DITTA ROHMANNKODÁLY • KURTÁG • LIGETI • EÖTVÖS • DUKAY

SOLO CELLO PORTRAIT

SOLO CELLO PORTRAIT

Zoltán Kodály: Sonata for Solo Cello / Szólószonáta gordonkára, Op. 8 31:25 1 I. Allegro maestoso ma appassionato 8:47 2 II. Adagio (con grand’ espressione) 11:27 3 III. Allegro molto vivace 11:104 György Kurtág: In the Style of a Folksong / Népdalféle 0:50

György Ligeti: Sonata for Solo Cello / Cselló szólószonáta 8:50 5 I. Dialogo 4:45 6 II. Capriccio 4:057 György Kurtág: Message-consolation à Christian Sutter 2:548 Péter Eötvös: Two Poems to Polly / Két vers Pollynak 6:229 György Kurtág: Socrates’ Farwell / Szókratész búcsúja 1:3410 Barnabás Dukay: The Calvary of the Omnipotence of Faith / 2:43 A hit mindenhatóságának keresztútja11 György Kurtág: János Pilinszky: Gérard de Nerval 1:34 (for Zoltán Kocsis / Kocsis Zoltánnak)12 Barnabás Dukay: I Have Seen My Lord with my Heart’s Eyes / 4:33 Láttam Uramat a szívem szemével13 György Kurtág: Shadows (for Miklós Perényi) / Árnyak (Perényi Miklósnak) 1:06

Total time: 61:07

DITTA ROHMANN cello

Recording producer & editor: Péter Aczél • Balance engineer: János Győri Recorded on 18–21 November, 2017 at Hungaroton Studio.

Photo: D1 PhotoStudio • Werkphoto: Dávid Tóth • Design and prepress: Béla Ujváry Liner notes: Katalin Fittler • English translation: Kata Ittzés • Booklet editor: Enikő Gyenge

℗ 2018 Fotexnet Kft. © 2018 Fotexnet Kft. • Catalogue No.: HCD 32810 • Made in EU

Sponsored by

Solo Cello PortraitFor the performing artist, a concert offers the possibility of freedom and spontaneity, the transient moment; while a sound recording, by capturing a crystallized production, makes it possible to record for posterity the current idea of the artist about the given piece of music. Ditta Rohmann chose the order of the works deliberately, fitting in a Kurtág piece as a bridge and also as an essential reflection between compositions by other composers.

Her program gives a selection from about a hundred years of Hungarian cello literature.

The opening work is Kodály’s Solo Sonata for Cello (Op. 8), in the evaluation of which professional agreement is unanimous: no composer, since Bach, has written such a milestone for the cello. Kodály basically taught himself to play the cello as a boy and it remained a favorite instrument of his during his whole life. It enjoyed a distinguished role in his chamber music: the Solo Sonata was preceded by his First String Quartet, the Sonata for Cello and Piano and the Duo intended for violin and cello. (The Capriccio for Cello Solo, which was only published after his death, was also composed in 1915). The first performance took place a hundred years before this recording in 1918 during a composer’s evening played by Jenő Kerpely, the dedicatee of the piece. The grandiose three-movement work features a re-imagined Hungarian musical past which never existed. Although there is no direct quotation from folksongs, the sonata-form opening movement has a folksong-like character. The middle movement

is a monologue as personal as a self-confession, a melody unfolding from a recitative. The boisterousness of the last movement results in a distinctive dance-like finale. The composer has the two lower strings tuned a half-tone lower, thereby widening the range of the instrument with this scordatura. The rich variety of playing styles always serves the musical communication. The fact that Ditta Rohmann had the chance of performing this piece with dancers has definitely made an audible impact on her interpretation. György Kurtág’s ”one-minute piece”, In the Style of a Folksong, which has been arranged many times for different instruments, is inserted rather to announce György Ligeti’s Sonata, a work often performed nowadays. Its first movement was composed in 1948; it is entitled Dialogo and the feeling of a dialogue is enhanced by the ever-present polyphony and by employing the C and G strings separately from the A string. As Ligeti declared in an interview, he tried to compose a melody of characteristically Hungarian slant, which would remind one of folksongs (we often come across this gesture in Kodály’s pieces as well). We know that it was originally composed for Anna Virány whom he had secretly admired. Five years later he gave it to Vera Dénes to play, by then complementing it with a second movement. This caprice is extremely virtuosic; the composer, who loved Paganini’s caprices, is pushing the boundaries of playing technique to the uttermost. To ensure connection between the two movements, a phrase from the opening movement with folksong reminiscences also returns here. A radio recording was made with Vera Dénes, and the piece was first played

in a concert hall in Paris in 1983 by Manfred Stilz. The first German performance was given by David Geringas. In the following decade several cellists played it, such as Siegfried Palm, Wolfgang Boettcher and Matt Haimovitz, with whom the first recording was made in the series of Ligeti’s complete works.

The great master of small forms, György Kurtág, has, since 1973, continuously expanded his piano cycle, Games, which was far from being intended only for child performers. The miniatures of Signs, Games and Messages were composed for adult performers mostly for piano, but, over the years, other instruments gained more and more significance (the winds from 1984 and, since 1989, the strings: the violin and the cello). The music published with the same title in 2007 contains the five pieces in this recording. Composed in 1999 in Paris, Message-consolation à Christian Sutter is richly furnished with performance markings. Its dramatic character is given by the various emotional-affective gestures over an even beat, evoking the relentlessness of time, and the whole drama is presented by one solo part.

The internationally most renowned Hungarian composers after Bartók and Kodály are the friends from the same generation, György Ligeti and György Kurtág, and a member of the next generation, Kurtág’s enduring close friend Péter Eötvös, also significant as a conductor. He composed Two Poems to Polly for a speaking cellist in 1998. The words are by an anonymous Japanese poetess who lived in the imperial court 1000 years ago. She is usually mentioned in

literature as Lady Sarashina. The text, which has stood the test of time, is interpreted by Eötvös as a dialogue: a man is awaiting his deceased lover back from the other world from where the other voice replies to him. The intention to create an extraordinary atmosphere justifies the tuning of the two lower strings a half tone higher, thus creating more tension in the sound. The words written in the score contain only the rhythm; pitch, volume and the whole approach are entrusted to the performer. Ditta Rohmann said about this special task: “Guided by Japanese culture, I used a higher voice to recite the words. Since there are two roles in the piece, I used different intonation at the end when replying to the first section: I started out in a singing voice, in a more female range. Péter Eötvös liked my version so he approved it.” This version has only been preserved in this recording.

The next Kurtág piece, Socrates’ Farewell, also employs speech: the last sentence of Socrates’ final speech is written below the notes in ancient Greek. This applies to the sung version, the cellist does not have to say the words. This is a step beyond what can be expressed through notes. ’Hommage à Job van Eck’ can be read under the title as a personal dedication. This is the first time the piece has been recorded.

Other first recordings are the two pieces by Barnabás Dukay, dedicated to Ditta Rohmann. Dukay was among the first to join the New Music Studio, one of the founding members of which was Péter Eötvös. He is the earliest acquaintance of the artist from among the living composers. In connection with the pieces recorded on this

album, she fondly remembers that Dukay quoted a famous saying by Michelangelo according to which it is not difficult to make a sculpture: it is in the marble, we only have to take off what is superfluous. In Dukay’s music we could search in vain for dramatic content, present in certain ways and on certain levels in the other works on the album. His performers often compare his art to eastern cultures. Therefore also this two works have to be listen in quiet surroundings, suitable for meditation. It is only then that the unique atmosphere of the piece, The Calvary of the Omnipotence of Faith becomes recognizable.

Before the next Dukay piece we can hear a performance of a Kurtág piece inspired by literature. The composition, János Pilinszky: Gérard de Nerval was dedicated to pianist Zoltán Kocsis.

Dukay’s second piece is also meditative, not metrical music, although the ratio of notes to one another is defined. I Have Seen My Lord with my Heart’s Eyes was first performed in the Catholic church of Hegymagas in 2005.

The last notes heard in our recording are by György Kurtág. Shadows was composed for Miklós Perényi. The performer has pointed out that “the special sound is produced by playing unusually far with the bow on the muted instrument. The result is a mystical, otherworldly sound which might generate ideas carrying the listener far away.”

Ditta RohmannThe cellist is a versatile musician, whom we may encounter as a soloist in great concert halls as well as improvising with world-music ensembles, or playing a major role in joint productions with dancers, as a chamber musician and, most recently, as an actress. Among her successes so far the prizes received at the Leipzig Bach Competition, the Hungarian Junior Prima Prize and her CD and radio recordings are outstanding. She considers it important to apply, develop and hand on the knowledge she has gained. Her most influential teachers were Miklós Perényi, Suren Bagratuni, Ivan Monighetti, Boris Pergamenschikow and Ferenc Rados. Earlier Ditta taught at the University of Debrecen. In the autumn of 2018 she was appointed associate professor of the Liszt Academy of Music. Through cooperation with Hungaroton, four recordings of Ditta Rohmann have so far been published: after the solo suites of J. S. Bach, two albums, one with Imre Rohmann, the other with László Fassang, focussed on transcriptions.

www.dittarohmann.com

I first met Ditta in the student orchestra of the Basel Music Academy. I have been following her career since, as her sound and technique were getting ever richer, and as her unwavering interest in everything important, valuable and special has grown. When I came across musical or technical difficulties that other musicians were unable to solve, I invited Ditta for concerts and first performances. Now, listening to this recording, I realized that when composing I always hear Ditta’s especially richly textured cello sound in my ears.Péter Eötvös

Dittát évekkel ezelőtt a bázeli főiskola zenekarában ismertem meg. Utána folyamatosan követtem a pályáját, ahogy egyre gazdagodott

a hangzása, a technikája, töretlen érdeklődése minden iránt, ami fontos, ami értékes, ami különleges. Ha olyan zenei, technikai

feladatot találtam, amit más nem tud megoldani, akkor Dittát hívtam meg koncertekre és bemutatókra. Most, ezt a felvételt hallgatva jöttem rá, hogy komponálás közben mindig Ditta

különösen dús csellóhangja van a fülemben.Eötvös Péter

***

Önarckép csellóvalAz előadóművész számára a koncert a szabadság, a spontaneitás lehetőségét kínálja, az egyszeriség pillanatát, míg a hangfelvétel a letisztult produkció rögzítésével az adott kompozícióról vallott aktuális elképzelésének megörökítését teszi lehetővé. Rohmann Ditta tudatosan választotta meg a műsorszámok sorrendjét, egy-egy Kurtág darabot illesztve a többi szerző kompozíciói közé, híd-funkcióban, egyszersmind esszenciális reflexióként.

A program mintegy száz év magyar cselló-irodalmából ad ízelítőt.

A nyitó műsorszám Kodály Szólószonátája (Op. 8), amelynek értékelésében egyöntetű a szakmai vélemény: Bach óta egyetlen szerző sem komponált ilyen mérföldkő-jelentőségű gordonkaművet. Kodály gyermekkorában részben önerőből tanult meg játszani e hangszeren, mely egész életében kedves hangszere maradt. Kamarazenéjében megkülönböztetett szerepet kapott; az I. vonósnégyes, a gordonkára és zongorára szánt Szonáta, valamint a hegedű-gordonka összeállításra készült Duó előzte meg a Szólószonátát (ugyancsak 1915-ben írta a Capricciót szóló csellóra, amely csak a halála után jelent meg nyomtatásban). Bemutatójára felvételünk előtt 100 évvel, 1918-ban került sor Kodály szerzői estjén, Kerpely Jenő előadásában, akinek a mű ajánlása szól. A Kodály által újraálmodott, soha-nem-volt magyar zenei múltat megidéző művek sorába tartozik a grandiózus háromtételes alkotás. Noha nem idéz népdalt, a szonáta-formájú nyitótétel népdal-

közeli tónusú. Középtétele recitatívóból dallammá bontakozó önvallomás személyességű monológ, a zárótétel szilajsága sajátos táncfinálét eredményez. A szerző a két alsó húrt fél hanggal alacsonyabbra hangoltatja, e scordatura által tovább szélesítve a hangszer hangterjedelmét. A játékmódok gazdag változatossága mindig a tartalmi kifejezést szolgálja. Minden bizonnyal érezhető az interpretáción a hatása annak, hogy Rohmann Dittának volt alkalma e művet táncosokkal előadni.

Kurtág György „egypercese”, a több átdolgozást megért Népdalféle mintegy bekonferálja Ligeti György Szonátáját, amely napjainkban gyakori játszottságnak örvend. Ennek első tétele 1948-ban készült; e Dialogo párbeszéd-érzetét a folyamatosan jelenlevő többszólamúság is erősíti, és hogy a szerző a C- és G-húrt az A-húrtól különválasztva alkalmazza. Mint egy interjúban elmondta, megpróbált egy szép, jellegzetesen magyar hanglejtésű dallamot írni, amely jellegében a népdalokra emlékeztet (e gesztussal gyakran találkozunk Kodálynál is). Életrajzi adalék, hogy a szerző Virány Annának komponálta, aki iránt – titkoltan – gyengéd érzéseket táplált. Öt évvel később Dénes Verának adta eljátszásra, kiegészítve egy második tétellel. E capriccio rendkívül virtuóz darab, a játéktechnika legvégső határait feszegeti a Paganini capriccióit kedvelő komponista. A két tétel közti kapcsolat biztosításaként a másodikban is felcsendül a nyitótételnek konkrét népdal-asszociációkat keltő fordulata. A műből Dénes Verával rádiófelvétel készült, a koncerttermi ősbemutatóra 1983-ban került sor Párizsban Manfred Stilz-cel, a németországi premier David

Geringas nevéhez fűződik. A következő évtizedben műsorra tűzte Siegfried Palm, Wolfgang Boettcher és Matt Haimovitz is, s ez utóbbival jelent meg először hangfelvételen, a Ligeti-összkiadásban.

A kisformák nagymestere, Kurtág György 1973 óta folyamatosan gyarapította a korántsem kizárólag gyermek-előadóknak szánt Játékok zongoradarab-sorozatát. A Jelek, játékok, üzenetek immár felnőtt előadóknak szánt miniatűrjei többnyire zongorára készültek, de megszólaltatásukban egyre nagyobb jelentőségre tettek szert más hangszerek is (így 1984-től a fúvósok, és 1989 óta a vonósok: hegedű és gordonka). A 2007-ben ugyanezzel a címmel megjelent kotta tartalmazza a felvételünkön hallható öt darabot.

Az 1999-ben Párizsban komponált, előadói utasításokkal gazdagon ellátott Message-consolation à Christian Sutter drámaiságát az adja, hogy a – mintegy az idő kérlelhetetlenségére emlékeztető – egyenletes lüktetés előterében különböző érzelmi-indulati gesztusok kapnak helyet, s mindezt egyetlen szólam jeleníti meg.

A Bartók és Kodály utáni magyar zeneszerzés nemzetközileg legismertebb alakjai az egy generációhoz tartozó barátok, Ligeti György és Kurtág György, valamint a következő generációhoz tartozó, Kurtággal mindmáig közeli kapcsolatban álló, karmesterként is jelentős Eötvös Péter, aki beszélő csellistára komponálta a Két vers Pollynak című darabot 1998-ban. A szöveg a császári udvarban 1000 évvel ezelőtt élt japán költőnőtől való, akinek nevét nem ismerjük, az irodalom Lady Sarashinaként említi. Az időtálló szöveget

párbeszédként interpretálja Eötvös: egy férfi visszavárja elhunyt kedvesét a túlvilágról, ahonnan válaszol neki a hang. Az atmoszférateremtő szándék indokolja, hogy a gordonka két alsó húrját fél hanggal feljebbre hangoltatja, ezáltal feszítettebb hangzást tud elérni. A kottába írt szövegnek kizárólag a ritmusa adott, a hangmagasságot, a hangerőt, s egyáltalán, az attitűdöt az előadóra bízta a szerző. E sajátos feladatról így vallott Rohmann Ditta: „A japán kultúra által vezérelve magasabb hangon beszéltem el a szöveget. Mivel a műben két szereplő is van, a darab végén másképp szólaltattam meg a választ az első részre: énekhangon kezdtem el, nőiesebb hangfekvésben. Eötvös Péternek megtetszett az én verzióm, ezért engedélyezte, hogy hangmagasságot is énekeljek”. Ezt a változatot tehát csak jelen hangfelvétel őrzi.

Szerepel szöveg Kurtág Szókratész búcsúja című darabjában is a hangjegyek alatt: a védőbeszéd utolsó mondata, ógörögül. Ez az énekes verzióra utal, a gordonkásnak nem kell megszólaltatnia a szöveget. Gesztus, amely túlmutat a hangokkal megfogalmazható tartalmakon. Hommage à Job van Eck – olvashatjuk a cím alatt a személyes indítékot. Hangfelvételen most került először rögzítésre.

Ugyancsak ez a világelső-felvétele Dukay Barnabás két, Rohmann Dittának ajánlott darabjának. Dukay az elsők között csatlakozott ahhoz az Új Zenei Stúdióhoz, amelynek alapító tagjai között szerepelt Eötvös Péter is. A ma élő szerzők közül őt ismeri legrégebben a gordonkaművész, aki a lemezen szereplő zenékkel kapcsolatban szívesen emlékezik arra, hogy Dukay Michelangelo híres

mondását idézte, miszerint nem nehéz szobrot alkotni, benne van a márványban, csak le kell szedni a felesleget. Az ő zenéjében hiába keresnénk olyan drámaiságot, amely a műsor többi számában különböző módokon-szinteken megjelent, előadói gyakran rokonítják művészetét a keleti kultúrákkal. Éppen ezért a felvételünkön szereplő két művét feltétlenül érdemes csendes, elmélyülésre alkalmas környezetben hallgatni: akkor válik igazán észrevehetővé A hit mindenhatóságának keresztútja című darab hangszínárnyalatainak sajátos világa.

A következő Dukay-mű előtt hallhatjuk (a gordonkaművész előadásában) Kurtág irodalmi ihlető forrását. A Pilinszky János: Gérard de Nerval című kompozíció ajánlása Kocsis Zoltánnak szól.

Dukay Barnabás másik darabja is meditatív, ez sem metrikus zene – ám a hangok egymáshoz viszonyított aránya meghatározott. A Láttam Uramat a szívem szemével ősbemutatója 2005 nyarán volt Hegymagas katolikus templomában.

Felvételünk műsorát Kurtág György Árnyak című darabja csendíti ki, amely Perényi Miklós számára készült. Az előadó rámutatott: a különleges hangzást „a szokásos vonóhelytől távolabbi játékmód adja a sordinóval tompított hangszeren, ezáltal jön létre egy misztikus, nem evilági hang, amely remélhetőleg messzire vivő gondolatokat ébreszt a hallgatóban”.

Fittler Katalin

Rohmann DittaSokoldalú zenész, akit egyaránt láthatunk nagy koncerttermek szólistájaként csakúgy, mint világzenei formációban improvizálni, táncosokkal közös produkció főszereplőjeként, kamarazenészként és újabban színészként is. Eddig elért sikerei közül kiemelkednek a Lipcsei Bach-versenyen szerzett díjak, a Junior Prima Díj, lemez- és rádiófelvételek. Fontos számára, hogy az általa megszerzett tudást kamatoztassa, fejlessze és továbbadja. Tanárai közül legfontosabbak Perényi Miklós, Suren Bagratuni, Ivan Monighetti, Borisz Pergamensikov és Rados Ferenc voltak. Ditta korábban a Debreceni Egyetemen tanított, 2018 őszétől pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. A Hungarotonnal fennálló együttműködés gyümölcseként ezidáig négy lemeze jelent meg: J. S. Bach szóló szvitjei után a Rohmann Imrével, majd Fassang Lászlóval közös albumai az átiratokra koncentrálnak.

www.dittarohmann.com

Two Poems to Polly

When the tolling of the temple bell…

told me that dawn and my vigil’s end had come at last,

I felt as though I’d passed a hundred autumn nights.

Why wait the tolling of the temple bell

on a day that took such heavy toll of all our hopes?

You promised to returs.

How long must I wait till you fulfill that vow?

Spring did not forget the tree

Whose branches once were white with frost.

Do not give up your waiting!

One unawaited and who made no vow

will soon I hear visit the plum tree’s trailing branch.