me f i f l i t z í Géza

H W « TÍPUSÚ I G f l Z S Í O O K

J

Kozmikus fi lozófiatörténet

Kornétás Kiadó

© Mermező Géza, Kornétás Kiadó 2000

Illusztrációk: Mermező Géza, Török József

ISBN: 963 7843 92 2

Kornétás Kiadó

A kiadásért felel:Pusztay Sándor ügyvezető igazgató

Műszaki szerkesztő:Kiss Zsuzsanna

Nyomtatta és kötötte a Kaposvári Nyomda Kft. - 200863

Felelős vezető':Pogány Zoltán igazgató

Tartalom

Előszó .............................................7A filozófia útjai ...............................11

Mitikus magyarázatok................... 18Vallásos magyarázatok.................. 20Filozófiai magyarázatok................. 22

Ókori filozófia .................................25A középkor és az újkor

filozófiája .................................... 51A tudomány korának

filozófiája .................................... 93Napjaink filozófiája ....................... 112A filozófia mezsgyéjén ....................123A jövő filozófiája............................ 133

A kozmikus filozófia ....................137Hit vagy tudás?........................... 141

Utószó .........................................145Szó- és

fogalommagyarázat .....................149Felhasznált irodalom .....................163A közölt idézetek

fordítói ...................................... 167

Előszó

A filozófia, a sci-fi és a jövő- vagy para- kutatás - amennyiben megfelelő szin­ten művelik - egy hangsúlyos ponton kapcsolódnak egymáshoz, és ez a pont az alapvető célkitűzésük. Bár sokszor éppen művelőik tiltakoznak a legjobban e testvéri kötelék ellen, nem lehet nem észrevenni, hogy mindhá­rom témakör vezető képviselői gondol­kodásukat és alkotásukat az emberi­ség örök és alapvető kérdései megvá­laszolásának szentelik. Ezek azok a kérdések, amelyeket a létfenntartás problémáin túllépő, az őskorából kite­kintő Emberiség tett föl magának elő­ször, és azóta változatlan formában és tartalommal teszik próbára az emberi faj legkiválóbb elméit. Az egymást fel­tételező kérdések a következők:

Hogyan és mi vagy ki által jött létre a világegyetem és az emberiség?

Mi létünk célja és értelme?Milyen sorsot tartogat a jövő?

7

A különböző korok gondolkodói leg­jobb tudásuk szerint megválaszolták e kérdéseket, és nem állíthatjuk tel­jes bizonyossággal, hogy nem hang­zottak már el az alapvetően helyes válaszok.

A filozófiának és a bölcseleti gondol­kodásnak van egy hallatlan előnye a tudományos gondolkodással szem­ben, mégpedig az, hogy kevésbé „rom­lékony”. Amíg a fizikában vagy a ve- gyészetben 30-40 év - manapság már1-2 év - használhatatlanná, elavulttá teszi a legzseniálisabb felfedezést is, addig egy bölcseleti eszme évszázadok múltán is „állja a sarat”, nem sokat veszít igazságtartalmából. (Hogy egy közismert példát hozzak, vegyük Ein­stein relativitás-elméletét. Vajon há- nyan tudják, hogy néhány évvel a publikálása után jó része már nem bi­zonyult helytállónak? A köztudatban ma is mint hibátlan és tökéletes felfe­dezést tartják nyilván. És itt jön az ér­dekesség! Miért tud ez a tévedés már hatvan éve fennmaradni? Vélemé­nyem szerint azért, mert általános, fi­lozófiai érvényű tartalmakat is hor­doz, és így, a bölcseletbe beépülve él­heti a halhatatlan igazságok fényévek­kel mérhető sorsát.)

8

Ezzel a gondolattal elérkeztünk a lé­nyeghez, a kozmikus filozófiatörténet­hez. Mit takar ez az új fogalom? ítéle­tem szerint a sci-fi (a továbbiakban: SF) és a Földönkívüli Intelligencia (a továbbiakban: FKI) kutatásával foglal­kozó irodalom, valamint a paratu- dományok és a jövőkutatás legjobb teljesítményei alapján kinőtt a gyer­mekcipőből, és megérett rá, hogy he­lyet foglaljon a szellemtudományok virtuális csarnokában. Ennek adhat ideológiai támogatást, és - ahol szük­séges - bizonyítékokat is egy új szem­pontból levezetett bölcselettörténeti áttekintés. Tanulmányommal azt a feltételezést kívánom bizonyítani, hogy az emberiség története legmaga­sabb szintű intellektuális teljesítmé­nyeinek szférájában mindig is jelen volt a Földönkívüli Intelligencia és a ve­lük való kapcsolat teoretikus megköze­lítése. A bizonyításon túl ez a szemlé­let alkalmas lehet az ember univer­zumra vonatkozó elgondolásainak egy emberiségen kívüli nézőpont(!) számá­ra való megjelenítésére.

9

Ismeretlen filozófus

10

A filozófia útjai

Sokan úgy vélik, hogy amióta filozófi­ai igényű elgondolásokat fogalmaznak meg az emberek az univerzum szerke­zetére vonatkozóan, azóta egyfajta harc is dúl két gyűjtő eszmerendszer között. Ahhoz, hogy megérthessük és a helyes irányba dönthessük el a kér­dést, vissza kell nyúlnunk a filozófiai gondolkodást megelőző korokba, a vallási gondolkodás korszakába.

Feltételezhető, hogy a különböző vallások ugyanúgy egy közös ősvallás­ból, az emberi psziché kialakulásakor keletkezett mitikus alapélményből származnak, mint ahogy az ember fi­zikai megjelenését egy genetikus alap­pontra vezetik vissza. A lélek kialaku­lásának ebben a feltételezett kezdeti állapotában már valószínűleg elvált az azóta is észlelhető két alaptípus. Eze­ket a különböző pszichológiai iskolák különböző módon nevezik el, de lé­nyegében arról van szó, hogy valaki

11

alapvetően extravertált (kifelé forduló, szociábilis, önzetlen vagy tudatosan csoportérdekelt), vagy alapvetően int- rovertált (befelé forduló, aszociális, önző vagy tudatosan egyénérdekelt).

Ezt a két típust fundamentális lét­érdekeik alakították ki. A gyengébb és helyhez kötött egyedek (pl. a nők többsége) az egységben, az összefo­gásban és a stabilitásban voltak ér­dekeltek, míg az erősebb és kötetlen egyedek (pl. a férfiak többsége) az egyéni létben, a harcban és a válto­zásban. Az emberi faj mitikus alapél­ménye (a felettük álló ismeretlen ha­talom érzékelése) feldolgozásának korszakában ez a két lélektani kate­gória már típusjegyeinek megfelelően reagált, és ezt a felettes hatalmat egy részük egylényegűnek és egységben megnyilvánulónak akarta látni, más részük megosztottnak és harcban megnyilvánulónak. Az előbbiekből lettek a monista világfelfogás hívei, az utóbbiakból a dualisták. A hivata­los álláspont szerint a sokistenhittől az egyistenhitig egyenesívű fejlődés vezet, ám a lélektani evolúció és egyéb közvetett bizonyítékok, véle­ményem szerint, megengedik ennek a párhuzamos fejlődésnek a feltétele­zését is.

12

EMBEREK

CSELEK VES

GONDOLAT

DUALIZMUS

í

OJ

@ oMONIZMUS

A létmagyarázatok az alapvető lélektani kategóriáknak megfelelően alakultak

és alakulnak ma is

És itt jutunk vissza eredeti kérdé­sünkhöz. Mikor a vallásos gondolko­dás mellett megjelent a bölcseleti gon­dolkodás (kb. Kr. e. II. évezred), a kér­dések új megközelítése nem változta­tott a lélektani alapállás beidegződé­sein, és a filozófia ugyanúgy két irány­ba fejlődött: az egylényegű és a dualis­ta szerkezeti irányba.

Tehát a materializmus-idealizmus szembeállítás válójában nem két ellen­tétes filozófiai rendszer harca, hanem ugyanannak a típusú létmagyarázat­nak a dualista megközelítésére tett kí­sérlet A valódi dualista rendszerekkel

13

(kínai taoizmus, iráni zoroasztrizmus, görög ősdialektika) az eredeti idealista tanok a valódi egylényegűség elvét he­lyezték szembe, és a jóval később és csak rendszertelenül fel-feltámadó materializmus kapcsán kelnek életre dualista beállításra vonatkozó érde­kek. Valójában ez a kettősség nem lé­tezik. Az anyag és a szellem eddig csak hipotetikusan, de lassan már bi­zonyítottan is ugyanattól az eredőtől származtatható. Az erről való meggyő­ződésünkhöz a négydimenziós rend­szer falai mögé kell pillantanunk.

A materializmus és az idealizmus szembeállítása álprobléma

I

14

Ha ezt az álláspontot el tudjuk fo­gadni, máris egy problémával keve­sebb terheli az amúgy is bonyolult té­ma megértését.

Ha szeretnénk magunkat kiismerni a filozófiai gondolatok erdejében, vala­milyen felosztásra, megkülönböztetés­re, megbízható kategóriarendszerre van szükségünk. Mint az előbb ta­pasztalhattuk, az eddigi kategóriák megtévesztőek lehetnek. A bölcselők által használt címkék (egzisztencializ­mus, hylozoizmus, skolasztika, tradi- cionalizmus, ontologizmus, panpszic- hizmus, fenomenológia, stukturaliz- mus és így tovább a végtelenségig), bár igazak, de túlságosan szerteága­zók, folyvást szaporodnak és nem ren­dezhetők egyértelműen alapkategóri­ákba.

A dualista-monista felosztás - va­gyis, hogy a világ és működése ere­dendően egylényegű, vagy pedig két ellentétes hatású erőnek a harca - már lényegre törőbb, de még mindig nem optimális.

Javaslom, hogy amíg jobbat nem ta­lálnak, használják a cirkulációs és li­neáris megkülönböztetést, melyek a legalapvetőbb pontjaikon vizsgálják az elméleteket. Minden olyan elgondolás, mely szerint a Világegyetem és anya­

15

gának változásai körforgásban nyilvá­nulnak meg, tehát bármilyen szerve­ződés, új konstrukció vagy életforma jön is létre, az előbb-utóbb visszatér kiindulási pontjára, vagyis lenullázó­dik és kezdődik minden elölről: cirku­lációsnak mondható. Ilyen a filozófiai és természettudományi elméletek többsége. Eredője a természet primér megfigyelése, az élet és halál öröknek tetsző libikókájának a szubjektum identitását legelőször megrendítő él­ménye lehetett. Pszichologikusan szemlélve az ösztön átszivárgásának tekinthetjük a tudati szférába. Ez a hitvallás „Nincs új a Nap alatt” formá­ban vált szállóigévé.

Azon elméletek, melyek a változá­sokban az egymásra épülő fejlődés, a mennyiségi összeadódás és minőségi haladás, továbbá egy tisztán kirajzoló­dó cél törvényszerűségét vélik felfe­dezni: lineárisnak mondhatók. Ezek az elgondolások alkotják a kisebbsé­get, és mint ilyenek, támadásoknak is sűrűbben vannak kitéve. Alapjuk in­kább a transzcendentális élmények­ben található. Egy több tízezred gene­rációs intellektus számára elfogadha­tatlan a cél nélküli körforgás, az elért eredményeknek a semmiben való ér­ték-nivellálódása. Pszichológiai meg­

16

felelője az ego viszonya a szuper- egóhoz.

E két elmélet ellentétének kiegyenlí­tésére szánt spirális fejlődési elméle­tek, melyeknek lényege, hogy a részfo­lyamatok visszatérését egy magasabb szintről való újrakezdés követi, nem oldották fel az ellentmondást, hiszen lényegükben lineárisnak tekinthetők.

Anélkül, hogy kritikai megállapítá­sokat tennék, vagy részletesebb is­mertetésbe fognék, mely nem célja e könyvnek, jelezném, hogy a kozmikus filozófiai elgondolásoknak kizárólag a lineáris elméletek felelnek meg.

FILOZÓFIAI RENDSZEREK

OOOO-CIRKULÁRIS

LINEARIS

DUALISTA MONISTA

A filozófiai rendszerek ésszerűbb felosztása

17

M itikus m agyarázatok

A mítoszteremtés az emberi értelem és tudat kialakulásának első fázisára jel­lemző módszer. Ebben az állapotban az absztrakciós és spekulatív képes­ségekkel már rendelkező, de a fizikai valóság megismerésében még kezdeti szinten leledző emberi elme a környe­zetében megjelenő valóságról szóló ta­pasztalatait a rendelkezésére álló sze­gényes eszközrendszer segítségével értelmezi, az ennek megfelelő törvény- szerű torzítások és félremagyarázások létrejöttével.

Ez a korszak két nagyon fontos ta­nulságot és bizonyítékot hordoz. Az első az, hogy az egymástól függetlenül és különböző földi időszakokban kifej­lődő mitikus világmagyarázatok alap­vető azonosságokat mutatnak. Az afri­kai, indiai, távol-keleti, görög, germán vagy indián mitológia ugyanazt az alapmotívumot variálja. Nevezetesen: az emberi nem származását egy Föl­dön kívüli létezőtől eredezteti (esetleg egy földi anyag és az anyagon kívül ál­ló szellemi erő kombinációjaként), és ezt a Földön kívüli létezőt (illetve az anyagon kívül álló szellemi erőt) mint felette álló hatalmat és törvényalkotót jelöli meg.

18

A második pedig az, hogy ezek a tor­zítások és félremagyarázások végtele­nül fontosak a számunkra, mert e lel­ki folyamatok mechanizmusát megis­merve vissza tudunk következtetni a torzított végeredményből a valóságos élményre, és reprodukálni tudjuk az emberiség kollektív tudatalattijába kó­dolt információkat az emberiség kez­detéről, eredetéről és a világegyetem más létezési formáihoz fűződő esetle­ges kapcsolatáról.

Feltételezésem szerint, és a kozmikus filozófia egyre nagyobb számban gyűlő bizonyíték erejű érvei szerint az univer­zumban több, a mienknél fejlettebb léte­zési forma található, melyek bizonyos

A valóságos jelenségek félremagyarázása (ösztön/mítosz állapot)

19

időszakokban kapcsolatot létesítenek a nem kizárhatóan közreműködésükkel keletkezett Jöldi bioszférával.

A mitikus magyarázatok Freud klasszikus pszichéfelosztásának (ösz­tön-én, felettes-én, én) kategóriarend­szerében az ösztön-én-működéseknek feleltethető meg. (Tehát az emberiség kollektív tudatában a mitikus magya­rázatok ugyanazt a helyet foglalják el, mint a személyes én esetében az ösz- tön-én-tevékenységek.)

Vallásos m agyarázatok

A kozmikus filozófia álláspontja, ha nem is egyeztethető össze a különbö­ző vallások dogma szerinti tételeivel, semmiképpen nem szándékozik azok ellenében fellépni. A vallásos gondol­kodásnak kezdettől fogva megvolt és a mai napig meg is van az a pótolhatat­lanul fontos szerepe és feladata, hogy erkölcsi útmutatást és lelki támogatást nyújtson az emberiség mentális bi­zonytalanságban szenvedő többsége számára.

A vallások sajnálatos szereptévesz­tése akkor kezdődik, amikor totális hatalmi pozícióba igyekeznek emelni magukat, és az emberi élet fizikai, in-

20

A valóságos jelenségek külső vezérlő erőktől váló származtatása (felettes-én/vallási állapot)

tellektuális és spirituális teljességé­nek kormányzására törekszenek. Mindnyájunknak fel kell fedeznünk, hogy a kozmosz alárendelő struktúrá­jában túlélésünk és szintézisünk egyetlen lehetősége, ha kognitív tevé­kenységünket kitágítva és az ösztön- és egyéb prekognitív funkcióink rová­sára megnövelve működtetjük.

A vallásos világmagyarázatok a mí­toszokra épülve azok vezérlő funkcióit emelik ki és abszolutizálják. A külső erő és hatalom által programozott em­bernek éppen a legfontosabb és a „leg­emberibb” tulajdonságát sorvasztják el: az alkotóképességét. Bármilyen

21

nagyvonalúan fogalmazódjon is meg, a távolságtartó és agnosztikus isten­képek az ember kozmikus fejlődését gátolják.

A vallásos magyarázatok a felettes­én működésének feleltethetők meg.

Filozófiai m agyarázatok

A filozófiai gondolkodás kialakulása az emberi psziché fejlődésének egyik legfontosabb állomása. Megjelenése azt az állapotot dokumentálja, amikor az evolúciós őseinktől eredő ösztön- funkciók és a kozmikus származá­sunkból következő felettes-én-funkci- ók megfelelő szintre hozzák és mű­ködtetik az előbbi két összetevő szin­tézisét, a „személyes én”-t, vagy lati­nul elhíresült nevén: az egót.

Az öntudatra és cselekvő akaratra ébredt ego az ösztönök és a felettes-én kormányzásától független önkifejezés­re törekszik, aminek leglátványosabb eredménye a filozófiai gondolkodás megjelenése. Az ember tudati műkö­désének ezen fokán az isteni privilégi­umnak tartott teremtésaktusnak megfelelő önálló alkotás erős motiváci­ója találkozik a valóság összefüggése­it feldolgozni képes logikával mint in-

22

lellektuális eszközzel, aminek eredmé­nye a világegyetem teljes megértésé­nek végső pontyáig spontán fejlődést produkáló interaktív szellemi tevé­kenység.

Ezért az emberi történelem egyenlő a filozófia és társtudományainak fejlő­dési történetével, mégpedig aláren­deltségi, ok-okozati viszony formájá­ban, ahol a filozófiai gondolkodás kre­atív, alkotó formája határozza meg a történések irányát. Ez koronként vál­tozó módon, hol a tudati, hol a tudat­alatti szférában lelhető fel.

A filozófiai világmagyarázatok a sze­mélyes-én működésének feleltethetők meg.

A valóságos jelenségek helyes magyarázata (én/tudati állapot)

23

A különböző tudományágak mind a filozófiából fejlődtek ki, és az emberi kollektívumnak ugyanazon pszichés jellemzőit mutatják.

A természettudomány képes feltárni az univerzum működésének mechani­kai szabályait, de önmagában nem képes komplex magyarázatot adni an­nak teljes mibenlétére. Ehhez a ma­gyarázathoz szükség van a többi tudo­mány, sőt a vallásos és a mitikus gon­dolkodás egyes elemeire is. Ilyen ösz- szefüggésekben egyedül a filozófia ké­pes működni, ezért feltételezhető, hogy a régóta várt végső megoldást is a paratudományos törekvések hullá­main újra feltámadó filozófiai gondol­kodás fogja adni.

Ó kori filozófia

India bölcseletét tartják a transzcen­dens gondolkodás és a metafizika böl­csőjének, valamint az agnosztikus fel­fogás (a megismerés lehetetlensége) eredőpontjának. Ezzel mi is egyetért­hetünk, bár bizonyítható a kölcsönha­tás a korabeli indiai, kínai és görög idealisták között (Buddha, Lao-ce és Pythagórasz kortársak voltak!). Szá­munkra a lényeg az alapkoncepcióban van: az indiai bölcselet háromezer év­vel ezelőtt megelevenítette a világegye­temet, és megfogalmazta a Földönkí­vüli Intelligencia alapegységét, az abszolútumot (az univerzum szellemi­ségének a koncentrátumát) és a dina­mikus viszonyt (lélekvándorlás), ami az immateriális és materiális, a földi és földön kívüli világ között folyik. E gondolatrendszer lényegét a szellemi mozgások képezik, mert az indiai fel­fogás a fizikai létet és az azt megis­merni törekvő tudományt egyáltalá-

25

Az Abszolútum az univerzum szellemiségének a koncentrátuma

bán nem tartotta fontosnak. Mivel a szellem tulajdonságaihoz tartozik, né­zetük szerint, a materializáció és a végtelen tér fölötti uralom is, az FKI- val való kapcsolat és a földi létformák­tól eltérő megnyilvánulások már ebben az időben sem számítottak elutasítan­dó és különös jelenségeknek.

A kínai bölcseleti hagyományok is nagyjából ezt az időszakot ölelik fel, és hasonló következtetésekre jutottak, de a hangsúly itt nem a dolgok közti különbségeken, hanem a szükségsze­rű egységen van. A földi és a Földön kívüli lét két véglet, amelyek csak együtt tudják alkotni a működő világ­

26

egyetemet. Ez a mellérendelő viszony sok szempontból fejlettebbnek tűnik, inint a buddhista-keresztény aláren­delő konstrukció, és jobban megfelel mind a természet törvényeinek, mind az univerzális létben (a világegyetem­ben) gondolkodó kollektív emberiség­nek. A jin és jang ugyanúgy jelent kvantumfizikai fázisperiódusokat, mint „fönt”-öt és „lent”-et, hím-jelle- gűt és nő-jellegűt, szellemit és fizikait, földit és Földön kívülit. Értelmezése minden nehézség nélkül kitágítható abba az irányba, hogy az FKI nem le­hetséges, hanem szükséges velejárója a földi életnek.

I *t • *

I , ' 1* # • » * ” '

Az Univerzális Lét alapkategóriái mellérendelő viszonyban vannak

27

Az antik görög filozófusok korát minden gondolkodó ember erős nosz­talgiával szemléli. A világtörténelem­ben eddig a leghosszabban tartó kor­látlan szólás- és gondolatszabadság­nak a talaján gazdag és eleven szelle­mi élet bontakozott ki. A bölcselet és a tudomány éppúgy közügy volt, mint a gabona ára. Ha mondanivalója akadt, a legegyszerűbb mesterember is be­kapcsolódhatott a világ szerkezetéről vagy az emberi lélek természetéről szóló vitába, és ez a gyakorlat erősítet­te és magasba emelte a gondolkodás művészetét. Miután ez megszűnt, jött

A gondolatszabadság nyitotta a legtágabbra a filozófia lehetőségeit

28

a tudományos és politikai klikkek 1 öbb ezer éves uralma...

Thalész (Kr. e. 624-546) hylozoiz- musával érdemelheti ki érdeklődésün­ket. Az anyagot is élőnek tekintő felfo­gás látszólagos primitivizmusa ellené­re jelentős gondolati távlatokat takar. Az, hogy a világegyetem bármely pont­ja élő, és e létben való rokonságunk révén szabadon kommunikálhatunk vele, nagyon is ízlésünk szerinti gon­dolat. A hylozoizmus felszínes alkal­mazóit a szintén felszínes bírálók az­óta is többször letorkolták, de a ré­szecskefizika mostanság készül szem­besülni olyan konklúziókkal, amelyek megváltoztathatják az élő és élettelen anyagról alkotott véleményünket.

Anaximandrosz (Kr. e. 610-546) és Anaximenész (Kr. e. 585-528) folya­matos körforgásokban látta az élet lé­nyegét. És ezt nem valami elvont, ér­zékeken túli működésnek gondolták, hanem nagyon is materiális valónak. Az égitestek és az emberek születése, halála és újraszületése ugyanannak a kozmikus körutazásnak a része, a föl­di élet és a Földön kívüli élet természe­tes egységére utal. Anaximenész mindezt tetézte azzal az SF-ekben is megjelenő elmélettel, hogy a világ- egyetem szerkezete hasonlatos lehet

29

A világegyetem bármely pontya élő

30

az emberi organizmushoz, amiből az a már többször levont következtetés származhat, hogy a kozmikus utazá­soknál olcsóbb, eredményesebb és ugyanoda vezető lehet a mikrokoz­mosz beutazása.

Pythagórasz (Kr. e. 500 k.) és tanít­ványai, a pythagoreusok a kozmikus kibernetika megalkotói és a mai napig követő nélküli gyakorlói voltak. Levá­lasztották az anyagról a mennyiséget és önálló lényeget és létformáló erőt tulajdonítottak neki - vagyis a kozmi­kus rend irányítóit a számokban vél­ték felfedezni. Ennek az elméletnek a hétköznapokra alkalmazott változata lett a számmisztika, de a valós cél az univerzum feletti hatalom megszerzé­se és az időutazásoknál is magasabb rendű állapot: az időtlenségben való utazás elsajátítása volt. Ezzel tulaj­donképpen messzebb mentek a meta-

«MU

w

Leválasztották az anyagról a mennyiséget

31

fizikai felismerésekben, mint bárme­lyik gondolkodó a későbbiekben. így ők is a XXI. század „bedolgozóinak” látszanak, bár úgy tűnik, hogy a ki- bertérutazók nem látják szükségét az öreg varázslóról megemlékezni.

Herakleitosz (Kr. e. 500 k.) nevét a legízesebb csontként szájba kapva szoktak diadalköröket futni a materi­alisták. A baj csak az, hogy a Herakleitosz által feltételezett moz­gás és változás mint a világ lényege nem ok, hanem okozat. És mielőtt megsemmisítő kritikák érnének, jel­zem, hogy a tűz mint őselv és irányí­tó erő szintén következmény. Herak­leitosz valószínűleg egy taoista epi- gon volt, aki éppen a tan transzcen­dentális lényegét nem értette meg. Mindezt, a látszólag nem ideillő be­kezdést mint a bölcseleti gondolko­dásban szokásos tévútra jutás mo­delljét iktattam be.

De engesztelésül álljon itt egy idézet, amely valóban arra utal, hogy ő is ré­szese lehetett a létezés mögötti titkok ezoterikus tudásának: ,JKz emberekre az vár haláluk után, amit nem sejtenek s nem is vélnek. ” A világ és a létezés lényege tehát alapvetően más, mint amit kezdetleges logikánkkal próbá­lunk papírízű törvényekbe foglalni.

32

Parmenidész (Kr. e. 500 k.) és tanít­ványa, eleai Zénón (Kr. e. 460 k.) egy végtelenül fontos dologra jöttek rá, de a fizika és a csillagászat akkori szint­je nem tette lehetővé a feltárt ismere­tektől való olyan mérvű elszakadást, hogy felismerésüket következetesen végigvihessék, így azután zsákutcába jutottak. Parmenidész szerint a lét és a gondolkodás azonos, mégpedig egy a teret egységesen és oszthatatlanul be­töltő gömb formájában, amely mentes minden mozgással és változással járó megnyilvánulástól. Zénón, továbbfűz­ve a gondolatot, híres apóriáiban rá­mutatott a tér, az idő és a mozgás le-

A Lét és gondolkodás egy, a teret betöltő gömb egysége

he tétlenségére. Ezekkel a később for­mailag megcáfolt állításokkal a két fi­lozófus a lét metafizikai mélységeit fel­ismerve azt szándékozott kifejezni, hogy ellentmondás van a létezés rend­kívül összetett tulajdonságokat muta­tó volta és az ezeket négy dimenzióba bezárni igyekvő emberi okoskodás kö­zött. Bár nem tudták elméleteiket vé­gigvinni, nyugodtan tekinthetjük őket a négy dimenzión túli gondolkodás elő­futárainak.

Demokritosz (Kr. e. 460-370) atom­elméletével az univerzum szerkezeté­nek alapvetéseiben örök érvényű ma­gyarázatát adja. Következtetései során eljut a végtelen számú világ létezésé­hez, amellyel egyértelműen kimondja az akkoriban nem túl nagy meglepe­tést kiváltó gondolatot, hogy a Földön kívüli élet és a Földönkívüli Intelligen­cia számtalan variációja lehetséges.

Az eddigieket bizonyító tétel Szimp- likiosz írásaiból maradt ránk, mely szerint Demokritosz és mestere, Leu- kipposz úgy vélekedett, hogy „a ha­tártalan űrben határtalan számú ato­mokból határtalan számú világok te­vődnek össze”. Ezzel amúgy az erősen vitatható, de a tudatunkban baljósan megrögzült „végtelenség”-fogalom illú­zióját is ránk hagyományozták.

34

Üdítő oázis a tudás e sivatagában (értsd: nagy kiterjedésű valójában!) Gorgiász (Kr. e. 483-375) „nem tudá­sa”. Totális nihilizmusának („semmi nem létezik, ha létezne, sem lenne megismerhető, ha megismerhető len­ne, sem lenne közölhető”) egy momen­tumát ajánlanám figyelmükbe: a vég- t elenről szóló tanítást. E szerint a vég- lelen nem létezhet önmagában, sem másban, tehát sehol sincs. Őszintén támogatom a nézetet, mert a végtelen fogalmát szerintem is a lusta fiziku­sok és filozófusok találták ki, hogy egy |ó csomó problémát lerázhassanak magukról. A végtelen fogalma a leg­ügyesebb intellektuális trükk a kerék feltalálása óta. Vizsgálata nem e könyvnek a tárgya, de annyi elmond­ható róla előzetesként, hogy az értel­mezése körüli problémák szintén a négy dimenzióba szorított lét önellent­mondásaiból fakadnak, és mint ilyen, összefügg a Földönkíuüli Intelligencia kutatásával

Platón (Kr. e. 427-348) elméleteivel nagyon óvatosan kell bánni. Viszony­lagos ismertsége és gondolatainak „közszájon forgása” a félreértések halmozódásának lehetőségét hordoz­za. Már az általános iskolában is tud­ni vélik az ideatan lényegét, és valami

35

nagyon elvont, tárgyiasulatlan álom­képpel azonosítják. Valójában Platón a legszigorúbban a valóság megisme­résének igényével dolgozott, és ha hajlandóak vagyunk szembenézni az­zal a paradoxonnal, hogy az idealiz­mus állításait rendre a materialista kutatások igazolják, talán nyerhe­tünk is valamit az ügyön. Lássuk, mi­ket állított Platón.

1. Elismerte az anyagi világ létezé­sét. (Ehhez nincs mit hozzáfűzni.)

2. Az anyagi működéseket egy nem emberi származású, de azzal koegzisz- tens célszerű értelem hatja át. (Viták itt is csak az elnevezéseken folynak, az eszmei bürokratizmus megnyilvánulá­saiként. Az eddig legelterjedtebb cím­kék: Dzsudzsu, Ősvalami, az Egy, Is­ten, a Természet, Fizikai Törvények, Transzcendens Valóság stb.)

3. Az igazi tudás az érzék feletti, vál­tozatlan lényegben található. (Ez csak annak a megállapítása, hogy az embe­ri érzékelés határai nem esnek egybe a valóság határaival. Ha ez ostoba ide­alizmus, akkor Leeuwenhoek is osto­ba idealista volt, amikor megalkotta a mikroszkópot.)

4. Az ember kettős felépítésű - anya­gi és nem anyagi - lény, és ez utóbbi része egylényegű az univerzum szá-

36

Az ember egylényegű az Univerzum meghatározó részével

inunkra ismeretlen, de meghatározó részével, aminek következtében bizo­nyos létfázisaiban azoknak a törvé­nyeknek is engedelmeskedik. (Jelenle­gi tudásunk szerint ez nem bizonyít­ható, viszont következik az előző há­rom pontból. Ha elfogadjuk, hogy az értelem - amely tartalmaz előrelátást, hipotetikus képességet és elvont logi­kai érzéket is - több, mint a tudás, ak­kor van remény.)

A Szofista című párbeszédéből valók a következő idézetek: ,A lét tehát saját természetéből kifolyólag se nem nyug­szik, se nem mozog.”

37

„...aminek bármilyen képessége is van akár arra, hogy hatást gyakorol­jon bármi másra, akár, hogy a legki­sebb hatást is elszenvedje ... valóság­gal létezik ... a lét nem egyéb, mint ké­pesség.” Ezek a konklúziók a szá­munkra pillanatnyilag érzékelhető fi­zikai valóságon túli létezők bizonyítá­si kísérletének eredményei. A minden­kori korlátolt és dogmatikus gondol­kodás és a féktelen fantáziálás közti kívánatos állapotot határozza meg. Értelme, hogy az áltálunk érzékelt di­menziókon túli létezés is létezés, és a tudatunkon keresztül gyakorolt hatás ennek a létezésnek a bizonyítéka.

A Szókratész szájába adott szavak a Föld ideájáról egy Földön kívüli koló­nia leírása: „...az ott az igazi ég és az igazi fény és az igazi Föld ... élőlény pedig sok másféle is van rajta, és em­berek is ...eszméletük és minden ilyesmi annyival magasabb rendű a mienknél, amennyivel ... az éteré a levegőnél...” (Phaidón, 109-111.)

Számomra Platón filozófiája példája az FKI megismerésére tett legkorrek­tebb és legintenzívebb kísérletnek.Arisztotelésznek (Kr. e. 384-322)

elsősorban a metafizika elnevezést kö­szönhetjük, hiszen az ő filozófiai rend­szerére alkalmazták ezt először. Nagy­

38

ságának forrása inkább a gondolko­dás módszerének, a logikának a kifej­lesztésében található meg, mint a vi­lágról alkotott új és érdekes megálla­pításokban. Számunkra egyébként la­ikus kozmológiájának az a része lehet érdekes, amelyben azt a konkrét meg­győződését írja le (Metaphysika XII. 8.), hogy a csillagok és a szférák vilá­gában az emberinél magasabb intelli­genciájú szellemi lények élnek (ame­lyek semmiképpen nem azonosíthatók Isten fogalmával!), és a kozmosznak ezt az örökkévalóság törvényei közt mozgó részét ők kormányozzák. Te­kintve Arisztotelész filozófiájának idő­ben is jelentősen kiterjedő hatását és ismertségét, ismét erős bizonyítékát láthatjuk annak, hogy az emberiség kezdettől fogva nem furcsának és ide­gennek, hanem természetesnek és normálisnak tartotta a Földönkívüli In­telligencia létezését.

A sztoicizmus - alapítója Zénón (Kr. e. 334-262) - emberközpontúbb világ- szemléletre hangolódva már-már a Te­remtő Őselv társává emeli az embert azzal, hogy a testi valósága mellé az ér- telmes erő (logos) és az értelmes létcsí- iák (logoi spermatikoi) befogadójának véli. Ez annyiból érdekes, hogy fejlődé­si távlatában és irányában korlátlan

lehetőségeket tulajdonít neki - tehát a kozmikus fejlődés lehetőségét is.

Másik érdekes elméletük, Herak- leitosz nyomán, a „világperiódusok” elmélete, mely szerint minden perió­dus egy teljes pusztulással járó világ­égéssel ér véget (a világanyag visszatér a Teremtő Őselvhez), majd egy új világ keletkezik. A két elgondolás összekap­csolása egybevág számos modern el­mélettel, például az emberiség erede­tét más bolygókon kereső verzióval. (Számos SF-alkotás és ufóeredet- elemzés járja körül ezt a témát!)

Epikurosz (Kr. e. 341-270) és hívei a bolygók közti térben élő, fénytestű, ember alakú(!U), de az emberiséggel nem törődő isteni lényekről beszélnek. Ez a megközelítés szintén közelebb áll a mai fogalmak szerinti Földön kívüli Létezőkhöz, mint egy babonás kor is­tenvallásos előképeihez. Párhuzam­ként ajánlom figyelmükbe az ufó­észlelések alkalmával leírt „fénylé­nyek”-et.

Szó szerinti megfogalmazása akár egy XXV. századi űrflottaparancsnok beszámolója is lehetne: „végtelen szá­mú világ van, s közülük némelyek ha­sonlóak ehhez a mi világunkhoz, má­sok nem hasonlóak...” ... hinnünkkell továbbá, hogy minden világban

40

vannak élőlények, növények és más dolgok..."

A szkeptikusok vagy „fontolgatók” Pyrrhon (Kr. e. 360-270) által alapí­tott iskolája tagadja a természet is­mert fényeiből levezethető Isten, tér, Idő és mozgás fogalmait. Itt most megint szembe kell helyezkednem a fi­lozófiatörténet hagyományos állás­pontjával, amely szerint a szkeptiku­sok ezen fogalmak létezését tagadták. ( ík csak a megismerés lehetetlenségé­ről beszéltek, ami messze nem ugyan­az, és ezáltal kapcsolódnak az eleai

A bolygóközi térben fény lények élhetnek

Zénón tanításaihoz, így a konklúzió is megegyezik: ha a négydimenziós világ­képünk ellentmondásba kerül bizo­nyos jelenségekkel, akkor a dimenziók lényege nem úgy igaz, ahogy hittük, vagy újabb dimenziók létezése feltéte­lezhető.

Philon (Kr. e. 25-Kr. u. 50) intellek­tuálisan hellenisztikus kötődésű zsidó filozófus és az emberiség egyik nagy sorsfordulójának kulcsembere volt. Mindez, persze, csak utólag derült ki, és azóta sem mindenki számára. „Bű­ne” olyan mérvű, hogy minden - akár „hit”-re, akár „tudás”-ra alapozott - tá­bor legszívesebben törölné személyét a teremtésből, amit az elhallgatás tech­nikájával igyekeznek is kivitelezni.

Mivel a leghatározottabban távol akarom tartani magam a valláskritika veszélyes vizeitől, tevékenységének bölcseleti elemeit ismertetném csak. Philon a zsidó vallás alapját képező ószövetségi eszmerendszert szimboli­kusan és transzcendentális elvonat­koztatásokkal értelmezve igyekezett a görög idealista filozófia eszmerendsze­rének megfeleltetni, azzal a talán soha ki nem mondott végkövetkeztetéssel, hogy a kettő tulajdonképpen egy és ugyanaz. Ennek eredménye egy az univerzum szerkezetéről alkotott kép

42

A Szellem az Ige és az Anyag körforgása a teremtésben

lett, amelyben a Teremtő Szellem (nem négydimenziós téridőszerkezet­hez tartozó létező) létrehozza az Igét (Logos - amely minden dimenzióban életképes), ami megtestesül (anyaggá válik!), és közvetítő lesz a Teremtő Szellem és az emberiség között. A Logos tartalmazza a világ minden léte­zőjének eszmei szubsztanciáját, me­lyek az anyaggal való egyesülés során válnak valóra. Akadhat, aki felismerni véli ebben az elméletben a katoliciz­mus Szentháromság-tanát, vagy az SF-alkotók dimenzióváltós történeteit,

43

esetleg a modern kozmológia téridősz- erkezet-magyarázatait. Valószínűleg mindegyiküknek igaza van...

(A mai magyar gondolkodók közül Kisfaludy György szentel fokozott fi­gyelmet ezen elmélet kozmikus vonat­kozásainak.)

(Szent) Jusztinosz-t (Kr. u. 89-163) lefejezték a rómaiak, mint oly sok ke­resztény kortársát, és ettől életét visz- szamenőleg a vallás szolgálatában álló­nak ítélik, holott vérbeli filozófus volt. Végigbotladozta az összes fellelhető is­kolát, meghallgatta az összes önjelölt bölcset a sztoikusoktól a platoniku- sokig, míg végül egy félhülye öreg kol­dus mellékesen odavetett szavaiból há­mozta ki a világról szóló igazságot.

Odáig követi kora bölcseleti divatját, hogy átveszi a testet öltő Ige metafizi­kus szimbólumrendszerét, de kibővíti ezt a Logos spermaticos eszméjével, a kozmosz minden pontyán jelenlévő és mindenütt ható igazságcsíra dimenzió­kon átsuhanó létével. Ha ezt hétköz­napi nyelvre visszafordítjuk, még fan- tasztikusabb eredményt kapunk: egy lényt, aki számtalan alakban, anyagi és nem anyagi valóban azt az egyedül­állóan fontos feladatot látja el, hogy puszta megjelenésével biztosítja a koz­mosz rendjét.

44

Figyelemre méltó momentummal bővíti ki a Krisztus-mondát. Azt állít­ja, hogy amikor Jézus alámerült a Jor­dán folyóban, annak vize felforrt, és lángba borult a felszíne. Az ilyen leírá­sokban az az elgondolkodtató, hogy egy hétköznapi eseményt összeköt egy olyan fizikai jelenséggel, amellyel ren­des körülmények között nem találkoz­hatott, és semmilyen profetikus sab­lon vagy korabeli vallásgyakorlati el­várás nem kényszeríti rá. A fenti je­lenség két esetben jöhet létre: ha na­gyobb mennyiségű antianyag találko­zik az anyaggal, vagy ha egy a földi légkört átszelő nagyobb tömegű tárgy csapódik a vízbe. A többit az Önök fantáziájára bízom.

„/az Istentől/ jött Fiút ... s a kísére­tében levő angyalok seregét” - írja I. Apológiájában a kozmoszt lakó nagy számú emberfölötti lény jelenlétére és tiszteletére utalva.Arisztidész (Kr. u. kb. 100-150)

egyetlen techno-prófétikus elszólásá­val érdemelte ki itteni szereplését:... észrevettem, hogy ezt a világot ésmindazt, ami ebben van, egy másik vi­lág ereje mozgatja...” Talányos megfo­galmazás egy hívőtől. A párhuzamos világegyetem, a világanyaggal szem­benálló antianyag, a három dimenzi­

ós

Város a Föld atmoszféráján kiuűl

ón túli térdimenziók lehetősége mind huszadik századi eszmények - vagy mégsem?

Tertullianusz (Kr. u. 160-230) már az ókorban hozzájárult az ufómítosz kialakulásához azon véleményével, hogy a Föld atmoszféráján kívül egy nagy város épül, ahol emberek vagy az emberekhez hasonló lények élnek és dolgoznak. Noha ő Új-Jeruzsálemre és Krisztus égi királyságának alattvalói­ra gondolt, a sci-fik és a lassan meg­valósuló tervek űrállomásaihoz való hasonlatossága elég feltűnő.

46

Origenész (Kr. u. 186-255) kibőví­tett formában megismétli Philon elmé­letét, amely most már beágyazódik az új világvallást létrehozó kor szellemi vajúdásába. Itt még hangsúlyos elem a Teremtő Szellem létbőségéből eredő folyamatos emanáció, a lelkek (te­remtmények) szünet nélküli kiáram­lása, amely az egész univerzum bené­pesítésére utál. Az emanálódott lelki egységek érdekeltek a visszatérésben, amely egyszerre anyagi és nem anyagi feltételekhez kötött okozati jelenség. A folyamat fizikai megjelenítése a Föl­dönkívüli Intelligencia kisugárzásáról, hatásáról és céljáról szól. Annyiban kapcsolódik korunk SF- és FKI- kutatásaihoz, hogy egy tipikus ener- gia-anyag-energia átalakulásról szól, amely kisugárzó jellegű (tehát nem egy pontra, pl. a Földre, koncentráló­dik).

A gnosztikusok (Kr. u. II—III. sz.) az egyház által támadott bölcseleti rend­szere a ma egyre nagyobb tért nyerő ezoterika (titkos tanok) révén kap új hangsúlyokat. Itt a gonosz erő kelet­kezésének és a világban való megjele­nésének náluk központi helyet elfog­laló kérdését emelném ki. A dualiszti­kus világképek archetípusai (a kínai )in-jang, az iráni zoroasztrizmus jó és

47

rossz harca és a görög ősdialektiku- sok egymást űző elemei) ütköznek itt meg az egységes és oszthatatlan Egy elméletével. Ez utóbbi veszített, és az eredeti judaista-keresztény vallásböl­cselet univerzum-szemlélete eltérítő­dött. A mindig és mindenhol megjele­nő Ellenpólus, az elsősorban az anyaggal azonosított Gonosz itt már nem puszta kiegyenlítő és harmoni­záló feladatot lát el, mint a kínai és iráni filozófiában, hanem a sors két­esélyes, kedvezőtlen kimenetelű lehe­tőségeit is valóságszámba véteti. (Ké­sőbb Kierkegaard, Schopenhauer és Nietzsche a döntés és az akarat ab­szolutizálásával kívánta ellensúlyozni a fentiek romboló hatását.) Az univer­zum folyamatai, a tér és idő lineáris fizikája szenved minőségi változáso­kat, és a lét valóság-dimenziói való- színűség-dimenziókká szorzódnak fel az elmélet logikája szerint. Mai megje-

„Jang-fogyatkozás” - egyensúly helyett pusztulás?

lenési formája a Földönkívüli Intelli- (¡éneid pusztító erőként való fellépteté­se (az SF-irodalom nagyobb részét ez hatja át, de az ufóirodalomban is je­len van), valamint a fizikában és filo­zófiában az entrópia-elmélet és az in­formáció- és káosz-elmélet megfelelő vonatkozásai.

Plotinosz (Kr. u. 205-270) és Proklosz (Kr. u. 412-485) az új pla­tonizmus vezető képviselőiként talán utolsó bástyái a kozmoszt betöltő vi- láglélek elméletének. E korban az em­berek és a filozófusok még hajlamo­sak voltak a globális gondolkodásra, ami saját magukat és a földi létet a kozmikus lét részeként értelmezte, és nem mint kizárólagos egyediséget. A kereszténység előretörésével alakul át ez a szemlélet ego-, ember- és föld­centrikussá, amiben a teremtés egye­düli célja az ember, és mindezek kö­zéppontja a Föld. Az újplatonikus filo­zófia kozmikus filozófia, mely szerint a tökéletességben végtelen abszolútum- ból árad ki a világlélek, amely meg­sokszorozódva és számtalan fokozat­ban jelenik meg a kozmoszban. E fo­lyamat célja az anyag megtisztítása és a visszatérés az eredőhöz. Mint min­den ésszerű gondolatmenet, ez sem tartalmaz kizárólagosságokat. Nem

49

tudható, de feltételezhető, hogy a vi- láglélek számtalan része számtalan más formában keresi a feladat megol­dásának módjait.

Hermesz Triszmegisztosz (Kr. u.II—III. sz.) elmélete a XX. század okkult gondolkodóinak tevékenysegével ke­rült ismét reflektorfénybe. A szinkre­tizmus úgy magyarázza a világot, mint az anyagi és anyagon túli tulajdonsá­gok és események a világegyetem szerkezete különböző síkjainak meg­felelő, de azonos és egymásra hangolt sorozatát. Az „ami lent, az fent” for­mában elhíresült filozófiai szlogen a felettünk álló fizikai és intellektuális lé­tezéssel való feltétlen együttműködé­sünkre utal.

50

A középkor és az újkor filozófiája

Az Aurelius Augustinus (Szent Ágos­ton - Kr. u. 354-430) vallásbölcseleté­ből kiemelhető általános bölcseleti ér­ték egyben a kozmikus korszakába ér­kezett filozófiatörténet alapdilemmája is: az idő kérdése. Augustinus szerint az idő csak a lélekben jelenik meg - tehát szellemi szubsztancia mégpe­dig úgy, hogy „rajta halad át a múltba az, ami a jövő volt”. Ha helyesen értel­mezzük, ez azt jelenti, hogy az idő minden (szellemi) létezés alapegysége. Valójában oszthatatlan és kiterjedés nélküli, mértéke az 1 egység, ami egyenlő a mindenkori jelennel. A fizi­kai „mérhető” idő valójában csak egy viszony szám, gyakorlati elvonatkozta­tás, ami nem egyezik meg magával az Idővel. Az univerzum létezéslényege nem az időben zajlik (ez a sokszor jel­zett négy dimenzión túli létezés): a „mi ... időink Isten örökös jelenén halad­nak át”. Szent Ágoston elgondolásai

51

A „mi... időink Isten örökös jelenén haladnak át“

szerint választ találhatunk néhány fel nem tett kérdésre Is. Például, hogy el­képzelhető-e időutazás? Természete­sen, de csak a négy dimenzión túli lé­tezés számára. A további elemzések képesek feloldani a Földön túli létfor­mákkal kapcsolatot kereső ember ál­landó ellenmondásokba gubancolódott időszemléletét Az ezt követő évszázadokban az em­

beri gondolkodás az egyház felügyelete alatt zajlott, amely nem látta szüksé­gesnek új elképzelések támogatását.

Az első nagyon finom elmozdulást - ha az arab Averroas (1125-98) meg­alkuvás által motivált „kettős igaz­ság” elnevezésű filozófiai kategóriáját nem számítjuk - Aquinói (Szent) Ta­másnál (1225-74) tapasztalhatjuk. Híres istenérvei, melyek évszázad­okon keresztül voltak a keresztény

teológia alappillérei, valójában távo­labb mutatnak a FKI-k lehetséges hi­erarchialáncolatában egy dogmatiku­san értelmezett Isten-képnél. Ennél azonban még tovább megy. Summa Contra Gentiles c. munkájában kije­lenti, hogy az Időben és Térben nem szemlélhető Teremtő Szellemnek igen sok véges dolog megalkotására van szüksége saját jellegének kifejezésé­hez (II. 45.). (Tehát ezek száma min­den bizonnyal nagyobb, mint amit az emberi érzékelés át tud fogni.) Továb-

A teremtményi rangsor tetején tiszta szellemi lények állnak

53

bá szó sincs arról, hogy a földi meg­jelenésében egzisztáló ember lenne a Teremtés csúcsa. A Teremtő Szellem és az ember tulajdonságai közti ha­talmas különbség okozta űrt ugyan­olyan hierarchikus fokozatokkal kell kitölteni, mint mondjuk egy kődarab és az ember közti átmenetet. A te­remtményt rangsor tetején, szerinte, tiszta szellemi lények állnak, melyek különböző feladatokat látnak el az univerzum működtetése terén. Más írásaiban is utal a Földön kívüli Intel­ligenciának az univerzumban való je ­lenlétére, sőt, lehetségesnek tart más, eddig még fe l nem ismert megoldáso­kat is(!ü).

Remélem, senkinek az érzékenysé­gét nem sértem azzal, hogy eszméi alapján Aquinói Szent Tamás egyhá­zán kívül az FKI kutatásának az apos­tola is lehetne.

Kálvin János (Johannes Cauvin, Calvin) (1509-1564) annyiban illik a filozófusok sorába, hogy noha gondol­kodásának tárgya teologikus, de az egyházi dogmáktól való eltérés filozó­fusi kvalitásokat feltételez.

Rendkívül érdekes és egy egész évez­rednyit előremutat időelmélete, amivel Isten predesztinációját (eleve elrende­lését) magyarázza..... az ő tudása szá­

54

mára nincs jövő vagy múlt, hanem minden jelen... úgy látja és szemléli a dolgokat.” Tehát: a négydimenziós, időfolyamatban lévő világegyetem fog­lalataként egy négy dimenzió fölötti, konstans idejű, az összes létező tér- és időkiteijedést egészlegesen megélő és érzékelő szupervalóságot határoz meg.

Majd burkoltan ugyan, de félrema- gyarázhatatlanul a Föld-középpontú - ság és az ember egyedülvalósága ellenfogalmaz: ... ez az előre tudás kiterjedaz egész világegyetemre és minden te­remtményére.” (De Praedestinatione, XXI. 5.) Ugye nem kell bizonygatni, hogy ez a mondat nem csak a Földre és pár millió lakosára utalt?!

(Itt szeretném elejét venni a későbbi kioktatásoknak és vitáknak a leírt szövegekbe való belemagyarázásokat illetően. Úgy gondolom, hogy feltéte­lezhetjük arról a pár száz géniuszról, akik az emberiség történetének szelle­mi értékeit létrehozták, hogy igen pontosan, megfontoltan és akkurátu­sán fogalmaztak és leírt szavaikat hosszas elmélkedés előzte meg. Ha a nekünk tetsző helyeken ragaszko­dunk szó szerinti megfogalmazásaik­hoz, úgy kell tennünk akkor is, ha az nem pontosan a mi véleményünket tükrözi. Jelen esetben, ha Kálvin Já-

Nincs jövő vagy múlt, csak a mindig jelen idejű szupervalóság

nos csak a Földre gondolt volna, nem „világegyetemet” ír, és ha csak az em­berekre gondolt volna, nem „minden teremtményt” ír.)

Az egyháztól különvált filozófia zászla­ját először Giordano Bruno (1548-1600) lengeti meg. Nyílt panteista elvei (Isten­nek a természettel való azonosítása) - melyek bajba is sodorják - az atomista hagyományokkal párosulva vezetik ah­hoz a meggyőződéséhez, hogy a végte­len térben végtelen sok világ létezik. Kö­vetkezésképpen végtelen sok intellek­tussal rendelkező lakóval...

A csillagzatokat „nagy élőlényeknek” tartja, melyeket átjár a mindenhol je­

56

len lévő „világegyetem lelke”, mely „különböző módokon és különböző fo ­kozatok szerint tölti be és tartja össze a világmindenséget”.

E „módok”, „fokozatok” könnyen le­hetnek az intelligens lények hierarchi­ájának tagjai.

Noha a végtelen tér mellett foglal ál­lást, elmélete egybecseng a fizikusok közt legújabban terjedő „buborék-vi- lágegyetemek” elméletével, „...a tér többi része, ahol nincs világ... nem képzelhető el ama képesség nélkül, hogy magába foglaljon olyan világo­kat, amelyek a mieinknél nem silá­nyabbak. ”

És végül egy a lakott világegyetem mellett voksoló idézetfüzér: „...az ég ama képzelt határvonalán túl... világtestek... földek és napok vannak, valamennyien érzékelhetők... azok számára, akik rajtuk vagy közelükben vannak”, „...ugyanúgy látszik azok­nak is, akik a Holdban és ama többi csillagban laknak...’’, „...ez a csillag is a más csillagokban lakók számára csakis ama fény révén látható...”, ... mert egy logikus és némileg is jó­zan szellem semmiképpen sem tudja elképzelni, hogy a számtalan világ­nak... ne legyenek ilyen vagy még kü­lönb lakói."

57

Kepler (1571-1630), Galilei (1564-1641) és Newton (1643-1727) megalkotják ugyan a világegyetem me­chanikus modelljét, de egy pillanatig sem gondolják, hogy a Föld volna en­nek a rendszernek az intellektuális központya. Ez ugyanolyan nevetséges, geocentrikus elképzelés volna, mint amit a fizika terén éppen ők gyűrtek le.

Vanina Vanini (?) kivégzett nápolyi pap és apostoli sorsot kereső bölcselő egy platóni gondolat megerősítésének okán kerül ide. Állandó vitáinak és kudarcainak egyik fő tárgya az a tétel volt, hogy a Teremtés különböző fe j­lettségi szintű lények hierarchikus láncolata, melyből következően a fel­tételezett Teremtő és az ember között is helyet kell foglaljon néhány teremt­mény, akik nyilvánvalóan nem a Föl­dön élnek.

René Descartes (1596-1650), a ma­terialisták által is nagyrabecsült raci­onalista gondolatmenete is megérde­mel egy bekezdést. Úgy vélte, hogy ha az ember csak önmagában, önmaga által létezne, akkor a legtökéletesebb lényként a tökéletességek fogalmában foglalt tulajdonságokkal kellene ren­delkeznie. De mivel ezekkel nem ren­delkezik, szükségszerűen létezik nála tökéletesebb...

58

Blaise Pascal (1623-1662) zseniális matematikusként kora természettu­dományának vezető elméi közé tarto­zott. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - meggyőződéssel vallotta, hogy az ember által megismert tér-idő rend­szeren túli létezéseket is tartalmaz a világ.A filozófiatörténet tántorithatatlanul

hívő keresztényként tartja nyilván, de szorgos kutató munkával ki lehet ásni az orákulum előtt hozsannázó bölcs kevésbé elfogult és általánosabb érvé­nyű megnyilatkozásait is. Például a „csodára nincs többé szükség, mert már vannak” megállapítás a szüksé­ges absztrakciók elvégzése után a lét különböző formáinak metamorfózisá­ra és azok megismerhetőségére utal.

Ugyanezt a megközelíthetetlennek vélt transzcendeltális valóságot írja le a következőkben: „Isten metafizikai bizonyítékai olyan messze esnek az emberi gondolkodástól, oly bonyolul­tak, hogy nem nagyon hatnak ránk...” Illetve, hogy vegyem a bátorságot Pas­calt kiigazítani, nagyon is hatnak ránk, csak évezredek óta számtalan és egyre újabb félreértelmezései szü­letnek ugyanannak a Földön kívüli erőnek a megnyilvánulásai magyará­zatára.

59

„Az ember nem tudja, hol a helye” - úja a Gondolatok 427. passzusában. -„Nyilvánvaló, hogy eltévedt, hogy le­bukott, de képtelen újra meglelni igazi helyét, ezért most mindenütt szorong­va és eredménytelenül keresi.. ” Ezzel a megállapítással egyrészt akarata el­lenére minősíti a vallásos magyaráza­tokba tévedt saját helyzetét is, más­részt meg egyértelműen megfogalmaz­za, hogy ha valahonnan lebuktunk, il­letve valahonnan eltévedtünk, akkor léteznie kell egy másfajta, az ember számára is megközelíthető, a Földön kívüli Intelligenciának is teret biztosító létformának.

Baruch Spinoza (1632-77) panteiz- musnak álcázott ateizmusa számos gondolati circulus vitiosus-hoz vezetett, ám ezeknél sokkal érdekesebb, amikoregyértelműen fogalmaz:... a természetjoga addig terjed, amíg hatalma... (és benne) nemcsak az emberi ész törvé­nyei hatnak..., hanem végtelenül sok más törvény is...” No comment.

John Locke (1632-1704) a higgadt értelem és a szellemi kalandorság minden gyanújától mentes gondolko­dó megelevenedett szobra. Ha szabad ezt a fordulatot alkalmaznom, ettől a sótlanságtól csak még értékesebbek témánkba vágó mondatai. A végtelen­

60

ség, illetve az arról alkotható pozitív ideák lehetetlenségéről hosszasan ér­tekezik, noha ő maga sem tudja a te­ret és az időt másmilyennek gondolni.

Nagyon izgalmas távlatokat nyit Is­tenről szóló elmélkedése: „Saját lényegében... Isten egyszerű, és nem részekből áll.” Általánosítva és a mai kor szóhasználatára lefordítva a szen­tenciát, ez azt jelenti, hogy a létezők hierarchiájában az egyik létezési sík nem tartalmazza okvetlenül a másik létezési sík kategóriáit. Vagyis Locke tudtán kívül rájött arra, ami a XXI. század fizikusainak már sokkal ke­vésbé misztikus talány, hogy dtmen- zionális határaink átlépésével teljesen más és újszerű létezések világára lel­hetünk, amelyek ugyanakkor a mi vi­lágunkban nem mutatják létezésük sokféleségét.

Az idő és a tér mértékegységeiről el­mélkedve kijelenti, hogy ezek könnye­dén alkalmazhatók a „világ határán túl levő távolságokra, ahol már testek egy­általán nincsenek”. Úgy vélem, hogy a materializmus és a racionalizmus ér­vei azonnal és mindenestől megdől­nek, ha egy gondolkodó bevallja, hogy az univerzumnak léteznek olyan ré­szei, melyek nem az általa fennen hir­detett törvények hatálya alá tartoznak.

61

Isaac Newton (1643-1727) sokak számára a minden körülmények kö­zött matematikai egzaktsággal meg­szólaló természettudós, a nagybetűs FIZIKUS. A gravitációs erő hatásai és a belőle levont következtetések mai vi­lágfelfogásunk alapjává váltak, bár éppen arra szeretnék példákat hozni, hogy ez ügyben milyen óvatosan és al­ternatív filozófiai magyarázatoknak is utat hagyva fogalmazott írásaiban.

„Azt azonban, hogy az anyag ho­gyan válhatik szét két különböző faj­tára, hogy ...alkossa a Napot..., a többi része pedig... sok kisebb tö­meggé álljon össze (bolygók)... nem lehet pusztán természetes okokkal megmagyarázni... egy bölcs és találé­kony Akarat működésének tulajdo­nítsam őket.” Ez a megfogalmazás is­kolapéldája az Isten kategóriájával nem azonosított FKI-ról való véleke­désnek. Máshol is elejt hasonló tar­talmú véleményt: „...több más okból is arra jutottam, hogy Rendszerünk megszerkesztését egy értelmes Lény­nek tulajdonítsam. ”

Az, hogy mi volt a véleménye saját felfedezésének filozófiai következmé­nyeiről, sokakat meg fog lepni. „Hogy a gravitáció az anyag vele született, inherens és lényegi tulajdonsága...

62

számomra... nagy képtelenségnek tűnik... A gravitációt egy állandó és törvényszerűen ható tényező kell, hogy okozza: mármost hogy ez a té­nyező anyagi-e vagy sem, azt olvasóim megfontolására bíztam. ”

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Newton ugyanúgy használta az „Isten” kifejezést is, ami még talányosabbá teszi valódi álláspontját. Nem hiába, okos ember volt: a felfedezés dicsősé­gét learatta, a veszekedést meghagyta másoknak.

Bemard le Bovier de Fontenelle (1657-1757) személye és élete külön­leges és káprázatos. Már maga a számszerű adat, hogy egy hónap híján egy kerek évszázadot élt meg: példaér­tékű. Rendkívül tevékeny és érdeklő­dő ember volt. Mint afféle francia, vonzódott az utópiák iránt, de elmé­lyedt és műveket alkotott történész­ként, drámaíróként, matematikus­ként, költőként, fizikusként, filozófus­ként és akadémikusként.

Könnyed eszmefuttatásaiban próbá­ra teszi képzeletét a Vénusz, a Merkúr, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz bolygókon élő lények emberekhez vi­szonyított tulajdonságait illetőleg. 1680 körül megjósolja az emberek kö­zeli Hold-utazását!

63

Fölismeri azt a pszichológiai igaz­ságot, hogy az emberiséget önző és infantilis érdekei fűzik csupán a geo­centrikus, illetve az emberközpontú világkép fenntartásához. Hiszen, ha nem kizárólag az emberért történt a Teremtés, úgy kiesik kivételezett helyzetéből (és kiesik az ezt a nézetet hirdető egyház is), kénytelen a jól megszokott gondoskodáson és atyai figyelem fényén megosztozni, Isten szeretetéért sorban állni. Mennyivel másabb a Teremtés királyának len­ni, mint egynek a többi között. Itt vá­lik kozmikus példázattá Káin és Ábel története: az emberiség az univer­zum Káinja, aki gondolatban már megölte kozmikus testvérét, csak hogy minden figyelem őreá irányul­jon. El lehet gondolkodni, hogy mi­lyen érdekek társulnak a mai napig is eme kizárólagosság érzetének a fenntartásához!

Más bolygók lakóiról úgy beszél, hogy bár azok értelmes lények lehet­nek, de nem emberek. Háromszáz év távlatából nehéz eldönteni, hogy a Szent Szék rosszallását igyekezett-e elkerülni ilyen ügyes trükkel - tudni­illik ebben az esetben nem vádolhat­ták meg szentségtöréssel -, vagy lát­noki képességei működtek ismét.

64

96. életévében (!) könyvet ír kora leg­fejlettebb kozmofizikai elméletéről, az örvényelméletről. Kevesen állnák meg, hogy ennyi szellemi erő és kü­lönleges képesség láttán ne gondolja­nak „bizonyos külső erők” esetleges segítségére.

George Berkeley (1685-1753) ahhoz képest, hogy a tér és anyag absztrak­ciójának lehetetlensége miatt elutasít­ja az anyag létezését, és csak az észle­lésben megjelenő szellemi létet ismeri el, az anglikán püspökségig vitte. El­méleti rendszerét a semmihez sem köthető illuzionizmustól csak a szelle­mi szubsztanciák elismerése válasz­totta el. Szubjektív idealizmusának

T é r és idő m e n tes

n e m l é t e z é s

T é r b e n és i d ő b e n v a l ó

lé t e z és

0 - f á z i s o s á l l a p o t

Létezés-archeológia

65

egyetlen kimutatható előnye, hogy ér­zékletesen modellezi a Teremtő Szel­lem, az Őselv vagy az Egy nullafázisos tudatállapotát. Magyarul, egy olyan tudatállapotról közvetít információ­kat, amely csak az univerzum létezés és nem létezés közti időmentes anti- kvalikvantumát (egyesített minőségi és mennyiségi jellemzőket nem tartal­mazó létállapot) jellemezhette. A Föl­dönkívüli Intelligencia megismerésé­hez annyiban van köze, hogy egy spe­ciális, de a mi valóságunktól nagyon távoli vonatkozását, a létezésarcheoló­giát érinti.

Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716) töredezett életműve és bizonytalan személyisége nem szokta lázba hozni a filozófia iránt érdeklődőket. Ki hin­né, hogy köze lehet az univerzumról szerzett tudásunk talán utolsó nagy fordulatához? És mégis. Leibniz egy­szer azt gondolta, hogy ha a valóságot végső alkotóelemeire akarjuk bontani, akkor nem atomokat vagy szellemi kategóriákként viselkedő szubsztanci­ákat kapunk, hanem monaszokat. A monaszok anyagtalan, oszthatatlan, kiterjedés nélküli metafizikai pontok, metafizikai erőegységek{l). A mona­szok mikrokozmoszként viselkednek, azaz mindegyik összefüggésben van

66

A monaszok mikrokozmoszként viselkednek

az egész univerzummal, ugyanakkor önm agában is képviseli a z t Ezt gon­dolta Leibniz, és hasonlókat gondol ma már sok fizikus, amikor az energi­ává vált anyagot, vagy az anyaggá vált energiát szemléli. De, hogy mi vezette Leibnizet az előzmények és következ­mények nélküli elméletéhez - megér­zés, zsenialitás vagy külső segítség...? sohasem fogjuk megtudni.

Francois Marié Voltaire (1694-1778) is azok közé az elmék közé tartozik, akiknek érdemes a soraik, lábjegyze­teik, odavetett aforizmáik között kuta­kodni, mert sokszor érdekesebb és jel­lemzőbb gondolatokat találunk, mint hivatalosan deklarált főműveikben.

„(Az anyag)... ha egyszer szükségsze­rűen rendelkezik valamilyen alakkal, miért volna lehetetlen, hogy alakjához más létmódok is tartozzanak?” - írja mindjárt Filozófiai ábécéje elején, ami­

vei - tán akaratlanul is - a kozmoszt betöltő élet sokszínűségének lehetősé­ge mellett voksol.

Ugyanez más variációban: „...az embe­riség is kis dolog: ha a világmindenség valamennyi lényéhez hasonlítjuk, egy hangyabolynál is kevesebb. Nem képte­len őrültség-e arra gondolni, hogy a Végtelen Lény pár száz hangya kedvéért ezen sártekén megbolygassa ama hatal­mas rugók örökké tartó játékát...?”

A későbbiek során még egyértel­műbben fogalmaz: „Most nem is be­szélek arról... a sok millió égi lényről... sem arról, hogy az égitestek hány la­kója jelent meg a bírák előtt." Ugyanitt Voltaire megszemélyesített istene „százezer milliószor milliárd világ min­den lakójá”-ról beszél.

Sűrűn találhatunk olyan részleteket is, ahol egyáltalán nem hipotetikusan, hanem komoly meggyőződéssel szól Földön kívüli életről és a Földön kívü­li Intelligenciáról. „Lehetséges, hogy más bolygókon olyan érzékszervek is vannak, amelyekről nekünk képzetünk sincs, lehetséges, hogy az érzékek száma bolygóról bolygóra növekszik, s hogy minden lények közül a megszám­lálhatatlanul sok és tökéletes érzék­szervvel rendelkező lény a legmaga­sabb rendű. ”

68

Mindezek alapján felmerülhet a kér­dés, hogyhogy nem fedezték fel az SF- teoretikusok és az FKI-kutatók Voltaire nyilvánvaló szellemi rokonságát?

Denis Diderot (1703-1784) nevét az elsők között szokták emlegetni, akik az eszmetörténelmet az ateizmus és a materializmus diadalmeneteként ér­telmezik. Ebből persze csak annyi igaz, hogy Diderot kiállt a tudomá­nyos gondolkodás prioritása és a raci­onalizmus mellett a primitív és babo­nás vallásossággal szemben, és a vál­tozások szükségszerűsége mellett a dogmatizmussal szemben.

Az 1754-ben kiadott Gondolatok a természet értelmezéséről című tanul­mányában írja: „...az elemekből csíra keletkezett s ez számtalan szervezeti formán és fejlődési állapoton ment keresztül... millió és millió év telhetett el a fejlődés ilyen fokozatai között, és a fejlődés talán még most sincs lezár­va ...lehet, hogy...talán örökre eltűnik a természetből, vagy más alakban folytatya létét.. ”

Érdekes ambivalenciát sugall mate­rialista hitvallása is: „Lehetetlenség feltételezni, hogy bármiféle lény létez­hessék valahol az anyagi mindensé- gen kívül.” A látszólag egyértelmű, konkrét megfogalmazás a nem anyagi

69

világtól való elhatárolódásával kaput nyit az anyagi világ szélesebb értelme­zése számaira. Néhány sorral lejjebb igazolódhat is ezen érzésünk: ,A léte­zés nem feltételezi sem a nyugalmat, sem a mozgást, viszont nem is a léte­zés a test egyetlen tulajdonsága. ”

Legkevesebbet idézett és legtöbbet vitatott írása az Ima. Lássuk, miért!? „A Természeten kezdem, melyet a te művednek neveznek és veled végzem, kinek a földön Isten a neve.

Ó, Isten! azt sem tudom, vagy-e, de úgy akarok gondolkozni, mintha a lel- kembe látnál és úgy akarok cseleked­ni, mintha ott állnék színed előtt.

...ha nem létezel, a dolgok rendje eredendően szükségszerű, és akara­tod folytán az, ha létezel.”

Diderot valóban nem misztikus ide­alista, de hogy ateista vagy a marxis­ta értelemben vett materialista lenne, azt tagadom. Túllátott a világegyetem összetettségének dogmatikus magya­rázatán, csak éppen kézzelfogható bi­zonyítékokat nem talált a feltételezhe­tő kozmikus élet sokféleségére.

Julién Offray de La Mettrie-t (1709-1751) a katona-orvosok vér- szagú valóságon nevelkedett materi­alizmusán átütő kételyei teszik érde­kessé. „A világmindenség... rendje...

70

nélkül az ezeket alkotó anyag létre tudná-e... a különféle jelenségekethozni ...?” S a válasz: ... az anyagtermészetét... alkotó tulajdonságok ...egy teljesen ismeretlen lényegből származnak. ” Ezek a kijelentések ak­kor válnak igazán izgalmassá, ha fi­gyelembe vesszük, hogy írójukat az egyház kérlelhetetlen ellenségeként és elkötelezett materialistaként tartja számon a filozófiatörténet. Számos munkáját máglyán égették el, és éle­te végéig egyik országból a másikba menekült az elvei miatt feldühödött hivatalok elől. Életművét „Az Ember­gép” című tanulmány koronázza meg, melyről nem nehéz kitalálni, írója milyen véleménnyel van a Te­remtésről.

Botrányos hülyeségek vagy zseniális meglátások, ki tudja?

írt még az embertől származó embe­reket megelőző, a Föld méhéből mint kozmikus uterusból születő emberek­ről is. Ez az utópisztikus gondolat, bi­zony, az univerzum más bolygóin is létrejöhető értelmes életre utal.

„...amikor a Mindenség majdnem néma volt, a Lélek úgy állott a tár­gyakkal szemben, mint egy Gyer­mek..., nem tudott semmit megkülön­böztetni...” Mi ez, ha nem a kozmoge-

71

nezís víziója? A dimenziók nélküli vi­lágban fejlődő szubsztancia?

A halálról elmélkedve ismét szembe­kerül materialista elveivel, „...az át­menet az életből a halálba, a létből a nemlétbe talán felfoghatatlanabb, mint az átmenet a semmiből a valami­be, a nemlétből a létbe...” „...csak az vagyunk, ami a jelen. Annyi éves ha­lottak, ahány esztendősek vagyunk...” Ki mondja ezt? A kiábrándult hedo­nista, vagy az anyagi világ rejtelmei mögé látó misztikus?

Élete konklúzióját főműve végén fo­galmazza meg..... az Ember egy Gépe­zet, és... az egész világmindenségben csupán egy, de különbözőképpen mó­dosult szubsztancia létezik.” Azt hi­szem, ez belemagyarázások nélkül is rokonítható a kozmikus értelem hie­rarchikusan sokszínű felépítésének el­vével.

Paul Henry Thierry d’Holbach (1723-1789) valószínűleg minden idők leggazdagabb filozófusa volt. A fanyalgók szerint pénze nem állt arányban tudásával, de mecénási te­vékenysége és írói szorgalma a szel­lem embereivel is feledtette hatalmas örökölt vagyonának hátrányait. Mate­rializmusát kortársai sokallták, a marxisták kevesellték. Ritka pillanat,

72

amikor egyet kell értenünk valamiben Leninnel: Holbach alapvető hibája a nem „végigvitt” gondolkodás. Elméle­tei csiszolatlan igazsággyémántok, formálásra váró márványtömbök.

Azon kevés filozófus közé tartozik, akik konkrétan említik írásaikban a Földön kívüli élet lehetőségét. „Ezek­nek az észrevételeknek... ellentmon­danak..., akik azt akarták következ­tetni, hogy a többi bolygón... hozzánk hasonló lények laknak. De ha (két em­ber különbözik egymástól)... mekkora különbséget kell feltételeznünk a mi bolygónk és a Szaturnusz vagy a Vé­nusz egy-egy lakója között?”

Olcsó fanzinok és állami költségve­tésű jövőkutató intézetek titkos lapja­in köszön vissza a humanoid lények modulációjának elmélete. „Ha pedig ez a szoros összefüggés megszűnik (a Föld és az ember léte között), ...akkor az emberi nem megváltoznék, hogy más új lényeknek adjon helyet.” Más megközelítésben is visszatér e gondo­latához: „...a rendellenesség egy lény­ben... átmenet új rendjéhez. (...) Ami az embert a halálba viszi, az számára a legnagyobb rendellenesség. Mind­amellett a halál csak átmenet számá­ra új létezési módjához." (Hangsúlyo­zom: Holbach csökönyösen antikleri-

73

kális és materialista volt, egy ilyen ki­jelentés tőle semmiképpen nem azo­nosítható az egyházi dogmák szerinti túlvilági élet tanításával!!!)

Szintén visszatérő gondolata a koz­moszban potenciálisan bennerejlő ké­pesség az élet minden formájának lét­rehozására. Ezzel egyrészt szembehe­lyezkedik a kereszténység emberköz­pontú világnézetével, másrészt elő­képét adja e lehetőség korlátlan fantá­ziájú kihasználásának. „A testek... folytonos változásnak vannak alávetve lényegükben, tulajdonságaikban, erő­ikben, tömegükben, létmódjukban, minőségükben.” „...létrehozza, fenn­tartja, majd megsemmisíti a mozgás a világegyetem egyik részét a másik után, miközben a létezés mennyiségé­nek az összege mindig azonos marad. ” (E gondolat immanens futurisztikus tartalma, hogy az emberiség esetleges pusztulásának arányában máshol és más létformák jelenhetnek meg, vala­mint, hogy a földi élet is akár egy az ezt megelőző létformák megújult válto­zata lehet!!!)

Megfogalmazza a kozmikus filozófia alaptételét is: „... nem léteznek függet­len energiák, elszigetelt o k o k . Az előbbiekkel összekapcsolva ez azt je­lenti, hogy az ember minden létezett,

74

létező, létezendő és létezhető létforma egyenrangú társa a kozmoszban a kö­zös feladat és cél véghezvitelében.

Immánuel Kant (1724-1804) mint az emberiség egyik legjelentősebb gondolkodója, annyira általános és át­fogó módon ragadta meg a filozófia kérdéseit, hogy még a legszélsősége­sebb ellenfélnek számító dialektikus történelmi materialisták (Marx, En­gels, Lenin) is elismerték bizonyos né­zeteinek a helyességét. Például a Nap­rendszer kialakulására vonatkozó el­mélete a mai kozmológia alapja és élő része.

A valódi (tökéletes, kozmikus) tudás forrását az a priori, a tapasztalat előt­ti állapotban találta meg, amely a fö l­di intelligencia számára a Földön kívü­li Intelligenciának csak a jelenség szintjén és nem a lényegi megismerés szintjén való megismerését teszi lehe­tővé. Ez az elmélet minősítés nélkül ugyan, de arra utal, hogy a Földön kí­vüli létezések világa az ember számá­ra kódolt módon tartalmazza a világ- egyetem lényegét. Bár Kant eltökélt agnoszticizmusa nem teszi lehetővé az FKI-ról szóló további elmélkedést, de nem is zárja ki az innét eredő informá­ciók megnövekedésének a lehetőségéi- vagyis, ha a transzcendens FKI-terü-

75

Kozmikus valóság (a priori)

I

Emberi tapasztalás

Az emberi és a kozmikus tudás

let belső törvényeinek változása szá­munkra kedvező módon nagyobb bete­kintési lehetőséget nyújt!

Elgondolkodtató „kiszólást” idéznék A tiszta ész kritikája Transzcendentá­lis módszertana 2. főrészének 3. feje­zetéből:

„Ha lehetséges volna valamely tapasz­talattal a dolgot eldönteni, akkor egész vagyonomat föltenném rá, hogy leg­alább valamelyik bolygóban, melyet lá­tunk, lakók vannak. Ezért, mondom..., hogy más világoknak is vannak lakói. ”

Megfontolásra ajánlott a Kant által bevezetett „transzcendentális” műszó tartalmi átértékelése, jelentésének di­

76

namikusabb értelmezése. Ez az érzéki és tudati megismerésen túli terület ugyanis a kozmikus filozófiai elgondo­lások szerint haladó kozmikus evolú­ció értelmében fokozatosan csökken, egészen addig a pontig, amikor kiala­kul az „incendentális” állapot, vagyis az emberi tudat által teljes mértékben kontrollált univerzum.

Johann Gottfried Herder (1744-1803) nevéhez két negatív előítélet is tapad. Hazánk fiai nehezen bocsátják meg neki a magyar nyelv és a magyar nép eltűnéséről szóló jóslatát, és a náci ideológusok iránta való érdeklődése is nehezen oszló árnyékot vet rá. Ám, ha elolvassák a főmüvének számító „Esz­mék az emberiség történetének filozó­fiájáról” című könyvének első oldalait, filozófustól szokatlan költőiséggel megrendítő sorokat találhatnak.

„Az emberi faj történetéről szóló filozó­fiánknak ... az Éggel kell kezdenie.”

„A Természet jelölte ki a Térnek és a Létnek azokat a pontjait, ahol Világok jönnek létre, és e pontok mindegyiké­ben a hatalomnak, a bölcsességnek és a jóságnak ugyanazt a megbonthatat­lan teljességét nyilvánítja meg...”

„Meglehet, hogy (a Földnek) nővérei, a többi Földek, más és talán pompá- sabb teremtményekkel dicsekednek...”

77

„Egy utazás a Jupiterre, a Venusra vagy akár Holdunkra némi felvilágosí­tással szolgálna Földünk kialakulásá­ról ... a földi fajok viszonyulásáról más világtestek magasabb vagy alacso­nyabb rendű organizációihoz, vagy ép­penséggel saját jövőbeni rendel­tetésünkről...”

„Még kevésbé ismeretes előttünk, hogy meddigjutott egy-egy bolygó a fe j­lődésben, és lakóinak organizációjáról és sorsáról tudjuk a legkevesebbet. ”

„...miután bolygónk az organizáció tetőpontjára jutott..., az a... sors lesz osztályrészünk, hogy átlendülhetünk akár több csillagra is, vagy végül talán egyenesen az lesz a rendeltetésünk, hogy számos különböző testvéri világ­nak az érettség fokára emelkedett te­remtményeivel közösségre léphetünk. ”

„Valószínűleg... a Természetnek itt is az lesz a célja, hogy egyesítse a sok­fajta teremtmény legnemesebb törek­véseit, és minden világok virágait egyetlen kertbe gyűjtse.’’

Herder gondolatai nagyon szép pél­dáját adják annak, hogy a különböző korok legjelentősebb gondolkodói mi­lyen magától értetődő könnyedséggel vállaltak közösséget a Földönkívüli In­telligencia bármilyen irányú lehetsé­ges megnyilvánulásaival anélkül, hogy

78

ezért bárki megrótta vagy eszement fantasztának tartotta volna őket.

Johann Gottlieb Fichte (1762-1814) igazi lázadó, forradalmár alkat volt, aki a társadalmi elégedetlenségét gya­korlatiasság hiányában nem utcakö­vek felszedésével és a hatalom elleni harccal, hanem elméletek szétszedé­sével és a konvencionális gondolkodás elleni harccal fejezte ki. „Elvadultsá- gát” mindennél jobban jellemzi az az anekdotikusan elhíresült mondása, hogy „amennyiben a tények nem felel­nek meg a filozófia elvárásainak, ak­kor az a tények baja”. Gondolati rend­szerét Kant elméleteire építette fel, és ez az elkötelezettsége személyes kap­csolatuk alatt még jobban elmélyült. Önálló elméleteiben a szubjektív idea­lizmus legvégső pontjáig elmegy: az abszolút tudat működésével magya­rázza a valóságot.

Kevésbé ismert, de fontos tétele, hogy „létezik a természetben eredendő gon­dolkodó erő”, ami nem mást jelent, mint az isten fogalmával nem azonosí­tott kozmikus, Földönkívüli Intelligencia felismerését, s mint ilyen, a kozmikus fi­lozófia elgondolásainak is megfelel.

Másik szélsőséges, vitát kavaró téte­le, hogy „ha létezik valahol valamilyen képzet, úgy léteznie kell a neki megfe­

79

lelő létnek is”(!ü). Ami témánkra lefor­dítva azt jelenti, hogy ha Jelmerülhet a Földönkívüli Intelligencia és az ehhez kapcsolódó különböző létformák gon­dolata, úgy ezeknek okvetlenül létezni­ük is kell!

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szubjektív idealizmus rendszeréből következően Fichte el is határolódik a saját létezésén kívüli létezés megis­merhetőségétől. Sommásan fogalmaz: „más egzisztencia számára semmine­mű szervvel nem rendelkezem”.

Végül Fichte is eljut a minden böl­cseletet megmérgező szkepszishez, amennyiben úgy véli, hogy minden tu­dat valamilyen másik tudatnak a tu­data, és ennek a lépcsőzetességnek nincs végső foka. Ezt a problémát old­ja fel az emberi psziché úgy, hogy ahol véget ér a tudás, ott elkezdődik a hit. (Ami egyébként hibás gondolatmenet, hiszen a hit is tudati tevékenység, és mint ilyen, a tudás egy formája lenne.)

Ám úgy látszik, ő sem nyugszik bele a már elkönyvelt vereségbe, mert ké­sőbb leír egy költészettel és drámai katarzissal átitatott mondatot: „Len­nie kell valaminek, ami van... s ennek a maradandónak a múlandó átalaku­lásaiban kell megteremtenie önmagát (!!!) ...és sértetlenül tovavitetnie az idő

80

hullámain.” Ebben a gondolatmenet­ben kétségtelenül benne van a kozmi­kus filozófia zanzásított alaptétele, amivel a könyv végén találkozhatnak, nevezetesen, hogy „Isten nem volt, ha­nem lesz”.

És most jön a nagy fordulat! Végső következtetéseiben hedonistákat meg­szégyenítő életöröm és optimizmus je­lenik meg: „Nem az ész van a létezé­sért, hanem a létezés van az észért. (...) Nyilvánvalóan nem a földi világ szolgálatában áll, tehát léteznie kell valamilyen Földön túli világnak, s en­nek célját kell szolgálnia. (...) Nemcsak akkor nyerek majd bebocsátást a Föl­dön túli világba, amikor már kiszakít- tattam a földi világból, már most ben­ne vagyok ... sokkal valóságosabban, mint a földiben... ”(!!!) Talán unalmas újból és újból elmondani, hogy ezek­ben a megfogalmazásokban sohasem a vallásos értelemben vett túlvilágról vagy istenképről van szó!

Ahol Fichte is eljut Istenig mint a kozmikus Akarat összegzőjéig, egy ba­nális logikai hibát vét, és megismétli a kozmikus filozófia alaptételét: „Ebben áll a láthatatlan világ nagy titka és alaptörvénye, amennyiben ama világ több egyes akaratnak a világa vagy rendszere: több önálló és független

81

akarat egyesítése.” Vagyis: az időben haladva fejlődik és növekszik a létrejö­vő szubjektumok akaratmegnyil­vánulásainak összegződése által. Te­hát úgy létezik (Isten), hogy minél in­kább lesz, annál inkább van!

Itt is felismerhető az a lehetőség, hogy ha végre a filozófusok, a vallási gondolkodók, a természettudósok, a jövőkutatók, az ufológusok és SF-teo- retikusok egymás megértésének szán­dékával ülnének le egy beszélgetésre, akkor kiderülhetne, hogy mindnyájan ugyanarról beszélünk.

Friedrich Wilhelm Schelling (1775-1854) kora romantikus hevüle­tében újrahangszereli az FKI iránti el­ragadtatás érzését, és megszólaltatja az emberi transzcendentális gondola­tok legerősebbjét: az Abszolútumot. Az Abszolútum a legmagasabb szintű Földönkívüli Létező, amely szintetizál­ja magában az objektív (tárgyi) és a szubjektív (alanyi) világot, sőt, a kettő benne azonos. Az Abszolútum meg­nyilvánulásaiban szemléli önmagát, és az elmélet immanens igazságaként következik, hogy mivel ezek a meg­nyilvánulások nem korlátozottak, az anyagi és a szellemi lét minden lehető­ségét ki fogják használni. Következés­képpen minden létező (földi és földön­

ül

Az objektív és a szubjektív világ

kívüli) egylényegű, másrészt nincse­nek „beépített” korlátok, melyek pre­desztinálnának egy bizonyos (pl csak földi) tárgyi megjelenülést (életformát).

Auguste Comte-ot (1798-1857) elő­szeretettel emlegetik a pozitivizmus el­méletének kidolgozása kapcsán mint higgadt, józan gondolkodót, aki hatá­rozottan kiáll a misztikus és homályos gondolatok beszivárogtatása ellen az egzakt, kizárólag tapasztalati ténye­ken alapuló tudományos gondolatvi­lágba. Lássuk csak tételes megállapí­tásait: „képtelenek vagyunk mindent egyetlen pozitív törvényre visszavezet­ni, e tökéletlenség elkerülhetetlen kö­vetkezménye emberi mivoltunknak, amely arra késztet bennünket, hogy igen csekély értelem segítségével tár­junk fel egy rendkívül bonyolult vilá-

got.” És: „minden valóságos kutatá­sunk szükségképpen csak a saját vi­lágunkra korlátozódik, s ez mégiscsak csupán kicsiny eleme a világminden­ségnek, amelynek feltárásáról egyszer és mindenkorra le kell mondanunk”. Ha ez így volna, az indirekt módon bi­zonyítaná egy fejlettebb, sokrétűbb Földönkívüli Intelligencia létét, hiszen feltételezi egy számunkra átláthatat­lan és megélhetetlen szervezettségű világhányad létezését. Az emberi érte­lem született igénye azonban a Világ- egyetem teljességének a megértése. E két állítás közti ellentmondás feloldá­sát megint csak a kozmikus evolúció elméletének bevezetése teheti meg, amely az intellektuális fejlődés hatá­rát nem szabja meg, és így értékazo­nosságot teremt minden létezhető ér­telem között.

Ám a tények higgadt vizsgálata a maga által állított igen szűk keretek között, úgy tűnik, nem elégítette ki Comte-ot. Ehhez talán Saint Simonhoz fűződő többéves munkatársi kapcso­lata is hozzájárult. Mindenesetre ké­sőbb átsodródik az általa eredetileg meglehetősen elítélt vallási gondolko­dás szférájába és azon vélekedésének ad hangot, hogy a kapitalizmussal le­zárult az emberi történelem evolúciós

84

folyamata, és a személyes Isten kultu­szát egy új vallás fogja felváltani, egy elvont legfelsőbb lény kultusza. Ez a „Nagy Lény” (Grand Étre) szinte érzé­kelhetően lebeg a világűrben - amit később szintén bevon a mitikus tiszte­let körébe (a Nagy Tér) -, és egyoldalú, illetve részlegesen kétoldalú kommu­nikációjával számtalan tulajdonságát mutatja korunk Földönkívüli Intelligen­ciákról alkotott elképzeléseinek. Comte elgondolása szerint a Nagy Lény minden létezett, most és a jövőben létező embert is tartalmaz. Az­zal, hogy a jövő felé is kiterjesztette ezt az elvet, valójában a minden létezhető tudat (tehát egy általánosabban értel­mezett FKI) irányába mozdította el az elgondolását.

Arthur Schopenhauert (1788-1860) a pesszimizmus prófétájának és in­kább művésznek, mint filozófusnak szokták tartani. Mindegyik minőségé­ben különlegesen érzékeny és speciális meglátásokra hivatott ember volt, mondhatnánk bölcselő extraszensz. Vi- tathatósága ellenére továbbgondolásra érdemes az akaratnak mint a teremtés motivációjának minden létezőre való kiteij esztése. Az értelmetlen és céltalan vak akarat örökkévaló működése a léte­zés ifjabb és újabb síkjait hozhatja va­

85

lóra a teizmustól (egy célszerű istenség­be vetett hit) vagy a materiális okságtól való függés nélkül. Schopenhauer meg­írta a teremtés legmagasabb szintű pszichothrillerét, de eddig még a legel­szántabb plagizátorok sem merítettek a gondolataiból. Úgy látszik, ez az ak­tus is a jövőre vár...

A Kant nyomdokaiban járó elmélke­dései során tett megállapításai közt alapvető a „világ mint képzet... min­denképpen az első szem támlásával kezdődik, s az ismeretszerzés e médi­uma nélkül nem is létezhet, tehát előtte sem létezett”. Bár később felold­ja e megállapítás merevségét a világ kettős voltának: egy külső, objektív való (melyre az előbbi megállapítás vo­natkozhat) és egy belső lényeg, a ma­gánvaló létével (amelyre más törvény- szerűségek vonatkoznak). A vizsgáló objektum nélkül nem létező világ teó­riájában azonban benne foglaltatik az ellentmondásosságának olyatén felol­dási lehetősége, hogy a Föld és a Föld­höz tartozó szerves élet előtt vagy az­zal párhuzamosan létezhetőnek felté­telezhető egy más típusú intellektuá­lis szemlélő, azaz egy Földönkívüli In­telligencia. (Ugyanis, Schopenhauer belső logikáját követve, ha a földi szer­ves élet előtt is létezett az objektív vi­

86

lág, akkor léteznie kell egy ezt a léte­zést lehetővé tevő szemlélő objektum­nak is.) A világ magánvaló, belső lé­nyegének, a szubjektumnak a definiá­lása is ebbe az irányba mutat: „...nem leledzik térben és időben: mert egész és osztatlan minden elképzelő lény­ben, ezért ebből egyetlen egy is, ugyanolyan tökéletesen, mint a meg­lévő millió, kiegészíti a világot mint képzetet az objektummal...” Vagyis: a tér és idő általunk ismert létezési síkja­in kívül kell lennie minimum egy továb­bi létezési síknak is!

További meghatározása szerint: „Közvetlenül határolják egymást, ahol az objektum kezdődik, a szubjektum megszűnik. Ennek a határnak a közös mivolta mutatkozik meg éppen abban, hogy... a priori (Kant) léteznek tuda­tunkban.”

Ezen elmélet hibájául csak a dialek­tika hiánya róható fel. Ha a fentieket a fejlődés lehetőségében vizsgáljuk, az az egy lehetőség kínálkozik, hogy ez a határ megszűnni törekszik, ahogy azt manapság magunkon is tapasztalhat­juk. Az emberi psziché tudatalatti te­rületei úgy mosódnak össze a tudatos szférával, ahogy a világ fizikailag meg­dönthetetlennek vélt határain megin­dul a „kishatár-forgalom”.

87

Nagyon izgalmas okfejtést olvasha­tunk a tér és az idő kitágított tartal­máról is: „a minden anyagit egybefog­laló »valóság« ...léte és hatása... csak saját határain belül érvényes reláció szerint (van) ...épp, mint az idő...(és) tér. Az idő és a tér azonban... anyag nélkül is... elképzelhető. ...a kauzali­tás egyesíti a teret az idővel. (így) idé­zi elő az anyag a létegyidejűséget.” Ép­pen ez, az anyag kauzalitása nélkül elképzelhető tér és idő, amit jobb hí­ján és egy nyelvfilozófiai tévedéshez csökönyösen ragaszkodva a „végtelen” szóval jellemez az ebben a problémá­ban minduntalan elbotló emberi érte­lem, éppen ez utal a létezés eddig meg nem ismert síkjaira.

Ludwig Feuerbach (1804-1872) szi­gorú és száraz valláskritikai és filozó­fia-tisztogatói munkássága meglehe­tősen távol áll mindenféle hatásva­dász fantáziajátéktól, az olvasók ke­gyeit kereső sziporkáktól. Annál érde­kesebb az isten fogalmáról szóló hosz- szas elmélkedései közepette megbúvó hasonlat, melyben arra szólít fel, hogy „képzeld el, hogy egy másik bolygón... egy gondolkodó lény ráakadna... dog­matikának... néhány szakaszára, amely Isten lényegéről szól.” Megálla­pítja, hogy Isten fogalmánál nincs kü­

88

lönbség a magában való és az ember számára mutatkozó tulajdonságok között, hiszen „ez a megkülönböztetés csak egy közvetlenül érzéki és éppen ezért az emberen kívül még más lé­nyek számára is adott tárgy esetében helyénvaló.” Különösebb ünneplés nélkül nyugtázhatjuk, hogy a nagy ateistát és prekommunistát is meg­érintette egy gyorsan múló pillanatig az FKI létezésének gondolata.

Sörén Kierkegaardról (1813-1855) több mint egy évszázada mondogatják tisztelő elemzői, hogy a „jövő filozófu­sa”. A helyzet az, hogy noha már több­ször gondolták, hogy megérkezett értő korába, még mindig fenntartható róla az aposztrofált minősítés, és mint ilyen, kitüntetett figyelmünkre érde­mes. Életművét nagyrészt fölélte és bekebelezte a teológia, az esztétika és a filozófiatörténet, ám az a tétele, melyben az objektív világtól független választásról mint az egyén abszolút szabadságának létrehozójáról ír, a gyakorlati metafizika (ha van ilyen) magasiskolája. A XXII-XXIII. század- körül létrejöhető transzuniverzális pszichoteleportációk (világegyetem­szintű, nem anyagi részecskék igény- bevételével történő helyváltoztatás) alaptechnikája lehet ez a dánból koz-

89

Transzuniverzális pszichoteleportáció

mikus értelműre fordított gondolat: az individuum kapcsolata minden a Semmivel és az emberi individuum­mal nem azonos Létezővel csak a Va­lamitől (anyag, objektív lét) és az em­beri individuumtól abszolút független állapotban jöhet létre... (Azt hiszem, jobb, ha még egyszer elolvassák!) Ha van igazság, róla nevezik majd el ezt az utazást. Gyakorlatilag a Földönkí­vüli Intelligenciával felvehető kapcso­lat egyik lehetséges módját adta meg.

Az agnosztikusok (Gorgiász, Hume, Kant, Spencer stb.) látszólag egyszerű megoldása a „megismerhetetlen” kate­góriájának bevezetésével valójában szándékukon kívül egy új és tökéletes világot teremtett, amelyben az ismert

90

világunkhoz képest más rend uralko­dik (hiszen, ha hasonló volna, megis­merhető lenne!). Eltekintve attól, hogy ezzel a gondolattal máris eljutottunk a „megismerhetetlen” megismerésének egy fokára, ez a világ itt lebeg körülöt­tünk, immateriális valóságában koor- dinálhatatlan mozgásokat végezve és nem létező energiákat kibocsátva ma­gából. Nem ismerős ez a jelenség? Én el is neveztem Azonosíthatatlan Sza- badonmozgó Objektivizálhatatlanság- nak (angolul: üiiidentificaly Freemo- ving Objectivitiless). Ha más nem is, a Földönkívüli Intelligenciák érzete átsu- gárzik rajta.

Friedrich Nietzsche (1844-1900) Schopenhauer és Kierkegaard sors­társa. A jövőből ittfelejtett személye és művészi ambíciói örökös vergődés és kielégíthetetlen nosztalgia előidézői. „Übermensch”-elmélete számtalan ér­telmi torzuláson esett át, mire beépült a köztudatba. Valójában ez a kozmi­kus filozófiával igen rokon elgondolás az emberben rejlő beláthatatlan fejlő­dés szinonimája. A különböző mentá­lis technikákkal az eddig „isteni”-nek tulajdonított univerzális tudás lehív­ható az emberi tudatból (a párhuza­mokat lásd még a freudi pszichéfel­osztás szuperegójánál!) és az Akarat

91

mozgósítása révén világformáló erővé válik. Nietzsche inkább érezte, mint tudta, hogy a kozmikus jövő tartal­mazza ezeket a lényeket. Legismer­tebb művében így ír erről az érzésről:

„Túlságosan messze repülék a jövő­be s borzadás szállá meg. (...)

így hát még csak gyermekeim földjét szeretem, a fölfedezetlent...

Gyermekeimen akarom jóvá tenni, hogy apáim gyermeke vagyok: és min­den jövőn jóvá tenni - ezt a jelenkort!

ím-igyen szóla Zarathustra.”

92

A tudom ány korának filozófiája

Henri Bergson (1859-1941) központi fogalma a „tiszta”,,, immateriális, az időtől különböző „tartam”. Ez minden létezőnek az ősalapja, és csak az intu­íció számára hozzáférhető. Elméletei­ben egy olyan világról szerzett érzeteit fejti ki, amely természetszerűleg nem írható le hagyományos fogalmainkkal, ezért azután sokan félreértik, és még többen nem is értik. A létezés egy anyagon kívüli lényeg szétsugárzásá- ból táplálkozik, melyet saját egyedi lé­nyegünk az időn való átfolyásával ta­pasztalhatunk meg. Henri Bergson tu­data valószínűleg egy olyan dimenzió­ba nyúlik át, amelyről idáig csak a clairvoyance-ok rendelkeztek tapaszta­latokkal. A fizikai világ térbeliségéből vett mennyiségi meghatározásaink ha­misítják meg és teszik lehetetlenné a tiszta minőségek nem anyagi világából származó információink értelmezését. Az egyik átléphetetlennek látszó aka­

93

dály az a tér- és területérzékelésből fa­kadó beidegződés, hogy a „nagyobbik” tartalmazhatja csak a „kisebbiket”. Ezzel szemben itt az lehet a tudat szá­mára nehezen befogadható igazság, hogy ez éppen fordítva van. Az FKI ku­tatása terén dolgozók fényév ezrekben és Naprendszer tucatokban gondolko­dóinak is meglepetést okozhat, ha a Földönkívüli Intelligencia nem „onnét" fog jönni, ahonnan várják.

Sigmund Freud (1856-1939) által a pszichológiába bevezetett fogalomrend­szernek, az emberi psziché felosztásá­nak (Ösztön-én, Én, Felettes-én) tá- gabb értelmezése lehetőséget nyújt olyan feltételezésre, mely szerint az em­beri tudat nem kizárólagos, illetve nem konstans része a „Világtudat”-nak. Ha a világegyetemei mint különböző lehet­séges létformák - szervetlen, szerves, tudatos - együttesét tekintjük, kézen­fekvő analógiának látszik a tudatos rész hasonló hármas tagozódását felté­telezni. Ebben az esetben az emberi tu­datszint reális értékelése mellett létez­nie kell vagy létezésének be kell követ­keznie egy „univerzális szuperego”-nak, egy Világ-Felettes-énnek. Freud megfo­galmazása szerint a Felettes-én az Én fejlődése során a rajta kívül álló és még meg nem ismert törvényszerűségek ob­

94

jektív hatásából keletkezik. Úgy érzem, hogy aki a freudizmus fenti tételét elfo­gadja, az automatikusan elfog adja az FKI létezését is.

Rudolf Steiner (1861-1925) nevét és személyét sokan nem tartják „szalon­képesnek” a filozófusok fennkölt tár­saságában. Ennek legvalószínűbb oka, hogy már munkásságéinak elején elkö­telezte magát az ezoterikus eszmék mellett. A keleti vallásfilozófiai tanok adaptálásával létrehozza és hirdeti az antropozójiát, amely lényegében a re- inkarnációs és karmaelméletek global- izálása és a nyugati emberek számára való elfogadtatási kísérlete. Rendszere, amely az ember testi és lelki felépítésé­ről és kozmikus útjáról szól, egyrészt bonyolult, másrészt nyíltan vállalt té­teleivel hatalmas támadási felületet ad ellenfeleinek.

Steiner nem beszél monászokról, di­menziók lehetséges kiterjedéséről, idősíkok eltolódásáról, létformák fel­tételezhető változatosságáról, hanem nyíltan kimondja, hogy az emberi élet színtere nem kizárólag a Föld, vala­mint hogy a világegyetem különböző, nem emberi létformák által is lakott.

„...földfejlődésünket megelőzte a holdfejlődés, azt a napfejlődés, azt pe­dig a szaturnuszfejlődés."

95

„Amikor az ember a halál küszöbét átlépi, egy másfajta tudat lép fe l, amely független az agytól, és lényege­sen eltérő feltételekhez kötődik.”

„...az is előfordult, hogy sok ember­előd szellemi-lelki része búcsút vett a Földtől, és egy időre más, de a mi Nap­rendszerünkhöz tartozó bolygón kere­sett megélhetést. ”

„Semmi sincs az anyagi létben, ami valami más lenne, mint egy formába sűrített fény.”

Elméleteinek számtalan vitatható és azóta bizonyíthatóan megcáfolt része ellenére - pl. fordított fejlődéselmélete, mely szerint ugyanúgy a Földből vált ki a Hold, a Nap és a bolygók, mint ahogy az emberből váltak ki a növé­nyek, állatok és ásványok - hiba volna mindenestől elvetnünk gondolatait.

Nicolai Hartmann (1882-1950) „új” ontológiája (a szubjektum tevékenysé­gétől független létről szóló tanítás) a materializmus és az idealizmus szin­tézisére törekvő eszmerendszerek je­les példája. A lét réteges struktúrájá­ról és ezen rétegek autonóm kategóri­áiról szóló tanítása az emberi tudatot mint a tértől független „kiterjedés nél­küli materiális”, de a többi réteggel egyenértékű realitást értékeli, amivel azt kozmikus szintre emeli. Ez az álla­

96

pót magában hordja a lehetőségét, hogy a tudat minden közvetítő nélkül (tér és kognitív gondolkodás) kapcso­latba kerüljön a (kozmikus) lét bármely formájával.

Kari Jaspers (1883-1969) „határszi- tuáció”-elmélete szerint a lét igazi ér­telme csak a határszituációkban, sú­lyos megpróbáltatások alkalmával (betegség, halál, jóvátehetetlen bűn) tárul fel az ember előtt, és ekkor lesz részese a transzcendens valóságnak. Ha az elmélet szokásos kiterjesztését alkalmazzuk, amelyben az indivi­duum (egyes személy) helyére az egy­séges, kollektív tudatával és tudat­alattijával megnyilvánuló emberiséget helyezzük, és elfogadjuk azt az egyre több helyről alátámasztott elemzést, hogy az emberiség mind fizikai, mind szellemi léte szempontjából minden ed­diginél jelentősebb fordulat előtt áll, úgy indokoltnak, sőt törvényszerűnek látszik a transzcendens élmények, is­meretlen dimenziók létező valóságá­nak egyre nagyobb arányú megnyílá­sa, amelyről az SF- és parairodalom következetesen tudósít. További követ­kezmény lehet, hogy ez a ma már a pszichológiában is elfogadott és gya­korolt elmélet a lét többrétegűségét igazolja, amennyiben a rétegek közti

97

átfolyások és információáramlások csak két réteg határzónáiban valósul­hatnak meg.Az egzisztencialisták bonyolult lét­

megközelítése már Jaspersnál is je­lentkezik. „Mint egzisztenciák a transzcendencia felé orientálódunk... (az isteni vagy transzcendens lét) szá­munkra csak mint egzisztenciák szá­mára lehet realitás. Egészen más di­menzióba tartozik, mely nem azonos az empirikusan érzékelhető tárgyak dimenziójával.” Végre ezt is kimond­ták! Csak hát ő filozófus volt, neki szabad. Egy SF- vagy egy paratu- dományos írót még ma is megkövez­nek érte.

Nála is létrejött a törvényszerű talál­kozás a keleti filozófiával. Úgy látszik, a kereszténység a századfordulóra végképp elvesztette szellemi inspiratív jellegét.......megszabadulunk a ben­nünket a tárgyakhoz kötöző béklyók­tól - nem tévesztve többé össze őket magával a léttel ...át lehet lépni az ala­nyi-tárgyi dichotómiát, el lehet érni az alany és a tárgy teljes egyesülését ...s az én is kialszik.” Az ego kioltásának technikája az emberi lét következő lépcsőfokának elérése miatt szüksé­ges. Nem pusztán öncélú filozofálga- tás, hanem nagyon fontos gyakorlati

98

eredmény ez. A kozmikus lét, az FKI, az újabb dimenziók felfedezése elérhe­tetlen maradna az ember számára ezek nélkül a technikák nélkül.

„...ami súlyosbítja a dolgot, az a vi­lág befejezetlensége. A világ nem kész. (!!!) ...a világ nem érthető meg önma­gából.” Ez a meglátás indította el a kozmikus evolúció gondolatsorát, amely folytatódik majd Teilhard de Chardinnél, és remélhetőleg célt nyer a kozmikus filozófiában. Ám ebbe a különleges fejlődésbe vetett hit ekkor még csak utópia. Jaspersen is felülke­rekedik a tudás határait alulbecsülőszkepticizmus: ... a tudomány titkoscélja eljutni... a határig, amelynél a legvilágosabb tudás számára is a nem tudás területe kezdődik. Mert csak a tökéletes tudás juttathat el bennün­ket a tökéletes nem tudásig.”... a lét... olyan, mint valami min­

den irányba szóródó fénysugárzás” - írja le egy helyütt a varázsigét, amely oly gyakran visszatérő motívum lesz az FKI kutatásai során. A fény kü­lönleges fizikai tulajdonságai és má­ig nem teljesen megfejtett titkai arra indítják a gondolkodókat, hogy ösz- szefüggéseket keressenek a Fény és a kozmikus létezés lehetséges módo­zatai közt.

99

Az emberi létezés nem csak a fizikai világban zajlik

Jaspers szinte a végsőkig elmegy kö­vetkeztetéseiben. Határozottan állítja, hogy az emberi létezés jelentős hánya­dában nem e valós, fizikai világnak fel­fogott közegben zajlik, hanem abban a pontosan meg nem határozható, di- menziótlan és rejtélyes valóságvetü- letben, amit a filozófusok évezredek óta abszolútumként emlegetnek. „... (az ember) csak az abszolútumban ta­lál megoldást..., (csak ott) van otthon. Nem távozhat belőle.”

Az egzisztencializmus filozófiai rendszere érdekes momentum vizsgá­latunk szempontjából, hiszen abból az életérzésből indul ki, hogy valamilyen ismeretlen okból megszűnt az FKI-nak az emberiség irányába ható működése („Isten meghalt”). Azzal a tétellel, hogy emiatt az emberi élet is értelmetlenné

és abszurddá válik, még nagyobb hangsúlyt adott az emberiség FKI-tól való függőségének és a köztük fennálló kommunikációs kapcsolat fontosságá­nak. Elgondolásaikban talán minden más eszmerendszernél tisztábban je­lentkeznek a napjainkban kiteljesedő SF-elméletek, jövőkutató és paratu- dományos tendenciák alapelemei, az emberiség attribútumainak (tér, idő, lét) kötetlen kezelése és merész újrafo­galmazása. Sehol nem ennyire nyil­vánvaló a különböző eszmerendszerek közötti információátszivárgás, illetve az azonos gondolatok paralel megjelené­se. A döbbenetes és szuggesztív példák sorát Martin Heidegger (1889-1976) nyitja meg, aki szerint - egy itt terjedel­mi okokból nem vázolható okfejtés konklúziójaként - az idő iránya éppen fordított, „a jövő felől telik”(!ü). Bergson megfogalmazásában az idő szinte egy külön életet élő lény. Jaspers is jelentős igazságot talál az idő értékeléséhez, mi­kor azt mondja, hogy nem az egyéni lét­ben váló örökkévalóság a fontos, ha­nem az örökkévalóság az időben.

Peter Wust (1884-1940) találmánya a „dialektikus szituáció”, az emberi lét kockázatban való lebegése, amely bi­zonyos szempontból bonyolultabb, mint egy feltételezett isteni létforma. A

101

le nem vont következtetés az emberi létet egy Földönkíuüli Lét számára tör­ténő tapasztalatszerzés alanyává emeli.

Gábriel Marcel (1889-1973), Sartre vitapartnere kifejezetten FKI-ideoló- gusnak számíthat Isten és az Abszolú- tum kategorikus szétválasztásával (Is­ten az „abszolút Te”, amely nem azo­nos a fogalmilag kimeríthetően meg­határozható Abszolútummal!). Ez fő­képp arra a gyakori tévedésre lehet válasz, hogy az SF és paratudomá- nyos gondolkodók „Földönkívüli Intel­ligencia” kategóriája egyszerűen egy új Isten-fogalom.

Az egzisztencialisták másik izgalmas elgondolása, mely az emberi lét célját a Semmiben (filozófiai értelmezésben: a Valami hiányában, a minden létező­től való mentességben) jelöli meg, melyhez egy transzcendentális folya­maton keresztül juthat el. Ez valójá­ban megegyezik az SF- és paratu- dományos írásokban szintén sokszor felvetett lehetőséggel: a dimenzióvál­tás elméletével. (Vagyis, hogy az embe­ri tudat az általa pillanatnyilag befo­gadható négy dimenzión túli dimenz­iódban is egzisztálhat!)

Jean Paul Sartre (1905-1980) a filo­zófiatörténet talán legzavarbaejtőbb

102

gondolkodója. Értelmezése szerint az individuum teljes elidegenedését a „Lét fellazulásában” és a Semmiben való szabadságkeresése okozza és old­hatja (mindkettő igaz lehet!). Testével az ember az önmagában létező léthez kötött, de a létezés és a semmi együt­teseként megjelenő tudata révén ön­magáért létező is, és mint ilyen, létezé­se megelőzi lényegét. (Ennek az intel­lektuális feladatnak a megoldása a nyugati kultúrában még nem kidolgo­zott, eredményt a legteljesebb zen-me­ditációk révén feltáruló „létezés-mag” élménye adhat.)

Sartre és az egzisztencialisták álta­lában mindenki másnál mélyebbre hatoltak a Létezésben, és élményeik értelmezési nehézségeit az adja, hogy a még nem térben és időben zajló törté­néseket akarják megfeleltetni ezeknek a dimenzióknak. Témánkkal negatív összej'üggésben vannak annyiban, hogy az emberi létezésben tapasztalt hiányt az univerzum létére extrapolál- ják és így az FKI és a Semmi azonos kategóriába kerülnek. A Lét és a Semmi viszonyának ilyen mélységű vizsgálata emberi dimenziókban csak az abszurditás eredményét hozhatja, és azt a további keserű tapasztalatot, hogy az FKI számára az emberi lét va-

103

A létezés és a semmi együttese

lószínűleg zsákutca. Kissé ironikusan azt is mondhatnánk, hogy Sartre az univerzum létében mindenki másnál messzebbre lát, így azután több min­dent nem ért, mint más bölcselők...

Pierre Teilhard de Chardin (1881-1955), a Kínába, majd az USA- ba száműzött jezsuita szerzetes (túl) merészen folytatja Aquinói Tamásnak a hitet a tudománnyal összeegyeztetni szándékozó munkáját. Kozmikus evo­lúciós elmélete egyre több hívet szerez, és éppen a sokat szidott és lenézett fikciós és paratudományos irodalmon keresztül szivárog be az emberiség

104

kollektív tudatába. Minden esélye megvan rá, hogy a XXI. század egyik vezető eszméje legyen.

Röviden összegezve: a kozmikus fej­lődés Alfa-ponttól indul, és minőségi ugrásokkal (élettelenből az élőbe, élő­ből a tudatosba, tudatosból a transz­cendentális vagy emberen túli létbe) bővített egyenes vonalú fejlődés so­ránjut el az Omega-pontig, amely tu­lajdonképpen a kozmosz minden léte­zője szellemi erejének egyesülése. Ő az első filozófus, aki szemantikailag is bevezeti a nem okvetlenül Istennel azonosított kozmikus és az emberi in­telligencia kapcsolatát a költőien gyö­nyörű és tudományosan hatásos Nooszféra (tudatszféra) fogalmával. Az elmélet óriási előnye, hogy már eredeti megfogalmazásában is tág helyet hagy a különböző lét- és tu­datformák számára, és így mintegy belső sugárzásként hatja át a kozmi­kus tudat, vagyis a Földönkívüli Intel­ligenciák és az emberi szellem kap­csolatának törvényszerű szüksége. Minden várható tiltakozás ellenére ki merem jelenteni, hogy itt már tapint­ható, élő, lüktető szellemi azonosság van a filozófus spekulatív világ­megközelítése és az SF- és ufóelméle­tek teoretikusai között.

105

„Az Emberben nyilvánvalóan jelent­kezik a tudat, tehát ebben az egy vil­lanásában tekintve kozmikus kiterje­désű, s mint ilyennek, végtelen tér- és időbeli folytatódásai vannak. ”

„Egyszeri esemény a protoplazma (élővé alakulása), ...mint ahogy egy­szer keletkeztek a kozmoszban atom­magok és elektronok..., ennek az egyedülálló hullámnak a terjedését kell követnünk az emberig, s ha lehet, az Emberen túl is.”

„Vajon a gondolkodás pontja felett arra irányulna a fejlődés minden ér­deke, hogy az Életet elszigetelt élők sokaságába oltsa?” - teszi fel a legfon­tosabb költői kérdést, amire, ha nem is írná le, akkor is tudnánk a választ. Az evolúció logikája szerint a tudat minden létező helyet ki fog tölteni, ahogyan tapasztalataink szerint a Föl­dön is tette. Tehát: ha - ad abszur­dum - nem is létezne Földönkívüli In­telligencia, akkor rövidesen lesz, és ha- ami valószínűbb - a világegyetem több pontján különböző fejlettségi fo­kokban létezik, akkor ezek törvény- szerű sorsa az összekapcsolódás és a teljes kiterjedés.

A kozmikus filozófia hitvallásának újabb és újabb megfogalmazásával ta­lálkozhatunk: „A lények megoszlása,

106

egymásutánja és szolidaritása közös genezisből származó, együttes növe­kedést tételez fel. Az Idő és a Tér szer­ves kapcsolatban... építik fel a Világ- egyetem Szövetét...” És: „»Modernné« az teszi az Embert... hogy biológiai Tér-Időben is képes látni, ...legfőkép­pen önmagát másként szemlélni. Ez az utolsó lépés visz bennünket a me­tamorfózis szívébe.”

Az FKI-val való kapcsolat létrehozá­sát és fejlődését már meglévő adottsá­gaink, szellemünk biztosítja, ahogy „fi­nom csúcsa az abszolútumba hatol”, és „az Evolúció ...az Anyag egész akár szervetlen, akár szerves tömegére ki­terjesztve ...átfogja a Világ pszichés övezeteit... ”

A kognició és képzelet mint a fizikai valóságban megjelenő alkotó tevé­kenység nem csupán a mágia birodal­ma: „A fizika mindinkább rádöbben, hogy a világot elgondolni nem csupán ismeretet jelent, hanem azt is, hogy olyan egységformát adunk neki, ami­vel megismerésünk előtt még nem ren­delkezett.” Tehát az FKI szükségsze­rűségének és lehetőségeinek feltárá­sával létezésének esélyeit növeljük!

Teilhard de Chardin mer egészen konkrétan is fogalmazni teóriáiban, amivel egy jelentős gondolkodó és tu­

107

dós voksát rakja le a FKI létezése mel­lett. „...komolyan kérdezhetjük... hogy az Élet nem fogja-e leleményesen szét­feszíteni börtönét - akár más, lakható égitestek meghódításával - akár... szellemi kapcsolatot teremtve más tu­datközpontokkal a világűrben... Végül a Tudat planetáris egységek szintézi­sében szervezné meg magát.”

Ludwig Wittgenstein (1889-1951) osztrák filozófus megszemélyesült ha­tárvonal. Számunkra negatív tevé­kenységével érdemelt itt helyet. Ő val­lotta először nyilvánosan, hogy a filo­zófia visszavonhatatlanul elvált a tu­dománytól, semmi keresnivalója a számok, képletek, egyenletek, földi és kozmikus kutatások világában. Szám­űzte önmagát és kollégáit a nyelvi szimbólumok erdejébe, a burjánzó, ám kissé unalmas filológia betű- dzsungelébe. ,A gondolkodás határát a nyelv, a nyelv határát a világos fo­galmazás szabja meg. Ami azon túl van, arról nem lehet beszélni” - mond­ja Kecskés Pál megfogalmazásában Wittgenstein. Én pedig úgy gondolom, hogy csak arról érdemes beszélni... (A gondolkodásnak pontosan az a leg­főbb célja, hogy új ismereteket és ezekhez rendelhető új fogalmakat al­kosson. Ezt hívják fejlődésnek.)

108

A zen bölcselet a kínai hagyomá­nyokra épült japán buddhizmus spe­ciális ága. Ez alkalommal eltekinte­nék a bölcseleti rendszerbe való beso­roláskor szokásos minőségi jelzők használatától, mert a keleti emberek sajátos gondolkodásmódja ledobja magáról a nyugati kategóriák címké­it. Ebben az eszmevilágban a szemlé­let a zseniális. A zennek van ugyan története (kb. ezer éves) és vannak ugyan nagy egyéniségei [Dogen, Basho, Desimaru), de sem különböző iskolák kialakulása, sem úgynevezett „ideológiai fejlődés” nem tapasztalha­tó, és ez mind előnyére válik. Figyel­mét egy pontra koncentrálja, és ezen nem változtat a világ felszínén zajló aktuális történések áramlása. A zen olyan, mint a ko-do, az ősi dobok megszólaltatásának a művészete: szünet nélkül egy hangon és egy rit­musban szól, akár a szívverés. És egy idő múlva már tényleg nem tudod, hogy ez a hang olyan-e, mint az objektiven meglevő létezés, vagy a lé­tezés maga e hang.

A tiszta, befolyásoktól mentes létböl­cselet már a középkorban elérte az élet absztrakciójának mai szintjét. Mi­után az intuitív megismerést előnyben részesíti a kognitívvei szemben és a

109

kollektívumot az egóval szemben, a Földönkívüli Intelligenciánál jobban ér­dekli a Földönkívüli Tudatalatti vagy a Kozmikus Transzintellektus. Filozófiá­juk túllépi a hagyományos filozófia határait, így a zen-gondolkodók sze­mélyükben jelenthetnek értéket a lét kozmikus kiterjedésének különböző szintű kutatásainál.

Illusztrációképpen egy ismeretlen zen-szerzetes gondolatát idézném: „Mindent (a Valamit) tagadunk (kétel­kedünk), és (tehát) a messzeségben (a Tér nélküliségben) meglátjuk (felfog­juk) Azt (Őt, az Egy-et).” Ebből az egy mondatból (három állítás!) le lehetne vezetni az emberiség egész fan­tasztikus szépségű és tanulságos esz­metörténetét. A fentieknél többet még senkinek sem sikerült állítania. Ta­nulsága is ősi. Az értelem korlátai nem a valóság korlátai, és célunk a Föl­dönkívüli Valóság megismerése.

[Kierkegaard az egyén abszolút szabadságáról írva hasonló gondola­tokra jutott. Az „abszolút mentesség” fogalma mint az FKI-val való kapcso­latteremtés lehetséges vagy szüksé­ges technikája magyarázat lehet ar­ra, hogy a gyakori, feltételezett ufóészlelések dacára miért olyan rit­ka a közvetlen kapcsolatfelvétel:

110

mentális hiányosságaink miatt még nem vagyunk „vevők” az FKI hullám­hosszára.)

Ám léteznek konkrétabb megfogal­mazások is: „Életünk kapcsolatban áll a kozmikus erővel, és egymásrautalt viszonyban van minden létező- vel”(Taiszen Desimaru).

111

N apjaink filozófiája

Az atomkor filozófiáját nagyrészt tu­dósok űzik. Fizikusok, biológusok, matematikusok, csillagászok vonják le saját tudományos eredményeik ál­talános következtetéseit. Ennek eredményeképpen zseniális tudomá­nyos felfedezések társulnak vitatha­tó filozófiai nézetekkel. Úgy tűnik te­hát, ez a felállás sem eredményesebb a réginél. Az entrópia-, a káosz- vagy az információelmélet éppúgy nem bírja a valóság végső kritikáját, mint a tisztán spekulatív elméletek nagy része.

Korunk képzett filozófusai ezalatt pedig visszavonulnak a nyelvfilozófia sáncai mögé - ahol a legkevesebb technokrata támadás érheti őket -, és a szavak, fogalmak jelentéstartalmai­nak ősi, eredeti információhordozó elemeiből próbálják kihámozni az em­beriség és az univerzum tudatának eredetét és összefüggéseit.

112

Vigaszunk lehet, hogy egyik irányzat sem határolódik el a Földönkívilli Intel­ligencia létezésétől.

Példaképpen bemutatnék néhány eredetisége, illetve általánosíthatósá­ga miatt kiemelkedő alkotót.

Erwin Schrödinger német fizikus és természettudós 1944-ben „Mi az élet?’ címmel megjelentetett kis írásával megnyitotta a természettudományos kételkedés kapuit. Az azóta is sokat emlegetett és idézett megállapításai teret engednek a legszélsőségesebbspekulációknak is..... az élő anyag azeddig felállított »fizikai törvényekkel« ugyan nincs ellentmondásban, de va­lószínűleg eddig még ismeretlen »más fizikai törvényeket« is követ. ”

Jacob Bronowski (1908-1974) Ang­liában élt matematikus, filozófus és tudománytörténész egy nagyon finom, burkolt paradoxonát tárnám szemük elé. „Formális logikánk egyáltalán nem a természet szülötte, közöttünk és a természet nyelve között... nem uralkodik eleve harmónia...” Kronec- ker egy híres aforizmájá(nak)... „Az egész számok Isten alkotásai - min­den egyéb az ember műve” ...az ellen­kezője az igaz, az egész számokat kényszerítette rá az ember az Istenre, illetve a természetre mint észlelési és

113

fogalomalkotási módot.” Ennek az eszmefuttatásnak a másodlagos értel­me, hogy az egész számokra alapozott matematika csapdájába esett emberi értelem nem képes megbirkózni kozmi­kus környezetének információival. Az erre épülő tér- és időszemlélet dogma­tikus módon elnyomja a metafizikus élményeket, és kizárja alkalmazóit a kozmosz valódi világából. Egyébként Einstein óta már szalonképes gondo­latnak számít a matematika végső kérdésekben való meghatározó voltá­nak megkérdőjelezése. (Einstein több­ször kijelentette, hogy a matematika nem teljesen megbízható alapja a koz­mosz vizsgálatának.)

Tóm Stonier professzor az Egyesült Államok különböző egyetemein ad elő fizikát és az általa konstruált informá­cióelméletet. Ennek lényege, hogy az információ az emberi agytól függetle­nül is létező, önálló entitás, és mint ilyen tömeg és energia nélküli hipoteti­kus részecskeként értékelendő (lásd még Leibniz monászait!!!). Stonier eze­ket a részecskéket infonoknak nevezte el, és egy meghatározást is közöl, mely szerint az atomhéjban egy elektron ki­lépésekor keletkezett lyuk az informá­ció részecskeformá)át képviseli, azaz egy infont jelent.

114

Az információfizika és az SF élő köl­csönhatását jól példázzák azok a ro­kon elméletek, melyek szerint „az uni­verzum gigantikus információgép”, vagy „az információ nem az emberi szellem szülötte, hanem a világegye­tem alapvető sajátossága”, vagy „az infonok tetszőleges sebességűek le­hetnek” (tehát akár a fénysebességnél is gyorsabbak!!).

Ezek az elméletek elég nyilvánvalóan utalnak az FKI létére.

Arthur Eddington kevésbé közis­mert, de mégis mitikus és extrava­gáns alakja a tudománynak. A legen­da szerint ő volt az egyike - magát Einsteint is beleértve - annak a há­rom embernek, aki megértette az álta­lános relativitáselméletet.

Számunkra érdekesebb azonban „numerikus alapvető elmélete”, mely­ben a zárt és véges világegyetem mel­lett érvel, továbbá egy botránykővé vált megállapítással meghatározza a világegyetem anyagmennyiségét. Ed­dington szerint az univerzum ponto­san 15 747 724 136 275 002 577 605 653 961 181 555 468 044 717 914 527 116 709 366 231 425 076 185 631 031 296 „darab” protont és ugyanennyi elektront tartalmaz. Ezek a megállapítások annyiban függnek

115

össze az FKI létével, hogy a Kozmikus Filozófia által alapelvként helyesnek tartott kozmikus evolúció csak egy ra­cionálisan felfogható, a végtelen tér és idő fogalmát kizáró rendszerben kép­zelhető el. (További érdekességeket és rejtett tartalmakat hordozhat e tétel számmisztikái vizsgálata. Ez a szám­sor 80 elemet tartalmaz, ami szimbo­likusan a Legfőbb Igazságot, a Meg­bonthatatlan Törvényt jelképezi. Alap­értékeik összeadásával 321-et ka­punk, ami számsorként az elemi pusztulás szimbóluma, és összegként 6, amely pedig az univerzum pozitív erőivel szembeforduló negatív erők számjele.)

Stephen W. Hawking, a Lue Gerhig- kórban szenvedő, immár teljes moz­dulatlanságában tolószékhez kötött angol fizikus lassan Newtonhoz és Einsteinhez hasonló mitikus alakjává válik az emberiség szellemtörténeté­nek. Kozmológiai kutatásai leginkább a Fekete Lyukakról szóló megállapítá­sai által váltak ismertté. Gondolkodá­sa rendkívül nyitott, előszeretettel dolgozik hipotézisekkel, amelyek egyáltalában nem ássák alá tudomá­nyos hírnevét.

A dimenziókkal kapcsolatban várat­lan és meglepő kijelentést tesz: „Nem

116

lehet elképzelni a négydimenziós teret. Én magam még a háromdimenziós tér elképzelésével is bajban vagyok!... a Föld felülete nem más, mint egy kétdi­menziós görbült tér.” Ez a látszólagos visszalépés egy újabb utalás a dogma­tikus tér-elmélet felülvizsgálatára. A kozmosz és benne a mi létünk titkai valószínűleg egy más koordinátarend­szer falai mögött rejtőznek.

Heisenberg határozatlansági elvének folyományaként mondja: „...a világ- egyetem jelenlegi állapotát sem hatá­rozhatjuk meg pontosan! Továbbra is elképzelhetjük viszont, hogy létezik olyan szabálygyűjtemény, amely az eseményeket valamely természetfölötti lény számára határozza meg...” Ez - ugye - az FKI létezésének a lehetősé­gét konzerválja?!

„Föltehető, hogy a legkorábbi világ- egyetemben az összes dimenzió erő­sen görbült volt. Miért simult ki egy idő- és három térdimenzió, mialatt a többiek szorosan összegöngyöltek ma­radtak? ...Az sincs kizárva, hogy a vi­lágegyetemnek más tartományai, sőt más világegyetemek is léteznek (akár­mit jelentsen is ez)...” Ez szintén egy­értelmű állásfoglalás, noha az idézet így folytatódik: ... az ilyen tartomá­nyokban viszont nem létezhetnek ér­

117

telmes lények...” - ami a fenti megál­lapítások ismeretében ellentmondás­nak tűnik. Lélektani magyarázat le­het, hogy ezzel a gesztussal hárítja el a populáris elméletekkel való „bratyi- zást”.

A Fekete Lyukak valódi természeté­nek megismerése - az eddig elképzel­hetetlen tér- és időutazások „hernyó­járatokon” való megtétele már átszi­várgóit az SF- és parairodalomba - minden eddiginél közelebb vihet min­ket a végső megoldáshoz.

Martin Rees diák-, majd munkatár­sa volt Hawkingnak Oxfordban, ér­deklődésük és elméletalkotásuk sok ponton közös maradt azóta is. Egyik kedvenc gondolata a multiverzum. Rees szerint „...számtalan más világ­egyetem létezhet, amelyekben egészen más törvények uralkodnak. ” Ezek a vi­lágegyetemek meglehetősen különbö­ző és rendkívül gazdag struktúrával rendelkezhetnek. Keletkezésük ma is, akár a mi Naprendszerünkben is el­képzelhető a „csíra-módszerrel”, ahol viszont a szülőuniverzum nem tud in­formációt cserélni az utóduniverzum­mal. Ez az elmélet a teológiai terem­tésteóriákkal összebékíthető lehet!

A multiverzum-elméleteknek újabb és újabb változatai keletkeznek. Dávid

118

Deutsch a párhuzamosan fejlődő vég­telen számú világegyetemeket úgy szemléli, mint egyetlen kvantumrend­szert. Charles Pantin biológiaprofesz- szor a multiverzum antropikus kivá­lasztódását taglalja, mely szerint nem meglepő, ha más világegyetemek is le­hetővé teszik hozzánk hasonló élőlé­nyek létezését.

Freeman Dyson meghatározó alakja volt a princetoni Posztgraduális Tudo­mányos Kutatóintézetnek, amely kü­lönleges volta és státusza miatt meg­érdemelne egy külön fejezetet. Való­színűleg csak az amerikaiak enged­hetnek meg maguknak egy olyan ku­tatóintézetet, ahol szabadjára engedik a kissé deviáns, máshol meg nem ér­tett zseniket, és mindenféle megkötés nélkül a kezükbe nyomnak egy csomó pénzt, hogy „tessék, költsétek, amire akarjátok”. Ennek a pénznek a 90%-a valószínűleg a leghiábavalóbb költség- vetési tétel, 10%-a viszont Amerika és az emberiség jövőjének a szempontjá­ból a legragyogóbb befektetés, csak éppen azt nem lehet még tudni, hogy melyik az a 10%.

Dyson feltevéseiben gyakorlatilag a sci-fi irodalom minden újabban felvá­zolt motívumát megelőlegezi. Beszél a Föld és a világegyetem lehetséges ha­

119

lála utáni intellektuális továbbélésről, a véges(!) és zárt(!) világegyetem min­den bizonnyal bekövetkező megsem­misüléséről, a szervetlen intelligencia hoyle-i gondolatának továbbfejleszté­séről.

Van egy szállóigévé vált mondása is, amely igencsak összhangban van minden kozmikus intelligenciát kuta­tó szellemével: „Az univerzum tudta, hogy jövünk. ”

Subrahmanyan Chandrasekhar in­diai származású matematikusnak és kozmofizikusnak állított irodalmi em­léket Arthur C. Clarke örök érvényű Űrodüsszeia könyveinek Dr. Sivasub- ramanian Csandrasegarampillai alak­jában. A valós „Csandra” ugyan nem utazott az űrbe az emberi intelligen­ciát meghaladó computerét dédelget­ni, de annál többet tett a kozmosz megismeréséért a Földön. Számítása­ival hozzájárult ahhoz a tényhez, hogy ma már a tudósok nagy része hajlandó a fekete lyukakat - mint az emberi léptékű fizikából egy transz­cendens értékeket mutató „fizika” helyszínét, illetve új típusú univerzu­mok és abban új típusú intelligenci­ák születésének lehetséges helyét - elméleti lehetőségek helyett a valóság részeiként kezelni.

120

Roger Penrose a fent említett urak professzora volt különféle angol egyetemeken, és a későbbiekben bi­zonyítást nyert elméletek java része is tőle eredeztethető. A fekete lyu­kakban létrejöhető, illetőleg elzáród­ható dimenziók mint az új univerzu­mok létrehozói is tőle származó gon­dolat.

Ma még szakadárnak számító véle­ménye, hogy a kozmológia két legna­gyobb rejtélye, a kvantummechanika paradoxonai és a tudat természete kö­zött kapcsolatot feltételez. Ez az el­gondolás üdítő visszatérés az évszá­zadok óta gyakorolt távol-keleti men­tális technikákhoz, amelyek azt su­gallják, hogy az univerzum megisme­réséhez saját tudatunk végső és töké­letes megismerése által juthatunk el a leggyorsabban és legeredményeseb­ben. További folyománya az elmélet­nek, hogy ha igaz a kapcsolat, úgy igaz a hasonlóság is, vagyis: az uni­verzumnak is tartalmaznia kell tuda­tosságot.

Lama Anagarika Govinda, vagyis Govinda láma egy Amerikában élő buddhista gondolkodó, aki komoly erőfeszítéseket tett, hogy megfeleltes­se egymásnak a nyugati világ tudo­mányos alapokra épülő világmagyará­

121

zatait és az Abszolútum transzcen- denciáit szimbolikus megfogalmazá­sokban leíró keleti filozófiát, termé­szetesen ez utóbbi oldaláról. Alapelve, hogy az univerzumban megjelenő intel­lektus megnyilvánulásai értelmezhe­tetlenek az átlagember számára, ami­ből persze nem az következik, hogy nem is létezik. „A magasabb dimen­ziót... érzékelhetjük..., (de) ...a medi­táció bizonyos élményeit nem lehet le­írni a háromdimenziós tudat... keretei között...”

Fritjof Capra elméleti fizikus ugyanezt az utat járja, csak a másik oldalról. „A világegyetem alapvető egysége nem csupán a misztikus él­mény legfőbb jellegzetessége, hanem a modern fizika egyik legfontosabb felismerése is” - írja. Felismeri és bi­zonyítja, hogy a modern fizika tér- és időszemlélete, a relativitáselmélet, a kvantummechanika, a szubatomi szint megfigyelési eredményei szub- sztancionálisan mind jelen vannak a buddhizmus több ezer éves bölcsele­tében. Innen már csak egy lépés, hogy mindezt tovább gondolva a tu­dósok is elismerjék a kozmikus létben gondolkodó bölcseleti iskoláknak a Földönkívüli Intelligenciákról szóló ta­nításait is.

122

A filozófia mezsgyéjén

Mindig is az volt a véleményem, hogy nem szabad az intellektuális tevé­kenységet korlátok közé szorítani. Ilyen korlátként értelmezhető a szigo­rú műfaji határok felállítása is. A mű­vészek magasabb kasztjának tagjai mindig is tudták, hogy tevékenysé­güknek csak az emberiség végső kér­déseinek keresése ad igazi értelmet. A filozófiai tudatosság terén élen járnak a zenészek, amely talán a műfaj ere­dendő elvontságával magyarázható.

Richard Wagner (1813-1883) filozó­fiai kötődése közismert. Nietsché-ve\ évekig fenntartott kapcsolata, akivel - saját szóhasználata szerint - „csillag­barátság” fűzte össze, kimutatható nyomot hagyott a megkomponált ze­nék és szövegkönyvek szellemiségén, akárcsak Herder és Schopenhauer eszmevilága, melyeket olvasmányai alapján épített világnézetébe. Az élet és a művészet kozmikus egységben

123

való szemlélete talán nála jelentkezik először teljes valójában. Saját mítosz- alkotása a helyiérdekű vallások és földhöz kötött filozófiai rendszerek fö­lött álló kozmikus léptékekben való gondolkodás jegyében zajlott, ami új zeneszerzői technikák kifejlesztésével is együtt járt. Az ő zenei újítása a „vég­telen dallam“, amely egyrészt különle­ges transzcendentális érzeteket kelt a tudatosan a kimondhatatlan tartal­mak illusztrálására született szerke­zetével, másrészt összeköti a létezés és a zene kozmikus struktúráját.

Krzysztof Penderecki (sz. 1933) len­gyel zeneszerző tipikus példája a koz­mikus gondolkodású művésznek. Té­maválasztásai mutatják a szó klasszi­kus értelemben vett metafizikai ér­deklődését. Ha végigtekintünk művei során, bár többnyire vallásos megkö­zelítésben, de szinte kizárólag egye­temleges kérdések késztetik alkotás­ra. 1960-ban születik Az idő és a csend dimenziói, amely mindössze nyolc és fél percbe sűríti több ezer ol­dalnyi vélekedés kvintesszenciáját. Zeneszerzői technikája kísértetiesen emlékeztet a részecskefizika aktuális kutatásaira. A hang nem mint esztéti­kai megnyilvánulás, hanem mint fizi­kai jelenség szerepel. A zene határ­

124

hangok közti térben folyó akció, amely a világ szerkezetének különböző di­menziói közti párhuzamok megjeleníté­sére szolgál. 1970-ben írt Kosmogo- nia-ja tetőzi be ezt a gondolatsort, melyben a világegyetem teremtését kí­vánja ábrázolni Anaximandrosz talá­nyos fogalmának, az Apeironnak (a tér és idő nélküli, határtalan, anyagtalan anyag) megjelenítésével.

A példák sora természetesen tovább folytatható. A pillanatnyi cél a filozófi­ai gondolkodás kiterjedtségének il­lusztrálása volt.

A spiritualizmus különböző válfajai és művelői szerencsétlen - de legin­kább önhibájukból -, kirekesztett pá­riák. Feltétel nélkül hisznek Istenben, az egyházak mégis megtagadják őket. Lelkesen bújják a tudományos elmé­leteket, de a tudósok mégis kinevetik őket. Hajszolják a népszerűséget, az átlagemberek kegyeit, azok mégis el­fordulnak tőlük. Én csökönyösen hi­szek abban, hogy teljesen, mindenes­tül elvetendő, esszenciális „rossz” nincs, mint ahogy ugyanilyen „jó” sincs. Egy rövid bekezdés erejéig érde­mes megemlékezni elméleteink közös pontjairól.

Emmanuel Swedenborg (1688-1772) lényegében a túlvilág és a valós világ

125

közti átjárhatóságról beszélt. Elméle­teiben szerepelnek ellenőrzött és nem ellenőrzött dimenziókapuk, az ezek közötti közlekedés lehetősége, az em­beri és isteni létezés között álló lé­nyek. Számos leírás szól arról, hogy neki sikerült a fizikai korlátokat át­lépni, és a tér-idő különböző pontja­in tetszése szerint megjelenni. Elgon­dolkodtató, hogy minden idők egyik legnagyobb filozófusa, Immánuel Kant is figyelmet szentelt tevékenysé­gének.

James Redfield amerikai író, aki rendkívüli népszerűségre szert tett könyve (A mennyei prófécia) segítsé­gével próbál egy újabb szemléletű spi­rituális megközelítést bevezetni. Az elgondolás lényege, hogy egy Földön kívüli erő által támogatottan létreho­zott Kézirat kilenc plusz egy Felisme­résben fogalmazza meg a kozmikus jövőbe belépni kívánó emberiség elé támasztott követelményeket. Ha a sallangot elhagyjuk, az írás nem más, mint „Isten” Redfield által meghirde­tett legújabb evangéliuma a harma­dik évezredhez igazított tízparancso­lattal. Tisztességes kísérlet, megérde­melné, hogy osztozzon a már hiteles­nek elismert előző négy evangélium sorsában.

126

Domokos László vallási indíttatású spirituális munkáiban (pl. A szellem élete I-II.) nem teljesen sikertelenül próbálja összeilleszteni a keresztény dogmatika, az asztrológia, a spiritua­lizmus, az ufológia és az archeológia erre alkalmas elemeit. Meggyőződése, „ hogy a Földön kívül létező más égites­teken élet van”, az innen származó in­formációink intuitív szellemi működé­sünkben nyilvánulnak meg, a Hold és a Mars között információcsere zajlik (lásd még A. C. Clarké Űrodisszeáit!) és hogy a Mars és a Jupiter között lé­tezett még egy bolygó.

Félve foglalkozom a magyar filozófiá­val, hiszen nem lehet olyan körülte­kintő óvatossággal fogalmazni, hogy bele ne gázoljunk - amúgy mindig is délcegen dagadó - nemzeti büszkesé­günkbe. A filozófiatörténeti munkák névmutatóján végigfutva bizony alig találunk magyar nevet. A XX. század­ban látszik valami megmoccanni, ám Lukács György, Ancsel Éva, Marx György és Vajda Mihály munkássága jórészt politikai színezetű bölcselke­dés. (A tankönyveket, történeti átte­kintéseket, magyarázatokat, átülteté­seket, életrajzokat és félepigonisztikus vitairatokat nem tekinthetjük eredeti filozófiai alkotásoknak.) A nyolcvanas

127

évek szellemi nyitása nálunk is ered­ményre vezetett, és lehetőséget adott olyan vélemények publikálására is, amiket addig a hivatalos vezetés lesö­pört minden kiadói íróasztalról.

Szeretnék néhány olyan nevet meg­említeni, akiknek működése érdeklő­dést váltott ki.

A Wictor Charon írói álnév mögött rejtőző, különleges ezoterikus képes­ségekkel megáldott család e tagjának leleplezésére nem vagyok felhatalmaz­va - a jól értesültek amúgy is ismerik a nevet. Transzcendentális gondolko­dása, alkotó fantáziával megrajzolt univerzum-színterű jövőképei utánoz­hatatlan stílusban vegyítik a filozófia, a metafizika, az ezoterika, a spiritua­lizmus, a keleti bölcselet és a sci-fi elemeit.

„Az új tudományokat művelő okkult tudósoknak fontos szerepük van: a nem érzékelhető, de létező világok megismerésére ösztökélnek. ”

„A dimenzióalaktan tanítása szerint ...aJöldi cselekvések magasabb dimen­ziók jelenségeihez kapcsolódnak...”... a hiperkozmosz széttagolt célsze­

rűségi ideái olyan koordinátarendsze­rekben rejtőznek, melyeket... pontról pontra haladó logikával nem közelít­hetünk meg.”

128

„...csupán az emberben lakozó szattwa képes arra, hogy ...megtalálja a kapcsolatot más világrendszerek felé...”

„...az objektiváció folyamatát örökké tartó kombinativ dinamizmus ural­ja...” Vagyis a létezési lehetőségek mindegyike megvalósul a térben és az időben.

Arról, hogy milyen univerzális jövő­képet tár elénk Charon, elég a követ­kező fejezetcímeit értelmeznünk: Hiperkozmosz, Dimenziótranszformá­tor, Kozmobionták, Lélekpermutáció, Dimenziócsillagászat stb.

Egely György elöl jár abban a harc­ban, mely a tudományos gondolko­dást igyekszik megszabadítani a dog- matizmus bilincseitől. A tér és az energia természetéről szóló elméletei egy olyan világot vázolnak fel, amely szükségszerűen egy a mienknél fejlet­tebb szellemiség számára nyitott. Ku­tatásai reményt nyújtanak a minden­kori „másként gondolkodók” cselekvé­si lehetőségei terén.

Hamvas Béla (1897-1968) az a ho­lisztikus tudású író-filozófus, akiből a magyar nemzet nagy tanítója lehetett volna - betöltve azt a bizonyos, a Nyu­gat és Kelet filozófiáját egybeolvaszta­ni képes magyar tudós hiánya terem­

129

tette űrt akiből ha egy tucat szüle­tik, nemzetünk sorsa is más lehetett volna, de akit, a jelentőségét és veszé­lyét felismerő, a mindenkori külső ér­dekeket szolgáló hivatalnokelit sikere­sen elnyomott, letagadott, elhallgat- (tat)ott és üldözött, hogy ne válhasson azzá, amivé született: szellemi vezérré.

„Az élet... a belső aktivitáson, a pszi­chológiai tevékenységen... (múlik)... Az egzisztencia középpontja nem a je­lenség, hanem az elhatározás.” „Az alvilág... kapuján átmenve ... az em­ber nem tarthat meg mást, mint ön­magát, amíg végül azt is elveszíti - talán...” „...aki a katabázist..., az alvi­lágot nem élte át, annak tulajdonkép­pen más ember számára lényeges mondanivalója nincs.” Az egzisztenci­alizmushoz és Kierkegaardhoz közel álló gondolatok lényege, hogy az em­beri lét számára legfontosabb informá­ciók egy ajelenlegi életterünkön túli di­menzióban találhatók, melyhez a tuda­tunk által egy univerzális szellemiség­hez kapcsolódva közeledhetünk.

„A térnek képlete, a helynek géniu­sza van.” „Magyarnak lenni annyit je­lent, mint az öt géniusz világában egyensúlyt teremteni.” Ez a fajta kate­gorizálás a létezők magasabb egysé­gekhez való tartozását sugallja, és lo­

130

gikailag feltételez egy ezek felett álló, még általánosabb kategóriát, amely­hez való közeledésünk túlélésünk egyetlen lehetősége, és a kozmikus evolúció természetes módja.

„Az objektív psziché, amelyben... ar­chetípusok élnek. ...az egyén csupán az archetípus invariánsait tudja meg­valósítani... Maga az individuum... az infinitezimális szubjektum.” Ez a pszi­chológiai elmélet az ember egyfajta külső programozottságáról beszél, ahol a „programozó” rejtett módon és évezredekkel előre gondolkodva fejtet­te ki tevékenységét.

Kisfaludy György népszerűén, ám magasra tett mércével igyekszik meg­fejteni az univerzum titkait. A tudo­mányos dogmatizmustól nem zavar­tatva az elméleti fizika hipotetikus fel­ső régióiban tanyázik. Fő témája: az idő fizikája.

„(Az idő) valódi mértékegysége az »egy ismétlődő térciklus«. Ez egy bo­nyolult 16 (virtuálisan 64) dimenziós tér önismétlő rétegrendszerében fellé­pő nemtér-nemidő réteg ismétlődésé­ben mérhető.”

„az átviteli szálak, amelyeken ke­resztül gyakorlatilag végtelen gyorsa­sággal terjed az információ... Ezeken a hosszanti rezgések egyetlen téris­

131

métlődési ciklus ideje alatt haladnak végig. Az időszálak... egy egydimenzi­ós univerzumot alkotnak az időben, az időből.”

„A fény a téridő duálisa, így azután ugyanúgy keltő elemeket, forrásokat illik használni hullámainak keltése során... és ezek a... (dimenzióforrá­sok) nem rendelkez(het)nek semmiféle tömeggel.”

„A dolgok... létezésük okán... áraszt­ják magukból a gravitációs hullámo­kat (melyek valójában időhullámok). Ezek... univerzumunk legfontosabb alkotói. Maga a téridő is efféle hullá­mokból áll.”

Véleménye szerint az univerzum zárt, nem létezik végtelen, és az anya­gi részecskék és az energiakvantumok folyamatosan keletkeznek benne, amelyek megegyeznek a kozmikus fi­lozófia által támogatott elvekkel.

Kisfaludy hozzáállásában és elvei­ben is nyíltan támogatja az FKI létezé­séhez fűződő elképzeléseket és a kap­csolatfelvétel reális lehetőségeit.

A jövő filozófiája

A legbolondabb és leghálátlanabb szó­rakozás, aminek viszont mégis nehe­zen tud egy író ember ellenállni, az a jósolgatás. Üdítő kivétel a sci-fi, ahol mindez meg van engedve, sőt, alapkö­vetelmény. Szeretném kihasználni e határműfaj lehetőségeit néhány gon­dolat erejéig.

Mint tudjuk, a végső ponthoz köze­ledve minden konvergál. Jelen eset­ben a szellemi tevékenység fog várha­tóan homogenizálódni, egybeolvasztva a tudomány, a paratudomány és a vallás időtálló elemeit. A tudomány feldúsul a metafizikával és a holiszti- kával, a vallás pedig lemond előjogai­ról és dogmatizmusáról egy komplex, aktív pszichikus generálkognitív tu­datfejlesztés javára.

Ez volt a jó hír. A rossz pedig az, hogy reménytelenül kettészakad az emberiség. A szociális, intellektuális és anyagi lehetőségek két tábora raké­

133

tasebességgel távolodik egymástól, és rövidesen értelmetlen lesz bármiféle hídverésről, kiegyenlítésről vagy nivel­lálódásról még beszélni is. A kialaku­ló egységes kultúrájú és gondolatvilá- gú nemzetközi elittel szemben meg­osztott és egymáshoz is ellenségesen viszonyuló, eszköztelen tömegek fog­lalnak majd helyet. Már ma is el­mondhatjuk, hogy egy huszonöt éves, német származású, amerikai bróker­cég-tulajdonos férfi és egy hetvenéves távol-keleti ruhagyáros nő jobban megértik egymást, mint ugyanez a fér­fi és hajléktalan honfitársa.

A racionális korlátozások nélkül emelkedő népesedés és az ennek ará­nyában csökkenő egy főre jutó élelem- és energiaadagok libikókája meg fogja hozni az eredményét: valószínűleg nem lesz mód elkerülni a Nagy Hábo­rút. A frontvonalak mögött már felso­rakoztak a potenciális ellenfelek, a computerek mélyén már ott pihennek minden lehetséges ütközetek minden lehetséges változatának modelljei, sőt, talán már a leendő békeszerződések pontjai is meg vannak fogalmazva, igen előrelátóan. A harcászat klasszi­kus szabályai szerint a támadás meg­indításának döntő szerepe van. Az el­lenfél felkészültségének legalacso­

134

nyabb pontját, emberállományának ideológiai szétziláltságát, saját erőik feltöltöttségét és a szövetségi rendsze­rek harmonizálását kell a legmegfele­lőbb módon kombinálni, és mindezek mellett lehetőleg váratlanul lecsapni. Akkor hát melyik lesz az a perc? Hol­nap, holnapután, egy év múlva, tíz vagy száz év múlva? Vagy talán már meg is történt?

Ne áltassuk magunkat, ez nem az eszmék közötti harc lesz. Az anyagi vi­lág anyagi javaiért a leghatékonyabb anyagi eszközökkel fog folyni. Éppúgy, ahogy az áldozatok is az anyagi világ­ból fognak kikerülni. A Föld, az uni­verzum bioszférájából. Növények, ál­latok, emberek, egyszóval élőlények milliárdjai fognak elpusztulni, hogy utat nyissanak egy új típusú generá­ció új típusú hatalmának. Tudom, so­kan hitetlenkedve rázzák a fejüket, el­ször nyedve tekintenek maguk elé, vagy éppen dühödten csapják le a könyvet, és mivel „józan gondolkodó­nak” tudják magukat, azt kérdezik: nem lehetne mindezt elkerülni? Előre­látással, alkudozással, ésszel, okos cselekvéssel? Vagy, ha már minden kötél szakad, ha már nem látszik más kiút, némi konc odavetésével? Pár szerencsétlen ember, egy népszerűt­

135

len csoport, esetleg egy jelentéktele­nebb populáció feláldozásával? Ahogy „humanistáéknál” mondják: kisebb áldozatok árán?

Az ismert emberi történelem több ezer éve alatt még egy esetben sem si­került. Önök mit gondolnak: most fog?

Az optimista világképek az informá­ciórobbanás demokratikus eloszlásá­ról, a politikai szabadságjogok általá­nos elterjedéséről és a tudományos eredmények bőségre és egészségre váltásáról álmodoznak. Csak azt felej­tik el, hogy a mindezeket kimérő hata­lom egyre kevesebb kézbe összponto­sul, nemsokára talán csak egybe...

A fenti hipotézisek fényében a filozó­fiának nem sok helye marad. Az amúgy is trónja fosztott bölcselet szol­gálójává szegődik egyrészt a termé­szettudományoknak, és a különböző felfedezések várható hatásainak elem­zésében segédkezik, másrészt lecsusz- szan az alkalmazott tudományok szintjére, hajdanvolt beosztottjai: a pszichológia és a vallásbölcselet mel­lé, és segít a nagykereskedőknek mo­sóport, intimbetétet és politikai néze­teket eladni.

Természetesen marad egy szűk tar­tomány, ahol az eredeti céljainak él­het, és laboratóriumi körülmények

136

között dolgozhat az emberiség értéke­inek egy kozmikus etikának és célok­nak megfelelő szintre emelésén, és en­nek az eredménynek a saját szétzilált életterünkön túlra való átmentésén. Ezeknek a törekvéseknek a gyűjtőfo­galma lehet a kozmikus filozófia.

Hogy a felvázolt lehetőségek közül Önök melyik mellett döntenek, illetve melyiket segítik elő, az most is, mint immár közel 10 000 éve, a személyes, felelős választásukon múlik.

A kozm ikus filozófia

Súlyos logikai hibának tűnhet, hogy többször említem ezt a fogalmat anél­kül, hogy tisztáznám eredetét, vagy legalább alátámasztanám létezését. Úgy lehet, adós maradok ezzel még egy darabig.

Azt hiszem, a kozmikus filozófia most születik. A körvonalai már lát­szanak, de a teste még a jövőben van. Az eszmélő ember első zavaros töp­rengései óta irtózatosat nőtt körülöt­tünk a Tér, tágult az Idő és emelkedett maga az Ember is. De ez még mindig csak a kezdet. El kell foglaljuk a he­lyünket a Világegyetemben, meg kell találni társainkat és véghez kell vinni

137

a feladatot, amely egyenlőre olyan fel­foghatatlanul homályos, hogy sokan nem is akarják észrevenni.

A kozmikus evolúció mibennünk is zajlik, és az erre a tényre épülő kozmi­kus filozófia alapelve - Einstein szó- használatával élve: Isten nem volt, ha­nem lesz. Vagy ha igy jobban tetszik: Isten együtt születik a Világmindenség­gel. Tudományosabban szólva, az is­tenfogalom transzcendens megvalósu­lása dinamikus kölcsönhatásban van a fénysebességgel fejlődő tér-időszerke- zetű anyagi és a fénysebesség ismeret­len infon hatványával fejlődő nemtér- nemidőszerkezetű Világegyetemmel.A kozmikus filozófia kategóriájába

tartozhat minden olyan jellegű meg­fontolás, hipotézis, elméleti alapvetés, művészeti, irodalmi vagy tudományos alkotás, amely az emberi cselekvés hatásának határait az Univerzum ha­táraival azonosítja, illetve fordítva: az adott alkotás létrejöttét és a kozmikus tudat létét összefüggésbe hozza.

A kozmogenezis lezáratlan voltának elméletéből következik, hogy az anyag mint minőség is változik. Az Univer­zumban megjelenő és terjedő pro- toanyag(?) úgy viszonyul a szerves anyaghoz, mint a szerves anyag a szervetlenhez. Ez a jelenség is segíthet

138

Isten nem volt, hanem lesz

feloldani az egyre értelmetlenebb ma­terializmus-idealizmus vitát.

Ennek a gondolati folyamatnak a tárgya és eredményei egy következő könyv anyaga lehetnek.

Az értelmes ember célkereső tevé­kenysége szempontjából egyre inkább kiürülő vallási magyarázatok és az ol­csó politikai érdekek motiválta társa­dalomfilozófiai elméletek helyett egy új és friss erőket felvonultató lehető­ség a kozmosz jövőjének létrehozásá­ban való részvétel.

Az ember személyes és kollektív léte­zése a kozmikus evolúció folyamatá­nak felfedezése és a hozzá való alkotó alkalmazkodás által a „teremtés nyol­cadik napjá”-ban (Th. Wilder), az anyag-nemanyag dimenzió korlátait

139

túllépő kollektív kozmikus értelem fo­lyamatos fejlődésében és a tér és idő tetszés szerinti megváltoztatásában kicsúcsosodó szupervalóság megalko­tásában nyerhet új értelmet.

Kicsinyes és többségében káros ki­menetelű célkitűzéseinket (anyagi ja­vak felhalmozása és rövid távú birtok­lása, az egymás feletti fizikai hatalom időleges megszerzése és ezért más léte­zők megsemmisítésére való törekvés) felválthatja egy minden eddiginél fon­tosabb és lelkesitőbb feladatcsoport: az élet értelmének kozmikus távlatok­ban való kiteljesítése és az ezt előse­gítő folymatok szolgálatába állítása.

Az Élet nem korlátozódik a Földre. Személyes és kollektív létezésünk egy időben és térben kozmikus méretek­ben meghúzott pályaív közbülső állo­mása, amely az adott pillanat számá­ra mindig érzékelhetetlen dimenzióból érkezik és afelé tart. Célja a kozmosz mentális fejlődésének az elősegítése és építése, akkor is, ha mindez - kis­hitűségből, értetlenségből vagy gyáva­ságból - nem tudatosul bennünk.

Megjelenésében valószínűleg nem hasonlít a csilingelő angyalokkal, szár­nyas szeráfokkal, lenge bájú hurikkal, lángoló trónusokkal vagy ördögökkel,

140

démonokkal, fortyogó katlanokkal, stb. benépesített „túlvilágra“, de nem is a Semmi és a Végtelen egymásnak felelgető üres kongása. Minden vallás és szabadgondolkodási folyamat leg­felsőbb szintjén megjelenik az az érzés, az a belső, eredendő tudás, amely en­nek a számunkra időtlenségben (értsd: a múltban, a jelenben és a jövő­ben egyszerre) létező kozmikus intelli­genciának a felfedezéséről szól, és a vele való egyesülésre vágyik. Ha haj­landóak vagyunk értelmünket feltor­názni idáig, akkor megleltük azt a kö­zös pontot, amely buddhista, hindu, keresztény, mohamedán, zsidó vagy szabadgondolkodó, filozófus, földmű­velő vagy tudós létünkben - megegye­ző. És mivel megegyező, alkalmas ar­ra, hogy összefogja és e nagyobb lépté­kű együttműködést irányítsa.

Ez (van, volt, lesz) a Kozmikus Filo­zófia.

H it vagy tudás?

A pontos kérdés így hangzik: vannak- e bizonyítékok a Földönkívüli Intelli­gencia létezésére?

A becsületes válasz pedig a követke­ző: közvetlen, hivatalos szakértők által

141

elismert tárgyi bizonyítékokról nincs tudomásunk. Ha vannak, azokat poli­tikai vagy egyéb megfontolásból nem tárták a közvélemény színe elé.

Közvetett bizonyíték viszont akad. A legfontosabbnak én azt az emberiség kollektív tudalalattijában kezdetektől működő alapmotívumot tartom, amely a legkülönfélébb megnyilvánu­lási formában hozza tudomásunkra, hogy intellektusunk két végpontja - eredete és célja - nem az egyszeri, szimpla földi lét feladataihoz mért, ha­nem jóval több, összetettebb és pers­pektivikusabb. Ezt a bennünk mocor­gó információt még nem tanultuk meg helyesen kezelni, ezért bukdácsolunk okozatainak nagy számú csapdái kö­zött. Véleményem szerint az összes vallás, tudományos és filozófiai rend­szer, ismeretelméleti módszer, paratu- dományos kísérlet és transzcendentá­lis élménymagyarázat ennek a közös tudatalatti információnak a hatására született. Kissé nevetséges, és az em­beriség kisstílűségét bizonyítja, hogy nem ismerik fel ezt a lényeges meg­egyezést, és akár egymás kipusztítása árán is saját részigazságaik prioritá­sára törekednek.

Ez a könyv pontosan ennek a közös tudásnak a kollektív felhasználását

142

elősegítő szándékkal íródott, bizonyí­tandó, hogy a legjelentősebb vallási gondolkodók és filozófusok mindnyá­jan foglalkoztak az FKI létezésével és a velük való kapcsolat létrehozásával.

Ezzel a gondolatmenettel való azo­nosulásukat a legmagasabb, hivatalos tudományos körök is deklarálták, amikor 1972-ben az amerikai Pioneer-10 űrszonda fedélzetén a kö­vetkező, aranyozott alumíniumlemez­be gravírozott üzenetet küldték a felté­telezett Földönkívüli intelligens lények számára:

(Ha valaki nem ismerné fel, a la­pocska kettes számrendszerben kó­dolt információkat tartalmaz a szonda és Naprendszerünk a Galaxishoz és egymáshoz viszonyított helyzetéről, a

143

hidrogénatomról, valamint az ennek a tudásnak birtokában lévő, kozmikus társakat kereső humanoid lényekről.)

Ettől fogva senki sem pellengérezhe- tő ki az FKI-ban való hite miatt.

Kételyeink most már csak a mikor­ban, a mikéntben és a miértben lehet­nek.

144

Utószó

Voltaire szerint: „...a disputa, fájda­lom, semmiképp sem járhat szerencsé­vel: az ember annyi engesztelhetetlen ellenséget szerez általa, ahány oly tu­dósra vagy tudákosra akad, akinek ér­veit támadja. ”

Félek, ez a kis könyv negatív rekordot fog dönteni az idézetben leírtak megva­lósulása által. Gyakorlatilag nincs olyan szellemi csoportosulás, amely ne érezhetné magát támadtatva az egyhá­zaktól a szabadgondolkodókig, a mar­xistáktól a szubjektív idealistákig. Pe­dig az alapvető szándék éppen az volt, hogy térben és időben a legmesszebbre széttekintve próbáljak szövetségeseket keresni egy egységes és működő ideo­lógia számára, amely képes lesz átve­zetni az emberiséget a harmadik évez­redbe, a kozmikus korszakba.

Az emberi gondolkodásnak kétféle kiterjedése van. Az egyik a már meglé­vő, megtörtént dolgokat és eseménye­

i d

két perceptuálja és elemzi. A másik újakat alkot és kijelöli a tevékenység­ben megnyilvánuló lét útjait. A filozó­fia ma is a legerősebb történelemfor­máló erő, csak mivel hatását többnyi­re az emberiség kollektív tudatalatti­jában fejti ki, ez nem mindenki szá­mára nyilvánvaló. Tudom, hogy a paratudományok (ezoterika, extra- szenzorális működések, jövőkutatás, paranormális tevékenységek vizsgála­ta, parapszichológia, radiesztézia, sci- fi-teoretika, telepátia, ufóészlelések stb.) letisztult, esszenciális része a vi­lágegyetem bölcseleti történetének ér­tékes eleme, és része lesz a földi és Földönkívüli Intelligencia szintézisé­nek a létrehozásában.

A különböző ideológiák közti harc el­engedhetetlen feltétele a fejlődésnek. Minden ember legelemibb érdeke, hogy ez a harc tisztességes körülmé­nyek között folyjon le. A rövid távú po­litikai és gazdasági érdekek torzító ha­tása meggátolhatja és eltérítheti az eszmék szabad áramlását és termé­szetes átalakulási fázisaikat. A tét nem kevesebb, mint az emberiség jö­vője. Ez a jövő pedig annak a tudás­nak a megszerzésétől függ, amivel majd lehetőség nyílik kilépni a koz­moszba, és ott bármely más létezővel

146

szemben egyenlő félként megállni. Kozmikus filozófiatörténeti tanulmá­nyom ezt a szemléletet kívánta erősí­teni és illusztrálni. Kozmikus jövőnket nem technikai fejlettségünk fogja első­sorban meghatározni, hanem sokkal inkább mentális-intellektuális állapo­tunk, és az a habitus, hogy az emberi­ség mint létezési komplexum hogyan tudja magát reprezentálni a világegye­temben.

147

Szó- és fogalom m agyarázat

abszolútum: minden más létezőtől független, önmagát létrehozó, örök, tökéletes és változatlan szubjek­tum, amely egyben önmaga célja és oka

absztrakció: elvonatkoztatás - a leg­fontosabb tulajdonságok kiemelése és elkülönítése a tulajdonságok hordozóitól

abszurd: képtelen, lehetetlen, értel­metlen, az emberi léttapasztalatok­nak ellentmondó

agnosztikus: az objektív világ megis­merhetőségét tagadó

ambivalencia: két ellentétes hatás együttes megnyilvánulása

antropikus: az emberi faj megjelenésé­vel kapcsolatos

antropozójia: tan, mely szerint az em­ber testében egy éteri és egy aszt- ráltest van, és azok szoros össze­függésben állnak a világmindenség szellemiségével

149

apória: egy kérdés megoldásának lát­szólagos lehetetlensége

archeológia: régészet archetípus: ősforma, eredeti alak,

szimbólummá vált eredeti tartalom ateizmus: mindenfajta istenség, ter­

mészetfeletti erő és vallás tagadása attribútum: egy személlyel vagy tárgy-

gyal elválaszthatatlanul összetarto­zó tárgy vagy tulajdonság

cirkularitás: önmagába visszatérő, kör alakot bejáró lényegi tulajdonság

circulus uitiosus: körben forgó hibás okoskodás

clairvoyance: a földi objektivitáson túllépő és azt érzékelő, „tisztánlátó” állapot, ill. az ilyen személy

dialektika: a jelenségek lényegét a bennük hajtóerőként rejlő ellent­mondásokból magyarázó elmélet

dichotómia: kettősség, kettős felosztás dogmatikus: megváltoztathatatlannak

hirdetett, kötelező erejű hittételek­re épülő

dualista: két ellentétes és egymásból nem levezethető alapelv együttes meglétét hirdető

ego: a lélektanban az egyéniséget megtestesítő „én” - Freudnál az ösztönök és a felettes-én együttha­tásából megszülető személyiség

150

egzakt: egyértelműen, objektív módon meghatározott

egzisztencializmus: a létezést és kö­rülményeit kizárólag a létező elha­tárolt személyiség szemszögéből vizsgáló irányzat

emanáció: kisugárzás, kiáramlás - szűkebb értelemben: az érzék felet­ti világból kiáramló szellemi erő

entitás: egy adott létező tulajdonsága­inak összessége - az érzékelhető lé­nyeg teljessége

entrópia: termodinamikai állapotfügg­vény, melyből következtetni lehet az energiaátalakulási folyamatok irányára, másrészt: egy rendszer­ben az információk arányában fel­lépő, a teljes összeomlás irányába ható bizonytalanság

epigon: tehetségtelen utánzó evolúció: a szüntelen, ugrások nélküli

fokozatokban megnyilvánuló fejlő­dés általános elve

ezoterika: titkos, csak beavatottaknak szóló tan

extrapoláció: a meglévő adatokból egy jövőbeli állapotra kivetített valószí­nűségi változó

extraszensz: a hagyományos érzéke­lésen túli információk felfogásá­nak képességével megáldott sze­mély

151

extraszenzorális: a normál érzékszervi észlelésen túli

fenomenológia: a jelenségek szintjén történő megismerés, mely tartózko­dik a mélyebb összefüggések feltá­rásától mint elvi lehetetlenségtől

filológia: egy népnek a nyelvén keresz­tül megjelenő kultúráját elemző tu­domány

futurisztikus: a jövőbe mutató fikciók­kal foglalkozó

generálkognitíu: a tudati tevékenység eddig nem használt, valamennyi le­hetséges régióinak összessége (mg)

genetikus: a keletkezéssel, származás­sal, örökléssel kapcsolatos

géniusz: egy közösség védő, vezérlő szelleme/különleges, kimagasló te­hetségű ember

geocentrikus: bármilyen szemléleti rendszer, amely a Földet tekinti kö­zéppontjának

gnosztikus: a kereszténységet, a görög filozófiát és a miszticizmust egybe­olvasztva a tökéletes isteni lényeg megismerésére törekvő vallásfilozó­fiai áramlat híve

határozatlansági elv: Werner Heisen­berg német fizikus 1926-ban leírt tétele, mely szerint - egyszerűsítve- a szubatomi szinten mozgó ré­szecskék helyzete soha, semmilyen

152

módon nem határozható meg teljes pontossággal

hedonista: az élet érzéki örömeinek él­vezését a legfőbb jónak tartó sze­mély

hipotetikus: feltételezésen alapuló holisztika: a világegyetem minden ösz-

szetevője egymással való maradék­talan összefüggésének elve

homogenizálódás: egynemíívé, egyön­tetűvé, azonos tulajdonságokkal rendelkezővé válás

hylozoizmus: a természet minden tár­gyában jelenlévő érzékelést (és tu­datot?) bíró élet elmélete

idealizmus: a tudat, a szellem anyag­gal szembeni elsődlegességének el­ve - az anyagot a tudatból származ­tatja

identitás: önmaga valójával való azo­nosság

illuzionizmus: itt: a legszélsőségesebb idealista nézet, mely szerint a kül­világ csak puszta látszat

immanens: benne rejlő, valódi termé­szetéből eredő

immateriális: anyag nélküli, anyagtól független

incendens: a „transzcendens” fogalom ellenpárja, a tudati és érzéki megis­merés által befogadott, az Univerzum­ra vonatkoztatott információk (mg)

153

indirekt: közvetett, egy logikai láncolat vagy folyamat nem két egymásból következő tagja

individuum: önállóan létező egyed, egyéniség

injinitezimális: végtelenül apró részek­re bontott

infon: az információfizika alapegysége: az atomhéjban egy elektron kilépé­sekor keletkezett lyuk (Stonier)

inherens: valamihez hozzá tartozó, benne rejlő

inspiráció: ihlet, sugallat, külső erő befolyása

interaktív: kölcsönös, kölcsönösen egymásra ható

intuíció: az igazság, a helyes döntés közvetlen bizonyítékok nélküli fel­ismerése

invariáns: bármilyen átalakulás közbeni változatlanul maradó lé­nyeg

káosz: a világegyetem feltételezett lét­rejöttét megelőző rendezetlen ősál­lapot, általánosabban: zűrzavar, rendetlenség

karma: a lélekvándorlás során előző életekben elkövetett tettek követ­kezménye/kikerülhetetlen sorsese­mény

katabázis: túlvilági, életen túli helyire való leszállás)

154

katarzis: a külvilág magasabb lényegi- séget hordozó eseményei hatására létrejövő tisztító erejű felismerés

kauzalitás: a világ jelenségei és ese­ményei közti közvetlen ok-okozati összefüggés

kibernetika: a számítógépek és egyéb automatikus berendezések vezérlé­sének és szabályozásának matema­tikai alapú tudománya

kibertér. virtuális, a valóságban ere­detileg nem benne lévő, a számító- gépes mesterséges intelligencia működése során létrejövő térszer­kezet

koegzisztens: valamivel együtt - egy helyen, egy időben és egy okból - létező

kognitív: a tudati megismerésre vonat­kozó

kollektívum: a szubjektum és az ob­jektum, az ego és a nem ego hipote­tikus egysége, minden létezők kö­zösségi tudata (mg)

konklúzió: egy logikai folyamatból adódó, végső, lezáró következtetés

kontrollál: ellenőriz - a megismerési folyamat lezáró fázisa, melyben a megismerés tárgyáról szerezhető információk összessége egységes rendszert alkot a megismerő infor­mációs bázisával (mg)

155

konvencionális: a világ haladásából eredő változásokat figyelembe nem vevő szokásokon és hagyományo­kon alapuló

kozmogenezis: a világmindenség lét­rejöttének folyamata. Szűkebb ér­telemben: a nem Teremtés-elvű vi­lágmagyarázatok alapvető elgondo­lása

kozmológia: a világegyetem szerkeze­tével és létezésének belső törvénye­ivel foglalkozó tudomány

kvalikvantum: valamely létező minő­ségi és mennyiségi tulajdonságai­nak együttese (mg)

kvantum: mennyiség/fizikai részecske kvintesszencia: valaminek az erre a

célra létrehozott eljárással kiemelt lényege

létezésarcheológia: a tudati megisme­rési törekvések a létezés és nem lé­tezés közti állapotra vonatkozó tu­dományos igényű megközelítései(mg)

laikus: nem hozzáértő, nem beavatott, az adott területen nem szerzett hi­vatalos képesítést

linearitÓLS'. egy elképzelt vagy valóságos vonal minden pontját szoros egy­másutániságában érintő folyamat

mágia: a természeti jelenségek befo­lyásolása céljából végzett, tudomá­

156

nyosan nem indokolható tevé­kenység

materializáció: a nem anyagi világ lé­tezőinek érzékelhető formában való megjelenülése

materializmus: az anyag tudattal szembeni elsődlegességének elve - a tudatot az anyagból származtatja

mentális: értelmi/az intellektuális működéssel kapcsolatos

metafizika: a világegyetem érzékekkel fel nem fogható részéről való elmél­kedés módszere

metamorfózis: a létezés egyik formájá­ból a másikba való átalakulás

mikrokozmosz: a világegyetem kicsi­nyített mása - pl.: az univerzumhoz képest az emberé, az emberhez ké­pest az atomoké

misztika: hit a természet-, ill. az érzékfelettiben és a velük való érintkezés lehetőségében

mítosz: a természetfelettinek vélt erők emberléptékű megszemélyesítése, illetve egyes emberi cselekvések természetfölöttivé nagyítása

moduláció: egy tetszőleges rendszerből egy hozzá közel álló másik rend­szerbe való átmenet

monasz: minden létező alapját alkotó, oszthatatlan, tökéletes szellemi egység (Leibniz)

157

monista: a világegyetem egylényegűsé- gét valló

nihilizmus: minden szabály és törvény tagadása (a lét és a cselekvés értel­metlenségének elve)

nivellálódás: kiegyenlítődés nooszféra: a világegyetem azon feltéte­

lezett része, ahol csak és kizárólag tudati létezés van, ahol a világegye­tem minden létező tudata egyesül (Teilhard de Chardin)

nullafázisos tudatállapot: a kozmikus tudati tevékenység nemlét és lét közti hipotetikus fokozata (mg)

objektív: az emberi tudattól függetle­nül létező/szubjektív befolyástól mentesen tárgyilagos

okkult: titkos, rejtett tanokhoz kap­csolódó

ontologizmus: a szubjektum tevékeny­ségétől független létről szóló tanítás

orákulum: csalhatatlannak vélt fórum, szaktekintély, megnyilatkozás

organizmus: élő szervezet panpszichizmus: minden létezőnek

lelket tulajdonító felfogás pánteista: az Istent a természettel azo­

nosító ideológia paradoxon: olyan látszólagos képte­

lenség, ahol több ítélet nem ugyan­abban a vonatkozásban áll ellent­mondásban egymással

158

parapszichológia: az okkult és para- normális tevékenységek magyará­zatával foglalkozó módszer

paratudományok: az okkult és para- normális jelenségeket rendszerező és magyarázó elméletek összessége

páriák: kitaszított, ill. legalsó kasztbe­li, tisztátalannak tekintett személy

perceptuál: az objektív valóság tudat­tal történő észlelése és feldolgozása

permutáció: egy rendszeren belül lévő elemek minden lehetséges sorrend­je, ill. az egyik csereállapot

pesszimizmus: az események kedvező végkimenetelének lehetetlenségé­ben való hit

pozitivizmus: minden magyarázat el­kerülésével csak a jelenségek leírá­sára és rendszerezésére szorítkozó irányzat

predesztináció: vallásfilozófiai nézet, mely szerint az isteni tudat és aka­rat előre meghatározza az egyes ember sorsát és életeseményeit

prekognitív: az ösztönszintű és a tuda­ti tevékenység közti, ez utóbbihoz közelítő állapot

primitivizmus: bármely ismeretelméle­ti módszer olyan megközelítése, amely kizárja a legegyszerűbb meg­oldásokon és magyarázatokon kí­vüli lehetőségeket

159

prioritás: elsőbbségi jog protoanyag: a legújabb kozmofizikai

elméletek szerint az univerzumban folyamatosan létrejövő, az anyagi létet megelőző, nem az általunk is­mert anyag tulajdonságait mutató ősanyagfajta

psziché: a tudati tevékenység maga­sabb fokán létrejövő képesség­együttes: a lélek

pszichologizmus: a lelki jelenségeket más tényezők rovására egyoldalúan kiemelő módszer

pszichoteleportáció: az univerzum köz­vetlen megismerésének és bejárásá­nak a nem anyagi valóságot igénybe vevő hipotetikus módszere (mg)

racionalista: a köznapi értelem korlá- tain nyugvó ismeretelméleti rend­szerek - az ún. „ésszerűség” - híve

radiesztézia: a Föld felszín alatti su­gárzásait vizsgáló és alkalmazó rendszer

reinkarnáció: a lélek mindig újabb tes­ti alakban való megjelenése

skolasztika: az arisztotelészi tanokon alapuló merev, formalista vallásfi­lozófia

spekulatív: a tapasztalatoktól függet­len, elméleti megfontolások jelzője

spiritualizmus: a szellem önálló lété­ben, alkotó képességében és vi-

160

lágegyetemet betöltő formájában való hit

strukturalizmus: a dolgokat formájuk és szerkezetük felől megközelítő, azt elsődlegesnek tartó irányzat

szakadár: valamilyen tételes hittől szembenállva elkülönülő csoport

szemantika: a nyelvi formák jelentésé­vel és azok változásaival foglalkozó tudomány

szinkretizmus: a világ több létezési síkjában - egyszerre és egy időben- zajló történések megegyező ha­sonlóságát valló elmélet. Lásd: Hermesz Triszmegisztosz és Wictor Charon.

szinonima: rokon értelmű gondolat vagy kifejezés

szintetizál: látszólagosan különböző jellegű dolgok magasabb gondolati egységben való egyesítése

szkepticizmus: a megismerésben és a helyes értékelésben való általános kétely

sztoicizmus: a szigorú erkölcsi renden és a szenvedélymentességen alapu­ló életfilozófia

szubjektív idealizmus: az egyéni tu­dattól független valóság tagadása

szubjektum: a külső világgal mint a megismerés tárgyával szembenálló megismerő alany

161

szubsztancia: minden létező legáltalá­nosabb és legbensőbb lényege

szuperego: felettes-én: a freudi termi­nológiában a hármas felosztású psziché legfelsőbb, a legfontosabb törvényeket tartalmazó és alkalma­zó koordináló része

taoizmus: a kínai Lao-ce tanításából kialakult szemlélődő, tűrő, passzív életfilozófia, a világ felszíne mögött rejtőző, ám a taoisták által soha be nem mutatott valósággal

teizmus: egy teremtő és gondviselő személyes Istenről szóló hit

teológia: hittudomány teoretikus: elméletekkel kapcsolatos,

azokkal foglalkozó tradicionalizmus: a hagyományokhoz

való túlzott ragaszkodás transzcendentális: az érzékelés és az

értelmi felfogás határain túli transzintellektus: a tudati működés

pszichés törvényszerűségeinek leg­általánosabb kiterjesztése a tudat létéből és önmagára ismeréséből következő jelenségekre (mg)

univerzum: a világmindenség uterus: anyaméhzoroasztrizmus: a perzsa Zoroaszter

alapította dualisztikus vallás, mely szerint a világ a jó és a rossz erői szüntelen küzdelmének a színtere

162

Felhasznált irodalom

Anzenbacher, Arno: Bevezetés a filozófiá­ba (Herder, 1993)

Arisztotelész: Lélekfilozófiai írások (Euró­pa, 1988); Organon (Akadémiai, 1979)

Bergson, Henri: Bevezetés a metafizikába (Athenaeum, 1910)

Bronowski, Jacob: A természet logikája (Európa, 1986)

Bruno, Giordano: Két párbeszéd (Magyar Helikon, 1872)

Capra, Fritjof: A fizika taója (Tericum, 1999)

Charon, Wictor: Az új eón tudománya (Rockcity, 1999)

Descartes: Válogatott filozófiai művek (Akadémiai, 1980)

Diderot, Denis: Válogatott filozófiai művei (Akadémiai, 1983)

Dyson, Freeman: A végtelen idő...(Reviews of Modern Physics)

Erhardt, Ludwik: Találkozások Krzysztof Pendereckivel (Zeneműk., 1981)

Feuerbach, Ludwig: Válogatott filozófiai müvei (Akadémiai, 1979): Filozófiai kritikák és alapelvek (Magyar Helikon, 1978)

Fichte, Johann Gottlieb: Az ember ren­deltetése (Magyar Helikon, 1976)

163

Filozófiai kislexikon (Kossuth, 1973) Filozófiatörténeti szöveggyűjtemény (Tan-

könyvkiadó, 1966)Fontenelle, B. le Bovier de: Beszélgetések

a világok sokaságáról (Magyar Heli­kon, 1979)

Govinda, Lama Anagarika: Logic and Symbol in the Multi-Dimensional Conception of the Universe (The Middle Way, 1962. February)

Hamvas Béla: Szellem és egzisztencia (Pannónia, 1988)

Hamvas Béla: Az öt géniusz (Életünk,1988)

Heidegger, Martin: Lét és idő (Gondolat,1989)

Heisenberg, W.: Physics and Philosophy (Allén and Unwin, 1963)

Hawking, Stephen W.: Az idő rövid törté­nete (Maecenas, 1995)

Herder, J. G.: Eszmék az emberiség tör­ténetének filozófiájáról (Gondolat, 1978)

Holbach: A természet rendszere (Akadé­miai, 1978)

Jaspers, Kari: Bevezetés a filozófiába (Európa, 1989)

Kálvin János: Az eleve elrendelésről (Eu­rópa, 1986)

Kant, Immánuel: Az ítélőerő kritikája (Akadémiai, 1979); A tiszta ész kriti­kája (Akadémiai, 1981)

Kecskés Pál: A bölcselet története (Szt.István T., 1981)

Kierkegaard, Sorén: Vagy-vagy (Gondolat, 1978); Félelem és reszketés (Európa, 1986)

Kínai filozófia (Akadémiai, 1967)

164

Leibniz, G. W.: Újabb vizsgálódások az emberi értelemről (Dunántúl, 1930)

Locke, John: Értekezés az emberi érte­lemről (Akadémiai, 1979)

Mettrie, Julién Offray de la: Filozófiai Müvek (Akadémiai, 1981)

Newton, Isaac: A világ rendszeréről (Ma­gyar Helikon, 1977)

Nietzsche, Friedrich: Imigyen szóla Zarathustra (Göncöl)

Ókeresztény írók (Szt. István T., 1984) Pascal, Blaise: Gondolatok (Szukits,

1996)Penrose, Roger: A császár új elméje

(Akadémiai, 1993)Platón: Összes művei (Európa, 1984) Redfield, James: A mennyei prófécia (Ma­

gyar Könyvklub, 1995)Rees, Martin: A kezdetek kezdete

(Athenaeum, 1999)Russell, Bertrand: Miszticizmus és logika

(Magyar Helikon, 1976)Sartre, Jean-Paul: Módszer, történelem,

egyén (Gondolat, 1976); L’universel singulier (Gallimard, 1960); Egziszten­cializmus (Stúdió, 1948)

Schelling, F. W. J.: A transzcendentális idealizmus rendszere (Gondolat, 1983)

Schopenhauer, Arthur: Szerelem, élet, halál (Göncöl); A világ mint akarat és képzet (Európa, 1991)

Schrödinger, Erwin: Was ist leben?(1944) (Piper, 1989)

Spinoza, Baruch: Ifjúkori művek(Akadémiai, 1981); Teológiai-politikai tanulmány (Akadémiai, 1978)

Stonier, Tóm: Információ és az univer­zum belső szerkezete (Springer, 1993)

165

Teilhard de Chardin, Pierre: Az emberi jelenség (Gondolat, 1980)

Voltaire, F. M.: Filozófiai ábécé (Európa, 1983)

Watts, A. W.: The Way of Zen (Vintage, 1957)

Whitrow, G. J.: The Nature of Time (Penguin, 1975)

Wittgenstein, Ludwig: A bizonyosságról (Európa, 1989); Logikai-filozófiai érte­kezés (Akadémiai, 1962)

Wundt, Wilhelm: Bevezetés a pszichológi­ába (Franklin, 1921)

A közölt idézetek fordítói

Alexander Bernát, Dr. Bánóczi József, Bittei Lajos, Bruckner János, Csatlós Já­nos, Dani Tivadar, Dankó Zoltán, Dienes Valéria, Endreffy Zoltán, Esztényi-Lawnik Eszter, Fehér Márta, Gyergyai Albert, Győry János, Hermann István, Horváth Henrik, Imre Katalin, Dr. Kelen Ferenc, Kerényi Grácia, Kis János, Kövendi Dé­nes, Lakatos Mária, Márkus György, Már­kus János, Molnár István, Nagy Géza, Neumer Katalin, Orosz László, Pavlov An­na, Pödör László, Rácz Péter, Révbiró Ta­más, Réz Pál, Rónafalvi Ödön, Rónay György, Rozsnyai Ervin, Steiger Kornél, Szabó Miklós, Szabó Piroska, Szathmáry Lajos, Szemere Samu, Szentmihályi Já­nos, Tandori Ágnes, Tandori Dezső, Tökei Ferenc, Ungvárai János, Ungvárainé dr. Nagy Zsuzsanna, Vajda Endre, Vajda Mi­hály, Vanyó László, Dr. Wildner Ödön, Zachár Zsófia, Zigány Miklós

167