3
TERMELÉSIRÁNYÍTÁS 11. feladat megoldása A feladat megoldásához az anyagszükségélet-számítás (MRP) logikáját hívjuk segítségül. Az MRP-tábla számításai a tanultak alapján a következők. Először az asztal bruttó szükségletét kell meghatároznunk. Ez megegyezik a várható kereslettel. Ebből az adatból kiindulva határozhatjuk meg a nettó szükségletet úgy, hogy levonjuk a bruttó szükségletből a készlet mennyiségét. Ez azt jelenti, hogy a feladat szerint a 4. héten 200 asztalnak kell készen lennie. A tervek szerint 50 már készen van (ennyi a készlet), tehát a maradékot, azaz 150 darabot kell legyártani. Gyártási sorozatnagyság nincs megadva, ezért kell a rendelés mennyiségét módosítanunk. A rendelés átfutási ideje 1 hét, tehát a rendelést a teljesítést megelőző héten azaz a 3. héten kell megtennünk (ekkor kezdik el a gyártást). Az 5. heti igényt (bruttó szükséglet) 150 darab asztal. Készletünk ekkor nincs, hiszen azt az előző héten elhasználtuk, így a nettó szükséglet is 150 darab lesz. A rendelést a 4. héten kell feladni. 1 2 3 4 5 Kész asztal bruttó szükséglete 200 150 Készlet (50) 50 0 Nettó szükséglet 150 150 Tervezett beérkezés 150 150 Tervezett rendelés 150 150 Az asztalt (mint a gyártási anyagjegyzék alapján láthatjuk) az asztallapból és a lábszerkezetből szerelik össze csavarok segítségével. Az előbb kiszámoltuk, hogy asztalokból mennyit kell gyártani a kereslet kielégítéséhez. Ezt az előző táblázat tervezett rendelés rovatában láthatjuk. Az asztallap iránti igény (azaz az asztallap bruttó szükséglete) ebből határozható meg. Egy asztallaphoz egy asztallapra van szükség, és az asztallapot máshová nem használhatjuk fel. Azaz az asztal tervezett rendelés sora megegyezik az asztallap bruttó

MRP-TERMELÉSIRÁNYÍTÁS 11 feladat-megoldás-könyvből

Embed Size (px)

DESCRIPTION

logisztika

Citation preview

Page 1: MRP-TERMELÉSIRÁNYÍTÁS 11 feladat-megoldás-könyvből

TERMELÉSIRÁNYÍTÁS

11. feladat megoldása

A feladat megoldásához az anyagszükségélet-számítás (MRP) logikáját hívjuk segítségül. Az MRP-tábla számításai a tanultak alapján a következők. Először az asztal bruttó szükségletét kell meghatároznunk. Ez megegyezik a várható kereslettel. Ebből az adatból kiindulva határozhatjuk meg a nettó szükségletet úgy, hogy levonjuk a bruttó szükségletből a készlet mennyiségét. Ez azt jelenti, hogy a feladat szerint a 4. héten 200 asztalnak kell készen lennie. A tervek szerint 50 már készen van (ennyi a készlet), tehát a maradékot, azaz 150 darabot kell legyártani. Gyártási sorozatnagyság nincs megadva, ezért kell a rendelés mennyiségét módosítanunk. A rendelés átfutási ideje 1 hét, tehát a rendelést a teljesítést megelőző héten azaz a 3. héten kell megtennünk (ekkor kezdik el a gyártást).

Az 5. heti igényt (bruttó szükséglet) 150 darab asztal. Készletünk ekkor nincs, hiszen azt az előző héten elhasználtuk, így a nettó szükséglet is 150 darab lesz. A rendelést a 4. héten kell feladni.

  1 2 3 4 5Kész asztal bruttó szükséglete       200 150Készlet (50)       50 0Nettó szükséglet       150 150Tervezett beérkezés       150 150Tervezett rendelés     150 150  

Az asztalt (mint a gyártási anyagjegyzék alapján láthatjuk) az asztallapból és a lábszerkezetből szerelik össze csavarok segítségével. Az előbb kiszámoltuk, hogy asztalokból mennyit kell gyártani a kereslet kielégítéséhez. Ezt az előző táblázat tervezett rendelés rovatában láthatjuk. Az asztallap iránti igény (azaz az asztallap bruttó szükséglete) ebből határozható meg. Egy asztallaphoz egy asztallapra van szükség, és az asztallapot máshová nem használhatjuk fel. Azaz az asztal tervezett rendelés sora megegyezik az asztallap bruttó szükségletének sorával. A számítás ezután az előzőekben már alkalmazott számítással (nettósítás) történik.

  1 2 3 4 5Asztallap bruttó szükséglete     150 150  Készlet (50)     50 0  Nettó szükséglet     100 150  Tervezett beérkezés     100 150  Tervezett rendelés 100 150      

Page 2: MRP-TERMELÉSIRÁNYÍTÁS 11 feladat-megoldás-könyvből

A lábszerkezet bruttó szükségletének és gyártási szükségletének számítása az asztallaphoz hasonlóan történik.

  1 2 3 4 5Lábszerkezet bruttó szükséglete     150 150  Készlet (50)     100 0  Nettó szükséglet     50 150  Tervezett beérkezés     50 150  Tervezett rendelés   50 150    

A tartóléc bruttó szükséglete (mint azt a gyártási jegyzékből láthatjuk) a lábszerkezetből gyártandó mennyiségtől függ. Egy lábszerkezet elkészítéséhez azonban 4 tartólécre van szükség. Ez azt jelenti, hogy a bruttó szükséglet sort a lábszerkezet tervezett rendelés sorából kapjuk meg, hogy az értékeket megszorozzuk néggyel.

  1 2 3 4 5Tartóléc bruttó szükséglete   200 600    Készlet (50)   50 0    Nettó szükséglet   150 600    Tervezett beérkezés   150 600    Tervezett rendelés 150 600      

A láb szükségletszámításánál lényegében a tartólécnél bemutatott módon járunk el. A külömbség abból adódik, hogy itt létezik gyártási/rendelési sorozatnagyság. Ez azt jelenti, hogy a sorozatnagyságnak mindig csak egész számú többszörösét rendelhetjük. Jelen esetben a sorozatnagyság 20, így pédául nem rendelhetünk 150 lábat, csak 160-at.

  1 2 3 4 5Láb bruttó szükséglete   200 600    Készlet (50)   50 10    Nettó szükséglet   150 590    Tervezett beérkezés   160 600    Tervezett rendelés 160 600      

A csavar bruttó szükségletének meghatározása már bonyolultabb feladat, mint az eddigieké, hiszen a csavarra szükség van a lábszerkezet összeállításánál és az asztal összeszerelésénél is. Ilyenkor úgy járunk el, hogy megnézzük a lábszerkezet tervezett rendelés sorát és megszorozzuk a szükséges csavarmennyiséggel (4 darab), illetve az asztal tervezett rendelés sorát megszorozzuk a szükséges csavarmennyiséggel, az így kapott mennyiségeket heti bontásban összeadjuk, majd a számítást az ismert módszerrel elvégezzük.

  1 2 3 4 5Csavar bruttó szükséglete   8X50=400 4X150+8X150=1800 4X150=600  Készlet (50)   48 48 48  Nettó szükséglet   352 1752 552  Tervezett beérkezés   400 1800 600  Tervezett rendelés 400 1800 600    

Page 3: MRP-TERMELÉSIRÁNYÍTÁS 11 feladat-megoldás-könyvből