59
I. Általános irányelvek 1. A képzés szabályozásának jogi háttere A központi program a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, a szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény, a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény, valamint alapján készült. a felsőoktatási intézményben "hallgatói jogviszony" keretében folytatott képzés esetén a szenátus határozatait, a felsőoktatási intézmény, a szakképző intézmény fenntartója, továbbá a szakképző intézmény által a képzés folytatására megkötött "Együttműködési megállapodás"-ban foglaltakat ("Tanulói jogviszony" keretében folytatott képzésnél), a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit, a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit. A képzés megszervezéséhez a képzést folytató felsőoktatási intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá az ajánlott programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a képzés dokumentumát. A képzés megszervezéséhez a képzést folytató szakképző intézmény a jelen általános irányelvekben foglaltak, továbbá a központi/ajánlott programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtak alapján elkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját. ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni: az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló, többször módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet, az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.) OM rendelet, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló módosított 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet, 79/2006. (IV. 5.) Kormányrendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyes rendelkezésinek végrehajtásáról, 372/2007. (XII. 23.) Kormányrendelet a felsőoktatás területét érintő egyes kormányrendeletek módosításáról 1

ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

  • Upload
    others

  • View
    11

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

I. Általános irányelvek1. A képzés szabályozásának jogi háttere

A központi program

– a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény,– a szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény,– a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény,– a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény,

valamint

alapján készült.

a felsőoktatási intézményben "hallgatói jogviszony" keretében folytatott képzés esetén a szenátus határozatait,

a felsőoktatási intézmény, a szakképző intézmény fenntartója, továbbá a szakképző intézmény által a képzés folytatására megkötött "Együttműködési megállapodás"-ban foglaltakat ("Tanulói jogviszony" keretében folytatott képzésnél),

a szakképző intézményt fenntartó helyi rendelkezéseit,

a gyakorlati képzés megszervezésében közreműködő gazdálkodó szervezet igényeit.

A képzés megszervezéséhez a képzést folytató felsőoktatási intézmény a jelen általánosirányelvekben foglaltak, továbbá az ajánlott programban a tananyagegységekre vonatkozóan leírtakalapján elkészíti a képzés dokumentumát.

A képzés megszervezéséhez a képzést folytató szakképző intézmény a jelen általános irányelvekbenfoglaltak, továbbá a központi/ajánlott programban a tananyagegységekrevonatkozóan leírtak alapjánelkészíti a pedagógiai programjának részét alkotó szakmai programját.

ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA

az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért felelős miniszteri rendelet

A tanítási-tanulási folyamat szervezése során figyelembe kell venni:

az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törléseljárási rendjéről szóló, többször módosított 1/2006. (II. 17.) OM rendelet,

a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integráltszakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet,az iskolai rendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásairól szóló 4/2002. (II. 26.)OM rendelet,a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló módosított 20/2007.(V. 21.) SZMM rendelet,79/2006. (IV. 5.) Kormányrendelet a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény egyesrendelkezésinek végrehajtásáról,372/2007. (XII. 23.) Kormányrendelet a felsőoktatás területét érintő egyes kormányrendeletek módosításáról

1

Page 2: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A szakképesítés azonosító száma: 55 481 01 0000 00 00

A szakképesítés megnevezése: Általános rendszergazda

Szakképesítések köre:Elágazások: nincsenek

Hozzárendelt FEOR szám: 3139

Szakképzési évfolyamok száma: 2

Elmélet aránya: 50 %Gyakorlat aránya: 50 %

Szakmai alapképzés (iskolai rendszerben):Időtartama (évben vagy félévben):

3. A képzés szervezésének feltételei

Személyi feltételek

Tárgyi feltételek

––– számítógép-terem

A szakmai gyakorlat megvalósítására (a meghatározott időre) a vonatkozó jogszabályok szerint különböző megállapodásokat köt a gazdálkodó szervezetekkel.

nem szervezhetőHa szervezhető, mikor: -

Az illetékes területi gazdasági kamara ellenőrzési joga kiterjed a szakképző iskola és a gazdálkodószervezet közötti megállapodás alapján végzett gyakorlati képzés feltételeinek ellenőrzésére is.

Az elméleti és gyakorlati képzést felsőoktatási intézményben a felsőoktatási törvényben, szakképzéstfolytató közoktatási intézményben a közoktatásról szóló törvény és az "Egüttműködésimegállapodásban" megfogalmazott, szabályozott feltételekkel rendelkező pedagógus, oktató,szakember láthatja el.

A "Hallgatószerződés", Tanulószerződés"és "Együttműködési szerződés" alapján végzett gyakorlatiképzés tárgyi és személyi feltételeit a gazdálkodó szervezetnél az illetékes területi gazdasági kamara– adott esetben a képző bevonásával – ellenőrzi.

tanteremidegennyelvi szaktanterem

2. A szakképesítés OKJ-ban szereplő és egyéb adatai

Ennek hiányában a szakképző intézmény más intézményekkel, gazdálkodó szervezetekkelegyüttműködve – megállapodásban rögzített módon – gondoskodik a gyakorlati oktatás feltételeiről.

Az elméleti és gyakorlati oktatást a képző (felsőoktatási intézmény, szakképző iskola) szervezi meg,amelyhez az alábbiak biztosítása szükséges:

A gazdálkodó szervezeteknél és intézményekben folyó alkalmazói szakmai gyakorlathoz szükségeseszközök és felszerelések jegyzékét a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményét kiadó rendelettartalmazza.

--

Szintvizsga (iskolai rendszerben):

2

Page 3: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

4.

-érettségi vizsga--30-60 kredit a képzési program figyelembevételével beszámítandónem szükségeseknem szükségeseknem szükséges

5. A szakképesítés munkaterülete

A szakképesítéssel legjellemzőbben betölthető munkakör, foglalkozás:

A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása:

55 481 02 0000 00 00 Informatikai statisztikus és gazdasági tervező

LAN/WLAN hálózati hardver elemeket üzemeltetLAN/WLAN operációs rendszereket üzemeltetLAN/WLAN keret-, és kliens-oldali programokat üzemeltetLAN/WLAN rendszerek megóvását és fejlesztését biztosítja

Előkészül a munkavégzésreLAN/WLAN hálózati rendszereket telepítLAN/WLAN hálózati rendszereket konfigurálLAN/WLAN hálózati rendszereket ellenőriz, korszerűsít

Szakmai idegen nyelvet használ feladatainak elvégzéséhezRészt vesz a tevékenységével kapcsolatos gazdálkodási feladatok ellátásábanProjekt tervezésében részt veszMűszaki dokumentációt olvas, felhasznál és összeállít

Munkája során alkalmazza a korszerű számítástechnikai eszközöketMunkaszervezéssel kapcsolatos tevékenységet végezMunkája során környezettudatos magatartásformát tanúsítMunkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazza

A szakképesítéssel rokon szakképesítésekazonosító száma megnevezése

55 481 03 0000 00 00 Telekommunikációs asszisztens55 481 04 0000 00 00 Web-programozó55 810 01 0000 00 00 Mérnökasszisztens

3139 Egyéb számítástechnikai foglalkozások

A képzés megkezdésének szükséges feltételei:

A tanulók felvételének feltételei

Bemeneti kompetenciák:Iskolai előképzettség:Szakmai előképzettség:

Egészségügyi alkalmassági vizsgálat:

Előírt gyakorlat:Elérhető kreditek mennyisége:

FEOR megnevezéseFEOR számaA munkakör, foglalkozás

Pályaalkalmassági követelmények:Szakmai alkalmassági követelmények:

3

Page 4: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

6. A képzés célja

A szakképesítés munkaterületéhez tartozó legjellemzőbb munkakörök, foglalkozások betöltéséhezszükséges kompetenciák elsajátíttatása.A cél elérése érdekében el kell sajátíttatni a munkakörben elvégzendő feladatokat, ki kell alakítani azazokhoz szükséges tulajdonságokat (alkalmazott szakmai ismeretek, szakmai készségek, képességek,személyes, társas és módszerkompetenciák).

4

Page 5: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

7.

A szakmai követelménymodulok felsorolása:

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Korszerű munkaszervezés

A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:

Számítógépet használ (általános célra)Számítógépet üzembe helyez, programokat telepít, operációs rendszert használVírusellenőrzést, vírusirtást végezSzövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis-kezelő programokat használHálózati rendszert használSzámítógépes alkalmazói programokat használMűszaki és ügyviteli leírásokat, utasításokat használMunkavégzéssel, munkaszervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatot végezAsszisztensi feladatkörben, mérnöki munkában közreműködikMarketing, vállalkozói, reklámszervezői és pénzügyi adminisztrációs feladatokatvégezMunkahelyi minőségirányítási előírásokat alkalmazza és betartatjaMunkavégzés környezetvédelmi előírásait betartatja, alkalmazzaHulladékokat, veszélyes anyagokat szakszerűen kezel, illetve tárolMunkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazzaBiztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli aszükséges és előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használatátBetartja a balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírásokatFokozottan felügyel az áramütéses balesetek megelőzéséreSzakszerűen részt vesz az áramütést szenvedett elsősegélynyújtásábanSzakmai nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincsbirtokában, magyar és idegen nyelvenÉrti, értelmezi és elmagyarázza az angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus,publikáció, szakszöveg) tartalmát, fontosabb jellemzőit és adataitSzabványokat használÉrtelmezi a feladatköréhez tartozó tevékenységgel vagy minősítéssel kapcsolatosszabványokatÉrtelmezi a feladatkörébe tartozó jogi előírásokat

Tulajdonságprofil:

C Szövegszerkesztő programok használataB Táblázatkezelő programok használataB Adatbázis-kezelésC Grafikai és prezentációs programok használataC Operációs rendszerekC Programozási alapokC A számítógép felépítése, működési elveC Számítógépek karbantartásaC Szoftverek telepítéseC Számítógépek üzemeltetése hálózatbanC Hálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerekB Internet-szolgáltatások

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A szakképesítés követelménymoduljai

1180-06

Szakmai kompetenciák:

5

Page 6: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

C Az adatok technikai és jogi védelmeB Üzemeltetés, adatmentés, archiválásC Multimédia alapjai, alapfogalmakC Médiaelemek (hang, videó, mozgókép, állókép), médiaismeretC Multimédia-alkalmazásokC Szakmai idegen nyelvi ismeretek fejlesztéseC Szókincsbővítés, szövegértés és kommunikációs gyakorlatC Jog, közjog és polgári jogB Hulladékkezelési eljárásokB Biztonságos munka feltételeiB Környezetvédelmi, tűzvédelmi szabályok

2 ECDL 1. m. IT alapismeretek2 ECDL 2. m. Operációs rendszerek2 ECDL 3. m. Szövegszerkesztés3 ECDL 4. m. Táblázatkezelés2 ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés2 ECDL 6. m. Prezentáció2 ECDL 7. m. Információ és kommunikáció3 ECDL AM3 modul Szövegszerkesztés – haladó szint3 ECDL AM4 modul Táblázatkezelés – haladó szint3 Idegen nyelvű olvasott szöveg megértése3 Idegen nyelvű fogalmazás írásban3 Idegen nyelvű kézírás2 Idegen nyelvű hallott szöveg megértése3 Idegen nyelvű beszédkészség

Felelősségtudat

Prezentációs készségTömör fogalmazás készsége

Módszeres munkavégzésGyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Gazdálkodás, projektvezetés

A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:

Gazdálkodási ismereteket alkalmaz a termelés, üzemeltetés folyamataibanRészt vesz a gazdálkodás, vállalkozás személyi, pénzügyi, tárgyi, piaci feltételeinekelemzésében, megteremtésébenSzámlaadatokat értelmez, ellenőriz, egyszerű számlákat készítAlapvető pénzforgalmi feladatokat old megEgyszerű költségszámítási feladatokat végez a munkafolyamatokhoz kapcsolódóanRészt vesz a helyzetfelmérésben, a követelmények, erőforrásigényekmeghatározásábanKözreműködik a munkaterv, a költségterv kidolgozásában, a kockázatelemzésben

Módszerkompetenciák:

1181-06

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:

6

Page 7: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Közreműködik a szükséges hardver-, szoftver-, operációs rendszer és kliensoldaliprogramok kiválasztásában, környezet kialakításában, meghatározza ennekeszközszükségletétKözreműködik a projekt dokumentálásában és értékelésében

Tulajdonságprofil:

C ÜgyvitelszervezésC Elektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerekC Korszerű irodatechnika (másoló, adattároló és - feldolgozó gépek)C Elektronikus hírközlő és kommunikációs eszközökC Európai és hazai munkaerőpiacC Álláskeresési technikák (hagyományos és új módszerek)C Tárgyalások tervezése, szervezéseC ViselkedéskultúraB KommunikációC Projekt alapismeretek (erőforrás tervezés)B ProjektmenedzsmentB Tervezés, elemzés, értékelés módszereiC Tervezés, elemzés, értékelés számítógéppelB Projektdokumentálási módszerek és eszközökB Vállalkozás/gazdaságtan

3 Köznyelvi nyelvhasználat4 Olvasott köznyelvi szöveg megértése3 Köznyelvi szöveg fogalmazása írásban4 Információforrások kezelése

DöntésképességFelelősségtudat

Tömör fogalmazás készségeKapcsolatteremtő készség

Rendszerekben való gondolkodásFigyelem-összpontosítás

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:

Módszerkompetenciák:

Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

7

Page 8: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Műszaki alapozásA szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:

Műszaki rajzokat készít, használSzabadkézi rajzot, vázlatot készít alkatrészekről, berendezésekrőlMűszaki kiviteli terveket értelmez és használ (műszaki leírást, tervrajzokat,blokkvázlatot, elvi kapcsolási rajzot, áramútrajzot, nyomvonalrajzokot, installációsrajzokat stb.)Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít összeDokumentációval előkészül szerelési feladatokraElvi működési rajzok alapján szerelési rajzokat készítDokumentálja az elvégzett munkátMérések végzésekor mérési jegyzőkönyvet készítAlkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás éselektronikus adatrögzítést végez)Értelmezi a terveket, műszaki leírásokat, megismeri a munkaterületetFelméri az eszköz-, anyag- és munkavégzési időszükségletetBiztosítja a munkavégzés eszközeit és anyagaitEgyezteti a munkafolyamatot a partnerekkelMegtervezi tevékenységét és előkészül az elvégzendő munkafolyamatokra, amunka ellenőrzéséreHatósági engedélyezési eljárási igényt felismer, végez

Tulajdonságprofil:

B Műszaki informatikaB Műszaki dokumentációB Munkavégzési technikákC Lineáris algebra, függvénytani alapokC Egy- és többváltozós függvények, differenciál és integrálszámítás és alkalmazásaikC Numerikus és függvénysorok, valószínűség számításC Műszaki fizikaB Anyagismeret

5 Elemi számolási készség

SzervezőkészségDöntésképességMegbízhatóság

Kapcsolatteremtő készségIrányítási készségKommunikációs rugalmasság

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:

1190-06

Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

8

Page 9: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Logikus gondolkodásÁttekintő képességKritikus gondolkodásLényegfelismerés (lényeglátás)

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása

A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:

LAN/WLAN hardver eszközöket telepítLAN/WLAN operációs rendszereket telepítLAN/WLAN keret és kliensprogramokat telepítLAN/WLAN hardver eszközöket konfigurálLAN/WLAN operációs rendszereket konfigurálLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat konfigurál

Tulajdonságprofil:

B Digitális rendszertechnikaB Számítógép architektúrákB Mérnöki tervezőrendszerekB Digitális elektronikaB Perifériák, multimédia eszközök felépítésének, működéseB Méréstechnikai alapokB Információs rendszerek üzembe helyezése és konfigurálásaB Kliens oldali hardver konfigurálásaB Kliens oldali szoftverek konfigurálásaB Keret oldali hardver konfigurálásaB Keret oldali szoftverek konfigurálásaB Kommunikációs rendszerek telepítése, üzembe helyezéseB Helyi számítógépes hálózat (LAN/WLAN) telepítése, üzembe helyezéseB Helyi számítógépes hálózati (LAN/WLAN) szerver hardver, szoftverkonfigurálás

3 Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok2 Hálózati tervrajz olvasása, értelmezése3 Hálózati tervrajz készítése

PontosságMegbízhatóság

-

Áttekintő képesség

Társas kompetenciák:

Módszerkompetenciák:

Szakmai kompetenciák:A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

Személyes kompetenciák:

Módszerkompetenciák:

1191-06

9

Page 10: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Logikus gondolkodásRendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárításGyakorlatias feladatértelmezés

A szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:Hálózati rendszerek üzemeltetése

A szakmai követelménymodul tartalma:Feladatprofil:

LAN/WLAN hardver eszközöket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat tesztel és korszerűsítLAN/WLAN hardver eszközöket üzemeltetLAN/WLAN hardver eszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti majd véglegesmegoldást végezMegoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállításátJavítja az operációs rendszer hibáitAdminisztrátori feladatokat lát elJavítja a programok hibáitBeállítja a jogosultságszinteketMegszervezi a fizikai védelmetJavaslatot tesz az elavulás megelőzéséreGondoskodik a vírusvédelemről

Tulajdonságprofil:

B Programozási alapfogalmakB Programozási technikákB Strukturált programozási nyelv (pl. C)B Objektum-orientált programozási nyelv (pl. Java, C++)B Weblap-készítésB Adatkezelési, adattárolási módszerekB Adatbázis-kezelő rendszerekB Adatvédelmi és adattitkosítási módszerekB Windows alapú operációs rendszerekB Unix alapú operációs rendszerekB Beágyazott rendszerek alkalmazásaiB Üzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírásokB HálózatfelügyeletB VagyonvédelemB ElektrotechnikaB Elektronikai alapok

3 Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok5 Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése3 Diagram, nomogram olvasása, értelmezése3 Diagram, nomogram kitöltése, készítése5 Gépírás

A típus megjelölésével a szakmai ismeretek:

A szint megjelölésével a szakmai készségek:

1192-06

Szakmai kompetenciák:

10

Page 11: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

ÖnállóságDöntésképességPontosságFelelősségtudatKitartásMegbízhatóság

Kapcsolatteremtő készségKapcsolatfenntartó készségHatékony kérdezés készsége

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárításHelyzetfelismerésGyakorlatias feladatértelmezés

Módszerkompetenciák:

Személyes kompetenciák:

Társas kompetenciák:

11

Page 12: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

azonosítója megnevezése1180-06 Korszerű munkaszervezés1181-06 Gazdálkodás, projektvezetés1190-06 Műszaki alapozás1191-06 Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása1192-06 Hálózati rendszerek üzemeltetése

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljainak

12

Page 13: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

8. A képzés szerkezete

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9

10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 3233 3334 3435 3536 36

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítés időterve

1. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám

Het

ek s

zám

a

163/2.0/1190-06

Az összefüggő szakmai gyakorlat javasolt időtartama 360 óra

163/1.0/1180-06

163/

3.0/

1180

-06

163/

4.0/

1180

-06

163/

2.0/

1181

-06

163/

1.0/

1181

-06

163/2.0/1180-06

163/1.0/1192-06

163/

2.0/

1191

-06

163/

2.0/

1192

-06

163/

4.0/

1192

-06

163/

3.0/

1192

-06

163/

1.0/

1191

-06

13

Page 14: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 351 12 23 34 45 56 67 78 89 9

10 1011 1112 1213 1314 1415 1516 1617 1718 1819 1920 2021 2122 2223 2324 2425 2526 2627 2728 2829 2930 3031 3132 32

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35

163/

1.0/

1181

-06

163/

1.0/

1190

-06

163/

2.0/

1191

-06

163/1.0/1192-06

2. szakképzési évfolyamHeti maximális óraszám

Het

ek s

zám

a

163/

4.0/

1192

-06

163/

1.0/

1191

-06

163/

2.0/

1192

-06

163/

3.0/

1192

-06

14

Page 15: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

elméletielmélet-igényes

gyakorlatigyakorlati összes

1 163/1.0/1180-06 Informatikai alapismeretek 12 0 21 332 163/2.0/1180-06 ECDL ismeretek 0 0 79 793 163/3.0/1180-06 Védelmi előírások 24 0 0 244 163/4.0/1180-06 Jog és kommunikáció 68 0 0 685 163/1.0/1181-06 Vállalkozási ismeretek 25 0 0 256 163/2.0/1181-06 Projektmenedzsment 16 0 20 367 163/1.0/1190-06 Műszaki dokumentáció 35 0 60 958 163/2.0/1190-06 Természettudományos alapok 60 0 0 609 163/1.0/1191-06 Számítástechnikai rendszerismeret 90 0 30 120

10 163/2.0/1191-06 Hálózati rendszerek 85 0 105 19011 163/1.0/1192-06 Programozás 50 0 85 13512 163/2.0/1192-06 Adatkezelés 60 0 20 8013 163/3.0/1192-06 Rendszerüzemeltetés 0 0 180 18014 163/4.0/1192-06 Elektronika 75 0 0 75

600 0 600 12001560

9. A szakképesítés vizsgáztatási követelményei

A szakmai vizsgára bocsátás feltételei:

óraszáma

sors

zám

a

azonosítója megnevezése

Gazdálkodó szervezetnél eltöltött 3 hónapos gyakorlat teljesítése

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítés szakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek

Szakmai gyakorlat: 360

Az utolsó szakképző évfolyam elvégzését tanúsító bizonyítványSzakdolgozat készítéseA képzési programban előírt gyakorlat teljesítéséről szóló igazolás

Mindösszesen óra:

Az elméletigényes gyakorlati órák a tanár szempontjából elméletnek, a tanuló szempontjából gyakorlatnak számítanak, tehát ezt az időt a képzési időből a gyakorlatra fordított időként kell figyelembe venni.

A tananyagegység

15

Page 16: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A szakmai vizsga részei:

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:interaktív

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:írásbeli

Időtartama: 30 perc

A hozzárendelt 3. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 50%2. feladat 20%3. feladat 30%

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:interaktív

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:írásbeli

Időtartama: 120 perc

1181-06 Gazdálkodás, projektvezetés

Projektirányítási rendszerek, projekttervezés, kockázatelemzés, erőforrás-kezelés

Megadott feltételek alapján képzési vállalkozási forma kiválasztása, indításának,működtetésének, átszervezésének megtervezése, működésének elemzése. Számla,nyugta kibocsátása

1. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1180-06 Korszerű munkaszervezés

Számítógép-kezelési, üzemeltetési, hálózati és multimédiás ismeretek alkalmazása.Informatikai biztonsági eszközök használata, szakmai angol szöveg értése

Elsősegélynyújtás, újraélesztés

Munka-, környezet- és tűzvédelmi ismeretek. Hulladékok csoportosítása,minősítése, kezelése és a hulladékok szelektív gyűjtése

2. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

16

Page 17: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 60%2. feladat 40%

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:írásbeli

Időtartama: 60 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 50%2. feladat 50%

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:írásbeli

Időtartama: 60 perc

A hozzárendelt 2. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:gyakorlati

Időtartama: 180 perc

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 40%2. feladat 60%

1191-06 Hálózati rendszerek telepítése, konfigurálása

Elektronikus feladatsor megoldása LAN ismeretek, forgalomirányítási ismeretek,kapcsolási ismeretek, WAN, VoIP és WLAN ismeretek témakörökben

Hálózatépítés, hálózati eszközök konfigurálása, hálózat tesztelése, hozzáférésvezérlés szabályozása

Adott használt alkatrész szabadkézi vagy műszaki rajzának elkészítése,dokumentálása, műszaki és gazdasági ajánlat készítése ennek az alkatrésznekcseréjére

Adott konkrét feladathoz anyagrendelést állít össze, kalkulációt készít arendelkezésre bocsátott adatok alapján. Összeállítja a szükséges eszközök listáját,ismerteti az elvégzendő munkafolyamat lépéseit

4. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:

3. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1190-06 Műszaki alapozás

17

Page 18: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A hozzárendelt 1. vizsgafeladat:

A hozzárendelt jellemző vizsgatevékenység:szóbeli

Időtartama: 45 perc (felkészülési idő 30 perc, válaszadási idő 15 perc)

A vizsgarészben az egyes feladatok aránya:1. feladat 100%

A szakmai vizsga értékelése %-osan

1510202530

A szakképesítéshez rendelt vizsgarészek valamelyikének korábbi teljesítése

-

10. Egyéb feltételek, információk, beszámítható előzetes tanulmányok

A szakmai vizsgarészek alóli felmentés feltételei

A szakmai vizsga értékelésének a szakmai vizsgaszabályzattól eltérőszempontjai

3. vizsgarész:4. vizsgarész:5. vizsgarész:

Önálló tervezési, installálási, konfigurálási, üzemeltetési, ellenőrzési feladatmegoldása és dokumentálása – szakdolgozat védés Power Pointos prezentációval

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítéshez rendelt vizsgarészek és ezek súlya a vizsga egészében

1. vizsgarész:2. vizsgarész:

5. vizsgarészA hozzárendelt szakmai követelménymodul azonosítója és megnevezése:1192-06 Hálózati rendszerek üzemeltetése

A beszámítható előzetes tanulmányok meghatározásakor az „Útmutató az Általános rendszergazda szakképesítés képzéséhez beszámítható előzetes tudás felméréséhez” c. dokumentumban foglaltak szerint kell eljárni.

18

Page 19: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

II. A központi program tananyagegységei

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/1.1/1180-06 12 0 0szk 163/1.2/1180-06 0 0 12szk 163/1.3/1180-06 0 0 9

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusB típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

-

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Információk önálló rendszerezése 30%

Internet-szolgáltatásokProgramozási alapok

ECDL 1. m. IT alapismeretek

Módszeres munkavégzés

Szabványokat használÉértelmezi a feladatköréhez tartozó tevékenységgel vagy minősítéssel kapcsolatos szabványokatMarketing, vállalkozói, reklámszervezői és pénzügyi adminisztrációs feladatokat végez

A számítógép felépítése, működési elve

163/1.1/1180-06

Az információtechnológia alapjai

Számítógépet használ (általános célra)Műszaki és ügyviteli leírásokat, utasításokat használ

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/1.0/1180-06 Informatikai alapismeretek 33

Az 55 481 01 0000 00 00 azonosító számú, Általános rendszergazda megnevezésű szakképesítésszakmai követelménymoduljaihoz rendelt tananyagegységek

1. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

19

Page 20: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusB típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Üzemeltetés, adatmentés, archiválásSzámítógépek karbantartása

ECDL 2. m. Operációs rendszerek

-

Asszisztensi feladatkörben mérnöki munkában közreműködikSzámítógépes alkalmazói programokat használ

Operációs rendszerekHálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerek

Hálózati rendszert használSzámítógépet üzembe helyez, programokat telepít, operációs rendszert használVírusellenőrzést, vírusirtást végezHálózati rendszert használ

163/1.3/1180-06

Üzemeltetés, adatmentés, archiválás

Számítógépet használ (általános célra)Éértelmezi a feladatköréhez tartozó tevékenységgel vagy minősítéssel kapcsolatos szabványokat

Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

12 óra gyakorlat osztálykeretben

Módszeres munkavégzés

Felelősségtudat

-

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%

Multimédia alapjai, alapfogalmakMédiaelemek (hang, videó, mozgókép, állókép), médiaismeretMultimédia-alkalmazások

ECDL 6. m. Prezentáció

Multimédia alapok

Számítógépet használ (általános célra)Számítógépet üzembe helyez, programokat telepít, operációs rendszert használ

Grafikai és prezentációs programok használata

Tanterem

0 óra elméletigényes gyakorlat osztálykeretben

163/1.2/1180-06

20

Page 21: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

Tanterem

9 óra gyakorlat osztálykeretben

-

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Információk önálló rendszerezése 30%

21

Page 22: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/2.1/1180-06 0 0 15szk 163/2.2/1180-06 0 0 20szk 163/2.3/1180-06 0 0 15szk 163/2.4/1180-06 0 0 6szk 163/2.5/1180-06 0 0 15szk 163/2.6/1180-06 0 0 8

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

15 óra gyakorlat osztálykeretben

-

Prezentációs készség

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%

Szövegszerkesztő programok használata

ECDL 3. m. SzövegszerkesztésECDL AM3 modul Szövegszerkesztés – haladó szint

Gyakorlatias feladatértelmezés

163/2.1/1180-06

Szövegszerkesztés

Számítógépet használ (általános célra)Szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis-kezelő programokat használ

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/2.0/1180-06 ECDL ismeretek 79

2. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

22

Page 23: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

163/2.4/1180-06

Prezentációkészítés

Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

15 óra gyakorlat osztálykeretben

Gyakorlatias feladatértelmezés

-

-

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%

Számítógépet használ (általános célra)Szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis-kezelő programokat használ

Adatbázis-kezelés

ECDL 5. m. Adatbázis-kezelés

Számítógép-terem

20 óra gyakorlat osztálykeretben

163/2.3/1180-06

Adatbáziskezelés

-

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

ECDL 4. m. TáblázatkezelésECDL AM4 modul Táblázatkezelés – haladó szint

Gyakorlatias feladatértelmezés

-

Táblázatkezelés

Számítógépet használ (általános célra)Szövegszerkesztő, táblázatkezelő és adatbázis-kezelő programokat használ

Táblázatkezelő programok használata

163/2.2/1180-06

23

Page 24: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

5. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

6. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

163/2.6/1180-06

Információ és kommunikáció

Számítógépet használ (általános célra)

Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

15 óra gyakorlat osztálykeretben

Gyakorlatias feladatértelmezés

-

-

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%

Hálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerekSzoftverek telepítéseSzámítógépek üzemeltetése hálózatban

ECDL 2. m. Operációs rendszerek

163/2.5/1180-06

Operációs rendszerek

Számítógépet használ (általános célra)

Operációs rendszerek

Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

6 óra gyakorlat osztálykeretben

Gyakorlatias feladatértelmezés

-

Prezentációs készség

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%

Multimédia alapjai, alapfogalmakMédiaelemek (hang, videó, mozgókép, állókép), médiaismeretMultimédia-alkalmazások

ECDL 6. m. Prezentáció

Számítógépet használ (általános célra)

Grafikai és prezentációs programok használata

24

Page 25: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Számítógép-terem

8 óra gyakorlat osztálykeretben

-

Prezentációs készségTömör fogalmazás készsége

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%

Hálózati alapismeretek, hálózati operációs rendszerekSzámítógépek üzemeltetése hálózatban

ECDL 7. m. Információ és kommunikáció

Gyakorlatias feladatértelmezés

Internet-szolgáltatások

25

Page 26: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/3.1/1180-06 12 0 0szk 163/3.2/1180-06 12 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Tanterem

12 óra elmélet osztálykeretben

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Információk önálló rendszerezése 30%Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

Környezetvédelmi, tűzvédelmi szabályok

-

-

Felelősségtudat

Munkavégzéssel, munkaszervezéssel és irányítással kapcsolatos feladatot végezMunkahelyi minőségirányítási előírásokat alkalmazza és betartatja

Hulladékkezelési eljárásokBiztonságos munka feltételei

Szakszerűen részt vesz az áramütést szenvedett elsősegélynyújtásábanBiztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli a szükségesés előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használatátBetartja a balesetvédelmi és az érintésvédelmi előírásokatFokozottan felügyel az áramütéses balesetek megelőzésére

163/3.1/1180-06

Munkavédelem

Munkavégzés környezetvédelmi előírásait betartatja, alkalmazzaMunkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazza

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/3.0/1180-06 Védelmi előírások 24

3. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

azonosítója

26

Page 27: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Információk önálló rendszerezése 30%Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

Tanterem

12 óra elmélet osztálykeretben

-

Felelősségtudat

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%

Hulladékkezelési eljárásokBiztonságos munka feltételeiKörnyezetvédelmi, tűzvédelmi szabályok

-

Munkavégzés környezetvédelmi előírásait betartatja, alkalmazzaHulladékokat, veszélyes anyagokat szakszerűen kezel, illetve tárolMunkavégzés balesetvédelmi előírásait ismeri, betartja, alkalmazzaBiztosítja a balesetmentes munkavégzés feltételeit, alkalmazza, megköveteli a szükségesés előírásszerű védőeszközök, védőfelszerelések használatát

163/3.2/1180-06

Tűz és környezetvédelem

27

Page 28: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/4.1/1180-06 8 0 0szk 163/4.2/1180-06 60 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint3. szint3. szint2. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:Idegen nyelvű beszédkészség

Idegen nyelvű olvasott szöveg megértéseIdegen nyelvű fogalmazás írásbanIdegen nyelvű kézírásIdegen nyelvű hallott szöveg megértése

Szakmai nyelven kommunikál írásban és szóban az általános és szakmai szókincs birtokában, magyar és idegen nyelvenÉrti, értelmezi és elmagyarázza az angol nyelvű műszaki dokumentáció (katalógus, publikáció, szakszöveg) tartalmát, fontosabb jellemzőit és adatait

Szakmai idegen nyelvi ismeretek fejlesztéseSzókincsbővítés, szövegértés és kommunikációs gyakorlat

Tanterem

8 óra elmélet osztálykeretben

163/4.2/1180-06

Szakmai angol nyelv

Tömör fogalmazás készsége

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%Információk önálló rendszerezése 30%Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

Az adatok technikai és jogi védelme

-

-

-

163/4.1/1180-06

Jogi ismeretek

Érti és értelmezi a feladatkörébe tartozó jogi előírásokat

Jog, közjog és polgári jog

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/4.0/1180-06 Jog és kommunikáció 68

4. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

azonosítója

28

Page 29: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Idegennyelvi szaktanterem

60 óra elmélet osztálykeretben

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 40%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen irányítással 30%Műveletek gyakorlása 30%

Tanterem

-

-

Tömör fogalmazás készsége

29

Page 30: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/1.1/1181-06 15 0 0szk 163/1.2/1181-06 10 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:4. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:Döntésképesség

ÜgyvitelszervezésElektronikus ügyfélkiszolgáló rendszerek

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

-

Munkaerőpiaci ismeretek

Alapvető pénzforgalmi feladatokat old megEgyszerű költségszámítási feladatokat végez a munkafolyamatokhoz kapcsolódóanGazdálkodási ismereteket alkalmaz a termelés, üzemeltetés folyamataiban

Műveletek gyakorlása 30%

Tanterem

15 óra elmélet osztálykeretben

163/1.2/1181-06

-

-

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 70%

Vállalkozás/gazdaságtanÁlláskeresési technikák (hagyományos és új módszerek)Európai és hazai munkaerőpiac

Olvasott köznyelvi szöveg megértése

163/1.1/1181-06

Gazdálkodási alapismeretek

Részt vesz a gazdálkodás, vállalkozás személyi, pénzügyi, tárgyi, piaci feltételeinek elemzésében, megteremtésébenSzámlaadatokat értelmez, ellenőriz, egyszerű számlákat készít

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/1.0/1181-06 Vállalkozási ismeretek 25

5. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

30

Page 31: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Műveletek gyakorlása 50%

Tanterem

10 óra elmélet osztálykeretben

Felelősségtudat

Kapcsolatteremtő készség

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 50%

31

Page 32: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/2.1/1181-06 16 0 0szk 163/2.2/1181-06 0 0 12szk 163/2.3/1181-06 0 0 8

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 80%Projektterv készítése 20%

Tanterem

16 óra elmélet osztálykeretben

Rendszerekben való gondolkodásFigyelem-összpontosítás

Döntésképesség

-

Tervezés, elemzés, értékelés módszereiTervezés, elemzés, értékelés számítógéppelProjekt alapismeretek (erőforrás tervezés)

-

163/2.1/1181-06

Projekttervezés, -vezetés, -dokumentáció

Részt vesz a helyzetfelmérésben, a követelmények, erőforrásigények meghatározásában

Közreműködik a munkaterv, a költségterv kidolgozásában, a kockázatelemzésben

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/2.0/1181-06 Projekt-menedzsment 36

6. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

32

Page 33: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusC típusC típusC típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint4. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:Tanterem

Tömör fogalmazás készsége

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40%Írásos elemzések készítése 40%Projekt dokumentáció készítése 20%

Köznyelvi szöveg fogalmazása írásbanInformációforrások kezelése

Rendszerekben való gondolkodás

-

163/2.3/1181-06

Kommunikáció és tárgyalástechnika

Közreműködik a projekt dokumentálásában és értékelésében

Projektdokumentálási módszerek és eszközök

Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Esettanulmány készítése 30%

Tanterem

12 óra gyakorlat osztálykeretben

Felelősségtudat

Kapcsolatteremtő készségTömör fogalmazás készsége

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 40%

Viselkedéskultúra

Köznyelvi nyelvhasználat

Rendszerekben való gondolkodás

Döntésképesség

KommunikációTárgyalások tervezése, szervezéseKorszerű irodatechnika (másoló, adattároló és -feldolgozó gépek)Elektronikus hírközlő és kommunikációs eszközök

163/2.2/1181-06

Irodatechnika, hírközlő és kommunikációs eszközök

Közreműködik a szükséges hardver, szoftver, operációs rendszer és kliensoldali programok kiválasztásában, a környezet kialakításában, meghatározza ennek eszközszükségletét

Projektmenedzsment

33

Page 34: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:8 óra gyakorlat osztálykeretben

34

Page 35: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/1.1/1190-06 35 0 0szk 163/1.2/1190-06 0 0 30szk 163/1.3/1190-06 0 0 15szk 163/1.4/1190-06 0 0 15

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:Dokumentáció folyamata

Műszaki ábrázolás alapjai, derékszögű vetítési módszerek,szabványos jelölési rendszerek, egyszerű összeállítási rajz Áramkör ábrázolás alapjai, szabványos áramköri elemek, áramkörtervező rendszerek

Hálózat ábrázolás alapjai, hálózatábrázolási módok,hálózattervező rendszerek

163/1.2/1190-06

Hálózati rajz készítése irodai-rendszerről 10%Leírás készítése 30%

Számítógép-terem

35 óra elmélet osztálykeretben

-

Információk önálló rendszerezése 40%Áramkörirajz rajz készítése leírásból 10%Műszaki rajz készítés tárgyról 10%

Elemi számolási készség

Logikus gondolkodásÁttekintő képesség

Szervezőkészség

Elvi működési rajzok alapján szerelési rajzokat készítAlkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás és elektronikus adatrögzítést végez)

Műszaki informatikaMűszaki dokumentáció

163/1.1/1190-06

Dokumentáció előkészítés

Műszaki rajzokat készít, használSzabadkézi rajzot, vázlatot készít alkatrészekről, berendezésekről

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/1.0/1190-06 Műszaki dokumentáció 95

7. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

35

Page 36: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Hálózat elvi és kivitelezési rajzának elkészítéseHálózat mérési utasításának és mérési jegyzőkönyvének elkészítése

Számítógép-terem

30 óra gyakorlat osztálykeretben

Műszaki dokumentáció fogalma és típusai,gyártási dokumentáció, minőségellenőrzési dokumentációÁramkör-szerelési utasítás készítése, mérési utasítás és jegyzőkönyv készítése

-

Leírás készítése 40%Hálózati rendszerrajz kiegészítés 30%Információk rendszerezése mozaikfeladattal 30%

Műszaki dokumentáció

Elemi számolási készség

Kritikus gondolkodás

Döntésképesség

Dokumentálja az elvégzett munkátFelméri az eszköz-, anyag- és munkavégzési időszükségletetMegtervezi tevékenységét és előkészül az elvégzendő munkafolyamatokra, a munka ellenőrzéséreEgyezteti a munkafolyamatot a partnerekkel

Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít összeDokumentációval előkészül szerelési feladatokraElvi működési rajzok alapján szerelési rajzokat készít

36

Page 37: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

163/1.4/1190-06

Anyagfelhasználási ismeretek

Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít összeBiztosítja a munkavégzés eszközeit és anyagait

Számítógép-terem

15 óra gyakorlat osztálykeretben

Műszaki kiviteli tervek alapján, hálózat építése, anyagigény összeállítása terv alapján, munkafolyamat megtervezése és megszervezéseEllenőrzési folyamatok szervezése, elvégzése, minőségbiztosítási elvek

Kapcsolatteremtő készség

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 30%Információk önálló rendszerezése 30%Elemzés készítése tapasztalatokról 40%

Áttekintő képességLényegfelismerés (lényeglátás)

DöntésképességMegbízhatóság

Hatósági engedélyezési eljárási igényt felismer, végez

Műszaki dokumentációMunkavégzési technikák

Elemi számolási készség

Anyagjegyzéket és költségvetést használ, illetve állít összeDokumentációval előkészül szerelési feladatokraÉrtelmezi a terveket, műszaki leírásokat, megismeri a munkaterületetMegtervezi tevékenységét és előkészül az elvégzendő munkafolyamatokra, a munka ellenőrzésére

163/1.3/1190-06

Dokumentáció felhasználás

Műszaki kiviteli terveket értelmez és használ (műszaki leírást, tervrajzokat, blokkvázlatot, elvi kapcsolási rajzot, áramútrajzot, nyomvonalrajzokot, installációs rajzokat stb.)

37

Page 38: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:15 óra gyakorlat osztálykeretben

Anyagismeret, anyagfelhasználási ismeretek, kábelek tipusai, tulajdonságai, alkalmazhatóságaszereléshez szükséges eszközök, szerelvényekKábelek elhelyezése, azonosítási rendszere, szerelési technológiája

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 25%Információk önálló rendszerezése 25%Tesztfeladat megoldása 25%

-

Döntésképesség

Irányítási készségKommunikációs rugalmasság

Olvasott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 25%

AnyagismeretMunkavégzési technikák

Elemi számolási készség

-

38

Page 39: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/2.1/1190-06 45 0 0szk 163/2.2/1190-06 15 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típusC típusC típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Vallószínüségszámítás alapjai

Műveletek gyakorlása 30%

Tanterem

45 óra elmélet osztálykeretben

SzámkörökLineáris algebraFüggvénytan

-

-

Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 35%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 35%

Egy- és többváltozós függvények, differenciál és integrálszámítás és alkalmazásaikNumerikus és függvénysorok, valószínűség számítás

Elemi számolási készség

Logikus gondolkodás

163/2.1/1190-06

Műszaki matematika

Alkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás és elektronikus adatrögzítést végez)

Lineáris algebra, függvénytani alapok

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/2.0/1190-06 Természet-tudományos alapok 60

8. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

39

Page 40: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:C típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Elektromos egyenáram: Ohm törvénye, Kirchhoff-törvények, Kapacitás és induktivitás átmeneti jelenségei bekapcsoláskor és kikapcsoláskorVáltakozó áram:Az áram keletkekzése, effektív jellemzői, induktív ellenállás, kapacitív ellenállás, impedancia.Fénytan:A fény tulajdonsága (hullám, korpuszkula), interferencia, fényszúrúdás, polarizáció és kettős törésHullámtan:Rádióhullámok jellemzői, terjedése, hatásai, Rádióhullámok és a fény összehasonlítása

Műveletek gyakorlása 30%

Tanterem

15 óra elmélet osztálykeretben

Elektromosságtan: Töltés fogalma, töltés szétválasztás.Elektrosztatika: Coulomb-törvény, Elektromos térerősségvonalak, Fluxus és forráserősség

-

-

Olvasott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 35%Hallott szöveg feladattal vezetett feldolgozása 35%

Alkalmazza a hagyományos és elektronikus adatrögzítés eszközeit (írásos, ábrás és elektronikus adatrögzítést végez)

Műszaki fizika

Elemi számolási készség

Logikus gondolkodás

163/2.2/1190-06

Műszaki fizika

Mérések végzésekor mérési jegyzőkönyvet készít

40

Page 41: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

sza 163/1.1/1191-06 30 0 0szk 163/1.2/1191-06 30 0 0szk 163/1.3/1191-06 0 0 30szk 163/1.4/1191-06 30 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Tanterem

30 óra elmélet osztálykeretben

Kapcsolástechnikai alapok: Áramlogikás, feszültséglogikás hálózatok, DTL, TTL, CMOS, logikai áramkörök, Alap logikai kapukLogikai függvények, MINTERM-ek, MAXTERM-ek, Igazság tábla, Karnaugh tábla, Vein-diagram, Logikai hálózatok kialakítása

Információk önálló rendszerezése 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 20%Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 15%Tesztfeladat megoldása 15%

-

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 10%Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%

Digitális elektronikaMéréstechnikai alapok

-

Logikus gondolkodás

163/1.1/1191-06

Digitális technika

-

Digitális rendszertechnika

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/1.0/1191-06 Számítástechnikai rendszerismeret 120

9. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

azonosítója

41

Page 42: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Gyakorlatias feladatértelmezés

Mérnöki tervezőrendszerekPerifériák, multimédia eszközök felépítésének, működése

-

Áttekintő képesség

163/1.3/1191-06

Alkalmazott digitális technika

-

Digitális rendszertechnika

Tanterem

30 óra elmélet osztálykeretben

Tároló elemek: R-S és J-K tárolók, aszinkron és szinkron, hálózatok, sorrendi hálózatokMemória felépítése Áramköri analízis: Áramköri késleltetések, Hazard jelenségek és kiküszöbölési lehetőségeik, Visszacsatolás digitális rendszerekben

Információk feladattal vezetett rendszerezése 20%Válaszolás írásban mondatszintű kérdésekre 20%Áramköri rajz elemzés, hibakeresés 20%Áramköri rajz készítése digitális-rendszerről 20%

Rendszerező képesség

-

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%

Számítógép architektúrákMéréstechnikai alapok

-

Áttekintő képesség

163/1.2/1191-06

Digitális rendszerek

-

Digitális rendszertechnika

42

Page 43: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:30 óra elmélet osztálykeretben

Méréstechnikai alapok: mérés és összehasonlítás, SI rendszer, mérési hiba fajtáivillamos alapmérésekEgyenáramú mennyiségek mérése, váltakozó, változó jelek mérése.Nem villamos jelek villamos méréseHálózat mérése: kábelek vizsgálata, kábelteszter használata, hálózat analizátor használatamérési jegyzőkönyvek elkészítése

Információk önálló rendszerezése 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Működési rajz készítése digitális-rendszerről 20%

Számítógép-terem

Rendszerező képesség

PontosságMegbízhatóság

-

Méréstechnikai alapokPerifériák, multimédia eszközök felépítésének, működése

-

Áttekintő képesség

163/1.4/1191-06

Méréstecnikai ismeretek

-

érnöki tervezőrendszerek

Számítógép-terem

30 óra gyakorlat osztálykeretben

Áramköri alkalmazások: A/D D/A átalakítók, multiplexerek, műveletvégző áramkörök

Processzor architektúrák, számítógép rendszerek működése

Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Digitális rajz készítése digitális-rendszerről 20%Digitális rendszerrajz kiegészítés 20%Tesztfeladat megoldása 10%

-

-

Információk önálló rendszerezése 20%

43

Page 44: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/2.1/1191-06 40 0 0szk 163/2.2/1191-06 45 0 0szk 163/2.3/1191-06 0 0 60szk 163/2.4/1191-06 0 0 45

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:2. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

LAN/WLAN operációs rendszereket telepítLAN/WLAN operációs rendszereket konfigurál

Kliens oldali szoftverek konfigurálása

40 óra elmélet osztálykeretben

Hálózaticsatoló, switch, router telepítése, konfigurálása

163/2.2/1191-06

Hálózati operációsrendszer

Információk feladattal vezetett rendszerezése 20%Hálózati rajz értelmezése 20%Hálózati rajz készítése informatikai-rendszerről 20%

Számítógép-terem

Megbízhatóság

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Információk önálló rendszerezése 20%

Áttekintő képességRendszerező képességGyakorlatias feladatértelmezés

Pontosság

Kliens oldali hardver konfigurálásaKeret oldali hardver konfigurálása

Hálózati tervrajz olvasása, értelmezéseHálózati tervrajz készítése

163/2.1/1191-06

Hálózati eszközök

LAN/WLAN hardver eszközöket telepítLAN/WLAN hardver eszközöket konfigurál

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/2.0/1191-06 Hálózati rendszerek 190

10. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

azonosítója

44

Page 45: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

B típusHozzárendelt szakmai készségek:

3. szintHozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:60 óra gyakorlat osztálykeretben

Hálózati szolgáltatások: HTTP, HTTPS, FTP, SFTP, TFTP, IMAP,SMTP, POP3 stb

Hálózati alkalmazások: adatbázis szerverek, levelező szerverek, tárhely szolgáltatások, webszolgáltatások, WIKI motorok, fórum motorok stb

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40%

Számítógép-terem

PontosságMegbízhatóság

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 10%

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok

Logikus gondolkodásRendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

LAN/WLAN keret és kliensprogramokat telepítLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat konfigurál

Kliens oldali hardver konfigurálásaKeret oldali szoftverek konfigurálása

45 óra elmélet osztálykeretben

Oprációs rendszer működése, kernel és a shell feladata. Folyamatkezelés, állomány kezelés, hálózat elérés, hálózati kommunikáció konfigurálása

163/2.3/1191-06

Hálózati alkalmazások

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 40%

Számítógép-terem

PontosságMegbízhatóság

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 10%

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok

Logikus gondolkodásRendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Keret oldali szoftverek konfigurálása

45

Page 46: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típusB típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint2. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:Előre meghatározott specifikáció szerint hálózat tervezése, kialakítása, eszközök konfigurálása, szoftverek telepítése, konfigurálása, működés ellenörzése,

Esetleírás készítése 20%Elemzés készítése tapasztalatokról 20%

Számítógép-terem

45 óra gyakorlat osztálykeretben

Megbízhatóság

-

Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30%Csoportos helyzetgyakorlat 30%

Áttekintő képességLogikus gondolkodásProblémamegoldás, hibaelhárítás

Pontosság

Méréstechnikai alapok

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatokHálózati tervrajz olvasása, értelmezéseHálózati tervrajz készítése

Kommunikációs rendszerek telepítése, üzembe helyezéseHelyi számítógépes hálózat (LAN/WLAN) telepítése, üzembe helyezéseHelyi számítógépes hálózati (LAN/WLAN) szerver hardver, szoftverkonfigurálásMérnöki tervezőrendszerek

LAN/WLAN hardver eszközöket konfigurálLAN/WLAN operációs rendszereket konfigurálLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat konfigurál

Információs rendszerek üzembe helyezése és konfigurálása

Komplex hálózati rendszerek

LAN/WLAN hardver eszközöket telepítLAN/WLAN operációs rendszereket telepítLAN/WLAN keret és kliensprogramokat telepít

163/2.4/1191-06

46

Page 47: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/1.1/1192-06 50 0 0szk 163/1.2/1192-06 0 0 30szk 163/1.3/1192-06 0 0 25szk 163/1.4/1192-06 0 0 30

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

SzelekciókIterációkAlapvető algoritmusokMetódusok leírásaTömbök

Információk feladattal vezetett rendszerezése 35%

Számítógép-terem

50 óra elmélet osztálykeretben

Bevezetés a programozásbaKifejezések, értékadás

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 25%Információk önálló rendszerezése 10%Írásos elemzések készítése 10%Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20%

Problémamegoldás, hibaelhárítás

ÖnállóságPontosság

-

Programozási technikákStrukturált programozási nyelv (pl. C)

Gépírás

Rendszerező képesség

163/1.1/1192-06

Programozási alapok

Javítja a programok hibáit

Programozási alapfogalmak

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/1.0/1192-06 Programozás 135

11. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

47

Page 48: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Osztályok használata, osztályok készítése

163/1.3/1192-06

Dokumentáció webre

Javítja a programok hibáit

Számítógép-terem

30 óra gyakorlat osztálykeretben

Objektumorientált paradigmaObjektumorientált környezet (pl: JAVA)

Információk önálló rendszerezése 10%Írásos elemzések készítése 10%Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 35%

ÖnállóságPontosság

-

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 25%

Objektum-orientált programozási nyelv (pl. Java, C++)

Gépírás

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

163/1.2/1192-06

Objektum orientált programozás

Javítja a programok hibáit

Programozási technikák

48

Page 49: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

Információk önálló rendszerezése 20%

ÖnállóságPontosság

Hatékony kérdezés készsége

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 25%

Beágyazott rendszerek alkalmazásai

-

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Beágyazott rendszerek

Megoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállítását

Programozási technikákObjektum-orientált programozási nyelv (pl. Java, C++)

Táblázatok használataKépek beillsztéseMultimédiás elemek beillesztéseCSS alapjaiStíluslapok használataAz XML nyelv alapjaiNévterek használata XML dokumentumbanXML sémák használata

163/1.4/1192-06

Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 30%

Számítógép-terem

25 óra gyakorlat osztálykeretben

HTML alapismeretekFormázási alapokHivatkozások

Hatékony kérdezés készsége

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Információk önálló rendszerezése 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

ÖnállóságPontosság

Weblap-készítésProgramozási alapfogalmakProgramozási technikák

Gépírás

49

Page 50: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:30 óra gyakorlat osztálykeretben

Dinamikus HTMLfiltererek kurzorokelemek készítése, események

JavaScriptfüggvények, adatok kezelése, átadásamenük készítése

Írásos elemzések készítése 20%Kiscsoportos szakmai munkavégzés irányítással 35%

Számítógép-terem

50

Page 51: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/2.1/1192-06 45 0 0szk 163/2.2/1192-06 0 0 20szk 163/2.3/1192-06 15 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:Adatbázisok elmélete:adatmodell fogalmaadatmodell alapelemei: egyed, tulajdonság, kapcsolat stb.A relációs adatmodell:kulcsok, kapcsoló tulajdonságfunkcionális függőségek, normalizálás

Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Írásos elemzések készítése 30%

Számítógép-terem

45 óra elmélet osztálykeretben

Kitartás

Hatékony kérdezés készsége

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Információk önálló rendszerezése 20%

Adatbázis-kezelő rendszerek

-

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

163/2.1/1192-06

Adatbáziskezelés alapjai

-

Adatkezelési, adattárolási módszerek

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/2.0/1192-06 Adatkezelés 80

12. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

51

Page 52: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:-

Adatvédelmi és adattitkosítási módszerekHálózatfelügyeletÜzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírásokVagyonvédelem

Adat- és vagyonvédelemi módszerek

Megszervezi a fizikai védelmetJavaslatot tesz az elavulás megelőzéséreGondoskodik a vírusvédelemről

Számítógép-terem

20 óra gyakorlat osztálykeretben

Az SQL nyelv elemeiAz SQL parancsaiLekérdezések adatbázisból

163/2.3/1192-06

Olvasott szöveg önálló feldolgozása 20%Információk önálló rendszerezése 20%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Írásos elemzések készítése 30%

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Kitartás

Hatékony kérdezés készsége

Adminisztrátori feladatokat lát el

Adatkezelési, adattárolási módszerekAdatbázis-kezelő rendszerek

-

163/2.2/1192-06

Adatbáziskezelés SQL

52

Page 53: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:15 óra elmélet osztálykeretben

Az adatvédelem fogalmaAz internet biztonságVédelmi lehetőségek, szolgáltatásokVagyonvédelmi technikák

-

Esetleírás készítése 50%Elemzés készítése tapasztalatokról 50%

Tanterem

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Megbízhatóság

53

Page 54: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/3.1/1192-06 0 0 30szk 163/3.2/1192-06 0 0 60szk 163/3.3/1192-06 0 0 30szk 163/3.4/1192-06 0 0 60

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:Hálózati rendszerrajz elemzés, hibakeresés 20%

Számítógép-terem

Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 30%Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 20%

Felelősségtudat

Kapcsolatteremtő készségHatékony kérdezés készségeKapcsolatfenntartó készség

HelyzetfelismerésGyakorlatias feladatértelmezés

ÖnállóságDöntésképesség

Üzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírások

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Javítja az operációs rendszer hibáitBeállítja a jogosultságszinteket

Windows alapú operációs rendszerekHálózatfelügyelet

LAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat tesztel és korszerűsítLAN/WLAN hardver eszközöket üzemeltetLAN/WLAN hardver eszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti majd végleges megoldást végezMegoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállítását

163/3.1/1192-06

NT alapú szerver alapjai

LAN/WLAN hardver eszközöket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsít

azonosítója

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/3.0/1192-06 Rendszer-üzemeltetés 180

13. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

54

Page 55: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:60 óra gyakorlat osztálykeretben

Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 20%Hálózati rendszerrajz elemzés, hibakeresés 20%

Számítógép-terem

Hatékony kérdezés készségeKapcsolatfenntartó készség

Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 30%Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 10%

ÖnállóságDöntésképességFelelősségtudat

Kapcsolatteremtő készség

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárításHelyzetfelismerésGyakorlatias feladatértelmezés

Windows alapú operációs rendszerekHálózatfelügyeletÜzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírások

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok

LAN/WLAN hardver eszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti majd végleges megoldást végezMegoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállításátJavítja az operációs rendszer hibáitBeállítja a jogosultságszinteket

LAN/WLAN hardver eszközöket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat tesztel és korszerűsítLAN/WLAN hardver eszközöket üzemeltet

Lemez kezelésBitonsági beállításokEseménynaplózásWindows BackupWindows Scripting

163/3.2/1192-06

NT alapú szerver üzemeltetés

30 óra gyakorlat osztálykeretben

Windows szerver szolgáltatásainak áttekintéseAz Active Directory

55

Page 56: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

3. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Felhasználói jogosultságokShell scriptekA KernelX Window SystermIrodai alkalmalzások konfigurálása

Hálózati rendszerrajz elemzés, hibakeresés 20%

Számítógép-terem

30 óra gyakorlat osztálykeretben

Történeti áttekinités, alapfogalmakA unix kezelése

Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 30%Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 20%

Felelősségtudat

Kapcsolatteremtő készségHatékony kérdezés készségeKapcsolatfenntartó készség

HelyzetfelismerésGyakorlatias feladatértelmezés

ÖnállóságDöntésképesség

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatokIdegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárítás

Beállítja a jogosultságszinteket

Unix alapú operációs rendszerekHálózatfelügyeletÜzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírások

LAN/WLAN hardver eszközöket üzemeltetLAN/WLAN hardver eszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti majd végleges megoldást végezMegoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállításátJavítja az operációs rendszer hibáit

Unix szerver alapok

LAN/WLAN hardver eszközöket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat tesztel és korszerűsít

Hálózati szolgáltatásokSzerver fürtözése és hálózat megosztásTerminálszolgáltatásokIIS konfigurálásaExchange szerverISA szerver

163/3.3/1192-06

56

Page 57: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

4. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típusB típusB típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint5. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Levelező környezet alapeseteiAzSMB protokoll - A CIFS állományrendszerAz üzemeltetés biztonsága:Támadások típusaiBehatolások érzékelése, védekezési lehetőségekRouter gép kialakítása és feladataiHálózati adatbevitel biztonságaOptimális hálózati szerkezet kialakítása

Számítógép-terem

60 óra gyakorlat osztálykeretben

IP alapú hálózat kialakításaLDAP címtár szolgáltatás

Adatgyűjtés géprendszer üzemeléséről 10%Önálló szakmai munkavégzés felügyelet mellett 20%Önálló szakmai munkavégzés közvetlen írányítással 20%Hálózati rendszerrajz elemzés, hibakeresés 20%

Kapcsolatteremtő készségHatékony kérdezés készségeKapcsolatfenntartó készség

Üzemelési hibák szimulálása és megfigyelése 30%

Gyakorlatias feladatértelmezés

ÖnállóságDöntésképességFelelősségtudat

Idegen nyelvű géphasználati feliratok értelmezése, megértése

Rendszerező képességProblémamegoldás, hibaelhárításHelyzetfelismerés

Unix alapú operációs rendszerekHálózatfelügyeletÜzemeltetési, balesetvédelem, garanciális és karbantartási előírások

Linux, Unix, NT, Nowell hálózatok

LAN/WLAN hardver eszközök hibáit feltárja, lokalizálja, átmeneti majd végleges megoldást végezMegoldja az adatok folyamatos mentését, visszaállításátJavítja az operációs rendszer hibáitBeállítja a jogosultságszinteket

LAN/WLAN hardver eszközöket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN operációs rendszereket tesztel és korszerűsítLAN/WLAN keret és kliens-oldali programokat tesztel és korszerűsítLAN/WLAN hardver eszközöket üzemeltet

163/3.4/1192-06

Unix szerver üzemeltetés

57

Page 58: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

megnevezése jellege azonosítója

elm

élet

i

elm

élet

igén

yes

gyak

orla

ti

gyak

orla

ti

össz

es

szk 163/4.1/1192-06 30 0 0szk 163/4.2/1192-06 45 0 0

1. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

2. tananyagelemA tananyagelem azonosítója:

A tananyagelem megnevezése:

Hozzárendelt feladatkompetenciák:

Hozzárendelt szakmai ismeretalkalmazások:B típus

Hozzárendelt szakmai készségek:3. szint3. szint

Hozzárendelt módszerkompetenciák:Rendszerező képesség

-

Elektronikai alapok

Diagram, nomogram olvasása, értelmezéseDiagram, nomogram kitöltése, készítése

Félvezető diódákTranzisztorokMűveleti erősítőkOszcillátorok, jelgenerátorok

163/4.2/1192-06

Az elektronika alapjai

Írásos elemzések készítése 20%Műveletek gyakorlása 20%

Tanterem

30 óra elmélet osztálykeretben

Pontosság

-

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%

Diagram, nomogram olvasása, értelmezéseDiagram, nomogram kitöltése, készítése

Rendszerező képességGyakorlatias feladatértelmezés

163/4.1/1192-06

Elektrotechnika

-

Elektrotechnika

Megjegyzés: "sza" = szakmai alapképzés; "szk" = szakmai képzés

163/4.0/1192-06 Elektronika 75

14. TANANYAGEGYSÉG Tananyagegységhez tartozó összes tananyagelem

óraszáma

azonosítója

58

Page 59: ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA · ÁLTALÁNOS RENDSZERGAZDA az 55 481 01 0000 00 00 Általános rendszergazda szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeit tartalmazó szakképesítésért

Hozzárendelt személyes kompetenciák:

Hozzárendelt társas kompetenciák:

Tanulói tevékenységformák:

A képzési helyszín jellege:

Képzési idő:

A tananyagelem tartalmának tömör meghatározása:

Összetett váltakozó áramú körök

Tanterem

45 óra elmélet osztálykeretben

Villamos áramkörökPasszív villamos hálózatokAktív villamos hálózatokA villamos térA mágneses térVáltakozó áramú hálózatok

Hallott szöveg feldolgozása jegyzeteléssel 30%Információk feladattal vezetett rendszerezése 30%Írásos elemzések készítése 20%Műveletek gyakorlása 20%

Gyakorlatias feladatértelmezés

Pontosság

-

59