161
PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye adószedőjének iratai Adószedői összeírások Közterhekkel kapcsolatos összeírások CP II. 1–50. 1635–1714 (1720) CP. II. 1. (1635) PPS Vm. 3 járásának helységek szerint összesített adójegyzéke CP. II. 2. (1647) PPS Vm. portáinak összeírása CP. II. 3. (1660) PPS Vm. birtokosaira kivetett taxák jegyzéke CP. II. 4. (1668) A megye birtokosaira kivetett taxák jegyzéke a helységek portaszámaival CP. II. 5. (1675) A megyei armalistákra kivetett taxa CP. II. 6. (1678-1679) Az 1678-as taxakivetés hátralékosainak jegyzéke CP. II. 7. (1681) Az országgy. által kivetett taxák felsorolása községek és armalisták szerint a kecskeméti járásban CP. II. 8. (1683) A megye négy járásának porciókivetési tervezete CP. II. 9. (1689) A megye 39 községére kivetett contributióhoz vett supplementum jegyzéke CP. II. 10. (1689) A megye 4 járásának helységek szerint összesített porciókivetési jegyzéke CP. II. 11. (1689) A megye 4 járásának helységek szerint összesített porciókivetési jegyzéke CP. II. 12. (1689) PPS Vm. porciókivetési jegyzéke CP. II. 13. (1689 k.) A megye 4 járásának községek által beszolgáltatandó vágómarhák jegyzéke CP. II. 14. (1693) Császári tulajdonban lévő ökrök és azok kísérőinek felosztása a megye községeiben CP. II. 15. (1696) A megye járások, ill. községek szerint összesített kivetési jegyzéke CP. II. 16. (1696-1697) A megye helységek szerint összesített kivetési jegyzéke CP. II. 17. (1696-1697) A kivetett porciók hátralékainak helységek szerinti jegyzéke CP. II. 18. (1698) A megye évi porciókivetése CP. II. 19. (1698) A megye évi porciókivetése községek szerint az elhelyezkedő katonaság említésével CP. II. 20. (1698) A császári katonaságnak beszolgáltatandó vágómarhák kivetése a kecskeméti járásban CP. II. 21. (1661) A megye helységei portaszámának kiigazítása CP. II. 22. (1699) A megye 4 járásának helységek szerint összesített összeírása CP. II. 23. (1699) Katonai egységek elhelyezésével kapcsolatos porciókivetési jegyzékek CP. II. 24. (1699) A megye 4 járásának dikális összesített adatai CP. II. 25. (1699) A megye váci járásának községek szerinti dikális összeírása CP. II. 25-a. (1698) A megye pilisi járásának községek szerinti dikális összeírása CP. II. 26. (1699) A megye váci járásának községek szerinti dikális összeírása CP. II. 27. (17-18. sz.) A megye váci járásának porciókivetése CP. II. 28. (17-18. sz.) A megye kecskeméti járásának dikális összeírása CP. II. 28-a. (17-18. sz.) A megye pilisi járásának dikális összeírása CP. II. 29. (1700) A pilisi, váci és solti járás dikális összeírása CP. II. 29-a. (1700) A kecskeméti járás dikális összeírása CP. II. 30. (1701) A kecskeméti járás dikális összeírása CP. II. 31. (1701) A megye 1701. évi dikális összeírásának összesített adatai járásonként CP. II. 32. a–c.(1701-1702) A megye községek szerinti dikális összesített összeírása, valamint a váci és a pilisi járás összeírása

PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

PML IV. 23-a. CP II. 1–229.Pest-Pilis-Solt vármegye adószedőjének iratai

Adószedői összeírásokKözterhekkel kapcsolatos összeírások

CP II. 1–50.1635–1714 (1720)

CP. II. 1. (1635) PPS Vm. 3 járásának helységek szerint összesített adójegyzékeCP. II. 2. (1647) PPS Vm. portáinak összeírásaCP. II. 3. (1660) PPS Vm. birtokosaira kivetett taxák jegyzékeCP. II. 4. (1668) A megye birtokosaira kivetett taxák jegyzéke a helységek portaszámaivalCP. II. 5. (1675) A megyei armalistákra kivetett taxaCP. II. 6. (1678-1679) Az 1678-as taxakivetés hátralékosainak jegyzékeCP. II. 7. (1681) Az országgy. által kivetett taxák felsorolása községek és armalisták szerint a kecskeméti járásbanCP. II. 8. (1683) A megye négy járásának porciókivetési tervezeteCP. II. 9. (1689) A megye 39 községére kivetett contributióhoz vett supplementum jegyzékeCP. II. 10. (1689) A megye 4 járásának helységek szerint összesített porciókivetési jegyzékeCP. II. 11. (1689) A megye 4 járásának helységek szerint összesített porciókivetési jegyzékeCP. II. 12. (1689) PPS Vm. porciókivetési jegyzékeCP. II. 13. (1689 k.) A megye 4 járásának községek által beszolgáltatandó vágómarhák jegyzékeCP. II. 14. (1693) Császári tulajdonban lévő ökrök és azok kísérőinek felosztása a megye községeibenCP. II. 15. (1696) A megye járások, ill. községek szerint összesített kivetési jegyzékeCP. II. 16. (1696-1697) A megye helységek szerint összesített kivetési jegyzékeCP. II. 17. (1696-1697) A kivetett porciók hátralékainak helységek szerinti jegyzékeCP. II. 18. (1698) A megye évi porciókivetéseCP. II. 19. (1698) A megye évi porciókivetése községek szerint az elhelyezkedő katonaság említésévelCP. II. 20. (1698) A császári katonaságnak beszolgáltatandó vágómarhák kivetése a kecskeméti járásbanCP. II. 21. (1661) A megye helységei portaszámának kiigazításaCP. II. 22. (1699) A megye 4 járásának helységek szerint összesített összeírásaCP. II. 23. (1699) Katonai egységek elhelyezésével kapcsolatos porciókivetési jegyzékekCP. II. 24. (1699) A megye 4 járásának dikális összesített adataiCP. II. 25. (1699) A megye váci járásának községek szerinti dikális összeírásaCP. II. 25-a. (1698) A megye pilisi járásának községek szerinti dikális összeírásaCP. II. 26. (1699) A megye váci járásának községek szerinti dikális összeírásaCP. II. 27. (17-18. sz.) A megye váci járásának porciókivetéseCP. II. 28. (17-18. sz.) A megye kecskeméti járásának dikális összeírásaCP. II. 28-a. (17-18. sz.) A megye pilisi járásának dikális összeírásaCP. II. 29. (1700) A pilisi, váci és solti járás dikális összeírásaCP. II. 29-a. (1700) A kecskeméti járás dikális összeírásaCP. II. 30. (1701) A kecskeméti járás dikális összeírásaCP. II. 31. (1701) A megye 1701. évi dikális összeírásának összesített adatai járásonkéntCP. II. 32. a–c.(1701-1702) A megye községek szerinti dikális összesített összeírása, valamint a váci és a pilisi járás összeírása

Page 2: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

CP. II. 33. (1702) A solti járás adóösszeírása községek szerint összesítveCP. II. 34. (1702) Magyarország 15 megyéjének portaszámaiCP. II. 35. (1702) Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd névszerinti dikális összeírásaCP. II. 36. (1702) A megye nem nemes háztartásainak községenkénti és pusztánkénti összesítése, a fegyverváltság kivetésévelCP. II. 37. (1702) A váci járás népességének dikális személy szerinti összeírásaCP. II. 38. (1703) A megye 4 járásának kivetési jegyzékeCP. II. 39-a. (1703) Pest-Pilis-Solt megye kecskeméti járása dikális összeírásának községenkénti összegezéseCP. II. 39-b. (1703) Pest-Pilis-Solt megye váci járása dikális összeírásának községenkénti összegezése.CP. II. 39-c. (1703) Pest-Pilis-Solt megye pilisi járása dikális összeírásának községenkénti összegezése.CP. II. 39-d. (1703) Pest-Pilis-Solt megye solti járása dikális összeírásának községenkénti összegezése.CP. II. 39-e. (1703) Pest-Pilis-Solt megye pilisi járásának név szerinti összeírása.CP. II. 39-f. (1703) A solti járás dikális összeírásának községenkénti összegzéseCP. II. 40. (1704) A Pesten elhelyezett császári katonaság ellátását célzó kivetés a környékbeli helységekbenCP. II. 41. (1703) A megye solti járásának dikális összeírásaCP. II. 42. (1708) Pest megye saját szükségleteire kivetett adó helységek (dikák) szerintCP. II. 42. (1708) Pest megye által kivetett 33 és fél dénáros adó helységek (dikák) szerintCP. II. 43. (1708) A kassai gyűlés rendeletéből meghatározott adókivetés települések és nemesek szerintCP. II. 44. (18. sz. eleje) A megye kecskeméti járásának taxális összeírásaCP. II. 45. (18. sz. eleje) A megye kecskeméti járásának helységek szerint összesített dikális összeírásaCP. II. 46. (18. sz. eleje) A megye solti járásának helységek szerint összesített összeírásaCP. II. 47. (1710-1720) A megye kecskeméti járásának dikális összeírásaCP. II. 48. (1713-1714) Az éves porcióösszeg helységek szerinti kivetéseCP. II. 49. (1714) A megye váci járása dikális összeírásának községek szerinti összegezéseCP. II. 50. (1714) A megye járások, községek szerint összesített dikális felosztása

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 1. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 414.Cím: Nova enumeratio portarum intra ambitum comitatuum Pestiensis, Pilisiensis, et Albensis sedis Solt incorporatorum per omnia Turcis subjectorum in Comitiis Sopronii anno 1635, per regnicolas impositarum, super exactionem dicae...Tárgy: Pest megye három járásának helységek szerint összesített adójegyzéke, amelyet 1635-ben Kutassy György dikátor és Vámosi István esküdt állított össze, a jegyzék a dikakivetésen túlmenően külön megemlíti, hogy milyen taksákat vet ki a koronaőrök, a lengyelországi követek költségeinek és más állami költségek fedezésére.Dátum: 1635.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1635.Terjedelem: 6 p.Megjegyzés:Rovatok: helység neve, porták száma (illetve egyes tételeknél a koronaőrökre stb. fizetendő taksa összege).

Page 3: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskemet; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Vác (Vaach), Szele (ma: Tápiószele), Gyömrő (Gyomreo), Alsónémedi (Also Nemedi), Ócsa, Pusztaszentmiklós (Puszta Szent Miklos; ma: Őrszentmiklós), Veresegyház (Veorősegyhaz), Monor

(p2)

Pánd (Pant), Ság (Sagh; ma: Tápióság), Zsiger (Siger; ma: Tápióság), Úri (Uri), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Kerepes, Csíktarcsa (Cziktarcza; ma: Nagytarcsa), Kóka (Coca), Szecső (Szecző; ma: Tápiószecső), Tápiószentmárton (Tapio Szent Marto’), Hartyán (Harttyan; ma: Váchartyán), Rátót (Ratot; ma: Vácrátót), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Mogyoród, Fót (Foth), Sződ , Kécske (Keczke; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Paladics (Paladicz; ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Abony (Abon), Szentkirály, Tószeg (To Szegh, ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Felsőnémedi (Fólsó Nemedi; ma: Váckisújfalu), Szada, Verseg (Versegh), Szentlászló (Szent Lazlo; ma: Jászszentlászló, Bács-Kiskun m.), Csekekáta (Czekekata; ma: Nagykáta), Héviz (ma: Galgahévíz)

(p3)

Cinkota (Czinkota; ma: Bp. XVI.), Mácsa (Macza; ma: Galgamácsa), Boldogfalva (Bodogfalva; ma: Boldog, Heves megye), Tura, Szentmártonkáta (Szent Marto’ kata), Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Dán (ma: Dány), Valkó, Bag, Hévizgyörk (Heviz Győrk), Szabadszállás (Szabad Szallas, ma: Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Cűn Szent Miklos, ma: Bács-Kiskun m.)

Második járás (pilisi járás)

Becse (Bécze; ma: Szigetbecse), Makád (Makad), Tótfalu (Tott Falu; ma: Tahitótfalu), Pócsmegyer (Poczmegyer)

(p4)

Ráckeve (Raczkeui), Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Szentendre (Szent Andred), Óbuda (OBuda, ma: Bp. III.), Szentmiklós (Szent Miklos; ma: Dunaszentmiklós), Torda (ma: Tahitótfalu), Tök, Budakeszi, Bial (ma: Kiskunlacháza), Zsámbok (Sambok), Sóskút, Kisoroszfalu (kis Orozfalu; ma: Kisoroszi)

Harmadik járás (solti járás)

Dömsöd, Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Tas (Tasss; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Fajsz (Fayz; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vecze; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.)

Page 4: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p5)

Szalkszentmárton (Szalki Szent Marto’, ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtú, ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogiszlo, ma: Tolna m.), Apostag (Apastagh, ma: Bács-Kiskun m.), Egyházi (ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Kara (Cara; ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Zádor (Szador; ma: Zádorfalva, Ordas, Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Szent Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (Szeremlyen; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Kákony (Cakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csanád (Czanad; ma. Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kalacza, ma: Bács-Kiskun m.), Ordasháza (ma: Délegyháza), Dab (ma: Dömsöd)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 2. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 12.Cím: Regestrum Comitatuum Solt iuxta novam connumerationem portarum institutum 1647.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye portáinak összeírása, összesítő jellegű. Ezen kívül felsorolja a nemeseket név szerint.Dátum: 1647.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP III. (Conscriptiones diversae)Terjedelem: 8 p.Megjegyzés: Sérült.Rovatok: Az összeírás az egyes szolgabírák járásai szerint sorolja fel a községeket, közölvén a porták számát, majd külön feltünteti a nemeseket, a molnárokat és kovácsokat név szerint, de községenként.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Üllő (Űllön) Kovácz Mihály

Pilisi járás

Óbuda, Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Szentendre (Szent Endrejd), Pócsmegyer (Pocz Megyer), Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Torda (ma: Tahitótfalu), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök (Teők), Páty (Páathy), Budakeszi, Makád (Makáth), Becse (Becze; ma: Szigetbecse), Bial (ma: Kiskunlacháza), Szentmiklós (Szent Miklos; ma: Dunaszentmiklós), Ráckeve (Raczkevi)

Torda (ma: Tahitótfalu)Tenkel István

Solti járás

Solt (Soolt; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apastagh; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Egyházi (Egyhazj; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Dömsöd (Demsed), Szalkszentmárton (Szalkj Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodiszlo; ma: Tolna m.), Zádorfalva (ma: Ordas, Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (ma: Bács-

Page 5: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kiskun m.), Szentbenedek (Szent Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Lak (ma: Géderlak; Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Úszod; ma: Bács-Kiskun m.), Halas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m .), Tas (ma: Tass, Bács-Kiskun m.)

Tas (ma: Tass, Bács-Kiskun m.)Vegh Tamás, Vegh István, Vegh András

(p2)

Kóka (Koka)Juhasz Gergely, Nagy Miklós, Lytvay Tamás, Nemeti Tamás, Bodsad András, Toth Lukács

Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)

Szalkszentmárton (Szalki Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.)Demök Gergely, Demök Mihály

Pataj (Patain; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)Czenkir Pál, Markus Imre, Finta János, Sulliok Gergely, Fiar Mihály, Fiar István, Fiar Péter, Fiar György, Veres Sebestyén, Kovacz Pál, Kovacz Máté, Szentkiraly Mihály, Meszaros János, Nagy János

Kóka (Koka)Guszonay Balázs

Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös)Olah Mihály, Fekete András, Kovacz János, Farkas István, Fülye Isván, Kakas Gergely, Szarka János, Farkas Mihály, Fekete Márton, Nagy István

Vác

Kóka (Koka)Kovacz János

Fót (Foth)Kovacz Bálint

Veresegyháza (Veres egyhaza; ma: Veresegyház)Kovacz Tamás

Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás)Kovacz Miklós

Csaba (Czaba; ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.)Kovacz István, Molnar István, Szudi Kovacz Pál

Héviz (Heuvisz; ma: Galgahévíz)Sas György

Page 6: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Pécel (Péczel)Kovacz András

Püspökhatvan (Pűspők Hatvany)Kovacz Pál

(p3)

Pesti Járás

Szilassi András

Kecskemét (Keczkemet; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Keőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Vác (Vaacz), Gyömrő (Dyemreő), Tápiószentmárton (Tapio Sz. Marton), Ság (Saagh; ma: Tápióság), Hartyán (Hartian; ma: Váchartyán), Rátót (Ratod; ma: Vácrátót), Kóka, Zsiger (Sigri; ma: Tápióság), Szecső (Szczeő; ma: Tápiószecső), Úri, Fót (Foth), Veresegyház, Felsőnémedi (Felseő Nemety; ma: Váckisújfalu), Pusztaszentmiklós (ma: Őrszentmiklós), Mácsa (Macza; ma: Galgamácsa), Szada, Kerepes

(p4)

Csíktarcsa (Czik Tarcza; ma: Nagytarcsa), Tótalmás (Toth Almas; ma: Tóalmás), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Csaba (Czaba; ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Mogyoród, Tura, Szentmártonkáta (Szent Marton Kata), Monor, Sződ, Bag (Bagh), Hévizgyörk (Hévisz Geörgh), Pécel (Péczel), Üllő (Ülleő), Püspökhatvan (Püspeők hatvany), Acsa (Acza), Ócsa (Olcza), Alsónémedi (Also Nemedj), Szentlászló (ma: Vácszentlászló), Valkó, Szele (Szellye; ma: Tápiószele), Héviz (Heuvisz; ma: Galgahévíz), Szentkirály (Szentkirali; ma: Dány)

(p5)

Pánd, Gomba, Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Szenttamáskáta (Szenth Tamas kata; ma: Szentmártonkáta), Verseg (Versegd), Iklad, Csekekáta (Czeke Kata; ma: Nagykáta), Nyársapáti (Niaras Apathi; ma: Nyársapát), Szentlőrinc (Szent Lőrincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Paladics (Paladicz; ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (Janos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Abony, Kécske (Kéczke; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Tószeg (Toszegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Újszász (Ujszasz; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Keszi (Keszeő; ma: Dunakeszi), Cinkota (Czinkota; ma: Cinkota, Bp. XVI.), Zsámbok (Zambok), Acsa (Acza), Gödöllő (Gedeleő), Dunaharaszti (kihúzva deserta totaliter megjegyzéssel), Aszódszentkereszt (ma: Aszód), Györk (Győrke; ma: Hévizgyörk), Palota (ma: Rákospalota, Bp. XV.)

(p6)

Szabadszállása (Szabad szalasa; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Phűlepszalasa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Szent Miklos; ma: Bács-Kiskun m.)

Vác (Vacz)Varga János, Frater Péter, Varga Gáspár, Nagy István

Page 7: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Ócsa (Olcza)Nagy Sebestyén, Horvath János, Budai Tamás

Kecskemét (Keczkemet; ma: Bács-Kiskun m.)Szana Mihály, Baan Gergely, Nagy János, Peter János, Kamoras János, Czaszar Gergely, Mezeő Gáspár, Kis Nagy János, Nagj Pál, Tot Pál, Kakas András, Vaida György, Kinczes György, Czornay Benedek, Szallok János, Orban Bálint, Orban Jakab, Szel János, Beszperími György, Laszlo Benedek, Laszlo István

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 3. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 13.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye birtokos nemeseire kivetett és dénárban, forintban kifejezett taxák jegyzéke, 7 községgel kapcsolatban (Vác, Gyömrő, Rátót, Ságh, Fót, Veresegyháza, Felső Némedi).Dátum: 1660.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP III. (Conscriptiones diversae)Terjedelem: 7 p.Megjegyzés:Rovatok: Az összeírás az egyes szolgabírák járásai szerint sorolja fel a megyében birtokos nemeseket, feltüntetvén nevük után a rájuk kivetett taxát.

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Papay János járása (pesti járás)

Wesselényi Ferenc nádor, Rákóczy (Rakocsy) Ferenc, Barkóczy (Barkocsy) István, Pozsonyi Klarissza apácák, Rákóczy (Rakocsy) László, Kazay Ferenc, Anyos Ferenc, Bekeny István, Bekeny család, Reczky Gergely, Szegedy Gáspár, Barius Ferenc árvái, Balogh Dániel, Karoly László (aliter Goczith), Putnoky Péter, Dyenes György, Egri Káptalan, Batory László de Gagy, Szigyarto András de Losoncz árvái, Kis Mihály de NemesBik, Szilassy András, Biczkey Tamás de Ságh, Barbely Márton de Nemes Bik, Balassy Imre gróf, Pedery János, Pedery János utódai, Fay Gábor, Czorgal János árvái, Tassy Mihály, Szeremy Lukács

(p3)

U[za] Zsigmond (kihúzva), Uza de Uzapanith család, néhai Terenyey István in Jasz birini özvegye, Perniz Perniz András (kihúzva), Battik Péter, Mocsary Ferenc, Kutassy György, Peczők Miklós, Gombköteö alias Zolnaj János, Egresdj Baltazár, néhai Szemlyeky János özvegye, Galambos László, Marjassy család, Bory Mihály, Bory György, Szeleny János de Felsö Szelen, Banczy Zsigmond, Janoky Gáspár, Janoky család, Semsey György, Makczaj család, Josa Mihály, Ternyey család, Usz család, Usz István árvái, Bay család, Kőuer János utódai, Gőcze István, Szabo György in Fülek

(p4)

Raday András járása (pesti járás)

Page 8: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vác (Vacz), Gyömrő, Rátót (ma: Vácrátót), Ság (Sagh), Fót, Veresegyháza (Veresegyhaz; ma: Veresegyház), Felsőnémedi (Felsö Nemedy; ma: Váckisújfalu), Pusztaszentmiklós (Puszta Sz. Miklos; ma: Őrszentmiklós)

kalocsai érsek, váci püsök, váradi püspök, egri káptalan, Sereny Pál, Eszterhassy Miklós de Galanta, Eszterhassy Sándor de Galanta, Egri püspök, néhai Balassy Imre özvegye, Nadany Miklós, Fay László, Vamossy István de Kűrth, Hanway Ferenc, Barna László, Cziczerj András, Baso Mihály, Bernath László özvegye, Geczy Gábor, Kazay Miklós, Uyfalussy János, Szeleny János de Felső Szelen, Egry István, Egry Márton, Beniczky család, Battik János árvái, Bornemisza alias Bolgar Pál de Buda, Radaj András, Raday Gáspár, Daroczy János, Bellenessy Péter, Horwat Gáspár de Bory, Begany család, Hany család, Sereny Pál

(p5)

Gosztony család, Czorgal Pál árvái, Kalnay András, Szabo aliter Kantor István, Szenth György, Király Mihály pataji plébános,

VácVarga János, Frater Balázs, Varga Gáspár

FótCsitary István

(p6)

Ráckeve (Raczkeuy)Kup János, Szecsey István, Bory Mihály, Balassa István, Balassa János, Balassa Péter, Peter András, Stephan Pál, Babarczy Péter, Beremeny György, Tubak György, Nagy György özvegye

TótfaluTenkel Pál, Nagyhazi György, Tenkel István özvegye

Janossy Mihály járása (solti járás)

kalocsai érsek, Balassy Imre gróf, Balassa Bálint, Halmj Gábor, Főldvary Mihály, Michalek Miklós, Paxy László, Amade János özvegye, Jarfas család, Liberczey Mihály, Bene János de Nandor, Janossy család, Sembery Mátyás, Komjati Ábrahám árvái, Földvari János özvegye, Papay János, Nadkay család

Tas (ma: Tass, Bács-Kiskun m.)Végh Tamás, Végh István, Végh András

Szalkszentmárton (Szalk Sz. Marton; ma: Bács-Kiskun m.)Demők Gergely, Demők Mihály

Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)Czenkéd János, Markus Imre, Sullyok Gergely, id. Fiar István, ifj. Fiar István, Ueres Pál, Kovacz András

Page 9: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p7)

Kovacz Máté, Szent Kiraly János, Meszaros János, Nagy János, Nagy Pál (félnemes), Tot Pál (félnemes), Kakas András özvegye, Vida György, Czornaj Benedek, Sullyok János, Urban Jakab özvegye, Szel János, Beszpremy György, Laszlo István

Papay járása (solti járás)

Kóka (Koka), Veresegyháza (Ueresegyhaza; ma: Veresegyház), Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás), Csaba (Czaba; ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Sződ (Szőgy), Pécel (Péczel), Püspökhatvan (Püspők hatvana), Üllő (Űlleő)

Egry István járása (pilisi járás)

Ziczy István, Kohary István, Boronkaj István, Czajagy Máté, Farkas Pál, Nagy Ferenc de Gyöngyös, Czétény család, Etheky család

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 4. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 14.Cím: Regestrum Comitatuum Pest Pilis et Solt 1668.Tárgy: Az összeírás Pest megye négy járásának birtokos nemeseit, armalistáit név szerint sorolja fel, a rájuk kivetett taxákkal egyetemben, a függelékben pedig a helységek portaszámait.Dátum: 1668.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP III. (Conscriptiones diversae)Terjedelem: 39 p.Megjegyzés: 3 példányban.Rovatok: Az összeírás az egyes szolgabírák nevei után sorolja fel a járásukban birtokos nemeseket, majd az egyes községek nevét.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Vattaj Pál járása (kecskeméti járás)

néhai Wesselényi Ferenc özvegye, Rákóczi (Rakoczi) Ferenc, Pozsonyi Klarissza apácák, Rákóczi (Rakoczy) László gróf lánya, Czeglevicz Miklós, Wesselényi (Vesseleny) Pál , Anyos Ferenc, Bekeny család, Reczki György, Szeghedi Gáspár örökösei, Barius Ferenc árvái, Balogh Mihály, Battik Péter, Kutassy György, Egresdi Baltazár, Gombkötö alias Zolnay János örökösei, Moczary Ferenc, Karoly aliter Goczit László árvái, Putnoki Péter, Dienes György örökösei, Bathori László de Gadgy örvegye, Szigyarto András de Lossoncz árvái, Kis Mihály de Nemes Bik, Szilassy András, Biczkey Tamás de Ságh, [] János örökösei, Fayi Gábor örökösei, Czorgal Ferenc, Tassy Mihály

(p2)

Page 10: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Serenyi Lukács örökösei, Uza de Uza Panyit család, Tereny István in Jasz Biriny özvegye, Semlyéki Ádám, Galambos László, Mariassy család, Borj Mihály, Borj György, Janoki család, Semsei György, Mokczay család, Terennyei család, Uiz István árvái, Bay család, Kővér János örökösei, Gőcze István, Szabo György in Fülek, Borbély Márton de Nemes Bikk, Papay Péter, Negyessy N., Sőtér Ferenc, Horvath János özvegye, Kazai Miklós özvegye

Kecskemét (Keczkeméth; ma: Bács-Kiskun m.)Szana István, Bán János, Péter János árvái, Kamaras Ambrus, Csaszar István, Nagy Mihály

(p3)

Deak Pál, Molnar György

Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös)Olach István örökösei, Fekete Pál özvegye, Kovacs János, Farkas Mihály, Farkas Ferenc, Fűle István örökösei, Szarka János özvegye, Kakas Gergely özvegye, Kőver István, Palyi Gergely, Cziriak Pál, Szabo Mihály, Szabo András, Mészaros Mihály, Siros János özvegye, Herczegh Gergely, Nagy Ferenc, Pőczők János örökösei, Buda Péter, Borotvas István, Szivos János, Thót alias Keczkey István, Somogyi János, Vass András

(p4)

Jánoshida (Janos-Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Bottyany János

Újszász (Ujszász; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Perniz András

Ócsa (Olcza)Horvath Lukács , Bugyi Tamás özvegye

Cegléd (Czegléd)Németh István

Kóka (Koka)Thot Lukács, Juhasz György

Kecskemét (Keczkemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Abony, Újszász (Ujszasz; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentkirály (Szentkiraly), Tótalmás (Tót Almas; ma: Tóalmás), Ócsa (Olcza), Alsónémedi (Alsó Némedy), Jánoshida (Janos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Tápiószentmárton (Tapio Szent Marton), Szenttamáskáta (Szent Thamas Kátha; ma: Szentmártonkáta), Kóka (Koka), Szecső (Szeczö; ma: Tápiószecső), Pánd (Pand), Zsiger (Sighry; ma: Tápióság)

(p5)

Csekekáta (Csege Kata; ma: Nagykáta), Tószeg (Toszegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentmártonkáta (Szent Márton Kata), Kécske (Kecske; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.),

Page 11: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Ság (Ságh; ma: Tápióság), Szele (Tápiószele), Szentlőrinc (Szent Lőrincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Újfalu (Uyfalu; ma: Tápiószentmárton), Paladics (ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nyársapáti (Nyars Apati; ma: Nyársapát)

Keresztur (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Boldogasszonykáta (Boldogh Asszony Kata), Szentlőrinckáta (Szent Lorincz Kata)

Szabadszállása (Szabad Szállása; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Filep Szállása; ma. Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Szent Miklós; ma: Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Laczkháza; ma. Kiskunlacháza)

Barty János járása (pesti járás)

váci püspök, váradi püspök, egri káptalan, Serenyi András , Eszterhassy Miklós

(p6)

Esterházy (Eszterhássy) Sándor, néhai Balassa Imre özvegye, Feke[te] László de Iván, Szelény János de Felsö Szelen , Cziczery András , Fay László , Fay István , Hanvay Ferenc, Baso Mihály, Bernath László örökösei, Gőcze Gábor, Ujfallui János, Egri István örökösei, Egri Márton, Beniczky család, Vatay Pál, Raday Gáspár, Belynyessi Péter özvegye, Balas Mihály in Sipek, Begany család, Bárczy család, Hany család, Gosztony család, Corgal Pál árvái, Nagy András de Pél, Harmos István

Vác (Vácz)Varga János örökösei, Frater Balázs özvegye, Varga Gáspár özvegye

(p7)

Tót (Vácegres)Cziszar István özvegye

Vác (Vacz), Sződ, Rátót (Ratot; ma: Vácrátót), Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Tura, Hévizgyörk (Hevicz Győrk), Csaba (Csiba; ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Mácsa (Macza; ma: Galgamácsa), Hartyán (Hartyan; ma: Váchartyán), Pusztaszentmiklós (Puszta Szent Miklos; ma: Őrszentmiklós), Felsőnémedi (Felsö Nemedi; ma: Váckisújfalu), Üllő (Ullő), Veresegyháza (Veres egyhaza; ma: Veresegyház), Fót (Fot), Verseg (Versegd) , Szentlászló (Szent Laszlo; ma: Vácszentlászló), Szilágy (Szilagy; ma: Püspökszilágy), Tarcsa (Tarcza; ma: Nagytarcsa), Gomba, Gyömrő, Mogyoród (Mogyorod), Acsa (Acza), Püspökhatvan (Puspők Hatvana), Pécel (Peczel), Monor, Bag (Bagh)

(p8)

Szada, Kerepes, Héviz (Hevviz; ma: Galgahévíz), Úri (Uri), Cinkota (Czinkota; ma: Cinkota, Bp. XVI.), Keszi (Kesző; ma: Dunakeszi), Zsámbok (Sambok), Süly (Sűly; ma: Sülysáp), Dán (ma: Dány), Iklad , Valkó (Valko)

Page 12: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Acsa (Acza), Gödöllö, Aszódszentkereszt (Aszod Szent Kereszt; ma: Aszód), Györk (Györke; ma: Hévizgyörk), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunaharasztja (Duna harasztya; ma: Dunaharaszti), Csővár (Czovar)

Egry Márton járása (pilisi járás)

Zichy István, Boronkay István, Csajaghi Máté, Farkas Pál, Nagy Ferenc de Gyöngyös, Csereny család, Etekj család

(p9)

Ráckeve (Raczkevi)Kup János, Széczy István, Bori Miklós, Balassa István, Balassa János, Peter András, Tubák György

Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu)Tenkel Pál

(p10)

Óbuda (O buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Szentendre (Szent Endred), Pócsmegyer (Pocz Megyer), Bogdány (ma: Dunabogdány), Torda (ma: Tahitótfalu), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök, Páty (Patty), Budakeszi (Buda Keszi), Makád (Makad), Bial (ma: Kiskunlacháza), Szentmiklós (Szent Miklos; ma: Dunaszentmiklós), Pomáz, Tököl (Tőkőlly), Kalász (Kaloz; ma: Budakalász)

Kando János járása (solti járás)

kalocsai érsek, Balassy Imre gróf, Balassa Bálint, Paxi László, Liberczei Mihály, Bezzech György, néhai Amady János özvegye, Foldvary Mihály, Michalek Miklós, Jarphas család, Hudiczius János és Zolnay Ádám, néhai Kompoti Ábrahám árvái, Papay János, Nadkay család, Patay István in Miskolcz

(p11)

TassVégh Tamás özvegye, Vég István, Vég András

Szalkszentmárton (Szálki Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.)Dőmők Gergely, Dőmők Mihály

BődKeserü Péter, Laszlo András

Pataj (Pathay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)Czenked János, Markus István, Sulyok Gergely, id. Fiar István, ifj. Fiar István, Veres Pál, Kovacz András, Kovacz Máté, Szentkiraly János, Mészaros János, Nagy János, Kakas András özvegye, Vida György, Sulyok János, Urban Jakab özvegye, Szél János, Besprinj György, Vitéz Pál

Page 13: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p12)

Pataj (Pathaj; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Halas (Halász; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apastag; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Egyházi (Egyhaz; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Dömsöd, Szalkszentmárton (Szalki Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodiszlo; ma: Tolna m.), Zádorfalva (ma: Ordas, Bács-Kiskun m.), Vecse (Vecze; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Lak (ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kalocza; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Batya; Bács-Kiskun m.), Miske (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Terhel (Terhelly; ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusnak; ma: Bács-Kiskun m.), Bóvár (Bovar; ma: Fadd, Tolna m.), Sükösd (Sikősd; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremlye (Szeremle; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Bojár (Balyar), Varajt (Varajd; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bőd (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Harta (ma: Bács-Kiskun m.), Drágszél (Drakszel; ma: Bács-Kiskun m.)

(p13)

Tass , Fajsz

Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)Nagy Pál (félnemes), Thot Pál (félnemes)

Az iménti jegyzék külön füzetekben ugyanezen jelzet alatt a 14-39. paginákon még két példányban szerepel.

Függelék

(p 39)

Kalocsa (Kalocza; ma: Bács-Kiskun m.), Bojár (Bolya; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Miske (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun.), Terhel (Terhely, ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusnak; ma: Bács-Kiskun m.), Bóvár (Bovar; ma: Fadd, Tolna m.), Sükösd (Sikősd; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremle (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Batyar; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varajd, ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bőd (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Harta (ma:Bács-Kiskun m.), Drágszél (Drakszel; ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 5. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 461.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye adókivetése királyi rendelet alapján, „ő Felsége nemes vitézei” javára, 1671. máj. 27. (pénzben, búzában). A kecskeméti stb. armális nemesek név szerint szerepelnek.Dátum: 1675.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1671.

Page 14: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Terjedelem: 2 f. (4-5. f.)Megjegyzés: Hivatalos záradék és aláírás nélkül, hiányos, perceptori számadással egy levélen. Eredeti helyén őrizve.Rovatok: nevek, taxa (forint, dénár), búza (kila)

Összeírt személyek/helységek:

(4r)

Kecskemét (Keczkemet; ma: Bács-Kiskun m.)Szana István, Ban János, Peter János, Komoras Ambrus, Czasar Gergely, Nagi Mihály, Deak Pál

(4v)

Kalocza János

Jánoshida (Janos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Bottgyani János

Újszász (Uy Szas; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Pernis András

ÓcsaBugi Tamás özvegye, Horvat Lukács

Alsónémedi (Also Nemedi)Tot Gergely, Halas Ferenc

Cegléd (Czegled)Nemet János

(5r)

Keresztúr (Kereszt Ur, Rákoskeresztúr), Boldogasszonykáta (Boldogh Aszonykata, Szentmártonkáta), Szentlőrinckáta (Sz. Lorincz Kata), Szabadszállása (Szabad Szallassa, Szabadszállás; ma: Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Filep Szallassa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Sz. Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Laczka háza; ma: Kiskunlacháza, Bács-Kiskun m.)

KókaJuhasz György, Tot Lukács

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 6. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 460.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Az 1678. febr. 3-i taxakivetés hátralékosainak jegyzéke (nemesek név szerint, egyébként községek szerint), amely Füleken, 1679. márc. 4-én készült.Dátum: 1678/79.

Page 15: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1679.Terjedelem: 4 f. (p. 1–5.)Megjegyzés: Lezáratlan fogalmazvány. Eredeti helyén őrizve.Rovatok: nevek, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(1r)

Abony (Aban), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Kóka, Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (KunSzent Miklos; ma: Bács-Kiskun m.)

Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.)Kohari, Bathori, Barius, Rakoczi, Veselenyi Pál

Ócsa (Olcsa)Dienes György

(1v)

Balogh Dániel, Putnoki Péter, Karoli Mária, Füleki úr, Csolgaly úr, Battik úr, Füleki Szabó György, Papaj Péter, Takj úr, Kocsay úr

Kőrös (Köres; ma: Nagykőrös)Keghlevith úr, Semsei úr, Janoki család, Mokcsaj úr, Josa úr, Göczi úr, Terenyei család, Usz család, Baj család, Köver család, Barkoczi úr

Bartoti úr, Battik Péter, Kutassi

(2r)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrős (Körös, ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Abony (Abany), Újszász (Ujszaz), Szentkirály, Tótalmás (Totthalmas, ma: Tóalmás), Ócsa (Ocsa), Alsónémedi (Alsó Nemedi), Jánoshida (Janos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Tápiószentmárton (Tapio Szent Marton), Szenttamáskáta (Szent Tamas Kata; ma: Szentmártonkáta), Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső), Pánd, Zsiger (Sigri, ma: Tápióság), Csekekáta (Cseke Kata, ma: Nagykáta), Tószeg (Tószögh), Szentmártonkáta (Szent Marton Kata), Kécske (ma: Tiszakécske), Izsák (Isak), Ság (Saagh, ma: Tápióság), Szele (ma: Tápiószele), Szentlőrinc (Szent Lörencz, ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.)

Keresztur (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Boldogasszonykáta (Boldogh Aszony Kata, ma: Szentmártonkáta)

(2v)

Szentlőrinckáta (Szent Lorincz Kata), Szabadszállása (Szabad Szalas; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Fűlep Szalasa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Szent Miklos; ma: Bács-Kiskun m), Lackaháza (Laczkahaza, Kiskunlacháza)

Page 16: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrős (Körös, ma: Nagykőrös)

Némedi (Nemedj, ma: Alsónémedi)Halász György, György özvegye

Jánoshida (Janos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Horvath Lukács, Budi Tamás özvegye

Cegléd (Czegled)Némed János

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 7. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 15.Cím: Regestrum.Tárgy: Az 1681. országgyűlés alkalmából kivetett taksák felsorolása községek és armalisták szerint a Kecskeméti járásban, az egyes tételeknél pedig az esetleges fizetés dátuma és összege.Dátum: 1681.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP III. (Conscriptiones diversae)Terjedelem: 19 p.Megjegyzés: Eredeti, hitelesítés nélkül, 2 példányban.Rovatok: Az összeírás feltünteti a kivetett taksák kifizetésének dátumát is.

Összeírt személyek/helységek:

(p3)

Kecskemét (Keczkemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Abony, Újszász (Uyszas; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentkirály (Szentkiralj; ma: Dány), Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás), Ócsa (Olcsa)

(p4)

Alsónémedi (Also Nemedy), Jánoshida (Janos Higya; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Tápiószentmárton (Tapio Szent Marton), Szenttamáskáta (Szent Tamas Kata, Szentmártonkáta), Kóka, Szecső (Szeczö; ma: Tápiószecső), Pánd, Zsiger (Sigrij; ma: Tápióság), Csekekáta (Czege Kata; ma: Nagykáta), Tószeg (Tö Szegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p5)

Szentmártonkáta (Szent Marton Kata), Kécske (Keczke; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Ság (Sagh; ma: Tápióság), Szele (ma: Tápiószele), Szentlőrinc (Szent Lörincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Újfalu (Uyfalu; ma: Tápiószentmárton), Paladics (Paladits; ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nyársapáti (Nyars Apatj, ma: Nyársapát), Keresztur (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Boldogasszonykáta (Boldogh Aszony Kata; ma Szentmártonkáta)

(p6)

Page 17: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szentlőrinckáta (Szent Lorincz Kata), Szabadszállása (Szabad Szallasa; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Filep Szallasa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Szent Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Laczka haza; ma: Kiskunlacháza)

KókaTot Lukács, Juhász György

KecskemétZana István, Ban János, Peter János árvái, Kamaras Ambrus, Csasar István, Nagy Mihály, Deak Pál

(p7)

Molnar György, Kalocza Janos, Pataj András, Olah István, Fekete Pál özvegye, Kovacz János, Farkas Mihály, Farkas Ferenc, Füle István maradéki, Szarka János özvegye, Kakas Gergely özvegye, Keöver István, Palyi Gergely, Csiryak Pál, Szabo Mihály, Szabo András, Meszaros Mihály, Siros János özvegye, Herczegh Gergely, Nagy Ferencz, Pöczök János maradéka, Buda Péter

(p8)

Borotvas István, Szivos János, Tot aliter Keczkes István, Szomogy János, Vass András

Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Bottyany János

Újszász (Uyszas; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Pernicz András

Ócsa (Olcza)Horvath Lukács, nemes Bugyi Tamás özvegye

Cegléd (Csegled)Nemeth János

Alsónémedi (Also Nemedi)Halas György, Halass Mihály, Tot András

Az iménti jegyzék jelen ív 10 és 18. paginája között még egy példányban szerepel.

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 8. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 147.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest m. négy járásának az 1683. dec. 19-én, Losoncon tartott közgyűlésen elfogadott, helységek szerint összesített porciókivetése.Dátum: 1683.

Page 18: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 7 p.Megjegyzés:Rovatok: helység neve, portaszám, porciószám naponta, egy hét után járó poltura, ennek értéke egy hétre magyar forintban és dénárban.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

kecskeméti járás

Kecskemét (Kecskémeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Abony (Abbony), Újszász (Uiszaz; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Ócsa (Ólcsa), Tótalmás (Tótt Almas; ma: Tóalmás), Alsónémedi (Also Nemedj), Jánoshida (Janos Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Tápiószentmárton (Tapio Szent Marton), Szenttamáskáta (Szent Thamas Kata; Szentmártonkáta), Kóka (Koka), Szecső (ma: Tápiószecső), Pánd (Pand), Zsiger (Sigri; ma: Tápióság), Csekekáta (Cseke Kata; ma: Nagykáta)

(p2)

Tószeg (Toszög; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentmártonkáta (Sz. Marton Kata), Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Izsák (Isaak; ma: Bács-Kiskun m), Ság (Saag; ma: Tápióság), Szele (ma: Tápiószele), Szentlőrinc (Szent Lörincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Újfalu (Uifalu, ma: Tápiószentmárton), Boldogasszonykáta (Boldogaszony Kata; ma: Szentmártonkáta), Szentlőrinckáta (Szent Lörintz Kata), Keresztur (Kereszt Ur; ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Szabadszállása (Szabad Szalasa; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Fulop Szalasa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Sz. Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Laczkhaza; ma: Kiskunlacháza)

váci járás

Szentlászló (Szent Laszlo; ma: Vácszentlászló), Héviz (Hiviz; ma: Galgahévíz), Tura, Veresegyháza (Vőrősegyhaz; Veresegyház), Bag, Szada, Üllő (Ullő), Vác (Vácz)

(p3)

Cinkota (Czinkota; ma: Cinkota, Bp. XVI.), Kerepes, Mogyoród, Sződ, Mácsa (Macsa; ma: Galgamácsa), Rátót (Ratolt; ma: Vácrátót), Tarcsa (ma: Nagytarcsa), Hartyán (Hartyan; ma: Váchartyán), Kisnémedi (Kis Nemedj), Gyömrő (Győmrő), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Dán (Dan; ma: Dány), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Verseg (Versegh), Keszi (Kesző; ma: Dunakeszi), Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Hévizgyörk (Heviczgyőrk), Szentmiklós (Szent Miklos; ma: Őrbottyán), Fót (Fótt), Gomba, Acsa, Püspökhatvan (Puspők hatvana), Pécel (Piczel), Monor, Úri (Uri), Zsámbok (Sambok), Süly (ma: Sülysáp)

(p4)

Valkó (Valko), Acsa, Gödöllő (Gödölő), Aszód (Aszod), Györk (Győrke; ma: Hévizgyörk), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunaharaszti, Csővár (Csovar)

Page 19: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

pilisi járás

Óbuda (O Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Tótfalu (Totthfalu; ma: Tahitótfalu), Szentendre (Szent Endre), Pócsmegyer (Pócs Megyer), Bogdány (Bogdany; ma: Dunabogdány), Torda (ma: Tahitótfalu), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök, Páty (Pati), Budakeszi, Makád (Makad), Bial (ma: Kiskunlacháza), Szentmiklós (Szt Miklós; ma: Dunaszentmiklós), Pomáz (Pomaz), Tököl (Tököly)

(p5)

Kalász (Kaloz; ma: Budakalász), Ráckeve (Ráczkevi)

solti járás

Pataj (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Halas (Halasz; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Egyházi (Egjhaz; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Dömsöd (Dőmsőd), Szalkszentmárton (Szalki Sz. Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogislo; ma: Tolna m.), Zádorfalva (Zadorfalva; ma: Ordas, Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Sz.Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Lak (ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Kara (Kaza; ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.)

(p6)

Bátya (Battya; ma: Bács-Kiskun m.), Miske (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Terhel (Terhelj; ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Bóvár (Bovar; ma: Fadd, Tolna m.), Sükösd (Sikesd; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremle (ma: Bács-Kiskun m.), Bojár (Bolyar; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaid; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Harta (ma: Bács-Kiskun m.), Drágszél (Drakszel; ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 9. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 149.Cím: Verzäichniss.Tárgy: Pest m. 39 helységének 1689 májusáig kivetett contributiójához vett supplementum jegyzéke.Dátum: 1689.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 2 p.Megjegyzés: Hiv. záradék nélkül.Rovatok: helység neve, forint, krajcár.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Page 20: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kecskemét (Kőczkőmet; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrős (Kőrös; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Szentmártonkáta (Sz: Marton Katta), Szecső (ma: Tápiószecső), Vác (Váitz), Héviz (Heviz; ma: Galgahévíz), Valkó (Valko), Szentlászló (Sz. Lazlo; ma: Vácszentlászló), Tura, Bag (Bagh), Acsa, Gomba, Aszód (Aszod), Ráckeve (Ratzkevj), Makád (Makod), Tököl (Töekelj), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Pócsmegyer (Pozmegier), Tök (Töek)

(p2)

Páty (Patty), Pomáz (Pomaz), Zsámbék (Czambek), Dömsöd (Domschőd), Pataj (Pattay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Vszod; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vecze; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (Főgtö; ma: Bács-Kiskun m.), Főriz , Halas (Hallas; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyszlo; ma: Tolna m.), Csanád (Czanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Coloza), Szeremlye (Seremlie; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Pandúr (Pandur; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varajd; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 10. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 148.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest m. négy járásának helységek szerint összesített porciókivetési jegyzéke. Az 1689. febr. 4-i közgyűlés elé terjesztette Ráday Gáspár alispán.Dátum: 1689.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 19 p.Megjegyzés: A porciókivetés után a vele kapcsolatban egyes járásokhoz stb. intézett levelek másolatai.Rovatok: A helységek neve után csak a fizetendő összeg szerepel.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

BudaBuda – VízivárosA Gellért-hegy mellett élő szerbekPest

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd)

(p2)

Szentmártonkáta (Sz. Marton Kata), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Szecső (ma: Tápiószecső), Kóka

Második járás (váci járás)

Page 21: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vác (Vácz), Gödöllő (Gödöllyö), Veresegyháza (Veresegyház), Szada, Héviz (Heviz; ma: Galgahévíz), Valkó, Szentlászló (Sz. László; ma: Vácszentlászló), Tura, Bag, Süly (Sűly; ma: Sülysáp), Úri (Uri), Acsa, Hévizgyörk (H. Györgyk), Püspökhatvan (Pűspök Hatvana), Pécel (Péczel), Gomba, Aszód

Harmadik járás (pilisi járás)

Ráckeve (Ráczkevi), Makád, Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Tököl (Tököly), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Pócsmegyer (Poczmegyer), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök, Páty (Paty), Pomáz, Kalász (Kaloz; ma: Budakalász), Becse (ma: Szigetbecse), Zsámbék, Óbuda (Ó Buda; ma: Óbuda, Bp. III.)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd, Pataj (Patai; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Uszod, Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse), Foktő (ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Halas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (ma: Tolna m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Pánd (Pand), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varajd; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Solt (Sólth; ma: Bács-Kiskun m.)

Az iménti jegyzék jelen ív 3. és 18. paginái között még egy példányban szerepel.

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 11. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 150.Cím: Repartitio Portionum Hybernalium pro anno 1689.Tárgy: Pest m. négy járásának helységek szerint összesített porciókivetése az 1689. évre.Dátum: 1689.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 13 p.Megjegyzés: Két példány, némileg eltérő számadatokkal.Rovatok: portaszám, forint

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kőcskomet; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czeglheid), Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Szecső (Szezu; ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (S: Marton Kada), Kóka (Koka), Szentkirály (S:Kiral), Ócsa (Olza), Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás), Jánoshida (Janos Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p2)

Második járás (váci járás)

Page 22: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vác (Vaiz), Tura, Sződ (Sod), Héviz (Hevis; ma: Galgahéviz), Csaba (Czaba; ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Veresegyháza (Vereseghaza; ma: Veresegyház), Fót, Szentlászló (S:Lazlo; ma: Vácszentlászló), Gomba, Acsa (Atsa), Püspökhatvan (Pisvek Hatvan), Pécel (Pezel), Bag, Boldog (Poldagh; Heves m.), Szada, Úri (Ury), Zsámbék (Sambek)

(p3)

Süly (Sully; ma: Sülysáp), Valkó, Gödöllő (Gödölyo), Aszód, Tótgyörk (Tot Gork; ma: Galgagyörk)

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (Ob Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Szentendre (S: Andre), Pócsmegyer (Poch Megyer), Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök, Páty (Patty)

(p4)

Makád (Makad), Gyál, Szigetszentmiklós (Siget S: Miklos), Pomáz (Pomas), Kalász (Kalos; ma: Budakalász), Tököl (Tőköl), Ráckeve (Raczkevy), Becse (Pecze; ma: Szigetbecse), Zsámék (Sambek), Kisoroszi (Kisorossy; ma: Fajsz, Bács-Kiskun m.)

Negyedik járás (solti járás)

Pataj (Pattay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Halas (Hallas; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Solt (Sold; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Dömsöd (Dömbsőd)

(p5)

Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodislo; ma: Tolna m.), Vecse (Vecze; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (Fokda; ma: Bács-Kiskun m.), Kara (Uszód; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Calocsa; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Páttya; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Czanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusnak; ma: Bács-Kiskun m.), Sükösd (Sikost; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremlye (Seremble; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varayd; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Tas (Tast; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Pandúr (Pandur; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Jankó (Janko; ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.)

(p6)

Kunszentmiklós (Kum S: Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Philip Salassa; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Szabadszállása (Sabatsalas; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Lachhaza; ma: Kiskunlacháza)

Az iménti jegyzék külön füzetben ugyanezen jelzet 7. és 12. paginája között még egy példányban szerepel.

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 12. Ugrás jegyzék elejére

Page 23: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Összeírás száma: Ö. 151.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest m. porciókivetési jegyzéke. Összeállította Ráday Gáspár alispán 1689. febr. 4.Dátum: 1689.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 4 p.Megjegyzés:Rovatok: A helységnevek mellett csak a fizetendő összeg van feltüntetve.

Összeírt személyek/helységek:

(p3)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Cegleid), Szentmártonkáta, Izsák (Isah; ma: Bács-Kiskun m.), Szecső (ma: Tápiószecső)

Második járás (váci járás)

Vác (Vaz), Gödöllő (Godollyó), Veresegyháza (Veresegihaza; ma: Veresegyház), Szada, Héviz (Heviz; ma: Galgahévíz), Valkó (Valko), Szentlászló (Lásló; ma: Vácszentlászló), Tura, Bag, Süly (Suly; ma: Sülysáp), Úri (Uri), Acsa (Aca), Györk (Gyorgyk; ma: Hévizgyörk), Püspökhatvan (Puspok Hatvana), Pécel (Péczel), Gomba (Gamba), Aszód (Assod)

Harmadik járás (pilisi járás)

Makád, Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Tököl (Tokoly), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Pócsmegyer (Poczmegyer), Monostor (ma: Szigetmonostor), Tök, Páty, Pomáz (Pamaz), Kalász (Colaz; ma: Budakalász)

(p4)

Becse (ma: Szigetbecse), Zsámbék (Zsambel), Óbuda (Ó Buda; ma: Óbuda, Bp. III.)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd (Domsod), Pataj (Patai; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Usod; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vece; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Foktő (Fokto; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Farst; ma: Bács-Kiskun m.), Halas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyslo; ma: Tolna m.), Csanád (Csanda; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kaloca; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Sólth; ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 13. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 152.Cím: Series duplicis impositionis pecorum mactabilium.

Page 24: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tárgy: A Pest m. négy járásának községei által beszolgáltatandó vágómarhák kivetése, 1689 körül.Dátum: 1689?Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 3 p.Megjegyzés: Hivatalos záradék nélkül.Rovatok: helység neve, vágómarhák száma

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czeghléd), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Szecső (Szetző; ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Szent Márton Kátha), Kóka (Koka), Tótalmás (Tót Almás; ma: Tóalmás), Ócsa (Ocza)

Második járás (váci járás)

Vác (Vácz), Veresegyháza (Veresegyház), Szada , Fót, Gödöllő (Gődőlliő), Pécel (Péczelj), Csaba (Rákoscsaba; Bp. XVII.), Sűly (Sűlly; ma: Sülysáp), Gomba, Zsámbok (Sámbok), Szentlászló (Szent Lászlo; ma: Vácszentlászló), Valkó, Bag (Bagh), Tura, Boldog (ma: Heves m.), Héviz (Héuiz; ma: Galgahévíz), Aszód

(p2)

Acsa (Attsa), Csővár, Tótgyörk (Tott Györk; ma: Galgagyörk), Dán (ma: Dány), Felsőnémedi (Felső Némedy; ma: Váckisújfalu), Szilágy (Szilágj; ma: Püspökszilágy)

Harmadik járás (pilisi járás)

Ráckeve (Ráczkeuy), Tököl (Thőkőly), Szigetszentmiklós (Szigeth Szent Miklós), Makád, Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Páthy), Tök (Thők), Óbuda (O Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Kalász (Kálaz; ma: Budakalász), Pomáz, Bogdány (Boghdány; ma: Dunabogdány), Szentendre (Szent Endred), Pócsmegyer (Pocz Megyer) , Monostor (ma: Szigetmonostor), Tótfalu (Tott Falu; ma: Tahitótfalu)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd (Dőmsőd), Dab (ma: Dömsöd), Tass, Szalkszentmárton (Szalk Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vettse; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Pathay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Bátya (Battia; ma :Bács-Kiskun m.), Fajsz (ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (ma: Bátya, Bács-Kiskun m.)

(p3)

Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fokthő; ma: Bács-Kiskun m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodiszlo; ma: Tolna m.), Szeremlye (Szeremlie; ma: Szeremle, Bács-

Page 25: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma. Baja, Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Ság (Ságh; ma: Tápióság), Mélykút (Méljkút; ma: Bács-Kiskun m.), Jankó (Janko; ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.)

Lackaháza (Laczháza; ma: Kiskunlacháza), Kunszentmiklós (Kún Szent Miklós; ma: Bács-Kiskun m.), Szabadszállása (Szabadszállás; ma: Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Fűlőpszállása; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Halas (Hallas; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 14. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 159.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Császári tulajdonban lévő ökrök és azok kísérőinek repartitiója Pest megye községeiben, 1693. jan. 31.Dátum: 1693.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 3 p.Megjegyzés: Hivatalos záradék nélkül.Rovatok: helység neve, kísérők, ökrök száma

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Ócsa, Izsák (Izagh; ma: Bács-Kiskun m.), Kóka (Koka), Tótalmás (Almás; ma: Tóalmás), Szecső (Szecso; ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Sz. Marton kátha)

Második járás (váci járás)

Tótgyörk (Tott Györk; ma: Galgagyörk), Püspökhatvan (Pűspuk Hatvana), Csővár, Acsa, Verseg (Versegh), Boldog (Bologh; ma: Heves m.), Tura, Héviz (Hives; ma: Galgahévíz), Bag (Bagh), Szentlászló (Sz. Laszlo; ma: Vácszentlászló), Valkó, Zsámbok (Sambok)

(p2)

Dán (ma: Dány), Úri (Ury), Sűly (Sűlh; ma: Sülysáp)

Harmadik járás (pilisi járás)

Ráckeve (Raczkeve), Makád, Tököl (Tőkőly), Szigetszentmiklós (Sziget Sz. Miklós)

Negyedik járás (solti járás)

Patay (Patthay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód; Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fokteő; ma: Bács-Kiskun m.),

Page 26: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Fajz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiksun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vettse; ma: Dunavecse, Bács-Kiakun m.)

(p3)

Szalkszentmárton (Szalk Sz. Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Dab (Dömsöd), Dömsöd, Halas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Fűlőpszalas; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.), Szabadszállása (Szabad Szalasa; ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kún Sz. Miklós; ma: Bács-Kiskun m.), Lackaháza (Laczahaza; ma: Kiskunlacháza)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 15. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 153.Cím: Pecuniaria repartitio anni 1696.Tárgy: Pest megye járások ill. helységek szerint összesített kivetési jegyzéke, a helységnevek mellett mindössze a fizetendő összeg feltüntetésével. Az utolsó lapon számítások (porciók értékének stb. levonása).Dátum: 1696.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 7 p.Megjegyzés: Hiv. záradék nélkül.Rovatok: helység neve, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Dunaharasztja (Duna Harasztya; ma: Dunaharaszti), Üllő, Cegléd (Czegléd), Kecskemét (Keczkemét; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőröss; ma: Nagykőrös), Pánd (Pand), Izsák (Izák; ma: Bács-Kiskun m.), Nagykáta, Szentmártonkáta (Szent Marton Kata), Tótalmás (Thóth Almás; ma: Tóalmás), Kóka, Szecső (Seczeő; ma: Tápiószecső), Áporka (Aporka), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Sári (Sáry; ma: Dabas), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p2)

Második járás (váci járás)

Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Fóth), Gödöllő (Gődőllyő), Szada, Veresegyháza (Vőrős Egyháza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Főlseő Szent Miklós; ma: Őrbottyán), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kiss Nemedy), Hartyán (ma: Váchartyán), Vác (Vácz), Csővár (Czővár), Acsa (Acza), Püspökhatvan (Pűspők hatvana), Tótgyörk (Thot Győrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa), Verseg

Page 27: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(Versegh), Aszód, Bag (Bagh), Héviz (Heuiz; ma: Galgahévíz), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura

(p3)

Szentlászló (Szent Laszlo; ma: Vácszentlászló), Valkó (Valko), Zsámbok (Zambok), Dány, Süly (Sűlly; ma: Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Pécel (Pecselly), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Mogyoród (Magyarod), Gyömrő, Monor, Domony, Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Ság (Ságh; ma: Tápióság), Kerepes

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O Buda), Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz

(p4)

Pócsmegyer (Pócz Megyér), Tótfalu (Tóth Falu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (Bogdán; ma: Dunabogdány), Monostor (ma: Szigetmonostor), Weindorff (Bayndorff; ma: Pilisborosjenő), Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Tök, Zsámbék (Zambek), Páty (Pátty), Bia (Bja; ma: Biatorbágy), Szigetszentmiklós (Szigeth Sz: Miklos), Tököl (Tőkőlly), Ráckeve (Ráczkeuj), Makád, Törökbálint (Tőrők Balint), Tinnye, Szentendre (Sz: Endre), Visegrád (Vissegrad)

(p5)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd, Dab (Dább; ma: Dömsöd), Tass, Szalkszentmárton (Szalk Sz. Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (Ordáss; ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Sz: Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Uszód (Ussod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fogteő; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kalocza; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varayt; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyzlo; ma: Tolna m.)

(p6)

Sükösd (Szűkősd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Czanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (Szerelmlye; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Jankó (ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.), Baja (Baya; ma: Bács-Kiskun m.), Orbatszentgyörgy (Ordab Sz: György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Kall (ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Hild (Hilda; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Sugo?, Nádudvar (Nadudvár; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 16. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 415.Cím: Repartitio pecuniaria.Tárgy: Pest megye helységek szerinti adókivetése az 1696/97. évre.Dátum: 1696/97.

Page 28: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1696.Terjedelem: 6 p.Megjegyzés: Sőtér Ferenc alispán aláírásával.Rovatok: helység neve, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Dunaharasztja (Duna Harasztya; ma: Dunaharaszti), Alsónémedi (Also Némedy), Ócsa, Üllő, Cegléd (Czeghléd), Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Pánd, Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Nagykáta, Szentmártonkáta (Szent Mártonykáta), Tótalmás (Totth Almás; ma: Tóalmás), Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső), Áporka (Aporka), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Sári (Sáry; ma: Dabas), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p2)

Második járás (váci járás)

Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Fotth), Gödöllő (Gődőllyő), Szada, Veresegyháza (Veresedgyháza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Főlső Szent Miklo’; ma: Őrbottyán), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Némedy), Hartyán (Hartyány; ma: Váchartyán), Vác (Vácz), Csővár, Acsa, Püspökhatvan (Pűspőkhatvana), Tótgyörk (Tott Győrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa), Verseg (Verségh), Aszód, Bag (Bagh), Héviz (ma: Galgahévíz), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura, Szentlászló (ma: Vácszentlászló), Valkó

(p3)

Zsámbok (Sámbok), Dán (ma: Dány), Süly (ma: Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Pécel (Péczely), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Mogyoród (Mogiorod), Gyömrő (Gjőmrő), Monor, Domony, Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Kerepes

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O-Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz, Pócsmegyer (Pocz Megyer), Tótfalu (Totth Falu), Bogdány (ma: Dunabogdány), Monostor (ma: Szigetmonostor)

(p4)

Weindorff (Baindorff; ma: Pilisborosjenő), Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Tök, Zsámbék (Zámbék), Páty (Pátty), Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Szigetszentmiklós (Sziget Sz: Miklós), Tököl (Tőkőlly), Ráckeve (Ráczkevy), Makád, Törökbálint (Tőrők Bálint), Tinnye (Tynnye), Szentendre (Szent Endre), Visegrád

Negyedik járás (solti járás)

Page 29: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz: Mártony; ma: Bács-Kiskun m.)

(p5)

Vecse (ma: Dunavecse; Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Pathay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Palffy János (nemes), Szentbenedek (Szent Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Uszód (Ussod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fogtű; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Jankó (ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.), Baja (Baya; ma: Bács-Kiskun m.)

(p6)

Orbatszentgyörgy (Orbat Sz: György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Kall (ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Hild (Hilda; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Sugo, Nádudvar (ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 17. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 416.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Az 1696. és 1697. évre kivetett porciók hátralékainak helységek szerinti jegyzéke.Dátum: 1696/97.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1697.Terjedelem: 6 p.Megjegyzés: Rongált.Rovatok: helység neve, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kőrös (ma: Nagykőrös), Dunaharaszti (Dunaharaszty), Tótalmás (Toth Almás; ma: Tóalmás), Ócsa (Ocsa), Cegléd (Czegléd), Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Szentmártonkáta (Sz. Mártonykáta), Szecső (ma: Tápiószecső), Kóka (Koka), Jánoshida (Jánoshidgya; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Üllő, Aszód, Makád, Tura, Uri (Ury; ma: Úri), Kisnémedi (Kis Némedy), Dány, Mogyoród (Mogyorod)

Második járás (váci járás)

Page 30: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Palota (ma: Rákospalota, Budapest XV.), Hartyán, Veresegyháza (Veresedgyháza; ma: Veresegyház), Páty (Páthy), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Tótgyörk (Toth Győrk; ma: Galgagyörk)

(p2)

Hévíz (Héviz), Ráckeve (Ráczkevy), Valkó (Valko), Gödöllő (Gödöllyő), Püspökhatvan (Püspökhatvana), Zsámbok (Sámbok), Tass, Baindorf (ma: Pilisborosjenő), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Kara, Palffy János, Kalász (Kalóz; ma: Budakalász), Pomáz, Csővár, Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.)

(p3)

Dunaharaszti (Duna Haraszti), Ócsa (Ocza), Üllő (Ullő), Cegléd (Czegléd), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös) , Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Szentmártonkáta (Szent Marton Kata), Tótalmás (Tot Almas; ma: Tóalmás), Kóka (Koka), Áporka (Aporka), Pereg (Perek; ma: Kiskunlacháza), Jánoshida (Jannos hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Palota (Rákospalota, Budapest XV.), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Foth), Gödöllő (Gődőlő), Szada, Felsőszentmiklós (Felső Szent Miklos), Szilágy (Szylagy; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Nemeti), Hartyán (Hartian), Csővár, Acsa

(p4)

Püspökhatvan (Pűspekhatvana), Tótgyörk (Toth Győrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (Macza; ma: Galgamácsa), Verseg (Wersegh), Aszód (Aszod), Hévíz (Hőviz), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura (Turra), Szentlászló, Valkó (Valko), Zsámbok (Schambok), Dány (Dany), Süly (Suly; ma: Sülysáp), Uri (Vry; ma: Úri), Pécel (Peczely), Csaba (Czaba), Mogyoród (Magiorod), Gyömrő (Giomro), Domony, Ság (Saagk; ma: Tápióság)

Harmadik járás (pilisi járás)

Kalász (Kallas; ma: Budakalász), Pomáz (Bomas), Pócsmegyer (Poczmegier), Tótfalu (Tottfalu; ma: Tahitótfalu)

(p5)

Monostor (ma: Szigetmonostor), Weindorff (ma: Pilisborosjenő), Vörösvár (Wőrősvar; ma: Pilisvörösvár), Tök (Tők), Zsámbék (Schambek), Páty (Patty), Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Szigetszentmiklós (Szyget Szent Miklos), Tököl (Tokoly), Bogdány (Bogdany; ma: Dunabogdány), Ráckeve (Raczevy), Makád (Makad), Törökbálint (Tőrokballint), Tinnye (Tynnye), Szentendre (Szent Endre), Visegrád (Vissegrad)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd (Dőmsőd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Vecze; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Varajt (Vairaid; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Dusnok (ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Fays; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bagislo; ma: Tolna m.)

(p6)

Page 31: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Sükösd (Szűkősd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Czonat), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandur (Bandúr; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Janko (ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.), Kall (Kál; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Hilda (ma: Hajós, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 18. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 156.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megyének az 1698. febr. 18-i közgyűlés alkalmából készült porciókivetése.Dátum: 1698.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 7 p.Megjegyzés: Sérült.Rovatok: helység neve, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Izsák (Iszak; ma: Bács-Kiskun m.), Pánd, Bicske, Ság (Saagh; ma: Tápióság), Szecső (ma: Tápiószecső), Nagykáta, Szentmártonkáta (Szent Mártony Káta), Tótalmás (Toth Almás; ma: Tóalmás), Kóka (Koka), Jánoshida (Janoshida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Ócsa (Ocsa), Alsónémedi (Alsonémedy), Sári (Sáry; ma: Dabas), Haraszti (Haraszty; ma: Dunaharaszti), Taksony (Taxony), Áporka (Aporka), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza)

(p3)

Kerepes, Csaba, Pécel (Pecsely), Üllő (Ullö), Gyömrő (Gyömro), Monor, Gomba, Uri (Ury; ma: Úri), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sámbok), Valkó (Valko), Szentlászló (Szentlászlo), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura, Hévíz (Héviz), Bag (Bagh), Aszód (Aszod), Verseg (Versegh)

(p4)

Csővár, Domony, Mácsa (ma: Galgamácsa), Szada, Veresegyháza (Veresedgyháza; ma: Veresegyház), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Pusztaszentmiklós (ma: Őrbottyán), Kisnémedi (Kis Némedy), Hartyán, Vác (Vácz), Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Dunakeszi (Dunakeszy), Csíktarcsa (Csiktarcsa; ma: Nagytarcsa), Isaszeg (Isaszegh)

(p5)

Visegrád (Vissegrád), Bogdány (Boghdán; ma: Dunabogdány), Pomáz (Pomász), Kalász (ma: Budakalász), Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár), Tinnye, Tök, Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Pathy), Makád, Ráckeve (Ráczkevy), Tököl (Tököly), Szigetszentmiklós (Szigeth Sz. Miklos), Vaindorff (ma: Pilisborosjenő), Csép (ma: Szigetcsép, Szentmárton (Sz. Martony), Becse (ma: Szigetbecse), Lórév (Lore), Cserevics (Cselevicz; ma: Lórév)

(p6)

Page 32: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Mártony; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedekpuszta (Szent Benedek Puszta) , Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtű; ma: Bács-Kiskun m), Kalocsa (Calocsa; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battja; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogiszlo; ma: Tolna m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.)

(p7)

Csanád, Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (Pandur; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Hilda (ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Saigo?, Kall (Kal; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Orbádszentgyörgy (Orbátsz. György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 19. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 154.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megyének az 1698. dec. 20-i közgyűlésen kidolgozott porciókivetése. Az elhelyezendő katonaság megemlítésével és a helységekre rótt terhek felsorolásával.Dátum: 1698.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 12 p.Megjegyzés:Rovatok: A helységnek terhei szövegben részletezve, rovatszerűen csak a porció két fajtája van kivetítve: embernek járó porció, lónak járó porció.

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Ráckeve (Ráczkevi), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Pataiy; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)

(p3)

Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtű; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodgiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Sz: Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Szabadszállása (ma: Szabadszállás, Bács-Kiskun m.), Fülepszállás (Fülüpszállása; ma: Fülöpszállás, Bács-Kiskun m.)

(p4)

Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz: Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-Kiskun m.), Dab (Dömsöd), Dömsöd, Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza),

Page 33: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Áporka, Lackaháza (Laczháza; ma: Kiskunlacháza), Haraszti (ma: Dunaharaszti), Taksony (Taxony), Alsónémedi (Also Nemedy)

(p5)

Ócsa, Sári (Sáry; ma: Dabas), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Csaba (Rákoscsaba; Bp. XVII.), Pécel (Péczely), Maglód, Üllő, Gyömrő, Monor, Gomba, Süly (Sűlly; ma: Sülysáp)

(p6)

Pánd, Ság (Saaghú; ma: Tápióság), Bicske (ma: Tápióbicske), Szecső (ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Sz: Mártonykata), Nagykáta, Tarcsa (ma: Nagytarcsa), Isaszeg (Isaszegh), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Fót (Foth), Mogyoród, Gödöllő (Gödölljő), Kerepes, Szada

(p7)

Veresegyháza (Vőrősedgyháza; ma: Veresegyház), Pusztaszentmiklós (Puszta Sz: Miklos; ma: Őrbottyán), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Némedy), Hartyán (ma: Váchartyán), Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Dunakeszi (Dunakeszy), Vác (Vácz), Püspökhatvan (Puspőkhatvana), Acsa, Csővár

(p8)

Jászberény (Jászberiny; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászfényszaru (Jászfénszaru; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászárokszállása (Jászárokszállás; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászfelsőszentgyörgy (Jász Főlső Sz: Győrgy; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászalsószentgyörgy (Jászalsó Sz: György; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászdósa (Jász Dósa; ma: Jászdózsa, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászjákóhalma (Jász Jákóhalma; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászmihálytelek (Jász Mihálytelek; ma: Jásztelek, Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p9)

Jászkisér (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászladány (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászapáti (Jász Apáthy; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tótalmás (Toth Almas; ma: Tóalmás), Zsámbok (Sámbok), Kóka, Dány, Valkó

(p10)

Tura, Héviz (ma: Galgahévíz), Szentlászló (Szent Lászlo; ma: Vácszentlászló), Bag (Bagh), Aszód

(p11)

Domony, Mácsa (Macsa; ma: Galgamácsa), Tótgyörk (Toth Györk; ma: Galgagyörk), Verseg (Versegh), Vác (Vácz), Tótfalu (Tothfalu; ma: Tahitótfalu), Monostor (ma: Szigetmonostor), Megyer (ma: Pócsmegyer), Bogdány (Boghdán; ma: Dunabogdány), Pomáz, Kalász (Kálaz; ma: Budakalász), Csobánka, Óbuda (vetero Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Szentendre, Tinnye,

Page 34: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár), Weindorff (Baindorff; ma: Pilisborosjenő), Páty (Páthy), Tök, Bia (Bija; ma: Biatorbágy), Zsámbék (Zámbék)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 20. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 200.Cím: Repartitio pecorum mactabilium.Tárgy: A császári sereg számára beszolgáltatandó vágómarhák kivetése Pest megye kecskeméti járásában.Dátum: 1698.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1728-7.Terjedelem: 2 p.Megjegyzés: Hivatalos záradék és aláírás nélkül, de a kivetéssel kapcsolatos szöveges megjegyzésekkel.Rovatok: helység neve, vágómarhák száma

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Kecskemét (Kechkemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Keőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Izsák (ma: Isák, Bács-Kiskun m.), Szecső (ma: Tápiószecső), Pánd, Ság (Ságh), Nagykáta (Nagy Kátha), Tótalmás (Toth Almás; ma: Tóalmás), Szentmártonkáta (Szent Mártonkátha), Kóka, Ócsa, Alsónémedi (Alsó Némedy)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 21. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 158.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye helységei portaszámának kiigazítása Ráday András, Egri István, Jánosi Mihály járási főszolgabírák nevének feltüntetésével. A kiigazítás az egyes helységek két-két kiküldöttjének bevallása alapján történik, az adatokat helységenként szövegszerűen jegyzik fel.Dátum: 1661.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 23 p.Megjegyzés: Hiányos.Rovatok: Rovatok nincsenek.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Sződküldöttek: Somodi János, Némedi Bálint

Rátót (Rátótt; ma: Vácrátót)küldöttek: Guba György, Hegyes Pál

Zsidó (Sido; ma: Vácegres)küldöttek: Jakus István, Tót Simon

Page 35: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szilágy (ma: Püspökszilágy)küldöttek: Juhász János, Nagy Mihály

(p2)

Turaküldöttek: Tót Máté, Gerhart János

Hévizgyörk küldöttek: Gazda Mihály, Varsáni György

Csabaküldöttek: Uri Mihály, Gergely deák

Mácsaküldöttek: Kósa János, Nésa István

(p3)

Hartyánküldöttek: Zidel (?) Pál, Bán György

Pusztaszentmiklós (Puszta Szent Miklos)küldöttek: Feher Jakab, Moricz Mihály

Felsőnémedi (Felsö Némedi; ma: Váckisújfalu)küldöttek: Nagy Lőrinc, Topán György

(p4)

Üllőküldött: Szöcs Péter

Veresegyháza (ma: Veresegyház)küldöttek: Serfőző Tamás, Nagy Balázs

Fót (Foott)küldöttek: Bernát András, Hatvani István

Verseg (Versegh) küldöttek: Csitári Tamás, Gedei András

(p5)

Szentlászló küldöttek: Varga György, Lami (?) Jakab

Csíktarcsa (Csik Tarcsa)küldött: Teknös Márton

Page 36: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gombaküldött: Szemok Mihály

Gyömrő (Győmrő)küldött: Szöcs Albert

(p6)

Mogyoródküldöttek: Mólnár György, Kis András

Acsaküldöttek: Sztohár István, Faba András

Püspökhatvanküldöttek: Haragos János, Osztrolukaj Pál

Pécel (Péczel)küldött: Lők Gergely

(p7)

Monorküldöttek: Vargha András, Szabó Balázs

Bag (Bagh) küldöttek: Czakó Gergely, Katona Ferenc

Szadaküldöttek: Bózik Benedek, Tót Illés

Kerepesküldött: Tomori Pál

Héviz küldött: Polgár

(p8)

Ság (Ságh)küldött: Kis Mátyás

Úri küldöttek: Nagy Tamás, Majzik István

Vác (Vácz)küldöttek: Frater Balázs, Botos János

(p10)

Page 37: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Egri István járása (pilisi járás)

Bogdány (Bogdán)küldött: Gönczöl Simon

Tótfalu (ma: Tahitótfalu)küldött: Györffy István

Tordaküldött: Györffy Isván

(p11)

Szentendre (Szent Endréd)küldött: Mihály deák

(p12)

Jánosi Mihály járása (solti járás)

Pataj (Patain) küldöttek: Kovats András, Ösztöri (?) Pál

Halas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.)küldöttek: Matkó Ferenc, Modok János

Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.)küldött: Vargha Jakab

(p13)

Dab (ma: Dömsöd)küldött: Molnár Miklós

Dömsödküldött: György Bíró Mihály (György Mihály bíró?)

Tassküldött: Kováts Ferenc

(p14)

Szalkszentmárton (Szalki Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.)küldött: Nagy János

Apostag (ma: Bács-Kiskun m.)küldött: Györffy István

Egyházi (Egyház; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.)küldött: Dursa István

Page 38: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Dunaharasztja (Dunaharasztya; ma: Dunaharaszti)

(p15)

Szenttamáskáta (Szent Tamás káta; ma: Szentmártonkáta)küldött: Tot Tamás

Keresztur (ma: Rákoskeresztúr)Légrádi Mihály

füleki várban:Fekete László, Pápai Jánosa, Hanvai Ferenc, Kazai Miklós, Kutasi György, Michalek Miklós

Kóka küldöttek: László János, Pal András

(p16)Juhász Gergely, Juhász György, Nagy Miklós, Németi Tamás, Bóldisár András

Szecső (ma: Tápiószecső)küldöttek: Toot Mihály, Toot Jakab

Pándküldöttek: Tot Péter, Zenge Mihály

(p17)

Zsiger (Siger; ma: Tápióság)küldöttek: Nagy Simon, Barankó György

Csekekáta (Csegekáta; ma: Nagykáta)küldött: Vormák János

Tószeg (Too Szegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)küldött: Balogh János

(p18)

Szentmártonkáta (Szent Márton Káta)küldöttek: Csuka Lőrinc, Kovács Mihály

Szele (ma: Tápiószele)Farkas Gergely, Miklós János, Miklós Pál

Kécske (ma: Tiszakécske), Izsák (Isák), Szentlőrinc (Szent Lőrincz), Újfalu (Ujfalu)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 22. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 146.

Page 39: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye négy járásának helységek szerint összesített összeírása, 1699. febr. Az első lapon az egyes tételek (állat, hordó bor, mérő gabona stb.) után fizetendő összegek, kulcsként külön felsorolva. A négy járás összesített adatai után Proventus Dominorum Terrestrium (földesúri jövedelmek) címen újabb jegyzék következik, ismét járások szerint.Dátum: 1699.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 20 p. Megjegyzés: Hivatalos záradék nélkül.Rovatok: helység neve, jobbágy, család, ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor (akó), búza, köles, árpa, méh, jövedelem (forint, dénár)

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Cegléd (Czegléd), Kóka, Tótalmás (Thót Almás; ma: Tóalmás), Szentlőrinckáta (Sz. Lörinczkata), Szentmártonkáta (Sz. Márton katha), Jánoshida (Janos Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nagykáta (Nagjkátha), Szecső (Szecsö; ma: Tápiószecső), Ság (Ságh; ma: Tápióság), Bicske (ma: Tápióbicske), Pánd

(p4)

Alsónémedi (Also Némedy), Ócsa (Ocsa), Sári (Sáry), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Aporka (ma: Áporka), Taksony (Taxony), Dunaharaszti (Duna Haraszty)

(p6)

Második járás (váci járás)

Vác (Vácz), Hartyán (ma: Váchartyán), Bottyán (ma: Őrbottyán), Szilágy (Szilagy; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Némedy), Csővár (Csövár), Acsa, Püspökhatvan (Püspök hatvana), Tótgyörk (Tóth Györk; ma: Galgagyörk), Verseg (Versegh), Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Zidó; ma: Vácegres), Aszód, Domony, Bag (Bagh), Mogyoród (Mogyorod), Kerepes (ma: Kerepestarcsa), Csíktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytartcsa), Ecser, Csaba (ma: Rákoscsaba, Budapest XVII.), Maglód (Maglod)

(p8)

Pécel (Peczöl), Üllő (Üllö), Gyömrő (Gyömrö), Monor, Gomba, Úri (Uri), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sámbok), Boldog (Bóldogh; ma: Heves m.), Tura, Hévíz (Heviz; ma: Galgahévíz), Szentlászló (Sz. Lászlo; ma: Vácszentlászló), Valkó, Gödöllő (Gödöllyö), Isaszeg (Isaszegh), Szada, Veresegyháza (Veres Egjháza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Felsö Sz. Miklos; ma: Őrbottyán), Fót (Fóth), Palota (ma: Budapest, Rákospalota XV.), Dunakeszi (Dunakeszy)

(p10)

Page 40: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O Buda), Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz, Monostor (ma: Szigetmonostor), Pócsmegyer (Pócs Megyer), Tótfalu (Tót Falu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (ma: Dunabogdány), Visegrád, Vörösvár (Veres Vár; ma: Pilisvörösvár), Tinnye, Tök, Zsámbék (Zambék), Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Paty), Budakeszi, Ráckeve (Raczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád, Lórév (Lóre), Cserevic (Cserevicz), Újfalu (Uifalu; ma: Szigetújfalu), Szentmárton (Szent Márton; ma: Szigetszentmárton), Tököl, Csép (ma: Szigetcsép), Szigetszentmiklós (Sziget Sz. Miklos), Szentendre (Szent Endrö), Borosjenő (Baindorf; ma: Pilisborosjenő), Csobánka

(p12)

Negyedik járás (solti járás)

Dab (ma: Dömsöd), Tas (ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kata (ma: Kiskunlacháza), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtü; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kalocja; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varajth; ma: Bátya, Bcs-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (Szüközd; ma. Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad; ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Pusztakál (Puszta kal) , Orbátszentgyörgy (Orbad Sz. György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.)

(p14)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.)Vay et Fay, Pozsonyi apácák, Erdődy grófnő

Kőrös (ma: Nagykőrös)Tornallyai György, Sztárai Ferenc, Urz Gábor, Pap András, Dúll Mihály, gróf Rákóczi (Rákoczy), özv. Batikné, Buda György, Mokcsay János, Forgács, Keglevics

Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.)D[omi]na Tassjana, Szapári Péter, Semliki Ádám

Cegléd (Czegléd)pozsonyi apácák

Kóka (Koka)A. Zalay család, Vay és Batik család

Tótalmás (Tot Almas)Vay és Fay család, A. Zalay és Pedeny család

Page 41: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szentmártonkáta (Sz. Márton Káta)Keglevics Ádám gróf, Roth János

Jánoshida (János Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Pénz Ferenc

Nagykáta (Nagy Káta)Keglevicz Ádám gróf

Szecső (ma: Tápiószecső)Esterházy (Eszterházy) család

Ság (Ságh; ma: Tápióság)D(omi)nae Rozmannianae

Pánd (Pand)Györki István, Czeglédi Szabó János

(p15)

Mikelek János, Szillasy András

Alsónémedi (Also Nemedj)váci püspök

ÓcsaForster

Sári (Sáry), Pereg (Peregh), Aporka (ma: Áporka), Dunaharaszti (Dunaharaszty)

Forster

Taksony (Taxon)Ferzner

Második járás (váci járás)

Vác (Vácz)váci püspök

Szilágy (ma: Püspökszilágy)váci püspök

Kisnémedi (Kis Nemedy)vikárius nemes, Balogh család

CsővárEgri

Acsa

Page 42: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vay János

Püspökhatvan (Püspök hatvana)váci püspök

Tótgyörk (Thot Györk)Kajali, Egry

Verseg (Vérsegh)Tassiana, Kakony család

(p16)

Mácsa (ma: Galgamácsa)Kubiny és Mariassy család

Aszód (Aszod)Oszroloczky

Bag (Bagh)Esterházy (Eszterházy) család

Kerepes Váradi Káptalan

CsabaForster

Pécel (Péczöl)Kajaly András

ÜllőVáci püspök

GombaKajali András, Fay András

DányGjrinczy és Szirmay Péter

Zsámbok (Sambok)Benjczky Tamás

Boldog (Boldogh; ma: Heves megye)Esterházy (Eszterházy) család

TuraEsterházy (Eszterházy) család

Hévíz

Page 43: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Esterházy (Eszterházy) család

Szentlászló (Sz. Lászlo)Esterházy (Eszterházy) család

Valkó (Valko)Esterházy (Eszterházy) család

GödöllőLév báró

Szadaváci és váradi püspök

Veresegyháza (Veres Egyháza; ma: Veresegyház)váci és váradi püspök

Felsőszentmiklós (Felseö Sz. Miklos; ma: Őrbottyán)Szunyog család

Fót, Palota (ma: Rákospalota, Budapest XV.)

Újfalusy

(p17)

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O Buda)Zichy (Zichi) István gróf

Zsámbok (Zámbok)Zichy (Zichi) István gróf

MonostorZichy (Zichi) István gróf

TökZichy (Zichi) István gróf

TótfaluZichy (Zichi) István gróf

BogdányZichy (Zichi) István gróf

Szentendre (Szent Endre)Zichy (Zichi) István gróf

Kalász (Kaláz; ma: Budakalász)

Page 44: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vatay János

PomázVatay János

Pócsmegyer (Pocs Megyer)Esterházy (Eszterházy) István gróf

Vörösvár (Veres Vár; ma: Pilisvörösvár)Krapf János József

Bia (Bya)Hochbartiana

PátyKurcz helytartó, Czamok

Ráckeve (Raczkevi)Eugeny herceg

Makád Eugeny herceg

Tököl (Tököly)Eugeny herceg

Szentmiklós (Szent Miklós)Eugeny herceg

Borosjenő (ma:Pilisborosjenő)Reiter György

(p18)

Negyedik járás (solti járás)

Orbátszentgyörgy (Orbát Sz. György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Csorna, Pusztakál (Puszta kál)

Szecseni Pál, kalocsai érsek

Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Erek (Erk; ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.), Terhel (ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.)

Janosy család

PatajPayi család

Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.)

Page 45: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Payi és Fay család

Mikla (Mikle; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Bojár (ma: Harta, Bács-Kiskun m.)Kálmán Mihály

Nagyharta (Nagy hartya; ma: Harta, Bács-Kiskun m.)Pálfi Mihály

Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)Forgács , Esterházy (Eszterházy)

Révbér (Rébér; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Kál (ma: Solt, Bács-Kiskun m.)Vatay János

Vecse (Vécse; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.)Földvari és Darvas család

Szalkszentmárton (Szalk Szent Márton; ma: Bács-Kiskun m.)Amady Ádám, özv. Szúnyoghné

Dab (ma: Dömsöd)Fay család

Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.)Mérei Mihály

Vecse (Vécse; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.)D(ominus) Ingra

Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.)D(ominus) Kraiczer

Ordas (ma: Bács-Kiskun m.)Fördös Mihály, Karcsay

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 23. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 155.Cím: Repartitio portionum.Tárgy: Különböző katonai egységek elhelyezésével kapcsolatos porciókivetési jegyzékek, 1699.Dátum: 1699.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 20 p.Megjegyzés:Rovatok: embernek járó porció, lónak járó porcióÖsszeírt személyek/helységek:

Első járás (kecskeméti járás)

Page 46: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kecskemét (Kecskemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös), Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Cegléd (Czegléd), Kóka (Koka), Tótalmás (Tothalmás; ma: Tóalmás), Szentlőrinckáta (Sz. Lörinczkata), Szentmártonkáta (Sz. Mart Kata), Jánoshida (Janoshida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nagykáta (Nagykata), Szecső (Szecsö; ma: Tápiószecső), Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Bicske (ma: Tápióbicske), Pánd, Alsónémedi (Alsonémedy), Ócsa (Ocsa), Sári (Sáry), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Aporka (ma: Áporka), Taksony (Taxon), Dunaharaszti (Dunaharszty)

(p5)

Második járás (váci járás)

Vác (Vácz), Hartyán (ma: Váchartyán), Bottyán (ma: Őrbottyán), Szilágy (Szilagy; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kisnémedy), Csővár, Acsa, Püspökhatvan (Püspök 60), Tótgyörk (Toth Györk; ma: Galgagyörk), Verseg (Versegh) , Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Sidó; ma: Vácegres), Aszód (Aszod), Domony , Bag (Baagh), Mogyoród (Mogyorod), Kerepes (ma: Kerepestarcsa), Csíktarcsa (Csiktarcsa; ma: Nagytarcsa), Ecser, Csaba (ma: Rákoscsaba, Budapest XVII.), Maglód (Maglod), Pécel (Peczöl), Üllő (Üllö), Gyömrő (Gyömrö)

(p6)

Monor, Gomba, Úri (Ury), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sámbok), Boldog (Bóldogh; ma: Heves m.), Tura, Hévíz (Heviz; ma: Galgahévíz), Szentlászló (Sz. Lászlo; ma: Vácszentlászló), Valkó (Valko), Gödöllő (Gödölyö), Isaszeg (Isaszegh), Szada, Veresegyháza (Veresegyhaza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Fölsö Sz. Miklos; ma: Őrbottyán), Fót (Foth), Palota (Budapest, Rákospalota XV.), Dunakeszi (Dunakeszy)

(p7)

Harmadik járás (pilisi járás)

Ráckeve (Raczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád , Lórév (Lore), Cserevic (Cserevicz), Újfalu (Uyfalu; ma: Szigetújfalu), Szentmárton (Sz. Marton; ma: Szigetszentmárton), Tököl (Tökölly), Csép (ma: Szigetcsép), Szigetszentmiklós (Sziget Sz. Miklos), Vörösvár (Vörösvár, ma: Pilisvörösvár), Szentendre (Sz.endre), Csobánka , Borosjenő (Borosgyenö; ma: Pilisborosjenő), Óbuda (O Buda), Kalász (ma: Budakalász), Pomáz (Pomász), Monostor (ma: Szigetmonostor), Pócsmegyer (Pocsmegyer), Tótfalu (Tothfalu, ma: Tahitótfalu), Bogdány (Bogdán, ma: Dunabogdány), Visegrád, Tinnye, Tök, Zsámbék (Zámbék)

(p8)

Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Pátty), Budakeszi, Törökbálint (Törökbalint)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd, Dab (Dömsöd), Tass (Tas; ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay, ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kata (ma: Kiskunlacháza), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktü; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma:

Page 47: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Bács-Kiskun m.), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.)

(p9)

Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Pusztakál, Orbátszentgyörgy (Orbád Sz. György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.)

(p10)

Jászság és NagykunságJászberény (Jazberiny; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Felsőszentgyörgy (Fölsö Sz. György), Fényszaru (Fén Szaru; ma: Jász-Fényszaru, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Árokszállás (Arokszállássa; ma: Jászárokszállás, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Dósa (Dosa; ma: Jászdósa, Jász-Nagykun-Szolnok m.) , Jászapáti (Jász Apáty; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Kisér (ma: Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Ladány (ma: Jászladány, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Alsószentgyörgy (Also Sz. György), Mihálytelek (Mihálly Teleke; ma: Jásztelek, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jákóhalma (Jakohalma), Karcagújszállás (Karczag Uyszállássa; ma: Karcag)

KiskunságHalas (ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Fülöpszállás (Fülöp Szallassa; ma: Bács-Kiskun m.), Szabadszállás (Szabad Szallassa; ma: Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Sz. Miklos; ma: Bács-Kiskun m.), Laczkháza (ma: Kiskunlacháza)

(p11)

Kecskemét (Kecskemet; ma: Bács-Kiskun m.), Ráckeve (Raczkevi), Szentmártonkáta (Sz. Marton káta), Nagykáta (Nagy kata), Jánoskáta, Felsőszentgyörgy (Fölsö Sz. György; ma: Jászfelsőszentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p12)

Jászberény (Jázberiny; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Fényszaru (Fénszaru; ma: Jász-Fényszaru, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Árokszállás (ma: Jászárokszállás, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Karcagújszállás (Karczagu szállás; ma: Karcag, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jászapáti (Jazapati; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Kisér (ma: Jászkisér, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Ladány (Ladán; ma: Jászladány, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Felsőszentgyörgy (Fölsö Sz. György; ma: Jászfelsőszentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p13)

Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Halas (Hallas; ma: Kiskunhalas, Bács-Kiskun m.), Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Szabadszállás (Szabad Szallas; ma: Bács-Kiskun m.), Laczkháza (Laczkhaza; ma: Kiskunlacháza), Fülöpszállás (Fülöp Szallassa; ma: Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (Kun Sz. Miklos; ma: Bács-Kiskun m.)

(p14)

Page 48: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Orbátszentgyörgy (Orbád Sz. György; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Pusztakál, Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyiszlo; ma: Tolna m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bátya (Bagya; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktü; ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszud; ma: Bács-Kiskun m.), Kata (ma: Kiskunlacháza), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Dömsöd

(p15)

Kóka (Koka), Szecső (Szecsö; ma: Tápiószecső), Ócsa (Ocsa), Tas (ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Kunszentmiklós (ma: Bács-Kiskun m.), Sári (Sáry; ma: Dabas), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Aporka (ma: Áporka), Taksony (Taxon), Dunaharaszti (Dunaharaszty), Pánd, Bicske, Ság (Saágh; ma: Tápióság), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentlőrinckáta (Sz. Lőrinczkata), Nagykáta

(p16)

Zsámbok (Zámbok) , Szentmártonkáta (Sz. Márton káta), Úri (Ury), Tótalmás (Toth almás; ma:Tóalmás), Üllő (Üllö), Gyömrő (Gyömrö), Monor, Gomba, Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Maglód (Maglod), Pécel (Péczöl), Csíktarcsa (Chiktartsa; ma: Nagytarcsa) , Ecser, Csaba (ma: Rákoscsaba, Budapest XVII.), Alsószentgyörgy (also Sz. György; ma: Jászalsószentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Mihálytelek (Mihally telke; ma: Jásztelek, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jákóhalma (Jakohalma; ma: Jászjákóhalma, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Dósa (Dosa; ma: Jászdózsa, Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p17)

Tura, Dány, Szentlászló (Sz. László; ma: Vácszentlászló), Valkó (Valko), Hévíz (Héviz), Bag (Bagh) , Aszód (Aszod), Domony, Boldog, Verseg (Versegh), Tótgyörk (Tóth Györk; ma: Galgagyörk)

(p18)

Vác (Vácz), Veresegyháza (ma: Veresegyház), Acsa , Püspökhatvan (Püspök 60), Csővár, Szilágy (Szilagy; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kisnemedy), Bottyán (ma: Őrbottyán), Hartyán (Hortyán; ma: Váchartyán), Felsőszentmiklós (Fölsö Sz. Miklos), Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Mácsa (ma: Galgamácsa), Szada , Gödöllő (Gödölö)

(p19)

Tök, Zsámbék (Zambek), Szentendre (Sz. Endre), Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Csobánka , Borosjenő (Borosgyenö; ma: Pilisborosjenő), Óbuda (Obuda), Kalász (Kálász; ma: Budakalász), Pomáz, Tinnye, Páty (Pátty), Bia (Bija; ma: Biatorbágy), Budakeszi (Budakeszy), Törökbálint, Bogdány (Bogdán; ma: Dunabogdány), Visegrád (Visegrad), Pócsmegyer (Pocsmegyer)

Page 49: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p20)

Alsónémedy (Also Némedy), Tótfalu (Tot falu; ma: Tahitótfalu), Gomba, Gyömrő (Gyömrö), Monor, Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Maglód (Maglod), Pécel (Péczöl), Ecser, Pereg (Pergh; ma: Kiskunlacháza), Aporka (ma: Áporka), Taksony (Taxon), Dunaharaszti , Mogyoród, Kerepes, Isaszeg (Isaszegh), Fót (Foth), Palota (Budapest, Rákospalota XV.), Dunakeszi (Dunakeszy)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 24. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 16.Cím: Summarium conscriptionis inclytorum Comitatum Pest, Pilis et Solt unitorum a Prima Novembris 1699 usque ultimum Octobris 1700 continens.Tárgy: Az összeírás Pest megye négy járása dikális összeírásának összesített adatait tartalmazza.Dátum: 1699.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP II. (Conscriptiones domesticae)Terjedelem: 4 f.Megjegyzés: Eredeti, hitelesítés nélkül. Restaurálandó.Rovatok: jobbágy, feleség, család, ökör, ló, tehén, tinó, juh, kecske, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor, búza (mérő), árpa, köles, méh, sertésÖsszeírt személyek/helységek: Nincs

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 25. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 17.Cím: Series conscriptionis secundi Processus I. Comitatum Pest, Pilis et Solt 1699.Tárgy: Az összeírás Pest megye váci járás valamennyi községe dikális összeírásának összesített adatait tartalmazza.Dátum: 1699.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP II. (Conscriptiones domesticae)Terjedelem: 6 f.Megjegyzés: Eredeti, hitelesítés nélkül. Restaurálandó.Rovatok: helység neve, lakos, feleség, fiú és lány, ökör, ló, tehén, tinó, üsző, juh, kecske, bárány, borjú csikó, sertés, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor, búza, köles, árpa, zab, alakor, méh, csorda, földesúri jövedelem, pap (parochus) fizetése, tanító fizetéseRovaton kívül: Az egyes községek után nem rendszeresen, de elég gyakran feltünteti az egyházi személyek és a tanító adatait is. Az utolsó rovatokban pedig több esetben a földesúr nevét tünteti fel.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Vác (Vácz), Hartyán (Hartyan), Bottyán (Botthyan), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Nemedy), Csővár, Acsa

(p3)

Page 50: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Püspökhatvan (Püspökhatvana), Tótgyörk (Tóth Győrk; ma: Galgagyörk), Verseg (Versegh), Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Aszód (Aszod), Domony, Bag (Bagh), Mogyoród (Mogiorod)

(p5)

Kerepes, Csíktarcsa, Ecser, Csaba, Maglód (Maghlod), Pécel (Péczöly), Üllő, Gyömrő, Monor, Gomba, Úri (Ury)

(p7)

Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sámbok), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura, Héviz, Szentlászló (Sz. Lászlo), Valkó (Valko), Gödöllő (Gödölljö), Isaszeg (Isaszegh), Szada

(p9)

Veresegyháza (Veresedgyhaza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Fölső Szent Miklos), Fót (Foth), Palota (ma: Rákospalota, Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszy)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 25/a. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 17.Cím: Cím nélkül.Tárgy: A pilisi járás dikális összeírása.Dátum: 1698.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP II. (Conscriptiones domesticae)Terjedelem: 80 p.Megjegyzés: Fénymásolat erősen sérült, töredékes eredetiről.Rovatok: helység neve, lakos, fiú, lány, ökör, értéke, ló, értéke, tehén, tinó/üsző, juh, kecske, bárány, borjú, csikó, sertés, bor, értéke, búza, árpa, köles, zab, alakor, méh, malom, sörfőző, pálinkafőző, szolgálók/cselédek fizetése

Összeírt személyek/helységek:

(p3)

Ráckeve (Raczkevy)

Sóós Miklós (bíró), Nagy Pál (kisbíró), Sagi István, ejusd(em) servus, Szabó Péter, Moháros Ádám, Gellen Ferenc, Nagy János, Kinizy Miklós, Totth György, Nagj János de Bocske, Eszeky János, Solti István, Lukaczy András, Szűcs István, Farkas Péter, Miko Márton, Kovács Gergely, servus ejud(em), Kovács István, Brada Jakab, Süvégh Ferenc, Kudar János, Varga Gergely, Varga Dávid, Takács Gergely, Nagy János, Puskás István

(p5)

Borbely János, Ladarj Ferenc, Szabo István, Nagy György, György Máté, Pap János, Nagy Mihály, Szabo Péter, Takács János, Bordas Ferenc, Zadori István, Balasi Ferenc, Kis Gergely,

Page 51: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Petendi Mihály, Babarci Péterné özv., Deák Mihályné özv., Kelergh István, Dobos István, Nemet István, Petrovicz Ferenc, Petaricz Lukács, István János

(p7)

Csernovicz Jovicza, Zivko, Baczy Márk, Rácz Péter, Rácz Mihály

(p9)

Becse

Egli Péter (bíró), Plos Eberspacher, Philip Benedic, Daniel Lechner, Jacob Kraneberker, Georg Felber, Michael Mogner, Franciscus Kloss, Stanko (bíró), Radován, Milovan, Gyurko, Petro, Jovan, Dimo, Nicola, Misko, Stoja, Vladisla, Theodor, Stoicza, Bogdan, Petra

(p9a)

Makád (Makad)

Bencze Gergely (bíró), Totth Mátyás (kisbíró), Pap János, Kerek István, Bekas János, Kis Mihály, Acs János, Kovácz János, Pap János, Varga András, Turi György, Csenyes István, Totth István, Csapo Márton, Kerek János, Kis György, Sary András, Szabo Ferenc, Belos Sámuel, Feies Mihály, Takacs Ferenc

(p11)

Tott János, Szabo Péter, Szabo István, Bodis István, Nemet István, Szabo György, Zeni Istvánné özv., Bodis István

(p13)

Lórév (Lore)

Dobrevol (bíró), Racz Mihály, Vuka, Joskovy, Ostoga, Milovan, Nicola, Livko, Milojak, Nesco, Vuika, Jovan, Marko, Bogossa, Züka, Radjenko, Michal, Maxim, Najko, Ziván

(p15)

Cserevic (Cserevicz; ma: Lórév)

Janko (bíró), Molicu, Illes, Palko, Petr, Steppan, Nicola, Vuka, Draza, Radován, Ruzma, Steppan, Marko, Rácz Laczko

(p17)

Újfalu (Ujfalu)

Kuzma (bíró), Radovan (kisbíró), Spacek László, Hans Peter Seger, Hans Bogicz, Zivko, Medek László, Bcko Mihály, Sismis János, Lazo, Cserni Pál, Popovics Miklós, Michaly, Demján Dbrecz, Joan, Demeter János, Dbrad, Stanko, Jován, Joan, Marko

Page 52: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p17a)

Szentmárton (Szent Marton)

Milossa, Jerman, Stipan, Pavel, Vriomir, Bogdan, Radossa, Budimic, Gruicz, Jovan, Nicola, Sava, Peja, Mata, Pejica, Stojan, Zivko, Jaksa, Jovan, Milovan, Ognan, Nicola, Jeverin, Milos, Gyuka

(p19)

Tököl (Tőkőly)

Stanko Bosnyak, Totth Balázs, Szűcz Mihály, Sarcza András, Serezlicz Mátyás, Starecz Miklós, Savicz János, Granczovicz Mátyás, Radnicz Miklós, Palkovicz Éliás, Vukovicz Mihály, Bogdány Márk, Rusgicz György, Kremo János, Delalitz Éliás, Tadicz Márk, Rosgit Márton, Miloganovicz, Migosavicz, Kovácz György, Vukovits Miklós

(p20a)

Sken Péter, Milkovicz Gergely, Marits József, Kralovits Miklós, Ibrahamovicz Mihály, Klasits Gergely, Gergits Éliás, Marits Antal, Begits Gergely, Mikus Márk

(p21)

Csép

Peter, Milos, Radoicz, Joan, Malet, Rela, Trin, Theodor, Milosin, Jován, Zivkov, Gyurica, Krist, Martin, Jeremia, Sandor, Stogan, Daba, Toska, Zivan, Vujasko, Gyura

(p23)

Szigetszentmiklós (Szigetsz. Miklos)

Becs István (bíró), Korsós György (bíró), Torok István, Szabo István, Simon Balázs, Takács Mihály, Kovácz János, Kele György, Szabó Mihály, Becs Gergely, Kovácz Mihály, Varga István, Mak Ferenc, Szabó György, Tőrők András, Tőrők János, Tőrők Mihály, Becs István

(p25)

András István, Gombos István, Gerhe János, Baranya István, Jo Mihály, Sente Mátyás, Miszaros István, Sallay János, Horvát István, Csizmadia András, Ender János, Kovácz István, Gaspár István

(p27)

Óbuda (O Buda)

Lendvai István (bíró), Ecsi János, Kemendi István, Sűcz Mihály, Madarassi, Daniel György, Polyani György, Totth Márton, Nemes György, Zigmond István, Molnár István, Csaszar

Page 53: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

János, Szentendrei Pál, Erdős András, Fogarassi György, Miha Márton, Szabó György, Bőcskei István, Kovács Pál, Csizmadia András, Totth János, Molnár Albert, Tott Mátyás

(p29)

Varga Márton, Nemes István, Totth István, Racz Márton, Ormandi Mihály, Acsai János, Molnár Miklós, Csik György, Oroszi Sándor, Patai Mihály, Szivó Ferenc, Somodj János, Szentendrei István, Kovácz András, Sődi Jánosné özv., Mester Mártonné özv., Szabó Andrásné özv., Csizmadia Gergely, Kovacz Péter, Meszaros Ferenc, Menegat János, Thomas Riksner, Gregor Pecz, Egredi Pang

(p31)

Kalász (Kaláz; ma: Budakalász)

Sava Mirosalvith (bíró), Bosnyák Zivko, Gyurka, Kristof Myorat, Stary Vuk, Budai János, Gyurka, Zvyan, Maska, Stamissa, Budai János, Thomas, Milicza, Stoja, Marko, Milovicz, Vraniz, Marik, Boget, Doipa

(p33)

Zivko, Jankovich, Stanko, Pradovan, Jovecz, Vuk

(p35)

Pomáz

Radovan (bíró), Janko, Farkas, Ostoja, Pandur, Sűcs Mihály, Starócz Miksa, Prodanovicz Tamás, Maxim, Nicola, Radomir, Luka, Zviga, Radivo, Nicola, Peter, Mily, Milista, Stoika, Radossa, Gruga, Zviján, Kuzma

(p37)

Jován, Jován, Miat, Vuka, Radossa, Jovicza, Búza, Gabriel, Milos, Christoph, Plagoy, Jován, Theodor, Mitre, Stoján, Jován, Pavol, Joko, Gosztadin, Ukadin, Pavol, Gyurka, Jovan, Trivun, Misko, Daniel, Janko, Kuzma, Stanivuk, Michaly

(p39)

Jerman, Radovan, Sipos István, Radossav Slivo, Ráczko, Stona, Stanis, Marko

(p41)

Monostor

Szabo István (bíró), Cseri János, Becse Márton, Szabo András, Becsey Péter, Dobis Márton, Becsey Gergely, Marossi János, Csery István, Csery János, Szalay János, Lengyel András, Juhász István, Marko János, Csery András, Sara István, Varga János, Vincze Mihály, Kovácz István, Juhasz János, Szalay István

Page 54: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p43)

Megyer (ma: Pócsmegyer)

Molnar János (bíró), Tott János, Totth István, Vitalos György, Király István, Vaczy János, Domony János, Kovácz János, Király János, Panczel István, Bodrogi János, Pap István, Deak János, Bán György, Sebesten János, Meszaros János, Szabó György, Totth János, Szabo István, Király András, Kustar István, Varga István, Kis Pál, Deak András

(p45)

Tótfalu (Tottfalu; ma: Tahitótfalu)

Surján Mihály (bíró), Pap Ferenc, Molnár János, Szabó András, Kis János, Kocsis Miklós, Botkos István, Kecskes Mihály, Totth János, Cserga Mihály, Kerek Mihály, Patkay Mátyás, Kovácz Péter, Nagy István, Sente Mihály, Botkos János, Kocskodi Márton, Sente András, Csorgi Pál, Patki András, Barcsi

(p47)

Csapo István, Baycsi András, Cserekle Mihály, Vitéz Pál, Barath Mihály, Csizmadia János, Terecskey Mihály, Varga András, Nemet János, Totth Márton, Botkos Márton, Meszaros György, Csurgo Gergely, Tott István, Borsos István, Baycsi György, Ország György, Varga János, Farkas Mihály, Sator János, Szabo János, Surján János, Patkai István, Patkay János, Pasztor Máté, Szabo Mihály, ibidem nobilis, Naihcz. János

(p49)

Kovacz Jakab, Szabó György

(p50)

Bogdány

Fabian Imre (bíró), Sűcz István, Sarlay János, Fűstős István, Saygo Péter, Bartus Balázs, Surani Miklós, Kovács István, Keri István, Jacab Miklós, Totth István, Kostál Ferenc, Tótth Mihály, Koncsy János, Polika János, Molnar Mátyás, Bekes Pál, Cselő Mihály, Custos János, Szabó Mihály, Horváth István, Kerek Mihály, Varga György, Kovácz István, Joza Gáspár, Fabian Sámuel, Juhasz Márton, Borsos Mihályné özv., Sator Mihály, Nagy Balázs, Halas János

(p52)

Visegrád (Visegrad)

Lompanor János (bíró), Tőrők József, Dobos János, Kordats András, Hoheitz József, Matesly György, Joachim Frantz, Repas Mihály, Tonelle Gáspár, Sleger Jakab, Herb Simon, Vogner Simon, Svaghofer György, Bram Mihály, Martin Vayvoda, Máár János, Remer Jakab, Hansgeorg János, Marcus Mihály, Kraner Mihály, Szabo György, Kis Mihály, Nagy István, Makay János, Punig Ádám

Page 55: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p54)

Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár)

Fenige Gergely (bíró), Nik János, Fenker Jakab, Hofner János, Hans Paiter, Patl Paner, Pirkeith Mihály, Rohas Grer, Giflinger György, Hans Eher, Mayer János, Cimli Lőrinc, Hamer Jakab, Vigost György, Sonaner Ferenc, Selhamer György, Hans Schindler, Kropf Sebestyén, Burget Mihály, Schindl Mihály, Hansgeorg Strau, Nagy István, Furulyas Pál, Vinkler András, Hans Stre, Hager Gáspár, Spanger András, Joachim Fpartz, Meinrott Cingel, Sandor György, Mandl Kristóf, Hans Peringer

(p56)

Biker Krisztián, Saner György, Hans Braun, Flas György, Frelich Mátyás, Matheus Hirliman, Melcher Osvard, Conrad Virs, Franenhaus Éliás, Kliment Fleisz, Standrnich Kosnicz, Locher Ignác, Fetter Krisztián, Vollich Monprott , Hans Mirtz, Hainrich Mark, Gasper Hans, Kraiser Márton, Vitez György, Solk Mihály, Habela Márton, Greb Mihály, Angesten András, Marks Harman, Hans Videker, Vismark Lőrincné özv., Conlad Harrland, Joseph Fosner, Kos György, Sylvester Manhertz, Thomas Klinger

(p58)

Miller András, Reder Márton, Klaiser Ferenc, Roster János

(p60)

Tinnye

Szabados Mihály (bíró), Pap Gergely, Forgacz Ferenc, Polgardi Péter, Györki János, Bernad Ferenc, Csankó János, Somodi István, Bőke János, Forgácz István, Tott Mihály, Luka Gergely, Szabo Márton, Csanko András, Sallay János, Tott János, Kelecseni István, Szabó János, Tott Márton, Vas Ferenc, Uny Péter, Kovács János, Tott András, Horváth Mihály, Kovácz András

(p62)

Tök

Vier György (bíró), Laszlo Gergely, Pap János, Bucsi István, Benyes István, Kustár Benedek, Bucsi János, Bucsi István, Veres István, Király Miklós, Bucsi András, Csizmadia György, Fittos Ferenc, Kamán Benedek, Laszlo János, Vas Jakab, Haynal Benedek, Kősdi István, Farkas György, Szabó János, Meszaros János, Zahora István, Kozma János, Tott Mátyás, Bucsi György, Benyós János, Bucsi Balázs, Barti Jakab, Szabo István, Rab János

(p64)

Racz Dávid, Racz Mátyás, Juhász István, Szalaj István, Szabo Mihály, Halass István, Szallai István, Kovacs János

Page 56: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p66)

Zsámbék (Sambek)

Nagy Márton, Kovács Mihály, Laszlo János, Pőre Mihály, Kemen István, Agoston Mihály, Nagy Ferenc, Vas Pál, Csomor János, Muzlai Gáspár, Tőki János, Cseke János, Nemet György, Boka Gergely, Pap János, Bartonos Mihály, Tott István, Bartalos György, Fazekas István, Kis Mihály, Meszaros András

(p68)

Mikus János, Eteki András, Varga János, Taliga István, Aldott András, Nagy István, Nagy Mihály, Banfi Miklós, Tokai Márton, Tűzes János, Selyi Ferenc, Szabados István, Kőrőssi Mihály, Csizmadia István, Pőre Mihály, Csenger Gergely, Bokodi János, Csizmadia Pál, Varga János, Szecseny István, Kőrősi György, Nagy Mátyás, Farago Miklós, Takacs István, Szabo János, Fejes István, Kovács István, Szijjarto István, Bartalus András

(p70)

Sődimi János, Kovacs Ádám, Szabo László, Jaksa István, Nagy Albert, Varadi István, Tott György, Haynal Ferenc, Farago Mihály, Baranyai Gergely, Papa György, Kovacs János, Szabo Mihály, Magyar János, Vas István, Joza Mihály, Szabo György, Aldott János, Dobos Dániel, Aldorr Gergely, Csonka János, Teglas István, Kovacs István, Monori János, Banos Ferenc, Kalmar Gergelyné özv., Sipos János, Kovacs István, Csizmadia András, Gonz György, Badi Pál, Szalkai Benedek

(p72)

Meszaros István, Csepegi András, Nagy János, Mathe András, Barba István, Somodi András, Kocsi Pál, Jenei György

(p74)

Bia (Biya; ma: Biatorbágy)

Totth János (bíró), Csender Péter, Gere György, Gere István, Totth István, Csizmadia István, Szallay István, Tott András, Totth János, Magyar István, Magyar András, Kis Ferenc, Szigethi János, Szalai István, Vi[c]arius Mihály, Tott Gergely, Kis István, Haraszti Mihály, Fanczali Tamás, Somodi András, Sigethi András, Szikrai István, Gere Miklós, Magyar István, Főd János, Balog Miklós, Kovacz István, Gere Mátyásné özv.

(p76)

Páty (Páth)

Gáll Tamás (bíró), Kovacs János, Harangozo Gergely, David György, Deak Ferenc, Mocsi István, Mucsi Mihály, Totth György, Totth András, Gáll Jakab, Vég István, Kugli András, Harcza Gergely, Kelek János, Silingi György, Kerek András, Pap János, Kovacs István, Aldot István, Vig Mihály, Gal István, Muzik Gergely, Nagy István, Totth András, Kőtelverő István, Nagy János, Pap Mihály, Nyilas András

Page 57: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p78)

Kerek Gergely, Varga János, Muzik István, Faluvég István, Kis János, Harangozo István

(p80)

Budakeszi

Spos István (bíró), Kelner Tamás, Schneider Lőrinc, Mocher Márton, Boros István, Mayszer Lőrinc, Eszenmaister Márton, Kriger Meister, Venczly Gruber, Kelnhober Ferenc, Hilari Stuis, Puinfest Lőrinc, Koczon Mátyás, Radicz Mihály, Mogyoródi Márton, Tirnhofer György, Stadler Mátyás, Cseissmid János, Britler Simon, Ortner György, Frantz Márton, [..]hli Schisler, Hans Molner

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 26. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 18.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye második (váci) járásának dikális összeírása, amely a fenti terület egész jobbágylakosságára kiterjedt. Név szerinti összeírás. Készítette Szunyogh Imre szolgabíró. 1699. dec. 15.Dátum: 1699.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP II. (Conscriptiones domesticae)Terjedelem: 2 füzet., 82 f.Megjegyzés: Eredeti, hitelesítés nélkül. Sérült, hiányos, restaurálandó.Rovatok: jobbágy, feleség, család és rokonok, saját ökör, bérelt ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor (akó), búza (mérő), árpa és köles, méhkas, sertésRovatokon kívül közli a község élén a földesúr nevét, a fizetett cenzus összegét és a tizedet. Ez az első váci dikális összeírás, amelyen a jobbágyok név szerint vannak felsorolva.

Összeírt személyek/helységek:

(1 v)

Valkay János, Jobovy Samu, Benko Geczy, Szöcz Péter, Gyurfa György, Batár Gergely, Nagy Istók, Suta István, Batár András, Vecsey János, Horvath István, Toth István, Szalay György, Hanvas Mihály, Toth György, Benke István, Csire István, Kis Geczy, Isó György, Sós György, Fejes Pál, Horvath András, Nagy István, Gombos, Német I., Nagy Gy., Sarlay Gy. , János K., Gabor M., Perecséni, Iso János, Kocsis J., Somogy, Juhás j.

(2 v)

Toth Mihály, Juhász András, Drégeli István, Hamocz Gergely, H. Gergely, Toth István, B. István, Toth

(1/a v)

Page 58: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kerchy András, Mészeras Pál, Juhász Gergely, Toth György, Nagy György, Dinyes András, Varga András, Vezckery Mihály, Szeki János, Nagy Mihály, Német Molnár, Kun Miska, Páálfy István, Csopláros Ádám

Pécel (Peczel)

Pap bíró, Rády Mátyás, Szabo G., Kádár I., Cziriáky J., Dömötör András, Jakab István, Palánky János, Varga I., Agay J.

(3/a v)

Maglód (Maglod)

Furenda Tamás (bíró), Horvath András, Pasztor János, Meszaros András, Ispán Pál, Takácz Mihály, Bello Gyuri, Cselomiczky Pál, Páál István, Sziráky János, Kirally Jancsi, Sibkas Jakab, Nyemecz Gyurka, Rekcsliczky Jakab, Polyák Jano, Orancsofszky Ádám, Kucsár György, Harencziak Máté, Hornyák András, Bartos Mihály, Inlynár Janko, Gutyan János, Vánko András, Mokos Mátyás, Lománszky Máté, Petris Tamás, Veczey György

(4 v)

Ecser

Gurkeviczdanis (bíró), Grosev László, Szlovaczek László, Vavrinecz Péter, Szlovaczek Juro, Horváth Máté, Ludvik Svécz, Adamez Mártyo, Stephankovicz Juro, Hoffer Mikus, Hoffer Pável

Üllő

Bodor Péter (bíró), Szarka Gergely, Szabó Pál, Dabi János, Varga Péter, Fazekas Péter, Jakab István, Tóth Pál, Balássa Gergely, Gáspár János, Tóth György, Szabó Pál, Gáspár Gergely, Balássa György, Szöke János

(5 v)

Török Péter, Veres János, Takács Ferenc, Kecskeméthy István, Kiss István, Bodor Gergely, Mák Mihály, Olajos János, Kövér György, Faragó István, Barna István, Somogj György, Somogy János, Német György, Somogy Márton, Gáspár András, Szabó Gergely, Tóth Dániel, Bodor János, Bottlik Mihály, Szücz István, Tarr Márton, Czebei János, Szarka György, Koczka János, Juhász András, Szabo Péter, Tóth György, Tóth György, Szöke Péter

(6/a v)

Gulyás Gergely, Csillyos György, Szabó István, Vörös János, Szabó Mihály, Koczka András, Bodor Péter, Csurgai István, Monori János, Csizmadia Mihály, Takács György, Vass János, Mészáros György, Mikecs Albert, Kovács György

(7 v)

Gyömrő

Page 59: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Takács György (bíró), Ács János, Gál István, Haraszty György, Sodos Gergely, Unyi István, Gáll György, Gáll György, Kiss Mihály, Varkoczy István, Gurga István, Karácson János, Czövek János, Garammelléky János, Tóth István, Mészáros András, Sipos András, Kasza István, Tóth István, Jakab Mihály, Marsaly István, Buri Máté, Kasza János, Bajoty András, Kokay Gergely, Sallay György, Pasztor G., Mathé István

(8 v)

Tóth István, Lakó Zsigmond, Kasza Mihály, Gyarmathy János, Buidosó András, Palinkás János, Németh János, Rácz Márton, Rakó János, Rakó Ferenc, Kajali András, Fay Mihály, Toth István, Urbán János, Kovácz István

(9)

Peli András

(9 v)

Monor

Kovács András, Tóth István, Borbély András, Kiss István, Kovács Gergely, Koczo János, Pápai Márton, Sinka Péter, Juhász István, Nagy János, Nagy Márton, Tóth Pál, Toth Gergely, Szabo Péter, Kis Ferenc, Csery István, Szöllősy György, Keresztes István, Lontay András, Buidoso István, Valkay János, Seres János, Szabo Ferenc, Valkay István, Sipos Pál, Kámány István, Dekány Mihály, Kiss János, Jakus Péter, Burjány István, Szobi János, Pap János, Nagy István

(10 v)

Sinka János, Sinka István, Somogy Mihály, Varga Máté, Török Mihály, Szabó János, Németh János, Mocsáry István, Csinos János, Takács János, Sitva János, Baranyai Ferenc, Szilágy János, Bagódy István, Bakos István, Balogh Imre, Polgár zsellérje, Pécsi János, Dora Pál, Bely István, Füri István, Tóth Péter, Tatár János, Szabó István, Szücs Miklós, Czizmadia Mihály, Mocsáry János, Vincze István, Varga Mihály, Mészaros István, Kovács István, Koncz Jánosné, Szücz Gergely, Vincze András

(11 v)

Valkay Mihály, Halasy János

Gomba

Szemök Mihály (bíró), Gulyás István, Szemök György, Bagoly István, Ordasy János, Ordasy Mihályné, Szemök György, Pásztor György, Tóth Márton, Margitai Mihály, Tóth János, Szabó György, Ördögh István, Pathay János, Bonza Mátyás, Seller András, Körmöndi György, Nagy István, Szemök Matyó

(12)

Page 60: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kajaly András, Raday

(12 v)

Csöke Pál, Seller István, Simon Gergely, Varga János, Bagoly János, Nemeth János, Seller Örzik, László István, Csifo Mihály, Gáll János, Pápista István, Kiss Pál, László Mihály, Debreczeny János, Szabó János, Thómácsi Albert, Kovács János, Tordás János, Sóka Lőrinc, Bajári Mihály, Törökné, Erdelyi Mihály, Poczkody János, Turba Ferenc, Papista György, Erdélyi András, Tokaj Pál, Pócza István, Suta András, Pethe Mihály, Molnár János, Erdélyi Tamás, Szücs Suska

(13 v)

Damásdi János, Taszi István, Tóth György, Seller Mihály, Csonka Mihály, Pásztor János, Dányi Mihály, Csonka János, Csonka János, Nagy Gergely, Kiss János, Laczko Sellér, Mazkora András, Csordás János, Magos János

Fáy Mihály

(14 v)

Uri (Úri)

Csöly György, Tóth Pál, Nagy István, Fodor István, Kazik Lőrinc, Pereghi János, Toth Jakab, Tót János, Nagy Pál, Targyi Mihály, Méhes Istvánné, Nagy Péter, Bory István, Tóth Gergely, Tóth István, Nyikaj Gergely, Sóry István, Soloy János, Bory István, Sulyi András, Bimbó Mátyás, Nagy Mihály, Tóth András, Borbás Péter, Tóth János, Tóth Imre, Csüly Gergely, Tóth Gergely, Nagy István, Nagy András, Takács János

(15 v)

Bakos Mihály, Kocza János, Kiss Pál, Tóth Istók, Köbli András, Varga Mihály, Bozoky István, Baló Istók, Csapó Mihály, Kasza Pál, Kiss István, Tóth Imre, Vidács Mátyás, Kövagó Péter, Fekete Imre, Kovács Pál, Nagy Gyurka, Szabó Jakab, Varga István, Csellye Mihály, Gödön István, Másás János, Koszács Gergely, Csizmadia János, Perngerz Gergely, Nagy Márton, Tóth Mihály, Nagy András, Király Máté, Szakál István, Sebök János

(16 v)

Kiss Mihály, Kiss Gergely, Toth Gergely, Nadasy István, Oláh Gergely, Nyilas István, Maizik Albert, Bónosné, Siros Benedek, Boffos András, Danyi, Siros Gergely, Sámbó Deme, Szögh István, Takacs János, Pásztor Márton, Bógyi Imre, Tóth András, Tóth János, Uri Benedek, Baranyi Gyurka, Tóth Gergely, Kis Péter, Uri Andrásné, Rácz János, Rácz Márko, Rácz Gyurka, Rácz Péter, Tóth Jánosné, Nyári Istókné, Nádas Kiss Anna, Uri Örzik

(18 v)

Süly (Süli; ma: Sülysáp)

Page 61: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tóth János (bíró), Kurgyis Márton, Gömöry Pál, Gulyás György, Leány Péter, Máthé János, Varga Mihály, Tóth György, Vargha János, Kertész Benedek, Mányi András, Bógyi Gergely, Macska Albert, Presznye Gergely, Kacsor János, Gömöri Mihály, Pinter Jakab, Gyimes István, Bánn Márton, Vancsik Jakab, Szabó György, Csuka Istvánné, Tarj Imre , Bogyi István, Kertész András, Bense György, Molnár Kata, Benkó János, Görczös Benedek, Kacsor Mihály, Vocsár Benedek, Seller Imre, Csuka András

(19 v)

Bugyi András, Kovács Mihály, Tari Pál, Bugyi János, Apczi Péter , Gancsi Mátyás, Dechki Lőrinc, Kácsor János, Juhász Benke, Juhász György, Szöllösi Mihály, Lestár Gyurka, Bakos Istók, Macska Péter, Mészáros György, Macska Istók, Csabi Mihály, Gömöri Istók, Törcs János, Kecser Lőrinc, Kis Pesti Márton, Varga Márton, Gyöngyösi Miska, Bugyi Jakab, Gyöngyösi Mihály, Feri János, Gyöngyösi János, Nagy Mihály, Egyházfi András, Hunyadi János, Dobos Andrásné, Csontos Lőrinc, Suska, Sigri Pál, Kertesz András

(20 v)

Túri Jancsi, Varga János, Molnár, Borju Pásztor, Demeter, Rácz Márton, Rácz Pesti, falu lovásza

(21)

Sötér Ferenc, Kokány István

(20 v)

Sebestyen István (bíró), Oláh Dömötör, Domán János, Nyéki Pál, Koska István, Kurunczy János, Baglyas István, Szécsény Pál, Barta Mátyás, Katyor István, Nagj Benedek, Soós András

(21 v)

Fodor Gergely, Bugyi István, Nagy István, Nagy Péter, Nagy Gergely, Soós János, Tóth István, Juhász János, Dóczy János, Doczy Mátyás, Baghi János, Mészáros, Szabó András, Samu János, Csenky Pál, Bugyi János, Bajnok Tamás, Kurucz István, Tóth Márton, Takács Pál, Papista Márton, Széles János, Hangonyi Gergely, Dóczy Mihály, Márton Deák, Kis György, Szekeres Mihály, Csatlós András, Tóth István

(22 v)

Telei György, Verseghi György, Nagy Gergely, Nagy András, Szegedi András, Örzött András, György István, Csenki Gergely, Dóczy Pál, Dóczy György, Gódor István, Berta Balay, Peczeli János, Kurunczy Ben., Samu István, Töke Pál, Nagj Mihályné, Szabó Istók, Girinczy Ferenc

(23 v)

Zsámbok (Sámbok)

Page 62: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kokucska András (bíró), Kolláth András, Vizhányo Mihály, Tóth András, Juhász György, Patás Gergely, Szegedy Ferenc, Vigh Lőrinc, Török Ferenc, Tobias Marinka, Kádár István, Tóth Mihály, Hegedüs Mátyás, Palinkas Miklós, Kovács Jakab, Csabi Istók, Lapu János, Lapu Pál, Szaránky György, Piti János, Ocsko Péter, Fazekas Jancsi, Csenki Tamás, Vizhányo Pál, Tóth András, Lesti Lőrinc, Polyák Tamás, Nagy András, Kövágó István, Kövago Mihály, Kondás Márton, Oláh János, Oláh János, Csordás János

(24 v)

Szegedi Mihály, Édes Istók, Nyúzó Berta, Harangozo Berkes Márton, Juhász Mátyás, Heredy György, Csizmadia Istók, Harangozo Miska, Csikos Márton, Nagy Balázs, Kövágo György, Ujvári János, Mihály Demeter, Tóth Miklós, Rab János, Lapu Albertné, Szécseny Jancsi, Szénás Istók, Bense Mihály, Bense János, Kokaj Pál, Kecskés János, Sós János, Mészáros, Varga Istók, Balogh Pap Urbán, Novách Mihály, Rab György, Toth Istók, Kotymán Urbán, Szücs Mihály

(25 v)

Erös János, Molnár János, Kecskés János, Horváth Andris, Harangozo András, Lami János, Rab András, Horváth Istók, Katona Mihály, Szabó Mihály, Polgár Gergely, Farkas János, Mocsy Ferenc, Mocsy Benedek, Nagj Mihály, Nagj Ferenc, Gáll Tamás, Gáll János, Horváth Gergely, Kis János, Csikós Albertné, Forgács Márton, Armor János, Balogh István, Szabó János, Mocsy András, Kutasy Tamás, Tóth Pál, Gáll András, Kokaj János, Sós Istók

(26 v)

Kerékgyárto János, Bálinth István, Szénási János, Sós Albert, Tóth Miklós zsellére, Gere András, Benyczky Tamás

Valkó (Valko)

Cheh János (bíró), Gaczky György, Veres Albert, Gulyás András, Nagy Gergely, Molnar György, Varga István, Lakó Mihály, Varga György, Balogh János, Szász Tamás, Tóth Mátyás, Mészáros András, Varga András, Toth Mihály, Dobosy Pál, Tóth János, Horváth György, Hegedüs Péter, Mészáros, Kovács, Szász Ferenc

(27 v)

Margo János, Toth Jakab, Horváth Istók, Básti András, Mészáros István, Lovász András, Varga János, Szabó István, Szabó Mihály, Horváth Gergely, Fekete Mihály, Tóth István, Tot György, Gergely György, Nagy István, Árva Jancsi, Szabó Péter, Béres Pál, Kiss János, Kósa István, Sziraki Lőrinc, Valkai Tamás, Tóth György, Kiss Istók, Gyenes Mátyás, Tóth Miklós, Horváth János, Tóth János, Valkai Gergely, Lakó János, Túri Pál, Hasznosy István, Somogyi György, Papai János, Szirakj Albert

(28 v)

Mészáros János, Nagy János, Forgách Simon

Szentlászló (Szent Lászlo)

Page 63: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Falapi Balázs (bíró), Palinkás István, Koporicz László, Cseskó Jakab, Gonda György, Cseszko János, Csesko Lukács, Pribili Gergely, Nagy György, Kovács Miklós, Csira János, Pap Miska, Kecskeméthy György, Tóth Mihály, Kiss János, Sibak Dorko, Feir István, Guba Márton, Guba Márton, Sipek András, Varju András, Varju Istók, Dudás István, ökör pásztor, Feir Pila

(29 v)

Takács György, Tariska György, Varju János, Nagy András, Tóth András, Varga Miklós, Molnár Mátyás, Feir Deme, Kakucska István, Maszlag Andrásné, Kovács, Eliás Mihály, Tamasy János, Takács György, Kiss Ferenc, Nagy János, Harmatos Geczi, Petheö István, Lapos Berta, Gonda János, Kela István, Lapos Gergely, Machlag András, Szegedy Márton, Hangás András, Takács György, Lapos János, Szabó Jancsy, Puszti Péter, Kolláth István, Szabó Mátyás, Komlos Demeter, Seller János, Puszty Mihály, Tóth András, Csorba György, Toth Pálné

(30 v)

Mészáros András, Sibak István, Sibak János, Balogh Pál, Sibak János, Tóth Márton, Zólyom András, Lázár András, Zolyomi János, Maszlagh István, Maszlagh Mihály, Maszlagh András, Szövö Gyurka, Kutasy Mihály, Konkoly György, Farkas István, Gódor András, Kovács Mihály, Tóth Mihály, Tóth Márton, Nagy Péter, Mathé Kata, Gáspár Mihály, Urbán András, Feir Bálint, Nagy Máté, Urbán Jakab, Gódor István, Polyák András, Mészáros Geczy, Antal Mihály, Varga Imre, Balog János, Horti Berta, Deák Benke, Czegledi Istók, Paljnkas György, Pesko István

Forgács Simon , Eszterházy István

(31 v)

Boldog (Boldogh; ma: Heves m.)

Pinter György (bíró), Mészáros , Kormos Márton, Seller Tamás, Pinter János, Kocsis Mihály, Csutor Mihály, Korsós Gyurka, Korsós György, Nagy Lőrinc, Csörz Gyurka, Szekeres István, Ehiásné, Bozoky Mihály, Nagi István, Danyi, Varga Mihály, Kovács András, Tót István, Lovász Mihály, Tóth Márton, Fekete Albert, Oláh Péter, Olah Jancsi, Vajda Gergely, Fekete Mátyás, Surján István, Pete György, Lako Bálint, Kocsis György, Nagy Mihály, Mátyás, Nagy Gergely, Kiss Mihály, Nagy Márton, Somogy Márton, Mezey Mihály, Búza János

(32 v)

Fekete János, Tóth György, Nándory Tamás, Kovács Mihály, Csordás Gáspár, Ökör pásztor Péter, Partyi János

Forgacs Simon , Eszterhazy István

Tura

Page 64: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Maczko Dániel (bíró), Kyrály György, Molnár Pál, Peczo Gergely, Molnár János, Szabó Ádám, Molnár János, Balla János, Lakatos Gergely, Csorba András, Zvétko Marci, Galvóczy János, Galgóczy Lukács, Tótth Márton, Balogh Jancsi, Seller András, Toth Istók, Kis Anna özv., Szegedy Istók, Tóth Gyurka, Zadár János, Seller Mátyás, Zetkó György

(33 v)

Legrady András, Gyuro Mihály, Gál András, Egyhazfia András, Tóth Gyurka, Zibok Márton, Vas Máté, Kántor Gergely, Balla Márton, Mészaros, Juhász Istók, Tóth Ádám, Tóth András, Szilagyi András, Maczko János, dolány János, Juhász Geczy, Kós Mihály, Egri András, Csábj János, Hegedüs János, Batik András, Varga János, Varga János, Hévizy György, Néhai András, Pap Ferenc, Veg Jakab, Maczko Pál, Maczko György, Tóth János, Gál Istók, Kovács János, Kis Jakab, Szekeres Mihály

(34 v)

Lakatos Mihály, Vitályos János, Köles Istók, Doby János, Zibók György, Csonka János, Santa János, Szücs András, Zalasy Mátyás, Haidu Istók, Dusa Tamás, Gusály Mihály, Tóth János, Barna Jancsy, Gáll György, Tóth András, Péter András, Zetko Geczy, Pap Istók, Posta Mihály, Sánta Jakab, Tóth Mrton, Toth Simon, Siket Istók, Mészáros Ferenc, Palinkás János, Sely István, Végh Mihály, Maczko Albert, Szőllősy Ferenc, Serfözö Gyurka, Farkas Jancsi, Hegedűs János, Tóth Pál, Csörgy Pál, Kovács István , Özvegj Kata

(35 v)

Bata Máté, Juhász Mihály, Pásztor Anna, Kiss György, Horváth Gyurka, Szabó János, Veres Pál, Gusaly István, Bat Albert, ökörpásztor Samu, Rácz Mihály, Boarius (ökörpásztor) Miska, Füleky Kata

Eszterházy István , Forgach Simon

Héviz

Gregus Márton, Urfi András, Toth János, Kóka Márton, Gregus Miklós, Benedek János, Bankó György, Balás Miklós, Kocsis János, Jakab János, Tóth András, Szabó Gergely, Asztalos István, Sodar Gyurka, Harangozo Jakab, Simon Mihály

(36 v)

Simon Máté, Mészáros András, Kis Jakab Lukács, Kis Miska, Juhász Pál, Mészáros Gergely, Sánta Balázs, Gódor György, Gódor Mihály, Gódor Tamás, Juhász Pál, Németth János, Dányi János, Gondos György, Serfözö, Dráhnik Jakab, Ondra Lukács, Basa György, Basa János, Siros András, Magyar Goczy, Filek Pál, Tóth Jancsi, Nagy Jakab, Seller Márton, Madarász János, Sodar Máté, Prága György, Juhász György, Alács Mátyás, Csizmadia Pál, Kocsmaros Gergely, Hagyó Pál, Dányi Matykó, Drahnyik András, Juhász Gyurka, Kecskeméthy Mihály, Siros Márton, Basa Márton

(37 v)

Page 65: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Bozlik András, Basa Pál, Dráhnyik Gergely, Banyoni Istók, Szöcs Istók, Krásznik Márton, Bollobás András, Lenka Lőrinc, Bozlik Andris, Czibula András, Czibula Miska, Gregus András, Devecsery Mihály, Hegedüs Márton, Posgaj János, Visi György, Kecskes János, Horváth Pál, Kocsmáros András, Antók János, Mészáros János, Gábor Miska, Sikett Pál, Kolyesza János, Bako Pál, Szöcs Mihály, Kis Albert, Csizmadia István, Kis György, Gábor Máté, Lenko Máté, Hajdú Máté, Juhász György, Kiss Mihály, Kovács János, Nagy Mihály

(38 v)

Szabó Istók, Molnár Miklós, Mészáros János, Szöcs Mihály, Banko Pál, Forgács Simon, Eszterházy István

Bag (Bagh)

Balás János (bíró), Kucsár Miklós, Malik Bálint, Lovász Márton, Könczö Jánosné, Dudás Pál, Könczö János, Németh György, Sellér Gyurka, Molnár Tamás, Karácsondi Lukács, Katona János, Könczö János, Polya Gergelyné, Mészáros Jakab, Könczö Gergely, Katona István, Varga András, Pap János, Tóth Máté, György

(39 v)

Rab János, Finyes János, Könczel András, Nagy György, Nemes Jánosné, Palya György, Sas István, Fazekas Andris, Onodj Ferenc, Szabó Pál, Hegedüs Istók, Balás András, Tóth Pál, Tóth György, Feir István, Feir János, Palya Istók, Toth Pál, Palya Mihály, Szemeregy István, Tóth Mihályné, Szabó Mihály, sertéspásztorné, Bereczky Mihály, Tóth János, Könczöl Balázs, Palya Marci, Szerencses Miklós, Bán János, Szarvas János, Tóth András, Nagy Mátyás, Kecskés György, Szabadszállasi Mátyás, ökörpsztor János, Toth István, Tót Máté

(40 v)

Tehén csordás, Konkoly Gergely, Nagy István, Kovács Tamás, Polyak György, Peter Kovácsné, Serfözö fia, Tóth György, Miska, Nofai György, Lovász György, Eszterházy István , Forgács Simon

Hévizgyörk (Héviz Györk)

Illyés András (bíró), Tóth György, Sas Mihály, Kecskeméthi János, Bagyoni János, Császár György, Varga Jakab, Gódor István, Pap Tamás, Gódor Pál, Toth György, Gódor Gergely, Nagj István, Dengelegi Pál, Száraz György, Tóth Miklós, Kovács János, Seller András György, Tóth Márton, Tóth János

(41 v)

Tóth András, Tóth György

Aszód (Aszod)

Benkó János (bíró), Krisán János, Krisán György, Bógyi András, Bakagj Mátyás, Fazekas Márton, Konya György, Klecsko György, Tomácsi Mihály, Balás Peti, Rocsák János, Tot István Márton, János, Ilona Marci, Szabó János, Kovács Pál, Bobáli Kozma, Fazekas Lukács,

Page 66: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gasó Gergely, Fabian György, Klecsko Márton, Nemes András, Kovács János, Gyenes Mihály, Szasko György, Lámi Miska, Gyenes Balázs, Csely Gergely, Kis Andris, Csely Miklós

(42 v)

Masznyik István, Odrán Pál, Otvár János, Dudas György, Rocsak Mihály, Mladunaj Márton, Toth János, Csismadia András, Feru István, Maróty Mihály, Kelecs Jakab, Lipták Pál, Bencsok György, Nagy Mihály, Lakó András, Fabjan Marci, Torda György, Lukács N., Maróth János, Nagy Jancsi, Sánta György, Lipták András, Benkó Márton, Mészáros, Olasz István, Benko István, Nagy Mihály, Orsa Pál, Kis János, Hugyik János, Jakus István, Bacskay Tamás, Bohát János, Simon Izrael, Báljnt János, Simon György

(43 v)

Csordás Máté, Lorincz Hurka, Dacsy Mihály, Dacsy Gyurka, Matyas Kovács, Miklós, Patyo

Osztroláczky János, Koháry István

(44)

Sőtér Ferenc

(43 v)

Uifalusy Máté és Sándor

Zsidó (Zido; ma: Vácegres)

Urbán András bíró, Nagy István, Horváth István, Jánosy Pál, Szugyi Mihály, Nagy György, Rákóczy Gábor, Németh Pál, Örvény Mihály, Horváth János, Horváth László, Bory György, Beriny János, Szikora István, Kovárczy Pál, Bársony Imre, Huszár Máté, Fihár Mihály, Molnár János, Lentvorszky Máté, Prisztavok Jakab

(44 v)

Turcsány János, Zaraiba Máté, Piatyerek Péter, Polya János, Rosztricza János, Gyurinda Mihály, Varga Pál, Németh János, Polyák Gyura, Marcus Mihály

Mácsa (ma: Galgamácsa)

Lengyel György (bíró), Takács György, Savoly István, Budaj Márton, Kovacs Jakab, Sigri István, Bakaj Pál, Varga György, Gedei Mihály, Huszár György, Maisztrak István, Kolaj György, Sitinek János, Molnár Mihály, Szöllösi Pál, Para György, Hegedüs János, Szabó János, Pásztor Máté, Podalyecz János, Szennyes János, Tóth Simon, Dudás Máté, Szecsey András, Kovács Pál, Kovács

(45 v)

Page 67: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Hollo István, Szekeres András, Bacsko Gergely, Mátyásy György, Czalbert Jánosné, Szikora János, Holló Mihály, Lengyel Gergely, Okor András, Garaj Mátyás, Majszngak Márton, Czina János, Kenyeres János, Sebestyen Mihály, Holló András, Hollo András, Szabó János, Hollo Gergely, Zely István, Katokné, Mészáros, Varga István, Nagy István, Nagy Pál, Tóth Mihály, Magyar János, Kosa János, Kosa Mihály, Lakatos Bálint, Pap Pál, Kósa Péterné, Szighi Jánosné, Molnár, Szekeres, tehéncsordás, Mariásy és Kubinyi család

(46 v)

Verseg (Versegh)

Saiti János (bíró), Kis Pál János, Palinkás György, Siki János, Kovács Gergely, Magyar Mátyás, Arva Mihály, Juhász István, Acsay Gergely, Tóth Márton, Kalmar András, Löre János, Serfözö Mihály, Hangya Péter, Bekes István, Orgován Imre, Megyes Márton, Udvarnaky János, Csitáry György, Anka András, Kartaly Pál, Tóth István, Tóth Balázs, Sós Gergely, , Tassjana özv., Harnosy

(47)

Kákonyi János, Harnosy Pál

(46 v)

Domony

Ohisán Gyuro (bíró), Szbosko Jakab, Vakatis Janó, Matus András, Orbán Jano, Lesztyánszky Gyuro, Szlenko Andris, Chrianki Tamás, Oravecz Matye, Dinyrár Janó, Kovács Márton

(47 v)

Szelezovi Bényo, Matyéko György, Matyecseku Jakab, Philig Marci, Szirom Márton, Varga Janó, Priecsán Janó, Vurilo, Horváth György, Valent Golyizky, Samuel Szvecz, Dobronynzkj András, Sztare Matye, Johannes Gobius, Chisko Mihály, Tricsay Janko, Szkornya Jakab, Krupinszky, Bereczky Tamás, Kando István

(48)

Kandó István, Rotnay János

(47 v)

Tótgyörk (Tóth Györk; ma: Galgagyörk)

Sasky Mihály (bíró), Kovács Steufko, Kritana Pál, Lestyánszky András, Pauli kri? Jano, Hoffer Mátyás, Hoffer Gyuro, Kosud Mihály, Kosud Jakab, Varga Mihály, Viczian Gergely, Hoffer András, Katrusovdova, Viczian Matye, Pásztor Jano, Zellr Jakab

(48 v)

Page 68: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Jugyiczatty, Stary Mlinar, Guba Mihály, Svágh Jano, Paly zsellér, Brezovszky Palya, Szebiszky Pavo, Krisko Gregus, Hoffer Jano, Martin Hensovszky, Hoffer Jano, Varga Mátyás, Dobraninszky Jano, Preselszky Jakab, Janososin, Szekeres András, Trencsanszky Mátyás, Brézovszky Jano, Fabián Palyo, Verlecsky Jano, Lajba, Krizeno András, Horváth Hoffer, Banyiár Jano, Janurik Janó, Janurik Matye, Tóth András, Dudás András, Strichovanez Gyuro, Katrani Márton, Velky Gyuro, Aszotzky Mihály, Lesznyánszky Péter, Hrusovszky Gyuro, Urrhin Mihály, Matus Shuhánszky, Czekorszky Jano, Czekorszky Mihály, Kondács János, Praudicska, Sténsko Hoffer, Kovacs András

(49 v)

Gyuro Hoffer, Csernyi Gyuro, Strebo Mátyás, Hoffer Mátyás, Lesztyánszky Gyuro, Hivár Matye, Szorád Mihály, Pauloky Mihály, Tót Ádám, Adamo Gyuro, Lacza György, Dudás Mikus, Juhász András, Hoffer Márton, Rácz Petra, Molnár János, Zidaj János, Turjánszky Miska, Malis Mikus, Kovács Sámuel, Pásztér Janó, Paszter Matye, Strebo Palya, Molnár András, , Balássa György, Balogh Miklós

(50)

Egri Márton

(49 v)

Csővár

Kolár Palya (bíró), Korcsog Matye, Damis Jure, Gyurov Mate, Sipiki Jakab, Szöcs Márton, Balogh Péter Gyurka

(50 v)

Andras Gergely, Kmoter Gáspár, Andresy Mihály, Bencsok Gyurka, Varga Mihály, Szellr Pál, Kyrály János, Nagj Tamás, Szuhány Péter, Tököly Máté, Kyrály Pál, Granszo Benyo, Szkornyiko Péter, Varga, Czismadia György, Bosik György, Andrias Márko, Bosik István, Szuhány Tamás, Juhász Márton, Gransza János, Trencseny Mátyás, Kolár István, Szabados András, Danyis András, Danyis Márton, Hegedüs Tamás, Kovács György, Bobrak Gergely, Szodlyak Matye, Szodlyák veje, Szlobináné, Danyis János, Dudás Jakab, Kohány István

(51)

Egre Márton

(51 v)

Püspökhatvan (Püspök Hatvan)

Mészáros János (bíró), Ezsek Mátyás, Lomi Mátyás, Bajnok Mihály, Jobbágy András, Fekete András, Curtos György, Fagyos András, Fagyos István, Albert András, Fekete Márton, Filovics Mihály, Tóth Jakab, Paljnkás György, Szöcs György, Mathéka Mihály, Lissaj Fülöp, Rakoncza János, Tóth Márton, Fazekas János, Banczo Mátyás, Hurzka György, Rakonczay György, Kovács Imre, Lenko Miklós, Mandur Krisan, Bátyi Márton, Gutten Mátyás, Varga

Page 69: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tamás, Babjnszki Pál, Palinkás Gergely, Szabados István, Kovács Márton, Szabados János, Polyak András, Barta György, Szabados György, Sigri Márton, Kovács Gergely, Szabó György, Mészáros Mihály, Lazerszky György

(52 v)

Dvornikovics Mihály váci püspök

Acsa

Birszky György, Lörincz, Beno Mihály, Kasik Jakab, Szakács, Hubocsányi János, Jancsoku Mihok, Juhász Teller Mikus, Szabó Mihály, Mlinárki Jancsi, Danjs János, Krisan Péter, Palenik Mihály, Csihmárova Beta, Palenik Lesbe, Andre Drinoszky, Dedák Jakab, Ritykova Dora, Varga János, Csernj Gregics, Kondas Pál, Hubocsány György, Czabó Márton, Szikora Matyo, Gyebnaru Matye, Kulhari Márton, Kovács Máté, Polyák, Csepelye Márton, Knisa Misu, Madács Matye, Csismadia Lőrinc, Jesinszki György, Micsiny Gyuro, Micsinos Andris, Molnar György, Grécsu

(53 v)

Bata Jano, Koczka Matye, Bapka Gyurova Sena, Drinoczky András, Konyer Jakab, Rhityka András, Burda Márton, Práz Misu, Hatala Matyi, Czernczki Gyuro, Miczinszky Márton, Bobos Matyi, Vreska Márton, Kis János, Török Palo Márton, Thomo András, Soszenchu András, Molnár György, Thomoz Szimon, Lonrianszky Matye, Madács Janó, Mitensich Matyo, Juhász Máté, Mészáros Jakab, Gubis András, Rekincziczky Matye, Szdector György, Pivárcsik Gyuro, Dora, Mihály Anósy, Kralcsu Jancsi, Kolár Mihály, Stenko Jakab, Dora, Helona, Cserno GyuraZáty, Vajkor Gyuro, Stenko Gyuro

(54 v)

Pinter Simon veje, Kjnnya Gyuro, Salianszky Jano, Szabo János, Krisan András, Huszázik Mihály, Valach Matye, Valaihu Jano, Valjo Valint, Valyo Máté, Varga Jano, Valyo Misu, Ancso, Pivarcsik Mátyás, Varga ano, Leczkei Balázs, Csorne Jano, Pinter Mátyás, Gregus Gyetvaj, Birkoi Zaty, Teller Lukács, Kovács, Jakuba Kovács, Maczko Gyuro, Lencse Gyuro, Hugyik Jano, Fero Lonszky, Litoszky Mácz, Kusnár Gyuro, Polyák Misa, Anna özvegy, Vaszko Mátyás, Mlinár Jano, Maizko Pál, Strehászky Gyögy, Kucsa Mátys, Dorida Tamás, Csernye Gyuro, Dorido Lukács, Balasora Helina

(55 v)

Dorida Adas, Gyebnár Mihály, Kucsa Tamás, Nemeth Gyuro, Nemecz Gyurova Zaby, Kasik Miska, Dora, Mlinár György, Mlinár János, Pásztir Gyura, Paszter Kraveczi András, Serfözö János, Kohary István

(56)

Vay Ádám

(55 v)

Page 70: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szilágy (ma: Püspökszilágy)

Dregely István (bíró), Pap András, Demeny András, Kovács Pál, Béki Miklós, Kis István, Varga András, Szakál András, Imreczi Mihály, Pintér Jakab, Máthé Gergely, Panna özvegy, Tóth György, Kömives Izsák, Varga János, Varga János, Tóth Jakab, Varga György

(56 v)

Jánosy Péter, Varga Pál, Balla Miklós, Máthé Pál, Deák Márton, Sebestyen Gergely, Zellér Benedek, Bugyi János, Horvát György, Tóth Gergely, Golbás Györgyné, Baráth Albert, Tóth Miklós, Hegedüs András, Gyengené, Toth Gyurka, Balás György, Sandor János, Beres János, Lengyel László, Kovács János, Zeller Tamás, Szimon János, ökörpásztor Janosy Mihály, tehénpásztor György, Tóth István, Gaynecz Gergely, Dvornikovich Mihály

Bátya (Bottya; ma: Bács-Kiskun m.)

Pispeczky János, Maruszky István

(57 v)

Turcsán Janó, Kolár Andris, Zeller Mátyás, Szraiszky Gyuro, Zellér Miklós, Maruszky István, Lesba özvegy, Gácsy Adas, Láczo János, Szuhány Mihály, Hegedüs György, Rataj Péter, Kelemen Szimon, Zeller János, János, Leczeny Mihály, Szenográdi Miska, Fazekas Samu, Lukács K., Medvet Gregus, Kovács Misko, Pál atya

Kisnémedi (Kis Némedi)

Tar Ferenc (bíró), Tenke János, Bihány András, Varga István, Kis Mátyás, Sipos György, Bartus János, Kecskes Gergely, Toth Jakab, Toth János, Deregus, Parády János, Josa István, Hornyák Gyurka, Demeter György, Hegedüs János, Puskás Mihály, Berencsy Gergely

(58 v)

Nagj Albert, Szöcs János, Puskás István, Gal Mihály, Mészáros Gergely, Fejes Pál, Kósa János, Fejes György, Imre István, Kiss Péter, Hajnal András, Tökes János, Csery János, Bendo István

Vác (Vácz)

Decsy János (bíró), Kömives István, Varga István, Szabo Márton, Kún János, Verebely András, Lengyel András, Harsány Mihály, Szegedy Bálint, Varga János, Bagonyai János, Jósa István, Varga István, Kötel Járto János, Horváth Márton, Kis György, Szigyárto Mihály, Pécsy András, Pécsy Mihály, Halász János, Kövesdi Ferenc, Denecsery Mihály, Pap Mihályné

(59 v)

Tokolyi György, Homonnai István, Selymeczy István, Hidvegi János, Kis György János, Lakatos Sámuel, Pap István, Komáromi Márton, Szücs János, Korpácsy György, Marusy János, Német Takács, Gömbkötö György, Komáromi István, Kertály István, Szabó Pál,

Page 71: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tokoly György, Kozma János, Rab János, Borbely Mihály, Tereskey Márton, Beke Mihály, Csonki Jánosné, Peczely István, Szimon István, Kurdi Mihály, Halász István, Mészáros Ferenc, Jakoda János, Bodony István, Rimaszombati István, Pécsy János, Sarkany János, Gedai János, Szetej János, Sintávor István

(60 v)

Cziko György, Horvát János, Kokaj István, Fazekas István, Mészáros Jakab, Varga Balázsné, Takács István, Marko András, Szigjarto Pál, Solti Jancsi, Solti Judit, Cseh János, Csismadia Ferenc, Takacs János, Vecsey István, Kallay András, Szabo György, Pasztosi János, Gombkötö István, Szücs János, Peczely Mihály, Tóth Pál, Csonka András, Egyed István, Kincses György, Peregeli István, Furis János, Szücs Mihály, Kis János, Szabo Mihály, Rab György, Csismadia István, Pap György, Molnár István, Szabo István, Solti János, Kovács Márton

(61 v)

Mondok Lukács, Lenei János, Farago Gergely, Basti András, Szekely Gergely, Liszkay Péter, Szücs Tamás, Dúl András, Papai János, Kántor János, Szethej Pál, Boncsol János, Basti János, Danicz Pál, Fazekas György, Körösy István, Kovács György, Tóth György, Borbora Andrásné, Tóth János, Nagy István, Kerekes Benedek, Varga Pál, Nagy Tamás, Varga Márton, Doczy János, Hui György, Bolik János, Kalácska Mihály, Boróczki Miklós, Huj Mihály, Juhasz Albert, Balotoni György, Rácz György, Horváth János, Tóth Jakab, Varga Miklós

(62 v)

Bancsal Máté, Varga Mátyás, Bodnár Mihály, Varga Péter, Pintér Sebestyén , Czereblye István, Lazd János, Csereklye János, Fazekas András, Varga János, Vishy Albert, Fazekas Péter, Kovács Mihály, Lévai András, Kurdy György, Borbely György, Sjntávor János, Kurdi Ferenc, Marko Györgyné, Szabó Istók, Gyepes János, Stokker Lőrinc, Schik János, Dvornikovics Mihály

(63 v)

Vác (Vácz)

Finder Valentin (bíró), Kerz Gyirk , Koller Francz, Vizer Honcz, Konrad Leprant, Zellmer Michael, Marchsz Chon, Lampreth Lacher, Iván Majer, Groder Jor, Martin Troszel, Faber Lorencz, Miller Jakob, Pean Gyirk, Egidius Prosz, Gyirk Rop, Martin Paur, Jakob Hartl, Hancz Mandl, Ivan Majer, Mark Stuker, Sebastian Frich, Osval Csicser, Matthies Kranaviter, Honczirk Remer, Joan Czeh, Matthias Stall, Michl Fajer, Ivan Grottmond, Matthias Laber, Gyirk Fisscher, Jacoby Solvald, Francz Lezombusd, Gyurk Tantner, Sebastian Peja, Michael Krazmar, Urban Lincz, Andreas Spenger

(64 v)

Andreas Gajgher, Konrad Bellan, Thomas Seller, Martin Lacher, Matthias Specher, Jacob Heberle, Honczerk Tagner, Marksz Wagner, Caspar Ott, Joseph Sluter, Michael Vaithusz, Joan Czanter, Hancz Ullmer, Gyirk Sluter, Ignaczi Miller, Jakob Menczer, Hamenk Titel,

Page 72: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gyirk Ulmer, Hancz Cierklr, Sebastian Huber, Gyirk Ster, Faith Ster, Hancz Pecz, Andreas Utt, Jacob Rottman, Alsmed, Jacob Rup, Joan Faufer, Volfgangus Eberhe, Michael Három, Gyurk Minder, Conrad Hengh, Tisscher Thomas Czagher, Gyurk Vaidinger, Hyeoning Friautt, Girk Fauffer, Gyirk Stauf

(65 v)

Josephus Trhek

Veresegyháza (Veres Egyház; ma: Veresegyház)

Balás András, Szomjú János, Molnár András, Csapó János, Feir Marci, Sido Márton, Tassiné, Krisan György, Domósdy Istók, Molnár János, Csomósné, Farkas István, Rácz Miklós, András Deák, Mihály Deák, Keserü Andrásné, Molnár György, Szomjú István, Tóth Samu, Csere János, Kassay István, Kiss János, Szomjú Lőrinc, Feir András, Fóti Andris, Tóth Gyula, Tóth János, Pribeli Geczy, Molnár Mátyás, Csapo molnárja, Nagj Gergely, Tóth Gáspár, Molnár András, Demeny István, Demeny István, Kovács Istók, Varga Mihály, Kovács Kata, Foty György, Ujváry István, Nagy Gergely, Molnár Miklós, Bik Bálint, Üllei István

(66 v)

Fótj István, Káry Istán, Serfözö János, Fény Mihály, Szábó János, Csere István, Máte Gergely, Bély István, Tóth, Szaszko Gergely, Szaszkó Istvánné, Csere János, Tóth Máté, Szabó János, Nagy Istvánné, Lako, János Deák Márton, Maczák András, Kriczay János, Toth Tamás János, Borbely György, Bogy Istók, Horváth János, Borbely István, Szabó István, Szabó Benedek, Kerzek István, Tohogyi Mihály, Pintér András, Peröcseiné, Lebo István, Urbán János, Kazy Bálint, Szöcz György, Kabaj István, Kotó János, Kiss János, Moharné, Atány István, Szabo Mihály, Szücs Gergely veje, Isáky András, Kazy István, Kovács Mihály, Otrokocsy András, Kovács Mihály

(67 v)

Karikás Pál, Bély Gergely, Baracskaj Pál, Szekeres Jánosné, Baracskay András, Bely Mihály, Belyi András, Juhász Péter, Szomjú András, Vaj Tamás, Faragó János, Kecskes Tamás, Kecskes György, Toth Istók, Kapcsos István, Nagy Pál, Czompál Mihály, Kovács István, Barsy Mihály, Hajdú Gergely, Hangya András, Pásztor András, Toth Geczy, Holló István, Aicsa János, Simon Gyurka, Czismadia, Simon Marci, Pásztor János, Erdely Istók, Pinter Jancsi, Pásztor Istók, Kovács János, Szák Mátyás, Doby Istók, Hollo János, Kolos Albert, Nagy Samu, Pintér Márton, Juhász György, Csoty Jancsi, Kapcsos János, Hegedüs Miklós, Mészáros, Por(ci) (disznó) Pasztor Gergely, juhász Siró András, tehénpásztor Tóth János, kondás, Borju (pásztor) Korponaj Márton

(68 v)

Dvornikovich Mihály váci püspök

Felsőszentmiklós (Felsö Szent Miklos)

Benkö Miklós (bíró), Boros Mihály, Takács István, Fodor György, Somody Bálint, Molnár Pál, Keresztes Pál, Jakab Istók, Olivaj Mihály, Dobra Mihály, Barsy János, Peszeky Mihály,

Page 73: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szikály Albert, Libó Gergely, Pap János, Szöcs Ferenc, Dinnyes Istók, Rutnaki Máté, Kovács Mihály, Lestár Mihály, Szöcs Mihály, Szöcs István, Szekeres György, Koháry István

(69 v)

Hartyán

Pinter György (bíró), Jakus Márton, Zigri István, Peteny Mátyás, Kiss Tamás, Guba István, Veres István, Kiss Pál, Kunoch István, Pinter Gáspár, Varga Gergely, Szabó Pál, Báljnt János, Szeghedy Mihály, Varga János, Ferencz János, Komlody András, Komáromy Mihály, Tóth Péter, Pinter György, Tökés András, Somogy István, Bendi István

(70 v)

Keresztur (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.)

Béres György (bíró), Negrády János, Béres György, Szebellebi Mihály, Ballók Mihály, Ballók Pál, Aszódy András, Tóth János, Czene Tamás

Csiktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytarcsa)

Kovács Miklós (bíró), Csapó János, Mészáros István, Katona János, Szigyártó György, Kocsis István, Nagy István, Faragó István, Szjrieky Tamás, Spráczky György, Feir Mihály, Kovács János, Nagy Mátyás, Várallay Tamás, Szabó István, Szabó Tamás, Varga Mihály, Sas Gergelyné, Parida János, Sipeky Pál

(71)

Prumer Gergely

(71 v)

Sipeky Bertalan, Paljnkás Mihály, Szabo János, Fazekas György, Kovacs Mátyás, Varga István, Nagy Miklós, Kovács István

Kerepes (ma: Kerepestarcsa)

Joan Treger (bíró), Lorencz Kegsi, Olah György, Csenkj János, Horváth András, Horvath István, Jorg Noltl, Martin Roch, Lukacs Mihály, Farkas István, Tóth István, Lukács György, Toth János, Sebastian Grneber, Péter János, Hancz Gasper Spilmonn, Andreas Fischnoller, Tóth István, Gállus Vettl, Olah János, Sembil Gergely Ierch, Thomas Vainsengch, Joan Kindich, Martin Oremprust, Rácz János, Veres János

(72 v)

Andreas Singler, Michel Posthalt, Paul Hoffmaister, Honcz Hartl, Christian Jerksel, Thomas Olepochr, Michael Majer, Matthias Orthoffer, Volff Sidemperger, Andreas Singher, Laiter Lorencz, Vitus Fajer, Hancz Ballágh

Gödöllő (Gödöllyö)

Page 74: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szabo János (bíró), Oláh András, Ocsay István, Haidu János, Pasa Ferenc, Nitray Pálné, Toth Jancsi, Urbán Mihály, Mészáros István, Moka Mihály, Danyi Mihály, Kocsmáros András, Kövesdy Mihály, Karácson Miklós, Molnár István, Rácz Jancsi, Molnár Mihály, Kovács Gergely, Nagy János, Gyulay István

(73 v)

Lovász Marcsi, Bese János, Bencsik Mihály, Lovász Mihály, Kis János, Varga István, Nagy István, Adam István, Gyöngyösy István, Matucz Márton, Polgar zsellére, Litkaj Tamás, Kodu János, Penzes János, Paljnkas Pál, Kovacs Pál, Szúnyogh Pál, Juhász Mihály, Szöcs Pál, Berenyi Fazekas Mihály, Fazekas Mihály, Elek Péter, Karácson István, Egjházfiu, Urbán, Csizmadia, Szarka János, Szöke András, Kaszap Mihály, Szabo István, Samu Deák, Martonné, Petrak István, Rontó Mihály, Beszerményi György, Szabo András, Olah András

(74)

Francisco Baroni

(74 v)

Oláh András, Kerekgyárto Gergely, Marton zsellér, Unyi János, Gyenes János, Dér István, Urbán András, Orgován István, Koncz István, Homonnaj János, Nyitraj István, Nagj Tamás Istók, Babák István, András Mester, Mészáros Pál, Farago Mihály, Berte Mihály, Gábor Péter, Gabor János, Som Mátyás, Gabor Péter zsellére, Posár Miklós, Tikász István, Szabo János, Pesit György, Berse Gergely, Balogh Molnár Mihály, Tot Bozo István, Tott Balogh János, Fodor István, Török Jancsi, Csordas Mátyás , Csala veje, borjúpásztor

(75 v)

Isaszeg (Isaszegh)

Fogad Martin (bíró), Leko Marczin, Tobias Czimermon, Bulsz Vieber, Stephel Kek, Faith Kronsperger, Joseph Puh, Vozokánszky Mihály, Kovács Martin, Lukács Tepor, Hornyak Stevo, Jakub Gubo, Németh Péter, Venaslag Skvaranak, Lorencz Frantly, Matthias Gruso, Virgo Dusa, Palencsik Gubisa, Nicolag Lacsinich, Rácz István, Racz Bogoe, Racz Sivko, Racz Szobota, Oláh Mihály, Oláh Palkó, Oláh Miska, Oláh János, Török János, Major Mihály, Melchior Nemecz, Martin Kamsel

(76 v)

Szada

Végh János (bíró), Baracskaj András, Zidaj Pál, Sigmond János, Siomond Tamás, Csuka István, Sarnoczay János, Butkaj Andris, Bolyák Jancsi, Simon Mihály, Sigri János, Nagj házone, Csuka György, Czismadia János, Somody Danyi, Nagy Miklós, Körösy István, Csillus Mihály, Szabady , Oroszy András, Szekeres, Harangozo, Sigmond Istók, Mészáros, Sógor Mátyás, Sógor Mihályné, Rab Istók, Czegledy András, Magyar Istók, Turak Istvánné, Illyés András, Csuka Mihály, Kiss András, Török Mihály, Németh Mátyás, Magyar András,

Page 75: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Farkas Mihály, Lúgósy János, Lugosy István, Pintir Istók, Lörincz János, Panky György, Györi Gergely

(77 v)

Illes János, Oláh János, Tóth Mátyás, Tóth Márton, György Deák, Kovacs Márton, Puskás Mihály, Tóth Ádám, Draszta János, Biro András, Györi György, Tóth Jakab, Györi Péter, Molnár, Toth Drásta János, Faragó András, Tóth Máté, Révész Tamás, Balogh Mihály, Szöcs György, Biró Istók, Balassja János, Györi János, Tóth Istók, Szarvas Mihály, Tóth Goczy, Horváth Mihály, Tóth Mihály, Sigmond Pál, Györi István, Bózik János, Tóth zsellér, Kovács János, Hegedüs János, Györi Mihály, Györi Jancsi, Paszthi Gáspár, Kovács Jancsi, Paszthy János, Körösy Márton, Körösy János, Sigmond György, Sikett Mihály, Hukka István, ökörpásztor, tehénpásztor

(78 v)

Mogyoród (Mogyorod)

Nagy András (bíró), Kiss János, Toth Gergely, Mészáros János, Tóth István, Juhász András, Sellér Márton, Sarkady János, Czismadia István, Damásdy György, Tóth Mihály, Romhány János, Simon János, Kiss János, Som György, Balogh Balázs, Oláh János, Tóth Gyurka, Dudás, Oláh Mihály, Tóth György, Tóth Palkó, Kelöcs Márton, Pap János, Fazekas János, Nagy István, Haraszty Márton, Boni Miklós, Varga Jánosné, Végh Bálint, Tóth János, Benke Márton, Szalaj János, Szalay Mátyás, Tamasdy János, Boni Benedek, Boni Gergely, Kiss István, Szabo János Mihály, Nyesei Jancsi, Csordás Mihály Gergely, disznópásztor, Oláh borjúpásztor, Juhász Nagy Andrásné, Juhasz János

(79)

Dvornikovics Mihály

(79 v)

Dunakeszi

Verez Gergely (bíró), Sánta Máté, Sipos András, Dinnyes András, Rácz Jancsi, Tóth Mátyás, Szazdj István, Sánta János, Kurucz István, Seller Marci, Petrik Tamás, Karacson Berta, Kovács Miska, Juhász János, Sánta Lőrinc, özvegy Kató, Horváth András, Tóth János, özvegy Dorka, Sipos István, Gombkötö, Pusztay István, Zrény Tamás, Csordas Pattyantyús János

(80)

Vatay János

(80 v)

Fót (Fot)

Koczo János (bíró), Kiss János, Cseletey Péter, Csuzy György, Batás Péter, Kenderesy Tamás, Cseletey István, Cseletey Mihály, Aprod János, Nyuka Mihály, Koloni Jánosné,

Page 76: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kolony István, Balogh János, Balas István, Takács Mihály, Kolony György, Lörik Istók, Csapo Mihály, Komár András, Szabó János, Pelyhes János, Váczy Mihály, Duchon János, Nyúka István, Máthe János, Tóth János, Kolony Balázs, Szantó István, Balogh János, Bodor János, Hatvany Mihály, Kiss Mihály János, Csapo Gergely, Aprod István

(81)

Uifalusy Sándor

(82 v)

Palota (ma: Rákospalota, Bp. XV.)

Goda István, Vizi István, Leczky György, Tóth István, Tóth János, Zabi György, Kosa Gergely, Nagy György, Kovács György, Sidely István, Deák János, Nagj Bálint, Kovács Gergely, Ledeczy Márton, Molnár István, Pelyhes János, Gergely Mihály, Toth János, Prót András, Szödy István, Perocseny Gergely, Udvardy István, Csordas Pál, Horváth István, Oláh Jancsi, Nagy István, Oláh Jancsi, Uifalusy Sándor

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 27. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 191.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye váci járásának porciókivetése, valószínűleg a XVII/XVIII. sz. fordulója körüli időkből.Dátum: év nélkül.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 2 p.Megjegyzés: Záradék nélkül.Rovatok: helység neve, embernek járó porció, lónak járó porció

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Tura, Zsámbok (Sambok), Szentlőrinckáta (Sz. Lör. Káta), Sáp (ma: Sülysáp), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Kóka, Dány, Valkó, Szentlászló (Sz. Laszlo), Boldog (Bóldog; ma: Heves m.), Verseg (Vérségh), Hévíz (Héviz), Hévízgyörk (Héviz Györk), Bag (Bagh) , Aszód, Domony, Zsidó (Sidó; ma: Vácegres), Mácsa (ma: Galgamácsa), Újfalu (Uj falu) , Tótgyörk (ma: Galgagyörk), Püspökhatvan (Püspök h.), Acsa, Csővár, Szilágy (ma: Püspökszilágy), Bottyán (ma: Őrbottyán), Isaszeg, Kisnémedi (Kiss Némedi), Fót (Fóth), Vác (Vácz), Palota (Rákospalota, Bp. XV.), Csaba (Rákoscsaba, Bp. XVII.), Keresztur (Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Kistarcsa (Kiss Tarcsa; ma: Kerepestarcsa), Csiktarcsa (ma: Nagytarcsa), Cinkota (Czinkota) , Kerepes (ma: Kerepestarcsa), Csömör, Mogyoród, Dunakeszi, Sződ, Gödöllő, Szada, Veresegyháza (Veregyháza; ma: Veresegyház), Szentmiklós (Sz. Miklós; ma: Dunaszentmiklós), Hartyán (ma: Váchartyán), Kis Vác (Kiss Vácz) , Visség (ma: Visegrád?), Bogdány (ma: Dunabogdány), Tótfalu (ma: Tahitótfalu), Megyer (Mégyér; ma: Pócsmegyer), Monostor

(p2)

Page 77: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Nagykáta, Cegléd (Czegled), Bicske (ma: Tápióbicske), Tószeg (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Abony, Rékas (ma: Zagyvarékas, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Alberti (Albértj; ma: Albertirsa), Irsa (ma: Albertirsa), Pilis , Bénye, Gomba, Pánd, Ság (Ságh), Szecső (Szécső; ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Sz. Mar Káta), Tótalmás (Tót Almás; ma: Tóalmás), Úri (Urj)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 28. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 179.Cím: Conscriptiones.Tárgy: Pest m. kecskeméti járásának dikális összeírása, valószínűleg a XVII/XVIII. század fordulójáról.Dátum: XVII/XVIII. sz. fordulója.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 52 f.Megjegyzés: Hiv. záradék nélkül. Az összeírásban nemesek is szerepelnek.Rovatok: (nevek), ló, ökör, tehén, tinó, borjú, juh, sertés, méh, bor, malom

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Haraszti (Haraszty; ma: Dunaharaszti)

Joannes Jakli (bíró), Joannes Rederer, Andreas Rederer, Georgius Krendl, Petrus Sigrist, Dominicus Veis, Jacobus Valcz, Georgius Valcz, Joannes Hanczalik, Josephus Hayzl, Volffgangus Hoffner, Joannes Hoffner, Jacobus Kronomi, Urbanus Miller, Sebastianus Hiller, Matthias Komaromi, Tomas Kement, Cortulanus Fait, Leonard Kraiss, Lucas Bankovicz, Martinus Krobot, Martinus Toth, Laurentius Pinter, Joanes Georgus Mayer

(2v)

Andreas Pattinger, Paulus Liptay, Jacobus Ducatek, Jacobus Kolár, Franciscus Krombeter, Gaspar Aisler, Christophus Fetter, Adamus Pauman, Joanes Hilbe, Joanes Hoffer, Jacobus Tanzer, Joanes Rederer, Matthias Flanczer, Georgius Vidmann, Georgius Tilinger, Laurentius Fetter, Biro Kocsis János, Juhász István, Hatvány András, Dúcy István, Szűr Mihály, Tóth György, Katona György, Tuba Mihály, Varga István, Vígh János, Takacs György

(3v)

Alsónémedi (Alsó Nemedy)

Jozan Mihály (bíró), Szőr István, Dienes Péter, Rúsa János, Lukácz János, Garay Márton, Csillos János, Csáky János, Kiss Gergely, Tóth János, Pap Pál, Takácz Máté, Jobbágy István, Kocsis János, Szabo János, Czene István, Szabo Péter, Lukacsi Gergely, Kemendi István, Szőcz István, Garay Péter, Nemes Halász Mihály, Nemes Halász István, Nemes Halász Márton, Nemes Toth Mihály, Toth Gergely özvegye

(4v)

Page 78: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Ócsa

Tóth István (bíró), Turbo Mihály, Nagy György, Szabo György, Simon János, Varga Mátyás, Horvath Miklós, Juhász Mihály, Molnár István, Varga Mihály, Szabo Gergely, Toth György, Kún István, Tóth István, Sallay János, Keczkemeti István, Vass András, Takács István, Galambos Mihály, Konnya János, Farkas János, Sarkady György, Budgy Gergely, Szabo János, Nemet János

(5v)

Csonka János, Nagy János, Bodis Fábián, Kiss Mihály, Varga Miklós, Domián András, Bagúl István, Budy János, Boros György, Varga Péter, Kovács István, Sipos János, Gall János, Tóth István, Tóth János, Gall András, Farago Gergely, Kalan Mihály

(6v)

Üllő (Ülleő)

Somodi Márton (bíró), Jacab János, Szőcz István, Kovácz György, Botlik Mihály, Somody Gergely, Gaspár Gergely, Szabo Pál, Gaspar János, Balassa György, Gaspar András, Boda Péter , Nemet György, Szabo Gergely, Szarka György, Balassa Gergely, Szabo János, Bodor Gergely, Menesi János, Kiss János, Szarka György

(7v)

Cegléd (Czegled)

Horváth István (bíró), Bobis György, Császar Tamás, Nagy István, Csira Máté, Vincse János, Borsos Ferenc, Bobis Gergely, György Kovácz, Lugossy István, Molnár Pál, Farkas Pál, Benyei János, Bizóny István, Tolnáy István, Zingellér Mihály, Kiss Pál, Huszár Pál, Dobos Mihály , Bóyti János, Siket Mátyás, Sződeny Gergely, Pantós István, Hegyi István

(8v)

Tóth Albert, Zengeller Tamás, Farkas István, Nagy István, Hartyáni Márton, Tóth Mihály, Tóth János, Izó János, Pap Gergely, Miko István, Csizmadia István, Laios István, Pap István, Tóth János, Pesseky István, Magyar János, Csyra Gergely, Moricz János, Korsos Mihály, Fűle Miklós, Szabo Mihály, Arany Mihály, Fűle Mihály

(9v)

Milos Mihály, Tóth Ferenc, Csizmadia Mihály, Kiss Szabo Mihály, Milos Mihály, Szőke István, Kiss András, Süket János, Nagy Mihály, Lender András

(10v)

Kecskemét (Keczkemet; ma: Bács-Kiskun m.)

Page 79: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Mago Mihály (bíró), Nagy István (kisbíró), Szűcz István, Barbel György, Tőrők Mihály, Salamon Ferenc, Tok Miklós, Kamán András, Laszlo István, Balogh Mihály, Nyúl Ferenc, Szanto István, Salamon Mátyás, Benke Mihály, Balogh Mihály, Hidvegi András, Gere András, Kalla János, Ötvős Péter, Kincses János, Biro György, Nagy István, Nagy Mihály, Darány György, Kasza György, Boda Gergely

(11v)

Kiss István, Szánto Miklós, Balogh Miklós, Szőcz István, Nagy János, Balogh István, Nagy István, Vastagh István, Kemen Gergely, Sira István, Cirkator Márton, Herczegh István, Szell Márton, Kúsz Gergely, Tóth Mihály, Bodo András, Bán István, Pap Sámuel, Csizmazia István, Vida Mihály, Bekő András, Kara János, Marcus Mihály, Búss Péter, Kassa Péter, Boda Gergely

(12v)

Tóth András, Haygato György, Hegedűs János, Tóth János, Sebes István, Csikos János, Berta György, Tubak Mihály, Dugár János, Kovácz Miklós, Szána György, Szabo Tamás, Sandor Gergely, Lováss István, Szabo István, Zana Gergely, Bán Mihály, Szappanos Pál, Herczegh János, János Kovácz, Laczy István, Czirkator Mátyás, Mező Mihály, Szapanos Ferenc, Pór Miklós, Hardi György, Kassa Mátyás, Csiszár György, Toth Miklós

(13v)

Varga Péter, Balassa István, Kiss Mihály, Almassy István, Tóth István, Kaczura János, Dani Mátyás, Varasdi Dömötör, Vass Mihály, Szabo István, Nagy István, Czőz István, Tóth János, Siros Mihály, Harászty István, Tóth György, Diossy István, Hayos Mihály, Szjarto András, Szanáy János, Czaba Péter, Kovácz Pál, Ban Lőrinc, Hegy György, Farkas András, Onoka István, Biro Gergely, Szőcz Mihály

(14v)

Tóth István, Katona István, Banyáy Mihály, Illyes Ferenc, Bőrze Mihály, Fekete István, Szőke Gergely, Szabo János, Kollár Ferenc, Kőnyves András, Tamassy István, Biro István, Ellendi János, Kúczár János, Tóth Mihály, Tomó György, Biro György, Borsa Péter, Hagymassy István, Bereny Mihály, Vőrős János, Szőke Gergely, Csinbalmos András, Antal János, Viragh Péter, Kovácz Mátyás

(15v)

Nagy János, Parácz János, Szanto István, Herczegh István, Enyedi János, Tók András, Halász János, Tassó Gergely, Valkáy Miklós, Diós Mihály, Bödo Mihály, Meszáros János, Domonkos János, Sőcz Miklós, Hamarika János, Tóth András, Fazekas János, Szabo János, Toth Gergely, Pellicsi Gergely, Czizmadia János, Decan Péter, Baksa János, Bano Péter

(16v)

Tóth Gergely, Vass Márton, Boldogh Péter, Nagy János, Boldogh János, Vőrős Gergely, Kovácz János, Varga Ágoston, Szabo Dániel, Vayda Péter, Kovácz Imre, Moricz Mihály, Ila Ferencz, Bőczkey Gergely, Vayda János, Kovácz István, Garaczi Gábor, Kovácz János, Tóth

Page 80: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

István, Zana Istvánné, Foldvari György, Marco István, Czabany Mihály, Czaba Mátyás, Tallas Péter, Gellert István, Siarto Mihály

(17v)

Szabo János, Hegedűs Mihály, Hayós István, Gombos Miklós, Szőcz Mihály, Bendi János, Hagymassi Gergely, Domián Miklós, Vőrősmarti Pál, Kovácz János, Király István, Nagy János, Csertö János, Csönkös Gáspár, Szabo István, Egyed Pál, Ördögh Mátyás, Nagy Gergely, Nagy Györgyné, Todi János, Komlosi István, Harkai György, Fekte Gergely, Borbély Ferenc, Pál János, Csuka István

(18v)

Pets András, Konya János, Roos Benedek, Korbocs István, Bano István, Marko András, Kovács János, Kaszab István, Csorba János, Antal János , Nagy János, Mácsai István, Nagy Ferenc, Nagy Márton, Hajmási Gergely, Nagy János, Kiss Gergely, Kasza Mihály, Járfás János, Pál Kovácsné, Bogyo Miklós, Tahi Ferenc, Biro Gergely, Szapanyos György, Buzik Mihály, Csorba István

(19v)

Szilágy Mihály, Sárközi Boldizsár, Máté Kovács, Kömpöcz János, Pap István, Bódor János, Csete János, Biro Gergely, Toth Miklós, Biro Mózes, Sajti György, Todi György, Bőneki Mihály, Varga Márton, Dékány György, Kalmár Péter, Surányi János, Rado István, Toth István, Farago György, Agi Mihály, Bodacs János, Szabo István, Borsos István

(20v)

Bőrze István, Kecskes Gergely, Kis Gergely, Kerekes János, Balogh István, Benne András, Dani György, Szőke Mihály, Bogdány István, Kati Péterné, Nagy Ferenc, Totth Ferenc, Olá János, Totth János, Ágotha András, Bánk István, Bede Lukács, Dékány István, Sz. Mártony István, Deső Márton, Takácz István, Albert Péter, Koczok Gergely, Bőrős István, Gaspár János, Bodász András

(21v)

Tóth Márton, Csórczan Mihály, Végh János, Kiss Mihály, Szabo Körösztös, Kovácz János, Huiáy Balázs, Szabo Mihály, Gazdágh István, Hered János, Paly Mihály, Tóth Péter, Péter János, Menzer János, Szőcz János, Szőcz Jánosné, Bőde János, Porózy Máté, Siros Benedekné, Gyóny Gergely, Nagy Mihály, Denczi János, Fodor István, Bodor Mihály

(22v)

Deak Pál, Kamras János, Kamras Ambrus, Kalocza Jánosné, Patay András árvái, Kalocz István, Szabo István, Szivos János, Bán Jánosné

(23v)

Sz. Király János, Szabo György, Denczi Péter, Lazar Jánoy, Darany János, Szeles György, Czorba Mihály, Dőmőtőr Márton, Horváth Gergely, Szapanos János, Molnár János, Kőrőssy

Page 81: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

János, Herczegh István, Szabo György, Rethy György, Balassa Györgyné, Illes Istvánné, Boda Gergely, Toth János, Szabo György, Arpas Miklósné, Farago Máté, Toth György, Marcus Lőrinc, Parci István, Tubak János, Szabo Sámuel, Fábián András

(24v)

Tóth Máté, Kovácz Mihályné, Kiss István, Szanto Lukácsné, Borsody István, Hemzö István, Katona János, Kis István, Száz János, Tapai Benedek, Szcs István, Tésla István, Geller Bálint, Benkő Mátyás, Berta Péterné, Varga Mihály, Sárkőzy János, Farago Mátyás, Santa György, Kallay László, Varga Péterné, Lendvai Mihály, Benko Jánosné, Gospodi István, Czirkos Balázs, Czaba Bálint, Gyarmathi János, Kerekes György, Pap György, Tok Máté

(25v)

Szabo Janos, Rácz János, Decán Jánosné, Szabo Bálint, Kozma Jakab, Kopiás Mihály, Czizmadia Ferenc, Kovácz Mihály, Vőrősmarti János, Jonas Nitrin, Tolnáy György, Borbel Gergely, Fazekas Miklósné, Szentkirály Pál, Hegedűs András, SzentGyőrgy Jakab, Horvath István, Meszáros András, Pataky György, Nagy Mihály, Horváth Gergelyné, Czomo Jánosné, Nagy Márton, Farago János, Forro István, Kún Jánosné, Sarkozy Istvánné, Vayda Gáspár, Marcos János, Sipos János, Doczy András

(26v)

Szeles Mihály, Cziszár Pál, Tóth Péter, Tóth Gergely, Farkas Simon, Kiraly Mihály, Dugha Mihály, Nagy Tamás, Nagy András, Kovácz Gergely, Szabo Máté, Herki János, Szőcz Mihály, Hallyagos Tamás, Kerekes János, Dalloss Györgyné, Gere Andrásné, Hegedűs István, Kincses György, Király Ferenc, Buday Márton, Bekes Istán, Albert Miklós, Szabo János, Sáry Pál, Berkes István, Farkas Mihály

(27v)

Horváth Mihály, Tegzés János, Toth Ferenc, Kalmár Gergely, Varga András, Djos Mihály, Varga Márton, Nyerges János, Fazekas Márton, Király István, Király János, Dany Szabo Mihály, Hagymassi János, Szeley András, Bébi Gergely, Vacza György, Lovass István, Kovácz Gergely, Varga István, Kerekes István

(28v)

Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös)

Varga János, Szőcz Pál, Pap János, Dús András, Szabo Márton, Balta Márton, Deak Miklós, Nemet István, Varga István, Nagy Miklós, Kossa János, Varga Gergely, Simon András, Daróczy Balázs, Komjati István, Czapo János, Dani István, Tóth János, Kovácz Ferenc, Varga András, Varga István, David István, Szűle András, Safár András, Horváth István, Szapanos János

(29v)

Sziarto Mihály, Sós Albertné, Nagy István, Nagy Mihály, Kassap András, Varga János, Szelei János, Kassap János, Jó gergely, Kassap Mátyás, Gorsa Mihály, Czáli Miklós, Joza István,

Page 82: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Sóm János, Baracskay István, Nagy János, Jakabffy István, Tancza Gerely, Sipos Tamás, Fakli János, Patik János, Kiss János, Nemet János, Palasti Mihály, Nagy Mihály, Kovács András, Szőcz István(30v)

Hamza Jakab, Dani Pál, Tűye Mihály, Beni István, Toth János, Rőző Márton, Lakatos János, Csány Sámuel, Fejer János, Szabo Péter, Papi gergely, Hamzi István, Győri János, Meszáros István, Kovacz jános, Gőncző Ferenc, Nytray István, Nagy István, Koskoda György, Jűgi János, Takácz Ferenc, Gyenessa Péter, Farkas István, Fűlőp István, Bede Mihály, Kovácz Mihály

(31v)

Farago János, Nagy István, Nagyistván Máté, Takácz István, Járo Miklós, Pall Gergely, Bőrőczki Gergely, Santa Mihály, Tőrők István, Lakatos András, Mattyas Kovács, Buzás János, Dús Pál, Kapa István, Hatvany István, Mokaczy Péter, Kovácz István, Godan Mihály, Vaiko Mihály, Szőcz István, Gereczi Péter, Takácz Péter, Hannyaky István, Sziksay István

(32v)

Szabo Gergely, Szabo Mihály, Miklos István, Csirák Mihály, Adam Mihály, Daróczy János, Szeles Mihály, Gaspar János, Gall István, Por János, Zigo Miklós, Katona György, Szőmőre Gergely, Pap Pál, Borsós Gergely, Tóth Péter, Tóth János, Peli István, Kiss Máté, Szabo Mihály, Vigh János, Kovácz István, Czizmadia András, Csipő István, Farkas András, Balint Mihály

(33v)

Pays János, Komsa István, Gerecze Mihály, Bozók Pál, Pap József, Katona György, Vida Mihály, Pataky János, Kiss András, Darni György, Hegedus György, Szabo János, Bán György, Czala Lőrinc, Nagy István, Kola mihály, Keczkes János, Száraz István, Pinter Máté, Szemere Pál, Berta Mihály, Tőrők János, Dús János, Szabó István, Molnár János, Kertész János

(34v)

Hegedűs István, Biro Mihály, Toth Márton, Kovácz János, Fazekas Máté, Sandor János, Konya István, Csillagh János, Rosos Mihály, Toth György, Fekete Mihály, Balogh Pál, Laszlo Mihály, Nagy Pál, Jambor István, Szurmo István, Varga Jakab, Szabo Pál, Sűket István, Melegh János, Hadas Mihály, Varga János, Bene Mihály, Szalay Balázs, Szabo János, Enczi János, Hatvany János

(35v)

Varga János, Nagy János, Juhász Péter, István kovács, Bencsi Mihály, Varga Mihály, Tóth Lőrinc, Decan János, Kiss János, Kiss Mihály, Dús Istvánné, Pecsi Szabo János, Rab András, Toth János, Kopaczy János, Dőmjen András, Csaky István, Vigh István, Jó István, Nagy István, Vőrős István, Boros István, Karay Mihály, Karay István, Gall Jánosné, Tóth István, Miskoczy Gergely, Bende Gergely

Page 83: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(36)

Erdos János, Szentessi Pál, Szabo János, Farkas Mihály, Szabo István, Fülőph János, Szabó István, Szűcz jános, Seres Máté, Bende István, Bereczki Illyés, Gőbőlyős Ferencz, Rosnay Lukács, Kincses Mihály, Takacz János, Szanto Peter, Szabo István, Nandori István, Fazekas Gergely, Bako János, Joza István, Szabo istván, Simon István, Barna János, Szabo András

(36v)

Boros Mihály, Varga István, Pallos János, Vass Mihály, Fazekas István, Nagy Gergely, Szőcz Dávid, Pantos János, Zemberi Jacab, Muzlay Mihály, Seres Márton, Varga János, Molnár Mihályné, Posgay Mihály, Egyeghy Pál, Molnar Pap János, Borbely István, Kako János, Szőcz Mihály, Santa Feren, Szabo György, Szeles János, Karanczy János, Gogán János, Tatay István

(37)

Dongo István, Toth Márton, Dobos István, Horváth István, Szabó Mihály, Bartha János, Keszi István, Eőtvős Pál, Szabó Márton, Madarasi István, Tenyi András, Pirzi András, Pantos Pál, Bajúz Dániel, Varga Gergely, Tőrők Bálint, Győrgy Kovács, Nagy István, Dara Mihály, Horváth Istvánné, Boros István, Buzkei István, Kiss István, Gyenes Mihály, Bagotay Mihály, Thedi István

(37v)

Szabo János, Erdős Mihály, Torsa Albert, Urházy Péter, Beretvas János, Kovácz István, Szalay András, Vany István, Búz István, Kover István, Kovácz János, Toth Pál, Vány János, Czirjak Pálné, Berkes István, Jó Gergely, Somodi János, Csete Gergely, Ziros Mihály, Sepsei István, Buda Péter, Sivos István, Horváth György, Tallas János, Farkas István, Baraczi István, Patonay Mihály, Szűcz István, Kando Ádám

(38v)

Dayka Mihály, Tóth János, Dahin István, Batta Péter, Pereczes András, Karay Ferenc, Borbel Mihály, Gőbőllyős György, Takacz János, Kutas Gergely, Horvath György, Kallay György, Lőkős Mihály, Barbel György, Toth Varga János, Nagy Márton, Eczy István

(39v)

Pánd (Pand)

B. Pettyeni András, P. Kovacz János, Bődő Márton, Bődő Mihály, Győri János, Mód András, Dobos Pál, Nagy János, Kossorus Mihály, Cze István, Teleki István, Samú János, Biczkey András, Galambosy István, Varga János, Takácz János, Barany Mihály, Baykay Mihály, Bizony János

(40)

Izsák (Izak)

Page 84: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Király János (bíró), Toth János, Kovacz Mátyás, Szabo György, Kajári István, Pinter István, Biro Miklós, Pall Mihály, Lombar Ferenc, Biro Mihály, Lombar Péter, Halász György, Orsi Miklósné, Czernan Péter, Kiss Mihály, Pap György, Sjarto András, Nagy Máté, Dekmar János, Dossa János

(40v)

Syarto István, Misko István, Zana György, Gozon János, Bene János, Baraczy György, Gozon István, Bene György, Győrkő Ferenc, Farago Ferenc, Pap György, Kovacz Máté, Kozma István, Marcus János, Jaksa Miklósné, Jaksa János, Badony Gergely, Csirkos János, Csiszar István

(41)

Czirkos Mihály, Bozo István, Szabo Gergely, Nagy Ferenc, Orsi Benedek, Bagaly András, Marcus Miklós, Szabo András, Saitos Péter, Nagy Jakab, Saghy András, Bene János, Karsay János, Járó Tamás, Czősz Mihály, Takaro Sebestyén , Kovácz István, Bozo Gyurka, Saghy Gergely

(41v)

Molnar János, Takaro János, Nagy István, Szabo András, Nagy János, Kiss János, Kovács Gergely, Gaspar János, Biro Gergely, Christoph Ferenc, Dombay János

(42v)

Nagykáta (Nagy Kata)

Benczik Pál (bíró), Bede Márton, Csegledi Mihály, Farkas György, Kiss Mihály, Tóth Péter, Legyel Márton, Farkas András, Lengyel István, Farkas János, Kovácz Pál, Vonnak György, Kasza György, Lengyel Imre, Vonnak Gergely, Hegedűs Tamás, Őrdőgh István, Nagy György, Szabo György, Kis Körösztös, Varga György

(43v)

Szentmártonkáta (Sz. Marton Kata)

Ferenc Tamás (bíró), Gullyas Gergely, Karay János, Csurga István, Antal András, Juhász István, Sigmond Mihály, Csáko István, Kele János, Fodor András, Dobos János, Parocza István, Kiss János, Nagy András, Nagy István, Tóth Pál, Baranyay Pál, Pap István, Balika János, Kovácz Mihály, Gergel János, Varga Jakab, Kovácz János, Fejer Márton, Szabo István

(44v)

Kele Mihály, Kele Márton, Barat István, Nagy János, Molnár István, Zadon Ferenc, Varga Mihály, Gyeles Gecsy , Nagy Bálint, Palenkas János, Balogh Mihály, Suba András, Balogh Péter, Varga István, Ácz Mihály, Bako Mihály, Meszaros Gergely, Kele István, Kele Gergely, Kovácz Jakab

(45v)

Page 85: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tótalmás (Tth Almas; ma: Tóalmás)

Kakas Márton (bíró), Urbán Mátyás, Tóth Márton, Varga Gergely, Tóth Pál, Balas Péter, Kegyes György, Molnar Mihály, Bozár Tamás, Pataky Máté, Nagy István, Dobos István, Nagy Albert, Paabert Pál, Szőke István, Juhász Pál, Balas András, Urban Gergely, Urbán János, Boldisar András, Pataky Simon, Szabo Mátyás, Toth György

(46v)

Kovács István, Molnar Jancsi, Tóth András, Annus Pál, Kovácz György, Nagy Gergely, Juhász Albert, Vincse Péter

(47v)

Kóka

Kóncz Albert (bíró), Tamás Deák, Repas István, Nagy István, Molnár Márton, Laszlo István, Posgay Máyás, Győpős Balázs, N. Pap András, Lantos Márton, Nagy Márton, Kulyas István, Lováss György, Szabo Mihály, Czizmadia Tamás, Dóczy Péter, Tóth János, Nagy István, Tóth Péter, Tőrő János, Balogh Gergely, Dóczy Mátyás

(48v)

Nagy Gergely, Szakolczay János, Tóth Pál, Demessi Tamás, Tóth István, Nyeki Lőrinc, Nagy György János, Nagy János, Bugy András, Kovácz György, Pap Mihály, Laszlo János, Laczko Gergely, Laszlo István, Szabo Pál, Holicz András, Varro István, Laszlo Gergely, Pap Mihály, Tóth György, Meszaros György, Laszlo András, András Deák

(49v)

Repas Gergely, Magyar János, Varga Gergely, Laszlo György, Varro János, Bujáki István

Szecső (Szeczeő; ma: Tápiószecső)

Czőke János (bíró), Szeczey Benedek, Mocsy István, Pasztor Gergely, Samú János, Gyúris Tamás, Nagy Gergely, Koncz Gergely, Vadaczkay András, Bereczky Márton, Komar Máté, Szirom Márton, Varga Mihály, Varga János

(50v)

Juhász Pál, Offella István, Juhász János, Szekeres György, Tóth Albert, Bihal Pál, Komár György, Vekét Jakab, Kóncz Lukács, Gregur András, Haydn András, Minkó Ferenc, Dósa Jakab, Balassa István, Dósay Pál, Lippay János, Koncz István, Meszaros Ferenc, Kovácz János, Taboros Pál, Szaros Mihály, Gergel Márton, Gregúr Benke, Csikora István, Mócsy Mihály, Batta Mátyás, , Király Márton, Czako András, Laczko Boldizsár, Nagy Mihály, Toth János, Kovácz Mátyás, Csáko István, Halassy János, Balogh András, Csőlőnk Márton

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 28/a Ugrás jegyzék elejére

Page 86: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Összeírás száma: Ö 179Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest m. pilisi járásának dikális összeírása, valószínűleg a XVII/XVIII. század fordulójáról (töredék).Dátum: XVII/XVIII. sz. fordulója.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 18 p.Megjegyzés: Fénymásolat.Rovatok: (nevek), ló, ökör, tehén, tinó, borjú, juh, sertés, méh, bor, malom, pálinkafőző

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Molnár Bálint, Csém György, Jo János, Végh Gergely, Petre István, Vincze János, Csizmazia András, Szabo János, Vincze Mihály, Juhasz György, Béczi Péter, Cseri András, Szabo István, Becsey Márton, Lengyel András, Cseri István, Morus János, Szalay János, Marko János, Szabo András, Dobis Márton, Juhász István, Szalay István, Juhasz János, Sara István, Becsey Gergely

(p3)

Daniel György, Buday István

(p4)

Szabo András, Terecskei Mihály, Kovacs Péter, Pátkay András, Tott János, Mészáros György, Nagy István, Csürgö Mihály, Cserchle János, Nagy Péter, Pap Jeromos, Csörgy Pál, Surján Mihály, Baraty Mihály, Cse János, Vitéz Pál, Baiczi András, Bütkös Máté, Varga András, Bütkös János, Bütkös István, Pátka István, Pátkay Mátyás, Molnár János, Tott István, Csizmadia János, Német Máté, Szente András, Szente Mihály, Patkay János, Szabo Mihály, Boicsi György, Kis János, Pásztor Márton, Kocsis Miklós, Nagyházi János, Váczi Jánosné, Mike István, Kovácz György, Kecskés Mihály

(p5)

Daniel György, Tatay Mihály, Buday István

(p6)

Sorlay János, Kovácz Istók, Josa Gáspár, Saigo Péter, Szabo Mihály, Molnár Mátyás, Fabján Samu, Tott István, Fábján Imre, Lekér István, Tott Mihály, Juhász Márton, Horváth István, Jakab Miklós, Oliko János, Szatyor Mihály, Martos Balázs, Fürtös István, , Hadnagy Miklós, Hatym Mirosolovits, Joczko, Thomas Pradanovits, Czusma, Zvia, Misca, Mihal, Mille, Cristoph, Radivo, Gyuko, Rácz, Joczko, Radován, Marko, Nipa, Radossa, Milisza, Maxim, Hostoje, Peter, Mikola, Vaszo, Maxim

(p8)

Page 87: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Viest György, Mandl Kristóf, Helcman Mátyás, Landolf Condrad, Karber Máté, Grieb Mihály, Simon Lőrincz, Nagy István, Vitéz György, Trugtya (…), Hartman (…), Manhercz (…), Vuerß Condrad, Feninger Gregor, Paiter Hans, Lenensz Mihály, Nercz Hanß, Lorencz Nosz(…), Georg, Szlousz Gosta, Saur György, Rukát Mihály, Costicza Stantin, Peringer Hanß, Grup Mihály, Mik János, Vikesz Krisztián, Soßrypberg Georg, Locher Ignác, Purghiner Mihály, Raderer Márton, Hamer Jakab, Satter Tamás, Paír Bertalan, Ibel György, Openmaer Mátyás, Laßenpach Hans, Merkreiszer, Vinkl András, Sender Mihály, Randsindler, Stilhamer György, Grob Sebestyén, Retter Krisztián, Frelich Mátyás, Gofner János, Veile György, Freier Rocus, Fles György

(p9)

Tot János, Horvát M., Sarlay János

(p10)

Buczy István, Tott Jancsi, Tott Máté, Szalay András, Vicze György, Kovacz János, Buczy János, Budai János, Zöttes, Halasi, Szabo István, Buczy, Benei, Vas Jakab, Királly, Laszlo, Farkas, Szabo, Kada Miklós, Kustar, Oreg János, Rácz Dániel, Kis Mátyás, Száp János, Rab János, Juhász István, Kustár, Hainal Benedek, Kövesdi István, Kálmán , Zakar István, Kozma János, Laszlo Gergely, Mészaros János, Tottmihálly János, Szigeti János, Maryai István, Tott János, Tott András (bíró), Szalay István, Magyar András, Hansz István, Szalay János, Szalay István

(p11)

Fekete, Kis János, Marton György, Kovácz János, Varga János, Tott András, Aldot, Kalo Gergely, Végh István, Pap Mihály, Kerek Mihály, Dávid György, Kerék András, Musik Gergely, Tott András, Nilas András, Mattyas Istók, Nilas János, Kerek János, Csereklye János, Bencsky Istók

(p12)

Pap János, Bodis Istók, Bencze Gergely, Acs István, Tott Máté, Fülöp , Sebök, Csapo Márton, Acz János , Pap János, Szabo, Varga, Szabo István, Csőnyes, Tott János, Békás János, Petroczy M., Petroczy Ferenc, Kerek István, Tott Antal, Kerek János, Kovácz János, Takácz Ferenc, Szabo Péter, Tott István, Turi György, Beke Sámuel, Turi János, Szabo Gergely, Orban Mihály, Pap János, Kis , Sari András, Kis Mihály, Kovácz János

(p13)

Ladanj, Sági István, Nagy Pál, Bory Miklós, Farkas István, Takácz János, Pötöndi András, Varga Dávid, Kis Gergely, Czizmadia , Takacs, Szabo, Szabo Péter, Szér Márton, Meszáros Ádám, Nagy Mihály, Révis Mihály, Fáddy János, Varga Pál, Puskas István, Bordas Ferenc, Süveg Ferenc, Varga Gergely

(p14)

Halassi Mihály, Danczy István, Babarczyné, Zadori István, Baronya János, Gacz István, Szabo István, Péter, Kralovits, Bogdán, Szücz Mihály, Szöke János, Misko Lerit(…) Mihal

Page 88: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Arbr(…), Miho Lávits, Illia Pálko(…), Mihal Vlag(…), Gergo Szlásits, Miska Vuko(…), Mikola Radic, Marko Tudits, Antono M(…), Gergo Milkovitz, Jure Rozgits, Mate Szenzlith, Matis Ornlovits, Staracz Mikola, Martin Rosdias, Istán Belalits , Illia Belalits

Szabo István, Bak Ferenc, Kele Mihály, Kortos , Török (bíró), Mihally, Buczy István, Gere János, Buczy István id., Kara János, Kovácz János, Szabo Mihály, Halász András, Szijárto András

(p16)

Zsámbék, Szentendre (Sz. Endre), Csobánka, Törökbálint, Csép, Szentmárton (Sz. Márton), Becse (ma: Szigetbecse), Lórév (Lore), Cseleviz, Újfalu (Uyfalu), Tököl (Tökölly)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 29. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 19.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye pilisi, váci és solti járásának 1700. évi dikális összeírása. Az összeírás községi összegezésekben tünteti fel az adózó népességet. A solti összeírás két, eltérő adatokat mutató változatban, az egyik Huszár János főszolgabíró nevét viseli magán.Dátum: 1700.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 18 fMegjegyzés: Sérült. Restaurálandó.Rovatok: helység neve, jobbágy, feleség, család (soltiban fiú, lány), ökör, ló, tehén, tinó, üsző, juh, kecske, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor (akó), búza (mérő), árpa, köles, méhkas, sertés (10 felett), bérelt ökörA solti összeírás másik változatában a rovatok így alakulnak: lakos, özvegy és zsellér, feleség, fiú és lány, bérelt ökör, adósság, saját ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, malom, sörfőző, bor (akó), búza (mérő), árpa és köles, méhkas, sertés (10 felett), pálinkafőzőAz egyes járások rovatai között különbségek adódnak. Így a pilisi járásban a tinók és üszők, a juhok és kecskék, az árpa és a köles külön rovatban, a váci járásban együtt szerepelnek, a soltiban viszont csak a tinók és üszők vannak együtt, a többi elkülönítve.

Összeírt személyek/helységek:

(2v)

Óbuda (Vetero Buda), Szentlászló (Sz. Lászlo), Csobánka (Csobanka), Borosjenő (ma: Pilisborosjenő), Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Tinnye (Tynnye), Tök (Teők), Zsámbék (Zambék), Páty (Páttj), Bia (Bija; ma: Biatorbágy), Törökbálint (Tőrők Balinth)

(3v)

Szigetszentmiklós (Sziget Sz. Miklos), Tököl (Tőkőly), Csép (ma: Szigetcsép), Szentmárton (Sz. Márton), Újfalu (Ujfálu), Ráckeve (Raczkevy), Makád (Mákad), Lórév (Lőre), Cserevic (Cserevicz; ma: Lórév), Becse (ma: Szigetbecse)

(4v)

Page 89: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Monostor (Monosztor), Pócsmegyer (Pocz Megyer), Tótfalu (Toth Falu; ma: Tahitótfalu), Visegrád (Vissegrád), Bogdány (ma: Dunabogdány), Szentendre (Sz. Endre), Pomáz, Kalász (ma: Budakalász), Üröm, Csaba, Solymár (Somár)

(6v)

Dömsöd (Dőmsőd), Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Szentmárton (Szent Marton), Bogyiszló (ma: Tolna m.), Sükösd (Sűkősd; ma: Bács-Kiskun m.), Faisz (ma: Fajsz, Bács-Kiskun m.), Csanád, Dusnok (Dusnak; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battya; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.)

(7v)

Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Foktő (Fogtő; ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.)

(9v)

Csaba, Pécel (Péczel), Maglód (Maglod), Ecser, Üllő, Gyömrő (Gyömrö), Monor, Gomba, Uri (Ury; ma: Úri), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Dány , Zsámbok (Sámbok), Valkó (Valko), Szentlászló (Sz. Lászlo)

(10v)

Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura, Héviz (ma: Galgahévíz), Bag (Bagh), Hévizgyörk, Aszód (Aszod), Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Mácsa (ma: Galgamácsa), Verseg (Versegh), Domony, Tótgyörk (Totgyőrk), Csővár, Püspökhatvan (Pűspőkhatvan), Acsa, Szilágy (Szilagy), Bottyán (ma: Őrbottyán), Kisnémedi (Kisnémedy), Vác (Vácz)

(11v)

Veresegyház, Felsőszentmiklós (Felsö Sz. Miklos), Hartyán, Keresztur (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Csíktarcsa (Csiktarcza), Kerepes, Gödöllő (Gödölyö), Isaszeg (Isaszegh), Szada, Mogyoród (Mogyorod), Dunakeszi (Dunakészy), Fót (Foth), Palota (Palotha; ma: Rákospalota, Bp. XV.)

(13v)

Dömsöd (Dőmsőd), Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Szent Mártony; ma: Bács-Kiskun m.)

(14v)

Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma:

Page 90: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Sz. Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.)

(15v)

Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktű (Foghtű; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bcs-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusnak; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyyszlo; ma: Tolna m.)

(16v)

Sükösd (Szűkösd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Nádudvar (Nád Udvár; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.)

(17v)

Pusztakál (Puszta Kall), Orbatszentgyörgy (Orbád Sz. Győrgy; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Jankó (Janko; ma: Jánoshalma, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 29/a Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 19.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye kecskeméti járásának 1700. évi dikális összeírása. Az összeírásban községek szerepelnek, ezen belül csak a nemeseket emeli ki összesítve, nem név szerint.Dátum: 1700.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 14 p.Megjegyzés: Fénymásolat.Rovatok: helység neve, jobbágy, feleség, fiú, lány, család, ökör, ló, tehén, tinó, üsző, juh, kecske, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor (akó), búza (mérő), árpa, köles, méhkas, sertés (10 felett), bérelt ökör, adósság (debita tallerorum)

Összeírt személyek/helységek:

(p3)

Kecskemét (Keczkeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrőss; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd)

(p5)

Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Aporka (ma: Áporka), Taksony (Taxony), Dunaharaszti (Duna Haraszti), Sári (Sáry; ma: Dabas), Alsónémedi (Also Némedi)

(p7)

Page 91: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Ócsa (Ocsa), Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Abony, Tószeg (Tószegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p9)

Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Pánd, Bicske, Ság (Ságh)

(p11)

Szecső (ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Szent Márton Káta), Tótalmás (Tothalmás; ma: Tóalmás), Nagykáta

(p13)

Jánoshida (János Hidja; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentlőrinckáta (Sz. Lőrinczkáta), Kóka

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 30. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 20.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye kecskeméti járásának dikális összeírása, 1701. dec. 5. Készült a megye rendeletéből, összeírók: Berkes András káptalani prépost és Dvornikovich Mihály vikárius, valamint Sőtér Tamás szolgabíró. Az összeírás összesítő jellegű, a községi adatok végösszegét közli.Dátum: 1701.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 15 p + 1 fMegjegyzés: Hitelesítés nélküli, eredeti összeírás. A plusz egy fólió valószínűleg másik összeírás része!Rovatok: helység neve, jobbágy, zsellér, feleség, család, ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, sertés, bor (akó), búza (mérő), árpa, zab, köles, sörfőző, malom, pálinkafőző, adósság forintban és dénárbanA helység neve (possessio) rovatban nemcsak a községnév szerepel, hanem ilyen kitételek is: „item zsellér”, „ibidem nobiles” vagy „ibidem neoinhabitatores”, sőt név szerint feltüntetik az extraneusokat és állatállományukat is. Az összegzésben a jobbágyok és zsellérek együtt szerepelnek, külön a nemesek és külön az extraneusok.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Berkess András, Dvornikovich Mihály, Sőtér Tamás

(p2)

Kecskemét (Kecskemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrőss; ma: Nagykőrös)

(p4)

Page 92: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Cegléd (Czegléd), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Tószeg (Tószőgh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (Janos Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)

(p6)

Pánd (Pand), Ság (Saágh; ma: Tápióság), Abony

Újvár (Uyvár)Juhasz Ferenc, Bogma Márton

Tarnóca (Tarnócza)Ladány János, Varga Mihály, Bako Péter, Vargha János

(p8)

Bicske (ma: Tápióbicske)Fülőp Mihály (Alsoszőlősiensis), Babo János (Uyvariensis), Farkas György (Szölösiensis), Major János (Strigoniensis), Sövenyházy Ferenc (Szécséniensis)

Dunaharaszti (DunaHaraszty)Keél János (Pestiensis)

Taksony (Taxony)

(p10)

Áporka, Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Sári (Saáry; ma: Dabas), Alsónémedi (Also Némedi), Ócsa (Ocsa)

(p12)

Tótalmás (Tót Almas; ma: Tóalmás), Szentmártonkáta (Szent Márton Káta), Nagykáta (Nagy Káta), Szecső (ma: Tápiószecső), Kóka

(p14)

Szentlőrinckáta (Szent Lörincz Káta)

(+ 1 f)

IrsaFarkas András (bíró), Kochel János, Lusták Mátyás, Remenyek István, Ambrus Balázs, Chvalik Jónás, Csernay János

PándHornyik András (bíró), Dobos Pál, Petyenyi Mihályné, Boda István, Kertész János, Mányoki János, Takács János, Polgar István, Bárany Mihály, Samu Mihály, Galambosi Pál, Kenyézi János, Nagy István, Meszáros Mihály, Mód Gergely, Szűcs Mihály, Szabo István, Kesserű András, Szarvas István, Tót György, Verebéli Farkas, Turocz András, Pócza István

Page 93: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 31. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 21.Cím: Summarium conscriptionis a 1. Novembris Anno 1700 usque ad ultimum Octobris Anno 1701.Tárgy: Az összeírás Pest-Pilis-Solt megye 1701. évi dikális összeírásának járásonkénti összesített adatait, valamint a pilisi járás községenkénti végösszegeit és Tóalmás név szerinti adatait tartalmazza. A tóalmási összeírást Sőtér Tamás szolgabíró és Laczkovics László esküdt készítette.Dátum: 1701.Eredeti őrzési hely: Terjedelem: 21 pMegjegyzés: Hitelesítés nélküli, 3 járás községenkénti végadatai hiányoznak és nem azonosak sem a 19., sem a 20. összeírás járási végösszegével, rovatai is részben eltérőek.Rovatok: járás/helység neve, jobbágy, feleség, fiú és zsellér, ökör, tehén, ló, tinó és üsző, juh és kecske és bárány, sörfőző, pálinkafőző, malom, bor (akó), búza (mérő), árpa és köles (mérő), méhkas, sertés (10 felett)A pilisi járási összeírásban még külön rovatban szerepel a földesúri jövedelem (proventus dominorum terrestrium). Az utóbbi rovat részletesen ismerteti a földesúr úrbéres természetű jövedelmeit.

Összeírt személyek/helységek:

(p5)

Ráckeve (Raczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád (Makad), Lórév (Lóre), Cserevic (Csereviz; ma: Lórév), Újfalu (Uyfalu), Tököl (Tökölly)

(p7)

Szigetszentmiklós (SzigetSzentMiklos), Csép (ma: Szigetcsép), Szentmárton (SzentMartony; ma: Szigetszentmárton), Monostor (ma: Szigetmonostor), Pócsmegyer (Pocsmegyer), Tótfalu (Tothfalu; ma: Tahitótfalu), Visegrád, Bogdány (Boghdány; ma: Dunabogdány), Szentendre (Szent Endre)

(p9)

Szentlászló (Szent Laszlo), Pomáz (Pomaz), Csobánka, Kalász (Kalaz; ma: Budakalász), Óbuda (O Buda), Törökbálint (Török Bálinth), Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Pátthy)

(p11)

Budakeszi, Zsámbék (Sámbék), Tök, Tinnye, Csaba, Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Kovácsi (ma: Nagykovácsi), Solymár (Somár)

(p13)

Hidegkút (Hydegkuth), Üröm, Borosjenő (ma: Pilisborosjenő)

Page 94: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p16)

Tótalmás (ma: Tóalmás)

Csermos János (bíró), Nagy Gergely, Dobos István, Urbán János, Vincze Péter, Juhász Miklós, Molnár János, Tóth András, Juhász Albert, Csemos András, Tóth János, Tóth Mihály, Armos István, Herczegh Imre, Kovács János, Tóth Jakab, Kovács Tamás, Szabó János, Kovács György, Fülöp Márton, Kiss Máté, Országh Márton, Kakas Márton, Süd Pál, Farkas Albert, Berta Bálint, Dalacs István, Öze Miklós, Fazekas Máté, Kis Mihály, Gáll András

(p18)

Fazekas Mihály, Nagy Gergely, Magyar István, Jász Péter, Haidú Mihály, Kovács Pál, Armos Pál, Ács András, Kiss Péter, Mészáros György, Süd Benedek, Benkó Mihály, Dócsár András, Palásti István, Pataky Simon, Szabó Mátyás, Nagy Pál, Kovács István, Koncz János, Urbán Mátyás, Varga Gergely, Tótt Pál, Balás Péter, Kegyes György, Nándor János, Kecskes Lukács, Pataky Máté, Nagj István, Csangál János, Fazekas György

(p20)

Csordás András, Szabó Márton, Bósár Tamásné, Csismadia János, Varga Mihály, Püspök András, Csordás Péter, Tót Márton, Kovács György, Mészáros János, Nagj Albert, Páker Pál, Irmelós Pál, Nagy György, Juhász Mátyás, Urbán Gergely, Balás András, Varga Albert

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 32 (a, b, c) Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 22.Cím: Conscriptiones facultatum inclytorum comitatuum Pest Pilis et Solth unitorum.Tárgy: Az összeírás 1. füzete Pest, Pilis, Solt megye községek szerint összesített dikális összeírását tartalmazza, a második füzete a váci járásét, a harmadik füzete a pilisi járásét. Az összeírás a kecskeméti és pilisi járásra vonatkozóan a nemesekre is kiterjed (községenként összesítve). A váci járás összeírója, Szunyogh Imre szolgabíró, a pilisié Horváth András szolgabíró. Mind a három füzet községi végösszegeket tartalmaz.Dátum: 1702.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-a. CP II. (Conscriptiones domesticae) 1702.Terjedelem: 3 füzet (13 p + 7 p + 4 f)Megjegyzés: Eredeti, hitelesítés nélküli, a váci járásé restaurálandó.Rovatok: helység neve, zsellér, feleség és özvegy, család, ökör, ló, tehén, tinó, üsző, juh kecske, bárány, sertés, bor (akó), búza (mérő), árpa, zab, köles, sörfőző, malom, pálinkafőző, adósság (forint, dénár)

Összeírt személyek/helységek:

32/a (p 1-13)

(p2)

Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegled), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Tószeg (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Pánd, Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Abony, Bicske (ma: Tápióbicske),

Page 95: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Dunaharaszti, Taksony (Taxony), Áporka, Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Sári (ma: Dabas), Alsónémedi (Alsonémedy)

(p4)

Ócsa (Ocsa), Tótalmás (Tothalmás; ma: Tóalmás), Szentmártonkáta, Nagykáta, Szecső (Szecsö; ma: Tápiószecső), Kóka, Szentlőrinckáta (Szentlőrinczkáta), Palota (ma: Rákospalota, Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Foth), Mogyoród (Mogyorod), Gödöllő (Gödölyö), Szada, Veresegyháza (ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Fölsö Sz. Miklos), Sződ (Szöd), Bottyán (ma: Őrbottyán), Újfalu (Uyfalu), Hartyán (Hortyán; ma: Váchartyán), Vác (Vácz Ungari és Vácz Svevi), Kisnémedi (Kisnémedy), Szilágy (Szilád; ma: Püspökszilágy)

(p6)

Csővár, Acsa, Püspökhatvan, Tótgyörk (Totgyörk; ma: Galgagyörk), Verseg (Versegh), Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Domony, Aszód (Aszod), Bag (Bagh), Hévízgyörk (Hévizgyörk), Hévíz (Hévicz), Tura, Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Szentlászló (Szentlászlo), Valkó (Valko), Zsámbok (Sámbok), Dán (ma: Dány), Sülly (ma: Sülysáp), Úri (Uri), Gomba, Monor, Gyömrő (Gyömrö), Üllő (Üllö), Ecser, Maglód (Maglod)

(p8)

Pécel (Peczölly), Csaba, Csíktarcsa (Csiktorcsa; ma: Nagytarcsa), Cinkota (Czinkota), Kerepes, Isaszeg (Isaszegh), Tótfalu (Totfalu; ma: Tahitótfalu), Megyer, Monostor, Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz, Visegrád, Bogdány (ma: Dunabogdány), Szentendre, Csobánka, Óbuda, Borosjenő (Börösgyenő; ma: Pilisborosjenő), Üröm, Solymár (Somár)

(p10)

Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár), Csaba, Tinnye, Zsámbék (Sámbék), Tök, Páty, Bia (Bija; ma: Biatorbágy), Torbágy (ma: Biatorbágy), Törökbálint, Budakeszi (Budakeszy), Ráckeve (Ráczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád, Lórév (Lore), Cserevic (Cserevicz; ma: Lórév), Újfalu (Uyfalu), Szentmárton (ma: Szigetszentmárton), Csép (ma: Szigetcsép), Tököl (Tökölly), Szentmiklós (Szentmiklos), Hidegkút (Hidegkut), Kovácsi (Kovácsy; ma: Nagykovácsi), Dömsöd

(p12)

Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktű; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogiszlo; ma: Tolna m.), Dusnok (ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Nádudvar (Nadudvar; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.), Sükösd (Szükösd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád, Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (Pandur; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Egyházi (ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.)

Page 96: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

32/b (p 1-7)

(p2)

Palota (Rákospalota, Budapest XV.), Dunakeszi (Dunakészy), Fót (Foth), Mogyoród (Mőgyőrőd), Gödöllő (Gédéllyő), Szada, Veresegyháza (ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Felsősztmiklos; ma: Őrszentmiklós), Sződ, Bottyán, Újfalu (Uyfalu), Hartyán (Harttyan), Vác (magyarok), Vác (svábok), Kisnémedi (Kys Némedy), Szilágy (Szilád), Csővár, Acsa, Püspökhatvan (Pűspőkhatvan), Tótgyörk (Toth Győrk; ma: Galgagyörk)

(p4)

Verseg (Vérsegh), Mácsa (Mátsa; ma: Galgamácsa), Zsidó (Zidó; ma: Vácegres), Domony, Aszód, Bag (Bágh), Hévizgyörk (Hévésgyörk) , Héviz , Tura, Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Szentlászló (Szt László), Valko, Zsámbok (Zámbok), Dány (Dánn), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Monor, Gyömrő (Gyémrő), Üllő (Üllyő)

(p6)

Ecser (Ecsér), Maglód (Maglod), Pécel (Péczőly), Csaba, Csíktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytarcsa), Cinkota (Czinkota), Kerepes (Kérépes), Isaszeg (Issaszőgh)

32/c (p 1-7)

(p2)

Tótfalu (Tottfalu; ma: Tahitótfalu), Nagyhazu János, Megyer, Monostor (ma: Szigetmonostor), Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz, Visegrád, Bogdány (ma: Dunabogdány), Szentendre (Szent Endre), Szentlászló (Szent Laszló), Csobánka, Óbuda (Vetero Buda)

(p4)

Borosjenő (Baindorff; ma: Pilisborosjenő), Üröm (Űrőm), Solymár (Somár), Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár), Csaba, Tinnye, Zsámbék (Sambék), Tök , Páty (Patthy), Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Torbágy (ma: Biatorbágy), Törökbálint (Torokbalint), Budakeszi

(p6)

Ráckeve (Raczkevy) , Ráckeve (Raczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád (Makad), Lórév (Lőre), Cserevic (Cserevicz; ma: Lórév), Újfalu (Uyfalu; ma: Szigetújfalu), Szentmárton (Szent Marton; ma: Szigetszentmárton), Csép (ma: Szigetcsép), Tököl (Tőkőly), Szigetszentmiklós (SzigetSzentMiklos), Hidegkút (Hidegkut), Kovácsi (Kovácsy; ma: Nagykovácsi)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 33. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 219.Cím: Conscriptio quanti Processus.

Page 97: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tárgy: A solti járás 1702. máj. 30-ról keletkezett adóösszeírása községek szerint összesítve. Benyújtotta Huszár János szolgabíró.Dátum: 1702.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 7 pMegjegyzés: Hitelesítő záradék nélkül.Rovatok: helység neve, jobbágy, zsellér, feleség, család, ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, sertés (10 felett), bor (akó), búza (mérő), árpa, köles, sörfőző, malom, pálinkafőző, adósság, földesúri jövedelem, (az utolsó rovat megnevezi, melyik földesúrnak fizetnek)

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Dömsöd (Dömsőd), Dab (ma: Dömsöd), Tas (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalkk Martony; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (Ordass; ma: Bács-Kiskun m.)

(p4)

Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Usszód; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtű; ma: Bcs-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battya; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyiszlo; ma: Tolna m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faysz; ma: Bács-Kiskun m.)

(p6)

Nádudvar (ma: Nemesnádudvar; Bács-Kiskun m.), Sükösd (Szűkösd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Egyházi (Edgyházy; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 34. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 178.Cím: Portae anni 1702. die 5. martii Viennae compilatae...Tárgy: Magyarország 15 megyéjének portaszámai (összesítve) 1702-ből.Dátum: 1702.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1702. No. 3.Terjedelem: 1 f.Megjegyzés: Záradék nélkül.Rovatok: A megyék neve után a porták száma következik.

Összeírt személyek/helységek:

Pozsony, Nyitra (Nitria), Trencsén (Trincsin), Hont, Bars (Bárs), Nógrád (Nográd), Árva, Pest-Pilis-Solt (Pest, Pilis, Solth), Kiskun (Cumani Minores), Zólyom (Zolyom), Liptó (Lipto), Túróc (Turocz), Esztergom, Bács, Bodrog (Bodrok)

Page 98: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 35. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 23.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd név szerinti dikális összeírása, Kecskemété tizedenként.Dátum: 1702. (?)Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 97 p.Megjegyzés: Restaurálandó.Rovatok: jobbágy, zsellér, feleség, család, ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, sertés, bor (akó), búza (mérő), árpa, zab, köles, sörfőző, malom, pálinkafőző, adósság. Az egyes neveknél feltünteti az adó alól mentesítő tisztséget: bíró, második bíró, székbíró, hadnagy, az utóbbiak rovatai nincsenek kitöltve.

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Kecskemét (Kecskemet; ma: Bács-Kiskun m.)

Szabo Istvánné, Nagy István, Böddy Márton, Tok Miklós, Salamony Ferenc, Domonkos Máté, Salamon Mátyás, Kalman András, Hegyesiné, Gere András, Borbely György, Ötvös Péter, Török Mihály, Kincses János, Sandor Márton, Domonkos István, Balogh Mihály, Sappanos Ferenc, Nagy Mihály, Szűcs Péter, Kis Mihály, Kincses György, Kalla János, Hidvegy András, Takács János, Kary András, Balogh Mihály, Kakas Pálné özv., Laczy János

(p4)

Szabo György, Leley Mihály, Tyükes Ferenc, Gere Mihály, Kamuty Gergely, Kis Mátyásné özv., Denke Mihály

(p6)

Sana György, Beleky Mihály, Bende János, Csorcsan Mihály, Balogh István, Csismadja István, Kemeny Gergely, Szabo Lukács, Bán Gergely, Bodo András, Kincses Gergely, Szalay János, Bodor Mihály, Szarkozy János (kisbíró), Balogh Miklós, Kerekes István (adószedő bíró), Takacs János, Szarközy István, Nemes János, Nagy Mihály István, Nagy János, Csismadja Mihály, Biro János, Szanto Miklós, Nyül János, Szücs Istvánné özv., Halasy István, Ila Miklósné özv., Borsos Gergelyné özv., Toth György Gergely, Tangoli István, Kovacs György

(p8)

Szanta Gyurka, Balogh András, Füle István, detcsi ember, Jöveven Mihály, Nadasdy István

(p10)

Page 99: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tubak János, Koszma Mihály, Haygato György, Hegedus János, Vida Mihály, Hercseg István, Marcus Lőrinc, Kiraly András, Josza János, Toth Mihály, Toth András, Rosz Benedek, Kovacs Mihály, Kovacs András, Sappanos János, Kovacs Miklós, Berta György, Mod Miklós, Szeles Szappanos István, Baráth György, Bugár János, Csuka Gergely, Vargha Gergely, Arany Lőrincné özv., Fabian Balázs, Toth György, Dobos Tamás, Szappanos Mihályné özv.

(p12)

Sandor Gergely, Sasfy István, Porger János, Mezö Mihály, Zana Gergely, Vargha István, Szarkőzy Pál, Nagy István, Lovas István, Szivos István, Cseh Györgyné, Csirkator Márton, Csirkator István, Marcus Mihály, Szabo Márton, Király István, Ban Mihály, Kiraly János, Szel Márton, Hardy György, Toth Miklós, Hercsegh János, Nagy István, Sappanos Pál, Lacsy István, Laczi János, Szabo János, Vida István, Kasza Mátyás, Szarközy Gergely, Bede Mihály

(p14)

Csismadia György, Kovacs Miklós, Kovacs Máté, Illyes István, Marcus Mihály, Nagy István, Poroszj Máténé özv., Laszlo Ignác, Rigo István, Bosz Péter, Boda Gergely, Szücs Mihály, Kasza György, Buday György, Sappanos János, Gyambor Miklós, Bekkő András, Hercseg István , Szábo János, Kovacs Pál, Kovacs Mihály, Vargha Péter, Kasza Péter, Kurucs Gergely, Balasa Györgyné, Almasy Istvánné, Halas István, Vargha István, Szabo György

(p16)

Kaszap János, Bozo István (székbíró), Szivos Gergely, Toth István, Csuka István, Fözö István, Szeles György, Szőke Mihály, Vida János, Szabo István, Szivos János, Felsö István, Kun István, Kis pap, Kucsora János, Kara János, Vagh János, Csirkos Lukács, Paly Mihály, Korom János, Szabo Gergely, Rusky János, Vargha János, Basko János, Darany János, Keresztes Ferenc, Toth Györgyné özv., Farago Mátyás, Turgony János, Vasi Mihály, Szabo Márton

(p18)

Balasa István, Safar Péter, Nagy János, Kaszap István, Bodacs András, Csös János, Illyes János, Djoty István, Tóth István, Harasztj Gergely, Szivos Mihály, Drany János, Farago György, Toth Jánosné özv., Kovács Péter, Garzo Istvánné özv., Petócs Mihály, Kiraly György, Laszlo Ignác, Denesy Péter, Vass Márton, Borza Péter, Markus György, Agostony Márton, Sandor János, Bacs Mihály, Soss Mihály, Kók Gergely, Boda Miklós, Kemeny András

(p20)

Csősy István, Monics Mihály, Kőrős Mihály, Kőrős János, Vargha Mihály, Csabany Mihály, Garacsy Gábor, Marko István, Szombat János, Szygyarto István, Nagy Mihály, Szűcs Máté, Vargha Ágoston, Bőtcskey Gergely, Fekete Gergely, Gabor András, Vayda János, Kis István, Kovács István, Kis Mihályné, Toth Miklós, Pall János, Kis Szabo János, Nagy György, Katona Mihály, Sappanos István, Molnar István, Kasza István, Toth Péter, Gall András, Mezö István, Kis Péterné, Tolvaly Mátyásné özv., Szeles Györgyné

Page 100: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p22)

Meszaros János, Kalmar Gergely, Nyerges János, Illyes Ferenc, Szabados István, Kalmar Péter, Szabo István, Morics János, Bonyay Mihály, Berze István, Kollar Ferenc, Thomo János, Molnar Gergely, Thomo Takács, Pulyay György, Szucs Jánosné özv., Gere István, Sima István, Kiraly János, Thamasy Pál, Szivos György, Berze Mihály, Toth István, Toth Miklós, Könyves András, Tamasy István, Tasso Gergely, Sappanos György, Nagy Bálintné özv., Szombati István

(p24)

Biro István, Mago Mihály, Szücs János, Ban István, Meszdes Gergely, Földvary György, Biro György, Kulcsar János, Sana Pál, Kallay László, Beriny Mihály, Kovacs János, Djos Mihály, Csaba Bálint, Hagjo István, Kovacs Gergely, Nagy Mihályné, Biro István, Fodor Ferenc, Toth Pál, Vargha Jónás, Tegzes János, Csismadia János, Horvath Mihály, Tollas Péter, Kovacs István, Ellendy János, Gaspar János, Vargha István, Csaba Mátyás, Pettendy János, Modos György, Hajos Mihály, Kucsar stván

(p26) Katona István, Timar Gergely, Csete Jánosné özv., Sana János, Homonka János, Unoka István, Sziygarto Andrásné özv., Toth Ferenc, Biro Gergely, Szanto Lukácsné özv., Nagy István, Csisar Pál, Arpás Gergely, Arpas Mihály, Szeles Mihályné özv., Harkay Máté, Nagy Tamásné özv., Harkay István, Toth István, Farkas András, Dufa Miklós, Pandur Mihály székbíró, Ban Lőrinc, Majos Péter, Csaba Péter, Kovacs Pál, Toth Mihály, Kecskes Mihály, Halyagos Mihály, Hagymasy István, Igaz János, Szücs Mihály

(p28)

Kovacs Gergely, Csorba János, Lovas István, Domokos János, Nagy János, Surany János, Csorba Mihály, Halyagos János, Kovacs János, Gazdagh István, Csirkos András, Kovacs Gergely, Nagy Pálné özv., Vargha András, Banky István, Harkay András, Harkay István, Szabo János, Szygyarto Mihály, Török István, Csete György, Csete Gergely, Halyagos István, Sebe Mátyás, Szabo Mihály, Kasza János, Takacs András, Halyagos Tamásné özv., Szeker János

(p30)

Hemzö István, Francia Kis István, Gyeny Gergely, Lazar János, Szabo Bálint, Demeter János, Bekes István, Kerekes János, Nagy János, Tody György, Denesy János, Ola István, Toth Mihály, Ball Kovácsné özv., Macsay István, Mencser János, Kerekes Pál, Nagy András, Kökeny Panna, Berecski Mihályné özv., Vőneky Mihály, Fias István, Pulyay Máté, Biro István, Kucsora János, Antal János

(p32)

Nagy Ferenc, Bank János, Sera István, Csordas István, Balla Márton, Nagy Gergely, Kara Bálint, Ferencsy János, Toth Gáspár, Toth Ferenc, Dallos Máté, Bakka János, Szanto Gergely, Nagy Jánosné özv., Csaky Dávid, Kelemen János, Toth András, Pulyay Balázs, Toth Gergely, Katona János, Dallos István, Santa György, Benkó János, Toth János, Lendvay Mihály, Szabo

Page 101: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

János, Farkas Ambrus, Meszaros Mihályné özv., Szabo Balázsné özv., Bekes János, Mencser Gergely, Mencser András, Mencser István

(p34)

Gellert István, Borbely Gergely, Szücs István, Szabo Miklós, Kerekes János, Takacs István, Fazekas János, Albert Péter, Vargha Mihály, Pataky István, Kovacs Mátyás, Buszik Mihály, Tok András, Kovacs István, Csimbamlos András, Garacsy János, Belky István, Nyull Gergely, Körösy Mihályné özv., Nagy János, Gellert Bálint, Antal Pál, Bede Lukács, Komaromy Szucs István, Szivos János, Bede János, Bano György, Vargha Márton, Szőke Gergely, Antla István, Dekany István, Dora János

(p36)

Dekany György, Boldogh Péter, Dekany János, Marko András, Benkö Mátyásné özv., Berkes István, Kun István, Csorba István, Dekany István, Docsy János, Markus János, Veres Gergely, Berta Péter, Kovacs János, Boldogh János, Hercsegh Pál, Santo István, Engedy János, Cserto János, Toth Gergely, Sory Mihály, Szabo Mihály, Oskolas Mátyás, Toth István, Borsody Istvánné özv., Karasy István, Sori Miklós, Szentpeteri Tamás, Boldogh Mátyásné özv., Kovacs János

(p38)

Kis István, Bano István (székbíró), Korbacs Istvánné özv., Szabo Keresztes, Balogh István, Cötkön Gáspár, Szabo Sámuel, Szőke Mihály, Bene András, Pap János, Szűcs János, Gyarmaty János, Peter János, Sayty György, Vargha Mátyás, Kis Gergely, Bodacs János, Horvath Gergely, Kis István, Borsos István, Koszásy István, Lotus Pál, Katy Pál, Szász János, Csőtőrtők Gergely, Decsák István, Kalmar Györgyné özv.

(p40)

Kara János, Nagy Márton, Szabo Pál, Meszaros János, Szarkozy Boldizsár, Nagy János, Nagy János, Szilagy Mihály, Halasy Mihály, Madocs János, Hagymasy Gergely, Toth Istvánné özv., Baksa Péter, Szabo Jakab, Kasza Mihály, Biro Gergely, Kis Biro Gergely, Vak István, Szőke János, Nagy Ferenc, Pap István, Balogh János, Bogyo Miklós, Laszkay Miklós, Szecseny István, Borbely János, Laszkay Pálné özv., Bodor János, Nagy János, Borbely Mátyás, Nagy Márton

(p42)

Bibo István, Balogh Mihály, Szorkos Mózes, Csaky István, Kis Mihály, Tott János, Vass Josa, Bilus István, Gyulyay János, Szucs Márton, Kis János, Szabo Demeter, Nagy Mihály, Kovacs Mátyás, Lakatos István, Kis Topony, Koszas István, Erdely János, Szűcs Gáspár, Mülykös Mihály, Nagy Mihályné, Garabont Péter, Nagy Péter, Farago János, Csabo János, Gombos Ferenc

(p44)

Molnar János, Csonti János, Kocso István, Kerekes István, Toth Istók, Dejak Márton, Toth István, Morics Péter, Szabo János, Kis János, Hagymasy Mihály, Hess Mihály, Szekeres

Page 102: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

György, Kis László, Cseplo János, Farago Mihály, Berta György, Dallos István, Balogh Mihály, Racs Szlivko, Kis Mihály, Karasy Istók, Nagy Pál, Vargha István, Kacsor Miklós, Biro Márton

(p46)

Felsősáy Imre, Zöld István, Kardos János, Nemet János, Toth Miklós, Delybok Péter, Szabo Gergely, Szennay István, Horvat János, Lazar János, Bako György

(p48)

Dejak István, Dejak Gáspár, Sz. Kiraly Mihály, Sz. Kiraly János, Kamaras Ambrusné özv., Kamaras János, Szentkiraly Pál, Kalocsa Jánosné özv., Kalocsa István, Dejak Pálné özv.

(p50)

Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös)

Dus István, Kariko Balázs, Faragho Mihály, Őtvös Pál, Csicska Mihály ifj., Szabo Márton, Resö Mártonné özv., Nagy Péter ifj., Fakly János, Bene István, Meszaros István, Nagy János, Toth György, Boros István, Csery János, Somody Boldizsár, Toth János, Takacs György, Palaszty Mihály, Nagy Mihály, Hegedus Mihály, Matyas Kovács, Gall István, Makay István, Vegh István, kovács, Abony Istvánné özv., kovácsné, Karacson János, Csanky István, Bory Mihály, Lakatos János, György Kovács, Veres János, Rab Péter, Fekete Jakab, Lökös János, Kovacs Péter ifj.

(p52)

Adam Mihály, Parisz Péter, Dorni György, Jobbagy István, Cseto István, Tőrők János, Szász Gergely, Siksay Pál, Pap János, Hamsza István, Meszaros István, Uy Falusy Szabo János, Boldogh István, Lehocs János, Kola János, Loni János, Csősz Miklós, Toth Márton, Szabo Márton, Szögeni András

(p54)

Kovacs Péter, Panta Mihály, Dejak Miklós, Szabo István, Nagy János, Veres János, Patik István, Nagy István, Pely István, Totth János, Szetyko István, Molnar András, Kaszap Mátyás, Kovacs András, Szücs István, Timar György, Szygyarto Mihály, Csapo János, Kaszap András, Kaszap Lőrinc, Szűle János, Reday Ferenc, Jo István, Kasza Jo Gergely, Görögh Nagy Istók, Hamza Jakab, Csurgay Varga István, Patonai Mihály, Mocsay Szucs István, David István, Ferr János

(p56)

Sara Miska, David Mátyás, Csurgay János, Kosa János, Gall Gergely, Toth Gyurka, Takacs István, Takacs István, Buzas János, Horvath Istvánné özv., Daff János, Lami István, Szalay György, Illyes Máté, Deszo István, Vargha Gergely, Balogh Ferenc, Vargha Gergely, Dusz András, Szabo Péter, Madarasy Márton, Toth György Mihály, Phülöp István, Szeles Mihály, Muslay Mihály, Kuty István, Pap Mihály, Bene Mihály, Balta István

Page 103: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(p58)

Pallos János, Dus Pál, Oszkoda György, Dusz Mihály, Nyitray István, Szücs Márton, Nagy István, Szücs János, Szabo János, Meszaros Mihály, Finta Márton, Dongo István, Kis Jancsi, Hanyaky István, Szücs István, Nagy Gergely, Toth Lőrinc, Vargha János, Poszgay István, Kakas György, Kencsös Ferenc, Varaszka István ifj., Szabo János, Szanta Mihály, Dani Pál, Szász András, Szücs Márton, Paly Mihály, Meszaros János, Dajnok István, Toth István

(p60)

Szücs Márton, Nagy Pál Istók, Racs János, Cirjak Márton, Bese István, Balogh Mihály, Szabo Gergely, Vajko Mihály, Szemere István, Surmo István, Nagy Pál, Korsosz István, Nemet János, Baracskay István, Komsy István, Lakatos András, Csary Miklós, Tancsa Gergely, Kaszap János, Horvath István, Toth István, Csaldy János, Szabo Istvánné özv., Sappanos János, Molnar István, Rab Andrásné özv., Jambor István, Pinter Máté, Kis Máté, Farago Balázs, Pap Gergely

(p62)

Sarasz István, Hegedus György, Kecskes István, Toth Péter, Szabo Mihály, Kis András, Jaro Miklós, Nagy István, Zido András, Bende Mihály, Vegh János, Demjen András, Molnár János, Joszan János, Boros Máté, Katona György, Meszaros Miklós, Verebes Albert, Kertesz János, Veres János, Siklay István, Farkas Mihály

(p64)

Dekan János, Kővar Péter, Pirsy János, Nemet István, Dobis Mihály, Boros János, Csismadia János, Jeney Toth György, Posgay Mihály, Nagy Benedek, Toth Márton, Miskolcsy Gergely, Gáll István, David István, Szasz Pál, Tott István, Keszy István, Vargha Jakab, Eötvös Nagy István, Melegh János, Csory János, Pancsel János, Veres István, Melegh Gergely, Berta Mihály, Reda János, Varga János, Körösy István, Katona György, Pap Mihály, Sinka Gergely

(p66)

Pap János, Szes György, Szabo Péter, Takacs János, Fructas István, Nandori István, Szabo Sándor, Bende István, Farago István, Gyenes Ferenc, Kis Györgyné özv., Vayda Mihály, Lakos Mihály, Piszer Istvánné özv., Bancsy Ferenc, Kovacs György

(p68)

Meszaros János, Szakal Péter, Kovacs István, Gyenes Mihály, Gáll Jánosné özv., Szabo János, Kecskes János, Karay István, Bagotay Mihály, Fenyes Mihály, Bako János, Bakry Pál, Madarasy István, Kis András, Kis Ferenc, Csatre Mihály, Misze Péter, Kis Pall István, Ollosz Márton, Dayka István, Gyenes Jánosné özv., Horvath István, Kallay György, Gyöbölyös Ferenc, Rusz Mihály, Tedj István, Hadass Mihály, Szeres Máté, Szabo István, Marton János, Kincses Mihály

(p70)

Page 104: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gyenes Mihályné özv., Gobolyos György, Karay Ferenc, Egcsy István, Meszaros Gergely, Takacs János, Lőkis Mihály, Legindy István, Borbely István, Tugary István, Pantos Pál, Tolcsvay Péter, Gogan János, Borbely Miska, Szabo Gergely, Nagy Gergely, Korsos Demeter, Samu István, Toth István

(p72)

Szabo Mihály, Jakus Mihály, Bozo Pál, Borsos Gergely, Vida Mihály, Szabo Mihály, Takacs Ferenc, Borbely György, Lakatos András, Kovács Mihály, Gyugye János, Szivos András, Toth János, Sz. Kiraly György, Farago János, Dain István, Kis János, Karcsagh Gergelyné özv., Molnar János, Komaromi Szabo Péter, Szabo Márton, Szabo Peter, Korsos János, Egyedy Pál, Egatboros György, Tatay István, Csipő István, Szabo György, Kis Mihály, Nagy István, Soss János, Kovacs Ferenc, Saygay Gergely

(p74)

Somolyan János, Erdös János, Fenyes István, Sigo János, Josza István, Jakabfy István, Simon András, Gaspar János, Tüge Mihály, Nagy Gergely, Dayka Mihály, Pohan Mátyás, Vargha György, Balo István

(p76)

Takacs János, Takacs István, Szabo Pál Istók, Palocs István, Bajoty Dániel, Vargha András, Polljak Tott János, Szarkady Szabo János, Szücs Dávid, Erdős János, Vargha Miska, Szemerey Gergely, Szivos Péterné özv., Szimon István, Godany Mihály, Enesy János, Vargha Pál János, Vargha János, Kovacs István, Sandor János, Toth Marciné özv., Toth Pál, Dejak István, Santa Ferenc, Hatvány János, Kola Mihály, Szembery Jakab, Bano Mihály, Borsy Mihály, Gerecsi Péter, Szabo István, Hegedus István

(p78)

Kopa István, Illyes Kovacs János, Hatvany István, Szabo Mihály, Laszlo Mihály, Pataky János, Somody János, Baranyay András, Pantos János, Kis Bálint, Szeres Márton, Szorito Szabo János, Juhász Istók, Mohacsy Péter, Barna János, Boly János, Tott Mihály

(p80)

Buda Péter (nemes), Sepsey István (nemes), Pap József (nemes), Vary Gergely (nemes), Palffy János (nemes), Vas Mihály (nemes), Tollas János (nemes), Farkas János (nemes), Farkas István (nemes), Vany István (nemes), Berkes István (nemes), Köver István (nemes), Vany János (nemes), Dobos Pál (nemes), Dobos István (nemes), Kovacs János (nemes), Urhazy Péter (nemes), Szalay András (nemes), Beretvas János (nemes), Kovacs István (nemes), Ziros Mihály (nemes), Busz István (nemes), Szomody János (nemes), Baracsy István (nemes), Palfy Mihály (nemes), Bicskey István (nemes), Kando Ádám (nemes), Erdös Mihály (nemes), Csete János (nemes), Toth Pál (nemes), Jo Gergely (nemes), Atany Sámuel (nemes), nemes Cirjak Pál özvegye , Domonkos András (nemes), Torsa Albert (nemes)

(p82)

Page 105: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Domonkos György, Bang Miklós, Toth György, Nagy János, Ban Péter, Darin István, Toth István, Nemet István, Veres István, Gimes István, Bacso István, Fojtos Jancsi, Petö Mihály, Kis István, Csakj István, Szerda István, Patay Mihály, Fesesy János, Visontay István, Kis István

(p84)

Kalasz György, Vargha János, Kroknay Szabo István, Abraham Miklós, Contra János, Nagy Istók, Kaszap István, Foris András, Vargha Gergely, Tott Istók, Balogh Pál, Fazekas Máté, Vargha Dávid, Halasy Miklós, Kovacs András, Benke Mihály, Fazekas István, Kovacs Gergely, Barta András, Szeles János, Sipos Tamás, Mezes János, Farago András, Siket Benedek, Malus István, Mikksy István, Csala Lőrinc, Donocsy János, Pap István, Boros Mihály, Szabo János, Szemere Mihály, Borsos Mihály, Csik János, Farkas János

(p86)

Cegléd (Czeglid)

Bobis György, Szabo Mihály, Horváth István, Hartyány István, Borsos Ferenc, Füle Mihály, Kis Pál, Tott Albert, Nagy István, Szőke István, Milus Mihály, Kis Mihály ifj., Csásar György, Morics János, Biro Mihály, Korsos Mihály, Koncs István, Borsy Mátyás, Juhász István, Feir István, Balta Mihály ifj., Kis András, Koncs István, Szabo András, Siket Mihály, Lencses János, Vago Bálint, Kis Tamás, Csasar János, Dobos Mihály, Borsy András ifj., Sziket János

(p88)

Molnar István, Zengler Tamás, Kovacs István ifj., Peszeky András, Kassay András, Lugosy György, Szabo János, Gere János, Lajos István, Toth Ferenc, Toth András, Millus János, Farkas Pál, Hegy István, Pely István, Csira Gergely, Nagy István, Halapi András, Kadas János, Kocska Mihály, Tolnay István, Kis János ifj., Pap István ifj., Szabo András, Pap Gergely, Szabo Mihály, Martony Mihály, Darany Mihály, Nagy Péter, Hajgato Bálint, Balogh Mihály ifj., Hartyány Gergely, Zengeler Gergely, Dobos Gergely, Tot János ifj., Benyey János

(p90)

Jovacs János, Magyar János, Hartyány András, Fazekas András, Vanyay András, Pap Mihály ifj., Nagy János, Ökrös István, Kemencses János ifj., Szallay András, György Mihály, Szilagy Gergely ifj., Török István, Csismadia Mihály, Keresztes György ifj., Balogh György, Keresztes Gergely, Gyiko Mihály, Bobis János, Fodor Péter, Kis Gergely, Fabian Miklós, György Kovács, Kis Vargha István, Josza János, Kis János ifj., Toth András, Kis Mihály, Koncs Jakab, Toth Istók, Pantsy György, Tar Pál, Kosorus György, Kovacs János ifj.

(p92)

Csusy István ifj., Baba Márton ifj., Csismadia István, Huszar Pál, Tóth János ifj., Csismadia János ifj., Bobis Gecsy, Pantos Istvánné özv., Tott Pál Mihály, Győri István, Lugosy Istvánné özv., Gesztely János, Kamuty János, Bodnar Péter, Biro Péter, Szeley Nagy István, Forro János, Forro Mihály, Szakallosy János, Gall András, Malnasy György, Soss Gergely ifj.,

Page 106: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Balogh János, Szygarto János, Bese Jánosné özv., Szögyeny Gergely, Ecser Balázs, Vén Szabó István, Szabo Péter, Szücs András, Oszgyany Gergely, Kata Máté, Takacs Jánosné

(p94)

Halmy János, Iszo János, Győry Miklós, Totth Mihály, Kovacs Gergely, Nagy Miklós, Aranyos András, Erdös Balázs ifj., Morics István, Szabó János

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 36. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 24.Cím: Consignationes possessionum et praediorum.Tárgy: Az összeírás Pest, Pilis, Solt megye nem nemes háztartásainak községenkénti és pusztánkénti összegezését (88 község és 16 puszta) és a fegyverváltság (ius armorum) községenkénti kivetését tartalmazza.Dátum: 1702.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 12 p.Megjegyzés:Rovatok: helység neve, jobbágyok számaA második részben: a községnevek után az egyes sessióra kivetett 6 Ft-tal beszorzott adókivetés.

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Kecskemét (Kecskemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Páty, Pereg (Perey; ma: Kiskunlacháza), Áporka, Taksony (Taxon), Dunaharaszti, Sári (Sáry; ma: Dabas), Ócsa, Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Abony, Tószeg (Tószegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Izsák (Isák), Pánd, Bicske (ma: Tápióbicske), Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Szecső (ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Sz: Marton kata), Tótalmás (Totth Almas; ma: Tóalmás), Nagykáta, Szentlőrinckáta (Sz: lőrincz káta), Kóka, Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Pécel (Péczőlh), Maglód, Ecser, Gyömrő, Gomba, Úri (Ury), Süly (Sűlly; ma: Sülysáp), Sáp (Sááp; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sambok), Valkó, Szentlászló (Sz. Laszlo; ma: Vácszentlászló), Boldog (ma: Heves m.), Tura, Héviz (ma: Galgahévíz), Bag (Bagh), Hévizgyörk, Aszód, Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Mácsa (ma: Galgamácsa), Verseg, Domony, Tótgyörk (Totthgyörk; ma: Galgagyörk), Csővár, Acsa, Kisnémedi (Kis Nemedy), Felsőszentmiklós (Főlső Sz. Miklos; ma: Őrbottyán), Hartyán (ma: Váchartyán), Keresztúr (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Csíktarcsa (ma: Nagytarcsa), Újfalu (Uyfalu; ma: Tápiószentmárton), Gödöllő (Gödölyű), Isaszeg (Isaszegh), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Folt), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.)

(p2)

Cinkota (Czinkota), Monostor (ma: Szigetmonostor), Megyer (ma: Pócsmegyer), Tótfalu (Totthfalu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (ma: Dunabogdány), Szentendre (Szent Endre), Pomáz, Détony (Nagytétény, Bp. XXII.), Kalász (Káloz; ma: Budakalász), Csobánka, Óbuda, Budakeszi (Budakeszy), Zsámbék (Sámbék), Tök, Kovácsi (Kovácsy; ma: Nagykovácsi), Solymár (Somár), Hidegkút (ma: Pesthidegkút, Bp. II.), Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass,

Page 107: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szalkszentmárton (Sz: Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Vadas (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battya; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Szentlőrinc (Szentlőrincz; ma: Nyárlőrinc, Bács-Kiskun m.), Szentkirály, Felsőalpár (Főlső Alpár; ma: Lakitelek, Bács-Kiskun m.), Borbásszállás (Borbas Szállása; ma: Kecskemét, Bács-Kiskun m.), Tatárszentgyörgy (Tatár Sz: Győrgy), Vatya (Vattya; ma: Újhartyán), Esső (ma: Tatárszentgyörgy), Ágasegyháza (Agosedgyháza; ma: Bács-Kiskun m.), Bócsa (Bocsa; ma: Bács-Kiskun m.), Köncsög (Koncsok; ma: Helvécia, Bács-Kiskun m.), Hernád, Pótharaszt (Poth Haraszty; ma: Csévharaszt), Mikabuda (Mike Buda), Újszász (Uyszász; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Tetétlen (ma: Kőröstetétlen), Tápiószentmárton (Tapjo Szent Márton), Irsa (ma: Albertirsa), Nyársapáti (Nyársapáthy; ma: Nyársapát), Szent Dénes (Szent Gienes; ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Kerekegyháza (Kerekedgyháza; ma: Bács-Kiskun m.), Vány (Bugyi), Bugyi (Budgy), Ráda (Bugyi), Varsány (ma: Dunavarsány), Babád (ma: Ócsa) , Dabas, Majosháza (Maiosháza), Ordasháza (ma: Délegyháza), Délegyháza (Déledgyháza), Inárcs (Inács), Soroksár (Soroksáár; ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Péteri (Pédéry; ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Pakony (ma: Felsőpakony), Mánytelek (ma: Dabas)

(p3)

Besnyő (Besseniő; ma: Dabas), Gubacs (ma: Pesterzsébet, Bp. XX.), Szentlőrinc (Szent Lőrincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Várkony (ma: Tiszavárkony, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Paladics (ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Füzesmegyer (ma: Tápiógyörgye), Györgye (Gyűrgye; ma: Tápiógyörgye), Szele (ma: Tápiószele), Félegyháza (Féledgyháza; ma: Tápiószele), Páhi (Páhy), Pilis, Farmos (Farnos), Szentkirály (ma: Dány), Szenttamáskáta (ma: Szentmártonkáta), Szentgyörgy (Szent Győrgy; ma: Jászfelsőszentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Egreskáta (ma: Nagykáta), Boldogkáta (Boldoghkáta; ma: Szentmártonkáta), Sőreg (Sőregh; ma: Tápiószentmárton), Varok (Várok; ma: Kóka), Harka, Baracs (ma: Kunbaracs), Locsod (ma: Pécel), Túzberek (ma: Maglód), Vecsés, Kéthalom (ma: Vecsés), Löb (Leb; ma: Üllő), Péteri (Pétery), Csév (ma: Csévharaszt), Vasad (Vassad), Tete (ma: Gomba), Bénye (Benye), Káva, Farkasd (ma: Gomba), Mende, Bille (ma: Mende), Szentistván (ma: Mende), Oszlár (ma: Mende), Tótfalu (Totthfalu; ma: Hévizgyörk), Kartal (Kartaly), Iklad, Megyerke (ma: Galgamácsa), Ancs (ma: Domony), Almás (Almas; ma: Galgagyörk), Rátót (Rátott; ma: Vácrátót), Göd, Sződ, Csomád (Csanád), Csömör, Szentmihály (Szent Mihály; ma: Rákosszentmihály, Bp. XVI.), Besnyő (Bessenjő; ma: Gödöllő), Alag (Alagh; ma: Dunakeszi), Sikátor (ma: Fót), Káposztásmegyer (ma: Káposztásmegyer, Bp. IV.), Bojár (Bolyár), Leányfalu (Leányháza), Szentpéter (ma: Tahitótfalu), Várad (Várok; ma: Dunabogdány), Tahi (Tahy; ma: Tahitótfalu), Vácrév (Váczrév; ma: Tahitótfalu), Torda (ma: Tahitótfalu), Szente (Szenete; ma: Budakalász), Garancs (Gerencs; ma: Csobánka), Kissing (Kissingh; ma: Békásmegyer, Bp. III.), Békásmegyer (ma: Békásmegyer, Bp. III.), Szántó (ma: Pilisszántó), Csík (Csék; ma: Budaörs), Budaörs (Buda Eőrs), Felsőkeszi (Kőkeszy v. Főlső; ma: Budakeszi), Perbál, Kiskovácsi (Kiskovácsy; ma: Pomáz), Hügye (ma: Ráckeve)

(p4)

Apaj (Apay), Szentiván (ma: Kiskunlacháza), Bankháza (ma: Kiskunlacháza), Szunyog (Szunyogh; ma: Dömsöd), Hárossziget ? (Rosz Szigeth), Bábony (ma: Kunszentmiklós, Bács-Kiskun m.), Izra (Iszra; ma: Dömsöd), Kapufa (ma: Ráckeve), Szentkirály (ma: Áporka), Szentgyörgy (Szent Giőrgy; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Halásztelek (Halászteleke; ma: Tass,

Page 108: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Bács-Kiskun m.), Szentpéter (Szent Péter; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Egecse (ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Szalk (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Csabony (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Szentlőrinc (Szent Lőrincz; ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Szenttamás (ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Karapál, Révbér (Rébel; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Kál (Kall; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Tetétlen (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Ölle (Ülle; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szüle (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Nagyharta (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Mikla (Mikle; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szentgál (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Kisharta (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szentkirály (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Szelid (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Bőd (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Bakod (ma: Kalocsa, Bács-Kiskun m.), Keserűtelek (Keserőtelek; ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Tény (Tén; ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Erek (ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Imsós (ma: Ordas, Bács-Kiskun m.), Hantoka (Hantoke; ma: Miske, Bács-Kiskun m.), Pörböly (Berbely; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csábor (Csábár; ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Bőszér (Bűszér; ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Ács (Ales; ma: Akasztó, Bács-Kiskun m.), Kaskantyú (ma: Bács-Kiskun m.), Szűcsi (Szűcsy; ma: Kiskőrös, Bács-Kiskun m.), Adacs (ma: Kunadacs, Bács-Kiskun m.), Kisbócsa (Kisbocsa; ma: Bócsa, Bács-Kiskun m.), Csengőd (ma: Csengő, Bács-Kiskun m.), Czebe (ma: Kiskőrös, Bács-Kiskun m.), Vadkert (ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Tázlár (Tászlár, ma: Bács-Kiskun m.), Szentdemeter (Szent Dőmőtőr; ma: Kecel, Bács-Kiskun m.), Kecel (Kecselly; ma: Bács-Kiskun m.), Kötöny (ma: Tázlár, Bács-Kiskun m.), Révbér (Rebel; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Halom (ma: Homokmégy, Bács-Kiskun m.), Murc (Murcs; ma: Császártöltés, Bács-Kiskun m.), Orbatszentgyörgy (Orbát Szent Giőrgy; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Ürbő (ma: Bugyi), Peszér (ma: Kunpeszér, Bács-Kiskun m.), Csomád

(p5)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Páty (Pátty), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza, Bács-Kiskun m.), Áporka, Taksony (Taxon), Dunaharaszti, Sári (Sáry; ma: Dabas), Ócsa, Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Bög (Bőgh; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Abony, Tószeg (Toszegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Izsák (Isak), Pánd, Bicske (ma: Tápióbicske), Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Szecső (ma: Tápiószecső), Szentmártonkáta (Szent Márton káta), Tótalmás (Toth Almas; ma: Tóalmás), Nagykáta (Nagy kata), Szentlőrinckáta (Szent Lőrincz káta), Kóka (Koka), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Pécel (Péczőlly), Maglód, Ecser (Ecsér), Gyömrő (Győrmő), Gomba, Úri (Ury), Süly (Sűlly; ma: Sülysáp), Sáp (Sááp; ma: Sülysáp), Dány, Zsámbok (Sambok), Valkó, Szentlászló (Sz. Lászlo; ma: Vácszentlászló), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Tura, Héviz (ma: Galgahévíz), Bag (Bagh), Hévizgyörk, Aszód, Zsidó (Sido; ma: Vácegres), Mácsa (ma: Galgamácsa), Verseg (Versegh), Domony, Tótgyörk (Totthgyörk; ma: Galgagyörk), Csővár, Acsa, Kisnémedi (Kisnémedy), Felsőszentmiklós (Főlső Sz. Miklos; Őrbottyán), Hartyán (ma: Váchartyán), Keresztúr (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Csíktarcsa (ma: Nagytarcsa), Újfalu (Uyfalu; ma: Tápiószentmárton), Gödöllő (Gődőlyő), Isaszeg (Isaszegh), Dunakeszi (Dunakeszy), Fót (Folth), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.)

(p6)

Cinkota (Czinkota; ma: Cinkota, Bp. XVI.), Monostor (ma: Szigetmonostor), Megyer (ma: Pócsmegyer), Tótfalu (Tothfalu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (Bogdán; ma: Dunabogdány), Szentendre (Sz: Endre), Pomáz, Détony (Detony; ma: Nagytétény, Bp. XXII.), Kalász (Káloz; ma: Budakalász), Csobánka, Óbuda, Budakeszi (Budakeszy), Zsámbék (Sámbék), Tök, Kovácsi (Kovácsy; ma: Nagykovácsi), Solymár (Somár), Hidegkút (ma: Pesthidegkút, Bp.

Page 109: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

II.), Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass (Tas; ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Sz: Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Vadas (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Vorait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Apostag, Szentkirály (Szentkirálly), Szentlőrinc (Szentlőrincz; ma: Nyárlőrinc, Bács-Kiskun m.), Felsőalpár (Főlső alpár; ma: Lakitelek, Bács-Kiskun m.), Borbásszállás (Borbas Szállás; ma: Kecskemét, Bács-Kiskun m.), Tatárszentgyörgy (Tatár Sz: Győrgy), Vatya (Vattya; ma: Újlengyel), Esső (ma: Tatárszentgyörgy), Ágasegyháza (Agosegyháza; ma: Bács-Kiskun m.), Bócsa (Bocsa –x– kis és nagy), Köncsög (Koncsok; ma: Helvécia, Bács-Kiskun m.), Hernád, Pótharaszt (Potharasztya; ma: Csévharaszt), Mikabuda , Újszász (Uy Szász), Tetétlen (ma: Kőröstetétlen), Tápiószentmárton (Tapio Sz: Márton), Irsa (ma: Albertirsa), Nyársapáti (Nyársapati; ma: Nyársapát), Szent Dénes (Sz. Gyenes; ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Kerekegyháza, Csudakháza, Vány (Vany; ma: Bugyi), Bugyi (Budy), Ráda (ma: Bugyi), Varsány (Varsán; ma: Dunavarsány), Babád (ma: Ócsa), Dabas, Majosháza (Maiosháza), Ordasháza (ma: Délegyháza), Délegyháza, Inárcs (Inarcz), Soroksár (ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Péteri (Pedery; ma: Soroksár, Bp. XXIII.), Pakony (ma: Felsőpakony), Mánytelek (ma: Dabas)

(p7)

Besnyő (Bessnyő; ma: Dabas), Gubacs (ma: Pesterzsébet, Bp. XX.), Szentlőrinc (Sz: Lőrincz; ma: Pestszentlőrinc, Bp. XVIII.), Várkony (ma: Tiszavárkony, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Paladics (ma: Tószeg, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Györgye (ma: Tápiógyörgye), Füzesmegyer (Fűzes Megyer; ma: Tápiógyörgye), Szele (ma: Tápiószele), Félegyháza (ma: Tápiószele), Páhi (Páhy), Pilis, Farmos (Fornos), Szentkirály (Szentkirálly; ma: Dány), Szenttamáskáta (Sz: Tamás Káta; ma: Szentmártonkáta), Szentgyörgy (Sz: Győrgy; ma: Jászfelsőszentgyörgy, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Egreskáta (ma: Nagykáta), Boldogkáta (ma: Szentmártonkáta), Sőreg (Sőregh; ma: Tápiószentmárton), Varok (Várak; ma: Kóka), Harka, Baracs (Baracz; ma: Kunbaracs), Locsod (ma: Pécel), Túzberek (ma: Maglód), Vecsés, Kéthalom (ma: Vecsés), Löb (Léb; ma: Üllő), Péteri (Pétery), Csév (ma: Csévharaszt), Vasad (Vassad), Tete (ma: Gomba), Bénye (Bennye), Káva, Farkasd (ma: Gomba), Mende, Bille (ma: Mende), Szentistván (Szent István; ma: Mende), Oszlár (ma: Mende), Tótfalu (Totfalu; ma: Hévizgyörk), Kartal (Kartally), Iklad, Megyerke (ma: Galgamácsa), Ancs (ma: Domony), Almás (Almas; ma: Galgagyörk), Rátót (Ratod; ma: Vácrátót), Göd, Csomád (Csanád), Csömör, Szentmihály (Sz: Mihálly; ma: Rákosszentmihály, Bp. XVI.), Besnyő (Bessnyő; ma: Gödöllő), Alag (Alagh; ma: Dunakeszi), Sikátor (ma: Fót), Káposztásmegyer (ma: Káposztásmegyer, Bp. IV.), Leányfalu (Lénanyfalu), Szentpéter (Sz: Péter; ma: Tahitótfalu), Várad (ma: Dunabogdány), Tahi (Tahy; ma: Tahitótfalu), Vácrév (Vácsreő; ma: Tahitótfalu), Torda (ma: Tahitótfalu), Szente (Szencse; ma: Budakalász), Garancs (ma: Csobánka), Kissing (ma: Békásmegyer, Bp. III.), Békásmegyer (ma: Békásmegyer, Bp. III.), Szántó (ma: Pilisszántó), Csík (Csék; ma: Budaörs), Budaörs

(p8)

Felsőkeszi (Kő- v. Főlsőkeszy; ma: Budakeszi), Perbál, Kiskovácsi (Kiskovácsy; ma: Pomáz), Hügye (Hugye; ma: Ráckeve), Apaj (Apay), Szentiván (Sz: Ivány; ma: Kiskunlacháza), Bankháza (ma: Kiskunlacháza), Szunyog (Szunyogh; ma: Dömsöd), Hárossziget ? (Rósziget), Bábony (ma: Kunszentmiklós, Bács-Kiskun m.), Izra (ma: Dömsöd), Kapufa (ma: Ráckeve), Szentkirály (Sz: kirally; ma: Áporka), Szentgyörgy (Sz: Győrgy; ma: Tass, Bács-Kiskun m.),

Page 110: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Halásztelek (ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Szentpéter (Sz: Pétér; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Egecse (Egecze; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Szalk (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Csabony (ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Szentlőrinc (Szent Lőrencz; ma: Szalkszentmárton, Bács-Kiskun m.), Szenttamás (Sz. Tamas; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Karapál (ma: Dunavecse?), Révbér (Rébélly; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Kál (ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Tetétlen (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Ölle (Ülle; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szüle (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Nagyharta (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Mikla (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Bojár (Bollyár; ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szentgál (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Kisharta (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Szentkirály (Sz: királly; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Szelid (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Bőd (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Bakod (ma: Kalocsa, Bács-Kiskun m.), Keserűtelek (Keserőtelek; ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Tény (Tén; ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Erek (ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Imsós (ma: Ordas, Bács-Kiskun m.), Hantoka (ma: Miske, Bács-Kiskun m.), Pörböly (Perbelly; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csábor (ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Bőszér (ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Ács (Alcs; ma: Akasztó, Bács-Kiskun m.), Kaskantyú (ma: Bács-Kiskun m.), Szűcsi (ma: Kiskőrös, Bács-Kiskun m.), Adacs (ma: Kunadacs, Bács-Kiskun m.), Kisbócsa (Kis bocsa; ma: Bócsa, Bács-Kiskun m.), Czebe (ma: Kiskőrös, Bács-Kiskun m.), Vadkert (ma: Soltvadkert, Bács-Kiskun m.), Szentdemeter (Sz: Dőmőtőr; ma: Kecel, Bács-Kiskun m.), Kecel (Kecselly; ma: Bács-Kiskun m.), Kötöny (Kőllőny; ma: Tázlár, Bács-Kiskun m.), Halom (Hallom; ma: Homokmégy, Bács-Kiskun m.), Murc (Murcz; ma: Császártöltés, Bács-Kiskun m.), Orbatszentgyörgy (Orbad Sz: Győrgy; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.), Ürbő (ma: Bugyi), Peszér (ma: Kunpeszér, Bács-Kiskun m.)

(p9)

Gyón (Gyon; ma: Dabas), Csomád, Hartyán (ma: Újhartyán), Fehéregyháza (Feyeregyhaza; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Szentimre (ma: Akasztó, Bács-Kiskun m.), Mindszent(aszód) (Mindszent Assod; ma: Verseg), Örkény (Őrkén), Alberti (ma: Albertirsa), Kakucs, Egerszeg (Egerszegh; ma: Domony), Kiskőrös (ma: Bács-Kiskun m.), Bial (ma: Kiskunlacháza), Alberti (ma: Albertirsa), Dánszentmiklós (Dára Sz: Miklos), Felsőmonostor (Főlső Monostor; ma: Bugac, Bács-Kiskun m.), Alsómonostor (Also Monostor; ma: Bugac, Bács-Kiskun m.), Nyáregyháza, Hém Mestor cum liget(?), Nátka (ma: Dusnok), Zoszto(?), Pokárd (ma: Kecel, Bács-Kiskun m.), Bög (Bőgh; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Mindszent (ma: Solt?), Szentkirály, Péterföldje (Peterfölgye; ma: Géderlak, Bács-Kiskun m.), Imrefa

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 37. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 25.Cím: Conscriptio 2-di Processus in Anno 1702.Tárgy: A váci járás adózó népességének dikális személy szerinti összeírása. Összeírta Pataky Gáspár szolgabíró.Dátum: 1702. november 30.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 30 f.Megjegyzés:Rovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), árpa, zab, elvetett köles, sörfőző, paraszti és nemesi vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt

Page 111: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok adósság, földesúri jövedelem, szolgák jövedelmeRovatokon kívül feltünteti a bíró és a libertinusok nevét, a malmok és sörfőzők számát és a szomszédos praediumok nevét.

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Vác (Vácz)Kűrdy Mihály (bíró), Fazekas Péter, Sintaur János, Tot Mátyás, Nagy István, Visky Adal., Lévay András, Nagy Tamás, Csonka András, Kantor János, Bagonyay János, Danis Tamás, Kővesdy Ferenc, Kun János, Mészaros Ferenc, Varga István özvegye, Pecsely Mihály, Rab János, Dull András özvegye, Szabó Márton, Pécsy Mihály, Decsy János, Sűcs János, Sűcs Mihály, (…) Gergely

(2v)

Frater András, Pasztochy János, Fons János, Tot Pál, Szabó György, Pasztor Mihály, Maxa Péter, Basty András, Szabo Mihály, Csizmazia István, Pereghy István, Horvat Márton, Kőrős István, Szetey Pál, Danics Pál, Kerepes Benedek, Alberty Balázs, Varga Márton, Varga Pál, Boghnar Mihály, Mondok Lukács, Bongsal János, Papaj János, Basty János, Docsy János, Varga Máté, Fazekas András, Kalacska Mihály

(3v)

Uy György, Tót János, Csereklye István, Nagy János, Varga Miklós, Kovács Mihály, Kis János, Varga János, Cserekle János, Kiss György, Marco István, Debrecseny János, Borbély György, Tőlhy János, Kurdy György, Erdély András, Győpes János, Varga János, Baraty Máté, Kovács György, Verebely András, Tokody György, Szabo István, Csismadia Dániel, Marus János, Pap István

(4v)

Korpacsy György, Homonnaj István, Baros András, Komaromy István, Sűcs János, Kiss János, Szelmecsy István, Hidvégy János, Szabo Pál, Komaromy Márton, Pecsely István, Pécsy András, Borbely Mihály, Takacs István, Halasz János, Csenk János, Beke János, Beke János, Patrik András, Pap (…) özvegye, Kurdy Ferenc, Siarto Mihály, Sigety Balázs, Simon István özvegye, Joza István, Horvat János, Snitavor István, Gido János, Szete János

(5v)

Horváth Ferenc, Siayarto Pál, Kozma János, Borony István, Fazakas István, Csismadzia Ferenc, Marko András, Takacs János, Csiko György, Szolty János, Cshe János, Pécsy János özvegye, Szarkany János, Molnar István özvegye, Varga Balázs özvegye, Deák István, Csizmadia György, Devecsery Mihály, Sűcs István, Uy Mihály, Kőméves István, Horvát János, Rács György, Pintér Sebestyén, Koteljarto György, Bifelsam, Sich János

(6v)

Page 112: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Conradus Leprond (bíró), Josephus Freh, Joannes Faißr, Jacobus Prur, Urbanus Lincs, Valentinus Fentner, Matheus Kronovitz, Georgius Ulmr, Georgius Faißr, Joannes Mayer, Paulus Ropik, Georgius Sterr, Fait Ster, Joannes Czirkl, Joannes Ulmr, Martinus Mayer, Andreas Ott, Ignatius Miller, Casparus Szott, (…) Joannes Zauter, (…) Conradus, Martinus Locher, Thomas Sőller, Andreas Kaigher, Joannes Hubler

(7v)

Matheus Spikkr, Jacobus Hubrly, Josephus Kaizer, Georius Homrsmagh, Andreas Sponger, Philipus Szozvalt, Michael Kroszmar, Joannes Che, Jacobus Hartl, Georgius Vaidiner, Joannes Rottman, Michael Fayorr, Franciscus (…)csiburcs, Georgius Fesser, Jacobus Kromr, Georgius Hult, Jacobus Oszval, Martinus Paur, Georgius Ruew, Joannes Mayer, Joannes Mandely, Marcus Stukkr, Georgius Remr, Joannes Pecs, Philipus Zayr, Joannes Freh, Franciscus Koller, Paulus Szvik, Martinus Chon

(8v)

Michael Szelmar, Georgius Rodr, Georgius Beha, Georgius Vahter, Martinus Szvadler, Joannes Stukkr, Jacobus Rotmund, Joannes Frics, Franciscus Poy, Anna Dúl (Petrus Veres özvegye)

(9v)

Hartyán (Hartyan; ma: Váchartyán)Somodi István (bíró), Pinter Gáspár, Varga Gergely, Petény Máté, Guba István, Pintér György, Varga András, Szigethy Mihály, Kovács János, Tót Péter, Pintér György, Pigry István, Komlody András, Varga János, Kis Tamás, Szabo Pál, Jakus Márton, Kis István, Tőkis András, Foya Lőrinc, Veres István, Komaromy Mihály, Balint János, Oxa Péter, Tott János

(10v)

Koynok István, Kovács Pál, Guba György, Sedel István, Hokza István, Tót János, Kiss András, Tótt Ádám, Tót Lukács, Boty János, Kovács András, Guba Balázs, Gaidor Mihály

Sződ (Sűd)Nikus István (bíró), Bán János, Contra János, Sűcs Mihály, Primagia István

(11v)

Sűket György, Tanoss János, Sűcs István, Siklóssy János, Szabó György, Pap István, Bakay János, Pap István, Graff Mihály, Csitáry János

Bottyán (Battyán; ma: Őrbottyán)Lastyansky Mihály (bíró), Hallasz Mihály, Zayacs Lukács, Duchovny András

(12v)

Page 113: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kovács Mihály, Hulek János, Vravecs János, Turcsán János, Püspecsky János, Balazovich György, Marussy István, Huszár Tamás, Olasz Miklós, Laslo János, Szahány Mihály, Kelemen Simon, Fiarsky György, Liptak Máté

Zsidó (Zidó; ma: Vácegres)Barsony Imre (bíró), Marcus Mihály, Urban András, Pintér Mihály, Király György

(13v)

Kollár György, Spissak Jakab, Kovarcsy Pál, Zaruba Mátyás, Bartos János, Pristavok Jakab, Német János, Fekete Máté, Husszar Mátyás, Turcsan János, Varga Pál, Jánossy Pál , Rakocsy Gábor, Űrmeny Mihály, Német Pál, Nagi István, Sudy Mihály, Nagy György, Hárvát János, Horvát István

(14v)

Kisújfalu (Kis Uy Falu; ma: Váckisújfalu)Kassa Bertalan (bíró), Giurtyansky Imre, Bottyansky Mihály, Bosztor Márton, Vargha János, Vargha János, Virák János, Virák Pál, Pastor Mátyás, Perda András, Pecza György

Szilágy (ma: Püspökszilágy)Kiss István (bíró), Vargha György, Balla Miklós, Simon János, Demén András, Maté Gergely, Varga András, Kovács Pál, Drigély István, Szakál András

(15v)

Totth Jakab, Horváth György, Kovács János, Maté Pál, Imricse Mihály, Tót György, Deák Márton, Pintér Pál, Vargha János, Ballas György, Pap András, Béky Miklós, Varga Pál, Janosy Péter, Izák, Bires János

Kisnémedi (Kis Némedy)Tót Lukács (bíró), Ivanics János, Kiss Máté, Sipos György, Bartus János

(16v)

Kecskis Gergely, Behony András, Haynal András, Joza István, Hegedus János, Tar Ferenc, Birencse Gergely, Mésszaros Gergely, Kossa János, Agh Mihály, Kiss Péter, Nagi Albert, Csery János, Feyes Pál, Csomor János, Paragy János, Feyes Gergely, Szabo János, Tót Márton, Imre István, Tenke János, Demeter György, (…) (Scripalo) Sinpalo János

(17v)

Csernak János, Kuska György, Krivacska János, Hornyak János, Kovács Jakab, pastor, alter pastor, Nagy Ferenc, libertinus

Püspökhatvan (Pűspek Hatvana)Lam Péter (bíró), Szabados István, Lusonsky György, Szabados János, Faggyas István, Mandur Kristóf, Tót Jakab

(18v)

Page 114: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Huszka György, Mésszáros Mihály, PalénkásGergely, Mésszáros János, Rakoncsay János, Bénnyo Mihály, Zighry Márton, Pollyak András, Kostos György, Barta György, Albert András, Bajno Mihály, Jobbágy András, Fazekas János, Baty Márton, Lizoski Fülöp, Palinkas György, Kovacs Imre, Fekete Márton, Totht Márton, Sűcs János, Filovics Mihály, Mateka Mihály, Szabados György, Varga Tamás, Pivarcsi János, Marus János

(19v)

CsővárDanis Márton (bíró), Dobia Gergely (kisbíró), Kovacs Imre, Mate György, Sipekj Jakab, Scolynik Péter, Kollar Pál, Cismar György, Kollar István, Sedlak János, Gransa Balázs, Peter János, Varga Mihály, Bincsok György, Szabados Ádám, Kraly Pály, Danis András, Danis János, Tomasik Mátyás, Petri András, Petro Gáspár, Tomas János, Sidlak Mátyás, Andrasik István, Grans János, Juhas Márton, Andrasik Mihály

(20v)

AcsaMaroko Pál (bíró), Laskocski Balázs, Sűcz György, Valyo Bálint, Molnar János, Dudak Jakab, Vasko György, Crajcsovics János, Strikoccsy György, Davida Tamás, Struhar György, Valach Mátyás, David Ádám, Genes György, Kosik Mihály, Bednar Mihály, Davida Lukács, Litanskj Mátyás, Lipták Lőrinc, Nemet János, Valyo Máté, Maczko György, Vasko Máté, Jancsok Miklós, Varga János, Kovacs Máté, Cserne Gergely, Husar Mihály, Kazon Jakab, Benyo Mihály, Palenik Mihály, Juhas János(?), Orancsi Márton, Bargy János, Podmanski Ferenc

(21v)

Bobus Mátyás, Cismadia Lőrinc, Gyurski György, Kasik Jakab, Krisan Péter, Monar Gergely, Hatala Mátyás, Csernj János, Mikuso Mátyás, Dionoskj Pál, Krajcso János, Pinter Mátyás, Hugyik János, Molnar György, Pinter György, Cikora Máté, Kollar András, Gregorik Ádám, Borda Gergely, Molnar György, Varga János, Sampory Mátyás, Török Márton, Veres János, Falusi Mihály, Kinek György, Jano Lőrinc, Toma Ádám, Valyo Mihály, Lanskj András, Gajdos Mátyás, Bodroskj Gergely, Tomon Simon, Bunda Márton

(22v)

Tótgyörk (Totht Győrk; ma: Galgagyörk)Varga Mihály (bíró), Soski Pál, Ádám György, Sinak Mihály, Siday János, Szolvak János, Sivvacs István, Gregus Mihály, Ludas Miklós, Duba Mihály, Panloki Mihály, Hugres János, Vicsan Gergely, Rusoskj Márton, Sasky Mihály, Vajda Jakab, Zophi János, Kovacs András, Kundas János, Kosuth Mihály, Csernj György, Ritmancsek János, Sukáski Mátyás, Bednar János

(23v)

Adamo István, Totht András, Laczo György, Molnár János, Mesaros Mihály, Trencsanssci Mátyás

Page 115: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Mácsa (Macsa; ma: Galgamácsa)Szigrj István, Kovacs Jakab, Pap Pál, Hollo András, Hollo Mihály, Nagy István, Benedek György, Savoly István, Kiraly Mátyás, Lakatos Bálint, Nagy Pál, Toth Mihály, Hollo Gergely, Magiar János

(24v)

Budaj Márton, Zélly István, Varga István, Lengiel Gergely, Crjna János, Szekeres András, Szennyes János, Csaibert Pál özvegye, Bakay Pál, Szolosy Pál, Garay Pál, Nagy Albert, Kosa János, Kosa Mihály, Takacs György, Sebök Mihály, Bacsko gergely, Hollo György, Gedej Mihály, Ecsej András, Maystrak István, Kenyeres János, Perina Mátyás, Respa Mihály, Dudas Máté, Hidegy János, Magistrat Márton, Kovacs János, Szabo györgy, Lengyel György, Hollo István, Sisinak János, Paraj György

(25v)

AszódNagy Mihály (bíró), Marotj Mihály, Benko István, Bakay Mátyás, Holyko János, Tomacsi Mihály, Simon György, Szabo György, Gazo Gergely, Benko János, Bogy András, Balas Péter, Kis János, Oxanna Márton, ClacskaMárton, Mladonyaj Márton, Hugyik János, Cismadia András, Gyenes Balázs, Fazekas Márton, Jakus István, Nagy Mihály, Varda Pál, Bokacs János, Nagi György, Adamov, Kovács Máté

(26v)

Krizan György, Lany Mihály, Balas Mihály, Krizány János, Kiss András, Nagy János, Tot Márton, Gyenyes György, Hugyek György, Szassko György, Rocsak Mihály, Tessér Jakab, Benko Máté, Baskay Tamás, Fabian György, Simon György, Bobak Gusma, Ila Márton, Pagyad Samuel, Liptak Pál, Benesok György, Kovács Pál, Jacab János, Tót István, Lako András, Fazikas Lukács

(27v)

Krasnik György, Odron Pál, Szabo János, Szabo Tamás, Jacsko györgy, Velyki Máté, Lyomnáski János, Kovacs János, Balint János, Recsica Ádám, Fazekas Jakab, Masnik György, Konya György, Krisan Pál, Janus János, Totht János, Torda György, Maroty János, Kovacs Pál, Rocsak János, Kerzli János

(28v)

DomonyDobronorskj András (bíró), Gobius György, Ricsany János, Basik János, Tomis Márton, Krisan György, Urban János, Senoraczki János, Turajszki Tamás, Oravecs Mátyás, Kovacs Márton, Toris Benedek, Matyecsok György, Lestiansky János, Szenohracsky Máté, Filep Márton, Tiron Márton, Sutoris Sámuel, Nemecs Máté, Lestianski György, Haviar Jakab, Povazanecs János, Richan János, Bálint

(29v)

Page 116: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Zazrivecs János, Zellyar Orbán, Senohracsky Mihály, Jano

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 38. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 157.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye négy járásának 1703. febr. 23-án készült kivetési jegyzéke.Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1700. No. 5.Terjedelem: 8 p.Megjegyzés: Összegezéssel, de hivatalos záradék nélkül.Rovatok: helység neve, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Körös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czeghléd), Izsák (Isáák), Alsónémedy (Alsó Némedy), Ócsa (Ocsa), Dunaharaszti (Haraszti), Taksony (Taxony), Áporka, Pereg (Peregh), Sári (Sááry; ma: Dabas), Pánd, Ság (Saágh; ma: Tápióság), Bicske (ma: Tápióbicske), Abony, Kécske (ma: Tiszakécske)

(p2)

Tószeg (Toszegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nagykáta, Szentmártonkáta (SzentMártonykáta), Szentlőrinckáta (Szentlőrinczkáta), Tótalmás (TothAlmas; ma: Tóalmás), Jánoshida (Jánoshidgya; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Kóka (Coka), Szecső (ma: Tápiószecső), Rékas (ma: Zagyvarékas, Jász-Nagykun-Szolnok m.)

Második járás (váci járás)

Vác (Vácz), Hartyán (ma: Váchartyán), Sződ, Bottyán (Botthyán; ma: Őrbottyán) , Zsidó (Zido; ma: Vácegres), Újfalu (Uyfalu; ma: Váckisújfalu), Szilágy (ma: Püspökszilágy)

(p3)

Kisnémedi (Kis Némedy), Püspökhatvan (Püspökhatvana), Csővár, Acsa, Tótgyörk (TothGiörk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa), Aszód, Domony, Verseg (Versegh), Bag (Bagh), Hévizgyörk (HévizGiörk), Héviz (ma: Galgahévíz), Tura, Szentlászló (ma: Vácszentlászló), Valkó, Gödöllő (Gödöllyő), Szada, Veresegyháza (Vörösedgyháza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós (Fölső Szent Miklós; ma: Őrbottyán), Üllő, Monor, Gyömrő (Giömrő), Úri (Ury), Gomba

(p4)

Süly (Sűlly; ma: Sülysáp), Zsámbok (Sámbok), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Dány, Isaszeg (Isaszőgh), Pécel (Péczölly), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Cinkota (Czinkota; ma: Cinkota, Bp. XVI.), Keresztúr (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Maglód (Maghlod),

Page 117: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Ecser, Csiktarcsa (ma: Nagytarcsa), Kerepes, Mogyoród (Mogiorod), Fót (Foth), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszy)

(p5)

Harmadik járás (pilisi járás)

Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Borosjenő (ma: Pilisborosjenő), Solymár (Solmár), Üröm (Űrőm), Óbuda (Vetero Buda; ma: Óbuda, Bp. III.), Kalász (Kálóz; ma: Budakalász), Pomáz, Csobánka, Szentendre (SzentEndrő), Monostor (ma: Szigetmonostor), Megyer (ma: Pócsmegyer), Tótfalu (Tothfalu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (Boghdány; ma: Dunabogdány), Visegrád (Vissegrad), Csaba (ma: Piliscsaba), Tinnye, Tök, Zsámbék (Sambék)

(p6)

Bia (Bya; ma: Biatorbágy), Páty (Pátthy), Kovácsi (Kovácsy; ma: Nagykovácsi), Hidegkút (Hideghkutt; ma: Pesthidegkút, Bp. II.), Budakeszi (Budakeszy), Törökbálint, Torbágy (ma: Biatorbágy), Ráckeve (Ráczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád, Lórév (Lore), Cserevics (Csrevicz; ma: Lórév), Újfalu (Uyfalu; ma: Szigetújfalu), Tököl (Tökölly), Szigetszentmiklós, Csép (ma: Szigetcsép), Szentmárton (SzentMártóny; ma: Szigetszentmárton), Szentlászló, Détony (ma: Nagytétény, Bp. XXII.)

(p7)

Negyedik járás (solti járás)

Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (SzalkSzentMártóny; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Egyházi (Edgyháza; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Akasztó (ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (Cara; ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktü; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bátya (Bátthya; ma: Bács-Kiskun m.)

(p8)

Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Nádudvar (Nádudvár; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.), Sükösd (Szükősd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (Cákony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bodgiszlo; ma: Tolna m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 39/a Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/aCím: Compendium conscriptionis 1703.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye kecskeméti járása dikális összeírásának községenkénti összegezése. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. A kecskeméti járás összeírója Huszár János szolgabíró.

Page 118: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 8 pMegjegyzés: a-f egy palliumbanRovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czeghlég), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Alsónémedi (Also Némedi), Ócsa, Haraszti (ma: Dunaharaszti), Taksony (Taxony)

(p4)

Áporka, Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Sári (Sááry; ma: Dabas), Pánd, Ság (Sáágh; ma: Tápióság), Bicske (ma: Tápióbicske), Abony, Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Tószeg (ma: Tószegh, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nagykáta (Nagy Káta)

(p6)

Tószeg (ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Szentmártonkáta (Sz: Mártony Káta), Szentlőrinckáta (Sz: Lőrincz Káta), Tótalmás (Toth Almás; ma: Tóalmás), Jánoshida (János Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső)

Levéltári jelzet: CP. II. 39/b Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/bCím: Conscriptio 1703.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye váci járása dikális összeírásának községenkénti összegezése. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. A váci járás összeírója Pataky Gáspár szolgabíró.Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely: Terjedelem: 11 f.Megjegyzés: a-f egy palliumbanRovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság, földesúri jövedelem (forint)

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Page 119: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Vác (Vácz), Hartyán (ma: Váchartyán), Sződ (Sűd), Bottyán (ma: Őrbottyán), Zsidó (Zidó; ma: Vácegres)

(2v)

Kisújfalu (Kisuyfalu; ma: Váckisújfalu), Szilágy (Szilad; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (kisNémedy), Püspökhatvan (Pűspekhatvana), Csővár, Acsa, Tótgyörk (Tót Gyűrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa)

(3v)

Aszód (Asszód), Domony, Verseg (Versegh), Bag (Bagh), Hévizgyörk (HévézGiűrk), Héviz (Hévéz; ma: Galgahévíz), Tura

(4v)

Szentlászló (Szentlazló; ma: Vácszentlászló), Valkó, Gödöllő (Gedellő), Szada, Veresegyháza (Vereszegyháza; ma: Veresegyház), Szentmiklós (Sz.Miklos; ma: Őrbottyán)

(5v)

Üllő, Monor, Gyömrő, Úri (Urÿ), Gomba

(6v)

Süly (Sűllÿ; ma: Sülysáp), Zsámbok (Zambok), Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Dány, Isaszeg (Isaszegh), Pécel (Péchel), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.)

(7v)

Cinkota (Csinkota), Keresztúr (ma: Rákoskeresztúr, Bp. XVII.), Maglód, Ecser, Csiktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytarcsa), Kerepes (Kerepess)

(8v)

Mogyoród, Fót (Fotth), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszÿ)

(9v)

Vác (Vácz), Hartyán (ma: Váchartyán), Sződ (Sűd), Kisnémedi (kis Némedy), Püspökhatvan (Pűspekhatvana), Csővár, Acsa, Mácsa (ma: Galgamácsa), Aszód (Asszod), Domony, Verseg (Versegh), Bag (Bagh), Hévizgyörk (HévézGiűrk), Héviz (Hévéz; ma: Galgahévíz), Tura, Szentlászló (Sz.Laszlo; ma: Vácszentlászló), Valkó, Gödöllő, Szada, Veresegyháza (Vereszegyhaza; ma: Veresegyház), Szentmiklós (Sz.Mikloss; ma: Őrbottyán), Üllő, Monor, Gyömrő, Úri (Urÿ), Gomba, Süly (Sűllÿ; ma: Sülysáp), Zsámbok (Zambok), Dány, Isaszeg (Isaszegh), Pécel (Péchel), Csaba (ma: Rákoscsaba; Bp. XVII.), Csiktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytarcsa), Kerepes, Mogyoród, Fót (Fótt), Palota (ma: Rákospalota; Bp. XV.), Dunakeszi (Dunakeszÿ)

Page 120: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Levéltári jelzet: CP. II. 39/c Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/cCím: Conscriptio processus PilisiensisTárgy: Pest-Pilis-Solt megye pilisi járása dikális összeírásának községenkénti összegezése. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. A pilisi járás összeírója Horváth András szolgabíró. Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 4 f.Megjegyzés: a-f egy palliumbanRovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság, szolgák vagyona, földesúri jövedelem

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár), Borosjenő (Borós Jenő; ma: Pilisborosjenő), Solymár (Somár), Üröm (Űrőm), Óbuda (O Buda), Kalász (Kaláz; ma: Budakalász), Pomáz, Csobánka, Szentendre (Sz. Endre), Monostor (ma: Szigetmonostor), Megyer (ma: Pócsmegyer), Tótfalu (Tottfalu; ma: Tahitótfalu)

(2v)

Nagyhazu János , Bogdány (ma: Dunabogdány), Visegrád, Csaba (ma: Piliscsaba), Tinnye, Tök, Zsámbék (Sambék), Bia (ma: Biatorbágy), Páty (Pattÿ), Kovácsi (Kovacsÿ; ma: Nagykovácsi), Hidegkút (Hidegkutt; ma: Pesthidegkút, Bp. II.), Budakeszi, Törökbálint, Torbágy (ma: Biatorbágy), Ráckeve (Ráczkevi), Becse (ma: Szigetbecse), Makád

(3v)

Lórév (Lore), Cserevics (Cserevicz; ma: Lórév), Újfalu (Uÿfalu; ma: Szigetújfalu), Tököl (Tőkőly), Szentmiklós (Szent Miklós; ma: Szigetszentmiklós), Csép (ma: Szigetcsép), Szentmárton (Szent Márton; ma: Szigetszentmárton), Szentlászló (Szent László; ma: Csepel-sziget?)

Levéltári jelzet: CP. II. 39/d Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/dCím: Conscriptio quarti processus Inclitorum Comitatuum Pesth, Pilis et SolthTárgy: Pest-Pilis-Solt megye solti járása dikális összeírásának községenkénti összegezése. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. A solti járás összeírója Ujlaky András szolgabíró.Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely:

Page 121: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Terjedelem: 4 fMegjegyzés: a-f egy palliumbanRovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság, földesúri jövedelem

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Mart.; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Egyházi (Egjhazy; ma: Dunaegyháza), Akasztó (ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)

(2v)

Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktű; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Szent Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dussnak; ma: Bács-Kiskun m.), Nádudvar (Nád Udvar; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.)

(3v)

Sükösd (Szűkősd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (ma: Tolna m.)

Levéltári jelzet: CP. II. 39/e Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/eCím: Conscriptio anni 1703.Tárgy: Pest-Pilis-Solt megye pilisi járásának név szerinti összeírása. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. Összeírók: Horvatth András és Tarnoczy Miklós. Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 52 fMegjegyzés: a-f egy palliumbanRovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság, szolgák vagyona, földesúri jövedelem

Összeírt személyek/helységek:

Page 122: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(1r)

Ráckeve (Ráczkevi), Makád, Szentmiklós (Sz. Miklos; ma: Szigetszentmiklós), Tököl (Tökölly)

(2v)

Vörösvár (Veresvár; ma: Pilisvörösvár)

Cristian Retter (bíró), Sebastian Groff, Nagy István, Hans Stren, Johann Rosl, Lőrincz Csimel, Gregorius Feniger, Jacob Hamer, Sandor György, Michael Burget, Melchior Rosval, Johannes Karl, Kocsis György, Georgius Presler özvegye, Joseph Benhart, Johanes Kosel, Jacob Macher, Clemencz Haiß, Bernardy Barthold, Matthias Gaierháß?, Caspar Schlogl, Caspar Kócz, Lőrincz Kelner, Matthias Gollya, Georgius Haiß, Thomas Klinger, Georgius Füchs, Hanrics Merkt, Lőrincz Kóch

(3v)

Francz Kaitor, Andreas Miller, Francz Schindler, Christian Bikher, Georg Mittniker, Lőrincz Bauer, Volfgangus Hinl, Stephanus Horm, Joseph Fesler, Menrat Csinger, Johann Hain, Rhohus Frer, Michael Greb, Michael Andres, Martiny Schmid, Hans Niderkér, Matthias Hirdlmán, Georgius Sauer, Leopold Dehker, Georgius Matias, Hans Prán, Georg Biast, Hans Baitor, Andreas Vinkler, Joseph Troff, Michael Schindler, Geor Kósz, Georg Füchs

(4v)

Marks Hartman, Ignatius Lohe, Felix Hazefracz, Christoph Mandl, Georg Inflinger, Conrád Landhart, Georg Busnberger, Hanz Vidmán, Andreas Spanberger, Johannes Nik, Bernhart Almán, Matthias Ochner, Hans Marger, Ulrich Manbrot, Thomas Hantbelager, Stephanus Bernard

(5v)

Solymár (Somár)

Stipan Gynht (bíró), Marko Szantoi, Martin Marus, Antal Gyelits, Martin Vratlit, Thomas Mihalovits, Mathias Kalaint, Vuka Leloshy, Stepán Karapus, Foki András, Kuzma Miklós, Tokolyi Tamás, Antoni Bielivit, Palko Stivits, Stepán Bracsó, Martin Palakovit, Nemet Gyurka, Tater Miklin, Borbaly Mátyás, Pavo Nemet, Martyus Pikucsics, Jakab Myravitz, Horvátth János

(6v)

Weindorf (Baindorff; ma: Pilisborosjenő)

Georg Kellerich (bíró), Georg Tanbreberger, Matthias Prandl, Michael Reininger, Matthias Meyer, Faid Kek, Joseph Miller, Hans Meyer, Hans Stór, Andreas Simer, Christian Ventil, Christian Majgast, Ioannes Plotter, Ferdinand Hofman, Ioannes Brandl, Hans Krist, Hans Meister, Michael Berger, Caspar Bainitzeg, Thomas Virl, Hans Eberhardt, Michael Apleiberg,

Page 123: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Hans Burnhauzer, Hans Michael Taler, Andreas Gißer, Georg Tubl, Christian Christ, Zacharias Vill

(7v)

Hans Zillinger, Melchior Lieb, Joannes Wieser, Hans Jorg Liest, Stephan Bimer, Christian Nießer, Kristian Nießer, Jorg Töbl, Johanes Haß, Thomas Handsdorf, Hans Jorg Krig

Üröm

Hans Spanberger (bíró), Leopold Ruprecht (kisbíró), Martin An.bimner, Sebestian Pelberman, Michael Komarovsky, Matthias Traksler, Adam Ritinger, Michael Kantrot, Peter Hulter, Philip Zimerman, Baldhauser Fischer, Paul Oener, Hans Meyerhoffer, Michael Sürleirner, Cristoph Selniger, Matthias Platzer, Markus Mar, Matthias Raiter

(8v)

Óbuda (Vetero-Buda)

Thomas Antman (bíró), Wolf Kelner, Thomas – , Tulrich Vimer, Hans Rost, Hans Treger, Hans Lebenforger, Plosius Hausvirt, Hans Nitman, Ambrosius Pasko, Matthias Honaut, Johann Groninger, Martin Groff, Gidi Bangortner, Gregor Boer, Thomas Richmer, Erdődi András, Johann Lausmán, Johann Bóm, Hans Fritz, Lanhart Schuantzer, Casper Hogl, Michael Aherhat, Joseph Kill, Hans FuchsSchvantz, Simonj István, Johann Schneider, Georg NeűBauer, Georg Erstrgbrun, Hansgeorg Schvantzer, Valkay János

(9v)

Johann Grintocher, Hainrich Wintzl, Peter Schlik, Martin Lukonitz, Matthias Jakusetz, Stephan Menner, János Kovácz, Hans Bamer, Csaszár András, Rab János, Hans Grüber, Kis János, Rácz Dávid, Csikos János, Jacob Hoch, Martin Sóós, Kristoph Rosl, Csizmadia Gergely, Augustin Kolmár, Monorj István, Sebastian Bochter, Matthias Printz, Adam Niderol, Hans Harnisch, Michael Préter, Urban István, Andreas Vankus, Clement Hillepront, Ioannes Sikos, Paull Kroner, Christoph Kaucz, Hans Mur, Andreas Lintaner, Gerhard Hujpauer

(10v)

Thomas Beck, Georg Cimerman, Matthias Radovitz, Caspar Harteker, Matthias Rest, Matthias Akl, Georg Lukonitz, Johann Braun, Michael Schib, Hans Schoder, Simon Elthandl, Urban Farbmacher, Andreas Beigner, Hans Schár, Andreas Mózl, Paul Tamer, Tótt János, Nemes János, Nemes Gergely, Pap János, Budai András, Daniel Ljorg, Nemes György, Peter Kovácz, Bihál Eberling, Hansjorg Wolff, Ecsi János, Matthias Lisko, Vég Gergely, Benedik Kirner, Szabó Mihály, Nemes István, Polyani György, Ignatius Mar, Georgius Vankus

(11v)

Johann Babtist Menegat, Martin Schindt, Michael Pinter, Georg Klingeman, Tobias Krempl, Gregor Majer, Nicolaus Mirtz alias Frankl

(12v)

Page 124: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kalász (Kaláz; ma: Budakalász)

iffiu Farkas Theodor (bíró), Gyurko, Stanissa, Milicz, Stanko Brko, Stari Miladni, Obrato, Zvigán, Radona, Stari Vúk, Jankovicz Stanissa, Gyurka, Bruga Plavas, Sava, Simo, Vranissa, Grek Arsema, Radona Rnáz, Kojo, Zrko Kólar, Stojan, Dospott, Thomas Verován, Milovan, Mirko, Mladi Vúk, Milos Skolar

(13v)

Pomáz

Johannes Pandur (bíró), Demeter Mali, Balas, Hadnagy Miklós, Kamonás, Kuzma, Zviv Halmazia, Miskó, Milin, Ristovoj, Nicola Bosha, Radivó Zosó, Vila Gyukó, Racza Radiz, Josko Slavoit, Radovan Paulovic, Marko Ovatit, Nissa Pogovit, Radossa Vunoskup, Milissa Buvalla, Maxim Topoly, Vúk Topolyv Brat, Jovicza Malin, Peter Csirni, Peter Stitovy, Kusman Gusavi, Stojan Svinar, Vasó Brikanov, Aladar Ravossa, Ostoja, Zvija, Nicola

(14v)

Maxim, Vutich, Jovan Bugarticz, Haiduck Stoján, Raiko, Pavoly, Stoján Csordas, Illia, Radomir, Simó, Radivoy, Petko, Joán, Stanay, Janko, Jován, Dragnellu, Misko, Damjan, Grupicza, Sain, Thodor, Nesko, Jovan Sokohanovit, Radovan, Jovan Battli, Jovan Bugari, Stari Vuk, Vuicza, Radocza Stivo, Theodor, Josiv, Ziuko Kasicza, Nicola

(15v)

Crista, Nixa, Stojan Puglovacz, Stanissa, Stanko, Bugar Jovan, Antony

Szentlászló (Szent Laszlo; ma: Pilisszentlászló)

Illcsik György (bíró), Kompan János, Rosnay György, Markus András, Markus Miklós, Rosnay Márton, Dollakovits János

(16v)

Csobánka

Obran (bíró), Stojan (bíró), Lukács, Ladislau, Radossa, Radon, Mitter Kolar, Petko, Mihalio, Milossa, Bogith, Grik Nicola, Daga, Stanko, Radetko, Novak, Ostoja, Miladin, Radovan, Vidno, Gosdon, Stanuel, Martzitz, Ristovou, Radomir, Janko, Stoján, Stojadin, Illia, Gyoro, Mitter Bacsvanin

(17v)

Szentendre

Christopher Musko (bíró), Jován (bíró), Stoján (bíró), Gruja, Miskó, Peicsa, Grüka, Zlatko, Stojan, Ivan, Veliczko, Stamen, Jován, Lapul, Privaly, Radivoy, Ziván, Lola Tabak, Pavol

Page 125: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tabak, Mikóla, Jankó Tura, Damján, Gyurko, Jana Paruzia, Jacob, Cvetko, Stavro, Thira Graecus, Kuzma, Theodor, Aranith, Peter, Stojak

(18v)

Adamko, Jovan Kutovan, Juczko Zubundia, Asenia Zubundia, Moisilo, Angelko, Cristo, Stojan, Illia, Steppan, Rassospo, Vucsko, Marko, Dragissa, Bogossal, Nedelko, Rada, Haczia, Jovicza Munczia, Lukácz, Rasko, Milissa, Jovan, Radenko, Zveja, Mladon, Radovan, Ivan, Laketa, Marko Tobak, Lina, Grubeta, Ostoja Vodeniczar, Milissa, Mihailo

(19v)

Vladissa, Zivan Sapunczia, Ruben, Vesko, Marko Tabak, Jovan Tabak, Uros, Blagojo, Jovan, Vesolin Turcia, Milia Turcia, Lukas Pál, Gyuka, Zlatan, Veselin, János, Stajan, Stajan, Risto, Bellya, Janko, Radivoy, Zivan, Radoicsa, Mihail Grek, Paun, Jovan Tabak, Joczko Tubak, Mara, Mladenka, Nicolicza, Stephan

(20v)

Ürös, Bella, Vessa, Nicola, Theodor Tobak, Nicola Busarin, Gyura, Branko, Baja, Drnia, Drincza, Pera, Dimiter, Stanko, id. Janko Stárecz, Panajot, Subota, Milossa, Gyuka, Gyirko, Gyuka, Marko Tubak, Stojan Tabak, Fenet, Űrös, Stanko, Vuk, Jovan, Janko, Peter

(21v)

Zivan, Mihailo, Radoi, Gyurat, Ristovoy, Lado, Ivan, Radovicz, Obrat, Marko Cohanzi, Illia, Gyura, Mihat Parten(?), Andreat, Stepan, Ugradinocz Nicola, Ivan, Mató, Peter, Panajot, Radivoy, Sridan, Bosko, Andrea, Caupo, Marko, Dimiter, Peter, Laza, Plaga, Mihailo, Nicola Grek, Zvelja

(22v)

Zivan, Baranyai János, Zivko, Radosan, Mitter, Lajos, Slavoi Kollár, Maletta, Nicola Graeg, Zivko, Michailo, Lalezia Pipás, Stepan, Borissa, Josni, Nicola, Zivko, Prodan, Nesko, Radossa, Jován Szolnoky, Nedelko Tubak, Búza, Marinko Haidu, Illia Tobak, Babent Molas, Martiny Babst, Martinus Hibler, Andreas Prinbaum, Thomas Schmidt

(23v)

Monostor (ma: Szigetmonostor)

Marussi János (bíró), Kovács István (bíró), Becsei János, Juhász György, Becsei Péter, Czehi András, Cseri János, Szalai János, Marko János, Szabó István, Dobis Márton, Juhász István, Laczy Mihály, Juhász János, Varga János, Daricz András, Becsei Gergely, Cseri János, Cseri András, Kis Gergely, Szilagyi Péter

(24v)

Megyer (ma: Pócsmegyer)

Page 126: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kovács János (bíró), Kustár István (bíró), Réz János (bíró), Bodrogi Mihály, Jánosdeák Mihály, Szabo István, Vaczi János, Bán György, Ban János, Szabó György, Tótt János, Molnal János, Sebestin János, Bodrogi János, Pap István, Király István, Király János, Panczely István, Tótt János, Tőrőkbalint, Vitalos Miklós, Király Andrásné, Moharás János, Tott István, Vitalis György, Doman János, Kasap János, Szori András (nemes), Kis Pál (nemes), Szőri János (nemes)

(25v)

Tótfalu (Tottfalu; ma: Tahitótfalu)

Kerék Mihály (bíró), Nemet Máté (bíró), Tott István (bíró), Nemet János, Szente András, Pasztor János, Pathai András, Kotkodi Márton, Botthos István, Baicsi Gergely, Surján István, Csapó István, Csehi István, Patkai Mátyás, Cserekly István, Csorgi Pál, Molnár János, Szabó György, Horvath Ferenc, Nagy Péter, Sikona Gergely, Dereczkei Mihály, Szabó András, Kis János, Kecskes Mihály, Ország György, Csereklye János, Pap Ferenc, Csizmadia János

(26v)

Szabó Mihály, Szente Mihály, Vital Pál, Varga András, Vitez Pál, Csurgo Mihály, Tott Mártonné, Dombo János, Farkas Mihály, Csorgo Jánosné, Rácz Mihály, Varga János, Pasztor Márton, Bagi György, Barat Mihály, Ország Istók, Nagy István, Sator János, Tott János, Szabó János, Pathai István, Vaczo János, Kocsis Miklós, Baicsi András, Bottkos Máté, Bőttkős János, Surján Mihály

(27v)

Bogdány (ma: Dunabogdány)

Bartos Balázs (bíró), Kovácz István (bíró), Szőcz István, Jacab Miklós, Sz:(ent)Endrej Kovács István, Kestány Ferenc, Polika János, Kottán János, Bakos Pálné özv., Sarlai János, Lekér István, Fabián Imre, Kincse János, Tott Mihály, Nagy Bálint, Fustos István, Kűncse János, Halas János, Nagy János, Juhász Márton, Varga Istók, Custos János, Fabian Samu, Molnar Mátyás, Szabo János, Szabo György, Szabo Mihály, Tott István, Horváth István, Varga György, Kerek Mihály, Cserő Mihály

(28v)

Visegrád

Claudius Lamer (bíró), Hans Miller (bíró), Joseph Acheritz, Johann Haner, Jacob Lenerin, Jacob Bildt, Michael Brumer, Hans Scheli, Hans Már, Martin Vaivoda, Hans Hart, Adam Kugler, Tott Márton, Hans Eiksner, Andreas Codrus, Johann Bathovitz, Johann Makai, Kis Mihály, Dobos Márton, Jacob Schloghi, Martin Greginger, Kranitz Gyurko, Joseph ?eipinger, Casper Thoner, Jergmal Teszer, Hans Schmidt

(29v)

Csaba (ma: Piliscsaba)

Page 127: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Mokri János (bíró), Alarkotan Palkó (bíró), Handel István, Pinter János, Geidós Bálint, Kosutin Péter, Gyurján Gyuró, Csapko Tamás, Nagj Miklós, Krissak János, Kolossi István, Gyurcsok Mihály, Csupan Márton, Kovács János, Mihalján Gyuró

Tinnye

(30v)

Győrfi János (bíró), Tőkos István (bíró), Csikaj György (bíró), Sarlay János, Kariko Máté, Takács János, Keloczoni István, Kovácz János, Pokardi Péter, Kis Mihály, Dernád Ferenc, Cseke János, Csadkó János, Somogy István, Csankó Mátyás, Molnár János, Bőke János, Forgácz István, Tott János, Tott Márton, Pap Gergely, Meszarós Andor, Szerencses János, Tott Mátyás, Sipos István, Magj Máté, Cseke János, Marsi Mihály, Csanko András, Forgács Ferenc, Horvátth Mihály, Uni Péter, Tott András, Csekus János, Szalai Gergely

(31v)

Bognár Mihály, Vas Ferenc, Kamán György, Vő Mihály, Bakonyi András, Belogi Szabó János, Tott Péter, Tott Mihály, Buda Mátyás, Tott István, Kelemen Mihály, Tott István, Luka Gergely, Pocsi György

(32v)

Tök

Vass Jakab (bíró), Bucsi Bálint (bíró), Kecskes András (bíró), Budai János, Bonus András, Mester István, Veres János, Kecskes Balázs, Szabó Istók, Halassi János, Halassi István, Barti Jakab, Fittos Ferenc, Kővesdi István, Bucsi János, Kovácz János, Pap János, Viczo György, Szalai András, Tott János, Bucsi István, Laszlo Gergely, Kozma János, Zahor István, Kaman Benedek, Kővesdi György, Hainal Benedek, Laszló János, Kustár Benedek, Gál Gergely, Szabó János, Vakás István, Juhász István, Tűzök János, Benyus János, Őreg János, Kustár János, ?Korda Miklós, Farkas György, Szarvas János, Király Miklós

(33v)

Zsámbék (Zambék)

Móricz András, Szabo János, Téglás András, Baranyi Mihály, Kőrőssi György, Csizmadia István, Tokai Márton, Banus Ferenc, Varsányi Ferenc, Kőrössi János, Baranyai Gergely, Pőre Mihály, Kemény István, Nagy Ferenc, Csombor János, Szörényi András, Takácz István, Varadi István, Aldott Gergely, Monori János, Loncsos János, Moricz János, Török Pál, Torok János, Csonka János, Besnyei Ferenc, Kőszögi Istók, Pőre Miska, Ágoston György, Szűr Szabó János, András Máté, Molnár Istók, Szabó Mihály, Takács Mihály, Kovácz István, Meszaros István, Mészáros András, Bokoni János, Szőlőssi Mihály

(34v)

Varga András, Boka Gergely, Kovácz Istók, Agoston Mihály, Cseri János, Bokor Gergely, Mészáros Istók, Kuzma István, Pap János, Kovácz János, ..Pap Gergely, Nagy János, Pap

Page 128: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gergely, Saska Máté, Zebó Mihály, Vaida Pál, Molnar Gábor, Áldott János, Szalai Ferenc, Pokóly Márton, Kisberi György, Tott István, Ray Pál, Kőrőssi Mihály, Bognar Márton, Josa Mihály, Aldott Jancsi, Szabo Odor Péter, Pap Mihály, Nemet György

(35v)

Bia (ma: Biatorbágy)

Tott István, Gyuri János, Bartaly György, Csender Péter, Szalai István, Gere György, Balog Miklós, Tott Mihály János, Szigethi János, Magyar János, Tótt János, Tott András, Szalai István, Magyar András, Szalay Jánosné, Gere Gergely, Tott Gergely, Hanza István, Halassi János, Ivanos Gergely, Kis István, Ladani Mihály, Kis Ferenc, Matthe György, Somogyi András, Bartalus András, Bakonyi János, Vitalos Mihály, János deák, Gere Miklós, Gere István, Csizmadia István, Haraszti Mihály, Szigethi Péter, Magyag István, Fodi János, Szabo János, Tott György János, Somodi András, Fabian Miklós, Farkas István

(36v)

Páty (Patthy)

Mocsi Mihály (bíró), Besnyi Gergely (bíró), Koda Pál (bíró), Gál Tamás, Gál Jakabné, Balog György, Fekete István, Tott Mihály Andor, Marton György, Kovácz István, Silingi György, Varga János, Harcza Gergely, Tótt András, Aldott István, Bereghy András, Pap János, Veg István, Balla István, Levai János, Kerek Mihály, Kerek Pál, Faluveg István, Kerek Gergely, Varga János, Kis János, Csigány István, Bereczky Istók, Tott Gyurka Miska, Nyilas András, Varga János, Veg Mihály, Mattyás István, Gáll István, Kerek János, Csereklye János, Mocsi István

(37v)

Kovácsi (Kovaczy; ma: Nagykovácsi)

Lőrincz Prayer (bíró), Goergius Zurban, Martin Krajßer, Failand Fresl, Johann Iner, Hendrich Stentanl, Georg Peringer, Michael Rutendl, Matthias Karl, Balog Meinchart, Hans Eber, Christoph Bogner, Hansgeorg Reißner, Joachim Reder, Hans Sin, Hansgeorg Faithauber, Martin Reder, Georg Ludvain, Michael Madliner

Hidegkút (Hidegkütt; ma: Pesthidegkút, Bp. II.)

Johann Hanrih Rosentaler, Antoni Hatter, Adam Vitman, Gergl Meiß, Pulf Helczl

(38v)

Budakeszi

Hans Hubert (bíró), Hanspaul Lőrincz (bíró), Adam Paitl, Thoma Gilman, Michael Paieritz, Jorg Farer, Hanß Trap, Martin Ektmaster, Tobias Taichman, Michael Pinter, Michael Raditz, Michael Fitz, Michael Fendner, Johann Vilhelm Vesbingl, Lőrincz Schneider, Ventzl Gruber, Georg Rutner, Georg Tincz, Hanß Stiner, Hanß Smitdt, Georg .orv Schneider, Christoph Sesula, Dietrich Sattel, Martin Sraifurt, Jacob Schenheller, Hans Prasek

Page 129: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(39v)

Törökbálint

Casper Sueblj (bíró), Michael Rosemitz (bíró), Michael Beszeli, Simon Mayerhoffer, Simon Bocher, Lőrincz Kusulicz, Michael Staner, Andrea Gamor, Marton Milasonitz, Josa Lakith, Thadia Gakovith, Gyuro Guzdanovit, Pala Pavith, Nicola Klavith, Viska Jakolith, Marko Gosdith, Matthe Domanith, Georg Pisli, Matthias Donbruh, Mittinger Miklós, Ovakosith, Misko Kozith, Nicola Gyulith, Kaser Georg, Michael Staier, Jacob Eruzt, Hans Unger, Peter Mirthauser, Simon Gelb, Georg Pouer

(40v)

Torbágy (ma: Biatorbágy)

Joseph Paunsinger (bíró), Martin Raisch (bíró), Michael Leib, Paul Gindher, Martin Vegner, Martin Szreh, Jacob Braun, Sebestian Dhner, Philip Vaner, Matthias Podinger, Jacob Lindemar, Hans Redl

(41v)

Raczkevi (ma: Ráckeve)

Tótth György (bíró), Szakal János (bíró), Csizmazia Gergely (bíró), Sághy István, Nagy János, Solti István, Szabó István, Brada Jakab, Miko Márton, Szabo Péter, Lukacs András, Nagy János, Kinczi Mihály, Gellén Ferenc, Soós Miklós, Bené Lukács, Farkas Péter, Szűcs István, Eszéki János, Szűri István, Udar János, Kovács Gergely, Ender István, Kovács István, Kolomfi István, Varga Dávid, Ágoston Miklós, Roocs Mihály, Takács Gergely, Szel Márton, Kis Gergely, Borbely János, Faddi János

(42v)

Szabó Péter, Puskás István, Nagy István, Nagy György, Farkas István, Sőveg Ferenc, Borbély András, Horváth János, Balassa Ferenc, Nagy Mihály, Bordás Ferenc, Markó, Racz Mihály, Rácz Farkas, Zivko, Rácz Jancsi, Rácz Péter, Csizmadia Ferenc, Csizmadia Lukács, Csizmasia János, Takacs Péter

(43v)

Becse (ma: Szigetbecse)

Hans Jorg Stauner (bíró), Jorg Warmloger, Glos Herspoher, Daniel Lener, Stoika, Philip Benedik, Jorg Vorbel, Jacob Schmidt, Hans Nichheim, Lorincz Cóm, Andreas Cőgl, Jorg Srafhogler, Leopold Maier, Jacob Pranevoler, Peter Egl, Lucas Ortner, Georg Reisinger, Martin Frantl, Philip Fansingl

(44v)

Makád

Page 130: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Pap János (bíró), Tótt János (bíró), Kerek István, Varga András, Kis Mihály, Tott János, Acs János, Békás János, Kovács János, Túri György, Csapó Márton, Csenges István, Takács Ferenc, Bencze Gergely, Szabó Ferenc, Pap János, Tótt István, Bodis Mihály, Beke Samu, Petroczi Mihály, Sari András, Kis Gergely, Nagy Istvan, Phülep Gergely, Bodis István, Tott Máté, Acs István, Szabo István, Bodis János, Nagy János, Szabó János

(45v)

Lóré (ma: Lórév)

Krasuczi (bíró), Radvan (bíró), Mihal Dyabni, Mihal, Zamie Dobrasics, Nicola, Rasko, Miloiko, Radovai, Rados, Zrija , Teodor, Miloti, Mil, Mircsita, Bose, Mladen, Dobrovai, Peter, Jovan

Cserevics (Cserevicz; ma: Lórév)

Radivoy (bíró), Petrknez, Bucsén, Milisi, Nicola, Palko, Draso, Stephan, Stephan, Vuk, Radosa, Sai, Gruicz

(46v)

Újfalu (Uyfalu; ma: Szigetújfalu)

Bolf Dum (bíró), Lorencz Pihlér (bíró), Laczko Spacsek, Hanß Pedrseger, Matthias Ziger, Martin Czelber, Jacob Hinans, Laczko Midih, Ganrih Mihály, Jancsi Sismis, Jorg Holmar, Lorencz Viser, Francz Schvarz, Jorg Rokis, Jorg Mitiner, Jorg Yrostene, Jacob Shmid, Lorencz Kacder, Hanß Kraut, Christ Pigel, Bartl Tesel, Ondreg Mór, Lorenz L

Tököl (Tőkőly)

Szűke János (bíró), Kis Péter (bíró), Bogdány, Ilia, Ivan Gren, Micola Radics

(47v)

Matthé Serehlics, Nicola Vukanics, Marko Tades, Ilia Deladics, Philip Cseprika, Ilia Gergecz, Misko Vuikovics, Grego Biedics, Martin Doncsics, Martin Rozgacs, Misko Zorics, Mio Szavics, Szűcs Mihály, Antoni Marics, Gyuro Rozgics, Peter Luzail, Luka Tadics, Stanka Bosnyák, Garga Milkovics, Joseph Marics, Peter Schain, Gergo Klast, Mihal Ada, Okacs András, Pesuth Balázs, Ilididics, Horvath Gergely, Mihal Bromonics, Matus Vranisch, Mark Bosna, Gergo Klacz, Stepa Cseprka, Peter Ustopics, Sacsorna, Ilia Zvics

(48v)

Szentmiklós (Szent Miklós, ma: Szigetszentmiklós)

Szép János (bíró), Miklósi György (bíró), Szabo István, Bak Ferenc, Kele György, Tőrők István, Mihály, kovács, Becz István, Takacs Mihály, Beczi Mihály, Beczi Gergely, András István, Tőrők Mihály, Bőcs Márton, Simon Balázs, János, kovács, Szabó Mihály, Szűcs Mihály, Kele Mihály, SzaboGyörgy, Gere János, Borona János, Kara János, Vég János,

Page 131: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szekeres András, András György, Miszáros István, Korsós György, Varga István, Szente Máté, Becze István

(49v)

Bűcske István, Balog Mihály, Czuczar Mihály, Horváth Mihály, Tőrők János, Jó Mihály, Tők István, Tőrők András, Marton Péter, I(d). Bécz Mihály, Bécz Miklós, Gacsar Ferenc, Tőrők János, Horváth János, Agoston János, Halász János, Bereczky András, Szabo Mihály, Racz Márton, Kerepes Mihály, Varga István, Gombos István, Kis Péter, Tamas István, Vincze János, János deák, Barat Miklós

(50v)

Csép (ma: Szigetcsép)

Milotin (bíró), Stojan (bíró), Vramsza, Zivan, Jovan Popol, Mitas Bili, Simon, Zivko, Voja, Vosko, Jovan Stolas, Ilia, Czvitko?, Radan, Racz János, Sandor, Eremia, Mene Márton, Ivan, Czvitko?, Radomir, Gyuricza, Zivan

(51v)

Szentmárton (Sz: Marton; ma: Szigetszentmárton)

Jermen, Milos, Gyuragy, Radivoy, Javrin, Pea, Abraham, Stoyan, Mihaly, Jovan, Pava, Stua, Mathe, Stepan, Vuicza

Levéltári jelzet: CP. II. 39/f Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 26/fCím: Summarium conscriptionis quarti processus Tárgy: A CP. II. 39/d összeírás (a solti járás dikális összeírásának községenkénti összegzése) hiányos és eltérő másolata. Az összeírást 1703. febr. 16-án mutatták be a megyei közgyűlésnek. Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely: Terjedelem: 7 pMegjegyzés: a-f egy palliumban Rovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, fejős juh és kecske, sertés, bor (akó), elvetett búza (mérő), elvetett árpa, elvetett zab, elvetett köles, sörfőző, nemesi és paraszti vízi- és száraz malom, pálinkafőző, mezőn vagy istállóban tartott hízlalt ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, nyájbeli juh, bárány, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tass (ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Szent Mar.; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-

Page 132: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kiskun m.), Egyházi (Egjhazy; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.), Akasztó (ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)

(p4)

Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtű; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Sz. Bendek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varait; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.)

(p6)

Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (ma: Tolna m.), Nádudvar (Nad Udvar; ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.), Sükösd (Szűkesd; ma: Bács-Kiskun m.), Csanád (ma: Érsekcsanád, Bács-Kiskun m.), Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 40. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 209.Cím: Repartitio victualium.Tárgy: A Pesten elhelyezett császári katonaság ellátását célzó kivetés a környékbeli helységekben, 1704. dec. 18.Dátum: 1704.Eredeti őrzési hely: PML IV. 1-d (Acta politica miscellanea) 1726. No. 7.Terjedelem: 2 p.Megjegyzés: Hiv. záradék nélkül.Rovatok: helység neve, búza, abrak, széna, fa, jószágÖsszeírt személyek/helységek:

(p1)

Palota (ma: Rákospalota, Bp. XV.), Fót (Fóth), Dunakeszi, Vác (Vácz), Sződ, Kisnémedi (Kis Némedi), Veresegyháza (Vörös Egyháza; ma: Veresegyház), Felsőszentmiklós, Szada, Mogyoród, Gödöllő (Gödöllyő), Csaba, Pécel (Peczel), Gyömrő (Győmőrő), Maglód (Maglod), Gomba, Ecser (Ecsér), Monor

kecskeméti járás

Némedi, Ócsa (Ocsa), Dány, Lackaháza (Laczkháza; ma: Kiskunlacháza), Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Cinkota (Czinkota), Csiktarcsa (ma: Nagytarcsa), Isaszeg

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 41. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 27.Cím: Conscriptio Processus Soltiensis 1703.Tárgy: Pest megye solti járásának dikális összeírása. Készítette Ujlaky András szolgabíró. Az 1703. február 16-i megyei közgyűlésen tárgyalták.Dátum: 1703.Eredeti őrzési hely:

Page 133: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Terjedelem: 1 füzet, kötve (36 f).Megjegyzés:Rovatok: jobbágy, özvegy, zsellér, feleség, család, igavonó ökör, igavonó ló, fejős tehén, sertés, bor (akó), búza (mérő), árpa, zab, köles, malom, pálinkafőző, ökör, nyájbeli jószágok, ménesbeli ló, idegenek jószágai, bérelt jószágok, adósság, szolgák vagyona

Összeírt személyek/helységek:

(1r)

Uilaky András

(2r)

Laczkovicz László

(2v)

Bogyiszló (Bogyizlo; ma: Tolna m.)

Takó János (bíró), Paxi János (kisbíró), Kis György, Illyes András, Illyes Mátyás, Báljnt István, Széky Péter, Kelemen János, Szabó Gergely, Lépö János, Lépö András, Mezej Mihály, Simony István, Pilisi János, Végh Mihály, Végh János, Decsi János, Csatari Mihály, Domokos Mihály, Szente István, Kis Jónás, Pinter István, Bölcsi János, Kovács István, Sebesi Mihály, Tóth Mihály, Jakab István, Kocsa István, Racz István

(3v)

Gáspár András, Kara Márton, Lévai Mihály, Nyári Miklós, Takó István, Takó György, Toth Miska, Szücs János, Nagj János, Boda György, Deák Samu, Máláti János, Dékán Benedek, Csordás Péter, Haidu István, Szabo Hajdu Istók, Lépö Tamás, Porkoláb György, Haidu György, Jó Földi István, Sánta István, Szabo János, Lörincz István, Varga Pál, Makádi György, Tóth János, Jo Földi János

(4r)

Izsák (Isák), Adacs (Adács; ma: Kunadacs, Bács-Kiskun m.), Ollár, Szentkirály (Sz. Kyrály), Szentistván (Sz. István), Lugas, Disznós, Pusztakál, Garáb

(4v)

Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.)

Porkoláb Miklós (bíró), Csarkó György (kisbíró), Adorgjan János (kisbíró), Tegzes István, Olász István, Adorgián János, Csáky János, Aranyos János, Paxi Máté, Ihos István, Bárdos János, Csap István, Bardos Mihály, Kemedy István, Berky Miklós, Szabó János, Angjal Péter, Aranyas István, Kovács Mihály, Bardos Dániel, Nagj István, Elek Máté, Molnár János, Adorgian Miska, Halász András, Hajós János, Tegzes Istók, Tóth György, Fekete György, Tóth Lukács, Gazy Bara Máté, Csatey Gergely

Page 134: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(5v)

Hársádi János, Lázár Istók, Péter Kovács, Regenyi János, Csap Gergely, Halász János, Adorgián István, Ihos István, Aranyas Máté, Sas Péter, Szabó János, Ihos Dani, Külös György, Balogh István, Csenj Miska, Aranyas Geczj, Csankó Mihály, Barath Mihály, Ihos Peti, Bárdos Istók, Bödö Dani, Takács István, Papi András, Olasz János, Hegedüs Péter, Kerekes István, Adorgján Imre, Molnár Bali, Sánta Mihály, Siklósi János, Somodi János, Biro János, Heisz Illyés, Danyi Sano

(6v)

Vojcza, Sobota, Maleta, Solota, Márton, Raiko, Tamás, Japaly

Pandúr

Márton Péter (bíró), Küküri Mihály, Balás Tóth, Panduri Lukács, Toth Gyurka, Sivko Gyurka, Kis Boso, Rácz Gyurka, Vnitj Iván, Benetity Jakab, Brekiton Vinku, Mata Piaritis, Matus, Annok Gregor, Varga Máté, Ivánko Mihály, Matos Dravitj, Gyuka, Simon Turcsia, Toma Brakitj, Myo Rácz, Miot Kolar, Ilia Munkedovitj, Filip, Sztaracz Benya, Peter, Benyák

(7v)

Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.)

Dékány Márton (bíró), Morosik Mátyás (kisbíró), Iván Goretyity, Iván Marosity, Jakso Birtity, Iatván Kakonecs, Marco Bality, Malj Stefán, Mjkola Kovácsis, Katona Marczy, Antoni Geczy, Molnár Gyurka, Racz Stipon, Gyuro Samulovity, Marco Strikity, András, Csonka Martin, Gyurka Adam, Bunivacz Lőrinc, Tóth Máté, Blatnyak Máté, Gyuro, Blaso

Csanád

Kis István (bíró), Bor János (kisbíró), Varga György, Bencze András, Cseke István, Paprika István, Felsö Péter, Felsö István, Csósz János, Kis János

(8v)

Dancsa Péter, Faiszi Mihály, Lévaj István, Molnár Mihály, Kis István, Csilás Tamás, Kenyeres János, Gyenes István, Martko Marci, Zikó István, Modró János, Bor András, Kis Jancsi, Szabó János, Translati

Sükösd (ma: Bács-Kiskun m.)

Logo András (bíró), Racz Sohota (kisbíró), Rácz Miklós, Szeletics Zivko, Tóth János, Zivko Mihály, Radics Stipán, Mundig György, Kernya Márton, Törkö György, Tuko Istók, Sipos Máté, Kurucz Máté

(9v)

Bajai Andor, Burivacs Tamás, Kis Balázs, Lovák Márton, Konyár György, Varaithy Gyurka, Sipos Mihály, Velity Márton, Panduri Balázs, Bai Péter, Monik, Kemeny János

Page 135: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Nádudvar (ma: Nemesnádudvar, Bács-Kiskun m.)

Vidák (bíró), Veszeli, Grnicza, Radosza, Rako, Osztoja, Ivanar, Györgj, Mirosza, Pejo, Vnicza, Dáczo, Sino, Mirko

Dusnok (Dusznak; ma: Bács-Kiskun m.)

Christian György, Mataracz János, Bencze Mihály, Molnár Péter, Gnicza

(10v)

Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.)

Rainaj Péter (bíró), Josa István (kisbíró), Szalontai István, Szalontaj Máté, Szabadj György, Tóth Péter, Jósa Péter, Simon János, Kossós János, Farkas Molnár, Csomó György, Toth György, Csele István, Csapó György, Balla Mátyás, Bovárj György, Póra István, Simon György, Dékány György, Katona Péter, Karász István, Karaszi János, Pata Péter, Szabo István, Baris Gergely, Josa Péter, Fekete István, Jósa Mihály, Csapo János, Fekete György, Fekete János, Fekete János

(11r)

Feket , Orosz, Halász

(11v)

Bátya (Báttya)

Balás János (bíró), Sáfár Miska (kisbíró), Vida György, Dandár Pál, Tóth Péter, Peter Tamás, Illyes Tamás, Balogh György, Varaithi Máté, Gusván Máté, Szabó Tamás, Markelja Jancsi, Berta János, Tót Gyurka, Dusznaki Miklós, Kerekes Márton, Sáfran Geczy, Vida Misok, Kapusz Peti, Tóth Istók, Marosi Istók, Gerjen Simon, Jagicza Geczi, Hegedüs Máté, Molnar Mihok, Kopruvaricz Mihok, Hodován Gyurka, Franyo Miska, Toth Istók János, Fekete Peti, Szarvas György, Pap Istók, vénember fia Istók, Magjar János

(12r)

Jánosi, Miske, Koszmó, Köröm

(12v)

Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.)

Szabó Marci, Csanadi Gyurka, Szurap Martin, Varga Miklós, Topcsia Iván, Farkas Vuka, Jaksity Markó, Kolár Mihály, Kapitany Jancsi

Szentbenedek (Szent Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m.)

Page 136: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gyarmathy István, Csampai János, Major János, Lörincz Mihály, Toth Mihály, Máte István, Hajdu János, Gáspár Mihály, Farkas András

(13v)

Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.)

Kovács György (bíró), Csanadi Márton (kisbíró), Sztanko Kaprivanecza, Bovári Lukács, Mészáros Simon, Kapitán Istók, Markula György, Sztarácz Máté, Grpb Máté, Greksa Tamás, Bayó János, Borbas Márton, Haidu Mihály, Cselik Gyurka, Kis Mihok, Thamás Gyurka, Hajdu Marko, Fereincz Mihok, Borarj Gergely, Ambrus Péter, Csismadia János, Katus Gyurka, Egjed Mihok, Gjakoitj János, Szabo János, Varga György, Horvath János, Varga Marci, Istvan Kovács, Marko Peti, Katus Márta, Szücs Tamás, Szücs Lukács

(14v)

Komár Mihály, Bunivacz Iván, Pandur Simon, Gregsa Miska, Szabó Tamás, Kapitán György, Cselik Miska, Szabó Andris, Szal Tamás, Szabo János, Gusván Antal, Giaka György, Ferencz György, Sgvorácz Vida, András János, Sikó Mihály, Kovács Márton, Rogacs György, Riddy Mihály, Sebestyen György, Baksa János, Varga János, Kapás György, Csezej György, Sztovicza Jakab, Illyes György, Hoszu Péter

(15v)

Foktő (Foktü; ma: Bács-Kiskun m.)

Varga János (bíró), Csatos Jeremiás (kisbíró), Szabo János, Szabo Bálint, Gergelj János, Rebe János, Kis Szabó János, Botos Gergely, Pafi István, Zidok Gergely, Szabó János, Oroszeghi Mihály, Szabó Marci, Veres Gergely, Fazekas János, Kasi Péter, Laskai János, Zábráb János, Gergely János, Veres Andrásné, Farkas György, Szabo Gergely, Szabo Peti, Toth Máté, Varaithi Gergely, Dömötör Istók, Poroszka János, Samu István, Kis Istók, Molnár Istók, Pafi Benedek, Pafi Mihály, Ribe Péter, Mikó György, Kovács Samu, Szabó György, Fekete György, Bacso Pál

(16r)

Máriaháza, Kiskecskemét, Berkeföld

(16v)

Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.)

Tóth György (bíró), Lukács István, Vegh János, Toth János, Tóth István, Nagi András, Csile Péter, Lovas Mihály, Nagj György, Baranyai Miklós, Kohntor János, Oláh Istók, Nagi János, Toth Mihály György, Pap János, Varga Istók, Iván János

Kara (ma: Bács-Kiskun m.)

Page 137: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Karacson János (bíró), Pálfi János, Kis Ferenc, Szabo János, Nemes Mihály, Szakaly Dani, Nemes István, Dorteo Marci, Szábó János, Sobrák István, Gál András, Simon Péter, Vidok Mihály

(17r)

Szatmár, Pálfölde, Hanyik (Hanik; ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Szentgál (Sz. Gál), Zásztó

(17v)

Ordas (Ordás; ma: Bács-Kiskun m.)

Vidok Mihály, Kis Ferenc (bíró), Miko György (kisbíró), Adam Péter, Matus István, Szücs Poka János, Ványi János, Toth Mihály, Bajusz Ferenc, Cseh János, Szabo Mihály, Somogi István, Szabo Mihály, Szabó János, Molnár Lukács, Kapisztar Mihály, Sörös Péter, Sipos Márton, Farago János, Simony Mihály, Toth György, Tóth Jancsi, Kovacs Mihály, Tobias Deák, Kegjesi János, Kapornai Miklós, Kapornaj István, Dobor János, Tarko Mátyás, Angjál István, Sz(ent) Kyrálj János

(18r)

Fördös, Bőd (Böd; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Nadkai

(18v)

Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.)

Keserü János (bíró), Nagj János, Nagj Mihály, Meszaros István, Szigjártó Mihály, László János, Csörsz István, Csaszár Pál, Mészaros György, Bors Mátyás, Szabó Pál, Fiar István, Markus István, Kincsés János, Solthy Mihály, Varga György, Kovács Mihály, Marothy István, Lakatos István, Markus Mihály, Domokos Péter, Szabó János, Jardi Jozeph, Takacs János, Kovács János, Faragó Péter, Vaida István, Mihalj Kovács, Molnár István, Varga Gergely, Birró János, Birr Mihály, Simodj János, Dekan Dániel

(19v)

Nádi Márton, Eger Pál, Sebestjen János, Ösz Balázs, Bogio István, Paxi János, Gödi János, Herczegh János, Faddi János, Nagj István, Janos Kovács, Varga György, Crisa János, Kis Gergely, Burgian István, Orbán János, Contra Mihály, Boros Mihály, Veres Tamás, Szgjarto János, Toth Pál, Farago János, Pap Mihály, Varga Mihály, Kósa Ferenc, Simon István, Szabó Gergely, Balogh István, Gombos Mihály, Pettenj Pál, Szoszke János, Balaton István, Szanto Mihály, Bucskos János, Tóth Mihály, Nagy András, Tóth Gergely, Biacsi János

(20v)

Sulyok Zsigmond, Katona Máté, Toth Péter, Toth István, Nagj Pál, Szél János, Szabó János, Szakács Mihály, Horváth Mihály, Mike György, Geller Ferenc, Tóth Miklós, Becso János, Szücs János, Fodor János, Szabó Péter, Kormányos Miklós, Peres János, Dalmadi József, Szel Gergely, Tóth Péter, Orbán György, Lörincz Lukács, Szücs Mihályné, Farago György, Tóth Péter, Tóth János, Farago Pál, Szöcs Mátyás, Pettendi István, Paxi György, Szente István,

Page 138: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Varga Márton, Bán János, Gardoni Mihály, Csikos János, Laszlo Mihály, Ács István, Vitez János

(21v)

Szintaj János, Szappanos János, Nagj István, Benke István, Zaky Mihály, Bors Ferenc, Kovács Mihály, Fulyok Pál, Baranya János, Gedó Márton, Tiar Mihály, Dalla András, Farago István, Parti István, Farago István, Lomfokj Mihály, Szabo Sámuel, Tolvaj István, Gjörfi Péter, Mojses Deák, Panczel János, Bors István, Markus Mihály, Toth András, Pap Gergely, Boczka István, Henczeli

(22r)

Daroczi, Bakold (ma: Kalocsa, Bács-Kiskun m.), Baranyai György, Tereske, Szüle (ma: Harta, Bács-Kiskun m.), Üllő (Ülle), Bőd (Böd; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Réztelek (Reztelek), Erek (ma: Szakmár, Bács-Kiskun m.), Szentkirály (Sz. Kigrálj), Harta (ma: Bács-Kiskun m.), Palfi

(22v)

Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.)

Gál János (bíró), Beslencsi Gergely (kisbíró), Bán Mihály (kisbíró), Orbán Gergely, Szöke Imre, Isak János, Babo Ferenc, Bako János, Tóth György, Varga Mihály, Végi György, Orbán János, Veres Miklós, Bezpremi János, Tamási Mihály, Koszorús István, Csete Gergely, Gubács András, Cserdi István, Bangó András, Tóth András, Hamarika János, Gyorsa Dávid, Retez János, Dani Mihály, Danka István, Szabó István, Szakács Dávid, László Miklós, Deres István, Piszko János, Sós János, Borsos Mihály, Szabó István, Értekes Ferenc, Kozári István, Piroska András, Vajas István, Benke Péter, Bajusz Ferenc

(23v)

Tanasi János, Vajda János, Értekes András, Bajusz János, Vegi Ferenc, Borbely János, Tóth Gergely, Kún István, Baranyai Miklós, Csöke István, Gyöke János, Szöke János, Adá János, Jó Gergely, Benke István, Kaszás András, Vegi Péter, Santa István, Nyúl Mátyás, Sánta István, Aris István, Tasi János, Nagj János, Major György, Nagj István, Sos János, Nagi István, Török István, Saghy Mihály, Varga Gergely, Csider János, Szöke János

(24r)

Esterházy (Eszterhazi) családKál (Kal; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Révbér (Rébel; ma: Solt, Bács-Kiskun m.), Vatya (Vattay; ma: Újhartyán)

(24v)

Akasztó (Akaszto; ma: Bács-Kiskun m.)

Page 139: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Juhász János (bíró), Mohos Máté (kisbíró), Kis Jancsi, Kovács György, Medved Gergely, Szantó Péter, Kucsora György, Martina Deák, Nagi András, Balatik Ádám, Radj Jakab, Slajko Mátyás, Pecznyy János, Sinkovicz Márton

Egyházi (Egjházy; ma: Dunaegyháza, Bács-Kiskun m.)

Tóth Máté (bíró), Balás (kisbíró), Tisóczky Mátyás, Csivarsky Mihály, Takács Mihály, Belus György, Krács Mihály, Czibulka András, Hornyák András, Sziráky János, Sákszky János, Fazekas Pál, Kolár Márton, Bieli György, Karán Gergely, Czismasia István, Junticska, Czibulka György, Ferlics Ádám

(25v)

Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.)

Toth György (bíró), Góson Mihály (kisbíró), Goson István, Bancsó György, Kara Gergely, Hajas István, Kovács István, Keresztes János, Csukaj György, Szalaj István, Vedres János, Nagj János, Mezö János, Csordás István, Vedres András, Szücs András, Németh János, Góson Istvánné, Péter Kovács, Pál Kovács, Balogh György, Toth György, Dér János, Punok Ferenc, Goson Györgyné, Góson János, Horvath Miklós, Takacs Ferenc, Biszer István, Pusztai György, Farkas János, Kis István, Szücs János, Szabó Márton, Kovács János, Csender Péter, Rabj András, Györfj János, Kanaj István, Kupi Mihály, Berecz Miklós

(26r)

Daroczy, Horvath András

(26v)

Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.)

Balogh János, Ór Tamás, Balás Kovács, Tóth Mihály, Német István, Peter János, Daud István, Baranyi István, Szomor Máté, Szabó Gergely, Szücs István, Szöllösi Iatván, Szücs István, Tóth András, Akocs István, Abdi János, Mészáros Miklós, Göbölyös István, Szücs János, Deák Péter, Sas András, Kis István, Varga István, Gal Mihály, Tóth János, Fejes Mihály, Veres Márton, Kis András, Molnar Tamás, Csik Szabó István, Kis András, Simon András, Bakony István (27v)

Borbely István, Lakos István, Csiszár Mihály, Toka János, Cseplesz István, Szarka János, Csiszár Márton, Kiraly Gergely, Decsi Péter, Kecskes Péter, Takács János, Toka János, Fúto István, Gaso Gergely, Lenár András, Varadi Mihály, Borbelj Mihály, Simon István, Szür András, Condics István, Csordás Mihály, Samu András, Szalai Gergely, Farago Mihály, Sütö István, Abraham György, Szomo János, Szabo István, Abraham János, Benczi Miklós, Turi István , Pandúr Péter, Miseli György, Tóth Gergely, Kivago János, Harmath János, Kenyö András, Toth András

(28v)

Page 140: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kötö István, Veres Marti Mihály, Borbely István, Boricz Péter, Nagj Lőrinc, Kakas János, Kocsis István, Vitalis György, Borbás Tamás, Varga Péter, Simon János, Kesrü András, Bereczky András, Dani Péter

Mosa István, Dömök András, Berö

(29)

Földvári, Sötér Ferenc, Fehéregyháza (Feir egj háza; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Csanád

(29v)

Szalkszentmárton (Szalk Sz. Martonyi; ma: Bács-Kiskun m.)

Szabó György (bíró), Kovács Péter (kisbíró), Meszáros István, Kovács János, Varga György, Illyes János, Kerek István, Fias Bálint, Czebe János, Kovács Mihály, Horváth Péter, Gyenes Gergely, Takacs István, Nagj Gergely, Gyenes Mihály, Peter Kovács, Lukács István, Dékány Gergely, Kürti Mihály, Balogh István, Kerek György, Lukacs András, Szalai Mátyás, Cse Gergely, Gyócsi István, Csizmadia András, Nagj Gáspár, Nagi Ferenc, Takács Bálint, Mósa Mihály, Kis János, Kovács Mátyás, Kardos János, Kovács Mihály, Dömök Gergely

(30r)

Amadé Ádám, Jakusich

(30v)

Bak Mihály, Tóth Gergely, Tóth János, Gyenes Péter, Pap István, Fias János, Koroknaj György, Nagj Mihály, Szatmári Geczi

Tass (ma: Bács-Kiskun m.)

Burján Márk (bíró), Mura János (kisbíró), Mihálj Mester, Somodi Péter, Toma János, Gyenes Péter, Kuti István, Kovacs Mihály, Kelenfi István, Dabi Mihály, Kovács Péter, Kuti István, Tanarko Gergely, Kis János, Lukacsi János, Biro Péter, Lázár János, Szabó György, Nagj Mihály, Szücs János, Jo György, Kyrálj Mihály, Angyal János, Tóth Márton, Tóth György

(31v)

Nagj István, Szigeti István, Ila Ferenc, Bor Jónás, Czuczar János, Hartani Márton, Gyenes Gergely, Takacs Gergely, Makadi Mihály, Nagj István, Patkos István, Decsi István, Pöttöndi György, Lerbith István, Kovács György, Vegh István, Vegh András

(32v)

Dab (ma: Dömsöd)

Markóczi Mátyás (bíró), Tóth András (kisbíró), Bako András, Markóczi Mihály, Denke János, Molnár Ferenc, Kapolnaj István, Somodi István, Csizmadia János, Czismadia György,

Page 141: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Zóki János, Puha András, Bugyi István, Gál István, Czöszi János, Varga Dani, Suhak István, Czismadia János, Kis Istvánné, Györgj Ember, Mohár András, Lengj, Czúni András, Esi István, Szakoly György, Kovács Sámuel, Bencze Ferenc, Molnár János, Baso János, Varga Ferenc

(33r)

Kajali, Faj István

(33v)

Dömsöd (Dőmsőd)

Kudár Bálint, Faragó Mihály, Nagj János, Sandor Deák, Garai János, Fias István, Nagj György, Juhász István, Váczy Mihály, Ferda Mihály, Somodi Márton, Toth András, Kún János, Halász Ferenc, Kasza István, Nyerges Péterné, Balaton András, Toth István, Vedres Gergely, Szücs Tamás, Tóth János, Foldvári János, Czirkes János, András Kovács, Kovács János, Szabó Jónás, Nagj Mihály, Bödi Gergely, Bene István, Mészáros Mihály, Siket Mihály, Darj János, Gyurad István, Varga János, Korsos Péter, Szabó Mihály, Tóth György, Kerek András

(34v)

Gugelj Mihály, Gyökeres György, Molnár Mátyás, Jaksza Ferenc, Meszaros István, Kovács Mihály, Farkas István, Szücs Imre, Basky Jakab, Gubacsi István, Varga István, Doma András, Berecz Pál, Csordas Moyses, Csordas István, Peta Mihály, Vas Máté, Kún György, Szücs András, Gal Péter, Kis Mihály, Dora Miklós, Labadi György, Toth János, Hegedüs István, Grego Márton, Szép András, Takács Dani, Nemedj Márton, Biro János, Illa Mihály, Abraham Mihály, Tuviti János

(35r)

Kohary, Hügye (ma: Ráckeve), Sappan, Bankháza (ma: Kiskunlacháza), Szunyog (Szunyogh; ma: Dömsöd)

(35v)

Varga Gergely

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 42. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 420.Cím: Introitus Impositionis octo nummorum post quamlibet dicam pro privata Inclytorum Comitatuum Pesth, Pilis et Solth unitorum necessitate in anno 1780 factaeTárgy: Pest megye saját szükségleteire kivetett adó helységek (dikák) szerinti jegyzéke.Dátum: 1708.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1708.Terjedelem: 3 f.Megjegyzés: Mágócsy Mihály perceptori számadásaival együtt. Eredeti helyén őrizve.

Page 142: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Rovatok: helység neve, dika, kivetés (forint, dénár), adószedő bevétele (forint, dénár), szolgabíró bevétele (forint, dénár)

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Nagykáta (Nagy Káta), Szentmártonkáta (Sz. Márton Káta), Szentlőrinckáta (Sz.Lőrincz Káta), Tótalmás (Tóth Almás, ma: Tóalmás), Abony, Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső), Pánd, Tápióság (Tápióságh), Bicske (ma: Tápióbicske), Alsónémedi (Alsó Némedy), Ócsa, Vác (Vácz), Csővár, Püspökhatvan (Püspök Hatvana), Acsa, Tótgyörk (Tóth Györk, ma: Galgagyörk), Szilágy (Püspökszilágy), Hartyánka (ma: Váchartyán), Bottyánka (ma: Őrbottyán)

(p2)

Kisnémedi (Kis Némedy), Felsőszentmiklós (Fölső Sz. Miklós, ma: Őrbottyán), Kisújfalu (Kis Uyfalu, ma: Váckisújfalu), Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Sidó, ma: Vácegres), Veresegyháza (ma: Veresegyház), Szada, Gödöllő, Isaszeg (Isaszőgh), Verseg, Domony, Aszód, Bag (Bagh), Hévizgyörk (Héviz Győrk), Héviz (ma: Galgahévíz), Tura, Boldog (Bóldogh), Zsámbok (Sámbok), Dán (ma: Dány), Szentlászló (Sz.László, ma: Vácszentlászló), Valkó, Süly (Sűly, ma: Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Monor, Gyömrő, Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tas (ma: Tass), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.)

(p3)

Dunavecse (Duna Vecse; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Sólth; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay, ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fogtő; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.), Tótfalu (Tóth Falu, ma: Tahitótfalu), Megyer (ma: Pócsmegyer), Monostor (ma: Szigetmonostor)

Levéltári jelzet: CP. II. 42/a Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 420.Cím: Impositio 33 1/2 denarorum ungaricaliumTárgy: Pest megye által kivetett 33 és fél dénáros adó helységek (dikák) szerintDátum: 1708.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1708.Terjedelem: 1 f.Megjegyzés: Eredeti helyén őrizve.Rovatok: helység neve, dika, kivetés (forint, dénár), bevétel (forint, dénár), hátralék (forint, dénár)Összeírt személyek/helységek:

(p9)

Page 143: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Nagykáta (Nagy Káta), Szentmártonkáta (Sz. Márton Káta), Szentlőrinckáta (Sz.Lőrincz Káta), Tótalmás (Tóth Almás, ma: Tóalmás), Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső), Pánd, Tápióság (Tápióságh), Bicske (ma: Tápióbicske), Ócsa, Alsónémedi (Alsó Némedy), Abony, Vác (Vácz), Csővár, Acsa, Püspökhatvan (Püspök Hatvana), Tótgyörk (Tóth Györk, ma: Galgagyörk), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Hartyán (ma: Váchartyán), Bottyán (ma: Őrbottyán), Kisnémedi (Kis Némedy), Felsőszentmiklós (Sz. Miklós, ma: Őrbottyán), Mácsa (ma: Galgamácsa), Kisújfalu (Uifalu, ma: Váckisújfalu), Zsidó (Sidó, ma: Vácegres), Veresegyháza (ma: Veresegyház), Szada, Gödöllő, Isaszeg (Isaszőgh), Verseg

(p10)

Domony, Aszód, Bag (Bagh), Hévizgyörk (Héviz Győrk), Héviz (ma: Galgahévíz), Tura, Boldog (Bóldogh), Zsámbok (Sámbok), Dán (ma: Dány), Szentlászló (Sz.László, ma: Vácszentlászló), Valkó, Süly (Sűly, ma. Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Monor, Üllő, Gyömrő, Pataj (Patay, ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Sólth; ma: Bács-Kiskun m.), Dömsöd, Tas (ma: Tass), Dunavecse (Duna Vecse; ma: Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Foktő (Fogtő; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: CP. II. 43. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 421.Cím: Introitus seu Perceptio Impositionis Cassoviensis in anno 1708...Tárgy: Pest megye helységek és nemesek szerinti jegyzéke a kassai gyűlés rendeletéből meghatározott adókivetésről. Készítette Mágócsy Mihály perceptor.Dátum: 1708.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1708.Terjedelem: 4 f.Megjegyzés: A kiadások jegyzékével egy füzetben. Eredeti helyén őrizve.Rovatok: Település szerinti kivetés rovatai: helység neve, készpénz (ezüst, forint, dénár), készpénz (rézpénz, forint, dénár), állatok értéke (ezüst, forint, dénár), ingyenmunka Érsekújvárnál (forint, dénár) katonaság eltartására (forint, dénár) szabóknak (forint, dénár), utalványosoknak (ezüst, forint, dénár) Nemesek szerinti kivetés rovatai: név, készpénz (ezüst, forint, dénár), készpénz (rézpénz, forint, dénár), jószágok (ezüst, forint, dénár), lószerszám (ezüst, forint, dénár)

Összeírt személyek/helységek:

(15v)

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (ma: Nagykőrös), Cegléd (Czegléd), Nagykáta (Nagy Káta), Szentmártonkáta (Sz. Márton Káta), Szentlőrinckáta (Sz.Lőrincz Káta), Tótalmás (Tóth Almás, ma: Tóalmás), Abony, Pánd, Bicske (ma: Tápióbicske), Alsónémedi (Alsó Némedy), Ócsa, Tápióság (Tápióságh), Szecső (ma: Tápiószecső), Kóka, Vác (Vácz), Csővár, Acsa, Püspökhatvan (Püspök Hatvana), Tótgyörk (Tóth Györk, ma: Galgagyörk), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Hartyánka (ma: Váchartyán)

(p17)

Page 144: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Bottyánka (ma: Őrbottyán), Kisnémedi (Kis Némedy), Felsőszentmiklós (Fölső Sz. Miklós, ma: Őrbottyán), Kisújfalu (Kis Uyfalu, ma: Váckisújfalu), Mácsa (ma: Galgamácsa), Zsidó (Sidó, ma: Vácegres), Veresegyháza (ma: Veresegyház), Szada, Gödöllő, Isaszeg (Isaszőgh), Verseg (Versegh), Domony, Aszód, Bag (Bagh), Hévizgyörk (Héviz Győrk), Héviz (ma: Galgahévíz), Tura, Boldog (Bóldogh), Zsámbok (Sámbok), Dán (ma: Dány), Szentlászló (Sz.László, ma: Vácszentlászló), Valkó, Süly (Sűly, ma: Sülysáp), Úri (Ury), Gomba, Monor, Üllő, Gyömrő, Pataj (Patay, ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Dömsöd, Dab (ma: Dömsöd), Tas (ma: Tass), Szalkszentmárton (Sz. Márton; ma: Bács-Kiskun m.)

(p18)

Dunavecse (Duna Vecse; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Solt (Sólth; ma: Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Fogtő; ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (ma: Bács-Kiskun m.)

váci uradalom, váci káptalan és Berkes András (nemes), Kis János (nemes), Tóth András (nemes), Csihay Ferenc (nemes), Mráz György (nemes), váci kanonok, hévizi plébános, Harnos család (nemes), Kákonyi János (nemes), Garay János (nemes), Szenczy János (nemes), Benyiczky László (nemes), Mágócsy Mihály (nemes), Uyfalusy Tóbiás (nemes), váci kanonok, vácszentlászlói plébános, Kandó István és Kandó Judit (nemes), Ráday Gáspár (nemes), Csicsery Péter (nemes), Szakmárj Miklós (nemes), Váradi káptalan (nemes), Rosmáni család (nemes), Hajós János (nemes)

(p19)

ócsai lelkész, Német Pál (nemes), Bulyovszky Dániel (nemes), Uylaky István és Kubinyiani család (nemes), Girincsy Ferenc (nemes), bagi plébános, ceglédi nemesek, acsai lelkész, Jeszenszky Ferenc (nemes), Egry Márton (nemes), Darvas Zsigmond (nemes), Balogh Miklós (nemes), Nagy Ferenc (nemes), bicskei nemesek, Szeredy Ferenc (nemes), Szogyi Mihály (nemes), Meszáros János (nemes), Tóth János (nemes), Szabó György (nemes), egri káptalan, Aszalay Ferenc (nemes), Kálmány Pál (nemes), Tótalmási plébános, Kisújfalui tanító, tótgyörki tanító, Halász Mihály (nemes), Vargha Miklós (nemes), Végh András (nemes), Végh Görgy (nemes), Berinyi Mihály (nemes), Bujáki (Eszterházy-) uradalom, nagykátai iskolamester, tótalmási iskolamester, Nagy Ferenc (nemes)

(p20)

turai iskolamester, zsámboki plébános, turai plébános, hévizi iskolamester, isaszegi, gödöllői és bottyáni arendátorok, felsőszentmiklósi királyi uradalom (fiscalitas), kecskeméti nemesek, kecskeméti fiscalitas, Fay Mihály (nemes)

Nagykőrös

Siros Mihály (nemes), Buda Péter (nemes), Sepsey István (nemes), Erdős Mihály (nemes), Pap József (nemes), Domokos András (nemes), Búz János (nemes), Kovács István (nemes), Beretvás István (nemes), Szalay András (nemes), Tallos János (nemes), Farkas János (nemes), Kovács János (nemes), Farkas György (nemes), Beretvás János özvegye (nemes), Cseve

Page 145: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Gergely (nemes), Ványi István (nemes), Szabó János (nemes), Veres Mihály (nemes), Vojko János (nemes), Szemere István (nemes), Berkes István (nemes)

(p21)

Jó György (nemes), Torsa Adalbert (nemes), Sánta Ferenc (nemes), Thót Pál (nemes), Thótt Gergely (nemes), Olá János (nemes), Buz István (nemes), Barcsy István (nemes), Somody András (nemes), Szivos István (nemes), Pálffy Gergely (nemes), Dobos Pál (nemes), Dobos István (nemes), Toth István (nemes), Kis Gergely (nemes), Jó István (nemes), Berkesi család (nemes), Ványi János (nemes), Csete János (nemes), Kővér István özvegye (nemes)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 44. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 183.Cím: Dicae Molitorum, Fabrorum, Lanionum, Braxatorum, Rascianorum…Tárgy: Pest megye kecskeméti járásának taxális összeírása, valószínűleg a XVIII. sz. elejéről, helységek szerint sorolja fel a neveket, iparosokat, görögöket.Dátum: XVIII. sz. eleje.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 8 p.Megjegyzés: Fogalmazvány.Rovatok: dika, forint, dénár

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Szele (Szelle; ma: Tápiószele)Berko Márton, Kanyó Gergely, Győre Pál, Kanyó István, Hajnal János, Berko István, Berko Tamás, Kanyó András, Laczko István, Nagy Ferenc, Györky György, R. P. Vincze Albert, R. P. Sz.Miklosy Gábor, P. Tóth Almasiensis, Varjassy Jakab, Kelemen Pál, Gullyas András, Markó Jakab, Czakó György, Volfgang Baranyi, Katona Mihály, Christoph György, Molnár Tamás, (jászberényi) Kiss Kolmar, (jászberényi) Ördögh András, Langó Pál, (szelei) Nagy János, Fehér János, Szatmary T., Vincze Mátyás, Nagy László

(p2)

BicskeBardy János, Bardi Gergely, Bardy András, Némedi Péter, Nemedi László, Újvary Márton, Botka Istvánné özv., Szabó András, Horvath István, Csernus András, Csernus Pál, Bicskej Ferenc, Bicskej József, Bicskej István ifj., Kovács Péter, Kovács Mihály, Nagy István, Ujvary Márton, Fehér György, Farkas Simon, Kovács Benedek, Toklyo Márton, Kovacs András

Szentmártonkáta (Sz. Marton Káta)Szabó István

NagykátaVellicius Ferenc

(p3)

Page 146: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szentlőrinckáta (Sz. Lörinczkáta), Tótalmás (Tóth Almas; ma: Tóalmás), Kóka (Koka)

Szecső (ma: Tápiószecső)Eszterhazy András

Ság (Saágh)Galffy Márton, Odri Márton

Irsa, Alberti (Alberthy; ma: Albertirsa)

(p4)

Taksony (Taxony), Alsónémedi

Sári (Sáry)Antalovics János, Andrejkovics János, Riger János

ÓcsaKomaromik András, Gáll István

Haraszti (Haraszty; ma: Dunaharaszti), Soroksár (Sorok Sár)

Jánoshida Berko János (id, és ifj.)

(p5)

Abony, Tószeg (Tószegh)

Cegléd (Czegléd)Görög János V. Mihály

Izsák, HernádGroff

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.), Ócsa, Örkény

(p6)

Kőrös (Köröss; ma: Nagykőrös)

Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.)Lazarovics Demeter, Gőrőg Tamás, Gőrőg János, Gőrőg Iricsko, Gyurka János, Tamaskovics Demeter

(p7)

Page 147: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Veres Mihály, Erdossy Mihály, Santa Ferenc, Cseplesz János, Olah János, Beretvas Anna, Kovacs István, Kalocsa Ádám, Domonkos András, Doma János, Farkas János, Bano János, Kalocsa István ifj., Királyi János, Kamoras János, Kovacs Benedek, özv. Kalocsa Istvánné

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 45. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 187.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye kecskeméti járásának helységek szerint összesített dikális összeírása. Az egyes helységek után külön fel vannak tüntetve az ottani nemesek összesített adatai, majd ismét külön a proventus dominorum, ahol a birtokosok neve is szerepel. Valószínűleg a XVII. század végéről, XVIII. század elejéről.Dátum: XVII. sz. vége, XVIII. sz. eleje.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 10 fMegjegyzés: Hivatalos záradék nélkül. Mellette egy másodpéldány fogalmazvány-töredéke (9-10. p)Rovatok: helység neve, jobbágy, feleség, fiú, ökör, ló, tehén, tinó, üsző, juh, bárány, borjú, csikó, sertés, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor, búza, köles, árpa, zab, méh, alakor

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.)István, Pál, Batori család

Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös)Tornallgai György, VSZ Gábor, Dal Mihály, Batik Gergely, Mokcsey János

Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.)Tassinné özv., Szapári Péter, Semliky Ádám

(2r)

Erdödy család, Karay Ferenc, Pap András, Rakoczy Ferenc, Boda György

(2v)

Cegléd (Czeghled)

Kóka (Koka)Kohary István, Aszalay és Demeszky család, Vay Batik és Söter család

Tótalmás (Toth Almas; ma: Tóalmás)R. István, Vay és Söter család, Aszalay és Bedery család

Szentlőrinckáta (Szent Lörincz Kátha)Szeredy

Page 148: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(3v)

Szentmártonkáta (szent Marton Katha)

Jánoshida (Janos Hida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.)Pentz Ferenc

NagykátaK…vich Ádám

Szecső (ma:Tápiószecső)Ezterhaszy, Zriny és Forgács család

(4v)

Ság (Saágh; ma: Tápióság)Roszman Márton

Bicske

PándGyörky István, Mikelek János, Szilesy András

Alsónémedi (Also Nemedy)váci püspök

(5r)

Ceglédi Szabó János

(5v)

Ócsa, Sári (Sáry; ma: Dabas), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Áporka (Aporka), Taksony (Taxony)

(6v)

Dunaharaszti (Duna Harásty)

(9v)

Jánoshida (Janoshida; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Nagykáta (Nagykata), Szecső (Szecsö; ma: Tápiószecső), Ság (Saágh; ma: Tápióság), Bicske, Pánd, Némedi (Nemedy), Ócsa (Ocsa), Sári (Sáry; ma: Dabas), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Áporka (Aporka)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 46. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 188.Cím: Cím nélkül.

Page 149: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tárgy: Pest megye solti járásának helységek szerint összesített összeírása a XVIII. század elejéről.Dátum: XVIII. sz. eleje.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 10 f.Megjegyzés: Hivatalos záradék nélkül. A hátlapon elmosódottan Huszár szolgabíró neve olvasható. (Kifakult pld.)Rovatok: lakos, feleség, fiú, család, ökör, ló, tehén, tinó és üsző, juh és kecske, bárány, malom, sörfőző, pálinkafőző, bor, búza, árpa és köles, méh

Összeírt személyek/helységek:

(1v)

DömsödLajos Gergely, Hajos Mihályné özv., Hajos István

Dab (Daab; ma: Dömsöd), Tas (Taas; ma: Tass, Bács-Kiskun m.)

(2v)

Szalkszentmárton (Szalk Sz. Mártony; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-Kiskun m.)

(3v)

Solt (Solth; ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patay; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.)

(4v)

Kara (ma: Uszód, Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foghtű; ma: Bács-Kiskun m.)

(5v)

Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Bátya (Battya; ma: Bács-Kiskun m.), Varajt (Varaith; ma: Bátya, Bács-Kiskun m.)

(6v)

Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogyiszlo; ma: Tolna m.), Sükösd (Szukosd; ma: Bács-Kiskun m.)

(7v)

Kákony (ma: Baja, Bács-Kiskun m.)

(8v)

Page 150: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Pandur, Szeremlye (ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.)

(9v)

Pusztakál (Puszta Kaall), Orbatszentgyörgy (Orbád Sz. Győrgy; ma: Hajós, Bács-Kiskun m.)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 47. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 101.Cím: Cím nélkül.Tárgy: Pest megye kecskeméti járásának dikális összeírása. Feltehetően az 1710-1720-as évekből.Dátum: 1710-1720(?)Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 34 fMegjegyzés: Vége hiányzik.Rovatok: jobbágy feleséggel, fiú és testvér feleséggel, zsellér feleséggel, özvegy (férfi és nő), saját igavonó ökör, saját fejős tehén, saját meddő tehén, saját igavonó ló, 3 éves tinó és üsző, 3 éves sertés, juh és kecske, búza (pozsonyi mérő), árpa, zab, alakor és köles, méhkas, bor (akó), sörfőző, malom, pálinkafőző, bérelt ökör, bérelt tehén, bérelt ló, kereskedők jövedelme, kézművesek jövedelme

Összeírt személyek/helységek:

(2v)

Taksony (Taxony)Christophorus Holczvarth (bíró), Joan Ejzer, Michael Senk, Georg Gencsler, Gaspar Kraisz, Joseph Stork, Joan Ch. Frenk, Georg Hozer, Joan Stork, Georg Majer, Christ. Stanpinter, Georg Nácz, Mar. Rujt, Andreas Hakl, Joseph Fabian, Joan Knedel, Mar. Ringaizen, Georg Khejsz, Farkas János, Joan Ruip

HarasztiIoannos Suszter (bíró), Gaspary Krausz (kisbíró), Georg Ajzenhofer, Joan Gisztjpaj, Georg Klik, Georg Khinisperg, Henr. Jordan, Petr. Vajsz, Anton Domon, Andreas Rederer, Joan Rederer, Math. Hetz, Anton Krajzer, Joan Stemer, Balog Preszl, Bart Suster

(3v)

Andreas Pajylpel, Andreas Huismith, Math Krix, Ulrich Vajpert, Laur. Kroczer , Joan Maár, Magnus Krajzer, Josep Videman, Joan Ernhoffer, Anton Knichel, Ulrich Hekszt, Jacob Tanzer, Gas. Aizler, Joan Vaipert, Fran. Suister, Thomas Kocz, Ant. Kajmár, Math. Maar, Joan Leinberer, Leon. Krajz, Chr. Krais, Gaspar Longh, Leon. Gisztenprain, Joan Vogner, Ferd. Tauzér, Petrus Maler

AlsónémediGáll János (bíró), Tuba Gergely (kisbíró), Juhász András (kisbíró), Rósa Gergely, Oláh István, Damásdi János, Zőme Mihály, Csehy András, Varga István, Jobbagj István

(4v)

Page 151: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Szarka János, Szenes István, Szabo Mihály, Kis György, Docze Ferenc, Lakos István, Somodi György, Ioyan Mihály, Garay János, Csillus Mihály, Garai Dani, Petus János, Lukátj Bálint, Szabo János, Molnar István, Bóna György, Jobbagy István, Gaspar István, Akocs Mátyás, Szőny István, Józan János, Seregély András, Pesti János, Nagy Mihály, Takács János, Fejszés János, Rácz Miklós, Lukács János, Tar Mihály, Nagy András, Juhász Mátyás, Németh János, Lovas János, Horvat István, Tót János, Csősz Mátyás, Barna György, Csery István, Csepo György, Varga Geczi

(5v)

Kozma János, Borsos János, Fehér György, Vőrős János, Vőrős Gyurka, Varga János, Baracsy Mihály, Gáll Ferenc, Kis Gergelyné, Csákiné, Német Péterné, Nagj Istvánné, Tuba Albert, Netjáns András, Halász Márton (nemes), Halász János (nemes), Halász Mihály (nemes)

ÓcsaTóth Mihály (bíró), Kónya János (kisbíró), Olah Mihály (kisbíró), Tót János, Csurgay István, Nagj György, Faragó István, Nagj János, Tót Mátyás, Varga András, Martos István, Horrar János

(6v)

Csapo János, Juhász Mihályné, Szoboszlay Péter, Takács István, Szűcs Mátyás, Bán János, Csismadia Mátyás, Takács György, Bugyi János, Gadman János, Kartaly Péter, Faragó István, Many Tót János, Sallay Mihály, Kánay István, Sipos János, Bodsár János, Galambos Mihály, Tót István, Katona György, Lenkei Mihály, Mészáros István, Fazekas János, Kocsis Geczy, Kocsis György, Fabian István, Vass Tamás, Faragó Péter, B. Szégi András, Vancsik Pál, Sz. Péteri András, Bugyi István, Szeley István, Nagy István, Szabo István, Marka János, Farkas András, Szabo Péter

(7v)

Tót István, Sépos István, Gáll János, Márta Tót István, Corögh Tot János, Gáll András, Miszáros György, Katán Mihály, Szűcs András, Sereghi István, Sallay Gergely, Nagj György

Sári (Sáári; ma: Dabas)Juhász János (bíró), Molicsek Márton (kisbíró), Andr. Gajarszky, Joan Gunár, Terpak Jano, Szlobodni Jakab, Nikulas Knezik, Szlezák Gyuro, Kis János, Varga Ádám, Hajiczek György, Szlezák Valek, Kupok Stephan, Kecskés Tamás, Mocsuska László, Janek Vancsura, Hirigár András, Komenda György

(8v)

Szteherich Jakab, Olajos Mihály, Olejnik Márton , Szlezák György, Joseph Zitko, Mészáros András, Kovács János

Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza)Horák János (bíró), Kotlar János (kisbíró), Tata János, Kopcsany Márton, Valenticz Simon, Molnár Lőrinc, Korenicz Jakab, Beszelicz Bertalan, Csolnovszki Lőrinc, Arky János,

Page 152: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Tomanelo István, Horak Mihály, Kerenicz György, Német Jakab, Malij János, Prepos András, Szalka János, Szitar János, Lopasovszki János, Palinkas András, Pásztor István, Lörincz Tamás, Német Kristóf

(9v)

Kőrös (Körös; ma: Nagykőrös)Jó István, Uj Falusi Szab János, Varga János, Vincze Mihály, Gyűry János, Gulyacsi Gergely, Nagy János, Deak István, Szabo Márton, Kuty István, Jo Gergely, Nagy János, Szantoi Gergely, Sánta Mihály, Nagy Márton, Csicska Mihály, Szijarto János, Lehocz János, Hancza István, Paris Péter, Hatvany Gergely, Vida István, Szentes István, Juhasz István, Szüle András, Sajgai Gergely, Lakatos András, Kocsis István, Pataly János, Abany Ferenc, Szabo István, Horvat György, Gál Gergely, Csonky István, Prab Péter, Nagy Mihály, Szetko Istvánné özv., Talvács János, Vörös János

(10v)

Sigo Mihály, Szabo János, Kovacs Mihályné özv., Palasti Mihály, Szijarto Istvánné özv., Adám István, Csipű György, Kosdi György, Som Gergely, Gerecze Matej, Varga István, Vörös István, Kopa István, Szűcz György, Deak Miklós, Jakabfi István, Varga János, Fejér János, Fekete Mihály, Bán Péter, Fazikas György, Otvös Sámuel, Bertalan Pál, Eczetes György, Nyikos Mihály, Dus Mihály, Szépe János, Tancsa János, Mihályfi Gergely, Lőkes Mihály, Palocz Istvánné özv., Mojses István, Váradi Mártonné özv., Kis Mihály, Kis János, Szabo Márton, Meszaros György

(11v)

Gaspar János, Pap János, Vörös János, Dus András, Molnár János, Csapo Ferenc, Takács Mihály, Pantó Mihály, Rácz István, Varga János, Kovacs István, Rácz Mihály, Kovács Pál, Göböles Ferenc, Gerecze Mihály, Ury István, Kopöczy Mihályné özv., Szabó György, Kis György, Kis János, Bozó Pál, Hegedős István, Pap Gergely, Rab Mihály, Varga Ferenc, Godány István, Fényes István, Kakas György, Nagy István, Nagy Gergely, Sarko Tamás, Ente Pál, Szűcs István, Toth Mihály, Kecskés István, Egedi Pál, Nagy Mihály, Dömény András, Hegedüs György

(12v)

Baranyai Gergely, Molnar János, Szabo István, Szabó Péter, Kovács Mihály, Jaró Ferenc, Mólnár Mihály, Szabó András, Bocsó Istvánné özv., Panti Mihály, Szépe István, Rácz János, Katona György, Molnár György, Tóth István, Andrásy Márton, Précsiny György, Rácz János, Bene Mihály, Tatay István, Csismadia György, Silver István, Takács János, Simon Mihály, Fót Péterné özv., Gyűlve Jánosné özv., Gevü Mátyás, Lőkes Márton, Budai Mihály, Szabo István, Korsos Jánosné özv., Nagj István, Sándor János, Szűcs István, Boros János, Kovács Istvánné özv., Katona György

(13v)

Molnar Istvánné özv., Kovács András, Szabo Mihály, Turany János, Csery Jánosné özv., Varga István, Földváry János, Toth István, Boros Mihály, Dus János, Gál István, Horvat György, Muslagj Miha, Szabó János, Nagj István, Bancsi István, Kis István, Varga András,

Page 153: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Nagj Benedek, Cziriak Márton, Patonay István, Viczó Gergely, Nagj János, Nagy János id., Muslai Gergely, Györ Kovács, Bacsó György, Pabis Mihály, Barna György, Bánay Márton, Katona Gergely, Szűcs Ferenc, Szűcs Márton, Szabó Mihály, Horvat Mihály, Szixai András, Diző István, Mólnár György, Szabo János

(14v)

Varga János, Szabo István, Bene István, Bűdi Péter, Nagj János, Bakó János, Nagj Mihályné özv., Bartha András, Decan János, Olasz Márton, Korsos István, Milos Gergely, Szűcs Mátyás, Lakatos János, Somogyi András, Meszáros István, David István, Hanza István, Soldos János, Karaj István, Nagj János, Kovács András, Horvát István, Tóth György, Szabó Mihály, Farkas Mihály, Szabo Mihály, Fexy János, Száz Pál, Varga Ferenc, Szabo György, Sasi János, Kovacs János, Sáphár Péter, Szivos Péterné özv., Joté István, Toth György, Beneczki István

(15v)

Kurucz György, Sixay Pál, Miskoczi Gergely, Kántor Miklós, Bende István, Pap János, Bancsi Ferenc, Farkas János, Kórsos Péter, Bank István, Kovacs János, Mészáros István, László János, Csikér Mitrak, Balta Mártonné özv., Szabo János, Kota Mihályné özv., Phülop István, Thót Gergely, Agárdi Mihály, Kovács István, Csordás István, Melegh Gergely, Magoczi Gergely, Tot István, Varga Mihály, Ada Mihályné özv., Karácson Jánosné özv., Papo János, Balog György, Csordas János, Petu Mihály, Kovács Mihály, Rab András, Szapanyos Jánosné özv., Korsos Ábrahám, Horvat Pál, Szél Mihályné

(16v)

Arany Gergelyné özv., Gál János, Fodor György, Szűcs István, Kis István, Szabó Péter, Kors. Szabo István, Szűcs Mihály, Vörös Gergely, Barta János, Szűcs Mihály, Gnis Gergely, Fekete András, Farkas István, Varga István, Fabian János, Borsos János, Oskoda János, Barány András, Szabo János, Patilo István, Kovács András, Gyarmati Jánosné özv., Halati Miklósné özv., Nagy Gergely, Gál István, Jakas Mihály, Pabar Mihály, Úr István, Melegh János, Szabo Péter, Nagy Miklós, Kovács István, Sós István, Góbi István

(18v)

Tóth Pál, Tót Mátyás, Dobos István, Tot István, Szalai Pál, Kis Gergely, Tóth Gergely, Vány János, Szabo Jánosné, Gyarmati, Szivos István, Búz János

Kecskemét (Kecskeméth; ma: Bács-Kiskun m.)Biro István (bíró), Szivos Gergely (kisbíró), Bita János (kisbíró), Herczegh Miklós, Cseh András, Vida István, Ungváry István, Fodor Miklós, Szapanyos János, Kovács Mihály, Bán János, Nagj Mihály, Deák János, Kovács János, Lisztes István, Tot János, Herczeg Gergely, Nagj Mihály, Szabo György, Sj Györgj István, Farkas János, Almásy János, Kovács Gergely, Bozó István

(19r)

Báno István, Tegzes Péter, Zarra Gergely, Boldogh Gergely

Page 154: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(19v)

Szél András, Tot Mátyás, Ács Péter, Terecskej Péter, Ladány Pál, Buda György, Láczi János, Páli Mihály, Barát György, Nagj András, Berkes János, Nagj István, Farago István, Kovács Mihály, Láczy István, Varga Péter, Rákos Mátyás, Dobsa György, Boda Gergely, Dúgar János, Pulay Péter, Barna János, Szivos Pál, Lángos István, Miklos Kovács, Bekö András, Bujdoso Péter, Csordas János, Csősz András, Torma András, Manó Mihály, Kövágó János, Gömöri Mihály, Tot Márton, Kasza István, Benusz Márton, Jósa János, Pap István, Pesti Mihály

(20v)

Bárdi Pál, Kasza Györgyné, Szücs Ferenc, Balog Ferenc, Kovacs János, Laszlo Istók, Kovacs János, Szabo István, Demeter Péter, Molnár Jánosné, Gombos Miklósné, Czirkátor Márton, Marcza Gergely, Vecsej István, Kovacs Gergely, Porogi János, Kósa János, Dőmény István, Olah György, Tot János, Szüriny János, Kassay János, Nyergi Györgyné özv., Vas József, Lépű Gergely, Csoti János, Erdély Istvánné özv., Hajgato GyörgyPap Samu

(21v)

Dugar János ifj., Kemény György, Polgar István, Molnar János, Karacsony Mihály, Markus György, Paré György, Csuka István, Nagy János, Kaposy György, Bako Mihály, Füzö István, Vida János, Pápa György, Kuczora Mihály, Szücs Mihály, Tót István, Dencsi György, Turcsány András, Varga János, Szánto János, Széri János, Szánto Gergely, Szüke Mihályné, Varga István, Harka István, Szabo Szücs Mihály, Kriston György, Borza Péterné, Szabo Mátyás, Győmrey András, Garzon Mihály, Garzo István, Szekér Ferenc, Kerekes István, Csösz János, Vegh Jánosné, Tot János, Kovács Albert, Böcskey Gergely, Göde Mihály, Szücs János

(22v)

Turgony János, Haraszti Ferenc, Vajda János, Fodor Mihály, Dany János, Agoston Márton, Kemény András, Kovács István, Rigó András, Jaksa János, Körössy Mihály, Kaszap Istvánné, Miszáros János, Lázár Mihály, Kétz János, Szücs András, Csóry Pál, Gál Gergely, Tot Gergely, Mányoki Máté, Szilágy István, Balog Mihály, Petöcz György, Bógar István, Fűstös János, Darány György, Mike Ferenc, Szabo Mátyás, Zilay Mihály, Molnar György, Szekely Mihály, Szabo Gergelyné, Sima András, Markó Miklós, More István, Kovács János, Szeles György, Bodacz István, Farago Péter, Szeles Lénárd

(23v)

Kozma István, Csismad János, Kis János, Mago Mihály, Sarközi …, Horvath Miklós, Illyés Gergely, Fekete Gergely, Nagy János, Csernatni István, Nagj Mátyás, Toth István, Hemzö János, Hemzö István, Török György, Szabo István, Tamásy István, Szabo Gergely, Harsány Mihály, Kis Ferenc, Deak János, Szivos Mihály, Borbély Péter, Mester Gergely, Zana István, Deme Mihály, Kiraly Jánosné, Tot János, Gilicze István, Csaba Mátyás, Domian Mihályné, Ila Mihály, Aczély János, Kovács András, Mezö Mihály, Herczeg János, Tubak János, Nagj István, Barany János

Page 155: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(24v)

Csácsy István, Borbely István, Szabo György, Széles János, Rab István, Sárkőzy Pál, Szapanyos István, Kovács János, Balog Mihály, Molnar János, Darány Ferenc, Hajmási István, Nagy Gergely, Potykasz Mihály, János Kovács, Bóbi Jakab, Várady János, Marton Mihály, Ambrus János, Kapitány György, Hajmásy János, Simon András, Varga János, Benkö István, Ottoman Miklós, Szakmáry István, Végh János, Veszprémi Gergely, Horvat Balázs, Bak István, Antal István, Debreczeny András, Andit Mártonné, Berkj János, Borsj Mihály, Pataky István, Ambrus György, Bodo András, Szára János, Farago Mihály, Kovacs Gergely

(25v)

Biro Gergely, Tegzes János, Molnar Miklós, Szabó János, Szanto István, Nemes Gergely, Porcs János, Harsany András, Csismad Mihály, Varga István, Tollas Gergely, Széles Pál, Szakács Gergely, Varga György, Szabados István, Marko István, Varga Szabo Mihály, Szabó István, Valka Miklósné özv., Illes Ferenc, Vorös István, Albert Péter, Sz. Mart István, Szapany Györgyné özv., Börze István, Madócs György, Domokos Gergely, Szabó János, Puskás György, Varadg Pál, Boros Tóbiás, Kis János, Szűcs János, Nagy Gergely, Tot Márton, Beriny Gergely, Ormandi Ferenc, Pulay György, Tót Gergely, Szabó András, Nagy János

(26v)

Majos Péter, Duxa János, Tót Ferenc, Bán Gergely, Levai Sámuel, Foldvari István, Fazikas János, Kis Mihály, Dallos István, Kis János, Tot Mihály, Sandor András, Arpas Mihály, Gaspar János, Tot András, Nagj Péter, Nagj István, Mező Gergely, Kiraly István, Kis András, Helembai István, Acs Mihály, Farkas János, Biro Mihály, Adorjani István, Sós András, Molnar János, Gerendi János, Kovacs Tamás, Váry János, Biró György, Kalay László, Nagy István, Dany István, Berze Mihály, Sólti György, Szamo István, Horvat János, Borjo István, Szabo Pál, Nyerges János, Biro Miklós, Katona Bálint

(27v)

Kovari Jánosné özv., Gregor Szuloy özv., Agoston János, Sutu Márton, Tarmásy Pál, Horvat Mihályné özv., Radó Tóth Ferenc, Tury Ferenc, Szabo Gergely, Kis János, Hajagos János, Tomo Mihály, Henczü Mihály, Szakalos János, Toth András, Takacs János, Lovas István, Paxy Ferenc, Kardos Gergely, Vas István, Nagy Gergely, Dobos István, Takacs András, Posta Ferenc, Herke István, Dobos Gergely, Harkaj Mátyás, Horvat István, Sos Sámuel, Tot Mihály, Czirkos András, Gyürey János, Fekete Márton, Kovács György, Kis János, Szepesi Márton, Szabo András, Szabo Pál

(28v)

Komlósi Ferenc, Cseplő Mihály, Kovács Gergely, István Kovács, Magyar Pál, Kokeri Sámuel, Kovács János, Sz. Kirali Szabo Mihály, Domjan István, Csere György, Galgóczi Ferenc, Pápay András, Török János, Tót Istók, Bajagos István, Vörös Márton, Kis János, Cserepes István, Szabó Gergely, Bako András, Forro István, Pap György, Ganago Márton, Tóth György, Oláh János, Kovács Balázs, Kovács Pál, Bozo István, Borbok János, Bocz György, Eszes Pál, Dobos István, Telek János, Tolvaj Mihályné özv., Nemes Ferencné özv.,

Page 156: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Toth Mátyás, Bertusz János, Lukacsi Márton, Sallos János, Gal Péterné özv., Csonur Jánosné özv., Lázár János, Baracsi György, Szabo Ferenc, Szekér János

(29v)

Kasza János, Mészáros Samu, Kovács Pál, Csiba Mihály, Kalocsai György, Harka Andrásné özv., Horvát János, Krisa Mátyás, Kovács István, Demeter Gergely, Szabó János, Csorba István, Nagy Ferenc, Szabo Mihály, Takács Mihály, Antal Pál, Kelemen János, Farkas Gergely, Mencser János, Szücs György, Bako Mátyás, Meszaros András, Nemet Pál, Farkas János, Decan András, Bereczki István, Tot Gergely, Boldog János, Horvat Márton, Szanto István, Csertu Pál, Gallo Péter, Nagy Gergelyné özv.

(30v)

Decan István, Benku István, Vericze István, Szanto István, Herczeg János, Kun István, Sz. Gyorgyi István, Domokos János, Szuke János, Marko Ferenc, Lehotai Mihály, Gyraz Mihály, Szabó Ferenc, Kovács Mihály, Horvát János, Horvat Mihály, Kosa Gergely, Palos István, Kun Gergely, Szucs Balázs, Mácsai István, Tót Márton, Varga Mátyás, Kis Gergely, Szabó István, Lány András, Kuntz István, Fazikas János, Vincze Mátyás, Egri István, Antal István, Pataki István, Tob György, Barany István, Nagy Jánosné özv., Pap János, Laczy István, Benes Istvánné özv., Dicán Istvánné özv., Tót János, Pallos Máté, Fonyo Péter

(31v)

Váczi, Csere Gáspár, Szabo Márton, Berta Péter, Sebestin György, Nagy István, Zűdi István, Nagy István, Tót Mihály, Nagy Gergely, Lovas Jánosné özv., Bene András, Tot Ferencné özv., Tot Gáspár, Decan János, Kasza Mihály, Szabó István, Adrian Marko özv., Hegedűs Mihály, Varga György, Nagy Gergely, Szivos János, Nagy István, Nagy Mátyás, Bona Gergely, Szabo István, Viaszos István, Nagy Ferenc, Kurucz János, Kovacs György, Szabo János, Balas János, Kelemen Tamás, Bekesi György

(32v)

Voros Gergely, Szabo Gergely, Tütü Mátyás, Juris Tamás, Markus János, Büszini Mihály, Tot Márton, Laskay Miklós, Szűcs János, Pulya Gáspár, Fazikas Péter, Bodacz János, Szabo István, Zalo Gergely, Garaczi Mihály, Kis György, Horvat Tamás, Szabo János, Kis Miklós, Samu István, Szapanyos Mihály, Sárközi Pál, Kovács István, Sarkozi Gergelyné özv., Görbödi Mihály, Kovacs Mihály, Markus János, Juhasz János, Nagy István, Andras Kovács, Csengés Mihály, Búza Péter, Biro István, Balog János, Kovács Mihály, Sós Gergely, Szucs János, Igas Illés özv., Kurucz Péter, David István

(33v)

Bede Mihály, Csűsz István, Szijjárto István, Horvat Mihály, Biro János, Somogyi István, Kis Gáspárné özv., Nagy Mátyás, Devcseri Isvánné özv., Szente Ferenc, Varalaj Péterné özv., Kis Jánosné özv., Cuples István, Takács János, Macsai Andrásné özv., Gerécsi János, Móka János, Varga Márton, Rigo Mihály, Molnar János, Panko János, Kis András, Petes György, Varga Mártonné özv., Pustay István

(34v)

Page 157: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Török Mihály, Bús Gergely, Otvös János, Biro Mihály, Pap István, Herogszegi Mátyás, Vida Mihály, Kemeny Gergely, Nagy János, Szűcs Mihály, Nagy István, Borbély Mojses, Major Péter, Csorcsan Gergely, Csabay István, Csikos István, Pecsi Ferenc, Fabian Balázs, Varga Mihály, Domök Mihály, Kusz Péter, Varga István, Gyulaj János, Pataky János, Beddy János, Josa Pál, Sz. Gyorgyi Márton, Csismadia István, Tanvala István, Tolo Márton, Bako György, Lipoczi György, Balla Györgyné özv., Toth István, Bako János, Halas István, Szatko Gergely, Bende Jánosné özv., Budai Márton, Balogh Mihály, Vörösmarti Pál

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 48. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 417.Cím: Repartitio quanti portionalisTárgy: Az 1713/14. évre előírt 61 628/Ft. porcióösszeg helységek szerinti kivetése. Készült Pest megye 1714. márc. 22-i közgyűlésén.Dátum: 1713/14.Eredeti őrzési hely: PML IV. 23-b/1 (Rationes perceptorales) 1714.Terjedelem: 8 pMegjegyzés: Laczkovics László jegyző aláírásával.Rovatok: helység neve, dika, forint

Összeírt személyek/helységek:

(p1)

Első járás (kecskeméti járás)

Haraszti (ma: Dunaharaszti), Taksony (Taxom), Alsónémedi (Alsó Némedi), Ócsa (Ocsa), Sári (ma: Dabas), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Kecskemét (ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Izsák (Isák; ma: Bács-Kiskun m.), Cegléd (Czegléd), Nagykáta, Szentmártonkáta (Sz. Marton káta), Tótalmás (Tótt Almas; ma: Tóalmás), Szentlőrinckáta (Sz. Lőrincz kata), Kóka, Szecső (ma: Tápiószecső), Ság (Ságh; ma: Tápióság), Bicske, Pánd

(p2)

Abony, Kécske (ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Tószeg (Tószegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Rékas (ma: Zagyvarékas, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (János hidgya; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Alberti (ma: Albertirsa)

Második járás (váci járás)

Verseg (Versegh), Acsa, Püspökhatvan (Püspek hatvana), Csővár, Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Némedj), Hartyán (Hartyány), Kisvác (Kis Vácz), Vác (Vácz), Sződ (Szöd), Szentmiklós (Sz. Miklós), Bottyánka (Bottyanka), Újfalu (Ujfalu), Zsidó (ma: Vácegres), Tótgyörk (Totth Győrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa), Domony, Aszód (Aszod), Bag (Bagh), Hévizgyörk (Hévisz Győrk), Héviz (ma: Galgahéviz), Tura (Thura)

(p3)

Page 158: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Zsámbok (Sámbok), Dány, Szentlászló, Valkó, Isaszeg (Isaszegh), Sáp (ma: Sülysáp), Süly (Süll; ma: Sülysáp), Uri (Urj; ma: Úri), Gomba, Monor, Üllő (Ullő), Gyömrő, Maglód, Ecser, Pécel (Péczel), Csaba, Keresztúr (Keresztur; ma: Rákoskeresztúr, Bp.), Cinkota (Czinkota), Csíktarcsa (Csiktarcsa; ma: Nagytarcsa), Kerepes, Gödöllő (Godöllő), Szada, Veresegyháza (Vörösegyháza; ma: Veresegyház), Mogyoród (Mogyorod), Fót, Palota (ma: Rákospalota, Bp.), Dunakeszi (Dunakeszj)

(p4)

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O Buda), Szentendre (Sz. Endre), Monostor, Megyer, Tótfalu (Tott Falu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (Bodány; ma: Dunabogdány), Visegrád, Szentlászló (Sz. Laszló), Pomáz, Kalász (Káloz; ma: Budakalász), Üröm, Borosjenő (ma: Pilisborosjenő), Csobánka (Csobanka), Szántó (ma: Pilisszántó), Vörösvár (ma: Pilisvörösvár), Solymár (Solmár), Tinnye, Tök, Zsámbék (Zsambék), Páty, Bia (ma: Biatorbágy), Budakeszi (Budakeszj), Nagykovácsi (Kovacsi), Törökbálint (Török balint), Torbágy, Csaba, Jenő, Hidegkút (Hidegkut), Tétény (Tetény), Szigetszentmiklós (Sziget Sz. Miklos), Tököl (Tököly), Újfalu (Ujfalu), Lórév (Lore), Makád, Becse (ma: Szigetbecse), Ráckeve (Raczkevi), Szentmárton (Sz. Márton), Csép (ma: Szigetcsép)

(p5)

Negyedik járás (solti járás)

Szeremle (Szeremlye; ma: Bács-Kiskun m.), Pandur (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csanád, Sükösd (Szűkesd; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (ma: Tolna m.), Bátya (Báttya; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktű; ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Sz. Benedek; ma: Dunaszentbenedek, Bács-Kiskun m), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (ma: Dunapataj, Bács-Kiskun m.), Solt (Sólt; ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (Apostagh; ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Sz. Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Tas (Tás; ma: Tass, Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Dömsöd (Dőmsőd)

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 49. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 55.Cím: Extractus Facultatum Processus Vácziensis.Tárgy: Pest megye váci járása dikális összeírásának községek szerinti összegezése az 1714/15. évre.Dátum: 1714.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 8 pMegjegyzés: Hivatalos záradék nélkül.Rovatok: jobbágy, jobbágyasszony, fiú, házas testvér, saját igavonó ökör, fejős tehén, meddő tehén, saját igavonó ló, 3 éves tinó és üsző, 3 éves csikó, juh és kecske, 3 éves sertés, búza (kila), árpa (kila), zab, alakor, köles (kila), méhkas, bor (akó), sörfőző, malom, pálinkafőző,

Page 159: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

bérelt ökör, bérelt tehén, bérelt ló, kézművesek jövedelme, dika , görög kereskedő, mészáros, kovács, molnár, zsidó, kiigazított dica-szám, egyszerű taksás nemesek

Összeírt személyek/helységek:

(p2)

Püspökhatvan (Pűspők Hatvana), Acsa, Csővár (Csővára), Tótgyörk (Tóth Győrk; ma: Galgagyörk), Mácsa (ma: Galgamácsa), Kisújfalu (Kiss újfalu), Szilágy (ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kiss Némedi), Bottyánka, Veresegyháza (Veres Egyháza; ma: Veresegyház), Szentmiklós (Szent Miklős), Hartyán (Hártán), Vác (Vácz), Kisvác (Kiss Vácz), Sáp (ma: Sülysáp), Gomba, Monor, Üllő, Gyömrő (Győmrő), Uri (Ury; ma: Úri), Süly (Sülly; ma: Sülysáp), Maglód, Ecser (Ecsér), Keresztúr (ma: Rákoskeresztúr, Bp.), Csaba

(p4)

Pécel (Péczell), Isaszeg (Isaszegh), Valkó (Vallkó), Szentlászló (Szent László), Dány, Zsámbok (Sámbok), Tura, Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Héviz (Hévéz; ma: Galgahéviz), Hévizgyörk (Hevéz Győrk; ma: Galgagyörk), Bag (Bagh), Aszód, Verseg (Versegh), Domony, Zsidó (Sidó; ma: Vácegres), Gödöllő (Gödöllö), Szada , Kerepes , Csiktarcsa (Csik Tarcsa; ma: Nagytarcsa), Cinkota (Csinkota), Mogyoród (Mogyóród), Fót (Fóth), Palota (ma: Rákospalota, Bp.), Dunakeszi, Sződ, Csömör (Csőmőr), Bénye

Levéltári jelzet: PML IV. 23-a. CP. II. 50. Ugrás jegyzék elejéreÖsszeírás száma: Ö. 54.Cím: Repartitio summae 5136 metretarum frumenti tam ad dominorum armalistarum quam et rusticalium dicas... pro exolutione panis restantis ad domum anonae Suae Majestatis... a 1mo novembris 1712 usque finem aprilis 1714.Tárgy: Pest megye járások, községek szerint összesített dikális felosztása (egy dika után 1/3 pozsonyi mérőt számítva). Pest megye 1714. aug. 25-i közgyűlésén fogadták el.Dátum: 1714.Eredeti őrzési hely:Terjedelem: 4 f.Megjegyzés:Rovatok: dika, mérő, harmadmérő

Összeírt személyek/helységek:

(1r)

Első járás (kecskeméti járás)

Haraszti (Harasti), Taksony (Taxan), Alsónémedi (Also Némety), Ócsa (Ocsia), Sári (Sary; ma: Dabas), Pereg (Peregh; ma: Kiskunlacháza), Kecskemét (Kécskemeth; ma: Bács-Kiskun m.), Kőrös (Kőrős; ma: Nagykőrös), Cegléd (Cegleth), Izsák (Isak; ma: Bács-Kiskun m.), Nagykáta (Nagy Kata), Szentmártonkáta (Szent Marton Catta), Tótalmás (Tóth Almos; ma: Tóalmás), Szentlőrinckáta (Szent lorenz Catta), Kóka (Koka), Szécsény (Szőczén), Ság (Sagh; ma: Tápióság), Bicske (Biczke), Pánd (Pand)

Page 160: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

(1v)

Abony, Kécske (Keczke; ma: Tiszakécske, Bács-Kiskun m.), Tószeg (Tószegh; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Rékas (ma: Zagyvarékas, Jász-Nagykun-Szolnok m.), Jánoshida (Janos Hydia; ma: Jász-Nagykun-Szolnok m.), Alberti (Alberty; ma: Albertirsa)

Második járás (váci járás)

Verseg (Versegh), Acsa (Aczia), Püspökhatvan (Pispek Hatvan), Csővár (Csiovar), Szilágy (Szylagy; ma: Püspökszilágy), Kisnémedi (Kis Némety), Hartyán (Hartyan), Kisvác (Kis Wacz), Vác (Wacz), Sződ, Kisszentmiklós (Kis szent Mikloss), Bottyánka (Bottyanka), Újfalu (Vyfalu), Zsidó (Szido; ma: Vácegres), Tótgyörk (Tóth Geork; ma: Galgagyörk), Mácsa (Maczia; ma: Galgamácsa), Domony (Domonye), Aszód (Aszod), Bag (Bagh), Hévizgyörk (Hevis Geörg), Héviz (Hevis; ma: Galgahéviz), Tura (Thúra)

(2r)

Boldog (Boldogh; ma: Heves m.), Zsámbok (Sambok), Dány (Danye), Szentlászló (Szent Laslo), Valkó (Valko), Isaszeg (Isasegh), Sáp (ma: Sülysáp), Süly (Süll; ma: Sülysáp), Uri (Vrrj; ma: Úri), Gomba, Monor, Üllő (Ullő), Gyömrő (Gyönbrő), Maglód (Maglod), Ecser (Eczier), Pécel (Peczell), Csaba (Cszába), Keresztúr (Kerestur; ma: Rákoskeresztúr, Bp.), Cinkota (Csinkota), Csíktarcsa (Csiktarczia; ma: Nagytarcsa), Kerepes, Gödöllő (Gőderlű), Szada, Veresegyháza (Verseghaza; ma: Veresegyház), Mogyoród (Magiorod), Fót, Palota (ma: Rákospalota, Bp.), Dunakeszi (Dunakeszy)

(2v)

Harmadik járás (pilisi járás)

Óbuda (O Buda), Szentendre (Szent Andrös), Monostor, Megyer, Tótfalu (Tothfolu; ma: Tahitótfalu), Bogdány (Bogdan; ma: Dunabogdány), Visegrád (Visegrod), Szentlászló (Szent laslo), Pomáz (Pomaz), Kalász (Kaloz, ma: Budakalász), Üröm (Urőm), Borosjenő (Bórős Jőnü; ma: Pilisborosjenő), Csobánka (Csiobanca), Szántó (Szanto), Vörösvár (Vőrőzvar; ma: Pilisvörösvár), Solymár (Solmar), Tinnye (Tynie), Tök (Tők), Zsámbék (Zsambek), Páty (Paty), Bia (ma: Biatorbágy), Budakeszi (Budakeszy), Kovácsi (Kovocz; ma: Nagykovácsi), Törökbálint (Tőrőkbalinth), Torbágy (Turbagy; ma: Biatorbágy), Csaba (Csiaba), Jenő (Jőnie), Hidegkút (Hydekút), Tétény (Teten), Szigetszentmiklós (Sziget Szent Miklosi), Tököl (Tőkelj), Újfalu (Vyfalu), Lórév (Lőre), Maglód (Magod), Becse (Bécze; ma: Szigetbecse), Ráckeve (Raczkeve), Szentmárton (Szent Marton), Csép (Cszip; ma: Szigetcsép)

(3r)

Negyedik járás (solti járás)

Szeremlye (Szőrőmlye; ma: Szeremle, Bács-Kiskun m.), Pandúr (ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Kákony (Kakony; ma: Baja, Bács-Kiskun m.), Csanád (Csanad), Sükösd (Szűkösd; ma: Bács-Kiskun m.), Fajsz (Faisz; ma: Bács-Kiskun m.), Bogyiszló (Bogislo; ma: Tolna m.), Bátya (Bátlya; ma: Bács-Kiskun m.), Kalocsa (Kalloczia; ma: Bács-Kiskun m.), Foktő (Foktű; ma: Bács-Kiskun m.), Uszód (Uszod; ma: Bács-Kiskun m.), Szentbenedek (Szent Benedic; ma: Dunaszentbenedek), Ordas (ma: Bács-Kiskun m.), Pataj (Patai; ma: Dunapataj, Bács-Kiskun

Page 161: PML IV. 23-a. CP II. 1–229. Pest-Pilis-Solt vármegye

m.), Solt (ma: Bács-Kiskun m.), Apostag (ma: Bács-Kiskun m.), Vecse (Veczie; ma: Dunavecse, Bács-Kiskun m.), Szalkszentmárton (Szalk Szent Marton; ma: Bács-Kiskun m.), Tas (Tass; ma: Bács-Kiskun m.), Dab (ma: Dömsöd), Dömsöd