12
61 2. A budapesti hitközségek háborús károsodásai A MIOI elnökének feljegyzése A budapesti hitközségek háborús károsodásai Budapest területén az ortodox hitközségen kívül 4 neológ hitközség működik. A nagy pesti izraelita hitközség (kb. 65.000 lélekszámmal), a budai, óbudai és kőbányai hitközségek (összesen kb. 10.000 lélek- számmal). I. A pesti izraelita hitközséget a német megszállás, a nyilas terror és a főváros ostroma következtében épületeiben és vagyonállagában igen nagy károk érték. Templomai, kultúrházai, iskolaépületei és rituális célokat szolgáló intézményei, épületei, valamint azok területén lévő jótékonysági intézmények házai mind súlyos károkat szenvedtek. Az alábbiakba részletezzük ezeket a károsodásokat. 1. Dohány utcai főtemplom A hatalmas épületet ismételten gyűjtőtábornak használták fel a nyila- sok, akik esetenként két-háromezer embert préseltek be a templom- padok közé. Étlen-szomjan tartották ott ezeket az internáltakat. So- kan meghaltak, de oly szoros volt az elhelyezés, hogy a halottakat az élők között kellett a padokban hagyni. Szörnyű kép volt, mikor a fá- radtságtól elcsigázott emberek ültükben elaludtak és arra riadtak fel, hogy a halott szomszéd dőlt reájuk. Eleinte megfelelő intervenciók után a megmaradt foglyokat még hazaküldték, később már egyenesen az óbudai téglagyárba szállítot- ták őket, ahonnan deportálás útján haláltáborokba kerültek. A nyilasok rendőri felügyelet mellett és rendőrtiszt jelenlétében in- tézményesen kifosztották a foglyokat, akiktől jelentéktelen kis értéke- iket is elszedték. A templom perselyeit feltörték és kifosztották, a hí- vők padókjait a legdurvább módon törték fel, imalepleiket elrabol-

makor_61-72

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A pesti izraelita hitközséget a német megszállás, a nyilas terror és a főváros ostroma következtében épületeiben és vagyonállagában igen nagy károk érték. Templomai, kultúrházai, iskolaépületei és rituális célokat szolgáló intézményei, épületei, valamint azok területén lévő jótékonysági intézmények házai mind súlyos károkat szenvedtek. Az alábbiakba részletezzük ezeket a károsodásokat. 1. Dohány utcai főtemplom A MIOI elnökének feljegyzése

Citation preview

Page 1: makor_61-72

61

2. A budapesti hitközségek háborús károsodásai

A MIOI elnökének feljegyzése

A budapesti hitközségek háborús károsodásai

Budapest területén az ortodox hitközségen kívül 4 neológ hitközség működik. A nagy pesti izraelita hitközség (kb. 65.000 lélekszámmal), a budai, óbudai és kőbányai hitközségek (összesen kb. 10.000 lélek-számmal). I.

A pesti izraelita hitközséget a német megszállás, a nyilas terror és a főváros ostroma következtében épületeiben és vagyonállagában igen nagy károk érték. Templomai, kultúrházai, iskolaépületei és rituális célokat szolgáló intézményei, épületei, valamint azok területén lévő jótékonysági intézmények házai mind súlyos károkat szenvedtek. Az alábbiakba részletezzük ezeket a károsodásokat. 1. Dohány utcai főtemplom

A hatalmas épületet ismételten gyűjtőtábornak használták fel a nyila-sok, akik esetenként két-háromezer embert préseltek be a templom-padok közé. Étlen-szomjan tartották ott ezeket az internáltakat. So-kan meghaltak, de oly szoros volt az elhelyezés, hogy a halottakat az élők között kellett a padokban hagyni. Szörnyű kép volt, mikor a fá-radtságtól elcsigázott emberek ültükben elaludtak és arra riadtak fel, hogy a halott szomszéd dőlt reájuk.

Eleinte megfelelő intervenciók után a megmaradt foglyokat még hazaküldték, később már egyenesen az óbudai téglagyárba szállítot-ták őket, ahonnan deportálás útján haláltáborokba kerültek.

A nyilasok rendőri felügyelet mellett és rendőrtiszt jelenlétében in-tézményesen kifosztották a foglyokat, akiktől jelentéktelen kis értéke-iket is elszedték. A templom perselyeit feltörték és kifosztották, a hí-vők padfiókjait a legdurvább módon törték fel, imalepleiket elrabol-

Page 2: makor_61-72

62

ták, imakönyveiket kidobták a szemétre. A templom egész berende-zését kíméletlenül tették tönkre.

Maga az épület több gránáttalálatot kapott, megsérült és beázott az orgona, megrongálódott a tetőszerkezet, meglazultak a vasgerendák, megsérültek a karzatok s általában sok minden pusztult el ebben a világviszonylatban is elismert szépségű épületben. Óriási az üvegkár, eltűntek értékes szőnyegek, stb. stb. 2. Hősök temploma

Az épület belseje teljesen tönkrement, mert az oda beszállásolt alaku-lat is úgy gazdálkodott már, hogy semmi nem maradt a helyén, ké-sőbb három találat érte a templomot, a kupolát súlyosan megrongál-ta egy belövés, elpusztult a belső berendezés teljesen, súlyosan meg-rongálódott az épület minden része, úgy, hogy ez a templom csak jelentős költség árán jöhet újból rendbe. 3. Rumbach utcai zsinagóga

Ennek a templomnak udvarát és melléképületeit már régen KEOKH őrizetesek elhelyezésére használták fel, és ott kisegítő toloncházat rendeztek be. A nyilasok azt az intézkedést megtoldva a templom belsejébe préselték be a foglyaikat, úgy, hogy a Dohány utcai főtemp-lomhoz hasonlóan itt is sokkal több őrizetes tartózkodott, mint amennyi férőhely állt rendelkezésre. Az eredmény a berendezés rész-leges pusztulása és a templom melléképületeinek teljes elszennyese-dése volt.

A templom főépülete, mely lakóhelyiségekkel kombinált, a gettó idejében szükségkórház céljait szolgálta. Ez a kényszerhelyzet továb-bi pusztulásokat eredményezett az épület állagában és berendezésé-ben. Egyébként több találat érte az épületet úgy, hogy nagy területen beszakadt kupolájának tetőszerkezete, természetesen elpusztultak a csillárok, az egész villamos berendezés, az ablakok, s hasonlóan el-pusztult az oltár feletti tetőszerkezet, de feltüzelték a padokat, telje-sen leszakadt a lépcsőház és legnagyobb pusztulás képe található az egész épületben.

Page 3: makor_61-72

63

4. Csáky utcai templom

Itt épületkár kevés van, mert a templom egy ötemeletes bérház föld-szintjét foglalja el, de azért az üvegfödém elpusztult, megrongálódott a kapu, beszállásolt alakulatok feltüzelték a padokat és elhordták a berendezés egy részét. Egy ideig kocsiszínnek és istállónak is hasz-nálták. Természetesen rengeteg sok szemét is halmozódott fel. 5. Bethlen téri templom

Itt is az volt a helyzet, hogy kényszerítő körülmények folytán katonai beszállás célját szolgálta a templom s ennek természetes folyomá-nyaként berendezésében súlyos károk keletkeztek. Belövés is érte, te-tőszerkezete megrongálódott, s az üvegezés igen nagy felületeken hi-ányzik. 6. Nagyfuvaros utcai templom

Bérházban berendezett templomról lévén szó, aránylag kevés külső kárt szenvedett, de beszállásolást kapott annak idején úgy, hogy a belső berendezésben meglehetős folytonossági hiányok mutatkoz-nak. Meg kell állapítani, hogy a többi templomhoz viszonyítva itt aránylag kevés a baj. 7. Páva utcai templom

A templomhoz szorosan csatlakozó melléképületet és annak udva-rát kisegítő toloncháznak használták hosszabb ideig, később a Szálasi korszakban magát a templom belsejét minden lehetetlen cél-ra és végül istállónak használták. Teljesen kifosztották az oltárt, el-rabolták a Tórákat és kegyszereket, de feltüzelték a padokat, dobo-gókat, a karzatok faszerkezetét és elvittek minden megmozdítható értéket, vagy berendezési tárgyat. Hetekig tartott a felgyülemlett szemét és törmelék elszállítása, néhány száz fuvart kellett elhordani, amíg legalább közegészségügyi feltételeknek megfelelővé vált a templom és környezetének helyzete. Ugyancsak istállónak használ-ták és vandál módon kezelték a csatlakozó kultúrházat. Nemcsak berendezés hiányzik, de még a padozata is tönkrement, eltüzelték. Az udvaron sírok vannak, az épületekben rom és törmelék. Néhány

Page 4: makor_61-72

64

belövést szenvedett ez a templomépület is, komolyabb folytonossá-gi hiányok vannak. 8. Dózsa György úti templom

Külsőleg ez a templomépület nem szenvedett feltűnő kárt, noha te-tőszerkezete megrongálódott, homlokzatát érték sérülések, és szí-nes ablakai részben elpusztultak, sőt a felülvilágító üvegezése jó-részben hiányzik. Több kár keletkezett abból, hogy ez a templom, valamint csatlakozó részei ismételten kaptak katonai beszállásolást. Végeredményben teljesen ki van fosztva a templom, hiányzanak kegyszerei és Tórák, feltüzelték a padokat és elvittek minden meg-mozdítható tárgyat. 9. Bosnyák téri templom

Ezt a templomot előzetes részletkárok után telitalálat érte és teljesen romba dőlt úgy, hogy szakértői megállapítások szerint le kell bontani. Csak újjáépítése segíthet a meglévő állapoton. 10. Síp utca 12. Székház épület

A hitközség székházát különösen sok viszontagság érte, mert itt mű-ködtek a német megszállás és nyilas terror idején a belügyminiszter által kinevezett különféle zsidó tanácsok központi hivatalai és szer-vei. A Sztójay és Lakatos kormányok idejében német biztonsági ren-dészeti szervek és hozzájuk kapcsolt magyar hatóságok számtalan esetben jelentek meg igényléseikkel és kocsiszámra hordták el az épület berendezését. Írógépek százait, minden iroda berendezési tár-gyat, hatalmas pénzszekrényeket, mindenféle bútorokat hordtak el az épületből.

Október 20-a után a nyilas rezsim szervei állandóan a nap minden órájában jártak a székházban, amit a németek meghagytak, ők vitték el. De itt zsúfolódott össze a gettó minden borzalma. A székházban sok üldözött ember szorult össze, a hivatali helyiségekben vérhasban szenvedő betegek, a díszes termekben aggok és gyermekek szorong-tak. A téglagyárakból menekülők itt kerültek fedél alá, minden talaj-vesztett zsidó ide igyekezett, ahol segélyhelyet, népkonyhát és a lehe-tőség határain belül támogatást kapott. A sokezer ember állandó in-váziója következtében elpusztult minden, hiszen tél volt és felfűtöt-

Page 5: makor_61-72

65

ték a bútorokat, s egyéb berendezési tárgyakat, iratokat és egyebet. Azután az ostrom hetei következtek, mikor az épülettömböt 21 íz-ben érte találat. Romba dőltek a zsidó tanács hivatalai, maguk alá te-metve a személyzet egy részét. Egyetlen találatnál 6 halott és számos sebesült maradt vissza. De minden egyes további találat emberáldo-zatot követelt, s végül különösen nagy épületkárok keletkeztek.

Elpusztult az egész épület tetőszerkezete, melyből még jóval az ostrom ideje után tüzérségi szakközegek szedték ki a fel nem rob-bant lövedékeket. Összeomlott a Síp utcai szárny egész harmadik emelete, két egymást követő találat elpusztította a Goldmark termet minden színpadi és egyéb berendezésével, ugyancsak találatok pusztították el az adóosztály nagy pénztártermét, a szomszédos he-lyiségeket, a hitközség könyvelési osztályának irodáit, a rabbisági épületet, stb.

A Síp utcai székház itt érintett viszontagságaihoz tartozik, hogy a Wesselényi utcai árkádok előtti belső téren kétezernél több zsidó tö-megsírja van.1 A nyilas terror idejében a hitközségi székház udvarán halomban feküdtek a terrorcselekmények áldozatai. Aggok, férfiak, nők és gyermekek kifosztott holttestei. Az óvóhelyeken súlyos fertő-ző betegek kínlódtak, olyan volt az apátia, hogy teljesen elcsigázott gettóbeli rémlakók még a halottakat sem hordták ki a szobákból.

Mindez tulajdonképpen csak egészen vázlatos képe a nyilas bandi-tizmus terrorcselekményeinek és a budapesti zsidóságot ért károk-nak, hiszen köztudomású, hogy az épületkárokon kívül emberi éle-tekben mennyi pusztult el, és milyen körülmények között. Kezdve attól, hogy a nyilasok a gettó utcáin néha csak kedvtelésből lőttek le embereket egy kezdődő pogromon át, amikor az egyik Wesselényi utcai ház pincéjében válogatás nélkül 43 ember végeztek ki, egészen azon tervükig, hogy előre elkészített katonai akcióval utolsó szálig kipusztítani szándékoztak a gettó egész lakosságát, sok minden tör-tént ezekben a nehéz történelmi időkben.

Külön fejezet a gettólakók élelmezése megoldhatatlannak látszó súlyos körülmények között, amikor a nyilasok elfogták a szállítmá-nyokat. Más fejezet a gettó egészségügye, hiszen kórházakra, gyer-mekmenhelyekre és a legkomplikáltabb hasonló intézményekre volt

1 A tömegsírban eltemetett halottak névsorát tartalmazó könyv digitalizált változatát lásd

www.dohanykert.hu

Page 6: makor_61-72

66

szükség, melyeket iskolákban, de elsősorban bérházakban volt kény-telen a zsidó tanács berendezni. Külön fejezete ezeknek az időkben a gettó közbiztonságának, a zsidó rendőrségnek és a gettó egész köz-igazgatásának a megszervezése. 11. Zsidó Múzeum a Dohány utcai templom mellett

Mivel a múzeum helyiségeiben katonai alakulat volt elszállásolva, majd pedig ki- és bejártak később a nyilasok, eltűnt a muzeális érté-kek egy része, de belövések következtében is jelentős épületkárok ke-letkeztek. 12. Pászkagyár a Dózsa György úti templom mellett

Eleinte itt is sok kárt okozott a katonai beszállásolás. Voltak ott ka-tonai műszaki alakulatok, azután tűzoltóformációk, később munka-szolgálatosok és végül mindenféle illegális formációk is. Az esemé-nyek forgatagában és végül tüzérségi behatások folytán is komoly kár érte a gyárat. Épületeinek egy része beomlott, a romok alatt van a gépi berendezés. Itt is elveszett minden, ami könnyen elmozdítható volt, viszont annyi sok törmelék, hulladék és szenny maradt vissza, hogy már önmagában is komoly feladatot jelent. Az üzem helyreállí-tása építési program és szerelési folyamat alapján jelentős költségek mellett lehetséges. Egyébként a Dózsa György úti templom, illetve a pászkaüzem épülettömbjéhez tartozik: 13. Dózsa György úti kultúrház

Mivel ez az épület egyik része a Dózsa György úti templomkomple-xumnak, ugyancsak megszenvedte a beszállásolásokat és azokkal kapcsolatban ingóságainak elhurcolását. Egyébként annyira megron-gálódott, hogy egyáltalában nem használható. Tetőszerkezete, födé-sei, oldalfalai, vízvezeték és villamos berendezése mind nagyobb javí-tásokra szorulnak. 14. Wesselényi utca 44. szám alatti iskolaépület

A gettó akkori idején szükségkórházak céljaira szolgált, így az iskola berendezés, melyet korábban kiköltöztettek, javarészt megsemmisült, az épületet sok külső kár érte belövések következtében, tetőszerkeze-

Page 7: makor_61-72

67

te és oldalfalai megrongálódtak és természetszerűleg összes ablakai elpusztultak. 15. Fürst Sándor utca 21/b. szám alatti kultúrház

Ebben az épületben a kultúrtermek mellett a hitközség egyik elemi iskolája volt, amelynek berendezése a német megszállás idején szin-tén teljesen elpusztult, az épületet több belövés érte, tetőszerkezete tönkrement, oldalfalai többszörösen megsérültek. 16. Abonyi utca 8. szám alatti gimnázium épülete

Ebben az épületben a hitközség fiú- és leánygimnáziuma működött éveken át. A pesti izraelita hitközség legmodernebb iskolaépülete volt tökéletes berendezéssel. Az épület katonai célokat szolgált, ez idő szerint kórház is van benne, így iskolai felszerelése a kitelepítés következtében teljesen megsemmisült. Nagyon sok belövés érte a szép új épületet, tetőszerkezete és oldalfalai többszörösen megsé-rültek. 17. Bethlen Gábor tér 2. szám alatti iskolaépület

Korábban a Siketnémák Intézete épülete volt, később a hitközség polgári iskolája foglalt itt helyet, a legutóbbi időben segítő szerveze-tek találtak itt otthonra. Az épület belső berendezése sok kárt szen-vedett, az épület pedig belövések következtében tetején és oldalfalain sok találatot kapott. 18. Rökk Szilárd utca 26. szám alatti Rabbiképző Intézet

Ebben az épületben évtizedek óta együtt működött a Rabbiképző Intézet és a Tanítóképző. Az épületet a német megszállás után inter-náló tábornak rendezték be, Majd nyilas terroristák pártháza lett. Tel-jes belső berendezése megsemmisült. Emellett több belövés között egy igen súlyos telitalálat érte, amelynek következtében a Rabbiképző Intézet 40.000 kötetes könyvtára elpusztult. Aknatalálat a II. emele-ten lévő könyvtárat az épület földszintjéig lerombolta.

Page 8: makor_61-72

68

19. Vilma királynő út 25. szám alatti fiúárvaház

Az épület különösen bombatalálat következtében szenvedett sok kárt. Egyik szárnya teljesen elpusztult. Ebben a szárnyban volt az ár-vaház monumentális szép temploma, amely szintén rommá lett. Bel-ső berendezéséből alig maradt valami. 20. Vakok Intézete, Mexikói út 60.

Belső károkat azáltal szenvedett, hogy tömegszállásnak használták, külső károk érték belövések következtében úgy, hogy az épület kb. 150 négyzetméter területen rongálódott meg és óriási üvegkárok vannak. Elsősorban a tetőszerkezetet kell rendbehozni. 21. Templomaink kegyszerei

Templomaink károsodásához tartozik még a monumentális főtemp-lomaink értékes kegyszereinek elrablása. A központi templomokban és pedig a Dohány utcai és Rumbach Sebestyén utcai templomban voltak felhalmozva a pesti izr. hitközség legrégibb kegyszerei. Érté-kes, ősi Tóra–tekercsek és hozzájuk tartozó antik, egyben anyagi ér-tékük szempontjából is jelentős összegre becsülhető fölszerelésük: nemesművű ezüst edények, hatalmas díszes menórák, más gyertya-tartók és serlegek. Mindezek hitközségünk a légitámadások alól való biztosítása céljából egyik beraktározási vállalat sziklapincéjében he-lyezte el. Ezt a sziklapincét a náci korszak rablói teljesen kifosztották s így ismeretlen helyre kerültek a két központi templomunk Tórái és templomi felszerelései. Elveszett 45 régi, értékes pergament teker-csünk, amelyek a Tóra írás művészetének remekei voltak. Elvesztek a hozzájuk tartozó értékes bíborból és bársonyból készített Tóraköpe-nyek, amelyeknek nehéz arany hímzései ritkaságszámba mentek és becsüknél fogva az idevonatkozó zsidó egyházművészeti irodalom-ban is mint különleges műalkotások voltak nyilvántartva. Ezeken kí-vül más templomi terítők és függönyök is hiányoznak, amelyek szin-tén zsidó templomi művészet kincsét jelentették. Mintegy 100 kg sú-lyú ezüst Tórafelszerelésünk is hiányzik, amelyek mind a régi zsidó ötvösművészet remekei voltak ismeretesek. Hiányzanak antik Tóra-veretek, Tóra-tornyok, amelyeknek szintén nem csak fémértékük, hanem régiség és művészet szempontjából volt jelentős becsük. El-veszett a Dohány utcai templom több mint másfél méter magas

Page 9: makor_61-72

69

neobarokk ezüst menórája, továbbá nagyszámú régi ezüst serlegek és különböző templomi ezüst edények. Hiányzanak még templomaink-nak régi keleti perzsaszőnyegei és más futószőnyegei, amelyek ha-sonlóan a templom belső fényének emelésére szolgáltak.

Mindezek a kegyszerek nemcsak belső anyagi értéküknél fogva, hanem felbecsülhetetlen művészi munkájuknál és históriai, valamint régiségi értéküknél fogva is pótolhatatlanok. Hiányukban műemlék-számba menő templomaink belső berendezésükben lett szegényeb-bek, istentiszteleteink fénye pedig szegényesebb. II.

A Budai izraelita hitközség azon a területén fekszik Budapestnek, amelyen az ostrom műveletei befejeződtek, így a legtöbbet szenve-dett a háború következtében. Épületkárai talán a legsúlyosabbak az összes hitközségek között. 1. Öntőház utcai monumentális régi temploma teljesen megsemmisült, romjaira ráomlott a mögötte lévő hegy is és így a templomot teljesen eltemette. 2. Zsigmond utcai templomának berendezése sok kárt szenvedett, a templom teteje és épületei a belö-vésektől szenvedett, úgyszintén a templom köré épített kultúrház is igen megviselten került ki a körülötte dúló súlyos csatákból. 3. A lágymányosi templom hosszú hónapokon át katonai alakulatokat szolgált, munkaszolgálato-sokat szállásoltak be oda, így teljes berendezése megsemmisült, a templom épülete pedig az ostrom sok károsodásának tette ki. 4. A Fő utca 12. szám alatti hitközségi székház berendezése pusztult el, a hitközség ügykezelése, intézményeinek összes nyilvántartásai teljesen megsemmisültek. 5. A hitközségek kegyszereiből Tórákból, templomi felszerelésekből alig maradt valami.

Page 10: makor_61-72

70

III.

Az óbudai hitközség

1. Gyönyörű monumentális temploma műemlékszámba ment. Tiszta klasszikus stílusa ezt a templomot Magyarország egyik legszebb zsidó templomává tették. A templom tetőzete és oldalfalai az ostrom következtében több találatot kaptak és igen súlyosan megsérültek. Ez a templom is hosszú hónapokig gyűjtőtábor volt, berendezése ezalatt az idő alatt teljesen elpusztult, a templom antik kegyszerei, közöttük 40 Tóratekercs teljes felszerelés-sel teljesen megsemmisültek. Elpusztult a templom művészi festésű színes ablaküvegezése is. 2. Az óbudai múzeum ezüst kegyszereiből sok, értékes könyvtára, irattára és muzeális érté-kű festményei mind megsemmisültek. 3. Elemi iskolájának teljes berendezése elpusztult. 4. Székháza tetőzetének és ablakainak pusztulásán kívül teljes irodai felszerelését nélkülözi az ostrom és vele járó pusztítások következtében. IV.

A kőbányai hitközség

1. Román és keleti stílusban épült gyönyörű templomukat több bomba-találat érte, aminek következtében kupolája, tetőzete, vasszerkezete és mennyezete, valamint a templom festészete tönkrement. Színes kivitelű ablakai elpusztultak. Teljes belső berendezése hiányzik. 2. Kegyszerek Tóra-tekercsek, valamint könyvtára megsemmisültek.

Page 11: makor_61-72

71

3. Kultúrházban különböző alakulatok voltak beszállásolva hosszú időn keresztül, így belső berendezése pusztult el, a belövések következtében pedig tető-zete és oldalfalai mentek tönkre. 4. Népkonyhájának egész berendezését elrabolták. 5. Székházukban irodai berendezésük nagyrészben megsemmisült.

Page 12: makor_61-72

72