22
2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor az OTP Bankcsoport mellett döntött. Ezen a tájékoztató lapon végigvezetjük Önt a hitelnyújtás folyamatán és kiemeljük azokat a mozzanatokat, melyekhez az Ön aktív szerepvállalása szükséges. Információgyűjtés Ha még nem választotta ki az Ön terveihez illeszkedő hitelkonstrukciónkat, az OTP Bank Nyrt. internetes honlapján (www.otpbank.hu) hasznos segítséget találhat a döntés meghozatalához. Kérdéseire természetesen ügyintézőink és értékesítési partnereink is készséggel válaszolnak. A kölcsön igénylésekor átnyújtunk Önnek egy dokumentumlistát. Ezen az oldalon felsoroltuk, hogy milyen dokumentumokat kell bemutatnia a hitelnyújtási folyamat különböző fázisaiban. Fontos, hogy a dokumentumok összegyűjtését időben megkezdje, mert az iratok hiánya jelentősen megnövelheti hitelügyintézésének idejét. Igénylés beadása Ebben a dossziéban megtalálja a hiteligényléshez szükséges adatlapokat és nyilatkozatokat. Kérjük, írja be a saját (kölcsönigénylő) és igénylőtársa(i) adatait, az igényelt kölcsön összegének átgondolása után töltse ki a kölcsönkérelmet, adja meg az ügyletben szereplő ingatlanok adatait, olvassa el a nyilatkozatokat és írja alá őket. A kölcsönkérelmet és mellékleteit a fedezetül felajánlott ingatlan helye, vagy a kölcsönigénylő lakóhelye, illetve a munkahelye szerint illetékes OTP Bank Nyrt. jelzáloghitelezési tevékenységet ellátó fiókjához kell benyújtani. Az igénylés átadásához előjegyzést is kérhet a levél alján feltüntetett telefonszámon vagy központi telefonos ügyfélszolgálatunk segítségével, így elkerülheti a sorban állást. Hitelbiztosítéki érték megállapítása Az igénylés beadását követően telefonon keresni fogja Önt az OTP Jelzálogbank Zrt. értékbecslője, az értékbecslés időpontjának egyeztetése miatt. Az értékbecslő az értékmegállapítás során összegyűjti a fedezetként felajánlott ingatlan értékeléséhez szükséges adatokat és az ingatlan állapotának rögzítése céljából fényképeket készít az ingatlanról. Az Ön felelőssége, hogy az eredményes értékbecslés elvégzéséhez szükséges dokumentációt a banki ügyintézőnek az igénylés beadásakor bemutassa, majd a hitelbiztosítéki érték megállapításakor az értékelési szakvéleményt elkészítő értékbecslőnek átadja. Hitelbírálat Az értékbecslést követően rövid időn belül elbíráljuk kölcsönigényét. A bírálat eredményéről értesítjük, pozitív elbírálás esetén ügyintézőnk telefonon egyezteti Önnel a szerződéskötés időpontját. A kölcsönt nyújtó hitelintézet Az OTP Lakástakarék Zrt. forint lakáskölcsönt nyújt ügyfelei részére. A kölcsönszerződést az ügyfél az OTP Lakástakarék Zrt-vel, mint hitelezővel köti meg. A kölcsönnel kapcsolatos valamennyi ügyintézést azonban minden esetben az OTP Bank Nyrt. végzi. Szerződéskötés Pozitív elbírálás esetén fiókunkban kölcsönszerződést kötünk Önnel. A szerződéskötés előzetes feltétele, hogy a tervezetet legalább 3 nappal a szerződéskötést megelőzően át kell venni. A szerződéskötéskor Önnek (kölcsönigénylő) és minden kötelembe vont személynek (adóstársak, fedezettulajdonos, haszonélvező) meg kell jelennie. Folyósítás A kölcsön esetén nem kell várnia, míg a jelzálogjog bejegyzése megtörténik, az üzletszabályzatban és a kölcsönszerződésben meghatározott folyósítási feltételek teljesítése – így pl. a fedezeti ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás meglétének igazolása vagy a vagyonbiztosítás OTP Bank fiókban történő megkötése – esetén már a széljegy tulajdoni lapon való feltüntetése után folyósítjuk kölcsönét. A kölcsönfelvétellel kapcsolatos felelős döntésének meghozatalához segítséget nyújthatnak Önnek a Magyar Nemzeti Bank honlapján (http//www.mnb.hu/felugyelet) található háztartási költségvetés-számító program, hitelkalkulátor, illetve az ugyancsak itt elérhető termék- összehasonlító táblázatok. Reméljük, hogy hitelszolgáltatásaink segítenek Önnek pénzügyei megoldásában. OTP Lakástakarék Zrt. megbízásából eljáró OTP Bank Nyrt. Az Ön ügyintézője / üzletkötője: _____________ Telefon: _____________

OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

2017.11.01.

OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!

Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor az OTP Bankcsoport mellett döntött. Ezen a tájékoztató lapon végigvezetjük Önt a hitelnyújtás folyamatán és kiemeljük azokat a mozzanatokat, melyekhez az Ön aktív szerepvállalása szükséges.

Információgyűjtés

Ha még nem választotta ki az Ön terveihez illeszkedő hitelkonstrukciónkat, az OTP Bank Nyrt. internetes honlapján (www.otpbank.hu) hasznos segítséget találhat a döntés meghozatalához. Kérdéseire természetesen ügyintézőink és értékesítési partnereink is készséggel válaszolnak. A kölcsön igénylésekor átnyújtunk Önnek egy dokumentumlistát. Ezen az oldalon felsoroltuk, hogy milyen dokumentumokat kell bemutatnia a hitelnyújtási folyamat különböző fázisaiban. Fontos, hogy a dokumentumok összegyűjtését időben megkezdje, mert az iratok hiánya jelentősen megnövelheti hitelügyintézésének idejét.

Igénylés beadása

Ebben a dossziéban megtalálja a hiteligényléshez szükséges adatlapokat és nyilatkozatokat. Kérjük, írja be a saját (kölcsönigénylő) és igénylőtársa(i) adatait, az igényelt kölcsön összegének átgondolása után töltse ki a kölcsönkérelmet, adja meg az ügyletben szereplő ingatlanok adatait, olvassa el a nyilatkozatokat és írja alá őket. A kölcsönkérelmet és mellékleteit a fedezetül felajánlott ingatlan helye, vagy a kölcsönigénylő lakóhelye, illetve a munkahelye szerint illetékes OTP Bank Nyrt. jelzáloghitelezési tevékenységet ellátó fiókjához kell benyújtani. Az igénylés átadásához előjegyzést is kérhet a levél alján feltüntetett telefonszámon vagy központi telefonos ügyfélszolgálatunk segítségével, így elkerülheti a sorban állást.

Hitelbiztosítéki érték megállapítása Az igénylés beadását követően telefonon keresni fogja Önt az OTP Jelzálogbank Zrt. értékbecslője, az értékbecslés időpontjának egyeztetése miatt. Az értékbecslő az értékmegállapítás során összegyűjti a fedezetként felajánlott ingatlan értékeléséhez szükséges adatokat és az ingatlan állapotának rögzítése céljából fényképeket készít az ingatlanról. Az Ön felelőssége, hogy az eredményes értékbecslés elvégzéséhez szükséges dokumentációt a banki ügyintézőnek az igénylés beadásakor bemutassa, majd a hitelbiztosítéki érték megállapításakor az értékelési szakvéleményt elkészítő értékbecslőnek átadja.

Hitelbírálat

Az értékbecslést követően rövid időn belül elbíráljuk kölcsönigényét. A bírálat eredményéről értesítjük, pozitív elbírálás esetén ügyintézőnk telefonon egyezteti Önnel a szerződéskötés időpontját.

A kölcsönt nyújtó hitelintézet

Az OTP Lakástakarék Zrt. forint lakáskölcsönt nyújt ügyfelei részére. A kölcsönszerződést az ügyfél az OTP Lakástakarék Zrt-vel, mint hitelezővel köti meg. A kölcsönnel kapcsolatos valamennyi ügyintézést azonban minden esetben az OTP Bank Nyrt. végzi.

Szerződéskötés

Pozitív elbírálás esetén fiókunkban kölcsönszerződést kötünk Önnel. A szerződéskötés előzetes feltétele, hogy a tervezetet legalább 3 nappal a szerződéskötést megelőzően át kell venni. A szerződéskötéskor Önnek (kölcsönigénylő) és minden kötelembe vont személynek (adóstársak, fedezettulajdonos, haszonélvező) meg kell jelennie.

Folyósítás

A kölcsön esetén nem kell várnia, míg a jelzálogjog bejegyzése megtörténik, az üzletszabályzatban és a kölcsönszerződésben meghatározott folyósítási feltételek teljesítése – így pl. a fedezeti ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás meglétének igazolása vagy a vagyonbiztosítás OTP Bank fiókban történő megkötése – esetén már a széljegy tulajdoni lapon való feltüntetése után folyósítjuk kölcsönét. A kölcsönfelvétellel kapcsolatos felelős döntésének meghozatalához segítséget nyújthatnak Önnek a Magyar Nemzeti Bank honlapján (http//www.mnb.hu/felugyelet) található háztartási költségvetés-számító program, hitelkalkulátor, illetve az ugyancsak itt elérhető termék-összehasonlító táblázatok.

Reméljük, hogy hitelszolgáltatásaink segítenek Önnek pénzügyei megoldásában.

OTP Lakástakarék Zrt. megbízásából eljáró OTP Bank Nyrt.

Az Ön ügyintézője / üzletkötője: _____________ Telefon: _____________

Page 2: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

2

Lakástakarék lakáskölcsön - Személyi adatlap Ezt az adatlapot a kölcsönkérelemmel érintett személyekről kell egy példányban kitölteni. Így:

• A kölcsönigénylőről, aki a kölcsön adósa lesz • a társigénylőről (adóstárs(ak)ról), akik az adóssal együtt egyetemleges felelősséget vállalnak a kölcsön visszafizetéséért

(együttélő házastársak esetében a házastárs általában adóstársként kerül bevonásra), • azokról a személyekről, akik szerepelnek a fedezetként felajánlott ingatlan(ok) tulajdoni lapján

Kérjük, jelölje meg az adatlapon szereplő személy szerepét: □ Kölcsönigénylő (Adós) □ Társigénylő (Adóstárs) □ Kölcsönigénylő (Adós) □ Társigénylő (Adóstárs) □ Fedezet tulajdonosa (zálogkötelezett) □ Fedezet tulajdonosa (zálogkötelezett) □ Fedezet haszonélvezője □ Fedezet haszonélvezője 1 Az ingatlan nyilvántartásáról szóló 1997. évi CXLI. Tv. 32. § (1) bekezdése szerint a személyi azonosító szám használata kötelező

2 Gyermek, ha 16. életévét még nem töltötte be, vagy 16. életévét már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még érte el.

Állandó lakcím: □ □ □ □___________________ Állandó lakcím: □ □ □ □ _____________________ irsz. település irsz. település ___________________________________ _____________________________________ utca, házszám em., ajtó utca, házszám em., ajtó vezetékes telefonszám: _________________ vezetékes telefonszám: _________________ Levelezési cím: □ □ □ □___________________ Levelezési cím: □ □ □ □ _____________________ irsz. település irsz. település ___________________________________ _____________________________________ utca, házszám em., ajtó utca, házszám em., ajtó vezetékes telefonszám: _________________ vezetékes telefonszám: _________________ Mobiltelefonszám:___________________________ Mobiltelefonszám:_______________________________ □ előfizetéses □ feltöltőkártyás (pre-paid) □ céges □ előfizetéses □ feltöltőkártyás (pre-paid) □ céges Mobilszolgáltató: □ T-mobile □ Vodafone Mobilszolgáltató: □ T-mobile □ Vodafone □ Telenor □ Telenor mail:_____________________________________ e-mail:_________________________________________ Munkahelyi vezetékes telefonszám:______________ Munkahelyi vezetékes telefonszám:__________________

Név:_______________________________________ Név:_________________________________________ Születési név:________________________________ Születési név:__________________________________ Anyja születési neve:__________________________ Anyja születési neve:____________________________ Születési hely:_______________________________ Születési hely:_________________________________ Születési időpontja:______év________hónap____nap Születési időpontja:______év__________hónap____nap Állampolgársága:_____________________________ Állampolgársága:_______________________________ Adóazonosító jel:_____________________________ Adóazonosító jel:______________________________ Személyi azonosító (régi személyi szám)1: Személyi azonosító (régi személyi szám) 1: __________________________________ ____________________________________ Személyi azonosító okmány típusa: Személyi azonosító okmány típusa: □ Személyi ig./ □ Útlevél száma: □ Személyi ig./ □ Útlevél száma: __________________________________ ____________________________________ Azonosító okmány kiállítója és betűjele: Azonosító okmány kiállítója és betűjele: __________________________________ ____________________________________ Lakcímkártya száma: __________________________ Lakcímkártya száma: ____________________________ Neme: □ Férfi □ Nő Neme: □ Férfi □ Nő Családi állapot: □ Egyedülálló Családi állapot: □ Egyedülálló □ Házas/bejegyzett élettárs □ Élettársi kapcsolatban élő □ Házas/bejegyzett élettárs □ Élettársi kapcsolatban élő □ Özvegy/özvegy bejegyzett élettárs □ Özvegy/özvegy bejegyzett élettárs □ Elvált/elvált bejegyzett élettárs □ Elvált/elvált bejegyzett élettárs Gyermekek száma2:__________________________fő Gyermekek száma2:____________________________fő Gyermekét egyedül neveli: □ Igen □ Nem Gyermekét egyedül neveli: □ Igen □ Nem

1. Személyi adatok

2. Elérhetőségek

Érdeklődési kód:...................................

Page 3: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

3

1Csak a hiteligénylőnek (adós) és társigénylőnek (adóstársnak) kell kitöltenie 2 Kitöltése kötelező

Érdeklődési kód:

4. Munkahelyi, ill. vállalkozáshoz kapcsolódó adatok1

Munkáltató neve:_____________________________ Munkáltató neve:_______________________________

Munkáltató címe: □□□□______________________ Munkáltató címe:□□□□______________________ irsz. település irsz. település ___________________________________ _____________________________________ utca, házszám em., ajtó utca, házszám em., ajtó Munkáltató adószáma2:_________________________ Munkáltató adószáma2:___________________________ Jelenlegi munkaviszonyának kezdete: Jelenlegi munkaviszonyának kezdete: _____év________hó Határozott: □ Határozatlan: □ ______év________hó Határozott: □ Határozatlan: □ Határozott munkaviszony lejárta:______év________hó Határozott munkaviszony lejárta:_______év________hó Munkáltató típusa3: Munkáltató típusa3: Egyéni vállalkozó □ Egyéni vállalkozó □ Őstermelő □ Őstermelő □ Közkereseti társaság vagy betéti társaság □ Közkereseti társaság vagy betéti társaság □ Korlátolt felelősségű társaság □ Korlátolt felelősségű társaság □ Részvénytársaság □ Részvénytársaság □ Non-profit szervezet vagy Kht. □ Non-profit szervezet vagy Kht. □ Központi vagy helyi közigazgatási szerv □ Központi vagy helyi közigazgatási szerv □ Állami vagy helyi önkormányzati költségvetési szerv □ Állami vagy helyi önkormányzati költségvetési szerv □ Egyéb4 □ Egyéb4 □ Munkahelyen betöltött pozíciója: Munkahelyen betöltött pozíciója: Felső vezető □ Középvezető □ Felső vezető □ Középvezető □ Szellemi munkát végző alkalmazott □ Szellemi munkát végző alkalmazott □ Fizikai munkát végző alkalmazott □ Fizikai munkát végző alkalmazott □ Ön jogállását tekintve: Ön jogállását tekintve Köztisztviselő □ Köztisztviselő □ Közalkalmazott □ Közalkalmazott □ Honvédség hivatásos állományának tagja □ Honvédség hivatásos állományának tagja □ Fegyveres szervek hivatásos állományának tagja □ Fegyveres szervek hivatásos állományának tagja □ Ügyész □ Ügyész □ Bíró □ Bíró □ Igazságügyi alkalmazott □ Igazságügyi alkalmazott □ Egyik sem □ Egyik sem □

Egyéni vállalkozó □ Őstermelő □ Egyéni vállalkozó □ Őstermelő □ Kkt. tagja □ Bt. □ beltagja □ kültagja Kkt. tagja □ Bt. □ beltagja □ kültagja Más társas vállalkozás tulajdonosa □ Más társas vállalkozás tulajdonosa □

Mi az Ön legmagasabb iskolai végzettsége? Felsőfokú □ Érettségi □ Felsőfokú □ Érettségi □ Szakképesítés □ 8 általános, vagy alacsonyabb □ Szakképesítés □ 8 általános, vagy alacsonyabb □

3. Egyéb személyes adatok1

4. 1. Ha Ön foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll:

4.2. Ha Ön saját vállalkozással rendelkezik, akkor Ön:

Milyen jogcímen lakik jelenlegi lakcímén: Tulajdonos □ Bérlő □ Tulajdonos □ Bérlő □ Családtag □ Egyéb □ Családtag □ Egyéb □ Mióta lakik jelenlegi lakcímén:______év_____hó Mióta lakik jelenlegi lakcímén:______év_____hó

Ipar □ Kereskedelem □ Mezőgazdaság □ Ipar □ Kereskedelem □ Mezőgazdaság □ Közlekedés □ Távközlés □ Informatika □ Közlekedés□ Távközlés □ Informatika □ Idegenforgalom □ Egészségügy □ Oktatás □ Idegenforgalom □ Egészségügy □ Oktatás □ Pénzügy □ Biztosítás □ Jog □ Pénzügy □ Biztosítás □ Jog □ Államigazgatás □ Egyéb □ Államigazgatás □ Egyéb □

Foglalkozási szektor

Page 4: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

4

Őstermelőként (kistermelőként)/egyszerűsített vállalkozói adózási formát választó (EVA-s) egyéni vállalkozóként/EVA-s vállalkozásként felvett hitelek6: Fennálló összes hiteltartozás (OTP-s és egyéb együtt) Fennálló összes hiteltartozás (OTP-s és egyéb együtt) megközelítőleg ______________________________Ft megközelítőleg ______________________________Ft Rendszeres havi törlesztőrészletek (OTP-s és egyéb Rendszeres havi törlesztőrészletek (OTP-s és egyéb együtt) összege:_____________________________Ft együtt) összege:_____________________________Ft

1 Kitöltése csak akkor szükséges, ha Ön őstermelő, egyéni vállalkozó, Kkt. vagy Bt. bel- vagy kültagja, vagy más társas vállalkozás tulajdonosai 2 Csak a hiteligénylőnek (adós) és társigénylőnek (adóstársnak) kell kitöltenie 3 Más bankkal szemben fennálló szerződéses jogviszony (pl. hitelkártya, áruhitel, lízing stb.) 4 Amennyiben több lakossági bankszámlával rendelkezik, az Ön által legfontosabbnak tartott lakossági bankszámla számot kérjük feltüntetni. 5 Amennyiben Ön egy háztartásban él az Adóssal ezt a kérdéscsoportot kéjük figyelmen kívül hagyni

6 Kitöltése csak akkor szükséges, ha Ön őstermelő (kistermelő), vagy olyan egyszerűsített vállalkozói adózási formát választó (EVA-s) egyéni vállalkozó, vagy valamilyen EVA-s társas vállalkozás tulajdonosa, aki nem munkavállalóként kapja ebből a vállalkozásból a jövedelmét

Érdeklődési kód:

Tanuló □ Háztartásbeli □ Tanuló □ Háztartásbeli □ Nyugdíjas □ Nyugdíjas □ Ebben az esetben nyugdíjas törzsszáma: Ebben az esetben nyugdíjas törzsszáma: _______________________________ _________________________________ Munkanélküli □ Gyesen/Gyeden lévő □ Munkanélküli □ Gyesen/Gyeden lévő □ 5. Banki és pénzügyi adatok2 OTP Bank Nyrt-nél vezetett lakossági folyószámla száma: OTP Bank Nyrt-nél vezetett lakossági folyószámla száma:

□□□□□□□□-□□□□□□□□-□□□□□□□□ □□□□□□□□-□□□□□□□□-□□□□□□□□

Van-e más hitelintézettel pénzügyi jellegű Van-e más hitelintézettel pénzügyi jellegű kapcsolata?3 □ Igen □ Nem kapcsolata?3 □ Igen □ Nem Vezet-e más hitelintézetnél lakossági Vezet-e más hitelintézetnél lakossági folyószámlát?4 □ Igen □ Nem folyószámlát4 □ Igen □ Nem Ha igen, más hitelintézetnél vezetett lakossági Ha igen, más hitelintézetnél vezetett lakossági folyószámla száma: folyószámla száma:

□□□□□□□□-□□□□□□□□-□□□□□□□□ □□□□□□□□-□□□□□□□□-□□□□□□□□

Háztartása összes havi nettó jövedelme: __________ Ft Háztartása összes havi nettó jövedelme:______________Ft5

Jövedelmet terhelő levonások (pl: gyermektartás) Jövedelmet terhelő levonások (pl: gyermektartás) ____________________Ft ________________________Ft Háztartás létszáma:___________________________fő Háztartás létszáma:______________________________fő Ebből eltartottak száma: fő Eltartottak száma: fő

Rendelkezik-e más banknál bankkártyával? Rendelkezik-e más banknál bankkártyával? □ Igen □ Nem □ Igen □ Nem Rendelkezik-e más banknál hitelkártyával? Rendelkezik-e más banknál hitelkártyával? □ Igen □ Nem □ Igen □ Nem Jelenleg összesen hány darab Jelenleg összesen hány darab hitele van más pénzintézetnél? db hitele van más pénzintézetnél? db

4.3. Ha Ön nem áll foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban, akkor Ön:

Egyéb (nem OTP-s) fennálló Egyéb (nem OTP-s) fennálló összes hiteltartozása megközelítőleg ____________ Ft összes hiteltartozása megközelítőleg ________________ Ft Egyéb (nem OTP-s) rendszeres Egyéb (nem OTP-s) rendszeres havi törlesztőrészleteinek összege:_______________Ft havi törlesztőrészleteinek összege:___________________Ft Egyéb (nem OTP-s) fennálló összes kezességvállalása Egyéb (nem OTP-s) fennálló összes kezességvállalása megközelítőleg _____________________________Ft megközelítőleg _________________________________Ft Igénybe vette-e már az OTP Bankcsoporttól az alábbi termékeket? Ingatlanbiztosítás □ Igen □ Nem Ingatlanbiztosítás □ Igen □ Nem Életbiztosítás □ Igen □ Nem Életbiztosítás □ Igen □ Nem

Page 5: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

5

6. Jövedelmi és vagyoni adatok

Kölcsönigénylő (adós) OTP Banknál vezetett folyószámlára érkező

jövedelem*

Más banknál vezetett folyószámlára érkező

jövedelem*

Nem bankszámlára érkező jövedelem*

Munkaviszonyból/vállalkozásból származó jövedelem: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Nyugdíj, rokkantellátás: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Életjáradék: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Rezidens ösztöndíj, Fiatal szakorvosok támogatása: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Osztalék: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Egyéb, rendszeres jövedelmek:1 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Családtámogatási és gyermek(ek) után járó egyéb ellátások:2 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Házastársi/Élettársi tartásdíj: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Igazolt bérleti díj: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Bónusz, prémium, jutalom:3 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Cafetéria keretében kapott juttatások:4 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Államigazgatási szervek munkavállalói részére nyújtott vissza nem térítendő lakáscélú támogatása:

_____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Társigénylő (adóstárs, több adóstárs esetén adóstárs neve:

……………………………………………………….)

OTP Banknál vezetett folyószámlára érkező

jövedelem*

Más banknál vezetett folyószámlára érkező

jövedelem*

Nem bankszámlára érkező jövedelem*

Munkaviszonyból/vállalkozásból származó jövedelem: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Nyugdíj, rokkantellátás: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Életjáradék: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Rezidens ösztöndíj, Fiatal szakorvosok támogatása: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Osztalék: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Egyéb, rendszeres jövedelmek:1 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Családtámogatási és gyermek(ek) után járó egyéb ellátások:2 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Házastársi/Élettársi tartásdíj: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Igazolt bérleti díj: _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Bónusz, prémium, jutalom:3 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Cafetéria keretében kapott juttatások:4 _____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Államigazgatási szervek munkavállalói részére nyújtott vissza nem térítendő lakáscélú támogatása:

_____________Ft/…… _____________Ft/…… _____________Ft/……

Amennyiben a jövedelmét devizában kapja, kérjük a devizaösszeget és devizanemet feltüntetni. 1 Nevelőszülői díj, Megbízási díj, Ápolási díj, Megváltozott munkaképességűek kereset kiegészítése, Vakok személyi járadéka, Rehabilitációs járadék, Baleseti járadék,

Egészségkárosodási járadék, Illetménykiegészítés, Pénzellátást helyettesítő jövedelem kiegészítés, Hadigondozott ellátás. 2 Nevelési ellátás/Iskoláztatási támogatás, Gyermekgondozási segély (GYES), Gyermeknevelési támogatás, Anyasági támogatás, Fogyatékossági támogatás, Önkormányzati

rendszeres kiegészítő családi pótlék, Gyermekgondozási díj (GYED), Csecsemőgondozási díj (CSED) 3 Elmúlt 12 hónapra vonatkozóan munkáltató által igazolt összeg 4 Éves várható juttatás összege

Érdeklődési kód:

Page 6: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

6

Lakástakarék lakáskölcsön – Felajánlott ingatlanfedezet adatlapja

konstrukcióó fedezetre vonatkozó egyéb adatok

adatok

A hitelcélt képező ingatlan adatai

Itt kérjük feltüntetni annak az ingatlannak az adatait, melyet a kölcsön igénybevételével épít / vásárol / bővít / korszerűsít / felújít.

Címe: □ □ □ □ ___________________________________________________________________________________ irsz. település utca, házszám em., ajtó Helyrajzi száma:______________________________________________________________________ Ezt az ingatlant felajánlják-e a kölcsön fedezetéül: □ Igen □ Nem A vállalt befejezési határidő:_________________________________________________________ Vagyonbiztosítással rendelkezem: □ Igen □ Nem „Igen” esetén fizetési gyakorisága: □havi □negyedéves □féléves □éves Gyakoriság szerint fizetett összeg:_____________________forint

A mielőbbi elbírálás érdekében szíveskedjék megjelölni három olyan idősávot, amely alkalmas az adott ingatlan érték megállapításával kapcsolatos helyszíni szemle elvégzésére*.

1. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00 2. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00 3. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00

* Az idősávok megjelölésénél kérjük az alábbiak figyelembe vételét:

• Az igénylés beadását követő 4 munkanapon belüli időpontok jelölhetők meg. • Nem eshet mindhárom megjelölt idősáv ugyanarra a napszakra vagy ugyanarra a napra • Amennyiben a fentiekben megjelölt 4 munkanapos időszakba egy hétvége is beleesik, legfeljebb egy hétvégi napra eső idősáv is

választható • A 16:00-20:00 idősáv március 01- és szeptember 30. között választható • Nem lehet az igénybeadást követő első munkanap délelőttje (8.00-12.00)

Vásárlás esetén az ingatlan érték megállapításával kapcsolatos helyszíni szemle elvégzéséhez értesítendő személy. (Időpont egyeztetése céljából keresendő személy) Név:__________________________________________ Telefonszám:_____________________________________

Fedezetként felajánlott további ingatlanok adatai:

Itt kérjük feltüntetni annak az ingatlannak az adatait, melyet a hitelcélt képező ingatlanon kívül, vagy a hitelcélt képező ingatlan helyett fedezetként felajánl.

1. fedezet Címe: □ □ □ □ ___________________________________________________________________________ irsz. település utca, házszám em., ajtó

Helyrajzi száma:______________________________________________________________________ Vagyonbiztosítással rendelkezem: □ Igen □ Nem „Igen” esetén fizetési gyakorisága: □havi □negyedéves □ féléves □éves Gyakoriság szerint fizetett összeg:_____________________forint

A mielőbbi elbírálás érdekében szíveskedjék megjelölni három olyan idősávot, amely alkalmas az adott ingatlan értékmegállapításával kapcsolatos helyszíni szemle elvégzésére*.

1. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00 2. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00 3. nap 20_____ év_____ hó_____ nap □ 8.00-12.00 □ 12.00-16.00 □ 16.00- 20.00

* Az idősávok megjelölésénél kérjük az alábbiak figyelembe vételét: • Az igénylés beadását követő 4 munkanapon belüli időpontok jelölhetők meg. • Nem eshet mindhárom megjelölt idősáv ugyanarra a napszakra vagy ugyanarra a napra • Amennyiben a fentiekben megjelölt 4 munkanapos időszakba egy hétvége is beleesik, legfeljebb egy hétvégi napra eső idősáv is

választható • A 16:00-20:00 idősáv március 01- és szeptember 30. között választható • Nem lehet az igénybeadást követő első munkanap délelőttje (8.00-12.00)

Page 7: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

7

1 A felértékelt ingatlan tulajdonosa és a kölcsönigénylő személye nem azonos. Lakásvásárlás finanszírozása esetén a kölcsönkérelem benyújtásakor, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonos (eladó) írja alá. Ez esetben kérje a külön nyilatkozatot az ügyintézőtől/értékesítési partnertől.

Fedezetként felajánlott ingatlanokra vonatkozó nyilatkozatok

1. Kijelentem, hogy a fedezetül felajánlott ingatlan más jogügyletben jelzálogfedezetként Hitelcél szerinti ingatlan 1. fedezet □ nincs lekötve □ nincs lekötve □ az alábbi mértékben van lekötve □ az alábbi mértékben van lekötve a jelzálog jogosultja: ………………….. a jelzálog jogosultja: ………………….. összege:………………………………..……. összege:…………………………………….. a jelzálog jogosultja: ………………….. a jelzálog jogosultja: …….………….. összege:………………………..…… …….. összege:………………..…………………..

2. Kijelentem, hogy a fedezetül felajánlott ingatlan –amennyiben az jelenleg lakóingatlan vagy építés esetén lakóingatlan lesz (lakás vagy lakóház)- tulajdonosa(i)/vevő(i) Hitelcélt képező ingatlan 1. fedezet □ az ingatlanban laknak, vagy lakni fognak □ az ingatlanban laknak, vagy lakni fognak □ azt bérbe adják, vagy bérbe fogják adni □ azt bérbe adják, vagy bérbe fogják adni □ egyéb célra hasznosítják, éspedig:……………………………………. □ egyéb célra hasznosítják, éspedig:……………………………………. (Kérjük a fenti három lehetőség közül a megfelelőt jelölni. Ha egyik sem kerül megjelölésre, az úgy tekintendő, hogy az ingatlanban laknak, vagy lakni fognak) 3. A fedezetül felajánlott ingatlan tulajdonosának nyilatkozata Tudomásul veszem, hogy a hitel fedezetéül felajánlott ingatlan értékének megállapítása az OTP Lakástakarék Zrt. és az OTP Bank Nyrt. által elfogatott értékbecslésre feljogosított szervezet, az OTP Jelzálogbank Zrt. hivatalos értékbecslése alapján történik. Az ehhez szükséges helyszíni szemle során az ingatlanba, ill. épületbe/lakásba történő bejutást lehetővé teszem és egyben hozzájárulok ahhoz, hogy az épületről/lakásról külső és belső fényképek készüljenek, valamint ahhoz, hogy az értékbecslés elvégzéséhez szükséges személyes adataimat, valamint adásvétel esetén az adásvételi szerződést az OTP Jelzálogbank Zrt. tevékenységének a hatályos jogszabályokban foglalt előírások szerinti ellátása érdekében a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló CCXXXVII. törvény 160. §-ának banktitokra, valamint az információs önrendelkezési jogról szóló 2011. évi CXII. törvény 3. § 2. pontja szerinti személyes adatokra vonatkozó rendelkezéseinek megtartásával a kölcsönt igénylő és az OTP Lakástakarék Zrt. között fennálló kölcsönjogviszony megszűnéséig kezelje. Hozzájárulok továbbá ahhoz, hogy ezen adatok az OTP Jelzálogbank Zrt. által megbízott, értékbecslést végző személy vagy szervezet részére elektronikus formában átadásra kerüljenek. Tudomásul veszem, hogy ezen adatkezelési tevékenység tényét 40993 számon vette nyilvántartásba a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Kelt: ____________________

_______________________________________________________ ______________________________________________________

Kölcsönt igénylő aláírása Kölcsönt igénylő aláírása Szig.sz.:___________________________ Szig.sz.:___________________________ _______________________________ ________________________________ Ingatlantulajdonos aláírása1 Ingatlantulajdonos aláírása1 Szig.sz.:___________________________ Szig.sz.:___________________________

Átutalási megbízás folyószámláról történő hitelbiztosítéki érték-megállapítás költségének átutalására

Felkérem Önöket, hogy a mai napon a hitelbiztosítéki érték-megállapítás (helyszíni szemle)1 megrendelése miatt ……………………… Ft, azaz ………………………forint hitelbiztosítéki érték-megállapítási költséget …………………………………….. számú bankszámlámról átutalással szíveskedjenek teljesíteni.

_____________________________________ ______________________________________ Kölcsönigénylő aláírása Társigénylő aláírása

Page 8: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

8

Lakástakarék lakáskölcsön - Kölcsönkérelmi adatlap

1Részletes tájékoztatás a termékismertetőben található, mely megtekinthető a www.otplakastakarek.hu honlapon illetve az OTP Bank fiókjaiban átvehető. Az OTP Lakástakarék Zrt. azonban fenntartja magának a jogot a feltételek módosítására.

Érdeklődési kód:

OTP Lakástakarék lakáskölcsön*

A kölcsön célja:

□ Lakótelek, lakás, családi ház vásárlás, csere, illetve lakáshasználati vagy lakásbérleti jog vásárlása, valamint pénzügyi lízingszerződés megkötéséhez szükséges önerő finanszírozása

□ Lakás, családi ház építése, bővítése □ Lakás, családi ház vagy közös tulajdonú részek felújítása, korszerűsítése, helyreállítása, közművek, kommunális létesítmények

kialakítása és felújítása □ Lakáscélú kölcsön, gyűjtőszámlahitel, illetve pénzügyi lízing teljes vagy részleges kiváltása, Nemzeti Otthonteremtési Közösségbe

(NOK) történő tagi befizetés teljesítése A költségek forrásának megoszlása:

A vásárolt ingatlan vételára, az építés, felújítás, bővítés vagy korszerűsítés költsége:_________________________________________ Ft Saját erő : Építőanyag:___________ Ft Eddig elvégzett munka: _________________ Ft Pénzügyi saját erő: Készpénz:___________ Ft Betét/Értékpapír: ________________ Ft Igényelt munkáltatói hitel, és egyéb támogatások (pl. önkormányzati tám.):______________________________________________ Ft

A kért kölcsön összege: ___________________________________________________ Ft

Kapcsolódó Lakástakarék szerződés számlaszáma: 1 1 7 7 3 9 9 9 - □ □ □ □ □ □ □ □ □ OTP Lakástakarék lakáskölcsön Jelen konstrukció a Lakástakarék szerződésben rögzített módozathoz tartozó Lakástakarék lakáskölcsön, melynek paraméterei a Lakástakarék szerződés megkötésekor hatályos Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) mellékletében kerültek meghatározásra.

* A Bank a konstrukcióra a Hűség szolgáltatás keretében igényelhető kamatkedvezményt nem nyújt.

Törlesztéshez használt lakossági folyószámla:

OTP Bank/OTP Jelzálogbank által nyújtott kölcsön/OTP Ingatlanlízing által nyújtott pénzügyi lízing kiváltása □ Idegen banki kölcsön/pénzügyi lízing kiváltása □

A kiváltandó kölcsön/lízing számlaszáma:________________________________ Számlavezető neve:_______________________________________ Adósvédelmi/Hitelvédelmi Programban: □ Részt vesz □ Nem vesz részt. Gyűjtőszámlahitel: □ Kapcsolódik □ Nem kapcsolódik

Gyűjtőszámlahitel számlaszáma: __________________________ A kiváltandó kölcsön/lízing számlaszáma:________________________________ Számlavezető neve:_______________________________________

Adósvédelmi/Hitelvédelmi Programban: □ Részt vesz □ Nem vesz részt. Gyűjtőszámlahitel: □ Kapcsolódik □ Nem kapcsolódik

Gyűjtőszámlahitel számlaszáma: __________________________ A kiváltandó kölcsön/lízing számlaszáma:________________________________ Számlavezető neve:_______________________________________

Adósvédelmi/Hitelvédelmi Programban: □ Részt vesz □ Nem vesz részt. Gyűjtőszámlahitel: □ Kapcsolódik □ Nem kapcsolódik

Gyűjtőszámlahitel számlaszáma: __________________________ A kiváltandó kölcsön/lízing számlaszáma:________________________________ Számlavezető neve:_______________________________________

Adósvédelmi/Hitelvédelmi Programban: □ Részt vesz □ Nem vesz részt. Gyűjtőszámlahitel: □ Kapcsolódik □ Nem kapcsolódik

Gyűjtőszámlahitel számlaszáma: __________________________ A kiváltandó kölcsön/lízing számlaszáma:________________________________ Számlavezető neve:_______________________________________

Adósvédelmi/Hitelvédelmi Programban: □ Részt vesz □ Nem vesz részt. Gyűjtőszámlahitel: □ Kapcsolódik □ Nem kapcsolódik

Gyűjtőszámlahitel számlaszáma: __________________________

Lakáscélú hitel kiváltása esetén további adatok

□ A kölcsön törlesztéséhez az alábbi OTP Bank Nyrt-nél vezetett bankszámlát kívánom használni:

117□ □ □ □ □ - □ □ □ □ □ □ □ □ vagy □ A kölcsön törlesztéséhez az alábbi más banknál vezetett bankszámlát kívánom használni:

□ □ □ □ □ □ □ □ - □ □ □ □ □ □ □ □ - □ □ □ □ □ □ □ □

Page 9: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

9

I. A kölcsönigénylők és a zálogkötelezettek nyilatkozatai

Általános nyilatkozat Kérjük, kölcsönigényének megfelelően jelölje a négyzetekbe tett X-szel, hogy megértette, és elfogadta a nyilatkozatokban foglalt tájékoztatást

1. Tudomásul veszem, hogy a kölcsönkérelem a pénzügyi helyzetem megítéléséhez, valamint a szerződéskötéshez szükséges adatokat tartalmazza. A kölcsönigénylő nyomtatvány benyújtása akaratnyilatkozatomnak minősül, amelynek befogadása nem jelent hitelnyújtási kötelezettséget az OTP Lakástakarék Zrt. részére.

Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

2. Kijelentem, hogy az OTP Lakástakarék Zrt., illetve a vele szoros kapcsolatban álló vállalkozás igazgatóságának

vezetője, illetve tagja/felügyelő bizottságának vezetője, illetve tagja/ a fióktelep formájában működő pénzügyi intézmény ügyvezetője/illetve ezen személyek közeli hozzátartója

vagyok / nem vagyok (Kölcsönigénylő) vagyok / nem vagyok (Társigénylő)

(A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény értelmében szoros kapcsolatnak minősül az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott fogalom, mely szerint szoros kapcsolat az olyan helyzet, amelyben két vagy több természetes vagy jogi személyt kapcsolat fűzi egymáshoz bármely következő módon: a) tulajdonosi részesedés formájában, amely egy vállalkozás szavazati jogainak vagy tőkéjének 20%-os vagy azt meghaladó részben közvetlen vagy ellenőrzés útján fennálló tulajdonlása; b) ellenőrzés; c) az a tény, hogy mindkettő vagy mindegyik ellenőrzési kapcsolat révén tartósan kapcsolódik ugyanahhoz a harmadik személyhez. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 18. pont értelmében ellenőrző befolyás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti anyavállalat fogalmánál használt meghatározó befolyás vagy egy személy és egy vállalkozás között fennálló olyan kapcsolat, amelynek alapján

a/ a befolyással rendelkező személy dönthet a vállalkozás nyereségének felosztásáról, nyereségének vagy veszteségének más vállalkozáshoz való átcsoportosításáról, stratégiájáról, üzletpolitikájáról vagy értékesítési politikájáról,

b/ lehetővé válik - függetlenül attól, hogy a megállapodást alapszabályban (alapító okiratban) vagy más írásos szerződésben rögzítették - a vállalkozás irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely közös cél érdekében,

c/ a közös irányítás a vállalkozások ügyvezetésének, felügyelő bizottságának részben (de a döntésekhez szükséges többséget kitevő) vagy teljesen azonos összetételén keresztül valósul meg vagy

d/ a befolyással rendelkező személy tőkekapcsolat nélkül gyakorol jelentős befolyást egy másik vállalkozás működésére.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 99. pont értelmében részesedési viszony: egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan - ellenőrző befolyásnak nem minősülő - kapcsolat, amelynek alapján a személy - közvetlenül vagy közvetett módon - a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább húsz százalékát birtokolja. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény értelmében ügyvezetőnek minősül a vállalkozás igazgatósága által megválasztott, a vállalkozással munkaviszonyban álló elnöke, a vállalkozás vezetésére kinevezett, a vállalkozással munkaviszonyban álló első számú vezető, valamint e vezető valamennyi helyettese.)

3. Kijelentem, hogy az OTP Lakástakarék Zrt., illetve a vele szoros kapcsolatban álló vállalkozás könyvvizsgálója, illetve könyvvizsgálójának közeli hozzátartója

vagyok / nem vagyok (Kölcsönigénylő) vagyok / nem vagyok (Társigénylő)

(A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény értelmében szoros kapcsolatnak minősül az 575/2013/EU rendeletben ekként meghatározott fogalom, mely szerint szoros kapcsolat az olyan helyzet, amelyben két vagy több természetes vagy jogi személyt kapcsolat fűzi egymáshoz bármely következő módon: a) tulajdonosi részesedés formájában, amely egy vállalkozás szavazati jogainak vagy tőkéjének 20%-os vagy azt meghaladó részben közvetlen vagy ellenőrzés útján fennálló tulajdonlása; b) ellenőrzés;

Page 10: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

10

c) az a tény, hogy mindkettő vagy mindegyik ellenőrzési kapcsolat révén tartósan kapcsolódik ugyanahhoz a harmadik személyhez. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 18. pont értelmében ellenőrző befolyás: a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti anyavállalat fogalmánál használt meghatározó befolyás vagy egy személy és egy vállalkozás között fennálló olyan kapcsolat, amelynek alapján

1. a befolyással rendelkező személy dönthet a vállalkozás nyereségének felosztásáról, nyereségének vagy veszteségének más vállalkozáshoz való átcsoportosításáról, stratégiájáról, üzletpolitikájáról vagy értékesítési politikájáról,

2. lehetővé válik - függetlenül attól, hogy a megállapodást alapszabályban (alapító okiratban) vagy más írásos szerződésben rögzítették - a vállalkozás irányításának más vállalkozás irányításával való összehangolása valamely közös cél érdekében,

3. a közös irányítás a vállalkozások ügyvezetésének, felügyelő bizottságának részben (de a döntésekhez szükséges többséget kitevő) vagy teljesen azonos összetételén keresztül valósul meg vagy

4. a befolyással rendelkező személy tőkekapcsolat nélkül gyakorol jelentős befolyást egy másik vállalkozás működésére.

A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 99. pont értelmében részesedési viszony: egy személy és egy vállalkozás között létrejött olyan - ellenőrző befolyásnak nem minősülő - kapcsolat, amelynek alapján a személy - közvetlenül vagy közvetett módon - a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább húsz százalékát birtokolja.)

4. Kijelentem, hogy az OTP Csoporthoz tartozó pénzügyi intézményben igazgatósági, felügyelő bizottsági, ügyvezetői

tisztséget vagy állást betöltő vezető állású személy vagyok / nem vagyok (Kölcsönigénylő) vagyok / nem vagyok (Társigénylő)

(A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 10. pont értelmében a csoport olyan vállalkozások összessége, amelyet egy anyavállalat, annak leányvállalatai és mindazon vállalkozások alkotnak, amelyekben az anyavállalat vagy leányvállalata ellenőrző befolyással vagy részesedési viszonnyal rendelkezik. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 122. pont értelmében vezető állású személy:

a. részvénytársasági formában működő bank és szakosított hitelintézet esetén az igazgatóság, a felügyelő bizottság elnöke, tagja és az ügyvezető;

b. szövetkezeti formában működő szövetkezeti hitelintézet esetén az igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető;

c. részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő pénzügyi vállalkozás esetén az igazgatóság elnöke, a felügyelő bizottság elnöke és az ügyvezető;

d. fióktelep esetén a fióktelep vezetésére a külföldi pénzügyi intézmény által kinevezett személy és annak közvetlen helyettese;

e. az alapítványi formában működő pénzügyi vállalkozás esetén a kuratórium tagja, a felügyelő bizottság elnöke, valamint az ügyvezető;

f. független közvetítő esetén a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének irányítását végző személy, valamint valamennyi helyettese,

g. jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítő esetén az irányítási jogkörrel rendelkező vezető testület tagja, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésének irányítását végző személy és valamennyi helyettese (az OTP Lakástakarék Zrt. hitelei vonatkozásában az OTP Bank Nyrt. jelzáloghitel közvetítői tevékenységet végző közvetítőnek minősül).)

5. Kijelentem, hogy az OTP Bank Nyrt.-ben befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonos, illetve befolyásoló

részesedéssel rendelkező tulajdonos közeli hozzátartozója vagyok / nem vagyok (Kölcsönigénylő) vagyok / nem vagyok (Társigénylő)

(Befolyásoló részesedés (575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikk (1) 36. pontja értelmében olyan közvetlen vagy közvetett részesedés egy vállalkozásban, amely a tőke vagy a szavazati jogok legalább 10 %-át képviseli, illetve amely lehetővé teszi számottevő befolyás gyakorlását annak a vállalkozásnak az irányítása felett.)

6. Kijelentem, hogy az OTP Lakástakarék Zrt., illetve a vele szoros kapcsolatban álló vállalkozás ügyvezető közvetlen

beosztottjaként dolgozó vezetője, illetve ezen személy közeli hozzátartója vagyok / nem vagyok (Kölcsönigénylő) vagyok / nem vagyok (Társigénylő)

Page 11: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

11

7. A kölcsönigénylő nyilatkozata a hitelbiztosítéki érték-megállapítás megrendeléséhez

Tudomásul veszem, hogy a kölcsönkérelmem benyújtásával egyidejűleg az OTP Jelzálogbank Zrt. részére az OTP

Lakástakarék Zrt. hatályos hirdetményében meghatározott hitelbiztosítéki érték-megállapítási költség (továbbiakban: értékmegállapítás) megfizetése engem terhel, kivéve, ha az OTP Lakástakarék Zrt. az általam igényelt hitelkonstrukció esetében a költség egészére vonatkozóan – az aktuális hirdetmény szerint – kedvezményt ad. Tudomásul veszem továbbá, hogy amennyiben a hitelbiztosítéki érték-megállapításra vonatkozó szakvélemény nekem felróható okból1 nem készíthető el, de a hitelbiztosítéki érték-megállapítás a kölcsön iránti kérelem elbírálásához szükséges, úgy OTP Lakástakarék Zrt. – az akadályok elhárulta után – a hitelbiztosítéki érték-megállapítás elvégzésére ismételten megbízást ad, melynek költségét újból megfizetem. Amennyiben az ügyfél hibájából az értékelés nem végezhető el, azaz a helyszínelést végző nem tudott bejutni az ingatlanba, vagy olyan alapdokumentum hiányzik, amely miatt az értékmegállapítás nem végezhető el, a korábban megfizetett hitelbiztosítéki érték-megállapítási költség 50%-a az OTP Jelzálogbank Zrt-t illeti. Ebben az esetben új értékmegállapítás megrendelése szükséges, amelynek költsége a Hirdetmény szerinti hitelbiztosítéki érték-megállapítási költség 100 %-a. Tudomásul veszem továbbá azt is, hogy ha az értékmegállapítás megrendelést a helyszíni szemlén, vagy azt követően visszavonom, akkor – függetlenül attól, hogy az értékelés a visszavonás időpontjára elkészült-e vagy sem – a megfizetett értékmegállapítás költségét a hitelező nem téríti vissza. Kölcsönigénylő Társigénylő

8. Nyilatkozat OTP Lakástakarék Zrt. folyósítású kölcsönök esetében

Kijelentem, hogy az OTP Bank Nyrt. (székhely és levelezési cím: 1051 Budapest, Nádor u. 16.) a pénzügyi szolgáltatást közvetítő előzetes tájékoztatási kötelezettségeinek általános szabályairól szóló 53/2016. (XII. 21.) NGM rendelet 4.§-a alapján részemre az alábbi tájékoztatást nyújtotta a pénzügyi szolgáltatás közvetítését megelőzően : A kölcsönszerződés vonatkozásában az OTP Bank Nyrt. a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 10. §. (1) bekezdés aa) pontja szerinti kiemelt függőközvetítője az OTP Lakástakarék Zrt. mint megbízónak. Ez azt jelenti, hogy az ügyfelek az OTP Lakástakarék Zrt-vel állnak szerződéses jogviszonyban, de az OTP Lakástakarék Zrt. nevében, javára és kockázatára az OTP Bank Nyrt. jár el, aki a megbízója érdekeit képviseli, illetve az OTP Lakástakarék Zrt. nevében meg is köti a szerződést.

Tudomásul veszem, hogy az OTP Bank Nyrt. felügyeleti hatósága a Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) (cím: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. központi levélcím: H-1534 Budapest BKKP Postafiók: 777., központi telefon: (36-1) 4899-100, központi fax: (36-1) 4899-102), tevékenységi engedélyének száma 983/1997/F. A Bank a tevékenységi engedélyének I.1.h) pontjában foglaltak alapján jogosult pénzügyi szolgáltatás közvetítésére, ennek nyilvántartása az MNB közvetítőkről vezetett nyilvántartásában, illetve a www.mnb.hu honlapon keresztül www.felugyelet.mnb.hu internetes oldalon ellenőrizhető. (https://alk.mnb.hu/bal_menu/piaci_szereplok/nyilvantartasok/penz_kozv_lekerdezo)

Tudomásul veszem, hogy az OTP Bank Nyrt. által közvetített, OTP Lakástakarék Zrt. által folyósított kölcsönök esetében a megkötött szerződések után az OTP Bank Nyrt. az OTP Lakástakarék Zrt-től közvetítői díjazásban részesül, melynek összege a tájékoztatás időpontjában nem ismert. A tényleges díj a személyre szóló tájékoztatóban fog megjelenni. Tudomásul veszem, hogy az OTP Bank Nyrt., illetve a képviseletében eljáró személy a kölcsön közvetítéséért a Kölcsönigénylőtől/Társigénylőtől közvetítői díjazásban nem részesül. E rendelkezés nem érinti az OTP Bank Nyrt. azon jogosultságát, hogy amennyiben az OTP Bank Nyrt. valamely - pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem minősülő – szolgáltatását (pl. bankszámla, értékpapír, személyi kölcsön, bankkártya stb.) igénybe veszem, akkor azért a szolgáltatása ellenértékeként az OTP Bank Nyrt. díjat számítson fel velem szemben. Ezen szolgáltatások díjait az OTP Bank Nyrt. vonatkozó üzletszabályzatai, hirdetményei vagy az ügyfeleivel kötött szerződései tartalmazzák. Tudomásul veszem, hogy az OTP Bank Nyrt., mint függő közvetítő az ügyfeleknek nem nyújt hiteltanácsadást. Tudomásul veszem, hogy az OTP Bank Nyrt-vel, mint közvetítővel, illetve a képviseletében eljáró személy tevékenységével szemben panasszal élhetek az OTP Bank Nyrt. Központi Ügyfélkapcsolati Főosztályánál postai úton az 1876 Budapest postafiók címen, e-mailben az [email protected] e-mail címen, vagy telefonon a 06 1 299 2999 telefonszámon, illetve jogosult vagyok a Pénzügyi Békéltető Testület (https://www.mnb.hu/bekeltetes) eljárását igénybe venni. Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

1 Így különösen pl: dokumentumok hiánya miatt az ingatlan egyértelmű azonosítása nem lehetséges ; személyesen vagy a képviselőm útján a szemlén nem jelennek meg stb.

Page 12: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

12

9. Kockázatfeltáró nyilatkozat OTP Lakástakarék által folyósított kölcsönök esetében

Tudomásul veszem, hogy az OTP Lakástakarék Zrt. jogszabályi előírásoknak megfelelően csak forintkölcsönt nyújthat, ennek megfelelően csak forintban folyósít kölcsönt, és a kölcsön csak forintban törleszthető. Az OTP Lakástakarék Zrt. rendelkezésére álló, általa forgalmazott kölcsöntermékekre tekintettel az ügyfél nem dönthet egyoldalúan a kölcsönszerződés alapján fennálló tartozása pénznemének átváltásáról, annak forinttól eltérő devizanemre való módosításáról, akkor sem: - ha a kölcsön visszafizetéséhez felhasználandó jövedelmének több mint 50 százalékát nem forintban szerzi vagy - ha a kölcsön visszafizetéséhez szükséges vagyonának több mint 50 százalékát nem forintban tartja vagy - ha az állandó bejelentett lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénzneme nem forint. A havi törlesztőrészlet mértékét, valamint a maximálisan igénybe vehető lakáskölcsön visszafizetési idejét az adott szerződéses módozatra vonatkozó ÁSZF melléklete tartalmazza. Tudomásul veszem, hogy a kölcsön hiteldíja az Adósok által fizetendő kamatból és a kezelési költségből (amennyiben az adott szerződéses módozat tartalmazza) tevődik össze, a kölcsön hiteldíja a teljes futamidő alatt fix. Tudomásul veszem, hogy a szerződésben foglalt díjak, költségek a szerződésben foglalt okok alapján a Hitelező által egyoldalúan módosíthatóak. Ha a díj, vagy költség egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek változása a díj, vagy költség csökkentését teszik lehetővé, a Hitelező ezt a szerződéses kötelezettség részeként az Adósok javára érvényesíti. A díj, vagy költség megváltoztatásáról, a díj, vagy költség új mértékéről, valamint a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről a Hitelező legkésőbb a változás hatályba lépését megelőzően 30 nappal levélben közvetlenül értesít. Tudomásul veszem, hogy az igényelt kölcsön törlesztéséül szolgáló lakossági bankszámlán olyan forint összeget kell biztosítanom, amelyből a Hitelező részére az esedékesség időpontjában az aktuális törlesztőrészlet összege teljesíthető. Kijelentem, hogy a Hitelező felhívta a figyelmemet arra, hogy a kölcsönfelvételt megelőzően fontoljam meg a háztartásom teljes teherviselő képességét, vegyük figyelembe a háztartásomban élők vagyoni-jövedelmi helyzetét, eladósodottságát, és a leendő adóssággal összefüggő teherviselő képességüket is. Kijelentem, hogy a Hitelező felhívta a figyelmemet a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi honlapjára (www.mnb.hu/felugyelet), az ott szereplő termékleírásokra, összehasonlítást segítő alkalmazásokra (kölcsönkalkulátor, háztartási költségvetés-számítási program), amely az OTP Bank Nyrt. honlapjáról (www.otpbank.hu) is elérhető. Kijelentem, hogy a fentiek alapján a kölcsöntermék kiválasztásánál józan körültekintéssel jártam el.

Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

10. A Hitelező részére történő adatkezelési hozzájárulás

Hozzájárulok ahhoz, hogy a Hitelező a szerződésben foglalt szolgáltatás, valamint a vállalt kötelezettségek teljesítése érdekében a kölcsönkérelmi nyomtatványon, valamint a kölcsönkérelemmel kapcsolatos egyéb dokumentumokban szereplő személyes adataimat, valamint az esetleges változások miatt később bejelentett személyes adataimat, tájékoztatást követően a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény2007. évi CXXXVI. tv. felhatalmazása alapján és az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján kezelje, továbbá kockázatkezelési, ügyfélkockázat elemzési, ügyfél értékelési célból teljes körűen – a köztem és a Hitelező között létrejött ügyletek vizsgálatára, valamint a Hitelező által kötött ügyletek vizsgálatára vonatkozóan - kezelhesse és felhasználhassa a jövőben esetlegesen felmerülő csalárd, a Hitelező érdekeit sértő ügyfélmagatartás észlelése és megelőzése érdekében.

Tudomásul veszem, hogy a fenti adatkezeléseket az OTP Lakástakarék Zrt. által folyósított kölcsönök esetében a Hitelező az OTP Bank Nyrt., mint megbízott útján végzi. Amennyiben kiszervezés keretében adatátadásra kerülne sor, a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény előírásának megfelelően a kiszervezett tevékenység körét és a kiszervezett tevékenység végzőjét az OTP Lakástakarék Zrt. az Általános Szerződési Feltételeiben feltünteti.

Tudomással bírok arról, hogy az adóazonosító jel használata jogszabályi előírás alapján az ügylethez kötelező.

Kijelentem, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos részletes szabályokat az OTP Lakástakarék Zrt. Általános Szerződési Feltételeinek vonatkozó rendelkezései alapján megismertem.

Tudomásul veszem, hogy a fentiekben felsorolt adatkezelések esetében a személyes adatokat a Hitelező az igénylés benyújtásától, pozitív hitelbírálat esetén a szerződéses jogviszony fennállása alatt, illetve addig kezeli, amíg a Hitelezőnek, - vagy a követelés engedményezése esetén az engedményesnek - az Adósokkal szemben követelése áll fenn. Negatív hitelbírálat esetén az adatokat a Hitelező az igénylés benyújtásától a kölcsönigény elutasítását követő ötödik év végéig

Page 13: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

13

tartja nyilván. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben megjelölt személyes adatokat, a Hitelező – a hivatkozott törvény rendelkezése szerint – az üzleti kapcsolat megszűnésétől, illetve az ügyleti megbízás teljesítésétől számított nyolc évig köteles megőrizni. Tudomásul veszem, hogy adatkezeléssel kapcsolatos jogaimra – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései, valamint az OTP Lakástakarék Általános Szerződési Feltételeinek rendelkezései, illetve az annak elválaszthatatlan részét képező adatkezelési tájékoztató rendelkezései az irányadóak. Kijelentem, hogy a fenti adatszolgáltatásom önkéntes, és az adatok kezelése hozzájárulásomon alapul, aláírásommal hozzájárulok adataimnak jelen nyilatkozatban illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

11. Hozzájárulás az OTP csoport tagjai részére történő adatátadáshoz

Kifejezetten hozzájárulok, hogy a kölcsönkérelmi nyomtatványban szereplő, illetve az esetleges változások miatt később bejelentett személyes adataimat a Hitelező az OTP csoport bármelyik tagja részére átadja. Az adatszolgáltatatás célja a Hitelezőnek a Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint egyéb jogszabályok alapján vállalt feladatai, fennálló kötelezettségei teljesítése, konszolidációs-, és kockázatelemzések készítése, az esedékessé vált kölcsöntartozás behajtása, a csoporttagok által végzett monitoring (hitelvizsgálati) tevékenység elősegítése, valamint a törlesztéshez szükséges biztosítási szerződések megkötése. Az OTP csoport tagjainak felsorolása az OTP Bank Nyrt. honlapján megtalálható. Tudomásul veszem, hogy a fentiekben felsorolt adatkezelések esetében a személyes adatokat a Hitelező a szerződéses jogviszony fennállása alatt, illetve addig kezeli, amíg a Hitelezőnek, - vagy a követelés engedményezése esetén az engedményesnek - az Adósokkal szemben követelése áll fenn. Tudomásul veszem, hogy adatkezeléssel kapcsolatos jogaimra – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései, valamint az OTP Lakástakarék Általános Szerződési Feltételeinek rendelkezései, illetve az annak elválaszthatatlan részét képező adatkezelési tájékoztató rendelkezései az irányadóak. Kijelentem, hogy a fenti adatszolgáltatásom önkéntes, és az adatok kezelése hozzájárulásomon alapul, aláírásommal hozzájárulok adataimnak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez. Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

12. Hozzájárulás az engedményes részéről történő adatátadáshoz

Kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy amennyiben a szerződéskötésre sor kerül a Hitelező a velem szemben fennálló esedékes, és a felszólítása ellenére meg nem fizetett bármely követelést engedményezi, úgy az engedményes a követelés behajtásának eredményéről, az engedményezett követeléssel kapcsolatos eljárásról a Hitelezőnek kockázatkezelési és kockázatelemzési célból a banktitkot képező adataimat átadja.

Tudomásul veszem, hogy a fentiekben felsorolt adatkezelések esetében a személyes adatokat a Hitelező a szerződéses jogviszony fennállása alatt, illetve addig kezeli, amíg a Hitelezőnek, - vagy a követelés engedményezése esetén az engedményesnek - az Adósokkal szemben követelése áll fenn. Tudomásul veszem, hogy adatkezeléssel kapcsolatos jogaimra – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései, valamint az OTP Lakástakarék Általános Szerződési Feltételeinek rendelkezései, illetve az annak elválaszthatatlan részét képező adatkezelési tájékoztató rendelkezései az irányadóak. Kijelentem, hogy a fenti adatszolgáltatásom önkéntes, és az adatok kezelése hozzájárulásomon alapul, aláírásommal hozzájárulok adataimnak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez. Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

13. Hozzájárulás a biztosító részére történő adatátadáshoz

Az igényelt kölcsön egyik folyósítási feltétele a fedezeteként jelzálogjoggal terhelt ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás megkötése. Kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy a Hitelező a vagyonbiztosítást kötő biztosító részére a biztosítás fennállásának monitoringozhatósága érdekében a kölcsönnel kapcsolatos alábbi adatokat átadja:

- a kölcsön összege, - a kölcsönszerződés megkötésének dátuma, - a kölcsön számlaszáma, - a kölcsön lejáratának dátuma, - a kölcsön típusa, - a fennálló tartozás összege, - a kölcsön kielégítési jogának megnyílta,

Page 14: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

14

Tudomásul veszem, hogy a fentiekben felsorolt adatkezelések esetében a személyes adatokat a Hitelező a szerződéses jogviszony fennállása alatt kezeli. Tudomásul veszem, hogy adatkezeléssel kapcsolatos jogaimra – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései, valamint az OTP Lakástakarék Általános Szerződési Feltételeinek rendelkezései, illetve az annak elválaszthatatlan részét képező adatkezelési tájékoztató rendelkezései az irányadóak. Kijelentem, hogy a fenti adatszolgáltatásom önkéntes, és az adatok kezelése hozzájárulásomon alapul, aláírásommal hozzájárulok adataimnak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez. Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

14. Nyilatkozat a Központi Hitelinformációs Rendszer részére történő adatátadáshoz OTP Lakástakarék Zrt. által

folyósított kölcsönök esetén Hozzájárulok ahhoz, hogy a 2011. évi CXXII. törvény szerinti, a központi hitelinformációs rendszerrel kapcsolatos adatszolgáltatásokat a Hitelező nevében az OTP Bank Nyrt. végezze. Az adatkezelés célja hogy a hitelnyújtók rendelkezésére álljon egy zárt rendszerű adatbázis, és így lehetővé váljon a hitelképesség megalapozottabb megítélése, a felelős hitelezés feltételeinek teljesítése és a hitelezési kockázat csökkentése, mind az adósok, mind pedig a hitelintézetek biztonsága érdekében.

Tudomásul veszem, hogy a fentiekben felsorolt adatkezelések esetében a személyes adatokat a Hitelező a szerződéses jogviszony fennállása alatt, illetve addig kezeli, amíg a Hitelezőnek, - vagy a követelés engedményezése esetén az engedményesnek - az Adósokkal szemben követelése áll fenn. Tudomásul veszem, hogy adatkezeléssel kapcsolatos jogaimra – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – az információs önrendelkezési jogról, és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései, valamint az OTP Lakástakarék Általános Szerződési Feltételeinek rendelkezései, illetve az annak elválaszthatatlan részét képező adatkezelési tájékoztató rendelkezései az irányadóak. Kijelentem, hogy a fenti adatszolgáltatásom önkéntes, és az adatok kezelése hozzájárulásomon alapul, aláírásommal hozzájárulok adataimnak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

Kölcsönigénylő Társigénylő

15. Nyilatkozat THM változása esetén Tudomásul veszem, hogy a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény szerint pénzügyi intézmény főszabály szerint fogyasztónak nem nyújthat olyan kölcsönt, amelynek a kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás díj nélkül számolt teljes hiteldíj-mutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. A paragrafus alkalmazásában az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére. Kölcsönigénylő Társigénylő

16. A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója a magánszemélyek részére a Központi Hitelinformációs Rendszerről

Jelen tájékoztatást azért kapja, mivel Ön szerződés megkötése előtt áll, és a szerződéskötést követően a törvényben2 meghatározott adatai a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR) kerülnek.

16.1. Mi az a KHR? A KHR egy pénzügyi vállalkozás által kezelt hitelinformációs adatbázis, amely hozzájárul a hitelt igénylők hitelképességének felméréséhez. A fenti célok megvalósítása érdekében a pénzügyi szervezetek adatokat küldenek a szerződés megkötése után a KHR-be, valamint az intézmények az Önnel való szerződés megkötése előtt információkat kérhetnek a KHR-ből hitelképességének megállapításához. A KHR-ben kizárólag a KHR törvényben meghatározott adatok tárolhatók pl.: adós és adóstárs azonosító adatai, a szerződés adatai, a követelések és pénzforgalmi számlák adatait, stb.), és az adatok kizárólag a KHR törvényben meghatározott célokra használhatók fel. Magyarországon jelenleg az MNB által folyamatosan felügyelt BISZ Zrt. rendelkezik a KHR működtetésére engedéllyel. A KHR-ben rögzített adatok banktitoknak minősülnek, és ennek megfelelő jogi védelem alatt állnak.

16.2. Hogyan döntik el a hitelezők, hogy kaphatok-e kölcsönt?

FONTOS TUDNIA, hogy • a KHR-be került adatok – a 3.2. pontban fel sorolt esetek kivételével – csak az Ön előzetes hozzájárulásával

adhatók át más pénzügyi szervezetnek. Amennyiben nem adja meg hozzájárulását, ennek tényét is rögzítik a KHR-ben. A hozzájárulása, vagy annak megtagadása az Ön összes szerződésére kiterjed és bármikor módosítható;

2 a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. tör vény

Page 15: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

15

• a szerződéskötést megelőzően az intézmény köteles ismertetni Önnel a KHR-ből a hitelképességének megállapítása érdekében beszerzett adatokat, valamint az adatokból a hitel- képességére vonatkozóan levonható következtetéseket.

A pénzügyi szervezet csak abban az esetben fog Önnel szerződést kötni, ha Önt – a KHR-ben lévő információra is tekintettel – megfelelő adósnak ítélte.

16.3. Milyen adatokat tartalmazhat rólam a KHR?

FONTOS TUDNIA, hogy amikor a pénzügyi szervezet Önről adatot ad át a KHR részére, erről az átadást kö vető 5 munkanapon belül írásban tájékoztatja. Kérésére a tájékoztatás e-mailben is teljesíthető. E kötelezettség nem vonatkozik a szerződése fennállása alatti rendszeres havi adatátadásra a fennálló tőketartozásokról.

16.3.1 Szerződéshez kapcsolódó adatátadás

16.3.1.1 Szerződéskötéshez kapcsolódó adatátadás Ha Ön hitelt vesz fel, illetve egyéb, olyan szolgáltatást vesz igénybe (például pénzügyi lízingszerződést, hallgatói hitelszerződést, értékpapír kölcsönzésre vonatkozó szerződést köt), amelyre vonatkozó adatok a törvény alapján a KHR-ben kezelendők, az alábbi adattípusok kerülnek a szerződéskötést követően a KHR-be: • az Ön azonosító adatai (név, születési név, születési idő és hely, anyja születési neve, személyi igazolvány szám, vagy egyéb azonosításra alkalmas igazolvány száma, lakcím, levelezési cím, elektronikus levelezési cím) • a szerződésére vonatkozó adatok (a szerződés típusa és azonosítója (száma), a szerződés megkötésének, lejártának, megszűnésének időpontja, az Ön ügyféli minősége (adós, adóstárs), a szerződés összege és devizaneme, a törlesztés módja, gyakorisága, a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme).

16.3.1.2 Szerződéshez kapcsolódó adatátadás

A fennálló hitelszerződéssel összefüggésben kétféle adatátadás lehetséges:

• rendszeres: havonta fennálló tőketartozásainak összege és pénzneme, a szerződéses összeg törlesztő részletének összege és devizaneme;

• eseti: előtörlesztés esetén az előtörlesztés ténye, ideje, az előtörlesztett összeg és a fennálló tőketartozás összege és pénzneme; a már korábban átadott referenciaadatok módosulása esetén a módosuló referenciaadatok.

Az ebben a pontban felsorolt adatokat a szerződés megszűnését követően törlik a KHR-ből. Amennyiben Ön írásban kéri, az adatai a szerződés megszűnését követő 5 évig még a KHR-ben maradhatnak. Amennyiben meggondolná magát, e kérését bármikor visszavonhatja, melynek eredményeként a nyilvántartott adatokat törlik.

16.3.2 Egyes eseményekhez kapcsolódó adatátadás 16.3.2.1 Hitelmulasztás nyilvántartása Amennyiben szerződéses kötelezettségének olyan módon nem tesz eleget, hogy a lejárt és meg nem fizetett tartozásának összege meghaladja a késedelembe esés időpontjában érvényes legkisebb összegű havi minimálbér összegét és az folyamatosan, 90 napon túl fennáll, az alábbi adatok kerülnek a KHR-be. FONTOS TUDNIA, hogy ebben az esetben az adat-átadás megtörténte előtt 30 nappal az Önnel szerződéses viszonyban lévő pénzügyi szervezetnek írásbeli figyelmeztetést kell küldenie arról, hogy adatai be fognak kerülni a KHR-be, ha nem rendezi mulasztását. Amennyiben a tartozás nem kerül rendezésre, a pénzügyi szervezet átadja az adatokat a KHR-nek, azonban erről 5 munkanapon belüli írásbeli tájékoztatási kötelezettség terheli. A mulasztás adatai – amennyiben a tartozás nem szűnt meg – az átadástól számított 10 évig maradnak a KHR- ben és ezen idő alatt felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához, az Ön hozzájárulása nélkül is. A tartozás teljesítése esetén a teljesítéstől számított 1 évig maradnak az adatok a KHR-ben. 16.3.2.2 Csalás miatt elutasított hitelkérelmek nyilvántartása

Bekerül a KHR-be,

• ha valaki a szerződéskötés során valótlan adatot ad meg és ez okirattal bizonyítható, vagy • hamis okirat használata miatt bíróság jogerős ítéletében bűncselekmény elkövetését állapítja meg, továbbá • akivel szemben a kártyavisszaélés miatt a bíróság jogerős határozatában bűncselekmény elkövetését állapítja meg.

A felsorolt esetekben az elutasításra és a csalásra vonatkozó adatok, továbbá a kártyavisszaéléssel kapcsolatos adatok bekerülnek a KHR-be.

Ezen adatok az adatátadástól számított 5 évig maradnak a KHR-ben, és ezen időszak alatt hozzájárulás nélkül is felhasználhatók a hitelképesség vizsgálatához.

16.4. Hogyan ismerhetem meg a KHR-ben rólam nyilvántartott adatokat?

Page 16: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

16

Joga van az Önről nyilvántartott adatokat megismerni. Bármely KHR-hez csatlakozott pénzügyi szervezetnél tájékoztatást kérhet arról, hogy

• milyen adatok szerepelnek Önről a KHR-ben, illetve melyik intézmény adta át ezeket, • ki, mikor és milyen jogcímen fért hozzá ezekhez az adatokhoz.

A tájékoztatásért költségtérítés és egyéb díj nem számítható fel. A kérelmének eredményéről szoros törvényi határidők alapján levélben, vagy kérése esetén e-mailen kap hivatalos tájékoztatást. 16.5. Mit tehetek, ha a rólam nyilvántartott adattal problémám van?

Amennyiben úgy gondolja, hogy az Önről nyilvántartott adat jogellenesen, nem megfelelően került a KHR- be, úgy Ön kérheti annak helyesbítését vagy törlését. A kifogását az adatot átadó pénzügyi szervezetnek, vagy a BISZ Zrt.-nek nyújthatja be. A kifogás vizsgálatának eredményéről legkésőbb 7 munkanapon belül, írásban kap tájékoztatást.

Amennyiben a KHR-be adatot szolgáltató pénzügyi szervezet az Ön kifogásának helyt ad, a helyesbítésre vagy törlésre legkésőbb 7 munkanapon belül kerül sor.

Amennyiben a kifogásáról kapott tájékoztatással nem elégedett, annak kézhezvételétől számított 30 napon belül a lakóhelye szerint illetékes járásbírósághoz fordulhat. Személyes adataival kapcsolatban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot is megkeresheti, illetve fogyasztói beadványt nyújthat be a Magyar Nemzeti Bankhoz, ha megítélése szerint az adatot átadó intézmény nem a fentiekben ismertetett tájékoztatási szabályok szerint járt el. 16.6. Hol kaphatok további információt a KHR-rel kapcsolatban? A KHR-rel kapcsolatos kérdésével forduljon bizalommal bármelyik pénzügyi szervezethez, vagy a KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozáshoz. A témával kapcsolatban további információkat olvashat az MNB honlapján is: https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/hitel-lizing/hitelfelvetel/kozponti-hitelinformacios-rendszer.

Hasznos címek: • A KHR-t kezelő pénzügyi vállalkozás adatai: BISZ Zrt.

(székhely: 1205 Budapest, Mártonffy utca 25- 27., honlap: www.bisz.hu, telefon: (+36 1) 421- 2505) • Felügyelet hatóság: Magyar Nemzeti Bank

(telephely: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39., honlap: www.mnb.hu, telefon: (+36 80) 203-776) • Adatvédelmi Hatóság:Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

(székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., honlap: www.naih.hu, telefon: (+36 1) 391-1400) A fenti tájékoztatóban foglaltakat tudomásul vettem:

Kölcsönigénylő Társigénylő

17. Nyilatkozat egyszerű bejelentéshez kötött építési, bővítési tevékenységről

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy …………………………………………(cím) alatt megvalósítandó lakóház építéshez/bővítéshez szükséges egyszerű bejelentés érdekében a lakóépület építésének/bővítésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VXII. 1329.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően az elektronikus építési napló készenlétbe helyezése megtörtént, az elektronikus építési naplóba a Korm. rendelet melléklete szerinti dokumentumok feltöltésre kerültek.

A fenti bejelentésem megtörténtét követő 15 nap elteltével nyilatkozom arról, hogy az építési/bővítési tevékenységet megkezdhetem és az OTP Bank részére a hitel kérelmemhez csatolt - a Korm. rendelet 1. melléklete szerinti - egyszerű bejelentés és az annak mellékletét képező egyszerű bejelentési dokumentáció másolata megegyezik az elektronikus építési naplóba feltöltöttekkel.

Kölcsönigénylő Társigénylő

18. Nyilatkozat közterhek megfizetéséről

Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy jelen hitelkérelemben megadott jövedelmem után - tudomásom szerint - a közterhek megfizetésre kerültek.

Kölcsönigénylő Társigényl

19. Nyilatkozat a kölcsönnel kapcsolatos szóbeli tájékoztatások tudomásul vételéről

Kijelentem, hogy a Hitelező részemre szóbeli tájékoztatást nyújtott a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény, valamint a jövedelemarányos törlesztőrészlet és a hitelfedezeti arányok számításáról szóló 32/2014. (IX. 10.) MNB rendelet főbb követelményeiről, így különösen

- a jövedelemarányos törlesztő részlet mutatóról, - a havi nettó jövedelem igazolásának módjáról, - a havi adósságszolgálat számításának módjáról, - a kitettség értékére vonatkozó előírásról.

Ezt követően a Hitelező részemre szóbeli tájékoztatást nyújtott - az igényelhető hitel lehetséges összegéről,

Page 17: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

17

- az igényelhető hitel kamatozásának módjáról (fix kamatozású, referencia-kamatlábhoz kötött, vagy kamatperiódusokban rögzített), a kamat módosításának lehetőségéről,

- a reprezentatívnak tekinthető teljes hiteldíj mutatójáról, - az igényelhető hitel törlesztőrészleteinek összegéről, és törlesztési gyakoriságáról, valamint - az igényelhető hitel választható futamidejéről, - arról, hogy a hitelszerződés megkötésekor felelősen kell eljárnom, felelős döntést kell hoznom, melynek

keretében figyelmeztetett rá, hogy o kizárólag alaposan áttanulmányozott és megértett hitelszerződést írjak alá, o pénzügyi teljesítőképességem romlása, így különösen rendszeres jövedelmem csökkenése vagy más

rendkívüli kiadás felmerülése nem mentesít a hitelszerződésben foglaltak teljesítése alól, o fizetési nehézség esetén mielőbb tájékoztatnom kell a Hitelezőt annak érdekében, hogy a hitelszerződés

felmondásának megelőzése érdekében lehetőség legyen a közös megoldás keresésére, o a lejárt tartozás miatt a szerződésben meghatározott késedelmi kamat kerül felszámításra, o a nem szerződésszerű teljesítés esetén lehetőség van a hitelszerződés hitelező általi felmondására,

amellyel a teljes tartozás lejárttá, és egy összegben esedékessé válik, a hitelező a tartozás meg nem fizetése esetén a biztosítékok érvényesítésére jogosult,

o a hitelező által felmondott hitelszerződésből eredő tartozások érvényesítésének költségei is a engem terhelnek, valamint – ha a biztosíték nem elegendő a tartozás rendezésére – jövedelmemre, más vagyontárgyamra is végrehajtás foganatosítható.

- a hitelfelvétel folyamatáról, - a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi hatósági jogköréről és a Pénzügyi Békéltető Testületnek a Magyar

Nemzeti Bankról szóló törvény szerinti pénzügyi fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezésében betöltött szerepéről, miszerint

o a hitelező, hitelközvetítő vagy a közvetítői alvállalkozó szolgáltatásával vagy eljárásával kapcsolatos panasz fogyasztó számára kedvezőtlen kezelése esetén a fogyasztó a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerinti fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése miatt a Magyar Nemzeti Banknál fogyasztóvédelmi ellenőrzést kezdeményezhet,

o míg a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásával és megszűnésével, valamint a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita rendezésére tett sikertelen kísérlet vagy eredménytelen méltányossági kérelem esetén a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény szerinti pénzügyi fogyasztói jogvita peren kívüli rendezése érdekében a fogyasztó a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat, illetve

- arról, hogy a kölcsönhöz kapcsolódó vagyonbiztosítás, törlesztési számla, illetve lakástakarékkal kombinált hitelek esetén a lakástakarék a) viszonya a kölcsönszerződéssel járulékos vagy önálló, valamint b) az egyes szerződések felmondásának körülményeiről.

A szóbeli tájékoztatást megértettem, és elfogadtam.

Kölcsönigénylő Társigénylő 20. A fogyasztói zálogszerződéshez kapcsolódó tájékoztatás

Kijelentem, hogy a Hitelező részemre írásbeli tájékoztatást nyújtott a fogyasztó által igényelt hitelszerződéshez kapcsolódóan

- a hitel típusáról, - a hitelező nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről, - adott esetben a hitelközvetítő nevéről (cégnevéről) és levelezési címéről, - a hitel teljes összegéről és lehívásának feltételeiről, - a hitel futamidejéről, - a késedelmi kamatról vagy az egyéb olyan fizetési kötelezettségről, amely a hitelszerződésben vállalt

kötelezettség nem teljesítéséből származik, - az előtörlesztéshez való jogról, és annak esetleges költségeiről, - a fizetés elmulasztásának lehetséges következményeiről.

A tájékoztatást megértettem, és elfogadtam.

Bejelentett fedezet tulajdonosa(i) 21. Nyilatkozat szerződés tervezetének rendelkezésre bocsátásához

Nyilatkozunk, hogy a „a fogyasztónak nyújtott hitelről” szóló 2009. évi CLXII. törvény 13. §-a szerinti szerződéstervezetet a hitel engedélyezését követően személyesen a bankfiókban elektronikus úton a …………………………………………………………… e-mail cím(ek)re kérjük rendelkezésre bocsátani. Tudomásul vesszük, hogy a szerződéskötésre a szerződés tervezetének a Hitelező általi rendelkezésre bocsátását követően, legkorábban 3 nap múlva kerülhet sor. Tudomásul vesszük, hogy a hitelező ajánlati kötöttsége a szerződéstervezet fogyasztó részére történő rendelkezésre bocsátásától számított tizenöt napig áll fenn.

Page 18: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

18

Kölcsönigénylő Társigénylő

22. A kölcsönigénylő(k) nyilatkozata természetes személyek adósságrendezési eljárásában való részvételéről

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény szerinti adósságrendezési eljárás hatálya alatt adósként, vagy adóstársként nem állok, adósságrendezési eljárást nem kezdeményeztem. Tudomásul veszem, hogy amennyiben adósként vagy adóstársként adósságrendezési eljárás hatálya alatt állok, illetőleg amennyiben adósságrendezési eljárást kezdeményeztem, részemre a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV törvény 26. § (6) bekezdése alapján hitel- vagy kölcsön nem nyújtható. Kölcsönigénylő Társigénylő

23. Nyilatkozat a fogyatékkal élő ügyfeleknek egyenlő esélyű hozzáférést biztosító szolgáltatások köréről és a

hozzáférés módjáról szóló figyelemfelhívásról: Kijelentem, hogy az OTP Lakástakarék Zrt. a kölcsönszerződés megkötését megelőzően felhívta a figyelmem arra, hogy kérés esetén tájékoztatást nyújt szóban vagy írásban a fogyatékkal élő ügyfeleknek egyenlő esélyű hozzáférést biztosító szolgáltatások köréről és a hozzáférés módjáról.

Kölcsönigénylő Társigénylő Bejelentett fedezet tulajdonosa(i)

Page 19: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

19

Egyedi nyilatkozatok

24. Nyilatkozat hitelkiváltás esetén

Tudomásul veszem, hogy az idegen bank által kiállított törlési engedély másolatát utólag a kölcsönt folyósító OTP Bank Nyrt. fiókjába haladéktalanul be kell nyújtanom.

Kijelentem, hogy tudomással bírok arról, hogy az idegen banknál fennálló, kiváltandó tartozásról kiállított - a folyósítás várható napjára előremutató értéknapú - igazolás benyújtása szerződéskötési feltétel. Az igazoláson a tartozás értéknapja nem lehet korábbi, mint a folyósítás várható értéknapja. Amennyiben az igényléskor benyújtott igazoláson a tartozás értéknapja korábbi, mint a szerződéskötés napja, a szerződéskötésre újabb igazolás benyújtása szükséges.

Kölcsönigénylő Társigénylő

25. Nyilatkozat akciós/kedvezményes díjak és költségek esetleges visszafizetéséről

Tudomásul vesszük, hogy az igényelt kölcsön akciós/kedvezményes feltételekkel kerül megállapításra. Az akció/kedvezmény keretében a Hitelező nem számítja fel, illetve az Adósok helyett fizeti meg, vagy az Adósok részére visszatéríti „Az OTP Lakástakarék Zrt. díj és költség tételeiről” szóló ” Hirdetményben megjelölt díjakat és költségeket.

Tudomásul vesszük, hogy - amennyiben a kölcsön összege a rendelkezésre tartási időszak alatt nem kerül folyósításra, vagy - a kölcsön összegének igénybe vételéről a rendelkezésre tartási időszak alatt lemondunk, vagy - a kölcsön futamideje alatt rendkívüli törlesztést (elő- vagy végtörlesztés) teljesítünk és ezáltal a fennálló tőketartozás

összege az elő- vagy végtörlesztés következtében a folyósított kölcsön forint összegének 50 %-a alá csökken, vagy - az Adós nem szerződésszerűen teljesíti az akció/kedvezmény igénybevétele érdekében megkötött

lakáselőtakarékossági szerződés szerinti fizetési kötelezettségeit a kölcsön folyósításának napjától számított 3 éven belül bármikor (szerződésszerűnek minősül a teljesítés, ha a szerződésszerű kiutalási időpont és a várható kiutalási időpont között maximum 2 hónap eltérés van),

az akció/kedvezmény keretében fel nem számított, vagy a Hitelező által viselt/visszatérített díjaknak/költségeknek a Hitelező által kiszámított együttes összegét kötelesek leszünk megfizetni a Hitelező részére. Több alkalommal történő előtörlesztés esetén a Hitelező a kölcsön futamideje alatt történt előtörlesztések együttes összegét veszi figyelembe annak megállapításakor, hogy a fennálló tőketartozás a folyósított kölcsön forint összegéhez képest hány százalékkal csökkent. A megfizetendő összeg - vagy a rendelkezésre tartási időszak utolsó napján, vagy - a kölcsön összegének igénybe vételéről lemondás közlése napján, vagy a rendkívüli törlesztés (elő- vagy végtörlesztés) napján (több előtörlesztés esetén az utolsó olyan előtörlesztést kell figyelembe venni, amikor az előtörlesztések együttes összege következtében a fennálló tőketartozás a folyósított kölcsön forint összegének 50 %-a alá csökken), vagy - az adott hitelév utolsó napján esedékes. A Hitelező a kölcsönszerződés aláírásával jogosult az előzőek szerint esedékessé vált díjak és költségek összegét az elő- vagy végtörlesztés összegéből levonni, vagy az OTP Banknál vezetett törlesztési számlánk mindenkori pozitív egyenlege,valamint a lakossági folyószámlahitel-kerete terhére az esedékességkor, az erre vonatkozó külön rendelkezésünk nélkül kiegyenlíteni. Tudomásul vesszük, hogy nem szerződésszerűen fizetett lakáselőtakarékossági szerződés esetén az elengedett/átvállalt díjakat, költségeket – amennyiben az akció keretében elengedett, vagy átvállalt díjak, költségek visszafizetésének kötelezettsége más ok alapján nem áll fent – a Hitelező az esedékességtől számított 1 (egy) év alatt 12 (tizenkét) egyenlő részletben szedi be az Adósok törlesztési számlájáról. Tudomásul vesszük, hogy a visszafizetési kötelezettségünknek egy összegben is eleget tehetünk. Kölcsönigénylő Társigénylő

Page 20: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

20

Egyéb

26. Nyilatkozat nemleges hozzájárulásról Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a fenti nyilatkozatokban foglaltakat megismertem, és mindezeket magamra nézve a következő pontok kivételével kötelezőnek fogadom el: Kölcsönigénylő:……………………………………………. Társigénylő:………………………………………………….

Az OTP Lakástakarék Zrt. a fenti tájékoztató anyag és nyilatkozatok összeállításakor kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az Ön részére a kölcsönhöz kapcsolódó valamennyi információt biztosítsa és így Ön az összes kockázatot megismerve dönthessen annak igénybevételéről. A teljes körű tájékoztatás, illetve a felelős hitelvállalás csak abban az esetben biztosított, ha az összes nyilatkozat megtehető az Ön részéről. Ezért amennyiben valamelyik nyilatkozattal nem ért egyet, akkor a felelős hitelezői magatartás az OTP Lakástakarék Zrt. részéről nem valósulhat meg, így a szerződéskötés nem jöhet létre. Alulírott, büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a nyilatkozatok a valóságnak megfelelnek.

…………………………… …...…………………………. ……………………………… Kölcsönigénylő aláírása Társigénylő aláírása Bejelentett fedezet tulajdonosának aláírása ……………………………… Bejelentett fedezet haszonélvezőjének aláírása Kelt:………………………………….. Előttünk, mint tanúk előtt:

1. Aláírás:…………………………………… 2. Aláírás:……………………………………

Név:………………………………………. Név: ……………………………………… Lakcím:………………………………….. Lakcím: …………………………………...

Page 21: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

21

NYILATKOZAT A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) tárolt adatok lekérdezéséről és megőrizéséről

Alulírott ………………………………..…………. (születési név: ……………………..…………., született (hely és

idő): ……………………………………, anyja neve: ……………………………., lakcím:

…………………………………………………………………………………………………….,)

I. □ „Hozzájárulok ahhoz, □ Nem járulok hozzá ahhoz, □ Nem kívánok nyilatkozni arról, hogy az OTP Bank Nyrt. jelen kölcsönigénylésem kapcsán

a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR-ben) szereplő adataimat a hitelbírálat során lekérdezze, és azt a hitelképességem megítélése érdekében felhasználja. Tudomásom van arról, hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult a KHR-ben szereplő, esetleges mulasztással, illetve visszaéléssel kapcsolatos adataim - jelen nyilatkozatomtól független - lekérdezésére.”

II. □ Hozzájárulok ahhoz,

□ Nem járulok hozzá ahhoz, hogy az OTP Bank Nyrt. a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR-ben) szereplő adataimat a jelen nyilatkozat keltezésétől számított 5 évig a hitelképességem megítélése érdekében megőrizze. III. Megkaptam a tájékoztatást arról, hogy a jelen kölcsönigénylést követően megkötött kölcsönszerződés(ek)ben (módosításban) szereplő adatokról, illetve az azokban bekövetkező változásokról a Bank a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) értesíti a 2011. évi CXXII. tv. rendelkezései szerint. Kelt: …………………………………………

………………………………….. Ügyfél

Tanú 1 Tanú 2 Név: …………………………………… Név: …………………………………… Lakcím: ………………………………. Lakcím: ……………………………….

………………………………… ………………………………… Tanú Tanú ……………………………………………………………………………………………………………….……..

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY

Alulírott ………………………….….. nyilatkozom arról, hogy a hitelbírálat során a Bank által a KHR-ből lekérdezett információkat átvettem, megismertem.

Kelt: ………………………………………… …………………………………..

Ügyfél

Page 22: OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk!...2017.11.01. OTP Lakástakarék lakáskölcsön Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy pénzügyeinek megoldásakor

22

NYILATKOZAT A Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR) tárolt adatok lekérdezéséről és megőrizéséről

Alulírott ………………………………..…………. (születési név: ……………………..…………., született (hely és

idő): ……………………………………, anyja neve: ……………………………., lakcím:

…………………………………………………………………………………………………….,)

I. □ „Hozzájárulok ahhoz,

□ Nem járulok hozzá ahhoz,

□ Nem kívánok nyilatkozni arról, hogy az OTP Bank Nyrt. jelen kölcsönigénylésem kapcsán a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR-ben) szereplő adataimat a hitelbírálat során lekérdezze, és azt a hitelképességem megítélése érdekében felhasználja. Tudomásom van arról, hogy az OTP Bank Nyrt. jogosult a KHR-ben szereplő, esetleges mulasztással, illetve visszaéléssel kapcsolatos adataim - jelen nyilatkozatomtól független - lekérdezésére.”

II. □ Hozzájárulok ahhoz,

□ Nem járulok hozzá ahhoz, hogy az OTP Bank Nyrt. a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR-ben) szereplő adataimat a jelen nyilatkozat keltezésétől számított 5 évig a hitelképességem megítélése érdekében megőrizze. III. Megkaptam a tájékoztatást arról, hogy a jelen kölcsönigénylést követően megkötött kölcsönszerződés(ek)ben (módosításban) szereplő adatokról, illetve az azokban bekövetkező változásokról a Bank a Központi Hitelinformációs Rendszert (KHR) értesíti a 2011. évi CXXII. tv. rendelkezései szerint. Kelt: …………………………………………

………………………………….. Ügyfél

Tanú 1 Tanú 2 Név: …………………………………… Név: …………………………………… Lakcím: ………………………………. Lakcím: ……………………………….

………………………………… ………………………………… Tanú Tanú ……………………………………………………………………………………………………………….……..

ÁTVÉTELI ELISMERVÉNY

Alulírott ………………………….….. nyilatkozom arról, hogy a hitelbírálat során a Bank által a KHR-ből lekérdezett információkat átvettem, megismertem.

Kelt: ………………………………………… …………………………………..

Ügyfél