16
közéleti havilap XVII. évfolyam 2015. május (Folytatás a 2. oldalon) A kellemes nyári estéket szí- nesítendõ indult el két évvel ezelõtt a programsorozat, melynek kere- Lenti Nyári Esték tében június elejétõl egészen augusztus végéig minden pén- teken este nyolctól a város Lenti Nyári Esték - idén is A minden évben ünnepélyes keretek közt átadott elismerésekkel díjazza a megye gazdasági életében ki- emelkedõ tevékenységet végzõ és jelentõs eredményeket elérõ vállalkozásokat. Az idei évben három me- gyei vállalkozás képviselõje ve- Zala Megyei Kereske- delmi és Iparkamara A Lenti Gyógyfürdõ Kft. elismerése hette át a megyeszékhelyen megtartott szakmai konferen- cián a , köztük a képviseleté- ben ügyvezetõ igazgató. – Ez az elismerés úgy gon- dolom nem csak egy cégrõl, ha- nem az ott dolgozó teljes kol- Zala Megye Gazdasá- gáért Díjat Lenti Gyógyfürdõ Kft. Kutfej Attila lektíváról szól. Azoknak az em- bereknek a munkáját ismerték el ezzel a díjjal, akik nap mint nap a fürdõbe érkezõ vendégek elégedettségéért, a térség és a település turisztikai nívójának növeléséért dolgoznak. Az oly- kor minket ért negatív kritikák ellenére is szemmel látható, hogy a Lenti Gyógyfürdõ Kft. a nehéz gazdasági helyzetben is képes volt talpon maradni, megújulni, bõvülni, fejlõdni és ez a növekedés továbbra is tö- retlen. Ezt bizonyítja az idei évben felépülõ új részlegünk, illetve a fürdõhöz szervesen kapcsolódó 94 szobás négycsil- lagos szálloda beruházása is. Mindezeket az eredményeket együtt, a cég kollektívájával ér- tük el, hiszen közös érdekünk nem csak a munkahelyek meg- tartása, de azok számának nö- velése is Lentiben és térségé- ben. Erre úgy vélem az el- múlt idõszak nehéz gazdasá- gi körülményeit figyelembe véve csak kevés cég volt képes, ezért különösen megtisztelõ számunkra a kamara elismerése mondta Kutfej Attila ügy- vezetõ. k.r. Kutfej Attila (balról) vette át a díjat. www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdo Tel: 0692/351-320 Lazítson, pihenjen a Lenti Termálfürdõben! Felnõtt belépõ: 2 000 Ft Gyermek belépõ : INGYENES! Gyermek belépõ : 1 500 Ft Extra belépõ : 2 500 Ft (0-3 éves korig) (3-14 éves korig) (minden medence + pezsgõfürdõ + szauna) A csúszdás élménymedence május 30-tól újra várja a vendégeket!

Lenti és Vidéke 2015. május

Embed Size (px)

DESCRIPTION

 

Citation preview

Page 1: Lenti és Vidéke 2015. május

k ö z é l e t i h a v i l a p XVII. évfolyam 2015. május

(Folytatás a 2. oldalon)

A kellemes nyári estéket szí-nesítendõ indult el két évvelezelõtt aprogramsorozat, melynek kere-

Lenti Nyári Esték

tében június elejétõl egészenaugusztus végéig minden pén-teken este nyolctól a város

Lenti Nyári Esték - idén isA

mindenévben ünnepélyes keretek köztátadott elismerésekkel díjazza amegye gazdasági életében ki-emelkedõ tevékenységet végzõés jelentõs eredményeket elérõvállalkozásokat.

Az idei évben három me-gyei vállalkozás képviselõje ve-

Zala Megyei Kereske-delmi és Iparkamara

A Lenti Gyógyfürdõ Kft. elismerése

hette át a megyeszékhelyenmegtartott szakmai konferen-cián a

, köztük aképviseleté-

ben ügyvezetõigazgató.

– Ez az elismerés úgy gon-dolom nem csak egy cégrõl, ha-nem az ott dolgozó teljes kol-

Zala Megye Gazdasá-gáért Díjat LentiGyógyfürdõ Kft.

Kutfej Attila

lektíváról szól. Azoknak az em-bereknek a munkáját ismertékel ezzel a díjjal, akik nap mintnap a fürdõbe érkezõ vendégekelégedettségéért, a térség és atelepülés turisztikai nívójánaknöveléséért dolgoznak. Az oly-kor minket ért negatív kritikákellenére is szemmel látható,hogy a Lenti Gyógyfürdõ Kft. anehéz gazdasági helyzetben isképes volt talpon maradni,megújulni, bõvülni, fejlõdni ésez a növekedés továbbra is tö-retlen. Ezt bizonyítja az ideiévben felépülõ új részlegünk,illetve a fürdõhöz szervesen

kapcsolódó 94 szobás négycsil-lagos szálloda beruházása is.Mindezeket az eredményeketegyütt, a cég kollektívájával ér-tük el, hiszen közös érdekünknem csak a munkahelyek meg-tartása, de azok számának nö-velése is Lentiben és térségé-ben. Erre úgy vélem az el-múlt idõszak nehéz gazdasá-gi körülményeit figyelembevéve csak kevés cég volt képes,ezért különösen megtisztelõszámunkra a kamara elismerése– mondta Kutfej Attila ügy-vezetõ.

k.r.Kutfej Attila (balról) vette át a díjat.

www.lentifurdo.hu; www.facebook.com/lentifurdo

Tel: 0692/351-320

Lazítson, pihenjen a

Lenti Termálfürdõben!

Felnõtt belépõ: 2 000 FtGyermek belépõ : INGYENES!

Gyermek belépõ : 1 500 FtExtra belépõ : 2 500 Ft

(0-3 éves korig)

(3-14 éves korig)

(minden medence + pezsgõfürdõ + szauna)

A csúszdás élménymedence május 30-tól

újra várja a vendégeket!

Page 2: Lenti és Vidéke 2015. május

2 2015. májusLenti és Vidéke

(Folytatás az 1. oldalról)

Horváth László polgármester,Drávecz Gyula alpolgármester

Héra József

Ferenczi Róbert

Árkovicsné Pezzetta Claudia

Vatali Ferenc

Dr. Fekete Zoltán

Ferenczi Róbert

Vatali Ferenc

Kiss Tamás

fogadóórájára a 92/553-912-es telefonszámon lehet jelentkezni.

2015. június 1-én (hétfõn) 9.00-10.00 óráig,

2015. június 1-én (hétfõn) 9.00-10.00 óráig,

2015. június 3-án (szerdán) 9.00-10.00 óráig,

2015. június 3-án (szerdán) 16.00-17.00 óráig,

2015. június 23-án (kedden) 15.00-16.00 óráig.

2015. június 1-én (hétfõn) 10.00-11.00 óráig amumori kultúrházban,

2015. június 3-án (szerdán) 17.15-18.15 óráig alentikápolnai kultúrházban,

2015. június 26-án (péntek) 17.00-18.00 óráig abárszentmihályfai orvosi rendelõ épületében

fogadják az érintett városrész lakóit.

Helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tanácskozóterem

Önkormányzati képviselõk fogadóórái:

Városrészekben tartandó fogadóórák:

Fogadóórák

Lenti Nyári Esték - idén is

központjában zenés esti ren-dezvények várták a város lakóités a nyári pihenésüket Lentibentöltõ vendégeket.

Az esti rendezvények soránminden alkalommal meghívottsztárvendégek, ismert elõadók lép-tek színpadra, kikre olykor ezer-nél is több látogató volt kíváncsi.

A két éve indult kezdemé-nyezés ebben az évben LentiNyári Esték 2015 címen továbbfolytatódik és június 5-tõl ismétzenés mûsorokal várnak min-den érdeklõdõt a szervezõk a

felállított szín-padnál, ahol az idén is számoshírességet láthatnak a prog-ramok látogatói.

Templom téren

A rajongók találkozhatnak

és barátaival, ,-el, és

is. Újra ellátogathozzánk a korábbi fellépésesorán nagy sikert aratott

, valamintés a , deaz elõzõ év egyik legnépsze-rûbb elõadójával,

is újra találkozhatnak a

Radics Gigivel, Keresztes Ildi-kóval, Kovács Katival, Szandi-val, Galambos „Lagzi” Lajossal

Tolvai RenátávalHien Tóth Verával Csep-regi Évával

Best ofZenekar Marót Viki

Nova Kultúr Zenekar

Vastagh Csa-bával

rajongók és a nézõk. A sztár-vendégek fellépését mindeneste zenés formációk mûsoraelõzi meg, így 2015-ben is dal-lamos zenékkel tölti meg a teretaz , a

zenekar, aegyüttes, az

, a zene-kar, a zenekar, a nagyka-nizsai és aszintén Nagykanizsáról érkezõ

Intermezzo Latin ClubSilverband Rouge

A'la Carte Show-band Die Eber Kapelle

GrízOrff ütõegyüttes

Fúvószenekar.k.r.

Kovács Katival idén is találkozhatnak a rajongók.

Page 3: Lenti és Vidéke 2015. május

32015. május Lenti és Vidéke

ÉNYKK Zrt. UTAZÁSI IRODA(A ZALA VOLÁN UTAZÁSI IRODA JOGUTÓDJA)

Dalmácia városai: nyaralás TROGIRBAN

Sorrentói szerenád-Dél-Itália gazdagon (pótcsoport)

Ravenna-Assisi-San Marino-Loretó tengerparti nyaralással

SVÁJC gazdagon

Észak-ERDÉLY és a MOLDVAI KOLOSTOROK

Genova-Portofino-Rapallo Torinóval fûszerezve

Olasz nagykörút: Róma-Pompei-Capri-Firenze (pótcsoport)

JESOLÓI nyaralás Velence és Padova kirándulással

CSEHORSZÁGI kalandok: Morva-karszt-Prága

MONTENEGRÓ nemzeti parkjai és tengerpartja (félpanzió)

ISZTRIA és KVARNER-ÖBÖL gyöngyszemei (félpanzió)

Júl. 1-5. 59.800,-Ft/fõ

Júl. 5-11. 99.900,-Ft/fõ

Júl. 11-16. 109.900,-Ft/fõ

Júl. 29-Aug. 3. 129.900,-Ft/fõ

Aug. 4-9. 72.900,-Ft/fõ

Aug. 19-23. 89.900,-Ft/fõ

Aug. 20-26. 111.900,-Ft/fõ

Aug. 26-30. 72.500,-Ft/fõ

Aug. 26-30. 52.900,-Ft/fõ

Szept. 2-4. 82.900,-Ft/fõ

Szept. 19-23. 74.900,-Ft/fõ

Bõvebb információval várják irodáink:

Zalaegerszeg: +36 92/ 511-045 Nagykanizsa: +36 93/ 536-716

Keszthely: +36 83/ 511-231 Hévíz: +36 83/ 540-399

Lenti: +36 92/ 551-061 Szombathely: +36 94/ 311-134

Eng. sz.:U-001588

Rendhagyó sajtótájékozta-tót tartott május 14-én

kormánymegbízott. Arésztvevõ újságírók betekin-tést kaptak abba a nagyszabásúrekonstrukciós munkákba, amika

intézményeinek otthontadó épületeknél zajlanak.

A külsõ szemlélõ számáratalán csak egyszerû külsõ hõ-szigetelésnek tûnik a projekt,de a sajtó képviselõi megtud-hatták Rigó Csabától, hogykomplex energiahatékonyságiberuházás zajlik. A több lép-csõben és több épületnélmegvalósuló projektre – a si-keres KEOP pályázatnak kö-szönhetõen – 1 milliárd 70millió forint áll rendelkezésre.

A munka hét épületetérint. Két helyszínen már amûszaki átadásra is sor került.Az egyik épület Zalaegersze-gen, a Göcseji út 24 szám alatttalálható, itt mûködik a nép-egészségügyi és fogyasztóvé-delmi hivatal. A másik Nagy-kanizsán van, ez az Eötvös té-ren lévõ járási hivatal.

RigóCsaba

Zala Megyei Kormányhi-vatal

Nem csak egyszerû hõszigetelésEnergiahatékonysági beruházás a kormányhivatal épületeinél

A harmadik helyszínen, amegyeháza Kosztolányi útiépületében május vége az át-adási határidõ. Nem véletlen,hogy itt került sor a sajtó-tájékoztatóra, hiszen az újság-írók így munka közben lát-hatták a Kosztolányi úton lévõépületnél zajló rekonstrukciót.

Rigó Csaba arról is tájékoz-tatta a sajtó képviselõit, hogytovábbi négy épület esetébenis beadták a pályázatot ener-giahatékonysági beruházásra.Ezek a következõk: Zalaeger-szegen a Kazinczy téri járásihivatal, a Mártírok útján lévõmunkaügyi hivatal, a lentiTemplom téri járási hivatal és akeszthelyi járási hivatal.

A kormánymegbízott ki-emelte, hogy a beruházásnakköszönhetõen minimum har-minc zalai kisvállalkozás jutmunkához. A 47,8 százalékosenergiahatékonysági mutatóévente várhatóan 50 millió fo-rint rezsimegtakarítást jelent,amit szeretnének az ügyfél-szolgálat további fejlesztésérefordítani.

Napelemek a megyeházán…

A korábbi évek hagyomá-nyait követve idén iscsatlakozott az országosanmeghirdetett címûtelepülésszépítõ szemétgyûjté-si akcióhoz és az önkormány-zat által kiküldött felhívásra aborongós májusi idõ ellenéreis több mint ötszáz önkéntesjelentkezett, hogy részt ve-gyenek a város utcáinak ott-honosabbá és szebbé tételétmegcélzó akcióban.

A szemétgyûjtésben résztvettek a helyi iskolák, óvodák,civil szervezetek, intézményekés baráti társaságok egyaránt,akik a város teljes területén

Lenti

„TeSzedd”

A Honismereti Egyesület tagjai a régi temetõt és környékéttisztították meg.

„TeSzedd” Lentiben iskisebb-nagyobb csoportokatalkotva alig két óra alatt többzsáknyi szétdobált hulladé-kot gyûjtöttek össze, melyetkésõbb a

munkatársai szállí-tottak el.

A május 15-én délután meg-tartott akció kezdete elõtt arendezvénytéren gyülekezteka résztvevõk, ahol

polgármester is köszö-netet mondott mindazoknak,akik az esõs idõ ellenére elegettettek a felhívásnak, majd ké-sõbb maga is csatlakozott aszeméttel megtelt zsákok be-gyûjtéséhez.

Lenti Hulladék-kezelõ Kft.

HorváthLászló

Page 4: Lenti és Vidéke 2015. május

4 2015. májusLenti és Vidéke

Jubileumi szakmai heteknéven gazdag programsorozat-tal ünnepelte fennállásának 10éves évfordulóját a

általfenntartott

in-tézményvezetõt a jubileum kap-csán kerestük fel kérdéseinkkel:

– Igyekeztünk úgy összeál-lítani programjainkat, hogyminden hozzánk tartozó köz-ponti településen ünnepelhes-sünk, a legváltozatosabb mó-dokon. Pákán zenés, Csesztre-gen, Zalabaksán kézmûves fog-lalkozásokat tartottunk gyer-mekeknek és idõseknek egy-aránt. Lentiben több alkalom-mal filmet vetítettünk, beszél-gettünk a szülõkkel, érdeklõdõgyermekekkel. Lovásziban aroma kultúrával ismerkedtünk,a zene, mese, a néptörténet

Lenti Kis-térség Többcélú Társulása

„Napsugár” Család-segítõ és Gyermekjóléti Szol-gálat. Bujdosóné Bagó Judit

Jubileumi szakmai hetekelemeit boncolgattuk. Rédi-csen a – védõnõi szolgálattalközösen egészségügyi állapot-felmérést és elsõsegélynyújtásiismereteket tartottunk, Gutor-földén táncházzal vártuk a ki-csiket és nagy sikere volt a mi-kekarácsonyfai ruhabörzénk-nek is, melyet a Vöröskereszt-tel együtt szerveztünk. Szak-maközi központi megbeszélé-sünknek több elõadója is volt,valamint itt köszöntöttükmunkatársainkat és együtt-mûködõ partnereinket ajubileum alkalmából – hang-zott az intézményvezetõ tájé-koztatójában.

A Családsegítõ és Gyermek-jóléti Szolgálattal kapcsolatosanyagunknak egyéb apropójátadja, hogy a közelmúltban afenntartó újabb 5 évre bizal-mat szavazott Bujdosóné BagóJudit intézményvezetõnek.

– A legbüszkébb arra va-gyok, hogy szemléletében, va-lamint a munka terén sikerültkialakítunk, felépítenünk azegész támogató rendszerünket– mondta a kinevezése kap-csán Bujdosóné Bagó Judit. –Hitvallásunk, hogy szolgálat-nak tekintjük munkánkat, se-gítõ szándékkal lépünk a csalá-dok mellé és a megelõzés, job-bítani akarás is nagyon fontos

része feladatainknak. Nemcsak a problémamegoldásra,hanem a családgondozásra isugyanakkora hangsúlyt fektetünk.Nem volt könnyû mindezt el-érni úgy, hogy nagy volt a mun-kaerõ-elvándorlás a szakterüle-tünkön, hiszen diplomához kö-tött a munkavégzés, 6 órában isegész embert kívánó, toleráns,problémamegoldásra kész mun-katársakra van szükségünk.

Jubilálnak…

Április végén, 27-29 közt afõvárosban került sor a

ésa

által megrende-zett fesztiválra.Az immáron nyolcadik alkalom-mal megtartott eseményt idéna Hungexpo területén rendez-ték meg, ahol a harminckilenckülönbözõ szakterület végzõsnappali tagozatos tanulói mé-rettették meg szakmai felké-szültségüket és tudásukat.

Zala megyébõl összesen 12résztvevõnek sikerült kiemel-kedõ eredményt elérni a szak-mai versenyen, köztük a

végzõs tanulójának,, aki szerke-

zetlakatos szakmában „Vízima-lom” címû munkájával máso-dik helyezést ért el.

Nem-zetgazdasági Minisztérium

Magyar Kereskedelmi ésIparkamara

Szakma Sztár

lentiLámfalussy Sándor Szakkép-zõ IskolaMesics Gábornak

Mesics Gábor sikere– Saját indíttatásból vettem

részt az országos szakmai ver-senyen. Amikor elõször talál-koztam a felhívással, rögtönjeleztem azt felkészítõ taná-romnak, ,

ésakik mindenben

támogatták és segítettek a ver-senyre való felkészülésben is.A budapesti versenyt egy me-gyei írásbeli elõdöntõ elõztemeg, melyen a szakma elméletirészérõl szóló feladatokat kel-lett megoldanunk és ennekeredményeként sikerült beke-rülnöm az országos döntõbe.A verseny nagy élmény voltmindannyiunk számára és na-gyon örülök, hogy a szakmaizsûri értékelésének – mondtaMesics Gábor és hozzátette:családjukban a szerkezetlaka-tos szakma már szinte apárólfiúra száll, mivel édesapja isezen mesterséget ûzi, így aziskolai gyakorlaton kívül ott-hon is volt lehetõsége gya-korolni a versenyre.

A jövõbeni tervekre vonat-kozó kérdésünkre azt mondta,a legfontosabb cél most aiskolai szakmai vizsgák sikeresteljesítése, majd ezt követõenszeretne jelenlegi gyakorlatihelyén, a

.-nél – ahonnan szinténnagyon sok támogatást és se-gítséget kapott a versenyrevaló felkészüléshez – szeretneelhelyezkedni és tanult szak-májában tovább dolgozni.

Huzián LászlónakSabján Sándornak BérczesRóbertnek,

Femat HungáriaKft

K.R.

Mesics Gábor és Bérczes

Róbert.

Vidám, szórakoztató, egy-ben hagyományõrzõ progra-mokat szervezett a

ezekbena hetekben „Vidám óvodai na-pok” címmel. Ahogy azt aszervezõ óvodavezetéstõl meg-tudtuk, óvodanyitogató ren-dezvényükön a gyermekek szü-leit és a leendõ ovisok szüleitis várták, nyílt nap keretében.Nagy sikert aratott a felújítottveszprémi állatkertben tettegész napos kirándulás. A ze-neiskolások jóvoltából a hang-szerek birodalmát ismerhették

Lenti Nap-közi Otthonos Óvoda

Vidám óvodai napokmeg az ovisok, ahol a kiskon-certek mellett közös éneklésreis sor került (fotónkon a hang-szerbemutató pillanatai).

Az óvónénik „A három kis-egér és a macska” bábelõadá-sát és „Csizmás kandúr” mese-játékát hatalmas taps kísérte aVárosi Mûvelõdési Központ szín-háztermében. A hagyományõr-zés jegyében zajlottak a pün-kösdölõ és májusfa kitáncolóprogramok, majd az év végibemutatkozó mûsorokkal éssárberki-túrával záródnak a Vi-dám óvodai napok programjai.

Page 5: Lenti és Vidéke 2015. május

2015. május Lenti és Vidéke 5

Május 19-én délelõttindult el a

, a, a

és atag-

jaiból álló összesen harminc-hat fõt számláló konvoja, hogyrészt vegyenek a horvátországi

településenés környékén lezajlott négynapos EU MURA 2015 hor-vát-magyar-szlovén-osztrák pro-jekthez kapcsolódó módszer-tani terepgyakorlaton.

– A május 19-tõl 22-ig tartógyakorlatok során a valós élet-ben elõforduló katasztrófa-helyzeteket próbáljuk szimu-lálni és az ilyenkor elvégezen-dõ feladatokat begyakorolni,mivel ugyanezekkel az embe-rekkel, ugyanezekkel a felsze-relésekkel indulnánk útnak, haéles helyzetben kellene a csa-patnak segítséget nyújtania –mondta dan-

Lenti-bõl Hunor Men-tõszervezet Magyar Vörös-kereszt Huszár ÖnkéntesMentõszervezet Zala Kü-lönleges Mentõk Egyesület

Muraszerdahely

dr. Tóth Ferenc

Lentibõl indultakMájus kilencedikén, életé-

nek 87. évében elhunytBelgiumban

élõ közgazdász, bankár. Azédesapja nevét viselõ

a neves pénzügyiszakember végsõ búcsúzta-tásnak napján tartottak meg-emlékezõ ünnepséget az in-tézmény tornatermében (ké-pünkön).

A rövid délelõtti mûsorsorán a diákok felelevenítettéka euro atyjaként is ismert köz-gazdász életútját és munkássá-gát, majd ezt követõen

igazgató diavetítésselillusztrált visszatekintést tar-tott azokból az évekbõl, ami-kor a neves közgazdász elláto-gatott az édesapjáról elneve-zett lenti iskolába is, ahol2005-ben az intézmény fenn-

Lám-falussy Sándor

Lám-falussy Sándor Szakképzõ Is-kolában

TótivánEndre

Emlékezés Lámfalussy Sándorraállásának 20. évfordulója alkal-mából egy tölgyfát ültetett aziskola udvarára, melynek tövé-be egy emléktáblát is állít-tattak a névadó tiszteletére. Amájusban elhunyt LámfalussySándor tiszteletére az intéz-mény egy újabb emléktáblátkészítettett, mely szintén aziskola udvarán kerül majdelhelyezésre.

Az ünnepségenvolt iskolaigazgató is

felelevenítette a rendszervál-tást követõ éveket és arról be-szélt, az iskola névválasztásánálmilyen nehéz feladat volt meg-találni azt a lenti kötõdésûszemélyt, melyre méltán lehetbüszke az intézmény, de végül1997-ben iskola felvette a mostelhunyt közgazdász édesapjá-nak a nevét.

SabjánSándor

(k)

Két neves tudós-ról elnevezett alma-fát ajándékozott alenti Petõfi úti nap-közi otthonos óvo-dának az egyik szü-lõ, .Amint azt az adomá-nyozótól megtud-tuk, az egyik, a Pó-nyik alma,

matemati-kushoz köthetõ (ked-venc almája volt,

Borsos Roland

BolyaiFarkas

„Tudós” almafákat kaptak az ovisok

dártábornok, országos polgárivédelmi fõfelügyelõ.

Az indulást elõtt anyílt

napott tartottak, ahol adiákjai meg-

ismerkedhettek az gyakorlatrainduló egységek tagjaival és fel-szereléseikkel. A Hunor Mentõ-szervezet küldetése a segítség-nyújtás itthon és külföldön egy-aránt, amivel példát szeretné-nek állítani a jövõ generációi szá-mára. Ezen szellemiség jegyé-ben az útnak induló csapatokés a támogatók ajándékokat ad-tak át iskola tanulói számára.

Az ünnepélyes indulás al-kalmával a Móricz ZsigmondEGYMI nevében

köszönte meg arengeteg ajándékot, majd azintézmény tanárai és a gyere-kek rövid mûsorral búcsúztaka gyakorlatra induló egységektagjaitól.

LentiTûzoltó-parancsnokságon

MóriczZsigmond EGYMI

Szabóné Za-kó Krisztina

K.R.

sírjára is azt ültettek), a másikpedig a Budai Domokos al-ma, geológusgyümölcsész tanárhoz kapcso-lódik (elhunyt öccsérõl ne-vezte el az õ általa nemesí-tett/elõállított Budai Domo-kos almát).

Budai József

A pórszombati erdésztõl,származó al-

mafákat az ovisok közösen ül-tették el – fotónkon – az egyiknapsugaras délelõttön, védel-mükrõl pedig kis táblácskákkihelyezésével gondoskodtak.

Kovács Gyulától

dj

Érdeklõdni:92/596-936; 30/378-4465 e-mail: [email protected]

Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságokkészítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan!

Nyertes pályázatok megvalósulásánakkötelezõ közzététele kedvezményesen!

Page 6: Lenti és Vidéke 2015. május

6 2015. májusLenti és Vidéke

Negyedik alkalommal szer-vezte meg a regionális (Du-nántúl és Pest megye) törté-nelmi versenyét a

– Harmincnál is több csa-pat jelentkezett a megmérette-tésre, akik közül – két írásbeli

lovászi Bu-da Ernõ Körzeti ÁltalánosIskola.

Versenyek, sikerek a lovászi iskolában

forduló után – a legjobb tízcsapat érkezett meg a lovásziOlajbányász Kultúrházba, adöntõ helyszínére – részletez-te a verseny tudnivalóit

, az iskola történelem sza-kos tanára. – A következõ csa-patok érkeztek: Gyõr, Tápió-szentmárton - 2 csapat, Komá-

CsákiLajos

rom - 2 csapat, Tatabánya, Bak-sa, Budapest, és Balatonalmá-di. Egyébként az iskolák tör-ténelem szakos kollégái el-mondták, hogy az egész Du-nántúlon nincs ehhez hasonlójellegû történelem verseny,hiszen itt a rengeteg lexikálistudás mellett játékos formábanadnak számot a tudásukról,megszerettetik ezzel a gyereke-ket a történelem tantárggyal.

A döntõt a KLIK lenti tan-kerületének vezetõje,

nyitotta meg, majda lovászi iskola

igazgatónõje is köszöntötte arésztvevõket. A zsûri tagjaivoltak (a lentikönyvtár igazgatónõje),

(a zsûri elnöke, közép-iskolai történelem tanár, a Len-ti Honismereti Egyesület el-nöke), (közép-iskolai magyar-történelem sza-kos nyugdíjas pedagógus). Azírásbeli fordulókon lexikálistudáspróba, korabeli oklevélrajzolása, térképfelismerés mel-

FarkasKatalinCserti Anikó,

Német JózsefnéSimon

Márta

Berkes Gábor

lett számos más, érdekes fel-adat szerepelt.

A döntõ feladatai többekközött verssel való bemutatko-zás, rejtvények, totó, vaktérkép,kakukktojás, puzzle, igaz/ha-mis, ki vagyok? játékok voltak.A versenyt a Budapestrõl érke-zett csapat nyerte (fotónkon).

Cserti Anikó, a lovászi BudaErnõ Körzeti iskola igazgató-nõje tájékoztatott arról is,hogy iskolája tanulói kiemel-kedõ eredményt értek el mégegy országos versenyen:

– 2015. május 23-án Gyulánrendezték meg a „Lila-egyÉSZ”kémia verseny országos döntõ-jét, az általános iskolák 7. és 8.osztályos tanulói számára.

a hetedikosztályosok versenyében 4.,

a nyolcadikosokközött 12. helyezést ért el. Agyerekek felkészítõje:

ma-tematika-kémia szakos pedagó-gus volt.

Bodorkus Márk

Végh Noémi

Mol-nárné Németh Andrea

D.J.

Balról Cserti Anikó, a gyõztes budapesti csapat és Csáki Lajos.

Ünnepélyes keretek közöttnyitották meg a közelmúltban

fes-tõmûvész kiállítását.

– Edel Noth docensnél(Salzburg) tanultam elõszörcsendéleteket, aktokat festeni,majd a tájképekkel történõismerkedésem következett –vall a mûvész pályafutása kez-

Pákán Siegmund Lindner

Modern festészet és grafikaSiegmund Linder kiállítása Pákán

deteirõl. – Aztán Johennes It-ten szín, - forma, - és képalko-tás címû mûvei alapján mé-lyítettem el tudásomat.

– Naturalisztikus, tájképekés portrék voltak, egyébkéntmind a 12 kiállításom Salz-burgban volt.

– Valóban nagyon fontos aképeimen a színek és formákösszhangja, a témáim általábanutazásaim emlékeit örökítikmeg, visszaadva a látott ter-mészeti szépségeket.

– Ausztriában már többkiállítása is volt. Mely képeitmutatta be ott a közön-ségnek?

– Gyönyörû színeket hasz-nál és igen pontosan meg-komponáltak a mûvei!

– Készít vázlatokat, vagyazonnal a vászonra viszielképzelését?

keresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,

8-12 óráig, illetve 30/378-4465.

Hirdetésszervezõket

Értesüljön híreinkrõl,írásainkról, képgalériákról

a Facebookon is!Keresse ott a

adatlapját,és a Tetszik gombra

kattintás utánértesülhet

internetes tartalmainkról is.

Zalatáj Kiadó– Tussal készítek egy váz-

latot, majd ezeket finomítom,szerkesztem tovább. Az akva-

rellfestészet gyors munkát kí-ván, a színek egyfajta energiátközvetítenek az alkotásaimon.

– Expresszionista képek,valamint egy különleges tibetiutazás mappát is elhoztam,amely egy 1993-as utazás em-lékét örökíti meg festmény for-májában.

– Hogyan mutatná be aPákán látható festményeit?

dj

A mûvész akvarellje mellett a pákai kultúrotthonban.

Page 7: Lenti és Vidéke 2015. május

72015. május Lenti és Vidéke

A Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelõintézet a TÁMOP-6.1.2/11/3 Társadalmi Megújulás Operatív Program kereténbelül meghirdetett „Egészségre nevelõ és szemléletformálóéletmódprogram a kistérségekben” pályázati kiíráson „Ön-gyógyító Lenti Kistérség” címmel pályázatot nyert. Ennekkeretében jött létre a Rendelõintézet udvari épületébenmûködõ (rövidített neve: EFI).

„Komplex szûrés”„Kampány szûrés”

A programhoz 9 háziorvosi körzet csatlakozott: Lenti I., II.,III. számú, Csömödér, Lovászi, Gutorfölde, Páka, Tornyi-szentmiklós, Csesztreg körzet.A 21 700 fõs Lenti Járásban (51 település) 2 570 fõ vettrészt szûrõvizsgálatainkon a 9 háziorvosi körzetben. Férfiakés nõk számára egyaránt 8 különbözõ szûrést (férfikomplex, nõi komplex, szájüregi szûrés, vastagbélrák szû-rés, bõrgyógyászati szûrés, szemészeti szûrés, nõgyógyá-szati szûrés és tüdõszûrés) szerveztünk és bonyolítottunk lea háziorvosok, szakorvosok, egészségügyi dolgozók, civilszervezetek, segítségével. A vizsgálatok során több esetbenlett pozitív eredmény, a kiszûrt kliensek többsége már túlvan a további vizsgálatokon és az esetleges beavatko-zásokon. A szûréseken a vizsgálatra tovább küldöttekaránya meghaladta a 30%-ot.A 62 egészségfejlesztõ és egészségnevelõ programjainkba6430 fõt tudtunk bevonni. Beszéltünk klubfoglalkozásokalkalmával az egészséges táplálkozásról, a dohányzáskáros hatásairól, valamint szakszerû étrendi tanácsadásokattartottak a szakemberek. A fõzõklubjaink is nagyon nép-szerûek voltak.A 24 órás sportmaraton rendezvényen 680 fõ volt jelen ésnagyon színvonalas programokkal tudtuk a gyerekeket, fiatalfelnõtteket, munkahelyeket rábírni a mozgásra és ízelítõtadni a sport szépségérõl, a sportszerûségrõl, mozgásszeretetérõl.A pályázat keretén belül külön hangsúlyt fordítottunk afogyatékkal élõ emberek számára szervezett programokra,pl. terápiás lovaglás, jóga, keringésjavító, relaxációs lazítótorna.A projektmenedzsment ezúton szeretné kifejezni köszönetétminden egészségügyi szakember (háziorvosok, szakorvo-sok, asszisztensek, védõnõk), civil szervezet, KlebelsbergIntézményfenntartó Központ (iskolák), egyéb szervezetekszámára, akik részt vettek a pályázat sikeres megva-lósításában.

Egészségfejlesztési IrodaA pályázat kezdete és vége: 2013.06.01 - 2015.05.31.(24 hónap)

Projekt keretén belül 3 fõ irányt céloztunk meg:I. Szûrõvizsgálatok

II. Rendezvényszervezés, egészségfejlesztést szolgá-ló, életmódváltó programok

III. EFI iroda szolgáltatásai

A közlemény a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0047 azonosítószámú Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelõintézet„Öngyógyító Lenti Kistérség címû projektjében jelentmeg.A projekt által elnyert támogatás összeg: 124.909.066 Ft.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0047Öngyógyító Lenti Kistérség

Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelõintézet

Tel./Fax: 06/92/351- 485e-mail: [email protected]: www.lentirendelo.hu/efifacebook: fbl.me/efi

székhely címe: 8960 Lenti, Kossuth út 10.

Anyák napján

Május elsõ vasárnapján azvilág minden szegletében azédesanyákat köszöntötték ésezen nap alkalmából a város-részi önkormányzat a helyimûvelõdési házba szervezettmeglepetés ünnepséget a tele-pülésen élõ édesanyák, nagy-mamák számára

.Bárszentmi-

hályfán

Borongós, esõs idõjárás ér-kezett ez évben majális nap-jára, így a május elsejei prog-ramokat ez alkalommal a mû-velõdési központ színházter-mében és aulájában tartottákmeg a szervezõk.

Az idei mûsorok sorát azáprilisi táncversenyen széperedményeket elért

fellépésenyitotta meg, majd ezt köve-tõen aelõadásait és atáncos mûsorát tekinthettékmeg az érdeklõdõk. A mûsor

zumba inst-ruktor fitnesz programjávalfolytatódott, melyhez nagy lét-számban csatlakoztak a majá-lisra érkezett gyerekek, akiklelkesen ismételték a táncos

Kelta ÍrSztepp Tánccsoport

Kerka Táncegyütteslenti óvodások

Németh Dávid

elemeket ötvözõ zumba fit-nesz lépéseit.

Gyermekkorunk egyik leg-inkább ismert mesehõse, Lú-das Matyi története is megele-venedett egy órás gyermek-színházi elõadás keretében,melyet a hastánccso-port bemutatója követett. A ké-sõ estig tartó programok végül

, a Hungarope-rett primadonnája és

színész-énekes operett-musical mûsorával zárultak.

A színpadi programok mel-lett a szervezõk kézmûves fog-lalkozásokkal és szabadtéri fel-fújható ügyességi játékokkal iskészültek, melyet a kicsik ésnagyon egyaránt nagy öröm-mel vettek birtokba.

Zafirah

Tótpál SzilviaKurkó

József

(k)

Borongós, esõs majális

Jelenet a Lúdas Matyiból.

A szombati rendezvényen atelepülésen élõ gyerekek Anyáknapi versekbõl álló mûsorralköszöntötték az anyukákat ésnagymamákat, majd pedig atelepülésrõl elszármazott

és férje,zenés mûsorát

hallgathatta meg a közönség.

So-mosné Farkas EdinaSomos Zoltán

- k -

Page 8: Lenti és Vidéke 2015. május

8 2015. májusLenti és Vidéke

Zalaegerszegen

len-

ti Móricz EGYMI

rendez-ték meg a megyei speciálistantervû iskolák részére kiírtkispályás labdarúgó döntõt.

Óriási küzdelemben afutballcsa-

pata veretlenül végzett azélen.

A Kerka-parti város csa-pata 28. kupagyõzelmét arat-ta (2. Zalaegerszeg, 3. Keszt-hely, 4. Zalakomár, 5. Nagyka-nizsa).

Zánkán a 16. országosdiákolimpiai döntõben 12. al-kalommal képviselik Zala me-gyét. Sikerükkel megyei lista-vezetõk.

A torna gólkirálya:(Lenti), legjobb ka-

pusa: (Lenti)lett.

edzõ tanítvá-nyai kiváló szereplésükért aHubertus Fogadó pólóit kap-ták ajándékba.

Fekete

Krisztián

Almási Dávid

Paksa Tibor

Kupasikerek Zalaegerszegen

A hagyományoknak meg-felelõen kétnapos programso-rozat várta az érdeklõdõketpünkösdkor .

– Az ünnep elsõ napja min-dig a családoké, ünnepi búcsúiszentmise, kirakodó vásár, kör-hinta, öregfiúk labdarúgó-mér-kõzés tette ki az elsõ nap prog-ramját – tájékoztatott

polgármester a ren-dezvényrõl. – A mai napon pe-dig már kezdetét vette a fõ-zõversenyünk, 15 csapat neve-zett, számukra a fõznivalóalapanyagot mi biztosítottuk.

– Szandit hívtuk el, akit egymásik hasonló rendezvényenláttunk és sokak jelezték, hogynagyon tetszett nekik a pro-

Rédicsen

Soós

Endréné

– Ki lesz a sztárvendégük

itt a pünkösdi kavalkád más-

napján?

Pünkösdi programok Rédicsendukció, valamint tánccsopor-tok fellépése alkotja a kultu-rális mûsort.

– Elsõ alkalommal hirdet-tük meg paraszti játékunkat,ami egy ki a legény a gátonügyességi vetélkedõ. Ehhez pa-raszti eszközöket veszünk igény-be és nem csak elõzetesen, dea helyszínen is lehetett ne-vezni a versenyre.

– Az egyik legnagyobb ren-dezvényünk a Pünkösdi ka-valkád, több száz érdeklõ-dõt megmozgat helyben is éssokan érkeznek a környezõtelepülésekrõl is a progra-mokra.

– Mit takar a „Na ki itt a

Jani?” játékfelhívásuk?

– Milyen szerepet tölt be a

falu életében ez a rendez-

vénysorozat?

A fõzõversenyt a „” csapata nyerte

, második lett a he-lyi , harmadikpedig a csa-pata . A „Ki itt aJani?” vetélkedõ nyertese a

Hegyibe-

tyárok Lend-

vadedesrõl

Kertbarát Kör

Fakanálforgatók

Resznekrõl

reszneki csapatalett megelõzve a

diákjait és aotthon dolgozóiból

verbuválódottcsapatot.

Bözsi néni

lenti Lám-

falussy SZKI helyi

szociális

„Atom csibék”

dj

A fõzõverseny elmaradhatatlan program.

A tavaszi, szélsõségesnekmondható idõjárás ellenére ki-fejezetten jó, túrázásra alkal-mas idõt fogott ki a

ahatodik alkalommal megtar-tott Szentandrás túrájukon.

Zalabak-

sai Hagyományápoló, Kert-

barát és Kulturális Egyesület

Szentandrás - túra Zalabaksán

– A gyülekezõ után Hor-váth Ottó polgármester kö-szöntötte a résztvevõket, majdSohár László túravezetõ ismer-tette a programot és jómagamláttam el gyakorlati útmuta-tóval a túrázókat – kezdte tájé-kozatóját az egye-Berkes József,

sület elnöke. – Hat állomás-hely állt a rendelkezésünkre atanösvényen és további fejlesz-téseket is végrehajtottunk azidén.

–– Már az elsõ állomáshe-

lyen avattunk, ugyanis bemu-tattuk az új gyaloghidat, itt PáliZoltán plébános úr (aki min-den évben megtisztel bennün-ket aktív részvételével a túrá-kon) áldotta meg ezt a felújí-tott építményt. Ezek után vé-gigjártuk a tanösvény állomá-sait, majd versekkel, beszédek-kel, imával, áldással tartottukmeg fõ programunkat a ke-resztnél. Továbbindulva azújonnan kialakított – általunkpiknikezõ helynek hívott –, er-

Melyek ezek?

dei bútorokkal berendezett ál-lomásra érkeztünk ahol elfo-gyasztottuk étkünket és kötet-len beszélgetéssel zártunk tú-ránkat.

Berkes József elnök mégkiemelte: vendégeiksajnos csak kisebb létszámmalvettek részt túrájukon – egyébegyesületi elfoglaltságuk miatt–, de igen sikeresnek ítéltemeg a rendezvényt. Külön kö-szönetét fejezte ki azoknakaz egyesületi tagoknak, akikrészt vettek az erdei bútorokkialakításánál és az ünnepségkulturális mûsora szervezõi-nek, résztvevõinek is köszö-netét fejezte ki közremûkö-désükért.

kapcai

(d)

Immár hatodszor rendezték meg a túrát.

Elérhetõségeink:

Telefon: 92/596-936,fax: 92/596-937,

e-mail cím:[email protected]

Page 9: Lenti és Vidéke 2015. május

92015. május Lenti és Vidéke

Frimmel Gyula

Lentiben

Gaál Zsuzsa

zalaeger-szegi mûvész képeit bemutatókiállítást megnyitójára invitál-ták az érdeklõdõket május 5-én, a városi könyv-tárba. A grafikus elmúlt húszév alatt elkészült alkotásaibólválogatott képeket tekinthet-ték meg az érdeklõdõk.

Az olvasóteremben tartottmegnyitón (ké-pünkön) író méltatta a mûvészmunkásságát. Elmondta: Frim-mel Gyulával régóta jó barátokés bár emiatt talán elfogultnakkellene lennie vele szemben,ám ha a látogatók megtekintika mûvész munkáit, akkor ma-guk is rájöhetnek, hogy egycsepp elfogultság sincs a ké-pek dicséretében.

Frimmel Gyula munkája so-rán sokszorosított technikák-kal készült lapokon alkalma-zott mélynyomtatási eljárások-kal dolgozik. A nyolcvanas éskilencvenes évek fordulójántöbb egyedi rajzot is készített,

de ezek fõleg tusrajzok, idõ-közben pedig más vegyestechnikájú rajzok is születtek.Saját mûtermét is fõleg réz-karc és rézmetszés különbözõeljárásaihoz rendezte be. El-mondása szerint a képek egyeselemei más-más technikávalkészülnek, ami fokozza azelidegenítés hatását körülbelülúgy, mint amikor a különbözõnyelvi rétegek váltják egymástegyazon szövegben.

Mûtermében régebbenabsztrakt képek készültek, me-lyeken a megjelenõ motívu-mok és a képi környezet oly-kor kétségessé tette a felis-merhetõséget, azonban azutóbbi másfél évtizedben márrealista módon, tárgyszerûenábrázolnak, mely során az egy-más mellé kerülõ részletek ad-ják meg a képek feszültségét.

A kiállítás megnyitóján köz-remûködött

és .Szekérné Gróf

Lilla Jávor LauraK.R.

Frimmel Gyula kiállításaÁtsejlõ történetek címmel

a Magyar KépzõmûvészetiEgyetemen tanuló fiatal festõ,

akvarell képeitbemutató kiállítást nyílt májuselején a lenti Városi Mûvelõ-dési Központ aulájában. A fia-tal festõ utoljára három évvelezelõtt mutatta be alkotásait anagyközönségnek, az idei kiál-lításon látható képek egyben adiplomamunkájának részei is.

– Úgy vélem, hogy ez egykorán adódott nyelvezet, kife-jezési mód számomra. Márgyermekkorom óta szeretekalkotni, egyik legkorábbi emlé-kem, hogy rajzolok. Jelen pilla-natban az akvarell technikájaamivel behatóbban foglalko-zom és nagyjából három éveez is a meghatározó irány, de

Nagy Kinga

Átsejlõ történetekkorábban olajképeket is készí-tettem, illetve a középiskolá-ban grafika szakra jártam. Úgyérzem, idõszakonként szükségvan egy váltásra és a jelenlegikiállítás képeiben is ez do-minál. Képeim kialakításánálnagyon meghatározó a spon-taneitás, az intuíció és több-nyire a helyi környezettõl ka-pom meg a szükséges inspirá-ciót a képek elkészítéséhez, deolykor a régi családi fotók is jóalapot adnak az alkotáshoz –mondta Nagy Kinga.

A kiállítástnyitotta meg, közremû-

ködött énekes. Atárlatot június 8-ig lehet meg-tekinteni a mûvelõdési köz-pontban.

Görgényi Gi-zella

Bódis Bettina

- r -

Nagy Kinga

HajósLentit

ÁderJános

lentiIszkiri Futó KlubTornyiszentmiklósnál

településrõl rajtolt elés is érintette az ország22 borvidékének 103 telepü-lésén áthaladó Nemzeti BorMaraton, mely azzal a céllal in-dult útnak, hogy felállítsa avilág leghosszabb maratonistaféta világrekordját. A 11 na-pon át tartó összesen 2573kilométer hosszú maraton azország legnagyobb gasztronó-miai és közösségi rendezvé-nye, melynek fõvédnöke

köztársasági elnök.A maratoni stafétához a kö-

zelmúltban megalakultférfitagjai

csatla-

Nemzeti Bor MaratonLentiek is csatlakoztak

koztak, hogy a Lentiig tartóközel 14 kilométeres távot tel-jesítve végül éjfél után nemsokkal a Pro Arte háznál talál-kozzanak a csapat hölgy tag-jaival, akik a stafétát átvéve félegy után elindultak, hogy azéjszakai hideggel és esõvel da-colva teljesítsék a Lentitõl

tartó tíz kilométeresszakaszt. A Tornyiszentmiklós-ból indult csoporthoz az utol-só kilométereken

polgármester,alpolgármester és

képviselõ is csatla-kozott.

Pákáig

HorváthLászló DráveczGyula KissTamás

(k) A csapat hölgy tagjai.

Page 10: Lenti és Vidéke 2015. május

10 2015. májusLenti és Vidéke

Atanulói két

országos informatika versenyenis sikeresen szerepeltek.

Elõször is a Logo Számí-tástechnikai Tanulmányi Ver-

lenti Arany János Álta-lános Iskola és AMI

„Aranyos” informatikai sikerek

seny országos döntõjén, aholszámítástechnikai és progra-mozási alapismeretekre építvenégy komolyabb, konstruáló,szintetizáló jellegû feladatotkellett megoldani három óra

alatt – avat a részletekbefelkészítõ ta-

nár. – A 7-8. osztályos korcso-portban országos 10. lett

(8.b), 34.(8.b), 48. (7.a).5-6. osztályos korcsoportbanországos 2. lett(6.a), 7. (5.b),aki ötödikesként ebben a kor-csoportban országosan a leg-jobb eredményt érte el, 40.Kapás Ádám (6.b).

A 3-4. osztályos korcsoport-ban (nekik csak megyei dön-tõjük volt) 1.(4.b), 2. (4.a), 3.

(4.b).A Kozma László Informatika

Alkalmazói Tanulmányi verseny

Kó-sáné Robb Olga

TállaiGergõ Godena Gergõ

Weihoffer Péter

Vörös LászlóKõmûves Balázs

Völgyi ZétényBagladi Milán

Kõmûves Bence

országos döntõjén, melyen azinformatika alkalmazói ismere-tek elsajátítását kellett bizonyí-tani: grafika, szövegszerkesztés,prezentációkészítés és internet-használat területén, az ötödik osz-tályosok versenyén országos 6.Kõmûves Balázs (5.b), 7.

(5.b). A hatodik osztályo-sok versenyén országos 1.

(6.b), aki az 5-6. évfolya-mon a legtöbb pontszámot érteel és egy évig viselheti az In-formatikus diák címet, 4.

(6.b), aki a versenyen szö-vegszerkesztésbõl a legjobb ered-ményt érte el és ezért különdíjatkapott – zárta a versenyek ismer-tetését Kósáné Robb Olga tanár.

KovácsLevente

LukácsDorka

VölgyiPanna

dj

A fotón elõl az 1. sorban balról: Lukács Dorka, Völgyi Zétény,Völgyi Panna, Vörös László, Bagladi Milán, 2. sorban balról:Kõmûves Balázs, Kovács Levente, Kõmûves Bence, 3. sorbanbalról: Weinhoffer Péter, Godena Gergõ, Tállai Gergõ.

A borongós, esõs idõjárássem szegte kedvét annak a hétcsapatnak, amelyek részt vettekpünkösdhétfõn a

megrendezett V. Sport-tigris-Creaton labdarúgó-tornán.

Az induló csapatok közül ezalkalommal aegyüttese bizonyult a legjobb-nak, kiérdemelve ezzel a dobo-gó legfelsõ fokát, õket a

követte a második és acsapata a harmadik

helyen.A hagyományoknak megfe-

lelõen ez alkalommal is sor ke-rült a legeredményesebb játéko-

Lentiszombat-helyen

Czupi Csárda

KalózFC Kris-tálymet

sok díjazására. Az idei pünkösdikupán a Kalóz FC játékosa,

nyerte el a gól-királyi címet, a legjobb kapus-nak csapattársa,bizonyult, míg a torna legjobbjátékosa címet a Czupi Csárdajátékosa,vehette át.

A mérkõzések nézõi számá-ra további kiegészítõ progra-mokkal is készültek a szerve-zõk, így akinek kedve volt hoz-zá, kipróbálhatta az íjászatot,valamint a helyiek finom gu-lyással vendégelték meg a szur-kolókat és a játékosokat.

Takács Gergõ

Horváth Máté

Horváth Szabolcs

Focitorna Lentiszombathelyen

A gyõztes Czupi Csárda csapata.

Az akció a megjelenéstõl 2015. június 15-ig vagy a készlet erejéig tart!

Page 11: Lenti és Vidéke 2015. május

112015. május Lenti és Vidéke

Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér

Közéleti havilap

Szerkesztõség:8901 Zalaegerszeg, Rákóczi út 2-4. Pf.: 381.

Tel.: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937E-mail: [email protected]

Kiadja: Zalatáj KiadóKészült:

Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2.Tel./Fax: (92) 316-783

Göcsej Nyomda Kft.;

ISSN 1585-3411

Lenti és Vidéke

Három oktatási intéz-mény fiatal sportolói is résztvettek az április végén

megrendezett me-gyei labdarúgó diákolimpia

lenti

Zala-egerszegen

Focipalánták sikere

döntõjén, melyen szép ered-ményeket sikerült elérniük. AVI. korcsoportban indult a

fiúcsapata, amely elnyerte aGönczi Ferenc Gimnázium

megyei bajnok címet, így azegyüttes kvalifikálta magát azországos döntõbe.

Az általános iskolák csapa-tai közül az

ifjú lab-darúgói szép játékkal a IV.korcsoportban a második he-lyen végeztek,

érkezettIV. korcsoportos leány csa-pat pedig a 4. helyig küzdöt-te fel magát. A térségi isko-lák közül a

III. korcso-portos csapata vett részt,õk a megyei 2. helyen vé-geztek.

Arany János Álta-lános Iskola és AMI

a VörösmartyÁltalános Iskolából

pákai ÖvegesÁltalános Iskola

(k)

Képen a Gönczi Gimnázium csapata (balról jobbra): HorváthMáté, Szücs Balázs, Kelemen Dominik, Maturicz Máté, SimonKristóf, Orbán Krisztián, Nagy Bence, Deák Gergõ, RaucsikMárk.

AzIII. korcsoportos

kézilabdás lányai 2. helyezéstértek el a közelmúltban, tud-tuk meg

a csapat edzõjétõl,az iskola testnevelõ tanárától.

Arany János ÁltalánosIskola és AMI

Gódorné Nagy Ma-riannától,

Második helyezés az országos elõdöntõn

– Ez az eredmény mártovábbjutást is jelenthet adöntõbe?

Mennyi edzés van egyilyen szép eredmény mögött?

– fordultunk kérdé-sünkkel a tanárnõhöz.

– Sajnos nem. Igen népes amezõny, ezért ugyan kiemelke-dõ teljesítmény ez a másodikhelyezés a lányoktól, de csakaz elsõ helyezett juthat tovább.

– Iskolánkban heti egy ed-zés – ami nem sok, ha össze-vetjük a sportiskolák edzés-

mennyiségével –, de sokanjárnak hozzánk a GO-NA-ba iskézilabdázni, ami újabb gya-korlást jelent. A tavalyi csapatcsak a régiós elõdöntõig jutottel, az idei egy fokozattal fel-jebb került, akik közül jövõre

már néhányan egy korosz-tállyal feljebb fognak játszani.Láthatóan nagy a gyerekekmozgása, folyton változik a csa-pat, ezért egy-egy ilyen ered-mény ennek a kis csapatnak asikerét, kiváló teljesítményét je-lenti. Gratulálok a lányoknak!

dj

Felsõ sor: Mentes Janka, Hóbor Rebeka, Györe Benita Azurea,Kovács Orsolya, Király Jázmin, Takács Kyra Glória, JoósAnnamária, Gódorné Nagy Marianna. Alsó sor: Piskor Petra,Szabó Zsanett, Sabjanics Zorka, Pirzsók Dorina, CsótárRebeka, Horváth Alexandra, Fehér Kinga.

Négy megyébõl és háromországból összesen több, mintháromszáz versenyzõ érkezett

májusban aszerve-

zésében megtartott XVI. KerkaKupa nemzetközi úszóverseny-re, amely egyben a Zala-So-mogy körverseny IV. fordulójais volt.

A május kilencedikén meg-tartott versenyre érkezõ gyere-kek és szüleik szinte zsúfolásigmegtöltötték a versenynekhelyet adó Lenti Termálfürdõfedett részlegét, ahol

polgármester köszön-tötte a megjelenteket.

Az idei nemzetközi úszó-versenyre a megye szinte min-den városából –

Lentibe LentiGyógyfürdõ Úszó Klub

HorváthLászló

Nagykanizsá-

Kerka Kupa

ról, Zalaegerszegrõl, Keszt-helyrõl

Marcaliból,Csurgóról, Szombathelyrõl

Csák-tornya Ra-denci

KeszthelyiKis Cápák SE

k.r.

– érkeztek úszók, dejöttek csapatok

is,illetve a külföldi csapatokközül a horvátországi

és a szlovéniaiúszói csatlakoztak a ver-

senyhez.A versenyen ez alkalommal

5 korosztály összesen 280 fia-tal versenyzõje állt fel a rajt-kõre, hogy 18 versenyszámbanmérje össze felkészültségét. Azösszesített adatok alapján el-mondható, hogy kiváló ered-mények születtek az idei verse-nyen is, melyen a legeredmé-nyesebb csapat a

lett.

280 versenyzõ állt rajtkõre.

Jelentkezés és regisztráció:

TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7.

Tel./fax: 92/510-159

Mobil: 30/588-1069, 30/477-60-70

E-mail: titzala t-online.hu

Honlap: www.titzala.hu

Nyilvántartásba vételi szám:

E-000803/2014

@

Szerezzen képesítést

tanfolyamainkon!

Befektetés a jövõbe!

Induló tanfolyamaink:Targoncavezetõ,

Emelõgép-vezetõ,

Földmunkagép-vezetõ,

Tûzvédelmi szakvizsga.

Page 12: Lenti és Vidéke 2015. május

12 2015. májusLenti és Vidéke

HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.

Telefon: (92) 596-936; Fax: (92) 596-937;E-mail: [email protected]

Lenti és Vidéke Hirdessen

nálunk !

Azonnali fotókidolgozás:Digitális fotóiról

100 db feletti papírképrendelése esetén

30 % kedvezmény

Akció aSári Fotónál

Sári Fotó, Lenti, Sugár u. 1.Tel.: 92/351-117

E-mail: [email protected]

Nemsokára itt a vakáció!

Fessen velünk Tilatex falfestékkel!

16 l-es festék 4.990 Ft

Rendkívüli akció!

Nemsokára itt a vakáció!

Fessen velünk Tilatex falfestékkel!

16 l-es festék 4.990 Ft

Rendkívüli akció!

Az akció a készlet erejéig tart!Az akció a készlet erejéig tart!

Nyitva tartás:hétfõtõl péntekig 7-17

szombat 7-12

Page 13: Lenti és Vidéke 2015. május

2015. május ÖLK - I.Lenti és Vidéke

Öngyógyító Lenti Kistérség

(Folytatás a köv. oldalon)

A TÁMOP 6.1.2-11/3-2012-0047 a Dr. Hetés Ferenc Szak-orvosi rendelõintézet Öngyó-gyító Lenti Kistérség Egész-ségfejlesztési Iroda elérkezettaz utolsó állomásához.

2015. április 24-én, pénte-ken megrendezésre került azárókonferencia a

olvasótermében. Aszép számmal megjelenteket

, a program pro-jektmenedzsere köszöntötteés õ konferálta föl az elõ-adókat.

Elsõként , aelnöke

köszöntötte az egybegyûlteket.Elmondta: nagyon örül, hogy aZala megyében lévõ két egész-

Lenti VárosiKönyvtár

Gáspár Lívia

dr. Pál AttilaZala Megyei Közgyûlés

Számvetés a zárókonferencián

ségfejlesztési iroda közül azegyik Lentiben nyitotta meg akapuit. Nagyon szeretné, haminden járásban létrejönneegy ilyen kezdeményezés. Azországban 61 iroda mûködik,így elmondható, hogy a kor-mányzat is komolyan veszi aprevenciót és a szûrõvizsgála-tok fontosságát. Említést tettarról is, hogy Zala megye kü-lönösen veszélyeztetett abbóla szempontból is, hogy 258település esetében elörege-dõ lakosságról beszélünk, azélveszületési-elhalálozási arány2014-ben sem javult. Beszélt

arról, hogy a kormány be-emelte költségvetési soraibaaz egészségfejlesztési irodáktovábbi mûködéséhez azt azösszeget, amivel a további mû-ködés megoldhatóvá válik. Aköszöntõ végén hangsúlyozta:mindannyiunknak látni kell,hogy a legnagyobb érték az azegészség, és az emberek javulóegészségi állapota nem csak azegyén szempontjából fontos,hanem áttételesen kihat Zalamegye demográfiai adatainakjavulására is, és hosszú távon amegye gazdasági fejlõdésénekegyik alapja lehet.

Ezt követõen Lenti polgár-mestere, kö-szöntötte a szép számmal meg-jelent vendégeket, megosztot-ta gondolatatait az egészségvédelmérõl, az egészségfejlesz-tés helyi jelentõségérõl. Mél-tatta az egészségfejlesztési iro-da elõkészületi munkájábanrésztvevõket és minden szak-embert, aki bármilyen formá-ban részt vett ennek aprojektnek a lebonyolításában.

az Or-szágos Egészségfejlesztési Inté-zet (EFI) koordinátora „Az

Horváth László

Kálló Andrea,

Szép számmal voltak jelen a konferencián.

Dr. Pál Attila (balról) Horváth László és Gáspár Lívia társasá-gában.

Az elõtérben dr. Fekete Zoltán,a projekt szakmai vezetõje.

A 24 órás sportmaratonon több sportágban is összemértéktudásukat a résztvevõk.

Page 14: Lenti és Vidéke 2015. május

Elmondta, hogy pályáza-tunk eredményesnek mond-ható. Az elnyert összeg124. 909. 066 Ft volt.

A Lenti EFI által szervezettszûrõvizsgálatokon komplex

ÖLK - II. 2015. májusLenti és Vidéke

(Folytatás az elõzõ oldalról)

Öngyógyító Lenti KistérségSzámvetés a zárókonferencián

egészségfejlesztési irodák ered-ményei, tapasztalatai és jövõ-képe” címmel tartotta megelõadását.

Prezentációjában elmond-ta, hogy az egészségi állapotra

vonatkozó magyar adatok je-lentõsen elmaradnak az EU-sátlagtól.

Ennek érdekében hoztáklétre 2013 és 2014 évben azt a61 egészségfejlesztési irodát,amely 20 leghátrányosabb hely-zetû és 18 hátrányos helyzetûtérségben mûködik jelenleg is.Az egészségfejlesztési irodák(EFI-k) eredményességét misem támasztaná jobban alá,mint azok a számok, amit azOEFI munkatársa ismertetettmeg velünk. Országosan 129814 fõnél történt állapotfel-mérés és kockázatbecslés, dia-

betes és kardiovaszkuláris be-tegségek irányában. Közösségiprogramokban 87.902 fõ vettrészt, és szervezett lakosságiszûrésekre történõ mozgósí-tással 126 898 fõt értek el azEFI- k.

A jövõképet felvázolva el-mondta, hogy erõsíteni kell azEFI-k együttmûködését az alap-ellátással, nagyobb hangsúlytkell fordítani a közösségi prog-ramokra, ki kell terjeszteni acélcsoportot a 18 éven aluliakra(iskolai egészségfejlesztési prog-ramok megvalósítása) és a mun-kahelyi egészségfejlesztésre.

A tervek között szerepel azEFI-hálózat bõvítése és a meg-lévõ irodák Lelki EgészségKözpont (LEK) funkcióval tör-ténõ bõvítése.

, az „Ön-gyógyító Lenti Kistérség” EFI

Dr. Fekete Zoltán

Horváth László polgármester köszönti a résztvevõket.

Gáspár Lívia projektmenedzser.

Dr. Fekete Zoltán szerint eredményes volt a projekt.

Dr. Pirkhoffer Katalin elõadása Lentiben, a diabetes klubban.

szakmai vezetõje vette át aszót. A Lenti EFI tapasztalataikezdettõl a megvalósult „Ön-gyógyító Lenti Kistérség” pro-jektig címmel tartotta megelõadását.

Gerinc és tartásjavító tornára is volt lehetõség.

Page 15: Lenti és Vidéke 2015. május

2015. május Lenti és Vidéke ÖLK - III.

(Folytatás a köv. oldalon)

Kálló Andrea elõadását tartja.

Csiki Gábor Imre szerint nagyobb odafigyelésre lenne szük-ség az óvodák, iskolák egészségnevelésénél, egészségfejlesz-tésénél.

Az Egészségfejlesztési Iroda folytatja mûködését.

Gyógyúszás Farkas Vera irányításával.

és kampányszûréseken 2.574fõ jelent meg, így a szûrõvizs-gálati programokon részt vet-tek száma meghaladta a járáslakosságának 10%-át!

Elõadásában szólt a rendez-vényszervezés, egészségfejlesz-tést szolgáló, életmódváltóprogramokról, az egészség-ügyi felvilágosító és szûrõ

programokról, a mozgásprog-ramokról és a lenti EFI általlétrehozott és finanszírozottklubokról.

Külön kiemelte a 24 órássportmaraton rendezvényün-ket, ahol megközelítõleg 1.000fõ vett részt.

Végül a hogyan tovább kér-désre vázolta fel a lehetõsége-ket, mint az együttmûködéshosszú távú feltételei (koordi-náció, útmutató, minõségbiz-tosítás a feladat ellátása során),a finanszírozás biztosítására atervezhetõség miatt, és leg-végül az EFI-k elhelyezése arendszerben.

Csiki Gábor Imre, azIAHS Bt. igazgatója az „Újutak és lehetõségek Lentiés térsége egészségfejlesztésé-ben” címmel tartotta meg elõ-adását.

Beszélt az egészségrõl és abetegségek kialakulásának el-

kerülhetõ és elkerülhetetlenokairól, és természetesen amegoldásokat is felvázolta.

Elõadásában kihangsúlyoz-ta, hogy nagyobb odafigyelés-re lenne szükség az óvodák,iskolák egészségnevelésénél,egészségfejlesztésénél.

Konkrét feladatként fogal-mazta meg szociokulturális,népegészségügyi színtér eseté-ben, hogy alávessék az embe-rek magukat különbözõ pre-ventív vizsgálatnak, végezze-nek önvizsgálatot, vegyenekrészt az egészségtudatos életetsegítõ ismeretterjesztõ elõadá-sokon, legyenek együttmûkö-dõk a gyógyítás folyamatában,és az egészségtelen szokásai-kat helyettesítsék egészsége-sekkel.

Végül az„Egészséghíd” projektmenedzse-re tartotta meg elõadását,melynek címe: „Az egészségesLentiért”

Bõvebb információt kap-tunk Lenti város lakosságá-nak egészségügyi problémái-ról, arról, hogy mi volt a céljaaz „Egészséghíd” projektnek.

Fekete Nóra,

Page 16: Lenti és Vidéke 2015. május

2015. májusLenti és Vidéke

Dr. Hetés Ferenc Szakorvosi Rendelõintézetszékhely címe: 8960 Lenti, Kossuth út 10.Tel./Fax: 06/92/351-485e-mail: [email protected]: www.lentirendelo.hu/efifacebook: fbl.me/efi

ÖLK - IV.

Öngyógyító Lenti Kistérség

TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0047Öngyógyító Lenti Kistérség

(Folytatás az elõzõ oldalról)

Számvetés a zárókonferencián

Bõrgyógyászati kampány szûrés lenti II. számú háziorvosikörzetében, dr. Seresné dr. Pirkhoffer Katalin háziorvos ésdr. Kiss Gyula bõrgyógyász szakorvos közremûködésével.

A terápiás lovaglás a programsorozat különleges része volt.

Elmondta, hogy készült egész-ségterv, amiben konkrét cél-ként tûzték ki, hogy növeked-jen a várható élettartam,javuljanak az egészségfejlesz-tési lakosság életkörülményei,bõvüljenek az egészség meg-

tartásához és fejlesztéséhezszükséges infrastrukturális le-hetõségek, legyen hatékonyabbaz iskolai egészségfejlesztés,erõsödjön az egészségügyialapellátásban a prevenció.

Beszélt a programjaikról ésazok sikerességérõl, hiszen a

vállalt feladatmutatókat min-den esetben meghaladták.

Az Öngyógyító Lenti Kis-térség program zárásaként aprogramban résztvevõ vala-mennyi munkatárs nevében aprojekt vezetõi köszönetetmondanak ,a Lenti Egészségfejlesztési Iro-da vezetõjének. Az EFI - irodavezetõje egyik motorja volt aprogram megvalósításának,nem csak a szervezésben és azEgészségfejlesztési Iroda pon-tos és precíz mûködtetésébenvolt fõszerepe, hanem tevé-kenyen részt vett a programoklebonyolításában. Lenti városvezetése és a Rendelõintézettovábbra is számít munkájára a

Kánya Szilviának

Lenti Egészségfejlesztési Irodavezetõjeként.

A konferencia végén kér-désekre és hozzászólásokravolt lehetõség, megtekinthet-ték az érdeklõdõk az egész-ségfejlesztési irodát, valamintállófogadással zártuk rendez-vényünket.

A zárókonferenciánkon meg-jelent vendégeinknek és elõ-adóinknak az Egészségfej-lesztési Iroda valamennyi mun-katársa nevében szeretnénkmegköszönni, hogy megtisz-teltek bennünket és felejt-hetetlenné tették számunkraezt a napot.

Kánya Szilvia egy EFI által szervezett programon elõadásközben.