Pásztor Emil

A TIZENÖTÖDIKARADI VÉRTANÚ

Kazinczy Lajos

Dokumentum-életrajz

• ZRÍNYI KATONAI KIADÓ · 1979

Pásztor Emil

ISBN 963 09 1409 3 (Kossuth Könyvkiadó) ISBN 963 326 773 0 (Zrínyi Katonai Kiadó)© Pásztor Emil, 1979

KIRŐL SZÓL EZ A KÖNYV?

A magyar történelmi köztudat tizenhárom „aradi vértanút" tart számon. Pedig Haynau tizenöt magas rangú honvédtisztet végeztetett ki Aradon 1849-ben, a szabadságharcunkat követő világosi fegyverletétel után. Először Ormai (Auffenberg) Norbert - cseh származású - honvéd ezredest akasztatta fel hirtelen haragjában, augusztus 22-én; majd - hosszú vizsgálati fogság után - a magyar tábornokok egész sora is áldozatául esett a Habsburg-abszolutizmus bosszújának. Október 6-án következett a tizenhárom honvéd tábornok kivégzése (pontosabban: egy altábornagyé, tizenegy tábornoké és egy ezredesé). Végül 1849. október 25-én Kazinczy Lajos ezredest - egyesek szerint tábornokot - lőtték agyon az aradi vár északkeleti kapuja melletti sáncban. Az ő ügyét valószínűleg azért különítette el Haynau a tizenhármakétól, mert ő csak Világos után tizenkét nappal tette le a fegyvert.

E méltatlanul elfeledett tizennegyedik, illetve - Ormait is ideszámítva - tizenötödik vértanú: Kazinczy Ferencnek, a nagy írónak és nyelvújítónak a fia. Családjában a hét testvér között, Aradon pedig az említett tizenöt vértanú között ő volt a legfiatalabb. Ha olykor szóba kerül is a neve különféle megemlékezések-ben, nemegyszer unokatestvérével, Kazinczy Gáborral (a forradalom és szabad-ságharc békepárti politikusával) tévesztik össze, vagy Lenkey János tábornokkal, aki az aradi vár börtönében megtébolyodva halt meg ugyanott. A szabadságharc óta eltelt százharminc év alatt az aradi vértanúk egyikének életéről sem készült részletes monográfia, csupán kisebb - vagy együttes - emlékezések, dokumentumok jelentek meg róluk. A tizenötödik vértanúról, Kazinczy Lajosról sem írt még senki könyvet; e munkámmal ezt a hiányt szeretném pótolni.

A „dokumentum-életrajz" műfajmegjelölés arra utal, hogy nem regényes életrajzot vesz kezébe az olvasó, hanem egy minden részletében is valósághűségre törekvő élet- és korrajzot, amely a felkutatott forrásanyag és a szakirodalom sokoldalú felhasználásán alapul. Kazinczy Lajos élete nem érthető meg igazán a szélesebb családi és nemzeti háttér nélkül, ezért könyvemben a Kazinczy családdal s az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc kapcsolódó eseményeivel is eléggé részletesen foglalkozom. Szövegembe céltudatosan iktatok bő idézeteket, elsősorban a széles olvasóközönség számára nehezen hozzáférhető régi forrásokból. A jegyzetekre és forrásaimra a fő szövegben indexszámok utalnak.

3

Jól tudom, Kazinczy Lajos életpályájának az én több évi kutatásom ellenére is maradtak fehér foltjai, megválaszolatlan kérdései. Ezeket, valamint a többi aradi vértanú életének, polgári és katonai tevékenységének feltárását melegen ajánlom a további kutatás figyelmébe.

Pásztor Emil

4

A KAZINCZY CSALÁD

A tizenötödik aradi vértanú első ismert őse Kazinczy Péter országbírói ítélőmester (1633-1681), aki Zemplén és Bereg vármegye főjegyzője, majd országgyűlési követe volt. Részt vett a Habsburg-abszolutizmus elleni Wesselényi-féle szövetkezésben. Ennek leleplezése után csak a protestánsról katolikus vallásra való áttérés, valamint Báthori Zsófia pártfogása mentette meg a halálbüntetés végrehajtásától.1

Fia, Kazinczy András (1660-1728) visszatért a református hitre. Mint Ung vármegye alispánja, II. Rákóczi Ferenccel már a fejedelemsége előtt is folytonos összeköttetésben állott, miután Rákóczinak sikerült bécsújhelyi fogságából Lengyelországba szöknie. Hazánkba jövetelekor a fejedelmet a Felső-Tiszánál várta és üdvözölte egy általa szervezett felkelő lovascsapat élén. A Rákóczi-szabadságharc idején Kazinczy András a zempléni és ungi nemesség főkapitánya s országgyűlési követe. Mindvégig állhatatosan kitart a fejedelem iránti hűségben.2 A Kazinczy családban ő az első író: 1683-tól naplót vezetett, s 1685-ből két verses levele is fennmaradt. (Ezek a feleségéhez szóltak; később dédunokája, Kazinczy Ferenc adta ki őket.)

A magyar nyelv és irodalom megújításának vezéralakja, Kazinczy Ferenc 1759. október 27-én született a Bihar megyei Érsemjénben. Az irodalommal még jóformán diákként eljegyzi magát. Egy ideig megyei állást visel, azután II. József uralkodása idején az elemi iskolák felügyelője a kassai tankerületben; boldog, hogy a magyar nép művelődésén fáradozhat. Részt vesz az első magyar nyelvű folyóirat, a Magyar Museum megindításában. A reformista felvilágosult II. József halála után elveszti állását. Akkoriban ismerkedik meg Hajnóczy Józseffel és más magyar jakobinusokkal. Lemásolja és terjeszti a „vértelen forradalom" eszméjét hirdető reformátorok titkos társaságának kátéját. A Martinovics-mozgalom vezetőinek letartóztatása után Kazinczyt is elfogják. Őrá is halál vár: pallossal való lefejezés. Halálos ítéletét a hétszemélyes tábla megerősíti, de a király, I. Ferenc, az ítéletet bizonytalan ideig tartó fogságra változtatja. 1794 decemberétől 1801 júniusáig raboskodik Buda, Brünn, Kufstein és Munkács börtöneiben.

Kiszabadulása után hivatalt nem kaphat, de az írást töretlenül folytatja. 1804-ben feleségül veszi egykori főnökének, gróf Török Lajosnak3 idősebbik, Kazinczynál húsz évvel fiatalabb leányát: Török Zsófiát (Sophie-t), aki méltó társa lesz életének. Szauder József így jellemzi ezt a nagyszerű asszonyt: „Sophie igazi asszony volt, gyermekszülő és nevelő éppúgy, mint a ház körüli munkák

5

erős kezű irányítója, s ugyanakkor férje »fentebb« szellemi világába is beavatott: e nélkül a minden arisztokratizmusáról lemondó egyszerű grófkisasszony nélkül Kazinczy aligha lett volna képes oly harmonikusan, oly magabiztosan építeni ki Széphalom uralmát a magyar műveltségen."4

Eredetileg Bányácska volt a falu neve, ahol 1806-tól kezdve laktak: a költői lelkű Kazinczy változtatta birtokának nevét Széphalomra. Versben így vallott a lakóhelye és gyermekeinek szülőhelye iránti szeretetéről:

„E világ minden zugolyái közt, oh Széphalom, nékem te nevetsz leginkább. Oh fogadj csendes kebeledbe, majd ha Életem elfut."

Ezt a kis falut Kazinczy teszi kiterjedt levelezése révén a magyar irodalmi élet akkori középpontjává. Levelezéséről (melyet később huszonhárom vaskos kötetben gyűjt össze a Magyar Tudományos Akadémia) Benedek Marcell így ír: „1806-tól kezdve, amikor Kazinczy Ferenc és angyali Sophie-ja odaköltöznek, huszonöt esztendeig Széphalom a magyar irodalom központja. A szív szerepét tölti be, a szónak élettani értelmében. Levelek áradnak szét a kis házból az ország minden részébe - a postaköltségnek jelentős része van a nyomasztó adósságban, amelyet később Kazinczy özvegyére és gyermekeire hagy! -, a leveleket többnyire nemcsak a címzett olvassa, tovább keringenek írók és irodalombarátok között, folyóiratot pótolnak, irodalmi köztudatot teremtenek, nyelvet újítanak [... ] És érkeznek is a levelek az ország minden részéből..."5

Kazinczy művei közül a mai olvasó számára levelei és emlékiratai ( Pályám emlékezete, Fogságom naplója, Erdélyi levelek) a legérdekesebbek.

Kazinczy Ferenc

6

Szerb Antal is rámutat, hogy Kazinczy egyike volt a világirodalom legszorgalmasabb levelezőinek. „Levelezésben állott mindenkivel, aki hosszú élete alatt valamelyest csak számba jött a szellemi Magyarországon, és levelezett mindenről, ami értelmes téma akkoriban felmerülhetett. A kor belső története szempontjából ezek a levelek megbecsülhetetlenek, és mint alkotások is Kazinczy legjobb művei."6 Kazinczy Ferenc és Török Zsófia első gyermeke, a „kis Fizsi" (Ifigénia) 1805 augusztusában született, de csak egy évet és tíz napot élt. Széphalmon temették el - itt elsőként a Kazinczyak közül. „A sír csak 60 ölnyire van az ablakomtól" - írja Kazinczy, barátjának, Cserey Farkasnak. A gyermek sírköve ma már nincs meg, de atyjának Egy gyermek sírkövére című verse mindmáig megőrizte a nagyon szeretett kislány emlékét:

„Téged nyájas anyád karjáról Ámor ölelt el,Isteni szép jegyesét, isteni szép jegyesed.S most az Olympus örömtájékai fognak el immár:Jaj, de szüléidnek szíve örökre sebes.Nézz szerelemmel alá rájok, s mondd: Él Phigie, s tégedKedves atyám, s téged, nyájas anyácska, szeret."

Később még hét gyermekük született. Ők mind föl is nevelkedtek a szülői házban. Így jöttek egymás után: Eugénia (1807-1903; később Kraynik Imréné), Tália (1809-1864; később Hrabovszky Sándorné), Emil (1811-1890), Antal (1813-1879), Anna-Ifigénia (1817-1890; később Becske Lajosné), Bálint (1818-1883) és Lajos (1820-1849).7 E legfiatalabb gyermek lett a magyar szabadságharc egyik katonai vezetője és a tizenötödik aradi vértanú.

7

KAZINCZY LAJOS GYERMEKKORA

Kazinczy Ferenc legifjabb gyermeke, Lajos, 1820. október 20-án született a Sátoraljaújhely melletti Széphalmon. A közeli Felsőregmec református papja, Lengyel Sámuel keresztelte meg: az ottani születési anyakönyv 1820. évi részében ő az ötödikként beírt gyermek. Keresztatyja az anyakönyv szerint „Fáy Ferenc úr", keresztanyja „Bernáth Anna asszony". Minthogy éjféltájban vagy nem sokkal éjfél után született, a lelkész még az előző napi, október 19-i dátummal jegyezte be, de az édesapja, Kazinczy Ferenc, leveleiben október 20-át jelölte meg a születés napjának. Két nappal később, 22-én a születésről és a keresztelésről az apa így ír barátjának, Dessewffy Józsefnek:

„Feleségem Octób. 20dikán igen szerencsésen szülte meg hetedik élő gyermekemet. Azt tegnap keresztelé meg a' Regmeczi Papja Kalvinnak Lajos Péter Ferencz névre. Az első nevet a' szegény Ipam' [= apósom: gróf Török Lajos] emlékezetére kapta a' gyermek; a' másikat nem a' Vay Ábrahám ipa miatt, hanem a' nagyatyám nagyatyjára [= Kazinczy Péterre] nézve, ki ezt a' jószágot [= a széphalmi birtokot] cserébe kapá Rákóczitól más jószágáért, 's háromszor fogatott-el a' Német katonaság által, 's végre életét a' pápistává létellel, nem tudom hány ezer forinttal váltotta-meg. A' gyermek ép, mint minden más gyermekeim..."8

A születés után egy héttel Kazinczy Szentgyörgyi Józseffel is közli az örömhírt: „Ma lépek életem 62dik esztendejébe, 's ezelőtt épen eggy héttel, az az Octób. 20dikán, fiam születe, kit 22dikben a' Felső-Regmeczi Prédikátor, (mert Prof. Vályi Nagy Ferencz, ki mind a' három idősebb fiamat keresztelé, nem él) Lajos Péter Ferencz névre keresztelé-meg."9

Két hónap múlva Döbrentei Gábornak a következőt írja a kisfiúról s édesanyjáról: „A' szülés képzelhetetlen szerencsével történt, 's Sophie a' gyermeket épen azzal az anyai gyengeséggel szoptatja, mellyel első gyermekét."10

Kazinczynak a felvilágosodás szellemétől áthatott gyermeknevelési elvei a rousseau-i neveléssel mutatnak szoros kapcsolatot. Nem véletlen, hogy első fiúgyermekének - Rousseau Emil vagy a nevelésről című könyve nyomán - az Emil nevet adta. Kazinczy a rousseau-i alapokon sajátos és a magyar patriarkális viszonyok között még szokatlanul szabadelvűnek ható nevelési elveket és gyakorlatot alakított ki. Erről 1821. január 12-én a következőképpen vall Cserey Miklósnak:

„A nevelés felől nekem talán szokatlan ideáim vannak; de a' szokatlan idea nem mindig rossz idea. - A' gyermekeket bizonyos czélra kell nevelnünk; de úgy

8

még is, hogy szerencséjek el ne dőljön, ha vagy történet vagy tulajdon választások [= a körülmények vagy saját választásuk] más útra vonnák mint a' amellyre készítettük. Mindenre kell tehát tanítatni a' mire szükségük lesz vagy lehet, a' mire hajlandóságot mutatnak, és a' mire mód, bár magunk [anyagi] megerőltetésével, van; de úgy, hogy ne csak fejekre hanem szívekre is legyen gond, 's a' fő szín neveltetések' szőnyegében [szövevényében] a' józanság' 's a' középszerűség' szeretete legyen, 's a' bolondságnak minden nemeitől, nevezetesen a' kevélységtől, oktatás és példa által megőriztessenek."11

Kazinczy gyakran kitér leveleiben gyermekeinek fejlődésére. Testvérhúgának, Kazinczy Klárának írva megjegyzi a három és fél hónapos Lajosról, hogy orra és szeme az édesanyjáéhoz hasonló (aki Kázmér faluból származik): „...Kázméri áb-rázat; az az pisze orrú; azt és a' kék szemet az anyjától kapta."12

A kétéves Lajosról örömmel közli gróf Gyulay Karolinával: „Lajos képzelhetetlen elevenségű szép gyermek..."13 „Arcza egészen Sophie; elevensége egészen Emil. Adja Isten hogy a' Lajos név Török Lajossá tegye. Most anyja 's fija Patakon vannak. Ma reggel mentek oda, 's holnap itthon lesznek. Patak ide két óra."14 „Nekem hét gyermekem van, 's eggyik a' másikhoz nem hasonlít, vagy keveset. Lajos mind szép növésében, mind nem szép arczában egészen az anyja."15

Lajos alig múlt hároméves, amikor játékosan már az ábécével ismerkedik. Bay Györgynek írja Kazinczy: „ ...Lajos 3 esztendővel és 2 holnappal most kap az Abéczébe játékkal, minthogy azt Bálint már tudja."16 Persze ez még csak alkalmi játék néhány betűvel. Két évvel később egy téli napon azt jegyzi fel róla az édesapja, hogy az érdekes bibliai történeteket hallgatja szívesen. „Öt esztendős Lajos fiam, a' Sophie kedves Benjáminja, szüntelen alkalmatlankodik anyjának, hogy őt múlassa a' Bibliai történetekkel."17

Kazinczy Ferencné Török Sophie

9

Jóllehet hatéves korában még nem ismeri a betűvetést, édesapja segítségével azért megír egy kis verses levelet a sátoraljaújhelyi hegyeken szüretelő édesanyjának. A kedves gyermeki szöveget előbb Kazinczy rója irónjával a papirosra, azután a „kis Laló" átírja tintával. A kedves kis üzenet így szól:

„Édes Mamám, jőjön el már, A' kis Laló csókokat vár, Ha nem jön-el éczakára, Szolgálni megyén Kassára, Talál ő ott ollyan anyát, Ki nem hagyja Lalót magát."

A levélkét édesapjának alája írt sorai hitelesítik: „Széphalom Octób. 30d. 1826. hat esztendős és tíznapos korában Kazinczy Lajos legelső levele az anyjához, ki ekkor az újhelyi hegyeken szüretele." Kívül a következő címzés olvasható: „Az én Édes Mamámnak az Újhelyi szüreten."

Bizonyára személyes küldönc vitte el a levelet és hozta meg a választ. Kazinczyné válaszlevele ugyanazon a napon kelt, és fennmaradt ez is.18

Kazinczyné jobban tudott németül, mint magyarul, a helyesírás pedig, különösen az ékezetek használata, nehezére esett ezen a nyelven. Egyébként akkoriban még nem is volt egységesen szabályozott magyar helyesírás. A nők még nemigen jártak iskolába, s nagyon-nagyon kevesen írtak közülük magyar nyelvű levelet. Művelődéstörténeti becse is van tehát ennek a másfél százados alkalmi iratnak. Érdemes szó szerint és az eredeti helyesírással idéznünk Török Zsófia meghatóan kedves anyai sorait:

„Édes Lalóm!Csokolak téged a szép versedér de nem jöhetek hozád, sok a dolgom - tsak ne meny szol galni Kassára - ki maradna jo és kedves Papadnál, szolgáld őttet mert ő téged szeret, ha jo édes borom lesz, el jövök adig szőlőt küldök

Szerető Mamád Balint és Phigie csókol éretem és a katsára és matskara vigyázonak

az Újhelyi szőlőben, a' Viókán, Octób. 30d. 1826."

10

Mai helyesírással: „Csókollak téged a szép versedért, de nem jöhetek hozzád, sok a dolgom. Csak ne menj szolgálni Kassára! Ki maradna jó és kedves Papádnál? Szolgáld őt, mert ő téged szeret. Ha jó édes borom lesz, eljövök. Addig szőlőt küldök." Lajos mellett otthon Bálint és Fizsi (= Ifigénia) volt a legfiatalabb gyermek.

1828 táján, amikor Kazinczy huzamosabban Pesten tartózkodott, onnan levelet írt legidősebb lányának, Eugéniának vagy Zseninek. Az utóirat a család legkisebbjeinek szólt:

„Édes Bálintom, Lajosom. Papa csókol benneteket, és azt ígéri, hogy ha jól tanultok, és ha Zseni azt fogja mondani, hogy szorgalmatosak voltatok a' leczkén, 's ha nekem Bálint is, Lajos is levelet ír postán, úgy nektek játékot küldök. Fizsi-nek bábot vettem."19

A legkisebb fiúk - és talán elsősorban Lajos - tanulásának elősegítésére Kazinczyné 1829 elején egy Kis Magyar Gramaticát, az év tavaszán pedig egy Rövid deák Gramaticát állított össze.20 Mind a kettő magyar nyelvű és kérdés-felelet rendszerű. Valószínűleg akkoriban használatos könyveknek a kivonatai, de így is jelentős munka van bennük. A deák, vagyis a latin nyelvtan végére Lajosnak odaírta az édesanyja: „Szerető anyád Grof Török Sophie". A keltezés itt „Széphalom 14 Majus 1828." Kisfiának segítve, maga Kazinczyné is gyakorolta a magyar írást és a latin nyelvtant.21

Az idős Kazinczy egyszer hathónapi távollét után érkezett haza Pestről. Félúton Sárospatak és Sátoraljaújhely között búcsút vett útitársaitól, s a hegyek közt gyalog sietett Széphalomra az író. Bártfay Lászlónak így számol be hazaérkezéséről:

„Patak és Újhely közt búcsút vevék a' Tekint. Asszonytól és Wékeytől, 's gyalog mentem által a' hegyeken, mert míg szekerén Újhelybe, addig gyalog haza érheték. A' kertemen jöttem keresztül, 's azon szoba ablakában, a' hol Te, édes barátom, engem ágyban fekve, 's fejemet rókaprémmel beburkolva 's kendőkkel általkötve találál, Zseni felsikolta: »Papa! Papa!« feleségem pedig a' kandalló mellett, Június 3d.!!!, felugrék, 's pitvaromban feleségem, leányom sírva rohantak nyakamba. Én is elmondhatom: régen nem láttam Sophiet, olly heves, olly lágy megindulásban. Bálint és Lajos fiaim a' harmadik szobában tanulák leczkéjiket, Emil pedig Praeceptorával [= tanítójával] méne-ki. Nem képzelhetd, édes barátom, melly változás! Emil jóval hosszabb nálamnál; még decemberben nem ért vala utól! Antonin [= Antal] is nagyon megerősödött, Bálint és Lajos is húzalkodnak, 's derekasan tudják a' conjugátiókat [=a latin igeragozásokat]. Thalie Regmeczen volt, Phigie22 Kassán van.. ,"23

Fáy Andrásnak büszkén írja Kazinczy, hogy már legkisebb fia is tudja a latin igeragozást: „Lajos olvasni nem tudott mikor elmentem, most pedig a' négy Conjugátiót is tudja már."24 Testvérhúgának, Kazinczy Klárának szintén beszámol Lajos fejlődéséről: „Lajos eszt. [=esztendő] előtt még nem ismeré a' betűket: most

11

olvas, ír, és tudja a' négy Conjugátiót; 's azt Sophienak köszönheti, mert Sophie félvén hogy az ő kedves fija sokat fog szenvedni ha nem fog tudni, maga is megtanúlá a' deák Conjugátiót, és úgy tanítá a' gyermeket többnyire éjjel."25

A Kazinczy család ekkor már évek óta igen nehéz anyagi körülmények között élt. Ennek egyik és talán legfőbb oka az volt, hogy Kazinczyné, önző és rosszakaratú testvére, gróf Török József miatt, nem juthatott hozzá saját jelentős örökségéhez, és a több mint egy évtizedig tartó eredménytelen pörösködés csak súlyosbította a család anyagi romlását. Török eltüntette apja végrendeletét, s úgy bizonygatta, hogy a két leánytestvérét semmi sem illeti, az egész örökség egyedül az övé. Végül hiába adnak igazat Kazinczynak a bírósági végzések, neki a felesége pörös ügyében „szomorúan kell meggyőződnie, hogy sógora ügyvédeinek, kivált Kossuth Lászlónak ravasz fogásai nemcsak a végrehajtást húzzák-halasztják, hanem hogy a bíró is nagyon hajlandó az alperes gró, követeléseit kielégíteni s az egész ügy intézését úgy folytatni hogy ő a megnyert örökségnek semmi hasznát ne vehesse".26

Öregkorában Kazinczy vármegyei napidíjért a sátoraljaújhelyi levéltárt rendezgeti (1820-1831). A magyar nyelv és irodalom hűséges szolgálatában ekkor sem lankad tevékenysége. Félszázados írói jubileumán annak örül legjobban, hogy kezd felnőtté válni a magyar irodalom, s ebben neki is része van. Sallustius-fordításának előszavában így értékeli munkásságának ötven évét:

„Ötven esztendeje, hogy járom utamat, sikamlásokkal, tévedések köztt, de lankadhatatlan hűségben; 's ma, midőn hatvanhetedik évembe lépek-ált, örömmel tekintek végig menésemen. Melly kevés az, a' mit fényecskémért tevék, és melly tűzben ragyognak körűlem később társaim! melly tűzben tűnnek-fel a' legjobbak. De én is segéllém a' jót; de az ügy általam is gyarapodott; 's példám, úgy hiszem azt, hevíteni fog szíveket, ha majd magam nem leszek is."27

Örül, amikor látja, hogy gyermekei is szívesen olvassák a jó irodalmat. Szalay Lászlónak írja 1829. december 30-án: „Most leginkább a' Vörösmarty Keleti Regéjit óhajtanám látni. Két legifjabb gyermekeim Bálint és Lajos eltelhetetlen örömmel olvassák a' Muzarion III. kötetében a' Szemere Pálné Rózsikáját28 's úgy hiszem, hogy azok a' Keleti Regék is kedvesek lesznek nekik, mint magamnak."29

Élete végére nagy írónk a nemzeti ügy szolgálatában meglehetősen elszegényedik és teljesen eladósodik. Kisebb gyermekei gyakran egymás cipőit hordják, mert nem jut pénz mindegyiknek külön cipőre.30

Saját örökölt birtokát is elveszíti az író, és csak mint haszonbérlő maradhat családjával Széphalmon. Éjszakánként azzal a gondolattal gyötrődik, hogy szegénysége miatt gyermekeit nem neveltetheti úgy, mint szeretné, s vajon milyen sorsra jutnak, ha akár ő, akár sokat betegeskedő felesége meghal. Legidősebb lánya, Eugénia, hatvan évvel később így emlékezik vissza a nehéz esztendőkre: „...áldott emlékű atyám élete utolsó éveiben súlyos anyagi körülmények közé jutott, nemcsak szellemi munkásságát fordította a magyar irodalom

12

felvirágoztatására, de arra anyagilag is sokat áldozott; ezenkívül egy pár rosszlelkű uzsorás is érzékenyen megcsalta, ami miatt csekély birtokát kénytelen volt elzálogosítani. Részint serdülő, részint serdületlen számos gyermekeinek nevelését nem volt miből teljesíteni, gyakran megesett, hogy házunknál 2-3 napig nem láttunk kenyeret. Ily nyomasztó helyzetben szegény atyám gondjaitól gyötörve gyakran töltött álmatlan éjjeleket, még most 80 éves koromban is világosan emlékszem, hányszor áthallottam a szomszéd szobából mély sóhajtásait..."31

Fiainak iskoláztatása ilyen körülmények közt igen nagy gondot okozott Kazinczynak. Leányait hol egyik, hol másik testvére veszi magához egy időre. A tizenkét éves Ifigénia egy ismerős erdélyi grófi család kislányával nevelkedik együtt hosszabb ideig az erdélyi Dédácson, Déva közelében. „Fizsi nagyon szerencsés - írja róla édesapja -; megszabadúla a' mi szegénységünkből, 's ott olly nevelést kap, a' mit itt nem kapott volna."32

Kazinczy a Dédácsra, Ifigéniának küldött leveleiben is emlegeti az ekkor kilencéves Lajost. „Emil, Bálint és Lajos Patakon vannak a' Collégiumban" - írja 1829. szeptember 17-én.33 „...Lajosnak igen jó feje van" - közli a kislánnyal az első kollégiumi tapasztalatok nyomán, megjegyezve, hogy a gyermek mily nehéz szívvel szakadt el az őszi szünet végén édesanyjától, amikor a szülői házat elhagyva vissza kellett mennie Sárospatakra: „Utolsó nap csapodárkodva kérte az anyját, hogy akkor éjjel vele hálhasson, 's sírt mikor ment. De Patakon felejtette a' sírást kivált hogy Vay Laczival lehete, a' Kazinczy Sophie fijával."31

Három hónap múlva arról értesíti Kazinczy a kis Ifigéniát, hogy Laló Patakon egy osztályban tanul Bálinttal, a testvérével: „Mind ő mind Bálint eggy Classisban [=osztályban] vannak, 's jól tudják a' Conjugatiókat. Kivált Laló felette eleven gyermek; soha sem tud csendesen állani, ülni." Szó van ebben a levélben Antoninról is: „Antonin ide haza tanúl Székely József Praeceptorától és tőlem."35

A hetvenegy éves Kazinczy igen nagy szeretettel ír leveleiben feleségéről, Török Zsófiáról, akit jóságáért mindenki szeret. Szemere Bertalannak küldött levelében így jellemzi angyali lelkű, ötvenéves feleségét: ,,A' világnak sok jó lelke van, 's több mint elfásulásunkban gondoljuk, de bizony kevés Sophieja. Ezt mondja őróla mind az a' ki mindég ismerte az is a' ki csak fél óráig látta; és ki inkább mint én, kit az Isten az én életemnek boldogító angyalként adott."36

Amikor 1831 augusztusában egyre több áldozatot szed a kolera, a járvány Széphalmot sem kerüli el. Kazinczyné önfeláldozóan jár-kel a betegek közt, vigasztalja, gyógyítgatja őket. Lajos is megkapja a betegséget, de anyja kigyógyítja. A távol levő Táliának és Emilnek apjuk így számol be ezekről az eseményekről: „Édes gyermekeim, Mi élünk, és egésségben. Lajos elkapta a' cholerát, hányt és ment a' hasa, 's görcsöt kapott a' lábában. De Sophie a' dörzsölésekkel és egyéb szerekkel segített. Most Ilkónét tartotta meg az életben. Itt már 9 holt el."37

13

Ezt a levelet augusztus 16-án írta. Egy héttel később, 1831. augusztus 23-án magát Kazinczyt is elragadta a kolera. A XVIII. század utolsó és a XIX. század első évtizedeinek legtevékenyebb, legnagyobb hatású magyar írója és a világirodalom egyik legjobb szervező tehetsége, egyik legkiválóbb levelezője hunyt el benne. Temetésén azonban - a rendkívüli körülmények miatt - csak tizenöt gyászoló volt jelen, a pap későbbi visszaemlékezése szerint.

Kazinczy Ferenc életének egyik utolsó öröme az volt, hogy 1830-ban kinevezték a Magyar Tudós Társaság (a későbbi Magyar Tudományos Akadémia) rendes tagjává, és 1831 februárjától májusáig részt vehetett Pesten a tudós társaságnak még csak akkor megindult munkájában.

Az ő halálával Kazinczy Lajos életének is lezárult az első, boldog szakasza.Nehéz hónapok és évek következtek a Kazinczy család életében. Török Zsófia

magára maradt hét gyermekével, akik közül a legkisebb, Lajos, még a tizenegyedik évét sem töltötte be édesapja halálakor.

Lajos és két bátyja sárospataki taníttatásának költségeit vagy ezeknek egy részét gróf Vay Ádám - mint rokon - viselte, aki saját fiával együtt neveltette a fiúkat.38

Amikor az özvegy Kazinczyné Török Zsófia levelet küld a még mindig távol levő Ifigéniának, a négyoldalas német levél végére a kis Lajos is ír néhány sort - magyarul. Levele az eredeti helyesírással és sortagolással így szól:

„Édes Phigim! Még eddig közel vagyok Mamámtol, tudja a' jo Isten hova vett engemet a' sors; bárhozzád édessem, hidd el hogy nagyon szeretek vígan lenni. Jól mulat-nánk magunkat. Csókollak.

Kazinczy Lajos."39

14

A széphalmi Kazinczy-kúria

1833 tájáról fennmaradt a tizenhárom éves Kazinczy Lajosnak két, keltezés nélküli levele. Mind a kettőt testvérének, a nála három évvel idősebb Ifigéniának írta. Az első így szól:

„KedvesemNyughatatlanul várom leveledet. Igazságod van, hogy víg természetű vagyok.

Szeretek táncolni, énekelni. Mamát arra kérem, Széphalom legyen a mi lakásunk. Tudom, hogy legjobban egyezünk meg, mert egymást szeressük, Mama pedig nekünk nagyon felékesítette szép virágos kertekkel. Csókollak.

Szerető testvéred Kazinczy Lajos"

A másik levél: „Kedves Fizsim!Régen nem írtam néked, de nem azért, hogy nem szeretnélek, de időm nem

lévén. Igen sokat kell tanulnom, jól is feleltem. A magam jövendő hasznomra kell vigyáznom, de ami több, a Gróf gráciáját [= jóindulatát] érdemelni igyekszem. Most Újhelbe40 vagyok és klavírt [zongorázást], rajzolást tanulok. Igen nehezemre esik, de Mama biztat, hogy te kedvesem valaha á kompanyírozni [ = kísérni] fogsz engemet gitárral. Eszerint több örömem lesz tanulni. Semmi bajom nincsen. Bálint is egészséges. Ő nem jöhet haza. Berkeszen van Vayéknál. Őtet szeretik. Én szerencsésebb vagyok, minden vakációkba Mamával lehetek. Kedves Fizsim, igen szépek a kerteink, a Papa ablaka alatt egy szép virágos háromszegletű kertecske van. A falon az ablak felett egy szép szőlőlugas nyúlik fel. Meg nem ösmerné [?], oly változások történtek; megérdemli a Széphalom nevezetet. Restellem a rossz írásomat, engedd meg, nagyon sietek, mert nekem ülni nagy kín. Csókollak. Szeresd

Lajost."41

15

Később Lajos neveltetését gróf Teleki József (a sárospataki református kollégium főgondnoka, a Magyar Tudós Társaság elnöke) vállalta magára, „őt további kiképeztetés végett a tullni pionír oskolába vétette fel 1835-ik évi november hó 3-ikán".42

16

EGY MAGYAR IFJÚ TULLNBAN

Tulln Bécstől nyugatra fekszik, a Duna partján, az osztrák fővárostól alig harminc kilométernyire. Az itteni utász-hadapródiskolában kezdte el katonai tanulmányait a tizenöt éves Kazinczy Lajos - öt-hatszáz kilométerre szülőhelyétől, Széphalomtól. Neveltetéséért a nemes szívű Teleki József évente több száz pengő forintot fizetett, sőt annak a költségeit is magára vállalta, hogy Lajos minden szünidőre hazautazhasson Magyarországra, s itt azután édesanyjával is találkozhasson.

Elkezdődik hát Kazinczy Lajos katonai pályája. Nagy az öröme, hogy Teleki gróf segítségével bejutott a hadapródiskolába, de szomorú is amiatt, hogy édesanyjától, testvéreitől olyan messzire szakadt.

Lajos az első levelét Tullnból 1835. november 12-én, a másodikat november 26-án írta édesanyjának. Az utóbbi hosszú levél ma is megvan. Jól tükröződik benne a fiú egyénisége: édesanyjára gondolva keservesen sír, és azon töri a fejét, hogyan segíthetne édesanyján a távolból. Noha a hét testvér között ő a legkisebb, mindenre gondja van: mi hogy legyen otthon. Véleménynyilvánításaiban rendkívül határozott. Családjához való ragaszkodása és édesanyja iránti segítőkészsége mellett talán a nagyfokú önérzetesség a legfeltűnőbb vonása. Kézírása eléggé magabiztos, de helyesírása még gyerekes: kevés ékezetet, kevés írásjelet használ, a hosszú mássalhangzók betűjét ritkán kettőzteti. Levele kortörténeti dokumentum is; rávilágít: hogyan érzett és gondolkodott száznegyven évvel ezelőtt egy külföldön tanuló magyar fiú. Levéltáraink nagyon kevés hasonló magánlevelet őriznek abból az időből. Érdemes hát kihagyás nélkül idéznünk (a könnyebb olvasás kedvéért némileg kiigazított helyesírással, de a nyelvi sajátosságokat mindenütt megtartva):

„Tuln 26 Novem. Édes Anyám!

Levelét megkapván 25 Novemberben, azt elolvasván, keservesen sírtam, míg Fáy nevű barátom felvigasztalt hegedűjével. De nem leszek én már soha olyan víg, mint eddig voltam. Kérem édes Anyám, csak írjon nékem, mikor szüksége lesz. Én inkább koplalok, mégis el fogom küldeni, bár csak 6 pengőm van 1 holnapra, melyből keveset lehet eltenni, mert früstököt, uzsonnát magamnak kell venni, és még azon kívül az ebédért minden holnapra 1 pengő forintot kell füzetni. A tisztító embernek és a mosónénak is magam füzetek. De semmi, inkább én magam nem fogok enni, mégis elküldöm.

17

Az egynehány juhocskámat vegye mama magához, ahol fog lakni.43

Fogadja hozzá a Czvelikár Károlyt, hadd őrizze. Fogok én mindég annyit spórolni, hogy elég lesz mamáéknak. A 2 tinómat adja el mama, ahogy lehet, és abbul addig éljenek, míg küldhetek valamit. Már 10 pengőm van, még spórolok vagy 3 pengőt, hát akkor elküldöm. A gyapjúbul is jön valami, az is jobb, mint semmi. A Czvelikárné maradjon mama mellett, írja meg, amit fog kérni. Ha sok lesz, hát akkor valami kis lyánkát fogadjon mama magához, hogy hacsak ami kell valami, vagy hozni vagy valami, hát csinálja. Ne csináljon mama maga mindent. De mégis jobb volna a Czvelikárné, ha sokat nem kérne, mert már ösmeri mama. Fogok 1 esztendőbe talán többet l00-nál spórolni, s azt mindég el fogom küldeni, csak mama ne szomorkodjon. Vigasztalja magát, hogy az Isten el nem hágy. Kérem édes mamám, írja meg, hol fog lakni, titulusával [= címével] együtt. Rólam ne gondolkozzon semmit, nékem jól van dolgom, bár mamának adhatnám. Naplómat mindjárt elkezdettem, és fogom is folytatni, amíg élek. Nekünk minden ünnepekre urla[u]bunk [= kimenőnk, szabadságunk] van. Én akkor Bécsbe fogok menni. De a pataki examentre [= vizsgára] van egy nagy urlabunk, akkor talán a méltóságos Gróffal fel fogok menni Patakra, s onnét megkeresem mamát. Csak bízzunk az Istenbe, s bizonyosan el nem hagy. József bátyámnak [gróf Török Józsefnek] is írtam már egyszer, írja meg mama, otthon volt-e Emil. Küldje meg nékem a titulusát, hogy írhassak neki. Írja Mama, hol van Fizsi, Zseni, Antonin és mama mostan. Csókolom mindnyájokat. Utazásom nagyon szerencsés volt, amint az előbbeni levelemben irám, s abba elfelejtettem megírni, hogy hányadikba írtam azt 12 Nov.

Pénzemből még 10 pengőm van, melyet mentül hamarább el fogok küldeni mamának. Addig a tinó árábul éljenek. A Czvelikárnénak mondja mama, hogy én kérem, ne hagyja el mamát. Ha nagyon megszorulnak, akkor adjanak el vagy [olvashatatlan számjegy] bárányt, vagy 1 juhot. Még fogok küldeni. A Károly pd [= pedig] őrizze. Szegénységemet sohasem szé-gyeltem, nem is fogom. Az úton ládámból semmi sem veszett el. A fiúk itt mind szeretnek, mert eddig mindég olyan tréfás voltam. De már annak vége, vége mindennek. A keresztanyám bizonyosan fog mamán segíteni, csak írjon mama neki. Bálintot csókolom, és azt üzenem neki, hogy mondja a Székely József úrnak,44 hogy egy huncut, és ha az Isten megsegít, úgy fogom neki a pofot visszaadni, mint Ludas Matyi Döbröginek a verést.45 Az igaz, hogy Andrisnál egy éjszaka háltam, de abba semmi rosszat nem látok. Az is igaz, hogy a fiúknak fel hattam tenni a sipkát. Mindenesetre a magam házába. De ha azt mondja, hogy kurvával beszéltem, akkor azt írom neki, hogy huncfut.46

Vay Lacit csókolom, és írjon nekem, küldje a titulusát is Bálinttal együtt, és Schön Vilhelm is. Újhelbe üdvözlöm Zilay, Bartos és Kelemen házakat.

18

Erzsinek kezeit csókolom. Kérem, írja nekem mama környülállásosan [= részletesen] a Broskó dolgát, hogy mikor odajött, hogy s mit csinált.47

Mondja mama Erzsinek, hogy el ne felejtse a szerencsétlen Lajost. Az én titulusom:

An den Heren Kadetten in K. K. Pionir Schule Ludvik Kazintzy v. Széphalom Zu Tuln.

Mama kézcsókolási mellett maradok Tulnba. El ne felejtse a szegény Lajost. A Czvelikárné mama mellett maradjon.

Kazintzy Lajos Cadet és Huszár"

Érdekes a levél utóirata is:„P. S. A Gróf nagyon szívesen fogadott. Egyebet nem szólt, csak hogy igen keveset nyőttem. Egyszer ebédeltem is délbe.48 Paszai [?] úr nagyon jó ember, én igen szeretem, ő is engem. Csak mamát a Czvelikárné el ne hagyja, mert én csak őbenne bízok, egyébbe senkibe sem. Ambroz megkereshet, csak Tulnba kérdezősködjön. Itten bent az oskolába dolgozhat, mert van egy suszterünk, aki legényeket tart. Csókolom kezeit, írjon mama minél hamarább. Magamat ajánlom.

Kazintzy Lajos Cadet"

Ez a levél nemcsak a tizenöt éves Kazinczy Lajosról, hanem egész családjáról hű képet ad. Az ország a reformkorban él, akkor folyik Pozsonyban az 1832-1836. évi reformországgyűlés. Vörösmarty e levél után egy évvel, 1836 végén írja meg híres Szózatát. Kazinczy Lajos egyelőre csak tanul és naplót ír. Nem tudjuk, meddig folytatja naplóját: ez sajnos nem maradt ránk. Levele jól mutatja, milyen lehetett a reformkori magyar beszélt nyelv a vidéki köznemesi családokban.

A széphalmi Kazinczy múzeum megőrizte Lajosnak az 1830-35 évekből való emlékkönyvét, melyben igen kedves bejegyzések, jókívánságok olvashatók. A sátoraljaújhelyi Schön Vilhelm 1836. július 29-én ajánlotta emlékezetét barátjának. Az idézett levélben is szereplő Zilay Erzsi 1837. július 1-én írta be a nevét. Kazinczy Bálint verses jókívánsága így szól (az eredeti helyesírással):

„Légy boldog hű s testvér szivemBuzg mindég te erántad

Vezérellyenek az egekUgy amint te kívántad

testvéred Kazinczy Bálint"

Az emlékkönyv legszebb, legértékesebb bejegyzése a későbbi neves írótól, politikustól és szónoktól: Kazinczy Gábortól való.

19

„Ha fájdalom borul Reád:A' dúlt kebelnek éjelében

Írt nyújt 's nyugalmat szíved' érzetében -Ő, a' nagy Ember, a Te szent Atyád! -

10 20 36. hív atyafi barátod Kazinczy Gábor"

Tizenegy évvel később Petőfi őhozzá írja Kazinczy Gáborhoz című versét, amely e sorokkal kezdődik:

„Miljók nevében emelem szavam, Miljók nevében mondom el neked A köszönet, a hála szavait, Hős pályatársam, lelkem rokona: A nép nevében! melynek híve vagy, Melyért csatázol bátran és vitézül."

A tullni német nyelvű császári-királyi katonaiskolában más magyar fiúk is tanultak. Kazinczy Lajos ott ismerkedett meg a nála két és fél évvel idősebb Görgey Artúrral."49

Görgey a század utolsó évtizedében így ír egy emlékezésében a Tullnban tanuló Kazinczy Lajosról: „… mindnyájan szerettük mint komoly törekvésű iskolatársat és derék jó pajtást. Én 1836-ban ősszel léptem ki ezen intézetből. Ő pedig egy vagy két (lehet, hogy három) évvel későbben."50

Kazinczy Lajos a Tullnban töltött négy esztendő alatt kitűnő eredménnyel folytatta és fejezte be tanulmányait. 1839-ben elvégezte az utásziskolát, és beosztották a Miklós cárról elnevezett, 9. számú császári-királyi huszárezredhez. Ekkor kapta a tudós Teleki József gróftól a következő - itt az eredeti helyesírással közölt - levelet:

„Nem tudván ha valyon valósággal bevégzetted-e már Tulába oskoládat, ezt kívántam előbb megtudni. Azért késett feleletem a' folyó hó 1-jéről írt, de Pesten ált kezemhez kelletinél később érkezett leveledre. A' kívánt szabadságban megnyugszom, reménylvén, hogy azt anyádnál fogod tölteni, és az eddig tanultak újbóli általfutása által hasznodra fogod fordítani. Midőn ezrededhez méssz, jelentsd magadat ha másként nem lehet levél által nállam, hogy ezredesednek egy pár sort írhassak melletted. Eddig volt segéd pénzed ezután is meg fog járni tőllem mind addig a' míg magadat arra érdemetlenné nem teszed, vagy olly tisztségre nem lépsz fel, mellyen a' nélkül ellehetsz. Ügyekezz Anyádnak és nekem örömet csinálni, és magadat azon névre mellyet apád hagyott reád, érdemessé tenni. Ezek után atyai áldásomat adván reád, maradok

Po'sonyban August. 21-ikén 839 igaz jó akaródP. Teleki Jósef"

20

A levél szép szabályos irodai írással készült; Teleki valószínűleg a titkárának mondta tollba, az aláírás azonban az ő kezétől származik. A külső címzés:

„Kazinczy Lajos Miklós Császár huszár ezred'beli kadét káplár úrnak Bécsen ált

Tulába"

Az akkori levelezési szokás szerint borítékja nem volt a levélnek, de szépen behajtogatták és lepecsételték. Érdekes, hogy a postai bélyegzőn évjelölés még nincs, és Pozsony nevét a posta még németül írta: „Presburg 22. AUG."51

Miután Kazinczy az utolsó vizsgáját is letette, ezredében 1840-ben hadnaggyá nevezték ki.

Kazinczy Lajos akkoriban már évek óta német nyelven levelezett az édesanyjával. 1840. június 24-én kelt levelének elején arról ír Kazinczynénak, örül, hogy feljebbvalói jót írtak neki a fiáról: „Édes érzés az a fiúnak, ha hallja, hogy felettesei jót írnak róla, s ő ezzel anyjának örömet szerez, és legalább így enyhíti gondjait." Azután így folytatja: „Korábbi levelemben, amelyet már valószínűleg megkaptál, írtam már szerelmemről, aki engem teljesen boldoggá tesz... Menyyire szeretnék most melletted lenni, hogy felolvashassam neked leveleit, amelyekben hozzám való teljes odaadásáról ír! Igen nemes teremtés ő, ismerd meg őt, jó anyám: örömet fogsz lelni benne. Ti ketten vagytok nekem a legkedvesebbek, különben senkim sincs a földön." A levél további részében pénzkérdésekről, adósságok kifizetéséről van szó; pénzre lenne szüksége, de kinevezése hamarosan várható,52 s akkor majd rendezni tudja anyagi ügyeit.53

21

CSEHORSZÁGTÓL GYULAHÁZÁIG

A múlt században az osztrák birodalomnak része volt Csehország is; Kazinczy Lajost mint tisztet hosszabb időre oda vezényelték.

Egy januári napon Kazinczy levelet ír édesanyjának. Mentegetőzik a német nyelvű sorokban, amiért novemberben történt bevonulása óta csak most küld neki részletes beszámolót. Ennek oka, mint írja, részben elfoglaltsága volt, részben pedig az, hogy időre volt szüksége, amíg az új viszonyok közé beilleszkedett. Most azonban néhány apróságtól eltekintve - amilyen a katonáknál mindig fennálló pénzhiány - minden rendben van. „így hát kívánságodnak megfelelően - folytatja - mindent leírok, azzal a feltétellel, hogy nem fogsz szidni, ha az én szeretett Fánimról is írok neked."

Levele így folytatódik:„Fájdalomtól tépett szívvel váltam el tőled [...] november 9-én,54 s még

ugyanazon a napon megérkeztem Miskolcra. Mi máshoz kötődhet egy fájdalomtól és bánattól átjárt szív, mint egy jó lélekhez, aki szeretettel akarja felvidítani szomorú hangulatban levő szerelmesét! Így jött felém Miskolcon az én Fánim. Eltaszítsam-e magamtól, megvessem-e, mert szeret, és mert el akarja űzni tőlem a bánatot? Nem, Anyám, először meg kell ismerned a leányt, s azután döntsd el, hogy választásom helyes volt-e vagy nem.

Az Ő oldalán, családjának körében boldog napokat töltöttem, nem törődtem az ismeretlen jövővel, hisz mellettem volt egy tiszta lélek, aki forrón szeretett engem."

„15-én még egyszer szomorú búcsút vettem tőletek és szerelmemtől, s a gyorskocsival Pestre utaztam. El tudod képzelni, édes jó Anyám, milyen rosszul érzi magát az ember, amikor elhagyja anyját, hazáját, szerelmesét, rokonait s azokat az embereket, akikkel noha kevés, de igen boldog órákat töltött együtt, és elindul egy ismeretlen világ felé. Ilyen hangulatban érkeztem meg háromnapos utazás után Pestre. Az idő csúnya volt, s úgy tűnt nekem, mintha az elemek is ellenem esküdtek volna."

Ezután leírja, hogyan utazott tovább rövid pesti tartózkodás után Pozsonyon és Brünnön keresztül a csehországi Pardubitzba.55 Közben Pozsonyban ellopták a pénzét. Magyarországon akkor még nem volt vasút, de Csehországban már vonaton utazhatott. Az ezredese nem volt otthon, egy egész hetet kellett rá várnia. Megemlíti a lovát is. „A lovamról annyit írhatok neked, hogy nagyon rendes állat. Reggel 8-tól déli 12-ig lovaglóiskolában vagyok, és már elég jól megy a

22

lovaglás." Éjfélkor fejezi be az írást, elnézést kérve: „...nyugovóra kell térnem, különben nem tudok reggel 5-kor fölkelni."56

Ahogy Kazinczy Ferencnek Eugénia, Török Zsófiának Lajos volt hét élő gyermekük közt a legkedvesebb. Lajos is mindig erős vonzalmat érzett édesanyja iránt. Levelezésüknek csak a halál vetett véget. Kazinczyné 1841-1842 telén Nagyváradon tartózkodott egy rokonánál, báró Szepesy Anna „kisasszony"-nál. Ott hosszabb betegség döntötte ágynak, és nem is gyógyult fel többé: 1842. február I4-én - hatvankét éves korában - elhunyt.57 Lajost édesanyjának halála mélyen lesújtja.

Ezrede ekkor már nem Csehországban, hanem Bécsben „feküdt".Bécsben ismerkedett meg Kazinczy Lajos a nála csak fél évvel idősebb

Klapka Györggyel (1820-1892), aki 1842-től kezdve szolgált ott a magyar testőrségnél. Klapka fél századdal később egy levelében így nyilatkozott tragikus sorsú bajtársáról: „Kazinczy Lajos [...] egyike elfelejthetlen mártyrainknak, már a szabadság harcz előtt barátom és bajtársam volt, mert együtt szolgáltunk, ő a IXik

huszárezrednél én pedig a magyar testőrségnél Bécsben. Sokszor találkoztunk társaságokban és az udvarnál is, míg az 1848ki események mindkettőnket haza nem hívtak."58

Kazinczyt 1846-ban léptették elő főhadnaggyá, de nem sokkal utóbb kivált az osztrák hadsereg kötelékéből. Nem tudjuk, milyen szerepe volt ebben politikai nézeteinek, mert ezekről sehol sem ír. Mivel azonban egykori tullni iskolatársai közül Görgey 1845-ben, bécsi bajtársai közül pedig Klapka 1848 elején főképp azért távozott a cs. kir. hadsereg kötelékéből, mert nem értett egyet annak reakciós szellemével: föltételezhetjük, hogy Kazinczy döntésének is ez lehetett a fő indítéka.

A neki tulajdonított, 1906-ban közölt emlékiratban (amelyet - mint e könyv utolsó fejezetében bizonyítani fogom - nem ő, hanem unokaöccse, Becske Bálint írt, s amely csupán késői regényes elképzelése a vértanú életének) Kazinczy Lajos terhes adósságairól is szó van. Úgy látszik, hogy amikor 1842 elején hazajött meglátogatni beteg édesanyját, s amikor anyjának holttestét a nagy téli hidegben Nagyváradról hazaszállíttatta Széphalomra, nagyobb kölcsönt vett föl, melynek a következő években a kamatait sem igen tudta fizetni. Hogy adósságát rendezhesse, tiszti állását volt kénytelen „eladni" - ami akkoriban nem volt ritkaság. Valószínű tehát, hogy anyagi helyzete is közrejátszott a tiszti állásáról való lemondásában, illetve a Magyarországra való végleges hazajövetelében.

Személyes dolgairól később, már a szabadságharc bukása után, így vall az aradi osztrák haditörvényszék kihallgatási jegyzőkönyve szerint: „...1846-ban főhadnagy lettem. Az utóbb említett évben tiszti jellegem megtartása nélkül kiléptem, és az előírt kötelezőt kiállítottam; azóta szülővidékemen tartózkodtam. A hadicikkekre megesküdtem, vizsgálat soha nem folyt ellenem. Saját vagyonom

23

nincs."59 Azt is innen tudjuk, hogy mindvégig - huszonkilenc éves korában történt kivégzéséig - nőtlen maradt.

Hazajövetelekor Zemplén vármegyében „becsületbeli szolgabírónak" nevezik ki. Gróf Péchy Emánuel zempléni főispáni helytartónak erről szóló, Kassán 1846. október 17-én kelt irata a következőket közli:

„...Kazinczy Lajos Urat részént édes Attyának a' szép művészetek, és a' Magyar Litteratura mezején szerzett hervadhatatlan, és a' Nemzet szivébe még most is kiolthatatlan betűkkel tündöklő érdemei, részint saját erélyes jelleme tekéntetébül Megyebeli Becsületbeli Szolga Bírónak kinevezem."60

Ez azonban inkább csak cím volt. Nagyobb jövedelemmel járó vármegyei tisztviselőségre nem választották meg. 1847. augusztus 5-én a Zemplén vármegyei tisztújító közgyűlésen Petőfi Sándorral és másokkal együtt táblabíróvá választották, de ez is csak tiszteletbeli cím lehetett. Működésének nem maradt semmi levéltári nyoma.61

Ekkoriban Zemplén megyei rokonainál tartózkodott, azután 1848 elején átment Szabolcs megyei rokonaihoz. Legfiatalabb nővére, Ifigénia (Becske Lajosné), ott lakott családjával Gyulaházán.

Kazinczy Ferenc széphalmi háza - ahol Lajos is született - és a széphalmi birtok ekkor már nincs a Kazinczyak tulajdonában. Amikor Petőfi 1847. július 11-én elzarándokol oda, a házat pusztulófélben találja, s a nagy író sírjánál szomorúan gondol a nemzeti hálátlanságra és feledésre. Petőfi előzőleg Kazinczy Gábort62 látogatta meg Sátoraljaújhelyen, akit mint írót ugyan kevéssé értékelt, de mint szónokot igen nagyra tartott, és mint kedves, jó barátját is szerette. XII. úti levelében63 is említi őt:

„Ungvár, július 11. 1847. Sáros-Patakról tennap reggel Ujhelybe rándultam Kazinczy Gábor barátomhoz, s a napot nála és vele töltém, millyen pompásan? ezt csak az képzelheti, ki Kazinczyt ismeri. Valódi csodagyermeke a természetnek a szónoklatban; új Memnon-szobor, mellyből egy örökkétartó hajnal szakadatlanul a legfönségesebb hangokat csalja. Benne elérte a rögtönző szónoklat a non plus ultrát. Ollyanok, mint ő, talán lehetnek, de nála különbek nem."

Valószínűleg együtt mentek át Széphalomra. Petőfi így számol be úti levelében e magyar „szent hely" elhanyagolt voltáról:

„Ujhelytől fél órányira éjszak felé esik Széphalom, Kazinczy Ferenc egykori lakása. Nevét megérdemli, mert festői szépségű táj. Különben pedig szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia, mint a mohamedánnak Mekkába. És mégis jobb, ha nem mentek oda, mert nagyon erőslelkűeknek kell lennetek, hogy azon sírhalomnál meg ne esküdjetek, miszerint a hazáért soha de soha egy lépést is tenni nem fogtok. Én voltam ott, láttam a pusztulás és feledés legszívszaggatóbb, legelkeserítőbb képét, és

24

letérdeltem a sírra és már fölemeltem kezemet, hogy megesküdjem... ekkor szerencsémre vagy szerencsétlenségemre megfogott jó vagy rosz angyalom, és elvezetett onnan, minekelőtte kimondtam volna az esküt."64

Nem mondott hát ki Petőfi semmiféle esküt, de megírta ott Széphalmon című költeményét. Keserűséggel látja, hogy „a múzsák egykori tanyájá"-n, „azon szobában, melyben Kazinczy Ferenc élt s kilehelte tiszta lelkét", most a haszonbérlő piszkos porontyai henteregnek, „s a szentek szentéből, nejének szobájából ím kamra lett, mely ronda lommal van tele". Elpusztult az egykor pompás kert is, csak az írónak (és özvegyének) sírján áll még a fehér emlékoszlop, de azt sem a haza állította Kazinczy emlékezetére.

„Nagy ég, a pompás kert mivé lett!Még mostan is mosolyg, mosolyg,De szívetszaggatólag,Mint a megőrült szép leány.Elvadulának a gyümölcsfák,S alattok fű terem buján,Sűrűn és magasan;Tán el akarja rejteniA pusztulásnak szellemét,Mely itt két kézzel dolgozik,Vagy az utat akarjaElfödni, mely a sír mellé vezet,Hogy a halottnak nyugodalmátNe háborítsa senki,Mert nyugalomra nagy szüksége van,Kit hetven évig üldözött az élet.Itt nyugszik őVad fák és vad füvek körében,Fölötte hófehér szobor...Miért fehér? miért nem fekete?Vegyétek el s tűzzétek föl helyébeSötét sorsának zászlaját!Oly bántó e fehér hazugság. -És ezt is özvegyeÁllíttatá, ez oszlopot;De könnyen telt ki tőle,Mert nem maradt több,Csupán hét árva gyermeke.S miért tett volna oszlopotSírjához a haza?

25

Hiszen mit tett ő a hazáért?Miatta hét esztendeig szivá csakA börtönök dögvészes levegőjét,És csak fél századigTárta vállán, mint Atlasz az eget,A nemzetiségnek ügyét.Magyar nemzet, most nem volnál magyar,Ő akkor volt az, midőn senki sem volt,Midőn magyarnak lenniSzégyen vala.És te, hazám, te így fizetted őt!Mig élt: fázott és éhezett,S most sírja olyan elhagyott,Mint számüzötté,Ki idegen földön vesz el."

Huszonkét évvel korábban ugyanezen a helyen vetette papírra Kazinczy Ferenc a következő mondatot: „.. .példám, úgy hiszem azt, hevíteni fog szíveket, ha majd magam nem lészek is."65 Igaza lett: példája íme ott él már az 1840-es évek legnagyobb költőjének szívében. Kiváló irodalomtörténészünk, Szauder József igen találóan állapítja meg, hogy Petőfi már „szinte saját Apostolának távoli, de izgató mintájaként" idézi meg ebben a versében Kazinczy szenvedő heroizmusát.66

Ennek az áldozatos, hősi életnek a példája természetesen ott égett Kazinczy Lajos szívében is, akit a Szabolcs megyei Gyulaházán ért az 1848. évi forradalmak híre.

26

A SZABADSÁGHARC ELSŐ HÓNAPJAI

Amikor 1848 forradalmi tavaszán megkezdődött az ország védelmére a nemzetőrség toborzása, Kazinczy Lajos azonnal jelentkezett szolgálattételre a Szabolcs megyei Kisvárdán. Az ott alakított nemzetőrséget ő tanította a katonai gyakorlatokra.67

Csakhamar megindult az első honvédzászlóaljak szervezése is. Kazinczy akkor mindjárt a fővárosba utazott, hogy a Batthyány-kormány68

hadügyminiszterénél felajánlja szolgálatát a hazának. Hatvanhárom évvel később egyik unokaöccsének, Kazinczy Gábornak (1857-1943) adatai alapján Váczy János azt írja Kazinczy Lajosról, hogy a kormány 1848-ban „őt mint főhadnagyot a 18. honvéd-zászlóaljba osztja, innét pedig az I. számú utászzászlóaljba századossá nevezi ki".69

1848-ban a szerb, horvát, szlovák és román nemzetiségek vezetői attól féltek, hogy a magyarok a nemzetiségekkel nem törődve saját hasznukra fordítják majd a márciusi forradalomban kiharcolt és az áprilisi törvényekben szentesített vívmányokat. „Súlyos következménye lett annak, hogy a nemzetiségek sérelmei csökkentették készségüket az összefogásra a magyar forradalom erőivel a mind határozottabban jelentkező visszahúzó irányzatokkal szemben" - írja Szabad György.70

1848 nyarán a császári sereg leverte az olasz szabadságharcot, s ekkor a Habsburg-hatalom az új magyar kormányzat ellen kezdte meg katonai előkészületeit. Bécs előbb csak a délvidéki szerbek és horvátok elégedetlenségét igyekezett szembefordítani a magyar forradalommal.

„Mivel a magyar kormány 1848 tavaszán szűkkeblűén elhárította a horvátok törekvéseit önkormányzatuk kiteljesítésére, Jellasicsnak71/a- sikerült a horvát közvélemény jelentős része előtt horvát nemzeti sérelemmé avatni Batthyányék fellépését báni működése ellen. Súlyosbította a helyzetet a szerb határőrök fegyveres mozgalmának a fellángolása. Noha ténylegesen az osztrák hadvezetőség gyakorolta a hatalmat felettük, beleszólást sem engedve Batthyányéknak, császári tisztjeik a magyar kormány rovására írták, hogy keserves helyzetükben a forradalmi átalakulás még nem hozott üdvös változást. Elégedetlenségük egybefonódott a magyarországi szerbek nemzeti sérelmeivel, és véres felkelésbe torkollott."71/b

A szerb felkelők egyik legerősebb fészke Szenttamás volt, a Duna-Tisza közi Ferenc-csatorna mellett. Szenttamást sáncokkal és árkokkal erős táborhellyé

27

alakították át. A magyar sereg július 13-án intézte ellene az első támadást, majd később még két alkalommal ostromolták - sikertelenül.

A szabadságharcban való részvételének kezdeti időszakára így emlékezik Kazinczy Lajos az aradi osztrák haditörvényszék előtt (az 1849. október 1-i kihallgatási jegyzőkönyv szerint):

„Mikor az elmúlt évben Bechtold altábornagy úr a szerbek ellen Szenttamásnál álló hadtest parancsnokságát átvette, június hónapban én is önként és semmiféle katonai beosztást be nem töltve oda mentem, és a nevezett altábornagy úr mellett parancsőrtiszti szolgálatot teljesítettem, mert őt még Kassáról, ahol dandárparancsnok volt, ismertem.

Abban a hiszemben, hogy a honvédzászlóaljakon kívül lovasságot is felállítanak, gróf Batthyány miniszterelnöknél és magánál a főherceg-nádornál is kérelmeztem tiszti beosztásomat ehhez a csapatnemhez, de mert csak gyalogságot állítottak fel, a fenti okból önkéntesként mentem le a déli hadsereghez.

Ez a korábbi folyamodványom lehetett az oka, hogy szeptember hónapban Batthyány Lajos miniszterelnök és a főherceg-nádor aláírásával kinevezést kaptam, és annak értelmében hadtestsegédtiszt lettem az Ivánka akkori ezredes által szervezett hadtestben.72 Bevonultam hát beosztási helyemre, a hadtesttel Pákozdra mentem, és részt vettem a báró Jellasics altábornagy vezette horvátok és a magyar hadsereg közt vívott ütközetben."

Batthyány még augusztus 27-én úgy intézkedett, hogy az önkéntes nemzetőrség gyülekezőhelyei: Pápa, Vác, Szolnok és Arad. Vácra Ivánka Imrét nevezte ki parancsnokul, melléje segédtisztként Kazinczy Lajost.73 Ivánka és Kazinczy még Tullnból jól ismerték egymást, ahol együtt tanultak az utász-hadapródiskolában. Ivánka később leírja, hogy a váci tábor, amikor elindultak a horvátok ellen, mintegy 2600 Pest megyei, 1000 nógrádi, 600 honti, 200 esztergomi és 100 budai nemzetőrből állott. Négy hatfontos ágyújuk volt.74

Leírja Ivánka, hogy szeptember 29-én Pákozdnál a nyolctized részben újoncokból álló, rögtönzött és jóformán még fölszereletlen magyar sereg bátran elfogadta és a nemzet reményének megfelelően vívta meg a csatát a kétszer nagyobb számú, nagyrészt rendes hadcsapatokból álló ellenséggel szemben, amely pedig mind fölszereléssel, mind tüzérséggel jobban el volt látva. A Velencei-tótól északra, Pákozd és Sukoró között lezajlott ütközetre így emlékezik Ivánka: „...elküldöttem Rajner Pált, aki folyton mellettem volt, a fővezérhez, parancsért; Kazinczyt tanyámhoz, hogy az ott őrizet alatt álló munitiós kocsik egyikét hozza előre, és osztasson ki töltényeket; Guyonnak ugyanezt parancsoltam és sorainak rendezését..."75

Pákozdnál tehát derekasan helytállt a magyar sereg. Sikerült megállítania s megfutamítania Jellačićnak már-már Budát és Pestet is veszélyeztető csapatait.

A magyar sereg tisztikarában akkor még elég sok volt az osztrák hadseregből örökölt, császári érzelmű tiszt, de a legénység és a Kazinczy Lajoshoz hasonló,

28

magyar érzelmű és haladó szellemű tisztek már nem tétováztak: tudták, melyik oldalon és miért kell harcolniuk, amikor veszélyben a haza és a szabadság.

Csak pár nappal előbb jelent meg a Kossuth Hírlapjának szeptember 24-i, vasárnapi számában Kossuth76 szózata: A néphez. „Atyámfiai! Véreim! Polgártársak! - kezdődik a kiáltvány. - Az örökkévaló istennek nevében, ki az igazságot védi, és megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet, szegény magyar hazánk megvédésére."

Az egész ország megtudta ebből a kiáltványból, melyet röpiratként is terjesztettek, hogy hazánk minden oldalról „vérrel és lánggal" van elborítva, és - mint Kossuth Lajos írta -„tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló, minden oldalról bellebb és bellebb a magyar népre, hogy őt kipusztítsa a föld hátáról". Az alig fél esztendeje kivívott szabadság ügyét halálos veszély fenyegeti: „E pusztításnak pedig végcélja az, hogy visszaállítsák a régi keserves állapotot, fegyveres kézzel rontsák le a magyar szabadságot, melyre a király megesküdött; és akit közölünk le nem gyilkolnak, azokat a régi szolgaságba, régi járomba, régi nyomorúságba visszataszítsák."

Figyelmezteti a népet Kossuth szava:„Védelmezd hát magad, szegény elárult nép! Védelmezd magad, ten

tűzhelyedet, gyermekeidet, feleségedet elszántan, rettenthetetlenül: mint ahogy védelmeznéd magadat, midőn útonálló rablók támadnak meg.

Ha véded magad, nincs mitől félned, mert veled isten és az igazság.De ha magadat nem védelmezed: az isten maga sem védelmez meg.Fel hát fegyverre, szegény elárult, de bátor magyar nép!"A pákozdi csata előtti napokban igen súlyos volt a főváros helyzete, hiszen

Jellačić támadásának fő célja a magyar forradalom központjának elfoglalása volt. A kormány lemondásra kényszerült, s a király, V. Ferdinánd a Batthyány Lajos miniszterelnök által előterjesztett új kormány kinevezését is elutasította. Bécsből teljhatalmú királyi biztost küldtek Magyarországra (Lamberg személyében), hogy az osztrák birodalomnak ebben a részében visszaállítsa a „törvényes rendet". Kossuth ezt úgy fogalmazta, hogy az ellenünk irányuló katonai fellépés célja: a népszabadságnak és az 1848-as magyar alkotmánynak (az áprilisban szentesített új törvényeknek) eltörlése. Bizonyára Kazinczy Lajos is így ítélte meg az akkori helyzetet.

A honvédek pákozdi győzelme után (szeptember végén) Jellačić háromnapi fegyverszünetet kért a magyaroktól. Móga fővezér77 rá is állott erre az ajánlatra. Az október 3-án délután 6 óráig tartó fegyverszünetet Jellačić - a megállapodástól eltérően - arra használta fel, hogy állásait odahagyva gyorsan elvonult Bécs felé, így kerülve el, hogy a magyar sereg esetleg döntő csapást mérjen rá. 78 Másrészt így tudott segítséget nyújtani a bécsi népforradalom ellen a Windisch-Grätz79

vezette osztrák ellenforradalmi hadseregnek.

29

Görgey nem helyeselte a Jellačićcsal kötött fegyverszünetet. Ő a pákozdi csata idején Csepel-szigetnek és környékének volt a teljhatalmú parancsnoka, s ebben a minőségében október 2-án (tehát egy nappal a fegyverszünet lejárta előtt) többek közt a következőket írta levélben a magyar képviselőháznak:

„A fegyverszünetre (melyet Móga tábornok magyar részről kötött a bánnal) én ráállottam, mint honvéd őrnagy s az önkéntes nemzetőrök vezére; de mint a népfölkelés rendezője és főparancsnoka reá állani legjobb szándékommal sem tudok... Megtámadni nem fogom az ellenséget, míg a fegyverszünet tart; hanem minden egyebet elkövetek... Tisztelt Képviselőház! Csak most szabad kezet annak, akiben bízni méltóztatik [... ] Csak erélyt, csak most erőmegfeszítést! Mert a nép - könyezve írom - a nép velünk tart!"80

Kossuth Görgeyt október 7-én ezredessé, 28-án tábornokká nevezte ki.Kazinczy a pákozdi győzelem után megbetegedett, Pestre ment, felgyógyulása

után pedig már a Lajta menti, parndorfi táborban vonult be hadtestéhez.81 A magyar sereg ekkor már hetek óta az osztrák határon állt, várva, mit határoz az országgyűlés : előrenyomulhat-e Bécs felé, ahol október 6-án a forradalmárok vették kezükbe az irányítást. Közben Windisch-Grätz serege Jellačić segítségével - tehát egy hatalmas ellenforradalmi hadsereg - Bécset ostromolja, hogy leverje a város fegyverre kelt népét, amelyet csak a gyors magyar támadás menthetett volna meg. Kossuth - aki október 8-a óta az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke - október 25-én a magyar sereg főhadiszállásáról Ivánka ezredest küldi követségbe Windisch-Grätzhez, azzal az üzenettel, hogy hagyja abba az ellenségeskedést és Bécs ostromát. Windisch-Grätz válasza csak annyi, hogy „lázadókkal nem alkuszik". Jellačić pedig a visszatérő Ivánka ezredest letartóztatja.

A Móga János altábornagy vezette magyar sereg - 30 000 ember - végre október 30-án támadásra indul Bécs irányában, de Schwechatnál az ellenség túlereje s a magyar nemzetőrök ijedt megfutása miatt elveszti a csatát. A küzdelemben Kazinczy is részt vett, Görgey dandárában. A honvédsereg fegyelmezetten együtt marad, hátrálással kerülve el a bekerítést. Veszteségünk mintegy 40 halott és 200 sebesült. Másnap Móga lemond, s a Pozsony felé visszavonuló „feldunai" magyar sereg fővezérévé Kossuth Görgeyt nevezi ki.82

30

POZSONYTÓL TÖRÖKSZENTMIKLÓSIG

1848 novemberében Kazinczy Lajost azzal bízta meg a magyar hadügyminiszter, hogy Pozsonyba menve szervezzen egy utászzászlóaljat. Hamarosan fel is állította négy századból álló zászlóalját. Ezzel azután Győrbe menetelt, és ott a második utászzászlóaljat is megszervezte, ugyancsak négy századból.

Itt egy nyomtatott felhívást adott ki, amely így kezdődött: ,,E' hon lelkes fiai ezennel felhívatnak, az alakulásban lévő utászkarhoz erejökhez képest járulni." Kéri a mérnököket és a „mindenféle kézművesek és mesterségeket űző egyének"-et: jelentkezzenek utászi, árkászi, hidászi és aknászi szolgálatra. ,,E' szerint minden katonai és polgári állású olly egyének, - kik azon hivatást érzik magokban, miszerint bár mellyik a' fenérintett szakokbani jártasságok által hazájoknak hasznos szolgálatot tehetnek, - ezennel fölhívatnak, miszerint abbeli szándokukat Győrött alólírttnál, vagy a' nagy laktanyában bejelenteni ne késedelmezzenek."

A felhívás keltezése: „Kelt Győrött, November 21-én 1848." Aláírása: „Kazinczy Lajos, utászkar parancsnoka."83

Ezután ő vezeti Győr megerősítésének sáncmunkálatait.E napokban léptetik elő őrnaggyá. Kossuth így is említi Görgeynek Pestről

november 27-én: „Kazinczy - őrnagy."84

December első felében megindul az osztrák hadsereg általános támadása Magyarország ellen. Ekkor - december 2-a óta - a lemondott, illetve lemondatott V. Ferdinánd helyett már I. Ferenc József császár uralkodik, akit nem kötelez semmiféle eskü vagy ígéret a magyar alkotmány megtartására és megtartatására. Trónra lépését bejelentő kiáltványában ezt írja: „A béke monarchiánk több részében megzavartatott, egy részében pedig polgárháború tört ki. Minden intézkedés megtétetett, hogy a törvény iránti tisztelet mindenütt ismét helyre-állíttassék."

A császári ház intézkedéseinek legfőbbike az volt, hogy egy nagy hadsereg élén Windisch-Grätz herceg - a prágai és a bécsi forradalmat leverő osztrák fővezér - kezdje meg Magyarországon a „rend" helyreállítását. A magyar országgyűlés Kossuth javaslatára kinyilatkoztatta, hogy Magyarország az ausztriai birodalomnak része sohasem volt, most sem az, hanem önálló ország, amelynek saját alkotmánya van, és önállását meg is védelmezi minden idegen beavatkozással szemben.

31

Windisch-Grätznek az volt a haditerve, hogy nyugatról, északról, keletről és délről indítja Magyarország (és Erdély) ellen hadtesteit, s azután egyesült erővel rohanja meg Pestet, a magyar forradalom fővárosát. Az ellenség nemcsak számra nézve, hanem gyakorlottságban és fegyelemben is felülmúlta a még nagyon fiatal magyar honvédséget. Ilyen körülmények között honvédeinknek nagyon kockázatos lett volna döntő csatát vállalniuk a császáriakkal szemben.

December első felében a különféle magyar honvéderők létszáma a következő volt: Görgey Artúrral a Felső-Dunánál 30 ezer, Perczel Mórral Nyugat-Dunántúlon 6 ezer, Damjanich és Vécsey vezérlete alatt a Délvidéken 23 ezer, mások alatt az ország több vidékén 21 ezer, Erdély szélein (Csucsánál, Zsibónál és Nagybányánál) 10 ezer s a magyar kézen levő várakban (Komárom, Lipótvár, Munkács és Pétervárad) 15 ezer. Ennek az összesen 105 ezer embernek legalább ötödrészét még mindig nemzetőrök vagy önkéntesek alkották.85

Kazinczy az osztrákok benyomulásakor azt a parancsot kapta, hogy második zászlóaljával - amelynek még nem volt fegyvere - Győrből Budára vonuljon, és a visszavonuló magyar sereg számára átjárókat készítsen a jégen. Kazinczy Kossuth-tól kért fegyvereket. December 29-én Kossuth ezzel kapcsolatban írja Pestről Csányi László kormánybiztosnak: „Kazinczy ide küld fegyverért - nincs. Hát hova lettek a győri fegyverek?" December 31-én a pénzügyminisztériummal közli: „A dunai átjárás könnyítésére, mostani harcmunkálataink tekintetéből szükséges a jégen utakat készíttetni, s ezek létesítésével Kazinczi őrnagy úr maga meg is bízatott."86

Kossuth biztatására a Görgeytől függetlenül működő Perczel tábornok december 30-án Mórnál megütközött Jellačić seregével, de súlyos vereséget szenvedett. Ekkor Kossuth Görgeynek Bicskénél álló seregét is visszarendelte a Buda előtti úgynevezett első vonalba. A móri vereség következtében igen nehéz helyzetbe került az ország védelme és a forradalom ügye.

A további hadi működések számára a következő tervet állapítják meg:„Döntő harcra nincs szükség. Fő dolog, hogy a mostani haderő a Duna bal

partján elvonulván megmentessék, s az ellenséges főerő figyelmét magához csatolván, azt Debrecentől elvonja, s ott újabb csapatok szervezése lehetségessé váljék. A déli hadsereg (Vécsey és Damjanics) a Közép-Tiszához vonul fel, s ott Répásy tábornokkal együtt a kormány székhelyét védi, Szabadkát s a Maros vonalt Hadik ezredes alatt kisebb haderő tartja. Perczel Szolnok felé a kormány menekülését fedezi, Görgei pedig Vácnak indul Simunich ellen, s onnan [...] vagy Komáromba, vagy a bányavárosokba veszi útját. Az egyes hadtestek további parancsaikat a hadügyminisztériumtól veendik."87

Amikor az osztrák előnyomulás miatt honvédeinknek föl kellett adniuk Budát is, Pestet is, és a magyar kormány az országgyűléssel együtt Debrecenbe tette át székhelyét, Kazinczy Lajost két utászzászlóaljával Tiszafüredre rendelték, hogy ott csatlakozzék Répásy Mihály hadosztályához.

32

Kazinczy december végi és januári vonulásáról két akkori beosztottja is beszámol visszaemlékezésében. Lázár Vilmos, az október 6-i vértanúk egyike, ezt mondja aradi haditörvényszéki vallomásában, 1849. augusztus 28-án, 1848 őszéről-teléről szólva: „...Ordódy őrnagy ajánlata folytán mint százados lettem beosztva az utászcsapatokhoz, melyeket a parancsnokul kinevezett Kazinczy őrnagy Győrben szervezett. Az ő parancsnoksága alatt emeltünk sáncokat Győr előtt. Az osztrák főseregnek Windischgrätz herceg parancsnoksága alatt történt előnyomulása folytán a Tisza mögé, Törökszentmiklósra vonultunk vissza."88

Matolai Etele 1848 decemberében mint vezető őrmester szolgált az első magyar utászezred második zászlóaljánál, a tizedik században. Ő írja le a következőket: ez a zászlóalj még egészen újonnan alakított csapat volt, ásókkal és egyéb utászi eszközökkel ugyan fölszerelve, amelyekkel már nem csekély munkákat is végzett, de fegyvere még nem volt, sőt még föl sem volt esketve. Parancsnokuk Kazinczy Lajos őrnagy volt. Karácsony első napján a győri püspöki templomban tartott nagymise után zászlóaljuk a közeli nagy téren ünnepélyesen letette az esküt. Karácsony után az ellenséges támadás miatt Győrből visszavonultak Bábolna és Nagyigmánd felé. A nagy hidegben még a boruk is megfagyott a kulacsban. 27-28-án indultak Győrből, és Budaörsön át 30-31-én értek Budára. Pesten végre fegyvert is kapnak. Buda és Pest feladása után január 4-én hagyják el a fővárost. További útirányuk: Üllő-Monor-Cegléd.

„7-én Ceglédre értünk - folytatja Matolai -, ahol 8-án reggel Kazinczy Lajos őrnagy, a két zászlóalj közös parancsnoka magához rendelvén, velem hadnagyi kinevezésemet közlé. Még aznap Abonyba, innen 9-én Szolnokra mentünk." l0-én rendkívül kemény téli hidegben érkeztek Törökszentmiklósra. Itt a tisztikarukban egy kis lázadásféle tört ki, mert nem tetszett nekik Kazinczynak az a rendelkezése, hogy a 2. és a 3. utászzászlóalj ezentúl egy utász- és egy vadászzászlóaljat képezzen: ez ellen írásos nyilatkozatban léptek fel. Kazinczy először megharagszik, de azután kibékül a tisztikarral. „...hosszas nyilatkozattal mentette, magyarázta vagy igazolta eljárását; de rendelkezése megsemmisült, mi mindannyian utászok maradtunk; csak maga Kazinczy Lajos őrnagyunk ment el, aki már másnap mint huszár alezredes az 1-ső számú császár huszár-ezred parancsnokságát vette át."89

Az ország északi-északkeleti részében működő császári csapatok - Schlik vezetésével - ekkor már Kassát is elfoglalták, mert honvédeink ott január 4-én csatát vesztettek, bár maga a honvédelmi bizottmánybeli „hadügyér", Mészáros Lázár tábornok vezette őket. A kassai vereség híre Debrecenben nyugtalanságot keltett, de Kossuth szónoklata eloszlatta a csüggedést, és megnyugtatta a kedélyeket.

Január közepén a debreceni kormány s vele együtt a magyar forradalom ügye igen súlyos helyzetben volt: jóformán csak a Tiszántúl megyéibe nem hatolt még osztrák katonaság. Mészáros Lázár így jellemzi az akkori helyzetet:

33

„A honvédelmi bizottmány rendelkezésére csupáncsak a tiszántúli megyék állottak, s a többi a hon szükségéhez csak akkor járulhatott, ha seregeinktől elfoglaltatott.

Szomorú s aggodalomteljes volt a hon sorsa, mert a különféle kellékek forrásaitól jobbára elzárva s mindenhonnét fenyegetve lévén, a kormány biztos állapotra nem számíthatott.

Ha a szerencsétlen kassai csata után nem időz az ellenség, hanem - mint az csak egy középszerű vezérhez is illett vala - utána nyomul a vert seregnek s Tokajt elfoglalja, - mit könnyen lehete, a híd kezében lévén, - s ha a Tisza túlsó részére átkel, ott készülőben levő újonc seregeket talál s mielőtt Perczel Török-Szent-Miklósnál csak hírét is hallaná, már Debrecenbe érhet. A Miskolcon levő és magát újonan szervező sereget Schlick kevés katonasággal is annál inkább fenntarthatta, mert tudata vele Windischgrätz, hogy Pestről Miskolc felé egy erős osztrák dandár nyomul előre."90

Szerencsére az ellenség is félt a számára idegen földön, vagy legalábbis túlzottan óvatos volt, és helyzeti előnyeit nem sietett kihasználni, hogy döntő csapást mérjen a debreceni kormányra, illetőleg a magyar honvédségre. Windisch-Grätz - ahelyett, hogy az osztrák fősereggel azonnal Debrecen ellen indult volna - Budán tétlenül várta az ország meghódolását, csak egy alvezérét küldte előre Szolnok elfoglalására. Schlik is csak jelentős késéssel indult Kassáról dél felé. Így - mint Mészáros utólag megjegyzi - „a legbecsesbet, az időt elszalasztották s azt a magyar kormány használatára hagyták, mely első aggodalmából magához térve, önvédelméről eréllyel gondoskodni, seregét lehetőleg gyarapítani s újra megütközni készült".91

Debrecenbe az első jó hírek Erdélyből érkeztek, Bem tábornoktól.92 Bem értesítette a kormányt, hogy Kolozsvárt visszafoglalta az osztrákoktól. „Hátában biztosítva lévén a kormány - írja Mészáros -, nagyobb elevenséggel s eréllyel folytatá a készületeket, s be kell vallani, hogy még azok a megyék is, melyek az ellenségtől el valának foglalva, ú. m. a dunántúliak s mások is fölszerelési cikkeiket, legfőkép pedig az újoncokat mellékes utakon, nagy kerülésekkel küldék Szeged s onnét Debrecen vagy Nagyvárad felé."93

Az ország védelmének lelke Kossuth Lajos volt, aki fáradhatatlanul szervezte az ellenállást. A legnehezebb hónapokban, amikor már-már minden elveszettnek látszott, az ő tettereje csodákat művelt.

34

KAZINCZY: DANDÁR-ÉS HADOSZTÁLYPARANCSNOK

A Pest és Szolnok feladását követő napok eseményeire Kazinczy Lajos így emlékezik később az aradi osztrák hadbíróság előtt:

„...egy dandár parancsnokságával bíztak meg, és ez év január hónapjában alezredessé léptettek elő. Rögtön hozzáfogtam 2 utászzászlóaljból, egy zászlóalj porosz herceg gyalogságból, egy honvédzászlóaljból, az 1. huszárezred 3 osztályából és 3 ütegből álló dandárom megszervezéséhez és fölszereléséhez; azután azt a feladatot kaptam, hogy Perczel tábornok hadtestéhez csatlakozzam, és támogassam a Szolnok elleni támadást."

Kossuth aggódva vette tudomásul, hogy a szolnoki Tisza-híd az ellenség kezében van, mert Windisch-Grätznek és Jellačićnak így alkalma nyílt Debrecen vagy Szeged felé előnyomulva a kormány székhelyét veszélyeztetni, sőt a déli hadszíntéren ellenünk harcoló szerbeknek is segítséget nyújtani. Kossuth ezért január 17-én parancsba adta Perczelnek, hogy Szolnokot foglalja vissza hadtestével. Perczel a tiszafüredi átkelőhely szemmel tartására, amely eddig Répásy feladata volt, néhány ezer nemzetőrt hátrahagyva, hadtestével mindjárt megkezdte az előnyomulást Szolnok felé. 21-én Törökszentmiklósnál vonta össze csapatait, de a Kazinczy-dandárt külön feladattal Tiszabőre küldte. Perczelnek az volt a szándéka, hogy másnap ő maga a Hertelendy-hadosztállyal a legrövidebb úton támad a szolnoki híd ellen, miközben Kazinczy Tiszabőről a befagyott Tiszán és Zagyván át Abony felől az ellenség balszárnyát támadja meg, egy másik dandár pedig Szolnokon alul kel át a Tiszán, hogy onnan működjön az ellenség jobbszárnya és háta ellen. Így akarták átkarolni és szétverni a Szolnokra befészkelt császáriakat.94

Kazinczynak 2840 főnyi dandára, melyben 400 huszár is volt, 21-én Kunhegyesről Tiszabőre ment, ott éjjel átkelt a Tisza jegén, s a Zagyva felé nyomult előre. Ugyanekkor Hertelendy alezredes hadosztálya a szolnoki Tisza-hídnak tart, Szekulics őrnagy dandára pedig mögötte Törökszentmiklóson van készenlétben. Az együttes támadás sikerrel jár: az ellenség Szolnokot odahagyva Abony felé hátrál a nagy ködben.95

Három nappal később Perczel Mór tábornok - akinek seregében Kazinczy Lajos is ott van - Abony és Cegléd között támadja meg s Irsáig kergeti Ottinger csapatait. Minthogy azonban Windisch-Grätz e napokban három zászlóaljat és 18 ágyút küld Ottinger segítségére, Poroszlónál pedig egyik alvezérével olyan

35

mozdulatokat tétet, mintha ott egy nagy sereggel át akarna kelni a Tiszán Debrecen felé, Perczel hamarosan visszavonul, hiszen fő feladata éppen a Tiszántúl védelme. Ha az ellenségnek sikerül átkelnie Poroszlónál, akkor Perczel seregének távollétében nemcsak Debrecen kerül veszélybe, hanem a sereg visszavonulási útját is elvágják Szolnoknál, így hát január 28-án Perczel visszahúzódik a Tiszán, feladva Szolnokot is.

Ugyanekkor Görgey a felvidéki vármegyékben köti le ügyes hadmozdulataival az ellenség igen jelentős erőit, állandó bizonytalanságban tartva szándékai felől Windisch-Grätzet, s így ez képtelen hadait a debreceni magyar kormány ellen összpontosítani. Egyelőre csak a Poroszló tájára küldött osztrák csapatok tudnak egyesülni Schliknek Kassa felől lejött seregével - Miskolc térségében.

Kossuth január végén a párizsi emigrációjából Magyarországra hívott lengyel Dembiński altábornagyot96 nevezi ki a szolnok-törökszentmiklósi, a tiszafüredi és a Tokaj táji magyar seregek fővezérének, a „Szolnok táji osztály" parancsnokságát pedig, amely eddig Perczel Mór kezében volt, Répásy tábornokra bízza.97

Horváth Mihály így adja elő a január végi személyi változások előzményeit és következményeit:

„Perczel e rögtön visszavonulásának oka abban feküdt, hogy a ceglédi csata napján Dembiński is megjelent a táborban, s magát fővezérként mutatván be, a hadat Debrecen fedezésére, melyet a kormány tudósításai szerint Tisza-Füreden keresztül egy nagyobb ellenséges had fenyegetne, visszarendelte. A kormány e tudósításai léteztek ugyan, de csak az ellenség egy cselfogásán alapultak. A Schlick segedelmére küldött Schultzig ugyanis, ki január 23-kán Kápolnára érkezett, értesülvén Perczelnek Cegléd felé irányzott mozdulatáról, hogy őt onnan visszatérésre indítsa, szálláskészítőket külde Poroszlóra, kik tízezer embernek odaérkeztét jelentenék s e sereg számára élelmiszereket rendelnének. E hírnek oly erős hitelt adott Dembiński, hogy seregét Ceglédről nem is az egyenes úton, hanem biztosság végett a Tisza bal partján rendelte vissza Tisza-Füredre. Perczel azonban e nagy kerület szükségtelenségét vitatá, s az egyenes úton akart Tisza-Füredre menni, hogy onnan Klapkával egyesüljön.98 Ebből aztán heves szóváltás támadt, minek az lett eredménye, hogy Perczel a hadtest-parancsnokságot letette s Debrecenbe ment. Dembiński ezután a hadat Szolnoknál a Tisza bal partjára vezetvén, s háta mögött a hidat is fölégettetvén, Madaras felé ment Tisza-Fürednek; s miután Répásy és Hertelendy dandárait ott hagyta, maga Kazinczy dandárával Polgárig haladt, felfelé s ott kelt át megint a Tisza jobb partjára, Klapka hadteste felett is átveendő a fővezérletet."99

Kazinczy hadosztályparancsnok lett Dembiński seregében. Klapka hadtestében ő vezette a három hadosztály egyikét. Hét gyalogoszászlóaljból, öt osztály lovasságból és négy ütegből állt a hadosztálya. Ezekkel Dembiński

36

parancsa folytán Polgárra, onnan Tiszalökre, Rakamazra és a Tiszán való átkelés után Miskolcra vonult. Innen a Sajó völgyében Tornaljára100 ment, és támadást intézett Schlik utóvédje ellen. Ott be akarta várni Kassa felől a magyar Pillér ezredes hadosztályát, de az nem érkezett meg, s így ő kénytelen volt visszavonulni Miskolcra.

Február közepén betegsége miatt másnak kellett átadnia hadosztálya vezetését, de a hónap végén megvívott kápolnai csatában „nézőként" már részt vett Dembiński oldalán. (Később az aradi cs. kir. haditörvényszék előtt mondja Kazinczy: „...a kápolnai csatában csak nézőként vettem részt.")

Közben a magyar kormány helyzete biztatóbbra fordult, különösen azáltal, hogy Görgey seregének branyiszkói győzelme és Klapka sikeres hadi működése két tűz közé fogta Schlik erős hadseregét, s ezt visszaszorítva lehetővé tette Görgey és Dembiński seregeinek egyesülését. Erdélyben Bem folytatott sikeres harcokat.

Mészáros hadügyminiszter - egyetértésben Kossuthtal - Görgey fel-dunai seregét „16. magyar királyi hadosztály" vagy „7. hadtest" néven Dembiński főparancsnoksága alá rendelte. Ez az alárendelés Görgeynek és seregének igen zokon esett, minthogy a magyarul nem tudó Dembiński egyáltalán nem ismerte a hazai viszonyokat, s addig semmi jelentősebb itteni haditettével nem szolgált rá e túlzott bizalomra, mely - sokan úgy érezték - Görgey ellen is irányult.

Egységes honvédsereg nem volt eddig, hanem egyes seregek működtek külön-külön, a kormány által irányítva ugyan, de azért meglehetős önállósággal. Most elérkezettnek látta a kormány az időt arra, hogy szervezetileg és működésében egységesebb hadsereget hozzon létre. Az új beosztás szerint Klapka serege lett az 1. hadtest, Perczelé a 2., Damjaniché és Vécseyé a 3., Hadik ezredesé a 4., Gál Miklósé az 5., Bemé a 6., Görgeyé a 7.; a komáromi sereg alkotta a 8. hadtestet, a péterváradi pedig Bezerédy ezredes osztályával együtt a 9.-et.101

Milyen hadi események előzték meg február közepén a kápolnai csatát? Február 13-áról Szeremlei a következőket jegyzi föl:

„Pillér ezredes Görgei tábornok egyik hadosztályával Deym vezérőrnagyot (Schlick utóhada) Szénnél Torna megyében utolérvén, hajnalban véletlenül [= váratlanul] megtámadja, s vad futásba bonyolítja. Deym vesztesége 160 ember holtakban és sebesültekben.

Dembiński tábornok s fővezér a Beje felé húzódó Schlick cs. tábornok zömét (Kriegern-dandár) Tornaljánál a Kazinczy-osztállyal d. u. megtámadja. Hosszas eredménytelen ágyúzás után a magyar balszárny hátranyomatik. Schlick ekkor üldözéshez lát, de a honvédektől visszaveretik, mire azonban Deymot segítségül nyeri, akkorára Dembiński már visszarendeli Putnokra csapatait.

Dembiński helyesen gondolta azt, hogy Schlicket nem Kassán, hol megállani nem fog, hanem Tornalján lehet elfogni és megsemmisíteni, s e célból rendelte vissza Klapkát Kassáról. Azonban midőn Tornaljánál febr. 13-án mégis csak a

37

Kazinczy gyönge osztályával intéz támadást, mit ezelőtt pár nappal Klapka visszahívása nélkül is sokkal alkalmasabb időben megtehetett volna, s midőn Kazinczy visszahúzása után Klapkát, ki Putnoknál tétlenül állott, nem előre, hanem Miskolcra hátra rendeli: kétségbe vonhatatlanul elárulta, hogy terve kiviteléhez sem kellő elhatározottsága nem volt, sem a legjobb időt fel nem használta. Schlick ekkép annyi fölényt nyer, hogy végre Dembińskinek kellett félnie, hogy megtámadtatik, minek következtében Guyon és Pöltenberg osztályát Sajó-Szent-Péterre, Aulichét Szikszóra rendeli, hogy Schlicket visszaverhesse, s mindezen utóbbi osztályoknak reggeltől estig harci rendben, éhen szomjan kellett várakozniok állodásaikban. Schlicknek azonban esze ágában sem volt a támadás, s kellemesen érezte magát, midőn febr. 15-én minden háborgatás nélkül

Széphalom: nagy írónk emlékmúzeuma

megszállta Rimaszombatot, s ott magát Windisch-Grätz csapataival összeköttetésbe tehette."102

Annak a hátránya, hogy Schlik egyesülni tudott Windisch-Grätz csapataival, hamarosan megmutatkozott Kápolnánál. Itt február 26-27-én találkozott egymással az osztrák hadsereg (mely a csatát kezdte) és a Dembiński főparancsnoksága alatt álló magyar sereg. A Schlik csatlakozása folytán számbeli

38

fölényben levő osztrákok érzékeny veszteséget okoztak a magyaroknak a kétnapos nagy csatában, de korántsem akkorát, mint amilyenről Windisch-Grätz küldött gyors jelentést a császárnak. „A lázadócsordákat - írta neki - Kápolnánál iszonyú mennyiségben találtam föl, szétszórtam és legnagyobb részt megsemmisítettem, a maradék a Tiszán keresztül menekült. Remélem, hogy néhány nap alatt Debrecenben leszek, s a pártütés fészkét hatalmamba kerítem."103

Kazinczy Lajost Dembińiski kápolnai csatavesztése után a Klapka vezette I. hadtestben bízzák meg újra egy hadosztály parancsnokságával.

Klapka hadteste rendeletet kap, hogy Szolnok felé vonuljon, s ott Damjanich és Vécsey működését támogassa. Törökszentmiklósnál március 5-étől három magyar hadtest összpontosul s ott van köztük honvédeivel Kazinczy is.104

39

„SZABADSÁG! ITTEN HORDOZÁK VÉRES ZÁSZLÓIDAT.

Néhány nappal Windisch-Grätz kápolnai győzelme után Ferenc József császár kiadta - március 4-én - az úgynevezett összbirodalmi alkotmányt, abból az alkalomból, hogy „fegyvereinek diadalmas előmenetelei Magyarországon az egységes Ausztria újjászületésének nagy munkáját, mit életföladatává tőn, megállapíttatásához közelebb vitték".105

Ez az önkényes alkotmány a 71. pontjában kimondta, hogy „Magyarország alkotmánya, amennyiben az új alkotmánnyal össze nem fér, hatályon kívül tétetik".106 Vagyis a császári ház Magyarországot be akarta olvasztani az osztrák birodalomba, teljesen megszüntetve hazánk „önállását" és törvényes jogait.

Hogy - Kossuth szavaival szólva - „e nemzetet az élő nemzetek sorából kitörülni nem könnyű dolog", azt ugyanezekben a napokban Damjanich tábornok szolnoki támadása és győzelme bizonyította a világnak. „E harcnak - írja Szeremlei -, mely a legnagyobb győzelem volt, melyet fegyvereink ekkorig az osztrákok ellen vívtak, Dembiński terve szerint célja volt tüntetni, mintha a magyar főerő Szolnoknál akarna mozdulni, mialatt Dembiński a valódi főerővel a gyöngyösi vonalon tört volna Pest felé. Az ősz lengyel a szerencsés sikert fényes elégtétel gyanánt tekinté az utóbbi napokban ócsárolt, s az ő titkolódzásai miatt csakugyan érthetetlen tervei javára..."107

A Kossuth által kinevezett új fővezér, Vetter Antal, magyar volt, de mint sokáig császári szolgálatban álló főtiszt, a magyar nyelvet törve beszélte.

Vetter új támadó tervének az volt a lényege, hogy Görgey a maga hadtestével a tiszafüredi táborból a tiszántúli részen fölmegy Tokajig, ott átkel a folyón, azután Miskolc és Eger táján foglalkoztatja az ellenséget, míg Vetter három más hadtesttel Szolnoktól délre, Cibakházánál kel át a Tiszán, hogy Nagykőrös felé vonulva törjön előre a főváros irányába.

Vetter március 15-én érkezett a főparancsnokság átvétele végett a törökszentmiklósi táborba, ahol Damjanich, Aulich és Klapka hadtestei összpontosultak. Az ellenség főereje a cegléd-nagykőrös-kecskeméti vonalon várakozott. Vetter főhadiszállása március 16-án már Cibakházán van. Itt a megállapított terv szerint a Klapka-hadtest - melynek egyik részét Kazinczy vezeti - és a Damjanich-hadtest 18-án, Aulich Lajos hadteste pedig 19-én kel át a Tiszán. Az egész sereg sűrű ködben nyomult előre Nagykőrös felé. Vetter a városhoz közeledve a támadás folytatására ad parancsot, Damjanich azonban ezt kockázatosnak minősíti részben a feneketlen sár, részben pedig amiatt, hogy ha vállalkozásuk nem sikerül, akkor a sereg háta mögött csupán egyetlen híd áll

40

rendelkezésre a visszavonuláshoz. A következő éjszakára még ott ütnek tábort, de másnap - mivel Aulich is csatlakozik Damjanich véleményéhez - Vetter visszaparancsolja a sereget a Tisza mögé. 22-én a Klapka- és a Damjanich-hadtest ismét Törökszentmiklósra, az Aulich-hadtest pedig Mezőtúrra vonul.

Közben a külön működő Görgey-hadtest már Miskolc tájáig jutott, s úgy látszott, hogy a Miskolc-Eger-Gyöngyös vonalon valósulhat meg végül is a rég várt nagy ellentámadás Pest és Buda, azután az egész ország felszabadítása céljából. A magyar hadvezetés úgy döntött, hogy Cibakházánál csak tüntető csapatok maradjanak (az ellenség félrevezetésére), minden más erő Heves megyében egyesüljön, és innen az eredeti haditerv szerint indítsák meg nyugat felé a döntő támadást, amelyben Görgeynek legutóbb már a Tarnáig előretört csapatai haladhatnak az élen. Klapka, Aulich és Damjanich hadtestei március 25-én megérkeztek Tiszafüredre, s itt a folyón átkelve csatlakoztak Görgey hadtestéhez.

Március vége felé Vetter súlyosan megbetegedett. Ekkor Kossuth Görgeyt nevezi ki a honvédsereg főerőinek parancsnokává. Ez március 30-án történt, az Egerben tartott haditanácson, amelyen Kossuth és Görgey mellett Damjanich, Aulich, Klapka s a magyar honvédség más vezetői is részt vettek.

Így most már Görgey Artúr főparancsnoksága alatt indulhatott meg - Dembiński és Vetter rosszul sikerült kísérlete után - a harmadik ellentámadás a császáriak ellen: a tavaszi hadjárat. Dembińskinek Kápolnánál megrekedt előnyomulása és Vetternek Damjanichcsal együtt vezetett cibakházi-nagykőrösi próbálkozása után ez a harmadik általános támadás végre sikeresnek bizonyult.

Görgey hadereje mintegy 50 ezer emberből s 180-190 ágyúból állott. A vele szemben működő ellenséges haderő számra nézve valamivel nagyobb volt; Schlik hadteste a Galga és a Zagyva völgyében foglalt állást, Jellačić pedig Cegléd és Gödöllő között.

Március 31-én Görgey a következőképpen állította fel csapatait: eddigi saját VII. hadtestét Gáspár ezredes vezénylete alatt Hatvan felé indította, az I. hadtest (amelyben Klapka vezetése alatt Kazinczy hadosztálya is harcolt) Nagykáta felé vonult, míg Damjanich III. hadteste Jászberényig nyomult előre. Aulich a II. hadtesttel a harcvonal mögötti tartalékként ennek változásai szerint intézte mozdulatait.108

Április 2-án a hatvani ütközetben megszületett a magyar sereg első diadala. Szeremlei megjegyzi e nagy nap eseményeivel kapcsolatban:

„A hadjárati tervet azon régi alapeszme szerint, hogy előre kell menni, Klapka, Görgei és Bayer109 közösen készítették. Az események éltető lelke, a harcok vezérlő szelleme azonban maga Görgei volt, ki, mióta dicsvágyának a fövezérség elnyerésével elég tétetett, egészen elemében vala, s minden erejét megfeszíté, hogy a fényes polcon katonai képességei számára örök nevet vívjon ki. Az eddigi határozatlan és ingatag vezéri intézkedéseknek rögtön végök

41

szakadt. Görgei a rég óta kitűzött és mindenki által helyeselt irányban gyorsan és összes haderejét kifejtve akart előre nyomulni. A hadsereg már kineveztetése előtt megnyugodott az ő fővezérségében, s a rendkívüli férfiút, kinek vezéri lángeszében vakon bízott, s ki rendkívüli jellemével és katonai szigorával tiszteletet és hódolatot ébresztett benne, reménnyel és lelkesültséggel látta a hadak élére állani."110

Kossuth és Görgey között ekkor még nem éleződtek ki azok az ellentétek, amelyek részben politikai nézetkülönbségeikből, részben egyéni hiúságukból származtak. E nagyszerű napokban szinte semmivé lesz az egymással szemben való féltékenységük és gyanakvásuk. Kossuth maga is ott van a táborban, és látva a seregnek Görgeyt körülvevő lelkesedését, ezt írja jelentésében a honvédelmi bizottmánynak: „...győztünk, határozottan, tökéletesen, s Görgei fővezér előtt tisztelettel kell meghajolni minden hazafinak, mert nem hiszem, hogy a história példát mutathasson fel, miként egy fővezér a fővezérnek nagy kötelességeit s a minden veszélyes pontoni jelenlétet, a rettenthetlen közkatona kötelességeivel nagyobb mértékben teljesíthette volna, mint Görgei.. ."111

Április 4-én a tápióbicskei ütközettel, 6-án (nagypénteken) pedig az isaszegi csatával folytatódik a magyar győzelmek sora. Mindkét csatában Kazinczy is részt vett hadosztályával.

Mészáros följegyezte, hogy Damjanich az óvatos Klapkához majdnem minden harc előtt így szólt, tréfásan ugratva bajtársát: „Ich weiss, du wirst wieder laufen!" (=Tudom, hogy te ismét futni fogsz!) És leírta Mészáros a következő esetet: „Tápió-Bicskének Klapka kevés előrelátással tartott, hol büszkén s rohamlépésben dugta be orrát a faluba. Az ellenség védve tartván a falut, rejtett állásban létezett, midőn oda a magyarok beérkeztek. Ezek komolyan s élesen fogadtattak, úgy hogy rendetlenségben futott vissza az egész hadtest. Ha Damjanics derék hadtestével nem jön segélyére, iszonyú veszteséget szenvedett volna. Damjanics szintén rohamra doboltatott s az ellenséget kiverte Bicskéből."112

Az isaszegi győzelem igen jelentős haditény volt. Az öreg Mészáros is elismeri: „Eddigi legnehezebb s talán legvéresebb ütközetünket dicsőn nyertük meg."113

Az isaszegi csata délutánjának nevezetes eseménye volt egy párbeszéd. Görgey fővezér a csata közben azt tapasztalta, hogy míg középen, ahol Damjanich hadteste harcolt, hevesen folyt az ágyúzás, a balszárnyon, Klapka arcvonalán a tűz egészen megszűnt. Mindjárt sejtette, hogy ott valami baj van. Segítségül odarendelte a tartalék csapatok nagy részét, és ő maga is afelé nyargalt. Megdöbbenve látja, hogy Klapka zászlóaljai visszafelé vonulnak. Amikor ennek okát tudakolja a tábornoktól, Klapka azt feleli, azért adott parancsot a visszavonulásra, mert hadteste fáradt, a töltényük is megfogyatkozott, és szerinte tanácsos volna másnap reggelig mindenütt abbahagyni a harcot:

42

- A győzedelem, mely ma lehetetlen, holnap még lehetségessé válhatik.De Görgey azon a véleményen van, hogy akik gyorsak a hátrálásban, azok

előre is tudnak menni, a szuronyrohamhoz pedig még töltény sem kell.- Ma győzni kell - mondja határozottan -, vagy visszavonulni a Tisza mögé!

Csak e kettő közt van választás. Damjanich még derekasan harcol, Aulich is előrenyomul: győznünk kell tehát!

- Előre, fiúk! - kiáltja erre Klapka is honvédeinek, akiknél eddig is nem annyira a jóakarat, mint a vezér lelkesítő kitartásának példája hiányzott.114

Az isaszegi győzelem után sokan úgy gondolták, hogy az ország teljes felszabadítása már csak néhány hétbe kerülhet.

Isaszeg után négy nappal - április 10-én - Vácnál arattak győzelmet honvédeink. Kazinczy is ott volt a Vácot visszafoglalók soraiban.

E napokban történik Windisch-Grätz herceg leváltása: sikertelen magyarországi működése miatt a császár visszahívja Olmützbe,115 s egyidejűleg Welden táborszernagyot nevezi ki a magyarországi és erdélyi csapatok főparancsnokává, ideiglenesen reá bízva e „lázadó" tartományokban a polgári ügyek vezetését is.

A debreceni országgyűlés - Kossuth javaslatára - április 14-én kinyilatkoztatja Magyarország függetlenségét és a Habsburg-ház megfosztását itteni uralkodói jogaitól. Kimondja a határozat, hogy országunk Európa minden államával békében kíván élni. A honvédelmi bizottmányt felelős kormány váltja fel, amelyet egy kormányzó fog kinevezni. Kossuth Lajost egyhangúlag kikiáltják „a magyar álladalom kormányzó elnöké"-vé.

Arany János ebből az alkalomból írta Április 14-én című versében:

Függetlenség! Ez a jelszó,És szabadság a nagy cél:Teljes független szabadság; -Nem kell semmi, ami fél.Zárt üvegházban tengődveA szabadság nem tenyész:Élet vagy halál jöjjön ránk,Csakhogy légyen egy egész.

Százezrek érzéseit és gondolatait fejezték ki a költemény utolsó szakaszai is:

Bánjuk-e, hogy a dicsőség Egészen szárnyára vett? Hogy egészen és örökbe Bírjuk a becsületet? Hogy karunknak győzedelmét Látja, nézi a világ,

43

S temetőnkhöz, mint diadal-Ívünkhöz, kész a cser-ág?Sőt örüljünk, sőt előre! Habozásban nincsen üdv. Zászlónkon a függetlenség:Az fog élni, aki küzd. Fel, fel a szent küzdelemre! A sorompó nyitva áll: Egy a pálya, egy a végcél: Dicső élet, vagy halál.

Sokan azonban - így Görgey és valószínűleg Kazinczy Lajos is - attól tartottak, hogy a függetlenségnek a teljes győzelem előtti kimondása a szabadság ügyére nem életet, hanem halált fog hozni, mert a debreceni határozattal és változtatásokkal csak siettetjük Ausztria és a cári Oroszország erőteljesebb föllépését hazánk ellen.

Mészáros Lázárnak is voltak fenntartásai, s ezeket el is mondta az országgyűlés zárt ülésén, melyet a függetlenségi határozat kimondása előtti napon tartottak. Azzal érvelt, hogy barátaink (a nyugati demokráciák) igen távol, ellenségeink (a reakciós Ausztria és Oroszország) pedig igen közel vannak, ezért szerinte helyesebb volna a Kossuth által javasolt sorrendnek a fordítottja, azaz: a függetlenséget akkor kellene ünnepélyesen kinyilatkoztatni, ha az ország már felszabadult.116

Az bizonyos, hogy Kossuthot mint kormányzót ezután jobban lekötötték a hivatali ügyek, és kevesebb időt tölthetett a nép között és a hadszíntereken, mint korábban, amikor „csak" honvédelmi bizottmányi elnök volt. De magának a függetlenségi nyilatkozatnak nagyszerűsége és történelmi értéke akkor is kétségbevonhatatlan, ha a következő hónapok eseményei legalább részben az aggályoskodókat igazolták. Kossuth ott a debreceni nagytemplomban az országgyűlés két háza és a nyilvános ülésre betódult debreceni nép jelenlétében lángoló szavakkal nyilvánította ki, hogy „e honnak önállónak, osztatlanul függetlennek kell lennie, s e szerint kell cselekednie".

„Kossuthot látni kelle - írja visszaemlékezésében Mészáros -, mikor valamely fontos tárgy került vitatás alá: mily szívemelőleg és megrázólag hatott hallgatóságára, úgy hogy még az ellenző észt is magával és magához ragadta; a hívőket bibliai formuláival s a sokféle, felsőbb s alsóbbrangú érzelmeket mintegy megigézve tudta meghódítani. Látni kellett, hogy zöld s mitsem jelentő szemeivel - melyek szónoklata hevében lángoltak - mikép lövöldözé a szikrát, midőn egész ábrázata fénylő sugarakkal látszott elárasztva lenni."

„Igaz ami igaz, s azért meg kell vallani - folytatja aztán -, hogy széles e világon nem lehetett, nem lehet, s talán sok ideig nem is lehetend találni

44

egyéniséget, ki a magyar szívhez, érzelemhez úgy tudjon beszélni; ki magát azzal úgy tudja azonosítani; ki a sokaság gondolatát minden tárgynál úgy ki tudja fejezni; ki e nemzet erejét és gyengéit úgy ismerje; aki szónoklata hatalmával a hallgatóságot annyira meghódítsa, anélkül, hogy leszálljon s pórias szavakat használjon,[... ] szóval, aki tetőtől talpig olyan magyar szónok legyen."117

Térjünk azonban vissza Debrecenből Görgey táborába, a magyar fősereghez! Honvédeink - és köztük Kazinczy Lajos - április 16-án Léva vidékén elérik a Garam folyót. Legközelebbi céljuk az, hogy Komárom várát fölmentsék az ellenséges ostrom alól. 19-én Nagysallónál118 ütközik össze a magyar és az osztrák sereg: mindkét részről mintegy 20-20 ezer ember. Kazinczynak itt is jelentős szerepe van.

A nagysallói csatát a hideglázban gyengélkedő Görgey fővezér a lévai kastélyban levő főhadiszállásáról irányította. Innen nézte távcsövén a harc folyamát. Ez volt egyébként a a szabadságharcnak eddig a legvéresebb csatája. Veszteségünk holtakban és sebesültekben 600 ember, az ellenségé saját bevallása szerint 900, a mi vezéreink állítása szerint 2000. Ezenfelül az ellenségnek több mint 2000 embere fogságba esett. Négy ágyút, két lő-, húsz szertárszekeret, számos lovat és fegyvert zsákmányoltak tőlük a mieink.119

Klapka így emlékezik vissza a csata legnehezebb órájára:„...Damjanics is támadást intéz a balszárnyon Wysocki120 osztályával. A

Leiningen és Kiss Pál dandárok, hasonlókép rohamoszlopokba sorakozva, támogatják Kazinczyt s rövid ellentállás után a város belsejébe nyomják vissza az ellenséget. Itt azonban egy dühös utcai harc fejlődék ki. Minden házat, minden udvart, minden sövényt ostrommal kellett megvenni, míg az osztrákok a közel fekvő magaslatokról s a városnak többi, még birtokukban lévő részeiből a magyarok által elfoglalt utcákat gránátokkal és röppentyűkkel borították el. De a vitéz honvédek, még vitézebb parancsnokaiktól vezényelve, rendíthetlenek, lépésről lépésre tolakodnak előre a gyilkos harcban. Egy óra múlva Nagy-Sarló meg lön véve, Wysocki és Kazinczy osztályai birtokában vannak a lángoktól s holtaktól és sebesektől elborított városnak."121

A csata után Kazinczy megparancsolja hadosztályának: a legénység fele aludjon, fele ébren legyen; a zászlóaljparancsnokok jelentsék sebesültjeiket és a csatában kitűnteket. Intézkedik az ellátásról is.122

Másnap Fajkürtön Klapka parancsot ad Kazinczynak a széthúzódó állások tömörítésére és a Damjanich-hadtesthez való közeledésre.123

Április 26-án Kazinczy így rendelkezik hadosztályában: a 19. zászlóalj a komáromi 1. és 2. erődöt szállja meg, a 13. zászlóalj a 3.-at, a 34. zászlóalj a kis erődöt veszi birtokába, a 40. zászlóalj előőrsi szolgálatot teljesít.124

Kazinczy Lajos életének egyik legnagyobb eseménye mindenesetre a nagysallói csata volt, amelyben példás hősiességével tűnt ki. Fél évvel később büszkén vallja az aradi császári haditörvényszék előtt: „Az április 19-i nagysallói

45

csatában tanúsított jó magaviseletemért Görgey tábornoktól a katonai érdemjel III. osztályát kaptam."

Följegyezték Kazinczy Lajosról, hogy bátor harcos volt, és hazafiúi lelkesültségével az általa vezetett csapatokat is harci lángra tudta gyújtani: „...hősisége s ügyes vezénylete által [a csatákban] mindinkább magára vonta a figyelmet. Bátor, sőt mondhatni rettenthetlen bajnok volt, imposant alakja, s emelkedett honfi lelkesültségével előnyös befolyást gyakorolt a parancsa alatt álló csapatokra, melyeket harci lángra gyújtani mindenkor hatalmában állott, miért is a szuronyt szegezz rohamokban minden adandó alkalommal babért aratott, mindannyiszor a rohamoszlop élére állván, üldözőbe vett elleneit futásra kényszeríté."125

46

KOMÁROM ÉS BUDA

A nagysallói győzelemnek jelentős hadászati következményei lettek. A Dunától északra működő osztrák hadtest Érsekújvárnál a Nyitra folyó mögé hátrált. Welden, az új császári fővezér, Bécsért kezdett aggódni, s elrendelte Pest kiürítését, egyidejűleg megszüntetve Komárom ostromát is. Az osztrák fősereget Welden - a Dunától és Komáromtól délre - Nagyigmándig vonta vissza, Jellačić pedig csapataival Pesttől Mohács és Eszék felé húzódott le: a Délvidéknek császári kézen való megtartása, illetve visszafoglalása végett.

E napokban érkezik meg Görgey táborába a debreceni függetlenségi nyilatkozat híre.

Kossuth a határozat kimondása előtti napon az országgyűlés titkos ülésén arra hivatkozott, hogy a függetlenséget és a Habsburg-házzal való szakítást a hadsereg követeli, és ha az országgyűlés ki nem mondja, akkor a hadsereg fogja megtenni helyette. Azt elhallgatta, hogy Görgey éppen is ellenezte gödöllői találkozásuk alkalmával Kossuth tervét. Kossuth egyébként Gödöllőn nem is árulta el a hadsereg vezetőinek, hogy ennyire sürgősen tervezi a teljes szakítást Ausztriával. A fővezérnek az elnökkel szemben az volt a véleménye, hogy a harci sikerek miatt nem szabad elbizakodnunk, és ahelyett, hogy magunk ellen ingerelnénk a reakciós nagyhatalmakat, győzelmeinket inkább az Ausztriával való békés megegyezés érdekében kellene kihasználnunk.

A kormány küldöttje, Ludvigh János kormánybiztos azt hitte, örömhírt visz Görgey táborába a debreceni tudósítással, de ott a várt hatásnak az ellenkezőjét tapasztalja.

Szeremlei szerint Kossuth sietségének főként személyes okai voltak:„Hogy mi indította Kossuthot a függetlenség oly gyors kimondására, melyet

sem az akkori befejezetlen hadmunkálati ügyek, sem a néphangulat, sem a jog, sem az eszély, sem a haza java és méltósága nem kívántak, sőt elleneztek, azt viddini szózatában később vallotta meg. Az indok az volt, hogy ily módon akarta elvágni a hidat a képviselőházi békepárt előtt. [... ] Kossuth, mint maga megvallja, félt a békepártiaknak Görgeivel szövetkezésétől, nem mintha ebből a hazára nézve valami bajt és szerencsétlenséget következtethetett volna, hanem mert e párt csak az ő bukása árán kerekedhetett volna felül."126

Az kétségtelen, hogy Kossuth túlzottan sietett. Szeremlei többek között szemére veti, hogy „a külföldi kormányokat e dologra, mely hazánk sorsát nemzetközi kérdéssé változtatta, elő nem készítette, sőt beleegyezések kinyerését

47

terve kivitelére még csak meg sem kísérlette".127 E mulasztás következményeként a magyar forradalom külpolitikailag egyre inkább elszigetelődik, és amikor megkezdődik az orosz cári csapatok intervenciója, még a magyar üggyel korábban rokonszenvező angol kormány is lényegében ellenünk foglal állást.

Kossuthnak Görgey és a tisztikar érzékenységével is számolnia kellett volna. Talán arra számított, hogy a kész tények fölött kénytelen lesz mindenki gyorsan napirendre térni, és mivel most már nem lesz más út és más lehetőség, az egész nép és a hadsereg is az ő határozottabban forradalmi útját fogja választani. Várakozása nem vált valóra. A kossuthi államcsíny szinte lelki válságot idézett elő Görgey fővezérnél és igen sok tiszttársánál, olyan körülmények között, amikor a győztesen előrehaladó hadsereg vezetésében minden figyelmet az ellenség elleni harcra kellett volna összpontosítani.

Görgey érzelmileg maga is elítélte az uralkodócsaládot és Ausztria reakciós politikáját, de a debreceni határozatot sem helyeselte.

Miért nem mondott le Görgey a fővezérségről, és miért nem vonult vissza a hadi szolgálattól, ha nem értett egyet a debreceni nyilatkozattal? Ennek több oka is lehetett. Az egyik nyilván az volt, hogy úgy vélte: lemondásával széles körű válságot idézne elő a hadseregben, mert számosan követnék példáját, s így épp a legsúlyosabb megpróbáltatások küszöbén megtörne a nemzeti ellenállás. Márpedig erős meggyőződése volt, hogy csak fegyverrel a kézben védhetjük meg az 1848-as vívmányokat, az akkor szentesített alkotmányt. Kossuthnak új, 1849. április 14-i politikájával szemben ő 1848-hoz ragaszkodott, már csak azért is, mert úgy látta: forradalmunk a bécsi forradalom bukása óta lényegében magára maradt Közép-Európában, jobb volna tehát Ausztriával szemben egy előnyös kompromisszumot kiharcolni, mintsem azt kockáztatni, hogy Bécs a cári orosz hadsereget hívja be ellenünk.

Kazinczy Lajos is valahogy hasonlóképpen gondolkodott. Az ő fejében is megfordult, ne térjen-e vissza a debreceni események után a hadseregtől a polgári életbe, de aztán a maradás mellett döntött. Ezekről a kérdésekről így vall később az aradi osztrák haditörvényszék előtt:

„Magyarország függetlenségi nyilatkozatával és az uralkodóház trónfosztásával kapcsolatban annyit mondhatok, bár ez alighanem enélkül is köztudomású, hogy ez az esemény a magyar hadseregben általános megdöbbenést keltett, és ezt az elhatározást senki sem helyeselte.

Mivel azonban Görgey főparancsnok megmaradt állásában, én sem tehettem mást, ugyancsak tovább szolgáltam, és bár éreztem, hogy jogtalanság történt, a katonai alárendeltség köteléke - és csakis ez - visszatartott a hadseregben."

A honvédsereg tábornoki és törzstiszti karában eléggé általános lehetett a debreceni április 14-ének ilyen megítélése. Ivánka Imre ezredes például - Görgey és Kazinczy egykori tanulótársa a tullni hadapródiskolában - harminckét évvel később így emlékezik vissza Kossuth és az országgyűlés függetlenségi

48

nyilatkozatára: „Tartózkodom most is ítéletet mondani emberek és a történtek felett; csak egyet mondok meggyőződésem szerint: a 14-ik áprilisi határozat vesztette el Magyarországot; Görgey magatartását ha valaki meg akarja ítélni, nem szabad elfeledni, hogy jelszava volt »V. Ferdinánd és az 1848-ki alkotmány, sem több, sem kevesebb.«"128

Vitatkozhatunk ezzel a véleménnyel, de nem vonhatjuk kétségbe, hogy ezek a katonák: Görgey, Kazinczy és Ivánka Imre is szerették, sőt legjobb meggyőződésük szerint szolgálták hazájukat. Természetesen nem V. Ferdinándhoz vagy I. Ferenc Józsefhez ragaszkodtak ők, hanem igazában csak a jelszó második feléhez: 1848-hoz. Hogy ebben az értelemben forradalmárok is voltak, bizonyítja ezt tántoríthatatlan helytállásuk az 1848-1849. évi forradalom fegyveres harcaiban.

Ha sok mindenben más véleményen voltak is, mint Kossuth, határozottan szemben álltak a fekete-sárga szellemiségű, dinasztikus politikával. Kiviláglik ez Görgey április 29-én kibocsátott hadparancsából. Görgey ebben megbélyegzi az „esküszegő, rút dinasztiát", s arra hívja fel a honvédeket, hogy szép hazánk önállóságát védelmezve továbbra is hűségesen harcoljanak a „bitor zsarnokság" ellen a népjogokért.129

Csapatai ekkor már Komáromot is felszabadították - a Duna mindkét partján - a császári csapatok ostromzárlata alól. Kazinczy ezekben a harcokban is részt vett mint Klapka egyik hadosztályparancsnoka.

Az április végi napokban Görgeyt az a kérdés foglalkoztatta legjobban, merre folytatódjék a komáromi csata után a magyar hadsereg támadása, illetőleg mi legyen a legközelebbi tennivaló. Buda vára akkor még osztrák kézen volt; mi tehát a sürgősebb: Budának mint nemzeti önállóságunk jelképének felszabadítása, vagy a Bécs elleni vonulás?

Görgey a komáromi csata után maga is az előrenyomulást ítélte jobbnak: kiderül ez a már említett kiáltványából, melyben szabadságharcunkat európai jelleműnek mondja, ezt a jelszót tűzve serege elé: „Előre bajtársak, előre!" A rögtöni előnyomulás azonban nem állott hatalmában, mert nagyon kimerült csapatait még pihentetnie kellett. Szeremlei szerint több más oka is volt Görgey komáromi habozásának:

„...töltényei az utolsó harcban elfogytak s tüzérségi készleteit a kormány nem küldte el. Ide járult még az is, hogy Klapka Kossuthtal együtt Budavár elfoglalását sürgeté a roppant sztratégiai képességű Bayerrel ellentétben, ki az osztrák főváros felé előre tervezett. De majd megérkeztek Görgei lőszerei s még mindig a biztos győzelem reményében üldözhette volna Weldent, ő azonban e tervéről letett, még pedig, mint emlékiratában mondja, politikai indokok miatt. Ügy vélekedett t. i. hogy az osztrák kormány belátván, hogy saját erejéből nem leend képes foganatosítani a márc. 4. [„összbirodalmi"] alkotmányt, inkább fog hajlani kibékülésre, mint az oroszok behívására, ha Görgei, miután előbb az ápr.

49

14. határozatot is visszavétette, győzedelmes hadserege élén az osztrák határnál békeajánlatokkal kínálandja meg. Ily nemű békeajánlatok sikerére nézve pedig Görgei Budavár előleges elfoglalásában több »esélyt« látott, mint a rögtöni előnyomulásban."130

Óvatosságra intette Görgeyt, és figyelmét Bécs helyett inkább Buda felé irányította az a tény, hogy már a komáromi győzelem is csak részleges lehetett - a magyar hadtápszolgálat és technikai fölkészültség hiányai miatt. Minthogy az ország szíve, Pest és Buda hosszú hónapokig az ellenség kezében volt, mindent igen hosszú vonalon, a Tiszántúlról kellett a harcoló csapatok után szállítani. A debreceni hadügyminisztérium vezette hadtápszolgálat alig-alig volt képes követni Görgeynek váratlanul gyors előrehaladását a Tiszától Komáromig, s ugyan miképp javulhatott volna meg ez, ha nem Komáromig, hanem a Lajtáig és Bécsig hosszabbodik meg az utánszállítási vonal?

Támadó hadműveletben a technikai fölkészültségnek is nagy szerepe van, nálunk viszont hiányzott például a hídkészlet, és nagyrészt ennek volt a következménye, hogy a Garamon és a Dunán való átkeléssel értékes napok teltek el, mialatt az osztrák fősereg Komáromtól délre el tudta kerülni, hogy Görgey elállja visszavonulásának az útját.

Pethő Sándor szerint súlyosan esett latba az a körülmény is, hogy ekkor már az osztrák-olasz háború Radetzkynek március 23~i novarai győzelmével befejeződött, s így jelentékeny császári erők szabadultak fel, amelyeket a bécsi kormány most már Magyarország ellen fordíthatott.131

Hogyan látta április végén a helyzetet és a legközelebbi feladatokat Kazinczy hadtestparancsnoka, Klapka tábornok? Érdemes részletesen idéznünk Klapka öregkori emlékiratát:

„Komárom várának teljes fölmentésével a magyar főhadsereg megoldotta föladatának nagyobb részét. Az ellenséges hadi erő kiszoríttatott az országból, Buda őrségén kívül, amely el volt szánva magát végső lehelletig védelmezni, s a főváros védtelen lakosainak feje fölött Damokles kardját suhogtatta.

Arról, hogy mit kellett volna Görgeinek az ápril 26-iki győzedelmes csata után tenni, sokat és sokfélét írtak össze.

A legtöbben, akik az ő működését közelebbi bírálat alá veszik, a főhibát abban találják, hogy mindjárt a csata után való napon nem volt a visszavonuló ellenség sarkában, azt nem üldözte, s nem nyomta Bécs felé.

A kritikusok félreismerik a helyzetet, amelyben mi voltunk, s amely a Bécs falaiig való rögtöni előnyomulásnak útjában állott.

Az osztrák hadsereg Komárom előtt nem volt tökéletesen legyőzve, [...] még képes volt meglehetős rendben visszavonulni, sőt még Nagy Sándor [tábornok] heves támadását is visszaverte.

Pozsony vidékén megérkezve, képes volt a Duna jobb partján levő osztrák hadosztályokat is magához vonni, s magát ezenkívül Graz, Bécs, Brünn és Linz

50

őrségének egy részével megerősíteni, eltekintve a tartaléktól, melyet az ellenség fővezére lassanként összegyűjthetett.

Bécs előtt ilyformán 60 ezer ember állhatott volna ellenünk, amivel szemben a mi erőnk még távolról sem volt egyesítve, s belé számítva a komáromi várőrséget is, alig rúgott 36.000 főre.

Aulich hadteste s Kmetty hadosztálya, 16 ezer emberrel, még Pesten és Pest körül táborozott; ezeket nem volt szabad ott hagynunk, ha a Bécs előtt összpontosított ellenséges hadsereg erejét csak megközelítőleg is elérni s kitűzött utolsó célunk megvalósítása felől magunkat a győzelemnek csak némi reményével is biztatni akartuk.

Az Ausztriába való betörés előkészítése tehát, ha csak magunkat egy második schwechati catastrophának kitenni nem akartuk, 8-10 napot igényelt, s ezen fölül még azt sem tudtuk, mi lett Jellačić seregéből, meddig vonult vissza a bán, vagy hogy talán még mindig a fővárosok közelében időzik.132 A Bécs elleni rögtöni előnyomulásról tehát nem lehetett szó sem, ellenben határozatba ment, hogy a hadsereg összpontosítására és más egyéb előkészületeinkre szükséges rövid időt arra használjuk föl, hogy Buda várát meglepetéssel bevegyük.

Buda birtoka ránk nézve főfontosságú volt, mert az által egyfelől közlekedésünk gócpontja s a dunai hajózás ismét szabaddá lett volna, másfelől fegyvereink fénye is a világ és a nemzet előtt tetőpontját érte volna el. Ha ezt a föladatot végrehajtjuk, akkor a diadalittas hadsereget a határokra vihetjük, hogy vagy ott, vagy osztrák területen mérkőzzék meg az ellenséggel egy nagy, döntő ütközetben.

A hadi tanácsban, ahol ez a kérdés tárgyaltatott, ezt a nézetet képviseltem, s ezért gyakran azzal vádoltak, hogy Buda oly végzetszerű ostromának első szerzője én voltam. Azonban az tévedés, mert az én nézetem soha sem ment addig, hogy hosszadalmas ostromlásba bocsátkozzunk, hanem igenis azt javasoltam, hogy gyorsan és merészen kell a meglepetést megkísérteni és ha ez nem sikerülne, a felső-dunai hadműveleteket újból meg kell kezdeni."133

Kazinczy Lajos véleménye a „Bécs vagy Buda?" kérdésben nem állhatott nagyon távol hadtestparancsnokának, Klapka Györgynek akkori nézeteitől. Görgey fővezér végül is Buda visszafoglalásának adott elsőbbséget. Nyugatra - Győrbe - mindössze két hadosztályt küldött a császáriak szemmel tartására; 31 ezer katonával és 142 ágyúval pedig Buda alá vonult. Általános volt az a vélemény, hogy Buda vára rövid idő alatt elfoglalható, sőt az osztrák várparancsnok, Hentzi, látva a nagy magyar ostromkészületeket, talán az első komoly felszólításra kész lesz megadni magát.

Csakhogy Hentzi a végsőkig ellenállt, Görgey pedig a már megkezdett ostromot nem akarta szégyenszemre abbahagyni, „mert - mint Klapkának írta május 6-án - előrelátható, hogy ezt a tényt az egész világ olybá venné, mintha vele saját gyöngeségünket nyíltan bevallanók, és mert az ellenség még mindig

51

úgyszólván keblünkön tartja lábát, mi későbbi míveleteinkben kiszámíthatatlan akadályt képezhetne".134

Az ostrom - melyben egy ideig Kazinczy is részt vesz - május 4-től 21-ig tartott, és mire Buda alól Görgey újra az osztrák fősereg után indíthatta csapatait, akkorra - mint hamarosan kiderült - esélyeink a győzelemre alaposan megcsappantak, az ellenség esélyei viszont szemlátomást megnövekedtek.

Kétségtelen, hogy Görgey döntő hibát követett el a Komáromtól Buda felé történt visszafordulással, de ennek az indítványozásában Kossuthnak és Klapkának is jelentős szerepe volt, bár emlékirataikban ők ezt csak kis részben ismerik el. Valószínűleg Szemere Bertalan, az új debreceni kormány miniszterelnöke, jár legközelebb az igazsághoz, amikor Buda ostromára emlékezve így osztja meg Kossuth és Görgey felelősségét: „Kossuth indítványozta, Görgei pedig helyben hagyta, Kossuth elrendelte, Görgei végrehajtotta. Igaz, hogy midőn Kossuth megtudta, hogy Görgei majdnem egész seregével visszafordult, azonnal írt neki, hogy az osztrákok üldözésével se hagyjon fel, de már későn volt, a sereg már Buda alatt állott..."135

Tény az is, hogy Buda visszafoglalásának örömmámoros napjaiban senki sem emlegette Görgey hibáit, hanem mint a legnagyobb hőst ünnepelték.

A nem könnyen lelkesedő Mészáros is úgy értékeli Buda bevételét, hogy ez Görgeynek és seregének egyik legszebb haditette volt:

„Görgey Buda bevételével Magyarhon hőse lőn, s nem volt terv, melynek kivitelére a haza őt képesnek ne tartotta volna. Most mindent tehetett, mert a köznép őt szintúgy bálványozta, mint Kossuthot..."136

Az időveszteség okozta hibát maga Görgey ismerte föl elsőnek. Miközben mindenki ünnepel, ő sötétnek látja a jövőt, s amikor az országgyűlés küldöttsége a haza hálájaképpen az altábornagyi címet és az I. osztályú érdemrendet hozza neki, nem fogadja el a kitüntetést. Úgy érzi, hogy szerencsecsillaga és a szabadságharc ügye itt, Buda falai alatt homályba hanyatlott.

Rossz előjel volt már az is, hogy Damjanich tábornok - a felülmúlhatatlan csatataktikus, Görgey legkeményebb alvezére - április végén Komáromban egy sétakocsikázás alkalmával szerencsétlenül járt: kocsija felborult, s ő lábát törte. Támadó hadműveletben többé nem lehetett számítani rá. Görgeynek egy másik kiváló hadtestparancsnoka, az öreg Aulich tábornok, Buda visszafoglalása után - betegsége miatt - szintén búcsút mond a csatamezőnek. Klapka is csak félig marad Görgey mellett, a fővezért ugyanis hadügyminiszternek hívták meg a debreceni kormányba, s mivel neki magának ezután meg kell osztania idejét a kormány székhelye és a front között, a miniszteri hivatalban többnyire Klapka a helyettese. Az új hadtestparancsnokok pedig csak részben válnak be: az ismét meginduló hadműveletekben sem Damjanichot, sem Aulichot nem tudják megfelelően pótolni.

52

Májusban keserűen írja Görgey Damjanichnak, Buda ostromára és Kossuthra célozva: „Ismerni, becsülni, sőt tisztelni tanultalak és elárvultnak éreztem magamat, midőn nélküled az unalmas ostromharcba kellett tovább vonulnom, melybe bennünket nagyzoló civilisták ismét befontak…"137

A császári udvar még áprilisban sürgetve kérte Miklós orosz cárt, hogy oly gyorsan, amint csak lehetséges, indítson hadat Magyarország ellen. Erre a cár április 30-án elrendelte, hogy Paszkevics herceg vezetésével két orosz hadtest Galícia irányában a magyar határok felé induljon.

Nesselrode orosz külügyminiszter egy körlevélben azt írta az orosz külföldi követeknek, hogy „Magyarország lázadása [...] oly előmenetelt tett és oly irányban fejlődött, hogy Oroszországnak nem szabad ezt többé közönyösen tekintenie". Azt is közölte velük: az osztrák kormány „azon határozott és világosan kifejezett kérelmével" folyamodott a cárhoz, hogy „a lázadásnak, mely ugyanegy időben két császárságnak háborgatja nyugalmát, mielőbbi elnyomására segítséget nyújtson". Minthogy a magyarok soraiban orosz alattvalók: lengyelek is harcolnak, sőt vezéri tisztet is betöltenek,138 Nesselrode szerint Galícia és más orosz tartományok „fellázíttatásának" a veszélye is fennáll. Mindezt meggondolva a cár teljesíti Ausztria kérését, és reméli, hogy az európai kormányok bele fognak nyugodni az ő magyarországi fegyveres beavatkozásába, hiszen „egy független Magyarország magát hosszabb ideig fenntartani képes nem lehet", ideiglenes fennállásával pedig megzavarja az európai egyensúlyt.139

Május 21-én Varsóban találkozik Ferenc József császár és Miklós cár, hogy megtárgyalják a szövetséges hadaik magyarországi fellépésével kapcsolatos kérdéseket. Háromnapos értekezletük éppen azon a napon kezdődik, amikor Görgey vezetésével a honvédeknek végre sikerül visszafoglalniuk Buda várát, s így az ország központja is teljesen fölszabadul.

Mit csinált ezekben a hetekben Kazinczy Lajos? Amikor Klapkának Görgey hadügyminiszteri helyettesítésére április végén a kormány székhelyére, Debrecenbe kellett utaznia, Nagy-Sándor tábornok lett az I. hadtest parancsnoka. „Gyalogsági hadosztálynokok gyanánt ugyanazon hadtestnél beosztatnak Kiss Pál ezredes és Kazinczy Lajos alezredes; ezen hadtest összes lovassága parancsnokául pedig Dessewffy Arisztid ezredes úr" - olvassuk Görgeynek a komáromi főhadiszálláson kiadott április 30-i napiparancsában.140

Nagy-Sándor József, az új hadtestparancsnok, május 3-án a következőket közli Kazinczyval: 4-én reggel az egész hadtest menetkész állapotban lesz, és 8 órakor indul Buda felé. Az Aulich-dandár Soroksárnál állomásozik. Felszólítja a tábornok Kazinczyt, hogy előőrsöket állítson fel, járőröket küldjön ki.141

Május 6-án már a budai táborban vannak, 7-én Nagy-Sándor utasítja Kazinczyt, hogy szállja meg katonáival a budai vár fehérvári kapujából Bicskére vezető utat.142 9-én Kazinczy az óbudai táborban Palóczy és Nyeregjártó

53

őrnagyokat, Liptay hadnagyot, Uzener és Fornét századosokat kitüntetésre terjeszti föl.143

Kazinczy a hónap közepéig tevékenykedik az ostromló seregben, de Budavár május 21-i győztes megrohanásában már nem vehet részt, mert közben egy másik, önálló hadosztály parancsnokságát kellett átvennie Komáromtól északnyugatra, a Csallóközben. Május 19-én már onnan jelenti a főparancsnokságnak, hogy Kosztolányi ezredestől átvette a hadosztályparancsnokságot. Közli, hogy hadosztálya 3885 emberből áll, és 6 ágyújuk van. Ismerteti a hadosztály felállását.144 Ugyanezen a napon személyesen Görgeynek is ír, Nagymegyerről. Segítséget kér csapatai hiányainak pótlására. Közli, hogy a Lehel huszárosztály legénysége és lovai rossz állapotban vannak. A Lehel-huszároknak egy lovas vezérkari tisztre is szükségük lenne. Lovassága nem elég erős az ellenséggel szemben. 8 háromfontos ágyút és pénzt is kér.145 Május 24-én ugyancsak Nagymegyerről a következőket írja Görgeynek: Amióta fedett állásban van, az ellenség nem meri megtámadni. Fedezésül az ágyúüteget használja fel. Két szökevény útján értesült, hogy milyen ellenséges erők állnak vele szemben. Mihelyt háromfontos ágyúi föl lesznek szerelve, éjszakai rajtaütést fog végrehajtani.146

A Közlöny című hivatalos lap május 27-i, vasárnapi száma hírül adja, hogy Kazinczy Lajos „alezredes, 's a' 8-ik hadtest egyik hadosztályának vezénylője" május 24-i ranggal és illetménnyel „az ország kormányzó elnöke megerősítése folytán" ezredessé neveztetett ki. A közleményt Klapka tábornok mint helyettes hadügyminiszter írta alá Debrecenben.

Néhány nap múlva Görgey, miután Debrecenben maga vette kézbe a hadügyminiszteri teendőket, Kazinczyt az ország északkeleti részében három megye haderőinek parancsnokává nevezte ki. Kazinczy azt kapta feladatul, hogy az ott levő erőkből egy önálló hadosztályt szervezzen, s azzal az ország határait Zempléntől Máramarosig bezárólag őrizze, és esetleg megvédje. Ez a 19. számmal jelölt hadosztály a Wysocki vezette IX. hadtesttel együtt a Dembiński parancsnoksága alatt álló északi hadseregbe tartozott.

1849 júniusában tulajdonképpen négy magyar hadsereg működött: a) Komáromnál a fősereg Görgey alatt az I., II., III., VII. és VIII. hadtesttel, b) a déli (bács-bánsági) hadsereg Vetter altábornagy alatt a IV. és V. hadtesttel, c) az erdélyi hadsereg Bem altábornagy alatt a Czetz János vezette VI. hadtesttel, d) az északi hadsereg előbb Dembiński, azután Wysocki vezérlete alatt: a IX. hadtesttel és Kazinczy külön hadosztályával. Megemlítendő még mindezeken kívül a Guyon vezette úgynevezett tartalékhadtest.

Előző hadosztályát Kazinczy a Csallóközben Kosztolányi ezredesnek átadva Munkácsra siet, hogy átvegye a parancsnokságot új hadosztályának két dandára felett, amelyek egyikének Zurics Ferenc, másikának Lázár Vilmos a vezetője.

54

1849. JÚNIUS-JÚLIUS

A budai ostrom befejezése után Görgey május 27-én indította el seregét Pest és Buda alól a Vág és a Rába irányába, hogy elkezdődjék a császári csapatok ellen az új támadó hadjárat. Sajnos, ez - az osztrák csapatok pozíciójának megerősödése és az orosz csapatok beavatkozása miatt - már nem érhette el célját: az ország teljes felszabadítását.

E napokban történt Welden lemondása és Haynau táborszernagynak a magyarországi (és erdélyi) osztrák csapatok főparancsnokává való kinevezése. Ferenc József császár a magyarországi „lázadás" leveréséig itt a polgári kormányzatot is Haynaura bízza.147

Haynau Pozsonyban azzal kezdi el ténykedését, hogy Mednyánszky László őrnagyot és Gruber Fülöp hadnagyot - mint hadifoglyokat - jogellenesen kivégezteti. Mednyánszky és Gruber február elejéig Lipótvár148 magyar védői közé tartozott, s ellenezte, hogy a várat feladják az ostromló osztrákoknak. Amikor mégis megtörtént a vár föltétel nélküli kapitulációja, ezt a két tisztet az osztrákok halálra ítélték, de a sokakat felháborító ítéletet sem Windisch-Grätz, sem az emberséges Welden mindeddig nem hajtatta végre. Haynau meg akarja torolni, hogy az elmúlt télen Mednyánszky és Gruber hosszas ellenállása miatt a császári csapatoknak négy hetet kellett késniük Lipótvárnál, és emiatt nem foglalhatták el a magyaroktól Komáromot. A két honvédtisztet most június 5-ére virradó éjszaka felakasztatja.

Kossuth és a kormány elhatározta, hogy Debrecenből visszaköltözik Pestre. Kossuth és családja június 5-én díszkocsiban vonul be a fővárosba, ahol lelkesedéssel és nagy ünnepélyességgel fogadják.

Egy héttel később Kazinczy Munkácsról levélben közli a Máramarosszigeten állomásozó Zurics alezredessel, hogy átvette a három északkeleti megyében a parancsnokságot, és mellékeli Zurics számára a Görgey hadügyminisztertől kapott német nyelvű kinevezés rövidített másolatát. Kazinczynak saját kézírású levele - betű szerinti hűséggel - így szól:

„Kazinczy hadosztály. Zurics Alezredes Úrnak. M. Szigethen.Fő hadi szálas Munkács Június 12-kén 849. A' folyó évi Junius 2-kán kelt, kivonatilag ide mellékelt Hadügy Ministeri

Parancsolat szerint, az Ungh, Bereg és Marmaros megyékben állomásozó öszves

55

hadi erő parancsnokságom alá lévén helyezve, midőn Önt arról ezennel értesítem, kötelességéül teszem egyszersmind hogy a Mármaros megyében létező hadi erő létszámi kimutatását, 's elhelyezését velem azonnal tudatni, 's minden hivatalos jelentéseit ezentúl Munkács fő hadi szálásomra küldeni szíveskedjék. -

Kazinczy ezredes."149

Ugyancsak Munkácson adja közre Kazinczy az alábbi szózatot, amely saját kézírásában maradt fenn (s amelyet lényegében az eredeti helyesírással közlök):

„Szózat.Máramaros, Bereg és Ung Megye lakosaihoz. A kormány rendeletéből ezen három megye hadi főparancsnokául neveztettem ki. A midőn a főparancsnokságot hazánknak egy oly fontos részében általveszem szükségesnek tartom nem csak a polgári hatóságokat, hanem minden egyes polgárt felhívni: hogy nékem testvéri kezet nyújtván, igaz hazafiui hévvel mindent tegyen mi a haza javára és oly nehezen szerzett függetlenségünk fentartására szükséges. Polgártársak! ha szent ügyünket egyesült erővel kitartással és lelkesedéssel támogatjuk nincs erő a földön mely minket legyőzhessen. Én ezen megyékben a már eddig is szép számmal létező erőt még jelentékenyebben szaporítandom.

Az új csapatok alakításánál kéntelen leszek Polgártársaim közzül majd ezt, majd amazt, majd a művészt, majd kézmívest segítségül felhívni. -

Elvárom tehát minden részről a legnagyobb készséget. A haza mindent kész pénzel fizet, önöknek pedig a legszebb alkalom nyílik készségök legfényesebb kitüntetésére. Részemről legszentebb kötelességemnek tartandom Hazánk határait sértetlenül megtartani és nem csak a személyes bátorságra, sőtt minden egyesnek magány birtoka felett őrködni: a jó hazafi nálam mindenkor oltalmat talál szent ügyük [= ügyünk] árulói ellenben érdemlett büntetéseket veendik.

Polgártársak! még egyszer felhívlak titeket együtt munkálódásra és barátságos egyetértésre; részemről tett ígéreteimet szentül meg fogom tartani és bizalmatokat megnyerni fő törekvésem leend. -

Intézkedéseim a három megye kormány biztosaival mindenkor öszhangzásban fognak történni.

Kazinczy, Ezredes.150

Akit bevettek a honvédek közé újoncnak, az Bereg megyében (de nyilván másutt is így volt) a következő szövegű honvédesküt tette le elöljárói előtt: „Esküszöm az élő Istenre; Magyarországnak és Magyarország alkotmányának hűséget esküszöm, hogy az ország alkotmányát, annak törvényes és jogszerű függetlenségét életemmel és véremmel megvédeni kész vagyok; nemzeti

56

zászlómat soha el nem hagyom, az országgyűlésnek és általa megbízott vagy megbízandó kormánynak engedelmeskedvén; kötelességemet mindenkor pontosan, híven és becsületesen teljesítendem. Isten engem úgy segéljen!"151

Kazinczy írásban jelenti Görgey hadügyminiszternek, hogy rendeltetése helyén megjelent, és Munkácson átvette hadosztályának parancsnokságát. Sajnos, az egész hadosztály egy fegyvertelen, szervezetlen embercsoport, ezért ő nagyon szkeptikusan néz a jövő elébe. „Csak annyit jelenthetek – írja -, hogy valóságosan rettenetes a csapatokat csak meg is nézni. Miniszter Úr, adjon nekem anyagot, és én ezen stratégiailag és az ország üdvére fontos pozíciót meg fogom védeni. Fegyver és legénység a legfontosabb." Közli, hogy a szabolcsi és zempléni gerillacsapatokból zászlóaljat akar alakítani.152

Kazinczy ezredes a Kárpátokon át vezető utak szemmel tartására őrségeket állít fel Veresmarton, Izán, Kövesligeten, Kőrösmezőn és másutt. Egyik dandára Husztot, a másik Máramarosszigetet tartja megszállva. Ezek és a Wysocki-had-test kétszáz kilométerrel nyugatabbra levő főhadiszállása között Munkács vára az összekötő pont, bár Munkács mint erőd már rég elvesztette jelentőségét.153

Nem sokkal azután, hogy Kazinczy Lajos elkezdte Munkácson a seregszervező munkát, híre jött, hogy az akkori országhatárt alkotó Kárpátokon,

Kazinczy Lajosutászkari parancsnokfelhívása

57

illetve a Keleti-Beszkideken túl Sacken tábornok vezetése alatt nyolcvan század orosz gyalogság és egy négyezer lovasból álló hadosztály tanyáz, „melynek lovas őrsége koronként át is lépte a határt s a vereckei és volóci völgyekben portyázott".154

A lakosság körében nagy az ijedtség és a zűrzavar. Kazinczy parancsot ad, hogy zárják el a Galíciából Magyarországra vezető hegyi utakat, és erősítsék meg a munkácsi várat.

Petőfinek Munkácsra jövetelét is emlegetik: „A lapokban érintetett ez időben az is - írja Lehoczky Tivadar levéltáros -, hogy Petőfi Sándor honvéd őrnagy fog a munkácsi vár parancsnokává kineveztetni; mire, mint állíták, ő valóban vágyott is; azonban az ország alsó részein és Erdélyben rohamosan változott körülmények e terv kivitelét megakadályozták."155

Amikor június közepén megkezdődik a 203 ezer főnyi és 635 löveggel rendelkező orosz intervenciós sereg beözönlése, Kazinczynak csak 7 ezer embere és 23 lövege van. Az északkeleti hadterületen ezenkívül még a IX. magyar hadtest működik: 9 ezer emberrel és 34 löveggel. Nyilvánvaló, hogy ez a Wysocki-Kazinczy-féle északi hadsereg (amelynek előbb Dembiński, utóbb a szintén lengyel Wysocki a főparancsnoka), jóformán meg sem kísérelhette, hogy útjába álljon a hatalmas orosz cári seregnek.156

Június 23-án Kazinczy a következő részletes jelentést küldi helyzetéről Görgeynek:

„Kazinczy-hadosztály. Görgey Arthur hadügyminiszter úrnak Budapesten. - Főhadiszállás Munkács 1849. június 23-án.- Amint jelentem, Ung, Bereg és Mármaros vármegyék hosszú határvonalát az itt talált haderővel nem lehet megvédelmezni. A részemre kitűzött visszavonulási pont Namény [=Vásárosnamény], melyet azonban én el sem érhetek, annál kevésbé vagyok megtartani képes a mármarosi őrség nélkül; ezt az őrséget pedig nem könnyen lehet eme nagy fontosságú vidékről kihúzni, hol az sóbányákat, lőpor- és puskagyárakat, valamint több vasöntő telepet födöz. Sőt magát a népséget is - rusznyákok és oláhok, kik ezen határmegyéket lakják - szemmel kell tartani. - Ezért kénytelen vagyok ... sürgetőleg kérni, méltóztassék ezen, hadászati tekintetben is főfontosságú, a határoknál álló ellenség által folytonosan veszélyeztetett vidék biztosítására megkívántató intézkedéseket mielébb megtenni. - Nézetem szerint ide egy önálló hadtestre van szükség - egyik hadosztály Ung és Bereg számára; a főhadiszállás Munkácson; - a másik csupán Mármaros számára; főhadiszállása Sziget; - a lovasság Beregszász környékére jönne. - Megkísérlettem mindent seregem szaporítására: de ez a lakosságnak ha nem is épen ellenséges, minden bizonnyal nagyon közönyös hangulatával szemben kivihetetlen. Mindenekelőtt kérek: 1. némi segítséget gyalogságban, ha mást nem, újoncokat; vagy legalább a 20., 21., 105., 106. honvédzászlóaljak

58

kicserélését, melyek itt szedetve, egy megbocsáthatatlan hibából mindjárt itt is alkalmaztattak. A katonát egyátalában célszerűbb idegen vidéken alkalmazni; de ezek a zászlóaljak azonfelül nem is valami hazafias érzületűek. A közembere el nem szalasztja az adott alkalmat a szökésre. - 2. Múlhatatlanul szükségem van több lovasságra; lévén összes lovasságom - egy század huszár Mármarosban. A szükség által ráutalva, régen hozzáfogtam egy lovasezredet szervezni, apró hegyi lovakon, dzsidákkal; 3-4 hét alatt három osztályt remélek kiállíthatni; ennek pénzszükséglete fedezésére kértem is korábbi jelentésemben a hadügyminiszter urat 50.000 frt pengő kiutalványozására. - 3. A legnagyobb szűkében vagyok a fegyvereknek; az általam itt talált csapatoknak is többnyire dzsidájok van csak - a bércek szorosai védelmére semmi-fegyver. Végre 4. jelentem, mikép a munkácsi szertárban 11 drb ágyút találtam, 6-fontosokat, közte egy vet-ágyút. Rögtön intézkedtem, hogy ezek használható karba helyeztessenek; 3 drb már ki van fúrva; mindnyájának kész az ágyútalpa. Ezen ágyúkat kérem magamnál meghagyatni, miután mindössze is néhány 1-fontos és 3-fontosom van. Ha magamat tarthatom: gondom lesz rá, hogy az idevaló ágyúgyár nagyobb mérvben dolgozhasson és engem mezei ágyúkkal lásson el, a várat pedig telepes ágyúkkal. - A közlönyi rendelet következtében, melyben a belügyminiszter úr is követel gyors jelentést a határvédelemről - én ezen jelentést oda is megküldöm. - Kazinczy s. k. ezredes."157

Sem Kazinczy gyönge hadosztálya, sem Wysocki hadteste nem állhatta útját a Paszkevics vezette hatalmas orosz főseregnek. Vajon mit tehetett a többi három, nagyobb magyar hadsereg? Komárom táján, a fel-dunai harctéren állott Görgey fővezérlete alatt 62 ezer ember 229 löveggel; a bács-bánsági harctéren Vetter altábornagy fővezérlete alatt 36 ezer ember harcolt, 137 löveggel; végül az erdélyi magyar seregnek - Bem altábornagy fővezérlete alatt - 27 ezer embere és 75 lövege volt. Guyon tábornok tartalék hadtestét is számítva a teljes magyar haderő 152 ezer ember és 510 löveg, s ennek kellett volna feltartóztatnia Ausztriának ellenünk működő 177 ezer főnyi hadseregét is, amely 629 löveggel volt fölszerelve.158

Ha Görgey nem vesztegeti el az időt Buda ostromával, akkor a cári csapatok beözönlése előtt az osztrák császári hadseregre talán döntő csapást mérhetett volna, de most már - 1849 júniusában - a Magyarországra jött császári és cári haderő külön-külön is nagyobb létszámú a teljes magyar haderőnél, együttesen pedig a szövetségesek ereje túlontúl hatalmas. „Ily körülmények közt - írja egy múlt századi, többé-kevésbé reálisan ítélő német hadtörténész: Rüstow - Magyarország megigáztatásának kétségen kívül gyorsan be kellett következni. Nagyon valószínűtlen volt, hogy a magyarok győzzenek, vagy csak hosszú ideig húzhassák is ki a harcot..."159

Az orosz cári haderőnek ilyen nagy tömegű megjelenése Magyarországon, mégpedig aránylag rövid idő alatt - lényegesen megváltoztatta hadműveleteink helyzetét. Görgey újabb támadása Komárom vidékén már nem tud kibontakozni,

59

mert a megerősödött osztrák fősereg is támadásba lendül át a védekező pozícióból. Északkeletről Paszkevics160 orosz főserege nyomul Bártfán, Eperjesen és Kassán át az ország központja felé: június végén már Miskolcon van Paszkevics főhadiszállása. Paszkevicsnek egy hadteste ugyanezekben a napokban Tokajon át Debrecenig nyomul, hogy ott megfenyítse „a rebellió ezen fészkét", bár Debrecent azután odahagyva, Tokaj és Miskolc felé visszatér az orosz fősereghez.

Csak néhány héttel előbb költözött vissza a magyar kormány Debrecenből a felszabadult fővárosba. Kossuth és a kormány tagjai akkor abban a hitben ringatták magukat, hogy a cári hadsereg intervenciója nem fog megvalósulni, mert 1. Ausztria számára megalázó és veszélyes lenne Magyarország ellen ilyen idegen segítséghez folyamodni, 2. és Európa (elsősorban Anglia, Franciaország és Törökország) sem tűrné el ezt a fegyveres beavatkozást. Mindkét reményükben csalatkoztak.

A miniszterek egyike, Horváth Mihály, később megjegyzi könyvében, hogy a dolgok ilyen nem várt rossz alakulása miatt kétségbeesésbe hajló csalódást érzett a magyar kormány: „Most [...], miután az orosz roppant hadserege az országban volt, hadainkkal többször összecsapott s mind inkább közeledék a főváros felé: a csalatkozás keserű érzelmével s a kétségbeesés egy nemével kényteleníttetett meggyőződni, hogy Európa népeiben s kormányaiban semminemű, még erkölcsi segélyre sem számolhat."161

Wysocki tábornok hadteste az orosz fősereg elől az északkeleti országhatártól két hét alatt Gyöngyösig hátrált. Kazinczy - elszakadva Wysockitól - hadosztályával továbbra is a határvidéken maradt: június 30-ig Munkácson, azután Huszt-ra húzódva.

A nagy tömegű orosz benyomulás és Wysocki gyors hátrálása a polgári lakosságot mindenütt rémületbe ejtette. Szeremlei az egykorú adatok alapján így jellemzi az akkori helyzetet:

„Szakadatlan hátrálása [Wysockinak] nem csekély aggodalmat szült az országban. Eddig a nagy hangú lapok, amennyiben az orosz betörést tagadni többé nem lehetett, mindig azt híresztelték, hogy a muszka gyáva, és egy percig sem állhat meg a magyar katonák előtt, ezek diadallal verték vissza már több ízben a határszélekről, s égnek a vágytól, hogy velök nagyobb harcban is megmérkőzzenek. A közönség azonban egyszerre kézzelfoghatólag győződött meg az ellenkezőről, s épen azért, mint akit az altatások helyes ítéletétől is megfosztottak, nagy rémületbe esett. Az eddig nálunk soha nem látott ellenség és annak nagyszerű tömege, melynél fogva egész Felső-Magyarországot s Erdély széleit egyszerre mint valami özönvíz elárasztá, puszta megjelenésével is döbbentő volt. Pest utcái már jún. 25-én telve voltak kétségbeesett, dúlt arcokkal, melyek ellen a lapok nem győztek eléggé tiltakozni. Jún. 28. és 29-én védelmi s népfölkelési intézkedések végett városi gyűlés tartatott, de a képviselők és

60

hivatalnokok a botránkozásig csekély számmal jelentek meg. Kossuth megjelenése elveszte minden lelkesítő hatását. A kormányzón is észrevehető volt a levertség."162

Kazinczy az orosz intervenció első napjaiban még bizakodott. Egy saját kézírásában fennmaradt napiparancsa így adta tudtul táborában a Wysockitól érkezett utolsó jó hírt:

„Kazinczy hadtest Napi parancs

Fő hadi szállás Munkács Június 23-án 1849 Örömmel tudatom a hadtestel mikép az éjjel vett tudósítás szerint folyó hó

19-én öszve ütközés történt Bártfa körül a mieink s a hazánkba be rohant osztrák muszka hadsereg között: testvéreink vitézül vissza verték a szabadság leigázására be tódult zsoldosokat. 200 huszár több mint 600 kozákot elkergetett, és Sztropkón egy vitéz altiszt 18-ad magával a százat haladó ellenséget kiűzé a városból.

Szolgáljon ez mindnyájunk serkentéseül. [... ]

Kazinczy Ezredes"163

Mészáros Lázár könyvéből tudjuk, hogy Wysocki akkor az orosz főseregnek egy előcsapatával találkozott, és miután ez az összecsapás jól végződött, az orosz fősereget már nem akarta bevárni: „...alig vévé át a vezényletet [Dembińskitől], az orosz sereget megelőző kozákokkal máris kis összekoccanása történt, minek más hatása nem volt, mint az, hogy az oroszok beütésének hírére a hadtest összeszedte sátorfáját s 21-dikén Kassára be- és onnét ismét kivonult, hova a kozákok nyomba követték."164

Kazinczy azonban, elszakadva Wysockitól, ott maradt a cári fősereg oldalában és hátában, s Ung, Bereg és Máramaros megyében újoncozással tovább növelte csapatainak létszámát. Mészáros róla így ír: „Az orosz seregtől nem nagy távolságra, Mármarosban Kazinczy újoncozott s egy kis hadosztályt alakított, melynek feladatául tűzetett a vereckei bejárás felvigyázata. A Munkács körülötti tájakon újoncozott tartalékok mind alája rendeltettek, melyek összevéve a 12 ezret alig haladták meg."165

Mészáros túl nagy számot írt. Klapka egy helyütt csak feleekkorának: hatezres létszámúnak jelzi Kazinczy hadosztályát.166 Hogy ez a főként újoncokból álló osztály az ottani határ megvédésére gyönge volt, több adat bizonyítja. Kossuth írja Görgeynek 1849. június 22-én: „Kazinczy is nagyon könyörög Mármarosba ágyúkért."167 Ugyancsak Kossuth a hadügyminisztériummal közli június 23-án: „Kazinczy ezredes Munkácson f. hó 20-án költ levelében írja, hogy a parancsnokságára bízott haderő az ottani hosszas határvonal megvédésére elégtelen; s ennek folytán erősítést és pénzt kér, megemlítvén, hogy e végett a hadügyministeriumnak is írt."168

61

Kazinczynak még arra is gondja volt, hogy összes csapatainál - Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung megyében - ugyanazok a naponként változó jelszavak, jelnevek és „tábori hangok" legyenek használatban. Nagyon érdekes a fennmaradt iratanyagban az a jegyzék, amely ezeket tartalmazza június 28-tól kezdve. Az első nyolc nap adatai:

Jelnév Jelszó Tábori hang

Jún. 28. Árpád Arad táskaütésJún. 29. Béla Buda kézütésJún. 30. Dávid Debrecen fegyverütésJúl. 1. Károly Komárom füttyJúl. 2. Endre Eperjes tapsJúl. 3. Gábor Gács köhentésJúl. 4. Mátyás Miskolc kettős füttyJúl. 5. Mihály Mura csákóütés

A jelnév minden esetben férfikeresztnév, a jelszó pedig valamilyen magyarországi helység vagy folyó neve: Vereckétől a Muráig. Naponta a jelnév és a jelszó kezdőbetűje azonos. A jegyzéket Kazinczy ezredes írta alá.169

A visszavonuló Wysocki tábornok Miskolcról azt a parancsot küldi Kazinczynak, hogy fedezze a Tiszánál Vásárosnaményt. Amikor azonban a már említett orosz hadtest Tokajon át Debrecenig tör előre, Kazinczy is kénytelen visszavonulni Munkácstól Husztig. Ekkor a következő levelet írja a munkácsi vár parancsnokának, Mezősy Pálnak:„Kazinczy ezredesMezősy őrnagy s vár parancsnok urnak! -Tudatom önnel miszerint én seregemmel ma éjszaka Munkácsot elhagyom, - utamat Mármarosnak véve hol további rendeleteket várok. -

Buzdításra-lelkesedésre önnek szüksége nincs, becsülletes magyar jelleme derék férfias bátor szíve jót áll arrol, hogy a reá bízott várat utolsó emberig megvédendi. -

Munkács 849 Jun. 30.Kazinczy

ezredes"170

Hatalmas árkusnak első oldalán, sietős írással vetette papírra Kazinczy ezeket a sorokat. A papirost levéllé összehajtva, kívül pecséttel és ezzel a címzéssel látta el: „Mezősy őrnagy s vár parancsnok urnak Munkácson". Érdekes, hogy Kazinczy Görgeynek mindig német nyelven ír, de a munkácsi várparancsnoknak magyarul.

Csapatait a Felső-Tiszánál, Huszt körül összpontosítja.

62

Kossuth kiáltványt intéz Európa népeihez. „Ti kormányok - írja benne -, hivatalos őrei vagytok nemcsak országotok, hanem egész Európa szabadságának és jogszerű érdekeinek is... Ti népek, ébredjetek fel a szörnyű veszélyre, midőn a zsarnokok hadai szövetkezve kezdik eltiporni s kioltani a szabadság szent igéjét Németföldön, Itáliában és magyar hazánkban. [...] Mi nem vagyunk utolsók a sorban, a vihar, melyet nem tartóztattok fel, elsodor titeket is... Magyarország terén Európa szabadsága döntetik el. Ez országgal a világszabadság egy nagy földet, e nemzettel egy hív bajnokot fog elveszteni."171

Görgey, amikor utólag ezekről a napokról ír, fájdalommal és erős önkritikával említi a Kossuthtal való politikai harcában és a Buda ostrománál elvesztegetett időt, megjegyezve, hogy legalább a továbbiakban minden erejét az ellenség ellen igyekezett fordítani:

„Rég be kellett volna látnom, hogy azon pillanattól kezdve, melyben az osztrák hadsereg magát az orosz segély kilátásával kezdé vigasztalni, Magyarország alkotmányos jogai védői előtt csak egy megoldani való kérdés állott: a kétségbeesés kérdése t. i. hogy a halálos ellenséget az utolsó görcsös erőfeszítéssel mikép lehessen legérzékenyebben sújtani. Minden eszemet és igyekezetemet kizárólag rég ezen kérdés megoldására kellett volna fordítanom, semmit sem törődve azzal, hogy vajjon az 1848. alkotmány, vagy az 1849. ápr. 14. függetlenségi okmány-e a zászló, mely alatt Magyarhon eredeti ellensége ellen a végcsapások méretnek. Fájdalmasan érzem a használatlanul elmúlt hónapok elvesztését. Most már Magyarország létezését csak hetek szerint számítám. Ezek legalább ne múljanak el felhasználatlanul."172

Görgey elhatározza, hogy seregével Komáromnál marad, és ott csapást csapás után mér Haynaura. Az osztrák fővezér viszont arról biztosítja Ferenc Józsefet, hogy Magyarországon a két szövetséges hadsereg együttes föllépése következtében „hat hét alatt vége lesz a háborúnak".

Június 26-án Pesten a Kossuth elnöklete alatt összeült minisztertanács elfogadta Görgeynek azt a tervét, hogy a magyar hadak túlnyomó részét az osztrák fősereggel kell szembeállítani, mert az itt esetleg elérhető győzelem közvetve csapás lehetne a cári intervencióra is. Tehát Komárom erős várára támaszkodva itt kell sürgősen összpontosítani erőinket, hogy túlsúlyt alakítsunk ki Haynau seregével szemben. „Legközelebbi jövőnkre nézve - írja Görgey Kossuthnak június 30-án - egyszerű haditervem az: itt Komárom oltalma alatt összpontosítani minden erőt Bem, Vetter és Kazinczyn kívül és az osztrákokat eldöntőleg megtámadni."173

E sorok írásakor Görgey még nem tudja, hogy a 26-án elfogadott komáromi összpontosítási terv elvetésével Kossuth 29-én - az ő távollétében - egy másik védelmi tervet fogadtatott el a Pesten jelenlevő tábornokokkal tartott haditanácsban. (E határozatnak közvetlen előzménye a győri visszavonulás híre volt.) Kosáry Domokos így jellemzi Kossuth új, délen elképzelt összpontosítási

63

tervét:„Eszerint a kormány és a haderő Szegedre vonul s az ország déli részén veszi

fel a küzdelmet a lenyomuló ellenséges erőkkel szemben. Görgey terve katonailag kétségtelenül jobb volt, de megvalósítása túl hatalmassá tette volna őt a kormánnyal szemben. Az új megoldás mögött pedig sokan, így Görgey is, azt a hátsó gondolatot vélték felfedezni, hogy a dél felé vonulás csak a vezetők esetleges katasztrófa nyomán bekövetkező, török földre való menekülését van hivatva fedezni."174

Kossuth bízott a szegedi koncentrációban, mert 1848-1849 telén a Tisza meg tudta állítani Windisch-Grätzet. Csakhogy 1849 nyarán gyökeresen más a helyzet, mert a császári hadseregen kívül a még hatalmasabb orosz cári hadsereg is itt van.

5-én a kormány úgy határoz, hogy Görgeyt - mint a feldunai sereg parancsnokát - Mészáros Lázárnak, az újonnan kinevezett fővezérnek rendeli alá. A hadügyminiszterségtől is vissza kell lépnie. Utóda a miniszterségben Aulich tábornok lesz.

A Szegednél való összpontosítás gondolata azért nem tetszett Görgeynek, mert úgy vélte: ha a fel-dunai sereg, amely az ország haderejének legjavát alkotta, feladja biztonságos komáromi állásait, és Szegedig vonul vissza, akkor szinte az egész országot kiszolgáltatja az ellenségnek, megkönnyítve egyúttal a császári és a cári seregek egyesülését is a teljesen nyílt alföldi vidéken. Június végén már sokkal nagyobb volt a bizalmatlanság a kormány és a hadvezér között, semhogy megvalósulhatott volna Görgeynek a komáromi összpontosításon alapuló terve: romantikusán nagyszerű elképzelése a Haynau elleni hatalmas, döntő rohamról.

Kossuth Cegléden úgy határoz, hogy a Wysocki-Dessewffy-féle hadtest ne folytassa útját Szegedre, hanem Perczel Mór tábornok vezérsége alatt és más erők hozzáadásával alakuljon belőle egy új sereg, „melynek rendeltetése a Tiszán átkelt s a főerőtől különvált orosz sereget megverni s a Tisza háta mögé visszaszorítani".175

Szeremlei utólag megjegyzi Kossuth e legújabb intézkedéséről: „Kossuth ezen öncsinálta tervével a maros-tiszai összpontosítás tervét keresztül-kasul húzgálta."176

A terv szerint Kazinczynak is ehhez a közép-tiszai sereghez kellett volna csatlakoznia hadosztályával, csakhogy ez már éppúgy lehetetlen volt, mint előbb a Wysocki-hadtesthez való csatlakozása.

A kormány és az országgyűlés Szegedre költözött. Július 11-én Budát és Pestet ismét osztrák katonaság szállja meg.

Petőfi ezeket a napokat családjával Mezőberényben tölti ottani rokonainál, s onnan indul vissza hamarosan Bem táborába, Erdélybe. Még Mezőberényben írja meg utolsó fennmaradt versét, mely így kezdődik:

„Szörnyű idő, szörnyű idő! 64

S a szörnyüség mindegyre nő. Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja. Minden tagunkból vérezünk, Hogy is ne? villog ellenünk A fél világnak kardja."

Idézem az utolsó két versszakot is:„Egy szálig elveszünk-e mi? Vagy fog maradni valaki, Leírni e Vad fekete Időket a világnak? S ha lesz ember, ki megmarad, El tudja e gyászdolgokat Beszélni, mint valának?

S ha elbeszéli úgy, amint Megértük ezeket mi mind: Akad-e majd, Ki ennyi bajtHiggyen, hogy ez történet? És e beszédet nem veszi Egy őrült, rémülésteli, Zavart ész meséjének?"

Klapka tábornok két hadtesttel a komáromi támaszponton maradt, Görgey pedig három hadtesttel (összesen 26-28 ezer emberrel és 130-150 ágyúval) Vác irányában indult le a Tisza-Maros vidékére, ahol Kossuth és a kormány a magyar seregek összpontosítását tervezték.

Vácnál Paszkevics főserege megpróbálta bekeríteni és elfogni a magyar sereget, de ez Görgey vezetésével ügyesen kisiklott Paszkevics markából. Görgey, mivel Gödöllő felé az oroszok többszörös túlereje miatt nem törhetett át, elhatározta, hogy - az ellenséget magáról lerázva - kerülő úton, Losonc-Miskolc-Tokaj vonalán haladva igyekszik a délvidéki összpontosításhoz. Ettől a vonaltól délre, Váctól és Gödöllőtől széles sávban Tokajig, már a cári csapatok uralták a helyzetet. Görgey tehát emiatt nem választhatott rövidebb utat, és emiatt nem egyesülhetett Perczel Mór tábornok közép-tiszai seregével.

Július 10-e táján, amikor Debrecent - rövid orosz megszállás után - Perczel szállta meg, Kazinczy parancsot kapott, valószínűleg Perczeltől, akihez akkor

65

beosztották, hogy Ungvárra nyomuljon, támogassa északról Görgey visszavonulását (amelyet délről Perczelnek kellett volna segítenie az orosz fősereggel szemben), azután Debrecenen át csatlakozzék hadosztályával Perczel seregéhez. A cári hadseregnek Tiszafürednél történt előnyomulása és Perczelnek gyors hátrálása ennek az utóbbi célnak a megvalósítását lehetetlenné tette.

Perczel főhadiszállása július közepén Nagykátán van. Kazinczy oda küldi „Perczel tábornok úrnak" - huszti főhadiszállásáról, július 15-i keltezéssel - a következő, saját kézírásában fennmaradt levelet:

„A parancsnokságom alatti hadtest öszpontosítása, több oldalróli akadályozás álván ellent, csak nagy erőltetéssel, s még alig sikerült, embereim nagy része szintúgy még felszereletlen; tespedni mind a mellett továb egy helyt nem tudok s annál fogva a reám bízott határszéli védelemtől elvonható haderőt tegnapi napon útnak indítottam Munkács felé, onnan Ungvárra menni szándokom, s aztán amint az események igénylendik Eperjes vagy Tokaj felé, visszavonulási pont Namény.

Ungváron, de még előbb is Munkácsra reménylem tábornok úr serege mozgalmairól újból szíves lesz tudósítani, mert saját mozdulataim is ettől feltételeztettvén, a siker talán mind két részről is ettől fog függeni.

Hadtestem, mely öszvesen mintegy 8000 főből áll, Munkácson 18-19-kén lesz öszpontosítva.

Kazinczy ezredes"177

A futár négy nap alatt jutott el a levéllel Husztról Nagykátára. Az odaérkezés dátuma a levél külsején olvasható: „Nagy-Káta Jul. 19."

Július l7-én, ugyancsak Husztról, Kazinczy Dembiński altábornagyot arról tudósítja, hogy a hírek szerint 8000 orosz gyalogos és 6000 lovas tart gyors menetben a Kárpátokban Bártfa közelében levő Duklai-hágó felé. Közli továbbá, hogy a lovasság kiképzése újoncok hiányában lassan megy, és hogy csapataival Ungvárig nyomul előre.178

Kazinczynak egyre több katonája van, és mind több ágyúval is rendelkezik. Ungvárig való előnyomulásával az a célja, hogy fedezze Görgey seregének hadmenetét a cári csapatokkal szemben. Addigi munkácsi tevékenységéről később a következőket mondja az aradi osztrák haditörvényszék előtt:

„...felállítottam egy 8000 fő gyalogságból, 2 osztály lovasságból és 32 ágyúból álló hadtestet;179 az ágyúk közül 24-et, köztük 7 tarackot én fúrattam ki Munkácson. Utána Ungvárra nyomultam, ezzel fedezve Görgey tábornok visszavonulását az oroszok elől Tokajig. Gyenge voltam hozzá, hogy az oroszokat magam is megtámadjam, de hadmozdulatommal mégis elértem, hogy az oroszok Kassáról Eperjesre vonuljanak vissza, mivel egy 5 gyalogosszázadból, 1 lovasszázadból és 3 háromfontos ágyúból álló különítményt a parancsomra erősen eltorlaszolt Vereckei-hágón keresztül Galíciába küldtem, és valószínűleg emiatt

66

az oroszok kénytelenek voltak visszavonulni."Az említett összeütközés a galíciai Klimiecnél történt, július 28-án. Kazinczy

gyönge hadosztálya jelentősebb hadi működésre önmagában nem volt alkalmas, de az északkeleti megyékben való jelenlétével nyugtalanítani tudta az országba behatolt orosz fősereget.

Görgey július 22-én már Sajószentpéteren állt seregével. Paszkevics 27-én a Miskolcról és Kassáról egyesítendő orosz hadtestnek feladatává tette, hogy Tokajba nyomuljon, és tartsa szemmel Görgeyt, aki bizonyára ott akar majd átkelni a Tiszán.180 Eközben Perczel, meggyőződve az oroszok túlerejéről, és a gyors osztrák előnyomulástól is meglepve, egyelőre még az ellenség nyugtalanításával is felhagy: gyors menetben vonul vissza seregével Kecskeméten és Kiskunfélegyházán át Szegedre, „hátán hordozván mindenütt egy napi távolban az osztrákokat".181 így Görgey teljesen magára marad az ő seregénél sokkal hatalmasabb cári fősereggel szemben; de annak haladását mindenben akadályozva mégis biztosítani igyekszik hadmozdulataival, hogy a kormány Szegeden védve legyen, és Szeged körüli seregeinknek lehetőségük legyen a Haynau elleni fellépésre.

Görgey a harsányi, a görömbölyi, a miskolci és a gesztelyi ütközet után seregét néhány napig a Hernád mellett pihenteti. Ezzel Kazinczynak is időt akar szerezni a dél felé vonulásra és a hozzá csatlakozásra. Amikor azonban megtudja, hogy az orosz főerő Tiszafürednél átkelt a Tiszán, bár Kazinczyt magához kívánta vonni, még július 28-án éjjel megkezdi vonulását Tokaj felé. Itt másnap át is viszi seregét a folyón, „s miután háta mögött a hidat elrontá, Nyíregyház felé indul".

A Görgey ellen Tokajba küldött két orosz hadtest már csak hűlt helyét találja a magyar seregnek. Váctól kezdve Paszkevics „aránytalanul túlnyomó erővel vadászott reá, egyszerre 4 hadtesttel fogta körül, melyeknek mindenike részint túlnyomó, részint a Görgeiével felérő haderővel rendelkezett", mégsem tudta meggátolni Görgeyt abban, hogy levonulását tervszerűen végrehajtsa.182

Július 29-én Szegeden a minisztertanács Kossuth ajánlására Dembińskit nevezi ki a Szeged vidékén és a Bánságban levő magyar seregek ideiglenes főparancsnokává. Mészáros Lázárt táborkari főnöknek rendelik melléje. Kossuthnak azt a korábbi elképzelését, hogy ő maga legyen a fővezér, sem a kormány, sem a hadsereg vezetői nem támogatták, ezért javasolta egyelőre Dembińskit. „Kossuth - jegyzi meg Szeremlei -, bár bizalma Dembińskiben sem volt, Dembińskit ajánlá a vezérségre, remélvén talán, hogy ha Bem, kit ismét meghitt a fővezérségre, Erdélyből megérkezendik, Dembińskit legkönnyebb szerrel elmozdíthatja tisztségétől."183

Görgey július 25-én - még Miskolc tájáról - azt írta Kazinczynak, hogy ha elég erősnek érzi helyzetét, maradjon eddigi felállításában, ha pedig nem, csatlakozzék hadosztályával az ő seregéhez. Amikor 27-én Görgey főhadiszállása már Szerencsen volt, futár érkezett oda Kazinczytól. Görgey azonban ezen a

67

napon Nyíregyházára lovagolt, útban Karcag felé, ahova Kossuth és Aulich hadügyminiszter találkozásra hívta meg. Távollétében vezérkari főnöke, Bayer ezredes, a futárt rögtön visszafordította azzal a paranccsal, hogy Kazinczy siessen Nagykálló táján hozzájuk csatlakozni, s ehhez részletes naponkénti menettervet is küldött. Este Görgey váratlanul visszatért Szerencsre, mert Nyíregyházán azt a hírt kapta, hogy az orosz főerő Tiszafüreden átkelt a Tiszántúlra. A váratlan orosz előretörés egyrészt meghiúsította a kormányzó és a vezér találkozását, másrészt Görgeynek így sürgősen tovább kellett indulnia seregével, nehogy Paszkevics elvághassa dél felé vonulásának az útját. Kazinczynak új futár által az az újabb rendelkezés ment, hogy vagy maradjon a helyén, vagy menjen Bemhez Erdélybe, mert a Görgey-sereget oldalról többé el nem érheti, annyira kell sietniük.184

Kazinczy még nem kapta meg ezt az új intézkedést, amikor a korábbira július 30-án Ungvárról azt válaszolja, hogy igen kívánatosnak tartja a fősereggel való egyesülést. Közli, hogy ennek érdekében 31-én elhagyja Ungvárt, és augusztus 2-án Tiszaújlaknál átkel a Tiszán. Jelenti végül, hogy 28-án a Vereckei-szorosnál három százada átment Galíciába, és ott szétugrasztottak két ellenséges századot.185

Ezt a Galíciába való betörést és ott az orosz csapatok zavarását Kazinczy azért is időszerűnek tarthatta, mert amint három nappal előbb írta Görgeynek: úgy értesült, hogy Bem benyomult Bukovinába, s e hír szerinte nagyon valószínű, mivel a Kőrösmezőig előrenyomult ellenség hirtelen visszavonult. Bem akciója annyiban volt igaz, hogy Bem július 23-án Erdélyből az Ojtozi-szoroson át kétezer emberrel és négy ágyúval Moldvába hatolt be, de egy-két nap múlva onnan - jelentősebb eredmények nélkül - vissza is tért.186

Augusztus 1-én már Munkácsról ír Kazinczy Görgeynek, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a megváltozott helyzet - az orosz főseregnek a Tiszántúlra való benyomulása - miatt nem csatlakozhat hozzá. Azt válaszolja Görgeynek a július 27-én este kelt levelére, hogy addigi helyén marad, mert igen előnyös állást és sok ottani gyárat kell védelmeznie a hegyekben (tudniillik a fegyver- és lőszergyártás telepeit). Törzstisztjeivel együtt az a szándékuk, hogy egyelőre Munkács környékén tartózkodnak, ahonnan a vásárosnaményi Tisza-hidat is biztosítani tudják. Csak a legrosszabb esetben fogják magukat Erdélybe átvágni. További utasításokat kér Görgeytől. Levelének külsején a következőket olvashatjuk: „Kazinczy hadtest. Görgey Arthur Altábornagy Úrnak Nyíregyházán vagy Ott ahol. Hból [=hivatalból]. Futár által."187

Kazinczy így - elvágva minden magyar seregtől - ismét magára maradt. Görgey pedig sietve vonul három hadtestből álló seregével Nyíregyházán keresztül Aradra, ahol sürgősen egyesülniük kell a magyar seregeknek. Görgey nyomában Paszkevics, a cári fővezér halad, megszállva hatalmas seregével a Tiszántúlnak még szabadon levő részeit.

68

A SZABADSÁGHARC UTOLSÓ HETEI

1849. június második felében Bem altábornagy Erdélyben, Beszterce vidékén próbálta feltartóztatni az oda is benyomult cári csapatokat. Ekkor a Munkácson levő Kazinczy, akit az északon bejött orosz fősereg szakított el Wysocki tábornok magyar hadtestétől, felajánlotta Bemnek, hogy csatlakozik hozzá hadosztályával. Gyalókay Jenő hadtörténészünk Kazinczy és Bem kapcsolatáról a következőket írja:

„...Kazinczy, a kormánytól kapott utasítás értelmében, június 30-án felajánlotta szolgálatát Bemnek, de ez akkor visszautasította. Mikor azonban, Moldvaországból visszatérve, újból Grotenhjelmet akarta megtámadni, Kazinczy hadosztálya is kívánatossá vált, mert együttesen két tűz közé szoríthatta volna az orosz altábornagyot. Szegedre küldötte tehát Zarzycki alezredest s az ő útján arra kérte a hadügyminisztert, hogy Kazinczyt Erdélybe vonulásra s Beszterce irányában Bemmel való együttműködésre utasítsa."188

A kormány - a Haynau vezette osztrák fősereg gyors előrenyomulása miatt - augusztus 1-én sietve elhagyja Szegedet, és Aradra költözik tovább. Aulich hadügyminiszter 3-án már Aradról intézkedik abban az ügyben, hogy Kazinczy Bemhez menjen át. Ugyanakkor Kossuth is innen válaszolja Görgeynek, egy Kazinczyval kapcsolatos levelére: „Tábornok Úr azt írja, hogy Kazinczy most tőlünk el van vágva. Ha használhatja Ön jobban Kazinczyt, mint Bem kívánja, - használja, ha nem használhatja, disponáljon [= rendelkezzék] vele a Bem értelmében s legyen szíves minden esetre engem értesíteni, hogy Bem barátunkat avisirozhassam [= tudósíthassam], mire számolhat, mire nem.189

Kossuth augusztus 5-én Aradról a következő utasítást küldi az ekkor már Nagyváradon levő Görgeynek: „Kazinczy hadosztályával siessen (ha ugyan igaz, hogy Szathmárban van) a besztercei ellenség megveretését segíteni, ez kimondhatatlan fontos és sürgetős. Ide rekesztek ez iránt rendeletet Kazinczynak, s azt azért küldöm Tábornok Úrhoz, mert Kazinczy hollétét s állását nem ismerem s nem tudom lehetséges-é, hogy ezen nagyon fontos missiot effectualja [= e megbízást teljesítse]. Ha igen, úgy méltóztassék ezen levelet Bem küldöttjének, Zarsiczki alezredesnek átadni, hogy Kazinczyhoz maga elvigye."190

De már késő volt, mert közben az oroszoknak Segesvárig való előretörése meghiúsította Bem tervét. Július 31-én Bem Segesvár mellett 5 ezer emberével vakmerően megtámadta Lüders orosz tábornagy 12 ezer emberből álló seregét. A csata Bem súlyos vereségével végződött. Veszteségünk mintegy 1000 halott

69

(köztük nagy költőnk, Petőfi Sándor), 309 fogoly, 8 ágyú és rengeteg lőszer; a cári sereg vesztesége 41 halott (köztük egy tábornok) és 205 sebesült. Bem maga is csak nehezen, csodával határos módon menekül meg. Seregének maradványait két nappal később Marosvásárhelyen szedi össze.191 Bem kénytelen déli irányba, Nagyszeben felé fordulni honvédeivel, de ott augusztus 6-án a nagycsűri csatában újra vereséget szenved.

Az orosz cári intervenció idején Kazinczynak, akinek Haynau Duna-Tisza közi előnyomulásáról is értesülnie kellett, nem sok reménye lehetett arra, hogy szabadságharcunk jól végződjék. Augusztus elején már nemcsak a magyar anyaország, hanem Erdély nagy része is az egyesült osztrák-orosz seregek megszállása alatt volt. Görgey sem tartozott az optimisták közé. Ő még május 21-én, Budavár visszafoglalásának dicsőséges napján úgy nyilatkozott, hogy „a honvédek dicsősége meg van alapítva; de e stratégiai baklövés által minden elveszett".192 A nemzetközi helyzetet olyannak látta májusban is, azóta is, hogy semmi jót nem várt.

Augusztus elején Kazinczy főhadiszállása Munkácson van. Előkészületek folynak, hogy esetleg Erdélybe vonuljon a hadosztály. Augusztus 2-án számvevőjük hivatalosan kéri a munkácsi vár parancsnokságát, hogy a hadosztály iratanyagát helyezze el a vár archívumában.193

Görgey augusztus 5-én Nagyváradról felszólítja Kazinczyt, hogy Bemmel keressen összeköttetést, mert neki, Görgeynek, Aradra kell sietnie.194 Közben Kazinczy már Bemtől is sürgős levelet kapott Kolozsvárról azzal a felszólítással, hogy azonnal nyomuljon Erdélybe, és Naszódnál foglaljon állást, a Nagy-Szamos mellékén.

Kazinczy 6-án el is hagyja Munkácsot, és hadosztályával Beregszászon keresztül igyekszik Erdély felé.195 Néhány nap múlva Máramarosszigeten van, ahonnan délnek tartva s az igen magas Gutin hegységen átkelve éri majd el Erdély földjét.

Kazinczy ekkori és további hadi működését, majd zsibói fegyverletételét akkor értjük meg, ha előbb részletesen áttekintjük, milyen volt Magyarországon a hadi helyzet 1849. augusztus első felében, és hogyan került sor a magyar kormány lemondására s a világosi fegyverletételre.

Bem altábornagy, miután Kossuth legújabban őt bízta meg az összes magyarországi hadak főparancsnokságával, augusztus 9-én sereg nélkül érkezett Temesvárra, s ott azonnal átvette Dembińskitől a déli sereg fővezérletét. A kormány tervei és intézkedései szerint augusztus 10-e táján Aradnál kellett volna egyesülnie Dembiński déli, Bem erdélyi és Görgey „fel-dunai" seregének, hogy együttesen mérjenek csapást az osztrák császári hadseregre. Sajnos, a három közül csak Görgey serege jelent meg a kormány új székhelye, Arad körül megvalósítandó összpontosításhoz, amely az utolsó reményt jelentette szabadságharcunkban.

70

A legnagyobb létszámú magyar sereget, a délit, Dembiński Arad helyett Temesvár felé vezette, ahol előbb Vécsey tábornok hiába ostromolta a császári katonaság kezén levő várat.

Vesztett csatái után Dembiński már szinte kínosan kerülte az újabb összeütközést az ellenséggel, inkább nem erőltette az Aradra jutást, amit persze a császári sereg akadályozni igyekezett. Dembiński így akaratlanul is meghiúsította a kormány szándékát, mely szerint mintegy 80 ezer embernek kellett volna összpontosulni Arad magyar kézen levő vára körül. Ez a 80 ezer fős összpontosított magyar hadsereg a kormány elképzelése szerint esetleg legyőzhette volna az osztrák fősereget, mielőtt az orosz fősereg, amelynek előrenyomulását Görgey sikeresen késleltette, Arad közelébe ér.

Bem kész volt Aradra menni, de neki augusztus 6-a után már nem volt számottevő serege. Saját seregének romjait Erdélyben Stein ezredesre hagyva, kijött a Bánátba, hogy Kossuth megbízásából átvegye a magyar seregek főparancsnokságát. Bem Dembińskinek számra nagy, de már erősen demoralizált seregével próbálta meg legyőzni Haynaut - Görgey nélkül. Ha sikerül ez a nagyon kockázatos vállalkozás, akkor Bem győztesen és újra jelentős sereggel érkezhetett volna egy-két nap múlva Aradra, a kormány székhelyére, amely csak ötven kilométerre van Temesvártól.

Görgey pontosan teljesítette a kormány parancsát: seregének három része közül az I. hadtest már augusztus 9-én megérkezett Aradra, másnap pedig a III. és a VII. hadtest is. Itt tudja meg Görgey, hogy Dembiński Arad helyett Temesvárra vonult le. Amikor fáradt csapatait Görgey tovább akarja indítani Temesvár felé, hogy összeköttetést teremtsenek Dembińskivel, megérkezik a végzetes hír a magyar fősereg ottani csatavesztéséről és felbomlásáról.196

Mi idézte elő a temesvári tragédiát? Dembiński seregének hátvédét megtámadta egy osztrák hadtest; a hátvéd a magyar sereg zöméhez csatlakozva visszavonulhatott volna, Dembiński is az egész sereg további visszavonulását javasolta, de Bem - átvéve lengyel honfitársától a fővezérletet - másképp döntött: vállalta a mindent egy lapra föltevő harcot. A csatában - sok szerencsétlen körülmény összejátszása folytán - teljes vereséget szenvedett. Dembiński, Mészáros, Bem és a sereg megmaradt emberei a csata után így már nem Arad felé mentek tovább, hanem az ellenkező irányban Lugos, illetve a török határ felé.

Görgey utólag szemére veti Kossuthnak, miért nem értesítette őt arról, hogy Dembiński Arad helyett Temesvárra ment a déli sereggel:

„Ha Kossuth Lajos, a helyett, hogy hadamnak egy részét csak augustus 9-kére rendeli Aradra, egyszerűen azt tudatja velem, hogy Dembiński Temesvárra vonul vissza: akkor az én három lovas hadosztályom egy éjjeli menet segítségével az összeköttetést Arad és Temesvár közt már 8-án biztosíthatá, augustus 9-én hatalmamban áll az osztrákok bal szárnyát - amelynek akadályozatlan föllépése [...] a magyarok vereségét Temesvárnál eldöntötte - ellensúlyozni. - Augustus

71

l0-én pedig már gyalog hadosztályaim is kéznél vannak, és ekkor aztán igazán - még pedig ugyancsak túlnyomó erővel - föl lehetett lépnünk támadólag az osztrákok ellen, míg az orosz fő-hadsereg előcsapatai még négy nap járó földnyi távolban időztek!"197

Görgey a seregével - bár Debrecennél az ő egyik hadtestparancsnoka (Nagy-Sándor tábornok) is szerencsétlen csatába keveredett a cári csapatokkal - még augusztus 9-én megérkezett Aradra. Jellemző az akkori viszonyokra, hogy Kossuth, az ország kormányzója, ezen a napon semmi biztosat nem tudott az Aradtól mindössze ötven kilométerre ugyanekkor zajló temesvári csatáról, sőt még a csata másnapjának délutánján tartott minisztériumi tanácsülés alkalmával is abban a hitben ringatta magát, hogy Temesvárnál a magyarok győztek.198

Augusztus 10-én este, amikor Görgey már megtette az előkészületeket, hogy csapatai másnap reggel továbbinduljanak Temesvár felé, Kossuth személyes tanácskozásra magához hívatta őt Arad várába, mert ki akarta puhatolni, milyen elhatározásai vannak a jövőre nézve. A kormányzó először is azt kívánta tudni, mit szólna Görgey Bem főparancsnoki kinevezéséhez. További beszélgetésüket így írja le Görgey:

„Ezután azt kérdezte Kossuth, mit szándékozom tenni azon esetben, ha a hír, melyet ő Dembiński hadseregének temesvári győzelméről kapott, igaznak bizonyul, - ha az általam vezényelt hadsereg csatlakozása amazzal sikerül és ha mind a két hadsereg fölötti főparancsnokság én rám bízatnék?

- Akkor - mondtam - támadásom, minden erők megfeszítésével, egyedül az osztrákoknak szól.

- És ha Temesvárnál az osztrákok győztek? - kérdezte utoljára Kossuth.- Akkor leteszem a fegyvert - volt rá a válaszom.- S én főbe lövöm magamat! - mondta Kossuth.Én komolyan vettem a dolgot s igyekeztem őt rávenni, hogy ezt ne tegye; ő

még a külföldön is - mondám - hasznára lehet a nemzetnek. Az öngyilkosság helyett sürgetve azt tanácsoltam neki: meneküljön. Sőt életének megmentését egyenesen a hazafias kötelesség színében iparkodtam előtte feltüntetni."199

Néhány órával később Kossuth átküldte Görgeyhez tudomásulvétel végett Guyon tábornok akkor érkezett jelentését a temesvári vereségről. Ez Görgey szerint „elenyésztette az utolsó kilátást is az osztrákok ellen tervezett offensivánk sikerülésére", úgyhogy „a szövetséges hadseregek elleni tettleges ellentállásunk folytatása csak legfölebb még személyi érdekeket szolgálhatott - a nemzetéit már nem". Elhatározta, leteszi a fegyvert, hogy az ország, miután megmentenie többé nem lehetett, „legalább a háború további iszonyaitól megmeneküljön.200

Augusztus 11-én Kossuth a kormánnyal együtt lemond, s a legfőbb polgári és katonai kormányzati hatalmat Görgeyre ruházza. A nemzethez szóló kiáltványában maga Kossuth is reménytelennek nyilvánítja a fegyveres ellenállás folytatását: „A szerencsétlen harcok után - írja ebben -, melyekkel Isten a legközelebbi napokban

72

meglátogatta e nemzetet, nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk."

Ugyanakkor Görgey is kiáltványt tesz közzé, melynek utolsó mondatai így szólnak: „Polgárok! Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudat azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. Polgárok! Isten velünk!"

Alighogy eltávozott Kossuth Aradról, megérkezett a válasz az orosz főhadiszállásról arra a levélre, amelyet még 6-án Szemere Bertalan miniszterelnök és Batthyány Kázmér külügyminiszter írt Kossuth megbízásából Paszkevics orosz fővezérnek, s amellyel 7-én reggel Pöltenberg tábornok indult az orosz táborba. Paszkevics megbízásából alvezére, Rüdiger tábornok azt válaszolta, hogy az ő hadseregüknek a harc az egyedüli feladata Magyarországon, a meghódolás ügyében ők nem tárgyalhatnak, ezzel az osztrák hadsereg főparancsnokához kell fordulni.201 Így az Oroszországgal való különbékének eddig táplált reménye szertefoszlott.

Görgey úgy ítélte meg a helyzetet, hogy miután a Dembiński és Bem vezette magyar fősereg - mely létszámban az övénél jóval nagyobb volt - Temesvárnál döntő vereséget szenvedett, magyar részről többé nem lehet szó a megadásnak feltételekhez kötéséről. „Meggyőződésem szerint - írja utóbb - a parancsom alatti hadseregnek azon perctől fogva, mikor a bánáti hadseregnek végromlásáról megjött a jelentés, már csupán két dolog közül maradt szabad választása. E kettő pedig: a kényszerű vagy önkéntes - mindenesetre föltétlen - fegyverletétel, vagy a Radnán és Lippán át csakugyan még lehetséges keresztültörés a török területre."202

Az utóbbi megoldást azonban - mint másfél évtizeddel később megjegyzi - igazán komolyan számba sem vette, mert egy varázsige uralkodott rajta: „Itt élned, halnod kell!" Azaz: itt kell élned is, halnod is, nem idegen országban.203

A komoly és eredménnyel kecsegtető ellenállásra már sem idő, sem tér nem maradt. „Azon tér - emlékezik vissza később Görgey -, melyre a temesvári vésznap után hadseregem uralma kiterjedett (egyszersmind dictaturámnak minden birodalma!) alig egy ezred részét foglalta magában a magyar korona [= Magyarország] területének."204

Görgey az önkéntes fegyverletételt választja a csakhamar bekövetkezendő kényszerű fegyverletétel, illetve a magyar sereg biztos megsemmisíttetése helyett. Igaz, voltak még ellenállási gócok másutt is az országban: Komárom vára Klapka 30 ezer katonájával, Kazinczy külön hadosztálya stb. - de ezek immár véglegesen elszigetelődtek az ország különböző részeiben, és Görgeynek többé nem lehetett számítania rájuk, sem őnekik Görgeyre, a két ellenségnek mindenütt egyre szorítóbb gyűrűjében.

Mit várhatott Görgey Haynautól, aki magyarországi főparancsnokként azzal kezdte a tevékenységét, hogy kivégeztette a Lipótvár kapitulációja után ott osztrák fogságba esett Mednyánszky Lászlót és Gruber Fülöpöt? Haynau aligha

73

lett volna hajlandó a megadásnak bármilyen feltételeiről is tárgyalni Görgeyvel, miután világosan látta, hogy a magyar sereg végzetesen hátrányos helyzetbe került. Legföljebb a magyar kézen még megmaradt néhány vár (Komárom stb.) számíthatott - erődített helyzetének előnyösebb volta miatt - feltételekhez köthető megadásra, de a nyílt terepen mozgó, „mezei" seregeink nem. Dessewffy tábornok Görgeytől külön, az osztrákok előtt teszi le a fegyvert, Haynau mégis kivégezteti Aradon október 6-án.

Görgey Haynaunak és az osztrák császárságnak nem akarta megadni azt a tisztességet, hogy a magyar fegyvereket őelőttük tegye le. Emlékiratában így nyilatkozik erről:

„...tőlem oly elhatározás, hogy az osztrákok előtt tegyük le a fegyvert (ameddig még szabad kezem volt e részben) megtagadása lett volna annak az elvnek, melynek a hadsereg, melynek magam személyesen védelmére keltünk. Nem azért, mintha Magyarország alkotmányos-királysági államformájának valami nagy garantiáját vártam volna Oroszországtól, hanem azért, mert Ausztria kormányától még sokkal kevésbé lehetett azt várni; és mert azonfölül egyetlen egy olyan tény sem volt tudva előttem, melyből azt lehetett volna következtetni, hogy a Magyarországnak [...] alkotmányos törvényeit erőszakkal felforgató háború Oroszországtól indult volna ki és nem Ausztriától."205

Aradon a fegyverletételről egyébként nem maga Görgey, hanem egy eléggé széles körű haditanács határozott.

Görgey előzőleg közölte a haditanácsban részt vevőkkel az orosz fővezér már említett válaszát, amelyet az Szemerének és Batthyány Kázmérnak diplomáciai puhatolódzására adott, s arra is figyelmeztette őket, hogy ne legyenek illúzióik:

„...a haditanácsot egyenesen fel is szólítottam - írja -, hogy a cár nagylelkűségéhez és igazságszeretetéhez apelláló kérelmemtől semmi kedvező eredményt ne várjon, és általában, mikor most határoz, ne abból az illusióból induljon ki, mintha még az osztrák haditörvényszékek elől orosz protektorátus alá menekülés lehetősége léteznék számunkra."206

Görgey szerint a küzdelem sikeres folytatásához a hadiszer és a pénz is hiányzott, a hadsereg élelmezését pedig már csak a lakosság sarcolásával lehetett volna biztosítani.

Így került sor augusztus I3~án Arad közelében a világosi fegyverletételre, tulajdonképp nem is Világos, hanem Szőlős község mellett. (Görgeyt aztán 15-én - bajtársaitól elszakítva - Nagyváradra vitték, az orosz főhadiszállásra.)

Ha a cári hadvezetőség Görgeyt is - mint a többi magyar tisztet - kiszolgáltatta volna Haynau önkényének, kétségtelenül őt sújtotta volna elsőként Haynau bosszúja. S az is igaz, hogy Görgey nem remélte túlélni a vele együtt hadifogságba került tábornoktársait, sőt szívesen vállalta volna, hogy egyedül ő essék áldozatul, ha ennek árán derék bajtársait megmentheti. Augusztus 11-én

74

este - a fegyverletételt bejelentő levelében - többek között ezt írta Rüdiger orosz tábornoknak:

„Bizalommal viseltetem ő felsége az orosz cár sokat emlegetett nagylelkűségében, különösen abban az irányban, hogy igen sok derék bajtársam, kik azelőtt az osztrák hadsereg tisztjei voltak, és a szerencsétlen viszonyok folytán Ausztriával szemben harcolni kényszerültek, ne legyenek egy bizonytalan szomorú sorsnak kitéve, és Magyarországnak sokat szenvedett népe az önök igazságszeretetében bízva, kéri, ne legyenek odadobva ellenségei bosszúvágyának. Legyek én egyedül, aki áldozatul essem."207

Móricz Zsigmond szerint Görgeyt „eszmék szerződtették a harcra, de tisztán a kard embere volt, nem az állameszméé", „rendkívüli katonai zseni" és „különösen komplikált jellem", aki nem vált árulóvá soha, egyetlen gondolatában sem. Görgeynek világosi tettét Móricz úgy jellemzi, hogy „mint katona s mint a politika analfabétája" teszi le a fegyvert.208 Azzal ugyanis, hogy csak az orosz cári nagyhatalom előtt hajlandó meghódolni, de Ausztria előtt nem, vérig sérti az osztrák császári hatalmat, amelynek pedig a legyőzött ország néhány nap múlva teljesen ki lesz szolgáltatva, s amely a nagy vetélytárs - Oroszország - előtti fegyverletételt majd külön is meg akarja bosszulni rajtunk.

Említettem, hogy Görgey Artúr, Ivánka Imre és Kazinczy Lajos az 1830-35 években együtt tanultak a tullni hadapród-iskolában. Vajon Ivánkának - a szabadságharc egyik legtehetségesebb honvéd ezredesének - mi volt a véleménye Görgey sokat vitatott „árulásáról"? 1881-ben erről így ír: „Görgeyt 14 éves korom óta ösmerem. Együtt voltunk 4 évig a katonai intézetben, - mindig első volt, mindig szerették, tisztelték tanulótársai; a magyar gárdánál a legkitűnőbb, s a hadi tudományokban a legműveltebb tisztek közé tartozott; együtt voltunk a palatinális huszároknál, itt is úgy volt. Cynicus, szegény, de független, büszke. [...] Ily férfiak nem árulók."209 Könyvének egy másik helyén megjegyzi Ivánka Imre: „A magyarnak rút szokása mindent és mindenkit gyanúsítani, amit nem ért, és aki kedvében nem jár; e tulajdonsága édes testvére azon vak bizalomnak, amellyel ragaszkodik azokhoz, akik ábrándjainak eszményképeit csillogtatják előtte és hiúságának hízelegnek. Gyermeteg felfogás."210

Görgeyvel kapcsolatban azért idéztem ezeket a véleményeket, mert Kazinczy Lajos - Várady Gábor és Kővári László későbbi visszaemlékezése szerint - Görgeyt tartotta „mesterének".

Az osztrákok előtti fegyverletétel bizonyára kevésbé hívta volna ki nemzetünk ellen Ausztria bosszúját, de az oroszok előtti kapituláció - melynek eszméje Görgeytől származik - jobban megfelelt a nemzet erkölcsi érzetének. Erről a kortárs történész, Szeremlei Samu így vélekedik:

„...szintén azon meggyőződésben vagyok, hogy Ausztria, miután ellenünk az oroszokat behívta, megérdemelte azon büntetést és megalázást, melyben részesült a nagy világ előtt az által, hogy Görgei a legvitézebb és még egyetlen nagy sereg

75

fegyvereit Miklós cár katonái előtt rakta le s hogy Görgei és a haditanács ezen elhatározásban a nemzet erkölcsi érzetével összhangzóan járt el."211 Kazinczy Lajosnak minden bizonnyal ugyanez volt a véleménye.

A temesvári csata utáni napon, augusztus l0-én, Dembiński - Bem és Mészáros jelenlétében - „határozottan kimondá, hogy a magyar ügyet tökéletesen elvesztettnek tartja, s azért mibe sem akar többé keveredni, hanem egyenesen Törökhonba menekszik".212 Kossuth, Bem, Perczel, Dembiński és Mészáros augusztus 17-e táján hagyja el Orsovánál az országot, és lép török földre. Közben a nem egészen harmincezer emberével magára maradt Görgey - mint láttuk - I3~án Világosnál letette a fegyvert az oroszok előtt.

Kossuth már csak kint Törökországban, Görgey pedig a fegyverletétel után nagyváradi fogságában kapja meg Klapka tábornok augusztus 3-i komáromi győzelmének a hírét. Klapka ideiglenesen még Győrt is visszafoglalta a császáriaktól, kihasználva, hogy az osztrák fősereg Szeged táján a magyar déli sereg üldözésével volt elfoglalva. Persze a komáromi sikereket - még ha nem késnek is oly sokat e hírrel Klapka futárai - Görgey csak akkor aknázhatta volna ki, ha a temesvári döntő csata magyar győzelemmel végződik.

Klapkához nemsokára eljutnak a nagy csatavesztések hírei, s egyszeriben elveszti minden reményét ő is, pedig a temesvári katasztrófáról és a világosi fegyverletételről még csak azután értesül. Ő maga később így emlékezik az akkori szomorú hírekre:

„Ekkor jövének az első Hiób-hírek a déli harctérről, s minden tervünknek és reményünknek hirtelen vége lőn. Almási Pál, a képviselőház elnöke, aki a külföldre indult, volt az első, ki fájdalomtól megtört hangon közlé velem, hogy ő menekülőben van, miután véleménye szerint minden elveszett!

Nagy Sándort Debrecennél szétugrasztották, Dembinszky Szeged és Szőreghnél megveretett, Bem csapatai Segesvárnál szétszórattak, zavar és fejetlenség a kormány székhelyén, amely Szegedről Aradra menekült. - Almási még hozzá tette, hogy Haynau ezen sikerek folytán képessé lőn, hogy a rendelkezésére álló nagy erőből egy tekintélyes sereget Komárom ellen küldjön, sőt hogy a Jablonowszky dandára és Nugent hadteste már útban is vannak erre felé.

A mosolygó kék égről alácsapó villám nem sújtott volna úgy le, mint ezek a hírek!"213

Kazinczy Lajost ugyanezekben a napokban táborával Észak-Erdélyben találjuk. Ő még nem tudja, mi történt Szegednél, Szőregnél, Temesvárnál és Aradon, a világosi fegyverletétel híre sem jutott még el hozzá, de azt sajnálatosan látja, hogy Bemmel már nem egyesülhet.

Szeremlei Samu szóvá teszi (könyve II. kötetének 318. lapján): „Kazinczy sajátságos tétlen szerepet vitt a forradalom végső korszakában. Vysockitól júniusban elszakíttatván, sem Görgeivel, sem Bemmel nem egyesült, sem az

76

oroszok háta mögött támadó föllépéseket és portyázásokat nem tőn." Más szerzők is szemére vetik utólag Kazinczynak, hogy csak „sétált" csapataival Munkács és Huszt között 1849 nyarán.

Mi itt az igazság? Az, hogy nem tétlenkedett, hiszen Ung, Bereg és Máramaros megyében igen komoly hadseregszervező munkát végzett. A nagy cári hadsereget a maga mindössze nyolcezer emberével ugyan nem támadhatta meg, de az északkeleti megyékben való jelenlétével kétségtelenül állandóan nyugtalanította. Ha Kossuth még idejében csatlakoztatja őt Bemhez vagy Görgeyhez, akkor igen jó hasznát lehetett volna venni Kazinczy hadosztályának.

Azt hiszem, Görgeynek az volt az elgondolása, hogy a június 26-án elhatározott Komárom körüli koncentráció megvalósítása esetén kapott volna Kazinczy nagyobb feladatot Északkelet-Magyarországon, ha honvédségünknek legalább 1849 őszéig sikerült volna az ellenállás a két reakciós nagyhatalom - Ausztria és Oroszország - hadseregével szemben. A tisza-marosi összpontosításra való átváltással Kossuth június 29-én keresztülhúzta Görgey terveit, amelyek pedig szerintem több esélyt nyújtottak a tragédia kikerülésére. Csak Komárom erős várára támaszkodó összpontosítással lehetett volna megverni Haynaut s utána feltartóztatni a Paszkevics vezette orosz cári sereget. Kossuth azonban, mint láttuk, megvonta bizalmát Görgeytől, és elrendelte, hogy Komáromban csupán két hadtest maradjon, a honvédelem összes többi erői Szegednél egyesüljenek, így Haynau aránylag könnyen elfoglalhatta Komáromtól Szegedig a fél országot, mert a Görgey helyett fővezérré tett Mészáros, azután Dembiński és Bem nemhogy Szeged táján, de még Temesvárnál sem tudta megállítani Haynaut, miközben Görgey az egész orosz fősereggel hadakozva jutott el seregével a kormány végső székhelyére, Aradra. Így alakult olyan szerencsétlenül a helyzet, hogy Kazinczynak július-augusztusra már ütőképes északkeleti hadosztálya szinte tétlenségre volt ítélve.

Meggyőződésem, hogy Kazinczy, aki már Szenttamásnál, Pákozdnál és Schwechatnál is ott volt, aki februárban Tornaljánál megtámadta Schliket, azután végigharcolta az egész tavaszi hadjáratot, nem maradt volna tétlen, ha csakugyan bekövetkezik az, amitől Paszkevics félt: hogy további magyar sikerek esetén az ősz beálltával dolguk végezetlen kell a jövő tavaszig kivonulniuk az országból. Ha a Komárom körüli koncentráció Görgey-féle tervének félrevetésével ügyeink nem jutnak alig negyven nap alatt a temesvári döntő vereségig, akkor a végső döntés esetleg áthúzódhatott volna a következő esztendőre, s akkor - 1849 őszétől 1850 tavaszáig - Kazinczy hasznosan működhetett volna a cári csapatok ellen ott a Kárpátokban.

Sajnos, nem az efféle magyar remények szerint alakult a hadi helyzet.

77

KAZINCZY ERDÉLYBE VONULÁSA ÉS FEGYVERLETÉTELE

1849. augusztus 9-e táján, tehát Dembiński és Bem temesvári döntő veresége idején, már Erdélyben is meg voltak számlálva a szabadság napjai. Gál Sándor ezredes csapatai a Székelyföld elvesztése után Erdély fővárosáig, Kolozsvárig hátráltak, ahol Kemény Farkas ezredes kis serege még tartotta magát. Dél-Erdélyben Szászsebesnél Stein ezredes állott a Bem által rábízott seregmaradványokkal, de ellenállása az orosz túlerővel szemben nem lehetett tartós. Az orosz Lüders tábornok a Maros völgyében Szászsebes és Déva felé, Grotenhjelm pedig és az osztrák Clam-Gallas a Mezőségen át Kolozsvár irányában tör előre.

Kazinczy és hadosztálya Máramarosszigeten és Kapnikbányán s az ottani nagy hegyeken keresztül Erdélybe igyekszik, hogy Naszód vagy Beszterce táján csatlakozzék Bem seregéhez. Kazinczy ekkor még nem tudja, hogy Bem - vesztes csaták sora után - Erdélyből Temesvárra ment. Nagybányán csatlakozik Kazinczy seregéhez 1200 szatmári önkéntes nemzetőr, egy szepesi zászlóalj, amely már nem juthatott el Görgeyhez, és Jokschmann Károly tüzér őrnagy a tábori szertárból 17 új ágyúval. Nagybányáról egyelőre Nagysomkút, azután Dés a sereg útiránya. Nehéz körülmények közt haladnak előre a kegyetlen nyári hőségben. Bemnek még hírét sem hallják, s egyre kevesebb a reményük, hogy a szabadság ügye még jóra fordulhat. Minden új nap inkább az aggodalmukat erősíti. A többi magyar seregről a hírek hiánya csatavesztéseket sejtet. Egyre inkább úgy érzik, hogy a katasztrófa kikerülhetetlen.

Évtizedekkel a szabadságharc után Várady Gábor ügyvéd - aki 1849-ben őrnagyként szolgált Kazinczy északkeleti hadosztályában - sok érdekes adatot közölt Erdélybe vonulásuk és ottani táborozásuk napjaiból. Minthogy Várady a zászlóaljparancsnokok közt Kazinczynak talán a legfőbb ellenlábasa volt, Kazinczyt bíráló szavait általában fenntartással kell fogadnunk. Valószínű, hogy itt-ott a naptári adatokban is téved.

Várady Gábor (1820-1906) egy évben született Kazinczyval, de az ő élete az 1849. évi bukás után sokkal szerencsésebben alakult, mint vértanúvá lett parancsnokáé. Mivel Várady Württembergbe (Dél-Németországba) menekült, fogságot sem kellett szenvednie, s az 1850-es évek elején már amnesztiával hazajöhetett. Azután Máramarosszigeten újra megnyitotta ügyvédi irodáját. Egykori parancsnokát ötvenhét évvel élte túl, meglátva még a XX. századot is. Mint szerencsés túlélő, aki 1867 után országgyűlési képviselőként a képviselőház

78

alelnöki székéig emelkedett, saját szabadságharcos hősiességét igen kedvező színben tünteti föl, Kazinczyt pedig, akit kivégeztek a helytállásáért, megrója óvatossága, határozatlansága, gyakori tétovázása miatt. Várady cikkeit és emlékiratát azonban elfogultsága ellenére is érdemes idéznünk.

Nagyon igaznak látszik például, amit Várady Gábor a magyar szabadságharc jellemzésében az összhangzatos cselekvés hiányáról ír:

„A mi szabadságharcunk sem volt képes magát emancipálni attól a fátumtól, amely minden forradalmat, mint testet az árnyék követni szokott: a sok parancsoló, - a saját szakállra cselekvés -, a személyes ambíciók harca, a vetélytársak fondorkodása, az összhangzatos működés hiánya.

A kormánybiztosok mint megannyi kis hadügyminiszterek között nem volt a kellő és szakadatlan összeköttetés.

A hadtestparancsnokok győzelméről vagy vereségéről, előnyomulásáról, hátrálásáról a legközelebbi hadtestek is igen sokszor csak nagyon későn értesültek. Egyik kirívó példa erre az is, hogy Mészáros január 4-iki kassai vereségének hírét, 13 nap múlva! én vittem meg Bemnek Maros-Vásárhelyre -Máramaros-Szigetről! Addig sem a központi, sem a hadügyi kormánytól egy betű értesítést sem kapott.

Szóval: a vármegyék mindenhatósága által decentralizált országban a hazafiúi legnagyobb lelkesedés, óriási erőfeszítés s önfeláldozás mellett is, lehetetlen volt egy varázsütésre mindent felölelő központi hatalmat teremteni, mely nélkül szabadságharcunk sorsa már előre meg volt írva.

Ez az állapot tükröződött vissza a mi hadtestünk rövid életén is. Ez magyarázza meg Kazinczynak a tájékozatlanság, a rosszul és későn értesülés, az egymással ellenkező rendeletek okozta kapkodását, ingadozását, határozatlanságát.

A Bemhez csatlakozás volt táborunkban a legújabb jelszó Szigeten [= Máramarosszigeten], aug. 1-én, midőn Bem már augusztus 6-án Szebennél [= Nagyszebennél] megveretett és seregének romjai Szász-Sebesnél a Steinéval olvadtak össze."214

Nem tudva arról, hogy Bem a nagyszebeni vereség után kiment Erdélyből a Bánátba, őt akarták elérni:

„Mesés erőfeszítéssel nyomultunk előre, hogy valahol elérjük Bemet. Bemet? aki már hat nappal azelőtt elvesztette a temesvári ágyúharcot. A hadtestek érintkezése, összefüggő működése az egész önvédelmi harc alatt igen ritkán volt kifogástalan, de ekkor már egészen megszakadt, az értesítések pedig csaknem teljesen elmaradtak. Minden hanyatlásnak indult."215

A tábor életét és további hadmenetüket így írja le Várady:„A nagybányai táborban augusztus 16-án vidáman szólt a zene,216 sokan még

táncra is kerekedtek a városból látogatásra kijött hölgyekkel, mint mikor a

79

reményekben gazdag gyermekek vígan mulatnak, nem is sejtve, hogy a messze távolban ravatalon fekszik az - édes anya.

De megperdült a dob, fölharsogtak a trombiták, rögtöni indulásra szólt a parancs. Az éhes legénység egy része kiszedegette a tűz fölött álló bográcsokból az alig átmelegedett húsdarabokat s tarisznyájába rakta, míg a másik rész sietségében mérgesen földre öntötte az egészet. A hadtest e lázas siettetést közel ütközet jelének hitte s csakhamar elfeledte az éhséget.

Kolozsvár felé nyomulni és ott a Gál Sándor pár ezer emberével erősbült Kemény Farkas csapataival egyesülni: ez volt az újabb feladat. Hiú törekvés! A piskii hős már 14-én kardcsapás nélkül elhagyta Kolozsvárt, hogy B.-Hunyadon [= Bánffyhunyadon] Gál vegye át kezéből a parancsnokságot.

Az a mars, melyet másnap Somkútról Sósmezőig tettünk, nem egy ütközetre készülő hadtest előnyomulásához, hanem vert sereg futásához hasonlított. Éhesen, szomjan, pihenés nélkül haladt előre a hadtest, előbb hadi menetrendben, aztán szakadozva, bomladozva. Egyesek, utóbb egész szakaszok maradoztak, hullottak el. A kutak kiszáradva, sehol semmiféle üdítő ital, míg a nap perzselve sütött végig a lakatlanokká vált falvakon, völgyeken. A tropikus hőségben számos emberünket ölte meg a napszúrás néhány perc alatt; a cholera is segített, s akiket ez a két ostor megkímélt, azoknak nagy részét kimerültség döntötte ki a sorokból.

Voltak zászlóaljak, amelyekből a bevonulás idejére alig 40-50 ember érkezett a sósmezői táborba. A legnagyobb rész egész éjen át lassanként szállingózott. A legpusztítóbb csata nem verhette volna így tönkre ezen ütközőképes, vidám, erős hadtestet.

Árulást rebesgettek a táborban. A főtisztek csak suttogva, a törzstisztek nyíltan beszéltek erről. Rajtam is erőt vett a természetes gyanakodás, bár, mint erről később meggyőződtem, fejetlenség, szerencsétlen intézkedések, a tornyosuló vész okozta kapkodás voltak a főtényezők.

A parancsnokságom alatt állott 105-ik honvédzászlóalj nagy része máramarosi románokból állott, úgy ezek, mint a magyar, orosz [rutén] legénység válogatott, erős, izmos nép, s mint a mi népünk általában, erős gyalogló volt. Mi csaknem teljes számban s kielégítő rendben jutottunk a táborba.

Egy pár oláh cigány volt a századokban, akik, mihelyt táborba szálltunk, előszedték »csetyeráikat« (hegedű) s mialatt a legénység erősebb része főzéshez készült s míg a többi aléltan végig nyúlt a gyepen, ráhúzták a magyar és oláh nótákat s az én honvédeim egész napi irtóztató fáradtság, éhség dacára nagy körökben táncoltak, hogy csak úgy rengett bele a föld.

Oda vezettem Kazinczyt egyik körhöz s azt mondtam neki: »Ezt a népet nem veritek tönkre erőltetett marsok által«.217 Mereven nézett reám, pillanatig hallgatott s midőn megérteni látszott, néhány szóval felvilágosított, megnyugtatott, s új beosztással, a csapatparancsnokok változtatásával elégtételt szolgáltatott a zúgolódóknak.

80

E táborba218 érkezett a hír, hogy Gál B.-Hunyadnál megveretvén, Zsibó felé hátrált. Átkeltünk a Szamoson, Zsibó felé tartva, hogy az egyesülést végrehajtsuk. Meg is történt, de mikép? - Gál 3-4000-nyi vert serege lehangoltságot hozott, nem lelkesedést. Annyi törzs- és főtiszt özönlötte el táborunkat, mintha egy nagy hadsereg környezne bennünket. Gál, Dobay, Kemény Farkas - a piskii hős. akiknek homlokáról csak kevéssel is azelőtt a győzelem gyönyörét, vagy legalább reményét szokták katonáik leolvasni, most a közelgő katasztrófán látszottak töprenkedni.

Új beosztás történt. Kazinczy tartotta meg a fővezényletet és pedig, hogy a sok ezredesnek parancsolhasson, mint - tábornok. Ez okozta kivégeztetését Aradon."219

A már idézett másik cikkében ezt írja Várady Kazinczy tábornokságáról: „Minden harci dicsőségnél, azt hiszem, inkább érdekelte őt a »tábornoki« cím, amelyet önkényileg vett föl s amely okozta kivégeztetését Aradon; mert mint ezredest csak várfogságra ítélték volna."220

Ez igaztalan megjegyzés. Várady nem tudott feljebb jutni az őrnagyságnál, ezért is neheztelt Kazinczyra, aki - úgy látszik - nem javasolta előléptetését. Kazinczy halálát nem a tábornoki cím okozta, hiszen az aradi császári haditörvényszék mint „lázadó ezredest" ítélte halálra. Tábornokságának kérdése mindmáig tisztázatlan, de erre még majd visszatérek.

Vessünk most néhány pillantást az Aradtól délkeletre eső Lugos és Karánsebes tájára!

Kossuth, mielőtt elhagyta az országot, Aradról először Lugosra sietett, ahol részben a Temesvárnál felbomlott déli magyar sereg maradványai, részben pedig azok gyülekeztek, akik az onnan már nem messze levő Orsován át Törökországba akartak menekülni. (Magyarországnak akkor csak két szomszédja volt: nyugaton és északon az Osztrák Császárság, keleten és délen a Török Birodalom. A menekülők Havasalföldön lépnek majd török földre.) A hatalmat - mint láttuk - Kossuth már augusztus 11-én átadta Görgeynek. Hogyan ítélte meg helyzetünket és lehetőségeinket Kossuth augusztus közepén, amikor utolsó napjait töltötte hazájában? Idézem a négy héttel később, szeptember 12-én keltezett szózatát, melyet a törökországi Vidinből221 intézett az angol- és franciaországi magyar követekhez és politikai ügynökökhöz:

„Én sietve távoztam Lugosra, látni, minő hatalma maradt még fenn a hazának, ha netalán Görgei árulóvá lenne. Az út szökevényektől zsibongott, kik közül ezreket személyesen kényteték kérelemmel, zászlóaljaikhoz visszatérni. Lugoson találtam még egy, számra tetemes erőt, de melyről legjobb vezéreink, mint Kmety, Dessewffy bizonyítják, hogy az többé tűzbe nem vihető s az első ágyúszóra szét fog futni. Mindenki megtevé előkészületeit a szökésre, különösen a tisztek; a sereg éhezett; pénz és élelmiszernek hiánya mindenütt. Elkerülhetetlenül bekövetkezendőnek láttam, hogy, ha Görgei a fegyvert

81

leteendi,222 nincs isten, ki a lugosi sereget csak egy 24 óráig s tömegben megtarthatná; épp oly kevéssé az erdélyit, melyet az utónapokban vesztés vesztésre ért [...]"223

Szemere Bertalan német nyelvű emlékirata nyomán Szeremlei megjegyzi: „A Lugoson lévő sereg főbbjei aug. 14-én este értesültek a világosi eseményről, a kormány lemondásának híre már azelőtt kiszivárgott. Ezt követő éjjel a legénység is megtudta, hogy Kossuth titkon elhagyta őket, s ekkor minden felbomlásnak indult. A bosszúság és a kétségbeesés a tisztek lelkén átalában erőt vett. Kinek lehetett volna még kedve és reménye küzdeni azon ügyért, melyet legfőbb őrei és

A zsibói Wesselényi-kastély

képviselői reményvesztetten oda hagytak? Kossuth a vezérek előtt kimondta, hogy a hon ügyét elveszettnek tartja s hogy maga Törökországba menekül, honnan a hazát Anglia segélyével diplomáciai úton véli megmenteni."224

Már a korábban legendás hírű Bem altábornagy sem tudja a katonákat a harc folytatására bírni. Dévánál ugyan még sikerül egyesítenie a megmaradt csapatokat, de amikor haditanácsot tart, kiderül, hogy jóformán senki sem akar harcolni többé. Bem és Guyon ezért 18-án elhagyja Dévát, majd titokban ők is

82

Törökország felé menekülnek. „Távoztukkal - tudósít e szomorú eseményekről Szeremlei - féktelen zavargás üt ki e seregben s az alkalmat felhasználva mintegy 4 ezer ember megszökik. D. u. 5 órakor Beke ezredes személyesen jelenti Lüdersnek [= Lüders orosz tábornoknak], hogy a sereg le akarja tenni fegyvereit, ami alkonyatkor meg is történik."225

Vajon mit tehetett még, innen kétszáz kilométerre északra, Zsibónál Kazinczy? A zúgolódás, a békétlenkedés már az ő táborában is kitörni készült. Várady Gábor szerint ezt részben az okozta, hogy a fiatal vezér nem vezette támadásra őket, de valószínűbb, hogy már nagyon keveseket fűtött a harci kedv. Inkább a nélkülözések, a szállongó rossz hírek és a bizonytalan jövő miatt voltak sokan elkeseredve. A Kazinczyt könnyű szívvel elmarasztaló Várady megjegyzi: „Fokozta az ingerültséget Kazinczy nyílt viszonya Zs. [= Zsolnay] őrnagy szép nejével, aki mindig vele volt.226

Kazinczy előzőleg Désről Kolozsvár felé akart továbbmenni seregével, de megtudta, hogy az ottani magyar seregmaradványok, melyekkel még az egyesülést remélhette, Kolozsvárról Bánffyhunyadon át Zsibóra vonultak Grotenhjelm orosz tábornok csapatai elől. Így hát Kazinczy is Zsibóra igyekezett, hogy egyesülhessen az erdélyiekkel, akiknek parancsnoka, Gál ezredes, erre fel is szólította őt egy Désre küldött futár által. Csakhogy az erdélyi seregeknek Zsibón talált maradványaiban Kazinczy már csupán a roncsait találta meg Bem korábban oly sok győzelmet aratott hadainak. Ezeknek Kolozsvártól Zsibóig való útját Horváth Mihály írja le:

„A várakon kívül még csak Erdély nyugati szélein létezének magyar hadak, névszerint az, melyet Gál Sándor [... ] a székely földről hegyen völgyön keresztül Kolozsvárra vezetett az őt üldöző szövetséges hadak elől; és Kemény Farkas hada, mely a nyáron át [...] Erdély nyugoti havasainál őrködék. A két sereg maradványai, összesen mintegy 7000 ember, Kolozsvárnál egyesültek, s Grotenhjelm hadainak közeledtére onnan, a magyarországi eseményekről még mit sem tudva, de már szinte nagy levertségben, Bánfi-Hunyadra vonultak. A vezérletet itt Gál Sándor, mint idősb ezredes vette át Keménytől, kivel a hadak elégületlenek voltak. De már a különben erélyes Gál sem volt képes jobb hangulatot ébreszteni az annyi csapások által lesújtott hadakban. Aug. l7-kén, midőn Grotenhjelm Kolozsvárról Urbánt, ki nem rég vette át ismét hosszas betegsége után az osztrák dandár parancsnokságát, Hunyad felé indította, közeledtére a magyar had, nem hallgatva többé vezérének kitartásra ösztönző szavára, a városba tört kozákság előtt megfutott. Estenden sikerült mégis Gálnak és Dobaynak annyi rendet hozni a felbomlott seregbe, hogy nemcsak a kozákokat visszaverte, hanem más nap reggel Urbánnak is mind addig ellenállott, míg a szekérfogatok jól előhaladtak, mikor aztán a sereg is megkezdé a hátrálást. A múlt napi zavar s e hátrálás alatt azonban mintegy fele szétfutott, mert idő közben a

83

hazatérő huszárok ide is meghozták hírét Görgey fegyverletételének. Zsibón, hova Gál Sándor vonult, alig érkezett meg több három ezernél."227

Előbb Gál Sándornak ez a kisebb, majd néhány nap múlva Kazinczynak mintegy 8000 emberből álló nagyobb serege érkezett meg Zsibóra. Az erdélyi seregbeli Kővári László így írja le találkozásukat:

„Kazinczy tábora felső-magyarhon erőteljes fiaiból szerkezett honvédzászlóaljakból állott. Görgeitől elvágatván, csata nélkül vonult Tokaj felől Mármarosnak, onnan Erdélynek, hol Déstől pár órányira, Sósmezőnél megtért, sergét a Szamoson átszállítá, úgy érkezett ide aug. 22-én.

Kazinczy megjelenése az erdélyiekbe új reményt önte; mert Görgei árulása még egész hitelre nem kapott. Kazinczy egyéniségében is volt valami, mi biztatást nyújta, különben fia lévén a literátor Kazinczy Ferencnek."228

Ő lett az egyesült csapatok főparancsnoka. Zsibón a sereg az elsáncolt nagy mezőt népesítette be, amelyen 1705 novemberében II. Rákóczi Ferenc vívott vesztes csatát Herbeville gróf császári csapataival. Várady Gábor megjegyzi: „Egy Bem, egy Görgey, egy Damjanich alatt fényesre lehetett volna köszörülni azon vesztett csatában kapott csorbákat."229 Más körülmények közt Bem, Görgey vagy Damjanich valóban győzni tudtak volna ezzel a zsibói sereggel, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Bem ekkor már Törökországban volt, a másik két tábornok pedig letette a fegyvert. (Damjanich - mint Arad várának addigi parancsnoka - augusztus l7-én a cári csapatok előtt hódolt meg, ezek pedig mindjárt az osztrákoknak adták át a várat is, őt is.)

Körülbelül augusztus 23-án egy orosz kapitány érkezett Zsibóra: mint parlamenter szembekötve szekerezett át a táboron Kazinczynak a Wesselényi-kastélyban levő főhadiszállására. Nagyváradról jött, hogy Grotenhjelm orosz tábornok nevében megadásra szólítsa fel a sereget. Vele volt gróf Kornis, aki levelet hozott a Nagyváradon fogva tartott Görgeytől. Görgey tudta, hogy Bem, mielőtt Temesvárra ment, az erdélyi sereg főparancsnokságát Stein ezredesnek adta át, ezért neki címezte iratát, még ha azóta újabb változás történt is a vezérletben. (Viszont Kazinczy hollétéről semmi biztosat nem tudott Görgey.) Ez a német nyelvű levél így szólt:

„Nagyvárad, aug. 16. 1849.Az erdélyi magyar hadsereg főparancsnokának báró Stein ezredes úrnak.

Folyó hó 9-én érkeztem Komáromtól felső Magyarországon (Tokaj, Debrecenen) át 24 000 emberrel Aradra, hogy az akkor Dembinszki parancsnoksága alatt álló déli hadsereggel egyesüljek.

Ezen hadsereg ereje Kossuth szerint az 50 000-et megközelíté.Ugyan e napon azonban e jelentékeny erő - elsőbben Dembinszki, azután

pedig a csata folyama alatt érkezett s rendezését rögtön magára vállaló Bem vezérlete alatt, az osztrákok által oly erősen megveretett: hogy Vécsei

84

tábornoknak egy későbben érkezett hivatalos jelentése szerint, a seregből 6-7000 embernél együtt több alig maradt, a többi nagy részt szertefutott, vagy Lugosig visszament. Ez Temesvár közelében történt. S következése lőn, hogy az osztrákok sebesen nyomultak Arad felé, míg herceg Paskievics az orosz főerővel Debrecenből Nagyváradon keresztül ugyan e cél felé igyekezett. Temesvári szerencsétlenségünkről csak 11-én érkezett ide egy Guyon tábornok által írott jelentés.

Kossuth s a ministerium azonnal leköszönt, s a legfelsőbb polgári és katonai hatalom hivatalosan kezeimbe adatott. Erre én, minden ábrándokat elejétől kárhoztatva, rögtön átláttam, hogy szegény nyomorgatott hazámnak minden áron békét kell szerezni, mit, ha még tovább nélkülöz, rövid időn tönkre jut.

Sergeim [= seregeim] ezt velem szintén átláták, s hogy minden vérontásnak véget vessünk, fegyvereinket ő felsége az orosz cár főhadiserge előtt f. hó 13-án önkéntesen letettük.

A hódolat feltétlen volt; mind a mellett azonban az orosz hadseregnek irányunkbani lovagias bánásmódjával dicsekedhetünk.

Ön - vagy legyen a magyar haderőnek bárki parancsnoka - most már el fogja ismerni:

1. Hogy egy oly túlnyomó erő ellen, milyet az egyesült orosz és osztrák haderő képez, eredménnyel tovább harcolni nem lehet.

2. Hogy ily körülmények közt a fegyverlerakás gyáva tény nem lehet, különben az én sergeim bele nem egyeztek volna.

3. Hogy minden becsületes embernek, ki Magyarhon igazságos ügyeért fegyvert fogott, kötelessége lőn azt önként, habár feltétlen is lerakni, miután világos az, hogy minden további harc Magyarhont és népeit csak mind mélyebb nyomorba dönti, a nélkül, hogy legkisebb kilátás nyílnék visszanyerni habár annyit is, amennyi már eddigelő elveszett.

Önnek józan ítélőtehetsége felfedezendi a helyes ösvényt, kötelességérzete pedig megadandja a szükséges önmegtagadást, hogy férfias határozottsággal léphessen reá.

Görgei Arthurmagyar tábornok."230

Várady leírja, hogy Zsibón az utolsó napokban igen nagy volt a meghasonlás Kazinczy és a dandárparancsnokok közt arra nézve: megütközzenek-e még az ellenséggel. Szerinte akkor végződött volna jól a szabadságharc, ha még idejében elejét veszi a széthúzásnak és az erők szétforgácsolódásának egy katonai diktátor. Azt már nem mondja meg, hogy Görgey vagy Bem lett volna-e szerinte a haza ilyen megmentésére hivatva. Idézem érdekes véleményét, amelyben egyébként

85

sokan osztoztak:„Minő más lett volna az eredmény, ha legkésőbb már az 1849. évi márciusi

napok után, mindenesetre Budavár ostroma előtt a parlament elnapolása mellett katonai diktátor áll vala a küzdelem élére.

Bem kis diktátor volt Erdélyben, de jól is ment ám az ő dolga, aki már július elején nyilvánította a diktátorság szükségét s csakis ily föltétel alatt volt hajlandó a magyarországi főhadvezérséget elvállalni.

Debreceni, pesti, szegedi, aradi országgyűléssel az ország minden részében működő s egymással szerves összefüggésben nem levő s divergens [= különböző] vezényletek alatt nyögő hadtestekkel nemcsak szabadságháborút, de bárminő háborút is sikerrel folytatni lehetetlen.

A világ legnagyobb csodája az a hadviselés-történet könyvében, hogy csak ennyi fényes diadalt is vívhatott ki a [... ] forradalom, melynek vezérszelleme az optimizmus s az ellenségtől jót várás volt."231

Várady ez után részletesen leírja a Kazinczy fegyverletételét megelőző nap eseményeit, általában jól érzékelhető elfogultsággal a „tábornokkal" szemben, akinek ő csak egy dandárparancsoka volt:

„Fölvirradtunk aug. 24-dik napjára, folyvást zuhogó záporban, gondok, keserű kifakadások között töltvén az éjszakát. Az irtóztató orkán a fegyvergúlákat sorra feldöntögette, mintha mondta volna, hogy »nem értek ti már semmit!«

Délben orosz parlamentert vezettek táborunkon keresztül.Kazinczy haditanácsra hívott össze bennünket, mely inkább népgyűlésnek

volt mondható; nemcsak a hadtest-, dandár-, zászlóalj-parancsnokok, hanem még a kisebb csapatok vezénylöi is meghívatván. Száznál többen gyűltünk össze a Wesselényi-kastély nagy termében.

Kazinczy vezette a tanácskozást. Fölolvasta Görgeynek Nagy-Váradon augusztus 16-án kelt német levelét Stein báró ezredeshez, az erdélyországi magyar hadsereg főparancsnokához intézve; [...]

Síri csend volt a levél fölolvasása alatt. Kornis gróf császári biztos az ajtómélyedésből, Timascheff gróf muszka kapitány pedig az asztalfőnél nézték a drámai jelenetet. Kazinczy a fegyverletétel mellett szólt. Ez a fegyverletétel - úgymond - nem az osztrákok, hanem az orosz cár hadseregei előtt történik, akik velünk becsületesen bántak s akiknek loyalitására jövőben is számíthatunk. A további sikeres küzdelem lehetetlen, ő követi mestere, Görgey példáját.

Halk moraj zúgott végig a termen.Bangya őrnagy rendőrfőnök pártolta Kazinczy indítványát, a többi között azt

is fölemlítvén, hogy 45 ezer osztrákkal és 60 ezer orosszal állunk szemben, hadtestünk pedig élelem hiányában rekvirálásból él.

Ez utóbbi igaz volt. A zsibói táborban töltött 4 nap alatt többnyire sült tökkel és kukoricával táplálkozott a legénység.

Többen kiabáltak, hogy a fölolvasott levél apokrif [= hamis, koholt], míg 86

mások a német levél megmagyarázását követelték.»No, megmagyarázom hát én!« - így kezdtem fölszólalásomat s miután a levél

főbb részeit híven ismertettem, midőn arra a kifejezésre került a sor, hogy a hódolat föltétlen volt, azt mondottam, hogy a föltétlen hódolat nem egyebet jelent, mint hogy az ellenséges fővezér szabadon választhat a meghódoltak fölakasztatása vagy főbelövetése között.

Erre irtóztató vihar tört ki. Midőn a zaj lecsendesült, folytattam beszédemet. Érveim legfőbbike az volt, hogy a mi hadtestünk muszka hadsereggel a harcmezőn sohasem állott szemben, fegyverletétel pedig csak oly ellenség előtt képzelhető, amellyel már viaskodtunk.

Ütközzünk meg! Még mindig marad idő a fegyverletételre, ha a csatát netán elvesztjük, akkor sem lehetend rosszabb az eredmény, mint a föltétlen meghódolás után - ismeretlen ellenség előtt fegyvert letenni példátlan dolog!

»Nem tesszük le a fegyvert!« hangzott a kiáltás több oldalról. Szulácsy őrnagy, Zsombory Miklós huszárfőhadnagy pártolták felszólamlásomat.

A zavar általános lőn.A kitört áradatnak medret ásandók, elhatározták, hogy Kékesy ezredes

Görgeyhez, Makray László alezredes [...] Grotenhjelmhez induljon, meggyőződést szerzendők a valóságról.

Az elküldött követek visszaérkezését már nem várták be.Mindig rejtély marad előttem Kazinczynak Görgeyhez augusztus 20-ik

napjáról intézett s birtokomban levő, tehát el nem küldött eredeti német levele, amelyben már válaszol Görgeynek aug. 16-án fentebb jelzett levelére és hivatkozik Kornis grófra, mint orosz parlamenterre, kételyét fejezvén ki Görgey levelének valódisága iránt s kéri Görgeyt, hogy adjon felvilágosítást, vajjon nem kényszerítve írta-e azt a levelet?

Kazinczy levele így végződik:»Meg vagyok győződve, hogy ön azokat a katonákat, akiket ön nevelt s akiket

ön vezérelt a katonai becsületre (militärische Ehre), nem akarja becstelen tettre reá bírni«.

Tehát Kazinczy már négy nappal Timascheff és Kornis gróf megjelenések előtt birtokában lett volna Görgey levelének?

A táborban lábra kapott a hír a Kazinczy által terjesztett muszka lovagiasságról, a főtisztek rangjának megtartásáról s több ilyen dajkamesékről.

Midőn ez iránt Timascheffhez kérdést intéztek, ravasz mosollyal kitérőleg válaszolt.

Makray előtt már bizalmasabb volt Timascheff, mondván, hogy »két év múlva mienk Magyarország s ez akkor megbosszulhatja magát, mert közös támadást intézünk Ausztria ellen. Elmegyünk Konstantinápolyba«.

Egészen muszka politika!Grotenhjelm, akit Makray Hídalmáson talált, egész őszintén szólt: »Ne

87

higyjenek semmi ámításnak, feltételekről, kedvezményekről nincs szó. Önök osztrák alattvalók maradnak.«”232

Váradynak ebből a cikkéből is kitűnik, hogy Kazinczynak csak két lehetősége volt: a harc a túlerővel szemben vagy a teltétel nélküli meghódolás. (A megadásnak feltételekhez kötéséről a cári és az osztrák császári hadvezetőség nem volt hajlandó alkudozni.) Kazinczy számot vetett azzal, hogy ha már minden más magyar sereg letette a fegyvert, ő csupán napokig, esetleg egy-két hétig folytathatná az ellenállást, azután bezárul körülötte az orosz és az osztrák csapatok gyűrűje. Minden korábbi reményét arra alapította, hogy Görgeyhez vagy Bemhez csatlakozva lép fel a szövetséges hadak ellen, de az utolsó napokban rá kellett döbbennie, hogy saját emberein kívül többé senkire sem számíthat, mert már közel és távol csak az ő nyár óta összegyűjtött, csatákban még nem is edződött serege az egyetlen magyar fegyveres erő.

Az augusztus 24-i zajos gyűlés azzal végződött, hogy Kazinczy a haditanács résztvevőinek is, Tyimasov kapitánynak is bejelentette: leteszik a fegyvert.

A továbbiakat Kőváritól idézem:„Ez volt délután 6 órakor. A századparancsnokok megvitték a legénységnek,

hogy a fegyvert feltétlenül le fogják tenni. Lőn iszonyú elkeseredés. A tisztek beszédeket tartottak, hogy ne engednék magokat elámíttatni, meggyaláztatni. Minden jött ment, célja senkinek sem volt. A zajló néptenger végre fel kezdett bomlani; Váradi vezérlete alatt több ezer főre menő tömeg ágyúkkal Nagybányának indult. A lengyel légió kétségbeesése iszonyú; tisztjei sírtak, mint a gyermek, kardjukat eldobák, eltörék; egy magát főbe lőtte, a többi a kastély terén szívszakadva búcsút vett a lesújtott magyaroktól, s azzal Jordán őrnagyuk alatt Nagybánya felé vették útjokat."233

Természetesen Várady sem harcolni indult a zászlóaljával és a hozzá csatlakozottakkal. Nagybányán a felesége várta. Csapatait elvezette még Máramaros vármegye határáig, s onnan mindenkit hazabocsátott.234 Gál Sándor Zsibón szintén elhagyta a tábort: feleségével elmenekült.

Kazinczy is megmenthette volna az életét, ha feloszlatja a tábort, és ő is a menekülést választja. De ő az utolsó percig kitartott a vállalt ügy mellett.

24-én Bertalan-nap volt. A szomorú napot még szomorúbb éjszaka követte, mert az ottmaradtakon egyre jobban erőt vett a jelen és a jövő miatti kétségbeesés, a minden reményüket elvesztettek fájdalma.

„A visszamaradtak - olvassuk tovább Kővári könyvében - a kastély udvarára gyűltek. Az ágyúkat, tüzérségi szekereket sorba, a fegyvereket gúlába állíták, ráakaszták tölténytartóikat, borjúikat.235 A fegyvertelen tömeg most már nem tudta, mihez kezdjen: a CVI. zászlóalj zászlóját szétszaggatá, maga között felosztá. Itt dobokat rontottak, ott szuronyokat, amott puskákat tördeltek; mások a pincében kerestek enyhülést. S kezdődött a rémes éj, mely épen a véremlékű Szt. Bertalan éje volt. A vadászok leültek, lábaik közé vevék tölténytáskáikat s lőttek

88

míg egy töltések volt; a főhadiszállás ablakát belövék; egyik dühöngött, a másik szónokolt; végre mint a vihar, mely csendes esőre válik, a vadászsípok megzendültek, s méla hangja mellett a forradalom fájdalmasabb dalait éneklék, s kisírták magokat."236

Késő este az a hír érkezett, hogy a közeli osztrák sereg, az oroszokat megelőzve, hajnalban Zsibón lesz. Erre a megmaradt legénység és a tisztikar nagyobb része a menekülés útját választotta. Kazinczy ekkor már mélyen le volt sújtva. Kővárinak átadta Görgey levelének másolatát, és megkérdezte tőle, nem akar-e elmenekülni. „Ha szabadul - folytatta -, legyen igazságos irántam... Majd ha nem leszek, ne feledje, hogy fia voltam Kazinczy Ferencnek, hogy egy nevet örököltem, melyet atyám hét évi börtönnel szentelt meg nekem..."237

Kora reggel azután a vezérkar lóra ült, hogy Dés irányában a fegyvereket átvevő cári sereg elé lovagoljon.

„S amint - írja Kővári - a faluból kilovagolnának, szemben velők a fasorok közül fél század desáni oláhhuszárság fejlik ki. E látványra Kazinczyék megtértek; de sok, mint b. [= báró] Kemény Farkas, osztrák előcsapatnak vélve, sarkantyút ada lovának, s Nagybánya felé vágtatott. A kastélyban maradt tisztek szintén befogtak, nyergeitek, pakoltak. Azonban az említett huszárság nem volt egyéb, mint parlamentair kíséret, mely gr. Clam-Gallas238 osztrák parancsnok részére a tábort felkérte [= megadásra szólította fel].

Kazinczy tábornok a kastély termében fogadta el s röviden kimondá: ő a fegyvert már letette [ti. ezt a szándékát bejelentette az oroszoknak]; magát orosz fogolynak tekinti; ha őt az osztrák sereg, a nemzetek törvényét tapodólag, védetlen helyzetben meg kívánja támadni, bevárja, mert elébe többé nem állhat.

Ezalatt alezredes Makrai L. [= László] is visszaérkezett az orosz táborból, s örömet hozott a hírrel, hogy Grotenhjelm egy óra alatt meg fog érkezni.

Meg is jött, egy ezred uhlanus,239 egy csapat kozák, négy ágyú volt mindaz, mit a fegyver átvételére magával hozott. A magyar sereg a muszka tisztikart sötéten, némán, ünnepélyesen fogadta. Erre a magyar tisztek a kül, az oroszok a beludvart foglalák el; közlegénye a forradalmiaknak már alig volt. Az uhlánok és ágyúk óranegyed után visszatértek, táborukat a falun kívül üték fel. A kozákság a kastély kertgyepén foglala helyet.

Komor csend állott be, mit azon leverő parancs szakíta meg, hogy a tisztek a nagy terembe menjenek s kardjaikat adják át.

Kezdődött az ámulat szétoszlása...Felgyűltek, a teremben hosszú asztal, mit körülálltak, fenn Grotenhjelm és

Kazinczy. Néhány perc múlva a drágábbnál drágább kardok, fényes acélok, ragyogó bojtok, nemzeti tollak ott hevertek egy halomban... Körülte könnyes szemekkel, szívrepesztő sóhajokkal állt néma hidegen a honvéd..."240

Kővári megjegyzi még: „Hol Bem dicső pályáját kezdé, ott tette le utolsó embere fegyverét... Hol a Rákóczi forradalom is egy nagy ütközetet vesztett; hol a

89

forradalomnak első szikrái fogamzának a kastély ura, Wesselényi Miklós keblében: ott kellé nemcsak az erdélyi, hanem az összes magyar sergek utolsó táborának fegyverét letenni. . "241

Kazinczynak néhány nappal előbb még - az erdélyiek csatlakozása után - mintegy 12 ezer ember s 56 ágyú volt a hadereje. Grotenhjelm megérkezésekor viszont már - az egykorú orosz tudósítás szerint - „a magyar katonák majdnem mindnyájan elhányták fegyvereiket s hazájokba [= lakóhelyükre] oszlottak szét, csak a törzs- és főtisztek maradtak ott, összesen 100-an, továbbá 56 ágyú, 76 lőporosláda s fegyverek". Nagybányán - az arrafelé menekültektől elhagyva - 5 ágyú, 2 zászló, sok fegyver és 100 mázsa lőpor jutott a szövetségesek kezébe. (Váradynak Nagybányán át Máramarosba hazatért csapata útközben elhányta fegyvereit és feloszlott.)

Az említett orosz tudósítás242 nyomán Szeremlei még a következő részleteket közli a zsibói fegyverletétel előzményeiről: „Aug. 23-án az egész sereg beleegyezett volna a fegyverletételbe. Aug. 24-én a lengyel tisztek (élükön Jordán őrnagy) lázongást idéztek elő a táborban a magyar tisztek ellen. Már megindult a sereg Magyarhon felé, midőn Kazinczy a dologról értesülvén, tisztikarával utána indul s visszavezeti. A lengyelek azonban és Váradi Nagy-Bánya felé folytatták útjokat."243

De hogyan látta mindezeket az eseményeket Kazinczy Lajos? Hogyan tekint vissza rájuk, amikor 1849. október első napjaiban minden „lázadó" tettét számon kéri az aradi osztrák hadbíróság? Idézem vallomásának ezt a részét a kihallgatási jegyzőkönyv szerint:

„...augusztus hónapban egy igen sürgős levelet kaptam [még Huszton] Bemtől, azzal a felszólítással, hogy azonnal nyomuljak Erdélybe, és Naszódnál foglaljak állást. Tüstént megindultam Máramarosszigeten és Kapnikbányán keresztül Désre; elővédem augusztus 15-én érkezett be ide. Összeköttetést kerestem a Kolozsvárt parancsnokló Kemény ezredessel, de megtudtam, hogy Bánffyhunyadra húzódott vissza, mert Grotenhjelm orosz altábornagy megtámadta.

Elhatároztam, hogy visszafoglalom Kolozsvárt, megindultam tehát, hogy Kemény ezredessel összeköttetésbe jussak és támadhassak.

Menet közben azt a hírt kaptam, hogy időközben Gál ezredes vette át Kemény ezredestől a parancsnokságot, és Zsibóra, tehát éppen az én hátam mögé vonult vissza.

Nem volt más választásom, nekem is oda kellett mennem, és egyesülnöm ezzel a hadtesttel.

Itt hallottam először, bár még csak szóbeszéd formájában, hogy Görgey - hadtestével - letette a fegyvert.

Gál ezredes hadteste már teljesen felbomlott, az emberek többsége szétszéledt. Átvettem az egész sereg parancsnokságát, négy hadosztályra

90

osztottam, 12 000 emberem volt 56 ágyúval. Grotenhjelm tábornok közben Désre vonult, hogy megtámadjon, és innen Kornis gróf társaságában egy hadikövetet küldött hozzám; Görgey levelét adták át nekem, amelyben értesített, hogy ő a fegyvert letette, és felszólított; én is ezt tegyem.

Bár csapataim létszámát tekintve jóval erősebb voltam Grotenhjelm tábornoknál, mégis nyomban kijelentettem, hogy kész vagyok a megadásra, mihelyt meggyőződhettem arról, hogy Görgey fegyverletétele valóban megtörtént.

Kékessy alezredest egy orosz törzstiszttel Nagyváradra küldtem, hogy megbizonyosodjék róla.

Távollétükben megérkezett Tyimasov kapitány, orosz császári szárnysegéd, és átadta nekem Paszkevics herceg Grotenhjelmhez intézett levelét, melyben a herceg Grotenhjelmet Görgey fegyverletételéről értesítette.

Ez minden kétségemet eloszlatta, még aznap letettem tehát a fegyvert, és hadtestemmel megadtam magam Grotenhjelm tábornoknak."

Hivatalos kihallgatásának következő napján Kazinczy így folytatja vallomását:

„Miután - mint tegnap elmondtam - megbizonyosodtam a Görgey-hadtest fegyverletételéről, kijelentettem az orosz császár szárnysegédének, hogy csapatosztályommal kész vagyok ezt a példát követni. Még aznap ki is adtam rá a parancsot, felállíttattam a csapatokat, és a legénységtől elvétettem a puskákat. Három nap múlva Zsibóra érkezett Grotenhjelm orosz tábornok egy osztag lovassággal.

Átnyújtottam neki tisztjeim névjegyzékét, bár a három nap alatt sokan hazamentek közülük."

Talán érdemes lesz idéznem ezek után egy 1849. évi erdélyi naplónak Kazinczy Lajossal kapcsolatos följegyzéseit. Ezeket az angol származású kolozsvári Paget János (1808-1892) írta, aki magyar felesége révén kötődött hazánkhoz. Paget János 1848-1849-ben tevékenyen szolgálta a magyar ügyet; Bem tábornok szárnysegédeként Nagyszeben bevételénél is jelen volt. Naplóját fél évszázaddal ezelőtt Horváth Jenő tette közzé magyar fordításban. Itt csak a tárgyunkhoz tartozó részeket idézem, a bejegyzések napjai szerint, 1849. augusztus 12-től kezdve:

Aug. 12. „Kazinczy azt írta Kemény Farkasnak, hogy tekintélyes erővel jön Magyarországból Nagybányán keresztül, hogy Naszódot megtámadja. Kemény Farkas csatlakozni akar hozzá és az ellenséget meg akarja támadni Besztercén és [Maros-] Vásárhelyen."

Aug. 15. „Sorsunk eldőlt. Ma bevonulnak az oroszok." [Ti. Kolozsvárra.]Aug. 18. „Kemény István éppen most jött (reggel 6 órakor), lélekzet nélkül,

azt mondva, hogy Görgei letette a fegyvert [13-án] és hogy mindennek vége van. Bem a Bánátba vonult és döntő vereséget szenvedett [Temesvárnál, aug. 9-én],

91

éppen úgy, mint Vetter, Guyon stb. Kornis Károly érkezett a hírrel mint futár. Azt mondja, hogy az országút innen Csúcsáig tele van halottakkal. Csapataink elbocsátották Kemény Farkast, és Gál Sándort választották parancsnokukká. Most Dés felé járnak, hogy Kazinczyval egyesüljenek."

Aug. 19. „Az oroszok elmentek Désre és Kornist magukkal vitték. Ha csapataink leteszik a fegyvert, jó, ha nem, úgy támadni fognak. Bánffyhunyadot kifosztották. Minket most Urban és néhány osztrák csapat kényekedvére hagytak itt..."

Aug. 20. „Nincs [...] [a városban] senki, aki az oroszokat nem tekintené barátoknak, és már sokan megismerkedtek a tisztekkel. Tegnap egy Kossuth huszártiszt jött Zsibóról, hol a csapatok, amelyek innen oda mentek, vannak, egy levéllel az orosz tábornok [= Grotenhjelm] részére - valószínűleg hallották, hogy Görgei letette a fegyvert és ugyanazt kínálják fel."

Aug. 22. „Megint egy rossz nap. Korán reggel megjöttek az osztrák csapatok, nagy számban, Clam-mal [=Clam-Gallas altábornaggyal]. Nekem tízszeresen rosszabbul esik látnom ezeket az embereket, mint az oroszokat. [...] Csapataink, amelyek- Désen voltak, Zsibó felé mentek és egyesülni fognak azokkal, akik innen mentek arra."

Aug. 23. „Valami baj lehet valahol, mert a csapatok [ti. a Kolozsváron levő osztrák csapatok] nagy része ma reggel Zsibó felé vonult. Kazinczy és Gál Sándor ott egyesültek. Azt mondják, fegyverszünetet kértek és kaptak addig, amíg valakit Aradra küldhetnek megtudni, hogy Görgei valóban letette a fegyvert vagy nem. A csapatok elvonulása innen nem úgy fest, mintha így állna a dolog. Tegnap sürgöny érkezett Clam-hoz a cukrászdába, és mikor azt elolvasta, így szólt: »ha ez igaz, úgy rosszul állunk« - és az egész társaság rögtön eltávozott. Este meglehetős nagy mozgás volt a csapatok között és majdnem mind elmentek."

Aug. 27. „Szegény pajtásaink Zsibón letették a fegyvert [aug. 25-én], és a tiszteket mind letartóztatták, és azt mondják, Nagyváradra küldik őket."244

Érdekes, hogy Kővári munkája és ennek alapján Horváth Mihályé is nem 25-ét, hanem 26-át jelöli meg a zsibói fegyverletétel napjául. Mások - az orosz és az osztrák hivatalos munkák is - augusztus 25-re teszik a fegyverek átadásának napját.

Augusztus 25-én Kazinczy Zsibóról írásban közli Grotenhjelm orosz altábornaggyal, hogy feltétel nélkül letette a fegyvert, és Görgeyével azonos bánásmódot kér a maga és tisztjei számára. Ugyanezen a napon jelenti az osztrák Teutsch őrnagy Clam-Gallas altábornagynak, hogy a „lázadó" Kazinczy tábornok, aki Zsibónál összpontosította hadtestét, letette a fegyvert. Továbbá a következőket közli ez a jelentés: a tárgyalások több napon át tartottak; a lázadók egy része Nagybányára menekült, de Urban csapatokat küldött üldözésükre; a zsákmányolt ágyúk és kézifegyverek a Wesselényi-kastélyban vannak.245

92

A zsibói fegyverletételt megelőző haditanács egy-két szakmunka szerint nem 24-én, hanem már 23-án megvolt. Ez elképzelhető, e mellett szól ugyanis Kővárinak az a megjegyzése, hogy a haditanács másnapján - ama „rémes éj" után -minden csendes volt a táborban:

„Reggelre nem maradt egy töltés, nem a szekerekben egy ló, s a gúlába visszahelyezett fegyverek a lanyha eső és tüzelés rozsdájától reggelre megfeketültek. Egy éj - s a magyar fegyver ragyogásában a felkelő nap sugarai többé meg nem törtek. Aug. 25-én [helyesen talán: 24-én] egész napon hevert a forradalmi fegyver, s alig volt egy talpalatnyi hely, hol fegyverromra ne kellett volna tapodni."246

Az említett haditanácsban - mint láttuk - szemben állt egymással Kazinczy és Várady véleménye. Az utóbbinak azonban aligha lehetett olyan nagy pártja a tanácskozók között, ahogy ő maga és a némileg szintén Kazinczy-ellenes Kővári állítja.247 Valószínűleg Horváth Mihály megfogalmazása fejezi ki legjobban az igazságot: „A haditanácsban [...] elágazók valának a tisztikar véleményei. Kazinczy a többséggel a fegyverletételre hajolt; Váradi Gábor, mármarosi nemzetőri törzstiszt, egy résztől támogatva, az ellenkező mellett szónokolt."248

Milyen szerepe volt Kazinczy fegyverletételében Görgey augusztus 16-i keltezésű, idézett levelének? Kétségtelen, hogy Kazinczy elhatározását ez befolyásolta legerősebben, tehát Görgey közvetve a zsibói fegyverletételért is felelős. De az is igaz, hogy Görgey a levelében, noha egyrészt valóban ajánlja a fegyverek önkéntes lerakását, másrészt az erdélyi főparancsnok egyéni megítélésére bízza a döntést: „Önnek józan ítélőtehetsége felfedezendi a helyes ösvényt, [... ] hogy férfias határozottsággal léphessen reá."

Ez a levél tulajdonképp nem Kazinczynak szólt, hanem az erdélyi magyar hadsereg főparancsnokának. Görgey augusztus 16-án - mint nagyváradi hadifogoly - nem tudhatta biztosan, hogy Kazinczy eljutott-e hadosztályával Erdélybe, vagy továbbra is Munkács és Huszt vidékén táborozik, ezért ugyanezen a napon egy külön Kazinczynak szóló levelet is küldött Nagyváradról Munkácsra. E szintén német nyelvű levél megszólítása: „Lieber Freund Kazinczy!" (= Kedves Barátom, Kazinczy!) Szövege lényegében megegyezik az Erdélybe küldött levél szövegével, de befejezése nem hivatalos, hanem baráti hangú: „Dein Freund Arthur Görgey." (= Barátod: Görgey Artúr.) Ez a levél nem jutott el a címzetthez; valószínűleg Mezősy Pál őrnagy, várparancsnok bontotta fel Munkácson. Ma a Hadtörténelmi Levéltárban őrzik.249

Görgey öccse, István, aki bátyja mellett vett részt a szabadságharcban, 1848-1849-ről szóló könyvében leírja, hogyan történt Kazinczy tábora és Görgey között az utolsó levélváltás. Kazinczy augusztus 19-én a zsibói Wesselényi-kastélyban megbízta Hegedűs Jánost, aki akkor parancsőrkatonája volt, hogy keresse föl Görgeyt, s adja kezébe az ott Zsibón Ludvigh János kormánybiztos által írt titkos levelet. Hegedűs ezt augusztus 22-én délben át is adta Görgeynek a nagyváradi

93

Zöldfa vendéglőben. Görgey akkor már kilenc napja az orosz főhadiszállás foglya volt. Hegedűs délután vette át Görgeytől a választ Ludvigh részére. Ebben a német nyelvű levélben Görgey előbb saját fegyverletételét okolja meg: „...így tehát én egyedül álltam az oroszok és osztrákok között pénz és élelmiszer nélkül, kevés lőszerrel, de számtalan menekülttel, akik több ezer kocsin követték az én hadseregemet, és engem csapataimmal együtt mozgásképtelenné tettek." Azután a levél végén egy mondatban így utal Kazinczyra: „Hogy Kazinczy még mit tehet, nem tudom."250

Hegedűs János e levéllel rögtön visszasietett Zsibóra, de Szilágysomlyón szemközt találkozott Zsibóról menekülő honvédtisztekkel, és megtudta tőlük, hogy Kazinczy és hadosztálya már megadta magát az oroszoknak, így a Ludvighhoz írt levelet Hegedűs már nem juttathatta el Zsibóra a címzetthez. E levélváltással kapcsolatban Görgey István a következőket jegyzi meg: „Hogy Ludvigh János kormánybiztos, kit a kormányzó július elején Komáromból bátyám mellől helyeztetett át ide, az utolsó napokban ott volt Kazinczy oldala mellett, kétségkívül valami utasítással: talán arra is enged következtetni, hogy Kazinczy hadtestének, mely ha idejében csatlakozik, hasznavehető lett volna, ottfelejtője maga a kormányzó volt.. [...] Görgey Arthur haderejét Kossuth Komárom óta szaporítani sehogy sem akarta. Kazinczy pedig a Királyhágón inneni harctéren csakis Görgey hadtestéhez csatlakozhatott volna."251

Tehát Görgey István Kossuthot okolja azért, hogy Kazinczy hadosztálya Máramarosban rekedt, és hogy nem csatlakoztatták idejében Görgey seregéhez, így magára hagyva nem tehetett mást, mint amit tett.

94

„SZERTENÉZETT S NEM LELÉ HONJÁT A HAZÁBAN.”

Kazinczy Lajost és vele maradt tisztjeit mint hadifoglyokat Zsibóról Margittán át Nagyváradra kísérte egy orosz könnyűlovas osztag. Ekkor már hírek szállingóztak arról, hogy ki fogják szolgáltatni őket Haynaunak, aki mindazokat a tiszteket, akik korábban a császári hadseregben szolgáltak, bebörtönözteti és haditörvényszék elé állíttatja, a többieket pedig besorozzák az osztrák hadseregbe. Kazinczy ezeknek a híreknek nem adott hitelt. „Engem az ilyen koholt mesék és rágalmak el nem ijesztenek!" - mondta állítólag a menettel szembe találkozó s őket figyelmeztető Gyalokay Lajosnak.252

Tiszta lelkiismerettel gondolt arra, hogy nincs mitől félnie, hiszen nem követett el semmi rosszat, csak a „haza és haladás" ügyét szolgálta. Ha tehette volna is, nem akart szökni, menekülni. Vállalta tetteiért a felelősséget, és nem akart kitérni sem jó, sem balsorsa elől. Valahogy úgy gondolkodott, amint Görgey írta aradi kiáltványában: „Mit Istennek megfejthetlen végzése reánk fog mérni, tűrni fogjuk férfias elszántsággal s az öntudatnak azon boldogító reményében, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet." Emellett nagyon bízott abban, hogy az oroszok amnesztiát eszközölnek ki az osztrákoknál a tisztek és az egész nemzet számára. Elképzelhetőnek tartotta, hogy ha honvédsereg nem lesz is, őt s a többi főtisztet átveszik az orosz hadseregbe,253 amely a hírek szerint demokratikusabb, mint az osztrák hadsereg, s a „haza és haladás" ügyét esetleg ott is szolgálhatja még. Másrészt hallhatott egyet-mást az orosz dekabristák, a felvilágosodás eszméitől áthatott orosz nemesi forradalmárok korábbi mozgalmáról, és talán remélte, hogy a cári hadseregben ilyen dekabrista szellemű tisztek is vannak, akiknek a gondolkodásához közel áll a mi forradalmunk és szabadságharcunk eszmevilága.

Szilágyi Sándor történész 1850-ben leír egy érdekes esetet. Kazinczy annyira bízott az oroszok emberségességében és jóakaratában, hogy a fegyverletétel után ingyen adta oda kedvenc paripáját - gavalléros ajándékként - egy cári ezredesnek, az orosz parlamenternek, pedig egy jelenlevő osztrák őrnagy előbb 150, azután 200 aranyat ígért a lóért. Szilágyi Sándor könyvének Kazinczyt bemutató részéből idézem:

„Görgei, fegyverletétele után őt is hasonlóra szólítá fel. Kazinczy, ki már ekkor tábornok vala, parlamentírozott az oroszokkal. Sibónál álltak sergei, melyek fegyvereiket csakugyan lerakták.

E fegyverletételt nagy lakoma követte. Borult kedélyét mindenképp el akará oszlatni. Végre a lovakról beszéltek. Egy kedvenc lovát feldicsérte. 14 csatában volt, úgymond, velem! Előhozatta s a gyönyörű állatot mindenki bámulá.

95

Egy osztrák őrnagy 150 aranyat ígért érte.»Nézze csak, ezredes úr - mond az orosz parlamentairnek - mint ugrik!« s

keresztül szökteté egy kocsin.A fenebbi őrnagy 200 aranyat ígért érte.Nem adta oda, hanem a parlamentairhez fordult.»Ezredes úr! fogadja el tiszteletem zálogául. 14 csatában volt velem!«Pedig egyetlen fillére sem volt. Mástól kért kölcsön, hogy az ezredesseli

kozákokat megajándékozhassa."254

Szilágyi ugyanitt így jellemzi Kazinczy Lajost: „Ferencnek fia, kedélyes, kedves ember. Sok ész, sok kitartás, alapos ismeret, annak ügyes felhasználása." S még egy jellemző mondata Kazinczyról: „Mint Alcibiades: szép, eszes és hős volt."255

Kazinczyt hamarosan minden illúziójából kiábrándította az, hogy a cári hadvezetés mindnyájukat - az egyetlen Görgey kivételével - átadta az osztrák katonai hatóságoknak. Ez Ausztria és Oroszország előzetes megállapodása értelmében történt így, amelyről sem Görgey, sem Kazinczy nem tudhatott. Az orosz intervenciós sereg azután hamarosan el is hagyta az országot.

„Megtörtént velünk a legborzasztóbb - olvassuk a márciusi ifjak egyikének, Degré Alajosnak későbbi visszaemlékezésében -, kiszolgáltattak az aljas boszú szenvedélyének aléltan, fegyvertelenül. És a német nem késett ezt velünk éreztetni. Mily különbség volt az orosz és osztrák tisztek bánásmódja közt! Az oroszoktól egy sértő vagy lealacsonyító szót nem hallottunk; meghagyták kardjainkat, megadták a rangunkat illető tiszteletet, művelt és barátságos hangot használtak irányunkban. Az osztráknak első dolga volt kardjainkat elszedni, persze még orosz fedezet alatt, aztán járta a »lázadó csőcselék, Kossuth kutyák« címezés."256

Hogy Kazinczyval mi történt a zsibói fegyverletétel után, azt ő maga így mondja el október 2-án Aradon a kihallgatása alkalmával:

„Engem és a megmaradt tiszteket átvett a Miksa könnyűlovasok egy osztaga, és Nagyváradra kísért, innen engem és körülbelül 120 tisztemet Aradra hoztak; szeptember 8-án érkeztünk ide."

A cári fővezér, Paszkevics herceg, csak Görgey részére tudott kieszközölni amnesztiát Miklós cártól és Ferenc József császártól. Görgey nem kérte ezt az amnesztiát, de elfogadta, abban a hitben, hogy ha ő mint fővezér kegyelmet kapott, akkor a neki alárendelt tábornokok és tisztek élete sem forog veszélyben. Neki - azonkívül, hogy még Nagyváradon elszakították bajtársaitól - az lett a büntetése, hogy mint „rendőri felvigyázat alatt internált egyént" az ausztriai Karintiába vitték. A Klagenfurt melletti Viktringből csak tizennyolc év múlva (a kiegyezés után) térhetett haza Magyarországra.

Görgey még augusztus 16-án Klapka tábornoknak is levelet küldött Komáromba. Ezt a következő mondattal fejezte be: „Fontold meg, mit tehetsz és

96

mit kelljen tenned!" A Klapka parancsnoksága alatt levő komáromi sereg ugyanis majdnem ugyanakkora létszámú volt, mint Görgey serege a világosi fegyverletételkor. Mielőtt Görgeyt Nagyváradról (augusztus 27-én) Karintiába vitték, fölkereste őt a komáromiaknak az orosz főhadiszálláson járt kiküldöttje. Klapka erről később így számol be emlékiratában:

„Szeptember 2-án tértek vissza kiküldött biztosaink. Ruttkai, aki az orosz főhadiszálláson volt és Görgeivel is beszélt, jelentette, hogy az oroszok barátsága a magyarok iránt már véget ért, s hogy a magyar tiszteket már kezdik az osztrákoknak kiszolgáltatni. Görgei maga is abban a véleményben van, hogy Komárom őrsége, tekintettel helyzetének végtelenül előnyösebb voltára, föltételeket szabhat a vár átadásánál. Ő különben nem akar nekünk tanácsot adni, hanem tegyük azt, amit legtanácsosabbnak látunk."257

Kazinczy fegyverletételével az utolsó tábori hadunk is meghódolt. Csupán néhány vár tartotta még magát. Minthogy augusztus 17-én Damjanich feladta Arad várát, már csak három vár: Komárom, Pétervárad és Munkács maradt magyar kézen. Kazinczy nyári hadszervezésének fő támaszpontja, Munkács, a maga 3-400 főnyi őrségével és 23 ágyújával nem gondolhatott hosszú ellenállásra. A délvidéki Péterváradnak258 8 ezer, Komáromnak pedig mintegy 30 ezer emberből állt a hadereje: ezek voltak még a nemzet reménységei.

Amikor egy orosz hadosztály megadásra szólítja fel Munkács várát, Mezősy várparancsnok azt válaszolja: meg akar győződni arról, hogy Görgey kapitulációja, melyre az oroszok hivatkoznak, valóban megtörtént-e. Karlovics cári tábornok javaslatára a munkácsi őrségből három tiszt indul - egy melléjük kísérőül adott orosz tiszttel - az akkor még Nagyváradon levő Görgeyhez. Megtalálják a fogoly Görgeyt, és tőle augusztus 24-i keltezéssel a következő szövegű levelet viszik Mezősyhez:

„Mezősy őrnagy s munkácsi várparancsnok úrnak!Kralovánszky százados úr s kísérői tegnap este érkeztek ide, tőlem

személyesen megtudandó a magyar ügy állását.Valamint azt azon, Kazinczy ezredeshez intézett levelemben, mely csak

Munkácsig jött, Kazinczyt nem találván többé, lerajzoltam, valamint Kralovánszky százados maga már azon helyzetből, amelyben engem talált, ítélhet, így most is újra megerősítem: hogy Kossuth, Szemere, Batthyány Kázmér, Horváth Mihály a miniszterek közül megszöktek, a többi fogva van;

hogy a tábornokok közül a fele szintén megszökött, a fele fogva;hogy nemcsak minden magyar fegyveres erő - Kazinczy hadtestén kívül, mely

még Zsibó táján tartózkodik - le van fegyverezve, hanem még Arad vára is megadta magát feltétlenül az orosz hadvezérnek;

hogy tehát Komáromot és Péterváradot kivéve semmiféle pont nem létezik Magyarországon, mely vagy az orosz, vagy az osztrák hatalmában nem volna; - amely körülményekből az következik, hogy bizony a munkácsi vár sem fogja

97

megmenteni ügyünket, s őrnagy úr aligha nem fogna okosabban cselekedni, ha a várat a vele szemközt álló orosz hadierőnek átadja."259

A zsibói fegyverletétel utáni napon, augusztus 26-án tehát Munkács vára is meghódol. Szeptember elején Pétervárad, október elején pedig az ország legnagyobb erőssége, Komárom adja meg magát - az utóbbi két vár az osztrákoknak. Nagyon sokan remélték, hogy a komáromi sereg parancsnoka, Klapka György, az előzetes alkudozások során ki tudja eszközölni Ferenc József császár amnesztiáját a szabadságharc minden részvevője, tehát a Világosnál, Zsibónál és másutt hadifogságba jutottak számára is. Sajnos, csak annyit tudott elérni a legerősebb magyar vár feladásával, hogy egyedül a komáromiaknak biztosítottak az osztrákok büntetlenséget és szabad elvonulást.

Hogy milyen okok idézték elő a magyar forradalom bukását, azt a korszak kiváló ismerője, Spira György a következőképpen látja: „A bukás legfőbb oka a szövetkezett reakciós nagyhatalmak mérhetetlen erőfölényében keresendő. Míg Európa többi országában - mutat rá Engels - a forradalmat 1848-ban saját árulóvá lett vezetőosztálya tiporta el »az imént legyőzött ellenség: a monarchista-bürokrata-félfeudális és militarista reakció« segítségével, addig »Magyarországon, ahol ez nem így történt, az oroszok vonultak be és verték le a forradalmat«. De ez persze nem jelenti azt, hogy a forradalom belső gyengeségeinek Magyarországon ne lett volna részük a bukásban."260

Görgey hiába reménykedett abban, hogy ha neki mint „főbűnösnek" megkegyelmeztek, akkor bizonyos idő múltán kiterjesztik az amnesztiát egykori alárendeltjeire is. Az osztrák főparancsnok, Haynau, már augusztus 18-án azt írta Radetzky tábornagynak, hogy az összes magyar vezéreket felakasztatja vagy agyonlöveti, és „a gazt annyira kiirtja, hogy száz évig nem lesz forradalom ebben az országban, mert mint a rend képviselője, nyugodt lelkiismerettel százakat is ki fog végeztetni, mert erős a meggyőződése, hogy csak ez a módszer segíthet".261

Aradon augusztus 22-én történt az első kivégzés: elsőnek Ormai (Auffenberg) Norbert ezredest, Kossuth Lajos segédtisztjét akasztatta fel Haynau rövid úton, per lefolytatása nélkül. Későbbi áldozatait aztán „szabályos" perbe fogatta, hogy Oroszországra és az európai közvéleményre való tekintettel törvényes színt adjon a halálos büntetéseknek. Rendkívüli haditörvényszéket állítottak fel Pesten, Pozsonyban, Kassán, Nagyváradon, Temesváron, Nagyszebenben és Aradon. Az aradi várba augusztus 25-én tizenegy fogoly magyar tábornokot szállítottak be. Kazinczyt, aki legutoljára tette le a fegyvert, szeptember 6-án kísérik Ó-Aradra, s onnan 8-án viszik át a várba. (Ó-Aradot, vagyis a tulajdonképpeni várost a Maros folyó választja el a vártól.) Az aradi vár börtönnek felhasznált kazamatáiban262

Kazinczy Lajossal együtt több száz magyar honvédtiszt várja, hogyan ítélkeznek majd felettük "263 Az aradi foglyok közt ott van már Damjanich tábornok is, aki korábban Görgey baráti köréhez tartozott, később azonban - miután az aradi vár parancsnoka lett - különvált Görgeytől, és a kormánynak Aradra költözése óta,

98

elsősorban Kossuth és környezete hatására, mind több fenntartással és gyanakvással kísérte nyomon Görgey tevékenységét.

Az aradi várban fogva tartott magyar tábornokok csak bizonytalan híreket és cenzúrázott leveleket kaptak a börtönükön kívüli világból. Amint saját sorsuk egyre reménytelenebbé válik, Görgeyre - aki tőlük elszakítva kegyelmet kapott - egyre több gyanakvással gondolnak. Szeptember 13-án (éppen egy hónappal a világosi fegyverletétel után) Leiningen tábornok az aradi várban ezt jegyzi naplójába: „Görgeyről mondják, hogy Stájerországba264 ment. Isten mentsen attól, hogy őt többé ne becsülhessem." Másnap: „Mondják, hogy Görgey Stájerban van. Minő kétségek, de nem, nem!" Október 3-án: „Fél óráig Damjanichnál. Görgey ellen vádak. Megvásárolták undok pénzen; nem bírom és nem akarom hinni, és mégis aggaszt ez a gondolat." Naplójegyzeteiben október 4-éről többek között ezt találjuk: „Komor hangulat, a Damjanichcsal való tegnapi beszélgetésem hatása, nem bírok írni. Este cédula Damjanichtól."265

Hogy mi állt Damjanich céduláján, nem tudhatjuk, mert Leiningen Károlynak már nem volt lehetősége, hogy ezekből az ideiglenesnek szánt, vázlatos mondataiból is megírhassa e napok részletes naplóját. Október 6-án együtt végzik ki Damjanich Jánossal.

Német nyelvű hírlapok bejutottak a foglyokhoz. Tudjuk például, hogy Damjanich elolvasta börtönében a Pester Zeitung 1849. szeptember 13-! számának Arad című cikkét, amely név szerint őt is említi.266 Valószínű, hogy Kossuth szeptember 12-i vidini levelének a híre is hamarosan eljutott hozzájuk. Hasonlóképpen a Görgeynek Klapkához intézett, augusztus 16-i levelében foglaltakról is tudhattak. Ez - Kossuth elleni vádakkal - a következőképpen kezdődött:

„Kedves Barátom Klapka!Amióta egymást nem láttuk, bár nem váratlan, de döntő dolgok történtek. A

kormány örökös féltékenysége, tagjai némelyikének aljas önzése oda juttatta ügyünket, ahol azt én már áprilban előre láttam!

Amint az oroszokkal vívott több becsületes küzdelem után Tokajnál átléptem a Tiszát, az országgyűlés kinyilvánította, hogy engem óhajt fővezérnek.

Kossuth kinevezte titokban Bemet!Az ország azt hitte, hogy én vagyok az, mert Kossuth az országgyűlés

ajánlatára jezsuitás feleletet adatott. Ez a gazság volt forrása mindannak, ami később történt!"267

Leiningen tábornok nem osztotta Kossuthnak és Damjanich-nak azt a nézetét, hogy Görgey - áruló; egyik leveléhez, melyet a börtönből sógornőjének, Rohonczynénak küldött, a következő utóiratot csatolta: „Még egy kérésem van, kedves Klárám! Ne írj nekem többet kételkedésről s bizalmatlanságról Görgey iránt, mert akkor bennem kétkedel. Hagyd meg hitemet e férfiú nagy jellemében. Én nem tántorodhatom meg, de fáj nekem, ha kedvezőtlent hallok felőle."268

99

Az október 6-i tizenhárom vértanú kihallgatása szeptember 15-én fejeződött be Aradon. Közülük Kiss Ernő altábornagy és Vécsey Károly tábornok ügyében szeptember 21-én volt a haditörvényszéki tárgyalás és az ítélethozatal, a többiek ügyében szeptember 26-án; de a vádlottaknak az ítéletet csak október 5-én hirdették ki, miután a jegyzőkönyveket Haynau osztrák főparancsnok is aláírta Komárom közelében levő főhadiszállásán. Egészen eddig a napig reménykedtek a vértanúk, hogy az orosz cár közbelépése kieszközli számukra az amnesztiát. Talán egyedül Leiningen volt majdnem bizonyos abban, hogy kivégzik őket.269

Sokan azt remélték, hogy ha a magyar ellenállás utolsó fészke, Komárom megadja magát az osztrákoknak, akkor a császár - az oroszok kérésének is engedve - kegyelemben részesíti a foglyokat. De ennek épp az ellenkezője történt: alig hagyta el Komárom várát az utolsó honvéd, október 6-án megindult a véres bosszú Pesten Batthyány Lajos gróf, az első magyar miniszterelnök, Aradon pedig a tizenhárom tábornok kivégzésével.

Aradon október 6-án - a haditörvényszék ítélete folytán - hajnalban agyonlövik a vár északi sáncában Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet. (Négyük közül Lázár tulajdonképpen csak ezredes volt, de mint hadtestparancsnokot az osztrákok a tábornokok közé számították.) Leiningen tábornok ugyanabban az órában írja, sógorának szóló búcsúlevelében: „Éppen most szenvedtek ki négyen közülünk, még visszhangzanak a lövések szívemben." Nemsokára őt is elővezetik a siralomházból a többi halálraítélttel együtt. A reggeli órákban akasztással végzik ki a következő kilenc tábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leiningen-Westerburg Károly grófot, Nagy-Sándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot és Vécsey Károly grófot. Kazinczy Lajos haditörvényszéki pere akkor még nem fejeződött be, de bajtársainak kivégzéséről ő is értesült.A honvédseregnek a fegyverletételkor 32 tábornoka és 74 ezredese volt.270 A tábornoki kar tagjai közül még augusztusban külföldre menekült a három lengyel: Bem József, Dembinski Henrik és Wysocki József; az angol Guyon Richárd; továbbá a következők: Czetz János, Kmety György, Mészáros Lázár, Perczel Mór, Vetter Antal. Emigrációba ment Klapka György is, miután Komáromban letette a fegyvert az osztrákok előtt, és egész őrseregével szabadon kivonulhatott a várból. Görgey Artúr számára - mint láttuk - Paszkevics herceg, orosz tábornagy kegyelmet eszközölt ki, az osztrák császár azonban nem engedte meg, hogy Magyarországon maradjon, hanem Karintiába internáltatta. A honvéd tábornoki kar másik, nagyobbik fele a szabadságharc bukása után az osztrákok fogságába került.

100

Az aradi tizenhármak

Ezek többnyire úgy lettek az osztrákok foglyai, hogy az orosz cár hadserege előtt hódoltak meg: a Görgeyvel együtt levő tíz tábornok Világosnál, Damjanich Aradon, Vécsey Borosjenőnél, Kazinczy Zsibónál - s a cár kiszolgáltatta őket Ausztriának, a két uralkodó előzetes megállapodása alapján. Osztrák csapatok előtt mindössze hárman tették le a fegyvert: Karánsebesnél Dessewffy és Lázár,271

végül Komáromban Klapka.Hóhér végzett volna az Aradon fogságban levő Lenkey János tábornokkal is,

ha a szerencsétlen ember második kihallgatása után meg nem őrül; ő 1850. február 9-én halt meg börtöncellájában.

Volt olyan honvéd tábornok is, akit mint bujdosót hónapokkal a világosi fegyverletétel után fogtak el az osztrákok. Egy magyar tábornok, Répásy Mihály, azzal kerülte el a kivégzést, hogy két héttel Világos előtt a kolera áldozata lett.

Az aradi vértanúk sorsa azért is megrendítő, és helytállásuknak azért is igen nagy az erkölcsi értéke, mert ők életre-halálra azonosultak a magyar és a világszabadság ügyével. Nemeskürty István írja róluk:

„[...] habozás nélkül vállalták a magyar forradalmat, politikailag a szó legszorosabb értelmében elkötelezték magukat, miközben tudták, hogy mint [volt osztrák hadseregbeli] hivatásos tisztekre, kudarc esetén a bitófa vár; [...] Noha

101

politikai kérdésekben eltérő nézeteket vallottak - így például Nagy-Sándor József lelkes republikánus volt, Leiningen viszont óvatosabban haladó reformer - és ezeket nyíltan vitatták egymás között: erről kihallgatásaik alkalmával mégsem tettek említést, provokációknak nem ültek fel, nem vallottak egymás ellen, a fennmaradt jegyzőkönyvek tanúsága szerint egységesen, keményen és ellentmondást nem tűrően vállalták egymást és a világszabadság közös ügyét.

Igen, a világszabadságét. Ezek az osztrák fegyelemben nevelt és egymással németül érintkező tisztek nemcsak és nem elsősorban a magyar nemzeti függetlenségért harcoltak; a magyar nemzeti függetlenséget helyes és szükséges lépésnek tekintették a világszabadság felé."272

Mielőtt Aradra vitték őket, a legtöbbjük meg is szökhetett volna, de mind a helytállást választották. „Mikor [... ] az orosz parancsnoki kar megtudta, hogy foglyaikat ki kell adniok az osztrák katonai hatóságoknak, valósággal szuggerál-ták nekik a szökést. Több hiteles adat és vallomás bizonyítja, hogy a tábornokokat buzdították a szökésre, ők azonban vállalták sorsukat."273

Vörösmarty Mihály e napokban írja - az október 6-i kivégzésekről értesülve - Görgeyt elátkozó versében:

„Görgeinek híják a silány gazembert, Ki e hazát eladta cudarul. Kergesse őt az istennek haragja A síron innen és a síron túl."

Görgey tizenhárom évvel később Gazdátlan levelek című - magyar nyelvű - vitairatában száll szembe azzal a nézettel, hogy az októberi kivégzéseket a világosi fegyverletétel okozta:

„...hogy ama kivégzések, börtönözések, üldözések - melyekkel Haynau és a bécsi ministerium Magyarországot pacificálni, nyomban a komáromi capitulatió után, hozzáfogtak, a világosi fegyverletétel által legalább kimenthetők, ha nem is épen igazolvák [= igazolhatók]: ezen állítást annyiszor kellé hallgatnom 13 év óta, hogy szinte leteszek már a reményről, hogy ezen közönségesen elterjedt balítélet megcáfoltatását valaha megérjem.

És pedig mily közel fekszik mégis ezen cáfolat!Avagy talán a világosi fegyverletétel előtt nem végeztetett ki Haynau kötél és

golyó által magyar hadi foglyokat? Báró Mednyánszky Lászlóra, Gruber Fülöpre, Hruby Györgyre s több hasonló sorsú áldozataira Haynaunak talán már senki sem emlékezik?!

Avagy talán azok közt, kiket ugyan e sors Világos után éré, nem valának-e olyanok is, kik a világosi fegyverletételben részt nem vettek volt?

Vajon mi köze lehetett gróf Battyányi Lajosnak a világosi fegyverletételhez?És nincsen-e ott a 13 aradi áldozat közt Dessewffy Arisztid, ki sem nem

Világosnál, sem nem az oroszok előtt, hanem az osztrákok előtt, és nem is 102

kényszerítve általuk (mivelhogy nyitva volt mögötte a török határra az út), hanem szabad önhatározásból rakta le a fegyvert?"274

Görgey arra a kérdésre: vajon akkor is letette volna-e a fegyvert, ha előre láthatta volna, mi lesz az ő sorsa, mi a barátaié - szintén részletesen válaszolt egyik „levelében". Idézzük ezt is:

„Az egyes személyek életét (nem inkább mint enmagamét) szemlátomást fenyegető veszély azon pillanatban nem folyhatott be eldőntőleg elhatározásaimra - habár ezen férfiakat a rendíthetlen hűség és ragaszkodás köteléke fűzte egybe vélem.

Hazámfiainak millióit kellé megmenteni oly háborútól, amelynek még tovább folytatásával már nem lehetett elérni többet, mint legfeljebb számomra azon dicsőséget, hogy még egy ütközetet vívtam - minden okszerű cél nélkül."

„Maguk is említett barátaim, ezen meggyőződéstől valának áthatva, mikor helyeslék elhatározásomat.275

Azonkívül osztozni kívántak végzetemben.Ha ekkor egy isteni kéz ujja föllebbenti vala szemeink előtt a jövendőnek

fátyolát?...akkor én a fegyverletételt mégis megkísérlettem volna - csakhogy akkor

boldogtalan barátaim közreműködése nélkül tevém vala azt."276

103

LŐPOR ÉS GOLYÓ ÁLTALI HALÁL

Az aradi rendkívüli haditörvényszéknek Kazinczy Lajosra vonatkozó mindvégig német nyelvű peranyagát legnagyobb részben a Hadtörténelmi Levéltár őrzi.277 A hosszú, 29 kézírásos oldal terjedelmű jegyzőkönyvben minden kihallgatásnak a jegyzőkönyvi része után és minden négyoldalas ívnek a végén ott van Kazinczy Lajos németes névaláírása („Ludwig Kazinczy"). Egyébként a haditörvényszéki iratokban a Kazinczy nevet majdnem mindig helytelenül írták az osztrákok.

Ernst törzshadbíró, miután a honvédhadsereg többi fogoly parancsnokának (a tizenhármaknak, továbbá Gáspár János és Lenkey János tábornokoknak) peranyagát az ítéletekkel együtt, jóváhagyás végett, szeptember végén fölterjesztette Haynau-hoz, október 1-én reggel - „a magas cs. kir. hadsereg-főparancsnokság rendeletére" - megkezdte Kazinczy Lajos kihallgatását. Amikor Kazinczyt mint „felkelőfőnököt" a haditörvényszék elé szólították, figyelmeztették, hogy csak az igazat vallja. Följegyezték személyi adatait, azután részletesen elmondatták vele, hogyan vett részt a forradalmi és a harci cselekményekben. A kihallgatás másnap, október 2-án folytatódott. Kazinczy vallomását Ernst törzshadbíró diktálása alapján vették fel a jegyzőkönyvbe: a szöveget ő mondta tollba az írnoknak.

Amikor a kihallgatás során Kazinczy végére ért a saját 1848-1849-es tetteiről szóló beszámolójának (melyből e könyv megfelelő helyein már bőven idéztem), kérdésekre kellett válaszolnia. Sajnos, a kérdések általában nem kerültek be a jegyzőkönyvbe; Kazinczy válaszaiból azonban következtetni tudunk rájuk. Úgy látszik, először tábornokságáról és előléptetési okiratairól érdeklődtek, azután arról kérdezgették, ki és mikor vette fel őt a magyar hadseregbe, miért harcolt a császári hadsereg ellen mindvégig, annak ellenére, hogy valaha ő is ebben a seregben szolgált, és kilépésekor kötelezte magát, hogy az ország királyához, illetve a királynak tett esküjéhez továbbra is hű lesz. E kérdésekre Kazinczy - a jegyzőkönyv szerint - így válaszolt:

„Kossuthtól Debrecenből és Aradról kaptam csapataim ellátására vonatkozó, Ungvárra és Munkácsra küldött leveleket, amelyekben tábornoknak címez. Előléptetésemről okiratot nem kaptam, és hivatalosan nem is adták tudtomra.

Előléptetési irataim és egyéb szolgálati levelezésem nincs birtokomban, mert egész irodám hátramaradt Nagybányán, mikor én Bem felszólítására a legnagyobb sietséggel Erdélybe vonultam a lovassággal.

104

Az április 19-i nagysallói csatában tanúsított jó magaviseletemért Görgey tábornoktól a katonai érdem jel III. osztályát kaptam.

Engem az őfelsége által beiktatott nádor vett fel a magyar hadseregbe, az őfelsége által kinevezett hadügyminiszter parancsai alatt álltam, és mint katona teljesítettem kötelességemet. Politikával nem foglalkoztam.

Éppen emiatt a kezdet kezdetén, mikor a magyar hadsereg Ausztriába nyomult, nem vonakodtam, mert úgy tudtuk, hogy a horvátok ellen megyünk, akik megtámadtak minket, és akiket a király parancsára üldözünk. A Schwechatra indulásra is egy osztrák tábornok, Moga altábornagy úr adta ki a parancsot; ebben az emberben, aki a hadsereg élén állt, láttam a biztosítékát, hogy törvényes alapon járok el.

Csak akkor láttuk meg, hogy cs. kir. osztrák csapatok állnak szemben velünk, amikor a csata kibontakozott, és hadseregünk ekkor vissza is vonult.

Hallottam ugyan, hogy herceg Windisch-Grätz tábornagy felszólította Moga altábornagyot, hogy tábornokaival, főtisztjeivel és hadseregével együtt térjen vissza őfelsége a császár és király parancsai alá, de hivatalosan sohasem szereztem róla tudomást.

Továbbra is szolgálatban maradtam,278 s az utászkar szervezésével foglalkoztam, mert Mészáros hadügyminiszter parancsot adott rá, és mivel a hadseregben szolgáltam, az események magukkal sodortak, így történt meg aztán, hogy betöltött állásomban később, a cs. kir. hadseregnek Magyarországra vonulása után harcoltam ez ellen a hadsereg ellen.

Mindig azt mondták, hogy a királyért harcolunk, csak egy párt ellen viselünk háborút, és hogy a király nincs szabad elhatározásának birtokában.

Ezt én el is hittem, annyival is inkább, mert a harctéren voltam, a politikai eseményekről semmiféle tudomásom nem volt, és nem is voltam abban a helyzetben, hogy megbizonyosodjam róluk.

Emiatt gondoltam, hogy nem cselekszem a kilépéskor kiállított kötelező ellen, és nem vagyok szószegő."

Hangsúlyozza Kazinczy, hogy őt a katonai alárendeltség köteléke tartotta vissza a hadseregben mindvégig. Azután így folytatja:

„Hogy mennyire csak ez a meggondolás vezérelt, az a tény is igazolja, hogy mihelyt Görgey fegyverletételéről megbizonyosodtam, nyomban követtem példáját. Ezzel harcászati előnyöket áldoztam fel, mert Grotenhjelm tábornok és Clam tábornok egymástól elvált csapatai közé vonulva abban a helyzetben voltam, hogy egyiket a másik után megverjem, hiszen az egyiknek csak hatezer, a másiknak csak nyolcezer embere volt, és Clam altábornagy ráadásul 4 napi járóföldre lemaradt.

Egyébként Tyimasov orosz szárnysegéd bizonyíthatja, milyen nehéz volt számomra, mennyire nem csekély feladatot jelentett, hogy hadtestemet a fegyverletételre rábírjam. Ezt csak azzal tudtam elérni, hogy nyilvánosan

105

lemondtam parancsnokságomról, mert a haditanácsban olyan határozott ellenkezésbe ütköztem, mikor ezt a dolgot előadtam, hogy nem tehettem egyebet.

Csak akkor vettem át újra a parancsnokságot, amikor visszalépésem után senki sem akadt vagy ajánlkozott, hogy a helyemre lépjen, és az volt az egyetlen feltételem, hogy nyugodjanak bele a fegyverletételbe.

Ez meg is történt, a fegyverletételre sor került."Itt meg kell jegyeznünk, hogy Kazinczy Zsibón csak a fegyverletétel

elhatározásakor volt előnyös harcászati helyzetben az oroszokkal és az osztrákokkal szemben. Nagyon jól tudta, hogy csak pillanatnyi sikereket érhetne el, de egy-két hét múlva mindenképpen bezárulna körülötte az ellenséges gyűrű, mert Grotenhjelm és Clam más hadtesteket is segítségül hívhatott, amíg ő már senkinek sem számíthatott a segítségére, hiszen Görgey, Dembiński és Bem seregei többé már nem léteztek.

Megkérdezte a hadbíróság Kazinczytól, mi a véleménye az április 14-i debreceni határozatokról, és volt-e szerinte realitása Kossuth politikai terveinek. Kazinczy Lajos úgy vélekedik ezekről a kérdésekről, mint Görgey, s úgy, mint az október 6-án kivégzett tábornokok többsége, bár vallomásában nem rájuk hivatkozik, hanem unokatestvérére, Kazinczy Gáborra, akit korábban mint szónokot Petőfi is nagyra tartott, s aki 1848-1849-ben országgyűlési képviselő s április 14-ig a képviselőház jegyzője volt Debrecenben. De hallgassuk tovább Kazinczy Lajost:

„A Kossuth tervezte köztársaság sikerére egyáltalán gondolni sem lehetett. Az április 14-i határozatok meghozatalának pillanatában egy túlnyomó erejű ellenzéki párt alakult Kossuth ellen,279 s unokatestvérem, Kazinczy [Gábor] képviselő és jegyző, akinek jegyzőként alá kellett volna írnia a határozatot, nyomban lemondott jegyzői tisztéről, és Kossuth ellen nyilatkozott.

Ellenállásunk célja ettől a pillanattól fogva semmiképp sem a zavaros köztársasági elgondolások támogatása volt, hanem pusztán a katonai becsület megóvása."

Kazinczy ugyanúgy, mint előzőleg a tizenhárom tábornok, lényegében a Görgey-féle politika mellett tesz hitet a hadbíróság előtt, bár hangsúlyozza, hogy politikával nem foglalkozott. Nagy-Sándor tábornok és Damjanich közelebb állt Kossuthhoz, mint Görgeyhez, de a kihallgatásuk során ők sem kárhoztatták Görgeyt, s ők sem helyeselték fenntartás nélkül Kossuth április 14-e utáni politikáját.

Az aradi vértanúk annak ellenére is a forradalom harcosai voltak, hogy bizonyos dolgokban nem értettek egyet Kossuthtal. Forradalmiságukat nem emlegették a haditörvényszék előtt, de az, hogy április 14-e után is mindvégig helytálltak és harcoltak a forradalom katonai táborában, jól bizonyítja hovatartozásukat. Tény, hogy Görgey és a többi tábornok - Kazinczy is - csak akkor tették le a fegyvert, amikor a forradalom politikai vezetője, Kossuth Lajos,

106

Aradon kinyilatkoztatta a nemzethez intézett szózatában: „nincs többé remény, hogy az egyesült osztrák és orosz nagyhatalmasságok ellen az önvédelem harcát siker reményével folytathassuk".

Kazinczy Lajos hadbírósági kihallgatási jegyzőkönyvét a bizottság minden tagja aláírásával hitelesítette. Az elnöklő Moser ezredes neve után végül Ernst törzshadbíróé áll.

Milyen ember volt ez az Ernst törzshadbíró, akinek kezében a haditörvényszék összes vizsgálatainak szálai összpontosultak? Évtizedek múltán valaki - minden bizonnyal egy volt aradi fogoly honvédtiszt - így jellemzi: „Középtermetű, izmos ember, katonás tartással, határozott tekintettel, hangja zordonan csendült, szavai rövidek, nyomósak voltak. Éveken át szokva szerepéhez, teljes stoicizmussal írta alá a halálos ítéletet... Ernst a magyar foglyokkal való érintkezésben dölyfös és bizonyos affektált közönyt szenvelgő volt, egyébiránt azonban nem vetette meg a világfi szerepét sem... "280

Október 1. és 2. után a kihallgatásokban egy hét szünet következett. Közben 5-én reggel kihirdették és 6-án végrehajtották a tizenhárom tábornok halálos ítéletét. Mindezt Kazinczy is bizonyára látta és hallotta, mert a kihirdetéshez és a kivégzéshez való elővezetésük az előtt az épület előtt játszódott le, ahol a magasabb rendfokozatú honvédtiszteket - közöttük Kazinczyt is - őrizték.

Minden jelből úgy látta Kazinczy, hogy aki tábornok vagy hadtestparancsnok volt, azt könyörtelenül halálra ítélik, annak nem kegyelmeznek.

Haynau augusztus 31-én rendeletben állapította meg, hogy az elítélendőket „bűneik" súlyossága szerint milyen négy csoportban kell felelősségre vonni. Az 1. számú csoportba, az elsősorban felelősségre vonandók közé a honvéd tábornokokat sorolta: „1. Elítélendő a lázadó hadsereg valamennyi tábornoka, még akkor is, ha korábban nem voltak a császári hadsereg tagjai..." Ezekre nézve szóbelileg úgy intézkedett, hogy lehetőleg halállal kell büntetni őket.

Kazinczyt szeptember első felében mint tábornokot adta át az 1. osztrák hadtest parancsnoksága az aradi vár parancsnokságának. Az Aradra kísérését előre jelző irat így szólt:

,,Ó-Arad, 1849. szeptember hó 5-én.Éppen most érkezik a jelentés, hogy Sebesházy császári százados holnap, f. hó

6-án ide bekísér a lázadó hadseregből 1 tábornokot, akinek neve Kazinczy, továbbá körülbelül 20 más törzs- és főtisztet.

A várparancsnokság gondoskodjék, hogy a fönt megnevezett lázadófőnök a többi tiszttől elkülönítve helyeztessék fogságba. Azokat a tiszteket, akik korábban nem voltak a császári hadsereg tagjai, felügyelet alatt a városban kell beszállásolni.

Magas parancs folytánKochmeister vezérkari őrnagy."281

107

Október 6-án reggel a tizenhárom tábornok kivégzése egyszerre fölerősíti Kazinczy gyanúját: ő lesz a következő áldozat, hacsak be nem tudja bizonyítani, hogy neki sohasem volt nagyobb hatásköre, mint bármelyik ezredesnek. Ezért még ugyanezen a napon a következő beadványt juttatja el Karl Ernst cs. kir. törzshadbírónak:

„Nagyságod!Ezeket a sorokat irataimhoz kiegészítésül bátorkodom mellékelni. - Kérem

Önt, vegye jóságosán figyelembe azt a tényt, hogy én nem voltam több, és nem rendelkeztem nagyobb politikai befolyással, mint a hadsereg bármelyik ezredese, s ha ez sorsom enyhítéséhez valamivel hozzájárulhat, használja fel. Ezzel az igazságnak megfelelő eljárással talán egy emberéletet lehet megmenteni.

Tisztelettel maradtam nagyságodnak 1849. október 6-án

legalázatosabb híve: Kazinczy."282

Valószínűleg semmi választ nem kapott, ezért október 9-én újabb írásbeli kérelemmel fordul a törzshadbíróhoz:

„Tisztelt hadbíró úr!Minthogy nincs szerencsém Önnel személyesen beszélhetni, kénytelen

vagyok írásba foglalni közlendőmet.Az, hogy engem sokkal szigorúbb őrizet alatt tartanak, mint társaimat, arról

győz meg, hogy Önök engem annak minősítenek, ami sohasem voltam: tábornok hadtestparancsnoknak.

Kérem a hadbíróságot: e tekintetben szerezzen pontos meggyőződést magának. Kérem, derítsék fel az igazságot. Az itt hadifogságban levő vezérkari főnök, Bayer ezredes, okvetlenül tud felvilágosítással szolgálni, mivel ő volt az, aki a hadászati beosztásomat eszközölte, amikor Felső-Magyarországra vezényeltek Dembiński hadtestéhez.

Nem akarom, hogy más sorsban részesüljek, mint a bajtársaim, de egy végzetes tévedésnek az Önök részéről áldozatul esni mégsem akarok.

Továbbá: nem tehettem arról, hogy Erdélyben mindenki odahagyta a helyét, és így nekem kellett átvennem a parancsnokságot. Úgy hiszem, hogy igazságtalanság engem hadtestparancsnoknak tartani. Mindössze egy napig viseltem a parancsnokságot a csapatok felett, azután jött Görgeynek a levele, amelyet Stein ezredeshez intézett, fegyverletételre szólítva fel az erdélyi csapatokat. Erre én, bár a hadi helyzet nem kényszerített, Görgey felhívásának eleget téve - az életem is veszélyben forgott! - letettem a fegyvert.

Ha mint becsületes ember nem vettem volna át a parancsnokságot az összes csapatok felett, azok okvetlenül elszéledtek volna, és esetleg mint fegyveres bandák veszélyeztették volna a közbiztonságot.

108

Kérem a hadbíróságot, hogy erre vonatkozólag engem részletesen hallgasson ki.

Tisztelettel Kazinczy ezredes."283

Beadványához Kazinczy két iratot mellékelt. Az egyiket mint levelet a vele együtt hadifogságba került és szintén Aradon raboskodó Dobay József ezredesnek címezte. A levél szövege ez volt:284

„Kedves Dobay!Légy oly szíves és küldj nekem egy írásbeli bizonyítványt, amelyből kivehető

legyen, hogy melyik napon érkeztem én Zsibóra, továbbá, hogy kik voltak a Zsibó körül összpontosult erdélyi csapatok vezérei. Nagyon kérlek, írasd alá ezt a bizonyítványt valamennyi tiszttel, akit velünk együtt idehoztak.

A te Kazinczy ezredesed."285

Levelét nem adták át Dobaynak, hanem az iratokhoz csatolták.Kazinczy másik melléklete a beadványhoz egy írásbeli jelentés volt, arra az

esetre, ha mégsem hallgatnák ki a tábornokság ügyében. Részletes jelentése így hangzik:

„Mivel soha életemben nem állottam hadbíróság előtt, meglepetésem oly nagy volt, hogy a dolgokat nem tudtam összefüggően előadni, és időt sem engedtek, hogy gondolataimban rendbe szedjem mindazt, ami e két mozgalmas év alatt történt.

A kihallgatásom első részéhez még meg kell jegyeznem, hogy a győri erődítési munkálatok vezetője nem én voltam, hanem Kollmann ezredes. Igazolhatják Calzada és Pusztelnik utász őrnagyok és az utászcsapatok parancsnoka, Szodtfriedt ezredes.

Most áttérek arra a pontra, hogy a Csallóközben önálló parancsnoksággal bíztak meg. A csapataim, melyeket Komárom várából vezényeltek ki, 4 gyalogoszászlóaljból, 2 lovasszázadból állottak, és 6 ágyúnk volt. Tulajdonképpen ez sem volt önálló alkalmazás, mert a csapatok a várparancsnokságnak maradtak alárendelve, és mi csak a vár elővédjét alkottuk. Ebben az állásban 14 napig voltam, azután ezredesi előléptetésemmel együtt kaptam a parancsot, hogy én magam Eperjesre menjek, Dembińskihez. Ezt a parancsot Molnár ezredes saját kezűleg írta.286 Eperjesen egy hadosztály parancsnokságát kellett volna átvennem. Ide megérkezve azonban parancsot kaptam, hogy menjek tovább Munkácsra, és ott gyűjtsék össze egy hadosztályt.

Bereg megyében a következő erők állottak: 10 gyalogos- és 1 lovasszázad önkéntes 6 háromfontos ágyúval. Máramarosszigetnél 2 zászlóalj és i lovasszázad sorkatonaság 8 ágyúval (ezek részben három-, részben egyfontosak). Ungvárnál 1 zászlóalj. Összesen tehát 4 zászlóalj, 4 század, 2 lovasszázad és 14 ágyú.

109

Midőn Wysocki a hadtestével megkezdte visszavonulását Eperjesről, parancsot küldött Miskolcról, hogy fedezzem Vásárosnaményt. Ez azonban az oroszok gyors előnyomulása matt - amikor Tokajon át Debrecenre törtek rá - lehetetlenné vált: engem elvágtak a hadtestemtől287, és kénytelen voltam visszavonulni Mármarosba.

Csapataimat Huszt körül összpontosítottam. Itt az önkéntesek beosztása után állományom a következő volt: 5 zászlóalj, 4 lovasszázad és 14 kis kaliberű ágyú.

Amikor Debrecent Perczel szállotta meg, beosztottak Perczel hadtestének az állományába. Parancsot kaptam, hogy Ungvárig nyomuljak elő, támogassam Görgey visszavonulását, és azután Debrecenen át Knézich hadtestéhez csatlakozzam.

Az oroszoknak Tiszafüreden át történt előnyomulása engem ismét elvágott a hadtesttől. Kénytelen voltam a főparancsnoksághoz288 fordulni új parancsokért.

Erre a hadsereg vezérkari főnökétől, Bayer ezredestől kaptam egy írásbeli parancsot, ezzel a címzéssel: »Kazinczy ezredes hadosztályának«.

Mind ez, amit előadtam, mind pedig a csatolandó igazolvány289 bizonyítani fogja, hogy július végén ezredes és hadosztályparancsnok voltam.290

Augusztus 5-én kaptam Bemnek Kolozsvárról küldött parancsát, szintén a fönti címzéssel. Bem felszólított, hogy nagyon gyorsan meneteljek Erdélybe.

Én erre Máramarosszigeten és Nagybányán át Désre vettem utamat, 15-én meg is érkeztem. Itt kellett volna 16-án új parancsot kapnom. De 17-én sem jött semmi parancs. Hír jött ellenben arról, hogy Gál ezredes Kolozsvárra és innen - Keménnyel egyesülten - Bánffyhunyadra, majd Zsibóra vonult vissza.

Én ezekkel a csapatokkal igyekeztem összeköttetésbe lépni, ezért magam is Zsibóra meneteltem. 20-án érkeztem oda.

Bem, Czetz és Stein ezredes hadtestparancsnokok már nem voltak ott; csak Gál és Kemény ezredesek hadtestének romjait találtam Zsibón: a legteljesebb feloszlásban - az emberek már fosztogattak.

Itt megjegyzem, hogy Görgey augusztus elején letette a fegyvert, tehát július utolsó napjaiban a kormány érvényes előléptetéseket már nem eszközölt és nem is hivataloskodott.291

Hadtestparancsnokká valakit csak a kormány vagy a hadsereg főparancsnoka nevezhetett ki. Én július végén még csak hadosztályparancsnok voltam. A csatolandó bizonyítvánnyal fogom igazolni, hogy augusztus 20-án érkeztem Zsibóra, akkor pedig már nem létezett sem kormány, sem hadsereg-főparancsnokság, így tehát minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy én hadtestet a szó valódi értelmében sohasem vezényeltem. Nálunk egy csapat hadtestnek csak akkor volt nevezhető, ha legalább 10 ezer emberből és 2 lovasezredből állt. Én ekkora hadtesttel soha semmiféle mozdulatot végre nem hajtottam.

110

Zsibóra 7 zászlóaljjal érkeztem meg (2 zászlóalj ugyanis Jokschmann őrnagy parancsnoksága alatt hozzám csatlakozott, a tüzérségi szerek gyárából való 7 új löveggel), 4 lovasszázaddal és 14 ágyúval egyetemben. Itt a volt erdélyi hadsereg maradványait magamhoz vontam, mivel parancsnokuk, Czetz tábornok még Kolozsvárról elmenekült, és így ott nem volt kinevezett hadtestparancsnok. Kemény ezredes is vonakodott a parancsnokságot viselni. Két napig tartott ez az állapot. Akkor megkaptuk Görgey levelét, amely Stein ezredesnek, az erdélyi hadak vezérének volt címezve. Gál ezredes beteg volt, ezért elutazott. Én mint tisztességes hazafi, nem tűrhettem, hogy a gazdátlan hadsereg rablóbandává váljék. Összehívtam a tisztikart, felolvastam előttük Görgey levelét, azután lecsatoltam a kardomat, és átadtam annak a tisztnek, aki Görgeytől jött ezzel a levéllel. Néhány tiszt követte példámat, de a nagyobb rész lármázva, hangosan tiltakozva elhagyta a helyiséget. A legénységet is igyekeztek fellázítani. Engem is inzultáltak, sőt az életemet is alig tudtam megmenteni.

Három nap múlva megérkeztek az orosz cár csapatai. Velem akkor még körülbelül 120 tiszt volt, mindenki más elszéledt. Az oroszok átvették az ágyúkat, lőfegyvereket és tölténytáskákat, minket pedig egy könnyűlovassági század ide kísért.

Az előadottakból világos, hogy énfelettem nem mint tábornok, hadtestparancsnok, hanem mint ezredes, hadosztályparancsnok felett kell ítélkezni.

Az előadottak a valóságos tények. Bizonyíthatja ezt a hadsereg vezérkari főnöke (Bayer ezredes), a hadügyminiszter és hadseregparancsnok segédtisztje (Molnár ezredes)292 és valamennyi tiszt, akit velem együtt ide kísértek.

A tábornoki cím teljesen téves; onnan ered, hogy a levél, amelyet Görgey az erdélyi hadak vezérének küldött, eredetileg Czetz tábornoknak volt címezve, csak később keresték vele Stein hadtestparancsnokot. Az erdélyiek engem nem ismertek, és a levél címzése nyomán tartottak engem tábornoknak, mivel a levelet én vettem át. így adták a táborban szájról szájra a nevemet a tábornoki címmel. Pedig rangban a legfiatalabb ezredes voltam. Tessék megnézni a Közlönyt!

Kékessy alezredes vezérkari tiszt volt, nem segédtiszt. A segédtisztem Sweizer százados volt, aki azelőtt nem szolgált.

Báró Haynau táborszernagy kiáltványa a védekezésnek szabad folyást enged, ezért kérem, szíveskedjék ezt a védekezésemet az iratokhoz csatolni és figyelembe venni.

1849. október 9.Kazinczy Lajos."

Az irat külső címzése: „A törzshadbíró úrnak. Kazinczy Lajos védőirata."293

111

Másnap a hadbíróság kihallgatja azokat, akikre Kazinczy hivatkozott: Molnár Ferdinándot, Bayer Józsefet és Dobay Józsefet. Az erről szóló jegyzőkönyv itt következik:

„Aradvár, 1849. október 10-én.Jegyzőkönyv

Felvétetett a magas hadsereg-főparancsnokságnak, Haynau tábornagy úr őnagyméltóságának rendelete alapján vizsgálat alatt álló Kazinczy Lajos ügyében.

Molnár Ferdinánd, az igazmondásra figyelmeztetve, a következőleg hallgattatott ki.

I.- Adja elő személyi adatait!- Nevem Molnár Ferdinánd. Születtem Rechnitzen, Vas vármegyében,

Magyarországon. 47 éves, katolikus, nős vagyok, 11 évig szolgáltam a császári sorkatonaságnál. Az 1829. év végén mint hadnagy kiléptem az 5. huszárezred kötelékéből, tiszti jellegem megtartása nélkül. Hadbíróság előtt sohasem állottam.

- Adja elő, milyen hatásköre volt Kazinczy Lajosnak a hadseregben, és milyen állást töltött be a fegyerletétel előtt!

- 1849 február havában ismerkedtem meg Kazinczy Lajossal. Akkor alezredes és a Császár-huszárezred294 parancsnoka volt Miskolcon, Dembiński hadseregében. Éppen vizsgálat folyt ellene, mivel a tisztikara panaszt emelt egyik ezredparancsa ellen. A Dembiński által folytatott vizsgálat eredményeként Kazinczyt áthelyezték Dembiński hadtestéből. Neki Klapka egyik hadosztályát kellett volna átvennie, de erre nem került sor, mivel Máriássy bevonult, és Kazinczy május végéig parancsnokság nélkül maradt.

- Május vége felé azután Kazinczy átvette a Csallóközben Kosztolányi hadosztályát,295 mivel Kosztolányinak igazolnia kellett magát az elkövetett taktikai hibák miatt.

- Az akkori hadügyminiszter, Görgey, Kazinczyt nemsokára Budára hívja, és elküldi, hogy az északi határvidéken két részre osztott Dembiński-féle hadtest egyik része fölött átvegye a parancsnokságot, így lett Kazinczy Kassán hadosztályparancsnok. Hadosztályával Mármarosba vonult. A Dembiński-hadtest másik felének parancsnokságát Dessewffy Arisztid vette át.

- Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy Kazinczy Mármarosban, ahol huzamosabb időn át ide-oda vonult, mindig csak mint önálló hadosztályparancsnok szerepelt. Hogy ott vívott-e csatákat, arról semmi bizonyosat nem tudok, mert csupán egyetlenegy jelentését olvastam. Abban zsoldra kért pénzt.

112

- Egyáltalán semmi felvilágosítást nem tudok adni a tekintetben, hogy a fegyverletétel idején Kazinczy hol volt a csapatával, vagy milyen sorsa volt, mivel csak itt, az aradi várfogságban láttam ismét.

- Bizton állíthatom azonban, hogy Kazinczy a fegyverletétel idején csak ezredes volt, semmi esetre sem tábornok. Minden kinevezés vagy erre vonatkozó javaslat a minisztériumban az én kezemen ment keresztül; ha megjelent volna ilyen okmány, én okvetlenül tudnék róla.

- Teljesen érthetetlen előttem, miért tartják Kazinczyt tábornoknak. Ez csak a fogságban való átadásakor történt tévedésen alapulhat!

- Van-e még valami előadnivalója?- Egyéb előadnivalóm nincs. Vallomásomra hajlandó vagyok esküt is tenni.

Az előadottakat megerősíti: Molnár Ferdinánd.

Ezután Molnár elvezettetvén, Bayer József hívatott elő, és az igazmondásra figyelmeztetve, a következőképpen hallgattatott ki.

II.- Mondja meg személyi adatait!- Nevem Bayer József. Pesten, Magyarországon születtem. 30 éves, katolikus,

nőtlen vagyok. Három évig szolgáltam a hadseregben, és mint hadnagy, rangom megtartásával léptem ki a Rainer főherceg nevét viselő 11. gyalogezredből. Soha haditörvényszék előtt nem állottam.

- Adja elő, milyen állást töltött be Kazinczy Lajos a magyar hadseregben az utóbbi időben, és mit tud ön az ő működéséről!

- 1848. november havában ismertem meg Kazinczyt Pozsonyban. Akkor utász százados volt. Nemsokára Győrbe küldték, hogy ott Kollmann ezredes parancsnoksága alatt részt vegyen a Rába-vonal megerősítését célzó sáncmunkálatokban. 1849 február havában Kazinczyt Tiszafüreden találtam két utászzászlóaljjal. Akkor már alezredes volt. Ha jól emlékszem, láttam Tápióbicskénél is mint alezredes hadosztályparancsnokot. Akkor az I. hadtest kötelékében volt, és ott is maradt.

- Április vége felé a Császár-huszárezrednek lett a parancsnoka,296 de az ezredet el kellett hagynia, mivel egy ezredparancsa miatt a tisztikar panaszt tett ellene, így került Kosztolányinak a helyébe mint hadosztályparancsnok.

- Később megtudtam, hogy Kazinczy mint hadosztályparancsnok Kassa és Tokaj ellen is előnyomult, és Mármaros-ban is tanyázott.

- Hogy mi történt vele később, azt nem tudom. Csak hallomás alapján mondhatok annyit, hogy a Tiszán át Erdélybe vonult, de nem tudom, mi volt ennek az oka. Erdélyből, úgy hallottam, ide hozták, Aradra.

113

- Teljes biztonsággal állíthatom, hogy addig a pillanatig, amíg a Tiszán átkelt, mindig csak ezredes volt. Akkor én - mint a hadműveleti iroda főnöke - még olvastam azt az ügyiratot, melyet a visszavonulása tárgyában küldött.

- Nem tudok róla, hogy azután előléptették volna tábornokká, de ez különben már nem is volt lehetséges.

- Van-e még valami előadnivalója?- Egyéb előadnivalóm nincs. Kész vagyok esküt is tenni vallomásomra.

Az előadottakat megerősíti: Bayer József.

Bayer József a fogságba visszavezettetvén, előállíttatik Dobay József, aki az igazmondásra figyelmeztetve, a következőképp hallgattatik ki.

III.- Adja elő személyi adatait!- Nevem Dobay József. Eibersdorfban, Erdélyben születtem. 29 éves, nőtlen,

katolikus vagyok, a 2. székely ezred századosa. A folyó év július havában Bem tábornoktól alezredesként kaptam elbocsátásomat. Törvény előtt még nem álltam.

- Adja elő, milyen rendfokozatban volt Kazinczy az utolsó napokban, és általában mit tud legutóbbi tevékenységéről!

- Mivel a hadseregből már el voltam bocsátva, és már mint magánszemély éltem, tulajdonképp csak kíváncsiságból mentem a csapatok után Zsibóra. Úgy emlékszem, ott augusztus 24-én lett köztudomású, hogy a fegyvert le fogják tenni. Érdekelt az is, hogy mint volt osztrák tisztnek mi lesz a jövendő sorsom. Ez alkalommal találtam ott Kazinczyt és ismerkedtem meg vele. Mármarosból jött oda egy csapat élén. Akkor ő ezredes volt. Ott voltam, amikor augusztus 26-án az oroszok előtt letette a fegyvert.297 Meg kell jegyeznem, hogy Kazinczy csapatai nem akarták letenni a fegyvert, és két pártra szakadtak. Csak Kazinczy ügyességének köszönhető, hogy nagyobb baj nem lett, mert a katonák a tisztjeiket halállal fenyegették, ha a fegyvert leteszik.

- Megjegyzem, hogy Kazinczy Tyimasov orosz császári szárnysegéddel tárgyalt, és azután minden aggály megszűnt.

- Később, midőn Kazinczyt itt a várban találtam, értesültem arról, hogy itt tábornoknak tartják. Én a fegyverletétel pillanatáig őt mindig mint ezredest láttam, azután pedig már nem léphetett elő, tehát ez a címzése egy nagy tévedésen alapulhat. Valószínű, hogy az oroszok, látva, hogy önálló parancsnok volt, tábornoknak címezték.

- Van-e még valami előadnivalója?- Más előadnivalóm nincs. Vallomásomra hajlandó vagyok esküt is tenni.

Az előadottakat megerősíti:

114

Dobay József.

A tanú elvezetése után a jegyzőkönyv lezáratott és bizottságilag aláíratott."298

A tanúkihallgatások másnapján ismét Kazinczyt szólítják elő. Eredeti kihallgatási jegyzőkönyve az október 1-i és az október 2-i rész után most, azaz 11-én, a következő szavakkal folytatódik:

„A vádlott azt kérte, hogy vallomását kiegészítve más dolgokat is elmondhasson igazolására. Mondja el tehát, amit előadni kíván!"

Kazinczy kifejti, hogy ő sem „vezér", sem tábornok nem volt a magyar hadseregben. Részletesen elmondja, hogy miután augusztus 20-a körül csapataival Zsibóra érkezett, ott mi történt:

„Itt találtam az akkor már felbomlott erdélyi hadsereg maradványait hadtestparancsnok nélkül; amint hallottam, Bem és Stein ezredes már nem volt az országban,299 Czetz tábornok eltávozott Kolozsvárról; Kemény és Gál ezredesek rangban idősebbek voltak nálam, de 2 napig senki sem vette át a parancsnokságot.

Ekkor jött meg Görgey levele, s mivel én voltam az egyetlen, aki Görgeyt ismertem, és sejtettem a legutóbbi politikai eseményekkel kapcsolatos véleményét, elsőnek jelentettem ki, hogy egy pillanatig sem hordom tovább a kardot, hanem a főparancsnok levelében foglalt parancs értelmében őfelsége kegyelmére megadom magam.

Sok tiszt követte példámat, de még több nem; ezek sértegettek, és a legénységet bújtogatták.

Mivel azonban megbizonyosodtunk róla, hogy Görgey fegyverletétele valóban megtörtént, másnap itt is sikerült a fegyverletétel. Csak akkor vettem át a parancsnokságot, amikor ezt a határozatot kimondtuk, hogy a fosztogatást és rablást lehetőleg meggátoljam. Emiatt beosztottam az összesereglett csapatokat.

Minthogy 2 vagy 3 napot magunkban, lerakott fegyverrel várakoztunk Zsibón,300 a legnagyobb önfeláldozással sem sikerült az oly szükséges rendet fenntartani.

Ami a tábornoki címet illeti, mert ilyen címen szállítottak be ide, ez egy tréfán alapulhat: az utolsó napokban, amikor a fegyvert már leraktuk, engem egymás közt tréfából a béke tábornokának szólítottak. Egyébként az összes hivatalos lapok301 és az egész itt tartózkodó tisztikar tanúsíthatja, hogy engem sem tábornoknak, sem hadtestparancsnoknak soha ki nem neveztek, és én hadtesttel soha hadműveletet nem végeztem."

Erre a hadbíróság a jegyzőkönyv szerint a következőket jegyezte meg:„Ha nem volt is tábornok, önnön vallomásából kiderül - és ezt az ügyben

kihallgatott Molnár Ferdinánd és Bayer József felkelőtisztek is megerősítik -, hogy önálló parancsnokságot viselt, és Magyarország északi részében nemcsak készülődött, hanem síkra is szállt minden erejével őfelségeik szövetséges csapatai ellen. A felségsértő lázadást minden módon támogatta, és ezzel kapcsolatban

115

semmi érdembelit mentségére felhozni nem tud. Csak fegyverletétele és vonakodó csapataira e célból magas állásánál fogva gyakorolt hatása vehető kegyelmi úton figyelembe."

Kazinczy elmondja, hogy amikor a császári hadseregből kilépve hazajött Magyarországra, bérbe adta azt a kis „jószágát" (= földjét), amije volt, s az így kapott pénzt a magyar hadseregbe való belépésekor lovára és saját fölszerelésére költötte. Arra a kérdésre, hogy az április 14-i debreceni események után miért nem vonult vissza, diplomatikusan így válaszol:

„Ha eltávoztam volna, semmim sem marad, így tehát mind feljebbvalóim példája, mind egyéni körülményeim maradásra kényszerítettek. De nem is kívánom igazolni magam, osztozni kívánok bajtársaim sorsában, csak azt nem akarom, hogy annak tartsanak, ami nem voltam; ez a kegy az egyetlen, amit igénybe venni bátorkodom."

Végül a Császár-huszárezredbeli ügyéről kérdezte a hadbíróság: „Egy huszárezred parancsnokaként is szolgált, és egy kiadott ezredparancsa miatt kellemetlenségei voltak. Szíveskedjék nyilatkozni róla!" Kazinczy válasza így szólt:

„Amikor mint alezredes az 1. huszárezred parancsnoka voltam, parancsot adtam ki, és kemény szavakkal ostoroztam az előfogatok ki nem fizetésével, illetve az ezreden belüli belső szolgálattal kapcsolatos visszaéléseket, és azt mondtam, hogy akkor nyeri el az ezred a hadsereg megbecsülését, ha a tiszt urak megteszik kötelességüket.302

A tiszteket sértette ez a parancs, és panaszra akartak menni.Én emiatt nyugdíjaztatni akartam magam, és Debrecenbe mentem, hogy

nyugdíjaztatásomat elintézzem; ezt azonban Kossuth nem engedte meg, s utána más megbízatást kaptam."

Ezt az ügyet egy századunkban megjelent okmánytári közlemény úgy adja elő, hogy Kazinczy 1849 februárjában - mint alezredes és az 1. számú huszárezred parancsnoka - Mészáros Lázár hadügyminiszterrel tűzött össze (aki talán valamilyen följelentés folytán vonta kérdőre Kazinczyt): „Azonban csakhamar összetűzött a hadügyminiszterrel. Ugyanis az ezred eleinte jól fegyelmezett tisztikarában, a szükségparancsolta felhígítással belejutott nemkívánatos elemek, a mézbe pottyant kenyérmorzsa szerepét játszották el. Kazinczy erős kézzel akart szétütni közöttük, de megjárta, mert - mint a forradalmi hadseregeknél gyakori eset - a felsőbbség nem a hepciáskodó tiszteken, hanem a rendet csináló parancsnokon verte el a port, elmozdítva őt állásától."303 Az idézett közlemény még megjegyzi, hogy mellőzése nem sokáig tartott.

Az aradi kihallgatás után felolvasták a Kazinczy vallomásáról fölvett jegyzőkönyvet. A végén mindenki aláírta. A jegyzőkönyv befejező része így hangzik:

116

„Megerősítem vallomásomat, nincs semmi hozzátennivalóm.Kazinczy Lajos.

Ezek után a vádlott urat elvezették, a jegyzőkönyvet lezártuk és bizottságilag hitelesítettük.

Mathias Mechwart őrvezető Josef Woratz közvitéz Wenzl Schmidt őrmester Prader tizedes Adolf von Lenk százados Wilhelm Wunschheim

főhadnagy Moser ezredes mint elnök

Ernst törzshadbíró."304

Láthatjuk az itt sorakozó nevekből, hogy a Kazinczyt kihallgató hadbírósági bizottságnak egyetlenegy magyar tagja sem volt.

Két nappal később, október 13-án Ernst törzshadbíró felolvassa a „votum informativum"-ot, vagyis a maga tárgyalásvezetői előterjesztését a Kazinczy Lajos elleni perben. Idézem ennek főbb részeit Katona Tamás fordításában (csupán kisebb stiláris igazításokkal):

„A tényleírás a vádlott ellen sommás eljárással megtartott hadbírósági vizsgálat alapján a következő:

A vádlott múlt év júniusában a Bechtold altábornagy úr parancsnoksága alatt a rácokkal és szerbekkel szemben álló hadsereghez ment, parancsőrtiszti szolgálatot végzett. Szeptemberben az Ivánka305 parancsnoksága alatt felállított hadtestben hadtestsegédtisztté nevezték ki, és ebben a beosztásban részt vett a Horvátország bánja ellen Pákozdnál, illetve a Schwechatnál vívott ütközetben. Azután a hadügyminisztérium megbízásából Pozsonyban és Győrött két utászzászlóaljat állított fel, és őrnaggyá előléptetve306 az osztrák hadsereg elleni sáncok építését vezette ez utóbbi városban.

A lázadó hadsereg ez év januári visszavonulása után egy dandár parancsnokságával bízták meg, és alezredes lett. Ebben a beosztásában Perczel hadtestébe került, és az osztrákok megszállta Szolnok elleni támadást segítette.

Ez után az összecsapás után a vádlottat egy hadosztály parancsnokságával bízták meg, és ő hadosztályával megtámadta Schlik altábornagy úr Kassán keresztül előrenyomuló hadtestét.

Később a vádlott a Klapka parancsnoksága alatt álló I. hadtesthez került. A tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói és komáromi ütközetben is egy hadosztályt vezetett, és megkapta a III. osztályú érdemjelet.

A vádlott ezredessé előléptetve egy másik hadosztály parancsnokságát vette át a Csallóközben, de Görgey hamarosan Munkácsra rendelte, hogy egy hadtestet állítson fel,307 és az oroszokkal szemben szállja meg a határt.

117

Rövidesen sikerült is neki egy hadtestet összeállítani, amely 8000 főnyi gyalogságból, 2 osztály lovasságból és 32 lövegből állt; a lövegek közül 24-et frissen fúrtak ki Munkácson.

A vádlott később ezzel a csapatosztállyal fedezte Görgey tokaji visszavonulását, és kényszerítette az oroszokat, hogy Kassáról Eperjesre húzódjanak vissza, mert: eltorlaszolta a Vereckei-hágót, s egy osztagot még Galíciába is átküldött.

A vádlott ebben a hadállásban maradt augusztusig, ekkor sürgős felszólítást kapott, hogy vonuljon Erdélybe, s ő Máramarosszigeten, Kapnikbányán keresztül Désre ment, és megtudva, hogy Kemény ezredes Kolozsvárt átengedte az oroszoknak, elhatározta, hogy visszafoglalja a várost. Mivel azonban Gál, aki Keménytől a parancsnokságot átvette, Zsibóra vonult vissza, a vádlott is oda ment, és átvette most már az egész csapatosztály, 12 000 ember és 56 löveg parancsnokságát.

Itt kézbesítette neki Grotenhjelm orosz tábornok hadikövete Görgey levelét..."Az utóbbi mondat Görgeynek Nagyváradon augusztus 16-án kelt levelére

vonatkozik, amelyet már idéztem a Kazinczy fegyverletételéről szóló fejezetben.A tárgyalásvezetői előterjesztés ezután áttér Kazinczy tetteinek a

haditörvényszék szempontjából való értékelésére, illetve minősítésére:„A vádlottnak a felkelő hadseregben teljesített szolgálataira vonatkozó

említett részletek javarészt önnön vallomásán alapulnak, de lényegében megerősíti mindezt Molnár Ferdinánd, Bayer József és Dobay József kihallgatott felkelőtisztek vallomása is. Ezekből a vallomásokból megcáfolhatalanul kiviláglik, hogy a vádlott a forradalmi háborúban jelentékeny szerepet játszott, önállóan tevékenykedett, és minden erejével azon fáradozott, hogy a lázadás elfojtása és a királyi hatalom helyreállítása végett Magyarországra bevonult cs. kir. osztrák és orosz császári hadsereg minél szélesebb körű ellenállásba ütközzék.

Mivel tehát a vádlott ekképp a királyi hatalom ellen kitört fegyveres lázadáshoz csatlakozott, a lázadó kormánynak engedelmeskedett, érte még Magyarországnak a császárságtól való elszakadását és az uralkodóház trónfosztását kimondó határozat után is harcolt, és érdekeit valóban az utolsó pillanatig védelmezte: az 5. hadicikk és a Mária Terézia-féle bűnvádi perrendtartás 61. cikkelye rendelkezéseinek értelmében joggal vádolható a felségsértés bűntettében való részvétellel."

Ernst törzshadbíró azután előadja, hogy Kazinczyval szemben a felségsértésre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni, mérlegelve mind a súlyosbító, mind az enyhítő körülményeket:

„...a vádlottra saját vallomása alapján rábizonyosodott, hogy elkövette a felségsértés bűntettét. Vele szemben az erre vonatkozó büntető rendelkezések, úgymint az 5. hadicikk, a Mária Terézia-féle bűnvádi perrendtartás 61. cikkelye,

118

az 1848. október 3-i és 20-i, valamint november 6-i legfelsőbb nyilatkozat s az 1848. november 12-i és 1849. július 1-i kiáltvány értelmében kell eljárni.308

A vádlott esetében súlyosbító körülmény, hogy a szolgálatból való kilépéskor vállalt kötelezettségét megszegve fegyvert fogott őfelsége a császár és király ellen, és saját vallomása szerint rendkívül veszélyes tevékenységet fejtett ki az ellenállás megszervezésében.

Enyhítő körülmény viszont, hogy önként tette le a fegyvert, és különösen azt a körülményt kell kiemelni, hogy a vádlott az idő tájt harcászatilag előnyös helyzetben volt Grotenhjelm és Clam tábornokokkal szemben..."

Kazinczy a törzshadbíró szerint nem tábornoknak, hanem önálló vezérnek tekintendő, a felségsértés miatt azonban így is halált érdemel - olvashatjuk az előterjesztés befejező részében:

„A vádlottat az I. hadtest rendelete tábornoknak nevezi ugyan, de Molnár, Bayer és Dobay felkelőtisztek egybehangzó vallomása szerint a vádlott a lázadó kormány feloszlásakor csak ezredesi rangot viselt, tehát helyesen nem a tábornokok, hanem az önálló vezérek csoportjába számítandó.

Az említett enyhítő körülmények az 5. hadicikk szigorú volta miatt tulajdonképp csak kegyelmi úton vehetők figyelembe.

Ezt tekintetbe véve az én nem irányadó büntetési javaslatom a következő:Kazinczy Lajos vádlott felségsértés bűntette miatt bárhol található minden

ingó és ingatlan vagyonának elkobzása mellett lőpor és golyó általi halállal büntetendő.

Arad vára, 1849. október 13.Ernst törzshadbíró."309

Hazai törvényeink szerint a felségsértési ügyekben egyedül a királyi tábla nevű törvényszék, felsőbb fokon pedig a hétszemélyes tábla nevű főtörvényszék ítélkezhetett, így történt ez például 1795-ben Kazinczy Lajos édesapjának, Kazinczy Ferencnek ügyében, akit e két fórumon halálra ítéltek, de akinek büntetését a király kegyelemből várfogságra változtatta. Most, ötvennégy évvel később a bécsi kormány, mit sem törődve a magyar törvényekkel és szokásokkal, a „felség" elleni lázadás miatt egymás után állítja osztrák hadbíróság elé a szabadságharc vezetőit, miután az országot katonai önkényuralom alá vetette. Kazinczy Lajos felett egy olyan hadbíróság ítélkezik, amelyben egyetlenegy magyar ember sincs. A kihallgatások, a tárgyalás, az ítélethozatal, a jegyzőkönyvek vezetése - mind-mind német nyelvű. Az Aradon ítélkezők szerint Magyarország nem is létezik, legföljebb csak mint az osztrák birodalom egyik tartománya.

Horváth Mihály jellemzően mutatja be a rendkívüli haditörvényszékek vádlottjainak kiszolgáltatottságát: „A vádlott sem maga nem választhat védelmére

119

ügyvédet, sem a törvényszék által nem adatik olyan melléje; hanem önmaga kénytelen magát, mint tudja, védelmezni. Miután a hadbíró kimondta, mily ítéletet vél az előadott tényre alkalmazandónak, [... ] katona-bírák, rangjok szerint alulról fölfelé, szavaznak a hadbíró véleménye fölött. Az egész törvényszéknél az egyetlen hadbíró a törvénytudó; ez is csak a hadi, legfölebb az osztrák polgári törvényben járatos, a magyar polgári törvények, politikai s alkotmányos jogok rendszerint épen oly ismeretlenek előtte, mint ama közlegények, tizedesek, őrmesterek, hadnagyok és századosok előtt, kik az ő véleménye szerint az ítéletet meghozzák."310

A Kazinczyra vonatkozó ítélethozatal ismertetése előtt még ki kell térnem tábornoki címének kérdésére. Ma már aligha állapítható meg, mi lehetett az alapja annak, hogy Kazinczyt olyan sokan emlegették a múlt században tábornokként. Kossuthtól is kapott Aradról így címzett levelet, Aulich Lajos hadügyminiszter azonban 1849. augusztus 3-án Aradon ezredesnek mondja Kazinczyt. Nem lehetetlen, hogy augusztus 3-a után léptették elő, amikor 11-éig Aradon még együtt volt Kossuth és a kormány. Okiratot azonban nem ismerünk erről, s a Közlöny című hivatalos lapban sincs nyoma. Jellemző az akkori általános felfordulásra, hogy Gál Sándor július 29-e óta tábornok volt, de a kinevezéséről szóló hivatalos értesítést már nem kaphatta meg, sőt nem is tudott róla Erdélyben senki.311

Tábornokként említi Kazinczyt a múlt századi történészek közül Kővári László, Horváth Mihály, Szilágyi Sándor, Szeremlei Samu, id. Gyalokay Lajos, Gracza György és Lehoczky Tivadar. Kővári - mint az erdélyi hadsereghez 1849 márciusában kinevezett „történeti jegyző" - a zsibói táborban ott volt Kazinczy mellett. Ő így ír idézett könyvében: „Alig vette át Kazinczy mint tábornok a vezérséget..."; „Kazinczy tábornok elhatározta magát a fegyverletevésre.. ."312

Horváth Mihály, aki 1849. augusztus 11-ig a forradalmi kormány vallás- és oktatásügyi minisztere volt, szintén a tábornok szót használja Kazinczyval kapcsolatban: „egy orosz parlamentair [... ] Grotenhjelm nevében fegyverletételre szólítá fel a tábornokot".313 Szilágyi Sándor, aki mint kortárs, személyesen ismerte a szabadságharc sok polgári és katonai vezetőjét, Kazinczyt könyvének Tábornokok című fejezetében mutatja be, és külön is utal tábornokságára: „Kazinczy, ki már ekkor tábornok vala, parlamentírozott az oroszokkal."314

Gál Sándor seregében szolgált őrnagyként Kiss Antal, aki a zsibói napokban már ott volt Kazinczy közelében. Kiss Antal később ugyancsak tábornokként említi Kazinczyt: „Augusztus l7-én hajnalkor a muszkák által megtámadtatva, Csucsa felé voltunk kénytelenek visszavonulni, folytatván a visszavonulást Zsibóig, hova Kazinczy tábornok úr is megérkezvén seregével, itt egy vadász zászlóalj vezényletével bízattam meg..."315

Kétségtelen, hogy Kazinczy abban a levélben, amelyet Grotenhjelm orosz altábornagyhoz intézett, tábornoknak írta magát. Német nyelvű levelének kezdete:

120

„Ungarischer General Kazinczy" (= Kazinczy magyar tábornok). Ennek a Zsibón 1849. augusztus 25-én kelt levélnek az aláírása: „Kazinczy m.p. Grl." (= Kazinczy s. k. tábornok). A levél szövege: „Van szerencsém kijelenteni, hogy megadásom feltétel nélküli volt, és hogy a szárnysegéd úrral megállapodtam: magam és tisztjeim számára sem többet, sem kevesebbet nem kérek, mint amit Görgey Artúr tábornoknak és fővezérnek megadtak."316

Sajnos, nem tudjuk, hogy Kazinczy levelében ennek a tábornoki címhasználatnak mi az alapja, de az nagyon is érthető, hogy a császári hadbíróság előtt nem akarta vállalni a tábornoki címmel a biztos halált, sőt annak egy katona számára legcsúfosabb nemét: a hóhérkötél általi kivégeztetést. A tábornokságot (ha a szabadságharc utolsó napjaiban csakugyan megkapta ezt a címet) a hadbíróság nem tudta rábizonyítani, ezért „csak" agyonlövés lett a büntetése.

Egy héttel a tizenhárom tábornok kivégzése után, október 13-án összeült Arad várában a rendkívüli haditörvényszék, hogy határozatot hozzon a Kazinczy Lajos elleni perben. Idézem az erről szóló jegyzőkönyvet:

„Haditörvényszéki tárgyalás,melyet báró Haynau táborszernagy és hadsereg-főparancsnok úr

őnagyméltósága utasítására tartottak a felségsértés bűntettében való részvétellel vádolt Kazinczy Lajos lázadó ezredes ügyében.

A vádlottat az egybegyűlt haditörvényszék elé állították, és megkérdezték tőle:

- Van-e a haditörvényszék tagjai ellen valami ellenvetése?- Nincs.Ezután a vádlott jelenlétében a bírói esküt előírásszerűén letették, még

egyszer felolvasták neki vallomását, és megkérdezték tőle:- Megerősíti-e mindezt, és van-e még valami előadnivalója?- Megerősítem minden felolvasott vallomásomat, és nincs semmi

hozzátennivalóm.Kazinczy Lajos."317

Miután a vádlottat elvezették, felolvasták a többi iratot és Ernst törzshadbíró tárgyalásvezetői előterjesztését (a már idézett votum informativumot). Utána a bíróság tagjai visszavonultak tanácskozni, majd rendfokozatuk szerint behívták őket, hogy szavazzanak a törzshadbíró által javasolt büntetésről: először a két közvitéz, azután a két őrvezető, a két tizedes, a két őrmester, a hadnagy és a főhadnagy, a két százados és Josef Moser nyugállományú ezredes mint elnök. A szöveg, amelyet behívásuk sorrendjében külön-külön írtak alá, mindnyájuknál szó szerint azonos volt, és csupán ennyi: „A vádlott Kazinczy Lajos, felségsértés bűntette miatt, bárhol található minden ingó és ingatlan vagyonának elkobzása mellett lőpor és golyó általi halállal büntetendő." Ernst törzshadbíró, aki

121

utolsóként szavazott, ehhez a maga részéről még hozzáírta: „Tehát egyhangúlag."318

E szavazás alapján még aznap - 13-án - kimondta és megfogalmazta a halálos ítéletet az összesen tizennégy tagú „megesketett teljes haditörvényszék". Hangsúlyozza az ítélet, hogy a vádlott vezér, Kazinczy Lajos, „nemcsak számos csatában vett részt a cs. kir. osztrák hadsereg ellen, hanem az utászosztag megszervezésével és Észak-Magyarországon egy hadtest felállításával is igen veszélyes tevékenységet fejtett ki, sőt akkor is a felkelő hadseregben maradt, miután kimondták Magyarországnak az osztrák császárságtól való elszakadását; ezért a vádlott bűnös a felségsértés bűntettében, és [... ] bárhol található minden ingó és ingatlan vagyonának elkobzása mellett lőpor és golyó általi halállal büntetendő."

Az ítélet végén ez a megjegyzés áll: „így mondta ki a haditörvényszék Arad várában, 1849. október 13-án, a kegyelmezési jog fenntartásával." Ketten írták alá: „Moser nyugállományú ezredes mint elnök" és Ernst törzshadbíró. A halálos ítéletet nem közölték mindjárt Kazinczyval, csak tizenegy nappal később, miután főhadiszállásán a császár teljes hatalmú megbízottja, Haynau táborszernagy is aláírta az okiratot. Az ő megerősítő határozata a dokumentumon csak ennyi: „Kihirdetendő és végrehajtandó. Haynau táborszernagy."

A haditörvényszék megjegyzése: „a kegyelmezési jog fenntartásával" - igazán csak formaság volt. Kazinczy azért sem kérhetett kegyelmet, mert tizenegy napig meg se mondták neki, hogy halálra ítélték, és 24-én már csak a megerősített és megmásíthatatlan ítéletet közölték vele. Haynau megkegyelmezhetett volna Kazinczy Lajosnak, amint édesapjának, Kazinczy Ferencnek a halálos büntetését I. Ferenc király és császár szigorú várfogságra enyhítette. Haynau azonban elutasította a kegyelem gondolatát, mert ő már augusztus közepén elhatározta, hogy az összes magyar vezéreket felakasztatja vagy agyonlöveti.

Az ítélet iratán Haynau aláírását ez a bejegyzés követi: „Kihirdetve Aradon, 1849. október 24-én reggel 8 órakor. Zimmer hadbíró százados."319 Ekkor közölték Kazinczy val, hogy másnap reggel agyonlövik.

Gracza György följegyzi - nem tudni, milyen forrás alapján -, hogy Kazinczyt a kivégzése előtti napon egy nőrokona szerette volna meglátogatni, de Howiger tábornok, az aradi vár osztrák parancsnoka, nem engedte be az elítélthez:

„Kazinczyt okt. 24-ikén, mikor már a siralomházban volt, egy nőrokona, kiváló úrihölgy, akarta meglátogatni. Howiger azonban nem adott rá engedélyt.

- Semmi látogatás! - förmedt a kérelmezőre. - A halálraítélt búcsúzzék az élettől, de nem holmi asszonyságoktól."320

Ki lehetett az? Nem tudjuk.Kazinczy Lajos ennek a napnak nagy részét bizonyára búcsúzással töltötte. Ha

megengedték neki, akkor elbúcsúzott az aradi várban fogva tartott barátaitól, bajtársaitól. Valószínű, hogy testvéreinek is írt búcsúleveleket; erre lehet

122

következtetni egy 1891. évi újságcikkből.321 Délután minden bizonnyal meglátogatta Kazinczyt a siralomházban Baló Benjámin aradi református lelkész, akiről tudjuk, hogy az október 6-án kivégzett vértanúk közül a két protestáns vallásút: Dessewffyt és Leiningent ő kísérte el utolsó útjára, kivégzésük helyére. Baló jó hazafi, művelt és a szenvedőkkel együtt érző ember volt: a siralomházban való megjelenésével, részvevő szavaival és üzenetközvetítések magára vállalásával nagyon megkönnyítette a vértanúk utolsó óráit.322 Majdnem bizonyos, hogy Kazinczy Lajos is küldött általa üzenetet vagy levelet hozzátartozóinak. Kazinczy - amint a törzshadbíróhoz intézett beadványaiból is láthatjuk - könnyen és jól forgatta a tollat, s ezért föltehető, hogy még elő fog kerülni valahonnan egy-két olyan levél, amelyet aradi hadifogságában írt.

Baló Benjámin bizonyára nemcsak 24-én délután, hanem 25-én hajnalban is fölkereste Kazinczyt, hogy elkísérje a vesztőhelyig. A kivégzés ugyanott történt, ahol október 6-án a tizenhárom tábornok közül lőttek agyon négyet; az akkori szomorú esemény végbementét leírta az aradi minorita rendház naplójában Vinkler Brúnó szerzetes, aki mint kirendelt lelkész Lázár Vilmost vezette utolsó útján. „...a négy golyóra ítélt - írja az aradi naplóban Vinkler - a kirendelt katonaság közé vezettetik, s a gyászmenet kezdetét veszi; megindultunk tehát: Schweidelt vezette Bardocz, Kiss Ernőt Marchot, Dessewffyt Baló s én Lázárt. Mentünk karonfogvást, lassú léptekkel a vár hátulsó kapuja felé, egyszer a sáncok közé bekanyarodánk, s ott megállapodtunk, mi bevégzők velük egyetemben a közös imát, s következett az ítélet fölolvasása, reá pedig a kegyetlen végrehajtás... Rögtön elébük lépett tizenkét gyalog katona töltött fegyverrel - egyre-egyre három volt számítva -, s midőn célzó állásba helyezték magukat, mi pár lépésnyire oldalvást félrevonultunk. Erre a parancsnok kardjával jelt adott, melyre a 12 fegyver egyszerre durrant..."323

Kazinczyra vonatkozólag ilyen közlést nem ismerünk, bár Baló Benjámin lelkész valószínűleg leírta valahol, milyen volt Kazinczy Lajos utolsó órája. Őt reggel 7 óra előtt vezették ki a sáncba, miközben katonák tartották távol az elítélttel rokonszenvező aradi lakosokat. Ott volt ezek közt Bohus Jánosné is, az aradi főispán felesége, akiknek világosi kastélyában írta alá Görgey az oroszokkal a fegyverletételi megállapodást. A nemes lelkű Bohus Jánosné mélyen együtt érzett az aradi foglyokkal, és minden lehetséges módon enyhíteni igyekezett szenvedéseiket. Kazinczy, amikor most a vesztőhelyre vitték, fölismerte a közönség soraiban Bohusnét, és kezével ismételten búcsút intett neki. Ezt Bohusné azután megírta Kazinczy Lajos legidősebb nővérének, Eugéniának, azaz Kraynik Imrénének.324

Az egykorú forrásokból még annyit tudunk az agyonlövésekről, hogy a halálraítéltek fél térdre ereszkedve fogadták a lövést, amely életüket egyszerre kioltotta. A vértanúk fölötti ítélet végrehajtására kivezényelt három-három katona

123

közül egy a fejre, kettő pedig a szívre célzott. A sortűz után az áldozatok arcra borulva feküdtek a sánc árkában a nap lementéig; csak miután - a nép

124

Hirdetmény Kazinczy Lajoskivégzéséről

125

megfélemlítése végett - megtörtént a közszemlére tételük, temették el őket estefelé ugyanott, de szertartás nélkül.325

Eszünkbe jutnak Vörösmarty Szózatának sorai: „Szabadság! itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszú harc alatt." Az aradi vértanúk életáldozata 1849 őszén tartalmilag még többet mondóvá tette a költemény oly gyakran idézett mondatait: „Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért..."; „Légy híve rendületlenül Hazádnak, oh magyar; Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar." Kazinczy Lajos élete és halála a rendületlen hazaszeretet példájával épül be nemzeti történelmünkbe.

A vértanú egyik unokaöccse, Becske Bálint - Becske Lajosné Kazinczy Ifigénia fia - később, hallomás alapján, a következőket jegyezte föl a kivégzésről:

„Kazinczy Lajos, e hazának és nemzetnek vértanúja, vitéz katonához illően, bátran halt meg az aradi várnak éj szaki sáncában.326

Midőn agyonlövetése előtt szemét fekete kendővel be akarták kötni: magyar nyelven, harsány hangon, ezt mondotta a környezetnek:

»Jobb is, ha bekötik szemeimet, legalább életem végpillanatában nem kell látnom hazám hóhérjait.«

E jelenetnek szem- és fültanúi egy öreg lakatos és egy cipész, akik abban az időben a várban éltek, mint aradi polgárok, 1895-ben még életben voltak."327

Kazinczy a sortűz eldördülése előtti utolsó szavaival hazáját említette: „Isten, ne hagyd el szerencsétlen hazámat!" - kiáltotta.328 Három puska együttes tüze oltotta ki életét; fiatalon, huszonkilenc éves korában így kellett meghalnia.

Ott földelték el, az aradi várfal tövében. Tetemei azóta is ott nyugosznak - jeltelen sírban.329

Halálos ítéletének iratára fölkerült az utolsó mondat: „Végrehajtva Arad várában, 1849. október 25-én reggel 7 órakor. Zimmer hadbíró százados."

A lakosság és a foglyok számára elrettentő példa adása végett még aznap nyomtatott hirdetmény adta hírül Aradon, hogy „Zemplén megye Széphalom helységébeni születésű Széphalmi Kazinczy Lajos" milyen tetteivel követett el felségsértést, és ezért hogyan bűnhődött. A hirdetmény azzal végződik, hogy a haditörvényszéki ítélet „a magyarországi és erdélyi sergek fővezére, táborszernagy b. Haynau ő nagyméltósága által megerősíttetvén, nevezett vádlotton a mai napon végrehajtatott". A keltezés alatt ez az aláírás áll: „A rendkívüli cs. kir. Haditörvényszéktől."330

Másnap hozza az osztrák minisztertanács azt a határozatot, hogy - tekintettel a nemzetközi tiltakozásra és az orosz cár neheztelésére - további kivégzéseket, legalábbis egyelőre, nem engedélyez.331

Kazinczy Lajos tehát utolsó vértanúja volt 1849 őszén a magyar szabadságharcnak, mint ahogy a fegyvert is ő tette le utoljára a vértanúk közül.

126

KAZINCZY LAJOSAZ UTÓKOR EMLÉKEZETÉBEN

Ezt az október 6-i tizenhárom után külön kivégzett tizennegyedik, illetve - a még augusztusban felakasztott Ormait is számítva - tizenötödik aradi vértanút nyilvánosan sokáig senki sem emlegette. Jóformán emléktárgyai sem maradtak, mert ami kevés holmija volt, azt elárverezték. 1850. március 5-én délelőtt 8-12 és délután 3-6 óra között adták el árverésen Kazinczy Lajosnak és más vértanúknak hivatalosan elkobzott ruhaneműit, könyveit s egyéb holmijait.332

1873-ban Pesten megjelenik „Az 1848- és 1849-diki magyar szabadságharcz vértanúinak emlékkönyve". Ez nemcsak szövegében emlékezik meg Kazinczy Lajosról, hanem képanyagában is, közölve Kazinczynak nagyalakú (oldalnézetű) arcképét.

1881-ben Aradon - a vár melletti mezőn - emlékművet avatnak: egy kis dombon álló obeliszket, amely hirdeti, hogy 1849 októberében ott a közelben halt vértanúhalált a magyar honvédség tizenhárom parancsnoka. Az ugyanabban a hónapban és ugyanott, de külön kivégzett Kazinczy Lajos neve azonban hiányzik az emlékmű névsorából. 1890. október 6-án Arad főterén országos ünnepség keretében állítják fel a tizenhárom vértanú emlékét idéző Szabadság-szobrot (Zala György alkotását), de Kazinczyról ismét megfeledkezik a nemzeti kegyelet: az ő bronz arcképe nincs ott a szobor talapzatán. (E szép szobor jelenlegi hollétéről nem tudunk; az obeliszket ellenben - az aradi vártól délre eső mezőn, a kivégzések helyének közelében - e sorok írója is látta.)

Néhány hónappal a szoboravatás után Kazinczy Lajos egyik unokaöccse levelet intéz először Görgey, majd ennek tanácsára Klapka tábornokhoz, hogy érdeklődjék tőlük Kazinczy kivégzésének körülményeiről. A levélíró a Sátoraljaújhelyen lakó Kazinczy Ferenc, Kazinczy Lajos legfiatalabb testvérbátyjának, Bálintnak a fia. Ez a „második Kazinczy Ferenc" fölkéri a két idős tábornokot, hogy „a szabadságharcban velük együtt küzdő I. K. Lajosnak (= első Kazinczy Lajosnak) jellemzésére, a hadjáratban teljesített szolgálataira és magatartására nézve legyenek szívesek, mint leghivatottabb bírái, véleményüket vele közleni".333

Kazinczy Ferenc egymás után több levelet ír a kiegyezés után hazatért s azóta Visegrádon lakó Görgeynek.334 E levelek a tábornok válaszának fogalmazványával együtt megvannak az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában. Az unokaöcs leveleiben Görgey aláhúzással és számozással emeli

127

ki magának a válaszadáshoz a következőket: 1. „vajjon ki lehetett azon cs. és kir. osztrák őrnagy, aki a katonai vérbíróság ítéletét 1849. évi octóber hó 20-án335

szomorú végzetű nagybátyámon végrehajtotta"; 2. „kik lehettek azon sírásók akár egyike, akár másika, akik holttetemeit elhamvalták"; 3. „méltóztassék tisztelettel alólírottat becses arcképének megajándékozása mellett a kért adatok közlésével egyetemben bizodalmával megajándékozni".

Görgey a francia kockás papírra tintával írt válaszfogalmazványában igen sokat javítgatott. A letisztázott és elküldött levél hollétéről (amelyet Kazinczy a negyedik levelében köszön meg) nem tudunk, de a Kazinczynak elküldött levél bizonyára szó szerint egyezik a fogalmazvány alábbi szövegével. Görgeynek ezt a levelét egész terjedelmében közöljük - minden írássajátságának megtartásával:

„Visegrád, 1891. april 20.Nagyságos Úr!Magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozom tisztelt Uraságodnak, hogy folyó

évi február hó 28-án, márczius hó 23-án és április hó 11-én kelt három rendbeli becses leveleire csak ma válaszolok.

Az első az árvíz elleni küzdelemben talált, a második, valamint a harmadik is, az árvíz okozta rombolások kitatarozása körül szükséges intézkedésben. Ma végre határt szabhatok eddigi mulasztásomnak, esedezvén kegyes elnézéseért.

Boldogult nagybátyját Tulnban mindnyájan szerettük mint komoly törekvésű iskolatársat és derék jó pajtást. Én 1836-ban ősszel léptem ki ezen intézetből. Ő pedig egy vagy két (lehet, hogy három) évvel későbben. Ezen körülményre már nem emlékezem tisztán. Tizenkét és fél év múlva ismét találkoztunk, mikor az én hadtestem a Klapkáéval egyesült Dembinszki fővezérsége alatt az 1849. évi február hó elején az ugyane hó végén esett kápolnai csata előtt, melyben tudtommal nagybátyja is részt vett mint Klapka hadtestének egyik törzs (:vagy legalább már magasabb rangú fő:) tisztje.

Dembinszki elmozdítatván ügyetlensége336 miatt a fővezérségtől: Klapka hadtestét márczius elején Tisza-Füredről Czibakháza felé indították (márczius elején), az én hadtestemet pedig ugyanonnan Tokajnak Jászberény irányába.337 A Vetter fővezér tervezte Tisza-átkelés (Czibakházánál) azonban félben maradt. Klapka hadteste újra felvonult vissza Tisza-Füredre, itt kelt át (a többi hadtestekkel együtt) a Tisza jobb partjára, s így ismét találkoztam nagybátyjával Gyöngyös táján (márczius vége felé), s azon túl együtt vettünk részt azon a hadjáratban, mely a horti csatával338 kezdődvén Buda vár ostromával érte végét. Bold. [= boldogult] nagybátyja magas katonai rangja, melyet ő - tudtommal - protectio nélkül nyert el, minden kétségen felül bizonyít kiváló vezéri tehetséggel megáldott vitéz katona volta mellett. Részletekkel - eleget sajnálom - én nem szolgálhatok, miután nem az én hadtestemhez tartozott ő. Ezek iránt a még élő Klapka György úrhoz méltóztassék fordulni, kinek közvetetlen parancsnoksága

128

alatt ő a tápióbicskei, isaszegi, váczi, nagysarlói és komáromi (április 26-ai) csatákat vívta. Ami pedig az időnkénti előléptetéseit illeti, constatálhatók azok az 1848/9 hivatalos közlönyből, melynek egyik teljes számú gyűjteményét - úgy hallom - az országos museumban őrzik.

Ki hajtotta végre az osztrák hadi törvényszék kimondotta halálos ítéletet (ha ugyan létezik egy ilyen formaszerinti), nem tudom, valamint azt sem: kik voltak a sírásók, de még azt sem, Aradon-é vagy más helyen esett ő az otromba osztrák politika áldozatául.

Arczképemet kívánja Uraságod? Rendkívül sajnálom, hogy ezen engem annyira megtisztelő kívánságnak eleget nem tehetek, mert - már késő. Ezelőtt sok évvel, engedvén a hozzám tartozók hasonló kívánságának, odaálltam ugyan - akkor is csak restelkedve - a fényképésznek, de az akkor megrendelt példányok rég elfogytak, s a felvételi lemez - tudtommal - megsemmítetett. Ma, hetvenharmadik életévemben messze túl vagyok már az efféle hiúságokon.

Magamat ismételten jóakaró elnézésébe ajánlván maradtamkiváló tisztelettel

Nagyságos uraságodnakal. sz. [= alázatos szolgája]

G. A. [ = Görgey Artúr]"

Görgeynek ez a levele nemcsak Kazinczy Lajosról ad megbízható jellemzést, hanem közvetve Görgeyről is. Magára Görgeyre is jellemző az a mód, ahogyan itt egykori bajtársáról ír. Stílusa világos, logikus, határozott. Az öreg tábornok objektivitásra törekszik, de azért - akaratlanul - saját érzésvilágába is enged némi betekintést. Figyelemre méltó az egykori fővezér szerénysége és segítőkészsége.

Levelében az a megjegyzése, hogy „ha ugyan létezik egy ilyen formaszerinti" halálos ítélet, arra vonatkozik: szerinte elképzelhető, hogy Kazinczy Lajost szabályos hadbírósági ítélet nélkül végezték ki az osztrákok. Ma már tudjuk, hogy az aradi vértanúk kivégzését „szabályos" haditörvényszéki tárgyalás és ítélet előzte meg, de az is igaz, hogy tulajdonképp csak a Haynau által előre megrendelt ítéletek törvényesítése végett rendezte meg az osztrák haditörvényszék ezeket a pereket.

Kazinczy Lajos unokaöccse - Görgey javaslatára - hamarosan Klapka Györgyöt is fölkereste érdeklődő levelével. A kiegyezés után Klapka is hazatért az emigrációból, s idejét attól kezdve megosztotta hazája és Franciaországban élő családja között. Az ő válaszlevele másfél hónappal később íródott, mint a Görgeyé. Klapkának ez a sokáig elveszettnek hitt levele 1974-ben került haza a Német Szövetségi Köztársaságból;339 jelenleg Lukács István esztergomi gimnáziumi tanár őrizetében van: az ő szívessége folytán másolhattam le az eredeti példányt. Az alábbiakban a teljes szöveget közreadjuk, a kézirat minden írássajátságát pontosan megtartva:

129

„Tisztelt honfitárs,Mindenek előtt bocsánatot kérek, hogy becses soraira csak ma felelhetek,

irataim pedig nem lévén itt, hanem családomnál a külföldön, kérdéseire csak úgy válaszolhatok a hogyan azt még fennmaradt emlékező tehetségem engedi.

Kazinczy Lajos boldogult nagybátyja, és egyike elfelejthetlen mártyrainknak, már a szabadság harcz előtt barátom és bajtársam volt, mert együtt szolgáltunk, ő a IXik huszárezrednél én pedig a magyar testőrségnél, Bécsben. Sokszor találkoztunk társaságokban és az udvarnál is, míg az 1848ki események mindkettőnket haza nem hívtak. - Mindketten beléptünk a magyar honvédségbe, de mindegyikünk más harcztéren működve, nem találkoztunk 1849 Januárius végéig, a midőn őt mint alezredest, parancsnokságom alatt álló, Tokaj és környékén táborozó Iső hadtestbe beosztották. Ezen időtől kezdve együtt harczoltunk, ő mint hadosztály- én mint hadtestparancsnok, Tokajtól kezdve egészen az Aprilisi hadjárat végeig, Komárom várának hadseregünk által történt felszabadításáig. E dicső hadjárat alatt Kazinczy Lajos kitüntette magát, bátorsága és vezéri tehetségei által, a Kápolnai, Isaszeghi, főleg a Nagy-Sarlói és Komáromi döntő csatákban, a minek következtében, érdemei elismerés[é]ül, a kormány őt kinevezte az újonnan felálittott [!] éjszak-keleti hadtest parancsnokává. Ő megfelelt a benne helyzett bizalomnak és már július havában egy 12 ezer emberből álló tökéletessen felszerelt és igen jól organizált hadtesttel,340 elhagyván Marmaros és Szathmár vidékét, Bem segítségére Erdélybe siethetett. De Deésre érkezve itt vette a hírt a világosi catasztropháról és az egész erdélyi magyar seregnek felbomlásáról. Összeköttetései mind el lévén vágva és még Komáromba sem menekülhetvén, szomorú sorsa itt érte el. Hogy hadtestével hol tette le a fegyvert azt én nem tudom.

Múlt évi October havában Aradon lévén a Mártyrok emléke alkalmával, mindent elkövettem, hogy régi derék barátom és bajtársomnak sírját feltalálhassam, de siker nélkül, és csak ez alkalommal tudtam meg, hogy Kazinczy Lajos ki-végeztetése nem is ott, hanem másutt, valószínűleg Erdélyben, vagy pedig Nagyvárad környékén történt volna meg.

Legjobban tenné tehát, tisztelt honfitársam, ha a hírlapokhoz fordulna és azokban felszollítaná a még élő bajtársakat, hogy ezen szomorú esetre vonatkozó részleteket a megboldogultnak családjával minél előbb közölni, vagy pedig köztudomásra hozni szíveskedjenek.

Hazafiúi rokonszenvvel és kiváló tisztelettel maradtamBudapest 1891 Klapka GyörgyJúnius 4kén

István Szálloda"

130

Ez a levél is igen rokonszenvesen rajzolja meg Kazinczy Lajos alakját.1849 augusztus-szeptemberében sokan azt remélték, hogy Klapka Komárom

erős várából a maga csaknem 30 ezer katonájával együtt amnesztiát tud kicsikarni az osztrákoktól - az egész nemzet s az aradi foglyok számára is. Sajnos, az ő kapitulációja Haynau előtt majdnem akkora csalódást keltett országszerte, mint Görgeynek az oroszok előtti fegyverletétele. Komárom várának védői szabad elvonulást kaptak a kapituláció fejében, de mindenütt rosszabb lett a foglyok helyzete. Míg Klapka Komáromból szabadon külföldre utazhatott, Aradon tábornoktársait kivégeztette Haynau, s az egész országban elszabadult a zsarnoki rémuralom.

Amikor negyvenegy évvel később, 1890 októberében a már hetvenéves Klapka György Aradon járt, ott hiába kereste Kazinczy Lajos sírját, mert a kivégzés után jeltelenül temették el. Akiket megkérdezett ebben az ügyben, azok - minthogy közben négy évtized telt el - semmit sem hallottak Kazinczy aradi fogságáról és kivégzéséről, sőt helytelen irányú találgatásaikkal Klapkát akaratlanul is félrevezették.

Az október 6-i tizenhárom aradi vértanúról mindenki tudott az országban, Kazinczy Lajosról azonban a megkérdezett aradiak s a két öreg tábornok, Görgey és Klapka, akik 1849-től a kiegyezésig külföldön éltek, azt sem tudták, hogy őt is Aradon végezték ki. Mások persze még kevesebbet tudtak Kazinczy halálának körülményeiről. Aradi haditörvényszéki perének anyaga csak 1919 után válik ismeretessé, addig ugyanis - hetven éven át - Bécsben, zárt levéltári anyagként kezelték.

A Görgey Artúrral és Klapka Györggyel való levélváltás után a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc levélben Arad város polgármesteréhez, Salacz Gyulához is kérdést intézett a nagybátyja ügyében, Kazinczy Lajosnak „az aradi vértanúk szobrán való fel nem említése és mellőztetése iránt" is érdeklődve - amint ezt Kazinczy Bélának 1910-ben megjelent könyvéből tudjuk. Az aradi polgármester 1891. szeptember 22-én válaszolt neki. E levél lényegi tartalma - Kazinczy Ferenc öccsének, Gábornak későbbi közlése szerint - a következő:

„...midőn a 13-ak szobrának tervezetéről (Aradon) volt szó, ő [ti. Salacz polgármester] indítványozta, hogy 14 arckép érem alkalmaztassák a szobor talapzatán, s a 14-ik Kazinczy Lajosé legyen, ki azért, hogy néhány nappal később halt meg hazája szabadságáért, éppen olyan vértanúja volt a nemzetnek, mint a többi. Indítványa azonban (valószínűleg a 13-as számhoz kötött emlék miatt) nem fogadtatott el s szabadságharcunk e rokonszenves tagjának ifjú arca hiányzik azon szoborról, melyen valóban helye méltóan lett volna."341

1891-ben Kazinczy Lajos testvérei közül már csak egy él: a legidősebb, az ekkor már 84 éves özvegy Kraynik Imréné, Kazinczy Eugénia. Ekkor rendezik meg Budapesten a szabadságharc emlékkiállítását: ezt ő is meglátogatja, s érdeklődésére a rendezők megmutatják neki tragikus sorsú testvérének, Kazinczy

131

Lajosnak talán tizenhat éves korából való arcképét, melyet a tullni hadapródiskolában festett egy barátja.342 A Vasárnapi Újság erről és Kazinczy Eugéniának öccsével kapcsolatos emlékeiről így számol be az olvasóközönségnek:

„Eddig nem tudott semmit kivégzett fivére arcképéről. Hogy jobban láthassa a képet az elgyengült szemű özvegy, a rendezők levétették azt a falról. Hűnek találta az arcképet, csak a katonaruha volt előtte szokatlan, mert egyenruhában sohasem látta fivérét. Az utolsó üdvözletet Bohusné útján kapta fivérétől. Amikor Kazinczy Lajost a vesztőhelyre vitték, felismerte a közönség soraiban Bohusnét s kezével ismételten búcsút intett neki. Ezt Bohusné leírta a nővérének. Tőle magától egy levél érkezett a siralomházból sógorához, kérve közbenjárását Haynaunál.343 De már késő volt. Október 25-én Aradon főbe lőtték..."

Még egy érdekes részt idézünk a cikkből Kazinczy Lajossal és nővérével kapcsolatban:

„Utolsó levelét, amelyet a siralomházból írt, elkobozták később a zsandárok, akiktől a vértanú nővérének állandóan sokat kellett szenvednie. Az 50-es években nem volt hét, hogy ne tartottak volna nála házkutatást; különösen, amikor 3 évig Miskolcon élt, Schwartner nevű csendőrszázados kíméletlenül s szünet nélkül zaklatta, üldözte házkutatásokkal. Férjét 1858-ban a folytonos zaklatások vitték a sírba. A fivérére emlékeztető egyetlen tárgy, ami most birtokában van, Kazinczy Lajosnak mint mármarosi hadtestparancsnoknak egy 1849. aug. l0-ről kelt rendelete. Ezt elhozta a kiállításra."344

1905-ben Kacziány Géza, aki a szabadságharc idején még nem is élt, a magyar vértanúkról írt könyvében nagyon felületes és részben hamis képet ad Kazinczyról. „Görgei környezetéből - olvassuk nála - valamelyik gonoszlelkű főtiszt biztosítá Kazinczyt, hogy a magyar seregben viselt rangjával léphet be az orosz seregbe, minek Kazinczy oly vakon hitt, hogy Sibóról azonnal Arad felé sietett, s útközben a világosi gyásztérről jövő honvédtiszteknek, kik intették, hogy ne menjen Aradra, biztos nyugalommal válaszolta, hogy az ő rangja biztosítva van, csak jelentkeznie kell. Mikor aztán az oroszok vonaláig jött, ott elfogták s Haynaunak átadták."345 Mit felelhetünk erre? Kazinczy már csak azért sem siethetett Aradra, mert tudta, hogy ott nem oroszok, hanem osztrákok vannak, Haynautól pedig mentse meg őt az isten. Különben sem a saját jószántából ment Aradra, hanem - vitték, miután a cári hadsereg kiszolgáltatta Haynaunak.

1906-ban Sátoraljaújhelyen, az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez című helytörténeti folyóiratban meglepő közlemény lát napvilágot: „Kazinczy Lajos honvéd-tábornok élete, (írta ő maga aradvári fogságában 1849. szept. 1-től október 24-ig.)" A folyóirat szerkesztője Dongó-Gyárfás Géza, Zemplén vármegye főlevéltárosa; az ő bevezetőjében a következőket olvashatjuk: „Ezt a becses »életírás«-t, melyet lentebb közölni kezdünk, az »aradi tizenhárom« után »tizennegyedik«nek következett nemzeti vértanú, Kazinczy Lajos honvéd-

132

tábornok, fogsága helyén és idejében, t. i. Aradon, az 1849. évi szept.-okt. hónapokban írta." Megtudjuk a bevezetőből, hogy Kazinczy Lajos az emlékiratot „kivégeztetése napjáig rabcellájának szalmazsákja alatt rejtegette", s akkor rábízta egy ismerős „tót katonára", a korábban Kazinczy Ung megyei rokonainál szolgáló Rochom Pálra, aki „1849-ben a honvédek elől Galíciába szökött, ott azután besorozták az osztrákok".

A vértanú a közlemény szerint arra kérte Rochom Pált, hogy leszerelése után vigye el az emlékiratot Szabolcs megyébe, Gyulaházára, az ő legfiatalabb nővérének, Ifigéniának, azaz Becske Lajosnénak, akitől száz forintot fog kapni jutalmul, mert Ifigénia ennyivel - egy paripa árával - adós az öccsének. „Rochom Pál - olvassuk még a bevezetőben - négy év múlva kiszabadulván a katonaságból, az emlékiratot, már erősen elrongyolódott állapotban, szerencsésen átadta Becskénének Gyulaházán, s maga is ott maradt külső cselédnek. Az életírást, mely jelen közleményünkhöz kéziratul szolgált, Becske Bálint ny. m. kir. pénzügyigazgató, Becske Lajosnak a fia, tehát Kazinczy unoka, az eredetiről másolta."346

Ez a Becske Bálint 1837-ben született. Az 1870-1880-as években kezdte el Széphalmon a Kazinczy Ferencre vonatkozó emlékek gyűjtését. Akkor már nem volt meg a széphalmi kúria, melyet az író építtetett még a fogsága előtt,347 s ahol Kazinczy Lajos is született, de a helyén 1873-ban szép panteon épült a Magyar Tudományos Akadémia költségén, Ybl Miklós tervei szerint. A régi kúria néhány kövét az írónak a közelben levő sírjához, a síremlék sarkaihoz helyezték, egy falrészletét pedig beépítették „a görög templomokra emlékeztető, timpanonos, klasszicista oszlopokkal díszített kis panteonba".348 Ebben a mauzóleumnak is nevezett panteonban349 Becske Bálint alapozta meg az ország első irodalmi emlékmúzeumát,350 és haláláig ő volt ennek a gondnoka. Becske 1881-ben folyamodott a Magyar Tudományos Akadémiához azzal a kéréssel, hogy engedélyezzék és segítsék elő számára a panteonban a nagyszüleire emlékeztető tárgyak elhelyezését. Az Akadémia 1882. március 19-én válaszol neki: helyeslik indítványát, s az emléktárgyak elhelyezésére két díszes, üvegfedelű szekrényt készíttetnek.351 Így létesült a Kazinczy emlékmúzeum, amelynek ma már évente 30-40 ezer látogatója van.

De térjünk vissza Kazinczy Lajos emlékiratához! Ez négy folytatásban jelent meg a sátoraljaújhelyi Adalékok... 1906-i évfolyamának 25-34., 95-98., 155-160. és 309-320. oldalain. Feltűnő, hogy nemcsak a bevezetőt, hanem a szövegközléshez kapcsolódó összes lapalji jegyzeteket is a szerkesztő írta. Miért nem a közlő, Becske Bálint? Ő maga még annyit sem árul el a kíváncsi olvasóknak, hogy Kazinczy Lajos kéziratának eredeti példánya, melyről a másolás történt, hol található, illetve hol őrzik és hol lehet megtekinteni. Arról sincs szó sehol, hogy több mint fél századon át hol rejtőzött a kézirat, és miért csak most teszik közzé.

133

Fokozza a titokzatosságot, hogy Becske Bálintnak az egész szövegközlésben mindössze három rövid, de annál talányosabb, a kihagyásokat mentő, zárójelek közt közbeékelt megjegyzése van: 1. „( . . .E leírás közlésének ideje még el nem érkezett; lehet, hogy várni kell vele egy újabb fél századig, amikor Magyarország történetének akkori írója - ha ugyan addig a kézirat megmarad - annak hasznát veheti. - A közlő.)"; 2. „(Itt ismét olyan kijelentés foglaltatik az eredetiben, melynek közlése még nem időszerű. - A közlő.)"; 3. „(Itt egy erős kifejezés van a kéziratban. - A közlő.)"

Becske Bálintnak ezeken kívül csak az utolsó folytatás végén van kilenc sornyi saját szövege, Kazinczy Lajos kivégzéséről. Az egész sorozat ezzel a mondattal, illetve jelzéssel zárul: „Közli: Becske Bálint." A szerkesztő is, a közrebocsátó is adós maradt annak megjegyzésével, hogy a kézirat milyen alakú, milyen terjedelmű, jelenleg milyen állapotban van, mi jellemzi benne a szerző kézírását stb.

Egy budapesti napilapban Dudás (Muhoray) Gyula kir. segédtanfelügyelő ismertette kivonatosan a Becske által Sátoraljaújhelyen közölt emlékiratot. Válaszul Dudás Gyula cikkére, a Pesti Hírlapnak 1907. március 6-i számában egy névtelen levélíró - „Kazinczy és Haynau" címmel - kétségbe vonta, hogy a Kazinczy Lajos neve alatt közzétett Becske-féle emlékirat hiteles volna. A levélíró nem hiszi el, hogy Kazinczyval maga Haynau közölte volna a halálos ítéletet, s azzal végzi fejtegetését: „Bármily érdekesek is [...] e feljegyzések, igen valószínűtlenek s nagyon bajos hiteleseknek elfogadni."

Két nap múlva, március 8-án Hentaller Lajosnak, az akkori idők ismert politikusának és publicistájának levelét közli a Pesti Hírlap, szintén Kazinczy és Haynau címmel. Hentaller néhány adalékkal kiegészíti a március 6-i számban megjelent levélnek Kazinczy Lajos életére és tevékenységére vonatkozó adatait. A Pesti Hírlapnak ezt a két levelét, illetve cikkét 1910-ben a Századok is megemlíti, rövid ismertetést közölve róluk a Hazai hírlapok repertoriuma című rovatban.352 Kommentárt nem fűz hozzájuk a Századok szemleírója.

Válaszul a Századok szemléző cikkére, a sátoraljaújhelyi Zemplén című lap 1910. október 1-i számában a már említett Dudás Gyula kir. segédtanfelügyelő veszi védelmébe a Becske közlésében megjelent Kazinczy-emlékiratot,353

minthogy ezt ő ismertette Budapesten egy napilapban még 1907. március 6-a előtt. Ő a Pesti Hírlap két vitázó cikkéről csak most, három és fél év múltán értesült a Századokból. Dudás Gyula visszautasítja azt a - bár határozottan ki nem mondott - vádat, hogy az emlékiratot akár ő, akár más valaki koholta volna. Megállapítja, hogy a Pesti Hírlap névtelenje és Hentaller az emlékiratot magát, illetőleg ennek Becske Bálint közölte szövegét nem is olvasták, csupán az ő ismertető cikkét. És a két levélíró - jegyzi meg Dudás - hiába intézett felhívást a Kazinczy család még élő tagjaihoz, hogy nyilatkozzanak az emlékirat ügyében, mert azok talán nem is tudtak ennek a kéziratnak a létezéséről. Ami a hitelességét

134

illeti, ahhoz szerinte szó sem férhet.Dudás szerint az emlékiratban elmondott és a két cikkíró által kétségbe vont

eseteket „Kazinczy maga beszéli el, mégpedig oly közvetlenséggel, hogy azokat más nem koholhatta, sem a kéziratot meg nem hamisíthatta". Úgy véli, a hi-tetlenkedők kételkedése mit sem változtat azon, amit Kazinczy megírt. Sőt kimondja: „Hogy ki mit hajlandó most már az emlékiratban foglaltakból el vagy el nem hinni, az egészen mellékes és lényegtelen dolog." Cikke alján Dudás Gyula az ügy fő szereplőjére, Becske Bálintra hivatkozik: „Ebben az ügyben egyébként nem engem, hanem Becske Bálint urat illeti az utolsó szó. Fel is kértem, hogy a kéziratot a hitelesség végérvényes megállapítása végett terjessze valamely szakbizottság elé."

Ilyen szakbizottsági megvizsgálásra azonban nem került sor. Dudás Gyula három hónap múlva meghalt, Becske Bálint pedig akkor már súlyos beteg volt (miután 1909-ben agyvérzés érte), és 1912 februárjában meghalt ő is.354

Váczy János, aki a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Kazinczy Ferenc levelezésének I-XXI. kötetét sajtó alá rendezte, s akinek Becske Bálint is sokat segített munkájában,355 1914-ben hosszabb cikket közölt Kazinczy Lajosról a sátoraljaújhelyi Adalékok . . .-ban.356 Váczy, aki szaktekintély volt a Kazinczy családdal kapcsolatos dolgok ismeretében, úgy látszik, nem tartotta koholmánynak az emlékiratot, mert nemcsak felhasználta, hanem szó szerint is bőven idézett belőle cikkében. Hasonlóképp Kazinczy Gábor ítélőtáblai bíró (Becske Bálint unokatestvére) is többször idézte az emlékiratot 1911-ben, amikor beszédet mondott Kazinczy Lajos széphalmi szobrának felavatásán.357

Becske Bálintnak egy másik unokatestvére, Hrabovszky Géza (ő is - mint Becske és Kazinczy Gábor - a nagy író unokája) az Egri Népújság 1921. október 4-i számában azt írja, hogy e „nagy érdekű történelmi nevezetes életírás" kézirata „a széphalmi mauzóleumban van elhelyezve". Az akkor Egerben lakó Hrabovszky azonban csak gondolja ezt, cikkéből ugyanis nem derül ki, hogy valaha látta volna a kérdéses kéziratot. Az aradi 14-ik vértanú című cikksorozatában358 egyszerűen Becske szövegközlése alapján, szinte csak azt kivonatolva ír Kazinczy Lajos életéről.

Megvallom, sokáig magam is többé-kevésbé hitelesnek fogadtam el a Becske-féle emlékiratot. Zavarosságait és hibáit azzal magyaráztam, hogy Becske - mint rosszul látó, 69 éves nyugdíjas hivatalnok - dilettáns módjára, pontatlanul másolt, és hibáit még tetézte a folyóirat szerkesztőjének és a nyomdának gondatlan, felületes munkája. Széles körű „nyomozást" indítottam ezért, hogy megtaláljam Kazinczy Lajos eredeti kéziratát, ha volt ilyen. Kutattam az összes számba jöhető levéltárakban, s érdeklődtem a ma élő Kazinczy-leszármazottaktól, még a külföldre szakadtaktól is. Az eredmény: a keresett eredeti kéziratot soha senki sem látta, 1976-ban még élt Becske Bálint egyik leánya:359 ő is csak e sorok írójától hallott erről az emlékiratról.

135

Ha lett volna Kazinczy Lajosnak ilyen emlékirata, azt Becske Bálint, aki a Kazinczy-emlékek legszorgosabb gyűjtője s a széphalmi Kazinczy múzeum gondnoka volt, nyilván ott a múzeumban helyezte volna el a lemásolás után - örökös letétként. Ha igaz volna a legenda, hogy Kazinczy Lajos aradvári emlékiratát az ismerős „tót katona" (Rochom Pál) Becske édesanyjának, Kazinczy Ifigéniának adta át, akkor ennek az iratnak ma éppúgy a széphalmi múzeumban kellene lennie, mint Kazinczy Lajos említett hadapródiskolás kori arcképének, amely az 1870-es években Kazinczy Ifigénia (Becske Lajosné) birtokában volt, ma pedig a széphalmi múzeumban látható. Becske Bálint hetven évvel ezelőtt gondosan összeállította és közzétette az ott őrzött emléktárgyak jegyzékét,360 s aligha lehet véletlen, hogy közleményében Kazinczy Lajos emlékiratát még csak meg sem említi. Érdeklődtem a széphalmi múzeum mai gondnokánál, Zelina Miklósnénál, aki 1951 óta gondnok, és ott mindenről tud: a keresett kéziratot ő sem látta soha.

A Becske-féle emlékirat utolsó részében arról van szó, hogy Kazinczy Lajost a kivégzése előtti nap délutánján az aradi várban Haynau hívatja magához, és ő maga olvassa fel a hősnek a halálos ítéletet. Ez az érdekesen leírt jelenet nem lehet egyéb, mint kitalálás. Az aradi vértanúkkal kapcsolatos dokumentumok legjobb ismerője, Katona Tamás hívta fel a figyelmem arra, hogy Haynau azon a napon nem Aradon volt, hanem Bécsben: 1849. október 24-én ott írja alá Magyarország ideiglenes közigazgatásáról szóló rendeletét és annak végrehajtási utasítását.

Az emlékirat szerint Haynau azzal fogadta Kazinczyt: igen örül, hogy láthatja, mert éppen aznap érkezett Pestről, és maga hozta, maga akarja felolvasni Kazinczy halálos ítéletét, amelyet a császár aláírt. Nyilvánvaló, hogy Haynau, aki reggel még Bécsben volt, délutánig nem érkezhetett meg Pesten át Aradra. Az ítéleteket egyébként minden esetben a haditörvényszék hirdette ki, nem Haynau olvasta fel. Kazinczy peranyagából világosan kitűnik, hogy neki a halálos ítéletet október 24-én reggel 8 órakor hirdették ki, nem kellett tehát erre késő délutánig várnia. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az ítéletet a császár írta volna alá; tudjuk, hogy ezt Haynau erősítette meg aláírásával a Komárom közelében levő főhadiszállásán. Bécsbe nem kellett fölterjeszteni legfelsőbb döntésre az aradi ítéleteket.

1976-ban megkértem Féja Gézát, mondjon véleményt a Becske-féle emlékiratról. Féja többek között ezt írta 1976. február 25-én kelt válaszlevelében: „A »tót katona«, Rochom Pál históriája túlságosan regényes. Kazinczy megkéri emlékiratai továbbítására, a kéziratot a vértanú szalmazsákjából szedi ki, négy évig magával hordozza, ezután megviselt, elrongyolódott állapotban Becskéékhez viszi, Becske Lajosné átveszi, Becske Bálint pedig a megviselt irat hiányait pótolva 1906-ban adja ki. Az önéletírás tehát 53 esztendeig pihent a Becske családnál, holott immár 39 esztendő telt el a kiegyezés óta, tehát ezalatt bízvást

136

megjelenhetett volna, sőt jóval a kiegyezés előtt napvilágot láttak Kazinczy emlékezéseinél jóval »rázósabb« művek. Az is nyílt kérdés, hogy Becske honnét pótolta az állítólagos eredeti hiányait. Emlékezetéből? ...miként emlékezhetett a szabadságharc eseményeire? Ami pedig becsületét illeti, becsületes ember is követhet el irodalmi falsumokat, l. Thaly Kálmánt."

Egy másik levelében Féja Géza (1976. április 14-én) további megjegyzéseket tesz: „Az emlékiratot elolvastam, szerintem minden bizonnyal több forrás kompilációja... Erre legfőbb bizonyság, hogy lépten-nyomon meglepő katonai dilettantizmussal találkozunk... A csaták leírása is silány, teli ellentmondással, naivitással."

Igaza volt Féja Gézának, hogy nem hitt az emlékirat hitelében. Magam is egyre inkább arról győződtem meg, hogy ezt nem Kazinczy Lajos írta Aradon, hanem Becske Bálint - Sátoraljaújhelyen. Ezért van hiba már a legelső mondatban is, ahol azt olvassuk, hogy Kazinczy Aradon szeptember l-től kezdve dolgozott az emlékiratán; peranyagából láthatjuk, hogy ez lehetetlenség, hiszen csak a következő héten kísérik be Aradra. Persze Becske Bálint 1906-ban Kazinczy Lajos haditörvényszéki perének anyagát nem ismerhette, mert ez akkor még Bécsben volt, és a titkos iratoknál kötelező hetven év elteltéig sem ő, sem más nem tekinthetett bele ebbe az anyagba. A peranyag Kazinczy Lajosa és az emlékirat Kazinczy Lajosa egyébként annyira különbözik egymástól, hogy szinte csak a nevük azonos.

Nemrég Sárospatakon találtam olyan följegyzéseket, amelyek számomra véglegesen eldöntötték, hogy a kérdéses emlékirat kinek az alkotása.

Az Adalékok Zemplén vármegye történetéhez című helytörténeti folyóirat 1906-i évfolyamának 25. lapján, ahol Becske Bálint közölni kezdte a Kazinczy Lajosnak tulajdonított emlékiratot, a sárospataki Nagykönyvtár példányában egy kéziratos bejegyzés figyelmezteti az olvasókat Becske Bálint jóindulatú hamisítására. A bejegyzés Harsányi István főkönyvtárnoktól származik, még 1922-ből. Emlékszünk rá, az Adalékok-béli közlemény e szavakkal kezdődik: J5Ezt a becses »életírás«-t..." Ehhez kapcsolódik a lap alján a következő kézírásos bejegyzés:

„Ezt az életírást Becske B. maga írta, ilyen életírása Kazinczy Lajosnak soha nem volt. Hamisítvány tehát az egész, első betűtől az utolsóig. Emődy László barátom előadása után jegyzem ezt ide, aki elmondta, hogy Becske, az ő apósa, a Kazinczy Ferenc iránti hódoló tiszteletből írta az egész »Életírást«. Becske élete végén (+1912) már szellemi defectusban szenvedt. Spatak, 1922. V. 10. Harsányi István főktnok."361

Most már csak arra volt szükség, hogy magától Emődy Lászlótól olvashassam ennek a véleménynek a megerősítését. Ott van a sárospataki Nagykönyvtárban dr. Emődy László nyugalmazott sátoraljaújhelyi törvényszéki tanácselnöknek -Becske Bálint vejének s a széphalmi gondnokságban utódának - 1933-ból

137

származó kézírásos naplója, s ebben a következőket találtam:„1933. október 25. Ma Kazinczy Lajos kivégzése 84-ik évfordulóján

megírtam végre, illetve befejeztem és véglegesen megszövegeztem a róla szóló emlékezésemet.362 Szokás szerint széles alapot vetettem neki." Utal Emődy az általam már említett Hrabovszky Gézára (akinek a leánya -Kazinczy Ferencnek, az írónak dédunokája - Egerben élt): „...Hrabovszky Gézát, Kazinczy Ferenc 82 éves unokáját, egy karakán öregurat is megkerestem adatokért. Ő erre azt válaszolja nekem: vegyem elő az Adalékok Zemplén vm. történetéhez 1906-iki évfolyamát, abban meg fogom találni Kazinczy Lajos örökbecsű önéletrajzát, amelyet az aradi várban, kivégzése előtt írt. Ha ez kevés volna: utal az eredeti kéziratra, amelynek meg kell lennie valahol, tehát ezt elő kell kutatni a föld alól is. No hiszen jó helyen tapogatózik! Hiszen ennek az önéletírásnak teljes valótlanságát, apokrif voltát annak idején 1909 vagy 1910-ben éppen én állapítottam meg szegény apósom: Becske Bálint meghallgatása alapján, miután már előzően sem hittem egy percig sem eredetiségében és hitelességében. Úgy történt, hogy Marcali (s talán más is) felszólalt valamelyik hírlapban az önéletírás mint vakmerő misztifikáció ellen.363 De akadt egy szerencsétlen Dudás nevű (miért nem: Flótás) segédt[an]felügyelő, aki védelmére vállalkozott azon a naiv (vagy több mint naiv) alapon, hogy mégis csak hitelesnek kell lennie, mert hiszen K. L. az ott írtakat maga beszéli el magáról.364 Azért mégis lehettek kétségei, mert magánlevélben felszólította a »közlő« Becske Bálintot, hogy mutassa fel az eredeti kéziratot! Apósom ekkor már nagybeteg volt, nekem kellett válaszolnom; de ezt nem akartam megtenni anélkül, hogy előbb őt is meg ne hallgassam. Meghallgattam s ekkor az öreg bevallotta, hogy bizony K. L. neve alatt ő maga komponálta az egészet. Igaz is van benne, mese is. Valóban így is van: sajátságos keverék ez az »önéletírás«, gyermekkorban hallott, később olvasott részletek feleresztve a mesemondó Kazinczy-kegyeletéből fakadó misztikumokkal és saját történeti szemléletének (Kossuth, Görgey) autosuggestiv áthelyezésével azokba a történeti időkbe. Mulatni való nevetséges helyzet, hogy most ehhez a forráshoz (!) akarnak engem utasítani."365

Amikor Emődy ezeket írja, 64 éves. Huszonhárom évvel később, 1956-ban halt meg. Naplóbeli nyilatkozata világos beszéd, mely tisztázza a Becske-féle emlékirat kérdését. A nagy műveltségű, alapos és lelkiismeretes Emődy Lászlót elfogadhatjuk koronatanúnak.

Becske Bálint rosszul tette, hogy tulajdonképpen egy gyönge történelmi regényt tett közzé Kazinczy Lajosról, mégpedig sokakat megtévesztő formában. Azért is sajnálatos ez, mert ő még személyesen ismerte a mártírt, amellett édesanyja révén is bőven lehettek emlékei tőle és róla. Ha egyszerűen ezeket írja meg nem Kazinczy Lajos, hanem a saját nevében, akkor művét ma értékes forrásmunkaként használhatnánk. Ennek a megtévesztő, képzelt emlékiratnak azonban semmi hasznát nem vehetjük, mert feltűnően sok benne a „mese".

138

Tudjuk, hogy Thaly Kálmán az általa közölt kuruc versek egy részét maga költötte, de úgy mutatta be őket, mintha kuruc kori alkotások volnának. Míg azonban a Thaly hamisította kuruc balladák művészi stílusutánzatok, Becske Bálintnak nem sikerült, hogy akár csak megközelítően is a valóságos Kazinczy Lajost szólaltassa meg ebben a képzelt emlékiratban. Ő nem volt Thaly Kálmán-i szintű író és történész, sőt talán katona sem volt soha életében, s alighanem ezzel magyarázható, hogy a Kazinczy Lajos nevében közreadott emlékirat oly kevés lényegeset mond a szabadságharcról, amit pedig mond, az nemegyszer dilettáns katonára vall. Persze, nem is volt könnyű a szerzőnek, hogy megjelenítse Kazinczynak például a tápióbicskei vagy a nagysallói csatában való részvételét, hiszen ő maga - Becske Bálint - e csaták idején még csak tizenkét éves kisfiú volt, idős korában pedig, amikor az emlékiratot írta, csak részben ismerte a szabadságharc szakirodalmát.

Becske nem tudja felidézni az élő, valóságos Kazinczy Lajost. Ha eltekintünk ettől a sikerületlen, sok helyütt zavaros és ellentmondásos emlékirattól, azt tapasztaljuk, hogy az ő alakja a valóságban sokkal határozottabb, logikusabb, tisztább s általában pozitívabb, mint Becskénél. Az emlékirat szerint Kazinczy Dembińskit tartja a szabadságharc legtehetségesebb hadvezérének, akit kritikátlanul dicsőít; őmellette Görgey, Klapka, Bem, sőt még Kossuth is nagymértékben negatív figurák. A valóságban semmi sem szól amellett, hogy Kazinczynak ez lett volna a véleménye erről az öt emberről. Arra gyanakszom, hogy Becske Bálintra Danzer F. Alfonsz Dembiński Magyarországon című, Budapesten 1874-ben megjelent könyve hatott igen erősen a fenti személyek ilyen értékelésében.

A „tót katona" (Rochom Pál) valóban élt: a Szabolcs megyei Gyulaházán Becske Lajoséknak igen megbecsült külső cselédje volt élete végéig.366 Sírja is Gyulaházán van. Valószínű, hogy csakugyan hozott üzenetet a családnak Kazinczy Lajostól, sőt talán levelet vagy valamilyen emléktárgyat is, de a kérdéses emlékirat (amely mai gépírással 50-60 oldal terjedelmű) csak kitalálás lehet. Elképzelhető, hogy az öreg katona szabadságharcos elbeszéléseit Becske Bálint szívesen hallgatta a szülői házban. Rochom Pál minden bizonnyal jó mesélő volt, aki annyira hatott Becske Bálintra, hogy Becske később, már az öreg katona halála után sok mindent felhasznált emlékiratában az egykor hallott érdekes történetekből. Hogy Rochom Pál szabadságharcos visszaemlékezéseiben mennyi volt az igazság és mennyi a mese, azt Becske Bálint nem tudta ellenőrizni.

Becskére természetesen Kazinczy Ferenc két önéletrajzi emlékirata: a Pályám emlékezete és a Fogságom naplója is erősen hatott. Ismerte ezeket maga Kazinczy Lajos is, sőt talán ezekre emlékezve írta - miután tizenöt éves korában Tullnba érkezett - az édesanyjának: „Naplómat mindjárt elkezdettem, és fogom is folytatni, amíg élek." Hogy meddig írt naplót, és folytatta-e azt felnőttkorában is,

139

nem tudjuk. Kazinczy Ferenc és Kazinczy Lajos - az apa és fia -: két különböző kor gyermeke, más-más egyéni vonásokkal.

Egyéniségükben, eszmevilágukban és életművükben azonban közös vonásokat is találunk. Mindketten az életüket tették egy nagy ügyre, mindketten teljes odaadással szolgálták - ha más-más módon is - a hazát és a haladást. A szó és a tett egységének emberei voltak mind a ketten.

Kazinczy Lajos sok szempontból folytatója volt apja eszméinek és harcának. Saját életműve nemcsak fényt kap az apjáétól, hanem ki is teljesíti azt a magyar reformkor és 1848 eszmevilágával s a fegyveres harc és a vértanúhalál hősi vállalásával.

Hazánkban az első ünnepélyes megemlékezés Kazinczy Lajosról 1911. május 28-án volt. Ha már az aradi vértanúk emlékszobrán nem kapott helyet, a nemzet mulasztását maga a Kazinczy család akarta jóvátenni. A vértanúk egyik unokaöccse, Kazinczy Gábor ny. ítélőtáblái bíró Széphalmon a saját költségén állíttatott szobrot a fiatalon kivégzett Kazinczy Lajosnak. Tóth András debreceni szobrászművész (Tóth Árpád költő édesapja s a nagykőrösi és az amerikai clevelandi Kossuth-szobor alkotója) tervezte és készítette ezt a jól sikerült bronz mellszobrot,367 amelyet 1910 szeptemberében állítottak fel, de csak 1911. május 28-án lepleztek le szép ünnepség keretében, egy napon a sátoraljaújhelyi Kossuth-szobor felavatásával.

Széphalmi szoborleleplező beszédében Szirmay István - Zemplén vármegyei főügyész - vázolta Kazinczy Lajos pályáját. Utalt a nemzeti kegyelet nagy adósságára: „...mind e mai napig a magyar nemzet nyilvánosan, ünnepi keretbe vonva meg sem emlékezett erről a vértanújáról. Az a 19 nap, mellyel Kazinczy Lajos ítélete megkésett, ezt a vitéz honvédet nemcsak attól fosztotta meg, hogy együtt halhasson a hazáért azokkal, akikkel Szolnok, Kápolna, Tápióbicske, Isa-szeg, Nagysarló, Komárom csataterein együtt vérezett, hanem megfosztotta attól is, hogy velök együtt éljen az utókor emlékezetében."368

Kazinczy Gábor adta át a szobrot a széphalmi ünnepségen a Magyar Tudományos Akadémiának, mely a Kazinczy-park akkori gazdája volt. Rövid beszédét így kezdte: „A nagybátyám, Kazinczy Lajos emlékét hirdető szobornak tulajdonképpen Aradon volna legmegfelelőbb helye, mert Aradon halt vértanúhalált. De ez a hely, ahol most szobra emelkedik, nem kevésbé méltó az ő emlékének megörökítésére, mert itt Széphalmon született, szüleinek hamvai itt nyugszanak; mert ez a hely a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona, mely Akadémiához a Kazinczy családot kegyeletes emlékek fűzik, s végül, mert Széphalom Zemplén vármegye területén fekszik, ahol már századok óta otthona van a Kazinczy családnak."369

Amikor az Akadémia képviselője, Váczy János átvette a szobrot, rámutatott, hogy a nagy író küzdelmeit saját gyermekei is folytatták: „Azon eszmék, amelyeket Kazinczy Ferenc az irodalomban hirdetett, politikai és társadalmi

140

életünket is hovatovább áthatották, és midőn a magyarnak élet-halál között kellett választania, három fia jelenik meg a küzdőtéren,370 ápolva s őrizve az apa dicső hagyományát, de egyik sem hívebben és elszántabban, mint a legkisebb, Kazinczy Lajos. Nagy katonai tehetségével, szervező elméjével, rettenthetetlen bátorságával szabadságharcunk halhatatlan bajnokai közé küzdi magát..."371

Ma is ott áll ez a szobor a széphalmi emlékkertben,372 a múzeumtól (vagy ahogy a Kazinczy-panteont ma is emlegetik: mauzóleumtól) néhány lépésnyire. 1911-ben Váczy János ilyennek látta a szobrot és környékét:

„A mellszobor honvédtábornoki ruhában, tölgyággal díszítve, ábrázolja Kazinczy Lajost. A 230 cm magas, elsőrendű tömör haraszti kőből készült talapzat régi görög stylű négyzetes pyramisoszlop, amely szép összhangba olvad a mausoleum görög styljével s Kazinczy Ferenc sírkövével. Maga a szobor 90 cm, közel másfél életnagyságú, bronz, sötét színre patinálva. Az emlék a mausoleum és sírkő között emelkedik, egyaránt látható a mausoleumtól s a kert nagyobb részéből s mintegy őrt áll azon ösvény bejáratánál, amely Kazinczy Ferenc sírjához vezet. A háttérben tuya- és rózsabokrok díszlenek."373

Kazinczy Lajosról nem maradt hiteles felnőttkori arckép. Hogyan készült hát ez a szobor? Ismét Váczyt idézzük:

„Tóth András nem csekély fáradsággal és ügyességgel alkotta meg a hős ifjú arcvonásait, mert teljes hitelű arcképe nem is maradt fenn, az 1861-diki országos kiadásban levő is csak ismerőseinek tudósításai alapján készült. Van ugyan a mausoleumban egy kis arcképe, amelyet állítólag egy barátja festett, s amely őt 16-17 éves korában huszár kadét-egyenruhában ábrázolja. Ezt a Kazinczy család öregebb tagjai hasonlónak mondják eredetijéhez. A szobrásznak csak e kép állott rendelkezésére. Ezenkívül tanulmányozta Kazinczy Lajos szüleinek arcképeit, valamint a család életben levő tagjainak arcvonásait, amelyekből sikerült a jellemzetes kifejezést construálni. Így a mellszobor - mint az ifjú személyes ismerője állítja374 - lehető hasonlóságban tünteti fel Kazinczy Lajost. Visszatükröződik az arcról az apát és fiát egyaránt jellemző szilárd elhatározás és erős akarat, e mellett a hősi bátorság tüze."375

A szép Kazinczy-park méltó a nagy író és családja emlékéhez. Váczy erről így ír: „Gyönyörű tágas, mintegy hat hold területén gazdagon nő a fű, s a fenyőcsoportok örök zöldje a honfikegyelet ébrenlétét symbolisálja. A mausoleum előtt s a mellszobor mögött rózsabokrok virítanak s dél felé két sűrű fasor közötti út vezet Kazinczy Ferenc sírjához, amelynek egyszerű emlékkövét maga az özvegy Kazinczyné emelte, márvány fedőlapját azonban újabban helyezték a sírra."376

A széphalmi Kazinczy Ferenc Emlékmúzeum az írónak és feleségének emléktárgyain kívül néhány Kazinczy Lajossal kapcsolatos tárgyat is őriz. Itt látható például az ő szabadságharcos honvédtiszti csákója.

Szobrának leleplezése után szinte mindmáig alig esik szó az országban 141

Kazinczy Lajosról. 1914-ben megjelenik róla Váczy János cikke a már említett sátoraljaújhelyi folyóiratban, 1929-ben pedig a budapesti 8 Órai Újság közli az október 6-i tizenhárom aradi vértanú perének anyaga után az övét is, kivégzése körülményeinek ismertetésével.377 Ezután több mint negyven év telt el úgy, hogy Kazinczy Lajos valamilyen igényesebb írásban szerepelt volna. (Legalábbis én nem találkoztam ilyennel.)

Az ország Nemeskürty István Tizennégy vértanú című, 1970-ben készült televíziós filmjében hallott ismét Kazinczy Lajosról, ő volt a film tizennégy aradi vértanújának egyike. Filmbeli alakját Nemeskürty nagyrészt a Becske Bálinttól származó emlékirat alapján formálta meg.

A filmben azért is módosultak a valóság tényei, mert így kívánta a drámaszerűség. Nemeskürtynél a tizenhárom tábornok ítéletének kihirdetésekor hozzák be Kazinczy Lajost a császári katonák az aradi várba - a valóságban nem ekkor, hanem egy hónappal korábban. Nemeskürty filmje szerint október 24-én megtalálják Kazinczy szobájában az ő titkos emlékiratát, elveszik, Tichy (!) hadbíró őrnagy beleolvastat, majd visszaadatja a vádlottnak. Egyébként a Tizennégy vértanú című irodalmi forgatókönyv, mely a filmnek alapul szolgált, nyomtatásban is megjelent, Nemeskürty szép bevezető tanulmányával.378

Hogyan él Kazinczy Lajos emléke lexikonainkban? A Pallas Nagy Lexikonában (1893) és a Révai Nagy Lexikonában (1914) egy-egy önálló kis cikket találunk róla. Kivégzésének napját mind a két helyen hibásan október 20-ára teszik, holott ez születésének a napja - 1820-ban. Halálának napja helyesen: 1849. október 25. Hibás e lexikonok következő közlése is: „Az aradi haditörvényszék kötél általi halálra ítélte, Haynau kegyelme azonban az ítéletet golyó általi halálra változtatta." (A valóságban az utóbbi halálnemet a bíróság állapította meg, Haynau csak megerősítette.)

A Magyar Életrajzi Lexikon (1967) szerint Kazinczy Lajos már 1849 áprilisában tábornok lett; a valóság más: májusban léptetik elő - ezredessé. Az Új Magyar Lexikon (1961) és a Kislexikon (1968) egyáltalán meg sem említi őt, még az „aradi vértanúk" között sem.

Pedig Kazinczy Lajos megérdemli, hogy emlékezzünk rá.

142

UTÓSZÓ

1849-ben Aradon tizenöt magas rangú honvédtisztet (altábornagyot, tábornokot és ezredest) végeztek ki: a magyar és a világszabadság vértanúit. Az aradi vértanúk sorát Ormai (Auffenberg) Norbert nyitotta meg még augusztusban, azután következett október 6-án a „tizenhárom", végül október 25-én Kazinczy Lajos.

E tizenöt vértanú között Kazinczy alakja jelentőségében kisebb, mint például Auliché vagy Damjaniché, de néhányuknál - így Ormainál, Lázárnál - és Schweidelnél - Kazinczy talán jelentősebb szereplője szabadságküzdelmünknek. „Kazinczy elszánt és vitéz tiszt és körültekintő csapatparancsnok volt; e mellett nagy társadalmi műveltséggel bírt s kitűnő bajtárs volt" - olvassuk egy múlt századi könyvben. Igen, ilyen ember és ilyen katona volt ő. Kazinczy Lajos tömör jellemzésére talán annyi is elég, hogy egyike volt az aradi vértanúknak, akik mind megérdemlik népünk háláját. S megérdemlik ők tizenöten a történelemmel szívesen foglalkozók érdeklődését is.

Könyvem végére érve köszönetet mondok Féja Gézának, Katona Tamásnak és Spira Györgynek, akik leveleikkel, tanácsaikkal nagymértékben elősegítették munkámat.

Eger, 1978. július hóPásztor Emil

143

KAZINCZY LAJOS ÉLETÉNEK FONTOSABB ESEMÉNYEI

1820. október 20. 1826. október 30. 1829. szeptember.

1831. augusztus 23. 1835. november.

1836. október 20.

1839. augusztus vége.

1840.1841.

1842. február 14. 1843.?

1846.1847. augusztus 5.

1848. június.

1848. szeptember 13.

1848. szeptember 29.1848. október 30. 1848. november 21.

1848. november 27. 1848. december vége.

144

Születése Széphalmon. Első levele édesanyjához. Két fiútestvérével együtt a sárospataki kollégiumban tanul. Édesapja (Kazinczy Ferenc) meghal. Elkezdi tanulmányait a Bécs melletti Tulln kadétiskolájában, ahol Görgeyvel is megismerkedik. Tizenhatodik születésnapján emlékkönyvébe verset ír Kazinczy Gábor. Levelet kap gróf Teleki Józseftől, a Magyar Tudós Társaság elnökétől. Hadnagyi kinevezése a cs. kir. hadseregben.Katonatisztként szolgál az akkor Ausztriához tartozó Csehországban. Édesanyjának halála. A bécsi magyar testőrségnél megismerkedik Klapka Györggyel. Mint főhadnagy kilép a császári hadseregből.Zemplén vármegye közgyűlésén Petőfivel együtt tiszteletbeli táblabíróvá választják.A szabadságharc kezdetétől a délvidéki hadszíntéren önkéntes parancsőrtiszt.

Századosi ranggal segédtisztté nevezik ki Ivánka Imre hadtestében. Részvétele a pákozdi ütközetben.A schwechati csata. Mint az „utászkar parancsnoka" Győrött felhívással fordul a néphez.Kazinczy - őrnagy. A császári fősereg benyomulásakor zászlóaljával Budára vonul, hogy utászaival a honvédcsapatok részére biztonságos átjárókat készítsen a Duna jegén.

145

1849. január.

1849. február.

1849. március.

1849. április

1849. május.

1849. június 2.

1849. június közepén

1849. június 23.

1849. július közepéig

1849. július végén

1849. augusztus elején

1849. augusztus 20. körül

1849.- augusztus 23.

1849. augusztus 25.

1849. szeptember 8.

1849. október 1.

A Tiszántúlra vonul csapataival. Dandárparancsnok és alezredesHadosztályparancsnok Dembiński seregében. Északon Tornaljáig jutva megtámadja Schlik császári altábornagy hadtestét.Részt vesz Klapka hadtestével a Cibakházánál folyó hadműveletekben. A tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói, komáromi csatában harcol. Megkapja a III. oszt. érdemjelet. Buda ostromához vonul, de ott új feladatot kap: ezredesként egy önálló hadosztály parancsnokságát veszi át a Csallóközben.A kormány Máramaros, Bereg és Ung megye hadi főparancsnokává nevezi ki. megkezdődik a 203 ezer főnyi orosz cári intervenciós sereg beözönlése. Munkácsi főhadiszállásáról részletes jelentést küld Görgey hadügyminiszternek.Munkács és Huszt táján felállít egy 8 ezer fős hadosztályt 32 ágyúval. Fedezi Görgey délre vonulását az oroszokkal szemben Tokajig. Bemtől felszólítást kap, hogy Erdélybe nyomulva csatlakozzék hozzá. Hadosztályával Désig jut, de Bem akkorra már - vesztes csatái után - elhagyta Erdélyt, s így Kazinczy csatlakozási terve meghiúsul. Zsibónál egyesül az észak-erdélyi honvédcsapatok maradványaival, s a velük együtt alkotott seregben átveszi a főparancsnokságot.Megkapja Görgeynek a világosi fegyverletétel után három nappal nagyváradi fogságából küldött levelét. A zsibói Wesselényi-kastélyban ő is leteszi a fegyvert - Grotenhjelm orosz tábornok előtt.Miután átadták az osztrák katonai hatóságnak, az bekísérteti az aradi várba. A cs. kir. rendkívüli haditörvényszék megkezdi kihallgatását.

146

1849. október 6. 1849. október 13.

1849. október 24.

1849. október 25.

A tizenhárom tábornok kivégzése Aradon.Haditörvényszéki tárgyalás és ítélet Kazinczy ügyében. Felolvassák neki a Haynau által megerősített halálos ítéletet. Ő is vértanúhalált hal az aradi vár északi sáncában.

147

JEGYZETEK1 Magyarország vármegyéi és városai. Zemplén vármegye. 531. old.2 Akadémiai Értesítő, 1909. 579. old.3 Gróf Török Lajos (1748-1810) politikus, 1786-tól 1795-ig a kassai

tanulmányi kerület igazgatójaként egy ideig Kazinczy főnöke. Részt vett az 1790-1791-i országgyűlésen, s utána két évig tagja volt a tanulmányi bizottságnak. Szabadkőműves, a köznemesi ellenzék támogatója. Felvilágosodott elveiért följelentették, és hosszas vizsgálat után nyugdíjazták.

4 Kazinczy Ferenc válogatott művei. 1960. I. köt., LVIII. lap.5 Benedek Marcell: A magyar irodalom története. Budapest 1958. 79. old.6 Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet. Gondolat Könyvkiadó 1958. 261.

old.7 Eugénia, Tália, Antal (Antonin) és Bálint halálozási évszáma nem biztos, de

több adat közül a legvalószínűbb.8 Kazinczy Ferenc levelezése. 1890-1960. I-XXIII. köt. Az MTA kiadása. (A

továbbiakban ezzel a rövidítéssel: KFLev.) XVII. köt. 3907. levél. Keltezése: „Széphalom Octób. 22d. 1820." A Kazinczy Ferenc leveleiből vett idézetekben pontosan követem az akadémiai kiadás (Kazinczy Ferenc levelezése. I-XXIII. köt.) szövegközlésének helyesírását. Mai helyesírásunktól eltérőleg Kazinczynál gyakran hiányjelek utalnak egy-egy betű vagy a -nak, -nek rag megtakarítására; pl. a' józanság' 's a' középszerűség' szeretete = a(z) józanság(nak) (é)s a(z) középszerűség(nek) szeretete. Régen csak egy határozott névelőnk volt: az; ebből - a mássalhangzós kezdetű szavak előtt – a z elhagyásával rövidült az a névelő, de a z betű elmaradását sokáig hiányjel mutatta az írásban. Az eggy szót Kazinczy - a kiejtést követve - mindig eggy alakban írja.

9 KFLev. XVII. köt., 3910. levél.10 KFLev. XVII. köt., 3926. levél. Széphalom, 1820. dec. 21.11 KFLev. XVII. köt., 3935. levél.12 KFLev. XVII. köt., 3955. levél - 1821. febr. 7-én.13 KFLev. XVIII. köt., 4092. levél - 1822. jún. 20-án.14 KFLev. XVIII. köt., 4134. levél. ,,A' Wesselényi Miklós neve napján 1822."15 KFLev. XVIII. köt., 4146. levél - 1823. jan. 1-én.16 KFLev. XVIII. köt., 4275. levél - 1823. dec. 3o-án.17 KFLev. XIX. köt., 4589. levél. Guzmics Izidornak - 1826. febr. 12-én.

(Benjámin: a bibliai Jákob legkisebb fia.)18 E két levelet jelenleg Lukács István esztergomi gimn. tanár őrzi: több más

Kazinczy-relikviával együtt ő mentette meg ezeket a pusztulástól.19 KFLev. XXII. köt., 5621. levél.20 Minthogy abban az időben még nyomtatott iskolai tankönyvek nemigen

voltak.21 Kazinczyné mindkét grammatikája Lukács István esztergomi gimn. tanár

őrizetében.22 Tália és Ifigénia (= Fizsi): Kazinczy leányai.23 KFLev. XXI. köt., 5003. levél - 1829. jún. 6-án.24 KFLev. XXIII. köt., 5914. levél - 1829. jún. 20-án.25 KFLev. XXI. köt., 5058. levél - 1829. nov. 3-án.26 Váczy János: Kazinczy Ferenc levelezése. Akadémiai Értesítő, 1911. 577.

old.27 KFLev. XXII. köt., 407-408. old. A gróf Teleki Lászlónak írt, 5611. levél

melléklete. „27. Octobris 1825."28 Muzarion: Szemere Pál szépirodalmi és esztétikai folyóirata 1827-től 1829-

ig. - Szemere Pálné (1792-1828) írásai Képlaki Vilma álnévvel jelentek meg több akkori folyóiratban. A fiatalon meghalt írónőről Kölcsey Ferenc is megemlékezett: Vilma című versében.

29 KFLev. XXI. köt., 5085. levél.30 Kazinczynak két dédunokája: Lacsny Árpádné Becske Anna és Lacsny

Béláné Hrabovszky Jolán tanúsítja ezt a családi hagyomány alapján.31 Becske Bálint: A széphalmi Kazinczy-mausoleumban... Akadémiai

Értesítő, 1909. 570. old.32 KFLev. XXI. köt., 5058. levél. Kazinczy Klárának - 1829. nov. 3-án. 33 KFLev. XXI. köt., 5048. levél.34 KFLev. XXI. köt., 5064. levél - 1829. nov. ig-én.35 KFLev. XXI. köt., 5105. levél - 1830. febr. lo-én.36 KFLev. XXII. köt., 5630. levél. „Széphalom Máj. 30d. 1830."37 KFLev. XXI. köt., 5389. levél.38 Becske Bálint följegyzése az MTA Kézirattárának levelestárában.39 Az MTA Kézirattárának levelestárában. Kazinczy Lajos ekkor kb. 12 éves.

Soraiból úgy látszik, szó volt arról, hogy esetleg ő is az erdélyi Dédácsra kerül, ahhoz a grófi családhoz, ahol Fizsi nevelkedik már jó ideje. - Érdekes, hogy Kazinczy Lajos a nevében két pontot tesz az y betűre. Ezt a szokását élete végéig megtartja.

40 Sátoraljaújhely akkor megyeközpont volt: Zemplén vármegye székhelye.41 Mindkét levél az MTA Kézirattárának levelestárában.42 Becske Bálint följegyzése az MTA Kézirattárában.43 Kazinczynét akkoriban „licitálták ki" a széphalmi birtokból.44 Székely József: a nagyobb Kazinczy fiúk praeceptora, házitanítója.45 A levélből nem világlik ki, hogy miféle pofonról van szó, de a Fazekas

Mihály „Ludas Matyi"-jára való hivatkozás nagyon érdekes. Úgy látszik, ezt az „eredeti magyar regé"-t jól ismerték a Kazinczy családban, bár Kazinczy Ferenc mint irodalmi alkotást a népisége miatt nem értékelte

eléggé, amikor Fazekas 1804-ben bírálatra elküldte neki a művét.46 Nem tudjuk, mire utalnak ezek a mondatok. - Schön Vilmos (1821-1906):

később a sátoraljaújhelyi közkórház igazgató főorvosa.47 Utalás Broskó Józsefre, akinek apja Kazinczy Ferenc egyik uzsorása volt.48 E sorok Teleki Józsefre vonatkoznak. Kazinczy Lajos a Tullnba indulás

előtt Gyömrőn kereste föl pártfogóját, s egyszer ott is ebédelt nála. - Kazinczy Lajos levelét az MTA kézirattára őrzi.

49 Leiningen tábornok - aradi vértanúink egyike - így jellemzi a Tulln-ban tanuló Görgeyt: „Tehetségei lassan fejlődtek, de amit egyszer magáévá tett, az az övé maradt végig. A tullni kadétiskolába való lépése reá nézve új élet kezdetét jelölte. Csakhamar nemcsak tehetsége által válik ki, hanem makacssága által is, mellyel némely tudománynak nekifeküdt. Már itt nagyon dicsérték szigorú jogérzetét..." Továbbá: „...rendületlen kitartással szentelte magát a hivatásához szükséges tudományoknak." (Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója 1848-1849. Ford. és bev. Marczali Henrik. Budapest 1900. 145-146. old.) - Az 1836. szept. 28-án Tullnban kapott bizonyítványában iskolája ilyen jellemzést adott róla: „mindég a legkitűnőbb tanuló volt a maga osztályában; az egész tanfolyamot a legteljesebb megelégedésre fejezte be, és a legjobb ajánlásra érdemes". (Görgey István: Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése a forradalomig. Budapest 1916. 56. old.)

50 Görgey levelét a könyvnek egy másik helyén teljes szövegével közlöm.51 A levél az MTA Kézirattárának levelestárában. Gróf Teleki József (1790-

1855) konzervatív politikus, kiváló történész, a Magyar Tudományos Akadémia egyik alapítója és negyed századon át elnöke.

52 E levél tehát még a hadnagyi kinevezése előtt íródott.53 A levél az MTA Kézirattárának levelestárában. A németből magyarra

fordítás Szabó Ákosné munkája. (Szabó Ákosné: Kazinczy Ifigénia egyik unokájának az unokája, s így egyenes leszármazottja Kazinczy Ferencnek és rokona Kazinczy Lajosnak.)

54 Édesanyja ez idő tájt Berkeszen (Nyíregyháza és Kisvárda között) tartózkodik a rokonainál.

55 Prágától keleti irányban 100 km-re fekvő város. Mai neve: Pardubice.56 A levél az MTA Kézirattárának levelestárában. Az idézett részleteket Szabó

Ákosné volt szíves magyarra fordítani.57 Kazinczy Béla: A kazinci és alsó-redmeci Kazinczy családnak Il-ik

korszakáról... Debrecen 1910. 87. old.58 Ezt a levelet a könyvnek egy más helyén teljes szövegével közlöm.59 L. a Hadtörténelmi Levéltárban. Az eredeti német szövegből vett idézeteket

Katona Tamás fordítása nyomán s az ő szívessége révén közlöm (a továbbiakban is).

60 A sátoraljaújhelyi levéltárban. (Loc. 384/326.)61 Högye István levéltáros (Sátoraljaújhely) szíves közlése.62 Kazinczy Gábor (1818-1864): író és politikus. „1848-ban képviselővé

választották, követte az országgyűlést Debrecenbe is, de a békepárthoz csatlakozott, és népszerűsége elvesztése árán is élesen bírálta a forradalom balszárnyát országgyűlési felszólalásaiban és a Jókai szerkesztette Esti Lapokban megjelent cikkeiben. Világos után melankóliába süllyedve bánfalvi birtokára vonult vissza, ahol gazdaságának és az irodalomnak élt." (Magyar Irodalmi Lexikon. Akadémiai Kiadó 1963.)

63 Úti levelek Kerényi Frigyeshez.64 Petőfi Sándor összes művei. Akadémiai Kiadó 1956. V. köt. 65-66. old.65 Kazinczy Ferenc: Élőbeszéd Szalluszthoz. „27 Octobris 1825."66 Kazinczy Ferenc válogatott művei. I. köt. VII. old.67 Becske Bálint Kazinczy Lajosról. Az MTA Kézirattárának levelestárában.68 Batthyány Lajos gróf (1806-1849): nagybirtokos, politikus; 1848. ápr. 7-től

szept. l0-ig az első független magyar minisztérium elnöke, szept. 11-től okt. 2-ig megbízott miniszterelnök.

69 Váczy János: Jelentés Széphalomról. Akadémiai Értesítő, 1911. 552. old.70 Szabad György: Forradalom és szabadságharc 1848/49-ben. Magyarország

története képekben. Gondolat Könyvkiadó 1971. 362. old.71/a Jellačić, Josip, báró (1801-1859): császári tábornok, horvát bán és zágrábi

főhadparancsnok; 1848 decemberétől a magyarországi császári csapatok I. hadtestének parancsnoka.

71/B Szabad György: Id. mű, 362. old.72 A Közlöny 1848. szept. 15-i számában megjelent kinevezés szövege a

következő: „Ministeri előterjesztésre ezennel kinevezem a' mozgó önkintes nemzetőrsereghez. A' dunáninneni kerületbe Őrnagy Ivánka Imre vezér mellé segédtisztül Kazinczy Lajos, volt főhadnagyot századosi ranggal. Budapesten, sept. 13-án 1848. István, nádor 's kir. helytartó. Gr. Batthyány Lajos."

73 Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán. Akadémiai Kiadó 1973. 217. old.

74 Ivánka Imre: Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 június végétől október végéig. Budapest 1881. 13-14. old.

75 Ugyanott, 20-22. old.76 Kossuth Lajos (1802-1894): 1848. szept. 16-tól a Honvédelmi Bizottmány

tagja, majd okt. 8-tól elnöke; 1849. ápr. 14-től aug. 11-ig kormányzó-elnök.77 Móga János (1785-1861): altábornagy, 1848. szept. 16-tól nov. 1-ig a nádor

helyettese a dunántúli sereg élén.78 Spira György: A magyar forradalom 1848-49-ben. Gondolat K. 1959. 278-

279. old.

79 Windisch-Gratz, Alfred, herceg (1787-1862): császári altábornagy; 1848 októberétől tábornagy és a császári csapatok főparancsnoka.

80 Görgey István: Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése a forradalomig. Budapest 1916. 380-381. old.

81 Parndorf: a Fertő tótól északra fekvő helység Ausztriában.82 Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom

idejéről. Pest, 1867. I. kötet 276. old.83 Az Országos Levéltárban. Onnan közölte Rózsa György-Spira György:

Negyvennyolc a kortársak szemével. Képek, nyomtatványok és iratok. Képzőművészeti Alap, 1973. 804. ábra.

84 Kossuth Lajos összes munkái. Akadémiai Kiadó 1952. XIII. kötet. 569. old.85 Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának története. 1872. II.

köt. 156-157. old.86 Kossuth Lajos összes munkái. XIII. kötet 918. és 936. old. 87 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 6. old.88 Bartha Albert: Az aradi 13 vértanú pörének és kivégzésének hiteles

története. Budapest, 1930. 120. old.89 Matolai Etele: Visszaemlékezéseim honvéd életemre. Sátoraljaújhely 1883.

38-50. old.90 Mészáros Lázár emlékiratai. Pest, 1867. II. köt. 10. old.91 Ugyanott, II. köt. 11-12. old.92 Bem, Józef (1794-1850): lengyel tábornok, az 1830-1831-i lengyel

szabadságharcban a tüzérség főparancsnoka volt; miután 1848 októberében részt vett a bécsi felkelésben, nov. 1-én Magyarországra érkezik; nov. 29-től az erdélyi honvédcsapatok főparancsnoka.

93 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 12. old.94 Breit József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai

története. Budapest, 1929. I. köt. 249-250. old.95 Borus József: Dembiński fővezérsége és a kápolnai csata. Zrínyi Kiadó

1975- 96. old.96 Dembiński, Henryk, gróf (1791-1864): az 1830-1831-i lengyel

szabadságharc főparancsnoka volt; 1849. január 20-án Debrecenbe érkezett, és Kossuth másnap a honvédseregben altábornaggyá nevezte ki. „Dembińskit Párisban Teleky [= Teleki László gróf, párizsi magyar követ] szólította fel s nyerte meg honunk ügyének, ki azon kikötéssel ajánlotta fel kardját, hogy fővezérnek ne tegyék, miután a magyar születésű vezérek az ő idegen eredete miatt irányában féltékenységre fognának indulni. Mindazáltal Kossuth mingyárt megérkezésekor fővezérnek nevezte ki a lengyelt, mi azonban egyideig titok maradt." (Szeremlei id. mű, II. köt. 23. old.) - Nevét Magyarországon sokan Dembińszki vagy Dembinszky alakban írták.

97 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 35. old.98 Klapka György ezredes Tokaj táján működött csapataival.99 Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és

l849-ben. Pest 1872. II. köt. 240. old. - Horváth Mihály (1809-1878) történetíró, csanádi püspök, 1849-ben Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere.

100 Putnoktól északnyugatra fekvő község, ma Csehszlovákiához tartozik (Safárikovo).

101 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 51. old.102 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 53-54. old.103 Idézi Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 64. old.104 Lásd Görgey Artúr és Klapka György levelét e könyv utolsó fejezetében!105 Idézi Szeremlei: Id. mű, II. köt. 71. old.106 Szeremlei megfogalmazása ugyanott, II. köt. 72. old.107 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt 75. old.108 Horváth Mihály: Id. mű, II. köt. 362. old.109 Bayer József (1820-1864): Görgey vezérkari főnöke. 110 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 92-93. old.111 Ugyanott, II. köt. 93. old.112 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 161. old.113 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 164. old.114 Horváth Mihály: Id. mű, II. köt. 370-371. old.115 A császári udvar, mely a forradalmi események miatt korábban Bécsből a

csehországi Olmützbe menekült, onnan ekkor még nem tért vissza a birodalmi fővárosba.

116 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 175. old.117 Ugyanott, II. köt. 178-179. old.118 Nagysalló (vagy másként: Nagysarló): Érsekújvár és Léva közötti helység,

ma Csehszlovákiában.119 Horváth Mihály: Id. mű. II. köt. 396. old. - A csatát Görgey alvezérei:

elsősorban Klapka és Damjanich tábornokok vezették. - Egy kortárs történetíró megemlékezik a Kazinczy Lajos vezette szuronyrohamokról: „Görgeivel januártól áprilisig terjedő legtöbb csatáiban részt vett, s ha szuronyszegezésre került a dolog, rendesen elül állt." (Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 220. old.)

120 Wysocki, Józef (1809-1874): 1848 őszén jött Lengyelországból Magyarországra; 1848 novemberétől honvéd őrnagy és a magyarországi lengyel légió parancsnoka, 1849 májusától tábornok; a világosi fegyverletétel után egy héttel a lengyel légióval együtt Orsovánál elhagyja az országot, s ekkor egy kedves hangú kiáltványban vesz búcsút a magyar nemzettől. A magyar szabadságért küzdve - írja ebben - Lengyelhon

szabadságáért is harcoltak hazánk földjén a lengyel légió tagjai. „Ügyötökérti [= az ügyetekért való] harcban - folytatja - célunk volt az is, hogy köztetek s a szláv és román törzsök közt közbenjárók legyünk, kik egy szerencsétlen politica által elleneitekké lettek, de kik bölcs belátás s igazságszeretet által egykor - bizton reméljük - álladalmatok hű, ragaszkodó polgárai leendnek. Őrizzétek meg nemes szívetekben fenyegetett földetekre jöttünk emlékét!" Az aláírás: „Visoczky J. s. k. tábornok." (Szilágyi Sándor: A magyar forradalom napjai 1849. július elsője után. Pest 1850. 91. old.)

121 Közli Horváth Mihály: Id. mű, II. köt. 394. old.122 Hadtörténelmi Levéltár, 1848-49-es anyag: 22/512/a.123 Ugyanott, 22/623.124 Ugyanott, 24/201.125 Az 1848- és 1849-diki magyar szabadságharc vértanúinak emlékkönyve.

Pest 1873.126 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 144. old.127 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 115. old.128 Ivánka Imre: Id. mű.129 Görgey Arthur: Életem és működésem... II. köt. 48-49. old.130 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 130. old.131 Pethő Sándor: Id. mű, 281-282. old.132 Görgey Jellačić hadtestének távol tartására vagy esetleges elfogására is

gondolt, amikor elhatározta, hogy aránylag nagy sereggel vonul Buda alá.133 Klapka György: Id. mű, 140-142. old.134 Közli Klapka György: Id. mű, 144. old.135 Idézi Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 140-141. old.136 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 212. old.137 Idézi Pethő Sándor: Id. mű, 279. old.138 Ez nyilvánvaló utalás Bemre és Dembińskire.139 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 130-132. old.140 Breit József: Id. mű, II. köt. 116. old.141 Hadtörténelmi Levéltár, 1848-49-65 anyag: 25/280.142 Ugyanott, 26/251.143 Ugyanott, 26/409.144 Ugyanott, 29/60.145 Ugyanott, 29/60/a. 146 Ugyanott, 29/495.147 Haynau, Július, báró (1786-1853): korábban császári tábornok, temesvári

hadosztályparancsnok; az osztrák-olasz háború kitörése után hadtestparancsnok Radetzky seregében; 1849. május 30-tól táborszernagy és a magyarországi császári csapatok főparancsnoka.

148 Komárom és Trencsén között a Vág mentén.149 Kárpátontúli Területi Állami Levéltár, Beregszász. A 19. honvédhadosztály

1. dandárjának iratai 1848-1849. (Az Országos Levéltár filmtárában: 15 413/I.)

150 A Hadtörténelmi Levéltárban. Lehoczky Tivadar említi Beregmegye és a munkácsi vár 1848-49-ben c. könyvének 112. oldalán, hogy június 22-én Ellinger János ottani könyvnyomdász 16 forintot vett fel a Szózat Má-ramaros, Bereg és Ungmegye lakosaihoz címmel kiadott felhívás ezer nyomtatott példányáért, „melyben a lakosok kitartásra és áldozathozatalra buzdíttattak". Valószínű, hogy ennek a nyomtatványnak Kazinczytól származó kéziratát őrzi a Hadtörténelmi Levéltár.

151 Lehoczky Tivadar: Beregmegye és a munkácsi vár 1848-49-ben Munkács 1899. 109. old.

152 Hadtörténelmi Levéltár, 1848-49-68 anyag: 35/8. 153 Breit József: Id. mű, III. köt. 118. old.154 Lehoczky Tivadar: Id. mű, 115. old.155 Ugyanott 116. old.156 Az orosz főhadsereg állománya 152 ezer ember volt, ezenkívül az Erdélybe

jött orosz seregé 39 ezer, az osztrákok mellé beosztott Panyutin orosz tábornok hadosztályáé pedig 12 ezer.

157 Ezt az eredetiben német nyelvű iratot Görgey István könyve közli magyar fordításban: 1848 és 1849-ből. II. köt. 608-609. old.

158 A magyar, az osztrák és az orosz haderők számadatait Horváth Mihály közli (Rüstow német hadtörténész alapján): id. mű, III. köt. 137-146. old.

159 Idézi Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 146. old.160 Paszkevics, Iván Fjodorovics, herceg (1782-1856): orosz tábornagy.161 Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 184. old.162 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 191. old.163 A Hadtörténelmi Levéltár 1848-49-68 anyagában: 34/248. Közlésem az

eredeti helyesírással.164 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 271. old.165 Ugyanott, 272. old.166 Klapka György: Emlékeimből. 154. old.167 Kossuth Lajos összes munkái. XV. köt. 564. old.168 Ugyanott, XV. köt. 576. old.169 A19. honvédhadosztály 1. dandárjának iratai. (Lásd a 149. sz. jegyzetet is!)170 A Hadtörténelmi Levéltár 1848-49-es anyagában: 35/425. Közlésem az

eredeti helyesírás szerint.171 Idézi Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 198. old.172 Görgei: Mein Leben und Wirken in Ungarn, in J. 1848. u. 1849. Leipzig,

1852. II. köt. 188. old. Magyarra fordítva idézi Szeremlei: Id. mű, II. köt.

195. old.173 Idézi Pethő Sándor: Görgey Artúr. 344. old.174 Kosáry Domokos: Görgey. Budapest 1939. 54-55. old.175 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 218. old. 176 Ugyanott, II. köt. 219. old.177 A Hadtörténelmi Levéltárban levő fakszimiléről, az eredeti helyesírással.

1848-49-68 anyag: 37/429.178 A Hadtörténelmi Levéltárban: 38/83.179 Pontosabban: hadosztályt. - A század-nál nagyobb katonai egységek, ill.

alakulatok (A magyar nyelv értelmező szótára szerint): l. zászlóalj: a gyalogságnak, műszaki csapatoknak stb. ezrednél kisebb szervezési egysége, amely 2-4 századból, a zászlóaljtörzsből és esetleg néhány önálló szakaszból áll; 2. osztály: bizonyos fegyvernemekben a zászlóaljnak megfelelő egység (pl. lovassági osztály); 3. ezred: a fegyvernemeknek az a szervezési egysége, amely 2-4 zászlóaljból, ill. osztályból, az ezredtörzsből és esetleg több közvetlen alosztályból áll; 4. dandár: ugyanazon fegyvernem két ezredét vagy több önálló zászlóalját magában foglaló katonai egység; 5. hadosztály: rendszerint három gyalog- [...] vagy lovasezredet és egyéb fegyvernemhez tartozó alakulatokat magában foglaló, a dandárnál nagyobb s a hadtestnél kisebb hadműveleti egység; 6. hadtest: több hadosztályból álló magasabb fokú katonai egység.

180 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 249. old.181 Ugyanott, II. köt. 237. old.182 Ugyanott, II. köt. 252-256. old.183 Ugyanott, II. köt. 255. old.184 Ugyanott, II. köt. 252-253. old. - Görgey István: 1848 és 1849-ből. III.

köt. 260. old. - Steier Lajos: Haynau és Paskevics. II. köt. 72-73. old.185 A Hadtörténelmi Levéltár 1848-49-68 anyagában: 41/63. 186 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 244-246. old. 187 A Hadtörténelmi Levéltárban: 41/179.188 Gyalókay: Az erdélyi hadjárat 1849. nyarán. Budapest 1938. 160. old. 189 Kossuth Lajos összes munkái. Akadémiai Kiadó 1955. XV. köt. 817. old. 190 Szeremlei Samu: Id. mű, XV. köt. 826. old. 191 Ugyanott, II. köt. 259-260. old.192 Kővári László: Erdély története 1848-49-ben. Pest 1861. 239. old. 193 A Hadtörténelmi Levéltárban: 41/220. 194 Steier Lajos: Haynau és Paskievics. II. köt. 73. old. 195 Lehoczky Tivadar: Id. mű, 132. old.196 Görgei Arthur: Gazdátlan levelek. Pest 1867. 35. old.197 Ugyanott, 36. old.198 Görgey Arthur: Életem és működésem... II. köt. 329. old.

199 Ugyanott, 344-345. old.200 Ugyanott, II. köt. 347. old.201 Ugyanott, II. köt. 362-363. old.202 Ugyanott, II. köt. 364. old.203 Görgei Arthur: Gazdátlan levelek. 18. old.204 Ugyanott, 44. old. 205 Görgey Arthur: Életem és működésem... II. köt. 365. old.206 Ugyanott, II. köt. 369-370. old.207 Bartha Albert: Id. mű, 13. old. - Az idézett rész egy régibb fordítás szerint

így szólt: „Bízom e mellett ő felsége a cár magasztalt nagylelkűségében, hogy annyi derék bajtársimat, kik mint előbb osztrák tisztek, a körülmények hatalma által ez Austria elleni szerencsétlen hadba vegyültek, bizonytalan szomorú sorsnak, s Magyarhon népeit, kik igazságszeretetében bíznak, elleneik vak boszúdühének védtelenül nem teendi ki. Elég volna talán, ha mint áldozat én egyedül hullanék el!" (Szilágyi: A magyar forradalom férfiai... 126. old.)

208 Nyugat, 1930. júl. 1.209 Ivánka Imre: Id. mű, 53. old.210 Ugyanott, 43. old.211 Szeremlei Samu: id. mű, II. köt. 300. old.212 Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 364—365. old.213 Klapka György: Emlékeimből. 216-217. old.214 Várady Gábor: A zsibói gyásznapok. Ország-Világ, 1892. 787. old.215 Várady Gábor: A zsibói végnapok. Ország-Világ, 1885. 173. old.216 Kazinczy aradi haditörvényszéki vallomása szerint 15-én már Désen

voltak, ez tehát egy-két nappal korábban történhetett.217 Váradynak egy másik visszaemlékezése szerint így hangzott ez a mondat:

„Ezeket ugyan nem vagy képes kifárasztani!" (Ország-Világ, 1892. 787. old.)

218 Désre.219 Várady Gábor: A zsibói végnapok. Ország-Világ, 1885. 173. old.220 Ország-Világ, 1892. 787. old.221 Vidin (vagy Widdin): kisváros a mai Bulgária északnyugati szögletében, a

Duna partján.222 Görgey még aug. 10-én megmondta Kossuthnak, hogy ha Dembińskit és

Bemet Temesvárnál legyőzik az osztrákok, akkor ő leteszi a fegyvert. A török határ felé igyekvő Kossuth Lugoson aug. 14-én még nem tudta, hogy a fegyverletétel 13-án már meg is történt.

223 A „widdini levél". Kossuth a forradalom végnapjairól. Függelék Görgey Életem és működésem... c. könyvében: II. köt. 417. old.

224 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 307. old.

225 Ugyanott, II. köt. 312. old.226 A zsibói gyásznapok. Ország-Világ, 1892. 803. old.227 Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 461. old.228 Kővári László: Erdély története 1848-49-ben. 274. old. - Kővári Lászlót

így jellemzi egy kortásra: „Jellemes, becsületes ember, ritka készületű, mívelt s vonzó külsejű. Statistikája [tanulmány Erdély statisztikájáról] maradandó becsű, alapos ismerettel írt munka." (Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. Pest, 1850. 93. old.)

229 A zsibói gyásznapok. Ország-Világ, 1892. 803. old.230 Kővári László: Id. mű, 275-276. old.231 A zsibói gyásznapok. Ország-Világ, 1892. 804. old.232 Ugyanott, 804. old.233 Kővári László: Id. mű, 277. old.234 Kazinczy azt szerette volna, hogy az ő serege is - mint a Görgeyé -

lehetőleg együtt maradva, az utolsó percig kitartva az elbukott szabadság ügye mellett, méltóságteljes öntudattal tegye le a fegyvert az oroszok előtt, s így fejezze be részvételét a szabadságharcban. A feloszlást és a vezetők, a tisztikar menekülését a felelősség vállalása elől - ő az ügy elárulásának tekintette. Ezért határozottan ellenezte Váradynak azt a szándékát, hogy zászlóaljával otthagyja a tábort, és hazatérjen vagy elbujdosson. Várady erre később így emlékezik:

„Kazinczy hozzám jött s egy ablakmélyedésben igyekezett szándékomról lebeszélni, de midőn látta, hogy hajthatatlan vagyok, fenyegetni kezdett.

Ekkor az udvarra mutattam, hol a 105. zászlóalj Idrányi századosom vezénylete alatt a kastéllyal szemben már föl volt állítva.

Én ugyanis a haditanács megkezdése előtt Idrányihoz a távolba egy huszárt küldtem, aki vágtatva vitte meg neki rendeletemet, hogy hozza be a zászlóaljat.

Midőn Kazinczy az ablakon kinézett, éppen akkor vezényelt Idrányi: »Zászlóalj, tölts!«

»Fenyegetéseidre e zászlóalj fog felelni!« - válaszolám én.Azt hittem, indulatba jön; nem. Meg volt törve.A teremből eltávoztam...Átvettem zászlóaljam vezényletét s fölküldtem Kürthy Miklós

főhadnagyot, hogy jelentse Kazinczynak, miszerint Zsibóról a zászlóaljat elvezetem.

Azt üzente, hogy jelentésemet írásban küldjem be.A kastélyt kerítő kőfalon írtam meg jelentésemet rajzónnal, amelyet

minden tisztem aláírt, tudatván, hogy Máramaros vármegye állította a zászlóaljat, adta a fegyvereket, annak fogom mindezt visszaszolgáltatni.

Popovics Jenő hadnagy zászlóaljsegéd, most kúriai bíró, vitte föl a jelentést.

Elvonultunk alkonyattájban." (Ország-Világ, 1892. 804-805. old.)Kazinczyt két hónappal később Haynau főbe löveti, Várady pedig az

1867. évi kiegyezés után az akkori rendszer kegyeltjeként csinál nagy karriert: jól menő ügyvédi irodája van, harmincegy éven át országgyűlési képviselő, sőt egy ideig a képviselőház alelnöke. 1879-ben majdnem elmarasztalják egy korrupciós ügyben, de barátai tisztára mossák:

„1879 nyarán ugyanis Bécsben bíróság elé került az ottani félhivatalos újság szerkesztője és egyik munkatársa annak a vádnak a súlya alatt, hogy kitüntetésekhez, rendjelekhez juttattak bárkit, aki hajlandónak mutatkozott ezért anyagi áldozatot hozni. A főtárgyaláson azonban kiderült, hogy nem az igazi bűnösök ülnek a vádlottak padján: a valódi bűnös Várady Gábor volt honvédtiszt, a magyar képviselőház első alelnöke, és még valaki, akit az ügyész egyelőre még meg sem mert nevezni. Később kitudódott, hogy nem más, mint gróf Zichy-Ferraris Viktor belügyi államtitkár. - Óriási megdöbbenés fogadta a leleplezést. Mind a ketten Tisza Kálmán miniszterelnök belső baráti köréhez tartoztak. Várady eredetileg balközépi volt, s Tiszával együtt ment át a fúzió idején a kormánypártba. A régi Deák-pártiakat minden pozíciójukból kitúrta, mert »nem bízott a tisztakezűségükben«. És most megdönthetetlen bizonyítékok, sőt magának Váradynak a beismerése igazolták a vádat, hogy ő, a »máramarosi király«, a nagy purifikátor Adolf Richtertől 16 000 márkát, Johann Grillmayertől pedig 20 000 forint névértékű államkötvényt vett át előlegként a Vaskorona-rend megszerzéséért." (Tarr László: A délibábok országa. Helikon 1976. 160. old.)

„Váradyt közben a budapesti törvényszék igyekezett tisztára mosni: kimondta, hogy tette nem tekinthető csalásnak, mert az adatok támpontot nyújtanak ugyan azon vélelem jogosságára, hogy Várady Gábor egyes rendjelsóvárgó egyének óhajának teljesítésére ajánlkozott, de az illetők nem károsodtak, mert Várady olyan egyén, aki személyes tulajdonságainál fogva alkalmas arra, hogy az ígért ordókat ki is tudja eszközölni..." (Ugyanott, 161. old.)

235 Borjú: szőrös borjúbőrből készült, vállra csatolható katonai hátitáska. 236 Kővári László: Id. mű, 277-278. old. 237 Ugyanott, 278. old.238 Gróf Clam-Callas altábornagy, az erdélyi osztrák hadtest parancsnoka.239 Ulánus: lándzsával fölfegyverzett könnyűlovassági katona. 240 Kővári László: Id. mű, 278-279. old.241 Ugyanott, 279. old.242 Bericht über die Kriegs-Operationen der russischen Truppen gegen die

ungarischen Rebellen im Jahre 1849. Nach Offiziellen Quellen zusam-mengestellt von H. v. R. kais. russischen Obristen des Generalstabes. Berlin, 1851.

243 Szeremlei Samu: Id. mű, II. köt. 318-319. old.244 A szabadságharc utolsó napjai Erdélyben. Paget János feljegyzései...

Hadtörténelmi Közlemények, 1928. 488-496. old.245 Hadtörténelmi Levéltár.246 Kővári László: Id. mű, 278. old.247 Kővári érezhető Görgey- és Kazinczy-ellenes éllel jegyzi meg Kazinczy

Lajosról: „...kimondá, hogy ő, miként mestere, Görgei, a fegyvert letenni elhatározta." (Id. mű, 277. old.)

248 Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 462. old. 249 1848-49-es anyag: 43/218.250 V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára. Művelt

Nép 1965. IV. köt. 338. old. A levél utolsó mondata a német eredetiben: „Was Kazinczy noch kann, weiss ich nicht?"

251 Görgey István:1848 és 1849-ből. III. köt. 644-645. old.252 Gyalokay: távolabb Segesvár és Petőfi. Hazánk, 1887. 255. old.253 Lásd ezzel kapcsolatban a Vasárnapi Újság 1891. szept. 27-1 cikkét: A

szabadságharci emlékek kiállítása.254 Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. 220-221. old.255 Alkibiadész (kb. i. e. 450-404): athéni államférfi, politikus és hadvezér. 256 Degré: Visszaemlékezéseim. Budapest 1883. II. köt. 161-162. old.257 Klapka György: Emlékeimből. 223-224. old.258 Pétervárad: Újvidék mellett, a Duna túlsó partján.259 Lehoczky Tivadar: Id. mű, 135-136. old.260 Spira György: A magyar forradalom 1848-49-ben. Gondolat Kiadó 1959.

582. old.261 Pethő Sándor: Id. mű, 441. old.262 Kazamata (A magyar nyelv értelmező szótára szerint): régi erődökben,

várakban a lövedékek ellen védő, rendszerint lőrésekkel ellátott, erős bol-tozatú, földbe mélyített vagy sziklába vájt, gyakran alagútszerű helyiség; raktárnak, lakóhelyiségnek is használták, főleg ostrom esetén.

263 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 13.264 Stájerország (Steiermark): Ausztria egyik tartománya. Székhelye Graz.265 Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója

1848-1849. Budapest 1900. 239-241. old.266 V. Waldapfel Eszter: Id. mű, IV. köt. 396. old.267 Klapka György: Id. mű, 221-222. old.268 Gróf Leiningen-Westerburg Károly: Id. mű, 218. old.269 Gróf Leiningen-Westerburg Károly és Bartha Albert id. művei.

270 Kővári László: Id. mű, 240. old. - A tábornokok nem mind hadseregvezénylők, hanem részben a hadügyminisztérium beosztottai voltak.

271 Lázár Vilmos augusztus közepéig csak alezredes volt: már a világosi fegyverletétel után nevezte ki Bem ezredessé. Minthogy hadtestparancsnokként jutott az osztrákok fogságába, ezek mint tábornoki hatáskörű katonát lövették agyon október 6-án. Ő tehát igazában nem volt tábornok. - Kazinczy Lajos tábornok volta is vitatható.

272 Nemeskürty István: A világszabadság katonavértanúi. Élet és Irodalom, 1974. okt. 5.

273 Nemeskürty István: A világszabadság mártírjai. Rádió és Televízió Évkönyv. Minerva 1971. 86—no. old.

274 Görgei Arthur: Gazdátlan levelek. 19-20. old.275 Kazinczy természetesen nem volt ott ebben az aradi haditanácsban: ő

azokban a napokban érkezett seregével Észak-Erdélybe.276 Görgei Arthur: Gazdátlan levelek. 21-22. old.277 Kazinczy Lajos ezredes vizsgálati iratai. Ausserordentliches Kriegs-gericht

Arad 1849. A peranyag német nyelvű, gót betűs, sietős kézírása általában igen nehezen olvasható.

278 Tudniillik azt követően, hogy V. Ferdinánd király 1848. okt. 3-án lázadónak nyilvánította a magyar országgyűlést, megparancsolva a képviselőknek a szétoszlást, és hogy ne Kossuthnak és társainak (a Honvédelmi Bizottmánynak) engedelmeskedjenek, hanem Jellačićnak, akit királyi biztosként Magyarország és Erdély teljes hatalmú főparancsnokává nevezett ki.

279 E „túlnyomó erejű párt" az un. békepárt, amelynek a császáriak által letartóztatott Batthyány Lajos volt a szellemi vezére, legfőbb képviselői pedig: Nyáry Pál, Kazinczy Gábor, Kemény Zsigmond, Kovács Lajos és Hunfalvy Pál. A békepárthoz számíthatjuk a volt Batthyány-kormánynak azokat a tagjait is, akik nem a kossuthi utat választották, hanem ideiglenesen visszavonultak a politikától, s akik nem követték Kossuthot és az országgyűlést Debrecenbe: Széchenyi Istvánt, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet és Klauzál Gábort. Görgey 1849 májusában azt tervezte, hogy ha sikerül seregével az osztrák határig jutnia, kiszabadítja fogságából Batthyányt, és békekötésre kényszeríti Ausztriát olyan kompromisszumos alapon, hogy Kossuth helyett Batthyány legyen Magyarország miniszterelnöke.

280 Az aradi kazamaták című cikkben: Ország-Világ, 1892.281 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 14.282 Österreichische Nationalbibliothek, Wien. Német nyelvű irat, Katona

Tamás fordította magyarra.

283 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 14. A németről magyarra fordítás valószínűleg Bartha Alberttől, az 1918-as Károlyi-kormány nyug. hadügyminiszterétől származik.

284 Kazinczy bizonyára ezt a levelet is — mint magát a beadványt és másik mellékletét - németül írta. Ezeknek eredetijét nem láttam.

285 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 16. 286 Tudniillik Görgeynek, illetve a kormánynak a megbízásából.287 Tudniillik a Wysocki tábornok vezette zömtől vágták el Kazinczy

hadosztályát a cári csapatok. 288 Görgeyhez. 289 Amelyet Dobaytól kért.290 A periratok közt van Kazinczynak egy 1849. júl. 30-án Ungvárról saját

kezűleg németül írt levele - „Oberst ( = ezredes) Kazinczy" aláírással, tehát akkor még nem volt tábornok. A levél külső címzése magyar: „Bangya őrnagy úrnak".

291 De igen! Bár igaz, hogy Aradon - augusztus elseje után - már kényszerűen szűkebb körre korlátozódott a kormány tevékenysége. Görgey fegyverletétele pedig nem augusztus elején, hanem aug. 13-án volt.

292 Molnár Ferdinánd „hadügyminiszteri elnöki osztályfőnök" volt.293 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 16. Az

eredetileg német szöveget valószínűleg Bartha Albert fordította magyarra.294 Az 1. számú huszárezredet hívták így. 295 Klapka hadtestében.296 Nem áprilisban, hanem még januárban.297 Ez nem 26-án, hanem 25-én történt.298 Ez a jegyzőkönyv Kazinczy Lajos kihallgatási jegyzőkönyvével együtt a

Hadtörténelmi Levéltárban. Magyar szövegű közlése: Újabb akták az aradi gyásznapokról (8 Órai Újság, 1929. ápr. 16-17.). A németről magyarra fordítás valószínűleg Bartha Albert munkája. - Molnár Ferdinándot, Bayer Józsefet és Dobay Józsefet az aradi cs. kir. rendkívüli haditörvényszék 1849 novemberében halálra ítéli, de azután - kegyelem folytán - büntetésüket várfogságra enyhítik. (Szilágyi: A magyar forradalom napjai 1849. július elsője után. 101-104. old.)

299 Bem altábornagy Kossuth hatalomátadása és Görgey világosi fegyverletétele után azt látva, hogy egykori seregének megmaradt emberei megtagadják neki az engedelmességet, azaz ők is le akarják tenni a fegyvert az oroszok előtt, aug. 18-án elhagyja őket, 22-én pedig az országot is: a Cserna folyócskánál lép át Törökországba. (Mészáros Lázár emlékiratai. II. köt. 367-369. old.)

300 Tudniillik Grotenhjelm megérkezéséig. 301 A Közlöny megjelent számai.

302 Kazinczy ellenezte, hogy tisztjei a községektől rendelt fogatokat ingyen vegyék igénybe, mint korábban a nemesek a jobbágyoktól.

303 Adatok a Kazinczy-hadosztály történetéhez, 1849. június 2.-augusztus 25. Hadtörténelmi Közlemények, 1941. 246. old.

304 Hadtörténelmi Levéltár. Abszolutizmuskori iratok 113/2 cs. Aradi cs. kir. rendkívüli haditörvényszék 2/204. A jegyzőkönyv szövegét Katona Tamás fordítása alapján közlöm.

305 Ivánka Imre őrnagy.306 1848 novemberének végén.307 A hadtest: több hadosztályból álló katonai egység. Kazinczy

megszervezendő „hadteste" csak amolyan tartalék hadtest lett; inkább csak önálló, külön működő hadosztály, mintsem igazi hadtest.

308 Az 1848. nov. 12-i kiáltványt Windisch-Grätz, az 1849. júl. 1-i kiáltványt Haynau bocsátotta ki.

309 A kihallgatási jegyzőkönyvvel együtt a Hadtörténelmi Levéltárban.310 Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 478. old.311 Gyalókay Jenő: Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest, 1938. 160. old.312 Kővári László írta a Korányi Viktor szerkesztésében Pesten 1861-ben

Honvédek napló jegyzetei címmel megjelent könyvnek A zsibói fegyverletétel című fejezetét is (165-184. old.). Ebben többek között azt olvashatjuk, hogy amikor Kazinczy 1849. augusztus 22-én megérkezett seregével Zsibóra, a Gál Sándor vezette erdélyi seregmaradványok szálláshelyére, „megkezdődött a két tábor egyesülése feletti egyezkedés; a vezérletet Kazinci vette át, ki mint állítá, tábornokká már ki vala nevezve". Kővári megjegyzi Kazinczyról: „Barna közép termetű férfi vala, mintegy 36 éves, fia a literator Kazinci Ferencnek, sok férfiassággal viseletében." Kazinczy Lajos valójában nem 36, hanem csak 29 éves volt akkor. A fegyverletétel után történteket Kővári így adja elő: „A közlegényeket és altiszteket egyszerűleg elbocsáták, a tiszteket pedig harmadnap múlva az aradi várba fogságra vivék el. Dobai, Makrai s mások börtönt, Kazinci bitófát talált." Kővári itt is téved, hiszen Kazinczyt agyonlövéssel végezték ki.

313 Horváth Mihály: Id. mű, III. köt. 462. old.314 A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. Pest, 1850. 220. old.315 Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában. Kiss Antal ezt a levelet a

készülő honvédalbum számára írta. Levelének kelte: Szászrégen, 1870. dec. 30.

316 Kriegsarchiv, Wien. Közlése: Hadtörténelmi Közlemények, 1941. 260. old.317 A Hadtörténelmi Levéltárban. Abszolutizmuskori iratok 113/2 cs. Aradi cs.

kir. rendkívüli haditörvényszék 2/204. Német nyelvű; piros viaszpecsétekkel.

318 Ugyanott.319 Az ítélet német nyelvű hitelesített másolata a bécsi állami levéltárban

(Staatsarchiv, Wien).320 Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. V. köt.,

1314. old.321 Vasárnapi Újság, 1891. 641. old.322 Leiningen Károly utolsó órái. Confessio, 1978. 111-114. old.323 Katona Tamás idézi Az aradi vértanúk című cikkében (Magyar Nemzet,

1975. okt. 12.).324 A szabadságharci emlékek kiállítása. Vasárnapi Újság, 1891. szept. 27.325 Magyar Nemzet, 1975. okt. 12. (Katona Tamás cikke.)326 Tehát azon a helyen, ahol október 6-án reggel Dessewffy Arisztid, Kiss

Ernő, Lázár Vilmos és Schweidel József tábornokokat lőtték agyon.327 Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. Tizenkettedik évf. (1906.) 320.

old.328 Gracza György: Id. mű, V. köt. 1314. old.329 Azok a közlések, melyek szerint Széphalmon, a mauzóleum közelében, a

szobra alatt volna a sírja - hibásak!330 Rózsa György-Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével.

Képzőművészeti Alap 1973. 463. old.331 Katona Tamás cikke a Magyar Nemzetben: 1975. okt. 12.332 Közli az erről szóló hirdetményt Bartha Albert: I. m. a 236. oldalon. A

Hadtörténelmi Levéltár külön Kazinczy holmijainak értékesítéséről is őriz egy jelentést: az aradi vár irodaigazgatósága közli 1850. március 17-én a pesti kir. jogügyi igazgatósággal, hogy a kivégzett Kazinczy tábornok hagyatékának elárverezéséből tiszta maradványként befolyt 215 pengő forint és 40 krajcár összeget beszolgáltatták a temesvári hadipénztárnak.

333 Kazinczy Béla: Id. mű, III. old.334 Görgey a hazatérésekor, 1867-ben csak 49 éves volt, de a kiegyezés utáni

rendszerben semmilyen közéleti szerepet nem kapott - vagy nem is vállalt. Nem lett például hadtestparancsnok, sem országgyűlési képviselő vagy miniszter. Nem csinált olyan karriert, mint Várady Gábor, aki a képviselőház alelnöki székéig emelkedett. Görgeynek, az „árulónak" tehetségére a kiegyezés utáni Magyarországnak nincs szüksége. Ezt ő tudomásul veszi, és életének második 49 évét visszavonultan éli le, mint egyszerű „1848-as honvéd" nyugdíjas, 1916-ban, 98 éves korában hal meg.

335 Ez tévedés! Helyesen: 25-én.336 Itt Görgey az eredetileg írt tehetetlensége szót javította át erre:

ügyetlensége.337 Ez nem elírás, ugyanis Mészáros Lázár hadügyminiszter rendelkezése

szerint észak felé Tokajig kellett kerülniük: ön tudtak legkönnyebben

átkelni a Tisza túlsó, jobb partjára. Szeremleinél erről a következőket találjuk: „Az 1., 2. hadtestek Cibakházára rendelését Görgei írta alá, az ő saját (7.) hadtestét pedig Mészáros rendelte Tokajhoz, hogy ott átkelvén a Tiszán a gyöngyösi vonalon tüntetéseket tegyen." (Szeremlei: Id. mű, II. kötet 75. old.) Görgey tüntetéseinek itt az a jelentése, hogy a Debrecenbe menekült magyar kormány védelme érdekében Gyöngyös és Jászberény táján kellett magára vonnia az osztrák haderő figyelmét.

338 Görgey nem tesz különbséget csata és ütközet között. A mai szóhasználat szerint a csata: haderők jelentősebb összecsapása; az ütközet: két ellenséges sereg kisebb csatája. Eszerint Hortnál (1849. ápr. 1.) ütközet volt.

339 Lukács István: Jegyzet egy Klapka-levélről. Vigilia, 1975. 272-273- old.340 Klapka itteni adatai túlzók, Kazinczynak ugyanis júliusban kb. csak

nyolcezer embere van, fölszereltségük pedig egyáltalán nem „tökéletes".341 Kazinczy Béla: Id. mű, 113. old.342 Állítólag Gencsy Zsigmond. Ez a kedves kis kép ma a széphalmi Kazinczy

emlékmúzeumban látható.343 Kazinczy Lajos ezt még október 6-a táján írhatta.344 Vasárnapi Újság, 1891. szept. 27. Kazinczynak a cikk végén említett

rendeletét nem ismerem.345 Kacziány Géza: Magyar vértanúk könyve. Budapest 1905. 110. old.346 Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. Tizenkettedik évf. (1906.) 25.

old.347 Kazinczy Ferenc az 1794-ben közbejött fogsága miatt ajtókkal, ablakokkal

és belső berendezéssel csak 1806-ban tudta ellátni egyébként készen levő házát, miután Érsemjénből végleg Széphalomra költözött. „Ott vagyok, édes barátom - írja ekkor Szentgyörgyi Józsefnek -, a' hol ifjúságom arany álmaiban reménylettem hogy lenni fogok, és a' honnan magamat örökre kirekesztve gondoltam. A' Gondviselés a' pokolnak minden rettenetességein keresztül, tigrisek és sárkányok között vezérletté utamat." (KFLev. IV. köt. 934. levél - 1806. jún. 10-én.)

348 Puruczki Béla: Száz éves a széphalmi Kazinczy-panteon. Magyar Nemzet, 1973. dec. 2.

349 Az épületet eredetileg mauzóleumnak szánták; a hozzá tartozó parkban van eltemetve Kazinczy Ferenc és felesége, Török Zsófia, de mivel hamvaikat végül is nem költöztették át az elkészült panteonba, itt múzeum létesült.

350 Becske Bálint szerint a múzeum „a régi ház fekvésének azon részén" épült, „ahol Kazinczy Ferenc dolgozószobája állott". (Akadémiai Értesítő, 1909. 576. old.)

351 Ugyanott.352 Századok, 1910. 612. old.

353 A közlemény címe: „Kazinczy tábornok emlékiratai. Hitelesek-e a naplók, vagy sem?" - Egyébként ezek nem naplók. A kérdéses emlékirat csak igen nagy csapongással követ némi időrendet, napjelölés pedig alig van benne.

354 Temetése alkalmából a Zemplén 1910. febr. 10-i száma a következő hírt közli: „Ma délután temették általános részvét mellett Becske Bálintot az Erzsébet közkórház halottas házából. A megboldogult fiatal korában vezető szerepet játszott városunk közéletében. - Hosszabb ideig volt pénzügyigazgató, majd nyugdíjaztatása után - mint a Kazinczy család rokona - a széphalmi mauzóleum gondnoki tisztjét töltötte be egészen most bekövetkezett haláláig. Tetemeit is Széphalmon tették örökös nyugovóra." (Édesanyja, Kazinczy Iflgénia mellé temették. Sírjuk a Kazinczy-parkban - a panteonhoz tartozó emlékkertben - Kazinczy Ferencnek és feleségének sírja mellett található.)

355 A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában láttam Gyulai Pálnak azt a levelét, melyben - mint az Akadémia helyettes főtitkára -1890. aug. 6-án megköszöni Becske Bálintnak, hogy a tulajdonában levő családi emlékek közül felküldte az Akadémia kérésére, lemásolás céljából, Kazinczy Ferencnek 69 különféle kéziratát.

356 A 239-245. oldalon.357 Ez a Kazinczy Gábor: a Görgeynek és Klapkának levelet író Kazinczy

Ferenc testvéröccse.358 Egri Népújság, 1921. okt. 4-8.359 1976 szeptemberében halt meg, 88 éves korában.360 A széphalmi Kazinczy-mausoleumban Kazinczy Ferenc unokájától,

Becskeházi Becske Bálinttól összegyűjtött emléktárgyak jegyzéke. Akadémiai Értesítő, 1909. 567-580. old.

361 A Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtárában. Harsányi itt a Kazinczy Lajosról kiállított katalóguscédulán is figyelmezteti az olvasókat, hogy a Kazinczy Lajos honvéd-tábornok élete című emlékirat nem eredeti, hanem Becske hamisítása.

362 Ezt a megemlékezést nem ismerem.363 Emődy Marczali Henrik történészre emlékszik, de láttuk: nem ő, hanem

Hentaller Lajos volt az, aki a Pesti Hírlapban felszólalt.364 Dudás Gyulának ezt az 1910. évi cikkét már idéztem!365 Emődy töredékben fennmaradt naplójának könyvtári jelzete: Kt. a. 337.366 Ezt két Kazinczy-dédunokától: Becske Bálint leányától és Hrabovszky

Géza leányától tudom.367 Sajnálatos, hogy Tóth Andrásnak (1858-1929) ezt a művét még a

négykötetes Művészeti Lexikon (1968) sem említi.368 Adalékok Zemplén vármegye történetéhez, 1914. 237-245. old.369 Váczy János: Jelentés Széphalomról. Akadémiai Értesítő, 1911. 557. old.

370 Emil, Bálint és Lajos.371 Akadémiai Értesítő, 1911. 558. old.372 Kazinczy Lajosnak egy másik, hasonló szobrát később, 1931-ben

Sárospatakon állították fel, az ősi református kollégium előtti Iskola-kertben, ahol Kazinczy Ferencnek és Kazinczy Gábornak (1818-1864) is van szobra.

373 Akadémiai Értesítő, 1911. 559. old.374 Minden bizonnyal Becske Bálint.375 Akadémiai Értesítő, 1911. 559-560. old.376 Ugyanott, 560. old.377 Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. ápr. 13-19. E

cikksorozatban sok hiba van. Az ápr. 13-i cikk például a következő nagyon megtévesztő címet kapta: „Kazinczy Ferenc fiát: Kazinczy Lajos ezredest bitófán végeztette ki Haynau".

378 Rádió és Televízió Évkönyv. Minerva 1971. 86-110. old.

IRODALOM

Adatok a Kazinczy-hadosztály történetéhez, 1849. június 2.-augusztus 25. Hadtörténelmi Közlemények, 1941.

Az 1848- és 1849-diki magyar szabadságharc vértanúinak emlékkönyve. Pest 1873.

[Bartha Albert]: Újabb akták az aradi gyásznapokról. 8 Órai Újság, 1929. április 13., 14., 16., 17., 18., 19.

Bartha Albert: Az aradi 13 vértanú pörének és kivégzésének hiteles története. Budapest 1930.

Becske Bálint: A széphalmi Kazinczy-mausoleumban Kazinczy Ferenc unokájától, Becskeházi Becske Bálinttól összegyűjtött emléktárgyak jegyzéke. Akadémiai Értesítő, 1909. október. 567-580. old.

Borus József: Dembiński fővezérsége 1849 februárjában. Századok, 1961. 4-5. sz. 536-561. old.

Borus József: Dembiński fővezérsége és a kápolnai csata. Zrínyi Kiadó1975.Breit József: Magyarország 1848/49. évi függetlenségi harcának katonai

története. I-III. köt. Budapest 1929-1930.Búsbach Péter: Egy viharos emberöltő. I. köt. Budapest 1906.Danzer F. Alfonsz: Dembiński Magyarországon. Budapest 1874.Deák Imre: 1848. A szabadságharc története levelekben, ahogyan a kortársak

látták. Budapest 1942.Degré Alajos: Visszaemlékezéseim. I-II. köt. Budapest 1883-1884.Gelich Rikhárd: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben. I-III. köt.

Budapest 1882-1889.Görgei Arthur: Gazdátlan levelek. Pest 1867.[Görgei Arthur]: Kossuth és Görgei. Budapesti Szemle, 1881. L. I. sz. 321-

344. old.[Görgei Arthur ]: Még egyszer Kossuth és Görgei. Budapesti Szemle, 1881.

L. III. sz. 161-202. old.Görgey Arthur: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849.

években. I-II. köt. Budapest 1911.Görgey István: 1848 és 1849-ből. I-III. köt. Budapest 1885-1888.Görgey István: Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése a forradalomig. Budapest

1916.

Gracza György: Az 1848-49-iki magyar szabadságharc története. I-V. köt. Budapest 1894-1898.

Gyalókay Jenő: Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest 1938.Hanák Péter-Varga János: Beszélgetés a Görgey-kérdésről. Kritika, 1974. 6.

sz. 16-19. old.Honvédek napló jegyzetei. Összegyűjté Korányi Viktor. Pest 1861.Horváth Jenő: A szabadságharc utolsó napjai Erdélyben. Hadtörténelmi

Közlemények, 1928. III. füzet, 349-362. old., IV. füzet, 482-496. old.Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának története 1848 és

1849-ben. I-III. köt. Pest 1871-1872.Hunfalvy Pál: Idősb Görgey István munkája. Budapesti Szemle, 1888.

CXXXVIII. sz. 354-370. old., CXXXIX. sz. 27-70. old.Ivánka Imre: Négy havi szolgálatom a magyar hadseregben 1848 június

végétől október végéig. Budapest 1881.Katona Tamás: Az aradi vértanúk. I-II. Szépirodalmi K. 1979.Kazinczy Béla: A kazinci és alsó-redmeci Kazinczy családnak Il-ik

korszakáról... Debrecen 1910.Kazinczy Ferenc levelezése. I-XXII. köt., Magyar Tudományos Akadémia,

1890-1927. XXIII. köt., Akadémiai Kiadó 1960.Kazinczy Ferenc válogatott művei. I—II. köt. Magyar Tudományos Akadémia

(Szauder József bevezető tanulmányával és jegyzeteivel. Magyar Klasszikusok.) Szépirodalmi Könyvkiadó 1960.

Kazinczy Ferencné levelei. A Kaposvári Egyesületi Leánygimnázium 1931-32. évi értesítőjében.

Kazinczy Lajos honvéd-tábornok élete, (írta ő maga aradvári fogságában 1849. szept. 1-től október 24-ig.) Közli: Becske Bálint. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. XI. köt. Tizenkettedik évf. 25-34., 95-98., 155-160., 309-320. old. Sátoraljaújhely 1906. - Az egész közlemény Becske Bálint jóindulatú koholmánya; az ő saját bevallása szerint „igaz is van benne, mese is".

Kéry Gyula: A magyar szabadságharc története napi-krónikákban. Budapest 1899.

Klapka György: Emlékeimből. Budapest 1886.Kosáry Domokos: A Görgey-kérdés és története. Budapest 1936.Kosáry Domokos: Görgey. Budapest 1939.Kossuth a forradalom végnapjairól. Viddin, September 12-iki szózata az angol

és francia politicai ágensekhez. Pest 1850.Kossuth Lajos levelei Bem altábornagyhoz 1849. évi márciustól júniusig. Pest

1870.Kossuth Lajos összes munkái. XIII-XV. köt. Akadémiai Kiadó 1952-1955.Kovács Lajos: A békepárt a magyar forradalomban. Budapest 1883.

Kővári László: Erdély története 1848-49-ben. Pest 1861.Lehoczky Tivadar: Beregmegye és a munkácsi vár 1848~49-ben. Munkács

1899.Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok levelei és naplója 1848-

1849. Budapest 1900.Magyarország története. III. köt. (1790-1849). Szerk. Mérei Gyula és Spira

György. Tankönyvkiadó 1975.Matolai Etele: Visszaemlékezéseim honvéd életemre. Sátoraljaújhely 1883. A

könyv függeléke (187-215. old.): Lázár Vilmos 1849-ki honvéd ezredes aradi fogságában kivégeztetése előtt írt Emlékiratai.

Mészáros Lázár emlékiratai. I-II. köt. Pest 1867.Mászáros Lázár: Eszmék és jellemrajzok. Pest 1871.Mezősy László emlékirata: Ezernyolcszáznegyvennyolcadiki levelek.

Budapest 1876.Móricz Zsigmond: Az élő vértanú (Március tizenötödiki beszéd). Nyugat,

1912. 6. sz. 473-477. old.Móricz Zsigmond: Görgey Artúr. Nyugat, 1930. 13. sz. 1-9. old.Móricz Zsigmond: A Görgei-kérdés. Nyugat, 1931. 14. sz. 69-71. old.Nemeskürty István: Tizennégy vértanú. (Irodalmi forgatókönyv.

Nemeskürtynek A világszabadság mártírjai című bevezető tanulmányával.) Rádió és Televízió Évkönyv. Minerva 1971.

Nemeskürty István: „Kik érted haltak, szent Világszabadság". Magvető1977.Pap Dénes: Okmánytár Magyarország függetlenségi harcának történetéhez. I-

II. köt. Budapest 1868-1869.Pásztor Emil: Ismerjük-e az aradi vértanúkat? Élet és Irodalom, 1974. október

19.Pásztor Emil: Becske Bálint híres történelmi koholmánya: „Kazinczy Lajos

honvéd-tábornok élete". Borsodi Szemle. (Megjelenés alatt.)Pásztor Emil: Móricz Zsigmond, a debreceni csata és Görgey Artúr.

Irodalomtörténeti Közlemények. (Megjelenés alatt.)Perczel Miklós: Naplóm az emigrációból. Tankönyvkiadó 1977.Péterfy Jenő: 1848. és 1849-ből. Budapesti Szemle, 1885. XCIX. sz. 354-376.

old.Pethő Sándor: Görgey Artúr. Budapest 1934. - (Sok sajtóhibával!)Rózsa György-Spira György: Negyvennyolc a kortársak szemével. Képek,

nyomtatványok és iratok. Képzőművészeti Alap. 1973.Rüstovo, Wilhelm Friedrich: Az 1848-1849-diki magyar hadjárat története. I-

II. kötet. Pest 1866.Spira György: A magyar forradalom 1848-49-ben. Gondolat Kiadó 1959.Steier Lajos: Görgey és Kossuth. Budapest 1924.

Steier Lajos: Haynau és Paskievics. I-II. köt. Budapest 1925.Szabad György: Forradalom és a szabadságharc 1848/49-ben. (A

Magyarország története képekben című könyv IX. fejezete.) Gondolat Kiadó 1971.

Szeremlei Samu: Magyarország krónikája az 1848. és 1849. évi forradalom idejéről. I-II. köt. Pest 1867.

Szilágyi Sándor: A magyar forradalom férfiai 1848/9-ből. Pest 1850.Szilágyi Sándor: A magyar forradalom napjai 1849. július elsője után. Pest

1850.Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán.

Akadémiai Kiadó 1973.Váczy János: Jelentés Széphalomról. Akadémiai Értesítő, 1911. 260-261.

füzet. 550-560. old.Váczy János: Kazinczy Lajos. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez,

1914.Várady Gábor: A zsibói végnapok. Ország-Világ, 1885.Várady Gábor: A zsibói gyásznapok. Ország-Világ, 1892.Várady Gábor: Hulló levelek. I. köt. Máramarossziget 1892.Várady Géza: Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag. Gondolat Kiadó 1976.Vendrey Ferenc: Nagy-Becskerektől Pákozdig. Budapesti Szemle, 1888.

CXLII. sz. 64-87. old.V. Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára. I-IV. köt.

Közoktatási Kiadó-Művelt Nép-Gondolat Kiadó 1950-1965.

TARTALOM

KIRŐL SZÓL EZ A KÖNYV?............................................................................................3A KAZINCZY CSALÁD.....................................................................................................5KAZINCZY LAJOS GYERMEKKORA.............................................................................8EGY MAGYAR IFJÚ TULLNBAN..................................................................................17CSEHORSZÁGTÓL GYULAHÁZÁIG............................................................................22A SZABADSÁGHARC ELSŐ HÓNAPJAI......................................................................27POZSONYTÓL TÖRÖKSZENTMIKLÓSIG...................................................................31KAZINCZY: DANDÁR- ÉS HADOSZTÁLYPARANCSNOK.......................................35„SZABADSÁG! ITTEN HORDOZÁK VÉRES ZÁSZLÓIDAT......................................40KOMÁROM ÉS BUDA.....................................................................................................471849. JÚNIUS-JÚLIUS......................................................................................................55A SZABADSÁGHARC UTOLSÓ HETEI........................................................................69KAZINCZY ERDÉLYBE VONULÁSA ÉS FEGYVERLETÉTELE..............................78„SZERTENÉZETT S NEM LELÉ HONJÁT A HAZÁBAN.”.........................................95LŐPOR ÉS GOLYÓ ÁLTALI HALÁL...........................................................................104KAZINCZY LAJOS AZ UTÓKOR EMLÉKEZETÉBEN..............................................126UTÓSZÓ...........................................................................................................................142KAZINCZY LAJOS ÉLETÉNEK FONTOSABB ESEMÉNYEI...................................143JEGYZETEK....................................................................................................................146IRODALOM.....................................................................................................................166

A kiadásért felel a Kossuth Könyvkiadó igazgatója

Athenaeum Nyomda, 79.0580 - Budapest, 1979Ofszet rotációs nyomásFelelős vezető Soproni Béla vezérigazgató

A kötetet szerkesztette Szuhay-Havas ErvinKépszerkesztő Fábri MagdaA borító és a kötésterv Szántó Tibor munkájaMűszaki vezető Mózes TiborMűszaki szerkesztő Erdélyi JuditTerjedelme 11,8 (A/5) ív