24
Pár éve egy koreai keresztyénnel találkoz- tam, aki hosszú ideje Magyarországon élt már, és sok mindent tudott történelmünk- rôl. Némileg csodálkozva osztotta meg ve- lem benyomását, miszerint a mai Magyar- országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal egyház- ban, sokkal több a feszültség. Mi az oka annak, kérdezte, hogy évszázados viták és harcok után ma az egyházak sok jó dolog- ban együtt szolgálnak? Talán a jelenlegi politika vagy a társadalmi körülmények vagy a nagy civilizációs válság kényszerí- ti ki ezt a helyzetet – firtatta –, vagy talán valami megváltozott az egyházak dogma- tikai felfogásában, feladtunk volna vala- mit a drága örökségbôl? Ismerjük el a tényeket. Az egyházak va- lóban sok kárt és fájdalmat okoztak egy- másnak. Harag, kiközösítés, elkülönülés, sebek. A reformáció után évszázadokig így volt ez. A régi idôkben egyszerû ru- tinmûvelet volt a másik szidalmazása, és közismert a negatív ön- meghatározás is: refor- mátusnak lenni annyi, mint nem katolikusnak lenni, s fordítva. De mindezt elismerve, bíz- zunk benne, hogy ma valóban másképpen van. Mi több, ez olyannyira tapasztalható, hogy né- melyek hajlanak arra, hogy puszta történelmi kitérônek tartsák az 1517-ben kezdôdô refor- mációt, és türelmetlenül kérdezgetik, hol késik már a nagy egység? Ám, ha a reformációra visszatekintünk, látnunk kell, hogy a dolgok mé- lyén nem különbözô egyházi csoportok belsô vitája, vagy talán megosztó politika, vagy valami korabeli történelmi adottság, hanem valami egészen más rejlik. Ha jól értjük az Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton 95 vitatételét, amit a reformáció nyitányának tartunk, láthatjuk, hogy elsô soron nem az egyházról folyt vitatkozás. Luther Istennek és embernek nagy drámá- járól szólt: a megtérésrôl, a bûnrôl és ke- gyelemrôl, az Istentôl érkezô megbocsá- tásról, üdvösségrôl – és arról, hogy annak egyedül Jézus Krisztus a garanciája. Ter- mészetesen aztán, ennek nyomán, de csak ennek nyomán arról is, hogy éppen ezért milyen legyen az egyház. Meggyôzôdé- sem, hogy ma sem az a dolgok lényege, hogy a keresztyén egyházak miképpen és hogyan viszonyulnak egymáshoz, mikép- pen és mikor békülnek meg egymással, hanem az a kérdés, hogy mi következik reánk nézve abból a boldogító örömhír- bôl, hogy Isten üdvözítô irgalommal keres bennünket. Ahogyan Krisztushoz viszo- XXIV. évfolyam 5. szám BUDAPEST 2015. szeptember-október A MAGYAR REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG LAPJA PRESBITER Az Ige ko ´´ szálként megáll, Megszégyenül, ki bántja (Luther) Tartalmunkból Egy ének Amerikából (5. old.) 14. Országos Konferenciánkról (10. old.) Együtt – Kolozsvárott (12. old.) Kárpátaljai családi nap (13. old.) Menekültügyrôl biblikusan (16. old.) Mit jelent nekem a Biblia? (18. old.) A Teremtô Isten igazi mûvész, építômester, gazdag csa- ládfô, Aki nem mulasztotta el alkotásá- nak tökéletes megformálását... A mada- rak énekelnek Istennek, az állatok se- gítségül hívják Ôt, az anyagi elemek re- zegve reszketnek Elôtte, a hegyek zúg- nak színe elôtt, a folyók és vízforrások szégyenlôs tekintetet vetnek Ôreá. A fü- vek és a virágok rámosolyognak Alkotó- jukra, s ezt oly közvetlenül teszik, mint Akit nem kell a messzeségben megke- resni. Hiszen Ô mindegyikhez közel van. Ugyanis mindent az Ô bennünk is lako- zó ereje hordoz és tart fenn. (Kálvin) * * * Ahol csak Krisztus megjelenik, jelen van, ott van a világos- ság is. (Luther) * * * Ahol él a hit, ez nem fogja engedni, hogy a lelkek a világba dermedjenek, hanem a végsô feltámadás reményéhez emeli fel ôket. (Kálvin) * * * A kereszt tudományában csak akkor jutunk igazán elôbbre, ami- kor már beláttuk, hogy ez az élet, ha azt önmagában mérlegeljük, nyugtalan, za- varos, végtelenül nyomorult, egy részecs- kéjében sem teljesen boldog. (Kálvin)

PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Pár éve egy koreai keresztyénnel találkoz-tam, aki hosszú ideje Magyarországon éltmár, és sok mindent tudott történelmünk-rôl. Némileg csodálkozva osztotta meg ve-lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességbenélnek együtt, noha ezt a történelmünkbôlnem így tanulta, s náluk is, a fiatal egyház-ban, sokkal több a feszültség. Mi az okaannak, kérdezte, hogy évszázados viták ésharcok után ma az egyházak sok jó dolog-ban együtt szolgálnak? Talán a jelenlegipolitika vagy a társadalmi körülményekvagy a nagy civilizációs válság kényszerí-ti ki ezt a helyzetet – firtatta –, vagy talánvalami megváltozott az egyházak dogma-tikai felfogásában, feladtunk volna vala-mit a drága örökségbôl?

Ismerjük el a tényeket. Az egyházak va-lóban sok kárt és fájdalmat okoztak egy-másnak. Harag, kiközösítés, elkülönülés,sebek. A reformáció után évszázadokigígy volt ez. A régi idôkben egyszerû ru-tinmûvelet volt a másik szidalmazása, ésközismert a negatív ön-meghatározás is: refor-mátusnak lenni annyi,mint nem katolikusnaklenni, s fordítva. Demindezt elismerve, bíz-zunk benne, hogy mavalóban másképpen van.Mi több, ez olyannyiratapasztalható, hogy né-melyek hajlanak arra,hogy puszta történelmikitérônek tartsák az1517-ben kezdôdô refor-mációt, és türelmetlenülkérdezgetik, hol késikmár a nagy egység?

Ám, ha a reformációravisszatekintünk, látnunkkell, hogy a dolgok mé-

lyén nem különbözô egyházi csoportokbelsô vitája, vagy talán megosztó politika,vagy valami korabeli történelmi adottság,hanem valami egészen más rejlik. Ha jólértjük az Ágoston-rendi szerzetes, LutherMárton 95 vitatételét, amit a reformációnyitányának tartunk, láthatjuk, hogy elsôsoron nem az egyházról folyt vitatkozás.Luther Istennek és embernek nagy drámá-járól szólt: a megtérésrôl, a bûnrôl és ke-gyelemrôl, az Istentôl érkezô megbocsá-tásról, üdvösségrôl – és arról, hogy annakegyedül Jézus Krisztus a garanciája. Ter-mészetesen aztán, ennek nyomán, de csakennek nyomán arról is, hogy éppen ezértmilyen legyen az egyház. Meggyôzôdé-sem, hogy ma sem az a dolgok lényege,hogy a keresztyén egyházak miképpen éshogyan viszonyulnak egymáshoz, mikép-pen és mikor békülnek meg egymással,hanem az a kérdés, hogy mi következikreánk nézve abból a boldogító örömhír-bôl, hogy Isten üdvözítô irgalommal keresbennünket. Ahogyan Krisztushoz viszo-

XXIV. évfolyam 5. szám BUDAPEST 2015. szeptember-október

A MAGYAR REFORMÁTUS PRESBITERI SZÖVETSÉG LAPJA

PRESBITERAz Ige koszálként megáll, Megszégyenül, ki bántja (Luther) Tartalmunkból

• Egy ének Amerikából (5. old.)

• 14. Országos Konferenciánkról (10. old.)

• Együtt – Kolozsvárott (12. old.)

• Kárpátaljai családi nap (13. old.)

• Menekültügyrôl biblikusan (16. old.)

• Mit jelent nekem a Biblia? (18. old.)

A Teremtô Istenigazi mûvész, építômester, gazdag csa-ládfô, Aki nem mulasztotta el alkotásá-nak tökéletes megformálását... A mada-rak énekelnek Istennek, az állatok se-gítségül hívják Ôt, az anyagi elemek re-zegve reszketnek Elôtte, a hegyek zúg-nak színe elôtt, a folyók és vízforrásokszégyenlôs tekintetet vetnek Ôreá. A fü-vek és a virágok rámosolyognak Alkotó-jukra, s ezt oly közvetlenül teszik, mintAkit nem kell a messzeségben megke-resni. Hiszen Ô mindegyikhez közel van.Ugyanis mindent az Ô bennünk is lako-zó ereje hordoz és tart fenn. (Kálvin)

* * *

Ahol csak Krisztusmegjelenik, jelen van, ott van a világos-ság is. (Luther)

* * *

Ahol él a hit,ez nem fogja engedni, hogy a lelkek avilágba dermedjenek, hanem a végsôfeltámadás reményéhez emeli fel ôket.(Kálvin)

* * *

A kereszt tudományábancsak akkor jutunk igazán elôbbre, ami-kor már beláttuk, hogy ez az élet, ha aztönmagában mérlegeljük, nyugtalan, za-varos, végtelenül nyomorult, egy részecs-kéjében sem teljesen boldog. (Kálvin)

Page 2: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Te vagy, ki nekem váltságot ígérhetsz,2

nyulunk, úgy fogunk egymáshoz viszo-nyulni. Ha hozzá közeledünk, egymáshozis közelebb leszünk.

A ránk következô években ünnepeljüka reformáció kerek évfordulóját, egy évettöbb évig. Bizonnyal sok mindenrôl leszmajd szó: történelemrôl, sokféle hagyo-mányról, kultúráról, feltétlenül a jelenlegihelyzetünkrôl, és az egyházak egymáshozvaló viszonyáról. De talán akkor emléke-zünk és ünneplünk méltó módon, ha mi isa dolgok mélyére tekintünk. És nemcsak amódot, hanem az okot is megvizsgáljuk.Ezért bíztatok mindenkit, protestánst ésrómai katolikust egyaránt Luther szavával:„Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta:Térjetek meg! – azt akarta, hogy a hívekegész élete bûnbánatra térés legyen...Buzdítsuk azért a keresztyéneket, hogy fe-jüket, Krisztust bûnbánaton, halálon éspoklon át is követni igyekezzenek!”

Dr. Bogárdi Szabó Istvándunamelléki püspök

2. Kihívott minden népbôl egy lelki népet itt, / kit egy Úr, egy keresztség és egy hit egyesít./ Csak egy nevet magasztal, csak egy cél vonja ôt, / és egy terített asztal ád néki új erôt.

3. A világ fejedelme feltámad ellene, / vagy hamis tudománytól gyaláztatik neve, / s mígegykor felderül majd az Úrnak hajnala, / csak virrasztói kérdik: „Meddig az éjszaka?”

4. Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett, / de szent megújulásért és békéérteped, / míg látomása egykor dicsôn teljesül / s a gyôzedelmes egyház Urával egyesül.

5. A három-egy Istennel már itt a földön egy / s az üdvözült sereggel egy nép és egy sereg./ Ó, mily áldott reménység: ha itt idônk lejár, / Te boldog szenteiddel fenn Nálad béke vár!

J. Samuel Stone, Wesley S. S.

Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

BibliámHa fáradt vagyok – üdítô nyughelyem.Ha sötét vesz körül – szava égô mécsem.Ha éhes vagyok – éltetô kenyerem.Ha ellen szorongat – fegyvertársam nekem.Ha beteg vagyok – mennyei patikám.Ha egyedül állok – barát vár benne rám!

Én szeretem az elnyûtt BibliákatHajlék az ISTEN, Könyve menedék!Én szeretem az elnyûtt bibliákat,énekeskönyvek kopott fedelét,énekeit, mik meg-nem-kopva szállnaka MENNY URÁHOZ, gyûrött bár a kotta:„Tebenned bíztunk eleitôl fogva...”Az Ige szól, és felfrissül a fáradt,élô vizet lel ismerôs sorokba'...Én szeretem az elnyûtt bibliákat.

Füle Lajos

GondolatokAz Ige kenyér legyen, hogy a kenyérIgévé váljék. Ez a magyar aratásevangéliuma.

(Ravasz László)

Ma is hány ember van, aki válogat Is-ten feléje nyújtott eszközeiben; áll akeresztúton és örökre ott marad, mintegy megtestesült árnyék.

(Ravasz László)

Egyik londoni templomban ez a felírásolvasható: két dolog van, amin nemszabad panaszkodni. Egyik az, aminnem lehet változtatni – ezen úgysemérdemes panaszkodni; a másik, aminlehet változtatni – ezen meg nem pa-naszkodni kell, hanem változtatni kellrajta.

(Ravasz László)

V

V

Page 3: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Ki engemet szent szárnyad alá rejthetsz (Skarica Máté) 3

Az elhívásAz elmúlt hónapokban Mózes másodikkönyvét olvastuk a bibliaolvasó kalauzalapján. A könyv az Egyiptomból szabadu-lás történetével foglalkozik. Mózes elhívá-sából, kétségeibôl és Isten megerôsítô vála-szaiból bátorítást meríthetünk mi is a gyüle-kezeti forgolódásunkhoz.

Minket, presbitereket is szolgálatra hívottel az Úr, még ha nagyságrendjében összesem mérhetô a mienk Mózes és Áron meg-bízatásával. A szolgálat garanciáját Ô adja,nem a mi rátermettségünk. Ez a tudat felbá-torít a munkára. Mózes sem mint egy juh-pásztor ment a fáraóhoz a Hóreb hegyérôl,hanem, mint az élô Isten választott népéneka képviselôje, háta mögött tudva Isten vég-telen hatalmát, és a választott nép támogatá-sát. Mi is így vagyunk: elhívva Isten által afeladatra, de ugyanakkor egy közösség kül-dötteként, a közösséget képviselve.

Ott volt Mózesnél a csodálatos bot, és ottvolt mellette Áron, aki ékesen tudott szólni– és hitte, hogy népe javára jár el a fáraónál.Világos volt a feladat, rendelkezésére álltaka segédeszközök, és mindez biztonsággaltöltötte el. Így látott neki a feladatnak.

„Azután bement Mózes és Áron a fáraóhoz,és ezt mondták neki: Így szól az ÚR, Izráel Is-tene: Bocsásd el népemet, hogy ünnepet szen-telhessen nekem a pusztában!” (2Móz 5,1)

Nehézségek és kudarcokDe a remélt siker helyett csak a bajok sora-koztak. A fáraó ellenállt, és a munka terheiis csak egyre nôttek a nép felett. A nép bi-zalma ellenséges indulattá változott.

Hányszor tapasztalunk mi is hasonlót Is-tenünk küldetésében járva!

Csendesnapot hirdetünk, falu-evangelizá-ciót, elôadás-sorozatot. Mindent gondosanelôkészítünk, és mégis a remélt eredményelmarad. Vagy szeretnénk a pedagógusokatmegszólítani az evangéliummal. Elmegyünkaz iskola igazgatójához, elmondjuk tervün-ket, de az igazgató részérôl teljes elutasítás-sal találjuk szembe magunkat. Körzeti pres-biteri csendesnapot szervezünk, szétküldjüka meghívókat, s csak kevesen jönnek el, sôtnémely gyülekezetbôl senki.

Szemrehányás IstennekNos, adja Isten, hogy ne így legyen, de azthiszem, hogy mindannyiunknak vannak ha-sonló negatív élményei, amitôl – legalább isegy idôre – elmegy a kedvünk a szolgálattól.Ilyen lehetett Mózes lelkiállapota is, amikora címbeli szemrehányással fordult Istenhez.

„Miért is küldtél ide engem?! Mert amió-ta bementem a fáraóhoz, hogy beszéljek velea nevedben, rosszabb a sora ennek a nép-nek, te pedig semmit sem tettél néped meg-szabadításáért.”

Te pedig semmit nem tettél! – szörnyû vádés szemrehányás. Uram, belerántottál ebbea helyzetbe, én bíztam támogatásodban, s Temagamra hagytál. Benne maradtam a szé-gyenben és az elutasítottságban.

Isten lelkigondozásaAz 5. fejezet itt ér véget, de Istennek hála, atörténet nem. A 6. fejezet Isten csodálatoslelkigondozásáról szól. Nem sújt le Mózes-re istenkáromló szemtelenségéért, de mégszemrehányást sem tesz neki. Két dolgot kö-zöl Mózessel:

1. Még nem ért véget a küldetés, „Majdmeglátod, mit cselekszem a fáraóval”. Foly-tasd, amit elkezdtél, az elsô lépésekbôl nevonj le következtetést az egész útra! A célranézz!

2. „Én vagyok az ÚR” ...és ez utóbbi ki-jelentés sokkal több annál, mint hogy az ÚRura a helyzetnek. Több, mert itt az ÚR nagyÚ-val és R-rel van írva, és ez az Ószövetségeredeti nyelvén Jahvét jeleni. A csipkebokor-ban megjelenô örök „vagyok, aki vagyok”emlékezteti itt Mózest, hogy kivel is beszél.Emlékezteti az elhívására. Benne van ebbenaz „Én vagyok az ÚR”-ban mindaz, ami azégô csipkebokortól a fáraó elôtti elsô meg-jelenésig történt – s így burkoltan az is, hogyne mondd Mózes, hogy semmit sem tettemnépem megszabadításáért!

A következô mondatok még visszanyúlnakévszázadokkal korábbra is, és megmutatják,hogy nem a csipkebokornál kezdôdik a tör-ténet. Az Ábrahámmal kötött szövetségreemlékezteti Mózest. (2Móz 6,3-4)

Minket is így lelkigondoz az Úr, ha el-csüggedünk. Emlékeztet arra, hogy Jézus

Krisztus sereggyûjtése a világ kezdetétôl an-nak végéig tart. A mi életünk, szolgálatunklegfeljebb egy filmkocka a teljes filmbôl.Mózest az Ábrahámmal kötött szövetségreemlékeztette, minket pedig az Új Szövet-ségre, aminek hitelesítôje Jézus Krisztus, éstávlatos célja nem Kánaán földje, hanem azüdvösségünk – Isten országa. Minden szol-gálatunk végsô célja, hogy a ránk bízottakatelvezessük az üdvösségre.

A 6. rész következô verseiben ilyen hang-súlyos szavakat találunk: ...meghallottam...emlékszem szövetségemre... megszabadíta-lak... megmentelek... megváltalak... bevisz-lek.

Minket ezek már mind az Új SzövetségSzerzôjére, Jézus Krisztusra emlékeztetnek,akiben beteljesültek mindazok az ígéretek,amelyek Mózes számára még csak a távolijövôt jelentették: Ô a szabadító, a megváltó,aki elôre ment, hogy helyet készítsen, és be-visz minket is az Ô országába.

Mózes ilyen megerôsítés után visszamegya néphez, elmondja mindazt, amit az ÚR-tólhallott...

„De nem hallgattak Mózesre kishitûségükés a kemény szolgálat miatt.”

Az alkalmatlanság beismeréseMózes megint elveszti hitét, készül feladni aszolgálatot. Most már nem Istent okolja, ha-nem átéli a maga teljes alkalmatlanságát.Sem a nép, sem a fáraó nem hallgat rá, ésmég beszédben is ügyetlen (12. v.). Összekell törnie Mózesnek, hogy ne az eszközei-ben, ékesszólásában, munkabírásában bízzon,hanem egyedül a megbízást adó ÚRban.

Végül, a lelkigondozásnak fenséges, erôtsugárzó záró gondolata ez:

„De az ÚR szólt Mózesnek és Áronnak, ésodarendelte ôket Izráel fiaihoz meg a fáraó-hoz, Egyiptom királyához, hogy vigyék kiIzráel fiait Egyiptom országából.” (13.v.)

Kedves Presbiter Testvéreim! Minket is asereggyûjtô szolgálatába állított be az Úr.Jézus Krisztus a szabadító, a megváltó, akikivezet, aki bevisz örökségébe. Ô az Új Szö-vetség szerzôje és bevégzôje. Ha elcsügge-dünk, álljon elôttünk példaként Mózes lelki-gondozása, de vegyük tudomásul, hogyha aszép szóból, bátorításból nem értünk, akkorIstennek van hatalma arra, hogy odarendel-jen, és úgy végezze el általunk, amire elhí-vott.

Jobb a Gazdával egyetértô fiúként, mintvonakodó rabszolgaként élni az Atya házá-nál! Adjon ehhez erôt és kitartást az Úr!

Dr. Viczián Miklós

Te pedig semmit semtettél néped

megszabadításáért

Page 4: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Ne légyünk setétségben,4

Van-e keresztyén fizika? (4.)Életünk az örökélet távlatában

Szó esett már róla, hogy a pedagógus nem csak tanít, hanem nevelis. A nevelés pedig mindig valamilyen értékrend közvetítését jelenti.Az ismeretek átadása, tehát a tanítás, lehet független a nevelô világ-nézetétôl, a hiteles nevelés azonban nem lehet semleges. Ezért álsá-gos azt állítani, hogy van világnézetileg semleges iskola.

A keresztyén gondolkodás a Biblián tájékozódik, azért jó, ha mostis bibliai példákat keresünk. A keresztyén gondolkodást több oldal-ról is megközelíthetjük. Válasszuk most az egyik legfontosabb jel-lemzôjét, az örökéletben való reménységet. Az az ember, akinek aszámára a halál végállomás, másként gondolkodik, másként rendezibe az életét, mint akinek a hite szerint a földi élet vége egy más lét-forma kezdetét jelenti. Pál apostol, az elsô korinthusi levelében vi-tatkozik errôl a kérdésrôl olyanokkal, akik nem hisznek a feltáma-dásban. Kihagyásokkal idézem: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük,hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek né-melyek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha a halottak nem

támadnak fel, Krisztus sem támadtfel. Sôt akkor azok is elvesztek,akik Krisztusban hunytak el.” Gon-dolatmenete így zárul: „Ha csakebben az életben reménykedünk aKrisztusban, minden embernélnyomorultabbak vagyunk” (1Kor15,12.16.18-19). Az örökélet re-ménysége át tudja formálni gon-dolkodásunkat, áthatja felelôsség-gel földi életünket is.

Egy másik bibliai példa, a hirte-len indulatba jövô, Jézust három-szor is megtagadó Péter apostol,Jézus tanítványa lehet. Nevelômunkánkban is hasznosítható gondo-latokat kapunk Pétertôl. Az Újszövetségben található második leve-lét már öreg korában írta. Ezt a levelet a gyülekezetek számára hát-rahagyott végrendeletének is szokták tekinteni. Az 1,5-7-ben felso-rolt fontos emberi tulajdonságok közül most a nevelésben legfonto-sabb kettôt, az emberséget és az ismeretátadást emelem ki. A felso-rolásban ezeket a hit és a szeretet fogja közre. Az emberségben ben-ne van tanítványaink tisztelete. A több tapasztalat birtokában, sajátpéldámmal is irányítani próbálom ôket, de úgy, hogy közben ne kor-látozzam az egyéniségüket. A felsorolásból itt is kitûnik, hogy a ne-velés és a tanítás összefonódó tevékenységek.

Azt se tévesszük szem elôl, hogy nem csak szavainkkal, hanemcselekedeteinkkel, az egyéniségünkkel is nevelünk. A természettu-dományos gondolkodás, ok-okozati összefüggésekre figyelés nemcsak a természet jelenségeinek megértésében, hanem az élet legkü-lönbözôbb területein segíthet mindenkit.

(Folytatjuk)Dr. Nagy Mihály

...miközben e halandó életben az Úrtól tá-vol vándorolunk, ha vissza akarunk térnihazánkba, ahol boldogok lehetünk, csupánhasználni szabad ezt a világot, és nem él-veznünk...Augustinus: A keresztyén tanításról I.4.4.

Ahogy látjuk, a mondat nem fejezôdik be,sôt Augustinus magyarázattal bôvíti ki, ésazt mondja, hogy a mulandó dolgokból azörök dolgokat kell megismernünk. Ugyan-akkor jó tudni, hogy e mondat egy analó-gia második része, ezért fontos, hogy azelôzményt is megismerjük. Íme, röviden:Ha vissza akarunk térni hazánkba, amelyaz igazi boldogságot jelentheti, akkor azút legyôzéséhez különbözô közlekedésieszközök használatára van szükségünk.Ám, ha idôközben az út szépsége egyreinkább gyönyörködtet, mi több, elbûvöl,akkor a megérkezés késleltetése válik ter-mészetessé, s végül nem érkezünk megoda, ahol valóban boldogok lehetnénk.Vagyis, ha az utazás válik élvezetté, elve-

szítjük a vágyat, hogy megérkezzünk. Ésehhez kapcsolódik a fönti idézet. Nyilvánföltûnt, hogy az analógia végig feltételesmódban van. Úgy érzem, korunkra még in-kább jelentéssel bír a jól ismert és jellem-zô: ha... Mert ez a HA = NEM. Már nemkell a megérkezés. Mert az utazás a meg-érkezés. Persze furcsamód megmarad akettôsség. Hiszen kétségtelen – errôl szólaz élménytársadalom –, a világot élvezniakarjuk, vagyis nagyon is a mában akarunkélni, miközben igaz az is, amit HamvasBéla mond: „Az el nem ért emberi lét felévaló szüntelen sietésbe vagyunk beágyaz-va.” Tagadhatatlan tehát, hogy kódolvavan bennünk egy magasabb lét felé valószüntelen sietés, amelyet az ateisták nemtudnak, vagy nem is akarnak beazonosíta-ni. Aztán a kielégületlen vágyat a mábafojtják, a ma élvezete fölértékelôdik, ésnincs nyugvópont. Pontosabban paradox

módon a nyugvó-pont maga a roha-nás. A pillanat-nyi fölfokozottöröm. És itt kö-vetkezik be a le-leplezôdés. Ki-derül, hogy azeszközöket, va-gyis a világot,nem használjuk –ahogy azt Isten elter-vezte –, hanem élvezzük. Végzetes váltástörtént. Az ÉLET (dzóé) élvezete az élet(biosz) élvezetévé hitványult. Pedig az in-tés egyértelmû: „csupán használni sza-bad ezt a világot, és nem élveznünk”.Nincs kétség. „Az a dolog tehát, amelyetélvezni kell, nem más mint az Atya, a Fiúés a Szentlélek” – mondja az egyházatyaegy fejezettel lejjebb. (Lásd még: Istenvárosáról 11.13)

A. Z.

Apropó

Page 5: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Maradjunk igaz hitben (Szegedi Kis István) 5

“...on my menservants and mymaidservants in those days I willpour out my Spirit; and they shallprophesy.”

(ApCsel 2,18)

A Magyar Presbiter 1948. évi ôszi számá-ban közli a máig közkedvelt dicséretünket,mely az „új”, elôször 1948-ban megjelentÉnekeskönyvben a 463. szám alatt található.

Szerzôje neve mellett csak az áll: „XX.század”.

Énekeskönyvünk összeállítójának, Cso-masz Tóth Kálmánnak Dicsérjétek az Urat– Tudnivalók énekeinkrôl címû, 1971-benmegjelenô összefoglaló mûvében pedigezt olvashatjuk:

„Az 1924-ben megjelent éneknek minda szövegét, mind a dallamát Iverson Dá-

niel készítette, akirôl közelebbi adatoknem állnak rendelkezésünkre. Magyarulelôször a Bethánia Szövetség kiadásában1940-ben megjelent „Új énekek” címû so-rozat II. füzetében került a nyilvánosságelé. Az eredetiben egy versszakos éneketangolból fordította, a további három versetszabadon továbbköltötte Révész ImrénéVáró Margit. Az ének megjelenése óta igenkedvelt gyülekezeteinkben.”

* * *

Daniel Iversont (1890–1977) 1914-benszentelték lelkésszé. Georgiában, Észak-és Dél-Carolinában szolgált. 1927-benMiamiban – Floridában – presbiteriánus

egyházat alapított (Shenandoah Presbyte-rian Church), és itt szolgált egészen 1951-ben bekövetkezett visszavonulásáig. Ezalatt hét új kongregációt alapított.

Az eredeti dallam és szöveg valójában1926-ban keletkezett. Az ének eredetijeitt olvasható.

Dr. K. D. D.

Egy ének Amerikából„Isten élô Lelke, jöjj”

Szerzôje születésének 125. évfordulója alkalmából

Page 6: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Tanítsál meg engem a te igaz útadra,6

„Fiaim!Csak énekeljetek...”

Sztárai Mihály(?–1575)

Kálvin szerint az énekkétszeres imádság.Csak ember kapta aján-dékul és szerszámulTeremtôjétôl. Ezért mára leendô édesanyáknakmindent el kell követ-

niök annak érdekében, hogy születôfélbenlevô gyermekeik 9 hónapig tartó „rejtett” ál-lapotukban is már megtanulják, hogy mit isjelent a hang.

Az éneklés nem öncél, nem unalomûzés,nem kevesek kiváltsága. Énekeskönyvünkénekei mindig – sokszor váratlan – élethely-zetekben születtek.

Ez alkalommal a XVI. század nagy ma-gyar reformátorát mutatjuk be. Török világ-ban, Tolnában, Baranyában, de még a Szávafolyón is túl 120 gyülekezetet hozott létreállandó halálközelségben élô emberek köré-ben. Ô nem Tompa Mihály biztatására írtameg énekeit. (Egyébként ô írta a legelsô ma-gyar nyelvû nyomtatott színdarabokat is!)

Valószínûleg Drávasztárán született a szá-zad elején ismeretlen idôpontban. Azt azon-

ban tudjuk, hogy 1575-ben szólította el Istena világból. A páduai egyetemen tanult zenét,irodalmat, teológiát és ferences szerzeteslett. A rend szigorúbb ágához csatlakozott.(Az ún. konventuálisok nagy birtokokkalrendelkezô kolostorokban éltek. A rendiszabályokat következetesen vállalók az ún.obszervánsok a nép körében szegényen, szószerint mezitlábasan éltek.) Az obszervánsferences szerzetesek lettek az elsô magyar-országi reformátorok!

Bár a békés Sárospatakon és környékénélt, török hódoltsági területre ment. Úgygondolta nagyon helyesen, hogy az állandó-an élet-halál mezsgyéjén élô, erdôkben, ná-dasokban bujdosó népnek evangéliumra,felszabadító és megerôsítô Krisztus-hitrevan szükségük! Óriási bizalommal voltakhozzá. Ô nem óvatoskodott. Háromszor ítél-ték halálra. Utolsó pillanatban kapott kegyel-met. Ilyen és hasonló élmények hatása alattírta énekeinket. Ezért hitelesek, megszívle-lendôk és sokat kell énekelni ôket! Idézet a254. számú énekbôl:

Mindenkoron áldom az én Uramat,Kitôl várom én minden oltalmamat,Benne vetem minden bizodalmamat,Mindenkoron dicsérem mint Uramat.

Segítségül azért Istent hívjátok,Ô jóvoltát kóstoljátok, lássátok!Igen nagy-jó azt bizonnyal tudjátok,Benne bízó emberek mind boldogok.

Az elôbbiekbôl világos, hogy nem számító-gépen, párnás széken, unalomûzésbôl írtaénekeit. Saját élettapasztalatai nyomán teszbizonyságot Isten kegyelmérôl és biztatmindeneket.

A 255. számú dicséretében a Krisztus-kö-vetés szépségét fejezi ki.

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni,Felségednek én Uram énekelni,Szent nevedet dicsérvén magasztalni,És mindenütt e világon hirdetni.

Törökdúlta részeken több iskolát is alapított.Tolna városában csakúgy, mint a baranyaiLaskón. Innen a szólás: „Bejárta Tolnát, Ba-ranyát”. Ezt a nagyon okos emberekremondták. Aki Sztárainál tanult, az a nemzet-mentés és a hitben nevelés érdekében tehet-te a legtöbbet, amit ember tehet.

Diákjai adták elô színdarabjait: „Papokházassága”, „Igaz papság tükre”. Ezek elô-ször a laskói templomdörömbön hangzottakel. 1-2 év múltán már Mosonmagyaróváron,Krakkóban és Kolozsvárott is kinyomtattákôket!

Kiderül, hogy énekeinket nem akárkik ír-ták. Énekelni, énekelni, énekelni! Rögtönboldogabb lesz az élet – és kivirul a haza.

P. V.

Sorsok – énekeink hátterében (VI.)Hallelujah!

„Új parancsolatot adok nektek,hogy egymást szeressétek...”

Ján 13,34

Az apostolok idején a Megváltó Jézusbanvaló hitre jutott keresztyének – akár zsidók,akár pogányok – már részesültek a Szentlé-lek ajándékában is; azaz végbevitte bennük aSzentlélek szívük, gondolataik átalakítását.Azt a nagy belsô változást, melyet Jánosevangéliuma szerint újjászületésnek nevezettUrunk. Egyértelmû, hogy újjászülô munkájasorán Isten Lelke az „új parancsolatot” plán-tálja a hitrejutottak szívébe. Az új életre ju-tott ember ezért nem gyûlöli többé felebará-tait, hanem tanulja szeretni, javára lenni! Ma-gától értetôdik, hogy nem akarja megölni,vagy akár meglopni, becsapni, de még sérel-meiért rajta bosszút állni se!... Vagy mégis?!

Hát igen, az „óember” még megvan (Ef4,22), létezik, feltámad az új ellen...! Figyel-meztetésnek azonban már elegendôek a Tíz-parancsolat által kijelölt erkölcsi korlátok.A sok ószövetségi elôírás, törvény, amelyünnepekkel, tisztálkodással, étkezéssel fog-lalkozik – csak elvonhatja a figyelmet az

óember és újember küzdelmérôl, s a keresz-tyén szolgálatokról!

És a körülmetélés? Pál apostol a Filippilevélben adja meg rá a radikális választ:„...mi vagyunk a körülmetélés, akik Lélek-ben szolgálunk az Istennek... és nem testbenbizakodunk” (Fil 3,3). Erre kell elôbb-utóbbrájönni a zsidókeresztyéneknek is – ami per-sze nem megy se könnyen, se gyorsan! AzApostolok Cselekedeteit olvasva láthattuk,hogy még Pál apostol is – aki amúgy leve-leiben bátran hirdette: „...miután eljött a hit,nem vagyunk többé a vezérlô mester (ti. atörvény) alatt” (Gal 3,25); no meg, hogy „aTörvény vége, a Krisztus” (Rm 10,4) –mennyire kötôdött saját személyében azatyai hagyományokhoz. Bemegy a jeruzsá-lemi templomba, s a mózesi Törvény szerin-ti tisztulási szertartásban vesz részt... Ehhez

képest nem csodálhatjuk az egyszerû zsidó-keresztyén kötôdését az addig mélységesentisztelt elôírásokhoz.

Esetükben arról volt szó, hogy az életrend,amelybe beleszülettek, amelyben nevelôd-tek, életük addigi szakaszában folyamatosangyakoroltak, ami megkülönböztette ôketminden más néptôl – az szinte vérükké vált.Amíg a zsinagógákból (= zsidó gyülekezetiközösség) ki nem kerültek, mindazt gyako-rolták is. Erre a Jeruzsálem elestével és el-pusztításával végzôdô, rómaiakkal vívottháború tett csak pontot Kr. u. 70-ben. A túl-élôk szétszóródtak, s a zsidó és pogány ere-detû keresztyének hosszabb-rövidebb idôután egymásra találtak. Az így kialakult ko-rai keresztyénség aztán már szabaddá tett azószövetségi (mózesi) elôírások igájától!

Kövespataki László

NYITOTT SZEMMELA mózesi törvénytõl – az „új parancsolat”-ig II.

Page 7: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Hadd lássak elmenni a te igazságodra (Pap Benedek) 7

„Az isteni igazság kimondása a legnagyobb személyreszóló szeretet. Ennél nagyobb féltéssel és ôszinteséggelember emberhez nem közelíthet.”

A különbözô sajtóorgánumokat nézegetve úgy tûnik, mintha Kál-vin – a hivatalos emlékévek lezárultával – máris kissé háttérbeszorult volna. Pedig érdemes újra és újra rá figyelni. Evvel ter-mészetesen nem a Kálvin-kultuszt hiányolom, annál is kevésbé,mert egyfelôl a történelmi emlékezetünkben nem is kell nagyonvisszamenni ahhoz, hogy a kultusz kifejezés negatív érzéseketváltson ki bennünk, másfelôl egyházi értelemben a kultusz szo-rosan Istenhez kapcsolódik – Augustinus például cultus Dei-rôlbeszél –, ezért kizárólag Ôt illeti meg. Mindezeket figyelembevéve mégis bátorítok mindenkit, hogy vegyük a fáradságot, áll-junk föl a megszokott karos- vagy forgószékünkbôl, s emeljük leKálvin írásait könyvszekrényünkrôl, éljünk a mûvei által nyúj-tott segítséggel.

A napokban újra elolvastam Nikodémus történetét. Mint tud-juk, ez azok közé tartozik, amelyet minden bibliaolvasó ismer.Sôt, jól ismer. De vajon elôjönnek-e azok a hangsúlyok, amelyeknélkülözhetetlenek ahhoz, hogy ne csupán ismerjük, értsük isegy-egy részletét?

Keresztyén körökben – prédikációkban, beszélgetésekben –többször is használjuk az újjászületés fogalmát. Természetesennem ok nélkül, hiszen maga Jézus is beszél róla, pontosabbantudtunkra adja annak elengedhetetlen szükségességét. Azt mond-ja – éppen az említett történetben –, ha valaki nem születik újjá,nem mehet be az Isten országába. Tehát újonnan kell születni.

Amikor mindezt újraolvastam, fölálltam, célzottan Kálvinkönyveihez mentem, és levettem János evangéliuma magyaráza-ta elsô kötetét. Ezt találtam: „De tévednek, akik Isten országánaz eget értik, mert inkább a lelki életet jelenti, amely ezen a vilá-gon kezdôdik a hittel, és napról napra növekszik, ahogy a hit fo-lyamatosan halad elôre. Így az az értelme, hogy senki sem csat-lakozhat igazán az egyházhoz, hogy Isten fiai közé számláltas-son, csak ha elôzôleg megújult.”

Nos, az idézet egyértelmûen újszövetségi üzenetet hordoz, svele együtt hangsúlyozza – nem szavaiban, de tartalmában –,hogy Isten országa itt van, elérkezett, közénk jött, mégpedig el-sôsorban Jézus Krisztusban, másodsorban pedig az egyházban,mint az ô testében, s ezért a mennyek országának számunkra isitt, azaz ebben az életben kell kezdôdnie. Ezzel, természetesenanélkül, hogy az égi-mennyeirôl venné le tekintetünket, ráhelye-zi arra is, ami onnan való, hogy a hit folyamatos elôrehaladtávalnövekedhessen lelki életünk. És miközben ezt teszi, rendkívülfontos konklúziót fogalmaz meg, amelynek meggyôzôdésemszerint egyháztani jelentôsége van. Nem kevesebbet mondugyanis, minthogy az egyházhoz való csatlakozás föltétele amegújult, újjászületett élet.

Kikbôl áll tehát az egyház? Az Isten fiaiból, akik a Szentlélekmunkája révén újjászülettek. Enélkül ugyanis „senki sem csatla-kozhat igazán az egyházhoz”. Igazán, azaz valóságosan, tényle-gesen és kétségtelenül. És itt jön a megkerülhetetlen kérdés: azo-nos-e egyházlátásunk Kálvin egyházlátásával? Merthogy nyil-vánvaló, Kálvin csak azokat tartotta az egyházat alkotó tagoknak,akik megújultak. És mi? Amikor népegyházról beszélünk, kálvi-nistáknak bizonyulunk-e? – kérdezem annak ellenére, hogy tu-

dom, Kálvin egyházfölfogása a föntinél sokkal összetettebb. Megkell vallanunk, hogy bibliai értelemben népegyházról nem be-szélhetünk. A népegyházi fölfogás tehát nem kálvini, ugyanak-kor ártó illúziót táplál azokban, akik valójában nem tartoznak azegyházhoz, hiszen még nem születtek újjá. Legfeljebb népi val-lásosságról, vallásról beszélhetünk – ezt a fogalmat a néprajztu-domány alkalmazza is –, amelynek kétségtelen, hogy van töme-gekre ható, keresztyén elemeket is tartalmazó spirituális és etikaiereje, de az nem egyház, illetve valódi egyháztagságot jelentôsokaság, még akkor sem, ha vallásosságát az egyház keretei kö-zött éli meg. „Megtörténhetik ugyanis az, hogy olyanokkal, aki-ket egyáltalán nem tartunk méltóknak a hívôkkel való közösség-re, úgy kell bánni, mintha testvéreink volnának, és hívôknek kellôket tartanunk az egyház közmegegyezése miatt, amellyel ez aKrisztus testében megtûri és elszenvedi ôket. Az ilyeneket, ami ami véleményünket illeti, nem fogadjuk el az egyház tagjainak...”– mondja Kálvin (Institutio IV. 1. 9).

Ha Nikodémus személyét nézzük, ô az akkori „népegyház”oszlopos tagja volt. Jézus azonban – éppen azért, mert szerette, smert meg akarta menteni – azt mondta, hogy újjá kell születnie.

Nem áltatta, nem dédelgette hamis vallásos békességét, hanemkimondta az igazságot. Kálvin is ezt tette, s teszik azok is, akikerrôl hûséggel prédikálnak, beszélnek, beszélgetnek. Megítélé-sem szerint az isteni igazság kimondása a legnagyobb személy-re szóló szeretet. Ennél nagyobb féltéssel és ôszinteséggel emberemberhez nem közelíthet. Amikor tehát reformátorunk kimond-ja az igazságot, még csak föltételezni sem szabad, hogy szeretet-len vagy kirekesztô lett volna, éppen ellenkezôleg, a szeretetkényszerítette arra, hogy az igazságról valljon. A valódi szeretetsoha nem hallgatja el az igazságot, azaz nem mondhat mást, hi-szen szeret, s minden ezzel ellentétes megnyilatkozás önmagamegtagadása, sôt megsemmisítése lenne. Ez a szeretet determi-náltsága.

Talán közhely, de a lelki gyógyulás is – akárcsak a testi – fáj-dalommal jár. Nyilvánvaló, akik szembetalálják magukat a való-sággal, fájdalmat éreznek. Akik még nem tudnak az újjászületé-sükrôl bizonyságot tenni – mert valójában még nem újultak meg–, azok vallásos önérzetükben sértve érzik magukat. Igen, meg-értem ôket. S talán ugyanazokat az érveket sorolják, amelyeketNikodémus. Ez képtelenség. A születés nem ismétlôdhet meg.Ez egyszeri. Nem is beszélve az elôrehaladott korról. Hát perszehogy értetlenül állnak a kijelentés, a tanítás elôtt. De szabad le-gyen biztatásul mondani: Nikodémus Jézus ama kijelentésévelnem kirekesztésben részesült, hanem éppen ellenkezôleg, meg-hívást kapott az Isten országába. Ezért olvashatunk róla Jézus te-metésének történetében. Ezért volt ott arimátiai Józseffel együtt,vallást téve hitérôl (vö. János evangéliuma 19. rész, 38–42.).

Magyarázatában Kálvin e rész tárgyalásának befejezéseként akövetkezôt mondja: „Krisztus beszédébôl tehát csak azt értetteki, hogy az embernek újra meg kell születnie ahhoz, hogy Istenországának tagja lehessen.” Elsô olvasásra talán úgy tûnik, mint-ha Kálvin itt már nem is az egyházról, inkább az örökkévaló or-szágról beszélne. Ám Augustinustól tudjuk – s nyilván az egy-házatyákat jól ismerô Kálvin is tudta –, hogy „Ami ugyanis nemlesz vele örökké, az valójában nem az Úr teste...” (Augustinus:A keresztény tanításról III/32/45).

Apostagi Zoltán

Kálvinnal – magunkról

Page 8: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Mindenkoron áldom az én Uramat,8

Gyermekkorom kedves, maradandó emlé-ke, amikor a budai vár alatti hosszú és za-jos alagút nyugati végén kilépve a Vérme-zôre értünk. Itt végezték ki a Martinovits-per áldozatait. Budapest 1944-45-ös ostro-ma idején repülôtérként is szolgált. Majdaz összerombolt várnegyed többezer va-gonnyi törmelékét is ide hordták. Szintje3-4 méterrel emelkedett. Ma park takarja.Vajon holttestektôl döglött bombákig miminden rejtôzik a mélyben?

A háború elôtti várbeli ifjúság lovaglótere volt. Fôúri ifjúság múlatta itt idejét.Híres emberek gyerekeit lehetett itt látni.

A Vérmezô déli peremén kicsiny utcaneve ôrzi a legôsibb magyar családok egyi-két, a Mikó családét. Pontosabban grófMikó Imréét. Presbiterként egyházunkegyik legjelentôsebb tisztségviselôje a 19.században. Erdély fôgondnoka, az agyag-falvi székely gyûlés (60.000 ember!) el-nöke, Ferenc József olmützi rabja, kiválótörténész, az Andrássy-kormány közmun-ka és közlekedési minisztere.

E tisztséget csak azzal a feltétellel vál-lalta el, hogy ezért fizetséget nem fogadel. Miniszterség = önkéntes, szívességiközszolgálat. Ezt meg az Osztrák-MagyarMonarchia nem vállalta. Megállapodtak:a hatalmas summát kiutalják, de a refor-mátus egyház, pontosabban a vérengzôhadak által a szabadságharc alatt elpusztí-tott nagyenyedi kollégium újjáépítésérefordítják. (Manapság minden választottgrémium elsô ülésének elsô napirendipontja a tisztségviselôk bérének megálla-pítása...)

A Mikó utca volt budapesti lakhelye. Amai járókelôk nem is sejtik, milyen nevethirdet az utcatábla. Ám a 2014-ben lezártEncyklopédia Britannica Hungarica ôrziéletének példáját. Élete így alakult:

A 12 napos csecsemô édesanyja meghal.15 éves korában apját is elveszti. Anyainagyszülei nevelik. A marosvásárhelyi ésnagyenyedi kollégiumokban taníttatják.1847-ben – miután 22 éves korától fôkor-mányszéki tanácsos volt Kolozsvárott –erdélyi kincstárnok. 1848 októberében azagyagfalvi székely népgyûlés elnökévé vá-lasztja. Petícióval fordulnak a császárhoza székely jogok – köztük az autonómia ér-vényesítése – érdekében. Ezt ô viszi, s sze-mélyesen adja át a császárnak, aki Olmütz-

be internáltatja. Több évre eltiltják a köz-életben való részvételtôl. Ám a szorultság-ban levô birodalom vezetôje 1861-ben er-délyi fôkormányszéki elnöknek nevezi ki.Mivel népét sújtó rendelkezések érkeznek,néhány nap múltán lemond. Ezután semtétlen, hiszen 1848-tól fogva haláláig a re-formátusok fôkurátora. 1843-tól már a Ma-gyar Színház mindenrôl saját zsebbôl gon-doskodó igazgatója. Megalapítja az Erdé-lyi Múzeum Egyesületet. Egyetem alapí-tására saját kastélyát ajánlja fel. Közbenontja a tudományos mûveket. Erdélyi tör-ténelmi adatok 3 kötetben. Bod Péter életeés munkája. Benkô József élete és munkái.

Most pedig jól figyeljen mindenki – kü-lönösen „jóakaróink”! Sepsiszentgyör-gyön saját pénzén létrehozza a hatalmasszékely Mikó-kollégiumot. Melleslegszámos falusi „kis-iskolát” alapít.

Születésének 160. évfordulója évében –s a „felszabadulás utáni negyedik elvétel”(államosítás) évében – többször és figyel-mesen olvassa el e rövid (és hézagos) le-írást minden presbiter! Egyrészt, hogy vi-lágosan lásson a Mikó-kollégium ügyé-ben, másrészt hogy jobban érzékelje a maipresbiter feladatait.

A budapest-kôbányai egyházközség 45tagja ômiatta látogatta meg néhány évvelezelôtt az ôsi Zabolát. Az istentiszteletetegyenes adásban közvetítette a kézdivásár-helyi magyar rádió. A budapestiek igen-csak felbuzdultak a Kárpát-medence leg-nagyobb kazettás templomában. (Zabolá-val egybenôtt Páva a híres faragókkal –Barabás Miklós oldalági leszármazottai –Barabás Zsomborral és családjával meg-ismerkedve – saját kôbányai gyülekezetitermük mennyezetét velük faragtattákmeg, hogy méltó legyen a téli istentiszte-letekre. Magyarországon ez az egyetlenilyen típusú kazettarendszer! Nem festett,hanem faragott.) Csiha Kálmán kolozsváripüspök szentelte fel 1996. augusztus 20-án. Amikor Ravasz László halálának 30.évfordulóján a kôbányai lelkész Bánffyhu-nyadon – a püspök szülôvárosában – hir-dette az Igét, Erdély akkori fôkurátora, atragikusan elhunyt Tonk István nem gyô-zött eleget beszélni a pesti vendégnek Mi-kó Imre mûködésérôl.

Gróf Mikó Imre kolozsvári temetéséntöbb ember vett részt, mint Kossuth Lajo-

sén, vagy Deák Ferencén... Ezer szervezet2000 küldötte haladt a menetben. A járdánpedig a megszámlálhatatlan nagy tömegkönnyezett. A temetést Szász Gerô püs-pökhelyettes végezte, aki sok éven át azosztrák hadseregben kényszerbesorozottközlegény volt.

1876. november 12-én többek közöttazt mondotta: „Gr. Mikó Imre szerette ha-záját. Egy férfiú, kinek elébe hullott rang,méltóság, kitüntetés, kit társadalmi állásafelülemelt a tömeg korlátozott felfogásán,kinek a világi vagyon, a gazdagság bizto-sított minden kényelmet, világ elôtti jólé-tet; e férfiú eldobta magától mindezeket,mert hazáját szerette.”

Példájából ma is tanuljon mindenki.Senki ne hivatkozzék nehéz gyermekkor-ra, külföldi jólétre! Mikó a szakadék mé-lyén sem hivatkozott próbatételeire. Nesiránkozzunk nehézségeinken! A tehetségkötelez. A jómód nagylelkûséget paran-csol. Minden református legyen méltóság-teljesen és hálásan büszke nagy elôdeire:Mikó Imrére, számtalan társára, s ma kö-vesse példáját!

Dr. Papp Vilmos

210 évvel ezelôtt született

Gróf Mikó Imre(1805–1876)

Nem tûrhetôIsten azt akarja, hogy egyenlôség álljonfenn az emberek között, s mindenkinekmeglegyen a szükséges, mégpedig úgy,hogy senkinek se legyen túl sok vagy túlkevés. Nem tûrhetô, hogy miközben so-kan hiányt szenvednek, egyesek fölös-legben tobzódjanak. Sokan annyira agyönyörnek szentelik minden képessé-güket, hogy értelmük egészen eltompul,elmegy az eszük. (Kálvin)

Page 9: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Nyolcvan-valamennyi évesen dédunokáinak tanítgatja kedvenczsoltárait, dicséreteit. Az örök élet távlata már félig valóság. Ta-lán az unokák és dédunokák miatti aggodalom teszi nehézzé aközeledô elválást. De az énektanítás által Isten még szórogatja ahit magvait gyermekszívekbe. ‘Nemzedék-rôl nemzedékre’ a gyakorlatban.

Reformáció – visszaalakítás, eredetirevisszaállítás. Talán a zsoltárok és dicséretekalakítják a jézusi sarokkövet az új nemzedékéletében. Lesz mibe visszaállítsa Isten ôketa jövôben. Lesz mibôl tovább formálja ôket.Most még a ‘dédi’ tanítgatásán keresztül.Egyszer majd abból a hit kivirágozhat szí-vükben, életükben.

Barátnôm még nincs ötvenéves. Négygyermekükbôl a legkisebb még általánosiskolás. Barátnôm sokat sportol, ápolónô,rendezett családi élete van, eleven gyüleke-zeti tag. Sûrû élete van. Minden a legjobbrendben. Szinte irigylésre méltó sokak sze-mében.

Nyári szünet elején orvoshoz megy, viszket a karján lévô anya-jegy. Két órával késôbb a bôrgyógyász mûtôasztalán találja ma-gát. Bôrrák. Sajnos már nem kezdôfázisban. Újabb mûtét, kivizs-gálások következnek. Pillanatnyilag ‘tiszta’ a teste, ezentúl vi-szont rendszeresen ellenôrzik. Egy napot sírt. Sok napot rágódott.Rendszeresen lázad a lelke.

A mindennapi élet örömteljes felszabadultsága eltûnt. Hirtelensok a bizonytalanság. De Isten mégis visszaállított egy érthetet-len, rég meg nem tapasztalt csendes nyugalmat szívében. Erreigyekszik támaszkodni, amikor ránehezedik jövôje. „Istenre bí-zom magamat, magamban nem bízhatom.”

Reformáció – visszaalakítás, eredetire visszaállítás. Küszködésútja, gödrök útja, de a fundamentum stabilan áll. Akkor is, ami-kor lelkünk elbukni hajlamos.

Kilencéves kislány. Már kétszer megjárta a halál árnyéka völ-gyét. Kezelôorvosa pszichológushoz küldte, feltételezve, hogyrejtett félelmekkel és bizonytalanságokkal telt gyermekrôl vanszó.

A pszichológus megkérdezte, nem félt-e egyedül a kórházban,mikor olyan rosszul volt. A kislány felháborodva válaszolt. Mi-tôl kellett volna félni? A szülei akkor is szeretik, amikor nincse-nek együtt. És amúgy is, az Úr Jézus mindig vele van, ezért so-ha sincs egyedül.

Reformáció – visszaalakítás, eredetire visszaállítás. Itt (még)nem volt mit visszaállítani az Úr Jézusnak. Itt talán mi, felnôttekszégyenültünk meg saját kicsinyhitûségünktôl, kérdéseinktôl, ké-telkedéseinktôl. Bennünk lett valami visszaállítva, hisz sok aka-dályt vagyok képes és hajlandó Isten meg én közém felvetni.Testi gyengeségemet, anyagi helyzetemet, örömömet, elégedet-lenségemet. De Isten napról-napra vár. Készen van visszaállíta-ni, visszaalakítani – hogy jobban formáljon kedve szerint. Amed-dig majd egyszer minden kétségünket, tökéletlenségünket ma-gunk mögött hagyjuk. Amikor már nincs mit visszaállítson, merta mennyei trónus elôtt dicsérhetjük s ott: végleg helyünkre le-szünk állítva.

Végül: Ma is nézem a sok menekültet a televízión. Elképzelhe-tetlen embertömeg, népvándorlás, vallási vándorlás, bizonyta-lanság. Semmi, senki sincs már a helyén. E zûrzavarban hiszem,vallom és látom Jézus szabadító, életet-alkotó erejét mindennapi

életutakban. Hiszem és vallom, hogy a nagyvisszaalakításra, az eredetire való visszaál-lításra várva élünk ma is. Amikor az, amitaz Úr Jézus elvégzett a Golgotán érted ésértem, végleg és teljesen helyére állít min-ket, s az emberiséget. Ezért reménységgelénekelhetjük:

Rád bízom, Uram, magam,Ó fogadj el engemet.Vágyaim, minden utamhadd adjam át teneked.Kôsziklaváram légy te nekem.Szívem erôs, ha te fogod a kezem.Szívem erôs benned és nem fél,Kôsziklaváram te legyél.

Kezedbe bízom magamTeveled szégyen nem ér.Csalódás nem éri azt,Aki te benned remél.Kôsziklaváram légy te nekemSzívem erôs, ha te fogod a kezem.Szívem erôs benned és nem fél,Kôsziklaváram te legyél.

Knolné Tüski Gabi

Reformáció

Kitol várom én minden oltalmamat (Sztárai Mihály) 9

Piliscsabán a Lelkiszolgálat Háza lehetôséget kínál gyüleke-zeteknek, ifjúsági csoportoknak, missziós szervezeteknek,erdei iskoláknak, iskoláknak, óvodáknak, egyéb csoportok-nak konferencia, továbbképzés, táborozás, lelki alkalom, pi-henés megtartásához. A ház egész évben igénybe vehetô25-55 fôs csoportok számára, elôzetes egyeztetés után. Vo-

nattal, autóbusszal, és autóval könnyen megközelíthetô. Elhelyezkedésébôladódóan a környék számtalan túrázási, és program lehetôséget kínál.

Kapcsolat: Hajdu Zoltán misszióvezetô2081 Piliscsaba, Kálmán Király út 16.

+36 26 373 987 • +36 30 946-8970 • [email protected]

Page 10: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Orizz meg minket gonosz erkölcsöktol,10

Keresztyén nevelés és oktatás

Augusztus 14-16. között került sor Berekfürdôn, a Megbékélés Há-zában a Szövetség idei országos konferenciájára, melynek témája acímben jelzett kérdéskör volt, kiindulva a Tit 2,7b igébôl: „Mutassneki a tanításban romlatlanságot és komolyságot”. Bár évek óta or-szágos konferenciáinkat Tahiban tartottuk, szerettük volna, hogy re-formátus iskoláink pedagógusai is részt vegyenek, ezért más hely-színt kerestünk. A meghívókat tagjainkon kívül még a tanév befeje-zése elôtt elküldtük a Tiszáninneni és a Tiszántúli Egyházkerület 61református iskolájának és óvodájának, remélve, hogy református pe-dagógusaink közül is lesz, akinek a téma a Szövetség megközelíté-sében is érdekes lehet.

A konferencia megnyitó áhítatát 14-én, pénteken dr. Tóth János,Békési Területi Szervezetünk elnöke tartotta, melyben Jézus példá-ján, a Márk 10. részében leírtakszerint intett arra, hogy nagyonfontos a gyermekeinkkel kialakí-tott kapcsolat, amire áldoznunkkell az idônkbôl. A templom és aziskola kapcsolata is erôsítésre szo-rul a legtöbb helyen, és ezen a té-ren presbitereinkre is vár a feladata szeretetben történô együttmûkö-désre.

Az elsô elôadást Papp Kornél, aZsinat oktatási irodavezetôje tar-totta. Számokkal alátámasztotta a hittan-oktatás fejlôdését az utóbbiévekben mind a kötelezô hittanoktatás területén a református isko-lákban, mind a kötelezôen választható hit- és erkölcstan vonatkozá-sában az állami iskolákban. Érintette a fakultatív hittan-oktatás hely-zetét is, amelyre továbbra is szükség van, részint amiatt is, hogy anem állami, ill. nem református iskolákra nem vonatkozik a kor-mányrendelet a kötelezôen választható hit- és erkölcstan oktatás be-vezetésérôl.

Ezután Ábrám Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület fô-gondnoka, a Miskolci Lévay Gimnázium igazgatója három fogalom-kör mentén számolt be azokról agondokról, melyek indokoljákegyházunk köznevelési rendszeré-nek továbbfejlesztését. Ezek a fo-galomkörök: küldetésünk, öröksé-günk és stratégiánk. A küldetéstnem az intézmény, hanem a gyü-lekezet kapja, amelyben ismernikell a küldôt, valamint a szándé-kot, a célt is. Az iskolákkal kapcso-latban szükség van a gyülekezetek„gazda-tudat”-ára. Örökségünkgazdag, hiszen 1948-ig iskoláink67%-a egyházi iskola volt, és ezen belül református iskoláink érde-me, hogy a Szentíráson tanították írni-olvasni a gyermekeket, nem-csak a kiválasztottak gyermekeit, mint a katolikus iskolákban, ha-nem a köznépéit. A stratégia körébe tartozik, hogy növelni kell azelkötelezett református pedagógusok számát és fejleszteni kell azegyházi intézmény-rendszer infrastruktúráját, amihez várhatóan EUpályázati lehetôségek állnak rendelkezésre.

Pintér Zoltán, a Karcagi Református Gimnázium tanára, dokto-randusz történelemkutató arról beszélt, hogy a történelem-tanítás hit-vallás nélkül nem ér sokat. Elôadása során idézte az EU egyik aty-jának, Schumannak a tételét, amely szerint Európában a demokráciavagy keresztyén lesz, vagy nem lesz demokrácia, csak totalitáriusrendszerek, vagy anarchia. A reformáció hatása a történelemre anemzeti nyelv és öntudat felébresztése révén érvényesült. A XX.század világháborúi szétzilálták a nemzeteket és nemzeti emlékeze-teikben éles ellentétek feszülnek. Vázolta karcagi református peda-gógiai tevékenységüket; általános iskolába 510, gimnáziumba ésszakközépiskolába 370 diák járt az elôzô tanévben.

A szombat reggel imaközösséggel, majd a reggeli után áhítattalkezdôdött, melyen dr. Bodnár Ákos sebész fôorvos, Szövetségünkdiakóniai tanácsadója szolgált a napi ige – 2Móz 29 és Mk 5,35-43– alapján.

Ezután Tóth Tamás, a Debrecen-Kossuth téri Egyházközség lelki-pásztora tartott elôadást a gyülekezetükben megalakított ifjúságipresbitériumról. Az elôadást nagy várakozás elôzte meg, még Király-hágómellékrôl is érkezett érdeklôdô, mert – akárcsak nálunk – prob-léma a presbitériumok idôsödése és az utánpótlás kinevelésére kere-sik az utakat. Az elôadó kifejtette, hogy a középiskolás és fôiskolai,egyetemi diákokból álló ifjúsági presbitériumot ôk is az utánpótlásérdekében szervezték meg 2006-ban, Lugosi János fôgondnok idejé-ben. Voltak a gyülekezetben olyan aggályok, hogy ez a gyülekezetkettészakadásához vezethet, de ezt azzal hárították el, hogy a szerve-zés presbitériumi döntés alapján indult el és tagjai tevékeny részt vál-lalnak a gyülekezet életében ifjúsági istentiszteletek elôkészítése,nemzeti ünnepek programjának összeállítása, nyári és téli táborokszervezése terén. Tagja konfirmált és legalább egy éve a gyülekezetiifjúsági alkalmakat rendszeresen látogató fiatal lehet. Szabályrende-letet is kiadtak, amely szerint az ifjúsági presbitérium 7 tagból áll,akik egyike az ifjúsági gondnok és akiket az „ifjúsági közgyûlés” vá-laszt meg. Részletek a www.verestemplom.hu honlapon érhetôk el.

Vele együtt érkezett a konferenciára korreferálóként Baló Anna12. osztályos tanuló, az ifjúsági presbitérium tagja is, akit 2014-benválasztottak meg. Tevékenységüket elsôsorban annak elôsegítésébenlátja, hogy a konfirmáltak beépüljenek a gyülekezetbe, az egyházizenében megjelenjenek ifjúságiénekek hangszeres kísérettel és agyülekezeti, ifjúsági táborokat jóprogramokkal lássák el. Segíteneka „nyitott templomok éjszakája”lebonyolításában és a havi egy if-júsági istentisztelet elôkészítésé-ben. Nehézségeiket sem titkolta el,amelyek fôleg a sok délutáni el-foglaltság, a nem túl sikeres felve-tések miatt akadályozzák mûkö-désüket.

Az ebédszünet elôtt kedves kul-turális élményben lehettek részesek a megjelentek. Egy Sárospatakkörnyékérôl érkezett alkalmi cigány együttes zenei és énekszolgála-ta üdítette föl a kánikulától kissé elpilledt testvéreket, amelybenkislánykák éneke mellett egy izraeli dallamra írt kórusmû, a Monti-csárdás és egyéb lelki énekek hangzottak el.

A Magyar Református Presbiteri Szövetség 14. Országos Presbiteri Konferenciája

Page 11: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Minden naponként fertelmes beszédtol (Huszár Gál) 11

Ebéd után Hámori Ádám, a KRE-TKF tanársegéde statisztikaifelmérések eredményeit ismertetve hivatkozott arra, hogy a szekula-rizáció, az egyháztól való elszakadás gyökereinek a vizsgálata aztmutatta, hogy legjobban a család akadályozhatja ezt meg; a reformá-tus iskolák hatása emellett kevésbé jelentôsnek mutatkozik. Rámu-tatott, hogy miért van különbség a népszámlálások 2003-as és 2011-es adatai között a református lakosság aránya vonatkozásában és ki-fejtette, hogy az arányt a 2011-es adatok pontosabban mutatják. Azoka statisztikák, amelyek más felmérésekbôl erednek és a megkérde-zettek születési éve szerint vannak csoportosítva, arra is rámutatnak,hogy ugyanaz a réteg csökkenô mértékben vallja magát aktív refor-mátusnak az eltelô idô folyamán.

Társadalmunkban növekvô számmal van jelen a cigány lakosság,ezért fontos a cigány ifjúság nevelésének minden lehetôsége. NagyKrisztina, a Wáli István Cigány Szakkollégium vezetôje beszámoltarról, hogy ez 2011 óta a felsôfokú tanulmányokat folytató cigányfiatalokat segíti. Eddig 18 hallgatójuk volt, most 29 új jelentkezôjükvan. Bemutatta munkatársaként Balogh Róbert lelkipásztor urat, akikét éve végzett a Debreceni Hittudományi Egyetemen, és szolgála-tait cigány testvérei között nagy örömmel és ambicióval végzi.

Dr. Judák Endre, a GödöllôiSzent István Egyetem docense,Szövetségünk presbiterképzési bi-zottságának elnöke a Mt 18,19-20és az 1Kor 12,12-27 alapján az egyakarat és a Krisztus-test fontosságáthangsúlyozta a képzési módszerek-rôl szóló elôadásában. A képzésáltalános vizsgálatánál 4 fontoskérdést vetett fel: 1. honnan szer-zed az információt? 2. milyen em-berképed van? 3. milyen istenképedvan? 4. vissztérhetsz-e Istenhez? Néhány képzési alkalom program-ját ismertetve ajánlott módszereket, melyek közös vonása, hogy azelôadásokra a meghívott gyülekezetek presbitereit kell bevonni, té-mák elôzetes meghatározása útján.

A konferencia pénteki és szom-bati napján az esti evangélizáció-kon Mihalina László mezôtúri lel-kipásztor szolgált. Pénteken aCsel 3,19-20 alapján arról segítettgondolkodni, mi lenne egyházi in-tézményeink nélkül? Mi lenne Is-ten nélkül? Lehetetlen bûneink nél-kül élni, amit illusztrál fiataljainkélete is, de ez nem függ az életkor-tól. A sokezer elkövetett bûnbôlnem szabadítanak ki a fogadkozá-sok sem. Felidézte a kisvárdai„Kontraszt” kiállítás kísérôfilmjét,amelyben egy hídkezelô kisfiát ál-dozta fel azért, hogy a hídon átha-ladó vonat ne szenvedjen balese-tet. Ezt a vonat utasai észre semvették, kivéve egyet, aki látta a zo-kogó apát. Isten is ezt tette Fiával;ki az, aki tudomást vesz errôl?

A szombati alkalmon a Róma7,21-25 felolvasásával rávezette agyülekezetet, hogy mindenkibenvan sötét utas, az eredendô bûn. A

megtérés megfosztja a bûnt uralmi helyzetétôl, de társbérletben élünkrégi természetünkkel. Verne Gyulának a „Tizenötéves kapitány” c.regényére utalt, amikor az alattomos hajószakács megbolondítja ahajó iránytûjét és nem oda megy a hajó, ahová a kapitány szerettevolna. A Gonosz azt súgja: ne törôdj vele, hova tart az életed. A Sá-tán vissza akar vinni elôzô életünkbe – harcolni kell rossz szokása-inkkal, kísértéseinkkel. A Gonosznak vannak praktikái: elbizonyta-lanít, mint a bûnbeesés elôtt, valóban ezt mondja Isten? A szekták iskiemelnek és fordítanak ki Igéket. Az a próbája a valódi keresztyén-ségnek: kicsoda neked Jézus?

A konferencia összefoglalásában dr. Szabó Dániel a 25 éves közel-gô jubileumunk jegyében európai kitekintést adott, amelyben büszke-ségre indított azzal, hogy a magyar reformátusság szinte egyedülálló-an egységes, jelentôs vallási tömböt alkot. Nekünk is fontos legyen azösszehangolódás végzettségtôl, életkortól függetlenül. Sajnos mamég 150 iskolánkból nem nagyon jönnek a templomba a gyermekek,amint errôl az elôadások is szóltak, de bennünket a reménység tegyenörvendezôvé (Róma 12,12); a könyörgések nem vesznek el.

A befejezô istentiszteleten igehirdetéssel Beszterczey András, aNagykunsági Református Egyházmegye esperese szolgált igehirde-téssel az És 43,1-2 Igét véve alapul. „Neveden hívtalak, enyém vagy”– ez azt jelenti, hogy Isten tulajdonában vagyunk, bár a Sátán kezeis nyúl felénk, azt hazudva, hogy az övé vagyunk. Két kedves törté-nettel is megvilágította mondani-valóját. Az egyik egy kisfiúrólszólt, aki épített egy kis játék vi-torlást, de figyelmetlenségbôl el-vesztette. Egy idô múlva megláttaa hajóját egy bizományi kereske-désben és megpróbálta visszasze-rezni, hiszen ô csinálta. A kereske-dô nem adta vissza, így édesapjakénytelen volt megvásárolni fiánaka kishajót. A másik egy börtönbenjátszódott, ahol egy megbízott, akitfelhatalmaztak arra, hogy egy ál-tala kiválasztott elítéltet szabadonengedtessen, kérdezgetve az elítélteket, kiderült, hogy mindegyikükártatlannak tartja magát, csak egy valaki volt, aki bûnösnek vallottamagát. A megbízott ezt az embert választotta ki, aki nem akarta el-hinni, hogy ôt szabadon engedik. Az igehirdetô kérte, hogy ha vanott valaki, aki bûnösnek érzi magát, vegye át Isten szabadító levelét.

A konferencia résztvevôinek csaknem mindegyike kipróbálta aberekfürdôi strand, termál- és élményfürdô remek szolgáltatásait is.Az ellátásért és a szállásért hálás köszönet illeti a Megbékélés Házavezetôjét és személyzetét.

SzS

Page 12: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Mely igen jó az Úr Istent dicsérni,12

A Királyhágómelléki és az Erdélyi Református EgyházkerületekPresbiteri Szövetsége az idén ismét közösen szervezte meg éveskonferenciáját.

A 2014-es konferenciához hasonlóan, amelyet Kolozsváron a Beth-len Kata Diakóniai Központban tartottak, idén is augusztus utolsóhétvégéjén, 28–30-án tartották közel száz presbiter részvételévelugyanott, Erdély és Partium számos vidékérôl.

A tavalyi esztendô konferenciájának fô témája a presbiteri tisztségvolt, míg az idén ennek folytatásaként a konferencia központi témá-ja „A testület (presbitérium) szerepe az egyházi életben” volt.

A regisztrációt, elszállásolást és ebédet követôen délután két óra-kor tartotta meg nyitó áhítatát Csûry István, a KirályhágómellékiReformátus Egyházkerület püspöke, aki igemagyarázatát a 2Mózes4,38-ra alapozta.

Az áhítatot követôen László Kálmán, a Királyhágómelléki, majdPályi József, az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szö-vetség elnöke köszöntötte a konferencia résztvevôit és a meghívottvendégeket. Jelen voltak az anyaországból a MRPSZ részérôl dr. h.c.Szabó Dániel nemzetközi tanácsadó, Váczi Gábor titkár és dr. Szilá-gyi Sándor ügyvezetô elnök, a Debreceni Egyházmegyei TerületiSzervezetet dr. Imre Sándor és Tóth Béla képviselte.

Az elsô elôadásból,amelyet dr. Bibza Gáboresperes tartott A presbité-riumok megalakulásánaktörténete címmel, megtud-tuk, hogy a presbitériumok-nak újszövetségi gyökereivannak. Fontos mozzanata reformáció idején a genfirendtartás megjelenése,amelynek szerzôje, Kálvina vezetôk négy feladatköreközött említi a presbitere-ket. Hazánkban az egyházkormányzati szervezetétluteránus mintára, konzisz-toriális rendszerben hozták létre, ahol a gyülekezet feje a földesúrvolt. Az elsô presbiteri testületet, presbitériumot Kanizsai Pálfi Já-nos pápai esperes hozta létre 1617-ben. Ugyanakkoz az is kiderült,hogy Erdélyben csak 1702-ben lett kötelezô a presbitériumok meg-alakítása, de száznyolcvan évet kellett várnunk, míg az 1881-1882-es Debreceni Alkotmányozó Zsinat megfogalmazta és elfogadta azsinat-presbiteri rendszerû Egyházalkotmányt, tudtuk meg az elô-adótól.

A péntek délután második elôadása is nagyon érdekesnek ígérke-zett, hiszen Presbiter – zsinat elv címmel dr. Kozma Zsolt nyugal-mazott teológiai tanár értekezett e téma kapcsán. Hangsúlyozta, hogyegyházunk nem demokratikus, mert azt Krisztus irányítja. Vélemé-nye szerint helytelen, ha a tisztségeket lelkészi és világi tisztségek-ként különböztetik meg; helyesebb a lelkészi-presbiteri jelzôk hasz-nálata. A presbiterek figyelmébe ajánlotta, hogy a presbitériumbanne csoportérdekeket képviseljenek, hanem mindenki felelôsséggel asaját véleményét képviselje. A lelkipásztor pedig ne éreztesse apresbiterekkel, hogy ôket beosztottjainak tekinti.

A jelenlévô presbiterek, lelkészek négy munkacsoportban folytat-ták megbeszélésüket az elôadásokon elhangzott témakörökben. Amunkacsoportos megbeszélés ismerkedéssel kezdôdött, a presbite-rek nehezen nyíltak meg, de erôt és isteni sugallatot kapva sokat éshosszasan elbeszélgettek az elôadások témáján, majd külön-külön

kiértékelték és megosztották a csoportokban elhangzottakat. A to-vábbiakban a csoportvezetôk beszámoltak a csoportjukban folyta-tott beszélgetés tanulságairól.

Az esti áhítat igemagyarázatát Fazakas Zsolt lelkipásztor a 2Mó-zes 18,13-15 alapján tartotta.

A presbiteri konferencia második napja dr. Szabó Dániel MRPSZnemzetközi tanácsadó áhítatával vette kezdetét az Ézsaiás 54,2-3alapján: „Széles helyet keress sátradnak, feszítsd ki sátorponyvádatteljes szélességükben! ...” megjegyezve, hogy az a fennsík, ahol ben-nünket megtalál Isten idézett felszólítása, gazzal teli, és elôször he-lyet kell tisztítsunk a sátornak, védekezve a gazok újratelepítése el-len. Idézte Illyés Gyula versét a reformációról és rámutatott, hogyreformációs örökségünk és anyanyelvünk megôrzése adott csonto-zatot a részekre szakadt magyar népnek.

A konferencia dr. Juhász Tamás nyugalmazott teológiai tanár elô-adásával folytatódott, amelynek címe Krisztusi testvériség. Egyhá-zunk döntéshozó testületei volt. Az elôadás központi gondolatakéntazt hangsúlyozta, hogy Krisztus él és uralkodik. A presbiterek „krisz-tokratikus” testvériségben kell, hogy szolgáljanak, ami öntudatoshatalmat is jelent. Ennek korlátaiként idézte a II. Helvét Hitvallást,amely szerint az egyház nem struktúra, hanem organizmus, melyetKrisztus kormányoz, így a hatalmat is csak Krisztus nevében lehetgyakorolni. A közelgô királyhágó-melléki presbiter-választások so-rán olyanokat kell keresni, akikben a gyülekezet krisztusi vonásokatlát. Törölni kellene az alá- és fölérendeléseket; a különféle tanácsokcsak végrehajtók legyenek. A szervezeti piramisban a gyülekezetek-nek kellene lenniük legfölül.

Köszöntések következtek a testvéri Presbiteri Szövetségek képvi-selôinek részérôl, a MRPSZ részérôl dr. Szilágyi Sándor ügyvezetôelnök beszélt az aktuális hírekrôl, amelyek jelenleg foglalkoztatjáka szövetséget. Megtudtuk, hogy jelenleg négy kérdéskör az, amelykiemelkedô fontosságú: a menekültek ügye, az ukrajnai helyzet, aziszlám terror támadások és a hit- és erkölcstan oktatása.

A Kálvin Könyvkiadó jelen volt a konferencia két napján, standotalakítva ki a folyosó egyik részén, ahol számos kiadvány várta apresbitereket. Fodor Csaba, a könyvkiadó terjesztési osztályánakvezetôje részletesen mutatta be a jelenlévôknek az intézményt és akiadványokat.

Az ebédet követôen került sor A testületrôl, presbitériumról mintcsapatról elôadásra, amelyet dr. Kiss Jenô teológiai tanár és KállayCsaba lelkipásztor mutattak be. Kelta rajzokra utalva, dr. Kiss Jenôa presbiteri gyûlések formájául a körben ülést ajánlotta. Négy elemetjelölt meg, amelyek jó, ha jellemzik a presbitériumot: személyes fej-

lôdés, a presbitériumnak mint csoportnak a fejlôdése, jobb ráhango-lódás a feladatra és része legyen munkájuk. Kállay Csaba lelkipász-tor a lelkészt a jó edzôként tekintve, a presbiterek felelôsségét a kö-vetkezô területeken látja: információ gyûjtése a gyülekezetben, bib-

Közös presbitertalálkozó Kolozsvárott

Page 13: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Felségednek, én Uram, énekelni (Sztárai Mihály) 13

liaórákon, kóruspróbákon való részvétel, hangos imádság gyakorlá-sa, részvétel bibliaiskolai sorozatokon, munkatársak képzése, épüle-tek, infrastruktúra gondozása, könyörületesség.

A 37 fokos nyári kánikula sem vette kedvét a lelkes csapatnak, akikdélután öt órától Kolozsvár központjának nevezetességeivel ismer-kedtek a kolozsvári presbiterek kalauzolásával.

A városnézést követôen esti áhítat következett dr. Kiss Jenô teo-lógiai tanár, lelkipásztor igemagyarázatával, aki a Zsolt. 133-ra ala-pozta azt, amelynek az üzenete: egység és közösség és az az áldás,amit ezek eredményeznek.

A konferencia vasárnapja a Farkas utcai református templombanfolytatódott, amely egyben a záróünnepség is volt. Az ünnepi isten-

tiszteleten Gáll Sándor püspöki kan-cellár hirdette Isten üzenetét a Zsolt.71. alapján. Az Úrvacsora sákramentu-mának kiszolgáltatását megelôzôenFazakas Zsolt lelkipásztor ágendázott,majd elôbb a gyülekezet tagjai, azt kö-vetôen a két egyházkerület presbitereirészesültek az ünnepi Úrvacsorában.

A tartalmas ebéd elfogyasztása utána kis csapat elindult otthonaikba, hogyelvigyék a három nap alatt megszerzettgazdag lelki táplálékot családjaik, gyü-lekezeteik körébe. Soli Deo Gloria!

Tóth Zsigmond Bélaa KREK PSZ sajtóreferense

Kedves Testvérek! El tudnak képzelni csendesnapot több, mint 4000résztvevôvel? El tudják képzelni, hogy ez a tömeg fegyelmezettenrészt vegyen minden lelki alkalmon és elôadáson? El tudják képzel-ni, hogy mosolyogva, sorsuk keserves voltát elfeledve, együtt dícsér-jék az Urat? Nos, aki részt vett Kárpátalján, Péterfalván az egyház-kerületi családi csendesnapon, ilyen képet ôrizhet meg a szívében.

Augusztus 22-én rendezte mega Kárpátaljai Református Egyház-kerület és a Kárpátaljai Reformá-tus Presbiteri Szövetség egészna-pos családi konferenciáját a Tiszamelletti városban. A nyitó áhítatotfôtiszteletû Zán Fábián Sándor kár-pátaljai püspök úr tartotta a 146.Zsoltár alapján. Felhívta a figyel-met arra, hogy a zsoltár írójánakéletcélja volt dícsérni az Urat és ezaz életcél, a dicséret öröme kell,hogy átjárjon minden résztvevôtitt is. Gyermekeinket is, mint azÚrtól kapott jutalmainkat erre kellnevelni. Ne legyen kérdés a család-ban a bibliaolvasás, a hittanra já-rás, a konfirmáció. Becsüljük megajándékként a házasságot, ígérjük oda magunkat Istennek, mint az Ôteremtményei. Ez a csendesnap egész Kárpátalja bizonyságtétele ar-ról az Úrról, akit segítségül hívhatunk ezekben a nehéz idôkben.

Közös ének után fôtiszteletû dr. Fekete Károly tiszántúli püspökúr tartott elôadást „Egyedül Krisztus” címmel. Bevezetôjében elô-adását úgy jellemezte, hogy az egy „kiterjesztett hittan-óra” lesz atémáról. Mit jelent az „egyedül” szó? Egyedül Istené legyen a dicsô-ség emberek elôtti hajbókolás, lényegtelen dolgok hangsúlyozásahelyett. Miért nevezzük Krisztust üdvözítônek? Neve minôséget je-lent! Jézus annyit jelent: Jahve megszabadít, Krisztus: messiás, fel-kent. Ô a történelemben is egyedüli volt, akinek a világ értékelésealapján – pl. Ô az elsô „hippi”, Ô egy szupersztár stb. – nem áll

össze a róla alkotott kép, mertnincs bennük az üdvözítô elem.Szekták is gyakran részeket ragad-nak ki Krisztus jellemzôi közül,kisajátítják valamely nemzet szá-mára (pl. „magyarok Istene”), má-sok inkább magukban bíznak vagyegyoldalú képet alkotnak Róla,amivel megtagadják Ôt. A refor-máció elvetette a „Megtartó” jel-legnél a mellérendeléseket, úgy,mint a szentekét, egyházatyákét,Szûz Máriáét, amelyekkel a rómaiegyház háttérbe szorította Krisz-tust. Aki Ôt követi, annak életébenkövetnie kell az ô prófétai, papi éskirályi tisztét a maga életében. Aprófétai tiszt jelenti a készséget a bizonyságtételre és hitvallásunktisztán való megôrzését; a papi tiszt jelenti a híd szerepét a társada-lom rétegei között józan egyensúllyal, hordozva kiváltságunk tuda-tát; a királyság pedig azt jelenti, hogy felemeljük embertársainkat,

Családi csendesnap Kárpátalján

Page 14: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

méltóságot adva nekik, és fáradozva jó sá-fárként a teremtett világban.

Az elôadás után dr. Vaczkó László fôor-vos, a Keresztyén Egészségügyi Központ fô-igazgatója tett bizonyságot hitérôl. Hangsú-lyozta, hogy a keresztyének életében kez-dettôl fogva Isten jelenléte volt a fontos,nem a törvény. Ezt ô is megérezte és megté-rése – bár hosszú folyamat végén – de ennekfelismerése árán ment végbe. Nem a közre-mûködôk voltak a fontosak. Ezt példával isillusztrálta: az orvosi gyakorlatban közis-mert, hogy ha a beteg meggyógyul, a hozzá-tartozók dícsérik, ha viszont meghal, min-denki szidja az orvost. Elmondta, hogy 1992-ben jó ajánlatot kapott Magyarországrólcsaládi orvosi állásra, de Isten az övéi szol-gálatára bíztatta, így maradt. Azóta is Istenakaratát keresi, ahogyan az Igében áll: „Bíz-zál az Úrban teljes szívbôl, és ne a magadeszére támaszkodj!” (Péld 3,5) Nagy hatás-sal volt rá a „Quo Vadis” c. filmnek az a je-lenete, amikor a Rómából menekülô Péterszembe találkozik Jézussal, akitôl megkér-dezi: „Hová mégy, Uram?” És Jézus vála-szol: „Rómába, hogy ott újra megfeszítse-nek!” Van, amikor nincs munkánk, nincs re-ménységünk, de adjon erôt az Ige: „Nekünkpedig a mennyben van polgárjogunk, ahon-nan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözí-tôül” (Fil 3.20).

Ezután zacskókban osztogatott szendvics-ebéd következett, majd ifjúsági zenekarokszolgáltak a színpadon. Különösen szép volta nálunk sem ismeretlen „Credo” együttesmintegy félórás szolgálata Ivaskovics Józsefvezetésével.

Ezt 9 csoportban tematikus elôadások ésbeszélgetések követték. A témák a követke-zôk voltak: Házaspárok: Krisztus mint meg-tartó a családban; Szépkorúak: Krisztusmindvégig megtartó; Közéleti szereplôk:Krisztus mint megtartó a bizonytalanság-ban; Fiatalok: Krisztus a megtartó döntése-

inkben; Gazdálkodók és vállalkozók részé-re: Krisztus mint megtartó a vállalkozás-ban; Szenvedélybetegek: Krisztus mint meg-tartó a kísértésben; Fogyatékkal élôk: Krisz-tus mint megtartó az erôtlenségben; Taná-rok, oktatásban résztvevôk: Krisztus mintmegtartó a nevelésben; Gyerekek: Jézus azén barátom és megváltóm. Az elôadók azanyaországból, Kárpátaljáról, Szlovákiábólés Romániából érkeztek. Nagyon sokan hall-gatták Zsinatunk világi elnökének, dr. Hu-szár Pálnak a „szépkorúak”-nak tartott elô-adását, amelyben saját életének néhány,Krisztushoz vezérlô eseményérôl is beszá-molt.

A befejezô evangélizációs alkalom elôttkedves mozzanat volt, amikor felszólítottáka megjelent férfiakat, csatlakozzanak egyénekkari szolgálathoz, amelynek keretébena mintegy 300 vállalkozó szellemû férfitest-vér elénekelt három olyan zsoltár-szerû éne-ket, amelynek szövegét ugyan kézhez kap-ták, de dallamát nem ismerték. A fôpróbánaztán kiderült, hogy ismert népdalok dalla-mára írták a szöveget, amelyek felismeréseután az „alkalmi” kórus kis zenekari kíséret-tel dörgô hangon csodálatos élményt nyújt-va zengte:

Kárpátalja, de szép haza,Árpád vezér szép, nagy honaKárpátalja, de szép haza,A magyarok védbástyája!

A magyar nép panaszkodikés csak olykor imádkozikA magyar nép panaszkodikés csak olykor imádkozik.

Imádkozni kéne inkábbSzívetekben hálát adván,A mennyei Úristenhez,ki annyira szeret minket!

SzS

Vedd el a mi szívünknek hitetlenségét,14

Szeptember 5-én került sor Sólyomkôvárona presbiterek hagyományos ôszi találkozó-jára.

Forró László egyházkerületi fôjegyzô hir-dette Isten Igéjét a megnyitó áhítaton azEzékiel 44,15 verse alapján: „...akik szenté-lyemben végezték tennivalójukat, amikor Iz-ráel fiai tévelyegtek, ôk elém járulhatnak,hogy szolgáljanak engem...”. Isten szolgáivagyunk mind. De mindig kérdés az, hogykik szolgálhatják Istent? Kik járulhatnakszíne elé? Az Ószövetségben a léviták kap-ták azt a nemes megbízatást, hogy Isten és atemplom szolgái legyenek. Ma sokan mond-hatjuk magunkról, hogy Isten szolgái va-gyunk. De ki is a szolga? Aki urának érde-két szem elôtt tartva, mindent az ô akarataszerint cselekszik. A földi szolgák ezt a szol-gálatot sokszor kényszerbôl végzik, de Istenszolgái csakis szabad akaratból tölthetik behivatásukat. Szolga vagyok, de nem szabadakaratból e világra nézve, és eközben szolgavagyok szabad akaratból Istenre nézve.

Az áhítat után a Kémeri Ifjúsági Csoportszolgált közöttünk énekekkel és szavalatok-kal.

Tóth András egyházmegyei PSZ elnök há-zigazdaként köszöntötte a vendégeket és amegjelent presbitereket. A számbavétel so-rán kiderült, hogy 150 résztvevô jelent mege találkozón.

Dr. Szilágyi Sándor, a Magyar ReformátusPresbiteri Szövetség ügyvezetô elnöke arróltartott elôadást, hogy „Van-e jövôjük a pres-bitériumoknak?”. A Biblia arról beszél, hogymár az Ószövetségben Isten azt parancsoltaMózesnek, gyûjtse össze a nép véneit, akik-nek bölcs tanácsait követve vezesse a népet(2Móz 3,16-18; 2Móz 18,21-22). Az Újszö-vetség korában az apostolok is igyekeztek aszolgálatokat megosztani: volt, aki az ige-hirdetéssel foglalkozott, mások az úrvacso-ra elkészítésével, mások a diakóniával, má-sok a vigasztalással.

A reformáció korában Kálvin János nagyhangsúlyt fektetett a presbitérium szolgála-tára, akik nemcsak az egyházközség kor-mányzását végezték, hanem Genf városánakvezetésébe is befolyással bírtak.

A presbitériumnak mindig volt, van és leszjövôje. Csak a megfelelô személyeket kellmegtalálni és kiválasztani. Sokszor szûkébenvagyunk a megfelelô embereknek. Egyregyakrabban találkozunk a passzív magatar-tással: nem vállalják a presbiteri tisztséget,mert nem akarnak felelôsséget vállalni sem-miért, nem akarnak „kalapolni” és „kéreget-

Ôszi találkozóSólyomkôvárott

Page 15: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Világosítsd meg elménknek nagy setétségét (Huszár Gál) 15

ni”, nem akarják szabadidejüket az egyház dolgaira „pazarolni”. Mittehetünk? Beszélnünk kell a presbiteri tisztség fontosságáról. Bíz-tassuk híveinket, hogy nôket is válasszanak presbitereknek, hisz azô körükben nagyobb az elhivatottság és szolgálatkészség érzése.

A református egyház célja: hitre juttatni a presbitereket, ismere-teiket bôvíteni konferenciák és képzések által, munkamegosztás alelkipásztor és a presbitérium tagjai között.

Az elôadás után a résztvevôk meghallgatták hangfelvételrôl D.Szabó Dánielnek, a Magyar Református Presbiteri Szövetség voltelnökének rövid bizonyságtételét a Magyar Református Egyház ér-tékérôl és jövôjérôl a Kárpát-medencében.

A Presbiteri Konferencia zárszavát jómagam foglaltam össze. ABibliaolvasó Kalauz aznapi Igéjét olvastam fel, amely Jézusnak je-ruzsálemi bevonulását tárta elénk. A közismert jelenetnek van egysokatmondó része, amikor Jézus elküldi két tanítványát a közelifaluba, hogy hozzanak el egy szamárcsikót. Munkamegosztás. Eztpéldázza Jézus cselekedete is. Nem ô megy el a szamárcsikóért – bármegtehette volna –, hanem tanítványokat küld a szolgálatba, hogyôk is megtapasztalják a csodákat. Ebben az esetben a szamárcsikógazdája engedelmeskedik a tanítványoknak, akik Jézus kérését tol-mácsolva, elhozhatták a szamarat. Ha Jézust képviselem a világban,ha mindent az Ô akarata szerint mondok és aszerint élek, megnyílnak

elôttem a kapuk és csodák történnek körülöttem. Erre kell gondolja-nak a presbiterek is, amikor az egyház szolgálatába állnak. Krisztuskövetségében járunk és mindent Ôérte és Ôreá nézve cselekszünk.

A találkozó szeretetvendégséggel zárult, ahol testvéri közösség-ben, tartalmas beszélgetések mellett fogyaszthattuk el a finom ebé-det. Ezúton is köszönjük a szervezôknek és a segédkezôknek a fá-radságos szolgálatot. Istené legyen a dicsôség!

Szônyi Levente, esperes

Ôszi találkozó Sólyomkôvárott

Luther Márton (1483–1546) wittenbergi reformátornak két verssoratalálható a fejléc fölött, az Ige kôszálként megáll kezdetû a Reformá-tus Énekeskönyv (továbbiakban RÉ) 390,4., a másik a 217,3. verse

(Bízunk azért az Istenben...).Szegedi Kis István (1505–1572)laskói prédikátor, baranyai szu-perintendens Ne légyünk setét-ségben verssora a RÉ 368,1.énekébôl, az Igéddel taníts min-ket kezdetû sor a 368,3-ból szár-mazik. Pap Benedek, akinekéneke 1570 táján keletkezett, aRÉ 240,5. verse. A magyar re-formáció kiemelkedô énekszer-zôje Sztárai Mihály (+1575),egykori pataki diák Baranyábanés Szlavóniában 120 protestánsgyülekezetet alapított. Gyulán

és Pápán is szolgált. Azsoltárokat és énekeithegedûvel kísérte. Idé-zett sorait (Mindenko-ron áldom az én Ura-mat..., Mely igen jó azÚr Istent dicsérni..., Ró-lad, Uram, akik megem-lékezünk...) a RÉ-nekkövetkezô énekeibôlidéztük: 254,1; 255,1;255,7. Huszár Gál(1512–1575) reformá-tor, énekszerzô, nyom-dász, szuperintendens,a Heidelbergi Káté hit-vallási irat fordítója.

Két idézett verse (Vedd el a mi szívünk-nek hitetlenségét..., Ôrizz meg minketgonosz erkölcsöktôl...) a RÉ 372,5., és a432,5. verse. Szkhárosi Horvát András(?–1549) zempléni prédikátor elszánt,gazdagokat kritizáló lelkész volt. Veddel már mirólunk... sora a RÉ 380,10.versében szerepel. Szepetneki János(+1555) Csak az igaz hitben... kezdetûsora és éneke a prédikátor mártírhalálaelôtt készült, mely bátorítás a halál el-len. Megrendítô testamentumos éneke aRÉ 399,1. verse.

(bl)

VVeerrsseess--éénneekkeess vvaalllloommáássaaiinnkk sszzeerrzzôôiirrôôll

Luther Márton

Szegedi Kis István

Sztárai Mihály

Page 16: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Bízunk azért az Istenben,16

„Menekültek pedig mindig lesznek veletek” – akár így is idézhet-nénk Jézus szegényekre vonatkozó szavait (Mt 26,11). A kiváltóokok sem sokat változtak az idôk folyamán: üldözések, háborúk,természeti katasztrófák okozta szükséghelyzetek, valamint a meg-élhetés gazdasági tényezôi, amelyek egy másik országban jobbkilátásokkal kecsegtetnek. A felsorolás két végpontja is jelzi,hogy különbséget lehet tenni az önként vállalt kivándorlás és akikényszerített menekülés között.

Az elôbbi kategóriába tartozik az iparilag, gazdaságilag fejlet-tebb országokba munkavállalás céljából történô bevándorlás,amely mögött legtöbbször a befogadó országoknak az az érdekeis állhat, hogy így olcsóbb munkaerôhöz jutnak, ill. olyan mun-kák elvégzéséhez nyernek munkaerôt, amelyre a helybeli lakos-ság már nem szívesen vállalkozik. Magyar példaként ide sorol-hatjuk a múlt század fordulóján Amerikába történt tömeges ki-vándorlást, vagy korunk ún. „vendégmunkásait” és bevándorlóit,

Menekültügy, migráció bibliai és teológiai etikai nézôpontból (I.)

Az eddigi beszámolóinkban is folyamatosan hírt adtunk arról,hogy Szövetségünk cigánymissziós szolgálata együtt munkálko-dik a Koreai Presbiteriánus (református) Egyház egyik misszio-nárius családjával (Rev. Young Choy, Anna, Lidike), akik mártöbb, mint 10 éve végzik közöttünk hûséges szolgálatukat.

Ennek a szoros kapcsolatnak a része, hogy ismételten látogatócsapatokat kapunk részben közvetlenül Koreából, részben azEgyesült Államokból, ahol igen jelentôs számú és nagyságrendûkoreai gyülekezet él.

Így történt, hogy június 29-tôljúlius 8-ig Philadelphiából vol-tak látogatóink a Youngsanggyülekezetbôl. Ez a közösség5000 lelket számlál, s mintegynegyvenen végzik közöttük alelkipásztori és gondozói szolgá-latot. 26 fôs ifjúsági csoportotküldtek, olyan fiatalokat, akikmár nem is mindnyájan beszél-tek koreai nyelven. A megvaló-sult cél egy bibliai angol nyelvûtábor volt, melyben együtt él-tek, laktak, tanultak tíz napon áta mi fiataljainkkal és angolul tanítottak az érdeklôdô és a nyelv-bôl már keveset ismerô cigány fiataljainknak. Nagy öröm és ál-dás volt a tábor mindenki számára.

Július 8-tól július 11-ig Olaszországból, a milánói Koreai Egy-ház tagjai látogattak meg 28-an, akik mind nagyon tehetségesénekmûvészek és elôadók voltak. Végiglátogatták cigánygyüle-kezeteinket, játszottak a gyermekeikkel és tanították az egész kö-zösséget, esténként pedig a falvak kultúrházait kaptuk meg kö-zös alkalmainkra, ahová az egész község is meghívást kapott,mind az egyház, mind a Polgármesteri Hivatal munkatársaivalegyütt. A nagyon gazdag és értékes zenei anyagok elôadása utánés közben evangéliumi megszólítással fordultak az egész faluközösségéhez.

Augusztus 3-tól 11-ig Koreából a Bundang Wori Church 9 tagúközössége látogatott meg, akikkel együtt érkezett Kim Sop Yeunzenetanár és zeneszerzô nôtestvérünk is.

Ô egész évben velünk kíván maradni és gyülekezeteink fiatal-jait fogja zenére és éneklésre tanítani. Egyik nagy községünk ve-

zetôi (Tiszakarád) már meg is hívták, hogy a helyi iskolában isadjon órát az iskola tanulói számára. Nagy odaadással kezdte mega magyar nyelv tanulását is, ôt majd a következô számunkbanszeretném bemutatni.

De nem csak a mi közösségeinket látogatták ilyen sokan, ha-nem a mi zenészeink, énekeseink is elutaztak többen Berekfür-dôre, a Presbiteri Szövetség 14. Országos Konferenciájára, au-gusztus 15-én. Nagy szeretettel hívtak és vártak bennünket, és a

Debreceni Cigány Szakkollégi-um vezetôjének, Nagy Krisztiná-nak elôadása után kaptunk bi-zonyságtételi lehetôséget, szin-te illusztrálva az elôadásban iselhangzottakat. Ott átélhettük,hogy más-más társadalmi kö-rülmények között is azonos lel-kületû életeket formál JézusKrisztus evangéliuma. Most acsoportunknak néhány tagjátemlítjük csupán, vagy, akik elô-ször voltak velünk. Így BuraiSándorné Iluskát és két muzsi-kus gyermekét, Nándit (hegedû)

és Laurát (cselló), akik a testvéri különszámon túl teljes szívvelegyütt muzsikáltak a többi cigánytestvérrel. Talán szabad mégBukó Tamásék 4 apró és növendék gyermekét is megemlíteni,akik szólóban és együtt is meghatóan és megragadóan szolgáltak.

Julika és most érettségizett nagyon tehetséges leánya, AnikóOlaszliszkáról, illetve Bukó László Sátoraljaújhelyrôl gyülekeze-teink lelki munkásaiként voltak jelen, megnyilatkozásaik és ze-nei szolgálataik mindnyájunkat gazdagított. Hálásak voltunkBurainé Iluska bizonyságtételéért is.

Ezeken a „kiszállásokon” ha nem is lehet mindenki jelen, még-is az egész gyülekezet számára örömet és megerôsödést jelente-nek. Igen nagy ajándék, hogy maga a Zsinat Missziói Osztálya isszervez ilyen találkozókat. Nt. Dani Eszter és munkatársai nemcsupán adminisztratív, szervezôi segítséget és anyagi támogatástjelentenek, hanem lelki, missziói látást is hordoznak a cigány kö-zösségek felôl. Isten áldását kérjük mindnyájuk életére és hálá-san köszönjük Szövetségünk meghívását és támogatását is.

Dr. Szabó Dániel

Koreai Testvéreink és cigány testvéreinknyári látogatása

Page 17: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

És nem a mi érdemünkben (Luther Márton) 17

akik mind az öt kontinens fejlett ipari álla-maiban megtalálhatók. Tömeges méreteinélfogva ez a jelenség éppen a befogadó orszá-gokban jelenthet problémát az etnikai arányok és a vallási-kultu-rális különbségek miatt. A magasan képzett bevándorlók eseté-ben beszélhetünk ún. „agyelszívásról” is, amely a befogadó or-szág számára azzal a gazdasági elônnyel jár, hogy a képzési költ-ségeket megspórolva jut jól képzett munkaerôhöz. Ebben a kate-góriában viszont reális lehetôsége van egy idô után a hazatelepü-lésnek, minthogy a kivándorlók nagy része eleve csak átmenetiállapotnak tekinti a külföldi munkavállalást, mivel megtakarítá-sait a legtöbb esetben szülôföldjén hatékonyabban tudja felhasz-nálni. Az értelmiségi munkavállalók esetében ez a visszaáramlásmég inkább hasznos lehet az anyaországnak, a megszerzett nyelvés a szakmai tudás, tapasztalat miatt.

Menekültekrôl sajátos értelemben azonban csak az üldözések,háborúk, vagy természeti katasztrófák áldozatainak esetében be-szélhetünk. Helyzetük az elôzôekhez viszonyítva annyiban más,hogy ôk nem önként, megtervezetten hagyják el szülôföldjüket,hanem kényszerítô körülmények hatására, kiszolgáltatottan. Ezekközött a politikai, vagy vallási kisebbség üldöztetése áll az elsôhelyen. A hatalmi struktúrák változása szükségszerûen teremtimeg az új ellenségképet, amellyel az új hatalom le akar számolni.

A történelmi példák azt mutatják, hogy a jobb társadalmi ésanyagi helyzetben lévôk hagyják el elôször a változások színte-rét, hiszen ôk magukkal tudnak hozni bizonyos értékeket, amivelaz újrakezdést egy másik országban biztosítani tudják. A legki-szolgáltatottabbak a szegények, de különösen is a nôk és a gyer-mekek. A minden kockázatot vállalók ki vannak szolgáltatva azún. „segítôk” lelkiismeretlen haszonszerzésének is, amint azt aközelmúlt tengeri katasztrófáinál és az embercsempészek üzletimanipulációinál láthattuk.

Másfelôl a befogadó államok határvédelmi politikája is érthe-tô kerítést jelent, mivel ezeknek a kormányai joggal hivatkozhat-nak a saját népük biztonságának szempontjaira. Az etikai és jogiproblémák nehézsége annál a különbségtételnél jelentkezik, hogykik azok, akiknek a befogadása valóban életmentést jelent, vagycsupán életminôség javulást.

Felveti továbbá azt a globális felelôsséget, amely a megoldástnem a menekülésben, hanem az embertelen struktúrák megvál-toztatásának kikényszerítésében látja. A régi metafora szerint ahajót kell megmenteni az elsüllyedéstôl, és nem a mentôcsónako-kat túlterhelni, amely majd azok biztos pusztulásához vezet. Azok és okozat tisztázásánál nem mellôzhetôk az olyan tisztességeselemzések sem, amelyek rámutatnak azokra a külsô hatalmi ma-nipulációkra, amelyek egy-egy veszélyeztetett térség katonai éstársadalmi instabilitásához vezettek és ezzel elindították a kény-szerû migrációs hullámokat.

Nem volna helyes a következményeket kizárólag azokra a né-pekre ruházni, akiket nem terhel felelôsség a helyzet elôidézésé-ben. A teológiai etika ezt a kérdést is csak az igazságosság ésszeretet dialektikájában tárgyalhatja.

Bibliai analógiákA bevezetésben említett örök problémát nyomon követhetjük mára bibliai idôkben is, különösen az ószövetségi elbeszélésekben.A héber nyelv GéR és TÓSáB (idegen, jövevény) szavai gyûjtô-fogalmakként jelölik meg az Izrael népe között tartózkodó nemizraeli lakosokat. A törvény védelmét az özvegyekhez és árvák-

hoz hasonlóan terjeszti ki rájuk is az ó-izraelijogrend (5Móz 10,18-19). A sabbat év termé-sébôl nekik is juttatni kell (3Móz 25,6) és a

menedékvárosok adta védelem ôket is megillette (4Móz 35,15).Ennek az emberiességi törvénynek a magyarázata, hogy Izraelmaga is jövevény volt Egyiptom földjén, sôt a honfoglalás utánsem vált tulajdonává a föld. Ez az ideiglenesség és átmenetiségszimbolikussá is vált Izrael önértelmezésében. A földhöz kötôdôkánaáni kultuszokkal szemben ôk éppen ebben az exodus állapot-ban élték át JAHVE szüntelen vezetését és védelmét. A letelepe-dés hamis biztonságának vallási veszélyét a kôtemplom építésé-nek prófétai elutasítása jelzi majd. Dávid építkezési tervére Nátánpróféta szavain keresztül ez az isteni válasz érkezik: „Te házatakarsz nekem építeni, hogy abban lakjam? Hiszen attól kezdve,hogy kihoztam Izrael fiait Egyiptomból, nem laktam házban mind-máig, hanem csak hajlékomban, a sátorban jártam” (2Sám 7,5-6). A jövevény létforma alkalmas magának az emberi életútnakkifejezésére is (1Móz 47,9). Erre utal az Újszövetség is, amikora hit hôseit olyan úton járó embereknek nevezi, akik „idegenek(xenosz) és jövevények (parepidémosz) a földön” (Zsid 11, 13).

A menekülési történetek a Bibliában legtöbbször megmenekü-lési híradások is, így mindig Isten gondviselésének tanúbizony-ságai. A menekült státusznak szinte valamennyi késôbbi formájá-ra találunk analógiákat a bibliai elbeszélésekben. A természeticsapás, a szárazság okozta éhínség elôl menekül Moáb földjéreElimélek és Naomi (Ruth 1,1-5), a Saul elôl bujdosó Dávid pe-dig politikai menedékjogot kér Ákis királytól (1Sám 21,11-15).De az Újszövetség tudósít arról, hogy maga Jézus is átélte csa-ládjával együtt a menekült státuszt Egyiptomban (Mt 2,13-15).Csodálatos meneküléseket élt át Pál apostol is, amikor a damasz-kuszi városfalon kosárban eresztették le (2Kor 11,32), vagy ami-kor a cselszövôk terve ellenére menekítették ki Jeruzsálembôl(ApCsel 23,12-22). A tömeges menekülésre pedig éppen a jeru-zsálemi ôsgyülekezet lehet a történelmi példa, akik a szent város

római ostroma elôl Pellában települtek le. Ennek a hátterébenfeltehetôen a Mk 13,14 apokaliptikus jövendölése állhat: „akikJúdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe.” Az apokaliptikusbeszédmód tágabb kortörténeti szövegkörnyezete arról szól, hogyKrisztus gyülekezete osztozik a kor megpróbáltatásaiban, a há-borúk és üldözések fenyegetettségében, de ez még nem a vég ésIsten a menekülést is elôkészíti számukra. Mindez vigasztaló ésbátorító üzenet lehetett az egyház késôbbi szorongatott helyze-teiben is, mivel itt tapasztalta meg, hogy Isten erôs vár és biztosmenedék a nyomorúság idején (Zsolt 46, 1-4).

(Folytatjuk)Dr. Szûcs Ferenc

Menekültügy...

Page 18: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Vedd el már mirólunk a sok ellenséget,18

A könyv, amelyet nem tudok úgy elôven-ni, mint egy akármilyen írást, mert Isten-hez tartozik, Isten része, és a Vele valókapcsolatunk kézzel fogható formája.

Hálás vagyok azért, hogy olyan ország-ban élhetek, ahol szabadon olvashatjuk ésazért is, hogy nem csak a lelkészek és atanult emberek kiváltsága lehet a Szentírástanulmányozása.

Az Ige olvasása segít abban is, hogyamikor nehezen, vagy egyáltalán nem tu-dok imádkozni, akkor az egyik Zsoltár fel-olvasása közelebb, vagy éppen visszave-zessen Istenhez.

Izgalmas megélnem, ahogy Isten Lelkeáltal formálja az értelmemet, ahogy ví-gasztal, tanít, békességet és vezetést ad,és segít megérteni az üzenetét. A Szent-írás olvasása megváltoztatta a gondolatai-mat, a fontos és értékes dolgokat a min-dennapjaimban és azt, ahogyan az élete-met látom és megélni törekszem.

Rá tudok csodálkozni, amikor olyan ré-szeket olvasok, ami az emberi értelmemetmeghaladja, hogy nem kérdôjelezôdnekmeg ezek, mert hiszem, és meg is élem,hogy ez is Isten ajándéka, mint az is, hogy

a Biblia életünk részévé váljon, amelyet ahit által kaphatunk Tôle ajándékba.

Közel tíz év telt el, amióta elôször ke-zembe vehettem az elsô saját Bibliámat,és a 139. Zsoltár versei voltak azok, ame-lyek a szívemhez szóltak és szólnak a mainapig is.

Szabó Tünde

* * *

Idôs korában az ember visszatekintve márjobban meg tudja ítélni, hogy abból a sokkönyvbôl, folyóiratból, újságból mi gya-korolt hatást gondolkodására és cselekede-teire. Kétség nélkül állíthatom, hogy voltnéhány regény, amely fiatal korombannagy hatással volt rám, különösen azok,amelyek kapcsolódtak a magyar történe-lemhez. Ilyen volt pl. Makkai Sándor „MiErnyeiek” címû regénye. Felnôttként von-zottak a természettudomány könyvei,olyanok, mint Simonyi professzor könyve„A fizika kultúrtörténete”, szakmatörté-neti monográfiák a hírközlésrôl stb. Meg-öregedve ma már elmondhatom, hogy egykönyv volt és létezik, amelyik fiatal ko-romtól mindmáig nagyon fontos nekem: aSzentírás.

Ennek több oka is van. Elôszôr is felele-tet ad az élet értelmének kérdésére. Meg-ismertem belôle Isten csodálatos szerete-tét és ajándékát Fia földi élete és váltság-halála révén. Perspektívát ad életemnekKrisztus feltámadásának leírása által ésazzal az ígérettel, amely Jézus és az apos-tolok kijelentése révén életcéllá teszi amegszentelôdést, amelyet kísér a Szentlé-lek vígasztalása és ereje.

Mondják, a Szentírás nem tökéleteskönyv. Lehet, de nem tartozom azok kö-zé, akik mindenáron magyarázni kívánjáka Szentírás minden betûjét a ma általunkelfogadott értelmezések szerint. Sokszortalálkozunk olyan lábjegyzetekkel, hogy

egyik vagy másik szövegrész nem szere-pel a legrégebbi kéziratokban. Különbsé-gek vannak Jézus nemzetségtáblázataiközött az egyes evangéliumokban, aminterrôl szóltunk a lap egy korábbi cikkébenis. Nem világos a teremtéstörténetben, ho-gyan lehetett napokra beosztani a terem-tést, amikor Isten csak a negyedik naponteremtette a Napot.

Az Ószövetséggel kapcsolatban azon-ban maga Jézus beszél arról, hogy a tör-vény és a próféták az Ô eljövetelét hirde-tik és a hitelességüket igazolja pl. a Máté7,12-ben: „Amit tehát szeretnétek, hogyaz emberek veletek cselekedjenek, ti isugyanazt cselekedjétek velük, mert ez atörvény, és ezt tanítják a próféták”. Emel-lett a történeti könyvekbôl is idéz a Márk2,25-ben, hivatkozva az 1Sám 21,7-benleírtakra. Az apostoli könyvek is a Szent-írás teljességét hirdetik, mint pl. az Ef2,20-ban: „Mert ráépültetek az apostolokés a próféták alapjára, a sarokkô pedigmaga Krisztus Jézus”.

Kedvelt kép a reformáció idejébôl, hogya Szentírás zsinórmértékünk. Ez olyasmi,mint amit a kômûvesek használnak, akikfalat építve ellenôrzik annak függôleges ésvízszintes irányait. A függôón akkor is füg-gôlegesen feszül, ha esetleg van rajta egy-két csomó, mert hogy a kômûves összegu-bancolta. A Szentírás fô mondanivalója, anekem is napról-napra szóló kijelentés ak-kor is létfontosságú és változatlan, még havannak is emberek által elkövetett hibákbenne. Ezt jelenti nekem a Szentírás.

Dr. Szilágyi Sándor

Mit jelent nekem a Biblia?

2017. októberében fogjuk ünnepelni, ha Urunk megengedni, a reformáció születé-sének 500. évfordulóját. Ennek elôzeteseként lapunkban sorra vesszük a hitújítássarkalatos elveit, s ezekrôl megkérdezzük olvasóinkat, presbitereket, egyházi ve-zetôket, szerkesztôségünk tagjait. Ezek az elvek: egyedül a Szentírás, egyedülKrisztus, egyedül hit által, egyedül kegyelembôl, egyedül Istené a dicsôség. Mostaz egyedül a Szentírás elvérôl olvasunk két vallomást Mit jelent nekem a Biblia?címmel. Várjuk Kedves Olvasóink gondolatait és vallomásait is! (drbl)

Page 19: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Vedd ki miközülünk a sok gyulölséget (Szkhárosi Horvát András) 19

Mi a reformáció szellemi, tudati, lelki forradalmának kulcsa?A Szentírás. Az a szellemi-lelki erômû, hatalmas kegyelmi erôfor-rás, ami Luther és Kálvin, s mások személyiségét egészen új dol-gokra indította, az a nemzeti nyelven olvasható Biblia volt. Szin-te valamennyi reformátorról, meg a hazai tájakon bujdokoló, sszolgáló hitújító prédikátorokról, s a gyülekezetek hû oszlopai-ról, a presbiterekrôl is elmondható: életük, munkásságuk, környe-zetüket kovászként jóra erjesztô hatásuknak a megértési kulcsaaz Ige. A sola Scriptura (=egyedül a Szentírás) elvét ôk életfor-máló erôvé változtatták.

Csak tiszta forrásbólEzt az alapfelismerést, ezt a minôségileg is mérhetô történelmiváltozást hozó sajátos európai keresztyén erôforrást az évszáza-dok során sokan és sokféleképpen elemezték, igazolták. Az, hogyma a világprotestantizmus él és világméretekben még mindigérezhetô a hatása, annak köszönhetô, hogy hajtóerejét,energiabázisát, „lelki urániumát”, a Bibliát újra ésújra fordítják, közkinccsé teszik. Hovatovábbmár 2820 nyelven, nyelvjárásban adják át ko-runk embereinek. A földön jelenleg beszéltnagy és kis, illetve csoportnyelvek száma6918, tehát még van bôven tennivaló abibliafordítás elôtt. Ezzel együtt a Bib-lia a legnagyobb példányszámban ki-adott könyv a világon, s ennek befolyá-sa és hatása most még csak nem is sejt-hetô! Egyre inkább tanúi vagyunk an-nak is, hogy a történelmi egyházakbanott érezhetô a megújulás, a felvirágzó ke-resztyén élet, ahol – a felekezeti keretekenbelül és azokon túl – bibliaiskolák, bibliakö-rök, tanulmányozó közösségek, kurzusok viszika mai generációkhoz egyre közelebb Isten Igéjénekélô és ható titkát, értelmét, magát az éltetô Igét, a Szent-lelke és Igéje által köztünk ható, tevékeny Úr Jézus Krisztust. Ésez a biblikus irányvétel a legradikálisabb és leghatékonyabb re-formációi örökségünk. Ez az a forrás, aminek tiszta vizébôl tudtáplálkozni az élete értelmét mindig keresô, s gyakran nem talá-ló vagy elvétô egyes ember éppúgy, mint a különféle egyházakközösségei.

A bibliafordítás: csoda és minôségteremtésFontos, hogy mindig megtaláljuk az összekötô szálakat Istennekaz európai történelemben munkálkodó keze és az emberi kezekközött, a megelôzô történések, a Kijelentés bibliai Igéi és az ak-tualitások között. Luther esetében ezt a kapcsolódást Erasmus je-lentette. Meg a „házi ôrizet”. Hiszen Bölcs Frigyes választófeje-delem Luthert a wormsi birodalmi gyûlés után leghûségesebbkatonáival a szinte biztos merénylet elôl „elvitette”, s védelmeérdekében Wartburg várába záratta. Ott született meg a reformá-ció alapja, az Újszövetség német fordítása. Ennek áldásaként – sez már közösségi, nemzeti hatás! – egyszerû emberek ezrei is ke-zükbe vehették a Szentírást, s az egyházi állammal, a birodalmiegyházzal szemben a reformátori tanítások alapján kialakíthattáksaját protestáns meggyôzôdésüket. Ez akkora gondolkodási, tu-dati forradalmat jelentett, hogy az Újszövetség 1522–1529 kö-zött, tehát hét év alatt több, mint 50 kiadást ért meg. Micsoda

szomjúság, micsoda munka, micsoda ébredés, megújulás! Az1524. évben a Luther-fordításnak több, mint 47 részkiadása je-lent meg. Íme, a Biblia reformációt inspiráló, motiváló hatalmashatásának bizonyítéka. Luther stafétabotját hamarosan átvetteAngliában William Tyndale (1484–1536), aki rájött arra, hogy azeurópai írástudatlanság és a lelki, pénzügyi korrupció, a pénzérteladott bûnbocsátó cédulák botrányos gyakorlata a nemzeti nyel-vû Bibliák hiányával függ össze. 1551-ben Tyndale lefordítja an-golra az Újszövetséget, s ezzel elindítja az angolszász világban areformációs lelki forradalmat, a keresztyénség visszaalakításátbibliai ôsmintára. Ezzel együtt dinamikus tudatformálás is kez-detét vette a nemzeti nyelvû Bibliával. Tyndale közkeletûvé tet-te a hívôk egyetemes papsága fogalmat is hazájában, ami a papikizárólagosság szerepét cserélte fel a presbiteri szolgálatra. Gon-dolkodásában, és az általa létrehozott egyháztanácsban a pászto-rok, vének, püspökök egyformán presbiterek voltak. Ez pedig a

teljes egyenrangúságot hozta. Aztán nemsokára jött aGenfi Biblia. Nem véletlenül Genfben, ahol Kálvin

ugyan franciául magyarázta az Igét, de hamarmegszületett az angol nyelvû bibliafordítás is

az ô kezdeményezésére. A menekült bib-liafordító tudósok között volt Kálvin só-gora, William Wittingham is, aki elvettea reformátor nôtestvérét, vagy Knox Já-nos, a skótok reformátora is. 1560 körülmár készen volt ez a fordítás is kom-mentárokkal, illusztrációkkal. Ez a Bib-lia volt az, ami aztán Shakespeare köl-

tészetére a legnagyobb hatást gyakorol-ta. A puritán és zarándok atyák ezt a

Genfi Bibliát vitték magukkal az Új Világ-ba, Amerika partjaira, s ez lett az új nemze-

dékek lelki és morális mértéke, nevelési eszkö-ze, vigasztalása, erôforrása.

Egyéni és közerkölcs megújításaNe feledkezzünk meg a reformáció etikai forradalmasító hatá-sáról, idejekorán a korrupcióellenes eltökéltség kialakításáról.Amikor Kálvin így fogalmazott: Szegénytôl nem szedhetô kamat– a pénzkihelyezéssel nem szabad a szegényt lenézni – nem a ka-matszokások, nem a világ igazságérzete a döntô, hanem IstenIgéje a pénzzel kapcsolatban. A koldulás szégyen, a munkanél-küliség káros – ha valakitôl elveszik munkáját, semmibe veszikaz életét – ezekkel ô igyekezett kizárni mindent a genfi életgya-korlatból, ami széthúzta a szegénységi ollót a gazdagok és a sze-gények között. Hollandia a reformáció korától lett a norma, apélda országa, amely gyarmatain sem az elnyomó európai hatal-mi praktikát, s ennek rosszízû emlékeit hagyta. Ugyanakkorösszefüggött még más is a biblikussággal: a protestáns hagyomá-nyú országokban a szexualitás szintén a bibliai normák kontroll-ja alá került. Luther hangsúlyozta leginkább, hogy a családi élet,s nem a kolostori szerzetesi életmód a keresztyén jellemképzéslegjobb iskolája. Luthernél, Kálvinnál elsô renden az igehirdetésvolt az erkölcsi nevelés kerete, a wittenbergi reformátor többszörmegállapította: Isten kegyelme, ha a sok vita közben mégis egyeklehetünk. A Szentlélek az, aki világossá teszi, hogy három csodavan a Földön: ha a testvérek egyezô véleményen vannak, ha aszomszédok szeretik egymást, és ha egy nô és egy férfi megegyez-

A velünk élô Luther és Kálvin

Page 20: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Rólad, Uram, akik megemlékeznek,20

Olvasandó: Lukács 17,7-10

A befejezés figyelmet érdemel. A szolga mindent megtett, amitparancsoltak neki. Miért haszontalan? A magyarázók egy részeúgy látja: a szó nem egészen helyénvaló, mert – idézem az egyikmagyarázót – „a hangsúly az illetô szolga voltára, és nem vala-milyen bûntudatra esik”. Hivatkozik Lukács 12,37-re, ahol arrólvan szó, hogy ha az úr váratlanul hazatérve virrasztva találja szol-gáit, maga övezi fel magát, asztalhoz ülteti ôket és szolgál nekik;hivatkozik Lukács 20,22-re, ahol Jézus azt mondja magáról,hogy ô olyan tanítványai közt, mint aki szolgál. Ezek nagyobbösszefüggésben fontos tanulsággal szolgálnak, de nem magyaráz-zák Jézus szavait. Talán közelebb jutunk a megértéshez, ha a„haszontalan” szó egy másik elôfordulási helyét nézzük meg. Atalentumok példázatában az úr (25,30) a harmadik szolgánakmondja ezt, aki teljesítette a parancsot, megôrizte a talentumot,de elásta, nem gyümölcsöztette. Miért? Félelmében (25,25). Félturától, de nem szerette. De gondolhatunk a gazdag ifjúra is, akimindazt megtette, amit a parancsolatok elôírtak, mégis volt egyfogyatkozása: jobban szerette vagyonát, mint a kincset a menny-ben és mint szegény embertársait. Miért haszontalan a szolga, akiminden parancsolatot teljesített? Mert magatartása kötelességtu-datból, akár példás kötelességteljesítésbôl fakadt, nem szeretet-bôl. Márpedig „ha szétosztom egész vagyonomat és testem tûz-halálra szánom, szeretet pedig nincs bennem, semmi hasznomabból” (1Kor 13,3). (Ha a szavakkal játszani akarnék, azt mon-danám: „haszon-talan vagyok”.)

Nem az a baj olykor a mi keresztyén szolgálatunkkal világbanés egyházban, emberekhez és Istenhez való viszonyunkban, hogyamit csinálunk, félelembôl csináljuk, vagy önmagában dicséretes,de Isten szerint nem elegendô kötelességtudatból és nem szere-tetbôl? Márpedig az Úr (most már nagy Ú-val) az ilyen szolgá-kat hívja ünnepi lakomájára, ülteti asztalához.

Dr. R. Zs.

Haszontalan szolgák...

A „kálvinizmusról”Az emberi élet újjászületésenem Rómából és nem Görögor-szágból indult ki. A hatalmasátalakulás Bethlehemtôl és aGolgotától datálódik, és ha a re-formációt szívünk szeretetébezárjuk, az onnan van, mert az aGolgota világosságát... újra tel-jes fényében ragyogtatja. A kál-vinizmus... Istent nem a teremt-ményben keresi, mint a paganiz-mus/pogányság, Istent nem izo-lálja a teremtménytôl, mint aziszlám, Isten és a teremtmény között közvetítô közösséget nemlétesít, mint Róma, hanem azt a felséges gondolatot prokla-málja, hogy Isten az ô fenséges létében minden teremtményefelett végetlen magasságban állva, Szentlelke által teremtmé-nyeivel mégis közvetlen közösségben áll.

(Abraham Kuyper, Hollandia egykori miniszterelnöke)

nek valamiben. Ha ilyen párral találkozom, nagyon örülök, mint-ha rózsakertben járnék – tanította.

Cipôt Isten dicsôségéreOkvetlenül írnunk kell még a hivatásról, a munka és a hivatás vi-szonyáról. Luther és Kálvin a hivatásetika megfogalmazásával amunkálkodó ember megbecsülését, Isten elôtti egyenlôségét pró-bálta megvalósítani. Elôször ôk vitték Európát közel ahhoz abibliai elvhez, s fordítva is igaz, a bibliai elvet Európához, amiszerint a hivatás, a munka, az elhívás alapján a parasztot vagy akômûvest ugyanúgy meg kell becsülni, mit a papot vagy a szer-zetest. Ez odáig menôen hatott az európai erkölcsökre, hogy amunka és a kemény, puritán, nem tékozló, fecsérlô, nem „fo-gyasztói” életmód kialakításával és gyakorlásával évszázadokonkeresztül az eredeti felhalmozás, gyarapodás, prosperálás, gaz-dagodás, polgári jólét kialakulásának az erkölcsi, lelki háttere és

motivációja lett a Biblia, a mindent Isten dicsôségére, a Soli DeoGloria jegyében. Vajon elgondolkodtunk-e már azon, miért ép-pen a reformációban kezdôdött el az a sajátos szokás, hogy a pro-testáns templomok vasárnap este zárva maradtak? Nem papi ké-nyelmességbôl, nem a praktikus és kezdôdô elvilágiasodás okán,hanem pont ellenkezôleg! Ugyanis a protestáns hívôk megtanul-ták, hogy nem kell ahhoz a templomba menniük, hogy Istent tisz-teljék. Házi áhítatok, közös bibliaolvasások, együtt imádkozásokpapi segédlet nélkül történtek. És még valamit: a munkát is isten-tiszteletté tudták szentelni. Ha egyszer Isten – fogalmazhatjukLuther nyomán – valakit favágóvá hívott el, akkor ezt az embertIsten hétfôn hajnalban az erdôbe várta munkára. Ha cipésznekhívta el, akkor a mûhelybe várta ôt Isten minden hétfôn reggel.De pihenten, munkára készen! Ha az volt a nézete a cipésznek,hogy a cipôt Isten dicsôségére készíti, akkor biztosan nem hasz-nált ehhez rossz anyagot, s nem slamposan, kapkodva készítetteel a cipôt. És munkafelügyelet, minôségi kontroll nélkül, mertmeggyôzôdéssel, hittel mindent Isten dicsôségére tett, s ez maxi-mális munkamorált és kiváló minôségû árut igényelt tôle!

Kutassuk, ismerjük fel ma is a történelemben Igéje, a Bibliakijelentései által hatalmasan munkálkodó Urunkat, aki Kijelen-tése által 2015-ben is inspirál, motivál, nagy dolgokra tesz ké-pessé. Az egyéni és a közösségi életben, Európában és bölcsôn-ket-koporsónkat rejtô hazánkban, meg szerte a világon... Az egy-házban, a világban, sôt még a politikában is!

Dr. Békefy Lajos

Page 21: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Mint a pálmafa, szintén úgy zöldellnek (Sztárai Mihály) 21

Kálvin genfi házának ablakából, a Szt. Pétertemplom közelében, minden áldott reggelnégy órakor már kiszûrôdött a fény, hiszenekkor kelt a prédikátor. Majd térdei alatt ki-lukadt, de örökségében megtalált imaszônye-gére térdelve imádkozott, és Bibliát olvasott.Utána néha visszapihent. Úgy tartotta, hogyaz ima az a földi-lelki erômû, ami biztosítjaa napi hajtóenergiát életünkhöz. Nagy mû-vében, az Institutioban, a „Keresztyén vallásrendszere” c. kétkötetes munkájában jó 70oldalt írt „az imádságról, mint a hit legfôbbgyakorlásáról, amellyel az Isten jótétemé-nyeit naponta elvesszük”. Az emberek eme

legkiválóbb érintkezésmódját Isten-nel saját fogalmazású imával, meg-hitt kommunikációval gyakorolta.Néha ágyában fogalmazta meg imád-ságát. Fennmaradt hajnali ima-be-szélgetéseibôl idézünk most: „Iste-nem, Atyám és Szabadítóm, miveltetszett Neked, hogy engem ezen azéjszakán kegyelmedbôl megtartsál, serre az új napra juttassál, segíts ne-kem, hogy minden gondolatom, be-szédem, cselekedetem tetszésedre lehessen,minden lépésem a Te tiszteletedre, testvére-imnek pedig üdvösségére váljék. Minden,

amit ma megteszek, arra a célra irányul,hogy Téged szolgálhassalak. Segíts, Uram!”

(Fordítás drbl)

Hajnali beszélgetés Istennel – az ima erõmûvében

Napnyugati Kálvin és tanításának hatása nem csak Kelet-Európa fe-le terjedt, egy idôben még a lengyel fôurak és szellemi arisztokráciajórésze is reformátussá lett. Svájc, Hollandia, Anglia, Skócia ésÉszak-Amerika fellendülése is a re-formátusok Isten dicsôségére élô ésalkotó lelki szabadságának, megújulá-sának köszönhetô. Ennek a hitbeli-lel-ki megújulásnak és a szellemi, politi-kai, gazdasági, ipari prosperitásnak,felvirágzásnak a mély összefüggéseitsokan, sokféleképpen feldolgozták,bizonyították. Hatáselemzésükbôlmost csak néhányat emelünk ki.

Tudománytörténet. 1550–1617 kö-zött a svájci Jost Bürgi és a skót JohnNapier kidolgozzák a logaritmusszámítást, a modern kor egyik tudo-mányos alappillérét. A holland református tudós, Christian Huygens(1629–1695) fedezte fel a fény hullámtermészetét, megalkotta az in-gaórát, tökéletesítette a távcsövet, pontosította a Szaturnusz gyûrûi-nek a leírását, felfedezte a Titán bolygót. A holland „kálvinisták”,Jannsen, Swammersdam és Lippershey alkották meg az egyre na-

gyobb felbontásra képes mikroszkópot 1590-1608 között. A hollandegyetem, Leyden a 17. században az orvostudomány európai fellen-dülésének a „laboratóriumává” vált.

Kálvinista kultúra. A racionalistajózanság és a szakszerûség lett a „kál-vinista kultúra” két fô jellegzetessége.Megszülettek az építészetileg is jelleg-zetesen református városok Európá-ban, amiket a tudatos várostervezés, atermészet és az építészet egységéneka szempontja, az átláthatóság jellemez.Ilyen Hanau, Kassel, Karlsruhe, Erlan-gen és Mannheim. A városok közepéna kastély, a templom, a városháza, vá-sárcsarnok és a kertek racionális tago-

lása és egysége jellemzi ezeket a városokat, s a geometriai formák abokrok és fák kertészeti metszésében.

Jogrend. Emberi jogok. Nevelés. A nyugati nemzetközi jogrendmegteremésében is a reformátusok jártak élen. A holland Hugo Gro-tius a nemzetközi jog megalkotója, a német kálvinista Johannes Al-thusius Politika c. mûvével létrehozta a közösségi, társulási jogot Anépszuverenitás elvének kidolgozása is nevéhez kapcsolódik. Kál-vin hatással volt Cromwellre és az alkotmánytan kialakulására. Azállam és az egyház szétválasztásához is a puritán jogalkotók alkot-ták meg a jogi kereteket. A genfi és az európai szegénygondozásalapját a diakóniai szolgálat kialakítása indította el, de a büntetôjog-ban, a menekültjogban, a letelepedéssel kapcsolatos jogok kialakítá-sában is ôk jártak elôl. El egészen a Vöröskereszt megalapításáig,amiben a svájci református Henry Dunant nevét kell említenünk. Aszövetségi teológia és az egyezményjog kialakításával az amerikaipartokra érkezô zarándokatyák lettek az USA alkotmányának és aszabadságjogoknak, valamint a modern jogállamnak a megalapo-zói... És még nem szóltunk Comenius nevelési elveirôl, a pedagógiareformerérôl, Pestalozziról és másokról, akik a 20. században alkot-tak jelentôset. Kifogynék a szóból, a Kedves Olvasó meg a türelem-bôl, ha folytatnám. Így hát csak annyit írok zárásképpen Illyés Gyu-la szavaival: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, hanincs – Kálvin? Nem hiszem”. Ehhez annyi még hozzákívánkozik:Hiszed, hogy volna olyan-amilyen Európa – ha nincs Kálvin? Hanincs reformáció? Ha nincs Jézus Krisztus? Nem hiszem!

(-r-y-s)

A református reformáció hatása a modern világra

Page 22: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Igéddel taníts minket,22

A református egyház vezetôi sajátosságának megfelelôen, melybenparitásos, azaz megosztottan mûködik a vezetés, lelkészi és presbi-teri részbôl alkot egységet, került sor a pápai találkozóra. Dr. Hu-

szár Pál, a MRE Zsinata világi elnökének, a Dunántúli Egyházke-rület fôgondnokának meghívására július 2–5. között Pápán a Teo-lógiai Akadémia épületében találkoztak a kárpát–medencei fôgond-nokok. A találkozón jelen volt a szervezô mellett dr. TôkéczkiLászló dunamelléki, dr. Adorjáni Gusztáv tiszántúli, Fekete Vincefelvidéki, Nagy Béla kárpátaljai, dr. Dézsi Zoltán erdélyi, VargaAttila királyhágó-melléki fôgondnok, valamint dr. Nagy Sándor, aMRE Zsinata korábbi világi elnöke, és Hallgató Imre szerbiai fô-gondnok.

Találkozónk ilyen formája több évvel ezelôtt kezdôdött, majdnéhány évi szünet után ismét megrendezésre került mindannyiunkörömére. A társalgás és barátkozás mellett beszámoltunk egyház-kerületeink mindennapi életérôl, azokról a részletekrôl, amelyeketnincs lehetôségünk elmondani egymásnak a „hivatalos” ülésein-ken. Nagy örömünkre nagyon tartalmas és építô elôadásával meg-tisztelt bennünket Steinbach József, a Dunántúli Egyházkerületpüspöke, valamint Soltész Miklós államtitkár és dr. Prôhle Ger-gely evangélikus országos fôfelügyelô.

Ellátogattunk Pannonhalmára, ahol megtekintettük a kolostort,majd alkalmunk volt találkozni dr. Várszegi Asztrik fôapáttal.

Hallgató Imrefôgondnok, Szerbiai Református Keresztyén Egyház

Fõgondnoki találkozó Pápán

Hivatalosan 2007-ben alakult meg Erdélyben a Presbiteri Szövet-ség. Azóta eltelt közel 8 esztendô, és még mindig felvetôdnekolyan kérdések, mint:

• Kell-e Presbiteri Szövetség?• Miért kell?• Mit tesz a Presbiteri Szövetség?

Ezeket és hasonló kérdéseket hallva, úgy éreztem, hogy néhánysort kell írnom a Presbiteri Szövetség szükségességérôl, tevékeny-ségérôl, célkitûzéseirôl.

Zsinat-presbiteri egyháznak valljuk magunkat, ami azt feltétele-zi, hogy presbiterekre szükség van. Milyen presbiterekre van szük-ség? Olyanokra, akik nagyokat bólogatva mindent helyeselnek, desemmit sem tesznek, vagy olyanokra, akik cselekszenek is? Olya-nokra, akik kényelmesen elhelyezkedve az egyház „szekerén”, be-szólásokkal, kritikákkal, vádaskodásokkal „biztatják” a lelkészü-ket, hogy húzza jobban az igát, vagy olyanokra, akik odaállnak lel-kipásztoruk mellé, és együtt húzzák, tolják, viszik elôbbre egyhá-zukat? Milyen presbitériumra van szükségünk? Fékezôre vagy se-gítôre? Gondolom, egyetértünk abban, hogy az utóbbira. Ha a lel-kipásztor mondja el mindezt, sokan azt mondják, azért teszi, mertígy szeretné megkönnyíteni a saját dolgát. Viszont, ha mi, presbi-terek mondjuk el, hogy „nem azért vagyunk presbiterek, hogy va-lakik legyünk, hanem, hogy valamit tegyünk”, talán felkapjákpresbiter testvéreink a fejüket és elgondolkodnak rajta.

A Presbiteri Szövetségnek egyik célkitûzése az, hogy öntudatospresbitereket képezzen, akik ismerik az egyházi törvény adta jo-gaikat és lehetôségeiket, de azt is tudják, hogy elsô a feladat, aszolgálat.

Az Egyház nem a lelkipásztoré, tehát nem csak neki van tenni-valója. Az Anyaszentegyház nem is a mienk, hanem az Úr Istené.Ô ránk bízta, hogy viseljük gondját. Vállvetve, egymást kiegészít-ve, lelkipásztorok, gondnokok, presbiterek, együtt kell gondoskod-

nunk a ránk bízott nyájról, templomokról és más egyházi épüle-tekrôl. Arra is fel szeretnénk hívni a testvéreink figyelmét, hogy apresbiter nem csak vasárnap, a templomban vagy annak az udva-rán presbiter. A presbiternek a hétköznapokban, a munkahelyén ésmég a szórakozás, kikapcsolódás perceiben is presbiternek kelllennie, azaz példát kell mutatnia!

Mindezt, és még rengeteg fontos dolgot meg kell tanítani min-den egyes presbiternek. Hol és mikor? Presbiteri konferenciákon,továbbképzôkön, tapasztalatcseréken, kiscsoportos beszélgetésekalkalmával. Mindezeket megszervezni, megtartani, összefogni,rendszeresíteni hivatott a Presbiteri Szövetség. Helyszûke miattnem sorolom fel az elmúlt 8 év tevékenységét, hanem csak annyitemlítek meg, hogy a múlt évben 13 egyházmegye 35 ilyen alkal-mat szervezett. Ezeken kívül volt még egy közös kerületi konfe-rencia a királyhágómelléki testvérekkel, és az egyhetes továbbkép-zô tábor. Fontos megjegyezni, hogy mind a kerületi, mind az egy-házmegyei elnökségek tagjai mindezt, Isten kegyelmébôl, szere-tetszolgálatként, anyagi juttatás nélkül teszik.

Tehát, szükség van erre a szövetségre? Úgy tûnik, hogy igen. Eztbizonyítja az, hogy az egyházkerületi vezetôség támogatja mun-kánkat, és az esperes urak többsége szintén fontosnak tartja a szö-vetséget és számíthatunk rájuk. Természetesen azok a lelkipászto-rok is szükségesnek tartják a Presbiteri Szövetséget, akik a pres-bitériumban segítôtársakat, szolgatársakat keresnek, és nem csakegy törvényhozó és azt könyörtelenül, vagy nagyon is részrehaj-lóan végrehajtó testületet kívánnak maguk mellett tudni. Ôk azok,akik a Presbiteri Szövetségben nem konkurenciát, hanem segítô-társat láttak és találtak.

Egy hajóban vagyunk. Ragadjuk hát meg az evezôket, és Krisz-tust követve, evezzünk együtt és egy irányba!

Ferenci Istvánegyházkerületi PSZ alelnök, Szováta

Gondolatok a Presbiteri Szövetségrõl

Page 23: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

Június20-án Üllôn tartotta presbiterképzési alkal-

mát Szövetségünk délpesti egyházmegyeiterületi szervezete.

Július6-án készítette elô elôzô lapszámunkat a

PRESBITER szerkesztô bizottsága.16-19. között Tahiban tartotta konferenciáját

a Nyugat-európai Magyar Nyelvû Refor-mátus Lelkigondozói Szolgálat, dr. Bé-kássy N. Albert elnök vezetésével. Szövet-ségünket dr. Szilágyi Sándor ügyvezetôelnök, dr. Imre Sándor korábbi tiszántúlifôgondnok és dr. h.c. Szabó Dániel nem-zetközi tanácsadónk képviselte. Lapunkfelelôs szerkesztôje elôadást tartott „APresbiter c. lap és a reformáció 500. évfor-dulója trendkutatások tükrében” címmel.

Augusztus1-jén tartotta Szövetségünk rendkívüli köz-

gyûlését, melyen elfogadta a FôvárosiTörvényszék hiánypótlással kiegészítettAlapszabályát.

Ugyanezen a napon ülést tartott Szövetsé-günk Gazdasági Bizottsága, melyen átte-kintette és ellenôrizte az I-VI. havi gaz-dálkodást.

9-én az Észak-Borsodi területi szervezet tar-tott konferenciát Ragályban.

14-16. között Berekfürdôn tartotta Szövet-ségünk 14. országos konferenciáját,melyrôl lapunk más helyén részletes be-számolót közlünk.

19. és 23. között Balatonszemesen tartottaBalatonNet elnevezésû nemzetközi evan-géliumi talákozóját társ-szervezetünk, azAliansz Szövetség, melyen dr. h.c. SzabóDániel nemzetközi tanácsadónk elôadás-sal szolgált.

22-én a kárpátaljai Tiszapéterfalván tartottacsaládi csendesnapját a Kárpátaljai Re-formátus Egyházkerület. Az alkalomról– melyen anyaországi szövetségünket dr.Szilágyi Sándor ügyvezetô elnök, dr. h.c.Szabó Dániel nemzetközi tanácsadó ésVáczi Gábor szövetségi titkár képviselte– lapunk más helyén részletes beszámo-lót közlünk.

28-30. között Kolozsváron tartotta másodikközös konferenciáját az Erdélyi, valaminta Királyhágómelléki Református Egy-házkerület Presbiteri Szövetsége. A kon-ferencián részt vett dr. Szilágyi Sándorügyvezetô elnök, dr. h.c. Szabó Dánielnemzetközi tanácsadó és Váczi Gáborszövetségi titkár. Az alkalomról lapunkmás helyén részletesen beszámolunk.

Szeptember5-én a királyhágómelléki Sólyomkôváron

tartotta presbiteri konferenciáját a Király-hágómelléki Református EgyházkerületPresbiteri Szövetségének Szilágysom-lyói Egyházmegyei Szervezete. A konfe-rencián dr. Szilágyi Sándor ügyvezetô el-nök és Bittó Zoltán, Szövetségünk Fel-ügyelô Bizottságának elnöke elôadássalszolgált.

SZÖVETSÉGÜNKÉLETÉBÔL...

6-án az Észak-Borsodi területi szervezettartott konferenciát Boldván.

7-én készítette elô jelen lapszámunkat aPRESBITER szerkesztô bizottsága.

* * *

A szerkesztôbizottság következô ülésénekidôpontja: 2015. november 9. (hétfô) Meg-jelentetésre szánt írásaikat eddig az idôpon-tig kérjük megküldeni Szövetségünk bár-mely elérhetôségére.

Váczi Gábor

Szövetségünk jubileumi emléküléseSzövetségünk megalakulásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi emlékülést rendezünk, amelyet

2015. október 17-én tartunk a Magyarországi Református Egyház Zsinatának dísztermében (Bp., XIV. ker., Abonyi u. 21.),

Programja a következô:09:00 – 09:30 Reggeli áhítat, dr. Viczián Miklós, a missziói bizottság elnöke09:30 – 10:30 Rövid beszámoló a Szövetség 25 évérôl, dr. Szilágyi Sándor ügyvezetô elnök10:30 – 13:00 Területi szervezeteink rövid beszámolói13:00 – 15:00 Ebédszünet15:00 – 16:20 Hálaadó istentisztelet a 25 évért és záró áldás

Igét hirdet: dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnökeÜdvözli az ünnepség résztvevôit: Balog Zoltán EMMI miniszter

Szeretettel várjuk érdeklôdô testvéreinket az emlékülésre. Kérjük, hogy részvételüket jelezzék október 9-ig a +36-1-476-3211vezetékes vagy +36-20-250-1428 mobil telefonon, esetleg a [email protected] e-mail címen.

PRESBITERa Magyar Református Presbiteri Szövetség hivatalosidôszaki kiadványa. Megjelenik ez évben hat alkalom-mal. A szerkesztôbizottság tagjai: Apostagi Zoltán,Dr. Kelemenné Farkas Márta, Dr. Kis Domokos Dániel,Kövespataki László, Dr. Papp Vilmos, Dr. Ritoók Zsig-mond, Váczi Gábor, Dr. Viczián Miklós. Felelôs szer-kesztô és képszerkesztô: Dr. PhD Békefy Lajos. Fele-lôs kiadó: Dr. Szilágyi Sándor. Tördelés: HeckmannTamás. Szerkesztôség: Magyar Református PresbiteriSzövetség Irodája, 1092 Budapest, Ráday u. 28. Tel.:476-3211. E-mail címünk: [email protected]. Alap a fenti címen írásban vagy telefonon is megrendel-hetô. Az egyéni elôfizetési díj belföldre évi 2700 Ft,Európa országaiba 5000 Ft, a tengerentúlra 5700 Ft.Az elôfizetési díj csekken fizethetô: „Magyar Reformá-tus Presbiteri Szövetség 11705008-20416641”, Buda-pest; személyesen is befizethetô Szövetségünk Irodá-jában. Lapunk fenntartását szolgáló adományaikat isköszönettel fogadjuk a Kárpát-medence reformátusgyülekezetei és presbitériumai nevében! Készítette aPrime Rate Kft. Felelôs vezetô: a Kft. igazgatója. Kézi-ratot nem ôrzünk meg és nem küldünk vissza!ISSN 2061-4632 (nyomtatott), ISSN 2061-4640 (online)

Szövetségünk honlapjának címe:www.presbiter.hu

A megjelent cikkek nem feltétlenül egyeznek mega szerkesztôbizottság véleményével!

Egy példány ára: 450 Ft

Gerjeszd fel mi szívünket (Szegedi Kis István) 23

Page 24: PRESBITER · lem benyomását, miszerint a mai Magyar-országon az egyházak szép békességben élnek együtt, noha ezt a történelmünkbôl nem így tanulta, s náluk is, a fiatal

URAM, Hozzád könyörgünk minden üldözöt-tért, akiket azért üldöznek, mert Bennedhisznek.Különösen is azokért emeljük Hozzád imán-kat, akik iszlám országokban élnek.De könyörgünk mindazokért, akiket hitük,származásuk, nemzetiségük miatt üldöznek.URUNK, kérünk, Te állj mellettük, erôsítsdés ôrizd meg ôket!URAM, IRGALMAZZ!

Könyörgünk Hozzád azokért, akik Szíriában,Irakban, Szudánban, Nigériában élnek, légynekik oltalom és védelem!URAM, IRGALMAZZ!

URAM, könyörgünk a hatalmasokért, az ural-muk „mindenhatóságába” szédültekért, az

üldözôkért, mutasd meg Magad nekik, és for-dítsd vissza ôket halált osztó útjukról.URAM, IRGALMAZZ!

Csak az igaz hitben ne hagyj toled elesnem (Szepetneki János)24

Kálvin maga is „migráns” volt. Francia szü-lôföldjérôl a katolikusok hugenottaüldözésemiatt jött el, majd Genfbôl a város bankárai-nak akadékoskodása hajtotta el Straßburgba.Amikor újra visszahívták, kérésére Genf ön-maga ezrével (!) fogadott be menekülteket:francia hazájukból elüldözött hugenottákat,olasz és angliai „migránsokat”, sôt, törökö-ket és zsidókat is! Az 5Mózes válogatott ver-sei alapján tartott igehirdetés-sorozatábanígy számolt be találkozásáról egy ismeretlen-nel, s mutatta meg a menekült-teológia poli-tikailag is elgondoltató irányát: „Jóllehet,egyetlen szót sem értettünk meg egymás be-szédébôl... Urunk mégis megmutatta, hogytestvérek vagyunk, mivel Krisztus az egészvilág és lakóinak igazi békessége. És min-denféle ellenségeskedésben, amivel csak ta-

lálkozunk, Krisztus alkalmat kínál nekünkarra, hogy ellenálljunk ennek az ellenséges-kedésnek”. Kálvin szavai nyomatékosan fi-gyelmeztetnek: nem minden menekült me-nekült, de aki az, az menekül, s nem provo-kál, mint például Röszke2-nél. Ezért fontosaz ima szíriai és iraki keresztyén testvérein-kért, de legalább ennyire a báránybôrbe bújtfarkasokért. Akiket fokozott ellenôrzéssellehetne talán kiszûrni. I. Sako babilóniai káldpátriárka nemrég figyelmeztetett: Minketleírtak, de nem megyünk el innen. ViszontEurópa öngyilkosságot követ el, ha minden-kit befogad! Más kultúrából más kultúrábamennek, s nem tudnak vagy alig képesekegyszerûen beilleszkedni. A veszély az, hogyaz EU országaiban párhuzamos társadalmakalakulnak ki. (-r-y-s)

Menekültek és Kálvin

Kiáltás a mélybôlIsten, áldd meg a magyartbánattal, sírással,önmagára ösmerô,keserû látással,poklos voltára valóreádöbbenéssel,hogy kiáltva keressen:Istenem, hol késel?

Szánd meg, Isten, a magyart!Tekints sok sebére!Siess, hiszen elalél,úgy buzog a vére!Sebeibôl patakok,folyamok erednek.Érezze már erejétirgalmas kezednek!

Szánd meg, Isten, a magyart!Kifosztott, szegény lett.Legyen a Te koldusod,ösmerôs szegényed.Eztán, Uram, egyedülTe ajtódra járjon.Minden égi-földi jótTe kezedbôl várjon.

Áldd meg, Isten, a magyart,a félig halottat,hogy éledjen, újuljon,mint a Te áldottad.Lába nyomán ez a földvirulva szépüljön!Keze nyomán romokonúj világ épüljön!

Életére ragyogjonégi békességed,örök húsvéti öröm!Azért kérünk Téged:Áldd meg, áldd meg a magyartbánattal, sírással,halál útját tagadóHozzád fordulással!

Túrmezei Erzsébet

Rövid ima üldözöttekért és üldözôkért