LIMES­FÜZETEK

Szentendre1997

M agyar Ferences K ö n yv tá r

014998Átmeneti jelzet

Horatius kezdettől fogva nagy hatással volt a magyar költők­re. Ahogy Trencsényi-Waldapfel Imre mondta: „a magyarság viszonya Horatiushoz egyidős irodalmával.“ Legelső magyar fordítása két soros, a Szt. Katalin verses legendában található, így szól:

„Semmi nyncz oly eroes allat,K i kegelmesse sem.“

Ez egy levélből származó idézet, eredetiben: „nemo adeo fe­rus est, ut non mitescere possit. “

A XVI. században Tasnádi Péter a Postumus-ódát dolgozta fel keresztény felfogásban.

Ettől kezdve töretlen a Horatiushoz-fordulás költészetünk­ben. Csak néhány nevet említenék a múltunkból, akik lelkesen olvasták mű\’eit: Bornemissza, Zrínyi, Berzsenyi, Kazinczy, Kis­faludy, Széchenyi, Kossuth, Deák...

Többen lefordították összes versét magyarra, pl. Bede Anna, iíj. Szász Béla, Virág Benedek, Erdődy János, mások pedig né­hány A'ersét választották ki, pl. Radnóti Miklós, Csenger>' János, Kazincz>' Ferenc, iQ. Ráday Gedeon, Barna Ignác, Sík Sándor, Trencsényi-Waldapfel Imre, Gaál László, Weöres Sándor, Sza­bó Lőrinc, Károlyi Amy, Rab Zsuzsa, Illyés Gyula, Imre Flóra, Vargha G>^ula, Kardos László, Trencséni József

Most Horatius négy versét és ezek műfordításait mutatom be.

A Thaliarchushoz írt verset Barna Ignác, Bede Anna, Er- dődy János, Imre Flóra, Szabó Lőrinc, ifj. Szász Béla, Trencséni József, Vargha Gyula és Virág Benedek fordításában találtam meg.

Ad Thaliarchum (Carm. 1,9)

Vides, ut alta stet nive candidum Soracte, nec iám sustineant onus

silvae laborantes, geliique flumina constiterint acuto.

Dissolve frigus ligna super foco large reponens atque benignius

deprome quadrimum Sabina,0 Thaliarche, merum diota.

Permitte divis cetera, qui simul stravere ventos aequore ferv ido

deproeliantis, nec cupressi, nec veteres agitantur orni.

Quid sit futurum cras, fuge quaerere, et quem Fors dierum cumque dabit, lucro

adpone, nec dulcis amoressperne puer, neque tu choreas,

donec virenti canities abest morosa. Nunc et campus et areae

lenesque sub noctem susurri composita repetantur hora,

nunc et latentis proditor intimo gratus puellae risus ab angulo,

pignusque dereptum lacertis aut digito male pertinaci.

A legismertebb, legkedveltebb Horatius-óda, amely Alkaios idézettel kezdődik, de egyénivé, latimiá formálta költője. A né­hány versszakban az egész élet és halál, a mindenség bontakozik ki. A tél, a gond, az öregedés ellen adott tanácsai fokozatosan egyre emelkedőbb ünnepélyességet sugallnak, az esetleges, mú- lékony alkalomtól az általános érvényű igazság felismeréséig ve­zetnek.

Az első versszak a kinti, külső hideg ábrázolása. A hóval és faggyal a második versszakban állítja szembe Horatius a tűzhely melegét. Családias hangulatot áraszt a kép.

Párhuzamot állít a harmadik versszakban a természet és az emberi élet között. A tél hidegét tűzzel enyhíti az ember. Az is­tenek az ember fáradalmait enyhítik. Azaz az orkán, fergeteg, szélvész, vihar, szelek dühe mind az emberi élet nehézségeit szemlélteti. A ciprus, a kőris pedig maga az ember.

Míg az első három versszakban természeti képek sora áll előttünk, addig az utolsó 3 versszak az epikuroszi filozófiát tárja elénk. A mű tehát két részre osztható, de a válaszfal nem álla­pítható meg teljes bizonyossággal, hisz a 3. vsz. első sora is filo ­zofikus. Az első természeti kép a tél. Ebbe beleérezhetjük az egész \ilágot ideáival, ideológiáival, nemes és kevésbé, nemes eszméivel. Ezzel szemben kínál melegséget, kényelmes jólétet és bort Horatius. A tűzgyújtással, az ita l mámorával elzárkózik a világtól. Hatalmasnak fogadják el isteneiket: a nagy'világ s ön­maguk gondját, baját rájuk vetik. Nem keresik a holnapot, csak az élvezeteket.

Az eredeti vers 105 szót tartalmaz, a magyar fordítások 117- 122 szót, a névelőket nem számítva (azokkal 130-138). A latin vers tömörebb, de éppen zárt nyelvtani szerkezetei miatt néhol többféleképpen is fordítható. Pl.:

Dissolve frigus ligna super foco / large reponens - Enyhítsd telünket, tégy fahasábokat / a tűzre jócskán!A hideget, hogy tőled messze űzze, / egy jó nyaláb víg-

pattogású fát gyorsan tégy a tűzreOszlass meleggel hát hideget, nagyobb / tüzet rakatván.

Permitte d i\is cetera - Csak bízd a többit isteneinkre Egyéb dologhoz lássanak istenek.

füge quaerere - ne kutasd sohse’ keressed ne bándmért is kutatnánk tudni ne vágyd.

Néhány megjegyzés;A Soracte, a Tiberis völgyében magányosan, a sabinumi he­

gyektől külön égnek meredő, bár csak 700 m magas hegy, amely Róma magasabb pontjairól is látható volt. Még kora tavasszal is hó borítja.

A vides, u t ... stet...? részt van, aki kérdésnek, van aki kije­lentésnek vagy éppen felszólításnak értelmezi.

A nive candidum a stet értelmét egészíti ki, nem a nive stet­et kell összevonni.

A versszak végére hagyott acuto jelző kiemeli, hogy nem kö­zönséges télről, hidegről van szó.

A reponens participiumban a re nem feltétlenül ismétlődő cselekvést fejez ki, hanem azt, hogy a fát a megfelelő helyre te­szik.

A large ... benignius ... quadrimum ... merum együttes a tél ha\'ának, terhének, hidegének ellentétét, a meleget, bőséget, megkönnyebbülést sugallja.

A deprome arra utal, hogy mint házigazda, enyhítse az élet mindenféle nehézségét (hideg, gond, később öregség).

A Sabina ... diota tulajdonképpen teljesen megfelel a görög amforának.

Thaliarchus görög nevét stílusosan fogja közre az óbor és a szabin korsó.

A perm itte divis cetera kifejezi, hogy a \iharok csak kép­letesen értendők az élet megpróbáltatásai helyett.

A qui simul stravere (perf lóg.) az istenek segítő beavat­kozásának azonnali hatását fejezi ki.

A deproeliantis az egymással birkózó szelekre \onatkozik. Elég körühnényes, nehéz mondat - ezzel is a szelek harcának bonyodalmát festi. Annál könnyedebben gördül a beavatkozás után a mondat.

A nec cupressi, nec ... orni felsorolás minden, vihartól meg- megtépett fát jelent: egy kertben ápolt és egy vadon nőtt, egy örökzöld és egy lombhullató fa megnevezésével. Ezt fordították az ismertetett v'ersekben pl. gesztenye - fenyőfa párosítással is.

A fuge quaerere adpone, nec ... sperne a permitte-hezkapcsolódó további intelmek.

A choreas nem igazán része a római életnek, a kartánc in­kább görög jellegű.

A v iren ti canities szándékolt szín-ellentét: az iQúság (tavasz, élet) zöldje és a tél (öregség, halál) szürkesége.

A nunc et campus et areae lenesque ... susurri -bán a hely értelmezése a kötőszók értelmezésétől függ. A két et-es tag tar­tozik szorosan egybe, míg a que-vel új tag kezdődik.

A repetantur a megállapodáshoz visszatérést is jelenti és a fenti helyek mindegyikére vonatkozik. A sub noctem és a com­posita hora csak a lenes-hez értendő.

A nunc ... gratus ... szinte rejt\'ényszerű szórend, ezzel Hora­tius a várakozás feszültségét érzékelteti. A sza\'ak is bújócskáz- nak, mint a leány: csak annyira, hogy meg lehessen találni.

A pignus dereptum ... kiegészítendő gratum est-tel á llít­mányként.

A magyar fordítások elemzését, k i\’álasztását, hogy melyik a legköltőibb, melyik adja \'issza leginkább Horatius v'ersének hangulatát, az olvasóra bízom.

1. Bede Anna

Thaliarchushoz

Látod, hogy áll mély hóban a csillogó Soracte? már-már roskad a hó alatt

sok görnyedő fa, és csikorgófagyban a gyors folyamok beálltak.

Enyhítsd telünket, tégy fahasábokat a tűzre jócskán! Hozd ide kétfülű

kancsód, s meríts most bőkezűbben, ó, Thaliarchus, öreg borodból!

Csak bízd a többit isteneinkre. Ők, mihelyt a zajló tengereket verő

orkánt lefogják, nem hajolgat nyög\e a ciprus, az ősi kőris.

Holnap mi lesz majd? azt ne kutasd! A sors ahány napot nyújt, vedd nyereség gyanánt,

s a táncot és édes szerelmet meg ne tagadd fiatal-magadtól,

míg friss erődtől távol a zsémbelő vénség. M a hívjon téged a versenyek

tágas mezője, s éjszakákon lágj' susogás, megadott időben.

M a hívjon elbújt kedvesed áruló halk kuncogása, félreeső zugon,

s az elrabolt zálog, mi karján vagy hamisan dacoló kezén volt.

2. iij. Szász Béla

Thaliarchushoz

Nézd, nézd, fehérben áll Soracte orma, M it csillogó hó leple elíodött;Görnyedve áll a hóval megrakott fa,S jég-kéreg ül már a folyók fölött.

A hideget hogy tőled messze űzze.Egy jó nyaláb víg-pattogásu fát.Oh! Thaliarchus, gyorsan tégy a tűzre,S hozasd elő a borral telt kupát!

A többit aztán bizd az istenekre,A kik a vizeket megálliták.Reá parancsolván a fergetegre,Hogy meg se’ mozdul cyprus-, s kőris-ág.

A holnap mit hoz, azt sohse’ keressed. M it sorsod ád, ajándokul fogadd.Az édes, hő szerelmeket ne vesd meg.Oh! ifjú, se’ a lejtő tánczokat.

A míg meg nem lep a vénség mogor>án. Töltsd kedvedet a víg játszó helyen,V agy élvezd, a mit meghitt pásztor-órán Füledbe lágyan súg a szerelem.

Most, most ha elárulja a sarokba’ kaczajja, hogy les ott az ifjú lány.Öleld meg, tőle zálogot rabolva,- Az ellen-állást színli csupán.

10

3. Virág Benedek

Thaliarchushoz

Látod, mint fejérlik s domborodik magas Hótól Soracte: már nehezét alig

Birják az erdők, s ingadoznak,A patakok fagyosak s megálltak.

Oszlass meleggel hát hideget, nagyobb Tüzet rakatván, és negyed évi bort

Adj a Sabinumnak hegyéről O Thaliarchus, öreg palackban.

Egyéb dologhoz lássanak istenek; ■Ők csendesítnek tengereken zajos

Szélvészt, s legottan hajladozni Gesztenye s régi fenyőfa megszűnt.

Holnap mi lészen, tudni ne vágyd, hanem, Mely napra virradsz, vedd nyereség gyanánt:

Gyerkőcze vagy , kedves szerelmet Meg ne utálj makacsul se tánczot.

Még zöld korodtól messze van a komor ^^énség, vigadj most közhelyeken, s mezőn

Kedvedre, já rj titkon susogni Este felé kiszabott időben.

Most víg leánykát, kit nevetés neked Árúi el itt-ott rejtekiben, keress:

Ha zálogot vonsz, karja s ujja Tőled erőszakot édesen tűr.

11

12

4. Barna Ignác

Thaliarchushoz

lm lásd Soractét messze fehérleni A tél havától; már a vadon se bír

Nehéz terhével; nézd a fagj tól A folyamok vize mind beállott.

Rakj fát, de bőven, a tüzelő fölé,S a jó melegben tégy ide bort elénk,

Sabini öblös kétfülűbenHozz, Thaliarchus! negyedéves ó bort.

Minden továbbit hagyj a nagy Égre, mely Mihelyt a felvert tengereken dúló

Orkánt lenyomta: hajladozniTörzsei szűnnek az ős vadonnak.

Mért is kutatnánk, hogy mire ébredünk? Mely napra virradsz, vedd nyereségül azt;

A szerelem mézét se vesd meg.Sem pedig élvgy önyörét a táncznak,

Míg gj'önyörkorod tart, s nem deresít meg a Mogorv a vénség. Járd a tusák terét,

S az éji suttogást s enyelgéstEl ne mulaszd a kijelölt időben.

Lesd a lányt is, a ki bujósdit űz,S kedves kaczajjal jelzi búvóhelyét,

S bár zálogold, bár megrabold őt,V édi magát, de szivében ön end.

13

5. Szabó Lőrinc

Thaliarchushoz

Nézd a Soractét! nézd, magas orma hogy ragyog fehéren! roskad a hó alatt

és nyög az erdő és a fagyban a folyamok vize mind beállott.

Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél, fűts jó keményen! s hozd ide kétfülű

kancsódat és tölts bőkezűbben, óh, Thaliarchus, a legjavából!

A többit bízd rá, bízd az egekre: ha legyűrték a tengerkavaró vihart,

megint feláll a karcsú cipruss nem csikorognak a fák a kertben.

Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és

ne vesd meg, ne kerüld, barátom, a szerelem gy önyörét s a táncot

míg rá nem őszül ifjú fejedre a mogor\ a vénség! Hívnak a versenyek

s ilyenkor édes sugdolóznititkon az alkonyi félhomályban,

ilyenkor édes a kacagás, amely megmondja, merre bújt el a kedvesed,

s a zálogul rabolt gyűrű, mit a keze véd, de a szíve enged.

14

6. Vargha Gyula

Thaliarchushoz

Nézd, a Soractét hó fedi vastagon, a zúzos erdők görnyeteg ágai

alig bírják a téli terhets jég köti már a folyók futását.

Hideg van, enyhítsd, fával a tűzhelyet megrakva bőven. S ó, Thaliarchusom,

hozz kétfülű szabin csöbörben tiszta, erős, negyedéve szíírt bort.

Csak bízd a többit isteneinkre, kik mihelyt a tengert fölkavaró szelek

dühét lenyomják, még a cipruslombja se zúg, sem a karcsú kőris.

Holnap mi vár rád - azt ne kutasd, ne kérdd. Minden napod nézd kész nyereség gyanánt;

ne vesd meg az édes szerelmet, sem dobogó ütemét a táncnak,

míg messze tőled, ifjútól a komor, mogorv a vénség. Most csak a Mársmező

s a tornatér kell s éjjelenként lágj' susogás, a kitíízött órán.

Öröm ma még a lány ha kacagni kezd, hogy megtaláld őt, bár a sarokba bújt,

szerelmi zálogot rabolnitőle, ki csak teszi, hogy haragszik.

15

7. Imre Flóra

Thaliarchushoz

Mély hóba veszve áll a Soracte, lásd, csúcsán az erdők mélyrehajolnak a

hó-súly alatt, beálltak immár a patakok szorító fagyoktól.

Tégy tűzre bőven, űzd el a mord fagyot, hozz bort, s ne mérjed oly fukarul, legyen

jó négy telet látott szabin bor, önts, Thaliarchus, a kétfülűből.

A többit bízd az égre, hiszen mikor egymásrarontó sok szelet elcsitít,

nem forr a tengermély, s a ciprus már nem inog, sem a szürke kőris.

M i lesz, ne kérdezd, holnap; akármit ad napod szeszélye, nézd nyereségnek azt,

a szép szerelmet megvetőenel ne kerüld, se a tánc vigalmát,

amíg virágzó tested a vénkor el nem nyűvi még. Most > árnak a versenyek,

s gjöngéd susorgás éjten-éjjel, sűrűn, előreremélt időben;

most boldogít a csöpp kacaj: áruló jel, hogy hol is rejtőzik a kedvesed,

s a zálog, mellyet véd kezével, s mégis örül, mikor elraboltad.

16

8. Erdődy János

A d Thaliarchum

Soracte csúcsát hótakaró födi,A görnyedő fák - látod? - a súly alatt

Roskadva állnak és az élesFagyban a vízre terűi a páncél.

A fagy fölenged: rakj fahasábokat Tüzünkre és merd kétfülű, nagy sabin

Kancsód a négyévesbe mélyen,Hej, Thaliarchus, a bort ne sajnáld!

A többit bízd csak isteneinkre, ők Majd elcsititják ezt a bolond időt,

A ciprusok s vén kőrisek majdNem csikorognak a szélviharban.

Ne kérjed azt, hogy’ mit hoz a holnapod, Élvezd fenékig mind, ami csak tiéd,

A táncot és édes szerelmet£1 ne szalaszd, fiam, élj időben.

Míg ifjú vagy s míg távol öregkorod Mogorvasága, most van a szép idő

Játékra és most vár az óra Esteli Iágy'sza\Tj suttogásra,

A lányka édes, szép kacagása cseng Rejtekhelyéről, hangja az áruló.

Szerelmi zálogként rabold el:- Védi, de engedi - karkötőjét.

17

Télen

9. Trencséni József

Ni, mély havával mily ragyogón meredA Soracte, s már roskadozók a fák,

Alig birják a terhet. MetszőFagytul a mély folyamok megálltak.

Oszlasd el itt benn! Rakd a hasábokatA tűzre bőven! Hozd, Thaliarchusom,

A négyéves bort, színtüzében.Többet üríts ma szabin kancsóból!

Az istenekre bízd csak a többit! ŐkZajgó tengerrel harcrakelő szelet

Ledöntenek, s nem rezdül ciprus Zöldje tovább sem a régi kőris.

Hogy mit hoz holnap-holnapután a sors.Ne kérdd! Megélsz egy új napot, úgy tekintsd:

Nem várt haszon! Ne vess meg táncot Lejteni és kacagó szerelmet.

Míg ifjú vagy s nem ősz morogós öreg!Addig való az izmod a Mars-mezőn

Próbálni, s vár a tér: susogni Esteli titkon adott találkán

Most jó, s ha elbújt lányt a zugoly felőlFelkuncogása kedvesen árul el,

S ha karról zálogot rabolsz, vagy Színre makacs hamis ujjacskáról.

Hét fordításban olvashatjuk szerelmes versét, amelyet Chloé- hoz írt.

A fordítók: Barna Ignác, Erdődy János, Németh György, Rab Zsuzsa, Szabó Lőrinc, ilj. Szász Béla és Trencséni József

Ad Chioen (Carm. I, 23)

Vitás hinnuleo me similis, Chioe, quaerenti pavidam montibus aviis

matrem non sine vano aurarum et siluae metu.

Nam seu mobilibus veris inhorruit adventus foliis, seu virides rubum

dimovere lacertae,et corde et genibus tremit.

Atqui non ego te tigris ut aspera Gaetulusve leo frangere persequor:

tandem desine matrem tempestiva sequi viro.

Chloé zöld gallyat jelent. Horatius Ionia levegőjéből \ it t át Chloé nevűéhez illő gyengéd, finom érzékiséget.

Az eredeti latin vers 51 szót tartalmaz, a fordítások 61-69 plusz 4-7 névelőt.

Az időmértékes verselésben több helyen hiányos verslábat ta­lálunk, pl. vano aurarum vagy lacertae, et - de ezek tudatos részei a versnek: az első az ijedezést érzékelteti, a második a fö- és mellékmondatot választja el, egyben elénk rajzolja, hogy a félelem mintegy megállásra készteti a tétova ünőt.

A költemény kétszeres keretbe van foglalva: egyrészt a kezdő me-re utal vissza a zárószó: v iro , másrészt a vers végén lévő matrem a bevezetés hasonlatának matrem-jére.

19

A magyar fordítások közül ifj. Szász Béla rímes, a többi idő­mértékes verselés.

A fordítások meglehetősen szabadok. Pl, a neked tigris-bői és az oroszlánból csupán egy vadonok tigrise, vagy a szerető - fér­jes asszony - nászra, csókra érett lány: elég különböző fokoza­tok.

1. Rab Zsuzsa

Chloéhoz

Elfutsz, messze kerülsz, mint kis ünő, Chloe, félénk anyja nyomán mely hegyi sűrűben

szökdel, s oktalanul fél,fák közt hogyha a szél motoz.

Mert akár a tavasz rázza a lengeteg borzas lombot, akár kékszeder inda közt

villan fürge gyikocska -már térde s szive megremeg.

Hidd: nem űzlek azért, hogj' valamint dühödt bősz tigris vagy oroszlán elemésszelek.

Hagyd el végre anyádat - érett tested a nászra már.

20

2. Barna Ignác

Chloéhoz

Kerülsz, mint a kis őz, mely szakadékain A hegynek remegő anyja után eseng,

S fél, bár nincs oka, még a Fáktól s gyenge lebeltül is.

Mert rezzentse a lég lágy lehe a bozót Rengő lombozatát, vagy szeder-inda közt

Mocczanjon meg a zöld gyík: Reszket lába, alél szíve.

Ám én nem követem léptid’ azért, Chloé! Hogy mint Afrika bősz tigrise bántsalak;

Hagyd el végre szülődet!Érett vagy te a csókra már.

3. Szabó Lőrinc

Chloéhoz

Úgy futsz, félve, Chloé, mint a kis őz, amely rémült anj'ja nyomát keresi úttalan

ormok közt, hol a puszta szél s erdő is ijesztgeti:

mert ha átremeg a tavasz a lenge lomb hullám rengetegén, vagy ha a málna közt

egyet moccan a zöld gyík: térde és szive már alél.

Csakhogy én nem azért követem útadat, hogy mint zord vadonok tigrise, bántsalak:

mit futsz, csókra megene, most is folyton anyád után?

21

4. iij. Szász Béla

Chloéhoz

Kerülsz, Chloe, hasonlón őzikéhez,A mely anyjától messze elmaradt,S keresve azt, szörnyű félelmet érez.Szellő ha leng s árny já r a fák alatt.

Kit megriaszt mozgása a levélnek,Melyet gyöngéden ráznak a szelek,S ha a bokrot kicsiny gyík zörgeté meg. M ár szíve reszket s térde is remeg.

Pedig én nem török rád, mint oroszlán, agy tigris, mely prédát éhezve les.

- Ideje, hogy elhagyd anyád’, te rossz lány, S magadnak inkább szeretőt keress.

5. Erdödy János

Ad Chloen

Úgy félsz tőlem, akár őzike, kis Chloe,Mint édes, suta őz: anyja után fut, és

Reszket fenn a hegyekben.Erdőtől, meg a szellőtől,

M ert hát itt a tavasz, zörgeti szél a fák Lombját, vagy csaliton zöldhasú gyík csörög.

Bokrok, meg levelek közt:Szíved s térded is úgy remeg.

Vad tigris vagyok én? bántalak én talán? >^agy vérszomjas oroszlán követ? Én vagyok!

Hagyd ott hát az anyádat,Jöjj hozzám: szeretőd szeret.

22

6. Németh György

Chioéhoz

Úgy szöksz tőlem, ahogj' szarvasünő szalad hegj'csúcson, remegő anyja nyomán, Chloé,

ok nélkül, szelek, erdők hangjától ijedős-vadul.

Mert rezzenjen a lomb, hogyha tavasz virul, vagy melletted a gyík törjön a vadszeder

bokrán, zöld levelén át,térded, szíved is úgy’ remeg.

Hidd el, nem vagyok én tigris, a gyilkosod, még csak oroszlán sem Líbia dombjain.

Búcsúzz már el anyádtól, indulj férjed után hamar!

7. Trencséni József

A kis Chioe

Itt hagj’sz, futva kerülsz, mint a kis őz, Chloe: Úttalan hegyeken leskeli, merre já r

Anyja, s oktalanul fél Széltől, erdei fától is.

Mert ha rezzen a lomb lengedező tavasz Jöttétől vagy akár, mert a szederbokort

Zöld gyík bontja osonva.Szíve, térde inog-remeg.

Nem tigris vagyok én s nem vad oroszlán. Én Szét nem zúzlak, ezért nem követem nyomod.

Hagyjad végre anyádat,Nászra vagy te ma már való!

23

ö t fordítását láthatjuk a következő Horatius-ódának; Barna Ignác, Erdödy János, Imre Flóra, Kemény Ferenc, és Virág Be­nedek mű\-eként.

Ad puerum m inistrum (Carm. I, 38)

Persicos odi, puer, adparatus, displicent nexae philyra coronae, mitte sectari, rosa quo locorum

sera moretur.

Simplici myrto nihil adlabores sedulus, curo: neque te ministrum dedecet myrtus, neque me sub arta

vite bibentem.

Látszólag igémtelen kis költemény, de nagyon illik az ódák I. köny\'ének v'égére.

A nexae ph ily ra coronae kifejezi, hogy még a koszorúk kötéséhez használt, igazán nem különleges hársfakéreg is túlzás számára.

A rosa ... sera nem a késő őszi, hanem a késő tavaszi rózsát jelenti, hiszen Itáliába korán beköszönt a forróság, ezért keresni kell a friss rózsát. Itt különben két gondolat keveredik: hajszolja vagy nyomozza a rózsát.

A n ih il curo jelentheti azt, hogy megtiltom, hogy valamit hozzámesterkedj a mirtuszhoz, de azt is, hogy \'égképp nem törő­döm vele.

A neque te ... dedecet Horatius szokott iróniájáv'al minősíti a perzsa királyi környezetet. Hozzá a természetesség illik , a sző­lőlugasban iszogat\ a királynak érzi magát.

A fordítások 20-25%-kal több szóból állnak.

24

1. Kemény Ferenc

A szolgához

Perzsa díszt, szolgám, sose kedvelek, bánt zsenge hárshánccsal kötözött füzérlomb, hagyd, ne fürkészd, merre virulna még egy

kései rózsa.

Egyszerű mirtusz legyen itt magában, át ne fond mással: te, a szolga, mirtuszt meg ne vess, én is szeretem, borozva

kis lugasomban.

2. Barna Ignác

Szolgájához

Gyűlölöm, gyerkőcz! a mi Perzsa-pompa, A finom háncscsal kötözött füzért is; Hagyd el a rózsát, ha szokott korát már

Múlta, kutatni!Hozz nekem myrtust, de kiw le semmit; Tisztes az, szolgám! neked is fejedre, Tisztes és illő nekem is, borozva

Sűrű lugasban.

25

3. Virág Benedek

A szolgához

Gyűlölöm perzsák lakodalmi fényét: Lágy galand sem kell s koronája nékem; Melly helyen termett, s van-e késedelmes

Rózsa, ne fürkészd.

Hozz csekély myrtust, egyebet se, szolga; Itt ezen szőlőleves lúgosban,Illik a myrtus te reád, reám is

Csendes ivóra.

4. Imre Flóra

Szolgájához

Perzsa pompától nagjon is viszolygok, hársezüsttel font koszorú se kell, hát hagyd, fiam, rózsát ne keress a kertben,

késve virágzót.

Egyszerű myrtuskoszorút csinálj, ne törd magad, hozzád is a myrtus illő, jó fiam, hozzám is, a hűs lugasban

bort iszogatva.

26

5. Erdödv János

Ad puerutn

Nézd, a díszítést, cicomát útálom,Hagyd a perzsáknak, fiam, és ne rakj rám Tarka, mesterkélt koszorút, s időben

Szedd le a rózsát.Egyszerű mirtuszkoszorúnk egyébbel Mért kevernéd? néked, a bort ha töltőd S nékem is, csöndben mikor iddogálok.

Illik a mirtusz.

27

Hét fordítását találtam a rómaiakhoz írt epodosnak; Bede Anna, Csengery János, Erdődy János, Gaál László, Kardos László, Sík Sándor és Trencsényi-Waldapfel Imre müvét.

Ad rém publicam de bellis civilibus (Epod. 7)

Quo, quo scelesti ruitis? Aut cur dexteris aptantur enses conditi?

Parumne campis atque Neptuno super fusum est Latini sanguinis,

non ut superbas invidae Karthaginis Romanus arces ureret,

intactus aut Britannus ut descenderet sacra catenatus via,

sed ut secundum vota Parthorum sua urbs haec periret dextera?

Neque hic lupis mos, nec fuit leonibus umquam, nisi in dispar feris.

Furorne caecus, an rapit vis acrior, an culpa? Responsum date.

Tacent, et albus ora pallor inficit, mentesque perculsae stupent.

Sic est: acerba fata Romanos agunt scelusque fraternae necis,

ut immerentis fluxit in terram Remi sacer nepotibus eruor.

Caesar halála után megint szent rokon\'ér készült hullani. Ho­ratius még nem tartozik Maecenas köréhez, Octa\ianusnak sem feltétlen hí\ e, a bizonytalan helyzetben volt oka a Róma jelenét és jö\'őjét illető csüggedésre, a romulusi testvérgyilkosság követ­kezményeinek reménytelen megítélésére.

A mü\'et két részre lehet osztani. Az első: kérdések sorozata az egész római néphez. A múlt idők nagy eseményeinek felele- \'enítése közben utal az öngyilkos mételyre, amely belülről ve- szejti el az országot. Oroszlánra és farkasra hivatkozik, hogy

28

lám, azok nem fordulnak önnön fajuk ellen. Kérdőre vonja né­pét, s rájuk kiált: Feleljetek!

Fiktív ábrázolás követi a felkiáltást. Bemutatja a népet, ahogy megrendülten hallgat. „Hallgatva állnak“ (Erdödy), ille t­ve „Hallgatnak“ (a többi fordító). Mindkét kifejezés mély ma­gánhangzókkal van tele, ez komorságot áraszt. Míg a „Felelje­tek!“ felszólítás (melyet mindegyik fordító írt) csupa magas ma­gánhangzóból áll. A kettő közötti hirtelen váltás feszültséget fe­jez ki. A többeszám harmadik személy közel áll az általánosí­táshoz. Majdnem olyan, mintha azt mondta volna Horatius vagy a fordítók, hogy „csend van“ .

S ami ezt kö\'eti: állító mondatok sorozata. A kérdésekben vázolt világra \'álaszol „Úgy \'an“ (Csenger}0, „Bizony“ (Kar­dos), ill. „így \^an." (Trencsényi-Waldapfel, Gaál, Bede). És egy mondatban újra elmondja, s megindokolja a jelent.

Megjegyzések;A parum ... sanguinis tartozik egybe, a super az előtte álló

campis atque Neptuno-hoz értendő/érthető.A római ideológia szerint minden ellenszegülő superbus, akit

Rómának hi\'atása letörni.A neque hic ... m os,... fű it (perf gnom.) jelentése: nem volt

és soha nem is lesz szokásuk.Az an culpa kifejezi, hogy súlyosabb a bűn, mint az emberrel

veleszületett fu ro r vagy vis. Erről tehetnek, ezért döbbennek meg és nem tudnak válaszolni.

A scelusque fraternae necis az 1. sor scelesti-jének ma­gyarázata: annak átka űzi önemésztő háborúba Rómát.

A furorne caecus, an rap it vis acrior, an culpa? kérdést a fordítók különbözőképpen értelmezték: ketten dühnek, egy gwlöletnek, hárman őrületnek fordították a fu ro rt, hárman fel­sőbb erőnek, hárman hatalmasabb ill. túltengő erőnek a vist, hánnan bűntudatnak, hárman bűnnek a culpát.

29

1. Trencsényi-Waldapfel Imre

A római néphez

Hová, hová rohantok, bűnösök? miért nyúl kardhoz újra jobbotok?

Hát még latin vérből kevés folyt eddig el a tengeren s a harcmezőn,

nem, hogy kevély Karthago büszke várait égesse fel a római,

vagy, hogy bilincstől szűz britann a Szent Utón megláncoltan vonuljon át,

de, hogy hazánk önnön kezétől vesszen el, s a parthusok örüljenek?

Oroszlán, farkas, más fajhoz kegyetlenek, saját fajukkal szembe nem.

Vak düh ragad, vagj' még hatalmasabb erő, vagy bűnötök? Feleljetek!

Hallgatnak, sápadás fertőzi arcukat, eszük megrendültén megáll,

így van: Rómát kesenes végzet üldözi, a testvérgyilkos kéz bűne,

hog\' ártatlan Remusnak vére Földre hullt, késő fiakra átkosan.

2. Csenger\' János

A rómaiakhoz

Hová, hová, gonosz faj? Most dugád el, és megint acélt ragad kezed?

Kevesled a latin vért, mely a harcmezőn ömlött s Neptunus árjain?

Nem, hogy kevély irigyünk, Karthagó falát földig perzseljék üszkeink,

vagy a még sértetlen britt súlyos láncokat vonszoljon itt, a Szentuton,

hanem hogy önkezétől vesszen városunk,

30

mint óhajtják a parthusok.Se farkas, sem oroszlán nem cselekszik így,

az is kiméli ön-faját.Vak düh ragad talán, avagy felsőbb erő,

vagy bűntudat? Feleljetek!Hallgatnak, arcuk halálszíntől sáppadoz

s borzadva kábul szellemük.Úgy van, kemény sors űzi Róma gyermekit

testvérölés szörnyű bűne, mióta Remus tiszta vére földre folyt,

az unokáknak átkául.

3. Gaál László

A rómaiakhoz

Hová, hová rohansz, te bűnös nép, s kezed pihent acélt miért ragad?

Kevés latin vér festi még a harcteret s neptunusi hullámokat?

Nem az hevít, hogy' gyűlölt Karthágó falát, a büszkét, Róma döntse le?

Vagy a britann tapossa a Szent Út porát, láncokba vene két keze?

De, hogy fiai pusztítsák el e hazát, amint a parthus óhaja?

A farkas és oroszlán önnön fajzatát nem irtaná ki önmaga.

Vak őrület sodor, vagy túltengő erő?Vag>’ bűntudat? Feleljetek!

Hallgatnak. Arcukon sápadtság tűn elő, s lesújtva borzad szellemek.

így van: Rómánkra borzasztó balsors borult: testvérgyilkosság bűne ez.

Hogy ártatlan Remusnak vére földre hullt, az unokáknak átka lesz.

31

32

A rómaiak

Hová, hová rohantok, vétkesek? Miért fog újra kardot jobbotok?

Kevés latin vér folyt el eddig hasztalan mezőkön és tenger vizén?

Nem, hogy kaján Karthago büszke várait felgyújtsa Róma harcosa,

s a még veretlen brit vonuljon végre Szent Utunkon hordva láncaink,

de mint a parthusok kivánják, hogy saját kezétől vesszen városunk!

Nem tesznek így sem farkasok, sem tigrisek, hacsak nem más-fajtájuval.

Vak gyűlölet, vagy' még hatalmasabb erő, vagy bűn sodor? Feleljetek!

Hallgatnak, arcuk sárga sápadás lepi, szivükben szédült döbbenet,

így van. Kemény sors űzi Róma népeit, testvérölésnek bűne ez,

mióta ártatlan Remusnak vére hullt a földre, átkot hozva ránk.

4. Bede Anna

5. Kardos László

A római néphez

Hová rohantok, bűnösök, hová? S miért ránt újra kardot jobbotok?

Kevés talán a vér, mely szárazon-vizen latin erekből szétömölt?

Nem fölperzselni kél ma Róma a kaján Carthago dölyfös tornyait,

sem büszke brittet láncra verve hajtani a Via Sacrán lefelé,

hanem - valóra váltva parthus álmokat -

33

önnön városát irtani.Oroszlán, farkas nem tesz ilyet, mert ha öl,

csak más vadak faját öli.Vak téboly ragad titeket? Felsőbb erő?

Vagy bűntudat? Feleljetek!Hallgatnak, és az arcuk mint a fal, fehér,

megrendült agyuk zsibbadoz.Bizony! setét sors kergeti a rómait,

testvérgyilkosság iszonya: ártatlan Remus vére hullt a földre itt,

s az unokákon átok ül.

6. Sík Sándor

A rómaiakhoz

Hová rohantok, jaj, hová gonosztevők?Mért vontok újra kardokat?

Latin vérből hát most se folyt ki még elég mezőkön és tengeren?

Ó nem, hogy tűzzel vesse szét latin erő kaján Karthágó tornyait,

nem, hogy meghajtsa végre a nyakas britannt láncok között a Szent Utón:

hazátok ellen - mint a pártus óhaja - emeltek öngyilkos kezet!

Oroszlánok közt, tigrisek közt sincsen ez;önnön fajára egy se bősz.

M i ez? Őrültség? Vakság? Vagy felsőbb erő?Vagy bűnötök? Feleljetek!

Hallgatnak. Arcukon halotti sápadás, a rémült lélek dermedez.

Keserű érzés űzi jaj! a rómait: a testvérgyilkos ősi bűn.

E földet Remus tiszta vére verte meg, rajtunk a vérnek átka ül.

34

Ad populum Romanum

Hová rohantok, ó hová? gonosz kezek Megint kivonják kardjukat?

Nem volt elég a harcmezőn, a tengeren Ömlő latin vér árja már?

A lángoló csóvát ma Róma harcosa Ne Carthagóra vesse tán.

Ne verje tán bilincsbe harcoló kezünk A kérkedő britet, hanem

Örvendve lássa parthus azt, hogy római Mint vágja Róma más fiát?

Saját fajával bősz oroszlán sem tesz ígj' Vad farkasok hordája sem.

Tán elvakult düh ösztönöz? felsőbb erő?Vagy bűnötök? feleljetek!

Hallgatva állnak: sáppad arcuk és agyuk Szédülve bénul, nincs szabiik.

Ez így van; űzi Rómát szörnyű végzetünk: Testvér^'iszály és gyilkolás,

Mióta Remus vére hullt ártatlanul,E vér gonosz fejünkre száll.

7. Erdődy János

Irodalom:

Q. Horatius Flaccus: Összes versei (Szerkesztette Borzsák Ist\'án és Devecseri Gábor, Cor\ána, 1961)

ÍQ. Szász Béla: Horatius ódái (Kisfaludy Társaság, 1913)Barna Ignác: Horatius versei (Révai, 1886)Bede Anna: Horatius összes verse (Európa, 1959)Virág Benedek: Horatius ódái (Lampel ny., 1862)Horatius (Latin szerzők X V III.) Főszerk.: Szádeczky'-Kardoss Samu Erdődy János: Horatius (Bibliotheca, 1946)Szepessy Tibor: Latin költők antológiája ( Móra, 1964)Quintus Horatius Flaccus: Ódák (Európa, 1985)Trencséni József: Q. Horatius Flaccus, Versek (Trencséni J., 1935)

35