12
Magas részvétellel, komolyabb inciden- sek nélkül zajlottak a vasárnapi európai parlamenti választások Romániában. Ugyancsak vasárnap lehetett szavazni az államelnök által kitűzött, az igazság- ügyi törvényekre vonatkozó referen- dumról is. Lapzártakor az RMDSZ becslései alapján a magyar részvétel to- vábbra is elmaradt a országostól. Országos szinten 18.267.997 szavazópolgárt vártak az urnákhoz a 18.730 szavazókörzetbe. Külföldön a diplomáciai kirendeltségeknél 441 szavazóirodát rendeztek be. Maros megyében az állandó választói név- jegyzéken 478.729 szavazópolgár szerepel, és megyeszinten 568 szavazóiroda várta az állam- polgárokat. Hogy mennyit ér a szavunk az EP-ben, attól függ, hogy hányan megyünk el ma szavazni – Egy erős Európai Unióra szavaztam, amelyben Erdély fejlődik, és amelyben az ős- honos kisebbségek is védelmet nyernek – hang- súlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, aki az európai parlamenti választáson és a refe- rendumon is voksolt. Abban bízik – mondta –, hogy a vasárnapi szavazást követően az erdélyi magyaroknak lesz hangjuk Európában, és nem- csak hangjuk lesz, de sikerül is befolyásolniuk az unió alakulását. „Arra szavaztam, hogy a kö- vetkező években legyen gazdasági fejlődés és megerősödés, Európa népei legyenek bizton- ságban.” Brit pénzügy- miniszter: May utódjának el kell kerülnie a rende- zetlen Brexitet A brit pénzügyminiszter szerint The- resa May távozó miniszterelnök utódja aligha tudná kivezetni az Egyesült Ki- rályságot az Európai Unióból a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapo- dás nélkül a parlament akarata ellené- ben. ____________3. Örökös újrakezdésre ítélve Az erdélyi magyar orvosképzés és se- bészet története dióhéjban című kötet szerzője dr. Péterffy Árpád szívse- bész, egyetemi tanár, a debreceni egyetem emeritus professzora és test- vére, dr. Péterffy Pál szemész főorvos. ____________5. Űrhajózás, főzés, sár, koncertek Csütörtök este a szovátaiak Farkas Bertalannal, az első és eddig egyetlen magyar űrhajóssal találkoztak: óriási érdeklődés övezte, rengeteg kérdést intéztek hozzá, azóta is róla beszélnek a szovátaiak. ____________6. „Merénylet” a nyolcadik osztályok végzősei ellen? Aki azt remélte, hogy Ecaterina Andronescu tanügyminiszter kor- rekt módon rendet teremt a romániai oktatásügyben, például betartja a MOGYE esetében adott szavát, és intézkedik, nos, ebben az iskolai évben pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Arról, hogy ő az első, aki „fittyet hány” a törvényes előírásokra. Hogy megszabaduljon az állandó jelzőtől, miszerint a szakoktatás „sírásójának” nevezik, idén májusban a közép- és szakközépiskolai oktatás „felrobbantását” tűzte ki célul – olvasható a Spiru Haret szakszervezeti szövetség közlemé- nyében. Mint ismeretes, 2009-es minisztersége idején az Európai Unióhoz való felzárkózás igényére hivatkozva 72.000-rel növelte a középisko- lai helyek számát, és nullára csökkentette a szakosztályokét, egy jól működő rendszert felszámolva. Hogy jóvátegye a szakoktatás olyan méretű tönkretételét, amit azóta sem sikerült visszaépíteni, azt gon- dolta, hogy egyetlen „kardcsapással” visszaállítja a hajdan megbon- tott rendet. Úgy, hogy drasztikusan megszüntet 30.000 líceumi és szaklíceumi helyet, és ugyannyival növeli a helyeket a hároméves szakképzésben, amire nem tudni, milyen mértékben vannak felké- szülve az iskolák. Azt is rebesgetik, hogy aki 7,84-es általános alatti (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 4. oldalon) 2019. május 27., hétfő LXXI. évfolyam 118. (20199.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Bodolai Gyöngyi Mózes Edith Fotó: Vajda György Magas román részvétel az EP-választásokon Visszafogott magyar szavazókedv

Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

  • Upload
    others

  • View
    10

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

Magas részvétellel, komolyabb inciden-sek nélkül zajlottak a vasárnapi európaiparlamenti választások Romániában.Ugyancsak vasárnap lehetett szavazniaz államelnök által kitűzött, az igazság-ügyi törvényekre vonatkozó referen-dumról is. Lapzártakor az RMDSZbecslései alapján a magyar részvétel to-vábbra is elmaradt a országostól.

Országos szinten 18.267.997 szavazópolgártvártak az urnákhoz a 18.730 szavazókörzetbe.Külföldön a diplomáciai kirendeltségeknél 441szavazóirodát rendeztek be.

Maros megyében az állandó választói név-jegyzéken 478.729 szavazópolgár szerepel, ésmegyeszinten 568 szavazóiroda várta az állam-polgárokat. Hogy mennyit ér a szavunk az EP-ben, attólfügg, hogy hányan megyünk el ma szavazni

– Egy erős Európai Unióra szavaztam,amelyben Erdély fejlődik, és amelyben az ős-

honos kisebbségek is védelmet nyernek – hang-súlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke,aki az európai parlamenti választáson és a refe-rendumon is voksolt. Abban bízik – mondta –,hogy a vasárnapi szavazást követően az erdélyimagyaroknak lesz hangjuk Európában, és nem-csak hangjuk lesz, de sikerül is befolyásolniukaz unió alakulását. „Arra szavaztam, hogy a kö-vetkező években legyen gazdasági fejlődés ésmegerősödés, Európa népei legyenek bizton-ságban.”

Brit pénzügy-miniszter: May utódjának el kellkerülnie a rende-zetlen BrexitetA brit pénzügyminiszter szerint The-resa May távozó miniszterelnök utódjaaligha tudná kivezetni az Egyesült Ki-rályságot az Európai Unióból a britEU-tagság megszűnésének (Brexit)feltételrendszerét rögzítő megállapo-dás nélkül a parlament akarata ellené-ben.____________3.Örökös újrakezdésre ítélveAz erdélyi magyar orvosképzés és se-bészet története dióhéjban című kötetszerzője dr. Péterffy Árpád szívse-bész, egyetemi tanár, a debreceniegyetem emeritus professzora és test-vére, dr. Péterffy Pál szemész főorvos. ____________5.Űrhajózás, főzés,sár, koncertekCsütörtök este a szovátaiak FarkasBertalannal, az első és eddig egyetlenmagyar űrhajóssal találkoztak: óriásiérdeklődés övezte, rengeteg kérdéstintéztek hozzá, azóta is róla beszélneka szovátaiak.____________6.

„Merénylet” a nyolcadik osztályok végzősei ellen?

Aki azt remélte, hogy Ecaterina Andronescu tanügyminiszter kor-rekt módon rendet teremt a romániai oktatásügyben, például betartjaa MOGYE esetében adott szavát, és intézkedik, nos, ebben az iskolaiévben pontosan az ellenkezőjéről győzött meg. Arról, hogy ő az első,aki „fittyet hány” a törvényes előírásokra. Hogy megszabaduljon azállandó jelzőtől, miszerint a szakoktatás „sírásójának” nevezik, idénmájusban a közép- és szakközépiskolai oktatás „felrobbantását” tűzteki célul – olvasható a Spiru Haret szakszervezeti szövetség közlemé-nyében.

Mint ismeretes, 2009-es minisztersége idején az Európai Unióhozvaló felzárkózás igényére hivatkozva 72.000-rel növelte a középisko-lai helyek számát, és nullára csökkentette a szakosztályokét, egy jólműködő rendszert felszámolva. Hogy jóvátegye a szakoktatás olyanméretű tönkretételét, amit azóta sem sikerült visszaépíteni, azt gon-dolta, hogy egyetlen „kardcsapással” visszaállítja a hajdan megbon-tott rendet. Úgy, hogy drasztikusan megszüntet 30.000 líceumi ésszaklíceumi helyet, és ugyannyival növeli a helyeket a háromévesszakképzésben, amire nem tudni, milyen mértékben vannak felké-szülve az iskolák. Azt is rebesgetik, hogy aki 7,84-es általános alatti

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 4. oldalon)

2019. május 27., hétfő LXXI. évfolyam 118. (20199.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Bodolai Gyöngyi

Mózes Edith

Fotó: Vajda György

Magas román részvétel az EP-választásokon

Visszafogott magyar szavazókedv

Page 2: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak áprilisközepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő kampányát, a szervezetnek máris jelentős áttöréstsikerült elérnie: a Penny üzletlánc május végétől 12 erdélyitelepülésen kétnyelvűsíti kommunikációját.

Nagykárolyban, Kovásznán, Gyergyószentmiklóson,Margittán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Nagysza-lontán, Sepsiszentgyörgyön, Szovátán, Marosvásárhelyen,Kézdivásárhelyen és Érmihályfalván is kétnyelvűsíti kom-munikációját a Penny üzletlánc, miután az Erdélyi MagyarNemzeti Tanács képviselői írásban és személyesen is errekérték a helyi üzletvezetőket. Ennek hatására az üzletláncszékelyföldi képviselői személyes találkozón tájékoztattákaz EMNT tisztségviselőit arról, hogy május 27-től kezdő-dően kétnyelvűsítik a brand- és reklámanyagjaikat, e fel-adatot pedig kiemelt jelentőségű ügynek tekintik.

„Levélben fordultunk a székelyföldi területi üzletveze-tőkhöz, kérve a többnyelvűség biztosítását, valamint a sze-mélyes találkozásra való lehetőséget. Úgy gondoljuk, acégek érdeke is, hogy a magyar vásárlók lényegesen ma-gasabb komfortérzettel vegyék igénybe szolgáltatásaikat,ehhez pedig egyértelműen hozzájárul a többnyelvűség biz-

tosítása is. Célunk, hogy az említett cégek tanuljanak megmagyarul, s üzletpolitikájukba is építsék bele a kétnyelvű-séget. Emellett – természetesen – a helyi vállalkozókat isszeretnénk megszólítani, hiszen azt tapasztaljuk, hogy méga székelyföldiek esetében sem magától értetődő a fogyasz-tókat célzó többnyelvű kommunikáció, noha erre mindenvállalkozónak lehetősége van” – nyilatkozta korábban Sán-dor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.

A kereskedelmi kétnyelvűség népszerűsítéséért különFacebook-oldalt is létrehoztak (link:www.facebook.com/Kétnyelvűséget-a-kereskedelemben-2117041425253975/), ahol a kezdeményezés legújabb fej-leményeiről, pozitív és negatív példákról is tájékoztatják aközvéleményt, valamint várják a lakosság észrevételeit éstapasztalatait is.

Az EMNT vezetői rámutattak: az elért eredmény bizo-nyítja, hogy érdemes konkrét, az erdélyi magyar közössé-get érintő ügyekben civil eszközöket is alkalmazvafellépni. A kétnyelvűségért indított kampányt folytatják, ésa helyiek mellett újabb multinacionális cégeket keresnekmeg.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája

A Marosvásárhelyi Örmény–Magyar KulturálisEgyesület (MÖMKE) május 17-én a Bolyai tériunitárius egyházközség Dersi János termébenfolytatta beszélgetéssorozatát közéleti személyi-ségekkel. A legutóbbi beszélgetés címe Mi van aFilharmónia falai mögött? volt, meghívott pedigBodurián János székelyudvarhelyi nyugalmazotttanár, a Székelyföldi Filharmónia megalapítója, aPalló Imre Művészeti Szakközépiskola egykori is-kolaigazgatója.

Bodurián János, az 1915-ös örmény genocídium egyet-len, Erdélyben otthonra talált túlélőjének leszármazottja ki-merítő részletességgel beszélt gyermekkoráról, tanáripályájáról dr. Puskás Attilával, a MÖMKE elnökével.

A beszélgetés során – amelyet a MÖMKE elnöke egy-fajta hangoskönyvnek nevezett – azt próbálták kideríteni,hogy mi van a … mögött, mi van az iskola mögött, mi moz-gatta Bodurián Jánost, amikor életében annyi mindent meg-valósított. Kitértek a Bodurián családra, illetve névre, ésarra is, hogy hogyan került a család Erdélybe.

A meghívott a családtörténet részeként beszélt nagybáty-járól, aki örmény katolikus pap volt, valamint nagyapjáról,aki az örmény genocídium elől menekült.

Bodurián János tanár 1949. június 1-jén született Szász-régenben. Szülei azt szerették volna, ha orvos lesz, ő azon-ban a zenét választotta. Sose járt zeneiskolába, de jó zeneihallása volt, és egy cigányprímás kezdte tanítani hallásból.Elvégzett egy hangszerkészítő technikumot, majd a peda-gógiai főiskolát. 1972-ben nősült, azóta Székelyudvarhe-lyen élnek. A székelyudvarhelyi Palló Imre MűvészetiSzakközépiskola általa vált ismertté. 1991-ben kezdte meg

igazgatói tevékenységét egy rosszul ellátott általános isko-lában. Az, hogy az intézmény középiskolává nőtte ki magát1989 után, egyértelműen az ő érdeme. Az intézmény 1992óta működik önálló, teljes jogú zene- és képzőművészetiszakközépiskolaként. Bodurián János sok tehetséget fede-zett fel, és indított útjára.

***Puskás Attila elmondta: a MÖMKE rendhagyó, újító

programsorozatot indított Mi van a … mögött? címmel. Ezegy olyan típusú program, amelynek nem az a lényege,hogy valaki tudományos előadást tartson egy témáról,hanem a közéletben, az erdélyi magyarság, örménység éle-tében meghatározó egyéniségeket próbálják közelebbrőlmegismerni, azt a munkát, amelyet életük során az asztalratettek, az ember szempontjából próbálják megközelíteniembertől emberig terjedő beszélgetésben.

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óraközött, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

27., hétfőA Nap kel

5 óra 36 perckor, lenyugszik

21 óra 2 perckor. Az év 147. napja, hátravan 218 nap.

A vasárnapi lottóhúzás nyerőszámai

1, 8, 18, 12, 24 + 18 NOROC PLUS: 7 0 2 4 1 0

11, 37, 24, 6, 40, 15 SUPER NOROC: 9 7 8 1 0 9

16, 43, 48, 14, 19, 26 NOROC: 7 5 5 3 0 9 7

A katolikus líceum első ballagásiünnepsége

Május 28-án, kedden 11 órától a II. Rákóczi Ferenc RómaiKatolikus Teológiai Líceum első önálló ballagási ünnepsé-gét tartja, mely két részből áll. Az iskola udvarán kezdődőünnepségen a köszöntőbeszédek után kerül sor az okle-velek kiosztására, majd a főtéri katolikus templomba tör-ténő levonulással és a hálaadó szentmisével folytatódik.A szentmise végén adják át az iskolazászlót, s ott szólalmeg a kicsengetést jelző csengő is. Május 30-án, a közösáldozócsütörtöki szentmisét (10 órától) követően, Ferencpápa látogatására hangolódva, az iskola udvarán elültetika neki szánt fenyőfát.

Kiosztják az idei Alkotói ÖsztöndíjakatMájus 29-én, szerdán 18 órától a marosvásárhelyi Kultúr-palota kistermében kerül sor a 17. Alkotói Ösztöndíj gálára.A gálaest keretében köszöntőbeszédet mond Markó Béla,az Alkotói Ösztöndíjbizottság elnöke. Sor kerül a 2018-asirodalmi, zenei és színházi ösztöndíjasok műsorára, rövidvetítésre a film és televízió kategóriában díjazottak mun-káiból, illetve megtekinthető a tavalyi képzőművészeti dí-jazottak munkáinak kiállítása. Az alkotásokat Kolozsi Tiborszobrászművész méltatja. Ezt követi az idei Alkotói Ösz-töndíj nyerteseinek díjazása.

Rövid terápiás program szenvedély-betegeknek és hozzátartozóiknak

A Bonus Pastor Alapítvány május 26. – június 7. közöttSzentkatolnán kéthetes rövid terápiás programot szervezszenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak. Várjákazok jelentkezését, akik változtatni szeretnének alkohol-,drog-, játék- vagy társfüggőséggel terhelt életmódjukon, ésmeg szeretnék tapasztalni a szabadulás örömét. Jelent-kezni, további részletek felől érdeklődni az alábbi telefonszá-mokon lehet: Marosvásárhely: Bartha Éva – 0740-056-691,Székelyudvarhely: Geréb Tünde – 0751-226-906, Kolozsvár:Horváth Mária – 0744-237945, valamint Szakács Előd: 0752-243-649, Nagyvárad: Kocsis Tünde: 0747-064-624, Szat-márnémeti: Puskás Csaba – 0744-539-213.

Kővirág-koncert – gyermeknaprahívogató a Jazz Clubban

Május 27-én, ma 18 órakor gyermeknapra hívogató Kővirág-koncert lesz a marosvásárhelyi Jazz & Blues Clubban.

Fesztiválzáró hangversenyMájus 30-án, csütörtökön 19 órakor rendkívüli vokálszim-fonikus hangversennyel zárul a XLIX. MarosvásárhelyiZenei Napok koncertsorozata. A Kultúrpalota nagytermé-ben Junping Qian kínai karmester vezényel, hegedűn ját-szik Dragoş Mânza Németországból érkező művész,énekel Ştefan von Korch tenor és Köpeczi Sándor basz-szus, közreműködik a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniavegyes kara és szimfonikus zenekara. A hangversenyre a30-as számú bérletek érvényesek.

Hírszerkesztő: Szer Pálosy Piroska

Ma HELLA, holnap EMIL, CSANÁD napja.

2NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK __________________________________________ 2019. május 27., hétfő

IDŐJÁRÁSVáltozó idő

Hőmérséklet:max. 260Cmin. 120C

Megyei hírek

Fotó: Nagy Tibor

Áttörés a kereskedelmi kétnyelvűség terén

A hímzés fortélyait ismertetik Május 27-én, ma 18–20 óra között azokat a lányokat ésasszonyokat várják a marosvásárhelyi vár Tímárok bás-tyájának földszinti termébe, akik a hímzés fortélyait szeret-nék elsajátítani, Zólyomi Anna és Tóth Csilla vezetésével.A Női Akadémia várja az Ügyes kezű nők hétfő délutánon-kénti tevékenységére az ügyes kezű hölgyeket. A szerve-zők a résztvevőktől 5 lej adományt köszönettel elfogadnak,az összegyűlt adományt a tevékenységeken használt alap-anyagra és a játéktárra szánják. A foglalkozáshoz szüksé-ges anyagot biztosítják, horgolótűt és varrótűt kell vinni. Atevékenységről érdeklődni a 0740-598-563-as telefonszá-mon lehet 18–19 óra között.

Markó Béla könyvbemutatójaMarkó Béla Amit az ördög jóváhagy című verseskötetétmutatják be május 30-án, csütörtökön 17 órakor a ma-rosvásárhelyi Bernády Házban. A Kalligram Kiadó gon-dozásában megjelent kötet bemutatóján a szerzővelMészáros Sándor, a kiadó vezetője beszélget. Az ese-ményen közreműködnek Berekméri Katalin és GáspárikAttila színművészek.

Kirándul a NagyinetA Maros Megyei Könyvtár kövesdombi részlege általműködtetett Nagyinet program résztvevői számára június14–15-re a Kazán-szoroshoz és a Bigér-vízeséshezszerveznek kirándulást. A jelenlevők ellátogatnak OcneleMari-ba, és megtekintik az Isten hídját, amely Románialegnagyobb természetes hídja. Érdeklődni, feliratkozni

Illyés Claudia könyvtárosnál lehet a kövesdombi könyv-tárban, illetve a 0748-741-507-es telefonszámon.

Áloméj az állatkertbenJúnius 7-én, pénteken 18 órakor az Áloméj az állatkert-ben című programra várják a fogyatékkal élő gyerme-keket, felnőtteket és azok családját a marosvásárhelyiállatkertbe. A tevékenységet a Rotterdami Állatkert 1996-ban indította, azóta 289 állatkert csatlakozott hozzá. Amarosvásárhelyi program szervezői erre az alkalomraolyan alkotásokat (rajzokat) várnak, amelyek tükrözik afogyatékkal élők napjait, az erősségeiket és értékeiket.Az alkotások A4-es méretűek, fekvő pozíciójúak legye-nek. A programra június 5-éig lehet feliratkozni. Kapcso-lattartó: Halmágyi Ildikó, telefonszám: 0746-799-057.

BrExLibris – angol nyelvű könyveka Tékában

Megnyílt a Teleki–Bolyai Könyvtár idei tavaszi kiállítása.A BrExLibris. Válogatás angol könyveinkből című tárlatcélja reprezentatív képet nyújtani a Teleki Sámuel téká-jában és a Református Kollégiumban fellelhető angolkönyvekről és szerzőkről. Ugyanakkor kiállítottak né-hány olyan ritkaságot is, mint például Newton Principiá-jának első kiadása (1687), a Londonban megjelentkilencnyelvű Biblia Sacra Polyglotta (1657), vagy egy 17.századi erdélyi professzor, Kaposi Sámuel Angliát be-mutató kollégiumi jegyzetei, amelyek révén a könyvtárméltán tarthat igényt nemcsak nemzetközi könyvtörté-neti kutatásokra, de a nagyközönség érdeklődésére is.A belépés ingyenes.

RENDEZVÉNYEK

Mi van a … mögött?Beszélgetéssorozat közéleti személyiségekkel

Mózes Edith

Page 3: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

Az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak válasz-tásán vasárnap 17 óráig a szavazásra jogosultak37,06 százaléka adta le szavazatát a magyarországiszavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI)adatai szerint.

A szavazók arról döntenek, hogy a listát állító kilenc párt,illetve pártszövetség közül melyek küldhetnek összesen 21képviselőt az Európai Unió 751 tagú testületébe, az EurópaiParlamentbe.

A fővárosban a szavazók 44,1 százaléka, 579 064 választó-polgár adta le szavazatát 17 óráig. Budapesten a reggel 7 óraiadatok szerint a választásra jogosult 1 millió 313 ezer válasz-tópolgárból 1,4 százalék, 18 396 választó adta le szavazatát. 9

órára már a jogosultak 7,24 százaléka (95 095 választó), dél-előtt 11 órára a jogosultak 18,66 százaléka (245 061 választó),13 órára a jogosultak 29,06 százaléka (381 628 választó), 15órára a jogosultak 36,89 százaléka (484 377 választó), 17 óráraa jogosultak 44,1 százaléka (579 064 választó) járult az urnák-hoz.

A megyék közül a részvételi arány 17 órakor Vas megyébenvolt a legmagasabb, 41,5 százalék, ami 85 193 szavazót jelent.A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyébenvolt, 31,3 százalék, ebben a megyében 134 196-an voksoltak.

A 2004-es EP-választáson 17 óráig a választásra jogosultak32,25 százaléka szavazott, 2009-ben 30,25 százaléka, 2014-ben pedig 24,06 százaléka. (MTI)

EP-választásMagyarország huszonegy képviselőt küld

az Európai Parlamentbe

A brit pénzügyminiszter szerint TheresaMay távozó miniszterelnök utódja alighatudná kivezetni az Egyesült Királyságot azEurópai Unióból a brit EU-tagság megszű-nésének (Brexit) feltételrendszerét rög-zítő megállapodás nélkül a parlamentakarata ellenében.

Philip Hammond, a brit pénzügyi tárca vezetőjea BBC televízió vasárnapi politikai magazinmű-sorában feltűnően erőteljes megfogalmazásokkalintette May majdani utódját a rendezetlen Brexitelkerülésére. Kijelentette: a londoni alsóház több-ször is nagyon egyértelmű szavazással adta ér-tésre, hogy nem támogatja a megállapodás nélkülikilépést az EU-ból. Hozzátette: ha az új miniszter-elnök a megállapodás nélküli Brexit politikáját vá-lasztja, nagyon nehéz lenne megőriznie az alsóházbizalmát. Hammond ezzel alig burkoltan arra utalt,hogy ebben az esetben az új kormányfő bizalmat-lansági indítvánnyal is számolhat.

Theresa May pénteken jelentette be, hogy jú-nius 7-én távozik tisztségéből.

Vasárnapig nyolcan jelezték, hogy indulnak azutódválasztási versenyben, és közülük többen iskifejezték hajlandóságukat a megállapodás nélküliBrexitre.

Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter, aki szintén beje-lentette, hogy indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért ésígy a miniszterelnöki posztért, közölte: megválasztása eseténa jelenleginél „tisztességesebb” Brexit-megállapodásért fogküzdeni, de ha ez elérhetetlennek bizonyul, akkor az EgyesültKirályság a kilépés október 31-i határnapján megállapodás nél-kül fog távozni az Európai Unióból.

Egy másik induló, Andrea Leadsom – az alsóház volt veze-tője, aki szerdai lemondásáig e minőségében a KonzervatívPárt frakcióvezetőjéhez hasonlatos tisztségű, az alsóháziügymenet irányításáért felelős magas rangú kabinettag volt –,a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnaknyilatkozva azt mondta: ha a következő brit kormány sikerestárgyalásokat akar folytatni az EU-val, akkor arra is készenkell állnia, hogy feláll a tárgyalóasztaltól.

Esther McVey volt munkaügyi miniszter, aki szintén indula június 10-én kezdődő utódválasztási versengésben, a SkyNews brit hírtelevízió vasárnapi interjúműsorában kijelen-tette: az Egyesült Királyság október 31-én kilép az EU-ból,és „ha ez megállapodás nélküli kilépést jelent, akkor megál-lapodás nélküli kilépés lesz”. A legesélyesebbnek tartottutódjelölt, Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvo-

nalas tory Brexit-tábor zászlóvivője, aki az általa túl enge-dékenynek és enyhének tartott kormányzati Brexit-stratégiamiatt mondott le tavaly tisztségéről, azt mondta: ha ő lesz aminiszterelnök, az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg ér-vényes határidején, október 31-én mindenképpen kilép azEurópai Unióból, akár sikerül elfogadtatni addig a Brexit fel-tételrendszerét rögzítő megállapodást a brit parlamentben,akár nem.

Rory Stewart, a nemzetközi fejlesztési tárca vezetője azegyetlen olyan utódjelölt eddig, aki határozottan elvetette amegállapodás nélküli kilépés lehetőségét.

A Brexit feltételrendszerét rögzítő, az EU-val novemberbenelért megállapodást az alsóház eddig háromszor nagy többség-gel elutasította.

Lemondását bejelentő pénteki nyilatkozatában Theresa Maydöntése egyik fő indokaként azt mondta: a háromszori parla-menti kudarc után egyértelművé vált számára, hogy az országérdekeit az szolgálja a legjobban, ha a rendezett kilépést célzóerőfeszítést egy új miniszterelnök folytatja.

Hozzátette: most is úgy hiszi, hogy helyénvaló volt a kitartópróbálkozás, még akkor is, ha az esélyek nem a sikernek ked-veztek. (MTI)

Szabálytalanságok a választásokonAz urnák megnyitását követő órákban a belügymi-nisztériumi szervek képviselői tizenegy kihágást ész-leltek, ezek közül hat esetben figyelmeztettek, ötesetben pedig bírságot róttak ki összesen 2900 lej ér-tékben – közölte vasárnap Monica Dajbog belügyiszóvivő. A rendőrség hat feltételezett bűncselekménykapcsán indított vizsgálatot. Az urnanyitást követőelső hat órában 48, bűncselekményre vagy szabály-talanságra vonatkozó bejelentést kapott a rendőrség,de ezek közül eddig 23 megalapozatlannak bizonyult,mondta Dajbog. (Agerpres)

Negatív hírek az aranykészletrőlA nemzetközi aranytartalék előnye a finanszírozásiköltségek alacsony szinten tartása és Románia hite-lességének biztosítása más államokkal szemben, anegatív hírek lavinája pedig rosszat tett az ország-nak, megtépázta mind a román jegybank, mind Ro-mánia hitelességét – jelentette ki Mugur Isărescu, aRomán Nemzeti Bank (BNR) elnöke. Közölte, a teljesaranytartalék itthon tartása nem jár semmiféle előny-nyel. Ha Londonban van az arany, igazolt a tiszta-sága, a súlya és az eredetisége – magyarázta ajegybankelnök. A parlament nemrég elfogadta a LiviuDragnea és Şerban Nicolae által benyújtott törvényt,ami előírja, hogy a BNR hozza haza a külföldön tároltarany 91,5 százalékát. (Mediafax)

Három templom napontaÁtlagosan három templomot épít fel naponta az oroszortodox egyház – jelentette ki az egyházfő, Kirill pátri-árka a strasbourgi Mindenszentek ortodox szentély éskulturális központ vasárnapi felszentelése alkalmábólaz Interfax hírügynökség beszámolója szerint. Kirill ki-fejezte reményét, hogy az új templom az ortodox és akatolikus hívők együttműködésének és párbeszédénekújabb helyszíne lesz „a szekularizálódó civilizáció körül-ményei közepette”. A 300 hívő befogadására alkalmasMindenszentek lelki és kulturális plébániaközpontot,amely az első ortodox templom a francia nagyvárosban,2015-ben magánadományokból kezdték építeni. A telekbérletét 2013-tól 99 évre kapta meg az orosz ortodoxközösség. A gyülekezet szertartásait a templom 2017nyarán történt birtokba vételéig egy évtizeden át egyimaházzá alakított, bérelt garázsban tartották. (MTI)

jegyet ér el a nyolcadik osztályt záró országos felmérőn,azt kötelező módon a szakiskolák felé terelik. A líceumiés szaklíceumi oktatásban ugyanis 1.200 osztállyal ke-vesebb lesz szeptembertől. Erre nem lenne joga a mi-niszternek az idén, hiszen a tanügyi törvény világosankimondja, hogy a középiskolai felvételi szabályait leg-később a nyolcadik osztály kezdetéig közölni kell a di-ákokkal. Az érintett felekkel való párbeszédet figyelmenkívül hagyva Ecaterina Andronescu május 13-án mi-niszteri rendeletet adott ki, hogy a képességvizsgákat(idegen nyelv, sport, zene stb.) június 10-12-re ha-lasszák, holott a korábbi előírások értelmében május15-17-én szervezett vizsgákra már elkezdődtek a beirat-kozások. Az országos felháborodás miatt a rendeletetazonnal visszavonta, de a pontos beiskolázási számokattartalmazó tájékoztató füzetek kinyomtatását május 30-ra halasztotta, holott a törvényes előírások szerintmájus 13-ig kellett volna kiadni azokat. Így az iskoláka mai napig sem tudják, hogy a tervezett osztályokbólhányat indíthatnak, a nyolcadikat végző diákok is ta-nácstalanok, hogy hova iratkozhatnak a képességvizsgaután.

Állítólag azért kell május 30-ig várni, hogy a felhá-borodás, amit a feje tetejére állított beiskolázási tervválthat ki, ne befolyásolja a vasárnapi választásokat, aszocialista képviselőjelöltekre adott szavazatok számát.Aztán jöhet az özönvíz, ami a kisebbségi diákok szá-mára még tartogat egy „cseles” meglepetést. Erre márszeptemberben megszületett a miniszteri rendelet azzala „kedves” szöveggel, hogy azok a kisebbségi diákok,akik nem akarják, hogy „az anyanyelvből kapott jegykedvezőtlenül” befolyásolja az átlagukat, joguk van azta lehetőséget választani, hogy csak a román- és szám-tanjegyüket vegyék figyelembe. Arról már csak mellé-kesen lehet olvasni, hogy aki egyszer bejelölte ezt alehetőséget, többé már nem választhat magyar tan-nyelvű kilencedik osztályt, ha nem sikerül bejutnia oda,ahova eredetileg tervezte. Hadd jegyezzük meg, hogy abiztos állással és jövedelemmel kecsegtető szakközép-iskolai kilencedik osztályok, a polgármesteri hivataláltal nyilvánosságra hozott adatok szerint, az idén semindulnak magyar nyelven.

És ez még csak a kezdet. Ki tudja, hogy mit tartogataz új közoktatási törvény, aminek az országos vitájakapcsán nem esett szó arról, hogy Ecaterina Andrones-cunak és pártjának milyen szándékai vannak a kisebb-ségi oktatást illetően. Ezért kell akkurátusan figyelniminden intézkedésre, rendeletre, mert a jelek szerint azellenünk irányuló ötletekben nincsen hiány.

„Merénylet” a nyolcadikosztályok végzősei

ellen?(Folytatás az 1. oldalról)

Ország – világ

2019. május 27., hétfő __________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

Fotó: Leon Neal/Getty Images. Forrás: Vanity Fair

Brit pénzügyminiszter:May utódjának el kell kerülnie a rendezetlen Brexitet

Ötvennégyezer levélszavazat már visszaérkezett aNemzeti Választási Irodához, ebből 43 ezernek azazonosító nyilatkozatát már ellenőrizték – mondtaaz NVI elnöke az MTI-nek vasárnap.

Pálffy Ilona felidézte: a sem Magyarországon, sem másuniós országban lakcímmel nem rendelkező magyar választó-polgárok levélben szavazhattak az Európai Parlament magyartagjainak választásán, ha május 2-áig felvetették magukat anévjegyzékbe, ezt összesen több mint 115 ezren tették meg.

Az NVI a múlt héten kedden kezdte meg a levélszavazatokazonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. A feldolgozás első lé-péseként felbontják a külső, úgynevezett szállítóborítékot, ésaz azonosító nyilatkozat tartalmát a levélben szavazók névjegy-zéke alapján ellenőrzik, szükség esetén a polgárok személyi éslakcímadatait tartalmazó, illetve a magyar állampolgárságot

igazoló okirat nyilvántartásában, valamint az állampolgárságiügyekben eljáró szerv megkeresése útján is.

Ha az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatok megegyez-nek a levélben szavazók névjegyzékében, illetve nyilvántartá-sokban szereplő adatokkal, akkor a szavazatot tartalmazóborítékot – felbontás nélkül – félreteszik. Ezt ugyanis csak a sza-vazás lezárulta után, vasárnap este hét órától lehetett felnyitni.

Pálffy Ilona elmondta: az NVI-hez vasárnap reggelig 54 005levélszavazat érkezett vissza, ebből 40 395-öt külképviselete-ken adtak le, 13 610-et pedig közvetlenül juttattak vissza azNVI-hez. Az NVI 43 049 azonosító nyilatkozatot már ellen-őrzött, ebből 39 196 volt érvényes, 3853 pedig érvénytelen. Alegtipikusabb érvénytelenségi ok az, hogy az azonosító nyilat-kozat hiányzott vagy nem volt teljesen kitöltve, illetve nemvolt aláírva. (MTI)

NVI: ötvennégyezer levélszavazat már visszaérkezett

Page 4: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

4NÉPÚJSÁG ______________________________________________________KÖZÉLET _________________________________________________ 2019. május 27., hétfő

Erős Kárpát-medencei magyar képviseletre szavaztak

Az RMDSZ Maros megyei tiszt-ségviselői reggeli nyilatkozatukszerint az erős magyar képviseletreadták a voksukat.

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke Szovátán voksolt.

– Az erős Kárpát-medencei ma-gyar képviseletre szavaztam. Hogylegyenek a magyarságnak olyanképviselői az Európai Parlament-ben, akik harcolni fognak a kisebb-ségügyi törvényért és közösségünkérdekeiért. Egy olyan Európára sza-vaztam, ahol nincs kettős mérce,ahol a magyarok egyenrangú euró-pai állampolgárok – monda a me-gyei tanács elnöke.

Csép Andrea képviselő nyilatko-zata: – Egy erős magyar képvise-letre szavaztam ma. Egy olyanképviseletre, mely tenni fog jogain-kért, és bele fog szólni a dönté-sekbe. Mi, magyarok, össze kellfogjunk, nagy szükségünk van egy-másra. Ezek azok a pillanatok, ami-kor meg tudjuk mutatni amagyarság összetartó erejét. Hi-szem azt, hogy együtt erősek le-szünk, hiszem azt, hogy egy erősmagyar közösséget senki nem fogtudni ellehetetleníteni.

Novák Zoltán szenátor: – Egyegységes és biztonságos Európáraszavaztam, és arra a történelmi le-hetőségre, hogy a Kárpát-medenceimagyarok egységesen lépjenek felaz Európai Parlamentben. Olyan je-löltekre szavaztam, akik képviselnifogják az őshonos kisebbségeket.Arra biztatok mindenkit, éljen ál-lampolgári jogával, és menjen elszavazni. Ne viszonyuljunk passzí-van sorsunkhoz.

Vass Levente képviselő, azRMDSZ marosvásárhelyi szerveze-tének elnöke: – Marosvásárhely

megerősödéséért, a határokon át-nyúló magyar–magyar kapcsolatokés erdélyiségünk fenntartására sza-vaztam.

Az egységes Kárpát-medenceimagyar képviselet erősítésére, amagyar jövőre szavazott Biró Zsoltparlamenti képviselő is, aki részvé-telre buzdított minden magyar vá-lasztópolgárt. – Ma eldől, hogymilyen lesz a jövő Európája. Eldől,hogy milyen lesz az Európai Unióöt vagy 10 év múlva, és eldől, hogymegőrizhetjük-e kultúránkat, ke-resztyénségünket az öreg kontinen-sen. Eldől az is, hogy képesekvagyunk-e élni a lehetőséggel, hogyténylegesen megvalósuljon a hatá-rok feletti nemzetegyesítés a Kár-pát-medencében.Délben lanyha volt a választásikedv az erdélyi magyar megyékben

Az RMDSZ déli tájékoztatójaszerint jelentősen alulmaradt a vá-lasztási kedv az erdélyi magyar me-gyékben az országos átlaghozképest. A magyar részvétel lemara-dása nagyobb, mint a korábbi EP-választásokon és mint az utóbbiparlamenti megmérettetésen – mu-tatott rá Porcsalmi Bálint, azRMDSZ ügyvezető elnöke a 13 óraiadatok alapján.

– Rekordméretű részvételt mér-nek az eddigi európai parlamentiválasztásokhoz, de az országos par-lamenti választásokhoz viszonyítvais. 13 órakor országosan 20,2 szá-zalékos volt a részvétel – ezzelszemben a magyarok 19 százalékament el szavazni. Ez 6 százalékoslemaradást jelent a románok általlakott településekhez képest – tag-lalta az ügyvezető elnök, majd hoz-zátette, hogy az erdélyi, magyarokáltal jelentős arányban lakott me-gyék közül Kolozs megyében kie-melkedő a részvétel, jelentősebb

lemaradás Szatmár és Kovásznamegyékben tapasztalható.Nagy különbség a városi, illetve a vidéki szavazókedv között

A Központi Választási Iroda 15órás adatai szerint nagy a szakadéka városi, illetve a vidéki környezet-ben élők szavazási kedve között. –Nagyobb mozgósításra van szükséga vidéki magyar településeken, mertjelenleg országosan közel 1 millióválasztópolgárral többen szavaztakvároson, mint vidéken. Nem hagy-hatjuk, hogy a román városok dönt-senek a magyar gazdák jövőjéről –mutatott rá az RMDSZ ügyvezető-elnöke.16 órakor a magyar részvétel lemaradása még mindig elmaradtaz országosétól

A Központi Választási Iroda(BEC) 16 órás jelentése alapján azországos részvétel 32 százalék (kül-földdel együtt), ami jelentősen ma-gasabb, mint a korábbi

EP-választásokon, illetve a 2016-osparlamenti választáson. Barna Gergő szociológus: Ha elmarad a magyar részvétel az országostól, veszélybe kerül az 5 százalék

– Ha elmarad a magyar részvételaz országostól, veszélybe kerül az 5százalék. A 18 órai részvételi adato-kat nézve továbbra is azt látjuk,hogy jelentősen megugrott a rész-vétel a korábbi EP- és a 2016-osparlamenti választáshoz képest – ezki is fog tartani urnazárásig – fogal-mazott Barna Gergő szociológus. – Bár valamelyest felzárkóztak amagyar megyék is, továbbra is 3százalékos a lemaradás az országosrészvételhez képest. Az elmúltévekben azt tapasztaltuk, hogy dél-után 4 és 6 óra körül kiegyenlítődika román és a magyar részvétel, deez most nem történt meg. A szak-ember szerint teljesen más dinami-kát rajzolt ki a mai nap, mint a

korábbi választások, ezért nehézmegmondani, hogy mi fog történnia következő két és fél órában. Arészvételkülönbségtől függ az ered-mény: ha elmarad a magyar részvé-tel az országostól, veszélybe kerülaz 5 százalék – mondta.

A Központi Választási Iroda 19órakor közvetített jelentése alapjánaz országos részvétel 43,7 százalék(külfölddel együtt), ami jelentősenmagasabb, mint a korábbi EP-vá-lasztásokon, illetve a 2016-os par-lamenti választáson. Az RMDSZbecslései alapján a magyar részvé-tel továbbra is elmarad az országosrészvételtől, ellentétben a korábbiválasztásokkal, amelyeken erre azidőpontra kiegyenlítődött a különb-ség. Az erdélyi, magyarok által je-lentős arányban lakott megyékközül Szatmár, Kovászna és Har-gita megyékben számottevő a le-maradás az országos átlaghozképest.

Visszafogott magyar szavazókedv

(Folytatás az 1. oldalról)

A Sapientia EMTE szenátusaBocskai-díjat adományozottBalog Zoltánnak a SapientiaErdélyi Magyar Tudomány-egyetem létrejötte, működte-tése és fejlesztése érdekébennyújtott töretlen támogatásá-ért. Az Emberi Erőforrások Mi-nisztériumának korábbitárcavezetője, miniszterel-nöki biztos, a Polgári Magyar-országért AlapítványKuratóriumának elnöke azegyetem szenátusának ko-lozsvári rendkívüli, ünnepiülésén vette át a kitüntetést.

Dávid László, a Sapientia EMTErektora méltatásában úgy fogalma-zott, hogy „Balog Zoltán mindencselekedetén átvilágít a nemzetféltőszeretet, az odaadás, a segítőkész-ség, olyan ember, akit idegenként isegyből lehet tisztelni és szeretni.Tőle tanultam, hogy nemcsak a meg-oldandó feladatokat kell látni, hanemazokat a fiatalokat is, akikért dolgo-zunk.” Megjegyezte: a kis országok-nak felelősen kell gazdálkodniukemberi erőforrásaikkal, és ez foko-zottan érvényes az erdélyi magyar-ságra mint határon túli közösségre.

Kató Béla, a Sapientia Alapít-vány elnöke a miniszter latin szóeredeti jelentésére – egykor a lelké-szeket illették a szolga jelentésű mi-niszter szóval – utalva úgyfogalmazott, hogy Balog Zoltán az

egyedüli, aki kormánytagsága előttis miniszter volt, és azután is az ma-radt.

Balog Zoltán Bocskai István fe-jedelemre, valamint a Bibliára hi-vatkozva a harc, az építkezésfontosságát hangsúlyozta. A szel-

lemi harcot a magyar nemzet egy-sége és nem részekre szakítottságakellene meghatározza. Beszédébenutalt a minisztersége idején kialakí-tott Kárpát-medencei felsőoktatásitérre is, amelyet úgy építettek ki,hogy az egyetemek főként egymás-

hoz, és ne a budapesti központhozkapcsolódjanak.

A Bocskai István-díj a SapientiaEMTE legrangosabb kitüntetése,olyan személyiségek kaphatják,akik döntő módon járultak hozzá azegyetem alapításához, illetve fej-

lesztéséhez. Bocskai-díjat mind ezidáig a következő személyiségek-nek adományozott az egyetem:Orbán Viktor, Tonk Sándor, NémethZsolt, Szilágyi Pál, Hollanda Dénes,Répás Zsuzsanna, Sándorné KrisztÉva, Rostoványi Zsolt, MezeyBarna, Jávor András, Lászlófy Pál.

A díjátadást megelőzően mutat-ták be a Magyar politikai enciklo-pédiát, amely a neves angolkonzervatív gondolkodó, RogerScruton előszavával és Orbán Vik-tor miniszterelnök ajánlásával jelentmeg 2019-ben. A Mathias CorvinusCollegium – Tihanyi Alapítványkiadó gondozásában megjelentkötet fő célja a közéleti fogalmakbővítése. A pódiumbeszélgetés for-májában lezajlott könyvbemutatórésztvevői Balog Zoltán miniszter-elnöki biztos, Pásztor Péter főszer-kesztő, Karácsony András és PestiSándor szerkesztők, Székely IstvánGergő kolozsvári politológus, il-letve a Sapientia EMTE két okta-tója, Bakk Miklós és Bodó Barnapolitológusok voltak. A beszélgeté-sen elhangzott: több mint hetvenszerző több mint 600 oldalon, 700szócikkel mutatja be konzervatívszellemben a magyar politikai filo-zófiát, politikatudományt, politika-történetet. A kötet megjelenését aPolgári Magyarországért Alapít-vány és a Barankovics István Ala-pítvány támogatta.

Bocskai-díjat adományozott Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak a Sapientia EMTE

Dávid László, a Sapientia EMTE rektora átadja a Bocskai-díjat Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak

Fotó: Vajda György

Page 5: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

Rendkívül tanulságos, ada-tokban gazdag könyv vetítettképes bemutatójának színhe-lye volt május 20-án a ma-rosvásárhelyi DeusProvidebit Tanulmányi Háznagyterme. Az erdélyi magyarorvosképzés és sebészet törté-nete dióhéjban című kötetszerzője dr. Péterffy Árpád szív-sebész, egyetemi tanár, adebreceni egyetem emeritusprofesszora és testvére, dr.Péterffy Pál szemész főorvos. Akötet szép, színes képanyagaegyetlen nem orvos testvé-rük, Péterffy Attila oklevelesgépész- és villamosmérnökmunkája. Összeállítása, for-mába öntése és megjelente-tése az öt Péterffy testvér, azemlítetteken kívül Erzsébetfogszabályozó szakorvos ésLajos fogász szakorvosegyüttműködésének az ered-ménye. A könyvvel szüleik-nek, id. dr. Péterffy Pálegyetemi előadótanárnak,Marosvásárhely egykori köz-ismert sebészorvosának,édesanyjuknak, Péterffy Pál-nénak (szül. Borka Erzsébet)és 1945-ben elhunyt elsőszü-lött testvérüknek állítottakemléket.

A marosvásárhelyi bemutatón aszerzőt dr. Ábrám Zoltán egyetemitanár mutatta be, bár a közönségbőlítélve, amely jobbára nyugalmazottegyetemi tanárokból, orvosokbólállt, több mint valószínű, hogymindnyájan ismerik. Az 1938-banKolozsváron született PéterffyÁrpád 1945-ben az újraindult Bo-lyai Tudományegyetem orvosi ka-rának átköltözésekor érkezettszüleivel Marosvásárhelyre. 1960-ban szerzett általános orvosi okle-velet a Marosvásárhelyi Orvosi ésGyógyszerészeti Intézetben, ez időalatt édesapja mellett asszisztálva,aki lakásukon is végzett egynapossebészeti beavatkozásokat, életreszóló tapasztalatokat szerzett. Kihe-lyezését követően Marosvásár-helyre visszatérni már lehetetlennektűnt, ezért képzett mellkassebész-ként 39 évesen Svédországba emig-rált. Stockholmban a KarolinskaIntézet Szív- és MellkassebészetiKlinikáján Viking O. Björk profesz-szor tanítványaként, majd munka-társaként dolgozott. DebrecenbenMagyarország egyik legkorszerűbbszívsebészeti központját hozta létreés vezette. 45 éves szívsebészi pá-lyafutása során több mint tízezernyitott szívműtétet végzett, mintegy200 tudományos közleményt írt,konferenciákon mutatta be újításait.Kiváló oktató és gyógyító tevé-kenységéért díjak, elismerések so-kaságát kapta, köztük a MOGYEdíszdoktori címét is. A 2005-ben –édesapjára gondolva – büszkeség-gel átvett címet 2013-ban a maros-vásárhelyi egyetemen folyódiszkriminatív politika ellen tilta-kozva visszaadta, saját pályájávalbizonyítva, hogy az anyanyelven el-sajátított ismeretek birtokában ishelyt lehet állni bárhol a világon.

A könyvbemutatón Péterffy pro-fesszor elmondta: nagy öröm szá-mára a második könyvének a

bemutatóján részt venni, miután azelsőben társszerzőként a marosvá-sárhelyi református temető orvos-sírjait, az ott nyugvó orvosok rövidélettörténetét örökítették meg.Mivel a „késviszketegség átmenttollviszketegségbe” – jegyezte meghumorosan a szerző –, megszületetta második könyv is. Megírásához aszikrát a 2006-ban megjelent 100éves a magyar Sebész Társaságcímű kötet előszava adta, amelybena társaság akkori elnöke kijelen-tette, hogy nem óhajt az elcsatolt or-szágrészek sebészetévelfoglalkozni. Tíz év múlva LukácsGéza professzor a 110. évfordulórakészülő kötet számára Péterffy pro-fesszort kérte meg az erdélyi ma-gyar sebészet történetének amegírására. Ennek kibővítése nyo-mán készült el a testvéreivel közö-sen írt és szerkesztett könyv,amelynek négy fejezete a kolozs-vári, majd a marosvásárhelyi ma-gyar orvosképzésről, az erdélyimagyar sebészet történetéről és azerdélyi egynapos sebészetről szól.Ez utóbbiban a szerzők édesapjuk,id. dr. Péterffy Pál tapasztalatait isfelhasználták.

Az írás szerkesztett, rövidítettszövegét 2017-ben Harmónia rova-tunkban folytatásokban közöltük.

A könyvbemutatón Pé-terffy professzor az erdélyimagyar ovosképzés jelentőseseményeit emelte ki. El-hangzott, hogy a kibővítetttartalommal megjelent könyvelőszavát Muszbek Lászlóakadémikus jegyzi, aki idéziazt a mondatot, ami az 1872-ben alapított kolozsvári egye-tem első rektora, MagnificusBerde Áron jogászprofesszorszékfoglaló beszédébenhangzott el: „...az egyetemetnem a néma falak, hanem atanárok szellemi ereje ala-pítja meg hírnévben, áldásosműködésben”. Igaz ez az or-vosi karra is, ami 1945-ben,Marosvásárhelyre költözteté-sekor harmadszor volt halálraítélve, de a lelkes tanárokmunkájának köszönhetőenmegmaradt és felvirágzott.Amíg hagyta a hatalom. Mertaz egyetem életét mindig afelsőbb politikai széljárás ha-tározta meg.

Így volt ez a kezdetektől,amikor a Mária Terézia által1774-75-ben alapított, orvosikarral is rendelkező akadé-miát a trónt öröklő II. József

líceummá minősítette. A folyamato-san működő sebészeti iskolából jöttlétre 1817-ben az önálló Orvos-se-bészeti Tanintézet, ahol végül négyéves tanidőben sebészmestere-ket, bábákat képeztek a tudomány-egyetem 1872-es megalakulásáig.Érdekes epizódja ennek az időszaknakaz 1853-as rendelet, amellyel kötelez-ték a német oktatási nyelv bevezeté-sét. Lenhossék József, a tanintézetbonctanprofesszora télvíz idejénBécsbe kocsikázott, hogy az illetékesminisztert meggyőzze a rendeletvisszavonásáról, ami sikerült.

Több évszázadnyi vágyakozásután a kiegyezés tette lehetővé,hogy Magyarország második egye-temét Kolozsváron hozzák létre,1872-ben alakult meg a magyar tu-dományegyetem négy karral, majdaz 1881-ben kiállított alapító okle-vélben kapta az uralkodó I. FerencJózsef nevét. Az indulást megnehe-zítette a megfelelő épületek hiánya.Ekkor jelent meg Kolozsváron azegynapos sebészet, a módosabb be-tegek otthoni operálása, ahol kedve-zőbbek voltak a feltételek, mint afelújításra szoruló Karolina kórház-ban. Az ezredfordulót követően Me-ixner Károly és Alpár Ignác terveialapján kezdődtek el a Farkas utcai,neoreneszánsz stílusú központi épü-

let munkálatai, amire a magyarállam 2,5 millió aranykoronát köl-tött. Az 1902-ben felavatott köz-ponti épület után az EgyetemiKönyvtár felépítése következett,ami akkoriban Közép-Európa leg-korszerűbb könyvtára volt. A klini-kákat pavilon rendszerben a MikóImre által az Erdélyi MúzeumEgyesületnek adományozott 10 hol-das kertben építették fel teraszosmegoldással. A díszes sárga ésvörös klinkertéglából készült épüle-tek ma is a kolozsvári klinikáknakadnak otthont. Ez a könyvben levőfelvételeken is jól látható. 1899-benépült fel a 100 ágyas új sebészetiklinika, ahol az egyetem első tan-székvezető sebészprofesszora,Brandt József sebészműtői amfite-átrumot hozott létre – emelte ki Pé-terffy professzor. A lendületesenfejlődő orvosi kar fénykorának a vi-lágháború, majd az impériumváltásvetett véget. 1919-ben a román ha-tóságok fegyveres erőszakkal fe-nyegetve vették rá Scheller Istvánrektort a 63 épületből álló egyetemátadására, ami 1921-től Szegedenfolytatta az oktatási tevékenységet.Az első román rektor által ígért gi-gantikus fejlesztési tervekből egyfél tucat egyetemi épület valósultmeg. A román nyelvet nem beszélőtöbbségi kolozsvári magyar lakos-ság ellátására magánklinikák ala-kultak, Mátyás Mátyás sebészorvosPark szanatóriuma és a ReformátusDiakonissza Kórház, ahol a fiatalorvosok kaptak helyet.

Az 1940-es bécsi döntés után aromán egyetem a teljes felszerelés-sel együtt Nagyszebenbe és Temes-várra távozott. Ahhoz, hogyújraindulhasson az egyetem, a ma-gyar állam 26 millió aranypengőt(ötmillió amerikai dollár) költött.Az orvosi kar 18 tanszékkel jobbáraerdélyi professzorokkal kezdett, decsak 1944-ig működhetett, amikora kormány elrendelte az egyetemkiürítését. Péterffy professzor sza-vaiból kiderült, hogy milyen nehéz-ségek árán tudta ellátni a PéterffyPál főorvos irányításával működő,hadikórháznak átvett „új klinika” atordai csata sebesültjeit, köztük aszovjet hadifoglyokat is. A szovjetkatonai közigazgatás bevezetésével1944 decemberében újraindulhatott

a kolozsvári egyetem. Az 1945-benmegalakult Groza-kormány „trük-kös” megoldáshoz folyamodott. Ki-rályi rendelettel lehetővé tette, hogyaz I. Ferdinánd Egyetem visszatérjenaz 1940 előtt használt helyiségekbe.A Ferenc József Tudományegyetem1945 májusában jogutód nélkülmegszűnt, majd a királyi rendeletalapján júniustól magyar nyelvű tu-dományegyetem létesült, ami fel-vette a Bolyai Tudományegyetemnevet. Az újraalakított magyar egye-tem, mivel a királyi rendelet ellenérea román fél nem biztosított számárahelyet, 1945-ben kénytelen volt Ma-rosvásárhelyre költözni – foglaltukössze az elhangzottak alapján az is-mert történetet. Az előszó szerzőjeszerint, ami ezután következett, azaza semmiből megteremteni a képzés,gyógyítás, kutatás „magas szintűművelésének a lehetőségét”, az egyhősköltemény, aminek megírásáhozkiváló képességű, elkötelezett szak-emberekre volt szükség.

A könyv negyedik fejezete, Azerdélyi magyar egynapos sebészettörténete, szervesen egészíti ki azerdélyi magyar sebészet történetérőlírt fejezetet. „A szükség okoztakényszerhelyzet, a tudással megala-pozott magas szintű innovációskészség a józan orvosi gondolkodás-sal párosulva olyat alkotott, amit akorabeli elit kétkedéssel fogadott, deamit a gyakorlat bizonyított és azidő fényesen igazolt” – írta MuszbekLászló akadémikus. Hadd tegyükhozzá, hogy a magyar sebészet törté-nete tulajdonképpen 1962-ig, aMOGYI jellegének a megváltoztatá-sáig tartott, amikor az utolsó magyartanszékvezető sebészprofesszortnyugdíjazták. A fejezet a neves ma-gyar sebészek életrajzával ér véget.Az első fejezet végén pedig a ko-lozsvári egyetem első rektorainakéletrajza olvasható.

Még hosszan idézhetnénk mind-azt, ami a bemutatón elhangzott, dea könyvben minden megtalálható. Akülalakjában is szép, esztétikus köteta debreceni Alföldi Nyomda Zrt. ki-adásában jelent meg. Tartalmát akorszakának újabb emberpróbáló vi-szontagságait élő marosvásárhelyiegyetem, a MOGYTTE hallgatóinakis ismernie kellene, nem az elkese-redés miatt, hanem az örökös újjá-születés reményéért.

Az erdélyi magyar orvosképzés és sebészet történeteÖrökös újrakezdésre ítélve

Bodolai Gyöngyi

2019. május 27., hétfő _________________________________________________ KÖZÉLET _____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Fotó: Nagy Tibor

Page 6: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

6 NÉPÚJSÁG __________________________________________________RENDEZVÉNYEK______________________________________________ 2019. május 27., hétfő

Az időjárás picit beleszólt, dealapjában nem zavarta meg aMedve-tó 144. születésnapjakapcsán szervezett városna-pokat Szovátán. Az űrhajó-zástól a gyerekvonatig, anéptánctól a keresztény ze-néig, a gulyástól a tűzijátékigmindent megtalálhattak azérdeklődők a programokban.A végkövetkeztetés pedigegyértelműen a folytatásmellett szól.

Az ünnepi program már május16-án, csütörtökön elkezdődött, ésez az újítás jól sült el, mindvégignagyon jó volt a hangulat – állapí-totta meg a szervezők egyike, GálKriszta, illetve Fülöp László Zsoltpolgármester, akikkel a tartalmasvárosnapokat vettük számba.

Csütörtök este a szovátaiak Far-kas Bertalannal, az első és eddigegyetlen magyar űrhajóssal talál-koztak: óriási érdeklődés övezte,rengeteg kérdést intéztek hozzá,azóta is róla beszélnek a szovátaiak.Ezt követően a Kusztos-galériábantették közszemlére a Szováta, aho-gyan te látod című fotópályázatraérkezett munkákat. Érdekes, kreatívalkotások születtek, többnyire táj-képfotók, 19 amatőr és profi fény-képésztől, szerzőik többnyireszovátaiak, de környékbeli és ma-rosvásárhelyi beküldő is volt. Azönkormányzat közösségi oldalán isértékelni lehetett ezeket az alkotá-sokat, így a szavazatok alapján aközönségdíjat a helyi Varró Attilakapta, a szakmai zsűri által legjobb-nak ítélt képet a szintén helyi FülöpEdmond készítette, akivel az önkor-mányzat együttműködési szerző-dést köt a következő évre. Akezdeményezést jövőben folytatnifogják.Gyerekek, diákok szórakoztak

Pénteken, 17-én „előre hozott”gyermeknapot tartottak, a délelőttfolyamán a tevékenységen mintegy1100 óvodás, kisiskolás, felső tago-zatos diák vett részt. A kicsik fagyi-jegyeket kaptak, felülhettek agyermekvonatra, volt Libavonat-koncert, számos játék szórakoztattaőket, míg a felső tagozatosokat kü-lönböző játékok várták, a legügye-sebb csapatok ingyenes tortázást,üdítőzést nyertek. A programokat aDomokos Kázmér középiskola di-

áktanácsa szervezte, a gyerekeknekgulyást főztek nagyobb társaik.Délután a középiskolások diáknap-jára került sor a Szovátai IfjúságiSzervezetnek köszönhetően, aholosztályok, csapatok nevezhettek bekülönböző játékokba. Volt is szóra-kozás, jókedv, hiszen táncmaraton,karaoké, videókészítés, vizes lufikdobálása, szivaccsal való vízszállí-tás várt a fiatalokra, de szovátai „hí-rességekkel” is fényképezkedniükkellett, vagy „tákolmányokat” kel-lett készíteniük, és ezeken egy adottpályán kellett elszállítaniuk társai-kat. A legtöbb pontot gyűjtött csa-patok tagjai fürdőzésre, wellnessremehetnek a Maros és Pacsirta ho-telbe, a harmadik helyezett a Relaxszállóban ebédelhet. Késő délután aközépiskola zenekara nyitotta akoncertsorozatot, este már mintegy1500 személy volt a színpad előtt azUSNK fellépésén, ami azért is szépszámnak mondható, mert estére jó-kora zápor söpört végig a városon.Mesterszakács és űrhajós a zsűriben

Szombaton, 18-án a helyi huszá-rok vezették a városébresztő mene-tet, majd a reggeli zápor utánrekordszámú főzőcsapat kötött kö-tényt: 26 sátorban 25 csapat főzöttlegalább 30 üstben, bográcsban,köztük volt egy magyarországi is,két marosvásárhelyi, a helyi tejgyárcsapata pedig elhívta a segesvárikollégákat is, de a legtöbben a szo-vátai kukták, szakácsok voltak: azönkormányzat, helyi tanácsosok, if-

júság, tűzoltók, huszárok, baráti tár-saságok és cégek munkatársai főz-ték az ebédet, amit kora délutánháromfős zsűri értékelt, benne Krá-nics Norbert helyi szakács, FarkasBertalan űrhajós és Bartha Éva ön-kormányzati munkatárs. Az elsődíjat a helyi City Taxi csapata kapta,a második a helyi tanácsosok és azÜstbe ment terv lett, a harmadik he-lyen a Pallos vendégházak-Biototalközös csapat és a Ropharma cégosztozott. A magyarországi csapattiszai halászlevet és vadragulevesttálalt, amivel a különdíjat érdemelteki.

Ebéd után kisütött a nap is, így aszínpad köré gyülekeztek az em-berek, ahol táncműsor szórakoztattaőket: a Magyari Ildikó vezette Tán-coló Talpak két gyerekcsapata mo-dern táncokkal, a Lőrinczi Emeseirányította aerobik gyerekcsapat,majd az Éva Zumba csapat moz-gatta meg a latin műfaj kedvelőit.Este újabb koncertek következtek,amit a magyarországi Margaret Is-land és a hazai 3 Sud Est tetőzött ésaz ezt követő tízperces pazar tűzijá-ték koronázott meg, ezt mintegy há-romezren élvezték.

A téren sportrendezvények isvoltak, a gyerekeket a SzékelyföldiLegendárium játéka mellett a Szo-vátai Népi Játszóház sátra is várta,itt tizenhárom önkéntes padagógusirányításával kézműves-foglalkozá-sok zajlottak a Jeles napok programkeretében: virág nemezelés, karkötőbogozása gyönggyel, medvekészí-

tés fonaltechnikával – tudtuk megKiss Enikő szervezeti vezetőtől.Néptánc és keresztény zene

Vasárnap délután főleg családiprogramokra várták az érdeklődő-ket a színpad elé. A népi programkeretében az S. Illyés Lajos iskolá-ból három gyerekcsoport és a Sirü-lők néptáncosai, míg aközépiskolából két csoport lépettszánpadra magyar és román táncok-kal, a sort a Bokréta néptáncegyüt-tes zárta. Ezt követően a helyireformátus egyházközség ifjúságizenekara, a Sószórók adott elő ke-resztény dalokat, és sokan érkezteka magyarországi Pintér Béla keresz-tény zenei koncertjére is, míg a Bal-kán Fanatik együttes estifellépésére ismét mintegy másfélezer ember gyűlt össze.Kinőtte magát

Fülöp László Zsolt polgármesterúgy véli, hogy bár beleszólt az idő-járás, nem rontotta el a mindvégigremek hangulatot, az embereknagy része egyre inkább eltekint arossz időtől, esernyővel, esőkabát-

tal, gumicsizmával „felszerelkezve”részt vesznek a rendezvényeken.Húsz évvel ezelőtt fiatal kézilab-dásként ő is részt vett az első vá-rosnapi rendezvényen, amelyet aMedve-tó melletti körforgalombanrendeztek, azóta minden évben ottvan, így rálátása van arra, hogyhonnan indult és hová jutott az ün-neplés: órásit fejlődött mind tartal-milag, mind anyagi vonzatában. Aszükséges pénzalapokat a város ésnagyobb helyi vállalkozások bizto-sítják, de nem erre, hanem az ere-deti célra kell összpontosítani: aMedve-tó május végén jött létre,ezt ünnepelik. A lényeg, hogy anyári turistaidény előtt olyan ren-dezvényt szervezzenek, amelynemcsak a helyieket, hanem a turis-tákat is megmozgatja, szórakoz-tatja. Ma is ez a cél: mindenkielégedetten térjen haza, a turistákpedig vigyék el a fürdőváros jóhírét. Ezt valószínűleg sikerül is el-érni, hiszen egyre több idegen éskörnyékbeli érkezik Szovátára aMedve-tó napjaira.

Tömeg a pénteki gyermek- és ifjúsági programokon (Fotó: facebook.com/Szováta város önkormányzata)

Sokan főztek, így nem volt könnyű dolga Farkas Bertalannak (j.) mint zsűritagnak Fotó: Gligor Róbert László

Gligor Róbert László

Űrhajózás, főzés, sár, koncertekVárosnapok Szovátán

A május 17-19. közötti hétvé-gén megélénkült a félreesőGeges, ahová a folklór kedve-lői utaztak, hogy eredeti kör-nyezetben járják a néptáncot.

Tíz éve szervez egy marosvásár-helyi baráti társaság folkesteket,folknapokat a táncházmozgalom ki-egészítéseként. Két éve jogi formátadtak neki, így jött létre a ViláglóEgyesület. Úgy gondolták, hogy avásárhelyi táncházmozgalom mel-lett folkeseményeket szerveznek vi-déken is, hogy azt, amit valahafalusi környezetben éltünk meg, devárosra került, most visszavigyékeredeti környezetébe, a faluba, ésott éljék meg a helyiekkel. Így ke-rült sor az első folkhétvégére,amelynek Gegest választották ott-honául, mert a helyi lelkész szemé-lyében olyan házigazdát találtak,aki nyitott szívvel, tárt karokkal fo-gadta a kezdeményezést – tudtuk

meg az egyik szervezőtől, KovácsAnnamáriától. Az esemény zeneianyagát a budapesti Tükrös zenekarbiztosította, rá azért esett a válasz-tás, mert sokat járt Erdélybe népze-nét gyűjteni, ismeri a falusi életet,így könnyebben tolmácsolja azenét. Kihívás volt azonban, hogytudja-e egy budapesti zenekar öt-vözni a vásárhelyi táncházasok és afalusiak zenei igényét, de ezt a Tük-rös kiválóan megoldotta.

Marosvásárhelyről mintegy har-minc személy és a zenekar vonult kiGegesbe múlt pénteken délután, deérkeztek táncházasok is, így máreste a táncházban ropták, és a szintehajnalig tartó mulatás bizonyította,hogy mindenki „szót értett”. Szom-baton délelőtt a helyi gyerekeknekszerveztek foglalkozásokat: kézmű-vesség, mesemondás és táncházvolt, ebéd után Csiszár Aladár pé-terlaki prímás zenélt az énektaní-tásnál, amit a Tükrös prímása,Halmos Attila (Csiga) tanított. Dél-után falulátogatás következett, este

pedig a Tükrös zenélt a kultúrott-honban, szatmári, széki, hortobágyiés küküllőmenti anyagot adott elő,de színpadra hívta Csiszár Aladártis, és a közönséggel együtt énekel-ték a közismert jobbágytelki „him-nuszt”, a Szép szivárványt. Csiszárkönnyek között mondott köszöne-tet, amiért ismét zenélhetett ezen aszínpadon, de meglepetése akkor

volt nagy, amikor egy jókora tortá-val ajándékozták meg a Népművé-szet Mestere címet birtokló 82 évesprímást. Az estet ismét közös tánc-ház követte.Együtt dobban a szív

Tőkés Attila református lelkésztarról faggatuk, hogy miért éppenGegesre esett a választás. Ha ő szer-vezte volna, ő is ezt a falut válasz-

totta volna – válaszolt félig vicce-sen, hozzátéve, hogy Geges is nyúj-tani tudja a félreeső településekeredeti hangulatát, közvetlenségét,de valószínűleg az is nyomott a lat-ban, hogy az egyik egyesületi tagGegesről származott el. Tetszett ahelyieknek a program, sokan résztvettek, élmény volt számukra a haj-dani cimbalommuzsikát élvezni.Egy kis csodában volt része a falu-nak – összegzett a lelkész, hiszengyerekeket és időseket, egyszerűfalusi embereket és igazgatókat, or-vosokat kovácsolt össze a nép-zene, együtt dobbant mindenkiszíve.„Hazajöttem”

A gegesiek között töltötte a hét-végét Kelemen László, a budapestiHagyományok Háza igazgatója is.Gyergyóditrói születésű lévén, nemidegen számára ez a környezet, na-gyon szívesen jött, és jól éreztemagát – vallotta be lapunknak. Dél-után Csiszár Aladárral egy tornáconülve muzsikáltak a napfényben,miközben a fecskék fészkeiket rak-ták. „A legnagyobb boldogság töl-tött el, éreztem, hogy itthonvagyok” – fogalmazott az intéz-ményvezető.

Gligor Róbert László

Közelről és távolról érkeztek vendégekFolkhétvége Gegesben

A budapesti Tükrös együttes és Csiszár Aladár hozta a zenei anyagot Fotó: Gligor Róbert László

Page 7: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

A bajnokság végére jött bele a já-tékba a Marosvásárhelyi MSE 3.ligás labdarúgócsapata, amely az V.csoport 30. fordulójának előre ho-zott mérkőzésén 2-1-re győzött aKolozsvári CFR második csapataellen.

Vicces mezekben lépett pályára akolozsvári vendégcsapat Nyárád-szeredában, a hátukon ugyanis afrissen avatott bajnok néhány sztár-jának a neve volt olvasható. Nemjátszott azonban sem Camora, semCulio vagy Deac, ahogyan a mezsugallta, ott volt viszont az a Clau-diu Petrilă, aki tagja a bajnok fel-nőttkeretnek is, most pedig akizárólag ifikből álló második csa-pat kapitánya volt. A kolozsváriakegyébként azért kérték a mérkőzéselőre hozását, mert ez a csapat ahétvégén az ifjúsági bajnokság dön-tőjében volt érdekelt (amelyet megis nyert aztán – a szerk.).

A mérkőzésen végig a fáradhatat-lannak hitt kolozsváriak próbáltákdiktálni az iramot, míg az MSE eztjobb helyezkedéssel, esetenként afizikai erővel próbálta ellensú-lyozni. A CFR II játékosai gyorsa-ságához azonban nem társulthiggadtság is, amikor a helyzeteikkihasználására került volna sor.

A kezdeti kóstolgatás után a 6.percben megszületett az első gól.Szabadrúgáshoz jutott az MSE a ti-zenhatos jobb sarkához közel, mint-egy 18 méterre, ideális szögbenMircea Ungur számára, aki nem ishibázott: a rövid felsőbe csavart (1-0). A következő említésre méltó ka-pujelenetre a 27. percig kellettvárni, de ez rögtön újabb gólt is ho-zott. Ruja hosszú labdát kapott ajobb szélen, lefutotta a védőjét,egész az ötösig hatolt be jobb oldal-ról a labdával, és beadását a hosszúsaroknál váró Moldován Tamás ahálóba pöccintette (2-0).

Egy perccel később óriási lehető-ség maradt ki a marosvásárhelyi ka-punál. Molnár és Ungur egymásravárt, Pleşa ellopta a labdát, élesszögből kapura csavarta, de a labdakipattant a kapufáról, egyenesenPop Adrian elé. Kapus nem volt akörnyéken, de a CFR játékosaBucur fejét találta el a labdával.

Néhány perccel később a CFR IImégiscsak szépített. Az addig is vi-lágos volt, hogy Petrilával gyorsa-ságban nem tudnak versenyezni amarosvásárhelyi védők, ő pedig a31. percben lehagyta Aldeát, és a ke-resztbe érkező Bucur becsúszása el-érte ugyan a labdát, de a másiklábbal magasan elkaszálta a kolozs-vári csapatkapitányt. A játékvezetőbüntetőt ítélt, amelyet a sértett bizto-san értékesített (2-1). Nem adott ti-zenegyest viszont a bíró, amikor a45+1. percben a kolozsvári védőkkézzel értek a labdához a büntetőte-rületen belül. A félidő végére azMSE elveszítette az egyik legfonto-sabb játékosát. A törött orral játszóUngur csak öt percig volt képes el-viselni a védőmaszkot, maszk nélkülazonban egy test-test elleni küzde-lemben megütötte a sérült orrát, ésnem tudta folytatni. A második já-tékrészben nem változott a játék

képe. A CFR sokat futott, az MSEtechnikásabban focizott. A 48. perc-ben egy szabadrúgás után Ruja lö-vését védte nehezen Hindrich, Fülöppróbált éles szögből duplázni, denem volt esélye onnan betalálni. A67. percben Rujáról mellé pattant aCFR védője által felszabadítani kí-vánt labda, a 78. percben Török Sza-bolcs beadását Hasirov fejelte mellé,a végére azonban két hatalmas ko-lozsvári lehetőség maradt ki. A 84.percben Bucică lövése volt pontat-lan, majd ismét Petrilă szabadult elegyedül a bal szélen, csavarásábaMolnár még éppen beleért, a labdapedig a kapufát súrolva került szög-letre. Érdekességként elmondható,hogy a marosvásárhelyi csapatból atürkmén Hasirov muzulmánkéntszigorúan betartja a ramadáni böj-töt, és úgy volt a csapat egyik leg-biztosabb játékosa, hogynapkeltétől semmit nem evett, mégvizet sem ivott...

Ezzel véget ért az MSE számáraa 3. ligás idény, és az utolsó fordulótöbbi eredményétől függetlenül a14. helyen zárt az V. csoportban. Eza hely kiesést jelent, a tavaly azon-ban a visszalépők, be nem iratkozókmiatt a 14. helyen végzett csapatokmind bent maradtak.

Hosszabbítás után dőlt el szom-baton este a Románia-kupa sorsa,a Viitorul hátrányból fordítva sze-rezte meg története során először aserleget. A ploieşti-i fináléban aGyurgyevói Astra szerzett vezetésta 41. percben, Denis Alibec sza-badrúgásból lőtt góljával, ami úgyfelbosszantotta Gheorghe Hagit, aViitorul tulajdonosát és edzőjét,hogy szünetben kapust cserélt:Tordai Árpád váltotta Valentin Co-jocarut. A konstancai csapat a 75.

percben, egy szöglet után egyenlí-tett Virgil Ghiţă fejesével, háromperccel később pedig ember-előnybe is került, miután RomárioPires, az Astra brazil középpályásapiros lapot kapott egy durva belé-pőért. A győztes gólt azonban csaka hosszabbítás szünete előtti pilla-natokban gyötörte be egy másikbrazil légiós, a csereként beálltEric de Oliveira, az Astra utolsó re-ményeit pedig a 115. percben agólvonalon fejjel mentő Ghiţă

foszlatta szét végképp, számolt bea történtekről az NSO.

Az Astra vereségével a nemzet-közi kupaszereplésről is lemaradt,mivel az 1. ligában csupán az ötö-dik helyen végzett, így Romániát aBajnokok Ligája selejtezőjében aKolozsvári CFR, az Európa-ligá-ban pedig a Viitorul, a FCSB és aCSU Craiova képviseli.

2019. május 27., hétfő ___________________________________________________ SPORT ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

1092.Szerkeszti: Farczádi Attila

Két győzelem zsinórban a végére

Péterfalvára készülhet a CSM

Hagi csapata nyerte meg a Románia-kupát

JegyzőkönyvLabdarúgó 3. liga, V. csoport, 30. forduló: MSE – Kolozsvári

CFR II 2-1 (2-1)Nyárádszeredai pálya, 100 néző. Vezette: Ioan Iulian Mihai (Rm.

Vâlcea) – Cristian Bumb (Bácsi), Andrei Buda (Vajdahunyad). El-lenőrök: Nicolae Botezatu (Karácsonkő), Somolyák István (Székely-udvarhely).

Gólszerzők: Ungur (6.), Moldován (27.), illetve Petrilă (31. – bün-tetőből).

Sárga lap: Bucur (31.), Ungur (38.), Török Dávid (77.), illetvePotra (58.).

MSE: Molnár – Aldea, Bucur, Ungur (42. Balázs Szabolcs), TörökSzabolcs, Hasirov, Ruja, Moldován (86. Erdős-Balizs), Balla (77.Török Dávid), Fülöp, Velichea (59. Tóásó).

CFR II: Hindrich – Milandru, Rusu, Potra, Coman, Itu, Pop Ad-rian, Ciurcui (53. Cătinean), Pleşa (66. Bucică), Busuioc (59. Hai-duc), Petrilă.

Csíkszereda jutott fel, két Maros megyei csapat esett ki a háromból

Szombaton lezárult a labdarúgó 3. liga 2018-2019-es idénye. Ahárom Maros megyei csapat az V. csoportban játszott, sajnos, nemvolt a legjobb idény a megye csapatai számára. A Szászrégeni Avân-tul szerepelt a legjobban, a bajnokságot a 6. helyen végezte, és a 4.liga győzteseinek kiírt osztályozók lejátszásáig a megye egyetlen csa-pata maradt az első három ligában, mert mind a MarosvásárhelyiMSE, mind a Radnóti CS kiesett.

Az MSE számára még maradt egy kis esély, hiszen az előző évektapasztalata azt mutatta, hogy noha a 13-16. helyen végzett csapa-tok kiesnek a kiírás szerint, a 14. hely még bennmaradónak számít-hat, amennyiben nem sikerül feltölteni a létszámot a megszűnt,visszalépett, be nem iratkozott csapatok miatt. Ennek egyik legna-gyobb hátulütője, hogy sokáig elhúzódhat, amíg kiderül, hogy üre-sedett-e meg hely, és addig nem tudható, milyen keretet alakítsanakki, és a felkészülést is befolyásolja, így abban a helyzetben találhatjamagát a csapat, mint amikor a téli szünetben kimaradt az alapozás,és ennek meglett a látszatja a tavaszi teljesítményben. Tavaly Rad-nót pontosan ilyen körülmények között maradt bent, most azonbanaz utolsó helyen végzett, így szinte semmi esélye, hogy az eset meg-ismétlődjék.

Az V. csoport bajnokságát az FK Csíkszereda nyerte, amely kétsikertelen próbálkozás után, amikor a moldvai csoportba volt so-rolva, és alig-alig maradt le az első helyről, kivívta a 2. ligás szerep-lés jogát.

A bajnokság végeredménye1. Csíkszereda 30 22 5 3 80-18 712. Lénárdfalva 30 20 3 7 85-34 633. Nagybánya 30 16 9 5 46-22 574. Barcarozsnyó 30 17 4 9 39-30 555. Sănătatea 30 16 5 9 52-32 536. Avântul 30 15 7 8 46-31 527. Torda 30 14 8 8 50-35 508. CFR II 30 13 7 10 62-46 469. Beszterce 30 12 7 11 46-44 4310. Székelyudv. 30 11 5 14 41-40 3811. Dés 30 9 9 12 42-41 3612. Szászhermány30 9 8 13 42-43 3513. Tasnád 30 8 6 16 47-67 3014. MSE 30 6 4 20 26-86 2215. Medgyes II 30 3 3 24 26-81 1216. Radnót 30 3 2 25 34-114 11

EredményjelzőA labdarúgó 3. liga V. csoportja 30. (utolsó) fordulójának ered-

ményei: Csíkszeredai FK – Dési Unirea 1-1, Nagybányai Minaur –Székelyudvarhelyi FC 2-1, Besztercei Gloria – Radnóti CS 5-3, Ma-rosvásárhelyi MSE – Kolozsvári CFR II 2-1, Tordai Sticla Arieşul– Lénárdfalvi Comunal 1-1, Kolozsvári Sănătatea – Medgyesi GazMetan II 4-1, Szászrégeni Avântul – Szászhermányi AFC 2-1, Bar-carozsnyói Olimpic Cetate – Tasnádi Unirea 5-2.

Ranglista1. CSM 24 24 0 0 169-15 722. Marosludas 24 20 2 2 99-25 623. Unirea 24 16 6 2 120-28 544. Marosoroszf. 24 12 4 8 82-53 405. Szováta 24 11 5 8 48-52 386. Ákosfalva 24 11 5 8 44-49 387. Atletic 24 10 6 8 79-60 368. Segesvár 24 7 6 11 58-56 279. Kutyfalva 24 7 3 14 47-89 2410. Nyárádsz. 24 6 4 14 51-72 2211. Marosszentk.24 6 4 14 46-79 2212. Viitorul 24 7 1 16 49-90 2213. Nagysármás 24 6 4 14 35-104 2214. Dános 24 0 0 24 21-176 0

Eredményjelző* 2. liga, 37. forduló: Acade-

mica Clinceni – FC Argeş Pi-teşti 2-1, BukarestiMetaloglobus – EnergeticianulŞirineasa 3-0, ZsilvásárhelyiPandurii – Temesvári ASU Po-litehnica 1-0, Sportul Snagov –Bákói Aerostar 1-0, TemesváriACS Poli – CS Mioveni 1-4,Temesvári Ripensia – Buka-resti Daco-Getica 1-1, DaciaUnirea Brăila – KonstancaiSSC Farul 0-2, CS Baloteşti –Kolozsvári Universitatea 0-2,Chindia Târgovişte – Nagyvá-radi Luceafărul 4-1, AradiUTA – Petrolul Ploieşti 2-4. Azélcsoport: 1. Chindia Târgo-vişte 85 pont, 2. AcademicaClinceni 84, 3. Kolozsvári Uni-versitatea 79.

* 3. liga, I. csoport, 30. for-duló: CSM Râmnicu Sărat –Şomuz Fălticeni 0-2, FC Boto-şani II – CSM Focşani 1-0, Ra-dóci Bucovina – ForestaSuceava 4-1, KarácsonkőiACSM Ceahlăul – Kézdivá-sárhelyi KSE 1-2, SănătateaDarabani – Bodzavásári Meta-lul 0-4, CSM Paşcani – Spor-ting Lieşti 2-3, Ştiinţa Miroslava– Galaci Suporter Club Oţelul5-1. Az állás: 1. (bajnok) Bodza-vásári SCM Gloria 73 pont, 2.Radóci Bucovina 57, 3. GalaciSuporter Club Oţelul 53.

Bálint Zsombor

Szerdán megszerezte a matemati-kai első helyhez szükséges sikert aMarosvásárhelyi CSM, a hétvégénpedig egy tucat góllal megerősítettea pozícióját a tabella élén. Két for-duló van még a labdarúgó 4. liga elitcsoportos bajnokságának befeje-zéséig, ezeket a mérkőzéseket azon-ban a Marosvásárhelyi CSM márarra használhatja, hogy felkészüljöna 3. ligába jutásért kiírt osztályozóra,amelyet Fehér megye bajnoka, a Pé-terfalvi Sportul ellen játszik. A Fehérmegyei bajnokságban még egy for-duló van hátra, és a közigazgatásilagSzászsebeshez tartozó Péterfalvacsapatának nyolc pont az előnye, ígyő is behozhatatlan. A péterfalvi csa-pat azonban távolról sem uraltaolyan magasan a Fehér megyei 4.ligát, mint tette azt a CSM Marosmegyében (24 meccsből 24 győze-lem és 169-15-ös gólkülönbség), azeddigi 25 meccsből 19-et nyert meg,

van három döntetlenje és három ve-resége, 95 rúgott és 25 kapott góllal.Szombaton 2-1-es vereséget szen-vedtek a Nagyenyedi Olimpia ottho-nában. Talán azonban nem csak ezértszámít a CSM az oda-vissza osztá-lyozó erős favoritjának, amelynekelső menetét a marosvásárhelyi Szi-get utcai stadionban rendezik június15-én 18 órától, míg a visszavágóegy héttel később, június 22-én17.30 órai kezdettel zajlik.

A 4. ligában most már csak arravárunk választ, hogy azzal az erősenszokatlan mérleggel fejeződik-e be abajnokság, hogy a győztes pontvesz-teség nélkül zár, a sereghajtó pedigegyetlen pontot se szerez. Nem állrendelkezésünkre statisztika arról,hogy ilyen előfordult-e már korábban,de az utóbbi években biztosan nem,és nagyon jól jelzi az idei 4. (elit?) li-gában a szakadékot a mezőnyt alkotócsapatok között. (bálint)

EredményjelzőA labdarúgó 4. liga elitcsoportjának 24. fordulójában a következő

eredmények születtek: Ákosfalva – Kutyfalva 1-0, Náznánfalva-Ma-rosszentkirály – Segesvári CSM 2-2, Nyárádtői Unirea – Dános 9-0, Szováta – Marosludas 0-1, Marosoroszfalu – Nyárádtői Viitorul5-4, Marosvásárhelyi CSM – Nagysármás 12-0, Nyárádszereda –Marosvásárhelyi Atletic 4-8. Az előző fordulóból: Nyárádtői Viito-rul – Marosvásárhelyi CSM 2-3.

Fotó: GSP

Page 8: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

8 NÉPÚJSÁG _______________________________________________________ SPORT __________________________________________________ 2019. május 27., hétfő

A női vízilabdáról a Marosvásárhelyi TVR-ben

Ma 17.10 órától a MarosvásárhelyiTVR Sípszó után című műsorának meg-hívottja Ispir Cristian, a VSK női vízi-labdacsapatának edzője, illetve annakkapitánya, Kovács Adrienn. Az U16-osbajnokságot nyert pólósokat SzucherErvin faggatja.

Magyar Kupa: Másodszor hódította el a trófeát a Vidi

A MOL Vidi FC hát-rányról fordítva 2-1-relegyőzte a BudapestHonvédot a labdarúgóMagyar Kupa szombatifináléjában, amelyet abudapesti GroupamaArénában rendeztek. Akispestiek Holender Filip11-esével szereztek veze-tést az első félidőben, ahajrában aztán előbbMarko Scepovic egyenlí-tett a 80. percben, a mér-kőzést eldöntő gólt pedigAnel Hadzic lőtte a 91.percben. A székesfehér-váriak kupamenetelésüksorán a bajnok Ferencvá-rost és a bronzérmesDebrecent is kiejtették, smost a negyedik Buda-pest Honvédnál is jobb-nak bizonyultak,történetük során így má-sodszor hódították el a trófeát (azelső diadalukat még 2006-ban arat-ták).

A kispesti szurkolók a csapatokkivonulásakor piros-fekete füstbeborították a szektorukat, és azzal aszöveggel fogadták kedvenceiket,hogy „kupát mindenáron”. Az elsőpercek kiegyenlített játékot hoztak,mindkét csapat a biztonságos véde-kezésre helyezte a hangsúlyt, kocká-zatot egyik fél sem vállalt atámadásvezetések érdekében. Azelső helyzetet Holender Filip hagytaki, aki ziccerben hat méterről nemtalálta el a kaput. Az OTP Bank Ligatársgólkirálya másodjára már nemhibázott, az ellene elkövetett sza-bálytalanság miatt megítélt büntetőta jobb kapufa érintésével értékesí-tette. A Honvéd lendületben maradta vezetés megszerzését követően,több veszélyes akciót vezetett a szé-leken, a befejezések viszont nem si-kerültek. Később néhány percrebeszorította riválisát a Vidi, de hely-zetet nem tudott kialakítani, majdismét a kispestiek vezettek veszé-lyesebb akciókat. Amíg a Honvéd

szervezetten és koncentráltan, addiga Vidi kifejezetten idegesen futbal-lozott, amit a négy begyűjtött sárgalapja is jelzett, ennek ellenére a fő-városiak nem tudták növelni előnyü-ket a szünetig.

Marko Nikolic, a székesfehér-váriak vezetőedzője a szünetbenkettős cserével próbálta felrázniegyüttesét, amelyen ez sem segí-tett, továbbra sem tudott nyomástgyakorolni a Honvédra, sőt, Ho-lender lövése csak centikkel szállta kapu fölé. Később a Vidi me-zőnyfölényt harcolt ki, Grófnak az56. percben kellett először nagyotvédenie a meccsen, amikor Niko-lov lövését hárította, majd nemsokkal később előbb Hadzic, majdStopira fejesénél még nagyobbbravúrokat mutatott be. Közben atalálkozón egyre több volt a tisztá-talan, kemény és helyenként durvabelépő. A parázs hangulat csak fo-kozódott, amikor egy újabb Gróf-mentés után a Vidi egy gyorsanelvégzett szabadrúgásnak köszön-hetően betalált, csakhogy Iványinem adta meg a gólt, mivel nemadott jelt a pontrúgás elvégzésére.

A játék percekig állt a székesfehér-váriak reklamálása miatt, Nikolicnem volt hajlandó elhagyni a já-tékteret, emiatt őt a kispadról is el-küldték.

Az utolsó húsz percre fordulvaegyre nagyobb fölényben futballo-zott a Vidi, a kispestiek csupán pil-lanatokig birtokolták a labdát, afélpályát pedig csak elvétve léptékát. A székesfehérvári nyomás végüleredményre vezetett, egy jobb oldaliszögletet követően Scepovic egyen-lített. A hátralévő tíz percre a Hon-véd kiszabadult a szorításból, ebbena periódusban mindkét fél eldönt-hette volna a meccset, ez végül a Vi-dinek sikerült a hosszabbításban,így másodjára hódította el a trófeát.

A lefújást követően a Vidi-szur-kolók percekig ünnepelték a kupa-győzelmet, de a kispesti drukkerekis éltették saját csapatukat és játéko-saikat annak ellenére, hogy az utolsópillanatban maradtak alul a döntő-ben. Az érmeket és a kupát CsányiSándor, a Magyar Labdarúgó Szö-vetség elnöke és Szijjártó Péter ma-gyar külgazdasági éskülügyminiszter adta át.

A MOL Vidi FC játékosai ünneplik győzelmüket a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a Budapest Honvédellen játszott mérkőzés után. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Maros megyeiek a Napsugár öttusabajnokság országos döntőjében

A minap a Bolyai Farkas Elméleti Líceumszervezésében a sportcsarnokban rendeztékmeg a harmadik osztályos (10 éves) gyerekekszámára kiírt megyei öttusaversenyt. A talál-kozó első három helyezettje – sorrendben abolyaisok együttese, a Farkasok, a nagykendiCsillagok és a szovátai S. Illyés Lajos Álta-lános Iskola együttese – kvalifikálta magát a9. alkalommal megrendezendő országos ren-dezvényre. A megmérettetést ötletgazdája, aNapsugár főszerkesztője, Zsigmond Emeseálmodta meg évekkel korábban.

Böjthe Zsombor, a marosvásárhelyi illető-ségű nagykendi testnevelő tanár a megyeirendezvényről mesélt a Népújságnak: – Ös-szesen 24 Maros megyei együttes vett résztrajta – közülük 11 marosvásárhelyi iskolátképviselt. Minden csapat négy gyerekből állt,volt olyan csapat, amely pótjátékost is neve-zett, de nem volt kötelező, akik ügyességiakadálypályán (mind a négy versenyző rajt-hoz állt), célbadobásban (egy versenyző),helyből távolugrásban (két versenyző),egyensúlyozásban (egy versenyző) és váltó-futásban (négy versenyző) ügyeskedtek. Aversenyzők időre kellett teljesítsék a próbá-kat, az időintervallumok pontszámának ösz-szesítése alapján kerültek ki a győztesek –ismertette a versenyszámokat Böjthe Zsom-bor.

A nagykendi gyerekek teljesítményéről ésa versenyre való felkészülésükről így nyilat-kozott a testnevelő tanár: – A gyerekeket –Albert Mózes, Albert Vivien, Gergely Zsófia,Bakó Domokos és Magyari Barna (pótjáté-kos) – már októberben kiválasztottam a 28 ta-

nulóból álló osztályból, novembertől elkezd-tük a felkészülést, ami meg is hozta a gyü-mölcsét, hiszen másodikok lettünk,megelőzve több, kiváló felkészülési lehető-ségekkel büszkélkedő Maros megyeiáltalános iskolát. A felkészülés soránszerencsénk volt az idő szempontjá-ból is: mivel nincs sporttermünk,mint a vásárhelyi vagy más vidékiáltalános iskoláknak, sokat edztünka szabadban, a műfüves pályánknagy segítségünkre volt. Kedvezőt-len időjárás esetén a gyerekeket a11x6 méteres sporttermünkben ké-szítettem fel, de mivel a staféta és azakadálypálya is sokkal hosszabb,ezekre a próbákra a termünkben nemigazán volt lehetőség, ezért is értékesszámunkra a megyei második hely.

Én már a megyei verseny előttmegígértem a kendi gyerekeknek, hatovábbjutunk az országos bajnok-ságra, akkor a kolozsvári utat össze-kötjük egy kirándulással,meglátogatjuk a város nevezetessé-geit – magyarázta a kendi tanár.

Böjthe Zsombor a testnevelésmellett évek óta a hagyományossportágak mellett a gyeplabdázástis ismerteti a helyi iskolásokkal,akik számos rangos megyei, orszá-gos és nemzetközi megméretteté-sen vettek részt, egyesektöbbszörös országos bajnokok, amiKui Csaba gyeplabdaedzőnek kö-szönhető. – Ötödikes koruktólkezdtem megismertetni velük asportágat, majd elküldöm őket a

Szász Albert Sportlíceumba, Kui Csaba ed-zőhöz, így az utánpótlás egy részét is bizto-síthatjuk a megyében – fejezte bemondandóját Böjthe Zsombor.

Pillanatkép a díjazásról

Czimbalmos Ferenc-Attila

Véget ért a vízilabda- szuperliga

A harmadik mérkőzések után befejeződ-tek a vízilabda-szuperliga döntő és kis-döntő sorozatai. Nem volt meglepetés, akisdöntőben a Brassói Corona Sportul Stu-denţesc 12-8-ra nyert a Dinamo otthoná-ban, és ezzel 3-0-ra lezárta a sorozatot, míga döntőben Nagyváradon a CSU Digi nembírt a címvédő Bukaresti Steauával, amely7-4-re megnyerte a mérkőzést, és ezzel 3-0-val a bajnoki címet is.

A végső sorrend a tavalyival azonos, aBukaresti Steaua negyedszerre lett bajnok,mindannyiszor Nagyváradot győzte le adöntőben.

A Marosvásárhelyi CSM a 6. helyenvégzett, távlati célja pedig az, hogy néhányéven belül beleszóljon a dobogós helyekértzajló csatába. Az első három helyezett in-dulhat az európai kupákban. (bálint)

Sportrendezvények a Medve-tó Napokon

A sportolni vágyókra is gondoltak a szovátai Medve-tó Napok szer-vezői, a háromnapos városünnepen számos rendezvényre jelentkez-hettek azok, akik mozogni szerettek volna.

Pénteken teniszbemutatónak és a felső tagozatos diákok kézilabda-turnéjának örülhettek a sportolók, szombaton kosárlabda-bajnokságranevezhettek be háromfős csapatok, a középiskola sporttermében ren-dezett tornát a Bocsok nyerték meg. Szovátai apa-fiú páros nyerte azta lábtenisztornát, amelyet az S. Illyés Lajos iskola sporttermében ren-deztek, a dobogó legfelső fokára Birtalan Levente és Bence került.Ugyancsak szombaton a városi sporttelepen taekwondobemutatót tar-tott a helyi Sasok csapata és Máté Miklós edző, harcos, a nézők alap-technikákat, formagyakorlatokat, törést és kardforgatást nézhettekvégig a városban már húsz éve jelen levő sport népszerűsítőjén.

Szombaton reggel 9 órakor kezdetét vette a Barátság-kupáért kiírtés tavaly útjára indított kispályás labdarúgótorna is: míg tavaly hathelyi csapat vett részt, idén öt helyi mellett egy baráti társaság is ér-kezett a budapesti 13. kerületből, a Pajtás FC, amelynek keretében kétszovátai származású játékos is helyet kapott. Fábián Róbert szervezőörömmel nyilatkozott arról, hogy sikerült baleset nélkül lezárni a tor-nát, amelynek lényege a barátság építése is, ezért remélik, hogy azanyaországiak gyakrabban ellátogatnak majd Szovátára.

A döntőben a Lendület büntetőrúgásokkal legyőzte a 30+ csapatát,a harmadik helyen a Brescia végzett, őket a Pajtás FC, majd az Akaratés az Újfiúk követték. A tornagyőztes vándorkupát vihetett el, amelyetegy évig őrizhet, és amely tíz év múlva már dokumentumértékű lesz– nyilatkozta lapunknak a városi sportélet egyik irányítója, FábiánRóbert.

A kedvezőtlen időjárásra való tekintettel az erős emberek vetélke-dője az idén elmaradt, helyette autós ügyességi versenynek örülhettekaz ünneplők. A Transylvania Cruising által szervezett vetélkedőnnyolc autós állt rajthoz, a sáros, vizes akadálypályán parkolásban, drif-telésben és akadálykerülésben mérték össze tudásukat. A leggyorsab-ban Sándor Szilárd teljesítette a feladatokat, őt az egyetlen nőiversenyző, Gavrila Izabella követte, a harmadik Fazakas Tamás lett.(gligor)

A legnépszerűbb sportszámnak a kispályás foci bizonyult. Fotó: Gligor Róbert László

Page 9: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi SICgyőzelmével végződött a női kosár-labda-bajnokság, amelyben már egyhónapja lezárult a 9-13. helyekértkiírt torna, a Marosvásárhelyi CSMgyőzelmével. A rájátszás azonban anői kosárlabdában szokatlan módonváratlanul későn zárult, és ehhez azis hozzájárult, hogy az idén öt mér-kőzés kellett a bajnoki döntő befe-jezéséhez.

A női kosárlabdát néhány évemagasan uraló sepsiszentgyörgyicsapatnak az idén méltó vetélytársaakadt a Szatmárnémeti CSM-ben,és hajszálon múlt, hogy a riválisokne tulajdonítsák el a már mindenkiáltal elkönyvelt háromszéki bajnokicímet.

A döntő két szentgyörgyi papír-forma sikerrel indult, a harmadik

mérkőzést azonban Szatmárnémeti-ben már a házigazdák nyerték. Aszékelyföldi szurkolók, de a semle-gesek is, legyintettek erre, mond-ván, hogy csak véletlen, de

meglepetésre a negyedik mérkőzé-sen is a szatmárnémetiek bizonyul-tak jobbnak. Következett a mindenteldöntő ötödik meccs a Sepsi Aré-nában, és a 2500 néző elhűlve

nézte, hogy a vendégek vannakszinte végig előnyben. Aztán aSepsi SIC húsz másodperccel avége előtt egyenlített, és a záró má-sodpercekben a nyolcadik bajnokicímét nyerő Gödri-Părău kosarávalés ráadás szabaddobásával meg-védte a bajnoki címét.

Ez volt az első alkalom, hogy aSepsi SIC hazai pályán ünnepel-

hette a bajnoki győzelmét, hiszeneddig egyszer sem kellett hozzá ötmérkőzés. A 2014-2015-ös bajnokidöntőben, amelybe a szentgyörgyicsapat bekerült, szintén öt meccsetjátszottak, akkor azonban Târgo-vişte nyerte meg a sepsiszentgyör-gyi ötödik csatát, és szerzett bajnokicímet. Azóta minden évben a SepsiSIC volt a bajnok.

A lett Ernests Kalve nélkül ját-szotta le az idei utolsó bajnokimérkőzését a MarosvásárhelyiCSM férfikosárlabda-csapata,amelyen a 11. hely volt a tét aMedgyes elleni sorozatban. Kalvé-nak hirtelen haza kellett utaznia acsaládjában bekövetkezett halále-set miatt, hiányában azonbanmajdnem utolsó előtti lett az utol-sónak szánt mérkőzés, pedig amedgyesi 25 pontos siker utánsima ügynek tűnt, hogy hazai pá-lyán meglesz a második győzelemis a helyosztó sorozatban.

Tény, hogy Kalve szerepe igen-csak fontos a marosvásárhelyi ro-tációban, és a könnyed medgyesisikerben jelentős része volt, azon-ban a győzelemre nélküle is a CSMlett volna az esélyesebb, hiszenMedgyes szélnek eresztette az ösz-szes idegenlégiósát, és csak belföl-diekkel állt pályára. A 25 pontossiker azonban túlságosan ellazítottaa marosvásárhelyi játékosokat,félig vakáción érezve magukat lép-tek pályára, és ez nagyon hamarmegmutatkozott az eredményjel-zőn. Sok dobás kimaradt, nemösszpontosítottak a tripláknál, éshogy nem feltétlenül a medgyesivédelem miatt volt a gyenge dobó-százalék, azt a szabaddobások bűn-rossz hatásfoka mutatta. Szünetrenyolcpontos hátránnyal vonult aCSM, noha lepattanózásban simánjobb volt az ellenfelénél, de lénye-gesen rosszabb dobási hatásfokkal.A csapatkapitány Sánta Szabolcsmár a terem kijáratánál számon-kérte a társaitól a hozzáállás hiá-nyát, és az öltözőben mindenbizonnyal a helyükre kerültek adolgok.

A vérszemet kapott medgyesiekazonban nagyon lelkesen vetettékbele magukat a védekezésbe a foly-tatásban, támadásban nehéz pozíci-óból is betaláltak, így csak nehezencsökkent a vendégek előnye. Sőt,miután két pontra sikerült megkö-zelíteni őket a harmadik negyedvégére, a negyedik negyed köze-pére 13 pont előnyre tettek szert, ésa marosvásárhelyi csapat már-márkezdhette tervezni a kiszállást aharmadik mérkőzésre. Aztán azutolsó hat percben váratlan fordulatállt be, 14-0-s rohammal sikerültutolérni az ellenfelet. A végjáték-ban mindkét félnek lett volna lehe-tősége eldönteni a meccset, arendes játékidő azonban 80-80-ravégződött, így következhetett az ötperc hosszabbítás.

A ráadásban mikor egyik, mikora másik csapat került egy-egy pontelőnybe, aztán a medgyesiek egy-más után két távoli kísérletet is ki-hagytak, Bölöni kétszabaddobásával pedig 3 pontranőtt a marosvásárhelyiek előnye.

Nicoară szabaddobásaival egypontra csökkent a medgyesi hát-rány, és jött a taktikai szabálytalan-ság Şolopával szemben, akimindkét dobását kihagyta, a lepat-tanót viszont Engi-Rosenfeld be-gyűjtötte, és két pontra váltotta. Avégére Dragoş Andrei megpróbál-kozott még egy távoli dobással, deaz eredmény már nem változott.Megkínlódott siker volt minimális,

hatfős rotációval, a szezon végéreerősen megfogyatkozott kerettel,egy áldozati, fura idény végén,amelyet a marosvásárhelyi csapataz utolsó értékcsoportban kezdett,nem volt joga a felsőházi ráját-szásba kerülni, amelyből hiányoz-tak az igazi izgalmak, a lelátórólpedig szinte teljesen elfogytak anézők.

Innen már csak feljebb lehet?

2019. május 27., hétfő ___________________________________________________SPORT _______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Bálint Zsombor

EredményjelzőNői kosárlabda Nemzeti Liga, bajnoki elődöntő sorozatok (három

győzelemig tartó párharcok), harmadik mérkőzések: Aradi ICIM –Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC 46:83 (0-3), Brassói Barcaság – Szat-márnémeti CSM 68:86 (0-3).

Helyosztó sorozatok:* döntő: Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – Szatmárnémeti CSM

66:54 és 57:49; Szatmárnémeti CSM – Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC52:47 és 59:56; Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC – Szatmárnémeti CSM59:56 (3-2)

* a 3. helyért: Brassói Barcaság – Aradi ICIM 75-83; Aradi ICIM– Brassói Barcaság 84:69 (2-0)

* az 5. helyért: CSM Târgovişte – Kolozsvári U 68-50; KolozsváriU – CSM Târgovişte 68-81 (0-2)

* a 7. helyért: Konstancai Phoenix – Nagyváradi CSU 60-50;Nagyváradi CSU – Konstancai Phoenix 46:71 (0-2).

Fotó: a Sepsi SIC közösségi oldala

Fotó: Nagy Tibor

JegyzőkönyvFérfikosárlabda Nemzeti Liga, a 11. helyekért kiírt párharc,

második mérkőzés: Marosvásárhelyi CSM – Medgyesi CSM92:89 (20-22, 18-24, 24-21, 18-13, 12-9)

Marosvásárhely, ligeti sportcsarnok, 300 néző. Vezette: SorinDrugău (Brassó), Bertalan István (Kolozsvár), Ionuţ Moraru(Kolozsvár). Ellenőr: Alexandru Columban (Kolozsvár).

Marosvásárhely: Şolopa 22 pont, Sánta 20, Bölöni 15 (2),Borşa 14 (1), Kilyén 12 (3), Engi-Rosenfeld 9 (1).

Medgyes: Nicoară 25 (1), Cioacătă 19 (1), Sajin 16, Iliescu 15(3), Dragoş Andrei 12 (2), Banciu 2, Vrîncian.

EredményjelzőElődöntő sorozatok, negyedik mérkőzések:* az 1-4. helyekért (három győzelemig tartó párharcok):

SCM U Craiova – Nagyszebeni CSU 58:74 (1-3), NagyváradiCSM – Kolozsvári U-BT 91:86 (3-1)

Helyosztók (két győzelemig tartó párharcok), második mér-kőzések:

* a 9. helyért: Galaci Phoenix – CSO Voluntari 62:68 (0-2)* a 11. helyért: Marosvásárhelyi CSM – Medgyesi CSM

92:89 (2-0)* a 13 helyért: Konstancai Athletic – Máramarosszigeti CSM

86:80 (2-0)* a 15. helyért: Csíkszeredai VSKC – CSM Focşani 109:73

(2-0)* a 17-21. helyekért zajló torna: Kolozsvári U – Zsilvásárhe-

lyi ACS 79:81, Bukaresti Agronomia – Bukaresti Aurel VlaicuFőgimnázium 74:54.

Lemondott a kolozsváriak edzőjeCsapata veresége miatt bejelentette lemondási szándékát a

Kolozsvári U-BT edzője. Mihai Silvăşan azt mondta, vállalja afelelősséget a kudarcért, és úgy érzi, távoznia kell. A klub veze-tősége a lemondást elfogadta.

Bálint Zsombor

A labdarúgókon kívül, akiknekmás a bajnoki ciklusa, mint a terem-ben játszott labdajátékot űzőknek,már csak a Marosvásárhelyi CSMnői kézilabdacsapatának van dolgaa nyári szünet előtt. Igaz, mindenbizonnyal jobban örültek volna, haaz A osztályos bajnokság döntő tor-nájával lezárult volna számukra azidény, mégpedig a közvetlen felju-tás kivívásával, a döntő fontosságúmérkőzésen azonban vereségetszenvedtek, így osztályozót játsza-nak két hét múlva a Virágok Ligája11-12. helyen végzett csapataival.

Csalódott is meg nem is a csapatedzője, Mihaela Evi, akivel a felju-tás elszalasztásáról és a rövidebb-hosszabb távú perspektívákrólbeszélgettünk.

„Először is azt szeretném leszö-gezni, hogy mi nem úgy kezdtükmeg a bajnokságot, hogy fel aka-runk jutni, csupán lehetőséget akar-tunk adni fiatal játékosainknak afejlődésre, és a mezőny első felébenvégezni – mondta. – A feljutás kér-dése az alapszakaszban elért ered-ményekkel jött.”

Talán, ha eleve a feljutás a cél, akeretet is úgy állítják össze már azelején, így azonban arra a csapatraalapoztak, amely az ifjúsági bajnok-ságot is megnyerte. Mínusz And-reea Târşoagă, aki egyRománia-kupa-meccsen térdke-resztszalag-szakadást szenvedett, ésnagyon hiányzott az elődöntő és adöntő tornákon.

„Senki nem tud olyan jól betörnia balátlövő posztról, mint Andreea.Nagyon hiányzott a támadásunk-ban” – mondta az edző, aki szerintvele akár más is lehetett volna az

eredmény. Az ellenfél a védelmet ishatékonyabban átszervezhette, te-kintve, hogy a betörésekre nem kel-lett figyelnie abban a zónában.

A Slobozia elleni feljutást elhatá-rozó mérkőzésen az ellenfél játéko-sainak a nagyobb tapasztalata volt adöntő – vélte, azonban hozzátette,szerinte a játékvezetés sem volt ahelyzet magaslatán, segítette az el-lenfelet, ezen azonban most már fö-lösleges rágódni.

A június eleji osztályozó tornárólazt mondta, nem tartozik az esélye-sek közé a csapat, de úgy vágnakneki, hogy kiharcolják a feljutást. Őis megerősítette, hogy Slatina ellennincs esélye a csapatnak, a döntő je-lentőségű mérkőzést Kolozsvárellen játsszák majd, amely legyőz-hetőnek tűnik, hiszen a hírek szerinttöbb fontos játékos szerződésemájus végén lejár, és nem lehettudni, kikre számíthatnak. Termé-szetesen még feladat a Mioveni le-győzése is, ő azonban verhetőellenfélnek tűnik.

A hogyan továbbról Mihaela Evielmondta, minden azon múlik, hogysikerül-e feljutni, avagy sem. Mármost kijelentheti, mondta, hogy haaz A osztályban folytatják, akkorezúttal már a kezdetektől a feljutáslesz a cél. Így is, úgy is erősítenikell, de a jelenlegi, helyi játékosok-ból álló fiatal keret gerincét min-denképpen meg akarják tartani. Hamelléjük érkezik 2-3 tapasztalt játé-kos, csakis olyanok jöhetnek szóba,akik mellett fejlődni tudnak a fiata-lok. A hosszú távú cél pedig helyielemekből álló ütőképes, a VirágokLigájában stabilan jelen lévő csapatkiépítése. (bálint)

Osztályozóra készülnek a női kézilabdázók

A lett nélkül szinte nem lett meg

Megvédte bajnoki címét a Sepsi SICMihaela Evi a játékosai körében Fotó: Nagy Tibor

Page 10: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

10 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________ OKTATÁS _________________________________________________ 2019. május 27., hétfő

Gheorghe Şincai Szakképző Líceum Az iskola, amely rád vár

Miért válaszd a marosvásárhelyi Gheorghe Şincai Szakképző Líceumot?1. Ha autószerelői szakmában szeretnél szakképesítést nyerni, akkor itt megtalálod az országban a leg-

modernebb szaklaboratóriumot (autóvillamosság, autószerelő, szállításügyi technikus).2. Ha kiváló vállalkozó szeretnél lenni rendezvényszervezőként – ünnepi ebédek, konferenciák, vásárok,

kiállítások –, tudnod kell, hogy mi vagyunk az egyetlen iskola a megyében, ahol ezen a szakterü-leten képezheted magad (banquetingszervezés).

3. Ha részt vennél más országok diákjaival közös tevékenységekben, nálunk megteheted franciaországi,magyarországi, ukrajnai, moldovai köztársaságbeli és görögországi iskolák tanulóival együtt.

4. Nem utolsósorban ha jól szeretnél teljesíteni az iskolai évek alatt, itt kiváló tanárokra lelsz, akikiskolai versenyekre, tantárgyolimpiákra és természetesen az érettségire is odaadással felkészítenek.

Íme néhány diákunk azok közül, akikre büszkék vagyunk: Tanasi Attila – II. hely az országos mesterségek vetélkedőjén autószerelői szakágban. Codarcea Stelian – I. hely az interdiszciplináris olimpia megyei szakaszán és I. hely az országos ver-

senyen. Macarie Paul – I. hely az interdiszciplináris olimpia megyei szakaszán, jelenleg az országos versenyre

nevezett be. A Gheorghe Şincai Szakképző Líceum az első olyan oktatási egység (az országban is), amelyet a

Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal az európai szabványoknak megfelelő autószerelői laboratóriummalszerelt fel.

Elérhetőség: Gheorghe Şincai Szakképző Líceum, Marosvásárhely, 1848. sugárút 55. szám. Telefonszám: 0365/730-962, fax: 0365/730-961. E-mail: [email protected].

Honlap: http://www.sincaitgm.ro

IX. líceumi osztályTechnológiai vonal, műszaki profil Szakképesítés: bútortervező-technikus, belsőépítész

Román tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat Magyar tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat

Szakképesítés: számítógép-kezelő technikus Román tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat Magyar tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat

Szakiskola IX. osztálySzakképesítés: általános asztalos Román tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat Magyar tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat

Szakképesítés: szervetlen vegyipari operátorRomán tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat Magyar tannyelvű: 14 hely, nappali tagozat

Csökkentett látogatású oktatás IX. osztálySzakképesítés: természetrajz (környezetvédelem) – 28 hely

Posztliceális/mesteriskola I. év – bútorasztalos- és építőmester – 28 hely I. év – szervetlen vegyészeti technológiai mester – 28 hely

Oktatási kínálat a 2019–2020-as tanévre

Autóvillamossági elektronista technikus 28 hely román tannyelvű osztályban – intenzív angol-

oktatással 28 hely magyar tannyelvű osztályban

Szállításügyi technikus 28 hely román tannyelvű osztályban

Banquetingszervező technikus 28 hely román tannyelvű osztályban 28 hely magyar tannyelvű osztályban

Szakiskola Autószerelő28 hely román tannyelvű osztályban 28 hely magyar tannyelvű osztályban

Esti tagozatSzállításügyi technikus IX. osztály – 28 hely román tannyelvű osztálybanXI. osztály – 28 hely román tannyelvű osztályban

Posztliceális képzés Konferencia-, kongresszus-, vásár- és kiállításszer-

vező – 28 hely román tannyelvű osztálybanAutódiagnosztikai technikus – 28 hely román tan-

nyelvű osztálybanAutószerelő-mester – 28 hely román tannyelvű osz-

tálybanKőolaj-gázkútfúró gépeket és felszereléseket kar-

bantartó, javító mester – 28 hely román tannyelvű osz-tályban

Azok a diákok, akik autószerelői, autóvillamossági, szállítástechnikai szakon tanulnak, autóvezetői tanfo-lyamot is végeznek B kategóriájú jogosítványra. A szaktól függetlenül az iskola bármely diákja beiratkozhat alíceumban tartott gépkocsivezetői tanfolyamra.

Ion Vlasiu Szakképző Líceum A marosvásárhelyi Ion

Vlasiu Szakképző Líceum aműszaki és szakoktatásterén 127 éves hagyo-mányra tekint vissza. Minő-ségi oktatást, nagyon jólképzett tanári kart, kiválóanfelszerelt laboratóriumokat,szertárakat, könyvtárt, do-kumentációs és információsközpontot, sportpályát és -termet, a szaktantárgyak-nak megfelelő – a támogatógazdasági egységeknek isköszönhetően – modern oktatási és didaktikai eszközöket kínál diákjainak.Ugyanakkor iskolánk 100 férőhelyes bentlakást, étkeztetést kínál diákjainak.

Elérhetőség: Ion Vlasiu Szakképző Líceum, Marosvásárhely, Gh. Marinescu utca

62. szám, telefon/fax: 0365-730-990, e-mail: [email protected],honlap: www.ionvlasiu-ms.ro

Avram Iancu Szakképző Líceum A marosvásárhelyi Avram Iancu Szakképző Líceum az EU elvárásainak

megfelelő, vonzó környezetben olyan magas fokú képzést ajánl, amelynek kö-szönhetően a végzős diákok könnyen elhelyezkedhetnek a szakmájukban. Azoktatási intézmény anyagi és szellemi bázisával ösztönzi a kreativitást, az ere-detiséget és a nyitottságot a világ felé, hangsúlyt helyezve az egyenlő esély el-veire, a dialógusra, a csapatszellem erősítésére és az állandó tanulásra.Mindezekkel megfelelő lehetőséget teremt arra, hogy aktív és felelősségteljespolgárokat neveljen. Hiszünk abban, hogy a korszerű országos és a helyi kö-vetelményeknek megfelelően megvalósítjuk a célkitűzéseinket. Támogatjuk aszakoktatást, a humán erőforrás képzését, hozzájárulunk helyi közösségünkgazdasági életének fellendítéséhez az oktatás, a szolgáltatások terén, kihasz-nálva az új nemzedék kreativitását, kommunikációs készségét, keretet teremtveahhoz, hogy diákjaink aktív és felelős polgárok legyenek.

Ajánlunk: gyakorlatot gazdasági egységeknél, ösztöndíjakat az oktatási fo-lyamat idején, iskolán kívüli tevékenységeket, könyvtár-, fitnesz-, multimédia-,sporttermeket, megfelelően felszerelt műhelyeket, kabineteket és laboratóriumokat.

Technológiai líceum – nappali tagozat IX. oszt. kereskedelmi technikus román tagozat, 28 helyIX. oszt. kereskedelmi technikus magyar tagozat, 28 hely

Technológiai líceum – esti tagozat XI. oszt. textilipari technikus román tagozat, 28 hely

Szakképzés – Nappali tagozat IX. oszt. kereskedő-elárusító román tagozat, 28 helyIX. oszt. textilipari terméket készítő magyar tagozat, 28 hely IX. oszt. textilipari terméket készítő román tagozat, 14 helyIX. oszt. textilipari terméket készítő magyar tagozat, 14 hely

Posztliceális oktatás – esti tagozat menedzserasszisztens román tagozat, 28 hely

Az ifjúságot arra neveljük, hogy olvassák a jövőt!Partnercégeink: Textila Mureş Socom (Călăraşilor utca 20. szám), Antop

Impex Kft. (Jedd, Nap sétány 8.szám), Rusancomprod Kft. (Náz-nánfalva 115A) – textilipari ter-méket készítő, Auchan RomániaRt. (Dózsa György utca 243.),Darina Com Kft. (Jeddi út 3.szám), Selgros Cash & Carry Kft.(Dózsa Görgy utca 62. sz.) – ke-reskedő-elárusító.

Elérhetőség: Dózsa Györgyutca 13. szám,

telefon/fax: 0365/882-487 E-mail:

[email protected]

Electromureş Szakképző Líceum A marosvásárhelyi Electromureş Szakképző Líceum szerencsésen kiegészíti a Maros

megyei oktatási intézmények kínálatát olyan egyedi szakmákkal, amelyek által több le-hetőség nyílik a diákoknak az elhelyezkedésre. A nagy osztálylétszámok igazolják, hogy

iskolánk oktatási kínálata sokrétű, minőségi, és egyre vonzóbb.

Az iskola küldetése:• korszerű, a helyi gazdasági és

társadalmi valósághoz igazodó ésabban gyökerező rugalmas me-nedzsment;

• szakmaiság és odaadás az ok-tatók részéről;

• korszerű és hozzáférhető okta-tási eszközökön alapuló, széleskörben hasznosítható, kiváló okta-tási ajánlat;

• a választott szakmának megfe-lelő, harmonikus, a szakmai és tár-sadalmi beilleszkedést segítőtanácsadás és személyiségfejlesz-tés;

• a helyi és környékbeli társada-lom és a gazdasági élet fellendíté-sének támogatása a partnerekkel,helyi vállalkozókkal, intézmények-kel és érdekelt egyesületekkel kö-zösen készített európai ésközösségfejlesztési projektekkel.

A duális képzésben részt vevődiákok az iskolai idő alatt havonta200 lej támogatásban részesülnek,ugyanakkor a gazdasági egységenkeresztül még 200 lej juttatást, to-vábbá munkavédelmi felszerelést,ruházatot és más kedvezményt is kapnak.

A szakoktatásban résztvevők az iskola idejénhavi 200 lej oktatási ösztöndíjban részesülnek.

Azért, hogy diákjaink megfelelő körülményekközött tanuljanak, a következők állnak a rendel-kezésükre:

• 20 szertár• két informatikai laboratórium • öt szaklaboratórium• két szakműhely • két kémialaboratórium • két fizikalaboratórium• egy biológialaboratórium • 100 helyes étkezde • 100 helyes bentlakás

• díszterem• sportterem • műgyepes labdarúgópálya Intézményünk számos partnerszerződést kötött

gazdasági egységekkel, ahol a diákok gyakorla-tozhatnak, ahol megismerik az ügyfelek elvárásaitaz általuk választott szakterületen, és a munkae-rőpiac igényeinek megfelelően készülhetnek felarra, hogy a jövőben kiváló munkások, akár vál-lalkozók legyenek.

Partnercégek: Hirschmann Automotive, Actemium, CIE Matricon, Vinci Energies.

Elérhetőség: Marosvásárhely, Jeddi út 5. szám, telefon/fax: 0365/730-969

E-mail: [email protected] Honlap: http://www.electromures.net

Szak – Szakképesítés OsztályRomán tannyelvű osztályok – nappali tagozat, 4 osztály Műszaki automatizálási technikus 1 osztály, 28 diák Számítógép-kezelő, számítástechnikus 1 osztály, 28 diákSzolgáltatás – szállodai szakember 2 osztály, 56 diák Magyar tannyelvű osztályok – nappali tagozat, 4 osztály Műszaki automatizálási technikus 1 osztály, 28 diákKözgazdasági technikus 2 osztály, 56 diákSzolgáltatás – szállodai szakember 1 osztály, 28 diák

Szakoktatás – 3 éves duális képzés Szak – Szakképesítés Osztály

Elektromechanika – felszerelések, berendezések Elektromechanika – felszerelések, ipari berende-zések – román tannyelvű 1 osztály, 28 diák

Elektromechanika – gépek, felszerelések, beren-dezések – magyar tannyelvű 1 osztály, 28 diák

3 éves szakiskolaSzak – Szakképesítés Osztály

Villanyszerelő: alacsonyfeszültségű villanysze-relő – román tannyelvű 1 osztály, 28 diák

Elektromechanika – gépek, felszerelések, ipariberendezések – magyar tannyelvű 1 osztály, 28 diák

Page 11: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

ADÁSVÉTEL

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-396-107.(5/2618)

MINDENFÉLE

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat. Tel.0265/218-321, 0744-121-714, 0766-214-586. (9/2834)

VÁLLALOK bádogosmunkát,szemétleöntő készítését tömbházaknál,bármilyen tetőjavítást stb. Tel. 0771-705-441. (6/2831)

10% KEDVEZMÉNNYEL vállaloktetőfedést, külső-belső munkát,bármilyen kisebb javítást. Tel. 0744-227-906, Misi. (9/2817)

VÁLLALUNK: tetőjavítást, tetőkészítéstbármilyen anyagból, csatornajavítást,hőszigetelést, festést és bármilyen másjavítást. 30 év garancia az anyagra. 15%kedvezmény a nyugdíjasoknak. Afelmérés ingyenes. Tel. 0740-499-712,Marcel úr. (13/2744)

VÁLLALOK tetőfedést, tetőjavítást,bádogosmunkát, festést. Tel. 0737-364-290. (4/2543-I)

GYORSHITELEK. Tel. 0762-561-052. (16/2864-I)

VÁLLALOK: tetőkészítést, cserép-forgatást, ácsmunkát, teraszkészí-tést, tetőfedést Lindab lemezzel,csatornakészítést. Nyugdíjasoknak15% kedvezmény. Tel. 0746-540-008. (21/2715-I)

VÁLLALOK szobafestést, mázolást,padló- és falicsemperakást garanciával.Tel. 0746-552-473. (6/2875)

MEGEMLÉKEZÉS

Csak az hal meg, akit elfelejte-nek. Szívemben mindig élnifogsz. Szomorú szívvel emlékezemmájus 26-án szeretett férjemre,HANUSZ JENŐRE halálának 5.évfordulóján. Nyugodj békében!Bánatos feleséged, Piroska.(7/2662-I)

Szomorú szívvel emlékezünkmájus 27-én a drága jó feleségreés édesanyára, SZŐCS VILMÁRAhalálának 7. évfordulóján. Em-léke legyen áldott, nyugalmacsendes! Szerető férje és gyer-mekei: Árpi és Sanyi. (15/2842)

„Vágytam maradni még szeret-

teim között, de a sors végül elle-

nem döntött. Búcsúzni nem

tudtam, ajkam nem engedett,

amit mondani akartam, tudja, aki

szeretett.”

Fájó szívvel emlékezünk a job-

bágyfalvi BALUS ADÉLRA szül.

Kocsis halálának 7. évfordulóján

és BALUS JÓZSEFRE halálának

19. évfordulóján. Emlékük legyen

áldott, pihenésük csendes!

Bánatos szülei és testvérei.

(12/2858-I)

Akiket szeretünk, s már sírban

nyugszanak, igazi nyughelyük a

szívünkben marad. Bárhogy tel-

nek az évek, a lélek nem feled,

mert összeköt minket az örök

szeretet.

Szomorú szívvel emlékezünk

drága szüleinkre, a jobbágyfalvi

BALUS ADÉLRA halálának 7. év-

fordulóján és BALUS JÓZSEFRE

halálának 19. évfordulóján. Emlé-

kük legyen áldott, pihenésük

csendes! Bánatos gyermekeik és

azok családja. (12/2858-I)

Könnyes szemmel felnézek az

égre, kérem a Jóistent, nyugtas-

son békében.

Fájó szívvel emlékezem május

27-én drága férjemre, LACZKÓ

KÁROLYRA halálának 6. évfordu-

lóján. Szép emlékét őrzöm egy

életen át. Bánatos felesége,

Mária Magdolna, Zsolt és csa-

ládja. (2877-I)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

a nagyon szeretett édesanya,

rokon, jó barát és szomszéd,

özv. NAGY GERGELYNÉ

szül. STRUCSKÓ DALMA

életének 94. évében, türelemmel

viselt szenvedés után, csende-

sen megpihent. Temetése május

27-én, hétfőn 14 órakor lesz a re-

formátus temetőben. Nyugalma

legyen békés! Emlékét örökre

megőrizzük.

„Csak az hal meg, kit felednek,

Örökké él, kit igazán szeretnek.”

(Kosztolányi Dezső)

Gyászoló leányai. (3/2872-I)

2019. május 27., hétfő _________________________________________ KÖZLEMÉNY – HIRDETÉS _________________________________________ NÉPÚJSÁG 11A hirdetési rovatban megjelent

közlemények, reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

MAROS MEGYEI TANÁCSELNÖK

2019. május 24-én kelt

325. számú rendeleta Maros Megyei Tanács nyilvános, soros ülésének összehívásáról

2019. május 30-án 13,00 órára A Maros Megyei Tanács elnöke,az utólagos módosításokkal és kiegészítésekkel újraközölt, a helyi közigazgatásra vo-natkozó 215/2001. sz. törvény 94. cikkelyének (1), (3), (5), (7), (8) bekezdése és a106. cikkely (1) bekezdése előírásainak alapján

elrendeli:A Maros Megyei Tanácsot nyilvános, soros ülésre hívja össze 2019. május 30-án 13,00órára a Közigazgatási Palota nagytermébe, a következő

napirenddel:1. Határozattervezet Maros megye 2019. évi általános költségvetésének a jóváhagyá-sáról és egyes költségvetési intézkedéseknek a meghatározásáról szóló 2019. április17-i 44-es számú Maros megyei tanácsi határozat módosításáról és kiegészítéséről; Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke2. Határozattervezet Maros megye 2018. évi bevételi és kiadási költségvetésének,zárszámadásának és az éves pénzügyi kimutatások és azok mellékletei jóváhagyásá-ról;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke3. Határozattervezet a Maros Megyei Ipari Park 2018. évi pénzügyi kimutatásainak ajóváhagyásáról;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke4. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács 40/2019. sz. határozatának a módosítá-sáról, amely a Marosvásárhely, Mihai Viteazul utca 31. sz. alatti ingatlan egy részé-nek a Maros Megyei Klinikai Kórház ügyintézésébe való átadására vonatkozik;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke5. Határozattervezet a Marosvásárhely, Városháza utca 2 sz. alatti ingatlan egyes he-lyiségeinek ingyenes használatba adásáról a Maros ECOLECT Közösségi FejlesztésiTársulásnak;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke6. Határozattervezet az „Építkezési munkálatok, energetikai felújítás és ehhez kap-csolódó munkálatok az Onkológiai Kórháznál” elnevezésű beruházás – DALI szakasz –jóváhagyásáról, amit a Maros Megyei Klinikai Kórház fog kivitelezni; Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke7. Határozattervezet egyes intézkedések jóváhagyásáról, amelyek a kerelőszentpálimechanikai és biológiai kezelőállomás teljesítményének biztosítása érdekében ho-zandók; Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke8. Határozattervezet a Maros megyei SIMDS-hez tartozó maroskeresztúri válogató-,komposztáló- és átrakóállomás működtetésére vonatkozó19100/683/11i/2018.09.06. sz. koncessziós szerződéshez kapcsolódó kiegészítő ok-irat megkötéséről;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke9. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács 7/2019. január 31. számú, utólag módo-sított határozata 2-es mellékletének a módosításáról, amely a Maros Megyei Tanácsszakapparátusának szervezésére vonatkozó intézkedésekről rendelkezik;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke10. Határozattervezet a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoztartozó egyes központok átszervezéséről, valamint az intézmény szervezeti felépíté-sének, tisztségjegyzékének, szervezési és működési szabályzatának aktualizálásáról;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke11. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács 2019. évi gazdasági-szociális tevékeny-ségi programjának a jóváhagyásáról;Indítványozó: Péter Ferenc – a Maros Megyei Tanács elnöke12. Határozattervezet a Maros Megyei Horea Katasztrófavédelmi Felügyelőséggelegyüttműködési megállapodás jóváhagyásáról, amely „A beavatkozási egységek haté-konyságának növelése a polgárok védelmében – 2019” megyei közérdekű programravonatkozik;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke13. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács és a Maros Megyei Rendőr-felügyelőségközötti együttműködési megállapodás jóváhagyásáról, amely az „Intézmények közöttipartnerség a közösség biztonságának növelése érdekében – 2019” megyei közérdekűprogramra vonatkozik;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke14. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács és a Maros Megyei Csendőr-felügyelőségközötti együttműködési megállapodás jóváhagyásáról, amely „Az állampolgárok biz-tonsága – partnerség a közösség szolgálatában – 2019” közérdekű programra vonatko-zik;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke15. Határozattervezet a Maros Megyei Tanács 47/2019.04.17. sz. határozata 1. és 2.mellékleteinek a kiegészítéséről, amelyek a Maros Megyei Tanácsnak egyes közér-dekű, kulturális és társadalmi tevékenységek szervezésében és finanszírozásábanvaló részvételére vonatkoznak;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke16. Határozattervezet a megye általános költségvetéséből finanszírozandó, a 2019-esévre vonatkozó vissza nem térítendő támogatásokra benyújtott pályázatok kiértéke-lésével és elbírálásával foglalkozó bizottságok létrehozásáról;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke17. Határozattervezet a 2019. évi Ifjúsági Alapból finanszírozandó tevékenységekneka meghatározásáról;Indítványozó: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke18. Határozattervezet a Maros megye 2018. évi tűzvédelmi kapacitásáról készült je-lentés és a tűzvédelem hatékonyságának növelését célzó intézkedések jóváhagyásá-ról;Indítványozó: Alexandru Cîmpeanu, a Maros Megyei Tanács alelnöke19. Határozattervezet a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér esővíz-elvezető csa-tornáját célzó beruházás műszaki dokumentációjának, valamint a műszaki-gazdaságimutatók jóváhagyásáról;Indítványozó: Ovidiu Dancu, a Maros Megyei Tanács alelnöke20. Kérdések, interpellációk, válaszok, vélemények.

Péter Ferenc Törvényességét véleményezteELNÖK Paul Cosma

JEGYZŐ

Page 12: Magas román részvétel az EP-választásokon …...Noha az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács csak április közepén hirdette meg a kereskedelmi kétnyelvűséget nép-szerűsítő

12 NÉPÚJSÁG _____________________________________________ HIRDETÉS – REKLÁM ___________________________________________ 2019. május 27., hétfő

Körutazások és városlátogatások 2019

Autóbusszal:• Skandinávia és a fjordok, 2019. június 29. / 13 nap, 949 euró/fő• Hollandia, 2019. augusztus 12. / 7 nap, 409 euró/fő• Balti államok – Lengyelország – Helsinki, 2019. augusztus 26. /

9 nap, 500 euró/fő• Észak-Olaszország és a Francia Riviéra, 2019. augusztus 30. /

9 nap, 459 euró/fő• Horvátország – Bosznia-Hercegovina, 2019. szeptember 1. /

8 nap, 345 euró/fő• La Bella Italia és Dél-Olaszország gyöngyszemei,

2019. szeptember 1. / 11 nap, 499 euró/fő• Spanyolország + Marokkó, 2019. szeptember 17. / 13 nap, 639

euró/fő• Törökország – Kappadókia – Rhodosz, 2019. szeptember 17. /

14 nap, 559 euró/fő

Indulás Marosvásárhelyről + 25 euró/fő

A Surub Trade Kft. dinamikusan fejlődő nagykereskedelmi üz-letágába keres

raktári munkatársat

Az önéletrajzok a 0265/252-144-es faxszámon, a [email protected] e-mail-címen vagy személyesen a Surub Traderaktáránál (Marosvásárhely, Duzilor u. 1. sz.) nyújthatók be.

Elvárásaink: – a román nyelv

alapfokú ismerete – legalább 8 osztály– figyelmesség– megbízhatóság– pontosság

Amit nyújtunk:– kiemelkedő bérezés – munkaprogram: H-P, 8-17– dinamikus, lendületes

csapatban való munkavégzés– stabil háttér, hosszú távú

perspektíva

RovarirtásA Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal kötött 2011. szeptember 13-i 313-as koncessziós szer-

ződés alapján a Coral Impex Kft. felhívja a lakosság figyelmét, hogy május 28-31. között rovarirtásrakerül sor Marosvásárhelyen, köz- és magánterületen. Rossz idő esetén a határidő módosulhat.

A felhasználandó szer hatóanyaga a deltametrin és az s-metopren, az Egészségügyi Minisztériumáltal engedélyezett, mérgezés szempontjából ártalmasnak (Xn) és irritálónak (Xi) minősül.

Emlékeztetjük az érdekelteket, hogy a Coral Impex Kft. az egyetlen engedélyezett társaság, amelyrágcsáló-, rovarirtást és fertőtlenítést végezhet Marosvásárhelyen közterületen, lakótársulásoknál, ma-gánházaknál és gazdasági egységeknél egyaránt.

A TIMKO PÉKSÉG alkalmaz: ELADÓKAT üzleteibe – program: 5-13 és 13-21 óra között (fizetés 2100lej), vagy csak középen, 6-14, illetve 7-15 óra között (fizetés 1800 lej), MUNKÁSOKAT a pékségbe (fizetés2400 lej) vagy csak egy váltásba, 6-14 óra között (fizetés 1800 lej) és 3. fokozatú (gradul 3) BETEG-NYUGDÍJASOKAT. Érdeklődni hétköznapokon 7-15 óra között a Bodoni utca 85. szám alatt. (sz.-I)TELJES ORVOSI ELLÁTÁS – HENI MED CENTER – reumatológia (gerincfájás, térd-, váll- és csípő-panaszok); bőrgyógyászat; neurológia; belgyógyászat; ultrahangos kivizsgálás; allergológia; immunológia;doppleres ultrahangvizsgálat. Kedvezményes árak. Tel.: 0770-310-944. Cím: Pr. Dr. Ghe. Marinescu u.47/3. szám (November 7.). (63639-I)HÖLGYET keresünk PÉNZTÁROSI és PÉNZTÁR-ADMINISZTRÁCIÓS MUNKAKÖRBE a maros-vásárhelyi DIEGO áruházba. Önéletrajzukat a Diego üzletbe vagy a [email protected] e-mail-címrekérjük eljuttatni. (-I)ALKALMAZUNK stabil munkahelyet óhajtó személyeket RAKTÁROSI állás betöltésére. Ajánlatunk:munkaszerződés meghatározatlan időre, fix fizetés, teljesítményarányos bónuszok és étkezési jegyek. Mun-kaprogram: hétfőtől péntekig 10-19 óra között. Feltétel: számítógép-kezelési ismeret. Az érdekeltek küldjékel önéletrajzukat a https://www.renania.ro/cariere/ honlapra, vagy hívjanak a 0372-759-230-as telefonszá-mon. (sz.)ALKALMAZUNK SZITANYOMAT-KÉSZÍTŐT. Az állás leírása: feldolgozza a vizuális információkatszámítógépen, a képet pedig kinyomtatja papírra, műanyagra vagy textilanyagra; sablonok készítése; anyomtatás előkészítése és elvégzése; a nyomtatott anyagok tárolása, csomagolása és előkészítése szállításra;információs támogatást nyújt az ügyfeleknek és az értékesítési osztálynak; a rendelések követése. Köve-telmények: legalább egy év szakmai tapasztalat, számítógép-kezelési ismeret (Corel Draw előnyt jelent),középfokú végzettség, felelősségteljes, rendszerető, a részletekre is figyelő, kreatív, tanulni és a szakmábanfejlődni akaró személy. Várjuk önéletrajzukat a cég honlapjának álláshirdető oldalára:https://www.renania.ro/cariere/, vagy a cég székhelyén – Marosvásárhely, Bodoni (Budiului) utca 68. szám.Tel. 0265/264-656. (sz.)A marosvásárhelyi székhelyű INRECO ÉPÍTŐIPARI MAGÁNCÉG NEHÉZGÉPKEZELŐT (betanításátvállaljuk), valamint AUTÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT alkalmaz. Az önéletrajzokat az [email protected]ímre vagy a 0365/430-151-es faxszámra várják. Érdeklődni a 0365/430-150-es telefonszámon lehet.(63699-I)VILLANYSZERELÉSI ANYAGOKAT FORGALMAZÓ KFT. ELADÁSI ÜGYNÖKÖT és SOFŐRTalkalmaz. Tel. 0734-123-877. (21268-I)A KOVÁCS PÉKSÉG alkalmaz PÉKEKET, PÉKSÜTEMÉNY-KÉSZÍTŐKET és SOFŐRÖKET 8 órásmunkaprogrammal, előnyös munkabérrel + étkezési jegyek. Tel. 0744-403-114. (21264)ALKALMAZUNK TAKARÍTÓNŐT. Előnyös munkabér, étkezési jegyek. Tel. 0741-215-738. (21264)MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐT (expert contabil) alkalmazunk. Érdeklődni a 0723-244-200 telefon-számon lehet. (sz.-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat