32

Click here to load reader

Medikus Lap 2012.10

Embed Size (px)

DESCRIPTION

Medikus Lap 2012.10.

Citation preview

Page 1: Medikus Lap 2012.10
Page 2: Medikus Lap 2012.10

CraniumCopy

Fénymásolás - nyomtatás - írószerA II-es és III-as kollégiumban és az ET-ben

7 Ft/oldal

Page 3: Medikus Lap 2012.10

Immár a szemeszter felénél járunk, túl az első

számonkéréseken is... A demók fáradalmai között

azonban igyekszünk Nektek egy kis kikapcsolódást

nyújtani és minél változatosabb témákkal megtölteni a

lapot, valamint mindig valami újat nyújtani.

Ettől a hónaptól egy krimi szálai kezdenek bonyolódni a

Medikus Lap hasábjain, melyeket majd csak a félév végén

bogoz ki írójuk. Emellett újdonságként egy kis illemlecke

is jutott. Tudtad például, hogy kellene illedelmesen enni

az epret? Esetleg a békacombot? Összeállításunkból

most megtudhatod! Az ehavi szám kicsit a gyerekkorba

is visszanyúlik, hiszen Kiss Károly nem másról, mint a

legózásról mesélt nekünk, amelyet –, mint az interjúból

kiderül –, nem csak gyerekek űznek. Ugyancsak beszélt,

többek között gyerekkoráról is Prof. Dr. Gomba Szabolcs,

a legutóbbi “Tanár is volt diák...“ előadás meghívottja.

Persze a szokásos rovatok sem maradtak ki, így

olvashattok a Schüssles-só terápíiáról, kicsit közelebb

kerülhettek a grafológiához és megtudhatjátok, milyen

“földönkívüli lény“ kering nap, mint nap a fejünk fölött.

A főszerkesztő

Felelős kiadó és Főszerkesztő: Piller Rózaszerkesztők: Gyüre Adrienn, Dr. Horváth Krisztián,

Puhl Eszter senior szerkesztő: Dr. Lánczi Levente, Tóth Máté,

Kovács Kázmérolvasószerkesztő: Bálint AdriánaCikkírók: Barkász Heléna, Barta Barbara, Csontos

Bence, Kelemen Viktor, Kolumbár Réka, Sami Lajevardi, Mikó Mátton, Fredrik Odland, Pálmai Zsolt Ágoston, Pauliczky Balázs, Piller Róza, Dr. Tajti Gábor, Huan Hoang Tran

Fotó: Lőrincz Gergelynyomdai munkálatok: Főnix Nyomda, Debrecenmegjelenés: négyhetente, szemeszterenként négyszer,

alkalmanként 1000 példánybanwww.deoechok.hu

[email protected]

04 Aktuális - Hírek a nagyvilágból06 DOTE OPEN; DOE Csere-TDK Program07 The Brazilian exchange08 Tanár is volt diák... - Prof. Dr. Gomba

Szabolcs10 Napfivér néhány milliárd szívdobbanása13 Mesék a kriptából... - Schüssler-só

terápia14 Pszichó - Mit üzen az írásunk?16 Proto(KO)ll17 Kult - Vers18 Zöld20 Koccintás a végzettel - Első és második

fejezet24 KLIKK - Kockák kicsiknek és nagyoknak26 Kabaladolog27 Debrecen Lifestyle; Huan Hoang Tran’s Easy Recepies28 Programajánló30 A Fun rovat

Címlap: Pauliczky BalázsCímlapFotó: Lőrincz Gergely

Továbbra is várjuk minden DEOEC-es hallgató,

illetve hallgatói szervezet cikkét, versét, fotóját,

beszámolóját, bármilyen közérdekű közlendőjét!

Az újsággal kapcsolatos észrevételeket, kritikákat,

tanácsokat is várunk a [email protected] e-mail

címen, vagy keressétek személyesen a szerkesztőket a

HÖK-irodán, a Markusovszky Lajos Kollégium III-as

épületében!

A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem

küld vissza! Bármilyen utóközlés csak a szerkesztőség

beleegyezésével lehetséges!

Minden jog fenntartva. © 2012

Postacím: Medikus Lap, DEOEC HÖK iroda, III-as

Kollégium 4032 Debrecen, Móricz Zsigmond körút 22.

E-mail: [email protected]

Telefon: 30/5070407

Az újság elérhető a http://

deoechok.hu/kozelet/medikus-

lap/ oldalon vagy a facebookon

tart

alo

m

Medikus LapVIII. évfolyam, 2. számA DEOEC hallgatóinak hivatalos, ingyenes kiadványa

3

Page 4: Medikus Lap 2012.10

Egy új felfedezés szerint a memória inkább azért

jött létre az evolúció során, hogy képesek legyünk előre

jelezni a jövőt, és nem azért, hogy felidézhessük a múltat.

A memória a múltbeli események felidézésekor sokszor

kudarcot vall: nem emlékszünk az életünk kulcsfontosságú

eseményeire vagy netán olyan eseményekre emlékszünk,

amelyek valójában meg sem történtek. Az ilyen hibák

megtörténte mindaddig rejtélyes, amíg azt gondoljuk, hogy

a memória feladata a múlt rögzítése, azonban a memória-

kutatók manapság arra jönnek rá, hogy ez nem is így van.

Az elképzelés, miszerint a memória feladata valójában az,

hogy segítsen elképzelni a jövőt Endel Tulving munkásságával

kezdődött, aki megfigyelte egy páciensét, aki elvesztette

epizodikus memóriáját (a személy életében korábban történt

eseményekre való emlékezés képességét), de a tényekre

való emlékezés képessége megmaradt. Mint kiderült, a

páciens nem tudta megtervezni a jövőjét, azt sem, hogy

milyen tevékenységeket fog végezni aznap este. Azóta fMRI

vizsgálatokkal is igazolták a megfigyelést, és egyre inkább

bizonyítást nyer az elmélet, miszerint amikor a lehetséges

jövőre gondolunk, az önéletrajzi memóriánk elővesz a

múltunkból kapcsolódó emléktöredékeket, amiknek alapján

a jövő egy lehetséges forgatókönyvét rakja össze – ez a

folyamat az előrelátás és az alkotóképesség alapja, azonban

a múltra való emlékezésben pontatlanságot okoz, hiszen a

feldarabolt és újra összerakott képek már nem tükrözik

pontosan a múltat. Nem meglepő, hogy összekeverednek

a fejünkben az emlékképek és az imagináció, mivel e két

folyamat alapvető folyamatai azonosak. A gyerekek azon

képessége, hogy el tudják képzelni és meg tudják tervezni a

jövőt ugyanakkor fejlődik ki, mint az önéletrajzi emlékezet.

Az önéletrajzunk és az önképünk a múltban velünk

történt események alapján épül fel, azonban mi döntjük el, ha

sokszor nem is tudatosan, hogy mely konkrét eseményeket

válasszuk be az önkép-építésbe. Minek alapján szelektálunk?

Robyn Fivush memória-kutató szerint a személyiségünk

döntően befolyásolja, hogy mire emlékszünk, illetve a

szüleink szerepe is alapvető: azok a gyerekek, akiknek a

családtagok nagy részletességgel mesélik el a személyes

eseményeket, maguk is részletesebb narratívát építenek

saját életük köré. Qi Wang kutatásaiból az derül ki, hogy a

kínai szülők a múlt elbeszélése kapcsán kevesebb személyes

élményt elevenítenek fel, azokat is kisebb részletességgel

és kevesebb emocionális tartalommal, mint az amerikai

szülők. Ennek eredményeképp a kínai emberek memóriája

felnőttkorban is kevésbé személyes, inkább a társadalmi

vagy történelmi eseményekre fókuszált. A kínaiak akkor

is kevesebb személyes elemről tesznek említést, amikor

a jövőbeli eseményekről beszélnek. Mint David Robson

megjegyzi cikkében: a múlthoz fűződő viszonyunk erősítése

révén kevésbé leszünk hajlamosak depresszióra és

poszttraumás stresszbetegségre. Mark Williams pszichológus

életben maradt öngyilkosokat vizsgált, és azt találta, hogy

ezek az emberek gyorsabban és jobban emlékeznek

negatív élményeikre, mint a pozitívakra. A depresszióban

szenvedőkre is jellemző, hogy a múltbeli dolgokra inkább csak

általánosságban emlékeznek, konkrétumokat nehezen ásnak

elő, így például a kérdésre, hogy mikor voltak boldogok,

inkább azt válaszolják pl., hogy a házasságuk első éveiben,

és nehezen tudnak konkrét eseményeket említeni – holott

a konkrét pozitív múltbeli események felidézése ad reményt

a jövővel kapcsolatban. Ez a túl általános emlékezet (over-

general memory). A túl általános emlékezet a probléma-

megoldást is nehezíti, így nem meglepő az a megfigyelés, hogy

a depresszióban szenvedők probléma-megoldási készsége

gyenge. Azonban a túl általános emlékezet önmagában még

nem vezet depresszióhoz, csak akkor, ha az egyén hosszú

távú stressznek van kitéve. Az ilyen emberek a poszttraumás

stresszbetegségre is hajlamosabbak: a múltjukból csak kevés

konkrét dologra emlékeznek, de azok negatív, traumatikus

emlékek.

Mindezekből következik, hogy a túl általános emlékezet,

valamint a gyógyszereknek és a kognitív terápiának ellenálló

depresszió kezelhető egy újfajta módszerrel, ez pedig a

„memória specificitási tréning”, aminek során a betegek

megtanulnak belemélyedni az emlékeikbe. Akik a leginkább

képesekké válnak a speciális, konkrét emlékek előhívására,

azok mutatják a legnagyobb javulást a depresszióban.

[Medical Online]

A jövőre emlékszünk?

Aktuális

Öss

zeál

lítot

ta: P

álm

ai Z

solt

Ágo

ston

4 Medikus Lap

Page 5: Medikus Lap 2012.10

Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből

egérkísérletekben, a módszer a későbbiekben lehetővé teheti

a pajzsmirigyhormon hiányában szenvedő páciensek kezelését

- számoltak be eredményükről belga kutatók a Nature

tudományos folyóiratban. A pajzsmirigy abnormális fejlődése

vagy csökkent működése következtében túl alacsony lehet a

pajzsmirigyhormon szintje a vérben, ami számos testi funkció,

így a növekedés, az anyagcsere és a szívműködés zavarához

vezethet.

Sabine Costagliola és kutatócsoportja a Brüsszeli

Szabadegyetemen elsőként dolgozott ki egérkísérletekben

módszert arra, hogy őssejtekből kiindulva hatékonyan lehessen

működőképes pajzsmirigyszövetet előállítani. Kutatásaik

során a differenciálatlan őssejteket sikerült két gén átmeneti

felhasználásával olyan irányba “terelniük”, hogy azokból a

pajzsmirigy hormonelválasztást végző sejtjei, a thyreocyták

alakultak ki a laboratóriumi tenyészetben. Második lépésként

Costagliola csoportja olyan egerekbe ültette be az őssejt-

eredetű thyreocytákat, amelyeknek nem volt működőképes

pajzsmirigyük. Négy héttel a transzplantáció után a kísérleti

állatokban a pajzsmirigyhormon szintje elérte a normális értéket.

A kutatók jelenleg hasonló, de immár humán sejtekre

alapozott módszer kifejlesztésén dolgoznak, amelyben emberi

bőrsejtekből visszaprogramozással előállított pluripotens

őssejteket (iPS) átalakítva hoznának létre működő humán

pajzsmirigyszövetet.

Működő pajzsmirigyszövetet hoztak létre őssejtekből

Lehetséges, hogy az immunrendszernek létezik egy, az elme

által működtetett kapcsolója, amelyet egy álpirula is aktiválhat. A

New Scientistben bemutatott kísérlet alapötletét az adta, hogy

sok állatnál megfigyeltek a placebohatáshoz nagyon hasonló

jelenséget. A szibériai hörcsögök például alig küzdenek egy

fertőzés ellen, ha a ketrecek megvilágítása a téli rövid nappalokat

és hosszú éjszakákat utánozza. Ha azonban “nyárira” változtatják

a megvilágítást (hosszú nappalok, rövid éjszakák), akkor teljes

erővel beindul az immunválasz az állatoknál. Ehhez hasonlóan

azoknál az embereknél, akik azt hiszik, hogy gyógyszert kapnak,

pedig csak hatóanyag nélküli szert, azaz placebót adnak nekik,

kétszer olyan erős lesz az immunválasz, mint ha egyáltalán nem

kaptak volna tablettát. A szibériai hörcsögnél és az embernél

is a beavatkozás egy olyan mentális jelet hozhat létre, amely

beindítja az immunreakciót - mondja Peter Trimmer, a Bristoli

Egyetem biológusa.

Trimmer szerint erre létezik egy egyszerű magyarázat.

Az immunrendszer működtetése annyira erőforrásigényes,

hogy az erős és hosszantartó immunválasz veszélyesen

lecsökkenthetné a hörcsögök energiatartalékait. Az elképzelés

nem új. Nicholas Humphrey, a londoni School of Economics

nyugalmazott professzora már egy évtizeddel ezelőtt felvetette

a gondolatot. Bizonyítékot azonban csak most sikerült rá

találni Trimmernek és munkatársainak. Humphrey elképzelése

szerint a szibériai hörcsögben a “nyár” jele tudat alatt váltja ki

a reakciót. Nyáron ugyanis elegendő a táplálék ahhoz, hogy

fenntartsa az energiaigényes immunválaszt. Szerinte mi is

öntudatlanul reagálunk a kezelésre - még akkor is, ha az nem

igazi -, mert ez biztosítékot szolgáltat arra, hogy meggyengíti

a fertőzést, így lehetővé teszi az immunrendszerünk számára,

hogy gyorsan elbánjon a kórral anélkül, hogy kimerítené a test

energiaforrásait. Trimmer szimulációja arra a feltételezésre épül,

hogy az állatoknak értékes erőforrásokat kell felhasználniuk

a gyengébb fertőzések leküzdésére is. A modell feltárta, hogy

nehéz környezetben az állatok tovább élnek és több utódot

képesek felnevelni, ha immunválasz nélkül tűrik a fertőzéseket.

Kedvezőbb körülmények közt azonban jobban jár az állat,

ha beindítja az immunreakciót, és a lehető leggyorsabban

meggyógyul. Az Evolution and Human Behavior folyóiratban

megjelent eredmények egyértelmű evolúciós előnyét mutattak

ki annak, hogy az immunrendszer a környezeti feltételektől

függően kapcsolódik be és ki.

De mi a helyzet az embernél? Az elmúlt 10 000 évben

meghonosodott földművelés és más újítások azt eredményezték,

hogy az emberek jelentős részének stabil a táplálék-utánpótlása,

és bármikor biztonságosan indíthatja be az immunválaszt.

Úgy látszik azonban, hogy a tudatalatti kapcsoló még nem

alkalmazkodott ehhez, mondta Humphrey. A placebo becsapja

az elmét, hogy azt gondoljuk, eljött az idő az immunválasz

bekapcsolására. Paul Enck, a Tübingeni Egyetem munkatársa

szerint izgalmas a brit kutatók elmélete. Rámutatott azonban

arra, hogy a betegségektől függően sokféle placebohatás létezik,

és nem valószínű, hogy egyetlen mechanizmus képes lenne

magyarázatot nyújtani mindegyikre.

[MTI]

[Origo.hu]

Evolúciós csökevény a placebohatás?

5

Page 6: Medikus Lap 2012.10

Gondolkodtál már azon, hogy egy nyáron át külföldi egyetemeken kutass,

és nemzetközi kapcsolatokat építs? Kitűnő lehetőséget biztosít számotokra a

Debreceni Orvostanhallgatók Egyesülete, hisz a Csere-TDK Program keretein belül számos fogadó ország

közül választhatsz Brazíliától kezdve Bahreinen

át, egészen Bulgáriáig! A program keretein

belül 4 héten át élvezheted a választott

országbeliek vendégszeretetét, mindemellett

bepillantást nyerhetsz nemzetközileg elismert

egyetemeken folyó kutató munkákba.

Ha felkeltettük az érdeklődésedet, ne

habozz és keress fel minket!

A jelentkezés feltétele egy pályázat leadása december 7-ig.

A pályázat részleteiről tájékozódhatsz a DOE honlapján (http://doe.dote.hu)

vagy személyesen is megkereshetsz bennünket a DOE Irodában, Markusovszky

III-as kollégium aljában.

Fogadóóra: minden szerdán 16-18 óra

E-mail: Berta Tibor - [email protected]

Október 6-án hagyományteremtő szándékkal került

megrendezésre a DOTE II. Kolllégium mögötti

műfüves focipálya ünnepélyes átadásával egybekötött

I. Nyílt Football Torna, ahol négy plusz egy fős

OEC-es csapatok mérhették össze erejüket.

Az egész napos viadalon a színvonalas meccsek és a

jó hangulat mellett, zene és barbeque party várta az

érdeklődőket. A kupát végül a csoportmeccseket és

a kieséses szakaszt is veretlenül végigküzdő gárda, az

FC Retek fantázianévre keresztelt csapat hódította el

Monyók Ádám csapatkapitány vezetésével.

Ezúton köszönjük mindenkinek a részvételt, és

gratulálunk a győztes csapat tagjainak!

A nagy sikerre való tekintettel, a torna minden

szemeszterben megrendezésre kerül majd, úgyhogy ne

feledjétek: találkozunk tavasszal!

Pauliczky Balázs

DOTE OPEN

Utazz és tanulj a DOE Csere-TDK Programmal külföldön!

6 Medikus Lap

Page 7: Medikus Lap 2012.10

“Well at least it didn’t have diarrhea” I said as I cut open the third colon specimen that I had been given. In fact that was one of the few good points about my day thus far. It was my first day in a laboratory in Brazil doing research work and not only had I gotten lost on my way to the laboratory but I was also quite hungry. After entering the lab I was introduced to the research group I was going to work with and to my delight only two out of the six spoke English (the professor not being one of them), but seeing how that had never stopped me learning in university I did not really mind.

Our project was about “the role of Oxidative Stress in an animal model of Sepsis” and my first task would be to clean a rat’s colon (which involves what you think it does) and to check if there were any ulcers (small wounds/holes). The job was straight forward enough, but I saw one small problem: where were the specimens? And as if some god was answering my question I heard a loud squeak followed by a big thumping sound and when I turned around I saw the professor standing at the sink with a headless rat in her hands. The girls I worked with ran over to her, grabbed the rat and started dissecting it and before I knew it I had a piece of a colon that I had to open.

As I continued with my work (which I was so bad at that the girls told me to sit and watch instead) the body count of rats increased. At first I felt bad for the rats as they squeaked before being decapitated, but by the tenth rat I was starting to feel a bit indifferent. At the twentieth I started feeling guilty again about being part of this and by the fortieth I was just glad that we were finally done. And as if having to watch the pesticide (or is it ratocide?) at work wasn’t enough, the rats they had not killed were progressively getting sicker and sicker, which meant that their bodily functions grew more and more ineffective. That meant that the last 15 rats did in fact have diarrhea (making the cleaning process even more unpleasant).

After the last specimen was cleaned, I was told that that was all the work they had for me at that moment and that I would have a week off from work. At first I was annoyed, I was sacrificing my first weeks in university to be there, I wanted to do something productive! But then it struck me: I had one week off in Brazil, while the people in Debrecen were in university.Well, why not?

That’s what I thought at the time. If I had known that three guys were going to hit on me in the upcoming week, maybe I would have thought otherwise... But that is another story to be told...

Fredrik Odland

The Brazilian exchange

My firsT day of research

7

Page 8: Medikus Lap 2012.10

Idei első szeánszunk vendége Prof. Dr. Gomba Szabolcs volt, aki nagy örömmel vállalta a „fellépést”.

Köszönjük Tanár Úrnak a jelenlétet! Kezdjük az elején, meséljen egy keveset a gyermek- illetve fiatalkoráról!Én köszönöm a megtisztelő felkérést. Nagyon régen volt már az Kedveském, én már a 80. évemet taposom. Törökszentmiklóson születtem, korán elkerültem a szülői háztól, Kisújszállásra mentem református iskolába. Aztán a gimnázium közepe táján otthon is alakult egy vallásos iskola, így hazamentem, és ott érettségiztem le, elég jó eredménnyel.

Ezt követően egyből orvosi egyetemre felvételizett?Igen, habár az én időmben még máshogy zajlott a felvételi. Akkoriban a KISZ titkár és a dékán vizsgáztatott. Véleményem szerint sokkal nehezebb volt akkoriban bejutni az orvosira.

Hogyan zajlott az egyetemi élet?Nos, elmondhatom, hogy nagyon aktív hallgató voltam, benne voltam a dolgok sűrűjében. Nagyon szerettem már akkor is rajzolni, az egyetemi újságba rendszerint rajzoltam karikatúrákat. Néptáncoltam is, és egész jó táncosnak számítottam. Orvosként egy alkalommal én tanítottam be a gólyabálon a nyitótáncot, ami nagyon szép emlék számomra.

Miért éppen patológus lett?Gyerekkoromban egy alkalommal volt egy egér a szobámban, ami elpusztult, engem meg érdekelt, hogy milyen belülről, így felboncoltam. Semmelweis azt mondta: „ A modern medicina forrása a patológiában keresendő”. Ez a mondat megragadt bennem. No meg imponált az, hogy a patológián voltak szabad szobák a dolgozók számára, így a feleségemmel beköltözhettünk az intézetbe. Ez így összességében nagyon imponáló volt.

Vannak emlékezetes esetei praxisa során?Voltak maradandóak. Egy idős hölgyből két aranygyűrű került elő a caecum feltárásakor, mint később kiderül a néni nagyon zsugori volt, és így próbálta menteni értékeit. Egyszer egy megpucolt vöröshagymát szedtünk ki a delikvens mediastinumából, aki rekordot akart dönteni a halálos mutatvánnyal. De akadt olyan is, hogy valaki bolushalált halt, egy lecsókolbász okozta a fulladását.

Voltak kedvenc tanárai, esetleg példaképei?Endes Pongrác nagy hatással volt rám, miatta kezdtem el foglalkozni a juxtaglomeruláris apparátussal, ebből lettem kandidátus. Egyénként számos oktató volt pozitív hatással rám, az én időmben még több volt a tisztelet az idősebbek iránt.

Már hagyománnyá vált, hogy szemeszterenként néhány alkalommal neves oktatókat hívunk el egy, a szokásostól eltérő előadásra, ugyanis ezeken a kora esti alkalmakon rendszerint a hallgatók tesznek fel kérdéseket a tanároknak, nem pedig fordítva.

Tanár is volt diák...

Prof. Dr. Gomba Szabolcs

8 Medikus Lap

Page 9: Medikus Lap 2012.10

Sokan úgy tartják számon Professzor Urat, hogy Ön az, aki két kézzel rajzol a táblára.Valóban. Ám ez nem az én specialitásom, én is tanultam. Anno Szentágothai professzort láttam a tévében, ahogyan két kézzel rajzolt egy előadáson. Én is megpróbáltam, és úgy tűnik, sikerült megtanulnom. Azt tapasztalom, hogy ha az óra 30. percénél rajzolok egyet ezzel a technikával, akkor a hallgatók felébrednek.

Tanár Úr szeret oktatni?Igen, habár sok esetben nehéz ügynek számít, de abszolút megéri a fiatalok fejlődését nyomon követni.

Érdekes, hogy miből lesz a cserebogár. Egyszer volt egy hallgató, aki az indexben aláhamisította a

nevemet. Ebből nem csináltam ügyet (szemmel tartva az úriember előmenetelét az egyetemen), de

négyszemközt nagyon leteremtettem. Majd évekkel később felhívott, eljött hozzám, és a kezembe

adott egy neves angol lapot, amiben az ő elsőszerzős cikke szerepelt. Jól esett, hogy évek múltán

emlékezett, és ilyen formában kért bocsánatot a hibájáért.

Mennyire tartja magát szigorú vizsgáztatónak?Nem hiszem, hogy az lennék, sőt! Mindig azt néztem/nézem, hogy mit tud a hallgató, nem pedig azt,

hogy mit nem. Így nehéz helyzetbe kerültem, mikor az a szabály jött be, miszerint aki a metszetet

nem ismeri fel, az megbukik. De összességében, én nem szoktam szőrösszívű lenni.

Mi Tanár Úr hobbija?A mai napig szeretek rajzolni. (Ezt remekül jelzi a cikkhez mellékelt illusztráció is.) Manapság

rengeteg szépirodalmat olvasok, szakmai dolgokkal már nem igazán foglalkozok. Biciklivel járok

mindenhova, illetve naponta egyszer az új bicikliúton tekerek egyet. Estére aztán ujjbenyomat marad

a sípcsontom a felett, meg aztán kétszer is ki kell menni a mosdóba az éjjel során, no de maguk már

tudják, hogy ez mit jelent.

Utolsó kérdésként mit tanácsolna a mai fiataloknak?Saját tapasztalat alapján, mivel én is töltöttem másfél évet Svájcban, azt tudom mondani, hogy

anyagilag nagyon megéri kimenni külföldre. Viszont nagyon szeretem a hazámat, így hazajöttem.

Tehát azt tudom mondani, menjenek ki pár évre külföldre, és aztán térjenek haza, mert szükség van

itthon a jó szakemberekre, mint amilyenek maguk is lesznek.

Nagyon szépen köszönjük Professzor Úrnak a megjelenést és a jó tanácsokat! Jó egészséget kívánunk!

Rendkívül érdekes volt hallgatni

egy ilyen sok mindent megélt ember

beszámolóját az életéről. No meg

arról, hogy lépésről- lépésre hogyan

jutott el odáig, hogy ma a hallgatók

döntő többsége az egyik legjobb,

legtapasztaltabb, legfelkészültebb

oktatónak tartja a Patológia

Intézetben.

Ha nem szeretnétek lemaradni a soron következő előadásokról, nincs más dolgotok, mint beiratkozni a Sántha Kálmán Szakkollégiumba, így tagjai lehettek egy értékes közösségnek.

Kolumbár Réka 9

Page 10: Medikus Lap 2012.10

Egyre többször hallani manapság arról, hogy újabb és

újabb, életre valószínűleg alkalmas bolygókat fedeznek

fel az univerzumban. Életre alkalmasnak lenni ez esetben

nagyjából annyit jelent, hogy egy Naphoz hasonló méretű

csillag körül találtak egy Földhöz hasonló méretű bolygót,

amely az úgynevezett „élhető zónában” kering csillaga

körül. Az élhető zónának az a lényege, hogy a benne

keringő égitest sem túl messze, sem túl közel nincs a

napjához, tehát felszíni hőmérséklete nem szélsőségesen

hideg, vagy meleg. Így ha mérete és tömege a Földhöz

hasonlatos, a hőmérséklet és nyomásviszonyoknak

hála, a felszínén található víz feltehetőleg folyékony

állapotban van. A hidrogén és az oxigén elég közönséges

anyagok, mindenfelé előfordulnak az univerzumban.

A víz folyékony állapota elengedhetetlen bármiféle,

csekélyke értelemmel megáldott földlakók által elképzelhető

életforma létrejöttéhez. Ha ez a feltétel adott, már csak pár,

ugyancsak gyakori elem, mint a szén, nitrogén, foszfor, néhány fém

és a Napból, vagy nukleáris bomlásból származó energia kellenek a

kicsi zöld emberkék létrejöttéhez. Ha e feltételek már évmilliókkal

ezelőtt is adottak voltak, akkor mára még az amcsi sci-fi sorozatok

garmadája által felvonultatott összes antropomorf karikatúránál

is sokszínűbb életformák létezhetnek szerte az univerzumban.

Ha a világegyetemben csillagaik körül keringő bolygóknak csak

milliószor-milliószor- milliomod része alkalmas az élet kialakulására,

már az is emberi ésszel felfoghatatlanul sok, a hátán életet hordozó

planéta. (Nagyjából háromszeptrillió, vagyis 3x1024-en csillagot

saccolnak csak az általunk megismerhető világegyetemben.)

A többé vagy kevésbé szerencsés, de minden bizonnyal

emlékezetes találkozásra való törekvésen kívül egy civilizációnkban

régebben még csak szunnyadó, azonban egyre inkább kiteljesedő,

igencsak megoldhatatlannak tűnő probléma megoldásának trükkös

kulcsát is magában hordozhatja egy élő bolygó felfedezésének

ténye. A Föld napjai meg vannak számlálva. Az emberi faj minden

erejével azon munkálkodik, hogy nagyüzemi szinten tegye tönkre

bolygóját. Amit csak lehet kiaknáz, felszámol, beszennyez és megöl.

Mint ahogy egy metabolikus szindrómás dohányos –amolyan

tipikus beteg– teszi ezt saját magával, úgy az emberi civilizáció

is menthetetlenül elpusztítja önmagát. És ehhez, jobb esetben

önkéntelenül én is hozzájárulok, ahogy Ön is kedves Olvasó.

Ha akarnánk sem tudnánk kivonni magunkat a ránk erőszakolt,

mesterségesen otrombára és hatalmasra duzzasztott fogyasztói

létforma minden hatása alól. Ezen a tényen az üzleti érdekek által

vezérelve kampányszerűen felkapott „zöld-ség” sem változtat,

hiszen néhány kérész életű energiatakarékos égő, vagy állatkertben

megmentett pandamaci súlya nagyságrendekkel elmarad az

ökológiai mérleg másik serpenyőjében tespedő öltönyös fehér

menedzser hájas fenekének tömegétől. És a bajt csak tetézi egy

új esély, egy másik, teljesen tiszta és érintetlen, gazdag bolygó

reménye, mely a jövőben elérhetővé válhat. Sajnos nem vagyunk

képesek másra, csak nettó szüretelni. Mint egy majom az érett

gyümölcsöt. Miért vagyok ennyire borúlátó?!

Az emberi technika egyre fejlettebb.

Egyszer talán lehetséges, hogy a

teljesen kimerült, mocskos és

mérgező Földet hatalmas

t e h e r ű r h a j ó k o n

hagyhatja el az

emberiség színe-

java egy új, élő

bolygót tűzve

ki céljául! Hát

lófütty! Nagy-

nagy lófütty

és kaján,

k e s e r n y é s

hahota, egy

tarkón csattanó

lekezelő taslival

kísérve, mellyel

mérnök apa illeti a

sztájliszt pálya babérjaira

törni készülő, oktondi

csemetéjét. Ugye tudjuk, hogy a fény

sebességét elérni és meghaladni tömeggel

rendelkező testek számára lehetetlen (a CERN akármekkora

szenzációt is blöfföljön, hogy igazolja, mennyire megéri

finanszírozni méregdrága türelemjátékait). A fénysebességet még

megközelíteni is igen bajos. Egyrészt a gyorsulásra szánt temérdek

energia a nagyobb sebességek esetén a testnek egyre inkább a

tömegét és mind kevésbé a mozgási energiáját képes csak növelni.

Másrészt a fénysebességhez közelítő eszközök haladás irányú

mérete kontrakciót szenved, így térfogatuk egyre csökken. E két

hatás eredményezi, hogy ha nyugalmi tömeggel rendelkező testet

fénysebességre gyorsítunk, annak elérése előtt fekete lyukká omlik

össze. Harmadrészt egy elegendően nagy sebességgel haladó

eszköz olyan gyakran találkozna az űrben egyébként igen ritkán

kószáló részecskékkel, hogy azok áthatolhatatlanul sűrű közeget

jelentenének. A hozzánk legközelebbi csillag a Proxima Centauri

is 4,34 fényévre található a Földtől. Tehát a fénynek is több mint 4

évet és 4 hónapot venne igénybe a Földről való utazás megtétele.

Egy földi menekültekkel tömött járműnek, amelynek elég

nagynak kellene lennie ahhoz, hogy elég olyan utazója legyen, akik

fenn tudják tartani fajukat és az utazók hosszútávon is fenntarthassák

önmagukat-, olyan hatalmas lenne a tömege, hogy a jelenleg ismert

technológiával esélyünk sem lenne eléggé felgyorsítani magunkat

ahhoz, hogy átvészelhető időn belül odaérjünk. Mivel a földi

Napfivér néhány milliárdszívdobbanása

MEG

KK

ENT

Ő M

ESÉK

10 Medikus Lap

Page 11: Medikus Lap 2012.10

néhány milliárdönfenntartó sátor kísérletek teljes kudarcot vallottak, az utazást

igyekeznünk kellene minél gyorsabban lezavarni. Erre alkalmas

utazási technikánk bizony még a láthatáron sincsen, az utazás a

jelenleg legfejlettebb technológiával több tízezer évig tartana.

Ellentétben egy várható földi összeomlással. Távol a Napunk

energiájától, víztől, levegőtől, ásványkincsektől és természeti

értékektől, melyekből észrevétlenül is folyton merítünk, a Föld

töltött részecskéktől védő mágneses pajzsától, és a legújabb

megfigyelések szerint, fiziológiás működésünkhöz

létfontosságú gravitációs terhelésétől, semmi

esélyünk nem lenne a túlélésre, a világűrben

még a legközelebbi csillagig való utazás során

sem. Ráadásul az Alfa Centauri hármas

csillagrendszer (melynek legközelebbi

tagja a fent említett Proxima Centauri)

körül még nincs is lakható bolygó…

És ha mégis rendelkezésünkre is állna

a megfelelő technológia? Ha egyszer

elindulhatnánk a számba vehető

lakható bolygókat sorra felfedezni/

kifosztani? Már egyszer megtörtént,

hogy a számunkra legtökéletesebb és

legkifinomultabban igényeinkre szabott,

önfenntartó, védelmező űrbázisunkat

tönkretettük. A saját szülőbolygónkat. Mégis

mi garantálná, hogy egy sokkal primitívebb és

sérülékenyebb emberi szerkezetre, egy jövőbeli

űrhajóra jobban vigyáznánk a bolyongás évezredei, talán

évmilliói alatt?

Keresgélünk, kutakodunk, kiabálunk a csillagos ég felé, mint

a tehénlepénybe ragadt fióka. Értelmes élet után kutatnak

értelmetlen SETI programok. Vajon mi történne, ha valaki egyszer

visszaköszönne? Ha az általunk megadott koordináták alapján

felkeresne egy olyan civilizáció, ami technikailag képes arra, hogy

felkeressen minket és elutazzon idáig? Mit tennénk, ha földön

kívüli életre bukkannánk? A vicc az, hogy ez, bizonyos értelemben

már megtörtént. Csak szokásunkhoz híven nem látjuk a fától az

erdőt. Képzelhetjük, mennyi esélyünk van arra, hogy a népszerű

sorozatokból megismert kacifántos hajzatú és ruhájú statisztákhoz

hasonlatos életformákra bukkanjunk, akik a világ minden szegletéből

érkezve tiszta angolsággal értetik meg magukat velünk és egymással.

Pedig jelenleg valami hasonlóra számít az UFO rajongók többsége.

Földi agyunkkal, földi gondolkodásunkkal szinte lehetetlen „nem

földi” módon gondolkodni és a földi léttől valóban elrugaszkodott

élőlényeket elképzelni. Ha teljesen eltérő létformára bukkanunk,

honnan tudjuk majd, hogy egyáltalán rábukkantunk?

Lássunk egy példát, hogy a problémát könnyebben megértsük.

Képzeljünk el egy földönkívüli űrhajóst, aki leszáll egy forgalmas

autósztrádán a forgalom kellős közepébe, hogy a legnagyobb

jóindulattól vezérelve megismerkedjen a földlakókkal. Mikor

épp landol, az autók összekoccannak, az emberek karcolásokkal

megúszva a dolgot kiszállnak és hanyatt-homlok menekülnek, ki

merre lát. Szegény földönkívüli megszeppenve tér haza és kíváncsi

hallgatóságának a következőket meséli: Szörnyű, iszonyatos

dolgokat látott. Amint közeledett a felszínhez, rengeteg élőlény

szaladgált rendezetten, szépen sorban egymás után egy sima úton.

Kitűnően alkalmazkodtak a körülményekhez, hiszen világítottak

a sötétben, hangosan dudáltak, ha túl közel kerültek egymáshoz,

gurulva haladtak egyik pontból a másikba. Ő is hasonló tülköléssel

próbált velük kommunikálni, hátha megértik, hogy meg szeretné

értetni magát velük. A látványára láthatóan összezavarodtak.

Összeütköztek egymással, megrongálódott szép, áramvonalas,

színes kültakarójuk. Ezután az oldaluk felszakadt, belső szerveik

kifordultak és furcsa zajok közepette tekeregve kiözönlöttek a

testből, amely aztán mozdulatlanul, üresen, összeroncsolódva

hevert ott a sötétben, egymás hegyén-hátán. Soha többet nem

lenne szabad ellátogatni a Földre, gondolta a kamion méretű

földönkívüli küldött, kinek csak legbelső szervei álltak puhább

szövetekből. Kívülről bonyolult, elektromos árammal működő,

karbon-szálakból, könnyűfém cellákból és kerámiákból álló erőteljes

szervekkel fedett volt a teste. Biolumineszcens kinövésekkel,

csillogó, színes kültakaróval és erős izomzattal rendelkezik. S aki

fontosnak tartotta hallgatóságának megemlíteni, hogy a legszebb

élőlények a Föld bolygón alighanem a toronydaruk, tehervonatok

és repülőgép anyahajók lehetnek…

Mégis, mi választja el az élőt az élettelentől? Az élőlények például

termodinamikai szempontból nem egyensúlyi rendszerek. Az

entrópia törvénye alapján a sejtjeikben zajló lefutó (exergonikus),

kiegyenlítődés felé vezető folyamatok hatására közelítenének

a számunkra halált jelentő termodinamikai egyensúlyhoz. Ezért

azt kiegyensúlyozzák a termodinamikai egyensúlytól távolító

-entrópia ellenes-, felfutó (endergonikus) folyamatokkal, és így

visszanyerik a termodinamikai egyensúly fölötti „távolságukat”. A

felfutó folyamatokhoz tartozik például az aktív transzport. Ez a

sejtek anyagforgalmában igen jelentős, biológiai forrásból eredő

energia felhasználásával végbemenő szállítási folyamat. Olyan, a

sejt membránjának aktív működéséhez szükséges anyagáramlás,

amely energiát igényel, fizikai és kémiai törvényekkel nem

magyarázható és (kísérletileg létrehozott pumpákkal tűzdelt

membránokat kivéve) csakis élő szervezetben létezik. A sejtfal

a számára szükséges anyagokat beszállítja, a feleslegeseket kiveti

magából. Az életfolyamatokhoz a földlakók nagy részének végtére

is a szerves kémiai kötésekben tárolt napenergia szolgáltat forrást,

egy-két mélytengeri kemotróf bacitól eltekintve. Emellett az

élőlényekre az is jellemző, hogy bár egyes részecskéik viselkedését

fizikai törvények határozzák meg, a szervezetek maguk annyira

összetettek, hogy viselkedésüket nem lehet előre kiszámítani

a kezdeti feltételek és a fizikai törvények alapján. Bauer Ervin

Elméleti biológia című könyvében az életet így határozta meg:

“Az élő rendszer munkája, bármilyenek is a környezeti feltételek,

annak az egyensúlynak a bekövetkezése ellen irányul, amelynek az

adott környezetben és az adott rendszer kezdeti állapota alapján

11

Page 12: Medikus Lap 2012.10

fel kellene lépnie, és munkát végez annak az egyensúlynak a

létrejötte ellenében is, amelyet éppen ez a környezet és a rendszer

kezdeti állapota határoz meg a fizikai és kémiai törvények alapján.

Az élő és csakis az élő rendszerek soha sincsenek egyensúlyban,

és szabadenergia-tartalmuk terhére állandóan munkát végeznek

annak az egyensúlynak a beállta ellenében, amelynek az adott

külső feltételek mellett a fizikai és kémiai törvények értelmében

létre kellene jönnie.”

Ezek alapján nem is tűnik olyan beteg kérdésfelvetésnek

Grandpierre Attila polihisztor ötlete: lehet-e élőlény a Nap?

Először is, a Nap nem-egyensúlyi rendszer, nincs termodinamikai

egyensúlyban, mert napfoltokat, napkitöréseket hoz létre, vagyis

öntevékeny. Az élettelen tárgyaknak nincs öntevékenységük,

ahogy a halott élőlényeknek sincs már. A naptevékenység rendkívül

különös jelenség. A csillagászat, a fizika mindmáig nem képes

megmagyarázni, előre jelezni a naptevékenységet. A Nap –ahogy

a fentebb említett Bauer-elv megköveteli– rendszeresen átalakítja

belső szerkezetét, újratermeli mágneses terét, amely irányítja

öntevékenységét, nem rövid, hanem hosszú távon, 4 milliárd éve,

újratermelve a termodinamikai egyensúlytól mért távolságot.

A Nap tehát rendszeresen munkát fektet be ahhoz, hogy

saját tevékenységét újratermelő tevékenységet indítson be,

amelyik úgy tűnik, az azonos kezdeti feltételekből induló fizikai

rendszer viselkedésétől eltér (a naptevékenységet modellezni

akaró dinamók igen hamar leállnak). Ehhez a rendszeresen

ismétlődő, hasonló jelenséget eredményező, célravezető

munkabefektetéshez algoritmikus komplexitás tartozik. A Nap

mágneses tere felmérhetetlenül gazdag komplexitást hordoz,

hiszen pontról pontra változik és ráadásul spontán termelődnek

benne önálló mágneses képződmények (áramszálak, áramlapok,

áramgömbök). Ezt a mágneses teret komplexitásával együtt a Nap

saját maga termeli. Elfogadott tény, hogy a mágneses tér irányítja

a naptevékenységet. Ez pedig azt jelenti, hogy a Nap maga termeli

a tevékenységét irányító programot, önmaga kezdeményezi saját

változásait.

A mágneses tér újratermeléséhez a belső áramlások és az óriási

komplexitást hordozó mágneses tér szerkezete össze kell legyen

hangolva. A mágneses teret ugyanis a Nap belsejében csakis a

mágneses teret magukkal ragadó áramlások tudják mozgatni,

változtatni. Ahhoz, hogy az áramlások mindig a megfelelő

irányban és mindig a megfelelő sebességgel vigyék maguk előtt

a mágneses tér újratermeléséhez az adott pontban szükséges

erősségű és irányú mágneses teret, az áramlásoknak pontról-

pontra megfelelő sebességűnek és irányúnak kell lenniük. Éppen

az adott helyen található mágneses tér irányának és erősségének

megfelelően. A Nap tömege háromszázezer Földtömegnek felel

meg. Elemi részeinek száma nagyjából 1057-en. Mivel minden

pontszerű részecskéje a tér három irányába mozdulhat, ezért az

elemi részek szintjén a Nap lehetőségeinek (szabadsági fokainak)

száma körülbelül 3x1057-en. Ha pedig mágneses erőterének

változási lehetőségeit tekintjük pontról-pontra, ezek száma minden

pillanatban gyakorlatilag végtelen. A rendkívül komplex mágneses

térhez tehát egy rendkívüli komplexitású, a mágneses térrel az

újratermeléshez szükséges módon összehangolt sebességtér

(áramló közeg) kell, hogy tartozzon. Ha ez a finomhangolás

nem állna fenn, akkor a mágneses tér nem termelődne újjá. Az

újratermelésnek olyan szigorú feltételei vannak, amely rendkívüli

finomhangolást jelent. Ha ezektől a szigorú feltételektől akár csak

kicsit is eltérne a Nap belső áramlásainak sebessége, akkor az

eredmény nem az újratermelés, hanem a lecsengés lenne. A fizika

törvényei szerint a naptevékenység gyorsan elhalna, és rendkívüli

véletlen lenne, ha egyszer is újratermelődne. Pontosabban,

rendkívüli véletlenek egész sorozata, hiszen az összehangoltságnak

a Nap egész belsejében, pontról pontra fenn kell állnia. Ráadásul

nemcsak egy adott pillanatban, hanem folyamatosan, a Nap egész

eddigi élettartama alatt… Ez a rendkívüli összehangolódás-sorozat

pedig már félmilliárdszor képes volt újratermelni a Nap mágneses

terét, és ezzel magát a naptevékenységet (mivel a mágneses tér

irányítja a naptevékenységet).

Ez a fizikai törvények alapján végtelenül valószínűtlen, csillagászati

nagyságrendű számmal jellemezhetően komplex és rendszeresen

ismétlődő eseménysorozat. Tehát nem lehet egyszerűen a véletlen

következménye. Be kell, hogy lássuk, a naptevékenység éppen

olyan életjelenség, mint például a ritmusos szívverés. A szív

csakis a szervezeten belül életképes, azon kívül a szívverés egy-

két dobbanás után leáll. Az élőlények szervezetén belül azonban

egy életút folyamán képes néhány milliárd dobbanásra. Érdekes,

hogy ha a naptevékenység ciklusát a szívdobbanással állítjuk

párhuzamba, mindkettő néhány milliárdszor ismétlődik egy élet

alatt… A naptevékenységhez tehát algoritmikus komplexitás

tartozik. A naptevékenység újratermelése, algoritmikus

komplexitást termel újjá. Az algoritmikus komplexitás az élőlények

és az ember által létrehozott gépek sajátsága. És a Nap bizony

nem ember által létrehozott gép. Ha a Nap saját maga hozta létre

algoritmikus komplexitását, az olyan, mintha egy számítógép saját

maga írná a programot önmaga számára, és ez alapján a program

alapján működne. Ebből a szemszögből nézve a Nap egyfajta

kozmikus élőlénynek tekinthető, kinek evolúciója megegyezik

saját egyedfejlődésével. Az élőlények egyik definíciója ugyanis,

hogy információ által irányított természetes rendszerek. Csak a

Nap a földi élőlényekkel ellentétben önfenntartó, nincs szüksége

táplálékfelvételre. Energiaszükségleteit magfúzióval fedezi. Talán

egyszer a Nap kitöréseire, a napfoltok megjelenésére és eltűnésére,

esetleg csillagunk valamiféle kommunikációs tevékenységére

is fény derülhet. Azt hiszem, nem ilyen „földönkívüli életre”

számítottunk. Egyszer talán valami közelítő képet kaphatunk,

térben és időben számunkra felfoghatatlan nagyságrendekben,

léteznek-e kölcsönhatások, vagy valamiféle kommunikáció

például elektromágneses, esetleg gravitációs hullámok útján a

világmindenség végtelennyi csillaga, mint magányos óriások között.

Ha egyáltalán megéri az emberiség.

Pálmai Zsolt Ágoston

12 Medikus Lap

Page 13: Medikus Lap 2012.10

Amit a névadóról tudni érdemesA közvéleményt egy emberként rázta meg Dr. Med.

Wilhelm Heinrich Schüßler 1873-ban kiadott közleménye,

mely “Egy egyszerűsített homeopátiás terápia” címmel

kijelentette, hogy a “klasszikus” értelemben vett gyógyszerek

nélkülözhetők. Amennyiben gyógyulni vágyik nála valaki,

csak 12 szervetlen sóval óhajtja gyógyítani. Ezek a sók az

akkori biokémiai ismeretek

szerint nélkülözhetetlenek

a szervezet számára, mivel

részt vesznek az élettani

folyamatokban.

A módszer lényegeA mai kutatások igazolták

Dr. Schüßler elméletét és

a modern multivitaminok

gyártásánál is figyelembe

veszik ezeket az eredményeket

(!). A különbség az, hogy amíg a

komplex készítmények anyagot

visznek be, addig Dr. Schüßler

homeopátiás hígításban kívánta

bevinni a szervezetbe ezt a 12 ásványi

anyagot. A két módszer között lényeges

különbség van. Sokak számára ismert, hogy egyes

betegek hiába szednek például vas készítményeket, a vérkép

folyamatosan rossz eredményeket mutat. Ennek oka, hogy

hiányzik egy információ a szervezetben, ami beépítené

a vasat a megfelelő helyre. A Schüßler-sók éppen ezt az

információt viszik be a szervezetbe, így hatékonyabbak, mint

a komplex vitaminok.

A különleges sófajtákat persze nem szórhatjuk kényünkre-

kedvünkre a vasárnapi húsleves közepére! Ahány van,

annyiféle felhasználási területre lehet őket alkalmazni. Például

a magnesium phosporicum a görcsoldásban válik be, míg

a silicea a bőrt, a szőrzetet és a körmöket ápolja, erősíti a

csontokat és szilárdítja a kötőszöveteket. Aki ennél is többet

szeretne megtudni róluk, annak számos honlap szolgálgat

értékes információkról a sók nevéről, hatásáról, és ha már itt

tartunk, az áráról is…

Visszajelzés a fogyasztóktólAmi a vásárlói véleményeket illeti, nos, megoszlanak eléggé. Egyes

fogyasztók arról számoltak be, hogy legnagyobb felháborodásukra

gyógyszertárakban nem lehet megvásárolni a jótékony szereket. Miért

nem? Mert a patikusok még soha nem hallottak róluk. Lehet standard

csomagot összerakatni és rendelni a netről. Az más kérdés, hogy be

is fog-e válni. Egyesek szerint a szkepticizmus az oka annak, hogy a

legtöbb ember nem nagyon érez világrengető változást a szerek

fogyasztását követően sem. Mások szerint az a baj,

hogy rossz „szakemberhez fordultunk”, mert nem

mindenki találja ki jól a vásárlói igényeket…

és persze, mert sok közöttük a csaló.

Egy lelkes felhasználó hölgy elmondása

szerint neki kimondottan beváltak

feszültségre, idegességből fakadó

befulladásra, zaklatott lelkiállapotra,

„szájszáradásra, tárgyalás- és fontos

találkozó előtti szorongásra, nyáron

lábvizesedésre, szájban fémízre”(!)

a csodasók. Azzal indokolta az

elégedetlenkedők sikertelenségét, hogy

az ő szervezetük más, és sajnos előfordul,

hogy egyes szervezetek egyáltalán nem

reagálnak ezekre az anyagokra.(!) Hát ez pech,

pláne, ha már a tranzakció végrehajtása sikeresnek

bizonyult a netes befizetés során.

Mennyi az annyi?A kis bogyókat 3x1 alkalommal kell naponta adagolni. Lehet persze

csupán egy-két fajtát is rendelni, de az nem az igazi, főleg ha az ember

tartós hatást akar. Azonban mind a 12 sótabletta megrendelése drága

mulatság lenne, mivel egy dobozka ára közel 2000 Ft. Aki viszont

nagyon vágyik a gyógyulásra, az nyilván bevállalja. Azonban óvatosak

legyünk a netes rendelés előtt! Sok elégedetlen, kiábrándult vélemény

biztonyítja, hogy bár Schüssler elmélete alapvetően nem volt rossz, a

kuruzslók már réges rég lecsaptak a sópiac lehetőségeire, és rengeteg

a csalás, átvágás és sajnos jó eséllyel placebo az, amit egyesek

csodaszerként vesznek. Szóval csak óvatosan, nehogy a végén a

repülősó után kelljen kapni!

Amikor azt hinnénk, hogy már semmi újat nem mutathat számunkra az ezoterikus gyógymódok buja világa, akkor derül ki,

hogy akár egy dobozka sónak is lehet életmentő hatása. Persze nem a hagyományos konyhasóról van ám szó, mielőtt még a

koleszterinbetegek nagy morajlás közepette a szívükhöz kapnának. Ezek olyan különleges sóesszenciák, melyeknek tizenkét

válfaját tabletta formában forgalmazva érheti el az arra anyagilag érdemes egyén. Dr. Schüssler ásványi sókat alkalmazó terápiája

állítólag az öngyógyítás egyik lehatékonyabb formájához vezet bennünket. A titulus elgondolkodtató: vajon tényleg van okunk a

kételkedésre, ha elvégre egy orvosféle nevéhez köthető az egyre népszerűbb találmány?!

Schüssler-só terápiaMesék a kriptából... avagy gyógykúrák, amik kívül állnak az orvostudományon - 9. rész

Barkász Heléna 13

Page 14: Medikus Lap 2012.10

Psz

ichó

Mit üzen az írásunk?A grafológia máig sokat vitatott tudomány. Egyesek szerint egyáltalán nem is kellene tudománynak

nevezni, hiszen az egész nem más, mint olcsó szemfényvesztés. Mégis -ha feltűnt- nem a „Mesék

a kriptákból” rovatom egyik újabb fejlesztéseként konferálom fel nektek ezt a témát. Hogy miért

nem? Mert bár el kell ismerni, hogy nem lehet egyenlőségjelet tenni a grafológia és a pszichológia

közé, mégis komoly összecsengéseket találni a két tudományág között. Tényleg elegendő lenne

néhány sornyi írás egy ember lényének felderítéséhez?

GrafótöriHa nem haragszotok, nem fogok hosszasan trécselni a grafológia alapító atyjairól. Legyen elég

annyi, hogy már Arisztotelész, Faleroni, Demétriosz és Szüton kijelentéseiben is számos grafológiai

utalás volt. Íme tehát az első bizonyíték, ami amellett szól, hogy nem egy pár éve kitalált, légből

kapott valamiről van szó. Azonban a korai századokban nem volt iskolakötelezettség, az írás-olvasás

tudománya többnyire a szerzetesek dolga volt, aztán Johannes Gutenbergnek köszönhetően már

erre sem volt akkora szükség, ő ugyanis gondoskodott a könyvnyomtatásról. A Faust híres írója,

Goethe köztudottan hitt a gesztusokban, mozdulatokban kifejeződő lelki konfliktusok létezésében.

Lavater svájci fiziognómustól ennek kapcsán íráselemzést kért. De kapaszkodjatok meg, egy bolognai

orvosdoktor 1622-ben kiadott egy könyvecskét „Az út és a mód, ahogyan egy levélből megismerhetjük

írójának jellemét és tulajdonságait.” Rövidre zárva a sort Jean-Hippolyte Michon abbét kell még

megemlíteni, hiszen 1875-ben ő adott először pszichológiai értelmezést az írásjeleknek.

Szkeptikusok figyelmébe ajánlvaElmondhatom, hogy régebben jómagam is szkeptikusan közelítettem meg a témát.

A pszichológia híveként el sem tudtam képzelni, hogy egy ilyen íráselemzésnek

bármi köze lehet a valósághoz. Aztán találkoztam egy grafológussal, aki olyan

íráselemzést adott, aminek hallatán már nem lehetett letagadni ezt a módszert.

Leesett az állam, amikor megmondta az írásomból a családtagjaimmal való

kapcsolataim jellegét, szorosságát, azt, hogy van-e testvérem és milyen nemű,

milyen korú, a párkapcsolatom minőségét, vagy egy gyermekkori betegségem

időtartamát. Minden stimmelt, hiába kerestem magamban az ellenérveket.

Lenyomozni nem tudott, kedves kételkedő barátaim, mivel aznap látott először,

a véletlen műve, hogy egyáltalán összetalálkoztunk. Szóval, aki nem akar hinni

benne, ne higgye, de a tények magukért beszélnek…

14 Medikus Lap

Page 15: Medikus Lap 2012.10

Mit üzen az írásunk?

Barkász Heléna

A módszer lényegeA „régi grafológia” megfeleléseket keresettt az írásjegyek – pontosabban a normától eltérő írásjegyek – és a jellemvonások között. Német nyelvterületen ezt íráspszichológiának nevezik. Az úgynevezett újabb grafológia hangsúlyozza az írás-jellegzetességek sokrétű jelentését. Tehát ugyanaz a sajátosság más-más írásban –az adott kézírás teljességének összefüggésében– más-más értelmezést nyerhet. Ma már nem rendelnek egy-egy írásjelhez szigorú jelentést. Amikor megítélik az írásminőséget, a kritérium az, hogy ha az írás nem tartalmaz közhelyeket, túlzásokat, durvaságokat, és nem kötődik feltűnően iskolapéldához, eleven és formaképzésében eredeti, akkor jónak mondható az írásszint.Az elemzés során nem elegendő egy lefirkantott szó, hanem legalább tizenöt-tizenhét sornyi kötetlen szöveg szükséges. A könyvből kimásolt szöveg nem jó, és az sem, ha egy verset ír le az elemzésre váró személy. Kútfőből, szabadon, mindentől elvonatkoztatva kell írni néhány sort.Amikor az írás megvizsgálására kerül sor, szó szerint minden része ki lesz elemezve a szövegnek. A sortávolság, a szótávolság, a margók mérete minden irányból, a címsor elhelyezkedése, az aláírás, a szöveg elhelyezkedése, és persze egyesével a betűk.

Lehet sejteni, hogy igazi sziszifuszi munka egy ilyen elemzés elkészítése, hiszen a szövegtömb irányától kezdve a „t” betűn lévő áthúzásig minden számít.

Néhány példa, amit magunkra is vonatkoztathatunk

Nézzünk meg pár érdekességet, amit akár saját magad is megvizsgálhatsz írásodban! Az írásminta nyilván

vékony papírlapra készül, ami az írásnyomaték megvizsgálása szempontjából lesz jó. Ez arra utal, hogy

emberünk mekkora hévvel, energiával veti bele magát a mindennapokba. Amikor leírsz valamit, fordítsd

meg a lapot, és tapintsd meg az ujjaddal a betűk vonalát. Amennyiben szinte semmit nem érzel, és nem is

látszik átnyomódás a lapon, az arra utal, hogy nem túl nagy erőbedobással éled napjaid. Megcsinálgatod a

feladataid, de nem fektetsz beléjük sok energiát. Minél erősebb az átnyomás a túloldalon, annál nagyobb

hévvel működik egy adott ember.

Vagy ki nem ismerné azt a formát, amikor a szabályos „n” betű az írásban „u” betűnek látszik? Ezt

szaknyelven úgy emlegetik, hogy „az árkád girlanddá változik”. Az árkád kifejezés magyarul boltívet jelent.

Íve két oszlopot összekötve, mintegy tetőként feszül. Gondoljatok csak az „m” betűre. Állítólag az „u” betűre

hasonlító átalakulás nem feltétlenül jelent rosszat. Az úgynevezett girland ugyanis felfelé nyitott kötöttséget

mutat, ami az elfogadó, odaadó, alkalmazkodó és nyitott magatartás jele.

Persze, ahogy azt grafológus berkekben mondani szokás, egy jel nem jel, tehát minimum egy teljes szöveget

kellene mindenféle összefüggésében megvizsgálni ahhoz, hogy ki tudjuk jelenti egy emberről, hogy ilyen vagy

olyan. Ugyanígy tehát girlandosnak lenni sem jelent feltétlenül jót, hiszen ha a teljes szöveg kontextusában

vizsgáljuk, akkor akár negatív jelentése is lehet. Például: locsogás, kényelemszeretet, megalkuvás, stb.

Mindenesetre ha képet szeretnétek kapni lelketek jelenlegi működéséről, érdemes elgondolkodni egy

grafológus véleményének kikérésén, vagy legalábbis nyitottnak lenni erre a tudományra is.

15

Page 16: Medikus Lap 2012.10

Proto(KO)llIllem, etikett, protokoll. E szavak hallatán ezernyi információ eszébe jut az embereknek, de tudják-e vajon mit

is jelentenek pontosan? Az illemet még csak-csak, hisz legtöbbünk tudja, mit kell tenni akkor, ha egy idősebb ismerőssel találkozik az ember. Tisztában vagyunk vele, ki köszön először és ki nyújtja a másik felé jobbját. Az etikett és protokoll szavak felcsendülésekor már vészesebb a helyzet, csak információ foszlányok rémlenek, egy átlag ember csak hebeg-habog, nem tudja miről van szó. Ez nem is csoda, hisz a protokollnak is több szintje van. Vannak olyanok, amit minden nap tudtunk nélkül alkalmazunk (lásd feljebb), de léteznek olyanok is, amit a XXI. századi ember csak megmosolyog. Ezek általában nem a középosztály helyes viselkedésének példázatára szolgálnak, hanem a felsőbb, úri körökben mozgóknak, hisz hiszitek vagy sem, egy miniszterelnöknek nem mindegy, hogy mellette melyik oldalon áll a más országból fogadott kormányfő/uralkodó felesége! Filmeken láthattunk már olyat, hogy egy főétkezéskor az asztalon egy ember előtt annyi evőeszköz van, mint máshol egy családban összesen (lásd Titanic), de az etikett szerint ez így van rendjén. Gondolom kevesen tartanak, és még kevesebben használnak otthon ebédkor erőleves kanalat, desszertkanalat, tojáskanalat, halvillát, homárvillát és még sorolhatnám. Minden ételnek meg van a maga elfogyasztási módja, mely megfelel a protokollnak!

Lássunk is pár példát nem mindennapi ételekből és elfogyasztási módokról:

Békacomb:

Eper:

Kenyér:

A leginkább a franciák körében közkedvelt, nálunk alig ismert ételt, kézzel illik enni, akár a csirkelábat. A csontocskákat a tányér szélére helyezzük.

Általában már megtisztítva, kocsányától megfosztva kerül az asztalra, esetleg cukorral vagy tejszínhabbal; ilyenkor desszertkanállal kell enni. A friss epret, meghagyva rajta a zöld szárát és a kis levélkét, gyakran szolgálják fel porcukorral. Ilyenkor a porcukorból veszünk egy kanálnyit a tányérunkra, az epret száránál fogva megfogjuk, belemártjuk a cukorba, majd leharapjuk. A zöld szár- és levélmaradványt a tányér szélére helyezzük (ugyanez érvényes a szederre, szamócára is).

Ha az előételhez zsemlét, köménymagos kiflit vagy más effélét kínálnak, akkor ezt a péksüteményt már előre odakészítik az asztalra, tányérunktól balra egy kistányéron. A pirítósnak frissen kell érkeznie, s még meleg, amikor körbekínálják vele a vendégeket. Kézzel kivehetjük a kenyérkosárból. Ha a pirítóshoz vaj is kerül, ezt minden vendég a vajtányéron találja, vajkés társaságában (vagy vajtartóból kínálják körbe). Használat után a vajkést a vajastányérra helyezzük vissza.

Ugye milyen érdekes és megmosolyogtató a protokoll? Gondolj bele, te így eszed otthon az epret vagy a kenyeret? Pedig így kellene illemtudóan…

Forrás: Ottlik K., Protokoll, Panoráma, Budapest, 2004Összeállította: Csontos Bence

16 Medikus Lap

Page 17: Medikus Lap 2012.10

Kult

Feelin’ blue, so mood indigo...

Múlón fénylő,súgott, szellőtó

kéken érzőhangom indigó.

Mély mellemen,jól hallanád;

ha rekedten is,szépen szól.

És értenéd,így kellenék,és éreznéd,és kellenél,

és nem hagynádcsak csendesen,

hullámzó hang lelkeden,hát szépen szól.

Hallanál és nem lennélés nem lennékés nem jönnél.

Én sem mennék,

csak tehozzád és ez mindenmennyország kis semmiség,

a kéklő sár, a poros égösszekulcsolt kezünkben.

Ha kérnélek,megbocsájtanál,

ölelnélek és csókolnálcsendesen csak, kedvesem.

Néznélek,Te is néznél

tartanálak, s Te nyomnála mellemen.

Szeretnélek,Te imádnál,

nem keresnél s megtalálnálmelletted, a helyemen.

Pálmai Zsolt Ágoston

17

Page 18: Medikus Lap 2012.10

A közfelfogás szerint az illemhelyről illetlenség beszélni, pedig eredete egyidős az emberiséggel, mivel már az őskorban is el kellett végezniük az embereknek a szükségleteiket. Akkoriban azonban még mindegy volt, hogy hová, de mikor elkezdtek letelepedni és házakban lakni, elérkezett az idő, hogy már ne akarjanak közvetlenül együtt élni a „piszkos” dolgokkal. Az ókori WC-k koedukáltak voltak, és inkább latrinákhoz hasonlítottak, amely alatt egy vízzel teli csatorna volt található, amely a lakóhelytől távoli folyóba vezettek ki. Rómában a korabeli WC öblítése olykor tengervízzel történt, amivel azt is el tudták érni, hogy a sós öblítővíz a kórokozók nagy részét elpusztítsa. Az ókor vívmányát a középkorban már sajnos nem találjuk meg, e téren óriási volt a visszalépés. Nem voltak csatornák, a szennyvíz a városokban rendszeresen az utcán folyt, és egyes történetírók szerint a középkor nagy járványainak jó részét is a csatornázatlanság számlájára lehet írni. Valamikor a XV. században jelent meg a “francia WC”, a ma árnyékszéknek nevezett illemhely, amelyet nem épületen belül, hanem az udvarokban állítottak fel, de a szennyvíz továbbra is az utcákra folyt. Ami pedig az újkort illeti, a ma ismert vízöblítéses WC-t Angliában találták fel, amit a szifon követett. Ez azt a célt szolgálja, hogy bűzzárat képezett a csatornavezeték és a helyiség légtere között. Nem sokkal később pedig megjelent a WC-kagyló, amit a múltszázad k ö z e p é t ő l p o r c e l á n b ó l készítenek. Ezen

a ponton el is érkeztünk a probléma forrásához, mégpedig a nagymértékű vízfelhasználáshoz, amit a toalett leöblítésekor pazarolunk el.

Egy magyarországi háztartásban csak WC-öblítésre egy nap fejenként átlagosan 11-26 liter víz megy el. A legmegdöbbentőbb az, ha belegondolunk, mindez értékes ivóvízzel történik. A nálunk fejlettebb országokban ez a szám még ennél is nagyobb. A svéd International Development Cooperation Agency 2001-ben végzett számításai szerint évente 15 ezer liter víz szükséges 37 kilogramm fekália és 487 liter vizelet elvezetéséhez. Ennek következtében viszont a keletkező fekália egyre inkább haszontalan, sőt problémás hulladékká vált. Hiszen míg korábban a „pottyantósban” felhalmozódott ürüléket többnyire helyben komposztálták, és a mezőgazdaságban hasznosították, ma már a többi kommunális szennyvízzel együtt hosszú utat tesz meg a szennyvíztisztítóig (már amelyik egyáltalán eljut odáig), ahol legfeljebb csak jó esetben hasznosul biogázként.

A „nagyüzemi” fekáliaeltüntetés mellett, ha lassan is, de egyre gyakrabban találkozhatunk alternatív,

környezetkímélő módszerekkel. Ezek között van olyan, ami egyáltalán nem vagy csak m i n i m á l i s m e n n y i s é g ű vizet igényel, vagy az ürülék k o m p o s z t k é n t hasznosul.

Először is a cikkemet rendhagyóan azzal kezdeném, hogy életembe először döntöttem úgy, hogy a Zöld rovat mostani témáját teljes mértékben a Medikus Lap lelkes készítőire bízom. Így történt az, hogy mikor megkérdeztem a szerkesztőséget, hogy a mostani számban vajon miről írjak, a vártnál is sokkal meghökkentőbb ötletet kaptam! De hát akkor „challenge accepted” és igen, most egy piszkos témáról lesz szó.

Mindenki másképp csináljaZÖLD [1. rész]

18 Medikus Lap

Page 19: Medikus Lap 2012.10

Először is szeretnék ismertetni egy remekművet, ami egyesíti a mosdót és a WC-t. Ez a módszer összehasonlítva a hagyományos öblítőrendszerrel ellátott WC-vel, 25%-kal kevesebb vizet fogyaszt azáltal, hogy a mosdóból a WC-tartályba vezeti a már felhasznált vizet. A szerkezet ezen kívül tartalmaz egy automatikus tisztító rendszert, amely megakadályozza a baktériumok és a szagok beszivárgását a víztartályba. Használhatunk még gazdaságos WC-tartályokat is, ami annyit jelent, hogy a tartályból kizúduló víz mennyisége 1-6 liter között akaratlagosan szabályozható az igénytől függően. Egy másik kímélő megoldás, ha alkalmazzuk nagyszüleink bevált „találmányát”, a jó öreg pottyantós WC-t, persze kissé újragondolva. A komposzt-toalett fő része a komposztkamra, mely a toalettülőke alatti helyiségben (pl.:pincében) helyezkedik el. Ide hullik a fekália és a konyhai, illetve kerti szerves hulladék, amelyet vékony humuszréteg borít. Ez a réteg elszívja a felesleges nedvességet, és a benne lakó talajbaktériumok segítségével beindítja a komposztálási folyamatot. Belsejét természetesen szellőzést biztosító levegőztető csatornák járják át. Az ide hulló hulladék folyamatosan komposztálódik és az eltávolító kamrába csúszik. Három-négy év alatt steril, szagtalan, biológiailag aktív komposzttá alakul és tömegének 1/5-1/10-ére csökken, így a

tulajdonos félévenként akár 1-2 talicskányi anyagot is kihordhat a kertbe. A komposzt-toalett további előnyei, hogy évenként kb. 20 kg biohumuszt nyerhetünk személyenként, a háztartási vízfelhasználás 1/3-dal csökken, az elszállított háziszemét mennyisége akár 40%-kal is csökkenhet.

Ami pedig az erősebb nemet illeti már megérkeztek a vízmentes piszoárok is, amellyel megspórolhatjuk a víz- és csatornadíjakat is. A módszer lényege, hogy a pórusmentes felületüknek köszönhetően minimálisra csökkentik a vizeletmegtapadást. Ennek és a baktériumok életfeltételéül szolgáló víz hiányának köszönhetően, az elérhető maximális higiénia biztosítható. A berendezés működése két eszköz használatán alapul: speciális kialakítású bűzzáró szelepen, és a piszoár felületének rendszeres karbantartásához szükséges szagközömbösítő- és vízlepergető hatású szeren.Szerencsére elmondhatom, hogy a „kutató munkám” során számos ötletes megoldást találtam, de ezek is egyelőre csak a tüneti kezelést hivatottak biztosítani, a végleges megoldás még várat magára.

Természetesen ilyenkor jogosan merülhet fel bennünk az a kérdés, hogy vajon miért húzzuk le az erdőinket is a WC-n?

Folytatása következik...

Barta Barbara 19

Page 20: Medikus Lap 2012.10

Négyet ütött a templomtorony órája. Az ólomszürke ég esőt ígért. Mint errefelé oly gyakran,

köd borult ismét a városra. Ősz vége közeledett, hamarosan fagyni fog. A fák zöldből

aranybarnába öltöztek, a vándormadarak pedig megkezdték útjukat dél felé.

Marcus Schneider kocsislegény végre letehette a gyeplőt. A várva várt váltás immáron megérkezett.

Nehéz ám idegenként a ködös Albion földjén boldogulni! Viktória királynő Angliája, zord időjárása

és furcsa szokásai ellenére mégis valahogyan fiává fogadta az ifjú Marcust, aki még jóval fiatalabb

korában a Monarchiából szökött ki szerencsét próbálni. Azóta úgy ismeri már Dorset megyét, mint a

tenyerét. Habár kedvelte a nyüzsgő Londont is, valahogy mégis ott szeretett legjobban dolgozni, ahol

annak idején kitette a Lucretia, egy új és szebb jövö ígéretével.

Egy hosszú és fárasztó hét állt mögötte. Most, úton kedvenc csapszéke felé, végiggondolta, hogy

férhet bele hét napba ennyi fuvar. Elhaladt Szent Dorian temploma előtt, ahová a város új lelkészét,

Nardenn atyát hozta a megye túlvégéről, Sommerhamptonból. Innen nyílt a Wayward Street, ahol

a jómódú Robertsby ezredes lakott, örökös agglegény, minden csütörtök estéjét és éjszakáját a

Winton Street sarkán álló szállóban töltötte, Madame Miriam és bájos alkalmazottai társaságában. Az

ezredesre bizton lehetett számítani, péntek hajnalban megmaradt költőpénzét borravaló formájában

mindig Marcusnak adta. Ez három shilling és két korona között ingadozott, és mennyisége mindig

Robertsby hangulatát tükrözte.

A piactéren Clara néni, jó szokásához híven, úgy ordított, mint a sakál. Hogy miért nem használta

saját magán is a gyógyfőzeteit, többek között a hallásjavítót, mindmáig rejtély. Tény, hogy zengett

a piac a „Frissen szedett macskagyökér, hársfakéreg, kamillavirág, lándzsás útifű és csipkebogyó!

Étvágyjavító, hallásélesítő, hasfogó! Minden van itt, kedveskéim!” és hasonló reklámoktól. A többi

árus alig győzte túlkiabálni, de senki nem bánta, hogy ott ordít a nénike. Hozzátartozott a hangulathoz.

Néhányan hasznot is húztak belőle. Jeremy Whistleblowert, a kolbászsütőt például sokkal ritkábban

zaklatta a városőrség, mióta Clara néni hasfogót is árult. Valahogy a fiúnak nem igazán volt jó érzéke

megtalálni az egyensúlyt a kolbászok minősége, kora és ára között...

Ezt végiggondolva Marcus kezdte felfedezni a szövevényes szálakat a piac árusai között.

Shipwright bátya, a kiszolgált tengerész, saját rumjából kínált kóstolót, ami égette az ember gyomrát.

Muszáj volt mellé vásárolni Jeremy kolbászaiból és Johnstonné frissen sült kenyeréből. Akkorra már

megszomjazott a vásárló és Otto Marsch jóféle bajor söréből kellett leküldjön egy-két korsóval, ám

annak (valószínűleg szándékos) utóízét Miriam néni sós perece nyomta csak le, vagy Cristine Antler

házi tejkaramellája. Másnap pedig mindenki baját kaján vigyorral orvosolta Clara néni és már-már

boszorkányos főzetarzenálja.

Szegény Marcusnak most minden vágya egy jó korsó Guinness, egy hatalmas szelet félig átsült

marhahús és egy puhára vetett ágy volt. Ebből kettővel tudott szolgálni Monty, az Arany Sárkány

pultoslegénye, kinek csapszékében az ifjú kocsis oly gyakran töltötte szabad óráit. Cleavenfordban

alig volt ennél jobb hely. Vele csak a Keresztutak vehette fel a versenyt, amely fogadóként is üzemelt,

és igen drága volt. Marcus időnként ellátogatott oda is, ha különösen busás borravalóval zárta a

napot. Ez nagyjából félévente esett meg (azért az ezredes sem szórta a pénzt). Mivel Monty főztje

sem volt lemaradva ettől, inkább most hozzá tért be. Pletykákban sem igazán volt hiány, és az

általános jó hangulatra is bizton lehetett számítani. Hátradőlt hát a leghátsó sarokban, kinyújtóztatta

elgémberedett tagjait, és várta, hogy a jóféle sör és főfogás kellemes homályt borítson megfáradt

elméjére.

Koccintás a végzettel

Első fEjEzEt

ClEavEnford városa

Írta: Kelemen Viktor

20 Medikus Lap

Page 21: Medikus Lap 2012.10

Teltek-múltak az órák. Péntek lévén igen nagy volt az Arany Sárkány forgalma. Itt ivott a város színe-java. Montynak igencsak mozgalmas estéje ígérkezett, mint ahogy megszokhatta. A kocsma ugyan nem az ő tulajdonában állt, mégis mindenki Monty kocsmája néven utalt rá.

Kedvelték itt őt az emberek. Azt is tudták, hogy egyedül ápolja rokkant édesanyját és neveli gyermekágyi lázban meghalt nővérének egyetlen leányát. Alig harminc esztendeje látta meg a napvilágot, mégis néha úgy érezte, idősebb, mint a kocsma népének java része. Sóhajtott egyet, miközben törölgette a poharakat, majd elmosolyodott, miközben végignézett a díszes társaságon.

Bill Shipwright, vén tengeri medve lévén, ötödik deci rumja is ugyanolyan lelkesedéssel mesélte kalandjait a Makrancos Hölgy fedélzetén. A korsó sörök és feles rumok számának növekedésével egyenes arányban nőtt a fél kézzel lebirkózott kalózok és győzedelmes tengeri csaták száma, ahogy azt a hallgatóság megszokhatta. Így szerették az öreget.

Anthony Cransh őrmester épp nem volt szolgálatban. Ezt onnan lehetett tudni, hogy a jelvénye a pult mögötti polcon pihent, ő maga pedig a sörtől ázott asztalon. Havonta egyszer megengedhette magának a kikapcsolódást, és habár négy korsó után elálmosodott, két órán belül mindig tökéletesen magához tért, és onnantól jóformán ihatott amennyit óhajtott. Most épp Richard Stiefel felügyelővel jött, akinek fő feladata az Anthonyra való felügyelet volt.

A muzsikát Kaspar szolgáltatta, az öreg hegedűs. Édes-bús dallammal foltozta összetört szívét Marissának, akinek nemrég bontotta fel élete szerelme az eljegyzését.

Az ifjú Cyrusnak, akit a környék utcagyerekei csak Mesternek neveztek maguk között, pedig komolyzenét játszott. A fiú az árvaházból küzdötte fel magát már-már értelmiségi szintre, saját pénzéből vett könyveken tanult meg olvasni. Az igazsághoz hozzátartozott viszont, hogy azt a pénzt besurranótolvaji és zsebmetsző képességei nélkül nem tudta volna előteremteni. Viszont akárki beszélt is róla, azt kellett mondja, stílusa az volt a huszonakárhány éves fiúnak, és valószínűleg élesebb is lehetett az elméje, mint a város jó néhány tisztes polgárának. Most egy korsó sör mögül szemlélte az iddogáló népet, és álmos félmosollyal az arcán hallgatta Kaspar muzsikáját.

Monty asztaltól asztalhoz sietett. Sehogy sem akarták nyugton hagyni.– Montykám! Még egy rumot a kalózok rémének! Há-há-hááá!

Koccintás a végzettel

Második fEjEzEt

ÉjfÉltájt

21

Page 22: Medikus Lap 2012.10

– Ha lenne egy fél perced, újra tudnád tölteni a korsóm?– Elfogyott a borom, hé! Gyere csak ide!– Én... uhh... talán egy barackot... még...Ez utóbbi a nagy bajuszú Rufus Kelding volt, a régiségkereskedő. Már a sokadik korsó sör

után járt, kissé elnehezült a feje. Ehhez hozzásegítette a négy feles barackpálinka is. Zúgott a feje, összefolytak előtte a festmények a falon, és az ájulás kerülgette. Végül el is érte. Monty megcsóválta a fejét és hagyta aludni.

Éjfélre kezdett elszéledni a nagynép. Már csak Rufus feküdt az asztalra borulva és Richard felügyelő támogatta Anthony őrmestert. Rufus barátai, többé-kevésbé tudva, merre járnak, elhagyták a kocsmát, de előtte megígértették Montyval, hogy ha zárásig nem térne magához az öreg, vigye haza. Megbíztak benne, volt már számtalanszor rá példa, hogy az álmos vendéget nem tudták magához téríteni időben, ilyenkor a pultos gondjaira bízták.

Mivel Anthony a saját lábán el tudott indulni, Richard felügyelő felajánlotta, segít elvinni Rufust, mert az nem akart még mindig kijózanodni. Közös erővel felnyalábolták hát, és miután Monty bezárt, végigcipelték a városon a házáig. A zsebében tartotta mindig a kulcsait, így könnyen be tudtak jutni. Befektették az ágyába, bezárták rá az ajtót, majd az ablakon át távoztak.

– Köszönöm, Richard. Ez a szerencsétlen soha nem tudja, hol a határ. Mikor fogja megtanulni végre, hogy nem szabad keverni...

– Soha, barátom.– No nem baj, legalább fogyasztott egész éjjel.– Így igaz! – nevetett Stiefel – No de amint megkondul a templomtorony harangja, nekem

kezdődik az éjjeli őrjárat, úgyhogy igyekszem is a kapitányságra. Jó éjszakát, és vigyázz magadra!– Köszönöm, viszont kívánom neked is, rend éber őre!Azzal vigyorogva búcsút intettek egymásnak. Nem gondolták, hogy másnap éjjel megint találkozni

fognak, ezúttal az őrszobán.Másnap este ugyanis Rufus nem ivott a megszokott helyén. Először azt gondolták, még tart a

másnap. Nem így volt.Az este ugyanúgy kezdődött, mint általában. Morriston atya rendelt egy üveg bort magának és

Cranson sekrestyésnek, egy bonyolult teológiai vita megtárgyalásához. Ha nem nagyzolt volna az

atya ügyességével, miszerint ki tudja nyitni az üveget úgy, hogy az asztal széléhez vágja, nem kellett

volna Montynak kiborítania egy liter üvegszilánkokkal dúsított muskotályt a csatornába. Ám mivel

Morriston keze felett is eljárt az idő, a szegény pultosfiú kelletlenül kimasírozott, remélve, hogy nem

fúrják meg a kasszáját azalatt.

Hangos kiáltásra lett figyelmes mind a kocsma népe, valamint Pearson hadnagy, aki arra

járőrözött. Montytól származott, vegyült az „Úristen” a „Szentséges ég!”-gel. Odarohant a hadnagy,

és látta a halálra vált arcú pultost, amint egy földön heverő testre mutat. Rufus feküdt a csatornafedél

mellett, természetellenes testtartásban, nyaka körül fekete selyemharisnyával. Szemei az égre

meredtek, de már nem látták a döbbent városőrt és a reszkető kocsmárost...

Koccintás a végzettel

22 Medikus Lap

Page 23: Medikus Lap 2012.10

Az ezeregyéjszaka meséi: A teherhordó és a három leány története

Ki ne hallott volna Seherezádéról és azokról a híres mesékről, melyekkel álomvilágba ringatta a török királyság zavart elméjű uralkodóját? De számunkra csak a buja tömjén, a hastáncot

járó háremhölgyek, a mesés kelmék és a kelet színei ugranak be a remekmű kapcsán. Azonban a török világ meséi nemzedékeket vezettek át az élet nehézségein, hiszen olyan tanításokat rejtettek magukban, melyeket az ember csak sok keserűség árán kaphat meg. Ezek ugyanis nem

bugyutaságok, a józan élet tanulsága szunnyad bennük.

Kevesen tudják, hogy bár az iszlám világ mindennél többre tartotta Allah tiszteletét, a bőséget, a gazdagságot és szerelmet, semmit sem büntetett olyan kegyetlenül, mint a hűtlenséget. Ez utóbbi alatt főleg az asszonyok csalfaságára kell asszociálni. Ki gondolta volna, hogy a világirodalom eme remekének épp ez a téma volt a kiindulópontja?

Amennyire ismerős volt Seherezádé, legalább annyira lesz ismeretlen az ezeregyéjszaka meséinek két főhősének neve. Sahriár és Sáh-Zemán királyok, és egyben testvérek is voltak. Mindketten szerencsésnek érezték magukat, hiszen erős és gazdag birodalmuk és gyönyörű feleségük volt. Egy nap azonban a földi paradicsom véget ért a fivérek számára; megtudták, hogy feleségeik megcsalják őket. Az eset Sahriárt jobban megviselte, hiszen ezek után fogadalmat tett, hogy nem várja meg, míg újra felszarvazzák. Hűtlen aráját lefejeztette, s ezután minden nap újabb háremhölgyet vett feleségül, akiket a nászéjszaka után azonnal kivégeztetett. Végül a helyzet odáig fajult, hogy háremhölgyek fogytán a birodalom hajadonai között kezdte keresni újabb áldozatait. Az emberek megrémültek, és mindenki rejtegetni kezdte a lányát. Azonban a szultán fő tanácsadójának lánya, Seherezádé önként jelentkezett feleségnek. Jól tudta ugyanis, hogy a szultán lelki sebeit meg kell gyógyítani, ehhez pedig a meséken keresztül vezet az út.

Olyan világhírű történeteket találhattok meg az ezeregyéjszaka meséi között, mint az „Ali baba és a negyven rabló”, vagy az „Aladdin és a bűvös lámpa”. Ám októberi rovatunkban Seherezádé és Sahriár nászéjszakájának egy másik történetéből mutatok egy kis ízelítőt.

A teherhordó egyszerű ember volt, aki kevés pénzért cipelte haza a piacon bevásárló gazdagok csomagjait. Egy átlagosnak induló napon egy gyönyörű fiatal nő kérte meg, hogy cipelje az általa vásárolt árukat, amit ő a szokottnál is nagyobb örömmel teljesített. Furcsállta ugyan a lány költekezését, és a vásárolt portékák mennyiségét, de úgy döntött csendben kivárja a sorsát.

A lány egy hatalmas és díszes házban lakott, de ami a teherhordó minden várakozásán túl tett, két másik gyönyörű nővel együtt. Azt gondolta, bármit megtenne, ha ilyen szépségeknek dolgozhatna és nem kellene a piacon senyvednie. Így kikönyörögte a lányoknál, hogy hadd maradhasson náluk. A lányok összevitatkoztak a döntésen, de végül beleegyeztek abba, hogy a teherhordó mostantól őket szolgálja. Egyetlen kérésük hozzá az volt, hogy ne kérdezzen semmit, akármilyen furcsa dolgot is tapasztalna. Ez már kezdett gyanús lenni az önmagát még mindig végtelenül mázlistának tartó férfinak, de inkább nem szólt semmit. Kisvártatva újabb vendégek

érkeztek; három koldus és álruhában maga az uralkodó, Harún al-Rasíd kalifa, kíséretével. Az uralkodó gyakran élt a mi jó Mátyás királyunk módszerével, és szegénynek öltözve járta birodalmát, hogy belelásson népe életébe. A lányoknál töltött este azonban sokáig elvette kedvét ettől a szokásától.

Még alig kezdték el magukat kiszusszanni a vendégek, amikor a három lány furcsa dolgokat kezdett művelni. Kezdetben énekeltek és zenéltek, de ahogy levettek egy-egy réteg ruhát a tánchoz, ütésnyomok látszottak a bőrükön. A lányok eredetileg szórakoztatásra szánt műsora ijesztő s z e á n s s z á k e z d e t t alakulni, ami elől a vendégek legszívesebben elmenekültek volna. De a kapuk zárva maradtak, és senki sem adott magyarázatot a furcsa történésekre.Végül az egyik óvatlan koldus mégis rákérdezett a lányok titkára. A kíváncsiságának viszont ára volt: életükkel kellett volna fizetniük érte, menekülni pedig csak egyetlen módon tudtak volna: ha mindannyian elmondanak önmagukról, addigi életükről és annak tanulságáról egy igaz történetet.

„A népnek nagyobb szüksége van mesékre, mint kenyérre”. Így tartották a hajdani piaci mesélők, akik közül a tehetségesebbeknek hatalmas állandó hallgatói köre volt. Az emberek annyira vágytak a csodás fordulatokkal, kincsekkel, dzsinnekkel, varázsszőnyegekkel tarkított történetekre, hogy akár a napi betevőről is lemondtak értük. Nem furcsa tehát, hogy éppen ezt követelték a különös vendégsereg fogva tartói. Minden vendég elmondta a maga történetét, tele olyan fordulatokkal, melyeket az iszlám világ hétköznapjaiból merít.

Szerelemről és hűtlenségről, szenvedélyről és féktelen dühről, hazugságról és testvérféltékenységről, hitetlenségről és büntetésről. De vajon csak a sors fintora, hogy éppen ezek a vendégek keveredtek a furcsa hölgytrió házába azon az éjjelen? Vajon elegendő lesz egy-egy történet ennyi élet megmentéséhez?

És ki emlékszik az ezeregyéjszaka meséinek végére? Seherezádé végül megmenekül a selyemkötél okozta haláltól? Megtudod, ha engedsz a csodák világának!

Irod

alm

i Igén

yesség

Barkász Heléna 23

Page 24: Medikus Lap 2012.10

KLIKKKockák kicsiknek és nagyoknak!

A LEGO-t senkinek sem kell bemutatni. Valószínűleg nehezen találnánk olyat, akinek rögtön nem a színes műanyag kockák jutnának eszébe erről a szóról, vagy gyerekkorában ne játszott volna velük. És vannak olyanok is, akik felnőve sem fejezték be a legózást. Ilyen embereket gyűjt közösségbe a KLIKK, mely az építés mellett igyekszik a nagyközönséggel is megosztani az elkészült alkotásokat. Erről mesélt nekünk Kiss Károly, másodéves ÁOK-s hallgató, aki az egyetem követelményei mellett a LEGO-közösség vezetését is magára vállalta.

Honnan jÖTT a KLIKK ÖTLETE?A KLIKK-et kicsivel több, mint egy éve alapítottuk. A kezdeményező én voltam, ezért az elejétől fogva én vezetem a csapatot.A magyar játékipar 20-22%-a a LEGO-é. Ez hatalmas pénzt, milliárdokat jelent egyetlen márka számára. S bár a termékek kereskedelmét tekintve ezen ötödön belül is felosztott a piac, szolgáltatások terén eléggé elmaradott. Kevésbé szórakoztató kiállítások és LEGO-s események voltak eddig az országban, ezért mondhatni, egy kihasználatlan területen próbálunk érvényesülni és maradandót alkotni. Ha üzleti oldalról közelítem meg a megalakulásunkat, akkor az ok mindenképp ez a lehetőség, amit meg kellett ragadni.Természetesen a történetet csak nehezen lehet üzleti oldalról nézni. Minden csapattag dolgozik vagy tanul, így munkánkat inkább értékelném úgy, mint hobbink,

fanatizmusunk önzetlenné válása. Magunknak gyűjtünk, de nem csak magunknak építünk. Szeretnénk mindenkinek megmutatni hatalmas építményeinket. Szeretnénk mindenkihez eljuttatni az önfeledt építés örömét, a felnőttekben felidézni gyermekkoruk legózással töltött óráit. És szeretnénk olyan rendezvényeket szervezni, amelyeket Magyarországon még nem láthattak a LEGO-rajongók. Mellesleg pedig barátokká lettünk a munka során.

MIbEn KüLÖnbÖzIK Ez a HobbI a gyErEKKorI LEgózáSTóL?Változott a méret: ma már nem építőlapban, hanem négyzetméterben számolunk. Nem egy készletben, hanem tucatnyiban. Az alkatrészeket külön rendeljük; jóval hosszabb időn át építünk és tervezünk, akár számítógépen is. És az alkotás nem marad otthon a polcon, hanem kiállításról kiállításra jár.

Honnan jÖnnEK az ÖTLETEK az éPíTéSHEz?Mind a 10 csapattagnak más az érdeklődési köre. Van, aki a régi készletekért rajong, más a Star Wars világáért, a harmadik a történelmi témákért, és így tovább. Én például várost építek, valamint dolgozom több film LEGO kockába öntésén is.

24 Medikus Lap

Page 25: Medikus Lap 2012.10

KLIKKKockák kicsiknek és nagyoknak! MEnnyI Idő MEgéPíTEnI Egy oLyan aLKoTáST, MInT aMILyEnEK a KIáLLíTáSoKon IS

SzErEPELnEK?Az igazán nagy építmények éveken át épülnek.Egyébként általánosságban elmondható, hogy egy nagyobb, 3-4 négyzetméteres asztalhoz legalább egy-másfél év szükséges.

nagySágrEndILEg Hány KoCKáT éS fIgUráT HaSznáLToK fEL Egy-Egy TErEPaSzTaLHoz?Ez változó. Főleg attól függ, mekkora tárgyakat kell építeni és hány figura szükséges. Egy-egy városi ház 3000-8000 kockából áll, az igazán nagyok a 20000 kockát is elnyelik. Becslésem szerint a mostani, megközelítőleg 70 négyzetméternyi kiállítható anyagunk körülbelül egymillió kockát tartalmazhat.

Honnan jÖTT a KoCKafESzT ÖTLETE? MILyEn PrograMoK VárTáK a LáTogaTóKaT?A Kockafeszt a létező legnagyobb (rendelhető) produkciónk. Egy Kockafeszten bemutatjuk mind a 70 négyzetméternyi terepasztalt, van börze, játszóház, vendégkiállítási lehetőség, versenyek, nyeremények. A Kockafeszt fő részét, a kiállítást a külföldi nagy LEGO kiállítások mintájára, saját ötleteinkkel bővítve szervezzük meg, a többi elem változó, a körülményekhez igazítjuk őket.Budapesten, az Erzsébetligeti Színházban a Piller Róza által tervezett Borcsának beöltözött hostess várta a vendégeket, fényképezkedni lehetett vele, illetve szavazni a megrajzolt figurára. A gyerekeknek Ninjago pörgettyűverseny is volt nyereményekkel. Bárki elhozhatta saját építményét kiállítani, ezekre aztán a látogatók szavaztak s a három legjobbat értékes nyereményekkel jutalmaztuk. Volt játszóház, melyet a dán LEGO központ is szponzorált, valamint börze, ahol LEGO alkatrészeket és készleteket vásárolhattak a látogatók. Volt távirányítható LEGO busz vezetés is - ezt nem terveztük előre, így alakult.

MEnnyIrE érzEd SIKErESnEK a KIáLLíTáST? MILyEnEK VoLTaK a VISSzajELzéSEK a LáTogaTóKTóL?Rengeteg elismerést és gratulációt kaptunk. 3150 látogatót fogadtunk három nap alatt. Elfogadta a meghívásunkat több nagy LEGO bolt vezetője, a LEGO Hungária Kft. képviselői és cseh munkatársaik, a XIV. kerület országgyűlési képviselője és még sokan mások. A sikert pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy jelenleg négy helyszínnel tárgyalunk hasonló rendezvényről. Remélem, egyszer Debrecenben is lesz egy Kockafeszt.

LEGO CUUsOOA Cuusoo a LEGO 2008-ban elindított project-je, melyben bárki feltöthet az oldalra saját tervezésű készletet, figurát vagy kockát, mely ha 10000 támogatót szerez, lehetőség nyílik arra, hogy a terv valósággá váljon. A KLIKK által készített felmérés alapján a kalocsai népviselet az egyik, melyet a magyar LEGO-rajongók szívesebben látnának gyűjthető minifiguraként, így idén nyáron “megszületett” “Borcsa”. Ha Ti is támogatnátok a tervet, az alábbi oldalon tehetitek meg: http://lego.cuusoo.com/ideas/view/23584

Piller Róza

25

Page 26: Medikus Lap 2012.10

26 Medikus Lap

Page 27: Medikus Lap 2012.10

For this review we are putting IKON Debrecen under the microscope. A restaurant of elegance and the lounge lifestyle,

where you can drift away and forget all about your problems and the only thing left on your mind is “How can I kidnap the

chef and keep him in my kitchen?”. Talented Peter Pataky, a self-made chef, starting a revolutionary road in Debrecen,

providing a place for lunch, afternoon tea & fine dining. The restaurant also provides a booth for private parties and a chefs

table with a tasting menu for you to experiment with a number of fine meals right in chef Pataky’s kitchen!

Their astonishing three course lunch menu, which varies day by day, prepared with fresh ingredients from the daily market,

served to you in 30 minutes at a reasonable price.

The weekly menu which makes this place so appealing, provides for different tastes and diets; such as their outstanding

steaks, which are aged for weeks or their juicy delicious salmon, which bring a whole new level of competition for restaurants

of the capital. The fresh appetizers and their heavenly deserts such as cold bean’s soup and the delightful apple tart give a

mouthwatering start and grand ending to your dining experience, all served by a warm and prestigious staff.

Last but not least, their amazing bartender insures each of his tables has a good vibe and is just the right tipsy by serving

different cocktails according to your taste and appropriate to the season. After a long day, who would say no to an espresso

martini?

Personally, as a social columnist, I can recommend this place with my eyes closed, so don’t hold back, go enjoy yourselves!

Sami Lajevardi

dEbrECEn lifEstylE

IKON Restaurant & Lounge

Huan Hoang Tran’s Easy Recepies

Sweet love of mineIngredients:• 250g ground beef

• 1.5 can of red kidney beans

• Half a celery stick

• Hoisin sauce (or sweet soya sauce)

• Onion, garlic

• Five-spice powder

• 2 tomatoes

• Lavender buds

• Thyme

The secret of this dish is the Five-spice powder and sweet soya sauce that

provides excellent taste to the beef; also the Lavender and Thyme give the

sauce its sweet and tasty flavor.

• First the meat is seasoned with Five-spice powder, thyme and sweet soya

sauce.

• After half an hour, throw in some garlic and onion. Fry the seasoned meat

on a hot plate with medium heat for around ten minutes and turn occasionally.

• Then, add the chopped tomatoes and celery.

• The red kidney beans should be washed carefully from the can with cold

running water and then added to the mixture.

• Finally, approx. one teaspoon of lavender buds is added.

• Salt and pepper may be added according to taste. If the mixture doesn’t

seem watery enough, some hot water may be added.

27

Page 28: Medikus Lap 2012.10

Progra

majá

nló

Quality Line, Eufória, Líceumnovember 2.Hno3 Műhely, 19:00

Anima Sound Systemnovember 2.roncs bár, 20:00

Bakator zenekar, Magyar Vista Social Club, Kunos Tamás és barátainovember 2.Hajdú Táncház, 20:00

Hipsztéria, gordon Shumwaynovember 2.bárka Music Pub, 21:00

Bürkös zenekar, Tükrös zenekar, Buda Folk Bandnovember 3.Hajdú Táncház, 20:00

Black Jack Acoustic, Fáziskésésnovember 3.nyugati Söröző, 20:00

auróra, zero Help, beholder, don gattonovember 3.roncs bár, 20:00

Falusi Mariann és Bíró Eszter estjenovember 5.Kölcsey Központ, 19:00

debussy és Mahler daloknovember 6.Liszt Terem, 19:00

debreceni Irodalmi Napoknovember 7-9.

„ Azt meséld el Pista!”- Örkény István életérőlnovember 7.Kölcsey Központ, 19:00

Haydn- Mozart koncertnovember 8.bartók terem, 19:30

nK-SzaKESTnovember 8.

This Is Bihar!fellépők: billy The Kid (CR), Hanoi, Beholder, Heavy Eyesnovember 8.Kaptár, 19:00

Magashegyi Undergroundnovember 9.roncs bár, 20:00

góLyabáLnovember 10.

Ladánybene 27november 10.roncs bár, 20:00

Szakvezetéses séta az állatkertbennovember 11.

Szentpétervári Fesztivál- Hattyúk tavanovember 13.főnix Csarnok, 19:00

dExponovember 14-15.

Pardonnovember 14.Havanna bár, 20:00

foK-SzaKESTnovember 15.

28 Medikus Lap

Page 29: Medikus Lap 2012.10

Kolumbár Réka

Harcsa Veronika Quartetnovember 16.Kölcsey Központ, 19:00

The grenma, our youth, reflected, dashnovember 16.roncs bár, 20:00

Compact disco, The Carbonfools, Colorstarnovember 16.Lovarda

100 folk Celsiusnovember 17.Kölcsey Központ, 09:00

Akusztikus esték a Sikkbenfellép: grund, Meet Me Midway, Mars, Acoustic dream, flying Circusnovember 17.Sikk Klub, 18:30

IV: full of anger death/Black Metal Festivalfellép: angerseed, Nigromantia, Marchosias (RO), The Konstellation, Krepuskul (RO)november 17.roncs bár, 17:00

Sonus ütőhanszeres Együttesnovember 18.Kölcsey Központ, 17:00

debussy festnovember 20.debreceni Egyetem aula, 19:00

150 éves a debreceni zeneoktatásnovember 23.Kölcsey Központ, 19:00

Intim Torna Illegálnovember 23.roncs bár, 20:00

Ossian, Kárpátianovember 23.Lovarda

Lars Mlekuschnovember 24.Liszt Terem, 19:00

A Nyughatatlannovember 24.roncs bár, 20:00

avery Corman: Kramer Kontra Kramernovember 25.Kölcsey Központ, 19:00

Presser gábor szerzői estjenovember 28.Kölcsey Központ, 19:00

Stand Up dumaszínházfellép: Csenki attila, Kiss Ádám, Szupkay Viktornovember 29.Lovarda, 19:30

The Southern Oracle, Last Charge, The Banishednovember 30.roncs bár, 20:00

élettudományi galéria

Holló László-díjas alkotók kiállításanovember 10-23.

Pr. dr. Varga zoltánnovember 24-től

Elméleti galéria

Katona Bálint képzőművésznovember 11-23.

Uzonyi ferenc festőművésznovember 25-től

állandó programok:

Táncház a Sugalló zenekarralminden második hétfőnSikk Klub

Acousteriaminden keddenRoncs Bár

acoustic galleryminden szerdánRoncs Bár

dEoEC partyminden csütörtökönKlinika Egyetemi Klub

desert royalminden csütörtökönRoncs Bár

Salsagyakorlás és buliminden csütörtökönSikk Klub

29

Page 30: Medikus Lap 2012.10

A Fun rovatViccek: Mikó Márton, Tajti Gábor, Kelemen Viktor Sudoku: Puhl Eszter

6 8

9 5 6 7 2

7

4 5 3

5 6 3 4 1

3 8 6

5

4 9 3 8 5

5 2

9

5 6 7

8 6 2 4

4 7 2 1

6 1 4 5

8 7 1 9

8 7 6 5

5 9 6

3

1 2 8 9 3

3 6 8 1 4 5 9 2

3 6

6 7 3 5 2 1

5 1 9 4 6 7 8

9 8 2 1 6 5

8 4

3 7 4 1 8 5 2 6

9 6 1 8 4

SUDOKU:

Az előző számban megjelent képrejtvény megfejtése:Tarajos Goethe

Valencia egyik legszebb elővárosa Prevalencia.

Én örök tinédzser maradok, amolyan Konstantteen!

- Hogy hívják a leértékelt Viagrát?- Akciós potenciál.

Hallottam, Görögország megvette a sorozat forgatási engedélyét Amerikától. Úgyhogy ezentúl a Dallas Athéné.

Fizikusok bújócskáznak. Einstein a hunyó, úgyhogy eltakarja a szemét és elkezd visszaszámolni 50-től. A fizikusok meg elbújnak. Egyedül Newton nem talál egyetlen szabad helyet sem, így leül a földre és rajzol maga köré egy 1×1 méteres négyzetet. Einstein persze azonnal megtalálja:

- Megvagy, Newton!- Nem, nem, Albert,tévedsz.

Én egy Newton vagyok egy négyzetméteren, úgyhogy Pascalt találtad meg!

Két székely vágja a fát télen, nagyon hideg van.

- Te koma, hol van a füles sapkád?

- Amióta balesetem volt vele, azóta nem hordom!

- Milyen baleset?- Megkínáltak pálinkával és

nem hallottam.

Két hallgató összefut a kocsmában. Kérdi az egyik a másikat:

- Mit iszol?- Nekem nyolc!- Nekem is!- Csapos! Tizenhat kisfröccsöt!

- Mit ad a segítőkész gyógyszerész?- Support.

- Hogy hívják az oxigénszállító manót?- Hemogoblin.

Egy nagyon tekintélyes kardiológus meghalt, és a kórház ahol élete nagy részét ledolgozta, saját halottjává nyilvánította és megszervezte a temetését.

Egy hatalmas,virágokból összeállított szív állt a koporsó mögött a ravatalozóban.

A gyászbeszédek elhangzása után a szív ketté nyílt, és a koporsó begördült rajta keresztül a falba épitett díszsírhelybe majd a szív becsukódott, örökre magába fogadva a doktort.

Ekkor az egyik gyászoló fékezhetetlen nevetésben tört ki. Amikor ráeszmélt, hogy minden szem rámered nevetéstöl fuldokolva ennyit mondott:

- Bocsánat, nagyon sajnálom, de elképzeltem a saját temetésemet, nőgyógyász vagyok ...

30 Medikus Lap

Page 31: Medikus Lap 2012.10

A Fun rovat

6 8

9 5 6 7 2

7

4 5 3

5 6 3 4 1

3 8 6

5

4 9 3 8 5

5 2

9

5 6 7

8 6 2 4

4 7 2 1

6 1 4 5

8 7 1 9

8 7 6 5

5 9 6

3

1 2 8 9 3

3 6 8 1 4 5 9 2

3 6

6 7 3 5 2 1

5 1 9 4 6 7 8

9 8 2 1 6 5

8 4

3 7 4 1 8 5 2 6

9 6 1 8 4

31

Page 32: Medikus Lap 2012.10