12
közéleti havilap XVII. évfolyam 2015. augusztus (Folytatás a 2. oldalon) www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdo Tel: 0692/351-320 Lazítson, pihenjen a Lenti Termálfürdõben! Felnõtt belépõ: 2 000 Ft Extra belépõ : 2 500 Ft Gyermek belépõ : 1 000 Ft (minden medence + pezsgõfürdõ + szauna) (3-14 éves korig) (0-3 éves gyermeknek INGYENES!) Az államalapító emlékezett az egész ország augusztus 20-án. Szent Ist- ván királyra Szent István kõsziklája Lentiben Köb- li Tamás a hagyományoknak megfelelõen kora délelõtt plébános celebrálásá- val tartottak ünnepi szentmi- sét, majd az esõs idõ miatt a mûvelõdési központ Zrínyi ter- mében folytatódott a ren- dezvény. A mûsort versmondó szavalata nyi- totta meg, majd polgármester köszöntötte a megjelenteket. Szent István király ki- emelt helyet foglal el a nagy magyarok között – kezdte be- szédét Horváth László. Ál- lamalapítói erényekkel megál- dott, erõs egyéniségû, szent életû ember, aki hogy külde- tését, a magyar állam megte- remtését, a magyar nemzet egységesítését teljesíteni tudja idegen fegyvereket is felhasz- nált célja elérésnek érdeké- Szekeres Frigyes- Horváth Lász- ben. Meg kellett harcolnia a törzsi rendet támogató pogány nemzettársaival, hogy a hit által összekovácsolhassa népét. Ránk hagyta alkotását, a ma- gyar államot, amely azóta is egységünk alapja. Ennek kö- szönhetõ, hogy megmarad- tunk, miközben népek tûntek el az elmúlt évezred során. Szent István szentként is az egységet képviseli, jelképezi és úgy a nyugati, mint a keleti egyház szentjei közé kerülésé- vel legmagasabb szentséget képviseli. Számunkra a közös- ség szolgálatának üzenete ma- radt meg Szent Istvántól és a képviselõ-testület is ennek szellemében kíván dolgozni, hogy az önök bizalmához mért Vigh László és Horváth László szegte meg az új kenyeret. Fotó: Sári Zoltán Fotó: Sári Zoltán

Lenti és Vidéke 2015. augusztus

Embed Size (px)

DESCRIPTION

 

Citation preview

Page 1: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

k ö z é l e t i h a v i l a p XVII. évfolyam 2015. augusztus

(Folytatás a 2. oldalon)

www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdo

Tel: 0692/351-320

Lazítson, pihenjen a

Lenti Termálfürdõben!

Felnõtt belépõ: 2 000 Ft

Extra belépõ : 2 500 Ft

Gyermek belépõ : 1 000 Ft

(minden medence + pezsgõfürdõ + szauna)

(3-14 éves korig)

(0-3 éves gyermeknek INGYENES!)

Az államalapítóemlékezett az

egész ország augusztus 20-án.

Szent Ist-ván királyra

Szent István kõsziklája

LentibenKöb-

li Tamás

a hagyományoknakmegfelelõen kora délelõtt

plébános celebrálásá-

val tartottak ünnepi szentmi-sét, majd az esõs idõ miatt amûvelõdési központ Zrínyi ter-mében folytatódott a ren-dezvény.

A mûsortversmondó szavalata nyi-

totta meg, majdpolgármester köszöntötte a

megjelenteket.– Szent István király ki-

emelt helyet foglal el a nagymagyarok között – kezdte be-szédét Horváth László. – Ál-lamalapítói erényekkel megál-dott, erõs egyéniségû, szentéletû ember, aki hogy külde-tését, a magyar állam megte-remtését, a magyar nemzetegységesítését teljesíteni tudjaidegen fegyvereket is felhasz-nált célja elérésnek érdeké-

Szekeres Frigyes-né

Horváth Lász-ló

ben. Meg kellett harcolnia atörzsi rendet támogató pogánynemzettársaival, hogy a hitáltal összekovácsolhassa népét.Ránk hagyta alkotását, a ma-gyar államot, amely azóta isegységünk alapja. Ennek kö-szönhetõ, hogy megmarad-tunk, miközben népek tûntekel az elmúlt évezred során.Szent István szentként is azegységet képviseli, jelképeziés úgy a nyugati, mint a keletiegyház szentjei közé kerülésé-vel legmagasabb szentségetképviseli. Számunkra a közös-ség szolgálatának üzenete ma-radt meg Szent Istvántól és aképviselõ-testület is ennekszellemében kíván dolgozni,hogy az önök bizalmához mért

Vigh László és Horváth László szegte meg az új kenyeret.

Fotó: Sári ZoltánFotó: Sári Zoltán

Page 2: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

2 2015. augusztusLenti és Vidéke

(Folytatás az 1. oldalról)

Az idén januárban indultberuházás révén jelentõs ér-tékkel bõvül turisztikaikínálata. A fejlesztés során több,mint félszáz új munkahely jönlétre a városban, de a szállodaszolgáltatásainak kialakítása isa helyi kisvállalkozások szá-mára nyújt majd további mun-kalehetõséget.

Az önkormányzatnak kez-dettõl fogva szándéka és célja,hogy a szállodaberuházást ki-vitelezõ cég minél több helyiés térségbeli céget, vállalkozástvonjon be a szálloda épí-tésébe.

– Nagyon örülök a megva-lósuló fejlesztésnek, amely je-lentõsen járul hozzá Lenti tu-risztikai vonzerejének növeke-déséhez – nyilatkozta

önkormányzati képviselõ.– Fontosnak érzem, hogy se-gítsük a helyi cégeket abban,hogy lehetõséget kapjanak aszállodaprojekt megvalósításá-ban, ezért személyesen iskonkrét tárgyalásokat folytat-tam annak érdekében, hogyhelyi cégek kerüljenek bevo-násra a projektbe. Ennek egyikeredménye, hogy Lenti egyikjelentõs faipari vállalkozása, aJeld-Wen Magyarország Kft.által gyártott kiváló minõségûajtók kerülnek beépítésre aleendõ szálloda minden szobá-jába és a lakosztályokba is. AKárpát Régió Üzleti Hálózat

Lenti

Héra Jó-zsef

Helyi vállalkozások a lenti szállodaprojektben

lendvai irodavezetõjeként isarra törekedtem, hogy elõse-gítsem a hazai és a szlovéncégek közti kapcsolatok kiépí-tését különösen Lenti - Lendvatérségében. Erre a szállodapro-jekt is jó alkalmat kínált, ezértkapcsolatba léptem a muravi-déki VARIS céggel, amely mo-dern, elõre gyártott komplettfürdõszoba kabinokat készít ésszállít szerte Európába és tájé-koztattam õket a lenti szál-lodaprojekt kínálta üzleti lehe-tõségrõl. A két cég közöttlezajlott többszöri tárgyalássikerrel járt, így a Varis fürdõ-szobakabinok kerülnek beépí-tésre a leendõ szálloda szo-báiba. Ez egyébként az elsõ

magyarországi megrendelése aVARIS cégnek. Úgy vélem –tette hozzá a képviselõ –, ezegy jelentõs lépés a határonátnyúló gazdasági kapcsolatoktekintetében és hozzájárul ah-hoz, hogy ez a térség egyeurópai szinten is elismert,összefonódó és erõs gazdaságirégióvá fejlõdjön.

Kiemelte még azt, hogy ahotel mûködtetéséhez szüksé-ges eszközök és anyagok be-szállítását is elsõsorban helyivállalkozásokkal tervezik meg-oldani, ami a térség gazda-

ságára is jótékony hatást foggyakorolni.

A beruházásban önkor-mányzati cégek is részt vesz-nek, így a helyi és a

Ezen kívül a projekt generál-kivitelezõje a kertészeti és par-kosítási feladatokranovai vállalkozásával is szerzõ-dést kötött, mely magába fog-lalja a szállodai tetõterasz és aparkoló kertészeti munkáit,valamint a strandon felépülõúj fedett fürdõrész körüli par-kosítást is.

LE-KO Kft.Lenti Városüzemeltetési Kft.

Szalai Ivó

Héra József

felelõsséggel gyarapítsuk, szé-pítsük otthonunkat, Lenti vá-rosát, ahol élünk. Bízunk ben-ne, hogy kitartó munkávalmeg tudjuk valósítani azokataz új célokat, melyeket önök-kel együtt közösen tûztünk kimagunk elé.

A rendezvényen részt vettországgyûlési kép-

viselõ, aki ünnepi beszédébenméltatta az államalapító mun-kásságát.

– Mind a mai napig sokanpróbálják megfejteni Szent Ist-ván király azon titkát, hogy anomád közösségek ellenállásá-val szemben miként sikerültvégigvinnie az államalapításitörekvéseit és 41 éven át azország élén maradnia. Úgyvélem a titok az egyház taní-tásaiban van, mivel Jézus is azt

Vigh László

mondja a tanításaiban, hogykõsziklára kell építkezni. SzentIstván a hitben, az egyházbantalálta meg ezt a kõsziklát,melynek alapjaira fel tudtaépíteni az országot. A keresz-tény értékrend követése im-máron több mint ezer évesegíti hazánkat a fejlõdésbenés haladásban – mondta a kép-viselõ.

Az ünnepi mûsor folytatás-ban Köbli Tamás plébánosmegszentelte az új kenyeret,melyet Vigh László országgyû-lési képviselõ szegett meg ésHorváth László polgármester-rel, illetve a

közremûködésé-vel osztottak ki a megjelen-tek közt. Az augusztus 20-iünnepség a

zenés mûsorávalzárult.

Szent Mihály Cser-készcsapat

Szivárvány Ka-marakórus

Szent István kõsziklájaAugusztus közepén a test-

vérvárosi megállapodásnak kö-szönhetõen negyedik alkalom-mal érkeztek egy hetesnyaralásra a

kerületébõl diákok. Azidei évben a négy általánosiskolából öt pedagógus kísére-tében összesen 41 nebuló ér-kezett a városba és a korábbilátogatásoktól eltérõen ez al-kalommal nem a zajdai ifjúságiszállóban, hanem a MóriczZsigmond EGYMI iskolábanszállásolták el õket.

– Nagyon sok élményükvolt a gyerekeknek, számosprogrammal készültünk azüdülés idejére – mondta

Lentibebudapesti Teréz-

város

Léder

Terézvárosi diákok Lentiben

Éva

Dunabogdányon

k.r.

pedagógus. – Az egy hetesprogram során nem csak Len-tiben és környékén jártunk, dea Dunántúl más nevezetessé-geit is felkerestük. Jártunk akõszegi Jurisics várban, akeszthelyi Festetics kastélyban,Tormaföldén a lovaglást pró-bálhatták ki a gyerekek, vol-tunk Márokföldön a kaland-parkban és egy teljes napot aLenti Termálfürdõben töltöt-tünk el velük.

A kölcsönös megállapodásszerint a lenti diákok idén aterézvárosi önkormányzat üdü-lõjében, nya-raltak.

Kellemesen érezték magukat a Lenti Termálfürdõben.

keresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,

8-12 óráig, illetve 30/378-4465.

Hirdetésszervezõket

Page 3: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

32015. augusztus Lenti és Vidéke

A meteorológiai szakembe-rek szerint régen volt olyanmeleg nyár, mint az idei évbenés ez nagyban meglátszott astrandok és fürdõhelyek for-galmán is. Ilyenkor a hõségér-zetet enyhítendõ még azok is avízpart közelébe csábulnak,akik máskor nem szoktak ilyenszabadidõs elfoglaltságbanrészt venni. Az elmúlt háromhónap többnapos hõhullámaia látoga-tottságát is pozitív iránybanbefolyásolták. Az idei szezon-nal kapcsolatos tapasztalatok-ról a fürdõmarketing vezetõje nyilatko-zott lapunknak.

– Az idõjárás kedvezõenalakult fõleg július és augusz-tus hónapban, hiszen ilyenhosszú, tartós kánikulai idõ-szak nem volt az elmúlt évek-ben, mint most nyáron. Ez ked-vezõen hatott a látogatottsá-

Lenti Termálfürdõ

Csuka Zoltán,

Kedvezett az idõjárásgunkra is, hiszen egy-egy erõskánikulai hétvégén több ezerfürdõvendég is megfordult ná-lunk. A hazai vendégeken kí-vül szép számmal voltak szlo-vén, osztrák, horvát, cseh ven-dégeink, de számos orosz ajkúlátogatóval is találkoztunk.Komfortérzetüket javítandó anyári fõszezon idõszakábanhétvégékre koncentrálva sza-badtéri szórakoztató progra-mokat szerveztünk. Rendsze-res hétvégi programkínála-tunkban szerepelt zenés mû-sor, ahol fellépett a Los Andi-nos, a Zeus, a Rouge együttes,illetve a Leslie Night zenekar,de volt vízi aerobik a csúszdásélménymedencében, gyerme-keknek külön játszóház, óriáslégvárcsúszda, ugrálóvár is, ame-lyek nagy népszerûségnek ör-vendtek vendégeink körében –tájékoztatott a marketingvezetõ.

k.r.

A Lenti Termálfürdõ látogatottságát is kedvezõen befolyásoltaaz idõjárás.

Több, mint 570 millió fo-rintos költséggel megújult a

három intézménye. A beruhá-zás a zalaegerszegi

, aés a

Zala Megyei Kormányhivatal

Megyehá-zát Népegészségügyi Fõosz-tály Göcseji úti épületét

Kormányhivatali épületeket újítottak fel Zalában

Nagykanizsai Járási Hivatalt

Szabadics Zrt.

érintette. Utóbbit 2800 négy-zetméteren hõszigetelték, a te-tején 150 napelemet helyeztekel, az irodákban pedig 600lámpatestet cseréltek le. A kivi-telezõ nevében

Burján Richárd

Rigó Csaba

Vigh László

az avató ün-nepségen azt mondta: napon-ta 100 ember dolgozott a be-ruházások helyszínén. 21 zalaivállalkozóval mûködtek együtt,akikkel elsõ osztályú munkátvégeztek.

– A Megyeháza rekonstruk-ciójára 76 évet vártunk. Azenergiahatékonyságot célzófejlesztéssel évente csaknem55 millió forintot spórolunk.Ez azt jelenti, hogy 35 száza-lékkal csökkentjük a kiadásain-kat. Idén november 30.-ig to-vábbi egymilliárd forintból hétintézmény újul meg – egyebekmellett a zalaegerszegi, a lentiés a nagykanizsai járási hivatalépülete. Jövõre pedig úgy ter-vezzük, hogy még 10 létesít-ménynek valósul meg a re-konstrukciója – hangsúlyozta

, Zala megye kor-mánymegbízottja.

, országgyûlésiképviselõ a szorgalom jelké-pének nevezte a Megyeházát,ahol azon fáradoznak, hogy se-

gítsék a Zalában élõ embere-ket. Az országban idén további40 kormányhivatali létesít-ményt állítanak helyre. Ezek-nek a felújítása meghaladja a11 milliárd forintot.

– Ez folytatódik a követke-zõ európai uniós ciklusban is.Magyarországon elsõsorban ál-lami, illetve önkormányzatiépületeket kívánunk felújítania környezeti, illetve energiaha-tékonysági programból. Erretöbb mint 1100 milliárd forin-tot fordítunk – tette hozzá

, területi köz-igazgatásért felelõs államtitkár.Az államtitkár elmondta még,hogy 2016-tól bevezetik a köz-igazgatásban is az életpályamo-dellt. Az átalakításnak köszön-hetõen több ezer kormány-tisztviselõnek emelkedik megjelentõsen a bére. A Megyehá-za átadási ünnepsége

atya áldásával és amû-

sorával zárult.

dr.Kovács Zoltán

StróberLászló Ku-tyakölykök táncegyüttes

m.zs.

A szalagátvágás pillanata. Balról dr. Pál Attila, a Zala MegyeiKözgyûlés elnöke, Rigó Csaba, dr. Kovács Zoltán és VighLászló.

Page 4: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

4 2015. augusztusLenti és Vidéke

Intézkedési tervet dolgo-zott ki a

a trükkös lopá-sok visszaszorítása érdekében.Ennek értelmében 2015. ápri-lis 13-tól rendõrök, polgár-õrök, önkéntesek, a ZMRFKközfoglalkoztatottjai, család-gondozók, védõnõk, falugond-nokok településrõl település-re, utcáról utcára, házról házra

Zala Megyei Rendõr-fõkapitányság

A 65 év felettiek védelméért…járva keresik fel a 65 év feletti,idõs embereket és az elbeszél-getés mellett szórólapokon isfelhívják a szépkorúak figyel-mét arra, hogy idegent ne en-gedjenek be házukba.

– A bûnelkövetõk a sérel-mükre elkövetett bûncselek-mények során azt használjákki, hogy az áldozatok jószí-vûek, hiszékenyek, többnyire

egyedül, vagy másik idõs em-berrel élnek – tette hozzá aLenti illetékességi területén iszajló akcióhozrendõr alezredes, kapitányság-vezetõ – Jó megjelenéssel, ha-tározott fellépéssel, idõsek szá-mára hihetõ, életszerû, a min-dennapjaikban szerepet játszótörténetek (nyugdíj, földbér-let, villanyszámla, fa kivágás,eladás stb.) elõadásával férkõz-nek a potenciális áldozatokbizalmába. Megkönnyíti dolgu-kat, hogy ezen korosztály tag-jai könnyen kötnek ismeret-séget, legtöbb esetben örül-nek, hogy beszélgethetnek va-lakivel, gyakran maguk hívják,engedik be az elkövetõket la-kásukba, ahol nem figyelnekértéktárgyaikra, készpénzükre.

dr. Vajda Gábor

Az óvatlanság, túlzott bizalommég mindig gyakori közrehatóáldozati magatartás.

A Lenti Rendõrkapitányságvezetõje még elmondta, na-gyon bíznak abban, hogy ha arendõrség tanácsait megfogad-ják az idõsebb korosztály tagjai– tehát nem engednek be ide-gent a házukba, vigyáznak ér-tékeikre, gyanúval élnek a túl-zott ajánlatok, „nyeremények”iránt, ha a szomszédok közö-sen védik lakókörnyezetüket-,akkor minimálisra csökkenthe-tõ az említett bûncselekmé-nyek száma. Ha pedig segít-ségre van szükségük, akkorhívják bizalommal a rendõrsé-get, vagy a kijelölt körzetimegbízottakat.

dj

Különféle trükkökkel csapják be az idõseket.

A nyári idõszak három hó-napja alatt több ezren látogat-tak el a város központjábantalálható mûvelõdési központelõtti téren felállított színpad-hoz, hogy meghallgassák azidei évben is megtartott

programsoro-Len-

ti Nyári Esték

Szeretnék jövõre is megrendezniNagy sikere volt a Lenti Nyári Estéknek

zat aktuális fellépõjének elõ-adását.

A június elsõ hétvégéjénekelõestéjén kezdõdött zenésprogramok struktúrája a ko-rábbi években megszokottakalapján épült fel, azaz mindenpénteken nyolctól az aktuális

sztárvendég fellépését megelõ-zõen valamely komoly, vagykönnyûzenei stílust képviselõegyüttes hivatott jó hangulatotteremteni a közönség sorai-ban. A tíz elõzenekar elõadá-sában hallhattunk tradicioná-lis bajor dallamokat, pörgõsrock'n'roll, vérpezsdítõ latinritmusokat és aktuális könnyû-zenei slágereket egyaránt, deaz igazán nagy érdeklõdésminden este a sztárvendégekfellépését kísérte. A háromhónap alatt összesen 13 orszá-gosan is ismert zenész, együt-tes és egyéni elõadó szórakoz-tatta a helyi közönséget ésvárosban üdülõ vendégeket.

– Úgy gondolom, sikeresekvoltak a programok – mondta

polgármester–, hiszen péntek esténkéntolykor ezerötszáz nézõ isösszegyûlt a Templom téren,hogy a meghívott elõadókat,sztárvendégeket láthassa. Arendezvények nemcsak kultu-rális eseményt jelentettek, ha-nem közösségi találkozás alkal-mait is. Lentiek, városunkbólelszármazottak, egymást régnem látott barátok, idelátogatókirándulók és turisták, magya-rok és külföldiek találkozhat-tak, beszélgethettek egymással

Horváth László

a koncertek elõtt és után. Atavalyi évhez hasonlóan idénis bemutathatták portékáikat akézmûvesek, a legkisebbek pe-dig mobil játszóházban han-cúrozhattak. Kérés volt a hely-ben igénybe vehetõ vendéglá-tás, amelyet a szomszédosrendezvénytérre telepítettünk.A Városi Mûvelõdési Központjó színvonalon bonyolította lea Lenti és Térsége PolgárõrEgyesület által biztosított ren-dezvényeket, dicséret illeti ahangosítást és fénytechnikátszolgáltató Tamása Tibort is.Az idõjárás is kegyes volt hoz-zánk és csak egy koncertet kel-lett a színházteremben megtar-tanunk. Nem kis dolog, hogyezek a szórakoztató rendezvé-nyek mindenki által látogat-hatóak, ingyenesek voltak. Alakosság és a vendégek vissza-jelzése egyértelmûen pozitívvolt, már többen érdeklõdtek,hogy lesz-e 2016-ban LentiNyári Esték. A képviselõ-testü-let szándéka az, hogy jövõre isszeretnénk a maradandó él-ményt nyújtó estéket megren-dezni. Addig is, szeretettel vá-runk mindenkit szeptember18-19-én az Õszi Fesztiválra ésaz év hátralévõ rendezvényeire!

k.r.

Boa Endre

Tüske József

letenyei népi iparmûvész, fafaragó öt szobrának(Szent István, Szent Imre, Assisi Szent Ferenc, Szent Borbálaés Szent Kristóf.) szentelésére került sor a kerkateskándi he-gyen, dr. Tánczos Frigyes Attila kápolnájánál augusztus 15-én.Az alkotásokat tornyiszentmiklósi plébánosáldotta meg.

Fotó: Sári ZoltánFotó: Sári Zoltán

Csepregi Éva is szórakoztatta a közönséget.

Page 5: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

52015. augusztus Lenti és Vidéke

Jelentkezés és regisztráció:

TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7.

Tel./fax: 92/510-159

Mobil: 30/588-1069, 30/477-60-70

E-mail: titzala t-online.hu

Honlap: www.titzala.hu

Nyilvántartásba vételi szám:

E-000803/2014

@

Szerezzen képesítést

tanfolyamainkon!

Befektetés a jövõbe!

Induló tanfolyamaink:Targoncavezetõ,

Emelõgép-vezetõ,

Földmunkagép-vezetõ,

Tûzvédelmi szakvizsga.

Értesüljön híreinkrõl,írásainkról, képgalériákról

a Facebookon is!Keresse ott a

adatlapját,és a Tetszik gombra

kattintás utánértesülhet

internetes tartalmainkról is.

Zalatáj Kiadó

Bár a nyári zenés esték aközelmúltban véget értek, aváros lakói és a vendégekõsszel sem maradnak progra-mok nélkül, mivel szeptember18-19-án újra megrendezésrekerül a hagyományos

, melyen ezúttal istöbb napon át találhatnak ki-kapcsolódási lehetõséget azesemény látogatói.

A rendezvény elsõ napjá-nak estéjén, 18-án péntekenhat órától a Városi MûvelõdésiKözpont aulájában

éremgyûjtõ több ezerdarabos kollekciójának kiállítá-sának megnyitójával kezdõdika hétvégi programsorozat, me-lyet este nyolctól a

együttes élõ nagykon-certje követ.

Szombaton délelõtt tíz óra-kor nyitja kapuit a helyi ter-melõk és kézmûvesek vására,ahol az árusok portékáibóleste hat óráig válogathatnak alátogatók. Az õszi fesztiválokegyik már-már tradicionáliseseménye a fõzõverseny, mely-re ezúttal is helyi csapatok, ba-ráti társaságok jelentkezésétvárják a szervezõk.

ÕsziFesztivál

GazdagIstván

BalkánFanatik

Õszi Fesztivál LentibenAz ünnepélyes megnyitóra

délután kettõ órakor kerül sor,ahol polgár-mester és ország-gyûlési képviselõ köszönti amegjelenteket.

Az idei fesztivál különleges-sége, hogy a szervezõk egynagyszínpadon és egy kisszín-padon párhuzamosan kínál-nak programokat. A kisszínpa-don a sportos életmód ked-velõi találhatnak kikapcsolódá-si lehetõségeket, spinning ke-rékpár bemutató, sportvetélke-dõk, aeorbik bemutatók és mi-ni fitnesz challenge formájában.

Horváth LászlóVigh László

A nagyszínpad ezúttal is akulturális és zenei programok-nak ad otthont. A megnyitótmûvészeti csoportok és szólis-ták fellépése követi, majd agyerekek nagy örömére a

ad koncertet.Õket követi, akinépszerû mulatós dalokkalszórakoztatja a közönséget,majd az egykori

frontembere,lép színpadra. A Megasztár

címû tehetségkutató mûsor-ban feltûnt és aegyüttes énekesnõjeként is-mertté vált lesz a

Nap-sugár Együttes

Solymos Tóni

Fiesta Együt-tes Csordás Ti-bor

Sugarloaf

Dér Heni

nagyszínpad következõ fellé-põje, majd a Lentiben mártöbb alkalommal is mûsortadó ütõegyütteslátványos show-ja következik.

Az egész napos rendez-vényt este nyolckor a

másfél órás koncertjeés az azt követõ látványostûzijáték zárja.

Az idei Õszi Fesztiválszervezõi mindezek melletttöbb gyerek számára többkiegészítõ programmal is ké-szültek, lesz mobil játszóház,óriás csúszda, ugráló, pónicik-li, bobocar, mini versenyautóés népi játszóház is, a kreatívelfoglaltságot keresõ gyerekekpedig kézmûves játszóházbanalkothatnak kedvük szerint.

Ataru Taiko

GrízZenekar

K.R.

Page 6: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

6 2015. augusztusLenti és Vidéke

Az anyatej és a szoptatás vi-lágnapja alkalmából szervez-tek programot az

avédõnõi.

– 1992-ben indult ez aprogram az Egészségügyi Vi-lágszervezet és az UNICEF szer-vezésében, azóta augusztus el-sõ hete a csecsemõk egészsé-ges táplálását hivatott népsze-rûsíteni – foglalja össze a tud-nivalókat a világnapról

védõnõ, az ese-mény egyik helyi szervezõje. –Nagyon fontos kiemelnünk,hogy ez a baba számára hat hó-napos koráig az egyetlen töké-letes és egészséges táplálékotbiztosító forma, hozzátáplálásnélkül, majd a kiegészítõ táplá-lás bevezetésével a szoptatásfolytatása ugyanilyen fontos kétéves korig, vagy akár tovább is.Van egy jelmondata is az ideivilágnapnak: „A munka és aszoptatás, valósítsuk meg együtt!”– amellyel a munkahelyek tá-mogatását is szeretnék elérni.

Pákán ÖvegesJózsef óvodában Lenti JárásiVédõnõi Szolgálat

BajszBerta Anita

„Anyatejes nap” Pákán– Mi történik a pákai

oviban?

dj

– Igyekeztünk olyan prog-ramokat kitalálni, ahol a ki-sebbek és a nagyobbak is jólérezhetik magukat. Rikli Kata-lin, a falu könyvtárosa állatfi-gurákat és igazi repülõ Koc-kásfülû nyulat is készít majd agyerekekkel, Grófné ÖstörMárta zalabaksai védõnõ kollé-ganõmtõl számmisztikai elem-zés kérhetõ, kolléganõink se-gítségével lehetõség lesz kü-lönbözõ egészségügyi szû-résekre, hogy az anyukákegészségére is vigyázzunk.Lesz egy kis éneklõs mókázás,amihez Horváth Brigitta csa-ládgondozó húzza majd a talp-alávalót, Horváth Klaudiátólpedig, aki egyébként három-gyermekes anyuka és kitûnõszoptató volt, szebbnél szebbcsillámtetkók kérhetõk. Termé-szetesen egészséges ételeket iskóstolhatnak majd a részt-vevõk.

Kézmûves foglalkozás is szerepelt a programban.

Az augusztusi hosszú hét-végén immár IX. alkalommalkerült megrendezésre a

. A ha-gyományokat követve kerültösszeállításra a nap programja,

országgyûlési kép-viselõ megnyitója és az olim-piai láng-gyújtás után „Jó LaciBetyár mondott pohárköszön-tõt, majd kezdetét vette aversengés, amely inkább a tré-fáról, ügyességrõl, mintsem azéletre-halálra való küzdelem-rõl szólt.

– A 18 nevezett csapat kö-zött voltak újoncok, mint pél-dául a Stadion Baglad, de vol-tak a kezdetektõl visszatérõkis, ilyen volt a Bödeháza csa-pata – avat a részletekbe

, azesemény egyik szervezõje. –

Pa-rasztolimpia Reszneken

Vigh László

Csiszárné Fliszár Eszter

IX. Parasztolimpia ResznekenAz Antal Tamás „versenyigaz-gató által koordinált 15 fe-ladat közel fele újdonság voltaz elõzõ évekhez képest, hi-szen nem szeretnénk, ha unal-massá válna, vagy már rutinbólis megoldható lenne. Érdekes-ség volt a résztvevõk kiegyen-súlyozott teljesítménye, hiszena csapatok és szakácsaik is ha-sonló eredményeket értek elaz idén. Mindkét megméret-tetést megérdemelten a „Kus-tánszegi Borbárók nyerték, detõlük alig lemaradva lettezüstérmes az Õriszentpéter-rõl 5. éve visszatérõ „Tritikálécsapata és bográcsétele egy-aránt. A csapatverseny harma-dik helyezettje a „Texas Sörö-zõ brigád lett, míg a fõzésbenBödeháza lett a bronzérmes. Aversenyt követõen mindenkit

Ahogy arról lapunk hasáb-jain már többször is beszámol-tunk, folyamatosan haladnak atavalyi, árvíz okozta károk ja-vítási munkálatai az érintett te-lepüléseken. a meg-rongálódott önkormányzati utakfelújítása kezdõdött el a napok-ban, melyet vis maior pályázatitámogatásból tud megoldaniaz önkormányzat.

– A 79 millió forintos út-felújítási programunkhoz 10 %önerõt kellett biztosítanunk –válaszolta érdeklõdésünkre

polgármester amunkálatok kapcsán. – Egynagy tapasztalattal rendelkezõ

Rédicsen

So-ós Endréné

Útfelújítások Rédicsen

kivitelezõ cég ajánlata nyert aközbeszerzésen és már jól lát-hatóak a helyreállítás eredmé-nyei. Az árvíz miatt tönkre-ment, alámosott önkormány-zati útjaink most új aszfalt-réteget kaptak és a padka ismeg lett erõsítve ezeken azutakon.

A polgármester még el-mondta, hogy a tervek szerinthaladnak a tájház és az óvodafelújításával, valamint elkezdõ-dött a kultúrház belsõ udva-rának rekonstrukciója, itt tér-kövezésre és tetszetõs kandelá-berek kihelyezésére kerül sor.

dj

A posta elõtti, már felújított útszakasz.

kakaspörkölttel, kakasgulyás-sal, babgulyással és körömpör-költtel láttak vendégül a szer-vezõk, valamint egész nap le-hetõség volt kemencés lan-galló kóstolására.

A délutáni kulturális prog-ramokról szólva

polgármester kiemelte,igyekeztek színes, több ko-rosztály számára is kikapcsoló-dást, szórakozást nyújtó prog-ramokat összeállítani, ennekmegfelelõen a

támogatásávalszínpadra lépett

Kercsmár Ist-ván

Deák Ferenc Me-gyei Könyvtár

Hertelendy

Attila Debrõi Zsuzsanna

Kelta Álom Ír

„Jó Laci BetyárÉder Gabee

Toplak Tamással.

ésoperett és musical-slágerekkel,valamint asztepptánc-csoport. Sztárven-dégként a ,valamint lépett fel.A programot hajnalig tartó bálzárta

– A visszajelzések alapján arendezvényt látogatók nem csa-lódtak az egész napos prog-ramjainkban és külön kö-szönet illeti a szervezésében éslebonyolításában résztvevõ többtucat reszneki lakos munkájátis – emelte ki a polgármester.

Az egyik erõpróba a „lábas ping-pong” volt.

Page 7: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

72015. augusztus Lenti és Vidéke

Hungarikum

Hungarikum

• • •Bérfõzés Kereskedelmi fõzés Palackozás

A fõzési díj szeszadóval együtt 1500 Ft/l

Nálam az 50-60 l pálinkának a fõzési ideje 10-12 óra,

nem egylépcsõs rendszerben, hanem hagyományos módon,

kétszeri lepárlással és egy új, korszerû technológiával.

Mert a minõségi, jó, zamatos pálinkához idõ kell és a

mester több, mint 30 éves tapasztalata!

Várom régi és leendõ megrendelõimet:

Farkas Tibor pálinkafõzõ mester

Telefon: 30/586-3090 • 92/380-037

Rövidesen megújult, mo-dern környezetben várja visszalakóit a

, melynek rekonst-rukciós és bõvítési munkálataia végéhez közelednek. A pá-lyázati támogatással megvaló-suló beruházás során nem csaka régi épület újult meg külsõ-leg és belsõleg is, hanem egyúj, tíz lakó befogadására alkal-mas két szintes szárnnyal is ki-bõvült az intézmény, így a köz-pont befogadó képessége negy-venhat férõhelyesre növekedett.

– A kivitelezési munkák el-végzésének ideje alatt a legfon-tosabb szempont volt szá-munkra, hogy a nálunk elhe-lyezett lakók zavartalan ellátásátbiztosítani tudjuk, ezért a régiépületrész felújításának mun-kálatai alatt tagintézményeink-

Kolping GondozásiKözpont Lenti és kistérsége in-tézménye

Megújul és kibõvül

be költöztettük õket. Az új részkivitelezési munkái befejezõd-tek, nemrég a harminchat la-kóból 30 fõ már visszatérhe-tett a megújult és megszépültmodern környezetbe, négy fõelhelyezését a zalabaksai éscsesztregi intézményben biz-tosítottuk. A bõvítés soránmegvalósult 10 férõhelyes szár-nyat már teljesen bebútoroz-tuk és felszereltük, de jelenlegmég nem tudunk lakókat el-helyezni, mivel még zajlikhasználatbavételi engedélyez-tetési folyamat. Az épület mû-szaki átadásra augusztus végénkerült sor. Jelenleg az udvartérkövezése és parkosítása zaj-lik, amit feltehetõleg egy-kéthéten belül befejeznek a szak-emberek – tájékoztatott

intézményvezetõ.Gás-

pár Líviak.r.

Közel harminc éve hunytel , a lovásziak kiválótekejátékosa, késõbb edzõje,akinek emléke elõtt verseny-nyel tisztelgett a

elnöktõl meg-tudtuk, a verseny rangját emel-te, hogy a megnyitón részt vettSágh Pál lánya,

a férjével, to-vábbá két szuperligás csapat isképviseltette magát:

vegyes csapattal, köztük, a férfi válo-

gatott szövetségi kapitányával,valamint a teljescsapatukkal.

– Tizenöt csapat vett részta több napos rendezvényen,nagyon örültünk, hogy so-kan megtisztelték emlékverse-

Ságh Pál

Lovászi Bá-nyász ESE Teke Szakosztálya.Kovács Ferenc

BudzisznéSágh Gyöngyi

Zalaeger-szegFehér Lászlóval

kaposváriak

Ságh Pál emlékverseny Lovásziban

nyünket – tette hozzá KovácsFerenc.

Eredmények. Egyéni: 1. Be-kõ Péter (Lovászi Bányász SE)455 fa, 2. Fórizs Zsolt (LovásziBányász SE) 451, 3. KozmaKároly (ZTK Múlt és Jelen)447.

Csapat: 1. ZTK Múlt és Je-len, 2. Gellénháza OlajmunkásSE, 3. Lovászi Bányász SE.

Legjobb telizõ: Fórizs Zsolt(Lovászi). Legjobb taroló: Ba-bati Gyula (Gellénháza). Leg-jobb nõi csapat: Teke TIKOKLenti. Legjobb nõi versenyzõ:Bicsák Erika (Nagykanizsa Te-ke SE), aki a Zala MegyeiTekeszövetség elnökségi tagja,és közremûködött a díjak át-adásában is.

dju

Balról a polgármester Léránt Ferenc, Kovács Ferenc elnök,Budziszné Ságh Gyöngyi és a férje.

1999 óta megtartja a

közösen a tormaföldia névadóval

kapcsolatos ünnepét.– Ilyenkor szentmisére

kerül sor, délután pedig egykis kulturális mûsorral iskedveskedünk az érdeklõdõk-nek – egészíti ki a tudnivaló-kat a falu pol-gármestere. – Aztán az egyiklegfontosabb pont, amikorsor kerül a helyi gazdák bo-rainak kóstolására.

– Igazából az új telepíté-sekben a rizling, a chardon-nay, szürkebarát, ami többsé-

Szent János-hegyért Egyesü-let ön-kormányzattal

Hajdú László,

– Van egyébként jellegze-tes bora a hegyüknek?

gében elõfordul, valamintegy gazdánk vörös syrah szõ-lõt is termel.

– Gyakorlatilag ez ráépülhegyi gazdáink vendéglátásá-ra és baráti-családi körére,amely igazi különleges han-gulatot teremt, ilyenkor tíz-tizenkét pince telik meg élet-tel, jó hangulattal, valamint afaluból is sokan fellátogat-nak a hegyre. Egyfajta be-mutatkozás ez a gazdákszámára, kóstolgatás, tapasz-talatcsere, az egész évesmunkának a gyümölcse kerülaz asztalokra.

– Milyen érdeklõdés mel-lett zajlik búcsújuk?

dj

Szent János - hegyi búcsú Tormaföldén

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu

Page 8: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

8 2015. augusztusLenti és Vidéke

Azonnali fotókidolgozás:Digitális fotóiról

100 db feletti papírképrendelése esetén

30 % kedvezmény

Akció aSári Fotónál

Sári Fotó, Lenti, Sugár u. 1.Tel.: 92/351-117

E-mail: [email protected]

Horváth László polgármester,Drávecz Gyula alpolgármester

Kiss Tamás

Árkovicsné Pezzetta Claudia

Vatali Ferenc

Ferenczi Róbert

Héra József

Gáspár Lívia

Dr. Fekete Zoltán

Kiss Tamás

Vatali Ferenc

Ferenczi Róbert

Gáspár Lívia

Gáspár Lívia

fogadóórájára a 92/553-912-es telefonszámon lehetjelentkezni.

2015. szeptember 1-én (kedden) 8.00-9.00 óráig,

2015. szeptember 2-án (szerdán) 9.00-10.00 óráig,

2015. szeptember 2-án (szerdán) 16.00-17.00 óráig,

2015. szeptember 7-én (hétfõn) 9.00-10.00 óráig,

2015. szeptember 7-én (hétfõn) 9.00-10.00 óráig,

2015. szeptember 10-én (csütörtökön) 15.00-16.00 óráig,

2015. szeptember 23-án (szerdán) 15.00-16.00 óráig.

2015. szeptember 1-én (kedden) 9.00-10.00 óráig abárszentmihályfai orvosi rendelõ épületében,

2015. szeptember 2-án (szerdán) 17.15-18.15 óráig alentikápolnai kultúrházban,

2015. szeptember 7-én (hétfõn) 10.00-11.00 óráig amumori kultúrházban,

2015. szeptember 10-én (csütörtökön) 16.00-17.00 óráig amáhomfai kultúrházban,

2015. szeptember 10-én (csütörtökön) 17.00-18.00 óráig alentiszombathelyi kultúrházban

fogadják az érintett városrész lakóit.

Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeletitanácskozóterem

Önkormányzati képviselõk fogadóórái:

Városrészekben tartandó fogadóórák:

Fogadóórák

A WHC Kft. csesztregi partnercége megbízásából keresmunkavállalókat az alábbi munkakörbe:

:min. 8 általános végzettség

mûszaki beállítottság, 3 mûszakos munkarend vállalása

hosszú távú munkalehetõség

Étkezési utalványBejárás támogatás

8900 Zalaegerszeg, Ady út 2. földszint92-550-641, 06-30/724-1065

Feltételek

Amit kínálunk:

ALAPBÉR+ BÓNUSZ+ PÓTLÉKOK

Érdeklõdni lehet:

Munkaügyi engedélyszám:20-004-2002; XX-M-001/407/2013

Betanított munkás(csúszószéngyártó)

Érdeklõdni:92/596-936; 30/378-4465 e-mail: [email protected]

Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságokkészítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan!

Nyertes pályázatok megvalósulásánakkötelezõ közzététele kedvezményesen!

Page 9: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

92015. augusztus Lenti és Vidéke

Most, hogy vége a nyáriszabadságolásnak a júniusielsõ kiirások után újabb le-hetõségek nyílnak a mikro-,kis- és középvállalkozások, ön-kormányzatok és termelõkszámára.

– Mi várható az elkövetke-zõ idõben a pályázatok terén?– kérdeztük

, azpályázati szakértõjét.

– Augusztus közepén jöttaz információ, hogy az Euró-pai Bizottság elfogadta a Vi-dékfejlesztési Programot, melya kis- és közepes gazdálkodók,családi gazdaságok számáranyújt nagy segítséget fejlesz-tésekre a nagybirtokosok he-lyett. Ebben a vidékfejlesztésikeretben lesz lehetõség aLeader fejlesztések megvalósí-tására is. A Leader HACS-okmost dolgoznak, illetve vanolyan terület, ahol már el iskészült a Vidékfejlesztési Stra-tégia, melyben önkormányza-tok, civil szervezetek és vidékivállalkozások fejlesztési irá-nyát határozzák meg a 2015-2020-as idõszakra. Ideje ezért

Fücsök Nikolet-tát RF Consulting Kft.

a terveket összegyûjteni, illet-ve a helyi közösségeknekösszefogni, hogy a hamarosanmegjelenõ pályázati lehetõsé-geket minél hatékonyabban kilehessen használni.

– Augusztus végével indul-nak a vállalkozásokat érintõkutatás-fejlesztés és innová-ciós, iparjogi és prototípusfejlesztési támogatások, demegjelennek az energetikaifejlesztést (nyílászáró csere,szigetelés, fûtés és világítás-rendszer fejlesztési valamintmegújuló energiaforrásokat)támogató kiírások is. Zala me-gyében ezek 40-45%-os in-tenzitással mûködnek majd.Õsszel várhatóak a Település-fejlesztési Operatív Programpályázatainak indulása is,melynek keretében településigazdasági, szociális, oktatásifejlesztések és önkormányzatifenntartású épületek energe-tikai fejlesztései lesznek támo-gathatók. Ezek részletei mégkidolgozás alatt vannak.

– Mire számíthatnak avállalkozók és az önkor-mányzatok?

– Magánszemélyként gon-dolkodhatunk-e fejlesztésbenidén?

– Milyen tanáccsal szol-gálnak az õszi idõszakra?

– Sajtóértesülések alapjánhamarosan várhatóak a családiházak korszerûsítésére, nyílás-záró cserére, szigetelésre ésenergetikai fejlesztésre pályá-zati lehetõségek. A nagy ér-deklõdésre való tekintettel,aki hasonló elképzelésekkelrendelkezik, érdemes elõze-tes felméréseket elvégezni,felkeresni szakembereket,akik készséggel segítenek apályázatok szakszerû elõké-szítésében.

– Aki a kiírás pillanatábangondolkodik fejlesztésen, an-nak kevés idõ áll rendelke-zésre minden szükséges do-kumentumot elõteremteni asikeres projekthez. Érdemesidõben felvenni a kapcsolatotszakemberekkel, akik kellõtapasztalattal rendelkeznek atervek pályázatba foglalásá-ban. Ebben nyújtunk segítsé-get a szervezetek számára szá-mos referenciával, kibõvült

csapattal, tapasztalt szakem-ber gárdával a hátunk mö-gött a teljes elõkészítés, le-bonyolítás elõsegítése céljá-ból. Zalaegerszegen, a HockJános út 45. szám alatt (te-lefon: 30/451-6560) várjukkedves régi és új ügyfeleinket.Az idei évben kibõvítettükszolgáltatásainkat a közbe-szerzések lebonyolításánakterületével is, mivel munka-társaink folyamatos képzésekalkalmával azon fáradoznak,hogy a legszélesebb igénye-ket kielégítve tudják segíte-ni az elképzelések megvaló-sítását.

Tervezésre, munkára fel!

Fücsök Nikoletta

Új névvel,hirdették meg a szer-

vezõk hagyomány-õrzõ programjukat, melynekrészleteirõl pol-gármestert kérdeztük:

– Valóban csak a neve új aprogramunknak, hiszen ha-sonló rendezvényünk márvolt, de megpróbáltunk többgenerációhoz, a családokhoz, agyerekekhez is szólni a prog-ramsorozat összeállításánál.Például itt lesznek a Négy Kosíjászcsoport tagjai, bemutatvaezt az õsi harcmûvészetet, deugráló-vár is várja a legkisebbe-ket, továbbá lesz malomlátoga-

„Családi nap-ként”

zalabaksai

Horváth Ottó

Családi nap Zalabaksántás, mûszaki mentés-bemutatóés fellép majd az Énekmondóegyüttes is. Természetesen aHagyományápoló és KertbarátKör Egyesület viszi a prímet,ugyanis õk csodálatos összefo-gással felújítottak egy múlt szá-zad eleji cséplõgépet, melyet„bandájukkal” mûködés köz-ben is meg lehet itt tekinteni.Azt hiszem ez országos vi-szonylatban is igazi látnivaló.

– Azért elmondhatjuk, hogynem minden település büsz-kélkedhet ennyi közösségi tér-rel, gondolok itt a tanösvény-re, a malomra és a Baksa-tómelletti térre!

– Mindez ugyancsak civilszervezeteinknek és egyébkezdeményezõ falubelijeink-nek köszönhetõ, amelyhez atelepülés önkormányzata min-den idõben igyekszik mindensegítséget megadni.

A hagyományõrzõ progra-mok egyik felelõse

, az egyesület elnöke volt,aki a következõképpen foglaltaössze bemutatójuk tartalmát:

– Mindezért, hogy felújítottgépünk nehogy állásában men-jen tönkre, úgy döntöttünk azidén itthon is munkába állít-juk. Tavaly nagy sikert értünkel vele a novai aratóversenyen,most felkészültünk az itteni be-

Berkes Jó-zsef

mutatóra, bemutatjuk a gépicséplést és köszönetünket fe-jezzük ki a novai Krisztina Kft.-nek, amely a rendelkezésünk-re bocsátotta azt a 70 kévét,amelyet feldogozunk. Jól össze-szokott brigád dolgozik a gé-pen, igyekszünk korhûen, vise-let és minden egyéb tekintetbenmegfelelni közönségünknek.

A rendezvényen a – sokéves kapcsolatokon alapuló –társközség, a

tagjai is tevékenyen részt vet-tek, hiszen a muravidéki bog-rácsost õk fõzték a vendégekszámára.

kapcai JózsefAttila Mûvelõdési Egyesület

dj

Mûködés közben a cséplõgép.

Page 10: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

10 2015. augusztusLenti és Vidéke

A várost képviselõcsapat az elõzõ évekhez hason-lóan részt vett a

zárásaként meg-rendezett X. Nemzetközi Ha-lászléfõzõ Versenyen .A Horváth László polgármes-ter, Drávecz Gyula alpolgár-mester, Simon Istvánné, Gaz-dagné Hancz Erika alkotta csa-pat saját fogású többféle hal-ból, és a rendezõk által biztosí-

Lenti

MuravidékiMagyar Napok

Lendván

Lenti halászléfõzõk Lendvántott alapanyagból összeállítottbalatoni halászlét készített.

A csapat szerint a rendezvényremek alkalom volt a gasztro-nómiai tapasztalatcserére, régnem látott ismerõsökkel valótalálkozásra is, egyébként sema gyõzelem volt a fõ szempont.

A fõztjüket megízlelõ ven-dégek szerint kiváló ered-ménnyel dolgoztak, a halászléaz utolsó cseppig elfogyott.

Lenti város csapata a fõzõversenyen.

Augusztus elsõ hétvégéjéna Négy Város Tornájának dön-tõ mérkõzését megelõzõen ke-rült sor a közelmúltban befe-jezõdött városi kispályás labdarú-gó- torna eredményhirdetésére.

Az átadónpolgármester köszöntötte acsapatok megjelent képviselõ-it és ismertette a torna ered-ményeit. Az idei évben az in-duló csapatok közül aegyüttese szerezte meg a har-madik helyezettnek járó elis-merést, a második helyen a

Horváth László

Tip-top

Sa-

A Fregatt TK a bajnok

si-Benz Bt

Fregatt TK

KulcsárJózsef

Borsos Tamás

. végzett. A dobogóaranyérmesének járó díjat ezalkalommal a csa-patának képviselõje vette át.

A hagyományoknak megfe-lelõen most is külön elisme-résben részesítették a bajnok-ság kiemelkedõ teljesítménytnyújtó játékosait. A gólkirályicímet ez alkalommal

, a Fregatt TK játékosaszerezte meg, a torna legjobbhálóõre pedig , aSasi Benz Bt. együttesénekkapusa lett.

A gyõztes csapat és Horváth László polgármester.

Augusztus második szom-batján délután egy óra körülérkezett meg a XX.Zalamenti Veterán Autó-MotorTalálkozó konvoja, amely reg-gel kilenckor indult el a me-gyeszékhelyrõl, hogy több te-lepülés – köztük Lenti városá-nak – érintésével végül vissza-térjen a kiindulás pontra.

A rendezvény népszerûsé-gét is mutatja, hogy a magyarrésztvevõk mellett, szlovén,szlovák, angol sõt amerikai so-fõrök is volánhoz ültek, hogy azalai településeket meglátogat-va megmutassák a letûnt ko-

Lentibe

Veterán autók és motorok Lentibenrok autó,- és motorcsodáit. Aszervezõ

szerint azidei találkozón összesen 118jármûvel vettek részt és ezzelaz idén jubiláló esemény az or-szág legnagyobb ilyen jellegûprogramjává nõtte ki magát.

A konvoj Lentiben tett lá-togatását követõen felévette az irányt, ahol LendvaiZoltán plébános rögtönzöttgördeszkás bemutatóval fogad-ta õket, majd a tónáltett rövid pihenõt követõenvisszatértek

zalaegerszegi Autó-Motor Veteránklub

Rédics

csesztregi

Zalaegerszegre.(k)

Több országból is érkeztek veterán jármûvek tulajdonosaikkal.

HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.

Telefon: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937;E-mail: [email protected]

Lenti és Vidéke Hirdessen

nálunk !

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu

Page 11: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

112015. augusztus Lenti és Vidéke

Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér

Közéleti havilap

Szerkesztõség:8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381.

Tel.: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937E-mail: [email protected]

Kiadja: Zalatáj KiadóKészült:

Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2.Tel./Fax: (92) 316-783

Göcsej Nyomda Kft.;

ISSN 1585-3411

Lenti és Vidéke

Parádés, gólokban gazdagmérkõzéseket láthattak mind-azok, akik kilátogattak a LentiTE pályán rendezett 36. NégyVáros Labdarúgó-tornára, me-lyen az 1979-ben városi rangotkapott települések – Lenti,Körmend, Barcs, Celldömölk –csapatai mérkõztek meg egy-mással.

A rendezvény egy 36 évvelezelõtti megállapodás hagyo-mánya alapján, a városok köztisportbarátság megõrzésénekcéljából került megtartásra ésminden évben rotációs rend-szer szerint másik település adotthont a tornának.

A mérkõzéseket megelõzõsorsolás alapján az ünnepélyesmegnyitót követõen Körmendcsapata a Celldömölk gárdájá-val játszott elõdöntõt, majdpedig a Barcs és a házigazdaLenti TE játékosai mértékössze felkészültségüket. Az el-sõ mérkõzésen a CelldömölkVSE 2-1-re nyert a Körmendellen, a Lenti TE 16-0-ás gól-záporos meccset játszott aBarcs ellen.

A Lenti TE lett a tornagyõztes

A szombati eredményekalapján vasárnap a Körmendés a Barcs csapatai a harmadikhelyért léptek pályára, melysorán a Körmend 13-1-es fölé-nyes gyõzelemmel szereztemeg a bronzérmes helyet atornán. A döntõ mérkõzést aházigazda Lenti TE a Cell-dömölk VSE csapatával vívtameg. A celldömölki csapat azelsõ félidõben hosszú ideigostromolta a hazaiak kapuját,de végül a Lenti TE megtörteaz ellenfél védelmét és még afélidõ végét jelzõ sípszó elõtthálóba talált. A második fél-idõben még kétszer zörgettemeg a Lenti TE az ellenfélhálóját, így a 3-0-s végered-ménnyel hosszú idõ után újraa Lenti TE együttese szereztemeg a gyõztesnek járó kupátés állhatott a dobogó legfelsõfokára.

A tornán búcsúzott az aktívjátékvezetéstõl

, akit a játékvezetõi testülettagjai, a torna szervezõi és asportbarátok köszöntöttek.

Drávecz Gyu-la

- kósa -

Hosszú idõ után ismét a Lenti TE nyerte meg a hagyományostornát.

Az idén 35 éves fennállásátünneplõ

-ben az országbanegyedülálló sportfal található.Az elmúlt évtizedekben – avendégkönyv tanúsága szerint– közel 1 000 ember tekintettemeg a páratlan fényképgyûjte-ményt a sportfalon.

A teljesség igénye nélkül:magas rangú egyházi méltósá-gok, püspökök, papok, ország-gyûlési képviselõk, megyeiközgyûlési elnökök, polgár-mesterek, országos és megyeiszintû sportvezetõk, elnökök,hazai és külföldi delegációk,iskolák vezetõi, tanárai, diákjai,kollégák, szülõk, újságírók vol-tak vendégeim.

Közel 200 világsztár, világ-és Európa-bajnok, olimpiai baj-nok, 8 aranylabdás, 10 váloga-tott csapat, gyerekeinkkelegyütt mosolyognak

felvételein. Természe-tesen mind a 97 találkozásról,melynek keretén belül 1 200gyereknek szereztünk életreszóló örömet, közös fényképkészült. Büszke vagyok arra,hogy mindig be tudtunk jutnia kulisszák mögé, hiszen a

Móricz ZsigmondEGYMI

PaksaTiborné

Egy legendás sportfalsztársportolókat biztonságiokokból és a csapatszállító bu-szokat senki nem közelíthetimeg... Rajtunk kívül...

UEFA FIFA-elnökurakról

is készültek közös fényképek.Utazásaink csúcspontja az

volt, mikor az MLSZ vendégeilehettünk egy napra. Megnéz-hettük az európaiszintû edzõközpontot, aholközös fénykép készült Egerváricsapatával. Megnézhettük azOrszágházat, a Szent Koronát,amelynek fogadásain, 1978.január 6-án e sorok írója isjelen volt.

Az emlékkönyvet lapozgat-va van egy beírás: „KedvesTibor! Ez a fal egy életmû.”

Magam is így gondolom…

az intézmény krónikása

Grosics, Buzánszky, Sze-pesi, Albert, Mészöly, VargaZoli, Nyilasi, Fehér Miklós,Bene, Dunai, Ebedli Zoli, Eger-vári, Csank, Garami, Bozsik,Novák, Bicskei, Gellei, RuiCosta, Figo, Albertini, Zico,Bierhoff, Maldini, Keegan,Eusebio, Beckenbauer, Platini

- és Blatter ,Kovács „Kokó” István

Telkiben

Paksa Tibor

Számos emlékezetes élményt õriz a sportfal.

Page 12: Lenti és Vidéke 2015. augusztus

12 2015. augusztusLenti és Vidéke

Nyitva tartás:hétfõtõl péntekig 7-17

szombat 7-12

kiadósság: 14 m /l • kiszerelés: 2,5 l 3390 Ft; 5 l 5490 Ft2

Itt van az õsz,

ami nem csak a szüret idõszaka!

Fessen velünk bevezetõ áron

az új Supralux Season

egyrétegû színes falfestékkel!

Itt van az õsz,

ami nem csak a szüret idõszaka!

Fessen velünk bevezetõ áron

az új Supralux Season

egyrétegû színes falfestékkel!