Mátra élővilága

A vándorsólyom a sólyomfélék családjának az egyik legnagyobb elterjedési területtel rendelkező képviselője. Mérete körülbelül akkora, mint egy nagytestű varjúé. Kékesszürke háta, hófehér alapon sorokba rendeződött fekete, csepp alapú pettyes hasi része és fekete feje van, amelyen szintén fekete „bajusz” húzódik. Mint minden madárevő ragadozó esetében, a vándorsólyomnál is észrevehető a nemi kétalakúság: a tojó jóval nagyobb, mint a hím. A vándorsólyom főleg a sebessége miatt ismert, mivel zuhanórepülés közben képes elérni a 310 km/h-t, és ezzel a Föld leggyorsabb állata.

Parlagi sas: Kárpát-medencei előfordulása:Magyarország és Szlovákia területén, elsősorban hegyek, hegylábak közelében fordul elő. A mintegy 70-80 fészkelő párra becsült magyarországi költőállomány nagy része az Északi-középhegység háborítatlan vidékein – elsősorban nemzeti parkokban – és a Dunántúli-középhegység legkeletibb, Dunához közel eső részén fészkel. A állomány télen is helyben marad.

Megjelenése: A parlagi sas nemének többi fajához hasonlóan sötétbarna alapszínű, bár tollazata a fején világosbarna, a vállrészen pedig két fehér folt található – ezek megkönnyítik az azonosítását. A farok töve némileg halványabb. Erős, hosszú karmú lábai és kampós csőre sárga, csőrének hegyéhez lévő közelebbi vége pedig szürkés színezetű.

Testhossza 72-83 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 190 – 210 centiméteres is lehet. A két nem egyforma, azonban a tojók némileg robusztusabbak, nagyobb a testtömegük. A hímek kb. 2,5 – 4 kilogrammot, míg párjaik 2,8 – 4,5 kilogrammot nyomnak.

Madarak

Kígyászölyv: Megjelenése:Testhossza 62-67 centiméter, szárnyfesztávolsága 190 centiméter körüli. A hím tömege 1200-2000 gramm, a tojó 1300-2200 gramm. Hátoldala szürkésbarna, kézevezői sötétek. Szárnya és teste alulról fehér, mellén sötét szalag, de ez hiányozhat is. Szeme sárga, csőre kicsi. Csak közelről ismerni fel lábai és csőre palakék színét. Nagy feje kissé bagolyszerű. Határozott röptű, szárnyát mozdulatlanul tartva kering, gyakran egy helyben lebeg (szitál). Sötét szárnycsúcsai élesen elütnek szárnyai finoman csíkolt alsó részétől.

Életmódja:Bár kedveli az erdőket, vadászathoz nyílt területre van szüksége. Főleg siklókkal táplálkozik, de időnként gyíkokat, békákat, kisebb emlősöket és madarakat is zsákmányol. Speciális tápláléka miatt nagy vadászterületre van szüksége, amelyet a levegőben vitorlázva kutat át zsákmány után. Ha kinézett egy zsákmányállatot, a levegőben szitálva lebeg felette.

Fehérhátú fakopáncs: Megjelenése:Testhossza 24-26 centiméter, szárnyának fesztávolsága 38-40 centiméter, testtömege 100-112 gramm. A hím sapkája vörös, a tojóé fekete. Hátán fehér folt van, szárnyfedői csíkozottak.

Életmódja:Lárvákkal és cincérekkel táplálkozik.

Kárpát-medencei előfordulása:Magyarországon ritka, de rendszeres fészkelő, állandó, nem költöző madár. Az öreg bükkösökben fordul elő. Április-májusban költ.

Fekete harkály: Megjelenése: Testhossza 45-57 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-68 centiméter, testtömege 250-300 gramm. Feje teteje vörös, tollruhája fekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú.

Életmódja: Lárvákkal és rovarokkal táplálkozik. Csőrével ütögeti a korhadt fák kérgét táplálék után kutatva, majd a megtalált zsákmányt kivési.

Kárpát-medencei előfordulása: Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár.

Alpesi gőte: Előfordulása: A környező európai országok

magashegységeiben gyakori faj. Magyarországon csak a magasabb hegységeinkben fordul elő. Megtalálható a Mátrában, a Bükkben, a Bakonyban és a Zempléni-hegységben. Szinte minden kicsi mélyedésben, patakban előfordul.

Megjelenése: A hím 8 centiméteres, a nőstény

10 centiméteres. A hím kékes alapszínű, sötétbarnás zöldes mintázattal, tarajjal, nászidőszakban színei felerősödnek. A hasa narancsvörös, melyen nem találunk sötét foltokat, s ezzel megkülönböztethető a tarajos gőtétől. A nőstény barna, világosabb narancsos hassal.

Életmódja Mindenféle gerinctelenekkel

táplálkozik (rovarok, giliszták, apró csigák).

Sárgahasú béka: Megjelenése: A sárga hasú unka testhossza 4-5 centiméter; sokkal kisebb, mint a barna varangy. Teste lapos, egészen oldalt illeszkedő lábakkal. A nem feltűnő barnás, iszapszürke vagy olajzöldes felsőtest szemölcsös. Hasán a bőre csaknem sima, élénk citrom- vagy narancssárga, nagyobb szürke, szürkéskék vagy feketés foltokkal tarkázott – ezáltal a has márványozott benyomást kelt. A sárga mezőkben finom, fekete pontok láthatók, de a vöröshasú unkától eltérően a sötét mezőkben fehér pontokat egyáltalán nem vagy csak alig találunk.

Életmódja:A sárga hasú unka a környezetével szemben nem támaszt különleges igényeket, bármilyen kisebb vízzel beéri. Leggyakrabban olyan pocsolyákban és kis tavakban fordul elő, amelyekben másfajta békák nincsenek. Még a csupán néhány hétig vízzel telt keréknyomok is megfelelnek neki, de a folyóvizeket kerüli. Túlnyomórészt a vízben él, de néha hosszabb időre is kijön a szárazföldre. Magyarországon legfőképp a magasabb hegyvidékek vizeiben él.

Kétéltűek

Erdei béka: Elterjedése:Egész Közép- és Dél-Európában honos, de Ázsia nyugati területein is megtalálható.

Megjelenése: Az erdei béka hossza 5-8 centiméter. Hátulsó végtagjai feltűnően hosszúak.

Életmódja: Októbertől márciusig téli álmot alszik.

Szaporodása: Március végén párzik. 600-1500 petéit nagy csomókba rakja le. A lárvák augusztusra már teljesen átalakulnak.

Táplálkozása: Gerinctelenekkel táplálkozik.

Gyepi béka: Elterjedése, élőhely: A gyepi béka Angliától és Közép-Európától Észak-Skandináviáig és keleten Szibériáig mindenütt elterjedt. Nedves erdők, rétek, lápos területek, mezők és mocsarak lakója.

Megjelenése: Színezete rendkívül változó, a sárgástól a vörhenyesen át a feketésbarnáig terjed, több vagy kevesebb sötét folttal. A hímeknek a kecskebékával ellentétben belső hólyagjai vannak, nászidőben (lásd kép) a bőrük megduzzad, és feketés hüvelykujjvánkosuk fejlődik.

Életmódja: Nappal és éjszaka egyaránt tevékeny, jól alkalmazkodott a szárazföldi élethez. A talajban vagy a vízben, a meder iszapjában telel. Hangja nem feltűnő. Férgeket, csigákat, rovarokat fogyaszt. A gyepi béka fogságban 12 évig is élhet.

Szaporodása: A farkatlan kétéltűek közül elsőként jelenik meg a petézőhelyeken, néha távolabbról vándorol a vízhez. A nőstény álló- és lassú folyású, sekély vízben egy csomóban rakja le 1500-2500 petéjét. A kocsonyás csomó a víz felszínén úszik. Az ebihalak 14-18 nap múlva bújnak ki, június végére, július elejére átalakulnak, egyesek azonban lárva állapotban telelnek át.

Levelibéka: Előfordulása:Ligetes folyóvölgyek, víz közeli bokrosok, erdőszélek, nádasok, ezekkel határos füves területeken él.

Megjelenése: Kis termetű béka, színe: fűzöld, sárgás, barnás, vagy feketésszürke, igen ritkán akár kék is lehet. Bőre felül sima, hasoldala szemcsés. A hím torkán hanghólyag van. Elülső lábai és hátulsó ugrólábai ujjain tapadókorongok vannak.

Életmódja: Főként éjszaka tevékeny, napközben előszeretettel sütkérezik a leveleken, nádszálakon. Hangos, hosszan tartó: "ke-ke-ke-ke" hangja jellemző, a hímek gyakran kórusban brekegnek. A népi időjárásjóslás szerint ilyenkor esőt jeleznek. Főként repülő rovarokra vadászik.

Foltos szalamandra: Megjelenése: 14–20 cm hosszúságú, robusztus, esetlen állatka. Feje széles, orra lekerekített, kiugró sötét szemei és hosszúkás fültőmirigy-dudorai vannak. Rövid, vaskos végtagjai a mellsőkön négy, a hátsókon öt rövid ujjal rendelkeznek. Mindkét nem teste hát-hasi irányban enyhén lapított, a farok hengeres. Háta közepén két sorban mirigyek találhatók, az oldalán lévő szemölcssort pedig barázdák tagolják. Alapszíne nedvesen csillogó mélyfekete, hasa jellemzően szürkésfekete vagy feketésbarna. Mintázata változatos: az élénksárga szinte bármilyen árnyalatát viselheti egészen a vörösig, foltokkal és csíkokkal is. Foltjainak a száma, alakja, elhelyezkedése egyedileg változik.

Élénk színe enyhén mérgező bőrére hívja fel a figyelmet. A halántékán lévő fekete pöttyökkel tarkított mirigyekben termelődő váladék szembe vagy szájba jutva nyálkahártyagyulladást okoz. Ennek egyik összetevője a szalamandrin alkaloida, mely az emlősöknél izomrángást, magas vérnyomást és szapora légzést okoz.

Pannon gyík: Megjelenése: A pannon gyík mindössze 10-12 centiméteres hosszúságot érhet el, teste hengeres, feje rövid, orra tompa. Pislogásra képtelen, mivel átlátszó szemhéjai összenőttek (innen angol elnevezése: kígyószemű). Végtagjai gyengék és kicsik.

A pannon gyík alapvetően olajbarnás színű bronzos árnyalattal, hasa ezüstszürke. A háti részen két, fehér pontsorral szegett fekete vonal fut végig, és az orrcsúcstól egy-egy világosan keretezett sötét sáv húzódik mindkét oldalon a hátsó láb tájékáig. A nemek között nincs szemmel látható különbség, a fiatal egyedek alapvetően sárgásabbak.

Életmódja: A változó testhőmérsékletű hüllő októberben a talajba ássa magát, telelése pedig egészen március végéig eltart. Az elkövetkező időben elsősorban reggel és délután aktív, nem ritkán egészen szürkületig, míg a legforróbb órákat rejtekhelyén tölti. Rejtett életmódot él, többnyire fű és avar alatt mozog, ezért ritkán látni. Mint minden rokona, a pannon gyík is ragadozó, elsősorban ízeltlábúakkal, férgekkel és puhatestűekkel táplálkozik.

Hiúz: Testfelépítése: A hiúzok testhossza 1 m körül mozog, további 15-25 cm-t tesz ki az állat farka. Marmagassága átlagosan 70 cm. Pettyes bundája és sajátságos szakálla mellett egyik feltűnő jellegzetessége a fülek hegyén viselt szőrbojt (pamacs), amelyet a régebbi időkben fülpamatnak is neveztek. Hallása, tapintása fejlett. Hosszú végtagjai és izmos teste még a mély hóban is lehetővé teszi, hogy egyetlen, 3-4 m-es ugrással támadja meg áldozatát. Erős, éles karmú mancsa a sikeres zsákmányfogást segíti.

Életmódja, táplálkozása: Aktív ragadozó, különféle madarak, kisrágcsálók éppúgy szerepelnek étlapján, mint őzek, rókakölykök, szarvasborjak vagy vadmalacok. Magányosan élő állat, változatos méretű, 10-100 négyzetkilométer kiterjedésű területet birtokol. A terület központjában, földi üregekben vagy sziklahasadékokban rendezi be vackát.

Vaddisznó: Megjelenése: Testhossza 110-155 centiméter, farka vékony, 15–20 cm hosszú, az erős kanok marmagassága 1 méter is lehet, tömege 50-190 kilogramm (kanok) és 35–160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, a Kárpátokban például elérhetik a 350 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élő európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétől a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis előszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentősen felülmúlja a kocákét, de elsősorban mégis az évről évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nőnek, míg a felsők felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpárok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják őket.

Emlősök

Szarvas: A szarvas a párosujjú patások közé tartozó emlősállat. A szarvasok legtöbb faja az őzekkel együtt a szarvasfélék családjába tartozik. Egyes nyelveken egyazon szó jelöli a szarvast és az őzet is. (Például az angol deer szó a jelzőjétől függően – red deer, roe deer – jelenthet szarvast vagy őzet.)n

Általános ismertetése A szarvasmarhához hasonlóan a szarvas

hímjét is bikának, nőstényét tehénnek, kicsinyét pedig borjúnak nevezzük. A szarvasbika legfeltűnőbb jellegzetessége az agancsa. A rénszarvasnál a tehénnek is van agancsa, a többi szarvasfajnál csak a bikának.

Őz: Az európai őz (röviden gyakran csak őz) Európa nagy részén és Kis-Ázsiában fordul elő, Korzika, Szardínia, Írország és Kelet-Európa keleti határa kivételével. Előfordulási területe a vadászat és más emberi hatások következtében a 19. század végén és a 20. század elején a mainál sokkal kisebb és elaprózott volt. Elterjedési területe ma a mediterrán országokban növekszik, részben természetes úton (új élőhelyek elfoglalása), részben betelepítés és repatriálás következtében. Az őz Magyarország teljes területén előfordul. Az alföldi területeken a jelenlegi sűrűséget az 1960-as évek második felében és az 1970-es években érte el. Korábban inkább a domb- és hegyvidéki, erdősültebb területeken éltek nagyobb állományai.

Muflon: Megjelenése: A muflon testhossza 120 centimétertől (nőstények) 135 centiméterig (kosok), marmagassága 70 centimétertől (nőstények) 88 centiméterig (kosok), testtömege 25-40 kilogrammtól (nőstények) 35-55 kilogrammig (kosok) terjedhet, farokhossza 3-6 centiméter. E juhfélére jellemző az erősen ívelt szarv (csiga).

Életmódja: A muflonok főként szürkületkor járnak táplálék után. Ahol nem zavarják őket, nappal is megfigyelhetők. Jól látnak és futnak, ügyesen ugranak. A nőstények úgy bégetnek, mint a házijuh, míg a kosok ritkán adnak ki hangot. Az üzekedési időben viszont kilométerekre elhallatszik, amint szarvaikkal összecsapnak. A muflonok területüket az ujjaik közötti mirigyek váladékával jelölik meg. Mint a többi vadjuh, ők is szívesen tömörülnek nyájba, amelyet egy idősebb nőstény vezet. Egy nyájban 50-100 állat is lehet. Tápláléka lágyszárúak, füvek.

Európai mókus: Az európai mókus fej-törzs-hossza 21-30 centiméter, farokhossza 15-25 centiméter, testtömege 250-500 gramm, az évszaktól függően (nyáron kisebb). A téli bunda a nyárinál vastagabb, sötétebb és szürkébb; a fülön levő szőrpamacs is sokkal hosszabb. Bundájában a barna árnyalatai uralkodnak, bár színezete a mély feketésbarnától az egészen világos vörösesbarnáig terjedhet. Hasi oldala mindig világos; a színváltozatok előfordulása az élőhelytől függ. Lombos erdőkben és városi parkokban, ahol a tűlevelűek aránya kicsi, a vörösesbarna típus az uralkodó, míg a fenyőerdőkben szinte kizárólag csak feketés- vagy sötétbarna példányok találhatók.

Szőrös szarvasbogár: Elterjedése: Közép- és Dél-Európában széles körben elterjedt, de sehol sem gyakori. Hegy- és dombvidékek zárt erdeiben fordul elő. Magyarországi előfordulásai is főként hegyvidékekre esnek: Dráva-völgy, Börzsöny, Mátra, Vértes-hegység, Visegrádi-hegység, Bakony.

Életmódja: Lárvája vörösen korhadó fákban (főleg tölgyben, bükkben és vadcseresznyében) él. Imágó alakban telel át, a kifejlett bogarak május és június hónapokban bújnak elő.

Nagy szarvasbogár: Megjelenése:A hím és a nőstény szarvasbogarak között igen nagy eltérések mutatkoznak. A hímek alapvetően jóval nagyobbak a nőstényeknél: akár rendszerint 30-80 milliméter hosszúságúak, de ritkán akár 10 centiméteresre is megnőhetnek, míg a másik nem képviselői rendszerint csupán 3-5 centiméteresek. A „szarvak”, ezek a megnyúlt, erős, 1-2 centiméteres rágók szintén csak a hímek jellemzői.

A nagy szarvasbogár alapszíne sötétbarna, a rágók rendszerint vörösesek, és a szárnyfedőkön is találkozhatunk ilyen árnyalattal.

Bogarak

Hangyák: A hangyák (Formicidae) család) közösségalkotó rovarok. A méhek és a darazsak rokonai, ezekkel együtt tartoznak a Hymenoptera rendbe. Több mint 12 000 fajuk ismert, a trópusokon nagyobb változatosságot mutatnak. A társaséletű hártyásszárnyúak rendjébe tartozik. Különleges életmódjuk – szervezett államuk, bámulatos építményeik, vándorlásaik, csatáik – sok hasonlóságot mutatnak az emberi társadalmakkal. Telepeikben (hangyaboly) igen nagy rendszerezettség figyelhető meg; némelyikükben több millió egyed él. Az egyes hangyák lehetnek steril nőstények (dolgozók), termékeny hímek (here) és termékeny nőstények (királynő).

Egy telep nagy territóriumot igényelhet. A hangyabolyt egyes kutatók szuperszervezetnek tekintik, mivel egy-egy boly működik egységként (entitásként). Ha az összes hangya tömegét megmérnénk, a szárazföldi állati biomassza kb 15-25%-át tennék ki. A termeszeket néha fehér hangyának nevezik, bár ők nincsenek szoros kapcsolatban a hangyákkal, de hasonló a társadalmi szerveződésük.

Katicabogarak: katicabogár-félék (Coccinellidae) a rovarok (Insecta) osztályának a bogarak (Coleoptera) rendjéhez ezen belül a mindenevőbogarak (Polyphaga) alrendjéhez tartozó család.

Megjelenésük: A katicabogarak hossza fajtól függően változó: 1,5-12 milliméter közötti. A színezetük is különböző, rendszerint élénk színeik (narancssárga, vörös, sárga, fekete) kontrasztos mintázatot alkotnak. A feltűnő (aposzematikus) mintázat a bogár kellemetlen ízére figyelmezteti a ragadozókat. Nem mindegyik katicabogárfaj pettyes, vannak csíkosak és egyszínűek is. Ha a katicabogarakat támadás éri, reflexes vérzés megindításával védekeznek. Ilyenkor a lábaik ízületein keresztül „vér” (hemolimfa) folyik ki. Ez a folyadék kellemetlen ízű anyagokat (coccinellin, adaliin, propylein) tartalmaz, ami elriasztja a hangyákat és a madarakat.

Csiga: A csigák (Gastropoda) a puhatestűek törzsének (Mollusca) legnagyobb fajszámú osztálya. Az ide tartozó fajok száma meghaladja a 110 ezret. Latin nevük alapján a szakirodalomban haslábúak néven is ismertek, ugyanis hasi oldaluk ellaposodott, erőteljes bőrizomtömlővel ellátott testrész, melynek segítségével helyváltoztató mozgást végeznek.

Csiga

Simon Ádám 9.a Szebenyi János 9.a

Készítették