16
LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2013. december 22. V. évfolyam, 6. szám KARÁCSONY Tulajdonképpen mást is küldhetett volna Isten, mint a Fiát. Küldhetett volna új Tízparancsolatot, vagy valami nagy szellemi sugárzást, vagy egy angyalt. De Isten jól ismer bennünket, tudja, hogy nekünk valakit látnunk, valamit fognunk kell - akkor hiszünk. Az emberfiának is adta Isten Jézust, hogy legyen mintánk, modellünk, hogy elképzelhessük, milyen az "Ecce homo"! Az Ember! Milyenek lehetnénk, ha igazán emberek volnánk! Mennyei Atyánk! Sohasem leszünk képesek arra, hogy teljesen megértsük, vagy méltóképpen megünnepeljük karácsony misztériumát. Az egyszerű pásztorokkal leborulva megköszönjük: - hogy nem erővel, hatalommal, hanem védtelen, kiszolgáltatott gyermekként jöttél közénk, - hogy Fiad által akartál osztozni életünkben, örömeinkben, kísértéseinkben, fájdalmainkban és szenvedéseinkben, - hogy Fiad által megmutattad nekünk mérhetetlen könyörülő szeretetedet, - hogy Fiad által tudhatjuk, nem hagysz árván minket, értékesek vagyunk számodra, és minden hajunk szálát számon tartod, - hogy Fiad által Atyának szólítunk, akihez fordulhatunk kéréseinkkel, mert meghallgatsz minket. Add, hogy ajtót nyissunk Neked - hogy Fiad által megválthass minket! Hogy ne a szemünkkel, hanem szívünkkel nézzünk a betlehemi jászolba... és dicsérjünk, áldjunk, imádjunk érte! Ámen Gyökössy Endre gondolataival Lajos atya

LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

LÉLEK ÉS ÉLET

Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori lapja 2013. december 22.

V. évfolyam, 6. szám

KARÁCSONY

Tulajdonképpen mást is küldhetett volna Isten, mint a Fiát.

Küldhetett volna új Tízparancsolatot, vagy valami nagy szellemi

sugárzást, vagy egy angyalt. De Isten jól ismer bennünket, tudja,

hogy nekünk valakit látnunk, valamit fognunk kell - akkor

hiszünk.

Az emberfiának is adta Isten Jézust, hogy legyen mintánk, modellünk, hogy

elképzelhessük, milyen az "Ecce homo"! Az Ember! Milyenek lehetnénk, ha

igazán emberek volnánk!

Mennyei Atyánk! Sohasem leszünk képesek arra, hogy teljesen

megértsük, vagy méltóképpen megünnepeljük

karácsony misztériumát.

Az egyszerű pásztorokkal leborulva

megköszönjük:

- hogy nem erővel, hatalommal, hanem védtelen,

kiszolgáltatott gyermekként jöttél közénk,

- hogy Fiad által akartál osztozni életünkben,

örömeinkben, kísértéseinkben, fájdalmainkban és

szenvedéseinkben,

- hogy Fiad által megmutattad nekünk

mérhetetlen könyörülő szeretetedet,

- hogy Fiad által tudhatjuk, nem hagysz árván minket, értékesek vagyunk

számodra, és minden hajunk szálát számon tartod,

- hogy Fiad által Atyának szólítunk, akihez fordulhatunk kéréseinkkel, mert

meghallgatsz minket.

Add, hogy ajtót nyissunk Neked - hogy Fiad által megválthass minket!

Hogy ne a szemünkkel, hanem szívünkkel nézzünk a betlehemi jászolba...

és dicsérjünk, áldjunk, imádjunk érte! Ámen

Gyökössy Endre gondolataival Lajos atya

Page 2: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

2

KARÁCSONY ÜZENETE

Jézus Krisztus emberré lett értünk, hogy tolmácsolja és

elhozza közénk Isten végtelen emberszeretetét.

Védtelen gyermekként jött közénk,

megtestesülésével vállalta az élet minden fintorát.

Bizonyosak lehetünk afelől, hogy nincs az életnek olyan területe, ahol Isten

ne lehetne jelen. A betlehemi kisded ebben az önző világban is jelen van,

hirdeti, hogy az őt követők feladata a szeretetet megélni. Jézus nem akarja,

hogy sötétségben és hidegben éljünk. Világosságot hozott és meleget.

Megdöbbentő, hogy napjainkban nagyon sok ember szívéből kitépték a

reményt. Isten azért ajándékozta meg az emberiséget Szűz Márián keresztül

Jézussal, hogy soha senki ne legyen reményvesztett. Barsi Balázs szerint

Isten szegénnyé lett Jézusban, hogy mindenkit el tudjon fogadni, hogy

mindenkivel tudjon találkozni. Isten mindannyiunkra kíváncsi. Az ő

gondoskodó atyai tekintete átöleli életünk egészét. S vannak, akik ezt a

tekintetet nem bírják elviselni, mert ez velőnkig hat. Márai Sándor így

fogalmaz: „Az ember él, s csak annyit tud Istenről, mint egy távoli nagyon

hatalmas uralkodóról, akit tisztelni tartozik ugyan, de nincs hozzá személyes

köze. Egy napon azonban megismerkedik vele… Isten mindenek fölött

barát." A karácsony ezt akarja sugallni: Isten mindenek fölött barát.

Ezekben a napokban egy kicsit mi is belekóstolunk Isten világába. Nagyobb

szeretet van köztünk. Ez az Isten világa: a szeretet. Karácsony titokzatos

módon közelebb viszi az embert Istenhez. A kételkedőnek azt mondja, hogy

emberi létünket titok veszi körül, amelyet puszta ésszel átlátni nem lehet, csak

a hit szemével. A hívő pedig leborul a jászolban fekvő titok előtt, s csodálja,

hogy Isten ennyire közel jött, törékeny emberré lett, aki hagyja, hogy

kiutasítsák a lakott területekről.

A karácsony azt is üzeni, hogy szívben és lélekben nekünk is közelebb kell

kerülnünk egymáshoz. Jó lenne, ha feladnánk kicsinyességeinkből származó

félelmeinket, nagyravágyásunkat, önteltségünket. Szeretni azt jelenti, hogy

áttörjük a magunk építette falakat, kilépünk önmagunkból.

Egy gyermek születése a világban mindig nagy öröm, mert Isten ajándéka.

„Egy gyermek megjelenése a világban megváltoztat maga körül mindent.

Küldetése van. Szent kapocs a szülők között. Tűzhely, melynél új lángra kap

a hitvesi szeretet. Életcélt hoz a szülőknek." (Eötvös József) Jézus Krisztus

körül megváltozott a világ. De vajon körülöttem megváltozik-e?

Bilibók Géza

Page 3: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

3

A Szenteste ünneplése

Már napokkal Karácsony előtt érdemes összeállítani a

szenteste családi ünnepének „forgatókönyvét”:

Kezdjük énekkel. a legismertebb a „Mennyből az

angyal (25.sz), de választhatunk mást is az

imakönyvből. Fel is olvashatjuk, vagy

meghallgathatjuk.

A Bibliából felolvassa egyik családtag Jézus születésének történetét. (Lukács

ev. 2. fejezet 1-20)

Közös imádság (minden mondatot más-más családtag olvashat)

o Dicsérjük az isteni Igét, aki az idő kezdete előtt már létezett, és

számunkra időben született, és ujjongva kiáltsuk (közösen minden mondat

után): Örvendezzék a föld, mert eljöttél közénk! o Krisztus Urunk, Isten örök Igéje! Földre szállva örömmel árasztottad el a

világot. Vidámítsd meg a szívünket folytonos látogatásod kegyelmével!

Örvendezzék … o Üdvözítőnk, születéseddel megmutattad, hogy Atyád hűségesen

megtartja, amit ígért nekünk. Add, hogy keresztségi ígéretünket mi is

hűségesen megtartsuk! Örvendezzék …

o Égnek és földnek királya, angyalaid meghirdették a békességet az

embereknek, őrizd meg életünket a te békédben! Örvendezzék …

o Urunk, Te azért jöttél, hogy mint igazi szőlőtő, számunkra az isteni életet

teremjed. Tégy minket benned élő szőlővesszőkké, hogy bő termést

hozzunk! Örvendezzék …

o ezen kívül amit a család szeretne megköszönni vagy kérni …

o Miatyánk, Üdvözlégy

o Istenünk, Te évről-évre megörvendeztetsz minket azzal, hogy fiad

eljövetelének ünnepére készülhetünk. Add, hogy mi, akik Egyszülöttedet

nagy örömmel fogadjuk mint Megváltónkat, nyugodt lélekkel láthassuk

meg őt, mint Bíránkat, amikor eljön. Aki Veled él és uralkodik,

mindörökkön örökké. ámen

Következhet a 21. ének: „Dicsőség …”

Ajándékok átadása: Egymásnak adott ajándékaink nem az értéke fontos,

hanem üzenetük. Szeretetünk jelei: jelképei annak az ajándékozó szeretetnek,

mellyel Isten szeret bennünket.

Page 4: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

4

Gyermekek a szeretetről

Egy tudományos felmérés részeként kutatók megkérdeztek néhány 4 és 8 év

közti gyermeket arról, hogy szerintük mi a szeretet. A kérdésekre adott válaszok

mélysége és komolysága is meglepő.

- Ha jobban szeretnél szeretni, akkor egy

olyan baráttal kezdd, akit utálsz. (Nikolett, 6

éves)

- A szeretet az, amikor elmondod egy fiúnak,

hogy tetszik neked az inge, erre ő ezután

minden nap csak azt hordja majd. (Nóri, 7

éves)

- A szeretet olyan, mint amikor egy kicsi öreg

néni és egy kicsi öreg bácsi még mindig

barátok, még azután is, miután jól

megismerték egymást. (Tomi, 6 éves)

- A zongoravizsgámon egyedül voltam a

színpadon, és nagyon féltem. Odanéztem a

közönségre, apu ott mosolygott és integetett.

Csak ő mosolygott. Ezután már nem féltem.

(Csilla, 8 éves)

- A szeretet az, amikor egy lány bekölnizi magát, a

fiú pedig borotválkozó arcszesszel bekeni magát,

aztán elindulnak, hogy szagolgassák egymást.

(Karesz, 5 éves)

- A szeretet az, amikor az étteremben odaadod

másnak a sült krumplidat, anélkül, hogy te kérnél az

övéből. (Kriszti, 6 éves)

- Szeretet az, ami megnevettet,

amikor fáradt vagy. (Teri, 4 éves)

- A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy

pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor

lehet meghallani. (Robi, 7 éves)

Page 5: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

5

SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

A Szent Család példája - az imádság

első iskolája

XVI. Benedek pápa gondolatai

„A család, mint az egyház legkisebb egysége,

legyen az ima első iskolája. A családban a

gyermekek már a legkisebb kortól kezdve

érzékelhetik Istent a szülők tanításának és

példaadásának köszönhetően. Az igazi

keresztény nevelésből nem maradhat ki az

imádság. Ha a gyermekek nem tanulnak meg a

családban imádkozni, később nehéz lesz

betölteni ezt az űrt”. A közös családi ima segít

egy szívvé és egy lélekké, valódi családdá válni.

Az ima révén válunk képessé arra, hogy mély kapcsolatba lépjünk Istennel. A

názáreti Szent Család az ima iskolája, ahol megtanuljuk, hogy meghallgassunk

másokat, elmélkedjünk, behatoljunk Isten Fia megnyilvánulása legmélyebb

értelmébe, példát veszünk Máriáról, Józsefről és Jézusról.

A Szent Család iskolájában mindenekelőtt megtanuljuk a csöndet. „Óh, Názáret

csöndje, taníts meg bennünket, hogy szilárdak maradjunk jó elhatározásainkban,

készen álljunk arra, hogy meghalljuk Isten titokzatos sugallatait és az igazi

mesterek buzdításait” /VI. Pál pápa megfogalmazása 1964. január 5-én mondott

názáreti beszédében/.

Mária felülmúlhatatlan példaképe annak, hogyan szemléljük Krisztust. A Fiú

arca az ő méhében formálódott, emberi vonásait tőle kapta. Mária szívének

tekintete már az angyali üdvözlet pillanatában Jézusra összpontosul. A következő

hónapokban egyre jobban érzi Jézus jelenlétét egészen a születés napjáig, amikor

anyai gyöngédséggel szegezheti tekintetét Fiára. Mária egész létét

meghatározzák a Jézushoz fűződő emlékek. „Mária pedig szívébe véste szavaikat

és el-elgondolkodott rajtuk” (Lk 2,29) – olvassuk Lukács evangéliumában arról,

hogyan fogadta Mária a megtestesülés misztériumát. Ez a magatartása

végigkíséri egész életén át. Lukács evangelista megismerteti velünk Mária hitét,

reményét és engedelmességét, imaéletét, Krisztushoz való szabad csatlakozását.

Mindez a Szentlélek ajándéka, aki leszáll rá, mint ahogy leszáll majd az

apostolokra Jézus ígéretének megfelelően.

Page 6: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

6

Az evangélium, mint tudjuk, nem őrizte meg Szent József egyetlen szavát sem:

jelenléte csöndes, de hűséges, állandó és tevékeny. Tökéletesen eleget tett atyai

szerepének minden szempontból. Jézust Máriával együtt az imára nevelte. Elvitte

magával a zsinagógába, a szombati szertartásokra, Jeruzsálembe, az izraeli nép

nagy ünnepeire. A zsidó hagyománynak megfelelően József vezette az otthoni

imákat reggel és este, valamint az étkezések alkalmával. Így Jézus megtanulta az

egyszerű názáreti házban az ima és a munka váltakozását, és hogy Istennek

ajánlja fel fáradozását, amivel megszerzi a családnak a mindennapi kenyeret.

A názáreti Szent Család az egyház első példaképe: Jézus jelenlétének és

közvetítő szerepének köszönhetően mindnyájan gyermeki kapcsolatban élnek

Istennel, aki átalakítja az emberek közötti kapcsolatokat is.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír nyomán

Család-áldás

December 29-én, a Szent Család vasárnapján,

a szentmisék végén kérem a Szentháromságos

Isten áldását, Szűz Mária és Szent József

pártfogását a családok számára. Lajos atya

VISSZATEKINTŐ

Szentségimádás, december 7.

Szeretném megköszönni a mai estét a szervezőknek, legfőképpen Agárdi

Zsófinak és a közreműködőknek. Felejthetetlen élményben volt részünk. Az

egész templom sötét volt, csak a mécsesek fénye világított, amelyek a bejárattól

kezdve, a padsorok mellett, fel a lépcsőn egészen az oltárig kis fényfüzérükkel

vezették tekintetünket és lelkünket. Az óriási szentostya a díszleten ostyatartóban

az egyszerűségével oly megragadó volt. A csendeket gyönyörű énekek és rövid

imák, elmélkedések mélyítették. Még arra is volt gondja a szervezőknek, hogy a

kivetített énekszövegeket fekete háttérrel és fehér betűkkel írják ki, hogy a vetítő

túlságosan erős világítása ne zavarja meg az összhangot. Gyónásra is volt

lehetőség. Az egy óra gyorsan eltelt, és nagy-nagy békével a szívünkben térhettünk haza.

Mindenkit szeretnék bátorítani, hogy legközelebb ne hagyja ki ezt az

élményt. Mert reméljük lesz legközelebb....Köszönettel és szeretettel:

Péterné Gizi

Page 7: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

7

Miklós püspök nálunk járt

December 5-én plébániánkra is ellátogatott

a Mikulás! A gyerekek megpirongatása

helyett Isten irántunk való szeretetéről tett

tanúságot. Köszönet érte.

Móra Ferenc: A didergő

király c. verses meséjének

színpadi megjelenítésével

a gyerekek számára is

kézzelfoghatóvá válhatott

az az igazság, hogy az

önzés boldogtalanná, az

adakozás boldoggá tesz, és

lelkünk állapota a

testünkön is tükröződik.

A felnőtteket sem árt figyelmeztetni erre… néha…. Köszönjük a

szereplőknek, hogy idejüket, erejüket szánták a mi

megajándékozásunkra. Közel 70 gyermek és szüleik számára

szereztek boldog perceket és maradandó emléket.

Péterné Gizi

Page 8: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

8

Adventi lelkigyakorlatos nap

Tartotta: Vargha Zsolt atya

1. Virrasszatok, legyetek éberek!

Istennek csodás tervei vannak mindenkivel, de Isten

szavának megértésekor számos akadályba ütközünk:

- nem értjük, hogy mi miért történik, miért engedi

meg az Isten, de bíznunk kell Benne. Lassan

növekszünk, egyre jobban megérthetjük és követhetjük Isten akaratát.

- testi dolgokra vágyunk, Isten pedig Önmagát akarja adni.

Sokan elindulnak, de ingoványos talajon vagy délibábok után. Erre figyelmeztet

az adventi időszak: Virrasszunk! Mit jelent ez? Ne hagyjátok becsapni

magatokat! A világ által festett délibáb szertefoszlik, a fals képek nem az igaz

utat mutatják.

Jézus azt mondta: „Én vagyok AZ út, nem „az EGYIK út”. Nincs más út, minden

más út zsákutcába vezet. De a mai felgyorsult világunkban sok minden elvonja

figyelmünket Istentől. A kényelmet keressük, vagy a munka, a rohanás elvon a

személyes kapcsolatoktól, Istentől. Pedig ott van mindenütt. A korszellem is a

vallás lenézését sugallja, más utakat ajánl. Számos olyan eszközünk van, amik

időt vesznek el (tv, számítógép, stb). A személyes kapcsolatok illúzióját adják.

(Nem rosszak önmagukban, de építő módon kell őket használni.)

Isten szeretetét más módon tapasztalhatjuk meg. Próbáljunk meg pl. a

természetre úgy nézni, mint Isten csodálatos ajándékára. Mennyi mindent

készített számunkra az Isten! Próbáljuk környezetünket olyan szeretettel nézni,

mint amilyen szeretettel Isten teremtette azt.

Milyen hatalmas dolgot adott Isten azáltal, hogy kapcsolatban lehetünk vele.

Kaptuk a Szentírást: mely vezeti az embert, de meghagyja a szabad akaratát.

Isten figyel rám, ismeri a nehézségeimet, mellettünk van. Ha a bajban is azt

tudjuk mondani, hogy „Hiszek, Uram” – megnyílik az egész világ. Jézus

barátunk akar lenni, fel akar használni minket művéhez. Isten gyermekei

vagyunk, ha befogadjuk őt. Az ő szeretete érdek nélküli!

A tudomány a valóság szűk részét öleli fel: a mérhető, anyagi világot. Az ezen

túli világ – a szeretet, a jóság világa – tudományosan nem elérhető, csak a hittel

felfogható. Keressük hát Istent a dolgok mögött!

Hol találkoztam eddig Isten szeretetével? Milyen

különleges megtapasztalásom volt? Hol tudnám az

isteni küldetést megvalósítani?

Page 9: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

9

2. Mi mit tehetünk? Hogyan találhatunk rá életünk során Isten szeretetére?

Már Arisztotelesz megfogalmazta, hogy a metafizika – a valóságon túli valóság,

a látható mögött létező láthatatlan. Ebbe a „másik” valóságba próbálunk

beleilleszkedni.

I./ Személyes kapcsolat

Személyes kapcsolatot kell

kiépítenem Istennel. A kapcsolat első

lépése: elfogadni a másikat. A

kapcsolatot a beszélgetés tartja fenn,

majd szeretetemet apró

lemondásokkal, felajánlásokkal

mutatom meg – Isten felé, és

dicsérettel – embertársaim felé.

II./ A félelem – bizalom kérdése

Sok félelem van a világban. Isten a bibliában 365-ször mondja nekünk: „Ne

féljetek!” Ott vagyok veletek, segítek! Meg kell élnünk a bizalmat Istennel

kapcsolatban: beleugrom az ismeretlenbe – a sötétbe – és megbízom benne, hogy

ő elkap! Legyen az az egészség romlása, anyagi gondok, stb.

III./ Hűség az Úrhoz

A hit és a szeretet nagy erőt ad. Tudjam elfogadni az Úr akaratát! Értsem meg,

hogy amit kaptam, az úgy jó, még ha én nem is látom annak. A legnehezebb

körülmények között is hűnek kell maradnunk Hozzá! Mint Prohászka püspök is

tette a bajban, ismételjük sokszor: „Jézusom, bízom benned!”

3. A próféták utat mutatnak

/szentbeszéd a misén/

Sok a párhuzam Illés próféta

és Keresztelő Szent János

között: mindketten utat

mutattak, koruk nem fogadta el

szavaikat, egyedül maradtak,

de példával szolgáltak a

kitartásban. Képesek voltak –

ahogy Illés próféta fogalmaz –

az enyhe szellő suttogásában is

Különösen jó rátalálni Istenre az időskor magányában. Ő akkor is

társam tud lenni. Ott van velem a legnagyobb bajban is, szeret, segít.

Page 10: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

10

megtapasztalni Isten szeretetét.

Ma sem tudunk elmenekülni Isten szeretetétől. Isten hív. De ha visszautasítjuk,

magunkat ítéljük el. Isten végtelen szeretete valóság, csak vele tudunk haladni a

teljesség felé. Keressük ezt az utat, de mint Jézus mondta: az út keskeny, nehezen

járható, de ha rajta járunk, a szív megtelik szeretettel. Akkor életünk Adventje

abba a Karácsonyba torkollik, amikor Istennel találkozunk.

4. Isten tervének megvalósítása

Ha uralkodsz magadon, hamarosan sárkányokkal tudsz szembeszállni. Ahogy

Michelangelo szerint a szobrász csak a „felesleget faragja le a kőből, hogy

szobor legyen belőle”, Isten benned is szépséget teremtett, amit csak ki kell

hámozni a fedőrétegek alól. Az erényeket föl kell fedezni magunkban.

- Az idő halad, itt és most kell megvalósítani. Nem jó a dolgokat holnapra

halasztani, mert ki tudja, lesz-e még lehetőség rá?

- A Szentlélekkel olyan egységben kell lennünk, hogy mindig vezethessen

az isteni erő: most ezt kell tennem!

- Engedjétek átformálni magatokat Isten által! Ne egyéni elképzelésünket

engedjük, hogy vezessen! Nehéz megtalálni, mit is kell csinálni,

mondani. Segít a fohász: Te tudod Uram, mondd el! Legyen példaképünk

Sámuel: „Uram, itt vagyok…!” és Mária: Íme az Úr szolgáló leánya,

legyen nekem a Te Igéd szerint!”.

Ne csak imában, egész életünkben valósuljon meg, hogy érezzük, ott az Isten.

Engedjük, hogy velünk legyen. Éljünk szeretetben a családban, a munkahelyen!

Hogy ismerem meg Isten akaratát?

Csöndes odafigyeléssel. Szent Ignác tanácsa szerint az esti

lelkiismeretvizsgálat hatékony eszköz. Ültesd magad mellé Jézust, és

„videón” nézd végig, mit tettél aznap. Mik voltak az alapvető hibáim?

Hálaadással. Isten nem hibásnak teremtett.

Legyen mindennapos a Szentírás olvasása! Ennek helyes menete:

1/ olvasás 2/ átgondolás: milyen eseményt állít elém? 3/ hogyan vonatkozik

ez rám? 4/ milyen eszközt kell bevetnem? 5/ konkrét elhatározást kell

tennem, és át kell gondolnom, hogyan fogom ezt megtenni?

Így a Szentírásból jövő ige életté válik.

Szemlélődéssel – pl. a rózsafüzér mondása szemlélődve: ott vagyok a

titkoknak megfelelő helyszínen, érzem a környezetet, együtt vagyok az Úrral

– ez hívővé, megértővé tesz.

Page 11: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

11

Alázattal. Az alázatnak a lelki életünkben nagy szerepe van. Alázat =

elfogadom, hogy Isten erre akar vezetni. Még nem értem, mit, hogyan akar, de

figyelek rá és követem sugallatát.

Közösségben. – Aki nincs közösségben, a mai világ tönkre teszi. A krisztusi

közösség egy új család, mely a szeretet felé vezet. El kell határoznom, hogy

Krisztus szeretetében közeledem mindenkihez.

A család váljon egyházzá! A közös esti ima, Isten szeretete tart össze!

Megértéssel, megbocsátással. Szükség van arra, hogy mindenkit segítsünk,

bátorítsunk, dicsérjünk. A férj – feleség, a szülők – gyerekek egymással

szeretetben éljenek.

Keresztelő Szent János

megtérésre szólított fel

mindenkit. Ez azt jelenti, hogy

ismerjük fel Isten csodálatos

szeretetét és induljunk el felé.

P.Gizi, F.Ági

Az adventi hetek örömei

Örülök a hajnali miséknek. Volt idő, amikor évekig nem volt lehetőségem

elmenni – és nagyon hiányzott. Most sem jutok el minden reggel, de amikor ott

kezdem a napot, több erőm van kedvesnek lenni, az embereket más szemmel

tudom nézni.

Örülök, hogy gyermekeim – akik már nem is gyerekek – fontosnak érzik, hogy

több időt szánjunk egymásra. a hosszabb távollét után öröm volt hallani egyiktől

is, másiktól is, hogy milyen jót beszélgettek és „ökörködtek” megint együtt.

Örülök, hogy az ajándékozás most azt jelenti számukra, mint kisgyermekként.

A hangsúly az ajándékozandó személyén van: minek örülne, mi lepné meg őt?

Tetszett, ahogy céltudatosan a kigondolt meglepetést szerezték be, még ha

nehézségekbe is ütközött.

Örültem az „anyakényeztető vasárnap délután” ötletének.

FA

Page 12: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

12

LITURGIA

Szent áldozás

Az Úr-felmutatás után a pap megáldozik - mindig két szín

alatt, azaz a kenyeret és a bort – Krisztus testét és vérét –

magához veszi. A hívők csak ünnepeken, különleges

alkalmakkor áldoznak két szín alatt.

Mialatt a ministránsok áldoznak, a hívek imádkozva, énekelve, a Krisztussal való

találkozás pillanatára készülve, rendben sorba állnak az áldoztató paphoz vagy

más áldoztatóhoz. Az áldozás egyesít bennünket Krisztussal, soha nem lehetünk

közelebb hozzá, mint amikor tiszta szívvel megáldozunk. Az áldoztató előtt

megállunk, ő kimondja: Krisztus teste, erre mi áment válaszolunk. Az áldozás

történhet kézbe vagy nyelvre. A kézbe történő áldozás esetén egyik tenyerünkből

bölcsőt formálunk, hogy a belehelyezett ostyát – Jézus testét óvjuk, szinte

átöleljük. A másik kezünkkel még az áldoztatás helyén a nyelvünkre helyezzük.

Nem vihetjük magunkkal a helyünkre! A két szín alatti áldozás nem történhet

kézbe!

Baja Mihály: Karácsony

Te most is az vagy, áldott szent Karácsony,

Mi Betlehemben legelőször voltál:

Újjászülője a kerek világnak,

Hitünk napfénye, a szívünkben oltár.

Az angyaloknak ajkán a hozsánna

Ma is elhat a pásztorok füléhez,

s koldust, királyt vezet ma is a csillag

Az idvezítő jászol-bölcsőjéhez.

Te most is az vagy, csak mi változánk meg,

Csak nekünk ócska minden ami régi.

Nem hallgatunk az angyalok szavára,

Nem kell nekünk a csillag se, ha égi.

Mennek, mennek a pásztorok seregben,

de nem a Jézus jászol-bölcsőjéhez.

Mennek, mennek a bölcsek és királyok,

De nem az élet örök kútfejéhez.

Ó, szent karácsonyéj csillagvilága…

Ragyogj, ragyogj csak változatlan újra.

Az én lelkem csak téged vár, s tetőled

száz lidérc fény közt el nem tántorodna.

A gyermekhitnek hófehér palástját

Borítsd reám csak egy éjszakára,

És én megáldlak, síromig követlek

Ó, szent Karácsonyéj csillagvilága.

Page 13: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

13

Helytelen gyakorlatok:

Az áldozáshoz járulók egymásra várnak a sor megkezdésével. Helytelen

Jézust, és a testét (vérét) számunkra elhozó áldoztatót várakoztatni. A

ministránsok áldoztatásával egy időben a hívők már elkezdhetik a sor

kialakítását. Ne másra várjunk lépjünk nyugodtan akár elsőként áldozni. A sor

kialakulása során természetesen lehetünk udvariasak.

Helytelen szokás áldozás előtt a sorban térdet hajtani. Tiszteletünket eléggé

kifejezi fegyelmezett viselkedésünk.

Ha szükségesnek érezzük a keresztvetést, azt akkor tegyük, amikor az

előttünk álló áldozik. Ha sorra kerültünk, nyújtsuk kezünket vagy nyissuk

szánkat és az áldozás lényegére

figyeljünk, ne külsőségekkel

foglalkozzunk.

Áldozás után ne tartsuk fel a sort

térdhajtással, meghajlással. ha ennek

szükségét érezzük, oldalra lépve,

másokat nem zavarva tegyük ezt meg.

Az ostyát kézzel tesszük a szánkba,

nem a tenyerünkből kapjuk be.

A SZLOVÁK KATOLIKUS PÜSPÖKI KAR pásztorlevele

/rövidítve/

Teljes terjedelmében a honlapunkon megtalálható.

A karácsony arra emlékeztet minket, hogy az Isten Fia eljött

közénk a földre. Ő maga mondja, hogy azért jött, hogy

életünk legyen és bőségben legyen.

(Jn 10,10). A legnagyobb érték, amellyel Isten

megajándékozta az embert, az élet.

Ő készítette elő annak feltételeit és szabta meg törvényeit. Amennyiben

tiszteletben tartjuk őket, az élet felvirágzik. Ha azonban az ember szembeszegül

Isten törvényeivel, szabad utat ad a halál kultúrájának.

Isten rendkívüli gondossága az emberre irányul. Mielőtt megteremtette volna,

csodálatos és termékeny természetet készített neki, hogy testi erőinek forrása

legyen. Ahhoz, hogy igazán boldog lehessen, a természeten kívül a családdal is

Page 14: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

14

megajándékozta. Istennek az az óhaja, hogy minden ember egy szeretetteljes,

rendezett családi közösségben jöhessen a világra.

A család Isten intézménye. Ezért az embernek nem áll módjában megszüntetni a

családot. Az Egyház ezekkel a szavakkal áldja meg az ifjú párt: „Istenünk, te

rendelted az asszonyt a férfi mellé, és erre a legősibb emberi közösségre áldást

adtál, …".

A család Istennek olyan intézménye, amelynek létjogosultsága van a világban.

De nem biztos, hogy fennmarad Európában. Habár az ember nem tudja

megszüntetni, de meg tudja csonkítani, és éppen ez történik napjainkban.

Veszélybe került az élet és kezdetét veszi a halál kultúrája. A halál kultúrájának

szószólói agyafúrt eszközöket használnak arra, hogy létjogosultságot adjanak

neki. Az önmagukban nemes fogalmakhoz teljesen új és ellenkező, tehát

megalázó tartalmat rendelnek. „Emberi jogokról" és a „gyermekek jogairól"

beszélnek, de ezekbe a jogokba olyasmiket is be akarnak építeni, amik ártanak az

embereknek is és a gyermekeknek is.

A halál kultúrájának hirdetői egy újabb, a „gender ideológiával" huzakodnak

elő. Ennek nevében az ún. „nemek azonosságát" hirdetik. Meg akarnak minket

győzni arról, hogy a természetből eredően egyikünk sem létezik mint férfi, vagy

mint nő. Vagyis a férfit meg akarják fosztani férfi identitásától, a nőt női

identitásától, a családot a család identitásától, hogy a házasság ne legyen többé a

férfinak és a nőnek Isten által megáldott kizárólagos közössége, hanem a

házasság szintjére akarják emelni két férfi vagy két nő kapcsolatát is. Így jön

létre egyféle Szodomára emlékeztető képződmény, ami ellenkezik Isten

akaratával és magára vonja Isten büntetését.

Nemes jelszavak kihasználásával akarják elérni a társadalom életében a családi

élet felbomlását. Nem más ez, mint az ember istenkáromló lázadása a Teremtő

ellen. Isten a saját képmására teremtett bennünket. A férfi a Teremtőtől a férfi

méltóságát, a nő a nő méltóságát, a család a család méltóságát kapta. Ebből ered

aztán a nemzet méltósága is. Ezt akarják a halál kultúrájának és a gender

ideológiának támogatói nemes jelszavak hangoztatásával megsemmisíteni. Az

olyan kifejezések, mint a férfi, férj, apa, lovag vagy

gentleman, elfogadhatatlanok a számukra. Ugyanez

vonatkozik a nő, feleség, anya kifejezésekre is. Az a

nemzet, ahol ez sikerül nekik, elveszíti Isten és a világ

előtti méltóságát.

Sok ország képviselői - érthetetlen oknál fogva –

meghunyászkodnak a halál kultúrájának hirdetői előtt, és a

törvényhozás segítségével, néha a józan ésszel is

Page 15: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

Lélek és Élet 2013. december 22.

15

ellenkezve, szabad utat nyitnak nekik. Ezeknek nincs erkölcsi büszkeségük, és

népüket nem csak a méltóságától fosszák meg, hanem az ilyen törvények által

pusztulásra ítélik. Elveszítik ugyanis az alapvető életérzést, az önfenntartást

érzését. Az ilyen veszélyek előjeleit már nálunk is észleljük.

A „nemek azonosságának" aktivistái nem adják fel, hanem a megfelelő alkalmat

várják arra, hogy a törvényhozás segítségével a kezükbe kaparinthassák az

oktatás és nevelés folyamatát is, és ezt a „szodomai ideológiát" bevezethessék az

iskolai és óvodai nevelésbe. A gyermeknek nem adná meg azt a lehetőséget,

hogy érett férfivé és érett nővé fejlődjön. Valamikor arra használták fel a tanítót,

hogy a szülők akarata ellenére ráerőltesse a gyerekekre az ateizmust, ma viszont

még rosszabb a helyzet. A halál kultúrájának hirdetőit erőteljesen támogatják a

médiák is. Ne hagyjuk magunkat félrevezetni és befolyásolni általuk.

A halál kultúrája valóban fenyegeti a nemzetek létét. Ilyen vészhelyzetben az

előző nemzedékek nem haboztak a haza érdekében az életüket is feláldozni.

Részünkről egyelőre nem kell ekkora áldozatot hozni, ám legyünk éberek.

Elővigyázatosságra hívjuk fel a hatalmon lévőket minden szinten, a szülőket, az

iskolai önkormányzatokat és minden jó szándékú embert. A halál kultúráját

már a csírájában utasítsuk vissza. Bármilyen választás esetén csupán olyan

jelöltre voksoljunk, aki elutasítja a halál kultúráját.

Ebben az adventi és karácsonyi időben Isten egyértelműen a tudtunkra adja, mit

jelent számára a család. Amikor Fiát a világba küldte, nem arról gondoskodott,

hogy előkelő palotában szülessen meg, vagy hogy válogatott ételekben

dúslakodjon, hanem arról gondoskodott, hogy Fia rendezett családi körülmények

között jöjjön a világra és nevelkedjék. A názáreti család láttán tegyünk meg a

családok érdekében minden tőlünk telhetőt. Amint a názáreti család úgy védte

meg gyermekét, hogy Egyiptomba menekült, mi is kötelesek vagyunk

mindenáron megóvni gyermekeinket a veszélyes „gender ideológiától".

Abban a reményben, hogy az élet és a család kérdésében helyes álláspontra

helyezkedtek, áldásunkat adjuk rátok.

Szlovákia püspökei

SZENTMISEREND január 2-től: VASÁRNAP: 1/2 9, 10 és 18-órakor

HÉTKÖZNAP: 18 órakor és szombaton 8 órakor. Szentségimádás: kedden és csütörtökön 17-18-ig és szombaton

8.30-9-ig

Page 16: LÉLEK ÉS ÉLETszenterzsebet.plebania.hu/wp-content/uploads/sajto/2013... · 2013-12-27 · LÉLEK ÉS ÉLET Rákoscsaba – Újtelep Árpádházi Szent Erzsébet Plébánia lelkipásztori

2013. december 22. Lélek és Élet

16

Filmklub

A Filmklub következő összejövetelén a klub

megálmodójának, szervezőjének,

Mohi Sándor egy portré filmjét tekinthetjük meg:

SÁRA 80 címmel (52 perc, 2013), Sára Sándorról.

A vetítés és beszélgetés 2014. jan. 4-én 15 h-kor lesz.

Vendégünk a film szereplője: Sára Sándor lesz.

Minden munkám ajándék. Számomra ez a film különösen az, mert ennek

elkészítésére a felkérést a legnagyobb élő magyar filmművésztől kaptam –

Mohi Sándor

Karácsonyi és újévi szentmiserend

* * * * *

22-én, vasárnap: ½ 9, 10 és 18 órakor

PÁSZTORJÁTÉK: 22-én,vasárnap 17 órakor!

23-án: reggel 6-kor

24-én: reggel 6-kor és éjfélkor

25-én, Karácsony 10 és 18 órakor

26-án: 10 órakor

27-én: 18 órakor

28-án: reggel 8 órakor

29-én, vasárnap: ½ 9, 10 és 18 órakor

30-án: 18 órakor

31-én: 18 ó hálaadó szentmise szentségimádás

Jan. 1-én: 10 és 18 órakor

Jan. 2-án: 18 órakor

* * * * *

Szerkesztőség: [email protected] Észrevételeiket, javaslataikat ide várjuk.

Az újság önköltségi ára 100 Ft, szívesen fogadjuk a hozzájárulást.

Nyomdai kivitelezés:

A vetítés és a beszélgetés helye, templomunk plébániája:

Budapest, XVII. Szabadság Sugárút 39.