Sótonyi József:

Pokorni Zoltán XII. ker. Önkormányzata demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol

- A jogállami kontroll nélkül működő önkormányzat autoriter hatalomgyakorlása - Pokorni birodalom: állam az államban

- Joguralom helyett pénzuralom - - Orwelli demokrácia -

„Ceterum censeo Carthaginem esse delendam.”(Egyébként az a véleményem, hogy Karthágót a földig kell rombolni.) - mondta Marcus Cato római szenátor minden felszólalása után, függetlenül attól, hogy mi volt a téma. Végül a szenátus kiadta a parancsot Scipio Africanus-nak, aki pozdorjává verte Hannibál seregét, földig rombolták Karthágót, majd bevetették sóval, hogy még fű se nőjön az ókori világ egyik legnagyobb civilizációjának helyén, amely berzenkedett a Római Birodalommal.

Cato-tól plagizálva indítványozom: a jogállami kontroll és társadalmi felelősség nélkül működő önkormányzati rendszert a földig kell rombolni és megfelelő garanciákkal teljesen új, a közösségi érdeket markánsan kifejező, a civil társadalmat előtérbe helyező struktúrát kell létrehozni az európai alkotmányosság normáival összhangban. A totalitárius rendszer örökségét követő Budapest XII. ker. Hegyvidéki Önkormányzat berkeiben demokrácia helyett autokrácia honol, amelyben a profitorientált egyéni érdek a közösségi érdek fölé emelkedik. Az önkormányzat gyakorlati működésében nem érvényesülnek a választópolgárok akaratát kifejező alkotmányos alapjogok a monetáris oligarchia erőterével szemben (Global Governance, Power Elit). A polgárok félnek panaszt tenni mondván: a közhatalom visszavág, ha valaki renitenskedik. Bibó szellemes definíciója szerint: A demokrácia ott kezdődik, ahol a félelem megszűnik. Budapest XII. kerületében még nem kezdődött el a demokrácia.

A magyar polgárok olyan jogállamban akarnak élni, amelyben a hatalom nem uralmi, hanem szolgáltató funkciót tölt be, ahol nem a hatalomgyakorló, hanem a hatalomgyakorlót jogkörrel felruházó választópolgár az úr. Más szavakkal: önkényuralom helyett joguralom (rule of law). Az önkormányzat emberek életéről dönt, de a közhatalmi jogosítványokkal visszaélve kivonja magát a felelősség alól. Holott nemhogy a korszerű uniós jog, de még a római jog is világosan rendelkezik a döntéshozók felelős magatartásáról: lex facit regem, non rex facit legem (a törvény teszi a királyt, nem pedig a király a törvényt).

A jogállamunk működési zavarai a XII. ker. Önkormányzat közérdeksértő tevékenysége tükrében című dolgozatban részletesen ismertetem a közhatalom-gyakorló önkormányzat alkotmányellenes működésének széles spektrumát, amelyet ebben a cikkben összefoglalok, különösen az életminőséget lerontó természetkárosítás és a közszolgáltatások akadályozása, az alapjogok érvényesítése tárgyában.

1; Pokorni birodalom: állam az államban. Demokrácia helyett autokrácia

Magyarország akkor nevezhető demokratikus jogállamnak, ha nemcsak teoretikusan, hanem tartalmilag is megfelel az Európai Unió alkotmányossági normáinak és az Alaptörvény B) cikk (2) bekezdésében definiált alapvetésnek. Sajnos Magyarország csupán virtuális jogállam, amelynek központi jellemzője: a közhatalom demokráciát hirdet, de diktatúrát gyakorol.

A bipoláris hatalmi konstelláció felbomlása, illetve a totalitárius rendszer bukása után felépültek ugyan a demokrácia intézményei, de az intézményrendszer gyakorlati működésében nem fejeződnek ki az alapjogok. Az alaptörvény-ellenes helyzet különösen vonatkozik a Budapest XII. ker. Önkormányzatra, amely elköveti a legnagyobb bűnt, ami polgári demokráciában lehetséges: a nemzeti érdek fölé emel profitorientált parciális érdekeket. Ráadásul a közhatalom-gyakorlók jogsértéseinek nincs következménye, ami a diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütközik, hiszen a jogkövető magatartás nemcsak a földönfutó polgárokra, hanem a közhatalom szereplőire is kötelező érvényű. Sőt, az intézményrendszer tisztségviselői fokozott felelősséggel tartoznak, mivel ők mutatják a magatartási mintát a társadalomnak.

A sztálinista 1949. évi XX. törvény toldozott-foldozott verziójaként 1989. októberében „ideiglenesen” létrejött Alkotmány 42.§ előírja: „A helyi önkormányzás a választópolgárok közösségét érintő helyi közügyek önálló, demokratikus intézése, a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása.” Az alkotmányos rendelkezéssel összhangban a vonatkozó jogszabályok vezérelve szintén a társadalom szolgálata, amint a helyi

önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (előtte: 1990. évi LXV. törvény) és a közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény preambuluma világosan előírja. A Pokorni Zoltán polgármester és multifunkcionális közszereplő úr által irányított önkormányzat azonban képtelen szabadulni az államszocialista örökségétől. Húsz évvel az un. rendszerváltozatás után nem vették észre: Magyarország nem Afrika elmaradottabb régióiban, mondjuk a kongói őserdő közelében, hanem Európa kellős közepén helyezkedik el, ahol 40 év bolsevista kitérő után ismét parlamentáris demokrácia honol. A demokrácia működését pediglen nem a hatalmi arrogancia, hanem a népszuverenitás jellemzi, azaz nem a hatalom diktál, hanem a választópolgár, az istenadta nép. Legalábbis jogdogmatikai értelemben.

Churchill találó tézise szerint a demokrácia nem jó dolog, de nincs nála jobb. Az európai kultúrkörben elfogadott demokrácia-felfogás lényege a többségi akarat érvényesülése, de kisebbségi jogvédelemmel, ami semmiképp nem lehet ellentétes a közérdekkel. A közhatalmat gyakorló XII. ker. Önkormányzat azonban a parasztsággal szövetséges munkásosztály „népi demokrácia” felfogását követi. A haszonelvűséget a közérdek fölé emelő demokráciaellenes magatartás látványosan manifesztálódik a döntéshozatali folyamatokban. A választópolgárok felhatalmazásával visszaélő Önkormányzat megszegi a társadalmi szerződést: hatósági kényszer alkalmazásával behajtja az adót, de a törvényes kötelezettségeit nem teljesíti. Sőt, jogkövetés helyett jogsértő magatartást tanúsít, illetve eltűri a jogellenes cselekményeket. A decentralizált közhatalommal visszaélve obstruálja Magyarország jogállami működését, semmibe veszi a vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Ezek közül kiemelem:

- a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével kötelező érvényű Alapjogi Charta, ami az alapjogok nemzetközi garanciája minden EU polgár számára, beleértve a magyarokat is, - az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, - az Emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló Egyezmény (Európa Tanács, 1950. nov. 4., Magyarország 1992-ben ratifikálta és kihirdette az 1993. XXXI. törvénnyel). Különösen fontosak a személyi biztonsághoz, az élet védelméhez, az egészséges környezethez, az emberi méltósághoz, a jogbiztonsághoz, a jogegyenlőséghez, a tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogok.

Az uniós egyezményekkel összhangban utalok az Alkotmánybíróság jogállamiságról alkotott állásfoglalására, amit a XII. ker. Önkormányzat következetesen semmibe vesz. Az 56/1991. (XI. 18.) AB határozat imígyen szól: „A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket.”

Ezzel szemben a XII. ker. Önkormányzat nemhogy az uniós jogot, de még a saját rendeleteit sem tartja be, például a zajvédelemről szóló 33/2008. (XII.18.) és a közösségellenes magatartásról szóló 17/2012. (V. 25.) önkormányzati rendeletek. A közigazgatási eljárásról szóló törvény, az európai uniós csatlakozással összefüggő 2004. évi XXIX. törvény, a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény, a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény és egyéb vonatkozó jogszabályok előírásait durván megsértve a felelős vezetők nem intézkednek, de még csak nem is válaszolnak a polgárok kérelmeire. És mi a jogkövetkezmény? Semmi. Az intézményi szintre emelt jogsértéseknek nincs felelősség vonzata.

Mivel a XII. ker. Önkormányzat alkalmatlan a törvényben előírt feladatok teljesítésére, célszerű, hogy a Fővárosi Önkormányzat vegye át az itteni terület igazgatását, amelynek jelentős része most is a fővárosi főjegyző hatáskörébe tartozik. Pokorni úr önkormányzata működésének szakmai színvonala és erkölcsi minősége nem felel meg a jogállami kritériumoknak, képtelen ellátni a szolgáltató feladatát a helyi önkormányzatokról szóló törvény és az épített környezet védelméről szóló 1997. évi LXXXVIII. törvény előírásainak megfelelően.

A XII. ker. Önkormányzat azzal teszi a legnagyobb szolgálatot a társadalomnak, ha megszünteti a természetrombolást, helyreállítja az eredeti állapotot és azt meghaladóan nem csinál semmit, hanem kivonul erről a területről. Senki nem fogja hiányolni az autoriter önkormányzatot, amely behajtja az adót, de nem képviseli a közérdeket, hanem éppen ellenkezőleg: folyamatosan rombolja a természetet, veszélyezteti a közúti közlekedés biztonságát, megakadályozza a közszolgáltatók munkáját, és így tovább. A polgároknak nincs szüksége erre a demokráciaellenes obstrukcióra. Ráadásul még adót is fizetünk érte!

2; A természeti értékek profitvezérelt rombolása Mivel a közhatalom jogsértő magatartásának nincs jogkövetkezménye, semmi akadálya, hogy az önkormányzat kiterjessze a természetpusztítást a páratlan szépségű Normafa vidékére is

2

A közösségi érdek semmibe vétele különösen súlyos a természeti értékek rombolása területén. Az önkormányzat nemhogy nem védi, de a haszonelvűség égisze alatt károsítja a természetet, megszegi a biodiverzitás, az őshonos növény- és állatfajok védelmére vonatkozó jogszabályokat. Továbbá megsérti az egészséges környezethez fűződő jogot, az alkotmányos normákkal szembeszegülve nem gondoskodik az eredeti állapot helyreállításáról, a jogellenesség megszüntetéséről. Sőt, éppen ellenkezőleg: a természeti értékek védelméről szóló Fővárosi Közgyűlés 32/1999.(VII. 22.) sz. rendelet előírásait megsértve legalább száz darab őshonos fa kivágásáért, védett növények kiirtásáért és a terepszint brutális megváltoztatásáért felelős azzal, hogy építési engedélyeket adott ki a fővárosi főjegyző hatáskörébe tartozó területekre, amelyek egy része természetvédelmi terület védőövezete, más része pedig védett közterület.

A Budapest XII. kerület Kázmér út – Rácz Aladár út – Kázmér lejtő nemzeti jelentőségű tájvédelmi körzet, amelynek védelmét számos jogszabály írja elő. A terület védelméről a XII. kerületi Önkormányzat köteles gondoskodni a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 62.§ (2) bekezdése és az uniós jogszabályok szerint. A hazai jogszabályok és az Európai Unió előírásaival szöges ellentétben az önkormányzat nem védi, hanem a profitorientált, merkantilista politikájának megfelelően szisztematikusan rombolja a természeti értékeket. Az elmúlt tíz évben a Kázmér lejtő alatti szépséges völgy arculatát szétbarmolták, a csodálatos erdőséget kiirtották a gyönyörű fákkal és védett növényekkel egyetemben. Pokorni úr önkormányzata likvidálta az érintetlen ökológiai rendszert, amelyet a természet évezredek alatt hozott létre.

A vandál pusztítás után úgy nézett ki a vidék, mintha a NATO sidewinder rakétákkal lőtte volna szét, vagy atombombát robbantott volna. Rá sem lehet ismerni a tájra, amely az Önkormányzat természetpusztító tevékenysége előtt még szemet gyönyörködtető látványt nyújtott és termelte az oxigéndús levegőt. Néhány éve ezen a vidéken még mókusok, őzikék, rókák, nyestek futkároztak, védett madarak röpködtek, de a vandál erdőirtás következményeképp minden állat elmenekült, még a szépséges énekesmadarak, cinegék, csúszkák, szajkók és harkályok is. A verebek meg a vakondok maradtak. (Megjegyzem: sértő, hogy a köznyelv vandalizmusnak hívja a természetrombolást, hiszen a római kori Európában a vandálok, szarmaták, gepidák és más un. természeti népek nem pusztították, hanem kifejezetten védelmezték a környezetüket.)

A helyzetet súlyosbítja, hogy a budai hegyvidék nem helyi, hanem országos jelentőségű terület. Amint az Ombudsman (A Jövő Nemzedék Országgyűlési Biztosa) is ragyogóan kifejtette a JNO3651/2009. számú állásfoglalásában, az egészséges környezethez való alapjogot durván sérti nemcsak a természetvédett terület, hanem a védőövezet pusztítása is. A fizikai törvényeket nem nagyon érdekli az autoriter Önkormányzat speciális demokrácia-felfogása: a budai erdők által termelt oxigén nem áll meg a XII. kerület határán! A XII. ker. Önkormányzat milyen felhatalmazás alapján vonja el az oxigéndús levegőt Budapest többi kerületétől? Hogyan történhetett meg, hogy a felügyeleti szervek nem észlelték ezt az eszeveszett pusztítást? Hol vannak a felelősök? Börtönben ülnek? Nem. Az adófizetőktől kasszírozott milliós jövedelmükkel a zsebükben tovább pusztítják a nemzeti vagyon részét képező természet értékeket, a jövő generáció életterét.

3; A közút kellős közepére kiadott építési engedély. Az önkormányzat nem teljesíti a kötelezettségét: nincs csatorna, nincs szabályos vízközmű, ráadásul akadályozza a közszolgáltatók munkáját

A példátlan természetrombolással összhangban a jogállami kontroll nélkül működő önkormányzat nem gondoskodik a területrendezési terv végrehajtásáról, többek között nem épített csatornát. Budapest egyik legszebb részén pöcegödrök éktelenkedek. Az autoriter önkormányzat nem gondoskodott továbbá szabályos vízközmű hálózat létrehozásáról, de a törvényes feltételek hiánya ellenére is kiadta az építési engedélyeket. A jogsértéshez csatlakozott a közszolgáltató Fővárosi Vízművek, amely nem biztosít szabályos vízellátást: az új építmények nem a viziközmű vezetékről kapnak vizet, hanem a kertek alatt össze-vissza tekergő, a Horthy korszakból származó ócska ólomvezetékekből. A közérdeksértő tevékenység rémisztő példájaként említem a Kázmér lejtő bevezető szakaszát, ahol az önkormányzat életveszélyes állapotot idézett elő azzal, hogy mindössze két és fél méterre szűkítette az eredetileg négy méter széles közutat. Ezzel brutálisan megsértette a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Sőt, megsértette a saját szabályozási tervét is, hiszen nyilvánvaló, hogy a területrendezési tervben nem szerepelhet balesetveszélyt előidéző rendelkezés.

Hogyan lehetséges mindez Európa kellős közepén? Úgy, hogy a közhatalom-gyakorló önkormányzat speciális demokrácia-felfogást képvisel: joguralom helyett pénzuralom. A nemzetközi fiskális terminológiával élve: rule of law helyett rule of money. A jogállami normák forradalmian újszerű értelmezésének egyik botrányos, ámde látványos eredményeként az új házak kerítése ráépült a közút kellős közepére. Ezt ismételten leírom,

3

nehogy azt gondolja a tisztelt olvasó, hogy gépelési hiba: az új házak kerítését ráépítették a közút kellős közepére. Következőleg a szemben lévő telkek között mindössze akkora távolság maradt, hogy egy személyautó még éppen elfér, de a tűzoltóautó már nem, legföljebb élére állítva. Kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy ez idáig nem történt halálos baleset, ugyanis a kanyar és meredek lejtő miatt a szembe jövő autók nem látják egymást. És amikor látótávolságba kerülnek, akkor viszont megnézhetik egymást, mert az összeütközéstől csak az mentheti meg őket, ha kidöntik a kerítést. A fizika jelenlegi törvényei szerint ugyanis a rövid fékút miatt nem lehet megállni. A helyzet különösen veszélyes télen, amikor minimum a mindenható Atyaúristen beavatkozása szükséges a baleset elkerüléséhez. Nem is beszélve arról, hogy ezen a szakaszon nemhogy két autó, de egy autó és egy gyalogos sem fér el: a gyalogosok kénytelenek balett táncos mozdulatokkal a kerítéshez penderülni, ha nem akarják az autó alatt befejezni a földi pályafutásukat.

A fokozottan balesetveszélyes állapotot még tetőzi, hogy a közszolgáltató gépjárművek, tűzoltók, szemétszállítók, hókotrók stb. nem tudnak bemenni az utcába. Következőleg a polgárok hiába fizetnek adót, az önkormányzat megakadályozza a közszolgálati, életvédelmi feladatokat ellátó szervezetek munkáját. Egyáltalán nem gondoskodik a közút karbantartásáról, a közterület fenntartásáról, nem ápolja a fákat, nem nyírja a füvet, nem csinál semmit. Illetve valamit mégiscsak csinál: következetesen pusztítja a természeti értékeket és megkeseríti a polgárok életét, lerontja az életminőséget. Elképesztő, amit a közhatalommal visszaélő önkormányzat a demokrácia égisze alatt művel. Az adófizető polgárok pénzén!

4; Cui prodest? Orwelli demokrácia: mindenki egyenlő, de a közhatalom képviselői egyenlőbbek

Civis Romanus sum - római polgár vagyok, mondotta Ciceró, amivel a neki kijáró tiszteletre utalt. A magyar polgárok nem alávalóbbak egy nemzet fiainál sem, amint Zrínyi is mondotta Ha a kétezer évvel ezelőtti rabszolgatartó Római Birodalom köztársaságában kijárt a tisztelet, akkor az újdonsült demokráciánk Pokorni úr vezette közhatalma milyen jogon kezeli le a magyar polgárokat? Ráadásul az improduktív munkát végző önkormányzati tisztségviselők azokból a javakból élnek, amelyeket a produktív munkát végző adófizető polgárok megtermelnek. A már említett törvényeken túlmenően más jogszabály-helyek (például Ptk. 4. §, 7.§ (1) bekezdés) is előírják a hatalom számára a jogtiszteletet, a tisztességes eljárás követelményét, a jóhiszeműséget, a polgárok érdekeinek védelmét, ami a XII. ker. Önkormányzat berkeiben nyomelemekben sem tapasztalható. A közérdeket semmibe vevő egyéni érdekérvényesítés és a hatalmi arrogancia annál inkább. Ezzel összhangban az önkormányzat kidolgozott egy fölöttébb leleményes, unipoláris kommunikációs rendszert: egyszerűen nem válaszol a polgárok kérelmeire. Ellenben egyirányú információáramlással diktál, szankcionál, behajt, végrehajt. Uralkodik. Birodalmat épít. Felelősség nélkül, Orwell demokráciája szerint.

Noha nem jogforrás, hivatkozom a példátlanul széles társadalmi felhatalmazást kapott végrehajtó hatalom első tisztségviselője, Orbán Viktor miniszterelnök úr többször kifejtett álláspontjára: „Világossá kell tennünk, hogy nem akarunk olyan országban élni, ahol a tetteknek nincs jogkövetkezménye. Az ország azért jutott ide, mert egyes emberek nem hajlandók vállalni a felelősséget. Átfogó és törvényes elszámoltatás lesz. Vannak most is ellenőrzési rendszerek, ám ezek nem működnek, mert szándékosan megbénították őket.”

Miniszterelnök úr nem fenyeget senkit, csupán az alkotmányos kritériumok szerint eljárva végrehajtja a Kormány kötelezettségét, közvetíti a társadalom elvárását, amelynek eddig is teljesülnie kellett volna, hiszen a demokrácia lényege: a többségi akarat érvényesülése (kisebbségi jogvédelemmel). Az uniós normákkal harmonizáló jogállamunkban a közérdeksértés, a polgárok sérelme nem maradhat jogkövetkezmények nélkül akkor sem, ha a delikvens a közhatalmat gyakorló önkormányzat tisztségviselője vagy az intézményrendszer bármelyik szereplője. Sőt, akkor különösen nem! Orbán Viktor miniszterelnök úr világossá akarja tenni, hogy milyen országban élünk. Helyes. Akkor kezdjük rögtön a törvényesség betartásáért felelős intézményekkel, különösen az ügyészséggel. Az ügyészség működésének szakmai és erkölcsi minőségét, megrendült társadalmi presztízsét eklatánsan jellemzi dr. Varga Gergely ügyész, akit hivatali visszaélés miatt bilincsbe verve vitt el a rendőrség. Ha destruktív magatartási mintát közvetít a jogellenességet megelőzni és üldözni köteles ügyészség, akkor mi várható a közhatalmat gyakorló önkormányzattól?

Mi az, hogy valaki „nem hajlandó vállalni” a felelősséget? Ez a helyzet már önmagában is képtelenség! Demokratikus jogállamban a delikvensnek nincs módja „nem vállalni” a felelősséget, mert az ügyészség és a Montesquieu-féle struktúra legfontosabb ága, a bírói hatalom felelősségre vonja. Vagy talán az ügyészség meginterjúvolja a tisztségviselőt, hogy hajlandó-e vállalni a felelősséget? És, ha nem, akkor nem indítja meg az

4

eljárást? A felelősségre vonás azért marad el, mert az ügyészség nem végzi a feladatát az uniós normáknak megfelelő szakmai és erkölcsi színvonalon.

5; Pokorni Zoltán deklarációja Fidesz alelnöki minőségben: „Nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon!”

Orbán Viktor felfogását követve, Pokorni Zoltán Fidesz alelnök és multifunkcionális közszereplő az alábbi forradalmi nyilatkozatot tette a hatalomgyakorló tisztségviselők felelőssége tárgyában egy mohácsi lakossági fórumon: „ Az elszámoltatás hatását én sokkal fontosabbnak tartom a most hatalmon lévő Fideszesekre. Fontos, hogy elcsípjük a Gyurcsányékat, a Hagyót, a nem tudom kicsodát, de még fontosabb az üzenet a most funkcióban lévő polgármestereknek, államtitkároknak, alpolgármestereknek, fideszes potentátoknak: nincs nyúlkálás, nem lesztek kihúzva a szarból pártalapon! És aki lop, az le lesz csukva. Tehát a mieinknek szól az elszámoltatás, nem annyira fordítva. Sokkal nagyobb a hatás a mieinkre, mint arra, hogy Sukoróról mi fog kiderülni.”

A választópolgárok kitörő örömmel üdvözlik a politikai hatalom prominens képviselőjének erkölcsi magaslatokba ívelő deklarációját, amit feltehetőleg a választási kampány inspirált. Pokorni Zoltán példamutatóan kezdje rögtön önmagával az elszámoltatást! Ennek keretében közölje: melyik jogszabály hatalmazza fel a polgármestert arra, hogy ne válaszoljon a polgárok kérelmeire? A jelen ügyben bizonyítékokkal alátámasztott kérelmet terjesztettem elő 2009. december 30-án, amit a felelős tisztségviselő, Krizsó Mária személyesen vett át. Pokorni polgármester úr fölöttébb ötletesen oldotta meg a problémát: a közigazgatási eljárásról szóló törvény előírásával szembeszegülve nem válaszolt az ég adta világon semmit. A jogorvoslathoz fűződő jogot, az emberi méltóságot semmibe vevő magatartás nemcsak törvénysértő, hanem összeegyeztethetetlen az európai kultúrkör viselkedési normáival, különösen egy hajdani tanárember részéről.

6; Az állam én vagyok! A törvényességi ellenőrzés szünetel. Mulasztásos alkotmányellenesség

Ha a Montesquieu féle struktúra hatalmi ágai nem adnak megfelelő garanciát a letűnt bolsevizmus önkényuralmi módszereit favorizáló önkormányzatok elleni érdekvédelemre, akkor a közhatalom és a polgár közötti jogviszonyban a polgár jogérvényesítési esélye aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához. Ebben a demokráciaellenes helyzetben a közhatalmat gyakorló önkormányzatot semmi nem tartja vissza a jogellenes magatartástól. Pokorni úr önkormányzata kontroll nélküli hatalom: állam az államban. Hűen követi az abszolutizmus nagy híve, XIV. Lajos hatalomfelfogását: L’etat c’est moi - Az állam én vagyok!

A közhatalom jogsértő magatartása a viselkedési minta, ami példátlan a magyar jogállamiság történetében Werbőczy Tripartitumáig visszamenően. Hogyan lehetséges ez a szuverén Magyarországon? Nagyon egyszerűen: az önkormányzat - visszaélve a választóktól kapott felhatalmazással - kihasználta a törvényhozó hatalom mulasztását. Nevezetesen arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság a 90/2007. (XI.14.) AB határozatával megsemmisítette az önkormányzatokról szóló törvény 98.§ (1) bekezdésének első mondatát, amely a közigazgatási hivatalt konstituálta. A megsemmisített rendelkezés ellenére az Országgyűlés nem alkotott olyan jogszabályt, amely megfelel az Alkotmánybíróság által meghatározott követelményeknek. Következőleg a törvényességi ellenőrzés évekig szünetelt. Az állampolgárok adófizetési kötelezettsége azonban nem szünetel és az európai alkotmányosság normái sincsenek felfüggesztve. Parlamentáris demokráciában a kialakult helyzet semmiképp nem eredményezhetné a polgárok kiszolgáltatottságát és jogfosztottságát. Márpedig pontosan ez történt.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a közigazgatási hivatalok jogutódjaként működő államigazgatási hivatalok nem rendelkeznek hatáskörrel önkormányzati ügyekben. Sőt, mi több, Pokorni úr apparátusának jogállami köntösbe bújtatott autokráciája előtt még a bírói hatalom is meghajlik: a bíróságok ugyanis nem vizsgálhatják az önkormányzati határozatok alkotmányosságát, az Alkotmánybíróság is csak alkotmányossági normakontroll eljárásban semmisítheti meg azokat. Ebben a sanyarú helyzetben mi szab gátat az önkormányzat önkényuralmának? Semmi. Esetleg az erkölcs. De az erkölcs nem jogi kategória. Ráadásul hadilábon állunk vele. Az európai társadalmak általános erkölcsi válságában Magyarország az előkelő mélypontot foglalja el. Már Bibó is felfedezte: Demokráciát csak demokratákkal lehet építeni. Demokrata kifejezés alatt nem politikai tartalmat, hanem erkölcsi minőséget értek, amibe Pokorni úr pszeudoliberális autokráciája nem fér bele.

Némi reményt keltenek a kormányhivatalok, amelyek rendelkeznek felügyeleti jogkörrel, de Pokorni úr autoriter miniállama fölött a kormányhivatalnak sincs hatalma.

5

7; Polgármester urunk mutatja nekünk a fényes jövőt: Pokorni Kádár János követője lett

Valamelyik lapban megjelent egy írás Bencsik Gyula tollából: Pokorni Kádár János követője lett Szerintem a cikkíró téved. Ugyanis a Kádár-rezsim leáldozó szakaszában, ha jogállami kontroll nem is, de már volt némi önkontroll. A Központi Bizottság főstratégája leszólt telefonon: elvtársak, ez már több a soknál, fogjátok vissza magatokat, ha nem akartok újabb ’56-ot! Következőleg az akkori elvtársak nem merték megcsinálni mindazt, amit Pokorni úr apparátusa a jogállamiság égisze alatt művel.

De ne csüggedjünk, ne zuhanjunk politikai apátiába, mert a tömegkommunikációs eszközök tájékoztatása szerint hosszú évtizedek kommunista diktatúrája után immáron szebb napok elé nézünk. Mire alapozom az optimizmusomat? Természetesen autentikus forrásra, nevezetesen a közhatalom hivatalos lapjára, az adófizetők pénzéből működő Hegyvidék nevű sajtóorgánumra. A kerület gondjairól ugyan nem esik szó a lapban, ellenben értesülhetünk arról, hogy milyen fényes jövő vár ránk a tisztséget tisztségre halmozó Pokorni úr útmutatásai alapján. A lakosságnak már eddig is módjában állt megcsodálni Pokorni Zoltán férfiúi kvalitásait a saját és az önkormányzat honlapján, ahol Pokorni úr fényképeinek se szeri se száma: látható ő jobbról, balról, alulról, felülről, minden szögből. A legócskább szubkultúrát közvetítő hollywoodi gépezet sztárjai megpukkadhatnak az irigységtől, mert ezt a professzionális exibicionizmust csak aluról súrolják. Ha Pokorni úr ilyen szépen halad, akkor a tiszteletem jeléül elintézem neki, hogy szerepelhessen a VIASAT -al együttműködő nemzetközi divatmagazin címlapján. És akkor láthatja az egész világ: Pokorni úr itt, Pokorni úr ott, Pokorni úr mindenütt.

Egyelőre azonban maradjunk itthon, a Hegyvidék nevezetű újságnál, amelynek címlapján Pokorni úr fényképe kápráztatja el a közönséget. Ráadásul sztereóban: egy kép felül, egy meg alul. Ennyi azonban nem elég. Ha a dolgozó ember kinyitja az újságot, akkor ismét Pokorni úr fényképe tölti be a fél oldalt, amint éppen szorgoskodik: hatalmas szakértelemmel árkot ás. Az árokásás úgy látszik elhatalmasodott Pokorni úron, merthogy a címlapon is hevesen ásózik. Ezért a szarvashibáért az image-építő főnököt megrovásban kellene részesíteni, hiszen a forgatókönyvírás főszabálya szerint kerülni kell a monotóniát, mert attól a közönség figyelme erősen lanyhul. Egy kis dinamikát, színesítő elemet kellett volna belevinni a folyamatba: mondjuk Pokorni polgármester úr felválthatta volna az ásót csákánnyal vagy sarlóval, miközben munkásmozgalmi dalokat énekel az ámuló közönségnek.

Fölöttébb megnyugtató, hogy a polgárok életminőségéért felelős Pokorni úr a balneológiával kevert bálnatenyésztés dolgában már felvilágosította a magyar társadalmat, és lám, most árokásásban is utat mutat. Olyan remekül áll a kezében a szerszám, csak az ásózásnak kellene szentelnie a drága idejét, és később indulhatna az árokásási olimpián. Habár a hitelességgel van egy kis baj: az emberfia aránylag ritkán szokott

6

öltönyben ásózni, de mi földönfutó alattvalók ezt nyilván rosszul tudjuk. Már úttörő koromban is röhögő görcsöt kaptam, amikor a történelemtanárunk társadalmi munkában beállt a kukoricacímerezők közé, hogy azzal is csapást mérjen az imperializmusra és a klerikális reakcióra.

Úgy látszik a bolsevizmus bukása után 25 évvel még mindig égető szükség van olyan vezéregyéniségekre, mint Pokorni Zoltán, aki a családi gyökerek okán is méltó utódja a nagy elődöknek. Itt van például Rákosi elvtárs, aki a kapitalizmus lepipálását illetően világosan kifejtette: A felső határ a csillagos ég! De a nagy tanító egyéb eszmefuttatásokkal is tudott szolgálni, amivel megerősítette a társadalmi nyugalmat: Nem a zsömle kicsi, hanem a pofátok nagy. Eme széles ívű gondolatokat csak a fergeteges elméjű, szifiliszes Lenin tudta túlszárnyalni, aki sok egyéb között közgazdasági útmutatást is adott a népnek a birodalomépítés főszabályáról: Film plusz villamosítás egyenlő szovjethatalom. Ilyen szenzációs felismeréseket követtek a tanítványok, mint például a Kárpátok géniusza titulussal felvértezett, faluromboló Nicolae Ceausescu.

Szerencsére Pokorni úr demokratikus berendezkedésű ember, aki a polgármesteri felelősségen túlmenően az Oktatási, Tudományos és Kutatási Bizottságának elnökeként is aggódik a nemzetért, amelynek gondjai nyomják a vállát, különösen aggasztó a felnövekvő generáció szellemiségét meghatározó NAT problematikája. Meg is fogalmazta az épületes kritikáját, miszerint az egyetemeken ne foglalkozzanak a balneológia tudományával, mert Magyarországon aránylag kevés a bálna. Igaza van. Sőt, belátható időn belül nem is várható jelentősebb progresszió. (Balneológia: gyógyvizekkel foglalkozó tudomány).

8; Pokorni úr, a nagy tanító és a XII. kerület autoriter ura nem tartozik felelősséggel a polgármesteri tisztség ellátásáról szóló 1994. évi LXIV. törvény szerint. Minden vezető felelős, kivéve a gyevi bírót és Pokorni Zoltánt

Személy szerint kit terhel a felelősség a folytatólagos jogsértésekért? Pokorni Zoltán polgármester urunkat? Őt nem, ő a törvény fölött áll. Neki csak jogai vannak, felelőssége nincs. Hát akkor ki a felelős? Senki. Magyarországon nem divat a közhatalmat gyakorló tisztségviselők felelősségre vonása. Kollektív felelősség pedig az Európai Unióban nem létezik, kivéve az égbekiáltóan jogsértő Benes-dekrétumokat, amit a tehetetlenkedő magyar diplomácia rezzenéstelenül tűr.

A hatalom jogállami eszközökkel kikényszeríti a polgár jogkövető magatartását, ám az intézmények felelőssége aszimptotikus jelleggel konvergál a nullához, ami különösen vonatkozik a jogállami kontroll és társadalmi felelősség nélkül működő XII. ker. Önkormányzatra. A legnagyobb demokratikus vívmánnyal, a helyi autonómiával visszaélő profitorientált önkormányzat sérti a közérdeket, lerontja a polgárok életminőségét, veszélyezteti az emberi életet, ám a vezető felelőssége fel sem merül. Miért nem? Nincs olyan jogszabály, amely felmenti a felelősség alól a tisztségviselőt, ha a Fidesz égisze alatt gyakorolja a közhatalmat, mint a tisztséget tisztségre halmozó Pokorni Zoltán. Annyi tisztséget halmozott fel, hogy azokat megjegyezni is nehéz, nemhogy tisztességesen teljesíteni a velük járó kötelezettségeket: Fidesz alelnök, ex-miniszter, polgármester, Fővárosi Közgyűlés tag, országgyűlési képviselő, frakcióvezető h., Oktatási bizottság elnök, Költségvetési bizottság, Emberi jogi bizottság, Kábítószer-fogyasztás elleni bizottság, satöbbi. A hatalomkoncentráció olimpiai csúcsát megdöntő multifunkciók közül jelen esetben a polgármesteri felelősség a mérvadó. A polgármesteri tisztség ellátásáról szóló 1994. évi LXIV. évi törvény 6. § (1) bekezdése szerint a polgármester felelősséggel tartozik, kivéve a gyevi bírót és Pokorni Zoltánt. A gyakorlatban nyugodtan sérülhetnek az alkotmányos jogok, romba dőlhet a XII. kerület, de jó közelítéssel nulla a valószínűsége annak, hogy a jogszabály 7.§ (1) bekezdése szerint a képviselőtestület vagy a kormányhivatal kötelezettségszegési eljárást merészelne kezdeményezni a nagyhatalmú polgármesterünk ellen.

Ki az atyaúristen az a Pokorni Zoltán, aki az adófizetők pénzéből él, de a törvényesség betartásáért felelős állami szervek - kormányhivatal, ügyészség, rendőrség - vigyázban állnak előtte? Az általa vezetett önkormányzat milyen felhatalmazás alapján rombolja természetet és veszélyezteti a polgárok életét? Joggal lehet hivatkozni arra, hogy Pokorni urat megválasztotta az istenadta nép. Na igen, csakhogy az nem elsősorban az ő érdeme, hiszen Pokorni úr a példátlanul széles társadalmi felhatalmazással rendelkező Fidesz színeiben szerepel, ami akkor is garantálja a sikert, ha egy kazánkovács, kötéltáncos vagy sírásó indul a választási küzdelemben. Lépjen ki a Fideszből, és akkor majd megnézheti magát a választásokon. De bárhogy is jutott pozícióba, nem támadhatja hátba választópolgárokat, akiktől megbízást kapott a közhatalom gyakorlására. Ellenben köteles jogkövető magatartást tanúsítani, amibe nem fér bele az önkormányzat destruktív, profitvezérelt, közösségellenes működése.

A diszkrimináció alkotmányos tilalmába ütköző kettős felelősségi mérce példájaként említem a közigazgatási eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvényt, ami pénzbírsággal sújtja a polgárt, ha netán tisztességtelen magatartást

7

tanúsítana, ugyanakkor a tisztségviselő felelősségét fel sem veti. A multifunkcionális közszereplő, politikus és polgármester esetleg gálánsan vállalja a „politikai felelősséget”, amely teljesen tartalmatlan kifejezésnek semmiféle jogi relevanciája nincs. Nézzük a semmitmondó „politikai felelősséget”, amire a politikusok előszeretettel hivatkoznak. A nemzeti érdekeket és értékeket romboló közoktatás dolgában a legszenzációsabb színjáték, amikor a Kádár-rezsim hajdani funkcionáriusát kritizálja a másik, aki momentán a Fidesz égisze alatt tündököl. Ha Dante a kortársunk lenne, Pokorni közszereplő úr világraszóló alakítása nyomán újra írná a La Divina Commedia (Isteni színjáték) című örökbecsű művét.

9; Pokorni Zoltánt megilleti a posztmodern „szocializmus ötszörös hőse” kitüntetés

Vajon ki a fiatal generáció identitását, szellemiségét meghatározó NAT-ért felelős hajdani MSZMP pártvezér, Hoffmann Rózsa államtitkár legnagyobb kritikusa? A Fidesz liberális főideológusa, a korábbi kultuszminiszter Pokorni Zoltán, akinek édesapja a Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályának Pákozdi fedőnevű ügynökeként szolgálta a totalitárius rendszert. A besúgó apa kiemelkedő szorgalmára jellemző, hogy egészen 1989-ig, a kommunista diktatúra bukásáig írta a jelentéseit. Minderről a fiú, Pokorni Zoltán állítólag semmit nem tudott. Ez életszerűtlen képtelenség. Az ezeréves magyar jogállamiság alapja a család, a nemzeti érdekeket képviselő erkölcsös család. Különben a magyarság már rég eltűnt volna a Duna-menti népek tengerében. Az úgynevezett rendszerváltozást követő speciális magyar demokrácia égisze alatt azt szokták mondani, hogy nem terheli felelősség a fiút a dicstelen családi vonatkozásért. Ráadásul Pokorni apját zsarolta az ÁVO. És másokat nem? De igen! Az erkölcsi tartással rendelkező emberek azonban kiálltak az elveik mellett akkor is, ha börtönbe vetették őket. Az én jó apámat például tanári diplomával a zsebében delegálták a Hortobágyra csikósnak, mert nem volt hajlandó együttműködni a kommunistákkal. Nekem meg azt harsogta a gimnázium párttitkára: Neked kuss, mert reakciós apa és klerikális anya gyereke vagy!

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától mostanában kaptam meg a Belügyminisztérium SZIGORÚAN TITKOS minősítésű vizsgálati dosszié kivonatát, miszerint a „népi demokrácia” elleni összeesküvésben vettem részt 15 éves koromban. És mi volt a fűbűn? Az osztálytársaimmal együtt kiírtuk a Pécsi Széchenyi Gimnázium falára a következő szöveget: Azonnal vonják ki a megszálló orosz csapatokat Magyarország területéről. Elképesztő megtorlás következett, a rendőrség nagy erőkkel vonult fel. Védte a szocializmust a 15 éves gyerekek ellen. A bőrkabátos kommandósok éppen úgy néztek ki, mint Bacsó Péter A tanú című zseniális filmjében a „nem éppen szószátyár ÁVO-sok”. A továbbiakat itt nem részletezem. Csupán megjegyzem, hogy az elemi erkölcsi normákkal ütközik a felelősség szelektív megítélése: aki a diktatúrának ellenáll, az bűnös, aki viszont együttműködik, az áldozat.

Mivel az erkölcs nem jogi kategória, de jure nem terheli felelősség Pokorni Zoltánt az apja dicstelen működéséért. Ámde az erkölcs minden jogállam alkotmányos berendezkedésének alapja, következőleg óhatatlanul felmerül a kérdés: milyen morális környezetben nevelkedett az a gyerek, akinek az apja besúgó volt? Milyen nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy zsarnoki rendszert szolgáló emberek gyerekei mutassanak magatartási mintát a társadalomnak? A képviselőtől minimális elvárás, hogy feddhetetlen erkölcsű, zsarolhatatlan személyiség legyen. Ám amikor Pokorni úr az ÁVO-s ügynökök nemzetrontó tevékenységét firtatta a Parlamentben, az egyik képviselő felvilágosította: „Kérdezd meg az apádat!” A klasszikus demokrácia játékszabályai szerint Pokorni úrnak le kellett volna mondania a képviselői mandátumáról. És futólépésben kellett volna távoznia a közéletből. Ez a szokás ugyanis az euroatlanti civilizáció fejlett politikai kultúrával rendelkező országaiban. Sőt, az ókori görögök törvényei szerint az apa bűnéért a fiú is felelt és fordítva. Ámde a görögök nem nagyon értettek a demokráciához. Nem ismerték Pokorni Zoltánt. Vegyük például Platónt, aki megpróbálkozott ugyan a Törvények című művében különféle erőtlen tézisek kifejtésével, de meglátszik rajta, hogy nem konzultálhatott Pokorni Zoltánnal.

A Tocqueville-féle amerikai demokrácián nevelkedett Bob Livingston szenátor sem érti az erkölcsi minőség jelentőségét, mert ő a Pokorni-ügynél sokkal kevesebbért is lemondott, nevezetesen azért, mert Clinton elnök erkölcsi feddhetetlensége megkérdőjeleződött a Monica Lewinsky féle szex botrányban. Nálunk azonban a tisztesség, a becsület nem érték. Pokorni úr is megtette, ami tőle tellett: könnybe lábadt szemekkel felajánlotta a lemondását a pártelnöki tisztségről, de a képviselői mandátumához görcsbe rándulva ragaszkodott ahelyett, hogy fénysebességgel távozott volna. A széles nyilvánosság előtt bemutatott drámai erejű alakítást a nagy Shakespeare színész, Laurence Olivier a mennyekben is megirigyelhette.

A gyászba borult Magyarország azzal vigasztalódott, hogy egy ezredév viszontagságai során átvészelt a magyarság komolyabb tragédiákat, majd csak kiheveri valahogy ezt a csapást is. Figyelemmel arra, hogy Pokorni úr korábban rendíthetetlenül ostorozta a D-209-es Medgyessy Pétert meg a többi besúgó múltú közszereplőt, egy

8

kis következetességet várt el az istenadta nép a nagy tanítótól, aki patetikus szövegekkel kápráztatja el a választópolgárokat. Valaki szellemesen megmagyarázta a helyzetet, miszerint itt valójában nem egyébről, mint alkotmánysértő diszkriminációról van szó, nevezetesen: „a te ügynököd szemét gané, az enyém viszont áldozat”. Eme szellemi bravúrnak is beillő eszmefuttatás nyomán Pokorni képviselő úr végül is nem mondott le. Permanensen maradt. Az ultraliberális kebelbarátjával, a kereszténységből viccet faragó Horn Gáborral szövetkezve kioktatja a nemzetet, mint a kulturális tárca hajdani feje, Hoffmann Rózsa rendíthetetlen ellenlábasa és a holokauszt megemlékezések prominens szereplője. Sőt, a saját lakóhelyét szűknek találva, kiterjesztette a hatalmát a XII. kerületre. Most bennünket boldogít. Még szerencse, hogy nem tüntették ki a retro „szocializmus ötszörös hőse” érdeméremmel.

Ami a közhatalom-gyakorló XII. ker. Önkormányzat jogsértő működéséből származó egyéni profitot illeti, abból a kifogástalan erkölcsiségű Pokorni Zoltán aligha részesülhet, legalábbis a vagyonbevallása alapján nem. Sőt, az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény szerint tett vagyonnyilatkozat aggodalomra ad okot: olybá tűnik, Pokorni Zoltán olyan szegény, mint a templom egere. Az aggódó polgárok elhatározták, hogy gyűjtést szerveznek, mert tűrhetetlen, hogy Pokorni képviselő ilyen siralmas anyagi helyzetben legyen. A vagyonnyilatkozat nagy értékű ingóságok című rovata szerint Pokorni úrnak van egy négy éves Nissan Micra 1.2 típusú autója. Ez a kis autócska nem méltó ilyen nagy emberhez, aki multifunkcionális közszereplőként gondoskodik a magyar választópolgárok jólétéről és az alkotmányos rend betartásáról. Ugyanezen rovat szerint Pokorni úrnak nulla forint bankban elhelyezett megtakarítása van és mindössze 2.404.376; Ft. (kétmilliónégyszáznégyezerháromszázhetvenhat) forint készpénzzel rendelkezik. Az nincs odaírva, hogy ezt miképp sikerült ilyen precíziósan kiszámolni, és arról sincs adat, hogy a reggeli kávé kifizetése előtti vagy utáni állapotról van szó. Pokorni urunk vagyonának hanyatló tendenciája fölöttébb nyugtalanító, amelynek legfájóbb eleme a kulturális vonzat. Ugyanis a vagyoni nyilatkozatban a hajdani kultuszminiszterhez méltó könyvgyűjtemény szerepel, amit a végén még kénytelen lesz eladni, mert nem tud eleget kasszírozni az adófizetőktől.

10; A XII. ker. Önkormányzat akadályozza a polgár jogkövető magatartását és jogérvényesítését

Végezetül, a bevezetőben említett dolgozatból ismertetek egy „problémát”, ami akadályozza az alapvető jogok érvényesülését, de az önkormányzatnak tíz év alatt sem sikerült megoldania az elemi iskola alsó tagozata színvonalának megfelelő feladványt. A Budapest XII. ker. Hegyvidéki Önkormányzat definiálatlan, sőt megtévesztő utcanév rendszert alakított ki, amellyel akarva-akaratlanul akadályozza a polgárok jogkövető magatartását és jogérvényesítését. A zavaros rendszer következményeképp a polgárok nem kapnak meg hivatalos iratokat, hanem a Magyar Posta visszaküldi azokat a feladónak „nem kereste” jelzéssel. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 79.§ (2) bekezdése szerint a második „kézbesítési kísérlet” napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni az iratot. A jogorvoslati lehetőség a kézbesítési vélelem megdöntése, aminek azonban előfeltétele, hogy a polgár megkapja az információt, nevezetesen értesüljön arról, hogy valamilyen joga sérült, kötelezettsége áll fenn, vagy bármilyen, a személyét érintő esemény történt. De az elmondottak következményeképp a polgár nem kap semmilyen értesítést, következőleg nincs abban a helyzetben, hogy jogorvoslattal éljen. Akkor szerez tudomást valamilyen fizetési kötelezettségéről, amikor megjelenik a kommandós különítménnyel megerősített végrehajtó és visz mindent, amit lát, a házat is beleértve.

Példaként említem a Kázmér út BX számú ingatlant, ami látszólag egzakt megjelölés, ám erőteljes zavart okozott a tény, miszerint a tisztelt önkormányzat öt különböző helyrajzi számú telket ugyanazzal a számmal látott el. Az olvasó képzeletére bízom, hogy mi volt ennek a világméretekben is egyedülálló önkormányzati intézkedésnek a következménye: a postások idegrohamot kaptak, a tűzoltók nem találták meg a címzettet, az ide látogató vendégeket megütötte a guta, a KGB és egyéb titkosszolgálatok segítségét kérték, hogy megtalálják a delikvenseket, hogy megfejtsék az önkormányzat rejtvényét.

Mivel az úgynevezett rendszerváltoztatás idején a legnagyobb parlamenti párt választmányi tagjaként harcoltam a bolsevik diktatúra ellen, Antall Józseftől megtanultam, hogy az újdonsült demokráciánk sikerének alapja az állampolgári szerepvállalás. Következőleg bevonultam az önkormányzat illetékes elvtársához és megkérdeztem: kinek fűződik érdeke a zűrzavar fenntartásához? A fölöttébb tetszetős küllemű nőszemély ártatlan pillantások közepette közölte: nekik eszükbe sem jutott, hogy azonosítási zavart okozhat, ha egy házszám alatt öt különböző ingatlan leledzik, ráadásul egymástól több száz méter távolságban. És még ártatlanabb tekintettel megkérdezte: most akkor mit lehet itt tenni? Én rögtön vágtam rá a választ: definiálják egyértelműen a házszámozást, sőt az utca nevét is, mivelhogy ennek az útszakasznak vajmi kevés köze van a Kázmér úthoz.

9

Bátorkodtam javasolni, hogy az útszakasz neve legyen Tearózsa utca, merthogy korábban is így hívták, amit onnan tudok, hogy még ott díszeleg a Tearózsa nevű utcatábla a házunk falán. Az esztétikai élményt nyújtó hölgy komoly elismeréssel nyugtázta az arisztotelészi logikát lepipáló indítványomat és közölte, hogy felterjeszti azt a felsőbb körökhöz. Így is történt. A tisztségviselő felhívott telefonon és a bársonyos hangján közölte: az intervencióm eredménnyel járt, mert a képviselőtestület megszavazta az indítványomat azzal az aprócska különbséggel, hogy mostantól nem Kázmér útnak, hanem Kázmér lejtőnek fogják hívni a szóban forgó útszakaszt. A szépséges ügyintéző hölgy még hozzáfűzte, hogy a Tearózsa nevet nem alkalmazhatták, mert más területen sem sikerült megoldani a számozást, következőleg az ottani lakosok önkényesen elnevezték az utcájukat Tearózsa utcának.

Innen kezdődően felmerült a gyanú, miszerint a XII. kerületi Önkormányzat enyhén szólva nem áll a helyzet magaslatán, szakszerűbben fogalmazva: nem képes az uniós normáknak megfelelő színvonalon teljesíteni az önkormányzatokról szóló törvényben előírt kötelezettségeit. Noha szemernyit sem kételkedem a képviselőtestület jóindulatában, de ha pályázatot írtak volna ki arra, hogy mivel lehet a legnagyobb káoszt okozni, akkor az önkormányzat kétségtelenül megdönti a Guinness rekordot, talán még Demján Sándor Príma prímissima díját is elvitte volna. A notabilitások figyelmét valószínűleg elkerülte: demokratikus jogállamban nem lehet a polgárokat arra kényszeríteni, hogy a borítékon pontosan tüntessék fel a címet. Következőleg százával kapok leveleket, amelyeken a Kázmér szó után nem szerepel semmi, tehát sem utca, sem lejtő, csak a házszám. Ugyanis a feladó általában nem szókratészi magaslatokban szárnyaló személy, hanem közember, akinek eszébe sem jut az önkormányzat zsenialitása, miszerint a Kázmér főnév nemcsak utcát jelenthet, hanem lejtőt is. Ilyeténképpen Pokorni urunk speciális feladatokkal is ellát engem, mert természetesen elviszem a hozzánk bedobott, de másnak szóló leveleket azokhoz, akiket ismerek. (Majd benyújtom a számlát Pokorni úrnak, de számítson rá, hogy én meglehetősen drága postás vagyok!)

Ami a Magyar Posta dolgozóit illeti, ők igyekeznek megtalálni valahogy a címzettet, de közben a hajukat tépik az önkormányzati hatalom által generált kaotikus állapot miatt. Mondták is, célszerű lenne, ha az önkormányzat bevezetné a következő verziókat: Kázmér út, Kázmér utca, Kázmér lejtő, Kázmér emelkedő, Kázmér dűlő, Kázmér lépcső, Kázmér kanyar, Kázmér köz, Kázmér domb, Kázmér völgy, satöbbi. Így aztán hatványozódna a bizonytalanság és a teremtő Atyaúristen sem ismerné ki magát. Most azonban csak négyzetes a bizonytalanság, aminek következményeképp nem kaptam meg rengeteg hivatalos levelet.Például az idézett dolgozatban ismertetett esetben súlyos jogsérelem ért, mivel a Legfelsőbb Bíróság határozata „a címzett ismeretlen” jelzéssel ment vissza, mert a postás nem tudta azonosítani a helyet. Sőt, még a rendőrség sem tudja követni az önkormányzat csavaros gondolkodását. A XII. ker. Rendőrkapitányság levelén a következő címzés szerepel: „Kázmér Lejtő utca.”

Természetesen nem az önkormányzat tisztségviselői felelősek, akik kitalálták ezt az agyrémet, hanem a feladók szellemi fogyatékosok, akik képtelenek felfogni az önkormányzat intellektuális bravúrját. Így aztán a következő címzés variációk miatt rendszeresen nem kapják meg a környék lakói a leveleiket: Kázmér út, Kázmér lejtő, Kázmér u., Kázmér L., Kázmér Lajos út, Kázmér Lejtő út, Kázmér út lejtő, és így tovább. De a leggyakoribb az, hogy csak annyit írnak a levélre: Kázmér. Magyarország más régióiban ugyanis nem szokás ugyanazt a nevet használni utcára, lejtőre, lépcsőre és egyebekre, az utcanév alatt utcát szoktak érteni. Budapest XII. kerületében azonban meditálhat a postás, hogy a Kázmér útra vagy a Kázmér lejtőre vigye a levelet. Miután a meditációt befezezte, nem viszi a küldeményeket sehova, hanem bedobja az út mellett elhelyezett, úgynevezett „gyűjtő csőbe”, amiből a környék lakosai szemezgethetnek, feltéve persze, hogy az időjárási viszonyok kedvezőek. Ugyanis, ha nem déli passzát, hanem metsző északi szél fúj, akkor a delikvens keresgetheti a neki szóló leveleket a Széchenyi-hegy különböző pontjain, a gazban vagy a fák tetején.

Szóban és írásban, mindenféle kommunikációs fórumon kértem a közhatalom-gyakorló önkormányzatot és a közszolgálatot teljesítő Magyar Postát, hogy működjenek együtt a lakosság szolgálatában. Ámde hosszú évek alatt sem sikerült megoldani ezt a nem túlságosan komplikált feladatot, ami nem a postán múlott. A Magyar Posta ugyanis közszolgáltatóhoz méltó felelősséget mutatva felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, de az együttműködési kísérlet dugába dőlt az önkormányzat hatalmi attitűdje miatt. Idézem a Magyar Posta levelét: „Társaságunknak nincs jogosultsága arra, hogy az Önkormányzatot utcanév, vagy házszám változtatására kérje fel, így a pontos kézbesítés biztosítása érdekében a magunk részéről részletes térképpel láttuk el a munkatársainkat.”

Félelmetes. A közszolgálatot teljesítő Magyar Postának nincs jogosultsága arra, hogy kommunikáljon a másik közszolgálatot teljesítő intézménnyel, az önkormányzattal? Mégis melyik jogszabály tiltja az együttműködést?

10

Ilyen jogszabály természetesen nincs. Ellenben a postának van részletes térképe. Továbbá a modern világ tudományos vívmányaival, például GPS alkalmazásával ki lehet védeni az önkormányzat obstrukcióját. Egyébiránt milyen jogosultságra hivatkozik a Magyar Posta? Normális demokráciában a véleménynyilvánítás szabadsága alkotmányos alapjog, a közérdek szolgálata pedig egyenesen kötelező, következőleg semmiféle külön jogosultságra nincs szükség. Mindenesetre a despotikus hajlamokkal felvértezett XII. ker. Önkormányzat még a közszolgálatot teljesítő Magyar Posta kezdeményezését is hatalmi gőgnek rendelte alá. Az önkormányzat és a posta együttműködését nem is kellene külön kérni, hiszen mindkét jogi személynek törvényben előírt hivatali kötelezettsége a polgárok érdekeinek szolgálata.

A következő fázisban a polgár már kénytelen a bírói hatalomhoz fordulni, és a bíróságon majd elmagyarázzák az önkormányzatnak, hogy nemcsak joga, hanem felelőssége is van. Habár ennek sincs gyakorlati értelme, mert a speciális magyar demokráciában a közhatalom kollektív felelőssége ismeretlen, a személyes felelősség pedig a nullához konvergál. Mindenesetre a bírói hatalom majd megállapítja: a jogállamiság normáival összeférhetetlen, miszerint a XII. ker. Önkormányzat tíz éve folyamatosan gátolja az állampolgárok jogérvényesítését azzal, hogy a felelőtlen intézkedéseivel akadályozza a hivatalos iratok kézbesítését. Következőleg a polgárok nyugodtan élhetnek a jogaikkal, benyújthatnak kártérítési keresetet (a személyi jogokhoz fűződő nem vagyoni, erkölcsi kártérítés), meg is nyerhetik a pert, majd minden marad a régiben, úgy, ahogy volt.

Svájcban a Legfelsőbb Bíróság homlokzatán a következő mondat olvasható: A legfőbb törvény a józan ész. Racionális gondolkodással felfoghatatlan az önkormányzat intézkedése, de még felfoghatatlanabb, hogy tíz éven át képtelen volt orvosolni a megtévesztő állapotot. Azon túlmenően, hogy zavaró, nincs semmi szükség a „lejtő” utótagra. Számozzák át a Kázmér utat úgy, ahogy a „lejtős” verzió előtt volt. Ha az adófizető polgárok (adóalanyok!) felhatalmazása alapján működő önkormányzat hajlandó végre képviselni a közérdeket, akkor az egyetlen ésszerű megoldás a következő: az utca, vagy út név helyett ne használjanak semmiféle utótagot (lejtő, emelkedő, lépcső, dűlő, köz, kanyar, korzó, forduló, sétány, stb.).

Epilógus

Az úgynevezett rendszerváltoztatás idején a legnagyobb parlamenti párt választmányi tagjaként harcoltam a kommunista diktatúra ellen a jogállamért. Később, az 1994. évi XXIII. törvény szerint eljáró parlamenti bizottság „Egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyek” kategóriába sorolt a televíziós tevékenységem miatt (NAP TV, DUNA TV, VIASAT). A tömegkommunikációban betöltött tisztség összeférhetetlen a politikai szerepvállalással, de nem semmisíti meg az addigi tevékenységemet. Következőleg, a demokrácia szabályai szerint megválasztott tisztségviselőként jómagam is felelős vagyok a magyar demokrácia minőségéért, ami - a választópolgárok akaratával szemben - fényévnyi távolságra van az európai alkotmányosság kritériumaitól.

Nekünk Mohács kell – mondja Ady. A rendszerváltozás pszeudoliberális korifeusai az akkori nemzeti tragédiát is túlszárnyalták. Mohács után még volt remény. Most remény sincs. Most a polgári demokrácia égisze alatt a monetáris oligarchia uralma érvényesül minden szinten (Goldman Sachs, Power Elit, Global Governance). Ez különösen érvényes önkormányzati berkekben, ahol a pénz hatalma pillanatok alatt felfüggeszti a jogállamiságot.

Magyarország elvesztette a nemzeti identitását és gyakorlatilag a szuverenitását is. Az alkotmányos jogok érvényesülésére nincs jogállami garancia. A transznacionális tőke által uralt, médiavezérelt szolganemzet lettünk. Belesüppedtünk az integrációs folyamatnak nevezett globális masszába, amely elnyeli a nemzeti sajátosságokat, az erőforrásainkat felemészti, miközben példátlan méreteket ölt a migráció és demográfiai katasztrófa fenyeget. Ez volt a cél, amikor beléptünk az Európai Unióba? Nyilván nem. A kínkeservesen összetákolt Európai Unió eredeti célja az intézményrendszer egységesítése, ami nem azonos a globalizációval. Sőt, éppen ellenkezőleg: az integrálódó Európa vezérelve a régiók identitásának a megőrzése, mivel Európa értékét az évezredes kulturális öröksége és sokszínűsége jelenti. Legalábbis mi európaiak erre szoktunk hivatkozni, más hatalmi tényezők meg mosolyognak rajta, pontosabban: a hasukat fogják a röhögéstől. Példának okáért a volt amerikai hadügyminiszter (precízen: védelmi miniszter), Donald Ramsfeld kerek-perec kioktatta a szerinte döntésképtelen, ósdi, kőbalta merevségű Európát, amikor nem mutatott egységet Irak lerohanása dolgában.

Ámde manapság nem ildomos euro szkeptikusnak lenni, holott az évszázados érdekellentétek által szétszabdalt Európa uniója közelebb áll az illúzióhoz, mint a valósághoz. Európából sosem lesz az USA-hoz hasonló szuperállam, amit vérrel, vassal, több millió őslakos indián kiirtásával hoztak létre. Való igaz, az integráció

11

valóban üdvözítő lehet, mert fokozhatja Európa versenyképességét, amiből elméletileg Magyarország is profitálhat. Nem véletlenül használtam a feltételes módot, mert a teóriával szemben a tények azt mutatják, hogy integráció ide, integráció oda, Európa pozíciója folyamatosan gyengül a világgazdasági folyamatokban. Mindenesetre árgus szemekkel figyelhetjük a csodát, miszerint harmonikus egység jön létre abban az Európában, amelyet a történelme folyamán nemhogy érdekazonosság, de mindig széttagoltság, antagonisztikus ellentétek jellemeztek: a németek nem szeretik a franciákat, a franciák utálják a németeket, az angolok pedig lenéznek mindenkit. A harmónia megvalósulásának azonban van valószínűsége: hozzávetőlegesen annyi, mint az, hogy Mózes népe előtt megnyílt a Vörös-tenger. Mivel megszenvedtük már a múltat s jövendőt, igazán kijár nekünk egy csekélyke isteni protekció. Annál is inkább, mert Ady szerint a magyarság is Isten kiválasztott népe Góg és Magóg nyomán.

A dolgozat keretei nem adnak lehetőséget bővebb elemzésre, de az elmondottakból is nyilvánvaló, hogy Magyarország a tönk széle sodródik, ha nem változtat radikálisan a globális tőke uralmára épülő stratégiáján, és nem állítja helyre az agyagba döngölt nemzeti önbecsülést. Vegye már végre észre a tisztelt hatalom: az ezeréves keresztény Magyarországot soha senki nem támogatta csak támadta! Most sincs másképp. Hagyjunk fel végre ezzel az operetti világba illő támogatási illúzióval! Most már tényleges szabadságharc folyik a magyarság megmaradásáért. Ha a privatizáció során elherdált stratégiai fontosságú ágazatokon (energiaellátás, vízellátás, hírközlés, stb.) kívül a magyar föld, a víz, a természeti erőforrások is idegen kézbe kerülnek, az a vég, a megállíthatatlan agónia első fázisa. A pszeudoliberális politikai hatalom idegen kézbe adta a Fővárosi Vízműveket, az élet alapvető forrását jelentő vizet. A világon egyedülálló nemzetpusztítás, olimpiai csúcsteljesítmény. Mi jöhet még?

Közbiztonság? Arra még a Keletinél pufajkában lövöldöző Horn Gyula is azt mondta: „Ami itt van, az nem közbiztonság!” Különféle paramilitáris szervezetek, gengszterek, masírozó alakulatok, pénzemberek átvették az igazságszolgáltatás szerepét. Jogbiztonság? Pártállam helyett felelősség nélküli bírói autokrácia. Jogegyenlőség? A polgár és a közhatalom közötti jogviszonyokban a polgár érdekérvényesítési esélye nulla. Szociális biztonság? A társadalom többsége egzisztenciális félelemben él, jó része nyomorban sínylődik, a kilakoltatás Damoklész kardja függ az emberek feje fölött. Az állam nem védi meg a saját polgárait, magára hagyja őket, mint a devizahiteleseket. Jövőkép? Az ország népessége soha nem látott mértékű demográfiai katasztrófa kellős közepén áll. Nemzetbiztonság? A nemzetbiztonság köznevetség tárgya. Az SZDSZ internacionalista ötlete alapján megszűnt a hajdan dicsőséges magyar hadsereg, a megmaradt honvédség egy komolyabb cserkészcsapat támadását sem tudná visszaverni. Mi maradt Magyarországból? A levegő? A levegőt is áruba bocsátottuk: pénzért árulunk levegő kvótát az EU fejlett országainak.

Egy ezredév folyamán Magyarország elképesztő hősiességgel megvédte magát, nemzetközi tekintélye akkor volt, amikor erőt mutatott. Európa nagyhatalmai az utóbbi ötszáz évben nem engedték meg a stratégiai ütközőzónában elhelyezkedő Magyarországnak, hogy szuverén állam legyen. És most? Az Alaptörvény szerint Magyarország független, demokratikus jogállam, és képes megvédeni magát. Mivel? A minimális létszámú honvédséggel? Aligha. Viszont erősen bízhatunk Istenben. Amint Cromwell mondja: Bízz Istenben, de tartsd szárazon a puskaport! A valóságban azonban úgy járunk, mint a lélek hatalmára hivatkozó XII. Piusz, amikor Sztálin feltette a kardinális kérdést: Na és hány hadosztálya van a pápának?

Németh László szerint a magyarság előtt egy választás van: meghalni vagy kovásznépnek lenniMi a modus vivendi a magyarok számára, ha nem az a szellemi és lelki tradíció, ami megtartott bennünket ezer éven át a Kárpát-medencében? Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a gyökértelen neoliberalizmus bármiféle jövőt biztosít. A magyar lélek, a magyarság óriási tragédiája, hogy a kelettől elszakadtunk, de a „Nyugat” soha nem fogadott be bennünket, pedig az úristen által megáldott Szt. István királyunk kiirtotta a fél országot, hogy megfeleljünk a nyugati elvárásoknak. Hiába. Milyen áldozatot hozhattunk volna még a „civilizált nyugat” kegyeiért? Adhattunk mi kiemelkedő művészeket, Nobel-díjas tudósokat a világnak, gazdagíthattuk a saját kultúránkkal az egyetemes kultúrát, a pöffeszkedő Európa továbbra is csak egy keletről jött barbár népnek tekint bennünket, amely betolakodott a Duna-menti népek pánszláv tengerébe.

Amikor Antall József létrehozta a visegrádi hármakat, akkor reménykedtem, hogy lesz jövőnk. Ismét vesztettünk. De hangsúlyozom: katasztrofális történelmi tévedés azt hinni, hogy Magyarországot bármilyen külső erő támogatni fogja. Még annak is örülhettünk, ha nem tipornak el bennünket. Mivel demokratikusan megválasztott szereplője voltam a rendszerváltoztatási folyamatnak, engem is felelősség terhel azért, mert nem teljesült a

12

nemzetépítő eszmény. De mentségemre szolgáljon, mi annak idején nem virtuális jogállamot akartunk, hanem valóságos képviseleti demokráciára építkező alkotmányos jogállamot, amelynek keretében Magyarország ismét konstruktív szereplője lehet az európai szellemi és gazdasági struktúrának, amelyben a népszuverenitás elve érvényesül, és a közhatalom nem idegen erőket, hanem a nemzetet szolgálja.

A magyar ember miért él Magyarországon? Amint a külszolgálatom során tapasztaltam, a magyar ember nagyon jól élhet idegen országban, de akkor is csak vendég, soha nem fogja otthon érezni magát, következőleg hazajöttem. Akkor kezdtem ráeszmélni a nemzeti önbecsülés hanyatlására, a magyar társadalom súlyos erkölcsi válságára, amikor az emberek megkérdezték tőlem: „Miért jöttél haza a jólétből?” A kérdés alapja biberachi fordulattal: „Ott van haza, hol a haszon”.Elképzelhetetlen, hogy egy franciától, hollandustól vagy belgától megkérdezzék, hogy miért jött haza. A neoliberális felfogás szerint a haza ott van, ahol több a pénz. Pénzvezérelt erkölcsi alapra nem lehet önkormányzati demokráciát és konstruktív nemzeti jövőt építeni. Azzal csak elveszni lehet.

Tompa Mihály így fogalmaz A gólyához című költeményében: „…pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve széthull nemzetünk.”

Illyés Gyula a nemzethalál vízióját festi le a Magyarok című írásaiban (Nyugat, 1933):„…ez a pusztulás csak az ilyen magunkfajtákat riasztja, akik olyan légszerű valamiből akarnak megélni, mint egy nép szelleme és nyelve. A földnek és az adószedőknek tökéletesen mindegy. Ha egy nép meg akar halni, kinek mi köze hozzá? A föld nem marad üresen.”

Antall József a halálos ágyán ezekkel a szavakkal búcsúzott a földi élettől: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak annak van értelme.”

Hol van a keresztény Magyarország? Magyarországon már nem a külföldi, hanem a magyar polgár idegen. A keresztény kultúrkörben nevelkedett ember már nem érzi magát otthon a saját hazájában. Causa finita? Drága apám gimnáziumi tanár volt Pécsett, de fölöttébb büszke volt arra, hogy betyár őseink vannak, ráadásul nem is akármilyenek, mert harcoltak a ’48-as szabadságharcban. Nemrégiben jártam a kislányommal a gyönyörű dunántúli erdőkben, ahol egykoron Sobri Jóska uralkodott, de a földönfutó polgár szabadon beléphetett. Ahol a gyerekkoromban futkároztam, most ez van kiírva: Idegeneknek belépni tilos! Ugyanis ezt mondja a békaevő, trianonos francia, aki megvette azt az földet. Minő öröm! Trianoni utójáték! Már azon sem csodálkozna senki, ha kiírnák az országhatáron: Eladva. Magyaroknak belépni tilos!

Idegenek lettünk a saját hazánkban. Ha az önkormányzat piedesztálra emelt pénzimádata folytatódik, könnyen megérhetjük, hogy a faluromboló Ceausescu elvtárs, a Kárpátok géniusza módjára Pokorni úr is kitilt bennünket a saját lakóhelyünkről.

13