02.KONFUCIUSZ AZ ELSŐ TANÍTÓ

Kínában Kongziként, azaz Kong mesterként ismerték. Családneve a Kong, személyneve a Qiu volt. A mai Shandong tartomány déli területén, Lu fejedelemségben született i.e. 551-ben. Ősei Song fejedelemség uralkodócsaládjának tagjai voltak. A család még Konfuciusz születése előtt elvesztette előkelő rangját és Lu fejedelemségbe menekült. Fiatalkorában szegénységbe élt, de később hivatalt kapott Lu fejedelemségben, s ötvenévesen magas udvari méltósághoz jutott. Rövidesen azonban kénytelen volt lemondani és száműzetésbe vonulni. A következő tizenhárom évben fejedelemségről fejedelemségre utazott abban a reményben, hogy a gyakorlatban is megvalósíthatja társadalmi és politikai reformeszméit. Sehol nem járt azonban sikerrel, s időskorában végül visszatért Luba, ahol három évvel később i.e. 479-ben meghalt.KONFUCIUSZ ÉS A HAT KLASSZIKUSKonfuciusz volt az első ember a kínai történelemben, akinek magántanítóként már számos tanítványa volt. Számuk a hagyomány szerint jó néhány ezer volt, ebből néhány tucat közülük maga is híres gondolkodóvá vált. Konfuciusz a kínai történelemben az első, aki magánemberként tanításra adta a fejét. Gondolatait a Beszélgetések és mondások című munka őrizte meg, melyet néhány tanítványa állított össze. Konfuciusz „írástudó”, ru volt, s ő alapította meg az írástudók iskoláját. A Hat klasszikust tanulmányozták. A liu yi alapvetően hat művészetet jelentette és az alábbi művekből állt: Változások könyve (Yijing), Dalok könyve (Shijing), Írások könyve (Shujing), Szertartások könyve (Li), A zene könyve (Yuejing), Tavaszok és őszök krónikája (Chunqiu) (Lu fejedelemségnek története i.e. 722-től i.e. 479-ig). A változások könyvét a későbbi konfuciánusok metafizikai értekezésének tekintették, noha eredetileg jóskönyv volt. Két hagyományos nézet áll egymással szemben. Az egyik szerint maga Konfuciusz írta az összeset, a másik szerint csak hozzáfűzött, belejavított, átírt. Valójában ezeknek a műveknek Konfuciusz nem volt sem a szerzője, sem a kommentátora, sem az összeállítója. A zene és szertartások terén megpróbált mindent kiigazítani, ami eltér a hagyományos gyakorlattól, vagy az elfogadott normáktól. Konfuciusznak soha nem állt szándékában bármit is írni az eljövendő nemzedék számára. Az a szokás, hogy valaki nem hivatalnoki minőségben, hanem magánemberként könyvet írt, csak a Mester halála után terjedt el. Ezek a művek testesítették meg az elmúlt évszázadok kulturális örökségét, s a korai Zhou-dinasztia idején ezek szolgálták az előkelőségek oktatásának alapjául. Ahogy azonban a régi „feudális” társadalmi rend bomlásnak indult az előkelőségek tanítói, és az arisztokraták mind nagyobb számban keveredtek a köznéppel. Megélhetésükről úgy gondolkodtak, hogy az ősi klasszikus műveket oktatták. Ezt a társadalmi csoportot nevezték „írástudóknak” ru.KONFUCIUSZ A TANÍTÓÚgy érezte tanítóként mindenekelőtt az a feladata, hogy tanítványai számára értelmezze a régi korok kulturális örökségét. Mindezt úgy tette, hogy közben a saját erkölcsi fogalmaiból levezetett magyarázatokat fűzött hozzájuk. Ez tekintetben Konfuciusz több volt, mint közvetítő, mivel a tanításai nyomán valami új született. Ez a szellemiség Konfuciusz követőit is áthatott, akik nemzedékről nemzedékre továbbadták a klasszikus műveket, s közben számtalan kommentárt és szövegértelmezést fűztek hozzájuk. Ezek közül néhány a későbbi évszádokban maga is a Klasszikusok (Jing) rangjára emelkedett így a később Tizenhárom klasszikusként (Shisanjing) ismert kánon jelentős része kommentárokból áll. A NEVEK KIIGAZÍTÁSAAmellett, hogy újraértelmezte a Klasszikusokat, Konfuciusznak természetesen saját eszméi is voltak. Úgy lehet rendet és stabilitást teremteni, ha megvalósul az, amit ő a „nevek kiigazításának” (zhengming) nevezett. Ezen azt értette, hogy a létező dolgokat összhangba kell hozni az őket jelölő nevekkel. Minden név hordoz magában bizonyos jelentéstartalmat, amely kifejezi azon dolgok osztályának lényegét, amelyeket jelöl. Az uralkodó fogalmának lényege az, amilyennek egy eszményi uralkodónak lennie kell az, ami „az uralkodó daója”. Ha ez nem valósul meg, akkor az uralkodó

02.KONFUCIUSZ AZ ELSŐ TANÍTÓ

lényegében nem uralkodó. A társadalmi kapcsolatokban minden név bizonyos felelősséggel és kötelezettségekkel jár. EMBERSÉG ÉS IGAZSÁGOSSÁGAz egyén erényeiről szólva Konfuciusz az „emberséget” és az „igazságosságot” emelte ki – s különösen az előbbit tartotta fontosnak. Az igazságosság (vagy kötelességtudat) (yi) az egy adott helyzetben való helyes viselkedést jelenti. A yi egyfajta kategorikus imperatívusz. A társadalom minden tagja köteles bizonyos cselekedeteket végrehajtani, mégpedig önmaguk miatt, mivel ezek a morális szempontokból helyes cselekedetek. Ha azonban az embert más, nem erkölcsi megfontolások vezetik a tetteiben, akkor, még ha azt teszi is, amit tennie kell, nem az igazságosság szerint cselekszik, hanem a „haszon” (li) reményében. Az igazságosság (yi) és a haszon (li) a konfucianizmusban élesen szemben álló fogalmak. Az egyén társadalmi kötelezettségeinek formális lényege az azoknak való megfelelés szükségszerűsége, mivel ezeknek az elvárásoknak meg kell felelnie. Gyakorlati lényege viszont a „mások szeretete”, vagyis az emberség (ren) erénye. Csakis az képes eleget tenni társadalmi kötelezettségeinek, aki valóban szereti az embereket. A ZHONG ÉS A SHUA ren gyakorlása a másokkal való törődést jelenti. „Tedd másokkal azt, amit magadnak is kívánsz!” Ez a pozitív aspektusa annak a viselkedési mintának, amit Konfuciusz zhongnak (másokkal szembeni lelkiismeretesség), negatív aspektusát pedig – soha ne tedd másoknak, amit magadnak nem kívánsz! – shunak (altruizmus) nevezett. A zhong és a shu elvének gyakorlása egyet jelentett a ren gyakorlásával. Néhány későbbi konfuciánus a „zsinórmérték használatának” alapelveként utalt minderre. Ha valaki a zhong és a shu elvét gyakorolja, akkor önmagát tekinti viszonyítási alapnak, s ehhez igazítja cselekedeteit. A ren révén az ember eleget tud tenni társadalmi kötelezettségeinek és a vele szemben támasztott elvárásoknak, vagyis megfelel a yi erényének. AZ ÉGI RENDELÉS (MING) ISMERETEAz igazságosságból kiindulva a konfuciánusok eljutottak a „semmiért való cselekvés” eszméjéig. Az embernek tevékenynek kell lennie, mert mindenki életében vannak olyan dolgok, amelyeket meg kell tennie. Mindazonáltal, amit tesz, azt érdek nélkül teszi, mivel tettének értéke magában a cselekvésben rejlik, nem pedig annak külső eredményeiben. Konfuciusz maga is mindent megtett, de a dolgok kimenetelét a mingre bízta. Számára ez az Ég akaratát, az égi elrendelést jelentette, tehát tervszerű erőként fogta fel. A későbbi konfuciánusok azonban már csak egyszerűen az univerzumban munkálkodó erők és körülmények összességét értették rajta. Hogy tevékenységünket siker koronázza, mindig szükség van az univerzális erők közreműködésére. Ezen folyamatokra azonban nem lehetünk befolyással, ezért a legbölcsebb dolog, amit tehetünk, hogy eleget teszünk kötelezettségeinknek, nem törődve azzal, vajon a végén siker, vagy kudarc vár-e ránk. Mindez azt eredményezi, hogy soha nem fogjuk hajszolni a sikert, és nem rettegünk a kudarctól sem, így mindig boldogok leszünk.KONFUCIUSZ SZELLEMI FEJLŐDÉSE„Amikor 15 éves volta, a tanulás foglalt el;”: A daonak (igazság útjának) elsajátítására törekedett. Elsajátításával emelkedett szellemiséghez juthatunk. „amikor harminc, már szilárdan álltam;”: Megértette a lit, azaz gyakorolni tudta a helyes viselkedést. „amikor negyven, nem tévelyegtem többé;”: Bölcs emberré vált. „amikor ötven, megértettem az Ég parancsát; amikor hatvan, fülem kifinomodott;”: Megismerte az égi rendelés elvét (ming), s behódolt az égi akarat előtt. Másképp fogalmazva a „morálfeletti” értékek is tudatosultak benne. „és amikor hetven lette, már követhettem a szívem kívánságát, mégsem hágtam át semmi előírást.”: Már megengedhette magának, hogy kövesse szíve kívánságait, mégis minden, amit tett, természetétől fogva önmagában helyes volt.

02.KONFUCIUSZ AZ ELSŐ TANÍTÓ

KONFUCIUSZ HELYE A KÍNAI TÖRTÉNELEMBENTörténelmileg elsősorban kora számos tanítójának egyike volt. I.e. 2. században egyfajta eszményi uralkodóvá vált. I.e. 1. században már valójában egy az emberek közé leszállt istenség volt. Kijelenthetjük, hogy a Han-kor közepén a konfucianizmus tulajdonképpen vallás volt. Már az 1. századba a konfucianizmusnak egy sokkal racionálisabb irányzata vette át a vezető szerepet. Ekkortól Konfuciuszt többé nem tekintették istenségnek, de mint tanítót továbbra is nagyra becsülték. A Köztársaság megszületése után hírneve gyorsan lehanyatlott, egészen addig, amíg már első tanítói címét is megkérdőjelezték. Napjainkban a kínaiak többsége elsődlegesen egy tanítónak tartja, természetesen egy kiváló tanítónak, aki azonban korántsem volt az egyetlen.