FRANÇOIS DE LA ROCHEFOUCAULD

MAXIMÁK

FORDÍTOTTASZÁVAI JÁNOS

TARTALOM

MAXIMÁK

POSZTUMUSZ MAXIMÁK

KIHAGYOTT MAXIMÁK

2

MAXIMÁK

1Amit erénynek tartunk, az gyakorta különféle tetteknek és érdekeknek a véletlen által, vagy ami iparkodásunk nyomán létrejövő elegye. Vagyis a férfiak nem mindig bátorságból vitézek, sa nők sem mindig erényességből erényesek.

2A hiúság a hízelgés legnagyobb mestere.

3Bármily sok fölfedezést tettünk is a hiúság birodalmában, mindig maradnak fölfedezetlenterületek.

4A hiúság ravaszabb, mint a világ legravaszabb embere.

5Hogy szenvedélyünk meddig tart ki, az éppúgy nem tőlünk függ, mint hogy meddig fogunkélni.

6A szenvedély gyakran megbolondítja a legfurfangosabb embert is, de éppoly gyakran okossáteszi az ostobát.

7A nagy és ragyogó tetteket a politikusok úgy állítják be, mint nagyratörő szándékok ered-ményét, holott e tettek mögött többnyire a természet és a szenvedélyek állanak, így Augustusés Antonius háborúját azzal magyarázzák, hogy mindketten világuralomra törtek, pedig lehet,hogy csak a féltékenység volt mindennek az oka.

8A szenvedély az egyetlen szónok, akinek mindig sikerül meggyőznie. Olyan, mint a természettévedhetetlenül érvényesülő törvényei: a legegyszerűbb ember, ha van benne szenvedély,sokkal meggyőzőbb lehet, mint az az ékesszóló, akiből hiányzik a szenvedély.

3

9A szenvedélyekben mindig van valami igazságtalan és önérdekű, emiatt veszélyes követniőket, s amikor a legértelmesebbnek látszanak, épp akkor kell a legjobban óvakodnunk tőlük.

10Az emberi szívben szüntelen váltják egymást a szenvedélyek nemzedékei, vagyis ha az egyikeltűnik, majd mindig a helyébe lép mindjárt egy másik.

11A szenvedélyek sokszor hívják elő ellentétüket: a fukarság gyakorta pazarlássá válik, apazarlás fukarsággá, sokszor gyengeségből vagyunk határozottak, s félénkségből merészek.

12Bármennyire is igyekszünk alázatosságnak és becsületességnek álcázni, az álcák mögülmindig kisejlik a szenvedély.

13Hiúságunknak jobban fáj, ha ízlésünket vonják kétségbe, mintha a véleményünket ítélik meg.

14A legtöbb ember nemcsak hogy elfeledi a jótetteket és a bántásokat, hanem egyenesen meg-gyűlöli azt, aki lekötelezte, viszont elfelejti gyűlölni azt, aki bántotta. A jótettek megjutal-mazását s a rosszak megbosszulását oly nyűgnek tekinti, amelynek nem hajlandó alávetnimagát.

15Az uralkodók jóindulata nagyon gyakran csak politika, a nép rokonszenvét kívánjákmegnyerni vele.

16Ez a jóindulat, melyet erénynek gondolnak, hol a hiúságból, hol a lustaságból, hol meg afélelemből táplálkozik, legtöbbször mind a háromból egyszerre.

17A boldog emberek azért mértékletesek, mert jó sorsuk jó kedéllyel áldotta meg őket.

4

18A mértékletesség: félelem a megvetéstől és irigységtől, amely azoknak jut, akik megrésze-gülnek a boldogságtól, a mértékletesség: lelkünk erejének hiú fitogtatása. S végül, azokmértékletessége - akik szerencséjük csúcsára értek: vágy, hogy szerencséjüknél is nagyobbnaklátsszanak.

19Annyi erőnk mindig van, hogy a más baját elviseljük.

20A bölcsek állhatatossága: képesség lelkük háborgásának eltitkolására.

21A fővesztésre ítéltek néha olyan állhatatosságot és halálmegvető bátorságot mutatnak, amelytulajdonképpen nem más, mint rettegés a halál gondolatától, vagyis állhatatosságuk és halál-megvetésük: egy második szemkendő, mely elméjüket fedi el.

22A filozófia játszva diadalmaskodik a múlt és a jövő bajain, a jelen bajai viszont játszvadiadalmaskodnak a filozófián.

23Kevesen ismerik a halált; elfogadásában többnyire nem a lelki erő, hanem az ostobaság és ahagyomány segít, a legtöbb ember csak azért hal meg, mert nem lehet nem meghalnia.

24Amikor egy nagy ember sorozatos kudarcai nyomán feladja a harcot, akkor egyszerrekiviláglik, hogy naggyá nem lelkének ereje, hanem féktelen becsvágya tette, és hogy a hősök,hiúságukat nem tekintve, épp olyanok, mint minden más ember.

25A jószerencsével élni, a balszerencsében kitartani - az elsőhöz sokkal több erő kell, mint amásodikhoz.

26A halál olyan, mint a nap: nem tudunk szembenézni vele.

5

27Szenvedélyeinkkel, gyakran még a legbűnösebbekkel is, szívesen dicsekszünk, de van egyszenvedélyünk, az irigység, mely oly félénk és szégyenlős, hogy sohasem merjük bevallani.

28A féltékenység, ha úgy vesszük, igaz és érthető indulat, hiszen nem kíván mást, mint meg-őrizni, ami a miénk, vagy amiről azt hisszük, hogy a miénk; az irigység viszont puszta düh,mely nem képes elviselni, hogy másnak is legyen valamije.

29Rossz tetteinkért sokkal kevésbé üldöznek s gyűlölnek bennünket, mint jó tulajdonságainkért.

30Erőnk több van, mint akaratunk, s gyakran csak azért ítélünk lehetetlennek egy-egy dolgot,hogy saját magunk előtt fölmentsük magunkat.

31Ha nem lennének hibáink, aligha lelnénk oly nagy élvezetet a mások hibáinak leleplezésében.

32A féltékenységet a kétely táplálja, de mihelyt a kétely bizonyossággá lesz, vagy dühvéváltozik, vagy önmagától elmúlik.

33A gőg mindig kárpótolja magát, s még akkor sem veszít semmit, ha a hiúságról lemond.

34Aligha bosszankodnánk a mások gőgösségén, ha mi magunk nem volnánk gőgösek.

35Minden emberben egyformán sok a gőg, különbség inkább csak abban mutatkozik, ahogyanez a gőg megjelenik és láthatóvá válik.

36A természet roppant bölcsen látta el testünket szervekkel, hogy boldogok lehessünk, majdmellé adta még a gőgöt is, hogy megkíméljen hibáink felismerésétől.

6

37Ha szemrehányást teszünk valakinek, mert hibázott, akkor nem annyira a jóság, mint inkább agőg szól belőlünk, s kifogásaink korántsem a másik jó útra terelését, hanem inkább a magunktökéletességének fitogtatását célozzák.

38Amikor ígérünk, reményeink irányítanak, amikor ígéreteink beváltásáról van szó, akkorviszont a félelem.

39Az érdek nagyon sok nyelven beszél és nagyon sok alakban nyilvánul meg, olykor még azönzetlenség alakjában is.

40Az érdek egyeseket elvakít, másokat viszont megvilágosít.

41Aki apró-cseprő ügyekben merül el, az előbb-utóbb képtelenné válik nagy tettek véghez-vitelére.

42Nincs elegendő erőnk ahhoz, hogy mindenben az eszünkre hallgassunk.

43Az ember sokszor hiszi, hogy vezére magának, holott mások vezérlik, s míg értelme egybizonyos célra törekszik, a szíve közben máshová vonzza.

44Lelki erő és lelki gyengeség: e kifejezések pontatlanok, mert igazából a test különféleszerveinek jó vagy rossz működését jelentik.

45Kedélyünk hullámzásai még a szerencse forgandóságánál is furcsábbak.

46A filozófusoknak az élethez való ragaszkodása vagy az élet iránti közönye nem más, minthiúságuk mértéke, amelyről éppoly fölösleges volna vitatkozni, mint a stílus vagy a színekszépségéről.

7

47Amit a véletlentől kapunk, azt majd mindig a magunk érdemének tudjuk.

48Az igazi öröm mindig a megközelítés, nem pedig a dolog maga, s boldoggá az tesz, amitszeretünk, nem pedig az, amit a többiek szeretni valónak ítélnek.

49Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné.

50Mindazok, akik kiválónak gondolják magukat, szívesen játsszák a szerencsétlent, csak hogymeggyőzzék a többieket és egyúttal önmagukat is: valóban méltók a szerencse kegyére.

51Mi sem tépázhatja meg jobban önbecsülésünket, mint ha rájövünk, hogy már nem tartjukjónak azt, amit nemrég még jónak tartottunk.

52Hiába látszik úgy, hogy vannak nálunk szerencsésebbek és vannak szerencsétlenebbek,igazából a jó és a rossz úgy oszlik meg, hogy valahol kiegyenlítik egymást.

53Bármily adakozó a természet, egymagában aligha, inkább csak a szerencsével együtt képeshősöket teremteni.

54A gazdagság megvetése: a filozófusok titkolt vágya, hogy épp azon javak lebecsülésével állja-nak bosszút a szerencsén, amelyektől az megfosztotta őket; olyan titok, amely megmenthetiőket a szegénység megaláztatásaitól; kerülő út, amelyen elérhetik azt a megbecsülést, amitmásképp csak a gazdagság adhatna meg.

55A kegyencek iránti gyűlölet: a kegyek imádata. A kegyekben részesülők iránti megvetéselmulasztja a kegyek iránt hiába áhítozók bosszúságát, és ha már a mások becsülésétől nemfoszthatjuk meg, legalább mi nem becsüljük le őket.

8

56Ha be akarunk kerülni a társaságba, mindent megteszünk, hogy úgy lássák, mintha már régótabenne volnánk.

57Sokan dicsekszenek nagy tetteikkel, noha a nagy tettek mögött többnyire pusztán a véletlen,nem pedig valamely nagy szándék rejlik.

58Úgy látszik, minden tettünket jó vagy rossz csillagzat alatt visszük véghez, s csillagzatunktólfügg, hogy azután megrónak vagy megdicsérnek-e érte.

59Nincs oly szerencsétlen esemény, melyből az ügyes ember hasznot ne húzna, nincs olyszerencsés esemény, amit az ügyetlen a maga hátrányára ne fordítana.

60A szerencse mindig a szerencséshez szegődik.

61Az ember boldogsága vagy balsorsa nemcsak szerencséjének, hanem kedélyének és természe-tének is függvénye.

62Az őszinteség: szívünk megnyitása. Roppant kevés az őszinte ember, s akit annak látunk,többnyire az is csak színleli, hogy a mások bizalmát megnyerje.

63Viszolygásunk a hazugságtól: gyakorta alig észrevehető törekvés arra, hogy megnyilvánulá-sainknak súlyt adjunk, hogy minden szavunknak igazi hitelt szerezzünk.

64Az igazság sohasem tehet annyi jót, mint amennyi bajt az igazság látszata okoz.

65Az óvatosságot rengetegen magasztalják, holott a legcsekélyebb véletlennel szemben semnyújthat biztonságot.

9

66Aki ügyes, rangsorolja, s ennek megfelelően intézi ügyeit. Mohóságunk azonban gyakortamegzavarja a rendet, egyszerre szaladunk százfelé, s oly fontosnak látjuk a jelentéktelent,hogy miatta képesek vagyunk elszalasztani a fontosat.

67Ami a józanság az észnek, ugyanaz az illendőség a testnek.

68Nehéz a szerelmet meghatározni: annyit mondhatunk róla, hogy a lélekben: hatalomvágy, azértelemben: rokonszenv, a testben pedig: rejtett és kényes vágy annak birtoklására, amit amaga rejtélyességében szeretünk.

69Ha van tiszta szerelem, amely más szenvedélyektől mentes, az a szerelem a szívünk leg-mélyén lakik, s mi magunk sem tudunk róla.

70Nincs álca, mely sokáig leplezhetné a szerelmet, nincs álca, mely sokáig színlelhetné a nemlétező szerelmet.

71Nincs ember, aki ne szégyellne, hogy szeretett, amikor már nem szeret.

72Ha hatásainak java részét nézzük, a szerelem inkább a gyűlöletre, mint a barátságra hasonlít.

73Vannak nők, akiket sohasem szerettek, de olyan, akit csak egyszer szerettek, aligha akad.

74Szerelem csak egyféle van, de az egyetlen szerelemnek ezernyi változata.

75A szerelem, akár a tűz, csak folytonos mozgásban létezhet, s amikor már nem remél, de nemis fél, akkor egyszerre kihuny.

10

76Az igazi szerelem olyan, akár a szellemjárás: mindenki beszél róla, de csak nagyon kevesenlátták.

77A szerelem elnevezést egy sereg olyan dologra alkalmazzuk, amelyeknek aligha van több közea szerelemhez, mint a dózsénak a Velencében történtekhez.

78Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem más, mint rettegés az igazságtalanságtól.

79Aki nem bízik önmagában, annak legjobb fegyvere a hallgatás.

80Barátságainkban azért is vagyunk oly állhatatlanok, mert amilyen könnyű megismerni egyelmét, éppoly nehéz megismerni egy lelket.

81Szeretni csak önmagunkból kiindulva tudunk, és ha barátainkat jobban szeretjük önma-gunknál, még mindig csak a magunk ízlését és hajlamát követjük, még akkor is, ha a barátságcsak ezen az egyetlenegy módon lehet igaz és tökéletes.

82Ha ellenségeinkkel ki akarunk békülni, csak azért tesszük, hogy saját helyzetünkön javítsunk,mert elegünk van már a háborúskodásból, s attól félünk, hogy hirtelen rosszra fordulnak adolgok.

83Amit általában barátságnak neveznek, az nem más, mint egyfajta szövetség, az érdekekkölcsönös védelme s kölcsönös szívességek; a barátság olyan kapcsolat, amelyből hiúságunkmindig nyerni kíván valamit.

84Barátainkban kételkedni: nagyobb szégyen, mint csalódni bennük.

11

85Gyakorta meggyőzzük magunkat, hogy szeretjük a nálunk hatalmasabbakat, holott barát-ságunk kizárólag az érdeken alapul. Nem azért barátkozunk, mert nekik jót akarunk, hanemcsak azért, mert magunknak akarunk jót.

86Bizalmatlanságunk: a mások csalfaságának az igazolása.

87Ha nem csapnák be folyton egymást, aligha tudnának az emberek egymás társaságában élni.

88Önzésünk aszerint növeli vagy csökkenti barátaink jó tulajdonságait, ahogyan meg vagyunkelégedve velük, s érdemeiket is aszerint ítéljük meg, ahogyan velünk viselkednek.

89Mindenki panaszkodik az emlékezetére, az ítélőerejére viszont senki sem panaszkodik.

90Hibáink a mindennapi életben sokszor nagyobb hasznunkra vannak, mint jó tulajdonságaink.

91Ha leküzdhetetlen akadályok tornyosulnak előtte, a legnagyobb becsvágy sem látszik becs-vágynak.

92Ha felvilágosítunk valakit, hogy kevesebbet ér, mint gondolná, azzal éppoly rossz szolgálatotteszünk néki, mint tettek annak idején az athéni bolondnak, akit felvilágosítottak, hogy nem azövé a kikötőbe befutó valamennyi hajó.

93Az öregek, amikor már rossz példával nem tudnak elöl járni, szeretnek, a maguk vigaszára, jótanácsokkal szolgálni.

94Aki méltatlan rá, azt a nagy név nem hogy fölemelné, hanem inkább lealacsonyítja.

12

95A rendkívüli érdem jele, hogyha még legádázabb irigyei is kénytelenek dicsérni.

96Akad háládatlan ember, aki kevésbé vétkes hálátlanságában, mint az, aki jót tett vele.

97Tévedtek a régiek, amikor azt gondolták, hogy az értelem s az ítélőképesség két különböződolog. Az ítélőképesség nem egyéb, mint a szellem fényének ereje; ez a fény a dolgok mélyérehatol, mindent megvilágít, amit meg kell világítani, s észreveszi még az észrevehetetlent is. Elkell ismernünk tehát, hogy mindazt, amit az ítélőerőnek szoktunk tulajdonítani, igazából aszellem világa teremti meg.

98A saját szívéről mindig mindenki kész jót mondani, a saját eszéről viszont senki.

99A szellem udvariassága: ha gondolataink tisztességesek és becsületesek.

100A szellem illedelmessége: ha hízelkedésünket kellemes formában adjuk elő.

101Gyakran megesik, hogy egyes dolgok annyira kész formában jelennek meg előttünk, amilyenkésszé a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudtuk volna formálni őket.

102Az ész a szívvel szemben mindig alulmarad.

103Akik jól ismerik a saját eszüket, aligha ismerik jól a szívüket.

104Minden embernek s minden ügynek megvan a maga távlata: némelyiket, hogy jól megítél-hessük, közelről kell látnunk, másokat viszont csak úgy ítélhetünk meg, ha messziről vesszükszemügyre.

13

105Nem az az okos ember, aki véletlenül akadt rá a jó megoldásra, hanem az, aki tudja, holtalálhat rá, majd rá is talál, s aztán fel is használja.

106Akkor ismerünk valamit igazán, ha minden részletét ismerjük, és mert ezek száma szintevégtelen, ismereteink mindig felületesek és tökéletlenek.

107Ha azt mondjuk, nincsen bennünk semmi hiúság, tulajdonképpen az is hiúság.

108Az ész aligha képes sokáig a szív szerepét játszani.

109A fiatalok, heves vérűek lévén, gyakran változtatják felfogásukat, az öregek viszont megszo-kásból nagyon ragaszkodnak a magukéihoz.

110Semmit sem adunk oly szívesen, mint jó tanácsot.

111Minél jobban szeretjük szeretőnket, annál közelebb állunk ahhoz, hogy meggyűlöljük.

112Ahogy öregszünk, szellemünk gyarlóságai, akár arcunk hibái, egyre feltűnőbbé válnak.

113Vannak jó házasságok, de boldog házasságok nincsenek.

114Ha ellenségeink túljárnak az eszünkön, vagy ha barátaink elárulnak, vigasztalhatatlanokvagyunk, ha viszont saját magunkat csapjuk be, és saját magunkat áruljuk el, annak mégörülni is tudunk.

14

115Saját magunkat becsapni úgy, hogy észre se vegyük, éppoly könnyű, mint amilyen nehézmásokat becsapni úgy, hogy észre se vegyék.

116Mi sem őszintétlenebb, mint mikor tanácsot kérünk vagy adunk: aki tanácsot ad, úgy tesz,mintha mély tisztelettel volna barátja nézetei iránt, holott csak a maga nézeteit kívánja elfo-gadtatni, a maga viselkedését jóváhagyatni; aki tanácsot ad, az heves és önzetlen buzgalom-mal fizet az iránta mutatott bizalomért, holott tanácsaival legtöbbnyire csak a maga érdekeit, asaját maga dicsőségét hajszolja.

117Nincs agyafúrtabb ravaszság, mint amikor úgy teszünk, mintha beleesnénk a nekünk állítottcsapdába, viszont sohasem csalattatunk meg oly könnyen, mint amikor azt hisszük, hogy micsapunk be másokat.

118Ha eltökéljük, hogy sohasem csapunk be senkit, akkor annak tesszük ki magunkat, hogybennünket fognak folyvást becsapni.

119Annyira hozzászoktunk, hogy mások előtt álarcot öltsünk, hogy végül már saját magunk előttis álarcban jelenünk meg.

120Az árulás oka sokszor nem is annyira az árulás szándéka, mint inkább a gyengeség.

121Az ember gyakran csak azért cselekszik jót, hogy utána büntetlenül tehessen rosszat.

122Ha képesek vagyunk ellenállni szenvedélyeinknek, azt nem annyira a lelki erőnk, haneminkább szenvedélyünk gyengesége magyarázza.

123Ha nem hízelegnénk önmagunknak, ritkán örülhetnénk bárminek is.

15

124A legügyesebb emberek egy életen át úgy tesznek, mintha megvetnék a ravaszkodást, holottamikor alkalom kínálkozik rá és ha fontos érdekükről van szó, akkor alaposan élnek vele.

125A folytonos ügyeskedés a kicsinyesség bélyegét viseli magán, s aki folyton azon ügyeskedik,hogy valamit elleplezzen, az előbb-utóbb másutt fogja elárulni magát.

126A folytonos ravaszkodás és árulás: az ügyesség hiányát jelzi.

127Ha azt hisszük, mindig ravaszabbak vagyunk, mint a többiek, akkor biztosak lehetünk abban,hogy előbb-utóbb túljárnak az eszünkön.

128A túlságos ügyesség: álokosság, az igazi okosság: kipróbált ügyesség.

129Ha nem akarjuk, hogy egy ügyeskedő túljárjon az eszünkön, olykor a rossz modor is megteszi.

130A gyengeség az egyedüli hiba, amelyen nem lehet javítani.

131Az olyan nőnek, aki csak a testi szerelemnek él, alighanem a legkisebb hibája, hogy a testiszerelemnek él.

132Könnyebb okosnak lenni mások helyett, mint okosnak lenni saját magunkért.

133Az a jó másolat, amelyikből a rossz eredeti nevetségessége is kitűnik.

134Jó tulajdonságaink miatt sohasem válhatunk oly nevetségessé, mint színlelt jó tulajdonságainkmiatt.

16

135Önmagunktól olykor éppúgy különbözünk, mint másoktól.

136Vannak emberek, akik, ha nem hallanak a szerelemről, sohasem lettek volna szerelmesek.

137Keveset szólunk, ha csak meg nem szólaltat a hiúság.

138Inkább mondunk önmagunkról akár rosszat is, mint hogy semmit se mondjunk.

139Ha csak kevés ember képes értelmesen és kellemesen társalogni, annak bizonyosan az az oka,hogy alig van olyan, aki ne csak a maga mondandójára figyelne ahelyett, hogy a másiknakfelelne minél pontosabban. A legügyesebbek és legszívesebbek is beérik azzal, hogy figyel-mes arcot öltsenek, de a szemükön és egész magatartásukon látszik, nem figyelnek oda, aligvárják már, hogy folytathassák beszédüket s nem veszik észre, hogy ha tetszeni akarnak amásiknak, ha meg akarják győzni, akkor aligha választhatnak rosszabb módszert, mint azönmaguk előtti tetszelgést, hiszen egy beszélgetést épp az tesz érdekessé, ha meghallgatjuk amásikat és felelünk is neki.

140A szellemes ember hamar zavarba jönne, ha nem vennék körül ostobák.

141Gyakran dicsekszünk azzal, hogy sohasem unatkozunk, és annyira gőgösek vagyunk, hogysemmiképp sem vélnénk magunkat rossz társaságnak.

142A nagy elméket az jellemzi, hogy kevés szóval is sokat mondanak, a kisszerűeket viszont az,hogy sokat beszélnek, és semmit sem mondanak.

143Ha eltúlozzuk mások jó tulajdonságait, azt inkább a magunk érzéseinek túlbecsüléséből,mintsem a mások megbecsüléséből tesszük, s igazából csak azért dicsérünk, mert mi magunkdicséretre vágyunk.

17

144Dicsérni nem nagyon szeretünk, s érdek nélkül soha senkit nem is dicsérünk. A dicséret ügyes,finom, álcázott hízelkedés, amely másképp elégíti ki a dicsérőt, és másként a dicsértet; a meg-dicsért érdemei jutalmaként fogadja, a dicsérő viszont saját méltányosságát és ítélőképességétkívánja bizonyítani vele.

145Gyakran osztogatunk mérgezett dicséreteket; ezek, visszájukra fordulva, oly hibáit fedik fel adicsértnek, amiket másképpen nem mertünk volna szóba hozni.

146Legtöbbször csak azért dicsérünk, hogy bennünket is dicsérjenek.

147Kevés ember eléggé bölcs ahhoz, hogy a mérgezett dicséretnél többre becsülje a hasznoskritikát.

148Akad megrovás, amely dicséret, akad dicséret, amely megrovás.

149A dicséret visszautasítása: felhívás újabb dicséretre.

150A dicséret iránti vágyunk erényeinket táplálja, így a szellem, az érték, a szépség dicséreteerősíti a szellemet, az értéket, a szépséget.

151Nehezebb dolog kivédeni, hogy más uralkodjék rajtunk, mint nekünk uralkodnunk másokon.

152Ha nem hízelegnénk folyton önmagunknak, nem lehetne ártalmunkra a mások hízelkedése.

153Tehetségünket a természettől nyerjük, de szerencse nélkül nem sokra megyünk vele.

18

154Hibáink kijavításában eszünknél sokkal nagyobb hasznunkra lehet a szerencse.

155Vannak érdemes és mégis visszataszító emberek, s vannak tökéletlenek, akik mégis rendkívülvonzóak.

156Vannak emberek, akiknek minden érdemük, hogy ostobaságokat mondanak s cselekednek, ésakik épp ettől hasznosak; ám ha felhagynának ezzel, mindent elrontanának.

157A nagy emberek dicsőségét legjobban úgy tudjuk megítélni, ha megnézzük, milyen módonjutottak el a dicsőséghez.

158A hízelkedés: hamis pénz, melynek egyes-egyedül hiúságunk kölcsönöz értéket.

159Nem elég, ha jó tulajdonságokkal bírunk, tudnunk kell azt is, hogyan bánjunk velük.

160Bármily ragyogó is egy tett, nagynak csak akkor mondhatjuk, ha jelentős célt szolgál.

161Ha azt kívánjuk, hogy valóban hatásos legyen, a tettnek és a szándéknak összhangban kellállnia.

162A középszer, ügyesen tálalva, hamar levesz a lábáról, s gyakorta több dicsőséget hoz, mint avalódi érdem.

163Számos cselekedet nevetségesnek látszik, holott rejtett oka igencsak bölcs és megalapozott.

164Könnyebb a vágyott tisztséghez méltónak lenni, mint ahhoz, amelyet valóban gyakorlunk.

19

165Érdemeinkkel kivívjuk a jobb emberek megbecsülését, sikereinkkel kivívjuk a nagyközön-ségét.

166A világ többre becsüli az érdem látszatát, mint az érdemet magát.

167A fukarság inkább ellentéte az ésszerűségnek, mint a bőkezűség.

168A reménység, bármily csalóka is, legalább kellemes úton vezet el az élet végéig.

169Bár kötelességünknek sokszor csak lustaságból és félénkségből teszünk eleget, a dicsőségetmégis erényünk tudhatja magáénak.

170Nehéz megítélni, hogy egy-egy rendes, őszinte, tisztességes cselekedet mögött a becsületességvagy csak az ügyesség húzódik-e meg.

171Az erény úgy vész el az érdekben, ahogyan a folyó elvész a tengerben.

172Ha az unalom különféle hatásait jól megvizsgálnánk, rájönnénk, hogy az unalom még azérdeknél is gyakoribb oka a kötelességmulasztásnak.

173Többféle kíváncsiság van: az egyik, mely arra sarkall, hogy tanuljuk meg, ami számunkrahasznos, az érdekből táplálkozik; a másik, mely főképp azt szeretné tudni, amit mások tudnak,a gőgből.

174Jobban járunk, ha az eszünket arra használjuk, hogy elviseljük a bennünket ért bajokat, minthogy azon töprengjünk, miféle bajok is érhetnek.

20

175Az állhatatosság a szerelemben: igazából örök állhatatlanság, hiszen szívünk folyton válogat aszeretett személy tulajdonságai közt, hol az egyiket, hol meg a másikat választva, vagyisállhatatosságunk nem más, mint megállapodott, egyetlen személyhez kötődő állhatatlanság.

176Kétféle állhatatosság létezik a szerelemben: az egyik, ha a szeretett lényben mindig újabb ésújabb szeretnivalót találunk, a másik - ha becsületbeli kérdésnek tekintjük, hogy állhatatosakmaradjunk.

177A kitartás se megrovást, se dicséretet nem érdemel, hiszen nem több, mint ízlésünk ésérzékeink folytonossága, amely meg nem szakítható, de nem is megtanulható.

178Új ismeretségek iránti vágyunk nem annyira a régiek meguntából vagy a változatosságörömeiből fakad, mint inkább abból a félelmünkből, hogy akik nagyon jól ismernek, nemcsodálnak már eléggé, s abból a reményből, hogy akik nem ismernek elég jól, még jobbanfognak majd csodálni.

179Néha csak azért panaszkodunk a barátainkra, hogy előre igazoljuk nemtörődömségünkét.

180Megbánásunk: nem annyira sajnálkozás helytelen tettünk felett, mint inkább félelem tettünkkövetkezményeitől.

181Van következetlenség, amelynek oka értelmünk könnyelműsége vagy gyöngesége, következ-ménye pedig minden idegen vélemény elfogadása: s van egy másikfajta, bocsánatosabbkövetkezetlenség, amely a világ utálatából táplálkozik.

182Az erényekben éppúgy jelen való a bűn is, mint ahogyan az orvosságban a méreg: a kettőt azóvatosság adagolja s keveri össze, hogy azután eredményesen használhassa fel az élet nehézpillanataiban.

183El kell ismernünk az erény javára, hogy nincs szörnyűbb nyomorúság, mint az, amelybe a bűntaszítja az embert.

21

184Hibáinkat csak azért valljuk meg, hogy őszinteségünkkel helyrehozzuk azt a kárt, amelyethibánkkal a mások rólunk alkotott véleményében okoztunk.

185Nemcsak a jónak, a rossznak is megvannak a maga hősei.

186A bűnösöket nem mindig vetik meg, megvetik viszont, akiből hiányzik mindenféle erény.

187Az erény neve éppannyi szolgálatot tehet az érdeknek, mint a bűnök.

188A lélek egészsége éppoly ingatag, akár a testé; és ha látszólag mentesek vagyunk is mindenszenvedélytől, azért pusztításai veszélyének éppúgy ki vagyunk téve, mint az egészségesember a váratlan betegségnek.

189Úgy látszik, a természet mindenki számára megszabja már születésekor, hogy bűnei és erényeimeddig terjedhetnek.

190Nagy hibái csak nagy embernek lehetnek.

191Azt mondhatnánk, hogy a bűnök úgy várnak bennünket életünk útján, mint megannyi vendég-látó, akiknek mindegyikénél sorban meg kell szállnunk; s alig hinném, hogy a tapasztalat, hakétszer tehetnénk meg ugyanazt az utat, segítségünkre volna a bűnök megkerülésében.

192Amikor már elhagynak bennünket bűneink, szeretnénk magunkkal elhitetni, hogy mi hagytukel őket.

193Akárcsak a test, a lélek betegségeiben is gyakori a visszaesés; amit gyógyulásnak hittünk, azgyakorta csak szünet, vagy a baj (természetének) megváltozása.

22

194A lélek hibái olyanok, mint a sebek a testen: gyógyítsuk bármily gondosan, a forradás mégsemtűnik el, és a seb bármely pillanatban felszakadhat.

195Sokszor csak azért nem adjuk át magunkat egyetlen rossz szenvedélynek, mert több vanbelőle.

196Ha nem tud róla senki más, hajlamosak vagyunk megfeledkezni hibáinkról.

197Vannak emberek, akikről soha nem tudnánk rosszat képzelni, ha rajta nem kapnánk őket, deolyan egy sincs, akin, ha rajtakapjuk, csodálkoznunk kellene.

198Ha magasztalunk egyeseket, főként azért tesszük, hogy mások dicsőségét csorbítsuk. Condémeg Turenne sem kapna annyi dicséretet, ha nem ócsárolni akarnák egyiket is, másikat is.

199Ha nagyon vágyunk arra, hogy ügyesnek látsszunk, aligha leszünk ügyesek.

200Ha nem szegődne mellé a hiúság, az erény aligha jutna messzire.

201Alaposan téved, aki azt hiszi, hogy meg tud lenni önmagában is, hogy nincsen szükségesenkire; de még nagyobbat téved az, aki úgy gondolja, hogy őnélküle nem lehetnek meg atöbbiek.

202Az áltisztességes ember titkolja hibáit mások, sőt önmaga előtt is; a valódi tisztességes emberpontosan ismeri és be is vallja őket.

203A valóban tisztességes ember semmit sem vesz zokon.

23

204A nők szigorúsága: cicoma és festék, hogy még jobban kiemeljék szépségüket.

205A nők tisztessége gyakorta nem más, mint ragaszkodás jó hírükhöz és nyugalmukhoz.

206Az igazán tisztességes ember sohasem húzódozik más tisztességes emberek társaságától.

207Az őrület az élet minden pillanatában a nyomunkban jár. Ha bölcsnek látunk valakit, csakazért látjuk annak, mert őrültsége teljes összhangban áll életkorával és sorsa alakulásával.

208Vannak ostoba emberek, akik jól ismerik magukat és ügyesen élnek ostobaságukkal.

209Akiben nincs semmi bolondság, az nem is olyan bölcs, mint hinné.

210Ahogy öregszünk, egyre bolondabbak és egyre bölcsebbek leszünk.

211Vannak emberek, akik olyanok, mint a divatos dalok, melyeket nem sok ideig dalolunk.

212A legtöbb ember csak a pillanatnyi sikerei vagy a szerencséje szerint ítéli meg embertársait.

213Dicsőségvágy, félelem a szégyentől, a meggazdagodás reménye, vágy a kényelmesebb éskellemesebb életre, mások lealacsonyításának szándéka - legtöbbnyire ez rejlik az oly híresbátorság mögött.

214Az egyszerű katonák bátorsága nem más, mint az a veszélyes hivatás, amelyet megélheté-sükként választottak.

24

215Az igazi bátorság és a gyávaság: két olyan szélsőség, ameddig ritkán jutunk el. A kettő köztitérség roppant tág, és helyt ad mindenféle bátorságnak, a bátorságok közt pedig nem kisebb akülönbség, mint az emberi arcok és természetek között. Vannak emberek, akik szívesenvesznek részt egy induló akcióban, de ha az soká tart, akkor ellankadnak s végül teljesenelkedvetlenednek; vannak, akik megelégszenek azzal, ha a becsületnek eleget tettek, azutánviszont már semmit sem csinálnak. Vannak, akik nem mindig képesek leküzdeni a félelmüket,másokat olykor iszonyú rettegés fog el, megint mások csak azért indulnak rohamra, mert nemmernek ott maradni az őrhelyükön. Vannak, akik, kisebb veszélyeken edzve, bátran szembe-szállnak a nagyobbakkal. Vannak, akik karddal bátrak, de a puskától félnek, mások kiállnak apuskagolyók elé, tartanak viszont a kardvívástól. De ez a sokféle bátorság mind megegyezikabban, hogy mivel az éjszaka növeli a félelmet, s elrejti a jót és a rosszat, óvatosságra szólítfel. Van aztán egy másik, még általánosabb óvatosság, mert aligha találni olyan embert, aki,ha bizonyos volna abban, hogy épen tér vissza, mindent megtenne, amit csak abban a helyzet-ben megtehet, nyilvánvaló tehát, hogy a halálfélelem némileg csorbítja a bátorságot.

216Az igazi bátorság: ha tanú nélkül is megtesszük, amit mások szeme láttára megtennénk.

217A rettenthetetlenség: a lélek rendkívüli ereje, melynek segítségével fölülemelkedik azon azavarodottságon, ziláltságon, izgatottságon, mely a nagy veszélyek láttán támadhatna benne; ahősök ezen erő révén őrzik meg nyugalmukat és józan ítélőképességüket a legváratlanabb éslegszörnyűbb veszélyek pillanatában is.

218A képmutatás: a bűn tisztelgése az erény előtt.

219Háborúban a legtöbb ember épp annyira bátor, hogy a becsület követelményének elegettegyen; annyit azonban, amennyi a meghirdetett cél diadalához szükséges, már nagyonkevesen hajlandók kockáztatni.

220Hiúság, szégyenkezés s legfőképpen a vérmérséklet - többnyire ebből áll a férfi bátorsága ésebből a nő erényessége.

221Az emberek féltik az életüket, és dicsőségre vágynak; innen, hogy a bátrak több ügyességgel sfurfanggal kerülik ki a halált, mint amennyi ügyességgel és furfanggal a pereskedők javaikmegőrzésén dolgoznak.

25

222Nincs ember, aki ne mutatná már élete legelső korszakában, hol rejlik testének s szelleméneklegsebezhetőbb pontja.

223A hála olyan, mint a kereskedők jóhiszeműsége: fenntartja az érintkezést, hiszen nem azértfizetünk, mert illik kiegyenlíteni tartozásunkat, hanem azért, hogy később majd könnyebbentaláljunk új hitelezőket.

224Nem mindenki nevezheti hálásnak magát, aki eleget tesz a hála kötelességének.

225Ha jót tettünk, s nem azt kapjuk viszonzásként, amit vártunk, annak csak az az oka, hogy ajótevő gőgje és a megajándékozottak sehogysem képesek egyetértésre jutni a jótett árátilletően.

226Ha túl gyorsan próbáljuk tartozásunkat leróni, az már-már a hálátlanság egy fajtája.

227A boldog emberek szinte sohasem változnak, mindig azt hiszik, hogy igazuk van, holottbalfogásaikat többnyire a szerencse igazítja helyre.

228A büszkeség nem akar tartozni, a hiúság nem akar fizetni.

229Ha sok jót kaptunk valakitől, viseljük el azt is, ha rosszat tesz nekünk.

230Mi sem oly ragadós, mint a példa, és nincs olyan jó vagy rossz cselekedetünk, amely ne lelneutánzókra. A jó tetteket versengésből utánozzuk, a rosszakat viszont engedve természetünkromlottságának, melyet addig féken tartott a szégyen, de most a példa felszabadított.

231Nincs nagyobb bolondság, mint ha az ember egyedül akar okos lenni.

26

232Bárhogyan is magyarázzuk bánatunkat, legtöbbnyire csak az érdek és a hiúság rejlik mögötte.

233A bánatban mindig sok a képmutatás, így például annak ürügyén, hogy egy nekünk drágaszemély elvesztését siratjuk, igazából saját magunkat siratjuk; sajnáljuk a rólunk való jó véle-ményét, megsiratjuk javaink, örömeink, megbecsülésünk veszteségeit: vagyis a holtakérthullatott könnyek igazából mindig az élőket siratják. Azért mondom ezt képmutatásnak, mertaz ilyenfajta bánatok esetében mindig saját magunkat csapjuk be. Van aztán másféle, kevésbéártatlan, mert másokra is kiterjedő képmutatás: azoknak a bánata, akik a gyönyörű és halhatat-lan fájdalom dicsőségére vágynak; a mindent megemésztő idő hiába mulasztotta el valóbanvolt bánatukat, ők makacsul tovább sírnak, panaszkodnak, sóhajtoznak, teljes gyászt öltenek, sminden tettükkel igyekeznek meggyőzni a világot, hogy keserveiknek csak életükkel együttszakadhat vége. Ez a szomorú és fárasztó önáltatás leginkább a becsvágyó nőkben él; mivel adicsőséghez vezető utak zárva maradtak előttük, vigasztalhatatlan bánatuk mutogatásávalpróbálnak híressé válni. Van aztán még egy fajta bánat, melyből bőven árad a könny, ésamelynek forrása könnyen el is apad: ilyenkor azért sír az ember, hogy tudják, milyen gyengédszívű, ilyenkor azért sír, hogy sajnálják, ilyenkor azért sír, hogy megsirassák, ilyenkor azértsír, nehogy szégyenben maradjon, mert nem sírt.

234Legtöbbnyire büszkeségből, s nem annyira értetlenségből utasítjuk vissza oly makacsul aleginkább elfogadott véleményeket; a győzelmes párt első sorai már foglaltak, a hátsókbólviszont nem kérünk.

235Barátaink kegyvesztésén nem sokáig szoktunk bánkódni, különösen ha alkalmunk nyílik arra,hogy irántuk érzett gyengédségünket kimutathassuk.

236Úgy látszik, mintha az önzés áldozatul esnék a jóságnak s megfeledkezne önmagáról, amikora mások javáért tevékenykedünk: holott ezzel csak a legbiztosabb utat választja, hogy célbaérjen. Ilyenkor látszólag adunk, igazából azonban uzsorakamatra kölcsönzünk, finom ésravasz eszközökkel mindenkit megnyerünk magunknak.

237Akiben nincs annyi erő, hogy rossz legyen, az igazán jó aligha lehet; minden másfajta jóságlegtöbbnyire csak lustaság vagy az akarat hiánya.

238Az emberek nagy részével kevésbé veszélyes rosszat tenni, mint túl sok jót.

27

239Büszkeségünknek mi sem hízeleghet jobban, mint a nagy emberek bizalma, amelyet mindig amagunk érdemének tudunk be, és sohasem gondolunk arra, hogy e bizalom leginkábbhiúságukból vagy titoktartásuk gyengeségéből táplálkozik.

240A szépségtől elválasztott kellemességről azt mondhatnánk, hogy szimmetria, melynek szabá-lyai ismeretlenek, láthatatlan kapcsolat az egyes vonások, az egyes vonások és a színek, illetvea vonások és a személy egész megjelenése között.

241A kacérság: a nők alaptermészete, amellyel azonban nem minden nő él, néhányukat vissza-tartja a félelem vagy a meggondolás.

242Gyakran vagyunk terhére másoknak, mikor azt hisszük, hogy sohasem lehetünk a terhükre.

243Nem sok dolog van, mely önmagában lehetetlen; legtöbbször nem is az eszközök hiányoznak,hanem a siker eléréséhez szükséges elszántság.

244Az ügyességek ügyessége: ha mindig tudjuk a dolgok árát.

245Nagyon nagy ügyesség, ha valaki titkolni tudja, hogy mennyire ügyes.

246Amit nagylelkűségnek látunk: sokszor csak álcázott becsvágy, mely könnyen lemond a kiscélokról a nagyobb célok érdekében.

247Az emberek legtöbbjénél látható hűség: az önzés mesterkedése a bizalom elnyeréséért, esz-köz, amelynek segítségével a többiek fölé emelkedhetünk s a legfontosabb dolgok birtokosáváválhatunk.

248A nemeslelkűség mindent megvet, csak hogy mindent megkaphasson.

28

249Hanghordozásunk, tekintetünk, egész megjelenésünk éppoly ékesszóló, mint szavaink meg-választása.

250Az igazi ékesszólás: ha mindent kimondunk, amit ki kell mondani, és csak azt mondjuk ki,amit ki kell mondani.

251Vannak emberek, akiknek még a hibáik is előnyükre válnak, s vannak olyanok, akik számára alegjobb tulajdonságok is hátrányosak.

252Az ízlés változása éppolyan gyakori, mint amilyen ritka a hajlamok változása.

253Az érdeknek az erény éppoly alkalmas eszköze, mint a bűn.

254Az alázatosság: gyakran csak tettetett behódolás, melynek célja a mások alávetése; a gőgmesterkedése, mely megalázkodik, hogy fölemelkedhessek, és noha ezer alakban jelenik meg,sohasem rejtőzködőbb s megtévesztőbb, mint amikor épp az alázatosság álcáját ölti magára.

255Minden érzelemnek megvan a maga hangszíne, megvannak a maga gesztusai, megvan azarckifejezése, és ez a hol jó, hol rossz, hol kellemes, hol pedig kellemetlen viszony teszi, hogyvan aki tetszik, van aki nem tetszik a többieknek.

256Ki-ki a maga mesterségében: mindannyian igyekszünk felölteni az illő ábrázatot és külsőt,hogy a többiek annak lássanak, akinek szeretnénk látszani, vagyis elmondható, hogy az egészvilág - megannyi álarc.

257A komolyság: a test titkolózása, amely a szellem gyengeségeinek eltitkolására szolgál.

258A jó ízlés inkább az ítélőerő, mintsem az értelem adománya.

29

259A szerelem örömét az adja, hogy szerethetünk, és boldoggá inkább a magunk szenvedélyetesz, s nem az, amit mi ébresztettünk a másikban.

260Az udvariasság: vágy arra, hogy velünk is udvariasak legyenek, és hogy udvariasnak tartsanak.

261Az a nevelés, amit a legtöbb fiatal kap: felhívás önzésük megkettőzésére.

262Nincs szenvedély, amelyben az önszeretet oly erőteljesen vezérelne, mint a szerelemben:mindig könnyebben áldozzuk fel a másik nyugalmát, mint a saját magunkét.

263Amit bőkezűségnek mondunk, az legtöbbnyire: az ajándékozás hiúsága, amit voltaképpsokkal jobban szeretünk, mint az ajándékozást magát.

264A szánalom nagyon gyakran: saját bajaink előérzete a mások bajaiban, lehetséges nehézsé-geink okos előrelátása. Többnyire csak azért segítünk másokon, hogy rábírjuk őket, hasonlóesetben ők is segítsenek nekünk, vagyis a nékik tett szolgálatok igazából olyan javak, amiketsaját magunknak előlegezünk.

265A csökönyösség a szűklátókörűségből táplálkozik; nehezen tudjuk elhinni azt, amit nemlátunk.

266Tévedés volna azt hinni, hogy csak a leghevesebb szenvedélyek, mint a becsvágy és aszerelem, képesek diadalmaskodni a többi szenvedély felett. A lustaság, bármily lanyha is,gyakran mindegyiknél erősebb, előbb-utóbb minden célt s minden cselekedetet maga alá gyűr,s azután apránként szétrombolja és elemészti a szenvedélyeket meg az erényeket.

267Ha a rosszat hamar elhisszük anélkül, hogy előbb alaposabban megvizsgáltuk volna, annakleginkább gőgösségünk és lustaságunk az oka; mindenáron bűnöst keresünk, s így arra, hogy abűnt előbb megvizsgáljuk, nem marad időnk.

30

268A legkisebb ügyekben sem fogadjuk el, hogy megítéljenek, ugyanakkor azt kívánjuk, hogyhírnevünk és dicsőségünk olyan emberek ítéletétől függjön, akik féltékenységük, érdeklő-désük, vagy korlátoltságuk folytán velünk teljesen ellentétesek; és csak azért vagyunk képeseka legkülönfélébb módokon kockára tenni nyugalmunkat és életünket, hogy ők a javunkraítéljenek.

269Nincs ember, akiben volna annyi okosság, hogy felmérje, mennyi rosszat képes tenni.

270A megbecsülés, amit már elnyertünk: biztosítéka annak, amit még eztán szeretnénk elnyerni.

271Az ifjúság folytonos részegség; az értelem láza.

272Mi sem lehetne kiábrándítóbb, mint amikor jelentős érdemeket szerzett emberek apró-cseprőügyekkel szeretnék újra bizonyítani a maguk kiválóságát.

273Akadnak a világban nagyrabecsült emberek, akiknek nincs más érdemük, mint a mindennapiérintkezésben hasznos gyarlóságaik.

274Az újdonság varázsa olyan a szerelemben, mint a hamvasság a gyümölcsön: múló fény, melyhamar eltűnik s már nem tér vissza soha.

275A természetes jóságot, mely szívesen dicsekszik érzékenységével, sokszor a legkisebb érdekképes elhallgattatni.

276A középszerű szenvedélyt mérsékli, a nagy szenvedélyt viszont éleszti a távollét, akár a szél,mely a gyertyát eloltja, ám fellobbantja a tüzet.

31

277A nők sokszor hiszik, hogy szerelmesek, mikor még nem is azok: szenvedélynek hiszik mind-azt, ami csak kacérság, az évődéseket, a széptevéssel járó izgalmakat, a szerelem öröménektermészetes vágyát, no meg a visszautasítás fáradságát.

278Azért elégedetlenek oly gyakran az emberek közbenjáróikkal, mert ezek majd mindigelhanyagolják barátaik érdekeit, magát a közbenjárást tekintik becsületbeli ügyüknek és csakisannak a sikerével törődnek.

279Ha eltúlozzuk barátaink irántunk érzett szeretetét, azt többnyire nem hálából tesszük, hanemazért, hogy fogalmat adjunk a magunk érdeméről.

280A társaságba újonnan érkezőket gyakran csak azért illetik dicsérettel, mert titokban irigylikazokat, akik már kivívták benne a helyüket.

281A büszkeség, mely oly gyakran sugalmazója irigységünknek, gyakran szolgálja irigységünkmérséklését is.

282Van álcázott hamisság, mely oly pontosan adja vissza az igazságot, hogy alaposan tévednénk,ha nem hagynánk becsapni magunkat általa.

283A jó tanácsok hasznosításához olykor legalább annyi ész kell, mint saját magunk kormányzá-sához.

284Akad rossz ember, aki nem is volna olyan veszélyes, ha semmiféle jóság sem volna benne.

285A nemeslelkűséget már elnevezése elég jól meghatározza, de mondhatnánk úgy is: anemeslelkűség a büszkeség józan esze és a legnemesebb út a dicséretek learatásához.

32

286Akiből egyszer már kiábrándultunk, azt lehetetlen újból megszeretnünk.

287Ha egyazon ügyben több megoldást is találunk, akkor az nem annyira értelmünk termékeny-ségét jelzi, mint inkább tisztánlátásunk hiányát. Amit képzeletünk elénk tár, azt értelmünkmind megvizsgálja, de arra már képtelen, hogy rögtön kiválassza a legjobbat.

288Vannak ügyek és vannak betegségek, amelyeknek az orvosság csak árt, és az az igazi okosság,ha tudjuk, hogy mikor veszélyes az orvosság használata.

289Semmihez sem kell annyi furfang, mint a tettetett egyszerűséghez.

290Természetünkben mindig több hiba van, mint észjárásunkban.

291A sikernek éppúgy megvan a maga ideje, mint a gyümölcsök érésének.

292Az emberi természet olyan, mint a legtöbb épület: több oldalról is megtekinthető, innenkellemes látványt nyújt, amonnan nagyon is kellemetlent.

293A mértékletesség nem küzdhet meg a becsvággyal és nem is gyűrheti maga alá, a kettőugyanis sohasem találkozik. A mértékletesség a lélek lankadása és lustasága, míg a becsvágy alélek tettvágya és lobogása.

294Mindig szeretjük azokat, akik bennünket csodálnak, de nem mindig szeretjük azokat, akiketmi csodálunk.

295Aligha ismerjük minden vágyunkat.

33

296Nehéz szeretnünk azokat, akiket nem becsülünk, de nem kevésbé nehéz szeretnünk azokat,akiket magunknál sokkal többre becsülünk.

297Testünk nedvei rendezett és szabályozott körforgást végeznek, amely észrevétlenül alakítja sformálja akaratunkat; az áramok egyesülnek, és lassan uralmuk alá hajtanak, s így anélkül,hogy tudnánk róla, minden cselekedetünkben jelentős részt vállalnak.

298A legtöbb ember hálája: titkolt vágy, hogy még nagyobb jótéteményekben részesüljön.

299A kisebb tartozásoknak majd mindenki örömmel tesz eleget, sokan vannak, akik még a köze-peseket is boldogan teljesítik, de alig van ember, aki nagy tartozásért ne fizetne hálátlan-sággal.

300Van bolondság, mely úgy terjed, akár a ragályos betegség.

301Sokan megvetik a földi javakat, ám adni csak kevesen képesek.

302Csak kis ügyekben merjük megkockáztatni, hogy ne higgyünk a látszatoknak.

303Bármennyi jót mondanak is rólunk, újat aligha hallhatunk.

304Legtöbbször megbocsátunk azoknak, akik untatnak bennünket, akiket viszont mi untatunk,azoknak nemigen tudunk megbocsátani.

305Az érdek, melyet bűneinkért vádolni szoktak, gyakran érdemelne dicséretet jó tetteinkért.

34

306Nemigen találkozunk hálátlanokkal, amíg képesek vagyunk jót tenni.

307Magunk előtt büszkélkedni: tisztességes, mások előtt dicsekedni: nevetséges.

308Erénnyé tették meg a mérsékletet, csak hogy féken tartsák a nagy emberek becsvágyát, aközépszerűeket pedig megvigasztalják sikertelenségükért és el nem ismertségükért.

309Vannak ostobaságra született emberek, akik nemcsak a maguk választásából követnek elostobaságokat, hanem azért is, mert a sors rákényszeríti őket.

310Az ember néha olyan helyzetbe kerül az életben, ahonnét csak némi bolondság árán képeskivágni magát.

311Ha egyes embereket sohasem látunk nevetségesnek, akkor bizonyosan nem jól figyeltük megőket.

312A szeretők, bármennyit vannak is együtt, sohasem unatkoznak, mert folyton csak önmagukrólbeszélnek.

313Miképpen lehetséges, hogy arra, ami mivelünk történt, pontosan, minden részletébenemlékezünk, viszont képtelenek vagyunk visszaemlékezni arra, hogy ugyanazt hányszormondtuk el már ugyanannak a személynek?

314Önmagunkról oly roppant élvezettel szoktunk beszélni, hogy joggal tarthatunk attól: azélvezetből hallgatóinknak semmi sem marad.

315Ha barátaink előtt nem merjük feltárni a lelkünket, annak nem annyira az irántuk érzettbizalmatlanságunk, hanem inkább a saját magunk iránti bizalmatlanságunk az oka.

35

316Gyenge ember nem lehet őszinte.

317Hálátlan embert lekötelezni - ez még nem olyan nagy csapás; becstelen ember lekötelezet-tjének lenni viszont elviselhetetlen.

318Az őrültség olykor gyógyítható, a fonák észjáráson viszont lehetetlen segíteni.

319Barátaink és jótevőink iránti érzéseinket aligha őrizhetjük meg sokáig, ha túl gyakranemlegetjük hibáikat.

320Ha nem létező erényeikért magasztaljuk a fejedelmeket, akkor tulajdonképpen büntetlenülszidalmazzuk őket.

321Hamarabb szeretjük meg, aki gyűlöl bennünket, mint azt, aki jobban szeret, mint miszeretnénk.

322Csak azok félnek attól hogy megvetik őket, akiket valóban meg lehet vetni.

323Bölcsességünk, akárcsak vagyonunk, a szerencse függvénye.

324A féltékenységben a szerelemnél több az önszeretet.

325Ha bajba jutunk, s értelmünktől nemigen kaphatunk vigaszt, a gyengeség azért előbb-utóbbvigaszt nyújt.

326A nevetségesség a gyalázatnál is jobban meggyaláz.

36

327Kisebb hibáinkat azért valljuk be oly szívesen, hogy azt higgyék, nincsenek nagyobb hibáink.

328Az irigység még a gyűlöletnél is kibékíthetetlenebb.

329Olykor azt hisszük, gyűlöljük a hízelkedést, holott csak a hízelkedés módját gyűlöljük.

330Ameddig szeretünk, mindig megbocsátunk.

331Aki boldog, annak nehezebb hűnek maradnia szeretőjéhez, mint annak, akivel a szeretőjerosszul bánik.

332A nőknek sejtelmük sincs a saját kacérságukról.

333A nők csak azzal szemben igazán elutasítóak, akitől amúgy is viszolyognak.

334A nők nehezebben képesek úrrá lenni a kacérságukon, mint szenvedélyükön.

335A szerelemben majd mindig erősebb a gyanakvásnál az ámítás.

336Van olyan szerelem, melynek végletessége még a féltékenységet is elhallgattatja.

337Akadnak jó tulajdonságok, amelyek olyanok, mint az érzékek: akiből hiányoznak, semfelfogni, sem megérteni nem tudja őket.

37

338Amikor túl erősen gyűlölünk, méltatlanabbá válunk még annál is, akit gyűlölünk.

339Örömünk és bánatunk mértékét egyedül hiúságunk szabja meg.

340A nők többsége nem arra használja az eszét, hogy okosabb, hanem arra, hogy még bolondabblegyen.

341A fiatalkori szenvedélyek éppúgy nem akadályai az üdvözülésnek, mint az öregkor langyos-sága.

342Szülőföldünk hanghordozása ott él nemcsak beszédünkben, de szellemünkben és szívünkbenis.

343Nagy ember csak az lehet, aki képes üstökön ragadni szerencséjét.

344A legtöbb embernek, akár a növényeknek, nem egy olyan tulajdonsága van, amelyet a véletlentesz láthatóvá.

345Alkalom kell ahhoz, hogy bennünket megismerjenek, s még inkább ahhoz, hogy saját magun-kat megismerhessük.

346Ha vérmérséklete másképp parancsolja, aligha lehet rend egy nő lelkében s szívében.

347Józan eszűnek jószerivel csak azokat tartjuk, akik a mi véleményünkön vannak.

348Amikor szeretünk, gyakran abban is kétkedünk, amiben a legjobban hiszünk.

38

349A szerelem legnagyobb csodája, hogy a kacérságból is kigyógyít.

350Ha be akar csapni valaki, leginkább azért haragszunk rá, mert nálunk okosabbnak hiszi magát.

351Szakítani akkor a legnehezebb, ha már nem szeretjük egymást.

352Azok társaságában, akikkel nem volna szabad unatkozni, majd mindig unatkozunk.

353Tisztességes ember lehet őrült módjára szerelmes, de nem lehet szerelmes úgy, mint egyostoba.

354Vannak gyarlóságok, amelyek ügyesen tálalva szebben mutatnak, mint akármely erény.

355Ha elveszítünk valakit, megesik, hogy bár sajnáljuk, ám cseppet sem bánkódunk; máskorviszont erősen bánkódunk, ám semmiféle sajnálatot sem érzünk.

356Jó szívvel csak azokat szoktuk dicsérni, akik csodálnak bennünket.

357A kicsinyes ember sokszor apróságokon bántódik meg, a tág látókörű viszont mindentészrevesz, de nem sértődik meg soha.

358A keresztény erények igazi próbája az alázatosság: ha nem vagyunk alázatosak, mindengyarlóságunk megmarad, és a gőg legföljebb elleplezi őket mások előtt, de gyakran sajátmagunk előtt is.

39

359A hűtlenségnek ki kellene oltania a szerelmet, s épp akkor nem volna szabad féltékenyneklennünk, amikor megvan rá az okunk; féltékenységünkre ugyanis csak azok méltók, akikrenincs miért féltékenykednünk.

360Ha megcsalnak bennünket, hamarabb támad rossz hírünk, mint ha mi csalunk meg másokat.

361A féltékenység együtt születik a szerelemmel, de nem mindig múlik el vele együtt.

362A legtöbb nő nem azért siratja el halott szeretőjét, mert annyira szerette, hanem inkább azért,hogy bebizonyítsa: méltó arra, hogy szeressék.

363A bennünket ért bántások sokszor kevésbé fájdalmasak, mint amikor mi bántjuk sajátmagunkat.

364Azt többnyire tudjuk, hogy nem illik túl sokat beszélni a feleségünkről, de azt már nagyonkevesen tudjuk, hogy még kevésbé illendő beszélni önmagunkról.

365Akadnak természettől adott jó tulajdonságaink, amelyek rosszakká válnak, és vannak tanultak,amelyek sohasem lesznek tökéletesek - így például javainkkal s hitelünkkel értelmünk hivatottgazdálkodni, míg a jóság és a bátorság a természet adománya kell legyen.

366Kételkedjünk bármennyire beszélgető társunk őszinteségében, mégis mindig azt hisszük, hogyhozzánk őszintébb, mint másokhoz.

367Kevés az olyan tisztességes nő, aki ne unná tisztességét.

368A legtöbb tisztességes nő: elásott kincs, amely csak azért van biztonságban, mert senki semkutat utána.

40

369Erőfeszítéseink, hogy ne szeressünk, gyakran fájdalmasabbak, mint a szerelem keservei.

370A gyáva ember sohasem tudhatja, meddig terjed a félelme.

371Majd mindig a szerelmes hibája, hogy nem veszi észre, ha már nem szeretik.

372A legtöbb fiatal azt hiszi, hogy természetes, amikor csak udvariatlan és goromba.

373Vannak könnyek, amelyekkel, miután másokat becsaptunk, becsapjuk saját magunkat is.

374Alaposan tévedünk, ha azt hisszük, hogy szerelméért szeretjük szeretőnket.

375A középszerű szellem többnyire elítél mindent, ami képességeit meghaladja.

376Az irigységet az igazi barátság, a kacérságot az igazi szerelem képes elmulasztani.

377A mélyenszántó gondolkodásnak nem az a hibája, ha nem hatol el a céljáig, hanem az, hatúlhalad rajta.

378Tanácsot adhatunk, de hasznosításába már nincsen beleszólásunk.

379Érdemeink hanyatlásával ízlésünk is hanyatlásnak indul.

41

380A véletlen úgy tárja fel hol erényeinket, hol meg vétkeinket, ahogyan a fény világítja meg akülönböző tárgyakat.

381Ha erővel vesszük rá magunkat, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, akit szeretünk, az ahűtlenségnél semmivel sem különb.

382Tetteink olyanok, mint a sorvégi rímek: mindenki azzal rímelteti őket, ami néki tetszik.

383Őszinteségünk nagyrészt abból áll, hogy szívesen beszélünk magunkról és hogy hajlandókvagyunk feltárni nekünk kedvező szempontból gyarlóságainkat.

384Csak azon volna szabad csodálkoznunk, hogy még tudunk csodálkozni.

385Aki túlságosan szeret, annak éppoly nehéz a kedvére tenni, mint annak, aki már alig szeret.

386A legtöbbet épp azok tévednek, akik képtelenek elviselni, hogy tévedjenek.

387Az ostoba ember ahhoz is ostoba, hogy jóságos legyen.

388A hiúság, ha nem is fordít a visszájára minden erényt, legalábbis mindet megingatja.

389Azért érezzük olyan elviselhetetlennek a mások hiúságát, mert sérti a mienket.

390Hamarabb mondunk le érdekünkről, mint az ízlésünkről.

42

391A szerencsét többnyire csak azok tartják vaknak, akiknek sohasem jár a kedvében.

392A véletlent ugyanúgy kell kezelnünk, mint egészségünket; örüljünk neki, ha kedvünkben jár,legyünk türelemmel, ha ellenünk fordul, s komoly orvosságot csak akkor használjunk, amikorvégleg nem tehetünk másképp.

393Katonaként olykor feledtetni tudja a polgár, honnan származik, az udvarban viszont soha.

394Egyvalakinek túljárhatunk az eszén, de mindenkién aligha.

395Olykor kevésbé fáj, ha megcsal, akit szeretünk, mint ha ki kellene ábrándulnunk belőle.

396Ha nem választunk magunknak másodikat, sokáig kitartunk első szeretőnk mellett.

397Aligha mernénk azt állítani, hogy nekünk semmiféle hibánk, ellenségeinknek viszontegyetlenegy jó tulajdonsága nincsen; igazából azonban nem járunk messze attól, hogy ígygondoljuk.

398Valamennyi hibánk közül a lustaságot valljuk be a legkönnyebben: elhitetjük magunkkal,hogy megfér a legbékésebb erényekkel, s így nem árt a többi erénynek, csak éppen fel-függeszti működésüket.

399Van egyfajta emelkedettség, melynek semmi köze a ranghoz; olyasfajta magatartás ez, melymegkülönböztet a többiektől s láthatólag nagy tettekre predesztinál; érték, melyet észrevét-lenül adunk önmagunknak; e tulajdonságunkkal szerezzük meg a többiek tiszteletét, és etulajdonságunk az, amely inkább föléjük emel, mint a születés, a méltóság vagy akár alegnagyobb érdem.

43

400Van olyan tehetség, mely nem jár emelkedettséggel, de emelkedettség, tehetség nélkül alighalétezhet.

401Az emelkedettség olyan a tehetségnek, mint a szép nőnek a ruha.

402Ami a széptevésből a leginkább hiányzik, az a szerelem.

403A véletlen olykor úgy hozza, hogy hibáink révén emelkedünk; viszont akadnak kényelmetlenemberek, akiknek megbecsülését épp az jelenti, hogy megvásárolják távozásukat.

404Úgy látszik, a természet olyanfajta tehetséggel és ügyességgel is megáldott bennünket,amelyről sejtelmünk sincs; ezeket csak a szenvedélyek hivatottak láthatóvá tenni, s ekkorolyan határozott és biztos ítélőképességgel is felruháznak bennünket, amilyenre a művészetsem volna képes.

405Akárhány évet éltünk is meg, minden új életkorba új és tapasztalatlan emberként érkezünk.

406A kacér nők csak azért féltékenyek a szeretőjükre, mert titkolni akarják, más nőkre mennyireirigyek.

407Nem sok híja, hogy azokat, akik ravaszkodásainknak felülnek, éppoly nevetségesnek lássuk,mint önmagunkat látjuk, amikor mások ravaszkodásának felülünk.

408Azok az öregek, akik régen kedves emberek voltak, úgy válhatnak leginkább nevetségessé, hamegfeledkeznek róla, hogy többé már nem azok.

409Sokszor szégyellnünk kellene akár legkiválóbb tetteinket is, ha összes indítékunkba bele-láthatna a világ.

44

410A barátság legnagyobb próbája nem az, ha a magunk hibáit tárjuk fel barátainknak, hanem: haneki tárjuk fel az övéit.

411Bármely gyarlóságunk megbocsáthatóbb, mint az a mód, ahogyan gyarlóságainkat rejtegetnipróbáljuk.

412Bármily szégyenbe hoztuk is magunkat, mindig van módunk arra, hogy jó hírünket vissza-szerezzük.

413Nem tetszhet sokáig az az ember, akinek mindig egyformán jár az esze.

414A bolondok és az ostobák mindig a hangulatuk szerint ítélkeznek.

415Eszünket néha arra használjuk, hogy merész módon kövessünk el ostobaságokat.

416A korral növekvő elevenség: már-már bolondság.

417A szerelemből az kerül ki gyógyultabban, aki elsőnek gyógyul ki belőle.

418A fiatal nőknek, ha nem akarnak kacérnak látszani, s az öregedő férfiaknak, ha nem akarnaknevetségessé válni, sohasem szabad úgy beszélniük a szerelemről, mintha részük lehetnebenne.

419Ha tehetségünknél kisebb feladatot kapunk, esetleg nagyobbnak látszunk, viszont milykicsinynek fogunk látszani, ha nálunknál nagyobb feladat elé kerülünk.

45

420Sokszor hisszük, hogy kitartóak vagyunk a bajban, holott csak elcsüggedünk és elviseljük, denem merünk szembenézni vele; mint az olyan gyáva, aki inkább megöleti magát, csak mert félvédekezni.

421A beszélgetést minden szellemességnél jobban élteti a bizalom.

422Minden szenvedélyünk terem gyarlóságokat, de oly nevetségeseket, mint a szerelem, egyiksem.

423Kevesen képesek szépen megöregedni.

424Szívesen dicsekszünk olyan gyarlóságokkal, melyek épp ellentétesek meglévő hibáinkkal; ígyha gyengék vagyunk, szívesen mondjuk csökönyösnek magunkat.

425Az éleselméjűség olyan, mintha jóstehetséggel bírnánk, és ez értelmünk bármely más erényé-nél jobban hízeleg hiúságunknak.

426Az újdonság varázsa és a hosszú megszokás, bármily ellentétesek is, egyformán akadályoznakabban, hogy barátaink hibáit meglássuk.

427Legtöbb barátunk megutáltatja velünk a barátságot, a legtöbb hívő meggyűlölteti velünk ahitet.

428Barátainknak könnyen megbocsátjuk azokat a vétkeket, amelyek bennünket nem érintenek.

429Egy nő, aki szeret, a legapróbb hűtlenségnél is könnyebben bocsátja meg, akár a legnagyobbtapintatlanságot.

46

430A szerelem végén - akárcsak az életút végén - már nem az örömöknek, hanem csak a bajoknakélünk.

431A legkevésbé természetesek akkor vagyunk, ha mindenáron természetesnek akarunk látszani.

432Ha tiszta szívből dicsérünk egy jó tettet, úgy teszünk, mintha nekünk is részünk volna benne.

433A velünk született jó tulajdonságok legbiztosabb jele, ha irigység nélkül születtünk.

434Ha barátunk becsapott, baráti megnyilvánulásait csakis közönnyel fogadhatjuk, viszont habajba kerül, nem maradhatunk közönyösek.

435A világot a véletlen s az emberek jó vagy rossz kedve igazgatja.

436Könnyebb általánosságban megismerni az embert, mint egyetlen embert jól megismerni.

437Ha meg akarunk ítélni egy embert, akkor ne jó tulajdonságait, hanem tetteit tekintsük.

438Hálánkat néha oly lelkesen fejezzük ki, hogy avval nemcsak a nekünk tett szívességeketviszonozzuk, hanem elérjük, hogy már a barátaink tartozzanak nekünk.

439Ha pontosan tudnánk, mit kívánunk, akkor aligha kívánnánk oly sóvárogva bármit is.

440A legtöbb nő azért nemigen képes barátságot kötni, mert aki már átélt egy szerelmet, annak abarátság mindig ízetlen.

47

441A barátságban, éppúgy, mint a szerelemben, gyakorta nem az tesz boldoggá, amiről tudunk,hanem amiről nem tudunk.

442Gyengéinket, amelyeken nem tudunk úrrá lenni, szívesen láttatjuk erénynek.

443Legféktelenebb szenvedélyeink is csillapulnak olykor, csak a hiúság nem ismer pihenést.

444Az öreg bolond mindig bolondabb, mint a fiatal.

445A gyengeség inkább ellentétes az erénnyel, mint a bűn.

446A szégyent és a féltékenységet az teszi oly fájdalmassá, hogy elviselésében nem lehet segít-ségünkre a hiúság.

447Az illem valamennyi törvény közül a legjelentéktelenebb, s mégis a legtöbbre becsült.

448A józan észjárású ember inkább aláveti magát a korlátoltnak, semmint hogy irányítanipróbálja.

449Ha ránk köszön a szerencse, és anélkül, hogy reméltük volna, vagy minden átmenet nélkül,egyszerre emel bennünket nagyon magas polcra, akkor szinte lehetetlen ott megmaradnunk s amagas helyhez méltóan viselkednünk.

450Azzal, hogy más gyengéinket sikerül leküzdenünk, gőgünk többnyire tovább erősödik.

451Nincs elviselhetetlenebb ostoba, mint a szellemes.

48

452Nincs ember, aki kevesebbre becsülné saját jó tulajdonságait, mint az általa legtöbbre becsültember legjobb tulajdonságait.

453Fontos ügyekben nem érdemes kedvező körülmények megteremtésén fáradoznunk, inkább azadódó alkalmakat igyekezzünk kihasználni.

454Aligha van helyzet, amelyben ne volna érdemes lemondanunk a rólunk elhangzó jóról, haezzel elérjük, hogy a rossz se hangozzék el.

455Bármennyire bizonytalan ítéletű is a világ, gyakrabban elismerő a hamis értékkel, mintamennyiszer igazságtalan az igaziakkal szemben.

456Az ostoba ember olykor lehet szellemes, helyes ítéletű viszont sohasem.

457Jobban járnánk, ha olyannak mutatnánk magunkat, amilyenek vagyunk, ahelyett hogy olyan-nak igyekeznénk látszani, amilyenek nem vagyunk.

458Ellenségeink rólunk alkotott ítéletekkel közelebb járnak az igazsághoz, mint mi a magunké-val.

459A szerelem gyógyítására többféle orvosságot is használnak, ám egyik sem csalhatatlan.

460Aligha vagyunk tisztában vele, hogy mi mindenre bír rá bennünket a szenvedély.

461Az öregség: zsarnok, aki a halálbüntetés terhe mellett tilt el bennünket a fiatalság mindenörömétől.

49

462Ugyanaz a gőgünk, amely megveti mindazokat a gyengéket, melyektől mentesnek hisszükmagunkat, lenézi azokat a jó tulajdonságokat is, amelyekkel nem rendelkezünk.

463Ha ellenségünket bajában megszánjuk, azt sokszor inkább gőgből, mint jóságból tesszük:együttérzésünket kifejezve legelőbb azt akarjuk érzékeltetni, hogy mennyivel fölötte állunk.

464A túlságosan jót éppúgy nem vagyunk képesek érzékelni, mint a túlságosan rosszat.

465Bárcsak az ártatlanság is kapna annyi védelmet, mint a bűn.

466A féktelen szenvedélyek közül a nőkhöz a szerelem illik legkevésbé rosszul.

467A hiúság jóval több hozzánk méltatlan cselekedetre vesz rá bennünket, mint az értelem.

468Vannak rossz tulajdonságok, amelyek nagy tehetséget teremnek.

469Amit csakis az értelmünk kíván, azt sohasem kívánjuk igazán.

470Jó tulajdonságaink éppoly bizonytalanok s kétségesek, mint a rosszak, hiszen a jók is, meg arosszak is az alkalom függvényei.

471A nők, amikor először szerelmesek, még a szeretőjüket, később már inkább a szerelmetszeretik.

50

472A gőgnek, mint minden szenvedélynek, megvannak a maga furcsaságai: szégyelljük félté-kenységünket bevallani, arra viszont büszkék vagyunk, hogy féltékenyek voltunk, és hogyképesek vagyunk a féltékenységre.

473Bármily ritka is az igazi szerelem, még mindig nem olyan ritka, mint az igazi barátság.

474Ritka az olyan nő, akinek a jósága tovább tart a szépségénél.

475Bizalmunk alapja legtöbbnyire, hogy erősen vágyunk arra, hogy sajnáljanak vagy csodáljanak.

476Irigységünk mindig hosszabb életű, mint azok boldogsága, akiket irigylünk.

477Állhatatosságunk, amellyel a szerelemnek ellenállunk, olykor még hevesebbé és tartósabbáteszi szerelmünket; a gyenge lelkűekből, akik folyvást új szenvedélyre gyúlnak, épp ez azállhatatosság hiányzik.

478A képzelet sohasem volna képes oly sok ellentétes hajlamot kitalálni, mint amennyi alegtermészetesebb módon él mindannyiunk szívében.

479Valódi szelídségre csak a nagyon határozott emberek képesek, akik szelídnek látszanak, azoktöbbnyire gyengék, s gyengeségük hamar keserűségbe fordul át.

480A félénkség olyan gyarlóság, amelyre sohasem szabad figyelmeztetnünk azokat, akiket kiakarunk gyógyítani belőle.

481Nincs ritkább, mint az igazi jóság; még azok is, akik jóságosnak teszik magukat, legtöbbszörcsak szívélyeskedők, vagy egyszerűen gyengék.

51

482Szellemünk lustaságból és megszokásból ragaszkodik ahhoz, ami könnyű vagy kellemes; ez amegszokásunk határokat szab ismereteinknek, és még soha senki nem vette a fáradságot, hogyolyan messzire terjessze ki szelleme határait, amennyire tehetné.

483Rosszat mondani többnyire nem is rossz szándékból, hanem inkább hiúságból szoktunk.

484Amikor szívünkben ott élnek még az elmúlt szenvedély emlékei, könnyebben lobbanunk újszenvedélyre, mint akkor, amikor már teljesen kigyógyultunk belőle.

485Azok, akikben éltek szenvedélyek, egész életükön át boldogok, és boldogtalanok, hogy kigyó-gyultak belőle.

486Érdek nélkül cselekvő embert még mindig hamarabb találunk, mint olyat, akiben nincs semmiirigység.

487Értelmünk mindig lustább a testünknél.

488Kedélyünk nyugalma vagy háborgása nem annyira az élet fontos eseményeinek függvénye,mint inkább annak, hogy a mindennapok jelentéktelen apróságait kellemesnek vagy kellemet-lennek érezzük-e.

489Bármily gonoszak is az emberek, sohasem merészelnének az erény nyílt ellenségekéntfellépni, ezért ha üldözni akarják, úgy tesznek, mintha az erény hamis erény vagy éppenséggelbűn volna.

490A szerelem gyakran változik át becsvággyá, a becsvágyból a szerelembe azonban nincsvisszatérés.

52

491A végletes fukarság majd mindig tévedés, nincs még egy szenvedély, amelyik gyakrabbantévesztené el céljait, és amelyen a jelennek, a jövő kárára, ily nagy hatalma volna.

492A fukarság gyakorta céljával ellentétes hatású: rengeteg ember van, aki bizonytalan s távolireményekért minden vagyonát föláldozza, mások viszont a jövendő nagy hasznáról mondanakle a jelen kicsinyes érdekei miatt.

493Úgy látszik, az ember kevesli gyarlóságait, sőt furcsa szokásokat véve föl, még szaporítja isszámukat, s azután oly gonddal ápolja valamennyit, hogy szokásai lassan természetes gyarló-sággá válnak, olyanná, amelyen úrrá lenni már nem áll hatalmában.

494Az emberek jobban ismerik gyengéiket, mintsem gondolnánk: ez abból tetszik ki, hogyamikor a saját viselkedésükről beszélnek, sohasem tévednek, hiúságuk, mely máskor elvakítja,ilyenkor megvilágosítja, s olyannyira tisztánlátóvá teszi őket, hogy eltitkolják vagy elhallgat-ják mindazt, ami elítélendő volna.

495A társasági életbe bekerülő fiatalok jobb, ha szégyenlősek vagy meggondolatlanok; a tuda-tosság és magabiztosság hamar szemtelenséggé fajul.

496Ha csak az egyik fél volna a hibás, a veszekedések sem tartanának soká.

497Mit sem ér, ha valaki fiatal, de nem szép; mit sem ér, ha valaki szép, de nem fiatal.

498Vannak emberek, akik oly könnyűek és üresek, hogy hiányoznak belőlük nemcsak a jótulajdonságok, de az igazi gyengeségek is.

499A nők első kalandját többnyire csak a második után kezdik számon tartani.

53

500Vannak emberek, akik annyira elteltek önmagukkal, hogy amikor szerelmesek, akkor sem aszeretett lénnyel, hanem kizárólag a maguk szenvedélyével foglalkoznak.

501A szerelem, bármennyire is kellemes, inkább megnyilvánulásaiban, mint önmagában kedves.

502A korlátoltság, ha becsületességgel párosul, még mindig elviselhetőbb, mint az álnoksággalszövetkező szellemesség.

503A féltékenység, amely minden baj közül a legfájdalmasabb, épp azokban nem kelt semmiféleszánalmat, akik az okozói.

504Eddig a látszólagos erények hamisságáról szóltunk, mondanunk kell tehát valamit a halál-megvetés hamisságáról is, arról a halálmegvető bátorságról, amelyet a pogányok, állításukszerint, a saját erejükből merítenek, anélkül hogy ismernék egy jobb élet reményét. Különbségvan a halál gondolatának folytonos elviselése és megvetése közt, az első eléggé mindennapos,a másik viszont, azt hiszem, sohasem őszinte. Igaz, minden lehetőt leírtak, hogy meggyőzze-nek arról: a halál nem rossz, és a leggyengébbektől a hősökig ezernyi ember híres példájatámasztja alá ezt a felfogást, amelyet azonban, úgy gondolom, egyetlen józan ítéletű embersem hitt el soha, épp a mások és a magunk meggyőzésére fordított fáradság bizonyítja, hogyaligha könnyű feladatról van szó. Megvethetjük az élet ezernyi megnyilvánulását, de alighalehet igazunk, ha megvetjük a halált, így azok, akik maguk választják a halált, bizonyosannem tekintik semmiségnek, és ha más úton közeleg, mint amit ők választottak, éppúgy meg-lepődnek, mint a többiek.

Végtelen számú a bátor ember, de bátorságuk korántsem egyforma, aminek az az oka, hogyképzeletükben a halál nem egyformán jelenik meg, az egyik pillanatban inkább jelen van, mintegy másikban, ezért megtörténik, hogy amit megvetettek, amíg nem ismerték, rettegik,mihelyt megismerik. Ha nem akarjuk elhinni, hogy a halál minden bajok legnagyobbika, akkornem szabad minden részletében végiggondolnunk. A legfurfangosabbak és a legbátrabbakazok, akik a legtisztességesebb ürügyet találják meg ahhoz, hogy ne kelljen rágondolniok,hiszen mindazok, akik olyannak látják, mint amilyen, iszonyatos dolognak tudják.

A halál kikerülhetetlensége tette oly kitartóvá a filozófusokat, úgy gondolták, menjünk jószívvel oda, ahová egyszer mindenképp el kell jutnunk; és minthogy örök életre semmiképpensem számíthattak, minden lehetőt megtettek, hogy megörökítsék hírüket, hogy megmentsék ahajótörésből azt, amiért senki sem kezeskedhetik. Érjük be azzal, a külvilág kedvéért, hogynem mondjuk el saját magunknak mindazt, amit gondolunk, s hogy inkább bízunk a kedé-lyünkben, mint azokban a szegényes okoskodásokban, amelyek elhitetnék velünk, hogyközönyösen mehetünk a halálba. Vannak gyógymódok, amelyeket nem kell elutasítanunk - ígya méltó halál dicsősége, azután a remény, hogy bánkódni fognak utánunk, továbbá a vágy,

54

hogy jó emléket hagyjunk magunk után, a bizonyosság, hogy nem leszünk többé kitéve avéletlen szeszélyeinek, de ezeket a gyógymódokat sem szabad csalhatatlannak hinnünk. Csakannyira képesek megnyugtatni, amennyire a legegyszerűbb sövény lehet megnyugtató aháborúban azoknak, akik közelítenek a csatatérhez; a távolból még azt hihetjük, fedezéket fognyújtani, ahogy viszont közelebb érünk, látjuk, nem sokat remélhetünk tőle.

Önámítás azt hinnünk, hogy a halál közelről is ugyanolyan, mint amilyennek a távolból hittük,és hogy lelkünkben, mely csupa gyengeség, lesz annyi erő, hogy ne kelljen szenvednünkminden megpróbáltatások legnagyobbikától. Saját hiúságunkat sem ismerjük eléggé, ha azthisszük, segíthet semmibe vennünk azt, ami szükségképpen meg fogja semmisíteni, s az érte-lem, amelytől oly sokat remélünk, túlságosan gyenge lesz e helyzetben, semhogy meggyőzhet-ne arról, amire vágyunk; sőt épp az értelem árul el bennünket a leggyakrabban, mert ahelyett,hogy halálmegvetésre biztatna, inkább feltárja előttünk a halál szörnyűségét és iszonyatát, slegfeljebb annyit hajlandó tanácsolni, hogy fordítsuk el tekintetünket, figyeljünk másra.

Cato és Brutus nevezetes módon tette, nemrégiben pedig egy lakáj táncra perdült a kivégző-helyen, ahol utóbb kerékbe törték. Ha tehát az okok különböznek is, mindig ugyanahhoz azeredményhez vezetnek, s akármily jelentős a különbség a nagy emberek és a közönségesemberek közt, a halált, ezerszer láthattuk, mind egyformán fogadják, avval az egyedülikülönbséggel, hogy a nagy emberek halálmegvetése: a dicsőség iránti vágy, amely egypillanatra elvakítja őket, míg a közönséges emberek ostobaságukban nem mérik fel bajukigazi nagyságát, s ekként képesek másra gondolni.

55

POSZTUMUSZ MAXIMÁK

505Isten különböző tehetséggel áldotta meg az embereket, mint ahogyan különböző fákat ültetettel a természetben, Egyszóval minden tehetségnek, mint ahogyan minden fának is, vannaksajátos tulajdonságai és gyümölcsei. Vagyis, ahogyan a világ legremekebb körtefája sem tudjamegteremni akár a legközönségesebb almát sem, úgy nem képes adott esetben a legnagyobbtehetség olyanra, amire egy közepes tehetség esetleg képes. Ezért oly nevetséges, ha valaki,akiben nincsen rá képesség, szentenciákat próbál fogalmazni, amint hiába várjuk, hogytulipánok keljenek ki egy olyan virágágyásból, ahová nem ültettünk tulipánhagymákat.

506Megszámlálhatatlanok a hiúság változatai.

507Mindannyian szeretünk szebbet mutatni, mint amilyenek vagyunk.

508Akik túl sokat emlegetik előkelőségüket, aligha gondolnak eleget előkelőségük eredetére.

509Az eredendő bűn büntetéseként Isten megengedte az embernek, hogy hiúságát istenné tegye,ezért aztán nincs pillanata életünknek, amikor ne gyötörne bennünket a hiúság.

510A hiúság lelke: az érdek, vagyis ahogyan a lelkétől megfosztott test elveszíti képességét alátásra, a hallásra, a tudásra, az érzésre, a mozgásra, ugyanúgy, ha lehet így mondani, azérdektől megfosztott hiúság sem lát, nem hall, nem érez, nem is mozdul. Ekként lehetséges,hogy az az ember, aki a maga érdekében képes körüljárni a földet, egyszerre megbénul,amikor a mások érdekeiről van szó, ekként lehetséges, hogy amikor dolgainkról beszámolunk,hallgatóink hirtelen elalusznak vagy lélekben messze távolodnak; ekként lehetséges, hogyamikor beszédünkbe beleszövünk valami reájuk vonatkozót, hirtelen föltámadnak; így figyel-hetjük meg beszélgetés vagy tárgyalás közben, hogyan távolodik el s hogyan támad fel egyet-len pillanat alatt egy és ugyanazon ember aszerint, hogy saját érdeke közelít vagy távolodik-etőle.

511Halandók módjára félünk mindentől, de úgy vágyunk mindenre, mintha halhatatlanokvolnánk.

56

512A lustaságot mintha maga az ördög tette volna számos erény szomszédjává.

513Könnyen elhisszük, hogy a másiknak sok a hibája, mert mindig szívesen elhisszük, amirevágyunk.

514A féltékenység legjobb gyógymódja, ha megbizonyosodunk arról, amitől annyira féltünk,ezzel ugyanis vége az életnek vagy vége a szerelemnek. Keserű orvosság, de még mindigszelídebb, mint a kétség és a gyanú.

515A remény és a félelem elválaszthatatlanok; nincsen félelem remény nélkül, sem pedigreménység félelem nélkül.

516Nem szabad megsértődnünk, ha mások eltitkolják előlünk az igazságot, hiszen mi magunk isgyakran eltitkoljuk saját magunk előtt.

517Az erények hamisságát bizonygató szentenciákat sokszor azért nem vagyunk képesekelfogadni, mert azt hisszük, hogy a mi erényeink valódi erények.

518A hatalmasok iránti hódolat: a hiúság másik arca.

519A jó vége mindig rossz, a rossz vége mindig jó.

520A filozófusok csak azért ítélik el a gazdagságot, mert úgy gondolják, hogy rosszra használjuk.Csak mirajtunk áll, hogy büntetlenül jussunk hozzá s így is éljünk vele; hogy ne a bűnt tápláljaés szaporítsa, hanem, ahogyan a fa táplálja a tüzet, az erények érdekében működjék, s ezáltalszebbé és ragyogóbbá tegye azokat.

521Romlásunk nemcsak ellenségeinket, barátainkat is boldoggá teszi.

57

522Minthogy a világ legboldogabb embere az, aki nagyon kevéssel beéri, a nagyok és becsvágyóke tekintetben roppant nyomorultak, hiszen ahhoz, hogy boldogok legyenek, a világ mindenkincsét meg kellene szerezniük.

523Az ember nem olyannak teremtetett, mint amilyen; meggyőző bizonyítéka ennek, hogy minélértelmesebb, annál jobban szégyelli magában érzéseinek s hajlamainak különösségét,aljasságát és romlottságát.

524Az emberi szívet bevilágító gondolatokat mindig azok vitatják a legjobban, akik félnek, hogyvalaki belelát a szívükbe.

525A szeretett lénynek majd mindig nagyobb hatalma van rajtunk, mint saját magunknak.

526Hamar megszóljuk a mások gyengéit, arra viszont ritkán veszünk erőt, hogy a magunkgyengéit kijavítsuk.

527Az ember oly nyomorult, hogy bár semmi sem annyira fontos számára, mint szenvedélyeikielégítése, mégis folyton szenvedélyei zsarnokságára panaszkodik; képtelen elviselniszilajságukat, de ugyanakkor igájukból szabadulni sem képes, viszolyog tőlük, de viszolyog agyógymódjaiktól is, nem hajlandó beletörődni sem a betegség kellemetlenségébe, sem pedig agyógyulás hosszadalmasságába.

528Ami öröm és bánat bennünket ér, azt sohasem valódi mértéke, hanem inkább a saját érzé-kenységünk mértéke szerint érezzük át.

529A furfangosság: nagyon szegényes ügyesség.

530Dicsérni leginkább azért szoktunk, hogy hasznot húzhassunk belőle.

58

531A szenvedélyek tulajdonképpen a hiúság különféle megnyilvánulásai.

532Olykor annyira unatkozunk, hogy unalmunkról is megfeledkezünk.

533Legtöbbször csak azért dicsérünk vagy szapulunk, mert illik dicsérni vagy szapulni.

534Sokan vágynak jámborságra, alázatos viszont senki sem akar lenni.

535A testi munka megóv a lelki bajoktól, ettől boldogok a szegények.

536Az igazi gyötrelmek azok, amikről senki sem tud, a többit megenyhíti a hiúság.

537Az alázatosság: oltár, amelyen Isten áldozatainkat várja.

538A bölcsnek igen kevés kell a boldogsághoz, a bolond ellenben semmivel sem éri be, ezért,hogy majd minden ember oly nyomorult.

539Nem is azért küszködünk leginkább, hogy boldogok legyünk, hanem azért, hogy boldognaklássanak.

540Könnyebb kioltani az első vágyat, mint kielégíteni a megannyi utána következőt.

541A bölcsesség az a léleknek, ami az egészség a testnek.

59

542Minthogy a földi hatalmasságoktól sem a testünknek egészséget, sem pedig a lelkünkneknyugalmat nem kaphatunk, mindent túl drágán fizetünk meg, amit tőlük kapunk.

543Mielőtt nagyon megkívánnánk valamit, jobb ha megnézzük, mennyire tette boldoggábirtokosát.

544Minden javunk közül legtöbbet ér az igazi barát, mégis utoljára jut eszünkbe, ha gazdagságravágyunk.

545A szerető csak akkor látja meg kedvese hibáit, ha már elmúlt a varázslat.

546Az óvatosság s a szerelem nem való egymáshoz; ahogyan nő a szerelem, úgy foszlik semmivéaz óvatosság.

547A férjnek olykor kellemes, ha a feleség féltékeny, hisz folyvást arról esik szó, akit szeret.

548Mily sajnálatra méltó az a nő, akiben együtt él erény és szerelem!

549A bölcs előbb találja meg számítását a kívülmaradásban, mint a győzelemben.

550Fontosabb az embereket tanulmányoznunk, mint a könyveket.

551A boldogság és a baj rendszerint ahhoz szegődik, aki már boldog vagy aki már bajban van.

552A tisztességes nő: elrejtett kincs, aki megtalálja, jobb, ha nem dicsekszik vele.

60

553Ha nagyon szeretünk, nehezen vesszük észre, hogy már nem szeretnek.

554Saját magunkat csak azért szóljuk meg, mert dicséretre vágyunk.

555Többnyire rettentően unatkozunk azok társaságában, akiket untatunk.

556Talán sohasem olyan nehéz helyesen szólni, mint amikor szégyen a hallgatás.

557Mi sem oly természetes és mi sem oly csalóka, mint azt hinni: szeretnek.

558Szívesebben találkozunk azzal, akivel jót tettünk, mint azzal, aki velünk tett jót.

559Valódi érzéseinket eltitkolni sokkalta nehezebb, mint olyat színlelni, amit nem is érzünk.

560Az újrakezdett barátság több figyelmet igényel, mint az olyan, mely nem szakadt meg soha.

561Az az ember, akinek senki sem tetszik, jóval szerencsétlenebb, mint az, aki nem tetsziksenkinek.

562A nők pokla: az öregség.

61

KIHAGYOTT MAXIMÁK

563A hiúság: önmagunknak és minden dolognak saját érdekünket szolgáló szeretete, melyönmaguk bálványozójává teszi az embereket, s amely ráadásul mások zsarnokává is tenné, haa sors módot adna rá. A hiúság saját magán kívül sohasem időzik, külső tárgyakon épp csakmeg-megáll, hogy mint a méh a virágon, kiszívja belőle, ami az övé. Mi sem oly féktelen,mint a vágyai, oly rejtélyes, mint a céljai, oly ügyes, mint a viselkedése, engedményeiészrevehetetlenek, változásai valóságos metamorfózisok, finomságai túltesznek a vegytanon.Mélységeibe, feneketlen szakadékaiba a legélesebb tekintet sem hatol le, ott lenn ezer és ezertervet forral, ott lenn sokszor önmaga számára is láthatatlan, ott lenn, tudtán kívül, sok-sokszeretetet és gyűlöletet táplál és nevel, amelyek közül némelyik oly szörnyűségessé válik,hogy amikor világra hozza, ő maga sem ismeri meg, vagy talán nem hajlandó beismerni. Ahiúságot elborító sötétségből erednek önmagáról alkotott nevetséges nézetei, onnan sajátmagával kapcsolatos tévedései, tudatlansága, gorombasága, sületlenségei, onnan, hogy érzé-seit halottnak hiszi, amikor csak alszanak, hogy amikor megtorpan, azt hiszi, nincs már semmikedve tovább rohanni, hogy mihelyt jóllakott, úgy érzi, semmire sincs már étvágya. De az asűrű sötétség, mely elrejti önmaga elől, nem akadályozza meg abban, hogy ne lássa, mi vankívüle: e tekintetben a szemünkre emlékeztet, mely mindent fölfedez, csak épp a bensőnketnem látja. Mert így van: legfontosabb érdekei terén és legfontosabb ügyeiben, ahol kívánal-mainak erőszakossága a teljes figyelmet leköti, mindent lát, mindent megérez, mindentmeghall, mindent elképzel, mindent megsejt, mindenbe belelát, mindent kitalál, úgy hogymár-már azt hisszük: mindegyik kívánsága valóságos és csak neki kijáró csoda. Mi semlehetne oly bensőséges és erős, mint vonzódásai, melyeket hiába is próbál elszakítani, amikornagy veszélyek leselkednek reá, másfelől viszont olykor pillanatok alatt s a legkisebberőfeszítés nélkül megteszi, amit addig nem tudott megtenni hosszú évek alatt - amiből nagyvalószínűséggel következtethetünk arra, hogy vágya önmagából fakad, s nem tárgyánakszépsége és kiválósága ébreszti fel, hogy ízlése az az érték, mely megemeli s egyúttal az acicoma, mely megszépíti, hogy mindig önmaga után fut, s amikor a néki kedves dolgokatköveti, mindig önmaga kedvére cselekszik.

A hiúság csupa ellentmondás: egyszerre parancsoló és engedelmes, őszinte s titkolózó,könyörületes és kegyetlen, félénk és merész. Hajlamai, a mozgását irányító vérmérsékletekkülönbözőségét követve, egymástól különbözőek, hol a gazdagság vonzza, hol meg azélvezetek, életkorunknak, szerencsénk forgandóságának, tapasztalatainknak megfelelőenváltozik, de teljesen mindegy neki, hogy egyféle-e vagy többféle, mert ha kell, előbb szétága-zik, majd újból egyesül, tetszése szerint. A hiúság csapodár, a külső okok okozta változásaimellett rengeteg változása indul ki önmagából, csapodár csapodárságból, könnyelműségből,szerelemből, az újdonság vágyából, beletörődésből és utálatból. A hiúság szeszélyes, néha aztvesszük észre, hogy teljes lendülettel, erejét nem kímélve törekszik olyan dolgokra, amelyekelőnytelenek, sőt károsak számára, de mégis csinálja, mert úgy akarta. A hiúság furcsa, olykorteljesen jelentéktelen tevékenységben merül el, olykor örömét leli a legérdektelenebbdolgokban, s nem viszolyog az aljasságoktól sem.

A hiúság ott van az élet minden rétegében és minden pillanatában, mindenütt megél ésmindenből megél, még a semmiből is, alkalmazkodik mindenhez s elviseli a hiányt, összeférmég azokkal is, akik hadakoznak ellene, átlátja szándékaikat, s ami a legcsodálatosabb, velük

62

együtt gyűlöli magát, esküszik önmaga ellen s dolgozik a maga vesztén, mert kizárólag azfontos számára, hogy létezzen, s még saját ellensége is hajlandó lenni, csak létezhessék.

Nem szabad csodálkoznunk tehát, ha néha a legteljesebb önmegtartóztatásba menekül, s evvelönmaga elpusztítására szövetkezik, mert amikor az egyik oldalon elpusztítja magát, akkor amásik oldalon növekszik, amikor azt hisszük, hogy feladja élvezeteit, igazából csak fel-függeszti vagy megváltoztatja azokat, és amikor vereséget szenved s már úgy látszik, hogyvége, akkor egyszer csak azt látjuk, hogy a vereségben diadalmaskodik. Ilyen hát a hiúság:egész élete folytonos, megállíthatatlan mozgás, melyet leginkább a tenger képével szemléltet-hetünk: az egymást váltó hullámhegyek és hullámvölgyek híven fejezik ki gondolatainak ésörök mozgásának egymásra torlódó pillanatait.

564Szenvedélyeink: a vér melegének és hűvösségének különböző fokozatai.

565Ha jó dolgunkban mértéket tartunk, csak azért tesszük, mert félünk a túlzásokat követőszégyentől, vagy attól, hogy elveszítjük mind, amink van.

566Az önuralom ugyanolyan, mint a mértékletesség: szeretnénk többet enni, de félünk attól, hogyelcsapjuk a hasunkat.

567Szívesen észrevesszük másokban azt a hibát, amit mások észrevesznek mibennünk.

568A gőgösség, mikor már megelégelte saját mesterkedéseit és színeváltozásait, és mire máregymaga eljátszotta az emberi színjáték valamennyi szerepét, egyszerre megmutatja termé-szetes arcát, a büszkeségét, vagyis elmondható, hogy a büszkeség: a gőg megnyílása ésvallomása.

569A kis dolgokban tehetséges ember képessége épp az ellenkezője a nagy dolgokban tehetségesemberének.

570Már az is boldogság, ha tudjuk, mennyire vagyunk boldogtalanok.

571Ha önmagunkban nem találunk nyugalmat, fölösleges a nyugalmat másutt keresnünk.

63

572Az ember sohasem annyira szerencsétlen, mint hinné, és sohasem olyan boldog, mint remélné.

573Boldogtalanságunkban sokszor az vigasztal a legjobban, hogy boldogtalannak láttathatjukmagunkat.

574Ha szerencsénkért magunk felelhetnénk, akkor felelni tudnánk azért is, hogy miképp élünk aszerencsénkkel.

575Hogyan felelhetnénk azért, amit majd a jövőben akarunk, ha még azt sem tudjuk pontosan,amit a jelenben akarunk.

576A szerelem olyan a szerelmes lelkének, mint más ember testének a lélek.

577Minthogy az ember sohasem szabadon dönti el, hogy mikor kezd szeretni vagy mikor nemszeret már, a szerelmes férfinak aligha áll jogában panaszkodni szerelmese állhatatlanságára,sem a szerelmes nőnek a szeretett férfi könnyelműségére.

578Az igazságosság nem más, mint félelem attól, hogy elveszik tőlünk, ami a miénk, innen amások érdekeinek megbecsülése és tisztelete; innen aggályos figyelmünk, nehogy őket kárérje. Ez a félelem teszi, hogy a legtöbb ember beéri a születése és a jó sorsa folytán néki jutottjavakkal, mert ha nem félne, akkor folyvást a mások javaira vadászna.

579A mértékletes bírák igazságszeretete: saját emelkedettségük imádata.

580Az igazságtalanságot nem azért ítéljük el, mert viszolygunk tőle, hanem azért, mert hátrányoshelyzetbe hozhat bennünket.

64

581Amikor már kezd elegünk lenni a szerelemből, szinte örülünk szeretőnk hűtlenségének: végremi is megszabadulhatunk hűségünktől.

582Ha barátaink boldogságának megörülünk, annak nem természetes jóságunk, sem pedig irántukérzett barátságunk a magyarázata, hanem inkább önzésünk, mely abba a reménybe ringat,hogy talán bennünket is hasonló szerencse ér, vagy mi is hasznot húzhatunk a másik szeren-cséjéből.

583Legjobb barátaink balsorsa soha nincs egészen kedvünk ellenére.

584Miként várhatnánk, hogy megőrizzék a titkunkat, amikor mi magunk sem vagyunk képesekmegőrizni.

585Az elvakultság a gőg legveszélyesebb hatása, mert tovább táplálja s erősíti a gőgöt magát, slehetetlenné teszi azon gyógymódok felismerését, amelyek könnyíthetnének bajainkon éssegíthetnének gyarlóságainkon.

586Aki már másoktól semmi értelmes dolgot nem remél, abból kiveszett az értelem.

587Senki sem képes a többieket annyira sürgetni, mint a lusta; amikor saját lustaságával márbetelt, szeretne szorgosnak látszani.

588Legalább annyi okunk van haragudni azokra, akik megmutatják nekünk, milyenek vagyunk,mint a hajdani athéni bolondnak arra az orvosra, aki felvilágosította, hogy nem gazdag.

589A filozófusok, köztük legelőbb Seneca, tanításaikkal aligha vetettek gátat a bűnnek, inkább agőg épülését szolgálták.

65

590Mibennünk sem elég erős a barátság, ha nem vesszük észre barátaink elhidegülését.

591A bölcsek roppant okosak az olyan ügyekben, amelyek nem érintik őket, sokkal kevésbéokosak viszont, ha a saját fontos ügyeikről van szó.

592A furfangos bolondság a legfurfangosabb okosságból táplálkozik.

593A mértékletesség: vagy az egészség szeretete, vagy képtelenségünk a nagyevésre.

594Az emberi tehetség minden fajtájának, akárcsak a fáknak, van saját jellege s megvannak ahatárai.

595Soha olyan hamar el nem felejtünk valamit, mint amikor elegünk lesz abból, hogy beszéljünkróla.

596A dicséretet visszautasító szerénység igazából erős vágy, hogy még szebb dicséreteketkapjunk.

597A bűnök megszólását éppúgy az érdek szabályozza, mint az erények dicséretét.

598Ha dicsérnek bennünket, akkor legalább igyekszünk az erény szellemében cselekedni.

599Az értelem, a szépség, az ének dicsérete csak tovább tökéletesíti s erősíti mindegyiket, adicsérettől jobbak lesznek, mint önmagukban lettek volna.

66

600A hiúság mindig eléri, hogy aki éppen hízeleg nekünk, ne lehessen a leghízelgőbb mindenhízelgő között.

601A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyű,szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bűnös harag is,amely tulajdonképpen a gőg dühe.

602Nem azt nevezném nagy léleknek, akiben több az erény és kevesebb a szenvedély, mint atöbbiekben, hanem azt, akinek nagyobbra tekintők a szándékai.

603Az uralkodók úgy formálják az embereket, ahogyan a pénzt veretik: megjelölik, hogy mennyitér, így kénytelenek vagyunk az árfolyamuk, nem pedig valódi értékük szerint elfogadni őket.

604A természettől való durvaság kevesebb embert tesz kegyetlenné, mint a hiúság.

605Erényeinkről ugyanazt mondhatnánk, mint amit az olasz költő mond a nők tisztességéről,mely legtöbbnyire nem más, mint a tisztességesnek látszás művészete.

606Amit a világ erénynek mond, az többnyire nem más, mint szenvedélyeink teremtette fantom,akinek becsületes nevet adunk, csak hogy büntetlenül tehessük, amit tenni akarunk.

607Olyannyira elfoglaltak vagyunk önmagunk iránt, hogy gyakran erénynek hisszük azon gyarló-ságainkat, melyeket erénynek álcáz a hiúság.

608Vannak bűnök, amelyek ragyogásuk, gyakoriságuk és túlzásaik folytán ártatlanná, sőt dicső-ségessé lesznek; innen hogy a nyilvános lopást ügyességnek, a jogtalan területszerzést hódítás-nak mondhatják.

67

609Gyengéinket csak hiúságból szoktuk bevallani.

610Az ember jósága és rosszasága sohasem szélsőségeiben mutatkozik meg.

611Akik képtelenek nagy bűnök elkövetésére, azok nem könnyen gyanúsítanak ilyennel másokat.

612A temetések pompája inkább az élők hiúságát, mintsem a holtak tiszteletét szolgálja.

613Bármely bizonytalannak és változékonynak látszik is a világ, azért mégiscsak felismerhetőkbenne bizonyos rejtett összefüggések és egy olyan rendszer, melyet a Gondviselés igazgat, samely megjelöli minden dolog helyét és további sorsát.

614Az összeesküvők bátorsága: vakmerőség, a harc veszélyeiben való helytálláshoz viszont arendes bátorság is megteszi.

615Azok, akik egy győzelmes csata okát akarnák meghatározni, úgy kell tegyenek, mint a költő,aki az ég leányához fohászkodik, mert a győzelem nem földi eredetű. Számtalan cselekedetbőltevődik ugyanis össze, olyanokból, amelyek nem a győzelmet, hanem inkább a cselekvők sajátérdekeit szolgálják, így lehetséges, hogy a maga dicsőségén és felemelkedésén fáradozókatona igazából a köz javát szolgálja.

616Nem felelhet bátorságáért, aki még sohasem forgott veszélyben.

617Hálánknak könnyebben szabunk határt, mint reményeinknek és vágyainknak.

618Az utánzás sohasem szerencsés, vannak dolgok, amelyek eredeti formájukban elbűvölők,utánzatként viszont roppant visszatetszők.

68

619Barátaink elvesztését többnyire nem azért sajnáljuk, mert oly nagyra becsültük őket, hanemmert szükségünk volna még rájuk s különösen rólunk alkotott jó véleményükre.

620Roppant nehéz megkülönböztetni az általános és mindenkire kiterjedő jóságot a furfangosravaszságtól.

621Ahhoz, hogy mindig jók legyünk, arra is szükség volna, hogy a többiek azt higgyék, nemárthatnak nekünk büntetlenül.

622Aki túlságosan bízik abban, hogy mindig tetszeni fog, az sokszor épp emiatt nem fog tetszeni.

623Nehezen hisszük el azt, amit nem látunk.

624Mások iránti bizalmunk legnagyobbrészt a saját magunkba vetett bizalmunkból fakad.

625Az általános fordulatok az emberi észjárást éppúgy megváltoztatják, mint a világ sorát.

626A tökéletesség és a szépség alapja és meghatározója: az igazság. Egy-egy jelenség, bármiféletermészetű is legyen, csak akkor lehet szép és tökéletes, ha valóban az, ami, és ha mindentekintetben olyan, amilyennek kell lennie.

627Van olyan szépség, amely sokkal vonzóbb tökéletlenségében, mint teljes befejezettségében.

628A nagylelkűség: a gőg nemes erőfeszítése, amellyel önmaga urává teszi az embert, csakhogyazután mindennek az ura lehessen.

69

629A fényűzés és a túlzott udvariasság: az állam hanyatlásának biztos előjele, ilyenkor ugyanis akizárólag saját érdekeikkel törődő emberek teljesen elfordulnak a köz javától.

630Szenvedélyeink közül a lustaságról tudunk a legkevesebbet, a lustaságról, mely valamennyiközül a leghevesebb és a leggonoszabb, bár erőszakossága szinte észrevehetetlen, s a károk,melyeket okoz, nemigen láthatók. Ha figyelmesen vizsgáljuk működését, észrevesszük, hogybármikor képes úrrá lenni érzéseinken, érdekeinken és örömeinken; a lustaság az az apró hal,mely megállítja akár a legnagyobb hajót, szélcsend, mely a nagy ügyekre veszélyesebb, mintbármely sziklazátony vagy a legnagyobb vihar.

A lustaság nyugalma: titkolt boldogsága a léleknek, mely egyszerre felfüggeszti legfontosabbműködéseit, feladja legkonokabb elhatározásait; ha igazán meg akarjuk világítani ezt aszenvedélyünket, akkor azt mondhatjuk, hogy a lustaság: a lélek mennyei boldogsága, melyminden veszteségén megvigasztalja, és felér számára minden kinccsel.

631A különféle cselekedetekből, melyeket a véletlen összehoz, gyakran számos erény születik.

632Szeretjük kitalálni a mások gondolatait, de nem szeretjük, ha mások kitalálják a mi gondo-latainkat.

633Ha túlzott megtartóztatással ügyelünk egészségünkre, az maga a legkellemetlenebb betegség.

634Könnyebb szerelembe esni, ha még nem szeretünk, mint megszabadulni szerelmünktől,amikor szeretünk.

635A legtöbb nő inkább gyengeségből, mintsem szerelemből enged; innét, hogy a merész férfiakáltalában több sikerrel járnak, mint a többiek, még ha nem is méltóbbak szeretetre.

636A legbiztosabb módja, hogy ő szeressen: ha nem szeretjük szerelmesünket.

70

637Ama kölcsönös őszinteség, melyet a szerelmesek elvárnak egymástól, hogy mindjárt megtud-hassák, ha a másik már nem szereti őket, igazából nem arra szolgál, hogy időben megtudják,már nem szeretik őket, hanem arra, hogy biztosak lehessenek: míg az ellenkezőjét nem mond-ják, szeretik őket.

638A szerelemhez legpontosabban illő hasonlat a lázé, hiszen egyik fölött sincsen hatalmunk -sem a hevességét, sem a tartósságát illetően.

639A kevésbé ügyesek legnagyobb ügyessége, ha követni tudják az ügyesek viselkedését.

640Valahányszor másnak tesszük a szépet, attól félünk, hogy összeakadunk szerelmünkkel.

641Ha van erőnk bevallani, elnézőbben tekinthetünk saját hibáinkra.

- & -