Upload
others
View
7
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
28. számú művészet- és művelődéstörténeti
tudományok besorolású
doktori iskola
PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA
TÉMAVEZETŐ: ITTZÉS GERGELY
DLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS
2014
I
TARTALOMJEGYZÉK
I. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS ....................................................................................... III
II. BEVEZETÉS ................................................................................................................. IV
1. A FRANCIA FUVOLAISKOLA KIALAKULÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE .................. 1
1.1. Fuvolás zeneszerzők Franciaországban a XVII. századtól napjainkig .................... 1
1.1.1. A francia fuvolaiskola ...................................................................................... 1
1.1.2. A német fuvolaiskola ..................................................................................... 13
1.1.3. Alkotó fuvolások Európa más országaiban .................................................... 16
1.2. A párizsi Conservatoire .......................................................................................... 20
1.3. Böhm újításai és fogadtatásuk. A Böhm-Gordon per ............................................ 28
1.4. A Böhm-fuvolák fogadtatása német és francia földön és adaptálásuk a párizsi
Conservatoire-ban .............................................................................................................. 33
2. PAUL TAFFANEL, A MODERN FRANCIA FUVOLAISKOLA MEGALAPOZÓJA . ....................................................................................................................................... 39
2.1. Taffanel életpályájának áttekintése ........................................................................ 39
2.2. A zeneszerző .......................................................................................................... 50
2.3. A párizsi Conservatoire tanára ............................................................................... 58
3. TAFFANEL ÉS ZENESZERZŐ KORTÁRSAI ........................................................... 69
3.1. Paul Taffanel és Camille Saint-Saëns barátsága és szakmai kapcsolata ................ 69
3.2. Csajkovszkij: Concertstück .................................................................................... 76
3.3. Taffanelnek ajánlott vizsgadarabok a párizsi Conservatoire-ban („Morceaux de
concours”) .......................................................................................................................... 80
3.4. Charles-Marie Widor: Suite Op. 34 ....................................................................... 88
3.5. Benjamin Godard: Suite de Trois Morceaux Op. 116 ............................................ 91
II
4. TAFFANEL HATÁSA AZ ŐT KÖVETŐ FUVOLÁS GENERÁCIÓKRA ................ 94
4.1. A Taffanel-Gaubert metódus ................................................................................. 95
4.2. Louis Fleury: A fuvolázás művészete .................................................................. 103
4.3. Taffanel tanításának hatása Európában és Észak-Amerikában ............................ 108
4.4. A francia fuvolaiskola hatása Angliában. A személyes vonatkozás: Paul Taffanel –
Marcel Moyse – William Bennett .................................................................................... 116
5. ZÁRSZÓ ...................................................................................................................... 123
6. FÜGGELÉK ................................................................................................................ 124
7. BIBLIOGRÁFIA ......................................................................................................... 129
III
I. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Hálás köszönetemet szeretném kifejezni mindenekelőtt konzulensemnek, Ittzés
Gergely fuvolaművésznek, aki hasznos tanácsokkal, észrevételekkel, inspiráló
ötletekkel kísérte végig munkámat, és fáradhatatlanul, türelmesen segítette a dolgozat
létrejöttét. Szívből köszönöm Édesanyámnak, dr. Hraschek Ágnesnek, aki a kézirat
többszöri átolvasásával, értékes tanácsaival nagyban hozzájárult a disszertáció
végleges formájához, valamint Mohácsy Ritának a számítógépes szerkesztés terén
nyújtott segítségét.
Köszönöm William Bennett fuvolaművésznek a témaválasztással kapcsolatos
inspirációt, valamint Dalos Anna és Edward Blakeman zenetörténészeknek a kezdeti
útmutatást. Köszönettel tartozom továbbá Hadady László oboaművésznek és Vicky
Pampe-nak, az amerikai National Flute Association munkatársának.
Vámosi-Nagy Zsuzsa
2014. október 15.
IV
II. BEVEZETÉS
Paul Taffanel (1844-1908) francia fuvolaművészt gyakran emlegetik úgy, mint „a
fuvola Paganinijét” vagy mint „a modern francia fuvolaiskola megalapozóját”.
Emellett kevésbé köztudott azonban, hogy Taffanel zeneszerzőként, a párizsi
Conservatoire tanáraként és a párizsi Operaház első karmestereként is sikeres pályát
futott be.
A londoni Királyi Akadémián 2006 és 2008 között folytatott tanulmányaim során
szembesültem azzal, milyen erőteljesen hangsúlyozza az angol fuvolaoktatás Paul
Taffanel munkásságának jelentőségét. Ezzel ellentétben Magyarországon Taffanelt
legtöbbször inkább olyan vonatkozásban emlegetik, mint technikailag nagy kihívást
jelentő, de zeneileg nem elsőrangú művek szerzőjét. Taffanel életműve Európa más
országaiban – érdekes módon nem elsősorban Franciaországban, inkább Angliában –
sokkal ismertebb, mint Magyarországon, ezért már évekkel ezelőtt célomul tűztem ki
egy, a művész hagyatékát részletesen tárgyaló értekezés megírását.
Dolgozatommal arra szeretném felhívni a magyar fuvolások figyelmét, hogy
Taffanel életműve sokkal több, mint néhány, hangszerünkre komponált virtuóz
fantázia. A francia művész nemcsak hazája, hanem más országok (elsősorban Anglia
és az Amerikai Egyesült Államok) modern fuvolaiskoláját is megalapozta. Az ő
hatására változott meg a XIX. században a hangszerünkről elterjedt negatív
vélemény, amely szerint a fuvola repertoárja zeneileg és formailag igencsak
kifogásolható, virtuóz művekre korlátozódik. Emellett Taffanel nemcsak saját
műveivel bővítette a szegényes fuvolarepertoárt, de korának kiváló zeneszerzőit
(Faurét, Saint-Saënst, Csajkovszkijt, Widort, Enescot, Chaminade-ot) is arra
ösztönözte és ihlette, hogy komponáljanak a hangszerünkre. Taffanelnek és
tanárának, Louis Dorus-nek köszönhető továbbá, hogy az 1832-ben Theobald Böhm
által megreformált, modern fuvola azonnal elterjedt Franciaországban, míg Böhm
saját hazájában, német földön csak mintegy nyolcvan évvel később.
Kutatásaim során a művész életútjának és munkásságának részletes ismertetése
mellett elsősorban az foglalkoztatott, hogyan folytatta a francia fuvolaművész az
V
európai – és ezen belül főleg a francia – fuvolás zeneszerzők hagyományait, és
életműve miként illeszkedik bele az évszázadok során kialakult fuvolás tradíciókba.
A fuvolaművész zeneszerzői és karmesteri tevékenységének ismertetése mellett
értekezésemben nagy hangsúlyt fektetek tanítási módszereire, az őt követő fuvolás
generációkra gyakorolt hatásának ismertetésére, és részletesen tárgyalom, hogyan
jutott el hagyatéka – tanítványai közvetítésével – Angliába és az Amerikai Egyesült
Államokba.
A Taffanel életét, munkásságát, utóhatását, valamint az általa ihletett műveket
tárgyaló dolgozatom – reményeim szerint – hiteles képet rajzol e rendkívüli
művészről és példamutató emberről.
1
1. A FRANCIA FUVOLAISKOLA KIALAKULÁSÁNAK ÁTTEKINTÉSE
1.1. Fuvolás zeneszerzők Franciaországban a XVII. századtól napjainkig
Paul Taffanel fuvolaművészi, zeneszerzői és pedagógiai munkássága a XIX. század
végén és a XX. század elején egy olyan tradíció folytatásának tekinthető, amelynek
gyökere a XVII. század végéig nyúlik vissza. Ahhoz, hogy megértsük, milyen nemes
hagyományokat folytatott a XIX. században több kritikusa által „a fuvola
Paganinijének” nevezett fuvolaművész, először is megfelelő képet kell kapnunk
azokról a francia fuvolásokról, akik a XVII. század vége óta Taffanelhez hasonló
sokszínű tehetséggel rendelkeztek. Ezt a fajta sokoldalúságot szeretném végigvezetni
Hotteterre-től kezdve egészen napjainkig. A dolgozatom első fejezetében szereplő –
az említett három évszázad során alkotó – francia fuvolaművészek mindegyike
ugyanis fuvolás pályafutása mellett pedagógiai és zeneszerzői tevékenységet is
folytatott, Taffanel esetében pedig mindez még sikeres karmesteri tevékenységgel is
kiegészült. A felsorolt művészek munkásságának bemutatásával arra szeretnék
rámutatni, hogy a francia fuvolás zeneszerzők sora – akik közül majdnem
mindegyikük fuvolaiskolát is írt – a XVII. századtól a XX. századig töretlen.
1.1.1. A francia fuvolaiskola
Kronológiai sorrendben haladva a felsorolást Jacques-Martin Hotteterre-rel (1674-
1793), az Hotteterre-család1 fuvolás tagjával kell kezdenem, aki az első, fuvoláról
szóló értekezést írta 1707-ben. Ebben az időben és részben Hotteterre
munkásságának köszönhetően indult rohamos fejlődésnek a harántfuvola. A
1 Az Hotteterre-család fafúvós hangszerkészítőkből, hangszerjátékosokból és zeneszerzőkből állt. A dinasztia alapítója, Loys de Haulteterre (†1628) Normandiában élt, az ő fia Jean (1610-1692) és Nicolas (1615-1693) Hotteterre. A tizenhetedik században Jean – és később családjának más tagjai is – Párizsba költöztek, ahol hangszerkészítőként és hangszerjátékosként nagy hírnévre tettek szert, ők szolgáltatták a zenét a király udvarában is. Kifejlesztették a korai barokk oboa, a fagott, a musette és a fuvola prototípusát. Arra azonban, hogy maga Jaques-Martin is épített-e hangszert, Ardal Powell szerint nincsen egyértelmű bizonyíték. Forrás: Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 74. o., http://fidelio.hu/fidipedia/klasszikus/eloadok/_hotteterre-csalad
http://fidelio.hu/fidipedia/klasszikus/eloadok/_hotteterre-csalad
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 2
hangszer, amelynek elődei a legkülönbözőbb kultúrákban és az európai reneszánsz
zenében is megtalálhatók, a barokk zenében gyorsan tért hódított, háttérbe szorítva a
blockflötét, azaz a barokk furulyát vagy egyenes fuvolát (franciául: flûte à bec vagy
flûte douce, olaszul: flauto dolce), amelynek dinamikai-, intonációs- és
hangszínlehetőségei a hangkeltés sípon keresztül történő mechanikus volta miatt
nagyon korlátozottak. A harántfuvola népszerűségét annak is köszönhette, hogy a
Napkirály, XIV. Lajos nagyon megkedvelte azt. A francia udvari divatot követő
német zenében is hamarosan megjelent a hangszer, és egy-két évtized alatt olyan
biztos pozíciót szerzett magának, hogy hamarosan már Franciaországban is német
fuvolának, flûte allemande-nak ismerték. Ennek ellenére a francia és a német
fuvolaiskola között lényeges különbségek alakultak ki, amelyek a XX. század elejéig
csak erősödtek, napjainkra azonban elmosódni látszanak.
Az Hotteterre által használt fuvola anyagában és felépítésében is jelentősen
különbözött a mai hangszertől: a barokk fuvolák fából (például ébenből, bambuszból,
bükkből, kókuszpálmából, körtéből) készültek, három részből álltak, és mindössze
egy billentyűvel rendelkeztek.2 A játékos az ujjaival takarta le a hat hangnyílást,
ezért helyüket – egészen 1832-ig, Theobald Böhm új hangszereinek megjelenéséig –
nem akusztikai, hanem anatómiai megfontolások alapján fúrták ki a
hangszerkészítők.3
1. Hotteterre egybillentyűs fuvolája (1700)
2 Az 1650 előtt épített hangszerek még csak egy darabból álltak, és henger alakúra fúrták ki őket. A XVII. század második felében jelentek meg a három részből álló fuvolák, amilyen Hotteterre-é (lásd a képen). Az új hangszereknek csak a fejrésze hengeres, a testük kúpszerűen szűkül a vége felé (kónikus furatú), és megjelenik az első billentyű is. Ezt a hangszert nevezzük ma barokk fuvolának vagy traversonak. 3 A lyukak olyan távolságban helyezkedtek el a hangszeren, hogy egy átlagos emberi kéz ujjai elérjék őket.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 3
Hotteterre – sokoldalú művészként – a fuvola mellett oboán, fagotton és musette-
en4 is játszott, és korának híres tanáraként tartották számon. A tanulni vágyó
hivatásos zenészek és a tehetős amatőrök már a XVII. és a XVIII. század fordulóján
is többre értékelték a személyes fuvolaórákat a leírt instrukcióknál – ez utóbbit csak
tanulmányaik kiegészítésére használták. Hotteterre olyan jelentős pedagógus hírében
állt, hogy nála tanult többek között az orléans-i herceg is.5
Mint azt korábban már említettem, Hotteterre abból a szempontból is
kiemelkedik korának fuvolásai sorából, hogy 1707-ben elsőként írt tanulmányt
hangszerünkről (valamint a furulyáról és az oboáról),6 majd 1719-ben az
egybillentyűs fuvoláról7, ezen kívül zeneszerzői tevékenységével jelentősen növelte
a barokk fuvolarepertoárt. Emellett azt is fontos megemlítenem, hogy Hotteterre
elsőként játszott harántfuvolán az Académie Royale de Musique8 zenekarában.
Zeneszerzői tevékenysége is kiemelkedő, szonátáit, triószonátáit a mai napig
játsszuk.
Michel de la Barre (1675-1743), XIV., majd XV. Lajos király udvarának,
valamint az Operaház (Académie Royale de Musique) fuvolása és zeneszerzője adott
ki elsőként az új, barokk hangszerre írt műveket (négy szvitet Opus 4-es számmal)
1702-ben.9 La Barre tisztában volt a kiadás jelentőségével, és az előszóban maga is
megerősíti, hogy ezek az első olyan basso continuo kísérettel ellátott szólóművek,
amelyeket az új fuvolára írtak. Ez a kiadás azért is fontos, mert ezzel La Barre
amatőr zenészek számára is lehetővé tette, hogy műveihez hozzáférjenek.10 André
Bouys (1656-1740) megörökítette La Barre-t híres festményén, a Réunion de
4 Kettős nádnyelvvel ellátott francia dudatípus, eredetileg népi hangszer, amely a XVII. és a XVIII. században musette de cour néven a francia udvari körök divatos hangszerévé vált. Sok átiratot, eredeti kompozíciót és hangszeres tanulmányt is írtak ebben az időben musette-re, és a korabeli operák, balettek pásztorjeleneteiben is megszólalt, többek között Jean-Philippe Rameau és Antonio Vivaldi műveiben is. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Duda_(hangszer) 5 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 72. o. 6 Jacques-Martin Hotteterre: Principes de la Flûte traversière, ou flûte d'Allemagne; de la flûte à bec, ou flûte douce; et du haut-bois, Divisez par Traitez. Par Sieur Hotteterre-le-Romain, Flûte de la Chambre du Roy (Paris: Christophe Ballard, 1707) 7 Jacques-Martin Hotteterre: L'Art de préluder sur la flûte traversière (Paris: Author, 1719) 8 Az Académie Royale de Musique a párizsi Operaház akkori elnevezése, amelyet 1669-ben XIV. Lajos király alapított. 9 Michel de la Barre: Pieces pour la flûte traversiere avec la basse-continue (Párizs: Christophe Ballard, 1702). A kiadó Christophe Ballard, aki később, 1707-ben Hotteterre fuvolaiskoláját is megjelentette. 10 A hivatásos zenészek a XVIII. század elején kézzel másolták kottáikat. A hivatalos kiadások az amatőrök számára készültek.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 4
musiciens (Zenészek találkozója) című képen,11 amely ma a londoni Nemzeti
Galériában (National Gallery) tekinthető meg (2. kép).
2. André Bouys: Zenészek találkozója
A francia udvar egy másik fuvolása, Anne Danican Philidor (1681-1728)
alapította 1725-ben a Concert Spirituelt, amelynek hangversenyeit a párizsi Tuileriák
palotájának második emeleti termében tartották a húsvéti időszakban, amikor az
Operaház zárva volt. Philidor kezdeményezése egy nyilvános koncertsorozatot
jelentett, amelynek repertoárja hamarosan átlépte a szakrális zenei korlátokat, és
Párizs legjobb zenészeit foglalkoztatta. A Concert Spirituel továbbá lehetőséget
biztosított azoknak a zenészeknek és zeneszerzőknek, akik nem az udvarnak
dolgoztak, hanem tanításból és tehetős arisztokrata támogatók segítségével tartották
el magukat. A koncertsorozat arra is alkalmat adott a zeneszerzőknek, hogy
11 Bouys festményének többi zenész szereplője kérdéses, de valószínű, hogy a viola da gambával a kezében ülő alak a híres gambajátékos és zeneszerző, Marin Marais (Bouys egyébként külön is lefestette Marais-t), de az is lehet, hogy Antoine Forqueray. A két ülő fuvolás az Hotteterre, a Philidor vagy a Pièche család két tagja.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 5
bemutassák az új, olasz és német hatásra komponált szerzeményeiket a
nagyközönségnek, így a szvitet lassanként felváltotta a szonáta.12
Jacques-Christophe Naudot (1690-1762) francia fuvolaművészt, zeneszerzőt és
tanárt szintén meg kell említenem a kiemelkedő fuvolások sorában. Bár életéről nem
sokat tudunk, valószínű, hogy Párizsban működött. Hotteterre-hez hasonlóan Naudot
is sok tehetős amatőr fuvolást tanított, és műveinek ajánlása is arra utal, hogy számos
arisztokrata patrónus támogatta munkájában. Op. 11-es fuvolaverseny-gyűjteménye a
második, nyomtatásban is megjelent fuvolaconcerto-sorozat Európában.13 Naudot
szonátákat, triószonátákat, duókat és szólódarabokat komponált hangszerére,
valamint lantra is. Művei az 1730-as években hatalmas népszerűségnek örvendtek
Franciaországban, és munkáit számos alkalommal újranyomtatták.14
Pierre-Gabriel Buffardin (1690-1768) marseille-i születésű zeneszerző és
fuvolás élete nagy részét a drezdai udvar szolgálatában töltötte, a Hofkapelle
szólófuvolásaként (1715-1749). 1726-ban és 1737-ben fellépett a Concert Spirituel
koncertjein, 1750-ben pedig visszaköltözött Franciaországba. Buffardin elismert
tanár hírében állt, ő tanította többek között Johann Joachim Quantzot, és Drezdában
J. S. Bachhal is találkozott. Egyes feltételezések szerint Bach számára komponálta a
BWV 1013-as a-moll partitát.15 Fuvolaművészként jelentősebb pályát futott be, mint
zeneszerzőként. Művei elvesztek, mindössze egy triószonátája és egy concertója
maradt fenn.
A Concert Spirituel egy másik jelentős fuvolás zeneszerzője Michel Blavet
(1700-1768), a XVIII. század első felének leghíresebb fuvolavirtuóza. Tanári
segítség nélkül, saját maga tanult meg hangszereken játszani: a fuvolát –
balkezesként – a másik oldalra tartotta. Fagotton is kiválóan játszott, ezért ezzel a két
hangszerrel vált ismertté Európában. A korabeli kritikák – szép hangja és virtuóz
játéka mellett – intonációjának tökéletességét is kiemelték, ami azért is nagy
elismerés, mert az akkori hangszereken igencsak nehezen lehetett tisztán játszani.
Blavet amellett, hogy híres zeneszerzőként és hangszeres művészként
12 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 82. o. 13 Csak Vivaldi Op. 10-es fuvolaverseny-sorozata előzte meg. 14 Forrás: http://baroque.hu/eletrajzok/eletrajzok.htm 15 Nancy Toff: The Flute Book. A Complete Guide for Students and Performers. (New York: Oxford University Press, 1996): 209. o.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 6
tevékenykedett, kiadással is foglalkozott.16 Az a tény, hogy Blavet minden más
művésznél gyakrabban lépett fel a Concert Spirituel koncertjein, azt bizonyítja, hogy
a közönség éppúgy rajongott fuvolázásáért, mint szerzeményeiért. Telemann is
nagyra tartotta művészetét, és valószínű, hogy Leclair17 fuvolára komponált
darabjainak többségét Blavet számára írta. Nagy Frigyes porosz király eredetileg
neki ajánlotta fel azt az állást, amelyet később Quantz töltött be udvarában. Blavet
kompozíciói nagy részben hangszeres darabok, ezen belül is főleg fuvolára írt rokokó
stílusú szonáták.18
Antoine Mahaut (c. 1720–1785) szintén a fuvolás zeneszerzők sorába tartozik.
Franciaországon kívül Amszterdamban és Mannheimben is tevékenykedett. 1759-
ben tanulmányt írt a fuvolázásról Nouvelle méthode pour apprendre en peu de temps
α jouer de la flûte traversière címmel, amelyet elsősorban amatőröknek szánt.19
Charles Delusse (c. 1720-1774) 1761-ben írt traktátust a fuvoláról L’art de la
flûte traversière (A fuvolázás művészete) címmel, de ezen kívül csak igen keveset
tudunk életéről és munkásságáról.20
A francia fuvolás zeneszerzők kronológiai sorrendjében most egy igencsak fontos
láncszemhez, François Devienne-hez (1759-1803) érkeztünk. Devienne, Blavet-hoz
hasonlóan fagottművészként is tevékenykedett amellett, hogy fuvolázását általános
csodálat övezte. A Concert Spirituel hangversenyein felváltva játszott a két
hangszeren, és zeneszerzőként is komponált mindkét fúvós hangszerére.21
Tevékenyen részt vett a párizsi Conservatoire alapításában, és annak egyik első
tanáraként egy új fuvolás generációt nevelt fel, és ebben a minőségében ténylegesen
Taffanel elődjének számít.22 Annak ellenére, hogy a XVIII. század végére
megjelentek a több-billentyűs (2-4) fuvolák, Devienne ragaszkodott a régebbi,
egybillentyűs modellekhez, de tanítványainak az új hangszereket ajánlotta.
Zeneszerzőként mintegy 500 művet (fúvós versenyműveket, dalokat és operákat)
16 Elképzelhető, de nem bizonyított, hogy Blavet Telemann párizsi „ügynökeként” működött. 17 Jean-Marie Leclair (1697-1764) híres francia zeneszerző, hegedűművész és táncos, a francia hegedűiskola alapítójaként tartják számon. 18 Források: Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 82. o. és http://baroque.hu/eletrajzok/eletrajzok.htm 19 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 96. o 20 U. o. 123. o. 21 Devienne 1796-tól a párizsi Operaház első fagottosaként működött. 22 Devienne szerepére a párizsi Conservatoire alapításában bővebben kitérek a későbbiekben.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 7
komponált, szerzeményei azonban nem váltak híressé, mert Mozart és Haydn
ugyanekkor írt műveihez képest Devienne munkái nem tekinthetők jelentőseknek. A
fejezetben tárgyalt fuvolaművészek zeneszerzői munkássága tekintetében azonban
kiemelném a többi francia művész közül, mert igencsak termékeny komponista volt,
akinek fuvolaconcertóiban sok, Mozartra emlékeztető stílusjegyre lelhetünk. A
fuvolások ismerik és játsszák fuvolaversenyeit, amelyből 13-at írt, de közülük csak 5
maradt fenn. Devienne is írt fuvolaiskolát 1795-ben Nouvelle Méthode théorique et
pratique pour la flûte címmel, amely olyan népszerű lett a fuvolások körében, hogy
több későbbi kiadást is megért.23
Böhm 1832-től megjelent új fuvoláinak24 legfőbb párizsi ellenzője, a
fuvolaművész, zeneszerző, zenetanár és hangszerkészítő Jean-Louis Tulou (1786-
1865) 1829-től 1856-ig a párizsi Conservatoire tanáraként harcolt a régi fuvolák
mellett, és ugyanakkor a korszerűbb hangszerek használata ellen. 1835-ben írt
fuvolatanulmányát (Méthode de la flûte) 1851-ben a párizsi Conservatoire hivatalos
fuvolaiskolájává választották. 1832 és 1860 között a Conservatoire minden egyes év
végi vizsgáján Tulou-művet tűztek ki a növendékek számára, mint kötelezően
előadandó hivatalos darabot. Tulou befolyása és hírneve a Konzervatóriumból való
visszavonulása után is olyan jelentősnek számított, hogy az ezt követő 33 évben –
egészen Taffanel kinevezéséig – további 14 Tulou-művet tűztek a vizsgák műsorára.
Ma nem gyakran játsszuk darabjait, amelyek inkább csak virtuózak, de zeneileg
kevésbé értékesek. Tulou a vezető párizsi zenekarok első fuvolásaként nagy sikereket
ért el, de amikor 1817-ben politikai okokból elhagyta Franciaországot, és 10 évre
Angliába költözött, hogy ott is bemutassa tudását, a Nicholson erős hangjához
szokott angol közönség hidegen fogadta Tulou túlságosan lágy fuvolázását.
Tulou későbbi vetélytársát, a holland származású Louis Drouët-t (1792-1873)
1814-ben Napóleon udvari zenésznek invitálta Párizsba, miután hallotta a virtuóz
csodagyerek játékát. Párizsban folyamatosan vetélkedtek Tulouval a közönség
elismeréséért, de bármennyire szerették is Drouët virtuóz technikai tudását, Tulou
23 Patricia Joan Ahmad: The flute professors of the Paris Conservatoire from Devienne to Taffanel, 1795-1908. DLA disszertáció, North Texas State University, 1980. 9-22. o. 24 A Böhm-fuvolákról lásd bővebben a későbbi fejezeteket.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 8
hangját és intonációját többre becsülték. Richard S. Rockstro25 szerint Drouët írta a
legjobb etűdöket fuvolára. Ez az állítás vitatható, hiszen rendelkezésünkre állnak
Köhler és Andersen darabjai is, de annyi bizonyos, hogy a mai napig használjuk
Drouët gyakorlatait a fuvolaoktatásban. Cent Études című kötetét Taffanel adta ki
újra, aki szerette Drouët technikai gyakorlatait. A fuvolás zeneszerző az etűdök
mellett számos más kompozíciót is írt hangszerünkre (concertókat, fantáziákat,
duókat, triókat), de ezek egyike sem jelentős. Tulouhoz hasonlóan Drouët is a Böhm-
fuvolák használata ellen harcolt. Ő is a régi hangszerre írt fuvolaiskolát 1827-ben,
Méthode pour la flûte címmel, III. Frigyes Vilmos porosz királynak ajánlva
munkáját.
Eugène Walckiers (1793-1866) fuvolázni Tuloutól, zeneszerzést pedig Anton
Reichától tanult. Az eddig felsorolt művészekhez hasonlóan Walckiers-t is a zenei
sokszínűség jellemezte: a fuvolázás mellett komponált, és elődeihez hasonlóan
fuvolaiskolát is írt 1829-ben. 109 opusának nagy része még életében megjelent
nyomtatásban, ami azt mutatja, hogy zeneszerzőként sikeres pályát futott be
Párizsban. Fuvolásként szimpatizált a Böhm-féle új fuvolával annak ellenére, hogy ő
maga, Tulouhoz és Drouëthez hasonlóan, nem vált meg a régi – ám akkor már 8
billentyűvel rendelkező – hangszerétől az újak javára. Firmin Brossa, Johannes
Donjon, az ifjú Paul Taffanel és Walckiers gyakran találkoztak, hogy próbálják és
előadják az idős szerző virtuóz fuvolakvartettjeit – amelyek minden bizonnyal
négyük kiváló kvalitásaira íródtak. Walckiers zeneszerzői életútjának
középpontjában a fuvola áll (19 szólófuvolára komponált darab, 113 fuvoladuó, 19
trió, 13 fuvolanégyes), de írt két operát, vonósnégyeseket, dalokat és kórusműveket
is.26
Taffanel tanáráról, Louis Dorus-ről (1812-1896) sok szó esik még
dolgozatomban, nemcsak Taffanelre gyakorolt hatásáról, hanem a Böhm-fuvolák
párizsi Conservatoire-ba való bevezetésével kapcsolatban. Dorus (eredeti nevén
25 Richard Shepherd Rockstro (1826-1906) angol fuvolaművész, a Guildhall School of Music tanára. 1890-ben megjelent könyve, az A Treatise on the flute hangszerünk történetével, szerkezetével és gyakorlatával foglalkozik, és kitér minden jelentősebb fuvolaművész pályájára és munkásságára. 26 Eugène Walckiers: Chamber Music with Flute CD felvétel (Budapest: Hungaroton Records, 2008) TeTraversi Flute Quartet, Gergely Ittzés, Zsolt Kalló, Ditta Rohmann.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 9
Vincert Joseph van Steenkiste) Joseph Guillou27 tanítványaként végzett a párizsi
Conservatoire-ban 1828-ban, majd szólistaként, valamint a legnevesebb párizsi
zenekarok (Opéra, Opéra-Comique, Société des concerts du Conservatoire)
tagjaként koncertezett. 1832-ben elsőként tért át a Böhm-féle új hangszerekre, de a
párizsi Conservatoire-ban csak 1860-ban, Dorus tanári kinevezésével együtt
engedték meg az új fuvolák használatát az oktatásban. Dorus 1860-1868-ig tanított a
Konzervatóriumban, és legtehetségesebb tanítványa, Taffanel később kollégájává és
családi jó barátjává vált. Dorus hívta fel Taffanel figyelmét többek között arra, hogy
az akkori repertoárban túl sok a zeneileg középszerű, fuvolás zeneszerzők tollából
származó darab (Tulou, Demersseman, Altès), ezért ideje lenne egy drasztikus
váltásnak. Dorus értékes tanácsának köszönhetően, Taffanel hatására később (1893
után) a nagy zeneszerzők, Bach, Mozart és Schubert művei visszakerültek a párizsi
Conservatoire fuvolarepertoárjába.
Dorus viszonylag kevés művet komponált, mindössze néhány fantáziát és
variációs formákat Weber és Donizetti témáira.28 Dorus is írt fuvolatanulmányt
(Méthode pour la flûte, 1850), segítségül az új, Böhm-féle hangszerek
gyakorlásához.
Dorus-t Tulou egyik volt tanítványa, Joseph-Henri Altès (1826-1895) követte a
Conservatoire tanári posztján. Altès 1842-ben nyert premier prix29 díjat. 1848-tól
1872-ig a párizsi Opera első fuvolásaként, 1868-1893-ig a Conservatoire tanáraként
tevékenykedett. Edgar Degas megfestette Altés-t a L'orchestre de l'Opéra (1868/69)
című híres festményén, amely ma a Musée d’Orsay múzeumban található.
27 Joseph Guillou (1787-1853) Devienne tanítványaként végzett a párizsi Conservatoire-ban 1798-ban, majd később ő maga lett az intézmény professzora és Dorus tanára. Kollégáival együtt fúvósötöst alapított, nekik ajánlotta Anton Reicha mind a 24 kvintettjét. 28 Patricia Joan Ahmad: The flute professors of the Paris Conservatoire from Devienne to Taffanel, 1795-1908. DLA disszertáció, North Texas State University, 1980. 70. o. 29 A premier prix díj elnyerése egyet jelentett azzal, hogy az illető sikeresen elvégezte a zenei képzést, és jeles diplomával a kezében távozhat a Konzervatóriumból. A Conservatoire vizsgaversenyeire részletesen kitérek a Morceaux de concours fejezetben.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 10
3. Degas: L'orchestre de l'Opera
Altès-ről – aki ugyan támogatta a Böhm-fuvolák bevezetését a Konzervatóriumba
– mégis inkább a régi iskola (Tulou, Demersseman) követőjeként beszélhetünk,
hiszen az igazán forradalmi változást Dorus, majd Taffanel hozta az intézmény
életébe.30 Altès elsősorban nem szólistaként, hanem zenekari zenészként és tanárként
vált híressé, ez utóbbi státuszában szigorúan megkövetelte növendékeitől, hogy
zeneelméletből ugyanolyan műveltek legyenek, mint hangszerjátékukban. 1880-ban
Méthode pour flûte système Boehm címmel pedagógia tanulmányt írt, amelyet a
párizsi Conservatoire hosszú évekig hivatalos fuvolaiskolájaként használt. Altès
fuvolaiskoláját Franciaországban a mai napig használják és tanítják a
fuvolatanárok.31
Dorus egyik tehetséges tanítványa, Paul-Agricole Génin (1832-1903) számos
virtuóz fuvolafantáziát komponált, amelyek közül a legjelentősebb és legismertebb
az akkoriban divatos variációs formát követő Velencei karneválja (Carnaval de
Venise).
30 A Böhm-fuvolák bevezetése a párizsi Konzervatóriumba elsősorban Louis Dorus nevéhez fűződik, de Altès is támogatta a változtatást. A témáról lásd a Böhm-fuvolákról szóló későbbi fejezeteket. 31 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005): 26.o.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 11
Az Altès-hez hasonlóan szintén Tulou osztályában diplomázó zeneszerző és
fuvolás, Jules Demersseman (1833-1866) tragikusan fiatalon, 33 éves korában
hunyt el tüdőbajban. Tanára hitvallásához híven nem tért át Böhm fuvoláinak
használatára, és emiatt az időközben már változtatásra kész párizsi Conservatoire
vezetősége nem kérte fel Tulou utódjaként az intézmény tanárának. Fiatal kora
ellenére számos kompozíciója született fuvolára, többek között a téma és variáció
(air de variés) és a fuvolaszóló (solo de concert) műfajban.
Tulou egy másik híres tanítványa, Johannes Donjon (1839-1912), az Operaház
és a Société des concerts du Conservatoire fuvolása adaptálta Böhm új konstrukciójú
fuvoláját, és jó barátságba került Taffanellel, akinek 1887-ben a Rêverie című fuvola-
zongoradarabját ajánlotta.32 Donjon zeneszerzőként kevésbé híres, mint fuvolásként.
Ma leginkább etűdkötetéről ismerjük, amely a zenei közép- és felsőoktatás részét
képezi hazánkban, ezen kívül még ma is használják Mozart koncertjeihez készült,
stílusosnak nem éppen mondható kadenciáit.
François Borne (1840–1920) fuvolaművész-zeneszerző Carmen-fantáziájáról
(Fantaisie brillante sur Carmen) vált híressé, amely a mai fuvolarepertoár fontos
része. Taffanelnek is ajánlott egy művet, a Ballade et danse des lutins-t. Borne –
zeneszerzői munkássága mellett – a bordeaux-i Operaház tagjaként, valamint a
Conservatoire de Musique de Toulouse (Toulouse-i Konzervatórium) tanáraként
tevékenykedett. Donjonnal szemben Borne inkább zeneszerzőként vált híressé, mint
hangszeres művészként.
Számos további, talán kevésbé jelentős francia nevet említhetnék dolgozatom
első fejezetében (például Victor Coche,33 Paul Hippolyte Camus34 és Joseph Guillou
nevét), de figyelmemet elsősorban azokra a művészekre koncentráltam, akik
Taffanelhez hasonló pályát futottak be, vagyis fuvolás zeneszerzőként és fuvolás
tanulmányok írójaként működtek.
A Taffanel munkásságának előzményeit felvázoló bevezető fejezet zárásaképpen
az alábbiakban összefoglalom a francia fuvolás zeneszerzők jelentőségét, pár szót
32 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005): 27.o. 33 Victor Coche (1806-1881) francia fuvolás és zeneszerző, a párizsi Conservatoire-ban Tulou asszisztenseként tanított. Kezdetben Böhm híveként lépett fel, majd később ellene fordult. 34 Paul Hippolyte Camus (1796-1869) párizsi fuvolaművész és zeneszerző, az új Böhm-fuvolák lelkes támogatója és reklámozója.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 12
ejtve a Taffanelt követő nemzedékről, majd a német földön, Angliában és hazánkban
tevékenykedő, kiemelkedő fuvolás zeneszerzőkről. Jól látható ugyanis, hogy a XIX.
század végéig a hangszerjáték és az alkotói tevékenység Európa-szerte szorosan
összetartozott. Nyilvánvalónak számított, hogy egy komoly előadó tisztában van a
zeneszerzés alapjaival, és legalább saját hangszerére komponál is. Arra is igény
mutatkozott, hogy újabb és újabb, a kor elvárásainak megfelelő hangszeriskolák
szülessenek. A legjelentősebb fuvolapedagógusok igyekeztek is kielégíteni a
keresletet.
Az eddig felsorolt művészek közül kilencen írtak fuvolaiskolát (Hotteterre,
Mahaut, Delusse, Devienne, Tulou, Drouët, Walckiers, Dorus és Altès), amelyek
közül angol fordításban sajnos csak Hotteterre, Mahaut és Devienne műve érhető
el.35 Zeneszerzői munkásságukat tekintve különbséget kell tenni azok között, akik
csak etűdöket, gyakorlatokat írtak hangszerünkre (Drouët, Donjon,) és a jelentősebb
fuvolás komponisták között (Hotteterre és Blavet fuvolaszonátái kiemelkedőek,
Walckiers operát, szimfóniát is írt, Devienne pedig számos értékes fuvolaconcertót).
Azok közül a fuvolás zeneszerzők közül, akik virtuóz, de zeneileg kevésbé értékes
szalondarabokkal bővítették repertoárunkat, vagyis az úgynevezett
„szalonkomponisták” szerzeményei közül csak Borne Carmen-fantáziáját és
Demersseman egyik Solo de concert-jét játsszuk rendszeresen, Tulou számtalan
brillírozó kompozíciója azonban nem bizonyult időtállónak.
Ebbe a kontextusba kell elhelyeznünk dolgozatom főszereplőjét, Taffanelt, aki a
francia fuvolaiskola hagyományának megfelelően zeneszerzést is tanult, de nem
bizonyult olyan termékeny komponistának, mint elődjei közül Hotteterre vagy
Devienne. Taffanel a szóló-, kamarazenei- és zenekari karrier mellett inkább a
vezénylés felé fordult, és ezzel újat mutatott a francia fuvolaiskola töretlenül felfelé
ívelő pályáján. Ebben a tekintetben kedvenc tanítványa, Philippe Gaubert (1879-
1941) követte őt, aki szintén jelentős karmesteri pályát futott be amellett, hogy
zeneszerzőként is igen termékenynek bizonyult. Taffanel halála után Gaubert fejezte
be mestere fuvolametódusát (Méthode complète de flûte), saját gyakorlatainak és
35 Balogh Vera fuvolaművész már elkészítette az említett fuvolaiskolák magyar fordítását, kiadásuk szervezés alatt áll. Balogh Vera: A 18. századi francia fuvolaiskolák. DLA disszertáció, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2014. (Kézirat.) IX. o.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 13
véleményének hozzáadásával. A művet ma Taffanel-Gaubert metódus néven
ismerjük.36
A fuvolás zeneszerzők sorát Marcel Moyse – aki nem szerzett jelentősebb
műveket, hanem inkább csak gyakorlatokat, hangképző füzeteket írt – fia, Louis
Moyse (1912-2007) zárja, aki saját kompozícióinak (például fúvósötös, két
fuvolaszonáta, szvit és más művek) bővítése mellett arra is hangsúlyt fektetett, hogy
albumokba gyűjtse a korábbi francia fuvolaműveket. Leghíresebb gyűjteménye a
Flute Music by French Composers.37 Ez a kötet tartalmazza a Taffanel számára írt, a
Morceaux de concours fejezetben részletesen tárgyalt fuvoladarabokat is.
1.1.2. A német fuvolaiskola
Szót kell ejtenem a XVIII. és a XIX. század német, angol és magyar virtuózairól,
fuvolaiskola-szerzőiről és fuvolás zeneszerzőiről is, akik közül Johann Joachim
Quantz (1697-1773) a legjelentősebb, Nagy Frigyes porosz király udvari zenésze és
fuvolatanára, a potsdami udvar zeneszerzője és kamarazenésze. 1752-ben megjelent
fuvolaiskolája (Versuch einer Anweisung der Flöte traversiere zu spielen) a mai
napig a fuvolaoktatás jelentős műve, emellett pedig a gáláns zene előadói
gyakorlatának értékes dokumentuma.38 Zeneszerzői munkássága minden eddig
felsorolt művészé közül a legjelentősebb, szonátái, triószonátái és koncertjeinek
színvonala felveszi a versenyt korának legjelentősebb komponistáéival. Quantz,
Hotteterre-hez hasonlóan több hangszeren is játszott, a fuvolán kívül oboán,
trombitán és vonós hangszereken.
36 Lásd bővebben A Taffanel-Gaubert metódus című fejezetet. 37 Louis Moyse: Flute Music by French Composers (New York: G. Schirmer, Inc. 1967) 38 Quantz fuvolaiskolája Székely András fordításának köszönhetően 2011 óta magyar nyelven is hozzáférhető. (Budapest: Argumentum Kiadó, 2001)
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 14
4. Adoph Menzel: Nagy Frigyes fuvolakoncertje (Nagy Frigyes király fuvolázik, a csembalónál C. Ph. E. Bach, Quantz a jobb szélen)
Johann George Tromlitz (1725-1805) német fuvolaművész, zeneszerző
(legjelentősebb szerzeménye 6 fuvolapartitája) és hangszerépítő 30 éven át
kísérletezett a fuvola továbbfejlesztésével, ezáltal Böhm elődjének is tekinthetjük őt.
Olyan további billentyűket adott hozzá az akkoriban csak egyetlen billentyűs
hangszerhez, amelyek segíthetnek a nehezen intonálható vagy fakó hangok (például a
„b” vagy a „gisz”) képzésében. 1791-ben Tromlitz is írt egy fuvolatanulmányt
Ausführlicher und gründlicher Unterricht die Flöte zu spielen címmel.39 Saját
hangszerein erőteljes alsó hangokat képzett, ezért sokszor ellentétbe állították
Devienne lágyabb hangjával. Tromlitz – kritikusai által trombitaszerűnek nevezett –
erős hangképzése az akkori német ízlést szimbolizálta, Devienne-é pedig a finomabb
franciát.40
A XIX. század első felének legtermékenyebb fuvolás zeneszerzője a dán
származású, de német földön nevelkedett Friedrich Kuhlau (1786-1832) elsősorban
zongoraművészként és komponistaként tevékenykedett. Csak gyermekkorában tanult
fuvolázni, de később rendkívül sok művet írt hangszerünkre. Kuhlaut „a fuvola
Beethovenjének” is szokták nevezni, minden bizonnyal azért, mert jó barátságban
állt a nagy bécsi zeneszerzővel, akit példaképének tekintett. Több mint 300
kompozíciójának legalább negyedében szerepelteti hangszerünket. Saját bevallása
39 Ardal Powell: Johann Geroge Tromlitz In: The Galpin Society Journal 51. (1998. Július) 232-234. 40 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 126. o.
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 15
szerint elsősorban anyagi okok vezérelték abban, hogy ilyen sok fuvolaművet írjon,
hiszen az akkori tehetős amatőr fuvolások jól megfizették műveit.41 Bármi késztette
is arra, hogy a hangszerünkre komponáljon, az utókor hálásan gondozza munkáit, és
szülővárosában, Uelzenben kétévenként nemzetközi fuvolaversenyt rendeznek a
tiszteletére.
A fuvolás Fürstenau-család legifjabb tagja és leghíresebb fuvolaművésze, Anton
Bernhard Fürstenau (1792-1852) az utazó virtuózok népes táborához tartozott.
1815-ben jó barátságba került Carl Maria von Weberrel, aki nagy hatással volt
műveire. Írt többek között egy Bevezetés és variációk Weber Euryanthe című
operájának témáira című fuvoladarabot, valamint fantáziákat Weber más művei
nyomán, manapság azonban inkább etűdjeit játsszuk.42
A modern fuvola megújításáról híres német fuvolás zeneszerző és hangszerépítő,
Theobald Böhm (1794-1881) életét részletesen tárgyalom a későbbi fejezetekben,
mert munkássága jelentős hatást gyakorolt a francia fuvolaművészekre is.
Franciaországban Louis Dorus-nek és Paul Taffanelnek köszönhetően korábban
elterjedt a felépítésében és anyagában forradalmasított Böhm-fuvolák használata,
mint a hangszerépítő saját hazájában.
Wilhelm Popp (1828-1903), Louis Drouët tanítványának és a Hamburgi
Filharmonikus Zenekar fuvolásának nevét korunk fuvolásai a több mint 500,
hangszerünkre komponált virtuóz darabjáról és számos etűdjéről ismerik, amelyeket
manapság leginkább az alsófokú zenei oktatásban használnak. Popp is áttért a Böhm-
fuvolák használatára, és műveinek komponálásakor kihasználta az új hangszer
nyújtotta lehetőségek széles körét.
41 Nancy Toff: The Flute Book. A Complete Guide for Students and Performers. (New York: Oxford University Press, 1996): 247. o. 42 U. o. 251. o.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 16
1.1.3. Alkotó fuvolások Európa más országaiban
A németek és a franciák között számos kiváló fuvolás zeneszerzőt sorolhattam fel,
Európa más nemzetei közül azonban mindössze néhány kiemelkedő nevet tudok
megemlíteni.
Az angol fuvolaiskola művésze, Charles Nicholson (1795-1837) a londoni
Királyi Akadémia (Royal Academy of Music) alapításakor az intézmény első
fuvolatanáraként, emellett pedig a londoni Olasz Opera első fuvolásaként is
működött. Szokatlanul erős fuvolahangját sokan csodálták, ezt a Clementi cég által
gyártott nagylyukú fuvolán érte el. Nicholson fuvolahanggal kapcsolatos hitvallása
szerint egész életében az oboáéhoz közeli hangot keresett.
Sokat játszott, közkedvelt e-moll fuvolaversenyünk szerzője, Saverio
Mercadante (1795-1870) fiatalkorában a zeneszerzés mellett fuvolázni és hegedülni
is tanult a nápolyi Konzervatóriumban. Kortársai, Rossini és Donizetti sikerei
háttérbe szorították Mercadante munkásságának jelentőségét, de számunkra fontos
szerepet tölt be a fuvolás zeneszerzők sorában. 1818 és 1819 között mintegy hat
fuvolaversenyt komponált, amelyek szólistájaként a művek bemutatásakor minden
alkalommal ő maga állt a közönség elé. A kéziratos partitúrák ma a nápolyi
Konzervatóriumban találhatóak.43
Az olasz fuvolaiskola kiemelkedő alakja Giulio Briccialdi (1818-1881), aki
tanár nélkül, önállóan tanult meg hangszerünkön játszani, majd koncertturnék
alkalmával mutatta be tudását Európában és Amerikában. Az olasz művész számos,
fuvolára írt virtuóz műve közül a leghíresebb a Velencei karnevál című variációs
darabja, amelyet csak az akkoriban elterjedt Böhm-fuvolákon lehetett eljátszani.
Briccialdi egy fontos és értékes javítást is eszközölt Böhm új hangszerén: neki
köszönhetjük a mai „h” és „b” billentyűt, amelyeket az olasz fuvolaművész ügyesen
kitalált konstrukciója szerint, a bal kezünk hüvelykujjával tudunk variálni.
Ernesto Köhler (1849-1907), az olasz fuvolások másik büszkesége ma
leginkább etűdsorozatáról híres, amelyet a magyar középfokú oktatás is előnyben
43 Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Saverio_Mercadante
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 17
részesít. Köhler Bécsben, majd Szentpétervárott tevékenykedett, fuvolaművészként
és zeneszerzőként. Több mint 100 fuvolás műve (etűdök, szólóművek, fuvoladuók)
mellett operát és balettzenét is komponált.
Az olasz fuvolások közül Leonardo de Lorenzo (1872-1962) az a zeneszerző,
aki fuvolaiskolát44 is írt 1912-ben, méghozzá kétnyelvűt – anyanyelve mellett
párhuzamosan angolul is tanulmányozható a kötet, saját fordításában –, mivel a
művész 16 évesen emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, és ott a New York-i
Filharmonikus Zenekar első fuvolásaként koncertezett. Briccialdihoz hasonlóan
Lorenzo is írt Velencei karnevált – virtuóz variációs darabot a kor divatos dallamára.
A dán származású fuvolaművész-zeneszerző, Joachim Andersen (1847-1909)
Paul Taffanel személyes jó barátjává vált. A francia fuvolaművész Andersen etűdjeit
tanította a párizsi Conservatoire fuvolaosztályában, mert nemcsak technikailag,
hanem zeneileg is sokra tartotta ezeket a romantikus gyakorlatokat. Taffanel
különösen szerette Andersen Op. 15-ös sorozatát, amelyet kötelezővé is tett
növendékei számára, tanulmányaik során. Andersen egészen 1892-ig a Berlini
Filharmonikus Zenekar alapító tagjaként koncertezett, amikor a nyelvében fellépő
bénulás miatt abba kellett hagynia a fuvolázást. Ekkor, Taffanelhez hasonlóan a
vezénylésnek szentelte minden idejét. Mai napig híres etűdjein kívül Andersen más
műveit napjainkban csak igen ritkán játsszuk. Ennek oka abban keresendő, hogy ezek
a kompozíciók kielégítették ugyan a kor ízlésének követelményeit, de az ilyesfajta
szalondarabok – hasonlóan Tulou és Altès műveihez – nem bizonyultak időtállónak.
Ugyanakkor el kell ismerni, hogy mind etűdjeiben, mind zongorakíséretes műveiben
Andersen a későromantikus harmóniavilág alapos ismeretéről tesz tanuságot, ilyen
szempontból darabjai messze meghaladják a legtöbb szalonszerző alkotásait.
A német származású, de Magyarországon (Sellyén, Baranyában) született
fuvolaművész, Amtmann Prosper (1809-1854) és az osztrák származású Doppler-
fivérek, Franz (1821-1883) és Karl (1825-1900) Doppler a XIX. századi
úgynevezett utazó virtuózok leghívebb megtestesítői. A főleg Bécsben és Pesten
koncertező fuvolás fivérek számos fuvolaművet komponáltak – részben közösen is,
két fuvolára és zongorára –, és ezekkel a bravúrdarabokkal bejárták egész Európát.
44 Leonardo de Lorenzo: L’Indispensabile. A complete modern school for the flute. Scuola moderna di perfezionamento per flauto. (New York: C. Fischer, 1912)
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 18
Prosper magyarnak vallotta magát, és a Doppler fivérek is jelentős szerepet játszottak
a magyar zenei életben, többek között az 1853-ban alapított Filharmóniai Társaság
létrejöttében. Mindhármuk műveit magyaros hangvétel jellemzi, így joggal
tekinthetjük őket magyar fuvolás zeneszerzőknek. A Doppler-fivérek munkássága
ugyanakkor közel sem korlátozódott a fuvolára. Operaszerzőként is jelentősek
voltak, és karmesteri tevékenységük is említésre méltó. Fuvolaiskolát, etűdöket nem
írtak, de Franz a bécsi Zeneakadémia professzoraként folytatott pedagógiai
tevékenységet.
A Dopplereknél korábbi és kevésbé ismert osztrák fuvolás Georg Bayrt (1773-
1833) azért kell megemlítenünk, mert az elsők egyike volt, aki a többszólamú
játékkal kísérletezett, és saját fuvolaműveiben multifóniákat is használt, amit
azonban az akkori kor egyrészt nem fogadott el, másrészt csalásnak bélyegzett. Bayr
1823-ban, Practische Flötenschule címmel fuvolaiskolát is írt.
A Habsburg Birodalom cseh területéről származott a szintén igen termékeny
fuvolás zeneszerző, Adolf Terschak (1832–1901), művei azonban nem tanúskodnak
nagy fantáziáról.
Szellemes fuvolaversenyéről ismerjük a szintén cseh Vilém Blodeket ( 1834-
1874), aki emellett más fuvolaműveket is komponált. Maga is fuvolás volt, sőt
fuvolaiskolát is írt, viszont zongoristaként és karmesterként is működött, és
zeneszerzői tevékenysége sem koncentrálódott csupán a hangszerünkre.
Szólhatunk még a szentpétervári Vladimir Cibinről (1877-1949), aki szintén
híres fuvolavirtuóz volt, fuvolaiskolát is írt, és művei is maradtak fenn. Taffanel
feltehetőleg megismerkedett vele személyesen is. Oroszországban a későbbiekben is
akadt néhány fuvolás etűdszerző, leginkább Nyikolaj Platonov (1894-1967), akinek
gyakorlatai a mai magyar tananyagban is szerepelnek. Paul Taffanel minden
bizonnyal azért is tanult zeneszerzést a fuvolázással párhuzamosan, mert a XVII-
XIX. századi hagyományoknak megfelelően az akkori művelt hangszerjátékosoktól
elvárták, hogy saját műveket szerezzenek. A hangszerek és a hangszerjáték fejlődését
a virtuózok saját kompozícióikkal tudták a leglátványosabban bemutatni.
Zongoristák, mint Liszt, Thalberg vagy Chopin, hegedűsök, mindenekelőtt Paganini,
de más hangszeresek és énekesek is járták Európa szalonjait és koncerttermeit, hogy
FUVOLÁS ZENESZERZŐK FRANCIAORSZÁGBAN A XVII. SZÁZADTÓL NAPJAINKIG 19
csodálatot ébresszenek a közönségben, és megihlessék koruk jelentős zeneszerzőit.
Ezen művészek sorába illeszkedett bele fuvolásként a német Böhm, az olasz
Briccialdi, az osztrák Doppler-fivérek és néhány francia virtuóz, akik saját
műveikkel – és sok esetben a maguk által tervezett és épített hangszerükkel –
„reklámozták” tudásukat, mutatták be virtuozitásukat. Taffanel kevésbé tartozott bele
ebbe a körbe, nem utazott sokat, munkássága elsősorban Párizshoz köthető. Itt
azonban közvetlenül és közvetve is olyan hatást fejtett ki, amely mind a
fuvolajátékban, mind a fuvolarepertoárban máig érezhető.
Paul Taffanel egyike az utolsó fuvolás polihisztoroknak, akik ezt a hagyományt
követik. Ugyanakkor, míg a hangszerjáték és az alkotói tevékenység korábban oly
evidens kapcsolata a XX. század elején megszűnt, az utóbbi néhány évtizedben ismét
felbukkantak olyan fuvolaművészek, akik hangszerükre komponálnak. Legtöbbjüket
a továbbfejlődő fuvola és különösen az újonnan felfedezett vagy meghonosított
játékmódok ihletik meg, ezek alkalmazását propagálják a közönségnek, a fuvolás
pályatársaknak és a zeneszerzőknek. A paletta nemzetközi, (a teljesség igénye
nélkül) az amerikai Robert Dicktől, John Fonville-től és Ann LaBergtől az angol Ian
Clarke-on, a svájci Matthias Ziegleren, a francia Pierre-Yves Artaud-n, a holland Jos
Zwaanenburgon és Will Offermanson keresztül a magyarokig terjed (Matuz István,
Gyöngyössy Zoltán, Ittzés Gergely). A vezénylés, amely Taffanelnek is második
hivatásává vált, szintén divat manapság a fuvolások körében. Számos jeles fuvolás
érzi kevésnek hangszerét pályája delén, és kezd dirigálással foglalkozni (pl. Jean-
Pierre Rampal, Peter-Lukas Graf, James Galway, Ramson Wilson, Patrick Gallois,
Benoit Fromanger, Jaime Martín és Drahos Béla, hogy csak a legjelentősebbeket
említsük). Ilyen módon azt mondhatjuk, hogy a Taffanel által ápolt hagyomány és
attitűd nem veszett el véglegesen, és ő bizonyos értelemben a két világ határán áll:
egyesítve magában a régi hagyatékot és a modern szemlélet csíráját.
20
1.2. A párizsi Conservatoire
Európa egyik legrégebbi és leghíresebb zenei intézménye, a párizsi Conservatoire
olyan zeneszerző nagyságokat adott a világnak és tudott a tanárai között, mint César
Franck, Camille Saint-Saëns, Georges Bizet, Claude Debussy, Maurice Ravel,
Gabriel Fauré, Arthur Honegger, Olivier Messiaen, Nadia Boulanger és Pierre
Boulez, a legendás hangszervirtuózokról nem is beszélve. Paul Taffanel életében
rendkívül fontos szerepet töltött be ez a jeles intézmény, ezért mindenekelőtt
ismertetni szeretném alapításának és fejlődésének történetét.1
A nagy francia forradalom alatt több kísérlet is történt egy párizsi zenei
intézmény alapítására. A Nemzeti Gárda 1789-ben még csak 45 tagú fúvószenei
együttese főként gyermekekből, fiatalokból állt, számuk hónapról hónapra egyre
nőtt. A zenei feladatokat a Gárda katonái és még inkább fiaik látták el: nemzeti
fesztiválokon játszottak, és további tagokat toboroztak az együttesbe.2 A Nemzeti
Gárda támogatta a zenei kezdeményezéseket, azt remélve, hogy a feszült politikai
légkörben a nemzeti dalok, énekek lelkesítik a francia népet. A korábbi évek
szalonjait, udvari együtteseit a forradalom eltörölte: másfajta, a nemzeti
összetartozást erősítő és a forradalom eredményeit hangoztató zenére volt szükség.3
1792-ben azonban pénzügyi okok miatt feloszlatták a Gárda fúvósegyüttesét, ezért
Bernard Sarrette,4 a Nemzeti Gárda kapitánya és zenei vezetője 1792 júniusában
megalapította az Institut National de Musique zeneiskolát, ahol tanárként alkalmazta
a gárdazenekar tagjait.5 A Nemzeti Zenei Intézmény az 1794-es év végére már 80
tanítványt számolt. Évekkel korábban, 1784-ben Gossec6 irányításával már létrejött
egy másik zenei intézmény, az École Royale de Chant, vagyis a Királyi Énekes
1 Taffanel három tanszakot végzett a Konzervatóriumban: fuvolát, zeneelméletet és fúgaszerkesztést, majd 1893-ban professzorrá nevezték ki. 2 William Montgomery: „Seeking François Devienne” The Flutist Quarterly XXXV/1 (2009. Ősz): 38-42. 40. 3 F. W. J. Hemmings: Culture and Society in France 1789-1848. (London: Bloomsbury Reader, 1987): 48. o. 4 Bernard Sarrette (1765-1858) bordeaux-i születésű könyvelő, aki a francia forradalom idején Párizsban csatlakozott a Nemzeti Gárdához, és annak zenészeit felügyelte annak ellenére, hogy ő maga nem volt muzsikus. 5 Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon (Budapest: Zeneműkiadó Vállalat, 1985): harmadik kötet 291. o. 6 François-Joseph Gossec (1734-1829) belga származású francia zeneszerző, Rameau tanítványa, 1773-1777-ig a Concert Spirituel igazgatója. A Concert Spirituelről lásd bővebben a dolgozat első fejezetét.
A PÁRIZSI CONSERVATOIRE 21
Iskola, mely a párizsi Operaház számára képzett énekeseket. 1795. augusztus 3-án a
Nemzeti Gárda engedélyével és anyagi támogatásával a két párizsi zenei intézmény,
az École Royale de Chant és az Institut National de Musique összevonásával
megalakult a Conservatoire National Supérieur de Musique, a mai párizsi
Conservatoire. A teljes tantestület az École Royale de Chant épületébe,7 Párizs IX.
kerületébe költözött.8
1796 októberében 351 fiatal kezdte meg tanulmányait, 115 professzor
irányításával. Az intézmény élére az alapítót, Bernard Sarrette-et nevezték ki
igazgatónak.9 Ugyanakkor továbbra is elkülönült az intézmény kétféle célja:
zenészek képzése a hadsereg, énekeseké pedig az opera számára. Körülbelül 1860-ig
a hangszeres növendékek között további különbséget tettek annak alapján, hogy
pódiumművészek, illetve zeneszerzők szeretnének-e lenni, vagy csak a hadsereg
együttesében kívánnak részt venni. Területileg azonban nem különítették el őket,
ugyanabban az épületben tanultak.10
Sarrette-et olyan híres zeneszerzők követték a Konzervatórium igazgatói
posztján, mint Cherubini,11 Auber,12Thomas,13 Dubois14 és Fauré (1. táblázat).
7 Az épületben Sarrette kezdeményezésére 1801-ben kezdték meg a könyvtár kialakítását, 1806-ban pedig a híres koncertteremét, amit 1811-ben fejeztek be, François-Jacques Delannoy építész tervei alapján. Ebben a teremben zajlott többek között az év végi vizsgaverseny, a concours is. 8 Az École Royale de Chant épülete az akkori rue du Faubourg Poissonnière utcában állt, ami a mai rue du Conservatoire és a rue Sainte-Cécile sarkán található. 1853-ig egy másik bejárata is volt az épületnek a rue Bèrgere felől, mely már megszűnt. A mai főbejárat a rue du Conservatoire felől közelíthető meg. 9Forrás: Grove Music Online 10 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005): 16.o. 11 Luigi Cherubini (1760-1842) híres olasz zeneszerző és zenetanár, a párizsi zenei élet meghatározó alakja a XVIII-XIX. század fordulóján. 1822-1842-ig a párizsi Conservatoire igazgatója. 12 Daniel Auber (1782-1871) francia zeneszerző, a XIX. századi vígopera egyik legjelesebb képviselője, példaképének Rossinit tekintette. 13 Ambroise Thomas (1811-1896) francia zeneszerző, leghíresebb operái a Mignon és a Shakespeare műve alapján írt Hamlet. 14 François-Clément Thèodore Dubois (1837-1924) francia zeneszerző és orgonaművész, 1861-ben elnyerte a Prix de Rome zeneszerző díjat a párizsi Konzervatóriumban, ahol később tanár, majd 1896-tól 1905-ig igazgató lett.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 22
Igazgató neve Évszám
Bernard Sarrette 1795-1822
Luigi Cherubini 1822-1842
Daniel Auber 1842-1871
Ambroise Thomas 1871-1896
Thèodore Dubois 1896-1905
Gabriel Fauré 1905-1920
Henri Rabaud 1921-1941
Claude Delvincourt 1941-1954
Mercel Dupré 1954-1956
Raymond Loucheur 1956-1962
Raymond Gallois-Montbrun 1962-1983
Marc Bleuse 1984-1986
Alain Louvier 1986-1991
Xavier Darasse 1991-1992
Marc-Olivier Dupin 1993-2000
Alain Poirier 2000-2009
Pascal Dumay 2009
Bruno Mantovani 2010 1. sz. táblázat
François Devienne fuvola- és fagottművész és Antoine Hugot15 – Sarrette és
Gossec mellett – szintén jelentős szerepet játszott az intézmény alapításában, ezért
1795-ben mindketten a Conservatoire első fuvolatanárai lettek, Jacques
15 Antoine Hugot (1761-1803) francia fuvolaművész és zeneszerző, Devienne-nel együtt a Concert Spirituel tagja.
A PÁRIZSI CONSERVATOIRE 23
Schneitzhoeffer,16 Johann Georg Wunderlich17 és Nicholas Duverger18 mellett.19
Devienne a Nemzeti Gárda Zenei Együttesének tagjaként kezdetben még csak kiváló
zenészhez méltatlan feladatokat kapott Sarrette kapitánytól. Az éppen aktuális zenei
fesztiválra komponált dalokat kellett hangosan énekelnie az utcán, ezzel lelkesítve a
francia népet. A zenetanítás mellett adminisztratív feladatokkal is megbízták.20 1795-
ben nagy előrelépést jelentett tehát Devienne számára, hogy az éppen akkor
megalakult Conservatoire professzorává nevezték ki. A Konzervatórium első
tanáraiként Devienne és Hugot is írt pedagógiai tanulmányt a fuvolatanításról.
Devienne könyve, a Nouvelle Méthode théorique et pratique pour la flûte 1794-es
keltezésű, Hugot tanulmányát (Méthode de flûte) a művész hirtelen halála miatt
Wunderlich fejezte be és adta ki 1804-ben. A két alapító fuvolaművész egyazon
évben, 1803-ban halt meg tragikus körülmények között, miután mindketten
elveszítették ép elméjüket.21 1795-től napjainkig összesen 20 professzor tanított a
fuvolatanszakon (2. sz. táblázat).
16 Jacques Scheitzhoeffer (1754-1829) a párizsi Operaház fuvolásaként és oboásaként is koncertezett, de életéről, munkásságáról nem maradtak fenn további feljegyzések. 17 Johann Georg Wunderlich (1775-1818) szintén a XVIII. század végi Párizs első élvonalbeli fuvolásai közé tartozott, és ő is a Concert Spirituel tagjaként koncertezett. Devienne és Hugot halálakor, 1803-ban előléptették a Konzervatórium első fuvolaprofesszorává. Legtehetségesebb tanítványa Jean Louis Tulou (életét lásd a dolgozat első fejezetében). 18 Nicholas Duverger életéről igen keveset tudunk, még születésének és halálozásának évszámait sem tűntetik fel, a többi párizsi konzervatóriumi tanárral ellentétben. Patricia Ahmad szerint a Concert Sprituel mindössze egyetlen koncertjén lépett fel, Haydn Sinfonia Concertante-jának előadásakor, 1786. április 7-én. Forrás: Patricia Joan Ahmad: The Flute Professors of the Paris Conservatoire from Devienne to Taffanel, 1795-1908. DLA disszertáció, North Texas State University, 1980. (Kézirat). 34. o. 19 Devienne, Hugot és Schneitzhoeffer a Conservatoire úgynevezett Első Osztályán, míg Wunderlich és Duverger a Második Osztály tagozatán tanítottak. Az Első Osztályba a tehetségesebb, idősebb növendékek kerültek, míg a Második Osztály tanárai a fiatalabbakat oktatták. Forrás: Patricia Joan Ahmad: The Flute Professors of the Paris Conservatoire from Devienne to Taffanel, 1795-1908. DLA disszertáció, North Texas State University, 1980. (Kézirat). 7. o. 20 William Montgomery: „Seeking François Devienne” The Flutist Quarterly XXXV/1 (2009. Ősz): 38-42. 40. 21 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 210-212. o.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 24
Professzor neve Tanítási időszak
François Devienne 1795-1803
Antoine Hugot 1795-1803
Jacques Schneitzhoeffer 1795-1802
Johann Georg Wunderlich 1795-1819
Nicholas Duverger 1795-1802
Joseph Guillou 1819-1829
Jean Louis Tulou 1829-1859
Vincent-Joseph Dorus 1860-1868
Henri Altès 1868-1893
Paul Taffanel 1893-1908
Adolphe Hennebains 1909-1914
Leopold Lafleurance 1915-1919
Philippe Gaubert 1920-1931
Marcel Moyse 1932-1940, 1946-1951
Gaston Crunelle 1941-1969
Jean-Pierre Rampal 1969-1981
Michel Debost 1981-1989
Alain Marion 1977-1998
Pierre-Yves Artaud22 1990-2014
Sophie Cherrier 1998- 2. sz. táblázat
A párizsi Konzervatóriumot 1946-ban két részre osztották annak érdekében, hogy
a drámatagozatot különválaszthassák a zenétől és a tánctól.23 A két új
konzervatórium a következő: Conservatoire National Supérieur de Musique et de
22 Pierre-Yves Artaud idei nyugdíjba vonulásakor utódjául Philippe Bernoldot nevezték ki a Conservatoire fuvolaprofesszorának Sophie Cherrier mellé. Bernold az elmúlt években Artaud asszisztenseként tanított az intézményben. 23 Rebecca M. Valette: „The French School: What is so French about It?” The Flutist Quarterly XXXVI/1 (2010. Ősz): 22-35. 23.
A PÁRIZSI CONSERVATOIRE 25
Danse de Paris (CNSMDP), a zene- és tánctagozat, valamint a Conservatoire
National Supérieur d'art Dramatique (CNSAD), a drámatagozat. Ez utóbbi
intézmény az eredeti épületben maradt, a zene- és tánctagozat pedig 1990-ben a Rue
de Madridból – ahová 1946-ban, a két tagozat kettéválásakor került – Párizs XIX.
kerületének egy új, modern épületébe költözött, mely a Cité de la Musique, a város
zenei negyedének részét képezi. Az épület Christian de Portzamparc24 tervei alapján
készült és a Cité de la Musique a Parc de la Vilette nevű városrészhez tartozik.
Amikor 1860-ban Taffanel beiratkozott a Konzervatóriumba, Daniel Auber volt
az igazgató, és 68 tanárt, valamint 554 nappali tagozatos növendéket tartottak
számon.25 A főtárgyórák csoportban zajlottak, egyéni óra nem létezett. A
fuvolaosztály létszáma évről évre változott, átlagosan 12 növendék járt erre a
szakra.26 A fuvolatanárok ma is közös óra keretében tanítanak, így a diákok
folyamatosan figyelemmel kísérhetik egymás játékát, fejlődését, a tanárnak pedig
nem kell ismételgetnie önmagát, ahogyan ez egyéni órák esetében gyakran előfordul.
Az alapítást követően hosszú ideig csak egy fuvolaosztály létezett, egyetlen
fuvolatanárral,27 de a professzorok mindig asszisztensek segítségét veszik igénybe,
akiknek elsősorban a technikai képzés a feladata.28 1977 óta két professzor tanít az
intézményben: Sophie Cherrier és Philippe Bernold.29
Európa legnevesebb zenei egyetemére, a párizsi Conservatoire-ba igen nehéz
felvételt nyerni. A fuvolatanszakra jelentkezők – átlagosan 150-en – az első
fordulóban 3 napig versengenek, és közülük csak minden tizedik jut el a végső
fordulóig. A külföldieknek is személyesen kell megjelenniük a felvételi vizsgán. A
24 Christian de Portzamparc 1944-es születésű francia építész. Portzamparc tervezte a berlini francia nagykövetség épületét és a Philharmonie Luxembourg koncerttermét is. 25 Auber 1842-től 1871-ben bekövetkezett haláláig vezette az intézményt. 26 Edward Blakeman: Taffanel. Genius of the Flute. (New York: Oxford University Press, 2005): 16.o. 27 Kivétel az alapítást követő néhány év, amikor öt fuvolatanár tanított. 1816 óta csak egy professzor oktat. 28 Philippe Gaubertnek például Marcel Moyse volt az asszisztense, Taffanelnek Hennebains, Rampalnak Marion. Ma két tanár páros tanít az intézményben: Sophie Cherrier asszisztense Vincent Lucas, az Orchestre de Paris szólófuvolistája, Bernoldnak pedig Florence Souchard segít, aki szintén az Orchestre de Paris fúvósszólamának tagja, és aki Pierre-Yves Artaud asszisztenseként is tevékenykedett. Egy tanár heti 12 órát tanít, az asszisztensek kevesebbet, és minden növendék jár a tanárhoz és az asszisztenshez is. A két osztály növendékei nem keverednek, tehát vagy a Cherrier-Lucas, vagy a Bernold-Souchard páros tanítja őket. A fafúvós blattolástanár Helène Devilleneuve, a Francia Rádiózenekar első oboistája. 29 Michel Debost: The simple flute. From A to Z. (New York: Oxford University Press, 2010): 173-175. o.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 26
döntő anyagát mindössze három héttel korábban küldik ki, ezzel biztosítva, hogy
minden jelentkezőnek ugyanannyi ideje legyen a felkészülésre, és így világos képet
alkothassanak a fiatalok képességeiről. A fuvolatanszakra évente 5-10 hallgató nyer
felvételt.
A XIX. században még lehetőség nyílt arra, hogy egy tanuló akár egyéves képzés
után indulhasson az év végi vizsgaversenyen, a concours-on, és amennyiben elnyerte
az első díjat (premier prix), diplomát szerezhetett. Taffanel, Gaubert, Jean-Pierre
Rampal és Maxence Larrieu egy év alatt végezte el a Konzervatóriumot, ma már
azonban hároméves a minimális képzés, amely a főtárgy mellett magában foglalja a
szolfézst, a zeneelméletet, a zenekari gyakorlatot, a lapról olvasási készség
fejlesztését és a kamarazenét is.
Michel Debost, aki 1981-1989-ig volt a Konzervatórium fuvolatanára, a The
simple flute című könyvében előnyösnek tartja, hogy a Conservatoire mellőzi azokat
a tantárgyakat, amelyek nem kötődnek közvetlenül a zenéhez (pl. pszichológia,
filozófia). Michel Debost30 1989-től 2011-ig az amerikai Oberlin Zenei Egyetem
tanáraként működött, így jó rálátással rendelkezik a francia és az amerikai zenei
egyetemek követelményeinek különbségeire. Könyvében kiemelte, hogy a párizsi
Konzervatóriumhoz képest az amerikai zenei egyetemeken túlzónak találja az
írásbeli feladatok mennyiségét, amit minden hangszeres tanszakon megkövetelnek.31
A másik lényeges különbség az amerikai és a francia zenei felsőoktatás között az,
hogy a párizsi Conservatoire főtárgy felvételi vizsgáján csak azok a jelentkezők
vehetnek részt, akik előtte bizonyították szolfézstudásukat.
A párizsi Conservatoire a mai napig Európa egyik leghíresebb, legrangosabb
zenei egyeteme. Amíg egy amerikai fuvolás sok lehetőség közül választhat,32 addig
egy francia diáknak a XIX. század eleje óta a mai napig az a leghőbb vágya, hogy
30 Michel Debost 1934-ben született, és hosszú ideig a párizsi zenei élet meghatározó alakjaként koncertezett, többek között az Orchestra de Paris szólófuvolásaként. Debost Jean-Pierre Rampalt követte a Conservatoire tanári székében, majd az Amerikai Egyesült Államokba – Ohioba – költözött, ahol azóta él és tanít. 31 Michel Debost: The simple flute. From A to Z. (New York: Oxford University Press, 2010): 173-174. o. 32 Pédául a Juilliard-, a Curtis-, a Rochester-, az Oberlin- és a New England Konzervatórium.
A PÁRIZSI CONSERVATOIRE 27
bekerüljön a Konzervatóriumba, és ott premier prix díjat nyerjen, legyen az illető
párizsi, bordeaux-i vagy marseille-i születésű.33
33 Paul Taffanel bordeaux-i, Jean-Pierre Rampal (1922-2000) marseille-i születésű, és mindkettejük édesapja belátta, hogy fiuk párizsi zenei életben való elhelyezkedéshez tehetségük mellett a Conservatoire diplomájára és első díjára lesz szükségük.
28
1.3. Böhm újításai és fogadtatásuk. A Böhm-Gordon per
A fuvolások ma szinte kivétel nélkül a Theobald Böhm1 (1794-1881) által 1847-ben
megújított modern fuvolán játszanak. Böhm változtatásai hangszerünk mechanikáját,
formáját és anyagát illetően forradalmi újításnak számítottak a XIX. század közepén,
annak ellenére, hogy a fuvola tökéletesítésére már sokkal régebben megérett az idő.
Böhm idejében – sőt, már jóval korábban is – sok más fuvolaművész is úgy
vélekedett, hogy a korabeli fuvolát jelentős hiányosságok jellemzik.2 Nem véletlen,
hogy Beethoven 1809-ben így fogalmazott: „Nem tudom elszánni magam, hogy
fuvolára írjak, mert ez a hangszer túlságosan korlátozott és tökéletlen.”3 Paul
Taffanel már tízévesen áttért az új szisztémájú hangszerre, és tanárával, Louis Dorus-
vel együtt jelentős szerepet játszott abban, hogy a francia művészek körében
elterjedjen az új fuvolák használata. Mindezek miatt fontosnak tartom a német
fuvolaművész, zeneszerző, hangszerépítő, aranyműves és fizikus munkájának és
eredményeinek rövid áttekintését.
Theobald Böhm Münchenben született, és édesapja foglalkozását, az
aranyművességet tanulta ki, szabadidejében pedig zenélt: először flageolet-n,4 majd
egybillentyűs Proser-fuvolán5 játszott. Bár eredeti mesterségét sokáig folytatta,
közben fuvolásként is felfelé ívelt a karrierje: 1818-ban a müncheni Királyi Zenekar6
szerződtette. Közben a híres utazó virtuózok, Liszt, Chopin, Paganini és a Doppler-
fivérek mintájára Böhm is hangversenykörutakon vett részt, és ezeken elsősorban
1 A fuvolaművész nevét kétféleképpen írják: Böhm és Boehm. Dolgozatomban az előbbit választom, egyrészt azért, mert Magyarországon a fuvolakészítő nevét ebben a formában írjuk, másrészt a művész családtagjai is legtöbbször így használták. Böhm nyolc gyermekéből hat Böhmnek írta le a nevét, ennek ellenére a családi sírkövön a második alak szerepel. Ennek az lehet a magyarázata, hogy Böhm a hangszereit külföldön, elsősorban Franciaországban és Angliában értékesítette. Az angol és a francia nyelvből hiányzik az „ö” betű, ezért ezt Böhm maga is az „oe” hangzóval helyettesítette leveleiben, írásaiban. 2 Az akkori fuvolákon csak bizonyos hangnemekben lehetett tisztán játszani – ezért szinte minden klasszikus versenymű G-dúrban és D-dúrban íródott –, emellett a különböző regiszterek kiegyenlítetlenül szóltak, a fuvola hangereje korlátozottnak hatott, és a művészek a megszólaltatás bizonytalanságára is panaszkodtak. 3 Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái. (Budapest: HTSART, 2005): 11. o. 4 A fuvola egyik egyszerű fajtája, 6-7 hanglyukkal és fúvókával ellátva. Manapság holland és svájci népi hangszer. 5 Ardal Powell: The Flute (New Haven: Yale University Press, 2002): 164. o. 6 Mivel a müncheni Királyi Zenekart már korábban összevonták a mannheimi zenekarral, ezért ekkoriban az egyik legjelentősebb együttesnek számított német földön.
BÖHM ÚJÍTÁSAI ÉS FOGADTATÁSUK. A BÖHM-GORDON PER 29
saját, fuvolára komponált műveit játszotta.7 I. Miksa király8 támogatta Böhm
munkásságát, ezért koncertturnéi idejére elengedték a zenekartól.
1828-ban Paganini játéka nagy hatást tett Böhmre, aki „az ördög hegedűsének”
virtuozitását saját hangszerén szerette volna utánozni, rájött azonban arra, hogy
technikai korlátokba ütközik, és ettől kezdve komolyan foglalkoztatni kezdte a
fuvola tökéletesítésének gondolata. Még ebben az évben fuvolakészítő műhelyt
rendezett be Münchenben, a király támogatásával. Böhm kezdetben művészként és
hangszerkészítőként is az angol Nicholsont tekintette példaképének. 1832-ben
gyűrűs-, majd 1847-ben cilindrikus fuvolát tervezett és gyártott.
A kónikus9 gyűrűs fuvola elkészítésekor még nem változtatott a hangszer furatán,
csak a hanglyukak elhelyezésén és méretén. A lyukak kromatikus rendben
sorakoznak10 az addigi diatonikus elrendezéssel szemben, és valamivel nagyobbak az
akkori hangszereken megszokottaknál, de csak annyival, hogy az emberi ujj még le
tudja fogni őket. Böhm újításának köszönhetően a hanglyukak helyét és átmérőjét ezt
követően már nem az emberi kéz anatómiája, hanem akusztikai megfontolások
határozták meg, így az új hangszeren sokkal tisztábban lehetett játszani.11 Böhm a
fuvola testén is hosszabbított: az egyvonalas „c” lett a legmélyebb hang. A
fogásrendszer egyik legjelentősebb újításának az úgynevezett nyitott „gisz” billentyű
számított, ami sok vitát indított el a fuvolások körében.12
7 Szólista virtuózként nagy sikereket ért el: a korabeli kritikák kiemelték zenei érzékét és fuvolájának lágy hangját. Drouet és Nicholson elkápráztató játékával szemben hangsúlyozták, hogy Böhm inkább a szívhez szól. Ez Böhm számára igen megtisztelő véleménynek számított, hiszen Nicholson játékát, hangját mindenkinél többre tartotta. 8 A Bajor Királyság első uralkodója, aki 1806-ban Napóleonnal kötött szövetsége révén jutott a királyi koronához. 9 A kónikus szó jelentése kúp, tölcsér, vagyis a fuvolára vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a hangszer teste a vége felé szűkül. 10 Mivel az 1832-es Böhm-modellen már 14 hanglyuk található, de – a tartószerepet játszó jobb hüvelykujj miatt – csak 9 ujj áll rendelkezésünkre a fuvolázáshoz, Böhm az áttételeket gyűrűs billentyűk segítségével oldotta meg. (Innen ered a hangszer elnevezése.) Bizonyos nyílások lefedésének következtében az őket körülvevő gyűrű lenyomásával egy másik, teli billentyű is mozdul, és letakar egy távolabbi nyílást. Böhm új fogásrendszert vezetett be, ezért erre a fuvolára való áttérés sok gyakorlást igényelt, ugyanakkor azonban sokkal biztosabb intonációval és kiegyenlítettebb hangszínnel lehetett rajta játszani. 11 Forrás: http://users.atw.hu/brigapeter/Afuvolaktortenete.html 12 A nyitott vagy zárt „gisz” rendszer körüli vita a mai napig megosztja a fuvolásokat, erre bővebben kitérek a következő fejezetben.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 30
5. Böhm 1832-es kónikus gyűrűs fuvolája
Böhm Londonban és Párizsban mutatta be elsőször új fuvoláját, kezdetben
azonban még nem aratott vele átütő sikert. Párizsban ráadásul Victor Coche
fuvolaművész csalással vádolta meg, és ez a rágalom annyira megtörte Böhmöt, hogy
1834 és 1845 között nem is foglalkozott hangszerépítéssel: visszavonult a zenei
élettől, és a kohászat tanulmányozásának szentelte minden idejét. Coche gyanúsítását
ma Böhm-Gordon13 pernek nevezzük, annak ellenére, hogy Gordon kapitány nem is
vett részt benne.
Böhm 1837-ben azzal a céllal utazott Párizsba, hogy Louis Dorus, Victor Coche
és Paul Hippolyte Camus segítségével bemutassa gyűrűs fuvoláját a francia
művészeknek. Az említett fuvolások már 1833-tól kezdve áttértek az új hangszer
használatára, és nagy lelkesedéssel támogatták annak elterjesztését a francia
fővárosban.14 Coche szerette volna, ha megkapja Böhmtől az új hangszer kizárólagos
francia képviseletét, amit azonban a hangszerkészítő már korábban odaígért Camus-
nek. Coche valószínűleg emiatt a visszautasítás miatt vádolta meg Böhmöt azzal,
hogy a szabadalom nem is az ő érdeme, hanem Gordoné, és az angol fuvolás
özvegyétől megszerzett tervekkel szerette volna bebizonyítani, hogy Böhm ellopta
Gordon találmányát.15 Hosszú időbe telt, mire Böhmöt minden vádpont alól
felmentették, és a per nagyon megviselte a hangszerkészítőt. A gyanúsítgatás sajnos
később is folytatódott. Richard S. Rockstro 1890-ben megjelent tanulmányában, az A
Treatise on the flute-ban 24 oldalt szentel az ügynek, és csúnyán elmarasztalja
13 James Gordon (1791-1838) svájci műkedvelő fuvolás és katona, Drouet és Tulou tanítványa. Böhmhöz hasonlóan Gordon is a fuvola tökéletesítésén dolgozott, de kész és használható hangszert senki nem látott tőle. 14 Hármuk közül elsőként Dorus tért át az új Böhm-fuvolára. 15 Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái. (Budapest: HTSART, 2005): 14. o.
BÖHM ÚJÍTÁSAI ÉS FOGADTATÁSUK. A BÖHM-GORDON PER 31
Böhmöt.16 Christopher Welch17 1896-ban History of the Boehm flute című
könyvében kiállt Böhm mellett, és megcáfolta a rágalmakat.18
Az őt ért támadások és viták miatt Böhm egy időre felhagyott a
hangszerkészítéssel, 1845-ben azonban visszatért élete szerelméhez, a fuvolához. Bár
az 1832-es gyűrűs fuvola használata 1846-ra Angliában és Franciaországban már
elterjedt, Böhm mégsem volt maradéktalanul elégedett munkájával, ezért 1847-ben
újabb hangszert készített, az úgynevezett cilindrikus19 fuvolát. 1833-tól Carl
Schafhäutl20 segített a hangszerkészítőnek a fuvolák akusztikai vizsgálataiban.
Fizikus barátja közreműködésével Böhm változtatott a furat alakján: a fából készült
kónikus csövet cilindrikus, azaz hengeres fémcsőre cserélte.21 A hanglyukak
nagyságát olyannyira megnövelte, hogy azok emberi ujjal lefedhetetlenné váltak,
ezért olyan tengelyrendszert talált ki, amelyen billentyűk sorakoznak. Az 1832-es
fogástáblázatot megtartva csak a „fisz” és a „b” hangokon változtatott, ezek a
billentyűk karos erőátvitellel működnek.22
6. Az 1847-es cilindrikus modell
Böhm évente viszonylag kevés23 hangszert állított elő annak ellenére, hogy
megrendelései egyre gyarapodtak. Mint mondta, a mennyiség növelésének az lett
16 Richard S. Rockstro: A Treatise on the flute. (London: Musica Rara London W. I, 1890): 334-358.o. 17 Christopher Welch (1832-1916) műkedvelő angol fuvolás, Rockstro tanítványa. 18 Welch szerint Rockstro vádaskodásának oka – ugyanúgy, mint korábban Coche esetében – szakmai féltékenység, hiszen Coche és Rockstro is végeztek bizonyos apró változtatásokat hangszerünkön. 19 A cilindrikus szó jelentése: hengeres. 20 Carl Schafhäutl (1803-1890) német fizikus, geológus, érdekelte a kémia és a zene is. Böhmmel 1832-től jó barátságba és gyümölcsöző szakmai kapcsolatba kerültek: a hangszerkészítés (fuvola és zongora) mellett a vasgyártással és a gőzgépek működésével is foglalkoztak. A cilindrikus fuvola akusztikus vizsgálatával kapcsolatban Böhm sokat köszönhet Schafhäutlnak. 21 Böhm az új fuvolát is fából kívánta készíteni, és csak bizonyos mérésekhez használt fémcsövet. Kísérletei alatt feltűntek számára a fém hangszertest előnyei: jó hővezető, ezért játék közben hamar felmelegszik, vagyis stabil marad az intonáció; hangja fényesebb és szonórusabb. 22 1847-ben a cilindrikus fuvolára vonatkozó számításairól és kísérleteiről Böhm az Über den Flötenbau című könyvében számolt be. 23 Évente átlagosan mindössze 10 hangszert készített.
VÁMOSI-NAGY ZSUZSA: PAUL TAFFANEL HAGYATÉKA 32
volna az ára, hogy romlik a munka minősége és precizitása.24 Attól függően, melyik
országból érkezett a megrendelés, 433 és 458 Hz hangmagasság között különböző
hangolású hangszereket készített.25 Az új, cilindrikus fuvolákat ismét elsősorban
angol és francia területen fogadták be és terjesztették: Londonban a Rudall & Rose,
Párizsban a Godfroy & Lot26 cég.
Az altfuvola – amely egy kvarttal lejjebb szól, mint a C-fuvola – megjelenésének
pontos körülményeit ugyan nem ismerjük, de Böhm 1854-től kezdve ennek a
hangszernek a tökéletesítésével is kísérletezett.27 Időskorában az altfuvola gyakorlása
jelentette minden örömét, és számos átiratot is készített kedvenc hangszerére,
amelyet flute d’amour-nak is nevezett.
24 Szabó Antal: Theobald Böhm és fuvolái. (Budapest: HTSART, 2005): 21. o. 25 Londonban például 433 Hz, Párizsban 435 Hz, New Yorkban 458Hz hangmagasságon játszottak akkoriban. 26 Böhm fuvoláinak párizsi terjesztési jogát a jóhírű hangszerépítő, Clair Godfroy szerezte meg, aki vejével, Louis Lottal együtt alapította a Godfroy & Lot céget. Louis Lot 1855-ben, 18 évnyi együttműködés után saját, sikeres fuvolakészítő műhelyt alapított. A párizsi Conservatoire 1860-ban, Louis Dorus tanári kinevezés