1

Minden jót kívánok!

Jó reggelt a korán kelő napsugárnak,

jó reggelt a fénnyel ébredő madárnak! Ébredjen az ember minden nap jó kedvvel, legyen családjának

öröm az új reggel! A jó reggel mindig csak jó nappá váljon, mindenki egymásnak jó napot kívánjon! Ki együtt a nappal dolgát jól végezte, méltó jutalmául legyen jó estéje!

Jó estét a holdnak és a csillagoknak, kívánjunk jó éjt a pihenni vágyóknak!

Világfa

Régtől fogva járja már a táltosok meséje: Világhegyen Világfa nőtt bele a nagy égbe. Mélyre lenyúlik gyökere, törzsén fehér kéreg, ág-bogas lombsátorában

2

lakója temérdek.

Ott nyugszik le este a nap ringó nyoszolyára, holdanyó is ott szunyókál, ha múlt éjszakája Körötte sok fényes csillag álmodik, és éjjel a Tejúton sziporkázik Göncöl szekerében.

A szél is ha fárasztja már

zűrzavaros léte, besurran lombsátorába csendes pihenőre. Tavasz, nyár, ősz a Világfa örökös lakója, csak a tél úszik nyitáskor feneketlen tóba.

Évszakok Olvad a jég, vizet áraszt, rügyet fakaszt már a napsugár, a szeszélyes tavasz jötte, virágok közt, ezer gonddal jár! Búzaföldön pitypalatty szól,

szénaillat bőven lengedez, napfényittas nyár az égből tikkadt földre záport permetez. Sűrű ködben sejted csupán ég alatt a délceg hegytarajt, kútágason varjú károg, őszi égen nem delel a nap!

3

Hó szálingóz, kopár fák közt kalandozik a dermesztő szél, áldást szór a tiprott földre, gondjai közt nem henyél a tél.

Búcsuztató

Rongyos már a tél bundája,

rogyadozik hócsizmája,

szél a zsákját rángatja,

vesztegelni nem hagyja.

Nyomában borzos csermelyek

Ezernyi lantot pengetnek,

A sok tarka barka mind,

A vándornak búcsút int!

A hóember sirámai

Süt a nap, sok a fény,

a szél ellenem,

rokkanok, orromig

ér cilinderem.

Subámat rongyossá

nyűtte az idő,

gondjaim súlyosak,

a bú majd megöl.

Megkérem a telet,

ha szánja bajom,

vigyen el magával

egy szép hajnalon.

4

Tél végén

Rianó jégen a szél

farsangost játszik,

fűzfa ágain barka ébredez,

cinkék tépdesik a tél

rongyos gubáját,

ház ereszéről rozsdalé pereg.

Hegyek homlokára

aranykoszorút fon

napsugarakból a kékszemű ég,

idegen tájakról,

vágyott otthonába,

dalnokok serege már útra kélt.

A hóvirág

Avar ágyán erdőben

aludt a hóvirág,

szelíd szellő rángatta

rongyos takaróját.

Dologra fel, kedvesem,

csengettyűd hangjára

ébredjen a kikelet,

induljon útjára!

És a zsenge virágszál

hirdette merészen:

Örüljetek, a tavasz

itt jár a környéken!

5

Márciusban

Télriasztó szél bolyong

le s fel a vidéken,

cirkálja a dombokat,

tataroz serényen.

Hegytetőről patakot

terelget a völgybe,

ágak hegyén rügyeket

biztat ébredésre.

Napsugarat csalogat

házad ablakába,

hóvirágból csokrot köt

anyád asztalára.

Madarat hangjáról

Kelep-kelep! Sarjad a fűszál,

gólyamadár kelepelve

kéményünkre száll.

Csivit-csivit! Virít a tavasz,

ha csicsergő fecskepáros

nálunk fészket rak!

Pity-paty! – szól az apró pitypalatty –,

forró délben a dús kalász

hűs oltalmat ad!

Csit-csat! Hallod, ő a csalogány,

bokor alján csitteg-csattog

napnak alkonyán.

6

Fiú-fiú! – rikkant a rigó–,

ha szél játszik zöld lombokkal,

fütyörészni jó!

Kakukk-kakukk, egyedül vagyok,

fenyőágon várva párom,

én kakukkolok.

A csipkebokor ága

Egy árva csipkerózsaág a kis nyírfát nézte, tetszett neki, epedezett,

hívná vendégségbe!

Eltelt az ősz, majd a tél is,

s hogy a tavasz megjött,

esőtől a fiatal fa

háromarasznyit nőtt.

Beköszöntött május hava,

s egy virágos reggel,

csipkerózsához a szellő

repült üzenettel:

Neve napját ünnepli ma

szomszédban a nyírfa,

hívja őt is hódolattal

a nagy mulatságba.

A vadrózsaág boldogan

kúszott, míg elérte,

s föltekeredett a nyírfa

hófehér törzsére.

7

És amikor a méhecskék

éltették a szép fát,

sok-sok halvány csipkerózsa

bontogatta szirmát.

A megbékélt kócsag

Amikor a kócsag leszállt a mocsárba, a tájat hogy látta, elcsuklott a hangja: Meditterán földről repültem hazáig, onnan, hol napsugár kényeztetett máig, hol kék lagunákban áztattam a lábam, miközben kedvemre halat vacsoráztam. Míg tékozló múltját ekképpen siratta, látta, egy levélről rámered a béka. Odalett őkelme finnyás kevélysége,

mert a hosszú úttól kínozta éhsége. Villámként lecsapott, s a védtelen pára, már csúszott is lefelé üres gyomrába. A megbékélt kócsag táncolt örömébe’, s gondolta vidáman: Házasodni kéne!

Tyúkanyó öröme

Kendermagos tyúkanyó, kotkodák, kotkodák, szemétdombon kapirgál kot-kot-kotkodák! Ott talál egy marék búzát, kotkodák, kotkodák, ez megoldja minden gondját,

8

kot-kot-kotkodák!

Kiscsibéit hívja nyomban, Kityi-kotty, kityi-kotty, az ebédet porciózza, kityi-kotyi-kotty. Torkos csibék pittyegetik a búzát, pity-pity-pitty, a nyókájuk örömüket nézi s rákottyint.

Züm-züm-züm Züm-züm-züm, virágom, hogy felébredtem, pártádon harmatos fürdőre leltem.

Züm-züm-züm, szomjamat a napsugárral kelyhedből oltottuk édes nektárral. Züm-züm-züm, családom már alig várja, kaptárom teljen méz illatával.

Tavasszal Pitypangok közt a tavasz lustán heverészik, fölötte friss lombok közt delet ül az ég is.

9

Hangya sürög szaporán,

temérdek a dolga, bogár nézi tétován fűbe kapaszkodva. Éhes poronty fészek alján, ringatja a szellő, anyácskája etetgeti gondosan, míg felnő.

Tavaszi dal Domboldalon virít már a kikerics, kikerics, télfoszlányoknak a mezőn híre sincs, híre sincs. Új köntösében az erdő, csalogat, csalogat,

porzó méhek illatárban zsonganak, zsonganak. Zöld kendővel sárga pitypang integet, integet, derűs arccal mosolyog a kikelet, kikelet.

Májusi zivatar Izzik a fény, s míg a Nap süt az ég lustán kékeleg, nem sejti, hogy szelek szárnyán sötét felhő közeleg.

Villámokkal jelzi jöttét a májusi zivatar,

10

dörög is már, s mi az égen,

mindent felhővel takar. Csend üli a fészek alját, fű, fa, bokor lesi már, mikor ereszkedik alá szomjat oltó vízsugár?

Brumi, a falánk mackó

Öreg tölgyfa odújából

méz illata árad,

falánk, barna mackó Brumi,

mézre kedve támad.

Nyújtózkodva kapaszkodik,

az odú széléig,

kóstolgatja épp a mézet,

mikor tetten érik.

Körüldongják a vadméhek,

elszáll a jó kedve,

orrát, mancsát megcsipkedik,

szökne, ha lehetne.

Szomszéd fáról szól a bagoly:

Legyen elég ennyi!

S elvonul a megbolydult raj

a kárt felbecsülni.

Lógó fejjel cammog Brumi

egyenest a dombra,

míg a málnát szemelgeti,

elmúlik a búja.

11

Barátok

Csigabiga, ugyan biza hová mész?

közel a tél, és a házad még nincs kész!

Mész kellene még sürgősen, két marék,

de előttem tátong egy mély szakadék.

Csigabiga, átviszlek, itt nem hagylak,

házad nélkül a csápjaid megfagynak.

A kis sün vágya

Fű levelén csillogott egy

harmatcsepp ezüstje,

arra ballagott a kis sün,

nézte, nézegette.

Bámulta a fényes gyöngyöt,

hisz ilyet nem látott,

tetszett neki, s örömében

szőtt szebbnél szebb álmot.

Hogyha az enyém lehetne,

e csodák csodája,

az orrom hegyén hordoznám,

hogy mindenki lássa!

De mikor az orra hegyét

hozzáérintette,

összetört a fényes gyöngyszem,

és víz lett belőle.

12

Föld napjára Fát ültetek neved napján, életünk szerelme, tiszta vízzel öntözgetem, hogy tegyek kedvedre. Erdő-mező szép virágát a pártádra tűzöm, minden lélek, kit nemzettél, benned gyönyörködjön.

Istentől, én számodra, most csak egy kegyet kérek: Őrizze meg tisztaságát tengerkék szemednek!

Esőhívogató

Ess, eső, szitából a búza tövére, hogy legyen kenyerünk egész esztendőre! Ess, eső, rostából zsenge fű szálára, hízik majd a tehén, lesz tej a sajtárban! Ess, eső, dézsából kertek örömére, méz gyűl majd, aranyló, méhek bödönébe!

Bokréta

Szedtem virágokat tűz színűt, fehéret, lilát, élénk sárgát, szelíd égszínkéket.

13

Szedtem virágokat

harmattól gyöngyöset, erdőn-mezőn nyílót, virulót ékeset. Bokréta, bokréta, halvány virágaid szirmaik hullatják csendben mind egy szálig. Nem szedek, nem szedek

mezei virágot, nem kötök én többé színes bokrétákat! Minden vadvirágnak egyetlen a vágya, viruljon kelyhétől Földanyánk pártája!

A rét muzsikál

Nyár derekán, nap hevében, virágtenger közepében szól a muzsika. Eláll a szél lélegzete, elhallgat a fülemüle, oly harmónia! Dongó dongja, méhraj zsongja, darázs lágyan duruzsolja, tücsök cérnahangon cirpel, a fürj pitypalattyol szépen. Virágszirmon lepke ámul, fűszálon a bogár bámul, szöcske táncot jár.

14

Verőfényes nyári délben, mindenkinek örömére, a rét muzsikál.

Buborék kalandja

Száll a színes buborék, várja őt a magas ég.

Odafenn a fényes nap unatkozik naphosszat, de egyszer csak felragyog, megpillantja a ballont: Odalent egy színes gömb! A huncut nap menten dönt, sugarait kitárja, Buborékot biztatja: Gyere, kedves, repülj felém, az élet vagyok én, a fény! Szállj ide, és légy barátom,

ez minden, amire vágyom! És a kis gömb emelkedik, madarakkal vetélkedik, kapaszkodva szél szárnyába, megérkezik Napországba, ahol ragyogás fogadja, örül is az istenadta, hogy a nap és sugarai csak az ő óhaját lesi. Ide száll, és oda repül, felhők között táncra perdül, egy pufók meg is billenti, a napot megnevetteti. Este jön, a nap elfárad, Lepihenni kedve támad, hazahívja sugarait, lehunyja ragyogó szemét.

15

Buborék csillagos égen

alszik holdanyó ölében.

Hétpettyes bogárka Hétpettyes bogárka, szállj le tenyerembe, ne félj, nem bántalak, nézegetlek csendbe'.

– Hogy hívnak, kedvesem? – kérdi a bogár, – Én Eliza vagyok – felel a kislány. – Te a neved tudod-e, ha kérdezlek, mondod-e? – Mondom biz’ én, figyelj rám, nevem Katicabogár. – Jaj nekem, most mi lelt téged,

szárnyad miért emelgeted? – Gyümölcsfa ágára szállok, ott várnak rám jó barátok, nyár derekán sok a dolgunk, falevelet tisztogatunk.

A hold örömére

Nyári éjszakán a hold benézett a kútba,

de annak sötét mélyén szép arcát nem látta. Szétnézett az égbolton, de sehol se volt felhő, hol bujkálhatott a szél, felhőket terelő?

16

Esőt, esőt sürgősen,

csak ezt hajtogatta, kútba hullót, fényeset, hogy arcát láthassa! Álmából ébredt a szél, s a hold örömére, borzos felhőket terelt a pirkadó égre. S mire ideje jött a

hajnali álomnak, zuhogott már a zápor, és gyűlt vize a kútnak.

A furfangos rák

/Népmese nyomán/

Árnyas parton, fűzek alatt halász lesben róka áll, ám a csobogó patakban halat egyet sem talál. (A rókától menekülnek, kövek alá rejtőzködnek.) De a rákok nem félnek, víz szélére kiülnek, sütkéreznek a napon,

rókalesben a parton. Hej, milyen éhes a róka, szörnyen zakatol a gyomra, követeli a halat, mely horogra nem akad! Megszólal az öreg rák, villogtatva ollóját:

17

– Ugye, kedves róka koma,

a halászlé jó lakoma, de ha nincsen, itt a rák, fogjál meg hát szaporán, éhségedet enyhítsed, vacsorára főzzél meg! – Kellesz is nekem, te, balga! – néz rá gúnyosan a róka –, micsoda egy léha nemzet, előre még sosem lépett!

Hátra, hátra, mindig hátra! – fintorog rőt rókaarca –. Nem hátra, hanem előre! s kihívja őket versenyre –, rajta, gyertek, szaladjunk, gát tetején megálljunk!

Rábólint egy ifjú rák, s csattogtatja ollóját: – Versenyezzünk, ha mondod,

ha nincs ennél jobb dolgod, s hogy a róka futni kezd, lompos farkába csippent, jó erősen szorítja, míg felérnek a gátra, ott gyorsan elengedi, s ollóját fényezgeti… – Lássalak, te, rákok rákja! – kiáltja ő rókasága

jobbra-balra sunyítva, s hát a rák megszólítja: –Mindig ennyit szoktál késni? Ezért kár volt versenyezni! Én előtted rég itt voltam, míg vártalak, unatkoztam!

18

A válogatós legényke

Kicsi a legényke, nagyra akar nőni, de a mákos laskát nem akarja enni. Ezért nagymamája egyre biztatgatja: Gyere, kisunokám,

itt a mákos laska, cukros is, mákos is, ettől nősz te nagyra! Ám a kicsi hamis a száját szorítja, inti a fejével, neki nem kell laska! Szól az anyukája: Ha nem kell, hát marad,

jó lesz majd holnapra, ezért nincsen harag! Láttatok még ilyent? este a kis legény éhes, mint a farkas, szédeleg már szegény. Nagymamáját hívja, hozza a vacsorát, és megeszi vígan mind a mákos laskát.

19

Amikor hatéves lettem Amikor hatéves lettem, zsúrt rendezett anyukám, fiúk, lányok ünneplőben jöttek hozzánk délután. Körülültük a nagy asztalt, éppen úgy, mint a nagyok, kerek tortám közepében hat gyertyaláng lobogott.

Szólt a zene, ettől egyből jókedvünk kerekedett: Ma egy évvel nagyobb lettem, ezt mindenki tudja meg! Csokoládés tortakrémmel fülig kentük magunkat, egymás arcába bámultunk, s nevettünk jó nagyokat.

Egyszer a tükörbe néztem, s nem hittem a szememnek, az önfeledt ünneplésben egy tejfogam kiesett.

Az egyszeri csigabiga

Az egyszeri csigabiga

szüleinek tanácsára iskolába indult reggel fejében nagy reménységgel, hogy az írást megtanulja, számokkal se legyen gondja. Útja göröngyök közt vitte, csetlett-botlott minden lépte, erdő mellett elhaladt,

20

fű, fa, virág elmaradt,

torony iránt araszolva megérkezett a faluba, ahol sarkig nyitva várta az iskola nagy kapuja, éppen mikor szünidőre szólt az iskola csengője.

Kibékülés

Veszekedik Zsóka, Panni, hogy miért, nem sejti senki. Egyik duzzog: Örök harag, soha többé ne lássalak! Rá a másik: Én se téged, befejeztük, vége, érted? Hátat fordítnak egymásnak, a sorban is mással állnak. Így telik el egy szűk óra,

tovább egyikük se bírja, bánja Zsóka, szánja Panni, szeretnének kibékülni, latolgatják, nem lehetne, a békét a másik kezdje? Zsóka jön már, Panni látja, izeg-mozog zavarába’, aztán elindul feléje, máris szent köztük a béke.

21

Reggeli zsört Pöttömnyi fiúcska zsörtöl ágyában reggelre kelve, hogy fel nem kelne! Hideg van, brrr!... fázom, a vizet se állom, eltűnt a zoknim,

öltözni oly kín! Koppan az ablak röpke sugallat madárka száll be, erdei-féle. Kismadár csacska fuvola hangja lágyan becézi,

gondját elűzi. Rossz kedve elhessen, s a kisfiú frissen indul anyjával az óvodába.

Nagyvakáció Ió - ció - áció, itt a nagyvakáció! Erdő pengeti a lantot, mező fújja a tilinkót, ritmust csilingel a patak, szolmizálnak a madarak:

22

trillát költ a fülemüle,

benne dobog szíve, lelke, kakukk szólót énekel, fecskepáros csivitel, rigó füttyent, gyere már, e sok csoda téged vár!

Álmom Lib-láb laboda,

lábam ide meg oda! Fel a dombra, völgybe le, hogyha szárnyam lehetne, kéklő hegyek tetejéről, bárányfelhők közepéről belátnám a nagyvilágot, megpördíteném a Napot! Lib-láb libaláb, az álmom nem szalmaláng!

A vakáció első napján

Gyuri, vigyázz a húgodra, míg teregetem a ruhát! Gyuri, nézz be a kiságyba, a húgod elaludt-e már?

Gyurikám, nem hallod, hogy sír, éhes a kishúgocskád, cumisüvegben a tápszer, míg jóllakik, tartanád? – Mi van veled én kisfiam, miért vagy olyan kedvetlen? – Gyűlölöm a vakációt! mami, kérlek, intézd el,

23

kezdődjön meg az iskola,

hogyha lehet, már kedden!

A réten

Vadvirágok közt a réten napsugaras szép napon, míg repültem lepke szárnyán, szeleburdi huncut szellő ellopta a kalapom.

Állj meg, szellő, huncut szellő, add vissza a kalapom! Így kérleltem, de hiába, copfom végén kioldotta, s lengette kék szalagom. Szántam-bántam veszteségem, míg ültem egy fa alatt, s akkor láttam integetni az útszéli bokorágról

kalapom s szalagomat.

Gyí, lovam, lovacskám!

Hajnalok hajnalán

vásárba mentem, Vettem egy pejlovat, s a hátára ültem. Pejkóm ezt nem bánta, sörényét megrázta, vidáman nyerített, mint a szél röpített.

24

Keményen megültem,

benne kedvem leltem, meg-megsarkantyúztam, szép szóval biztattam: Gyí, lovam, lovacskám, vérbeli paripám, vigyél ki a rétre, aranyló mezőre, folyóvíz partjára, fűzfa árnyékába, erdő közepébe,

a világ végére! Hogyha elfáradtál, állj meg egy forrásnál, annak csobogása szomjadat eloltja, zöld fűnek zamatja erőd visszaadja.

Mikor az éjszaka ráborul a földre,

betakarózunk majd sötét köpenyébe, én lehajtom fejem bársonyos mohára, te füvet ropogtatsz, s vigyázunk egymásra .

Egy labda vallomásai Különleges az eset, amely vélem megesett. Tudom, tudom, bűnöm súlyos, hogyan történt, hát elmondom:

25

Repültem, ó de jó is volt,

be a fényes ablakon, csilingelő kristályok közt,

azt hittem, hogy álmodom, egy asztal közepén landoltam, lett is nagy bonyodalom! És azóta rabságomban régi erőm egyre fogy, puhány, lusta labda lettem, a tétlenségtől nyafogok.

Mondja meg már, aki tudja, mert megöl az unalom, büntetésből meddig kell még, sarokban gubbasztanom?

Hátulsó pár, fuss előre!

Egy előre, két kettőre, hátulsó pár, fuss előre! Szedd a lábad, lépj ki gyorsan, fogd a kezem jó szorosan! Átbújunk a kapu alatt, aki ügyes, le nem marad, három hatra, hat kilencre kiérünk a füves rétre, szárnyat bontunk, felrepülünk, sok kis madár szárnyal velünk,

mikor delel égen a nap, s a toronyban kong a harang, lehuppanunk a zöld fűre, sóskát rágcsálunk ebédre.

26

Nyáron

Fény csorog a föld ölébe, tarka-barka kötényébe, benne fürdik erdő, mező, a havasi zöld legelő, onnan mer a rét virága, attól virít szép orcája.

Felkérő Hej, szép virág, viola, van már néked párod? Nincs az idén, de lesz ám majd a jövő nyáron! Hej, virágom, violám, ha lehetnék párod, reggelig forgatnálak, hogyha te nem bánod! Jer hát, párom, vigadjunk, virágos a kedvem, befejezzük a táncot holnapután, kedden!

A hamis Ki hamisan mosolyog, bajsza alatt somolyog, szeme sandán hunyorog, lopakodva sompolyog, lehet ravasz, lehet félős, alattomos vagy füllentős, készen minden huncutságra, vajon mi áll szándékában

27

Váratlan vendég

Nyári este ablakomon egy tücsök kopogott, beengedtem, s vele együtt a mezőillatot. Elmerengve találgattam jöttének indokát, míg úgy járt-kelt a szobámban, mint régi jó barát. Írni kezdtem, ő figyelte a billentyűzetet, s a képernyőre néha kérdő pillantást vetett.

Mi van, koma, kérdeztem én, nem tetszik a nótám? – tudom, hogy jobban szeretnéd, ha olvasni tudnál! Amíg vártam válaszára, ő hangolt, és kezdett, muzsikája betöltötte szobámban a csendet.

Az éjszaka csodái

Kék tenger az ég, rézkorong a Nap, kéktengerben rézkorong a part felé tart. Aprócska fények Tejútra hullnak, Göncölszekér után Nagymedve csoszog

Hold udvarában Fiastyúk tanyázik, körötte ragyognak csillagfiak.

28

Nyári dél Bim-bam, bim-bam, szól a harang, fejünk fölött delel a nap, dongó darázs döngicséli: Itt az ideje pihenni! Vadalmafa árok szélén, árnyékának hűvös mélyén

kalapját szemébe húzza, bóbiskol a vándor s botja.

A pórul járt szarka Csön-csön gyűrű karika,

ellopta a szarka, csillog-villog aranya, felkacag a napra. Szarka viszi csőrébe’, rejtené a fűbe, perdül-pattan a gyűrű, csirr-csörög a szarka, ám az arany karikát a napsugár felkapja.

29

Zakota Elszaladt a csend házunktól, evőeszközök zajától. Zakatolnak hangoskodva, zeng-bong belé a nagy konyha. Levest követel a kanál, hús nélkül a villa ágál, vagdalózik az éles kés, nyomában rí sok repedés,

sután csápol a fakanál, jaj, annak, kit fején talál, a kiskanál védtelenül aszalt szilvalébe merül. Véget vet ennek nagyanyó, elnyeli őket a kagyló, forró vizet ereszt rájuk, csillapítja szilajságuk, majd egyenként kifényezi,

kredencfiókba fekteti. Elnémul a csengés-bongás, eszeveszett zakatolás, rend őrzi a konyha csendjét,

házunk szívében a békét.

Tarka nyár

Erdő, mező, vadvirág, Borjú a kapu előtt,

dong dana-dongó, dong dana-dongó,

mézillatú tarka-nyár, bújában szelíden bőg,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Göndör bárány tekereg, Malac visít éhesen,

dong dana-dongó, dong dana-dongó,

30

kecskegida kesereg, vályúba bök mérgesen,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Csikó ropja magában, Csibe kapar, szemet vár,

dong dana-dongó, dong dana-dongó,

csengő szóra cifrázza, pipe vízért kiabál,

dong dana-dongó. dong dana-dongó.

Erdő, mező, vadvirág,

dong dana-dongó,

kár, hogy elmúlik a nyár,

dong dana-dongó!

Nyár végén

Elszálltak a gólyák,

a nyár is útra készül,

kémleli az eget,

a nap még magasan ül.

Mégis-mégis, tudom,

egy szép napon elindul,

viszi emlékeit

a tengereken is túl.

Ó, de jó is lenne,

ha addig maradhatna,

míg a földre lehull

virágaimnak magja!

31

Levél a tolltartóban

Íróasztal s a könyvespolc roskadásig tele már, könyvek, füzetek s a táska indulásra készen vár. A tolltartó kincsei közt szomorkodik egy levél, aki szép betűkkel írta,

azóta választ remél, és nem sejti, hogy a címzett két hónapja arra vár, jöjjön újra el az idő, mikor iskolába jár!

Szeptemberben

Pajkos szellő hancúrozik tar mezők fölött, pók hálóját fonogatja faágak között. Alma pottyan, szilva pattan, kopog a dió, szőlő érik, leve csordul,

szüretelni jó!

32

Kesergő

Ősszel parolázik a nap, más tájra küldik a nyarat. Sírdogál az árva mező, búsan pipál a vén erdő. Kopott hárfát hangol a szél, húrjain kesergőt zenél, a fáradt lomb színét váltva,

álomba hull rőt avarba.

A legszebb madárdal

Apánk hordott egyenként nyoszolyának venyigét. Egy szál széna, egy szál szalma – így készült a fészek alja.

Fészekalja melegében anyánk oltalmazó teste idegen szemektől óvott, s álmodott nekünk jó sorsot. Álmait dalába szőtte, ez volt az ő drága kincse, örökségül hagyta reánk a világ legszebb madárdalát.

33

Mondd, és add tovább!

Mondd azt, hogy anyám, mondd azt, virág! mondd azt, hogy mező, tücsök, szarkaláb! Mondjad, hogy álom, hajnal ébredés, mondd bátran felhő,

villám, jégverés! Mondd, mert a szó, ha szájról szájra jár, nem vész el soha! Mondd, és add tovább!

Égen, földön, víz alatt

Betűk, szavak, mondatok! Rájöttem! Már nincs titok! Olvasok! S ez a csoda nem múlik el már soha. Ha könyvem lapozhatom, az boldogság. Már tudom,

ő mindig velem marad, égen, földön, víz alatt.

34

Jó szándék

A mesében győz az ifjabbik királyfi, akit király apja ki akar tagadni. Támasz nélkül indul üres tarisznyával visszahozni a fényt apja országába. Jó szándék vezérli, a bajban meg nem hátrál, döntés előtt élesebb esze a kardjánál, bölcs vének tanácsait alázattal kéri, jó tündérek, varázslók jönnek segíteni.

Együtt a sötét fölött győzelmet aratnak, s a király országában fénye gyúl a Napnak.

Szótörő

Ő, nő, kenő zökkenő, ez itt most a bökkenő, el, kel ékkel, lékkel,

cifra színházi kellékkel hogy lesz a sírásból írás, a sóhajtásból óhajtás, hát a rókából karó, az ollóból Komolló, hány szót bújtat el a hajtás? Ezen törd a fejed, pajtás!

Jégaszalók

Nyárittyenben hat áron jég termett a határon, hogy maradjon frissiben, összehordták ízibe, rátették az aszalóra, nem vették ők fontolóra, jól fog majd téli estéken vacsorára terítéken.

35

Csujogató

Aki fázik, békát nyúzzon, a bőrével takarózzon! Ki didereg, foga vacog, egyék meg egy marék vackort! Akit csípnek, csípjen vissza, hogyha viszket, hát vakarja! Aki duzzog, egyék kását, válogatósnak, vadalmát!

Aki vidám csujogasson, hasát fogja, úgy kacagjon!

Furfangos rímek

Íme, itt egy tengerész, a fejében tenger ész, kezében meg hat alma, rettentő a hatalma.

Csónak alatt ring a tó, kellemesen ringató, víz alá buknak a hattyúk, ott totyog a parton hat tyúk, az a gondja mind a hatnak, hogy ők miért nem úszhatnak? Ezt kotyogják szóról-szóra, ám gazdájuk magot szóra, így ott hagynak csapot-papot, nem vesztegetik a napot,

lezárják a kényes ügyet, s tömik, tömik a begyüket.

36

Szóépítő Folytasd a játékot!

Na na - fejed alatt párna, om om - te vagy az én párom, duc duc - ott száguld egy párduc, * A fa alatt alma hatvan, a kosárban csupán hat van. * Hét ember az hét fő, kedd előtt van hétfő.

Kutyám öröme

Szondi kutyám a ravasz, fajtája közt már kamasz, négy lába négy irányba’ süpped száraz avarba,

füle-farka alig éri, szeme az utat beméri, nyelve kilóg, lihegve

fut gazdája elébe. Hazafelé

Száguld a vonat, belevág a légbe, csattog a kerék, szikrát szór az éjben, pattan az álom, éjmadár rikolt, éles a kanyar, a mozdony felsikolt… Kattan a váltó, szívem zakatol, sikong a kerék, lassít vonatom... Itthon vagyok!

37

Őszi eső után

Lazul a talaj, az eke mélyre szánt, barázda ringatja a kenyér magját, csírája duzzad, a föld még meleg, magasban keringnek még a szelek, az ég is a napnak kedvében jár, hogy feledni bírja, elmúlt a nyár, magányában az ősz munkába merül, könnyíti a tél dolgát önzetlenül

Ősszel a vadonban

Ősszel a sűrű vadonban ne keresd a csendet, fák között, bokrok aljában eleven az élet.

Nyúl szaladgál ide-oda, nem leli a helyét, hó, mi szőre színét rejtse, idén nem hullott még. Földvárából a torkos borz éjszaka leplében beszerző útjára indul vára környékére. Hajnaltájban ballag haza

zajos sustorgással, zimankós téli napon már hallik horkolása. Mókus építi a fészkét mohatechnikával, lehullat egy fenyőgallyat rettenetes zajjal,

38

Mert az esze épp azon jár, Az öreg erdő titkait

éléskamrájában tovább nem regélem, mit elrejtett féltő gonddal, tölts el nála egy napot, télen megtalálja? s megtudsz tőle mindent!

Dal az őszről

Szellő fújdogál,

levél hulldogál,

készül a madár,

messzi földre száll.

Dombon kikerics,

nyárnak híre sincs,

csillog már a dér,

közeleg a tél!

Kérdezgető

– Mikor lesz tavasz?

– Ha ugrál a patak.

– Mivel jön a nyár?

– Nap sugarán száll.

– Az ősz merre jár?

– Avaron kószál.

– Ha megjön a tél,

Mondd, miről mesél?

– Hóbaglyokról, jéghegyekről,

Hóbortos hóemberekről

39

Tél elején Ablakom előtt csipkebokor, mintha fázna, didereg, vörös bogyói ráncosodnak, híre-pora sincs a hónak, hogy betakarná, míg szendereg. Cinke se jön uzsonnára, nem vágyik ajándékára, máshoz repül vendégségbe,

hol rá bő lakoma vár. Csak a varjú rikácsolja: Szomorú a csipkebokor, milyen kár!

Hópelyhek Pillék szállnak keringve,

betakarnak fehérbe. csiklandozzák orromat, tüsszentek is nagyokat. Pille, pille, szállj alá, lenn a búza sarja vár! melengessed dunnával, patyolat hóbundával, melengessed reggelig, barkát bontó tavaszig.

40

A cinege gondja A kék sapkás cinegének igen nagy a gondja, nehezen kerül ebédje téli zimankóba’. Ide-oda röppen bátran, bízik reménykedve, hogy rátalál a mezőknek

rejtett kincseire. Keres, kutat földön, fákon, hát egyszer csak látja, út szélén egy csipkebokor hívja uzsonnára.

Tél - terefere

Szél jár-kel, köd száll fel. hó tere szikrázik, nap heve ráfázik, fagy foga vicsorog, tél tava jeget fog, fényed, ha melenget, hókedved felenged!

41

Álmos világ

Lenge lépte lankadó, álmos világba lopta a telet, bohókás jó kedvében puha lepellel betakart mindent, pelyhek közt látta, könnyű fátyla libegve táncolt a széllel,

pihe palástja, fényes stólája csillagot szórt az éjben.

Vidám tél

Hócsizmában jár a tél, hóbundája földig ér, a kucsmája hófehér, hóban fekszik, hóban kél. Reggelije hófalat, vacsorája hó, ha kap! Havat nassol, ha delel, ha szomjas, hóbort vedel.

42

Az esztendő Január még jégen fut, februárnak szele zúg, márciusban csermely csobban, április szeszélye lobban, május fényben tündöklő, illatával bűvöl ő, júniusban erő duzzad, július már kalászt ringat,

augusztus már érett arra, hogy a nyár legjavát adja, szeptember, mint őszelő, bölcs termés-mérlegelő, október, hogy még kibírja, édes szőlő levét issza, november sápadt arcába esőt csap a szél futtába’, december fáradt kezével békét hint az alvó földre.

43

Tündöklő tél Csendes éjnek sötét leple, csillagokkal ki hímezte, ki varrta a zsinórt rája ezüstből font selyemszállal? Ablakomra fehér csipke jégvirágát ki lehelte, délceg fenyők hókucsmáját,

pőre mezők hóbundáját ki hozta el csengős szánon messzi Hetedhét országból? Tél tündére, ki lett volna, szánját égi szarvas vonta, gyémánt szeme s az agancsa hét országnak színaranya. Hófelhők közt utat vágtak,

hópelyheket bőven szórtak hegyre, völgyre, a mezőre, elmerült a világ benne. Majd az éjnek sötét leplét csillagokkal díszítették, szép ezüstös paszománya lett a csorgó hold sugára, és e bűvös égi fényben tündökölt a tél az éjben.

44