Upload
trinhdan
View
229
Download
4
Embed Size (px)
Citation preview
MEHNAM-info Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114cJavaslom az email-en terjeszthető alábbi ténybizonyítás minden magyarral megismertetését:
Bűnpártolással v ádolom azokat, akik hamisan vádolnak azért, mert én JOGOS NEMZETVÉDELEMKÉNT közzétettem a www.aquanet.fw.hu honlapon a talmudi, tórai, cionista rasszista, idegengyűlöleti, fajirtási bűncselekmények főbb bizonyítékait.
Előrebocsájtom, hogy családi hagyomány nálunk, hogy a kormányok faji megkülönböztetést jelentő jogsértései ellen fellépünk. Pl. Bartha Béla nagyapám budapesti rendőrfőkapitány helyettesként 1944-ben élete kockáztatásával igyekezett megakadályozni a büntetőbíróság által nem elítélt zsidók és baloldali érzelmű egyéb származásúak deportálását, amiért is Rákosiék elvették a lakását, a nyugdíját, és kitelepítették. Másik nagyapám, Dr. Tejfalusy Béla, aki a Nyitrai Bíróság egyik vezetője, táblabíró volt, szintén az élete kockáztatásával, fellépett a származási diszkriminálás ellen. Anyósom Kutrucz Gizella leleplezte, hogy a zsidók deportálását megalapozó „Harc” című fasiszta folyóiratot a zsidó édesanyjú Bosnyák Zoltán és egy Berend nevű főrabbi szerkesztette, lásd a „Hagyd beszélni a Kutruczot” c. dokumentumfilmet. A fajirtók elleni fellépéseink dokumentumait a www.aquanet.fw.hu és az www.aquanet1.net76.net honlapon is közzétettem. Miután a bizonyítékokat semmibe véve, a tényszerű konkrét vizsgálatot mellőzve, általános hamis vádak alapján eltüntették a www.aquanet.fw.hu honlapunkat az internetről, a magyarországi közigazgatásban és média- ellenőrzésben is eluralkodott talmudi, tórai, cionista rasszizmus, idegengyűlölet, fajirtás, kirablás elkövetői tudatosságát bizonyító alábbi dokumentumokat ezúton is közzéteszem: A helyünkre pályázó izraeliek (bérencei) a ma is hatályban lévő tóra és talmud törvényeik szerinti “betelepülés arányos fajirtást” valósítják meg hazánkban. Ezért akadályozzák, hogy méregmentes, fertőzésmentes tiszta ivóvizet igyunk. Ezért akadályozzák, hogy a szükséges mennyiségű tiszta NaCl konyhasóval pótoljuk az anyagcsere- és az izzadás során elvesztett NaCl konyhasót. Ezért készíttetik az élelmiszereinket a tiszta egészségvédő NaCl konyhasó helyett mérgező KCl kálisóval. Pl. REDI SÓVAL, Compack Douwe Egberts és Sara Lee sókkal, VIVEGA-val, amelyekben 40-99% a kálisó. Sok kálisót tartalmazó álkóser sókkal is gyilkolnak minket. Interneten is elkezdtek étkezési sóként “biosó” és „kóser” jelzéssel tiszta kálisót árusítani “BONSALT” (JÓSÓ) hamis elnevezéssel. A Kormányok és az Országgyűlés semmibe veteti a kálisót az étkezési sóban tiltó érvényes magyar szabványt (MSZ-01-10007-82.). Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal irányíttatják a magyarokat mérgezést, az ÁNTSZ honlapján reklámozott magyarországi “STOP SÓ, Nemzeti sócsökkentési programjuk” keretében, Az ÁNTSZ betiltotta a tiszta NaCl konyhasó gyógyszertári árusítását is. Az ÁNTSZ honlapja “életveszélyes mérgezést okozónak” tünteti fel a gyógyító hatású tiszta desztillált ivóvizet. Évente mintegy 50.000-rel csökken a magyarok száma, és a helyünket elígérték az izraelieknek. A hazai kormányok a csak látszólag önhibából és véletlenszerűen rövidült életű magyaroktól, a fenti tervszerű népirtást alkalmazással elrabolt nyugdíjbefizetéseinkből törleszthetik az elpazarolt IMF stb. hiteleket!
Ezúton felszólítom a köztársasági elnököt és az országgyűlést is, hogy helyezzék hatályon kívül a valamennyi zsidót a fenti rasszizmusra, idegengyűlöletre, fajirtásra kötelező tórai, talmudi, cionista törvények magyarországi érvényesülését engedő törvényeket, rendeleteket!
Budapest, 2013. január 14. Sydo Tejfalussy András Béla Ferenc (1-420415-0215)
1/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
2/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
3/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
Újabban sorozatosan eltűnik a bibliafordításokból a konyhasóval sózás fontosságát hansúlyozó előírás:
4/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
Mind a kálisó, mind a konyhasó (“az ezekkel sózás”) a Bibliából is ismert vegyi fegyver. A Magyarországon forgalmazott “40%-os kálisó” elnevezésű műtrágyában 60% a kálisó és mellette 26% NaCl konyhasó is van. Aszályos időjárásos évben a gazdákat csődbejutja és a bankoktól olcsón felvásárolhatják a termőföldeket az izraeliek, az 1988. évi XXIV. Törvény ugyanis lehetővé tette, hogy akármennyi ingatlant megvegyehessenek a külföldiek cégei. A cégtulajdonosok azután az itt született gyerekeik tulajdonába írathatják át a cég földjét:
A HATÁSKALIBRÁLÓ “ANIRANDOM STRESSZ TOLERANCIA MÉRÉSI SOFTWARE” SZERINTI ASZÁLY-HATÁS ELLENŐRZÉS LÁTVÁNYOSAN BIZONYÍTJA A SÓZÁS ASZÁLYKÁR FOKOZÓ HATÁSÁT:
5/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
6/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
7/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
8/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
9/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
10/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
11/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
12/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
13/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
14/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
15/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
16/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
Fwd: Fw: Ron Werber?...Még ma 2013-ban is?3 üzenet
HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ <[email protected]> 2013. január 12. 18:21
Címzett: HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA - HTI <[email protected]>Titkos másolat: [email protected]
HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA - HTI
---------- Továbbított levél ----------
From: Lévay AtillaTo: MTI ; MTI ; 168 Óra ; Amerikai Népszava Szabadság ; Átlátható állam ; ATV ; ATV ; ATV ; Az Este ; Blikk ; Békés Megyei Hírlap ; Budaörsi Napló ;BudaPost ; Budántúl ; Célpont ; Dunaújvárosi Hírlap ; Duna TV ; Echo TV ; Éjjeli Menedék ; Fedél nélkül ; Fejér Megyei Hírlap ; Galamus ; Heti Válasz ; Heves Megyei Hírlap ; Hirhalo Admin ; hirtv.hu ; Hírtv infó ; Hír TV Kontraszt ; Hírvilág ; História ; HVG ; HVG ; Kecskeméti Lapok ; Klubháló ; Magyar Fórum ; Magyar Hírlap ; Magyar Hírlap Belpolitika ; Magyar Kronika ; Magyar Nemzet ; Mazsihisz ; MNO Ügyfélszolgálat ; Mozgó Világ ; MTV ; MTV Internet Szerkesztoség ;MTV Kézfogás ; Nemzeti Hírháló ; Népszabadság ; Népszava ügyelet ; NIF ; Pécsi Hírek ; Petofi Népe ; Polgari Hirszemle ; Pozitív Híradó ; Rubicon ; Sorstársak; Szabad Föld ; Szabadság ; Vasárnapi Hírek ; Világ Gazdaság ; Zalai Hírlap ; Zuglói Lapok ; Ablonczy Bálint ; Agárdi Péter ; Bencsik András ; Dévényi István ;Fehér Zsuzsa ; Kende Péter ; Mester Ákos ; Nagy N. Péter ; Németh Péter ; Németh Sándor ; Révész Sándor ; Szlazsánszky Ferenc ; Tamás Ervin ;Privátbankár ; Privátbankár Gáspár András ; Szent-Iványi István ; Glatz FerencSent: Saturday, January 12, 2013 1:53 PMSubject: Fw: Ron Werber?...Még ma 2013-ban is?
"Minden politikai és gazdasági lépést csak a magyar nép érdeke vezéreljen!"
(Krassó György Budapest , 1932 . október 19. – Budapest , 1991 . február 12. )
Önök az 1945 óta megvezetett, kirabolt Magyar Nép, vagy az
idegen katonai és pénzhatalmakat behívó hazaárulók pártján vannak? ----- Original Message -----From: Lévay AtillaTo: Mesterházy Attila ; Baja Frenc ; Burány Sándor ; Baracsakai József ; Bárándy Gergely ; Boldvai László ; Botka László ; Ficsor Ádám ; Garai István Levente ;Gogös Zoltán ; Göndör István ; Gúr Nándor ; Gyurcsány Ferenc ; Harangozó Gábor ; Harangozó Tamás ; Horváth András Tibor ; Hiller István ; Horváth Csaba ;Ipkovich György ; Iváncsik Imre ; Józsa István ; Juhász Ferenc ; Káli Sándor ; Kiss Péter ; Kolber István ; Kovács Tibor ; Lamperth Mónika ; Lendvai Ildikó ;Lukács Zoltán ; Mandur László ; Molnár Csaba ; Molnár Zsolt ; Nemény András ; Nyakó István ; Oláh Lajos ; Pál Béla ; Pál Tibor ; Puch László ; Simon Gábor ;Sós Tamás ; Steiner Pál ; Szabó Imre ; Szabó Vilmos ; Szanyi Tibor ; Szekeres Imre ; Szucs Erika ; Tóbiás József ; Tóth József ; Tukács István ; Ujhelyi István ;Vadai Ágnes ; Varga László ; Varga Zoltán ; Varju László ; Veres János ; Simon Gábor ; Vitányi IvánSent: Saturday, January 12, 2013 1:39 PMSubject: Ron Werber?...Még ma 2013-ban is?
17/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
Még ma 2013-ban is ?
Egy idegen hadsereget behívni és annak segítségével büntetlenül, uralkodni,gyilkolni, rabolni, dőzsölni: hazaárulás. Ezt tette a MSZMP 1956-ban.
Ma, az MSZMP utódpártja, az MSZP, egy idegen pénzhatalom nyílt,
vagy burkolt segítségével, támogatásával teszi ugyanazt.
Budapest utcáin 1956.-ban az orosz tankok ellen harcolva hősi halált lehetett halni.Ma a globalizmus, az IMF, a nemzetközi nagytőke és itthoni hazaáruló talpnyalóik ellen
tollal harcolva már csak hősi éhhalált.Lévay AtillaA Magyar Justitia Bizottság és a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület tagja.Zsámbék, 2072, Dózsa György u. 6. Tel.-23-342198
-- Kőszegi M. László................................................................................................................................video filmkészíté[email protected]://www.youtube.com/user/koszegifilm
18/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
András Tejfalussy <[email protected]> 2013. január 14. 15:52
Címzett: HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ <[email protected]>Másolatot kap: HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA - HTI <[email protected]>
Titkos másolat: [email protected], [email protected], [email protected], lu <[email protected]>, ….
KIEGÉSZÍTÉSKÉNT ISJavaslom az email-en terjeszthető alábbi ténybizonyítás minden magyarral megismertetését:
Bűnpártolással vádolom azokat, akik hamisan vádolnak azért, mert én JOGOS NEMZETVÉDELEMKÉNT közzétettem awww.aquanet.fw.hu honlapon a talmudi, tórai, cionista rasszista, idegengyűlöleti, fajirtási bűncselekmények főbbbizonyítékait.
Előrebocsájtom, hogy családi hagyomány nálunk, hogy a kormányok faji megkülönböztetést jelentő jogsértései ellen fellépünk. Pl.Bartha Béla nagyapám budapesti rendőrfőkapitány helyettesként 1944-ben élete kockáztatásával igyekezett megakadályozni a büntetőbíróság által nem elítélt zsidók és baloldali érzelmű egyéb származásúak deportálását, amiért is Rákosiék elvették a lakását, a nyugdíját, és kitelepítették. Másik nagyapám, Dr. Tejfalusy Béla, aki a Nyitrai Bíróság egyik vezetője, táblabíró volt,szintén az élete kockáztatásával, fellépett a származási diszkriminálás ellen. Anyósom Kutrucz Gizella leleplezte, hogy a zsidók deportálását megalapozó „Harc” című fasiszta folyóiratot a zsidó édesanyjú Bosnyák Zoltán és egy Berend nevű főrabbi szerkesztette, lásd a „Hagyd beszélni a Kutruczot” c. dokumentumfilmet. A fajirtók elleni fellépéseink dokumentumait awww.aquanet.fw.hu és az www.aquanet1.net76.net honlapon is közzétettem. Miután a bizonyítékokat semmibe véve, a tényszerűkonkrét vizsgálatot mellőzve, általános hamis vádak alapján eltüntették a www.aquanet.fw.hu honlapunkat az internetről, amagyarországi közigazgatásban és média- ellenőrzésben is eluralkodott talmudi, tórai, cionista rasszizmus, idegengyűlölet, fajirtás, kirablás elkövetői tudatosságát bizonyító alábbi dokumentumokat ezúton is közzéteszem:A helyünkre pályázó izraeliek (bérencei) a ma is hatályban lévő tóra és talmud törvényeik szerinti “betelepülés arányos fajirtást” valósítják meg hazánkban. Ezért akadályozzák, hogy méregmentes, fertőzésmentes tiszta ivóvizet igyunk. Ezért akadályozzák, hogy a szükséges mennyiségű tiszta NaCl konyhasóval pótoljuk az anyagcsere- és az izzadás során elvesztett NaCl konyhasót.Ezért készíttetik az élelmiszereinket a tiszta egészségvédő NaCl konyhasó helyett mérgező KCl kálisóval. Pl. REDI SÓVAL, Compack Douwe Egberts és Sara Lee sókkal, VIVEGA-val, amelyekben 40-99% a kálisó. Sok kálisót tartalmazó álkóser sókkal isgyilkolnak minket. Interneten is elkezdtek étkezési
19/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com
sóként “biosó” és „kóser” jelzéssel tiszta kálisót árusítani “BONSALT” (JÓSÓ) hamis elnevezéssel. A Kormányok és az Országgyűlés semmibe veteti a kálisót az étkezési sóban tiltó érvényes magyar szabványt (MSZ-01-10007-82.). Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattal irányíttatják a magyarokat mérgezést, az ÁNTSZ honlapján reklámozott magyarországi “STOP SÓ, Nemzeti sócsökkentési programjuk” keretében, Az ÁNTSZ betiltotta a tiszta NaCl konyhasó gyógyszertári árusítását is. Az ÁNTSZ honlapja “életveszélyes mérgezést okozónak” tünteti fel a gyógyító hatású tiszta desztillált ivóvizet. Évente mintegy 50.000-rel csökken a magyarok száma, és a helyünket elígérték az izraelieknek. A hazai kormányok a csak látszólag önhibából és véletlenszerűen rövidült életű magyaroktól, a fenti tervszerű népirtást alkalmazással elrabolt nyugdíjbefizetéseinkből törleszthetik az elpazarolt IMF stb. hiteleket!
Ezúton felszólítom a köztársasági elnököt és az országgyűlést is, hogy helyezzék hatályon kívül a valamennyi zsidót a fentirasszizmusra, idegengyűlöletre, fajirtásra kötelező tórai, talmudi, cionista törvények magyarországi érvényesülését engedő törvényeket, rendeleteket!
Budapest, 2013. január 14. Sydo Tejfalussy András Béla Ferenc (1-420415-0215)/1. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114
*
2013. január 12. 18:21 HUNGÁRIA TELEVÍZIÓ írta, <[email protected]>:[Az idézett szöveg el van rejtve]
fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114.pdf2914K
20/20. oldal Kód: fajirto-izraeli-torvenyek-hatalyon-kivul-helyezese-130114c
www.tejfalussy.com