18
148 12. feiezet. Az óvári iskola elvétele. (1693 okL 10.) 1683- b a n a török sereg Bécs alatt vereséget szenvedett. A bécsi udvar elérkezettnek látta a z i d ő t , hogy Erdélyt hatalma alá hajtsa. 16 84-b en Duno d jez suita pátert Erdélybe küldik egy kész tervezettel, mely a két vallásnak, t. i. a katholikus és nem-katholikusoknak szabad vallásgyakorlatot igér . A páter kijelentette, hogy akár akarják, akár nem, a császár pártfogása alá veszi Erdélyt. 1685-ben Bethlen Miklós fejedelmi tanácsos ke let helyett már nyugat fe lé ori ent álódik s Lip ót császá rr al titkos tárgyalások alapján késziti e l ő Erdély elszakadását a t ö r ö k t ő \ . A k ö v e t k e z ő évben Lotharingiai Károly visszafoglalja Budavárát. Ugyanakkor formális tárgyalások folynak Erdély és Bécs zött arról , hogy Erdély autonómiá j a biztosításával a Habsburgok a l á kerü!iön. 1687-ben a császár hadai téli szál lásra Erdélybe vonulnak. A császár ok t. 27-én ideiglenes egyes séget tt Apafival, mely a négy bev ett vall ás szabad gyakor latát biztosította. A császár 1688-ban CaraffAt küldötte Erdélybe, aki kivitte, hogy Apafi é s a rendek minden feltétel nélkül hüség esküt tegyenek. Most azt kérte Erdély, hogy különállását. alkot mányát s a vallásszabadság ot biztosít sák. De csak üres igér et eket. vagy k i t é r ő válaszokat kapott. 1689-ben meghalt Apafi. A török Tökölyt tette Erdély fejedelmévé, aki beütött Erdélybe, Heissler császári tábornokot megverte s a bécsi terveket megzava rta. Ekkor adták ki 1690 okt. 16-án a dip lo mát,' melynek a vallásügyet é r i n t ő f ő b b pontjai ezek: l . A bevett vallásoknak, templomoknak, iskoláknak ügyé ben semmi sem másitIat ik m eg . A r. katholikusok Kolozsvárt saját költségükön templomot építhetnek, Gyulafehérvárt a kisebb templo mot .ujra felépíthe tik ; ah ol kevesen vannak és jövevé ny«;k, m ~ g a n l a g , h a sokan vannak, vallásuk nyilvános gyakor l at a, :, al es templomépítés jo gával birjanak, mint a bevett más vallasok, ha t. i. számra nézve e r ő s e b b e k . ? A ~ p r o b a t a és Compilata Constitutiot, V e r b ő c z i Hár m a s k o n y v ~ t serthetlenül meg tar tandóknak nyilv ánítja. A hi va t a ~ n o k . o k es a kormányzó vallá skülönbség nélkül a haza fiai bo I vetetnek. Felállíltatik a f ő k o r m á n y s z é k és a kir ály i tábla, m e l ' y e k ~ e ~ tagjai közül legalább 3 - 3 mindig r. katholikus s egytk .telomester is.

KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

Embed Size (px)

Citation preview

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 1/17

148

12. feiezet.

Az óvári iskola elvétele.

(1693 okL 10.)

1683-ban a török sereg Bécs alatt vereséget szenvedett.A bécsi udvar elérkezettnek látta az i d ő t , hogy Erdélyt hatalmaalá hajtsa. 1684-ben Dunod jezsuita pátert Erdélybe küldik egykész tervezettel, mely a két vallásnak, t. i. a katholikus ésnem-katholikusoknak szabad vallásgyakorlatot igér. A páterkijelentette, hogy akár akarják, akár nem, a császár pártfogásaalá veszi Erdélyt. 1685-ben Bethlen Miklós fejedelmi tanácsoskelet helyett már nyugat felé orientálódik s Lipót császárraltitkos tárgyalások alapján késziti e l ő Erdély elszakadását at ö r ö k t ő \ . A k ö v e t k e z ő évben Lotharingiai Károly visszafoglaljaBudavárát. Ugyanakkor formális tárgyalások folynak Erdély ésBécs között arról, hogy Erdély autonómiája biztosításával aHabsburgok alá kerü!iön. 1687-ben a császár hadai téli szállásra Erdélybe vonulnak. A császár okt. 27-én ideiglenes egyességet kötött Apafival, mely a négy bevett vallás szabad gyakorlatát biztosította. A császár 1688-ban CaraffAt küldötte Erdélybe,aki kivitte, hogy Apafi és a rendek minden feltétel nélkül hüségesküt tegyenek. Most azt kérte Erdély, hogy különállását. alkotmányát s a vallásszabadságot biztosítsák. De csak üres igéreteket.vagy k i t é r ő válaszokat kapott. 1689-ben meghalt Apafi. A törökTökölyt tette Erdély fejedelmévé, aki beütött Erdélybe, Heisslercsászári tábornokot megverte s a bécsi terveket megzavarta.

Ekkor adták ki 1690 okt. 16-án a diplomát,' melynek avallásügyet é r i n t ő f ő b b pontjai ezek:

l. A bevett vallásoknak, templomoknak, iskoláknak ügyében semmi sem másitIatik meg. A r. katholikusok Kolozsvártsaját költségükön templomot építhetnek, Gyulafehérvárt a kisebbtemplomot .ujra felépíthetik ; ahol kevesen vannak és jövevény«;k, m ~ g a n l a g , ha sokan vannak, vallásuk nyilvános gyakorlata,:,al es templomépítés jogával birjanak, mint a bevett másvallasok, ha t. i. számra nézve e r ő s e b b e k . ? A ~ p r o b a t a és Compilata Constitutiot, V e r b ő c z i Hár

m a s k o n y v ~ t serthetlenül megtartandóknak nyilvánítja. A hivat a ~ n o k . o k es a kormányzó valláskülönbség nélkül a haza fiaiboI vetetnek. Felállíltatik a f ő k o r m á n y s z é k és a királyi tábla,m e l ' y e k ~ e ~ tagjai közül legalább 3-3 mindig r. katholikus segytk .telomester is.

• Sz6.z Károly : Sylloge tractaluum. Kolozsvár. 1833.

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 2/17

149

A tervezetet Bethlen Miklós 1691 jan. 31-én mutaIta bea fogarasi országgyülésen. Elfogadták. de a szászok és a r.katholikusok nem voltak megelégedve s panaszt teltek elleneBécsben. Ennek lett a következmenye. hogy a császár 1691

dec. 4-én kiadott második. tulajdonképeni diploma 3. ponljáhozhozzátette. hogy miután a rendek egymásközt nem értenekegyet. a r. katholikusok sérlve érzik magukat. a szászok pedigjogaikat jobban védelmezni kérik. barátságos egyezkedésselállapodjanak meg egymás között. Ami ha nem sikerül. a döntés a királyra száll.' Az 1692 máre. 15.-i szebeni országgyüléselrendeli a felekezetek közötti egyezkedést. Kiküldenek minda négy f e l e k e z e t b ő l 3 -3 tagot bizottságuI. mely az egyezkedéstmáre. 2 2 - t ő l ápr. 22-ig Szebenben. máj. 2 1 - t ő l 29-ig Kolozsvártrészben írásban. részben é l ő s z ó v a l folytalta le.s A bizottságtagjai a mi r é s z ü n k r ő l : Sárosi János i t é l ő m e s t e r . Joó Mihályfiskális direktor és P. Horváth Ferenc.A. r. katholikusok máre. 22-én 6 pontba foglalták követelésüket:

I. Hogy legyen nekik is püspökük, mint a többi vallásuaknak.

2. Legyenek saját kollégiumaik. iskoláik és akadémiáik.

3. Egyházi személyeiknek legyen ugyanolyan egyházi szabadságuk és jövedelmük. mint a más vallásúaknak.

4. Legyen e g y e n l ő szabadságuk az egyházi és politikaiszemélyeknek minden tekintetben a szám körülírása és korlátozása nélkül.

5. Városokban és más helyeken. hol több templom van.e g y e n l ő e n osszák el; vagy legalább egyet adjanak vissza nekik;ahol nincsen. szabadjon építeniök.

6. Minden vallásos szerzetnek. amely a z e l ő t t volt Erdélyben. ha akar. szabad legyen b e j ő n i .

A három vallás megbizottjai felolvasták és tanácskoztak.Veterani tábornok azt kivánta. hogy írásba foglalják jelentésüket. Máre. 23.-ról írják a tábornoknak : minthogy k ü l ö n b ö z ő hírek szállanak. kérdik. hogy a vallások dolgában szabad-enyíltan és ő s z i n t é n beszélni ama féltékenység mellett. mellyelkiki vallása iránt van. nehogy valamiképen helytelen magya

rázallal lázadásnak tartsák.a m i t ő l

távol állanak. A tábornok2 4 . - é r ő l azt válaszolja. hogy a diploma biztosítja a vallásokszabadságát. ezért mindenki a saját bajait nyiltan és ő s z i n t é n e l ő a d h a t j a azzal a kikötéssel. hogy az unio és köznyugalommegóvassék. A nyugtalanságot okozó hireket pedig e l ő kell tárni.

SZá8Z Károly id. m. 118-129. I.U. o. 165-230. I.

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 3/17

150

Március 2 5 · é r ő l a vallások k é p v i s e l ő i elmondják: a nyugtalanság oka az. hogy a nép templomok e l v é t e I é r ő l beszéls fé lni lehet. hogy zavar lesz. ha a félelmet nem oszlatiák ell e l k é b ő l . Hozzájárult ehez az is. hogy katholikus urak a mult

évi tordaio r s z á g g y ű l é s e n f e n y e g e t ő

kijelentéseket tettek. S ezenkivül azt is mondották nyiltan : akár akarunk velük megegyezni.akár nem. minden úgy lesz. amint akarják. Aztán: Vizkeletipater istentisztelet alkalmával buzdította hallgatóit. hogy tervüket szorgalmazzák. mert itt az ideje ügyük e l ő m o z d í t á s á n a k . Ezekre a tábornok írásban nem adott feleletet. csak é l ő szóvalmáre. 26-án. A három vallás k é p v i s e l most azt kérik. mutassák ki .hogy mely szavak és kifejezések s é r t ő k rájuk nézve a diplomában. A katholikusok máre. 27-én azt felelik : ámbár erre

nem volnának kötelesek. mégis e l ő a d j á k . hogy kivánságaik(a 6 pont) megvannak magában a diplomában.

Erre elhatározzák. hogy a három vallás megbizotlaikülön-külön tanácskozzanak. véleményét mindenik toglaljaírásba s azután együtt határozzanak.

A mi k é p v i s e l ő i n k véleménye ez (máre. 28.): mindenikvallás a maga alkotmányában és állapotában. melyben Fel-sége találta. maradjon meg s abban ne zavartassanak. A katholikusok csak a többi vallások biztonságának és alapjánaknyilvánvaló feJforgatásával kivánhatnak többet. ami bekövetkezik. ha a diploma két e l s ő pontja a katholikus urak kivánságaszerint felbomlik. A s z e r z ő d é s k ö t é s b e n nem látnak semmi biztonságot. mert ha a katholikus urak követeléseit elfogadnák.a diplomától teljesen eltémének. A vallás biztonságát inkábbebbe helyezik s nem a s z e r z ő d é s b e . E r ő s e n remélik. hogy aki rály nem változtatja meg biztosítását. hanem meglarlja.

A három vallás megbizotljai ezután közös g y ű l é b e n fe lolvasták véleményüket s azt határozták. hogy az egyességetszemélyes tárgyalással is kisértsék meg. Erre a célra 3 -3 meg-bizottat küldöttek ki. a mi r é s z ü n k r ő l Sárosi János f Ő j eJoó Mihály fiskális direktort és Horváth Ferencet.

A beszélgetés így folyt le: E l ő s z ö r arra kérték a kath0 -

Iikusokat. hogy 6 ponljukat vonják vissza. hogy ne zavarjákfel a többi vallások nyugalmát. A ka tholikusok ezen nagyon

felindultak. de a megbizottak lecsendesitették. mert megigérték.hogy készek a megegyezésre. esak kivánjanak olyan!. ami atöbbi va llásokat ne forgassa fel. Ezek után a katholikusok 6ponti ukat kezdték magyarázni:

l. Hogy püspökjük legyen. ami a diploma l. pontjábanbenne van: Erre a megbizottak azt mondották. hogy ha akatholikus püspök azzal a 'ha táskörrel j ő . amilyennel e z e l

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 4/17

151

birt. abból sok zavar lesz. melyet maguk is meg fognak bánni.A katholikusoknak az volt a válasza. hogy csak olyan hatáskört kivánnak. amilyennel a többi vallások püspökei birnak.A megbizollak azt felelték. hogy a vikárius eddig olyan sza

badsággal kormányozta eklézsiáit. amilyennel ·a többi püspöka magáéit. A katholikusok azt vetellék ellen. hogy a vikáriusnak nem volt meg a paprendelés és szentelés. harangszentelésjoga. A megbizollak szerint azért. mert ezt a hatáskört akatholikusok eddig a vikáriusnak a r e n d e k t ő l nem követelték.

2. Az alsóbb és f e l s ő b b iskolákról. A katholikusok e l ő -adták. hogy eddig iskoláikbafJ a retorikán felöli tárgyakat nemvolt szabad tanítaniok. Mire a megbizollak azt felelték. hogy

eddig sem ellenezték. hogy a magasabb tudományokat is

tanítsák.3. Sérti a katholikus papok szabadságát az. hogy saját

s z ő l ő j ü k b ő l némely helyeken más vallások papjainak tizedetkell adniok; ahol a papoknak dézsmájuk van. mint pl. Kolozsvári. abból az papjaik is részesedjenek. A megbizottak aztfelelték erre. hogy az e l s ő nincs benne a diplomában s aztbarátságosan is elintézhetik ; a tizedet pedig Kolozsvárt adományként birják s ebben a diploma szerint nem háborgatha

tók. mert ha a donatiokat egyben megzavarják. a többiben is.elromolnak" .4. Ebben az a sérelmük. hogy számuk a tanácsban. táb

lán meg van határozva. ami eddig nem volt. amiért ezt törölnikivánják; de ha nem lehet. legyen e g y e n l ő a száma az összesvallás belieknek. m i n d e n i k b ő l 3-3. Erre a megbizottak azt fe-lelték. hogy a két e l s ő cikkelyben semmi sincs. m i b ő l a katholikusok sérelmet csinálnak.

5. Nincs szükségük templomheJyre. sem az építéshez segítségre. sem .puszta templomra". hanem kivánják Kolozsvárt ésFejérvárt m e g l e v ő templomok e g y e n l ő elosztását. És ez condiliosine qua non. Erre a vallások megbizollai. hogy ne legyen további versengésre ok. keveset feleltek.

6. Ezt a katholikusok nem akarlák megmagyarázni. de amegbizollak azt mondollák. hogy é r t e n d ő k a jezsuiták is. Mirea katholikusok azt felelték. hogy az egész kath. klérusnak teljeshatáskörrel s szabad vallásgyakorlallal való beengedését köve

telik. Erre a három vallás megbizollai azt mondták: ha idemindenféle szerzetek b e j ő n e k . nem kell ennél nagyobb zavara javak tekintetében s a vallásügy sem marad nyugalombanErdélyben. A ~ a t h o l i k u s o k : e pontban nem engedhetnek s haengednének is. a klérus mégis követelné. A 3 vallás megbizotfjaimére. 29-én ezt felelik : Ha a diploma l. cikkelye nem maradmeg. a három vallás sorsa .egy óráig" sem lesz biztos. A 2.

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 5/17

152

cikkelyre: Ha e s ~ a v a k t ö r ~ l t e t , ! e k . senki Erdélyben v ~ g y o n á r ó l nem lesz biztos es soha b<;,ke es c ~ e n d ,nem l e ~ ~ . ~ M , v e l azértezek sunt ipsi angulares lapIdes pacIs et tranqUlhtahs T ranssylvaniae et ipsa anima diplomatis. ezek m e l l ő l mi el nem áll

hatunk soha semmiképen salva constientia et libertate ac pace".Tegyenek le hát e k ö v e t e l é s r ő I . mert abba soha bele nemegyeznek.

Erre a katholikusok márc . 30-án azt felelik. hogy olyanvégleges és kategorikus hangú feleletet kaptak. hogy feleslegesnek vélik ő k e t továbbra is ..búsitani és terhelni". Márc.31-én a prot. megbizottak azt mondják. hogy a jezsuiták éspüspök beengedését i l l e t ő l e g végleges feleletet adtak. de minden más kérdésben készek voltak s ma is készek tárgyalni.habár látják. hogy a megegyezés útját nem keresik s kivánságaikat nem terjesztik elé. Pontokba foglalva küldik ajánlatukat:

I. A vikarius mindenekben e g y e n l ő legyen az püspökeikkel. de nem episcopus. hanem superintendens néven. K ü l s ő világi dolgokba ne ártsa magát.

2. Ne kivánjanak Kolozsvárt és Fejérvár! kész templomokat.mert ez a más vallások kára nélkül nem lehet; de hogy e tekin

tetben is készségüket mutassák. Kolozsvárt a templomépítésbensegíteni fogják. Fejérvárt a puszta templom építéséhez hozzájárulnak.

3. A retorikán felül is tanítani. sohasem volt megtiltva.tanítsanak. amit akarnak s akárki - kivéve a jezsuitákat. Akadémiát emelhetnek nagyobb eklézsiákban• • hasonló formában.jussal és privilegiummal" • mint a többi vallások. de jezsuitákitt sem taníthatnak.

4. A javak magánosok adományai és hagyományai. azokatnem oszthatják meg. de adnak egyszersmindenkorra 20000 frtot.de ezzel szemben mondjanak le örökre minden egyházi ésiskolai j ö v e d e l m ü k r ő l és hasznukról és ő k e t soha ne zavarják.. . 5. A tized tekintetében az összes vallások papjai e g y e n l ő J o g u a ~ legyenek. Végül kérik és kényszerítik ő k e t az é l ő Istenre.f ~ g a d J á k . el ezeket és ne kivánják .ezt a hazát örökös gyülöltsegben es veszedelemben ejteni".. A katholikusok márc. 31-én azt felelik: mivel katego

nkusa!, kijelentik. hogy sem a püspököt. sem a rendeket be neme ~ g e d , k . a személyek számáról említést sem tesznek. azt,:,vetelményeik p ~ d i g a diplomában foglaltatnak. m e l y t ő l semmi-

eDebn el nem lemek. ezerl nem szükséges .Kegyelmeleket

lová ,b terhelnünk ".. Ápr. l-én a három vallás urai azt felelik. hogy a számra

azerl nem reflektáltak. mert a diploma 3. Cikkelyének záradé-

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 6/17

153

kában semmit sem kifogásoltak ; f t

9. pont töröltessék, csupán S ~ b e n a tanácsban. de azzal a feltetelIel. hogy a 3.és a 8. pont záradéka tör.ültess.ék. És tegnapi

in perpetuum contentus legyen ... A katholikusok ápr. 2-án azt válaszolják. hogy az episcopusi címet nem a méltóságért. hanem azért követelik. mertmás cím alatt egyházi funkciókat nem végezheIne a spiritualisszabályok szerint. Az iskoláknál ugyanaz a nehézség: nálukmás rendnek nem szabad tanítani a szabad m ű v é s z e t e k e t . csaka jezsuitáknak. Nem kivánják a szerzetnek se fundalióját. seelszaporodását. csupán azt. hogy akadémiákon tanítás végettbizonyos számban beengedtessenek. Vegyék meg nekik Monostort s kapjanak 10000 frtot és Kolozsvárt kész templomot.

A fejérvári templom építésére elfogadják a 10.000 frtot.A három vallás megbizottai ápr. 3-án felelnek: Utolsó vá

laszuktól nem tágitnak. A jezsuiták bebocsátását is megengednék. ha látnák. hogy a katholikus nemes ifjak tanításábanhiány van. De a jezsuita-rend alapítása e l ő t t is oktatták azifjuságot az egész világon. most is lehet náluk nélkül is. másrendek által is. A kolozsvári templom átadása pedig teljesség

gel lehetetlen s kérik. ne akarják hazánkat örökös egyenetlenségbe dönteni és romlását siettetni.I$Y a tárgyalás félbeszakadt.Aprilis 19-én a három vallás megbizotljai a k ö v e t k e z ő

határozatot terjesztették elé:l. A püspök állása tekintetében maradnak az alábbi ha

tározat mellett.2. A jezsuiták beengedése tekintetében szintén.

3. Az óvári templomot átengedik ak ö v e t k e z ő

feltételekmellett :a) ha ezenkivül újat építenének. ezt a refolluátusoknak

kötelesek visszaadni s egyszerre több templomuk nem lehet.b) Az unitáriusoknak e templom melletti kollégiumát

kegyelmek meg ne háborítsák•.c) A templomnak adott javadalmakat nem követelhetik s

a templomot sem tekinthetik valami régi jogi alapon visszaadottnak. Mindenféle k ö v e t e l é s r ő l mondjanak le most és örökre

s a többi vallást ne zavarják.4. A többi javaslataikat sem változtatják.5. A megállapodásról köttessék s z e r z ő d é s . mind a négy

vallás k é p V i s e l ő i írják alá. pecsételjék meg s terjesszék a királyelé m e g e r ő s í t é s végett. Ha pedig ezekkel nem elégednek megs . kontroversiát a király elé viszik. lsten s a keresztényVilag e l ő t t protestál nak. hogy eddigi javaslataik nem kötelezik

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 7/17

J54

ő k e t Ok többé velük s z e r z ő d é s t nem kötnek. Ha e b b ő l a hazára bánat következik. isten és világ e l ő It lesznek az okai.

Április 2O-án a katholikusok így felelnek:l. Az episcopus ügye az é r s e k t ő l függ.2. A jezsuitákat nem zárják ki; ha be nem bocsátják.

arról nem tehetnek. ha ő f e l s é g é n e k is úgy tetszik.3. A kolozsvári templom átadása feltételeit nem fogadják

el. Mert kicsi és s z ű k . oda iskolát. papok lakóhelyét építeninem lehet: .azért azon unitaria schola azon templom mellettlévén azon templomtól el nem szakadhat". Hogy jogaikats z e r z ő d é s s e l engedjék át. abba nem mennek bele. A dolgokalapja az unio. annál maradnak.

4. Az eddigi ajánlatok maradjanak meg.5. S z e r z ő d é s k ö t é s megpecsételése nem szükséges. Bármikövetkezzék. minden f e l e l ő s s é g e t elhárítanak magukról.

Ápr. 20·án este a három vallás megbizotlai ezt a választadják :l. Az e l s ő ponthoz ragaszkodnak. akár ad felmentést az

érsek. akár nem.2. A másodikhoz szintén s kérve kérik. ne sürgessék be

hozatalukat. hanem másr e n d b ő l

való tudósokat tegyenekaz iskolába.3. Vitás ügyeket s z e r z ő d é s nélkül lehetetlen rendezni.A katholikusok válasza az, hogy az 1.. 2. pontokban ra

gaszkodnak e l ő b b i határozatukhoz. A harmadikat elfogadják.legyen s z e r z ő d é s , de az uniónál jobb alapot nem lehet találni.

A s z e r z ő d é s megfogalmazására kijelöltetlek : a ref. Bethlen Miklós. Kemény János. a kath. Apor István. BaranyaiGergely. az ág. Frank Bálint. S z ő c s Péter és az unitárius JoóMihály. Dálnoki János. 1692 ápr. 22-én készült el a s z e r z ő d é s Szebenben. .

Á s z e r z ő d é s a k ö v e t k e z ő 6 pontba foglalja a megálIllpodásokat:

I. Régi püspökséget a .hazának állapotja nem szenvedvén. Erdély békéje és csendessége érdekében a vikáríus ruháztassék fel minden spiritualis és eklézsiai funkciókra. olyanaucloritása. jövedelme és címe legyen, mint a többi beveti

vallás püspökeinek. se több. se kevesebb. világi dolgokba neelegyítse magát. néhai papi és egyházi jószágokhoz jOgot ne(ollháljon.

2. Az iskolákban taníthatnak minden m ű v é s z e t e t és tudományt. de a három vallás megbizottjai szerint a jezsuitákkizárásával. kiket csak a katolikusok szavazata bocsát be.Akadémiát e g y e n l ő joggal szabad emelni. de a jezsuiták kizárásával.

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 8/17

155

3. Egyházi személyek teherviselése e g y e n l ő legyen.4. A diploma 3. poptjának záradéka töröltessék.5. A kolozsvári Ovárban a ref. templom, a fejérvári

Báthori-templom legyen a katholikusoké ; ahol csak egy templom

van, az a régi végezések szerint a major parsé.6. A három religio a katholikusok számára kiváltja a

tulajdonostól Monostort s örökös joggal átadja, hogy az ollanikis ref. eklézsiát ne háborgassák, e z e n k i v ű l ad 15000 mfrt-ottemplomuk és iskolájuk szükségére.

És biztosit ák egymást, hogy e pontokat az unio szerintállhatatosan megtartják. De mivel a katholikusok "az nekikigért templom mellett l e v ő unitárius iskolát és az annak emeletén l e v ő ref. szászok templomát kiván ták, melyet ő k e g y e l -meknek sok okokra nézve oda nem adhatnak", azért máj. 17-reKolozsvárra mind a négy f e l e k e z e t b ő l megbizollakat küldöttekki, hogy barátságosan egyezzenek meg. Felhatalmazást kaptak.hogy a dolgot teljesen elvégezzék, Bécsbe menjenek s a szer

elfogadtassák. Biztosították egymást, hogy addíg az eddigi megállapodást meg nem másítják. A négy vallásból négyen aláírták s három példányban kiállítollák a s z e r z ő d é s t , egyet Veterani tábornok, a másikat a kOlluányzó, a harmadikat

a r· katholikusok részére. Kimondották : ha ezek végbemehetnek, jó, .ha penig nem, minden eddig volt tracta annihiláltasrek.Aláírták : a kath. H a l l e r k ő i János, a ref. Bethlen Miklós, aluth. Frank Bálint és az unitárius Sárosi János.

Czegei Vass G y ö r ~ (Magyar tört. évkönyvek és naplók.Budapest, 1896. III. 153.> a tárgyalás megszakításának okáulazt mondja, hogy az uniláriusok Sárosi János anyja temetésérehazamenvén, csak hárman maradtak 011 s ezért halasztódott

Kolozsvárra .otte s e n d ő ,

országtól bizonyos személyekre deputálandó gyülésre". A r ő k o r m á n y s z é k , i t é l ő t á b l a , két i t é l ő -mester és a megyei r ő t i s z t e k mellé mind a négy f e l e k e z e t b ő l nehány f ő e m b e r neveztetett ki. Az unitáriusok közül: PetriIyevity-Horváth Ferenc, Petrityevity-Horváth Miklós, id. TorockaiPéter és Torockai Mátyás.

Május 21-én Kolozsvári folytallák a tárgyalásokat. A háromvallás k é p v i s e l ő i azzal kezdik a tárgyalást, hogy mivel minda reformátusok, mind az unitáriusok a katholikus követelések

által nagy sérelmüket .és elnyomásukat érzik, testvériesen kériköket, ne kivánják mások elnyomásával nyerni meg kívánsága ika t. hanem keressék együtt a módját, hogy lehetne másvallások elnyomása nélkül intézni el ezt a kérdést. A katholikusok erre ugyanazon napon azt válaszollák, hogy nem lehetm á s r ó l szó, mikor valaki többet kap, mint amennyit

masnak ad. Ha ugyanis a piaci nagyobb templomot átenged-

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 9/17

156

nék. megmaradna az unitáriusoknak a reformátusoktól nekikigéri templom és a mellette l e v ő iskola. 22-én a három vallásk é p v i s e l ő i azt az üzenetet küldik az unitárius eklézsiának, hogyiskolájukat át kell engedniök a katholikusoknak. Az eklézsia

máj. 23-án azt válaszolja: Nagy szomorusággal értik, hogy akatholikusok sérelmeik megszüntetésére a mi scholánkat kérik.Nekünk egyetlen iskolánk van, melyet ha mi más kézre adnánk, ennél nagyobb oppressiója religiónknak és itt való eklézsiánknak eversioja nem lehel. Alázatosan kérik, találjanakvalamely más módot, hogy ne fosztassanak meg egyetlen iskolájuktól, .. mivel ez mi reánk régi e l e i n k r ő l szállott jure successorio, bono jure deveniált és s e n k i t ő l s e m m i n e m ű violenliával. vagy másoknak megszomorításával nem apprehendáltuk" .Máj. 23-án a három vallás megbizottjai azt felelik, hogy máskép nem lehet ez ügyet elintézni, csak úgy, ha az iskolát átadják. Az eklézsia az ü l l ő és kalapács közé szorulva, v é g s ő s z ü k s é g t ő l kényszerítve kijelentette, hogy k e d v e z ő feltételekmellett átadja.

Máj. 24-én a megbízottak közlik a katholikusokkal : .ASzeben ben fennmaradott schola dolgában annuál az unitaria religio és így a .. három religiok együtt cedálják az óvári scholát

az romano-catholicus atyafiaknak his condilionibus": ..Mivelimmár romano-catholicus atyánkfiainak mind kész templomuk,mind nagy derék kész scholájuk mégyen, azért az unitariaecclesia számára adassék az az hely, az hol most a kath.atyánkfiai cullusa vagyon schola helynek, cum appertinentiismodo illuc a Dominis Catholicis possessis és a z e l ő t t az háromreligiotól igéri 20.000 frtból szakasztassék annak erecliojáraelégséges költség". Mindenféle vagyon és jövedelem, ..signanter

ez mostan cedálandó scholához eddig az unitárius atyánkfiaitólbiratott jószágok, collaliok, vagy akármi proventusok az scholávalegyütt catholicus atyánkfiainak ne menjenek, hanem unitáriusatyánkfiainak maradjanak in perpetuum". A templom és scholaés Monostor resignatiója ante diplomatis et ratificationis praefeIBe in Transsylvania reporlationem et publicationem ne légyen, hanem ekkor a templom mindjárt a.signáltassek cathoIicus atyánkfiainok, a schola penig oda nem adattatik, a ~ i g . a magok deákinak i l l e n d ő tanulásra alkalmas helyet nem keszIIheInek unitárius atyánkfiai; azérl pedig kath. atyánkfiai ~ a t i e ntiájával legyenek, ad minimum a die reportatae et pubbcalaeratificalionis hal építésre alkBlmalos nyári vagy ő s z i és futóháborúságtól ment holnapokig".

A katholikusok erre azt válaszol ták, hogy az iskola dolgában annyi leheletlen feltételt kötöttek ki, hogy nem a k ~ a k többé lerhökre lenni, meri ~ e h e t e t l e n s é g azokal elfogadnIok.

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 10/17

157

Máj. 26.án erre azt f e l ~ 1 i a. h.árom rend,. hogy ő k . aSzebenbenmegkezdell tárgyalást slmphclter el akarják vágm s e b b ő l aztkövetkeztetik, hogy a három vallás ellen vannak és ~ z e r e l n é k hallani melyik feltételük van a kath. vallás kárára es elnyo-

mására'. A katholikusok máj. 27. felelete nagyon hangsúlyozzaaz összes vallások e g y e n l ő jussát és szabadságát s minthogyez nincs meg ajánlatukban, tovább ne fáradjanak, nemtrakiálnak többé, Kivánságaikat 6 pontba foglalják.

l Püspökjük s a szebeni prépost bejöhessen.2. A piaci nagytemplom cum ad se perlinentiis és ahol

több templom és scholák vannak, mindenütt nekik is késztemplom és schola adassék ahoz tartozó proventusokkal együtt;ahol nincsen, 011 építhessenek; ahol többen lesznek, nekik

adassék a templom.3. A Kolozsvárt és Fejérvárt l e v ő kész kollégiumok, min-

denik helyen egy· egy, kezükbe menjen cum suis perlinentiis smásutt is kollégiumokat és scholákat szabadon erigálhassanak.

4. A jezsuiták s minden szerzet szabadon bejöhessenek.5. Egyházi és világi személyek száma a hivatalokban ne

irassék körül.6. Minden egyházi vagyon és jövedelem e g y e n l ő e n osz-

tassék el.Mindezek igaz atyafiságos kivánságok, mint .az melyembernek négy gyermeke vagyon f .

A három vallás megbizottai máj. 28. feleletükben kijelen-tik: az ultimátum s z e r ű válaszukból azt látják, hogy az atyafi-ságos megegyezésre eddig mutatott minden szándékukat letettéks olyan pontokat hoznak fel, melyeket Szebenben nem isemlítettek. s ő t azokkal egészen ellenkeznek. Tartják magukat

a szebeni megegyezéshez, attól semmi ujabb kivánságukra elnem állnak. Ott csak az iskola kérdése halasztatott el. Azt isa napokban odaigérték. Most a béke kedvéért telt kolozsváriujabb feltételeket is visszavonják s mindenekben a szebenihatározatokhoz tartják maguka!.

A katholikusok még aznap felelnek. Tagadják. hogy a sze-beni egyességet "el akarnák bontani", csak meg akarják magya-rázni .minden homály nélkül", hogy hogyan értik a szebeniegyesség pontjait: A szebeni prepostról szó sem volt, hogy ne

jöhessen be. Az óvári iskola és templom ügyében 12 olyan lehe-letlen feltételt kötöttek ki, amelynek elfogadása csak kárukra szol-':Iáina s minden eddigi megegyezés felbontásál jelentené. Ajezsuiták s más szerzetesek dolga, a személyek circumscriptiója,a jövedelmek benne voltak a szebeni traktában s mosl a 12~ l \ é t e l között v i s ~ z a ~ é r i k az u . " i t á r i u ~ i ~ k o l ~ ~ P ! t é s é r e . A jöve:

e mek 4 egyenlo reszre osztasát meltan kIvanják. A szebem

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 11/17

158

megegyezés csak addig kötelez. míg idejöttek. most elállanakt ő l e s ha nem fogadják et a tegnapi 6 pontot, a császárhozfognak folyamodni.

Ezzel megszakadt a tárgyalás.

Az unitárius egyházv e z e t ő s é g e

aggódott a dolgok ilyenfordulatán. Attól tarlottak, hogy az egyesség meghiusulásánakodiuma rájuk hárul. Tiltakozást jelent be Jövedécsi Andrásplebanus. Rajner Márton és Dálnoki János az eklézsia. vala-mint az erdélyi unitárius rendek nevében Bánffy György guber-nátornál. A tiltakozással egyszerre az iskola átadásának felté-teleit is e l ő a d j á k . valamint vaIlási sérelmeiket is a k ö v e t k e z ő k b e n :

l. Úvári iskolájukat CI 3 valláson l e v ő státusok neve ala Iigérlék oda a katholikusoknak, de mégis a kolozsvári unitáriuseklézsia .a maga akaratja szerint és nem az többi statusokdisposiliójából" s az átadás feltételeit .tulajdon maga akaratjaszerint" tette fel úgy, hogy az odaigérés nem a statusoktólfüggött, hanem mindenben a maga akarat ától.

2. Protestál arról is, hogy a conditiok nem úgy adattak akatholikusok elébe. amint az eklézsia feltette, mert ez mindencondilioit "az unioban béfoglaltatott egyenességre célozta . . . smindenben azokhoz akarja magát tartani és azokat aszerint

kivánta effektuáltatni, hogyha az scholát ki keIletik kezükbbocsátani, mind a schola helyére és megépítésére való költ-ségére s mind a k ü l s ő eklézsiákban való difficultásokról feltettconditiokra nézve.

3. Mivel az eredeti conditiok és punctumok meIlé Kolozs-vári több más is ragasztatott. melyek miatt a szebeni meg-állapodástól a katholikusok el akarnak térni. e r r ő l is protestál. az egész unitárius status képébenu, hogy azokat nem tette

fel. hanem mások elegyitellék azok közé, mert • tisztán csak/I maguk scholájának igérésének conditioit tették fel u és csa-tollák a szebeni Iraclához. Ezek a k ö v e t k e z ő k

a) Az scholának való helyet kivánjuk az plebánia·háztólfogva az Tholdalagi András uram házáig való sorházakatnékünk szerezteIni udvaraival és kerljeivel együtt cum eviclioneet privilegio. mint az mostani scholánkal.

. b) Méllán kivánhatnánk olyan összeget. mellyel az moS-taruhoz hasonló scholát építhetnénk. de minthogy ez nagysummára !erjedne, engedékenységünket bizonyí tani akarván.minimum 20000 frlot kivánunk és azzal megelégedünk, úgy,hogy annak egy részével váltsuk ki scholánk számára és épí-tésére Szászrenest és birhassuk jure perpetuo. mint az kath.eklézsia MonostoTt

c) Mig az írl házak és iskolák alkalmassá nem tétetnek.addig iskolánkat k e z ü n k b ő l kiadni ne tartozzunk. mert nem

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 12/17

159

tudjuk, adatik-e .e félelmes állapotokban csendes i d ő . hogyabban való munka e l ő m o z d i t t a t h a s s é k .

d) Hogy az scholához. templomokhoz. parochiákhoz eddigjárni szokott s e m m i n e m ű proventusok az schola változásával

ne transferáltassanak, hanem maradjanak meg az unitáriuseklézsia számára in perpetuum.

Azután felsorolják az eklézsiákra vonatkozó k ö v e t k e z ő difficultásokat:

a) A vallás gyakorlata, káték. énekes könyvek kinyomtatása szabad legyen.

b) Háromszéki eklézsiáink adassanak püspökünk inspectioja alá.

cl Unitárius emberek papot vihessenek maguknak magukközé állandóan. Legyen ebben is aequalitas,

d) Hidvégen a templom. amely most pusztán áll. adassékvissza az unitárIusoknak,

Erre a beadványra 1693 jul. 2 4 - r ő l Gról Bánffy. BethlenGergely. Bethlen Elek. Bethlen Miklós kancellár. Franek Bálintszebeni királybiró és Szabó Keresztély aláírásával .scrupulusaikra • k ö v e t k e z ő választ és assecuraliot kapják:

l. Az unitáriusoknak ama panaszára. hogy a katholikusok

ő k e t tartják 12 condiliójuk miatt a szebeni accorda meghiusulása és az egész raptura okának. válaszuk az. hogy e i t ő l nemfélhetnek his ralionibus:

a) A katholikusoknak ez csak ürügy. .mert a condiliokper se nem is olyanok. hogy az raplurára okot adhattak volna.amint ezt a három religio suo tempore et loco meg is tartozikmutatni.

b) Azokat a conditiokat nem az unitáriusok. hanem minda három religio telte

fels hagyta le is. de az sem használt a

katholikusok e l ő t l . c) Ok maguk is megvallják. hogy az esztergomi érsek

levele bontalta el kegyelmekkel.Biztosítják ő k e t bona fide. hogyha rájuk háramlanék

annak nehéZSége. benne nem hagyják. hanem teljes e r ő v e l igyekeznek a pericuium alól felszabadílani.

II. .Az unitáriusok kegyelmek attól félnek. hogyha afelséges udvar approbálni fogja az schola odaadásával együtt

az accordát. mivel már az három religio utolsó választételébenabsque conditionibus cedálta az scholát. in hoc casu aztán ókegyelmeknek sem scholájok. sem scholának való helyek. semköltSégek. sem semmijük nem lészen. Ennek orvoslás éról exc'lnscientia et vi unionis juratae tartozik az két religio és el iskövetjük tehetSégünk szerint. akármi formában legyen ennekaz religiosa tractának vége. hogy az ókegyelmek religiójának

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 13/17

160

mind securilasa. mind pedig. ha az sehola odamegyen az róm.kath . atyafiaknak az aránt is satisf"ctiojok legyen. ö kegyelmekmagok conditiojokban specuicált házhelyeknek. vagy más hasonlóknak ö kegyelmek számukra való szerzés által. melyröl

assecuráljuk is bone fide.A fókorrnányszék 1692 jul. 22-én azzal a véleménnyelterjesztette fel a tárgyalás jegyzökönyvét. hogy a felSég Kolozsvárt a reformátusok temploma s az unitáriusok iskolája helyettországos jövedelemböl építtessen új templomot és iskolát. miben a protestáns rendek is segedelemmel lesznek. egyebekbenpedig az egyességet erösítse meg. A végzéseket Alvinczi Péteritélómester. mint országos követ vitte fel. mellette mind enikfelekezet küldött egy·egy követet. A mi részünkröl P. Horváth Ferenc volt felkérve. de betegsége miatt Dálnoki János

ment vele.Dálnokinak 10 pontban ad ulasítást a magatartására nézve

az eklézsia. Ez utasitásban a következöket hangsúlyozzák : amás két protestáns követtel egyezzék meg s Baranyai Gergelytvegyék rá. hogy az uniot tartsa szem elótt. melyre mind anégy vallás kötelezve van. hogy ennek megsértéSével magukhasznára a három recepta vallásnak kára ne történjék. Omaga

is ügyeljen mindenekben az unio meglartására. a vallás szabadgyakorlatának biztosítására. punclumaiuknak feltétlen ratifikáltatására. Ha oda fel hollandiai és angliai remonslransok lesznek. közölje velük dolgainkat. kérje támogatásuka t. Ha ujdolgok. kivánságok merülnének fel . semmit magától ne igérjen.hanem írjon azonnal haza s a válaszra kérjen haladékot. Haminket okoznának az egyezség létre nem jöveteléért. ez ellenminden módon igyekezzék minket menteni s mondja el. hogy

nekünkcsak

ez az iskolánk van s ha enélkül maradnánk••annál biztosabb út a mi relígionk eversiojára nem volna.mely dologtól a mi felséges királyunkat is alienusnak lenniítéljük.· Mindezekben úgy vigyázzon. hogy a két küldöttölvaló külön szakadásra okot ne adjon utolsó kénytelenségnélkül. A dolgokról minél gyakrabban küldjön értesítést s általában mindenekben hiven és lelkiismeretesen járjon el.

Alvinczi Péter országos követnek Bánffy György gubema·tor és Bethlen Miklós kancellár 1 6 ~ 2 jul. 21-én 21 pontból álló

utasítást adnak. Ezek között a 8. pontban legelsö teendöültÜzik ki relígiok dolgát s a 3. cikkely be tett clasula . kivo-. Alvinci 1692 szept. 3-án adja be az udvarhoz elsö

mely 23 pontot tartalmaz. A 2. pontban elöadja.I I rendek mindent elkövettek. hogy a r. katholikusok azés második diploma cikkelyeibe belenyugodjanak. de

törekvésük meghíusult ; kéri a guberníum. hogy ö Felsége a

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 14/17

161

lelkiismeret szabadságát és a lelkek nyugalmál óvja meg. Nemkapván rá válasz!' 1693 jan. 3 - á ~ egy 22 pontból álló másodikemlékiratot nyújt be. melyben eIoadJa, hogy habár az egyezkedést a r. katholikusok hiusítoUák meg, a három vallás képv i s e l ő i , hogy alattvalói h ű s é g ü k e t bizonyítsák, 20.000 frlol

ajánlanak, azon kivül a reformátusoknak nem rég kijavítotttemplomát és - ..habár a népnek nagy bánatával" - az unitáriusok kollégiumát; ha pedig ezzel nem elégednek meg,akkor a gubemium ajánlja. hogy döntsön Felsége. Harmadikemlékiratát 1693 máre. 14·én adta be.

A császár 1693 ápr. 9·én adta ki a vallás ügyében a pótdiplomát. Ebben mondja: Ohajtotta, hogy a vallási viszály akatholikusok és az Erdélyben bevett vallások között barátságosan intéztessék el. De a gubemium mult évi jul. 2\. jelent é s é b ő l látja, hogy a tárgyalások meghiusultak s mindkét félaz döntését kéri. Ezért k ö v e t k e z ő l e g határoz:

\. Az Erdélyben bevett négy vallás szabad gyakorlatában,jogaiban, javaiban és birtokaiban, amint most élvezik, mindenháborgatás nélkül, békésen és nyugodtan továbbra is meghagyandó.

2. Minthogy a katholikusoknak a többi vallásoktól areformátusok temploma aZ unitáriusok kollégiumával együtt

Kolozsvárt s a Báthori·templom Gyulafehérvárt felajánltatotts ezért Monostor falut a mostani birtokostól 15,000 frtért megvenni és a katholikusoknak örökös joggal eklézsiák és iskolákrészére átadni akarják, ezt jóváhagyja s minél gyorsabbanvaló végrehajtáSát elrendeli.

3. Gondja lesz rá, hogy a kath . ifjúság tanítására és

iskolákban oiyan egyháziak alkalmaztassanak, akik erényre,egyetértésre és tudományra törekszenek s kik a többi valláse l ő t t nem lesznek gyanusak; és olyan apostoli vikárius, kiminden püspöki t e e n d ő t , ami az ordinarius joga és t e e n d ő j e , e l v é g e z h ~ s s e n .

4. Es szabad lesz a katholikusoknak a más vallású rendek ajánlatához képest. a többi vallások rövidsége nélkül,mindenütt egyházakat és templomokat építeni.

Öt nappal k é s ő b b , 1693 ápriliS 14·én a római katholikusoknak Baranyai G e r g e l y t ő l e l ő a d o t t sérelme i lárgyában írja agubemiumnak, hogy a vallás ügyét elintézte a diplomában.

megrendeli végrehajtását, de hozzáadja, hogy .. habár a kath.uraknak Kolozsvárt a ref. templom átadását hagyta jóvá,mégis legyen azon, hogy a többi vallások ott az uniláriusoktemplomát engedjék és adják át a másik helyett és amit csaklehet e b b ő l a célból elkövetni. el ne mulassza: Rendeli aztIS, hogyha a b e l s ő tanácsba és királyi táblára három alkalmas

Dr. Gal Kelemen : A kolouvut W'llUrius kolllalum tOrtlnele. I I

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 15/17

1152

s z e ~ é l y nem l e ~ z az IIni.táriusok . I u t h e r á n u ~ o k k?zött. akkora hianyt a ref. es kathohkusok kozul egyenlo szamban kellkitölteni. A császár meg van g y ő z ő d v e . hogy ezzel a méltányosságnak és királyi kötelességének tell eleget s nem két!;

hogy a római katholikus urak e határozatába belenyugodnak:1693 május 14·én adta ki az ú. n. Alvinczi-féle resoluliot

melynek 2-ik pontjában hivatkozik arra. hogy a vallás ü g y é b e ~ a diplomában már döntött. de kifejezi. hogy kedvesebben venné.ha Kolozsvár/ a reF. helyett az unitárius templom ürít/e/nék kis adatnék át a katholikusoknak. azt különös h ű s é g ü k jeIéülvenné, más ügyekben elismerné. mely esetben 5000 frt ki!i-zetését rendeli segélyezésükre. A 12 tagú b e l s ő tanácsba és

királyi táblára a négy bevett vallásból3 -3

egyént fog kinevezni; ha azonban az unitáriusok és lutheránusok között három alkalmas személy nem lesz található, ezt a hiányt a re-formátusok és katholikusok közül e g y e n l ő számban fogja betölteni. Uzoni· Fosztó leírván e tárgyalásokat s a császár resolulioját. hozzáteszi. hogy az egyház v e z e t ő i helytelenül jártakel, m i d ő n nem vették figyelembe az Alvinczi-féle resoluliobana császár ajánlatát. hogy I. i. más e l ő f o r d u l ó dolgoknál is értékelni fogná azt az e l ő z é k e n y s é g e t Ez a szempont különösenfigyelemreméltó. mert a 6. pontban a b e l s ő tanácshoz és királyitáblához a vallások ból e g y e n l ő számban való k i n e v e z é s r ő l vanszó. Amennyiben azonban "az unitáriusok és lutheJánusokközött három alkalmas személy nem található". ezt a hiányt aref. és kath. közül kell kitölteni. III k e z d ő d ö t t a mi m e l l ő z é s ü n k és elnyomásunk. ez költölle veszett hírünket. amely 100 évigtartott s m e l y t ő l csak ll. József s z a b a d e l v ű s é g e tudott felszebaditani. Az Alvinczi-féle resoluliot 1693 szepl. 16-án Tordán

hirdették ki az o r s z á g g y ű l é s e n . A gubernator megrendelte akolozsvári tanácsnak. hogy a ple bania mellett l e v ő három házat üresílse ki. hogy az unitárius diákok oda beköltözhesseneks a szabócéh házát becsültesse meg. E becslésre az országg y ű l é s Vass Györgyöt. P. Horváth Ferencet és a brassói kö-vetet küldö Ile Kolozsvárra. OkI. I-én meg!örtént a becslés ésalku. A követek jelentést tettek az o r s z á g g y ű l é s e n . ahonnanoktóber 5-én az átadásra és átvételre vonatkozó utasílásokkal

térnek vissza Kolozsvárra. Vass György Suki Pál és FleischerTóbiás a három prol. felekezet nevében okt. 7-én e l ő a d t á k azunitárius eklézsia g y ű l é s é b e n az ország rendeletét s kivánták.hogy a diákok azonnal költözzenek ki. De a k ö z g y ű l é s kimondotta. hogy amig a három házról nem biztosítják ugyanolyanprivilégiummai. amilyennel mostani iskolájukat bírják. nemköltöznek ki. Tordáról kért és kapott utasítás és a kért biztositás megkapása után okt. 9-én a követek az unitárius eklézsia

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 16/17

163

k é p v i s e l ő i n e k a helyszínén a három házat és az 5000 frtrólszóló kötelezvényt átadták. Másnap, okt. tO·én d. e. az óváriref, templomot és unitárius kollégiumot adták át s d. u. Monostort a katholikusok k é p v i s e l ő i n e k .

Czegei Vass György Od. m. 167-112. 1.) így írja le az

óvári ref. templom és az unitárius iskola átadását: 1693 szepl.22-én olvasták fel a király diplomáját, "melyben felSége confirmálta és mintegy parancsolta is, hogy 1692-ben szebeni gyü-

léskor az katholikusoknak tett igéretünkkel megelégedjenek ".Szept. 29-én .expediáltak engemet Horváth Ferenc urammalés egy brassói szásszal Kolozsvárra, hogy az mely háromházakat rendelék az uniláriusoknak az scholájuk helyett, azokat revideáljuk és böcsültessük meg". Okt. l-én megbecsülték

a házakat. 2-án írtak Tordára s várták a választ. Nem jövéna válasz, 3-án Tordára mentek. 4-én visszatértek azzal azutasítással: hogy a kötelezvényeket a szabó céhnek, a kannagyártónak és ref. eklézsiának adják .át, a házakat vegyék át, ak i k ö l t ö z ő k n e k alkudjanak és vegyenek szállásokal. az uniláriusoknak adják át az 5000 frtról a kötelezvényt és a házakats ürítIessék ki az iskolát és a ref. templomot. Okt. 6·án kezdtékkiköltöztetni a lakósokal. 7-én az unitárius eklézsia gyülésébementek s kivánták, hogy a diákok is költözzenek. De az eklézsia kategorice kijelentetle, hogy míg a "házakat oly privilegiummai nem adják, mint scholájuk volt", ki nem költöznek.8-án ismét izentek az unitáriusoknak. Ezek másnapig kivántakhalasztást. 9-én .jó reggel" megint izentek, hogy a házakatassignálják. Ezután többször üzengetlek s a házakhoz menvénazokat átadták. Ebéd után Monostort vetlék át Kollatovithtól.Okt. 10-én: .Siralmas és példa nélkül való dolog, keserves, deemlékezetes, mely végbevileteU ez mai napon - kezdi Vass

feljegyzéseit - - melyért minket se most, se ennek után is senkiméltán nem itélhet meg és átkozhat. mert szolgák voltunkbenne, parancsolták s kételeníttetlünk eljárni benne. Bizonyítom az Istennel. hogy ezen dologban való küldetletésemkor isrecusáltam magamat. s ő t külön csak magányosan instáltam azméltóságos gubernatornak. hogy rendeltessék más helyettemezen dolognak végbenvilelére, sok okokkal e r ő s í t v é n instantiámat, de semmit nem effecluálhatlam. nagysága is bóv szóval replikálván és szavát ezzel konkludálván : Méltán kegyelmedet senki azon dolognak végbenvitelében nem átkozhat ja.mert kegyelmed abban csak szolga lesz és hogy parancsolják,kételeniltetik kegyelmed végbenvinni. Ezt sem bizhatni mindenemberre. az dolog nagy és terhes lévén" . Okt. 10 én. szombat~ e g g e l szokott reggeli harangozáskor a templomba bementek.lstentisztelet után a katholikusok után küldtek. Bátai lelkész

11°

8/8/2019 KUK - I 148 164 Elsoresz OVARI Iskola Elvetele

http://slidepdf.com/reader/full/kuk-i-148-164-elsoresz-ovari-iskola-elvetele 17/17

.az községet megáldván, az bibliát nagy sirással zokogássallehozta és az egész cultus alall rellenetes sírás és zokogásvoU". Ez után kimentek a templom ajtajába, a katholikusok

azt izenték, hogy hallomásuk szerint a ref. szászok templomátnem akarják átadni s ez esetben hiába nem is j ő n e k . Mireazt üzenték vissza. hogy egészben adják a ref. templomát ésaz unitáriusok scholáját cum suis perlinenliis. az melyeket uni-tárius uramék birta k most de praesenti. Látván, hogy .csak

haszontalan ebbeli munkájok és mesterségek", e l ő j ö l l e k . AkkorVass György beszédet intézell hozzájuk. A katholikusok ma-gukra, náluk nélkül. nem akartak bemenni. De azután együltbementek. Onnan az iskolába, melynek ajtaja nyitva volt, végigjárták .és m i d ő n arra az udvarra jutottak volna. az hololt aszászok temploma is volna. ottan világosan és aperte meg-mondtam. hogy semmiképen azt a templomot nem adjuk. mintnem is igértük sem egyszer. sem máskor". Mikor lálták. hogyefelett nem lehet okoskodni. abbahagyták. Az átadó bizottságinnen Monostorra ment. Igy végzi a leírást: Isten oltalmazzonminden keresztény i6/elkú atyámfiát ill/en szo/gá/attul".

Handsáros János senior (Fasc. I. D. I -2 és II. 556.) így

irja le a kiköltözést: "Mikor a követek a napokban B é c s b ő l visz-szatértek. amit addig nagy fájdalommal és szomorúsággal csakhallottunk. most nyilvánvalóvá lesz. Ki kell költöznünk isko-lánkból. Nagy tömeg n é z ő k ö z ö n s é g gyúlt az Úvárba. Búcsutvesznek az iskola mellett lakó polgároktól. köszönetet mon-danak nekik jóságukért. Az ifjúság csengettyúszóra sorakoziks megindul az új helyiség felé. Szomorú menet. tanulók és ta-nárok könnyhuUatása között l Plebánus voU Jövedécsi András

püspök Almási Mihály. rektor Kolozsvári Dimién Pál. papokÁjtai Mihály. a szászok r é s z é r ő l Schyrmer János. lektorokRégeni Mihály. Dombai János, szenior . a szerencsétlencsillag alalt születet! Tordai Handsáros János". exaktor Szent-györgyi Dániel. Az lsten könyörüljön rajtunk. és haragjánaktöbb nyilával ne döfje át sziveinket. búneinket ne tekintse é l ~ s szemeivel és minden viszontagságoktól és veszedelmektol.melyek fenyegetnek és y e k t ő l napról· napra gyötörtelünk.

óvjon meg. hogy egész életünket neved i c s ő s é g é n e k

gyarapítá·sára és lelkünk örök üdvére szentelhessük.