98
MVM HUNGAROWIND KFT. 1031 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 207-209. Módosított 1 KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása TÁRGYÚ 2015. ÉVI CXLIII. TÖRVÉNY HARMADIK RÉSZ, NEMZETI ELJÁRÁSRENDBEN LEFOLYTATOTT, KERETMEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN MEGVALÓSÍTOTT [KBT. 105. § (2) BEKEZDÉS C) PONT ALKALMAZÁSÁVAL] NYÍLT [KBT. 112. § (1) BEKEZDÉS B) PONTJA SZERINTI] KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ KÉ SZÁM: 16693/2016 2016. 1 A módosítások korrektúrával kerültek feltüntetésre. 1

mvm.humvm.hu/download/Mo%CC%81dosi%CC%81tott_ko%C…  · Web viewMVM Hungarowind Kft. 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209. Módosított. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK . Keretmegállapodás

Embed Size (px)

Citation preview

MVM HUNGAROWIND KFT.1031 BUDAPEST, SZENTENDREI ÚT 207-209.

Módosított1

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK

Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása

TÁRGYÚ

2015. ÉVI CXLIII. TÖRVÉNY HARMADIK RÉSZ, NEMZETI ELJÁRÁSRENDBEN LEFOLYTATOTT, KERETMEGÁLLAPODÁS ÚTJÁN MEGVALÓSÍTOTT [KBT. 105. § (2)

BEKEZDÉS C) PONT ALKALMAZÁSÁVAL] NYÍLT [KBT. 112. § (1) BEKEZDÉS B) PONTJA SZERINTI] KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSHOZ

KÉ SZÁM: 16693/2016

2016.

1 A módosítások korrektúrával kerültek feltüntetésre.1

ALAPINFORMÁCIÓK A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRÓL

Az Ajánlatkérő, az MVM Hungarowind Kft. (1031 Budapest, Szentendrei út 207-209.) nevében ezennel felkérem, hogy a Közbeszerzési Értesítőben 16693/2016 iktatószámon közzétett ajánlati felhívás, valamint a közbeszerzési dokumentumokban leírtak szerint tegye meg ajánlatát a jelen közbeszerzés tárgyát képező feladatok megvalósítására. Ajánlatkérőre vonatkozó információk:MVM Hungarowind Kft.1031 Budapest, Szentendrei út 207-209.Tel: +36 1 304 2370Fax: +36 1 304-2907E-mail: [email protected]

Lebonyolító szervezet:ÉSZ-KER Kft.1026 Budapest, Pasaréti út 83.Telefon: 06-1/788-89-31Fax: 06-1/789-69-43E-mail: [email protected]

Az eljárás típusa:2015. évi CXLIII. Törvény Harmadik Rész, nemzeti eljárásrendben lefolytatott, keretmegállapodás útján megvalósított [Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont alkalmazásával] nyílt [kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti] közbeszerzési eljáráshozEljárás nyelve:Jelen közbeszerzési eljárás kizárólagos hivatalos nyelve a magyar. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja.Az eljárás tárgya:Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása

A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje:Szerződés hatálybalépésétől számított 48 hónap.A közbeszerzésben résztvevők köre:A nyílt eljárás olyan, egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelyben minden érdekelt gazdasági szereplő ajánlatot tehet.Egyéb rendelkezések:A közbeszerzési eljárás során felmerülő, az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések tekintetében a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei az irányadóak.A 14/2016. (V. 25.) MvM. rendelet 6. § (7) bekezdése alapján a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve: Nemes Krisztina, levelezési címe: 1026 Budapest Pasaréti út 83., e-mail címe: [email protected], lajstromszáma: 00124.

2

1. KÖTETAJÁNLATI FELHÍVÁS

Ajánlati felhívás az alábbi linken található:http://kozbeszerzes.hu/data/hirdetmeny/portal_16693_2016.pdf

3

2. KÖTETÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE

1. A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK TARTALMA1.1. A közbeszerzési dokumentumok a következő részekből állnak:

1. KÖTET: AJÁNLATI FELHÍVÁS2. KÖTET: ÚTMUTATÓ AZ ÉRDEKELT GAZDASÁGI SZEREPLŐK RÉSZÉRE3. KÖTET: KERETMEGÁLLAPODÁS TERVEZET4. KÖTET: AJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK5. KÖTET: MŰSZAKI LEÍRÁS

+ önálló mellékletként: költségtáblázat1.2. A közbeszerzési dokumentumok nem mindenben ismétlik meg a felhívásban

foglaltakat, a közbeszerzési dokumentumok a felhívással együtt kezelendők. Az ajánlattevők kizárólagos kockázata, hogy gondosan megvizsgálják a közbeszerzési dokumentumokat és minden kiegészítést, amely esetleg az ajánlattételi időszak alatt kerül kibocsátásra, valamint, hogy megbízható információkat szerezzenek be minden olyan körülmény és kötelezettség vonatkozásában, amely bármilyen módon is befolyásolhatja az ajánlat természetét vagy jellemzőit.

1.3. Az ajánlattevőknek a közbeszerzési dokumentumokban közölt információkat bizalmas anyagként kell kezelniük. Sem a közbeszerzési dokumentumokat, sem azok részeit, vagy másolatait nem lehet másra felhasználni, mint ajánlattételre, és az abban leírt szolgáltatások céljára.

2. KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS2.1. Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet

– a megfelelő ajánlattétel érdekében – a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az ajánlatkérőtől vagy az általa meghatározott szervezettől.

[2.2.] Ajánlatkérő a Kbt. 114. § (6) bekezdése vonatkozásában, a kiegészítő tájékoztatás esetében ésszerű időnek tekinti az ajánlattételi határidő lejártát megelőző második negyedik munkanapot (tájékoztatás megküldésére), feltéve, hogy a kérdések és kérések az ajánlattételi határidő lejártát megelőző harmadik hatodik munkanapig megérkeznek ajánlatkérőhöz.

2.2.[2.3.] Bármely gazdasági szereplő kiegészítő tájékoztatást a következő kapcsolattartási pontokon szerezhet:

ÉSZ-KER Kft.1026 Budapest, Pasaréti út 83.

Telefon: +361/788-8931Fax: +361/789-6943

E-mail: [email protected].[2.4.] A kiegészítő tájékoztatások kézhezvételét a gazdasági szereplőnek

haladéktalanul vissza kell igazolni a +361/789-6943 faxszámra vagy a [email protected] e-mail címre.

2.4.[2.5.] A gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, hogy olyan telefax-elérhetőséget vagy e-mail címet adjon meg, amely a megküldendő dokumentumok fogadására 24

4

órában alkalmas. Ugyancsak a gazdasági szereplő felelőssége, hogy a szervezeti egységén belül a kiegészítő tájékoztatás időben az arra jogosulthoz kerüljön.

2.5.[2.6.] Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás során konzultációt [Kbt. 56. § (6) bekezdés] nem tart.

3. AZ AJÁNLATOK BENYÚJTÁSA3.1. Az ajánlattevőnek a Kbt.-ben, az ajánlati felhívásban, illetve a közbeszerzési

dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelmények maradéktalan figyelembevételével és az előírt kötelező okiratok, dokumentumok, nyilatkozatok (a továbbiakban együttesen: mellékletek) becsatolásával kell ajánlatát benyújtania.

3.2. Jelen közbeszerzési dokumentumok nem mindenben ismétlik meg a felhívásban foglaltakat, ezért hangsúlyozzuk, hogy a közbeszerzési dokumentumok a felhívással együtt kezelendők.

3.3. A felhívás és a közbeszerzési dokumentumok rendelkezéseinek esetleges ellentmondása esetén a felhívásban szereplők az irányadóak.

3.4. Ajánlattevő kötelezettségét képezi – a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok gondos áttanulmányozását követően – az ezekben foglalt valamennyi előírás, formai követelmény, kikötés, a beszerzés tárgyára vonatkozó specifikáció betartása, valamint a kiegészítő (értelmező) tájékoztatás–kérésre adott ajánlatkérői válaszok figyelembevétele.

3.5. Az ajánlat nem tartalmazhat betoldásokat, törléseket és átírásokat, az ajánlattevő által elkövetett hibák szükséges korrekcióinak kivételével, amely esetben ezen korrekciókat az ajánlatot aláíró személynek, vagy személyeknek kézjegyükkel kell ellátni.

3.6. Az ajánlatok benyújtásának helye és határideje:ÉSZ-KER Kft.

1026 Budapest, Pasaréti út 83. BBT Irodaház II. emelet Titkársághatárideje: 2017. február 2813. 14:00 óra

3.7. Jelen közbeszerzési dokumentumok ajánlott igazolás- és nyilatkozatminta alkalmazását írják elő, így a 4. kötetben található vonatkozó iratmintát kérjük lehetőség szerint felhasználni és megfelelően kitöltve az ajánlathoz mellékelni. Az ajánlott igazolás- és nyilatkozatminta helyett annak tartalmilag mindenben megfelelő más okirat is mellékelhető (pl. referencianyilatkozat esetén).

3.8. Az ajánlattevő felelősséggel tartozik az ajánlatban közölt adatok és nyilatkozatok, valamint a becsatolt igazolások, okiratok tartalmának valódiságáért.

4. KÖZÖS AJÁNLATTÉTEL 4.1. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. 4.2. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § alapján kell eljárni.4.3. Ajánlatkérő kizárja gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság) mind

Ajánlattevő, mind közös Ajánlattevők vonatkozásában.4.4. Amennyiben több gazdasági szereplő közösen tesz ajánlatot a közbeszerzési

eljárásban, akkor csatolniuk kell az erre vonatkozó megállapodást. A közös ajánlattevők megállapodásának tartalmaznia kell:

a jelen közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevők nevében eljárni (továbbá kapcsolattartásra) jogosult képviselő szervezet megnevezését;

5

a szerződés teljesítéséért egyetemleges felelősségvállalást minden tag részéről;

ajánlatban vállalt kötelezettségek és a munka megosztásának ismertetését a tagok és a vezető között;

a számlázás rendjét.

5. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK5.1. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke 25.000.000

HUF (huszonötmillió forint). Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (10401000-50526656-87901004 (K&H Bank Zrt.) számú fizetési számlájára), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt feltétel nélküli és visszavonhatatlan garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Az ajánlati biztosítékot amennyiben – átutalással teljesítik, úgy azt a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása – Kivitelezés – ajánlati biztosíték” megjelöléssel kell átutalni.

5.2. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével.

5.3. Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati felhívás IV.2.6) pontjában megadott időpontig. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség teljes időtartama alatt érvényesnek kell lennie, azaz a kötöttség lejárata napján 24.00 óráig. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlati kötöttség lejáratának napja munkaszüneti napra esik, úgy az a következő munkanapon jár le. Az ajánlati biztosíték nem válhat szerződést biztosító mellékkötelezettséggé.

5.4. Az Ajánlattevő az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles úgy igazolni-kivéve az átutalással történő teljesítés esetét-, hogy az eredeti igazolást az ajánlathoz mellékelve, de be nem fűzve, annak részeként nyújtja be. Amennyiben az ajánlati biztosítékot átutalással kívánják teljesíteni, az ajánlathoz csatolni kell az átutalást igazoló dokumentum egyszerű másolati példányát.

5.5. A Kbt. 35. § (5) bekezdés alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (5) bekezdés szerint kerül visszafizetésre. Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet.

5.6. Ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a Kbt. 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. Az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg abban az esetben is, ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttséggel terhelt ajánlatához az ajánlatkérő felhívására nem vagy nem megfelelően nyújtja be az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát alátámasztó igazolásokat, és ajánlata ezen okból érvénytelennek minősül.

6

5.7. A Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pont értelmében az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre.

5.8. Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy Ajánlatkérőnek a Kbt. 54. §-a szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni (adott esetben)

6. ÜZLETI TITOK VÉDELME6.1. A gazdasági szereplő az ajánlatban, hiánypótlásban, valamint a Kbt. 72. § szerinti

indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.

6.2. Az üzleti titok védelmének és a fenti iratok üzleti titokká nyilvánításának részletes szabályait a Kbt. 44. § tartalmazza.

6.3. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget az üzleti titoknak tartott információk, iratok harmadik személyek (különösen más ajánlattevők, gazdasági szereplők) általi megismeréséért, amennyiben ajánlattevő az üzleti titkot [Ptk. 2:47.§] tartalmazó iratokat ajánlatában nem elkülönített módon, vagy úgy helyezi el, hogy azok tartalmaznak a fentiekben megjelölt információkat is.

7. AZ AJÁNLATOK FELBONTÁSA7.1. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontásának helye és ideje:

ÉSZ-KER Kft.1026 Budapest, Pasaréti út 83. BBT Irodaház III. emelet Tárgyaló

határideje: 2017. február 2813. 14:00 óra7.2. Ajánlatkérő az ajánlatok bontása vonatkozásában a Kbt. 68. § szerint jár el. 7.3. Az ajánlatok felbontásánál csak a Kbt. 68. § (3) bekezdés szerinti személyek

lehetnek jelen.8. ELŐZETES VITARENDEZÉS8.1. A Kbt. 80. § szerinti előzetes vitarendezési kérelem az alábbi címre nyújtható be:

ÉSZ-KER Kft1026 Budapest, Pasaréti út 83.

Telefon: +361/788-8931Fax: +361/789-6943

E-mail: [email protected] 9. AZ AJÁNLATOK ÉRTÉKELÉSE, AZ AJÁNLATI ÁR MEGADÁSA9.1. Ajánlatkérő értékelési részszempontként a legjobb ár-érték arány szempontot

alkalmazza, az alábbiak szerint:

7

Részszempont Adható pontszám

alsó és felső határa

Súlyszám

1. Ajánlati ár 1-100 50

1.1. legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

1-100 17

1.2. legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

1-100 8

1.3. legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

1-100 17

1.4. Hálózati csatlakozás tervezése és kivitelezése esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/100 m termelői vezeték)

1-100 8

2. Garantált rendelkezésre állás mértékeA műszaki átadás-átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban, két tizedes jegyig megadva. A minimum: 99,00%. Ajánlati elem a minimum feletti megajánlás értéke: legkedvezőtlenebb szintje: 0,00%, legkedvezőbb szintje: 1,00%)

1-100 30

3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye

1-100 20

8

3.1. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

1-100 8

3.2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

1-100 4

3.3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

1-100 8

Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-100 pont.

9.2. Az 1. értékelési részszempont (és alszempontjai) tekintetében (Ajánlati ár)

Az 1. értékelési részszempont és alszempontjai tekintetében alszempontonként a legalacsonyabb ajánlati árat tartalmazó ajánlat 100 pontot kap. A többi ajánlat ezen részszempont szerinti pontszámának kiszámításához ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint:P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin

P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszámaPmax: a pontskála felső határa, azaz 100Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 1Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeAvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme

Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni (ehhez Ajánlatkérő Microsoft Excel programot fog használni a pontszámítás során).

Az ajánlati ár kialakítása során a kiadott műszaki leírás ismerete mellett az alábbi pontokat is figyelembe kell venni.Az ajánlatban szereplő áraknak fix árnak kell lennie, vagyis az Ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással nem tehetnek változó árat

9

tartalmazó ajánlatot. A nettó árakat úgy kell megadni, hogy azok tartalmazzanak minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától, pl. vám, különböző díjak és illetékek, stb. Amennyiben az egyedi szerződés megkötésekor hatályos ÁFA szabályozás a szerződés hatálya alatt változik, a hatályos szabályozás a szerződés ÁFÁ-ra vonatkozó rendelkezéseit a Szerződő Felek minden külön nyilatkozata, szerződés-módosítás nélkül módosítja. Ha az ajánlati ár számokkal megadott összege és a betűvel leírt összeg között eltérés mutatkozik, akkor a számokkal kiírt összeget tekinti Ajánlatkérő érvényesnek. Az Ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.

Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához, az ajánlati feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek, így többek között minden illetéket, díjat. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, minden egyéb fizetési mód elfogadhatatlan az Ajánlatkérő számára.

Ajánlatkérő a kirívóan alacsony vállalási árat adó Ajánlattevőtől magyarázatot kér, és dönt a magyarázat alapján az ajánlat érvényességéről. Ajánlatkérő az ajánlattevő által a magyarázat kérésre adott indoklást akkor nem tartja elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek, ha az

- nem veszi figyelembe az erőforrás szükségleteket

- nem veszi figyelembe az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésben évente meghatározott Ágazati Bértarifa Megállapodásban szereplő minimális szakmunkás alapbér alapján kiszámított, szakmai ajánlásban rögzített építőipari rezsióradíjat

9.3. A 2. értékelési részszempont és alszempontjai (Garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban)

A műszaki átadás-átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban, két tizedes jegyig megadva. A minimum: 99,00%. Ajánlati elem a minimum feletti megajánlás értéke: legkedvezőtlenebb szintje: 0,00%, legkedvezőbb szintje: 1,00%)

A rendelkezésre állás mértékét az alábbiak szerint kell meghatározni:

Rendelkezésre állás (%) = 26 304 – ÜK – LÁ x 10026 304 – LÁ

ahol:

26 304: 8760 x 3 + 24 (mivel a 2020. év szökőév),ÜK: olyan kiesett idő (óra), amelyben az Ajánlattevő egyedi szerződése alapján, az erőműegység névleges teljesítményének leadása a csatlakozási ponton nem biztosított

10

a nap 24 órájában (az erőmű névleges teljesítménye alatt a beépített napelemek – a garantáltat meg nem haladó mértékű teljesítménycsökkenéssel csökkentett és a környezeti feltételeknek megfelelően módosított – névleges összteljesítményét és az inverterek névleges összteljesítményét, valamint az AC oldali rendszerek névleges összteljesítményét értve).

LÁ: nem az Erőmű meghibásodásából, illetve más, nem a Vállalkozó hibájára visszavezethető okból bekövetkező kiesés időtartama (óra).

Az ajánlatkérő a 2. értékelési részszempont esetében a megajánlott számból levonja a kötelezően előírt számot és az így kapott a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legmagasabb garantált rendelkezésre állás mértéke) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámának kiszámításához ajánlatkérő az egyenes arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint:

P = (A vizsgált / A legjobb) × (Pmax – Pmin) + Pminahol:P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszámaPmax: a pontskála felső határa, azaz 100Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 1Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeAvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme

Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni (ehhez Ajánlatkérő Microsoft Excel programot fog használni a pontszámítás során).

9.4. A 3. értékelési részszempont és alszempontjai (Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye)

Az ajánlatkérő a 3. értékelési részszempont esetében a megajánlott naptári napok számból levonja a 179 naptári napot és az így kapott a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legkedvezőbb vállalás a tervezés és kivitelezés megvalósítására) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámának kiszámításához ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint:

P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin

P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszámaPmax: a pontskála felső határa, azaz 100Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 1Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeAvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme

Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni (ehhez Ajánlatkérő Microsoft Excel programot fog használni a pontszámítás során).

Ajánlatkérő a legkedvezőbbként rögzített mértéknél kedvezőbb megajánlásokra a maximum pontot adja.

11

3.1. értékelési alszempont: Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva

A 3.1. értékelési alszempont esetében a munkaterület átadásától számított naptári napokat értékeli ajánlatkérő, kedvezőbb a minél alacsonyabb. Ajánlatkérő a 180 naptári nap (legkedvezőbb) alatti és 540 naptári nap (legrosszabb) feletti megajánlásokat érvénytelennek tekinti. A 3.1. értékelési alszempont legkedvezőbb szintje: 180 naptári nap, legkedvezőtlenebb szintje 540 naptári nap.

Ajánlatkérő a megajánlásokból levonja a 179 naptári napot.

A megajánlásokat teljes naptári napban kell ajánlattevőknek megadniuk.

Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

3.2. értékelési alszempont: Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva

A 3.2. értékelési alszempont esetében a munkaterület átadásától számított naptári napokat értékeli ajánlatkérő, kedvezőbb a minél alacsonyabb. Ajánlatkérő a 180 naptári nap (legkedvezőbb) alatti és 540 naptári nap (legrosszabb) feletti megajánlásokat érvénytelennek tekinti. A 3.2. értékelési alszempont legkedvezőbb szintje: 180 naptári nap, legkedvezőtlenebb szintje 540 naptári nap.

Ajánlatkérő a megajánlásokból levonja a 179 naptári napot.

A megajánlásokat teljes naptári napban kell ajánlattevőknek megadniuk.

Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

3.3. értékelési alszempont: Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig teljesítményű erőmű esetén, a munkaterület átadásától számítva

12

A 3.1. értékelési alszempont esetében a munkaterület átadásától számított naptári napokat értékeli ajánlatkérő, a kedvezőbb a minél alacsonyabb. Ajánlatkérő a 180 naptári nap (legkedvezőbb) alatti és 540 naptári nap (legrosszabb) feletti megajánlásokat érvénytelennek tekinti. A 3.1. értékelési alszempont legkedvezőbb szintje: 180 naptári nap, legkedvezőtlenebb szintje 540 naptári nap.

Ajánlatkérő a megajánlásokból levonja a 179 naptári napot.

A megajánlásokat teljes naptári napokban kell ajánlattevőknek megadniuk.

Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

9.5. Ha az értékelési módszerek alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek (ahol ez releváns), akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni.

Az értékelési szempontok esetében a fenti módszerekkel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza a felhívásban is meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja.

Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.

Ajánlatkérő a pontszámok meghatározását, valamennyi értékelési szempont esetében úgy végzi el, hogy a legkedvezőbb szintnél kedvezőbb megajánlások esetén a legkedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe a pontszámok rneqhatározásánál (tehát a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb).

Az eljárás nyertese az a négy ajánlattevő, aki a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempont szerint a legkedvezőbb négy érvényes ajánlatot tette.

9.6. Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (4) bekezdése alapján előírja, hogy a versenyújranyitás során eltérő értékelési szempontokat alkalmaz:A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont alapján a versenyújranyitások során a legjobb ár-érték arány szerinti értékelési szempontot alkalmazza ajánlattevő, ahol az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-100 pont.

Versenyújranyitás esetében alkalmazandó értékelési részszempontok:

Részszempont Pontszám Súlyszám

13

1. Nettó ajánlati ár (HUF) 1-100 50

2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye a munkaterület átadásától számítva (naptári nap) (az ajánlatkérő a 60 naptári nap alatti megajánlásokat érvénytelennek tekinti)

1-100 50

A pontszámának kiszámításához ajánlatkérő a versenyújranyitás során az 1. és 2. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint:

P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin

P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszámaPmax: a pontskála felső határa, azaz 100Pmin: a pontskála alsó határa, azaz 1Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeAvizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme

Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni (ehhez Ajánlatkérő Microsoft Excel programot fog használni a pontszámítás során).

10. A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS TELJESÍTÉSE10.1. Eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel

(személlyel) - közös ajánlattétel esetén a nyertes szervezetekkel (személyekkel) - kell írásban megkötni a közbeszerzési eljárásban közölt végleges feltételek, szerződéstervezet és ajánlat tartalmának megfelelően.

10.2. A szerződésnek tartalmaznia kell - az eljárás során alkalmazott értékelési szempontra tekintettel - a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek.

10.3. Az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevők részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége további hatvan nappal meghosszabbodik.

10.4. Az ajánlatkérő köteles szerződéses feltételként előírni, hogy: nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben

olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;

a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.

Ezen pontban foglalt rendelkezések ajánlattevőre vonatkoznak.

14

10.5. Az ajánlatkérőként szerződő fél jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha: a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó

tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;

a nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.

Jelen pontban említett felmondás esetén a nyertes ajánlattevő a szerződés megszűnése előtt már teljesített szolgáltatás szerződésszerű pénzbeli ellenértékére jogosult.

10.6. A külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.

10.7. A közbeszerzési szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie.

10.8. Az ajánlatkérő nem korlátozhatja az ajánlattevő jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a Kbt. 65. § (10) bekezdése szerinti lehetőséggel élt. A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.

10.9. Az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni, valamint köteles a teljesítésbe bevonni az alkalmasság igazolásához bemutatott szakembereket. E szervezetek vagy szakemberek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az ajánlattevő e szervezet vagy szakember nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel vagy szakemberrel is megfelel - amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján az ajánlatkérő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel vagy szakemberrel egyenértékű módon megfelel - azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az ajánlattevőként szerződő fél a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel vagy szakemberrel együtt felelt meg.

11. TÁJÉKOZTATÁS15

11.1. A Kbt. 73. § (4) bekezdés szerint a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen az ajánlat különösen, ha nem felel meg azoknak a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. A Közbeszerzési Hatóság – a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által minden évben rendelkezésére bocsátott adatszolgáltatás alapján – tájékoztatást tesz közzé honlapján a Magyarországon egyes ágazatokban alkalmazandó kötelező legkisebb munkabérről.

11.2. A Kbt. 73. § (5) bekezdés alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.

Adózás:NAV Közép-magyarországi Regionális Adó FőigazgatóságaTelefon: +36-40-42-42-42 (kék szám), NAV Észak-budapesti AdóigazgatóságaÜgyfélszolgálat: 1134 Budapest, Dózsa György út 128-130,Telefon: +36-1-427-3200

Környezetvédelem:Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség: H-1016 Budapest, Mészáros u. 58/A.Telefon: +36-1-224-91-00Fax: +36-1-224-92-62.Egészségvédelem: Budapest Főváros KormányhivatalaNépegészségügyi Szakigazgatási Szerv1138 Budapest, Váci út 174.Telefon: 1-465-3800, 1-465-3850 Fax: 1- 465-3853E-mail: [email protected]

Fogyatékossággal élők esélyegyenlősége:Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Felzárkózásért Felelős ÁllamtitkárságSzékhely: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 2-4.Postai cím: 1357 Budapest, Pf.: 2.Telefonszám: 06-1-795-1000 Ügyfélszolgálat telefon: 06-1-795-6411Telefax: 06-1-795-0002Ügyfélszolgálat e-mail: [email protected]

Munkavállalók védelme és a munkafeltételekre vonatkozó kötelezettségek:

16

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv1094 Budapest, Páva u. 6.Telefon: 1-323-3600, 1-323-3605,

Fax: 1-323-3602E-mail: [email protected], [email protected]

Nemzetgazdasági MinisztériumCím: 1051 Budapest, József nádor tér 2-4.Postacím: 1369 Budapest Pf.: 481.Telefon: 06-1-795-5010Fax: +36-1-795-0716E-mail: [email protected];

A tájékoztatáskéréssel kapcsolatos díjakat az ajánlattevőnek kell viselnie.

17

3. KÖTETKERETMEGÁLLAPODÁS (TERVEZET)

KERETMEGÁLLAPODÁS

A KBT. 105. § (2) BEKEZEDÉSÉNEK C) PONTJA SZERINT

TERVEZET

mely létrejött egyrészről az MVM Hungarowind Kft. (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209., képviseli: ………………………………., adószám: …………………………………………………; bankszámlaszám: ……………………………………………. mint Megrendelő (a továbbiakban Megrendelő)

másrészről a …………………………………………………………………….. (székhely: …………………………………, cgj: ………………………………………………, bankszámlaszám: …………………………………., képviseli: …………………………………….., kivitelezői azonosító nyilvántartás: ………………………………..), mint Vállalkozó2

(továbbiakban: Vállalkozó)

(a továbbiakban együttesen: „Felek”) között az alulírott napon és feltételek mellett.

I. A KERETMEGÁLLAPODÁS HÁTTERE, TÁRGYA

1. Megrendelő keretmegállapodás (Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerint) megkötésére irányuló, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik Része szerinti nyílt közbeszerzési eljárást indított „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” elnevezéssel (a továbbiakban: „jelen keretmegállapodás”, illetve „Keretmegállapodás”), mely eljárásban nem lehetett részajánlatot tenni.

2. A jelen keretmegállapodás tárgya tehát (ide értve a verseny újranyitásával megvalósuló egyedi szerződéseket is): Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása.

3. Felek kijelentik, hogy tudomásuk van arról, hogy a lefolytatott keretmegállapodásos eljárás alapján több nyertes ajánlattevővel kerül sor jelen keretmegállapodás megkötésére, a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerint. Felek rögzítik, hogy az egyes Keretmegállapodások azonos tartalommal – ide nem értve az érintett vállalkozói megajánlásokat és adatokat – jönnek létre a keretmegállapodásos eljárás első szakaszában nyertes vállalkozókkal (továbbiakban: Vállalkozók).

4. Felek kijelentik, hogy tudomásuk van a keretmegállapodásos eljárás szabályairól, a fenti jogszabályhelyben foglalt eljárásrendről, azaz, hogy Megrendelő a versenyújranyitás útján jogosult a Keretmegállapodás tárgyát képező egyes munkákra egyedi szerződéseket kötni.

2 közös ajánlattevők esetén valamennyi ajánlattevő felsorolásával

18

5. Felek rögzítik, hogy – hivatkozva a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontjára – jelen Keretmegállapodás nem tartalmazza teljes körűen a közbeszerzések megvalósítása érdekében létrejövő egyedi szerződések valamennyi feltételét. Fentiek alapján a keretmegállapodásos eljárás 2. része (verseny újranyitása) alapján megkötött szerződésre az egyedi szerződés feltételei jelen keretmegállapodással összhangban irányadóak, amennyiben jogszabály vagy a közbeszerzési eljárás második részére vonatkozó iratanyag ettől eltérően nem rendelkezik.

6. A fentiek szerinti Keretmegállapodásokat az abban részt vevő felek összesen legfeljebb nettó 50.000.000.000,- Ft, azaz nettó ötvenmilliárd forint erejéig kötik.

7. Megrendelő a Kbt. 104. § (7) bekezdése alapján jogosult eljárni. Ennek okán a Vállalkozó kijelenti, hogy a hivatkozott jogszabályhely tartalmával és jogkövetkezményeivel tisztában van, így jelen szerződés aláírásával véglegesen és visszavonhatatlanul lemond arról, hogy a fenti jogszabályhely alkalmazása okán a Megrendelővel bármilyen jogcímen fizetési vagy egyéb igényt érvényesítsen.

8. Megrendelő kijelenti, hogy a fentiek figyelembevételével a szükséges pénzügyi fedezet (egy részének) biztosítására pályázatot nyújtott be (illetve fog benyújtani), melynek okán jelen keretmegállapodásra a Kbt. 53. § (5)-(6) bekezdése irányadó azzal, hogy Vállakozók már a jelen keretmegállapodás aláírásával – függetlenül a jelen keretmegállapodás hatálybalépésétől – véglegesen és visszavonhatatlanul lemondanak arról, hogy a Keretmegállapodás hatályba nem lépése esetére a Megrendelővel szemben bármely jogcímen fizetési vagy egyéb igényt támasszanak.

9. Felek megállapítják, hogy Vállalkozó a Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban az alábbi ajánlatot tette:

Részszempont Ajánlat

1. Ajánlati ár -

1.1. legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.2. legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.3. legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.4. Hálózati csatlakozás tervezése és kivitelezése esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/100 m termelői vezeték)

……. HUF/100 m termelői vezeték

19

2. Garantált rendelkezésre állás mértékeA műszaki átadás-átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban

99,00 % + ____ %=____%

3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye

-

3.1. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva3

___ naptári nap

3.2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva4

___ naptári nap

3.3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva5

___ naptári nap

10. Felek rögzítik, hogy azon részszempontok esetében, amelyek vonatkozásában nem kerül sor a verseny újranyitása során ajánlati részszempontként történő értékelésre, a Vállalkozó – nyertessége esetén – a fentiek figyelembevételével köteles teljesíteni, melynek megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül.

11. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a versenyújranyitás során az alábbi értékelési szempontokat alkalmazza:

Részszempont Adható pontszám alsó és felső

Súlyszám Pontkiosztás

módszere

3 A közbeszerzési eljárásban felhívásra kerültek ajánlattevők, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 300 kW-tól 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

4 A közbeszerzési eljárásban felhívásra kerültek ajánlattevők, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 500 kW-tól 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

5 A közbeszerzési eljárásban felhívásra kerültek ajánlattevők, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 4,000001 MW-tól 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

20

1. Nettó ajánlati ár (HUF) 1-100 50 fordított arányosítás

2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye a munkaterület átadásától számítva (naptári nap)

(az ajánlatkérő a 60 naptári nap alatti megajánlásokat érvénytelennek tekinti)

1-100 50 fordított arányosítás

12. A keretmegállapodásban illetve az ajánlatban rögzített ellenértékeknél az inflációkövető vagy egyéb indexálási lehetőség nem biztosított.

II. A KERETMEGÁLLAPODÁS IDŐTARTAMA, MEGSZŰNÉSE

1. A Felek a Keretmegállapodást a hatálybalépéstől számított 48 hónapos időtartamra kötik. 2. A Keretmegállapodás alapján (verseny újranyitásával) létrejött egyedi szerződéseket az

érintett Vállalkozó a Keretmegállapodás fenti időbeli hatályának megszűnéséig köteles teljesíteni, ide nem értve az ún. helytállási szakaszra irányadó kötelezettségeket. A 4. pont emellett megfelelően alkalmazandó.

3. Felek a Vállalkozó rendes (nem szerződésszegésre alapozott) felmondási jogát jelen keretmegállapodás vonatkozásában kizárják.

4. A Megrendelő a jelen Keretmegállapodást - és/vagy az egyedi vállalkozási szerződéseket – legalább 30 napos határidővel - abban az esetben mondhatja fel rendes felmondással (legalább 30 napos felmondási idővel), ha az arra okot adó jogi aktus (értve ez alatt a jogszabályokat, vagy a támogatási jogviszony tartalmát megállapító jogi aktusokat) ad okot vagy az ekként rendelkezik, vagy abból egyértelműen következik. Megrendelő jogosult abban kizárólagosan dönteni, hogy a fenti esetben csak a keretmegállapodást, vagy csak az egyedi szerződést, vagy mindkettőt felmondja, figyelemmel az ezt előidéző jogi aktus tartalmára.

5. Vállalkozó jelen keretmegállapodás aláírásával véglegesen és visszavonhatatlanul lemond arról, hogy a Megrendelői - a keretmegállapodást vagy egyedi szerződést érintő - rendes felmondás okán a Megrendelővel szemben bármilyen fizetési vagy egyéb igényt érvényesítsen. A jelen pontban meghatározott joglemondás az egyedi szerződésre is hatályos, ha a Keretmegállapodás felmondása okán az egyedi szerződés is felmondásra kerül azzal, hogy ez esetben a Vállalkozó jogosult az addig elvégzett tevékenységének ellenértékére.

6. Amennyiben a Keretmegállapodás a jelen fejezetben meghatározott időtartam lejárta előtt bármely okból megszűnik, az nem érinti a Keretmegállapodás hatálya alatt addig létrejött egyedi szerződések hatályát, kivéve, ha a Keretmegállapodás felmondásának, vagy más egyéb jogcímen történő megszűnésének oka jogszabályban ekként előírt ok, vagy rendelkezés vagy egyebekben ha a Megrendelő az egyes szerződések vonatkozásában is él ezen számára jelen rendelkezés alapján biztosított jogával.

7. A Keretmegállapodás a szerződéses időtartam (48 hónap) lejártával, vagy a rögzített keretösszeg kimerülésével minden további jogcselekmény nélkül megszűnik.

8. Bármely sérelmet szenvedett fél jogosult a Keretmegállapodást azonnali hatállyal írásban felmondani valamely másik fél súlyos szerződésszegése esetén, ha a keretmegállapodás fenntartása már nem áll a sérelmet szenvedett fél érdekében. Szerződésszegés esetén a sérelmet szenvedett fél köteles a szerződésszerű teljesítésre a szerződésszegő felet

21

felszólítani, a szerződésszegés részleteit tartalmazó, az orvoslásra írásban felszólító értesítéssel. Amennyiben a szerződésszegő fél az értesítés kézhezvételét követően – az értesítésben meghatározott ésszerű határidőn belül – nem orvosolja a szerződésszegést, a keretmegállapodás felmondható. Nem szükséges a felszólítás akkor, ha a szerződésszegés nem orvosolható, vagy ismétlődő. Súlyos szerződésszegésnek minősülnek a jelen keretmegállapodásban ilyenként definiált magatartások, továbbá minden olyan tevékenység vagy mulasztás, mely a keretmegállapodás fenntartását, illetve az alapján a közbeszerzések megvalósítására vonatkozó szerződések megkötését vagy teljesítését súlyosan megnehezíti vagy kizárja.

9. A Keretmegállapodás azonnali hatályú felmondása a Vállalkozóval esetleg hatályban lévő egyedi szerződés(ek) azonnali hatályú felmondását is jelenti.

10. Felek rögzítik, hogy a tárgyban kötött keretmegállapodás bármely vállalkozóval történő felmondása a többi vállalkozóval kötött Keretmegállapodás hatályát nem érinti.

11. Azon, a Keretmegállapodás, illetőleg a Keretmegállapodás hatálya alatt kötött egyedi szerződések alapján fennálló jogok és kötelezettségek, amelyeknek természetüknél fogva továbbra is fenn kell maradniuk, különös tekintettel a titoktartási kötelezettségre, kellék/jog-szavatosságra, jótállásra vonatkozó rendelkezésekre, a Keretmegállapodás megszűnését követően is hatályban maradnak mindaddig, amíg azok időtartama egyébként le nem telik. Mindazon kötelezettségnél, amelynél ilyen határidőt sem jogszabály, sem jelen szerződés nem határoz meg, az időbeli korlátozás nélkül fennmarad.

12. A Keretmegállapodás megszűntetésére vonatkozó további szabályokra a jelen keretmegállapodás V. fejezetében foglaltak megfelelően irányadók.

III. Megrendelő és a Vállalkozó jogai és kötelezettségei a keretmegállapodás von-atkozásában

1. Megrendelő és Vállalkozó között a közbeszerzés megvalósítására vonatkozó kötelezettség a Megrendelő által megküldött versenyújranyitási felhívásban meghatározottak szerint abban az esetben jön létre, ha az adott eljárásban Vállalkozó nyertesként került kihirdetetésre (továbbiakban: „nyertes Vállalkozó”) és a megkötött egyedi szerződés hatályba lép.

2. A Kbt. alapján Vállalkozót ajánlattételi kötelezettség terheli e megküldött versenyújranyitási felhívásokkal kapcsolatban. Az ajánlattételi kötelezettség megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül jelen keretmegállapodás vonatkozásában.

3. Megrendelő kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben beszerzési igénye keletkezik, úgy jelen keretmegállapodás hatálya alá tartozó beszerzések vonatkozásában a keretmegállapodást kötő vállalkozóknak egyidejűleg a Kbt. 105. § (3)-(4) bekezdéseinek megfelelő tartalommal ajánlattételi felhívást küld. Ennek megsértése – kivéve a Kbt. 104. § (7) bekezdésében foglalt esetet – súlyos szerződésszegésnek minősül és a Keretmegállapodás felmondására (szankciós felmondás) teremt jogalapot az érintett Vállalkozó részére.

4. Vállalkozónak biztosítania kell a munkanaponkénti átvétel lehetőségét (elektronikus vagy fax útján történő megküldés esetén a folyamatos vétel lehetőségét). A versenyújranyitási felhívás azon a napon minősül feladottnak, amelyen azt a Megrendelő vagy képviselője megküldte. A fentiek nem, vagy nem szerződésszerű teljesítése (irat átvételének nem biztosítása) esetén az érintett vállalkozó nem hivatkozhat erre a versenyújranyitási eljárás jogszerűségével kapcsolatosan.

22

5. Vállalkozó csak a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál a Megrendelő számára kedvezőbb ajánlatot tehet.

6. Feleket haladéktalan (maximum 1 munkanapos) tájékoztatási kötelezettség terheli, ha olyan tényről, körülményről stb. szereznek tudomást, mely jelen keretmegállapodás fenntartását, vagy az alapján a közbeszerzés megvalósítására vonatkozó egyedi szerződések megkötését vagy teljesítését lehetetlenné, vagy számottevően nehezebbé teszi. Ezen pont megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül, mely a szankciós felmondás jogának gyakorlására teremt jogalapot a sérelmet szenvedett fél javára.

IV. A közbeszerzés megvalósítására vonatkozó egyedi szerződések lényeges sza-bályai

1. Nyertes Vállalkozó feladata a versenyújranyitási felhívásban meghatározott tervezési és kivitelezési feladatok ellátása a jelen keretmegállapodás melléklete (közbeszerzési műszaki leírás), valamint a versenyújranyitási eljárás feltételei alapján.

2. Felek a versenyújranyitási megállapodás (egyedi szerződés) vonatkozásában kifejezetten rögzítik, hogy nem tekintik lényeges változásnak azon műszaki módosításokat, amelyek az időközben bekövetkezett technikai fejlődésből erednek, feltéve, ha az nem teszi a nyertes Vállalkozó teljesítését lehetetlenné vagy számottevően nehezebbé.

3. A munkaterületet Megrendelő a versenyújranyitási felhívásban rögzített határidőn belül adja a nyertes Vállalkozó birtokába.

4. Felek rögzítik, hogy miután jelen Keretmegállapodás aláírásakor nem ismertek az egyes munkaterületek, így Megrendelő nem vállalja, hogy a munkaterület kizárólagos birtoklását a Vállalkozónak biztosítani tudja. Vállalkozó ezen esetben nem érvényesíthet kár-, költség-, elmaradt haszon, pótmunka, vagy más jogcímen többlet-fizetési kötelezettséget semmilyen jogcímen a Megrendelő felé. Nyertes Vállalkozó a kivitelezés során a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet szerint köteles az építési naplóval kapcsolatos kötelezettségeit ellátni.

5. Felek megállapodnak, hogy a munkaterület akkor tekinthető megfelelőnek, ha az eszközök odaszállítása megoldható, és a munka megkezdhető.

6. A vállalkozói energiaigény biztosítására a versenyújranyitás iratanyaga az irányadó.7. A munkaterület átadását követően a személy-, vagyon-, és munkabiztonságról, a

környezetvédelmi szabályok betartásáról a nyertes Vállalkozó köteles gondoskodni. Nyertes Vállalkozó felel a Megrendelő, illetve harmadik személyek vonatkozásában azok vagyontárgyaiban, életében, testi épségében, illetve egészségében a neki felróható módon keletkezett hiányokért, illetve károsodásokért.

8. Nyertes Vállalkozó köteles a kivitelezés tűzvédelmi feladatainak ellátására.9. Nyertes Vállalkozó köteles a tényleges munkavégzéssel érintett munkaterületet

megfelelően elkeríteni. Felel mindazon károkért, amely ezen kötelezettségeinek elmulasztásából, vagy nem megfelelő teljesítéséből adódott.

10. Nem munkanapnak minősülő napokon munka csak a Megrendelőnek és a műszaki ellenőrnek előzetesen bejelentve történhet.

11. Nyertes Vállalkozó köteles az általa használt közutakat a lehullott anyagtól, illetve az általa a közútra felhordott szennyeződéstől haladéktalanul mentesíteni, megtisztítani.

12. Ha a beruházás tárgya körül – ide értve a szomszédos ingatlanokat, és a használt közlekedési utak melletti ingatlanokat is – más önálló felépítmények vannak, nyertes Vállalkozó köteles azok, továbbá minden esetben a beruházás tárgyának állapotát a munka megkezdése előtt dokumentálni, kivéve, ha olyan munkák a jelen szerződés tárgyai, amelyek jellegüknél fogva nem eredményezhetnek azokon, illetve magán a

23

beruházás tárgyán károsodást. Amennyiben a nyertes Vállalkozó tevékenysége miatti igény merül fel akár Megrendelő, akár harmadik személy oldaláról, nyertes Vállalkozó kötelezettsége annak igazolása, hogy az igény alapjául szolgáló állapot, vagy annak oka a munkakezdéskor fennállt-e.

13. Nyertes Vállalkozó köteles a munkaterületet folyamatosan – az építési folyamat jellegének megfelelően – rendezett állapotban tartani.

14. Felek rögzítik, hogy a hulladékok jogszabályoknak és engedélyeknek megfelelő összegyűjtése és elszállítása a nyertes Vállalkozó feladata.

15. Az eltakarásra kerülő munkarészek eltakarása előtt a Megrendelőt/műszaki ellenőrt (amennyiben az adott munkánál alkalmazásra kerül) közvetlenül, illetve az építési naplón keresztül (amennyiben ilyen vezetése kötelező) megfelelő időben (értve ez alatt a legalább 5 munkanap) értesítenie kell a nyertes Vállalkozónak. Ennek elmulasztása esetén a Megrendelő követelheti, hogy tárják fel az eltakart munkarészeket, melynek költségei a nyertes Vállalkozót terhelik.

16. Nyertes Vállalkozó köteles a Megrendelő utasításait betartani azzal, hogy az utasítási jog gyakorlására a Ptk. szabályai irányadóak. A Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Megrendelő célszerűtlen vagy szakszerűtlen utasítást ad, a nyertes Vállalkozó köteles őt erre figyelmeztetni. Ha a Megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a nyertes Vállalkozó a szerződéstől elállhat vagy a feladatot a Megrendelő utasításai szerint, a Megrendelő kockázatára elláthatja. A nyertes Vállalkozó köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása jogszabály vagy hatósági határozat megsértéséhez vezetne, vagy veszélyeztetné mások személyét vagy vagyonát. A felmondási vagy elállási jog az adott megrendelés vonatkozásában csak akkor gyakorolható, ha más módon a szerződésszerű teljesítés nem biztosítható.

17. Nyertes Vállalkozó köteles együttműködni az érdekelt szervekkel, közszolgáltatókkal.18. Nyertes Vállalkozó köteles a közlekedési szabályokat betartani, továbbá köteles a munkát

úgy szervezni és végezni, hogy a közlekedést a lehető legkisebb mértékben akadályozza.19. A nyertes Vállalkozó az őt terhelő jótállási, kellékszavatossági (kötelező alkalmassági)

időn belüli bármilyen jogcímen történő jogutód nélküli megszűnése esetére e szerződéssel engedményezi az alvállalkozóit (közreműködőit) a tárgyi beruházással kapcsolatban terhelő jótállás, kellékszavatosság alapján érvényesíthető összes jogokat. Az átszállás napja a jogutód nélküli megszűnés napja. Ezen igények érvényesíthetősége érdekében a nyertes Vállalkozó a szerződés során (de legkésőbb a teljesítésig) köteles igénybevett alvállalkozóinak cégnevét és székhelyét, adószámát Megrendelőnek megadni. Úgyszintén köteles a nyertes Vállalkozó a szerződés teljesítése során az alvállalkozói változásokat a Megrendelőnek írásban tudomására hozni. Az előzőekről nyertes Vállalkozó köteles alvállalkozóját írásban értesíteni.

20. Amennyiben az egyedi szerződés bármilyen okból teljesítés előtt megszűnne, úgy a nyertes Vállalkozó 3 napon belül köteles a megszűnés napjáig végzett munkákat felmérni, és a munkaterületet a Megrendelőnek visszaadni.

21. Az egyedi szerződés teljesítése során, bármilyen állványon, segédépületen, közterületen, vagy oda kinyúló, a nyertes Vállalkozó által létesített ideiglenes építményen, bármilyen ideiglenes az építkezéshez kapcsolódó szerkezeten a nyertes Vállalkozó csak akkor helyezhet el reklám célját szolgáló tárgyat, feliratot, vagy táblát, ha ehhez a Megrendelő külön írásban hozzájárult. Az ezen előírás megszegéséért a nyertes Vállalkozót kártérítési felelősség terheli.

22. A teljesítési határidőbe (véghatáridő) a létesítésre kerülő erőmű átadás átvételi eljárásának a versenyújranyitási eljárásban meghatározott időtartama beleszámít, tehát nyertes Vállalkozó a fentiek szerint köteles a munkavégzést szervezni.

23. Minden, az egyedi szerződés teljesítését akadályozó, el nem hárítható külső körülmény (vis maior) a befejezési határidő módosítását vonhatja maga után, kivéve, ha bármilyen

24

munkaszervezési (több munkavállaló alkalmazása, munkaszervezés megváltoztatása, stb.) eljárással megoldható lett volna a határidő betartása. A határidő módosulásához az ok (és annak fennállásának időtartama) építési naplóba való bejegyzése (amennyiben releváns) és a Megrendelő/ műszaki ellenőrének (amennyiben az adott munkánál releváns) jóváhagyása szükséges. Nyertes Vállalkozó kijelenti, hogy a rendelkezésére álló teljesítési időszak – figyelembe véve az évszakokkal kapcsolatban felmerülő munkavégzést általában akadályozó körülményeket is – elégséges a szerződés határidőben történő hiány és hibamentes teljesítésére.

24. Nem eredményezi a teljesítési határidő módosulását az elhárítható, illetve a nyertes Vállalkozó által kellő gondossággal előre látható okok miatt bekövetkezett késedelem.

25. Az átadás-átvételi eljárás megkezdéséről nyertes Vállalkozó Megrendelőt köteles készrejelentés formájában írásban, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően értesíteni. Megrendelő köteles az átadás-átvételi eljárást az egyedi versenyújranyitási eljárásban meghatározott időtartamon belül megkezdeni, és a Kbt. 135. § (2) bekezdése szerint lefolytatni, az ott meghatározott jogkövetkezmények terhe mellett.

26. Az eljáráson a Megrendelő és a nyertes Vállalkozó képviselői megvizsgálják a teljesítést, jegyzőkönyvet vesznek fel, melyben felvezetik az esetleges hibák és hiányok listáját. A nyertes Vállalkozó köteles a jegyzőkönyvben nyilatkozni a hibák kijavításának határnapjáról, mely nem haladhatja meg összességében az egyedi versenyújranyitási eljárásban meghatározott időtartamot.

27. Az átvétel feltétele 4 pld. átadás-átvételi (megvalósulási) dokumentáció átadása Megrendelőnek a jogszabályban foglalt tartalommal, amennyiben ez a tárgyi munka vonatkozásában értelmezhető.

28. Az átadás-átvételi eljárás lezárásáig a nyertes Vállalkozó köteles a gépeit, anyagait, továbbá a felvonulási épületeket és felszereléseit teljes körűen elszállítani. Ennek megtörténte a végleges átvétel feltétele.

29. A fentiek alapján elvégzett hiánypótlásokról, illetve javításokról a nyertes Vállalkozó írásban tájékoztatja a Megrendelőt, aki a tárgyi munkát – megfelelőség esetén, melynek tartalmát az egyedi szerződések tartalmazzák – átveszi. Ez a teljesítés esetére vonatkozó birtokbavétel napja.

30. A nyertes Vállalkozó az utófelülvizsgálati eljárásban köteles közreműködni. Az utófelülvizsgálatot a Megrendelő hívja össze a teljesítést követő 12 havonta, a jótállási idő lejártáig, az adott időszak leteltét megelőző időpontra. Az utófelülvizsgálati eljárásban a Megrendelő és az adott szerződést megvalósító nyertes Vállalkozó a teljesítés szerződésszerűségét és a hibás/hiányos teljesítésből eredő hibákat/hiányosságokat vizsgálják és jegyzőkönyvben rögzítik. Nyertes Vállalkozó a jegyzőkönyvben nyilatkozik a hibák kijavításának határidejéről, mely összességében nem lehet több, mint az egyedi szerződésben meghatározott időtartam.

31. Nyertes Vállalkozó jogosult alvállalkozó(k) (Ptk. szerint: közreműködő(k)) igénybevételére. Az alvállalkozó igénybevételénél a Kbt. és a közbeszerzési eljárás rendelkezései irányadóak. Az alvállalkozókkal kötött szerződésekre a Kbt., továbbá a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szabályai értelemszerűen irányadóak.

32. A nyertes Vállalkozó az igénybe vett alvállalkozóért (közreműködőért) úgy felel, mintha az alvállalkozói (közreműködői) által végzett munkákat saját maga végezte volna el. A jogosulatlanul igénybe vett alvállalkozók vonatkozásában azon hátrányos következményekért is felel, amik ezen alvállalkozók (közreműködők) igénybevétele nélkül nem következtek volna be.

33. Megrendelő e körben kifejezetten felhívja a Vállalkozó figyelmét a Kbt. 138-139.§-ban foglaltakra, különös tekintettel a Kbt. 138. § (1) bekezdésének utolsó mondatára, a 138. § (5) bekezdésre, valamint a 138. § (3) bekezdésére. E körben a Megrendelő előírja, hogy a teljesítésigazolás kiállításához csatoljon minden esetben olyan nyilatkozatot a nyertes

25

Vállalkozó, amely a 138. § (1) bekezdésének utolsó mondata és a 138. § (5) bekezdésében foglaltak teljesülését igazolja.

34. Megrendelő rögzíti, hogy a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdése alapján vizsgálja az alvállalkozó szabályos alkalmazásának feltételeit. Ezen szabályok megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül.

35. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen keretmegállapodás alapján kötendő egyes szerződések teljesítése során a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások (különösen tervek) vonatkozásában a Megrendelő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § (1) pontjában meghatározott tartalmú felhasználási jogot szerez. Ennek részletszabályait a jelen keretmegállapodás alapján létrejövő egyedi szerződések tartalmazzák.

36. A Vállalkozó teljesítésére vonatkozó jelen fejezetben rögzített és fentebb részletezett szabályok bármelyikének megsértése súlyos szerződésszegésnek minősül.

37. A nyertes Vállalkozó az egyedi szerződés teljesítéséért vállalkozói díjra jogosult.38. A vállalkozó díj mértékére a versenyújranyitási eljárásban foglaltak az irányadóak. 39. Felek megállapodnak abban, hogy a fentiek szerinti vállalkozói díj átalánydíj (mely a

kapcsolódó szolgáltatások, költségek, stb. egészét is tartalmazza, így különösen a szerzői művek szerződés és jogszabály szerinti felhasználási díját is), amelynek jogi természetével tisztában vannak. Nyertes Vállalkozó ez alapján további ellenszolgáltatás-fizetési igényt Megrendelővel szemben semmiféle jogcímen nem támaszthat, kivéve, ha az egyedi szerződés másként rendelkezik. Az egyedi szerződés azonban nem nevesíthet olyan költséget külön érvényesíthető költségként, amelyet a jelen keretmegállapodás vagy a Keretmegállapodás megkötéséhez vezető eljárás az átalánydíj részeként határozott meg.

40. Felek rögzítik, hogy a tartalékkeret jogintézményét jelen szerződés vonatkozásában nem alkalmazzák.

41. Az Áfa mértékére, elszámolására a mindenkor hatályos Áfa törvény rendelkezései az irányadóak. Az egyedi szerződésben a Felek rendelkeznek arról, hogy az építési tevékenység – illetve annak egy része – a fordított ÁFA fizetési kötelezettség alá tartozik, vagy sem.

42. Megrendelő többletmunkaellenérték-fizetési igényt nem fogad el, ide értve a nyertes Vállalkozónak a többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét is, amely a szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható. Vállalkozó kijelenti, hogy az ár-, árfolyamváltozásokkal, továbbá banki, adózási kondíciók változásával kapcsolatos kockázatokat felmérte, és arra a megajánlott egységárak és az azok alapján kalkulált költségvetés teljes mértékben fedezetet nyújtanak.

43. Megrendelő a fedezetet részben pályázati forrásból biztosítja. 44. Megrendelő az előleggel kapcsolatosan az alábbi rendelkezéseket alkalmazza:

Szállítói finanszírozás esetén:

Nyertes Vállalkozó javára Megrendelő szállítói finanszírozás esetén legfeljebb az egyedi vállalkozási szerződés elszámolható összegének 30 %-ának megfelelő mértékű szállítói előleg kifizetését biztosítja a Kbt. 135. § (9) bekezdése alapján, a fentiek és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 118/A. §-a szerinti biztosítéki és elszámolási szabályoknak megfelelően.

Utófinanszírozás esetén:

Nyertes Vállalkozó javára Megrendelő a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-ának, de legfeljebb 75 millió Ft-nak megfelelő mértékű előlegigénylés lehetőségét biztosítja.

Megrendelő ezen előleg igénylését nem

26

Nyertes Vállalkozónak az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelően előlegszámlát kell kibocsátania.

köti biztosíték szolgáltatásához.

Az előleggel a versenyújranyitási eljárás szabályai szerint kell elszámolni, illetve adott esetben azt visszafizetni.

Nyertes Vállalkozónak az előleg kifizetését követően a hatályos jogszabályoknak megfelelően előlegszámlát kell kibocsátania.

45. Megrendelő a részszámlázást a versenyújranyitási felhívásban foglaltak szerint biztosítja akként, hogy megfeleljen a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet előírásainak.

46. A számlázás során a versenyújranyitási eljárásban meghatározottakon túli szabályokat is előírhat a Megrendelő a számla tartalmának, benyújtásának módjának vonatkozásában.

47. Közös ajánlattevők esetén az ajánlatevők külön-külön nyújtják be számláikat, megbontva az alvállalkozói és a saját teljesítés értékét.

48. A vállalkozói díj az igazolt szerződésszerű teljesítést követően átutalással, forintban (HUF) kerül teljesítésre az alábbiak szerint:

a. alvállalkozó igénybevétele nélküli teljesítés esetén a Kbt. 135. § (1)-(2) és (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdés szerint;

b. alvállalkozó igénybevétele esetén a fentiek figyelembevételével, de a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint azzal, hogyszállítói finanszírozás esetén alkalmazni kell a Kbt. 135.§ (4) bekezdését is.

49. Megrendelő a kifizetés során az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ban foglaltakat teljes körben alkalmazza.

50. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő, mint szerződő hatóság a Ptk. 6:155. § szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot, továbbá a külön jogszabályban meghatározott költségátalányt fizet, kivéve szállítói finanszírozás esetén a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 136. §-ának esetét.

51. A teljesítésigazolás a számla (számlák) kötelező melléklete. Felek rögzítik, hogy fizetési kötelezettséget kizárólag a jogszabályoknak és jelen szerződésnek mindenben megfelelő számla Megrendelő általi kézhezvétele keletkeztet.

52. Nyertes Vállalkozó késedelmi kötbér megfizetésére köteles, ha az egyedi szerződésben rögzített teljesítési határidőt olyan okból, amiért felelős (Ptk. 6:186.§) elmulasztja. A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett egyedi szerződés nettó vállalkozói díjának 1%-a/nap, minden megkezdett naptári napra. A 10 napot meghaladó késedelem esetén Megrendelő jogosult az adott egyedi szerződést azonnali hatállyal felmondani/elállni.

53. Nyertes Vállalkozó meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, ha olyan okból, amiért felelős (Ptk. 6:186. §), az érintett egyedi szerződésben rögzített teljesítés meghiúsul. A meghiúsulási kötbér alapja a meghiúsulással érintett egyedi szerződés nettó vállalkozói díja. A meghiúsulási kötbér mértéke a kötbéralap 20 %-a.

54. A késedelmi és meghiúsulási kötbér együttesen is érvényesíthető.55. Nyertes Vállalkozó köteles az egyedi szerződést akként teljesíteni, hogy a műszaki átadás-

átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt az egyedi szerződés szerint megvalósítandó erőmű rendelkezésre állása eléri a jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett 2. ajánlati elem (Garantált rendelkezésre állás

27

mértéke) szerinti __ %-os rendelkezésre állási mértéket, feltéve, hogy Megrendelő betartja a nyertes Vállalkozó által átadott kezelési és karbantartási utasításokban foglaltakat. Nyertes Vállalkozó rendelkezésre állási kötbér megfizetésére köteles, ha az erőmű rendelkezésre állásának mértéke nem éri el a fent meghatározott (a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlati elem szerinti) mértéket. A rendelkezésre állási kötbér mértéke az egyedi szerződés nettó vállalkozói díjának 0,3%-a minden megkezdett 0,1 százalékpont csökkenésre vonatkoztatva. A garantált rendelkezésre állás mértékének meghatározásához kapcsolódó számítási módot a közbeszerzési dokumentumok 2. kötet 9.3. pontja tartalmazza.

56. A Megrendelő az esetleges kötbér igényét írásbeli felszólítás útján érvényesíti, melynek a nyertes Vállalkozó köteles 8 naptári napon belül maradéktalanul eleget tenni. Amennyiben a nyertes Vállalkozó a fenti irat kézhezvételét követő 3 napon belül magát érdemi indokolással és azt alátámasztó bizonyítékokkal nem menti ki, akkor a kötbér elismertnek tekintendő. A Kbt.-ben foglalt beszámítási feltételek (Kbt. 135. § (6) bekezdés) teljesülésekor a kötbér a vállalkozói számlába beszámítható.

57. Megrendelő jogosult a kötbéren felüli kárának érvényesítésére.58. Nyertes Vállalkozó a szerződés hibátlan teljesítésének biztosítására valamennyi elvégzett

munka vonatkozásában a sikeres átadás-átvételtől számítottan 72 hónap általános jótállást vállal. Nyertes Vállalkozó jótállási kötelezettsége – az érintett hibával kapcsolatban – megszűnik, ha a hiba a teljesítést követően keletkezett, különösen:

a. rendeltetésellenes vagy szakszerűtlen használat b. szándékos rongálás vagy erőszakos behatás,c. elemi csapás,d. szakszerűtlen szerelő vagy javító jellegű beavatkozás,e. a szükséges karbantartás hiánya

miatt következett be.

59. Nyertes Vállalkozó a jótállási kötelezettsége alatt a hiba bejelentésétől számított legkésőbb 2 munkanapon belül köteles a javítást elkezdeni és megfelelő személyi állománnyal annak befejezéséig folyamatosan munkát végezni. A hiba kijavításának végső határidejét a hiba jellegétől függően a Felek közösen állapítják meg.

60. Nyertes Vállalkozó köteles megtéríteni azon pluszköltségeket, amelyek a hibás teljesítés okán a Megrendelőnél keletkeztek.

61. A jótállási kötelezettség nem érinti a Megrendelőt megillető kellékszavatossági, illetve külön jogszabályban rögzített esetleges további jogokat, és azok érvényesíthetőségét.

62. Felek rögzítik, hogy a versenyújranyitási eljárás során létrejött egyedi szerződésekben teljesítési biztosítékot alkalmaznak. Nyertes Vállalkozó az adott egyedi szerződés hatálybalépésekor tehát teljesítési biztosíték nyújtására köteles a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti módon. A biztosíték azon Megrendelői igények biztosítását szolgálja, amely a nyertes Vállalkozó teljesítésének elmaradásából eredően jelentkezik. Mértéke az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott, Áfa nélküli, nettó vállalkozói díj 5%-a. Amennyiben a biztosíték nem óvadékként kerül szolgáltatásra, a Megrendelő csak olyan biztosítéki okiratot fogad el, mely alapján a kötelezett vállalja, hogy a Megrendelő első felhívására, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, a fenti mértékig a Megrendelő felé kifizetést teljesít, az igénybejelentés benyújtását követő 5 banki napon belül anélkül, hogy az igényelt összeget saját vagy más fél követelésével csökkentené (különösen beszámítás). Amennyiben a biztosítéki okirat szövegezése meghatározza a biztosíték időbeli hatályának utolsó napját és addig előre láthatóan a szerződés teljesítése nem történik meg, nyertes Vállalkozónak kötelessége a biztosíték fennállásának

28

(hatályának) folyamatos biztosítása. Amennyiben nyertes Vállalkozó a fentieket nem biztosítja, Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

63. A biztosítéknak a sikeres műszaki átadás-átvétel befejezésének napjáig kell lehívhatónak (hatályban lévőnek) lennie.

64. Felek rögzítik, hogy a versenyújranyitási eljárás során létrejött egyedi szerződésekben jótállási biztosítékot alkalmaznak. Nyertes Vállalkozó az adott egyedi szerződés teljesítésekor (sikeres átadás-átvételt igazoló jegyzőkönyv átadása) tehát jótállási biztosíték nyújtására köteles a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti módon. A biztosíték azon Megrendelői igények biztosítását szolgálja, amely a nyertes Vállalkozót terhelő jótállási igények nem, vagy nem szerződésszerű teljesítésének elmaradásából eredően jelentkezik. Mértéke az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott, Áfa nélküli, nettó vállalkozói díj 5%-a. Amennyiben a biztosíték nem óvadékként kerül szolgáltatásra, a Megrendelő csak olyan biztosítéki okiratot fogad el, mely alapján a kötelezett vállalja, hogy a Megrendelő első felhívására, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, a fenti mértékig a Megrendelő felé kifizetést teljesít, az igénybejelentés benyújtását követő 5 banki napon belül anélkül, hogy az igényelt összeget saját vagy más fél követelésével csökkentené (különösen beszámítás). Amennyiben nyertes Vállalkozó a fentieket nem biztosítja, Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

65. A biztosítéknak a 72 hónapos jótállás végéig kell lehívhatónak (hatályban lévőnek) lennie.66. Felek rögzítik, hogy a versenyújranyitási eljárás során létrejött egyedi szerződésekben a

vállalt rendelkezésre állással kapcsolatban rendelkezésre állási biztosítékot alkalmaznak. Nyertes Vállalkozó az adott egyedi szerződés teljesítésekor (sikeres átadás-átvételt igazoló jegyzőkönyv átadása) tehát ezen biztosíték nyújtására is köteles a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontja szerinti módon. A biztosíték azon Megrendelői igények biztosítását szolgálja, amely a nyertes Vállalkozót terhelő, az általa vállalt rendelkezésre állási érték el nem éréséből eredően a Megrendelőnél keletkeznek (ide értve a vonatkozó kötbérigényt is). Mértéke az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott, Áfa nélküli, nettó vállalkozói díj 1%-a. Amennyiben a biztosíték nem óvadékként kerül szolgáltatásra, a Megrendelő csak olyan biztosítéki okiratot fogad el, mely alapján a kötelezett vállalja, hogy a Megrendelő első felhívására, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, a fenti mértékig a Megrendelő felé kifizetést teljesít, az igénybejelentés benyújtását követő 5 banki napon belül anélkül, hogy az igényelt összeget saját vagy más fél követelésével csökkentené (különösen beszámítás). Amennyiben nyertes Vállalkozó a fentieket nem biztosítja, Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést.

67. A biztosítéknak a 36 hónapos vizsgált rendelkezésre állási időszakot követő további 1 hónapig kell lehívhatónak (hatályban lévőnek) lennie.

68. Vállalkozó teljes kártérítési kötelezettséget vállal jelen szerződéssel kapcsolatosan a neki felróható károkért, függetlenül attól, hogy az a Megrendelőre vagy harmadik személyekre háramlik. Harmadik személyekre háramló kár esetén a Vállalkozó köteles az erről való tudomásszerzést követő 3 munkanapon belül a Megrendelőt teljes körűen mentesíteni a kártérítési igények alól, illetve amennyiben Megrendelő a kártérítési igényt teljesítette, köteles a fenti határidőben a Megrendelő által teljesített összegeket megtéríteni.

69. Amennyiben a Vállalkozó teljesítésével kapcsolatban Megrendelő ellen per indul, Vállalkozó – amennyiben erre jogi lehetőség van - Megrendelő oldalán köteles a perbe belépni és minden intézkedést megtenni Megrendelő pernyertessége érdekében, vagy amennyiben ez nem lehetséges, a Megrendelő pernyertességét egyéb módon elősegíteni. Pervesztesség esetén az előző pont szerint járnak el a Felek.

70. A jelen fejezetben előírt kötelezettségek bármelyikének Vállalkozó általi megszegése súlyos szerződésszegésnek minősül.

71. Felek az egyedi szerződéseket a teljesítésig kötik.

29

V. A Keretmegállapodásra és a közbeszerzés megvalósítására vonatkozó egyedi szerződésekre egyaránt alkalmazandó szabályok

1. Jelen fejezetben foglalt szabályok mind a Keretmegállapodásra, mind a létrejött egyedi szerződésekre is irányadóak, függetlenül attól, hogy a szövegben mely kifejezés szerepel.

2. Felek kijelentik, hogy jogviszonyuk során a tudomásukra jutott üzleti titkot megőrzik. Üzleti titokként definiálnak minden olyan adatot, mely jelen szerződés keretein belül a másik féllel kapcsolatban a tudomásukra jut.

3. A titoktartási kötelezettség megszegéséből eredő kárért az ezért felelős fél kártérítési kötelezettséggel tartozik.

4. Felek titoktartási kötelezettsége kiterjed a munkavállalóikra, valamely polgári jogi szerződés alapján munkavégzésre irányuló jogviszony, vagy más jogviszony alapján a féllel kapcsolatban lévő egyéb személyekre is. Ezen személyek magatartásáért a titoktartási kötelezettség viszonylatában az érintett fél, mint saját magatartásáért felel.

5. Nem minősül üzleti titoknak mindazon adat vagy információ, amelyet jogszabály vagy a támogatási szerződés, illetve egyéb dokumentum az üzleti titok köréből kizár.

6. Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződéssel összefüggésben tudomásukra jutott, üzleti titoknak minősülő információkat bizalmasan kezelik, azokat illetéktelen harmadik személyek részére hozzáférhetővé nem teszik.

7. A Vállalkozó hozzájárul ahhoz, hogy az MVM elismert vállalatcsoport uralkodó tagja, az MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1031 Budapest, Szentendrei út 207-209.; Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041828.; rövidített neve: MVM Zrt.) – az MVM Csoport irányítása és az egységes üzleti koncepció megvalósítása érdekében –, valamint a Megrendelő számláit szerződés alapján kezelő Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. (székhely: 7030 Paks, Gagarin utca 1.; Cégjegyzékszáma: Cg. 17-10-001241; ) a jelen szerződésbe betekintsen, az abban foglaltakat megismerje. Az MVM Zrt.-t és az Nemzeti Üzleti Szolgáltató Zrt. a megismert és átadott adatok tekintetében a Megrendelővel azonos titoktartási kötelezettség terheli, amely kötelezettség megsértése esetén a Vállalkozóval szemben a Megrendelő köteles helytállni.

8. Vállalkozó hozzájárul ahhoz, hogy a Megrendelő közzétegye a jelen szerződésnek a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: a Kgt.) 2. § (3) bekezdésében meghatározott adatait, amennyiben a szerződés értéke, vagy a szerződéses partnerrel egy költségvetési évben kötött azonos tárgyú szerződések együttes értéke eléri a Kgt. 2. § (3) bekezdésében hivatkozott értékhatárt.

9. Felek kifejezetten rögzítik, hogy tudomásuk van arról, hogy Megrendelő köteles a Közbeszerzési Hatóságnak bejelenteni, ha

i. Vállalkozó szerződéses kötelezettségét súlyosan megszegte és ez a szerződés felmondásához vagy elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb jogkövetkezmény érvényesítéséhez vezetett, valamint ha Vállalkozó olyan magatartásával, amelyért felelős, részben vagy egészben a szerződés lehetetlenülését okozta. A bejelentésnek tartalmaznia kell a szerződésszegés leírását, az annak alapján alkalmazott jogkövetkezményt, valamint hogy a szerződő fél a szerződésszegést elismerte-e, vagy sor került-e arra vonatkozóan perindításra.

ii. Vállalkozó szerződéses kötelezettségének jogerős bírósági határozatban megállapított megszegése esetén a szerződésszegés

30

tényét, leírását, lényeges jellemzőit, beleértve azt is, ha a szerződésszegés a szerződés felmondásához vagy a szerződéstől való elálláshoz, kártérítés követeléséhez vagy a szerződés alapján alkalmazható egyéb szankció érvényesítéséhez vezetett, valamint Vállalkozó olyan magatartásával, amelyért felelős, (részben vagy egészben) a szerződés lehetetlenülését okozta.

10. Felek fenti körben megállapodnak abban, hogy Vállalkozó nem jogosult a fenti adatok átadása miatt a Megrendelővel szemben semmiféle igényt sem érvényesíteni abban az esetben sem, ha bármely átadott tény, vagy körülmény utóbb nem bizonyulna valósnak, kivéve ha ezzel a Megrendelőnek az adatok átadásának pillanatában tényszerűen tisztában kellett lennie (nem tartozik ide a hibás jogszabály-értelmezésből vagy téves tényállás-értelmezésből származó körülmény, kivéve ha az a Megrendelőnek felróhatóan következett be).

11. A Keretmegállapodással és a létrejött kötelmekkel joghatályos nyilatkozattételre jogosult személyek az alábbiak, akik jognyilatkozataikat kizárólag írásban, az átvétel idejét igazoló módon tehetik meg érvényesen. Felek ez alatt értik a telefax, illetve az e-mail üzenetek váltását, ha annak átvétele igazolható, valamint az építési naplóba az arra jogosult által tett bejegyzést is (amennyiben építési napló vezetése szükséges):

Megrendelő részéről: ……………………………….

……………………………………..

Tel, fax: ………………………, illetve …………………………..

Vállalkozó részéről: ……………………………………………..

……………………………………………..

Tel, fax: ………………………, illetve …………………………...

12. Szerződő Felek fokozottan kötelesek együttműködni. 13. Megrendelő és Vállalkozó egymás írásbeli megkereséseire azok kézhezvételétől számítva

2 munkanapon belül írásban érdemi nyilatkozatot kötelesek tenni. 14. Jelen keretmegállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és a Kbt. által

biztosított körben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadók.15. Megrendelő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani illetve attól elállni - ha

szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha

i. Vállalkozóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;

ii. Vállalkozó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.

A fentiek érdekében a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt Vállalkozó tulajdonosi szerkezetét Megrendelő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről Megrendelőt haladéktalanul értesíti.

16. Megrendelő a szerződést felmondhatja ha:

31

i. feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;

ii. Vállalkozó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy a Vállalkozó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy

iii. az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.

17. A szerződés teljesítésére, illetve teljesítés előtti megszűntetésére a Ptk. vállalkozási (illetve kivitelezési) szerződésre vonatkozó szabályai irányadók az alábbiak figyelembevételével:

18. A sérelmet szenvedett fél jogosult elállni a szerződéstől, illetve azt felmondani a másik fél szerződésszegése esetén, ha nem áll érdekében a teljesítés. A jelen szerződésben súlyos szerződésszegésként megjelölt bármely magatartás vagy mulasztás tanúsítása az érdekmúlás bekövetkezését önmagában megalapozza.

19. Súlyos szerződésszegésnek minősül Vállalkozó részéről különöseni. Vállalkozó a teljesítéssel kapcsolatos bármely kötelezettségét akként

szegi meg, hogy az előírt minőségben, vagy határidőre való teljesítés nem valószínű,

ii. Vállalkozó alapos ok nélkül munkavégzést felfüggeszti az egyedi szerződésekben meghatározottak szerinti időtartamra,

iii. a Vállalkozó ellen az illetékes bíróság jogerős végzése alapján felszámolási eljárás indul; vagy

iv. Vállalkozó a felvett előleget nem a tárgyi beruházás megvalósítására fordítja egészben vagy részben,

v. a Vállalkozó végelszámolás iránti kérelme (amennyiben gazdasági társaságról van szó) a cégbíróságnál benyújtásra került; vagy

vi. a Vállalkozóval szemben az illetékes cégbíróság előtt megszűntetési, törlési eljárás indul, vagy

vii. a Vállalkozó a jelen szerződésben megjelölt bármely teljesítési határidőt 10 napot meghaladóan elmulasztja, vagy

viii. Vállalkozó a szerződésben foglalt bármely egyéb kötelezettségének nem tesz eleget, és emiatt a szerződés feljogosítja a Megrendelőt a felmondásra vagy az elállásra, vagy

ix. Vállalkozó a környezetvédelmi, hulladékokkal kapcsolatos kötelezettségét megszegi,

x. a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet és a vonatkozó felhívás szerint előírt felelősségbiztosítás – annak jelen szerződésben foglalt hatálya alatt - bármely okból megszűnik, és a megszűnés napját követő 3 banki napon belül legalább azonos tartalommal újabb, az előírásoknak megfelelő biztosítási jogviszony nem áll fenn azzal, hogy ez csak akkor elfogadható, ha egyebekben az új biztosítás hatálybalépése előtt keletkezett károkra is biztosított az eredményes igényérvényesítés lehetősége,

xi. amennyiben bármely a Kbt. által előírt kötelezettségét – kivéve, ha ahhoz más jogkövetkezményt fűz a Kbt. vagy más kógens jogszabály – a Vállalkozó megszegi, különösen a Kbt. 136. § (1) bekezdése a)

32

vagy b) pontjának és a Kbt. 138. § (1) bekezdésének, illetve (5) bekezdésének megsértése esetén,

xii. jogszabályon vagy jelen szerződésen alapuló titoktartási kötelezettségét megszegi,

xiii. jogszabályon alapuló egyéb felmondási vagy elállási okok fennállnak,

xiv. Vállalkozó a teljesítés során hamis adatot szolgáltat,xv. alvállalkozót jogosulatlanul vesz igénybe,

xvi. a foglalkoztatásra vonatkozó szabályokat megsérti,xvii. Vállalkozó szerződésszegő tevékenysége vagy mulasztása okán a

támogatási összeg egészének Megrendelő általi igénybevétele megnehezül, vagy az kizárttá válik.

20. Súlyos szerződésszegésnek minősül a Megrendelő részéről különösen:i. ha a munkaterületet az előzetesen meghatározott időpontig nem

szolgáltatja a Vállalkozó rendelkezésére vagy nem jelzi ennek késedelmét, és ezzel a Vállalkozó teljesítését jelentősen akadályozza,

ii. egyéb módon akadályozza a teljesítést,iii. bármely, szerződésszerűen kiállított számlát felhívás ellenére sem

fizeti meg.21. Szerződésszegés esetén bármely fél köteles fenti jogának gyakorlása előtt a másik,

szerződésszegő fél figyelmét írásban felhívni a szerződésszegés megszüntetésére, megfelelő, legalább 3 munkanapos (fizetés teljesítésénél 15 napos) határidő mellett. Az elállási/felmondási jog gyakorlását tartalmazó nyilatkozatban hivatkozni kell a súlyos szerződésszegés tényére, és meg kell jelölni a súlyos szerződésszegés megállapításának alapjául szolgáló tényt, körülményt. Nem kell jelen pontot alkalmazni akkor, ha a szerződésszegés jellege miatt (pl.: elmulasztott szigorú határidő) nem lehetséges.

22. Felek esetleges vitás ügyeiket egyeztetés útján rendezik, ennek eredménytelensége esetén a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályai szerinti illetékes bírósághoz fordulnak.

23. Felek megállapodnak abban, hogy a Vállalkozó nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.

24. Szerződő Felek rögzítik, hogy jelen szerződés csak a Kbt. feltételeinek (141. §) teljesülése esetén, írásban módosítható. Felek rögzítik, hogy a szerződés – alakszerű szerződésmódosítás nélkül – módosul az alábbi esetekben:

i. Felek közhiteles nyilvántartásban foglalt adatainak módosulása esetén a nyilvántartásba bejegyzés napjával,

ii. Felek kapcsolattartóira, teljesítést igazoló személyére vonatkozó adatok módosulása esetén a másik félhez tett közlés kézhezvételének napjával,

amennyiben a fentieket a Kbt. nem zárja ki.

25. Felek rögzítik, hogy semmis a szerződés módosítása, ha az arra irányul, hogy a Vállalkozót mentesítsék az olyan szerződésszegés (illetve szerződésszegésbe esés) és annak jogkövetkezményei - ide nem értve a felmondás vagy elállás jogának gyakorlását - alkalmazása alól, amelyért felelős (illetve felelős lenne), vagy amely arra irányul, hogy Megrendelő átvállaljon a Vállalkozót terhelő

33

többletmunkaköltségeket vagy indokolatlanul egyéb, a szerződés alapján a Vállalkozót terhelő kockázatokat. E körben kijelenti Vállalkozó, hogy a kockázatokat felmérte és azt a jelen szerződésben foglalt ellenszolgáltatásban teljes körűen érvényesítette.

26. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben jelen szerződés bármely pontja kógens jogszabályba ütközne, vagy a közbeszerzési eljárás kötelező érvényű dokumentumának tartalmával ellentétes lenne, akkor jelen szerződés fentieket sértő rendelkezése helyébe – minden további jogcselekmény, így különösen a szerződés módosítása nélkül – a megsértett kötelező érvényű jogszabályi rendelkezés vagy a közbeszerzési dokumentumban szereplő rendelkezés kerül. Fentieket kell megfelelően alkalmazni, ha valamely kógens jogszabály akként rendelkezik, hogy valamely rendelkezése a szerződés része és azt szövegszerűen a szerződés nem tartalmazza (az adott rendelkezés a szerződés részét képezi).

VI. Záró rendelkezések

1. Jelen keretmegállapodás…….. megegyező, eredeti példányban készült el, és elválaszthatatlan részét képezi a keretmegállapodásra irányuló nyílt közbeszerzési eljárás iratanyaga kivéve a döntések és a döntés előkészítő iratok a Megrendelő példányához - fizikailag nem - csatolva.

2. A szerződés a mindkét fél aláírásra és kötelezettségvállalásra jogosult vezető tisztségviselőjének (Vállalkozónál cégszerű) aláírása esetén érvényes.

3. A külföldi adóilletőségű vállalkozó köteles – súlyos szerződésszegés terhe mellett – a jelen keretmegállapodáshoz annak létrejöttét követő 5 munkanapon belül arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet az adott vállalkozóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.

4. Megrendelő tájékoztatta a Vállalkozót, hogy a jelen keretmegállapodás megkötéséhez vezető eljárást, mint feltételes közbeszerzési eljárást folytatta le. A Keretmegállapodás hatálybalépésének a feltétele a vonatkozó projekttel kapcsolatos Támogatási szerződés megkötése a benyújtott pályázatnak megfelelően (kivéve, ha az elnyert támogatás mértéke alacsonyabb, mint a pályázott mérték, de Megrendelő dönt a többletforrás biztosításáról). Ennek okán Felek az alábbiakban állapodnak meg:

i. amennyiben a Támogatási szerződés keltének napja jelen keretmegállapodás megkötésének napjára, vagy az azt megelőző napra esik, akkor jelen keretmegállapodás az aláírásának napján lép hatályba,

ii. amennyiben a Támogatási szerződés keltének napja a jelen keretmegállapodás megkötésének napját követő napra esik, akkor a jelen keretmegállapodás a Támogatási szerződés keltének napján lép hatályba (melyről a Megrendelő a Vállalkozót haladéktalanul értesíti),

iii. amennyiben a fenti feltétel nem következik be, akkor jelen keretmegállapodás nem lép hatályba. Felek ezen esetre – már a jelen keretmegállapodás aláírásával – megállapodnak abban, hogy Vállalkozó ezen okból a Megrendelővel szemben semmiféle igényt nem érvényesíthet, arról jelen szerződés aláírásával véglegesen és visszavonhatatlanul lemond.

34

Felek a szerződést, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, elolvasás és értelmezés után, helybenhagyólag aláírják.

Kelt: Budapest, 2017. …………………………………………………

Megrendelő Vállalkozó

Vállalkozó Vállalkozó

35

4. KÖTETAJÁNLOTT IGAZOLÁS- ÉS NYILATKOZATMINTÁK

1. számú mellékletTARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK AZ AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ IRATOK

VONATKOZÁSÁBAN

Oldalszám

Tartalomjegyzék (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) (1. sz. melléklet);

Felolvasólap a Kbt. 66. § (5) bekezdés szerint (2.1. / 2.2. sz. melléklet)

Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) és (4) bekezdés szerint (3/A. sz. melléklet)[A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján nem elektronikus úton történő ajánlattétel esetén az ajánlat egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.]

Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az alvállalkozókról (3/B. sz. melléklet)

Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján a kapacitást nyújtó szervezetekről (3/C. melléklet)

A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt – adott esetben

Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy Ajánlatkérőnek a Kbt. 54. §-a szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni (adott esetben)

Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum befűzés nélkül zárt borítékban

KIZÁRÓ OKOKKAL KAPCSOLATBAN ELŐÍRT NYILATKOZATOK, IGAZOLÁSOK

36

Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint a kizáró okok hiányára vonatkozóan és az alkalmassági követelmények teljesüléséről (4.1. sz. melléklet)

Az alkalmasság igazolásában részt vevő, kapacitást nyújtó gazdasági szereplő nyilatkozata a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint a kizáró okok hiányára vonatkozóan és az alkalmassági követelmények teljesüléséről (4.2. sz. melléklet) (adott esetben)

Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az alvállalkozók kizáró okok hatálya alatt nem állásáról (5. sz. melléklet).A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat nem lehet korábbi a felhívás feladásának napjánál.

Ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolandó a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás is.Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük, nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani.

AZ AJÁNLATI FELHÍVÁSBAN ELŐÍRT EGYÉB NYILATKOZATOK, IGAZOLÁSOK

Nyilatkozat a közbeszerzési dokumentumok letöltéséről (13. sz. melléklet)

Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, ajánlatban csatolt nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselőjének aláírási címpéldánya vagy aláírás mintája.

A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállalók esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva (11. sz. melléklet)

Nyilatkozat a Kbt. 134. § (5) bekezdés szerint előleg-visszafizetési, teljesítési biztosíték jótállási biztosíték és rendelkezésre állási biztosíték rendelkezésre bocsátásáról (12. sz. melléklet)

Közös ajánlattevői megállapodás (adott esetben)

ÜZLETI TITKOT TARTALMAZÓ IRATOK (ADOTT ESETBEN)

AZ AJÁNLATTEVŐ ÁLTAL BECSATOLNI KÍVÁNT DOKUMENTUMOK (ADOTT ESETBEN)

37

a papír alapú példányról készített 3 db elektronikus példány

Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személy(ek)nek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.

38

TARTALOM- ÉS IRATJEGYZÉK A KBT. 69. § (4) BEKEZDÉSE SZERINT BENYÚJTANDÓ IRATOK VONATKOZÁSÁBAN

Oldalszám

A LETELEPEDÉS SZERINTI ORSZÁG NYILVÁNTARTÁSÁBAN VALÓ SZEREPLÉSRE, VAGY A LETELEPEDÉS SZERINTI ORSZÁGBAN ELŐÍRT

ENGEDÉLLYEL, JOGOSÍTVÁNNYAL VAGY SZERVEZETI, KAMARAI TAGSÁGGAL VALÓ RENDELKEZÉSSEL KAPCSOLATBAN ELŐÍRT NYILATKOZATOK,

IGAZOLÁSOK

A 321/2015. (XI. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdés alapján a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontjára vonatkozóan nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevő csatolja a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot.Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetében a nyilvántartásban szereplés tényét – abban az esetben, ha a Kbt. 69. § (11) szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok ingyenes ellenőrzésére nincsen lehetőség – a nyilvántartás kivonatának vagy a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak az egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI ALKALMASSÁGGAL KAPCSOLATBAN ELŐÍRT NYILATKOZATOK, IGAZOLÁSOK

P/1. Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti, saját vagy jogelődje beszámolóját, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja a közzétételét. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges.P/2. Ajánlattevő csatolja 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három lezárt üzlet évre vonatkozó általános forgalmi adó nélkül számított teljes árbevételről szóló nyilatkozatát attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. (6. sz. melléklet)

MŰSZAKI, ILLETVE SZAKMAI ALKALMASSÁGGAL KAPCSOLATBAN ELŐÍRT NYILATKOZATOK, IGAZOLÁSOK

M/1. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján mutassa be az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 5 évben (60 hónapban) befejezett, a közbeszerzés tárgya szerinti, legjelentősebb építési beruházások ismertetésére vonatkozó igazolását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerinti módon.

39

Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, az építési beruházás tárgyát és mennyiségét– az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal -, a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – legalább év, hónap és nap – megjelölésével, külön feltüntetve a műszaki átadás-átvétel időpontját), a teljesítés helyét, az ellenszolgáltatás összegét, valamint azt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.Amennyiben a referencia munkát konzorciumi formában teljesítették, a referencia igazolására a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésében foglaltak az irányadóak. (10. sz. melléklet)M/2. Ajánlattevő a 321/2015. (XI. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján mutassa be azokat a szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.Csatolandó dokumentumok:- a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat;(7. sz. melléklet)- a szakember szakmai tapasztalatát és végzettségét ismertető saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza; (8. sz. melléklet)- végzettséget (képzettséget) igazoló dokumentumok egyszerű másolata;- más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban szerzett, a fentiekkel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordítása;- a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, mely tartalmazza, hogy eljárásba történő bevonásáról tudomással bír. (9. sz. melléklet)

ÜZLETI TITKOT TARTALMAZÓ IRATOK (ADOTT ESETBEN)

AZ AJÁNLATTEVŐ ÁLTAL BECSATOLNI KÍVÁNT DOKUMENTUMOK (ADOTT ESETBEN)

a papír alapú példányról készített 3 db elektronikus példány

Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személy(ek)nek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.

40

2.1. számú melléklet

FELOLVASÓLAPA KBT. 66. § (5) BEKEZDÉS ALAPJÁN

(önálló ajánlattétel esetén)1. Ajánlattevő

Név: Székhely: Telefon: Fax: E-mail:

2. Ajánlattétel tárgya: Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása

3. Ajánlat:

Részszempont Ajánlat

1. Ajánlati ár -

1.1. legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.2. legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.3. legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.4. Hálózati csatlakozás tervezése és kivitelezése esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/100 m termelői vezeték)

……. HUF/100 m termelői vezeték

41

2. Garantált rendelkezésre állás mértékeA műszaki átadás-átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban, két tizedes jegyig megadva. A minimum: 99,00%. Ajánlati elem a minimum feletti megajánlás értéke: legkedvezőtlenebb szintje: 0,00%, legkedvezőbb szintje: 1,00%)

99,00 % + ____ %=____%

3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye

-

3.1. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

3.2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

3.3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

6 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 300 kW-tól 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

7 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 500 kW-tól 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

8 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 4,000001 MW-tól 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

42

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

43

2.2. számú mellékletFELOLVASÓLAP

A KBT. 66. § (5) BEKEZDÉS ALAPJÁN(közös ajánlattétel esetén)

1. Közös ajánlattevőkNév: Székhely: Telefon: Fax: E-mail: Tagok adatai (név, székhely):

Tagok adatai (név, székhely):

2. Ajánlattétel tárgya: Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása

3. Ajánlat:

Részszempont Ajánlat

1. Ajánlati ár -

1.1. legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.2. legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

1.3. legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység tervezése és kivitelezése (ahol a napelemek összteljesítménye a csatlakozási teljesítményt legalább 10%-kal, legfeljebb 20%-kal meghaladja) esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/kWp)

….. HUF/kWp

44

1.4. Hálózati csatlakozás tervezése és kivitelezése esetén a fajlagos nettó ajánlati ár (HUF/100 m termelői vezeték)

……. HUF/100 m termelői vezeték

2. Garantált rendelkezésre állás mértékeA műszaki átadás-átvételt követő naptól számított 36 hónapos időszak alatt garantált rendelkezésre állás mértéke %-ban, két tizedes jegyig megadva. A minimum: 99,00%. Ajánlati elem a minimum feletti megajánlás értéke: legkedvezőtlenebb szintje: 0,00%, legkedvezőbb szintje: 1,00%)

99,00 % + ____ %=____%

3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye

-

3.1. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 300 kW-tól legfeljebb 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

3.2. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 500 kW-tól legfeljebb 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

3.3. Megvalósítás (tervezés és kivitelezés) időigénye legalább 4,000001 MW-tól legfeljebb 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegységek esetén, a munkaterület átadásától számítva (naptári nap; az ajánlatkérő a 180 naptári nap és 540 naptári nap közötti megajánlásokat értékeli, oly módon, hogy az 540 naptári nap feletti megajánlásokat

___ naptári nap

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

9 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 300 kW-tól 499,999 kW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

10 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 500 kW-tól 4 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.

11 Felhívjuk ajánlattevő figyelmét, hogy a megvalósítás időigénye (kivitelezés és tervezés) kapcsán a megajánlását egy darab 4,000001 MW-tól 20 MW-ig (csatlakozási teljesítmény) teljesítményű erőműegység vonatkozásában kell megadni. Abban az esetben is a megajánlott időigényt kell betartani, amennyiben több

45

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

erőműegység párhuzamos megvalósítására kerül sor.46

3/A. számú mellékletAJÁNLATI NYILATKOZAT

A KBT. 66. § (2) ÉS (4) BEKEZDÉSE ALAPJÁN

Alulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott12 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás kapcsán az alábbiakról nyilatkozom.

I.A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy ajánlatunk az előzőekben meghatározott - általunk teljes körűen megismert - dokumentumokon alapszik.A keretmegállapodás tervezetben rögzített, a tárgyi feladat ellátásához szükséges kötelezettségeinket maradéktalanul teljesítjük a Felolvasólapon rögzített ár alkalmazásával. Nyilatkozunk, hogy ajánlatunkat az ajánlati kötöttség beálltát követően a felhívásban megjelölt időpontig fenntartjuk.Nyilatkozom, hogy nyertességünk esetén a közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező szerződéstervezet megkötését vállaljuk és azt a szerződésben foglalt feltételekkel teljesítjük.

II.A Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy vállalkozásunk

a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint ……………………………………vállalkozásnak13 minősül /

nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá14.

III.Nyilatkozom továbbá, hogy az ajánlattal benyújtott elektronikus másolati példány az ajánlat papír alapú példányával mindenben megegyezik.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

12 Kérjük aláhúzással jelölni!13 mikro-, kis- vagy középvállalkozás a 2004. évi XXXIV. törvény meghatározásai szerint – a megfelelő választ a jogszabály rendelkezéseinek tanulmányozását követően kérjük megadni.14 A nem alkalmazandó szövegrészt kérjük törölni.

47

48

3/B. számú mellékletNYILATKOZAT

a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az alvállalkozókrólAlulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott15 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „ Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás során az alábbiak szerint nyilatkozom az általam igénybe venni kívánt alvállalkozókról.

I.Nyilatkozom a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pontja alapján16, hogy a közbeszerzés tárgyának alábbiakban meghatározott részeivel összefüggésben alvállalkozó(ka)t veszek igénybe17:

A közbeszerzés azon része/részei, amelynek teljesítéséhez alvállalkozót fog igénybe venni

II.Nyilatkozom a Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja alapján18, hogy a szerződés teljesítéséhez a I. pontban meghatározott közbeszerzési részek esetében az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozókat veszem igénybe:

Alvállalkozó neve, címeA közbeszerzés azon része/részei,

amelynek teljesítését az alvállalkozó fogja végezni

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

15 Kérjük aláhúzással jelölni!16 Kbt. 66. § (6) bekezdés a) pont: Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni.17 Amennyiben nem kíván igénybe venni, úgy írja be, hogy „Nem kíván igénybe venni” 18 Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pont: Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.

49

képviselő aláírása)

50

3/C. sz. mellékletNYILATKOZAT

a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján a kapacitást nyújtó szervezetekről

Alulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott19 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás során a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján20 nyilatkozom, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfeleléshez az alábbi szervezet(ek) kapacitására támaszkodva kívánunk megfelelni.

Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet(név, cím)

Az alkalmassági feltétel21, amelynek igazolásához a kapacitást nyújtó szervezet

erőforrására támaszkodik(a felhívás vonatkozó pontjának megjelölése)

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

19 Kérjük aláhúzással jelölni!20 Kbt. 65. § (7): Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésben ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.21 Kbt. 65. § (8): Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.Kbt. 65. § (9): A külön jogszabályban foglaltak szerint előírt, szakemberek – azok végzettségére, képzettségére – rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet valósítja meg azt az építési beruházást, szolgáltatást vagy szállítást, amelyhez e kapacitásokra szükség van. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.

51

4.1. sz. mellékletNYILATKOZAT

Kbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan(ajánlattevő)

Alulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott22 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás során az alábbi nyilatkozatot teszem.

I.Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet önállóan / alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet kapacitásaira támaszkodva23 megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.Amennyiben ajánlatkérő felhív az alkalmassági követelmények tekintetében a felhívásban előírt igazolások benyújtására, úgy azt a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglalt öt munkanapos határidőn belül teljesítem.Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy amennyiben nem vagy az esetleges hiánypótlás követően sem megfelelően nyújtom be az alkalmasság alátámasztását szolgáló igazolásokat vagy nyilatkozatokat, akkor ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti hamis adatközlésre vonatkozó kizáró ok fennállását fogja megállapítani, amely alapján az ajánlat érvénytelensége is megállapításra kerül a Kbt. 73. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján.Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy a Kbt. 165. § (8) bekezdés a) pontja szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság a 165. § (2) bekezdés f) pontja alapján a jogsértés megállapítása mellett köteles az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy a közbeszerzési eljárásban részt vett más szervezetet vagy személyt - a Kbt. 165. § (11) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - fél évtől három évig terjedő időszakra eltiltani a közbeszerzési eljárásban való részvételtől, ha az a közbeszerzési eljárás során, illetve közbeszerzési eljárással kapcsolatban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett és a kizárásnak a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltételei fennállnak.

II.Alulírott ajánlattevő a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében nyilatkozom, hogy cégemet24

▫ szabályozott tőzsdén jegyzik▫ szabályozott tőzsdén nem jegyzik.

Amennyiben ajánlattevőt szabályozott tőzsdén nem jegyzik, úgy25

22 Kérjük aláhúzással jelölni!

23 Kérjük aláhúzással jelölni!

24 Megfelelő válasz jelölendő!52

▫ az alábbiakat nyilatkozom a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosról26:a tényleges tulajdonos neve: ____________________, állandó lakóhelye: ____________________27

▫ nyilatkozom, hogy a nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § r) pont ra)–rb) vagy rc)–rd) alpontja szerinti tényleges tulajdonos.

Az általam képviselt szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

4.2. sz. melléklet25 Megfelelő válasz jelölendő!

26 A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény 3. § r) pontja szerint tényleges tulajdonos:

ra) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,rb) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező

szervezetben - a Ptk. 8:2 § (4) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak,rd) alapítványok esetében az a természetes személy,

1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,

2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy

3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá

re) az ra)-rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet vezető tisztségviselője;

27 Szükség esetén bővíthető!53

NYILATKOZATKbt. 114. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan

(alkalmasságot igazoló szervezet)

Alulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) alkalmasság igazolására igénybe vett más gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott28 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás során az alábbi nyilatkozatot teszem az általam igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében, az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozóan.Nyilatkozom, hogy az általam képviselt szervezet megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott azon alkalmassági követelményeknek, amelyek vonatkozásában az ajánlattevő részére kapacitást nyújtunk, így amennyiben ajánlatkérő felhívja az az alkalmassági követelmények tekintetében a felhívásban előírt igazolások benyújtására, úgy azt a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglalt öt munkanapos határidőn belül ajánlattevő közreműködésével teljesítem.Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy amennyiben nem vagy az esetleges hiánypótlás követően sem megfelelően nyújtom be az alkalmasság alátámasztását szolgáló igazolásokat vagy nyilatkozatokat, akkor ajánlatkérő a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pont szerinti hamis adatközlésre vonatkozó kizáró ok hatályát fogja megállapítani, amely alapján az ajánlat érvénytelensége is megállapításra kerül a Kbt. 73. § (1) bekezdés c) és d) pontja alapján.Jelen nyilatkozat aláírásával tudomásul veszem, hogy a Kbt. 165. § (8) bekezdés a) pontja szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság a 165. § (2) bekezdés f) pontja alapján a jogsértés megállapítása mellett köteles az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy a közbeszerzési eljárásban részt vett más szervezetet vagy személyt - a Kbt. 165. § (11) bekezdésében foglaltak figyelembevételével - fél évtől három évig terjedő időszakra eltiltani a közbeszerzési eljárásban való részvételtől, ha az a közbeszerzési eljárás során, illetve közbeszerzési eljárással kapcsolatban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett és a kizárásnak a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti feltételei fennállnak.

Az általam képviselt szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

5. számú melléklet

28 Kérjük aláhúzással jelölni!54

NYILATKOZATa Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az alvállalkozók kizáró okok hatálya alatt nem

állásáról

Alulírott ___________________________________________ mint a(z) ________________________________ (székhely:__________________________________) ajánlattevő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott29 képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás során az alábbiak szerint nyilatkozom az általam igénybe venni kívánt alvállalkozók kizáró okok hatálya alatt nem állásáról.Cégünk, mint ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben foglalt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót/alvállalkozókat.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

29 Kérjük aláhúzással jelölni!55

56

6. számú melléklet

NYILATKOZATa 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján a

felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó árbevételéről

„Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása”

Alulírott………………………………………… mint a(z)……………………………………………(székhely:………………………………………) cégjegyzésre jogosult képviselője/meghatalmazott képviselője30 ezennel kijelentem, hogy a(z) ……………………………… mint ajánlattevő/ közös ajánlattevő/alvállalkozó/ az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet 31 a felhívás feladását megelőző három lezárt üzleti évre vonatkozó – általános forgalmi adó nélkül számított teljes árbevétele az alábbiak szerint alakult:

Év Teljes árbevétel (nettó HUF)……...……...……...Összesen

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

……………………………...cégszerű aláírás

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen

meghatalmazott képviselő aláírása)

30 Kérjük a nyilatkozatot aláíró személye szerint a megfelelő részt aláhúzni.31 A nyilatkozattevő személye szerint a megfelelő rész aláhúzandó!

57

7. számú mellékletNYILATKOZAT A SZAKEMBEREKRŐL

„Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása”

Alulírott ____ mint a(z) ____ (székhely: ____ adószám: ____) ajánlattevő / közös ajánlattevő / az alkalmasság igazolására igénybe vett kapacitást nyújtó gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult / meghatalmazott képviselője32 ezennel kijelentem, hogy a(z) ____ mint ajánlattevő/közös ajánlattevő/ az alkalmasság igazolására igénybe vett kapacitást nyújtó gazdasági szereplő33 rendelkezik a felhívásban meghatározott alábbi szakemberekkel:

Szakember neve

Szakember végzettsége

vagy képzettsége

Szakember releváns szakmai

tapasztalatának ideje és rövid ismertetése

Mely alkalmassági feltételnek való

megfeleléshez kerül bemutatásra?

Ennek igazolásaként a nyilatkozat mellékletét képezi: a szakember(ek) saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel,

hogy azok alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen;

a szakember(ek) végzettségét (és képzettségét) igazoló dokumentumok másolata, a szakember(ek) saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási, valamint arra vonatkozó

nyilatkozata, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír(nak).Nyilatkozom továbbá, hogy a megajánlott szakember(ek) a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezni fog(nak). Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

32 Kérjük a nyilatkozatot aláíró személye szerint a megfelelő részt aláhúzni.33 A nyilatkozattevő személye szerint a megfelelő rész aláhúzandó!

8. számú mellékletSZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

SZEMÉLYES ADATOK

Név:

Születési idő:

ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK(Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!)

Mettől meddig (év-év)

Intézmény megnevezése / Végzettség

ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYNEK VALÓ MEGFELELÉSHEZ BEMUTATOTT TAPASZTALAT ISMERTETÉSE34

(Kezdje a legutolsóval, és úgy haladjon az időben visszafelé!)

Korábbi tapasztalat ismertetése, KEZDÉSI és BEFEJEZÉSI

időpontjai (év-hónap pontossággal)

Ellátott munkakör és feladatok felsorolása, olyan részletességgel hogy abból az

ALKALMASSÁGI MINIMUMKÖVETELMÉNYBEN

meghatározott feltételnek való megfelelés megállapítható legyen

Szakmai tapasztalat számszerűen megadva

MUNKAHELYEK(Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!)

Mettől meddig (év-év)

Munkahely megnevezése / Beosztás

34 A táblázat tetszőleges számú sorral bővíthető.59

EGYÉBJogosultság elérési útvonala (amennyiben releváns): ........................................................Jogosultság megszerzésének dátuma (amennyiben releváns): .........................................

Keltezés (helység, év, hónap, nap)(szakember saját kezű aláírása)

60

9. számú mellékletNYILATKOZAT

a teljesítésbe bevonni kívánt szakember rendelkezésre állásáról

Alulírott ____________________ mint a(z) ____________________ (székhely: ______________________) ajánlattevő/ az alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő35 által a teljesítésbe bevonni kívánt szakember kijelentem, hogy tudomással bírok arról, hogy a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban kiírt közbeszerzési eljárás során az alkalmassági feltételnek való megfeleléshez és az eljárás eredményeképpen kötendő szerződés teljesítésében történő részvételhez ajánlattevő/ az alkalmasság igazolására igénybe vett gazdasági szereplő36 ajánlott.Kijelentem továbbá, hogy nyertesség esetén képes vagyok dolgozni, és dolgozni kívánok a szerződés teljes időtartama során, az ajánlatban szereplő beosztásban (feladatkörben), melyre vonatkozóan az önéletrajzomat benyújtották.Nyilatkozatommal kijelentem, hogy nincs más olyan kötelezettségem a fent jelzett időszakra vonatkozóan, amely az eljárás eredményeképpen kötendő szerződés teljesítésében való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályozná.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)(szakember saját kezű aláírása)

35 Kérjük aláhúzással jelölni!36 Kérjük aláhúzással jelölni!

61

10. számú mellékletNYILATKOZAT

a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított öt évben befejezett teljesítéseiről

„Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása”

Alulírott………………………………………… mint a(z)……………………………….. (székhely:………………………………………) cégjegyzésre jogosult/meghatalmazott képviselője37 ezennel kijelentem, hogy a(z)……………………………… mint ajánlattevő/ közös ajánlattevő/ az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet38 az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított öt évben befejezett teljesítései, különösen a közbeszerzés tárgyára az alábbiak szerint alakultak:

A felhívásban előírt

alkalmassági követelmény, melynek az

adott referenciával

meg kíván felelni

Szerződést kötő másik

fél(neve,

székhelye, telefonszám

a)

Teljesítés ideje

(kezdési és befejezési határidő

naptári nap pontossággal, műszaki

átadás-átvétel

időpontja) és helye

Építési beruházás tárgya, mennyisége,

rövid ismertetése

Az alkalmassági követelmény

megfeleléséhez szükséges adatok

Konzorcium vagy projekttársaság tagjaként a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének %-a

Teljesítés az előírásoknak és a

szerződésnek megfelelően történt-e?(igen/nem)

Keltezés (helység, év, hónap, nap)……………………………...

cégszerű aláírás(cégjegyzésre jogosult vagy

szabályszerűen37 Kérjük a nyilatkozatot aláíró személye szerint a megfelelő részt aláhúzni.38 A nyilatkozattevő személye szerint a megfelelő rész aláhúzandó!A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése alapján mellékelem a szerződést kötő másik fél által adott igazolást.

62

meghatalmazott képviselő aláírása)

63

11. számú melléklet

MEGHATALMAZÁS

Alulírott ____________________ mint a(z) ________________________________________ (székhely: ______________________________) ajánlattevő/alvállalkozó/ az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet39 cégjegyzésre jogosult képviselője ezennel meghatalmazom ____________________ (szig.z.: __________; szül.: __________; an.: __________; lakcím: ______________________________), hogy az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban indított közbeszerzési eljárás kapcsán készített ajánlatunkat aláírásával ellássa és meghatalmazom az eljárásban történő jognyilatkozat-tételre és kötelezettségvállalására.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

(meghatalmazó cégjegyzésre jogosultképviselőjének aláírása) (meghatalmazott aláírása)

Előttünk, mint tanúk előtt:

Aláírás: Aláírás:Név: Név:Lakcím: Lakcím:

39 A nyilatkozattevő személye szerint a megfelelő rész aláhúzandó!64

12. számú mellékletNYILATKOZAT

a Kbt. 134. § (5) bekezdés szerint előleg-visszafizetési, teljesítési biztosíték, jótállási biztosíték és rendelkezésre állási biztosíték rendelkezésre

bocsátásáról

Alulírott ………………………………………………………………… mint a(z) ……………….………………….............................................................. (székhely: ………...................................…….......................................) ajánlattevő szervezet cégjegyzésre jogosult képviselője az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban kiírt közbeszerzési eljárás során az alábbi nyilatkozatot teszem.Ezúton

n y i l a t k o z o m, hogyamennyiben előlegigényléssel kívánok élni, szállító finanszírozás esetén40

a) a szerződés elszámolható összegének 10%-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékű, az irányító hatóság javára szóló, a Kbt. 134. § (6) bekezdés b) pontjában foglaltakra tekintettel biztosítékot nyújtok

vagy

b) a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 1. melléklet 134.4. pontja alkalmazásának tudomásul vétele mellett nem nyújtok biztosítékot.

Ezúton n y i l a t k o z o m, hogy

a kikötött – az egyedi vállalkozási szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a mértékű – teljesítési biztosítékot az egyedi vállalkozási szerződés hatálybalépésének időpontjától rendelkezésre bocsátom. Ezúton

n y i l a t k o z o m, hogya kikötött – az egyedi vállalkozási szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a mértékű – jótállási biztosítékot az egyedi vállalkozási szerződés hatálybalépésének időpontjától rendelkezésre bocsátom.

Ezúton n y i l a t k o z o m, hogy

40 Kérjük aláhúzással jelölni!65

a kikötött – az egyedi vállalkozási szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 1 %-a mértékű – rendelkezésre állási biztosítékot az egyedi vállalkozási szerződés hatálybalépésének időpontjától rendelkezésre bocsátom.

Keltezés (helység, év, hónap, nap)______________________________

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűenmeghatalmazott képviselő aláírása)

13. számú mellékletNYILATKOZAT

A KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK LETÖLTÉSÉRŐL

Alulírott …………………………….…….. mint a ……………………………… (érdekelt gazdasági szereplő megnevezése) …………………………. (székhelye) …………………………. (adószáma) nevében cégjegyzésre jogosult képviselője/meghatalmazott képviselője41, az MVM Hungarowind Kft. mint ajánlatkérő által a „Keretmegállapodás keretében Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása” tárgyban megindított közbeszerzési eljárással összefüggésben

nyilatkozom,

hogy tárgyi eljárás közbeszerzési dokumentumait az MVM ____________ honlapjáról 201_ __________________ hó ___ napján letöltöttem.

Érdekelt Gazdasági Szereplő elérhetőségei, adatai:

Az eljárásban illetékes kapcsolattartó személy neve:

Levelezési cím:Telefonszám:Telefax szám42:Elektronikus levelezési cím:

Keltezés (helység, év, hónap, nap)

41 A nyilatkozattevő személye szerint a megfelelő rész aláhúzandó!42 Olyan telefax elérhetőség, amely a megküldendő dokumentumok fogadására a nap 24 órájában alkalmas.

66

(cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott

képviselő aláírása)

5. KÖTET MŰSZAKI LEÍRÁS

Műszaki leírás – Fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó tervezési és kivitelezési feladatok ellátása

1. Projekt célja, indokoltságaTekintettel az MVM Csoport középtávú stratégiájában megfogalmazott megújuló energiatermelésben való részvétel növelésére az MVM Csoport megújuló energiát hasznosító erőművek létesítését irányozta elő.

Jelen műszaki leírás a típustervek, kiviteli tervek és az alaptípusok műszaki kialakításával kapcsolatos követelményeket tartalmazza, amelytől az Ajánlattevő eltérhet, ha igazolja, hogy az általa választott műszaki megoldás legalább egyenértékű, vagy jobb feltételeket teremt, mint a kiírás szerinti tartalom.

2. Fotovoltaikus (PV) erőműre vonatkozó általános követelmények

A megvalósítandó fotovoltaikus (PV) erőművek beépített teljesítménye 0,3-20 MWp.

Egy telephelyen belül a fő technológiai elemek típusa nem változtatható, így értelem szerűen nem megengedett különböző gyártók által gyártott, illetve egyazon gyártó által forgalmazott eltérő típusú fő technológiai berendezések telepítése, az csak műszakilag indokolt esetben, az Ajánlatkérő előzetes jóváhagyása esetén lehetséges.

A műszaki leírásban szereplő magyar szabvány követelményekkel azonos / azokkal mindenben megfelelő nemzetközi szabványnak való megfelelőség is elfogadható az Ajánlatkérő részéről.

3. Tervezési követelményekA tervezés és dokumentálás három fázisban történik.

- Első fázisban típustervek készülnek fotovoltaikus (PV) erőművek kialakítására, melyekben a struktúra, a topológia, a fő rendszerelemek kerülnek meghatározásra.

67

- Ezt követően a második fázis során a kijelölt területek definiálása történik meg, melyek kapcsán a modellezés és a hozamvizsgálat kerül végrehajtásra. A modellezés és a vizsgálat megfelelő eredményei alapján készül el az engedélyezési és a kivitelezési tervdokumentáció. Ezek alapján hajtja végre Ajánlatkérő az engedélyeztetést, azzal, hogy Ajánlattevő köteles a teljes körű adatszolgáltatás nyújtására az engedélyeztetési eljárásban. Amennyiben az engedélyeztetési eljárás során az Ajánlattevő által készített bármely dokumentum pontosítása, kiegészítése szükséges, köteles azt haladéktalanul elvégezni.

- A beruházás végén, a kereskedelmi üzem megkezdésekor, harmadik – záró fázisban az egyes fotovoltaikus (PV) erőművek megvalósulási dokumentációja készül el és kerül átadásra.

Alapkövetelmény a szerződéskötéskor érvényben lévő magyar jogszabályoknak mindenben maradéktalanul megfelelő, magyar nyelvű tervdokumentáció, arra jogosult tervezők aláírásával. A tervdokumentáció tartalmi, formai követelményeit előíró jogszabályokat és a hatályban lévő szabványok előírásait be kell tartani.

A felhasználást illetően a műszaki tervdokumentációra vonatkozóan semmilyen korlátozó kitétel nem szerepelhet (ajánlatkérő tulajdonává válik).

A magyar szabványokat, a harmonizált magyar szabványokat és az Európai Unióban alkalmazott szabványokat (EN ISO, IEC) kell a projekt esetében alkalmazni (PV-re vonatkozó szabványgyűjtemény elérhetősége:

http://www.pvresources.com/en/standards/standards.php).

Típus tervek

A modellezés és az adaptációs tervezés csak jóváhagyott (zsűrizett) típustervek alapján történhet. A típustervek elkészítése az Ajánlattevő feladata.

Kiviteli tervek

A kivitelezés csak jóváhagyott (zsűrizett) tervek alapján történhet. Kiviteli tervek elkészítése az Ajánlattevő feladata.

Megvalósulási tervek

Amennyiben a kivitelezés során az engedélyezett, illetve zsűrizett tervektől eltérésre van szükség, akkor csak tervezői jóváhagyással, illetve tervmódosítást követően lehet azokat kivitelezni.

Papíralapú dokumentációk példányszáma

8 nyomtatott példányban + 2 példány elektronikus adathordozón (CD, DVD), ez vonatkozik az összes tervtípusra, tehát a kiviteli- és a megvalósulási tervekre is!

Dokumentációk felépítése, rendszerezése a megrendelővel egyezetett módon kerül kialakításra.

Digitális tervdokumentációra vonatkozó követelmények

Minden rajzprogrammal készített tervet úgy kéri az ajánlatkérő, hogy utólag módosítható, felhasználható és sokszorosítható legyen (a forrás CAD formátumában + PDF

68

formátumban). A digitális dokumentációk felépítése, rendszerezése az Ajánlatkérővel egyezetett módon (dokumentációs rendszer) kerül kialakításra.

Építész, valamint szükség esetén épületgépész, gépész tervek

AutoCAD 2012, vagy funkciójában azzal egyenértékű program preferált.

Villamos tervek

Áramút-, szerelési-, egyvonalas kapcsolási tervek: OmegaCAD, vagy funkciójában azzal egyenértékű program preferált.

Installációs (helyszínrajz, illetve nyomvonal jellegű pl. erősáramú betáp, illetve világítási tervek): AutoCAD 2012, vagy funkciójában azzal egyenértékű program preferált.

Irányítástechnikai tervek és szöveges anyagok: Microsoft Office 2016 (Word, Excel stb.) vagy azzal kompatibilis korábbi verziójú programcsomag, illetve az ebből generált pdf. formátum preferált.

Üzembe helyezés

A fotovoltaikus (PV) erőművek átadás-átvételére, kísérleti üzemére, próbaüzemére és kereskedelmi üzembe helyezésére üzembehelyezési tervet kell készíteni, amit az Ajánlatkérővel jóvá kell hagyatni.

4. A fotovoltaikus (PV) erőművek engedélyezési folyamataA fotovoltaikus (PV) erőművek létesítéséhez kapcsolódó alábbi engedélykérelmet megalapozó dokumentációk elkészítését és a hozzájuk kapcsolódó engedélyezési eljárások lefolytatását az Ajánlatkérő intézi az illetékes hatóságoknál és átadja a megszerzett engedélyeket az Ajánlattevő részére:

- fotovoltaikus (PV) erőművek építési engedélyezési dokumentáció és eljárás,- termelői vezeték vezetékjogi engedélyeztetési dokumentáció és eljárás,- hálózati csatlakozás igénybejelentés, csatlakozási terv és csatlakozási szerződés,- 0,5 MW beépített teljesítmény felett kiserőműi összevont engedélyezési

dokumentáció és eljárás (MEKH engedély),- létesítés megkezdéséhez szükséges egyéb engedélyek.

A fotovoltaikus (PV) erőművek megvalósításához és üzembe helyezéséhez kapcsolódó egyéb engedélyek megszerzése az Ajánlattevő feladata.

5. A telepítésre kiválasztott terület jellemzői

A fotovoltaikus (PV) erőművek telepítésére kiválasztott területek jelenleg nem ismertek.

A területekkel kapcsolatos információk megadására nem jelen dokumentum keretében kerül sor, hanem a keretmegállapodás megkötését követően.

A tereprendezés (szükség szerint humusz elszállítással) és a kapcsolódó költségek, hatósági díjak megfizetése az Ajánlattevő feladata.

6. Terület megközelíthetőségeA fotovoltaikus (PV) erőművek telepítésére kiválasztott területek jelenleg nem ismertek.

69

A területek megközelíthetőségével kapcsolatos információk megadására nem jelen dokumentum keretében kerül sor, hanem a keretmegállapodás megkötését követően.

7. Terület közmű kapcsolataiA fotovoltaikus (PV) erőművek telepítésére kiválasztott területek jelenleg nem ismertek.

A területek közműkapcsolataival kapcsolatos információk megadására nem jelen dokumentum keretében kerül sor, hanem a keretmegállapodás megkötését követően.

8. Napelem rendszerekAjánlattevőnek az országos villamosenergia-hálózatra termelő, szinkron üzemű, hálózat vezérelt rendszereket kell kompletten megvalósítania.

A fotovoltaikus (PV) erőművek DC feszültsége maximum: 1000V.

A fotovoltaikus (PV) rendszert Anti-PID védelemmel szükséges ellátni.

Az egyes napelem mezők az erőmű területén belül kerülnek összeköttetésre, amelyek ezáltal együttesen, egy termelői vezetéken keresztül csatlakoznak az országos villamosenergia-hálózathoz.

A napelem panelek által termelt egyenáramú teljesítményt inverterek segítségével kell szinuszos háromfázisú váltakozó áramú teljesítményé alakítani.

A naperőmű topológiai kialakítását sztring inverteres megoldással szükséges megvalósítani.

Az inverterek által kiadott váltakozó áramú teljesítmények gyűjtőszekrényekben kerülnek összegzésre, majd ezen gyűjtőszekrények kábeles kapcsolattal csatlakoznak a transzformátor 0,4 kV-os kapcsoló-berendezéséhez.

Az eredő kiadható villamos energia szállítását, termelői kábelen keresztül, a hálózati engedélyes által megadott feszültségszinten, az általa kijelölt hálózati csatlakozási pontra történő betáplálással szükséges megvalósítani.

Egy esetleges DC oldali meghibásodás következményeként nem eshet ki nagyobb teljesítmény, mint az erőmű névleges teljesítményének 10%-a. A meghibásodott egység(ek) cseréjének bármely időjárási körülmények között, 48 órán belül megvalósíthatónak kell lennie.

Az Ajánlattevő garantálja, hogy az erőmű az első 3 éves működése alatt teljesíti az alábbi teljesítmény ráta (Performance ratio) és rendelkezésre állási (availability) kritériumokat:

- teljesítmény ráta előírás: minimum 80% (A napelem által megtermelt energia 80%-a szükséges, hogy mérhető legyen az elszámolási mérési ponton, azaz az összes veszteség és belső energia felhasználás maximális értéke kevesebb, mint 20%)

- rendelkezésre állási előírás: az erőmű üzembe helyezését követően minimum 99%, a tényleges értékét az Ajánlattevőnek az ajánlatában szükséges megadni.

9. A beépítés főbb műszaki jellemzői:- A napelem panelek tájolása: Dél. Amennyiben az Ajánlattevő bizonyítani tudja,

hogy egy ettől eltérő tájolású kialakítás magasabb éves termelési volument biztosít, úgy az Ajánlatkérő elfogadhatja az új kialakításra vonatkozó javaslatot;

70

- A napelem panelek vízszinteshez képest mért dőlésszögének meghatározása az Ajánlattevő feladata, meghatározásához figyelembe kell venni a „β” nap (déli) állásszögének értékét december 21-én a telepítési helyszínen, de alapvetően az éves termelési volumen maximalizálást kell, mint fő szempontot szem előtt tartani és ezt szimulációkkal szükséges Ajánlattevőnek bizonyítania;

- Napelem panelsorok távolságát az Ajánlattevő tervezi meg az árnyékképződési és üzemeltetési szempontok szerint. A sortávolság meghatározásához figyelembe kell venni a „β” nap (déli) állásszögének értékét december 21-én a telepítési helyszínen, de itt is alapvetően az éves termelési volumen maximalizálás és a területigény gazdasági optimumát kell beállítani és ezt szimulációkkal szükséges Ajánlattevőnek bizonyítania;

- A napelem sorok között gépi fűkaszáláshoz és a paneleket tisztító berendezés közlekedéséhez szükséges helyet biztosítani szükséges (a minimális sortávolság);

A napelem panelek elhelyezését, kiosztását (dőlésszög, sortávolság) az optimális terület kihasználást szem előtt tartva az adaptációs (kivitelezési) terv készítése során ellenőrizni, szükség szerint pontosítani kell.

10. Napelem panelek

A beépítendő napelem panelek főbb műszaki jellemzői:- Multi (poli)kristályos minimum 4 busbaros (áramelvezető kontaktusrács) kivitel;- Szerkezeti felépítése: alumínium keretes üveg elő és műanyag hátlap;- A front üveg magas transzparenciájú és áteresztő képességű, úgy nevezett „low

iron” alacsony vas tartalmú, edzett, anti-reflex bevonattal ellátott (ahol terv szerint előírás), szolár üveg;

- Panel befoglaló méretek:o szélesség: 982 – 998 mmo hosszúság: 1638 – 1700 mmo vastagság: 32-40 mm

- Panel egyéb jellemző műszaki paraméterei:o a keret vastagsága minimálisan 32 mmo nettó tömeg: 18 – 20 kgo névleges teljesítménye: minimum 265 Wp;o hatásfok minimum: 16 %;o a cellák minimum hatásfoka: 18 %;o a teljesítményre vonatkoztatott hőmérsékleti együttható maximális

legkedvezőtlenebb értéke: -0,42%/K;o cellák száma a napelemen: 60 db;o EVA lamináló fóliával gyártott;o teljesítménytűrés: szigorúan pozitív tűrésűo csatoló doboz (junction box): minimum IP65 védettséggel ellátott;

- Szolár kábelek paraméterek: 900-1050 mm közötti hosszúságú, 1x4mm2

keresztmetszetű- Csatlakozó felület: MC4 kompatibilis;- só és ammónia korrózió elleni védelem (Salt and Ammonium Corrosion Test);- Anti-Pid Technology

71

- Nemzetközileg elismert tanúsító (TÜV, UL, SGS stb.) által kiállított CE típusvizsgálati tanúsítvány panelről, celláról az alábbi előírások szerint:

o IEC 61215 / IEC 61730: VDE / CE / IEC 62716: VDE ;o UL 1703 / IEC 61215 performance: CEC listed (US) / FSEC (US Florida);o UL 1703: CSA / IEC 61701 ED2: VDE / / IEC 60068-2-68: SGS / MCS / JET / SII

/ CEC AU / INMETRO / CQC;o Take-e-way / UNI 9177 Reaction to Fire: Class 1;

Teljesítmény garancia:- legalább 25 év, lineáris;- garantált valós teljesítmény első év végére: a nominális érték minimum 97,5%-a- A panel degradáció megengedett maximum értéke: 0,7%/év

Termék garancia: - minimum 10 év, azzal a feltétellel, hogy a garanciális időszak kezdete a leszállítást

követő 90. nap, vagy a felszerelés dátuma (amelyik előbb következik be);

Szállítás: 40’-as konténerekkel szállítva, raklapokon halmozva, kötegelve

A napelem gyártójával szembeni követelmények:- ISO 9001:2008 vagy frissebb kiadású szabvány szerint tanúsított gyártási

minőségirányítási rendszer;- ISO 14001:2004 vagy frissebb kiadású szabvány szerint tanúsított

környezetvédelmi irányítási rendszer;- OHSAS 18001:2007 vagy frissebb kiadású szabvány szerint tanúsított

munkaegészségügyi és munkabiztonsági rendszer;- Legalább 5 éves gyártói háttér;- Bloomberg TIER 1 besorolás (2015. január 1-jétől a kivitelezés megkezdésének

időpontjáig legalább egyszer szerepelt a listán)- „Reinsurance of Performance Guarantee” a gyártó által adott teljesítmény

garancia biztosítása gyártótól független biztosító társaságtól (pl: Munich Re); Referencia:

o a napelem gyártójának termékeit legalább 1000 MWp beépített teljesítményű fotovoltaikus (PV) erőműpark létesítésénél telepítettek (összeszámítható);

11. Napelem panelek tartószerkezete

A beépítendő napelem panel tartószerkezet főbb műszaki jellemzői:- Tartószerkezet: fix rendszerű;- Rögzítés technika: az Ajánlattevőnek legyen épített alappal (pl. beton tuskós),

cölöpözéssel, valamint talajcsavarral történő rögzítési módra is ajánlata, mivel az adaptációs tervezés során, a talajvizsgálat eredménye alapján szükséges meghatározni az alapozás indokoltságát, illetve a rögzítés módját;

- Tartószerkezet anyaga: tűzi horganyzott acél, rozsdamentes acél, vagy alumínium. Az előre gyártott tűzi horganyzott elemek esetén helyszíni átalakítás nem megengedett;

- Szerkezeti kialakítás: hegesztésmentes;- Kötőelemek: rozsdamentes acél;

72

- Rögzítő szerkezete (napelemek rögzítésére): alumínium, tüzihorganyzott (amennyiben műszakilag indokolt, az ajánlatkérő előzetes jóváhagyásával)

- Statikailag ellenőrzött szerkezet és rendszer;- CE tanúsítvány;

Ajánlattevő felelőssége, hogy a saját talajmechanikai vizsgálataira alapozva és a várható legnagyobb szélterhelés figyelembevételével készítse el a tartószerkezetek és építmények terveit az adaptációs tervezés során, a típustervekben rögzítettek alapján.Termék garancia: minimum 10 évA tartószerkezet gyártójával szembeni követelmények:

- ISO 9001:2008 vagy frissebb kiadású szabvány szerint tanúsított gyártási tanúsítási rendszer,

- Legalább 5 éves gyártói háttér;-

12. Inverterek

A beépítendő inverterek főbb műszaki jellemzői:

- Sztring inverter kialakítás- Inverter névleges teljesítmény: 20-45 kW- Túlterhelhetőség >+10%- Hatásfok >98,1%, tanúsított, EU-s szabvány szerint- Bemenő feszültség maximuma 900 és- 1000V között- Védett DC bemenetek minimális száma: 4- Multi MPPT (Max Power Point Tracking) képesség- MPPT tartomány: minimum 400-850 V- Bemeneti áram túlterhelhetőség > +10%- Kimenő feszültség /AC: 230-400V /3F- Kimenő AC oldali ingadozás tűrés: min. és max. értékei legalább 350V és 465V- Kimenő frekvencia: 47-53Hz- Teljes harmonikus torzítás (THD - total harmonic distortion): <3%- Saját teljesítmény felvétel: maximum 80 W- Standby teljesítmény felvétel: maximum 10 W- IP védettség: IP65, vagy magasabb- Működési hőmérsékleti tartomány, korlátozás nélkül: -25-60 C˚- Működési hőmérsékleti tartomány, korlátozással: 60 C˚- Légnedvesség tűrés: 15-95%- Megengedett maximális zajszint: 40 dbA- Belső rendszer: Moduláris- Védelmek: beépített DC túlfeszültség elleni védelem, beépített DC,AC zárlat elleni

védelem- Szabvány megfelelőség: CE tanúsítvány, illetve az alábbi szabványok közül

legalább négy:o MSZ EN 62109-1: 2011 (alap biztonsági)o MSZ EN 61727: 1998 (áramminőség)o IEC 62116: 2008 (nem kívánt szigetüzem elleni védelem)o MSZ EN 61000-6 1, 3 (EMC követelmények 10 kW alatt)o MSZ EN 61000-6 2, 4 (EMC követelmények 10 kW felett)o VDE AR-N4105 vagy IEC-MSZ-EN 50438 o IEC 61683

- Inverter gyártójának monitoring rendszere:73

o azonnali DC oldali modul-, sztring- és AC oldali, illetve rendszerszintű hiba felismerés és jelzés

o valós idejű teljesítmény megjelenítés string szintigo interaktív installációs térképo távoli beavatkozási lehetőségeko felhasználóbarát, interaktív adat és diagram megjelenítéseko adatnaplózás képesség (legalább 12 hónapra visszamenőleg, 5 perces

bontásban)o paraméterezhető státusz riportálási képesség

- Szabályozhatóság és hálózat kezelés MAVIR Üzemi Szabályzat szerint (https://mavir.hu/web/mavir/uzemi-szabalyzat )

- A távmenedzselést és a kommunikációt Interneten keresztül, ipari szabványok szerint (Ethernet stb.), megfelelő védettséggel, szélessávú adatkapcsolati sebességen szükséges megvalósítani.

- Műszaki élettartam: minimum 10 év- Szerviz: teljes életciklus alatt (szabályozott, előnyös feltételekkel – javítási idő)- Garancia: minimum 5 év

Az inverterek gyártójával szembeni követelmények:

- Az Európai Unió területén technikai képviselettel rendelkezik;- ISO 9001 gyártási tanúsítási rendszer;- legalább 5 éves gyártói háttér;- az inverter gyártójának termékeit legalább 1000 MW beépített teljesítményű

fotovoltaikus (PV) erőműpark létesítésénél telepítették (összeszámítható).

13. Fotovoltaikus (PV) erőmű egységeinek (mezők) központi transzformátor állomásai

Minden erőmű egység központi területén külső kezelőterű transzformátor állomást (konténer vagy épített házas) szükséges létesíteni, amely transzformátorok illeszkednek az erőmű egység névleges teljesítményéhez. A transzformátor állomások szekunder oldala megszakítót, a középfeszültségű oldala földelőkéssel ellátott terhelésszakaszolót/megszakítót tartalmaz, amelyen keresztül kábellel csatlakozik a központi állomáshoz.

A transzformátort tartalmazó konténer hangnyomása a konténer falától 1 m távolságban az 50 dB(A) értéket ne haladja meg.

14. Fotovoltaikus (PV) erőművek belső kábelhálózataA beépítendő kábelek típusát a csatlakozó berendezések teljesítményétől és műszaki adataitól, valamint a fektetési körülményektől függően a kivitelezési terv készítése során kell meghatározni.

A kábeleknek és csatlakozó elemeknek rendelkezniük kell CE tanúsítással.

A felszín alatt a talajban történő kábelvezetés esetén figyelembe kell venni a talaj esetlegesen magasabb fajlagos hőellenállás értékét is.

A kábelek elhelyezését szintén az adaptációs (kivitelezési) terv készítése során kell meghatározni. A kábelek elhelyezése történhet földben ágyazórétegben,

74

kábelcsatornában vagy védőcsőben egyaránt az MSZ 13207 szabvány előírásainak betartásával.

15. Irányítástechnikai rendszer kialakításaA fotovoltaikus (PV) erőművek üzemeltetése nem igényelhet folyamatos helyszíni felügyeletet, ezért egy távoli kezelőállomásra kell továbbítani a távkezeléshez szükséges minden jelzést és vezérlést.

A létesítendő irányítástechnikai rendszerrel a fotovoltaikus (PV) erőművek üzemirányításához szükséges információk összegyűjtését, továbbítását, és megjelenítését, valamint a jelzések és vezérlések kiadását és fogadását kell biztosítani.

Az épülő erőmű területén kell elhelyezni az erőmű irányítására és ellenőrzésére képes mérnök állomást (HAM). A szoftver szállítóját illetően nincsen megkötés, azonban elvárás a rendszerrel szemben, hogy adat- és vezérlési hozzáféréssel kell rendelkezzen a MAVIR felé, továbbá egyéb adatexportra is legyen lehetőség. A megjelenítést illetően egy html alapú webszerver megoldás is elfogadható.

Amennyiben központi kapcsoló állomás létesítésre kerül, akkor a mezőkön elhelyezkedő transzformátor állomások egyenként optikai úton kapcsolódnak a központi kapcsoló állomásban lévő switchekbe. A felső irányú kapcsolat kiszolgálására fejgép kerül telepítésre a központi kapcsoló állomásban. A terepről érkező mért értékeket interfészen keresztül kell továbbítani a felügyeleti rendszer felé.

A kiépítendő irányítástechnikai rendszernek az alábbiakat biztosítania kell:

- készülékek állásjelzéseinek összegyűjtése, megjelenítése a kezelőfelületeken,- távkezelhető készülékek működtetése a kezelőfelületekről,- mérési adatok összegyűjtése és megjelenítése a kezelőfelületeken,- fontosabb jelzések állapotának megjelenítése (pl: átviteli út hiba, megszakító rugó

feszes, hibahely távmérés stb.)- feszültségfüggő sémakép színezés,- nagyfeszültségű készülékek reteszelésének kezelése (amennyiben releváns),- átjelzések fogadása és megjelenítése más rendszerektől (pl: vagyonvédelem,

alállomási segédüzem),- információtovábbítás más (felső) rendszerek felé,- vezérlések fogadása felső irányokból,- helyi/táv kezelési jogosultságok kezelése,- eseménynapló archiválása digitális és nem digitális formában.

16. Monitoring és felügyeleti rendszerA fotovoltaikus (PV) erőmű hosszú távú fenntarthatósága érdekében monitoring rendszer kiépítésének tervezése szükséges, mely adatokat képes szolgáltatni. AC oldalon feszültség áram frekvencia, DC oldalon sztringenként feszültség és áram adatokat. Képesnek kell lennie adatokat szolgáltatni az inverter(ek) működési hőmérsékletéről, esetleges meghibásodásokról. A rendszernek alkalmasnak kell lennie távoli lekérdezésre, interaktív installációs térkép megjelenítésre, hibajegy gyűjtésre és értelmezésre, a rendszer adatokat 0-24//365 időben kell szolgáltatnia. Adat exportálást xls formátumban megadott időtartam szerint lehessen elvégezni a további adat elemzésekhez. A meteorológiai állomásnak a környezet és panel hátlap hőmérsékletet (2 MWp beépített teljesítmény felett), szélirány és sebesség adatokat kell gyűjtenie. A hosszú távú pontos

75

mérés érdekében besugárzási adatok gyűjtését pyranometer segítségével kell kialakítani. Az időjárás állomás által gyűjtött összes adat a fotovoltaikus (PV) erőmű adataival egységes rendszerben kell gyűjteni és kezelni. A rendszernek alkalmasnak kell lennie PC-n és mobil eszközön történő lekérdezésre.

17. Villamos védelmekA fotovoltaikus (PV) erőművek korszerű digitális relévédelmi- és automatikai berendezésekkel kell megvalósítani, melyek illeszkednek a korszerű szekunder technológia irányelvekhez. A felhasznált védelmi készülékek rendelkezzenek CE megfelelőségi tanúsítvánnyal.

Nyitottság, bővíthetőség

Teljesüljenek a nyitottság követelményei, azaz a rendszer bővíthető – a beépített készülékek leszerelése nélkül – a primer berendezés továbbépítésének és a szekunder rendszer bővítésének megfelelően.

Karbantarthatóság

A rendszer kialakítása lehetővé teszi a bekövetkező hibák felismerését, a hibás rész(ek) leválasztását és javítását/cseréjét.

Telepítés

A villamos kapcsolóberendezések, a transzformátoros, illetve kooperációs leágazás védelmei a leágazások szekunder fülkéiben kerülnek elhelyezésre.

Élettartam

A készülék tervezett élettartama legalább 25 év.

Csatlakozás az irányítástechnikai rendszerhez

A berendezések korszerű hálózati protokollok segítségével adjanak és fogadjanak jelzéseket az erőmű irányítástechnikai rendszerétől.

A fotovoltaikus (PV) erőművek védelmi kialakítását, védelmi elvét a típustervezés fázisában pontosítani kell.

A villamos kapcsolóberendezések és a transzformátorok védelmei a leágazások szekunder fülkéiben kerülnek elhelyezésre.

18. Villám- és túlfeszültség védelemA napelemes rendszert túláram- és túlfeszültség-védelemmel kell ellátni.

A villámcsapás okozta kárkockázatot az MSZ EN 62305-2 szabvány alapján az adaptációs (kivitelezési) tervkészítés során kell meghatározni. A kockázatelemzés eredményeinek figyelembevételével a fotovoltaikus (PV) erőművek káros villamos hatások elleni védelme érdekében a szükséges villám- és túlfeszültségvédelmi rendszert az MSZ EN 62305 szabványsorozat alapján kell megtervezni és létesíteni. Ezen rendszernek az alábbi főbb hatások ellen kell védelmet nyújtania:

- közvetlen villámcsapás (LEMP)o galvanikus csatolás,o induktív/kapacitív csatolás,

76

- közvetett villámcsapáso kábelen vezetett villám rész-áramok,o induktív/kapacitív csatolás,

- túlfeszültség elleni védelem (SEMP)o kapcsolások,o földzárlat, rövidzárlat,o olvadóbiztosítók kiolvadása,o párhuzamosan fektetett erősáramú és gyengeáramú kábelek befolyásolás.

A villámvédelmi felfogók szükségességét, elhelyezését és kialakítását a telepítési környezet és a villámvédelmi koncepció figyelembevételével a kivitelezési terv készítése során kell meghatározni. A felfogók árnyékvonala (magárnyék) a napelem modulokra nem vetődhet. A magárnyék számítását az MSZ EN 62305-3 szabvány 5. nemzeti mellékletének „A” függeléke tartalmazza.

Napelemes erőművek villamos rendszereinek védelme érdekében az említett szabványnak megfelelő túlfeszültség-védelmi eszközöket kell telepíteni.

Az energiaátviteli rendszerek mellett az információ átviteli rendszerek túlfeszültség védelméről is gondoskodni kell.

19. ÉrintésvédelemAz érintésvédelmet az MSZ HD 60364 szabványsorozat előírásai szerint kell kialakítani. A kivitelezési terv készítése során meg kell határozni a földelési koncepciót, amelynek megfelelően kell kiépíteni a fotovoltaikus (PV) erőművek területén a földelőhálózatot és a szükséges helyeken mélyföldelő kutakat.

20. Túlmelegedés elleni védelemA napelemek túlmelegedése ellen védekezni kell, mivel egyrészt a túlmelegedés csökkenti a napelem és a teljes mező teljesítményét, másrészt egy bizonyos hőmérsékleti értéket meghaladva már a napelem meghibásodásához vezethet. A túlmelegedés kiváltó oka lehet a napelem egy részének árnyékolása, ugyanis az árnyékolt rész ellenállása megnő, ami az átfolyó áram miatt az adott cella melegedéshez és akár károsodásához is vezethet.

A napelemek részleges árnyékolását okozhatja a nem megfelelő elhelyezés (környező épület, növényzet, villámvédelmi felfogó, stb.) vagy valamilyen szennyeződés, vagy akár egy növény levele is. Az elhelyezésbeli problémákat a gondos kiviteli tervezéssel el kell kerülni.

21. Hálózati csatlakozásA fotovoltaikus (PV) erőművek esetében a hálózati engedélyes által kijelölt csatlakozási pontba csatlakozik.

A csatlakozások pontosítása az adaptációs (kivitelezési) tervezés során történik meg, a helyi adottságok figyelembevételével.

22. A fotovoltaikus (PV) erőművek termelői, kooperációs vezeték (kábel)

77

A fotovoltaikus (PV) erőművekben megtermelt és a fotovoltaikus (PV) erőművek központi állomásban összegyűjtött villamos energiát megfelelő feszültségszintű kábel-összeköttetésen (termelői vezeték) szállítja a csatlakozási pontig.

Kábel kezdőpont: Létesítendő fotovoltaikus (PV) erőművek központi kapcsoló állomás kapcsolóberendezése

Kábel végpont: megfelelő feszültségű kapcsolóállomás (amennyiben releváns)

Csatlakozási teljesítmény: 0,3-20 MWp

Kábel előirányzott típusa: kiadott teljesítménytől függ

A termelői vezeték engedélyeztetése az erőmű engedélyeztetésétől külön eljárásban történik a 382/2007. (XII.23.) Korm. rendelet előírásai alapján.

Amennyiben elengedhetetlen, a termelői vezeték nyomvonalát az adaptációs (kiviteli) tervezés időszakában pontosítani szükséges.

A fotovoltaikus (PV) erőművek területén kívül a kábelek földben, ágyazórétegben kerülnek elhelyezésre, ettől eltérni indokolt esetben az Ajánlatkérő előzetes hozzájárulásával lehet.

23. Vagyonvédelem

A vagyonvédelem több alrendszer együttes alkalmazásával kerül kialakításra:

Tekintettel arra, hogy a területek állandó élőerős őrzés nélkül üzemelnek, feltétlenül szükséges a nagy megbízhatóságú, megfelelő sávszélességű hálózati kapcsolat kiépítése.

A rendszer minden elemére teljes körű 30 perces szünetmentes működés szükséges.

A távfelügyeleti szolgáltatások biztosítására az MVM BSzK Zrt. Központi Diszpécser Szolgálata alkalmas, rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával, képes fogadni az alkalmazandó rendszerek jelzéseit, valamint országos videó-távfelügyelet is megoldott.

A terület fizikai védelmének érdekében jó minőségű kerítés kialakítására van szükség. A kerítés kialakításakor fontos a szerkezeti elemek megfelelő mechanikai szilárdsága (pl. hegesztett pálcás rács-szerkezet), a kerítésnek hatékonyan akadályozni kell az egyszerű eszközzel történő átvágást, illetve az átmászást. Minimum 2 méter magasnak kell lennie, felül átmászást akadályozó (pl. pengés-drót) kialakítással.

A kialakított vagyonvédelmi rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy érzékelje és távfelügyeleti átjelzésen keresztül jelezze a kerítés megbontását vagy a kerítésen történő áthaladást, továbbá zárt láncú videó megfigyelő rendszer felhasználásával a téves riasztások kiszűrésére is alkalmasnak kell lennie a környezeti viszonyoktól függetlenül.

Amennyiben a területre épület (pl. kapcsolóház) kerül létesítésre, úgy a vagyonvédelmi rendszernek alkalmasnak kell lennie az épület bejáratának és belső területeinek távolról történő kamerás megfigyelésére.

78

A beléptető rendszer ellenőrzött belépést biztosít a területre. A kerítés kapura, valamint az épület/konténer bejáratára szükséges az MVM Zrt. egységes, kártyás beléptető rendszerét telepíteni.

24. TűzvédelemA fotovoltaikus (PV) erőművek kiviteli tervezése és létesítése során az OTSZ általános előírásait kell figyelembe venni.

A fotovoltaikus (PV) erőművek állomásaiba telepítendő villamos berendezéseinek automatikus tűzjelző rendszerrel történő védelmét, azok értékének függvényében mérlegelni szükséges majd a kiviteli tervezés fázisában. Amennyiben létesül tűzjelző rendszer akkor annak jelzéseit is továbbítani kell a távfelügyeleti helyre és az illetékes tűzoltóságra. A tűzjelző központ a jelzéseit redundáns módon, a behatolásjelző rendszerrel megegyező módon az MVM BSzK Központi Diszpécser Szolgálat felé is továbbítania szükséges.

A tűzoltóság tűz esetén történő beavatkozásának biztosításához a megközelítő útvonalat és körüljárhatóságot az építési engedélyben előírtak szerint kell biztosítani.

25. Csapadékvíz elvezetésA területen meg kell oldani a csapadékvíz elvezetését, melyet az adaptációs (kiviteli) tervezés során kell megtervezni.

26. Üzemeltetés, karbantartásA létesítendő fotovoltaikus (PV) erőműveknek képesnek kell lennie a helyszíni felügyelet nélküli, távvezérelhető üzemre, továbbá képesnek kell lennie a szektoronkénti lekapcsolhatóságra.

Az üzemeltetés során a napelem paneleket rendszeres időközönként tisztítani szükséges. A rendszeres tisztításhoz teljesen zárt rendszerű, lágy vízzel működő berendezést kell szállítani (500 kW csatlakozási teljesítmény felett), amelynek környezetvédelmi szempontból a környezet terhelése nulla.

A fotovoltaikus (PV) erőművek területén rendszeres időközönként fűnyírás szükséges. Ehhez megfelelő kialakítású, zárt oldalú gépet kell szállítani (500 kW csatlakozási teljesítmény felett), amely a napelem panelek ebből a tevékenységből származó többlet szennyeződését, illetve sérülési lehetőségét kizárja.

27. Szállítási terjedelem

A szállítási terjedelem lefedi a fotovoltaikus (PV) erőművek típustervezését, adaptációs (kiviteli) tervezését, méretezését, szerkezeti kialakításának terveit, a komponensek gyártását, beszerzését, tesztelését, leszállítását, tárolását és őrzését, az építési terület managementjét, tereprendezését, a berendezések telepítését, a minőségbiztosítást, üzembe helyezést, az üzemeltető és karbantartó személyzet oktatását, a teljes magyar nyelvű dokumentáció (amelynek részét kell, hogy képezzék a berendezésekre vonatkozó telepítési, üzemeltetési és karbantartási útmutatók is) leszállítását, az üzembe helyezés lefolytatását.

Minőségbiztosítási tervet kell készíteni minden részegységre vonatkozóan, melyek a részegységeken elvégzendő, minőséget igazoló méréseket részletesen tartalmazzák.

79

A részegységek a következők:

• Építészeti és gépészeti berendezések• Tartószerkezetek• PV modulok• Inverterek• AC és DC kábelek, csatlakozó elemek és kapcsolók• Védelmi készülékek• Villamos elosztók• Megszakítók• Transzformátorok• Irányítástechnikai, távfelügyeleti eszközök• Monitoring rendszer• Vagyonvédelmi és tűzvédelmi eszközök

28. Termékekre vonatkozó garanciális előírásokAz erőmű kivitelezésén felül az alábbi termékekre vonatkozó garanciális előírásokat szükséges vállalni:

- napelemekre legalább 25 éves teljesítmény-, és 10 éves termék garancia,- inverterre minimum 5 év termékgarancia,- tartószerkezetekre, kerítésekre 10 éves,- az egyéb a továbbiakban fel nem sorolt berendezésekre, rendszerekre legalább 5

éves,

szavatossági időszak biztosítása elvárt, a jó teljesítési garanciák ellenőrizhetősége és érvényesítése érdekében.

Ezen időn belül minden fő rendszerelem (napelem, inverter, transzformátor, kapcsolószekrény stb.) csak az eredetivel azonos típussal pótolható. Kiváltó típus használata csak gyártmány vagy gyártó megszűnése esetén engedhető meg. Ebben az esetben a kiváltó típusnak csereszabatosnak, műszaki színvonalának, minőségi paramétereinek legalább a kiváltott típussal egyenértékűnek, vagy attól jobbnak kell lennie.

29. Egyéb feltételekAjánlatkérő a kivitelezés során sem energiát, sem technikai eszközt, sem munkagépet, sem pedig anyagot nem biztosít az Ajánlattevőnek.

80