24
[Ide írhat] A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma Kossuth Kollégiumának munkaterve a 2017/2018-as tanévre Kollégiumunk a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma többcélú középfokú közoktatási intézmény kollégiumi intézményegysége. Feladatköreit tekintve szakgimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai, felnőttoktatási és kollégiumi nevelést-oktatást lát el alapvetően 14-22 éves korosztály számára nappali, esti tagozaton ipari és szolgáltató (szociális, kereskedelmi) szakmaterületeken számos szakmában. Kollégista tanulóink nagyobb részt az anyaitézmény tanulói, kisebb volumenben (10%) befogadjuk a város más középiskoláinak diákjait is. A tanulók jelentős aránya Kiskunfélegyháza környékéről választja iskolánkat, így a bejárás mellett népszerű és jelentőségében számottevő a kollégiumhasználók száma. A tanulók kényelmét szolgálja, hogy a kollégium egy udvarban található az iskolával, annak szerves részét képezi. 208 férőhely áll rendelkezésre, ami a tanév kezdetekor rendszerint kevésnek bizonyul, 20-30 tanulót kell várakozó listára utasítanunk. A népszerűségünket elsősorban annak tudjuk be, hogy diákközpontú nevelést folytatunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy otthonos körülményeket, családias atmoszférát teremtsünk a családi környezetből elkényszerültek számára. Külön gondot fordítunk a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelésére. Ez utóbbi tevékenységek egyik kerete az Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai Program, melyet 2008

Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és

Kollégiuma

Kossuth Kollégiumának munkaterve

a 2017/2018-as tanévre

Kollégiumunk a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája

és Kollégiuma többcélú középfokú közoktatási intézmény kollégiumi intézményegysége. Feladatköreit

tekintve szakgimnáziumi, szakközépiskolai, szakiskolai, felnőttoktatási és kollégiumi nevelést-oktatást

lát el alapvetően 14-22 éves korosztály számára nappali, esti tagozaton ipari és szolgáltató (szociális,

kereskedelmi) szakmaterületeken számos szakmában. Kollégista tanulóink nagyobb részt az

anyaitézmény tanulói, kisebb volumenben (10%) befogadjuk a város más középiskoláinak diákjait is.

A tanulók jelentős aránya Kiskunfélegyháza környékéről választja iskolánkat, így a bejárás mellett

népszerű és jelentőségében számottevő a kollégiumhasználók száma. A tanulók kényelmét szolgálja,

hogy a kollégium egy udvarban található az iskolával, annak szerves részét képezi. 208 férőhely áll

rendelkezésre, ami a tanév kezdetekor rendszerint kevésnek bizonyul, 20-30 tanulót kell várakozó

listára utasítanunk. A népszerűségünket elsősorban annak tudjuk be, hogy diákközpontú nevelést

folytatunk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy otthonos körülményeket, családias atmoszférát

teremtsünk a családi környezetből elkényszerültek számára.

Külön gondot fordítunk a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók nevelésére. Ez utóbbi

tevékenységek egyik kerete az Arany János Kollégiumi – Szakközépiskolai Program, melyet 2008

Page 2: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

szeptembere óta valósítunk meg az 59/2013. (VIII. 9.) EMMI rendelet a Kollégiumi nevelés országos

alapprogramjának kiadásáról (továbbiakban: KNOAP) 6. számú melléklete alapján, melyben különösen

fontos a programban részt vevő tanulók sikeres tanulmányi előmenetelének segítése, szociokulturális

hátrányainak csökkentése, kulturális javakhoz való hozzáférése érdekében a támogató eszközrendszer

optimális fel- és kihasználása az intézmény pedagógiai programjában önálló programként rögzített

tevékenységek beépítésével. Az egyes tevékenységek bevezetése és alkalmazása az évente

elkészítendő részletes feladatterv szerint történik.

Az éves munkaterv alapjait a megelőző év eredményei jelentik. A 2016-17-es tanév eredményeit az év

végi beszámoló ill. a monitoring látogatás összefoglalójának részletei mutatják be leghitelesebben:

A fejlesztések intézményi költségvetésből való megvalósítására aránytalanul kevés jutott, amelynek

indoklása a kollégium és az iskola együttműködésében megvalósuló Arany János Program, ami azonban

nem alkalmas a kollégium karbantartási, felújítási, beruházás jellegű munkálatainak finanszírozására.

A kollégium még a szálláshely értékesítésből befolyt összegek felett sem rendelkezhetett. Tudomásul

kell vennünk, hogy nem tudunk becsábítani olyan körülményekre gyerekeket, amelyek nem tudnak

Page 3: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

többet az otthoni körülményeiknél. A város egyéb kollégiumaival sem tudunk versenyezni amíg

szobáink vizesblokkal való ellátása terén nem jutunk jelentősen előrébb.

A vizes blokkok felújítása csak részben történt meg. E projekt folytatása elengedhetetlen. Az apartman-

szobák (szobák vizes blokkal) kialakításának folytatása reménykeltő és folytatandó. A hálótermek

festése folyamatban van, nagyobb kapacitást is elbírna.

A hálótermek bútorzata kopott, elhasználódott különösen a fiúk szintjein. Az ágyak felújítása, cseréje

elodázhatatlan. Az ágynemű, a függönyök és a takarók cseréje részlegesen (egy negyed részt: négy

emeletből egy) megtörtént, folytatása kívánatos.

Általános nevelési céljaink a 2017-18-as tanévben

1. A tanulók komplex (szociális, kulturális, mentális és tanulmányi) megismerése – különös

tekintettel a sajátos nevelési igényű valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű

tanulókra

2. Kollégiumi nevelőtanárokkal, a középiskolai tanárokkal, a szakszolgálattal, szakmai

szolgáltatókkal, a gyermekjóléti szolgálattal, a segítő szakemberekkel, fejlesztőpedagógussal,

a tanulóval és szülőjével való együttműködés kereteinek és formáinak meghatározása alapján

megvalósuló oktatás és nevelés

3. Partnerszemléletű együttműködés a tanulókkal, családjaikkal, gondviselőikkel

4. A tanulási képességek felismerése, fejlesztése

5. Az iskolai életre való felkészítés

6. Részvétel a továbbtanulási és munkavállalási célok kijelölésében

7. Értékelés, a tanulók fejlődésének nyomon követése.

8. Kompetencia alapú és az esélyegyenlőséget elősegítő fejlesztés: szövegértés-alkotás és

kommunikáció, matematikai eszköztudás, a környezettudatos magatartás, ön-, társ- és

pályaismeret valamint szociális kompetenciák területeken

9. Műhelymunka sport, művészeti és egyéb (hobby) tevékenységek területén

10. A pedagógiai folyamatok eredményességének mérése, értékelése a tanulók tanulási

esélyegyenlősége szempontjából

Page 4: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

11. A konfliktuskezelési technikák elsajátíttatása

12. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók Arany János Kollégiumi - Szakközépiskolai

Programja alapján a célcsoport szakmához juttatása, a lemorzsolódás csökkentése, 10% alatt

tartása, a korai iskola elhagyás megakadályozása.

13. Kiemelt feladatként kezeljük az egységességre törekvést, a határidők pontos betartását és

betartatását, a nevelői munka eredményességének, hatékonyságának növelését a

motiváció, a tanuló megismerése, a tanulássegítés, a kooperáció és az önfejlesztés területén.

Konkrét célok, feladatok

Nevelési módszereinkkel hozzájárulunk a tanulók szocializációjához. A szocializásciós folyamatba

bevonjuk a felsőbb éves tanulókat. Ezt szolgálja a szakma alapú csoportba sorolás is.

A tanév központi célja: a szakkollégiummá válás alapjainak megteremtése, a szakkollégiumi cím

megszerzése és feltételei szerinti működés. E cél eléréséért bevezetjük a content alapú nyelvoktatást,

lépéseket teszünk a digitális kompetenciánk fejlesztésére, folytatjuk a külföldi kapcsolatokra épülő

együttműködéseinket.

Kiemelt nevelési cél: nyílt, elfogadó, konfliktusmentes légkör kialakítása, fejlesztése a tanulók között,

a diákok egyénre szabott fejlesztése, a szabadidő hasznos eltöltésének megtanítása, a sportolás

igényének kialakítása, beépítése a tanulók napi rutinjába.

Alapelvünk: „Én is más vagyok, Te is más vagy, Ő is más – és ez így van jól.”

Page 5: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

ssz Terület Előző évi

eredmény

Erre a tanévre

kitűzött cél

Célhoz rendelt

feladatok

Módszer,

munkaforma

Felelős Határidő Indikátor Megjegyzés

1. Nyitó létszám

(fő)

205 205 folyamatos toborzás,

folyamatos ellenőrzés,

azonnali beavatkozás,

napi kapcsolat of-kel,

mentorral, szülővel,

tárgyi környezet

folyamtos fejlesztése,

vonzó és gazdag

programválaszték

kooperáció,

motiváció, egyéni

odafigyelés,

szocializáció

csv folyamatos max. 3%-os eltérés

2. Záró létszám

(fő)

183 min.186 folyamatos toborzás,

folyamatos ellenőrzés,

azonnali beavatkozás,

napi kapcsolat of-kel,

mentorral, szülővel,

tárgyi környezet

folyamtos fejlesztése

kooperáció,

motiváció, egyéni

odafigyelés,

szocializáció

csv folyamatos max. 5%-os eltérés

3. Lemorzsolódá

s (%)

17 10 alatt folyamatos figyelem,

korai beavatkozás

közös tevékenységek,

élmények

adása,kapása

csv folyamatos 5-10 % közötti éték

4. Tanulmányi

átlag

3,43 3,5 tanulástechnika

tanítása, tanulópárok,

csoportok kialakítása,

működtetése,

mentorok bevonása

metordélutánok,

szcsts

csv folyamatos 3,5 átlag

5. Magatartás

átlag

3,42 3,5 közös tevékenységek

gyakorlása,

kortárssegítők

képzése, bevonása

bevonás,

együttműködés

csv folyamatos 3,5 átlag

6. Szorgalom

átlag

3,43 3,5 tanulástechnika

tanítása, tanulópárok,

csoportok kialakítása,

működtetése,

mentorok bevonása

metordélutánok,

szcsts

csv folyamatos 3,5 átlag

7. Hiányzás

(óra/tanuló)

2 hét/tanuló legfeljebb 10

nap/tanuló

folyamatos figyelem,

korai beavatkozás

több csatornás

kommunikáció

csv folyamatos legfeljebb 10

nap/tanuló

8. TehetséggondozásSzilencium,

Mentors,

Kolimpia, Toldi

Tusa, Erős Diák,

Művészeti

fesztivál

Még eredményesebb

részvétel: éremszerzés

folyamatos,

rendszeres felkészítés,

jutalmazás

egyéni és csoportos

edzések

foglalkoz

ásvezetők

folyamatos Szilencium, Mentors: 2-

2 érem, Kolimpia: 1-1

érem (csapat/egyéni),

Toldi Tusa, Erős Diák: 1-

1 érem, széles körű

részvétel (min. 30 diák)

9. Felzárkóztatás nevelők,

felzárkóztató

7végék

mentorok, fejlesztő

pedagógus,

kortárssegítők

korrepetálás, együtt

tanulás, egyéni

támogatás

facil itálás,

pármunka, egyéni

megsegítés

csv folyamatos bukásszám

minimalizálása: max. 1

fő/ csoport

10. Egyéni fejlesztésegyéni fejlesztési tervmérési eredményekre

épülő egyéni

fejlesztési és

intézkedési terv

korrepetálás, együtt

tanulás, egyéni

támogatás

egyéni megegítés csv folyamatos mérhető fejlődés

legalább 2 területen 1-1

értékkel emelkedett

eredmény

11. Szocializáció,

személyes és

társas

kompetenciák

fejlesztése

fejleszthető

neveltségi szint

nagyobb részt

erősségként jelenjen

meg a kimeneti

mérésben

Folyamatos

figyelemmel követés,

játékokban történő

fejlesztés, egyénre

szabott fejlesztések

rendszeresítése,

felnőttéletre való

felkészítés (pl. Felelős

szex előadássorozat)

MINDlab, egyéni

beszélgetések, ön-,

társ- és pályaismereti

foglalkozások tartása

csv folyamatos mérhető fejlődés

legalább 2 területen 1-1

értékkel emelkedett

eredmény

12. Jó

gyakorlataink

tovább

fejlesztése,

frissítése

3 projektes beiskolázása beiskolázási

folyamat egész

tanévre való

kiterjesztése

beiskolázási road

shaw október-

december, Aperitíf,

szakmatúra november-

ápril is 2 ütemben 3

iskolában

online

feladatgyűjtemény,

szakmai bemutatók,

prezentációk

programf

elelős/-

gazda

folyamatos 95% feletti elégedettség

13. Jó

gyakorlataink

tovább

országos

rendezvények

bevállalása:

tanévnyitó, kolimpia,

videokonferencia

szervezési feladatok, a

kolimpia 10. alklomú

megújítása

kooperáció programf

elelős/-

gazda

2017.10.06.,

2018. 05.25-

27.

95% feletti elégedettség

14. Együttműködé

s

szakmai

szervezetek,

iskola tanárai,

iskolavezetés,

szociális háló

szereplői,

általános

iskolák

együttműködések

erősítése,

formalizálása

vezetői értekezletek,

hirdetések látogatása,

általános iskolák

frissítése,

mentordélután

bevezetése,

szakmacsoportos

tanulássegítés

megújítása

kapcsolatfelvétel, e-

kapcsolat

csatornáinak

kiépítése

programf

elelős/-

gazda

folyamatos kiterjedt kapcsolati

háló, partnerlista,

együttműködési

megállapodások

15. Ön-, társ- és

pályaismeret

eseti

foglalkozások

órarendbe épített

foglalkozássorozat

minden

tanulócsoportra

kiterjesztve

önértékelés,

önismeret,

önmenedzselés

készségterületek

fejlesztése

játék pszichope

dagógus

folyamatos

kimeneti mérések

nevelői és diák

értékelési

eredményeinek

köezeledése (legfeljebb

2 értéknyi eltérés)

16. Mérés-

értékelési

tevékenység

OKM-

eredmények

gyűjtése,

kompetenciamé

rés, neveltségi

mérés,

pedagógusok

önértéklése

OKM-eredmények

gyűjtése,

kompetenciamérés,

neveltségi mérés,

pedagógusok

önértéklése

összefüggések

keresése, eredmények

elemzéese, közös

értelmezése,

hiányokra intézkedési

terv készítése és

végrehajtása

e-adatfelvétel, e-

kiértékelés,

konzultatív

értelmezés,

önértékelés egyéni

konzultációban és

heti rendszerességgel

kollektívan,

események

reflexióiban

mérés-

értékelési

szakértő,

csvk,

programf

elelős

2017.10.31.,

2018. 06.30.

előző évi eredmények

megőrzése, legalább egy

egységnyi javulás

néhány területen

17. Boldog Iskola 3 csoportban

zajlottak

foglalkozások

minden csoportban

megvalósulnak havi 1

alkalommal

a témák

szinkronizálása a

tematikus

foglalkozások

témáival

projekt csv folyamatos közöséghez tartozás,

kötődés erősödik, a

kollégiumból

kiiratkozók száma nem

haladja meg a létszám

10%-át

18. Szabadidős

foglalkozások

széles paletta a választék frissítése,

igényekhez igazítása

új igények kielégítése,

a foglalkozásrend

elkészítése,

folyamatos

működtetése,

motiváció fenntartása

csoportmunka foglalkoz

ásvezetők

folyamatos a kollégium

népszerűsége nő,

kiiratkozók száma

elenyésző (10% alatt)

19. Tanulómegis

merés

aszinkron a

mérésekben

minden területre

kiterjedő minél

korábban megtörténő

megismerés

családlátogatás,

hospitálás, egyéni

beszélgetés, közös

tevékenység

családlátogatás,

hospitálás, egyéni

beszélgetés, közös

tevékenység

csv folyamatos kimeneti mérések

nevelői és diák

értékelési

eredményeinek

köezeledése (legfeljebb

2 értéknyi eltérés)

20. Szakmai

fejlődés

1

mesterpedagóg

us, 1 ped 2

pedagógus életpálya

követése, szakami

továbbképzések

vállalása

digitális kompetencia

fejlesztése,

élménypedagógia,

biblioterápia

akkreditált

továbképzés, további

szakképzetség

szerzése

programf

elelős/-

gazda

folyamatos végzettségek,

szakképzettségek száma

nő, 2 ped2, 2 mesterped

Célok, feladatok a 2017-18-as tanévre

Page 6: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

A kollégium működése

A kollégium a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és

Kollégiuma kollégiumi intézményegységeként gazdaságilag részben, szakmailag önállóan illetve az

iskolával konzultatív módon működik.

A nevelési feladatokat a Nemzeti Köznevelésről szóló törvényben, a Kollégiumi Nevelés Országos

Alapprogramjában és az azokhoz kapcsolódó rendeletekben, végrehajtási utasításokban

meghatározott végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező nevelőtanárok végzik.

Személyi feltételek, elvárások

A nevelőtestület 12 fővel láthatja el nevelési feladatait. Jelenleg 9,6 álláshelyet töltünk be főállású

kollégákkal. A kollégium pedagógiai munkáját a kollégiumvezető irányítja. Nem pedagógus

munkakörben portást, takarítót, menza-ügyintézőt, gyógypedagógiai asszisztenst alkalmazunk teljes

munkaidőben. A felmerülő javításokat, karbantartásokat az intézményi karbantartók végzik.

A személyhez rendelt beosztás és feladatok meghatározása a mellékletben található.

16. Mérés-

értékelési

tevékenység

OKM-

eredmények

gyűjtése,

kompetenciamé

rés, neveltségi

mérés,

pedagógusok

önértéklése

OKM-eredmények

gyűjtése,

kompetenciamérés,

neveltségi mérés,

pedagógusok

önértéklése

összefüggések

keresése, eredmények

elemzéese, közös

értelmezése,

hiányokra intézkedési

terv készítése és

végrehajtása

e-adatfelvétel, e-

kiértékelés,

konzultatív

értelmezés,

önértékelés egyéni

konzultációban és

heti rendszerességgel

kollektívan,

események

reflexióiban

mérés-

értékelési

szakértő,

csvk,

programf

elelős

2017.10.31.,

2018. 06.30.

előző évi eredmények

megőrzése, legalább egy

egységnyi javulás

néhány területen

17. Boldog Iskola 3 csoportban

zajlottak

foglalkozások

minden csoportban

megvalósulnak havi 1

alkalommal

a témák

szinkronizálása a

tematikus

foglalkozások

témáival

projekt csv folyamatos közöséghez tartozás,

kötődés erősödik, a

kollégiumból

kiiratkozók száma nem

haladja meg a létszám

10%-át

18. Szabadidős

foglalkozások

széles paletta a választék frissítése,

igényekhez igazítása

új igények kielégítése,

a foglalkozásrend

elkészítése,

folyamatos

működtetése,

motiváció fenntartása

csoportmunka foglalkoz

ásvezetők

folyamatos a kollégium

népszerűsége nő,

kiiratkozók száma

elenyésző (10% alatt)

19. Tanulómegis

merés

aszinkron a

mérésekben

minden területre

kiterjedő minél

korábban megtörténő

megismerés

családlátogatás,

hospitálás, egyéni

beszélgetés, közös

tevékenység

családlátogatás,

hospitálás, egyéni

beszélgetés, közös

tevékenység

csv folyamatos kimeneti mérések

nevelői és diák

értékelési

eredményeinek

köezeledése (legfeljebb

2 értéknyi eltérés)

20. Szakmai

fejlődés

1

mesterpedagóg

us, 1 ped 2

pedagógus életpálya

követése, szakami

továbbképzések

vállalása

digitális kompetencia

fejlesztése,

élménypedagógia,

biblioterápia

akkreditált

továbképzés, további

szakképzetség

szerzése

programf

elelős/-

gazda

folyamatos végzettségek,

szakképzettségek száma

nő, 2 ped2, 2 mesterped

Page 7: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Nevelőtanárokkal szembeni elvárások

Kiemelten fontos a beilleszkedés megteremtésében a csoportvezetők munkája. A nevelőtanártól

fontos elvárás, hogy folyamatos önképzéssel szerezzen korszerű szakmai ismereteket, melyeket

alkalmazzon a nevelés során. Szervezze, irányítsa, értékelje a nevelési folyamatokat, a csoportja

minden tagját egyénenként kövesse, értékelje, érvényesüljön az egyéni törődés elve. Egyéniségével,

életmódjával, megjelenésével, műveltségével, intelligenciájával, felkészültségével, példamutató

legyen. Munkáját jellemezze a tanulók iránti szeretet, tisztelet, empátia, bizalom, következetesség.

Együttműködik a tanulói közösségekkel, a nevelésben részt vevő személyekkel, közösségekkel. A

közösen kialakított szabályok alapján végzi feladatait. Törekszik a nevelőtestületi egység

megteremtésére, megtartására, együttműködik és segíti munkatársait, segíti az új kollégák

beilleszkedését. Magatartása és megjelenése feleljen meg a pedagógusok Etikai Kódexében

foglaltaknak.

Tárgyi környezeti feltételekkel kapcsolatos elvárások

A kollégium a tanulók fejlődését legjobban szolgáló körülményeket kell, hogy biztosítsa. A kollégium

felszerelésének meg kell felelni a kötelező eszközjegyzékben foglaltaknak. A tanulók lakószobái 4

személyesek, az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan megújult a fűtésrendszer,

hálószobák mintegy fele, klubszoba, a vizesblokkok, zuhanyzók, a könyvtár, kialakításra került egy több

funkcióra alkalmas multiroom is. A szintek felszereltsége kielégítő ugyan, de az 1. és a 2. emeleten az

ágyak, szőnyegek, függönyök cseréjére lenne szükség, valamint sok szobában selejtes minőségűek a

gardróbszekrények, melyek felújítását már az előző tanévben elkezdtük. A kollégiumban a tanulóknak

az élelmiszereket a kijelölt hűtőszekrényben kell tárolniuk, két szinten tönkrement a hűtőszekrény,

azokat pótolni szükséges.

Ágyneműcsere 2 hetenként van, saját ágyneműt nem használhatnak a diákok. A tanulók tanulási,

önálló ismeretszerzési, kulturális, szabadidős és sport tevékenységét, kábelcsatornás, videó és internet

hálózattal kiegészített, televíziókkal ellátott tanulószobák, iskolai tornaterem, kondi-szoba, könyvtár-

klubszoba, teakonyha, számos játék és sporteszköz biztosítja. Tanulássegítést, csoportfoglalkozást a

tanulószobákban és a közösségi helyiségekben tartunk. A tanév kiemelt feladata, hogy valamennyi

tanulószobába beépítésre kerüljenek a részben pályázatból, részben adományból beszerzett

számítógép-konfigurációk, melyek a tanulást, ismeretszerzést és a szórakozást is szolgálni fogják.

Page 8: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

A kollégiumi élet megszervezése

A tanulók a kollégiumban érkezésükkor kötelező balesetvédelmi és tűzrendészeti oktatásban

részesülnek.

A diákok a kollégiumi közgyűléseken, a megválasztott diákvezetők közreműködésével, vesznek részt a

kollégiumi élet szervezésében. A kollégium diákközösségének is feladata a hagyományápolás:

gólyaavató, sportversenyek, karácsonyi ünnepség, farsang, ballagás stb. színvonalas megszervezése és

lebonyolítása.

A kollégium nevelőtestülete folyamatosan tartja a kapcsolatot a szülőkkel, törvényes képviselőkkel,

szülői szervezetekkel, kapcsolódó iskolákkal, társintézményekkel, gyermekjóléti szolgálatokkal,

szakmai szolgáltatókkal.

A kollégiumi tevékenységek szervezése

Kötelezően biztosítandó foglalkozások:

1. Felkészítő foglalkozások

tanulást segítő foglalkozások (KNOAP 4.1.1.1)

2. Egyéni és közösségi fejlesztést megvalósító foglalkozások

csoportvezetői foglalkozások (KNOAP 4.1.2.1)

kollégiumi közösségek szervezésével összefüggő foglalkozások (KNOAP 4.1.2.2)

a tanulókkal való egyéni törődést biztosító foglalkozások ((KNOAP 4.1.2.3)

3. A szabadidő eltöltését biztosító foglalkozások

Szabadon választható kötelező foglalkozások:

- sportműhelyi foglalkozások (erőnlétjavítás, labdajátékok, jóga, korcsolya, kerékpározás,

sportpoharazás, tánc, x-box, wii-u, íjászat, nordic walking, úszás, zenés gimnasztika,

sporthorgászat, lovaglás, önvédelmi sport)

- művészeti műhelyek (rajz, grafika, kézműveskedés, népi mesterségek, hagyományőrzés,

diákszínpad, verskör, tánc)

Page 9: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

- hobbyműhelyek (sütés-főzés, content alapú nyelvtanulás, logiQusok klubja, zenei klub,

filmklub, önismereti kör)

4. Pedagógiai felügyelet biztosítása

5. Éjszakai és hétvégi ügyelet biztosítása

Minden nevelőtanár éves munkatervet készít. A csoportvezetők, foglalkozást tartó nevelők

tanmeneteiket a 2017. szeptember 15-ig készítik el.

A kollégiumi nevelők munkaidő beosztása az ellátandó feladatok függvényében történik. Minden

kolléga a tantárgyfelosztás szerint, egyéni órarend alapján látja el feladatát. A tanév ügyeletesi rendje

előre meghatározható, ez az első nevelési értekezleten elfogadottak alapján kerül rögzítésre. A

munkaidő beosztások a munkaterv mellékletét képezik.

Folyamatok 2017-18.

Folyamat Felelős Megjegyzés 1. "Aperitif" ZsBD

2. Arculattervezés (promóciós anyagok, meghívók, reklám, honlap) SzMH

3. Beiskolázás, tanügyi dokumentumok karbantartása, önértékelés, ellenőrzés, partnerkapcsolatok, mérés-értékelés, továbbképzések, programfelelősi feladatok ellátása

BGG

4. Boldog Iskola Program JKCs

5. Események dokumentálása, kulturális programok (színház, kiállítás, városi rendezvények stb.)

NLA

6. Faliújságok (események, dicsőségfal) BM

7. Fejlesztés, felzárkóztatás BK

8. Játszva tanulj! Program KJM LogiQsok klubja, versenyek szervezése

9. Környezeti, személyi higiéné LÉ ideiglenes megbízás

10. Külföldi kapcsolatok, pályázatfigyelés, -írás, kollégiumi blog ML

11. Mentori rendszer működtetése SK, SA

12. Ön-társ- és pályaismeret, kortársképzés, Szülők Iskolája Program, mentálhigiéné DN

Page 10: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

13. Programszervezés (Operakaland, pr7v, tanulmányutak, látogatások, előadássorozatok, kollégiumi rendezvények stb.), DÖK támogatása, diákbíróság működtetése, programgazdai feladatok ellátása, nyilvánosság

BA

14. Szakmatúra CsA

15. Szociális ügyintézés SchA

16. Tehetséggondozás (művészet), szakmacsoportos tanulássegítés, kapcsolattartás az iskola pedagógusaival, fegyelmi tárgyalások, szülői értekezletek, táborszervezés, munkaközösségvezetés, ellenőrzés, szakmacsoportos tanulásszervezés

SA

17. Tehetséggondozás (sport) KG

Mellékletek:

1. A kollégium napi/heti rendje 2017/18-as tanévben

2. Eseménynaptár a 2017/18-as tanévre

3. Kollégiumi nevelők munka- és ügyeleti rendje a 2017/18-as tanévben

4. Szakmacsoportos tanulássegítés rendje

5. AJKSZP feladatterv

Kollégiumi napirend 2017/18.

Időpont/

időintervallum

Tevékenység Megjegyzés

6.00 Ébresztő, reggeli

6.00-14.20 Iskolai/munkahelyi elfoglaltság

14.30-15.30 Egyéni beszélgetés/választott

foglalkozás/mentorálás

Page 11: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

15.45-16.15 Csoportvezetői foglalkozás H, K, Cs

Szerda: szakmacsoportos

tanulástámogatás 15.45-17.45

beosztás szerint (akinek nincs

SzCsTS, annak a többi nap

munkrendje szerint)

16.15-17.00 Tanulástámogatás/mentorálás hétfőn: mentori délután

szakterületenként külön beosztás

szerint (l. 2. munkalap!)

17.10-17.55 Tanulástámogatás/mentorálás hétfőn: mentori délután

szakterületenként külön beosztás

szerint (l. 2. munkalap!)

18.00-18.00 Személyes/szociális

kompetenciafejlesztés

Kedd: tematikus foglalkozás

közülük havi egy boldog iskolás

foglalkozás 2 összevont

csoportban külön rend szerint

(l. 2. munkalap)

H, K,Sz: táblajátékok,

élménypedagógia

(Életmód/szövegértés és

kommunikáció)

18.45-19.00 Vacsora

19-00-20.00 Kimenő

19.00-21.00 Szabadon választott foglalkozások sportműhely*, művészeti

műhely**, hobbykörök***

21.00-22.00 Felkészülés a takarodóra

22.00 Takarodó

Tehetségműhelyek

Sportműhelyi

foglalkozások*

erőnlétjavítás, labdajátékok, jóga,

korcsolya (gör/jég), kerékpározás,

sportpoharazás, tánc, x-boksz, wii-u,

BGG, HA, LÉ, TI, ML, KG, BA, SzL,

KJM, SchA, NLA, FI

Page 12: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

íjászat, nordic walking, úszás, zenés

gimnasztika, sporthorgászat, lovaglás

Művészeti

műhelyek**

rajz, grafika, kézműveskedés,

népi/kismesterségek,

hagyományőrzés, diákszínpad,

verskör

KG, SA, BM, ML

Hobbyműhelyek*** sütés-főzés, content alapú

nyelvtanulás, logiQsok klubja, zenei

klub, filmklub, önismereti kör,

kortárssegítés

KJM, NLA, ML, SchA, DN

Page 13: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Megjegyzés

6.00-8.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet

Munkaidő: H-CS: 14.00-

22.00

P: 8.00-12.00

Ügyelet: vasárnap 16.00-

8.00-9.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet ÜgyeletÜgyelet,

adminisztráció,

ellenőrzési

9.00-10.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet Szupervízió

A pénteki szupervíziót

névsor szerinti

sorrendben egyéni

10.00-11.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet Szupervízió

11.00-12.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet Hospitálás

12.00-14.00 Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet Ügyelet

14.00-14.30

E-napló

(adatgyűjtés, -

rögzítés),

foglalkozásokra

E-napló

(adatgyűjtés, -

rögzítés),

foglalkozásokra

E-napló

(adatgyűjtés, -

rögzítés),

foglalkozásokra

E-napló

(adatgyűjtés, -

rögzítés),

foglalkozásokra

Ügyelet

14.30- 15.30

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Ügyelet

egyéni foglalkozás(EF)

szabadon választott

foglalkozás (SZVF).

Minden tanuló legalább

15.45-16.15Csoportvezetői

foglalkozás

Csoportvezetői

foglalkozás

Szakmacsoporto

s tanulássegítés

Csoportvezetői

foglalkozás

15.45-16.00

zárás

csoportvezetői

foglalkozás (CSVF):

aktualitások

megbeszélése,

16.15-17.00Tanulássegítés/

mentorálásTanulássegítés

Szakmacsoporto

s tanulássegítésTanulássegítés 0

tanulássegítás (TS)

Mentorlást az iskola

mentortanárai végzik

egyénileg vagy kis

17.10-17.55Tanulássegítés/

mentorálásTanulássegítés

Szakmacsoporto

s tanulássegítésTanulássegítés 0

szakmacsoportos

tanulássegítés (SZTS)

iskolai

tanárok/okatatók

18.00-18.45

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Tematikus

foglalkozás0

tematikus foglalkozás

(TF : KNOAP szerint havi

egy alkalommal

beleépítve a boldog

iskolás foglalkozást

JKCs irányítása mellett a

csvk vezetésével),

életmód (ÉM

egészségfejlesztés,

környezettudatos

gondolkodás

fejlesztése a kollégiumi

ápoló irányításával a

csvk vezetésével)

18.45-19.00 Vacsora Vacsora Vacsora Vacsora 0

A csvk kíséretében

történik, ahol szociális

és személyes

kompetencia

19.00-20.00 Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF 0

Az iskolai tornaterem

kedd kivételével 19.00-

21.00 óra között a

kollégisták

19.00-21.00

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

0

Lehetőség szerint

mozgás. Tornaterem,

külsős sportszakember

rendelkezésre áll

21.00-22.00Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés0

Tisztálkodás, szobarend

kialakítása ápolónői

felügyelettel

22.00-06.00Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel0

Heti rend 2017/18.

Page 14: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Ügyeleti rend 2017/18.

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

A/B A/B A/B A/B A/B

6-7 mindenkori

vasárnapi

ügyeletes

BGG,KG/BGG,K

G

DN,

ML/DN,SZMH

LÉ, SA/NLA,SA SCHA, BA/KJM,

BA

18.00-18.45

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Fejlesztő

foglalkozás:

életmód/MINDL

AB/szövegértés

és

kommunikáció

Tematikus

foglalkozás0

tematikus foglalkozás

(TF : KNOAP szerint havi

egy alkalommal

beleépítve a boldog

iskolás foglalkozást

JKCs irányítása mellett a

csvk vezetésével),

életmód (ÉM

egészségfejlesztés,

környezettudatos

gondolkodás

fejlesztése a kollégiumi

ápoló irányításával a

csvk vezetésével)

18.45-19.00 Vacsora Vacsora Vacsora Vacsora 0

A csvk kíséretében

történik, ahol szociális

és személyes

kompetencia

19.00-20.00 Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF Kimenő/SZVF 0

Az iskolai tornaterem

kedd kivételével 19.00-

21.00 óra között a

kollégisták

19.00-21.00

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

Egyéni/

szabadon

választott

foglalkozás

0

Lehetőség szerint

mozgás. Tornaterem,

külsős sportszakember

rendelkezésre áll

21.00-22.00Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés

Lefekvéshez

készülődés0

Tisztálkodás, szobarend

kialakítása ápolónői

felügyelettel

22.00-06.00Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel

Pihenés éjszakai

felügyelettel0

Page 15: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

7-8 mindenkori

vasárnapi

ügyeletes

BGG,KG/BGG,K

G

DN,

ML/DN,SZMH

SA/NLA,SA SCHA, BA/KJM,

BA

8-9 SZMH/KJM BGG/KG ML/DN SA/NLA SCHA/BA

9-10 SZMH/KJM BGG/KG ML/DN SA/NLA SCHA/BA

10-11 SZMH/KJM BGG/BGG ML/DN KJM/NLA SCHA/BA

11-12 SZMH/KJM BGG/BGG SCHA/ML KJM/NLA SCHA/SCHA

12-13 SZMH/SCHA SCHA/SCHA SCHA/ML KJM/SZMH SCHA/SCHA

13-14 DN/SCHA SCHA/SCHA SCHA/ML KJM/SZMH SCHA/SCHA

14:00-

14:30

DN/SCHA SCHA/DN SCHA/ML KJM/SZMH BM/SCHA

14:30-

15:30

SCHA/SCHA SZMH/DN SCHA/BM BM/BM BM/SCHA

15:30-

16:15

BGG/BGG BA/BA SZMH/SZMH SA/SA BM/SCHA

16:15-

17:00

BGG/BGG BA/BA BM/SZMH SA/SA

17-18 BGG/BGG BA/BA BM/SZMH SA/SA

18-19 SA/SA BA/BA BM/BM NLA/BA

19-20 SA/SA ML/ML BM/BM NLA/BA

20-21 SA/NLA ML/ML BM/BM NLA/BA

21-22 BGG,KG/BGG,

KG

DN,

ML/DN,SZMH

LÉ, SA/NLA,SA SCHA,

BA/KJM,BA

22-06 BGG,KG/BGG,

KG

DN,

ML/DN,SZMH

LÉ, SA/NLA,SA SCHA,

BA/KJM,BA

2017/2018-as tanév

Page 16: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Szakgimnázium: 178 nap – 8 nap tanítás nélküli munkanap

Szakközép- és szakiskola 179 nap - 7 nap tanítás nélküli munkanap

AUGUSZTUS

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

21 22 23

ÉLMÉNYPEDAGÓGIA

24

ÉLMÉNYPEDAGÓGIA

25

ÉLMÉNYPEDAGÓGIA

26 27

28 29

VEZETŐI ÉRTEKEZL

ET

30

POK TANÉVNYITÓ TÁJÉKOZTATÓ

NYITÓ ÉRTEKEZLET

31

SZEPTEMBER

A 1

1. TANÍTÁSI NAP

2 3

BEKÖLTÖZÉS A

KOLLÉGIUMBA, SZÜLŐI

ÉRTEKEZLETEK,

KOLLÉGIUMI TANÉVNYITÓ

V.ÜGYELET: BGG, KG (B)

B 4 5 6 7 8 9 10

ERASMUS +

DN,SZMH (B)

A 11 12 13 14 15 16 17

ERASMUS +

NLA, SA, (B)

B 18 19 20 21

KOSSUTH SZÜLETÉSE

22 23 24

KJM, BA (B)

A 25

26 27

GÓLYAAVATÓ A

KOLLÉGIUMBAN

28 29 30

OKTÓBER

1

BGG, SA (A)

B 2

3 4 5 6

ARADI VÉRTANÚK

AJKSZP PR7VÉGE

AJKSZP TANÉVNYITÓ

7

AJKSZP PR7VÉGE

8

AJKSZP PR7VÉGE

NLA, SZMH

A 9

BEISKOLÁZÁI PROGRAMOK

10 11 12 13 14 15

LÉ, SA

Page 17: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

ELINDÍTÁSA: APERITIF,

JÁTSSZUNK SZAKMÁT, TOBORZÁS

B 16 17 18 19

GÓLYAAVATÓ

20

ÜNNEPSÉG

TOLDI TUSA

ADDETUR

21

TOLDI TUSA

22

A 23

NEMZETI ÜNNEP

24 25 26 27 28 29

B 30

ŐSZI SZÜNET

31

NOVEMBER

1 2 3 4 5

DN, ML

A 6 7 8 9 10 11 12

ERASMUS +

SCHA, BA

B 13 14

NYÍLT NAP

KOSSUTH

15

NYÍLT NAP SZAKISKOLA

16 17

FELZÁRKÓZATATÓ,

SZORGOSKODÓ 7VÉGE

18

FELZÁRKÓZATATÓ,

SZORGOSKODÓ 7VÉGE

19

FELZÁRKÓZATATÓ,

SZORGOSKODÓ 7VÉGE

BGG, KG

A 20 21 22 23 24 25 26

DN, SZMH

B 27 28 29 30

DECEMBER

1 2 3

NLA, SA

A 4 5 6 7 8 9 10

KJM, BA

B 11 12 13 14 15 16 17

BGG, KG

A 18 19 20

KOLLÉGIUMI KARÁCSONYI ÜNNEPSÉG

21

EGÉSZSÉGNAP

ÜNNEPSÉG

1.

22

08.22. HELYETT

PIHENŐNAP

23 24

B 25

KARÁCSONY

26

KARÁCSONY

27

TÉLI SZÜNET

28 29 30 31

JANUÁR

A 1 2 3

2.

4 5

KERESZTFÉLÉVES KÉPZÉS UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP

6 7

DN, ML

B 8 9 10 11 12 13 14

LÉ, SA

A 15 16 17 18 19 20 21

SCHA, BA

Page 18: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

NYÍLT NAP KOSSUTH

B 22 23 24 25 26

I. FÉLÉV VÉGE

27 28

BGG, KG

A 29 30 31

FEBRUÁR

1 2

SZALAGAVATÓ

3

BÁL

4

5

3.

PIHENŐNAP

6 7 8 9 10 11

DN, SZMH

12 13 14 15 16 17 18

NLA, SA

19 20 21 22 23 24 25

KJM, BA

26

KOMMUNISTA DIKTATÚRA

27 28

MÁRCIUS

1 2

CSOMAGOLÓVERSENY

3 4

BGG, KG

5

PÉNZÜGYI ÉS VÁLLALKOZÓI

TÉMAHÉT

6 7 8 9

AJKSZP PR7V

10

MÁRCIUS 16. HELYETT

ORSZÁGOS MUNKANAP

NEVELÉSI ÉRTEKEZKEZL

ET

4.

AJKSZP PR7V

11

AJKSZP PR7V

DN, ML

12 13 14

ÜNNEPSÉG

15

NEMZETI ÜNNEP

16

PIHENŐNAP

17 18

LÉ, SA

19 20

KOSSUTH HALÁLA

21 22 23 24 25

SCHA, BA

26 27 28 29

TAVASZI SZÜNET

30 31

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

ÁPRILIS

1

2 3 4

5.

5 6 7 8

BGG, KG

Page 19: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

9

DIGITÁLIS TH

10 11 12 13 14 15

DN, SZMH

16

HOLOCAUST

17 18 19 20

FELZÁRKÓZTATÓ, SZORGOSKODÓ

PR7V

21

ORSZÁGOS MUNKANAP

04.30. HELYETT

KIRÁNDULÁS

6.

FELZÁRKÓZTATÓ,

SZORGOSKODÓ PR7V

22

FELZÁRKÓZTATÓ,

SZORGOSKODÓ PR7V

NLA, SA

23

FENNTARTHATÓSÁGI TH

24 25 26

7.

KOSSUTH NAP

27 28 29

30

PIHENŐNAP

MÁJUS

1

MUNKA ÜNNEPE

2 3

UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP

4

BALLAGÁS

5 6

KJM, BA

7

ÍRÁSBELI…

8 9 10 11 12 13

BGG, KG

14

SZAKMAI VIZSGÁK

15 16 17 18 19 20

DN, ML

21

PÜNKÖSD

22 23

ORSZÁGOS MÉRÉS

24 25

KOLIMPIA

26

KOLIMPIA

27

KOLIMPIA

LÉ, SA

28 29 30 31

JÚNIUS

1

RÉSZSZAKKÉPESÍTÉS,

SZAKKÉPZÉSI HÍDPROGRAM

UTOLSÓ TANÍTÁSI NAP

2 3

SCHA, BA

4 5 6 7 8

DIGITÁLIS KÉPZÉS,

FELNŐTTOKTATÁS UTOLSÓ

TANÍTÁSI NAP

9 10

BGG, KG

11 12 13 14

KERÉKPÁROS TÁBOR

15

UTOLSÓ NAP

KERÉKPÁROS TÁBOR

16

KERÉKPÁROS TÁBOR

17

KERÉKPÁROS TÁBOR

DN, SZMH

18 19 20 21 22 23 24

GÓLYATÁBOR

NLA, SA

25 26 27 28 29 30

Page 20: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

GÓLYATÁBOR TANÉVZÁRÓ

ÜNNEPSÉG

GÓLYATÁBOR

GÓLYATÁBOR GÓLYATÁBOR

Szakmacsoportos tanulássegítés

"A" hét szerda 15.45-17.45 "B" hét szerda 15.45 - 17.45

Szakma létszám kísérő tanár szakma létszám kísérő tanár

Cukrász 15 Schönfelder

Anikó 121 BSzE

lakatos szerszámkészítő gépi forgácsoló

15 Nagy

Lajosné 125 BS

Hegesztő 18 Berecz Mária

BS asztalos 15 Schönfelder

Anikó tanm. CSA

Mezgés 10 Kis Jánosné 111 ÁT festő 13 Surján Attila

127 Erdélyiné

SzI

kőműves villanyszerelő

burkoló építményzsaluzó

17 Magyari Levente

125 BL szoc.gond.

11.évf. 12

női szabó textilösszeáll.

5 Juhászné Keserű Csilla

230 JKCS női szabó

textilösszeáll. 5

Juhászné Keserű Csilla

230 JKCS

eladó 9.évf. 7 Lekrinszki

Éva spec GyME

eladó 10-11. évf. Élelmiszer

és v. 10. 10

Lekrinszki Éva

spec GyME

Szoc.gond 9-10.évf.

5

Page 21: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Page 22: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

időinterval

lum/név

Bakos

Aranka

Bánóczki

Krisztina

Benséné

Szabó

Ágota

Berecz

Mária

Budainé

Gulyás

Gabriella

Dóczy

Noémi

Juhászné

Keserű

Csilla

Kis

Jánosné

Kiss

Gergely

Lekrinszki

Éva

Magyari

Levente

Nagy

Lajosné

Schönfelder

AnikóSurján Attila

Székely-

Magyari

Hunor

Zs-né

Balogh

Dóra

csoport SZIfejlesztő

pedagóguskorrepetítor SZKT2

kollégium

vezető

pszicho

pedagóg

us

Boldog

Iskola

felelőse

SZKSZ2 SZG1 SZKSZ3 SZKSZ1 SZKT1 SZKT1, SZKSZ2 SZKT3 SZG2SZKSZ1,3

terem 424 230 230 könyvtár 227 121 230 323 122 421 423 321 321, 323 Aquarium 218 421, 423

A hét 14:30-1916:15-

18:450 14:30-20 15-22

12:30-

20:300 14.30-21 14.30-22 14.30-19 15.30-20 15.30-20 13-20 15-21 8-13 15-19 0

B hét 14:30-1916:15-

18:450 13:30-20 15-22

12:30-

20:300

8-12

15.30-1915.30-22 14.30-19 15-21 15.30-21 12-20 15-21 15.30-21 0

6.00-7.00

7.00-8.00

8.00-9.00 B: PÜ A:PÜ

9.00-10.00 B: PÜ A:PÜ

10.00-11.00 B: PÜ A:PÜ

11.00-12.00 B: PÜ A:PÜ

12.00-13.00 EB B:PÜ A:PÜ

13.00-14.00 PÜ B:PÜ

14.00-14.30 B: PÜ PÜ PÜ

14.30-15.30 SZVF SZVF KÉSZ EB A:EB A:EB SZVF PÜ

15.45-16.15 CSVF CSVF PÜ PT CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF

16.15-17.00 TS FF TS PÜ ÖNTP TS TS TS TS TS TS TS TS

17.10-17.55 TS FF TS PÜ ÖNTP TS TS TS TS TS TS TS TS

18.00-19.00 FF FF FF KÉSZ EB FF FF FF FF FF FF FF FF

19.00-20.00 SZVF SZVF PT A:SZVF SZVF SZVF SZVF SZVF SZVF B:SZVF

20.00-21.00 SZVF SZVF A:SZVF SZVF B:SZVF B:SZVF SZVF B:SZVF

21.00-22.00 PÜ PÜ

22.00-06.00 ÉÜ ÉÜ

A hét 14:30-2116:15-

18:4516:15-17:55 15:30-21 6-12 14-22

15:45-

18:4514.30-20

6-8

14.30-190 14.30-22 15.30-20.30 12-20 15.30-21 15-20 14.30-20.30

B hét14:30-21

16:15-

18:4516:15-17:55 14:30-21 6-12 14-22

15:45-

18:4514.30-20

6-10

15-190 14.30-21 15.30-19 12-20 15-21 15.30-22 14.30-20.30

6.00-7.00 PÜ PÜ

7.00-8.00 PÜ PÜ

8.00-9.00 KÉSZ B:PÜ

9.00-10.00 KÉSZ B:PÜ

10.00-11.00 PÜ

11.00-12.00 PÜ

12.00-13.00 PÜ

13.00-14.00 PÜ

14.00-14.30 B:PÜ A:PÜ

14.30-15.30 KÉSZ B: EB

A:

SZVF

B:PÜ SZVF SZVF SZVF SZÜI PT

15.45-16.15 CSVF CSVF BIP CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF

16.15-17.00 TS FF TF TS ÖNTP BIP TS TS TS TS TS TS TS TS

17.10-17.55 TS FF TF TS ÖNTP BIP TS TS TS TS TS TS TS TS

18.00-19.00 FF FF FF EB BIP FF FF FF FF FF FF FF FF

19.00-20.00 SZVF SZVF SZVF SZVF SZVF A:SZVF SZVF SZVF SZVF SZVF

20.00-21.00 SZVF SZVF SZVF SZVF A:SZVF SZVF B:SZVF SZVF

21.00-22.00 PÜ A:PÜ B: PÜ

22.00-06.00 ÉÜ A:ÉÜ B: ÉÜ

A hét14:30-21

16:15-

17:550 15:30-21 15-18

6-8,

14:30-

20:30

15:45-

18:4514.30-20 14.30-20 14.30-22

6-11

15.30-1915-21 11-19 15.30-22 15-21 15-20

B hét 14:30-2116:15-

17:550 14:30-21 12-16

6-11,

16:19

15:45-

18:4514.30-19 14.30-20 14.30-19 11-19 15-22 13-21 15-22 6-8 15-19 15-20

6.00-7.00 PÜ A:PÜ B:PÜ

7.00-8.00 PÜ A:PÜ B:PÜ

8.00-9.00 B:PÜ A:PÜ

9.00-10.00 B:PÜ A:PÜ

10.00-11.00 B:PÜ A:PÜ

11.00-12.00 B:PÜ A:PÜ

12.00-13.00 PÜ B:PÜ A:PÜ

13.00-14.00 PÜ B:PÜ A:PÜ B:SZUI

14.00-14.30 EB B:PÜ A:PÜ B:SZUI

14.30-15.30 EB B: SZVF KÉSZ B:EB SZVF PT SZVF B:SZVF A:PÜ B:SZUI

15.45-16.15 SZCSTS SZCSTS PT SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS

16.15-17.00 SZCSTS F SZCSTS ÖNTP SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS

17.10-17.55 SZCSTS F SZCSTS ÖNTP SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS SZCSTS

18.00-19.00 FF FF ÖNTP FF FF FF FF FF FF FF FF FF

19.00-20.00 SZVF SZVF SZVF A:SZVF SZVF A:SZVF SZVF B:SZVF SZVF A:SZVF SZVF

20.00-21.00 SZVF SZVF SZVF A:SZVF SZVF B:SZVF SZVF A:SZVF

21.00-22.00 B:PÜ PÜ

22.00-06.00 B:ÉÜ ÉÜ

A hét 14:30-2216:15-

17:5516:15-17:55 14:30-21 0 0 0 10-18.30 14.30-21

6-7

14.30-1915.30-21 14.30-21 14-22 6-10 15-19 15-21 15.30-20.30

B hét14:30-22

16:15-

17:5516:15-17:55 14:30-21 0 0 0 15.30-22 15-21 14.30-19 14.30-20 6-12 12-21 6-8 15-19 12-20 15.30-20.30

6.00-7.00 A:PÜ B:PÜ PÜ

7.00-8.00 B:PÜ PÜ

8.00-9.00 SZN B:PÜ A:PÜ

9.00-10.00 SZN B:PÜ A:ÖV

10.00-11.00 SZN A:PÜ B:ÖV

11.00-12.00 SZN A:PÜ B:H

12.00-13.00 SZN A:PÜ B:SZÜI B:PÜ

13.00-14.00 SZN A:PÜ B:SZÜI B:PÜ

14.00-14.30 SZN A:PÜ SZÜI B:PÜ

14.30-15.30 PT SZVF SZN A: SZVF A:PT SZVF B:PT SZÜI B: KA

15.45-16.15 CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF A:CSVF CSVF CSVF CSVF CSVF

16.15-17.00 TS F TF TS TS TS TS TS A:TS TS TS TS TS

17.10-17.55 TS F TF TS TS TS TS TS A:TS TS TS TS TS

18.00-19.00 FF FF FF FF FF FF A:FF FF FF FF FF

19.00-20.00 SZVF SZVF B:SZVF SZVF SZVF A:SZVF SZVF SZVF SZVF

20.00-21.00 SZVF SZVF B:SZVF SZVF A:SZVF A:SZVF SZVF A:SZVF SZVF

21.00-22.00 B:PÜ A:PÜ

22.00-06.00 B:ÉÜ A:ÉÜ

A hét 6-11 9-16 9-11 0 0 8-12 8-12 0 8-12 9-11 6-14 9-11 8-12 0

B hét 6-11 8-12 9-11 0 0 6-11 8-12 0 8-12 9-11 9-16 8-11 8-12 0

6.00-7.00 PÜ B:PÜ A:PÜ

7.00-8.00 PÜ B:PÜ A:PÜ

8.00-9.00 H B:ÖV H ÖV ÖV A:ÖV A:H ÖV

9.00-10.00 SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV

10.00-11.00 ÖV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV

11.00-12.00 H A:ÖV H H PÜ H

12.00-13.00 A:PÜ SZÜI

13.00-14.00 A:PÜ SZÜI

14.00-14.30 A:PÜ B:PÜ

14.30-15.30 A:PÜ B:PÜ

15.45-16.15 A:PÜ B:PÜ

16.15-17.00

17.10-17.55

18.00-19.00

19.00-20.00

20.00-21.00

21.00-22.00

22.00-06.00

Page 23: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]

Jogszabályok:

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről

110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és

alkalmazásáról (NAT)

20/2012(VIII.31.)EMMI rendelet

A Kollégiumi nevelés országos alapprogramja (59/2013 (VIII.9) EMMI rendelet)

326/2013(VIII.30)Korm. rendelete

14/2017. (VI. 14.) EMMI rendelet a 2017/2018. tanév rendjéről

277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet a pedagógus-továbbképzésről, a pedagógus-szakvizsgáról, valamint

a továbbképzésben résztvevők juttatásairól és kedvezményeiről

B hét 6-11 8-12 9-11 0 0 6-11 8-12 0 8-12 9-11 9-16 8-11 8-12 0

6.00-7.00 PÜ B:PÜ A:PÜ

7.00-8.00 PÜ B:PÜ A:PÜ

8.00-9.00 H B:ÖV H ÖV ÖV A:ÖV A:H ÖV

9.00-10.00 SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV

10.00-11.00 ÖV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV SZV

11.00-12.00 H A:ÖV H H PÜ H

12.00-13.00 A:PÜ SZÜI

13.00-14.00 A:PÜ SZÜI

14.00-14.30 A:PÜ B:PÜ

14.30-15.30 A:PÜ B:PÜ

15.45-16.15 A:PÜ B:PÜ

16.15-17.00

17.10-17.55

18.00-19.00

19.00-20.00

20.00-21.00

21.00-22.00

22.00-06.00

Page 24: Kossuth Kollégiumának munkatervekiskunfelegyhaziszakkepzo.hu/images/PDFek/kozzeteteli_lista_17-18/munkaterv_201718...[Ide írhat] többet az otthoni körülményeiknél. A város

[Ide írhat]