26
AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG INGYENES LAPJA XXII. évfolyam 1. szám · 2015. húsvét Húsvéti üresség E lmények, képek emléke kerít hatal- mába, amikor az üresség fogalma jut eszembe. Üres, kiköltözés után álló laká- sok csupasz falakkal, addig bútoroktól ta- kart, de napvilágra került hibákkal, amik szomorúan néznek az élettel teli múlt felé. Drámai képsorok egykor ezreket foglalkoz- tató, óriási volumenű termelést folytató üzemcsarnokokról, amik kitört ablaksora- ikkal groteszk, szánalomra méltóan fogat- lan vigyorral bámulnak meredten addig emberektől nyüzsgő, rendezett környeze- tükre, ami ma már csak a lerobbantság, a lassú pusztulás színtere. Hatalmas templo- mok málló vakolatuk és megroskadt beren- dezésük nyűtt ruhájában, amik régi, virág- zó gyülekezetekre emlékeztetnek, s amelye- ket a történelem vihara egyetlen rendelet- tel, néhány napnyi kétségbe esett pakolás után idegen földre kergetett. Üresség. Vala- mi fájó, kiáltó hiány, amit a megmaradó keretek még elevenebbé, még átélhetőbbé tesznek. Húsvét hajnalának is van egy kiáltó üressége. Mind a négy evangélista beszá- mol arról, ami az arimátiai József sírkertjé- ben, a hajnali sötétben botorkáló asszo- nyok döbbenetes élménye volt. Ami az asz- szonyi beszédre futásnak eredő tanítványok értetlenkedését váltotta ki: A sír üres! Akit odatettek, nincsen ott! Nem vitték el fel- támadt! Ami a hét első napján üresen ma- radt: a Megváltó sírja. Miért lehetett volna zarándokhely, a názáreti követőinek kulti- kus helye, ahol kicsit úgy érezhették volna: a Mester erőterében vannak? Mert a test- ben ott lehetett gyógyult vakok, futó sán- ták, felemelő tanítások, reményteli várako- zások emléke. De mi volt igazán mindezek mögött? Mit zárt be a halott Messiással együtt az elhengeríthetetlennek tartott kő? Mindazt, amit utolsó útja végén felvitt a keresztfára: a világ bűnét, szennyét, átkát, a halál kérlelhetetlenségét, a kárhozat ke- gyetlen, örök magányátés mindez most nincs sehol. A keretek, a maradék, a sír né- mán hideg sziklaoldala, a félregurult záró- kő még elevenebbé, még átélhetőbbé te- szik: mindez a múlté, mindez emlék csu- pán. Látó vakok, futó sánták, felemelő ta- nítások, reményteli várakozások emléke az evangéliumok egyetlen iótát sem vesztő örök soraiban, a bűn szennyének, átkának, a halál kérlelhetetlenségének, a kárhozat kegyetlen, örök magányának rossz álomnyi emléke a Feltámadottba kapaszkodva, szár- nyalva az élet, a teljesség felé. A húsvéti üresség arról beszél múlt időben, amirőla földre szegezett tekintetű ember még csak jelene félelmeként, jövője reménytelensé- geként tud. Emeld fel a tekintetedet, és lásd meg a húsvéti ürességet! Add át a múltnak azt, amitől nincs jelened és jövőd! Krisztus üresen hagyta a sírt, tartalmatlanná, erőt- lenné téve azt, ami addig mindent kitöltött és mindent legyőzött: a halált. Kapaszkodj hát bele, hadd ragadjon magával az életre! ÖRDÖG ENDRE – MÁRCIUS 29., virágvasárnap: 9 óra: családi istentisztelet a Győry Vilmos-teremben 10 óra: istentisztelet passióval. Passió öt hangra – Márk írása, Bach zenéje. Evangéliumolvasás négyszólamú Bach-korálokkal – ÁPRILIS 2., nagycsütörtök: 17 óra: úrvacsorai istentisztelet a gyülekezeti házban – ÁPRILIS 3., nagypéntek: 10 óra: úrvacsorai istentisztelet a templomban 17 óra: passiós istentisztelet a templomban. János evangéliuma barokk mesterek korálelőjátékaival – ÁPRILIS 5., húsvét ünnepe: 5.30 óra: hajnali feltámadási istentisztelet 10 óra: ünnepi úrvacsorai istentisztelet a templomban 17 óra: ünnepi vespera a templomban – ÁPRILIS 6., húsvét második napja: 10 óra: úrvacsorai istentisztelet a templomban Ünnepi alkalmaink virágvasárnaptól húsvéthétfőig

OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

AZ OROSHÁZI EVANGÉLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGINGYENES LAPJA

XXII. évfolyam 1. szám · 2015. húsvét

Húsvéti üresség

E lmények, képek emléke kerít hatal-mába, amikor az üresség fogalma jut

eszembe. Üres, kiköltözés után álló laká-sok csupasz falakkal, addig bútoroktól ta-kart, de napvilágra került hibákkal, amikszomorúan néznek az élettel teli múlt felé.Drámai képsorok egykor ezreket foglalkoz-tató, óriási volumenű termelést folytatóüzemcsarnokokról, amik kitört ablaksora-ikkal groteszk, szánalomra méltóan fogat-lan vigyorral bámulnak meredten addigemberektől nyüzsgő, rendezett környeze-tükre, ami ma már csak a lerobbantság, alassú pusztulás színtere. Hatalmas templo-mok málló vakolatuk és megroskadt beren-dezésük nyűtt ruhájában, amik régi, virág-zó gyülekezetekre emlékeztetnek, s amelye-ket a történelem vihara egyetlen rendelet-tel, néhány napnyi kétségbe esett pakolásután idegen földre kergetett. Üresség. Vala-mi fájó, kiáltó hiány, amit a megmaradókeretek még elevenebbé, még átélhetőbbétesznek.

Húsvét hajnalának is van egy kiáltóüressége. Mind a négy evangélista beszá-mol arról, ami az arimátiai József sírkertjé-ben, a hajnali sötétben botorkáló asszo-nyok döbbenetes élménye volt. Ami az asz-szonyi beszédre futásnak eredő tanítványokértetlenkedését váltotta ki: A sír üres! Akitodatettek, nincsen ott! Nem vitték el – fel-támadt! Ami a hét első napján üresen ma-radt: a Megváltó sírja. Miért lehetett volnazarándokhely, a názáreti követőinek kulti-kus helye, ahol kicsit úgy érezhették volna:a Mester erőterében vannak? Mert a test-ben ott lehetett gyógyult vakok, futó sán-ták, felemelő tanítások, reményteli várako-zások emléke. De mi volt igazán mindezekmögött? Mit zárt be a halott Messiássalegyütt az elhengeríthetetlennek tartott kő?Mindazt, amit utolsó útja végén felvitt akeresztfára: a világ bűnét, szennyét, átkát, ahalál kérlelhetetlenségét, a kárhozat ke-gyetlen, örök magányát… és mindez mostnincs sehol. A keretek, a maradék, a sír né-

mán hideg sziklaoldala, a félregurult záró-kő még elevenebbé, még átélhetőbbé te-szik: mindez a múlté, mindez emlék csu-pán. Látó vakok, futó sánták, felemelő ta-nítások, reményteli várakozások emléke azevangéliumok egyetlen iótát sem vesztőörök soraiban, a bűn szennyének, átkának,a halál kérlelhetetlenségének, a kárhozatkegyetlen, örök magányának rossz álomnyiemléke a Feltámadottba kapaszkodva, szár-nyalva az élet, a teljesség felé. A húsvétiüresség arról beszél múlt időben, amiről aföldre szegezett tekintetű ember még csakjelene félelmeként, jövője reménytelensé-geként tud. Emeld fel a tekintetedet, és lásdmeg a húsvéti ürességet! Add át a múltnakazt, amitől nincs jelened és jövőd! Krisztusüresen hagyta a sírt, tartalmatlanná, erőt-lenné téve azt, ami addig mindent kitöltöttés mindent legyőzött: a halált. Kapaszkodjhát bele, hadd ragadjon magával az életre!

ÖRDÖG ENDRE

– MÁRCIUS 29., virágvasárnap:9 óra: családi istentisztelet a Győry Vilmos-teremben10 óra: istentisztelet passióval. Passió öt hangra –Márk írása, Bach zenéje. Evangéliumolvasásnégyszólamú Bach-korálokkal

– ÁPRILIS 2., nagycsütörtök:17 óra: úrvacsorai istentisztelet a gyülekezeti házban

– ÁPRILIS 3., nagypéntek:10 óra: úrvacsorai istentisztelet a templomban

17 óra: passiós istentisztelet a templomban. Jánosevangéliuma barokk mesterek korálelőjátékaival

– ÁPRILIS 5., húsvét ünnepe:5.30 óra: hajnali feltámadási istentisztelet10 óra: ünnepi úrvacsorai istentisztelet a templomban17 óra: ünnepi vespera a templomban

– ÁPRILIS 6., húsvét második napja:10 óra: úrvacsorai istentisztelet a templomban

Ünnepi alkalmaink virágvasárnaptól húsvéthétfőig

Page 2: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

A böjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-

mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás, magunkba szállás, önvizs-gálat… és talán a várakozás is. Azonbanjoggal megkérdezhetjük, hogy a húsvétravaló felkészülés időszaka miért lenne pasz-szív. Hiszen ez a hat hét állomásról állomás-ra vezet minket, hogy alkalmasak legyünkbefogadni a megváltás drága titkát. A vasár-napi bevezető zsoltárokból csak egy-egy rö-vid részt idézek ennek megerősítésére:

– segítségül hív;– hozzád emelem, Uram, lelkemet;– szemeim az Úrra néznek szüntelen;– örvendj, Isten népe;– ments meg engem;– rólad szól dicséretem.A zsoltáros fohásza, könyörgése Istenhez

száll, s bátorít minket hasonló lelkületre.A böjt a lelkiismeretvizsgálat időszaka.

Számomra ez azt is jelenti, hogy rátekintekaz Istennel való kapcsolatomra, és jobbanmegfigyelem az embertársaimmal valókapcsolatom alakulását, valamint az én fe-lelősségemet, lehetőségeimet mindezek-ben. Böjtben még megrázóbb lehet bűnval-ló imádságunk sora: „Sok jót elmulasztot-tam, sok rosszat elkövettem. Nem vagyokméltó kegyelmedre, méltó vagyok ítéleted-re.” De rögtön folytatjuk: „Hozzád fordu-lok mégis, nincs más reménységem.” Ez azaz aktivitás, amelyre hív minket Isten azidei böjtben is.

Az activity játék sokak számára ismert.Összetett szavakat kell a saját csoport szá-mára minél kifejezőbben és minél gyorsab-ban lerajzolni, elmagyarázni vagy elmuto-gatni. A cél, hogy kitalálják, rájöjjenek, mitis jelenítek meg. Összefoglaló órán ezt ját-szottuk konfirmandusainkkal és nagy sike-re lett. Némi párhuzam mutatkozik, azazösszeköthető ez a három módszer azzal,ahogy számon tartjuk, ahogy csoportosít-hatjuk bűneinket. Vétkeztem „gondolattal,szóval és cselekedettel”.

Gondolataink hasonlíthatók a festőpalettájához. Színesek, változatosak. Ha jókedvünk van, ragyogónak látunk mindent,a harmónia a szivárvány színeit hozza elő afantáziánk által. Bezzeg elszürkül a világ

egy-egy borús napon! Elég egy kisebb be-tegség és eltűnnek a színeink. Szürkévé ne-hezülnek a hétköznapok. Vajon milyen szí-neket keresnék most önmagam kifejezésé-re? Színek, formák kavalkádja és megszám-lálhatatlan lehetőség áll előttem, ha rajzo-lok. Néha jó megállni egy pillanatra és ész-revenni azt a rajzot, azt a természeti csodát,amit az Isten csak az én számomra hívottelő. Megtorpanok és elgyönyörködöm egyvirágzó bokor felett. Megfigyelem a felhőkalakulását. Élvezem, amint a láthatatlan,lágy szellő megsimítja arcomat, amikor ne-kem süt a nap. Ez mind Isten ajándéka.

De kanyarodjunk vissza konkrétan azönvizsgálathoz, színes gondolataink érté-keléséhez! A gondolatban elkövetett vétke-inket a legnehezebb számba venni. Sokszorlegyintünk rájuk, át akarjuk festeni azokatés rögtön fel is szeretnénk menteni magun-kat: ha nem mondtam ki, akkor nem olyannagy a baj, hisz’ rajtam kívül senki nem tudróla, hogy mit gondolok. S ha csak gondo-latban irigykedek, vajon nem vagyok-e ve-szélyben, hogy a gondolat tetteket is szül?De vajon irányíthatom-e a gondolataimat?Van-e felettük hatalmam? Akad, aki nem-mel válaszol ezekre a kérdésekre. Az ember,életre szóló feladata, hogy harmóniát te-remtsen a színes gondolatok között, hogyküzdjön a sötét, rossz irányba vezetők ellen.

A másik lehetőség az említett játékbanaz összetett szó körülírása, elmagyarázásaanélkül, hogy kiejtenénk azt. Ide társíthatóa szavakkal elkövetett bűn. Kicsúszott aszámon. Nem úgy gondoltam. Nem akar-talak megbántani – mondjuk bocsánatké-résként. Szégyelljük magunkat és megfo-gadjuk, hogy legközelebb meggondoltab-bak leszünk. Sajnos ez ritkán sikerül, ráadá-sul korunkban az adott szó becsületének ésaz ígéret szavába vetett bizalom romlásánakvagyunk megtapasztalói. Mert van, amitnehéz felvállalni, ami elhamarkodott, meg-gondolatlan volt részünkről. Hála Isten-nek, hogy ennek ellenére még mindig meg-tapasztalhatjuk, hogy vannak gyógyító sza-vaink. Dicséret, elismerés, tisztelet. Jó vol-na, ha ezzel kapcsolatban is sokszor eszünk-be jutna Jézus tanítása: Amit szeretnétek,hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is

Böjti activity„Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem…” [Zsolt 51,3]

azt cselekedjétek velük. S ha nekem jól esikaz elismerés, miért tagadnám meg mástól?

A harmadik módszer a legizgalmasabb.Rajzolás és szavak nélkül el kell mutogatnia feladványt. Tárgyat, fogalmat, személyt,igét. Tetteink sokat elárulnak rólunk. Ezeka legnyilvánvalóbbak. Szégyenletes tagadá-sainkkal tehetünk úgy, mint Péter apostol,aki keserves sírásra fakadt, amikor szembe-sült bűnével. Életét akarta adni Mesteréért,de cserben hagyta. Jézus különös utat mu-tat meg neki. A bűnbánat mélységéből fel-emeli, és rögtön feladattal bízza meg. Böjt-ben, cselekedeteimmel kapcsolatban kétfé-leképpen vetek számot. Van olyan, amitmegtettem, de nem kellett volna, és olyanis, amit meg kellett volna tennem, de talánnem voltam elég bátor hozzá. Ez az időszaka jóvátételek, a nagy elhatározások ideje is.De ehhez nem lenne elég erőnk, ha nemhinnénk a határtalan szeretetét Krisztusbanmegmutató Istenben.

Böjtben rátekintek kapcsolataimra és azIge útmutatásával meghatározom, hogy mia helyes és elfogadható. Ki lenne ebben na-gyobb tanítónk, mint Jézus, aki a szolgálatés alázat útját járta? A böjt a bocsánatkérésés az életjobbítás lehetőségét is elénk hozza.Ezért kapunk lehetőséget arra, hogy hatböjti vasárnapon vehetünk úrvacsorát.

Virágvasárnappal kezdetét veszi a ki-emelten fontos utolsó hét. Eseményeielénk hozzák Isten megtestesülésének cél-ját. Ez pedig az ember, a bűnös ember meg-mentése. Látszólag nagyhét útjának mély-pontja a golgotai kereszt, nagypéntek. DeJézus maga mondja: „… ha felemeltetem aföldről, magamhoz vonzok mindeneket”.Mélység és magasság így mutatja meg szá-munkra az isteni titkot. Hogy harmadnap-ra üres legyen a sír és igaz a feltámadás híre.Mindez megigazulásunk oszlopa, de úgy islehet fogalmazni: megtisztulásunk alapja.

Krisztus keresztáldozata árán elfogadóMennyei Atyánk idei böjtünkben is aktív, smindenféle módot kitalál, hogy megértsükútmutatását, érezzük szeretetét. A Szentlé-lek legyen velünk, vezessen az önvizsgálatútján, az aktív böjti napokban. Adja, hogynagyhéten Krisztus mai tanítványaiként éskövetőiként hitünk erősítésére elevenítsükfel a Krisztus-eseményeket a gyülekezet kö-zösségében és egyéni elcsendesedésben. Akereszten kirajzolódik a kegyelmes Isten ar-ca, aki gondolataink, szavaink és cselekede-teink Ura. Áldott böjti aktivitást kívánok!

IHÁSZ BEATRIX

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo2 2015. húsvét

Page 3: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 3

Cogito ergo sum XVII.A Nagy Terv – A Golgota után

II. Jeruzsálem pusztulásaMár cikksorozatom XIII. részében, a

Nagy Terv ismertetésénél leírtam, hogy aterv részben a szeretet vallásának megalapí-tásával, részben Jeruzsálem népének meg-büntetésével foglalkozik. Mint tudjuk, Je-ruzsálem népe Ábrahámtól származónaktartja magát. A Bibliai ószövetségi részébenolvashatóak szerint szerződést is kötöttekteremtő Istenükkel, aki azt mondta, ha ki-zárólag Őt imádják, nagy néppé teszi őket.Az újszövetség szerint az Úristen nagy szo-morúsággal mondja a következőket: „Jeru-

zsálem, Jeruzsálem! Megölöd a prófétákat ésmegkövezed azokat, akiket hozzád küldenek!Hányszor volt, hogy egybe akartam gyűjtenigyermekeidet, ahogy a tyúk szárnya alá gyűjticsibéit, de nem akartad.” [Lk 13,34] Ugyan-csak Lukács evangéliumában olvashatjuk,hogy amikor Jézus Urunk a húsvéti ünne-pek előtt Jeruzsálembe ment, az olajfák he-gyéről meglátta Jeruzsálemet, a szemébekönny szökött, és a következőket mondta.„Bár felismerted volna ezen a napon te is a bé-kességre vezető utat! De most már el van rejtvea szemeid elől. Mert jönnek majd reád napok,amikor ellenségeid sáncot húznak körülötted,körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak;földre tipornak téged és fiaidat, akik bennedlaknak, és nem hagynak belőled követ kövön,mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét.”[Lk 19,42–44]

Az Úristen akaratából Jeruzsálem rómaimegszállás alatt állott. Ezt az állapotot anép meglehetős türelemmel fogadta és azÚristen büntetésének tekintette. Arra szá-mítottak, hogy az Úristen megsegíti őket,felszabadítót (Messiást) küld számukra arómai uralom alól. Ő azonban még egy kí-sérletet tett Jeruzsálem megmentésére.Egyszülött fiát küldte egy új parancsolattala szeretet vallásának a hirdetésére: „Szeresdaz Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljeslelkedből és teljes elmédből.” [Mt 22,37]

A nép valóban nem ismerte fel az Úris-ten látogatásának idejét, mert tiltakozásulKrisztus Urunk halálát követelte. Mintmondták: „Szálljon ránk és gyermekeinkre

az ő vére.” [Mt 27,25] A nép követeléséreKrisztus Urunk katartikus módon, kereszt-halállal fejezte be küldetését. Jeruzsálemnépe az Úristentől nem ezt várta, ezértmegzavarodott állapotba került. A háttér-ben ugyanis megkezdődött a zelóták moz-galma a római megszállás ellen. A továbbitörténet már nem a Bibliában olvasható, debárki megtalálhatja az interneten, a Googlekereső segítségével „A zsidó háború – Jeru-zsálem pusztulása” címen.

A felkelés az állam északi részén, Galileatartományban kezdődött. Leverésére a ró-maiak részéről több kísérlet is történt. Vé-gül Kr. u. 67 tavaszán Vespasianus, Szíria újhelytartója bevonult Galileába, és még ab-ban az évben hatalmába kerítette. Néró ha-lálával azonban Rómában zavaros viszo-nyok alakultak ki. A végén Vespasianustcsászárrá választották és a jeruzsálemi had-járatot Kr. u. 70 tavaszán a császár fia, Titusfolytatta.

Szinte pontosan az történt, amit JézusUrunk Jeruzsálembe menet megkönnye-zett: Titus csapatai szorosan körülvették avárost, csakhamar éhínség tört ki, és sokanmenekülni kezdtek. Őket Titus elfogatta éskeresztre feszíttette. A lakosság jó része atemplomba menekült, bízva Isten csodájá-ban, és remélte a város felszabadítását. A ró-maiak azonban előretörtek, a templomotfelgyújtották, és kegyetlen vérengzésekárán bevették. A város lakossága mindezekellenére hősiesen védekezett, azonban a ró-mai túlerőnek nem tudott ellenállni, így atámadók kezére került. Vespasianus ésTitus Rómában triumphust, győzelmiünnepet tartott.

A hadjárat azonban nem teljesen fejező-dött be, egyes erődök még sokáig védekez-tek. Utolsónak Masada esett el, Kr. u. 73-ban. Az erőd védői öngyilkosságot követtekel. Végül is Hadrianus Jeruzsálemet (Kr. u.117–135 között) teljesen leromboltatta,valóban kő kövön nem maradt. A helyénAelia Capitolina néven római várost épít-tetett.

Jeruzsálem lakossága két vallási feleke-

zethez tartozott: a szefárdhoz és az askená-zihoz. A két felekezethez tartozó népességmás-más úton hagyta el a várost. A szefár-dok a muszlimok révén az Ibériai-félsziget-re jutottak, ahol a Ferdinánd és Izabella há-zassága révén egyesült Spanyolországbanéltek egészen az 1500-as évekig. Főként ajezsuita rend megalakulása után, a jezsuitáküldözése miatt elhagyták Spanyolországotés Franciaországba menekültek. Részt vet-tek a francia forradalomban, majd tovább-menekültek és a németországi tartomá-nyok nyugati szárnyán kaptak engedélyt aletelepedésre. Eleinte itt is csak gettóba zár-va, sárga csillag viselésére kötelezve élhet-tek.

A másik felekezet, az askenáziké északfelé menekült, s a kazároknál telepedett le.Itt a kazár birodalmi vezetőséget saját vallá-sukra is áttérítették, sőt találkoztak a ván-dorló, hazát kereső, a kazárokkal szövetsé-ges (adófizető) magyar törzsekkel is. A Ka-zár Birodalom későbbi megszűnése utánorosz földre menekültek. Itt nem találtakbékés fogadtatásra. A menekülők egy részétaz Urálba telepítették. Másik részük a pog-romok miatt Lengyelországba, Litvániába,vagyis északi irányba vándorolt, illetvenagyrészt Németországba, másrészt azOsztrák–Magyar Monarchia területére hú-zódott. Itt találkozott a két zsidó felekezet.Az I. világháborúig viszonylag nyugodt kö-rülmények között éltek.Tanúsítja ezt, hogyBékéscsabán a Luther utcában (a Lázár ésKinizsi utca kereszteződésénél), két egy-mással szemben lévő sarkon megtalálhatóka szefárd és az askenázi felekezetek – vagyahogy később hívták őket –, a neológok ésaz ortodoxok zsinagógái.

A letelepedett jeruzsálemi nép maradé-kai szétszóródott állapotban Hitler hata-lomra kerüléséig viszonylag békességbenéltek Európában, később az USA-ban is. Ajeruzsálemi nép további története már nap-jaink történelme.

TÓTH SÁNDOR ISTVÁNéletének 94. évében

Újságunk az interneten is megtalálható, a címen.http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo

Page 4: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo4 2015. húsvét

A z 1915-ös esztendő elején már bizo-nyossá vált, hogy a háború hosszabb

ideig fog tartani. Széles tömegeket soroztakbe frontszolgálatra, akik szembesültek a há-ború pusztításaival. A katonák emberfelettihősiességgel harcoltak, felszerelésük azon-ban a közelharcra teljesen alkalmatlan volt.

1915 májusában hadba léptek ellenünkaz olaszok is, így Ausztria–Magyarország –a balkáni és az orosz hadszíntér mellett –egyidejűleg három fronton kényszerült há-borúzni. Sokan áldozták fiatal életüketOrosházán is.

A Kálmán Rezső (1889–1933) lelké-szünk által összeállított, „Az orosházi evan-gélikus hősök emlékezete” című, 1925-benmegjelent füzetből idei lapszámainkbannégy részre bontva, ábécé-rendben közöl-jük az 1915-ös év katonahalottait. Áldottlegyen emlékük!

1915-BEN HALT HŐSI HALÁLT

• honvéd, 2. honvéd gy. e.Aklan Sándor19 éves, orosz harctérAklan András–Németh Mária

• távírászAndrékó Lajos26 éves, Sankt PöltenAndrékó István–?Felesége: Tóth Etel

• szakaszvezető, 101. gy. e.Antovszki János29 éves, ZlocowAntovszki János–Kunos MáriaFelesége: Tóth Erzsébet

• gyalogos, 101. gy. e.Ács György21 éves, MonfalconeÁcs János–Varga Erzsébet

• gyalogos, 101. gy. e.Ádász Mihály28 éves, CattaroÁdász András–Gojdár LídiaFelesége: Sonkolyos Mária

• kocsisÁgoston Lajos23 éves, RanzianoÁgoston Pál–Hári Julianna

• gyalogos, 101. gy. e.Bak Imre29 éves, GalíciaBak Sándor–Czellár Róza

• őrvezető, 39. gy. e.Bakos István32 éves, DoberdoBakos István–Sinkó Katalin

• gyalogos, 101. gy. e.Balog Ádám33 éves, GalíciaBalog György–Dér Judit

• tizedes, 37. gy. e.Balog Ferenc24 éves, OrosházaBalog Mihály–Jankó Julianna

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Balog János35 éves, Opachiobella (Ochiobello?)Balog Antal–Harmat ErzsébetFelesége: Magera Róza

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Balog Sándor22 éves, MezőlaborcBalog Lajos–Kőrösi Róza

• honv., 4. h. gy. e.Bánki Horváth András37 éves, DoberdoBánki H. András–Szabó ErzsébetFelesége: Bánki H. Etel

• honv., 4. h. gy. e.Bánki Horváth András24 éves, olasz harctérBánki H. Antal–Pataki Erzsébet

• gyal., 101. gy. e.Bánki Horváth Antal29 éves, LembergBánki H. András–Szabó ErzsébetFelesége: Horváth Mária

• honv., 4. h. gy. e.Bánki Horváth György20 éves, ismeretlen helyenBánki H. János–Varga Zsuzsanna

• honv., 4. h. gy. e.Bánki Horváth Imre31 éves, OrosházaBánki H. András–Szabó ErzsébetFelesége: Szabó Julianna

• gyalogos, 82. gy. e.Bánki Horváth Lajos23 éves, Pelza

• gyalogos, 101. gy. e.Benkő György26 éves, Dunzjev (Galícia)Benkő Pál–Vági Julianna

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Benkő József26 éves, orosz harctérBenkő György–Dénes ÉvaFelesége: Ágoston Julianna

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Blaskó György26 éves, BerezowskaBlaskó József–Juhász Mária

• honv., 4. h. gy. e.Bodri Horváth András37 éves, VermeglianoBodri H. Pál–Rajki Erzsébet

• gyalogos, 101. gy. e.Bor Antal29 éves, orosz harctérBor Mihály–Kiss RózaFelesége: Horváth Mária

• tizedes, 39. gy. e.Bor József32 éves, GorjanskoBor József–Valaczkai Erzsébet

• gyalogos, 101. gy. e.Chovan János19 éves, Karnosovice (Galícia)Chovan Sámuel–Sulkovicz Katalin

• huszár, 18. huszár e.Csapó Sándor25 éves, GalíciaCsapó Sándor–Lődi Róza

• tüzér, 5. vártüzér e.Csepregi János23 éves, SzarajevóCsepregi Pál–Székács Róza

• gyalogos, 101. gy. e.Csepregi Mihály25 éves, KeszthelyCsepregi Pál–Székács Róza

• gyalogos, 114. gy. e.Csinos József31 éves, olasz harctérCsinos József–Varga ErzsébetFelesége: Lucsán Karola

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Csiszár Mihály28 éves, olasz harctérCsiszár Mihály–Szita ZsuzsannaFelesége: Zalai Etel

• honv., 4. honvéd gy. e.Csizmadia Antal22 éves, AlzüchCsizmadia Antal–Kulcsár Katalin

• honv., 4. honvéd gy. e.Csizmadia Bálint32 éves, olasz harctérCsizmadia Antal–Szabó Zsuzsanna

• gyalogos, 101. gy. e.Csizmadia Bálint28 éves, SzerbiaCsizmadia András–Sárközi ZsuzsannaFelesége: Németh Erzsébet

• gyalogos, 16. gy. e.Csizmadia Ernő

27 éves, SzálnokCsizmadia Péter–Baki JuliannaFelesége: Pap Horváth Julianna

• őrvezető, 101. gy. e.Csizmadia István20 éves, Gorjansko (Galícia)Csizmadia Sándor–Szabó Julianna

Az I. világháború orosházievangélikus halottai .V

Page 5: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 5

OROSHÁZACERUZAHEGYEN

Balogh Örse 104 alkotása kö-zött Orosháza templomai, köz-épületei, városképi jelentőségűpolgári házai, illetve az evangé-likus egyházhoz kötődő épüle-tei szerepelnek. A 12 evangéli-kus egyházi épületet ábrázolórajza közül ezúttal az 1878-banépült Zombai (volt: Megye) ut-cai Evangélikus Elemi Népisko-la következik. 1987 óta ez azOrosházi Festők Csoportjánakműterme. Falára 1988-ban ke-rült át a városalapítási emlék-tábla a Zombai utca 22. szám-ról, mivel azt új tulajdonosa1987-ben lebontatta. A volt iskola épülete (ma Zombai utca 63. sz.)

• huszár, 3. huszár e.Csizmadia Lajos32 éves, orosz harctérCsizmadia Péter–Baranyai Julianna

• őrvezető, 4. h. gy. e.Csmela Sándor38 éves, San MartinoCsmela András–Kunos JuliannaFelesége: Zsedényi Mária

• gyalogos, 77. gy. e.Czikora Antal28 éves, Novazicmia (Oroszország)Czikora Lajos–Podlifka Karolin

• tizedes, 101. gy. e.Daubner Lajos32 éves, ChirowDaubner Mihály–Kiss RózaFelesége: Diósi Brigitta

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Dénes Antal30 éves, orosz fogságbanDénes István–Tóth MáriaFelesége: Mészáros Anna

• gyalogos, 101. gy. e.Dénes Bálint28 éves, orosz harctérDénes Mihály–Dénes KatalinFelesége: Vági Julianna

• gyalogos, 101. gy. e.Dénes Bálint27 éves, KrukicniceDénes Sándor–Tóth Zsuzsanna

• kocsis,Dénes Imre18 éves, Sankt Peter (Steiermark)

• gyalogos, 101. gy. e.Dénes Sándor20 éves, orosz fogságbanDénes István–Horváth Mária

• huszár, 3. huszár e.Dér András19 éves, Jamion (olasz)Dér András–Sárközi Erzsébet

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Dér István

23 éves, ismeretlen helyenDér József–Dénes Katalin

• kocsisDimák Antal32 éves, NagypalonyDimák György–Zábrák JuliannaFelesége: Györgyi Mária

• gyalogos 101. gy. e.Dimák Mihály37 éves, SzerbiaDimák János–Szabó ÉvaFelesége: Birkás Julianna

• honv., 2. honvéd gy. e.Dominkó Sándororosz fogságbanDominkó Sándor–Bíró Éva

• gyalogos, 300. gy. e.Domoki István20 éves, Dukla-hágóDomoki Mihály–Bors Zsuzsanna

• gyalogos, 101. gy. e.Domoki László28 éves, ZloczowDomoki Mihály–Oskó Julianna

• tizedes, 20 honvéd gy. e.Erdélyi Antal27 éves, OrosházaErdélyi Antal–Tóth KatalinFelesége: Tóth Mária

• gyalogos 101. gy. e.Fazekas István28 éves, ZemplénOroszi Fazekas István–Berta SáraFelesége: Sz. Horváth Etel

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Fehér Antal29 éves, orosz harctérFehér Mihály–Vági MáriaFelesége: Vági Róza

• gyalogos, 101. gy. e.Fehér József22 éves, orosz harctérFehér Dávid–Szita Mária

• gyalogos, 101. gy. e.Fehér Lajos20 éves, Vola Michova (Galícia)Fehér János–Dimák Erzsébet

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Fekete Imre32 éves, LeipnikFekete Mihály–Szabó KatalinFelesége: Sonkolyos Zsuzsanna

• gyalogos, 302. gy. e.Fekete István20 éves, orosz harctérFekete István–Mórocz Julianna

• honvéd, 4. honvéd gy. e.Fekete József20 éves, LaibachFekete Mihály–Szabó Julianna

• gyalogos, 101. gy. e.Furár Kálmán24 éves, GyöngyösFurár Sándor–Baranyai ErzsébetFelesége: Tóth Zsuzsanna

• gyalogos, 101. gy. e.Für Lajos21 éves, orosz fogságbanFür Lajos–Keresztes Zsuzsanna

KOSZORÚS OSZKÁR

(Folytatása következik…)

Page 6: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo6 2015. húsvét

I. világháborús hősök temetője II.

A háború utáni nehéz években a hősihalottak temetőhelyeinek és sírjai-

nak karbantartáshoz – országos viszonylat-ban is – közadakozásból próbáltak pénztteremteni. Jó példával járt elöl ebben azorosházi állami polgári fiú- és leányiskola,amikor 1917 novemberében az iskola tor-nacsarnokában hazánk védelmében elesetthőseink emlékére iskolai gyászünnepélyttartott. Erre az iskolai, az orosházi és világihatóságokat, a szülőket és a nagyközönsé-get is meghívták. Az ünnepség után az el-esett hősök sírjára gyűjtést rendeztek. A kö-vetkező, az elesett hősök emlékére rende-zendő iskolai gyászünnepélyükre az 1918.július 28-án az Orosházi Újságban tettekfelhívást „Lombos, virágos katonatemetőt”címmel.

Temetőügyben az orosházi nők is meg-mozdultak – özvegyek és anyák –, mind-azok, akiknek kedves családtagjuk a kato-natemetőben nyugszik. Az volt a vágyuk,hogy a hősök nyugvóhelye lombos és virá-gos legyen. De ezt csak úgy lehetett elérni,ha az elültetett fákat, cserjéket és virágokatrendszeresen ápolják és locsolják.

A Hősök temetője közelében viszontnem volt alkalmas kút, ezért a hozzátarto-zók elhatározták, hogy saját költségükönszivattyús kutat készíttetnek a temető mel-lé. Ennek érdekében aláírási ívet bocsátot-tak ki, melyen felkérték mindazokat, akik-nek a hősök temetőjében halottjuk nyug-szik, hogy a kút felállításának költségéhezjáruljanak hozzá, hogy az mihamarabb el-készülhessen.

A belügyminiszter 1926 márciusában atörvényhatóságokat arról értesítette, hogya hősi halottak sírjainak karbantartásáhozszükséges összeg előteremtésére – az addigirendelkezésektől eltérően – ezentúl májusutolsó vasárnapjára is engedélyez nyilvánosországos gyűjtést. Ennek sikere érdekébenelrendelte, hogy május 9-től 31-ig a ható-ságok semmiféle más célra utcai gyűjtést neengedélyezzenek, sőt az eddig kiadott enge-délyeket vonják vissza.Korabeli hírlapi for-rások utalnak rá, hogy ugyancsak 1926-ban a Szicíliában elesett magyar hősök sír-jának ügyében is országos akció indult. Ahírekből az is köztudomásra jutott, hogyOrosházának is nyugszik egy hős fia Szicí-

liában, név szerint Hovan Pál. Hazahozata-lára 3 millió 750 ezer korona költség válla-lása mellett nyílt volna lehetőség.

A hadszíntereken egyre csak szaporod-tak a katonatemetők. Felsőbb rendeletrehalottak napján Orosházán is iskolai gyűj-tést tartottak a Kárpátokban elesett hősöksírjainak gondozására, melynek eredmé-nyeként 212 korona gyűlt össze.

A hősök holttesteinek hazaszállítását azorosházi szülők és hadiözvegyek közül iskevesen tudták felvállalni. A hősi halált haltkatonák „temetése” olykor a hősök temető-jében jelképesen, fejfaállítással ment végbe.A hazaszállítás lehetőségei is korlátozottakvoltak, 1917 júliusában például a hadsereg-parancsnokság rendeletet adott ki, amely-ben „a hadszíntéri és hadtápterületeken” azexhumálásokat megtiltotta. A kérelmeketpedig elutasították, majd csak októbertőlengedélyezték újra, ideiglenesen. A hadi-események függvényében hozott intézke-déseket nehéz volt betartani. 1918 első hó-napjaiban például a vasúti kocsik hiányamiatt volt kénytelen a hadsereg-főparancs-nokság átmenetileg beszüntetni a holt-testeknek vasutakon való szállítását.

A Hősök temetőjének rendben tartásá-ra a későbbi években is gondoltak. 1928-ban Kálmán Rezső evangélikus igazgatólel-kész a hősi halottak sírjainak gondozására30 pengőt utalványozott.

1930-ban Orosháza olyan helyzetbe ke-rült, hogy a község elöljárósága rendezni kí-vánta (és tudta is) a Hősök temetőjét. Ottugyanis voltak olyan sírok, amelyeken sem-miféle megjelölést nem találtak, így nemvolt tudható, pontosan ki is nyugszik ahantok alatt. Ezért Orosháza község elöljá-rósága felhívást adott ki, amelyben kérteazokat, akiknek hősi halott hozzátartozó-juk sírján semmiféle megjelölés nincs, hogyjelentkezzenek a jegyző irodáján, és ott ad-janak felvilágosítást hősi halottjuk szemé-lyére vonatkozólag, hogy a sírkövet annakalapján elkészíttethessék.

Orosháza község képviselő-testületeugyanis elhatározta, hogy a jeltelen hősi sí-rokat sírkövekkel kívánja ellátni. A mun-kák elvégzésére a helybéli Verók és Lévaicég kapott megbízást. A sírkövek felállítása1930 márciusában már javában folyt, és a

jelöletlen hősi sírok nagy részén már ottvolt az egyszerű, mindamellett tetszetős ki-vitelű sírkő. Összesen hatvankét új sírkőkerült a Hősök temetőjébe és a községi elöl-járóság gondoskodott arról, hogy azok fel islegyenek állítva. Azokra a sírokra tehát,amelyeknél már nem volt hozzátartozóvagy olyan szegény volt, hogy sírkövet semtudott hősi halottjának emelni, a községkészíttette el azt, hogy az orosházi Hősöktemetőjében minden hős sírja emlékkővellegyen megjelölve. A kövekre a hősi halottnevét, életkorát, és hogy hol esett el, vésett-ék fel.

Itt kell megemlékeznünk arról, hogy abelügyminiszter rendeletére országszertecsak 1931 januárjában kezdték összeírni aháborúban eltűnt magyar katonákat. Többmint kétszázezer volt azoknak a száma,akiknek a különböző harctereken nyomukveszett. Ezzel az összeírással remélték felő-lük hitelesen megállapítani, élnek-e mégvalahol vagy meghaltak. Azon orosházi hő-si halottak sírjait, akiknek hozzátartozói is-meretlenek voltak, a polgári leányiskolaIII. és IV. osztályának növendékei gondoz-ták nagy szeretettel. A sírokra a község isminden évben elküldött egy-egy koszorút.Ezt a kegyeletes és önzetlen munkát többmint egy évtizedig végezték az iskola tanu-lói Bizonyságul szolgál erre dr. Hajdú Er-.zsébetnek, a polgári iskola egykori diákjá-nak visszaemlékező írása, amelyben az I. vi-lágháborús hősi temető gondozásának széppéldáját hozza elénk: „Most, amikor több-ször hallom a rádióban, látom a televízió-ban a katonasírok gondozásának, ápolásá-nak tényét, eszembe jut a mi, 12–14 éveskislányokként (1939–1941 évben) végzettmunkánk a Hősök temetőjében. Az I. vi-lágháborús sírokat gondoztuk: sorban, ka-pával, gereblyével, csoportban mentünk ta-nárnőnk vezetésével a temetőbe; ősszel ha-lottak napja, tavasszal hősök napja előtt.Gazt irtottunk, kapáltunk, gereblyéztünk,csinosítottuk a sírokat. Virágokat is vittünka sírokra, részben élő gyökeres növénytplántáltunk, részben pár szál virágot. Élőt.Művirágot soha nem vittünk a sírokra. Ezta munkát olyan természetesen végeztükegy-egy hétköznap délután, mintha óra-rendi tantárgy lett volna.”

Page 7: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 7

Orosháza kegyelete halottak napjánEgy 1924-ben alkotott törvény a nem-

zeti ünnepek közé sorolta a magyar hősök-re való emlékezést, május utolsó vasárnap-ját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánítva.Orosháza minden évben méltó módon em-lékezett meg hőseiről. A Hősök napjánakmegünneplése a városban hosszú éveken átazonos program szerint zajlott: délelőtt aHősök szobránál, délután a Hősök teme-tőjében volt gyászünnepség. Utóbbi hely-színen minden alkalommal nagyszámú kö-zönség jött össze, hogy a hősök emlékénekáldozzon. Orosháza társadalmi egyesületeigyászfátyolos zászlókkal jelentek meg. El-ment továbbá Orosháza közéletének szá-mos képviselője. A Hősök temetőjében aPetőfi dalárda énekelt, majd a soros lelkészmondott beszédet és imát az elesett hősö-kért. Szintén a Petőfi dalárda éneke zárta atemetői gyászünnepséget.

Például 1927-ben, Hősök napján a le-venték kegyeleti stafétát indítottak a teme-tőbe. A staféta vasárnap délelőtt a Kossuthtérről indult a Táncsics Mihály utcán végig.A református templomnál elfordultak aKönd utcára, onnan az Erzsébet királyné(ma Kossuth Lajos) utcán át a Szentesi ut-cán át haladtak a temetőig. A temető bejá-ratához elsőnek érkező levente egy koszo-rút kapott, amellyel továbbfutott a hősöksírjáig. Itt a koszorút Lázár jegyző vette át,és azzal a legközelebbi sírt megkoszorúzta.Délután a Hősök napi gyászbeszédet Ko-vács Andor esperes tartotta. A kegyeleti ün-nep hagyományként élt Orosházán, a lel-készek szolgálatával pedig szakrális jellegetöltött.

Orosháza község halottak napján semfeledkezett meg azokról, akikről a község-nek nem szabad megfeledkeznie. Azon hősihalottak sírjára, akiknek már nem voltakhozzátartozóik, vagy messze éltek Oroshá-zától, a községi elöljáróság koszorúkat ren-delt, s a jegyzőt bízták meg azok elhelyezé-sével a hősi sírokra, halottak napjára. 1932-ben már harminc hősi sírt koszorúzott aközség. Koszorút helyezett még el a községhalottak napján délelőtt a Hősök szobrára,s a Kossuth-szoborra is.

A Hősök napja megünneplése a II. vi-lágháború után politikai és szimbolikustartalma miatt tilalomlistára került. Csak arendszerváltozást követően nyerhette visszaeredeti jelentését. A Magyar KöztársaságOrszággyűlése, adózva az elmúlt ezredévmagyar hőseinek emléke előtt, a nemzet er-

kölcsi adósságát törlesztette, amikor 2001-ben a magyar hősök emlékének megörökí-téséről és a Magyar Hősök Emlékünnepé-ről szóló törvényt elfogadta.

A méltó emlékezésértOrosházán az Alvégi temetőben lévő I.

világháborús hősök parcellája 2014 szep-temberére pályázati és önkormányzati for-rások felhasználásával lett rendbe hozva. Atemető ki lett tisztítva, füvesítettek, fákatpótoltak, a síremlékeket megtisztították.Az I. világháború 100. évfordulója alkal-mából Orosháza Város Önkormányzatapedig márványtáblával ellátott emlékkövetállított a temetőhely sarkára. Sokan nemtudták, hol van az emlékhely, Bánfi Antalkőfaragó munkájánál jobb útbaigazításnem szükséges. Az emlékkő felavatására ésökumenikus megszentelésére 2014. szep-tember 22-én került sor, a CentenáriumiEmlékbizottság tagjai, a város képviseleté-ben megjelentek és az érdeklődők jelenlété-ben. Száz év után tehát emlékkő hirdeti: azI. világháború halottai nyugszanak itt. Ami hőseink nem a győzelemért adták életü-ket, ők azok, akiknek „létük csodáját el-nyelte a golyóba zárt sötétség.”

EpilógusA „Nagy Háború” átrajzolta az emléke-

ket, a lelkeket és a térképeket. A temetőbena háború áldozatainak (számunkra ismeret-

lenné távolodott hősök) sírjai közt sétálvaérinthet meg bennünket leginkább, hogyjelenünk és a száz év előtt történtek közöttérezhetően itt a legkisebb a távolság.

Némelyik emlékkő tövén egy szál szárazrózsa van, amely nem is olyan régen mégláthatatlan, eleven gyökerekről táplálko-zott. Akár a temető szimbóluma lehetne.Ebben a temetőben találtuk kőbe vésve,hogy a háború okán Molnár Ferenc, a 101.gyalogezred katonája 18 évesen már hősihalott volt, a másik legfiatalabb áldozat pe-dig Ravasz József, aki a harctéren szerzettbetegségében halt meg, életének 19. évé-ben. Mihályka István tartalékos hadnagy53, Tury Gyula honvéd alezredes 57 évesvolt, amikor a háború véget vetett az éle-tének. A hősök közül feltehetően ők a sír-kert legidősebb lakói. A közvitézek közülkeveseknek vésték fel a neve alá, hogy hol,melyik fronton estek el a hazáért. Közülükkettőnek a nevét idézzük még ide: Csizma-dia Ferenc a 101. gyalogezred közvitéze, 34éves. Siljak, Szerbia 1914., Verrasztó Sán-dor a 101. gyalogezred közvitéze, 24 évesKulajevics, 1915. És vajon Joczkovics Mi-los és Joun Badiun közvitézeket, meg az is-meretlen magyar és román katonákat hovávárhatták haza, talán évtizedeken át, minteltűnteket?

A centenárium évében az első világégésévfordulójának és hősi áldozatainak kísé-reltünk meg emléket állítani. A ma embe-rében – akárcsak a krónikásban – önkénte-lenül felmerül a kérdés: a száz év előtt hősihalált haltak emlékét vajon megtudják-eőrizni a Hősök temetői a következő századfolyamán?

VERASZTÓ ANTAL

Alkotó: Bánfi Antal orosházi kőfaragó

A tábla felirata:AZ I. VILÁGHÁBORÚHŐSI HALOTTAINAK

EMLÉKÉRE1914–1918

Vasárnapi istentiszteleteink igehir-detéseit a kedves testvérek hétrőlhétre meghallgathatják az interne-ten is, a következő honlapcímen:oroshaza.lutheran.huIgehirdetéseink 2008. augusztus31. óta mindig felkerülnek a világ-hálóra, így rendszeres közkinccsé-tételük. Isten áldása legyen mindenalkalmon, ahol az Ő igéje hangzik.Hisszük a prófétai tanítást, hogy:„…az én igém is, amely számból ki-jön: nem tér vissza hozzám üresen,hanem véghezviszi, amit akarok, el-éri célját, amiért küldtem.” [Ézs55,11]

Page 8: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo8 2015. húsvét

A Hajnal utcai evangélikus iskola I. és II. osztályos tanulói Tóth László tanítóval(Orosháza, 1935) Beküldő: dr. Hajdu Erzsébet

A Táncsics utcai evangélikus iskola tanulói Zelenka István tanítóval(Orosháza, 1936) Beküldő: Dénes Ferenc Károly

Káldy Zoltán püspököt köszönti az evangélikus templom előtt Koszorús Oszkárné és lánya, Évike(Orosháza, 1967) Beküldő: Gavallérné Koszorús Éva

FotóalbumE címmel egy sorozatot indítot-tunk. Várjuk mindazok jelentke-zését, akik egy-egy régóta őrzöttfotójukat szívesen közzétennéklapunkban. Olyan, a 19. és 20.században készült fényképekregondolunk, melyek evangélikusegyházközségünkhöz vagy a le-ányegyházakhoz kapcsolód-nak. Lehetnek régi orosházievangélikus iskolai fotók, kon-firmációról, esküvőről, temetés-ről készült felvételek. Ábrázol-hatják templomunkat, egykoriiskoláinkat, egyházi épületein-ket. Örülnénk annak is, ha eddigismeretlen képeket kapnánk ré-gi egyházi alkalmainkról, lelké-szeinkről, tanítóinkról, mástisztségviselőinkről. Fontos an-nak pontosítása, hogy kit vagymit ábrázol a beadott felvétel,hol és mikor készült. Feltüntet-jük a fotó tulajdonosának nevétés (ha tudjuk) a fotográfusét is.Kérjük Olvasóinkat, hogy a lelké-szi hivatalba, Csehi József hiva-talvezetőhöz (Orosháza, Thék E.u. 2.) válogatás után juttassanakel, egy jól másolható, érdekesfényképet.Most pedig gyönyörködjünka ré-gi felvételekben!

Page 9: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 9

A legnehezebb időkben, 1944. október 11-én született Szarva-son, amikor a II. világháborús szovjet front áthaladt a városon.Születésekor édesapja, Kovács Béla, a szarvasi EvangélikusVajda Péter Gimnázium tanára, már nem volt otthon, katonaiszolgálatot teljesített. Édesanyja, Tóth Klára tanítónő mellett azOrosházáról átköltözött nagymama, Tóth Lászlóné állt. A hábo-rús helyzetben féltő szeretettel gondozták a kis jövevényt, igye-keztek a legfontosabbat, a táplálékot megszerezni számára. Azélet teljesen megbénult, a közigazgatás szünetelése miatt csakhéthetes korában anyakönyvezték.Iskoláit Szarvason végezte. Az alsó tagozatot a tanítóképzőgyakorló iskolájában, a felsőt a Kossuth utcai leányiskolában.1962-ben érettségizett a Vajda Péter Gimnáziumban.Még abban az évben felvették a szarvasi Felsőfokú ÓvónőképzőIntézetbe. Pályaválasztásában szerepet játszott az, hogy sze-rette a kisgyermekeket és maga is úgy érezte, rendelkezik azok-kal a készségekkel, amelyek ehhez a szép és felelősségteljeshivatáshoz szükségesek.1964-ben vette kézhez oklevelét. Orosházára, a Bajcsy-Zs. ut-cai óvodába helyezték, s a városban élő keresztanyjához köl-tözött. Egy évtizedig dolgozott ebben az óvodában, kellőgyakorlatot szerezve a munkában.1965-ben férjhez ment Koszorús Oszkár könyvtároshoz, két lá-nyuk született: 1966-ban Éva, 1969-ben Csilla.1974-től a Gyopár utcai lakásukhoz közel eső, újonnan nyíltKönd utcai, lakótelepi óvoda vezető helyettese lett (1993-ig),majd ugyanott még két évig óvodavezetőként dolgozott. 1995-ben áthívták a Hajnal utcai evangélikus óvodába, ahol 1999-esnyugdíjba vonulásáig vezetőhelyettesként végezte a rábízottmunkát.Három és fél évtized alatt több száz óvodása volt, részt vállalt aváros óvodai munkaközösségének feladataiból. Több irodal-mi, környezetismereti és ének bemutató foglalkozást tartottOrosháza óvodapedagógusainak. Részt vett az óvónőképzés-ben, mintegy 15 gyakorló óvónőnek volt mentora, s vezető pe-dagógusi címet is kapott. Munkásságát elismerésekkel jutal-mazták.Óvodai munkája mellett példás családanya is volt. Ellátta fér-jét, nevelte két lányát, majd szeretettel vette körül unokáit: Ger-gőt, Petrát, Ákost. Két és fél hónapig segített Kanadában is,Franciska unokája születésekor. Kivette részét idős családtag-jainak gondozásából. Keresztanyját, Tóth Idát, anyai nagyany-

ját és nagyapját, Tóth Lászlóékat, édesanyját és nővérét, TóthLenkét ápolta életük utolsó éveiben.Meghatározó volt életében az evangélikus egyházhoz való kö-tődése. Apai felmenői között lelkészek (Jamriska és Leskóágon), valamint tanítók is voltak. Anyai nagyapja, Tóth László53 évig volt az orosházi egyházközség tanítója, majd kántora.Apósa Orosházán volt evangélikus lelkész és esperes, édes-apja a Szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyházközség felügye-lője volt haláláig. Ő maga 1993-tól presbiter, 2000–2012-ig azegyházközség jegyzője, 2002-től haláláig a Fénysugár Nyug-díjas Egyesületet vezetője. Ez utóbbi szolgálatát nagy oda-adással és szeretettel végezte, egészen január 19-ei kórházbakerüléséig. Erről a munkájáról körülbelül negyven írásábanszámolt be az Orosházi Harangszóban. A 2001-es, Orosházánmegrendezett III. Országos Evangélikus Találkozónak (melyre3000 vendég érkezett ide), egyik fő szervezője volt. Az utóbbimásfél évtizedben alkalmanként kántori szolgálatot is ellátottfő istentiszteleteken, a csütörtök esti istentiszteleteken és es-küvőkön is, itt a templomban és az egyházmegye számos gyü-lekezetében. Az orosházi istentiszteletekre évek óta ő kérte feleaz igeolvasókat.Felmenőinek emlékét ápolva férjével együtt megírta édesapja,Kovács Béla és nagyapja, Tóth László portréját a Debrecenben,2013-ban, illetve 2014-ben napvilágot látott „Pedagógusokarcképcsarnoka” reprezentatív könyvsorozat köteteibe.Örült gyarapodó családjának, három testvérével mindvégig jókapcsolatban volt. Lányai férjhez mentek, Éváéknál három,Csilláéknál egy unokája született. Kiegyensúlyozott életet élt.2014-ben megkapta 50 éve szerzett oklevele után az aranydip-lomát. Készült férjével és családjával együtt a március elejénünneplendő 50. házassági évfordulójukra. Készült a június ele-jén születendő első dédunokája megérkezésére. Mindez márnem adatott meg neki. Hitét megtartotta, reménykedett, re-ménykedtünk mindnyájan a felépülésében. Éva lánya a leg-utolsó kórházi kezelés minden napján átment Gyulára, ugyan-úgy férje is. Ugyanakkor három testvére (Béla László, Klára ésErzsébet) is megérkezett betegágyához. Életének utolsó nap-ján meglátogatta Ördög Endre igazgató lelkész és Ihász Beatrixlelkésznő. Ott volt mellette lányának férje, Zoli, Petra unokájaSzarvasról, Ákos Szegedről, és aminek nagyon örült, hogy Ger-gő unokája is megérkezett kórházi ágyához, a skóciai Aber-deenből.Mikor 2012-ben Bonyhádon megkapta a Déli Evangélikus Egy-házkerület Hűségérmét, az alábbi, Ézsaiás könyvében találha-tó igét jelölte meg élete vezérfonalaként: „Ne félj, mert megvál-tottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!”

KOSZORÚS OSZKÁRNÉKOVÁCS HAJNALKA

aranydiplomás óvodapedagógus, evangélikus presbiter, a FénysugárNyugdíjas Egyesület elnöke hosszan tartó, türelemmel viselt súlyos be-tegség után, életének 71., boldog házasságának 50. évében, 2015. ja-nuár 30-án, a gyulai kórház onkológiai osztályán tért meg Teremtő Urá-hoz.

Page 10: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo10 2015. húsvét

Hajnalka„Az igaznak emlékezete áldott!” (Péld 10,7)

A z ötvenes években – gimnazista ko-romban – Szarvason ismertem meg a

szép szőke Kovács kislányokat. Múltak azévek, s újra a ’60-as években találkoztunkitt, Orosházán (a Dózsa György utca és aBajcsy-Zs. utca sarkán levő bolt előtt).Váltottunk néhány szót, tudtam, hogyOrosházához kötődnek, itt él rokonságuk.

A ’80-as évek elején osztályomba kerültegy illedelmes, kedves kislány: Csilla. Sző-kesége a Kovács kislányokra emlékeztetett.Igen, ő volt Hajnalka gyermeke. Ismét elő-kerültek az emlékek.

A ’90-es években nyugdíjas lettem. Azegyéni életünk szabadabb lett (már nemféltünk, ki kivel találkozik). Az egyházi életis felélénkült. Egy ökumenikus alkalmon aGyőry-teremben hallgattunk igét. Harma-ti püspök úr szolgált. Az igehirdetés utánbeszélgetés következett. A baráti társalgásalatt felvetődött: találkozzanak többször anyugdíjasok, alakuljon egy ökumenikusnyugdíjas klub. Hajnalkát választottukmeg vezetőnek. Nevünk Fénysugár Nyug-díjas Klub lett. Igazi lelki feltöltődést jelen-tett a keddi és csütörtöki alkalom. Megis-merhettük tagjaink lelki életét, hobbiját,foglalkozását. A nyugdíjas szó sok mindenteltakar: „Rang, dicsőség porba hullik” –mondja egyik énekünk.

Valóban úgy éreztük, hogy testvérek let-tünk. Foglalkozásainkon énekeltünk, kétversmondónk, Lenke néni és Piroska néniaz ünnepkör aktuális verseit mondta el.Gyakran hallottunk felolvasást, a kirándu-lásokról beszámolót. Hajnalka jó pedagó-giai érzékkel irányította beszélgetésünketnemesebb téma felé. Ő maga is gyakran ol-vasott fel. Egyik megragadó emlékem a„Fehérke” című könyv mondanivalója volt.

Közel hozta hozzánk a szenvedéstörténetet.Ma úgy emlékszem vissza, mintha a mienk,illetve az övé lett volna. Könnyeket csalt kiszemünkből Gyökössy Endre „Mai példá-zatok” című művének egy-egy fejezete is,mely valóban lélekápolás volt.

Sokoldalúságát tapasztalhattuk, láthat-tuk az elmúlt 12 évben: takarót, fáslit kö-töttünk a leprásoknak – ő csomagolta, el-küldte. Éneket tanított vagy éneket kísért.Betegeket látogatott. Az istentiszteletekreelhozta a mozgásukban, járásukban megfá-

radtakat, és vissza is vitte őket. Kulturálisalkalmakat, kirándulásokat szervezett.Sokféle dologhoz értett. Lehet, hogy másnem vette észre, de egyszer-egyszer csende-sebb lett. Jelentkezett betegsége, s erről aligszólt. Elmaradtak a felolvasások, versmon-dások, éneklések, a csütörtöki alkalmak, anévnapi köszöntők. Ő nem panaszkodott.Az éves tervekben a kitűzött programokatigyekezett megvalósítani. Töretlen erővelkészült, készültünk a 10. évfordulóra.

Gyűjtöttük és fel is olvastuk a Fénysu-gárral kapcsolatos verseket. Ezután a meg-próbáltatás évei következtek. Szenvedésebennünket is formált: kitartást, reménysé-get, nagylelkűséget adott, megtanultunkbízni. Hitet adott, hogy szenvedések köze-pette éljünk másokért és álljuk mi is a pró-bát, mint Jézus.

Ilyen az ember. Egyedüli példány.Nem élt belőle több és most sem él,s mint fán se nő egyforma két levél,a nagy időn se lesz hozzá hasonló…

… a homlokán feltündökölt a jegy,hogy milliók közt az egyetlenegy.[Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd]

A 2014. évről a beszámolót nagy bete-gen készítette el. Szenvedésében családigyász is érte. Telefonon tartottuk vele akapcsolatot és mondtunk megerősítő, bá-torító szavakat.

A fény legyőzi a sötétséget. Mi, az ittmaradottak legyünk továbbra is fénysuga-ra, mely a sok-sok könnycseppet szivár-vánnyá formálja.

NIKODÉMNÉSZEDMOHRADSZKY ZSUZSA

Oláhné Tóth Gabriella:

Emlékezünk

Szíven ütött halálhíred.Nagyon nehéz volt elhinni,hogy drága, hűséges szívedörökre megszűnt dobogni.Sosem voltál a magadé!Szétosztottad az életed,mint egykor Jézus szétosztottaaz öt kis árpakenyeret.Imádkoztál a betegekkel,felüdítetted a szomjazót…Mindenkié voltál. A miénk is.Hű szolga, testvér és anya.Úgy fáj a sok-sok közös emlék,s, hogy nem láthatlak többé soha!

Szíven ütött halálhíred,testvérem, megsirattalak!De könnyeim utat nyitottaka szívből jövő hálának.Mert áldott volt az életed,s csendes halál lett ajándékod.Szolgálatod itt betöltötted,s az Úr téged elragadott,az Ő földi hajlékábólégi, örök hajlékába.Megállsz Isten trónusánála boldogok seregében…

… nem fogy ki ajkadon az énekaz örökkévalóság Istenének.Tudom, hogy alázatos lényeddicsőülten ragyog odaát,mikor hűségedért az Ő kezeteszi fejedre a koronát.

Page 11: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 11

Viszontlátásra, Hajnalka!

K edves Hajnalka, most búcsúzunk tő-led, de nem végérvényesen! Csak egy

időre, a remélt viszontlátásig.Évtizedek emlékképei, felvillanó pilla-

natai jelennek meg és suhannak tova, vélet-lenszerűen. Nem életút, nem élettörténet.Az emlékezés mozaikkövei. Aprók és na-gyobbak, szürkék és színesek. Mint maga azélet.

Különös, talán ide nem illő, de nagyonis eleven az a kép, ami rendszerint megjele-nik előttem, valahányszor twist zenét hal-lok, s most minduntalan előtolakszik: bará-ti társaságban az akkor nagyon divatos újtáncot járja egy pár olyan hihetetlen lendü-lettel, hajlékonyan, ruganyosan, hogy bele-szédülök, ahogy nézem. A két boszorká-nyos táncos Koszorús Oszkár és ifjú felesé-ge, Hajnalka. Sugárzóan fiatalok, erősek,boldogok… előttük az élet.

Hajnalka, hosszú idő múlt el közös em-lékek nélkül, de mindvégig összetartó ka-pocs volt és maradt a barátság, a közös hit, agyülekezet.

Tudtam, tudom, hogy a lendület nemlankadt. Az erőre és kitartásra szükségedvolt: hivatásod az óvoda, és családod, gyer-mekeid is külön-külön teljes odaadást kí-vántak.

Emlékszem cseperedő leányaitokra:Csilla szép mosolyára, Évike kedves alakjá-ra. Ő a nyomdokaidba lépett.

Aztán lecsapott rád korunk rettegett be-tegsége. Küzdelem következett, műtét, ke-zelések, és Isten segítségével győztél. Kaptálkét évtizedet… kiteljesedést.

Tevékeny nyugdíjas évek otthon és azegyházi életben, jegyzői tisztség a gyüleke-zetben, kántori szolgálat presbiterség, éséleted utolsó szakaszának nagyszerű telje-

sítménye: a Fénysugár klub, az orosházievangélikus gyülekezet nyugdíjas közössé-gének vezetése.

Rengeteg energiával, találékonysággal,változatos ötletekkel tetted színessé, tartal-massá a délutánokat, a kirándulásokat éssoron kívüli ünnepi alkalmakat. Senkitnem ismerek, aki ilyen jól tudta volna csi-nálni. Még folytattad volna, de a régi kórújból támadt.

Súlyos szenvedések között is megőriz-ted hitedet. Reménykedtél. Hősiesen álltada sarat. Csodáltalak. Szemedbe mondtam,hogy felnézek rád! Felnézek most is, amikorbúcsút intek. Te átmentél a másik oldal-ra… Hiszem, hogy ott majd találkozunk…Isten velünk, viszontlátásra!

FÜRST ENIKŐ

Kedves Testvérek!Gyülekezetünk fennmaradása és hitéletünk sokszínűségének megtartása érdekében újra és újra hangsúlyozva kér-jük mindenki anyagi áldozatvállalását. Adományaik, az egyházfenntartói járulék, a perselybe szánt összeg befizeté-sének és mértékének önkéntessége kifejezi: nem kívánunk erőn felüli terhet róni senkire, de gyülekezetünk nem nél-külözheti a támogatásnak ezt a formáját. Közösségünkért való felelősségükből, szeretetükből fakadóan várjuk tehátfelajánlásaikat. Ha valakinek könnyebbséget jelent, akkor az egyházközségnek szánt felajánlást nem kell egy ösz-szegben befizetnie, lehetőségeihez mérten kisebb részletekben is lehetséges. A befizetések ügyében Lelkészi Hiva-talunk munkatársai mindig készséggel állnak segítségükre.

Minden támogatásukat megköszönve: ÖRDÖG ENDRE igazgatólelkész

Meddig a mienk a kincsünk, aranyunk,ha csak por és hamu vagyunk?

Halotti beszéd, ősi magyar emlék,bár figyelnénk rád, bár szívünkre vennénk,hogy mulandó itt örömünk, jajunk,hiszen por és hamu vagyunk.

De élő Jézus, a Te tiszta fényedragyogja át a Halotti beszédet,legyen rád diadalmas felelet!„Bizony por és hamu vagyunk!”De aki hisz, örökre él veled!

Megint temetünk. Most temettünk nemrég…és a legrégibb írott magyar emlékmondata járta át szívünk, agyunk:„Bizony por és hamu vagyunk!”

Ősi örökség. Ránk testált Isten.Halotti beszéd, hogy élni segítsen,mást keresni, nem amit itt hagyunk!Hiszen por és hamu vagyunk.

Nézem az urnát… Intsen ez az órafelfigyelni az Örökkévalóra!

Túrmezei Erzsébet:

Por és hamu vagyunk!

Page 12: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo12 2015. húsvét

Levéltárunk kincseiből X.Az 1836-os Canonica Visitatio (folytatás)

B) A lányok vezetői, avagy tanítóiketten vannak:1. Gottztágh István: Rozsnyón, Gömör

megyében, Gottztágh József nevű polgárapától és Fischer Caritastól született 1794.augusztus 18-án. Az elemitől a retorikaioktatásig mindent otthon tanult, majd Po-zsonyba ment, ahol filozófiát és teológiáthallgatott, onnan Rozsnyóra visszatérve atekintetes Tornaljai Károly úrnál nevelős-ködött. 1818-ban Trencsén megyében a te-kintetes Sándor Tamás úrhoz ment Kis-sztoicére intézőnek, itt egy évet és két hóna-pot töltött el, majd hazatért. Azután azorosházi egyházközség meghívta a lányoktanítójának, ezt elfogadva 1819-ben eljött,és innentől kezdve itt végzi a munkáját.

2. Golian Mihály: a Békés megyei Me-zőberényben született 1816. augusztus 16-án. Apja Golian János, anyja ZacharidesErzsébet. A helyi gimnáziumban befejezvetanulmányait, a donatista, grammatikus,szintaxista és retorikai osztályt, a filozófi-ai–teológiai osztályra ment át, majd két évmúlva megkapta és elfogadta az OrosháziEvangélikus Egyházközség tanítói állás-ajánlatát, és azóta leánytanítói munkájátvégzi a munkatársával együtt.

a.) .A képzettségi és erkölcsi jellemzőkVannak igen művelt és okos férfiak, a be-szédben sem közönségesek. Egyébként sze-lídek, jóságosak, egyáltalán nem veszeke-dős természetűek. Az egyházközségneksemmije nincs, amiből még elvehetne, deúgy tűnik, a maga feladatát ellátja.

b.) A kán-Szorgalmasak-e a tanításban?tori hivatal miatt a tanítási órák időnkénthiányt szenvednek, különösen télen, teme-tés miatt. Egyébként ez ritkán fordul elő,mivel sosem bünteti meg őket emiatt azegyházközség, amely pedig a lelkészeknél ésa tanítóknál mindenek előtt a munkábanvaló szorgalomra ügyel. Három órát, néhapedig különösen, ha többen vannak, né-gyet is tanítanak délelőtt és délután, ahogyazt a gyűlés meghatározta. Oktatnak ének-lést, a kisebbek könyv nélkül, hallás utántanulják a Szentírás részeit. A katekézisbena Seniorátus által előírt könyvet használják,a Szimonides-félét, ahogy azt már fentebbemlítettük.

c.) – d.)Az oktatás tárgyai Könyvek, me-lyeket az oktatásban használnak (Ezekreegyszerre fogunk válaszolni.) Oktatnak ol-vasást, éneklést, írást, nagyobb és kisebbkatekézist, földrajzot, természetrajzot, fizi-kát, erkölcsi szabályokat, a reformáció tör-ténetét. Szakaszokat könyv nélküli megta-nulásra az evangéliumokból és a katekézis-ből vesznek. Ezeket a felsoroltakat tanítjákmind a négy osztályban úgy, hogy egyik év-ben többet, másikban kevesebbet taníta-nak, hozzáigazítva magukat a tanulók te-hetségéhez és korához. Könyvek, amelye-ket az oktatásban alkalmaznak: énekes-könyv, evangéliumos könyv, Hübner-félebibliai történelem, Kis-Tükör, Szimoni-des-féle Katekézis, a bibliai történelem ösz-szefoglalása, és egyéb hasonló olvasmá-nyok, amelyek megfelelnek és illenek a ta-nulók tehetségéhez és képességeihez.

VI. oldalB) Az időponttólA tanulók száma.

függően változó, sohasem állandó, mivel atavasz kezdetekor a mezei munka köti leőket, nyáron a nyájak őrzése vagy a gyü-mölcshordás, de előző évben mégis 960-anjártak az anyaiskolába. Az iskola kapujaegész évben mindenki számára nyitva áll,de aratástól szüretig kevesen látogatják.Minden évben, az összes osztályban tarta-nak félévi vizsgát, presbiterek és bírák je-lenlétében, január vége körül. Húsvét ün-nepe után tartja az év végi vizsgákat az egészesperességben a dékán, aki a jelentéstételenfelül még az esperességi gyűlésen is elnököl-ni szokott. Mindenekelőtt a szegénység mi-att nem küldik iskolába azokat, akik télennem tudnak gondoskodni a megfelelő ru-házatról, különösen, ha az iskola messzireesik a lakóhelyüktől.

C) A fiúknak mostAz iskola épülete.épül egy, két osztály számára elég hellyelrendelkező épület, igen kényelmes lakó-hellyel a két tanítónak, boltozatokkal, élés-kamrákkal, pajtákkal megfelelően felszerel-ve. Két épület van továbbá a lányok számá-ra, az egyik a templomnál helyezkedik el, amásik a falu alsóbb részén. Habár az egyik

esetében javítást határoztak el, ezt aligha le-het végrehajtani, az új iskola építésére for-dítandó költségek miatt.

D) . Ezen aAz iskolaigazgatók jövedelmecsatolt iraton megtalálható mind a négyigazgató jövedelme. Szintén hasznos lenneegy, az oktatók meghatározott fizetésérőlszóló irat, mind a tanítók, mind a tanulókmiatt, mivel akiket nem terhelnek hátralé-kok, azoktól ily módon vissza lehetne von-ni a követeléseket.

E) Milyen alapítvány van az iskoláért?Eddig semmilyen.

F) Van-e külön felügyelője az iskolának?Az egész Seniorátusban senki.

G) Vannak-e iskolai könyvek a tanítók éstanulók használatára? A Hübner-féle evan-gélium.

H) A dékán befolyása az iskolában. Haellátogat, ír-e elő olvasmányokat?

A dékán neve az elején szerepel azoknaka vizsgajelentéseknek, amely vizsgákon el-nökölt. Minden évben egyszer látogat el,amikor a vizsgák vannak. Az olvasmánylis-ták kezdettől fogva ugyanazok, mivel azíráson, olvasáson, számtanon kívül más tár-gyakban nem szokott rendelkezni. Az isko-lánk közönséges, avagy vidéki képzéstnyújt, tehát az olvasmánylisták meghatáro-zottak és megváltoztathatatlanok.

VI. főpontKik és hányan vannak a bábák?Vannak-e gyógyítással foglalkozóés arra esküdött emberek?Vannak. A bábák a következők: 1. Sós-

né, 2. Kötzéné, 3. Veresné, 4. Szalainé, 5.Botsányiné, 6. Izátskiné, 7. Szuláné, 8. Sár-köziné, 9. Kis Györgyné, 10. Újfalusyné.Fizetésük minden szülésnél 36 krajcár kész-pénzt és élelmet tesz ki. Van továbbá az ed-dig nem említett megyei bába. Tehát őkazok, és a megnevezetteken kívül vannakmég orvoslásból vizsgázott, azt végző és ar-ra felesküdött emberek, akik szükség eseténa kereszteléshez is értenek.

(A befejező rész következik…)

Közzétette:KOSZORÚS OSZKÁR

Page 13: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 13

Kórustalálkozó Tusnádfürdőn„Énekeljetek az Úrnak” [Zsolt 98,1]

F ebruár első hétvégéjén nagy élmény-ben volt részem. Elkísérhettem Vivit

kórusunkat az erdélyi Tusnádfürdőre. Al-csíki kórustalálkozóra kaptak – vendégkó-rusként – meghívást.

A kora hajnali indulás ellenére minden-ki lelkes és vidám volt, örültünk az együtt-létnek. Mire a hosszú út után megérkez-tünk, szép téli idő fogadott bennünket: ha-vazott.

A finom ebéd után elfoglaltuk a szállá-sunkat, egy szép hegyekkel körülvett pan-zióban. A szobák kényelmesek, jól felszerel-tek, melegek, barátságosak voltak. Délutánkis séta következett a hóesésben, és kórus-próba a közeli templomban, ahol másnap atalálkozót tartották.

Az esti vacsora után (ami persze megintbőséges volt), hivatalosak voltunk egy far-sangi népszokásokat bemutató rendez-vényre. Ekkor már az idő elég zord lett, ren-dületlenül havazott és nagyon fújt a szél.Ennek ellenére lelkesen készültünk a be-mutatóra. Az Anna Szálló udvarán éppgyülekeztek a résztvevők, a különböző nép-viseletbe és maskarába öltözött szereplők.

Sajnos az idő nem kedvezett a rendez-vénynek, de azért mi hősiesen kitartottunk.Nagyon ízes, humoros, népi szokásokkalteli farsangi játékot láthattunk, s a jeges szélsem tudta csökkenteni hangulatunkat. Per-sze ezt azért javították az asztalokon elhe-lyezett pálinkák, teák és forralt borok. A vé-

gén elfogyasztottuk a „havas” farsangi fán-kot is.

Ezek után mindenkinek jól esett a pihe-nés a meleg szobákban. Másnap ismét ki-adós reggeli következett, majd indultunk atemplombeli kórustalálkozóra. Az épületteljesen megtelt, gyönyörű látvány volt asok népviseletbe öltözött kórustag, meg-jelent a környező falvak apraja-nagyja. Amisén a testvérvárosok elöljárói is részt vet-tek. Tamás József püspök úrtól tartalmasprédikációt hallottunk a zene szépségéről ésösszetartó erejéről, ami mindenhol és min-denkor Isten dicsőségét zengi.

Nyolc kórus vett részt az immár 20. al-kalommal megtartott találkozón. Az oros-házi vendégkórus szerepelt elsőként, kétművet adtak elő, úgy gondolom sikerrel.

Az alcsíki kórusok minden tagja népvi-seletben lépett fel. Fantasztikus volt a sokgyerekből, felnőttből, idős korosztálybólvegyesen felálló nagy létszámú kórusok elő-adása. Nagyon tartalmas volt a vendéglátóTusnádfürdő kórusának szereplése, akik amise liturgiájában is jelentős részt vállaltak.

A végén minden karnagy emléklapot ésegy fából faragott szobrot vehetett át, majdközös énekléssel ért véget a templomi prog-ram. Ezt követően felsorakoztak a résztve-vők, ki-ki a saját helységnévtáblája alatt, sélőzenével vonultunk végig a város főut-cáján a sportcsarnokban tartott díszebédszínhelyére.

A gyönyörűen megterített asztaloknálmár megint minden földi jóval elláttakbennünket, egy zenekar hangulatos zenétjátszott, a vendégek fáradhatatlanul roptáka táncot. Itt is fellépett a kórusunk, nagytapssal jutalmazták szereplésüket.

Este meglátogattuk a nemrégiben át-adott wellness fürdőt, ahonnan mindenkifelfrissülve, újabb élménnyel gazdagodvatérhetett vissza a szálláshelyre, ahol ismétkiadós vacsorával vártak minket.

A kórustagokkal ezután még elsétál-tunk az Anna vendéglőbe, ahol pár kancsóbor mellett jókat nótáztunk a tusnádi pol-gármester úr és munkatársai társaságában.Nagyon jól telt el a hétvége, testben és lé-lekben megújulva indultunk vasárnap ha-za… természetesen egy minden igényt ki-elégítő, tartalmas reggeli után.

Sok tapasztalattal lettünk gazdagabbak.Hallanunk kellett, hogy igazán akkor szóljól és szépen egy kórusmű, ha nagy létszá-mú a kórus. A karnagy úrral el is határoz-tuk, hogy megpróbálunk ez ügyben tenni.Ő már szólt is a következő presbiteri össze-jövetelen erről. Én is szeretném a testvérekszívére helyezni, hogy segítsük ezt a jó kez-deményezést, amit a Vivit kórus végez. Jóérzés látni és hallani, hogy a „mi” kórusunkénekel, és úgy gondolom, hogy ennek kö-zösséget formáló ereje is van.

SZEKERESNÉ Dr. RUSZNÁK JOLÁN

Együtt az imádságban„Imádkozó kéz nem követ el rosszat,Imádkozó kéz csendesen nyugodhat.Imádkozó kéz hoz nagy békességet,Imádkozó kéz fedez el bűnt, vétket.Imádkozó kéz kettő egyesül,Imádkozó szív sosincs egyedül.”[E. Thumser – ford: Túrmezei Erzsébet]

C ikkünk az elkeseredés és a felhívás je-gyében született. Nincs igény az

imádságra? Elsikkadt a kegyelem? Luther

Mártont is az ilyen lelkiállapot indította ésgondolkodtatta el, amikor az egyház szelle-miségének megújításán gondolkodott. Ez-zel elindult a reformáció, ami ezreket állí-tott a megújult hívők táborába.

Teréz anya szavait idézve: „Felfedeztemminden siránkozás okát, minden baj gyö-kerét. Hiányzik az imádság. Társadalmunkmegújulásának az imádságból kell kiindul-nia… Kudarcok és csalatkozások is abbólerednek, hogy elhanyagoltuk az imádságot.Az imádság a lelki és szellemi élet tápláléka.

Ha elhanyagoljuk, a szellemi és a lelki életelsorvad.”

Hiszem, hogy lelki életünk és egyhá-zunk megújulásának is ebből kell kiindul-nia. Egyéni és közösségi ima, közbenjárásmásokért, egyházunkért, önmagunkértmondott könyörgés. E sorok írójaként el-gondolkodtatni szeretnék, dédszüleinkre,nagyszüleinkre emlékezve. Az ő idejükbenelmaradhatatlanok voltak az imaórán valórészvételek. Imádság, csend, ének – elvesz-tettük őseink örökségét?

Page 14: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo14 2015. húsvét

Pedig öröm van az imádságban! Min-den alkalommal, amikor kis csapatunk(mostanra már csak 2-3 tagja maradt) ima-órai alkalma véget ér, a lelkem felüdül, hi-szen ezt az órát Istennel töltöttem. Társa-immal közösen könyörögve egyházunkért,egymásért, az Úr elé visszük ügyeinket, em-beri nyomorúságainkat, legyen az gyüleke-zeti vagy magánjellegű. Tudom, hogy ott-hon mindenki elsorolja egyéni fohászait, dea hangosan, közösségben elmondott ima,könyörgés vagy hála szavai erővel hatnak,mert az imádság a lélek lélegzetvétele. Jézusis azt mondta: „Ahol ketten vagy hármanösszegyűlnek az én nevemben: ott vagyok kö-zöttük.” [Mt 18,20] Mi is szó szerint: ket-ten vagy hárman szoktunk lenni, és hisz-szük, hogy Jézus köztünk van.

Az imakör nem lelkészi kezdeménye-zésre jött létre, hanem a Gyülekezeti Nő-véri Szolgálat szervezésében indult útjára.Összejöveteleinknek felépített tematikájavan: énekkel kezdünk, majd az imahenger-ből – ami sajnos, már jó pár hónapja üres –elosztjuk egymás között a meghallgatásért,segítségért könyörgők kéréseit, és imádko-zunk értük. Majd az egyéni fohászok, hála-adások következnek, végül pedig gyüleke-zetünkért, lelkészeinkért imádkozunk.

Minden imádságsort egy-egy énekkel zá-runk le.

Kezdetben sokan voltunk, mostanraeléggé megfogyatkoztunk. Nem tudom,mi az oka ennek. Imakörünk végleg lehúz-hatja a rolót? Nincs mit kérni? Érdektelen-né vált szolgálatunk? Ezért kérem az Olva-sót, aki most időt szánt cikkünkre, hogy ve-

gye komolyan a felhívást: ne sajnáljuk azimádságra szánt időt! Bátran vigyük kéré-seinket Isten elé, akár közösségben is felvál-lalva azt! Van miért és van kiért imádkozni!

A közösségi imának építő ereje van, aközbenjáró imádság másokért szól, nem-csak magunkért! Vagy egy ügyért, mint

ahogy Jakab apostol is felszólít: „… imád-kozzatok egymásért!” Itt nemcsak a magán-kérésekre, Istennel való beszélgetésre, ha-nem a közösségi imára is gondolok. Olvas-suk csak el Jakab apostol levelének 5. feje-zetéből az imádság erejéről szóló részt! Azimádság erősít, gyógyít, megtisztít. Felsza-badít, hogy megújult erővel induljunk to-vább.

Tudom, hogy sok terhet cipelünk, te-gyük le együtt, közösen az Úr elé, mert a va-lamely ügyért való együtt könyörgésnekhathatós ereje van. Olyan, mint a megosz-tott súly, amit már nem egyedül kell hor-dozni. Itt nem gyónásról van szó, hanem ateher megosztásáról, legyen az lelki vagytesti nehézség. Tudunk és tudjunk együttimádkozni, éljünk ezzel a lehetőséggel!Mert ezt a szolgálatot bárki, bárhol, bármi-kor végezheti, és valós segítséget nyújt má-soknak. Köszönet a meghallgatásért!

JANKAINÉ ZELENKA ANIKÓ

Ui.: Akinek cikkünk felkeltetteaz érdeklődését, és szívesen csatlakozna,

jelezze a Lelkészi Hivatalban vagy keresseaz imakör vezetőjét, Kovács Csillát!

Elérhetősége: 06 70/254-6635

Levéltárunk 2014. évi krónikája

A 2014-es esztendő egyik legnagyobbmunkája volt az anyakönyvek és

jegyzőkönyvek digitalizálása, ami régi kin-cseink megőrzését jelenti az utókornak. AzEvangélikus Gyűjteményi Tanács egy digi-talizáló műhelyt hozott létre Budapesten,az Országos Széchenyi Könyvtárban, ahovaaz elsők között sikerült eljuttatnunk egy-házközségünk 120 eredeti keresztelési, há-zassági és halotti anyakönyvét, valamint1818-tól írott jegyzőkönyveit. Ezeket amúlt év végéig visszaszállították. A digitali-zált állományok levéltári vagy otthoni ku-tatásának feltételeiről (a jogi szempontok, agéppark, az internetkapcsolat figyelembe-vételével) a későbbiekben lesz döntés.

Két pályázaton szerepeltünk eredmé-nyesen: 240 ezer, illetve 150 ezer forintotnyerünk restaurálásra, és egy A/3-as, szken-nelésre is alkalmas készülék beszerzésére.Az év folyamán mindkettő megvalósult.

A legtöbben (35 fő), családtörténeti ku-tatást végeztek, 15 fő egyéb témákhoz kere-

sett anyakönyvi és levéltári forrásokat. Ku-tatták Orosháza nemeseit, az EvangélikusNőegylet munkásságát, a helyi gazdatársa-dalom és a helyi posta történetét, továbbáaz evangélikus oltárterítők, az evangélikusóvoda, Lajosszénás, az I. és a II. világhábo-rú témakörét is, de teológiai szakdolgozat-hoz szintén kerestek irodalmat. A legtöb-ben természetesen Orosházáról érkeztek le-véltárunkba, ugyanakkor 13 más település-ről is volt érdeklődő – Budapesttől Sopro-nig, Kecskeméttől Szentendréig. Néhá-nyan telefonon, e-mailben kértek segítsé-get, európai országokból és Amerikából is.

A gyülekezetünkben megrendezett re-gionális felügyelői konferencia félszáz tiszt-ségviselőjének bemutattam levéltárunkat,szóltam az itt folyó munkáról.

Levéltárunk elnyerte a MACSE (Ma-gyar Családtörténet-kutató Egyesület) AzÉv Kutatóhelye 2014 díját. A rangos elisme-rést itt, Orosházán adta át dr. Kollega Tar-soly István elnök és dr. Kovács Eleonóra, a

Gyűjteményi Tanács elnöke. Megtiszteltejelenlétével és szólt az ünnepség résztvevői-hez Szemerei János püspök úr. A levéltárimunka méltatását Ördög Endre igazgató-lelkésztől hallottuk.

Az elmúlt évek összehasonlító statiszti-kai adatai: 2012-ben 39 kutató 178 alka-lommal látogatta meg levéltárunkat és 783dokumentumot tanulmányozott. 2013-ban 49 kutatót regisztráltam, akik 183 íz-ben fordultak meg a levéltárban és 1407dokumentumot kaptak kézhez. 2014-ben50 regisztrált kutató jelent meg nálunk, ők202-szer kerestek fel bennünket és 1396dokumentumot olvastak helyben.

Végezetül közzéteszem levéltárunknyitvatartási idejét: hétfőn 8–16 óráig,kedden fél 9–16 óráig, csütörtökön 8–12óráig állok az érdeklődők rendelkezésére.Szeretettel várom a kutatókat, a régi oros-házi család-, hely- és egyháztörténet irántérdeklődőket!

KOSZORÚS OSZKÁR

Page 15: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 22015. húsvét 15

Diakóniai hírek

Színes istentisztelet

„Akinek Krisztus ott lakik a szívében,az magában hordozza a mennyországot,bárhová is menjen.”[C. Welsley]

M eggyőződésem szerint ez az idézettükrözi leginkább a diakónia tevé-

kenységét, munkáját. Ki-ki szeretetet, örö-met, megértést visz látogatásakor azoknak,akik családjuktól távol, vagy család nélkülmaradva egyedül élnek és alig várják, hogylátogatót kapjanak. Nyugodt lélekkel el-mondhatom, a mi kis csapatunk mindentagja maximális együttérzéssel végzi ezt afeladatot.

A karácsonyra készített ajándékok isidőben eljutottak mindenkihez, bár voltnéhány, melyet közülünk nem tudtak el-vinni az érintetteknek. Azokat kérésemreSzokodi László testvér juttatta el. Itt raga-dom meg az alkalmat, hogy köszönetemetfejezzem ki szolgálatáért.

Az eddig is végzett látogatásokat továbbfolytatjuk. A szociális otthonokban tartottistentiszteletek előkészítésében és szervezé-

sében résztvevők lelkiismeretes munkája isbizonyítja, hogy várják az idősek ezeket azalkalmakat, és egyre nagyobb létszámmalhallgatják az igét.

Lázárné Marika szervezésében megkér-tük Lázár Zsolt esperes urat egy február 10-ei előadás megtartására, aki Pál apostol élet-történetéről beszélt az egybegyűlteknek.Erre az alkalomra meghívtuk nyugdíjasklubunk tagjait is, így szép nagy létszám-ban voltunk jelen.

Az énekeskönyv 389-es, „Jézus, te égiszép” kezdetű énekével indult az előadás.Saul és Paul csak egy betűnyi különb-ség,de micsoda különbség, olvashattuk akivetítőn, s pergett tovább a nagy apostolélettörténete. A könnyed hangvételű elő-adásból sokat tudtunk meg életútjáról, ahozzá kapcsolódó népi megfigyelésekről,megtérése utáni tetteiről. A befejező, 328-as számú „Az Úr csodásan működik” kez-detű ének után farsangi meglepetés várta ajelenlevőket. A kardoskúti Fehér-tó étte-rem tulajdonosai fánkkal vendégelték mega társaságot. Kedves, kötetlen beszélgetés-sel telt el a délután. Az esperes úr színházi

előadásra hívott mindenkit Szarvasra, feb-ruár 17-re. Gyors szervezés eredményeként18 személy busszal eljutott az eseményre ésott töltötték a délelőttöt. Előadás után aszeretetotthonban ebéddel várták a résztve-vőket. E tartalmas program után kellemesélményekkel tértek haza a csoportunk tag-jai.

A februári összejövetelen elhatároztuk,hogy a tavalyi évhez hasonlóan most is kishúsvéti meglepetés ajándékot visznek a dia-kóniai csoport tagjai a szeretetotthonok la-kóinak, és az istentisztelet után megajándé-kozzák őket. Az ajándékok összekészítésemárcius 23-án csapatmunkával történt. Aböjt és a húsvét jegyében a látogatásokat isszorgalmazzuk, hogy aki vágyódik az igehallgatására, úrvacsora vételére, annak megtudjuk szervezni. Szolgálatainkhoz tovább-ra is az Úr segítségét kérem az Útmutató-ban talált idézettel:

„Segíts, hogy hűségesen megőrizzükazt, amit szívünk megragadott. Add, hogymások is megtapasztalják: nálad van az életigéje” (Ph. Spitta)

KOVÁCS TIBORNÉ

A z oltár türkizzöld, tengerkék, napsár-ga. A Biblia János evangéliuma 13.

fejezeténél kinyitva. Az oltárasztalon kin-csesláda, kagylók, gyönyörű, színes kavics-gyöngyök, egy üvegtálban homok. A ke-resztet tartó kis kerek asztalon ciklámenszínű drapéria fut, egészen a földig. Mécse-sek, kagylók, gyöngykavicsok és egy csörgőzeneszerszám. Az oltárkorlát és a térdeplő iskülönleges. Kék drapéria idézi a hullámzótengert. A virágok, kagylók között a tér-deplőn egy strandpapucs. Az oltártérbenmég van egy vízzel töltött üvegtál, a korlá-ton átvetett fürdőlepedők.

Így idéztük meg március 8-án, vasárnapa Győry-teremben tartott délutáni isten-tiszteletünkön a bahamai szigetvilágot.Ökumenikus világimanapi alkalom volt ez.A hónap második vasárnapja lévén a Re-ménység istentiszteleti szolgáló csapat ze-nélt volna, de sajnos technikai okok miatt

ez nem valósulhatott meg. Ezért a billen-tyűknél Lestyán Mihályné ült, Csehi Józsefpedig gitározott. A javasolt dicséreteketszinte mind ismertük, a dicsőségéneket pe-dig megtanultuk. Az előkészítésben is nagysegítség volt Nikodém Noémi baptistagyülekezeti vezető, aki a kivetítőt kezelte.Református, katolikus, baptista és evangé-likus felolvasók vállalták a szolgálatot. Aszép számú gyülekezet és a magunk örömé-re színes istentiszteletet tartottunk. Magá-val ragadó volt látni a videóbejátszásról abahamaiak túláradó örömét, ahogy ezt azenéjükben és énekükben kifejezték. Egé-szen együtt hallelujáztunk velük, Istent di-csértük! Egy másik bejátszás bahamai gye-rekeket varázsolt elénk, akik a zenére nem-csak énekeltek, hanem járt kezük-lábuk,örömtáncot roptak. Közös hálaadó, bűn-valló és könyörgő imádságok hangoztak el,a bahamai testvérek által javasoltakon kívül

könyörögtünk kárpátaljai asszonytestvére-inkért és saját hazánkért is.

Egy jézusi kérdés állt az igeolvasás ésigemeditáció középpontjában: „Értitek,hogy mit tettem veletek?” Kezdőképünk,az idei világimanap szimbóluma is erre atörténetre utalt, művészi módon megfogal-mazva Jézus lábmosástörténetének mai ak-tualitását. Bahama nemzeti madara láthatóa képen, s a hat rózsaszín flamingó mind Jé-zus lábához hajlik. A felolvasott Ige ráirá-nyítja figyelmünket Jézus szolgálatkészsé-gére, alázatára. Példát ad és ígéretet mond:Boldogok lesztek, ha ti is így tesztek. Indul-junk tehát fürdőlepedővel a vállunkon ésegy tál vízzel lábat mosni? Meglehetősenfurcsa lenne, ha ezt tennénk. Arra bátorít azIge, hogy induljunk tovább utunkon a jé-zusi szolgálatkészséggel és alázattal, hogyszóval és cselekedettel Isten szeretetét hir-dessük, ki-ki a maga területén, a maga esz-

Page 16: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo16 2015. húsvét

közeivel. A Mester, az Úr Jézus egészen kö-zel kerül a tanítványaihoz, leguggol hozzá-juk, lehajol hozzánk is. Ezt „értettük”, ta-pasztaltuk, átéreztük ezen az istentisztele-ten!

Az alkalom szeretetvendégséggel zárult„feldobott” hangulatban. Ezúton is szere-

tettel köszönöm meg mindenki szolgálatát,aki az előkészítésben, felolvasó-zenei-de-korációs szolgálatban részt vállalt. Legköze-lebb ökumenikus világimanap jövőre, már-cius első hétvégéjén lesz. Jövőre Veledugyanitt – búcsúztunk. Addig is kísérjenmindenkit az igei üzenet továbblendítő

ereje, a zene magával ragadó öröme és az Is-ten közeledésének megtapasztalása. Erőtadó, bátorító és vígsággal teli lesz mindengondolat, amellyel erre a színes istentiszte-letre emlékezünk.

IHÁSZ BEATRIXevangélikus lelkész

Kocsisoron – kocsik soron

K edves Olvasó! Engedtessék meg ne-kem, hogy egy saját történettel álljak

elő, ami egyben egy spontán kialakult, újsegítési lehetőség is. Ugyanakkor felhívoma figyelmet, hogy a következő történet –akármilyen meghökkentő is lesz – szó sze-rint igaz. Egy érdekes, extravagáns epizódjaa munkámnak…

Induljunk ki a címből: „Kocsisoron” –hát… nem valami bizalomgerjesztő. Mertmi is a kocsisor? Egy sor, egy csomó autóegymás után, lassú menetben, netán forgal-mi dugóban. Sajnos van ennek egy negatív,pejoratív értelmezése is, és azt hiszem, nemtévedek nagyot, ha azt mondom, hogy elsőhallásra mindenki „azt”a kocsisort érti,merthogy az idők folyamán egy sötét, szé-gyellni való tartalom kapcsolódott hozzá.

És hogy kerül ez most ide? Azt hiszem,ez a történetem lehet példa arra, hogy ez adolog pozitív értelmet nyerhet, „kitisztul-hat”, és nevet adhat egy újabb támogatókapcsolatnak.

Azt már mindenki tudja, hogy a Lelké-szi Hivatalban sok mindent gyűjtünk,hogy tudjunk adni annak, aki kér. Mert hátnem Dárius kincsét őrizzük a pénztárban.Befogadunk hideg élelmet, krumplit, gyü-mölcsöt, gyógyszert, segédeszközt, ruhát,háztartási kisgépet, bútort, játékot… egy-szóval mindent, ami másnak még hasznoslehet. És sajnos azt is tudjuk, hogy vannaknagyon is a periférián élő emberek, akikheznehéz eljutni, eljuttatni a segítséget. A sze-mérmes szegények. Mert én őket keresem.

Nemrég (bő fél éve) megismerkedtemegy ún. mobilbankárral, aki olyan embe-reknek helyez ki a cége megbízásából hite-leket, akiknek egyébként már senki sem ad-na. Nyilván nem a felső tízezer közül kerül-nek ki az ügyfelei. A törlesztést hetentegyűjti be, házhoz járva, így találkozik aszükség és a nyomor minden fajtájával. Bárilyen állásban van, s még csak nem is temp-lomba járó, de szíven üti az, amiket lát.

Jó barátságba keveredtünk, megismertea munkámat, tud a céljaimról, és egyszerrecsak kezdte sorolni nekem aggasztó és el-szomorító eseteit. Kérte, hogy munkámonkeresztül segítsek, ha tudok. Elsősorban agyerekekkel kapcsolatos bajok jöttek szó-ba. Őrájuk figyelünk a legjobban, mert őka legkiszolgáltatottabb áldozatai, bűntele-nül szenvedő lényei a mai társadalmi prob-lémáknak.

És hallok hideg, penészes lakásról, üreskamráról és üres tányérról, kusza családihelyzetekről. Nincs villany, nincs fűtés,nincs ennivaló, nincs gyógyszer, nincs já-ték. „Tetszik tudni, nekem az idén nem hoza Jézuska semmit, de nem azért, mert rosszvoltam, hanem mert szegények vagyunk.”– mondta egy apró gyerek. Azt hiszem, felsem tudja még fogni, mit is mond, biztosígy magyarázták a szülők azt, hogy nincs.

Valahogy kialakult, hogy ez a bizonyosérző szívű bankár hétről hétre megáll a Lel-készi Hivatal utcájában a kocsijával, én be-szállok, és sorra vesszük az elárvult eseteket.Hol mi hiányzik, ki hogyan áll, s hogyanboldogul az, akin eddig segítettünk.

A minap túl hosszúra sikerült megbe-szélésünk után én halálra fagyva mentemvissza a hivatalba. Megbeszéltük az esete-ket, és kértem, juttasson el egy hatalmastáska játékot egy családnak. Eltartott egyideig.

Kolléganőmnek rögtön feltűnt vacogá-som: „Hol voltál?” – kérdezte. „Hát egy ko-csiban… egy kocsiból… – brrr, nagyonfáztam – és soron…” – magyaráztam vol-na. „Szóval te a kocsisorra jársz?” – kérdezteévődve. Nem sértődtem meg. Elgondol-kodtam.Tényleg, a „kocsisorra” járok. És kiis megyek újra meg újra. Hátha segíthe-tünk valakinek. Közben sorra veszem a„kuncsaftokat”.

Két nap múlva egy idős néni ápolásaközben makacsul csörgött a telefonom.Ilyenkor nem szívesen veszem fel, de ezt

muszáj volt. Az én bankár-angyalom hí-vott: „Jutka, csak egy percre hallgass megegy apró emberkét!” Egy angyali hangú kis-fiú kiabált a telefonomba: „Néni, néni…nagyon köszönöm azt a sok-sok csodálatosjátékot, amit kaptam!” A többit – hogy mi-lyen boldogság volt ott –, már a felnőtteksírták bele a mobilomba. Ezt „kerestem” –ez lehet minden segítő keresete – a „kocsi-soron” is. Pedig én nem is tettem semmit.Csak egy táskát átraktam egyik helyről amásikra. Csendben hálát adtam Istennek,és azoknak a jó szándékú embereknek, akikadományaikkal ezt lehetővé tették. Ez az énkis történetem a „kocsisorról”. Az én kocsi-soromról.

Kérem az Urat, hogy adjon eszközöket,embereket, és sok ilyen kocsit, hogy mégszámtalanszor segíthessünk. Mert minden-kit várok a „kocsisoron”. Hiányt szenvedőtés adakozót egyaránt. Hogy könnyebb éle-te lehessen mindenkinek. De leginkább,hogy egyszer ne is kelljen a „kocsisor”.

SZÖLLŐSINÉ KASSAI JUDITgyülekezeti nővér

Lukátsi Vilma:

Hárman vagyunk!

Emmausba több út is vezet:tört reményekkel kikövezett,Ketten járjuk, vagy néha többen,és újra, újra belénk döbben,hogy meghalt! És el is temették!A sírkövet lepecsételték!…hogy feltámadt? és újra élne?…Ki hallgat ma ilyen beszédre?Beszélünk szomorúan, halkan,a szívünk veszik a szavakban,De mégis:Irgalmas Isten! Hinni akarunk!– és észrevétlen –már hárman vagyunk!

Page 17: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 17

Bach 330 – Jeles évforduló gyülekezetünkbenVitán felül áll, hogy Johann Sebastian Bach az egyetemes ze-netörténet és zenekultúra legkimagaslóbb alakja. Személye ésművészete nélkül a mai zene nem lenne az, ami; nélküle elkép-zelhetetlen az egyetemes emberi kultúra.Nekünk, evangélikusoknak különösen is fontos a bachi örök-ség, hiszen művészete legnagyobb részének zenei alapja éskiindulópontja az evangélikus népének, a korál. Hitbeli, teoló-giai kiindulópontja pedig a lutheri, evangélikus teológián ke-resztül értelmezett Írás, az evangélium. Nem véletlenül nevez-zük őt az „ötödik evangélistának”.Az orosházi evangélikusok számára ugyanolyan kiemelkedőjelentőségű Bach életműve, mint a világ nagy evangélikussá-gának bármelyik családjában. Természetes tehát, hogy márci-us 21-éhez, születésnapjához közel megemlékezünk a 330. év-fordulóról. Hogyan tehetnénk ezt méltóbban, mint zenéjét is-tentiszteleti életünkbe ágyazottan megszólaltatni, ahogyan őis tette évtizedeken keresztül, vasárnapról vasárnapra szolgá-lati helyein, élete döntő szakaszában legismertebb gyülekeze-tében, a lipcsei Tamás templom istentiszteletein.Gyülekezetünkben minden hónap negyedik vasárnapján, 17órakor zenés alkalomra hívjuk az érdeklődőket. Az évfordulójegyében március 22-én tehát Bach orgonaművei csendültekfel Dr. Wagner Szilárd evangélikus lelkész, egyházzenész tol-mácsolásában. A változatos zenei program betekintést adott aszerző művészetének sokoldalúságába. Egy hétre rá, március29-én (virágvasárnap) a gyülekezet 10 órai istentiszteletén –ősi egy-házi tradíciót követve – Jézus szenvedéstörténete, apassió hangzik el, sajátos formában. Passió öt hangra: Márkírása és Bach zenéje. Ez szólal meg az evangélium szakaszai-nak felolvasásában és a négy énekes által négy szólambanelőadott korálokban, amelyek Bach legnagyszerűbb és legis-mertebb harmóniáit elevenítik fel különböző műveiből.Testi-lelki feltöltődést, a szépség, a harmónia egyik legtisz-

tább megtapasztalását, a Bach-muzsika átélését kínáljuk min-denkinek, és várunk erre a közös élményre mindenkit.

ÖRDÖG ENDRE

Tavaszi programok a leánygyülekezetekbenRendkívüli alkalmak:– Március 28-án (szombaton), 14 órakor Szentetornyán böjti

kézműves foglalkozás gyermekek számára;– április 5-én (húsvétvasárnap), 8.30-kor Szentetornyán,

10 órakor Rákóczitelepen, 14 órakor Kardoskúton úrvacsorásistentisztelet gyermekek számára;

– Április 7-én (kedden) szabadidős program szentetornyaiés rákóczitelepi fiatalok számára;

– Május 1-jén (pénteken) kirándulás az erdélyi Dévára(személyigazolvány szükséges);

– Május 16-án (szombaton) kerületi missziós nap Bonyhádon;– Május 24-én (pünkösdvasárnap) úrvacsorás istentisztelet

mindhárom leánygyülekezetben;– Május 31-én (vasárnap) Hősök napi ünnepség Kardoskúton;– Május 31-én (vasárnap) konfirmáció Rákóczitelepen.

Heti rendszerességgel tervezett alkalmak:– vasárnaponként 8.30-kor Szentetornyán istentisztelet;

– vasárnaponként 10 órakor Rákóczitelepen istentisztelet;– vasárnaponként 14 órakor Kardoskúton istentisztelet;– péntekenként 16.30-kor Rákóczitelepen a gyülekezeti

teremben ifjúsági óra (egyik héten a szentetornyai, másikhéten a rákóczitelepi fiatalok számára).

Kétheti rendszerességgel tervezett alkalmak:– hétfőnként, 17 órakor kardoskúti családoknál házi bibliaóra

(Máté evangéliuma);– keddenként, 17 órakor Gyökeresben, a Petrilla családnál házi

bibliaóra (Machintos: Elmélkedések Mózes 1–5. könyve felett;– keddenként, 16.30 órakor Szentetornyán, Szabó Józsefné

presbiter testvérünknél házi bibliaóra (Máté evangéliuma);

Havi rendszerességgel tervezett alkalmak:– szerdánként, 17 órától Rákóczitelepen, a gyülekezeti

teremben szülői bibliaóra.

Page 18: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo18 2015. húsvét

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Valete! – Éljetek boldogul!

A szalagavatónak hosszú múltja van, az1830-as évekre nyúlik vissza. Ekkor

tartották ugyanis az első szalagtűzést Sel-mecbányán. A végzős diákovaléták valétá-lással köszöntek el társaiktól. A kifejezés alatin „valete” szóból ered, jelentése: „Élje-tek boldogul!” Az ünnepélyes ceremóniát avárosban tartott vigadozás követte.

A szertartás megőrizte korabeli szerkeze-tét, hisz’ a szalagtűzéshez a búcsúzás, az em-lékezés, a köszönet mozzanatai kötődnek.

Iskolánk február 7-én tartotta 12. sza-lagavatóját, amelyen – hagyományainknakmegfelelően – a szalagtűzés rítusával, a diá-kok műsorával és bállal ünnepeltünk. Avégzős diákokat Fehér Borbála, az iskolaigazgatója köszöntötte:

Kedves Ünneplők! Kedves Ünnepeltek!A hosszútávfutó-versenyeken az utolsó

kör előtt a futóknak megkongatnak egy ha-rangot, s ezzel veszi kezdetét az utolsó 400méteren a hajrá. A mai napon iskolánkbanmegszólal ez a hajrá kezdetét jelző harang.

Kedves diákok, a verseny eddigi szaka-szaiban hol rosszabbul, hol jobban teljesí-tettetek. A cél látszik. Talán már egy kicsitelfáradtatok, de az utolsó körben azért mégbeleadtok mindent, hogy a célban jól szere-peljetek.

Ennek a versenynek a szalagtűzés fontosállomása. Ma este ünneplünk. Titeket ün-neplünk. Kitárjuk lelkünket a pillanatnak,és mint egy lassított filmen, bevéssük emlé-kezetünkbe ezt a napot. Feltűzzük melle-tekre a felnőtté válásotok hivatalos kezdetétjelző kék szalagot. Ez jelzi azt is, hogy hovatartoztok, az összetartozást iskolátokkal,osztálytársaitokkal, tanáraitokkal és az is-

kola többi dolgozójával. A kék szalag bizo-nyítja azt is, hogy szüleitek gondoskodásá-val, tanáraitok áldozatos munkájával és a tierőfeszítéseitekkel az iskola végzős diákjai-ból hamarosan kezdő munkavállalókkávagy más iskolák tanulóivá váltok. Rövi-den: a szalag jelzés arra, hogy felnőttetek.És jönnek a döntéshelyzetek, az újabb kér-dések:

Merre megy az utam?Válaszúthoz értem.Lerogytam a földre, Teremtőmet kértem:Segítsen dönteni, melyiket válasszam?Rosszat elkerülve, csak a szépet kapjam.S szólott az ÚR hozzám:

– Nincsen rossz döntésed,csak ha teendőid, büntetésnek érzed.Minden út feladat, amit el kell végezz!Rajtad áll, hogyan jutsz el a végéhez.

Kedves Tanítványaink!Örömmel mondom, hogy a jó munka

gyümölcsöt termő, hogy az ÚR meghall-gatja imáinkat, s kellő időben megtapasz-taljuk áldásait. Nincs jobb navigációs rend-szer, mint az Ő örökkévaló beszéde, nincssemmi egyéb, amely ennél jobban és biz-tonságosabban kalauzolna az általa megter-vezett cél felé. Mert Ő ismer téged, tudjadolgaidat, s valami nagyon hasznos feladat-ra teremtett. Ettől kezdve még komolyab-ban kell venni a tanulást, hiszen komolytétje van: ez a jövőd, családod jövője, leen-dő gyermekeid boldogságának alapja.

Kedves Szülők: Édesanyák, Édesapák!Önök mindent megtettek, hogy ők

mindezt megtehessék. Az eredmény egy if-

jú hölgy vagy férfi az egyik oldalon, és vér,veríték, ősz hajszálak a másikon, a tanáro-kat is beleértve. De itt és ma az eredmény-nek örülünk. Hogy itt vagytok, hogy itt va-gyunk. Köszönet illeti az Önök fáradozása-it, s fiainkat, lányainkat is dicséri, hogymost szalaggal a mellükön bátran vághat-nak neki a nagy útnak, s a tanulásban, majda vizsgák idején „minden illendően és széprendben történjék”, s legyen mindez egyboldog élet kezdete.

Kérem, hallgassák meg Keresztúri De-zső szavait, aki így figyelmeztet minketgyermekeink iránti feladatunkra:

„Úgy gyönyörködj a fiatalokban,mint akik téged folytatnak majd.De ne a magad vágyait, emlékeit álmoddÚjra bennük: ne kényeztesd, ne ünnepeld,

ne szidd,Inkább szeresd, s érdemük szerint becsüld

meg őket.Légy okos ellenállás, jó gát, tiszta meder,Hogy növekedjenek, mint súly alatt

a pálma,Hogy önerejükkel törhessenek utat

maguknak,S ne nyelje el őket lápok iszapja,

sivataghomok.”

Kedves Diákok!Felnőtté váltatok. Holnaptól komo-

lyabban veszitek magatokat, reméljük job-ban odafigyeltek sorsotok alakítására. Ke-vesebbet lazítotok, többet tanultok, jobbikénetekre hallgatva készítitek elő jövőtöket.Felismeritek tanáraitokban a segítőkész fel-nőtt szakembert, szüleitekben az értetekaggódók jó szándékát.

Page 19: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 19

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

12/4 osztályOsztályfőnök:

Kovácsné Misurda Ilonaés Oláh Rita

Ács AdriennÁcs Henrietta

Balogh Boglárka TündeBenkő Dávid

Betlehem Éva AnnaBulzán MirtillCsáki Tímea

Csőke Roland GergőFarkas Márk József

Fekete GabriellaJancsó Katinka RékaKocsis Imre István

Kollár AnitaLaczi RonaldRácz Vivien

Steinmacher FanniSzász Péter

Szilágyi Anikó

Felelősen élni önmagunkkal és mások-kal szemben – ez a felnőttkor igazi, keresz-tyén emberekhez illő üzenete és hivatása.Annyi örömötök lesz az életben, amennyi-ért képesek vagytok vállalni a felelősséget,és annyi sikeretek, amennyit felelősségetekteljes tudatában megalapoztok.

Az egykori szabó mondotta: előttetek azolló és a posztó. Ezután magatoknak méri-tek ki az életreményt, a sikereket és kudar-cokat. Felelősek vagytok önmagatokért: vi-seljétek egészséggel és bátorsággal ezt a fele-lősséget. Iskolánk, a Székács EvangélikusÓvoda, Általános Iskola és Gimnázium ne-vében kívánok nektek beteljesülésekbengazdag felnőttkort, azon belül sikeres érett-ségizést és továbbtanulást! Isten áldása kí-sérje terveitek megvalósítását!

A két végzős osztály 37 tanulója kapott szalagot:

12/6 osztályOsztályfőnök:Szitó Tímea

Ádász GabriellaBorbély AlexandraCsizmadia EmeseGyenge Krisztián

Hack DóraHorváth Viktória

Jelinek AlexandraKuroda SumireLaskai Zsanett

Magon LillaMegyeri DávidMező Angelika

Misur Zsuzsanna VivienNagy Dániel Martin

Németh SándorSzabó Tamás

Valaczkai Bernadett NóraVarju Viktor

Vörös Daniella

Vár az iskola!

A székács József Evangélikus Óvoda,Általános Iskola és Gimnázium a

2015/2016-os tanévre felvételt hirdetazoknak az óvodát befejező gyerekeknek,akiket szüleik szívesen járatnának konzer-vatív elveket hirdető, nevelésközpontú, azevangélikus értékrendet képviselő egyháziiskolába.

Meggyőződésünk, hogy a hittan oktatá-sa lelki-szellemi előny tanulóink számára,hiszen bibliaismeretet, eszmetörténetet,kultúrtörténetet, művészettörténetet, eti-kát, közösségi és családi életre nevelést je-lent egy olyan világban, amelyben újra kelltanítani, illetve hangsúlyozni ezeket az is-mereteket. Mindezeknek későbbi tanul-mányaikban is nagy hasznát fogják vennitanulóink.

Iskolánk tizenkét évfolyamon, az érett-ségi vizsgáig tudja biztosítani a hozzánk já-ró tanulók erkölcsi, szellemi és lelki fejlődé-sét.

Várjuk azokat a gyermekeket, akiknekmár van kapcsolatuk az egyházzal, az Oros-házi Evangélikus Egyházközösséggel, vagymás keresztyén (református, római katoli-kus, baptista) felekezethez tartoznak. Vár-juk azokat a családokat is, amelyek nemtartoznak egyházhoz, de úgy érzik, hogy aziskolánk által közvetített értékeket szívesenadják útravalóul gyermekeiknek.

Iskolánkban évfolyamonként két pár-huzamos osztály működik. Szakmailag jólfelkészült tanítók várják a gyermekeket. A2015/2016-os tanévben induló elsős osztá-lyaink élén iskolánk legtapasztaltabb taní-tói fognak állni. Mindketten részesültekmár az Evangélikus Egyház Országos Pres-bitériumának legnívósabb elismerésében„Az ÉvTanítója” kitüntetésben.

UJJ MÁRIA„Szeressük egymást, mert a szeretetIstentől van.” [1Jn 4,7]

Általános és középiskolai tanulmányai-mat Orosházán végeztem. Kicsi korom ótagyermekekkel akartam foglalkozni. Tanítóidiplomámat 1981-ben szereztem a Debre-ceniTanítóképző Főiskolán.

1981-ben az orosházi 2. sz. Általános Is-kolában kezdtem pályámat. 34 éve tanítok1–2. osztályban. 1992 óta vagyok evangéli-kus iskolánk tanítója. Az egyházi iskola in-dulásakor szívesen vállaltam a munkát, hiszkeresztyén családban nevelkedtem. Szá-momra természetes volt a gyermekeket ke-resztyén erkölcsi értékeknek megfelelőennevelni, a „jézusi útra” vezetni. A keresz-tyén értékek megismerése mellett nagyonfontosnak tartom a pontosságra, becsüle-tességre nevelést, szeretetteljes közösségbenszeretetteljes szigorral.

Pályafutásom során igyekeztem min-den olyan képzési formán részt venni, ame-lyikkel a tanítást hatékonyabbá, korszerűb-bé tudom tenni. Számomra legfontosabb,

Page 20: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo20 2015. húsvét

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

hogy az iskolába lépő kisgyermeknek biztospontot jelentsek, akihez minden gondjá-val, bajával, örömével fordulhat.

Tanítói hívatásom gyakorlása alatt min-dig arra törekedtem, hogy tanítványaimszemélyiségét az egyéniségének megfelelő-en formáljam. Igyekszem a gyermekek tu-dását maximálisan gyarapítani. Törekszema jó képességű tanulók fejlesztésére, a las-sabban haladók felzárkóztatására is. A régi,jól bevált módszerek alkalmazása mellettnyitott vagyok újak, korszerűek alkalmazá-sára is, így szívesen használom az interaktívtáblát.

Alsósok részére matematika-szakkörtvezetek már 12 éve, amelyen a kisgyerme-kek logikus gondolkodásra nevelése a cé-lom. Közülük sokan vesznek részt városi,területi és országos versenyeken, ahol min-dig szép eredményeket érnek el.

DÉRNÉ CSEPREGI KLÁRA„Taníts engem helyes értelemreés ismeretre…” [Zsolt 119,66]1956-ban születtem a pusztaföldvári ta-

nyavilágban. Mivel óvodába nem járhat-tam, első közösségi élményem az iskolavolt. Első tanító nénim személyisége annyi-ra magával ragadott, hogy már gyermekko-romban elhatároztam: tanítónő leszek.Amikor 1977-ben a Debreceni Tanítókép-ző Főiskolát elvégeztem, az orosházi 2. szá-mú Általános Iskolában helyezkedtem el.Már több mint negyedszázada tanítom azolvasás-írás tudományát. Pályám során ed-dig mintegy 250 gyermeket vezettem be aszámok és betűk birodalmába.

1992-ben iskolánkat az Orosházi Evan-gélikus Egyházközség vette át. A szervező-dő elsős osztályok egyik tanítójaként már a

kezdetektől felvállaltam, erkölcsi és szak-mai kihívásnak tekintem az itt kialakulónevelőmunkában való aktív részvételt. Csa-ládi gyökereim és a nagyhírű evangélikusiskolák iránti hagyománytisztelet marasz-talt engem iskolánkban. Azóta is itt dolgo-zom. Megtapasztalni a gyermeki értelem ésszeretet minden rezdülését: a legszebb fel-adat számomra. Az ismert tanítási módsze-rek legtöbbjét kipróbálhattam már, de alegfontosabbnak mindig a gyermek szemé-lyiségét tekintettem. Arra törekszem, hogya tudás megszerzése, a képességek maximá-lis fejlesztése mellett a szeretet és a követke-zetesség legyen munkám vezérfonala. Az is-kolába lépő kis első osztályost igyekszemmind érzelmileg, mind értelmileg fejleszte-ni. Szakmai fejlődésem érdekében mindignyitott voltam az új oktatási módszerek

megismerésére. Az évtizedek alatt megis-mert és általam jónak tartott szakmai fej-lesztéseket, újításokat igyekszem rugalma-san alkalmazni.

2010 óta iskolánk alsós munkaközössé-gének vezetője vagyok. Az iskola szervezetiéletében nemcsak mint munkaközösség-ve-zető, de mint gyülekezeti presbiter is résztveszek.

Az eltelt évtizedek alatt számtalan be-mutatóórát tartottam. Szaktudásomat többesetben szakvezetőként is átadhattam a ta-nítójelölteknek.

Terveim? A hátralévő bő két esztendő-ben az eddig végzett munkámat egészség-ben, kellő szakmai alázattal, tisztességgelbefejezni. Úgy, hogy volt tanítványaim ésazok szülei jó emlékeik között tartsanakmajd számon.

BEIRATKOZÁSI IDŐPONTOKa Székács József Evangélikus Óvoda,

Általános Iskola és Gimnázium 1. osztályaiba:

2015. április 16-án 8–19 óráig2015. április 17-én 8–18 óráig

Az első évfolyamra történő beíratáshoz szükséges dokumentumok:– a gyermek nevére kiállított személyi azonosító

és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),– az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás.

A felvételt nyert tanulóknak májusban iskola-előkészítő foglalkozásokatszervezünk. Ekkor ismerkedhetnek meg egymással, a tanító nénikkel

és iskolánkkal. Változatos témájú foglalkozásokkal igyekszünkélményszerűvé varázsolni ezeket az alkalmakat is.

Szeretettel várunk minden szülőt és gyermeket!

Böjti teázás az ovisokkal

Page 21: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 21

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

A fenti i entén írta kige (Zsolt 31,16a) mez évben az Országos Egyház Ifjúsági

Osztálya a bibliaismereti vetélkedők anya-gát. Hagyomány – amivel egyedül vagyunkaz evangélikus iskolák között –, hogy városihittanversenyt rendezünk Orosháza külön-böző fenntartású iskolái számára.

Február 23–24-én négy korcsoportbanösszesen 76 diák vett részt az Ó- és Újszö-vetségi igeszakaszok mentén összeállítottvetélkedőn. 10 alsó és 9 felső tagozatos csa-pat nevezett egy-egy igényes, témánakmegfelelő rajzzal. Képviseltette magát a re-formátus, a katolikus, illetve a rákócitelepiiskola Laczki János vezetésével.

A gimnáziumi korosztálynak március4-én rendeztük meg a versenyt. Nagy örö-münkre újra velünk voltak a Táncsics Gim-názium etikaszakkörösei Bánkiné Dr. Bor-bély Mária felkészítésével. Változatos fel-adatok mentén szép eredmények születtek.Mindkét napon Szigethy Szilárd rövid áhí-tatával és iskolánk zenekarainak (kis ésnagy diákzenekar) énekvezetésével hango-lódhattak a versenyzők a megmérettetésre.Amíg a zsűri dolgozott, addig teával, tortá-val kínáltuk a csapattagokat, a kisebbeknekkedves gyermekénekeket tanítottak na-gyobb diákjaink.

A zsűri munkáját Lászlóné Házi Mag-dolna, Laurinyecz Mihály plébános úr,Szalkay Róbert református lelkipásztor ésiskolánk hitoktatói segítették.

HELYEZÉSEK

2. évfolyam:

I. hely: Székács evangélikus isk. 2. aII. hely: Székács evangélikus isk. 2. b

III. hely: Eötvös katolikus isk. 2. o.

3–4. évfolyam:

I. hely: református iskola 4. o.II. hely: Székács evangélikus isk. 4. a

III. hely: Székács evangélikus isk. 3. b

5–6. évfolyam:

I. hely: Székács evangélikus isk. 6. bII. hely: Székács evangélikus isk. 5. b

III. hely: Székács evangélikus isk. 6. a

7–8. évfolyam:

I. hely: Székács Evangélikus Isk. 7/6II. hely: Székács Evangélikus Isk. 8/6

III. hely: Székács Evangélikus Isk. 7. o.

Gimnázium:

I. hely: 12/6II. hely: 11/6

III. hely: 10/6

1–2. korcsoport:I. hely: 2. a (Csizmadia Szabolcs,Hodálik Ádám, Vincze Bence, ZsótérMihály)II. hely: 2. b (Nyári Zsófia, BenkőMáté, Patakfalvi János, Simon Patrik)

3–4. korcsoport:

II. hely: 4. a (Hegedűs Regina, KarsayPanna, Gazsó Patrik, Ökrös Zsombor)III. hely: 3. b (Árus Fanni, Árgyelán

Csenge, Libus Loretta, Petrus János)

5–6. korcsoport:

I. hely: 6. b (Madarász Laura, NagyLuca, Szabó Réka, Szász Fanni)II. hely: 5. b (Árus Vivien, CsizmadiaLaura, Fodor Gergő, Molnár-FarkasNoel)III. hely: 6. a (Halustyik Cintia, NagyNikolett, Papp Szebasztián, VinczeLizett

7–8. korcsoport

I. hely: 7/6 (Szabó Anna, Vajer Blanka,Tatai Dávid, Krcsméri János)II. hely: 8/6 (Madarász Noémi, DimákGréta, Bacsur Zsófia, Janicsek Dorka)III. hely: 7. o. (Fülöp Eszter, BenkőGréta, Bogdán Rebeka, Pilesz Szilvia)

Gimnázium:

I. hely: 12/6 (Hack Dóra, HorváthAlexandra, Varju Viktor, Nagy Dániel)II. hely: 11/6 (Ágoston Bernadett,Horváth Csaba, Kiss Patrícia,Krcsméri Zsuzsanna)III. hely: 10/6 (Bacsur Fanni, KishontiPál, Somogyi Bianka, Szász Dániel)

NAGYNÉ GYÖRGYI SZILVIAmunkaközösség-vezető

Kerületi Székács-siker!

A városi hittanversenyt követően március 21-én rendezték a rákoskeresztúri Pod-maniczky János Evangélikus Iskolában a déli egyházkerületi hittanversenyt. Erreiskolánk mind a négy korcsoportban delegált csapatokat, melyek mindegyike do-bogós helyen végzett!

Az eredmények:• 2. a csapata: I. hely • 4. a csapata: III. hely• 6. b csapata: I. hely • 7/6 csapata: II. hely

Felkészítő hitoktatók: Berta Tünde és Szigethyné Szenteczki Katalin. A versenyki-írás alapján a kerületi fordulón I. és II. helyen végzett csapatok lépnek tovább azországos megmérettetésre, ahol mindhárom kerület legjobbjai versenyeznek. Erremájus 11-én kerül sor, Soltvadkerten. Nagy büszkeség számunkra, hogy háromcsapattal utazhatunk majd a XXIV. Országos Evangélikus Hittanverseny záró alkal-mára!

„Életem ideje kezedben van”

Page 22: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo22 2015. húsvét

M árcius 7-én, szombat délután ke-rült sor az evangélikus gyülekezeti

házban a mentortalálkozóra, ahol a konfir-mandusoknak és mentoraiknak lehetősé-gük volt megismerni egymást. A gyülekeze-ti tagok közül többen jelentkeztek mentoriszolgálatra, vállalva azt, hogy egy-egy kon-firmáció előtt álló hetedik osztályos tanulóta konfirmációra való felkészülés alatt figye-lemmel kísérnek, és segítik az útját. A Szé-kács József Evangélikus Óvoda, ÁltalánosIskola és Gimnázium pedagógusai közülsokan vállaltak mentori szolgálatot. Mivelminden konfirmandus mellett saját men-tor szolgál, van arra lehetőség, hogy mentorés mentoráltja alaposan megismerjék egy-mást.

A szombati mentortalálkozót színesítet-te, hogy az Evangélikus HittudományiEgyetem iskolalelkésze, Pángyánszky Ág-nes és teológushallgatók tartották az áhíta-tot és az azt követő játékos ismerkedést. AzEHE iskolalelkészének köszöntésével és ateológusok bemutatkozásával indult az al-kalom. Ezt követte az áhítat, melyet egyteológushallgatót tartott. Az áhítat nagyonszemléletes volt, ugyanis a prédikáló teoló-gushallgató a konfirmációhoz vezető utategy utazással azonosította. Nagyon találóvolt ez a megközelítés, hiszen a konfirmá-cióra való felkészülés során is végig kellmennünk azokon a fázisokon, melyek egy

utazást végigkísérnek. A teológushallgatókülönböző állomásokra osztotta ezt az uta-zást. Az állomások nevei a következők: Ké-szülődés városa, Indulás városa, Találkozásvárosa, Közeledés városa és végül Érkezésvárosa.

Készülődés városában még lehet, hogyott rejlenek bennünk a félelmek a rendkí-vüli utazással kapcsolatban. Ilyenkor jön-nek a kérdések: Elinduljunk-e? Nem lesz-etúl nehéz a konfirmációs vizsga? Meg tu-dunk-e felelni az elvárásoknak? Ám amikorezeken a kétségeken túljutunk, s Isten féltőszeretetébe, védelmébe kapaszkodva elin-dulunk az úton, ott is vagyunk a következőállomáson, Indulás városában. Itt már min-denki eldöntötte, hogy vállalja az utat, s el-

indul a konfirmációhoz vezető úton. A kö-vetkező állomás Találkozás városa, ahol azutastársak – vagyis a konfirmandusok –megismerik egymást a konfirmációs órá-kon. Az utasok és az utaskísérők pedig ezena mentortalálkozón ismerték meg egymást.

Ezen az állomáson túljutva érhetünk ela következő állomáshoz, Közeledés városá-hoz. Az utazás leghosszabb szakasza az idevaló eljutás, ugyanis a diákok hónapokonát készítik fel tudásukat és lelküket a nagyalkalomra, amikor megérkezünk a követ-kező állomásra, Érkezés városába. (Ez az azállomás, ahol a konfirmandusok végre ma-gukhoz vehetik az első Úrvacsorát, az eskü

után.) Amikor erre az állomásra érkezünk,már a célnál toporgunk.

De vajon itt, Érkezés városában véget érminden? Hová megyünk ezután? Mi lesz akövetkező állomás? Lesz-e egyáltalán kö-vetkező állomás? Igen, lesz újabb úti cél. Sújabb állomásokon át lesz lehetőségünk Is-tent jobban megismerni. Talán kapunkmajd újabb utaskísérőket, akik egyengetikelőttünk az utat. Azt nem tudjuk, hogy milesz az új állomások neve, de egy biztosanköztük lesz: Keresés városa. Egy olyan állo-más, ami a konfirmáción túl végigkíséri azéletünket. Itt gyakran meg kell fordul-nunk, hiszen ahogyan saját utunkat keres-sük, úgy az Isten keresése is végig jelen kelllegyen az életünkben.

Véleményünk szerint a legfontosabb do-log, amit meg kell tanulnunk a konfirmáci-ós felkészítés alatt, az az, hogy hogyan tud-juk Istent keresni és megtalálni. Egy mentorfeladata ebben a segítségadásban rejlik.Emellett ez alatt az út alatt mentor és men-toráltja alaposabban megismerhetik egy-mást és egymás érdeklődési körét is.

Ez a szombat délutáni találkozó egy re-mek állomása volt a konfirmációhoz vezetőutazásnak, melyet a teológushallgatók általvezetett gitáros éneklés és ismerkedős játé-kok színesítettek. Az alkalmat szeretetven-dégség zárta, ahol finomabbnál finomabbsütemények, kuglófok kíséretében lehetettmég kötetlenül beszélgetni. Remekül érez-tük magunkat és nagyon sokat adott ez azállomás, aTalálkozás városa számunkra is.

BÖKÉNYI HAJNALKA,HUSZÁR ALEXANDRA NIKOLETT

A Készülődéstől az Érkezésig

Robert Crashaw:

A kereszten

Lábad, mely járni mennyeijavunkért annyiszor szokott,bénán csügg. Sós ár szennyezi:szent véred rácsorog.Magad-szétosztó két kezedNem mozdul, s mégis folyton ad.Ó, adjon is, mert bár szegekÜtötték át, mégis szabad!

Page 23: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 23

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

I skolánk az Emberi Erőforrások Minisz-tériumától a „határtalanul!” pályáza-

ton 1 970 830 Ft-ot nyert, s ennek köszön-hetően a hetedik évfolyam 58 diákja (6 fel-nőtt kíséretében) 2015. március 26–29. kö-zött a Délvidékre látogathatott.

A pályázat címe: „Múltunk, jelenünk aVajdaságban – Írók, festők, hadvezérek.”

A négy nap előzetes, tervezett program-ja a következő volt:

1. napElső megállónk Zombor az egykori

Bács-Bodrog vármegye központja. A diá-kok megtekintik a megyeházát, ahol a Dél-vidék legnagyobb festménye találhatóEisenhut Ferenc „Zentai csata” című műve.A tanulók kiselőadást tartanak a zentai csa-táról, Savolyai Jenőről és a török elleni fel-szabadító harcokról a Délvidéken. Ezutánmegtekintik a Zombori Városi Múzeumot,ahol a helytörténeti gyűjtemény keretében45 magyar képzőművész 156 alkotását őr-zik.

Délután a tanulók megtekintik Bács vá-rának maradványait, ahol kétszer is volt or-szággyűlés. Mátyás király is több ízben fel-kereste a várat. A diákok rövid szerepjáté-kot rendeznek a középkori magyar ország-gyűlésekről (eredeti helyszínen, a tanárokvezetésével). Ezt követően egyikük előadásttart a középkori Magyarország történelmé-ről, különös figyelemmel Mátyás király és aHunyadiak szerepére, az ország és a törökbirodalom kapcsolatára, a szerbek szerepé-re a magyar történelemben.

Este megérkezés Tóthfaluba. Az első ta-lálkozás programja a magyarországi és adélvidéki diákok ismerkedési estje a taná-rok részvételével. Az anyaországi és a vajda-sági tanulók a történelemhez kapcsolódórövid műsort állítanak össze a zentai csatá-ról, amit utolsó este közösen fognak előad-ni.

2. napÉrkezés Zentára. A tanulók megnézik a

zentai csata emlékművét, koszorút helyez-nek el, majd a városházára látogatnak, aholmegtekintik a csata arányos makettjét is.Ezután látogatást tesznek a Zentai Művész-telepre. Ennek találkozóin egykori jugosz-láviai és külföldi művészek, valamint kép-zőművészeti kritikusok, irodalmárok, fotó-

és filmművészek stb. is részt vesznek. A te-lep évente csoportos kiállítást rendez, ami-ről katalógus is megjelenik.

Délután ismét Tóthfalu lesz a helyszín.A helyi diákok vezetésével a magyarországitanulók megismerkednek a délvidéki ma-gyar falu központjával, életével, minden-napjaival. A falunapon a diákok különbözőünnepségeken, programokon vesznekrészt: nemezelés, batikolás, gyöngyfűzés,helyi finomságok készítése – ezekkel meg-kínálják a helyi lakosokat, a többi osztálytanulóit – kocsikázás, a vállalkozó szelleműtanulók lovagolni tanulnak, és előadást tar-tanak a magyar huszárokról, a hadtörténe-lemben betöltött szerepükről (különös fi-gyelemmel a 1848–49-es szabadságharcidején), valamint a délvidéki származásúmagyar tábornokokról.

3. napIrány Szabadka! A magyarországi és vaj-

dasági diákok sétát tesznek Szabadka belvá-rosában. Ezt követően megnézik Kosztolá-nyi gimnáziumát, amelyben (Trianont kö-vetően) a jeles alkotó édesapja volt az utolsómagyar gimnáziumi igazgató. A magyardiákok kiselőadást tartanak a másik híresnovellistáról, Csáth Gézáról. A tanulókmegtekintik a ’44-es Főnix-madár emlék-művet, amelyet megkoszorúznak, s megné-zik a város jelképének számító szecessziósvárosházát is.

Ingyenes osztálykirándulása „határtalanul!” pályázattal

Délután a helyi és magyarországi tanu-lók gyalogos túrát tesznek a Bergel-domb-hoz. A helyszínen szalonnát sütnek, muzsi-kálnak, énekelnek. Magyar és vajdaságinépdalokat tanítanak meg egymásnak. Aközös délután része vetélkedő tartása a vaj-dasági magyar hadvezérek életéről. Este adiákok előadják a zentai csatáról szóló szín-darabot, melyet a helybeliek is megtekinte-nek.

4. napÚtban hazafelé megállunk Újvidéken.

A diákok rövid sétát tesznek a belvárosban,megtekintik a római katolikus székesegy-házat és a főteret. Ezután kiselőadást tarta-nak az Újvidéki Művészeti Egyetem előtt aDélvidék művésznagyságairól. Ezt követő-en átmennek a Duna túlpartjára, ahol be-járják Európa egyik legnagyobb erődítmé-nyét, a péterváradit. Kiselőadás hangzik el aközelben született Hadik András huszártá-bornok életéről. Utána a tanulók Futakrautaznak el, hogy megtekintsék a tábornoksírját, amelyre nemzeti színű zászlókat he-lyeznek el.

A hazaérkezés után témanap megvalósí-tását vállaltuk, amelyen felidézzük és má-sokkal is megosztjuk a délvidéki kirándulásemlékeit.

Retorikai sikerÖrömmel adjuk hírül , hogy a 2015.március 20–21-én, Bonyhádonmegrendezett országos Ordass La-jos Retorikaverseny primer kategó-riájában Németh Dániel 9/6 osztá-lyos tanulónk különdíjas lett! A zsű-ri dicsérte tehetségét, kiállását ésszuggesztív előadásmódját, mely-nek köszönhetően „a legígérete-sebb előadó” titulussal illették. Azértékelők külön megjegyezték,hogy a jövő évi versenyen is szíve-sen találkoznának Danival, érdek-lődve várják a folytatást. Azért isegyedülálló ez a díj, mert kilencedi-kes versenyzőnk az összes évfo-lyam diákjaival mérettette meg ma-gát, s kapta meg a különdíjat. Felké-szítő nevelő: Jenei Mária.

Page 24: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo2" 2015. húsvét

Diákzenekar

E vangélikus gyülekezetünk és iskolánkzenész diákcsapata 2014 szeptembe-

rében alakult. Tehetséges zenészek, jó han-gú, nyitott lelkű fiatalok, akik számára a jóhangulatú közösség megélése a legfonto-sabb, a zenélés örömén túl. A „tartozni va-lahova” érzése, a zene összetartó ereje az,ami hétről hétre összegyűjti őket.

Vezetőjük Szőke Bianka, aki SzigethySzilárd iskolalelkész biztatására csupánegyetlen szeptemberi alkalomra hívta összea fiatalokat. Azóta pedig már eltelt 7 hónapés a diákok életének részévé vált a heti pró-ba.

„Régi nagy álmom vált ezzel valóra. Ti-zenévesen én is a zene kapcsán vertem gyö-keret a gyülekezetben. Fantasztikus élmé-nyekkel gazdagodtam és közben lelkilegépültem. Eltökélt szándékom, hogy másokis megtapasztalhassák a zenén, zenei szolgá-latokon keresztül Isten gondviselő kegyel-mét. A gyerekek rendkívül tehetséges, kép-zett muzsikusok. Nagyon jó velük együttdolgozni. Lelkesek, szorgalmasak, figyel-

mesek és remek csapattá kovácsolódtak.” –mondta el Bianka.

Lássuk név szerint ezt a kis csapatot: Ba-csur Fanni, Bacsur Zsófi, Benkő Katalin,Gyenge Krisztián, Hack Dóra, HorváthAlexandra, Madarász Dorka, MadarászNoémi, Madarász Laura, Nagy Luca.

Rendszeresen szolgálnak különbözőgyülekezeti és iskolai alkalmakon. Havontahallgathatjuk őket a diák-istentiszteleten,amely kedveltté vált korosztályuk számárais. Karácsony éjszakáján előadták GyőriGábor zenés betlehemesét. Februárban

meghívást kaptak a kispesti gyülekezet Re-ménység istentiszteleti alkalmára, ahol fia-taljaink jóvoltából – a betlehemesen túl –igazi örömzenélésben lehetett része a gyüle-kezetnek. Több ízben álltak már diáktársa-ik előtt iskolánk dísztermében áhítatokon,versenyek megnyitóján, adventi kiskoncertapropóján, vagy az ökumenikus imahétnyitó alkalmán.

Havonta egy-két alkalommal segíti a ze-nei anyagok kimunkálását Huszák Zsolt if-júsági-zenei referens. Tavasszal továbbiszolgálatokra hívják őket Mezőberénybe,Telekgerendásra, Kispestre.

Szülőként, presbiterként, keresztyénpedagógusként végtelen hálát érzek azért,hogy Isten továbbra is szól, szólít a zenénkeresztül! Biankával együtt kérem a kedvestestvérek imádságos szeretetét, hogy mind-az, amit hitem szerint az Úr elkezdett ezek-ben a fiatalokban, erősödjék! Váljon életükmeghatározó részévé, nehézségeken is átse-gítő belső meggyőződéssé.

NAGYNÉ GYÖRGYI SZILVIA

Új óvodásaink fogadása„Ezt mondja az ÚR, a te megváltód,Izráel Szentje: Én, az ÚR, vagyok a teIstened, arra tanítalak, ami javadra válik,azon az úton vezetlek, amelyen járnodkell.” [Ézs 48,17]

A 2015–2016-os tanévben a Mókus, aMaci és a Halacska csoport várja az

újonnan érkező kisgyermekeket. A legtöbbóvodás a Mókus csoportba érkezik majd,ahol mini csoportosként kezdik meg óvo-dás éveket. Ők 4 évet fognak óvodánkbaneltölteni.

Fontosnak tartjuk, hogy a leendő óvo-dások ne az óvodába lépés első napján talál-kozzanak először az óvó nénikkel, dajka né-nikkel. Éppen ezért

2015. április 9-én 16 órai kezdettelnyílt napot szervezünk,

melyre szeretettel hívjuk és várjuk leendőóvodásainkat és családjaikat.

Ezen az alkalmon nemcsak az óvodávalismerkedhetnek meg a családok, hanem anevelőközösséggel és a leendő óvó nénik-

kel, dajkanénikkel is. Érdeklődhetnek a ne-velőmunkáról, az óvodai mindennapokról.A felmerülő kérdésekre igyekszünk választadni.

A 2015/2016-os nevelési évretörténő beiratkozásra

április 27–28-án kerül sor.

„Óvodásnak lenni csoda,Kora reggel megyünk oda.Álmélkodhatsz mennyi gyerek,Ismeri a titkos jelet!Kicsi asztal, ágy és párna,Minden törpe, s manó álma.Zegzugok és rönkből várak,Téged, s minden kicsit várnak.Gyere közénk: Óvodásnak!”[Szűcs Mária]

Az óvodakezdés nagy mérföldkő a kis-gyermek és a család életében. Ezért a beirat-kozást követően a családoknak lehetőségükvan elfogadni az óvó nénik által felajánlottcsaládlátogatás lehetőségét. Ezt az alkalmatfontosnak tartjuk, hiszen a gyermekkel sa-

Page 25: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

OROSHÁZI HARANGSZÓ · http://oroshaza.lutheran.hu/harangszo 2015. húsvét 25

SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

ját közegében találkozhatunk, ahol sokkalnyitottabb és felszabadultabb.

A keresztyén pedagógia alapjaira épít-kezve az Úr Isten gondviselésében és szere-tetében bízva végezzük a kisgyermekek kö-zötti szolgálatunkat, és ezt a szellemiségetigyekszünk példaként tükrözni a gyerme-kek és a családok felé is.

Csoportunkban törekszünk az értékeslelki tartalmakat hordozó együttlétek meg-teremtésére, gazdag és áldott lehetőségeketbiztosítunk arra, hogy együtt éljük át Istenvégtelen szeretetének és gondoskodásánakjeleit a mindennapokban. Gondosan oda-figyelve gyermekeink lelki nevelésére,igyekszünk elvetni kicsi szívükbe a hit aprómagvacskáit, olyan értékrendet közvetíte-

ni, amelybe a későbbi életük során is ka-paszkodhatnak. A keresztyén szellemű ne-velés mellett arra törekszünk, hogy a cso-portunkba járó gyermekek szeretetteljes,gondoskodó, esztétikus környezetben nö-vekedjenek, ahol minden kisgyermek jólérzi magát, és Istentől kapott adottságaimaximálisan kibontakozhatnak. A kicsik-nél legfontosabbnak tartjuk a szabad játé-kot, a teremtett világ közös felfedezését, azegészséges életmódra nevelést, a minden-napos mozgásos tevékenységet, sok mesé-vel és énekes játékkal tarkítva.

Célunk, hogy óvodás éveik végére olyangyermekeket neveljünk, akik tele vannakélményekkel, derűsek, boldogok, érdeklő-dők és kreatívak. Önállóak és látszik rajtuk

a kiegyensúlyozottság.Tudnak nevetni, fel-fedezni, csodálkozni. Tudásvággyal rendel-kezők, hitre nyitott személyiségek.

Hisszük, hogy személyes példával, ma-gatartással, szakmai felkészültséggel, Isten-től kapott talentumainkat a gyermekek ja-vára fordíthatjuk.

„Kezük a kezünkben,szívük a szívünkben.Jövőjük a legjobb helyen,mert azért vagyunk,hogy Nekik a legjobb legyen.”

KOVÁCS ERZSÉBETés ÁRUSNÉ SERES ANGELIKA

óvónők

A z Országos Tanács ülésén az OT2015.02.14./08-as döntés alapján,

1515. számmal megkaptuk a hivatalos mű-ködési engedélyt. A cserkészcsapat hivata-los neve: 1515. sz. Gróf Széchényi Miklóscserkészcsapat.

Az előzményekről röviden: 2011 áprili-sában Orosházára helyezték Dr. LaurinyeczMihályt (Misi atyát). 2011 őszén megke-reste az egyházi iskolákat és bemutatókattartott a cserkészetről a pedagógusoknak.Az Eötvös katolikus iskolából Korcsok Ma-riann, a Székács evangélikus iskolából jó-magam, Patakfalvi János érdeklődtünk acserkészet iránt. Az elkövetkező években,(Misi atya szervezésében) mindketten elvé-geztük a felnőtt alapképzést, én 2014-benegy országost is. Még novemberben jelent-keztem rá és elkezdtem az őrsvezetői kép-zést, ennek vége 2015. április 19-én lesz.

2012-től minden évben részt veszünk aSzegedi Árvízi Emléknapon, amit a szegedicserkészek szerveznek. 2014-ben a zászló-tartó tornyot már az orosházi cserkészjelöl-tek készítették, Misi atya irányításával. A2015-ös emléknapon pedig egy kis vasútihidat építettünk Misi atya ötlete alapján, agyerekek legnagyobb örömére.

2014-ben megalakult a vezetői őrs.Tag-jai: dr. Laurinyecz Mihály, Zombori Nelli(Csapatalapító Összekötő), MosolygóMiklós cserkésztiszt, Korcsok Marianna ésPatakfalvi János.

2014 júniusában cserkész-vándorkiállí-tás volt az Eötvös és a Székács iskolában,majd szeptemberben (a katolikus iskolábanMisi atya és Korcsok Marianna, az evangé-likus iskolában Mosolygó Miklós és Patak-falvi János vezetésével) elkezdődött a cser-készjelöltek toborzása, a hónap végén pe-dig az állandó őrsi foglalkozások.

A csapatalapítási ünnepi ülés 2014. ok-tóber 17-én volt. Október 27–28-án kerültsor Csorváson az első portyára (kiscserkész-jelölteknek 1 napos, nagyobbaknak 2 na-pos). A plébánián volt a szállásunk. (Köszö-nettel tartozunk Kammerer Tibor atyánaka vendéglátásért, aki szintén cserkész és azó-ta csatlakozott a vezetői őrshöz is.) Ezen aportyán megtudtuk, hogy az évi kerettörté-netünk alapja Zrínyi Miklós költő élete ésmunkássága lesz. Voltunk az Eszter-tanyánés túráztunk a kastélyromhoz, ahol kincsetrejtettünk el, amit egy év múlva megkere-sünk.

December 20-án közel 50 fővel részt

vettünk az Országos Cserkészkarácsonyon,Budapesten.

A következő portyánkat 2015. január30–31-én tartottuk Makón, ahová már ve-lünk jöttek a kunágotai és a csabai cserkész-jelöltek is. Szállásunk a Szignum kollégi-umában volt. Makón találkoztunk és ját-szottunk a makói 1509-es számú SzentLászló Cserkészcsapat tagjaival is.

Ezekről a portyákról annyi mindent le-hetne mesélni, hogy talán egyszer egy má-sik cikk is születik, amiben írunk róluk. Je-lenleg készülünk a cserkészpróbákra és a fo-gadalomtételre.

Itt mondok köszönetet Misi atyának,hogy megismertetett a cserkészettel és azótais segít és tanít. Mosolygó Miklósnak az őr-si foglalkozásoknál nyújtott segítségért, ta-pasztalatának átadásáért. A katolikus ésevangélikus iskola vezetőségének, hogyelősegíti a cserkészetet az iskolában. A Szé-kács evangélikus iskola vezetőjének, hogytámogatja képzésemet. A családomnakpedig azért, hogy elnézik ezt az „őrültsége-met”. És végül az Úrnak, aki számomra azutat mutatja.

PATAKFALVI JÁNOS

Hivatalosan is megalakultaz orosházi cserkészcsapat

Page 26: OH 2015 01 - Magyarországi Evangélikus EgyházAböjti időszakhoz inkább a passzivi-tást szoktuk társítani. Ezek a fogal-mak tartoznak szorosan hozzá: elcsendese-dés, lemondás,

ADOMÁNYOK AZ OROSHÁZI HARANGSZÓ ÚJSÁGRA2014. december 16.–2015. március 20.

Dr. Szabó Imre (Zsámbék)Pásztorcsik JánosnéZsíros Györgyné (Gerendás)Czikora LajosCzikora EmíliaHéjjas IrénSzabó GizellaBaranyi JánosnéCsepregi ErvinnéKecskésné Boros JuditFekete PálVerasztó FerencCsizmadia FerencnéCsotó Istvánné (Kardoskút)Zsoldi AttilánéKulcsár JánosnéBakos JózsefnéPataki LászlóNemes EndrénéPál TamásnéCseténé Fekete MargitTörök SándornéMészáros CsabaDérné Csepregi KláraBerta KárolynéHuszár PálnéJankainé Zelenka AnikóBallai MihálynéKissné Betkó Katalin

4000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft5000 Ft2000 Ft1000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft5000 Ft3000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft1000 Ft1000 Ft2000 Ft2000 Ft1000 Ft1000 Ft1000 Ft

10000 Ft2000 Ft2000 Ft1000 Ft1000 Ft1500 Ft3000 Ft

Győri-Dani JózsefBérczes Elemér és feleségeBence Géza és feleségeSzula MáriaJuhász Nagy MihályKovács Tiborné és Kovács TímeaNedeliczki MihálynéZsíros Györgyné (Gerendás)Sebestyén IstvánnéNémeth FerencnéPásztorcsik JánosnéKristóf Lajos és nejeKiss JánosSzokodi FerencnéGyarmati IstvánKovács Lajos és nejeSchmieder JózsefnéSzalay JuditGlász FerencnéBenkő BarnaDr. Horváthné Csepregi TeréziaÉliás Dávid és feleségeCsizmadia Ferenc és nejePusztainé Nagy ErzsébetTarr István és nejeMegyik SándornéDénes LórántNév nélkül, de Istennél tudva lévőhárom testvérünktől

3000 Ft5000 Ft

10000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft2000 Ft1000 Ft1000 Ft1000 Ft3000 Ft2000 Ft5000 Ft1000 Ft1000 Ft1000 Ft1000 Ft5000 Ft5000 Ft2000 Ft4000 Ft5000 Ft1000 Ft2000 Ft1000 Ft

20000 Ft

9000 Ft

Kiadja: az Orosházi Evangélikus Egyházközség (5900 Orosháza, Thék E. u. 2.)Felelős kiadó: Ördög Endre igazgatólelkész és Koszorús Oszkár

Tördelőszerkesztő: Nyomtatás:Szatmári László · Pergamen Kft., Orosháza

Összeállította: Csehi József

NÉPEGYHÁZI HÍREK

KERESZTELÉS (3 éven aluli gyermekek)

Csehi József Gyömrei Évaés leánya:ABIGÉL 2015. február 8.

Bánki-Horváth Antal György Gyömrei Médeaés leánya:ZSÓKA 2015. február 8.

ISTEN ÁLDÁSA LEGYEN A GYERMEKEKEN ÉS CSALÁDJUKON!

TEMETÉS (2014. december 11.–2015. március 19.)

Süle Antal · Süle József Béla · Németh Ferenc(87) (79)Lajos · Tóth Ferenc József · Németh Antal(57) (70) (91)· Csizmadia Ferenc · Drahota István ·(87) (75)Gelegonya Józsefné · Herczeg(Barát Julianna 78)Jánosné · Hajdú Sándor Zoltán(Süle Eszter Irén 89) (81)· Kocsondi András · Fehér Lajos Béla(76) (86)„A VILÁG PEDIG ELMÚLIK DE AKI AZ ISTEN AKARATÁT[…]CSELEKSZI, MEGMARAD ÖRÖKKÉ.” [1Jn 2,17]

A GYŐRY VILMOS EVANGÉLIKUSSZERETETSZOLGÁLAT

idős vagy megromlott egészségi állapotú, rászorulóorosházi lakosoknak (felekezeti, világnézeti hovatar-tozástól függetlenül)

felajánlja hétköznapi étkeztetési szolgáltatását,

elviteles vagy kiszállításos formában. Ennek díja ki-szállítással 680 Ft/adag, melyből a Szeretetszolgálata kiszállítás díját (55 Ft) átvállalja, így egy adag ebéd625 Ft. Szociális helyzettől függően a díj egyéni megál-lapodással csökkenthető. Az igényt bejelenteni sze-mélyesen a szeretetszolgálatnál (Thék E. u. 2.), vagytelefonon (a 06 68/412-402-es, illetve a 06 20/770-0456-os számon) lehet.

Mindenkinek áldott áldott feltámadási ünnepetkíván az Orosházi Evangélikus Egyházközség!