20
· KUTATáS éS FEJLESZTéS · TANíTóKéPZő FőISKOLAI KAR · · 1 · KECSKEMéTI FőISKOLA A Kecskeméti Főiskola által – a Szegedi Tudomány- egyetemmel közösen – benyújtott, a „Tudáshasz- nosulást, tudástranszfert szolgáló eszköz- és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen és a Dél-alföldi Régióban” című pályázat célja a regionális gazda- sági szereplőkkel kialakított együttműködésen keresztül növelni a Kecskeméti Főiskola tudomá- nyos, innovációs és gazdasági potenciálját. A Kecskeméti Főiskola és a regionális gazdaság közötti tudomá- nyos és gazdasági együttműködés megerősítése érdekében a gépipari, automatizálási, műanyagipari, logisztikai, járműipari, agrárinnovációs és humán ágazatokban alkalmazható technoló- giatranszfer szolgáltatásokat megalapozó módszertani fejlesztést hajtunk végre. Az új technológiatranszfer-szolgáltatások kifejlesz- tése és nyújtása révén a szellemi tulajdon eljutása a kutatóhelytől a vállalkozásig szabályozott, megbízható, a felsőoktatási és vállalkozási félnek egyaránt kedvező keretek között valósulhat meg. A Kecskeméti Főiskola technológiatranszfer gyakorlatának megerősítése céljából az alkalmazott szokványok módszertani kézikönyvekben, eljárási szokványokban és típusszerződésekben kerülnek rögzítésre. A Kecskeméti Főiskola feladatának tekinti, hogy a képzésben részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók, valamint a főiskolával partneri státuszban álló vállalkozások képviselői megbízható ismeretekkel rendelkezzenek a szellemi tulajdon létrehozásának, védelmének és hasznosításának viszonyrendszeréről. E cél elérése érdekében kidolgozzuk a szellemi tulajdon átfogó menedzsment- jére épülő képzések módszertani hátterét, s egy széles körű részvételre építő képzési programot valósítunk meg a Kecskeméti Főiskolán és vállalkozási partnereinél. A főiskola profiljához legjobban illő technológiatranszfer megoldások installációja érdekében elmélyült tapasztalatcserét valósítunk meg a technoló- giai szolgáltatások nyújtása terén sikeres szervezetekkel, és a helyi, regionális igényekre épülő szolgáltatási kínálatot alakítunk ki Kecskeméten és vonzáskörzetében. A Kecskeméti Főiskola innová- ciós potenciáljának hatékony megjelenítése érdekében kollaborá- ciós és koordinációs tevékenységeket valósítunk meg az érdekelt vállalkozások körében. A főiskola vállalkozási partneri körét a jelen program révén kiszélesítjük, az innovációs együttműködésekben érdekelt vállalkozások részére tartalommenedzsment és techno- lógiatranszfer szolgáltatásokat nyújtunk térítésmentesen. Az ipari kapcsolatok fejlesztése mellett a Kecskeméti Főiskola technológia- transzfer szervezetének személyi és technikai feltételeit egyaránt fejlesztjük, az ipari kapcsolatok intézményes formáit a technoló- giatranszfer szervezet napi gyakorlatává tesszük. A Kecskeméti Főiskola kezelésében lévő kutatási eredmények hasznosítása érdekében a kutatási, iparjogvédelmi és üzleti hasznosítási feladatokat integráló pilot projekteket hajtunk végre. A technoló- giatranszfer pilot projektek révén előálló szellemi tulajdon menedzsmenttapasztalatokat a régió vállalkozásainak érdekében is fel kívánjuk használni, ezért a Kecskeméti Főiskola az érdekelt vállalkozások részére kisvállalkozási innovációs mentorprogramot hirdet, melyben a szellemi tulajdon létrehozásától az üzleti hasznosításig technológiatranszfer tanácsadást nyújt a vállalkozá- soknak. A szellemi tulajdon hasznosításának egyik legeredménye- sebb formája a spin-off vállalkozás, ezért a hasznosító vállalkozá- sok létrehozásának és menedzselésének folyamatában a Kecskeméti Főiskola kezdeményező szerepet kíván vállalni. A Kecskeméti Főiskola technológiatranszfer tevékenységének célkitűzései K E C S K E M É T I F Ő I S K O L A 2 0 0 0

O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 1 ·

K e c s K e m é t i f ő i s K o l a

A Kecskeméti Főiskola által – a Szegedi Tudomány-

egyetemmel közösen – benyújtott, a „Tudáshasz-

nosulást, tudástranszfert szolgáló eszköz- és

feltételrendszer kialakítása, fejlesztése a

Szegedi Tudományegyetemen és a Dél-alföldi

Régióban” című pályázat célja a regionális gazda-

sági szereplőkkel kialakított együttműködésen

keresztül növelni a Kecskeméti Főiskola tudomá-

nyos, innovációs és gazdasági potenciálját.

A Kecskeméti Főiskola és a regionális gazdaság közötti tudomá-

nyos és gazdasági együttműködés megerősítése érdekében a

gépipari, automatizálási, műanyagipari, logisztikai, járműipari,

agrárinnovációs és humán ágazatokban alkalmazható technoló-

giatranszfer szolgáltatásokat megalapozó módszertani fejlesztést

hajtunk végre. Az új technológiatranszfer-szolgáltatások kifejlesz-

tése és nyújtása révén a szellemi tulajdon eljutása a kutatóhelytől

a vállalkozásig szabályozott, megbízható, a felsőoktatási és

vállalkozási félnek egyaránt kedvező keretek között valósulhat

meg. A Kecskeméti Főiskola technológiatranszfer gyakorlatának

megerősítése céljából az alkalmazott szokványok módszertani

kézikönyvekben, eljárási szokványokban és típusszerződésekben

kerülnek rögzítésre.

A Kecskeméti Főiskola feladatának tekinti, hogy a képzésben

részt vevő hallgatók, oktatók és kutatók, valamint a főiskolával

partneri státuszban álló vállalkozások képviselői megbízható

ismeretekkel rendelkezzenek a szellemi tulajdon létrehozásának,

védelmének és hasznosításának viszonyrendszeréről. E cél elérése

érdekében kidolgozzuk a szellemi tulajdon átfogó menedzsment-

jére épülő képzések módszertani hátterét, s egy széles körű

részvételre építő képzési programot valósítunk meg a Kecskeméti

Főiskolán és vállalkozási partnereinél. A főiskola profiljához

legjobban illő technológiatranszfer megoldások installációja

érdekében elmélyült tapasztalatcserét valósítunk meg a technoló-

giai szolgáltatások nyújtása terén sikeres szervezetekkel, és a helyi,

regionális igényekre épülő szolgáltatási kínálatot alakítunk ki

Kecskeméten és vonzáskörzetében. A Kecskeméti Főiskola innová-

ciós potenciáljának hatékony megjelenítése érdekében kollaborá-

ciós és koordinációs tevékenységeket valósítunk meg az érdekelt

vállalkozások körében. A főiskola vállalkozási partneri körét a jelen

program révén kiszélesítjük, az innovációs együttműködésekben

érdekelt vállalkozások részére tartalommenedzsment és techno-

lógiatranszfer szolgáltatásokat nyújtunk térítésmentesen. Az ipari

kapcsolatok fejlesztése mellett a Kecskeméti Főiskola technológia-

transzfer szervezetének személyi és technikai feltételeit egyaránt

fejlesztjük, az ipari kapcsolatok intézményes formáit a technoló-

giatranszfer szervezet napi gyakorlatává tesszük. A Kecskeméti

Főiskola kezelésében lévő kutatási eredmények hasznosítása

érdekében a kutatási, iparjogvédelmi és üzleti hasznosítási

feladatokat integráló pilot projekteket hajtunk végre. A technoló-

giatranszfer pilot projektek révén előálló szellemi tulajdon

menedzsmenttapasztalatokat a régió vállalkozásainak érdekében

is fel kívánjuk használni, ezért a Kecskeméti Főiskola az érdekelt

vállalkozások részére kisvállalkozási innovációs mentorprogramot

hirdet, melyben a szellemi tulajdon létrehozásától az üzleti

hasznosításig technológiatranszfer tanácsadást nyújt a vállalkozá-

soknak. A szellemi tulajdon hasznosításának egyik legeredménye-

sebb formája a spin-off vállalkozás, ezért a hasznosító vállalkozá-

sok létrehozásának és menedzselésének folyamatában a

Kecskeméti Főiskola kezdeményező szerepet kíván vállalni.

A Kecskeméti Főiskola technológiatranszfer tevékenységének célkitűzései

KE

CS

KE

M

É T I F

ŐI

SK

OL

A

2 0 0 0

Page 2: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 2 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

Környezeti és Testi Nevelési Intézet

Környezeti nevelés, fenntarthatóság pedagógiája és a projektoktatás

Az oktatás innovációjaA KFTFK Környezeti és Testi Nevelési Intézetében két

jelentős kutatási területen értünk el jelentős eredményeket.

A környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának

kutatása 1992-ben, míg a projektoktatás kutatása 1998-ban

kezdődött el. A két kutatási téma sok ponton össze is

kapcsolódott, közös fejlesztési területeket és közös tevékeny-

ségeket produkálva.

A környezeti nevelés, fenntarthatóság pedagógiájának

kutatása összekapcsolódik a Körlánc Egyesület, a projektokta-

tás a Projektpedagógiai Társaság működésével, amelyeknek a

székhelye a karon található és az egyesületnek, ill. a társaság-

nak több intézeti dolgozó is tagja.

A műhelymunka jellegeA magyarországi környezeti nevelés fejlesztését elősegítő

programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma-

váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai gyakorlat

leváltását hivatott elősegíteni egy korszerű, a tanulásra késztető

személyes motiváció és tanulási lehetőség biztosításával.

Tevékenysége áTfogja a környezeTi nevelés és a projekTokTaTás széles eszközTáráT:· pedagógus-továbbképzéseket és

· országos konferenciákat szervez,

· nemzetközi kapcsolatokat ápol,

· szakmai kutatásokat végez.

A projekt feladatterveA program kutatja és terjeszti az új szemléletű környezeti

nevelés és projektoktatás elméletét és módszertani

lehetőségeit. A következő stratégiák fogalmazódtak meg és

ennek megvalósításán dolgozunk:

1. a környezeTi TudaTosság erősíTése a helyi közösségek bevonásával és együTTműködésével

· A közoktatási intézmények helyi környezeti nevelési prog-

ramjai kialakítása és megvalósítása a helyi közösségek

képviselőinek bevonásával. A környezeti nevelési tervek

kialakítása a szakmai, lakossági, természet- és környezetvédő,

egészségfejlesztő, családsegítő, kisebbségi ügyekkel

foglalkozó csoportok képviselői bevonásával.

· A helyi állatkert, múzeumok, nemzeti park, médiumok és a helyi

sajtó bevonása az intézményes környezeti nevelés és az iskolán

kívüli környezeti tudatosság fokozása, erősítése érdekében.

· Helyi akciókban való partneri együttműködés: fogyasztó-

Page 3: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 3 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

védelem, hulladékgazdálkodási tevékenység, energiagazdál-

kodás, Föld Napja, Zöld Karácsony, fenntarthatósági progra-

mok, egészségmegőrzési kampányok, Környezetvédelmi

Világnap, és hasonlók.

2. a helyi környezeTi nevelés és a projekTokTaTás elősegíTése az inTézményi (óvodák, iskolák, kollégiumok) innovációk kuTaTási és fejleszTési TámogaTásával

Közoktatási intézmények környezeti nevelési, módszertani

gyakorlatának feltárása, elemzése

Helyi innovációk szakértői segítése, támogatása

Tananyagfejlesztés, módszertani innovációk, értékelési

gyakorlat fejlesztése.

Pedagógusok továbbképzése, kompetenciák fejlesztése (akkre-

ditált továbbképzések, előadások, bemutatók szervezése).

Környezeti nevelés terén általános és speciális tanulásfejlesz-

tés különös tekintettel a projektoktatás sajátos tanulási

lehetőségeire, beleértve a hátrányos helyzetben lévő tanuló-

csoportok esélynövelő programjainak kidolgozását, megvaló-

sításuk elősegítését.

Intézményfenntartókkal való partneri kapcsolatok erősítése,

koordinációs és szakértői feladatok ellátása.

Iskolahálózatok létrejöttének és fenntartásának segítése.

A fenntarthatóság és a projektoktatás pedagógiai gyakorlatá-

nak elősegítése a pozitív példák összegyűjtésével, feltárásával

és disszeminálásával.

3. a környezeTi nevelésre és a projekTokTaTásra TörTénő felkészíTés kuTaTása és fejleszTése a pedagógusképzésben

Cél a környezeti nevelésre és projektoktatásra történő felkészü-

lés gyakorlatának kutatása, az elméleti alapok feltárása (kompe-

tenciakutatások, dokumentumelemzések, hallgatói és oktatói

közvélemény-kutatás).

A Tanítóképző Főiskolai Kar és a Projektpedagógiai Társaság egy

kisgyermekkori és hallgatói tévhitvizsgálatot készít a természettu-

dományokkal kapcsolatosan. Ez lesz majd részben az alapja a

Projektpedagógiai Társaság projektrészében zajló továbbképzés-

nek és a nemzetközi projektpedagógiai konferenciának. A képzést

sikeresen elvégzett hallgatókkal a későbbiekben módszertani

videókat készítünk, melyeket az újabb képzéseken hasznosítunk,

illetve a konferenciakötet mellékleteként teszünk közzé.

Pedagógusképzési programkínálat bővítése felsőoktatási

innovációk elősegítésével (új stúdiumok kidolgozása, új

tankönyvek és jegyzetek elkészítése).

Page 4: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 4 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

Előadások, terepgyakorlatok, rendezvények, akciók, a

pedagógusjelöltek számára.

A pedagógusjelöltek bevonása a kutatások során a pedagógi-

ai lehetőségek kipróbálásába.

A kutató-fejlesztő munka erősségei· Mindkét kutatási témában kidolgozásra kerültek az új

szemléletű környezeti nevelés és projektoktatás elméletét és

módszertani lehetőségeit bemutató módszertani füzetek,

tantervi minták, segédanyagok, tanítói kézikönyvek.

· A kutatásban részt vevő tagok pedagógus-továbbképzéseket

tartottak hazai és határon túli helyszíneken.

· Jól működő nemzetközi kapcsolatot ápolnak a kutatásban

részt vevők.

· A helyi pedagógusképzésbe mindkét kutatási téma adaptálódott.

· A kutatás jól ellátja kommunikációs feladatait.

Eredmények és hasznosulások· Módszertani füzetek, tantervi minták, segédanyagok, tanítói

kézikönyvek készültek.

· A kutatásban részt vevő tagok pedagógus-továbbképzéseket

tartottak, ahol a helyi óvodai és iskolai környezeti nevelési

programok és tantervek kifejlesztésére,

· projektekkel való tanításra készítettek fel a pedagógusokat.

Együttműködő partnerekA nemzetközi együttműködés a környezeti nevelés és a

projektoktatás terén része annak a térségi politikai gyakorlatnak

és tudásmenedzsmentnek, amely elősegíti a hazai gyakorlat

fejlesztését, a pedagógiai normák harmonizációját és megfelel a

nemzetközi kötelezettségvállalásoknak. Kitüntetett szerepe van

e folyamatban az Európai Közösséghez való kapcsolódásnak, a

határainkon túli, magyar lakta területek közösségeivel való

kapcsolattartásnak. Jelenlegi külföldi kapcsolatok, élő

együttműködések, közös fejlesztések külföldi intézményekkel:

1. erdély

Marosvásárhelyi Óvóképző Líceum

Benedek Elek Tanítóképző Főiskola, Székelyudvarhely

Zsibongó Óvoda, Székelyudvarhely

2. szerbia

Novi Sad Óvóképző Főiskola

Tanítóképző Főiskola, Szabadka

Óvóképző Főiskola, Szabadka

3. szlovákia

Selye János Egyetem Pedagógiai Kar, Révkomárom

Szenci Molnár Albert Óvoda, Szenc

Page 5: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 5 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

4. némeTország

Pedagógiai Főiskola, Ludwigsburg

Bielefeldi Egyetem Pedagógiai Kar, Bielefeld

Laborschule, Bielefeld

Projektunterricht Verein, Bielefeld

Gesellschaft für Didaktik des Sachunterrichts

5. bulgária

Szófiai Egyetem Pedagógiai Kar

6. auszTria

Krems

Linz

7. finnország

Rauma, Turkui Egyetem, Raumai Pedagógiai Kar

8. magyarország, a Teljesség igénye nélkül

Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar

Projektpedagógiai Társaság

Körlánc Környezetnevelési Projekt

Palánta Általános Iskola, Pilisvörösvár

Szolnok Városi Óvodák

A kutatások kommunikációs feladatai (honlap, hírlevél, konferencia, könyvkiadás)

Az internetes honlap (www.korlanc.hu, www.ketif.hu/

pedagogiai_projekt) folyamatos fejlesztése, frissítése.

Körlánc Hírmondó szerkesztése és terjesztése.

Évente megrendezésre kerülő szakmai konferenciák, amelyek a

hazai környezeti nevelés és projektoktatás egy-egy aktuálisan

kiemelkedő jelentőségű témája köré szerveződnek.

· Mindkét kutatási témában könyvsorozat jelent meg, mely

szakmai, módszertani segítséget nyújt.

Page 6: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 6 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

További célkitűzések

A fenntartható fejlődés fogalmi és módszertani lehetőségeit,

a környezetvédelmi problémák feltárását és enyhítésének

lehetőségeit a helyi lakossági csoportok, önkormányzati és

nem kormányzati képviseletek, az ipari szektor helyi képvise-

lői együttműködésével elősegíteni, tájékoztatás és közös

cselekvési programok kidolgozásával támogatni.

A projektoktatás-kutatás eredményeit jól ki lehetne terjeszte-

ni a közoktatási intézményeken túl az ipari szektor irányába is,

hiszen az iparban folyó tervezési, megvalósítási folyamatok

során e kutatási eredmények jól kamatoztathatóak lennének.

Az együttműködés hatékonyságát az interaktív kapcsolat

lehetősége jelentősen növelné.

Szolgáltatások

· A projektpedagógia elméleti és gyakorlati kérdései,

hatás- és hatékonyságvizsgálatok (OKM-3/32/2007)

30 órás, akkreditált továbbképzés

· Tevékenységtanulás kisgyermekkorban (OKM-3/121/2008)

30 órás, akkreditált továbbképzés

témavezetőKÁdám Ferencné főiskolai docens

([email protected])

Dr. Hegedűs Gábor PhD főiskolai tanár

([email protected])

Page 7: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 7 ·

K ö r n y e z e t i é s t e s t i n e v e l é s i i n t é z e t

Page 8: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 8 ·

H u m á n t u d o m á n y o K i n t é z e t e

A kutatás céljaMindannyiunk érdeke, hogy megfelelően megalapozott

képességekkel, az ipari munkavégzéshez is elengedhetetlen

kommunikációs és kooperációs kompetenciákkal rendelke-

ző fiatalok tanuljanak az iskolában. Ezt az erős alapot viszont

csak olyan pedagógusok tudják megteremteni és továbbfej-

leszteni, akik maguk is rendelkeznek ezekkel a képességekkel,

egyéni fejlesztéseikben, kutatásaikban mindent megtesznek a

korszerű technológia alkalmazására képes generáció nevelésé-

ért. A pedagógusképzés alapozó szerepéből adódóan a

közvetett hatás a társadalmi tevékenységek valamennyi

területén érvényesül.

Az oktatás innovációjaA Humán Tudományok Intézetének pedagógiai kutatásai a

fentiek tükrében a kompetenciaalapú képzés és az inkluzív

(befogadó) nevelés problémái köré szerveződtek az elmúlt

időszakban. Mindkét témakörhöz jelentős segítséget adott a

Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás Fejlesztési Programja

(HEFOP), amelynek keretében – több más pedagógusképző

intézménnyel együttműködve – került sor a képzési progra-

mok újragondolására, új tantervek kidolgozására.

A fejlesztés révén nagyobb súlyt kapott:

· az alapvető készségek fejlesztésére,

· a különböző problémákkal küzdő gyermekek együttnevelé-

sére egyre jobban felkészült tanítók és óvodapedagógusok

képzése.

A fejlesztés eredményeiAz óvodákban és általános iskolákban olyan pedagógusok

foglalkoznak a gyermekekkel, akik nem csupán ismeretek és

viselkedésminták közvetítésében, de az alapkészségek fejleszté-

sében, az alkalmazott tudás elsajátíttatásában és a funkcionális

analfabétizmus felszámolásában is jártasságot szereztek.

Tevékenységük társadalmi haszna végső soron a jövő

iparában foglalkoztatható, szóban és írásban jól kommuniká-

ló, együttműködésre, innovációra képes és hajlandó

munkaerő hosszú távú biztosításában válik nyilvánvalóvá.

A műhelymunka jellegeAz intézet nyelvész, irodalmár, nyelvfilozófus, történész,

néprajzkutató és szociológus oktatói több olyan témával

foglalkoznak, amelyek közvetett társadalmi, illetve

innovációfejlesztő hatása kimutatható.

· Az olvasáskutatás minden munkavállaló és munkáltató

lehetőségeit növelő fejlődést eredményezhet a megértő,

értelmező olvasás, a logikus gondolkodás, a lényegre

koncentráló kommunikáció széles körű fejlesztésével.

· A nyelvi jelenségek vizsgálata, a kommunikációs kultúra

jelenségeinek vizsgálata az emberi kapcsolatok, a munká-

hoz, termeléshez, technológiai megoldásokhoz való

viszonyulások komplexitását tárják fel, rámutatva az

igények, szükségletek, fejlesztési lehetőségek irányaira.

· A történeti, irodalmi, néprajzi és szociológiai vizsgálatok

olyan társadalmi jelenségekre irányítják a figyelmet,

amelyek komplex módon hatnak a jelen társadalmi

munkamegosztására is.

· A különböző közösségekben jellemző szokásokra,

tevékenységekre, életkörülményekre, kulturális javakra

irányuló kutatások – legyen szó az anya-gyermek

kapcsolatáról, az iskoladrámákról, a két világháború

közötti Kecskemét társadalmáról, vagy a civil szerveze-

tekről, az új kommunikációs technológiák társadalmi

hatásairól – olyan összefüggésekre irányítják rá a

figyelmet, amely a humán erőforrások felkészültsége,

életmódja és kultúrája felől mutat rá a gazdasági

innováció társadalmi hátterére.

Humán Tudományok Intézete

Page 9: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 9 ·

H u m á n t u d o m á n y o K i n t é z e t e

Olvasáskutatási Műhely

A projektek feladattervei

ADORE PROJEKT

A brüsszeli koordinálású ADORE projektben a Humán

Tudományok Intézete három oktatója, dr. Steklács János,

dr. Szabó Ildikó és dr. Szinger Veronika képviselte hazánkat.

A projekt célja a tizenévesek olvasási nehézségeinek

felmérése és ajánlás megfogalmazása az EU döntéshozó-

inak. A projekt keretén belül karunkon került megrende-

zésre egy konferencia a részt vevő országok részvételével,

ahol számos, az egész világon elismert olvasáskutató is

részt vett.

BaCuLit PROJEKT

A fenti projekt folytatásának tekinthető a BaCuLit

elnevezésű nemzetközi, német koordinálású, pályázat,

amelynek célja a nem anyanyelvi tanárok felkészítése a

szaktárgyukhoz tartozó írásbeliség tanítására. Ez a

projekt jelenleg elbírálásra vár, a közreműködők karunkról

megegyeznek a fenti oktatókkal.

A jövőben az olvasáskutatási műhely szemmozgásvizsgáló

laboratóriummal, olvasásklinikával fog gyarapodni, kitűnő

lehetőséget biztosítva a korai inkluzív nyelvfejlesztés

keretein belül a korai olvasás jellemzőinek, összefüggéseinek

feltárására, kutatására.

A pedagógusképzés tartalmi és szerkezeti fejlesztése –

HEFOP 3.3.3. PROJEKT

A projekt eredményeinek disszeminációja a Kecskeméti

Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának oktatói körében (2008)

saját kutatáson alapuló önképzésként értékelhető. A korábbi

program eredményeit összegezték a kollégák egy önként

vállalt, vizsgával záruló továbbképzés keretében. Az ott

megfogalmazott reflexiók egyúttal a továbblépés igényére is

rámutattak, érzékeltetve, hogy a megújulás, az innováció a

humán tudományok és a pedagógiai gyakorlat területén is

elengedhetetlen.

ISTEPEC n° 119121-CP-1-2004-1-FR-COMEnIUS-C21

PROJEKT

Az interkulturális tanulmányok a pedagógusképzésben az

európai állampolgárság erősítésére projektben három szál

fonódott szorosan egybe:

· a pedagógusképzés,

· az európai identitás és

· az interkulturális tanulmányok.

A program komplex módon kezelte az európai identitást:

az uniós polgár szociális, gazdasági, környezeti és kulturá-

lis dimenziói egyaránt megjelentek a partnerek által

kidolgozott és nemzetközi szeminárium keretében

megvalósított modulokban.

Az interkulturális tanulmányok a béke és szolidaritás

gondolatának elterjesztése mellett a globális kihívásokra

történő, a technológiai előrehaladást a környezeti fenn-

tarthatósággal összeegyeztető szemléletet is közvetítet-

tek. A tematikus és módszertani sokféleség (társadalomis-

meret, matematika, fizika, kémia, ökológia stb.) a

pedagógiai innováció lehetőségeit villantotta fel, eredmé-

nyei beépültek a részt vevő intézmények tanulmányi

programjaiba.

Az oktatók közül öten tanulmányúton jártak, illetve a

záró konferencián (CD-publikáció: 2007) három intézeti

oktató vett részt előadásával a gyermekkori olvasási

készségek (dr. Szinger Veronika), az európai mesetradíciók

(Galuska László) és a XXI. századi tanárszerepek téma-

körében (dr. Ujlakyné dr. Szűcs Éva).

Page 10: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 1 0 ·

H u m á n t u d o m á n y o K i n t é z e t e

Szakma, Munka, Karrier – Regionális Fejlesztés Operatív Program

A projekt kitűzött céljai:· a Kecskeméti Főiskola és a helyi szereplők együttműkö-

désének erősítésével a főiskola a régióban működő

intézmények/vállalkozások munkaerőigényének jobban

megfelelő szakemberképzést tudjon megvalósítani;

· másrészt, hogy a munkaadók a régióban minél több

diplomást foglalkoztassanak, és a végzős hallgatók

tudása mindinkább megfeleljen a munkaerő-piaci

elvárásoknak.

A pályázatban szereplő kutatási program megvalósítása

az intézet szakmai hátterével, de valamennyi kar képviselő-

inek közreműködésével 2005 októberében indult, eredmé-

nyeit 2007–2008-ban több konferencia és tanulmánykötet

foglalta össze. A kutatócsoport tagjai mellett a Bács-Kiskun

Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány közreműködő

partnerként vett részt a program megvalósításában.

A kutatás konkrét területei· Feltérképezte a végzős, illetve végzéshez közel álló

hallgatóknak a munkavállalással, saját munkaerő-piaci

szerepvállalásukkal kapcsolatos elképzeléseit, a pályaori-

entációs aspirációiktól a főiskolai diploma megszerzése

utáni karriertervekig.

· Felmérte a három-négy éve végzett hallgatók körében,

hogy mennyire tudták hasznosítani a főiskolai tanulmá-

nyaik során szerzett ismereteket, mennyire valósultak

meg korábbi karrierterveik, hogyan értékelik saját

felkészültségüket.

· Megvizsgálta a különböző képzési programokhoz társítha-

tó potenciális munkáltatók elvárásait, igényeit és

foglalkoztatási ajánlásait, amelyeket a leendő végzettek,

friss diplomás munkavállalók irányában érvényesítenének.

· Indikátorokat képzett a Karrier Iroda működésének

értékeléséhez.

· Monitorizálta és értékelte, hogy a Karrier Iroda első éves

működését követõen hogyan alakult a hallgatók munkapi-

aci tájékozottsága és elhelyezkedési esélye.

A kutatás eredményei a Modern hallgatói és intézményi

szolgáltatás – versenyképes főiskola (TÁMOP 4.1.1-08/1)

című, 2009-ben indult projektben is hasznosíthatók, amely a

vezetői információs rendszer és a tanulmányi nyilvántar-

tás korszerűsítését, az ehhez kapcsolódó informatikai

infrastruktúra fejlesztését, valamint a hallgatói pályakö-

vetési rendszer kiépítését célozza.

A létrejött Karrier Iroda információkkal, adatbázissal,

gyakorlóhelyek közvetítésével segíti a hallgatók munkata-

pasztalat-szerzését. Máris érzékelhetõ eredmény a munkaerő-

piaci információk folyamatos figyelemmel kísérése, a Karrier

Napok, állásbörzék szervezése, amelyekben fontos partner a

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Kecskeméti

Kirendeltsége. Az újabb TÁMOP pályázat kutatási programjá-

nak megvalósításával rendszeressé és szisztematikussá válhat

a hallgatói pályakövetés és kapcsolattartás.

Page 11: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 11 ·

H u m á n t u d o m á n y o K i n t é z e t e

Szolgáltatások· Az olvasásértés eredményességének fokozása a

stratégiai szövegértés tanításának eszközeivel (OKM-

2/27/2006)

30 órás, akkreditált továbbképzés

· Szabadidő-szervezési és kompetenciafejlesztési

program (OKM-4/133//2009)

60 órás, akkreditált továbbképzés

· Továbbképzés az 5–6. évfolyamon tanító pedagógusok

számára „nem szakrendszerű” oktatásban (OKM-3/52/2007)

120 órás, akkreditált továbbképzés

· Múzeumpedagógia tanítására felkészítő szakirányú

továbbképzés

4 féléves, 360 órás szakirányú továbbképzés – 120 kredit

· nyelv- és beszédfejlesztő területen pedagógus szak-

vizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

4 féléves, 360 órás, pedagógus szakvizsgára felkészítő,

szakvizsgával záruló szakirányú továbbképzés – 120

kredit

· Múzeumpedagógia szakterületen pedagógus szakvizs-

gára felkészítő szakirányú továbbképzési szak

4 féléves, pedagógus szakvizsgára felkészítő, szakvizsgá-

val záruló szakirányú továbbképzés – 120 kredit

· Drámapedagógia területen pedagógus szakvizsgára

felkészítő szakirányú továbbképzési szak

4 féléves, pedagógus szakvizsgára felkészítő, szakvizsgá-

val záruló szakirányú továbbképzés – 120 kredit

· Fejlesztő, differenciáló pedagógia területen pedagógus

szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzési szak

4 féléves, pedagógus szakvizsgára felkészítő, szakvizsgá-

val záruló szakirányú továbbképzés – 120 kredit

témavezetőK

Dr. Steklács János PhD

főiskolai tanár

[email protected]

Dr. Horváth Ágnes PhD

főiskolai tanár

[email protected]

Dr. Ujlakyné dr. Szűcs Éva PhD

főiskolai docens

[email protected]

Page 12: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 12 ·

m o d e r n n y e lv e K i n t é z e t e

Modern Nyelvek Intézete

Az oktatás innovációja

Az intézet oktatói a több nyelvet beszélő, hazájuk és az európai

országok kultúráját ismerő, kooperatív és innovatív értelmiségi

ember eszményképe alapján igyekeznek formálni. A főiskola

mindhárom karára kiterjeszti nyelvoktatási tevékenységét, és a

Kecskeméti Főiskola képzési programjainak követelményei

alapján készíti fel a hallgatókat. Az intézetben és az ahhoz tartozó

nyelviskolában ECL- és BME-nyelvvizsgát tehetnek.

A Modern Nyelvek Intézete számos hazai és nemzetközi

kutatási pályázatban vállal kezdeményező, közreműködő és

irányító szerepet.

A projektek feladatterveiFolytonosság az alsó és felső tagozatos idegennyelv-okta-

tásban PROJEKT

A PRI-SEC-CO (2007–2009) nyelvpedagógiai Comenius projekt

az iskolai szintek közötti átmenet nehézségeit kutatja a német és

az angol nyelv oktatására vonatkozóan. Valamint az alsó tagozat-

ból a felső tagozatba történő átmenet folyamatosságának javítása

érdekében nyelvpedagógusok képzése és továbbképzése

számára is hozzáférhető tananyagokat dolgoz ki. Hazai koordiná-

tora és szakmai vezetője Lipócziné dr. Csabai Sarolta, aki dr. Szabó

Ildikóval és egy általános iskolai módszertani csoporttal dolgozik

együtt a projekt megvalósításán. (Honlap: www.pri-sec-co.eu)

A projekt kiindulópontját az a tény jelentette, hogy a

megfigyelések szerint abban az oktatási folyamatban, amely-

nek során a nyelvtanulás játékos, holisztikus formáit a

formaközpontú és kognitív formák váltják fel, a tanulóknak

gyakran akadnak tanulási nehézségeik, így ezt az iskolai

szakaszt sok tanuló és pedagógus problematikusnak tartja. Ez

egyrészt a két szakasz közötti eltérő tanulási kultúrára,

másrészt a két iskolai szint pedagógusai közötti kommunikáció

és kooperáció esetleges hiányára vezethető vissza. Amíg az

1–4. osztályban folyó nyelvtanulás kommunikatív és

multiszenzoros, addig az 5. osztálytól kezdve a nyelv struktú-

rájának megismerése és az írott nyelv elsajátítása játszik nagy

szerepet a nyelvtanulási folyamatban.

A közös kutató- és fejlesztőmunka célja· az átmeneti szakaszban felmerülő tanulási nehézségek iránti

figyelem felkeltése a pedagógusok körében,

· a nehézségek feltérképezése kérdőíves kutatással és

interjúmódszerrel,

· a kapott adatok alapján tanulmány készítése és publikálása a

pályázat interaktív honlapján,

· a részt vevő országokban alkalmazott, ún. „jó gyakorlatok”

összegyűjtése és összehasonlítása az áthidaló feladatok és a

szintfelmérés területén,

· oktatási stratégiák, anyagok és modulok kidolgozása az alsó,

és felső tagozatos tanítók és tanárok, a pedagógusképzés

szakemberei és az átmenet témájában megszervezendő

európai továbbképzés számára,

· a kommunikáció javítása az alsó és felső tagozatos oktatók

között az átmeneti szakasz folyamatossága érdekében,

· egy interaktív honlap létrehozása, amelyen a nyelvpedagó-

gus-jelöltek, a nyelvpedagógusok, a főiskolák és az egyete-

mek idegen nyelvi nevelés módszertanát oktató tanárok,

valamint a nyelvpedagógus-képzések oktatói az átmeneti

szakaszhoz kapcsolódó – videofilmekkel dokumentált – áthi-

daló feladatokat, óraleírásokat, feladatlapokat, szintfelmérési

koncepciókat és szintfelmérő feladatokat találnak,

· szakmai tapasztalatcsere lehetőségének megteremtése

az érintett szakemberek és leendő szakemberek részére

az interaktív pályázati honlap segítségével.

A projekt eredményei· A nyelvtanulási eredményvizsgálat és diagnózis jó

gyakorlatainak összegyűjtése és új anyagok kifejlesztése

Page 13: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 13 ·

m o d e r n n y e lv e K i n t é z e t e

– a kidolgozott anyagok (áthidaló feladatok, oktató videofil-

mek és vizsgálati eszközök) folyamatosan beépülnek a

nyelvpedagógus-képzés és -továbbképzés koncepciójába.

· Ezen túlmenően az egyes partnerfőiskolák oktatói is kidol-

gozták oktatási moduljaikat a nyelvpedagógus-képzés

részére.

· A pályázat eredményeinek felhasználásával elkészült egy

nemzetközi továbbképzési kurzus koncepciója.

· Az interaktív honlap felépítése – a projekt befejezése utáni

években is – lehetővé teszi a kiválasztott és kifejlesztett

szakmai anyagok letöltését, a fórum pedig az európai

szakmai tapasztalatcserét és a visszajelzéseket. Minden

érintett szakmai csoport profitálhat a jól felépített honlap

működéséből.

· Együttműködés az általános iskolákkal – az alsó és felső

tagozatos tanárok bevonása a fejlesztőmunkába és a

kiértékelésbe széles körű együttműködést tett lehetővé.

További célkitűzések · A fejlesztőmunka eredményei továbbra is elérhetők a

pályázat interaktív honlapján. Azok letöltésével a jövőben is

lehetővé válik a honlap anyagainak felhasználása az oktatás-

ban és a továbbképzésben.

· Az eredmények élményszerű továbbadása az átmenet

témaköréhez kapcsolódó pedagógus-továbbképzések

keretében valósul meg.

· További cél a kifejlesztett és kipróbált feladatok minél

szélesebb körű elterjesztése. Célszerűnek mutatkozik egy

hazai továbbképzési program akkreditáltatása a projekt

témájához kapcsolódóan.

Janua Linguarum/ The Gate to Languages PROJEKT

2001–2005 között 10 ország részvételével szervezett

Comenius pályázat megvalósításában Lipócziné dr. Csabai

Sarolta (koordinátor) és dr. Janurik Tamás vettek részt.

A pályázat keretében a kisiskoláskori nyelvi érzékenység

fejlesztését szolgáló koncepciók és tananyagok kidolgozására

és kipróbálására került sor.

CulTiFoLa/ Culture in Teaching Foreign Languages:

Erasmus Intensive Programme PROJEKT

2008-ban dr. Szabó Ildikó gyakorlatvezető tanár tartott

oktatást külföldi diákok számára a projekt keretében.

MOLAn PROJEKT

A projekt célja, hogy növelje a nyelvtanulás iránti motivációt,

elősegítse a pozitív viszonyulást más népek és kultúrák iránt a

fiatal európaiak körében. 45 felső- és közoktatási intézmény

vesz részt 22 európai országból. A projekt koordinátora a

berlini Freie Universität, a Kecskeméti Főiskolát dr. Szabó Ildikó

képviseli a MOLAN projektben.

nemzetközi gyermekirodalom-kutatási műhelymunka

Tizenöt évvel ezelőtt vette kezdetét a kutatási együttműkö-

dés a frankfurti J. W. Goethe Egyetem Ifjúsági Irodalomkutató

Intézete és a Tanítóképző Főiskolai Kar között a magyar és a

német gyermekirodalom összehasonlító elemzése területén,

10 évvel ezelőtt pedig a Bécsi Egyetem Germanisztikai

Intézetének Osztrák Gyermek- és Ifjúsági Irodalomkutató

Társaságával is megkezdődött a közös munka.

Lipócziné dr. Csabai Sarolta szervezésében több gyermek-

irodalom-kutatási műhelytalálkozóra került sor hazai és

külföldi szakemberek bevonásával. Több közös kutatási

pályázat (DAAD, OMAA) és jeles könyvkiadóknál (Peter Lang,

Prasens, Juventa) megjelent publikációk a termékei a

műhelymunkának, amelyben hazai és külföldi oktatók/

kutatók dolgoznak rendszeresen. A műhelymunka kapcsoló-

dik az oktatáshoz, a tehetséggondozáshoz és doktori iskolák

programjához.

Page 14: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 14 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

Alkalmazott nyelvészeti kutatások és képzésfejlesztés a

kisiskoláskori idegennyelv-oktatás érdekében az európai

szocializáció jegyében

A kutatási projekt az Oktatási Minisztérium pályázati

támogatásával 1989–2001 között Lipócziné dr. Csabai

Sarolta szakmai koordinálásával fejlődött. A pályázat

eredményeihez tartozik a „Kisiskoláskori idegennyelv-okta-

tás dimenziói” címmel megrendezett nemzetközi konferen-

cia (2000), amelynek kétkötetes tanulmánykötete (1999 és

2001) a hazai szakemberek egész sorának – köztük 7

tanszéki oktató – tanulmányait jelentette meg.

A nyelvi képességek fejlődése és fejlesztése kisgyermek-

korban konferencia

Négy éve kerül megrendezésre karunkon a konferencia a

Humán Tudományok Intézete és a Modern Nyelvek Intézete

szervezésében. Célja, hogy a szakterület elméleti szakem-

berei, kutatói és a gyakorló pedagógusok eszmét,

tapasztalatot tudjanak cserélni, mérsékelve ezzel a

gyakorlat és elmélet közötti távolságot.

Szolgáltatások· Két tannyelvű (angol v. német) baby-sitter és gyermek-

felügyelő szakirányú továbbképzés

2 féléves, 180 órás szakirányú továbbképzés – 60 kredit

· nyelvtanfolyamok – moduláris oktatás

60 órás modulokra épülő 30, 60 vagy 90 órás, amely

valamennyi nyelvi készséget (beszéd, hallás utáni értés,

olvasás és írás) fejleszti

Referenciák: Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Kecskeméti Gyára, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitány-

ság, Kecskemét Megyei Jogú Város Hivatásos Önkormányzati

Tűzoltósága

· nyelvvizsgatréningek

témavezetőK

Dr. Ujlakyné dr. Szűcs Éva PhD

főiskolai docens

[email protected]

Lipócziné dr. Csabai Sarolta PhD

főiskolai tanár

[email protected]

Page 15: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 15 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

Page 16: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 1 6 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

Művészeti Intézet

Az oktatás innovációjaAz intézet egyik fő törekvése az elmúlt időszakban a kompe-

tenciák fejlesztését előtérbe helyező képzések és a kompe-

tenciaalapú képzési formák térnyerésével összefüggésben a

kívánatos szakmai kompetenciák fejlesztésével hozzájárulni a

jövő óvópedagógusainak és tanítóinak formálásához.

Vizuális Nevelés Szakcsoport Az alkotómunka klasszikusnak számító műfajai: a festészet,

a grafika, a mintázás, a kerámia, a textilfestés, a báb, a

kézművesség, a tűzzománcozás legfontosabb műhely-fel-

tételeivel rendelkezik a szakcsoport. A műhelymunkák során

készült alkotások „tárgyiasult bizonyítékai” pedagógusjelölt-

jeink korszerű szemléletű, értékorientált szakmai felkészült-

ségének.

A hagyományos műfajok mellett helyet kapott képzésünk-

ben a köznapi vizuális és médiakultúra (fotó, videó,

számítógépes grafika, a vizuális kommunikáció, valamint a

környezetformálás új kihívásainak és lehetőségeinek

következményeként a tárgy- és környezetkultúra) oktatása

és gyakorlata is. A Vizuális Nevelés Szakcsoportban olyan

képző- és iparművész oktatók tanítanak, akiknek önálló

művészi-alkotói munkássága országosan és nemzetközi

szinten is jegyzett, elismert.

Zenei SzakcsoportAz oktatás innovációja

A szakcsoport alapvető tevékenysége elsősorban az ének-zenei

tantárgycsoport oktatása a szakoknak és a választott műveltség-

területeknek megfelelően. Alapvető célja, hogy a hallgatókat

Page 17: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 17 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

felkészítse a 3–12 éves korosztály ének-zenei nevelésére.

Hallgatóink felkészültségének és a gazdag képzési tervnek

köszönhetően (szolfézs, zeneelmélet, tantárgy-pedagógia,

alternatív zenepedagógia, népzene, néptánc, magánének,

társasének, zongora, karvezetés, a könnyűzene alapjai, kórus) az

országos énektanítási és énekfoglalkozási versenyeken,

országos népdaléneklési versenyeken, országos házimuzsikáló

napok rendezvényein, tudományos konferenciákon (OTDK)

rendszerint a legelőkelőbb helyeken végeznek.

A TEMPUS és az ERASMUS projektek keretében ez ideig

hazánkba látogató külföldi hallgatók legtöbbje hozzánk

érkezett.

A projektek feladattervei Érintők

A Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Művészeti

Intézete a kecskeméti általános iskolákba járó, 4–6. és 7–8.

osztályos, sajátos nevelési igényű gyermekek részére

szervez foglalkozásokat 2008 őszétől. A művészetek

(képzőművészet, tánc, színház, zene) erejével szeretnénk

segítséget nyújtani főleg számukra, illetve szüleiknek,

áttételesen pedig az iskoláknak, az egyes osztályközössé-

geknek és a pedagógus kollégáknak.

Ezen foglalkozások elsősorban a gyermekek szocializációs

és kommunikációs problémáinak kezelését segítik: miköz-

ben teret adnak a személyes megnyilvánulásoknak, egyide-

jűleg az együttműködés örömét, ugyanakkor pedig a

csoporthoz való alkalmazkodás igényét és szükségét is meg-

tapasztaltatják. Ezt a közös tevékenységi formák, az

élménygazdagság és a motivációk biztosítják.

Ezzel egy időben a foglalkozásokon jelentősen fejlődik a

résztvevők toleranciája, a társak munkája megbecsülésének

készsége. Ezenkívül tágulnak más területekhez is kapcsolha-

tó ismereteik, fejlődik koncentrációs képességük és nemese-

dik ízlésviláguk.

A foglalkozások művészeti területei:

· vizuális jáTékok

Különböző technikák segítségével, közös tárgykészítésekkel

folyamatjátékokat valósítanak meg, projekteket (vár, cirkusz),

sőt, akár egy teljes korszakot (pl. római kor) feldolgozva.

Tanár: Szabó Pál főiskolai docens

· népTánc

Elsősorban a magyar népzenei és néptánc kultúra alapjait,

eszközeit használja fel a csoportépítés és a közösségi tudat

fejlesztésére, feszültségoldásra. Önkifejezés a mozgás és a

zene nyelvén.

Tanár: Andó Ilona művésztanár, főiskolai tanársegéd

Page 18: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 1 8 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

· konflikTuskezelő színház

A drámapedagógiai játékokkal és a fórumszínház eszközeivel

dolgozó új színházpedagógiai műfaj, mely a problémamegol-

dásra kínál egyedi megoldási lehetőséget. A gyerekek

aktuális és általános problémáiból kiindulva improvizációs és

szituációs játékot kezdeményezve segít a külső és belső

konfliktusok feloldásában. Az önismereti és kapcsolatteremtő

játékos gyakorlatok fejlesztik a gyermekek kommunikációs és

empatikus készségét. A konfliktuskezelő színház célja, hogy a

beilleszkedést segítő helyzetgyakorlatokon túl a személyiség-

fejlesztés útján mutasson megoldási lehetőséget a csoport és

az egyén számára.

Tanár: Fehér Éva művésztanár

· zenei jáTékok

Zenei előképzettséget egyáltalán nem igénylő,

élménydús ‚egyperces zenei játékokkal’ próbálja megva-

lósítani a gyermekek destruktív energiáinak konstruktív

csatornákba történő terelését. A foglalkozásokon főként

ritmusjátékokat játszunk, fa, kavics, fém, taps, dobbantás,

kiáltások stb. alkalmazásával.

Tanár: Smuta Attila DLA, főiskolai docens

Page 19: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le s z té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar ·· 1 9 ·

m ű v é s z e t i i n t é z e t

Zene + képzelet + mozgás A foglalkozás dr. Kokas Klára módszerére épül.

· A magyar népi gyermekjátékdalok megismertetése a

dramatizálás, a szerepjáték segítségével.

· A gyermekek érzelmi szintjének gazdagítása a közös éneklés

és a zenehallgatás nyújtotta öröm átélése által.

· A szöveges, énekes és ritmusimprovizáció játékos fejlesztése

mellett a zene figyelmére nevelés.

· A zenei anyag kizárólag a népzene és a komolyzene remekei-

ből álló válogatás.

· Az ízlésfejlesztés személyes tapasztalással történik, amelyben

a gyermekek átélik az alkotva befogadás élményeit.

· A csoportokban nem a versenyszellem az uralkodó, hanem a

segítő partnerkapcsolat kialakítása, az empátiás figyelem

fejlesztése, önismeretre nevelés.

A foglalkozás eredménye

Fejlődik a gyermek kreativitása, mozgáskészsége, beszéd-

készsége, formaérzéke, memóriája, nagyobb lesz az együttmű-

ködési, ill. az egymásra figyelési készsége és önállósága.

Szolgáltatások · Komplex művészeti terápia (OKM-3/130/2007)

60 órás, akkreditált továbbképzés

· Érintők

Célcsoport: 4–6. és 7–8. osztályos, sajátos nevelési igényű

gyermekek

témavezetőK

Smuta Attila DLA főiskolai docens

[email protected]

Szabó Pál főiskolai docens

[email protected]

Page 20: O E L K célkitűzései 2 0 0 A - uni-neumann.hu · programfejlesztés, valamint az oktatásban történő paradigma - váltást elősegítő kutatás, mely a hagyományos iskolai

· K utatá s é s fe j le sz té s · tan ító K é pző fő i s Ko l ai K ar · · 2 0 ·

K e c s K e m é t i f ő i s K o l a

Kapcsolat

Kecskeméti Főiskola

Külkapcsolati- és Technológiai

Transzfer Iroda

Tóth Ákos

irodavezető

Tel.: +36/76-516-309

Fax: +36/76-516-399

E-mail: [email protected]

Cím: H-6000 Kecskemét,

Izsáki út 10.

Tanítóképző Főiskolai Kar

Ovárdics Andrea

irodavezető

Tel.: +36/76-501-770

Fax: +36/76-483-282

E-mail: [email protected]

Cím: H-6000 Kecskemét

Kaszap utca 6-14.

www.kefo.hu