16
Közélet Kultúra Mindennapok 2012. július 10. 120 forint Nagymaros Város Képviselő- testülete június 18-án rendkí- vüli ülést tartott. A tanácsko- zásra azért volt szükség, mert módosítani kellett több pályá- zatról szóló döntésen. Az ülé- sen Fekete Zsolt nem vett részt, aki előre jelezte, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem tud megjelenni. Már a tanácskozás elején véleményének adott hangot Burgermeister László, aki kér- te, hogy csak olyan pontokat tűzzenek napirendre, amelyek tényleg halaszthatatlannak bi- zonyulnak. Ezért javasolta is, hogy a 9-es pontot - amely a sürgősségi ügyeleti ellátást végző gépkocsi vásárlására és üzemeltetésére vonatkozó ado- mány ügyében foglal állást - ne tárgyalják. Szerinte a Gazdasá- gi és Városfejlesztési Bizott- ságnak is látnia kellen a döntés előtt. A javaslat végül 3 igen és 3 nem szavazatot kapott, így tárgyalták a kérdést. Napirend előtt szót kért Szimon Attila, aki a Magyar Nemzetben megjelent Szimat című cikkel kapcsolatban tett fel kérdéseket Petrovics Lász- polgármesternek. A képvise- lő az Érpatakkal kapcsolatos kijelentéseiről érdeklődött, mi- szerint Nagymarosból nem lesz Érpatak, nem fogják bevezetni a szabolcsi településen elhíre- sült szigorú rendészeti mód- szert. folytatás a 3. oldalon Módosult a parkolási rendelet A helyi lakosok már éves bérletet is válthatnak Idén is remekül sikerült a gyermekjóléti szolgálat által szervezett nyári napközis tá- bor, melynek színes prog- ramjai két héten keresztül tet- ték még vidámabbá a nyári szünet első napjait nagyma- rosi és kismarosi gyermekek számára. folytatás a 4. oldalon Kis "marosiak" nagy boldogsága a MOSOLY táborban

Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

KözéletKultúraMindennapok

2012. július 10.120 forint

Nagymaros Város Képviselő-testülete június 18-án rendkí-vüli ülést tartott. A tanácsko-zásra azért volt szükség, mertmódosítani kellett több pályá-zatról szóló döntésen. Az ülé-sen Fekete Zsolt nem vett részt,aki előre jelezte, hogy egyébelfoglaltsága miatt nem tudmegjelenni.

Már a tanácskozás elejénvéleményének adott hangotBurgermeister László, aki kér-te, hogy csak olyan pontokattűzzenek napirendre, amelyektényleg halaszthatatlannak bi-zonyulnak. Ezért javasolta is,hogy a 9-es pontot - amely asürgősségi ügyeleti ellátástvégző gépkocsi vásárlására ésüzemeltetésére vonatkozó ado-

mány ügyében foglal állást - netárgyalják. Szerinte a Gazdasá-gi és Városfejlesztési Bizott-ságnak is látnia kellen a döntéselőtt. A javaslat végül 3 igen és3 nem szavazatot kapott, ígytárgyalták a kérdést.

Napirend előtt szót kértSzimon Attila, aki a MagyarNemzetben megjelent Szimatcímű cikkel kapcsolatban tettfel kérdéseket Petrovics Lász-ló polgármesternek. A képvise-lő az Érpatakkal kapcsolatoskijelentéseiről érdeklődött, mi-szerint Nagymarosból nem leszÉrpatak, nem fogják bevezetnia szabolcsi településen elhíre-sült szigorú rendészeti mód-szert.

folytatás a 3. oldalon

Módosult aparkolási rendeletA helyi lakosok már éves bérletet is válthatnak

Idén is remekül sikerült agyermekjóléti szolgálat általszervezett nyári napközis tá-bor, melynek színes prog-ramjai két héten keresztül tet-

ték még vidámabbá a nyáriszünet első napjait nagyma-rosi és kismarosi gyermekekszámára.

folytatás a 4. oldalon

Kis "marosiak"nagy boldogsága aMOSOLY táborban

Page 2: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

2 Nagymaros

A Képviselő-testület 2012.június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető parkolási rendszer-ről szóló 7/2011. (V. 2.) ön-kormányzati rendeletet (azegységes szerkezetű rendeletaz önkormányzat honlapján aképviselő-testületet/rendele-tek menü alatt megtalálható).

A módosítás szerint men-tes a parkolási díj fizetése alól

a) a Fő téren fekvő ingat-lan tulajdonosa az általa üze-meltetett egy gépjármű eseté-ben,

b) a Nagymarosi Piac idő-tartama alatt a piacon árulóárus a szervezők és az önkor-mányzat által biztosított par-kolásra jogosító engedély bir-tokában,

c) az önkormányzat általegy adott időtartamra biztosí-tott eseti parkolási enge-déllyel rendelkező gépjárműüzemeltető (pl. rendezvényekszervezői, önkormányzat ven-dégei).

Emellett a rendelet beve-zette az éves parkolási bérle-tet, amely nagymarosi lakó-hellyel, székhellyel rendelke-ző gépjármű üzemeltető egygépjárműve esetében 5000 Ft/év, nem nagymarosi lakó-hellyel, székhellyel rendelke-ző gépjármű üzemeltető egygépjárműve esetében pedig10 000 Ft/év.

A parkolási bérlettel a par-kolási időszak teljes időtarta-ma alatt parkolhat a bérletenfeltüntetett rendszámú gépko-csi.

A parkolási bérlet a Polgár-mesteri Hivatalban vásárolha-tó meg.

A korlátozott várakozásiövezet (fizető parkoló) to-vábbra is a Fő tér területéreterjed ki, a Fő tér alattiDuna-parti részt is beleért-ve.

Dr. Horváth Bélajegyző

Az elmúlt években a konténe-res gyűjtés rengeteg konfliktusforrása volt, illegális szemétle-rakók alakultak ki környezetük-ben. Az eredetileg az intézmé-nyes hulladékszállításba vala-milyen oknál fogva be nem kap-csolható, elsősorban üdülőjelle-gű területek kiszolgálása, lakos-sági hulladékának elszállításaérdekében kihelyezett konténe-rekben több esetben vállalkozá-si tevékenységből, sőt más te-lepülésről beszállított hulladé-kok jelentek meg, illetve sokanegész évben lomtalanításrahasználták azokat.

A tavalyi évben több konté-ner áthelyezésével, település-őrök alkalmazásával próbáltaönkormányzatunk a konfliktustkezelni, ez a hulladék mennyi-ségének csökkenéséhez veze-tett, de az alapvető problémátnem oldotta meg.

Ezért a képviselő-testület2011. július 1-től a belterületiüdülőövezeti, majd 2011. no-vember 28-i ülésén a külterüle-ti konténeres hulladékszállításmegszüntetéséről döntött.

2012. január 1-től a külterü-leten és a belterületi üdülőöve-zetekben az ingatlantulajdonnalrendelkezők Nagymaros VárosÖnkormányzatának a települé-si szilárd hulladékkal kapcsola-tos hulladékkezelési helyi köz-szolgáltatásról szóló 5/2010(III. 31.) önkormányzati rende-lete értelmében a több telepü-lésen alkalmazott ún. zsákosszolgáltatást kötelesek igénybevenni (a rendelet az önkormány-zat honlapján a Képviselő-tes-tület alcím alatt olvasható).

Az erre a célra rendszeresí-tett, a Maros Kft. cégemblémá-jával ellátott 80 literes zsákokközül az ingatlantulajdonosokévente legalább 20 darabot kö-telesek megvásárolni (egyszer-re legalább 5 darabot) és a hul-ladék elszállítása érdekében - aszolgáltató ellenkező tájékozta-tásáig - hétfő 8 óráig az ingat-lan előtti közterületre kihelyez-ni.

A szolgáltatás belterületen -a rendkívüli téli időjárást kivé-ve - egész évben, míg külterü-leten az üdülőingatlanok jellem-ző használatához igazodóanminden év április 15. és októ-ber 15. között működik.

Külterületi ingatlanok tulaj-donosai szolgáltatási időn kívüla Maros Kft. telephelyén (Nagy-maros, Rákóczi út 37.) adhatjákle a megvásárolt emblémászsákban a hulladékot. Ebben azesetben számukra 20 %-os díj-kedvezmény él, 4 zsák áráért 5zsákot kapnak.

További lehetőségként téliidőszakban ugyancsak hétfőn,10 órától kezdődően aKóspallagi úton, majd a Hatló-pataknál, a Nagyhenci hídnál,valamint a Köböl-völgyben azelső sorompónál a korábbi kon-ténerek helyén a szolgáltató vál-lalta a gépkocsira a hulladék át-vételét, valamint zsák árusítását.

A zsákok a szolgáltató telep-helyén, munkanapokon 8-14óra között, június-augusztus hó-napban szombatonként 10-12óra között, valamint a szállítássorán a gépjárművezetőnél 500Ft/zsák egységáron megvásárol-hatók.

A szolgáltató nem emblémászsákban lévő szemetet nemszállít el!

Felhívjuk mindenki figyel-mét, hogy nem emblémás zsá-kok közterületen, közterületihulladékgyűjtőkben, külterüle-ti ingatlanokon való elhelyezé-se 150 000 Ft-ig terjedő sza-bálysértési bírság, vagy többszázezer forintot is elérő hulla-dékbírság kiszabását, súlyosabbesetben természetkárosítás mi-att büntetőeljárás megindításátvonja maga után.

Kérjük a Tisztelt Lakosságmegértését és segítségét a tisz-tább települési környezet érde-kében.

Petrovics Lászlópolgármester

Genzelmann JózsefMaros Kft. ügyvezető

Tájékoztató a fizetésiparkolási rendszertérintõ változásokról

Tájékoztató a zsákoshulladékszállításról

NE TEGYEN "ROSSZ FÁT"A TÛZRE! NE ÉGESSEN

se szabadban, se zárt térben(kályhában, kazánban)

- műanyagot (palackot, fóliát, kábelt, elektromos ké-szüléket, szőnyegpadlót),

- festéket, oldószert (lakásfelújításból származó ma-radékokat),

- bútort, ajtót, ablakot,- gumiabroncsot,- kerti hulladékot.

Az égetéskor keletkező füst- szennyezi a levegőt, a talajt, a vizeket,- mérgez minden élőlényt,- balesetet, tüzet okozhat.ű

MEGOLDÁS: A SZELEKTÍV HULLADÉKGYŰJTÉS!

KERESSE a helyi önkormányzat rendeletét az égetésselkapcsolatban, és a szelektív hulladékgyűjtés lehetősé-geit!

Információ: www.humusz.hu, www.szelektiv.hu

Page 3: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 3

kapják a Tiszta udvar, rendesház címet. Ebben az évben ismeghirdette a város a progra-mot, melyre négy jelölés érke-zett be. A szakmai bíráló bi-zottság megtekintette az ingat-lanokat. A bizottság javaslataalapján 2012-ben "Tiszta ud-var, rendes ház" címet és táb-lát adományoz Gaál Rafael,Varga Zoltán, Zoltai Zsoltné ésMaurer János jelölteknek. To-vábbá 20 ezer forint pénzjuta-lomban részesíti az első, 15ezer forint pénzjutalomban amásodik és 10 ezer forint pénz-jutalomban a 3. és 4. helyezettpályázót. A címhez járó táblátaz augusztus 20-iki ünnepségkeretében vehetik át a díjazot-tak.

Hat igen szavazattal döntöt-tek arról is, hogy a korábbiévekhez hasonlóan támogatjáka Nagymaros SE-t (Kajak-kenu). A polgármester elmond-ta: erre azért van szükség, merta Nieberl Károly edző díjazá-sára szóló kiegészítő támoga-tás kimaradt a költségvetésből.

Végül Burgermeister Lász-ló javaslatára úgy fogadták ela napirendi pontot, hogy a tá-mogatás összegét a Nagyma-ros Sportegyesülettől a Pano-ráma ABC-ig terjedő területbőlszármazó bérleti díj bevételé-ből finanszírozza a város.

A képviselő-testület az ön-kormányzat tulajdonábanlévő, a Szálloda út 8. szám és2602/2 hrsz. alatti ingatlant azárvízi védvonal építési beru-házásának lebonyolításához,munkásszállás céljára a nyer-tes kivitelező Magyar Vízépí-tő Zrt részére, lakásonként 51280 forint/hó bérleti díjért azépítési szerződés időtartamárabérbe adja. Az ingatlanban ahasználhatósághoz szükségesvíz- és elektromos hálózatimunkálatokat az önkormány-zat költségére és megrendelé-sére végzik el, melyhez az elő-zetes költségbecslés alapjánlegfeljebb 300 ezer forintösszeget biztosít a befolyóbérleti díj bevétel terhére. Erretekintettel a bérlet legrövi-debb időtartamát 4 hónapbanállapítja meg.

A testület elõreláthatólag anyári szünet után, szeptember-ben ülésezik.

Furucz Anita

Előző lapszámunkban tévesenközöltük a testület külterületiutak építésére tervezett elői-rányzatról szóló döntést, ezértmost a teljes határozatot le-közöljük.

Nagymaros VárosÖnkormányzata

Képviselő-testületének123/2012. (V. 29.)számú határozata

A Képviselő-testület a külte-rületi földutak javítására a2012. évi költségvetési rende-letben rendelkezésre álló 700000 Ft előirányzat felhaszná-lásáról a következő döntésthozza:

a) az előirányzatból 500ezer forint kizárólag abban azesetben használható fel útja-vításra, amennyiben az érin-tett útszakasz környezetébenlévő ingatlanok tulajdonosai,vagy üdülő egyesület a javí-táshoz legalább az önkor-mányzati ráfordítással azonosösszegben hozzájárul,

b) az előirányzatból 200ezer forint keretet kell fenn-tartani a nem tervezett, rend-kívüli események következté-ben előálló károk javítására.

c) az a) pont szerinti kiadásegy útszakaszra eső legmaga-sabb összege 200 ezer forintlehet,

d) a javítást az önkormány-zatnak kell megrendelnie, ajavítást végző vállalkozóvalszerződést kötnie, és a mun-kát átvenni.

Felkéri a polgármestert ésFekete Zsolt képviselőt, hogya döntésről az üdülőegyesüle-tek vezetőit, valamint a koráb-ban már hozzájuk fordult in-gatlantulajdonosokat értesít-sék.

Felkéri a jegyzőt, hogy avárosüzemeltetési csoportközreműködésével bonyolítsale az egyes felmerülő javításimunkákat.

Felhatalmazza a Gazdasá-gi és Városfejlesztési Bizott-ságot a kérelmek alapján ajavítási helyszínekről és azazokra felhasználható támo-gatásról való döntésre.

Határidő: 2012. június30., illetve folyamatos

Felelős: polgármester, Fe-kete Zsolt képviselő, jegyző.

A Jobbikos képviselő tudniszerette volna, hogy amennyi-ben ez a kérdés egyszer napi-rendre kerül, és a képviselő-testület másképpen dönt, akkormi fog történni.

A polgármester elmondta:az ő véleményét kérdezte az új-ságíró, amiben kifejtette, hogynem lesz érpataki polgármes-ter, nem tűzte zászlajára 2006-ban ugyanezt a programot,hogy tűzzel-vassal olyan ren-det fog fenntartani, amilyetcsak lehet. A célja az volt, hogya közrend érdekében sokat te-gyen, ami meg is valósult. Úgygondolja, hogy a rendőrségibeszámoló alkalmával felvá-zolt irány megfelelő, azt sze-retné továbbra is tartani. Az őmeglátása volt az interjú tár-gya, ha a képviselő-testületmásképpen dönt majd, akkorahhoz nyilván tartani fogjamagát.

Az első napirendi pont a fo-lyamatban lévő pályázatokÁFA változásból eredő önrészmódosításáról döntés volt, me-lyet egyhangúlag támogattak.

Döntöttek arról is, hogy aTársadalmi Megújulás Opera-tív Program Óvodafejlesztéscímű pályázati felhívásán elin-dul a város, melyet az AditusZrt készít el, mert az ő ajánla-tuk volt a kedvezőbb.

Négy igen és két nem sza-vazattal fogadták el, hogy aNapközi Otthonos Óvodában -a vezető kérelmére - az egyikkolléga nyugdíjazása miatt afelmentési időben párhuzamosfoglalkoztatást alkalmaznakmajd.

Döntés született a Regejá-ró Misztrál Fesztivál támoga-tásáról is. Az elmúlt 4-5 évbenfolyamatosan csökkent az ön-kormányzat támogatási lehető-sége. Tavaly több, mint 200ezer forint volt az áram bekö-tése, amit már akkor sem tud-tak vállalni. Végül a testület el-fogadta az alapítvány együtt-működési megállapodását az-zal a kiegészítéssel, hogy azelektromos áramot a meglévőkapacitás mértékéig - 3x32Amper - biztosítja a város. Azalapítvány részére rendezvényitámogatásként felajánlja aprogram időtartama alatt a par-kolási díjból befolyt ténylegesbevételt.

Hosszan tárgyalta a grémi-um a parkolási rendelet módo-sítását. Mint azt PetrovicsLászló elmondta: a korábbi tár-gyalások során felmerült, hogybiztosítsanak éves bérlet meg-váltási lehetőséget nagymaro-si lakcímkártyával rendelkezőlakosok részére. Szerinte telje-sen jogosan felmerül a kérdés,hogy miért bánnak el azokkala Fő téri lakosokkal, akik nemtudnak beállni a gépkocsival azudvarba.

Burgermeister László a na-pirendi pont tárgyalásakor ki-fejtette, hogy szerinte nem mű-ködik megfelelően a parkolásirendszer. Felmerült az is -Grécs László jelezte -, hogy aparkoló őröket nem lehet meg-különböztetni, mert csak a pó-lójuk hátulján szerepel a fel-irat.

Rudolf Józsefné alpolgár-mester azt emelte ki, hogy aparkolási rendelet méltányos-sági alapon nem tesz kivételt.El kell azon gondolkodni, hogyrendezvények esetében akar-ea város méltányosságot gyako-rolni. Szerinte itt is lehetne al-kalmazni bilétát, mint a piacesetében.

Végül egyhangúlag fogad-ták el a módosításokat. Így akövetkező módosítások lépnekéletbe: - mentes a parkolási díjfizetése alól: a rendelet 1. mel-lékletében megjelölt korláto-zott várakozási övezetben fek-vő ingatlan tulajdonosa az ál-tala üzemeltetett egy gépjárműesetében; a Nagymarosi Piacidőtartama alatt a piacon árulóárus a szervezők és az önkor-mányzat által biztosított parko-lásra jogosító engedély birto-kában; az önkormányzat általegy adott időtartamra biztosí-tott eseti parkolási engedéllyelrendelkező gépjármű üzemel-tető.

Az éves bérlet rendszámhozkötött lesz. Éves parkolási bér-letet nagymarosi lakóhellyel,székhellyel rendelkező gépjár-mű üzemeltető egy gépjármű-ve esetében 5 ezer forintért,nem nagymarosi lakóhellyel,székhellyel rendelkező gépjár-mű üzemeltető egy gépjármű-ve esetében pedig 10 ezer fo-rintért vásárolhatja meg.

A képviselők döntöttek ar-ról, hogy ebben az évben kik

Módosult a parkolási rendeletA helyi lakosok már éves bérletet is válthatnak

Page 4: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

4 Nagymaros

Néhány hete jelent meg aMagyar Nemzet oldalain egycikk Nagymaros közbizton-ságáról. Az újságíró lelkiis-meretesen körbejárta a témát,beszélgetett károsultakkal,rendőrökkel, a CKÖ vezető-jével és a polgármesterünk-kel is.

Így tudtuk meg, hogy"Nagymarosból nem lesz Ér-patak". Kár. Kár, hogy a vá-ros vezetősége hiába járt Ér-patakon, az ottani modelleredményei nem voltak szá-mukra meggyőzőek. "Elhíre-sült szigorú módszerek" -nyilatkozta Petrovics László.Ezekről a "félelmetes" mód-szerekről a Nagymaros lapmájusi számában olvashat-tunk, Szimon Attiláné tollá-ból.

Kár, hogy nem lesz Nagy-marosból Érpatak. Tényleg,kell nekünk rendőrség, a pol-

gármester, a jegyző, a gyer-mekvédelem, az iskola, a me-zőőr összefogása, csapat-munkája a biztonságosabbkörnyezetért? Mi történikabban az esetben, ha a segélyellenértékeként az igénylő-nek az önkormányzat általfelszántott földeken termel-heti meg családjának az élel-miszert?

Talán az, hogy a gyermeklátja, hogy pénzt szülei csakmunkával keresnek. Vagy bi-zonyos csoportok érzékelik,nem szabad a vásár, az utcán,a földeken igenis van, akinyitott szemmel jár, figyel,őriz és szükség esetén szank-cionál.

Való igaz, hogy ehheztöbbletmunka kell. Folyama-tos jelenlét, figyelem és kö-vetkezetesség.

És nem csak a rendőrség-től várni a közbiztonság ja-

vulását.Mert lássuk csak, mit ír a

szakirodalom. A közbizton-ság fogalma és megítélése:Aközbiztonság a társadalmiegyüttélés rendjének adottidőszakában és helyen - jo-gilag szabályozott olyantényleges helyzete, amely-ben az emberek élete, sze-mélye, javai és jogai bizto-sítottak az illetéktelen táma-dástól. A város közbiztonsá-gi állapota a helyi problé-mák összességéből tevődikössze, ezért kezelése és abűncselekmények megelő-zése is csak helyi összefo-gással lehetséges. A bűnözésmegállítása a lakosság, arendőrség, a polgárőrség, ésaz önkormányzat feladata,az igazságügyi szervekkelkaröltve. A helyi társadalmatés értékeit meg kell védenia bűnözőktől, a közlekedési

szabályokat súlyosan sértők-től. A közbiztonság kezelé-sének a megelőzési felfogáskell, hogy az alapja legyen.

Szintén még a MagyarNemzet cikkére hivatkozva,a nagymarosi CKÖ vezető-sége tegye szívére a kezét,és őszintén vallja be, miértnincs kapcsolata zűrös és ke-vésbé zűrös családokkal. Ta-lán azokért, akiket képviselés támogatást kap, talán ten-ni is kéne.

Aki pedig ezután is húzó-dozik a helyi közösségeketsegítő, összefogó, de valóbankövetkezetes, így szigorúnakítélt érpataki modelltől, kér-jük, ne a televízióból áradóhazugságokat vegyék való-ságnak, ahol a könnyes sze-mű elnyomott réteget tartjafélelemben az utcán masíro-zó rasszista sereg, hanem azérem másik oldalát is ismer-je meg a világhálóról vagy amaga valóságában.

Békefi AndrásnéJobbik Nagymarosi

Szervezete

A 25 főből összeállt szuper kiscsapat végig lelkesen és fegyel-mezetten vett részt a táborban, ígymind a csemeték, mind a kísérőfelnőttek nevében elmondhatjuk,hogy nagyszerűen éreztük ma-gunkat.

Kiemelt köszönet ezért Szik-riszt Évának, a Nagymarosi Gyer-mekekért Alapítvány elnökének,aki adományával lehetővé tette,hogy mindez megvalósuljon.

A két hét alatt szinte az egészkörnyéket bejártuk, VisegrádtólKirályréten át Nőtincsig bezárólagizgalmas helyek felkutatásával töl-töttük a délelőttöket, állatokkal is-merkedtünk tanyán és erdőben,tóban halásztunk, strandoltunk, bi-cikliztünk és kisvonatoztunk, he-gyet másztunk és a legjobb játszó-tereken zsizsegtünk.

Délutánonként se lankadtunk,hiszen gyönyörű poharak készül-tek üvegfestő technikával a kéz-műves foglalkozáson, ahol kicsitvarrni is megtanultunk, melynek

eredményeképp mindenki hazavi-hetett egy szép kis szütyőt. Asport sem maradhatott el: ping-pong bajnokságon, foci és röplab-da-meccseken, ügyességi csapat-versenyen mutathatták meg agyermekek a tudásukat.

Helyi vállalkozók támogatásá-nak köszönhetően kétszer isfagyizhattunk: egyszer az Édeské-ben, egyszer pedig a Duna-partifagyizóban, Irénke néninél. Ez-úton is köszönjük a Visegrád-nagymarosi komp üzemeltetőjé-nek Jung Vilmosnak, hogy ingye-nesen biztosította számunkra aDunán való átjutást Visegrádra.Köszönjük a Kóka zöldségesnekaz almát és a hatalmas dinnyét,Fekete Zsoltnak a finom szalon-nát, melyet a táborzáró napon sü-töttünk meg, és melyre desszert-ként ráfért az anyukák által sütöttlekváros fánk.

Jövőre is mindent megte-szünk, hogy egy hasonló fantasz-tikus tábort rendezhessünk.

Kis "marosiak"nagy boldogsága aMOSOLY táborban

Nagymarosból nem lesz Érpatak

Nagymaros Város Önkormány-zata két éve a turisztikai, hagyo-mányőrző és egészségmegőrzőképzések szervezése célterület-re benyújtott Leader pályázaton1 millió 660 ezer forintot nyertel. Ebből kezdődhetett meg ta-valy október 15-én az Idegen-

vezető képzés a Dunakanyar-ban, melyben az önkormányzatpartnere a budapesti székhelyűKOTK Kft lett. A 22 jelentke-zőt számos neves szakember

Végeztek a Dunakanyaridegenvezetõi

tanította: Kámán József, BartsKlára, dr. Schablik Vilmos, TóthViktória és Máj Tamás.

A tanfolyam alatt a leendőidegenvezetők a Dunakanyarmellett az ország tájegységei-vel, népszokásaival és az ide-genvezetés szabályaival is

megismerkedhettek. A záró-vizsgán - mely július 28-án zaj-lott le - mindenki sikeresen sze-repelt. Köszönet Nagy Eszter-nek a szervezésért!

Page 5: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 5

Az egész évben folyó nevelő-oktató munkánkat érdekesebbé,szebbé teszi egy-egy olyan nap,pillanat, amiért köszönetet mon-dunk.

Sokszor gondolja az ember,hogy ebben a rohanó világbannem figyelünk egymásra, nemtörődünk azzal, hogy örömet,

szép perceket okozzunk valaki-nek. Aztán történnek olyan ese-mények, amelyek ezt megcáfol-ják.

Történt például, hogy barátitársaságunk egy tagja részt vettegy Afrikai autós versenyen aBAMAKÓN, és filmvetítésselegybekötött úti beszámolójárameghívást kaptunk a Művelődé-si Házban. Az úti beszámoló ésvacsora után minden meghívottvendég kapott egy tombola je-gyet. A sorsolásnál szólították az

óvoda vezetőjét, vegye át a nye-reményt. A nyeremény aBAMAKÓS csapat (Laczkó Ár-pád, Schült Csaba, Behring Ba-lázs, és Prohászka Nándor)egyik tagja Prohászka Nándorfelajánlása volt 100000 Ft érték-ben a Magyar utcai óvoda részé-re, gyermek és felnőtt mosdó-

kagylók cseréje + keverő csap-telepek, a gyermekmosdóba,amit óvodánk karbantartójaMelisek Tibor felszerelt. A szépúj modern csaptelepeket már alegkisebbek is elérik. Nagyonszépen köszönjük Nándinak, Ár-pinak és Balázsnak, hogy gon-doltak az óvodás gyerekekre.Lackó Árpád a mai napig is se-gít ahol és amiben tud.

A gyermeknapi rendezvé-nyünket sem tudnánk sok egyébmellett megrendezni, ha nem len-

A Nagymarosi Napköziotthonos Óvodaéletébõl néhány pillanat

nének névtelen támogatóink,akik adójuk 1 %-át a Nagyma-rosi Óvodáért Alapítvány javárafelajánlják. Köszönjük a támoga-tásukat!

Egy napsütéses nyári napon150 óvodás gyerkőccel hajóki-ránduláson vettünk részt a Du-nán. Segítőkész, udvarias fiatal-emberek besegítették a gyereke-ket és a kísérőiket a hajóba. Agyerekek kíváncsian nézelődtek,felmehettek kisebb csoportokbanfelnőtt kísérettel a fedélzetre,megcsodálhatták mindkét partotés benézhettek a kapitányhoz,hogyan kormányozza és irányít-ja a hajót. Zebegénynél megfor-dult a hajó, majd a dömösi szik-láknál árgus szemmel figyeltek,hátha látnak muflont. Nagyon jóléreztük magunkat, köszönjükszépen Kautz Istvánnak, aki nemelőször ajánlotta fel az óvodásgyerekeknek a hajókirándulást.

Még nincs vége a meglepeté-sek sorozatának!

A Kittenberger Kálmán Em-léknap keretében rendezett fő-zőversenyen sok csapat indult,valamilyen bográcsos finomságelkészítésével. Ezeket az étele-

ket meg lehetett vásárolni, ami-nek a bevételét egy-egy csapatvalamilyen nemes célra ajánlottfel. Meglepetésünkre a Börzsö-nyi Borostyán Vadász TársaságSzokolyáról a NagymarosiNapköziotthonos Óvoda javá-ra ajánlotta fel a 16000 Ft be-vételét, amit szívből köszö-nünk.

Köszönjük Ivor Bandinak ésAnikónak az ebben való közre-működését.

Jó érzés tölt el, amikor eze-ket a sorokat írom, mert ezekaz emberek a szívükre hallgat-tak és önzetlenül tettek jót azóvodás gyerekekért és óvodá-ért.

Azért az óvodáért, ami többmint 100 éve működik és nevel,reményeink szerint még legalább100 évig.

Harangozó Károlyné óvodavezető

Június 2-án a Nagymarosi Óvodá-ért Alapítvány támogatásával Gyer-meknapot tartottunk a MűvelődésiHázban.

Reméljük, a rendezvényen résztvevő gyerekek és felnőttek jól érez-ték magukat.

Köszönjük Hangrád Kati néni-nek és az osztályába járó gyerekek-nek a szép német nemzetiségi tán-cot, játékokat.

Köszönjük Schült Csabának akisállat bemutatót, ahol megnézhet-ték a kígyóit, madárpókjait, és édes-anyjának a gyönyörű papagáját, ésköszönet Müllerné Schült Ritának,hogy segített a kígyók simogatásá-nál, fényképezkedésénél. Gyimesi

Szabina és tanítványai gyönyörűmaszkokat, virágokat, lepkéket stb.festettek a gyerekek arcára, kö-szönjük!

A polgárőrségtől Trieb Antal vi-gyázott a biztonságunkra, köszön-jük!

A büfében a zsíros kenyér mel-lett sütemény és házi bodza szörpis volt, amit az édesanyák hoztak,-név szerint: Bonifert Andrea(Elsővölgyi óvoda), Matukné Pat-rik Beáta (Dózsa György utcai óvo-da), Alimánné Fazekas Gabi,Dankainé Bergmann Mária ,Gyömbérné Veizer Mónika,Kapitányné Ditta, Lénárt Kitti,Mari Gabi, Prohászka Erzsébet,

Rudolf Szilvia, Zachár Judit (Ma-gyar utcai óvoda). Köszönjük a sokfinomságot!

Köszönjük a művelődési házvezetőjének Mándliné Katinak ésdolgozóinak Schultéty Balázsnak ahangosításért, Balázsné Zsókánakés Mészárosné Csillának a segítsé-get.

Kollégáimnak, az óvoda dolgo-zóinak köszönöm, hogy a gyerek-napot sokak örömére lebonyolítot-ták.

A gyermeknapi délutánt óvodásés kisiskolás korú gyermekeknekszerveztük. Ismerve ennek a kor-osztálynak az életkori sajátossága-it (mozgás-igény, nyitottság, figye-

lem terjedelme, finommozgás fej-lettsége, kézügyesség), állítottukössze a programot. Igaz, figyelem-be kellett venni anyagi erőinket is.

A Nagymarosi Óvodáért Alapít-vány adományokból és az adók 1%-ból tartja fenn magát, más be-vétellel nem rendelkezik.

Sajnos pályázni évek óta nemtudunk, mert nincs olyan típusúpályázati kiírás, amin indulhatnánk.

Ezúton szeretném megköszön-ni utólag és előre is támogatóink-nak, hogy adójuk 1 %-át nekünkajánlották fel.

Remélem "Gyermeknapi dél-utánunkat" a jövőben is sikerülmegszervezni.Javaslataikat, ötlete-iket örömmel fogadom.

Schindlerné DajkóMónika, a Nagymarosi

Óvodáért Alapítvány elnöke

Köszönet mindenkinek

Page 6: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

6 Nagymaros

Iskolánk, a tanév végén már má-sodik alkalommal szervezett ta-nulóinak nyári napközis tábort(június 18-tól június 29-ig).Több gyermeket visszatérőkéntköszönthettünk a táborban. Igye-keztünk olyan programokat szer-vezni, ahol a tanulók felejthetet-len élményekkel gazdagodhat-nak, ahol kifejezhetik alkotó

készségüket, ahol új barátokatszerezhetnek, és elsődlegesenahol nagyon jól érezhetik magu-kat.

A táborba alsó tagozatos ta-nulók jelentkeztek, összesen 40fő. Az első héten 24, a másodikhéten 16 gyermek vehetett részta változatos programokon. A tá-bor 9 órától délután 16 óráig tar-tott. A napi háromszori étkezéstMatus László élelmezésvezetőszolgáltatta. Ezúton is szeretnékköszönetet mondani neki, hogyalkalmazkodott a napi program-jainkhoz, és a túrák, kirándulá-sok alkalmával bőséges hideg úticsomagot készített gyermekeink-nek.

A táborozás alatt színes prog-ramok biztosították a hasznosidőtöltést. A programok közöttszerepelt: kézműves foglalkozás,sport, aerobic, lovaglás, kirándu-lás. Rothbauer Tóni bácsi sak-kozni tanította a gyerekeket,Horváth Zoli a mézkészítés rej-

Nyári napközis tábortelmeibe avatta be a táborozókat.Testnevelőink igazi kalandparkotrendeztek be a tornaterembe,ahol a gyerekek összemérhettékügyességüket. Nagy sikert arat-tak Hornyák Saci aerobic órái.Kirándultunk Visegrádra, a Re-neszánsz játszótérre, megismer-kedhettek a gyerekek a tűzoltókmunkájával a váci Tűzoltóságon.

Kirándultunk Királyrétre, vol-tunk kerékpártúrán, MészárosSzilvi segítségével lovagolhattaka gyerekek. Ricsi bácsival és Il-dikó nénivel fizikai kísérleteketvégezhettek a gyerekek. Látoga-tást tettek gyermekeink a Nagy-gombóc kézműves fagyizóba,ahol a kézműves csoki és fagy-laltkészítéssel ismerkedtek meg.

Köszönjük Gábornak és Ri-tának a segítséget. Nagyon sike-res volt a zenés, játékos angol ésnémet nyelvtanulás. KöszönömSzabó Miklósnak, a színes tábo-ri pólók festését, kollégáimnak avidám, változatos foglalkozáso-kat, programokat. KöszönömHavasiné Jakus Beáta alsó tago-zatos munkaközösség vezetőneka tábor koordinálását.

Reméljük, hogy feledhetetlenélményekkel gazdagodtak tanu-lóink, és reméljük, hogy a táboreseményei évek múltán is fel-fel-derengenek a résztvevőkben.

Heincz Tamásné

Fábián Szabolcs megbízott igaz-gató úr június 20-án bezárta a2011/2012-es tanévet. A gyere-kek boldogan lélegeztek fel, smár alig várták, hogy levethes-sék ünnepi öltözetüket, s a forrónyári napon még egyet mártóz-zanak a Duna hűs vizében.

A tanévzáró előtti hetekbenazonban akadt még feladatuk adiákoknak és pedagógusoknakegyaránt.

Az ifjú zenebarátok vizsgá-val zárták a tanévet. Sikeresenadtak számot tudásukról a réz-fúvósok (Rácz Tamás tanítvá-nyai), az ütősök (Oláh Norberttanítványai), a fafúvósok (Szi-geti-Benedek Gabriella ésPozsgainé Lados Katalin tanít-ványai), s szépen szerepeltek adiákok a zongoravizsgán is(Lénárdné Patai Zsuzsanna ésKis Judit növendékei is). Vol-tak tanulók, akiknek alapvizs-

gát kellett tenniük, ugyanis el-érték az alapfok 6-ot, s a to-vábbhaladásuk egy sikeres alap-vizsga feltétele volt. A zeneitanszakon a következő tanulókvizsgáztak eredményesen:Flamich Krisztián (tenorkürt),Heincz Regina (fuvola), TömörMariann (klarinét), VárszegiJanka (fuvola), Fehér Dóra (fu-vola), Lukács Péter (ütő),Szlávik Bence (gitár). Gratulá-lunk!

Alapvizsgát tettek az alábbinéptáncosok is: Antal Eszter,Bálint Zádor, Bernát Judit, Bo-dor Adrienn, Hernádi István,Honti Luca Ráhel, HujbertAnna, Hujbert Kata, Juhász Já-nos, Melisek Máté, Kiss Nor-bert, Juhász Judit, Radics Mart-ina. Gratulálunk nekik is!

A táncosok felléptek aKittenberger Napok kereteinbelül is. Június 9-én a megnyi-tón Kubik Viktor (7.b) szavaltael Reményik Sándor Völgy fe-lett című versét.

Június 4-én kezdődött anégynapos egészségnevelésihét, amelyen a gyerekeknekkozmetikusok tartottak előadásta bőrápolásról, fodrászok árul-ták el a hajápolás fortélyait, sőta gyerekek maguk is készíthet-tek frizurákat egymásnak. Kö-szönjük Heincz Györgyinek,Tompkins Ritának, Patrick An-gélának, Dubniczki Barbará-nak, Raszler Orsolyának türel-müket és segítőkészségüket! Ez

a rendhagyó hét nem telhetett elsportolás és kézműves foglalko-zások nélkül. Petrovics Béla ve-zetésével a gyerekek két keré-ken barangolhatták be a környé-ket, és megismerkedhettekRittman Tamással és GáspárErikkel is, akik a szó szoros ér-telmében is ERŐS EMBEREK.Ők az ún. erősember sportág fa-natikus - persze a szó legneme-sebb értelmében- hívei, akikóriási tömegű súlyokat (pl. kő-golyót, betonnal megtöltött gáz-palackokat, hatalmas traktorke-rekeket stb…) emelnek, visz-nek, húznak. A hét folyamánmeghallgattuk Szalma Lászlótnagymarosi származású olimpi-kont is, aki beszámolt életénekegyik csúcspontjáról, a szöuliolimpián elért 4. helyezéséről,s az odavezető kemény éshosszú útról. A gyerekeket ezeka sportemberek ráébresztették,hogy csak szorgalmas, kitartómunka, hatalmas önfegyelemrévén érhetnek el a sportban ésaz életben is sikereket. Ezútonköszönjük Rittman Tamásnak,Szalma Lászlónak és GáspárEriknek az izgalmas bemutató-kat, beszámolókat! Az egész-ségnevelési hét programjaitBurányi Éva tanárnő állítottaössze és szervezte meg.

Június 13-án és 14-én tanul-mányi kiránduláson vettek részta diákok. Kicsik és nagyok ren-geteg élménnyel gazdagodtakezekben a napokban is.

Ebben az évben ünnepeltéka hangya túra 20 évfordulóját azaktívan résztvevők. 1991/1992óta számos lenyűgöző helyszín-re jutottak el Magyarország he-gyeit barangolva. Börzsöny, Pi-lis, Cserhát, Naszály, Aggtelek,Szögliget, Szád vára, Gemenckörnyékét már ismerik. A to-vábbiakban is szeretnék folytat-ni hazánk hegyeinek feltérképe-zését. Az idei tanévben egy fel-hívás ösztönözte a gyerekeket atúrázásra, melyen min. 30 km-tkellett megtenni. A 2011/2012-es tanév jubileumi vándorlásáta következő tanulók teljesítet-ték: Zoller Dávid (1.b), ÁbrámAnna, Ábrám Lili, DrobilichAnna Sára, Féja Anna, FerencziDániel, Galszter Zsolt, JórászVilmos, Murányi Kende, OláhZoltán, Patakfalvi Domonkos,Péntek Ágnes, Révész Róbert,Szalai Álmos, Vén Botond,

Júniusi iskolai hírek

Page 7: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 7

Wiedermann Viktória (2.a), Láz-ár Olivér, Szilágyi Dávid (3.a),Sárog Kerecsen (3.b), FlamichFruzsina, Murányi Kincső(5.o.), s az óvodások közülJórász Vince és Zoller Máté.Kiemelem Drobilich Pannát,aki minden túrán részt vett, s így71 km-t tett meg. Gratulálunk!

Június 16-án búcsúztattuk elballagó nyolcadikos diákjain-kat. Az igazgató úr beszéde utánaz arra érdemes diákok átvehet-ték díjaikat is. Rudolf Dóra lettaz " Az iskola Kiváló Tanuló-ja", hiszen szorgalmával, kitar-tásával kitűnően tanult nyolcéven át. Kiss Norbert kapta azÉv Táncosának járó díjat. ZollerAnna vette át az Év Képzőmű-vészének járó díjat. Hlaván Esz-ter az Év Zenésze, Tóth Tamásaz Év Sportolója lett.

Ugyanezen a napon OláhNorbert és tanítványai egy jó-tékonysági hangversenyre invi-tálták a nagymarosiakat.Marimbát szeretnének vásárol-ni, így bővítve az ütős tanszakhangszerállományát. Nagysze-rű élményben lehetett része an-nak, aki ellátogatott a koncert-re, mert fantasztikusan szere-peltek a gyerekek. Gratulálunka diákoknak és tanáruknak egy-aránt!

Június 20-án tanévzáró ün-nepségünkön az "Év Kisdiákja"címet Horváth Ágnes 4 a ésBálint Dorottya Hanna 4.b osz-tályos tanulók kapták kiváló ta-nulmányi eredményükért éspéldamutató magatartásukért ésszorgalmukért. “Az év legered-ményesebb sportolója” Je-szenszky Petra Dóra lett, a ka-jak sporágban elért eredménye-iért, példamutató magatartásá-ért és szorgalmáért.

Június utolsó két hetébenHavasiné Jakus Beáta szerve-zésével ismét volt nyári tábor.Az első héten 24 gyermek láto-gatott el a váci tűzoltóságra, ki-rándult Visegrádra, méhészke-dett Horváth Zoltánnal. A má-sodik táborba 16 jelentkezővolt. Ők kerékpároztak, lova-goltak, fagyit készítettek aNagygombóc fagyizóban. Csu-pán néhány programot emeltemki a sikeresen zárult kéthetesnyári táborunkból, s reméljük agyerekek élvezték ezeket az iz-galmas napokat.

Végül az iskola vezetősé-ge és minden dolgozója nevé-ben a diákoknak és a szülők-nek jó pihenést és szép időt kí-vánok a nyári szünetre.

1944. őszén két magyar katonadezertőr lett, mivel az orosz csa-patok közeledtek, ők már nemakartak katonák lenni! Nálunkbújtak meg két napig. Édesapám-mal elásatták a puskáikat. Civilruhát kaptak. Elindultak azzal azelhatározással, hogy hazamennek,de egy óra is alig telt el, mert fél-tek a katonák csendőröktől, rend-őröktől, ezért visszajöttek.Megint katona ruhába öltöztek ésa puskákat is kiásatták, így máregy kicsit nyugodtabban megintútra keltek.

Ez a két katona már 50 év kö-rüli volt. Indulásuk előtt megad-ták a lakcímüket és köszönetetmondtak édesanyáméknak a se-gítségükért. Nyírbátorban laktakNagy Sándor és Imre bácsi. Ér-

deklődtünk a családjuknál, de saj-nos nem értek haza, valahol el-foghatták őket.

1944. decemberében egy széphavas téli napon Halász Gyulánálvoltunk édesanyám, Johatek Bo-ris néni és én, mint kisgyerek. Ki-vágódott az ajtó és egy német szá-zadosi rangban lévő tiszt jelentmeg az ajtóban. Mindenki megle-pődött, édesanyám és Boris nénitudott németül. Megkérdezték,hogy mi járatban van? Mire ő el-mondta, hogy menekül, se fegyve-re, se sapkája nem volt, enni kért,mert már két napja nem evett. Fé-lig főtt bableves volt, szegény nembánta, abból adtak neki enni. Ha-lász Gyula nagybátyám adott ka-lapot, kabátot a századosnak. El-mondták édesanyámék, hogy az

alsó soron induljon el, akkor elke-rüli az oroszokat. Sajnos a száza-dos nem fogadott szót és hegynekfölfelé indult el. Azonnal az oro-szok fogságába került, visszahoz-ták a hegyről, az egyik orosz kato-na puskatussal agyon akarta ütni,mert valami családi sérelem érte.Az orosz tiszt megakadályozta,hogy üssön. A német százados zse-béből elővett egy igazolványt éscsaládi fotót, amin egy gyönyörűszőke nő egy karon ülő gyermek-kel és a századossal volt lefény-képezve. Ők voltak a családja. Azoroszok több mint valószínűagyonlőtték a századost.

A temetőben két-három németis el van temetve.

Róna Rudolf1956-os bajtárs

Dr. Szalai István emlékéreDr. Szalai István professzor életének 99. esztendejében 2012. június 4-énnagymarosi otthonában elhunyt. Úgy távozott el közülünk, hogy egy dol-gos és sikerekben gazdag életet tudhatott magáénak.

1913-ban született Gyulán. A Debreceni Református Tanítóképző el-végzése után a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen folytatta tanul-mányait. Itt avatták doktorrá 1942-ben "summa cum laude" minősítéssel,és itt dolgozott egészen a nyugdíjba meneteléig. 1952-ben már tanszékve-zető egyetemi tanár. Számos könyve és egyetemi jegyzete jelent meg. Ak-tív éveiben több tudományos szakmai bizottságnak a tagja. Meghívott elő-adóként 1968-tól a budapesti Kertészeti Egyetemen is működött egészen1991-ig. Rendkívüli szellemi frissességére jellemző volt, hogy 81. éves, amikor befejezi ésmegjelenteti "A növények élete" című egyetemi tankönyvét, amelynek átdolgozásához kilenc-ven évesen fog hozzá, és 93. éves, amikor az a Nemzeti Tankönyvkiadónál megjelenik.

1968-ban kezd ismerkedni Nagymarossal. A Mihály-hegy oldalában vásárol egy telket,amelyen először egy hétvégi ház áll. Később ez otthonává válik, családi házzá bővül. A szege-di lakosból fokozatosan nagymarosi polgárrá lesz, aki soha nem tud betelni a Duna és a viseg-rádi vár panorámájával. Itt él feleségével együtt az ő 2003-ban bekövetkezett haláláig, aztkövetően pedig egyedül. Gyermekei többszöri hívására sem volt hajlandó hozzájuk költözni,szeretett Nagymarosától nem tudott megválni. Utolsó éveiben hűséges segítője volt KrichenbaumÁgi, akiről mindig nagy szeretettel szólt.

Utolsó útjára a Budapest II. kerület Szent Lélek templomba családjának tagjai és a szűkebbrokonság kísérte el. Temetése a református egyház szertartása szerint 2012. június 23-án volt.

Leírok egy régi igaz történetet

Tûzoltóhírek

Page 8: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

8 Nagymaros

A Hell Ferenc utca torkolatá-ban álló, betonszerkezetűDuna-parti műtárgy tökélete-sen alkalmas alépítménye leheta napjainkban még a budapes-ti Felvonulási téren - a világegyik legszebb Lenin szobrá-nak hűlt helyén - található Idő-kerék számára.

A városunkban majdan fel-állítandó Időkerék Nagymarosidegenforgalmának fellendíté-sén túlmenően (egyedülálló lát-ványosság a víz felől, web ka-mera bázis, urbanlegend-bölcső,giga-perselymalac, stb.) a helyi-ek egyik kedvelt találkozóhelyelesz (csókokra ébredünk, amivolt messze tűnt, itt van a perc,ami több mint az évek).

Nos, az Időkerék jelenleg aKVI tulajdonában van, koráb-ban az állami tulajdonos meg-próbálta a fővárosra "rásózni" aszerkezetet, de az a magas üze-meltetési költségekre hivatkoz-

va még ingyen sem kérte. És ittálljunk meg egy szóra, érdemesezeket a magas üzemeltetésiköltségeket megvizsgálni:

A fővárosban ezeket a horri-bilis üzemeltetési költségeketszinte kizárólag az üveg granu-látum - kvázi homok pontos le-pergését, illetve a kerék tovagör-dülését biztosító technikák bo-nyolultsága és azok folyamatoskarbantartása okozta. Itt jegy-zem meg, hogy az Időkerékmegálmodói ebben a vonatko-zásban maradéktalanul elértékcéljukat, amennyiben a keréktényleg hazánk egyik jelképelett, hiszen soha nem működöttrendesen(azelőtt percek jöttek,percek múltak, órák és napokegymásra hulltak, tovarepültekhónapok, évek).

Most pedig fel kell tennünk

három ide illő kérdést, íme,mindjárt az első: mi a helyzetakkor, ha - Vámosi János simo-gató orgánumát is felidézve -megáll az idő?

Meglepően könnyű a válasz:ez esetben a "homoknak", azazaz üveg granulátumnak nem kellperegnie, az Időkeréknek pedigsem a tengelyén sem kell forog-nia, sem pedig síneken nem gör-dülnie, azaz nincs szükség a bo-nyolult mechanikára, simán lelehet fixálni (csavarozni és/vagybetonozni) a parti vasbeton mű-tárgyra, ugyanakkor gyakorlati-lag nincs mit karbantartani, hi-szen az Időkerék kifejezetten avasfognak jól ellenálló anyagok-ból, azaz rozsdamentes acélból,gránitból és golyóálló (!) üveg-ből készült.

A második kérdés az Időke-rékkel kapcsolatban az, hogy:mi végre kerek a kerék, ha nemforog?

Többféle válasz is elképzel-hető, természetesen az egyik az,hogy azért nem forog, mertmegállt az idő, ugyanakkor aztsem szabad szem elől téveszte-ni, hogy az erdő és az egylet iskerek, mégsem forog (és meg-áll az idő, az égen néma állócsillagok, a Földön csak te vagyés én vagyok).

A harmadik, e tárgykörbenaz utolsó, de nem kevésbé fon-tos - részemről azonban meg-válaszolatlanul hagyott - kér-dés pedig a következő: Anyolc méter átmérőjű, két mé-ter vastagságú Időkerék fáradttengelye a Duna sodorvonalá-val párhuzamosan, avagy arramerőlegesen álljon (hallgatszés hallgatok, szerelmes szósem csendül már)?

Hegedűs Péter

Megáll az idõ?Kedves Főszerkesztő Asszony!Elnézést kérek, hogy ismeretlenül zavarom levelemmel, de sajnosvan egy igen nagy problémám, és csak Ön tud segíteni rajtam. En-gedje meg, hogy bemutatkozzam, Harlekin vagyok, 2010 tavaszánszülettem a Cicás (Nyár) utcában, ahol népes családommal élekegy szép házban és kertben, magamról annyit, hogy fekete-fehérfoltos vagyok, pofám bal oldala fehér, jobb oldala fekete, és a balszemem alatt van egy fekete pötty, nem véletlenül kaptam a híres-nevezetes, kifestett arcú bohóc nevét. Megjegyezném, hogy feketefarkam legvége fehér, az átellenes fehérszínű lábaimon pedig feke-te zokni pompázik. Egyesek szerint szemrevaló macska vagyok.

A problémám a következő:elöljáróban elmondanám, hogykölyökkoromban - azaz tavaly -megismerkedtem egy ismeret-lennel, aki azóta is gyakranmegfordul az utcánkban (gyak-ran egy gyönyörű, pirosdrótszamárral érkezik), olyan-kor soha nem megy el szó nél-kül a házunk előtt, kedves sza-vakkal csalogatja ki a macská-kat az utcára, játékokat készítnekik, valami különleges vonzerő, báj lakozik benne, gyakorlati-lag minden macska (a testvéreim, Fehérarcú, Kistigris, Lucifer, aszüleim) szívesen kimegy és dörgőlőzik hozzá, jómagam is - pedigmár nem is vagyok kölyök - sőt el kell mondjam, hogy egy alka-lommal még az egyik nagybátyám, Mirr-Murr, egy öreg kandúr isdorombolt neki, pedig ő egy magánakvaló, kötekedő, afféle Mor-gó-szerű figura. A dorombolásról jut eszembe, hogy kiskorombansehogy sem tudtam megtanulni dorombolni (ami egy macska ese-tében bizony tragédia), végül az Ő ölében sikerült először. Sajátszememmel láttam, hogy egy ízben hat, de lehet, hogy hét macskavette körül, mindegyik hízelgett, dorombolt neki, Ő pedig mind-egyiküket dédelgette, simogatta, kedvesen becézgette.

Marosi macska-körökben közismert, hogy a Kossuth soron ésa Selmecbánya utcában is jól ismerik, szeretik, Karminca - aki azegyik legnagyobb bolha-, és pletykafészek Maroson - szerint vansaját macskája,

sőt kutyája is, de azt sajnos Karminca sem tudja, hogy hollakik, és mi a neve. Holdfényes éjszakákon a háztetőn gyakranösszegyűlnek a macskák, ilyenkor azok, akik már találkoztak vele,elmesélnek egy-egy történetet a bűvös-bájos ismeretlennel kap-csolatban, ezeket a többiek csillogó szemmel, tátott szájjal hall-gatják. Bizonyára világhírű macskaidomár lehet, magunk közöttcsak úgy emlegetjük: a tündéri "Macskaszelidítő".

A problémám az tehát, hogy nem tudom kicsoda, mi a neve,hol lakik, mostanában ritkábban látom, már nagyon hiányzik,valószínűleg megkezdődött az iskola, ezt onnan tudom, hogy azén kis gazdáim is járnak iskolába. Akár három életemet is odaad-nám, ha megtudhatnám ezeket az adatokat (pedig kettő már oda-van, egyszer Berci, Jutka néni farkaskutyája megkergetett, épp-hogy megúsztam, egyszer pedig kölyökként felmásztam a szembenlevő titkok kertjében levő fára és jó magasról leestem, na perszetalpra…). Ezért kérem a főszerkesztő asszonyt, hogy jelentessemeg a történetet a marosi újságban is, hátha valaki tudja kirőlvan szó, és megírja nekem.

Egy tőlem telhető személyleírást is adok: nagyon okos (egy-szer hallottam, amint beszámolt a nagypapájának arról, hogy csu-pa ötöse van, márpedig tudomásom szerint az a legjobb érdem-jegy az iskolában), szép, barnahajú, magas, karcsú, sportos, a kétfülében egy-egy kis bigyó csillogvillog, a szeme pedig…, Ahhh, aszeme: "A kerek ég két legszebb csillaga - dolguk levén - fölkértekét szemét, fényljék helyettök, míg ők oda járnak. S ha két szemé-vel helyt cserélne a két csillag: arcza fénye azokat megszégyenít-né, mint mécsest a nap…", hogy egy klassz cicust idézzek.

Előre is köszönettel, izgatottan várom válaszát, amennyibenmegtud valamit.

Tisztelettel: Harlekin, Cicás utca 1.Utóirat: Cserébe a segítségért ideírom a legendás Lőrinc kan-

dúr egyik ideillő találós kérdését: melyik szó hozható a leginkábbösszefüggésbe az alábbi kifejezésekkel? (zene, jaj, vas, nyelv)

Olvasói levél

Page 9: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 9

Olyan meleg volt, hogy a für-dőnadrág is lekívánkozott ró-lunk. A nap égetően sütött,és atávolból egy kutya segélykérővonítása hallatszott. Közelünk-ben élt a gazdájával, aki reggelkorán ment el, és csak késő esteérkezett haza. Kutyája addig atűző napon kikötve szomjazottés éhezett. Ha kiszabadult a fog-ságból, rátámadt minden em-berre.

Ezen a jeles napon, nem cso-da, ha elszakítva láncát elindultenni és innivalót keresni. Vér-ben forgó szemekkel, csapzot-tan állt meg kapunk előtt. A rá-cson keresztül próbált bejutni azudvarra. Kissé megnyugodtunk,amikor nem sikerült. Első me-nekülési reakciónk után, egy na-gyobb edénybe vizet vettem ésodamentem a kapuhoz. Előszörtámadó állásba helyezkedett,aztán fejét a rácsok közt bedug-va a lábos egy perc alatt üreslett. Ekkor nézett meg alaposab-ban. Vittem neki még vizet, be-széltem hozzá, közben óvatosankinyúltam és megvakartam afejét. Enni is kapott és ezzelmegvalósult a diplomáciai kap-csolat kettőnk között.

Rendszeres látogatónk éskosztosunk lett, már a kertbe isbeengedtem. Csendben állt a lá-bam mellett és várta a szeretetjelét jelentő vakargatásaimat.Érdekes módon megértette,hogy a veteményekhez nem sza-bad mennie. Vad természeteazért nem változott meg. A ba-rátkozást nem vittel túlzásba.Egy emberrel beszéltünk a fákmetszéséről, amikor a nyitottkapun át bejött. Megfagyottbennem a vér. Mi lesz most, denem történt semmi. Végig sza-golt minket, de amikor az ille-tőt a kapuhoz kísértem, az NFÖis velünk jött, és amelyik pilla-natban kiléptünk a kapun, el-kapta az illető lábát, de csak anadrágját szakította el egy ki-csit… Látogatóm szokva volt akutyákkal, nem lett ügy belőle.Az NFÖ tudta, hogy rosszat csi-nált, mert amikor legközelebbjött egyenesen a lábamhoz dör-gölődött.

Elgondolkodtam a tapasztal-

takon. Mennyi minden rosszemléket őrizhet magában ez akutya. Továbbra is lejárt hoz-zánk enni és inni. Egyik reggelszokás szerint megállt a ka-punknál az általunk nagyon tisz-telt és szeretett Mancika, akibiciklivel járt ki a kertjüketgondozni, és akivel mindig adó-dott alkalom egy kis reggelicsevejre. Feleségemmel a pa-lántázás rejtelmeit beszéltékmeg, vetőmagot és palántákatcseréltek. Hívott minket, láto-gassuk meg a postával szembenlévő házában. Panaszkodott, aNFÖ nem hagy békét neki, ad-jak egy botot, hogy védekeznitudjon. Adtam, és amikor menthaza, betette a kerítésünk mögé,reggel meg kivette. A bototmegszagoltattam a NFÖ-vel, ésa botra mutatva beszéltem hoz-zá. Mancika többet nem panasz-kodott. Mi volt ez, ha nem a ku-tyabecsület megnyilvánulása.

Történt pedig, hogy egy má-sik kutya a Bojszi is csatlako-zott a Nagy Fehér Ördöghöz.Így már kettőre nőtt a koszto-saink száma. NFÖ szabadságátgyakran korlátozta gazdája, ígyBojszi a kis keverék kutya,egyedül volt kénytelen ebédel-ni. Véletlenül vettük észre,hogy a nagyobb csontokkal ti-tokban elszalad a NFÖ-höz,majd csak akkor kezd enni, hamár minden nagyobb csontotelvitt neki. Pedig ha egyszerrevoltak itt nálunk, a NFÖ ellök-ve a kisebbiket, mindent meg-evett. A nagyobbik kutya… elvealapján. Biztonságot jelentettnekünk, amikor éjszakánkénttöbbször is bejöttek az udva-runkba és ugatni hallottuk őket.

Egyszer egy hétig nem vol-tunk kint, kutyaennivalóvalmegrakodva érkeztünk és vár-tuk, hogy jelentkezni fognak.De nem jelentkeztek, elvitteőket a sintér. Valaki jelentette,hogy veszélyes kutyák vannaka Sóhegy-dűlőn. Azt hallottuk,juhász emberhez kerültek. Hiá-nyoztak nekünk. A tanulságotleszűrtük, nem csak nekünk kelltanítani a kutyákat, de mi is ta-nulhatunk tőlük.

Schmidt Sándor

A nagy fehérördög története

A Szobi Kodály Zoltán Zeneiskola40. születésnapját ünnepelte az el-múlt hetekben. Impozáns ünnepsé-get szervezett Bogányi Gergely,Kossuth-díjas zongoraművész-igaz-gató és Fehérné Szabó Marianna, aziskola igazgatóhelyettese és tanára.Meghívták a hajdani tanítványokat,tanárokat a pazar koncerttel és la-komával egybekötött ünnepségre,de a legnagyobb meglepetés mind-annyiunk számára Kodály ZoltánnéPéchy Sarolta megjelenése volt.Úgy éreztük, mintha maga a nagyzenepedagógus és zeneszerző is vé-gighallgatta volna az ő révén a mű-sort, melyben az általa Észak-Ma-gyarországon gyűjtött népdalok iselhangzottak. Kodály Szobon voltkisgyermek, ennek a vidéknek kul-túrája is hozzájárult művészi eszmé-léséhez. Tudjuk, Bartókkal elosztot-ták a feladatot:a pedagógus Kodálya Felvidéken, a világhírű zeneszer-ző pedig Erdélyben eredt népi dal-kincsünk forrásainak felkutatására.

Mivel évekig Szob szervezte anagymarosi zeneoktatást, érdemesannak történetéről is szólnunk. Aháború után egy-két zongoratanár,harmonikázni jól tudó muzsikusvagy a régi fúvószenekar tagjai okí-tották a tehetséges gyermekeket.Később munkaközösségekké szer-veződtek, így már állami támogatástis kaptak. Madocsányi Ferencnémellett a felsőgödi Kotányi Nellytanított itt pl. zongorát. Később azabonyi zeneiskola kihelyezett tago-zata kezdte meg munkáját Vácott ésa környező településeken - ígyNagymaroson is -, majd az 1962-63-ban Cs. Nagy Tamás vezetésé-vel megalakult váci zeneiskola, tízév múlva pedig a szobi vette át ezt amissziót. Tanított itt ebben a kezde-ti időszakban pl. Cs. Nagy TamásnéFarszky Zsuzsa, Falvay Gézáné,Frank Éva, Oromszegi OttónéMaucha Márta, Kováts Krisztina,Mundi Margit, Király Tibor, RaffaiTeréz, Szabóky Judit, Sisak Ágnes,Kárpáti Péter, Nógrádi Péter, SimonMihály, Ott Mihály, Ábrahám Ba-lázs, Balázs Lajos, Pallagi Zsuzsa,Brusznyai Margit, Nyíregyházi Ág-nes, Kovács Attila és felesége, Már-ti, Balog András, Takács Károly,Hirlemann Bertalan, Fazekas Lász-ló, Laczhegyi Imre, Várda Gyulánéés Várda Gyula - aki 25 évig vezet-te a szobi zeneiskolát. 1976-tól aMayer házaspár áldásos tevékeny-sége folytán együttessé szerveződötta mai Dunakanyar Fúvósegyüttes, aDunakanyar büszkesége. VarsányiLászlóné, a Pest Megyei Tanácsművelődési osztályának vezetőjefelügyelte a területen folyó munkát,s az ő értékelése szerint a zeneisko-la-alapító Cs. Nagy Tamás érdemeielévülhetetlenek szinte a fél Pestmegye zeneoktatásának megszerve-zésében. Kitűnő érzéke volt ahhoz,hogy a legjobb zenetanárokat vá-lassza a nehéz, sok utazással járó,ám a tehetséges kis tanítványokban

felismerhető kincs-kereső, tehetség-gondozó feladatra. Hamarosan or-szágos versenyeken is nyertek a nö-vendékek, pl. a Szegedi Fúvós Ka-marazenei Verseny I. díját hozta elOromszegi Márta tanítványa 1962-ben.

A nagymarosi Kittenberger Kál-mán Általános és Művészeti Iskola12 éve vállalja fel a művészeti kép-zés zeneiskolákra kötelező színvo-nalú feladatát. Ennek jegyében idénSzigeti-Benedek Gabriella és LadosKatalin növendékeinek részére ZE-NEI ALAPVIZSGÁK letétele váltkötelezővé. Azok a növendékek,akik megtanulták az alapképzésbenelőírtakat, 6-7 éve muzsikálnak, ze-nei szakközépiskolában folytathat-ják tanulmányaikat, ha az alapvizs-gát letették. Ezt a feladatot idén Fe-hér Dóra, Tömör Marianna, HeinczRegina és Várszegi Janka nyilvánoshangverseny keretében vállalta, ígya nagyközönség - mely megtöltöttea műv. ház termét 2012 jún. 12-énmeghallgathatta előadásukat, meg-győződhetett arról, hogy az előadói"szakma" minden csínját-bínját is-merik A vizsgázók mindegyike egy-egy etűdöt, egy barokk vagy klasszi-kus művet, majd egy modern művetadott elő. " Elismerésre méltó az ittfolyó zeneoktatás színvonala"-összegezte véleményét KovácsKálmánné a vizsgabizottságelnöke,volt Pest megyei zenei szak-felügyelő. Végül Csajkovszkij Dió-törő című balettjének fafúvós-kvar-tettje szerzett üdítő perceket a hall-gatóságnak. Gratulálunk a tanárok-nak, tanítványoknak egyaránt!

Gy. M. M.

A DKFE 2012. jún. 28-án, szom-baton megrendezte a XII. nyári Fú-vószenekari Fesztivált Nagymarosés vendégei szórakoztatására. Akoncerten részt vevő két vendégegyüttes kellemes perceket szerzetta hallgatóságnak. Számunkra, a ze-nekar barátainak számára azonbana Dunakanyarosok játéka a legked-vesebb. Nemcsak azért, mert ők ami gyermekeink, hanem mert való-ban igényes színvonalon muzsikál-nak, nemcsak kellemes, hanem fel-rázó, lélekmozdító, szívdobogtatóélményt tudnak nyújtani. A műsor-választásuk is erre utalt: GulyásSzéki muzsikája (Lajtha Lászlógyűjtésére) Klenyán Csaba szólójá-val vastapsot kapott- nem ok nélkül.Azóta is a fülemben cseng, - mostlassabb volt a tempója mint szokott,mert a klarinétművész zokogó ésszívszaggató, improvizációnak hatóerővel és átéléssel adta elő. Bravú-ros volt a duett a kis Hegyi Ádám-mal, a Pest megyei klarinétverseny1. helyezettjével. Szép és látványoshatású a morva polka-egyveleg- bi-zonyára nagy sikert arattak velebarátaink a németországi útjukonThum városában. Köszönet az élmé-nyért!

Gy. M. M.

A nagymarosi zeneoktatásról

Page 10: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

10 Nagymaros

Ipolyság - 2012. május 10.

Ha nagymarosi bázisunkról aFelvidék felé vesszük utunkatZólyom, Besztercebánya vagya Magas Tátra irányába,Parassapusztánál kell a határtátlépni. Parassapusztát kétirányból is megközelíthetjük.Az egyik, ha Szob felé indu-lunk és az Ipoly völgyében ju-tunk el célunk felé, a másik,ha ellenkező irányban Verőcénkeresztül - a Katalin völgyönát - érjük el a 2-es számú fő-utat, mely Rétságon keresztülvezet Parassapusztáig. Ezesetben lerövidítettük utunkat,mert Vácot elkerültük.

Nem mértem, hogy melyikút rövidebb, választani semtudnék, hogy melyik szebb,mert mind a kettő csodálatosanváltozatos, autós túráim közötta legszebbek közé tartozik. Haezeken végigmegy a természet-szerető ember, néhány kilomé-ter amúgy sem számít. Magamrészéről - miután az út szépsé-ge tekintetében amúgy semtudnék senkit befolyásolni - aztjavaslom, hogy csillagtúrája al-kalmával Szob felé induljon,haza pedig Rétságon át a 2-esfőúton jöjjön vissza Nagyma-rosra. Aztán mindenki eldönt-heti maga, hogy melyik útvo-nal volt a szebb.

Feleségemmel mi is ezt vá-lasztottuk, átkaroltuk a Bör-zsönyt, körbejártuk, megcso-dáltuk minden oldalát, mintegyókori görög szobrot, amit elöl-ről, hátulról, mindkét oldalárólmeg kell tekinteni, hogy teljesszépségét élvezni tudjuk. ABörzsöny is egy csoda, egy ter-mészet alkotta Laokoón cso-port, melynek tagjai piramisszerűen, lépcsőzetesen törneka magasba. Más arcát mutatjaaz Ipoly völgye felöl, ahonnanfokozatosan emelkednek hegy-láncolatai a Csóványos felé,mást északi oldala felöl, aholutunk a hegy lábainál halad, ésmegint mást keleti oldaláról,ahol a medencékből kimagas-ló dombokon végvárak sora-koznak és kellő perspektívából

láthatjuk a távoli Csóványostekintélyes, masszív tömbjét.

Minden oldala más, mégisjellegzetesen ugyanaz: egysé-ges, sem a Mátrához, sem aBükkhöz nem hasonlítható.Kerülgetjük országúton au-tónkkal, behatolni belsejébegyalogosan már nem nagyonmerünk, "szép" korunkban tu-rista bakancs helyett lábunkra"sétacipőt" húzunk, és meg-elégszünk ha a nagymarosiDuna-parti sétányon túrázunk.

Hosszú évtizedeken át, fia-talabb korunkban a 70-es, 80-as években, amikorParassapusztán keltünk át ésátestünk a kornak megfelelőenszigorú vámvizsgálaton, átsu-hantunk a határállomássalösszenőtt Sahyn, vagyis Ipoly-ságon, hogy minél előbb elér-jük úti célunkat. TélenDonovalyba jártunk síelni, nyá-ron a Magas Tátrába túrázni, ahó fedte Lomnoci csúcsot meg-csodálni. Ki pazarolta volna elidejét mindjárt az első kisvárosmegtekintésével, amelyik a fe-lületesen szemlélődő utazónakcsak szürkeségét, jellegtelensé-gét mutatja? Legfeljebb haza-felé jövet álltunk meg itt, hogymaradék koronánkon sört vagysajtot vásároljunk, vagy egy jóés olcsó knédlis vacsorátegyünk.

Ma azonban más a helyzet:a határ légiessé, a benzin min-két országban megfizethetet-lenné vált, ezért ha szomszédo-lunk a közeli Ipolyság úticélunká avanzsált.

Mint minden városnézés, azipolysági is a Fő- térrel kezdő-dik, mert a kisvárosok vendég-váró szalonjukat itt rendezikbe. Az sem meglepő, hogy aFő- tereken a Városházák ural-kodnak, velük dicsekednek aházigazdák. Ipolyságnak is vanmivel dicsekedni, mert Város-házája egykor Megyeháza volt,1806 és 1920 között Hont vár-megye székhelye. Nyilvánvaló,hogy a többi Fő-téri ház is eb-ben a korszakban épült, a je-lentősebbek stílusjegyeiből ezkönnyen megállapítható. Szin-te minden ház földszintjén üz-

let található. Nem egyszerű el-dönteni, hogy ezekben mikorlehetett jobban vásárolni: aszocializmusban, vagy jelen-leg, kapitalista viszonyok kö-zött? Akár csak otthon járnánk,a mi városainkban, Vácott,vagy Esztergomban: egyik üz-let portálja, kirakata nyugatiszínvonalú, a másiké lerob-bant, leragasztott, elhanyagolt,ahogy az emberek nagy részeitt is, ott is.

Az igazi értékeket azonbanne a Fő-téren keressük, men-jünk "torony iránt" méghozzáa kéttornyú, a mai formájában1736-ban, a jezsuiták által épí-tett barokk templom felé. Atemplom megtekintése előttmég üdítő benézni az útba esőpiacra, ahol őstermelők áruljáktermékeiket, hosszú fa asztalo-kon, egymás mellett, ahogy ezillik, igazi vidéki hangulatban.A kofák, kisgazdák között mégelőfordulnak sokszoknyás, "fi-tyulás" népviseletbe öltözöttnénikék, vagy keményszárúcsizmában, mellényben áruló,harcsabajszos bácsikák. Egyilyen piros képű hazánkfiátólvettünk két évvel ezelőtt fillé-rekért egy pünkösdirózsa gu-mót, mely idén bontakozott kiteljes pompájában és virág-özönnel jelezte a szentlélek el-jövetelét.

A piacon, de másutt is min-denki, még a szlovákok is be-szélnek magyarul, jóízűen, pa-lóc tájszólással, hiszen a nyolc-ezer lakósból ötezer ma is ma-gyar (1910-ben még a lakosok95%-a volt magyar)

A templom története: ha-zánk története, az eredeti Ár-pád-kori román templomtól, amai barokk templomig. A hontiSág (a szó jelentése: domb, hát)1235-ben szerepelt előszörírásban. Abban az esztendőbenalapította a Hont-Pázmánynembeli Márton bán családimonostorát a Szent Szűz tisz-teletére az Ipoly-parti dombon.Később különféle kiváltságotkapott a monostor IV. Bélától,IV. (Kun) Lászlótól, Nagy La-jos királytól. 1405-ben Luxem-burgi Zsigmond vásári jogot

adott a prépostnak. A helységvirágzása a török időkig 1552-ig tartott, majd a törökök kivo-nulása után I. Lipót a jezsuiták-nak adományozta.

Mégsem az impozáns ba-rokk templom, hanem annakegy kis részlete, középkorinyugati díszkapuja a legértéke-sebb műemléki szempontból.Be sem kell menni a templom-ba, hogy gyönyörködjünk ben-ne. Ez az az eset, amikor agomb értékesebb, mint a kabát.A késő román stílusból a góti-kába hajló kapu a XII. század-ban készült, és a korábbi temp-lom maradványa. Gazdag dí-szítő részletei ünnepélyes, azidő vas foga által lekoptatottélei ódon látványt nyújtanak.Csak álltunk előtte, lábunkgyökeret vert, be sem kíván-koztunk menni a templombaaddig, ameddig régi korok emesterművének legkisebbrészletét is meg nem csodáltuk.Úgy voltunk, mint a VatikániMúzeum Sixtus-kápolnájában,ahol Michelangelo Ádám te-remtését bámultuk a mennye-zeti freskón nyakmerevedésig.

Az ipolysági üzletek ma-napság nem sok meglepetésttartogatnak számunkra. Itthon,vagy a szomszédban aglobalizáció által uniformizálttermékeket láthatunk: jobbáraa nyugati lim-lomok kínai vál-tozatát. Jobb esetben, a nyugat-ról kelet felé vándorló angolhasználtruhák között guberál-hatunk. Elvétve, ha kitartóakvagyunk, ráakadhatunk a cseh-szlovák éra jellegzetes áruféle-ségeire: ólomkristály vázákra,poharakra, vagy olcsó, jólhasználható kézi szerszámok-ra, légpuskára…

Városnézésünk során a he-lyi könyvesboltba kötelezőenbetérünk. Mindenhol akad va-lami érdekesség. Itt a Fő-téri-ben a pozsonyi szlovák szár-mazású tulajdonos hölgy volta meglepetés, aki kedvesen fo-gadott minket és érdeklődéssellapozta át A mi Dunakanyarunkc. könyvemet, mert megláttabenne azt a bicikli utat, aholmagyar férjével már többszörvégigtekert Szobtól Nagyma-roson keresztül Vácig. - Ez avilág egyik legszebb vidékénvezet keresztül - lelkendezett,és megvett könyvemből többpéldányt. Mi is találtunk külön-legességet: A Felvidék várai-tdíszes kiadásban. Ez a vegyesházasságban élő hölgy bizonyí-

Szemelvények dr. SeregiGyörgy naplójából

Page 11: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 11

téka annak, hogy itt Ipolyságonbékésen megférnek egymásmellet a magyarok és a szlo-vákok. Gyermekáldás is vanbőven, hiszen itt több babako-csit tologató kismamát látni,mint minálunk. Fiatal ország,sok fiatallal.

A boltokban elfáradt testün-ket-lelkünket, egy mellékutcá-ban lévő tiszta cukrászdábanelfogyasztott capuccinóvalfrissítettük fel, majd felkeres-tük a már korábban megismertMarta Solmošiovát, a városikönyvtár vezetőjét. Szakértel-mét, könyvek iránti szeretetétcsak kedvessége múlta felül:igaz barátként fogadott ben-nünket, akik mindezt viszo-nozva rögtön otthon éreztükmagunkat. A 92 éves trianonitrauma percek alatt szertefosz-lott, a minket körülvevő 23 000magyar könyv társaságában. Aszépen elrendezett, jól szerve-zett 46 000 darabos tematikuskönyvtár megtekintését min-den hazánkfiának figyelmébeajánlom. Ez a könyvtár bárme-lyik magyar kisvárosnak dí-szévé válna.

Marta asszony meglepetés-sel is szolgált. Átkísért aszomszéd terembe, ahol Ipoly-ság belvárosa 1:100-as lépték-ben, korhűen, makettben lát-ható. Ritka élmény madártáv-latból látni a szépen kialakí-tott Fő-teret, a kanyargó utcá-kat, az épületek pontosanmegrajzolt homlokzatát. A vi-lágító ablakocskákat, a piroscseréptetőket, a sok helyendíszesen kialakított kéménye-ket. Mindezt aprolékos kézimunkával, az eredeti tervekfelhasználásával, vagy ezekhiányában pontos felméréssel.Az iparművészeti szinten el-készített miniatűr várost PlevaJános készítette kartonból.

Nem resteltük kedvező be-nyomásainkat az emlékkönyv-be kifejezni: további jó mun-kát kívántunk az öreg (nálunkmintegy húsz évvel fiatalabb)mesternek, mert mint említet-te a Felvidék várait is megörö-kíti ilyen formában.

"Minden jó, ha a vége jó"jegyében ezután kocsiba ül-tünk és elindultunk Rétságfelé a Börzsönyt kerülő utun-kon, ahogy ezt naplójegyze-tem elején mindenkinek aján-lottam, hogy mintegy fél órásautóút után visszaérkezzünkNagymarosra.

"Minden pálya dicső, ha be-lőle hazádra derül fény"-val-lotta Kölcsey. Pedagógusnap alkalmából emlékezünkmost az első "Nagymaros If-júságáért"-díjas iskolaigaz-gatónkra.

Osztényi Endre olyan hi-vatástudó pedagógus-egyéni-ség volt, aki áldásos tevé-kenysége során a nemzet leg-nemesebb erényeit plántáltatanítványai lelkébe. 25 évigmunkálkodott a nagymarosiifjúság épülésén. Sok maro-si ember véleménye szerintez a négyezres kisváros nél-küle ma nem lenne az, ami,vagyis a szó legszorosabb ér-telmében vett polgárváros,ahol harminc civil szervezettevékenykedik, s ahol évrőlévre Katolikus Ifjúsági Talál-kozót és országos MisztrálFesztivált rendeznek, és aholmáig élnek a kétezer éves,Európát megtartó keresz-ténység értékei. Nagymaro-son messze az országos átlagfelett van a diplomások szá-ma, Ebben valószínűleg nemkis szerepe lehetett azOsztényi Endre vezette isko-lának, a magasra helyezettintellektuális és erkölcsi mér-cének.

Az igazgató úr soha nemvált kiszolgálójává semmi di-vatos eszmének, politikának.Egyszerűen tiszta lelkű em-ber és küldetéses pedagógus,mai szóval karizmatikus sze-mélyiség volt.

A felvidéki Vágfarkasdonszületett 1913.november 22-én. (Ma Vlčeny, Érsekújvárközelében.) Öten voltak test-vérek. A család nem felvidé-ki, az édesapa, Osztényi Jó-zsef a Pest megyei Aporkárólkerült az északi faluba 1904-ben, s ott tevékenykedettmint iskolaigazgató 1944-ig.Olyan tiszteletnek örvendett,hogy nevét fölvette nemrégegy kis polgári kör, és köny-vet készül írni róla.

Az édesapa tehát harcospéldával járt elöl, nevezete-sen úgy,hogy Trianon tragé-

diáját követően maga írta a ta-nulók tankönyveit. A csehszlo-vák hatalom ugyanis nem adottsemmi segítséget a magyarnyelvű oktatáshoz, s a hivatá-sának élő igazgató nem nyugo-dott bele a felvidéki magyarokkulturális holokausztjába.

Egy tankönyvíró egészébenkell hogy lássa az oktatás és ne-velés egyéniségformáló fel-adatrendszerét, messzebbrekell hogy tekintsen, mint azosztálytanító. Ezt a képességetOsztényi Endre is örökölte,mert igen nagy műveltségű,modern világképpel rendelke-ző polihisztor volt, aki tudásátállandóan fejlesztette, de nemöncélúan, hanem Kölcsey szel-lemében: "Igyekezz magány-ban tökéletesülni, s készültedeta köz javára kamatoztatni".

A tankönyvíró fia gyakransegített édesapjának: példákatszerkeszteni, illusztrálni.

Itt kell megemlítenünk,hogy a család tagjai képzőmű-vészeti tehetséggel is meg vol-tak áldva. Az id. iskolaigazga-tó testvére, Osztényi Leandergyönyörűen rajzolt és festett,munkáit egy porcelángyár tet-te híressé Csehországban..Arajztehetséget Osztényi Endreis örökölte, és olyan táblai áb-rákkal illusztrálta a matemati-ka és fizika-példákat, hogy mais emlékeznek ezekre a rajzok-ra azok, akiket tanított.

Tanulmányairól érdemes el-mondani, hogy egy angol igaz-gatású gimnáziumban és taní-tóképzőben végzett Pozsony-ban, Comenius hajdani a de-mokratikus szellemű iskolájá-ban. Egy közelebbi szlovákiaivároska gimnáziumából kellettoda átigazolnia - keményenmegfogalmazott magyar érzel-mei miatt. Később tanítói dip-lomát szerzett.

Osztényi Endre a pályáját1936-ban kezdte szülővárosá-ban kántortanítóként, majd1944-től 47-ig igazgatta is aziskolát. A csehszlovák kormányazzal próbálta megtörni a ma-gyar nemzetiséget, hogy egészegyszerűen nem adtak fizetést

a magyar iskolákban tanítók-nak! Kántorkodásból pedignem lehet családot alapítani.Ez volt az oka az 1947-es át-településnek.

Házastársa, SzalánczyGizella , aki 1919-ben Gön-cön született, - Károly Gás-pár városában - mindvégighű társa és törekvéseibensegítője lett. Gizi néni az Or-solyáknál végzett, későbbzöldkeresztes védőnőkéntdolgozott, majd a budapestiÁll. Ped. Főiskolán biológia-földrajz szakos tanári diplo-mát is szerzett. Egy fiuk szü-letett, Endre, aki később azállatorvosi egyetemet végez-te el, s genetikából doktorált.

Osztényi Endre 1950-benlett városunk iskolájánakigazgatója Pest megye Taná-csának megbízásából A há-zaspár ideköltözött a dél-pesti Gyömrőről, ahol csu-pán egy évig tanítottak. Itt,a gyönyörű Dunakanyarban,ahol közelebb érezhettékmagukat szülőföldjükhöz,keményen munkához láttak,s hamar tekintélyre tettekszert. Az iskola udvarán lévőszolgálati lakásban laktak,kertjét művelték. Hivatás-szeretettel, elkötelezetten ta-nították, nevelték a településifjúságát. (Munkájuk elisme-rése, hogy az Antall kormányidején Bandi bácsi elsőkéntkapta meg a "Nagymaros If-júságáért" kitüntetést. )Büszkék voltak tanítványa-ik sikereire, az intézmény jóhírére és a szép iskolaépület-re. (Az iskola ún. magyarosszecessziós stílusban épült1915-ben Schwab Gyula ter-vei alapján, falát Zsolnay ke-rámia díszíti.)

Innen is ment nyugdíjbaaz igazgató úr 1975. janu-árjában. 2003-ig, haláláignem járt vissza tanítani,nem értett egyet az oktatás-politika elvtelenségével, a"bukásmentes" iskola ha-zug diktátumával.

GyarakinéMárton Magdolna

In Memoriam OsztényiEndre II. rész

Page 12: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

12 Nagymaros

Beszélgetés Végh Attila tizen-hét kötetes, idén József Attila-díjjal kitüntetett íróval, költővela természet szeretetéről, művé-szetéről, munkásságáról.

- Hogyan került Nagyma-rosra?

- Tíz évvel ezelőtt, amikorúgy döntöttünk, hogy gyereketvállalunk, azt mondtam: rend-ben van, de ne Pesten szülessenmeg, mert ott nem lehet élni. El-kezdtem gondolkozni, de tud-tam, hogy nem racionálisan fogeldőlni, hová költözünk, hanemmeg kell érezni. Aztán egyszeritt voltam a barátaimnál ta-vasszal, cseresznyevirágzás ide-jén, álltunk a Duna parton, éséreztem, hogy ez az. Ide kellköltözni. Egy év múlva megszü-letett Böbő. Persze azért voltakobjektív szempontjaim is. Ilyena víz és az erdő közelsége.Nagymaroson az egyik oldalona víz, a másik oldalon a hegy,köztük én. Tökély. Gimnazistakorom óta fotózom a természe-tet, a vadakat, a madarakat, sze-dem a gombát, és itt mindezegyütt van. Nagymaros - hagyakran csak rejtetten is - no-velláimban, verseimben sűrűnmegjelenik.

- Ezek szerint sikerült beil-leszkednie?

- Úgy érzem, igen. Ami jó avidéki létben, azt maximálisankiélvezem, a rosszal meg nemfoglalkozom. A két véglet közöttmegtaláltam a középutat: nem

vagyok előkelő idegen, és nemvagyok mindenbe belefolyóközéleti-fontoskodó figura sem.Annyiban őrzöm a nagyvárosiattitűdöt, hogy mélységesen hi-degen hagy, ki mit gondol rólam,annyiban azonban nem, hogy -úgy érzem - sikerült lelassul-

nom. Ráérősebb, nyugodtabblettem. Ez a pesti idegbeteg izémár kiment belőlem.

- A költő sikerre vágyik címűversében önvallomást tesz.Most, a József Attila-díj után si-keresnek érzi magát?

- A sikerről szerintem majd-nem minden költőnek elsőkéntAdy verse jut eszébe, a BúcsúSiker-asszonytól, ami arról szól,hogy tilos a sikerre vágynia an-nak, aki a szellem emberénekérzi magát. Na jó, ez az ideákbirodalma. De ha valaki szelle-

mi ember, akkor a szellemi hi-erarchiában valahová odakép-zeli magát. És legyen bár-mennyire megvilágosodott,fontos, hogy amit ő gondol ma-gáról, és amit mások gondolnakróla - mondjuk az irodalmi élet- valamennyire találkozzon. Az

nagyon rossz, ha a kettő köszö-nőviszonyban sincs egymással.Ezek a díjak jó esetben annakjelei, hogy a kettő között har-mónia van. Pusztán ennyit je-lent. Szőcs Géza mondta egy-szer, ha biztosan tudná, hogycsak a világ második legjobbköltője lehet, azonnal abba-hagyná az írást. Ez pontosan ígyvan. Írni csak úgy lehet, hogyaz képzeled magadról, te vagya legjobb a világon. Szerény-kedni persze lehet, de ha nincsmeg benned mélyen ez az érzés,

nem vagy igazi költő.- Gondolom, voltak nehe-

zebb periódusai is- Igazán nehezek nem voltak.

De szerintem azért nem voltak,mert ilyen a szemléletem. A nagy-anyám halálos ágyán ülve meg-éreztem, hogy ami most történik,az egyrészt borzalmas, másrésztmeg jó. Ott ülve fölülről láttammagamat: láttam, hogy nagy-anyámból valami kiszáll, és át-száll belém, és éreztem, hogy ezjó, ez fontos tapasztalat. (Későbbpersze verset is írtam erről, Óra-üveg címmel.) Ettől fogva tudom,hogy az alkotás egyik alapfelté-tele - amely még annál is sokkalfontosabb, amiről az előbb be-széltünk -, hogy legyél tudatha-sadt. Hogy ahhoz, ami történikveled, legyél olyan közel,amennyire senki más, és közbenlegyél tőle iszonyú távol. A for-ró közelség ahhoz kell, hogy úgyéld át a dolgot, ahogy csak te tu-dod, a távolság pedig ahhoz kell,hogy az anyagot kezelni tudd.Hogy vers lehessen belőle. Hainnen nézzük, akkor ami rossz,az is jó. Sőt, talán csak jó iga-zán, ami rossz. Dosztojevszkijazt írja valahol, hogy ha valakikirabolja azt, aki benne bízott,az jó, és ha valaki megöli a sajátanyját, az is jó. Első hallásra ezhülyeségnek tűnik. De én már tu-dom, hogyan érti.

- Térjünk vissza most a Jó-zsef Attila-díjra. Ez most jóvagy rossz?

- Díjat nem az kap, aki meg-érdemli, hanem az, akinek ad-nak. Ha olykor olyasvalaki kapdíjat, aki megérdemli, az a rend-szer hibája. Hogy az én esetem-ben ez micsoda, azt döntsék elaz olvasók.

Balázs Ilona

Néhány nappal ezelőtt, az elő-zetes várakozásokat is messzemeghaladó, hatalmas érdeklő-dés mellett, a Zeller-reziden-cián került megrendezésrevárosunk első (50+) Chippen-dale-show műsora, ahol az50+ jelzés ezúttal nem a kö-zönség tagjainak létszámára,vagy testsúlyára, hanem a fel-lépő nagyszerű táncosok,Francesco, Carlo, Luigi,

"Egyik oldalon a hegy, másikoldalon a víz, köztük én"

Give me the reason to live -you can leave your hat on!

Ladislao és Pietro életkorárautal.

A rendkívül lelkes közön-ség körében tomboló sikertarató műsor után csillogószemekkel, kipirultan nyilat-kozó szerencsés szemtanúkkiemelték Francesco dinami-kus, pontos, ugyanakkor vég-telenül harmonikus mozgá-sát, Luigi kimagasló muzika-litását, Ladislao páratlan tes-ti adottságait, de a szép estefénypontja egybehangzó vé-lemény szerint Carlo gaszt-ronómiai ihletettségű, a ku-lináris élvezeteket is rivalda-fénybe helyező magánszámavolt.(H.P)

Page 13: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 13

ÁLLATVÉDÕSOROK

ÁLLATVÉDÕSOROK

Füttyös látogatása

A MÁTÉ Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány hálás köszönetét fejezi ki a a Budapesti BritNemzetközi Iskola Szülői-Tanerői Egyesületének az 50,000 Ft.-os, nagylelkű adományért.

Itt az embertelen hőség: Gondoljunk a kutya kéréseire !Kérlek láss el mindíg friss vízzel.Kérlek sétáltass, de ne futtass kerékpár után.Gondolj arra, hogy a forró út vagy járda égethetia tappancsaimat. Kérlek biztosíts számomra egy árnyékos helyet és friss vizet a kertben. Sose hagyj az autóba bezárva sokáig,még árnyékban sem. A kocsi belseje hamarosan forróvá válhat, amit lehet, hogy nem élek túl. Kérlek ne vigyél magaddalvásárolni és hagyj kikötve a napon. A nyári kirándulásokhoz kérlek hozz magaddal ivóvizet a számomra is.

A MÁTÉ Alapítvány 2 kutya itatótálat helyezett ki, mindkettőt árnyékban: az egyiket a Főtéren egy fa mögött, a Bethlenantik üzlettel szemben, a másikat pedig a vasútállomásnál a zöldségüzlet mögött.

Július - augusztus: a viharok, dörgés-villámlás és tüzijátékok ideje!Sok kutya retteg, pánikba esik ilyenkor, ennnek következtében elrohanhat, átugorgat a kerítésen, balesetet okozhat, sőt el ispusztulhat!

Kérjük a felelős gazdikat hogy, a vihar vagy tüzijáték tartamára, helyezzék kutyáikat zárt térbe.

A szervezők

Június 25-én vidám napra virrad-tak a nagymarosi idősek otthoná-ban élők és dolgozók. Reggeli utánmár gyülekeztek az udvaron és egykülönleges vendég érkezését vár-ták. A várva várt látogató nagy ter-metű volt és nagyon lihegett, fe-kete pöttyökkel tarkított puha, fe-hér bundában érkezett és hozottmagával kb. 35 kilónyi őszinte

kedvességet és szeretetet. Igen, aritka vendég egy kutya volt.

A Füttyös névre hallgató, fe-gyelmezett, 7 éves angol szetterkeveréket ki bátrabban, ki félén-kebben simogatta, de végül min-denki közel engedte magához. A

türelmes kutya hálásan csóválta afarkát a simogató, meleg tenyerekidős gazdáinak és ő maga is nagyonélvezte a kényeztetést. Egy kis juta-lomfalatért cserébe minden tudomá-nyát bemutatta, ült, feküdt, egyhely-

ben maradt, pacsit adott, kezet fo-gott a résztvevőkkel, sőt még ve-zényszóra fel is borult, mintha ha-lálos lövés érte volna, nem kis de-rültséget okozva ezzel a kellemes,délelőtti melegben. Az idősek ott-honának vezetője (Raszlerné Szalay

Katalin), dolgozói (Zoller Józsefné,Szakonyi Szabolcsné, Flamich Jú-lia,) és a Máté Állatvédelmi Alapít-vány (Von-Benko Ferenc, SchaefferGabriella, Várkonyi-Nickel Réka ésFüttyös kutya) által szervezett ku-

tyasimogatással sikerült egy kis ka-landot és vidámságot vinni a szür-ke hétköznapokba.

A kutyasimogatás olyan sikeresvolt, hogy a Máté Alapítvány"együttesét" visszahívták egy őszilátogatásra, így újabb lehetőségünk

lesz arra, hogy meglátogassuk azotthonban levő kedves embere-ket. A Füttyöst simogatók névszerint: Raszlerné Szalay Katalin,Dufala Józsefné (Gizi néni), Ju-hász Mária, Oszfald Lajosné(Margó néni), Kis Istvánné (An-nus néni), Réthely Sándor, Szige-ti Györgyné (Ella néni), Gug Ka-talin. További fényképet az ala-

pítvány internetes galériájában le-het megtekinteni, az alábbi cí-men: www.matefoundation.hu/Galeria.html

Várkonyi-Nickel RékaFotó: Schaeffer Gabriella

és Von-Benko Ferenc

Page 14: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

14 Nagymaros

- ABLAKSZIGETELÉS -Huzatos, rosszul illeszkedõ nyílászáróit szigeteltesse velünk.Svéd technológia, garancia - EUROSTRIP - kiváló minõség.

60 nm-es lakás szigetelése kb: 34.000 Ft + Áfa.90 nm-es családi ház szigetelése kb: 45.000 Ft + Áfa.

MENITA Kft. 06-30/912-9413 www.menita.hu

- NE CSERÉLJEN NYÍLÁSZÁRÓT -

Anyakönyvi hírek KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSHálás szívvel köszönjük mindazoknak a rokonoknak,barátoknak, ismerősöknek, utcánk kedves lakóinak, akika legszeretőbb férjet, családapát családfőt, SÁROG TI-BORT utolsó földi útjára elkísérték, tiszteletüket,együttérzésüket fejezték koszorúk, virágok elhelyezé-sével és a gyászmisén való részvételükkel.

Hálás köszönet mindazoknak is, akik imádkoztak ér-tünk, és csak lélekben tudtak velünk lenni ezen a végte-len szomorú napon!

ApróhirdetésAz 1960-as években felszámolt re-formátus temetőről keresek fény-képeket. Valamint keresek képeketa múlt századi erdőgazdálkodásról,makkültetésről is. Hívjon, a 06-30/458-1139-es számon. DöbrössyMihálynéFeltöltésnek való föld kis és nagytételben helyszínre szállítással el-adó. Ár a mennyiség és a szállításihelyszín függvényében megegyezésszerint. Ugyanitt bontott cserép el-adó. 700 db békéscsabai cserép: 30ft/db; 1700 db hornyolt szalagcse-rép: 20 ft/db; 400 db régi "Bergman"féle hornyolt szalagcserép: 30 ft/db

Születtek: Marafkó Márk és Sukerek Gyöngyi Anna lánya Zorka,Heincz Géza és Schönek Ágota fia Ákos, Szomráky Pál Benedekés Csete Annamária fia Mór Benedek, Döbrössy Gergely Lászlóés Csernői Ildikó fia Tamás, Bertényi Gábor Márton és VeressOrsolya fia Barnabás, Merrick Tyrone Murray és Gyöngyösi Er-zsébet fia Tyrone Merrick.Házasságot kötöttek: Rimely Ádám Károly és Holtság ÁgnesEszter, Bajkai Imre és Gellért Ilona Mária.Elhunytak: dr. Szalai István, Szak Ferenc Béla, Csadó Ferencnész. Jehotek Erzsébet, Szántói-Szabó László István, Farkas Gab-riella, Garamvölgyi Mihályné sz. Hangya Mária.

Page 15: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

Nagymaros 15

A mûvelõdési ház programjaiJúlius

Július 22. de.: vásárJúlius 14.: Misztrál Fesztivál (a művelődési házban a táncház)Július 16-20-ig: Filmes tábor (Figyelem! A tábor csak megfelelőszámú jelentkező esetén indul!)Július 18. 17 óra: Fórum - ÁrvízvédelemJúlius 19. 9-16 óráig: vásárJúlius 26. de.: vásár

Közérdekû telefonszámokorvosi ügyelet - 06-27/354-180mentõk - 104rendõrség - 107tûzoltóság - 105polgárõrség - 06-70/382-9041

Könyvtári hír!Értesítjük Kedves Olvasó-inkat, a könyvtár július 20-tól (péntek) zárva tart .Utolsó kölcsönzési nap: jú-lius 19., csütörtök: 13-16-ig.

Tervezve van a könyvtárfelújítása. Ebből az épületbőlki kell költöznünk, ez várha-tóan sok időt vesz majd igény-be. Az átépítés ideje alatt (kb.5-6 hónap) is működni fog akönyvtár, de hogy pontosanhol, milyen épületben, mégnincs eldöntve.

Reményeink szerint az au-gusztusi lapszámban már pon-tosabb információkkal tudunkszolgálni, illetve a város hon-lapján és plakátokon is tájé-koztatni fogjuk Kedves Olva-sóinkat.

Addig is várunk minden-kit, lehetőség van (sőt kér-jük!) sok-sok kötet kölcsön-zésére is, hogy biztosan eléglegyen az olvasnivaló.

Könyvtárosok

A Károly Róbert Társaság szeretettelmeghívja Önt és barátait

a Nagymarosi Pince TárlatbaNAGY ATTILA szobrászművész

kiállításának megnyitójárajúlius 13-án 18 órára.

Köszöntőt mond:Petrovics László polgármester

A kiállítást megnyitja:Feledy Balázs művészeti író

Közreműködik:Varga Zoltán zongorán

A kiállítás megtekinthető:szeptember 2-ig szombaton és vasárnap

10-17 óra között.Helyszín: Nagymaros, Szent Imre tér

Page 16: Módosult a parkolási rendelet nagy boldogsága a MOSOLY ...ºlius.pdf · MOSOLY táborban. 2 Nagymaros A Képviselő-testület 2012. június 18-i ülésén módosítot-ta a fizető

16 Nagymaros

NagymarosNagymaros Város

Önkormányzatának lapja

Felelõs kiadó:Nagymaros VárosKépviselõ-testülete

2626 Nagymaros, Fõ tér 5.Telefon: 27/595-100,

fax: 27/354-245Nyomdai és szerkesztõi

munkák:Dunapress Multimédia Bt

2626 Nagymaros,Mihályhegy u. 6.

Felelõs szerkesztõ:Furucz Anita

([email protected])Levelezési cím:

2601 Vác, Pf. 64.Telefon: 27/316-100,

fax: 305-581

HIRDETÉSEKÉS KÉZIRATOK

LEADÁSA A HIVATALÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN!

Idén "csak" egy napos volt a ren-dezvény, mellyel KittenbergerKálmánra emlékeztünk, de talánmindenki megtalálta az ízlésénekmegfelelő programot és jól mu-latott.

Már javában lógatták a csalita horgászok és pirították a szalon-nát a főzők, mikor a Cédrus Egye-sület szervezésében már tekerteka biciklisek és a DunakanyarFúvósegyüttes vidám térzenéje

szólította a város polgárait és avendégeket megemlékezésre a Főtéri Kittenberger szobor elé.Petrovics László polgármesterköszöntötte a jelenlevőket ésmegnyitotta a XVII. KittenbergerKálmán Napokat.

Rácz Gábor, az Országos Ma-gyar Vadászkamara Fővárosi ésPest megyei területi szervezeté-nek elnöke tartott ünnepi beszé-det, aki beszédében KittenbergerKálmán életét és munkásságátidézte a hallgatóság elé, az ő pél-dája alapján kiemelve a természetés környezetünk védelmét és fel-hívta a figyelmet örökségünk ápo-lására is.

Ezt követően a szobornál ko-szorút helyeztek el, többek közötta jeles vadásztársaságok, vadá-szati kamarák és - vadászújságokképviselői, Nagymaros Város Ön-

kormányzata nevében PetrovicsLászló polgármester és RudolfJózsefné alpolgármester asszony,a Kittenberger Kálmán Általánosés Művészeti Iskola igazgatója éshelyettese, a Nagymarosi Erdé-szet és a család képviselői.

Az emlékezők megtekintettéka Dunakanyar Kittenberger Kál-mán Vadásztársaság által rende-zett gazdag trófeakiállítást és szo-morúan csodálták nemrég elhunyt

Sárog Tibor hagyatékát, a hullottagancsokból álló oszlopot.

Ekkor már az illatok mármindenhova elértek, így egyretöbben keresték fel a csepergőeső ellenére a Duna parton a fő-zőket és láthatták az idei zsűrit,a Nemzet Színészét, BodrogiGyulát, Matus Lászlót a helyinapközis konyha élelmezésve-zetőjét és polgármester uratmunka, azaz kóstolás közben.

Az idei év újdonsága az abszo-lút győztes hirdetése volt, aki ha-zavihette a művész úr által dedi-kált arany fakanalat. A győztesSchült Ferenc lett!

Délután idén is különlege-sebbnél-különlegesebb galambo-kat csodálhattunk meg és a gye-rekek is sok galambot kézből en-gedhettek haza Wosner Józsefnekköszönhetően. Idén Szakolczay

Róbert is megmutatta állatai: kí-gyót, pókot és gyönyörű görög-teknősöket.

Tőlük nem messze lelkes óvó-nők segítségével mindenféle kre-atív kincset készítettek a gyere-kek és sok érdekeset tanulhattunka vakvezető kutyákról Matis Mó-nikának és csapatának köszönhe-tően.

Majd következett a gyerekekegyik kedvence a Keverékkutyaszépségverseny. Ezúton is szeret-nénk köszönetet mondani a szel-lemes konferansziénak: Heinczné

Cserni Katalinnak, valamint avauvau.hu-nak a felajánlott nye-reményért. Köszönjük a segítsé-get a zsűri tagjainak is: VeressLászlónak és Matis Mónikának.Idén 20 kedves kutyust ismerhet-tünk meg, és az idei a Duna partszépe a sörivó Zsömi lett! Kívá-nunk neki jó egészséget és szépvelős csontokat!

A nap is szépen kisütött a tán-cosok által keltett remek hangu-latra! Fellépett Nagymarosi Latin-tánccsoport Zoltai Zita betanítá-sával, Nagymarosi Fitt LifeFitness Stúdió gyerek aerobic csa-pata Hornyák Saci vezetésével, aWildenrosen táncegyüttes és voltzumba bemutató is.

Majd a Kittenberger KálmánÁltalános és Művészeti Iskolanövendékeinek vizsgatáncát lát-hattuk.

Szabó Ádám lépett színpadraeste, és bátran mondhatjuk, hogymindenki nagy örömére, mert fer-geteges hangulatú koncert volt!Utánuk Roy és Ádámot új, akusz-tikus oldalukról ismerhettük meg,és élvezettel hallgattuk az abszo-lút élő koncertjüket.

Ezen a ponton viszont annyi-ra esett az eső, hogy a Panorámazenekar már nem kezdett el ze-nélni. Legközelebb bepótolják!

XVII. Kittenberger Kálmán Nap

DavisCipészmûhelyÁrucsere miattaz összes tavalyitermék (pénztár-cák, nyakláncok,

karkötők stb.)FÉLÁRON!!!

Köszönjük Rendessy doktor-nőnek, hogy a rendezvényenrésztvevőknek szűrővizsgálatokatbiztosítottak! Köszönjük a segít-ségét azoknak, akik hozzájárul-tak, hogy ezek a programok meg-valósuljanak: CBA, OrszágosMagyar Vadászkamara, PiramisÉpítőház, Vauvau.hu, a művelő-dési ház munkatársai, Bessen-bacher Géza, Bedő Ádám és aközmunkások, a DunakanyarFúvósegyüttes, a KittenbergerKálmán Általános és MűvészetiIskola pedagógusai és növendékei,az óvónők, a Postagalamb Egye-sület, a Cédrus Egyesület, a Nagy-marosi Kék Duna horgászegyesü-let, Ógel József, a Maros Kft (aköztisztaság feltételeinek megte-remtése), a Nagymarosi Polgár-őrök és a Verőcei Rendőrőrs.

Jórász - Nagy EszterMándliné Szabó Katalin

szervezők