdoğani Törökország geopolitikai sajátosságairól, illetve a neooszmanista

Tanulmányomban megpróbálom megvizsgálni, hogy egy olyan ország számára, mint Bul-gária, az erősödő és a Balkánon aktivizálódó Törökország mennyiben jelent geopolitikai ki-hívást vagy geopolitikai lehetőséget. A téma szempontjából ki kell térni mind a török, mind a bolgár belpolitikai helyzetre, a demográfiai, kisebbségi, továbbá energetikai és logisztikai kérdésekre. Összességében megállapítható, hogy bár a történelmi emlék erőssége természe-tesre vehető, egy stabil és gazdaságilag erősödő Törökország pozitív hatással lehet Bulgáriára nézve is.

In my essay I am trying to examine the eventual impacts of a growing and more active Turkey in the Balkans on a country like Bulgaria. Is such a Turkey a geopolitical concern or a geopolitical possibility for advantages? For that it is needed to examine the internal political situation of both states, and questions linked to demography, minority issues, energy security and logistics. The outcome is, even if the strength of the historical remembrance is understandable, an economically growing and politically stable Turkey can have positive effect on Bulgaria.

* * *

Törökország bolgár szemszögből:geopolitikai lehetőség vagy kihívás?

Klein András

2015. tavasz 17

Törökország bolgár szemszögből

ideológiának a Balkánra irányuló eset-leges hatásairól mind Magyarországon, mind nemzetközileg immár számtalan tanulmány, elemzés vagy könyv jelent meg. Éppen ezért tanulmányomban ezek-re nem szándékozom mélyebben kitérni.

Inkább azt a kérdést próbálom körül-járni, hogy maga a bolgár politikai gon-dolkodás mennyiben tekint geopolitikai vagy gazdasági lehetőségnek egy erősö-dő Törökországot, és mennyire lát a leg-újabb fejleményekben biztonságpolitikai kihívást, és mindezeknek mi az oka. Ha bolgár szempontból próbáljuk megköze-líteni a kérdést, akkor a történelem mel-lett beszélnünk kell demográfiáról, török és pomák kisebbségről, a bulgáriai roma társadalomban zajló folyamatokról, a bol-gár gazdasági és szociális kihívásokról, a páneurópai közlekedési folyosókról, az energetikáról, a Fekete-tenger régiójáról. Mindezek talán hozzásegíthetnek ahhoz, hogy jobban megértsük egy, ma már EU- és NATO-tag balkáni állam Törökor-szággal kapcsolatos gondolkodását.

Neooszmanizmus és a Balkán: tényleg félni kell?

Egy országban, amely olyan történelem-mel rendelkezik, mint Bulgária, termé-szetes, hogy a török külpolitika váltása-ira azonnal reagálnak. 500 éves oszmán uralom után ez nem is lehet másképpen. A kérdés inkább az, hogy a bolgár poli-tikai elit hogyan tudja feldolgozni az új, növekvő török öntudatot és a vele járó gazdasági megerősödést. Az új török

külpolitikai doktrína Balkánra vonatko-zó elképzelései Szófiában közismertek. Annak alapvető kiinduló pontja, hogy a félsziget jelenti az ország számára a szárazföldi összeköttetést Nyugat-Eu-rópa irányába, és az egyik legfontosabb köldökzsinór a török gazdaság számára. Innentől kezdve természetes, hogy An-kara megpróbálja befolyásolni a balkáni folyamatokat. Mivel jelen pillanatban a török „soft power” leginkább vallási és kulturális jellegű, célja mecsetek építé-sén, a török nyelvű média terjesztésén és ösztöndíjak biztosításán keresztül a tö-rök-muzulmán öntudat erősítése a térség mohamedán lakossága között. És bár je-lenleg Törökország egy nehéz kormány-alakítási procedúra előtt áll a legutóbbi parlamenti választások következtében, ez a helyzet és felfogás várhatóan nem fog megváltozni, függetlenül attól, hogy milyen kormánykoalíció alakul, vagy előrehozott parlamenti választásokra lesz szükség.

A török külpolitikai doktrína számára, a davutoğlui elméleteket követve, éppen ezért a legfontosabb egy belső balkáni kör: Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Al-bánia és Macedónia, vagyis arányaiban a legnagyobb muzulmán lakossággal ren-delkező balkáni államok. Van egy má-sodik kör is, Görögországgal, Szerbiával és Bulgáriával, vagyis olyan balkáni álla-mokkal, melyek nagymértékben befolyá-solják a belső kör stabilitását, és amelyek hagyományosan meghatározzák a félszi-get geopolitikai történéseit, és nem mel-lesleg szintén viszonylag népes muzul-mán kisebbséggel rendelkeznek. Ankara

18 Külügyi Szemle

Klein András

szempontjából létezik egy harmadik, külső balkáni kör is, Horvátországgal, Magyarországgal és Romániával, melyek hatással és befolyással vannak a máso-dik kör államaira, vagyis befolyásolják a boszniai, szerbiai és bulgáriai folyamato-kat.1

Egy ehhez fogható stratégia értelmezé-sekor az első kérdés, amit fel kell tenni: nem természetes-e, hogy egy állam, ha politikailag és gazdaságilag erősödik, megpróbálja kiterjeszteni a külpolitikai érdekeit? Figyelembe véve, hogy minden nagyobb hatalom ezt teszi, a kérdésre nem adható más válasz, csak az, hogy igen. Vagyis Törökország nem tesz mást, mint amit mindenki más is tenne. Jelen pillanatban Ankara, a hidegháború vé-geztével és az egypólusú, Amerika do-minálta világrend megrendülésével egy periferiális országból megpróbál saját perifériával rendelkező regionális köz-ponttá válni.2

A következő kérdés, amit ilyenkor fel kell tennünk, az az, hogy egy megerő-södő állam a növekvő befolyását mire használja fel: egy térség stabilizálására vagy destabilizálására. Ebből a szem-pontból releváns, hogy a balkáni polito-lógia előszeretettel hívja fel a figyelmet a neooszmanista külpolitika érzelmi tölte-tére, egyben utalva az egykori birodalom-nak a területei iránti nosztalgiára, amiből egyenesen következik a balkáni államok – főleg szláv és pravoszláv – lakosságá-nak a török destabilizációs kísérletektől való félelme. Jelen pillanatban, jellemző módon, ez a nézetrendszer a szerb po-litológiai-geopolitikai értekezésekben

erősebben jelen van, mint a bolgárban. Különösen is kiemelik, hogy mivel a neooszmanizmus egy, a régi hagyomá-nyokat a modernitással ötvöző ideológia, Ankarának szüksége van a hajdani eu-rópai területeire, hiszen az ázsiai elma-radottsággal szemben a történelme során mindig azok jelentették a modernitást.3

A Bulgáriában szintén közismert és publikált szerb gondolkodásmód any-nyiban érthető is, hogy Boszniával és Koszovóval Belgrád valóban jelentős, muzulmán többségű területeket vesztett, melyek később szoros kapcsolatot alakí-tottak ki Törökországgal. Ugyanakkor ezek az elméletek más szempontból nem teljesen korrektek. Ugyanis a volt jugo-szláv háborúk kimenetelében, illetve a szerb katonai vereségek és területi vesz-teségek bekövetkeztében Ankara csekély szerepet játszott – azok sokkal inkább a NATO és az Amerikai Egyesült Államok katonai szerepvállalásának a következ-ményei. Ráadásul az, ami Szerbia számá-ra katonai vereséget jelentett, másoknak, főleg a szerbekkel szemben álló többi balkáni nemzetnek békét, függetlenséget és viszonylagos stabilitást eredményezett.

Ha pedig bolgár szempontból nézzük a történéseket, akkor megállapítható: ma még egyetlen olyan, a Balkánnal kapcso-latos török külpolitikai lépést sem lehet említeni, amely érdemben közvetlenül veszélyeztette volna Bulgária biztonsá-gát. Sőt, a kommunizmus bukását követő legdrámaiabb balkáni események során Szófia és Ankara egy táborba, az EU és a NATO által meghatározott tömbbe tar-toztak.

2015. tavasz 19

Törökország bolgár szemszögből

A nemrég elhunyt Lőrincz Csabának, a külügyminisztérium erdélyi születé-sű és a magyar jobboldali külpolitikai gondolkodást a háttérből alakító egykori helyettes államtitkárának volt egy elmé-lete. Ez így szólt: nem az a kérdés, hogy egy állam megpróbálja-e befolyásolni a környezetét, hanem az, hogy mindezt a potenciális erejéhez képest megfele-lő arányban teszi-e, és azzal a stabilitás megőrzéséhez járul-e hozzá. Ha figye-lembe vesszük ezt a szempontot, akkor azt mondhatjuk, hogy önmagában az erőteljesebbé váló török külpolitikának nem kellene aggasztania egy olyan álla-mot, mint Bulgária.4 A nem elfogult, nem nacionalista alapú vagy érzelmileg túlfű-tött bolgár geopolitikai irodalom mindezt tudomásul is veszi.

Szófia számára egyetlen olyan sajátsá-gos területe van a török külpolitikának, amelyet viszonylagos gyanakvással kö-vet. Ez nem más, mint Ankara Macedónia-politikája. A bolgár közgondolkodásban Macedóniának mindig kitüntetett helye van, mivel a macedón nemzetet bolgár eredetűnek tartják, és az ország létét a nagyhatalmak geopolitikai játszmáinak és saját katonai vereségeiknek tudják be.5 Éppen ezért figyelik Szófiában gyanúval a törököknek azt a szándékát, hogy Ma-cedóniában megpróbálnak stabilizáló hatással fellépni – akár a görög, a szerb vagy a bolgár törekvésekkel szemben. Ugyanakkor a bolgár közvélemény – an-nak ellenére, hogy elvetik azt a jelenlegi hivatalos macedón történelmi kurzust, mely tagadja a közös eredetet, és immár az ókori Nagy Sándor világában keresi a

történelmi gyökereit – érzelmileg mindig Szkopje mellett foglal állást a macedón–albán vitákban, konfliktusokban. Ebből a szemszögből nézve viszont a saját érde-keikkel ellentétesnek tartják a jelenlegi Törökország által a macedóniai muzul-mán albán kisebbségnek nyújtott, egyre erősödő támogatást.6

A neooszmanista külpolitika gazdasá-gi vonatkozásairól szintén sokat olvasni, hallani. Azonban a török gazdasági ter-jeszkedésről szóló híresztelésekkel kap-csolatban, a konkrét statisztikákat is ala-pul véve, nagyon sok a mítosz. Valóban tény, hogy az egész Balkánon vannak török befektetések, beruházások. Azon-ban ezek korántsem olyan mértékűek, és nem is érintenek tömegesen olyan stra-tégiai szektorokat, hogy általuk döntően befolyásolni lehetne a Balkán államainak a belpolitikai folyamatait. A régióban gazdasági szempontból az EU, de talán még az Egyesült Államok és Oroszor-szág is sokkal nagyobb befolyással bírhat az érintett országok társadalmi folya-mataira, mint Törökország.7 Ez alól nem kivétel Bulgária sem. Ráadásul a „török gazdasági expanzióval” kapcsolatos mí-toszok során figyelembe kell venni ma-gának a török gazdaságnak a szerkezetét is. Tény, hogy összességében a gazdasá-guk nőtt, és török állampolgárok tömegei kerülnek ki lassan a mélyszegénységből. De ezzel egy időben a török gazdasági expanziót gátolja néhány jelentős ténye-ző: a családi gazdaságok dominanciája, a kevés hozzáadott értékkel bíró össze-szerelő üzemek meghatározó szerepe, az iszlám nézetek terjedése következtében a

20 Külügyi Szemle

Klein András

nőknek a gazdaságból való kivonulása, a jelentős államadósság, illetve a belpoli-tikai konfliktusok. Ez utóbbira jó példa a 2015. júniusi parlamenti választások után előállt helyzet, mely arra bizonyíték, hogy a török politikai elitnek saját orszá-ga politikai stabilitására is sok figyelmet kell szentelnie. Vagyis török gazdasági jelenlétről igen, de gazdasági „hódítás-ról” jelenleg nem beszélhetünk.

Általánosságban a neooszmanista „veszéllyel” kapcsolatban érdemes még egy dolgot figyelembe venni. A Bal-kán kétségtelenül fontos Ankarának, de ha a konkrét diplomáciai aktivitását elemezzük, akkor azt fedezhetjük fel, hogy az a közép-ázsiai régióban, a Kö-zel-Keleten, de még Észak-Afrikában és a szubszaharai Afrikában is jelentősebb. Ha mindezekhez hozzávesszük azokat a konfliktusokat, amelyek Törökország figyelmét manapság nagymértékben le-kötik – gondoljunk akár Szíriára, Irak-ra, az izraeli–palesztin viszonyra, akár a síita–szunnita ellentét miatt Jemenre és Iránra, illetve Egyiptomra és Líbiára –, akkor kijelenthetjük: jelen pillanatban a Balkán-félsziget nem a török külpolitika első számú prioritása. Vagy úgy is fogal-mazhatnánk, hogy Ankarát jelenleg más régiók jobban aggasztják, nagyobb figye-lem irányul rájuk.

Bolgár „biztonságpolitikai frusztráltság”

Az, hogy a mai Bulgáriában mégis léte-zik egyfajta általános félelem az ország jövőjét illetően, nem csak külső okokra

vezethető vissza. Sőt, elvileg Bulgária EU- és NATO-tagsága kellő önbizalmat kellene, hogy adjon a társadalomnak, elvégre az ország a világ legerősebb ka-tonai szövetségének és egy potenciálisan fejlett gazdasági uniónak a tagja. Mind-ettől függetlenül az ország gazdasági-szociális-demográfiai helyzete általános aggodalomra ad okot. Biztonságpolitikai szempontból a szakirodalom a követke-ző, nem katonai veszélyeket azonosítja:8• A tartós gazdasági növekedés és

pénzügyi stabilitás feltételeinek a hiánya. (Az EU-csatlakozás körüli jelentős gazdasági növekedés a pénz-ügyi válsággal megrekedt, mára gya-korlatilag stagnál. A jó makrogazda-sági adatokkal bíró állam pénzügyi stabilitása a legnagyobb bolgár tulaj-donú bank, a KTB 2014-es, politikai alapon történt bedöntésével megren-dült.)

• A rendkívül negatív demográfiai fo-lyamatok elleni koncepció hiánya. (1980-ban Bulgária lakossága még közel 9 millió fő volt. Mára – a rend-szerváltást követő, immár több mint másfél milliósra tehető kivándorlás következtében, illetve az alacsony népszaporulat miatt – már csak 7,2-7,5 millióan élnek Bulgáriában. A ki-vándoroltak elsöprő többsége fiatal, végzettséggel vagy szakmával rendel-kező. A külföldi befektetések szem-pontjából is egyre nagyobb gond, hogy – a nagyvárosokat leszámítva – immár nincs kellő számú, fiatalabb és viszonylag képzett munkaerő.)

• A belső területek erőteljes elnéptele-nedése. (2014-ben 164 elhagyott falut és 1135 olyan települést tartottak szá-mon, melyben kevesebb mint 50 fő

2015. tavasz 21

Törökország bolgár szemszögből

lakik. A lakosság egyharmada a hét legnagyobb városban él.9)

• Belső etnikai feszültségek. (Bolgár–roma, bolgár–muzulmán ellentétek.)

• A belső infrastruktúra romlása, az újraiparosítás nehézségei.

• A közigazgatás hatékonyságának a hiánya.

• A lakosság alacsony bizalma a köz-igazgatás iránt. (A rendőrség vélt korrupciója, az igazságszolgáltatás függetlenségének a hiánya, a köz-beszerzések előre eldöntött jellege a bolgár belpolitikai viták folyamatos témája).

• A nemzeti és kulturális azonosságtu-dat csökkenése.

• Környezetvédelmi gondok. (A 2014-es hevesebb esőzéseket követő, em-beri életeket is követelő áradások és kőomlások felszínre hozták a tárolók rossz állapotának, a csatornarendszer elavultságának, az illegális fakivágás következményeinek a kérdését.)

• Erős kitettség a külső befolyásoknak. (Az ukrajnai konfliktus felerősítette a Bulgáriában zajló amerikai–orosz, geopolitikai jellegű harc hatásait, a szíriai menekültek kérdése pedig a török geopolitikai érdekek ügyét.)

• Energiafüggés.• Regionális projektekből való kima-

radás, a regionális izoláció veszélye.

Vagyis összességében az állapítható meg, hogy a rendszerváltás utáni gyenge államiság, a szervezett bűnözés megerő-södése és egy ellenőrizhetetlen oligar-charéteg kialakulása, továbbá a szociális feszültségek, illetve a népesség fogyásá-nak az arányai általános bizonytalansági érzést okoznak. Ezt az érzést erősíti a

népességében és gazdaságában erősödő, öntudatot árasztó és szomszédos Török-országból érkező hírek keltette frusztrált-ság. A fent említett pontok némelyikére a témánkból adódóan érdemes külön ki-térni.

A bulgáriai muzulmánok:törökök, pomákok,muzulmán romák

A 2011-es népszámlálás adatai szerint Bulgáriában 588.318-an vallották magu-kat töröknek, vagyis a lakosság 8,8 szá-zaléka. A török nyelvet anyanyelvként a lakosság 9,6 százaléka jelölte meg, és 966.988-an vallották magukat muzul-mánnak.10 Már az adatokból is kitűnik néhány nehézség a bulgáriai törökök-mu-zulmánok pontos számának a megállapí-tásával kapcsolatban. Először is rögtön le kell szögeznünk egy általános értelmezé-si problémát: egy olyan országban, mint Bulgária, ahol a kivándorlók és a külföl-dön munkát vállalók száma megközelíti a 20 százalékot, a statisztikai adatok leg-feljebb pillanatnyi helyzetként értelmez-hetőek. Arról ugyanis senkinek sincs tu-domása, hogy a külföldön dolgozó bolgár állampolgárok hány százaléka települt ki véglegesen vagy tartósan, de hazatérési szándékkal, illetve hányan vannak kül-földön szezonális munkavégzési céllal, rövidebb ideig. A külföldi munkaválla-lás érinti a muzulmán lakosságot is: az ő úti céljuk elsősorban Törökország. Ró-luk egyelőre csak becslések állnak ren-delkezésre; egyes feltételezések szerint

22 Külügyi Szemle

Klein András

a Törökországban élő és dolgozó bolgár állampolgárságú muzulmánok száma el-érheti a háromszázezret is.

Egy másik gond, ami az adatokból ki-tűnik, hogy nem egyezik az önmagukat töröknek vallók, a törököt anyanyelvként használók, illetve a muzulmán vallást gyakorlók száma. Ennek oka, hogy a bul-gáriai muzulmán közösség nem homo-gén. Vannak etnikai törökök, pomákok (muzulmán vallásra áttért bolgárok), illetve hagyományos muzulmán roma közösségek és a muzulmán vallásra nem-rég áttért roma közösségek. Ez a „tarka kép” sokféle identitást gerjeszt: török ön-tudatot, függetlenül az etnikai eredettől; muzulmán öntudatot, számon tartva a bolgár vagy a roma etnikai eredetet. Ezt a palettát szélesíti az etnikai tudattól el-térő anyanyelvhasználat. A muzulmán lakosság összetettsége egyenes követ-kezménye az Oszmán Birodalom nem-zetiségi hagyományainak. Bulgáriában a török-muzulmán etnikum elterjedése megegyezik a Balkánon megszokottal. A híres olasz történész, Andrea Ricardi így írja le a folyamatot:

A Balkánon lezajlott események egy valamikori birodalom történelmének egyik fejezetét képzik: az Oszmán Birodalomét, mely az arab-muzul-mán terjeszkedés, de egyúttal Bizánc örököse is, és amelynek területén be-vett gyakorlat volt a különféle népek egymásra rétegződése. A török né-pesség az általa felügyelt területeken elterjedt, s ezzel egyidejűleg különfé-le népeket iszlamizált.11

Ez a folyamat vezetett oda, hogy a bulgáriai muzulmán közösségen belül a törökök mellett jelentős hányadot alkot-nak a bolgár eredetű pomákok is. Ez a népcsoport a 17. és a 18. században tért át a muzulmán vallásra, részben önként – kedvezőbb gazdasági és adózási felté-telek reményében –, részben erőszakos térítés útján – amikor a Portának egyre nagyobb szüksége volt a hadseregbe be-sorozható muzulmán vallású alattvalók-ra.12 Azonban, az oszmán hagyományok-nak megfelelően, a bulgáriai muzulmánok azonosságtudatában maga a vallás min-dig jelentősebb szerepet játszott a reális etnikai eredetnél: az „oszmanli” réteghez való tartozás fontosabb cél volt az etnikai törökségbe való beolvadásnál. Ennek kö-vetkeztében, az eltérő eredet ellenére, a muzulmánok között kialakult egy vallási alapú szolidaritás és egységtudat, amit a „török” szó gyakran valójában csak kör-beírt, maga az etnikai eredet csak másod-lagos volt, illetve jóval később vált meg-határozóvá.13

Bár a bolgár „nemzeti újjászületés” csírái a 18. század végén megjelentek, az igazi nemzeti mozgalmak Bulgáriá-ban, ahogyan az egész Balkánon, a 19. században bontakoztak ki.14 Ráadásul esetükben egy nyugati eszmerendszer felülről induló elterjedéséről volt inkább szó, mintsem egy gazdaságilag motivált polgári mozgalomról. Ez különösen Bul-gáriára igaz, melynek pravoszláv lakos-sága, ha alárendeltségben is, de a biroda-lom belső gazdaságát tekintve jól defini-álható érdekek mentén fejlődött.15 Azon-ban az 1877–78-as orosz–török háború

2015. tavasz 23

Törökország bolgár szemszögből

következményeként létrejött mindenkori Bulgária területe nem esett egybe a bol-gárok lakta területekkel: egyrészt jelen-tős arányban bolgár lakosságú területek rekedtek az államhatáron kívül, másrészt Bulgárián belül nagyszámú muzulmán kisebbség maradt. Maga a bolgár nem-zetbiztonsági gondolkodás ez utóbbiakat mindig is kockázatként tartotta számon, illetve nacionalista körökben Törökor-szág 5. hadoszlopaként tekintettek rájuk.

A bolgár politika nemegyszer radiká-lis módszerekkel próbálta megoldani a kérdést. Hol erőszakos névváltoztatá-sokkal járó asszimilációs politikával, hol a vallásgyakorlás korlátozásával, hol pedig a muzulmán lakosság elűzésével. Ennek a legutóbbi példája az 1984-ben végrehajtott, úgynevezett „újjászületési folyamat”, amikor is háromszáztízezer bulgáriai muzulmán nevét változtatták meg erőszakosan, amit 1989-ben a „nagy kirándulás” követett: százötven-kétszáz-ezer muzulmán költözött „önként” Tö-rökországba.16 A homogenizációs kísér-letek azonban rendre elbuktak – részben a vallási alapon szerveződő kisebbségnek az asszimilációval szembeni, kulturális alapú ellenálló-képességének, részben pedig a pozitívabb demográfiai folyama-taiknak köszönhetően.

Ráadásul egy aktuális folyamat tovább erősíti a „muzulmán elemtől való félel-met”. Ez pedig a 2013-tól egyre nagyobb számú muzulmán illegális menekült ér-kezése, akik tovább növelik a muzulmá-nok arányát. Mivel ezek a migránsok Tö-rökországból érkeznek, a bolgár politikai folklór része lett, hogy Ankara „szándé-

kosan” hozzájuk küldi őket. Ez a megál-lapítás igen igazságtalan, ha figyelembe vesszük, hogy Bulgáriába negyvenezer menekült érkezhetett idén, miközben Törökországban a számuk meghaladta a kétmilliót. Az is tény, hogy a menekültek számára Bulgária csak tranzitország: aki csak teheti, továbbáll Nyugat-Európába.

Végezetül érdemes megjegyezni, hogy a bolgár félelmek egyik forrása a török és pomák muzulmán lakosság elhelyez-kedése. Az utóbbiak – az északkeleti Razgrad környékét nem számítva – Bul-gáriának a Görögország szintén muzul-mán túlsúlyú és Törökországgal határos vidékei közelében fekvő területein al-kotnak többséget, ami egyesek szerint alkalmas lehet az elszakadási gondolatok terjedésére.

A Jogokért és Szabadságért Mozgalom „problematikája”

A bolgárság Törökországhoz való vi-szonya nem értelmezhető a Jogokért és Szabadságért Mozgalom (JSzM) nevű párt szerepének értelmezése nélkül. Bár a bolgár alkotmány tiltja az etnikai ala-pon szerveződő pártokat, a JSzM mégis a muzulmán lakosság érdekképviseletét látja el. Története visszanyúlik a rend-szerváltás idejéhez. A bolgár rendszer-váltó elit és a régi pártelit kétségtelen érdeme volt, hogy az ország stabilitása érdekében 1990-ben hallgatólagos meg-állapodást kötöttek egymással, melynek lényege: a belpolitikai csatározásaikban nem használják ki a „török kártyát”. Ennek lett a következménye, hogy az

24 Külügyi Szemle

Klein András

új bolgár politikai elit elismerte, hogy a zsivkovi éra „újjászületési folyamata” és a „nagy kirándulás” során megsértet-ték a muzulmán lakosság emberi jogait. Szintén a bolgár rendszerváltás velejárója volt, hogy az akkori bolgár média őszin-tén és bátran szembesítette az ország lakosságát az említett emberi jogi sérel-mekkel. (Ez a folyamat Bulgáriában sok-kal őszintébb volt, mint pl. Romániában, ahol a kommunista rezsim magyarelle-nes intézkedéseit elhallgatták). Részben ennek is köszönhető, hogy Bulgáriában a rendszerváltás óta nem került sor olyan etnikai összetűzésre, mint a volt Jugoszlá-viában vagy Marosvásárhelyen, 1990-ben. A bolgár politikai elit e bölcsessége meg is hozta az eredményét, hiszen ez is közrejátszott abban, hogy az ország a NATO, majd az EU tagjává válhatott. E fo-lyamat része volt a JSzM megalakulása is. A párt elnöke és több vezetője is bör-tönben ült a kommunizmus törökellenes fellépéseinek idején, ugyanakkor életük egy bizonyos szakaszában a kommunista titkosszolgálatoknak is sikerült őket be-szervezniük. Többek közt ebből erednek azok a feltételezések, hogy Bulgáriában a „kvázi” török pártot a bolgár szolgálatok hozták létre, hogy azt ne Ankara tegye.

A rendszerváltást követő szavazásokon a JSzM rendszerint a muzulmán lakosság arányánál jobban szerepelt. Ez köszönhe-tő volt a muzulmánok lakta településeken tapasztalt hatékony mozgósításoknak, a szavazatvásárlási szisztémák más pár-toknál hatékonyabb alkalmazásának, a többi párthoz képest sikeresebb korpora-tív szavazásnak (annak sulykolása, hogy

ha az adott jelölt nem jut be a parlament-be, akkor elmaradnak az állami meg-rendelések, és a település – nemegyszer egyetlen – munkaadója csődbe megy), illetve a külföldön (Törökországban) történő szavazás kihasználásának. A jó választási eredmények következtében a JSzM nemegyszer lett a mérleg nyel-ve, így tagja volt jobboldali, baloldali és liberális kormánynak is. Ám a bolgár kormányban való részvétel nem járt a ki-sebbségi jogok bővítésével.

Bulgária alkotmánya nem ismeri el a kisebbségek létét, tiltja etnikai pártok alakítását és a nem bolgár nyelven folyó kampányt, továbbá a kisebbségi autonó-miára való törekvést. A törvények nem teszik lehetővé a kisebbség nyelvén folyó oktatást sem, a kisebbségi nyelv oktatá-sa csupán az idegennyelv-tanítás terén engedélyezett.17 Az 1991-ben elfogadott új bolgár alkotmány ugyanakkor elis-meri az emberi jogokat, a vallásszabad-ságot és a saját kultúra fejlesztésének a jogát. Továbbá az erőszakos asszimilá-ciót is tiltja. A bolgár alaptörvény nem beszél kisebbségekről, ám említi a „más etnikai hovatartozású vagy nem bolgár anyanyelvű személyeket”. Ettől függet-lenül kijelenthető: a JSzM kormányzati szerepvállalása nem járt együtt a kisebb-ségek kollektív jogainak a kiszélesítésé-vel. Viszont hozzájárult egy, a párt köré felépülő, korrupciós módszerekkel is élő és komoly lobbival rendelkező gazdasági érdekcsoport kialakulásával, amit a maga részéről hivatalosan tagad, de a köztudat-ban elterjedt. Mindez komolyan irritálja a bolgár társadalmat.

2015. tavasz 25

Törökország bolgár szemszögből

Azonban a JSzM egyben az okozója is volt a jobb- és baloldali kormányok idő előtti bukásának is. Sok bolgár elemző szerint az a tény, hogy a rendszerváltást követően mindössze két kormánynak si-került kitöltenie a mandátumát, nagyban hozzájárult az államiság gyengeségéhez. És mivel a kormányok bukásáért az ese-tek többségében a JSzM-nek a koalíció-ból való kilépése volt az oka, egyes fel-tételezések szerint a török párt tudatosan gyengíti a bolgár államot. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a párt ma már a kez-detinél jóval szorosabb kapcsolatokat tart fenn az időközben megváltozott, egyre erősödő és regionális hatalmi ambíciókat hangoztató Ankarával, akkor az elemzők könnyen eljuthatnak a megállapításig: Törökország a JSzM-en keresztül tudato-san gyengíti Bulgáriát. A JSzM még egy „vörös vonalat” is átlépett: választásról választásra növeli a szavazatai arányát a roma lakosság körében, ami részben párhuzamosan történik a muzulmán val-lásnak a romák körében tapasztalható terjedésével. Vagyis jelen pillanatban a muzulmán elem bulgáriai terjedésének a terepe a szociális alapon könnyen meg-fogható roma társadalom. Ugyanakkor az is tény, hogy politikai szinten egyedül a JSzM meri nyíltan felvállalni a romák kérdését.

Az említett folyamatok a bolgár társa-dalomban kialakítottak egy erős „JSzM-ellenességet”. Ez 2014-ben, az októberi előrehozott parlamenti választások kör-nyékén hágott a tetőfokára. A győztes jobboldali GERB és annak természe-tes szövetségese, a rendszerváltás körül

meglévő, hagyományos jobboldali párto-kat magába tömörítő Reform Blokk nem tudott többséget alkotni. A dilemma az volt, hogy a koalícióba a JSzM-et vagy pedig a szélsőjobboldali, török- és ro-maellenes Patrióta Frontot vonják-e be. Végül az utóbbi mellett döntöttek. Mi-vel a JSzM kormányzati szerepe azzal a veszéllyel járt volna, hogy a társadalom JSzM-ellenessége esetleg tevőleges tö-rökellenességbe csap át, továbbá legitim dolog egy folyamatosan a hatalom körül lévő pártot ellenzékbe szorítani, ezért politikailag logikus lépésnek tűnt a je-lenlegi miniszterelnök, Bojko Boriszov döntése. Csakhogy azonnal megjelent a másik kockázat. A legitimitását meg-őrizni akaró szélsőséges párt azonnal kezdeményezte a kisebbségek politikai befolyását csökkenteni hivatott kötelező szavazás intézményét, a közszolgálati médiában délutánonként sugárzott, tíz-perces török nyelvű híradó megszünte-tését, a török nyelv oktatása feltételeinek a megnehezítését. A párt tiltakozását fe-jezte ki, és a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött akkor, amikor egy, a JSzM-hez nem kötődő, ám török nemzetiségű honvédelmi miniszterhelyettest neveztek ki, mondván „nem lehet Ankara kémjét odaengedni a honvédség irányításához”. Egyelőre ezekről a követelésekről nem született döntés, de tény: immár nem egy adott politikai párt (nevezetesen a JSzM) befolyásának a csökkentéséről van gyak-ran szó, hanem a rendszerváltás óta fenn-álló etnikai status quo felrúgásáról és egy etnikai kisebbség megszerzett jogainak a csorbítása merül fel. Jelen pillanatban a

26 Külügyi Szemle

Klein András

kérdés az, hogy egy kényszer szülte kor-mánykoalíció milyen irányba megy el. Ha a JSzM-ellenességtől eljutnak egy törökellenes politikáig, akkor érdemben azzal is számolniuk kell, hogy Törökor-szág azt nem fogja szó nélkül hagyni.

Az örök slágerek: energetika, európai közlekedési folyosók, Fekete-tenger

2014 decemberében robbant a bomba. Vlagyimir Putyin orosz elnök Törökor-szágban bejelentette: a Gazprom eláll a Déli Áramlattól, és a Török Áramlat megépítését tervezi. A bejelentés és az általa kiváltott szófiai sokkhatás előzmé-nye, hogy immár bizonyossá vált: a föld-rajzi fekvése következtében komoly ener-getikai hatalmi álmokat dédelgető Bul-gária marginális szereplővé válhat. Az ország önhibáján kívül elesett a Nabucco West vezetéktől, környezetvédelmi okok-ból elállt a Törökországot kikerülő Bur-gasz–Alexandrupolisz (Alexandrúpoli) kőolajvezeték megépítésétől, pénzügyi okokból és politikai nyomásra elállt a korábbi tervek szerint orosz technológi-ával megépítendő belenei atomerőmű-től, elakadtak a tárgyalások az amerikai Westinghouse-zal a kozloduji atomerő-mű bővítéséről. Most pedig a regionális szempontból utolsó fontos terv, a Déli Áramlat is elúszni látszik, melyben pedig akkor is reménykedtek, ha annak megva-lósítását az EU és az Egyesült Államok Bulgáriára nehezedő nyomása miatt ide-iglenesen felfüggesztették. Bár Bulgária

a gáz diverzifikációját a TAP-vezeték gö-rögországi szakaszának a kiépülése ese-tén egy bolgár–görög interkonnektorral könnyen meg tudja oldani, az nem pótolja a komolyabb bevételeket eredményező és geopolitikailag releváns energetikai be-ruházásokat.

Nem úgy Törökország, amely elkezdte kiépíteni az atomenergetikai hálózatát, építi az azeri gázt szállító TANAP ve-zetéket, egyetlen tranzitútvonala lehet a potenciális észak-iraki és iráni gáznak, és most már a Török Áramlat révén Bul-gáriából saját maga irányába térítheti el az orosz gáz legújabb tranzitútvonalát – vagyis egy geopolitikailag fontos ener-getikai nagyhatalommá válhat. A bolgár szakirodalom kétségbeesetten teszi fel a kérdést: miért érdeke bárkinek is, hogy az EU-tag Bulgária helyett Törökország váljék Dél-Európa legfontosabb gázel-osztójává, amikor ráadásul az nem is tranzitországként képzeli el a jövőt, ha-nem viszonteladóként? Egy másik bolgár vonulat pedig, a Török Áramlattal kap-csolatban valóban létező több kérdőjelet kihasználva, tényként kezeli a vezeték-terv megvalósíthatatlanságát.18 Ráadásul 2015. április 7-én, egy Budapesten tartott ötoldalú külügyminiszteri találkozón kiderült, hogy a Török Áramlathoz kö-tendő TESLA vezeték kialakításában a török, a görög, a macedón, a szerb és a magyar kormány politikai alapon egyet-ért. Vagyis Szófiában felmerült annak a rémképnek a lehetősége, hogy az ország ismét egy regionális izolációba eshet, ami a történelmük során immár számos olyan nemzeti tragédiát okozott, mint a

2015. tavasz 27

Törökország bolgár szemszögből

második balkáni háború vagy mindkét világháború.19

A bolgár magatartás és az érzékeny reakciók részben érthetőek. Ugyanak-kor, tekintetbe véve Törökország súlyá-nak kétségtelen növekedését vagy azt a tényt, hogy – jóval nehezebb belpolitikai és pénzügyi helyzete ellenére – Görögor-szág szinte minden, részben Bulgáriát ki-kerülő energetikai program tervezésében benne van, Szófiának talán érdemes né-hány kérdésen elgondolkodnia. Lehet-e a régiónkban úgy komolyabb energeti-kai programokban szerepet vállalni, ha előzőleg leállítasz három orosz projektet és politikádban megjelenik az erőteljes oroszellenesség; ha nem definiálod nem-zeti konszenzussal a nemzeti érdekei-det, és nem állsz ki mellettük; ha nincs következetes koncepciód; és ha a régió-ban szerepet vállaló nagyhatalmak ilyen könnyen tudnak nyomást gyakorolni rád?

A közlekedési korridorok tekintetében a bolgár–török együttműködés kilátásai az energetikáénál jóval perspektiviku-sabbak. Igaz, hogy Törökország közleke-dési infrastruktúrája hagyományosan el-maradott, és az exportjának módját mind a mai napig a közúti teherautó-forgalom jellemzi,20 de ez változóban van, köszön-hetően a bolgár–török határig kiépítendő gyorsvasútnak, a már elkészült autópá-lyának és az isztambuli új gigarepülő-tér tervének. A 4-es európai folyosóhoz szükséges bulgáriai beruházások részben elkészültek (pl. folyamatosan adják át a 8. korridor részét képző és elkészült Szó-fia–Burgasz-autópályát a török határral összekötő szakaszokat), továbbá kiírták

a pályázatokat a Plovdiv–Szvilengrad közötti vasúti szakasz modernizációjára. Vagyis Bulgária érdemben készül a meg-növekedő, Törökországba irányuló és Tö-rökországból érkező személyi és árufor-galom fogadására. Nem mellékesen, egy fejlett bolgár–török infrastruktúra azzal az előnnyel is járhat, hogy olyan befekte-téseket vonz, amelyek úgy célozzák meg Törökországot, hogy olcsó munkaerőt és megfelelő szakképzést keresve még az EU területén belül kívánják megvalósíta-ni a termelést.

Végezetül érdemes néhány szót ejte-ni a fekete-tengeri régióval kapcsolatos együttműködésről, melynek mind Bulgá-ria, mind Törökország részese. Ma ezt a regionális együttműködést úgy írhatnánk le, mint potenciális lehetőséget. Azonban szinte teljesen hiányzik a hozzá szüksé-ges infrastruktúra. A fejlesztések koor-dinálásában pedig komoly akadályokat jelentenek az eltérő politikai helyzetek. A térségben ott van két NATO- és EU-tagállam: Románia és Bulgária. Van egy „csak” NATO-tagállam: Törökország, továbbá két háborús helyzetben lévő or-szág: Ukrajna és Oroszország. Ráadá-sul a konfliktus esetleges elhúzódásával kapcsolatban érdemes azt is figyelembe venni, hogy Ukrajnának a fekete-tengeri része az, amelyik a legkevésbé ukrán et-nikai jellegű, részben a nagyszámú orosz ajkú lakosság, részben a hagyományosan oroszbarát kisebbségek következtében. Ez utóbbihoz tartozik a bolgár határon túli legnagyobb hagyományos minoritás is, a több mint kétszázezres ukrajnai bolgár kisebbség.21 Szintén a helyi kapcsolatokat

28 Külügyi Szemle

Klein András

mérgezi a konfliktusoktól terhes orosz–grúz viszony. Ahogyan az Oroszország által annektált, de nemzetközileg el nem ismert Krím félsziget vagy a befagyott abház konfliktus. Vagyis a régióban je-len pillanatban eseti, kétoldalú együtt-működések lehetségesek, de egy átfogó regionális együttműködésnek a politikai feltételei teljes mértékben hiányoznak.

* * *

Összességében elmondhatjuk: Bulgária számára Törökország inkább egy lehe-tőség, mintsem geopolitikai kihívás. Az esetleges biztonsági kockázatok sokkal inkább Bulgária belső problémáiból, így főleg az ország demográfiai helyze-téből, államiságának gyengeségéből és politikai instabilitásából erednek, mint a török magatartásból. Ennek ellenére Bulgária EU- és NATO-tagsága minden biztosítékot megad bármilyen hagyomá-nyos és külső fenyegetettséggel szem-ben. Törökország gazdasági fejlődésével Bulgária csak nyerhet – főleg, ha folytat-ja az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztéseket. Belpolitikai szempontból fontos, hogy az ország megőrizze a török-muzulmán kisebbséggel kapcsolatos, a rendszerváltáskor kialakított egyensúlyt. Ugyanakkor más esetekben mind Török-országnak, mind más államoknak figye-lembe kell venniük a konkrét történelmi tapasztalatokon alapuló és abból eredő, részben természetes bolgár érzékenysé-get is.

Jegyzetek

1 Marian Karagjizov: Novata vansna politika na Republika Turcija i predizvikatelsztvata pred szigornoszta na Balgarija [A Török Köztársaság új külpolitikája és Bulgária biz-tonsági kihívásai]. Szófia: Bolgár Diplomáciai Intézet, 2014. 93–102. o.

2 Ivo Hrisztov: „Novata turszka vansna politika i predizvikatelsztvata pred szigornosztta na Balgarija” [Az új török külpolitika és a Bulgá-ria biztonsága előtti kihívások]. Geopolitika i geoasztrategia, No. 1. (2014). http://geopolitica.eu/spisanie-geopolitika/1551-novata-turska-vanshna-politika-i-predizvikatelstvata-pred-sigurnostta-na-balgariya-.

3 Darko Tanaszkovics: Neo-oszmanizmat, Turcija sze vrasta na Balkanite [Neo-oszmanizmus, Törökország visszatér a Bal-kánra]. Szófia: Izdatelsztvo Iztok–Zapad, 2010. 112–138. o.

4 Lőrincz Csaba külpolitikai nézeteiről lásd bő-vebben: Lőrincz Csaba: A mérték. Egybegyűj-tött írások tőle és róla. Budapest: Kisebbsége-kért Pro Minoritate Alapítvány – Méry Ratio, 2009.

5 A bolgár–macedón viszony bolgár megköze-lítéséről lásd: Klein András: „Bolgár szem-pontok az aktuális bolgár–macedón vitában”. Külügyi Szemle, Vol. 13. No. 3. (2014). 40–65. o.

6 Karagjizov: i. m. 95–96. o. 7 A témával kapcsolatban lásd: Mehmet

Jozkan: „Balkanszkata geopolitka na Ankara: mezsdu emocite i realizma [Ankara balkáni geopolitikája: emóció és realizmus között]. Geopolitika i geosztrategija, No. 3. (2013). http://geopolitica.eu/2013/broi3-2013/1432-balkanskata-geopolitika-na-ankara-mezhdu-emotsiite-i-realizma.

8 Karagjizov: i. m. 120–121. o. 9 A népességi adatokat lásd a bolgár Nemzeti

Statisztikai Intézet honlapján: http://www.nsi.bg/bg.

10 Az adatokat lásd: Uo.11 Andrea Ricardi: Együttélés. Budapest: Euró-

pa Könyvkiadó, 2009. 29. o.

2015. tavasz 29

Törökország bolgár szemszögből

12 A pomáksággal kapcsolatban bővebben lásd: Klein András: „Határon túli bolgárok”. In: Állam- és nemzetépítés a Nyugat-Balkánon (szerk. Reményi Péter). Pécs: PannonCastrum Kft, 2014. 79–92. o.

13 A témával kapcsolatban lásd bővebben: Fodor Pál: „A török nemzettudat kialakulása”. In: Szulejmán szultántól Jókai Mórig. Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Történettudományi Intézet., 2014. 149–155. o.

14 A témával kapcsolatban lásd bővebben: Paul Garde: A Balkán. Budapest: Háttér Kiadó, 2007. 79–97. o.

15 Bővebben: Demeter Gábor: „Alávetettség és prosperitás – A kapitalizálódás kezdetei”. In: A Balkán és az Oszmán Birodalom I. Bu-dapest: MTA Bölcsészettudományi Kutató-központ – Történettudományi Intézet, 2014. 176–286. o.

16 A témával kapcsolatban bővebben lásd: An-toni Georgiev – Dimana Trankova (szerk.): Turcite v Balgaria [Törökök Bulgáriában]. Szófia: Vagabond Media, 2012.

17 Az oktatási témával kapcsolatban bővebben lásd: Antonina Zseljazkova, Orlin Avramov és Ljubomir Petkasev: Obrazovitelni problemi

na turszkite deca v balgarszkoto ucsiliste [Tö-rök gyerekek oktatási gondjai a bolgár isko-lában]. Szófia: Grazsdani za csoveski prava – Mezsdunaroden centar za iszledvane na malcinsztvata i kulturnite vzaimodejsztvia, 2012.

18 A témával kapcsolatban lásd bővebben: Dimitar Bechev: „Russia and Turkey. What Does Their Partnership Mean for the EU”. European Policy Center Policy Brief, 2015. február 13.

19 A bolgár regionális elszigetelődés történel-mi következményeiről lásd: Demeter Gábor: „Bulgarian Attempts to Avoid Isolation on the Eve of the Second Balkan War – The Rupture of the Second Balkan League”. In: Bulgaria and Hungary at War (1912–1918) (szerk. Pejka Penkovszka – Demeter Gábor). Szófia–Budapest: Magyar–Bolgár Közös Akadémiai Történész Bizottság, 2013. 21–36. o.

20 A témával kapcsolatban lásd bővebben: Erdősi Ferenc: Európa közlekedése és a regi-onális fejlődés. Budapest–Pécs: Dialóg Cam-pus Kiadó, 2004. 584–592. o.

21 Az ukrajnai bolgár kisebbséggel kapcsolatban lásd: Klein: Határon túli bolgárok.